EISEMANN
GYÖRGY
Gintli T i b o r : „ Valaki van, aki nincs". Személyiségelbeszélés és identitás Krúdy Gyula regényeiben
Gintli T i b o r é r t e k e z é s e a K r ú d y - s z a k i r o d a l o m ú j a b b a n e g y r e t ö b b s z ö r m e g f o g a l m a z ó d ó - s egyáltalán a m o d e r n epika i n t e r p r e t á c i ó j á b a n i m m á r m e g k e r ü l h e t e t l e n n e k n e v e z h e t ő - k é r d é s k ö r é h e z szól h o z z á , a r e g é n y a l a k o k egységes szubjektivitásának lebomlása m e n t é n olvasván újra a K r ú d y - k á n o n n é h á n y f o n tos szövegét. K ö t ő d v e t e r m é s z e t e s e n a k é r d é s k ö r „ t ö r t é n ő t ö r t é n e t i s é g é n e k " a k é s ő m o d e r n fordulat (majd p o s z t m o d e r n folytatása) n y o m á n érzékelhető-viszszaérthető v o n á s a i h o z , m e l y e k az e m b e r i j e l e n s é g szubsztancialitásának k r i t i k á j a k é n t s z e m b e s ü l n e k a v o n a t k o z ó kartéziánus h a g y o m á n n y a l , kétségbe vonván az egységes individuális b e n s ő s é g létét és k o h e r e n s - c s e l e k m é n y e s elbeszélhetőségét. U g y a n a k k o r az „ e z r e d f o r d u l ó " h o r i z o n t j á n is m e g j e g y z e n d ő : mivel a szokásos „ p a r a d i g m a t i k u s " szembesítések, így az e g y s é g és a sokféleség, a centralitás és a szóródás stb. m a g u k s e m ö n e l v ű - a b s z o l ú t f o r m á c i ó k , azaz historikusán k ü l ö n b ö z ő relációik r é v é n , e g y m á s h o z képest h a t á r o z h a t ó k csak m e g , ezért a „leépítések" m á s n é z e t b ő l b i z o n y o s é r t e l e m b e n „ f e l é p í t é s e k n e k " is t ű n h e t n e k . U j a b b alakzatok ( „ a r c u l a t o k " ) időleges kirajzolódását e r e d m é n y e z h e t i k , m é g a „jel, a j á t é k és a s t r u k t ú r a " derridai h u m á n d i s z k u r z u s á b ó l t e k i n t v e is. M i n d e r r e pedig azért é r d e m e s m o s t e m l é k e z t e t n i , m e r t G i n t l i T i b o r é r t e k e z é s é n e k elsőként k i e m e l h e t ő erénye, h o g y bár sorra veszi a m o d e r n p r ó z a p o é t i k a jegyeit az elbeszélői m i n d e n t u d á s fogyatkozásától a m e t a f o r i k u s t ö r t é n e t m o n d á s előtérbe kerüléséig, K r ú d y szövegeinek m o d e r n s é g é t távolról sem az elvontan m e g h a t á r o zott, változatlan és zárt f o r m a r e n d d e l való megfeleltetések segítségével i n t e r p r e tálja. Sőt a f e n t e b b i v i s z o n y l a g o s s á g j e g y é b e n észrevételezi, h o g y e m ű v e k „az ö n i d e n t i k u s s z u b j e k t u m elbizonytalanítása s o r á n g y a k r a n ezzel ellentétes t e n denciájú elbeszélésmódokat is mozgósítanak." E z persze lehetne K r ú d y n á l valam i l y e n avítt p o é t i k a részleges k ö v e t k e z m é n y e is, c s a k h o g y itt s o k k a l i n k á b b
588
RECENZIÓK
G I N T L I T I B O R : „VALAKI VAN, AKI N I N C S "
arról az i m é n t é r i n t e t t — v o l t a k é p p e n m á r r o m a n t i k u s tapasztalatként fellépő — p a r a d o x o n r ó l v a g y i n k á b b kettősségről van szó, m e l y szerint a szubjektivitás felmagasztosulása és bukása egymást feltételező események, ugyanazon é r e m két oldalaként. A m i e reláció egészen eltérő historikus stádiumait mégis m e g k ü l ö n b ö z t e t h e t ő v é teszi, az a „ r o m a n t i k a r e t o r i k á j á n a k " — a jelentés decentráló p e r f o r m a t i v i t á s á n a k — a nyelv „ g r a m m a t i k á j á b a " , konstativitásába t