Fred Conly FEKETE KRISTÓF. Az ön egyetlen és eredeti cyberpunk nyomozója. MetaChaos Ultra #1

FEKETE KRISTÓF

Fred Conly Az ön egyetlen és eredeti cyberpunk nyomozója

MetaChaos Ultra #1 A Chaos Ultra szerepjáték és számítógépes magazin időszakos kiadványa. 2004.

2

„…A nevem Conly. Fred Conly. Foglalkozásomat tekintve magánnyomozó vagyok. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért megy tönkre a mosógépük dobja a sok vízkőtől. Egyeseknek azt mondom, nem tudom. Másoknak azt, nyalják ki a seggemet. Bámulatosan tudom változtatni a foglalkozásomat. Rendőr, pénzbehajtó, rabló, terrorista, kifordított bundakesztyű. De a legjobban mégiscsak a magánnyomozást szeretem. Talán azért, mert ez valahogy feljogosítja az embert MINDENRE. Bárkinek visszaugathatsz, megölhetsz embereket, elveheted az autójukat. Csak felmutatod az igazolványodat, és úgy érzed, mindent szabad. Persze igazolvány nélkül még nagyobb a buli. Nekem ugyan van igazolványom, de nincs megújítva. Múlt évben lejárt. Emiatt ugye a második kategóriába tartozom, azonban vigasztal a tudat, hogy még senki sem nézte meg...” Ezekkel a sorokkal jellemzi az író a szinte mindenki által jól ismert karakterét, akiről négy hosszabb, regényméretű írás jelent meg 1997 és 1999 között a Chaos Ultra oldalain. Úgy gondoltam, az öt éves évforduló jó ok arra, hogy egy különszámban fogjuk össze ezeket a történeteket és azokkal is megismertessük Fred Conly-t, akik esetleg csak futólag hallottak még róla – vagy egyáltalán nem -, de nem olvasták el egyik írást sem. Az ifjú punkereknek pedig egyenesen kötelező. - Tóth Péter (Petrus), Chaos Ultra U.i.: Ezen túl – reményeink szerint – egy-két évente jelentkezünk még hasonló kiadványokkal, amelyekben a régi Chaos Ultrák tartalmaiból szemezgetünk valamilyen egységes szempont alapján. Még az sem elképzelhetetlen, hogy talán sikerül nyomtatásban, egyedi, sorszámozott példányokkal is megjelenni, de amint ez bekövetkezik, természetesen azonnal értesülni fog róla mindenki.

VIGYÁZAT! Szókimondó szövegek! Gyermekek elől elzárva tartandó!

Copyright ©1997-1999 Fekete Kristóf. A négy regény, Fred Conly karaktere és minden egyéb egyedi részlet Fekete Kristóf (Stofi) tulajdona, előzetes hozzájárulása nélküli felhasználásuk tilos! Ez a kiadvány a Chaos Ultrában megjelent írások felhasználásával készült, nem kereskedelmi céllal. Egyben történő másolása, kinyomtatása engedélyezett, de minden kereskedelmi célú felhasználása tiltott! Magazinok lemezmellékletein, vagy online kiadványok letölthető mellékleteként csak a szerkesztőség előzetes írásbeli hozzájárulásával terjeszthető! Chaos Ultra, 2004, első kiadás (2004.05.23) A kiadásért felel: a Chaos Ultra főszerkesztője. Email: [email protected] Web: http://member.rpg.hu/cu

TARTALOM A hullámvasút-effektus Prológus Epilógus

3

4 4 35

Ebbe tuti a Föld is beleremeg

37

Gonosz Manó FC

71

Köszönetnyilvánítás és előszó I. RÉSZ - Itt az ideje, hogy megszokjon az új lakóhelyem II. RÉSZ - Köszönöm, hogy engem választott III. RÉSZ - Közjáték Istennel IV. RÉSZ - Randa Looring bandája és Cindy Lewis V. RÉSZ - Talán majd máskor VI. RÉSZ - Kis karácsony, nagy karácsony Epilógus Előszó, majd prológus I. RÉSZ - A nyomozás öröme II. RÉSZ - Ha jó a kedved, kiálts nagyokat III. RÉSZ - Míg a halál el nem választ IV. RÉSZ - Vége a dalnak

Nekem nem volt gyerekszobám

CSAPÓ I. - Álomország tengerpartján STAGE 1 - LEVEL 1 STAGE 2 - LEVEL 1 STAGE 3 - LEVEL 1 STAGE SOK (DE MINDENKÉPPEN UTOLSÓ) - LEVEL 1 EPILÓGUS VÉGSZÓ

37 37 46 52 53 62 63 69

71 73 85 91 101

106 107 133 140 147 163 169 171

A HULLÁMVASÚT-EFFEKTUS

4

Megjelent a Chaos Ultra #17-ben (1997.12.01)

Prológus Talán kicsit megtévesztő a fejezetcím, de itt még nem kezdődött el a történet, csak a szerző szeretné kifejezni köszönetét, esősorban Arikinnek és Ghostynak (szigorúan betűrendbe szedve). Rajtuk kívül még rengetegen voltak, akik tudtukon kívül segítettek egy rész kiötlésében, általában úgy, hogy rendkívül feldühítettek. Azért köszönöm nekik is. És nem utolsósorban megköszönöm neked is, aki legalább ennyit elolvasott első regényemből (mert állítólag ez már annak minősül). Kérlek folytasd tovább. A történetet egyébiránt nem kell halálosan komolyan venni, sőt, már jó előre szólok, hogy amolyan Ponyvaregényes és Die Hardos beütése van, legalábbis nekem ezek a filmek jutnak róla az eszembe. Olvasás közben a The Offspring kazettáit javaslom hallgatni, én is ezeket bömböltettem, mialatt írtam. Készülj föl, mert megvan legalább 130K. Jó szórakozást.

1. Először azt hittem, hogy ki fogom köpni. Ennyire rossz kávét nem ittam még soha. Talán ezért árulták féláron. Mindenesetre úgy folyt le a torkomon, mintha legalábbis malter lenne, vagy valami hasonló, nem éppen ihatóságáról híres massza. Végül mégsem köptem ki. Lehet, hogy a hatása azért megegyezik azzal az italéval, amit elméletileg a csupromnak tartalmaznia kellett volna. Ezen a reggelen pedig nagyon rám fért a támasz. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint a mosott szar. Valaki rámnéz, s megkérdi: te vagy az, Fred? Igen, én. Á, Fred Conly nem így néz ki. Sokkal, hmm, menőbb. Én most is menő vagyok, csak még nincs púder a pofámon, ettől nézek ki olyan szarul. Feltápászkodtam a konyhaasztal mellől és a bárpulthoz vonszoltam magam. Most már tudom, hogyan érezheti magát egy tíznapos hulla. De már jött is a púder. Miután megittam a dupla whiskey-m, éreztem, hogy erőre kapok. Hamarosan madarat lehet velem fogatni. Mindössze egyetlen üzenetem volt a rögzítőmön. De az sem nekem szólt. Ha-ha. De, sajnos nekem. Nem is értem, miért pont magánnyomozónak csaptam fel. Az ehhez hasonló figuráktól a falnak tudok menni. Nem baj, ki kell bírni. Ebben van a pénz. Pályafutásom elején azt hittem, hogy az ilyen alakokra rá sem kell majd hederítenem. Eltartom majd magam másokból. Hát nem kifogtam? Persze gyorsan beskatulyáztak. Fred Conly, a Seggfejek Magánnyomozója. Problémája van a prosztatájával? Fred megkeresi a megoldást! Megölték a kutyusát? Fred a megoldás! Bolond? Menjen pszichiáterhez! A kurva életbe. De nincs mit tenni, ez itt a baj. Miután meghallgattam a tömör meghívást, lassan szedelőzködni kezdtem. Ballonkabát. Minden kopó ilyet hord. Ha bárki követi a példámat, és nyomozó lesz, ilyet kell hordania. Már Sherlock Holmes is ilyet hordott!™ Ugyan eddig semmi hasznát nem vettem, azért mégiscsak a szívemhez nőtt a lakbérhajhász hónapok alatt. A pisztolyomat belecsúsztattam a hónaljtokomba. Fasza kis Beretta, még a nagyapámé volt, úgy 1980 táján. Los Angelesben volt rendőr, de sajnos egy nap nem vitte magával a szolgálatba. Megbízott abban a szarban, amit szolgálati fegyver címén osztogatnak, mint a cukorkát. Isten nem ver bottal. A gyilkosa, úgy hallottam, megszívta azóta: megölt még néhány rendőrt, s ezért bekergették gúzsba kötve egy szobácskába. Persze nem volt nála gázmaszk. Pedig egy standard is megtette volna. Lekaparta a gumit a falról. Szóval halálra ítélték. Én persze nem követek el ilyen hibákat, mint a nagyapám. A stukker mindig nálam van. Ez az életbiztosításom. Aranyfokozatú kötvény. Valójában eddig még nem sokszor használtam, maximum rémisztgetésre. Egyszer szoptam majdnem rá. Az ügy annyira egyszerűnek ígérkezett, hogy meg sem töltöttem. Pedig van benne egy tucat golyónak hely. De könyörgök, ki gondolta, hogy egy sikeres üzletember, aki keddenként dugta a felesége varrónőjét - jól tette -, olyan könnyen elveszti a fejét egy magánnyomozó láttán? Abszurd. Majdnem megölt. Azóta, mint mondani szokás, felnőttünk. Én és a Berettám. A tár mindig csurigtele van anti-életbiztosításokkal. Jó szorosra rántottam az övet a kabáton, s kiléptem az ajtón. A riasztó kijelzője zöldről pirosra váltott az ajtó fölött. Ma kocsival megyek metró helyett. Igényes leszek.

5 2. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy eszeveszetten csavarom balra a kormánykereket. Bárki megkérdezhetné, miért? Egyszerű. Nem volt kedvem 50 mérföld per órás sebességgel egy lámpaoszlopnak csapódni. Nem érzem, hogy szabadkoznom kellene, más is ezt tette volna. Kivéve egy öngyilkost. Ennyire másnapos lennék? Igen. Ünnepélyes fogadalmat tettem abban a pillanatban: többet ilyen sört az életben nem iszok. Nem én. Még ha ingyen adják, akkor sem. Valahogy mégis sikerült odaérnem a raktárházhoz. A pilóták ezt szerencsés landolásnak hívják. Én tudásnak. Ennyire másnaposan vezetni nem semmi. Az ember gyomra liftezik - pedig reggel már hánytam -, nem képes koncentrálni. Azért egyszer-egyszer elgondolkodtam a robotpilóta bekapcsolásán. A vastag deszkaajtó csak harmadik kopogásomra nyílt ki. Már úgy gondoltam, negyedikre bezúzom, ha nem jön ki senki, de az égimeszelő fekete muki közel állhatott az asztrális világhoz, mert megérezte az istenek dühét. Ahogy ott az ajtóban végigmért szemeivel, eszembe jutott a jó öreg Vinnie Speed. Erre valami hasonlót mondott volna: „Apám, ebben a gázsóban annyi koksz van, hogy majd’ elszáll”. Aztán valószínűleg edzésbe hozta volna a három helyen hajlított katonai bakancsát a nigger pofáján. Én nem álltam a rasszizmusnak olyan magas fokán, mint Vinnie, de azért a gondolatban elhangzott szavainak igazat adtam. Azt hiszem, önkéntelenül bólinthattam is, mert a nigger felvonta a szemöldökét. - Na beengeded végre a szegény sápadtarcút, Csokikám, vagy egész estig itt álljak? - Fogd be a pofád, Conly. A főnök már vár. Főnök! Azt hittem, hogy menten beszarok. Hogy lehet egy olyan alak, mint Toma B. (ejtsd: toma bí), bárkinek is a főnöke? Erre csak egy magyarázat létezhet: ez a bokszos még bunkóbb, mint ajó öreg, kretén Toma. Megállapította a nem-Nobel-díjas magánnyomozó: Fred Conly. Mint a neve is mutatta, Toma valójában a Thomas keresztnevet kapta még akkor, amikor több esze volt, mint most. Az átlag amerikai állampolgárokban már akkor sem volt semmi emberség, hisz volt szívük olyanoknak életet adni, mint Toma. Bár ezt inkább ne feszegessük, hiszen én is akkortájt születtem. Thomas, úgy tudom, hogy az előbbi bokszoshoz hasonló alakokkal, rapperekkel együtt tengette életét az utcán, ekkor kapta a Toma B. nevet is. Bankrablással vagy ilyesmivel tett szert több pénzre, hogy azután elkezdje kamatoztani kis ügyleteivel. Sikkasztott, ahol tudott, lóversenyeken és fociban bundázott, átbaszott minden fejet, amit csak tudott. Most ott tart, ahol. Van néhány szakadt embere, akiknek az izmukban van az eszük, saját testőrségre nem futja a keretből. Kíváncsivá tett. Vajon milyen munkát akar ajánlani? Beléptem a tágas szobába. Leheveredtem a műbőr fotelba, bal lábamat a jobb térdemre fektettem. A kopott íróasztal túloldalán ott terpeszkedett Toma. Elég nagydarab volt, már kisebb korában is. Most lehetett vagy kilencven. Olyan aggodalmas képpel nézett rám, mint aki szarba nyúlt, s most nem tudja, hogy mihez kezdjen. Nyald le róla, Fred. Anyád. - Na, mi a helyzet Toma? A telefonban sürgősnek tűnt a dolog. - Ja. Az. Az a helyzet, hogy valaki elkezdett az üzleteimbe belekontárkodni, és én nem tudom kideríteni, hogy ki az. - Ekkora balfasztól nem is vártam mást. Láttam a szemén, hogy ideges. Alighanem nem én vagyok az első, aki ráébreszti önnön tehetetlenségére. Nem baj. Ráfér a kritika. Nehogy nagyon a fejébe szálljon a fenenagy siker. Már tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. Elég gyorsra drótozták meg a zugsebészei. Kezei kilőttek az asztal mögül, bár egy kicsit fel kellett emelkednie a mozdulathoz. Elkapta a ballonom gallérját és az arcához rántott. - Idefigyelj Fred... Nem értem rá túl sokat pepecselni, pedig eljátszogattam volna még vele. Hogy ezt világosan tudassam vele, jobban odanyomtam a stukkert a halántékához. Mégsem olyan gyors az a drótozás. - Te figyelj ide, Szarházi Thomas! Szállj le rólam. Mondd meg, mit ajánlasz, vagy nem szopjuk tovább egymás faszát! Szabad bal kezemmel kiszabadítottam magam, s visszahuppantam a fotelba. A pisztolyt azért nem raktam el, ráérősen forgattam a mutatóujjam körül. Ha valaki látott volna akkor, talán nem értene meg. Igaz, megölhettem volna ezt a kisstílű gengsztert, de nincs kedvem életem hátralévő részében menekülni. A kapcsolatai ugyanis elég sokrétűek lettek az évek folyamán, így az érdekeltségi köréből néhány figura felfigyelne arra, hogy zsaruk kapargatják le az agyát a falról. Valószínűleg elkezdenék keresni azt, akiilyen

6 csúnyán elbánt kedves barátjukkal. Nem mintha kár lenne Toma B.-ért. Ellenkezőleg. - Oké, Fred. Csak semmi heveskedés. Nyugi. - az arca úgy elsápadt, hogy majdnem elröhögtem magam. Nagy nehezen erőt vettem magamon és visszafojtottam a feltörő röhögést. - Én nyugodt vagyok, ellentétben veled, barátom. Csak mondd el szépen, hogy mi történt, hogy kire gyanakszol, s hogy mik az esetleges nyomok.

3. Sebességbe tettem a verdát, majd csumára tekertem a magnót. A százéves Pantera kazettám zörejei betöltötték az utasteret. Végighúztam a 15. utcán, döngethettem vagy hatvannal, amikor megláttam a visszapillantóban az autósok legfőbb ellenségeit. Zsaruk. Biztosan szirénáztak is, de az nem hallottam a Pantera miatt. Leszarom. Azért ideje kicsit beletaposni a gázba. Amint a sebességmérő megugrott, a magnó begyűrte a kazettát. Hogy az a jó... A barna szalag kezdett kitekeredni a magnó nyílásán. Most már kezdtem idegbe jönni. Végül csak lemaradtak. Egy kazettám bánta. Lefordultam a Highway St.-re, ahol jelenlegi sebességem már megengedettnek számított, úgyhogy nyugodtan folytathattam utam. Sebaj. Abból az ezresből, amit kapni fogok, majd megveszem újra valami régiségkereskedőnél. Tényleg sürgős Toma B.-nek a felderítés, ha ilyen sokat fizet. Ráfért az a kis fenyegetés. Még kiszúrta volna hétszázzal a szemem! Valószínűleg be van szarva, hogy további károkat is csinál a tettes. Azzal meg nem tesz jót Toma üzleteinek. A károk biztosan egy ezres fölé rúgnának. De nem fognak. Elkapom azt a rohadékot. Jobb kezemmel megragadtam a szalagot, és kirántottam a kazettát. Aztán kibasztam az ablakon.

4. Kerekeim csikorogtak, ahogy bevágtam a féket. A stadion úgy terpeszkedett el a telken, mint holmi király a trónján. A környék több kilométeres körzetben nem volt beépítve, ezért az ember azt hitte távolról, hogy milyen kurvanagy stadionhoz fog érni. Ideér, s kiderül, hogy a szeme beszart a palacsintába. Csak egy kis kutyaügető, tekepálya, meg pitbull ring van belül. Ahogy haladtam le, az alagsor felé, kishíján elcsúsztam a frissen feltörölt lépcsőkön. Szitok szaladt ki a számon. - Vigyázzon, biztosúr, különben seggreesik! Egy Los Angeles Lakers pólós suhanc volt az. Sapkáján is hasonló felirat. A sapka ellenzővel hátrafordítva. Hülye taknyos. Hamarabb nem bírt szólni? - Nem vagyok zsaru. Magánnyomozó lennék. A kettő nem egy és ugyanaz. Felfogtad, kicsi? Arcáról lehervadt a mosoly, ajka vonallá vált. Összehúzott szemöldökkel nézett rám. - Mit akar? A főnök megtiltotta, hogy magához hasonlóakkal beszéljek. - Na, ezt hallgasd meg! Lehet, hogy nem vagyok rendőr, de azért el bírom intézni, hogy találjanak nálad egy kis kokót. Persze illegálisat. Tudod, hogy mi jár azért, kicsi? Azt hiszem, elég finom voltam vele. Az arca másról árulkodott. Falfehér lett. - Mo-mondja. Hallgatom. - Az jó lesz. Merre van a budi? A gyerek szeme elkerekedett, hitetlen arccal nézett rám. - Mire volt ez jó, maga bunkó? - Bocs a poénért. Nem a budit keresem. Az állatorvosi szobát. A szoba tisztára olyan volt, ahogy elképzeltem. Tisztaság, csend. A gépek szépen rendben tartva. A króm szembántóan csillogott a műszereken. Az ilyen állatorvosi szobákban tulajdonképpeni állatorvos nem működött. Túl lassú feladat volt ez egy embernek. A kutyusokat gépek ellenőrizték, gépek adták az oltásokat. Az ember csak felügyelőnek van az ilyen helyeken. A feladatot tulajdonképpen egyszerűnek gondoltam. Meg kell keresnem azt, hogy ki manipulálta meg a oltást adó gépet, hogy megmérgezze azt a kutyát, amire Toma a fogadásait kötötte. Csak be kell lépnem az mátrixba, valahogy leellenőrizni azt, hogy ki volt az, s kész is van. A többi nem az én dolgom. Hogy nem tudta ezt Toma megoldani? Kezdett gyanús lenni néhány körülmény. De az is lehetett, hogy itt, a szobában történt maga a manipuláció. Ebben az esetben segítségül hívom a biztonsági kamerát... Az ám! A kamerát

7 figyelmen kívül hagytam, mikor beléptem. Éreztem, hogy emiatt az amatőr lépésem miatt még hosszan el kell majd beszélgetnem valakivel. Nem egészen két másodpercen belül, ahogy a hangokból hallottam. Az ajtót berúgó férfi kezében pisztoly volt.

5. Akkor jöttem rá, hogy ez a férfi John Withkovich, amikor minden szarozás nélkül meghúzta a ravaszt. Az azelőtt eltelt kb. 2 másodpercet azzal töltötte az agyam, hogy lázasan keresett memóriabankjaiban. Ám a lövésig nem ugrott be, hogy honnan ismerem ezt az embert. Johnnal együtt tanultunk fényévekkel ezelőtt a rendőrakadémián, csakhogy ő továbbjutott a vizsgákon, én meg nem. Arra azonban még álmomban sem gondoltam volna, hogy viszontlátom valaha. Pláne nem ilyen helyzetben. Hátrazuhantam a közeli lövés erejétől, azonban sebesülés nem esett rajtam. Hála a páncélozott ballonomnak. John : Fred 1 : 0. De most én jöttem. Esés közben rántottam elő fegyveremet. Az én drótozásom jobb volt, mint Toma B.-é. Sokkal jobb. Két dologban biztosan jobb voltam, mint John: az olajozott villám nálam vette a leckéit gyorsaságból. Robin Hood meg célzásból. Furcsa, de igaz, amit sok ember mond a harcról. Lelassul az idő. Láttam, ahogy a Beretta háromszor egymásutánban tüzel. Láttam minden egyes kiröppenő hüvely pörgését. Fázisokra bontva. John orra bukott. Jó nagyot csattant. Lassan elkezdtem feltápászkodni a földről, bár nem emlékeztem rá, hogy valójában mikor is érkeztem a padlóra. Gyorsan felállítottam az eldöntött ketreceket. Biztosan akkor borítottam fel őket, amikor elestem. Ideje mennem. Hát itt nem volt hosszú beszélgetés. Maximum a fegyverek nyelvén. De nem, akkor sem volt hosszú. John : Fred, 1 : 1. Idegen pályán döntetlen mérkőzés, továbbjutó Fred. Mindent alaposan megjegyeztem. Valahogy az volt az érzésem, hogy itt történt a manipuláció. Benn, a szobában. Odaléptem John-hoz és megvizsgáltam. Nem halt meg. Pulzusa lassan, kicsiket vert. Úgy tűnt, ha gyorsan nem kap orvosi segítséget, meghal. Márpedig nem fog kapni. Így is tiszta vér lett a cipőm talpa. - Baszd meg, John! A forgatókönyv szerint aludnod kellett volna ott a képernyők előtt, vagy legalábbis újságot olvasnod. Ezt magadnak köszönheted. Ahogy elővettem zsebemből a hordozható telefonomat és a hozzá tartozó kábelt, fura dolog jutott az eszembe.

6. Ez az egész nyomozás olyan lesz, mintha felülnél egy hullámvasútra, Fred. Odaadod a beszállási jegyed John-nak, szeretettel a jegyszedőnek, aztán jöhet a muri. Rövidnek tűnik a pálya, de mire a végéhez meghalsz érsz úgy érzed, órák teltek el. És közben mást se csináltál, csak öltél sikoltoztál. Jó hangosan, folyamatosan. Utad során leszel fent is és lent is. De az út lent végződik...

7. Kettényitottam a telefont, a kábel egyik végét a dekk részébe dugtam. Hátrafésültem a fülem mögül a hajamat, majd bedugtam a kábel másik végét az idegi implantomba. Pukk. A NET-es pályafutásom nem tartott soká, ha jól emlékszem, 20 éves koromtól 25-ig nyúztam a dekkemet éjjel-nappal. Aztán bepállt az agyam. Ha hirtelen léptem be, illetve ki a hálózatból, az agysejtjeim egyszerűen elmentek kávészünetre, én meg elájultam. Ilyen állapotban pedig nem volt kedvem folytatni. Hamarosan megszívtam volna. Nem mintha amúgy olyan ügyes lettem volna, egész egyszerűen csak mindig megvoltak a legfrissebb programok. Ez pedig egy dekásnak már fél életbiztosítás. Most a Beretta helyettesíti. A programokat egy menő dekástól, Garlic Ray-től szereztem be (fizikailag soha nem találkoztunk, de azt hallottam, a nevét onnan kapta, hogy örökké fokhagymafüzér lóg a nyakában), akivel véletlenül ismertem meg. Akkoriban nagyon szerettem horgászni, s a kalózkodás még eszembe se jutott. Egy kávézóban feladtam egy hirdetést, hogy jó horgászhelyet keresek. Erre kaptam egy csomó levelet

8 mindenféle céges adatbázisok koordinátáival. A leghosszabb a Garlic Ray-é volt, így neki írtam vissza, hogy valami félreértés van a dologban. Azt hitte, hogy teszem az agyam, vicces fiúnak nevezett, megtetszettem neki, és naív kezdő fokozattal elkezdtem vele együtt lófrálni a hálóban. Elvitt mindenféle tök jó helyekre, ahol csak úgy hemzsegtek az adatok. De ekkor programokat még nem adott. Közben azért próbáltam a rendőrakadémiára is járni, bár nem sok időm maradt rá. A kettő együtt nem ment. Végül mégis az lett a szerencsém (és Garlic-é is), hogy egy nap sikerült beérkeznem időben. A Militech akkor csinált álnéven egy hatalmas ellenszenvet kiváltó akciót, amiről az utolsó pillanatban szereztem tudomást egy szófosó bürokratától. Elszaporodtak ugyanis az mátrixos bűncselekmények a Militech adatbázisai ellen, amit nem tűrhettek tovább. Meghirdettek (álnéven) valami zaftos melót egy csomó dekásnak. Behatolás egy tápos adatbázisra, ezért kellett olyan sok ember. Ezt állították. Valójában a találkozóhely egy halálos csapda volt, ahol a legújabban kifejlesztett vírusaik voltak betelepítve. Az utolsó pillanatban szóltam Ray-nek, így nem ment el. Vagy 15 másik bajtársat azon a délután flatline-ra vágott a Militech. Ezután Ray igazi társnak tekintett, s mindig megdobott legújabb szerzeményeivel, munkákkal. Nem örült neki, hogy kiszálltam, de természetesen megértett. Azóta is jó barátok vagyunk. És ha kell valami progi, azt nála megtalálom. Ezernyi fénypont villant föl az agyamban, majd a dekk elkezdett visszaszámolni. A filmes visszaszámlálást szerettem a legjobban, így a gép most is ezt választotta ki. Fekete-fehér körökben elkezdtek felvillanni a számok, olyan hang hallatszott, mintha a szobában vetítőgép működne. A képen néha remegés és ugrálás futott végig. Ez az öt másodperc szükséges ahhoz, hogy az agyam megszokja az érzést és ne ájuljak el. Eljött a gondolkodás ideje.

8. Furcsa dolog, hülyeségnek is tartom, hogy miért kell egy biztonsági szobába is kamerát szerelni? Ezt talán pont a komputerkalózoknak találták ki. Hogy legyen nekik is egy kis esélyük. Elindítottam a Mindent a szemnek nevű programomat, amely segítségével megláthattam mindent, amit a biztonsági kamerák mutattak. Egyből az őrök szobájához kapcsoltam a megjelenő táblán, és elégedett arccal tapasztaltam, hogy John-on kívül csak egy őr tartózkodik az épületben. Már ha John még itt tartózkodik. Az őr azonban forgatókönyv szerint éppen egy szexlapot nézegetett, így egy ideig nem kell számítanom a megtisztelő figyelmére. Azonban hamarosan fel fog neki tűnni, hogy a társa még nem tért vissza. Legyen ez az idő egy perc. Kikapcsoltam a futó programot és elindítottam a Belépni tilos nevű állományt. Jelen esetben ez természetesen kilépni tilost fog jelenteni. Hiszen bárki feltételezheti, hogy az a jóember egyszer fel fog állni arról a székről és ki akar menni. Valami olyasmire fog gondolni, hogy társa bajba került. És ez nem is lesz rossz elgondolás.Kimenni azonban nem fog. Szeretem a számítógép irányította ajtókat. Akkor azután telefonálni fog a rendőrségnek. Feltételeztem, hogy a kiszállás mintegy két percet fog igénybe venni. A telefont kikapcsolni sajnos nem tudtam, mert még ha lenne hozza programom, akkor is sok időt venne igénybe. Elindítottam egy valós időt mérő programot. A „képernyő” jobb felső sarkában megjelentek a számjegyek. 11:23:42. Tehát van úgy három percem. Ennyi idő arra is elég lenne, hogy megváltsam a világot. Merthogy, mint tudjuk, ez a világ úgy szar, ahogy van.

9. Garlic Ray-t a magánszámán hívtam, amit csak a legjobb barátai és üzletfelei ismertek. Villózva jelent meg az arca előttem. Kezdett merülni a telefonom akkuja. Méghozzá gyorsan. Ray elég nyúzottnak tűnt, arcán legalább egy hetes borosta, ami meglehetősen rosszul állt neki. Tintakék szemeiben azonban megvolt az a tűz, amiről tudtam, hogy azért magánál van. - Freddy fiú, de régen láttak! Hogy mennek a dolgok? Tudván, hogy a Ray látja az arcomat, elfintorodtam. - Nem egészen egy perce kinyírtam egy fickót, úgyhogy elég rosszul. Máskülönben kösz, jól vagyok. Csupa vér a cipőm talpa. - Hoppá. De ez a munkáddal jár, nem? Vagy már nem magánnyomozó vagy? - De igen. Csakhogy ez a srác nem ártott tulajdonképpen nekem semmit, ráadásul még ismertem is. - Mindenkivel megesik. És miben segíthetek? Nézd, kerek-perec kimondom: várok egy kurva fontos

9 hívást, így nincs időm bájcsevejre. Nyögjed. Sokat változott ez a Ray. Régen sokkal előzékenyebb volt. Hiába, ez a rohanó világ! - Kéne valami program, amivel meg tudom nézni, hogy ki járt egy bizonyos koordinátán egy bizonyos időben. - Vissza akarsz keresni valakit? Rendben. Elküldöm az Ipi-apacsot. Az majd segít. Megvan a legújabb verziója. - Nézd, Ray, nagyon köszönöm, majd ha kilábaltam a kotúból, újra hívlak... - Persze. Na, csá. És hirtelen úgy eltűnt, hogy megijedtem. Tényleg ennyire jelentéktelen lennék már a számára? Régen az egyik legjobb haverja voltam. A rohadt életbe. Már megint a múlton tűnődöm, holott a mostra kellene koncentrálnom. A kijelzőre pillantottam. Fél perc telt el. A letöltésjelző sípolt egyet, jelezve,hogy megjött az Ipi-apacs. Márványtábla gördült be a látótérbe, rajta a dekk üzenetével. Tíz másodperc múlva teljesen lemerül az akku, ha tovább akarom folytatni a tevékenységemet, be kell csatlakoznom egy fali aljzatba. Azon ne múljon. A mozijelenet újra elkezdett pörögni. Az akku lemerülése előtt két teljes másodperccel már kint is voltam a valós világban. John már nem élt. Odaléptem a villanykapcsoló alatti aljzathoz. Elővettem a kabátomból még egy kábelt. Ezt becsatlakoztattam a telefonba, a másik végét pedig az aljzatba dugtam. Pukk, csapó kettő. Mozijelenet. Rakétakilövéshez felkészülni. Lelkem humánusabb fele arra ösztönzött, hogy először mentőt hívja John számára. Megtettem. Igen, sürgős, Pitbull Stadion, halottaskocsit kérek. Mindezekkel végezve még úgy másfél percet saccoltam magamnak. Elégnek bizonyult. Gyorsan egy pillantástvetettem őr kettőre és elégedetten(?) tapasztaltam, hogy az elméletem azon része helyesnek bizonyult, hogy ki akar jönni. Hogy a zsarukat hívta-e, az az ő dolga. Elég az élvezkedésből. Az Ipi-apacs elsőre bonyolultnak tűnt. Azután gyorsan megszoktam a kezelését. Kinagyítottam a stadion hálózati térképét és megkerestem az állatorvosi szobát. Az időpontot két nappal ezelőttre, esti öt óra húsz percre állítottam be. A dekk remegni kezdett a kezemben. Töltött. Tíz perces időintervallumban négyen használták a rendelőben a hálózatot. Megkerestem az aljzat és az injekciósgép közti adatsínt. Tudtam, hogy a négy személy közül legalább egy ezt az utat használta, hiszen működtetni akarta a gépet. Megvagy. Igaz, hogy csak egyvalaki használta a műszert, de természetesen csak azonosító kódot kaptam. Ilyennel mindenki rendelkezik, aki belép a hálózatba. Persze lehet, hogy hamis. Ez nem sok. Még megtudtam azt is, hogy Speedware XXI. dekket használt. Elmentettem az infókat, aztán elindítottam a visszaszámlálást. Hirtelen megpördült velem a világ (a hálózatban) és fekve találtam magam. Egy bíró kezdett rámszámolni. Öt, négy. Az egészben csak az volt a zavaró, hogy ilyen visszaszámlálóm nekem nem is volt. Ki kell lépnem azonnal. Nem várhatom meg a végét. Ez biztos a biztonsági rendszer jege és most azonosít, vagy ilyesmi. Három. El fogok ájulni. Kettő. Nem érdekel. El is ájultam.

10. Futás közben dugtam bele zsebeimbe a kábeleket, meg a telefont. Az ájulásból elég hamar, kicsit több, mint egy perc múlva tértem magamhoz. Hármasával szedtem fölfelé a fokokat. Ami azt illeti, eléggé megrémültem. Ha tényleg jönnek a zsernyákok, márpedig lefogadom, hogy jönnek, akkor nagy szarban vagyok. Kiértem a parkolóba. Balról két rendőrjárőrautó közeledett. A kocsim is baloldalon van. Nem érem el, ha arra indulok, akkor elkapnak. Lássuk csak, van-e valami fontos a kocsiban? Csupa olyan dolog, amiből majd kiderül a személyazonosságom. Jogsi, satöbbi. Ezt már baszhatom. A hullámvasút elindult. Jobbra kezdtem futni, ahol egy hússzállító furgonból egy hozzám hasonlóan harminc körüli fickó pakolta ki a kutyakajákat. Előkaptam maroklőfegyverem. Jegyeket, bérleteket. Aztán felültettem a munkást is a hullámvasútra. Neki azonban nem volt ideje sikoltozni. Még nyögni sem. A slusszkulcs szerencsére benne volt az indítózárban. De miért is vette volna ki? Az isten is nekem

10 teremtette ezt a kocsit. Becsaptam az ajtót és elfordítottam a kulcsot. A motor hangosan felberregett. Az egyik rendőautó leparkolt a stadion elejénél. Bizonyára ők jönnek kiszabadítani a másik őrt. ők fogják megtalálni John-t is. A másik kocsi elhagyta az én autómat és célba vette jelenlegi pozíciómat. Az első dolog, ami a gázpedál lenyomása után észrevettem, nem volt éppen szívderítő. Ez az autó mocskos lassú. Azért a lehetőségekhez mérten gyorsan kifaroltam, a rendőrkocsival szembe. Járművem port kavarva kerekeivel megindult. Nem gyorsult valami jól, már rendőrékhez képest, de még ez is gyorsabb volt, mint futni. A rendőrök járgánya is farolva fordult, hogy felvegye azt az irányt, amit én. Az automata sebváltóm már négyesben volt, mégis csak 50 mérfölddel tudtam haladni. Egy alak tűnt fel előttem az úton. Hoppá. Ez az a rendőr volt, aki a másik járőrkocsit vezette. Vadászpuskát emelt a vállához. A szélvédőn repedések futottak végig, az egész gyanúsan megreccsent. A második dörrenés után már ezernyi üvegszilánk csapódott nekem. Behunytam a szemem. Éppen az utolsó pillanatban.Éreztem, ahogy az arcomat, a szemhéjamat, a homlokomat végigszántják a szilánkok. A visszapillantóba tekintve nem tűnt fényesnek a helyzet. Azért belehalni nem fogok. Hacsak el nem vérzek. Volt egy kis előnyöm a hátam mögött közeledő zsaruval szemben. Látványosan ráfordultam jobbra egy főútra. Itt elég nagy forgalomba kerültem, gépjárművezető társaim valamivel gyorsabban közlekedtek nálam, bár ez a legkevésbé sem zavart volna, ha nem követnek. Ám mégiscsak sikerült sikert kovácsolni ebből az egészből: a forgalomban a rendőrautó három kocsival mögémszorult. Egy jelzőtábla hidat jelzett előttem néhány száz méterre. Valami csatorna fölött vihetett át. Nem túlzottan ismertem ezt a környéket, így hát nem gondoltam, hogy ekkora lesz a híd. A közlekedősávomból hirtelen három lett. A sebességkorlátok kitolódtak.A rendőrautó kivágott egy másik sávba és pillanatokon belül már mellettem is volt. A sofőrje, szakállas, tarhonyán nevelkedett vadparaszt, rámkiáltott. - Állj meg, seggfej! Úgysem menekülsz! Beletapostam a fékbe. A rendőr nem számított erre, tartotta a 65 mérföldes sebességet és elhúzott mellettem. A hátam mögött közeledő Lincoln sem számított a manőverre. Már nem tudott fékezni. Ahogy a furgon fara kezdett a levegőbe emelkedni, rájöttem, hogy könnyen megüthetem magamat. A sebességváltó alatt kellene lennie a biztonsági öv aktiválógombjának. Kocsim vészesen kezdte bezárni a merőlegest az aszfalttal, az ülésem elkezdett kiszaladni a seggem alól. A gomb ott volt. Rácsaptam. Az ülés bal felső sarkából fekete öv csapódott ki és odaszegezett. A kocsim fejreállt, de úgy tűnt, nem akarja még abbahagyni a pörgést. Forgott velem a világ, úgy éreztem, megint elájulok. Vér folyt a szememre. A sodródó Lincoln-t megküldte oldalról egy Pontiac, ezt a kitört szélvédőn keresztül láttam. Bár elég elmosódottan. Pont a furgonnak lökte a szürke szedánt. A bukfencezés még nagyobb lendületet vett, a gyomrom liftezett. Csattanó hangot hallottam, a jobboldali ablakot betörte valami fémes tárgy, elhúzott a fejem előtt, majd kitörve a baloldali ablakot is, kiszállt a kocsiból. Magamra maradtam a furgon körül süvítő széllel. „Azt hiszem, tudom, hogy mi következik”- gondoltam. Ideje, hogy lemossa egy kevés víz a vért az arcomról és a cipőmről. A furgon dörrenve csapódott rá a vízfelszínre. És gyorsan, mint a nyeletlen balta, süllyedni kezdett.

11. Kiszabadítottam magamat a süllyedő hajóból és úszni kezdtem a felszín felé. Igyekeztem a víz árnyékos része felé közeledni, mert azt sejtettem, hogy a híd ott ível át a csatorna fölött. Igaz, sokat nem láttam, olyan koszos volt a víz. Mi sem kedvez jobban a sebek elfertőződésének! Lihegve bukkantam ki a parton. Mindenem átázott. Remélem, a pisztolynak nem árt a nedvesség. A térdig érő dzsumbujban kúszva, kezemben pisztollyal, biztosan hülyén nézhettem ki. Senki nem vett észre azonban, ami azért pozitívumnak számított. Amint a fű helyét aszfalt vette át, elkezdtem rohanni. Átfutottam az úton. Itt már ismét a rendes volt a sávozás, csak libasorban lehetett közlekedni. Közben egy barom majdnem elütött. Villogónak sehol nem láttam nyomát. Három sarokkal odébb intettem magamnak egy taxit. Amíg odáig elértem, sok ember megnézte magának az ázott madarat, de nem vettem föl a megjegyzéseket. Bedobtam magamat a sárga-fekete kockás taxi hátuljába. A kopasz sofőr szája mosolyra húzódott. - A belvárosban lehetett fuvarom, amikor itt esett.

11 - Kurva vicces vagy, bőrfejű barátom, de poénkodás helyett törődnél inkább azzal, hogy beletaposs a gázba! Fontos dolgom van! A kocsi szép lassan megindult, majd fokozatosan gyorsítani kezdett. - El tudom képzelni. Akkor, abban a taxiban valami elpattant bennem. Furcsa dolgokra képes az agy. Eddig megöltem két embert, összekaszabolták az arcom, karambolt okoztam, de nem is törődtem vele. Nem idegesített az egész egy cseppet sem. Most meg jön ez a senkiházi, akinek seggencsúszik a fény a fején, elkezd vicceskedni és egyszerre elönti az agyamat a vér. Megszalad a pumpa. Ebből pedig még soha semmi jó nem sült ki. Valaki mindig rábaszott. - Mit tudsz te elképzelni, te seggfej?! Énnekem már akkor fontos dolgaim voltak, amikor neked még a homokot hordták a fejedhez! Anyáddal szórakozz! A kopasz szeme elkerekedett. Talán attól rémült meg, hogy belelőttem a rádióvevőjébe. Mindenesetre nagyon a szívére vehette. Legalábbis ez volt a benyomásom. - Na, milyen érzés egy felbosszantott fegyveres emberrel egy autóban ülni? Azt ajánlom, hogy taposs bele, különben szétlövöm a búrád! Bemondtam a kerületet, ahol laktam és nyugodtan hátradőltem az ülésemen. Most már sokkal jobban éreztem magam.

12. - Várj meg itt, két percen belül visszajövök. Ha eltűnsz, később megkereslek és kinyírlak. Megjegyeztem a fejedet és a kocsid számát! Becsaptam az ajtót és megindultam a háztömb felé, ahol laktam. Két utcával lejjebb állítottam meg a sofőrt, hogy még véletlenül se tudja meg, hogy hová tartok. Nagyon örültem, hogy két hónapja hanganalizátoros zárat szereltettem fel normális zár helyett. Most ugyanis a lakáskulcsom biztosan az autómban lenne. - Nyílj ki!- szisszentem bele a falra szerelt szerkezetbe. A bejárati ajtó résnyire széthúzódott. Bent levetettem vizes gönceimet. Felkaptam magamra egy mosásban fehérből rózsaszínné előlépett pólót és egy piros-kék kockás inget. Ruhásszekrényemből szereztem egy friss gatyát és egy kopott fekete farmert. A konvektor mögül előbányásztam a páncélszekrényem kulcsát. A páncélszekrényből kivettem három tartalék tárat, egy dekk-akkumulátort és a golyóálló mellényemet. Mindet az ágyra dobtam. Előkotortam egy ütött-kopott Adidas hátizsákot, amibe bepakoltam mindent, kivéve a mellényt, mert azt felvettem az ing fölé. Egy kicsit melegem lesz, hiszen már május közepe van, de ez nem fontos. Kiszaladtam a fürdőszobába és kimostam a sebeimet. Hintőport szórtam rájuk. A hátizsákomba bedobtam egy doboz fájdalomcsillapítót, gézt, meg ilyesmiket. Íróasztalom fiókjából kiszedtem minden egyes dollár papírpénzt, mert természetesen a hitelkártyám is a kocsiban hagytam, abban a rekeszben, ahol a jogosítványt meg a forgalmit tartottam. Csak remélni tudtam, hogy elfogadja a taxis ezt is. Már mért ne fogadná el? Magamra kaptam bomberdzsekimet, hiszen elég feltűnő lett volna golyóálló mellényben rohangálni az utcán. Belebújtam a hátizsák két fülébe. Mindent bezártam és elhagytam a házat. A tűzlépcsőn keresztül. A taxis már epedve várta, hogy elvihessen egy csöndes, békés helyre.

13. Ha a rendőrség kideríti, hogy kivel vitettem magamat haza, valószínűleg a taxis el fogja mondani azt is, hogy most hová vitt. Meg kellene, hogy öljem. De nem teszem. Nélküle is el fog kelni minden jegy. Hacsak előbb meg nem találom a jegyszedőt.

14. A derűs májusi időt sötét felhők kezdték zavarni. A taxi hátsó üléséről figyeltem a várost, ahogy keresztülhúztunk a városrészeken. Én a középszintű életet élők népes- de egyre csökkenő - táborához tartoztam, lakótelepi lakásom a negyed szélén helyezkedett el, a nyomornegyed szomszédságában.

12 Csak néhány kilométer választott el a mocsoktól. Ennyire volt fényes a helyzetem. Ha közelebb laksz a nyomornegyedhez, olcsóbb a lakás is. Nekem csak ez számított. Most azonban nem a bandák és csövesek uralta világ felé hajtottunk, hanem egy jóval biztonságosabb helyre. A bevásárlónegyedbe. A bevásárlóközpont tulajdonképpen egyetlen hatalmas utca volt. Minden áru és árus megtalálható itt. Kínai rizspusztítók ugyanott árulták a szar hamisítvány gépeiket, mint a brazilok a még szarabb szintetikus kávéjukat. Nem csak bóvli volt itt, az utca végén már neves cégek uralták a piacot. Ide csak gazdagék voltak bejáratosak. Erre a rendre őrök felügyeltek. Az áruházak között éttermek, gyorsbüfék, autókölcsönzők helyezkedtek el. Én is egy ilyen étterembe készültem. Egy NET-es kávézóba, ahol rengeteg dekás megfordul. Az ilyen helyek ellenőrzése elég nehéz és csak azért nem szüntették meg őket, mert rengeteg pénzt hoznak. Pénz beszél, kutyaszar táncol. A taxis rápillantott az órára és elfintorodott. Azt latolgathatta, hogy el merje-e kérni az egész fuvardíjat. Rémült szemmel rámpillantott, aztán benyögte a teljes összeget. Megkérdeztem, hogy fizetheteke készpénzzel. Természetesen, mondta.

15. Most rakétát készültek fellőni. Már javában folyhatott a visszaszámlálás, de én csak az ötre értem oda. Elszálltam én is a rakétával. Feltörtem az Országos Telefontársaság kódját és elkezdtem turkászni az adatbázisukban. Kikértem a teljes mátrix-telefonkönyvet. Nem valószínű, hogy ezen rajta lesz az azonosítószám tulajdonosa, de próba szerencse. Hátha elfelejtette eltüntetni magát a kíváncsi szemek elől. Vagy az is lehet, hogy kurva nagy biztonságban érzi magát. A szám nem szerepelt a listán, legalábbis első ránézésre. Persze megeshet, hogy nem kitörölték, csak láthatatlanná tették. Lényegesen olcsóbb és gyorsabb megoldás. Ha kisstílű alakkal állok szemben, akkor szinte biztos, hogy ezt a módszert használta. A teljes kitörlés ugyanis drága mulatság, hiszen ez a telefontársaság listája, és ha innen eltűnik egy szám, akkor már felügyelni sem lehet a használóra. Ez pedig nem érdeke a társaságnak. ők is csak pénzért csinálják. Elindítottam a Sziá-t, aminek hatására valós idő szerint kb. öt másodpercen belül megjelentek a titkosított számok, a használók névsorrendje szerint. Keresést kezdtem az azonosítószám után. Ez az!

16. Komolyan el kellett gondolkodnom arról, hogy megéri-e nekem ez az egész. Ezer dollárért kockáztatom azt, hogy lecsukjanak kettős gyilkosságért és károkozásért. Ráadásul ennek a zsokénak a nevét is hallottam már valahol. Pedig nem járok lóversenyre. Mi köze lehet egy zsokénak a kutyaviadalhoz? Nemsoká kiderül. Mindenesetre ez az egész úgy bűzlött, hogy a görény menten hanyattbaszta volna magát, ha megérzi. Miután megkaptam a nevet, éreztem, hogy valami ólálkodik körülöttem, úgyhogy gyorsan kiléptem a mátrixból. Talán láthatatlan letapogatóprogram volt, vagy vírus. Napjaink rendőrsége meglehetősen gyorsan dolgozik. Persze csak akkor, ha az én kézrekerítésemről van szó. Tehát fizikailag kell elmennem a Gyors futam lóversenypályára, ha nem akarom kockáztatni, hogy flatline-ra vágjanak. Ezzel is csak időt vesztek, meg pénzt. Rohadt életbe! Metróval akartam menni, de egy kis problémám lett a fizetésnél. Az üveglap mögött ülő csaj huszonegynéhány éves, vörösbarna haj, kerek arc, formás dudák - nem volt hajlandó elfogadni a készpénzt, erősködött a hitelkártyámért. - Hogyhogy nem fogadhatja el? Nincs hitelkártyám, hányszor mondjam még el? Elhagytam! - Sajnálom, faszikám, de az előírás megmondja, hogy csak hitelkártyával lehet fizetni január 1-től. Ha nincs, kérem menjen gyalog, de gyorsan, mert itt feltartja a sort. - Tudod, hogy kit faszikámozzál le, te ribanc!

13 Valaki a vállamra tette a kezét. - Valami baj van, Cindy? - Ez a faszkalap nem kotródik odébb, feltartja a sort. - Hallottad, hogy mit mondott a hölgy, na, húzd el a beled. Megbánó arckifejezést mutattam és lehorgasztott fejjel megfordultam. Hirtelen megragadtam az őr prémes gallérját, és minden erőmet beleadva nekidobtam az üvegnek. Az őr nekicsattant a páncélüvegnek, de az nem tört be. Nyögve zuhant le a földre, az üvegtáblán vér folydogált lefelé. Betört a feje. A pultosnő megnyomott egy vörös gombot. - Magának már annyi, faszikám. - Na, adja már azt a kurva jegyet? - Nem. Előkaptam a fegyveremet és a csövét bedugtam a jegykiadó nyíláson. Egy ember megfogta a könyököm, próbált eltéríteni a szándékomtól. Kirántottam a pisztolyt, megfordultam és tüzeltem. Vér fröcskölt az arcomba. A hátam mögött hallottam, hogy a nő felállt a székéből és menekülni akar. Sebesen visszadugtam a pisztolycsövet a nyílásba és meghúztam a ravaszt. A nő összerogyott. A kijárati ajtón hatalmas vérpaca árulkodott arról, hogy a kurva szarul járt. Végül megjelent a többi őr is. Behúzódtam egy szemeteskonténer mögé, és azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Tudtam persze, hogy ezt az egészet csak álmodom, miközben a metrón utazok, de annyira jólesett az alvás, hogy nem voltam képes abbahagyni. A tűzharc során, amibe az őrökkel kerültem, jó sokan meghaltak a várakozók közül. Ez nem számított. Csak a győzelem. Az egyik őr a szájához emelt egy mikrofont és beleordított. - St. Louis tér, végállomás! Az egyik utastársam, barna zakós, őszülő férfi ébresztett fel. Megköszöntem neki a segítséget, majd elindultam a pálya felé. Rájöttem, hogy ezzel a kis bemelegítő alvással rosszabbul jártam, mintha ébren maradtam volna. Valahogy mégiscsak elkóvályogtam az úticélomig.

17. Alig néhány ember tengett-lengett a pályán. Akit megszólítottam, az egy lovászember volt, éppen csutakolt egy barna alapon fehér foltos csikót. - Jó napot, Jake Silvert keresem. Itt van valahol? A lovász hangosan röhögni kezdett, majd’ egy perc volt, mire abba bírta hagyni. Nem értettem a dolgot. Azonban mindjárt fény derül mindenre. - Nem, nincs itt - könnyei törölgette kézfeje hátával -, két hónapja kiköltözött a Nagy Keresztbe. - Nagy Kereszt? Az egy hotel? Meg tudná adni a címét? Nagyon jól tudtam valahol tudat alatt, hogy mi az a Nagy Kereszt. Egy temető. És ez így is volt. Jake-t közvetlenül egy vesztett versenye után találták holtan a lakásán. Ismerős ölhette meg, vélekedett a rendőrség, hiszen erőszakos behatolásnak semmi nyoma nem volt. Az tény, hogy a gyilkos fegyvert, egy Magnum volt az, a homlokához szorították, amikor kiadta gyilkos tartalmát. Rögtön meghalt. Elég humánus megoldás. És olcsó. Csak egy töltényt vesz igénybe. A saját kis elméletem már megvolt. - Mondja csak, nem tudja véletlenül, hogy ki fogadott Jake-re a leggyakrabban, vagy a legnagyobb pénzekben? - Már hogyne tudnám? Jake-t néhányszor láttam egy fickóval, aki, mint Jake elmondta nekem, a legnagyobb pártfogója volt, és nagyon bízott benne, hogy mindig nyer. A közvetítője, egy alacsony, de testes fickó, úgy harminc körül, rendszeresen járt Jake-hez. - Nem tudja ennek a közvetítőnek a nevét? - Nem ugrik be. - Toma B., ez volt az? - Igen, miszter. Toma B. Így hívták a közvetítőt. Segítségéért cserébe adtam neki néhány dollárt. Remélem, tud vele mit kezdeni.

14 18. Toma-hoz fél órával később értem oda. Most nem kopogtattam, hanem belöktem az ajtót. Belül a nagydarab fekete felugrott a székéről. Kapott tőlem két mocskos nagy ütést az állcsúcsára, amitől kedve támadt visszaülni. Beljebb mentem, de a főnököt nem találtam meg sehol. Életrepofoztam az elájult kidobót. - Merre van a vezéred? - Toma? Belekönyököltem az arcába, úgy, hogy betört az orra. A furcsa szögben kimeredő csőrből mindenhonnan vér szivárgott. - Nem, a nagyanyám. Válaszolj normálisan, ha kérdezlek! Nyöszörögve megszólalt. - Elment a rapper haverjaihoz, a gettóba. Valahová a 34. utca környékére. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tudod, merre ment a 34. utcán. - Nem... Odaszorítottam a pisztolyt a tökéhez. - Akarsz még ebben az életben egy jóízűt dugni? Mert ha igen, azonnal tálalj ki mindent! Hát persze, hogy akart.

19. Az őr készséggel felajánlotta, hogy elvihetem az ütött-kopott Fordját, tehát el is fogadtam. Az 516. szám előtt leparkoltam egy italüzlet előtt. Ronda egy hely ez a gettó. Nem (csak) azért, mert mindenhol csak négereket látni, meg nyomort, hanem mert az ember itt igazán nincs biztonságban. Mindenkinél fegyver, még a négyéves kis szarosoknál is. Aztán meg üvölt az az igénytelen zene. Hááát, semmi kedvem nem volt idejönni. Az italbolt előtt is a jellegzetes, hordót körülálló hapsik és nők álltak, melengették kezeiket. Az idő kezdett már igencsak lehűlni, már délután három óra volt. Az időjárás már rég nem volt olyan, mint amilyen régen. A környezetszennyezés elbaszott mindent, amit lehetett, az élővilágnak mattot adott az emberiség. Megrecsegtettem ujjperceim, aztán céltudatosan kiszálltam. Ha látják, hogy tudom, mit akarok, talán senki nem köt belém. Elsétáltam a hordósok mellett, miközben azok szó nélkül bámultak rám. Benyitottam az italboltba. Már az ajtóból láttam a lépcsőt, ami felvisz az emeletre. Ismét Vinnie Speed-del végigbeszélgetett órák jutottak eszembe. „A gettóba soha ne menj, pajtás! Bármit is akarsz a niggerektől, azok egy fehérnek sohasem fognak segíteni, engedelmeskedni, azt meg főleg nem! Megszólalsz, és lelőnek, mint egy kutyát. A szép szó nem segít.” Egy másik gondolat azonban még inkább arra késztetett, hogy egyenesen menjek a lépcső felé. Lehet, hogy Toma azóta tudja, hogy jövök, és ezt tudatta a boltossal is. Toma volt az egyetlen fehér, akire nem volt igaz Vinnie híres megállapítása. Ezek legalábbis biztosan segítettek neki. Valljuk be, sohasem töltött el örömmel, hogy embert öljek. Rappert ölni azonban egészen más. Először nem akartam megölni a boltost, de amint beléptem, az a pult alól vadászpuskát rántott elő. Lebuktam egy polc mögé. A fejem fölött vodkásüvegek pattantak szét. Kibiztosított fegyverrel felemelkedtem és tüzeltem. A boltos éppen akkor töltötte a puskát. Nem tudta befejezni. A hordósok odagyűltek a kirakatüveghez, de nem mertek bejönni. Nagyon jó. Felcaplattam a lépcsőn. Bal- és jobboldalt is két-két ajtó. A fal mentén osontam el az elsőig. Berúgtam. Semmi. Nem volt kedvem berúgni még két ajtót feleslegesen, ezért kapásból ahhoz mentem, ahonnan hangokat hallottam. Ha a többiben rejtőzködtek, akkor már úgyis mindegy. Odaálltam a baloldali utolsó ajtóhoz, és kezemben a pisztollyal, berúgtam. Bent Toma két néger nővel kefélt. Hát ezért nem hallotta, hogy odalent megy a műsor! Belelőttem a plafonba. - Vége a rejszolásnak, aranybogaraim. Ácsingózzatok fehér fasz után máshol. Gyorsan kitakarodtak. - Ejnye-bejnye, Toma, nem éred be eggyel? Ennyi anyagod van? Na, vegyél már fel valami göncöt, vagy azt akarod, hogy én is szopjak? Leperdült az ágyról és megpróbált felkapni magára egy gatyát. A bal lába beleakadt a fehérneműbe és elvágódott. Közben egy olyan sarokba álltam, ahonnan az ablakot és az ajtót is jól láthattam. - Aljas féreg vagy, Toma. Bele akartál rángatni valami szarba, mi?

15 - Dehogy, Fred, félreérted! - Már hogy érteném félre? Nem értem félre, csak még nem világos minden. Te, vagy az egyik embered mérgezte meg a kutyát, bár azt még nem tudom, hogy mi értelme volt ennek. Egy halott zsoké, Jake Silver azonosítóját használtátok, igaz? Azt is a te bandádból nyírta ki valaki, mert elkúrt egy igen nagy fogadást! Miért volt jó az, hogy erre rájöjjek? Beszélj, különben golyót eresztek a tetves fejedbe! - Az egyik pénzelőm, Ferdinand Hottz kényszerített arra, hogy megölessem Silver-t, mert az ő pénzét kúrta el az a béna! A kutyát is az ő megbízásából kellett kinyírni, méghozzá az utolsó pillanatban. Meg kellett, hogy tegyem, pedig biztos volt, hogy ő nyer! - Miért? - A kutyát Európából hozták át ide, a nyakörvére belül elektromos jelekkel információt írtak fel, így csempészték át a határon. Azok, akiknek az infót küldték, a nyakörvet a verseny után kapták meg volna. Erre azért volt szükség, Hottz szerint, hogy ha a zsaruk mégis szagot fognának, vagy valaki köp, akkor még a versenyen se tudják meg, hogy ki a címzett. Ez így nagyon biztonságos volt, de az a valaki nem a zsaruknak, hanem Hottznak köpött. Hottznak természetesen szüksége volt az infóra, bár azt nem tudom, hogy miért, és engem bízott meg, hogy döglesszem meg a kutyát. A nyakörv tulajdonosai ugyanis ott voltak a versenyen is, így ez volt az egyetlen módja annak, hogy biztonságosan ki lehessen cserélni a nyakörvet egy másikra. A ringben összeeső dögöt gyorsan az állatorvosi szobához vitték, ahol bentmaradt vele Hottz embere. Az igazi felügyelőt megölték. A fickó kicserélte a nyakörvet egy hasonlóra, aztán kiment és bejelentette, hogy a gép egyértelműen kimutatta, az állat megdöglött. A kutyus további sorsáról nem tudok, de az biztos, hogy a hamis nyakörv került a végén a célhoz. - Oké, de miért kellett ezt nekem kinyomoznom? Miért bíztál meg, amikor természetesen tudsz mindenről, mert te is kezedbe fogtad azt a kanalat, amivel a szart kavargattátok a kondérban? - Miután megvolt a nyakörv, alaposabb vizsgálaton kiderítették, hogy a dögöt megmérgezték a verseny előtt, a rendőrség elkezdte keresni a tettest. Téged azért bíztunk meg, hogy te legyél a bűnbak. Miután elmentél innen, bejelentettük, hogy várhatóan feltűnsz ott és ismét megreparálod a gépet, hogy szabotáld az esti menetet. Mivel elmondtam a nagyjábóli körülményeket, a hazugságvizsgáló előtt nem tudtad volna tagadni, hogy tudtál a dologról. Kicsit fura lett volna egy-két dolog a zsaruknak, de azért téged ítéltek volna el. Hottznak pedig nem kellett volna tartania attól, hogy véletlenül lebukik. Tehát a rendőröket nem is az őr hívta ki. - Rendben van, elértétek, amit akartatok, most már tényleg elég sok közöm van az egészhez, a rendőrök tényleg engem keresnek. Ideje, hogy kifizess. Elvégre kiderítettem, hogy ki ölte meg a kutyát. Toma, egyre magabiztosabban mozogva, belenyúlt az öltönyzsebébe és kivett egy bankkártyát. - Ezt neked készítettem elő, amolyan megérzésből. Kicsit több van rajta, mint ezer. Röptében elkaptam. Elindultam az ajtó felé, de közben bal kezemmel előhúztam a telefonomat. Beledugtam a kártyát. - Mit csinálsz, Fred?- lényébe ismét belopta magát a félelem, keze remegni kezdett. A telefon csipogott egyet. Tehát még nem járt le. Aztán még egyet. - Mondd csak, Toma, ültél te már hullámvasúton? - Ne-nem, mé-még soha. - Ideje, hogy kipróbáld.

20. Most, hogy már becsületbeli ügy lett az egész, kezdett tetszeni a dolog. Mindig is szerettem megvédeni a becsületemet. Ilyenkor az ember nem válogat az eszközökben, csak csinálja, amit helyesnek tart. A jegyszedő és üzemeltető egyszemélyben megvan. Az utasok száma egyre nő. Most elérkeztem ahhoz a szakaszhoz, ahol fent van a hullámvasutam. A jegyszedő pedig alattam.

21. Felemeltem Toma öltönyét és kiforgattam a zsebeit. Találtam nála néhány használható dolgot: a telefonkártyáját, a hitelkártyáját és az azonosítóját. A telefonomból kiszedtem a saját kártyámat és helyette

16 betettem az övét. Fred Conly átmenetileg Toma B.-vé fog válni. Szerencsére csak a számítógép-rendszerek számára. Kinéztem az ablakon és sajnálkozva tapasztaltam, hogy nincsen arra alkalmas eszköz a falon, hogy leereszkedhessek. Kiugrani meg ilyen magasból nem akartam. Maradt tehát az az út, amin feljöttem. A bosszú útja rapperekkel van kikövezve. Az, hogy eddig nem jött fel egy gettótöltelék sem, csak két dolgot jelenthetett számomra (valaki persze ebbe belekötött volna és több pontot sorolt volna fel): vagy félnek, és eltakarodtak a környékemről, vagy lent akarnak leszámolni velem. Az utóbbi jobban tetszett. Valakiken gyakorolnom is kell, hogy az előttem álló dolgok könnyebben menjenek. A lépcsőről leugrottam és behemperedtem egy polc mögé. Az üzletben nem tartózkodott senki. A kirakat előtt azonban mozgolódást láttam. A polcsorok mögött a pulthoz lopóztam. Felkaptam a földről a puskát. Igen jó fegyver volt, ezt csak most vettem észre, hogy a kezemben tartottam. Egy 1999-es Darkwarrior Shotgun. A pult alatt kotorászva találtam hozzá egy tartalék tárat hat tölténnyel. A puskában volt még három. A bolt ajtaja kicsapódott és két néger rontott be. Felegyenesedtem a pult mögül, jobb kezemben a puskával, balban a Berettával. Játsszunk egyet! A jobb oldali néger, kezében kilókat nyomó lánccal, hátraesett, a lövés ereje nekidobta a falnak. A másikra nem tudtam annyira koncentrálni, őt a pisztolyommal próbáltam elcsípni. Két lövést adtam le, az egyik súrolta a fejét, véres lett körülötte néhány brandys palack. Lebuktam a pult mögé és megrántottam a puskám töltőmarkolatát. A pisztolyt addig letettem a földre. Kikukkantottam oldalt. Senkit nem látni. Egy polc mögött gubbaszt. Koccanást hallottam jobbfelől. Kézigránátot dobott be a fedezékem mögé. Felkaptam a stukkert és elkezdtem futni. Felugrottam a pultra és kivetettem magam a kirakatüvegen. Ma üveges-napom van. Nem bírtam felfogni, hogy miért kellett neki nagy hatású gránátot bevetnie ilyen kis helyen. A rapperek világéletükben bunkók voltak. Igen, ez lehetett a magyarázat. Tigrisbukfenccel értem földet, a puskát jól eltartva magamtól. Megállni azonban nem tudtam, mert kint, az ajtó előtt még hárman strázsáltak, és amint kiértem (bár kissé nem várt módon), megindultak felém. Gurultam hát tovább, de immár az oldalamon. Valószínűleg a sok alkohol is közrejátszhatott abban, hogy akkorát robbant a putri. Én akkor már a kocsim alváza alatt gurultam át. Arra azonban még jól emlékeztem, hogy közvetlenül a bolt előtt parkoltam le. Innen is tovább kellett tehát gurulnom. Cseberből vederbe. Szerencsére az út lejtett, ezzel is meggyorsítva haladásomat. A Ford magasra emelkedett mögöttem, tűzcsóvát húzva maga után. A tankja még a levegőben felrobbant. A tragacsból minősíthetetlen vasdarab lett. De nem csak a Ford kezdett megismerkedni a repülés érzésével. Követte három bokszos is. Pedig direkt kiírják beszállás előtt, hogy az öveket kérik bekapcsolni! Lassítottam gurulásomon, majd kellő távolságban megálltam.Gyorsan megvizsgáltam a hátizsákomat: semmi nem tört össze. Amúgy sem tudott volna sok minden. Az egyik életben maradt néger nyöszörögve próbált feltápászkodni, de nem sikerült neki. Nemcsak a sörétek miatt. Az üzleti negyed felé már egy lopott Hondával hajtottam. Ment, mint a szél.

22. Kinyitottam a Thunder csomagtartóját és bedobtam a lepedőbe csavart hullát. Elsőre nem akart lecsukódni, hiába erőltettem. Beljebb tuszkoltam a kilógó lábfejet és rácsaptam a tetőt. A következő órában azon vettem észre magam, hogy beszélgetek az utasommal. Irtózatosan tetszett a dolgok folyásának iránya. Előléptem jegyszedővé. És Judy volt a segédem.

17 23. Beállítottam a kamerát, amit Judy szerzett kölcsönbe egy tévés haverjától, úgy, hogy a szoba közepére állított székre nézzen. Vigyorogva bekapcsoltam a felvétel gombját. Judy hátbaveregetett, ahogy odaléptem mellé. Rámosolyogtam és felkaptam a lepedőbe csavart hullát. Csak a feje látszott ki a rongyból. Jogosan lehet rongynak nevezni, hiszen a lepedők fehérek, ez meg, hmm, vörösbarna volt. Persze nem mindenhol, csak nagy foltokban. Odacipeltem a székhez és ráültettem. Nekidöntöttem a támlának, hogy ne essen előre. A feje így is előrebukott. Már nem volt az a vidám gyerek, aki régen. Arca falfehér lett, szemei között .38as kaliberméretnyi lyuk, világosbarna haja összetapadva, barna szemei fennakadva. De mindez egy halottól természetes volt. Megfogtam a sikamlós hajat és felemeltem a fejét. - Nézz szépen a kamerába, Frank! Van egy-két szavam az apádhoz, és szeretném, ha komolyan venne.bevicsorítottam a kamerába. A szerkezet túloldalán álló unokatestvérem kuncogni kezdett a grimaszon. - Nagyon szemét dolog volt belerángatni engem ebbe az egészbe, Ferdinand. Most is egy bérházban kell laknom, bújdosnom a rendőrök elől. Én vagyok a gyanúsított. Elérted, amit akartál. És ezért megfizetsz.A fiadat már elintéztem és most te jössz. Adok még időt, hogy felkészülj, bár én azt ajánlom, hogy lődd magad agyon most rögtön. A cég majd állja a temetésed. - nyeltem egy nagyot. Izzadni kezdtem. - Jobb, ha tudod, hogy már nem vagyok épelméjű. Megállapította az orvos. Jegyszedőnek képzelem magam, aki egy hullámvasútnál dolgozik. Elkérem a te jegyedet is, úgyhogy készítsd elő. Most ideje befejeznem, hiszen elmondtam minden lényegeset. Elengedtem a hajat, a fej előrecsuklott. Elindultam a kamera felé és közelről belebámultam. - Ja, és a fiad azt üzeni, hogy gyere gyorsan, mert kurva jó a pálya! Csak szegénynek már az elején hányingere támadt! De most már tényleg befejezem, pá-pá. Judy kikapcsolta a kamerát. - Ez majd eléggé megrázza a vén faszt. Szerintem tényleg le fogja lőni magát. - Dehogy fogja! Keményebb fából faragták azt, mintsem hogy agyonlője magát. Különben is nekem tartogatja magát. Elvigyorodott. - Ne legyél már annyira morbid, Freddy! Jobb, ha nem bízod el magad, mert még kemény ellenfélnek bizonyulhat. - Remélem is. Csak úgy élvezetes a játék. - Na jó, én megyek, mert már így is késésben vagyok. Robert, tudod, az a rockénekes srác, már várhat rám. Kinyitottam neki az ajtót. - Még mindig azzal a fa..fejjel jársz? A pofon persze nem fájt, de mire kinyitottam a szemem, már becsukódott az ajtó. Aznap este, mikor már jócskán a pohár fenekére néztem a Tank nevű, városszerte közismert és kedvelt szórakozóhelyen, találkoztam ismét a jó öreg Vinnie-vel. Elmeséltem neki aznapi élményeimet. Csak mondtam és mondtam, teljes tudatában annak, hogy mit beszélek, a szófosásnak azonban nem bírtam gátat szabni.

24. - Azt a zsidó eget! Te aztán nem szaroztál a bokszosokkal! Látszik, hogy énnálam tanultál illemet. - Azám. Egész jó tanár voltál, de ezt most hagyjuk. Folytatnám akkor tovább. Meghúztam az üveget, majd megtöröltem a kézfejemmel a számat. - Vagy két sarokkal odébbhúztam a belemet, de olyan gyorsan, mint akit Attila, a hun kerget. Le se szartam, hogy mi van körülöttem. Pedig azért elhiheted, hogy ezt normális ember nem teheti meg a gettóban! Na, ahogy ott futok, látom, hogy egy nigger kitápászkodik egy Honda Thunderből, aztán kisegíti a nőjét. Azért ahhoz képest, hogy néger volt, a nő igen jól nézett ki, de jelen pillanatban... - Jó néger nők nincsenek! - Fogd be a pofádat, Vinnie, mert ha azt mondtam, hogy jó kis luk volt, akkor az az is volt! Bármelyik fehér beverte volna neki, ha teheti! De már megint eltérítettél a fonalamtól. Szóval. Odaugrottam a gázsóhoz, és mondom neki, hogy szeretném betenni a fehér seggemet a kocsijába. Kis unszolás után ide is adta a kulcsokat. Gyorsan eltűztem a gettóból.

18 - Aztán hogy volt ott ilyen menő kocsi? Úgy értem, a gettóban. - Biztos valami főnök volt a gyerek, vagy mit tudom én! Ne baszogass ilyen hülye kérdésekkel! Kihörpintettem az üvegemet. Gyorsan fogyott a söröm. Túlságosan is gyorsan. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de azért rendeltem még három üveggel. - Elpucoltam egy virágüzletbe, meg játékboltba, és vettem egy csokor rózsát, meg egy kurva nagy macit. Judyhoz mentem, az unokatestvéremhez, hogy kis szívességeket kérjek tőle, tudod? És Judy gyűjtötte ezeket a hülye macikat. - Judy, az rendes ribi, gondolom, segített is neked. De még mindig azzal a lökött hínárhajúval mászkál? Ront a hírnevén. - Hát, hallod, azzal. Ha nem az unokatestvérem lenne, már régen elintéztem volna azt a srácot és... - ujjaimmal félreérthetetlen mozdulatot tettem. Vinnie elkezdett röhögni. - Amíg röhögsz, kimegyek leereszteni a fáradt olajat. Miután kihúgyoztam magam (kösz, jól esett), visszaültem a bokszba és folytattam a történetet. Vinnie csüngött a szavaimon. És sohasem állta meg, hogy bele ne pofázzon valamibe. - Megkértem, hogy nyomozzon utána Ferdinand Hottznak, meg hogy melyik hozzátartozója a legkönnyebben elkapható. Elmeséltem neki azt is, hogy mibe akartak belerángatni. Erre aztán azt mondta, maci nélkül is segített volna. Ez eléggé jólesett. Na, mondom, akkor munka után nézz utána, és ha találsz valami érdekeset, amit kivitelezni is lehet, akkor akár még saját felelősségedre velem is jöhetsz majd. Tudod, Judy mindig is szerette a zűrös ügyeket, úgyhogy kapott az alkalmon. - És talált valami érdekeset? - Mit gondolsz, nem derülne ki, ha hagynád, hogy folytassam? Aszongya, hogy keresett róla adatokat. Kis cége van, ami annyira jól megy, hogy limója van, ez a cég egyébként valami vegyészeti konszernnek dolgozik, az isten tudja már, hogy melyiknek. A felesége meghalt néhány éve egy csúnya betegségben, csak a fiacskája maradt neki. A gyerek persze az apjához hasonlóan agyilag erős, így nem lepett meg, hogy dekázik. Egyébként, ami a legfontosabb volt, hogy az apjától külön él, egy baba kis házikóban, ahol persze van őrjárat, meg testőrség. Ezazonban nem lehetett akadály, mert abban a pillanatban elgondoltam, hogy a fiún kell kezdeni a bosszúállást. - Aztán elkap... Bal öklömmel bemostam egyet Vinnie-nek, amitől összecsuklott az asztal alá. Megvártam, amíg magához tér és visszatápászkodik az ülésére. Töltöttem a poharába. - Megtennéd, hogy egyszer befognád végre? Mindent elmondok, ami fontos, de csak akkor, ha odaérek. Világos? - Ja, persze, Freddy, mondd csak nyugodtan. Kussban leszek és figyelek minden szavadra. - Helyes. Odaadtam a puskát Judynak és utasítottam, hogy mindig maradjon majd mögöttem, ha akcióra kerül a sor. Felvettem a legszebb, és mellesleg az egyetlen öltönyömet, és megindultunk a gazdag negyed felé. Itt lakott az apja is, csak több sarokkal arrébb, tehát bizton számíthattunk arra, hogy Toma B. kártyájával átjutunk az ellenőrzésen. Csak a fegyverekkel kellett törődnünk, hogy nehogy elvegyék tőlünk az őrök. - felálltam az ülésemről - Hát ez nem igaz! Ez a rohadt sör már megint megdolgoztatja a hólyagomat! Szinte csak most jöttem vissza a klotyóról! El ne tűnj aztán! Vinnie mosolyogva nézte, ahogy elhúzom a belemet a budi felé. Amikor visszajöttem, Vinnie nem volt sehol. Eszembe jutott valami, de nem akartam elhinni. Vinnie meglépett, hogy... Elkaptam a mellettem elhaladó pincérnő karját. - Bocs, szivi, az a faszkalap, aki itt ült, kiment, vagy csak fölment a játékterembe? Tök mindegy, hogy hová ment, amikor megmondtam neki, hogy maradjon. - Sietve távozott, és azt mondta, hogy maga fizeti a számláját. Sajnálom, uram. Elárult. Az egyik legjobb haverom elárult. Kezem ökölbe szorult, szemeim összeszűkültek. A csaj kitépte magát a kezemből és elhúzódott tőlem. - Hogy az isten bassza meg! Hogy az a jó kurva isten bassza meg! Elindultam a kijárat felé. Egy pillanat múlva már futottam, mindenkit félrelökve az utamból. A kijáratnál két erős hapsi elkapott. - Fizetés nélkül távoznál, fiacskám? - Vinnie, tudod, az a horhadt, alamuszi kis fasz lelépett. Utol kell érnem. - Nem érdekel engem semmiféle Vinnie, kisapám. Fizetés nélkül nem mehetsz el. Szépen visszamész a

19 pulthoz és téríted a számládat. Kerek perec megmondtam, hogy nem fizetek, és hogy utol kell érnem azt a kis tetűt, majd egy hirtelen mozdulattal kitéptem magamat a szorításból és futni kezdtem. Hátulról megragadtak és visszarántottak. A következő sztereótól még másnap is csengett a fülem.

