GOMBÁS JUDIT A gazdasági válság pszichológiai vonatkozásai Psychological aspects of the economic crisis The state of economy and the vicissitudes of the current economic crisis affect people’s psychological well-being directly and indirectly. Uncertainty, the uncontrollable present and the unpredictable future as well as the danger of downward social mobility challenge our skills of coping with stress in very unusual ways. The economic difficulties impose burdens not only on institutions and enterprises, but they also reach the most intimate environment of people, the families. If the family ceases to be an optimal milieu of regeneration and self-fulfilment, not only its existence but also the mental health of its members, including also the children, will be at risk. People in a bad mental state will provide a much less advantageous basis for a booming economy. But the crisis may not only be a critical period in the life of the individual and the family; it also provides a chance, which – in case of successful coping – can bring the persons concerned to a more mature and more developed level of understanding. This latter outcome would certainly be more favourable for people’s psychological health as well as for overall economy and society. This paper surveys the most frequent situations of personal crises caused by the global economic depression (such as becoming and remaining unemployed or existential crisis). Subsequently, I will discuss how these factors impact the socialization of children and adolescents. Finally, I will analyze some possible responses of the psyche to the above difficulties.
A gazdasági válságról napi szinten hallunk, olvasunk, a következményeit pedig a saját életünkben is érzékeljük. Rendszeresen Nobel-díjas közgazdászok és tekintélyes gazdasági elemzők nyilatkozataira és jóslataira figyel a világ, az országok keresik gazdaságuk talpra állításának lehetőségeit. A válság következtében az átlagember is egyre ügyesebben tájékozódik gazdasági kérdésekben, nyomon követi a pénzvilág napi híreit. A válság konkrét gazdasági hatásai tehát folyamatosan terítéken vannak. Mindeközben viszonylag kevés figyelem irányul a folyamatok pszichológiai oldalára. Mi történik az emberekkel egzisztenciális krízis idején? Hogyan viselkednek a munkanélküliség által fenyegetett, vagy munkanélkülivé vált emberek? Hogyan függ a gazdaság felemelkedése a társadalom mentális állapotától? Hogyan hatnak a folyamatok a családokra, és különösen a gyerekekre? Van-e jó megküzdési stratégia, amivel könnyebb átvészelni, vagy esetleg kedvezően kijönni a krízisből? Ezek súlyos kérdések, és az egyén jól-léte szempontjából talán nem kevésbé fontosak, mint a konkrét gazdasági kérdések. Tanulmányomban röviden felvázolom ezeket a problémákat, és bemutatok néhány, a pszichológiai megküzdést segítő lehetőséget.
A krízishelyzetek jellemzői A krízis CAPLAN megfogalmazása szerint olyan lélektani helyzet, amikor az érintett személy nem képes kikerülni a számára érzelmileg rendkívül megterhelő, óriási kihívást jelentő helyzetet, miközben annak kezelésére, megoldására 469
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 nem rendelkezik elegendő problémamegoldó eszközzel. Krízishelyzetben az emberek minden fizikai és mentális erőfeszítése, figyelme a megoldásra irányul, tudatuk ennek megfelelően beszűkül. A krízishelyzetet gyakran megelőzi egyfajta készenléti állapot, amelynek során az érintett személy érzi, hogy veszély fenyegeti, emiatt rendszeresen szorongást él át. Ez a feszültség természetesen fiziológiai tünetekben is jelentkezik – pl. álmatlanság, teljesítmény romlása, koncentrációs zavarok, az étvágy megváltozása. Ideális esetben ennek ellenkezője is előfordulhat, amikor is az érzékek „élesbe kapcsolnak”, a figyelem és a memória javulhat, kifejezetten érzékennyé válhatunk a probléma megoldásával kapcsolatos minden jelzésre. Ha a készenléti állapotban nem tudjuk a szorongást hatékonyan csökkenteni, akkor a krízisállapot második fázisában – a küzdelem szakaszában – megpróbáljuk minden lehetséges eszközünkkel kezelni a helyzetet. Józan eszünket elővéve, kapcsolatainkat és tartalékainkat mozgósítva igyekszünk kontroll alatt tartani és lehetőség szerint visszafordítani a folyamatot, intenzíven törekszünk az egyensúly elérésére. Ha próbálkozásaink rendre kudarccal végződnek, hamar kétségbe eshetünk, és viselkedésünk egyfajta szervezetlen kapkodásba mehet át. Ilyenkor már a tudatunk nem ura a helyzetnek, érzelmeink átveszik az irányítást. Miközben újra és újra próbálkozunk, ezek a kísérletek egyre görcsösebbé válnak, egyre kétségbeesettebben és reményvesztettebben próbáljuk helyreállítani az egyensúlyt. A krízis végkimenetele az összeomlás lehet, amennyiben semmi módon nem tudjuk a kedvezőtlen folyamatot befolyásolni. Ilyenkor a személy feladja a küzdelmet, érzelmei elárasztják – sír, dühöng, panaszkodik, vádol, könyörög, a külvilág felé bezárul, destruktív, esetenként öndestruktív viselkedés is megjelenhet. Hangsúlyoznám, hogy ez a folyamat bármely ponton megszakadhat, ha közben az események kedvező irányba alakulnak, illetve ha a személynek van módja, ideje alkalmazkodni az újabb és újabb szituációkhoz. Azonban ha a krízishelyzet váratlanul és gyorsan jelentkezik – pl. egy természeti katasztrófa, vagy egy rossz hír, súlyos betegség diagnózisa, esetleg haláleset kapcsán – ez az egész folyamat rendkívül gyorsan, akár másodpercek alatt lezajlódhat, és ilyenkor a végső összeomlás gyakorlatilag elkerülhetetlen. A krízisállapot viszonylag rövid ideig tart – legfeljebb hat-nyolc hét alatt lezajlik. A krízis mindig változtatásra, változásra kényszeríti az érintett személyt. Kényszeríti, hogy szembenézzen a nehézséggel, és mindenképpen próbáljon valamiféle kiutat találni. Ha ez alatt az idő alatt képes egy új egyensúlyt találni, akkor a személyisége fejlődik, differenciáltabbá válik, összetettebb megküzdési stratégiákat sajátít el, növekszik az önbizalma, bölcsebb lesz. Ha a személynek nem sikerül ezt a fejlődési lépést megtennie, akkor valószínűleg az új egyensúlynak ára lesz, és a krízishelyzet nyomán egy rosszabb, diszfunkcionális személyiségműködés indul be. Ennek többféle tünete lehet, de a meg nem oldott, fel nem dolgozott krízishelyzetek maradványtünetei leggyakrabban pszichoszomatikus panaszok, depresszió, szorongásos tünetek, alkoholvagy drogfüggőség, evészavarok, viselkedéses zavarok, szélsőséges esetben poszttraumás stresszbetegség.