ö r t é n ő e g y r e m a r k á n s a b b beíródása. S ahogy az értekezés a p r ó z a n y e l v vonatkozó újításait a m a g u k poétikai k o n k r é t u m a i b a n , azaz történeti relativitásuk tapasztalatában fejtegeti, szintén e belátást erősítheti. Ily m ó d o n hat például a könyv narratológiai kiindulásának, a m o d e r n f o r m a t a n e g y i k gyakran felidézett eljárásának további árnyalása, miszerint az elbeszélő az „általa elbeszélt szereplők" sorsába í r ó d i k be az emlékezés és az i r ó n i a e l h a t a l m a s o d ó modalitása n y o m á n , együtt a m ű v é s z szereppel vagy akár a legenda műfaji vonásaival. K ü l ö n k i e m e l e n d ő e t é r e n is a b e f o g a d á s t ö r t é n e t i feltételek p o n t o s vázolása, a K r ú d y - o l v a s á s mai á l l a p o t á n a k reflektálása. M i n d j á r t a név és az i d e n t i t á s viszonyát taglaló fejezet számos új e r e d m é n y e , találó észrevétele m u t a t k o z i k képesnek arra, h o g y a névjelölők m o z gása felől közelítő elemzéssel tárja fel a szereplői identitások átrajzolódásait, a n a r r á t o r i áttekintés e l b i z o n y t a l a n o d á s á t , sőt, az „elbeszélő intencióval e l l e n t é t e s " olvasásra tett ajánlatokat. H o g y a szövegközi kapcsolatok vizsgálata s o r á n az e téren e d d i g t ö b b e t t á r g y a l t Hét Bagoly h e l y e t t A vörös postakocsi k e r ü l szóba, azt az „ i r o d a l m i s á g " j e g y é b e n t ö r t é n ő i n t e r p r e t á c i ó igényével indokolja az értekezés, e l h á r í t v á n az „ i r o d a l m i élet k r ó n i k á s i " a t t i t ű d j é n e k m a g y a r á z a t a i t . Bár a választás v a l ó b a n a megszokott értelmezői metodikától való távolodás igényéből adódik, az előbbi alkotás bevonása é p p e n azért t e h e t n é m é g m a r k á n s a b b á az eltérést, m i v e l a m ű a korábbi értésmód e g y i k legfőbb hivatkozási alapja volt. Lényegbevágó u g y a n a k k o r a szöveg r o m a n t i k a - v o n a t k o z á s a i n a k összetett s z e m p o n t ú tárgyalása, azaz a szereplők, a narráció és az olvasás szintjein k i b o n t a k o z ó összevetése. (Manapság u g y a n i s nyilvánvaló: a r o m a n t i k á h o z f ű z ő d ő kapcsolat akceptálása a l a p v e t ő e n m e g h a t á r o z z a a m ű n e k az e z r e d v é g e n ú j r a k o n d i c i o n á l h a t ó b e f o g a d á s m ó d j á t . ) E kulcsfontosságú m e g k ü l ö n b ö z t e t é s e k a r o m a n t i k a l é t m ó d j á t tehát a szereplői olvasatokra (reflexiókra), a narrátori közvetítés szólamára és a b e f o g a d ó n a k felkínált n é z ő p o n t r a k i t e r j e d ő e n árnyalják. A l k a l m a s n a k m u t a t k o z v á n arra, h o g y m a g á t a r o m a n t i k u s látásmódot és a n n a k m o d e r n i z á l ó d á s á t é p p e n a f e n t i — a s z u b j e k t u m k o n s t r u k c i ó t , v a l a m i n t a n n a k nyelvszemléleti módosulásait illető — alakulásrendje szerint is érzékeltessék. Az elemzés k i m u t a t j a , h o g y a szöveg k ü l ö n b ö z ő - narratológiailag elváló, m a j d új szintézisbe illeszkedő - rétegeiben, azok egymásra é p ü l é s é b e n voltaképp a r o m a n t i k a m o d e r n i z á l ó d ó „ s z í n e v á l t o zása" figyelhető m e g . Az okfejtés kiindulása szerint például az egyes v e n d é g s z ö -
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 2007/4
589
E I S E M A N N GYÖRGY