25. Csak úgy, ruhástul, mindenestül bevetettem magamat az ágyamba. Nem vettem észre, hogy mikor aludtam el. Más sem veszi észre. Reggel egy jólismert, de egyáltalán nem kedvelt érzésre riadtam föl. Aztán már jött is föl. Nem volt megállás. Annak azért örültem, hogy nem az ágyneműre sikerült, hanem a padlószőnyegre, mert abból könnyebben kijön a folt, és nem kell nagymosást csinálni neki. Kivánszorogtam a fürdőbe és elkezdtem kutatni valami rongy után. Egy istennek sem tudtam találni. Annyira másnapos voltam, hogy dülöngéltem is. Kaparászó hang ütötte meg a fülemet az ajtó felől. Beindultak a túlélési ösztöneim, még így, másnaposan is. Találkozunk mi még, Vinnie! Most sajnáltam csak igazán, hogy nem otthon, a hanganalizátoros zárral védett lakásomban vagyok. Itt csak egy sima biztonsági zár volt felszerelve, beakasztóval. Ezen gondolatok közben gyorsan, de halkan próbáltam a konyháig kiérni. Sikeresen kikerültem az ágy sarkát, pedig egy pillanatra úgy tűnt, hogy az utamba áll. Aztán mégsem. Megragadtam a hűtőládát és felnyitottam. A kaparászás egyre intenzívebb lett. Ez a bérgyilkos le se szarja már, hogy meghallom-e vagy sem. Az ő baja. Vállamra kaptam a jéggé fagyott testet és kirohantam vele az ágyig. A tökéletes összhatás nagyon fontos. Lehet, hogy a párnás módszernek nem dőlne be, de erre valószínűleg igen. Az igazság az, hogy Franket ma akartam elföldelni, és lám, ez jó ötletnek is bizonyult, hiába is próbált a tegnapról meggyőzni Judy. Sebesen betakartam a hullát, úgy, hogy csak a feje látszódjon ki. Kissé jeges, de most nem értem rá előkotorni a hősugárzót. Az volt a baj, hogy semmi mást sem. Még a stukimat sem. Az ajtó dörrenve kinyílt (ez a bérgyilkos tényleg baszott arra, hogy ne csapjon zajt, vagy úgy látszik, hogy a beakasztóval már nem akart szenvedni), úgyhogy lebuktam az ágy mellé. A jobb kezem toccsant valamiben, de elsőre nem fogtam fel, hogy mi lehetett az. A lényeg az volt, hogy megcsúszott a kezem és szépen arcrabuktam. Nyögés szaladt ki a számon, de szerencsére elég fojtott volt. Belépett (mit belépett, valósággal bevetődött) az idegen. Én csak hevertem az ágy túloldalánál mozdulatlanul. És mély kussban. - Most rábasztál, Conly fiú, most rettenetesen rábasztál! Ezt a főnök fiáért! Ezek szerint Vinnie Hottznak szólt. Mert szólhatott volna végsősoron a rendőröknek is. De nem, ő Hottznak szól. Kap ő még ezért. Egy hangtompítós fegyverből leadtak három lövést. Tompa csattanásokat hallottam. Golyó töri a jeget. Vicces. A cipő nyikorgásából arra következtettem, hogy közelebb jött az ágyhoz, valószínűleg lerántja majd a hulláról a takarót. Szívás. Meg kell hagyni, hogy az a hányadék, amiben tenyereltem, kurva büdös volt. Nem bírtam tovább, szóval cselekednem kellett. Felpattantam, de közben a kép egy pillanatra megkettőződött, és elvesztve egyensúlyomat, csattanva hátrazuhantam. Hát ilyen nincsen. CSAK ÁLMODOM AZ EGÉSZET. De nem. A fekete öltönyös fickó, csíkos nyakkendővel, felém tekintett, s meglepetésében elejtette a takarót. Hogy attól lepődött-e meg, hogy nem én vagyok ott, vagy attól, hogy ekkorát estem, azt nem tudom, de nagyon meglepődött. Ránézett a főnöke fiára, akinek három újabb lyuk lett a fején, és ismét felemelte a pisztolyát. Oldalra hengeredtem. Ezt már tegnap gyakoroltam. Nem is ment olyan rosszul. Hátam mögött csapódott be a következő golyó, ezt az időpontot választottam arra, hogy feltápászkodjak. Gurulás közben rézsút balra fölpattantam és nekiestem egy jó nagy állóvázának. Nem tört el, csak eldőlt. Vagyis nem tőlem tört el, hanem attól, hogy belelőttek. Egy jutott az én combomba is. Mocskosul fájt, de most ez nem számított. Rávetettem magamat a bérgyilkosra. Oldalra rántotta a fegyverét, és mikor odaértem, hogy nekiessek, ráütött a halántékomra. Adásszünet következett. A lényeg viszont az volt, hogy ledönöttem a lábáról. Birkózni kezdtünk. Egyre csak csépelte a fejemet,

20 minden egyes ütésénél azt hittem, hogy menten megdöglök. Vér csöppent le a pisztoly markolatáról az öltönyére. Én is próbáltam visszaütni, de nekem kevesebb sikerem volt. Ekkor akkorát ütött, hogy minden feketébe kezdett átmenni. Megráztam a fejemet és ő kiszabadult. Kihengeredett alólam, de az utolsó pillanatban elkaptam a haját és elkezdtem húzni. Ordítani kezdett és felém csapkodott a pisztolyával. Sikertelenül. Hátrapillantottam és megkerestem a szememmel az ágy lábát. Beakasztottam a lábaimat, majd másik kezemmel is megragadtam a tincseit. Próbált felállni és kiszabadulni, de a kettő egyszerre nem ment, így a második mellett döntött. Stukkerjával most már nem csapkodott, hanem hátralendítette és a pályája végén elsütötte. A fejem mellett húzott el a golyó. Mindkét kezem erejét összevetve elkezdtem tekerni a fejét. Nem próbálkozott még egyszer a pisztollyal. Rántottam egy nagyot a fején, és megnyugodva tapasztaltam, hogy reccsenést hallok. Kinyúlt hát a szemét. Végighevertem az ágyon, és úgy határoztam, hogy nem takarítok ki. Ott egye meg a fene. Megvizsgáltam a combomat. Szép, mondhatom. Nem értem hozzá, amíg be nem kötöztem, mert féltem, hogy kibaszok magammal. Hátizsákom tartalmát kiürítettem és elővettem a sebfertőtlenítőt. A golyót nem volt most időm kiszedni. Ahhoz különben is normális orvosra van szükség. Remélem, a fertőtlenítő attól még használ, hogy bent van a golyó. Nem sokszor csináltam még ilyet. A fertőtlenítés után bekötöztem, mert amúgy is rettenetesen vérzett. Ezután a fejem következett. A tükörbe nézve kétségbe estem. Befizetek én arra az orvosra még ma. Úgyis Toma állja a számlát. Felöltözködtem, majd végignéztem a szobámon. Megvakartam a fejemet. Nem fogok én senkit eltemetni. Kettő különben is már sok lenne egy kicsit.

26. A liftben lefelé menet tanulmányoztam azt a nyakláncot, amit a gyilkosnál találtam. Ebből már valamire következtetnem kellett volna. De ez nem volt az én napom. Miközben a fejemet foldoztattam a 13. utcában, egyre csak azon tűnődtem, hogy honnan lehet ismerős ez a nyaklánc. A lövedék kioperálása közben jutott minden az eszembe. Felemeltem a szárnyas koponyát a lámpafény elé. A fény megcsillant az aranyon. - A kurva eget, Robert! Judy... - Kérem, ne mozgassa a lábát! - Ja, persze.- válaszoltam, és elnyúltam a kényelmes műtőfotelban. Ezt már baszhatjuk. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az orvos megérte a pénzét.

27. Mikor kijöttem a klinikáról, a kártyán nem volt már csak kétszázötven dolcsi. Az is igaz, hogy ezért a pénzért most már nyugodtan üthetik a fejemet. A combomból is kiszedték a golyót, de oda páncélozást már nem tetethettem, az anyagi kereteim miatt. De ezeken kívül sem jöttem üres kézzel el az orvosoktól. Kifelé jövet loptam egy gumikesztyűt, meg néhány steril tűt. A kesztyűre a várható sok vér miatt lesz szükségem, a tűk meg arra kellenek, hogy túladagoljam magamat valami fasza kis szerből. Nem akarok senkinek sem több gondot okozni. De az öngyilkosságom előtt még elföldelem a két szerencsétlent. Elhajtottam Judy tömbjéhez. Széttekintettem balra, majd jobbra. Sehol senki. Szétlőttem a zárat és beléptem. Az első kérdés csak most merült fel bennem: a bérgyilkos miért zárta be maga után az ajtót? Egyáltalán hogy jutott be úgy, hogy nem cseszte szét a zárat? Amit nálam művelt, abból arra következtettem, hogy itt nincs valami rendben. És miért zárta be maga után? Ha én lettem volna itt, hát a dolog után biztos szélsebesen leléptem volna. ő nem. Még arra is volt ideje, hogy bezárja az ajtót, amit egyébként már rég tönkre kellett volna tennie. A többi kérdés nagyjából a vacsorázóasztal körül bonyolódott. Robert feje, teljes fél méter hosszú hajával együtt egy jó kis makaróniban feküdt. Úgy sejtettem, hogy a makarónin nem ketchup volt. Ez a bérgyilkos a fejlövésre specializálódott, állapítottam meg. Végignéztem az asztalon és minden momentumot elemeztem. Két szék, egymással szemben. Háttal az ajtónak Rob, szemben az ajtóval Judy. Így vacsoráztak. De most Judy testét sehol sem látni. Ennek utánanézek. Valahol itt lehet egy másik szobában.

21 Sehol nem találtam. Vissza az asztalhoz. Az asztal nagy része véres, bizonyára ugyanaz, ami a makarónin is van. Roberté. Felemeltem a fejet. Nem volt meglepődve, éppen vidáman pofázhatott, amikor hátulról lelőtték. A bejárat felé fordítottam tekintetemet. Kezem elengedte a fejet. Toccs. Hogy nem vette Judy észre a faszit, aki bejött az ajtón? Bele lehetett nagyon merülve a beszélgetésbe. Nem, ezt akkor sem hiszem el. Valami itt bűzlik. Jobban, mint a disznószar. Pedig az aztán bűzlik, én már csak tudom. Oké. Robertet lelövik, mert Judy nem figyelmezteti időben, vagy mert egyáltalán nem figyelmezteti. Ez valószínűbbnek tűnt. Szóval lelövik, minden csupa maszlag lesz. De könyörgök, akkor Judyt miért nem lövik le? Hol a vér? A falra kellene, hogy rászáradva legyen! Csak nem elrabolták, hogy váltságdíjat kérjenek érte, vagy kényszerítsenek? Ez két dolog miatt nem volt hihető: egy, hogy nincsenek dulakodásra utaló nyomok. Sehol egy törött tányér, konyhakés a földön, eldöntött váza, megcibált terítő. Kettő, Hottz miért raboltatta volna el a lányt, ha a gyilkosa következő célpontja én vagyok? Nem illett össze egy kép sem. Kezdjük elölről! Robert kinyúlik, fröcsköl, belebukik a szószba. Két lyuk a halántékán... kiszaladtam a bejárati ajtó elé, és megvizsgáltam a puha, süppedős szőnyeget. Három töltényhüvelyt találtam. Visszaballagtam a halotthoz. Egy lövés tehát nem talált. Felhúztam a gumikesztyűt és vizsgálni kezdtem Robertet. Meg is találtam, hogy hol súrolta a töltény. A füle tövénél. Végighúzott a golyó és minden bizonnyal belecsapódott valamibe. A falon semmi nyom. Tehát Judyba. De akkor miért nincsen Judytól vér? Hoppá, mi ez a tócsa Robert vére között? Előkaptam a tűt és felszívtam vele a tócsát. Eddig nem vettem észre, mert a fény úgy világította meg, hogy nem sokban különbözött a vértől. Valami sötét trutyi. Mi a szar ez? A túladagolást majd máskorra halasztom, döntöttem el; most ez fontosabbnak tűnt. Elővettem még két tűt és a rend kedvéért vettem vért a makaróniról meg az asztal túlsó végéről. Judy tehát nem vérzett, maximum csordogált neki a ruhájára, mert olyan helyen találta el a lövedék. Valamiért mégis elvitték, csak tudnám, hogy miért? Nem fontos. Judy-t kiviszik, és utána bezárják azt a bizonyos ajtót. Ennél a pontnál besokalltam, és elindultam kifelé. A fickó, aki elémállt, szakasztott olyan ballont viselt, mint amit más esetben én is viselnék. Fel is merült bennem, hogy tőlem lophatta el. Ez persze nagy hülyeség volt, de jelen pillanatban jobb nem jutott eszembe.

28. A tag nálam magasabb volt, meszelhette vagy a százkilencvenet, ehhez mérten jó sokat is nyomhatott, legalábbis ránézésre. Barna ballonkabátjához királyul passzolt szintén barna vászonkalapja. Szőke volt, arca frissen borotvált. Tényleg, én most mennyire lehetek borostás? Ez a gondolat egyből kiment a fejemből, amint tüzetesebben megnézhettem a kabátja kidudorodását. Felvontam a szemöldököm. Ha a kabátja alatti fegyver nem volt legalább automata géppisztoly, hát akkor körbeszarom ezt az egész szobát Robertestül, trutyistól, mindenestül. Visszahátráltam az ebédlőasztalhoz. - Ki az isten maga? Ezüst kártyát dobott felém. Nem kellett lángésznek lennem, hogy már röptében tudjam, hogy mi a kártya tulajdonosának foglalkozása. Annál is inkább, mert nekem is ilyen volt az engedélyem. William Core. A kártya szerint gyilkosság, információlopás és korrupció felderítésében szakosodott. Címeres fasz. - Oké, Bill. Most nyögd ki szépen, hogy mit akarsz tőlem, aztán húzzd el a beled. Visszalöktem neki a kártyáját. - Ha már így tegeződünk, kolléga, Fred, ha megengeded, csak szeretnék neked feltenni néhány kérdést. - És mégis miért felelnék bármilyen tetves kérdésedre is? Inkább először én kérdeznék valamit: honnan tudtad, hogy itt vagyok? - Követtelek, onnantól, hogy kijöttél a házadból. Ez aggasztó. Nem vettem észre, hogy bárki is követett volna. Pedig ez az ember kilóg a sorból. Szó szerint. Most már mindegy. Csakhogy:

22 - És azt honnan tudtad, hogy éppen hol tartózkodom? - Ha érdekel, a te nyomorult Vinnie Speed barátod mondta el nekem. - Mi a faszról beszélsz? - Meséltem neki, hogy éppen egy nyakörves témán dolgozom, így hát egyből felismerte a helyzetet, ahogy beszéltél neki róla. Értesített engem, azt is elmondta, hogy hol laksz, de vészesetre tudtam volna ennek a Judynak a címét is. Nem értettem egy szót sem az egészből. Ha feltételezzük, hogy igazat beszél, hát akkor viszont azt nem értem, hogy Hottz honnan tudta meg, hogy hol lakok? Egy videószalagból ki lehet ilyesmiket deríteni? Na, ennek még utánajárok, méghozzá minél hamarabb. - Akkor már nem is nehéz kitalálni, hogy ki a munkáltatód. Azok az nyomorult bénák, akik hagyták, hogy a nyakörvet ellopják előlük. - Így van. Te pedig azoknak dolgoztál, akik a lopást kitervelték. - Baszd meg. Semmi dolgom már azokkal, sőt ami azt illeti... na, mindegy. Igen, és ha azoknak az amatőr seggfejeknek dolgozol, akkor mi van? - Jó lenne, ha elmondanád, hogy ki lopta el azokat az adatokat. Megbökte a kabátja kidudorodását. Egy pillanat múlva már a törött orrát bökdöste, én meg rohantam kifelé, mint a vadnyúl. Nem várt ekkora ütést egy nálánál tíz centivel alacsonyabb fickótól. Az olajozott villám sebességére meg aztán tényleg nem számított. A lépcsőn lefele rohanva még visszakiáltottam: - Nyald ki a seggemet, Core! Egy kurva szót nem fogsz soha megtudni, még ha esetleg sikerülne elkapnod, akkor sem! Mihelyt kiértem, futottam a kocsim felé. Becsaptam az ajtót és sebességbe tettem a verdát. A tömb ajtaja akkor vágódott ki. Core felém rohant, de már hiába. Leléptem a tett színhelyéről. Ahogy visszapillantottam, még láthattam egyszer a bevert orrát. Elégedett voltam a művemmel. Röhögtem egy szívből jövőt, és beraktam a Hondát ötösbe.

29. Leállítottam a motort a nagy betonépület előtt. Tulajdonképpen ez is az oroszlánbarlang része volt, csak éppen nem az, ahol az oroszlán is tartózkodott, a körözési adataimmal. Az épület ugyanis a rendőrségi labor volt. Itt dolgozott egy kapcsolatom, Crazy Jack, aki egy laboráns volt, tehát bennfentes abban, hogy mindent kiderítsek a vérről meg a trutyikról. A pultoskisasszonynak megmondtam, hogy kivel szeretnék beszélni, aztán rám húzott egy köpenyt, kesztyűt, meg maszkot tett az arcom elé. Megmondta, hogy hová menjek. Nem volt nehéz megtalálni Jack laborját. Kopogtattam, majd benyitottam. Jack egy mikroszkóp fölé görnyedt. A műszer alatti üveglapon szürkés por. - Uff, indián törzsfőnök. - Á, a jó öreg Fred Conly. Ezer éve nem láttalak? – ölelkezés - Hogy ityeg a fityeg? - Hát az fityeg, de még hogy! De félre a tréfát, nagy bajba kerültem, legalább két csoportról tudok, akik vadásznak rám, és közben nekem előre kellene haladnom egy gyilkossági ügyben. Egy csúnyán összekent asztalról vettem mintákat, amiket szeretném, ha megnéznél. Félperces munka. Fizetek érte mondjuk kétszázat. Elég lesz benzinre egy ideig. - Mutasd csak! Elővettem a három tűt. Éreztem, ahogy a negyedik, és egyben utolsó ott lapul a zsebem mélyén. Lehet, hogy még használni fogom. Ki tudja. Odaadtam őket Jack-nek. - Arra lennék kiváncsi, hogy a vér egy embertől származik-e, és hogy mi az a trutyi? Jack elvette a port a mikroszkóp alól. - Mi az a por? - Vasreszelék. Azt vizsgálom, hogy egy Magnum Megablast-ból való-e, vagy sem. - Magnum Megablast? Ilyen stukiról még nem is hallottam. - Ervin Clavson követett el vele gyilkosságot, legalábbis ez a valószínű, de valami szarozhatott a stukker csövében, mert a golyóval együtt kijött ez is. Szerintem ez le fogja buktatni. Egyébként - kihúzott egy fiókot, és kesztyűs kezével kiemelt egy hatalmas kéziágyút - ez az. Szép kis darab, mi? - Ugyanarra az Ervin Clavson-ra gondolunk, akinek hirdetési újságja volt? Ervin egy nyomorult, utolsó seggfej volt. Ismertük egymást szegről-végről, úgyhogy megkértem, hogy

23 tegyen be az újságjába, kicsit olcsóbban, mint másnak tenné. Meg is ígérte, de nem tette, én meg vártam hónapokig, míg csak meg nem untam és máshoz fordultam. Azt a kis pénzt, amit kifizettem neki, azért megtartotta. Később aztán csődbe is ment az a szar újság, Ervin meg elment céges seggeket nyalni. Abból gazdagodott meg az a nyomorult. - Arra hát. Két napja megöltek egy céges alakot. Nagy valószínűséggel ő volt, de többet persze nem mondhatok erről. - Remélem, megrohad a börtönben az a szemét strici. Amíg Jack a mintákat vizsgálta, én a fegyverrel törődtem. Nem volt rossz, automata volt, kijelezte digitálisan a tárban lévő töltények számát, meg a fontosabb adatokat, meghibásodásokat. Tizenöt golyó fért bele. Elfogadtam volna egy ilyet. - Mennyit nyom euróban ez a csinibaba? - Ezerötöt. - Mi van? Hogy kerülhetegy pisztoly ezerötbe, amikor egy jobbfajta nehézpisztoly ára ötszáz körül mozog? - Ebbe már be van építve a fegyvercsatolás, szóval úgy szed le egy legyet száz méter magasról, hogy öröm nézni. Ez nem is rossz ahhoz képest, hogy egy nehézpisztollyal ötven méterre lősz csak el, nem? - Uramatyám! Hát akkor Ervin szép zsíros seggeket nyalhatott ki! Gyorsan beraktam az ékszert a fiókba. Kulcsra zártam. - Kész is vagyok. A vér egy és ugyanazon személytől származik. Efelől semmi kétség. - Rob telespriccelte az ebédlőasztalt. És a trutymó? - Az, amit te trutymónak nevezel, az a kiborgok életnedve. Olaj. - Márminthogy olaj? Kiborg olaj? Az a fekete szar olaj? A kurva eget! Ezek szerint Judy... Na lesz egykét szavam az apjához! Odafordultam Jack-hez és a kezébe nyomtam Toma hitelkártyáját. - Utald le magadnak a kétszázat. - Ne szarozz már, Fred. Tudod, hogy nem ért az egész még két dollárt sem, nemhogy kétszázat! Tartsd meg a pénzedet. Örültem, hogy láthattalak, de most már menj, mert el kell készülnöm a jelentéssel fél órán belül. - Köszi, Jack. Ha nagy leszek, majd meghálálom. Viszlát. - Viszlát, Fred. Az ajtóban megtorpantam és visszafordultam. - Te, Jack. Nem tudsz véletlenül adni néhány gramm vénaszaggatót? - Mit akarsz te azzal? Ha jól tudom, te nem drogozol. - Egy jó ismerősömnek kell, megígértem neki, hogy szerzek valahonnan. - Hát, hallod, jó, hogy nincs itt kamera, mert most nemhogy kirúgtak volna, de ezek után még a sittre is bebasznának. De egye fene. Tessék, a barátodnak. Csak mondd meg neki, hogy azt üzenem, vigyázva. Ebből a kevés is sok. Elmosolyodott és rámkacsintott. Hiába, sohasem tudtam jól hazudni.

30. Eddig meg voltam győződve róla, hogy a kapcsolatok nem érnek annyit, mint a haverok vagy a barátok. Erre mi történik? Vinnie Speed elárul egy magánnyomozónak, bagóért, Judy meg, amikor belelőnek, olajat spriccel ki vér helyett. Megáll az eszem! Elhajtottam Judy szüleinek aranyos kis kertes házához. Most nem volt ott körülötte a savtól védő búra. Mérgesen benyomtam a csengőt, és legalább fél percen keresztül nem engedtem ki. Az emberek idegesek lesznek, ha sokáig csengetnek hozzájuk. Kinyílt az ajtó és Judy apja jelent meg előttem. - Üdvözlet, James bácsi, bejöhetek? Bementem és leheveredtem a nappaliban, egy fotelban. - Kész egy italt, Fred? - Igen, köszönöm.

24 Töltött nekem egy pohár whiskyt, jéggel. Felém nyújtotta, én meg elvettem. - Előre leszögezem, hogy most még normális vagyok, de milyest feltettem a kérdésemet, addig leszek goromba, amíg meg nem kapom rá a választ. - Miről beszélsz? - Mondja, James, szeret Martha néni olajfoltot mosni? - Miért érdekes ez? Persze, hogy nem. Elővarázsoltam az olajos fecskendőt és az előttem, a kanapén ülő James bácsira céloztam vele. Tövig benyomtam a szárát. James bácsi ingére jó nagy paca került. - Ezt meg miért kellett? - Nem vágta meg még sohasem az ujját a lánya? - Nem értek semmit... Felpattantam és elkaptam James bácsi gallérját. Felrántottam ültéből és a szemébe néztem. Ordítoztam. - Már hogyne értené, maga vén paraszt! Ilyen olaj folyik a maga lányából is! És a maga lánya rohadt nagy galibát csinált nekem, szóval mondja meg, hogy folyik-e olaj belőle, vagy nem? - Miféle olaj? Meghibbantál, Fred? Azonnal tegyél le! - Addig nem, amíg mindent el nem mond Judy-ról. Kiborg? - Kiborg? Mi az a kib... Nekikészültem, hogy a falnak dobom, ha nem beszél. Elkezdtem mozgatni a levegőben. Sikoltva követelte, hogy tegyem le. Az elmeletről a tizenöt éves fia kezdett el lefelé jönni. - Takarodj vissza a szobádba, szaros! Ez az én és az apád dolga. Mondja meg neki, James. - Menj vissza, Tim, és ne próbáld a rendőrséget hívni! Elintézzük mi ezt kettőnk között. Csak tegyél le, Fred! A gyerek felhúzott. Leengedtem a kanapéra, majd én is leültem vele szemben. - Nos akkor, kiborg? Igaz az elméletem? - Igen, sajnos.- Arcát a kezeibe temette. - Mikor lett az? Mondjon el mindent. - Két éve az akkori barátja beszívott és pénzt követelt tőle. Mivel nem akart adni neki, nehogy újra drogot vegyen, az a rohadék lelőtte és elvette tőle mindenét. A tulajdon barátai szeme láttára, azután elmenekült. A barátai egyből idehozták, mert akkor még nem volt halott. - Elkapták azt a szemetet? - Úgy tudom, hogy másnap meghalt túladagolásban. Szép halál, ha beleszámítjuk, hogy én is majdnem kipróbáltam. Bár még ki tudja? - A barátai elmentek, miután én azt mondtam, hogy hívok mentőt. Hívtam is, de közben már meghalt. Az egyik, aki az Arasakánál volt akkor titkár, mostanra már valamelyik részleg vezetője, nem ment valójában el, hanem megbújt az ajtónál. Mikor hallotta, hogy Martha elkezd keservesen zokogni és kiáltozni, bejött és bejelentette, hogy szívesen fizetne a testért kétezer dollárt. Lehet, hogy hihetetlen, de azon az estén, talán pillanatnyi szorult helyzetünk miatt, de eladtam neki Judyt, miután megmondta, hogy mit akar vele. Az Arasakának vette meg, mert titkárnői állásban dolgozott, és még dolgozik most is. Csak kapjam el, nem sokáig... és jó szolgálatot tehet nekik, mint beépített ember. Martha furcsamód hamar túltette magát a dolgon, mert örült neki, hogy ily módon a lánya mégis életben marad. Úgyhogy kivettük Judy fizetett szabadságát, az Arasaka közben meg átalakította. Gondolom a többi barát meg el lett téve láb alól. Véleményemet nem bírtam visszatartani. - Egy lélegző, táplálkozó és baszó gép. Mindenkit megtévesztett. Engem is. - Nem csodálom, Fred, hidd el, az ilyen kiborgok mindenkit megtévesztenek, ezért olyan drága és hosszadalmas az előállításuk. Sajnálom is, hogy nem kértem érte legalább ötezret. Lehet, hogy azt is megfizették volna. - Maga egy aljas féreg. Nincs több kérdeznivalóm. A soha viszont nem látásra! Mérgesen becsaptam magam mögött az ajtót. Csak úgy zengett a ház.

31. Nem csodáltam volna, ha mögöttem kinyílik az ajtó és James bácsi gyorsan hátbalő a vadászpuskájával. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, szóval nyugodtan gondolkodva értem el az

25 autómig. Érthető minden. Hottz cége az Arasaka egyik alvállalata volt. Ezt még Judy-val együtt derítettük ki, mielőtt még szebbeket gondoltam róla. Behúzott a csőbe, hagyta, hogy megnyugodjak, azután elment az igazi főnökéhez és leadta a drótot. Azon kaptam magam, hogy már egyáltalán nem akarom megölni Hottz-t, hanem azt akarom megtudni, mi volt a nyakörvre nyomtatva. Méghozzá gyorsan. Aggódnom most nem kellett, mindössze a másik nyomozó miatt, bár vele szemben lépéselőnyöm volt. Pillanatnyilag Hottz sem tudja, hogy hol vagyok, hisz éppen a szolgájának tetemét szállítják a temetőbe. Volt tehát időm egy kis kikapcsolódásra. Elmentem egy helyre, ahol nagyobb valószínűséggel találhatom meg Vinnie-t, mint máshol. Meg amúgy is rámfér egy kis testedzés. Egy kis jégkorong. Kinyitottam a Honda tetőablakát és meglendítettem a kezem. A drogosüveg darabokra törve csattant autóm mögött az aszfalton. Meg kéne szerezni azokat az adatokat, és lelépni velük, valahova messzire. Még biztos sokat érnek, mert viszonylag frissek. Ha időtálló infók vannak rajta, akkor meg főleg. Ha végzek ezzel az egésszel, minden bizonnyal meg kell tanulnom japánul. Márpedig egyszer végzek.

32. Vannak olyan dolgok, amelyeknek sohasem szabad változniuk, mert ha megváltoznának, felborulna egy bizonyos kényes egyensúly, és minden rosszra fordulna. Az embernek mindig ugyanott kell tartania a kulcsait, vagy éppen a pisztolyát, csak hogy két példát említsek. Mi történne, ha a lényeges helyzetekben nem találnánk őket? Nos ilyen dolog az is, hogy a jégkorongklub portása még mindig ugyanaz, mint tizenöt éve. Különben hogyan mennék be tagsági kártya nélkül? Üdvözöltük egymást, és legalább öt percet cseverésztünk mindenféle hülye dolgokról. A végén aztán bejelentettem, hogy ha nem baj, szeretnék egyet játszani a mai öregfiúk edzésen. Ja, és a kocsimmal a hátsó, személyzeti parkolóba álltam be. Az se baj. Minden rendben. Kértem felszerelést és lementem a hármas számú öltözőbe, ahová a hozzám hasonló, „koros” hokisok jártak. A ruhatárból kivettem egy számozatlan öltözetet, a szokásos védősisakkal. Az öltözőbe folyamatosan érkező férfiak némelyike ismerős volt, velük elbeszélgettem, ha munkámmal kapcsolatban faggattak, azt mondtam, hogy jégkrémet árulok a Central Parkban. A jégkoronggal kapcsolatos barátságom még középiskolából való, az igazsághoz tartozik az is, hogy a válogatottban is benne voltam, sőt, ott ismertem meg Vinnie Speedet is. Sajnos az évek teltével egyre kevesebb időm lett a sportra, így manapság is kéthavonta ha egyszer el tudok jönni egyet játszani. Vinnie is szokott jönni, de az ő ideje tudtommal nem annyira szűkre szabott, mint az enyém, így hetente legalább kétszer megtalálható itt, este öttől nyolcig. Elméletileg ma is itt lesz. Én legalábbis az ő helyében itt lennék, mert ha tovább kell keresnem utána, hát hosszadalamas halálban lesz része. Hosszú és fájdalmas halálban. Mikor a többiek kimentek, kicsit megélesítettem a korcsolyám élét. Persze szigorúan csak azért, hogy jobban karcolja a jeget. Majd kimentem én is a pályára. Ezidáig Vinnie nem dugta elő a képét. Az első félidőben megpróbáltam meghúzni magamat, csak finoman játszottam. Máskülönben jellememből adódóan szerettem a csetepatékat, ami itt elég durva is tudott lenni, lévén, hogy a bíró egy komputer volt, és verekedés esetén csak bizonyos idő után hívta a biztonsági embereket, a játékosok testi épségét védendő. Ma este elméletileg a számítógépes játékvezető lesz az én őrangyalom, de ha Mr. Speed nem jön el, akkor ez még mindig édeskevés. Az első félidő végeztével kimentünk ismét az öltözőbe, hogy mindenki igyon, dolgát végezze, meg hasonlók. Nem szoktam dohányozni, egyedül akkor, ha itt vagyok. Játék után valahogy vágyok rá. Félrevonultam a dohányzók közé a füsttengerbe és kunyiztam egy szál Camelt. A füstbe burkolózva próbáltam szemmel tartani, hogy megjön-e az emberem. Megjött. Gyorsan beljebb vonultam a budiba és megvártam a csengőt, ami a második félidőre hívja be a játékosokat. Befelé menet megálltam azöltözőszekrényemnél, és minden ruhámategy reklámszatyorba dobáltam. Kikészítettem a padra. Alighanem Vinnie akkor ismerhetett fel, amikor a két csapat felállt egymással szemben. Mindenki

26 felmérte a másik felállását. A dolgok azon állásából, hogy Vinnie azon nyomban nem lépett le, levontam azt a következtetést, hogy szegény akkora paraszt, hogy a déli harangszó hozzá csak délután négykor ér el. Megkezdődött a buli. Most nem tűrtőztettem magamat, minden egyes csatába beszálltam. Ezeknek azonban gyorsan vége lett, mert senki sem akarta, hogy a gép hívja az őröket és vége legyen a játéknak. Egyelőre. Hirtelen Vinnie kapta meg a korongot és sebesen megindult a bal szélen. Ketten felé indultunk szerelési szándékkal. Végül is tényleg szerelni akartam... Szegény szerencsétlen megpróbálta az utolsó pillanatban elpasszolni a céltárgyat, de nem sikerült neki. Mind a ketten rávetettük magunkat, de társam nem osztogatott kemény csapásokat az ütővel, mint ahogy én. Sőt, még meg is akart akadályozni. Közben egyre többen gyűltek körénk. Egyesek rámszálltak, mások, akik velem szimpatizáltak, Vinnie-t, vagy az áruló csapattársamat kezdték püfölni. A végén csak a kapusok nem jöttek verekedni. Az órám ketyegett, tehát ideje volt kivonnom Vinnie-t a frontvonalból. Egy erős veseütéssel meggörnyesztettem, majd kirúgtam a tömegből. A hátamon csattant valaki ütője, de nem törődtem vele. Az isten bosszúm segítségére sietve a hátulról támadóra küldött valakit, aki lefoglalta. Vinnie próbált esetlenül feltápászkodni a földről, de minduntalan visszarúgtam a cipőm orrával. - Hát ezt jól elbasztad, te kis féreg. Mondhatom, jól elbasztad! - Nem értesz semmit, Fred! Kellett a pénz... Nekem bárki elhiheti, hogy a korcsolyapenge legalább úgy vágja el az ember torkát, mint egy konyhakés. Vinnie legalábbis biztosan elhiszi ezután. Még legalább öt másodpercig figyeltem, ahogy világosvörös vére elkezd szétterjedni a jégen. Mintha padlócsempén öltem volna meg. Pont olyan volt. Szerintem a jelenség a csengő berregő hangjáig senki másnak nem tűnhetett fel. Jobb is nekik. Sietve kikorcsolyáztam az öltözőbe, lecsatoltam a direkt meglazított korcsolyákat és belebújtam sportcipőimbe. Hondámmal elhagytam a tett helyszínét. Ma este újabb pontot csatolhatnak a körözési papíromhoz. De akár nevezhetném a jegyszedő diplomámnak is. Ez mondjuk nagy hülyeség, de jól hangzik. Nem, nem hangzik jól, de akkor is nagy hülyeség. De az is lehet, hogy teljesen megőrültem. Basszameg.

33. Hajnali háromig furikáztam a városban, figyelve, hogy zsarunak még csak színét se lássam. Háromkor azonban annyira elnehezedett már a szemhéjam, hogy azt hittem, nem érek el egy hotelig. Egy elég lerobbant környékre értem. Nem baj, fő, hogy ágy legyen valahol. A megmentésemre egy HTL felíratú neonfény sietett, pontosabban az az intézmény, amit messziről, magánhangzók nélkül hirdetett. Leálltam az épület elől, kiszálltam, becsaptam a kocsi ajtaját és betámolyogtam. A pult mögött egy ötvenes éveiben járó, kopasz férfi nézett egy fekete-fehér orosz tévén valami hajnali krimit. Gyengéden rácsaptam a csengőre. Csing, csing. - Szakadjon már le arról a szarról, ember, és adjon egy szobát! Rámemelte fáradt tekintetét, amelyről lerítt, hogy legalább olyan álmos, mint én. Kihúzott egy fiókotpisztolyomért nyúltam- és kivett belőle egy kulcsot. Visszahúztam a kezemet. A kulcsot végigcsúsztatta a pulton. Pont előttem állt meg. Néma csere játszódott le ott, akkor. Kihúztam a hitelkártyámat és én meg azt csúsztattam oda neki. Végighúzta egy olvasón, ami a pult oldalába volt beépítve, majd felállt a székéről és személyesen hozta vissza. Megköszöntem és elindultam a lépcső felé. A lépcső mellett egy felújított kávéautomata állt. Jól esne egy kis kávé alvás előtt, mert egy keveset még kell gondolkodnom. Azután meg kávé ide vagy oda, úgyis tudom, hogy el fogok aludni. Én már csak ilyen vagyok. Rendeltem egy kávét, majd miután a műanyag poharat a kezembe vettem, leültem a pulttal szemben. A férfit nem izgatta különösebben, hogy őt nézem kávém szürcsölgetése közben, sőt, feje le-le bicsaklott, már majdnem aludt. Gondolataimba mélyedtem. A baj csak az volt, hogy nem a Hottz-hoz való bejutással foglalkoztam, hanem csomó minden más hülyeséggel. Amennyire meg tudtam állapítani, ezeket mind félálomban tettem. Először Vinnie-t láttam, ahogy eldől a jégen, motyog valamit, amiből csak gurgulázás hallatszik, és nagysokára kinyúlik. Rugdostam még akkor is, amikor már nem élt, és az sem zavart, hogy az egész felszerelésem csupa maszlag lesz. Amikor végül én is kimerültem, seggreestem a vértócsájában.

27 Ezután gyerek voltam megint és a nagypapámnál nyaraltam L.A.-ben. Elvitt a rendőrségi kiképzőbe, hogy megmutassa, hogy mennek ott a dolgok. Azt is megengedte, hogy próbáljak egy gyengébb pisztollyal célbalőni. Megdícsért, mert nagyon értettem a célzáshoz, és másnap meglepett egy konzoljátékkal, olyannal, amihez pisztoly is van, meg céllövőprogram. Azután tizenöt éves lettem és éppen költöztünk egy nagyobb lakásba. Örültem, mint majom a farkának, mert saját szobám lett. Talán most azért vagyok annyira agresszív, mert nem volt saját gyerekszobám kis koromban. Egész életemet a nappaliban éltem le. Tanulni tudtam, mert szüleim csak este jöttek haza, akkor meg már aludtam, méghozzá olyan mélyen, hogy szinte soha nem ébresztettek fel. A következő képsoron azt a rohadt ganét folytottam bele a kávémba, amelyik lenyúlta a pénzemet, és nem hirdetett meg az újságjában. Gyorsan kimúlt. Néhány pillanat múlva Robert fuldoklott a spagettiben, Judy meg mint egy őrült, röhögött. Berontottam, szétlőttem a fejét, és minden csupa olaj lett. Hülyébbnél hülyébb látomások. Előrébb nem sikerült jutnom semmiben sem. Szemhéjaim felpattantak. Felpillantottam a pult fölötti faliórára. Egy órát aludtam keresztül. A portás is az igazak álmát aludta. Horkolt is. Lassan felcammogtam a szobámhoz, bent ledőltem az ágyamra. Semmi ruhát nem vettem le magamról, még a kabát sem zavart.A hátizsákomat különben is az autó csomagtartójába tettem. Úgy éreztem, hogy aludni akarok a világ végéig. Éreztem, ahogy a nap felkel, de nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő. Öt órára tippeltem. Mindenesete a napfény nagyon zavart, tehát holdkórosan a redőnyhöz kódorogtam, hogy lehúzzam. Hirtelen teljesen kijózanodtam. Egy loboncos alak babrált az autóm zárjával. Nem kapcsoltam volna be a riasztót? Az bizony könnyen meglehet. - Hé, megállni, te aljas! A férfi felnézett az ablakra, aztán sietve folytatta munkáját. Meg kellett akadályoznom. Kirohantam a szobából, le a lépcsőn, ki a hotel elé. Az autótolvaj már bent ült és a gyújtáskapcsoló zsinórjaival buherált. Felbőgött a motor. Elnyújtott sípolásra lettem figyelmes. Reflexből az órámra pillantottam, mert azt hittem, az jelez egészet. De nem az volt. Ha erre az autótolvaj is rájött, akkor úgy érezhette magát, mint a repülőgép-pilóta olyan katapultálás előtt, amiről tudja, hogy már nincsen rá ideje. A légnyomás bevetett a hotel kirakatüvegén. Úgy meglepődtem, hogy repülés közben ordítottam. Kezeimmel a levegőt kaszáltam. Kemény volt a földetérés. Kurva kemény. A hátamra érkeztem, majd a lendülettől egyből fordultam egyet. Egyenesen nekivágódtam az acélpultnak. A fejemben valami reccsenést éreztem és csak remélni tudtam, hogy a koponyapáncélozásom sérült csak meg. Az orromból vér kezdett el intenzíven szivárogni. Feltápászkodtam és kimentem a hotel elé. A lángoló roncsban tisztán ki lehetett venni a tolvaj tetemét. Kösz szépen, Mr. Autótolvaj. Ez nagyon rendes volt tőled. Jobb szemem sarkából távolodó mozgást észleltem. A rohanó alak mögött csak úgy csapkodott a krémszínű ballonkabát szárnya. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki az. Hajsza indul. Felkészülni, vigyázz, kész. Tűz.

34. Futás közben előrántottam fegyveremet a tokból és az üldözöttre emeltem. Így nagyon nehéz volt célozni, szóval inkább meg sem próbálkoztam vele. Ha megálltam volna összpontosítani, félő lett volna, hogy kiszalad a pisztoly lőtávjából. Azért próbáltam a lehető legpontosabban eltalálni a barna pacát. Két lövés tudtam leadni, harmadjára csak a töltény üres helyét találtam a tárban. Sajnos egyik leadott lövés sem talált. Az isten megmentette az életét. Tehát terve(m) van vele. Élve kell elkapnom. Visszatettem a Berettát a tokba és rohantam tovább, ahogy a lábam bírta. Elméletileg ő volt az esélyesebb, hiszen minden lépésnél fájdalom nyilallt belém, viszont az én oldalamon állt az, hogy a testalkatom megfelelőbb volt a gyors futáshoz, és mellesleg rajtam nem félcipő volt, hanem Nika (halál komoly, egy kínai piacon vettem!), és a ballon is akadályozhatta a mozgásban, az én bomberommal szemben. Az utca viszonylag kihalt volt, azt az időszakot kaptuk el a fogócskához, amikor még az emberek nagy része nem kelt fel, de a bandatagok már eltakarodtak az utcákról. Csak néhány boltos kezdte felhúzni a rolót,

28 autók meg egyáltalán nem közlekedtek e hajnali órában. Bill Core éles kanyarral bekanyarodott egy jobboldali utcába, amelyről egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy mekkora. A környék nem volt ismerős, így csak a lábaimban bízhattam, hogy nehogy meglépjen előlem. Én is elértem a sarkot, de az én kanyarom jóval simábban lett bevéve, mint az övé. Az utca egy sikátor volt. Lendületből ugrottam fel a drótkerítésre, amin Core néhány másodperce mászott át. Kezeimbe fájdalommal mart a hideg acél, mély, rozsdás nyomokat hagyva tenyeremen. A tetejéről, ami maximum másfél méter magasan lehetett, simán levetettem magamat. Kissé kellemetlenül vettem tudomásul, hogy lihegek, mint egy kutya ugatás után. Eléggé elfáradtam, de Core lendülete is megtört mozgásából ítélve. Megtöröltem vérző orromat, majd utolsó energiatartalékaimmal eredtem neki újra. Nem volt már egyikünk sem fiatal. Ez a futkorászás nem volt nekünk való. Bill fölvetődött egy szemeteskonténerszélére és nekirugaszkodott egy hatalmas urgáshoz. Nem fogja elérni azt a tűzlétrát. De, el fogja. Én is követtem a konténerre, de nekem már könnyebb dolgom volt, mert leeresztve hagyta maga mögött a létrát. Átvetettem rá magamat és a negyedik emelet magasságában járó magánnyomozó után másztam. Szedtem a fokokat. Úgy gondoltam, hogy ugyanezt akarja megcsinálni még egyszer. Átmegy a túloldalra és leszalad az ottani tűzlépcsőn. Kemény lesz. Fölérve a tetőre nem láttam senkit, tehát az ellentétes oldalra rohantam. Lenéztem. A baj csak az volt, hogy lefele nem mászott senki. Hátam mögül fémes koccanást hallottam. Ha van is valamennyi esélye ilyen esetekben az embernek, az 50-50 százalék. Én balra vetettem magamat. Végighengeredtem a kaviccsal beszórt tetőn, majd egy bukfenc után talpraálltam. Mögöttem golyók csapódtak be a tetőbe. Szemben álltam Core-ral. Pisztolyt szegezett nekem. El is sütötte. Három vagy négy lövedék csapódott a mellkasomnak, de hála a golyóálló mellénynek, semmi bajom nem esett tőlük. Azért az lökés ereje elég nagy volt ahhoz, hogy a földre tántorodjak. Még egyet belémlőtt, de úgy tűnt, hogy nem fogta fel, hogy a kabát alatt golyóálló mellény van, mert ismét a mellkasomra célzott. Követező lövését már nem adhatta le, mert belevágtam egy marék kavicsot a képébe. Igen nagyot nézett. Pisztolyát elejtve kezébe temette arcát az újabb sorozat ellen. Odaugrottam hozzá és elgáncsoltam. Bal öklével bemosott egyet esés közben, tehát az én akcióm sem volt teljesen sikeres. A földre kerülés egyáltalán nem zavartatta abban, hogy páros lábbal az arcomba rúgjon, amikor a lábaiért nyúltam. Azt hittem, hogy leszakad a fejem. Elterültem, és mikor megpróbáltam felkelni, sajnálkozva kellett tapasztalnom, hogy már a hasamon térdel. Öklét felemelve egy igen erős sújtásra készülhetett el, mert az arcán látszott, hogy minden gyűlöletét beleadja. Csak egy dolgot tehettem az ellen, hogy K.O.-val nyerjen: előrehajtottam a fejemet, hogy az ökle a koponyapáncélnak csapódjon. Na, most mi reccsent? Az ő ökle tört el, vagy az én koponyám tört be? Nem egészen egy másodperc múlva derült ki. És Core nem örült ennek. Naná, hogy nem! Arca eltorzult, szája üvöltésre nyílt. Azután egy pillanat alatt úrrá lett magán. Ám ennyi idő alatt még egy kezdő is kiszabadította volna magát a szorult helyzetből. Felálltam és hátraugrottam.Core is felállt és bokszállásba helyezkedett. A mellettem elhelyezkedő kémény oldala mellől felkaptam egy L-alakú, rozsdás csövet. Már régen kiszemeltem magamnak. Fenyegetően meglengettem, és én is beálltam, készen a harcra. Core aggodalmasan az öklére, majd a csőre nézett, aztán térdre borult. - Megadom magamat. - Azt jóteszed, baszd meg! Állj föl, mintha férfi lennél, Core! Nem öllek meg. Azért, ha nem veszed zokon, a pisztolyomat elővenném, már csak védelemi célokból, érted, ugye? - Persze. Felállt, kezeit jól eltartotta kabátjától. Vagy elég okos ahhoz, hogy felfogja, mekkora szarban van, vagy ez egy távol-keleti küzdősport alapállása. Bal kezembe vettem a Berettámat, hiszen úgysem volt megtöltve. A csővel jelenleg többet értem. - Nem érdekel, hogy már megint hogyan találtál meg, és az sem, hogy milyen bombát használtál, de aki ki akarja nyírni a másikat, az merje vállalni és ne fusson el! Felfogtad, baszd meg? Bólintott. - Na. Szóval miközben kergettelek, kieszeltem valamit. Tudod, olyan dolgot, ami a kölcsönös bizalom elvén alapszik, mint a KRESZ. Neked kell a nyakörv, nekem a tolvaj élete. A kettő feltehetőleg egy és

29 ugyanazon helyen van most is, mégpedig a Hottz Vállalatnál. Ha te meg én összefognánk egy kis időre és bemennénk oda, akkor közös erővel mindenki megkaphatja, ami őt érdekeli. Világos, amit ugatok? Ismét bólintott. - Szólalj már meg, ha kérdezlek, baszd meg! Azt hiszed, hogy amíg én beszélek, neked nem szabad? Társak vagyuk, mindenki belepofázhat a másik dolgába! - Akkor azt mondom, hogy Fred Conly, te őrült vagy! Egy őrült fasz vagy! - Ezt már szeretem. Nem is járt messze az igazságtól.

35. Kiteregettem azasztalra a vállalat térképét.Az Építésügyi Hivatal adatbankjából loptam Garlic Ray segítségével és egy utcai terminál printerjén nyomtattam ki kerek két dollárért. De nekünk most minden pénzt megért. Tanulmányozás után gondosan összehajtogattam és betettem a zsebembe. Meglepve tapasztaltam, hogy mennyi hasznos dolgot hagytam a hátizsákomban. Jelenleg csak egy öngyújtó, egy pakli Camel, egy pisztoly, egy katonai túlélőkés és egy sebgyurma volt nálam. Mint kiderült, Core barátom nem volt túlzottan hajlandó ellátni mindenféle földi jóval, sőt élelmet és tárat is nekem kellett vennem. A tervben nem szerepelt ugyan, de én vettem a maradék pénzemen egy nagy hatású könnygázgránátot, hiszen vagyok olyan jó ember, hogy ne öljek ártatlanokat... A vásárlás végére ki is ürült Toma B. számlája. A kártyáját beledobtam egy hulladékmegsemmisítőbe. Ilyen a jó társ. Annak is örülhettem, hogy a lakására beengedett ellátni az orromat. A probléma valahol mélyebben bent lehetett, de ennek kiderítésére csak holnap lesz időm. Már ha fogok még holnap élni. Az akciót ugyanis ma estére terveztük. Bill egy durvának tűnő pisztolyt visz majd magával, és azon kívül semmit. A tapadókorongokat kivéve persze. Azokra rettenetesen szükség lesz, szóval én is vettem egyet-egyet a kezeimre és a talpaimra. Kevlarmellényt is vett a kabátja alá. Eddig nem volt rajta. Megkérdeztem, hogy ugyan már hangtompítót nem kellene-e vinnünk? A válasz eléggé sértő volt ahhoz képest, hogy néhány órája még az életéért könyörgött. Nyaljam ki a seggét és ne okoskodjak. Mi a csuda?

36. Még egy utolsó pillantást vetettem a kivilágított városra, majd ráemeltem a csatornafedőt a nyílásra. Egyszeriben egészen sötét lett, csak percek múlva szoktam hozzá a félhomályhoz. A csatorna plafonján ötven méterenként volt ugyan egy kb. huszonötös izzó, de ez édeskevés volt. Mindketten megindultunk a járat két oldalán található padkán. Én balról, Core jobbról. Kettőnk között hömpölygött a mocskos víz. A Hottz Vállalat vegyi mocska. Undorodva beleköptem. A környezetszennyezés a modern élet velejárója. Ez ellen nincs mit tenni. Az ilyen csatornákban csak az a jó, hogy nincs az a hülye őr, aki itt elvállalná a szolgálatot. Elméletileg ez a szakasz sem volt védve, tehát simán be kellene jutnunk. Aránylag csöndes volt minden, csak a víz áramlását és csöpögését lehetett hallani. Zúgás jött felénk elölről, ami egyre erősödött. A szennyvízleengedő. Nem folyik belőle mindig a víz, de ha éppen igen, akkor olyan, mint egy vízesés. Mire odaérünk, hátha eláll. Ha meg nem, hát megvárjuk, hogy elálljon. Rajtunk nem fog ki! Céltudatosan haladtunk, amíg csak a zúgásnál valami hangosabb zajra nem lettünk figyelmesek. Valami morgásszerűség volt. - Mi a szar ez? Hallodtad ezt, Core? - Igen, hallottam, Conly. Nem tudom. De csak remélni tudom, hogy nem... A víz előttünk tíz méterrel kavarogni, örvényleni kezdett. Én a fal mellé lapultam, míg társam egyszerűen megállt és nézett. Nekem jutott eszembe hamarabb, hogy előrántsam a fegyveremet. A dolog azonban nem bukkant föl, csak tovább borzolta a víz felszínét. Hirtelen az örvénylés abbamaradt, majd öt másodperc múlva mögöttünk kezdődött el újra. Úgy úszott oda, hogy nem láttuk még csak a körvonalát sem. Core akkor kezdett el tüzelni, amikor a hátsó örvénylés mellett előttünk is újrakezdődött a jelenség. Én a hátsó felé fordultam és oda lőttem. A golyók belecsapódtak a vízbe és az örvénylés abbamaradt. Csak

30 a hangok nem. A morgás tovább folytatódott. Odaszóltam Core-nak, de egy pillanatra sem vettem le a szememet a vízről. - Ott is abbamaradt az örvény? - Ja. De még mindig itt lehetnek. - Szerinted mik azok? - Én alligátorokra tippelek. - Hát akkor jó nagy szarban vagyunk. De nem, nem alligátorok voltak, hanem... hanem kibaszott nagy patkányok! Az enyém akkora volt, mint egy jó megtermett pitbull, márpedig ez egy patkányhoz képest nem volt semmi. Sőt, rekordteljesítmény! És az, hogy feltehetőleg kopoltyúja isvolt, csak növeltea meglepetésemet. Ez a patkány egy atomreaktorban nevelkedhetett. Ha-ha. A vegyszeres, mocskos víz azonban sokkal valószínűbb volt. Azzal, hogy Core mekkorát fogott ki, már megbocsájtson a világ, de nem törődtem. Nem én! Azzal sem törődtem, hogy hányszor húzom meg a ravaszt, csak tüzeltem. Vörös csíkokat húzva a levegőben rámvetette magát a szörny, de állon rúgtam, amitől a vízbe esett. Megfordultam. Core stukkere is nagyon nyomatta a forró ólmot, hüvelyek a szélrózsa minden irányába. A patkány belefordult a vízbe, de nem tűnt túl halottnak. A hátam mögül bugyogás hallatszott. Mint mikor a tengeralattjáró kiemelkedik a vízből. Ekkor kezdtem el futni. Nem törődtem Core-ral, meg a másik patkánnyal sem, csak az érdekelt, hogy az enyém el ne kapjon. Amelyik patkány, legyen mutáns vagy nem az, kibír négy lövést és nem döglik meg, az elől már érdemes elfutni. Lövéseket hallottam mögülem, de a furcsa morgó hang egyre csak közeledett. Gyorsabb volt nálam. Feltehetőleg utol fog érni. Egyre távolabbról hallatszottak a lövések. Elnyújtott visítás. Felkapaszkodtam a szennyvízleengedő melletti létrára és villám módjára mászni kezdtem felfelé. Alólam csobbanás hallatszott, amint a patkány utánam ugrott, azután még egy, ahogy visszaért a vízbe. Szóval nem bírsz létrát mászni, te rohadék. Nagy kár. Előhúztam a Berettát és beleengedtem a tárat a felugró „állat” fejébe. A sötétbarna víz láthatóan elvörösödött. Márpedig ez nem volt semmi.

37. Csak akkor szólaltunk meg ismét, amikor már bent voltunk az épületben. Megvitattuk, hogy a terv szerint merre kell menni, majd elindultunk a mosoda felé vezető keskeny folyosón. Halkan megjegyeztem, hogy szerintem Core rövidesen rá fog baszni. Ugyanis megharapta a combját a patkány. Azt felelte, hogy leszarja. Pedig az nem segít. Biztonságival nem találkoztunk a rövid úton. A mosoda jó tágas volt, egyszerre legalább húsz mosógép dolgozott, mosta tisztára a vegyészek köpenyeit, az elhasznált munkaruhákat. A mosógépekből a szárítókhoz robotkarok vitték a ruhákat, illetve a régebbi gépeknél, a csarnok végében emberek. Az ajtó nyitva volt, úgyhogy módszeresen beosontunk, majd elbújtunk egy-egy mosógép mögött. Eddig nem vett észre bennünket senki, az a hét-nyolc ember szolgaian vitte a rongyokat egyik géptől a másikig. A ruhák a mosógépekbe időszakosan lettek beadagolva, mégpedig egy csőrendszeren keresztül, ami föntről indult ki és a gépek fölött ágazott szét. Fönt bedobták a munkások a ruháikat egy gyűjtőbe, az leengedte azokat, ha eljött az ideje, majd a cső a mosógépek fölött szétvált egy csomó részre és szétosztotta a rongyokat. Arra, hogy a rendszer hogyan válogatja ki a ruhákat egyenletes elosztásban, nem jöttem rá. Ebbe a csőbe kellett bemennünk, mégpedig egy szerelőnyíláson keresztül. A tapadókorongokkal felmászva az oldalán elmehettünk egy csomó őrzött szint mellett. Kibiztosítottam a gránátot és a munkások közé dobtam. Az öt másodperc nem volt elég nekik, hogy felfogják, mi történik velük. A gránát fényes villanással felrobbant, azután csak lefelé szállingózó permetet lehetett látni. Legalábbis nekünk. Azt nem tartom valószínűnek, hogy ők ezután két percig bármit is látni fognak. Középre rohantam, a szerelőnyílás alá, és felugrottam egy közeli mosógép tetejére. Előrántottam pisztolyomat, mert csak a rács zárjának szétlövésével tudtunk továbbjutni. A berúgáshoz nagyon magasan volt. Becéloztam a lakatot és tüzeltem. A dörrenés túlságosan hangosnak tűnt, még így is, hogy a gépek megállás nélkül jártak. Valaki felsikoltott a permetfelhőben. Emberek kezdtek kitántorogni, kezükkel

31 tapogatózva, hogyorra ne bukjanak. Sokuknak nem sikerült. - Mit ugattam, baszd meg? Nem elmondtam, hogy hozzunk hangtompítót? Core legyintett. Közben a nyílás rácsa csörömpölve a padlóra zuhant. Nekirugaszkodtam és belekapaszkodtam a nyílás szélébe. Felhúztam magam. A szerelőnyílás „folyosója” oldalról torkollott bele a ruhacsúsztató rendszer csőhálózatába. A csőrendszer eléggé éles szögben kezdett felfelé emelkedni, úgyhogy még a szerelőnyílásban felvettem a tapadókorongokat. Mint mondtam, nem értettem, hogy hogyan válogatta szét a rendszer a ruhákat, csak azt tudtam, hogy ennek valamiköze lehet ahhoz,hogy van itt egyszerelőnyílás. Ahol szerelőnyílás van, ott valami el is romolhat. Tehát valami gépeknek kell a csőben lenniük. Vigyázva kell hát mennünk. Elindultam, de már hallottam, hogy Core is felmászott. A korongok minden egyes kéz- és lábemelésnél idegesítően cuppogtak. Rettenetesen tapadtak, de azért próbáltam a lehető leggyorsabban haladni felfelé. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy csak egy kis fény volt itt bent, az is messziről, fentről jött. És a fény hirtelen megtört, vibrált egyet. Előttem óriási gépkarok álltak mozdulatlanul. Még egy pillanatig, de aztán... Fentről temérdek mennyiségű ruha kezdett el lefelé esni/csúszni, szinte teljesen eltakarva a fényt, szóval elég sötét lett. De ez még istenes volt. Mert akkor beindultak a karok. Nem láttam semmit, csak a szörnyű, visszhangzó, súrldó hangokat hallottam, amiket a gépek adtak. Lelapultam a cső aljára, már csak a biztonság kedvéért. Nem tudom, hogy ért-e az egész egy kalap szart is? Ekkor nekemcsapódott valami, súlyából ítélve ruhásköteg lehetett. Ha nem lettek volna rajtam a korongok, biztosan lesodor. Irtó kellemetlen volt, mert teljesen betemetett, és most már tényleg nem tudtam tájékozódni. Csak az a nyirkos érzés volt, meg a hangok. Hallottam, ahogy egyre közeledik, majd a fejem fölé ér valami. Na, mi lehetett az? Két oldalról a derekamba martak a fémujjak, de olyan erővel, hogy úgy éreztem, nem bírom ki a préselést. Aztán elkezdett felhúzni, a ruhával együtt. Éreztem, ahogy az ujjak elmozdulnak az oldalamon és elkezdik lenyúzni a bőröm. A tapadókorongok nem engedték, hogy felemeljen, így a kín csak erősödött minden egyes másodperccel. Nyöszörögni kezdtem, de már nem sok hiányzott, hogy visítsak. Szövet hasadását hallottam, és már azt hittem, hogy a ruhát sikerült leszednie rólam, de sajnos tévedtem. Nem engedett el. Cuppanás következett. Egymás után sorban négy. Felemelkedtem és a kar mozgatni kezdett a levegőben. Kezeimmel próbáltam magamat kiszabadítani a ruhák fogságából, de a korongok rettenetesen akadályoztak benne. Végül a kéz tíz másodperc múlva megunta a hordozásomat és meglendített. Hosszú repülés következett. A cső egyik oldalától a másiknak csapódtam és nem voltam képes megtapasztani a kezeimet. Annyira felgyorsultam, hogy nem voltam képes bármit is tenni. Végül mégis sikerült. A bal kezemre szerelt tapadókorongot a cső aljához csaptam, ami elég hatásosnak bizonyult. Megálltam. Gyorsan a lábaimat is letapasztottam és kiszabadítottam a bal kezemet a korongból. Felegyenesedtem az emberméretű járatban és leszedtem magamról azokat a kibaszott rongyokat. Dühösen az útjukra küldtem őket. Meglepődtem, hogy milyen közel voltam már a mosógéphez. Majdnem kimostak hatvan fokon. Vicces. Megvizsgáltam az oldalamat. A kabátom és a védőmellényem szépen átszakadt, mindkét oldalon szivárgott a vér a nem túl nagy, de mély sebekből. Az ujjak legalább tízcentis nyomokat hagytak hosszanti irányban. És mondhatom, mocskosul fájt. Visszaakasztottam a kezemet a korongba és megindultam fölfelé. Core gúnyos mosolyát látva kedvem lett volna behúzni neki egyet. Szerencséjére nem voltam rá képes a tapadókorongok miatt. Mondanom sem kell, hogy a további részen rohadtul figyeltem a kezek mozgására. Most persze nem mozdult már egyik sem.

38. Fölérve a mosatlanból magunkra kaptunk egy-egy takarítói ruhát, azt a fehéret, amihez sapka is tartozik. Jó mélyen a szemembe húztam az ellenzőt. Még kocsit is találtam, rajta mindenféle érdekes szerekkel. Core-nak nem jutott kocsi, úgyhogy kénytelen volt felcsapni a segédemnek. Lehet, hogy gyerekes dolognak tűnik, de rohadtul élveztem a szituációt. A pisztolyt meg a többi cuccomat a kocsi egyik fiókjába tettem, nehogy lebukjak egy esetleges ellenőrzésnél. Kilöktem a kocsit a lengőajtón és céltudatosan megindultam a szervízlift felé. A legfölső elmeletig még volt négy szint. A ruhaszállítós útvonallal tizenegy szintet takarítottunk meg magunknak. Felbolydulást még sehol nem lehetettlátni, pedig eddigre már biztosan értesültek a lentiek a dologról.

32 Belöktem a liftbe a kocsit és beléptem. Core követett. - A sebeid teljesen átitatták az álruhád oldalát, Fred. Le fogsz buktatni mindkettőnket. - Majd gyorsan csinálok mindent, hogy még az olyan sasszeműek se lássanak semmit, mint te. A következő emeletnél a lift megállt és belépett egy biztonsági őr. Mi a faszt keres ez itt? Ennek a normális lifttel kéne utaznia! Még elbasz itt nekem mindent! Széles mosolyt villantottam a tisztre, de ő nem mosolygott vissza. Hülye bunkó. Amíg elfordult, hogy megnyomja az ajtózáró gombot, Core hátranyúlt az övéhez. Neki ott volt a pisztolya. Az őr mintha meglátta volna, hátrafordult. Core visszakapta a kezét. Az emberünk mindebből mit sem vett észre. Rávillantottam pengetekintetemet Core-ra, ami alatt azt értettem, hogy letöröm a kezét, ha még egyszer ilyen hülyeséget csinál. Ha van az őr agyában kamera vagy rádió, akkor még az utolsó pillanatban is kiválthatja a riadót. Akkor aztán megállítják két szint között a liftet és már benne is vagyunk nyakig a szarban. Nem, most még nem szabad. Majd csak ha már felérünk. Akkor már úgyis rég mindegy. A faszi hátat fordított az ajtónak és minket figyelt. Egy szót sem szólt. Előhúztam az overál zsebéből az öngyújtómat és a cigit. Az egészet annyira láthatóan csináltam, hogy fegyverre még csak ne is gyanakodjon. Felé nyújtottam a dobozt. - Kér egy szállal, uram? - Nem. És azt ajánlom, hogy szokjon le maga is, mert káros az egészségre. - Á! Milyen igaza van. Mondta már az asszony is, de hát arra nem hallgatok, mert egy büdös kurva. Ó, elnézést, kiszaladt a számon. Core kuncogni kezdett, de a biztonsági seggfej csak tovább tette a mogorvát. Na, majd én megmutatom neki. A tizennegyediken nem állt meg a lift. Oldalra fordultam, mintha meg akarnám gyújtani a bagót. Bal kezem hüvelykujjával felpattintottam a benzines öngyújtó fedelét. Jobbommal betettem a Camelt a számba. Ezután észrevétlenül a hátam mögé nyúltam. Hol a táncoló lángra, hol az őrre néztem. ő azonban most nem velem törődött, hanem Core-ral, aki láthatóan feszengett. Az a seggfej őr nem vett engem komolyan. Talán nem gondolta, de erre baszott rá. Megtaláltam, amit akartam, szerintem légfrissítő lehetett, vagy légyirtó. Miközben előrántottam a hátam mögül, lepöcköltem róla a kupakot. Balommal az arcom elé emeltem a gyújtót. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy a tévénézők ne próbáják ki ezt a trükköt,mert saját testi épségüket veszélyeztetik. Ami igaz, az igaz, a flakon fel is robbanhat. De csak egy balfasz kezében. És már nem azért, hogy sztároljam magamat, de én nem vagyok az. A szórófej lenyomásával fasza kis lángszórót készítettem. Nagy lángnyelv csapott ki az öngyújtó felől, ahogy a spray meggyulladt. Arra sem volt ideje a fickónak, hogy a kezét az arca elé emelje. Csengő hang hallatszott, és a lift ajtaja kinyílt. Meglendítettem a jobb lábamat és kirúgtam az égő hapit. Végállomás, kiszállás. Core emberségéről tett tanúbizonyságot: előrántotta fegyverét és golyót eresztett a szenvedő fejébe. Fél perc múlva már mindenki tudta, hogy itt vagyunk.

39. Futva távolodtunk el a lifttől, végig a személyzeti folyosón. A végén lévő lengőajtón bevetődtem és bukfenceztem egyet a süppedős szőnyegen. Fegyverem csöve balra nézett. Mögöttem Core jobbra támadott. Egymást fedeztük. Az én oldalamon egy őrt láttam csak, meg néhány túlórázó titkárnőt. Nem takarékoskodtam a golyóval, kapásból hármat beleeresztettem a döbbent őr fejébe. Annyira mondjuk nem lehetett döbbent, mert pisztoly volt a kezében. Tudhatott már arról, hogy jövünk. Csak arrólnem, hogy honnan. Hátam mögött is dörrenéseket hallottam. Innentől kezdve leszartam Core működését és beugrottam egy jobboldali irodába. - Hol a jó kurva anyádban vagy, Conly? Baszd meg! Az ajtót résnyire nyitvahagyva lestem ki. Core elindult arra, amerre Hottz irodája volt. Az öreg elméletileg most nem dolgozott. Lábdobogást hallottam, úgyhogy gyorsan becsuktam az ajtót. Legalább négyen haladtak el előtte futva. Mind vadul tüzeltek Core-ra. Amint elhaladtak előttem, kiléptem. Nem négyen voltak, hanem hatan,

33 ráadásul három közülük akkora volt, mint egy méretes családi ház. Másik két szimpla biztonsági őr mellett - nagyot néztem - Judy rohant, kezében azzal a sörétessel, amit még én adtam neki, s mint kiderült, remekül bánt vele. Na persze ezt egy kiborgtól el is várja az ember. Túlzottan azonban az sem zavart, hogy hatan voltak. Tőlem lehettek volna akár nyolcan is. Háttal álltak nekem. Nem szaroztam hát túl sokat. Hamar kiürült a tár, mivel nem céloztam, hanem csak kaszáltam. Lenyomva tartottam a ravaszt, így nem maradt sok esélyük. Az eredmény azonban nagyon lelombozó volt. Az egyik őr eldőlt, Judy kissé előretántorodott, de máskülönben semmi baja nem történt. A másik őr több találatot is kapott, de túlélte. Kemény fából faragták. A háztömbökben nem csalódtam, mert én is úgy gondoltam, hogy a bőrpáncélzat a legkevesebb, ami a védelmükre szolgál. A töltények egyszerűen gellert kapva lepattantak róluk. Visszahúzódtam a szobába, de még láttam, hogy a sebesült és két hústorony elindul felém. A jó kurva életbe! Gyorsan betáraztam és beugrottam egy fotel mögé. Az ajtó kicsapódott és egy elég mély hangú fegyver kezdett el kerepelni. Le merném fogadni, hogy forgótáras kézigépágyú lehetett. Balról jobbra kaszált, én valahol középtájon lehettem. Nem változtatott sokat a dolgon. Na nehogy már én diktáljam a szabályokat egy vékony bőrfotel mögül! Üvegek pattantak szét, faforgácsok repkedtek mindenfelé. Mikor éppen készültem felemelkedni a fedezékem mögül, egy rakás golyó csapódott belém. Nagy részük a golyóálló mellénybe ment. Kivéve egyet. Az egyenesen a bal vállamba. Keresztülbucskáztam a mögöttem elhelyezkedő íróasztalon és hanyatt vágódtam. Nem mertem felállni, még akkor sem, ha tudok, mert itt aránylag biztonságban voltam. Addig legalábbis, amíg beljebb nem jönnek. Belekotortam a farzsebembe, és elővettem a sebgyurmát. Óvatosan a sebembe nyomtam. Egy pillanat alatt szinte megkötött benne. Ekkor lépett be az első izompacsirta. Felemeltem a Berettát és elidőztem a célgömb tanulmányozásával. Pontosabban azzal, amit benne láttam. Most sem takarékoskodtam igazán. Bumm a fejbe. Felugrottam és elkezdtem rohanni a tetem felé. Az ajtóban megjelent a másik szamuráj. Kezében valami irtózatosan nagy, számomra valószínűleg megmozdíthatatlan gépfegyver. Rámemelte a csövét. Vetődtem. Fejem fölött megsűrűsödött a levegő ólomtartalma, és ennek nem örültem. Bár még mindig jobb, mintha az én ólomtartalmam sűrűsödött volna meg. Földet értem az előbb lepuffantott fickó mellett. Kezében ott a gépfegyver. Csöve az ajtó felé mered. Az ajtóban állóé felém. A lehető legtökéletesebb párosítás. Kinyújtottam a kezemet és meghúztam az elsütőbillentyűt. A fegyver életre kelt a halott kezében, szinte táncolni kezdett. Hátraestem, mert az arcomba lökött egy csomó lőszerhüvelyt. Szidtam az anyját. Nem láthattam, csak hallhattam, ahogy az ajtóban strázsáló felordít. Puffanás. Ha jól számoltam, akkor a lábát kaszáltam el. Erősen megmarkoltam a Berettát és felugrottam. A pisztoly ilyenek ellen csak közelről hatásos. De onnan nagyon. A fejéhez szorítottam pisztoly csövét és meghúztam a ravaszt. A búrája valósággal szétrobbant a nyomástól. Holnap nem árt majd újra kimeszelni ezt a szobát. Tudnám ajánlani a szürkésfehéret, az biztosan jól mutatna. Óvatosan kikukkantottam a szobából. A sebesült rácsapott a pisztolya markolatával a fejemre. Mérgesen ráemeltem tekintetemet, aztán lelőttem. Megy ez, mint az ágybaszarás. Balra néztem. A maradék nagydarab holtan hevert a földön. Core éppen akkor kapta el Judy puskájának a csövét. Kicsavarta a kezéből és közben állbavágta az agyával. Miközben Judy hátratántorodott, csuklóból megfordította a puskát, hogy lőni tudjon vele. A falnak hátrált kiborgra emelte és tüzelt. Egyszer, kétszer, négyszer. Kibiztosítottam a fegyveremet. - Nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem azt, hogy fel akartál robbantani a tulajdon lopott kocsimban! Core rámemelte a tekintetét. - Meg a hangtompítókért is kapod. A golyók arcbatörölték, vér fröccsent az igazgatói iroda ajtajára. A döglött kiborgra zuhant. Rohadt geci. Elindultam az ajtó felé.

34 40. Az ajtóhoz érve elfordítottam a gombkilincset. Hol is hallottam már ehhez hasonló sípolást? Á, megvan! Villámsebesen a falhoz lapultam. Csak egy szívdobbanásnyi időn múlott, hogy nem krepáltam be a legvégén. Az ajtó kirobbant a keretéből, a levegőben mindenhol szépen munkált tölgyfadarabok szálltak. Arcomhoz emeltem a pisztolyt és befordultam a szobába. Hottz egy faliszéffel babrált. Jobb kezével pötyögte a kombinációt, baljában egy Armalite-ot tartott. A széf szisszenve kinyílt. - Nem kéne magának már ágyban lenni, öregapám?- A kilőtt lövedékem szikrát vetett a széf ajtaján. Hottz rémülten hátrafordult. Kezében remegett a pisztoly. - Maga aljas gyilkos, nem volt elég a fiam élete, még az enyémet is akarja? - Félreérti a helyzetet, Hottz. Nekem az a nyakörv kell, amit olyan nagyon féltve őriz abban a széfben. - Márpedig az soha nem lesz a magáé! Ahhoz előbb meg kell ölnie. - Ezen már csak ne múljon... Az ablaktábla mögött egy helikopter emelkedett velünk egy szintre. Terepszínű ruhába ölözött lövész emelte rám fegyverét. - Ó, már meg is jöttek értem! Sajnálom, de nem várakoztathatom meg őket. Amint elindult, én is rohanni kezdtem felé. A helikoterből tüzet nyitottak, de sajnos a saját csapdájukba estek. Amint az öreg mögé értem, abbahagyták. Kellett nekik a szaros élete. Vagy a főnökük, vagy csak a szállítás után fizet. - Csak ne olyan sietve! Elkaptam a grabancát és magamhoz rántottam. Fejéhez emeltem a pisztolyt. Ekkor történt az, amire egyáltalán nem számítottam. Elsütötte az Armalite-ot. Combon lőtt. Valahova annak a közelébe, amit tegnap kaptam. Elkaptam a fegyvert a fejétől a hirtelen fájdalom miatt. Kihasználta az időt és megforgatva az ablak elé lökött. Öreg róka nem vén róka. Ezt egy életre megjegyeztem. Rámemelte az Armalite-ot. Már egyáltalán nem remegett a keze. Két sors közül választhattam: vagy lelő, mint egy kutyát, vagy a helikopterből lőnek le, mint egy kutyát. Mivel a hátamat mutattam nekik, ez elég sima húzásnak tűnt. Eddig csak azért nem lőttek, mert éppen a reakcióidejük telt. Na, de mondanom sem kell, nekem egyik alternatíva sem tetszett. Csináltam hát gyorsan egy harmadikat. Nem mintha az jobb lett volna az előző kettőnél. Kivetődtem az ablakon. Valahogy már hozzá voltam szokva ehhez a csörömpölős módszerhez. Azt azért elégedetten vettem tudomásul, hogy a helikopteres tüzér a saját megbízóját lövi le. Hihhetetlenül tetszett. Így, két hával. Elég nehéz volt így háttal elkapni a kopter talpát, sőt jó adag szerencse is kellett hozzá, a lendületen kívül, persze. De ezen munkám ideje alatt annyi véletlen és megmagyarázhatatlan dolog történt velem, hogy már nem csodálkoztam azon sem, hogy most nem lapultam szét egy lent parkoló Cadillac motorházán. Persze az is lehet, hogy szuperhősnek születtem, csak eddig még nem tudtam róla. Felkapaszkodtam a talpra, habár a tüzér igyekezett megakadályozni ebben. Megragadtam egyik kezemmel a helikoper falát, a másikkal meg az akadékoskodó ruháját. Úgy tettem vele, ahogy azelőtt a kazettámmal, meg a droggal. Törjön össze más egy olyan méregdrága kocsit! Felugrottam a fedélzetre és a forgatható géppuska csövét a pilóta felé irányoztam. - Vigyél olyan közel az ablakhoz, amennyire csak tudsz, különben szétlövöm azt a segg fejedet! Volt olyan szíves és megtette, amire kértem. Miután kitett, szépen lelépett. Lentről szirénázás hallatszott. Kétféle is. Ez adta az ötletet. Felkaptam a nyakörvet Hottz kezéből és kirohantam a folyosóra. Egy perc alatt átvedlettem biztonsági őrré, ruhámon rengeteg vérrel meg lyukkal. Ránéztem a lift kijelzőjére. Már elindult. Azért még van időm egy hívás lebonyolítására. - Halló, New York reptér? Kérem, várjon egy pillanatot.- Kihúztam az egyenruha mellzsebéből az őr azonosítókártyáját.- A nevem Steve Miller, a bankszámlaszámom EURO-100-47325. Egy jegyet szeretnék a legközelebbi Chiba-ba induló járatra. Hogy két és fél óra múlva? Remek. Köszönöm. Ööö, ugye előre levonják a költségeket? Persze, csak azért, hogy ne akkor kelljen vele szenvedni. Még egyszer nagyon

35 köszönöm. Viszhall. A lift már csak két szinttel volt alattam, úgyhogy kimentem az előtérbe és mint egy igazi sebesült, összecsuklottam. Különben csak most jöttem rá, hogy tényleg sebesült vagyok, ráadásul nem is egy, hanem három helyen: a combomon, az oldalamon és a vállamnál. Ja, és a fejemet el ne feledjem. Akkor ez így már négy. Nem volt ez olyan rossz nap. Jó mélyre elsuvasztottam a nyakörvet, lehajtottam a fejemet és nyöszörögni kezdtem. Közben arra gondoltam, hogy Chibában új életet kezdek, talán az agyamat is megoperáltatom, hogy újra tudjak dekázni, meg ideje lesz új barátnő után is néznem, mondjuk valami japán szépség tökéletesen megfelel... A mentősök nagyot néztek, amikor utazás közben felkeltem a hordágyról és leszaggattam magamról a drótokat. Az egyik még Jézus nevét is megemlítette.

41. A repülőtérre félórával korábban érkeztem, mert egy fontos hívást kellett lebonyolítanom Garlic Rayjel. Találtam szabad konzolt is. Bekötöttem magamat. A konzolokat jóval lassabbra tervezték meg, mint a dekkeket, így nem volt gond az ötmásodperces időszakkal sem. Ray-nél arról érdeklődtem, hogy mi lehet az a kilencjegyű szám, ami a nyakörv belsejére volt elektronikusan felírva, méghozzá egy igen primitív kóddal. Megígérte, hogy tekintettel a helyzetemre, azonnal megvizsgálja a számokat. Csak maradjak a terminál közelében. Ott maradtam, és közben Steve kártyájáról csorogtak le a centek. A hamarosan megérkező válasz nem volt túl kielégítő, de a semminél több volt. Ráadásul elég furcsa is volt az egész. Ray elmondta,hogy nem lehet azonosítószám, mert az tízjegyű. Nem lehet bankszámlaszám sem, mert nincsen benne betűjel. Az általánosan elterjedt széfkombinációk hosszúságával sem rendelkezett. Hálózatkoordinátának sem jöhetett számításba. Azért volt fura ez a szám, mert Ray bejelentette, hogy szerinte ez egy telefonszám, és azért nem a szokásos hétjegyű, mert az utolsó két szám, bizonyos 00-ák egy műholdra küldik föl a hívást. Mikor megkérdeztem, hogy hogyan érti ezt, azt válaszolta, hogy úgy, ahogy mondta, és hogy feltétlenül mondjam majd el neki, hogy mi történt, miután felhívom. Hát nem lettem sokkal okosabb, de ez nem gátolt meg abban, hogy felszálljak az induló járatra.

Epilógus Kényelmesen elhelyezkedtem tehát a New York-Chiba járat dohányzó részlegének egyik ülésén és bekapcsoltam a biztonsági övemet. A repülőgép két perc múlva már a jövőm, az új életem felé szállt. Felkattintottam öngyújtóm fedelét és elmosolyodtam, mert eszembe jutott a légyirtós jelenet a biztonsági emberrel. Rágyújtottam egy szál cigire. Jó mélyeket szippantottam és élveztem a mentollal kevert dohány ízét. Próbáltam karikákat is fújni, de nem jártam sok sikerrel. Jó kedvem volt. A füstön keresztülvágta magát egy stewardess. Majdnem elfelejtettem szólni neki, addig gyönyörködtem a combjaiban. - Kisasszony! Elnézést, lebonyolíthatnék egy távolsági telefonhívást? - Természetesen, uram. A telefonszámlát majd leszállás után kell állnia. Parancsoljon. Mellényzsebéből kivett egy összecsukhatós maroktelefont és a kezembe nyomta. Elnyomtam egy széles vigyort. ő is visszamosolygott, azután elment. Ha megérkeztünk Chibába, beszélek ezzel a lánnyal. Nem láttam rajta jegygyűrűt, bár attól még lehetett barátja. Na, lássuk a medvét. Elővettem a nyakörvet és az alapján sorban benyomtam a kilenc gombot. A telefon pittyegett minden egyes gomb lenyomásánál. Ezután csak figyeltem és vártam. Arra, hogy felveszie valaki. A vonal zakatolt, ahogy a több ezer mérföld hosszú telefonkábeleken keresztülfutottak a jelek. Ezt cirka tíz másodpercig csinálta, azután olyan sistergés lett a hangból, amilyet a tévékészülékek adnak ki műsorszünet idején. Már majdnem bontottam a vonalat, amikor a vonal túlsó végéről kattanás hallatszott. Ekkor hirtelen olyan volt, mintha a telefon megrázott volna. Szabályos áramütés ért, legalábbis nekem úgy tűnt. A sokk után a telefon már nem adott ki egy hangot sem. Helyette az agyamban kezdett el valaki beszélni, egy idegennek tűnő, de valahogy mégis ismerős, barátságos hangon. Ez az egész egyáltalán nem hasonlított a

36 mátrixos beszélgetésekhez, habár azok is az ember agyában zajlanak le. Annál sokkal lágyabb volt. Az egész hívás idején csak a nevemet tudtam benyögni, máskülönben csak hallgattam és csodálkoztam beszélgetőpartneremen. A hívás befejeztével eltettem a nyakörvet, jó mélyre, a kabátom belső zsebébe. Ha az anyám hallotta volna, hogy egy földönkívülivel beszélgettem, biztosan... feltámadt volna a sírjából. Meg Vinnie, John és Bill Core is. És ne feledkezzek meg arról az emberről se, aki a húst pakolta abba a tetves furgonjába, ami most a Hudson feneketlen mélyén fekszik.

