GONDOLATOK, HA TALÁLKOZNAK Bethlen Gábor Európában
Gyulafehérvári könyvtára a lángok martaléka lett, de megmaradt két izgalmas kötet. Ortelius Theatrum orbis terrarum térképmappájának az a nevezetessége, hogy először ábrázolja az Erdélyi Fejedelemséget mint önálló államot, külön lapon. Főleg pedig azért fontos, mert a 28 éves Bethlen Gábor bejegyzését őrzi: ”Seregek ura! Áldd meg utamat, hogy szerencsés legyen”. Bethlen uralkodásának alig több mint másfél évtizede alatt gazdag, virágzó országgá tette az Erdélyi Fejedelemséget, és közben izgalomban tartotta egész Európát. Vajon mennyiben lett szerencsés útja Európa történeti színpadán? A kérdés jogos. A válasz nehéz. Nehéz, mert ez a színpad forgószínpad. Az Erdélyi Fejedelemség megalakulása óta Európa szerves része. Sem a Magyar Királyság hatalmi feldarabolása, sem az, hogy Erdély török protektorátus alá esett, nem szakította meg a kontinens hatalmi, kulturális, szellemi viszonyaival egybeszövődő szálakat. Csakhogy, amikor a kolozsvári országgyűlés 1613. október 23-án fejedelemmé választotta Bethlen Gábort, már fordulóban volt az európai Theatrum. Ez az egyik oka annak, hogy kiváló elődeink hatalmas forrásanyagot tártak fel, de nem vették figyelembe az egyetemes közeg változásait, szélsőséges véleményeket alakítottak ki és Bethlen európai kapcsolatairól és következésképp Bethlen hadjáratairól, sőt egész uralkodásáról meddő vitákba merültek. Jellemző, hogy 1980-ban, születésének négyszázadik évfordulója emlékére rendezett nemzetközi konferencián az akkor még létező vasfüggönyön innen és túlról jöttek történetírók, és csaknem valamennyien szóltak Bethlen nemzetközi kapcsolatairól, de ellenkező előjelekkel. A végkövetkeztetés így szólt: életművéről nem készült tudományos monográfia, amely „a körülötte akkor és azóta is kavargó viták fölé emelkedve, tetteinek valódi rúgóit és jelentőségét megnyugtatóan feltárta volna.” Arra a kérdésre, hogy miként volt jelen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem kora Európájában, csakis akkor remélhetünk reális választ, ha tudjuk, hogy uralkodása idején Európa addigi történetének talán legnagyobb átalakulását élte át válságok és változások között. A kontinens életét válságok sora rázta meg és pénzrontás szöktette egekig az árakat. Tombolt a kis jégkorszak, féléven át jégpáncél borítja a vizeket és korcsolyákkal is el kellett látni a németalföldi szabadságharc leverésére küldött spanyol katonákat. A 17. századi Európa a világképváltás kora. Galileit perbe foghatták, de a heliocentrikus világkép menthetetlen felváltja a ptolemaioszit. A természet megismerésének új tudománya feltartóztathatatlan. A hitviták kora lejárt, új vallásos kultúra alakul ki. Kibontakoznak az abszolút monarchiák és a parlamentáris nemzetállamok. A hadügyi forradalommal elterjednek a tűzfegyverek, és százezres létszámú hadseregek eltartása sújtja a társadalmat. Megkezdik működésüket az újkori diplomáciák, állandó követségeikkel és informátorok, kémek hálózatával s megtévesztő akcióikkal. Beláthatatlan következményekkel érvényesül a nyomtatás, könyvek, újságok, relációk, gúnyiratok és hírek özönével a sajtó új információs világot teremt. Széles körben terjed az anyanyelvi kultúra. Létrejönnek a bankok, a kontinenseken átívelő kereskedelmi hálózatok. És szerveződnek az egész Európát behálózó szövetségi rendszerek. Vagyis átrendeződnek a színfalak, a díszletek, a perspektívák. Új szereplők, új eszközök, új technikák tűnnek fel, és újak lesznek a politika játékszabályai. Bethlen Gábor uralkodásáról szólva szinte mindenki idézi az 1619. évi kolozsvári országgyűlés véleményét: „Istennek hála, az országban minden bőség vagyon.” Arról viszont már élesen megoszlottak a válaszok, hogy a fejedelem miként volt erre képes mindössze hat év alatt, porig lepusztult országban, szétzilált viszonyok között. A válaszok eltérők. Politikai őstehetség volt, eredeti adottságokkal, segítő hívekkel, széleskörű tapasztalatokkal rendelkezett. Tehetsége vitathatatlan. De hogy uralkodását felkészültség nélkül kezdte, az naiv mese. Bezárkózni kis fejedelemsége határai közé, a felfedezésekkel kitágult világban, már lehetetlen. Hajójáratok kötik össze a kontinenseket, Giovanni Botero világkrónikája a tokajit a kanári szigetek borával hasonlítja össze, és Transylvaniát Kínával együtt említi. Tények bizonyítják, hogy Bethlen