vegek szereplői olvasatának „ r o m a n t i k á j a " m é g egy „valós" („reális") dimenzióra referál, mellőzvén a fiktív és az imaginárius Iser-féle összjátékát, vagyis lényegéb e n m i n d a z t , ami felülírhatná a „realista" befogadás (és kritika) reprezencia-kliséit. Itt m e g j e g y z e n d ő , h o g y a szereplők olvasmányainak e naiv „valóra váltása" egy adott fikció folytatása (továbbfikcionálása) is lehet. Ez pedig az olvasott szövegen kívüli tapasztalat szüzsébe transzponálásának (az imagináció t e r é b e vonásának), n e m pedig az o n n a n való kilépésnek a műveleteként is elképzelhető. O s z szefüggésben a befogadói m e t a p o z í c i ó felszámolásával, a metafikció ö n l e b o n t ó színrevitelével, független-reflexív helyzetének szétoldásával. R e z e d a K á z m é r akkor l e n n e „rossz olvasó", ha olvasmányait a „valóság t ü k r é n e k " tartva próbálna „ k i l é p n i az életbe". D e ő m o d e r n olvasó is, e z é r t e g y r e i n k á b b az „ é l e t e t " és a „valóságot" tartja az olvasmányok t ü k r é n e k és n e m fordítva. A szöveget n e m olyan utalásrendnek tekinti, m e l y n e k pusztán referencialitása lenne t e t t e n érhető, h a n e m a k ö n y v e t letéve tovább olvassa — vagy i n k á b b tovább írja, r e k o n t e x tualizálja — k ö r n y e z e t é t és kalandjait. ( A h o g y e g y é b k é n t a „reális" Isernél sem referenciálandó valóságként é r t e n d ő , h a n e m a fikcionálás „vonatkozási m e z ő j e k é n t " , kiindulásaként: így akár e g y másik szöveg is lehet a „valós".) P u s k i n felidézett párbaja például szintén olyan olvasmányként m ű r e , az Anyeginre
f o g h a t ó fel, mely e g y másik
n y i t h a t k a p u t , azaz m a g a is i m m á r szövegként (fikcióként)
a d o t t , n e m pusztán a szerzői életrajz a d a l é k a k é n t , mellyel az i r o d a l m i szöveg jelentései behelyettesítők v o l n á n a k . S h o g y R e z e d a Tatjánának szólítja Bertát, szintén n e m a költött alak „realizálását", h a n e m fordítva, a kvázi-reális alak m e g költését, fikcióba szólítását jelzi. H a s o n l ó érdekességeket rejt a szerzők és a szereplők alakjaival végrehajtott, találóan kiemelt „szinonimaszerű megfeleltetés". Az értekezés e g y é b k é n t a R e z e d a - f é l e szerepjátékról később m á r h a t á r o z o t t a n megállapítja, hogy az „ n e m valamiféle történelmi valóságra, h a n e m szövegekre, illetve az irodalomra korlátozódik." D e ezúttal is hozzáteendő, h o g y az „olvasói p o z í c i ó a u t o n ó m i á j á n a k " felszámolódása n e m o k v e t l e n ü l fogyatékosság (nem pusztán a befogadói aktivitás h i á n y á n a k következménye), sőt kifejezetten a szövegekkel folytatott dialógus olyan velejárója lehet, mely az i n d i v i d u u m szubsztancialitását (és metapozícióját) a befogadás oldalán sem őrzi meg. N e feledjük: a szubjektivitás sokat emlegetett decentrálásának „paradigmája" n e m csak a narrátorra és a szereplőkre, h a n e m az olvasóra is vonatkozik. (Ennek egyik esetében a szereplő m a g a is b e f o g a d ó k é n t k e r ü l azon olvasó elé, aki a k ö n y v e t a kezében tartja, s aki e t ü k ö r j á t é k b a n bár aktív, de — az adott diszkurzuson belül és a dolgozatban vázolt h o r i z o n t o n — m é g s e m izolált c e n t r u m m a l k i f e j e z ő d ő lényként ismerhet magára.) M i n d e z persze egyáltalán n e m csökkenti a szerepekkel való azonosulást — m i n t végleges i n d e n t i f i k á c i ó s kísérleteket — illető irónia é r v é n y e sülését. Igen jól sikerült ezzel kapcsolatban az ellentétes t e n d e n c i á k n a k , az egy-
590
RECENZIÓK
GINTLI T I B O R : „VALAKI VAN, AKI N I N C S " .