Vége Ez volt Fred Conly első, de talán nem utolsó megörökített ügye, ami, mint mindenki láthatta, sorsdöntő volt a számára. Nem teszem őt még a sutba, később még szeretném elővenni. Egyelőre csak ennyit. Remélem, tetszett, és jól szórakoztál, amíg olvastad. Ha csak megnyomtad az End-et, rohadj meg.

EBBE TUTI A FÖLD IS BELEREMEG

37

Megjelent a Chaos Ultra #18-ban (1998.03.01)

Köszönetnyilvánítás és előszó Szerintem minden íróval megtörténik az, hogy azon veszi észre magát, hogy egyik pillanatról a másikra egy hőse a szívéhez nőtt és a lehető legtöbb történetet az ő alakjára kezdi el kitalálni. Én is így jártam Fred Conly-val. Ez valószínűleg annak a következménye is, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam az első Conly-történetről. Ezeket köszönöm. Volt azonban negatívum is. Kettőt emelnék ki, amikre most magyarázatot adok (nem azért, hogy mentsem magam, sőt, szerintem úgy jó a Hullámvasút, ahogy van). Egyébként a kettő összefügg. Szóval az első kifogás az volt, hogy nem elég cyberpunkos (én már csak az angolnál maradok). Ehhez annyi a hozzáfűznivaló, hogy eredetileg nem is cyberpunknak szántam, csak időközben lett azzá. Ezen igyekeztem javítani, és most már sötétebb hatásra törekszem. A második megjegyzés a történet végére vonatkozott. Mindenki dicsérte a művemet, egészen eddig a részig, mikoris kiderül, hogy ki van a telefon másik végén. Nos, az idegeneket egy sötétebb hangulat miatt kevertem bele a témába, mert az egyes számú igény már korábban létezett. Erről csak ennyit. Most pedig jöjjön a köszönetnyilvánítás. Elsősorban Somynak szeretnék köszönetet mondani, ha nem is ezzen irománnyal kapcsolatban. Nagyon örültem annak a szombat délutáni beszélgetésnek, köszi. Máskülönben köszönetet kellene még mondanom egy csomó személynek, de neveket most sem említek. Köszönöm a CU-nak is. Kicsit kicsavarva egyik kedvenc íróm, Stephen King szavait: ami rossz, az nekik köszönhető, ami jó, azt én írtam. „Ne feledd: a hullámvasút sohasem áll meg.”

I. RÉSZ - Itt az ideje, hogy megszokjon az új lakóhelyem 1. soha.

2031., New York Negyven éves fejjel ismét New Yorkban meresztem a seggemet! Erre álmomban sem gondoltam volna

De itt vagyok ismét. Szarabb állapotban, mint valaha. Mikor nyolc évvel ezelőtt kimenekültem Japánba a hatóságok elől, nem számítottam arra, hogy ilyen rosszul sülnek majd el a dolgok. Új, szebb életre áhítoztam, ehelyett csak még mélyebbre süllyedtem a kátyúba. És ami még ennél is rosszabb, hogy még mindig benne vagyok. Méghozzá nyakig. Hát igen, nem ilyen terveim voltak. Amilyen szemét az élet, kezdetben még sikerültek is a dolgok, cirka egy éven keresztül. Szereztem lakást, ami tágasabb volt, mint az előző, barátnőt, aki majdnem a feleségem lett, állást, ami legalább biztos volt, és nem olyan ingatag, mint a nyomozás. De egyik pillanatról a másikra minden összedőlt. A lakást már nem tudtam fizetni, mert kirúgtak, mikor ittasan mentem be a munkahelyemre, tehát gyorsan a nőm is elhagyott. Kikerültem az utcára a rosszarcúak közé. Bűnöző lettem, egy mocskos kis féreg. Így meg tudtam ugyan élni, de nem tudtam kíjjebbmászni a szarból. Hitelezők segítettek, hogy még mélyebbre merüljek benne. És akkor, amikor a legrosszabb volt, tönkrement a huzalozásom is. Egyszerűen egyik napról a másikra berozsdásodtam. Szép lassan kezdtem elmúlni. Kicseréltetni nem volt pénzem, éppen csak azt tudtam elintézni, hogy kiszedjék belőlem. Garlic Ray, ha még élne, biztosan megkérdezné, hogy miért nem adtam el akkor a telefonszámot? Ma már ugye hiába kérdezné, nem csak azért, mert egy derűs reggelen felrobbantották, hanem azért is, mert az egész kiment a köztudatba. Mindenki tudja, hogy idegenek vannak. Bejelentette a tévé. Csakhogy mindenki azt hiszi, hogy a kedves E.T.-k valahol a világ faszán, a Földtől fényévekre vannak. Hát tévednek mindannyian! Nem, nem adtam el, sőt gyorsan elégettem a nyakörvet, de furcsamód tisztán emlékeztem minden egyes számra, ezért még a memóriámból is ki kellett töröltetnem. Nem volt nekem ez a földönkívülis dolog

38 annyira szimpatikus, mint mások gondolnák. Megrázó volt. Másnak is az lett volna, akit arra neveltek, hogy ezek a dolgok hülyeségek. Az lett volna bárkinek, akit az apja elvert, ha ilyen dolgokkal foglalkozott, még ha csak olvasott is róla. Csak a Jézus és Társa Bt. létezett otthon, de én legalább ezt a hülyeséget sem vettem be. Bár ezek után már nem tudom eldönteni, hogy mi a hülyeség és mi nem az. Az idegenek megjelenésének legnagyobb jele egy biochip volt. Hipsz-hopsz, egyszer csak megjelent a piacon az a szar, aminek fejlesztéséről még csak hírt sem adtak, és fenekestül felforgatta a kibernetikát. A kibercuccok, amik a régi elv szerint működtek, elértéktelenedtek, az új biochipesek lettek a jelenlegi technika csúcsai. Csúcs összegekért. Mindenki ilyennel működő kibervereket akart. Gyorsak, az eddiginél kevesebb hibával. A régieket eldobták, gyártásuk leállt, beolvasztották őket. Mindent csak az új rendszerre gyártanak ma. Már a mátrixelérésem is csigalassúnak számít. És az lenne a drótozásom is, ha még lenne. Mindennek három éve. Abban az évben halt meg apám is, de sajnos nem mertem visszamenni a temetésére az Államokba. Akkor még mindig rajta voltam a körözési listákon. Csak öt hónapja kerültem le róluk. Ekkor döntöttem úgy, hogy ezt az egész japcsi kócerájt a hátam mögött hagyom és visszajövök ide. Japánban való tartózkodásom alatt rájöttem, hogy milyen nagy árulás ez az egész technikai fejlődés, meg a társaságok harca. A japánok meg a németek minden szirszart eladnak nekünk, észrevétlenül létesítik a leányvállalatokat a mi országunkban, és a háborúikat is a mi földjeinken vívják. Véleményem azon irányba terelődött, hogy nem egyes cégek oldalán kellene beleavatkoznunk ebbe a háborúba, hanem saját seregeinkkel ki kellene az országból csapni mind az összes külföldi állatot. A vállalatok az új chipek segítségével egyébként elárasztották az egész Földet a kibaszott kiborgjaikkal, akik még élethűbbek, mint ezelőtt voltak (engem még egy régi is megtéveszt). Az emberek lassan kezdenek arra rájönni, hogy ez nem jó, és egyre inkább a kiborgok ellen fordulnak. Senki sem szereti, hogy kémkednek utána, és ő még csak azt sem tudja, hogy melyik munkatársa vagy gyereke az. Szerintem egy ember-kiborg derbi van kilátásban, és én mindenesetre szívesen játszanék az emberek színeiben. Öt hónapja volt hát, hogy rászántam magamat arra, hogy nem élek tovább a hülye jakuzák között, mint közvetítő, hanem lelépek. A probléma ott kezdődött, hogy rengeteg tartozásom volt és van. Minden bizonnyal nyomomban van egy háromfős osztag, akik akár a repülőgépet is lelőnék, csak hogy megdögöljek. Pedig nem is tartozom sokkal, legfejebb tízezerrel. Ez a mai árak mellett tényleg nem sok. Viszont ha azt nézzük, hogy a kártyámon csak ötszáz van, és azt is az öt hónap alatt spóroltam, hát akkor mégiscsak sok volt. Azonkívül a jakuzák pénzén csináltattam magamnak Amerikában új személyazonosságot. Pontosabban csak megújítottam a régit, mert azt kitörölték. Mondhatom, hogy nem volt olcsó. A bejegyzési kártyámról és a fegyvertartási engedélyemről már ne is beszéljek. Ezek is kellettek, mert ismét elölről akarom kezdeni magánnyomozói pályafutásom. Rájöttem, hogy csak ehhez értek. Szétlövetni a seggemet. Most itt ülök egy páncélozott MAN buszban és hüledezek a változásokon. Olvastam újságot Japánban is, néhány év alatt már egészen jól is ment a nyelv, de valahogy lemaradtam erről az egészről. Csak mikor idejöttem, kérdezték meg, hogy van-e annyi pénz a számlámon, hogy vegyek magamnak egy közepes családi házat. Mondtam, hogy már hogy a faszba lenne annyi lóvém? Akkor szálljak fel arra a buszra. Nyolc év alatt úgy megváltoztak a körülmények, hogy az már nem egy rohanó világba illik bele, hanem egy, egy, a fasz tudja, hogy mennyire száguldó világba! A város szegénynegyedeit és a harcizónát egy-az-egyben ledúrták és egy űrkikötőt kedtek el építeni a helyén. Egy kurva nagy űrkikötőt. A csórókat, amilyen most én is vagyok, meg lezavarták a föld alá. New York alatt hatalmas alagútrendszer alakult ki, amit csövesek, narkósok, banditák meg bandák laknak, és hogy még csak véletlenül se menjenek ki ebből az alagútrendszerből, a kijáratoknál társasági őrjáratok vigyáznak. Napfény nuku. Csak neonégők meg fáklyák. Hát ezért jöttem én haza? Ami a változásokat illeti, rajtam is végbement egy s más. Csak hogy a legfontosabbakat említsem: bajszom lett, az egész arcomon borosta, a jobb fülemben karikafülbevaló. Az első ősz tincsek is megjelentek a halántékomon. Szóval ősember lettem. Egy rohadt barlang(alagút)lakó. A busz megállt, kirántva a merengésből. Felálltam, összehúztam magamon sötétkék ballonomat, majd a vállamra lendítettem szerény kis csomagomat. Szervusz, New York. Nem örülök, de látlak.

2. Kiszállva a buszból olyan hihetetlen hideg férkőzött a kabátom alá, hogy úgy éreztem, megfagyok.

39 Odafönt is november volt, méghozzá elég hideg november, na de itt lent sokkal, de sokkal hidegebb. A szél akadálytalanul süvített végig a tágas alagútrendszeren. Tágas volt bizony, nem olyan szűk, mint amilyenek az utcák általban: a busznak még csak manővereznie sem kellett, hogy megforduljon és otthagyjon az alvilág kapujában. Néhány percig csak álltam ott, mint kezdő buzi a gőzfürdőben. A többi negyven ember, aki velem együtt jött le ide, a szélrózsa minden irányába szóródott szét. Furcsán éreztem magamat, valahogy úgy, mintha egy kalitkába lennék zárva. Megindultam a félhomályos alagútban. A plafonon rendszeres távolságokban százas égők próbáltak fényt szolgáltatni, több-kevesebb sikerrel. Egy ideig úgy éreztem, hogy csak én vagyok az egész utcán, mert mindössze néhány lakólyukból szűrődött ki világosság. De ahogy beljebb haladtam a rendszerben, egyre melegebb és világosabb lett. Már majdnem barátságos volt a környék. Mellettem versenyterepjárók húztak el, képembe kavarva a benzingőzös levegőt. A terepjárókon hippik ültek, lobogó hajuk a tejles színskálát kimerítette. Kurjongattak, és aki nem kurjongatott, az éppen csavarta a sörösüveget. Szép kis társaság. Az út észrevétlenül megtelt forgalommal, a levegő hangokkal, a barlang fényekkel. Motorok, dzsipek és felcicomázott autók döngettek mindenfelé. A hangok furcsa kavalkádja ölelt körül: rock, rap, ordítozás, dudálás, motorzaj. Csak kapkodtam körbe a fejemet és figyeltem a fényeket. Bárok, tömegszállások, hordókban égő tüzek, na meg a plafonon a százaségők. Az út közepén metróvágány. Jobban belegondolva végül is minden igény ki volt itt elégítve, boltot is láttam, sőt, nagy ámulatomra még rendőrséget és orvosi rendelőintézetet is. Elhatároztam, hogy egy bárba betérve megismerkedem a környékkel. Néhány neonfelirat az én ízlésemnek elég visszataszító volt, mint például a Technobunker, vagy a Puhapöcsűek Dumcsizója. Végül a Explosive nevű helyet találtam megfelelőnek. Kívülről teljesen normálisnak, mondhatni „föntinek” tűnt: neonégők, kidobóemberek, részegek a földön, narkósok. Az egyetlen különbség az volt, hogy hiányzott a teteje, mert azt ugye pótolta az alagút mennyezete. Ez persze minden épületre jellemző volt. Odaléptem a nagy üvegtáblához és benéztem rajta. Bent rengeteg ember, akiket körbeölelt a füst. Az ablak remegett a benti lármától. Még ki is hallatszott belőle jócskán, pedig biztos volt hangszigetelés is rajta. Mögülem kürtszó visította túl a ricsajt, majd egy metrószerelvény húzott el. Szikrák pattogtak a kerekei alól. A sínek remegtek. Valaki ordított egyet, valami olyasmit, hogy gyere már el onnan, de a metró beléfojtotta a szót. Gondolom, a másikba is. Unottan visszafordultam az üveg felé, és miközben tükörképemet vizslattam, rágyújtottam egy szálra. Még mindig azt a benzines gyújtót használtam, amit akkor vettem, mikor újra rászoktam a bagóra. Igaz, azóta már teljesen lekopott az ezüstözés, és már legalább hússzor kellett hegeszteni, de azért még bírta. Camelt szívok azóta is. Furcsa volt, de az eltelt néhány év alatt már szinte senki sem szívott rendes cigarettát. Mindenki a füveset szerette. Na persze az olyanok, mint én, akik tulajdonképpen a középréteghez tartoznak, azok maradtak a jó öreg dohánynál. Visszapattintottam a gyújtó fedelét, eltettem, majd beálltam a bejutásra várók sorába. A kidobók egy fegyverkijelzővel megvizsgáltak mindenkit. Akinél fegyver volt, az nem mehetett be, csak ha leadta. Persze a katonai túlélőkés nem számít már manapság fegyvernek, gondoltam, és a csizmaszáramból áttettem az övembe. Sosem lehet tudni. - Na lássuk, kisapám, milyen stukik vannak nálad? Felemeltem a kezeimet a magasba, és hagytam, hogy mindenütt végighúzza a szkennert. Kétszer jelzett. Először benyúltam a hónaljtokba és elővettem a Berettát. A hústorony felröhögött. - Ezzel a játékpiszollyal mersz járni az utcán? Befosok a röhögéstől! - Mikor a szádban lesz a csöve, hamarabb behúgyozol, mint ahogy meg bírnám rántani a ravaszt, majd meglátod - válaszoltam, s közben benyúltam a hátizsákomba, hogy megkeressem a másik fegyveremet. Az őr képe elkomorodott, de nem feltétlenül csak a poénom lehetett az oka. Lehet, hogy a másik fegyver is közrejátszott. Én emezt csak Hibridnek hívtam. Szerintem találó volt a neve, tekintve, hogy két lőfegyvert kereszteztem benne. Nem mondom, jó sok éjszakámba került. Az egész fegyver túl nagy volt ahhoz, hogy normálisan el lehessen rejteni, ezért hordtam a Berettát mindig a kezem ügyében. A Hibrid jóval feltűnőbb lett volna, még kabát alól is. Két, egymáson elhelyezkedő lefűrészelt csövét egy winchestertől örökölte, míg a tárazórendszert meg a markolatot egy H&K 441-es rohampuskától. A tárazórendszert kicsit át kellett alakítanom, mert a H&K csak egycsövű volt. Úgy oldottam meg, hogy az üres töltényűrbe

40 mindig töltsön golyót, amint kiürült. Az egésszel csak annyi baj volt, hogy mindössze nyolc töltényt tudtam belezsúfolni a tárba, azonkívül a kisebb csövek miatt csak harminc méterig lőtt el. Ami azt illeti, elég ortopédul nézett ki kívülről, de garantált hatásról biztosított az eladó, amikor a vaddisznósöréteket vettem bele. Azt állította, hogy ez még egy kiberelt szamurájt is simán kettétép. Nem tudom, miért, de hittem neki. Mint ahogy mindenki, aki eddig találkozott a Hibriddel. Pláne, ha két csőből jön egyszerre az áldás! Kb. másfél hónapja kénytelen voltam kipróbálni egy drogkereskedőn, aki nem fizetett a megbízóimnak. Egy pillanattal azelőtt még ott van a fickó feje a célzógömbben, aztán meg már csak annyit látni, hogy robban a szörp a közepén. Nagyon tetszett. Mikor gondolataim visszatértek a jelenlegi tényálláshoz, rámosolyogtam a kidobóra. Kezébe nyomtam a két pisztoly (én a Hibridet is szigorúan pisztolynak sorolom be a mai napig). - Ha bármi bajuk lesz, mikor kijövök, letöröm a kezedet és feldugom a seggedbe. Világos? A körülöttünk állók meglepetten néztek rám, majd a kidobóra. Tekintetükkel azt vizslatták, hogy mikor ugrik nekem. De nem ugrott. Talán megsejtette, hogy Fred Conly egy olyan bomba, amit nem érdemes felrobbantani. Mert abba tuti, hogy a föld is beleremeg.

3. Elraktam a fegyverkuponomat és elkezdtem átverekedni magamat a tömegen. Volt olyan hely, ahol néhány pillanatra nem is láttam a hatalmas füsttől. Az ilyen helyeken csak vaksin lökdöstem félre az embereket, nem foglalkozva az anyázásokkal. Mikor újra kibukkantam a füstből, már egészen közel voltam a bárpulthoz. Egy szék sem volt szabad. Ekkor hirtelen felállt egy magas csaj az egyikről és beállt vonaglani a többi állat közé. Lecsaptam a bárszékre, de mint kiderült, nem én voltam rá az egyetlen jelentkező. Egy bőrkabátos, orrkarikás, meglehetősen beszívott srác is a felszabadult helyet akarta magának. Belekönyököltem az arcába és ettől meggondolta magát. Mi több, összecsuklott és beesett a tömegbe. Az önkívületben vonaglók bakancsa és magassarkúja le se szarta a hirtelen megváltozott domborzatot. De hát végül is nem én vagyok ott lent, vagy nem? Leültem és a hozzám legközelebb álló pincér felé fordultam. - Igen, egy whiskyt kérek, de ne valami vizezett szart, mert felismerem ám egyből! Azért. Ja, és hol kaphatok egy térképet erről a szarfészekről? Kösz. A whiskymet kortyolgatva azon gondolkodtam, hogy miért nem tudtam még leszokni a káromkodásról? Nemhogy nem szoktam le, még megtanultam japánul is. Tudja az isten. Gondolataim gyorsan megszakadtak, amikor valaki valami keményet nyomott a derekamnak. Tisztán érződött, hogy valami szöveten keresztül. Először egy kabátba rejtett pisztolyra gondoltam. Nem az volt. Egy nyávogó hangú férfi hátulról az arcomhoz hajolt és a fülembe lehelt. - Kupakolni akarok veled, haver. Méghozzá most, a szobámban. A transzvesztita dákója még keményebben kezdett el benyomódni a derekamba. - Azt hiszem, hogy összetévesztettél az édes jó apukáddal. Húzd el innen azt a retkes pöcsöd, különben elverlek, mint jégeső a libaszart. Megértetted, vagy mondjam világosabban? Furcsának találtam, de még csak nem is lettem túlzottan dühös. Ez persze nem jeleni azt, hogy buzi lennék. Korántsem. Mindössze csak ilyen lelkileg aberrált alakok inzultálását már nem veszem fel. Viszont ha nem takarodik el innen, belemártom a kést, az is biztos. A derekamra kifejtett erő alábbhagyott, elmúlt. A buzi eltakarodott. Még utoljára jól megjegyeztem a pofáját. Undorító volt. Hosszú szőke haj, rengeteg festék szemen, szájon. Fülbevalók, orrkarika. Flitteres estélyi ruha. A női nem megcsúfolása. Utánaordítottam, de a zene elnyomta a hangomat. Nem probléma. Felhajtottam a whiskymet és felálltam. A helyemért megindult a dögkeselyű mozgalom, de egy csöppet sem érdekelt az egész. Megcéloztam a budit. Az ember nem is gondolna rá, hogy a wc nem csak arra jó, amire eredetileg kitalálták. Én például most a hirdetőtábla funkcióját hasznosítottam. Beálltam egy szabad csésze elé és elővettem a... kék színű filctollamat. Szép nagy, nyomtatott betűkkel felírtam a csempére, hogy FRED CONLY, MAGÁNNYOMOZÓ. MINDEN KEDDEN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN ITT MEGTALÁLHATÓ DÉLUTÁN HATTÓL NYOLCIG. MÁSKÜLÖNBEN A LAKÁSÁN BÁRMIKOR. CÍM: ide még nem írtam semmit, ugyanis halvány lila fogalmam sem volt arról, hogy hol fogok lakni. Hogy hogyan szerzek lakást, azt már

41 sejtettem, de hogy hol, azt még nem. De a mai éjszaka folyamán még kiderítem azt is. Eltettem a tollat és megindultam kifelé. Az bejáratot azonban elállták. A transzvesztita, meg egy bőrcuccokba öltözött haverja. Meglendítettem jobb lábam, hogy ágyékon rúgjam a felém tartó bőrruhást, de egyből meg is bántam. A késemet kellett volna előhúznom, de nem akartam vérontást. Csak ha elkerülhetetlen. Eddig még nem az volt. Elkapta a lábamat és hátralökött, neki a falnak. Kicsit bevertem a fejemet, de nem fájt nagyon. Mindenesetre láttam, hogy itt gondok lehetnek, ezért összecsuklottam a fal tövében, és úgy tettem, mintha elájultam volna. - Na, ez már szopni nem fog. Ezt baszhatjuk! HAHAHA. Éreztem, hogy komolyan gondolják. Hát ha így van, akkor én is komolyan gondolok majd egy s mást. Véresen komolyan. Megfogtak kétoldalról és elkezdtek cipelni. Néhány másodperc múlva letettek valami keményre, de nem a padló volt az. Én egy lehajtott buditetőre gondoltam. Résnyire nyitottam a szememet, és meggyőződtem róla, hogy jól sejtettem. A hasamon feküdtem, úgy, hogy a lábaim terpeszben lelógtak a wcről. Valamelyik lehúzta a sliccét és odalépett a két lábam közé. Megfogta és felhajtotta a kabátom szárát, aztán a farmerom derekát markolta meg. Elkezdte volna leerőszakolni. Ezt a pillantot választottam ki, hogy feléledjek. Terpeszbe állított lábaimat teljes erőmből összecsaptam. Nekicsapódtak a buzi bokáinak. Nekem is fájdalmas volt, de reméltem, hogy a támadómnak is. Hát persze, hogy az volt. Üvöltve hátraugrott... volna, ha nem gáncsolom el. Nagyot csattant a padlón és fájdalmasan nyöszörögni kezdett. A transzvesztita volt az. Ezt már megfordulva láttam. Felugrottam, de a bőrruhás jobbegyenesével nem számoltam. Basznád meg! Visszaesésem közben lefejeltem az alacsonyra épített víztartályt. Minden megzavarodott egy pillanatra. A hasamba rúgtak. Fájdalom terjedt szét a testemen, kénytelen voltam az elviselhetőség kedvéért összegörnyedni. Csakhogy így sem volt jó, mert most meg a fejem lett a támadás célpontja. Csak ültem ott a WC-fedélen összegörnyedve és vártam a következő csapást. Elmaradt. Fölpillantottam. A bőrruhás a kijárat felé nézett és ordított. - Takarodj innen, amíg szépen mondom! Csövelj a nőiben! Annak, aki bejött, bizony isten fizetek egyszer egy pofa sört, ha egyszer találkozok vele. Bár belegondolva ez elég lehetetlen lenne, tekintve, hogy nem láttam, ki volt az. A neki köszönhető időt mindenesetre kihasználtam. Arra, hogy kikerüljek innen ennyi kis rövid idő alatt, nem láttam sok esélyt, inkább fegyver után néztem. Teljes erőmből megrántottam a lehúzóláncot. Kiszakadt a műanyag pöcökkel együtt, amihez hozzá volt erősítve. A víz megindult alattam. A bőrcuccos erre visszakapta a tekintetét. Az egész életmentő manőver nem volt hosszabb két másodpercnél. Felemelte jobb kezét, hogy rásújtson a fejemre. Kitartottam a láncot és a lecsapó kéz csuklója köré hurkoltam. Megrántottam, ahogy csak bírtam. Elég hülye ötlet volt. Az artéria összespriccelte a vadi új kínai ballonom. Nagyon örültem neki. Ordított, mint a fába szorult féreg. Elengedtem, majd hasbarúgtam, hogy hátratántorodjon. Átesett a földön fekvő testi-lelki barátján. Ő is nagyot csattant. Odaléptem hozzájuk és mindkettőbe belerúgtam egyet-egyet. Elindultam kifelé, de a bőrruhás elkapta a bokámat a sértetlen kezével. Ettől aztán nagyon bedühödtem. Meggyújtotta a bomba kanócát. Kirántottam a bokámat a szorításból és rátapostam. A buzi kis féreg ordított. Sose hittem, hogy az ember szája ekkorára képes szétnyílni. Pedig képes. Hajánál fogva felrántottam. - Nem fogsz te se, meg a barátod se többet fajtalankodni. Mondom, nem fogsz. Soha nem fogsz. Letérdeltettem egy csésze elé, úgy, hogy a feje fölé lógjon. Elővettem a késemet. A szeme rémülten elkerekedett. - Ebbe vérezhetsz - mondtam. Azután vágtam.

4. A kidobó nagy szerencséjére egészben kaptam vissza a Hibridet és a nagyapai örökségemet. Kissé gonoszan nézett rám, így kénytelen voltam én is gonoszan visszanézni. Élveztem, ennyi az egész. Visszaraktam a Hibridet a hátizsákomba, majd a Berettát a pisztolytáskába. A kés mostanra már nyomta a gyomromat, ezért azt is visszadugtam a combomon lévő tokba. Elindultam, hogy keressek egy

42 terminált. Mintegy kétszáz méternyi gyaloglás után rá is leltem egyre, amit már kissé megviselt a sok festék meg a rajta elnyomott csikkek milliárdja. Mindenesetre működött, és nekem ez volt a lényeg. Benyomtam a kártyámat és átkapcsoltam a telefon funkcióról a várostérképre. A felnagyított New York térképről kikértem az alagútrendszert. A kártyámról eközben cammogtak át a súlyos centek a telefontársaság számlájára. Hamarosan szegény leszek, mint a templom egere. A térképen megjelent a terminál helye. Mint kiderült, ez a rész, ahol most tartózkodtam, mintegy kétmillió ember(?)társammal egyetemben, a Keleti Szektor nevet viselte. Ebből a fogékonyabbak már rájöhettek, hogy az alagútrendszer négy részből állt, és mindegyikben nagyjából kétmillióan éltek. Valahogy át kéne menni egyszer az északi szektorba, ahol a „gazdagabbak” éltek. A nyugati részt nem kockáztanám meg soha, mert ott rohadt a négerek többsége, a délit meg főleg nem. Elég volt nekem nyolc év Japánból. A szektorok közötti közlekedés nem volt valami egyszerű, legalábbis a térképen mindenféle őrzött határvonalak voltak kijelezve. Egyszer azért majd megpróbálom. Addig is lássuk, mi van az északi részhez legközlebb eső szakaszon! Jó kis hosszú utcák, összekötve sikátorokkal. Mindenben követték a nagyvárosi szabályokat. Egyre jobb. Majd keresek valami csendes helyet magamnak. Kinyomtattam egy térképet a Keleti Szektorról, majd összehajtogattam és a zsebembe tettem. A kártyámon még mindig maradt négyszázkilencven dollár. Nem sok, de hát nem is akarok mindenért fizetni, nemde? Dede. Kimentem az útra és taxiért kezdtem el integetni. Mindkét oldalról őrült autósok húztak el mellettem, azt hittem, hogy elütnek. Az egyik ilyen őrült gyorshajtó megállt mellettem. Rajta a felirat: taxi. Megkerültem és beszálltam. Kétüléses Toyota buggy volt, a két ülés dróthálóval elválasztva. A sofőr egy kicsit se biztos a dolgában. Mikor be akartam csukni az ajtót, észrevettem, hogy nincsen belül kilincs. Értetlenkedve néztem a sofőrre. Ha hamarabb nézek rá, nem csodálkoztam volna se a rács, se az ajtó miatt. Raszta hajú néger volt (úgy tűnik, jutott belőlük ide is), arcába rengeteg szög szúrva. Mindegyik szögre vékony drót volt erősítve, amik hátra, a tarkójához futottak, egy kis dobozba. Felvonam a szemöldököm. A fickó megforgatta vérben úszó szemeit. - A gyógyszerem van benne. Az orvosom azt mondta, hogy nem vezethetek nélküle. Megnyomott a műszerfalon egy gombot. Az ajtó becsapódott. - A baj csak az, hogy már két napja nincs benne egy csöpp se. A kurva életbe. Körbekaptam a tekintetemet. Az én oldalamon nem volt semmi. Se biztonsági öv, se kesztyűtartó, se ablakleengedő. Egyszerűen csupasz volt az egész. És akkor a túloldalon ott ült az a fickó. Nagyot nyeltem. - Oké, oké. Csak nyugi. Ide vigyél el! - kihajtogattam a térképemet, majd a rácshoz nyomtam, és rámutattam találomra egy utcára az Északi Szektor határának közelében. A néger rámkacsintott. - Semmi probléma, csak várj egy pillanatig, míg rágyújtok. - Rendben, csak gyorsan. Semmi kedvem nem volt a szükséges időnél többet eltölteni ebben a járműben, egy idegroncs sofőr társaságában. Rágyújt a bagóra, azután mehetünk. Csak nyugi, Fred. Mit cidrizel? Talán tartasz valamitől? Vagy az a fene biztos hatodik érzéked súgott meg valamit? Ez az? Belenéztem a visszapillantómba (ez még megvolt), hogy láthassam az arckifejezésemet. Ennél azonban sokkal rosszabb látvány fogadott. Két baszott nagy fényszóró, nem is olyan messze, de pontosan a hátunk mögött. A kürtjel sem késett többet egy századmásodpercnél. Szinte nekiugrottam a rácsnak. - A metróvágányon parkolsz, baszd meg! Azonnal indíts, különben kinyúlunk! Éreztem, hogy majd’ kiugrik a szívem. A régi Fred Conly ennél mintha higgadtabb lett volna. Vagy nem? A néger komótosan eltette a gyújtóját, aztán hátrapillantott. Hangjában valami szörnyen bántó fásultság csengett. - Az áldóját, testvér! Hogy neked milyen igazad van! A metró még egyet kürtölt. Nem volt már olyan messze. A néger lazán elfordította a slusszkulcsot, de nem adott gázt. - Mi a fasz lesz már? Kérvényt nyújtsak be, te tetves nigger? Egyszerre nyomta be a gázpedált és az autósmagnó PLAY gombját. A kerekek pörögtek egy pillanatig, majd megugrottunk. Az utasteret betöltötte valami iszonyatosan kemény heavy metal. Nagyon hangulatos.

43 - Juhúú! Ez ám az igazi! A buggy nagyokat szökellve vágtatott előre a metró számára kijelölt helyen. Mögöttünk a vadász, vagy ha úgy tetszik, a király, aki visszakövetelte a trónját. Ha kell, mások élete árán is. - Menj már le, a kurva anyád! Nem látod, hogy gyorsabban jön? - Dehogynem, testvér, dehogynem. A bömöbölő zenén keresztül hallani véltem egy újabb kürtjelet. Uramisten! Miért pont engem sújtasz? Lehajtottam a fejemet és vártam, hogy mikor tér már le a sínekről az ujjongó sofőr. Úgy sejtettem, hogy az utolsó pillanatban. Vagy ha akkor sem, hát nem tudom, hogy mit csinálok. Pedig egyszerű. MEGHALOK. Kínomban még a hangszórókból bömbölő számot is élvezni tudtam. Sőt, ami azt illeti, már hallottam is valahol. Ismertem. Röhögni kezdtem én is a négerrel együtt, és miközben a visszapillantóból figyeltem a sarkunkban ügető szerelvényt, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne most Japánban. Kurva jó lenne. Egy pillanat múlva már teljesen fel voltam oldódva a zenében, dúdoltam. Úgy látszik, az agy így védekezik a nagy csapások ellen. Sokszor beválik, ha az ember figyelmét eltereli valami. Adós maradsz. Ez volt a szám címe. Nagyon szar egy szám volt. ...nem árt ha elgondsz, hogy meddig tart az élet. Mert holnap máris megjöhet a halálosztó fazon, és biztosan akkor, mikor éppen vered a faszod, és a szádba dugja a puskája csövét, majd vigyorogva megkérdezi: szerinted golyó vagy sörét? van benne. Ezért azt ajánlom, figyelmesen hallgass, és ha megjön a behajtó, ne te legyél a balfasz, hanem kapd elő a stukkert, és mindenki legyen halott, és majd akkor meglátod, milyen igaz volt a dalom. Egyet se félj mostantól Édes Egyetlen Öcsém, mert a tövénél megmarkoljuk a Halál kanócos pö... Néger sofőröm hirtelen jobbra rántotta a kormányt, és ez a manőver kirántott a metálra rappelő énekes bűvköréből. Eljött az a pillanat, amikor már az őrült sem bírta tovább a nyomást és megpróbált felugratni a padkára. A baj ott kezdődhetett, hogy ezt a kocsit nem ilyen dolgokra tervezték. Ott folytatódott, hogy a metró már a nyakunkon volt. Most háttal próbáltunk meg kimenni. Nekem már teljesen mindegy volt, hogy előre vagy hátra, csak ki akartam kecmeregni a csávából. A hátsó két kerék már fönt volt az úttesten. Ekkor csapódott nekünk a főnök. Egy pillanatig csak narancssárga szikrákat láttam mindenütt, majd pörögni kezdtünk. Azazhogy csak kezdtem. A motorházat és a vezetőülést egy az egyben leszakította a metrószerelvény és szikrazuhatagot csiholva tolta maga előtt. Az én oldalamat valószínűleg a rács védte meg. Ez azonban egy csöppet sem kárpótolt a biztonsági öv hiánya miatt. Mivel mást nem tehettem, próbáltam a rácsba kapaszkodni és a lábaimmal kitámasztani. Nem számoltam, hogy hány másodpercig voltam a levegőben. Azt meg főleg nem, hogy mennyit pörögtem. A gyors becsapódás azonban meggyőzött, hogy nem sokat. Annál messzebb repültem a sínektől. Ez volt az első dolog itt, aminek örülni tudtam. Ellöktem magamtól a kezemben maradt rácsot és feltápászkodtam. Az emberek csak távolról figyeltek, némelyikük még röhögött is. Mondhatom, szép. És még az ilyenek várják el, hogy ne lőjem le őket. Tettem néhány bizonytalan lépést, de annyira szédültem, hogy le kellett ülnöm a hideg aszfaltra. Mellesleg már nem is fáztam annyira. A távolból robbanás hallatszott. Nem is figyeltem oda. Ott dögöljön meg a nigger.

44 Belekukkantottam a hátizsákomba és nyugtáztam, hogy semmi sem tört el benne. Szuper. Nyögve felálltam, és elbicegtem eddigi legnagyobb ellenfelem legközelebbi megállóhelyéhez. Jó nagyot fogok pihenni, mihelyst sikerül lakást szereznem. Vagy építenem.

5. Kiválasztottam a megfelelő helyet. Az Északi Szektor közelében volt, csak néhány mérföldre a határtól. Egy zsákutca vége volt az. A közelben volt élelmiszerüzlet, meg egy-két nyugisabb bár is, ezért tökéletesen megfelelőnek találtam arra, hogy itt lakjak ezentúl. Már csak néhány dolog szükséges ahhoz, hogy ne a csupasz fal tövében aludjak. Bár ma este még biztosan nem fogok aludni. A technikai berendezéseket egy közeli építkezésről szereztem be. Az ott alvó egyetlen munkás ugyan fölkelt a jöttömre, de vitatkozni nem volt kedve. Lehet, hogy már hallott a vaddisznósörét áldásos tulajdonságairól. Meggyőző tulajdonságok voltak. Megígértem neki, hogy két napon belül mindent visszahozok, de tudtam, hogy ezt az ígéretemet valószínűleg nem fogom tudni betartani. Túlzottan sok olyan ígéretem volt eddig, amit nem tartottam be. Ezért süllyedtem ilyen mélyre. Kiválasztottam egy megbízhatónak tűnő Bobcat betonfúró gépet, méghozzá olyat, amivel a kifúrt betondarabokat is el tudtam hordani. A csomagtartójába pakoltam egy köteg villanykábelt, áramtól védő szigetelőkesztyűt, egy köteg dinamitot, biztosítékdobozt meg a hozzá való kellékeket. Tettem oda még egy lapátot, egy zseblámpát és egy kézi légkalapácsot is. „Hazafelé” menet a munkagépet leparkoltam egy műszaki bolt elé és vettem egy csillárt meg hozzá még két égőt. Vásároltam még egy komplett szerszámosdobozt is. Nem is kerültek ezek olyan sokba. Mozgalmas este elé néztem. Szerettem ugyan barkácsolni, szerelni, sőt a munkaköröm néha meg is kívánta a hasonló ismereteket, de azért ilyen nagyban még soha nem játszottam. A fal tövében leállítottam a gépet. Nagyszerű. Árnyékban volt, még közelről is alig látszott valami. A térképet böngészve megkerestem a szeméttelepet. Elmentem oda is. Találtam ott egy teherfuvarozót, aki hajlandó volt nekem segíteni. Tévedés, nem fenyegettem meg! Még fizettem is neki a szolgálataiért. Öreg Roadmaster teherautóján harmincöt dollárért építkezésem helyszínére szállított egy alig használt, kerek tanktetőt (halvány lila fingom sincs még ma sem, hogy mi annak a páncéltetőnek a rendes neve), egy öreg acélpriccset, amit valamilyen börtönből selejteztek ki, egy katonai szekrényt, amiben még fogasok is voltak, és azonkívül még két összecsukható kempingszéket, amin szakadt volt már a szövet és néhány rugó is hiányzott. És persze egy mocskos nehéz vasasztalt is odavitettem, amibe kartotéktartó fiókok voltak beszerelve. Ezek felújításához szereztem rozsdamarót és fehér festéket, a székekhez pedig micimackós ágyhuzatot és vadonás új rugókat. A fuvarozó, Jack Riley, megadta a telefonszámát is, hogy hívjam fel, ha szükség van még rá. Megígértem neki, bár a kártyámon már csak háromszáz dollár maradt. Egy nap alatt kétszát elvertem, de úgy tűnt, hogy megérte. Csak dolgozni kell egy kicsit. Valahogy csak fog menni, hiszen régebben még bírtam a fizikai munkát. Igaz, hogy utoljára ilyet tényleg nagyon rég csináltam. Más lapátolni és más meghúzni a ravaszt, meg egy elszabadult kocsiban bukfencezni. Majd meglátom! Amilyen rendes ember voltam, szóltam a környékben lakóknak, hogy ne lepődjenek meg, ha egyik pillanatról a másikra szétpattan egy üveg vagy repedések futnak majd végig a falon. Előre leszögeztem, hogy kártérítést nem vállalok. Igaz, sokan leanyáztak, de hát ez engem még soha semmiben nem gátolt meg. Az órámra pillantva meggyőződtem róla, hogy huszonkét óra negyvenhárom perc az idő. Akció indul. Felvettem a Bobcat-hoz tartozó biztonsági sisakot és ráirányítottam a négy reflektort a falra. Teljes erősségre tettem a fényt, hadd dolgozzon az akku. A masina füstöt okádva életre kelt. Előzőleg már megismerkedtem a karok funkciójával, ezért ment minden, mint a karikacsapás. Beindítottam a fúrót. Betondarabok csapódtak neki a műanyag szélvédőnek, de hát az ilyen üvegeket pont erre tervezték. Egyre mélyebbre fúrtam. Addig mentem, ameddig csak bírtam. Ez kb. egy másfél méter hosszú és húsz centi átmérőjű lyukat jelentett, aminek a végére egy kis mélyedést fúrtam. Szóval elég kicsi volt. Ekkor jött a dinamit. Volt annyi eszem, hogy Jack-kel nem a fal közvetlen közelébe tetettem a berendezéseket, így nyugodtan vágtam neki. Ha valaki eddigre már elaludt, hát azt most majd felébresztem. Begórtam a három összetekercselt rudat a mélyedésbe, ami a járat végén volt. Elővettem a gyújtómat és felpattintottam a tetejét. Ha már a kezemben volt, először is rápipáltam. A lángot még nem oltottam el, hanem odatartottam a gyújtózsineg végéhez. Jobb lesz egy kicsit hátrébb menni.

45 Leheveredtem néhány méterrel messzebb a fal tövébe és szippantottam egy jó mélyet a Camelomból. Fújtam egy nagy, kövér füstkarikát és figyeltem, hogy merre száll. A légnyomás darabokra szaggatta. Lobogtak a sisak alól előkandikáló fürtjeim. A cigim is majdnem elaludt. Több házban mozgolódást véltem hallani. Csak én vagyok az, Fred Conly, a ti új szomszédotok. Éppen a házamat építem. Kinyitottam a csomagtartót és kivettem a hatalmas légkalapácsot. Lecsúsztattam a kitágult üregbe és én is utánakúsztam. Keserves órák jöttek. Méghogy csak ma este nem fogok aludni! Soha nem fogok aludni. A percek olyan lassan teltek, hogy úgy éreztem, már évek óta ugrál a kezemben az a tetves fúró. Az ujjaim és a tenyerem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok. Vérhólyagok nőttek rajtuk és repedtek szét. Miért nem gondoltam arra, hogy kesztyűt is hozzak?! Gézzel többszörösen átkötöztem őket és magamba tömtem egy csomó fájdalomcsillapítót. Mikor úgy éreztem, hogy nem hatnak, egy erősebb, üveges fajtát vettem elő. Felszívtam az injekcióstűvel és vénásan belőttem magamat. Úgy éreztem, hogy elszállok tőle. A szívem úgy vert, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Egyre gyorsult a tempóm, és azt hiszem, hogy már teljesen kész lehettem, amikor a mentős a csöveket az orromba dugta. Azt ugyan nem tudtam, hogy ki hívta ki őket, de jelen pillanatban nagyon örültem neki. Próbáltam megkérdezni, hogy a tulajdonomat képező dolgokkal mi történt, ki őrzi őket, de meg sem tudtam mukkanni. Levontam a következtetést: még egyszer egyedül ilyet nem csinálok.

6. A kényszerpihenő egy hétig tartott, és úgy jöttem ki a kórházból, hogy szinte egy fillérem sem maradt. Benntartózkodásom ideje alatt Jack-et bíztam meg vele, hogy a hátizsákomat hozza be hozzám és vigyázzon a házra. Azt, hogy neki ezek után hogy fogok fizetni, még nem tudtam, de elhatároztam, hogy neki nem fogok csalódást okozni. A kórház előtt ott várt a Roadmaster. Most nem volt rakománya. Jack rám dudált, hogy siessek egy kicsit. Siettem is, mert nagyon hideg volt. Becsaptam a teherautó ajtaját és nagyot fújtatva elhelyezkedtem. - Hogy állítanak a dolgok otthon, Riley? - Semmi gond, Fred, mindent behordtam a lyuk belsejébe, és felszereltem a tankfedőt ajtónak, ahogy kérted. A targoncádat is visszavittem. Elég nagyot néztek. - A kurva eget! Elfelejtettem szólni, hogy a csomagtartóból pakold ki, amit én nem tudtam... hogy az Isten b... - Ne aggódj, nem a farkamban hordom az eszemet, ahogy te. Igenis szóltál. Érted? Nem felejtetted el. Végigkavartunk egy elhagyatott utcán. - Nem is tudom, hogy mit kezdtem volna nélküled, Jack. Biztosan kiraboltak volna. Köszönöm, százszor is köszönöm. Köszönetet mondtam valakinek. Szép kis ember lettem. Azért tegyük hozzá, hogy ez nem volt semmi. Mint ahogy Jack Riley sem volt semmi. Igazi, tősgyökeres amerikai. Mindenben az ellentétem volt: izmos, művelt, ápolt, becsületes. Barna haja szakállban folytatódott, ami gondosan volt nyírva. Szemei is barnák, olyan melegbarnák, amilyenek a barátságos embereknek szoktak lenni. Nem volt magas, olyan százhetvenöt ha lehetett, de hát ez nem is volt fontos. Fegyvert nem viselt, de értett legalább háromféle küzdősporthoz. És ami elég fontos volt most nekem: ismerte a Keleti Szektort, mint a tenyerét. Bár egyetemi képesítése volt, mégsem tudott elhelyezkedni egyik társaságnál sem. Talán azért, mert nem hagyta magát megkenni. Csak azért fogadott el pénzt, amiért megdolgozott. Márpedig a robotkarok tervezésén kívül csak az autóvezetéshez értett, ezért csapott fel teherfuvarozónak. Az évek során így megismerte a környéket. Talán úgy tűnik most, hogy ki akartam használni őt, de nem így volt. Ami azt illeti, valamiféle barátságot éreztem iránta, pedig még csak néhány napja ismertem. Persze mindenki tudja, hogy léteznek ilyen barátságok. És ki írja azt elő, hogy egy ősember magánnyomozónak nem lehetnek barátai? Senki. Még ez a szerencsém. A fényszórók egy falra estek, aminek a közepe táján egy tanktető helyezkedett el. Elég vagányul nézett ki. Kiszálltunk. Jack a kezembe nyomott egy kulcsot. Közelebb menve láttam, hogy a páncélra egy zár van forrasztva. Köszi Jack. Kitártam az „ajtót”. Súlya ellenére elég olajozottan mozgott. Lehajtottam a fejemet és beléptem. Már előre tudtam, hogy ilyen ajtó mellett az évek során görnyedt leszek, de egyelőre megtette

46 ez is. Amíg nem lesz pénzem egy rendesre. Merthogy ajtó még a szeméttelepen sem volt. Végignéztem a munkámon. Elég tűrhető volt. Kis kocka volt az egész, a sarkai lekerekítve. A bútorok középre helyezve. Bár amilyen kis lyuk volt ez, azt is mondhatnám, hogy a bútorok a szobában voltak. Jack is belépett. - Segítenél berendezni? Jack bólintott, úgyhogy belekezdtünk. A szerszámosláda nagy segítségünkre volt. A szoba bal falára, derékmagasságba fölerősítettük a priccset, a szemközti falhoz pedig odaállítottuk a szekrényt. Az asztalt és a székeket középre tettük. Felhúztam a szigetelőkesztyűt (tényleg, ezt is használhattam volna a fúrásnál!) és kibontottam a villanykábel csomagolását. Jack-kel közösen kivezettük és hozzászereltük az alagút plafonján végigfutó főkábelre. A lakáson belül rászereltünk egy transzformátort, hogy lecsökkentsük az ipari áramot házi használatra, meg egy konnektort és egy biztosítékdobozt. A helyiség plafonjának közepére felfüggesztettük a lámpát. Nagyot csodálkoztam, de működött. Ennek azonban az áramszolgáltató társaság nem fog örülni. Leülni egyelőre még nem tudtunk, csak priccsre, így ott kezdtük el hozzáfoldozni a micimackós huzatot a székek fémvázához. Az új rugókat is beszereltünk. Leugrottam a priccsről és elővettem a hátizsákomból a fő attrakciót: egy félbehajtott kartonlapot, amit még a kórházban vettem kezelésbe fehér papírcsíkokból kivágott betűkkel. Kimentem és a lyuk fölé ragasztottam sebtapasszal. Elgyönyörködtem benne még egy percig, azután bementem, hogy megigyunk egy üveg sört. Otthon, édes otthon. FRED CONLY, MAGÁNNYOMOZÓ, JÓ PÉNZÉRT CSALÉTEKNEK HASZNÁLHATÓ FASZFEJ. VÁLÁSI ÜGYEK, GYILKOSSÁGOK ÉS MINDEN EGYÉB. HÉTKÖZNAP BÁRMIKOR, HÉTVÉGÉN CSAK DÉLELŐTT. KÖSZÖNÖM, HOGY ENGEM VÁLASZTOTT.

II. RÉSZ - Köszönöm, hogy engem választott 7. Eltelt két kínkeserves hét, és senki sem jött hozzám, még csak azért sem, hogy megkeressem a kutyáját. Nem töltöttem lazsálással ezt az időt sem, hanem a házam felújításával törődtem: csákánnyal kiszélesítettem a bejárati ajtót (most már kényesen ügyeltem a kezemre és arra, hogy pihenjek, bár a fanyél még így is feltörte a kezem), és vettem egy normális acélajtót is. Ezzel, valamint egy műbőr fotellal és egy orosz tévékészülékkel együtt százötven alá csökkent a pénzmagom. Szabad estéimen vagy a bárokat jártam, és festettem fel a budifalra a címemet és szolgáltatásomat, vagy Jack-kel söröztem és mélyítettem a kapcsolatomat. Nagyon fontosnak éreztem, hogy legyen mellettem valaki, aki ismeri a terepet, ha véletlenül kapok egy munkát. Megkérdeztem tőle, hogy nem akar-e velem dolgozni? Hiszen olyan magánnyomozókat még nem látott a világ, akik Roadmaster öttonnás teherautóval furikáztak volna egy nagyra sikeredett egérlyukban. Azt felelte, hogy majd gondolkodik rajta. Persze csak akkor, ha felezünk. Már hogy a picsába ne, feleltem? Az az éjszaka is nagy ivászatba fulladt, mint ahogy a legtöbb. Nem csoda hát, hogy karácsony előtt két héttel már csak ötven dolcsim volt. És még mindig sehol senki. Pedig az utca bejárata mellé is szereltem egy hirdetőtáblát. Nem értem. Éppen azon gondolkodtam, hogy felkerekedek - az órám szerint már este hat volt -, amikor döngettek az ajtón. A rohadt eget, hát miért szenvedtem két órát azzal a kurva csengővel?! Felugrottam a fotelból és elkiáltottam magamat, hogy jövök. Gyorsan megnéztem magamat a tükörben, kicsit balra igazítottam a hajamat, begyűrtem az ingemet, majd az ajtóhoz léptem. Megmarkoltam a kilincset. Ha nem ügyfél lesz, feldugom magamnak a csákány nyelét. Ilyen fogadalom után nem csoda, hogy mekkora kő esett le a szívemről, amikor egy igen csinos nő lépett be tyúkszaros kis lakásomba.

47 8. Elnyomtam egy széles, amolyan hamisítatlan Conly-mosolyt. A rosszfiúk általában ezután ütöttek. - Fogadok, hogy Fred Conly-t keresi, hölgyem! Üljön le ide, kérem. Elnéztem, ahogy letette a formás seggét a műbőr fotelomra. Én a szemben lévő micimackós székben foglaltam helyet. Megköszörültem a torkomat. Ujjaimat összefontam a derekamon és belemeredtem világoskék szemeibe. Ő is visszabámult, majd kinyitotta a kézitáskáját és kivett egy fényképet. - A férjemet akarom megkerestetni. Igen, megkeresem, bárhol is van, csak tejelj! - Netán eltűnt? Khmm, elnézést, csak egy kis poén volt. - Nem szeretem az ilyen poénokat. Hát hogyne, kisanyám, nálad a pénz, így hát ezentúl én sem szeretem őket. Elkaptam a tekintetemet és kihúztam egy fiókot. Kivettem belőle egy fehér lapot. - Folytassa, kérem. - Rendben. A férjem már két napja nem jött haza. Tudja, tegnap ez nem lett volna furcsa, mert szólt, hogy túlórázni marad, de hát ha már ma sem jött haza, akkor úgy gondolom, valami baj lehet. Főleg azért, mert a munkahelyén azt mondták, hogy nem is maradt bent túlórázni. - Ha megbocsájt, mi is a férje foglalkozása? - Fogorvos. - És a fogorvosok szoktak túlórázni? Mert, lehet, hogy hülyén hangzik, de eddig fel sem tételeztem róluk. Nem gondolja, hogy egy kicsit jobban oda kellett volna figyelnie aznap? A férjnek nem kellett kitalálnia túl nagy hazugságot, ha az asszony ennyire bunkó. Valószínűleg a szeretőjével lehet most is. Megunta a szép, de totál hülye feleségét és egy szép, de okos nőt szervezett be magának. Ez könnyű meló lesz. Erre elkezdett sírni. Megcsóváltam a fejemet és adtam neki egy alig használt zsebkendőt. Amíg szipogott, megnéztem a fényképet. Kishíján eldobtam. Ilyen ronda embert még rémálmomban sem láttam. Nem lesz nehéz megjegyeznem. Egy életre. - Na, kedvesem, ne sírjon. Így sohasem találjuk meg a férjét... - És akkor - rámjött a nevetőgörcs - bejelenti, hogy én is hülyének nézem, mint mindenki. Gondoltam, hogy már hogyne, baszd meg, mikor tényleg olyan bunkó vagy, mint a föld? - Talán nem kellene ennyire trágárul előadnod ezt az egészet, Fred. Értem én akkor is, ha nem beszélsz csúnyán, baszd meg. Kidobtam a csikket a Roadmaster ablakán. Fújtam egy adag füstöt, azután folytattam a beszámolómat. - Megkérdeztem, hogy gyanakszik-e házasságtörésre? Nem. Oké, ha nem, hát nem. Ez persze, mondanom sem kell, még nem zár ki semmi ilyesfélét. Bár nekem bőven megtenné ez a nő is. Gyanakszik egyáltalán valamire vagy valakire? Nem, Őnagysága nem gyanakszik. Mi az, hogy gyanakszik? - most már valósággal fetrengtem a röhögéstől. Annyira mulattatott, hogy majd kiröhögtem a belemet. - Mondott egyáltalán még valamit? - Ja, azért néhány dolgot sikerült kiszednem belőle. A csávót, említettem egyébként, hogy Matthew Looring-nak hívják, szóval a csávót utoljára akkor látták, amikor tegnap délután negyed ötkor elhagyta a rendelőt. Én azért felhívtam a rendelőt és kiderítettem, hogy találkozott ott valakivel, így majd oda is el kell menni a fiú apósa után, hogy pontos személyleírást kapjunk. Már ha lehet. - Tápos ez az após? - Ja, szerintem a Keleti Szektor egyik leggazdagabb embere. Nem értem, hogy eddig miért nem költözött fel, hiszen akármibe fogadnék, hogy futná rá a vén zsugorinak. Máskülönben ingatlanügynök. Egérlyukakat árul, méghozzá minden szektorban! Jó, mi? - Remélem, jó sok pénzt kértél el a szolgálatainkért. - Ja. Megszagoltam, hogy gazdag az após, ezért úgy átbasztam, mint szart a palánkon. Órabérben kérek húszat. - Viccelsz? Csak az apósához két óra az út, onnan a rendelőbe meg még kettő. Ha a lakásukba is elmegyünk, az még egy fél! És akkor még nem is beszéltünk senkivel! Te aztán jól átbasztad a libát! - Kérlek, tartózkodj az ilyen trágár megnyilvánulásoktól!

48 Végigröhögtük az egész utat. Főleg, miután Jack is megnézte a fényképet. Azt merte állítani, hogy ő még akkor sem ülne bele abba a székbe, ha ez a Matt lenne az egyetlen fogorvos a világon. Mélységesen egyetértettem vele.

9. Megálltunk a LOORING INGATLAN felíratú kirakat előtt és kiszálltunk. A kirakatban összkomfortosnak éppen nem kinéző lyukak fotói voltak láthatóak, persze belülről. Kimeresztettem a szemeimet és Jackre néztem. - Nézd csak ezt meg! - böktem rá egy kétszobás kis lakás fotójára. - 800 dollár berendezéssel. - Ez azt jeleni, hogy én összeloptam mintegy 400 dollárt? - Hát ha nem is teljesen azt, de mondhatjuk úgy, hogy elég sokat takarítottál meg azzal, hogy mindent magad csináltál, illetve újítottál föl. Igen, így a helyes. Beléptünket kis csengő csilingelése jelezte a pult mögött ülő százéves asszonynak. Ránk emelte tekintetét. Vajon miért nem csináltat magának egy olyan szemüveget, amin nem látszik meg ennyire, hogy hány dioptriás? Pedig lehet bármelyik látszerésznél. Mindegy. Elővettem a működési engedélyemet (köszönet minden jakuzának és a pénzüknek) és az orra alá nyomtam. - Fred Conly nyomozó vagyok, ő pedig itt a segédem - ránéztem és kacsintottam -, Mr. Riley. Mr. Looring-gal szeretnénk beszélni. Akár be is viheti ezt neki. Amíg bement, lecsücsentünk egy-egy fotelra. Meglátszik, hogy van mit a tejbe aprítani... - Figyelj, Jack, és tanulj. Megmutatom, hogy hogyan lehet a lehető legtöbb információt kicsikarni az ilyen... - Ki ne mondd! - Szóval az ilyen emberekből. Bentről egy mély, ideges hang hallatszódott ki. - És mit akar ez a Conly seggfej? Azt nem merte megmondani? Ha már a fejnél tartunk, majd megemlítem neki a fia fejét. Bár ki tudja, lehet, hogy az apjára ütött. Máskülönben meg hogy lehet, hogy nem tudja, miért vagyok itt? Talán neki nem szólt Mrs. Looring, a Buták Úrnője és Randák Felesége? Ez elég könnyen elképzelhetőnek tűnt. - Jöjjenek be, uraim. - Köszönjük. Befelé menet Jack belesúgott a fülembe. - Fred, nem lenne jobb, ha én beszélnék? Te talán túlzottan elragadtatod majd magad... - Szó sem lehet róla. Azért kapod a pénz felét, hogy én beszéljek. Bent egy hatvan év körüli, nagydarab, de szívósnak tűnő férfi fogadott bennünket. És a lényeg az volt, hogy a fiú az anyjára ütött. Igen! Minden kézfogás nélkül beparancsolt minket két hasonló fotelba, mint amilyenek kint voltak. Milliárdokkal drágábbak voltak, mint az enyém otthon. Jack leült a baloldaliba, de én odálltam a férfi elé. - Az engedélyemet kérném. - Ha lenyomoznám, nem lenne hamis? - Biztosíthatom, hogy még akkor sem tudná rábizonyítani, hogy hamis, ha történetesen az lenne. - Nem tetszik a modora, Conly. - Úgy látszik, ez családi vonás. Nade! Ekkor megakadt a szemem egy gyümölcsöstálon, ami az asztal szélén helyezkedett el, és legalább háromféle gyümölcs volt rajta. Felkaptam egy piros almát és beleharaptam egyet. Leültem én is a fotelomba és élveztem, ahogy a zamatos gyümölcs húsa hersegett a számban. Jack és Looring tátott szájjal néztek rám. - Tudja, Mr. Looring, nagyon jó ez az - nagyot nyeltem - alma. Rég ettem ilyet. Japánban mindig csak azzal a kibaszott hallal tömték a fejemet... - Elég volt, Mr. Conly, térjen a tárgyra, vagy takarodjon innen! - ugrott fel ültéből az öreg. Lenyeltem a falatot és előhúztam a fényképet. Az orra alá nyomtam.

49 - Mondjon el a lehető legtöbbet ennek az embernek a szokásairól, meg mindent, ami érdekelheti a magunkfajta magánnyomozókat. - Miért? Megcsóváltam a fejemet és beleharaptam az almába. - Nézze, Looring, én megpróbálok magával emberi módon beszélni, de ha nem megy... Szóval? - Ez a fiam. - Egek! Nem arra kértem meg, hogy mondja meg, ki ez, hanem arra, hogy a szokásairól beszéljen. Olyan nehéz ezt felfogni, ember? Jack már feszengett a széken. Lehet, hogy klotyóra kellett mennie. Befejeztem az almámat. Beledobtam a sarokban álló szemeteskosárba. - De hát mégis mi van a fiammal? Társam szólalt meg helyettem, mikor már nyitottam a számat. Kicsit dühös lettem ezért rá. - A fia eltűnt. Azazhogy nem ment haza már két napja. Ezt a felesége mondta nekünk, ő bízott meg minket a kereséssel. Tudja, azt hazudta, hogy túlórázni lesz, de a munkában tovább nem maradt, hanem ismeretlen helyre távozott. Egy férfivel is beszélgetett eltűnte előtt, ezért szeretnénk tudni, hogy hová szeret járni, és hogy kik a barátai. Hitetlenkedve néztem Jackre. Mit képzel ez magáról? Na, sebaj, így tanulbele. - Rendben, rendben. - Meglazította sötétszürke nyakkendőjét - Lássuk csak... Úgy tudom, hogy munka után mindig rendesen hazamegy, esetleg hétvégenként Emilyvel szórakoznak egy kicsit valamelyik igényesebb bárban. Esetleg havonta egyszer feljárnak a barátaikhoz, akik fönt maradta... - Azt akarja mondani, hogy fölszöknek a felszínre? - vágtam bele a szavába. - Már hogy képzeli? - szemöldökei összeszaladtak – Természetesen átlépőigazolvánnyal. Hogy gondolhat ilyet, fiatalember? - Szóval van egy ilyen kártya, vagy kettő? A feleségének is van? Vagy elég egy? - A kurva eget, fogja már be! Nincs kettő, csak egy van! EGY DARAB! - Hol szerezhetek ilyet? - Takarodjanak! Mr. Riley, vigye innen a társát vagy kidobatom! - Gyere, Fred. Jack megfogta a bal karomat és húzni kezdett. Hagytam magamat, de még vetettem egy utolsó (gonosz) pillantást az öregre. Megfordultunk és kifelé indultunk. - Figyelmeztetem, hogy én is megbízok egy nyomozót, méghozzá magánál sokkal értelmesebbet. Egy fillért sem fog látni a családomtól. Visszaugrottam a szobába. Mindkét öklömet az íróasztalra csaptam és előrehajoltam. Fölment a pumpa. Valakinek mindig sikerül kihoznia a sodromból. Igaz, nincs sok türelmem. - Mi a faszt képzel, ki maga? Az Atyaúristen? Hát megmondom én, ki maga! Egy pitiáner, kivénhedt ingatlanügynök, aki rosszabb egy féregnél, és ami a legrosszabb, már elvesztette minden hírnevét és lekényszerült a mocsokba! Ez maga! És most... - benyúltam a hátizsákomba. Looring térdre esett. - Vá-várjon. Oké, nyugodjon meg, Mr. Conly. Önnek teljesen igaza van! He-he. Nem gondoltam egy szavamat sem komolyan, amit az ön, szóval amit az ön háta mögött mondtam. Érti? Sőt, tudja, hogy mit javaslok? Ha huszonnégy órán belül előkeríti a fiamat, még prémiumot is kap, mondjuk négyszáz dollárt. Re-rendben? - Ötszáz. - Négyszázat mondtam volna? Ötszázat akartam. Ötöt. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy fegyvert fogjak rá. De hát ezek azok a dolgok, amikre Jack és a többi hasonszőrű ember sosem fog rájönni.

10. Megfogódzkodtam a Roadmaster oldalára szerelt létrában és felhúztam magamat a méter magasan elhelyezkedő utasfülkébe. Becsaptam a vaskos fémajtót és elhelyezkedtem a bársonyanyaggal bevont három ülés jobb szélső tagján. - Ez a szar anyag minden szőrt összegyűjt. Jack felém fordult és olyan képet vágott, mint aki kurvára nem érti, amit magyarázok. Mélyen a

50 szemeimbe nézett, láthatólag feldúlt volt. - Miről beszélsz? - Erről a sötétpiros porfogóról, erről itt. - böktem a seggem alá a mutató ujjammal - Cseréld le. - Mert ha nem, akkor megfélemlítesz, mint azt ott bent? Sóhajtottam egy mélyet és bámultam magam elé. Pont, mint az anyám volt. Mindenbe beleugat. Az ember nem teheti azt, ami neki tetszik, mert mindig ott van egy Mrs. Susan Conly vagy egy Jack Riley, aki az orrára köti, hogy hogyan kéne. Ha meg nem kötik, akkor durcáznak. És ezt még jobban utálom. Köszönöm, nem kérek egyikből sem. Oldalra sem fordítva a fejemet, elkezdtem a magyarázkodást. Persze ez olyan volt, mintha egy falnak meséltem volna el, milyen szar napom volt, de azért senki ne mondja, hogy nem próbáltam meg. Fred Conly mindent megpróbál. - Nézd, nagyon szeretném, ha nem kezdenéd itt nekem felmarni a szart, mert arra igazán, hmm, hogy is mondjam, allergiás vagyok. Láthattad, sőt még hallhattad is, hogy használt a módszer. Nekem ez a fontos, mert ez hoz pénzt a konyhára. Neked is, mert neked is ez hoz pénzt a konyhára. Akkor meg mi van? He? - odakaptam a fejemet, mert mondani akartam valami csúnyát, de félúton meggondoltam magamat. Az nem használna. - Máskülönben, csak hogy megnyugtassalak, nem volt szándékomban egy ujjal sem hozzáérni. Ez így rendben van? Helyette a teherautó öblös motorhangja felelt. Elvigyorodtam. Ez az a fajta mosoly volt, amit csak az ilyen alkalmakra tartogattam. Sok-sok hétbe került, mire sikerült leutánoznom azt a Jockey-pofát, de sikerült. A tükörbe pillantva elégedetten tapasztaltam, hogy még most is ugyanolyan szép, mint régen. Csak a fogaimon kellene fehéríteni egy kicsit és rögtön tökéletes lenne. - Pucoljunk akkor abba a tetves rendelőbe! Hátrahajtottam a fejemet és behunytam a szemeimet. Nem akartam aludni, á, nem, csak a szemeimet pihentettem. Dübörögve haladtunk keresztül a mocskos utcákon, már legalább húsz perce, amikor felébresztettek álmomból. Ez még önmagában nem is lett volna gond, ha nem fél tucat 12 millis gépágyúlövedék teszi. De azok tették. A szélvédő négy helyen megroncsolódott, és Isten a tudója, kevés híja volt, hogy a golyók nem törek át rajta. Így viszont megúsztuk. Az első kört. - A jó kurva életbe, hát ez meg hogy került ide? Egyáltalán hogy engedhetnek alagútba helikoptert?! ezeket persze inkább magamtól kérdeztem, mint Jacktől. Csak úgy, a helyzet súlyosságának nyomatékosítása érdekében. Amellett persze még elég jól is hangzott. Nem volt azért olyan nagy az a helikopter, inkább csak hosszú. Az biztos, hogy két személyes volt: egy ember a műszereket kezelte, egy meg azt a rohadt gépágyút. Szerencsére csak egy csövön jött a forró áldás, így nem kellett attól tartanunk, hogy szarrá megy a Roadmaster alattunk. De azért én mégis tartottam tőle. A gép elrepült mellettünk jobbról, így bepillantást nyertem a belsejébe. Két baszottseggű, húzottszemű gringó ült benne. Tovább megyek: japánok voltak. Juhú! Ideértek Mitowaski helyi legényei! Helikopterrel teherautó ellen! Ezt nevezem, bátor dolog! Lejjebb húzódtam az ülésemen, úgy, hogy a hátsó szélvédőn beérkező golyók ne tépjék szét az agyam. Szükségem volt még rá. Bár ezt sokan nem hitték volna el. Beletúrtam a hátizsákomba és kihúztam a puskámat. Jack balra rántotta a kormányt és én nekicsapódtam az ajtónak. A fejem nagyot koppant az ablaküvegen. - Máskor figyelmeztess, mielőtt ilyet csinálnál, baszd meg! - Pofa be... A turbinák zaja elhaladt fölöttünk, és a teherautó teteje behorpadt. Legalább öt helyen. Mintha Óriás Gyurka megbökdöste volna az egyik ujjával a tetőt. Bejöhetek? Előttünk emberek rohantak az úton, sikoltozva, átkozódva. Még lejjebb húzódtam, már el is felejtkeztem a puskáról. Most csak a közvetlen biztonságommal törődtem. A padlóról ordítottam föl Jacknek.

51 - Elütsz valakit, vagy ami még rosszabb, felborulunk és... Elakadt a szavam, mert belegondoltam az egészbe. Nem öreg az ember még negyven éves korában, csak már nem fiatal. Az nem számít lószart sem, hogy lassabban ütsz, mint egy húszéves, vagy hogy nem vagy képes normálisan futni. Szúr az oldalad, pihensz egy kicsit. Megütnek, majd csak utána ütsz (lesz egyáltalán utána, teszik fel sokan a kérdést). Mondom, ezek nem fontos dolgok. Csak annak a jelei, hogy öregszel. Az igazi gond itt a személyiségeddel van. Beindulnak a védekező ösztöneid, amik arra késztetnek, hogy lehúzódj a kocsi aljára vagy valami más fedezék után nézz. Emlékszem én még olyan időkre, hogy nem érdekelt az, hogy mennyivel megy a seggem alatt a járgány, csak mentem és beleröhögtem a halál arcába. Ahogy a dalban is van: egyet se félj, édes egyetlen öcsém... Most meg olyan dolgokon gondolkodok, hogy milyen messze fog a vérem elspriccolni, mikor egy felhajlott fémdarab felvágja az ütőeremet? Megmondom én, kurva messzire. Tudom, hiszen spriccelt már néhány artériám messzire. Érdekes, akkor nem törődtem ilyen hülyeségekkel. Csakhogy most már egyáltalán nem tűnik hülyeségnek a dolog. De nem ám! Ez az, amiért nem szeretek negyven éves lenni. Mert el kell fogadni ezeket a dolgokat. Törődni az ártatlan emberekkel is. Néhány hússzállító meg biztonsági őr most nagyokat röhög rajtam, de nem érdekel, mert így van. Keményen megmarkoltam a Hibridet és elhatároztam, hogy nem hagyom magamat. Felpattantam és kirúgtam a szélvédőt. Az egész egyben kiesett a keretből. Jack hüledezve nézett rám. A helikopter éppen fordult. Vállamhoz emeltem a puskát és lőttem. Még csak nem is céloztam. A sörétek szikrákat szórva pattantak le a lemezről. Láttam, hogy itt nincs mit tenni. Jobb lesz inkább pucolni. És most aztán tényleg annyi a gyalogosoknak. Újra a magam ura leszek. - Taposs bele, testvér! Elhúzunk innen a picsába. - Az ülésed alatt. - Mi van? Reflexből hajoltam le. A piros bársony megtelt lyukakkal. A vállamat is súrolta egy golyó. Fájt is egy kicsit. - Mi van az ülés alatt? A Roadmasteren nagyot döndült valami, a kerekek a levegőbe emelkedtek és egy pillanatra visszatértek az artériás képeim. Azután elmúltak, ahogy az a csaj is, akinek a keze berepült az utastérbe. Az ujja tele gyűrűkkel. Ezt Isten küldte! Felálltam és előredöntöttem az ülésemet. Nem hittem a szememnek. - Nem arról volt szó, hogy te egy csendes, nyugodt gyerek vagy? Az arcán tisztán látszott, hogy élvezi. Én is élveztem. Élveztem hát, csakhogy legutoljára két hete egy japán kurvától, és mondhatom, hatalmas volt, ellőttem legalább fél méterre, ami ugye nem semmi, tekintve, hogy ennél messzebbre csak egy... Artéria visz el. Már megint. És ez az egész egyáltalán nem tetszett, nem, rohadtul nem. A kedves, rendes Jack Riley ott ül a volánnál, és élvezi, hogy tizenéves csajokat gázol el, és hogy az újdonsült barátja (aki már igen sokat köszönhet neki) elképedve nézi a kezében az imént még az ülés alatt lapító rakétavetőt. Merthogy az volt. Egy kicsi, de hatásosnak tűnő rakétavető. Direkt az ilyen helikopterekhez találták ki. Gondolkozni azonban nem tudtam tovább, mert újabb sorozat csapott le, ezúttal a Roadmaster oldalára, sőt, így jobban belegondolva a tankjára. Az kurva élet, hogy a tankjára. És csak pár centin múlott. Ráfektettem a vállamra és ránéztem Jack-re, majd a helikopterre, ami ismét forduláshoz készülődött. - Nem kell magyarázkodnod. Én sem mondtam el azért mindent magamról. Többek között azt sem, hogy még életemben nem volt rakétavető a kezemben. Ez mondjuk nem tűnik olyan nagy problémának más szemében, pedig az. Merthogy ezen is van ravasz, meg a puskán is, ez igaz, de ez olyan, mint ha a lovat a lódarázshoz hasonlítanám. Mert a baj ott volt, hogy nem tudom, hogy mekkorát fog visszarúgni. Jó nagyra számítok. Ha ugyanis csak egy kicsit is visszarúg (márpedig vissza fog), akkor már eltér a rakéta attól a pályától, amire eredetileg céloztam. Ez volt itt a baj. Ráadásul a végét még ki is kellett fektetnem a felőlem lévő ablakon, hogy ne robbanjunk fel a kicsapó lángoktól. Így aztán meg elég nehéz volt célozni, és ha ehhez még egy jó kis visszarúgás is jön, akkor nem valószínű, hogy sikerül a dolog. Valószínűbb, hogy egy ház úgy fog kinézni, mintha tataroznák. Az is lehet, hogy a lökés egyszerűen kiviszi majd a kezemből a fegyvert. Meglátjuk. Ilyen sok gondolat fordult meg a fejemben századmásodpercek alatt, így láthatólag a helikopter nem

52 mozdult egy cseppet sem. Jóóó! A várható irányvonala elé céloztam néhány méterrel. A rakéta valahol közvetlenül Jack orra előtt fog elhúzni. Csak meg ne ijedjen. Még szerencse, hogy a szélvédővel nem kell törődnöm. Meghúztam a ravaszt. A fegyver nagyot rúgott. Sokkal nagyobbat, mint amire számítottam. Szinte berántotta az elejét az utastérbe. Itt fogunk megdögleni. Most, azonnal. Ekkor hallottam először ISTEN hangját. A rakétavető tényleg kiesett az ablakon.

III. RÉSZ - Közjáték Istennel 11. Az idő megint lelassult, és láttam, hogy a rakéta semmiképpen sem fogja a koptert eltalálni. Annál inkább Jack-et. Ha az élet egy vicc, hát most jön a poén. És úgy tűnik, hogy ez egy kurva szar poén lesz. Ekkor merevedett ki a kép. EGYÁLTALÁN NEM OLYAN, MINT A PISZTOLY, MI? SEMMI KÖZE A LÓNAK A LÓDARÁZSHOZ, JÓL MONDOM? Ezek az én gondolataim voltak. Ló és lódarázs; ezt használtam a... IGEN, TUDOM. MINDENT TUDOK RÓLAD. ÉN TETTELEK HÍRESSÉ. Ha ez igaz, apafej, akkor te vagy az Isten, akit mindig káromlok, amikor csak tehetem. BIZONYOS ÉRTELEMBEN IGAZ, AMIT MONDASZ, HISZEN ÉN FELETTED VAGYOK. AZ íRÓD. Akkor ebből a szarból írjál ki, haver, ha tudsz! Mellesleg meg takarodj innen a picsába. Nem tudom, hogy hogy kerültél ide, de amint kikerülök ebből a mázsa szarból, leszkenneltetem az agyamat, és ha megtalálom az üzenettovábbító chipet, lenyomozom, hogy mikor raktad oda, és hogy ki a franc vagy! NEM FOGSZ TALÁLNI SEMMILYEN CHIPET, MERT NINCS. Megmondtam, hogy takarodj! Fontosabb dolgom van most. MEGHALNI? EZ AZ, AMI ANNYIRA FONTOS? NEM HITTEM, HOGY AZ A JAPÁN ÚT ENNYIRE MEGVISEL. HA TUDTAM VOLNA, NEM KÜLDTELEK VOLNA EL ODA. EGYSZERŰEN LEÁLLÍTOM A ZSARUKAT, ÉS TE ÚJRA ITTHON VAGY. Na, ezt most már hagyd abba, mert nem érdekel! Takarodj, különben... NE HEVESKEDJ, ÚGYSEM TUDSZ MIT TENNI. MINT MÁR MONDTAM, ÉN IRÁNYÍTALAK... DE BIZONYOS MÉRTÉKIG AZÉRT NEKED IS VAN EBBE BELESZÓLÁSOD... Már hogyne lenne? Úgyhogy mindjárt bele is szólok, ha nem húzol innen, de gyorsan. Önkéntelenül szétnéztem és megrémültem. A rakéta a levegőben, Jack a kormánykerékre hajolva. A helikopter fordul. A lábamnál gyűrűkkel teleaggatott kéz. Mellettünk Joe Optikája, előtte emberek. A levegőben megdermedt füst. Balra jónéhány méterrel egy metrószerelvény. Ablakain emberek bámulnak a jakuzák gépére. ÉN MUTATTAM MEG NEKED EZEKET, HOGY FELFOGD, IGAZAT BESZÉLEK. ÉS MELLESLEG ÜZLETET AJÁNLOK, BÁR TUDOM, HOGY NINCS VALAMI JÓ ÜZLETI ÉRZÉKED. Ó, HOGY IS NE TUDNÁM? Valami arra kényszerített, hogy higgyek neki, bár nem akartam. Meghallgattam. A DOLGOT KETTEN CSINÁLJUK: ÉN KITALÁLOM, HOGY MEKKORA SZARBA KEVEREDJ, ALAKÍTOM AZ ESEMÉNYEKET, UGYANAKKOR TE HAJTOD VÉGRE A DOLGOKAT. TE GONDOLKODSZ, OLYKOR BIZONY NEM ÚGY, AHOGY ÉN AZT ELVÁRTAM VOLNA. FÁJ EZ NEKEM. AZT KÉREM, HOGY TÉGY EZ ELLEN. SZÉPEN KÉRLEK, KÜLÖNBEN KÉNYTELEN LESZEK MEGSZÜNTETNI TÉGED ÉS MÁS UTÁN NÉZNI. OLYAN UTÁN, AKI KÉPES NORMÁLIS LENNI. Mégis mi ez? Mire gondol? NYUGODTAN TEGEZHETSZ, ELVÉGRE SZOROS A KAPCSOLATUNK. CSAK ARRA KÉRLEK, HOGY LEGYÉL OLYAN, MINT RÉGEN. NE GONDOLD MAGAD ÖREGNEK. FIATAL VAGY. ÉLJ ÚGY, MINT RÉGEN. NE TÖRŐDJ A TÖBBIVEL. CSAK AMOLYAN DRÁMAI KELLÉKEK. HA ÍGY TESZEL, MEGÚSZOD, ÉS ÉN SIKERES MARADOK VELED. NEKEM EZ NAGYON FONTOS LENNE.