korszerű felkészültséggel kezdte az uralkodását. Már trónfoglalása előtt fizetett katonaságot toborzott. Amint megválasztották, azonnal nekilátott, hogy kiépítse központi hatalmát. Merkantilista gazdaságpolitikát indított, külföldi tanulmányokra küldött fiatalokat. Udvarát azonnal nyugati igények szerint kezdte kiépíteni. Péchi Simon fejedelmi kancellárnak már 1614 elején kialakult művelődéspolitikát vázolt fel. Honnan tudta, hogy ezek a korszerű uralkodás követelményei? Erősen tartja magát az a vélemény, hogy tapasztalatból. Tízévesen apátlan, anyátlan árva, nem tanulhatott. Birtokait is elvesztette. De bekerült Báthory Zsigmond fejedelem udvarába, és magába szívhatta az itáliai hatásokban gazdag udvari kultúrát. Járt Prágában, megfordult Pozsonyban, az országgyűlésen. Megtanulta Isztambul nyelvét, és kiismerte az oszmánok észjárását. Harcolt a török ellen a tizenöt éves háború csataterein, és forgatta a fegyvert a Habsburg császár generálisa ellen, Székely Mózes fejedelem oldalán. Sebeket bőven szerzett mindkét oldalon. Bocskai István fejedelem környezetében megtapasztalhatta az Európára nyitott, Hollandiára rálátó politikát, és átlátta a propagandahálózat kiépítésének követelményét. Báthory Gábor tanácsosaként megtanulta a kormányzás nehézségeit, beismerte, hogy az ifjú Báthory pártolásával nagyot tévedett, és keserves élmények tudatosították benne, hogy Erdély geopolitikai helyzete következtében különlegesen sérülékeny ország. Tehát bőséges tapasztalatokkal rendelkezett. Csakhogy a tapasztalat már nem elég. Üssük fel Széchenyi Hitel című művét. Hosszan ír arról, hogy a tapasztalás a bölcsesség anyja, de a tudomány nélkülözhetetlen. Az országlás munkája puszta tapasztalatból nem megy. El kell sajátítani hozzá a tudást. Bethlen Gábor könyvtárának másik könyve, amely a tűzvészből megmenekült, államelméleti munka. V. Károly császár tanácsosának, Antonio Gouverának Horologium principum, Fejedelmek órája című műve. Draskovics János fordította le magyarra és adta ki 1610-ben. Ez az egyik fontos mű, amely az uralkodás új követelményei kézikönyvéül szolgált. A politikai tudomány lett. Bonyolult, összetett és széleskörű tudást követelt: többek között ország- és jogismeretet, történelmet, geográfiát, a diplomácia követelményeit és kiszámított reprezentációt. Machiavellit azok is olvasták, akik betiltották. A hatékony kormányzás követelményeit Justus Lipsius fejlesztette tovább. Az állam érdeke képzett hivatalnoki kart, erős hadsereget, hatékony tájékoztatást, jó szövetségeket, korszerű udvart, vagyis hatalmi központot kívánt. Bethlen, az államférfi, könyvekkel élt. Országos könyvtárat épített. Lapszéli bejegyzései bizonyítják, hogy végigolvasta kora legjobb latin történeti munkáit. Államelméleti művek kiadását segítette. Ezek követelménye a művelt uralkodó, a jó törvény, az értelem, az okosság. Kulcsszavaik a szükség, a szerencse és a jó hír. Ha a csaták el is vesznek, a háború még megnyerhető. Mert az okosság dönt, a pénz és a diplomácia. Hadjáratain Bethlen szekéren vitette magával könyvtárából a foliókat. Nem ő az egyetlen államférfi, aki könyvet forgatott hosszú útjain. Széchenyi jegyezte fel Naplójában, hogy útban a Tisza-szabályozás megbeszélésére, hintójában Rousseau-t olvasott. A kor szóhasználatával „a polgári társaságot” az uralkodó irányítja, de felkészült tanácsosok és szakértők a Consilium segítségével. Bethlen tudatosan törekedett korszerűen képzett államférfiak kinevelésére. Máig fennálló létesítménye a nagyenyedi kollégium alapítólevelében olvasható: ”Országunk és maradékunk veszedelmesebb állapota csak úgy kerülhető el, ha gondviselés lesz a hasznosan szolgáló tudós férfiak pótlására.” Egy Heidelbegben tanuló diáknak, Bojti Veres Gáspárnak küldött levele tanúsítja, hogy európai műveltségű politikusgárdát kívánt kinevelni: „Arra intünk, hogy ha elmédben továbbtanulásodat forgatod, és magasabb fokú tanulmányokkal kívánsz foglalkozni, négy évre vállaljuk annak költségét”. Kijelöli tanulmányai menetét; Heidelberg után Pádua és Párizs egyetemeire kell mennie. Kiköti, hogy „ne csak teológiai, filozófiai tanulmányaidat is szorgalmasan alapozd meg, hogy ha majd hozzánk visszatérhetsz mind Isten egyházában, mind világi ügyekben és külpolitikában is, bármely dologban kívánjuk, munkásságodnak hasznát vehessük, s néped és hazád számára hasznosnak lehessél. ” Óhatatlanul felidézik ezek a sorok Széchenyi szállóigévé lett mondását: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” A kiművelt emberfő című fejezetében bőségesen ír a műveltség nélkülözhetetlenségéről, hasznáról és arról, „nagy szerencse, hogy az agyvelő hazánkban szép mennyiségű”, csak kiművelése hiányzik. ”Az ész a nemzeti gazdaság talpköve.” Az európai részvétel elemi feltétele a korszerű politika, a korszerű nyelv és az ország állapota. Politikáját a
