Generációs kérdések, korszakos válaszok Először is a Tisztelt Olvasó szíves elnézését kérem, amiért néhány személyes gondolat is belekerült a részemről az ünnepi interjúkba. Bevallom, elfogult vagyok a most 60. születésnapját ünneplő szervezet iránt, amely első munkahelyem volt; 15 évet töltöttem itt – életem talán legszebb időszakát. Amikor lapunknál fiatal kollégámnak megemlítettem a novemberi számunkba szánt, a növény- és talajvédelmi szervezet 60 éves évfordulójára három írással is megemlékező terveimet, egy kis időre alaposan „lelombozott”(stílszerűen: defóliált), amikor kétségeit fejezte ki az elképzelésemmel kapcsolatban. Vagyis: fogja-e érdekelni ez a szűk szakterület, a „hivatal” és néhány ezer hajdani és mostani munkatársának sorsa annyira az olvasóinkat, hogy ennyit foglalkozzunk vele? De aztán eszembe jutott: a növény- és talajvédelmi szervezet mindig is több volt egy hivatalnál; az üzemi szakemberekkel egyfajta „szimbiózisban” dolgoztunk; egy-egy ma már középkorú, vagy idősebb növényvédős kollégával, ha összetalálkozom, egykettőre szóba kerül az „állomás”, a „NAK”, ill. az itt egykor dolgozók neve. Tehát lényegesen többeket érdekelhet, érinthet a szervezet hat évtizede, mint a csak ott dolgozókat. És ne felejtsük el: a 25 éves Agrofórum több személyisége az egykori „növényvédő állomáson”, vagy a legendás Budaörsi úti „Központban” dolgozott: a lapalapító, az előző főszerkesztő és a szerkesztőbizottságunk tagjai közül is néhány közismert kolléga. És végül az „adu”: mindhárom most megszólaló szaktekintély neve, személye, tevékenysége közismert és köz-érdeklődésre tart számot – nem csak a növényvédelmi társadalomban. Így hát megnyugodtam. 60 esztendő még egy szervezet életében is nagy időnek számít; különösen, ha története különböző korszakokon ível át: a Rákosi éra romjaitól a rendszerváltáson át az uniós együttélésig. Hogyan is lehetne néhány oldalba belesűríteni mindezt, kiktől, és mit is kérdezzek a jubileum kapcsán? Kiktől? Hiszen több száz kiváló szakember dolgozott-dolgozik a szervezetben: „biolaboros specialisták”, felügyelők, a biológia, kémia, ökonómia, agrokémia, talajvédelem és a gépészet területén. Ha nem emlékezünk meg eleinkről, lassan nemcsak őket, de az egykor virágzó szakterületeket is elfelejtjük. Talán mindenki elfogadja – akik e szervezetben tevékenykednek –, hogy a múltból, a jelenből (és alighanem a jövőből is) három olyan vezetőt kérdezek, akiket mindenki (el)ismer ebben a szakmai társadalomban: Dr. Nagy Bálint egykori minisztériumi főosztályvezetőt, Dr. Pálmai Ottót, a Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetőjét, és Jordán László NÉBiH elnökhelyettest, igazgatót (aki egyben a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság vezetője is). És a kérdések? Nyilvánvalóan a szervezet 60 évét átfogónak, és az ünnepi alkalomhoz méltóknak kell lenniük; ünneprontó élek nélkül. Hogy a válaszok is ilyenek lesznek-e, azt meglátjuk.
Dr. Nagy Bálint
Amikor a 60 éves évforduló kapcsán felvetődött bennem, hogy a jubileum alkalmából a szervezet meghatározó vezetői számára néhány kérdést tegyek fel, nem volt kérdéses, hogy Nagy Bálint úr személye megkerülhetetlen. (Én magam nagyjából akkor kerültem a szervezetbe, amikor a főosztályvezetői székből távozni kényszerült. Nagyon sokáig csak hírből ismertem, részben anekdotákon keresztül – akár Mátyás királyt. Először vagy egy évtizede találkoztam vele személyesen, valamelyik, az Agrofórum által szervezett tanácskozáson. Lassan már minden résztvevőt „lefárasztottak” az előadások; és ahogy az lenni szokott, a hozzászólások már kissé belevesztek a hallgatóság nyomás alóli felszabadultságát
jelző zsongásába. Egyszer csak valaki szólásra emelkedett a széksorok közül: mintegy varázsütésre elcsendesült a minisztérium színházterme – pedig még meg sem szólalt. A hozzászólása alatt egy pisszenést sem lehetett hallani…) A leváltása óta eltelt 3 évtized alatt, a szervezet sorsát elemző beszélgetések során is óhatatlanul szóba került neve, tevékenysége. Egyenes kimondva: nem egyszer indulatokat kavarva – pozitív és negatív tekintetben egyaránt. Azt azonban meggyőződéssel állítom: aki esetleg nem kedveli Nagy Bálintot, éppúgy elismeri a szervezetépítő munkáját és annak eredményét, mint aki „isteníti”. Ezt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, mert ez ritka jelenség az ember életében.
57
Figyelmébe ajánljuk
!