53 Ami azt illeti, én vastagon leszarom, amit gondolsz! Sőt, tudod, mit mondok neked? Kapd be! És húzz el, ez az utolsó figyelmeztetésem! HA-HA-HA. MÉG MINDIG NEM FOGTAD FEL? A CSELEKMÉNYT ÉN ÍROM, TE CSAK VÉREHAJTOD AZT, AMIT ÉN AKAROK. ELLENKEZHETSZ, NÉHA AKÁR MÉG BE IS ÚJÍTHATSZ, DE ÉN AKKOR IS OTT VAGYOK. NEM FOGSZ TE ITT SEMMI OLYAT CSINÁLNI, AMI ENGEM SÚLYOSAN ÉRINTENE. AZÉRT VISZONT HARAGSZOM, HOGY JAKE SILVERT ELINTÉZTED. DE FÁTYLAT RÁ. CSAK ANNYIT KÉREK, HOGY CSINÁLJ MINDENT ÚGY, AHOGY ÉN AKAROM. ÉS AKKOR MINDKETTEN JÓL JÁRUNK, ÉS MÁS MÉG CSAK A NYOMUNKBA SEM ÉRHET. Valahogy nem kedveltem az olyan alakokat, akik kéthetente egyszer nyúltak a történetemhez, és akkor is holmi 3k-val akarják kiszúrni a szemem, arra hivatkozva, hogy fontosabb dolguk is van. Tanulni? Ne röhögtess, seggfej. Azt mondod, hogy én cselekszem, de nagyjából a te akaratod szerint? Akkor ezt figyeld! Amit ezután tettem, egy másik hang tanácsára cselekedtem. Fred Conly hangja volt az. Vagyis az enyém. Azt azonban nem tudtam, hogy miért ilyen őrült ötlettel rukkolt(am) elő. Az orvosok majd kereshetik a magyarázatot.

12. Amikor rakéta elhúzott Jack orra előtt, már a számban volt a Beretta csöve. Akkor vettem elő, amikor az idő megdermedt. Tiltakozott az a fasz, de nem érdekelt. Csak így lehettem ismét a magam ura, mint régen, még a Hullámvasút-effektus előtt. Azért a tanácsát megfogadom. Olyan leszek, mint voltam néhány éve. Jack tényleg megijedt. Elsősorban attól, hogy a pisztoly csöve bent volt a számban, felfele irányozva az agyamra. Ordítani kezdett. Nem vártam meg, hogy megpróbáljon megakadályozni.

13. Egy pillanatig meredtem magam elé, aztán megráztam a fejemet. Mint mikor az álmosságot akarja az ember kiverni az agyából. Csak hát most nem álmosságot akartam kiverni az agyamból. Éles fájdalmat éreztem, amikor kiesett a golyó a számból. A tenyerembe köptem. A nyálas-véres töltény mintha pulzált volna a kezemben. Fogoly veri így a zárkája ajtaját.

IV. RÉSZ - Randa Looring bandája és Cindy Lewis 14. - Ha ez nem varázslat volt, hát csontig benyalok! Azt hiszem, hogy Jack ezen kifakadása kibaszottul eltalált volt. Egy szó nélkül zsebrevágtam a golyót, amibe a hang(om) szerint az írót zártam. Tiltakozva pulzált továbbra is. Az egész dolog annyira sem lepett meg, mint az a múltkori megállapításom, hogy a kaviár szar. Halál komoly, valódi kaviárt ettem néhány hete, amikor egy jakuza ellenlábas lakásában jártam. Egy halott mit is kezdene a kaviárral... Ettem belőle és megállapítottam, hogy még a kutyámnak sem adnék ilyet. Ahogy azok a kis szemcsék széjjelomlanak a szádban, majdnem kihánytam az egészet. Pedig az nem lett volna jó. Még itt a rendőrség analizáltatja a hányadékomat. Naná, ezek manapság bármire képesek! Kiugrottam a teherkocsiból és elindultam a lángoló helikopterroncs felé. Több ember is arrafelé tartott, de amint előhúztam a Berettát, sokan meggondolták a dolgot, úgyhogy pályát változtattak. Kibiztosítottam a fegyvert és odaléptem az egyik lángoló darab alól előkászálódó japánhoz. Erősen húzta a lábát, dehát ez semmit sem számított. Ha nem vérzik el, csak a legközelebbi klinikáig kell kibírnia, és holnap már úgy futkározik, hogy a lába sem éri a földet. Ráléptem a hátára és a fejére irányoztam a célgömböt. Halkan köhintettem. - Abbahagynád a mászást? Vagy nem vetted észre, hogy a hátadon állok? Felemelte a fejét. Egész testében remegett. - Te a géppuskás voltál, vagy a pilóta? A válaszából kiderült, hogy a géppuskás. Hiba.

54 - Van egy üzenetem a főnöködnek. Szó szerint add át neki: „rossz húzás volt”. Értve vagyok? Arcán megkönnyebbült mosoly szaladt szét, de nem tarthatott tovább egy másodpercnél. - Nem erre az életre gondoltam, te húzottszemű strici. Ráér később is. Körbefordultam. - Szóljon, ha kér még valaki! Hajtsa le a fejét és túlesünk rajta! A körénk gyűlt nézősereg szétfutott. A levegőbe lőttem, hogy gyorsabb legyen a mozgás. Jack a Roadmaster szélvédőkerete mögül értetlenkedve nézett le rám. Szemével követett egészen addig, amíg beszálltam. - Én a helyedben villámgyorsan a gázra taposnék. Kibír ez a szar százat? - Erős kétségeim támadtak. Ráemeltem a tekintetemet. Igyekeztem nagyon mérgesen nézni. Igazából düh helyett csak valami ürességet éreztem, amit egyre inkább kezdett kitölteni az a tudat, hogy újra a régi leszek. Hogy el ne feledkezzek erről, az a szar Berettatöltény ott pulzált a farzsebemben, minden másodpercben csiklandós érzést keltve. Nyalogasd csak a seggem, kicsi. - Miről támadtak neked erős kétségeid? Jack meglehetősen nagyot nyelt. - Arról, hogy elmegy százzal. Arról. - idegesen elkapta rólam a tekintetét és sebességbe kapcsolt. Ekkor tört rám egy olyan erős röhögőroham, hogy azt hittem, beleszakadok. Én mint regényhős? Ki az a bunkó, aki ilyenekről szeret olvasni? Majd megkérdezem egyszer a kedves művészúrtól. De addig is még dolgunk van. Megszerezzük a Looring-gal kapcsolatos legtöbb infót és elkapjuk a grabancát. A papától leakasztjuk az ötszázast és kezdünk egyenesbe jönni. Ma ötszáz, holnap ezer. Ma alagút százas égőkkel, holnap napfényes földfelszín. Kibercuccok, új autó, tágas lakás és iroda. Csajok. Szuper lesz. A golyó kezdett idegesíteni, mert apró morzejelivel (ÚGYIS KIBASZOK VELED) rettenetesen irritálta a seggemet. Hátranyúltam, hogy kivegyem és betegyem a kabátomba. Kiemeltem, és elkezdtem forgatni a bal kezem hüvelyk- és mutatóujja között. Egészen közel emeltem az arcomhoz, mert valami azt súgta, hogy látni fogok valami érdekeset. Mintha tényleg láttam is volna. Ekkor égetett meg. Egy hosszú pillanatig azt hittem, hogy a hihetetlen forróságtól a két ujjamhoz tapad, vagy lerántja róluk a bőrt, mi több, mindkét ujjamat, de azután elmúlt. Jóhogy elmúlt. Ijedtemben kivágtam a szélvédő helyén. Rettenetesen megrémültem ettől, magam sem tudom, hogy miért. Felsikkantottam. Jack is megrémült. Csoda, hogy mindketten be nem szartunk ott helyben. Mint két óvodás, akik szombat délelőttönként eljárnak a Bikkamakka Táncházba eszterláncos táncot tanulni, délután meg ott szívóznak az apjukkal, hogy játsszanak Gazdálkodj okosan!-t. Totál. - Állj meg! Nem érted?! Még fékezés közben kinyitottam az ajtót és kiugrottam. Térdre estem a mocskos betonon. A golyó gurult lefelé a visszafele lejtő úton. Egyenest egy szennyvízgyűjtő akna felé. Furcsa volt, de nem láttam rajta a tetejét. Mintha... Futni kezdtem, hogy leelőzzem a mocskon csúszó, lüktető fémdarabot, és közben magam sem tudtam, hogy miért teszem. Talán amiatt, amit a belsejében véltem látni. Bár nem tudom, hogy mi a jelentősége annak, de nagyon baljósnak tűnt. Amellett persze poénosnak is. Pont olyan poénosnak, mint amilyen poénos lehetett most egy külső szemlélődő számára, ahogy izmaimat megfeszítve, görnyedten futok. Egy történet volt. Egy mese. Röviden: Élt egyszer egy kalifa Bagdadban, akit az egész népe szeretett, mert kedves és bölcs volt. Egy nap elküldte személyi szolgáját, Abdult, hogy vegyen neki a piacon kaviárt(?). Abdul elment, és miközben a piactéren sétált és kaviár után kutatott, egy hihetetlen és visszataszító dolgot látott: egy férfit, aki fekete ruhában mászkált a tömegben, kezében magasra emelt kasza. Abdul megdermedt, szó nélkül bámulni kezdte a lényt. Azután hebegve kérdezte: - Ki... ki vagy te? Az alak némán nézte, hideg tekintete a szívéig hatolt. Abdul újra megkérdezte, mert más nem jutott eszébe, másrészt meg még mindig halálra volt rémülve. - Én a halál vagyok. Abdul sikoltozva futott a kalifához. Maga sem értette, hogy hogyan volt képes egyáltalán

55 megmozdulni, de megtette. Mire a palotába ért, berekedt. Mindent elmondott a kalifának, és könyörögve kérte, hogy engedje haza, a szüleihez, akik a közeli Samarra nevű faluban éltek. Napnyugtára oda is érne, bizonygatta. Végül a kalifa engedélyt adott az eltávozásra. Abdul azon nyomban útnak eredt. A jóságos és bölcs kalifa eltűnődött az eseten, mert kiváncsi volt, hogy mitől rezelt be úgy a szolgája. Úgy döntött, hogy elmegy a piacra és jól le... teremti a sötétruhás idegent, aki ilyen csúnya tréfát űzött Abdullal. Rövid időn belül meg is lelte a kaszás alakot. Mérgesen rárivallt: - Miért ilyesztettél úgy rá a szolgámra, Abdulra, sötét ruhás idegen? A sötét ruhás föléhajolt (lehetett vagy két méter magas) és mélyen a szemébe nézett. - Nem akartam megijeszteni, mindössze csak nagyon meglepődtem, hogy Bagdadban látom. - Hogyhogy? Az alak megrázkódott és torka szakadtából röhögni kezdett. - Azért lepődtem meg, mert estére találkozóm van vele Samarrában! - és egy pillanat múlva már ott sem volt. A mesének az aktuális értelmét nem láttam tisztán, de volt benne valami fenyegető, valami idegesítő. Mint abban, hogy a töltény ott gurult előttem a csatorna felé. Ugranom kell, méghozzá azonnal, különben kicsúszik a kezeim közül. Ugrani kell... Kezeimet előre tartva érkeztem le a mocskos kőre. Állam keményen koppant. Felordítottam. Sajnos nem a fájdalom miatt. Ahhoz már hozzászoktam. A golyó egy másodpercig még örvénylett a sötétszürke vízfelszínen, azután végleg elmerült. Eltűnt a szemeim elől. Talán örökre. Lehet, hogy így a jó.

15. Gyorsan túltettem magamat a dolgon, feltápászkodtam és odamentem egy sarki terminálhoz. Megfordultam és odaszóltam Jack-nek, hogy várjon meg, míg lebonyolítok egy rövid hívást. A kamerát kikapcsoltam, majd bepötyögtem a hívószámot. Kicsengett. Vártam, s közben a számba dugtam egy szál Camelt. Elintézem ezt a dolgot, azután minden rendben lesz. A vonal kattant, majd egy másodpercig csend volt. - Ki az, és miért nem kapcsolja be a kamerát? Kifújtam a füstöt és halkan belemormoltam a mikrofonba. - Azért, mert nem akarom bekapcsolni. Én vagyok az, Fred Conly. Már meg sem ismered a hangomat, édes? - Nem vagy errefelé szívesen látott ember... - Ezért kapcsoltam ki a kamerát - fülsértően felkacagtam. - Add a főnöködet és mondd meg neki, hogy nagyon fontos dolgot akarok vele közölni. Méghozzá angolul. Ezennel abbahagyom ezt a kibaszott japán karattyolást. A vonal vége megint kattant egyet, majd egy undorítóan lágy zene kezdett a fülembe duruzsolni. Fúj. - Itt Mitowaski. Tényleg maga az, Fred? Bekapcsoltam a kamerát. Ráfókuszáltam a fejemre a kis joystickkel. Mélyen a másik oldal szemébe néztem. - Kellemetlen hír, igaz, Mitogeci? Másra számított, mi? Japán szitkozódás. - Nem mondta meg a szeretője, hogy angolul ugasson? Én a maga helyében ezt tenném, különben elszabadul a pokol... egy helikopter és két ember már így is túl nagy ár, nemde? - Élveztem, hogy mindig én kérdezek. - Szálljon le rólam és nem lesz több halott, oké? Máskülönben magával együtt kitakarítom azt az egész kis szaros vityillót, amit maguk főhadiszállásnak hívnak, és én tudom a pontos koordinátáit, akár még egy hangyafaszányi térképen is meglelném, úgy ám! Megértett. Bólintott, és már mondta volna a magáét, amikor megszakítottam a vonalat. Ha akar, simán kinyírathat. Most már csak azért is ki akar, hisz nem hallgattam meg. Felcukkoltam. De ezt akartam. Mert mocskosul jól jönne még néhány ilyen hitelkártya, mint ez, ami annál a japán pilótánál volt. Meg aztán kurva jó buli.

56 Húsz perc múlva kiszálltunk a rendelőhöz. Nem kelthettem túl jó benyomást a mocskos rongyaimban, dehát aki egy golyóval fogócskázik, az általában így jár. És akkor még nem is voltam elvont. Belöktem a lengőajtót és beléptem a váróba. Jack inkább a kocsiban maradt. Elég volt neki az ingatlanügynökség. Megértem. Az olyan seggfejekből, mint az idősebbik Looring, már nekem is elegem volt. Csak én nem tudtam, hogy mikor kell kiszállni. És még azt sem, hogy a fiatalabbik mekkora seggfej.

16. Mindent bele. A lengőajtótól balra volt a recepció. Erre indultam el. Leakasztottam a hátizsákomat és belenyúltam. Keresni kezdtem a sok cucc között. Végül kitapintottam a fantomképkészítő gép ismerős formáját. Nem volt túl nagy, kb. akkora, mint egy Gameboy 2026-os, persze nem az a baszott nagy Ó-változat, hanem a másik, a kisebb. Nagyon hasznos jószág volt ez. Gombok segítségével kellett léptetni a hajat, szemet, szemöldököt, meg mindent, ami ilyenkor kell. Beépített nyomtató is volt benne, de sajnos csak fekete-fehér, igaz, a kijelző is csak LCD volt. Azt a néhány százast még így is megérte. Látszik, hogy ezt sem mostanában vettem. Mivel az asszisztens látta a fickót, már a kezemben is éreztem a ropogós dollárokat. Persze ezt csak képletesen értem, hiszen a papírpénz már nem ér szart se. Meglesz a fickó, és megmondja, hogy hol van Looring. Ha nem megy szép szóval, akkor majd erőszakkal. A cél szentesíti az eszközt. Igen, azt hiszem, ez lehetne a jelszavam is. Fölnéztem a hátizsákról, a pult felé. Egy magas, öltönyös férfi állt ott, kezei a pulton. Úgy hajolt a nő fölé, mint egy nagy árnyék. A nő valamivel fiatalabb volt, mint én, igen szemrevaló teremtés vörösbarna hajjal, formás mellekkel és szuper combokkal. Testhez simuló fekete bársonyruhát viselt, és azon egy fehér köpenyt. Igen szenvtelenül nézett a mogorva faszi kicsi, sötét szemeibe. - Azt hiszem, hölgyem, hogy ön hazudik nekem. Fel kell, hogy kérjem, hozzá kell tennem, most utoljára, hogy mondja el... - Köhm. Elnézést - mindketten rámnéztek. A levegő megdermedt egy pillanatra - Én Fred Conly vagyok, megbeszéltünk egy találkozót. Ígérem, önnek is, uram, hogy rövid lesz, és utána folytathatja a hölggyel... - Ha maga Fred Conly, akkor ez itt kicsoda? Egy pillantattal később már pisztoly volt a fickó mindkét kezében. Nem is volt megdrótozva egy kicsit sem! Az egyik stukkert a nőre, a másikat rám szegezte. Malacpofáját rám emelte. - Dobja le azt a kurva táskát a földre! Lehajoltam és letettem a földre. Kezeimet a levegőbe emeltem. - Nyugi, csak nyugi. Tedd le szépen azokat a stukkikat, és akkor semmi bajod nem esik. - Haha. Irtó vicces, Mr. Conly. - Tehát akkor nem maga Conly. - Nem, nem én vagyok. De ez magát ne érdekelje. Álljon ahhoz a nyomorult falhoz, és gyorsan mondja már el, hogy kivel ment el az a nyomorult orvos! - Kicsit talán túl sokszor használod azt a szót, hogy nyomorult, öreg. Lehetnél egy kicsit igényesebb. Persze tudom, hogy én ugyanígy állok a perszével, de persze ez engem ugyanúgy nem izgat, mint téged az, hogy nyomo... - Kuss! Nem is tudod, hogy mekkora szarba tenyereltél bele, Conly! Fingod sincs hozzá! Húzódj te is a falhoz, amíg nem végeztem! - Ugye nincs bent most beteg, Cindy? - Nincs, de honnan tudja a nevemet? - Rá van írva arra a kis táblácskára az asztalán. - Ja. - Kuss! Az idegeimre mennek, nyomorultak! - Már megmondtam, hogy... A fejem mellett golyó fúródott a falba. A férfi egyik pisztolya füstölgő csővel helyeselt a lépésre. - Akkor válaszol? - Megmondtam már, hogy nem tudom a férfi nevét. Az arcára sem emlékszem már. - Akkor nekem miért mondta azt?

57 - Igen, miért mondta neki? A telefonba azt mondta neki, hogy emlékszik az arcára, és megadhatja az arcvonásait, ha idejön. - Lehallgattad a telefonhívásomat, te szemét? - Másképp hogy értem volna ide maga előtt? - Fred, történt valami? Lövést hallottam... - A kurva eget Jack, maradj kint! Az öltönyös mindkét fegyverét rám emelte. Azaz a mellettem lévő ajtónyílásra. Tüzelni kezdett. Lebuktam és begördültem az acél recepcióspult mögé. Lebukott mögé Cindy is. - Mrs. Lewis, úgy érzem, tényleg nagy szarba keveredtünk. - Miss Lewis, és úgy érzem, voltam már nagyobb szarban. Benyúlt egy fiókba és előhúzott egy Arasaka Hellfire-t. Akkora volt a kezében, mint egy ágyú. Uramisten! Automata, hüvely nélküli, 3D-s trinitron térhatás, HI-FI sztereó hangzás, belépített légzsák, egyszerűen minden van egy ilyen fegyverben. Csak éppen nem egy ilyen törékeny nő kezébe való. Neki erről más volt a véleménye. Kilőtt a pult mögül. Öltöny közben egyre csak lőtt. Mintha a ravaszra ragadt volna az ujja. De csak az egyikkel, ezt tisztán hallottam. - Jack! Élsz még? - A rohadt életbe, Fred! Ez szétszedi a házat! Szétszedi a házat! - Most mit csinál? - Honnan a jó büdös francból tudnám? Itt lapulok egy betonoszlop mögött, ami most már olyan, mint egy kibaszott Jenga! - Megmentünk! - Magadat mentsd! Cindy visszahúzódott a pult mögé. Golyók kopogtak a fémen. - Eltalálta? - Igen. Úgy ereszti az olajat, mint a kocsim. Tudja, hibás a tömítés a tartályban. Azért... - Conly! Bújjon elő, és semmi baja nem fog esni. Előhúztam a Berettámat. Hogy az a nyomorult Hibrid mindig a hátizsákban marad! Na tessék, már én is átvettem a szavajárását. Kibiztosítottam a fegyveremet. - Hát persze, hogy nem fog, te szintetikus faszfej! Intettem a csajnak, hogy amint én előbújok és tüzelek, lőjön ő is. Mertem remélni, hogy felfogta. Felugrottam és tüzelve futni kezdtem Jack oszlopa felé. A golyók pattogtak a kiborg páncélzatán. Egyébiránt elég rossz állapotban volt. De csak a combjánál. Ott aztán ömlött az olaj. Hamarosan már tudni fog mozogni. Addig is... Cindy oldalról vette kezelésbe az ürgét. Egy pillanattal később az elsütőszerkezet csak a golyók hűlt helyét találta a tárban, így visszabújt a fedezék mögé. Engem meg közben lőttek. De most már csak egy fegyverrel. A másik már kiürült, de a fickó keze tényleg meghibásodott, így nem volt képes elengedni. Ez láthatólag idegesítette, még a célzásban is. Szerencsére. A Berettámat így is kilőtte a mancsomból. Oldalról találta el a csövet, de olyan erővel, hogy kivitte a kezemből. Szerencsére nem robbant fel, és valószínűleg még meg is bírom csinálni. Vagy csináltatni. Ez most lényegtelen. Behúzódtam Jack mellé. - Van fegyvered? - Nincs. - A kurva életbe. Akkor oda kell jutnom a hátizsákomhoz. - Feszegeti. - Mi? - Próbálja lefeszíteni az ujjait a pisztolyról. Kiugrottam az oszlop mögül és futni kezdtem a szintetikus felé. Rámkapta a tekintetét. Meg a pisztolyát. Ugrottam. A fejem fölött megnőtt a levegő ólomtartalma, méghozzá annyira, hogy egy meteorológus eldobta volna az agyát. Én azonban nem. Földet értem a hátizsák mellett. Benyúltam. - Vége a bulinak, Conly.

58 - Magam sem mondhattam volna szebben.

17. - Vehetek egy új hátizsákot. Ekkora lyukon kiesik minden. Az igazság az, hogy a hátizsáknak már nem is volt alja. Belenéztem. Furcsa módon nem tört vagy robbant szét benne semmi. Kiöntöttem őket az egyik műbőr fotelra. Most itt is jó helyük lesz. A kiborg mellkasának közepén akkora lyuk volt, mint egy tank csöve. Na, hát ha akkora mégsem, mindenesetre jó nagy. Elszállt a motorja a picsába. - Keress valamit, ami a személyazonosságára utal. - A kiborgoknak is van személyazonosságuk? - Már hogyne lenne. - Sajnálom, uraim, de meg kell, hogy öljem magukat. Mindketten ránéztünk Cindy Lewis-re. Kezében a kiborg egyik pisztolya. De vajon melyik? Lenéztem a földre és megláttam a másikat is. Azon sem volt kéz. Nagyot nyeltem. - És miért, ha szabad tudnunk? - Mert már túl sokat tudnak. - De hát még nem tudunk semmit. - Túl sok itt a tud ige, nemde? Ha még nem tudnak semmit, akkor legalább nem is fognak. Meghúzta a ravaszt. Katt. - A francba! - Mit is mondott? Miss Lewis? - Igen. - Bírom az ilyen merész nőket. Tudják, hogy mit akarnak. Van kedve ma este velem vacsorázni? Felnevetett. Eldobta a pisztolyt, leüt a székébe és csak nevetett. - Hát persze, Fred. Hát persze, hogy van. - Ez a beszéd. Én is nevettem.

18. Megtöröltem a számat a szalvétámmal és közben lenyeltem a hamburgerem utolsó falatjait. Ránéztem a gyönyörű Cindy-re. Ugyanazt a testreszabott ruhát viselte, mint délután. Csodás volt. Mélyen belenéztem a szemébe. Sajnos most mégis a munka az első. - Összegezzük akkor még egyszer, amit mondott! Matthew Looring egy ellenállás tagja, akiknek az a céljuk, hogy szabotálják az űrkikötő megépítését. Őt nevezték ki, hogy felmenjen a felszínre, mert neki volt kilépője. Fönt el kellett mennie az építkezéshez, hogy elhelyezzen egy bombát. Elkapták és leküldték a kiborgot, hogy nyírja ki a többi tagot is. Az apja és a felesége nem tudott semmit, de azért kinyírta őket is. Ráadásul megtudta tőlük, hogy én nyomozok Matt után, mert egyikük sem tudott a szervezkedésről. Odament magához a rendelőbe, mert tudta, hogy információkkal szolgálhat. Éppen csak azt nem tudta, hogy maga is az ellenállás tagja. - Igen. - Akkor csak azt nem értem, hogy engem miért kábított azzal a telefonban, hogy megkapom a férfi arcának adatait, akivel találkozott az eltűnésének napján? - Mi már kiszemeltük magát, amikor megtudtuk, hogy Matt felesége megbízást adott. Ekkor Matt már halott volt és a kiborg elindult. Tudtuk, hogy maga egy öngyilkosjelölt. - Ugyan honnan? - A naplójából. A Mátrixban találtunk rá, valami archívumban, ami lehetett már vagy negyven éves. Egy lemezújságban volt. A nevére már nem emlékszem. - Értem. A gond csak az, hogy én nem írtam naplót soha. Pláne nem negyven évvel ezelőtt. Tekintve, hogy most vagyok negyven éves. - Látja, ez jó kérdés. Akkor is ott volt. - Döntsük már el, hogy magázódunk vagy tegeződünk, nem lehet azt csinálni, hogy egyszer ezt,

59 egyszer meg azt. Elvégre ez egy randevú is lenne. Legalábbis szerintem. Akkor mi lesz? - Tegeződjünk. - Rendben. - OK. Egy percig csak néztük egymást. A csendet a hozzánk lépő kiszolgálólány törte meg. Kávét és fánkot rendeltünk magunknak. - Azt hiszem, hogy ez az író tér és idő síkjait igencsak megkeveri. De sebaj - Miféle íróról beszélsz? - Ááá, semmi. A lényeg az, hogy a „naplót” más írta, de tényleg énrólam szólt. És tényleg öngyilkosjelölt vagyok. - Ez remek. Akkor remélem, elvállalsz egy munkát a szervezetnek. - Csak nem bombával kapcsolatos ez is? - Honnan tudtad? - Valahogy ráéreztem. Együtt kacagtunk. Úgy éreztem, hogy egy húron pendülök ezzel a lánnyal. Ez jó jel volt. - De tudod, ez nem lesz ingyen. - tekintve, hogy a Matthew megtalálásáért felajánlott összeg elúszott a hozzátartozók vérében, már megoldást nem láttam arra, hogy gyorsan pénzt szerezzek, és hogy Cindy továbbra is velem maradjon. - Mit tudtok felajánlani azért, hogy segítek? - Bedrótozunk. Nem bioval, de jó minőségű lesz. Az egyik tagunk kibertechnikus, és éppen csinált egy felesleges reflextápot. - Nekem megfelel. - A kurva eget, még szép, hogy megfelel! Több ezret nyerhetek. - De mi lesz Jackkel? - Őt nem kértük meg. - Hohó! Egy emberrel több lenne, aki segít nektek. Ezzel csak nyernétek. Ráadásul van páncélökle. Visszamentünk egyáltalán azért a páncélökölért? Hoppá. - Rendben. Majd megbeszéljük a többiekkel. Esetleg... - Van egy frankó teherautója is. - Jó-jó, meggyőztél. Szerintem őt is bevehetjük, ha akarja. Csakhogy sok pénzt nem tudunk adni neki. - Biztos vagyok benne, hogy a kevés is jó lesz. Elvégre nem olyan pénzéhes, mint Fred Conly.

19. Elbúcsúztam Cindytől, de nem sok időre, ugyanis két órával későbbre találkozót beszéltünk meg a rendelő előtt. Onnan elvisz engem és Jacket a szervezkedés főhadiszállására. Most először haza fogok menni, hogy lezuhanyozzak meg ilyesmi, hisz a mai bulik után már eléggé ramatyul néztem ki. A poén az volt, hogy a szakadt, sáros gúnyámban mentem el még vacsorázni is, anélkül, hogy ezt észrevettem volna. Csak most tudatosult bennem. Hát igen, ez egy igen zavaros nap volt. És még nincs vége. Kinyitottam lakásom ajtaját és beléptem. Otthon, édes otthon. Bekapcsoltam a tévét, hogy szóljon valami a nagy csöndben, s közben készülődni kezdtem a zuhanyozáshoz. A trikómat vettem volna éppen le (a perverzek kedvéért leszögezem, nadrág még volt rajtam), amikor kopogtattak. Ezen meglepődtem egy kicsit. - Te vagy az, Jack? - Nem, Mr. Conly, de kérem nyissa ki, fontos ügyben jöttem. Minden gyanakvás nélkül nyitottam ki az ajtót. Valamiért meg voltam róla győződve, hogy egy új kuncsaft lesz kint. Hát nem. Magas, kopasz, katonai bakancsot viselő férfi állt az ajtó előtt. A bakancsát különösen megjegyeztem magamnak. A gyönge kertiszék darabokra roppant testem súlya alatt. Fejem nagyot koppant a betonpadlón. Csillagok töltötték be a látóteremet. Megpróbáltam feltápászkodni, de a férfi a mellemre tette az egyik lábát. Másik két alak tűnt föl mellette. Az egyik arcán hegesztőszemüveg, kezében lángvágó. A másik furcsa, ezüstös ruhában, kezén vastag ezüstkesztyű. Krákogva megszólaltam. Éreztem, hogy a vér végigcsorgott az államon.

60 - Kik maguk? A férfi növelte a mellkasomra nehezedő nyomást. Reccsenést hallottam. Ennek a fele sem tréfa! - A kurva anyád, Conly. A jó kurva anyád. Lopjuk az áramot? - Hé-hé, nyugi srácok, én nem akartam senkinek sem rosszat. Becsszóra fizettem volna, ha külditek a számlát. Fizettem volna! A lángvágóból hosszú csóva lövellt ki. A fickó közelebb jött. Arcán hülye vigyor. - Ne szórakozzatok, basszátok meg, ne szórakozzatok! Mondom... Csillagrobbanás. - Nem lesz többet szükséged se villanyra, se tévére. És most még finomak voltunk veled. Legközelebb nem leszünk ilyen kedvesek. Azt ajánlom, ne legyen legközelebb. - Ne-nem lesz. A kurva eget, nem lesz, csak ne szívózzatok! A láng már közvetlenül a szemem előtt táncolt. Hirtelen kialudt. A kopasz alak felrángatott és belevágott a fotelomba. Csak úgy nyekkentem. Acélzsineget tekert le a derekán lévő övről. Az arcomba vágott, és mire újra magamnál voltam, már a fotel foglya voltam. Az ezüstruhás közben lekapcsolta a villanyvezetékeket. Ismét elém állt a lángvágós. Most már szólni sem tudtam. Csak a vér szivárgott ki a számból és az orromból. - Ja, és még valami. - Belenyúlt az egyik zsebébe és egy golyót vett elő belőle. - Azt üzeni, hogy rossz húzás volt. Szemeim tágra nyíltak a döbbenettől. Mint rájöttem, ez rossz húzás volt tőlem.

20. Az első meglepetés akkor ért, mikor rájöttem, hogy élek. A második akkor, mikor a szemeim elkezdték tesztelni magukat. Nyögve felültem és szétnéztem. Egy kis műtőben voltam, meglehetősen hasonlítva ahhoz a bizonyos Ádámhoz, aki egy szál pöcsben rohangászott a Paradicsomban. A lábamnál egy férfi kotorászott... a lábamban. Ide-oda húzogatta az inakat, és valami kis szerszámot érintgetett hozzájuk. Égett hús szagát éreztem. - Mi a szart csinál? A férfi összerezzent, a keze megbicsaklott, és láttam, hogy a műszere kisebb vágást ejt a bokámon. Idegesen rám nézett. - Ember, ilyet még egyszer ne csináljon, mert leshet! Ha elbaszom a drótozást, örök életére béna lesz. - Azt garantálom, hogy akkor maga is! Nyugodtan visszafordult a munkához, de látszott rajta, hogy figyel rám. A szemeim hirtelen tök közel hozták az arcát. Rájöttem, hogy én adtam nekik tudat alatt utasítást, mikor arra gondoltam, hogy jól megnézem magamnak. - Ki fizeti ezt? - Mi. Cindy azt mondta, elvállalta a munkát. - Ahá, tehát akkor ott vagyok, ahová indulni készültünk. A fickó megeresztett egy nevetést. A látásom ismét normális lett. - Ja, csak egy nappal később érkezett meg, és nem jött a barátja. 13:03:37:11, 23.12.31. Ezt a szemem írta ki. - Holnap karácsony. - Tessék? - riadtam fel a gondolataimból. - A szem a mi kis ajándékunk. A kiborgból szedtem ki. Frankó Nikon gyártmány. Ez még legalább tizenöt évig bírni fogja, ha rendszeresen használja. - Ez megnyugtató. Úgy értem, ahhoz képest, hogy az eddigi negyvenig bírta. Hogy halad? - A felsőtest már kész van. Már csak ez a boka és a jobb láb van hátra. Ez még legalább két óra. Addig azt hiszem, jobb, ha alszik. Mielőtt még bármit is csinálhattam volna, átkattintott egy gombot a szerkenytűjén. Hogy utána mi történt, arra már nem emlékszem.

61 21. Miután felébredtem, az első dolgom az volt - a budizás után -, hogy leellenőrizzem magamat. A wcben találtam egy tükröt. A látvány szörnyű volt. Az egy dolog, hogy új, kiber szemem van, hiszen már megtanultam együtt élni a modern technikával, meg ugye anélkül nem látnék, de miért kell ennek ilyen randának lennie? A szem sötét, enyhén barnás árnyalatú volt, ez még rendben is lenne, bár a kék szín után meglehetősen furcsa, csakhogy a szemgödrömnek kevesebb, mint a felét foglalta el. Körülötte a nagy fekete semmi, meg néhány vérvörös, lüktető ér. Frankó. Amint lehet, kicseréltetem egy újra. Nem lesz problémás, ha tényleg jó minőségű, ahogy a technikus állította. Legfeljebb majd a beültetési költséget kell majd állnom. Addig is kibírom. Remélem, azok is, akik rám néznek. A drótozás már sokkal szívmelengetőbb volt. Valamivel gyorsabb lettem, mint voltam eddig, mióta kiszedettem a régi huzalokat. Igaz, az azelőtti huzalozásom hatékonyabb volt, de ez csak az izomzatom öregedése miatt lehet. Legalábbis szerintem. A lényeg a reakcióidő csökkenése. Kitartottam a kezeimet és megvizsgáltam, hogy mennyire remegtek. Csak egy nagyon kicsit. Ez jó. Kimentem a budiból és leültem a díványra. Máskülönben most nem a műtőben voltam, hanem egy kisebb szobában, aminek a berendezését a díványon kívül egy asztal és egy rozsdás szék tette ki. Innen a wc-hez vezető folyosón kívül még két másik vezetett ki. Az egyik, úgy láttam, a műtőhöz, a másikat nem tudtam eldönteni, hogy hová. Mindenesetre most inkább maradok, míg nem jön valaki. Addig is lefekszem a díványra. Elheveredtem, behunytam a szememet és gondolataimba mélyedtem. Most villant be az eszembe, hogy egyáltalán nem érzek szúrást a mellkasomban. A röntgenkép valószínűleg fémes toldásokat találna a bordáimnál. Igen sokat köszönhetek ezeknek a terroristáknak. Megcsinálom cserébe a melót, és azután messzire lelépek a színről, nehogy még véletlenül is azonosítson velük bárki. Lehet, hogy majd marasztalni akarnak a meló után is, de nem fogok bedőlni. Akkor sem, ha Cindy másképpen nem hajlandó velem találkozni. Ha így tesz, bebizonyítja, hogy tulajdonképpen nem más, mint egy ribanc. De remélem, nem az. Valaki belépett. Ránéztem. Cindy volt az. Rámmosolygott és intett a jobb kezével. - Eligazítás, szépfiú. Ha te igazítasz el, felőlem mehetünk.

22. A tágas teremben még hatan tartózkodtak rajtunk kívül. Az egyik Jack volt. Biccentettem neki. Rámnézett és látszott rajta, hogy nevetéssel küszködik. - Tehát mégis megtaláltátok. - Igen, és el is vállalt egy kis fuvarozást, hogy így fejezzem ki magamat. Sajnos biztosítása nincs a kocsijára, de hát ez már az ő dolga. Bólintottam. Nincs neki. Ezt már nekem is említette. A jakuzák azonban vastagon szartak erre, mikor is, tegnapelőtt? Lényegtelen. Végignéztem a másik öt emberen. Egytől-egyig férfiak voltak. Egy nagy vasasztalt ültek körül. Jack is. Cindy elkezdte bemutatni őket. Mindegyik biccentett, amikor a nevét hallotta. Louis, kibertechnikus, aki nagyon érti a dolgát. Ő vett engem is kezelésbe. Craig Wilkins, volt tengerészgyalogos, kitűnő kapcsolatokkal. Nem valami szakképzett, de Louis már gondoskodott róla. Öngyilkoshajlam, pont, mint én. Ő lesz a társam. Mikor? Azt majd később megtudom. Spectre, konzolcowboy. A mostani küldetésben semmi hálózatos szerepe nem lesz, de azért majd a kezébe nyomunk egy FN-FAL-t. Hátha nem töri szét a vállát a visszarúgás. Robinson Crusoe, néger zsoldos. Kolumbia dzsungelei nevelték fel, remekül ért a túléléshez, meg ami ebbe beletartozik. Mindenki sejtheti, hogy vajon mire képes, mondjuk egy túlélőkéssel is. Helyén van az esze, semmiképp nem menne Craig helyett, de azért a fedezésben aktívan részt vesz. Johnny 32, japán kiborg. Louis vette őt is a gondjaiba, miután Robinson egy kisebb csetepatéban elrabolta az Arasaka-tól. Univerzális a programozása, de inkább az agyát szereti használni, mondjuk bonyolult tervek kieszeléséhez. A mostani terv nem bonyolult. Tekintve, hogy nem ő készítette. Cindy magáról nem ejtett egy szót sem. Térképet tekertek ki az asztalra. Körülálltuk, miközben Cindy elkezdett magyarázni. - Nagyszerű. Akkor felvázoljuk a helyzetet, amit már mindenki ismer, kivéve Fredet és Jacket. Itt van az alagút kijárata a felszínre - mutatott egy piros pontra. - Jack teherautójának platójára felülök én, Craig,

62 Rob, Fred és J. A többiek, Spectre és Louis Jack mellett ülnek majd a vezetőfülkében. Jack fog vezetni. Mi hátul fel leszünk fegyverkezve, arra az esetre, ha benéznének a ponyva alá. Ennek az esélye száz és egymillió százalék közé esik. Szóval mindenki legyen felkészülve. A bent ülőknél is legyen fegyver. Kérdés? - Hány határőrre lehet számítani? - Maximum két tucatra összesen. - Csak? De hát akkor miért nem törnek ki az emberek ebből a szar alagútból? - Egyrészt azért nincs több, mert felesleges az aknamező miatt (csak kóddal deaktiválható, ha bármelyik katona beszélni akarna róla, megsemmisül az agya a beépített implant miatt), másrészt meg mert az embereknek nincs hová menniük, úgyhogy felesleges felmenni a felszínre. Meg ez a szektor aránylag nyugis. A négereknél négyszer ennyi őr van. Azok ott vadbarmok. - Nekem mondod?! - Szuper. Kijutunk, mert nem számítanak az őrök támadásra. Remélhetőleg nem lesz náluk páncélököl vagy ehhez hasonló. Az ezt követő rövid aknamezőn valószínűleg sikeresen átjutunk, mert ismerjük az elhelyezkedési koordinátákat. - Miféle aknamező? Ha ott aknamező van, akkor hogy járnak-kelnek azok, akiknek joguk van hozzá? - Kóddal deaktiválható. Hétpecsétes titokként őrzik, Spectre megpróbálta feltörni, de nem sikerült neki. Azért a koordináták többségét kiderítette. Nekünk ennyi valószínűleg elég lesz. Szóval. Ezután jön a külső őrség. Ezek már számítani fognak ránk, bár felkészülési idejük nem lesz semmire. Minden bizonnyal üldözőbe fognak minket venni. Kihajtunk a kikötőbe, ahol két motorcsónakra fogunk ülni. Az egyiken ekkor már csak Craig és Fred fog ülni. A másikon mi, fedezzük őket, ha probléma van. Tessék? - A teherautót hová rakom? - Van itt egy garázs - mutatott ismét egy piros pontra - Ide. Itt néhány haver átfesti, olyan színre, amire akarod. Új rendszámot is kapsz majd. Így jó lesz? - Gondolom, igen. - Rendben, akkor folytatom tovább. A kikötői rendőrséggel vagy a katonasággal lehet gondunk a vízen, de természetesen nem nagy erőkkel, mert nem tudhatják, hogy mire készülünk. Elérünk a hidroplánig. - Miféle hidroplán? - Nyugi, Fred, mindent a maga idejében. A hidroplánra már csak Fred és Craig száll fel. A pilóta Craig lesz. Felszálltok, vigyázva, hogy a rendőrség le ne lőjön titeket, és elrepülök a Chaos Rose nevű tankhajóhoz. A pontos kikötési pozíciót Craig ismeri, igaz? Craig bólintott. Nem tűnt valami magabiztosnak. Le tudsz szokni? kérdezik a drogostól. Persze, bólint erre. Csakhogy ugyanígy, mint most Craig. Uhh. - A tankhajón felszeditek a torpedót. - Torpedót? - Igen. Egy Mexikó közlében állomásozott, a napokban leszerelt társasági tengeralattjáróról csempészték ki nekünk. Vigyáznotok kell rá, mert kibaszott sokba fog kerülni, és ki kell fizetnünk, akár sikeresen dobjátok le, akár nem. - Honnan lesz rá lóvé, ha valóban olyan kibaszott drága? - Néhány cég szimpatizál velünk, és hajlandó kisebb pénzeket juttatni a sikeres akció után. Persze ha nem lesz sikeres... Azt hiszem, nem kell tovább ragoznom, hogy ne basszátok el. A tankhajóról felszállva odarepültök az építkezés fölé. A fedélzeti komputer jelezni fog, ha kidobhatjátok Bomba Bébit. Még szegény Matthew helyezte el a helyszínen a jeladót. Kiépített légelhárítás nincs, de vigyáznotok kell a tankokkal és a katonákkal, akik esetleg a közelben tartózkodnak. A civilekkel ne legyen gondotok, mindenki otthon fog dekkolni karácsonyi szabadságon. - Hogy bírna minket lelőni egy tank vagy egy katona, mikor repülőn ülünk, valahol a felhők fölött? - Nézd, Fred, azért azt remélem, elhiszed nekem, hogy ha egy hidroplánra felpakolnak egy torpedót, akkor az nemhogy nem a felhők fölött fog szállni, hanem örüljünk, ha nem a metróvágányokon. A seggetek le fogja kaszálni azt a kis füvet is, amire annyire vigyáznak a környezetvédők. Ebben rejlik a dolog nehezebbik része. Érted már, hogy mi a veszélyes ebben az egészben? Hát hogyne.

V. RÉSZ - Talán majd máskor Tényleg bocs, fiúk, de talán majd máskor. Az ötös szerencsétlen szám.

63 VI. RÉSZ - Kis karácsony, nagy karácsony 23. Miközben a teherautó platóján zötykölődtem, ismét álmodtam egy bődületesen nagy marhaságot. (Naná, apám, hogy marhaság volt, álmodtál te valaha normálisat?) Egy repülőtéren, vagy legalábbis valami hasonló helyen ültem, a váróban, oldalamon Jack Riley. Furcsán nagynak és erősnek tűnt, amolyan Rambó (honnan is ismerhetem ezt a nevet?) típusnak tűnt. A kezemben újság volt, az aznapi Alagút Híradó. Nem tudom, hogy hogy kerültem a felszínre, egy reptérre, de végülis az álmokban bármi megtörténhet. Ez lehetett az oka, hogy megjelent előttem egy szőke bombázó és leült szembe velem. Az arca meglehetősen hasonlított Cindyéhez, de ő biztos nem lehetett, mert ez a nő még nála is sokkal jobban nézett ki! Gyorsan szemeim elé kaptam az újságot, hogy ne vegye észre, hogy bámulom. Kipislantottam az oldalak fölött, és meglepve tapasztaltam, hogy egy csomó másik pasi nézi a nőt, és egyik sem zavartatja magát azon, hogy nyíltan stírkásszák a bigét, sőt még azon sem, hogy úgy mered a farkuk, mint fagyott kutya lába a hóban. Én legalább újságot tartottam az arcom elé. De a dákóm ugyanúgy vigyázzba vágta magát. Meg akartam bökni Jacket, hogy figyeljen rá egy kicsit az eseményekre, ha eddig nem tette volna, de nem volt ott. Ekkor egyszerűen otthagytam a gyönyörű bigét, és elindultam megkeresni Rambót (ez a név az agyamra megy). Sikoltást hallottam valahonnan balfelől. Arra kezdtem el rohanni. A környezet hirtelen gyökeresen megváltozott. A folyosó falai kopottak, penészesek lettek és rosszarcú alakok mentek el mellettem. Féltem tőlük, úgyhogy egyre gyorsabban futottam a folyosó végén lévő futurisztikus zsilip felé. A sikolyok mögüle jöttek. Megtekertem a zsilip közepén elhelyezkedő nyitókormányt, mire az ajtó kettényílt. A kerék is. Sebaj, az álmokban az ajtótervezők is seggfejek. Beléptem. Egy fürdőbe jutottam. Jack az egyik zuhany alatt állt, és úgy üvöltött, mint egy eszelős. Nagy szarban vagyunk, Fred! Kurva nagy szarban! - hörögte, majd egy narancssárga táblára bökött, ami a fejem fölött helyezkedett el: FIGYELMEZTETÉS! A SZAPPANÉRT LEHAJOLNI VESZÉLYES, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! Jack lábánál egy tömb fehér szappan úszkált a mocskos vízben. Sötétvörös volt. Mármint a víz, a szappan fehér, már mondtam egyszer. Most mit csináljunk? Terajtad nadrág van, vedd fel te! Veszi a fene, a te szappanod! DE VEDD FEL! FEL KELL VENNED! Ne ordíts, nem veszem fel, sőt, megyek is innen, de gyorsan. Te vagy Rambó, csinálj, amit akarsz. Elindultam a zsilip felé, ami most csak egy szimpla faajtó volt. Százezer ilyet rúgtam be munkám során. Kicsit úgy tűnt, hogy minden történet ezekkel a kurva faajtókkal fejeződik be. Most is berúgták. Három hatalmas faszi lépett be. Hol van? - kezdett el rázogatni az egyik. Ott, ott sikoltozik, mutattam a hátam mögé, aztán már futottam is volna, de nem engedett el. Csak rázogatott tovább. Kurva anyád, eressz el, ERESSZ EL!

24. - Hé, Conly, nyughass, és ne merd nekem még egyszer azt mondani, hogy kurva anyád, mert kitépem a nyelvedet, és kinyalatom vele a szaros seggedet. Világos? Rob ezt inkább amolyan megállapításként mondta, mintsem fenyegetésként. De attól még elég meggyőző volt. Most még nekem sem volt kedvem pofázni, inkább elkezdtem kitörölgetni a csipát a szememből. Szemügyre vettem az állást. A Roadmaster platóján ültünk, amely fölött sötétzöld ponyva húzódott. Ketten szereltük fel Jackkel, került vagy egy óránkba. A végének a két oldalán zippzár helyezkedett el, ezek most le voltak húzva, hogy senki se lásson be. A platón Rob, Cindy, Craig és J32 dekkolt velem. Mindenki kezében fegyver. Rob egy hatalmas géppuskát tartott, amiről csak azt tudtam megállapítani, hogy jól áll a csávónak. Cindy a szokásos, rendelőbeli kéziágyúját hozta, míg Craig egy Arasaka Rapid Shotgunt szorongatott idegesen. Johnnynál FN-RAL. Nálam a Hibrid. Csőre töltve. A vezetőfülke hátsó ablaka elhúzódott és Spectre arca tűnt fel. - Csá, srácok. Mindjárt ott vagyunk a határnál. Rákapcsolódtam az adóvevő rendszerükre. Működik az autórádiód? - Ja. - Ez természetesen Jack hangja volt. - Így ni. 19-es hangsáv a SPECT-O-METER szerint. Fasza. Reméljük, használják valaha azokat a szarokat. Hátha megtudunk valamit majd a mozgásukról. - Frankó vagy, Spectre. Az, hogy ezt ki mondta, maradjon csak az én titkom.

64 A rádió zúgni kezdett. - Serc, serc... Itt Határőr 1. központnak, vétel. Látjuk a teherautót, ahogy a japán megmondta előre. Tüzeljünk rájuk, vétel. Összenéztünk. Senki sem értett semmit. Kivéve talán engem és Jack-et. Mi legalábbis sejtettünk valamit. Csak azt nem tudom, hogy mikor és ki követett. Biztos nem volt nehéz neki. Így utólag belegondolva egyáltalán nem figyeltem arra, hogy ne tudják meg, hogy együtt vagyok ezekkel az emberekkel, és hogy a határ felé tartunk. A többiek mindenesetre zúgolódni kezdtek, és azon nyomban ellenőrizték fegyverüket. - Csvokk... Itt központ, vettem a kérdésedet, Fasznyaló Egyes. Az őrmester azt üzeni, hogy a Conly nevűt feltétlenül el kell kapni, és ki kell szolgáltatni a japán nagykövetségnek. A többit csak akkor kell megölni, ha nem segítenek ebben. - Serc... Valószínűleg nem fognak, központ. - Csvokk... Gondoltuk, Fasznyaló Egyes. A határon senki nem léphet át, ha nincs érvényes kilépője. Ha át akarnak menni, akkor mindegyiket meg kell ölni, akkor is, ha segítenek elfognunk Conly-t. Természetesen Conly-t mindenképpen el kell fogni és nem szabad megölni. Vétel és vége. - Serc, serc... Vettem, vége. - Jó ezt hallani. Örültök, srácok, ugye? Remélem, azért nem fogtok segíteni nekik abban, hogy elkapjanak. - Azon még gondolkodunk, Fred. Nem tudom, hogy miféle szarba keveredtél bele, és hogy miféle japánok keverik azt, de azt tudom, hogy ezzel lehet, hogy mindent elbasztál. Azért megpróbáljuk. Rajtam ne múljon. Annak a bombának fel kell robbannia. Méghozzá a megfelelő helyen. Milyen megértő gyerek ez a Craig. - Serc, serc... Jönnek. - Naná, hogy jövünk, seggfejek, csakhogy ti nem tudtok Spectre Bá lehallgató programjáról. Lesz ám meglepetés! - Spectre eszelősen röhög. Elöl fegyvert biztosít ki valaki. - Azért fiúk, legalább ti vigyázzatok az autóra. Az imént tetettem bele új szélvédőt. - Majd vigyázunk rá, megígérjük. Majd ha fagy. - De hát már most is fagy. Igazi karácsonyi idő van. Lehet, hogy fent még a hó is esik. - Sokkal valószínűbb az ónos eső vagy a meteorhullás. Méghogy hó! - Csvokk... Lőjék ki a kerekeket, utána rohanják le őket, Határőr Egyes. - Serc, serc... Hogyhogy nem Fasznyaló Egyes, Központ? Vétel. - Csvokk... Ne beszéljen így, Határőr Egyes, az isten szerelmére, az őrmester áll a hátam mögött, és hall mindent! - Serc... Értettem, Központ. Jó napot kívánok, őrmester úr! - egy másik, közeli, ordító hang - A kurva eget, lőnek! Valóban lőttünk. Azazhogy csak Spectre. A kis ablakon keresztül láttam, hogy kihajol az ablakon és tüzel. Hüvely nélküli lőszert pumpált ki egy FN-FAL-ból. Jack növelte a sebességünket. Jócskán túlléphettük már a fénysebességet. Rob vágott a ponyván egy jókora lyukat és kidugta puskája csövét. A fegyver ugrálni kezdett a kezében. Kintről sikoltás hallatszott. Elég vékonyka volt, de erről valószínűleg csak a hangos fegyverropogás tehetett. - Serc, serc... Tűzharcba keveredtünk, vétel. Nem akarják kiadni Conlyt. Az aknamező felé mennek. - Csvokk... Nem fognak eljutni addig, ha kilövik a kerekeket. Gyerünk, Határőr Egyes! Mondja meg ezt a többieknek is! Az adóvevőt meg hagyja bekapcsolva, hogy halljuk, mi történik. - Serc... Vettem. Vége. - Baszd meg, Jack, hajolj le, és ne törődj a vezetéssel! Egyenes az út, vigyázz, hogy el ne találjanak! Ez én voltam. A kocsi jobbra megugrott, ahogy elhaladtunk a baloldalt található épület mellett. Onnan nagyon sokan lőttek. Lebuktam a plató nem túl magas vas pereme alá, nehogy eltaláljanak. A Hibridet kitettem egy nagyobb lyukon (ilyenekkel már tele volt a ponyva), és úgy tüzeltem, hogy nem is láttam semmit. Éreztem, hogy a ravaszon most már gyorsabban jár az ujjam, mint azelőtt, és ezt élveztem. Alig győztem pakolni az új tárakat. Hirtelen farolni kezdtünk, ahogy kilőtték a bal hátsó kereket. A tárcsáról lefordult a szakadt gumi, szikrázó csíkot húztunk magunk után a betonba. A sebességük is jelentősen csökkent. A golyók azonban már

65 a ponyva vége felől jöttek, tehát már a hátunk mögött voltak. A keréktárcsa olyan hangot adott ki, mint egy körfűrész. A kocsi jobbra-balra dülöngélt, a felborulás veszélye fenyegetett. - Ezt baszhatjuk, srácok! Ezzel nem megyünk tovább, simán felborulunk vagy lelőnek bennünket. Mondom, baszhatjuk. - De tovább mész, Jack. Továb kell menned. - Nyugi, doki. El azzal a stukkerral, amíg szépen mondom! - Serc, serc... Elhagytak minket, csak akkor megyünk utánuk járművel, ha átmentek véletlenül az aknamezőn. Akkor majd csatlakozunk a külső üldözőkhöz. - Zzz... Itt Határőr Kettő. Még nem látjuk őket. Még a kanyar mögött vannak. - Legalább az aknamezőn próbálj átmenni! Itt ez a szar elektronikus térkép. Mondom majd, hogy merre kell kormányoznod. Ezen rajta vannak az aknák körülbelüli koordinátái. Rendben? - Ok, csak el azzal a stukkerrel, már mondtam. - Itt jön. B1 szektor. Itt nincs, most jobbra. Hátul végignéztünk egymáson. - Megsebesült valaki? - Csak egy karcolás - vetette oda J32. Valahogy nem sajnálnám akkor sem, ha megdöglene. Amit ő karcolásnak nevezett, az az volt, hogy fél arcát levitte egy sörétes puska rakománya. Még a helyét is látni lehetett a ponyván. Sötét folt a sötét anyagon, meg sok kicsi lyuk. A sötét anyagról tudtam, hogy nem vér, hanem olaj. Volt már ilyen olajjal dolgom. Nem is egyszer. - Remek. E5, most mehetsz tovább egyenesen... Hé! Ilyen ne csinálj többet, baszd meg! Majdnem átmentél a D5-be! Itt nyúlunk ki mindannyian! - Ne ugass, te seggfej, elfuserált zugsebész! Megmondtam, hogy így nem lehet normálisan irányítani az autót. Örüljünk, hogy nem az elsők valamelyikét lőtték ki, mert akkor még kormányozni se tudnék! Ne ugass, hanem mondd meg, hogy melyik jön! - Ok, ok. Tehát. Melyiken voltunk? - D5. - Nem lehettünk a D5-ön, mert ott akna van. Akkor hol vagyunk? Ez a szar csak az aknákat jelzi! - Felrobbantatok mindőnket, seggfejek! - Jól van, baszdmeg, akkor megyek most jobbra. - Ne! Csattanást hallottam, azután meg egy koppanást. - Mi volt ez? - Dirigálós Louis feje, meg a szar gépe. Már idegesítettek. - Jól tetted, Jack. - Spectre helyeslő hangja - Már én is untam a hülye siránkozását. De akkor vigyél minket ki innen! - Majd hagyatkozok a megérzéseimre. - Ajajj. Rosszat sejtek. - Mikor van ennek vége? - A kanyar után. - Zzz, zzz... Átjöttek. Ti is indulhattok. - Serc... Megyünk. Mire a mezőhöz érünk, hatástalanítsátok, fiúk - ezt a sajátjainak mondhatta, mert nem érkezett rá felelet. - Nagyszerű. - Mi a nagyszerű, Cowboykirály? - Elindítottam egy egyszerű kis rutint. Igaz, hogy nem tudok hozzáférni az aknamező hatástalanítójához, de meg tudom akadályozni, hogy ők is használni tudják. Hmm... Ennyi az egész. A beütött kódszó utolsó karakterét egy R-betűvé változtatom. Így ni. Remélem a kódszó utolsó betűje nem az a kurva R, mert akkor még nagyobb a szar, amibe süllyedtünk. - Serc... Itt Angyalpofa, ne menjetek tovább, az aknamező veszélyes. - Serc, serc, serc... el Angyalpofa, nem értettem a végét. Miért ne menjünk tovább? - Fogadjunk, hogy ez is a te műved. Spectre szemérmesen elmosolyodott. Hangos robbanás rázta meg az alagutat. Aztán még egy, és még egy. Nem is rossz termés egy napra.

66 Valami hangos pengéssel eltört, és rá egy pillanatra leszakadt az egész ponyva a fejünk fölül. A váz egyik pántja volt az, pont az, amelyikkel annyit szenvedtünk a délután, mert nem volt valami hajlékony, és nem bírtuk ráerőltetni a zöld szövetet. Végül csak sikerült, és nem is gondoltuk, hogy bármi baj történhet vele. Hát történt. Most aztán már beindul a céllövölde. Vadiúj tárat csaptam bele a markolatba. Szememmel fókuszálni kezdtem, de aztán rájöttem, hogy szart sem ér a nagyítás ebben a helyzetben, mert az ember nem látja a kezét, meg a fegyvert, így nem tud célozni sem. Szar ügy. Elkezdődött a pogó. Rob kihajolt a platóból és tüzelni kezdett az előttünk feltünedező határőrépület felé. Elöl Spectre fegyvere ropogott. Még kb. öt másodpercig. Hörgést hallottam, majd láttam az FN-FALt, amit koppan a betonon és elhagyjuk. Egy pillanat múlva J32 mellkasán is öklömnyi lyuk keletkezett. A távozó golyó a fejem mellett száguldott el. Egy hangyafaszányit ment csak mellé. Én is célba vettem egy fickót. Vártam, amíg annyit haladunk, hogy a társa legalább félig takarja. Ekkor meghúztam mind a két ravaszt. Kétszer is, de csak a rend kedvéért. A vaddisznósörétek segítettek kopogtatni Szent Péter kapuján. Talán majd feltűnik annak, aki kinyitja, hogy a két bekéredzkedőnek nincs feje. Vagy legalábbis nagyon hiányos. Kinek csak a szemei és az orra, kinek az egész feje hiányzik. Biztos vagyok benne, hogy kapnak újat, ha kellően szépen kérik azt is. Istenem, van ilyen. A kellemetlen útitárs kongva pattant be hozzánk, kopgtatás nélkül. Kicsi, gömb alakja volt, középen egy vékony, maximum centis sávval. A sáv egy helyen meg volt jelölve egy fekete csíkkal. Ez a fekete csík forgott is. Úgy tűnt, nem egészen két másodperc múlva elér még két fekete csíkot, amik a sáv fölött és alatt helyezkedtek el. Akkor aztán eggyé válnak. És ez senkinek sem tetszett. Mármint azok közül, akik a platón meresztették a seggüket. A hozzá nem értőknek is illik annyit tudniuk, hogy csak egyfajta gránáton van ilyen kis sáv, aminek a forgása jelzi az idő múlását. Ezt Rob is tudta, aki tele volt dróttal. Egyedül Cindy nem izgatta magát, ő továbbra is lőtt a plató széle mögül, amit ő is alkalmi fedezékenek használt. Lépni kellett. Legalábbis nekem. Balommal megmarkoltam a vezetőfülkéhez legközelebb eső ponyvarögzítő vaslécet, ami a váz darabját képezte, és kivetettem magamat a platóról. Ez szerencsére a jobb oldalon volt, így egyelőre nem kellett ellenséges golyózáportól tartanom. Nekicsapódtam a jobb oldali ajtónak, aminek a nyitott ablakából Spectre szétlőtt feje bámult kifelé. Benyúltam és megmarkoltam a kesztyűtartó fogantyúját. A hátsó kis ablakon Craig dugta be a fejét. De úgy, mint a villám. Ő is be volt fosva, erre fogadni mertem volna. Mint ahogy arra is, hogy agyi implantjai vannak. Kihajtottam a fejemet, hogy még csak ne is lássam a vörös villanást. Mindezt két másodperc alatt. Nem volt rossz a drótozásom. Ahhoz képest, hogy nem bio, nem rossz. Robinson és Johnny 32 azonban rábukott a brokeszra. De ez már nem az én dolgom.

25. Ismertem egyszer egy bandát, akiknek éppen fontos volt, hogy a dekásuk életben maradjon, mert egy értékes program futott a fejében, amit nem volt tanácsos megszakítani. Persze a dekás ennek ellenére kinyúlt, úgyhogy gyorsan tenni kellett valamit. Levágták a gyerek fejét és rákötötték a hálózati áramra egy transzformátorral, ami az agyi impulzusnak megfelelő mértékre csökkentette le a feszültséget. A deck azt hitte, hogy továbbra is az agy üzemelteti, így nem hagyta abba a program futtatását. Hogy miért nem állt le a program akkor, amikor a dekás meghalt, az nem tudom. Az igazság az, hogy nekem is csak mesélték, így lehet, hogy volt benne hazugság. A fejet mindenesetre másnap láttam, és halál frankón rá volt még mindig kötve a konnektorra. Ez akkor jutott eszembe, amikor kibasztam a fülkéből Spectre testét. Elvégre nekem is le kell ülnöm valahova. Becsaptam az ajtót. Mintha csak ez lett volna a jel, a Roadmaster egyszerűen megállt. - Ennyi. Kész, vége. Nem bírta tovább a gyűrődést. Hátsó kerék nélkül nem lehet menni. - Oké, mindenki kiszállni, és futás! - ordította előre Craig. - Mi legyen a dokival? Őt csak nem hagyhatjuk itt - tette fel a kérdést Cindy. Felkaptam az FN-FAL-t és az ájult doki füle mellé tettem a csövét, úgy, hogy a baloldali ablakon lőjek ki. Intettem a fejemmel Jack-nek, hogy pucoljon kifelé. Ekkorra már Craig és Cindy (C&C) lent voltak a földön és lőttek az alagút felé, ahol most kaptak dzsipre az üldözők. Gyorsan utol fognak érni, ha nem

67 teszünk valamit. Mondjuk lelőjük őket. Meghúztam a ravaszt. Louis ijedten ugrott fel. Szemei kitágultak a rémülettől, kezeit a füleire tapasztotta és ordított, mit a fába szorult féreg. A puska tusával mellbe vágtam, hogy kiszaladjon a tüdejéből az a sok felesleges levegő. Könnycseppek jelentek meg a szemeiben. - Mozgás, Pofázógép, különben tényleg körülötted fog forogni a világ. A katonák már vészesen közelednek. Kiugrottam én is, és futni kezdtem, mint az eszeveszett. Bal kezemben az FN-FAL-t tartottam, a jobban a Hibridet. Nem rossz párosítás, de az FN-FAL-tól gyorsan meg kell majd válnom. Nem bírnék hosszabb ideig két ekkora puskával lőni. Tárat cserélni meg egyenesen szörnyű lenne. Dehát egyelőre csak a futással kell törődnöm. A doki meg majd jön, ha tud. Vagy nem. Lövések dörrentek. Sikoltás. Úgy tűnik, sikerült neki újra levegőt vennie. Eddig a percig. Én értem utolsónak a felszínre. Fagyos téli éjszaka volt. 02:21:59:34, 24.12.31. Hó nyista. Csak hideg, csontfagyasztó szél. Jobban fáztam, mint odalent. Talán azért, mert itt nagyobb volt a szél erőssége. Reméljük, hogy eltéríti a golyókat. Legalábbis azokat, amiket rám lőnek. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha lelécelnék, és a szarban hagynám ezeket az embereket, de a motorzúgás és egy fülem mellett elsivító golyó kiverte a fejemből az egészet. Hirtelen nagyon is meleg lett. Felforrósodott a levegő, ahogy mondani szokás. Vaktában visszalőttem az FN-FAL-lal, és igyekeztem csatlakozni a többiekhez, akik mentek, mint a golyó. - Messze van innen a kikötő? Craig csak bólintott. - Mit szólnál, ha megállnánk, és zárótűz alatt elfoglalnánk az egyik autót? - Azt, hogy ilyen hülyeségek is csak neked jutnak eszedbe, Conly. Azt. - Akkor jó. Mindketten megálltunk, majd futni kezdtünk visszafelé. - Mi a jó kurva eget csináltok, Fred? MI A JÓ KURVA EGET? - Jack szinte sikoltott. Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült, hát ide véle, kurva anyját, jajj de éget! Nagyot lepődött a két kocsiból álló konvoj elöl haladó három katonája. Kibaszott nagyot. A FN-FAL-lal kissé mellé lőttem. A jobb oldali reflektor és a hűtő mondhatni, hogy többé nem fog rendesen működni. Nem beszélve arról, hogy szélvédőre nincs is szükség. Minek az? Csak zavarja a kilátást. A Hibrid már jobban szuperált. A két cső egyszerre tüzelt. ...kap olyat, hogy szét... Az egyik katona feje darabokra robbant. A vezető mellett ült. ...megy, elveszi az eszét egy... Craig megsorozta a hátsót. Az Arasaka Rapid Shotgun egyik legjobb tulajdonsága az volt, hogy nem hagyott maga után maradékot. Most se. ...csík hófehér por... A másik dzsip kifarolt, hogy jobban célozhassanak az álló járműből. Mindkét fegyveremet rájuk tartottam. Olyanok lettek, mint akik a süllyedő hajót készülnek elhagyni. Tüzet nyitottam. ...vagy valami szemét... Craig félrelökte a sofőr hulláját, akivel az előbb végzett, majd megnyomta a dudát. ...Almabor. - Jössz már? - Egy pillanat. Beugrottam a kocsiba. Gőzölgő motorral, lámpák és szélvédő nélkül indultunk neki. De még mindig jobb, mint gyalog, nem igaz?

26. - Gyorsan a motorcsónakokba! Már látom őket a hátunk mögött. Lehet, hogy már szóltak a Parti Őrségnek is. Nem mintha nagy újságot mondott volna ezzel Miss Lewis, de... ott egye meg a fene. A lényeg tényleg azon van, hogy pucoljunk innen minél hamarabb.

68 - Mienk a kék színű. Az a gyorsabb. - Rendben. Sok szerencsét, ha nem találkoznánk többet. Még csak annyit, hogy Jack minden bizonnyal nem fog rátok várni a garázsban. Majd jöttök, ahogy tudtok. Na, indulás. Odadobtam Jack-nek az FN-FAL-t. Rámosolyogtam. - Aztán ügyesen fedezni, srác! - Bízhatsz bennem. Hát persze. Craig teljesen előrenyomott egy kart a hajó műszerfalán. Volt rá egy tippem, hogy mi lehetett az. - Ez az örökös rohanás kikészít. - Cyberpunk vagy, vagy nem? Akkor pedig tűrnöd kell. - Ezt még nem mondta eddig nekem senki, de elég jól hangzik. Fred Conly, az ön egyetlen és eredeti cyberpunk nyomozója. Igen, ez elég jól hangzik. - Tudom, hogy elcsépelt, de milyen messze van az a tetves repülő? - Először is az nem egy repülő, hanem egy hidroplán. Ha ültél már repülőn, akkor majd látni fogod a különbséget. Kettő: mintegy tíz perc. Muszáj volt annyira bent elhelyeznünk az öbölben, hogy senki ne kérdezősködjön felőle, és ne bírságolják meg tilosban parkolás miatt. Hahaha. Ez nem volt jó poén. Az arcunk reflektorfényben kezdett úszni. Szerencsére csak jó messzire világított el, és nem voltak még túl közel. Ha meg mesterlövészek ülnek a hajón, akkor már régen mindegy. Sajnos két perc nem telt bele, már mellettünk is voltak. - Hé! Mit kerestek ti azon az oldalon, mikor emerről jönnek? HÉ! NEM HALLJÁTOK, AMIT MONDOK? Hülye kurva! Nézd meg, balról jön az ellenség, ezek meg jobb oldalon jönnek mellettünk! KI A FASZT FEDEZTEK, BARMOK? BALRA! Ezek szándékosan csinálják. Lefogadom, hogy szándékosan. - Lehet, hogy csak kihasználják a sötétséget, meg azt, hogy takarjuk őket. Higgadj le, Craig, és inkább manőverezz, hogy szét ne szedjenek minket. Nyelt egy nagyot, azután ismét a karhoz nyúlt. Tolta volna följebb, de már nem ment. - Vennem kellett volna egy normális hajót! Ezek beérnek minket egy percen belül! - Nyugi, egyelőre lőtávolon kívül vagyunk. Semmi vész. És különben is - kibiztosítottam a Hibridet -, akkor sincs semmi gond, ha közelebb merészkednek. Valaki hangosbeszélőbe ordibált. - AZONNAL ÁLLÍTSÁK LE A JÁRMŰVEIKET! HA MEGADJÁK MAGUKAT, SEMMI BÁNTÓDÁSUK NEM ESIK. - Hát a faszom nem kéne? - Craig lőtt egyet a ARS-el, holott még legalább fél mérföldre voltak tőlünk. Ez bizony már nem volt sok. Egyre sűrűbben néztem a Hibrid cégbömbjébe, hátha megfelelő pontot találok a lövésre. De egyelőre semmi. Ekkor vágtak mellénk Jack-ék hangos fegyverropogással. - LŐDD KI AZT A TETVES REFLEKTORT! Hát ez baszik arra, hogy meghallja, amit mondok. - Hidegvér, testvér, hidegvér. Biztos hallotta. Ebben magam is kételekedtem. A rendőrségi hajóról is megkezdték viszonozni a karácsonyi ajándékokat. Versenyt fütyöltek a hüvelynélküli töltények a széllel. Szikrákat hánytak a fémen. Minden villogott. - Uramisten! Még legalább öt perc! Kinyúlunk! A hajóról valaki a vízbe bukott. Váratlan utazás. De láttam, hogy már Jack is ülve tüzel. Lehet, hogy a lába vagy a hasa sérült meg. Ez utóbbi esetben vetheti a keresztet. Kellemetlen lenne. Nekünk is. De várjunk csak! - Húú, csak nem benzinszagot érzek? De bizony. Belekuksiztam a célgömbbe. Nem Jackék folyatták a drága üzemanyagot. Kacagni kezdtem. Craig ijedten rámkapta a tekintetét. - Te csak törődj a vezetéssel, hapsikám. Én addig megoldom a problémát. Megtaláltam a bűnöst.

69 Asziszem! - Baszd meg, nem visz el odáig ez a szar. - Idegesen bevágtam a Hibridet a motorcsónak végébe. Nincs egy stukkered? Craig megrázta a fejét. Ekkor már Cindy Lewis is láthatóan vérző kézzel kattintotta be az újabb tárat. De vérzett ő mindenütt, ahol csak lehetett. Rendben. Előhúztam a Berettát. Végignéztem a deformálódott csövön. Legalább 80% esélyem van rá, hogy felrobban a kezemben, ha lövök. Azonkívül még célozni is tudni kéne vele. Meg kell próbálni. Senki se értsen félre, nem Cindy vagy Jack miatt. Őket most vastagon leszarom. Én alapvetően egy önző fickó vagyok. Magam miatt kell megpróbálni. Különben nem élem túl ezt a négy és fél percet. De nem ám. Furcsa volt a Hibridnél jóval könnyebb pisztolyt a kezembe vennem, de megszoktam egy pillanat alatt, elvégre ezt használtam több, mint egy évtizedig, ha nagy távolságra és pontosan kellett lőnöm, a lehető legkevesebb roncsolással. Menni fog. Céloztam és lőttem. Csak egyszer. A robbanásveszély miatt nem mertem többet megkockáztatni. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is kellett. Ahhoz túl jó vagyok. Fényt vittem az éjszakába.

27. Végignéztem a roncson, ahogy elsuhantunk mellette. Szép látvány volt. Ahogy lobog a láng, ahogy a csónak siklik a tavon. Béke, nyugalom. Kívül és bévül. Ez hát a titok. - Igen, ez a titok. - kacagtam, miközben visszatettem a Berettát a tokjába. - Tessék? - Nem tesz semmit. Marhaság az egész.

28. Megmondtam én, hogy a hatos szerencsés szám. Látod, megmondtam. - Készen állsz a ledobásra, Craig? A hidroplán megrázkódott egy enyhébb széllökéstől. - Készen. - Szuper. - Fölfelé tartottam a hüvelykujjamat, majd kivetettem magamat a hidroplánból. Az ejtőernyőt azonnal kinyitottam. - Hová mész, te geciláda? Itt hagysz a szarban? - Azt mondtad, hogy készen állsz! - ordítottam túl a süvítő szélt és a hajtóműzajt. - Sok szerencsét. Bye-bye és csocsi! Csákánykábel! Valahol lent villanás látszott. Egy pillanat múlva már a dörrenést is hallottam. Tankok. - JA, MÍG EL NEM FELEJTEM: BOLDOG KARÁCSONYT ÉS KELLEMES ÚJ ÉVET! - EZÉRT MÉG MEGFIZETSZ, TE ALJAS FÉREG! Ááá, dehogy.

Epilógus - Nyugodtan rúgd csak be te. Én már csináltam ilyet százezerszer. Berúgta. A Hibridet két kézre fogva benyomultam. Ráemeltem a hátsóajtón menekülni akaró alakra. Nevetnem kellett, amikor megláttam a sápadt arcát. - Elfelejtetted, hogy tudom a bázis helyét, Mitogeci? Nagyot nyelve hátrálni kezdett. Megbotlott egy szék lábában és seggreült. Kezeit védelkezően maga elé tartotta. Hangja elcsuklott, amint beszélni próbált. - Voltam én már nagyobb szarban is, Freddy.

70 - Freddynek csak a bunkók hívnak, Geci. Mellesleg meg nem hiszem, hogy valaha is lettél volna. És már nem is leszel. De ne szaladjunk túl előre! Hadd mutassam be hű társamat és sofőrömet. Ő Jack. Ő pedig Cindy Lewis, a barátnőm. - Kellemes kis társaság. - Bizony ám! Ezt vallják a kinti őrök is. Na, de nem húzom tovább az időnket. A tárgyra térek. Ez a két ember, és még öt halott nagyon mérges rád, amiért beárultál minket a határőrségnél. - Ugyan, semmiség volt. - Látom, azért még mindig a humorodnál vagy. Na, majd elvesszük a jó kedvedet! Melyikőtök kezdi? Jack. - Majd én. Először is szeretném, ha megnézné a híradót. Tudjuk, hogy a hír kellemetlenül fogja érinteni, hiszen önnek is vannak részvényei, de hát ilyen az élet. Azt a néhány millió elvesztett dollárt majd megkeresi az utódja. Ha olyan szorgalmas lesz, mint maga. Mitowaski köpött egy nagyot. A lábam előtt ért földet. - Tracy Jenkins. A kedvenc bemondónőm. - Ma hajnalban bombamerényletet követtek el az épülő New York-i Nemzetközi Űrkikötő ellen. A repülőgépről ledobott bomba típusát még elemzik a tűzszerészek, de már majdnem biztos, hogy egy torpedó volt az. A robbanás elpusztította az egyik kisegítő áramfejlesztőt és a hozzá tartozó számítógéprendszert. A rendszer meghibásodásával információink szerint mintegy ötven ún. dekás ragadt bent a hálózatban. Az ő kimentésük ezekben a percekben is folyik. A kár több százmillió dollárra rúg. További információk helyiszíni tudósítónktól. - Jó napot kívánok, Johnnie Walker vagyok. Itt állok a Szövetségi Nyomozóiroda munkatársa mellett, akit a merényletről kérdezek. Sikerült a tettest vagy tetteseket megtalálni? - A repülőgép és az azt vezető pilóta az életét vesztette, de azért mi megpróbáljuk a szálakat visszagöngyölíteni. A gond az, hogy még a hullát sem tudjuk azonosítani, annyira összeégett. Hát igen, jót tett neki, hogy kiugrás előtt lelocsoltam gázolajjal. - Tudják az építkezést tovább folytatni, kérdezem a nemzetközi elnökség amerikai tagját, Mr. Robertsont? - Sajnos még néhány hétig nem. Ki kell javítani a meghibásodott energiaközpontot, és újra kell építeni a számítógéprendszert a szektorban. Ez lehet akár egy hónap is. Addig biztosan nem. Többet nem mondhatok. - Azért köszönjük ezt is. Amerika szomorú, amiért ilyen szörnyűségre képes emberek élnek a társadalmunkban. Szurkolunk a nyomozóknak, hogy mielőbb kapják el őket. Addig is mindenkinek boldog karácsonyt! Johnnie Walker, Network News 57. - Úgy legyen. Köszönjük, Johnnie. Most pedig sport. A Night City Rangers... Cindy kikapcsolta. - Remélem, kellemetlen volt életed utolsó híradóját végignézned. - Előhúzta a kéziágyút. - Most pedig mindenki nevében kapni fogsz egyet ebből a gyógyszerből. Garantáltan kigyógyít minden bajodból. - Boldog karácsonyt, Mito! - Boldog karácsony maguknak is! Neked meg főleg, Freddy. A többi már hentesmunka volt. Valljuk be, azért ez a nő nem semmi. Mint ahogy az önök egyetlen és eredeti cyberpunk magánnyomozója sem az.