470
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI Láthatjuk, hogy a krízishelyzet egy csapásra megváltoztat mindent – utána már nem folytatható a korábbi élet. Sikeres esetben, ugyan küzdelmek és szenvedés árán, de az érintett személy egy bölcsebb, fejlettebb szinten folytathatja az életét. Ha ez nem sikerül, vagy erre nincs mód, akkor csak hosszan elhúzódó testi és lelki betegségek árán lehetséges a személyiséget valamelyest egyensúlyban tartani. Nem véletlen, hogy a kínai írás a „válság, krízis, konfliktus” fogalom jelölésére két karakter kombinációját alkalmazza: veszély és lehetőség. A modern pozitív pszichológia üzenete is ez: a krízis, amellett, hogy veszélyt hordoz, egyben mindig lehetőség is. A válságból jól is ki lehet jönni: megerősödve, tapasztaltabban, bölcsebben.
A gazdasági válsággal kapcsolatos krízishelyzetek Félelem a munkanélkülivé válástól A gazdasági válság hatására különösen felerősödtek a munkahely elvesztésétől való félelmek. A legjobban fizető, legérdekesebb munkát kínáló cégek, akiknek minden meghirdetett pozíciójára tucatjával jelentkeznek tehetséges és magasan képzett szakemberek, eddig is „sikeresen” motiválták a dolgozóikat a munkahely elvesztésének lehetőségével. A válság és a családok eladósodottsága miatt a kevésbé magas presztízsű, korábban kevésbé vonzó munkalehetőségek is jelentősen felértékelődtek. TARI ANNAMÁRIA, aki terapeutaként rendszeresen dolgozik az üzleti világ számos képviselőjével, írásaiban érzékletes leírást ad napjaink félelemmel átitatott munkahelyi atmoszférájáról [2]. A munkaadó, abból a biztonságból, hogy minden elbocsátott dolgozó helyére azonnal több tíz jelentkező akadna, valamint kihasználva az alkalmazottak munkahelyféltését, gyakran elképesztő elvárásokat támaszt az emberekkel szemben. Ezek az elvárások gyakran teljesen felborítják a munka és a magánélet egyensúlyát: a cégek elvárhatják, hogy az alkalmazott 7 napon keresztül 24 órában elérhető legyen, a telefont nem kapcsolhatja ki. A munkahely írott szabályai gyakran csak 8-9 óra munkaidőt írnak elő, de az íratlan törvények értelmében senki sem érkezhet később, és távozhat hamarabb, mint a vezető. Ha sürgős munka van, magától értetődő módon mindenki dolgozik éjszaka vagy hétvégén is, a céges rendezvények, tréningek gyakran a családnak fenntartott időben, de a család gondos távoltartásával történnek. Ilyen körülmények között nem ritka a 60-90 órás munkahét sem. Annak az embernek, aki ilyen kemény munkával tart fenn magának egy jó életszínvonalat, gyakran sem ideje, sem kedve nincs azt megosztani mással egy párkapcsolatban vagy családban. A multinacionális cégek általában igyekeznek a dolgozóikban azt az érzést erősíteni, hogy a munkatársak olyanok, mint a barátok, vagy mint a családtagok – a csapatösszetartó rendezvények, bulik, céges hétvégék, közös étkezések stb. mind a család működésmódjait igyekeznek másolni (általában az igazi család kizárásával – ha van). Így nem csoda, hogy ahogy erősödik a dolgozók lojalitása a cég felé, úgy gyengül a családjuk felé. Az alkalmazott, ha olyan szeren-
471
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 csés, hogy van családja, keveset tehet ez ellen, hiszen úgy érzi, egzisztenciálisan ki van szolgáltatva munkaadójának. Ha nincs családja, rendkívüli nehézséget okozhat neki a külső kapcsolatok kialakítása és fenntartása. Gyakran kiderül azonban, hogy a munkahelyi kapcsolatok nem igazi barátságok, nélkülözik az igazi intimitást – gyakran csak az érdek, a jó pozíciók fenntartásának igénye tartja egymás mellett az embereket. Ha valaki „kegyvesztetté” válik, pillanatok alatt kihűl körülötte a levegő, a korábbi munkatársak-barátok kerülni kezdik. Aki ilyen helyzetet megtapasztalt már, TARI ANNAMÁRIA szavait idézve rájöhet, hogy az „egyetlen igazi, intim emberi kapcsolata a pszichológusához fűzi”. Ezek az írások elég sötét képet festenek az üzleti vállalkozások, cégek világáról, és ha talán nem is általánosak ezek a tapasztalatok, azt biztosan elmondhatjuk, hogy az emberek alapélménye – bármely jövedelmi szinten! –, hogy keményen teljesíteniük kell a megélhetésért, a munka és a magánélet között örökös a feszültség, a munkaadókkal szemben általában kiszolgáltatottnak érzik magukat, életkortól függetlenül folyamatosan késznek kell állniuk a megújulásra és alkalmazkodásra, de mindezzel együtt a legnagyobb igyekezetük ellenére is elveszíthetik a munkájukat. Mindez természetesen veszélyezteti az emberek mentális és fizikai egészségét. A Brit Iparszövetség adatai szerint a munkahelyi stressz, és az általa keltett egyéb betegségek okozzák a legtöbb munkahelyi hiányzást, amelyek éves költségét 11-12 milliárd angol fontra becsülik. A brit Health and Safety Commission által végzett kutatás szerint félmillió brit munkavállaló úgy érzi, hogy fizikai vagy pszichés betegségéért közvetlenül a munkahelyi stressz felelős, és további 5 millióan úgy érzik, hogy „nagyon”, vagy „mérhetetlenül erősen” napi szinten érinti őket a munkahelyi stressz. A huszonéves, elit londoni munkavállalók úgy nyilatkoztak, hogy a munkájuk bekebelezte, elnyelte az életüket. [2] KOLLÁNYI ZSÓFIA és IMECS ORSOLYA tanulmányában [4] az áll, hogy Magyarországon a betegségek közvetlen és közvetett költségei 2005-ben összesen 3 648 milliárd forintot tettek ki (minden költséget és bevételt figyelembe véve ennyibe került a betegek ellátása, a táppénz, rokkantnyugdíj, valamint a termelésből való kiesésük okozta kár). KOPP MÁRIA tanulmányában [5] felhívja a figyelmet, hogy a közép-kelet európai egészség-paradoxon szerint térségünkben azért rosszabbak az élettartam- és életminőség-kilátások, mint azt társadalmigazdasági fejlettségünk alapján várható lenne, mert térségünkben példátlanul magas a rendszeres napi stressz szintje, a krónikus stressz. Krónikus stresszt okoz a biztonságérzet hiánya, az állandó megfelelési késztetés, hogy kontrollálhatatlan és bejósolhatatlan körülmények között kell magas színvonalon teljesíteni, a lemaradás és meg nem felelés érzése, a relatív megfosztottság élménye. Ha mindez a társas támogatás hiányával párosul, különösen kiszolgáltatottá válunk a legkülönbözőbb betegségekre: leginkább mozgásszervi, szív-érrendszeri és daganatos betegségekre. KOPP MÁRIA kiemeli, hogy különösen drámai mértékű a fiatal, a 45-65 év közötti férfiak korai halálozása (rosszabb, mint 1930-ban volt!), amely nem magyarázható a szokásos tényezőkkel (életmód, jövedelmi helyzet, ellátórendszerek hiányosságai), hanem a krónikus stressz számlájára írható.