* Tisztelt Főosztályvezető úr! (Ha nem is pontos a megszólítás, de szerintem mindenki emlékezetében így él…) Három kérdést szeretnék feltenni Önnek. ✎ Kik voltak azok a szakemberek, akiknek a nevét, munkakörét és munkásságát, eredményeit szívesen említenéd meg az ünnep adta alkalomból, hogy ne felejtse el őket a hálátlan utókor? ✎ Ha újra kezdhetnéd, mi az, amit most, a múlt és jelen ismeretében másként tennél? ✎ Milyen tanácsot adnál a szervezet jelen vezetőinek, mit vegyenek át az egykori szervezetből? Szakmai elkötelezettségemnek és történelmi felelősségemnek megfelelő őszinteséggel be kell vallanom, hogy a hatvanéves évforduló ünnepi rendezvényein nem szándékoztam hivatalosan megszólalni. Ennek főbb okai: a nyílt szakmai vitákra való folyamatos kérésem és a marketing szolgálatú növényvédelmi rendszert ellentmondást nem tűrő eréllyel képviselő kormányzatok párthatalmi változásokon átívelő mellőzése; minden kormányintézkedés és program szakmai előkészítéséből való kirekesztésem. Más oldalról, életemből megmaradt napjaim megszámláltságának jelentkezése; az eddig beadott számos dolgozatom, prezentációm és publicisztikám sorsa; értelmetlennek minősített minden ez okokból papagájtípusúvá ismétlődő, járvány-ökonómia alapú, rendszer elvű, társadalmilag többszörösen veszélyes növényvédelem védelmében tett szellemi erőfeszítést. Ennek megfelelően, a most megjelenő udvarias felkéréseket elhárítva, a spekulatív profit szolgálatú növényvédelmi rendszer, a horizonton megjelenő, fenyegetően gyülekező járvány- és inváziókapszulák jeleit mellőzve, ellentmondás nélkül ünnepelte az élelmiszerlánc palástban eltüntetett felderítési, megelőzési és szakértelmi feladatokat. Nagyon megnehezült azonban e felfogás érvényesítése a rendezvény
58
kommentálásában való részvételre. Az egyéni vélemény kifejtésére vonatkozó szerkesztői kéréseket volt elvi alapom elhárítani. Az egyenlő szintű véleménynyilvánítás elvét sértette volna azonban, ha Molnár Zoltán főszerkesztő úr három generációs szakmai körkérdést követő szerkesztői beszélgetését, pláne két általam tisztelt kollegával, elutasítom. Mivel azonban a három kérdés közül a szakma egészére vonatkozó kettőre legalább fél tucat publicisztikai nagyságú írásom került nyilvánosságra, az volt a kérésem a főszerkesztőhöz, hogy a fenti okok miatt ne kelljen újra fogalmaznom még egyet, hanem a legrövidebbet emelje be a lap, és bár némi olvasói adaptációt igényel, fogadja be, a két kérdés válaszaként. Hálásan köszönöm, hogy elfogadta. Az így megválaszolatlan, főszerkesztő úr második kérdésre pedig egy nagyon rövid párbeszéd idézésével, és egy bejelentéssel válaszolok. Bognár Sándor kollégám példája alapján, egy életutam mementójaként választott Villon vers idézettel szeretnék elbúcsúzni a szakmai közélettől.
* A párbeszéd: Az országos meliorációs koncepció elfogadásának és aláírásának, számunkra győzelmes napján a bizalmas értékelésen egyik főnököm és tanító mesterem a következőt kérdezte tőlem: Te, Nagy Bálint! Tisztában vagy te azzal, hogy ma a halálos szakmai ítéletedet írtad alá? A válaszom: - Igen, tisztában. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig bírja a szakmai igazság a hatalmi érdekkel való szembenállást? És ennek ellenére, tudva, hogy az ellenfél itt már messze a Burgerték felett van, és mégis annyira kellett győznöd? -Igen, mert 3000 embernek nem mondhatom, hogy amit a tegnapelőtt mértél, és tegnap kiszámítottál a saját két kezeddel, az nem igaz. És egyébként is, én a kezemben a bizonyított igazsággal egyszerűen nem tudom másként csinálni. Ha ’85-ig, a kezemben lévő programterv befeje-
zéséig megmaradunk, van a szakmának mit eladnia. Ha nem, akkor karambolozunk. A válasz: - Ez nem más, mint szenvedélybetegség. Egy menthetetlen hülye vagy te, Bálint. (Utóirat: Ő egy év múlva nem volt a helyén, én két év múlva távoztam.)