Happy End U.I.: El ne feledjétek: Freddy-nek csak a bunkók hívnak.

Freddy

71

GONOSZ MANÓ FC

Megjelent a Chaos Ultra #19-ben (1998.06.01) FRED CONLY egy szadista, modortalan, öntelt seggfej. Mellesleg még magánnyomozó is. Ti. semmi máshoz nem ért. De nem is ez most a fontos. Mostanában rájár a rúd: nincs pénze, megcsalta a barátnője és rádásul még a légkondicionáló is elromlott a júliusi hőségben. És ekkor hová bassza el az isten? Naná, hogy Dél-Amerikába, ahol húsz fokkal melegebb van! Egy megölt katonatiszt gyilkosai után nyomoz, és a szálak Kolumbiába, egy drogcsempész bandához vezetnek. Hogy sikerül-e neki fényt derítenie az indítékokra, megtudhatja, ha elolvassa a GONOSZ MANÓ FC-t. FIGYELEM! A szerző műve minden létező díjat elnyert világszerte - még mielőtt megírta volna. Ha kihagyja, hatalmas veszteség éri! Kiadónknál még megrendelhető a másik két kötet is, amik különállók, magukban is élvezetes olvasnivalót jelentenek.

Előszó, majd prológus A sikeresebb könyvek hátlapján mindig megtalálhatjuk más szerzők, folyóiratok véleményét is, amiket természetesen azután írtak, miután elolvasták a könyvet. Most sincs ez másképp, bár ez nem könyv, egyelőre nem is sikeres, és akkor írták (királyi többes), amikor az még csak a negyedénél tartott. Na jó, de akkor honnan tudták, hogy az éppen a negyede, amikor írták? „Akció kell? Meglesz. Poénkodás? Meglesz. Vérlázító nyelvezet? Meglesz. Egy frankó főhős, aki tudja, hogy mit akar, és bár a jó oldalon áll, sokszor gonoszabb, mint az anyósom? Nem, nem Duke Nukem, és különben is fogd be a pofádat, kisfiam, nem neked ugatok...” - Magyar Papír „Húúúúúú! Sikííííítttt! Wuhááááá!”

- Female Voice folyóirat

„Majd’ beszartam a röhögéstől, amikor olvastam! A falnak mentem tőle! Ez a legjobb, ki ne hagyják. Halál frankón.” - ÖkKettenMesélnek zsebhokimagazin „Igazán nem tesz semmit. Köszönöm, látom, érdemes volt.”

-F(red). K(only).

Prológus Sietve szedtem a lépcsőfokokat. Csak úgy suhantak az emeletek. Csak úgy szúrt az oldalam. Csak úgy érhettem utol, ha még jobban rákapcsolok. Erre azonban a drótozásom ellenére sem voltam képes.

72 Azonkívül ifjú koromban sem voltam jó futó. Egyébként meg fiatalabbnak éreztem magamat, mint valaha. Ám most ez sem segített. Az az átkozott, fanatista paraszt legalább két emelet előnnyel rendelkezett, ami elég soknak tűnt, tekintve, hogy még nagyobb előre fog szert tenni a hátralévő huszonhárom szint során. De akkor is kiszedem belőle, amit akarok. Kivágtam a tető ajtaját és minden elővigyázatosság nélkül kiléptem. Ha mást üldözök, akkor természetesen jobban figyeltem volna, nehogy leüssön az ajtó vagy valamelyik kémény mögül, de most tudtam, hogy ez nem történhet meg. Ez a fickó halálosan félt tőlem. Vagy a Blackhand Universal 365 pisztolyomtól. „Minden napra egy mese”, hirdette a dobozán lévő felirat, de azt a dobozt már régen eldobtam. Hát igen, sajnos nem lehetett már megcsinálni a jó öreg Berettámat. Pedig kicsi, könnyű és megbízható pisztoly volt. Talán nem kellett volna szilveszter este részegen lövöldöznöm, és akkor nem robban szét. A csöve már eléggé hajlott volt, meg meg is repedt, emiatt következett be a baj. Furcsának találtam, de egyáltalán nem éreztem különösebb fájdalmat az elvesztése miatt, legfeljebb azért, mert tényleg jó szolgálatot tett az évek során. Semmi olyan, hogy jajj, odalett a nagyapai örökség, meg ez rántott ki a szarból, amikor John, a biztonsági ember le akart lőni, még valamikor 2021-ben, nem, semmi ilyesmi. A hibridet is pénzzé kellett tennem, hogy ezt a stukkert megvegyem, de azt se sajnáltam, mert még maradt lóvé belőle (azóta is abból élek, tekintve, hogy tegnapelőtt vettem a BHU-t), azonkívül nekem egy fegyver bőven elég. Akkor meg főleg, ha elfér a hónom alatt, húszas a tárja, és száz méteren belül igen pontos. Ez a fontos. A szemeimet is sikerült kicserélnem szép zöldessárgákra, olyanokra, amik az egész szemüreget betöltik, és felvillanásvédelem is van beléjük építve. Lehet, hogy soha életemben nem lesz rá szükség, de tetettem a balba egy Agfa fényképezőgépet, bár csak akkor tudom róla lehívni a filmeket, ha megint beültettetek egy NET-csatlakozót. Arra viszont most nincs keretem. Ha! Örültem így is, hogy élve megúsztam a 2032-es évet! Becsúsztattam a hónaljtokba a Blackhand-et és felemeltem a kezeimet, hogy mutassam, semmi rosszat nem akarok tőle. - Nyugi, haver. Semmi rosszat nem akarok. Egyszerűen csak kérdezni egy s mást. OK? - Közelebb léptem. - Héé! Maradjon ott, ahol van, mert levetem magamat! Nem hagyom, hogy a Sátán szolgája hozzám érjen! - A Sátán szolgája? - kacagtam - Naná, én vagyok a Gonosz Manó! Bocs, bocs, csak vicceltem. Tényleg csak vicceltem. Fred Conly vagyok, magánnyomozó. - Nem megmondtam, hogy maradjon ott?! Különben leugrok! - Ha te ugrassz, haver, akkor ugrik egy ezresem, és én ezt igazán nem akarom. Ugye te se? Mondd meg szépen, hogy ki ölte meg Ed Jeston-t, és akkor biztosan nem bántalak. Értsd meg, te láttad egyedül. Szükségem van a vallomásodra. Légy szíves, ne ugorj le. - A légy nem szíves, hanem potrohos. - Tudod-e, hogy nem lennél képes ilyen poénokra, ha tényleg angolul pofáznánk? Na, ne szórakozz velem, angyalom! Fölállt a tető sarkára. Az egyik lábát a levegőbe tartotta, a másikkal még ott egyensúlyozott a betonon. - És azt tudod-e, hogy milyen szar érzés ötven emeletet zuhanni? Földet érni? Ezt akarod? Hogy átvillanjon a segged az agyadon? Leköpött a mélybe. - Maga a poklok tüzén fog égni! És akkor egyszerűen elengedte magát. Kezeit kitárta, mit Jézus a kereszten, és zuhanni kezdett. Hát meg merte tenni. A kurva anyját. Odasétáltam a tető szélére és lenéztem. Még mindig zuhant. Lent apró hangyák gyanánt mozogtak az emberek az utcán. Valakinek nagyon kellemetlen lesz néhány másodperc múlva. Rajtam és a tanúmon kívül persze. Irtó kellemetlen. - Na még csak az baszna be - morogtam, azután leköptem én is. Még valakinek kellemetlen lesz ez az éjszaka. A fickó természetesen hamarabb érkezett le, mint a csula.

73 I. RÉSZ - A nyomozás öröme 132. Azok kedvéért, akik még nem ismernek. A nevem Conly. Fred Conly. Foglalkozásomat tekintve magánnyomozó vagyok. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért megy tönkre a mosógépük dobja a sok vízkőtől. Egyeseknek azt mondom, nem tudom. Másoknak azt, nyalják ki a seggemet. Bámulatosan tudom változtatni a foglalkozásomat. Rendőr, pénzbehajtó, rabló, terrorista, kifordított bundakesztyű. De a legjobban mégiscsak a magánnyomozást szeretem. Talán azért, mert ez valahogy feljogosítja az embert MINDENRE. Bárkinek visszaugathatsz, megölhetsz embereket, elveheted az autójukat. Csak felmutatod az igazolványodat, és úgy érzed, mindent szabad. Persze igazolvány nélkül még nagyobb a buli. Nekem ugyan van igazolványom, de nincs megújítva. Múlt évben lejárt. Emiatt ugye a második kategóriába tartozom, azonban vigasztal a tudat, hogy még senki sem nézte meg. Most elég vad itt a világ. Mármint felém. Nincs sok pénzem, de van lakásom. Még múlt évben szereztem. Pontosabban szereztük. Jack, Cindy és én. Őket elüldöztem innen egy szép nyári délutánon puskával a kezemben, mert rajtakaptam őket, hogy hát, ööö. Szóval basztak, mint a nyulak. És ez még nem elég! Seggbe, komám, seggbe! Nem semmi. Majdnem meghúztam a ravaszt, de végül nem tettem. Helyette elkergettem őket. Semmit nem vihettek magukkal. Megakadályozta őket néhány cső, na meg a bennük rejlő erő. Az erő mindig azzal van, akinek Fred Conly a neve. Szerencsémre engem így hívnak, így nincs semmi gond. Eladtam a cuccukat, és vettem magamnak egy aranyos kis négyüléses Corvette-et. Igaz, hogy muzeális darab (2004-es!), de megy, és ez a lényeg! És legalább ezek sem jönnek mindig a nyakamra ezzel meg azzal. És nem akarnak örökké segíteni sem. Végülis magánynyomozó lennék, vagy mi. Ki is van rakva a tábla a házra, de nem jött erre senki már vagy három hete. Tengődöm. Várok. Itt ülök a tikkasztó hőségben, hiába jár az a tetves ventillátor, negyven fok van, kibaszott július, de én itt ülök. Az a gondom, hogy nem tudom, hogy ki fog betoppanni. Ezért nyakkendő és ing van rajtam. Meg bakancs. Szívesebben viselnék pólót meg kisgatyát, dehát a felszínen élek, és itt nagyobbrészt számíthatok olyanokra, akik megkövetelik az ilyen divatjamúlt cuccokat. Seggem a háttámlás székemben, lábaim az asztalon. Stukker a láb mellett. Ha bejönne valaki, aki a fejébe vette, hogy elüldöz melegebb éghajlatra! Pedig nem fog. Ilyenkor még a hülye sem mozdul ki otthonról. De szeretnék most visszamenni az alagútba! Az egy kellemes, hűvös hely az év 365 napjában („minden napra egy mese”), igaz, nem sok a napfény, és ez zavaró. Talán emiatt jöttem el onnan. Néhányan ismerhetik a történetét. Azok, akik a Dum-dum-ba járnak szombat esténként. A kocsmák ugyanolyan jók, mint régen. A turistáknak tartják fönt őket. Jöjjön és nézze meg a félig lerombolt New York City-t! Most féláron! Pfujj. De hallga csak! Kopogtattak. Beszarok, Isten a tanúm, beszarok. Munka lesz, érzem.

147. Egy magas, bögyös nő lépett be az ajtómon. Alighanem kisestélyiben, és ahogy megállapítottam róla, volt lóvé a háznál. Sietve felugrottam a székemről, és már nem is bántam, hogy nyakkendőt és inget vettem fel póló helyett. - Üdvözlöm, asszonyom. Kérem, foglaljon helyet. Miben segíthetek? És az igyekezeteim láttán olyan lesajnáló pofát vágott, hogy egyből megváltozott a helyzet. Egy pillanat kérdése volt meggyűlölni. Visszaültem a székbe, és közben le nem vettem róla a szemeimet. Márpedig ezek igen igényes szemek voltak. - Szóval mit akar? - Nem is számítottam arra, hogy maga egy rendes, udvarias férfi lesz. Csodálkozva néztem bele lenéző tekintetébe. - Igazán? Akkor ugye megenged egy kissé udvariatlan kérdést? KI AZ ISTEN FASZA KÜLDTE MAGÁT A NYAKAMRA? Ijedten felurott a székemből és hátrált egy lépést. Azonban látszott rajta, hogy távozni nem akar. Sőt, egy-két másodpercen belül már össze is szedte magát és visszaült. Én is álltam már, ökleimmel az íróasztalra támaszkodva. Fújtattam.

74 - Cindy Lewis a barátnőm. - Vagy úgy? Kurvák egy rakáson? Rám sem hederített, hanem cigarettát vett elő, és készült rágyújtani. - Sajnos itt nem dohányozhat, Miss... - Ratcliffe. Özvegy Susan Ratcliffe. - Szóval Sue, itt ne dohányozzon, mert allergiás vagyok a füstre, sőt mi több, éppen próbálok leszokni. Mint ahogy a vulgáris beszédről is - csekkfüzetet húzott elő -, de sosem sikerül. - Előkaptam az öngyújtómat és tüzet adtam neki. Tulajdonképpen eszem ágában sem volt leszokni, de azt hittem, hogy be fog jönni. Hát nem. Az a csekkfüzet közbeszólt. Tényleg sok pénze lehet, ha ilyenekkel rohangászik. - A sofőrje gondolom kint várja, mi? - Nem. Nincs sofőröm, magam jöttem. - Értem. Hát akkor térjünk a tárgyra... - Igen. Tízezer dollár, ha kinyomozza a férjem gyilkosait, és meg is öli őket. Biztos vagyok benne, hogy kifogja, ezért kétezer előleget adhatok, ha rászorul. Azonban elvárom, hogy ezért még gyorsabb munkát végezzen, méghozzá teljes erőbedobással. Felkaptam a fejemet. - Hát ho... - nehogy már egy kurva húzzon ki a sza, akarom mondani a csávából! - ...gyan lennék pont én rászorulva? Nem, nem szükséges. - Azért én kiállítom, hogy lássa, milyen ember vagyok. Rendes ember. Először rendes, és csak aztán ember, te ribanc. - Höhö, igazán köszönöm. Ez esetben el kell, hogy fogadjam - kikaptam a kezéből a csekket. - Nos, ezzel túl is estünk a nehezén. Még attól is eltekintek, hogy kapcsolatban áll Cindy-vel. Mással nem tennék kivételt, tudja. Szóval a férjét megölték? - Igen. Nem egészen egy hónappal ezelőtt a 35. metróállomásnál. A rendőrség szerint ketten voltak az elkövetők. Az egyik a férjemet lőtte mellbe háromszor, a másik addig a négy szemtanút végezte ki géppisztollyal. Bólintottam. - Aha. Kérem, folytassa. - Még én sem sejtem, hogy ki és miért tette, nemhogy a rendőrség! Szerintem amúgy is csak bedobták a kukába az aktát és kész. - Megmondta nekik, hogy magánnyomozót fogad? - Igen, és a bizonyítékokkal kapcsolatos papírokat le is fénymásoltattam. Tessék. A kezembe nyomott egy négyrét hajtogatott papírt. Mint kiderült, nem csak egy darab volt, hanem három, de olyan vékonyak, hogy először egynek néztem őket. Egyelőre még nem néztem beléjük. - Valamint itt van még a férjem rövid életrajza, ami arra az időszakra vonatkozik, amit velem élt. Én írtam, tehát csak az van benne, amiről én is tudok. Ismét csak bólogattam. Minek ide a szó? - Ennyi? - Nem. Itt ez a kazetta is. - A kezembe nyomott egy mikrokazettát – A gyilkosság után két héttel kezdődtek meg a telefonhívások, amiknek egy részét rögzítettem is. Valamit akarhatnak tőlem, amit a férjem nem mondott el nekik, méghozzá egy számot, de én egyáltalán nem tudom, hogy miről beszélnek. Ugye elhiszi? - Ja. - Kis hülye versecskékkel fárasztanak, ráadásul a rendőrség csak annyit mondott, hogy nem tud mit tenni ez ellen azon kívül, hogy kikapcsoltatja a telefonomat, mivel a hívások mindig máshonnan jönnek, forgalmas utcákon található terminálokról. - Értem. Ezt azt hiszem meg tudom oldani, ha a következő hívás beérkezik. - Az holnapután lesz. - Elmondták előre? - Igen. Azzal fenyegettek, hogy holnapután hívnak utoljára, és ha akkor sem mondom el, akkor már nem lesznek velem ilyen békések. A férjem sorsára jutok én is egy nyomorult szám miatt, amiről halvány fogalmam sincs! Ha tudnám, már régen elmondtam volna nekik. És hogyan tudja megoldani azt, amit még a rendőrség sem tudott? - Mi az, hogy még? Az, hogy a rendőrség tehetetlen, nem újdonság. Sok olyan ügyem volt már, amiben a rendőrség nem tudott egy lépést sem tenni. Meg fogom oldani, ne aggódjon. Csakhogy lesznek

75 halottak, azt hiszem. Méghozzá elég sok, ha kellőképpen kiélem magamat. Előrehajolt az asztalomra, és mélyen a szemeimbe nézett. - Az legyen a legkisebb gondja. Az lesz, emiatt ne fájjon a fejed, kicsim.

150. Miután elment Ratcliffené (ezentúl nevezzük csak Ribinek), szinte rögtön csöngetett a postás. Ez azt jelentette, hogy csomagot kaptam. A levelet ugyanis már számítógéppel küldik. Az ember postaládája továbbra is egy fémdoboz volt, amit úgy védett, ahogy akart, de benne lapult egy kicsike, és igen szegényes memóriaellátottságú számítógép (persze egy levelesládának miért is lenne szüksége nagy memóriára, elvégre nem Windows 2030-azni akarok vagy mi, nem hülyültem meg), ami viszont már kóddal van védve. Beütöd a kódot és kinyomtatja a tárjában lévő leveleket. Mondanom sem kell, csomagot nem tud nyomtatni, ezért a postásoknak még sok ideig megmarad az állásuk. Elégedetten átvettem hát a „Száradjon le a kezed!” feliratú dobozt. Díj hitelezve, hirdette egy másik. Naná, hogy hitelezve, nem is kevés, 1500 eurómba került ez a kis szerkentyű, ami benne lapult. Örömmel tettem a többi szar közé a hátizsákomba (nem a lustaságom kérdése volt, hogy még nem tettem át őket egy szekrénybe, hanem a megszokás), mert egyelőre még nem tudtam kipróbálni. Ugyanis emberen kell. Egy másik emberen. Bezártam a lakást és elnéztem a 15. utcai szupermarket krómosztályára. A turkálóban - talán emlékeznek rá a hozzám hasonló korúak, amikor ezekben a ládákban még használt printerportok, szétesett billentyűzetek és memóriák hevertek jackek és gyorsítók helyett - és kerestem egy MicroStar típusú mátrixcsatlakozót. Azért ezt a fajtát néztem, mert még ez a legjobb ezek közül a turkálós cuccok közül. Igaz, hogy nem bio, és még így is lassú, de nekem úgyis nyomozásra kell, nem pedig adaterődtörésre. A címkéje szerint mindössze hat éve gyártották, és csak két és fél évig volt használva, tehát megvettem. Remélhetőleg nem fogja szétvinni a búrámat, miután beültettetem. Másnap reggelre rájöttem, hogy nem fogja. Ekkorra ugyanis már kipróbáltam. Előkotortam ósdi Motorolámat, amihez ugye nem volt legális vonalam, de ez régebben sem jelentett nekem problémát, amikor még nem volt ósdi. Kettényitottam és becsatlakoztam. Hú! Olyan volt, mintha atomtámadás érte volna a búrámat. Először statikus zörejek hallatszódtak, kürtszó aztán semmi. Azonkívül csak nagy üres feketeség. De hoppá! Mintha valami kis fénypontot látnék a feketeség közepén. Egy kicsit most nagyobb. Még egy kicsit. Még. A vonat egy pillanattal később úgy kent fel az orrára, hogy nem is volt időm felfogni. Azt azért lefogadtam, hogy öt másodperc alatt ért ide.

150. Bekapcsoltam a magnót és figyeltem. „Piros rózsa, kék nefelejcs, a számot soha el ne felejts. Ne felejts el, mondd meg nekem, súgd szépen a fülembe.” Mit lehet erre mondani? Ez az ember hülye? „Háromig számolok, majd a számolásnak vége, utána mondd meg azt a kurva számot végre!” Azta! „Jobban tetszene, ha elmondanád, nem kéne járatnom örökké a pofám. Súgd meg végre, kisangyalom, különben lesz kit megagyalnom.” Szerintem ezzel vezeti le az indulatai. Rím(?)faragással. „Szerdán szólok utoljára.” Na mi van, most hol marad a vers? Kifogytál az ökörségekből? Bázmeg! Rendben. Akkor most fényt derítünk a dolgokra. Benyomtam a telefonomba a mikrochipet és vártam, amíg letölti. A programot egyébként Garlic Ray személyiségének másolatától szereztem. Vatikáni állampolgár! Hah, beszarok menten, azt hittem, mikor mondta. Szerencsére akár másolat, akár nem, ugyanolyan rendes, mint élőben volt. Tőle kaptam a programot is, amit a chipre mentettem ki. Igen hasznos kis proggi volt, elméletileg legalábbis, de hát reméltem, hogy a valóságban is az lesz. Betöltöttem

76 a memóriába, hogy elindíthassam, amint befut a hívás. Ribinek meghagytam, hogy ne vegye fel a kagylót, ha csörög. Én majd ott ülök a vonalon (szintén egy hasznos kis program, de ez már saját) és felveszem. Mostantól csak az a dolgom, hogy figyeljek. Addig is majd császkálok egy kicsit a mátrixban, hisz úgyis olyan régen voltam már itt! Hát nem volt időm sokáig császkálni. Még éppen csak hogy beértem egy kávézóba, amikor a telefonra rakott piros villogó jelezni kezdett. Sípolt és világított. Megkapaszkodtam a vonalat jelképező kábelben és visszarántottam magamat a telefonközpontba. A kapcsolótáblán kicseréltem két dugót, és vártam a kattanásra, ami azt jelzi, hogy felvettem a kagylót. Meg is jött. A hívás valóban egy terminálról jött. Ezt abban a pillanatban tudtam meg, amikor felvettem. Azonnal elindítottam a programot. Lassú volt ez is, mint általában minden, amit én birtoklok, öt másodperc kellett a célbaéréséhez, de ez jelen esetben nem hittem, hogy gondot fog jelenteni. Szóval fogom tartani a figurát. Persze az is lehet, hogy nem a zsaroló lesz az, de akkor miért hagyta kikapcsolva a terminál kameráját? bámultam a kapcsolótábla fölött lebegő Philips trinitronra. - Ez az utolsó alkalom, hogy szép szóval kérlek, ha most sem beszélsz, elszabadul a mérgem. Azt ajánlom, mo... - Várj, most én jövök, a Verskiagyalási Törvény 235. paragrafusának 5. cikkejének értelmében. Csak figyelj. Édesapád túrós faszát, azt szídd meg, te köcsög pupák! - Micso.. - Nem micso, hanem kicso, te faszfej - felnéztem az üres monitorra. Egyszeriben egy döbbent arcú, pörsenéses fickó jelent meg rajta. Halál frankón, a feje olyan volt, mint egy kibaszott VistaPro-s tájkép. Mondd szépen: csíz! A képernyő megvillant és egy Polaroid kép pottyant a kezembe. A zsebembe rejtettem, miközben bámultam bele a fickó képébe, tudva, hogy ő nem láthat engem. Nagyon élveztem a helyzetet. Ez tényleg egy jó kis program. Igényes. - Ide figyelj, aranybogaram. Azt ajánlom, hogy szálljatok le Mrs. Ratcliffe-ről, különben bajok lesznek. Ha leszálltok róla, akkor is. Most már baszhatjátok, úgyhogy jobb lesz megásni a startgödröt, mindahányan vagytok. - De hát ki a picsa maga? - Hát a Gonosz Manó, te kis butus. Ki más is lehetnék? HEHEHE.

159. Most már nem volt más dolgom, mint kideríteni, hogy ki volt a fickó, méghozzá a lehető leggyorsabban, mielőtt még a társaival együtt felocsúdnának az első meglepetésből és kinyílna a csipájuk. Letöltöttem a képet a tulajdon postaládámra. Kész is a kitűnő pixeles arckép. Azért a fantomképnél még ez is jobb. Sőt! Ha az ember száz méterről nézi, még lát is benne hasonlóságot Mr. Ragyával. Kiváló. Fenomenális. Ultracsúcs. Frankó. Na elég ebből. Irány a rendőrség, elvégre köröztetni kívánunk valakit. Ilyenkor jól jönnek a hasonló körben tevékenykedő kapcsolatok. Felmartam a képet, a BHU-t és a hátizsákot (biztosan nem fogok hazajönni a rendőrségről), bezártam a lakást, és beültem a Vettébe. A nyomozás öröme, igen, ez az, ami kárpótolja mindenért az embert. Meg a száguldás. Az nagyon.

163. Cliff Ratcliffe három hüvely nélküli tölténytől halt meg, amit a rendőrség szerint egy Arasaka Painkiller-ből adtak le. Na igen, biztosan megszüntette az öreg minden fájdalmát. Nem volt mondjuk annyira öreg, mindössze ötvenhárom éves, de ez ebben a világban szép kornak számít (a minap olvastam egy kimutatást, hogy nálunk, Amerikában a fiatalok kb. 25%-a nem éri meg a 30 évet, másik 25% pedig 31 éves korában hal meg. Jó, ez utóbbi csak poén volt, dehát ha a népesség egynegyede kinyúlik, mielőtt igazi életet kezdhetne, hát az enyhén durva). Ötven éves korában szerelt le a katonaságtól, hiszen hivatásos volt. Fiatalabb korában kommandós, majd hasonló csapatok vezetője (ebben az időszakban veszi el Ribit). Ez lehetett az oka, hogy még arra sem volt idejük, hogy kölykük legyen (egyszer ugyan próbálkoztak, Mrs.

77 Ratcliffe hasba lett rúgva egy borgőzös reggelen), mivel Cliff csak szombaton és vasárnap volt otthon, akkor is csak az év negyedrészében, a többit a világ különböző hadszínterein töltötte. Ribi úgy tudja, hogy nem történt vele soha semmi, nem volt panasz az egészségére sem, és az utóbbi három évet végig otthon töltötte, csak néha járt el esténként és nem öt napig maradt. A feleségre mindenesetre szép vagyonkát, lakást, kocsit hagyott, tehát ez sem elhanyagolható szempont arra az esetre nézve, ha az asszony nyíratta ki. A papírokon volt még néhány cím és telefonszám a közeli barátokról, meg egy kisebb lista, hogy hol fordult meg mégis az utóbbi tizenöt évben (itt természetesen konfliktusokat írt le). A konfliktusról jut eszembe, hogy Ribivel egyébként jóban volt, sőt, mint a második lapról kiderül, az utóbbi években többet keféltek (gyerek azért így sem lett, vagy csak titkolja), mint valaha. Ez is mutatja, hogy volt a fickóban szusz. Ribiről már nem is beszélve, hiszen mintegy húsz évvel volt fiatalabb nála. Na, első szusszra ennyi. Nem akarok már újabb fejezetet nyitni, így hát inkább két sorkihagyással folytatom. Mikor végre sikerült parkolóhelyet találnom, megálltam a Központi Rendőrség épülete előtt. Nem értettem, hogy hogyan lehetett még mindig ez a neve, hiszen olyan szétszórt volt, mint még soha. Tartom szerencsémnek, hogy nem sikerültek a vizsgáim a rendőrakadémián. Felbaktattam a lépcsőkön a bejáratig, majd belöktem a tíz lengőajtó egyikét. A forgalom máskülönben a másik kilencen is folyamatosan zajlott, tehát nem lehetett panasz a munkahiányra. Meg a zajra. Azt hittem, hogy nem fogom kibírni, amíg eljutok az információspultig, de sikerült. Igaz, nem csak a nagy hangzavar akadályozott, hanem a tömeg is. A pult előtt, amit kiválaszottam, legalább húszan álltak. Félrelöktem a második helyen álló fiatal spanyol csávót és beálltam a sorba. A fickó hátracsúszott a márványpadlón vagy két métert, felugrott, majd előrántotta pillangókését. Egy pillanat múlva már három rendőr vetette rá magát és elráncigálták valahová. Jót mulattam az eseten. A többi ember nem szólt egy szót sem. Igazuk van, nem az ő dolguk. Elégedetten nyomtam meg a lift négyes gombját. Ez az a szint, ahol Mr. James Field, régi barát, és ha lehet így mondani, munkatárs (akadémiai idők) dolgozott. Az ajtó csöngve kinyílt, és én beléptem az azonosítási osztály területére. Itt is eligazítást kértem, majd fél perc múlva már Field ajtaján kopogtam. Bentről valami „Nyitva”-szerű dörmögés. Lenyomtam a kilincset. Bent Field egy számítógép vibráló monitora fölé hajolva meresztette a szemeit. A monitoron arcok, nevek, címek futottak. Asztalán nyomtatványok tömegei, szinte elveszett tengerükben a kis ember. A széke karfájára hanyagul egy pisztolytáska volt akasztva, benne egy öregnek tűnő Magnum. Itt bent úgysincs rá szüksége, kivéve talán ha öngyilkos akar lenni. Vagy meg akar ölni a viszontlátás örömére. Pörögve megfordult a székével. Keret nélküli szemüvegén megcsillant a beépített monitorszűrő tipikus lilás fénye. Egy pillanatig nézett, valószínűleg nem tudott hová tenni (talán a bajusz és a hosszú, loncsos haj miatt), de azután felderült az arca és felugrott. - Freddy! Felmordultam. - Freddynek csak a... barátaim hívnak, igaz-e? - Hát persze, Freddy haver! - Átölelt. - Tudod-e, hogy kibaszott rég láttuk utoljára egymást? - Tudom. - Apádék? Hogy vannak? - Enyhén szólva nagyon rosszul. Nem is tudom, hogy éreznek-e egyáltalán már valamit... - Csak nem... - De. Anyám tizenkét, apám három éve. Arca átváltozott egy torz maszkká, ami vicsorgott. - Húúúú! Hát akkor tényleg kibaszott rég találkoztunk utoljára! Mondd, miben segíthetek. Biztosan nem azért jöttél, hogy a két szép szememet bámuld - megrebegtette szempilláit és közben vigyorgott. Szó nélkül átnyújtottam neki a postaládám által nyomtatott képet. Bólintott, leült a gépéhez, és kezébe kapott egy szkennert, amit végigfuttatott a képen. Visszafordult a székkel, és még mindig vigyorogva magyarázni kezdett. - Most keresni kezdi a fickót. A rendszer enyhén szólva lassú... volt eddig! De én feljavítottam egy

78 forráskód segítségével! Nézd. Az eddigi program generált egy hajcsavarót, amit random lekódolt a bitjeivel a tárba, hogy aztán letranszformálja a skálára. Ez ötezertől tizenkétezer-hatszázhúszig tart, és random kiválaszt egy színpalettát, amivel beszínezi a frekventált szekundum tartományait. Én az ötezret helyettesítettem kilencszázhúszezer- hatszázhuszonöttel, és örültem, hogy most már nem megy végig az intergalaktikus DNS hasábjain, hanem leképezi a képet az antikodon szintagmáinak a légüres permitivitására. Persze lehet, hogy nem ezt mondta, de valami hasonló lehetett. Valami olyan duma, amit a kínaiak találtak ki, de James Field fejlesztett tovább. - Na, itt is van. Villám Vili. Francia kommandós, aki átjött az Újvilágba, hogy többet keressen. Három éve le kellett szerelnie, mert felmerült annak a gyanúja, hogy fegyvereket adott el a katonai raktárból, amihez hozzáférése volt. Azóta mint bűnöző tengeti életét, rabló és hivatásos bérgyilkos. - A kettőnek nincs túl sok köze egymáshoz. - Hát az biztos, de lehet őket külön-külön is művelni, ha van rá az embernek gusztusa. Továbbá, lakáscím nyista, szülők, hozzátartozók nyista, csak egy bűnrészes egy rablásból, aki mellesleg akkor a barátnője volt. Amanda Host, a Lopott Szajré nevű banda énekesnője. Ezt a kurvát valamennyire ismerem, volt már bent sokszor mindenféle kisebb ügyekért, mint például prostitúció, lopás, rablás, emberáldozás... - Emberáldozás? - Ja. Valami hülye szekta tagja, ami ugyan illegális, de felsőbb körökben lévők nem engedélyezik a felszámolását, ki tudja, hogy miért? - Oké. Erről a csajról kell minden, amit csak tudsz. Kinyomtatnád nekem a rövid kórrajzát? - Persze. Megfordult, beindította újra a keresést, visszafordult, és engem totál megszállt a félelem, hogy megint elkezd habratyolni olyan dolgokról, amikről halvány lila fingom nincsen. De szerencsére nem tette. Csak csendes nézett és csóválta a fejét. A gép sípolt, ő ismét megfordult, és kinyomtatta nekem a csaj képét és a fontosabb adatokat. Ideadta. - Na, akkor én megyek is, köszi mindent. - Van nálad lemez? - Van, miért? - Ezt kuksizd meg! - elindított egy programot. - Én írtam. Nekem nagyon tetszik. Annyira aranyos... furcsa, gurgulázó röhögésben tört ki. A képernyőn megjelent egy kis kék kígyó, ami almát, bogarakat meg szart evett. Mindegyikért kapott valamennyi pontot (a szar ért a legtöbbet, ahogy észrevettem), valamint meghalt, ha nekiment a labirintus falának. Csak álltam, bámultam, majd egy nagyot sóhajtottam. A játék nagyon hasonlított azokra a gámákra, amiket még az unokatestvérem Commodore 64-esén láttam (apám, egy olyan gépért ma már milliókat fizetnek a gyűjtők!). Fájt még csak látni is. - Na, milyen? - Fasza - válaszoltam nem túl meggyőzően. Most vettem csak észre, hogy a monitor könyvekkel van alátámasztva. Lexikon, Szépségápolás, Hogyan legyünk sikeresek, katalógus, csupa olyan dolog, amikre ennek az embernek semmi szüksége. Észrevette, hogy az alátéteket nézem és felröhögött. - Csak azért, hogy a monitor felérjen az IQ-mig. Kösz. - Adod akkor azt a lemezt? Kelletlenül odanyújtottam neki. Bevágta a komputerbe, és hipp-hopp, már meg is kaptam az évszázad játékát. - Hé, pályaszerkesztő is van rajta. Elvárom, hogy írjál pályát. - Rendben. Kezeltünk, elköszöntünk, azután odamentem az ajtóhoz. Mielőtt még kimehettem volna, utánam kiáltott: - Írjál pályát! Írjál pályát! Bevágtam magam mögött az ajtót.

165. Ha azt akarod, hogy a bárba menjek, ahol a Lopott Szajré szokott fellépni, lapozz a 170. pontra. Ha arra voksolsz, hogy Amanda kábítószerkereskedőjéhez menjek, és tőle szerezzek információkat,

79 olvasd el a 173-at! Ha a szektásokkal fogok találkozni, nyald ki a seggem! Hogy küldhetsz egy olyan lepra helyre, te tetű! Rohadj meg! 182.

170. à Ha 163-ról jössz, akkor: Az irtózatos hangzavar szinte szétvetette a dobhártyámat. à Ha 182-ről jössz, akkor: Igazán örültem annak, hogy dübögtek a hangszórók, mint állat, legalább addig sem csentek a füleim. (Hú, apám, az volt csak a robbanás!) A bárig sokszáz pogózó emberen keresztül vezetett az út. Átverekedtem magamat rajtuk. A pultnál intettem az egyik mixernek. Nem ültem le. Odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mit kérek. Információt, válaszoltam. Ja, hát azt nem lehet, felelte és átrepült a pult fölött a pogózók közé. Mondanom sem kell, segítettem neki. De nem a felállásban. Beláttam, hogy többet érek azzal, ha az egyik mulatozóval elegyedek szóba. Az a vöröshajú kurva pont megteszi. - Hé, szivi, ez most a Lopott Szajré? A füsttől megjött nekem is a kedvem egy kis pipára, úgyhogy rágyújtottam, miközben arra vártam, hogy felfogja, mit kérdeztem tőle. Látszott rajta, hogy már elég messze jár, de azért még földi pályán. - Aha - nyögte be bambán. - Nem. Ez a Langymeleg Banánlé. - Most aha, vagy nem? - Nem. Azt hiszem, nem. - Köszi, angyalom. Elindultam hátrafelé, ahol az öltözőt sejtettem. A szemem sarkából láttam, hogy két lila öltönyös, kettőtíz magas, seggkopasz figura, akik már csecsemőkoruktúl fogva egymás faszát szívták, a nyomomba ered. Biztosan a mixer szólt nekik. Csodálkozom, hogy ilyen hamar magához tért, és hogy egyáltalán hogyan nem taposták agyon? Mindegy. Befordultam egy folyosóra, aminek a végén egy ronda faajtó állt, rajta egyetlen árva, sárga csillaggal. Ez lesz az. A szoba előtt is állt egy igen bíztató külsejű srác, aki inkább látszott beszívottnak, mint erősnek, de ez talán még rosszabb volt, mert az ilyenek nem ismernek félelmet. Hát az jó, mert én sem. Igen figyelemre méltó fehér pólót viselt, amin egy félresikerült földgömb volt látható, és az USA-ból egy atomrakéta meredt ki. A VILÁG FASZÁN, hirdette az alatta lévő felírat. Közepes méretű Glock figyelt a hóna alól. Hiába, van, aki megelégszik tizenöt centivel. Amint meglátott, mellkasa előtt keresztbe font kezekkel beállt az ajtó elé. Hátrapillantottam. A kopaszok még sehol. Világ megszólalt: - Haver, akárki vagy, nem érdekel, de jobb lesz, ha eltakarodsz. - Haver, akárki vagy, nem érdekel, de eltakarodsz. Azért érződött, hogy mennyi a különbség a két mondat között. Egy bakancs és egy beszakadt faajtó. Világtól szakadt be. Amíg ellenfelem nyögve tápászkodni kezdett (ezek szerint lehet, hogy fájdalmat sem éreznek), végigfuttattam a szememet a bent készülő csapaton. Két hínárhajú, meg még két másik hínárhajú. Az összesen négy hínárhajú. Na de melyik a csaj? Mind háttal éltek-haltak, szolgaföldben nem nyughattak. - Megfordulni, bogaraim! - Csak aztán jutott eszembe, hogy akár azt is ordíthattam volna, hogy Amanda. Meg egy másodpercen belül amúgy is megfordultak volna, hogy lássák, ki kopogtatott olyan hangosan. Tehát teljesen felesleges volt megszólalnom. Ez is mutatja, hogy mennyire türelmetlen természet vagyok. A bal szélső volt a csaj. Erre a túloldali faszi azt mondhatta volna, hogy nem igaz, mert ő a bal szélső. Na, csak tette volna meg. Már rég nem élne. Teljes erőből a narkósba rúgtam és közben előrántottam a Blackhandet. A folyosó féle irányítottam a csövét. - Hé, Amanda, drága! Milyen furcsa, hogy itt akadunk össze, éppen tégedet kerestelek. Gyere, ruccanj ide a karjaim közé. Megdermedtek mind a négyen, és néztek, hogy most mi van. Villámgyorsan lőttem egyet a folyosóra, hogy visszatakarodjanak az öltönyösök (itt persze nem a szó átvitt értelmében vett céges aszaltmakkúakra

80 kell gondolni), majd a bandára tartottam a fegyvert. - Mondom, gyere ide, te kurva! MOZGÁS, NE MONDJAM KÉTSZER! Rá egy másodperccel egyik kezemmel már a karját fogtam, másikkal pedig a fejéhez tartottam a stukkert. - A mai fellépés egy kicsit késni fog, srácok. De nem marad el, ne fossatok. Szerencsémre volt hátsó ajtó. Miután megtudtam a lánytól mindent, amire szükségem volt, még egy feltételem volt, hogy minden bántódás nélkül visszamehessen a koncertre. Be kell valljam, tényleg jól szop.

173. Két háztömbbel (két háztömb = 3 fejezet) attól a bártól, ahol Amanda bandája fel szokott lépni. A rasztasérós nigger befordult a sarkon a háza felé. Utánakiáltottam. - Ugrifüles! Megállt és megfordult. Ekkor már fegyver volt a kezében. - Mi van? - Hé, gázsó, há ne világíccsá már a szembe azzaja lézercélzóvál! Csák kérdeni akarok válámit. Megindult felém és továbbra sem vette le rólam a lézercélzó vörös fényét. Én jól láthatóan eltartottam a kezeimet a testemtől. Megállt előttem egy méterrel és a fejemhez nyomta a pisztolyt. - Te privátszimat vagy, mi? Döbbent kifejezéssel néztem rá. - Ezt meg honnan veszed? - A ballonod miatt. Csak azok hordanak ilyen cuccot. Jobb, ha tudod, hogy ennyi erővel akár kiragaszthatnál magadra egy SEGGFEJ feliratú táblát is, és akkor már mindenki tudná, hogy ki vagy. - Most nem volt szerencséd, Ugri. Ez csak álca, hogy olyan legyen, mintha magamra akasztottam volna egy SEGGFEJ feliratú táblát. Hát ennyire hülyének néztél? - Az igazat megvallva, igen. Elnevettem magamat. - Neked meg ilyen közelről is szükséged van az infrára? Javaslom, hogy menj el szemészhez. Kikapcsolta. - Na, mit akarsz? - Olyan frankó anyag van a birtokomban, amitől garantáltan elszállsz – böktem a hátizsákom felé. Mondta, hadd nézzem. Tőlem, akár többször is, feleltem. Hát láss csudát, tényleg elszállt. Csak a fal állította meg. Röhögve odasétáltam hozzá, és közben a pisztolyát egy konténerbe hajítottam. Ennyit ért. Pedig a fejemhez tartotta. Igaz, amikor azt mondta, hogy hadd nézzem, elvette, csak elfelejtettem említeni. Balladai homály. Ez is azt fog érezni holnap reggel. Bár ha nem beszél, nem lesz holnap reggel. - Hol lakik Amanda Host, Ugrifüles? Biztosan hazakísérted már sokszor, miután beszívott a pincédben, nem igaz? Vagy legalább felírtad a mindentudó noteszodba? Ennyi erővel egy halotthoz is pofázhattam volna, hát lekevertem két büdös nagy taslit. A nagyobb figyelem érdekében, tudod. - Leszel szíves válaszolni? Elvárom. A te érdekedben. - Öt sarokkal odébb (tudod, 15 fejezet), 34. utca, 226. F. 3. emelet. - Hú, ezt nevezem! Csak így csuklóból? Nem kefélted, ugye? - Semmi közöd hozzá, seggfej. - Igaz, csak azért kérdeztem, mert a volt barátja nagyon mérges lesz akkor rád. Sejted, hogy kiről beszélek, igazam van? - Villám Viliről. - Úgy van. Biztos vagyok benne, hogy Őnagyasága tényleg nagyon... Expressz ajánlva fütyült el egy golyó a fülem mellett. Bár felőlem lehetett akár egy kibaszott ágyúgolyó is, az sem változtatott a helyzeten. Egyszerűen nem vettem észre, amikor az a másik észrevette,

81 hogy én észrevettem Ugrifülest és megruháztam egy kicsit. Bevetettem magamat a már az előbb is szerephez jutott konténer mögé. Ha elakadna a 30. és a 31. utca között. 99%-os lefedettség. Miközben egyre kopogott a fémen a hüvely nélküli lőszer és gellert kapva elhúzott a bús picsába, Fred Conly bácsi bölcsen példát vett róla, és hasonlóképpen cselekedett. Szerintem nem tette rosszul. Most az egyszer nem.

177. Egy óra kóválygás után mentem csak vissza az utca környékére. Azért tettem, mert ott volt az autóm. Ha ugyan még megvan. Megvolt. Valószínűleg csak a csodának köszönhető, de az is lehet, hogy a belevezetett ipari áramnak. Nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy megvan. Legalább olyan mindegy, mint hogy fal mellett szarni, vagy szar mellett falni. Mondom, legalább ennyire. Előhalásztam a riasztó távirányítóját és megnyomtam. Hangos csippanás. Az ajtó kinyílt előttem, beültem. Irány öt sarokkal odébb. Öt sarok ám kurva nagy távolság itt New Yorkban. Azért kevesebb, mint egy óra alatt odaértem. Hiába, az esti csúcsforgalom elég rosszul jön, amikor az ember siet. Amandát még így sem találtam otthon. Az órámra néztem, és kiszámítottam, hogy ha ma este lép fel, és nem megy el sehova, néhány órán belül itt kell lennie. Ha meg nem jön, az se baj, hiszen ráérek. Leemeltem a hátizsákot, hogy előhalásszam az álkulcskészletem (egyszerű, mezei zárszerkezet volt az ajtón, semmi extra, ezt szeretem). Ekkor olyan érzés kerített hatalmába, amitől komolyan megijedtem. Úgy éreztem, menten befosok. Az a kurva gombapaprikás! Tudtam, hogy nem lett volna szabad ennem abból a kurva gombapaprikásból, amikor a múltkor is rámjött tőle a vékonyfosás! Az isten bassza meg! Itt fogok beszarni az ajtó előtt! Görcsösen megragadtam a tolvajkulcsaimat és elkezdtem belepróbálgatni őket a zárba. Úgy sejtettem, hogy ha nem találom meg legalább ötödjére a helyeset, akkor már rá fogok érni. De megtaláltam. A harmadik hajszál beleillett. Elfordítottam jobbra és löktem egyet az ajtón. Semmi. Nem igaz, kettőre van zárva! Még ez is, uram istenem, könyörülj rajtam! BEFOSOK! Még egyszer elfordítottam a kulcsot és berobbantam a lakásba. Keresni, keresni. Merre lehet a budi? Közben legnagyobb csodálatomra még az ajtót is belöktem, hogy ne lássa senki, hogy bejöttem (az álkulcsokat még lépés közben raktam zsebre). Milyen kiszámíthatatlan az emberi agy! Dehogy foglalkoznék én azzal, hogy be legyen csukva az ajtó, amikor veszélyben a gatyám! Dehogy foglalkoznék. Ott van! Igen, ez az, ennek kell lennie. Huhh. Egy pillanatig már azt hittem, mindennek vége. Mákom volt. Ahhh! Látod, csak ennyi az egész. Csak egy másodperc, és megoldódik minden probléma. Ezen aggódtál annyira? Az ajtó! Nem zártam be az ajtót! És egyáltalán, hol van a budipapír? Nehogy már el legyen rejtve a budipapír. Az nem leh... itt van ni. Ma jó napom van. Valaki bejött. Egyedül van, és nő. Ez utóbbit abból állapítottam meg, hogy elkiáltotta magát, hogy Brian, te vagy az? Hehe. Nem Brian az. Az első megállapítás többek között a másodikból jött. Elvégre ha lenne vele még valaki (itt persze férfire gondolok, a nőket semmibe vesszük ez esetben), akkor nem ordítozna Brian után, igazam van? Igazad. Sebtében kitöröltem a seggem, meghúztam a kallantyút lemegy a szar, meglátod és kiléptem. A lány nagy, meredt szemekkel bámult a barna ballont viselő, nyúzottnak látszó fickóra. Azonban hozzá kell tennem, gyakorlott fickónéző szemei voltak. Látszott rajta. A szem után a szája fogott meg a legjobban. Tudod, olyan szopós volt. Igen, azt hiszem, ez rá a legjobb szó. Na, de most nem ezért jöttünk. Végül elnevette magát. - Hadd legyek egy kissé ironikus. Ki fosott a bilikémbe? Előkaptam az igazolványomat (tudom, nem ér semmit, de most tökéletesen mindegy volt ez is, mint ahogy már annyi minden a mai nap folyamán) és felmutattam neki. - A nevem Fred Conly. Magánnyomozó vagyok, és azért jöttem, hogy megtudjak egyet s mást egy bizonyos Villám Viliről.

82 Aki pont olyan, mint egy kibaszott Vista Pro reklámkép. Rám jött a röhögőgörcs.

182. Ahogy másztam felfelé a rozsdás tűzlétrán, eszembe jutott egy eset, amit még Japánban hajtottam végre. Igaz, nem lehetett igazán esetnek hívni, tekintve, hogy amikor ez megtörtént, már (még) nem magánnyomozó voltam, hanem a jakuzáknak dolgoztam. Az volt a feladatom, hogy elintézzek egy helyi főnököt, aki beleköpött Mitowaski levesébe. Persze könnyű volt pont rám, a megbecsült, de a modora miatt utált senkire bízni, hiszen annyi testőre volt annak a rizszabálónak, mint égen a csillag. Éppen csak a budira nem mentek vele. Hoppá. Na ez volt az, ami megfogott (egyébként jó néhány dolog megfogott már engem a dupla nullával kapcsolatban, például, hogy miért van mindig fontos szerepe? Szerintem a híres írók leghíresebb könyveik ötletét is a csészén ülve találták ki). Volt ott egy tűzlétra a HQ északi falán, amiről be lehetett jutni a konyhába, majd a konyhaablakból kötél segítségével a budiablakhoz. Belógtam a konyhába, amikor a szakács kiment, és hashajtót tettem az összes kajára, ami kicsit gusztábbnak nézett ki a többinél. Utána kötéllel átlógattam magamat a vécéablakhoz, és egy liter benzint csorgattam a tartályba (az az egy szerencsém volt, hogy ez az északi oldal nem valami forgalmas vidékre nézett, mert legalább fél órát szerencsétlenkedtem ott, deréktól fölfele bent, a lábaim kint, bal kezemmel meg markolom a kötelet). Tehát mindenki csodálkozott, csak én nem, amikor a főnök eszét vesztve elkezdett kirohanni afelé a bizonyos helyiség felé. Akkorát fingott, hogy összedőlt a ház. Tehát most is másztam fölfelé egy tűzlétrán, és megszállt ez a déja vu érzés. Egyébiránt most egy raktárház első emelete felé haladtam, és volt vagy... egy pillanat... 0:06. Szóval jó késő volt. Nem tudtam, hogy mit fogok odafent találni, csak azt, hogy lent éppen ment a nagy áldozgatás, meg ilyesmi, az egész utcában visszhangzott a kántálás. Nem csodálkozom, hogy senki nem lakik ezen a környéken... Még a hajléktalanok sem. Mindenesetre bármire felkészültem, úgy éreztem, pisztoly a számban (úgy éreztem, hogy szétreped menten, és egyébként is logikátlan volt az egész, hiszen ha ki akarom venni, úgyis el kell engednem a korlátot, akkor meg már miért ne a tokjából vegyem ki? Ez persze csak költői kérdés volt), és ha a fölső szinten bármi gyanúsat észlelek, nem fogok tétovázni. Talán csak abban, hogy hányszor lőjek. Azért remélem, nem bontották le a lépcsőt, ami lefelé vezet. Bár ki tudja? Tapogatózni kezdtem az ablakkeret felé, mert a nagy sötétben nem láttam, hogy van-e benne üveg. Lámpát persze nem hoztam, nehogy már itt észrevegyenek! Megelégedéssel tapasztaltam, hogy nincs benne üveg. Beugrottam és azon nyomban kivettem a számból a fegyvert. Körbejárattam a tekintetem, és mikor semmit sem láttam, eszembe jutott, hogy nekem van beépített éjjellátóm. Látszik, hogy még soha nem használtam. Erősen rágondoltam, és lőn világosság. Ez az emelet a raktárhoz képest alacsony volt. És az egész tele fém öltözőszekrényekkel. Na jó, lehet, hogy azok ott a sarokban nem azok voltak, de a többi biztos, hogy az. Három sor öltöző, a negyedik az a páncélszekrény-szerűség. Éppen úgy el tudtam képzelni azt, hogy fegyvereket tartanak bennük, mint hogy fegyvereket. Más most nem jutott eszembe, tehát jobb lesz mindig az ellenfél és a szekrények között maradni. A sorok között padok helyezkedtek el, amikre mindenféle ruhadarabok voltak hányva. Gondolom, azok, amik nem fértek bele a szekrényekbe. A padok alatt cipők. Elég igényes cipők. Ez persze nem jelentette azt, hogy cégesekkel lenne tele a földszint, de nem elképzelhetetlen, hogy van köztük néhány. Tehát az is jobb lesz, ha egyáltalán nem is lövöldözök. Annyit. Léptem négyet a két öltözősor között, hogy rálátást nyerjek a lejáratra, amikor dudorászást hallottam. A fickó ott ült a lépcsőfeljárónál, és bizony isten arra gondoltam egy másodpercig, hogy hazaviszem karácsonyra fának. A díszeit mindenképpen. - Hümm-hümm-hümm, ta-da-da, én elmentem a vásárba fél pénzzel. Tyúkot vettem a vásárba fél pénzzel. Tyúkom mondja kityrákotty, kecském mondja mekkmekkmekk, tehén mondja múmúmú, kárikottyom édes tyúkom, elfogyott a fél pénzem. Tú-da-dú-da, én elmentem...

83 - Az anyámba fél pézzel. Kérdem tőle mit csináljak fél pénzzel? Anyu mondja, megsúgom. Enyjebenyje édes fiam, költsd el piára, nőre, fűre. Villámgyorsan hátrafordult, és már készült felugrani, amikorra rábírtam magamat, hogy cselekedjek valamit. Egyszerűen nagyon gyors volt nekem. - Hé! Maradj, ahol vagy, baszd meg! Nem akarok problémát. Azt a nagy behemót duplacsövűt meg rakd le oda a fal tövébe a kurva vasvillád mellé, amíg szépen mondom! Leakasztani pisztolytáskát, rakétavetőt, dinamitot, mindent, ne mondjam kétszer! - Azt ajánlom, takarodj innen, amíg jó kedvemben vagyok. - Nini, a Holtak Királya szólásra emelkedett. Jobb, ha tudod, hogy Hollywood a másik parton van, a westernekre meg már régen nem buknak, úgyhogy vedd ki a poncsód alól a kezeidet! Úgy. Dobd el az öngyújtót! Nyugodtan beszélhettem hangosan is, akkora volt a lentről jövő zaj. A pasi tényleg olyan volt, mintha halott lenne. Pirosan világító szemek (biztosan Nikon, azok szeretik az ilyen szines bóvlikat árulni), szürke bőr és síri hang. Valószínűleg sokba került a műtét, mire ilyenné varázsolták. Meg az a drótozás, ami vitte. Tutira bio. Sajnos azonban most nem engedhetem meg magamnak, hogy belenyúljak a hátizsákomba. Pedig kipróbálnám rajta azt a bizonyos távirányítót, amit rendeltem. Megnyomtam a pisztolyom oldalán a hangtompítót bekapcsoló gombot. Na ja, édes ecsém, mit gondoltál, nincsen nekem olyanom? Ezért (is) híjják Universalnak. Most már akár a tárat is beleüríthetem, ha meg mer moccanni. - Van egy olyan érzésem, hogy te nem közéjük tartozol. Nyertem? - Igen. És nekem is van egy olyan, hogy te sem. - Tied a piros hangszóró. De ugye tudod, hogy nem tehetsz bennük kárt, ha nem akarod, hogy a kormány a fejed fölé szálljon, és akkorát szarjon, ami egész életedre betemet? - Nekem ez teljesen mindegy. Hidegen hagy - kuncogás. - Kinyírom akár az egész világot is, ha velem szembeszállnak! - röhögés. - Én nem akarok problémát. Mindössze azt akarom megtudni, hogy van-e itt egy Amanda Host nevű nő? - Itt csak férfiak vannak, te bunkó! Ez Tchernobog vallása, nem pedig az amazonok földje! Hoppá. Lehet, hogy rossz helyet néztem ki magamnak a telefonkönyvből? - És ez biztos? Nem is voltak? - De, voltak, voltak egy ideig. De aztán kinyírtam mindet. Micsoda? Ha ez kinyírta mindet, akkor... Ötször húztam meg a ravaszt. Mind az öt a mellkasába ment. A falnak tántorodott (egek, repülnie kellett volna, kibaszottul pörögnie, erreföl ez meg csak tántorodik), majdnem feldöntve a fegyvereit. A keze rákulcsolódott arra a furcsa páncélökölre, aminek gázolajoskanna meredt ki a végéből. Lőttem még hármat. Elejtette és leroskadt. De még mindig élt. Frankó páncélozás. Az arcához hajoltam és beleköptem. - Csak hogy tudd, ki itt az úr, zombi. Ehhez most mit szólsz? A stukkert a fejéhez szorítottam. Rám emelte piros szemeit és akkor csapott belém a felismerés, hogy nem lehetnek krómok. Nem tudom, hogy miért nem, erre senki sem adott választ, de nem lehettek. Hörögve dünnyögni kezdett. - Azt, hogy olyan akarok lenni, mint Kevin. Hoppá, ezt nem kellett volna. Rosszat sejtek. Jobb ökle belerobbant a hasamba, és én már csak annyit éreztem, hogy repülök, gyorsan repülök, földet érek a lépcsőn és gurulok tovább lefelé. Homályosan mintha látnám (bár mindig elugrik a kép, ki tudja, miért), hogy a fickó feláll és röhög (ezt mintha hallottam is volna, bár valami sikítozás egyre hangosabb lett, és betöltött már majdnem mindent), majd mikor leérek, már ő is tart lefelé. Kezében puska, szemében könyörtelenség. Rászívtam a harci faszra. - Gerossic roo, tamirak torbéé! Ezt az a fekete csuhás mondta, aki fölém hajolt. Kikerekedett szemekkel bámult bele a pofámba. Közöttünk a Blackhand csöve. - Surmó a kurva anyád!

84 Imádok a torkolattűzbe bámulni. Olyan megnyugtató. Persze csak akkor, ha a kezed felől jön. A szektás sikoltva hátrabukott. Megbolydult a méhkas. Hohó, barátocskáim, akkor még nem láttátok azt a bunkót, aki lefelé tart a lépcsőn! - Aremá, parré! Aremá! Felpattantam és lőttem. Bal kezemmel közben kihúztam a pisztolyom markolatából a pillangókést és pörgetni kezdtem. Mire kinyílt, már tele volt vérrel és agyállománnyal a pengéje. Nem kell félni, azért jutott a kezemre meg kabátom ujjára is. De hát az én szakmám már csak ilyen. - Hahaha! A kurva anyátok, szemét papok! Van merszetek bántani egy ártatlan szüzet? Majd megbaszom helyettetek is! A puska akkorákat dörrent, mint egy ágyú. Valahol jobbról géppisztoly-kerepelés válaszolt rá, meg hörgés és ordibálás. Egy pillantra azt hittem, ez a Sikolyok Csarnoka. Kijátszási költség 10. Bárd varázsénekek nem érvényesülnek. Minden támadónak Mentális mentődobást kell dobnia, vagy nem kerülhetnek Frontembernek az első sorba. Ha nincs Frontember, csata sincs! Na baszd meg, frontember az van. Csak sajnos nem is egy. Ez itt a gond. Beugrottam egy kiszuperált húsdarabológép mögé, hogy fedezékben legyek. A fejem fölött golyók pattogtak a rozsdás-véres (melyik, melyik?) vason. Tárat cseréltem. Itt aránylag nyugis volt - Rugtaas tamirak torbéé! Quo! Kés hasba. Fröccs. Hörg. - a terep. Pucolni kéne innen, amíg lehet. Csakhogy az ajtó előtt százezren álltak. Most mit tegyek? Elkeseredetten a valamikori hűtőkamra felé néztem. Három lány függött ott baszott nagy kampókon. Át a nyakukon. Hú, ezek nem pöcsöltek! A lányokat már minden bizonnyal feláldozták. Legalábbis a szívük erre utalt. Vagyis a szívük nemléte. Odafutottam a hűtőhöz és leakasztottam egyet. Pontosabban megfogtam a lábát és letéptem róla. Közben lelőttem egy okvetetlenkedőt. A fickót most csak hallottam, meg nagy volt a villogás a falakon. Velem nem törődtek sokan. Felkapaszkodtam a kampóra és megnéztem, hogy hogyan van odaszerelve a plafonhoz. Csavar. Az jó. Előkaptam a spéci csavarhúzómat és dolgozni kezdtem. Csak sajnos én nem voltam olyan, mint Kevin. Ki a fasz az a Kevin? Nem tudom, de menő csávó lehet. Ketten rohanni kezdtek felém, puskákkal a kezükben. Futás közben néha rálőttek kedvenc zombimra, de egyre közeledtek felém. Én csak csavaroztam, és azon imádkoztam, hogy ne lőjenek. Sosem tudtam jól imádkozni. Hagytam, hogy lógjak, és reméltem, hogy a csavarok egyszerűen elengedik és mi leesünk. Ha meg nem, akkor elengedem egy másodpercen belül. Nem hiányzik egy tucat sörét a seggembe. De leszakadt. A fémgolyók a fejem fölött húztak el. Esés közben elengedtem a csavarhúzót, és az övembe tett piszolyom után nyúltam. Mire igazán belejöttem volna, már mindkettő hulla volt. De nem úgy tűnt, mintha fogytak volna. Az ajtónál mintha ugyanannyi állt volna, és az a derengés sem tetszett ott az oltár környékén. Ahogy bevonja a lány alakját, és... felszippantja valahova. Csakhogy ugyanolyan szép dolog adni, mint kapni. Jött helyette egy hatalmas narancssárga kutya, akinek lángok csaptak ki a szájából. Ezt én már néhány láda mögül láttam, miközben Pirosszem háta felé tartottam. Most már tényleg inamba szállt a bátorságom. A kurva eget, tényleg. Izomból csaptam bele a homlokába, úgy, hogy kijött a tarkóján. Lehet, hogy a zombik is húsból vannak. A seb szinte azonnal be akart forrni, de nem sikerült neki az ujjnyi vastag vas miatt. Hátrarántottam annyit, hogy ne szakadjon ki a fejéből, de legyen köztünk egy kis távolság, ha el kellene engednem és futásra kellene vennem a témát. A teste közben folyamatosan rángatózott az őt ért lövésektől. Szerencsére a köpenye is felfogta a lövedékeket, így igazából nem kellett izgulnom, amíg valaki hátulról nem támad. Hanem az a kutya nagyon baszta a csőrömet. - Akasztják a hóhért, kisapám? - Nem tudsz megölni. - Közben egyfolytában lőtt, tárazott, lőtt, tárazott. Hosszasnak látszott a folyamat, de mégse jutott senki sem közelebb. Egyelőre a kutyuli is veszélyzónán kívül volt. - Látod oldalt azokat a ládákat? Ha szólok, elkezdesz futni, de úgy, mint akit puskából lőttek ki, és nem állsz meg az ajtóig, világos? Közben meg lelősz mindenkit, akit csak tudsz! Ne félj, én is dolgozni fogok.

85 - Nem félek semmitől. - Azt elhiszem, de figyelmeztetlek, ha bármivel megpróbálkozol... - Akkor mi lesz? - kérdezte szinte kacagva. - Akkor... kénytelen leszek átváltozni. - Igazán, és mégis kivé, ha szabadna tudnom? Te leszel Freddy Krueger? - Ah, dehogy is. Annál sokkal rosszabb. A Gonosz Manó. El ne felejtsek legközelebb hozni kutyakaját.

185. A húskampó csöngve ért földet. Én dobtam el, mert most már valóban nagy lett a gáz odabent. Azt hiszem, az az őrült meggyújtott egy dinamitrudat (egy rudat? Legalább öt volt összekötve), és bedugta a kutya szájába, ami amúgy is elég lobbanékonynak látszott ahhoz, hogy... Lihegve ugrottam be a Corvette-embe, és beletapostam a gázba. Belebámultam az utastérben elhelyezett visszapillantótükörbe. Gombafelhőt is láttam volna, vagy csak attól az egy dinamittól robbant fel a fél utca? Bánja a halál, hogy mi robbant akkorát, csak húzhassak már innen! Hú, haver, ez durva volt. Mint láthatod, nem jártam sikerrel. Így nem fogom soha megtalálni Villám Vilit. De tudod mit? Lapozz vissza a 165. fejezethez, és válaszd bármelyik másik lehetőséget. Vagy ha úgy tartja kedved, újra lejátszhatjuk ezt is. Semmi sem fog másképp történni.

II. RÉSZ - Ha jó a kedved, kiálts nagyokat 190. Ez egy olyan fejezet lesz, amiben nem beszélek csúnyán.

191. Anyám akarta annyira, hogy hittanórákat is vegyek, nem én. Bár ha tudta volna, hogy mekkora seggfej volt a tanár, valószínűleg nem erősködött volna órákat. Végül meggyőzött azzal, hogy vesz nekem egy számítógépet. Meg is vette, tehát probléma nyista. Én is eljártam az órákra, bár ezt senkinek sem említettem soha, végülis mit gondoltak volna rólam? Fred Conly hittant tanult? Hát így volt, igaz, hogy csak egy évig. A tanár úr pont így nézett ki, mint ez az alak itt előttem. Fel is merült most bennem, hogy nem ugyanaz az ember-e mindkettő? Gondoltam, megkérdezem, de aztán elvetettem. Szóval a tanár úr sötétbarna hajzatot viselt, olyan jó zsírtól csöpögős vállig érőt. Sasorr, mint a zsidóknak, meg keret nélküli szemüveg. Ennek most nem volt szemüvege, de egyébként hajszálra ugyanúgy nézett ki. A tanár úr magyarázott egy szép pénteki napon, amikor az embernek ezernyi jobb dolga is lenne, mint hogy bent üljön a templomban és a Bibliát olvassa (egy megveszekedett társaságellenes haverom már akkor azt hirdette – tizenhárom évesen -, hogy az egész Jézus&Co. témát a Bibliával együtt egy könyvnyomtatócég találta ki, bár ezzel már akkor is tudtam volna vitatkozni), így hát pofáztunk szüntelen, leveleztünk, meg ilyesmi. A magas pap megáll az olvasásban, felnéz a szemüvege fölött, pont ránk, és csendet kér. Kb. két percig csönd, de csak addig, amíg mindenki megírja az új levelét. Akkor aztán megint kitör a banzáj. Tanár úr (Smith, talán így hívták) hangosan bevágja a vaskos könyvet és kijön a katedrája mögül. - Csendet! Fegyelmet! Csak ennyit kérek, és ha meghallgattok, Isten is meghallgat titeket. Most pedig folytatom. A férfi, aki előttem állt, tisztára olyan volt, mint a tisztelendő. - Nézd, Bill. Szükségem lenne arra, hogy megmondd, hová ment a bérlőd. Nagyon nagy szükségem. Talán áldozni is tudnék rá egy keveset, hogy eláruld. - Nem tudok semmit, és megmondtam, hogy takarodj innen, Conly. Míg szépen mondom. - Na de Bill! Igazán jót tenne a testi épségednek, vagy éppen a pénztárcádnak, hogy eláruld, hová ment a mi kedves Vilikénk. Elutazott, vagy csak vásárol a keleti parton? Bill feje egyre jobban nőtt és vörösödött. Nem állt jó neki. Főleg azért nem, mert a homlokán

86 kidudorodott minden ér. De ujjnyi vastag ereket képzelj el. Egészen közel hajoltam hozzá. - Légyszi mondd el, könyörgöm, Billy Boy. Csak egy helyet kérek! - Kuss legyen, ha mondom! Az Isten bassza meg, kuss legyen! A félreértések elkerülése végett ezt a tisztelendő mondta cirka harminc évvel ezelőtt. Bill először csak bámult rám, azután kitört rajta a röhögés. - Rajtam röhögsz, Bill? - I-ig-ighen. Há-hát ez mo-mo-moccsskossh hjó! Mocskoss jóóh! Kicsaptam jobbommal, és a mutató- és hüvelykujjam közé kaptam az egyik eret. Teljes erőből megnyomtam. A többit a mosodára bízom. - Beszélsz már, a kurva anyád? BESZÉLSZ? - Neeee! ÁÁÁÁÁ! FÁÁÁÁJ! - Hol van? - közben mutatómmal befogtam a sebet, mert már így is tiszta vér volt az arcom. Azért az ujjam alól is csorgott rendesen. - A hátad mögötti szekrényben! A háááá...! Úgy pördültem meg, hogy a ballonom szárnyként csapkodott körülöttem, közben már buktam is le. Más is lebukna, ha azt hallja, hogy a háta mögött puskát biztosítanak ki. A dörrenés akkora volt, hogy annál már csak a villanás volt nagyobb. Üres hüvely piros hengere pörgött el a szemem előtt. Hátulról massza terítette be a fejemet. Na nem egy KIS massza, hanem egy BÖDÖN massza. Egy egész fejre elegendő massza. Arra a fejre is, ahonnan jön, és arra is, ahová megy. És már ugrottam is be a bal oldalamon lévő kanapé mögé. Szerencsémre az ilyen félautomata puskák egy kicsit időigényes fegyverek. Pont annyi időt vesznek igénybe, mint ahogy egy ember bevetődik egy kanapé mögé. Azután a bőrkanapé felét elnyelte a semmi. De egy lyuk csak maradt a helyén? a lyuk is valami, de ott aztán nem volt semmi! Előkaptam a fegyveremet (igen, pont annyi időt vett igénybe, mint amennyi alatt új lőszer kerül egy Arasaka Painkiller csövébe), és vaktában visszalőttem. Nem viszonozták a tüzet. A francba, még itt meglép! Mint hülye rohantam kifele, és csak az utolsó pillanatban fogtam fel, hogy mekkora marhaságot tettem. Azért még az utolsó pillanat is elég a cselekvésre, hagytam, hogy seggrecsússzak a szőnyegen. A fejem fölött mocskosul megszűnt a fél ajtókeret. Hú! Ha az esőerdőket 7.62-es golyókkal irtották volna, sokkal hamarabb végeztek volna az egésszel! Igaz, akkor fa sem maradt volna. De most aztán már tényleg menekült a manus. Nem töltött újra, hanem futott, mint a félbolond. Azért a puskát nem dobta el. Bár most még én sem vettem volna fel. Lefelé szedtem a fokokat, és figyeltem, melyik szintnél pállik el esetleg másfelé. Biztosra vettem, hogy inkább meghúzódik valahol a jó ismert ház valamelyik szintjén, mint hogy kifusson az utcára, ahol esetleg lelövöm. A 3. szinten aztán megálltam, mert elvesztettem. Körbekukkoltam. A parkolóba vezető ajtó még lengett egy kicsit. Oké, most már legalább tudom, hogy hol vagy, te patkány. Mikor a Vette ajtajához értem, akkor kapcsolta be a Mazdája fényszóróját. Elhajtott mellettem. Rálőttem ugyan hármat, de hasztalan. Beugrottam és üldözőbe vettem. Az utcára vezető kanyargós beton még három szinten keresztül vezetett lefelé. Akármelyik szinten megállhatott volna, anélkül, hogy észrevehettem volna (elég jelentős késésben voltam hozzá képest), de sokkal valószínűbb, hogy nem akar kockáztatni. El akar tűnni az esti csúcsforgalomban. Fogadni mernék, hogy ha rajta múlna, akár örökre is. Ez ellen teszünk. Farolva érkeztem ki, hogy kapásból balra álljon az autó orra. Mertem remélni, hogy tényleg balra ment, amerre a belváros van, mert ha jobbra, akkor elég bajos lesz megfordulnom. Már az is elég zűrös ügy, hogy ne ütközzek frontálisan ezzel a MACK-kal. Volt vagy tizennyolc kereke, ha nem több, az biztos. Így is levitte a fél háztömböt, ahogy félrerántotta a kormányt. De legalább nem engem. És Vili valóban a belváros felé tartott. Belehúztam én is. Két utcával arrébb lefordult egy nyugisabbnak tűnő terepre, de mint hamar kiderült, egyáltalán nem olyan nyugi volt itt, mint amilyenre számítottunk. Túl sokan voltak és túl közel. Az egyik még fel is kenődött a motorháztetőre. Legördült róla és felnyalta a betont. De nem halt meg, az biztos, mert kezdett feltápászkodni. A motorháztetőn azért szép kis

87 horpadást hagyott. Főleg a táblája, amit a kezében szorongatott. „Bárkié is a dicsőség, a hazáé a faszom!” Nem tudom, hogy nem vettem észre, hogy tüntetés zajlik. Talán a kocsi szupi hangszigetelése miatt. Annyi baj legyen. Vili sem jut sokkal előrébb. Úgy haladt a tömegben, mint a csiga. Kivágódtam az ülésből, bekapcsoltam a riasztót és nyomakodni kezdtem előre. - Hé! Senki ne nyúljon az autóhoz, mert... nem megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá, baszd meg? Kellett neked! - de több figyelmet nem szenteltem a punknak (egy pillanatra látszott a csontváza is, mint a rajzfilmekben), már húztam is tovább. - Elnézést, bocsánat. Köszönöm! Nesze, a kurva anyád! Kérem, engedjenek, a munkámat végzem! Köszönöm, nagyon köszönöm. - Itt fejberúgtam egy akadékoskodót. - Úgy. Egy kicsit legyen szíves odébbmENNI, CSATT! Ott, ott van! Először csak kopogtattam az üvegen a piszolyommal, utána közvetlen közelről beleereszetettem az üvegbe. Egyszerűen berobbant az utastérre. De bent nem volt senki. Hová tűnt? Aggodalmasan felugrottam a Mazda tetejére és onnan kémleltem a hullámzó tömeget. Hátha meglátom, hátha. Balra semmi, előre semmi, jobbra semmi, há..., jobbra, igen ő az. Most megy be egy sikátorba. Levetettem magamat a kocsi tetejéről. Feldöntöttem egy manuszt, aki békésen ordítozva haladt előre honfitársaimmal egyetemben. Felugrottam, mielőtt még agyontapostak volna, és a sikátor felé iramodtam. De mint az őrült, ki letépte láncát. Odaértem a sikátor szájába, ahová Vista befutott. - Megállj, Villám, semmi esélyed a szökésre! Megfordult, felemelt valamit a vállához (mi lehet az, gondolkozz már, te faszkalap!), azután torkolattűz. Hang semmi, mert mögöttem az őrvénylő tömeg. Suhanó golyók a kezem mellett. Kettő 7.62-es. Hát jó, legyen. Azt ajánlom, ne szopjuk tovább egymás faszát. Megforgattam a Blackhandet a mutatóujjam körül, ahogy a cowboyok csinálták egykoron, azután hármas sorozattal kaszáltam lábra. Eddig nem akartam, hogy bármi baja essen addig, amíg elmondja, hogy kik a társai, de most már mindegy. Nem hiányzik nekem, hogy meglógjon! Úgy bukott fel, mint aki egész életében ezt gyakorolta. Hát akkor ezzel is megvolnánk. Meg, hogy a franc essen bele. Lassan odasétáltam hozzá. Még mindig hason feküdt, de kezeivel húzta magát előre a betonon. Szép kis csíkot húzott maga után. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a lábait találtam el, hanem valahol följebb is. Eléálltam és rátapostam az ujjaira. Ordítás helyett csak rekedtes hörgés tört föl belőle, jelentős mennyiségű véres hab kíséretében. Lehet, hogy tüdő is lett abból a lábból. Hiába, a célzást nem nekem találták ki. - Hová, hová, aranybogaram? Csak nem a legközelebbi szervkereskedőhöz? Oda én is el tudlak vinni, ha szépen megkérsz rá. - Roh - köhh, köhh - hadj meg. - Szeretném, ha beszélnél nekem néhány fontosnak tűnő dologról. Csak a felsorolás szintjén: 1, te ölted meg Mr. Ratcliffe-t? 2, ha igen, kik voltak a társaid, ha nem, kik voltak a gyilkos társai? 3, miféle számot akartál vagy akartatok megtudni? 4, mi történt három éve, ami annyira fontosnak tűnik számomra? 5, hol vannak a társaid? 6, Ratcliffe alatt szolgáltál? Fogadok, hogy igen. Bosszúból volt az egész? 7, leszálljak az ujjaidról? Nekem mindegy, hogy melyikre milyen sorrendben felelsz, csak felelj. Ha kihagytam volna valamit, akkor légyszi azt is mondd el, ne szerénykedj a tudásoddal! De tényleg. Rám emelte üveges szemeit és hörögve beszélni kezdett. - Csak akkor mondok bármit is, ha nem öl meg - ezt persze sokkal lassabban és halkabban mondta el, mint ahogy az itt le van írva (jó, mi? halkan írni!), de azért értettem a szóból. - Rendben van - vigyorodtam el. - Én intéztem el az öreget, de nem az én ötletem volt, hanem egy másik katonáé, akinek csak azt az arcát ismerem, amit akkor viselt, amikor a parancsot adta. A gyilkosságban egy harcosa segített. Azóta azt mondta, hogy műtéten esett át. Az neked sem ártott volna, barátom. - Viszont a társát, egy buszma négert, ismerem. Annak van a kolumbiai dzsungelben egy kis faluja.

88 - Faluja? Úgy, szóval faluja. - Kokócsempészetből él, és kurva sok pénze van. Most is kokót keresünk. Egy night city-i repülőtéren van elrejtve egy csomagmegőrzőben. Csakhogy van ott közel háromezer megőrző. Az hittük, hogy a nő talán tud róla, melyik az, ami nekünk kell. - Mi köze volt Ratcliffe-nek a kokóhoz? - Valamivel több, mint három évvel ezelőtt lezuhantunk a kolumbiai dzsungelben, és ez a néger faszi meg a bandája mentett meg minket. A zuhanást az idézte elő, hogy a katona, aki a parancsot adta Ratcliffe meggyilkolására, akkori nevén Rókakoma, lelőtte a pilótákat. A négernek Ratcliffe kellett, mert ő a vámnál ellenőrzésmentességet élvez, és így be tud csempészni bármit az országba. Miután lezuhantunk, én gyorsan észre tértem és átálltam az ő oldalukra, mert minden túlélőt lelőttek, aki ellenállt. Ratcliffe agyát megszuggerálták valami szerkentyűvel. Azt is lopták valahonnan, úgy tudom. Próbának kisebb küldeményeket intézettek el Ratcliffe-el, és pont akkor gőzölt be az agya, amikor egy kurva nagy ügyletet kellett volna lebonyolítania. Azt mondják, azért történt, mert a lopott szerkentyű régi volt, és ráadásul csak prototípus. Elrejtette a kokót a repülőtéren, és sehogy sem tudtuk belőle kiszedni, hogy melyik megőrzőben. Egy éjszakán át vallattuk, nem sikerült. Aztán reggel véletlenül meglépett. Csak a metróállomásnál sikerült elkapnunk. Így volt. - Hogy lehet, hogy a megölt katonákat nem keresték? - Ratcliffe előadott egy kisebb háborús történetet, úgy tudom, amit a néger kokóbáró alátámasztott azzal, hogy csinált egy csatateret és megöletett rajta néhány embert. Tett oda még puskákat is, meg rakétavetőket, hogy hihető legyen, hogy le tudták szedni az alacsonyan repülő szállítógépet. A feketedobozt egy-az-egyben megoperálták a nigger dekásai. - Aha. Akkor most örülnék, ha mondanál egy s mást arról a faluról. Elmondta a nevét, meg a koordinátáit. - Úgysem tud oda bejutni, védik. - Nyugi, majd csak megoldom valahogy. Ha maga odarepül Kolumbiába, ki várja ott? - Egy fehér Toyota terepjáró, aminek az oldalára olyasmi matricák vannak ragasztva, hogy Nem bírom levenni a lábam a gázról, meg hogy Előtted vagyok, meg ilyesmi. - A rendszámát persze még csak nem is sejted? Nem hát. A néger? Hogy hívják a négert? - Vadölő Joe Masston. Ez a neve. De persze mindenki csak Vadölőnek nevezte. - Személyleírás? - Nem ér vele semmit, annyi ott a fekete. Azokat dolgoztatja maga körül. Ha lát egy manust, aki körül mindig nyüzsögnek, ő lesz az. - Legközelebb mikor kell menned? Várjál, felírom. Oké. Szóval elrepülök, felszállok a Toyotára és elmegyek a koordinátákra. - Nem fogják elvinni. - Ki mondta, hogy bárki is el fog vinni? Ne nevettess, mon ami. Ja, egyébként elég cseles vagy, hogy hangmodultátort szereltettél be. Ha nem mondták volna, soha nem tudtam volna meg, hogy francia vagy. - Köszönöm. - Te. Azt mondják, hogy ti tovább éltek, mint egy átlagos ember. Igaz ez? - Ja. A napi egy pohár bor teszi. - Szerintem szart sem ér - a füléhez nyomtam a Blackhand-et. - Látod, én nem iszok bort, és mégis tovább éltem, mint te. Bár az is igaz, hogy nem vagyok átlagos ember.