következően fogalmazta meg: „Ennyi hadakozások után, ilyen elkevesedett és fogyatkozott nemzetünknek sok romlását megszánván, ha utolsó veszedelmünket el akarjuk kerülni, keresztény indulattal keressük, magunk megmaradásáért a békesség útját.” Bethlen uralkodásának első hat esztendejében kompromisszumokkal biztosította az ország sértetlenségét az Oszmán és a Habsburg Birodalom betagolási kísérletei ellen. A császári udvar, a Hofburg pénzügyi gondjait dinasztikus válság és a protestáns német fejedelmek önállósulási törekvései tetézték. II. Mátyás német-római császár és magyar király rendkívül művelt kancellárja, Melchior Klesl a válságokat főleg Erdély elfoglalásával vélte leküzdeni vagy legalábbis áthidalni. Bethlen viszont kihasználta, hogy Isztambulban meggyengült a központi hatalom, és felerősödtek a helyi hivatalnokok érdekharcai. Török segítséggel foglalta el a fejedelemséget, bár megválasztása után a török csapatok azonnal elhagyták Erdélyt. Át kellett viszont adnia Lippa várát, amit elődei már korábban megígértek Isztambulnak. S elérte, hogy a nagyszombati egyezményben II. Mátyás elismerte fejedelmi hatalmát. Biztonságra azonban egyik nagyhatalomtól sem számíthatott, s rdély stabilitása érdekében lépett a nemzetközi küzdőtérre. 1618. május 23-án, a prágai várban a cseh rendek kinyilvánították, hogy elszakadnak a Habsburg uralkodótól, a vallásszabadság, a szabad kereskedelem és az önrendelkezési jog korlátozása miatt. Thurn gróf csapataival körülzárta a császárvárost, és még senki sem látta, hogy a kibontakozó küzdelem egész Európát magával ragadja, mégpedig három évtizedre. Leopold Ranke, a 19. század első felében azt írta, hogy Bethlen „a harmincéves háború, e világmozgalom egyik leghatalmasabb vezéregyénisége volt.” Hogyan? És egyáltalán mi haszna származott ebből Erdélynek? 1619 augusztusában szállt hadba. Indítékait a királyság főméltóságainak, a vármegyéknek, a városoknak, a cseh rendeknek fejtette ki. Szólt róla a Querela Hungariae, a Magyarország panasza címmel Kassán kinyomtatott röpirat is. A csehek kérését, a török pusztításnak kitett Magyar Királyságból a főurak és nemesek hívását, a protestáns vallások és a kereskedelem szabadságát, az ország önrendelkezésének védelmét említette. Három magyarországi főúr, Rákóczi György Északkelet-Magyarország birtokainak ura, Széchy György, Gömörvármegyei főispán, és a magyar politika nagy reménysége, a wittenbergi egyetemről hazatért Thurzó Imre egy időben kapott a hadba szállás okát és célját eltérő hangsúllyal ismertető levelet a fejedelemtől. Dicsérhető Bethlen remek emberismerete, figyelme, hogy a három főúr eltérő karakteréhez alkalmazta írását. Megfogalmazott azonban valami merőben újat is: a térség nyugalma a viszonyok gyökeres átrendezését kívánja. Sikeres hadműveletekkel, élvezve a társadalom heves támogatását annak ellenére, hogy katonáit nem tudta maradéktalanul fegyelemben tartani, gyorsan elérte a királyság nyugati határait. Pozsonyban, majd Besztercebányán az országgyűlés Magyarország királyává választotta. Kezébe került a pozsonyi négytornyú várban őrzött Szent Korona is. Miért nem koronáztatta meg magát? Leginkább az a vélemény érvényesült, hogy a török birodalom soha nem engedné meg a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség egyesítését. Nemrégiben azonban kiderült, hogy ez a vélemény forráskritikai tévedésen alapul. Bethlen nagyszabású, a viszonyok átrendezését célzó terve pedig elkerülte a kutatók figyelmét. Ez a terv úgy szólt, hogy az Erdélyi Fejedelemség, és Magyarország kössön a szomszéd országokkal konföderációt. A cseh, a morvaországi, a sziléziai, a felső-ausztriai és lausitzi rendekkel 1620. január 15-én aláírt megállapodás szerint a konföderáció országait a haza védelme és a béke helyreállítása vezeti. 18 pontban foglalták össze feltételeiket. Eszerint a konföderáció országai közös kereskedelmi szabadsággal élnek, közös pénzt használnak, és a béketárgyalásokon közösen fellépve érvényesítik érdekeiket. A kereszténység közös érdekében békét akarnak kötni a Habsburg kormányzattal, s tudták, hogy el kell nyerniük a Porta jóváhagyását. A tagok a konföderációhoz nagy reményeket fűztek. A felső-ausztriai rendek egyenesen Isten küldöttének nevezték Bethlen Gábor fejedelmet. Történelmi távlatból tekintve a közép-európai konföderáció a háború lezárásának lehetőségét, a közép-európai hatalmi viszonyok átrendezést is magában hordta. A térség megszabadul az újabban Európa tragédiájának nevezett harmincéves háborútól és nyugalmat nyer. Az oszmán és a Habsburg politika Bethlen feje fölött tartott kapcsolatot egymással, természetes, hogy a hatalmi szférájukba eső országok összefogását kölcsönösen nem fogadták el. A konföderáció közvetlen sorsát Fehérhegy, a csehek megsemmisítő csatavesztése megpecsételte. A konföderáció kezdeményezése mégis felhívta Nyugat-Európa figyelmét a fejedelemséget is magába foglaló Közép-