472
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI A munkahelyi stressz tehát komoly szubjektív szenvedést és különböző rettegett betegségek kockázatát jelenti a munkavállalónak, és komoly terhet a gazdaságnak Európa legtöbb országában. Általában a munkahelyeken krónikus stressz forrása a túl sok, vagy túl kevés feladat, a képzettségnek nem megfelelő feladatok ellátásának kötelezettsége, a túl sok felelősség minimális döntéshozatali jogkörrel párosítva, ha a munkavállaló nem látja át a cég szervezeti struktúráját, nem világosak a jogok és kötelességek, az előmeneteli és bérezési rendszer rosszul szabályozott. Komoly rizikótényező a feszült főnök-beosztott viszony, a kollégákkal való örökös versengés kényszere, a másokhoz képest alacsonyabbnak érzett fizetés, az elismerések és visszajelzés hiánya. Magyarországon még annyival rosszabb a helyzet, hogy az EU átlagával összevetve rosszabbak a munka- és életkörülmények, úgy érezzük, a munkahelyeket könnyebben elveszíthetjük, nagyobb a létbizonytalanság, a jövőt kevésbé érezzük tervezhetőnek és kiszámíthatónak.
Munkanélkülivé válás, munkanélküliség A KSH tájékoztatója [1] szerint gazdasági válság 2008. őszi kitörésekor a 15-74 éves népesség körében a hazai munkanélküliségi ráta 7,7% volt, ami 2010 elejéig 11,8%-ig emelkedett, majd azóta 11% körüli értékre csökkent vissza. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban a munkanélküliek száma 328 ezer főről csaknem 498 főre emelkedett. Ha tekintetbe vesszük, hogy ebben az időszakban is voltak olyan munkanélküliek, akik újból el tudtak helyezkedni, kimondhatjuk, hogy másfél év alatt legalább 170 ezer embernek kellett a munkanélkülivé válás krízisével szembenéznie. A munkanélkülivé váló ember sorsa alapvetően kihat a családtagok életére is, így a munkanélkülivé válás krízisében érintett személyek száma ennek többszöröse is lehet. A munkanélküliek 53,7%-a már legalább egy éve állást keres, a munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap – csaknem 3 hónappal több, mint egy évvel korábban. HAJDUSKA MARIANNA [6] megközelítésében a munkanélküliség pszichológiai történései kapcsán különbséget kell tennünk a munkanélkülivé válás és a munkanélküliség állapota között. A munkanélkülivé válás azonnali, súlyos krízishelyzetet eredményez: a nyilvánvaló egzisztenciális veszteségen túl az érintett személynek megrendülhet a hite önmagában, alkalmasságában, képességeiben. A férfiak öngyilkossági kísérleteinek hátterében leggyakrabban a munkanélkülivé válás krízise áll (a nők főleg családi, párkapcsolati veszteségek miatt tesznek ilyet). A tradicionális férfi és női szerepeket bátorító társadalmunkban rendkívül nehéz elviselni a családfenntartó férfinak, hogy hagyományos szerepét elvesztette, és jó darabig a házimunkában vagy a gyerekek körüli teendőkben „teheti magát hasznossá”. Különösen nehéz ez a helyzet, ha korábban az illető hatalommal bíró, vezető pozícióban dolgozott, vagy a felesége karrierje a válság dacára is töretlen. A nők könnyebben feltalálják magukat otthoni környezetben, így ők a munkanélkülivé válást általában jobban viselik. Ha pályakezdőről van szó, akinek már az első munkába állási kísérlete is kudarcos, vagy elsők között őt bocsátják el – ez az illető teljes későbbi pályaszoci-
473
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 alizációjára kihathat. Legrosszabb esetben a fiatal végképp elhagyhatja azt a területet, amelyért hosszú éveken át dolgozott, tanult az egyetemek padjaiban. A munkanélkülivé válás krízisét átmenetileg enyhítheti, ha az elbocsátás a cég nyilvánvalóan rossz pénzügyi helyzete miatt következik be, vagy ha csoportos leépítés történik. Az egyéni felelősség ilyenkor kisebb, az érintettek kevésbé hibáztatják magukat, önbecsülésük, önértékelésük kevésbé sérül. A legrosszabb gyakorlat szerint azonban az elbocsátott munkatárstól a lehető leggyorsabban, különösebb indoklás nélkül igyekeznek megszabadulni. Ha ez előzmények nélkül, váratlanul történik, az illető a legmagányosabb, legmegalázottabb helyzetben találhatja magát egyik óráról a másikra. A munkanélkülivé válás krízisét a munkanélküliség állapota követi. A munkanélküliség nem nyári vakáció, azt még azok is nehezen viselik, akiknek amúgy hosszú távon is vannak tartalékaik a megélhetésre. Minél hosszabb időn át munkanélküli az illető, annál kisebb eséllyel tud újra elhelyezkedni. A kezdeti lelkes, intenzív pályázási, munkakeresési kedv hamar megszűnik, ha az illető sorozatban nem kap választ, vagy rendre elutasítják. Már fél év sikertelen próbálkozás után is érzékelhetően átjön a munkanélküli jelentkezők kudarcossága, csökkent önértékelése, hogy kicsit erőltetetten és kétségbeesett módon igyekeznek valamiféle vonzónak vélt homlokzatot felmutatni. A tartós, egymásfél évnél hosszabb munkanélküliség esetén a kiégés szinte elkerülhetetlen. Ekkor már az illető maga sem hisz az alkalmasságában, hogy valaha is hasznos tagja lehet a közösségének, tágabban a társadalomnak, fölöslegesnek érzi magát. Ezt követően segítség, pszichológiai támogatás nélkül szinte nem lehet tartósan, eredményesen visszakerülni a munka világába. A kiégés stádiumába eljutott emberek reakciói a dolgozó többség számára gyakran érthetetlenek: pl. ha egyáltalán elmennek, elkésnek az interjúról; a kiközvetített munkát nem fogadják el, vagy új munkahelyükön úgy viselkednek, hogy pár nap múlva meg is válnak tőlük; ha végre munkát kapnak, egyéb „kötelezettségeikre” hivatkozva rendszeresen kijárnak onnan, „lógnak”; több héten át azzal töltik az időt, hogy várják egyetlen pályázatuk eredményét, közben más állásokat nem pályáznak meg; ismerőseik által ajánlott lehetőségeket figyelmen kívül hagyják. Az ilyen érthetetlen viselkedés mögött gyakran a korábbi sikertelenségek miatt kialakuló szélsőséges kudarckerülés, önsorsrontás áll, azaz a kudarctól való irracionális félelem. A munkanélküli identitás stigmatizál, hátrányos helyzetbe és esetenként megalázó szituációkba hozhatja az illetőt. Sokan emiatt, ha megtehetik, igyekeznek titokban tartani, magánügyként kezelni nehéz élethelyzetüket.