mással összefüggésbe n e m h o z h a t ó szereplői i m á g ó k sokaságának és R e z e d a elb i z o n y t a l a n o d o t t azonosulási műveleteinek a kifejtése. M i n d e b b ő l k i t ű n h e t továbbá, A pörös postakocsi m e g k ü l ö n b ö z t e t i a világ r o m a n t i k u s poetizálását és a m o d e r n esztétizmus látásmódját. Sőt színre viszi ezt a különbséget, s az esztétizmus távlatát r o m a n t i k u s „előzményeivel" dialogizálva t e r e m t i meg. A f e l h o z o t t K o s z t o l á n y i - p á r h u z a m , azaz a Nero, a véres költő romantikaszemléletével való összevetés j o g o s u l t , u g y a n a k k o r n e m m e r ü l h e t ki a rokon vonások vázolásában. N é r ó n a k a világot a saját költői ötletei szerint alakító (fölgyújtó), dilettáns „romanticizmusa" egy m o d e r n kiindulású r o m a n t i k a kritikából következik, azaz a hermetista esztétizmus (egyébként impozáns) félreolvasása szerint é r t e l m e z h e t ő . E félreolvasás valóban a r o m a n t i k á b a belelátott „korszerűtlen" referenciavágyat nyomatékosítja, mely persze lényegesen k ü l ö n bözik a világot poetizálni akaró, novaiisi nyelvteremtéstől. A vörös postakocsi viszont ú g y írja felül a r o m a n t i k a poétikáját, h o g y a n n a k esztétista revízióját is e poétikával párbeszédhelyzetben „dolgozza m e g " . (Lásd a fikcionálás i m é n t e m lített a n t i h e r m e t i k u s „aktusait".) E relációt Kosztolányi m ű v e n e m tartalmazza. Kiváló megfigyelés a Szindbád-kötet
m n e m o t e c h n i k á j á t a regényszerű olva-
sás lehetőségeivel összefüggésbe hozni. Ez a megközelítés ugyanis k ü l ö n ö s k é p p alkalmas a szereplői és az olvasói e m l é k e z e t összjátékának explikálására, mely további kutatások kiindulása is lehet. Az e m l é k e z ő és a h a j d a n i én találkozása, akár p r o u s t i érintkezése a z o n b a n kevéssé n e v e z h e t ő olyan azonosságnak, a két én olyan „eggyé válásának", melyben egy m ú l t (egységes) önazonossága idéződne vissza. E n n e k beteljesíthetetlen vágyára t ö b b e k k ö z ö t t az „ é p p e n úgy, m i n t a k k o r " figurái, a hasonlítást és a m e g k ü l ö n b ö z t e t é s t e g y ü t t implikáló — például m e t a f o r i k u s — alakzatai u t a l n a k . A h i v a t k o z o t t prousti m n e m o t e c h n i k a , J a u ß idézett m o n o g r á f i á j a szerint is, az elbeszélő és az elbeszélt én olyan találkozását m o n d j a el, m e l y b e n az ú n . „összeolvadás" n e m lehetséges a pólusok kettőssége - egy i d e n t i f i k á l ó m ű v e l e t e n belüli differencia, az ellentétező é n - e r e d e t e k t u datának megőrzése - nélkül. E t e k i n t e t b e n n a g y o b b figyelem eshetne a K r ú d y szövegek retorikájára, p e r f o r m a t í v jelentésrétegére, a h o g y a n Szindbádnak a t o ronybéli névaláírása kapcsán lényegében erről esik szó. A megállapítás, miszerint „az elbeszélés nyelve f e n n t a r t j a a két Én k ö z ö t t i távolságot, m é g s e m állítható, h o g y i d ő feletti egyesítésük szándéka véglegesen t ö r l ő d n e a szövegből", m á r p o n t o s a n kifejezi m o n d á s és jelentés, vágy