* Korreferátum, elhangzott a Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Kara Növényvédelmi Intézet fennállásának 35. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen, Keszthelyen …Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor egy emberöltőnyi idő után, e kiemelkedő jelentőségű, jubileumi ülés szervezői, nem csak meghívtak, de korreferátumra is felkértek. Figyelembe véve, hogy amikor a szakterület országos vezetéséről lemondattak, az éppen megalakult intézet még az alakulás nehézségeivel bajlódott – mert azért nem volt az egy nagyon egyszerű folyamat – ez intézmény három és fél évtizedes tevékenységének értékelése, nem lehet feladatom. Minden bizonnyal csak egy tisztem lehet: megemlékezni azokról a szakma-történelmi jelentőségű szellemi alapkövekről, akik az intézet keszthelyi elődintézményeiben munkálkodva, pótolhatatlan szerepet játszottak a kemizálás önálló technológiai ágazattá való fejlesztésében. Akik szenvedélyes elkötelezettjei voltak a technológiai ágazattá válás indulásakor kollektívan elfogadott, hat stratégiai paradigma valóráváltásának. Akiknek jelenléte, biztos és időtálló alapzatot ígért, egy szakmai szervezetünk akkori helyzetéből eredően nagyon ambiciózusra tervezett – szándékunk szerint wageningeni modellű – kutatási, vizsgálati és oktatási, agrárkémiai központ létrehozásához. Meg kell jegyezni, hogy ebben állandó fék volt, Keszthely elhelyezkedése és szerepe miatt, a két megye érte folyó versengése. Akik a nemzeti közjó szolgálatát mindenek elé soroló küldetéstudattal és a szakma szenvedélyes szeretetéből fakadó hivatásérzettel, mind-
11. 2014
máig át nem lépett erkölcsi, szaktudományi és pedagógiai mércét állítottak fel, nemcsak a társintézmények, de az utódok és kiemelten a tanítványok számára, akiknek többsége a szakmai világ változásainak minősítését, ma is hozzájuk, tanításaikhoz, érvelésükhöz viszonyítják. Az életben, egy helyen, történelmi ritkaság egy tudománycsoport olyan kimagasló képviselők által létrejött konstellációja, amely szakmai deformáció nélküli vázát biztosítja egy elméleti fejlesztési és oktatási központ teljes diszciplináris rendszerének. Olyan elismert és népszerű szakemberek, tanárok, akikkel közös munkában mindig úgy éreztem, hogy több vagyok általuk, és nélkülük kevesebb lennék. Ezért mindent elkövettem, hogy a szakvélemények lehető leg-adatcentrikusabb integrációjával, de főleg a makro-környezeti szakmai informáltság legnaprakészebb szinten tartásával ők is így érezzék velem kapcsolatban. Mert azért bár felvethetik a végrehajtás során felmerülő öntörvényűségemet, ne tartsanak már anynyira okosnak, hogy azt a sok, több szakirányban végrehajtott korszakos megoldást, ami e fejlesztésben történt én találtam ki. Én sokkal inkább integráló médiuma voltam e kiemelkedő szellemi forrásokból tömegesen megjelenő elképzelések rendszerré alakításának és végrehajtásának. Ez egyben azt jelenti, hogy feladatom egy korreferátum keretében megoldhatatlan. Mert ezen szellemi alapkövek közül egy sincs, akinek méltatására, ennyi idő alatt a krónikás felelősséggel vállalkozni merne. Egyetértve egy számomra fontos kortárs barátommal, ki az, aki felelősséggel, akárcsak ünnepélyes felsorolásukra vállalkozni mer, a szakmatörténelmi mulasztás vagy szubjektív kihagyás vádja nélkül. Ezért névszerinti felsorolásukra sem vállalkozhatom. Más barátom azt javasolta, fejtsem ki, mit üzen e szakmatörténelmet meghatározó szellemi fundamentum a ma szakmai generációjának. Úgy gondolom legnagyobb üzenete, az hogy létezett és alkotott a szinte semmiből, valamit.
Ezt az üzenetet nem szabad és nem kell az ősök kötelező tiszteletének rózsaszín ködével szépíteni. Az, amit végeztek, felfedeztek, létrehoztak, maga az alkotás. Mert mi az alkotás, ha nem a hiányból valamit, a kicsiből nagyot, a kevésből sokat teremteni. Egy szakmai korszakváltást tudással alátámasztani. Ki hiszi azt ma el, hogy a magyar növényvédelemnek, tizenkilenc romépületben elhelyezett 19 állomással, az ágazati költségvetésben, 1962-ben még mindössze 20 millió Ft épület-fenntartási és beruházási státusza volt. Hogy Keszthelyen egy középiskolából két év alatt három éves szakfőiskola, és ebből, meg három egyetemi tanszékből, egy kihelyezett laboratóriummal együtt, az első magyar, egész technológiai ágazatot, szakmailag átfogó agrárkemizálási kar létesült, amely több mint felét adta az ágazat felsőszintű végzettségű szakember-állományának. Igaz az oktató-állománynak kétezerhatezer forintos fizetése mellett nem volt olyan gondja, melyik országba menjen a családjával üdülni vagy síelni. Ki hiszi el, hogy az ágazatnak 1960-1983 között, a meliorációt leszámítva, összehasonlító áron számolva is kevesebb beruházási kerete volt, mint az az óta eltelt 22 évben? E szellemi alapzatnak ez a legfőbb üzenete. Meg az ’56-ban lelőtt tanítványát, mindennel leszámolva a karjában vivő Rainiss Lajos szent pedagógusi őrjöngése. A, ha kell, mindenről lemondani, vagy az erkölcsi határon bármi áron megállni képessége. A mindenekelőtti tanítása a mának az, hogy ha van kollektívan megszült, ezért mindenki által magáénak vallott világos cél, és az általa gerjesztett küldetés és hivatástudat, mindenki feledi, hogy ki 56-os, emigráns, szocialista vagy polgár, a lehetőséget nyerő személyes alkotás és szándék, de főleg a kézzel tapintható folyamatos eredmény, önfeledt közösséget kovácsol. És bár nem lóbáltuk a zászlót, e fejlesztés nemzeti volt. Amelyben, ha kellett laboratóriumot, gépet, szert, módszert, eszközt, adatfeldolgozást és diszciplínát a saját kezeinkkel és fejünkkel fejlesztettünk.