Egzisztenciális krízis, jelentős társadalmi mobilitás Az egzisztenciális krízis a jelentős társadalmi mobilitás (lecsúszás vagy felemelkedés) velejárója. Kevesebbet beszélünk róla, de a hirtelen, gyors meggazdagodás is óriási stressz a családok számára. Mivel a gazdasági válság inkább a lefelé történő mobilitást valószínűsíti, itt is főleg ezzel foglalkozunk. Egzisztenciális krízist, anyagi veszteségeket, társadalmi lecsúszást okozhat a munka elvesztése, a deficites vállalkozás vagy annak csődje, a keresőképtelen
474
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI állapot (pl. betegség miatt), a katasztrófák vagy bűncselekmény áldozatává válás. Ilyenkor a személy úgy érzi, hogy a „rémálom valósággá vált”. Az anyagi veszteségek mértéke különböző lehet, de elmondhatjuk, hogy az egzisztenciális krízist nemcsak a nincstelenné válás idézheti elő. Ha segélyek vagy személyes tartalékok jóvoltából az illető képes is biztosítani a család napi megélhetését, a lecsúszás élménye, a társadalom többi tagjához viszonyított relatív megfosztottság érzése rendkívül súlyos válságba sodorhatja az illetőt. KOPP MÁRIA egyik, depresszióról szóló tanulmányában [7] rámutat, hogy a 70-es években annak ellenére jobb volt a lakosság fizikai és mentális egészsége, hogy alacsonyabb volt az átlagos életszínvonal. Napjainkban a depresszió és más pszichés betegségek egyik legfontosabb provokatív tényezője az, ha másokkal összehasonlítva alacsonyabb státuszúnak észleljük magunkat. A 70-es években mindenki közel azonosan alacsony színvonalon élt, ma viszont nagyon nagyok az életszínvonalbeli különbségek a társadalom különböző csoportjai között. Az egyénnek az a szubjektív élménye, hogy mindenki sikeres és vagyonos rajta kívül, rendkívül erősen depresszív. Az egzisztenciális krízis fokozottan hívja elő ezt az élményt: a lemaradás, a korábbi társadalmi közegből való lecsúszás érzése esetenként a konkrét anyagi nehézségeknél is nagyobb szenvedést jelent. Ha az ember munkát választ, munkát vállal, nem csak a megélhetésért teszi. A választásunkkal egyben kijelöljük, milyen életszínvonalon, milyen társadalmi közegben, nagyjából milyen emberek között, hol, milyen időtöltéseknek hódolva kívánjuk leélni az életünket. Az egzisztenciális krízis során mindezek veszélybe kerülnek. Kérdésként felvetődik, hogy tagja maradhat-e az illető korábbi társaságainak, mi történik ismerősi-baráti körével, megtarthatja-e otthonát. Sokan a társas kapcsolatok elvesztésétől való félelmükben a lehetőségek határáig megpróbálják eltitkolni megváltozott helyzetüket. Az egzisztenciális krízis gyakran egyéb krízisek lavináját is beindítja: családi, magánéleti krízisek, válás, a gyerekek iskolai teljesítményproblémái, alkoholproblémák jelentkezhetnek. Társadalmi szinten jellemző, hogy válságos időkben, ha a társadalom tagjai veszélyben érzik saját egzisztenciális biztonságukat, az egyéni érvényesülésre még nagyobb hangsúly helyeződik és felerősödnek az előítéletek. Talán nem véletlen, hogy a romák elleni támadásokról szóló első híradások 2009 elejéről származnak. A fejezet konklúziójaként elmondhatjuk, hogy a gazdaság teljesítményének egyik rendkívül fontos meghatározója az adott társadalom egészségi állapota. A beteg ember ellátása költséges, a termelésben nem, vagy csak kevésbé hatékonyan tud részt venni. Magyarországon a lakosság egészségi mutatói lényegesen rosszabbak, mint azt az ország gazdasági és egészségügyi helyzete alapján várnánk. Kutatások szerint a középkorú férfiak drámai egészségromlását és korai halálozását nagyrészt a krónikus stressznek való kitettség okozza. A krónikus stresszt főleg a jövő tervezhetetlensége, a munka és az anyagi helyzet bizonytalansága, a munkahelyi elvárások magas szintje okozza, amely párosul a támogató közösségek hiányával, a családi élet harmóniájának hiányával. Mindezek miatt a gazdaságot irányító szakembereknek nem lenne szabad elhanyagolniuk a pszichés-mentális tényezők jelentőségét, amikor a gazdaság élénkítésén fáradoznak. Mindenek előtt nagyon fontos lenne, hogy az életet
475
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 hosszú távra lehessen tervezni, akár alacsonyabb színvonalú, de kiszámíthatóbb megélhetést biztosítani a dolgozóknak. A rossz mentális állapotú ember a krónikus stressz nyomása alatt kiég, és pszichés tüneteit hamar testi tünetek követhetik, amelyek mind az egyénnek, mind a társadalomnak károsak. Véleményem szerint folyamatosan nagy nyomás alatt élő, a stresszt kezelni nem tudó, ezért szorongó embertömegekre nehéz gazdasági felemelkedést alapozni. Rendkívül hasznos lenne a gazdasági-politikai elit részéről egy pozitívabb, optimistább, de átgondolt, őszinte kommunikáció. Szükség lenne a lakosság mentálhigiénés kultúrájának emelésére is (pl. oktatással, célzott iskolai foglalkozásokkal, felsőoktatási tanácsadó hálózattal), hogy a társadalom általában jobb, fejlettebb megküzdő képességekkel rendelkezzen, a kis közösségek, a családok élete harmonikusabb lehessen.