Európára. A konföderáció igénye úgy terjedt szét a térség országai között, mint a karsztvidékek búvó patakjai. Bethlen gyorsan alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz. Még védelmi harcokat folytatott, de már béketárgyalásokat kezdett, és Nikolsburgban francia közvetítéssel a fejedelemség szempontjából sikeres békét kötött. Miért indított mégis hamarosan újabb hadjáratot? Attól kezdve, hogy Bethlen elfoglalta a fejedelmi trónt, neve szünet nélkül forgott a diplomáciai jelentések és a német, angol, francia újságok lapjain. Uralkodását a kezdetektől nagy nemzetközi figyelem, és különböző propaganda kísérte. Ellenségei egyre durvábban török kapcsolatai miatt marasztalták el: a török kreatúrája, az oszmánokkal akarja elárasztani a kereszténységet, mohamedán, keresztény vérben fürdő és így tovább. Hogy a maga valóságos tartalmában ismerjük ezt a fejleményt, több körülménnyel kell számolnunk. Látnunk kell Európa török politikáját. Élt a régi hagyomány, a mohamedán harcos, a hostis naturalis,a természet szerint való ellenség képzete, de Európa viszonya megváltozott az Oszmán Birodalomhoz. Anglia, Hollandia, Franciaország jelentős kereskedelmi ügyleteket bonyolítottak le, 1615-től Bécs is sikeres kereskedelmi szerződést kötött a nagy létszámú iszlám követséggel, és állandó követséget tartottak Isztambulban. Megismerték a kitűnő diplomatákkal, jól működő közigazgatással, ellátott katonasággal működő hatalmat. Visszaszorítása Magyarországról a tizenöt-éves háború kudarca után a ködös jövőbe tolódott. Sőt a belháborúba merült európai hatalmak az oszmán katonai erők felhasználásával is próbálkoztak. Egy, a simancasi levéltárból származó levél szerint a Hofburg hajlandó Erdélyt teljességgel átengedni az oszmán hatalomnak, ha Bethlent leteszik. Klesl pedig a tatárokat is felhasználná Bethlen ellen. Erdély geopolitikai helyzete eleve megszabta minden erdélyi fejedelem politikáját, de Bethlen és az oszmán hatalom viszonyát közelebbről csak az újabb turkológiai kutatások világították meg. Bethlen viszonya a Portához és a helyi basákhoz meglehetősen hullámzó volt. Török kapcsolatait nemegyszer ő maga nagyította fel. A másik körülmény, amelyet számba kell vennünk, ha látni kívánjuk a Bethlent a török kiszolgálójának feltüntető propagandahadjárat hátterét, a sajtó jelentősége. A nyomtatott hírterjesztést a hatalom gátlástalanul felhasználta. Az újságkiadók pedig kiszolgálták a részletes tájékoztatásra, a szenzációs hírre éhes közönséget, hiszen üzleti haszonra dolgoztak. Alaptalan híreket, elfogott és hamisított leveleket egyaránt felhasználtak az ellenfél lejáratására. Reneszánsz írók és kortárs diplomaták fejtették ki, hogy a propaganda hatását tekintve, egy hamis hírt terjesztő újság száz páncélossal is felér. Számításba kell vennünk a kor politikai kultúráját. Eredeti szándékát mindenki álcázta, senki sem jelent meg meztelenül az agorán vagy kendőzetlen arccal a nyilvánosság előtt. Justus Lipsius megismételve Machiavelli tanácsát, leszögezte: a fejedelem oroszlán és róka legyen, a dolgok véghezvitelében ordító oroszlán, a tanácskozásban róka. Bethlen kiváló tanítványának bizonyult. Nem csodálkozhatunk, hogy rókának ábrázoló metszeteket is kínáltak róla a távoli városok piacterein a harsány röplapárusok. Kiismerhetetlenségét többen, közöttük az Európa Tacitusának nevezett Vittorio Malvezzi is legfőbb jellemvonásának vélte. A törökösség propagandája bántotta Bethlent, tiltakozott ellene, olyannyira, hogy Esterházy Miklós nádor azzal vigasztalta: a nyomtatott sajtó ellen maga a római pápa sem tud védekezni. Pázmány Péter pedig úgy próbálta megnyugtatni, hogy ne adjon rá. Ellenpropagandát Bethlen kevéssé tudott kifejteni. Hiányzott a felkészült gárda, a gyakorlat és főleg az újság. Török politikáját Bethlen hagyományos módon, Erdély geopolitikai helyzetével magyarázta: „a török torkában vagyunk”. Hasonlóan érvelt Keserű Dajka János református püspök is David Pareus, heidelbergi professzor kiadásában terjesztett levelében: „A német császártól nagyon messze, valóban az oroszlán torkában vagyunk, s az oroszlán könnyen darabokra téphet, szétmarcangolhat minket, míg ő császári felsége tanácskozik felőlünk. Ha a töröktől oly távol lévő országok, fejedelmek és királyok nagy pénzen igyekeznek megszerezni a töröktől a békét, mi csodálatos van abban, hogy mi oly sok év háborúitól összetörve és teljesen elgyengülve ugyanezt tenni kényszerülünk. Nem vagyunk törökök, akiknek azt kívánjuk, bárcsak mindjárt pusztulnának és tűnnének el.” A harmincéves háború első éveiben azonban az ilyen érvelés kevéssé hatásos. Sistergő vádak, röpködő gúnyiratok, heves pamfletháború, füzetekre, könyvekre duzzasztott vádak, hamisított vagy hiteles, de átértelmezett dokumentumok sokszor lemásolva, eredetinek álcázva, kellő forráskritika nélkül, bizonyító erejű dokumentumként kerültek be tudományos feldolgozásokba. Még a 20. századi hazai és külföldi történetírói munkákba is. Bethlen talán legfontosabb és