Az üzenet a maga tárgyiasult és dokumentált valóságában és gazdagságában itt van körülöttünk. Dr. Sáringer Gyula akkori dékán úr határozata alapján egy dokumentumcsomagban, az országos szakmai vetületeinek néhány legalapvetőbb az akkori valóságot meghamisítatlanul őrző dokumentum határozat és sztenogramma. Bár e csomagot én nevesítettem, ki meri azt mondani, hogy a keszthelyi oktatási központ humán és szellemi eredményei, javaslatai és álláspontja mindennek, ami létrejött nem része és egyben eredménye? Íme, az alapvető üzenet. Mások azt javasolták, szóljak arról is, mit kérdez a szellemi talapzat a felépítménytől? Kissé lakonikus válaszom az volt: Mit kérdezzen a fundamentum a tetőtől, hogy ne kellemetlenkedésnek hasson, amikor a vihar éppen most dönti be a tűzfalat? Amikor a pápai áldással, óriási áldozattal akkreditált labor-imaházból éppen most készülnek örömlakot alakítani. Amikor éppen most válnak semmit érő mementó piramissá a milliárdokért éppen, hogy felépült, néha egyetlen kamiont le nem kezelő határállomások? A szakmáról kérdezz, ne ilyen képtelenségekről. Jó. Érdeklődjünk a szakmáról. Kérdezzük meg, hogy az agrárkemizálás, mint technológiai ágazat társadalmi és hatékonysági stratégiájának paradigmái érvényüket vesztették? És ha nem, melyik érvényesül belőlük manapság? És mit tud erről a társadalom? Tessék mondani, hová lett a magyar agrárkemizálás és benne a szakoktatás nemzetközi tekintélye? És még közelebb a szakmához: tessék mondani ’83 előtti 14 járványmentes év után, hová lett a hungarikum értékű besztercei szilva? És 22 éves vírusmentesítési erőlködés eredményeként mi történik a csonthéjasokkal? És mi fog történni a jelen agrárszándékok mellett, a napraforgóval, meg a kukoricával? Miért nem folyik erről társadalmi vita? Továbbá: a molekuláris biológia és enzim- vagy elektrontranszport biofizika fejlődését látva, merre megy a magyar agrárkemizálási oktatás és kutatás? Íme, csak a legkarakterisztikusabb néhány kérdés.
59
Figyelmébe ajánljuk
!
Vajon jogunk van-e hasonló kérdéseket a mának feltenni? Ha az öröklő generációk úgy érzik, hogy az alapozók örökségével hozzájuk hasonló áldozatkészséggel, odaadással, alkotni akarással és küldetéstudattal sáfárkodtak, akkor nincs. Akkor tekintsék mindezt, néhány vagy már eltávozott, vagy eltávozáshoz közeledő deres hajú ember, életművükért érzett szubjektív aggódásának. Befejezésül kötelességemnek tartom megemlékezni azokról az alapító társainkról, akik távoztak közülünk. Hiszem, hogy a Teremtő, odaát valami korszakos fejlesztést tervezett, ha ilyen oktatókat szólított magához. Nekünk viszont a pótolhatatlan emberi és szakmai űrt ítélte, ami utánuk maradt…
Befejezésül ezt a fórumot szeretném kihasználni, hogy bejelentsem a kedves kollégáknak, hogy ezzel az intézményes szakmai tevékenységemet befejezem. Megszámlált napjaimat egyre inkább az eddig elhanyagolt szűkebb családom, barátaim, és az internetes levelezőtársaim körére koncentrálom. Kérem, szíveskedjenek e bejelentésemet elfogadni. A világ, a gazdaság és az ágazat jelenlegi válsághelyzetében alapvető korrekciók végrehajtásában elkéstünk, és a mindenség saját törvényei szerint ítélkezik fölöttünk.
„Szomjan halok a forrás vize mellett; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok; Csupasz féreg, díszes talárt kapok; Hitetlen várok, sírva nevetek; Az biztat, ami tegnap tönkre tett; Víg dáridó bennem a bosszúság; Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek; Befogad és kitaszít a világ. Nem biztos, csak a kétes a szememnek; S ami világos, mint a nap, titok; Hiszek a véletlennek, hirtelennek; S gyanúm az igaz körül sompolyog; Mindig nyerek és vesztes maradok; Fektemben is fölbukás fenyeget; Van pénzem, s egy vasat se keresek; És reggel köszönök jó éjszakát; Várom senkitől, örökségemet; Befogad és kitaszít a világ”
(Francois Villon: Ellentétek)
Dr. Pálmai Ottó A megyei „növényvédő állomások” igazgatói közül a legrégebben, 22 éve van ebben a pozícióban. Vezetőként átélte a szervezet legnehezebb időszakait, gondolok itt annak szétválasztására, majd összevonására. Az egyik Fejér megyével szomszédos „vármegye” növényvédelmi szervezetének vezetőjeként öt éven keresztül volt szerencsém találkozni vele a minisztérium illetékes főosztálya által rendszeresen tartott igazgatói értekezleteken (is). Sohasem fogom elfelejteni: bárki is volt a főosztályvezető, az „eligazítást” követően Ő volt az első (sokszor talán
60
egyetlen), aki keményen kifejtette az elhangzottakkal szembeni kétségeit és rögtön javaslatot is tett a probléma megoldására – ezeket mindig szakmai érvekre, tapasztalatokra alapozta.)