A család anyagi helyzetének hatása a gyermekek és serdülők fejlődésére A gyermek fejlődését közvetlenül veszélyeztető tényezők A fent leírt jelenségek természetesen az egész családi rendszeren belül éreztetik hatásukat. Mivel a családtagok rendkívül szoros és intim kapcsolatban állnak egymással, bármilyen változás, bármely tagot érintő esemény befolyásolja a többiek viselkedését, érzéseit. Ez természetesen nagyon hasznos is lehet, amennyiben a család képes támogatni a nehéz helyzetbe kerülő tagját. Azonban ha a nehézségek a szülők számára nehezen kezelhetőek, vagy egyáltalán nem megoldhatóak, akkor azok a gyerekek szintjén is éreztetik negatív hatásukat. A gyerekek soha nem lehetnek nyugodtabbak vagy kiegyensúlyozottabbak, mint a szüleik, tehát a felnőttek egyensúlyvesztése mindenképpen megzavarja a gyerekeket is. RANSCHBURG JENŐ hangsúlyozza a szegénység relatív fogalmát [8]. Pszichológiai értelemben nem egy adott jövedelmi szint alatt élőket tekintjük szegénynek, hanem azokat, akik adott társadalmi közegben, a többséggel összehasonlítva, saját szubjektív ítéletük alapján is kevesebb vagyonnal, vagyontárggyal rendelkeznek. A vagyoni helyzet mellett a családi hátteret komplexebben jellemzi a szocioökonómiai státusz (SES). A SES magában foglalja a szülők iskolai végzettségét, amely közvetve meghatározza a család vagyoni helyzetét, a család értékrendjét, esetlegesen világnézetét, kapcsolatrendszerét, attitűdjeit, nevelési stílusát. A vizsgálatok szerint a SES szorosabb összefüggést mutat a gyerekek és serdülők viselkedésével, mint pusztán a vagyoni helyzet. RANSCHBURG egy másik írásában [9] konkrétan idéz olyan kutatásokat, amelyek a család szocioökonómiai státusza és a pszichiátriai-beilleszkedési zavarok kapcsolatát próbálták feltárni. Az általa idézett kutatások mind igazolták, hogy a szegény, alacsony SES-sel rendelkező családok gyermekei körében gyakoribbak a pszichiátriai és beilleszkedési zavarok a szorongástól, depressziótól a viselkedészavarokon át egészen a bűnözésig. Megállapították, hogy mind az átmeneti, mind a tartós szegénység előrejelzi a gyerekek alacsonyabb IQ
476
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI értékeit. Míg azonban a tartós szegénység a szorongásos és depressziós tüneteket erősíti fel, az átmeneti szegénység az agresszivitást, beilleszkedési zavarokat fokozta 4-8 éves gyerekek körében. Érdekes kérdés, hogy a SES milyen közvetítő mechanizmusokon keresztül befolyásolja a gyerekek személyiségfejlődését. A gazdasági stressz, a rossz anyagi körülmények, a család pénzügyi helyzetének romlása fokozza a sikertelen szocializáció valószínűségét. Ezek a családok gyakrabban egyszülősek, és alacsonyabb szocioökonómiai státusúak. RANSCHBURG által idézett kutatások [9] szerint az alacsony SES együtt jár egyfajta sajátos szülői nevelési stílussal: ezekben a családokban sokkal jellemzőbb az autoriter, tekintélyelvű nevelés. Az ilyen szülők kemény viselkedésbeli és teljesítménybeli elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben, de kevés érzelmi odafordulást, melegséget tanúsítanak feléjük. A szegényebb családokban a szülők kevésbé türelmesek, nem válaszkészek, kevesebbet magyaráznak, viszont több hatalomérvényesítő technikát alkalmaznak – pl. fizikai büntetést. Az autoriter szülők gyerekeinek autonómiája erősen korlátozott, a szabályokat vakon, kritika nélkül el kell fogadniuk, a hatalomnak maximálisan meg kell felelniük, és a teljesítményelvárások is rendkívül magasak. A középosztálybeli, magasabban iskolázott és jobb körülmények között élő családokban a szülők megengedőbbek, inkább demokratikus elveket képviselnek, a korlátozásokat sok magyarázattal kísérik. Ilyen családokban a gyerekek akár ötször valószínűbben tapasztalják meg a szeretetteljes, gondoskodó szülői attitűdöt. Vajon miért alakul így? A szegénység, az alacsony SES vajon miért hoz létre ilyen kedvezőtlen viszonyulást a gyerekek felé? A gazdasági frusztráció, egzisztenciális válság önmagában növeli a szülők közti feszültséget, ami továbbgyűrűzik a gyerekekre is. MASLOW szükségleti hierarchiája azt sugallja, hogy amíg az alacsonyabb szintű szükségletek nincsenek kielégítve, a magasabb szintű igények nem jelenhetnek meg. Ezért az egzisztenciális krízisben lévő családokban a figyelem kifelé, az alacsonyabb szintű szükségletek fenntartására fókuszálódik, nem tudnak befelé, egymásra figyelni, a szeretet és a megbecsülés iránti magasabb rendű szükséglet nem tud kielégülni. Egy másik magyarázat szerint [10] az alacsony szocioökonómiai státuszú családokban a felnőttek alapélménye, hogy a fennmaradásuk alapvető feltétele a feltétlen engedelmesség, alkalmazkodás, konform viselkedés a munkahelyen. Ezek az alsóbb osztálybéli családok kevesebb önállóságot, de nagyobb fegyelmet igénylő munkákat végeznek – társadalmi beválásuk feltétele, hogy elfogadják és betartsák a szabályokat. Ebből adódóan gyerekeiket is erre szocializálják. Megjegyezném, utalva az előző fejezetben leírtakra, hogy a válság által sújtott és fenyegetett munkahelyeken egyre több embernek ez az alapélménye, függetlenül a jövedelmi szinttől, státusztól, iskolázottságtól. Tehát a munkahelyi konformitás, fegyelem, teljesítmény ilyen szigorú elvárása napjainkban már nem csak az alsóbb társadalmi rétegeket jellemzi! Egyes kutatások arról is beszámolnak [11], hogy az alacsonyabb státuszú apák elkezdenek pozitívabban, támogatóbban, szeretetteljesebben, demokrati-
