É 1854-06/2/4
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése:
54 762 02 0010 54 01
Gerontológiai gondozó
É 1/8
Szociális szakgondozó
É 1854-06/2/4
Az alábbi eset felhasználásával válaszoljon a kérdésekre! Marikáék két kamasz gyerek mellett maguk gondozzák a férj édesanyját, aki ágyban fekvő beteg, pelenkázni, fürdetni, emelgetni kell. "Erőszakos, rossz természetű ember volt, és még jobban az lett - mondja Marika. - De megsajnáltuk, mert nem volt hová mennie. (…) Ott kellett hagyni a munkámat, ápolási díjból tengődöm. (…) A lakásunk olyan szagú, mint egy urológiai osztály. Anyagilag teljesen padlón vagyunk, ebben a hónapban kölcsön kellett kérni, hogy meglegyen a pelenka. Egész nap be vagyok zárva vele, egy csomó dologból kimaradtam, ami már nem pótolható.” Egy ideje úgy néz ki, talán mégis sikerül elintézni, hogy Marika anyósa szociális otthonba menjen, és rá is tudták beszélni.
É 2/8
É 1854-06/2/4
1. Írjon a kipontozott vonalra I (igaz) vagy H (hamis) betűt annak megfelelően, hogy az állítással egyetért-e vagy sem! Összesen: 5 pont Értékelhető információk: A 2001. évi népszámlálás időpontjában Magyarországnak több mint 2 millió 60 éves, vagy ennél idősebb lakosa volt, hazánk népességének egyötödét az időskorúak tették ki. …I… Az időskorú népesség aránya a fővárosban a legalacsonyabb.
…H…
A férfiak között már az időskor kezdetén is jelentős az özvegyek aránya.
…H…
A kistelepüléseken, különösen az apró falvakban, igen erőteljesen elöregedett a lakónépesség. …I… A 60 éves és idősebb népesség háromötöde férfi.
…H…
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
2. Milyen kétféle életkort különbözetet meg a gerontológia? Értelmezze a fogalmakat!
Összesen: 4 pont
Értékelhető információk: Kronológiai kor: azaz a naptári, anyakönyvi életkor Biológiai életkor: a szervezet tényleges, fiziológiai állapotának meghatározására szolgál (A helyes válaszért két-két pont, összesen négy pont adható.) 3. Milyen tényezők befolyásolják az öregedés biológiai folyamatát? Soroljon fel hatot! Értékelhető információk: -
genetikai, örökletes tényezők szervezeti károsodások, betegségek aktuálisan ható túlméretezett stresszek, elhúzódó lelki stresszek mérgezések pszichoszomatikus ártalmak magánylélektani zavarok szenvedélyproblémák a táplálkozás hibái testi és szellemi inaktivitás kapkodó és rohanó életvitel
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen hat pont adható.)
É 3/8
Összesen: 6 pont
É 1854-06/2/4
4. Értelmezze az alábbi fogalmakat!
Összesen: 6 pont
Értékelhető információk: Nukleáris család: egy nőt és egy férfit jelent, akik közös háztartásban élnek, és saját vagy fogadott gyerekeket nevelnek. Kiterjesztett család: a házaspáron és a gyerekeken kívül más rokonok is élnek a háztartáson belül; három vagy több generáció él együtt. Csonka család: valamelyik szülő válás vagy bármely vis maior helyzet miatt hiányzik a családból. (A helyes válaszért két-két pont, összesen hat pont adható.) 5. Soroljon fel öt olyan tényezőt, mely az életkor előrehaladtával az izoláció irányába hat! Összesen: 5 pont Értékelhető információk: -
a családi kapcsolatok beszűkülése a szociális tér beszűkülése a társ elvesztése inkontinenciaprobléma mozgáskorlátozottság krónikus betegség az önellátási képesség csökkenése
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.) 6. Melyek az időskorban leggyakrabban érintett pszichés működések? Értékelhető információk: -
memória ítélőképesség intellektuális teljesítmény hangulati élet tájékozódás
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
É 4/8
Összesen: 5 pont
É 1854-06/2/4
7. Milyen okai vannak a generációs feszültségeknek? Soroljon fel ötöt!
Összesen: 5 pont
Értékelhető információk: -
az életmódváltozás a társadalmi környezet változása normák, értékek rendszerének változása az igények és elvárások szintjén bekövetkezett változások a nők munkavállalásából adódó szerepproblémák a generációk között
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.) 8. Milyen okok miatt jelenthet terhet az esetben szereplő család számára az idős ember ellátása? Húzza alá az esetben! Összesen: 12 pont Értékelhető információk: -
két kamasz gyerek mellett maguk gondozzák ágyban fekvő beteg, pelenkázni, fürdetni, emelgetni kell rossz természetű ember volt, és még jobban az lett ott kellett hagyni a munkámat anyagilag teljesen padlón vagyunk egy csomó dologból kimaradtam, ami már nem pótolható
(A helyes válaszért két-két pont, összesen tizenkettő pont adható.) 9. Milyen, az életkorral járó változások, tényezők befolyásolják hátrányosan az idős ember étkezését, illetve étvágyát? Soroljon fel ötöt! Összesen: 5 pont Értékelhető információk: -
a korral csökkenő szagló- és ízlelő érzékelés a rossz fogazat gombás fertőzések a szájban gyógyszerek mellékhatásai fiziológiai változások fogyatékosságok: csökkenthetik az egyén önálló étkezésre való képességét
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
É 5/8
É 1854-06/2/4
10. Mutassa be a táblázat kitöltésével, hogy az Egészségügyi Világszervezet kronológiai életkor szerint hogyan osztja fel a népességet! Összesen: 5 pont Értékelhető információk: A népesség kronológiai életkor szerinti felosztása az Egészségügyi Világszervezet alapján Életkori szakasz megnevezése Életkori periódus (év) 45-59 év közöttiek Középkorúak 60-64 év közöttiek Öregedők 65-74 év közöttiek Időskorúak 75-89 év közöttiek Öregek 90 év felettiek Aggastyánok (A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