* ✎ Talán nem tévedek, és nem sértek meg más megyei szervezeti kollégákat, ha feltételezem, hogy „Fejér megye” mindig is elsők között volt a megyei állomások szakmai tevékenységében; honnan ered ez? Kezdeném a kisebbik és kevésbé jelentős tényezővel, a Budapesthez való közelség és gyors megközelíthetőség. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Pályafutásom során megszámlálhatatlan külföldi és hazai vendéget fogadtunk, ilyenkor illett helytállni és elvitték a hírünket. De ez a helyzeti előny mit sem ért volna, ha az elődeim nem nyitott, a megvalósítandó feladatokra azonnal reagáló és a kivitelezést is minden idegszálukkal akaró emberek lettek volna. Major Géza igazgató vett fel 1978 júniusában. A TVG (talaj tápanyagvizsgáló) laboratórium alapozása az év február végén kezdődött és Váncsa Jenő akkori miniszterhelyet-
tes adta át az eszközökkel és műszerekkel teljesen felszerelt, működőképes laboratóriumot augusztus 19én. Ez a teljesítmény ma sem általános a gyakorlatban. Az egyéves amerikai farmgyakorlatom után, 1983-ban Dr. Takács László, az akkori igazgató 31 évesen kinevezett a megyei agrokémiai főmérnökévé. Tápanyagmérleggel korrigált műtrágyázási szaktanácsadást adtunk mikroelem-utánpótlással kiegészítve a megye teljes területére. A rendszerváltásig ez egy hihetetlen innovatív időszak volt, amiben nagyon jól éreztem magamat. Egész szakmai tevékenységem során azt láttam, hogy előre kell haladni, a kihívásokat meg kell oldani, azokra választ kell keresni. A másik fontos tényező, hogy mi itt, Velencén egy kis városban élünk és dolgozunk. Nálunk sokkal közelibbek, bensőségesebbek az emberi kapcsolatok, nagyon sok esetben számíthatunk egymásra, még a közel 60 nyugdíjasunk nagy részével is élő a kapcsolatunk. Szerintem ezért vagyunk az elsők között és ma is mindent megteszünk azért, hogy ott is maradjunk. ✎ Ha már a múltba tekintünk, hadd kérdezzem meg tőled is ugyanazt, amit Nagy Bá-
11. 2014
lint úrtól is megkérdeztem, csak egy kicsit másként: Ha vannak a szervezetből olyan elődök, kollégák, akikre felnézel, kik ők, és miért? Ez egy nehéz kérdés, de a válaszadás még nehezebb. Megkerülhetetlen, hogy ne a rendszer letéteményesét, megvalósítóját nevezzem meg elsőként: Dr. Nagy Bálintot, akit a mai napig barátként tisztelhetek, amire büszke vagyok. Lehet őt sokféleképpen megítélni, de a hazai növényvédelmi szakma a mai értelemben véve nem is létezne nélküle, mint ahogy nem is létezik ebben a formában más országokban. De természetesen felnézek és meleg szívvel emlékezek a keszthelyi almamáterem oktatóira, Győri Dánielre, Manninger G. Adolfra, Sáringer Gyulára. A fiatalabb generációból Béres Imrére és a sajnálatosan korán elhalálozott, barátomként tisztelt Hunyadi Károlyra és Nádasy Miklósra. A MÉM NAK-ban én a tápanyaggazdálkodással foglalkoztam. Fórizs Józsefné agrokémiai igazgatót és Búzás István osztályvezetőt nevezem meg, akik markáns egyéniségek, kiváló szakemberek voltak és alapvetően pozitív irányba befolyásolták a szakmai életutamat.