és k u d a r c a ellentétét. A hídon c í m ű novella szintén arról g y ő z h e t i m e g az olvasót, h o g y n e m az azonosító v á g y a k o zás és az ismétlésről való kényszerű lemondás vagylagosságában, h a n e m a k e t t ő kölcsönösségében m o z o g a m o d e r n emlékezés nyelve. Az Élettörténet és narratív identitás c í m ű fejezetről m i n d e n e k e l ő t t e l m o n d h a tó, h o g y a k k o r is párbeszédben áll az élettörténet poétikáját tárgyaló szakiroda-
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 2007/4
591
EISEMANN GYÖRGY
l o m m a l , ha nein h i v a t k o z i k m i n d e n ü t t a v o n a t k o z ó hazai és n e m z e t k ö z i diszkurzus fontos fejleményeire. A z elbeszélői közlések és a szereplői önértelmezések eltérései elsősorban arra a képlékenységre f i g y e l m e z t e t n e k , mely az életírás hol esetlegesnek, hol ö n k é n y e s n e k látszó aktusaiból fakad, vagyis az esetlegesség és az ö n k é n y egymást k i f o r d í t ó jeleinek utólagosan létesülő, változékony konstellációját m u t a t j á k . Fontos, újszerű észrevételek sorjáznak a z o k o n a l a p o k o n , m e lyek az identitásképzés összetevőit a vendégszövegek, a műfaji sémák, a t ö r t é n e lem és a vidéki tájleírások-életképek, a tradicionális életformák és a múlttól való távolodás e g y ü t t e s é b e n v o n u l t a t j á k fel. U g y a n a k k o r j o g o s u l t n a k t a r t h a t ó a 19. század e g y i k alapvető m ű f a j á t , a fejlődésregény itt kihagyhatatlan alakzatát is a t á v o l o d ó h a g y o m á n y f o r m á k közé sorolni, s a v o n a t k o z ó ú j a b b f o r m á l á s m ó d o t részben a n n a k d e k o n s t r u á l á s a k é n t levezetni. E téren is értékesek és fontosak az olvasói tapasztalatok mozgására, jelentéses áttevődéseire utaló észrevételek: az elbeszélői identitás b e f o l y á s o l á s á n a k a szereplői identitások (olvasatai) felől való taglalása. A körforgás és a linearitás cselekményszervező elvének igen találó explikálásához érdemes volna többet meríteni a vonatkozó koncepciókból, így Jurij L o t m a n nevezetes téziseiből, a két modell kultúratörténeti horizontjára k i t e k i n téssel. A K r ú d y - k u t a t á s e g y i k fontos szálát, a metaforicitás vizsgálatát t o v á b b vivő fejtegetéseket o l v a s h a t u n k ezután a D e r r i d á t ó l is elhíresült N a p - m e t a f o r a applikálásakor, mely a m e t a f o r a és a narratíva összjátékának vizsgálatát, jelentős hazai tudományos eredményeit is gazdagítja. Ötletes megoldás a Vak Béla-regény címbeli m o t í v u m á t a szemantikai é r t e l e m b e n vett vaksággal, a „blindness" (Paul de M a n - i ) teorémájával összefüggésbe h o z n i . A látás és a hallás, a kép és a hang, illetve a vaksággal kapcsolatba h o z o t t beszéd sajátosságainak elemzése — m o n d hatni mediális távlatra n y i t ó kezdeményezése — a dolgozat legeredetibb, legkorszerűbb részei közé tartozik, s nagy befolyással lehet a regény további olvasataira. A vizsgált szövegek kiválasztását m e g g y ő z ő e n igazolja a felvetések egyre öszszetettebb kibontása, így az identitás