legeredményesebb lépése az európai politikában abból következett, hogy tisztában volt vele, legfőbb célja, a szétszabdalt Magyar Királyság egyesítése, az európai jelenléttel biztosítható. A két világbirodalom közé beszorított helyzete vitte rá, hogy részt vegyen a harmincéves háború újabb fejezetében is. Ha Erdély kimarad az erőket összemérő konfliktusból, s a vele járó változásokból, a háborút lezáró békéből, örökre elszigetelődik. A hadviselés gyökeres változása ugyanakkor hatalmi átrendeződéssel járt. Az Universalis Christiana középkori képzetét felváltja az Universalis Europa fogalma, s a birodalmak új európai hatalmi rendszerében a kis országoknak is helyük, sőt hivatásuk van. A harmincéves háborúba beszálló Hollandia és Anglia, sőt a francia politika is felfigyelt Bethlen Gábor fejedelemségének jelentőségére. A Holland Köztársaság isztambuli követe, Cornelius de Haga, már 1620 tavaszán megkapta kormányától a felhatalmazást, hogy közvetítsen Hollandia, Bethlen és a Porta között. A fejedelem követet küldött, a holland kormány pedig a „felséges és hatalmas királynak” nevezve Bethlent, pénzbeli és diplomáciai támogatást ígért. Anglia isztambuli követe, Sir Thomas Roe különösen hatékonyan segítette Bethlen szándékát. Roe még azzal az utasítással foglalta el állomáshelyét 1622-ben, hogy tartsa magát távol Bethlen követeitől. Az angol követ azonban felismerte Bethlen jelentőségét: szabad uralkodó, nem török vazallus, azért tart kapcsolatot Isztambullal, hogy haszna legyen belőle. „Olyan, mint egy csillag, és nincs asztrológ, aki meg tudná ítélni, csak miután fénye kihunyt.” Samuel Richardson, aki a 18.század közepén kiadta Roe jelentéseit, ezek alapján a következőt állapította meg: Bethlen „a hadviselésben és a diplomáciában korának egyik legszámottevőbb uralkodója.” Roe elérte, hogy Károly angol király, csatlakozva a Franciaország kezdeményezésével megindult szövetségkötési tárgyalásokhoz, számoljon az erdélyi fejedelemmel. A Hollandia, Anglia, Dánia és Franciaország hallgatólagos támogatásával megkötött hágai szövetséghez vezető tárgyalásokon Bethlen követe, Mathias Quadt is részt vett. 1626-ban az Erdélyi Fejedelemség formálisan is belépett a hágai szövetségbe, és megkötötte Angliával a westminsteri szerződést. A fejedelemség ezzel az európai szövetségi rendszer tagja, az európai háború tényezője lett, 40.000 frt.-ra kapott ígéretet és jogot arra, hogy országát belefoglalják a békébe. A hágai szövetség azt várta a fejedelemtől, hogy mozgósítsa a török erőket, és kösse le a Habsburg császár csapatait, amíg nyugatról támadást indítanak a császári hadvezér, Wallenstein ellen. A szövetség csapatai azonban vereséget szenvedtek. Mansfeld, serege roncsaival, sarkában üldözőjével Alsó-Magyarországra menekült. Wallenstein fáradt haderejét Bethlen Drégelypalánkig vonta be. 1626. szeptember 30-án Wallenstein császári hadereje szembenézett húszezer főnyi erdélyi és Murteza pasa ugyancsak húszezres seregével. A kiélezett helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy 1626 nyarán Pázmány Péter esztergomi érsek pozsonyi palotájában a török elleni megindítandó hadjáratról tartott tanácskozást. A velencei követ szerint Wallenstein Buda ostromára készült. Ha tehát Wallenstein generális harcot kezd Murtezával, felborul a zsitvatoroki béke, kirobban a Habsburg–török háború, s magával rántja a Katolikus Ligát és a Protestáns Uniót. Bethlen kedvezőbb terepre húzódott vissza. Wallenstein habozott, majd hátra arcot vezényelve kivonult az országból. Bethlen pedig megkötötte II. Ferdinánd császárral a pozsonyi békét. Bethlen személyiségében többen kimutatták a türelmetlenség és a türelem, a sikerre törő gyors cselekvés meg a visszafogott kivárás feszültségeit. Erősen foglalkoztatta a gondolat, hogy Magyarország törökök által megszállt területét mielőbb vissza kell foglalniuk. Számolt azonban a viszonyok realitásával. Tisztában volt az erőviszonyokkal, tervei szerint török elleni háborúra csak megfelelő fundamentummal rendelkezve gondolhatnak. A