Jordán László Nem nehéz kitalálni, hogy ki az a három megkérdezett vezető közül, akinek nem csak múltja, jelene van
Ezután érkeztem Velencére, ahol meg előre lehetett haladni, mert ez volt a szokás és ehhez megkaptam minden lehetőséget. Élveztem azt az időszakot. Megszámlálhatatlan fejlesztési témában vettünk részt, nagyon sok szakmai sikert értünk el. Ezt a lehetőséget is Dr. Takács László igazgató biztosította számomra. De sokat tanultam a ’80-as években a nálamnál idősebb, más megyékben dolgozó agrokémiai főmérnököktől is. Büszke vagyok egyébként valamennyi kollégámra, akikkel együtt dolgozhattam ezekben az években, évtizedekben. ✎ A harmadik kérdésem is megegyezik a főosztályvezető úrnak feltettel, azzal a különbséggel, hogy Te már más korszakokat is megéltél a szervezetben; azaz: Mit tartanál átveendőnek a szolgálat múltjából? Amelyek, megítéléseid szerint, a jelenlegi gazdasági és szakmai környezetben is „működnének”? A válasz első hallásra lehet, hogy meglepő, de a szolgálat múltjából semmit sem kell átvenni, csak a szakmai tapasztalatokat. Teljesen új szakmai és jogszabályi környezetben élünk az EU-s csatla-
a növény-, talaj- és agrárkörnyezetvédelem szakmai irányításában – már csak koránál fogva is. Először is szeretném megköszönni a szervezet vezetőinek, az Agrofórumnak adott kitüntető emlékérmet, melynek értékét jelentősen növeli, hogy összesen csak három médiumot jutalmaztak vele: a Növényvédelem szaklapot és a Kossuth rádió Napközben c. műsorát. ✎ Mi a „hivatalos” indoklás az Agrofórum esetében? „Kiváló főszerkesztői munkájáért, melyet a növénytermesztők és növényvédelmi szakemberek látókörét bővítő, ismereteit gazdagító és mindennapi munkáját segítő szaklapnál, az Agrofórumnál végez. A Növény- és Talajvédelmi Szervezettel kiváló együttműködést ápol.” Ez volt a hivatalos indokolás, természete-
kozásunk óta, ezért a korábbi szakmai ismereteinket és a jelenlegi mozgásterünket kell összhangba hozni a növényvédelmi intézményrendszerben. Mindenképpen aggasztó azonban a jelenlegi EU-s növényvédelmi rendszer és annak szabályozása, aminek eredményeként felgyorsuló módon, tucat számra jelennek meg korábban nem honos károsítók és kártevők a térségünkben, ezzel kiszámíthatatlan gazdasági károkozást előrevetítve. Meggyőződésem szerint ebben a helyzetben nem a múlt dicsőségét kell keresni, legfeljebb annyit kell vele foglalkozni, hogy a mai fiataloknak legyen információja arról az időszakról. Mindenképpen szükség van azonban egy teljesen új kártevő felderítési stratégia kidolgozására, ennek a technikai és a labordiagnosztikai rendszerét jelentősen fejleszteni kell annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül tudjunk érdemleges válaszokat adni a felmerülő szakmai problémákra. De szerintem ezek már agrárgazdasági stratégiai kérdések, amelyeknek a megoldásához a kettészabdalt növényvédelmi intézményrendszer már nem elégséges.
sen ettől sokkal többről van szó. Jól emlékszem, amikor először vettem a kezembe az Agrofórumot. 1995-ben volt, 19 éves voltam és már akkor megfogott valami: gyakorlatias, a mezőgazdálkodókat érintő aktuális kérdéseket taglalt, úgy adott át információt, hogy az egyszerű és közérthető, ugyanakkor szakmailag alapos és előremutató volt. Ez az első benyomás azóta kiegészült még egy fontos gondolattal: ez abban az időszakban volt, amikor az állami szaktanácsadás néhány éve (3 éve) teljesen megszűnt, ugyanakkor ott állt egy olyan termelői réteg a gazdálkodás kezdeti lépéseit megtéve, akiknek soha nagyobb szükségük nem volt a korrekt, pártatlan szakmai segítségre. Szakmailag sokan képzetlenek voltak, amit a lelkesedés nem pótolt. Az Agrofórum – és előre elnézést kérek, nem tudom pontosan,
61
Figyelmébe ajánljuk
!
volt-e más hasonló lap akkoriban – pótolhatatlan munkát végzett és biztos vagyok benne, hogy sok gazdálkodót segített a helyes irányba indulni. Talajművelés, gépészet, fajtamegválasztás és még sorolhatnám, mennyi témában kaptak az akkori gazdák segítséget – a növényvédelemről nem beszélve! Ma pedig a saját szemszögemből nézve egy kiemelkedő fontosságú partnert is látok az Agrofórumban. Aki ismeri az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiát, tudja, hogy a jelen és a jövő igazgatási munkájának egyik alappillére a kommunikáció. A hivatal – beleértve természetesen a növény- és talajvédelmi igazgatást – információkat gyűjt, elemez és ad viszsza a partnereinknek: a termelőknek és a fogyasztóknak. Ehhez a munkához járul hozzá és segít minket az Agrofórum; ez a mi közös célunk: átadni az olvasóknak – ez esetben a gazdáknak és természetesen a növényorvos kollégáknak – a nálunk rendelkezésre álló, nekik pedig a mindennapi munkájukhoz szükséges információkat. Ezúton is köszönöm Nektek, az Agrófórumnak a közös munkát! ✎ Mintegy 90-en vehették át a kitüntetést a szervezet egykori és mai dolgozói közül. Fontosnak tartom a kérdést Elnökhelyettes úrhoz is címezni: közülük kiknek a nevét, munkásságát tartod példa értékűnek? Ez rendkívül nehéz kérdés. Egészen pontosan 91 emlékplakettet ítéltünk oda és máris hozzáteszem: „csak” ennyit. Amikor számba vettük a jelölteket azt tapasztaltuk, hogy bár a mezőgazdaság egyik szűk szegmensét képviseljük, és „csak” 60 év munkásságáról beszélünk, ettől a számtól sokkal többen vannak azok a jelenlegi és volt kollégák, akik munkájukkal, hivatástudatukkal, szakmaszeretetükkel érdemesek lennének az emlékplakettre. Több száz nagyszerű ember tett sokat ezért az intézményért és én mindenkinek szeretném megszorítani a kezét és megköszönni a munkáját. Mivel ezt nem tudom megtenni, most is üzenem mindenkinek: KÖSZÖNÖM!