477
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 kusabban viszonyulni a gyerekeikhez, ha a munkahelyükön előrelépnek, ott jól érzik magukat és megfelelően keresnek. A szegénység, alacsony SES nem csak a család nevelői légkörével mutat öszszefüggést, hanem szorosan együtt jár a családi élet diszharmóniájával és a gyermekek elleni abúzussal is. A családi élet diszharmóniája a családon belüli konfliktusok számának emelkedésére, a szülők esetleges pszichés problémáira (pl. depresszió, szorongás) utal. A szülők konfliktusai esetenként teljesen elidegenítik egymástól az apát és az anyát, így a folyamat akár válásban is végződhet. Egyszülős családban felnőni pedig további kockázatokat rejt a személyiség fejlődése szempontjából. A gyermekek durva bántalmazása – akár fizikai, akár lelki abúzusról van szó, természetesen tovább rontja a gyermek esélyeit a harmonikus életre.
A veszélyeztető tényezőknek kitett gyerekek fejlődése A fentebb bemutatott veszélyeztető tényezők bemutatása után álljon itt egy rövid összefoglaló, hogyan módosíthatja mindez a gyerekek és serdülők fejlődését. A szülő elérhetetlensége, megközelíthetetlensége elsődleges forrása a gyermekkori depressziónak. A szülő nem csak akkor válik elérhetetlenné, ha fizikailag nincs jelen, hanem akkor is, ha egyéb gondjai miatt képtelen a gyerekre kellő figyelmet fordítani. Ilyen gondok lehetnek egzisztenciális problémák is, de különösen az ebből fakadó veszekedések, feszültségek, szeretetnélküli megnyilvánulások. A gyerekek szinte mindig személyes felelősséget éreznek szüleik és családjuk sorsa iránt, így a maguk módján megpróbálják a családi élet harmóniáját helyreállítani. Ez a törekvésük nem járhat sikerrel, hiszen sokszor nincs megoldás, vagy annak kulcsa a szülők kezében van. Emiatt a gyerekek az ún. „tanult tehetetlenség” állapotába kerülhetnek, azaz megtanulják, hogy személyes erőfeszítéseik, bármennyire is igyekeznek, nem hozhatnak változást. Az ilyen stádiumba eljutott gyerekek passzívak, könnyen elfogadják az őket leértékelő véleményeket, esetleges megaláztatásokat. Negatív énképük alakul ki, gyakran fölöslegesnek, tehetetlennek, szerencsétlennek érzik magukat, akiknek semmi sem sikerülhet. Az így kialakuló kudarcidentitás rányomhatja bélyegét egész iskolai pályafutásukra is: nyilván nem tudnak jól teljesíteni azok, akik ezt képtelenek elhinni magukról. Az autoriter nevelési stílus, a családi élet diszharmóniája, az abúzus, a válás mind veszélyeztető tényezők, amelyek hátterében gyakran fellelhetjük a család szegénységét, egzisztenciális krízisét, alacsony SES értékét, és amelyekből minél több van jelen a gyerek életében, annál valószínűbben indul el a gyerek a magatartászavarok negatív spirálján, amely serdülőkorban akár antiszociális viselkedésben, bűnözésben érheti el „végpontját”. A negatív spirál, RANSCHBURG gondolatmenetét idézve [8] általában a gyermekkori alkalmazkodási zavarral indul. A szociálisan interaktív 2-3 éves gyerekek körében már fellelhetők ennek a viselkedésnek az alapjai: a gyerek ingerlékeny, engedetlen, impulzív, nehezen terelhető. Óvodában, iskolában egyre több agresszív megnyilvánulást tanúsít társaival és a felnőttekkel szemben: előfordulhat az úgynevezett oppozíciós viselkedés, amikor durván, szándékosan, ag-
478
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI resszíven szembeszáll a közösség szabályaival, a felnőttek kéréseit figyelmen kívül hagyja. Előfordulhat, hogy a kisiskolás gyerek hazudozik, lop, rongál, társait bántja, megkárosítja. Érthető, hogy az ilyen gyerekek igen hamar a közösség perifériájára kerülnek, a társak és a nevelők is igyekeznek maguktól távol tartani őket. A szociálisan izolálódott gyermeknek rengeteg tanulmányi kudarca is lehet, ami miatt 10 éves kora körül már végképp nem szeret iskolába járni. Az iskola néha megpróbálja eltávolítani – mivel tanköteles, áthelyezhetik másik iskolába, vagy tudás nélkül gyorsan „átlökdösik” minden tárgyból, csak menjen már tovább középiskolába, szakiskolába. Csavarog, „lóg”, igyekszik feltűnést kelteni felnőtt viselkedésekkel – pl. cigarettázni vagy inni kezd 10-12 évesen, és ez a tendencia a serdülőkor beköszöntével végül korai szexuális kapcsolatokhoz, droghasználathoz, végső soron bűnözéshez vezethet. A gyermeket elvileg meg lehetne állítani a spirálon – minél hamarabb avatkozunk be, annál sikeresebben –, de többnyire mire pszichológusok elé kerül a nevelési tanácsadóban, addigra már legalább a bűnözés előszobájában jár. Ismét hangsúlyoznám, hogy az itt felvázolt rendkívül riasztó folyamat nem történik meg minden esetben. Több veszélyeztető faktornak kell jelen lennie ahhoz, hogy a gyerek valószínűsíthetően elinduljon ezen a spirálon. Ha a veszélyeztető faktorok mellett vannak protektív faktorok is, akkor a folyamat beindulása kevésbé valószínű. Ilyen protektív, tehát védőfaktor lehet egy figyelmes, a gyerek számára elérhető felnőtt (akár pedagógus is), vagy egy támogató közösség, ahol a gyereket elismerik (pl. sport- vagy művészeti tevékenysége miatt). Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy a veszélyeztető- és a védőfaktorok egyaránt főleg a családból erednek, és a gyermek sorsa nagyrészt attól függ, hogy a családot érő akár egzisztenciális jellegű veszélyhelyzeteket a szülők mennyire tudják ellensúlyozni a stresszel való megküzdő képességük, az egymáshoz való szeretetteljes viszonyuk, vagy a kevésbé materiális értékrendjük által. A fejezet összefoglalásaképpen elmondhatjuk, hogy a munkahelyi légkör, a szülők munkahelyi megbecsültsége, a család pénzügyi stabilitása, a kiszámíthatóság és a megfelelő egzisztencia alapvetően befolyásolják a család nevelői attitűdjét, a szülők kapcsolatát, a család légkörét, és hogy esetlegesen bántalmazzák-e a gyereket. A kedvező gazdasági hátterű családok több szeretetet, elfogadást tanúsítanak tagjaik iránt, körükben a gyereknevelés alapvetően demokratikus légkörben zajlik. A kutatások ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a gyerekek fejlődését közvetlenül a családi légkör és a nevelői attitűdök határozzák meg, nem a pénzügyi helyzet! Igaz ugyanakkor, hogy az alacsonyabb SES értékű családokban gyakrabban alkalmaznak kedvezőtlen nevelői attitűdöket, de ez az összefüggés sem törvényszerű. Ha a család kiváló megküzdő képességekkel rendelkezik, vagy kevésbé anyagias, alternatív (pl. vallásos) értékrendje által védve van a gazdasági stressz pszichés hatásaitól, a fentebb leírt kedvezőtlen jelenségek nem következnek be. Így elképzelhető, hogy a napjainkban nehéz helyzetbe kerülő, újonnan elszegényedő családok – különösen, ha a szülők iskolázottak, és a válság előtt a középosztályhoz tartoztak – legalább egy ideig védve vannak a családi diszharmóniától, amely kedvezőtlenül hat a családtagok személyes jól-létére és a gyerekek fejlődésére.
479
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010
Megküzdés a válság okozta kihívásokkal A pszichológiai gondolkodásban alaptétel, hogy a stressz önmagában nem károsítja a mentális és fizikai egészségünket. A közhiedelemmel ellentétben a stressz életünk természetes, kikerülhetetlen velejárója, így nem lehet a célunk a stressz kiiktatása a mindennapjainkból. Folyamatosan alkalmazkodnunk kell a változó környezethez, újabb és újabb feladatokat kell megoldanunk, rendre újabb képességeket kell elsajátítanunk. A stressz addig nem jelent számunkra problémát, amíg rendelkezésünkre állnak a megfelelő megküzdési stratégiák. Ezekben a helyzetekben úgy érezzük, kontrolláljuk az eseményeket, a stresszort pedig kihívásnak észleljük. A gazdasági válság tömegeket kényszerít jelentős alkalmazkodásra, változtatásra – ebből a szempontból a válság korábban részletezett következményei kétségtelenül olyan stresszt jelentenek, amelyekkel az érintettek nagy része nem tud egyből megküzdeni, nem tud pozitívan reagálni. Mégis, ha az érintett emberek és családok elkezdik keresni a megoldást, és valamiféle kiutat találnak nehéz helyzetükből, az rendkívül kedvezően hathat az önértékelésükre: az érintett a személyiségfejlődésben magasabb szintre juthat el, ami természetesen pozitívan hathat vissza a családja életére, gyerekei fejlődésére is. Hogyan történhet ez a megküzdés?
A korábbi materiális/anyagias értékrend átalakulása Fogyasztói társadalmunkban elsődleges fontosságúak az anyagi értékek. TIM KASSER könyvében kifejti ennek okait, jeleit és következményeit [12]. A nyugati gazdasági rendszereknek az az alapfilozófiája, hogy az egyénnek maximalizálnia kell a profitját, az egyéni gyarapodás érdekében minden törvényes, vagy annak vélt eszköz megengedett. A lehetőségeken kívül mindenkinek csak a saját mohósága szab határt – a szerzés, önzőség, kapzsiság többé nem erkölcsi problémák, hanem a legfontosabb céljaink és eszközeink. A fogyasztói társadalomnak az az üzenete, hogy az anyagias értékek – vagyon, presztízs, hírnév – boldoggá tesznek. Ha boldogtalannak érezzük magunkat, az azért van, mert valamiből hiányt szenvedünk, és további fogyasztással segíthetünk magunkon. Azt hisszük, a jó élet elengedhetetlen kellékei az anyagi javak. A másik sikerét és értékét az alapján mérjük, mennyire vonzóak az anyagi javai, milyen magas státuszú állást tölt be, mennyire közismert és ünnepelt személyiség a társadalomban. Mindennek nyilván gazdasági okai is vannak: a fogyasztás tartja fenn a munkahelyeket és a termelést. Ez a szemlélet nyilvánvalóan komoly ökológiai problémákhoz vezet: a bolygónk javai immár képtelenek kielégíteni ezt az óriási szükségletet, egy ideje a tartalékokat éljük fel. Vannak nyilvánvaló vészjelek – természeti és ipari katasztrófák, a globális felmelegedésre utaló egyre riasztóbb adatok, a biodiverzitás gyors csökkenése, élelem és energiahiány a legszegényebb országokban stb. Több jel utal arra, hogy ez a gondolkodás így nem fenntartható. KASSER a könyvében hosszasan ír arról, hogy ennek az anyagias gondolkodásnak milyen kedvezőtlen következményei vannak az emberekre nézve. Saját vizs480