fundamentum pedig egyedül Európa minden hatalmának összefogása lehet. Ebben a Habsburg Birodalom nélkülözhetetlen. Sőt, a református fejedelem a pápa részvételével is számolt. Velence, Lengyelország, Spanyolország, Görögország, Horvátország, Oroszország közös összefogását eleve szükségesnek ítélte. Tudjuk, hogy Kara Musztafa 1683. bécsi ostromának csúfos kudarca után, megalakul, ugyanebben az összetételben, a pápa védnökségével a Liga Sacra. Bethlen családi élete nem alakult szerencsésen. Fia és leánya kisgyermekkorában meghalt, betegeskedő feleségét is búcsúztatnia kellett. Brandenburgi Katalinnal politikai házasságot kötött, a svéd király, Gusztáv Adolf sógora lett. 1626 után meglazította kapcsolatait a Portával. Az év végén, Pázmány Péter közvetítésével törökellenes hadjáratról tárgyalt Bethlen. Az oszmán birodalom
helyzetét elemezve úgy véli, itt a kedvező alkalom „ráhágni a török fejére”. Mennyi mindebben a realitás? Bevitte Erdélyt Európába, sőt Eckehardt Eichkopf diplomáciatörténész szerint Erdélyt számottevő európai hatalommá tette. Gazdaságpolitikája, uralkodói önképe, az Erdélyi Fejedelemség központjának kiépítése Bethlen távlati terveire utalnak. Uralkodásának alig több mint másfél évtizede egybeesett az egész Európát megrázó gazdasági válsággal: infláció, látványos pénzrontás, a termelés váltólázas viszonyai. Hogyan lehet, hogy Bethlen jövedelme növekedett? Az újabb kutatások a korábban csak évi 500 ezerre becsült jövedelmet ma évi 800-900 ezerre becsülik. Tudjuk, hogy átrendezte az államgazdaság szerkezetét. Kísérletei, hogy megadóztassa a nemességet, elvéreztek a rendek ellenállásának zátonyán. Hollandiában, Angliában, bankokban tezaurálnak és adnak hitelt. A térség elmaradt, menthetetlenül. Bécsben 1703-ban alapítják meg az első bankot, gyors összeomlását 1706-ban követte az életképes bank. Magyarországon 1830-ban Széchenyi hiába szorgalmazza, hogy hozzanak létre Nemzeti Bankot. Bethlen, amikor közpénztárt, Aerarium publicumot próbált létesíteni, az erre vezető útra lépett. Az elsőt lépést azonban nem követte a második. Belső függetlenségét biztosító bázisát pénzügyi politikájára és főleg a kereskedelemre helyezte át. Rövid időre élt a pénzrontással, mégis jó pénzt, aranyforintot és tallért bocsátott ki, s nagymennyiségű aprópénzt is veretett, Kereste a hatékony megoldásokat. Körmöcbányán maga is leszállt a tárnákba. A konföderáció összeomlása után sem mondott le róla, hogy a térség országai közös pénzzel éljenek. Javaslatával, hogy azonos értékű és formájú pénzt hozzanak forgalomba Magyarországon, Erdélyben és Lengyelországban, a Habsburg császár és a lengyel király is egyetértett. A pénzügyi egyezmény jegyében Bethlen elrendelte, hogy vonják ki az értéktelen pénzt, és rendezte a pénzverést. Külföldi pénzügyeit már átutalásokkal, carta biancákkal bonyolította le. Diákjai ösztöndíját velencei és hollandiai kereskedelmi ügynökei útján biztosította. Kezelésébe vette a kincstári birtokokat. A vámok, sóaknák, bányák, vashámorok biztos jövedelemül szolgáltak. Az arany és az ezüst kivitelét halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg. Monopóliumot vezetett be a réz, a higany, a só, az ökör, ló, méz, viasz és más cikkek kereskedelmére, ezeket időnként feloldotta. Az isztambuli követének meghagyta, hogy hívjon be Erdélybe zsidó kereskedőket. A román vajdaságoktól Velencéig, az Oszmán Birodalomtól a német fejedelemségekig, a keleti és nyugati országok piacait átfogó merkantil hálózatot létesített. Erdély felélénkülő kereskedelmével, városaival, főleg Kolozsvárral és Brassóval fontos csomópontja lett ennek a hálózatnak. Giovanni Botero világkrónikájában a Cambridge-ben tanuló Maksai Péter székely származék Bethlen angol nyelvű életrajzában hosszan ír Erdély gazdasági értékeiről. Felhívta Anglia figyelmét Erdély bányakincseire és az olcsó élelmiszerárakra a londoni drágasággal szemben. Oxenstjerna svéd kancellár pedig ajánlatot tett Bethlennek, hogy a svédországi és az erdélyi réz áráról közösen egyezzenek meg, ezzel kezükbe ragadnák az európai rézpiacot. Vagyis közös monopóliumot hoznának létre a konjunktúráját élő rézkereskedelemben. Tudjuk, Széchenyi hosszan értekezik 1830-ban arról, hogy mekkora vesztesége Magyarországnak a kereskedelem hiánya. Már nem is az izgat, hol veszett el ez a 17. században eleven kereskedelmi érzék, vagy, hogy Bethlen erdélyi gazdasága mennyire felkeltette a kereskedő Európa figyelmét. Az a nagy kérdés, hogyan hozta ki Erdélyből Bethlen ezt a maximális teljesítményt? Hangsúlyozzák különleges tehetségét, rugalmasságát, szervezőkészségét. Sőt, a gazdag szakirodalomban