200. hely.

Mindig is tudtam, hogy imádni fogom Kolumbiát. Főleg azt a dudvásabb részt. Az aztán az igazán jó

Dzsungelháborúra. Beléptem a hálózatba. Villogó ikonom (egy ballonos ürge) éppen egy repülőgépen ült és Kuba fölött repült. Ejtőernyőt tettem a hátamra és levetettem magam a mélybe. Egy másodperc múlva már lent is voltam a telefontársaság központjában. Gyorsan kerítettem egy volnalat, amire ráakaszkodhatok takarékoskodás céljából, azután nekieredtem a Katonai Hivatalnak, ami Washingtonban van. Beletelt vagy egy percbe, mire odaértem, pedig egy igen gyors sárkány hátára ültem fel. Hét feje volt, és irtózatosan nagy fasza. A KH-ba

89 bejutni nem volt nehéz, bárkit beengedtek, csakhogy a hatalmas csarnok ajtajai közül alig néhány (felvételi kérvények a hadseregbe, meg ilyesmi) volt nyitható az átlagember számára. Na de már megbeszéltük, hogy én nem vagyok átlagos ember. Odacammogtam a Nyugdíjazottak feliratú ajtóhoz, körbesandítottam, hogy nem figyel-e valaki, azután elővettem a zsebemből egy fúrót. Olyan kis kézifúrót, ami nyomába sem ér annak, amivel anno a házamat vájtam ki. Odanyomtam a zárhoz és elkezdtem forgatni a kart. A fúró lassan, de fokozatosan haladt előre, míg egyszer csak az ajtó kinyílt. Ez rendben. Gyorsan beszaladtam és elkezdtem kutakodni a nagy vas aktatartók között. Kikerestem Ratcliffe aktáját és megnéztem benne, hogy utolsó éveiben melyik egységnél szolgált. A 75. kommandó volt az. Az új információval meggazdagodva léptem ki, és indultam el a Halottak/Elbocsátottak szobája felé. Ez előtt egy katona állt zöld ruhában, karján piros MP feliratú szalaggal. Kezében géppisztoly volt. Kitüntetései alapján közepes szintű jégnek képzeltem el. Már ez is komoly előkészületeket vesz igénybe a lassú csatlakozásom miatt. Elrejtőztem egy oszlop mögött, ahol senki sem láthatott, és elővettem a rakétavetőmet. Az előkészületeket megtettem. Hiába, az ember bármit elérhet lassú csatolása ellenére is, ha van egy jó kapcsolata. És ha van egy jó kapcsolata, akkor egy jó programja is van. Az ajtó a katonával együtt darabokra szakadt, majd a levegőben semmivé foszlott. Besiettem, és egy új ajtót hoztam létre, ami ugyanúgy nézett ki, mint az előző, csak éppen nem kellett kód a kinyitásához. Tulajdonképpen ott sem volt igazából, csak érzékcsalódás volt az egész. Mint ahogy végső soron minden itt a mátrixban. De az ajtóm aztán tényleg az volt. A bent lévő szekrények nyitogatása helyett most az asztalon álló számítógépet használtam. Kikerestem azokat a tagokat, akik a 75. kommandós osztagból lettek elbocsátva vagy haltak meg. Arra számítottam, hogy innen megtudom, hogy ki az a Rókakoma, és utána valahogy lenyomozom majd a mostani arcát. Elvégre nem irthatok ki egy egész ki falut egy ember miatt! Annyit már tudok, hogy akit megfűztek a kábítószer-kereskedők, az rövid úton elérte, hogy kirúgják vagy nyugdíjazzák. Átlapoztam az aktákat, de beceneveket sehol nem találtam. Az arcok közül is csak kettőt ismertem: Viliét és a parancsnokét. A másik nyolc személy azonban teljesen ismeretlen volt számomra. Bele kellett volna mindenki aktájába olvasnom, időhiány miatt azonban inkább gyorsan lemásoltam mindet és elfüstöltem a tett helyszínéről. Majd mindjárt, csak tűnjek el innen épségben. Hátranéztem futás közben, és láttam, hogy egy németjuhász szaglássza a nyomomat, amit sáros cipőtalpak szimbolizáltak. Gyorsan levettem a cipőimet, úgy futottam tovább. Így ezt is megúsztam, de csak fele olyan gyorsan tudtam mozogni. Inkább kiléptem. Egy falióra másodpercmutatójának mozgását kellett figyelnem, amíg el nem érte az éjfélt. Tizenegy ötvenkilenc, ötvenöt másodperctől kezdte. Természetesen. A Kolumbiába tartó repülőgépen ültem ismét. Kissé kábult voltam, úgyhogy pihentem néhány percet, mielőtt újra becsatlakoztam. Most egy chichagói vállalkozó számlájára vetettem rá magamat. Megnyitottam a lemásolt fájlt. Vilin és a parancsnokán kívül mindenki halott volt. A Ratcliffe által előadott ütközetben haltak meg, miután lelőtték a gépüket, amikor hazatérőben voltak egy brazil terepgyakorlatról. Ezzel sokat kezdek... nem, nem mind akkor halt meg! Az egyik már öt hónappal azelőtt. Micsoda véletlen, éppen akkor, amikor egy rajtaütést hajtottak végre a brazil-kolumbiai határ közelében. Túszokat kellett kiszabadítaniuk, és már úgy tűnt, megússza mindenki ép bőrrel, amikor az egyik túszejtő elszabadult, az őt őrző katona, Dick Multron rávetette magát, és dulakodás közben mindketten beleestek az Amazonas Japurá nevű mellékágába. A testüket nem találták meg. Dick Multron életében részt vett két kábítószerelvonó kúrán, és undorító, rőtvörös haja volt. De ha ő volt rókakoma, akkor nem lehetett rajta a repülőn, mint ahogy Vista mondta, mert az bizonyára feltűnt volna a társainak, akik halottak hitték. Tehát ha feltételezem, hogy Vili hazudott nekem, és hogy akkor már ő is a kokóbárónak dolgozott, akkor ő lőtte le a pilótát. Meg lehet, hogy mindenki mást is a gépen, kivéve Ratcliffe-et. Igaz, nem írják, hogy akár egy golyót is találtak volna valamelyik elszenesedett hullában, de ez most amúgy sem számít. Ha viszont Vili ebben hazudott, honnan tudhatom, hogy ott lesze a Toyota, és egyáltalán: ott van-e a falu, ahol mondta? Csak remélni tudom, hogy azért vannak ezek az ellentmondások a vallomásában, mert időközben az ő agyát is megszuggerálták azzal a szarral, és már kezdett magához térni. Összefoglalva: Vili Multronnal együtt a néger kokóbárónak dolgoztak, ma már legalább három

90 éve. Elintézték, hogy Ratcliffe is velük dolgozzon, aki (bár nyugdíjba ment, de mint nyugalmazott tiszt is katonának írják elő a szabályzatok) bármikor bármit átvihetett a vámon, anélkül, hogy figyeltek volna rá. Ha elment néha hazulról, az azért volt, hogy néhány óra alatt megjárja a Kolumbia-USA utat retúr (ez alig négy óra) és felmarja az aznapi szállítmányt. Csak egy délutánt vett igénybe, és senki nem tudott meg semmit. Értek mindent. Legalábbis azt hiszem. Most viszont meg kell keresnem Multron új arcát. Minden bizonnyal New Yorkban csináltatta, hiszen odavalósi volt, és ott azért mégiscsak több a plasztikai sebész, mint egy kolumbiai városban. És nehezebb is rátalálni. De én meg fogom lelni. New Yorkba mentem, kimásoltam a korábbi képét az aktájából és kitettem a Klinikák és (zug)sebészek hirdetőtáblájára. Ki ismeri fel ezt az embert. Ezen kívül még megkértem néhány régebbi (többek között japán) havert, hogy kezdjenek el kutakodni. Egy kicsit nyomozgatni. Rájuk fér a sok kódtörés és jégrombolás között. Mire a gépem földet ért, meg is kaptam az információt (mégsem New Yorkban csináltatta, hanem Chibában, így könnyen rátalált egy ottani ismerősöm), amit vártam. Hiába, másfél óra rendkívül hosszú idő a hálózatban. Ennyi idő alatt még a jövő heti lottószámokat is ki lehet deríttetni. Nem is tudom, hogy miért nem az teszem?

213. Előhalásztam a pálmafamintás rövidujjú ingem zsebéből a napszemüvegemet és feltettem. Kicsit furcsa lehettem ebben az ingben, bár nem maga az ing miatt, hiszen lehetett vagy negyeven fok, sokkal inkább az alatta viselt golyóálló mellény lehetett a bűnös. Meg a hátizsákom a hátamon, ami ezer helyen kidudorodik a sok szartól, amit mindig magamnál tartok. A rövidgatyám a térdig érő sportzoknival és a fekete acélbetétes bakanccsal meg egyenesen csúcs. De legalább megborotválkoztam. A pisztolyom most a hátizsákom egyik könnyen elérhető, de kellőképpen nagy zsebébe raktam. Mikor átjöttem a detektorokon, azt hittem, hogy az ellenőrök megőrülnek a hátizsák miatt. Hát aztán engedélyed van-e, haver? Van. Ehhez itt? Ehhez is van? Hát ahhoz? Ahhoz is. Így végignéztek mindent. Dehát nem találhattak semmit. Minden érvényes és eredeti volt, kivéve a működési engedélyemet, de azt meg se nézték. Szétnéztem a parkolóban. A fehér Toyota ott parkolt a túloldalon. Tényleg úgy festett, ahogy leírta Villám barátunk. Előhúztam a postán rendelt távirányítót (erről sem kérdeztek szerencsére semmit, pedig ha megtudták volna, hogy egy terrorista szervezettől rendeltem!) és ráirányítottam a dzsipre. Csipogni kezdett, a radarján villogó piros pont jelent meg. A lehető legjobb párosítás. Ha nem lenne villogó piros pont, talán nehezebb dolgom lenne. Így talán elérhetem, hogy hajlandó legyen elvinni a faluba a sofőr. Igaz, ezt a hatást egy pisztollyal is elérném, de azért nem szeretnék ilyesmihez folyamodni egy népes repülőtér parkolójának kellős közepén. A lényeg, hogy lesznek meglepődések. Odasétáltam a fehér kocsi vezető felőli oldalához és bekukkantottam. A távirányítónak kinéző szerkezetet természetesen a zsebembe dugtam a kezeimmel egyetemben. Az volt a célom, hogy egyelőre elbeszélgetek egy kicsit a fickóval, aki bent ül. Beadok neki valami mesét, aztán meg majd lesz valahogy. Üdvözlöm, uram. A helyi újságtól vagyok, és azt szeretném megkérdezni... - Én is üdvözlöm, Conly. Már vártuk. Ki is lepődött meg jobban? Egy Armalite csöve meredt rám bentről. - Ho-honnan tudta, hogy, izé, jövök? - Úgy döntöttünk, hogy jobban odafigyelünk magára, miután megölte a mi kedves és megbízható Villám Vili barátunkat. Az agyában elhelyezett adóvevő jelezte nekünk, hogy meghalt. Arról meg amúgy is tudtunk, hogy az a ribanc felbérelte magát. Hát nem volt nehéz rájönni, ki fog minket felkeresni a ma délutáni géppel. Sajnálom, Fred, meg kell, hogy öljem magát. Itt és most. Összeszedtem magamat. - Á, nem tesz semmit, de még egy utolsó kérdést engedj meg nekem, izomagyú testvér. - Mongyad. - Neked is van beépítve a fejedbe olyan jeladó?

91 - Hö? Úgy tűnik, nem fogta fel, hogy miért kérdeztem. Nem fontos, biztos van neki is. Megnyomtam a zsebemben lapuló szerkezet gombját. Pont egy pillanattal azelőtt, hogy meghúzta volna a ravaszt. Talán egy milli hiányzott hozzá. De nem sikerült neki. A keze hirtelen felemelkedett, és a faszi meglehetősen meghökkent képet vágott hozzá. Hát azt elhiszem, hogy meglepődtél, te bunkó. A pisztoly csöve be akart férkőzni a szájába, de nem tudott, mert ő becsukta rémületében. Csak tekergőzött a szája előtt, és úgy tűnt, mintha gondolkozna, hogy mit is tegyen? Abszurd. Méghogy egy piszoly és az azt mozgató (biokiberelt drótozással ellátott) kéz gondolkozzon! - Hé, haver! Ne izgulj, meghalunk mindannyian előbb vagy utóbb. De te előbb, erre mérget vehetsz. Hiába kulcsolta balját rá másik keze csuklójára, és próbálta volna eltéríteni annak szándékától, nem sikerült neki. Igaz, a pisztoly csöve egy kicsit hátrébb húzódott. De csak azért, hogy lendületet véve betörje a kibaszott, görbe, fekete fogait. Most már nem volt akadálya, a csávó izomból leszopta a csövet. Gyorsan elhátráltam a kocsitól és taxiért intettem. A hátam mögül dörrenést hallottam. Miután beszálltam a taxiba és elhajtottunk, még egy utolsó pillantást vetettem a fehér Toyota dzsipre. Hát lehet, hogy kívülről fehér volt, de bentről nézve... Jujj. Aranyos ez a biokéz irányító, csak ne trükközne annyit!

III. RÉSZ - Míg a halál el nem választ 224. - Uram! Megpördültem, mert azt hittem, hozzám szóltak. De tényleg hozzám szóltak. Egy spanyol beütésű (hihetetlen, hogy mennyi van ezekből itt Kolumbiában, vajon miért?) fickó szólított meg, aki kezeiben tollat és jegyzettömböt tartott. Pólóján WC America felírat díszlett. Az arcán meg fülig érő vigyor. - Tessék? - vetettem neki oda mogorván, miközben visszafordultam a sörömhöz. - Mikor jön már az a dzsungeltudós, akiről beszéltél? - Hamarosan, jenki. - Baszd ki az anyád, nekem itt ne jenkizzél, amikor én tejelek! Nem lehet egy normális kérdésre normálisan válaszolni? Szétrúgom a szaros bambuszházad! Fejével a sarokban ülő két izomzsák felé bökött. - Csak rúgjad, jenki. - Az említett két izomzsák azonban csak az alvás iránt tanúsított figyelmet, amit meg is értettem ebben a nagy melegben. - Bassza meg. Megmondtam, mindjárt itt lesz. - Köhömm. Uram. - Na, most már mondhatod. - Belekortyoltam a húgymeleg sörbe. - Elbaszódott a hűtőd, kocsmáros? Vagy szándékosan itatsz ezzel a szarral? Rám se figyelt. Pedig annyira provokálós kedvemben voltam. Várom itt azt a rohadt srácot, aki elvezet a dzsungelen keresztül a faluhoz, már legalább egy órája, de még mindig nem jött. És akkor még bírjam ki ezt a szar meleg sört is, a tikkasztó hőség kellős közepén egy olyan lebujban, ahol még egy kurva ventillátor sincs! A tököm kivan! - URAM! - MI VAN? NYÖGD MÁR KI AZTÁN HÚZZ A KURVA ANYÁDBA, VILÁGOS? - Na végre. A helyi újságtól vagyok a sportszerkesztő. Egy kérdésem lenne az ön számára: maga szerint mi lesz a végeredménye a mai meccsnek? Ki fog győzni? - Miféle meccsnek? - Hol él maga, ember? Ma játsszák az Egyesült Államok-Kolumbia döntőt. Erről írnak az újságok, szólnak a tévériportok hetek óta! - Sajnálom, nem volt időm egyik említett médiát sem figyelemmel kisérni. Az elmúlt hónapban, ha volt egy kis szabadidőm, akkor többnyire vagy a farkamat vertem, vagy másokat. De azt kérdezi, ki lesz a győztes? Megmondom én magának. A ma délutáni mérkőzésen csak egy győztes lehet. A Gonosz Manó FC!

92 - Bocsánat, ezt nem teljesen értem. - Úgy értem, az USA. Csak mi győzhetünk. Csak én. ÉN! - felugrottam és a levegőbe lőttem. Vakolatdarabok záporoztak az arcomba. - Egyszemélyes csapat, a kurva anyátok! És így is győzni fogunk! Nem csak a pályán vagyunk otthon! Nem csak a focipályán. Minden pályán! Én otthon vagyok mindenütt! HOL A KAPU, BASSZÁTOK MEG? - tequilás üveg robbant darabokra a sarki asztalon egy jól irányzott lövésemtől. - Miguel, siess már, mert ez a bolond szétlövi a krimcsimet! Feldobtam a sörösüvegemet és szétlőttem a levegőben. Közben azon vettem észre magamat, hogy röhögök, mint a fakutya. - Végetek! - MIGUEL! AZ ISTEN SZERELMÉRE, GYERE!

233. Szerintem csak a nagy meleg mehetett az agyamra, de mire a rendőrök kijöttek, már lenyugodtam. Főleg, mert már régen a kocsmában sem voltam. Úgy elhúztam, mint a vadlibák. Miguel meg vezetett. A falutól (állítólag) négy kilométerre megállt a dzsippel. - Én tovább nem megyek. De maga csak tartson az ösvénynek előre. Betáraztam a Blackhandet és közben ellenőriztem a markolat többi részét is. Beépített iránytű rendben. Elektromos telepek feltöltve. Pillangókés a helyén. Horgászdamil, horog, vízálló gyufa. A zsebemben azért volt a biztonság kedvéért egy benzines gyújtó is. De tényleg csak a biztonság kedvéért. Az Universal olyan pisztoly volt, amiben (és a felszerelésében) teljesen megbíztam. Tök olyan volt, mint egy túlélőkés, csak annál frankóbb. Naná, hogy frankóbb. Legalábbis száz méteren belül és húsz lövés erejéig. - Azt jobban is teszed, ha ebből kimaradsz. De szólni ne merj senkinek, ezt mondd meg a nagybátyádnak is, annak a tahónak. - Megmondom. - És ne hívj kommandót, rendőrséget, tűzoltóságot. Mentőket meg főleg ne. Nem hiányzik, hogy bárki is megmentse őket. - Ígérem. - Rendben. - A kezébe nyomtam kétszáz dollár értékű kolumbiai fabatkát. – De tényleg ne merd, mert megkereslek! Kiszálltam és megvártam, amíg megfordul a kocsival. - Visszajöjjek magáért? - Nem kell, hazatalálok magam is. Ha meg nem, hát a jég hátán is megélek. - Biztos? Nem akar a meccsre visszaérni a szállására? - Miféle meccsre? A meccs itt lesz. - Értem. - Furcsálló arckifejezést vágott hozzá. - Hát akkor én megyek is. Sebességbe kapcsolt és elindult visszafelé a két kocsi széles ösvényen. Baszd meg, a stoplis cipőm nem otthon hagytam! Sebaj, itt van helyette ez. Megcsókoltam a BHU csövét. Isteni szövetség.

246. Távcső! Kikukkantottam egy nagy levél mögül. Tényleg egész kicsi falu volt. Alig száz katona lakhatott benne. Conly, téged jól átbasztak! Mindenki csak átbasz mostanában! Az a kurva Vista-fej meg röhög a sírjában. Tényleg nagyon vicces. Hümm. Rájöttem, hogy itt csak csellel és fondorlattal győzhetek. A csel tárgyának éppen megfelelni látszott a nagy platós teherautó és a három szerelőrobot, amiket a falu közepén láttam. Először azonban kémkedés. Hátrasimítottam a halántékomról a hajamat és az előkerülő aljzatba bedugtam a telefonomból előkígyózó kábelt. Vártam a számlálást. Először csak sötétség volt, semmi más. Na, csak aztán! Soha ennél rosszabb még nem volt. Talán mégsem kellett volna ezt a használt jack-et megvennem.

93 Olyan kegyetlen fájdalomrobbanások kíséretében telt el az öt másodperc, hogy majdnem kinyúltam. Külső szemlélődő lehet hogy cikázó áramot is látott volna a fejem körül. Az ordításomat alig bírtam visszatartani. Gyorsan elküldtem a megjelenő virtuális világot standby-ra az agyam egy nagyon távoli zugába, aztán a földön fekve kilihegtem magamat. Éreztem, hogy a látásom elhomályosodott, és a szememből könnycseppek gyanánt csorog le a vér a számba. A kurva eget, majdnem flatline-ra vágott valaki. Visszakapcsoltam a mátrixba. Most vettem észre, hogy az engem jelző ikon pont egy szögesdrótkerítés előtt áll, amire egy tábla volt függesztve Ipari áram, takarodj! felirattal. Ez nem engedte meg a belépést. Megtöröltem a számat és a szemeimet, majd gondolkozni kezdtem. Jó. Tehát be kell jutnom. Mit is tudok tenni? A figura (tudod, még mindig a ballonos) szétnyitotta a kabátját, mint egy szatír, és szétnézett a belsejére aggatott szerszámok között. Végül kiválasztott(am) egy olyan kesztyűt, amivel annak idején az áramot bekötöttem a lyuklakásba, az alagútban. Átmásztam. Haha! Velem akartál kibaszni, te kis szánalmas drótháló? A KURVA ANYÁD! Miután lenyugodtam, beleléptem az ikonomba, hogy 3D-ben lássak mindent (bár így szűkebb a látótér, de sokak így szeretik a valós világban megszokottakhoz hasonló vizuális látványt), meghívtam egy órát a jobb fölső sarokba, a bal fölsőbe pedig az NBC-t, azt a csatornát, ami mindig adja a sportközvetítéseket. Már mindenki a mérkőzés lázában égett, bár még volt a kezdésig másfél óra. Nagyon jókor jött ez a meccs. Úgy sejtem, hogy az egész tábor ezt fogja nézni. Sokkal könnyebb dolgom lesz, mint első elkeseredésemben hittem. Továbbra is nyitva hagytam a tévét, bár tudtam, hogy felesleges, mert úgyis kilépek nemsokára. Elindultam a teherautó felé. Azért volt megtalálható a mátrixban a robotokkal együtt, mert volt neki kibervezérlési opciója. Tehát aki nem szereti a kormányt (itt természetesen arról a kerek valamiről beszélek, ami a kerekeket forgatja), akár az agyával is irányíthatja, ha van hozzá implantja. Persze csak akkor, ha belülről akarja. De kívülről ugyanolyan élvezetes. Gyorsan odasiettem az ajtóhoz és megnéztem, zárva van-e. Zárva volt, ez világosan látszott a kirajzolódó áramkörökről, amik körülvették a kocsit. Természetesen fizikailag innen nem tudtam az ajtót kinyitni, de mint mátrixlovas egész egyszerűen bele tudtam menni. Csak felfeszítettem egy vasdarabbal, illetve a programmal, amit szimbolizált. Miután feltörtem, bent ellenőriztem a műszereket, még próbát is tettem a gyújtással, bár éppen csak egy pillanatra, hogy meg ne hallják. Ezek után a droidokat néztem meg. Három orosz csoda, vadi új modell mindegyik. Megállítottam az egyiket a heggesztésben és végignéztem a felszerelését. Hú! Heggesztőpáka, szögbelövőpisztoly, körfűrész, csavarhúzó, villáskulcs. Három mindenre elszánt haramia. Megvizsgáltam, hogy mennyire könnyen irányíthatóak, programozhatóak, és igen megörültem neki, hogy itt is igaznak bizonyul az, amit már gyermekkoromban is megtapasztaltam: az oroszok lehetnek bármily nagyarcúak és brutálisak, technikában a faszunk a homlokukat csapdossa. Amerikai program orosz gép ellen, azt hiszem, nem kell részletezem. Ráadásul a fogalomtáruk is igen kicsi volt, így azt is ki kellett bővítenem. Beillesztettem az embert (hogy felismerjék, gyorsan generáltam a szótárukba egy géppisztolyos katonát) elsődleges ellenfélnek, és mindegyiknek kiadtam a fegyverét. Az egyik körfűrészt, a másik szögbelövőt, a harmadik pedig heggesztőpákát kapott. Azért egyenlőre még nem indítottam el őket, hagytam, hogy dolgozzanak, de jelre (pisztolylövés DK felől, ahol persze én dekkoltam) azonnal nekiindultak három különböző épületnek, amelyek egyébként betonból voltak, de volt rajtuk ajtó (micsoda csoda), amik nem jelenthettek akadályt az orosz monstrumoknak. Beljebb menni nem mertem az esetleges figyelő dekások miatt (akik meg tudnak szuperálni egy fekete dobozt, hát azok egy ártatlan magánnyomozót is), de nem is volt rá időm, mert hangokra lettem figyelmes. Azazhogy csak egy hangra. De az jó hangos volt. Helikopter szállt le a falu tőlem balra eső szélén, majd öt figura ugrott ki belőle. Gyorsan visszaugrottam a legközelebbi robotba és arra fordítottam a fejét, hogy láthassam, kik azok. Négy rohampuskás dél-amerikai katona (valószínűleg kolumbiaiak, de én aztán nem tudok ezek között a latin-amerikaiak között különbséget tenni) szállt le róla és egy fehér, akinek az arca csaknem megegyezett azzal a fotóval, amit néhány órája kaptam Chibából. A katonák körülállták, úgy mentek be vele az egyik (körbefordultam a robotommal, és úgy tűnt, hogy a legnagyobb) házba. A ház tetején egyébként egy csomó antenna volt, meg egy gatling géppuska, állványra szerelve. Ezt csak most vettem észre, de úgy éreztem, érdemes volt. Ratcliffe nyugodt szívvel belemagyarázhatott volna a

94 lezuhant repülőgépébe egy ilyen géppuskát is holmi rakétavetők helyett. Az még illett is volna a helyzethez. Lenéztem a robot kezeire. Úgy voltak kialakítva, mint az embereké. Egy gatling kezelésére teremtették őket. Tovább kukkolva meg is láttam a tetőre vezető tűzlépcsőt, ami, csodák csodája, még arra is alkalmasnak tűnt, hogy felmásszon rajta ez a több tonnás állat. Úgy tűnik, ma minden össze fog jönni. Persze, csak éppen biztosan töltény nem lesz a géppuskához. Vagy csak egy hevederrel. Azt meg annyi idő alatt felhasználja az öt cső, mire annyit mondok: társadalombiztosítás. Na, mindegy, majd kiderül. Ha nem, hát beborul. De akkor én már nem leszek itt. Időközben a helikopter felszállt és elrepült nyugat felé. Beállítottam az agyamban az órát, hogy ébresszen fel, mihelyt elkezdődött az NBC-n az élő közvetítés a derbiről. Addig is... bekentem magamat SZUKU-val és lefeküdtem egy direkt ágynak készült lapulevélre az úttól távol. Szundítok egy kicsit. De nem sokat. A világért sem maradnék ki semmiből. Meg amúgy sem kezdhetik el nélkülem.

254. CSICSIPP-CSICSIPP-CSICSIPP! Ahh! Már reggel van? Pedig még szívesen aludtam volna egy kicsit. - Üdvözlöm önöket, kedves nézőink és hallgatóink. Morris Lee vagyok, az önök kedvenc sportközvetítője, és mellettem... - Én is köszöntök mindenkit, a nevem, mint sokan tudják, Karl Weston. Mellesleg Morris nem mondott igazat. Én vagyok az önök kedvenc bemondója. De essen néhány szó a mérkőzésről. - Morris - Valóban itt az ideje, mert már felálltak a játékosok a Himnuszhoz. A mérkőzést valószínűleg a világon mintegy nyolcszázmillióan fogják végignézni, ezek közül háromszázezer körül lehetnek itt, a Mexico Cityi stadionban. Csak tudnám, hogy fér el itt ennyi ember! - Karl - És itt láthatják a csapatot. Mindenképpen meg kell említenünk a két legjobbat: John O’Casey-t és Travis Robsont, a csatárt és a kapusunkat. John eddig csak két meccsen csak tíz, azaz tíz gólt lőtt, ami hát azért nem semmi! És a hálóba, amit Travis véd, eddig még senkinek sem sikerült labdát juttatnia! Azért a többiekről sem kell megfeledkezni. - Morris Visszatérve a mérkőzés körülményeire. Természetesen nem játszhanak azok a játékosok, akikben bármilyen kibernetikus implant nyomát, vagy akiknél fegyvert, illetve kábítószert találtak. És persze csak az adott nemzetiségű játékosok játszhatnak, tehát sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy kedvenc idegenlégiósunk, Jürgen Weiss kénytelen volt ma otthon maradni. De azért reméljük, nézel minket, Jürgen, és szurkolsz! - Karl - Most pedig hallgassuk meg a Himnuszt. És most már nyugodtan beszélhetünk, hiszen a kolumbiai csapat készül a himnuszához. Megkockáztatom, hogy ma nyerni fogunk, bár ez nem sikerült már mintegy húsz éve, igaz, Morris? - Morris - Így igaz. És ha a kolumbiaiak csatárján, Geremias Soltanorén múlik, most sem fogunk. Na meg az is ellenünk szól, hogy közel háromszor annyi az ellenfél szurkolója a csarnokban, mint a milyeink. - Karl - Haha. Szerencsére a helyzetet kiegyenlíti, hogy a rohamrendőrök főleg a mi embereink. Úgyhogy csak szórakozzatok, ti senkiházi balfaszok, megfingatunk titeket! - Morris - Juhéjj! Ez volt aztán a világháborút sejtető kijelentés! Akkor én is hozzátennék valamit. Nagyon örülök, hogy nem kell közösködnünk ebben az élvezetben a seggfej húzottszeműekkel, meg a szőke, nagyokos nácikkal sem! HAHAHA! Ezt nektek! Hirtelen statikus zörej. Legalább három percig tart. - Khömm. Elnézést a hibáért, nem a mi művünk, hanem a feletteseinké. Egy bejelentést szeretnénk tenni. Aki a Dallas-Texas körzetben lakik, számoljon vele, hogy egy kimondhatatlan nevű japán anyahajóról most indítottak el egy interballisztikus rakétát a szavaink hatására. Igazán sajnáljuk. Na de térjünk vissza, mert már el is kezdődött a mérkőzés. Még utoljára tényleg csak annyit, hogy másik két mérkőzés is fog zajlani ma délután, méghozzá Brazília Argentína ellen fog játszani, Peru játékosai pedig Paraugay-jal mérik össze erejüket. A szó Morrisé! Köszönöm, Karl. Willson Grant-nél a labda... Na jó, ebből elég volt. Nyomás feszültséget szülni.

95 260. Útnak indítottam a robotokat. A teherautó egyelőre várhatott. Viszont a létesítmény dekásai nem. Először azokat kell likvidálnom. Ez a 90 perc viszont bőven elég lesz ahhoz is, hogy mindenkit kiiktassak. Bekapcsoltam a hálózati radaromat és körbefürkésztem a terepet. Meg is találtam a helyet egy pillanat alatt, ahol a három dekás gubbasztott. Ki is léptem, mint a villám, nehogy ők is meglássanak engem. Remélem, hogy tényleg így történt. Mármint hogy nem láttak meg. A helyük itt volt az agyamban. Körbefordultam. Az a ház lesz az. Megindultam arra, szinte a porban kúszva, annyira a földre görnyedtem. Talán nem mindenki nézi a meccset... Beugrottam az ajtó mellé, és fegyveremet a fejemhez emelve felkészültem, hogy betörök. Hüvelykujjammal BE helyzetbe kattintottam a hangtompító kapcsolóját. Rátettem a kezemet a kilincsre és óvatosan lenyomtam. Tudtam ugyan, hogy mindannyian a hálózatban vannak, és nem érhetnek ki addig, amíg én lemészárolom őket, de ki tudja, lehet, hogy van ott bent még valaki. Olyan, aki nem csípi a búrámat. És valószínűleg én sem az övét. Belöktem az ajtót, és a bal kezemmel alátámasztva a pisztolyt, beléptem. A három fickó tövig benne a mátrixtémában, rám se hederítenek. Előttük kamerák, amik az épületek belsejét mutatják. Az udvart egy sem. Balfaszok. Odaléptem a legközelebbi mögé és a tarkójához nyomtam a Blackhand csövét. A szemben lévő monitor szilánkokra robbant. A többi meg tele lett vérrel. Az egyik dekás kifordult szemekkel még mindig odaát volt, semmit föl nem fogott az egészből. Nem úgy a másik. Már ha volt rá ideje. Elfújva a csőről a füstöt kiléptem a házból és becsuktam magam mögött az ajtót. A kamerák már nem érdekeltek, mert nem mutattak semmi érdekeset. Hacsak azt nem, hogy mindenki tévézik. Mosoly húzódott szét ajkaimon. Megtáncoltatom a férgeket. Ott bassza meg az isten, megtáncoltatom őket. Most már rohantam. Benyitottam egy nagyobb komplexumba, ahová még nem küldtem be egy robotot sem. Apropó, robotok. Nem hallok semmi különöset, lehet, hogy nem váltak be? Remélem, nem így van. Szétnéztem a folyosón. Tisztára olyan volt, mint egy kórházban. Néhány méter után egy egészen nagy társalgószerűségre nyílt. A társalgóban emberek egy kurva nagy Phillips trinitron előtt. Bámulták a mérkőzést. A társalgó előtt azonban még volt egy ajtó, tőlem balra. Odalopakodtam, s közben figyeltem, nem fedeznek-e fel. Bíztam benne, hogy nem. Lehettek ugyanis vagy húszan. Szereznem kellene előbb valami keményebb puskát, vagy ilyesmit. Tudod, olyat, amitől bárki eltakarodik a halál náthás faszára. Igen, egy olyanra most nagy szükségem lenne. Benyitottam a szobába, kezemben kibiztosított mordály. Bent négy manus ült körül egy asztalt, és láthatóan nagyon el voltak foglalva. Valami olyan kártyajátékot játszottak, amit én nem ismertem. Lapokat forgattak, amelyeken különös rajzok voltak. Szép színesek, meg kell hagyni, de valahogy nem tetszett. Én a pókert jobban szeretem. A mellettük bömbölő rádióból is a meccs ment, de nem angolul, úgyhogy szart nem értem vele. Ők viszont hazám nyelvén pofáztak. - Baszd ki az anyád, megsemmisíted? EZT NEM TEHETED! - De igenis megteszem, sőt, kisapám, ezt kapd ki! - Mutasd csak előbb! A Hegyi Óriás Bús Fasza. Varázstárgy. A rohadt életbe, ez elküld a gyűjtőbe engem is, mielőtt bármit tehetnék! - Ez van! - Három röhög, a másik izgatottan nézi a kezében lévő lapokat. Felnőtt, erős férfiak voltak azok, apám! Épeszű embereknek tűntek! Köhintettem egyet. Felkapták a fejüket. - Kártyázgatunk, kártyázgatunk, a temetők meg üresek? Hármas sorozatokkal végigkaszáltam őket a fejükön. A fémszékek nagy csattanással hátraestek halott terheikkel. Vér folyt végig mindenen, az összes kártyalap lucskos lett. Hát lesznek még lucskosabbak is. Rájuk köptem egy szép nagy osztrigát. - Milyen férfiak vagytok ti? Undorító! Azért az Uzi géppisztolyok, amiket a sarokban találtam, egész jól jöttek. El is tettem a Blackhandet a tokjába és a kezeimbe vettem kettőt közülük. Ellenőriztem a tárakat. Hetvenöt lőszer, dugig mind a kettő. Az összesen százötven. Ha! Még póttárak is vannak itt, ahogy látom. Ezek az emberek lehet, hogy nem voltak eszüknél, de muníciójuk, az volt. Zsebre dugtam két-két tárat és kiléptem. Irány a társalgó.

96 Ez azonban már hangosabb lesz, mint eddig. Mindenki a képernyőre bámult. Ez legalább az NBC volt. - És a mi Geremias barátunk nem bír magával! Keresztültör az első védelmi falon, kicselezi Hamiltont, dehogyis kicselezi, felrúgja, és a bíró nem fúj semmit! Tizenhatoson belül volt, baszd meg! Tizenegyest neki! Uramisten, ez már rajta van Travis-en! És lő! Azta, ez mocskos közel volt! Nézzük a visszajátszást. Igen, honfitársak, mindössze centikkel rúgta a fölső kapufa fölé. Mákunk volt, azt hiszem... - Hát fiúk, ez elég karcsú probálkozás volt, nemde? Kezeimben táncra perdült a két Uzi. Töltényhüvelyek töltötték be a látóteremet, szinte azt sem tudtam, hogy kit lövök. Csak forgattam balra és jobbra őket, hogy mindenkit eltaláljak. Ujjaim a ravaszokra ragadtak. Bal kezemben kattanás. Jobbal még kaszáltam körülbelül két másodpercig, azután annak is vége lett. - Mi a manó, ilyen hamar? Végignéztem a rumlin. Elég nagy kupi volt! Azután már ugrottam is vissza folyosóra. A csempetörmelékek pattogtak az arcomra, ahogy valaki sorozattal ostromolta mellettem a falat. Elejtettem a két géppiszolyt és előkaptam a jó öreg stukit. Viszonoztam a tüzet. Illetve tüzeket. Most már legalább öten lőttek rám. Kiszorultam az udvarra. Ekkor robbant fel a mellettünk lévő épület. Hasra vágtam magamat és behemperedtem a teherautó alá. Üldözőim kirohantak utánam, de azután tanácstalanul megálltak. - Hol van? Pillanatnyilag csak a csizmákat láttam. De felkészültem, hogy lövök, amint valamelyik lehajol. De nem hajolt le senki se. Hirtelen az egész teherkocsi rázkódni kezdett. Hallottam, ahogy gépágyúlövedékek pattognak mindenfelé. Az a néhány férfi egy pillanaton belül a földön volt. A lövések minden bizonnyal a tetőről jöttek, a gatlingtól. Expressz ajánlva, szeretettel. De el is hallgattak mindjárt. Kibújtam, felnéztem a robotra. A géppuskát forgatta körbe-körbe, ahogy áldozatokra lesett. Amint érzékelt, felém forgatta a puska csövét. Nem elfelejtettem beállítani, hogy én nem vagyok ember! Bevetettem magamat a felrobbant ház faldarabja mögé, majd beljebb kúsztam egy olyan helyre, ami védettebbnek bizonyult. A gatling újra felpörgött és gyilkos golyózáport engedett valakire. Próbáltam magamba kitalálni valami alkalomhoz illő dumát, hogy megnyugodjak egy kicsit (úgy tűnt ugyanis, hogy el lett baszva a téma, de elég rendesen), de nem sikerült semmi. Helyette inkább gyorsan becsatlakoztam. Bezáródott előttem egy liftajtó és én elkezdtem felfelé menni. Az ötödik szinten megálltam. Kiszállhattam. Ez az öt másodperc most eléggé soknak tűnt számomra. De sebaj! Ikonom bevetette magát a teherautó kormánya mögé és bedugta ujját a hálózati konnektorba, ami a műszerfal bal oldalán helyezkedett el. A kocsi motorja feldübörgött. Igazi fasza, megnyugtató hang volt ez. Autószimulátor. Elkezdtem forgani a kerekeket, majd miután kinéztem magamnak egy putrit, sebességet váltottam rükvercbe. Tolattam egy kicsit (TUTÚ), aztán uccu neki. Mikor megtanultam vezetni, még a manó is gatyában járt, úgyhogy a szimulátor igazán nem jelentett számomra gondot. Le is döntöttem egy házat. Még csak be sem kopogtattam. Tolattam, majd egy újat vettem célba. Ez már első ránézésre is komolyabbnak tűnt, így adtam rá egy kis extra energiát. A teherautó kéménye okádta a füstöt. Nekimentem izomból. Pergett a vakolat, beszakadt a bejárati ajtó. Tolattam, és megint felkészültem, hogy berobbanok. De a tátongó lyukon néger harcosok ugrottak ki és vették tűz alá a járgányt. A gumik akkor durrantak szét, mikor már elindultam. Az irányítást vesztett teherkocsi vadul kifarolt, végül nekicsapódott egy kisebb budinak és ledöntötte. Csakhogy az mégsem budi volt. Fegyverraktárra azonban álmomban sem gondoltam volna.

266. Magamra rántottam egy kolumbiai testét, ami mellettem hevert. Éppen az utolsó pillanatban. Éreztem, ahogy először végigcsap rajta a tűzvihar, aztán egyszerűen kikapta a kezemből. Csak némi hús maradt nálam. Hát az bizony nem sok. Felpattantam, hogy megnézzem, mi maradt a környező házakból. Ekkor meglehetősen sötét lett. A kamion orra két méterrel mellettem csapódott be a földbe. Kerekei vadul pörögtek, amúgy meg égett

97 az egész. A tartálya szerencsére már felrobbant. Megnéztem, hogy nem jön-e még valami (páncélszekrény, zongora vagy valami ilyesmi), s mivel üresnek ítéltem a légteret, újra a házaknak szenteltem a figyelmem. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a gatling is odaveszett. Kezelője ösvényt vágott a dzsungelben, amint elszállt a tetőről. Tudod, orosz technika. Legközelebb ilyet használok bozótvágó helyett. Ideális. Máskülönben az volt egyedül feltűnő a környezetemben, hogy egyetlen ház van már csak épségben. Egy vasbeton monstrum. Eligazítóközpont, raktár, vagy hasonló lehetett. És bentről csatazaj hallatszott. Arra vettem az irányt. Most vettem egyébként csak észre, hogy az ingem egy kicsit megtépődött, és hogy a karom csupa vér. Persze nem tőlem, hanem a darabokra szakadt katonától. Letéptem magamról, most már csak a golyóálló mellény volt rajtam. De az bőven elég lesz. Az épületbe csak erről az oldalról három ajtó vezetett. A középsőt választottam ki. Felrántottam és kapásból belőttem. Senki sem volt bennt, a golyók csak pattogtak a... - OlyaakarokleniminKevin! - sikoltottam teli tüdőből. ...központi gázkazánon. Yo! Most mindenkinek veszek erre a gyönyörű hullámvasútra egy jegyet, gyerekek. Kössétek be jól az öveket, mert ebbe tuti, hogy a föld is beleremeg! Pörögve csapódtam neki egy baszott nagy fa törzsének. A fejem olyat reccsent, hogy csak a hangjától majd’ meghaltam. Pedig nem is a fejem volt, hanem egy ág. Azért a púp biztos csak kétheti borogatástól fog elmúlni. Zuhanni kezdtem. Á, a dús, puha ajnövényzet! Igazán kellemes kis túra ez. Imádlak, Kolumbia! Úgy tápászkodtam fel, mint részeg a földről. Alig kaptam levegőt, ziháltam. Inkább leültem pihenni még egy kicsit. Ekkor lett úrrá rajtam a döbbenet. A ház még szinte egyben volt, a robbanásnak csak annyi nyoma, hogy lepattogzott a festék! Ha ezen múlik, szólok egy kiváló szobafestő-mázolónak és nem lesz több gondotok, szálkáspöcsű barátaim! Atomtámadás ellen építettétek, mi? Egy kurva atomtámadás ellen? Kitaláltam? Kiváncsiságtól fűtve feltápászkodtam és ismét elindultam az épület felé. Kétmarokra fogtam a pisztolyomat, mert ebben a pillantban csak az tűnt az egyetlen biztos pontnak, amiben megkapaszkodhatom, ha netán dőlni kezdenék. Bár tudom, annyit ért, mint halottnak a beöntés. Egyébként is már rég rájöttem, hogy nem vagyok normális. Most a baloldali ajtót válaszottam. Azután komolyan elgondolkoztam azon, hogy talán egy életre kibasztam magammal. Ennyyire balszerencsés még én sem lehetek. Vagy mégis?

282. Egy hatalmas, barna izomhegy állt előttem. Mint egy biokiberelt szardarab. Orrából, szájából csövek lógtak ki és vesztek bele egy infúziósüvegbe, amit az övére erősítve viselt. Az üveg mellett egyébként még egy Baszottnagy Varkaudar-, egy Házisárkány- és egy kalandozóskalp fityegett. Uhh! Ha olyan lennék, mint ez a tag, akkor lennék menő! Na jó, de most kivel igyak? Egyetlen rúgást mért a kezemre és a pisztolyom már félúton volt valamerre Tokió felé. Meglepetten néztem le a mancsomra. A következőt a pofámba kaptam. Forogtam is tőle, mint a kacsa picsája. Rám emelte géppuskáját és felszólított, hogy álljak fel. Illetve keljek fel. Nyögve tettem eleget a kérésének. Bár úgy sejtettem, hogy megint kapni fogok egyet. Összeszorítottam a fogamat és vártam a sztereóra. - Oké, kishaver, terpeszállás, kezeidet a tarkódra! Mozgás! Így. És most törzsdöntégetés balra kezdve, indul! Egy-kettő-egy-kettő... Döbbent képpel meredtem rá. - Téged a katonaságtól basztak ki, mi? Mert zaklattad a kisebbeket. Így volt, vagy nem? BEE! Baromarcú, seggfej, nigger, kiképzőtiszt vagy, eh? - Befogod a pofádat, és csinálod, amit mondtam! Mit képzelsz te magadról, Conly? Én vagyok a Freddy a hegyről, aki beveri egyből? Na, beverem én neked! Kézenállás és közben biciklizel a lábaiddal! Hát ez teljesen hülye.

98 - Nem tudom megcsinálni. Sosem tudtam megcsinálni. - Nem érdekelnek a kifogásaid, seggfej. Tartozol nekem ennyi szórakozással, ha már kinyírtad szinte az összes emberemet. - Uhh. Tehát nem az összeset? Ez nem jó hír. - Közben megpróbáltam kézenállni. Nem sikerült. Sajnálom, bepálltam. Nem vagyok rá képes. - Várj csak akkor, segítek. Elkapom a lábad. Mielőtt elkaphatta volna, megcsináltam a kézenállást (ki mondta, hogy nem hazudok neki?), így páros lábbal tudtam orrbarúgni, mikor közvetlenül mellettem volt. Átpördültem a lábaimra, úgy kezdtem el rugdosni a fickót, aki csak most ocsúdott fel a történtekből. Letörölte az arcáról a vért (közben le se szarta, hogy a bordáit csépelem), aztán ledobta a géppisztolyát és beleöklözött a hasamba. Vért köpve hátratántorodtam. Körözni kezdtünk. Csata! SZADOMAZONIGGERÁLLAT FRED CONLY

TÉ: 100 VÉ: 100 ÉP: 100 SZERENCSE: 0 TÉ: 45 VÉ: 35 ÉP: 53 SZERENCSE: 100

Ha vesztettem, lapozz a 300-ra. Ha nyertem, a 305-re.

300. Mielőtt még bármit is csinálhattam volna, rám vetette magát. Észrevettem ugyan, hogy mire készül, de nem sikerült idejében cselekednem. Pedig csak egy hangyafaszányit kellett volna gyorsabbnak lennem. Mire felocsúdtam, már a földön fetrengtem a saját véremben, ami ragadós masszává sűrűsödött a homokban. Kezeimmel védtem az oldalamat, hogy ne rúgja, de semmit sem értem el vele. Ha az oldalamat védtem, a fejembe bikázott, ha fejemet védtem, tökön rúgott. Biztos voltam benne, hogy kinyúlok. Kár volt idejönni. Kárörvendőn röhögve lehajolt hozzám. Kényszerített, hogy nézzek az arcába és én megtettem, bár csak halvány körvonalakat láttam belőle. De a bűzös leheletét, azt éreztem. Mint a szar. - Na, ehhez mit szólsz, gyászhuszár? - súrlódó fém hangja. - Szeretnél még szenvedni, vagy csinálod azt a kézenállást? - zörgés, dübörgés - Szóval nem. Rendben. - egyre közelebbről. - Mondd, hogyan képzeled el a közeljövődet? - Nélküled. - HAHA! Hát ez kuááÁÁ! A hirtelen fényességtől kitisztult a látásom. A nigger állat előttem állt és éppen megforduláshoz készült. A teste úgy lángolt, mint egy kibaszott fáklya. Amire olajat öntöttek. Sikoltozni kezdett. - Segítség, jönnek a pomogácsok, jönnek a pomogácsok! - El akart futni, de nem sikerült neki. Felbotlott a lábamban. Naná, hogy nem véletlenül. Orra vágódott, ekkor már teljesen beborította a tűz. Két robot állt mögötte. Az egyik odagurult mellé, és körfűrészes kezét a gerincoszlopához nyomta. Lett is ám nagy ordítozás meg toporzékolás! A másik viszont rám emelte a heggesztő-lángszóróját és lőtt vele. De ekkorra én már odébbhemperedtem az ordibáló tag mellé és elkoboztam a géppisztolyát. Rászegeztem a lángvetősre. A lábát céloztam, ahová be van építve a heggesztőt üzemeltető gázpalack. - Takarodj a MÉH-be, bazdmeg! Egy nagyobb leszakadó lemezdarab feldöntötte a másikat, így annak a keze még mélyebbre szorult a néger hátába. Én meg bőven kaptam a permetből. Mondhatom, nagyon örültem neki. Felkászálódtam a földről, hátrébb léptem és ennek a palackjába is belelőttem egy sorozatot. Az izomagyú teste darabokra szakadt. Nem lepődtem meg, mikor a fém csontváz a földön maradt. Uhh, ez kemény volt! Tartottam tőle, hogy esetleg az adrenalin csökkenésével a fájdalmaim is visszatérnek, ezért addig kerestem meg a pisztolyomat, amíg magamnál voltam. Egy bokor mellett találtam rá. Még jó, hogy nem repült beljebb, mert akkor életem végéig kutathattam volna utána. Azért mégsem olyan rossz ez a nap. Miután a hátizsákomat is megleltem (azt sem vettem észre, mikor vesztettem el) és bekaptam egy tucat

99 fájdalomcsillapítót, megindultam befelé a házba. Most már jobban vigyáztam.

305. Balra ugrottam el az első támadása elől. Nem mondom, közel volt az a láb, de nem az arcomban, és ez jó jelnek számított. Most én támadtam. Megpróbálkoztam egy lábsöpréssel, de csak annyit értem el vele, hogy mehetek a csontkovácshoz. Mintha két vaskos cölöpöt akarna ledönteni az ember. Röhögve elkapott, mielőtt még újra visszanyerhettem volna az egyensúlyomat, aztán fojtogatni kezdett. Satumancsaira kulcsoltam a kezeimet, úgy próbáltam őket lefeszíteni, de már kezdett fogyni a levegőm. Ekkor jutott eszembe az infúziója. Tudom, hogy nem az tartja életben, de valószínűleg a gyorsítóját igen. Talán le lehet degradálni egy ember szintjére, ha elég ügyes és szerencsés vagyok. És hát miért ne lennék az? Meg amúgy is emiatt lapoztál a 305-re. Jobb lábammal hátrarúgtam a csípője felé. Éreztem, ahogy valaminek nekiütközik, de nem hallottam törésre utaló hangokat. Annál inkább olyanokat, amiket egy fulladó ember ad ki. Csakhogy legnagyobb sajnálatomra ez én voltam. - Megfizetsz minden egyes katonámért! A néhai varkaudar feje kilengett és nekicsapódott az infúziós üvegnek. Agyar vs. Üveg. FIGHT! Agyar wins! A málnaszörpszerű trutyi egy-az-egyben az én lábamra ömlött. De én örültem ennek. Mármint annak, hogy kiömlött. Hogy pont az én lábamra, annak azért nem. Éreztem, ahogy enyhül a szorítás. Nem sokat, de enyhült. Hátrafejeltem. A gázsó szörcsögő hangot hallatott. - Dem baszol ki belem, Conly. Úbis kinyírlak! Megfordultam és beleöklöztem egyet az arcába. Egyenesen a törött csőr közepébe. - Dem? Akkor ezt kapd ki, te ébenfekete harcifasz! - könyökkel újra belesújtottam az arcába. Nyögve hátratántorodott. Deb, válaszolta, és azzal együtt valami furcsa fény költözött a szemébe. Ja igen, ilyet már láttam, ez a sarokba szorított ragadozók nézése. Ez ellen is van egy módszerem. Beakasztottam a lábamat a földön heverő géppuska tusába és felrúgtam a kezembe. - Gyere, kisapám, szíjj ki tövig! Ekkor láttam csak, hogy a kezemben tartott puska csöve felém néz, és persze a ravasz is a túloldalon van. A néger felől. Hogy ezt eddig nem vettem észre! Nos, ellenfelem azonban igen. Ugrott, és már nyúlt is a ravasz felé. Ha a cső felőlem, az agy felőle. Úgy érzem, így elég kiegyenlített a helyzet. Állonbasztam vele, még mielőtt cselekedhetett volna. Azért érzed. A tus is megrepedt. Nemhogy a faszi állkapcsa. Ugyanazzal a mozdulattal megfordítottam a puskát. Elmosolyodtam, ahogy a ravasz félholdja hozzásimult a mutatóujjamhoz. - Ültél már hullámvasúton, nigger? - Azon mindenki ül egyszer. Vagy kétszer. Eldobtam a kiürült géppuskát, és figyelve, hogy hasra ne essek a rengeteg szétszóródott hüvelyen, arra mentem, amerre a pisztolyomat sejtettem. Miután begyűjtöttem, már csak a hátizsákom volt hátra. Ellenőriztem, hogy nem tört-e el benne valami (bár ezen meglehetősen csodálkoztam volna, amikor olyan az anyaga, hogy egyszerűen nem törhet el benne semmi), majd bekaptam egy marék fájdalomcsillapítót. Belépés előtt még szívtam egy kis friss levegőt.

315. Nehogy bárki is azt higgye, hogy nem fogtam még fel, mi zajlik itt. Ez a nigger, akit megöltem, bizonyára Vadölő volt (fogalmam sincs, hogy honnan kapta ezt a nevet a kis fing), a legfőbb testőr. Ha pedig ugráltatott valakit, mint ahogy Vili mondta, az azért volt, mert a gazdája távol volt éppen. És hogy ki volt a gazdája? Hát az a faszfej, akinek a képét megkaptam Chibából, és az imént érkezett helikopterrel. Ha tudta volna, ki fogadja, tán soha nem is jött volna többet erre. De jött. És erre fog rábaszni. Megbízásom van rá, ugyanis.

100 Rendben, gondoltam, elbújhatsz, ha akarsz, elég nagy hely ez itt, de örökre semmiképp. Küldhetsz ellenem akárhányat a megmaradt testőrségedből, rajtad az sem segít. Halott vagy. Törtettem előre a folyosón, kétkézre fogott pisztollyal, és hol jobbra, hol balra kaptam a tekintetemet. Egy baloldali ajtó hirtelen felszakadt és egy kínai kinézetű fazon urgott elém. Kézfeje helyén puska. Gondolom, csőre töltve. Beleengedtem a csőbe egy sorozatot. A fickó megpörkölődött feje toccsanva ért földet előttem. Megálltam és felmértem a folyosóvégi elágazásig tartó távolságot. Aztán belebikáztam a búrába. Második félidő, kezdőrúgás. Befordultam a szobába, és vetettem rá néhány pillantást, nehogy meglepjenek hátulról. És már fordultam is ki, mentem tovább az elágazás felé. Addig nem volt már több ajtó. Kedves nézőink, John O’ Caseynél a labda, és megállíthatalanul... Odaértem a sarokra. ...közeledik a felezővonalhoz... Jobbra tartott stukkerrel beugrottam az új folyosószakaszra. ...és most átlépi! Úgy látom, kolumbiai védőkbe... Tüzet nyitottam a falhoz lapuló géppisztolyos alakra. A golyók alulról sújtottak az állára. Fölemelkedett a levegőbe és hátrafelé repült. ...akiket... Mielőtt földet érhetett volna, megfordultam és lőni kezdtem a hátam mögött lévőre is. Az sorozattal tüzelt rám HK-jából, de az a fejem fölött húzott el. A mellkasába pumpáltam legalább hat ötvencentest. Az már három dollár. Annyit se értél, a kurva anyád. ...egyszerűen leszerel, és nyugodtan vezeti tovább a labdát, neki az ellenfél négyes sorfalának. Azt hiszik, hogy ezzel megúszhatják! Miközben befordultam a jobb oldali szobába, előhúztam a késemet. És már dobtam is. Csak így lazán, bal kézzel. A jobb szélső szemei között állapodott meg. A jobbomban fogott Blackhanddel meg a középsőkre kaszáltam. Mikor az egyik elesett, hüvelykujjammal megnyomtam az elektromágnes gombját. A mágnes a cső alatt kapott helyet, és mindent magához vonozott, ami számított. Márpedig a fickó Magnumja számított. Elkaptam szabad balommal, még mielőtt a csőhöz ért volna, és már lőttem is. Mindkét kezem oszotta a halált. Mikor az Universal kifogyott, már csak az egyik manus élt. Mikor a Magnum, már az sem. ...De nem ússzák meg! A kapus szemében mintha félelmet látnék. Bizony, a jó öreg félelem az. Látja, ahogy Johnny boy jön, közeledik, és eldúrja abból a kibaszott kapuból, ha... Kirántottam a késemet, betáraztam az BHU-t és a szoba végében lévő ajtóhoz mentem. Három tábla volt rajta. - FŐNÖK - NE ZAVARD KÖREIMET SOK EMBERT MEGKÉRTEM MÁR ARRA, HOGY KAPJÁK BE A FASZOMAT. EDDIG EGYIK SEM ÁLLT KÖTÉLNEK. KI TUDJA, TALÁN ÖN AZ ÉN EMBEREM. KÉREM LÉPJEN BE, BESZÉLJÜK MEG. DE ELŐTTE FELTÉTLENÜL KOPOGTASSON! ...nem takarodik el onnan... Megálltam és kopogtattam. Kár, hogy a pántok nem bírták. Na, hol az a kapus? És mennyit bír? ...Ez belövi, tutira belövi.

101 324. - A rohadt életbe, te kurva! Állítsd le, azt mondtam! Nem, könyörgök, az erősítés késik és már itt van az ajtób... - Zavarhatok, pajtás? Az utcából elszökött minden gyerek és üres a játszótér. Gondoltam, neked lenne kedved játszani velem. Arca elsápadt, görcsösen markolta a telefonkagylót. Rávicsorodtam, mire teljesen elfehéredett. - Állítsd le - nyögte a telefonba. - Nagy papucsember vagy te, én mondom. Nőhöz könyörögsz? Ki az, talán egy borotvalány, aki a sarkon lakik? Elég már ebből. - Belelőttem az asztalon fekvő készülékbe. A vonal megszakadt. A férfi döbbenten rám nézett, vagyis inkább csak el mögém, valahova az ajtó fölé. Arcába visszatért a szín. - Ha még egy lépést tesz, meghal. Én ugyan nem léptem. Jó volt nekem ott, ahol voltam. Különben is csak blöffölt, nem volt ott semmi. De hát kellett ennek olyan ablakot felszereltetnie, amiről az egész szoba visszatükröződik. - Bevallom, haver, a régi arcod jobban tetszett - mondtam az asztalra roskadt hullának. - Így véresen olyan randa vagy! Fellöktem és elkezdtem átkutatni a szobát valami kis lé után. Néhány régebbi faxlap is előkerült. Néhány nagyon érdekes faxlap. Ekkor értettem meg mindent.

IV. RÉSZ - Vége a dalnak 363. - Mrs. Ratcliffe? Igen, én vagyok az, Fred Conly. Igen, hogyne. Bizton mondhatom, maradéktalanul. Csak figyelje a tévéhíradót, és saját szemével meggyőződhet az esetről. Ön tudja. Nade nem is ezért hívtam magát. Tudja, pénz van a dologban. Igen - kacagtam -, a maga pénze. Tartozik nekem. Úgy gondoltam, megmondom önnek, hogy mennyi a számlaszámom. Hogy személyesen szeretné átadni, méghozzá, jól hallottam, egy raktárházban, a Ohio utcán? Nem, egyáltalán nem találom furcsának. Hogy, hogy értem? Nem fontos. Rendben, holnap hat óra megfelel önnek, délután? Ez remek. Igen, köszönöm. Hanem várjon még egy pillanatra! Igen. Szeretném, ha figyelne, esetleg még a magnóját is használná, mint ahogy a versikéket is rögzítette. Mert most olyat mondok magának Sue, amin jó lesz elgondolkoznia. Akkor rövid leszek: engem már sokan próbáltak átbaszni, de tudja, aki másnak vermet ás, abba őtet teszik bele. Érti, ugye? Na ne mondja, ezt felettébb furcsának találnám. Öhömm. Akkor ahogy megbeszéltük. Viszhall. Méghogy én fenyegetőzöm! Ki hallott már ilyet?

370. Lehúzódtam a Corvette ülésére és megvártam, amíg elhajt mellettem a kocsijával. A visszapillantóból tisztán láttam mindent. Bizonyára nem fog rám megharagudni, ha bemegyek, amíg vásárolni van. Kiszálltam és átmentem a túloldalon lévő házához. Takaros kis lakás volt, meg kell hagyni, látszott rajta, hogy rendben tartják. Bizonyára riasztó is van itt. Előhúztam ballonomból a jó öreg Motorolát és beütöttem a 0-ás gombot. Az ajtón belül csippant valami. Szezám tárulj. Szétnéztem, hogy nem jön-e erre valaki, azután beléptem. Persze előtte gondosan megtöröltem a lábamat. Nem mintha esett volna egy csöpp eső is az elmúlt két hónapban, dehát fő az illendőség. Becsuktam magam mögött az ajtót, és töprengeni kezdtem, hogy merre is kezdjem a keresést. A konyhát és a fürdőszobát alapból kihúztam a listáról. Hátramaradt még két nappali, három háló és közel tíz másik szoba. Nem rossz. A nő szobáját egyből megismertem. Rózsaszín ajtó.

102 A bent lévő fiókot egy sima telefonkártyával ki lehetett nyitni. Ennek nagyon örültem, mert nem vagyok türelmes típus. De hiszen nálad jobban ez senki sem tudja. Kihúztam a fiókot és kiöntöttem a tartalmát. Faxpapírok. Smith & Wesson. Telefonszámjegyzék. Vibrátor.

376. Elhelyeztem a holografikus vetítőt az egyik nagyobb láda mellé (az elrejtéssel nem kellett törődnöm, olyan kicsi volt, és különben sem hittem, hogy szükség lenne rá), kigomboltam a hónaljtok biztosítógombját és hátracsaptam a ballonom szárnyait. Azzal besétáltam az egyetlen normálisan világító mennyezetlámpa fénykörébe. A raktár eleje egyébiránt nyitott volt (ott parkoltam le az autómmal), onnan is jött fény, de mivel már erősen esteledett, ebben egyre kevésbé lehetett megbízni. Hát én nem is bíztam. Úgy láttam, hogy csak ezen az egy bejáraton lehet bejönni, bár onnan, ahol álltam, nem lehetett semmit sem látni befelé a nagy sötét miatt. Pedig biztosra vettem, hogy van ott is ajtó. Már éppen vettem volna elő a zseblámpámat, hogy felderítsem ezt a hátsó részt is, amikor befordult a sötétkék Mercedes és leparkolt a Vette mellé. Hogy milyen fémes tárgy volt a nő kezében, arra csak tippelni tudtam. De az a tipp holtbiztos volt. - Üdvözlöm, Sue. Ajtóstul rontunk a házba? Rám emelte a pisztolyt (hmm, mintha már láttam volna, de akkor egy fiókban volt), úgy lépett a fénykörbe. Máskülönben eléggé barátságosan festett, még mosolygott is. - Gondoltam, ha már a telefonba megfenyegetett, megvédem magamat. - Látja, azt jó teszi. Nem bánja, ha rágyújtok? A múltkor még nem bánta volna. - Dehogy, csak nyugodtan. Előhúztam egy doboz Pall Mallt meg az öngyújtómat és rápipáltam. Megkínáltam a ribancot is. Nemmel válaszolt. Köszönömöt nem mondott utána. - Akkor essünk is túl rajta. - Mire gondol, Conly? - Természetesen a fizetésre. Vészjóslóan kacagni kezdett. Hatvankét fogán bántón csillogott az egyetlen lámpa fénye. - Magának én nem fogok egy fillért sem fizetni! Érti, egy kibaszott petákot sem fogok fizetni! - Pedig a 117-es tárolóban elrejtett anyagért elég sokat kapott, nincs igazam? - Miről beszél? - Ó, ne adja itt nekem az ártatlant. Tudok mindenről. Arról, hogy az a faszkalap Rókakoma baszta, meg arról is, hogy a férje nem baszta. Kezdetben csak fasz kellett, mi, aztán meg pénz! És a kolumbiai drogkereskedelemből aztán sok pénz befolyik. Az ám, de mennyi! Egy ilyen Mercire is bukja, pláne ha átverünk egypár fejet, és mindenki azt hiszi, hogy a férj rabolta el a füvet. Kivéve a Rókát, aki viszont ravasznak képzeli magát, közben meg olyan hülye, mint a segg! - Röhögni kezdtem, amint megláttam az elképedt arcát. - Azt mondja a barátainak, hogy öljék meg a fickót, aztán faggassák magát. Tudta, persze, hogy a számot csak a ribancok királynője tudja, de még mindig szerette az ízletes puncit, ezért csak az erőszakmentesebb, rémisztgetős módszerhez folyamodott, ami olykor még a rendőséget is félrevezeti! Nem úgy a magánnyomozót, gondolta ön, és felbérelt, hogy nyírjam ki az akadékoskodókat, amíg maga eladja jó pénzért az anyagot. Ehhez mit szól, aranybogár? Nem lett volna jobb megsemmisíteni azokat az átvételről szóló faxokat? És mellesleg most mihez kezd? Újra mosolyogni kezdett. - Hogyhogy mi lesz? Megölöm magát! Meghúzta a pisztoly ravaszát. Legalább négyszer, ha nem ötször. Mocskosul ki akart nyírni. Aztán abbahagyta és csak bámult rám. Merthogy még mindig éltem. - Ne fáradj, Suzie, vaktöltények vannak benne. Reggel cseréltem ki őket, amíg odavoltál vásárolni.

103 Hanem úgy tűnik, nem emlékeztél rendesen arra, amit mondtam tegnap. - Előhúztam a pisztolyomat és a homlokához nyomtam. – Az egyetlen esélyed a túlélésre az, ha leszopsz. Vicsorogni kezdett. - Soha! - Nyugi, csak vicceltem. Bár bevallom, hülye vicc volt.

381. Előhúztam hátizsákomból a hitelkártya-leolvasómat, és meglovasítottam az összes mozgósítható pénzt Mrs. Ratcliffetől. Ez mintegy tizenötezer dollárt tett ki. A többit külön kódszó védte. Nem gond, ennyi bőven elég lesz. Gondosan elkezdtem visszacsomagolni a kártyaleolvasót, majd miután ezzel végeztem, a Mercedes felé kezdtem el vonszolni a hullát. Majd beleeresztek egyet a szélvédőbe is, hogy úgy tűnjön, kintről lőtték le. A kocsit meg belevezetem a folyóba. Hiába, ha hídon lövik le az embert, akkor bizony könnyen a vízbe zuhanhat... Már félúton tartottam, amikor rám kiáltottak a sötétből. Meg kell mondjam, megijedtem. De csak egy pillanatra. - Ez csúnya dolog volt, Fred. Dobd el a stukkert! Erre gondolhattam volna. Kényszeredetten eldobtam. - Cindy? Vigyorogva jött elő a sötétségből. Testhezálló ruhát viselt, és most éppen szőke volt a haja. Fegyver is volt nála, méghozzá az az Arasaka Hellfire, amivel annak idején kiborgokra lövöldözött. - Csak így egyedül? Hát azt a balfaszt hol hagytad? Itt vagyok, jött a válasz a hátam mögül. Meg akartam fordulni, de Cindy rámparancsolt, hogy ne tegyem. Mondhatom, szép. Összeesküvés. Pont ellenem. Sóhajtva a magasba emeltem a kezeimet. A hulla súlyosan puffant a padlón. - Mit akartok tőlem? - hátrasandítottam Jack-re, de nem láttam sehol. Pedig ott állt, hallottam. - Kártérítést. Az lenne a legjobb, ha ideadnád azt a pénzt, amit éppen most tulajdonítottál el, meg a kocsi kulcsait Susan zsebéből. - Szívesen, csak ne fogd rám azt a mordályt. Tudod, idegesít. Sok dolog kedvez most nekem is, hisz a manók szeretik a sötétséget meg a praktikát, de a rájuk fogott pisztolyt, hát azt nem komálják. Sőt, rühellik. - Úgy, szóval manó? Mutánsok lettünk, vagy mi? - Jack hangjából mérhetetlen gyűlölet sugárzott. Hát mi meg a manókat nem kameljuk! Ne szórakozz, nem érünk rá erre. A hátizsákomhoz nyúltam. - Nyugi, baszd meg, csak lassan! Csak lassan. Ha fontos az életed. Tudod, mi nem vagyunk amolyan bosszúálló fajta, egyszerűen csak jól jönne egy kis tőkeinjekció. Ezért ha életben akarsz maradni, elég, ha nyugodtan ideadod a kártyádat, meg a leolvasót. - Remélem, eddig guberáltatok. A golyó hátracsapta Susan hullájának fejét. Vér és agy fröcskölt az arcomba. - Ne játssz, te szarházi, cselekedj! - Jack hangja a gyűlöleten felül még idegesnek is tűnt. Persze nem ő lőtt, hanem Cindy. - Oké, oké. De hozzá kell fűznöm, normálisabbnak hittelek, ember. Ilyen aljas lopást végrehajtani! Fel foglak jelenteni. - És ugyan mit mondasz majd? Elloptam egy valag pénzt, amit aztán tőlem loptak el. Kérem kerítsék nekem elő a pénzt és a tolvajokat is. Ezt? - Nem, nem. Valahogy így: az ügyfelemmel éppen átautóztunk a közeli hídon, amikor szegényt lelőtték. Méghozzá homlokon. Tudom, mert a saját szememmel láttam. A kocsi kifarolt és két alak jelent meg. Kidobták mellőlem az útra a hullát és ellopták tőlem azt a pénzt, amit szegény, szerencsétlen nő utalt át nekem fizetségként, amiért megtaláltam, hmm... mondjuk az ellopott kocsiját. Amit most megint elloptak. Jó, nem? - Ne pofázz, dolgozz. - Nem jártok jól, előre szólok. - Megmondtam... - Én is.

104 A holokép elméletileg megjelent a láda mellett. Gengszterkinézetű alak dobtáras géppisztollyal. Egy játékboltban vettem, Al Caponét ábrázolta. Mozgott is, és a géppisztoly is adott hangot. Igazi segítség volt 5,85-ért. Tényleg megjelent. - Vigyázz, Jack, balra tőled! Előrevetettem magamat a pisztolyomért. Mögöttem a hullába csapódott egy akó golyó. Felkaptam a Berettát (Berettát, hülyeségeket beszélek, az már rég nincs meg), de elsütni már egyáltalán nem volt időm. De arra igen, hogy odébbhengeredjek, egy láda mögé. Ezután már tudtam lőni, igaz, csak Jack-re, ami jó is volt meg rossz is. Jó volt, mert takarásban voltam Cindy-vel szemben, viszont Jack a holofigurára figyelt és nem rám. Valahogy nem volt pofám orvul hátbalőni. Felébredtek bennem a régi emlékek. A férfi, aki megmenti egy másik életét. Aki pénzt ad neki és bízik benne. Aki seggbebassza a másik nőjét. Tüzeltem. Jack hangtalanul előrebukott és elterült a földön. Egyre szélesedő tócsa keletkezett a feje körül. Alfonz röhögött fölötte és győzelmi sorzatot eresztett meg a plafon felé. Kicsuláztam a betonra. Kopogó cipők hangját hallottam. Kiugrottam és néztem, hogy merre futhatott el Cindy. De nem láttam semmit a nagy sötét miatt. Azért vaktában eleresztettem egy-két lövést. Nyista hatás. Ekkor jutott eszembe, hogy nekem van beépített éjjellátó módom a szemeimben. A francba, hát sohasem fogom megszokni? Mikor bekapcsoltam, természetesen már nem láttam semmi érdekeset. Eltűnt, a rohadt életbe. Mindig mi, férfiak baszunk rá. Ez már bevett szokás felénk, igaz, Sue? Bepateroltam mindkét testet a Mercedes csomagtartójába, felcumóztam, aztán meg sem álltam az 1. számú new york-i autóbontóig. Ismerek ott egy figurát, aki megszabadíthat a hulláktól, és még a kocsit is megveszi tőlem, igaz, csak bagóért (az eredeti árhoz képest), a szívességet is beleszámítva. Szomorúan és idegesen vettem át a VISA hitelkártyát. De csak egy pillant kérdése volt, hogy jobb kedvre derüljek. Azt hiszem, ezt most megyek és befizetem a nyugdíjalapomba.

400. - Egy kis frissítőt? Kinyitottam leragadt szemeimet és átnéztem napszemüvegem éjsötét lencséin. Egy bikinis szépség állt előttem, tálcával a kezében. Alig győztem gyönyörködni. - Parancsol, kisasszony? Rámmosolygott. - Egy kis frissítőt? - Igen, azt hiszem egy Martini most jól esne. Citromkarikával és olajbogyóval. De nem szintetikussal, természetesen. Most már kacagott. - De uram, ön Hawaii-on van! Itt nem szokás az ilyesmi. Én is vele kacagtam. - Tudom, csak vicceltem. Jó vicc volt, nem? - De igen, uram. Akkor most megyek is, és hozom a... - Fred. Szólítson csak Frednek. - Ahogy óhajtja, Fred. Egy perc, és itt vagyok a Martinivel. - Igazán köszönöm. - Megbabonázva bámultam csodás fenekét, egészen addig, amíg egy másik csaj nem vetődött elém. Aztán megint egy. És megint. A fejem úgy forgott, mint egy szélkakas. - Azt hiszem, addig úszom egyet és bámulom a nőket - motyogtam magam elé szórakozottan. A manók nagyon szeretik a vizet. És a nőket. A gonoszakról nem is beszélve. Vége AZ EZT KÖVETŐ HELYET A KIADÓ TÖLTI KI ÖT(5) MEGVÁSÁROLT EMBER

105 IDÉZETÉVEL!!!!!! „Fantasztikus, utánozhatatlan, letehetetlen! Stofi újból felülmúlta önmagát!” „Az egyetlen hibája, hogy nem szerepelek benne.”

/ Old York Sun / / Szaddam Husszein /

„Írótársam munkáit mindig élvezettel olvastam. Ő a példaképem, és most újból maradandót alkotott!” / Christopher Black / „Mielőtt elolvastam a Gonosz Manó FC-t, mindig nyugtalanul aludtam. De ennek mára vége! Most már egyáltalán nem tudok aludni.” / ifj. Kerekes Gyula / „Ugyan már, ez egy szemét! Hát nem látják, hogy csak egy DOOM pálya leírásáról van szó?” / Willám Wilmos /

NEKEM NEM VOLT GYEREKSZOBÁM

106

Megjelent öt részre vágva a Chaos Ultra #20-21-ben (1998.09.01 és 1999.03.01) - Végre szemtől szemben, kiegyenlített küzdelemben találkozhatok Fred Conlyval! - egészen közel hajolt az arcomhoz, éreznem kellett bűzös leheletét. Kényszeredetten fordítottam el fejemet, de az undorító szagtól így sem menekülhettem. - Hááát, ezt semmiképpen sem nevezném kiegyenlített küzdelemnek, apafej. - feleltem, miközben próbálgattam magamról lefejteni szíjaimat. Vészjóslón károgni kezdett. Leginkább ehhez hasonlíthatnám a nevetését. - Lefogadom, nem tudod, hogy ki vagyok. - Eltaláltad - hazudtam. Arra vártam, hogy rájön, dehát tévedni emberi dolog. - Akkor most szeretnék levetíteni neked egy filmet. Remélem, jól ülsz. - Ja, faszán. Bekapcsolta az elém állított tévét, majd a mellette fekvő videóba becsúsztatott egy ősinek tűnő AKAI szalagot. A hangyás kép felvillant, majd megjelent rajta a műsor. Egy banki kamera rögzítette, és 2018. március 25-e volt. Bent emberek hasaltak a földön... - Gondolom, ismerős a kép. - Hmm, még nem, hadd gondolkozzak egy kicsit. Egen, ez jó kis buli volt annak idején. Ott jövök be szemből. Hú, de fiatal voltam még akkor, mennyi is, 25 vagy 26 talán? Velem szemben, a fekvő emberek gyűrűjében egy férfi állt, aki egy másik fejéhez tartott pisztolyt. Ők háttal voltak a kamerának, csak annyi látszott, hogy a nagyobbik fogva tartja a másikat túszként. A nagy férfi elordította magát. - Minden ember kussban marad, te meg megállsz ott, ahol vagy, baszdmeg! Ne mondjam el kétszer. Megálltam tőlük kb. tíz méterre, két kézre fogott, célra emelt szolgálati Browninggal. Olyan furcsa pofát vágtam, mint aki rájött valamire. Igen, igen, persze, akkor tört rám a felismerés. - Rendben, srácok, megálltam. Én egyébként Fred Conly rendőrtiszti fő... A nagydarab idegesen ordított rám. - Kuss! Kurva gyors autót akarok, meg azt, hogy senki ne basztasson, amíg lelépek a városból. Ha ezek teljesülnek, elengedem a foglyom a város határában. Álltam, és néztem rájuk, közben forgattam a fejemet. Aha, emlékszem, azt latolgattam, vajon megbukok-e majd. Merthogy éppen az egyik vizsgámat tettem éles helyzetből. Délelőtt tíz óra volt, és egy kisebb New York-i banktól riasztottak minket rablásért. Pont én voltam akkor soros a vizsgán, hát nekem kellett jönni. Na persze kint ott volt a többi rendőr is, de a szabályok értelmében a halálomig, vagy amíg neadjisten sikeres leszek, nem léphettek közbe. - Mi lesz má, baszdmeg! Szólj bele abba a kurva rádióba, és mondjad nekik, mit követelünk! - Hmm, szóval követelünk? Az a véleményem rólatok, srácok, hogy már akkor egymás faszát szoptátok, mikor Ádám és Éva almakereskedést nyitottak az Abe Lincoln sugárúton! Nincs itt semmiféle túsz, te gennyes. Ez a faszkalap a társad. Azzal lőttem egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. A két csávó vérbe fagyva feküdt a földön egy pillanat múlva. Lassan odasétáltam melléjük. Még egyet-egyet a fejükbe eresztettem. - Jogukban áll hallgatni. A kép újra hangyás szerkezetűvé változott. Bűzöslehelet kivette a kazettát és kigórta az ablakon. - Erre már nem lesz szükségem. Évek óta használtam arra, hogy fanatizáljam magamat vele, ha netán lankadnék a keresésedben, de végre megvagy! HAHAHA! Megfizetsz, amiért megölted a... - Ki ne mondd, kitalálom! Az édes kukipajtásaimat, akikkel együtt töltöttem minden délutánt! Ohh, olyan mérhetetlenül mérges vagyok rád, Conly, hogy elvetted tőlem azokat a zamatos faszokat! Pedig már fütyült a segglyukamból a szél, ha levegőt vettem... - Elég! - borostás, negyvenes arca vörösödni kezdett. - Te...