kérdéskörének m i n d teljesebb körüljárása. E n n e k k ö v e t k e z t é b e n (tehát az ö n a z o n o s s á g alakzataihoz közelítve) j u t fontos szerephez az „ e r e d e t " aspektusát t á r g y a l ó fejezet, mely ezúttal — talán t e r m é szetesnek tarthatóan — a lovagi m i n t á k r a építő magatartásformát, a k ö z é p k o r r a h i v a t k o z ó arculat és m e n t a l i t á s kibomlását és reflektálását célozza m e g . S a r e c e p c i ó t ö r t é n e t b e n e d d i g l e g t ö b b e t t á r g y a l t m ű v e k helyett ismét olyan r e g é n y k e r ü l a vizsgálódás k ö z é p p o n t j á b a , m e l y n e k hatásos interpretációja a k o r á b b a n h a s o n l ó szempontból k i e m e l t egyéb szövegek értelmezését is m ó d o s í t a n i képes [A templárius). Az eredet f o g a l m á n a k itt a l k a l m a z o t t foucault-i d e k o n s t r u k c i ó j a a z o n b a n néhány p o n t o n k ö n n y e n szem elől tévesztheti a fentebb említett összefüggést a nyelv leépítő és felépítő karakterének viszonylagosságáról. Helyénvalónak t a r t h a t ó , h o g y a r ö g z ü l t eredet elvének felszámolását a színvonalas elemzés
592
RECENZIÓK
G I N T L I T I B O R : „VALAKI VAN, AKI N I N C S " .
a h h o z az iróniához köti, melyet elsősorban a paródia, a groteszk vagy a burleszk f o g a l m a i v a l ír le. D e f i g y e l e m b e v e e n d ő , h o g y az irónia n e m csupán k r i t i k a i , h a n e m affirmativ természetű is, a h o g y az már a korai romantika kapcsán is m e g állapítható, vagyis a távolodás és az igazodás, a tagadás és a jóváhagyás oszcillációjában m o z o g . E b b ő l az e l u t a s í t ó - e l i d e g e n í t ő oldal kiemelése - a h o g y azt persze Foucault is t e t t e — némileg egyoldalúvá teszi az irónia h a g y o m á n y s z e m léletét, a távolodásban is múltra való reflektálással ő r z ö t t folytatódás érvényesülését, megszakítás és o d a t a r t o z á s összjátékát. Az e r e d e t iróniája tehát ö s s z e f o n ó d h a t egy m i n d i g új kezdetre nyitással: abban az é r t e l e m b e n is, a h o g y H a n s R o b e r t Jauß k ü l ö n b ö z t e t t e m e g az eredet és a kezdet fogalmait a k o r a r o m a n t i kában. Az eredet így a készen k a p o t t n o r m á k világa, a kezdet pedig az e m b e r i aktivitásnak ö n n ö n adottságait folytonosan újralétesítő aktusa. A templárius p o étikája szintén t o v á b b á r n y a l h a t ó a stabil eredet k r i t i k á j a és új k e z d e t t é a f f i r m á l ó d á s a szerint. Egyáltalán n e m l e n n e továbbá m e r ő hatásvadászat m i n d e z t összevetni a nagy n e m z e t k ö z i k a r r i e r t b e f u t o t t t e m p l á r i u s - t é m a néhány, akár p o s z t m o d e r n feldolgozásával. A szerelmi tematika elkülönítése első közelítésben kevésbé indokoltnak t ű n het a többi fejezethez képest, mivel egyes megállapításai i n k á b b az ott felvetett s z e m p o n t o k v a l a m e l y i k é h e z állnak közel, önállósága p e d i g p o é t i k a i l a g t ö b b nyire n e m igazolható. Sőt az értekezés maga is az önidentifikáció, az önelbeszélés, v a l a m i n t az irónia átfogóbb, m á r