rálapozhatunk olyan véleményre is, hogy gyakorlatában már a felvilágosult abszolutizmus eljárásai is felfedezhetők. Érdemes felfigyelnünk rá, hogy megnyitotta a gazdaság rejtett tartalékait. Változtatott a munka minőségén. Kegyetlenül megkövetelte a pontosságot és a pénzügyi fegyelmet. Kegyetlenül és brutális büntetéssel: ”az ebeknek vágatom elébe” – írta a rest kamarai tisztnek. Bethlen Gábor tisztában volt az emberi erőforrás képzettségének jelentőségével. A régi jó szakembereket megbecsülte. Amikor a zalatnai aranybányák és a Fekete Körös völgyi rézbányák művelésére felvidéki bányászokat szerződtetett, nemcsak vájárokat vitetett Erdélybe, hanem kohómestert és bányaigazgatót is. Építkezésein a legkülönbözőbb mesterembereket foglalkoztatta, és vonzotta a külföldieket. A művészettörténészek feltárták nagyszabású építkezéseit. Nemcsak várakat, kastélyokat építtetett újjá, hanem a kereskedelmet szolgáló épületeket is emelt. Mesterségbeli tudást, szakértelmet, tapasztalatot telepített a fejedelemségbe. Ma úgy mondhatnánk, hogy humán erőforrást vitt be az országba. Több mint ötszáz bányászt, üvegművest, kereskedőt és
anabaptista kézművest telepített Erdélybe. Gondja volt rá, hogy akiket befogadott, azok mind háborítatlanul, szabadon gyakorolják vallásukat, éljenek nemzeti kultúrájuk szokásrendjében, s különleges intelligenciával igyekezett kivédeni a súrlódásokat. Védelmébe vette és biztosította a zsidó kereskedőket arról, hogy nem kell megkülönböztető ruhát viselniük, mivel az megalázó lenne. Hozzájárult a belső nyugalomhoz, hogy a toleráns valláspolitikát az állam érdekében fejlesztette tovább. Minden egyház nyugodtan élhetett, vallásáért nem érhetett hátrány senkit, a templomot a többség kapta meg, de a kisebbségnek is biztosítani kellett, hogy méltó módon gyakorolhassák hitüket. Hivatalnokai megválasztásában nem az egyházi hovatartozást, hanem a szakértelmet érvényesítette. A jezsuiták hivatalosan ki voltak tiltva Erdélyből, de engedélyével végig működtek a fejedelemségben. Sőt, volt, akit maga hívott be. Arra törekedett, hogy megteremtse a nyugodt gazdaság feltételét, a társadalmi nyugalmat és békét. Az egyenjogúság irányában erősítette meg a három erdélyi nemzet unióját. Gyulafehérvárt fejedelmi fővárosává építette ki. A várost az udvar méltó helyszínévé emelte. Udvarának fényét, az ott megforduló külföldiek elismerését sokszor idézték. Udvara összetételében, civilizációs szintjével, és eszmeiségének kifejezésével megfelelt a korabeli Európa korszerű követelményének. Szerkezetében kormányzati, tudományos, művészeti központ. A fejedelem hatalmának reprezentatív megjelenítése, kincstár, képtár, könyvtár, levéltár, tudósok, írók, művészek otthona. Civilizációs szintjét aranyozott üveges hintók, vízvezeték, csiszolt üvegablakok, harangjátékos óra, augsburgi aranyos mosdómedencék, s tobzódóan gazdag asztalnemű, arany és velencei kristály poharak, csészék, ezüsttálak, ezüst és aranyozott evőeszközök, közöttük csaknem száz ezüst villa jelzi. A kincstár mesés gazdagsága az ország aranytartaléka, értékőrző valuta, a diplomáciai ajándékok forrása, Augsburg, Velence, Isztambul ötvösművei együttesében nyugat és kelet művészete találkozott. Az ízlést, a divatot és az igényességet, a művészetet irodalmi művek, zene, színház fejezték ki. Erdély hagyományos értékrendjét Attila, Mátyás király, Báthory István kultikus tárgyai őrizték. Műveltségének egyetemességét Nagy Sándor, Julius Cézár, s az antik mitológiát és a Biblia jeleneteit ábrázoló olasz és flandriai kárpitok sugározták. A tudományos központ jelleget a behívott tudósok, az akadémia, a könyvtár, a nyomda tanúsítja. Bethlen alapelve a tudomány jelentőségéről ma sem vesztett semmit hitelességéből, érvényességéből. S ha mindez még nem fejezné ki méltón Bethlen Gábor erdélyi fejedelem önképét, ne feledjük, jezsuita neveltetésű udvari történetírója Háportoni Forró Pál tudósítását, amely szerint gyulafehérvári palotáját „híres imperátoroknak, királyoknak, fejedelmeknek képeivel, figuráival, piros márványoszlopokra építtetett folyosókkal ékesítette”. Udvari kultúrája, reprezentációja a fejedelem és a fejedelemség európai színvonalát fejezte ki, a kor felfogásának megfelelő nemzeti tartalmában Erdély sokszínűségét fogalmazta meg. Nem lepusztult, segítségre váró országot, hanem izgalmasan új, a befogadás, az együttélés, a tolerancia, Európa korszerű áramlatai közös kincseivel gazdag Erdélyt. Összefoglalás helyett elmondhatnám, külföldön jóformán semmit sem tudnak róla. De már nem elég Széchenyit ismételnünk, hogy Magyarországról nem tudnak semmit. 