107 - Namármost ha csak fasz kell, gyere, haver, nyugodtan bukj rá az enyémre, és szídd ki tövig! - A testvéreim voltak, te féreg! És most megfizetsz mindenért! - visította. Aztán meghúzta a kart. <Minden elsötétedik> CHAOS MOVIE PICTURES presents a FEKETE KRISTÓF FILM FRED CONLY, magyar hangja Dörner György és JAMES G. CHESTER, Reviczky Gábor főszereplésével a

NEKEM NEM VOLT GYEREKSZOBÁM c. színes, szinkronizált amerikai-magyar filmet.

CSAPÓ I. - Álomország tengerpartján 1. Tulajdonképpen nem lepett meg a dolog, mindössze kellemetlen érzés volt. Hát igen, ezt is megéltük. Csak azt tudnám, hogy ott volt-e már tegnap este is, vagy csak ma reggel nőtt ki? Lényegtelen. A lényeg az, hogy nem tesz jót a megjelenésemnek, meg az egómnak. Igaz, egy ősi mondás azt tartja: ha benne élsz a sűrűjében, s mégis megőszülsz, jól csinálod. Hát ki-ki döntse el, hogy mennyi ebben az igazság, szerintem azért elég sok. Tényleg jó lehetek. Már azzal a golyóhúzogatós szarral (sokoró, mikoró, vagy mi a fasz a neve) sem tudnám megszámolni, hogy hány embert öltem meg, s mégis itt vagyok. Ennek meg itt nincs helye. Megfogtam az ősz hajszálat és kicibáltam a fejemből. Na igen, kétségtelenül szar érzés volt. Hát áttértünk hajszálra. Fiatalkoromban mást cibáltam. Jobbik esetben más cibálta. Elég az önsajnálatból! Lekaptam tekintetemet a Chevy visszapillantótükréről, majd kiszálltam. Levettem a ballonomat és bedobtam a hátsó ülésre. Megigazítottam a pepita nyakkendőmet meg a húszéves, molyrágta, temetéseken használt öltönyömet, majd a nálam kétségkívül fessebb ajtónálló kezébe nyomtam a kocsim kulcsait. Magas, vékony srác volt tizennyolc körül, valami ismert színész arcával (a papának minden bizonnyal van mit a tejbe aprítania, hiszen a plasztika ma sem valami olcsó mulatság), akinek nem jutott a neve az eszembe. Rajta is öltöny volt, csak legalább háromszáz dollárral drágább, mint az enyém. Ebben a hónapban az összes rezsiköltségem 256 dollár és 45 cent volt. Ez meg itt feszít egy ilyen gúnyában, tizennyolc évesen. Nem mondom! Úgy éreztem, le kellene teremtenem, hogy vigyázz a kocsira, te szaros, mert különben szétszaggatlak, de aztán letettem róla. Nem érnék el vele semmit, hisz úgyis tudja, hogy mi a dolga. Végigsétáltam a kb. hat méter hosszú vörös szőnyegen az ajtóig, ahol két beépített szekrény fogadott. Ezeken is öltöny volt, ugyanolyan, mint a srácon. A különbség csak a tartalomban volt. Ezek az öltönyök kidudorodtak. Szét akartak szakadni. Lehet, hogy az izmok miatt, de a nehézpisztolyok is lehettek a ludasok. Akár így, akár úgy, egy szó nélkül sikerült elérniük, hogy odaadjam nekik a Blackhandemet. A magasabbik, barna hajú (tüsihaj, ugye, ez a hasonló fickók tipikus viselete, mert jól illik az izmokhoz) bólintott, majd a mellette lévő fülkéből elővett egy bőrkötéses könyvet. Rajta piros felirat: Royal Étterem. Bámulta egy kis ideig, lapozott, majd felnézett rám. - Megtudhatnám a nevét? - Azt hittem, már meg sem kérdi, fiatalember. Conly. Fred Conly. Egy bizonyos Mr... - Igen, köszönöm. - csettintett, s egy pillanaton belül már mellettem is állt egy jólöltözött, kopaszodó, harcsabajszú pincér. - Erre parancsoljon. - megindult előttem - Mr. Grant már várja. Ha szabad megjegyeznem, jó ideje. - Sajnos még el kellett mennem meglátogatni az ön édesanyját, mielőtt ide jöttem volna. Már nagyon

108 várta haza, azt üzeni, hogy siessen, mert még ma este nyélbe akarja ütni az ön új kistestvérét. A pincér nem szólt semmit. Még szép, hogy nem szólt. - Uram, ez itt Mr. Conly. Szíves elnézését kéri a késésért... - Én nem mondtam semmi ilye... - Köszönöm, Michael, majd hívom, ha szükségünk lesz valamire. Addig is senki ne zavarjon. Michael megforult és elment. Én még mindig meredten bámultam utána. A pincérek a föld legbátrabb emberei, ezt akár írásba is adom. - Maga pedig üljön le, Conly. Négyszemélyes asztalnál ültünk, amin aranyszínű terítő volt, középen egy háromágú gyertyatartóval. Előttünk egy-egy kristálypohár, meg egy üveg márkás pezsgő a 18. század végéről. Más esetben talán füttyentek elismerésemben, de most nem volt hozzá kedvem. Túlságosan feszélyezett ez a hely, meg az emberek, akik itt tartózkodtak. Még a velem szemben ülő, beesett arcú alak is, aki ráadásul fele annyi lehetett, mint én. Azért a pezsgőből öntöttem magamnak. - Nézze, Mr. Grant. Ha már iderángatott egy ilyen helyre, legalább azt tegye meg nekem, hogy tegezzük egymást. Rendben van? - Rendben. Akkor szólítson Robertnek. - kezet ráztunk, de én nem mutatkoztam be, mert feltételeztem, hogy tudja, mi a nevem. Azt hiszem, emiatt húzhatta el a száját, de lehet, hogy a pezsgő volt a szar. Nem tudom, mert én még nem kóstoltam meg. Nem igazán szerettem a pezsgőt, olyan kellemetlen, fanyar íze volt. A bor, az már sokkal jobban ízlett, persze abból is csak az édes, nem az a szar száraz. Ha valaki a véleményemet kérdezi, szerintem ennyi erővel bele is húgyozhatnék egy olyan borosüvegbe. Az eredmény ugyanaz, csak az én módszerem olcsóbb. Azért én is a számhoz emeltem a poharat és kortyoltam egyet. Hmm. Nem is olyan rossz. Azt hiszem az ilyen évjáratú pezsgőt még én is meg fogom szeretni. Kiittam a pohár tartalmát, majd felszólítottam Rob-ot, hogy térjen a tárgyra. Aktatáskát elmelt elő az asztal alól, felpattintotta a zárakat, kinyitotta s egy világosszürke zacskót vett ki belőle. Olyan zacskó volt, mint amilyenbe a kiflit szokták adni a sarki péküzletben. Letette az asztalra, majd átcsúsztatta hozzám. - Csak diszkréten, kérem. - szemei könyörgően néztek bele az enyéimbe. Akkor jöttem rá, hogy a zacskóban tényleg kifli lehet. Az alakja legalábbis - ahogy kidomborodott - azt sejttette. Kezembe vettem a tasakot, és feltéptem a száján lévő ragasztószalagot. Mielőtt kinyitottam volna, még felnéztem a fiúra. Dőlt róla a verejték. Egy kifli miatt? Aztán belenéztem a zacskóba, s rögtön kedvem lett volna belehányni. Azonnal összeszorítottam a száját, hogy ne lássak bele. Lassan felemeltem a fejemet, tekintetem egybefonódott az ügyfelemével. - És mit csináljak ezzel, leszopjam? - Ne olyan hangosan, maga őrült! Még meghallja valaki! - körbenézett, hogy felfigyelt-e rá valaki. Legalább egy tucat döbbent szempárral találkozott. Mindegyik szempárhoz tartozott egy többezres öltöny, s minden öltönyhöz minimum egy Visa Gold ATM bankkártya. Na igen, ez szar ügy. - A kurva életbe, ember! - suttogta előrehajolva. - Ha nem fogja be a pofáját, felbontom a szerződést! - Hé, hé, kisapám! Te akartad, hogy egy előkelő helyen találkozzunk, nem én! Faszt mutogathattunk volna egymásnak egy lebujban is, nemde? Mondjuk a Forró Helyzet nevűben vagy a Tökfilkókban. Ha jól sejtem ismered is ezeket a helyeket, ugye? - A kurva eget, megmondtam, hogy hallgasson! - Uram, valami probléma van a vendéggel? - ezt a szőke hajú szekrény kérdezte. A hátam mögött állt. Megfordultam a székkel, hogy láthassam a kétszersült arcát (’oppá, túl sok Raymond Chandlert olvasok mostanában). - Én és Robert csak beszélgettünk. Ehhez neked semmi közöd, úgysem tudnád felfogni, miről folyik a tárgyalás. Húzzál innen a picsába, jó? Őrizd csak a pisztolyomat. Azzal foglalkozzál. Néma csönd. - Menjen csak vissza a posztjára, Jack. Nem történt semmi baj. - Hallottad, Jack? Helyedre! A kidobó rámvillantotta szemeit, majd kelletlenül távozott. Minden bizonnyal szívesen betörte volna a pofámat, ha engedik neki. Na, ezért nem szeretek én másnak dolgozni. Főleg az ilyen társasági seggdugaszoktól undorodom, mint ez itt az asztal túloldalán.

109 Előhúztam a zsebemből egy bevásárlószatyrot, beletettem a zacskót, gondosan összehajtogattam, majd az öltönyzsebembe tettem. A fele kilátszott. Már bántam, hogy nem a ballonban jöttem be. Most már mindegy. - Nagyszerű. - mondtam, de most már jóval halkabban. - Szóval kié ez? - A barátomé, Greg Stern-é. Három napja tűnt el. Pontosabban három napja nem volt fent a lakásomon, pedig minden nap fel szokott jönni. Aztán tegnap este ez hevert a bejárati ajtó előtt. Meg egy kártya nyomtatott üzenettel. „Szeretettel, Greg” Ennyi állt rajta. - Szóval most ezt a fickót kellene megtalálnom, kiindulva egy aszott pöcsből. - Nem csak ennyi áll rendelkezésére, hiszen jól ismertem őt. Talán tudok olyan információkat mondani, amin elindulhatsz. - Gyorsan belejött a tegeződésbe. - Hát azt nagyon remélem. Hát nem buzikkal vert meg az Isten? De. Csakhogy pénzes buzikkal.

2. Friss. Mivel a parkoló meglehetősen lejtett hátrafelé, a kézifék behúzása mellett még meg is kellett támasztanom a kocsi hátsó kerekeit két féltéglával. Egyszer régen történt, még akkor, amikor egy kormányváltós Buick-om volt, hogy egy ugyanilyen parkolóból elindultam hátrafelé. Hozzá kell tennem, hogy nem önszántamból. A parkoló egy kanyar után helyezkedett el, a kanyar pedig egy tengerpart fölé kinyúló sziklán, Kaliforniában. A kocsi megindult hátrafelé, természetesen velem együtt. A fék valami okból kifolyólag nem működött rendesen... Szárítkozás után vettem egy Fordot, és az első utam az akkori ügyem gyanúsítottjához, Bill Greene-hez vezetett, aki - milyen furcsa! - autószerelő volt. Addig a napig. Hogy azóta vett-e magának új végtagokat, azt nem tudom. De remélem, nem futotta rá. Manapság is vannak ilyen geci emberek, ezért nem árt az óvatosság. Megcsipogtattam a riasztót, aztán beléptem a fürdőbe, amit a Csábos Srácok névre keresztelt el valami hülye seggfej. Tágas aula fogadott, vörös padlószőnyeggel, bal oldalon sok-sok bőrfotellal, bárral, jobbról pedig egy jegyárusító fülkével. Az aula egy folyosóval folytatódott, amely minden bizonnyal a medencékhez vezetett. Először a jegyárus felé indultam. A fülkében egy kopasz fickó ült, akinek mindenén gyűrű lógott. Meggyőződésem, hogy „azon” is. Rámvillantott egy udvarias mosolyt, s közben szüntelenül mustrálgatott. Be kell valljam, ez egyáltalán nem tetszett nekem. Bíztam benne, hogy ezt a fickó is felfogja minél hamarabb. Lehajoltam az üvegbe vágott nyíláshoz. Magabiztosan megszólaltam. - Mikor láttad utoljára Greg Sternt, kopasznyakú? - Parancsol? - Greg Sternről kérdeztem. Ide jár, nemde? - Talán amott segítenek magának. - Mutatott a bár felé. - Én nem ismerek itt senkit név szerint, kopókám. - Hát persze. Megfordultam, és elindultam a bár felé. A kopasz utánam szólt. - Hé, Mister! Oda már csak akkor mehet, ha vett jegyet! Érti? Lassan visszaballagtam a fülkéhez. - Mi van, faszikám? Jegyet kérsz egy kopótól? - A kopónak is ugyanúgy fizetnie kell. Mennyi időre kéri a jegyet? Egy menet, kettő? Ha akarja, bérletet is tudok adni. - Miközben ezt mondta, szüntelenül mosolygott. Talán hülyének nézett. - Menet, ehh? Nem boxmeccsre jöttem, baszd meg! - Benyúltam a lyukon, hogy elkapjam a ruháját, de még idejében hátragördítette a székét. Röhögni kezdett. - Szóval fizet, vagy hívjam a biztonságiakat? - Két hatalmas nagy buzit? Nem, kösz, abból nem kérek. Adj a legolcsóbbik jegyedből. - Belöktem a kártyámat a lyukon. - Át ne merj baszni, mert megjárod. - Húú, de félek! Jobb, ha megjegyzi magának, hogy még egy ilyen fenyegetőzés, és elsütöm azt, ami a pult alatt van. - Kérlek, ne markolászd a pöcsödet, amikor velem beszélsz. - Ez nem a pöcsöm, Mister, hanem egy Savage R-311-es. Csőre töltve.

110 - Nehogymán egy Savage-val hasonlítsd össze a pöcsödet, mert hajlamos leszek rá, hogy lefűrészeltcsövűt gyártsak belőle! Ide a kártyámmal! - kilökte a lyukon. - Úgy. Ismét a bár felé fordultam. Mögöttem ismét felhangzott az ismerős röhögés. - A koton és a vazelin nincs benne az árban. Azért külön kell fizetni. Seggfej. Egy kis közjáték után végre eljutottam a bárig. A közjáték annyiból állt, hogy betört az üveg és a fickó orra, kihullott néhány foga, meg púp nőtt a homlokán. Nem feltétlenül ilyen sorrendben. A pult alatt tényleg volt egy Savage R-311-es. Azóta az enyém. A bárpincér egy néger férfi volt, külsőre nem kevésbé visszataszító, mint a jegyszedő. Ez azonban már látta, hogy mire vagyok képes, ezért nem is próbált hülyeségekkel basztatni. Kapásból töltött egy pohár skót whisky-t, amint ráültem az egyik székre. Lényegesen kedvesebb alaknak tűnt, mint a kopasznyakú. Ez a whisky-ügy pedig még jobb színben tüntette fel nálam. El is raktam a puskát a kabátomba. - Montenegró, ismersz egy Greg Stern nevű férfit? Bólintott. - Csivitelj, ha megkérhetlek. - Nem láttam már tegnap óta. - Jó. Beszélj arról, hogy milyen személy volt szerinted. - Hát, tudod, haver, nem igazán ismertem. De ahogy hallottam másoktól, nagy állatkínzó volt. Mindig verte a gyíkot, ha érted, mire gondolok. - Persze, persze. Folytasd csak. - Mindig a gazdag lyukakat szerette, de tulajdonképpen csóró alak volt. Már ahogy így láttam. Állandóan mással fizettette ki a piáit. Vodkás narancsot ivott. Mást soha. Ja, meg félóránként lökött a rákoknak. Ezért sem szerette például Wayne Toggen, aki nagy antidohányos. De mások, olyanok, aki gazdagok és káros szenvedélyeiknek is hódoltak, azok nagyon csípték valamiért a búráját. - Nem volt szemét, vagy ilyesmi? - Ahogy én tudom, nem. Panasz sem volt rá. - Tudnál írni néhány nevet erre a papírra? Olyanok kellenek, akikkel mostanában nyomta az ipart. Leírt néhány nevet. - Többségük csak becenév. Az eredetieket nem ismerem. Tudod, a fontos pozíciók miatt titkolják el az igazi neveiket. Legalábbis nekem csak ez tűnik észszerű magyarázatnak. Eddig terjed egy szegény nigger agya. - Na, most már valamivel gazdagabb. - lebonyolítottam vele egy százas kézfogást. - Tedd a papírpénzgyűjteményedbe, mást úgyse kezdhetsz vele. Csá. Megindultam kifelé. Megtorpantam és visszamentem. - Na, a névjegyemet meg majdnem elfelejtettem odaadni. Tessék. Ha bármi van, például feltűnik Stern, hívj fel. - Meglesz... - megnézte a kártyát - Fred. Meglesz. - Tulajdonképpen nincs is itt biztonsági szolgálat, mi? - Nincs. - Gondoltam. Kint, a kocsiban elgondolkoztam két fontos kérdésen. 1. Mikor is találkoztam életemben utoljára egy ilyen rendes négerrel? 2. Mikor került újra a kezembe a puska?

3. A francba, szétbasz az ideg. Ömlik rólam a verejték, itt döglök már egy órája ebben a kibaszott dugóban, és még egy centit sem haladtam előre. Az óra szerint délután fél kettő. Kurva jó. A legnagyobb hőségben, egy dugóban. Totál meghülyülök, ha ez így folytatódik. A rádió szerint bankrablás történt mintegy fél kilométerrel előttem. Csak fél kibaszott, kurva kilométerrel, és én itt rohadok mindjárt másfél órája! Ez nem lehet igaz. Felhúznak. Egészen biztosan felhúznak. Felhúztak. Idegesen rátenyereltem a dudára.

111 - A KURVA ANYÁTOK, MOZOGJATOK MÁR, TETVEK! MI A FASZ VAN OTT ELÖL, HA? Hát ez nem igaz. Mindjárt sírva fakadok. Üveges szemekkel bámultam az előttem álló Escort rendszámtábláját. Már kívülről tudom. Washington LEW-20-36. Egyszer, ha álmomban beszélni fogok, tutira ezt a mondatot fogom ismételni. Fred, a Papagáj. Hülye, faszkalap papagáj. Nem hiányzik sok, és itthagyom ezt a... na ebből elég. Nincs több káromkodás. Nincs több, és kész. Uralkodni kell magamon. - BASSZÁTOK MEG A NYÜVES KURVA ANYÁTOKAT, FAKABÁTOK! MOST RABLÁS VOLT, VAGY LESZAKADT A HÍD? - Valami baj van, uram? Döbbenten néztem ki a lehúzott ablakon. Egy motoros rendőr állt mellettem, a motorja a kocsim és egy mellettem parkoló Cadillac közé volt leállítva. A kezében szolgálati fegyver volt. Hatlövetű Magnum .357-es. Pont ideális kaliber ahhoz, hogy az agyam egy másodperc alatt elszálljon Tokióig. Na persze közvetlen közelről nem nagy szám arconlőni valakit. Tudom, hisz csináltam már ilyet. Igaz, akkor mégis annak tűnt. - Még jó, hogy van, haver. Nem látsz a szemedtől? Szabad kezével előhúzott a farzsebéből egy bírságolási tömböt. A pisztoly még mindig az arcom felé nézett. - Azzal meg mi a faszt akarsz? - Ahh, semmi különöset. Szóval trágárkodunk, sértegetjük a rend fenntartóját? Sokba fog ez kerülni magának. Ezt most elteszem, remélem, hogy megbízhatok magában, és nem fog semmi meggondolatlanságot művelni. - Meggondolatlanságot? Az volt a meggondolatlanság, hogy fizettem adót múlt évben. Az az volt. Mire basszátok el azt a pénzt, he? Üldözd a bankrablót, ne a békés polgárt szopasd! Ha! Megáll az eszem! - dühösen rácsaptam a kormánykerékre. Tollat kapott elő ingzsebéből, felkaparintotta a rendszámomat, meg egy összeget. - Most kérném a kártyáját. - Nem adom. - Kérem a kártyáját. - Megmondtam, hogy nem adom. Rohadok itt a melegben, már azt sem tudom, mióta, hát természetes, hogy dühbe jövök, nem? Neked könnyű, motorod van. Furikázok ide, furikázok oda, keresztül az autók között... pattanj fel, oszt húzzál. - A kártyát. - Haver, neked halvány lila fingod sincsen arról, hogy mibe tenyerelsz, ha még egyszer, ismétlem, még egyetlen egyszer ki mered azt mondani: a kártyát. Átjavította az összeget. Feltételezem, nagyobbra. Ekkor elöl mozgolódás támadt. Elindult egy autó, aztán egy másik. Hamarosan én jövök. Ezt észrevette a rendőr is. Újra elő akarta kapni a stukkert. A keze már a markolatnál tartott, amikor kivágtam az ajtót. A térdén találtam el, hátra esett, neki a motornak, s azzal együtt a Cadnak. Kiszálltam, kezemben a Savage puskámmal. - Kősó van benne, haver. A Holt-tengerből hozattam direkt az olyan zsidóknak, mint amilyen te is vagy. Add ide azt a tömböt. Igen készséges volt. Kitéptem az eredeti és az indigós lapot is. Így most jó. Visszadobtam a földre a tömböt, aztán becsuktam az ajtót. A puska csöve azért még mindig a fickóra volt irányozva. - Na milyen érzés, ha fegyvert fognak rád, haver? Az előbb mintha fordítva lett volna, nemde? Majd szétment a feje, olyan ideges volt. Ha rajzfilmben lennénk, már rég sípolna, meg gőzölögne. - Hoppá, most látom, nekem mennem kell. Csáó! - ráadtam a gyújtást és elpucoltam. Rettenetesen felmarhatta a szart, amiért nem tudott utánam jönni. Hát igen, csodálkoznék is, ha szétlőtt gumikkal menne neki. Hogy mikor lőttem őket szét? Hát az csak legyen az én titkom.

4. Egyenesen rühellem az ilyen közjátékokat, mint amilyen ez is volt. Még ők akarnak megbírságolni, amikor szarul végzik a dolgukat. Minek kell lezárni egy egész utcát egyetlen bankrablás miatt? Bemegy a fickó, ide a pénzt, aztán elpucol. Ez jobb esetben nem tart tovább néhány percnél. A galiba mégis hatalmas.

112 És mi, közlekedők isszuk meg az egész levét. Király ez a rendszer.Nekem tetszik, hú, de nagyon tetszik. Na mindegy, ezen ideje túlesni. Remélem, nem adnak ki ellenem körözést, s megúsztam annyival, hogy ellőttem az egyetlen kősólöketemet, amim volt. A biztonság kedvéért azért rövidesen beszélek egy-két ismerőssel a kapitányságon. Huhh, jó. Akkor irány a Royal Astoria. A Royal Astoria két dologról is nevezetes volt. Az első mindenképpen az volt, hogy öt csillaggal jeleskedett. A második csak számomra bírt jelentőséggel: a bárpincér szerint (a lapra írta a néhány név mellé) ebbe a szállodába járt el a mi kedves Greg Stern barátunk, ha egy kis kekszre vágyott néhány igazán nagyágyúval. Nagyágyún persze a társadalmi helyzetüket értem, nem pedig... honnan is tudhatnám? Talán ha a szoba számát is tudta volna, most könnyebb lenne a dolgom, de mivel nem tudta, legalább lesz egy kis nyomoznivaló. Elővettem a telefonomat, és a megbízómat tárcsáztam, méghozzá azon a vonalon, amit külön nekem bérelt ki. Felvették. - Halló, Robert Grant. Maga az, Conly? - Amennyiben csak én tudom ezt a számot, ki más is lehetne? - Mi a helyzet? Jutott valamire? - Ja. És most szeretnék bejutni egy helyre, ahová alapesetben aligha engednének be. Royal Astoria. - Mi a faszt akar? Jól hallottam, Royal Astoria? - Igen, pontosan. Azután, hogy milyen jó volt a Royal Étterem, megkedveltem a hasonló nevű helyeket. Mellesleg ott tudnék egy-két nyomot találni. Azt hiszem. - Tudja, hogy mennyi ott egy kibaszott szoba? - Te vagy a céges, vagy én? Te nyomozol, vagy én? Kinek kell a haverja? Tán nekem? Nekem ugyan nem. Tudd meg, hogy gyűlölöm a buzikat! Intézd el, hogy bemehessek, vagy végeztem. Robert bekattanhatott. - Nem úgy van az, te geci kis mitugrász! Most már tudod a titkomat, elintézhetnél a bulvársajtóval karöltve! Ha! Abból te nem eszel. Ha szerződést mersz bontani, rádküldök néhány IGAZÁN kemény fickót, akik a szart is kiverik belőled! Meg vagyok értve? - Rob, neked vajmi kevés közöd van a józan gondolkozáshoz. Vagy csak nem nyitottad ki elég nagyra azt a két lapátfüledet. Kolumbiában fél éve több tucat IGAZÁN kemény fickó hagyta ott a fogát! És ki a fasz intézte el? Tán a Télapó? Vagy te voltál az? Nem, nem te voltál az, Mr. Köcsög, hanem Én! Fred Conly! Mond neked valamit ez a név? Mert ha igen, azt ajánlom, hogy ne merj még egyszer megfenyegetni! A kurva anyád! Kb. fél perc csönd. - Élsz még, Rob? - Baszd meg, nyertél. Odaszólok nekik. Mire odaérsz, már minden rendben lesz. De csak egy kibaszott éjszakát kapsz, megértetted? - Meg, persze. Bár azt hiszem, ebből a beszélgetésből nem én értettem meg a legtöbbet, vagy tévedek? Nem, bizony nem tévedek, Robert. Ó, kis butuska Robert, hát kellett neked kihoznod a sodromból? Na, mindegy, úgy látszik, ma egy ilyen napot kell kibírnom. Ja, igazán örülök, hogy a végére ismét áttértél a tegeződésre, bár kissé gyors volt a váltás. Máskor ajánlom a fokozatos, átmeneti módszert. Hidd el, azzal te is jobban jársz, bár én mondtam, hogy felőlem akár egyből tegeződséssel is kezdhetsz. Már csak a jobb kapcsolat érdekében mondom. Mert aztán ha megint sértődés lesz... - Baszd meg. Katt. Hát ez letette. Vagy csak megszakadt a vonal?

5. Megküldtem egy balra indexet, aztán behajtottam a földalatti parkolóházba. Kiválasztottam egy a kijárathoz közel eső parkolóhelyet (sohasem lehet tudni, mikor kell az embernek felvennie a nyúlcipőt, nem igaz? Elvégre az óvatosságra még senki sem baszott rá...), aztán megindultam a vendégeknek fenntartott lift felé. Valóságos kis osztag vigyázott ott, állig felfegyverkezve. Megfigyeltem, hogy ezek az emberek, nevezzük őket ajtónállóknak, mostanában eléggé elszaporodtak a szórakozó- és egyéb nyilvános helyek bejáratai előtt. Csak ezen a napon már kettővel találkoztam. Itt meg újabb öt. Fene a fajtájukat. Akadékoskodni azt tudnak. Aztán meglepődnek, ha leizzítok nekik egy-két kokit. Dehát ez már csak így van

113 ezeknél. Nem szeretik a magamfajtát. A kommandóból kilépett elém egy buksza. Merthogy csak két férfi volt köztük, a másik három nőnek látszott. Ez a nő volt az egyetlen, aki nem nyíltan viselte a fegyvereit. Bár ez még nem jelentette azt, hogy nem vettem észre őket. Dehogyisnem. Két pisztoly volt nála tokokban, ezek mellett páncélinget viselt a ruhája alatt. Méghozzá elég vékony páncélinget, mert elég karcsúnak látszott. A pisztolytáskák a csípőjéhez voltak erősítve, méghozzá hátulról. Ezt a mozgásából állapítottam meg. Hófehér arca volt, Nikon szemei, meg vékony, de hosszú orra. Hogy legyen min levegőt venni, bizonyára. Meggyőződésem, hogy az ilyen embereknél sokkal hamarabb lépnek fel légúti megbetegedések, mint másoknál. Ezen tulajdonság miatt használhattak annak idején a németek gázkamrát a zsidók kivégzésére. Lehet, hogy a golyó nem lett volna hatásos. Megkezdtem a sokadszor eljátszott, agyonnyúzott jelenetet. Mosollyal indítottam, aztán egy szó nélkül beálltam a két letapogató állvány közé. Alig győzött csipogni. - Uram, egyelőre felesleges volt beállnia. Amennyiben nem tudja felmutatni a tagsági kártyáját, vagy a társaságának ajánlását, nem engedhetjük be. Addig is álljon ki a két rúd közül, mert szétviszi a fejemet ez a csipogás. - Pedig feltételeztem, hogy hangkiválasztó is van a kis buksijában. Rámmosolygott. - Bár feltételezése megtisztelő, még egy ilyen laza megjegyzés, és szétveretem a pofáját. Egy bizonyos illemkódex előírja, hogy hogyan kell viselkedni. Magának minimum ugyanúgy, mint nekem. Éppen ezért, mivel a viselkedése nem megfelelő, feltételezem, hogy nem rendelkezik egyik említett dokumentummal sem, s nem engedhetem be az épületbe. Ez esetben meg kell kérnem, hogy kotródjon el innen. - Túl soknak találom a „nem”-et, hölgyem. Ha így önnek megfelelő. Hanem azt igazán nem értem, hogy ebbe az illenkódexbe hogyan férnek el olyan szövegek, hogy kotródjon innen, meg szétveretem a pofáját. Talán ha így csinálná: kérem, távozzon, illetve a társaim szétütik az orcáját. Én ezt tartom helyesnek, ha már itt tartunk. Mellesleg meg van rá engedélyem, ha érdekli. - Túl soknak találom a „há”-t, uram. - A többi ajtónálló jót mulatott a visszavágáson. - Hanem azt igazán nem értem, hogy miféle engedélye van. Talán maga az Úristen jogosította fel arra, hogy belépjen ebbe az ötcsillagos szállodába? - Nem járt ugyan messze, de azért tévedett. Robert Grant szíveskedett engem meginvitálni ide, ebbe a csodálatos házba. - Ezen rettentő módon csodálkoznék, de azért megér egy ellenőrzést, azt hiszem. Peter, kérlek. Az alacsonyabbik férfi - így is akkora volt, mint én - kis kézikomputert vett fel a mellette álló asztalról, és bökdösni kezdte a képernyőt az ujjaival. Egy pillant múlva meglepetten nézett fel. Amolyan basszamegaz istenezigazatbeszélt nézés volt ez. Még a beszélgetőpartnerem arcáról is lefagyott a fölényes mosoly. Az én arcomra pedig pont hogy felkúszott. Boldogság töltötte el a szívemet. Az élet apró örömei. Ahh! - Mi a neve, ha szabadna megtudnom? - kérdezte Peter. - Azt kérdezte, hogy mi a neve. - Mondta kétségbeesetten a nő, hogy újra magához ragadja a szót. - Hallottam, babám. Fred Conly. Ez a becsületes nevem, uram. - Rendben. - bólintott. - Akkor bemehet. Mr. Grant foglaltatott önnek egy szobát ma estére. Érezze magát jól nálunk, de előtte kérem, adja le a fegyvereit. - Persze. Elővettem a sóspuskát és a pisztolyomat. Mindkettőt leadtam a fickónak. - Ezeket beteszem ebbe a megőrzőbe - mutatott a mellette sorakozó, falba besüllyesztett páncélkazettára, amelybe az ötös szám volt belemarva. - Így. Itt a kulcsa. Ha távozni kíván, csak idejön, kinyitja, aztán leadja a kulcsot. Nálam nincs hozzá pótkulcs, így a fegyverei teljesen biztonságban lesznek. - Nagyon köszönöm. Akkor most bemegyek. - Erre tessék. Peter beszállt velem a liftbe, és megnyomta a földszintet jelző gombot. Az épület húsz emelet magas volt. Az ajtó csukódni kezdett. A buksza csalódottan nézett rám. - Csá, hugi. Örültem a találkozásnak. Az ajtó becsukódott, és mi elindultunk felfelé. Ha azt mondom neki, hogy húgy, nem értette volna meg. Ezt a poénomat okosabb nőknek tartogatom. Kiknek? Úristen, már félre is beszélek.

114 6. - A viszontlátásra, uram. - Örültem a találkozásnak, Peter. Megindultam a hatalmas előcsarnokban, s közben serényen felmértem a terepet. A csarnok lehetett vagy húsz méter magas, oszlopokkal volt alátámasztva, amik valamiféle ókori stílus alapján készülhettek. A plafonon lóbaszó ventillátorok kavarták a fülledt levegőt. Tőlem jobbra, a főbejáratnál ott álltak az elengedhetetlen biztonságiak, balra volt a recepció, ahol egy cigány portás várta a vendégeket. Valamivel előttem volt egy kis bár táncparkettel, kultúrált zenév... Cigány portás? Várjunk már egy percet! Balra kaptam a fejemet, és kimeresztett szemekkel bámulni kezdtem. Bassza meg, sokat változott a világ. A régi szép időkben ilyet még csak el sem tudtál képzelni. Mint egy kibaszott rémálomban. Leroskadtam egy közeli bőrfotelba. Uhh. Ez megrázó volt. Intettem egy felém bóklászó hordárfiúnak. - Uram? - Kapsz egy ötvenest, kölyök, ha hozol nekem egy kibaszottul hideg Budweisert. Áll az alku? - Alig győzött bólogatni. - Akkor nyomás, mire vársz még? Egy perc múlva meg is jött a söröm. Olyan hideg volt, hogy alig bírtam megfogni. Hmm. Kitűnő kiszolgálás. - Mondd a számlaszámod. - megmondta, a pénzt megkapta. Fred Conly állja a szavát. Néha. Ez most egy ilyen alkalom volt. A világ nyolcadik csodája. Jó nagy kortyokban vedeltem a frissítő nedűt, s közben elemeztem a dzsipszi testartását, viselkedését. Vékonyka volt, alacsony és sötét, mint a lelkem. Hanyagul ült a székében, s mivel más dolga nem akadt, újságot olvasott. Mikor néha abbahagyta, észrevettem, hogy rágózik is. Máskülönben semmi különös nem látszott rajta, csak annyi, hogy vágyik a verésre. Na, tőlem megkaphatja a napi adagot. A kurva anyád, majd tőlem megkapod! Felpattantam és megindultam felé. Az időközben kiürült sörösüveget az egyik belső zsebembe süllyesztettem, lévén, hogy más és főleg jobb fegyverem nem volt. Megálltam a pult előtt. A cigány lassan, nagyon lassan letette az újságot és felállt a székéből. Unott pofával végigmért, majd nyájasan megkérdezte, miben segíthet. Én hasonlóan nyájasan válaszoltam. - Én csak azt szeretném megtudni, hogy vertek-e már meg ÚGY istenigazából foglaltak-e itt szobát Conly névre? - Azonnal megnézem. - A pulton lévő monitor kezdte bámulni. Ráérősen fütyörészni kezdtem. Aztán fél perc múlva már furcsálltam a fene nagy lassúságot. Talán azért tartotta az újságot, mert éppen olvasni tanult? Már éppen kérdeztem volna, hogy Mi van, kokeró, bepállt a tudomány mi a probléma, amikor közölte velem, hogy kivették nekem az 53-as szobát a hatodikon. Még a kulcskártyát is megkaptam. Hogy milyen rendesek lettek ezek a cigányok! Zsebretettem a kártyát, és elindultam a liftek irányába. Félúton visszafordultam, s még egyszer jól megnéztem magamnak a boxost. Hát nem pont úgy nézett ki, mint aki képes suttyomban kiadni egy szobát néhány céges buzinak? De bizony úgy, s a jutalma nem marad el érte. Mindössze néhány órát kell rá várnia.

7. A srác, akitől a sört kértem, némi plusz pénz fejében szívesen adott ki információkat a portásról. Az apja a hotel zenekarában volt a prímás, minden bizonnyal ezért került a fia ilyen jó pozícióba. Még azt is elmondta, hogy a srác egy kiszuperált gázkazánházba szokott hátravonulni cigizni, mivel a szabályzat szigorúan tiltja a dohányzást. Egy pillanatra átfutott az agyamon a kérdés: hogyan tudnám beindítani a kazánokat, de aztán nem fűztem tovább gondolataimat. Mikor fejezi be a munkát? Hétkor, jött a válasz. Remek, az már nincs is messze, nem kell sokat várni. A szobám egyébiránt elég jó volt, sőt, a boy felvilágosított arról is, hogy a párnám alatt ajándék vár Mr. Granttól. Tényleg volt ott egy ajándék. Egy .357-es hatlövetű Magnum, ha bárkit is érdekel. Halvány mosoly kíséretében visszadobtam a párnát a stukkerre. Lám, Mr. Grant mégsem a seggében hordja az eszét. Legalábbis nem mindig. Az órámra néztem. Hat lesz tíz perc múlva. Akkor még van időm tápolni. A konyhába botorkáltam és megvizsgáltam a frigót. Tele minden földi jóval. Gyártottam magamnak néhány sonkás-kolbászos szendvicset, aztán elmajszolgattam őket a Sony házimozi előtt. Egyik csatornán sem találtam értelmes műsort, és el is fáradt az ujjam, mire végignyomtam mind a 281 adót.

115 Jobbnak láttam, ha indulok, és felderítem a terepet. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, felötlött bennem az obligát kérdés: Ember, miért olvasod te ezt a szart? Semmi válasz. Baszd meg, ez elaludt.

8. Világéletemben utáltam az olyan embereket, akiknek nem egyezett meg a bőrszínük az enyémmel. A japánokat gyűlölöm, a niggereket rühellem, a cigányokat ki nem állhatom. Valahogy nem tetszenek nekem. Úgy érzem, hogy ütnöm kell őket, néha nagyon, néha kevésbé. Legtöbbször nagyon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fehérek kivételt képeznének nálam. Gyűlöletem oka talán az volt, hogy hihetetlenül bunkónak találtam őket. Minden bizonnyal a bőrükben lehetett a hiba. Igaz, a japánok nem annyira tuskók, de a náluk töltött közel tíz év alatt sikerült kicsikarniuk belőlem az egészséges utálatot. Na mindegy, a lényeg ebből az egész eszmefitogtatásból az, hogy ez a dzsipszi minden egyes fajtársán túltett tapírság terén. Egyszerűen jön, és belesétál az öklömbe. Még arra sem volt időm, hogy kitérjek az útjából. Nahát! Elkaptam a még levegőben pörgő cigit és kiléptem a kazán mögül. - Hé, haver, elfelejtetted meggyújtani a bagód. - Még szíp, ha lefánkósz... Olyat kapott az oldalára, hogy garantáltan nem fog hugyozni egy hétig. Már ha a veséjén múlik. Már ha élni fog egy hét múlva. - Na, add a kezed, haver. Elfogadta segítő kezemet. Törött orr lett belőle. Nem az én orrom tört el. - Monggya má meg, hogy mit aká, ótán húzzon a halá náthás faszára. - Jól van, aranygyermek, akkor ide sasolj. Ismered ezt az embert? - olyan közel toltam az arcához a fényképet, hogy a szemére folyt vér ellenére is jól láthassa. - Nem én. - Mit mondtál? - Nem én. Akkor jól hallottam. A paraszt. - Jól van, irokéz. Adok még egy utolsó esélyt. Remélem, el tudod képzelni, hogy mit fogok még csinálni veled, ha nem válaszolsz rendesen. Titkon bíztam benne, hogy megint nemmel válaszol. Nemmel válaszolt. Két olyat leizzítottam neki, hogy azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen. Jobb híján egyszerre csinálta mindkettőt. Csurom vér is lett a kabátom. Dehát ezért viselem. Mármint hogy védjen a sok mocsoktól. Aztán leveszem, beadom a tisztítóba... Oppá, egy kicsit elkalandoztam. - Nos, nagyfiú, beszélsz végre? Mostanra persze már beszélt volna. Ha történetesen képes lett volna rá. Na jó, ne bonyolítsuk. Képes volt rá. - Eeegen. Ez az a buzi. Stern, vagy ki? - És ezt miért nem tudtad velem elsőre közölni? Imádod a verést? - mielőtt szólhatott volna, belekönyököltem a gyomrába. Szemei kigúvadtak és a nyelvét öltögette rám. Erre a húzásra aztán még egyet kapott. Egy olyan igazit. Igen, ezt nem is lehet máshogy nevezni, csak úgy, hogy az IGAZI. És itt még csak véletlenül sem a jéghideg Coca Colára gondoltam. Egy gyors mozdulattal a hasára fordítottam, megragadtam a jobb kezét és hátracsavartam. Elkezdem húzni a feje irányába. Először nem adott ki hangot, hát rántottam a karon még egyet. Hoppá, ekkorát nem akartam. Bassza meg. - Neee! E mmá fölöslegeees! Beszílek, beszíleeeek! - Bocs a karod miatt, haver, igazán nem akartam eltörni, de tudod, addig nem jutottam el a

116 rendőrakadémián, hogy a vallatás más eszközeiről tanulhattam volna. Meg aztán nem volt gyerekszobám sem. Így aztán marad a Conly-féle töröm-zúzom módszer. Tényleg bocs. Na, félre az érzelgősséget. Melyik szobát adtad ki neki? - Nem volt gyerekszobája, ehh? Hülye fasz. Még két zúzás és csivitelt, mint a kismadár. A cigit betettem a többi közé, egy gyűrött Camelos dobozba. Megszámoltam, még mindig volt tizenöt szál.

9. Miután töviről-hegyire átkutattam a szobát, ahol a cigány állítása szerint Stern nyomatta az ipart, felmentem a saját szállásomra szunnyantani egyet. Miközben a lift szélsebesen húzott fel velem a hatodikra, még egy alapos pillantást vetettem az ágy sarka mellett talált játékpénzre. Semmi kétség, ez egy kaszinóból való nyereménybankjegy. Hmmm... a Palace Kaszinóból, ha jól sejtem. Legalábbis ez van ráírva. És 5 dollárt ér, ami nem semmi! Ennyi pénzen legalább ötven töltényt tudok venni a Blackhand Universal kéziágyúmba. Néha még ennyi is sok. Kérdezd csak Jack Rileyt. Mikor felértem a szobámba, egyből levetettem magamat az ágyra, olyan fáradt voltam. Be is basztam a fejem a Magnum markolatába. Szuper. Legalább megvan a mai fájdalomadagom is. Szerintem rögtön elaludtam. Nagyon nem akaródzott felébredni, pedig éreztem, hogy fel kellene. Több indokom is volt rá: 1. hugyoznom kellett, 2. valami zajt hallottam az ajtó felől, 3. éhes voltam, 4. TV-t akartam nézni, 5. aztán még a kaszinóba is el kéne nézni a hajnal folyamán, 6. ez már a hatodik pont lesz, az meg már éppen elég sok ahhoz, hogy felkeljek. Mégsem voltam képes rá. Egészen addig, amíg homlokon nem gyűrtek. - Ki a fasz? - ijedten ugrottam fel fektemből. Kaptam is gyorsan még egy kokit. És égetett, mint a kurvaisten. - Mi a szar ez? - Merülőforraló, a kurva anyád! - Merülőforraló? Alig győztem átszállni a szobán. A sarokba estem, pont a falitelefon alá. Jut eszembe, rendelni akartam valami kaját. Letöröltem a vért a homlokomról, s közben a tagbaszakadt alakot néztem, aki előttem állt. Izmos volt, alacsony, mogorva képű. Gondolom, azért mosolyogni is tudott. Ha éppen az anyjába élvezett. Kesztyűs jobb kezében markolta a csupasz merülőforralót, és kis köröket írt le vele a levegőben maga előtt. Elég magabiztosnak tűnt, ahogy ott állt. Meglátjuk, hogy az marad-e, ha ráizzítok kettőt. Van egy tippem. Felpattantam, és felé vetettem magamat. Aztán jól beszoptam a biochipes reflexdrótozását. Bal karjával elkapta a nyakamat, a forralóval meg ráütött a fülemre. Mondhatom, fájt. Felmerült bennem az is, hogy a cigány küldte, de aztán elvetettem az ötletet. Elvégre a halottnak megvan az a jó szokása, hogy nem küldözget merülőforralós állatokat az ember nyakára. Jól mondom? Jól hát. Miközben ezen gondolkoztam, eszembe jutott, hogy levegőt is kellene vennem. Más esetben talán ez nem jelentett volna gondot, sőt, feltételezem, hogy nem is ötlött volna fel bennem, de most egy igen erős hüvelykujj nyomta a gigámat, ami eléggé lecsökkentette az esélyeimet. Ezért is kellett jól tökönrúgnom. Sajnos meglehetősen kevés sikerrel jártam. Csalódtam. Na sebaj, arra azért jó volt a hadművelet, hogy a feldühödött idegzsák visszavágjon az ágyamra. Talán tényleg jobb lenne visszaaludni egy kevés időre. Legalább amíg elmegy. - Hadd kérdezzek valamit, izomagy. A kis bajszodból és a hátranyalt séródból ítélve olasz vagy. Eltaláltam? - El. - Akkor takarodj haza a palermói jó kurva édes anyádba! Kacagni kezdett.

117 - A múltkor beszélgettem egy náladnál sokkal nagyobb volumenű fickóval. Egy ideig rendes mederben folyt a csevely, de aztán benyögött valami hasonlót. A saját kiberkezével veretem agyon. Ha érted, mire célzok. - Ahá, akkor ettől lettél olyan kemény! - Szánalmas alak vagy. - közölte, s közben elővett a háta mögül egy szódásszifont. - De a szánalmas alakokkal is szeretek eljátszadozni. - Egy műanyag szódásszifonnal? Ezzel akarsz velem játszadozni? Ki iszik gyorsabban szódát, vagy mi? Feldugod a seggedbe, hogy halálra röhögjem magam? - Basztak már pofán szódásüveggel úgy istenigazából? - Tulajdonképpen még nem. - Akkor ne ugass, mert nagyon tud fájni. Úgy döntöttem, hogy nem is akarom kipróbálni, milyen az, ha, idézem: „pofánbasznak egy szódásüveggel”. Lassan, észrevétlenül elkezdtem kezemmel a párna felé araszolni. Addig is szóval tartom. Már ha ezentúl is vevő lesz a szövegemre. Hátha van olyan paraszt, mint te. - Csak hogy eloszlassak magamban egy félreértést az agyonverésem előtt: téged azért bíztak meg a megölésemmel, mert az eltűnt buzi után nyomozok? Bólintott. - Ez aztán a sebesség! Még egy napja sem bíztak meg a munkával, máris el akarnak tenni miatta láb alól. És egy ilyen kemény fejvadászt küldenek rám, mint te! Húú, ezt nevezem. Gondolom, már Grantot is elintézted. - Ez még az eszembe sem jutott, de most, hogy így mondod... - maga elé motyogott valami olyasmit, hogy „intézzétek el azt a kis cibálót”, aztán újra nekem szentelte a szifonja figyelmét. Mondhatom, repestem az örömtől. - A társaid gondolom nem olyan kemények, mint te. Nem is féltem Grantot. - Vicceskedj csak, ha akarsz, nyugodtan megteheted. Úgyis tudom, hogy mi zajlik abban a csöpnyi agyadban, úgyhogy nem tudsz meglepni semmivel. Ha éppen érdekel, néhány óra alatt mindent megtudtam rólad, amit csak el bírsz képzelni. Hihetetlenül primitív a jellemvilágod, ezért nem is volt kevés rá az idő. Rendkívül paraszt vagy. Az egyik barátom trágárpunknak hívja az ilyen fejtevős alakokat, mint te. Nyomatod a kemény dumát, és megölsz néhány embert. Ennyi vagy. Még csak nem is magánnyomozó, ahogy te állítod, hanem egy huszadrangú szamuráj, aki erkölcsi defektet kapott amiatt, hogy nem volt neki még csak egy kibaszott gyerekszobája sem. - Hát ezt meg honnan veszed? Ismét csak kacagott rajtam. Ekkor ért meg bennem a komoly elhatározás, hogy szétütöm a száját. Már korábban is gondolkodtam rajta. - Álmodban mondtad, nem egészen fél órával ezelőtt. „Apu! Egy kurva szobát akarok, érted? Csak egy kurva szobát! Saját gyerekszobát!” Megáll az eszem. Ki nem szarja le, hogy nem volt gyerekszobád? Én bizony beleszarok. Na de ez az egész még csak fel sem ér azzal a halandzsával, ami ezután következett. - Mér, mit mondtam? - Washington LEW 20-36. Pont ezt. Semmi értelme. - Ez egy rendszám, te faszkalap. Erre sem jöttél rá a hatalmas képességeiddel? - Háát... Ebből elég! - Felemelte a feje felé az üveget. - Végeztem. - Csak egy utolsó kérdést. Félúton lefelé megállt az üveg. - Nyögjed. - Szerinted most mit fogok csinálni, ha már annyira ismersz? - Menekülni próbálsz majd, ez biztos. Káromkodni is fogsz, meg könyörögni az életedért. Ha még egy pisztolyod is lenne, megpróbálnád belémereszteni a tárat. Rávigyorodtam. - Már ha lenne, mi? Mire a mellkasára nézett a cső, már régen kibiztosítottam a .357-est. Még arra sem volt ideje, hogy megmozduljon. Arcára fagyott a hülye mosolya. Ennyit a biokiberverről. - Nos, Boba Fett, te fejvadászok között király, el kell, hogy búcsúzzak tőled és drága szifonodtól.

118 Bár azt hiszem, abból még iszok, ha nem megy tele túl sok vérrel a cső. A mai izgalmak után igazán megérdemlek egy kis frissítőt. Csőváz. Négyszer húztam meg a ravaszt. Négyszer kattant üresen a stukker. Hát ez nem igaz! Az isten bassza meg Robert Grantot! Az a jó kurva isten bassza meg az üres pisztolyával együtt! Kurva anyád! KURVA ANYÁD! Hülye fasz. Idetesz egy üres stukkert. Baszott megnézni a tárat. Fogadok, hogy baszott megnézni a tárat! BASZOTT MEGNÉZNI AZT A TETVES TÁRAT! ÁÁÁÁÁÁ! - Kopp, kopp. Uram! Felkaptam a fejem. Az olasz vigyorgó fejét láttam, és egy szódásszifont. - Angelo! Igaza volt abban, amit a szifonnal kapcsolatban mondott. Tényleg nagyon tudott fájni. Most a plafon felé repültem egy állkapocsugrasztó ütéstől, amit egy lentről fölfelé lendülő szódásüvegtől kaptam. Újra az ágyra estem, össze is tört alattam valamelyik deszkája. Mindenfelé tollpelyhek repkedtek, látni semmit sem láttam. Persze lehet, hogy a fejemre esett párna volt az oka. Idegesen emeltem fel a fejemről, úgy tartva, hogy valamennyit védjen a búrámra mért ütésekből. Ekkor vettem észre, hogy valami rá van írva az aljára. „PUSKA A SZEKRÉNYBEN”. Micsoda? A párnám alatti ajándék. Talán erre értette? Dehát nem a párnám alatt volt, hanem rajta! Igaz, hogy az alján. Igen, végülis a párnám alatt. De mégis mit kezdjek egy puskával, ami a szekrényben van, és tutira nincsen megtöltve? Ekkor villant agyamba egy ősi mondás, amit még nem tudom, kitől hallottam. Próba-szerencse. Milyen igaz! Oldalra hengeredtem egy újabb ütés elől, de csak részben sikerült kitérnem előle. Megzúzta néhány bordámat, az biztos. Nem is tudom, hogy hol fogom tölteni a nyomozást követő néhány hetet. Azért halvány sejtéseim vannak holmi jól bevált klinikák felől. Leérve az ágyról továbbgurultam a szoba másik végén lévő szekrény felé. Normális helyeken az ágy mellé teszik a szekrényt, hogy az ember bármikor kivehesse a pu... ruháját. Normális helyeken nem ütik az embert szifonnal. Szifonnal. Baszd meg, ez az Angelo teljesen hülye! Gördülés közben beleütköztem valamibe, ami szét is tört egy pillanat múlva a fejem fölött. Így tegyenek üveg dohányzóasztalt egy szódás gyilkos útjába. Most mindenesetre jól jött. Legalább egy ütést felfogott. Gyorsan átcsusszantam az állat két hatalmas cölöplába között, felugrottam a levegőbe és hátulról tarkón rúgtam. A feje előrecsuklott, vérrel köpte össze a világoskék padlószőnyeget és a rajta szétszóródott üvegcserepeket. A szifont is elejtette meglepetésében. Mégiscsak volt értelmük a hadzsámá’ óráknak. Kettőt szökkentem, és máris a ruhásszekrény előtt voltam. „PUSKA A SZEKRÉNYBEN”. Villámsebesen beugrottam, majd magamra csuktam az ajtókat. Közben hallottam, ahogy Angelo dühösen szitkozódva felveszi az elejtett fegyvert. Odabent meglehetősen sötét volt, úgyhogy átkapcsoltam éjjellátó üzemmódba. A húszezer öltöny és nyakkendő alatt ott volt a falnak támasztva egy pumpálós, golyós vadászpuska. Az oldalán lévő zöld kijelző nyolcat mutatott. Nyolcat, érted? Ennyivel egy sereget kinyírok! Hahá! Mikor a szekrény elé ért, megmutattam a rohadt szemétnek, hogy két izomból kirúgott tölgyfaajtó tud akkorát zúzni az emberen, mint egy szifon. Meg sem állt a szoba másik végéig. Ott is csak a fal miatt. Belepumpáltam egy töltényt az űrbe, aztán odasétáltam a feltápászkodó bérgyilkoshoz. Útközben találkoztam a szifonnal is, azt elrúgtam a picsába. A fejére irányoztam a csövet. - Nekem nem volt gyerekszobám, te bunkó. Pumpáltam, majd másodszorra is meghúztam a ravaszt. - Hát neked?

119 Mire a pörgő hüvelyek a földre értek, már szokás szerint csurom vér volt a ruhám. Őszintén: ki nem szarja le?

10. - Tisztázzunk már valamit, seggfej! Én a magánnyomozód vagyok, és jelenleg az egyetlen életbiztosításod! De engem nem érdekel, hogy riasztó van a házadon, baszd meg! Ezek profik, és ők is magasról leszarják a riasztód. Odaraknak néhány kiló plasztikot a kertitörpéd tökére, te meg szállsz haza a buzik istenéhez! Nem fogod fel? Nem, nem... megmondom, hogy mit csinálj. Rejtőzz el jól a házban... honnan a faszból tudnám, hogy hol találnak rád a legkésőbb, tán enyém az a milliós viskó? Válassz ki egy szobát a húszezer közül, aztán fogj egy puskát és bújj el! Indulok, amint tudok. Nem, nem tudok azonnal, mert még van itt egy kis dolgom. VELEM NE ORDÍTOZZ, BASZD MEG, MERT AKKOR NEM TESZEK EGY KURVA LÉPÉST SEM! MÉG SZÉP! Megyek. Lecsaptam a kagylót, aztán kirohantam a fürdőszobába. Felmartam egy flakon Grizz folttisztítót és kisiettem vele a nappaliba. A dobozon az áll, hogy garantáltan mindent kivisz. Mondok én valamit: a vérfoltot baszott kivinni. Félredobtam a használhatatlan tisztítószert, aztán gyorsan átkutattam a szódás hulláját. Csak egy cetlit találtam nála, pontosabban egy kettészakadt cetlit, aminek a tetején a következő állt: REN, alul pedig: 2-527. Minden bizonnyal egy telefonszám, de persze még egy csomó dolog lehetett. Zsebre vágtam a cetlit, aztán a hullát dobtam be az ágyneműtartóba. Nézd már, milyen édesdeaden szunyókál az aranyos! Hát nem édi? Takarítgattam még egy keveset (tényleg nem sokat, csak a sok üvegszilánkot sepertem össze és dobtam ki a kukába, valamint az asztal lábait górtam be a gáztűzhely sütőjébe), aztán rohantam is kifelé. Jajj, arról meg is feletkeztem a nagy sietségben, hogy milyen szarul nézek ki. Lássuk csak. A kabátot egy rántással kifordítottam, és úgy vettem fel. Nem kell csodálkozni, direkt ilyen alkalmakra csináltattam. A fonákja pont olyan, mint a rendes oldala. Ugyanúgy vannak a zsebek, meg minden. Igaz, át kell pakolni a belsőkből a külsőkbe. Illetve a külsőkből a belsőkbe. Vagyis... ahh, teljesen belezavarodtam! Nem gond, a lényeg az, hogy kifordítottam, így kívülről alig látszódott rajta az a néhány liter vér, amivel a nap folyamán telefröcsköltem a külsejét. Ami most a belseje. Már megint ez a kurva... Jó, fújjuk ki magunkat. Nincs okunk sietni, csak szép lassan, megfontoltan. Rendben. Szétkentem az arcomon egy tubus kézkrémet, hogy semmi ne látszódjon, kivéve az, hogy éppen most verte rám Stern egyik túlbuzgó haverja, majd a kabát bal karrészében kialakított belső tartóba csúsztattam a puskát. Kifelé már csak nem fognak ellenőrizni. Vagy ha igen... Hát azért viszek puskát.

11. Igyekeztem halkan leparkolni a ház előtt. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy jugoszláv taposóakna van az úton. Hát, baszd meg, még egy ilyen szar napot, mint ez a mai! A kocsi eleje egy-az-egyben leszakadt, én meg repültem kifelé a szélvédő helyén keresztül. Egy kétségbeesett mozdulattal még éppen el tudtam kapni a kormánykereket, de így is csak a bal kezemmel. Minden esélyem megvolt rá, hogy ott helyben beadjam a kulcsot. Időközben előjött a tériszonyom is. Ez a betegségnek is beállítható szar csak mostanában fordult velem elő, az orvos szerint korral jár. Azt is mondta, hogy ezentúl lehetőleg ne nagyon bámuljak lefelé az öt emeletnél magasabb házakból. Micsoda? Ilyen magasan lennék? BASSZA MEG! A kocsi egyre jobban kezdett pörögni, de még csak nem is fölfelé, hanem a ház falának irányába. Ha vasbetonból van, rászívtam az élet sójára. Mindent beleadva egy rántással felhúztam magamat a vezetőülésre, de arra már nem maradt időm, hogy bármi mást is kiterveljek a várható becsapódás és a vele járó kisebb kellemetlenségek ellen. Már csak abban bízhattam, hogy a kocsi elég nagy lendületet kapott a robbanástól, hogy át tudja törni a falat. Ha nem, hát fel fog merülni néhány apróbb próbléma. Hogy a kurva nagyokról már ne is beszéljek. Az egész végéről csak a fejem fölött röpdöső madárkák hiányoztak. Mondjuk nem nagyon, de azért hiányoztak. Megráztam a búrámat, felvettem a lábaimnál heverő hátizsákom, majd előhúztam és kibiztosítottam a Blackhand pisztolyomat. Na, lássuk, miből élünk. Vagy halunk. Egy nagyobb szobában álltam, ami kb. egy nappalira hasonlított, kisebb eltérésekkel. Az én nappalimnak például négy fala volt, és nem tartottam benne autót. Egyébként tényleg minden megvolt egy

120 szép nappalihoz, bár azt végképp nem értettem, hogy miért tört össze minden a helyiségben. Hmm, milyen furcsa! Kinyitottam az ajtót, és elindultam a félhomályos folyosón. Ekkor láttam meg, hogy valaki befordul a sarkon. A fekete ruhából és a sísapkából arra következtettem, hogy nem Grant az. Gondoltam, utánaosonok és ellenőrzöm, hogy nem akar-e rosszat. Befordult egy szobába, úgyhogy én odaálltam az ajtó mellé. Egyszer már csak kijön onnan. - Hahó! - kissé meglepődött, ahogy a kibiztosított stukkert a tarkójához nyomtam. - Ööö... Hahó! - Nos, hogy a köszönésen túlestünk, talán illene bemutatkoznunk egymásnak. Én Fred Conly vagyok. Hát te? - Joe Godin, szolgálatára. - Csak nem egyike vagy azoknak, akik ezt a tetemrehívást rendezik? - Amennyiben arra céloz, hogy kinyírunk mindenkit, aki a házban tartózkodik, hát eltalálta. - És mégis hányan vagytok? - Húszan. - Ugye csak viccelsz? - Persze. Basztak rá már Joenál nagyobb emberek is arra, hogy velem szórakoztak. Bár hozzá kell tennem, nem ennyire. Új golyót tettem az elhasznált helyébe, aztán megindultam a folyosón. Szuper, hát itt lennék a házban, aminek csak kb. kétszázötven szobája van. Az egyikben ott rejtőzik Grant. Valami szisztémát kéne kitalálni arra, hogy gyorsabban rátaláljak. Sajnos semmi nem jutott eszembe. Hát akkor jobb lesz, ha szépen megyek és mindent megnézek. Mást úgysem tudok tenni. A tizedik szoba után kezdtem megunni a dolgot. Várjunk csak! Grantnak van egy rádiótelefonja, ami ha szerencsém van, pont ott lapul a zsebében. Elővettem a sajátomat, megkerestem a memóriában a számot, és utasítást adtam ki a tárcsázásra. Kicsöngött. - Halló, tessék. Amit tudunk, 10-ért adunk Bt. 13. utcai üzlete. Oppá. Ez nem az a szám. Lehet, hogy elütöttem egy gombot a memorizálásnál? - Úgy érti, akit tudunk, jól átbaszunk, nemde? - Nem, nem úgy értettem. - Ez esetben bocs, téves kapcsolás. - Megbaszod te az anyád. Hát ez épületes beszélgetés volt. Melyik szám lehet a hibás? Fingom sincs. Hát ez tényleg egy rettenetesen szar nap. - Hé, Grant! HOL A KURVA ANYÁDBAN VAGY, HE? ÉN, VAGYOK AZ, CONLY! Ekkor valami ordítozást hallottam meg a hátam mögül. Megfordultam. A szint végén lévő lift ajtaja éppen most nyílott ki, és egy puskás alak ugrott ki belőle. A lift melletti lépcsőn is csörtetett fel valaki, de azt a puskás nem látthatta a fal takarásától. Mindenesetre amaz is kéziágyút szorongatott, az már szent. Legalábbis amennyire ki tudtam venni, mivel elég sötét volt a lift környékén. Éppen ott nem égett egy lámpa. Azonnal bekapcsoltam a szemem éjjellátóját, de nem sokat értem vele. Hogy miért nem? Hát azért, mert akkora volt a torkolattűz, hogy nem láttam semmit. És az egészben az volt a legrosszabb, hogy rám lőttek. Azonnal levetettem magamat a földre. Így is csak egy pillanaton múlt. Na meg persze azon, hogy ne Grant lőjön felém. Mert persze az a balfasz volt. - A JOBB OLDALADON, TE GYÖKÉR! - ordítottam kellemes hangzású basszusommal. Grant oldalra fordult, de már nem maradt ideje lőni. A másik a fegyver tusával megütötte, amitől össze is rogyott, mint egy báb. Hát ez kurva jó. Felugrottam, és közben tüzeltem a fegyveresre. Arra sem maradt ideje, hogy annyit mondjon: Bakk. - BAKK! Tévedtem. Odarohantam az eszméletlen Roberthez, és én is pofánkentem. Föl is ébredt egyből. Hirtelen eléggé magához tért. Hogy ne legyen olyan fitt és életerős, kapott még egyet. Kissé elkámpicsorodott tőle. - Ezt azért kaptad, mert 1: rámlőttél az előbb, 2: üres pisztolyt tettél a párna alá.

121 Letörölte arcáról a vért, és felhúzózkodott a fal tövébe. - Nem láttam, hogy te vagy az, ilyen egyszerű. Mellesleg elnézést kérek. Amúgy meg nem tudom, milyen pisztolyról beszélsz, mikor én egy puskát tetettem a szekrényedbe. - Persze, az a Magnum meg odarepült a párnám alá. - Ha nincsen rá jobb magyarázat, akkor igen. Nem volt rá jobb magyarázat. El kellett fogadnom, hogy ez is csak egy .357-es Magnum volt a repülő pisztolyok népes családjából, amikek csak azért találtak ki, hogy az én életem nehezebb legyen, a történet meg érdekesebb. Isten egy hatalmas geci. - Na, szedjük a sátorfánkat, amíg a többiek ide nem érnek. - ugrott fel helyéről. Egyetlen mozdulattal visszalöktem a fal tövébe. - Ne olyan sietősen. Még dolgunk van. - Mi más dolgunk lenne, mint elhúzni innen a véres végbélbe? Még legalább öt bérgyilkos van a házamban, és mind ránk vadászik. - Csak rád, okoska. Csak rád. És ha azt akarod, hogy élve megúszd ezt az egészet, azonnal át kell utalnod 50.000 amerikai dollárt a számlámra, amelyet bizonyára már ismersz. - Ötvenezer dollárt? Te magadnál vagy? Ötvenezer dollár KURVA SOK pénz! - Nekem meg éppen KURVA SOK fontosabb dolgom lenne, mint hogy megmentsem a szaros életedet, tökös. Ha élve akarsz innen kijutni, utalsz, mint a kisangyal. Hogy megmutassam, nem viccelek, a homlokához nyomtam a Blackhand csövét. - Ez közönséges zsarolás. - Mégis milyen effektív! Na, nyomás, nincs sok időd. Nekem meg kell egy új autó, ház, különálló iroda, új krómok, szabaság... - Úgy látom, kénytelen vagyok rá. - Gyors a helyzetfelismerő készséged, Rob. Miután megvolt a tranzakció, lerohantunk a garázsba és felmartuk Robert vadi új Hummer terepjáróját. Bekapcsoltam mind a hat reflektort, aztán már húztunk is kifelé. Hé, ez a kocsi nagyon menő! Úgy látszik, autóra sem kell feleslegesen költeni az ötvenezremből.

12. Eddigi életem során már igen sokfajta üldözéses jelenet szereplője voltam. Volt hogy autók üldözték egymást, volt hogy motorcsónakok, de az is előfordult, hogy metró és helikopter volt az ellenfél. Most is autóban ültem, csak jelenleg négy motoros volt a nemkívánatos elem. A lényeg, hogy az összes üldözés megegyezett valamiben, ami mocskosul nem tetszett. Mindig én menekültem. Na jó, volt olyan is, hogy a dolog fordítva esett meg, de emlékezetem szerint ezen akciók száma jóval alulmúlta azokét, amikor engem üldöztek a rosszfiúk, vagy a rendőrök. Ám ami zavarodott lelkivilágomat igazolja, még mindig élveztem az ilyen dolgokat, bármelyik oldalán is legyek annak a bizonyos lónak. Megvolt a maga varázsa az ilyen üldözéseknek. Például az, hogy százötvennel húz az ember a kihalt utcákon éjnek évadján, és nem kell másokkal törődnie. Csak magával, meg a géppel. Ja, és ki ne hagyjam ezt a seggfej Grantot. Ahogy a visszapillantóban megláttam a közeledő motorosokat, felfedeztem, hogy nem puskáik vagy pisztolyaik vannak, hanem nagy farúdjaik. Egy olyan rúd megvolt vagy két méter hosszú. Nem tudom, mit tudnának tenni velük azon kívül, hogy betörik az ablakokat, dehát az ő dolguk. Ha ilyen könnyen fel akaráják dobni a pacskert, hát én nem szólok bele. Sőt, ha szépen megkérnek, tán még segítek is nekik. Rendben, végiggondoltam. Még csak kérni sem kell. A legfőbb gondot jelen pillanatban az jelentette, hogy ők kb. másfélszer olyan gyorsan jöhettek, mint ahogy én mentem, pedig tövig nyomtam a gázpedált. - Te, Rob. Biztos, hogy csak ennyit bír ez a járgány? Kurtát bólintott. - Nem furikázásra találták ki, hanem arra, hogy a rázósabb terepen is át tudjál jutni. - Hát az jó, mert ez itt szó szerint rázós terep. - morogtam az orrom alá. Na igen, azért nem volt olyan rossz az a Chevy. Igazán sajnálom, hogy felrobbantották azok a szemetek. - Kaptok ti még azért az aknáért. - Aknáért?

122 - Igen, aknáért. Ne mondd, hogy nem hallottad... - bevettem egy éles balkanyart - ...ahogy felrobbant velem együtt a kocsim! - Igazán sajnálom, nem volt szándékomban. - Mi? - hirtelen megfagyott bennem a vér. - Felrobbantani az autódat. Ezeknek készítettem ki, de mivel motorral voltak, simán kikerülték. Beletapostam a fékbe. - MOST RÖGTÖN KISZÁLLSZ, TE KIS GENYÓSZÍVÓ !!! A motorosok úgy fél percre lehettek a hátunk mögött. - Hé, hé, nyugi! Mondtam, hogy sajnálom. Felemelték a botokat, és - KISZÁLLSZ, VAGY MEGÖLLEK! kikattintottak belőlük egy-egy - Ne, Fred, ne csináld! kurva nagy kaszapengét. Azt hittem, lehidalok ott helyben. - Mit keres itt egy marék mezőgazdasági kisegítő szakmunkás? A baloldali ablak széttört és egy penge csapódott be az utastérbe. A fülem mellett állt bele a plüss üléshuzatba. Még csak meg sem tudtam mozdulni. Rossz még csak rágondolni is, hogy mi van, ha nem céloznak vele mellé. Uhh. Hát ez kasza... izé fasza. A motoros ment tovább, magával húzva a kaszát, ami azonban beleakadt a műszerfalba a kormány mellett. A végeredménynek nem a motoros örült jobban. Akkorát repült hátra, hogy nem is kelt fel a földről többet. A dologhoz hozzátartozik, hogy én is gyorsan átmentem rajta. A kocsi simán vette az egyenetlen terepet. Tényleg egész jó ez a négykerékmeghajtás. Fordulás közben beizzítottam egy kis kéziféket, aminek következtében szépen kifaroltunk. Következmények: 1 elsodort motoros, aki belecsapódott egy útmenti utazási iroda kirakatába, valamint 1 db (azaz egy darab) Robert Grant, aki felkenődött a jobboldali ablakra és teljesen összevérezte azt. Még örülhet, hogy nem volt leengedve, képzelem, akkor mi történt volna. Hogy most nem lenne itt, hát az tuti. Talán ő is a tunéziai utakak között keresgélne valami előnyösebb partfekvésű szálloda után. Ahhoz képest nem is olyan rossz a helyzet, hogy az előbb még milyen szarul nézett ki a dolog. Persze most is előre ittam a medve bőrére. Ki is szaggatták a hátsó két kereket. A kocsi vége a betonnak csapódott, és a tengely frankón átalakult csillagszóróvá. Mondanom sem kell, most egy dodzsem is túlszárnyalta volna hihetetlen sebességünket. Már ha a dodzsemek képesek lennének szárnyalni, de ebbe hülyeség belemenni. Azért gyorsan felpillantottam az égre. Sehol semmi. A mai nap után egészen másra számítottam. Gyorsan kicsúsztattam a kabátomból a puskát, és még ugyanazzal a mozdulattal új golyót pumpáltam a csőbe a zárdugattyú segítségével. Kihajoltam a nemlétező ablakon és ráemeltem a fegyvert az egyik, éppen felém közeledő motorosra. Hú, milyen egoista is vagyok, most vettem csak észre. Azt mondtam, hogy felém, közben itt van Robert is! Legyen akkor inkább felénk. Csatakiáltást hallattam. - Eksööön!!! Bizonyára nehéz úgy motort vezetni, hogy mész kétszázzal, és az egyik kezedben még ráadásul egy hosszú fanyél is van. Na, fej nélkül még nehezebb lehet. Ez a bérgyilkos legalábbis nem volt annyira ügyes, hogy sikerüljön neki. El is dőlt, mint a bot. Általában így csinálják a fejetlen motorosok. Hirtelen Robert sikolyát hallottam. Megpördültem az ülésen, és lassítva láttam, ahogy egy kaszapenge csapódik az arca felé, amire már így is ráfért volna egy kiadósabb plasztikai műtét. Nemhogy egy kaszával való találkozás után. Úgy döntöttem hát, hogy akna ide vagy oda, a megbízó élete az első. Az enyém után persze. Már az utazás elején megakadt a szemem két piros gombon, amik közvetlenül a gyújtáskapcsoló alatt voltak, és melléjük fehérrel megdöntött ülések voltak rajzolva. A megdöntött ülések alatt fölfelé irányuló nyilak. Mivel az új harci forduló alatt még egyedül én nem cselekedtem, megnyomtam a jobboldalit. Reméltem, hogy hátradönti a széket, és a penge Grant feje mellett húz el. Katapultra azonban nem gondoltam. A motoros meglepődve járatta gépét a Hummer mellett, és közben pislogott az ülés helye felé. - Na mi van, seggfej, nem láttál még katapultgépet? - Nem én.

123 - Akkor most örülhetsz. A többire már rájöhetsz magadtól is.

13. Hát mit ne mondjak, Robert elég szerencsétlenül ért földet. Mondhatom azt is, hogy még az enyémnél is szarabb napja volt. A két lába egy az egyben az ülés alá szorult, feje meg nekicsapódott a támlának, ami akkor éppen olyan lehetett, mint a beton, szóval egyből be is tört szegényke. Ott nyöszörgött az ülésen, és szinte alig volt magánál. Nem értem, mitől van úgy odáig. Ha nem lövöm ki, most még csak nem is siránkozhatna. Egyáltalán semmit nem csinálhatna. Odamentem, megálltam a háta mögött, és felkaptam a katapultülést. Az a szar még akkor is nehéz lett volna, ha történetesen nem ül rajta ez a szerencsétlen, de azért ment minden, mint a karikacsapás. Grant a székkel együtt a levegőbe emelkedett. Az egyetlen problémát talán csak az jelentette, hogy a lábai a betonon maradtak. Kellemetlen. Na nem nekem. De legalább örülhet, hogy egy fillért sem kellett kifizetnie az amputációért. Az ilyen műtétekért egy-egy menő orvos ezreket el mer kérni. A szék ingyen és bérmentve megcsinálta. Kedves. - Mit gondolsz, Rob, szükséged lesz neked még azokra a lábakra? Kinyitotta eddig csukott szemeit, a földön heverő lábaira meredt, aztán ordítani kezdett. - HÁT A FASZOM NEM KÉNE, A KURVA ANYÁTOK? A FASZOM NEM KÉNE? Teli torokból röhögni kezdtem. Egyszerűen nem bírtam ki. Hogy én milyen gonosz vagyok! - Hé, nyugi, nyugi! Holnap délután... - valahol az éjfélt kezdték harangozni - Szóval ma délután már úgy fogsz járkálni az új implantlábaidon, hogy észre sem veszed a különbséget! - Legfeljebb a pénztárcádon. - HÁT, HA ITT HELYBEN EL NEM VÉRZEK! - Aha, jó, hogy ordítod, most jut eszembe, hogy teljesen szétment a kocsi, ezért ha kórházba akarsz jutni, most rögtön meg kell toldanod 30.000 dollárral a fizetésemet. - ENNYI PÉNZ A VILÁGON NINCS, TE GECI! EGY SEBESÜLTBŐL HÚZOL HASZNOT? Valahonnan ordítás hallatszott. - NEM HALLGATNÁL EL? ALUDNÁNK, BASZD MEG! - NE UGASS BELE, NEM A TE DOLGOD, KÖCSÖG! KURVA ANYÁD! KURVA ANYÁD! - Hát nem mondom, most elemedben vagy, Robert. Csak azt hiszem, elfelejtkeztél valamiről. Utalni, barátom, utalni. Tudod, pénzt vagy életet. A hangja már jelentősen gyengült, reszelősen szólalt meg. - Ezért még megfizetsz. - Rendben, de előbb te fizess. Tíz perc múlva már kórházban is volt. Nem vagyok én akkora szemét, mint azt egyesek hiszik. Annál sokkal nagyobb.

14. Úgy döntöttem, hogy a kaszinózást máskorra hagyom, most inkább elvonultam egy motelba nyalogatni a sebeimet. Szegény Grant, jól megjárta. Hamarosan beállhatna akár robotzsarunak is. Vajon hogy érthette azt, hogy ezért még megfizetsz? Nem tudom, de egy pillantást vetve a bankszámlámra egészen elfeledtem a fenyegetést. A számlámon közel nyolcvanötezer dollár terpeszkedett. Ennyi pénzem utoljára álmomban volt. Azelőtt meg soha. Talán ki kellene még tizenötöt sajtolni Grantból, hogy kerek legyen az összeg. Vagy az már nagyon nagy szemétség lenne? Nem, azt hiszem, nem lenne az. Gazdag, fizess. Baszd meg, rengeteg pénzem van! Rohadt sok pénz, eurók tömkelege! Vagyonos ember lettem, újgazdag, a kurva életbe is! Hajj, de szép az élet! Csak ne fájna ennyire az oldalam.