11. Ismertessen az inkontinencia okai közül ötöt!
Összesen: 5 pont
Értékelhető információk: -
örökletesen gyengébb gátizomzat testsúlyfölösleg terhesség és szülés, különösen az elhúzódó vagy gyenge fájásokkal járó szülés nem kellő körültekintéssel végzett nőgyógyászati beavatkozások, műtétek menopauza idején beköszöntő hormonális változások, az ösztrogénprogeszteronszint csökkenése férfiaknál a prosztatabetegségek (megnagyobbodás, gyulladás, rák) a gátizomzat edzettlensége idegrendszeri károsodás gyógyszerszedés székrekedés
és
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
12. Mit tartalmaz az egyéni gondozási terv?
Összesen: 6 pont
Értékelhető információk: -
az ellátott fizikai és mentális helyzetét a kitűzött célokat az elérendő célok érdekében elvégzendő feladatokat azok megvalósításának módszereit és időbeni ütemezését az értékelés módját, az esetleges korrekciót
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen hat pont adható.)
É 6/8
É 1854-06/2/4
13. Ismertessen hármat az alulgondozás, illetve a túlgondozás lehetséges következményei közül! Összesen: 6 pont Értékelhető információk: A túlgondozás eredménye: - az önállóság elvesztése - a mellőzöttség, a feleslegesség érzésének kialakulása - a függőség érzésének erősödése - a hasznosság tudatának elvesztése Az alulgondozás következménye: - a környezeti és személyi higiéné igényének visszafejlődése - az izoláció erősödése - betegségek kialakulása (A helyes válaszért egy-egy pont, összesen hat pont adható.) 14. Melyek az időskori abúzus főbb formái?
Összesen: 5 pont
Értékelhető információk: -
fizikai abúzus pszichés/verbális abúzus szexuális abúzus elhanyagolás anyagi abúzus
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.) 15. Ismertessen öt, az időskori tanulás akadályát képező tényezőt!
Összesen: 5 pont
Értékelhető információk: -
megmaradt gazdasági aktivitás, keresőtevékenység anyagi nehézségek szigorú felvételi követelmények információhiány egészségügyi problémák lelki tényezők (gyász, depresszió) passzív vagy negatív idősödési attitűd családi feladatok (nagyszülői teendők) befelé forduló életvitel (baráti kör hiánya, magányos hobbi) az érdeklődés hiánya a hozzáférés fizikai nehézségei akadálymentesített tanulási környezet hiánya oktatásszervezési problémák, speciálisan időseknek szervezett tanulási segítség, tanácsadás hiánya
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
É 7/8
É 1854-06/2/4
16. Oldja meg az alábbi feladatot relációanalízissel! A megfelelő betűjelet írja a kipontozott vonalra! Összesen: 10 pont Értékelhető információk: A) B) C) D) E)
Az állítás és indoklás igaz, közöttük kapcsolat van. Az állítás és indoklás igaz, közöttük nincs kapcsolat. Az állítás igaz, az indoklás hamis. Az állítás hamis, az indoklás igaz. Az állítás is, az indoklás is hamis.
Az átlagéletkor növekedése révén a társadalom öregszik, mert növekszik az előforduló krónikus betegségek száma, mely a halálozási mutatókat rontja. …B… A köptetők elősegítik, illetve meggyorsítják a felgyülemlett váladék kiürülését a légcsőből és a hörgőkből, mert fokozzák a nyálkahártya elválasztó működését, ami a váladék felhígulásához, és így könnyebb ürüléshez vezet. …A… A cukorbeteg diétás kezelésének célja a vércukorszint emelése, mert a tartósan magas vércukorszint károsítja az ereket. …D… A demens betegeket óvni kell a még megmaradt emléknyomok felelevenítésétől, mert pszichésen káros hatású, állapotuk további romlását idézi elő. …E… Ha a szervekben és szervrendszerekben zajló folyamatok diszharmonikussá válnak, a lelki folyamatok torzulnak, a testi-lelki egyensúly felbomlik, mert az öregedés egy kóros folyamat. …C… (A helyes válaszért két-két pont, összesen tíz pont adható.) 17. Melyek a személyes gondoskodás fokozatai az idősellátásban? Értékelhető információk: -
étkeztetés idősek nappali ellátása házi segítségnyújtás átmeneti elhelyezés ápoló-gondozó otthoni elhelyezés
(A helyes válaszért egy-egy pont, összesen öt pont adható.)
A megoldókulcstól eltérő, más helyes megoldásokat is el kell fogadni. Összesen: 100 pont 100% = 100 pont EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 50%.
É 8/8
Összesen: 5 pont