1629-ben Bethlen Gábor angol nyelvű életrajzában még az állt, hogy különleges tehetségű, bátor politikus, aki megvédte országát az oszmánok és a Habsburgok támadásával szemben, és egyaránt pártolta a tudományt és a művészeteket. Elviharzott négy évszázad, s az európai történelemben ezt is elfelejtették. Mert ha tudnak is valamit ma Bethlen Gábor fejedelemről, többnyire rosszul tudják, előfordul, hogy barbárnak, „füstös képű kis tatárnak” nevezik, növelve rossz hírünket a világban. Erről azonban csak mi tehetünk. A magyar történetírás nem volt képes rá, hogy tudatosítsa Bethlen korabeli értelemben vett európai értékeit, ma is reális szellemi tőkénket történelmünk reális ismeretéről. A Közép-Európa gondjait Európa egységében ábrázoló csehországi angol követ, Joachim Rusdorf kiadott egy nagysikerű képes albumot a harmincéves háború meghatározó személyiségeiről. Bethlen Gábor itt Richelieu, Wallenstein, pfalzi Frigyes és az uralkodók társaságában látható. Ezen az estén mégis inkább Széchenyi Istvánt idézem, aki nagyon keveset tudhatott Bethlen Gáborról, hiszen másfél évszázadon át a nevét is tiltották széles Magyarországon, és elnyelte a – Széchenyi szavait kölcsönözve – „a feledés mérhetetlen tengere.” Amint hallhattuk, mégis átszóltak egymáshoz a néma századok felett, és a történelem hosszú távú folyamatában találkoztak gondolataik.
Nagyot ugorva az időben, a második világháború után a kettétépett Európában, Golo Mann a harmincéves háború hadvezéréről, Walllensteinről írott életrajzában Bethlent török kreatúrának, félbarbárnak, szívében mohamedánnak mondja. A harmincéves háború modern szakértője, Veronica Wedgwood „füstös képű kis tatárnak tartja.” Ezzel szemben a diplomáciatörténész Ekkehardt Eickhoff úgy látja, Erdélyt ő emelte európai hatalommá. Robert Evans oxfordi történészprofesszor szerint éles elme, akit felvilágosult politika és merkantilista gazdaságpolitika jellemez. Egyszerre értett a tudományhoz és a fegyverforgatáshoz, palotákat, templomokat, kollégiumokat emelt és egyetemeket ékesített, megvolt a lélekjelenléte és a szakértelme ahhoz, hogy kicsiny országát az oszmánok hatalmával és az osztrákok ambícióival szemben megvédje, sőt egyensúlyt tartott a két nagyhatalom között. Országában a különböző vallások és nemzetek békében éltek egymással, alattvalóit a biztonság és bőség áldásaiban részesítette. Giovanni Botero világkrónikájának 1629-ban, Londonban megjelent világhíradója a következőt írta: „Hamis a nyugati világ képe arról, hogy Bethlen kiszámíthatatlan és ingatag. Sok fejedelem kedvelte és kereste barátságát. Csakhogy Bethlen Gáborról túl sokat beszélnek, és keveset tudnak.” Golo Mann Wallensteinről írt biográfiájában Bethlent alaposan elmarasztalta, azt állította, hogy török kreatúra. Vele szemben Ekkehardt Eickhoff kijelentette: Erdélyt európai nagyhatalommá tette. Robert Evans oxfordi professzor pedig „felvilágosult szellemnek” nevezte. Európa jobb megértésére méltó fejedelmet mutatott be századunknak. Erről szólni a Széchenyi István emlékére rendezett esten, megtiszteltető és számomra most különösen izgalmas feladat. Készülve az előadásra, elő kellett vennem újra a Hitelt. Nem hiszem, hogy valaha bárki is összevetette volna Bethlen és Széchenyi gondolatait. Ez most első ízben történik meg. Mennyire jogosan? Majd kiderül. Vajon mennyiben volt szerencsés Bethlen útja? Jelenlétét az európai politikában több magyar és külföldi történetíró hangsúlyozta. A gondolat kifejtése azonban elmaradt. Annak ellenére, hogy a Magyar Tudományos Akadémia már a 19. század végén másoltatott Bethleniratokat úgyszólván minden európai levéltárból. Ha elemezzük a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke jelentőségét, azt, hogy az Erdélyi Fejedelemség is megörökítést kapott a békébe foglalt országok között, további következtetésekre juthatunk. S ez önmagában is jelentős eredmény, ha meggondoljuk, hogy Széchenyi a reformkor hajnalán súlyos bajnak látta, hogy „a külföld alig tudja, hogy vagyunk”. Tervei megvalósítására azonban már nem kapott időt. Erdély jelenléte, Bethlen Európában? Eszményített kifejezésekben bővelkedünk: Joachim Rusdorf, a cseh király angliai követe, amint már említettük, arcképcsarnokot állított össze a harmincéves háború 1630-ig meghatározó személyiségeiről. Az együttesben II. Gusztáv Adolf, Wallenstein, Richelieu mellett ott van Bethlen Gábor is, önmeghatározó versével együtt, mint a többi hadvezér és államférfi. Ma azonban már mélyebb ismeretekre vágyunk (Elhangzott a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Széchenyi-emlékestjén, 2014. április 8-án, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében)