felvezetett t e o r é m á i felől vizsgálja tárgyát, melyre azonban a K r ú d y - j e l e n t é s k á n o n b a n betöltött szerepe miatt m é g s e m i n dokolatlan külön k i t é r n i . M i n d a m e l l e t t , hogy az e u r ó p a i kultúra n é h á n y szer e l e m - t e ó r i á j a — v a l a m i n t az „ i n t i m i t á s k ó d j á n a k " i r o d a l m i m ű k ö d é s e — csak jelzésszerű mértéktartással és a modernitásra utalással idéződik fel, nagy óvatosságot igényel akár csak a platonizmus legvázlatosabb felidézése. Platónnál u g y a n is é p p e n a szépségtől i t t a s u k extázis az egyetlen tapasztalat, mely i d e a t a n á n a k dualizmusát m e g b o n t j a , illetve az érzékinek és a szelleminek tételezett l é t f o r m á k közötti kapcsolatot megnyitja. (Olyannyira, h o g y az európai r o m a n t i k a sem m a r a d t közönyös a szépség, a szerelem és a megismerés e kölcsönössége iránt, s szívesen e m l é k e z e t t az egyetlen, a d o l g o z a t b a n is m e g n e v e z e t t n ő a l a k r a , akit a g ö r ö g filozófus m e s t e r k é n t j u t t a t o t t szóhoz: D i o t i m á r a és tanítására.) Továbbá ha van antropológiai m e g h a t á r o z ó , m e l y a bárhogy feltételezett e m b e r i c e n t r u m o t kimozdítja magából, akkor az a szerelem elbeszélésében válhat nyilvánvaló tapasztalattá. Igaz, n a g y a különbség a lényegállapothoz érkezés, az egésszé válás, a végső kiteljesedés — akár k u d a r c o t valló — célkitűzése és az é l m é n y esetlegessége, időlegesség-tudata, játékelve k ö z ö t t . De a vágy ellentmondásos, felforgató k a r a k t e r e megtalálható a m e g e m l í t e t t K r ú d y - u t a l á s o k b a n is: a Himfy
szerelmei-
ben és a Fanni hagyományai ban, e szövegek r e t o r i k á j á b a n . Ezért é r e z h e t ő kissé
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 2007/4
593
EISEMANN G Y Ö R G Y
p r o b l e m a t i k u s n a k az olyan kifejezések használata, m i n t a „szubsztanciális szerelem", vagy a n n a k „egészelvű elbeszélése". A romantikától kezdve a legszenvedélyesebb vágyakozást éppen annak betöltetlensége (például egy a u t o n ó m i a k é p zet n á r c i z m u s k é n t f e l f e d e z e t t kétségbeesése és meghasadása) tette láthatóvá és elbeszélhetővé. M é g Novalis „kék virága" helyén is csak egy eljövendő állapotra váró á l o m b a n j e l e n i k m e g M a t h i l d e arca, s csak a v á z l a t t ö r e d é k e k b e n olvasható a későbbre képzelt e g y e t e m e s jubilálás, akár é p p e n úgy, m i n t egy jelenbéli hiányállapot i n d i r e k t jelzése. N e m vitás persze, h o g y a Palotai álmokban
szintén
m e g f i g y e l h e t ő a végső beteljesedés szentimentális vágya, ezúttal is e g y ü t t a j o gosan említett iróniával. D e az irónia fentebbi, kritikai és affirmativ funkcióiból következik, h o g y R a d i e s M á r i a szólamában az ö r ö k szerelem p l a t o n i z m u s á n a k magasztalása és narratív sémáinak felbomlása n e m csak tagadja, h a n e m feltételezi is egymást. Az é r z e l m e k idealizmusát é p p ú g y aláássa a házasságszerzés j ó z a n sága, m i n t ahogy a rideg anyagiasságot cáfolja a vonzalom lehetséges őszintesége. Az irónia tehát s z ü k s é g k é p p e n m i n d a két pólust érinti, a h o g y az értekezés j ó s z e m m e l veszi észre: R a d i e s M á r i a egyszerre D i o t i m a t a n í t v á n y a és k e r í t ő n ő . Az álmok nem hazudnak