62
Ha mégis neveket kell említenem, akkor 4 személyt emelnék ki: elsőként természetesen Nagy Bálintot. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudott személyesen jelen lenni az ünnepségen, de azt hiszem, nem volt ember a teremben, akinek aznap ne járt volna a fejében Nagy Bálint. És ami Őrá teljesen jellemző: a rendezvényt követően felhívott, érdeklődött, elkérte az előadásokat. Nem csak Ő volt velünk, úgy érzem, mi is Vele voltunk! Három olyan nyugdíjas kollégát sikerült felkutatnunk, akik az első dolgozói voltak a Növényvédő Állomásoknak. Mészáros Ferencné Rózsika néni Kenderesen, Bálint János Csopakon, Németh Ferenc pedig Tatán segítették az első lépések megtételét. Azt gondolom, hogy Nekik is és nekünk is feledhetetlen élmény volt együtt ünnepelni. Engedjétek meg, hogy több nevet ne emeljek ki! Hiszen sorolhatnám azok neveit, akik nyugdíjba vonulásukat követően továbbra is keresték a lehetőségeket, ahol tudtak még tenni, tudtak még előre mozdítani valamit. Sorolhatnám azokat, akik „csak” végzik a munkájukat, becsülettel, mert szeretik azt, és nem egyszerűen munkahelyre járnak be, hanem a mi szakmai közösségünkbe. Legyenek ők akár igazgatók, felügyelők, szakelőadók, adminisztrátorok vagy permetező mesterek. Sorolhatnám azokat, akik azzal találnak meg, hogy ezen vagy ezen a téren tegyétek már meg ezt vagy azt, a gazdáknak nagy szüksége lenne rá! Ilyen emberekkel, ilyen kollégákkal lehetett elérni azt, amit ez a szervezet elért 60 év alatt! De mindenkit nem tudok felsorolni, ahhoz sok-sok oldal kellene… pedig megérné a fáradtságot! ✎ Az Agrofórumban két alkalommal is beszélgettünk: először 2011-ben, a kinevezésed alkalmából, ezt követően 2013 júniusában. Ezekben felmerült a múlt és a jövő kérdése. Több rendezvényen tartott előadásodon is hallottam, amikor a korábbi szervezet egyes, most már nem vagy kevésbé végzett tevékenységét fontosnak tar-
tottad megemlíteni. Te nyilván egy más vetületéből látod a hajdani növény- és talajvédelmi állomások erényeit, hibáit.Melyek azok, amelyeket szívesen átvennél közülük, vagy szorgalmazod azok újbóli megvalósítását? Az egyik legnagyobb erőssége a szervezetnek a felépítéséből adódott, a megye-központ-minisztérium hármasból. Mindenki tudta a feladatát, mert ezek a feladatok jól meghatározottak voltak és jól el voltak osztva. A közigazgatás azonban folyamatosan változik, nekünk most ezen a téren meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, amikkel a lehető legjobban tudjuk szolgálni a szakma, a gazdálkodók és természetesen az ország érdekeit. De hogy a konkrét kérdésre konkrétumokkal válaszoljak: technológia-fejlesztés. Ebben világviszonylatban élen jártak a növényvédő állomások, majd a változások miatt ez megszűnt, pontosabban nagyrészt a növényvédőszergyártók vették át a fejlesztési feladatokat, kisebb részben pedig egyetemek, kutatóintézetek. Innentől kezdve már piaci alapon történt a fejlesztés, aminek az lett az eredménye, hogy egyes kis területen termesztett kultúrák, az ún. kiskultúrák vonatkozásában, amelyek méretükből adódóan nem kecsegtettek profittal, ez a technológia-fejlesztés elmaradt. Az időközben bekövetkezett jelentős mértékű növényvédő szer engedélyokirat visszavonás miatt végképp engedélyezett technológia nélkül maradtak. Ez természetesen nem magyar sajátosság, az EU évek, vagy már mondhatni évtizedek óta keresi a megoldást erre. Csakhogy a gazdák nem tudnak várni az európai döntésre, nekik most kell megoldás, különben felhagynak ezen növények termesztésével. Mi megtaláltuk a megoldást, a megyei igazgatóságok Károsító Diagnosztikai Osztályok (vagyis az „állomásokon” működő „biolaborok”) szakemberei központi irányítással beállították azokat a vizsgálatokat, amik szükségesek
11. 2014
a kiskultúrás engedély-kiterjesztésekhez, és hivatalból indított eljárás során adjuk ki, bővítjük az engedélyokiratokat. A vizsgálatokhoz a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarával, valamint a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal folytatott együttműködésünk adja az alapot. példaértékűnek tartom a növényvédő szerek vásárlásának és felhasználásának szakmai végzettséghez kötését. Eredetileg nagyüzemi szerekre vonatkozott ez az előírás, a szerkezetváltás miatt azonban folyamatosan módosítani kellett ezt a rendszert. Megítélésem szerint eljött az ideje, hogy a jelenlegi rendszert felülvizsgáljuk, és új alapokra helyezzük, szem előtt tartva az eredeti alapelvet: a növényvédő szereket tanult, erre képzett szakemberek kezébe adjuk. Mai olvasatban ezt úgy pontosítanám: a növényvédelmi tevékenység irányítását adjuk erre képzett szakemberek kezébe. Amikor