GOMBÁS J.: A GAZDASÁGI VÁLSÁG PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI gálatai megerősítették, hogy az anyagias, haszonelvű gondolkodás minden vizsgált pszichológiai és orvosi betegségre nézve komoly kockázati tényező! Minél inkább követi valaki az anyagias értékeket, annál jobban szorong, annál gyakrabban észlel depressziós tüneteket, annál inkább szenved testi betegségektől, tünetektől. Többet isznak, többet tévéznek, rosszabbak a személyes kapcsolataik, a családi és magánéletükkel kevésbé elégedettek, életüket üresebbnek érzik, szubjektíve boldogtalanabbak érzik magukat. Tehát nem csak a boldogtalanság okoz anyagelvű gondolkodást, hanem az anyagias gondolkodás is boldogtalansághoz vezet. KASSER kutatásokkal támasztja alá, ami tulajdonképpen az emberiség ősi tudása is – minden kultúra és vallás felfedezte ezt a tudást, legfeljebb elfelejtjük néha –, hogy ha az emberek birtokolják a fenntartásukhoz szükséges elegendő anyagi javakat, akkor a további vagyonszerzés már nem, vagy csak nagyon kevéssé növeli a boldogságérzetüket. Sőt, a túl sok szerzés túl sok munkával, nyüzsgéssel, stresszel jár, túl sok időráfordítást igényel, ezzel elvonja az erőt azoktól a tevékenységektől és értékektől, amelyek tényleg elősegíthetnék a boldogságunkat. Melyek ezek az alternatív értékek? KASSER és a humanisztikusok szerint ez az önmegvalósítás, a megbecsültség és a szeretet. Közösségekhez tartozni, azokat építeni, másokon segíteni, gyakorolni mások elfogadásának művészetét, családban élni, gyerekeket nevelni, valami jót létrehozni a világban, a spiritualitás felé fordulni, kicsit önmagunkra is figyelni, meditálni, megfigyelni… Néhány olyan tevékenység és érték, amely nem anyagi természetű, de mégis fokozza az emberek személyes boldogság-élményét. Visszakanyarodva a gazdasági válság témaköréhez, gyakran lehet hallani és olvasni olyan vezető tudósokat, és nem csak ökológusokat, de akár közgazdászokat is (pl. a Nobel-békedíjas MUHAMMAD YUNUSt említhetjük), akik paradigmaváltást szorgalmaznak a gazdasági szektorban, amelynek lényege lenne, hogy a profitért sem az embereket, sem a környezetet, sem a társadalmat nem szabad kizsigerelni. Örvendetes, hogy növekszik az új szemléletet magukban hordozó társadalmi vállalkozások száma is, akiknek szintén nem a profit maximalizálása a céljuk, hanem a társadalmi és környezeti haszon maximalizálása – miközben természetesen fenn tudják tartani magukat, tehát nem veszteségesek. Tanulmányomban kifejtettem a krízisek általános jellemzőit, és részletesen taglaltam a gazdasági válság által esetlegesen keltett élethelyzeteket, melyek problémát okozhatnak az egyén és a családok életében. Végső konklúzióként arra hívnám fel a figyelmet, hogy a gazdasági válság felerősít olyan jelenségeket (pl. krónikus stressz), amelyek komolyan veszélyeztetik az emberek testi és pszichés jóllétét. A testi betegségek költségeivel többé-kevésbé tisztában vagyunk, és egyre inkább értéknek tekintjük a fizikai egészséget, de sajnos a pszichés tényezők megbetegítő hatása még nem eléggé köztudott. Sem egyéni, sem társadalmi–politikai szinten nem fordítanak kellő figyelmet a társadalom rossz mentálhigiénés állapotának akár gazdasági következményeire, pedig gazdasági felemelkedést nem lehet alapozni szorongásokkal küzdő, pesszimista, esetleg depressziós, a jövőben és a sikerben nem bízó emberekre. A lakosság mentálhigiénés állapotának javítása mellett, illetve az általános pszichés állapot javítása érdekében fontos lenne a fogyasztói társadalomra nagymértékben jellemző anyagias értékrend átalakulása, és alternatív értékek előtérbe kerülése.
481
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010
Hivatkozások [1]
Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2010. június-augusztus. KSH gyorstájékoztató. http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog21008.pdf [2] TARI ANNAMÁRIA: Dolgozni csak pontosan szépen… In: Y-generáció. Jaffa Kiadó, 2010. 163–213. [3] GEORGE, TERRY: A fizetett munka és a munkán kívüli élet egyensúlya. http://feek.pte.hu/iscpages/index.php?ulink=722 [4] KOLLÁNYI ZSÓFIA, IMECS ORSOLYA: Az egészség – befektetés. Az egészségi állapot hatása a gazdasági teljesítőképességre és az életminőségre. Demos Magyarország Alapítvány kiadványa. www.demos.hu/index.php?name =OE-DocManager&file=download&id=163 &keret=N&showheader=N [5] KOPP MÁRIA, SKRABSKI ÁRPÁD: Az egészségi állapot társadalmi, magatartási életmód meghatározói. In: Jelentés a Hungarostudy 2002 országos reprezentatív felmérés legfontosabb eredményeiről. http://www.behsci.sote.hu /hungarostudy2002/ st_eg_allapot.htm [6] HAJDUSKA MARIANNA: A munkanélküliség krízise. In: Krízislélektan. ELTE, Eötvös Kiadó, 2008. 117–122. [7] KOPP MÁRIA: A hangulatzavarok népegészségügyi jelentősége. In: SZÁDÓCZKY E., RIHMER Z. (szerk.): Hangulatzavarok. 2001. 418–432. [8] RANSCHBURG JENŐ: A család anyagi helyzetének szerepe a gyermek- és serdülőkori magatartási zavarok kialakulásában. In: Nyugtalan gyerekek. Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkorban. Saxum Kiadó, 2009. 9–51. [9] RANSCHBURG JENŐ: A családi nevelés. In: A mélységből kiáltok. Depresszió, öngyilkosság és kábítószer a serdülőkorban. Saxum Kiadó, 2010. 183–225. [10] MCLOYD, V. C: The impact of economic hardship on black families and children: psychological distress, parenting and socioemotional development. Child development, 1990. 61, 311–346. [11] GRIMM-THOMAS, K., PERRY-JENKINS, M: All in a day’s work: job experiences, self-esteem and fathering in working-class families. Family Relations, 1994. 43, 174-181. [12] KASSER, TIM: Az anyagiasság súlyos ára. Ursus Libris Kiadó, 2005.
482