fejezetcím, m i n t Petőfi-idézet, ugyancsak egyszerre af-
firmálja és kritizálja a r o m a n t i k a vizionarizmusának igazság-tételezését. További interpretálásra vár m é g ezzel kapcsolatban az írás, illetve az íráskép fölötti f a n táziálás e r o t i z m u s a , azaz általánosságban a b e t ű és az általa e l ő h í v o t t , érzelmi vagy ösztönéleti jelentés újratételezésének problémája. (A monográfia utalást tesz Szekszti Judit kézírásának afrodizáló hatására, a levelét olvasó Péter Pál képzelőerejének a lány csábos alakját kirajzoló mozgására. A hölgy vezetéknevében pedig n e m nehéz észrevenni az a n a g r a m m á t , mely magyarázni akarja, m i tette oly vonzóvá Péter Pál számára a b e t ű k látványát.) A m i pedig a szerelemnek a beteljesületlenség révén való végtelenítését, a K i e r k e g a a r d - f é l e koncepciót illeti, az tehát szintén csak egy ö n m a g á t nyomatékkal írásbeliként felvezetett dialógus, elsősorban a Vagy-vagy két fiktív szerzőjének „ p a p í r j a i " n y o m á n é r t h e t ő m e g . (Most csak egészen r ö v i d e n u t a l h a t u n k arra, h o g y az írás m é d i u m a — m i k é n t a Himfy szerelmeiben
és a Fanni hagyományaiban
— itt is a nyilvánosságra kerülés közeg-
váltásaként, az intimitás megjátszott megtöréseként viheti színre és teheti olvashatóvá a szerelmi érzés bensőségét.) S nyilván a kierkegaard-i filozófiára tekintés e r e d m é n y e z t e , h o g y a zárófejezetben a dolgozat m e g p e n d í t i az irónia iróniájának — tehát i m m á r a biztos alapoktól tartózkodásának, ellentétekbe fordulásának fentebb említett k o r a r o m a n t i k u s eredetű — gondolatát. A m o n d o t t a k b ó l következik, h o g y az i n t e r p r e t á c i ó sarkpontjai — a m o d e r n s z u b j e k t u m k o n s t r u k c i ó változatainak kialakulása, az i n t e r t e x t u á l i s eljárásoknak (a s z ö v e g h a g y o m á n y megdolgozásának) a poétikája és m i n d k e t t ő viszonya a r o m a n t i k á h o z , v a l a m i n t a m n e m o t e c h m k a és a narratológia összefüggéseinek
594
RECENZIÓK
GINTLI T I B O R : „VALAKI VAN, AKI NINCS".
m i n d e z t f i g y e l e m b e vevő explikálása - úgy a k n á z z á k ki a hatástörténetileg k í n á l k o z ó é r t e l m e z ő lehetőségeket, h o g y e g y ú t t a l n a g y lendületet képesek a d n i ö n n ö n továbbgondolásuk felé, a k á r az írás és a h a n g közegeinek, akár a narratívák és az identitásformák tágabb kulturális j e l l e m z ő i n e k a további kutatásához. Ezért v é l e l m e z h e t ő már most, n e m sokkal m e g j e l e n é s e után, h o g y Gintli T i b o r k ö n y v e a K r ú d y - s z a k i r o d a l o m m e g k e r ü l h e t e t l e n teljesítményei közé tartozik. (Akadémiai,
Budapest, 2005. [Philosophiae Doctores])
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 2007/4
595