integrált növényvédelemről beszélünk, nem kizárólag növényvédő szerekben gondolkozunk, sőt, azok kiváltásához minden egyéb eszközt meg kell ragadnunk! Ehhez pedig tudás kell, a biológia alapos ismerete, amit nem várhatunk el minden termelőtől – de elvárhatjuk a növényorvosoktól, akik ezt a tudást közvetíteni tudják a gazdák felé. Azon dolgozunk, hogy erre a lehetőség is rendelkezésre álljon. 1976-ban az agrokémiai területtel kibővítve az „állomások” a komplett agrárkemizálást felügyelték, majd ebből eredt a későbbikben a talajvédelmi hatósági tevékenység. Ma azt látjuk, hogy a talajvédelem fontosabb, mint bármikor volt! A termőföld nemzeti kincs, a termőterületek arányát tekintve Magyarország világviszonylatban az élen jár, Európában pedig egyedülálló. Ez egy olyan komparatív előny, amelyet meg kell őriznünk az utódaink számára is. Felelősségteljes gondolkozást igényel, mert az ilyen célú befektetés
hozadékát közvetlenül nehéz mérni, rövidtávon pedig lehetetlen, ugyanakkor helyrehozhatatlan károkat lehet okozni: 1 cm talaj képződése százéves nagyságrendben határozható meg. Vannak ismereteink és adataink a Magyarországon tapasztalható talajpusztulásról, a kép nem szívderítő. A talajvédelmi tevékenységünk megújítása nem halasztható, más nem fogja, és nem tudja megtenni helyettünk. Végezetül szeretnék köszönetet mondani még egyszer minden volt és jelenlegi kollégámnak, valamint Nektek, az Agrofórumnak azért, hogy hozzájárultatok az elmúlt 60 év sikereihez és mindannyiunknak azt kívánom, hogy ezt az utat folytatva eredményesen tudjuk továbbvinni a Növényvédő Állomások örökségét! Köszönöm Dr. Nagy Bálintnak, Dr. Pálmai Ottónak, Jordán Lászlónak, hogy az ünnepi alkalomból megtisztelték válaszaikkal lapunkat. ✍ Molnár Zoltán
TALLÓZÁS...
A növényi károsítók globális inváziója nem a távoli jövőt fenyegeti Az angliai Exeter Egyetemen készült tanulmány szerint a növénytermesztésében élen járó országok jelentős részét – amennyiben a jelenlegi tendencia tovább folytatódik – az évszázad közepére elárasztják a károsítók. Mindez élelmezésbiztonsági szempontból hatalmas problémát jelent. Az exeteri dolgozat 1901 kártevő és kórokozó faj jelenlegi elterjedési területét vizsgálja, illetve további 424 faj irodalmi adatainak a történeti viszszatekintésével egészíti ki az értékelést. A CABI adatbázis – 1822-től napjainkig fellehetők a termesztett növények kártevőivel és kórokozóival foglalkozó szakcikkek a világ számos tájáról – rekordjai alapján készült a tanulmány. Az irodalmi adatok elemzésével meghatározták, hogy mely fajok vál-
nak nagy valószínűséggel a legjelentősebb invazív kórokozókká, illetve kártevőkké az elkövetkezendő évek folyamán: trópusi gyökérgubacs-fonálférgek közül három faj, melyek lárvái több ezer növényfaj gyökerét képesek megfertőzni; Blumeria graminis, a búza és más gabonafélék lisztharmatgombája; valamint a citrus tristeza vírus, mely 14 évvel ezelőtt, az ezredfordulón a 145 citrusféléket termesztő ország közül 105-ben már jelen volt. A klímaváltozás hatására nagy valószínűséggel szignifikánsan növekedni fog a mezőgazdasági termelés növényi károsítók jelentette fenyegetettsége, hiszen a felmelegedés egyértelműen segíti a szélesebb körű elterjedésüket. A szerzők a növényi károsítókkal vívott küzdelmet egy globális kiter-
jedésű „macska-egér harchoz” hasonlítják. A gazdák folyamatosan keresik a kártevőktől és kórokozóktól viszonylag mentes területeket, ahol a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb terményt kell betakarítani, mert az „üldözők” a betegségek és a kártevők hamar utolérik gazdanövényeiket. A felmelegedő környezetben a károsítók életciklusa lerövidül, a populációméretek nőnek, mely az egyre virulensebb rasszok, agresszívebb biotípusok kialakulásának melegágya. E folyamattal szemben csak erős, stabil és következetesen végigvitt növényvédelmi stratégia lehet hatékony – minderről bővebb információ a www. thecropsite.com-on található. ✍ Fordította és összeállította: Polgárné Balogh Eszter
63