15. A MultiMek hatalmas cégóriás volt, amelyet a japánok az amerikaikkal karöltve vezettek.

124 Egyszerűen mindennel foglalkoztak, amit csak el tud képzelni az ember. Haditechnika, műszeripar, kiberverek, orvostudomány, de ugyanúgy benne voltak a szórakoztató iparágban is. Tévécsatornák, stadionok sportversenyekkel és koncertekkel, night klubbok és kaszinók. Természetesen a Palace Kaszinó is az ő tulajdonukban volt, különben minek hoztam volna szóba ezt az egészet? New Yorkban egy egész kisvárosnyi magánterületük volt. Itt persze egy akkora kisvárosra kell gondolni, mint mondjuk Oklahoma City. Szóval egy kurva nagy kisvárosra. Az egész területben az volt a poén, hogy a MultiMek volt az egyedüli úr. Úgy értem semmi állami beleszólás. Nem volt állami rendőrség, mentők, de még csak nem is adóztathattak a „negyedben”. Azért arra nagyon figyeltek, hogy ne szarjon senki se a portájukra. Hatalmas volt a mozgósítható katonáik száma, akik elbántak mindenkivel, aki gyanús volt. Mondjuk szökik a rendőrség elől, vagy egyszerűen azt hiszi, hogy itt megvárhatja, amíg a kinti vizek lecsillapodnak és leszáll végre róla néhány állami szerv. Kényesen ügyeltek arra, hogy csak azok jöjjenek ide, akiknek kell valami, amit ők szolgáltatnak, és nem csak lébecolni akar egy nyugisnak tűnő helyen. Ahhoz pedig, hogy valamit itt megvegyél, pénz kell. Nekem van pénzem. Méghozzá sok. És ott álltam egy Toyota autószalon előtt. A város legnagyobb Toyota autószalonja előtt. Hosszas nézelődés után kiválasztottam egy Toyota SuperAgent sportkocsit metálszürke kiszerelésben, mindenféle extra felszereléssel, amik nem csak a kényelmet, de a védelmet is szolgáltatták. Csak hogy menőzzek: törés- és karcolásbiztos üveg, szuperbiztos páncélzat, kézlenyomatomra kinyíló ajtók, VidO-Fon, tűzálló kesztyűtartó és feketedoboz, az összes ülés katapultálható, méghozzá úgy, hogy a kilövés után ejtőernyő nyílik ki. És ez csak néhány dolog azok közül, amire a gép képes. Ajándékba kaptam még gépágyút és rakétavetőt is, csak hogy a lelki békém helyreálljon. 38.000 dolcsi kifizetése után szükség is volt a lelki békém helyreállítására. Asszem, ez a kocsi egy kicsit menő. Nem, legyen inkább nagyon menő. A délután folyamán elmentem és „felbéreltem” néhány festőt és kárpitost, aztán vettem adómentesen kétezer 5.56-os gépágyútöltényt, meg 6-6 föld-föld és föld-levegő rakétát. Eldöcögtem egy utazási irodához is, ahol befizettem magam egy két hét múlva esedékes európai körútra. Sötétedés előtt még a reflexdrótozást is befejezték rajtam. Az új hálózati csatlakozóm sem mutatott rosszul. Az is igaz, hogy rajtam és az orvoson kívül senki sem láthatta, mert a hajam alá van elrejtve. Na sebaj, majd frenkizek a kocsimmal.

16. A kaszinó elé negyvenkét dollár ötven centtel érkeztem meg. Mégis beengedtek. Ki tudja, miért? Egy hatalmas aulába jutottam, ahol a félkarú rablók és a pókergépek kaptak helyet. Ezeken kívül még volt néhány pénzváltóhely, élelmiszerüzlet és közel félszáz kisebb elárusító vagy üzér, akik tenyérből jósoltak, koncertjegyeket árultak vagy éppen virágot kínáltak. Lássuk, hol kezdjük a nyomozást? Talán az lesz a legegyszerűbb, ha a pénztárosoknak megmutatom Stern bácsi fényképét. Szerintem egyikük bizonyára felismeri. Megindultam hát a játékautomaták sorai között a pénztárak felé. Valaki megszólított a bal oldalam felől. Arra fordultam, és egy csodaszép fiatal nőt láttam, aki olyanra operáltatta az arcát, mint ahogy Heather Locklear nézett ki a kilencvenes évek végén. Igazi atomtöltet volt a csaj. - Hé, szépfiú! Nem vagy kiváncsi a nap tippjére öt dollárért cserébe? Öt dollárért? Dehát az kurva sok pénz! Furcsa, de úgy érzem, két órával ezelőtt máshogy vélekedtem volna. - De, persze, hogy kíváncsi vagyok, szépségem. - Ne filózz felesleges dolgokon, és tedd, amit tenni akarsz. Mire felfogta volna, hogy mi történik, már régen smároltunk. Kicsit meg voltam elégedve a sebességemmel. - Vannak még hasonló tippjeid, édesem? - kérdeztem, miközben megnyaltam ajkaimat. A lány lehelete szinte sütött. - Van. Ne hagyd abba, szépfiú. Ahh! Nagyon jól csináltad. Igazán. - Örülök, hogy meghallgattam a tippedet. Tudod, most már sokkal jobban érzem magamat. Azt hiszem,

125 játszok egyet. - Bevágtam a kártyám a lány melletti gépbe, aztán megrántottam az oldalán lévő kart. Heather csábosan rámmosolygott, valahogy úgy, ahogy a nyertesekre néznek. Én is rávillantottam egy szívdöglesztő szemöldökrántást, aztán a gépre néztem. - Szépfiú, ez három Bar. Szarrá nyerted magadat! - Nem nézted ki belőlem, mi? - Dehogynem, édes... ahh! Jobban smárolsz, mint bárki más. - Tessék, itt az öt dollárod, kicsim. Most mennem kell. - De, de... most nyertél hétszázharminckilenc dolcsit! Ebből igazán adhatnál többet is egy kicsivel. Rámosolyogtam. - Húzzál, kurva, ne is lássalak! - Szemét geci. Intettem kettőt a kezemmel. - Takarodj! Hahaha! Még egy ilyen ribancot! Hát ami azt illeti, amilyen szar nap volt a tegnapi, hát a mai annyival jobban indul! Szabályosan meg vagyok elégedve a sorsommal. Tedd, amit akarsz. Igen, ez kell nekem. Egy pezsgőre vágyom. Igaz, hogy nem szeretem, de vágyom rá. Hát veszek egyet. Csak semmi filózás. Néhány pezsgő után már határozottan jobban kezdtem érezni magamat. Na jó, bevallom, közrejátszott az az ezerötszáz euró is, amit a rulettasztalnál nyertem. Elég kis összeg, dehát meg kell elégednem ennyivel. Mit veszek észre, csak nem nagy lett az arcom? De, s azt hiszem félő, hogy nem bírok kimenni az ajtón a mai este után. Nem gond, nyerek még néhány ezret, aztán idehívatok egy menő plasztikai sebészt, hogy szabja méretre. Még hálálkodhat is, hogy a borravalóból egy évig ingyen üzemeltetheti a klinikáját. Hahaha! A francba, miért is jöttem ide? Ja persze, a fénykép. Úgyis be kellene már váltatnom ezeket a zsetonokat, mert lehúzzák a zsebeimet. Fütyörészve beálltam az egyik fülke elé. Aztán egy másik elé. Egy harmadikat is kipróbáltam. Sehol nem ismerték fel Stern arcát. Még a tizenötödiknél sem. Ahhoz meg már kicsit sokat ittam, hogy az arckifejezésekből olvassak. Valahogy kezdtek vigyorgóssá válni az arcok. Talán jobb lenne megmosni a pofámat egy kiadós brunyálás után. Meg aztán a mosdóban mindig történik valami érdekes. A hugyozás meg a jéghideg víz határozottan embert faragott belőlem. Az előbbi jókedvem valamelyest alábbhagyott, végre tisztán tudtam mérlegelni a dolgokat. Tényleg sok pénzt nyertem, de nem lettem olyan gazdag, mint azt még néhány perccel ezelőtt hittem. Erre a hónapra azért csak elég lesz. Most mindenesetre megyek, és józan fejjel mégegyszer megvizsgálom a pénztárosok ábrázatát, hátha találok legalább egyet, amelyik flúgosnak tűnik. Bejött egy öltönyös szekrény. - Tudatták velem a pénztárosok, hogy az úrnak valami problémája van. - Jobb kézfejét becsúsztatta a ruhája alá. Lassan megindultam felé. Éreztem, ahogy az adrenalin életre kelti reflexdrótozásom harci opcióit. Ujjaim megremegtek. Ne filózz, cselekedj. - Hát, ami azt illeti, tényleg van itt egy kis baj. Megcsóválta a fejét. - Akkor szüntesse meg és húzzon a picsába innen. - Te akartad. Jobb kezemmel elkaptam az öltönyébe csúsztatott karját, még azelőtt, hogy kihúzhatta volna a válltáskában lévő pisztolyt. Egy pillanatig farkasszemet néztünk egymással, de aztán meguntam és ballal meggyűrtem a fogsorát. Kissé hátratántorodott, ezért el kellett, hogy engedjem a kezét. Ki is húzta rögtön a fegyverét. Na persze a legtöbb férfi ezt teszi, miután belép egy budiba. - Na ne nevettess, kisfiam. Rávetettem magamat, és kicsavartam a kezéből az Armalite 99-est, ami hangosat koppant a világoszöld csempepadlón. Össze is törte azt. Könyékkel újra az arcára ütöttem, aztán a hasába rúgtam egyet. Nekiesett a falnak, de máris készen állt egy újabb támadásra. - Most kinyírlak, te rohadt magánszimat!

126 Előrántottam az Universalt és ráemeltem. - Már hozzászoktam az ilyen fenyegetésekhez, amit a hozzád hasonló seggfejek mondanak nekem. Nem is hinnéd, mennyi olyan geci él a földön, mint te. Rengetegen vannak, és megmondom őszintén, a tököm kivan az összessel. Jólesne, ha nem lenne egy sem, dehát mit lehet tenni? Meg aztán, ha nem lennének ilyen szoposok, mi a faszra használnám ezt a stukkert? Nem hallgattam meg a választ. Amúgy is csak költői kérdés volt.

17. Legalább annyi tisztán látszik, hogy ismerték a kaszinósok Sternt. Mivel nem vagyok hülye, arra is rájöttem, hogy azért még nem akarnának jól megveretni, mert kék a szemem és nem barna. Legfeljebb azért, mert valami közük van Buzi Greg elrablásához. Ez utóbbi legalábbis nyomósabb indoknak tűnik. Azt hiszem, meg kell látogatnom a kaszinó fejesét, hogy elbeszélgessek vele. Most az egyszer nyugodtan mentem ki, hiszen nem lett véres a kabátom. Az más kérdés, hogy valószínűleg az egész biztonsági szolgálat tud rólam, de csak nem csinálnak már ramazurit, amikor a legnagyobb a forgalom az épületben. Egyetlen eltévedt golyónak is beláthatatlan következményei lehetnek. Na nem rám nézve. Odaléptem egy másik öltönyös szekrény mellé. - Elnézést, de beszélnem kell a főnökkel. Szúrós szemmel rámnézett. - Osztán minek? - Erre a mondatra azt szokás válaszolni: azonnal, uram. Az uram az nagyon fontos a végére. Megértetted? - Ja. - Nos, akkor beszélnem kellene a főnököddel. - Már kérdeztem egyszer, hogy minek? - Ejj, a kurva anyád! Azért, mert láttam, ahogy az egyik társadat agyonlőtte egy alak a budiban, azért. Ha nem hiszed el, menj és nézd meg a hulláját. De gyorsan, mielőtt más találná meg előtted! Elviharzott, aztán fél perc múlva vissza is jött. - Rendben van, de csak az igazgatóhelyettessel tud beszélni. Az igazgató most házon kívül van. - Remek, akkor vigyél oda, gumicsizmás barátom. Beszálltunk egy liftbe, felmentünk két emeletet. Egy bársonyszőnyeges szintre jutottunk, ahol az őr elvezetett egy szobába, ahonnan egy másik nyílt. Azt mondta, várjak ott, aztán bement az ajtón. - Bemehet. - Mondta, miután kilépett. Én be is mentem. Egy fiatal férfi jött elém, aki kézfogás után itallal kínált. A nevemet még csak nem is tudakolta. Azt mondtam neki, hogy szemtanú vagyok. Igen, válaszolta, a biztonsági ember már neki is említette, hogy láttam, amint valaki csúnyán elintézi az egyik őrt. Belekortyoltam a brandy-mbe, és mintegy mellékesen megkérdeztem, merre van az igazgató. Azt válaszolta, üzleti úton van, ezért tudok csak vele beszélni. Igazán sajnálta. Persze. Én meg el is hiszem, mi? - Le tudná írni az alakot? - Hát az az igazság, hogy igen. Száznyolcvan körüli magasság, vékony alkat, kis bajusz, meg kecskeszakáll, meg ravaszkás tekintet. Azonfelül kicsit furcsán járt. Tudja, úgy, mint akit seggberúgtak, vagy legalábbis lovon töltötte volna a fél életét. A haja rövid fekete volt, és egy HomO feliratú bőrdzsekit viselt, meg kék farmernadrágot. Azt... Az asztalon fekvő telefon sípolt egyet. - Uram, a biztonságiak főnöke az a kettes vonalon. - Igen, Karen, köszönöm. - Megköszörülte a torkát. - Köszönöm, hogy szólt, Mr., Mr... - Conly. - Igen, Mr. Conly. Köszönöm, de most mennie kell. - Hát persze, de a hullát én takarítsam el onnan, vagy mi? - Ááá, dehogy is, Mr. Conly. Az az én feladatom. Igen, az enyém. Köszönöm, hogy szólt. Tessék. - A kezembe nyomott tíz darab húszdolláros zsetont. - Menjen és játsszon egyet énhelyettem is. - Viszlát!

127 Amint kiléptem az ajtón, körülkémleltem. Sehol senki. Még az a seggfej is eltűnt. Lehet, hogy elküldték feltakarítani a budik királyát. Méghogy az az én feladatom! Ha! Ekkora seggfejt már rég nem láttam. Nade hallani sem, az biztos. Odaosontam az ajtóhoz és rátapasztottam az egyik fülem. Mindkettőt elég nehéz lett volna, azt hiszem, ezt mindenki belátja. - Micsoda, hogy valaki kérdezősködött Stern után? Dehát maga Greg Stern van itt! Biztosan ő intézte el az őrt is. Ha apám megtudja, hogy nem intézted el, mindkettőnk agyát szétégetteti! Cseledj, baszd meg, különben ki leszel rúgva! Hogyhogy saját szemeddel láttad, amikor kinyírták Sternt? Biztos vagy te ebben? De van egy tanúm, aki látta itt Greget, méghozzá nem egészen tíz perce. Igen, ballonkabátja volt. Hogy a kurva isten baszná meg! Utasítsd az összes emberedet, hogy kapják el! Na, asszem ideje lelépni. Felemelkedtem félig görnyedt helyzetemből, hogy elhúzzak innen a francba, de valamibe beleütköztem. Egy acélbetétes bakancs orra volt az. Persze, kitalálhattam volna már hamarabb is.

18. Most persze nem volt gumicsizmában, mint máskor. Most bezzeg bakancs van rajta. Nem hagyott felállni a földről, egyre csak rugdosott, végig az egész folyosón. Csak akkor tudom legyőzni, ha egyetlenegyszer gyorsabb leszek nála. Biztosan bioverje van neki is, attól ilyen gyors. Ebben egészen biztos vagyok. Ezt az egészet már régen elbasztam. Talán már akkor, mikor hallgatózni kezdtem. Most aztán várhatok a megfelelő pillnatra, hogy meg tudjam ütni. Addig viszont engem ütnek, és ez nem jó. Nagyon nem jó. A hasamba kaptam még egy rúgást, amitől öklendezni kezdtem. Gyűlölöm az öltönyös szekrényeket. A kurva anyját az összesnek. - Asszem, összetévesztesz valakiv... - nekicsapódtam a falnak, a kép leesett, üvegszilánkokkal szórta be a lábamat. Mindenesetre nem úgy tűnik, mintha összetévesztene valakivel. - Még egy próbálkozás és megöllek, te hájfej. Újra rúgott, egyenesen az arcom felé. Hát ez tényleg akkora köcsög, hogy a cigányok dobolhatnának rajta! Elkaptam a lábat és csavartam rajta egyet. Akkorát reccsent, mint egy pillanattal később a koponyája. A saját cipőjével törtem be. Hátrazuhant a szőnyegen, hörgött egy utolsót, aztán végleg kinyúlt. Még jó, hogy vörös a szőnyeg. Senkinek sem fog feltűnni, hogy minden tiszta trutymó. Kinyitottam a mellettem lévő ajtót, és bevonszoltam a hullát. Mikor két perc múlva kijöttem, minden bizonnyal a föld leghülyébben kinéző embere lehettem. Az ajtó előtt éppen akkor ment el másik két szekrény. - Hé, haver! - fordult felém az egyik. - Nem láttad ezen a szinten? - Bent biztosan nem volt. - mutattam hátra az ajtóra. - Nem láttam. - Hát azért csak figyelj. A főnök kéthavi bért ad annak, aki megtalálja. - Tudom. Persze, tudom. Tovább mentek, de a pofázós hirtelen visszafordult. - Mitől lett véres az öltönyöd? Közöd? - Mi? Ja, ez itt! Hááát... ez csak vörösbor. Egy vendég megkért, hogy nyissak ki neki egy üveggel, miután nyert a rulettasztalnál. Sajnos kifröccsent. Majd a feleségem kimossa. Elidőzött rajtam még vagy öt másodpercig, aztán továbbállt a haverjával együtt. Na igen, ezek a csávók nem tudják, hogy a látszat csal. A szomjad sosem. Azt hiszem, most megyek és megkeresem a biztonságiak vezetőjét. Biztosan örülni fog nekem, elvégre engem kerestet az egész házban. Megtörölgettem az öltönyömben a napszemüvegem, aztán megnyomtam a lift hívógombját.

19. - Elnézést, uram, az egyik alkalmazott szeretne önnel beszélni. Azt mondja, hogy fontos. A ballonossal kapcsolatban. - Rendben, Liz, küldje be. Beléptem. A férfi felállt a székből, rosszallóan rám nézett, aztán intett Liznek, hogy kimehet. - Remélem, hangszigetelt az ajtója, mert most olyat fogok mondani, ami nem tartozik másra.

128 - Természetesen hangszigetelt, 31-es. Mondja csak. - hogy kedvesebbnek tűnjön, rámmosolygott. Egyáltalán nem tűnt kedvesnek, inkább amolyan „nyögd-ki-oszt- húzzál” mosoly volt ez. Levettem a napszemüvegem és a mellzsebembe dugtam a szárát. - Úgy tudom, hogy kéthavi fizetés jár annak, aki elkapta a ballonost. Felcsillant a szeme. - Á, igen, 31-es. Persze. - A szoba sarkában álló bárhoz ment. - Kávét, teát? - Köszönöm, csak forró vizet kérek. - Micsoda? Megforgattam a pisztolyomat, aztán a tokjába csúsztattam. A csöve még mindig füstölgött. Odaléptem a földön nyöszörgő férfi elé. Szánalmas látványt nyújott. - Igazad van, azt is mondhattam volna a forró helyett, hogy meleg. Erről a szóról ugye több minden jutott volna az eszedbe? - Ne... nem értem, mi...ről beszél. - Nem fáj még eléggé a tetves lábad? Az ügyfelemnek már nem fáj egyik se, ha érted, mire gondolok. Ha nem, hát feltételezem, hogy két perc múlva jobban fogod érteni! - Rátapostam a jobb combjára. Alig győzött üvölteni. - Kezd már oszladozni a köd az agyadról, vagy kell még egy kis frissítő? - Még min...még mindig nem tu...dom, hogy miről beszél, Conly. - Hát ez igazán furcsa. Nem tudod, hogy miről beszélek, de a nevemet, azt igen. Ezek után mit higgyek? - újra rátapostam a lábára. - Nee! - Beszélj, te geci, mert kinyírlak! - Meg kellett öletnem Sternt, de parancsra tettem! Ma-magát is pa-parancsra kellett kinyíratnom! ÁÁÁ! - Sajnos nem sikerült. - vérrel spriccolta tele a falat, ahogy végigrántottam az arcán a pillangókésem. - Kinek a parancsára? - Mr. Chester... Mr. Chester mondta. - Az a fasz, aki fent van? - Ne, nem... az a fi... a fi... - kezdte elveszíteni az eszméletét - a... - mondta, aztán oldalra csuklott a feje. Még jó, hogy segítettem benne.

20. - Fred! Fred Conly! Nem hittem volna, hogy elnézel felém mostanában. - Ha még mindig azt a kígyós szart csinálod, hát már itt sem vagyok. James Field röhögni kezdett, méghozzá teli torokból. Talán már ő is belátta, hogy a Kígyó egy rettenetesen béna játék volt. - Abban már nincsen semmit poén! Ezt nézd! - bevágódott a számítógép elé, és vadul tölteni kezdett valamit. A képernyő villogni kezdett, majd megjelent rajta egy igénytelen madár. - Tatam! Kerge Karvaly! Nem azért, hogy menőzzek, de kuuuurva jóóó! Játszanod kell vele! - Na ne ge... ne ge... ezt sajnos nem tehetem meg! - 200 pálya, beépített kódok, 22 féle ellenfél! Varangy, tehén, kígyó, süni és még sok más állat. - Gondolom, te is benne vagy. - Hatalamas, az év dobása. Ezt nézd! Apró dolog, de nagyon kidolgozott: minden figura balkezes!!! Azt ne mondd, hogy nem haláli. - De, tényleg haláli. - Ha én csinálnék ilyet, megdöglenék a szégyentől. - Most már értem, miért fekszik kihúzható, rozsdamentes tepsin az egész őrs! - Haha, jó vicc! - Ha-ha-ha, tényleg jó vicc. - Mélyet sóhajtottam. - Nem azért jöttem, hogy Kibaszott Karvalyt és a Balkezes Balfaszok társaságát nézegessem, hanem hogy jó pénzért információt kapjak tőled. - Az más. - Kikapcsolta a játékot és behívott egy nyilvántartási programot. - És kiről szeretnél információkat? - Egy bizonyos Mr. Chesterről és a fiáról. A Palace Kaszinó tulajdonosai és a MultiMek alkalmazottai. - Csak nem vesztetted el az összes pénzedet a ruletten? De, így kellett történnie, látom is magam előtt: „Ezért kinyírom az egész kaszintót!”. Hahaha!

129 Apám, ez kibaszott nagy seggfej. Ha nem fogja be a pofáját, menten átszabom neki kisebbre! - Igen, persze, de keresd már azt a kurva Chestert, ha megkérhetlek! Kétszáz dollár üti a markod, ha valami használhatót találsz. - Várjunk csak! - Felpattant a székből, és az ablakhoz szaladt. - Nem te jöttél azzal a Toyota SuperAgent sportkocsival? - De. - Ezerötszáz. Ezerötszáz euró, méghozzá előre. Azt hittem, nem hiszek a fülemnek. - SZÁLLJ LE A HÁTAMRĂL! MÉG ITT ELTÖRÖD A GERINCEMET! - Kussolj, te kis faszszopó, mert kinyírlak! A havi fizetésed alig több kétezer dollárnál, és ezért képes lennél elkérni ezerötöt? Megérdemled, hogy itt helyben agyonüsselek! - DEHÁT AZ AUTÓD... - Ne felejtsek el ide beereszteni egy rakétát, ha beszálltam. - ÁÁÁ! KÉTSZÁZ, KÉTSZÁZ, KÉÉÉÉÉTSZÁÁÁÁÁZ! - Ez már mindjárt más. Lássuk akkor, mi az ábra. Öt perc alatt feltápászkodott négykézlábra, és a számítógéphez kúszott. A múltkor láttam egy tetvet, asszem, az gyorsabb volt nála. Nem gond, ráérek. A lényeg, hogy meglegyen az infó. Elkezdett dolgozni, s közben egy szót sem szólt. Talán megharagudott? - Tessék. James G. Chester. A Chester Kaszinók és Játéktermek Rt. vezetője. Senkiből felkapaszkodott milliárdos, van egy saját virtuális valóságokkal foglalkozó cége is, a WinChester, ami a játéktermeket látja el játékokkal. Nincs priusza. Tagja a város száz leggazdagabb embereinek, a fia meg a AIDS Ellenes Kutatásokat Végző Laboratóriumnak. - AIDS-ellenes kutatások? - Igen, nem hallottad elég tisztán? Majdnem lefejelte a monitort. - Magamban beszéltem. Folytasd! - Köhm. Jól van. Az üzlet válságba került mintegy öt éve, ekkor vásárolta fel őket a MultiMek. Azóta minden jól megy újra, élnek, mint hal a vízben. Azazhogy csak a fia él, Mark Chester. Az apja eltűnt a múlt évben, a rendőrség halottnak nyilvánította. - Ez elég érdekes. Hogyan tűnt el? - Egyszerűen eltűnt múlt év augusztus 11-én, már majdnem egy éve. Nem ment haza a munkahelyéről. A féltve őrzött cégtitkokat azóta a fia kezeli, de ugyanolyan jól, mint az apja csinálta, az üzletpolitikában semmi változás. - Ennyi? - Kis hozzáfűzés egy dekástól: „Rázós terep.” A hozzácsatolt fájl szerint ebben az évben nyolc dekás agya égett ki a rendszerükben. - A virtuális valóságokért törnek be oda? - Gondolom. - Oké. Kezdetnek ennyi is elég. Most megyek, és keresek valaki olyat, aki vállalkozik arra, hogy ő legyen a kilencedik. Tessék, neked pedig itt a kétszáz dollárod. Adhatok két tanácsot? Ne lépj ki az utcára egy darabig, és ne próbálj feljelentést írni ellenem könnyű testi sértésért! - Könnyű testi sértés? Olyan, mintha egy kibaszott úthenger ment volna keresztül a hátamon! Ezt nevezed te könnyű testi sértésnek? - Mondtam, hogy kérek véleményt? Akkor hallgass. Inkább arra válaszolj, hogy nem tudsz-e valaki olyat, akit az előbb említettem? Tűnődő arckifejezést mutatott. Na nézzenek oda, gondolkodni próbál! - De! Lakik itt két utcányira egy cibáló. Hogy is hívják? Valami Neon. Neonmalter. Nem. Neonkavics, Neon, Neon, Neoncement! Ez az. Mégsem. Neonparaszt, Neongyökér vagy mittom én! - megmagyarázta, hogy merre keressem. Adtam neki még ötven dollárt. - Tudod, a jó havernak mindent. Jó haver, mi? Az előbb még mintha másképp állt volna a helyzet. - Viszlát, James és mégegyszer kösz. Most nem kérek játékot! Talán majd legközelebb. Csákánykábel! - Huhh, ezt is megúsztam. Lehúztam az autómhoz és beszálltam. Hmm, miről is felejtkeztem el már megint?

130 Ja persze, a rakéta.

21. Meggyőződésem szerint Greg Stern és Mark Chester szálai egy ponton találoznak. A segglyuknál. Mibe, hogy Chester buzi, és a pénz az ő zsebéből esett ki! Ezer az egyhez, olyan meleg, hogy felolvasztaná az egész Antarktiszt. A Földön évtizedekig sült fókát zabálnánk, meg víz árasztaná el a kontinensek széleit. Na meg emellett az is lehet, hogy AIDS-es! Nem biztos, lehet, hogy csak humánus a csávó, de azért én az előbbinek is adok egy sanszot. A másik trükkös faszi az apja. Ha halott, akkor én felszántom a császár udvarát! A halott nem küldözget szifonos gyilkosokat az emberre, ezt azt hiszem, egyszer már letisztáztuk. Az élő annál inkább. Miért? Hát azért, mert az esetleg kiderítené, hogy a fiacskája úgy süt, mint egy csésze forró Nescafé Capuccino. Ez már elég indok az ilyen férgeknek, az biztos. Nekem is elég lenne. A hálózatos haláloknak szinte biztos, hogy semmi közük a család gyöngyszemeihez, de azért nem árt ezt a szálat sem lenyomozni. Nem lepődnék meg, ha például az összes halott dekás a seggest részesítette előnyben, mikor a medence vizébe vetette magát, vagy ilyesmi. Az is lehet, hogy kiderítették, mi a helyzet, aztán zsaroltak, mint állat. Minden megesehet ebben a szemét világban. Én kiderítem, hogy mi a helyzet. Fred Conly lennék, vagy ki a fasz.

22. Nem tudtam ugyan, hogy mitől lángol a toronyház, de azért beléptem. Hívtam a liftet, aztán felmentem a csávó lakásáig. Becsengettem. Az ajtó mögötti síri csend hirtelen káosszá változott. - Pakoljatok el mindent, de gyorsan! Siess már! - Hova tegyem? - Lógasd ki az ablakon, vagy bánom is én! Hatalmas kakiban leszünk, ha itt találják! - Az ágy alá! - A tévé mögé! - A szekrény tetejére! - Köhömm. KINYITNÁ MÁR VALAKI AZT A KURVA AJTÓT, VAGY ITT ÁLLJAK AZ IDŐK VÉGEZETÉIG? Egy nő nyitott nekem ajtót. - Tessék. - Jó napot, hölgyem. Egy bizonyos Neongyökeret keresek. Itt lakik? - Neongyökér? Nem, itt nem lakik semmiféle Neongyökér. - Ön újságíró? Meglepődve bámult fel rám. - Igen, tudósító vagyok egy helyi lapnál, de mégis honnan jött rá? - Nem volt nehéz, ha a nyakában lóg az a szar. - mutattam a fényképezőgépre - Bár úgy gondoltam, hogy már csak Botswanában használnak ilyen szart. Állítólag a kamera jobban használható. Ajánlom, hogy próbálja ki magácska is. - Hát nem tudom, nekem már sok szolgálatot tett a kicsike. Egyszer például egy gonosz biztonságiőr szemébe villantottam vele, így menekültünk meg a barátaimmal. - Nekem általában a torkolattűz is megteszi. De visszatérve az eredeti témára: ha ön újságíró, akkor bizonyára el bírja nekem magyarázni, hogy miért nem lakik itt NeonGéza, mikor ezt a címet adta meg az egyik ismerőse? - Mifele ismerős? - James Field. A csaj megfordult. - Greg, téged keresnek! - Akkor mégiscsak itt lakik Neonsalak! - Beton! - rivallt rám egy alak, akinek az egyik karja implant volt.

131 - Neonbeton, ha szabadna megkérnem. Tudja, a hálózatbeli ikonom egy nagy épület, szálloda, hogy pontos legyek, sok-sok ablakkal, amiket fel és le tudok húzogatni, világító neonfelírattal, omladozó vakollattal, meg épületszárnyakkal. Ezek nagyon fontosak. Mondtam már, hogy sokat adok a külsőségekre? Igen, de nem csak a hálózai ikonom igényes és jól kidolgozott, hanem a számlálóim is. Tudja, ha az ember belép a hálózatba, az agyának kell egy kis idő, hogy átálljon a... - Máris ilyen jó barátok lettünk, vagy feljogosítottalak a szófosásra? - Hogy merészel velem így beszélni? - rivallt rám, s a kiberkarjával hadonászni kezdett felém. Nevetni kezdtem rajta. És akkor előkattintotta a pengét. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy adjak egy kicsit az alapérzésnek. Holnap mehet újat csináltatni. Persze kart, nem gyilokot. - Elnézést, itt rendeltek pizzát? - Igen, én rendeltem. Ha így haladok, én leszek a pizzák királya. Hehe. - vihogott a belépő pizzásfiú láttára. Még két másodpercig, mert aztán letörtem a mosolyt az arcáról. Egészen pontosan megküldtem egy sajtos-mozzarellással. - A vacsorája, fenség. Zabálj, aztán végre beszéljünk arról, amiért idejöttem. - Chri, édesem, behoznál egy kéztörlőt? Az vakolatom egy kicsit pizzás lett. - Elnézést, a pizza három dollár lesz. - Fizess, Neon, fizess. Vagy az uralkodónak nem kell? Kifizette a pénzt, a pizzásfiú lelépett. Ezután megtörölte az arcát, meg nyalakodott egyet a barátnőjével. - Beszélhetnénk végre? - Most már igen. - El kellene nézni egy helyre a hálózatban. Lehet, hogy szenyó lesz, ezért csak akkor vállald, ha elég menőnek érzed magad. - A legmenőbb vagyok a világon. Néhány éve még nem az voltam, de most már igazi, tökös gyerekké váltam. Kemény legény, érti? Ez lennék én. - Hát lehet, hogy az én szemem csal, de én csak egy kalap szart látok. Azért remélem, van dekked, meg kábeled. Bólintott, aztán elővarázsolt egyet az ablak alatti virágágyásból. - A lehető legjobb, tegnap béreltem, és már egy bankot is kiraboltam vele. - Gondolom, spermabank volt. - Hú, de poénos! Olyan, mintha magamat hallanám. Mennyit fizet? - Ötven dollárt. - Áll az alku. - Kezet ráztunk. - Akkor kezdem is. - Elővett egy szemüveget a zsebéből és feltette. - Arra miért van szükség, ha a hálózatban leszel? - Csak üveg van benne, úgyhogy nem rossz a szemem, ilyesmire még csak gondolni sem kell. De mondtam már, hogy adok a külsőre. Rájöttem, hogy a szemüveg igazi karaktert kölcsönöz borostás arcomnak... - Valami hihetőbbet. - Jó, jó. A mozi.doc-ban egy szemüveges dekás szerepel, és én mindenképpen szeretnék a Nekem nem volt gyerekszobámban szerepelni. Na, ezért veszem fel minden alkalommal ezt a fránya szemüveget, ha a hálózatba lépek! - Dehát a mozi.doc-os dekás azt mondja, hogy „baszhatod”, a te szádból pedig csak olyanok hangoztak el eddig, hogy kaki, meg fránya. Így akarsz te szerepelni az évszázad filmjében? - Tudok én ám olyat is, hogy a rézfánfütyölő rézangyalát, meg hogy azt a gumicsizmában ugráló fényezett bolháját neki! - Ennyi? - Hát jó, megpróbálom. Ba... basz... basz... BASZHATOD! - Hé! Tied a szerep! Hurrá! De most aztán nyomás abba a kurva hálózatba! Az én kedvemért felszerelt egy monitort is, hogy láthassak mindent, amit ő. Elindult egy visszaszámláló program. Valami fikaszerű anyag csöpögött egy retkes plafonról. Egy csöpp, két csöpp, csabai kecsöp. Furcsa, eddig azt hittem, hogy egyedül nekem vannak ilyen agyi problémáim, szóval, hogy

132 csak nekem kell ilyen visszaszámláló. Most meg itt terem ez az ifjú titán, a pizzák királya, és ő is belő egyet magának. Csak azt nem értem, hogy miért nem kezdett még másik szakmába, ha taccsra ment a drága kicsi agyacskája? Még ez nevezi magát menőnek. Majd szétdurran a menőségtől. Volt már rá példa, hogy jól megszívta az, akinek szüksége volt egy ilyen időzítőre. Már csak hogy magammal példálózzak. De én legalább fel tudtam mérni a dolog veszélyességét, és idejében abbahagytam. Ez meg... - És most merre? - WinChester Rt. Egy pillant múlva már ott is voltunk a rácskoordinátákon. A WinChester Rt. épülete egy hatalmas toronyház volt, de olyan igényesen kidolgozva, hogy az a köcsög Neonbeton elkezdett bőgni. - Én sohasem leszek ilyen igényes! Bruháá! - Kussolj már, te faszkalap, és folytasd a munkát! Az idő pénz. - Szipp, szipp. Bocsika, egy kissé elérzékenyültem. - Befele. Odamentünk az őrhöz, aki úgy nézett ki, mint egy őr, de mint megtudtam egy kétperces kioktatásból, valójában egy JÉG volt az. Nem mintha én nem tudtam volna ezt, de most már hagytam, hadd pofázzon. Egy dolgot azért elhatároztam. A munka végeztével jól megagyalom a csávót. Greg elindított egy Jégcsákány v. 21451890647938246-ot, amitől nemcsak hogy a kedve jobb lett, de még a JÉG is megszűnt létezni. Csodás egy ember. Gyorsan behúztunk és elkezdtünk széjjelnézni. Betonagy kínos pontossággal ráérzett, hogy hol a számomra legforróbb anyag. Egy konferenciateremben, ahol éppen tárgyaltak egymással a virtuális urak. Mi pont a fejük fölött voltunk, és a szellőzőnyíláson keresztül figyeltünk. A nyílást Greg teremtette egy Szellőzőnyílásteremtő v. 583621766554-gyel, a legapróbb hiba nélkül. - Nagyíts már rá a főfaszra, ha megkérhetnélek. Tudni szeretném, hogy ki az. - A rendőrségi nyílvántartóban már láttam James G. Chester fényképét. Hát a főnök az ő szakasztott mása volt. Mondom én, hogy nem halott! - Megvagy, te szemét! Most megcsíptelek. Nézd meg, hogy honnan csatlakozik be. Szeretnék vele személyesen elbeszélgetni. Már szállt is a Keresem-Kutatom, khmm... legújabb verziója. Kb. öt másodperc múlva jött meg a válasz. A tárgyaláson ezalatt semmi érdekes nem történt, azt kivéve, hogy az egyik öltönyös megtörölte az orrát. - Nincsen becsatlakozva. - Hogy érted azt, hogy nincsen becsatlakozva? Ha ott ül és beszél - elhallgattam egy pillantra. Beszélt. Szép tisztán, érthetően, logikus mondatfűzéssel -, akkor valahol be kell hogy legyen csatlakozva a fizikai teste is! - Erre csak egy magyarázat lehet! - Megdörrent az ég, villám cikázott valahol, de sajnos nem láthattam, mert az a seggfej Beton még mindig lefelé nézett. - Ez egy személyiséglenyomat, egy Mesterséges Intelligencia! - Ez azt jelenti, hogy a hálózatban él? - Ja. Más szóval BASZHATOD! - Na ugye milyen jó káromkodni? - Az. Frankó. Uhh. Katány! - Akkor ezt kapd ki: Bassza isten! Nekem most dolgom van. - Felugrottam a monitor elől, aztán elhúztam a francba. Futás közben ránéztem az órámra. Még csak fél öt. Van elég időm elmenni egy igazán menő Chester-féle játékterembe. - Hé, hé! És mi van az ötven dollárommal? - Ordított utánam, miután letelt az öt másodperc, és ki tudott csatlakozni. - Leszívhatsz, menő csávó! Igaz, ezt már csak úgy fél füllel hallhatta. A másik beszakad valamikor fél öt tájékán. - Hát kellett ez neked, baszd meg? - CLICK. - Ne lőj, ne lőj, haver, mindent megkap... - ÁLLJ! A kurva életbe, nem volt jó! Gyertek ide, gyerekek. Figyelj, George, nagyon figyelj. Tudom,

133 hogy te csak egy kibasztott, huszadrangú statiszta vagy, de azért annyit elvárok, hogy a szöveget rendesen betanuld. Hányszor elmondtam már, hogy nincs szóismétlés! Még ha jól hangzana az, amit mondasz, de nem! Nincs több szóismétlés, érted? Különben ki leszel rúgva! - Oké, te vagy a főnök. - Naná. Én vagyok a főnök, és nem más. Menjél, kávézzál egyet, tíz perc múlva újravesszük. Neked pedig, Fred, azt javaslom, vigyél bele kicsit több életet. - Mi a faszról beszélsz? - Életről. Hangsúlyozd azt, amit mondasz, ne daráld! - De már kurvára unom az egészet! Leforgattunk három kibaszott filmet, jó, kerestünk milliókat, de ez már akkor is emberkínzás. Még ha megdöglünk, akkor sem készülünk el az ősz végéig. Lehetetlen, baszd meg, szerintem lehetetlen. - Simán megcsináljuk, ha úgy akarjuk. - A faszt! Nem érted, hogy már kurvára unom? Már vízhólyagok nőttek a mutatóujjamon, annyit húztam meg azt az átkozott ravaszt. Arról nem is beszélve, hogy a fogatókönyv iszonyú szar. Vadnyugat? Farkasember? Mégis mi a faszt akarsz, akciófilmet vagy vígjátékot? - Néha én magam sem tudom. - Egy ekkora faszkalap hogy lehet rendező? - Ne ugass. - Vau, vau! Vau, vau! - Jól van, idegelj csak. Annál jobban csinálom, minél idegesebb vagyok. Ez bizonyított tény. Majd csak figyelj rá, jobb lesz, mint az összes eddigi. - Hát én ahhoz nem bíznék. - ÁÁÁ!!! HÚZÁS DOLGOZNI! GEORGE, ELDOBNI AZT A KIBASZOTT KÁVÉT, FELVÉTELHEZ KÉSZÜLJ! BETENNI A SEPULTURÁT, FÉNYEKET, MÉG TÖBB HANGERŐT, FÉNYEKET! ÚGY. MOST MÁR ERRE A HANGSZÓRÓRA semmi szükség. Tehát csapó sok. - 361, Főnök. - Kérdezett valaki? - Nem. - Hát akkor ne pofázz!!! Felvétel! CHAOS MOVIE PICTURES presents a FEKETE KRISTÓF FILM FRED CONLY, magyar hangja Dörner György és JAMES G. CHESTER, Reviczky Gábor főszereplésével a

NEKEM NEM VOLT GYEREKSZOBÁM c. színes, szinkronizált amerikai-magyar film második epizódját.

STAGE 1 - LEVEL 1 - Hát kellett ez neked, baszd meg? - kérdeztem annyira artikuláltan, amennyire csak bírtam. Közben persze kibiztosítottam a Blackhandet. - Ne lőj, haver, mindent megkaphatsz, amit csak akarsz, de ne bánts! - Ide a raktár kulcsaival! - Aaa... a kulcsokkal? - ÁLLJ!!! Mi az, hogy a kulcsokkal? A kulcsok ott vannak a kibaszatt zsebedben, te faszkalap! Ki vagy rúgva, húzás! Jack, gyere, te játszod el George szerepét!

134 - Te - kezdtem -, ne gecizz már szegény George-dzsal, majd csak belejön egysz... - Ne pofázz! - Nekem nem volt gyerekszobám, csapó 362! Tessék! Dühtől fűtve előkaptam a stukkert és Jack fejéhez szorítottam. - Hát kellett ez neked, bazdmeg? - Ne lő... A fél tárat az agyába ürítettem. Habozás nélkül. - Tovább, kiváló volt! Hajrá! Lehajoltam a fejetlen testhez és átkutattam. A faszkalap zsebében ott lapultak a kibaszott kulcsok, mint ahogy azt sejteni lehetett. A portások ilyen szempontból elég megbízható emberek, nem csalódtam még bennük soha. Vegyük például a kokeró szomorú esetét. A hullát bedobtam a kocsim csomagtartójába, aztán a távirányítóval beindítottam a HULLAdékfeldolgozó™ programot. Öhöm, Toyota SuperAgent. Vezetni (is) élvezet. - Köszönjük, hogy a Toyota cég HULLAdékfeldolgozóját™ választotta. Bizonyára elégedett lesz vele. Helyezze magát kényelembe... - Talán majd máskor, bébi. - megindultam a hátsóajtó felé. - Lábak feldolgozása... kész... kezek feldolgozása... kész... fej feldolgozása... fej feldolgozása... fej feldolgozása... fej Megtorpantam az ajtó előtt. - Micsoda? - feldolgozása... fej feldolgozása... - Ugord át, csináld a törzsével. - fej feldolgozása... - Baszd meg, baszd meg, baszd meg, baszd meg! Az isten a faszát, hogy verné bele! - Lendületet vettem, aztán berúgtam a vaskos ajtót. Pörögve beszállt a helyiségbe és feldöntötte a legközelebb eső asztalt. Majd szétvetett az ideg. A fasz fog ilyenkor egy rohadt kulcscsomóval bajlódni. - Szóval nem akarod átugrani a folyamatot? Odamegyek és szétverlek, szétszedlek kicsi apró darabokra, az sem érdekel, hogy soha többet nem lesz ilyen kocsim, de én szétszedlek! - Elindultam az autó felé. - Oó! Önvédelemi rendszer© beindítva. Ha jobban meggondolom, nem is olyan fontos az a kibaszott fej. Nemde? - Szerencséd! - Újra elindultam a helyiség felé. Úgy láttam, hogy nem volt riasztó bekapcsolva, nem volt hát baj, hogy berúgtam az ajtót. - Fej feldolg... Csak vicceltem! Belerúgtam a kocsiba, de csak a lábam rándult meg. Na meg persze megbaszott vagy kétszáz volt. Semmiség. Jobb, ha nem idegeskedek, végülis nincs rá okom. Nem is tudom, hogy miért vagyok ilyen pipa? Eszembe jutottak a nagy keleti bölcs, Faszomtudja Kí szavai: Nyugalom, nyugalom. Valahogy nem nyugodtam meg. Sőt. Éreztem, ahogy a drótozott reflexem adrenalint serkent, olaj folyik keresztül az idegpályámon, meg hogy megugrik a tesztoszteronszintem és újra kinő a szakállam. Szóval elég szarul voltam. Gondolom attól, hogy hirtelen elég sokat nyomtam a szervezetembe. Mármint kibervert. Lehet, hogy most nem tesz éppen jót és szarul vagyok, de gondolom, később sokkal jobb lesz nekem is... Meg másoknak nem. Besétáltam. Odabent hatalmas rendetlenség. Pont akkora, amekkorát egy hirtelen jött ajtó tud okozni. A lényeg, hogy a kapcsolótábla nem ment szarrá. Mellé léptem és kinyitottam. Rengeteg gomb meg dugasz. - Melyiket szeressem? Lekapcsoltam a bal oldalon fönt lévő két kallantyút, aztán még egy harmadikat is középtájt. Az LCD kijelzőről megtudtam, hogy jól választottam. Visszamentem a kocsimhoz, mostanra már síri csöndben állt a félhomályos sikátorban. Tenyerem lapját a zárhoz illesztettem, az ajtó kinyílt. Kivettem a virtuális szemüveget. Aztán a portásfülkéhez léptem és ellenőriztem, hogy van-e a közelben valaki. Mondjuk nem azért ezt a telepet választottam, hogy legyen bárki is.

135 Nagyon jó. Becsuktam magam mögött az ajtót, beültem a székbe, aztán feltettem a szemüveget. Megvolt vagy két kiló, úgy húzta előre a fejemet, mintha lenyomtam volna legalább egy üveg vodkát. Sajnos ehhez a kibaszott videójátékhoz kötelező volt a használata, mivel az csak ezzel volt hajlandó kommunikálni. Azt meg tudtam csinálni, hogy ne kelljen a játszásért fizetnem egy kisebb vagyont, ezért baszott rá a portás, de ezt nem kerülhettem meg. Fogtam és kipöcköltem az államat a stukkerommal. A tárat előtte már kiszedtem, te kis csacsi. A zsebemből előkotortam a kábelt is, ennek az egyik felét a fejembe, a másikat a pult egyik csatlakozójába dugtam. A terminálon bepötyögtem, hogy hová szeretnék csatlakozni a zöld számoknak fenntartott ingyenes vonalon keresztül, azután hátradőltem a széken. Puha, görgős szék volt, mint Zolié a könyvtárban. A szemüveg villant egyet, jól kibaszva emígyen a szememmel. Kösz szépen. Pörgő W csattant neki a szemüvegnek (persze nem igazából, de a hatás arra hasonlított. Azért csak hasonlított, mert ha tényleg az lett volna, akkor már régen a fülke másik felén vagyok, ráadásul a fejem is leszakad), aztán jött még mellé egy C is. WC. Lassan széthúzódott és WinChester lett belőle. Bombázó vörös nő jött be jobbról, barackvirágszínű kosztümöt viselt, meg pillangót mintázó hajbavalót. - Üdvözlöm, Gertrúd vagyok, a szuperintelligens számítógép. Szeretném felvenni az adatait, azután elmagyarázom a játékszabályokat. Kérem, tartsa majd be őket, hogy a játék még élvezetesebb, az élet még szebb legyen! Ez már most teljesen le akart fárasztani. - Várjon egy pillantig, amíg megállapítom, hogy mi legyen az önhöz illő legmegfelelőbb társalgási stílus. Kisebb bizsergés érezhet majd az agyában, de ígérem, nem lesz vészes. - Ááá! Ez kibaszottul fájt! - Ne ugass, paraszt, te akartál játszani! Senki nem kért meg rá, vagy nem igaz? - Ez lenne a legmegfelelőbb modor? - Igen. - Akkor vedd be a bal herém. - Rendben van, de a csíráját fojtsd anyádba, seggfej. Gertrúd, a szuperintelligens számítógép. Nincs több kérdésem. - Hogy hívják? - Természetesen Matáv telefonkártyával. - Syntax error. Ready... - Mi van? - Azt mondtam, hogy syntax error, faszfej. Mondjál másik nevet, ez nem szerepel a névjegyzékemben. - Dehát te szuperintelligens vagy, vagy nem? - Gertrúd vagyok, a szuperintelligens számítógép. - Mennyi egy meg egy? - Kérem, adja meg a nevét. Hagyjuk. - Fred Conly. - Hová valósi? - Degecről jöttem, kérem alássan. - Az melyik országban van és annak melyik államában? - Nem minden ország van államokra osztva, te repedsarkú ribanc! Ahonnan én jöttem, Álomországból, ott például tartományok vannak. Én a Kígyóubi tartomány lakosa vagyok, Degecen élek a Fing utca 9. szám alatt. Ennyi elég? - Elég, köszönöm. ÁÁÁ! GERTRÚD, A SZUPERINTELLIGENS SZÁMÍTÓGÉP!!!! KIHALOK! - Ismertetném a szabályokat. Ön kapott egy azonosítót, ami a Fred 397-243. Kukac meg hasonló köcsögségek nincsenek. Az azonosítója magánál lesz, egy plasztikkártyán. Ha bárki megtudja a számát ismétlem, Fred 397-243... - Ezt véletlenszám-generáltad? - Nem, ez a soron következő szám volt, amit még nem használt föl senki. - És ki van előttem? - Azt nem mondhatom meg.

136 - De ki... - Folytatnám, baszd meg! - Jó, jó. Folytasd csak. Gertrúd. - Szóval. Ha bárki megtudja a maga számát, illetve ön tudja meg a más számát... - Úgy érted, hogy az azonosítót. - Igen, azt, de úgy nevezem, ahogy azt a kibaszott kedvem tartja, világos? Ha úgy nevezem, hogy kutya, vagy egér, akkor is arra gondolok! - Csak állatneveket tudsz? - Nem! Ló, fóka, kecske, macska! Ezek nem állatnevek, ha jól tudom, és mégis ismerem őket! Na, mit szólsz? - Hmm. Ló, fóka, kecske. Ja persze, a ló az a gép, amelyik olyan, mint az autó, de nem olyan menő. - Hogy jön ez ide? - Mindegy, folytasd a szbályokat. - Tehát van ez a kurva fecske, ha megtudja egy másikét, nem, nem érdekel, hogy egyszer tegezlek, másszor meg magázom, mert én Gertrúd vagyok, a szuperintelligens számítógép! Megtudod a lót, lehívod a terminálképernyőt, beírod, aztán kiejted a játékból a másikat. A cél nem csak az, hogy mások cápáját megtudja és jól kibasszon velük, hanem az is, hogy a pályákon élve megmaradjon. 46 féle pálya van, de még senki nem tudott megcsinálni 24-nél többet egyszerre. Minden pálya elején ki van írva, hogy még hányan vannak rajta magán kívül. - Hát én is magamon kívül vagyok. - Azonfelül minden pálya elején kap 150 zsetont. Ebből bármit vehet, amit akar, amit csak akar, de minden bizonyos számú egységbe kerül. A megvett tárgyak megmaradnak, ha kifizeti a teljes árukat, és beleteheti a hátizsákba, amit alapban kap, de ha csak a feléért kéri, egy idő múlva elhasználódnak. A stukker és a golyók esete. - Hogy érted azt, hogy a stukker és a golyók esete? - LŐSZ AZZAL KIBASZOTT PISZTOLLYAL, KIFOGYIK, AZT ELFOGYIK! MI EZEN A NEHÉZ, HA??? - Értem, értem. - Egy pillantra megakadt a kép, Gertrúd megmerevedett, de aztán folytatta tovább. - Néhány cselekvés is kreditbe kerül. Például betörni egy ajtót úgy, hogy biztosan betörjön, felugrani magas helyekre, stb. A zsetonok pályánként újratöltődnek, de nem mennek a maximum 150 fölé. Minden szinten van egy kulcs, amit úgy szerezhet meg, hogy megcsinálja a pálya küldetését. A küldetést természetesen szintén magának kell megtalálnia. Mint ahogy a pályáról kivezető ajtót is. Ez lehet térkapu, sima ajtó, alagút. - Gertrúdon remegés futott végig, teste hullámzani kezdett. Valami zúgni kezdett, először csak balról, aztán jobbról is. Sztereó térhatás. Legalább itt nincs elbaszva, mint a sarki moziban. - Ne feledje, vigyázzon a nyestre. - Nem fo... Kurva nagy villanás érte a szemeim, úgy éreztem, hogy menten kiégnek. Valós testem úgy reszketett, akár a bokor, amiben fiatal párok párok basznak, mint a nyulak. - Hogy az ördög kénküves fasza! - Na itt vagy, te kis nyomorék! - Chester! - Én hát. - Gertrúd helyét James G. Chester manószerű teste vette át. Olyan zöld ruhában volt, mint a mesebeli kobold, Jóska, vagy hogy a faszba hítták. - Gondoltam jövök és tisztázok veled egyet s mást. Sejtettem, hogy elődugod azt a redves pofádat, ha felfedezed, hogy a hálózatodban vagyok - mondtam. - Kis időbe telt, de hamar rájöttem, hogy csak egy hozzád hasonló paraszt tudja Gertrúdot, az szuperintelligens számítógépet lefagyasztani! - Jól esik, hogy halomra ölöd az embereket? Hogy mented a köcsög fiacskád becsületét? Hogy rám küldesz egy szifonos seggfejt? - Nem utolsó szórakozás, az biztos. A fiam becsületét tényleg meg kellett védenem, lásd be, ez családi érdek. A dekásokkal viszont más a helyzet. Tudod, mióta Mesterséges Intelligencia vagyok, szükségem van rá, hogy időközönként felfrissüljek. Új lelkekkel, hogy úgy mondjam. Veled is ezt teszem majd. - Hogyhogy csak majd?

137 - Előbb eljátszadozom veled egy kicsit. - Miért tűnik úgy, hogy pont úgy viselkedsz, mint holmi főgonosz egy huszadrangú mesében? - Szerepjátékos mesére gondolsz vagy rendes mesére? - Az lényegtelen. - Oké, akkor beismerem. Én vagyok itt a főgonosz. Nem tudom, hogy ez most megnyugtatott-e vagy sem, de legalább tisztáztuk, hogy ki az úr a háznál. Na, lassan mehetsz az első pályára, egyelőre nem baszogatlak, mert más dolgom is van. - Megkefélni néhány elektronikus szüzet? - Meg anyádat, elsősorban. Viszlát, Conly. - Megfordult és távolodni kezdett. A látóhatár szélénél megfordult és visszajött. - Ja, majd elfelejtettem két dolgot: 1. Ne reménykedj, hogy bármikor elkaphatsz. 2. Ha az életerőd 0-ra megy, nem egyszerűen kiesel, hanem úgy flatline-ra baszlak, hogy mukkanni sem bírsz majd. Egy senki kis szellem leszel, aki bennem rohangál a kiutat keresve, de mivel semmire sem jut, szép lassan megszűnik létezni. A testedet meg majd megtalálja a kibaszott FBI, vagy az államiak, aztán elhamvasztanak, persze csak azután, hogy hasznosították a kibervereidet meg a bránert. Érthető voltam? - A leghosszabb monológ, amit valaha hallottam. - Na, alászolgája. - Azzal eltűnt. Elgondolkoztam, hogy mire hasonlított ez az egész ökörködés, de mire eszembe jutottak a Twin Peaks meg a kabaré szavak, már rég a szivárványszín rácshálózatban szálltam, körülöttem helikopterek, sárkányok, ablakon kiugrott öngyilkosok. 1-es pálya, kiáltotta valaki, aztán megint villant egyet a kép. Asszem, ebben a fejezetben utoljára.

LEVEL 2 Legmegfelelőbb társalgási stílus betöltése folyamatban... - Itt ismét Gertrúd beszél. - Most nem láttam semmit, csak a fenenagy sötétséget. - Az első pálya csak bemelegítő lesz, még a küldetést is ismertetjük: kinyírni minden rosszfiút. Ha ártatlant ölsz, az plusz tíz pont per kopf, de csak ezen a pályán. - Az jó, vagy rossz? - Az jó. - Az jó. - Ne reménykedj, nagyon kevés az ártatlan a szinten. A pontot is csak azért kapod, mert hozzászoksz a fegyverhasználathoz. A cél egyébként egyértelműen az, hogy elsajátítsd a játék kezelését. 100 életerőpontod lesz, ez egyébként majd nőhet. A plusz pontokat felírjuk, minden 5 pontért kapsz 1 bónusz töltényt az éppen használt fegyverbe. - Frankó. - Az hát! - Mennyit sebez mondjuk egy .45-ös golyó? - 30 pontot. - 30 pontot? Dehát az kurva sok! Legyen inkább 10, az sokkal méltányosabb, nem? - Ez a szabály. - felelte gúnyosan a hang. - Más? - A játék során lehetőség van a fejlődésre. Vagy az életerő nő egy sikeres pálya után, vagy a gyorsaság. A felfogás nem, pedig arra úgy érzem, szükséged lenne. Nem szóltam semmit. - Megeshet, hogy olyanokkal találkozol, majd, akiket ismersz/ismertél a valós életből. Ezeket az emlkeidből szedjük ki és használjuk fel, ne lepődj hát meg, ha néhány szakadt ribanc feltűnően fog hasonlítani az anyádra. - Ez az adatlopás legpofátlanabb módja! - Ki nem szarja le? - Ez a beszéd. - Amit esetleg kihagytam volna, majd előkerül a játék során. Ha van kérdés, 10 egységért cserébe bármikor válaszolok rá. Tehát bármi kérdés, egyelőre ingyér’? - Egyelőre nincs. - vontam meg láthatatlan vállaimat.

138 - Na, akkor nincs is más hátra, mint előre! - ordította vidáman. Lila muskátlik ballagtak el az orrom előtt, de én már ezen sem lepődtem meg igazán.

LEVEL 3 Miután teljesen kigyönyörködtem magamat az utca túloldalán kézenfogva végigmenetelő muskátlikon, szegfűkön meg büdöskéken, elgondolkoztam azon, hogy ez Gertrúd műve volt-e - totális visszavágás - vagy csak amolyan Chester-féle anyabaszás. Nem tudtam dönteni, hát inkább körülnéztem, hogy mit lehet tenni. Egy végeláthatatlan utcán álltam, ami szinte egészen kihalt volt. Mindenhol házak, bódék, üzletházak, bérlakások, raktárak. Mintha egy nagyváros övezeteit egyetlen utcába sűrítették volna. Elég zavaró volt. Megindultam egy újságosstand felé, hátha dolgozik ott valaki. A járás eleinte elég nehézkes volt, mert valahogy másképp működött, mint a hálózatos módszer, de hamar meg lehetett szokni. Mire a bódéhoz értem, már futni is biztosan tudtam. Odaugrottam a felém eső oldalához, mint egy kommandós, megragadtam a peremét, aztán felrántottam magamat. Felálltam, majd levetettem magamat, és végighemperedtem a földön. - 5 életerőpont veszteség. - visította kitörő lelkesedéssel Gertrúd. Meghökkenve álltam fel és poroltam le magamat. - Dehát nem is fájt! - Lényegtelen, ha valahonnan leugrasz, elveszítesz néhány pontot. Vannak bizonyos kibaszottul fölösleges és hülye szabályok, amiket kénytelenek leszünk betartani. - Aha, betartani, mi? Nekem akartok betartani? Erre rábasztok ám, de kegyetlen mód, ha nem hagyjátok abba! Nem jött válasz, hát a bódé felé fordultam. - Elnézést, egy Chaos Ultrát kérek. - Hát az nincs. - felelte a vörös hajú, szemüveges férfi. - Úgy érti, hogy nincs Chaos Ultrája? - Nincs, de szolgálhatok Perg... - bebasztam egy gránátot, aztán a földre vetettem magamat. A bódé a levegőbe emelkedett, százfelé szakadt, aztán eltűnt a levegőben. Vér fröcskölt a földre, de az is elenyészett két másodperc múlva. - Hát ez drága mulatság volt, geci! 55 egységed bánja. - Mennyi? Szólhattál volna előre, akkor puskát használok! - Sajnálom, de ezt külön kérni kell 10 egységért. Belerúgtam a mellettem álló tűzcsapba. Leszakadt, s csodák-csodájára nem is sebesültem a visszaható F erő következtében. Csak annyit mondok, acélbetét. Sőt, a víz sem tűnt el, hanem vidáman fröcskölt a levegőbe. - Sajnálod??? Maradna 80 nyomorult egységem! Eltaláltam, hogy ennyivel már majdnem kitörölhetem a seggemet? - Majdnem. De azért nem kellene ennyire izgulni. Ha ugyanis a 10 egységet lepengeted, ezentúl megkérdezheted a „teremtés” előtt, hogy mekkora lenne az esetleges tranzakció mértéke, egységben persze. - Remek, akkor vedd el a tíz egységem. - -10 egység jelent meg a látóteremben (a jobb felső sarokban lévő kicsiny szoba, nem is értem, hogy merészelik teremnek hívni), utána rögtön az, hogy jelenleg 85 egység szabad. - Erről jut eszembe, hol marad a kiírás, hogy mennyien vannak még ezen a szinten? - Hé, seggfej, gondolod, hogy nem írjuk ki, ha még valaki van itt? De. Mivel nem írtuk ki, ebből egyenesen következik, hogy csak te mereszted itt a segged. Oké, akkor lássuk, merre tovább? Megvan. - Gertie! Mennyit kóstál egy mozgásszenzor? Ideges horkantás. - Hogy a faszba bírsz ilyen hülyeségeket kitalálni? Két éve nyomom az ipart, de még senki sem akart mozgásszenzort! Mittomén! Legyen mondjuk 50 egység. - Miért ne lehetne 40? - feleseltem. - 45. - Hogyisne! 41. - 44-nél nem adhatom alább. - Nekem még ez is soknak tűnt.

139 - 43. De ez az utolsó ajánlatom. - válaszoltam. - Oké. Tied a mozgásszenzor, nesze. - Piros Gameboy termett a kezemben, apró pókok mászkáltak a képernyőn terpeszkedő hálón. A legtöbb tőlem nem is olyan messze, kelet-délkeletre villogott. Elmosolyodtam. - Na és mennyi egy kurva jó 9mm-es autómata Smith&Wesson? Megkérte az árát a szemét.

LEVEL 4 - Elismerem - bólogatott az egyik kakastaréj -, kurva jó, csak hát... - Mi az, hogy csak hát? - ugrott fel a másik a sámliról. - Csak hát messziről bűzlik. Fülsértően fölkacagtam. - Naná, hogy messziről bűzlik. Mint a szar. Még engem is idevonzott! - Kurvaisten! Leugrottam a tetőgerenda tetejéről és tüzelni kezdtem. A derekamra kötött kábel az utolsó pillantban visszarántott, így nem sebesültem meg a zuhanástól. Sebesen kioldoztam a csomót, és bukfencezve a földre vetettem magamat. Egészen a hullákig hengeredtem, ott aztán hasra vetettem magamat. Sehol semmi mozgás. Furcsa, a GB folyamatosan jelez. Feltápászkodtam, aztán elvettem a fickók fegyvereit: két hatlövetű Coltot. A S&W-ben már csak 5 töltény maradt, szükségem volt hát rájuk. - Ez nem ér! - ordította Gertrúd - Ezért még megfizetsz! Fölkelni! Az egyik anarchista kokószippantó szemhéja felpattant. - Panx not dead! - hörögte a jól bevált The Exploited szöveget. Neki talán mégsem vált be annyira. Olyat rúgtam a fejébe, hogy ötfelé szakadt. - Ehhez mit szólsz, te ribanc? - kérdeztem, miközben bal lábamat a sámlira tettem, a kezeimet meg a csípőmre. Fejemet az ablakok felé fordítottam, amiken keresztül élénk napfény szűrődött be. Sálamat lengette a lágy tavaszi szellő. Vagy egy tucat láda darabokra tört és bandatagok keztek felém rohanni. Lefogadom, hogy mindegyiknek őstermelői igazolványa volt kenderre. Némelyik már-már repült, rugaszkodott volna el a földtől. Az egyik valóban el is szállt. Hátrafelé, amikor a mellébe pumpáltam kettőt. Golyó süvített el a fülem mellett, valaki felordított a hátam mögött, aztán feldobta a bakancsot. Kaszáltam egyet a maradék három töltényemmel - három halott, ahogy azt az ember el is várja -, de azt már nem vártam meg, hogy üresen kattanjon a stukker. Elhajítottam a francba és előkaptam a két Coltot. Most már felettébb jó lesz takarékoskodni, abból a 2-3 egységemből nem hiszem, hogy nagyon sok mindent tudnék csinálni egy harc kellős közepén. Hacsak nem azt, hogy kinyúlok. Fájdalom hasított a vállamba. Valaki megküldte egy kis fa testápolóval. - 14 életerőpontot vesztettél! Hahaha! - Hogy mitől volt az az érzésem, hogy Gertrúd gyűlöl engem, nem tudom. De biztosan így volt, a megérzéseim csak igen ritkán csalnak. Ne, azt a nőügyet tényleg ne feszegessük, igazad van, megbíztam benne, de most már tudom, hogy egy büdös kurva. Összpontosítsunk inkább a csatára. Oda se néztem, úgy vittem be a rúgást. Tisztán hallottam, ahogy reccsen valami. Sokminden lehetett az, de a zenéje legalább olyan jól szólt, mint Beethoven IX. szimfóniája. Fülbemászó dallamok. Rúgnom kellett még egyet, annyira szép volt. - Freude schöner Götter funken, Tochter aus Elisium... - kezdett rá újra a kellemes énekhang. Aztán eldőlt, mint a zsák. A két pisztolyt az előttem álló seggfejek arcába nyomtam. - Mondjátok szépen, hogy á! - ÁÁÁÁÁ!!!! - bang, bang, bang! Whomm! Smash! Snap! Snap! AARGHH! Whud! AIEEE! Thud! Thudd! IIAAA! Csak egy kis ízelítő a kibontakozó pogóból. - Hé, seggfej! - Hátrafordultam. Velem együtt még vagy öt harcoló. - Nem nektek ugatok, üssétek tovább! - Egy hatalmas, dagadt, szemüveges geci volt az. Egyenlőre azonban nem volt időm vele foglalkozni. Elkaptam kettő fejét, aztán egymásnak zúztam őket. Az egyik kaszáló lábaival még eldöntöttem egy

140 harmadikat is. Maradék öt golyómmal megöltem a többi körülöttem állót. Közben vesztettem 26 életpontot. Akkor az eddig pont 40. Van még 60, a gyengébbek kedvéért. - Mi van? - felkaptam egy szegecselt baseballütőt a földről. - Az van, hogy vége a bulinak. Előkapott egy hatalmas rakétavetőt, a vállaira tette, majd lepattintott egy szálkeresztet. Én közben mozdulni sem bírtam, pedig ez eltartott van 10 másodpercig. - Ez rohadékság! Nem tudok mozogni! - Most kéne valami menőt mondanom, de nem jut semmi az eszembe. - Mondd azt, hogy csíz! - Csíz! Teljes erőmből elrugaszkodtam, s csak remélni tudtam, hogy képes leszek elemelkedni a földtől. Igen! Képes voltam rá! Én vagyok a király! A rakéta így is levitte a fél fejem. Ilyen az én szerencsém. Egy láda mellett hevertem a földön, az egész látótér vörös volt, a jobb fölső sarokban egy kurva nagy egyes villogott vadul. Már csak 1 életerőpontom lenne? Ilyen gyorsan fogy? Bassza meg! - OLLÉ, OLLÉ! ELÉRTE A BŰVÖS 130K-S HATÁRT! MINDEN PONTJA A MAXIMUMON, MINDEN PONTJA A MAXIMUMON! MINDEN... - KUSS! - Azt hittem, örülsz... - Örülök is. - felálltam és a dagadt felé nézve elvigyorodtam. Új rakétát akart tölteni, de egy csipogó hang minduntalan azt mondogatta, hogy nincs rá elég pontja. Felnéztem a bal felső sarokba. Még egy játékos van a pályán. Ezt eddig észre sem vettem. - Lángszórót! - suttogtam. - 70 egység! A nagydarab lassan hátrálni kezdtett. - Na mi van, te dagadék geci? Velem akartál kibaszni? VELEM?! – „BE” állásba kattintottam a piros gombot. A fegyver hangosan pöffentett egyet. - Ez a tied! Megfordultam és otthagytam cigánnyá szenesedett állatot. Hát ez égő volt, baszd meg. - Nem is volt olyan szar ez a pálya, Gertrúd. - mondtam, miközben lehajtottam a heggesztősisakot, amely a vakító kék fény ellen védett. 20 egységet kóstált. - Azt azért remélem tudod, hogy nem nyírtad ki azt a dagadt állatot. - Hogyhogy? - Nem írtad be a terminálodba a malacát. Anélkül pedig végig 1 életerőpontja lesz. Te, mint játékos csak így tudod megölni. Egydül a gép képes megölni a másikat egy szar lángszóróval. - Ez azt jelenti, hogy mikor villogott az a kibaszott egyes, nem is voltam igazán életveszélyben? - Nem, de akkor is közel álltál hozzá, hogy kinyúlj. - Á! Sok hiányzott még ahhoz! Amint a közelembe ért volna, hogy elvegye a kártyámat, úgy tökön rúgom, hogy hazáig száll. - Hazáig, mi? Ha történetesen nem ez lenne életed leghosszabb novel... A végét azonban már nem hallottam, mert a térkapu elnyelt minden hangot. Kár, pedig éppen díjnyerteset böfögtem.

STAGE 2 - LEVEL 1 - Az a nagy harci helyzet, hogy... - kezdte volna a ringyó, csakhogy! Megnyomtam a pause gombot, azután felhajtottam a VR sisakot. A Blackhand már rég leesett a földre, a fejem az előttem lévő asztalon feküdt. Érdekes, észre sem vettem, hogy mikor történt az eset. Pedig az állammal széttörtem a portás kakaósbögréjét. Ömlött is belőle a vér, mint disznó. Baszná meg az Isten, hogy lehetek ilyen szerencsétlen! Sikeresen végigküzdöttem magamat az első pályán, nyakig voltam a szarban, de kimásztam belőle, erre se szó, se beszéd, szétszabdalom a húst az állkapcsomon. Frankó. Elbotorkáltam a kocsimig, kivettem belőle egy

141 guriga kötszert, meg két előre elkészített fasírtos szendvicset. A portásfülkében aztán elláttam a vérző pofámat - áldottam az eget, hogy nem rakott tükröt a kis putriba, különben szarrá röhögtem volna magamat az ábrázatomon -, meg beburkoltam a húspogikat. Rámfért, mert már piszkos éhes voltam. Észrevetted, hogy nem kurva éheset mondtam? Ugye, hogy egyre szebben beszélek? Jó, bevallom, utólag javítottam át. Persze csakis a kritikusok miatt. Visszatérés előtt még kilestem az útra, azután leoltottam a villanyt, meg bezártam az ajtót. Ezekről az előbb elfelejtkeztem. Nem rossz ez se! Vagy tizenöt éve nyomatom a műfajt, állandóan be vagyok fosva az életem miatt, aztán meg nyugodtan leülök játszogatni egy kicsit, miközben a portás hullája már újrahasznosítva csordogál a benzintartályban arra várva, hogy szolgálatkészen felpörgesse a verdát vagy kétszázig. Lakott területen belül persze, ahogy azt illik. Visszavettem a sisakot, majd szép lassan lefektettem a búrámat az asztalra. Tök olyan, mintha szunyókálni készülnék, mondjuk egy hót unalmas film közben, otthon. Azért remélem, annyira mégsem lesz unalmas a dolog. Gondolom, te is.

LEVEL 2 Lassan lépdeltem a sötét, ködös utcán. Fekete esőkabátom szárnya a hátam mögött csattogott. Fújta a szél. Telihold volt, ahogy az lenni szokott. Megeszem a kalapom, ha nem az lesz a feladat, hogy kinyírjak egy farkasembert, vagy egy vámpírt... - Na, Fred, ez aztán már igazán nagy geciség! Felriadtam a merengésemből - forró fürdő, meg kávé, emberhez méltó élet -, azt hittem, hogy valaki az utcán szólított meg. Persze csak a szuperintelligens számítógép volt az. Megigazítottam a kalapomat, aztán mentem tovább a gázlámpák sora alatt. - Micsoda? - Hát az, hogy egyből kitalálod a küldetést! Mi ez, ha nem geciség? - Tudás, kicsi, tudás. Persze neked halvány lila fingod sem lehet arról, hogy az mi, hiába is járatnám itt a pofám. - Tudás. Értem én. Akkor azt mondd meg, hogy ki a farkasember! Kinyitottam a duplaszárnyú ajtót - Fogadó a Teliholdhoz, hirdette a szélben lengő tábla; fantáziátlansága már-már a jóízlés határát súrolta, gondolkodás nélkül kiirtanám azt, aki oda írta - és beléptem a tágas helyiségbe. Kellemes sültszag lengte be a levegőt, a technika manapság mindenre képes. - A szakács. Sikoltás. - Kiszálltam, baszd meg! ÍGY NEM LEHET JÁTSZANI! ÍGY NEM LEHET, BASZD MEG!!! Felvontam a szemöldököm - az életbe nem gondoltam volna, hogy a szakács a farkasember -, aztán a pulthoz sétáltam. Csak néhányan voltak ott rajtam kívül, a többség az asztaloknál ült és zabált. - Fogadós! - odajött elém. - Te tetted fel azt a cégért: Fogadó a Teliholdhoz? - Én. Előkaptam egy bozótvágó machetát, aztán egy suhintással levágtam a fejét. Csak 10 egységbe került, de hihetetlenül nyugodt lettem. Valaki köhintett mellettem. - Mi a helyzet? - fordultam oldalra. - Éppen arra gondoltam, hogy rendelek egy sört, amikor kinyírtad az ipsét. - szólt egy hatalmas óriás, akinek két szék volt összerakva a segge alatt. - Elvárom, hogy hozz nekem egy kupával. - Hát úgy ismersz engem, faszfej? - Akkor jobban teszed, ha önként adod át az azonosítódat, fiú. Ha nem így teszel, úgy megalázlak - körbehordozta a tekintetét - még tizenöt ember előtt, hogy soha többet a játéktermek közelébe nem engednek. - És mégis mit képzelsz, ez a kibaszott machetát csak dísznek szorongatom? Fej nélkül már ez sem lehetett 2.10-nél magasabb. A baj csak az volt, hogy visszanőtt neki. Gondolom azért, mert játékos és nem gép-vezérelt. - Ejnye-benyje, kiskomám. Én ezt nem tettem volna. Most már az esélyed sincsen meg a túlélesre. Villámcsapásszerűen rohant meg a düh. Fékezhetetlen, mindent elsöprő düh. Régen éreztem már

142 magamat ennyire dühösnek, lehetett talán két hete is. Egy mocskos ribanc akkor azt állította, hogy ekkora fejtevésért már régen meg kellett volna kapnom az Oscart, s akkor az nagyon rosszul esett. Nem én voltam az egyetlen, aki megsértődött azon az éjjelen, életben azonban csak én maradtam. A lányt úgy intéztem el, hogy még csak sikoltani sem tudott. Ugyanis éppen mással volt elfoglalva a szája. Kellemest a hasznossal, ahogy mondani szokás.

LEVEL 3 Hát tényleg meg volt az az előnye a dolognak, hogy nem untakoztam. Bevetődtem a pult mögé, de így is kaptam a hátamra egy ütést. Nekizuhantam az üvegespolcnak, hullottak a sörös- és borospalackok. Máskor talán nem bántam volna, de most igen soknak tűnt az a -3 ép minden egyes fejemre hullott üveg után. -25-nél aztán már megálljt parancsoltam az egész kibaszott szenvedésnek és előrántottam egy lefűrészeltcsövűt. - 27 egység. - A takarékosság kedvéért csak egyszerhasználatosat vettem, féláron. Remélem, nem bánom meg. Meghúztam a két ravaszt. Nem bántam meg. Óriás mellkasa felrobbant, a lendület hátravetette, minek következtében összetört egy asztalt. Igaz, hogy éppen ültek nála, de ez őt nem nagyon izgatta. Miközben tápászkodott, ijedten néztem körül, azon tanakodva, hogy mit is csinálhatnék. Nézzük, hogy is állunk. 123 pont, 77 ÉP (kibaszott visszarúgás!) a maximális 110-ből. Jé, nőtt az ÉP-m, csak tudnám, hogy mikor? Ja, persze, bizonyára akkor, mikor a pályára értem. Akkor sem vettem észre. A fickó kezében is duplacsővű jelent meg. Mindkettőben egy-egy. - Te, Conly - suttogott Gertie a fülembe. - Csak szeretném, ha tudnád, hogy ezegyszer teljesen melletted állok. A fickó szuperintelligens számítógépe Izmáel, az én legfőbb ellenségem. Szopasd meg valahogy!!! - A végén már sikoltott, mert Óriás mindkét fegyvert rám irányította. Még jó, hogy rám, ki másra?! - Véged, te kis rohadék. - Ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha csak mellékesen jegyezte volna meg. Ha jól emlékszem a dagadt is valami ilyesmit mondott. Úgy látszik, jobb, ha én is átveszem ezt a dumát, mert igen menő errefelé. Térdre borultam előtte. - Bocsáss meg, ó hatalmas Óriás! Soha többet nem ugatok, megígérem! Kiscserkész becsületszavamra. Nézd! - A jobb kezemben söröskupa jelent meg. - Akár az összes egységemet elbaszom a sörödre, csak ne bánts! Lassan, ráérősen elkezdett röhögni. Ha ha. Ha ha ha. Ha ha ha ha és így tovább. - Oké, pajti. Látom, jól tudsz segget nyalni. Felfogadlak a golyófogómmá. - Ráirányzott két másik pasasra, aztán meghúzta az összes keze ügyébe eső elsütőbillentyűt. A két fickó újrafestette a falakat, aztán húztak kifelé, mint a vadlibák. Eltette a két puskát a kabátjába. - Ide azzal a sörrel. Igyekeztem a széles vigyoromat elrejteni. Nehéz volt, mert Gertrúd úgy nyerített az agyamban, mint egy ménes. Igaza van, ez egyszer tényleg jól összejátszottunk. - Igyál csak, geci - morogtam az orrom alá. A fickó felkapta a fejét. - Mondtál valamit, szolgám? - Meg sem várta, hogy válaszoljak, már nyomta is be a hűsítő nedűt. - Éppen csak annyit, hogy igyál, te nyomorult geci. Mire újra előránthatta volna a puskákat, akkorára összement, mint egy törpe. Meglepetten nézett körbe. Az összes vendég méla kussban, áhítattal figyelte az eseményeket. - Dehát... dehát... dehát... - Nyögd már ki, köcsög. - Dehát varázstárgyak nincsenek ebben a játékban! - Vagy csak még nem hallottál róluk! - Cselekednem kellett, nehogy Izmáel gyorsabb legyen nálam. Odavetődtem a kis gnómhoz - a gnómosító ital legalábbis arra enged következtetni, hogy gnóm lett a nyamvadék -, aztán izomból rántottam egyet a gúnyáján. A ruha a varrások mentén szétszakadt, egy szál gatyában állt előttem. Az azonosítókártyája fülsértően csörömpölve pörgött a padlón. Felkaptam.

143 - Neeee! - Készítsd a következő ötvenest, fiú, csinálhatsz újabb azonosítót. - A terminál csippant egyet, mikor leütöttem a „bevitel” gombot. - Ipiapacs, MISKA 251-691! - Ezért még megfi... - Na persze, te szarjankó. Na persze. Egy vékonyka lány jött oda hozzám. Apró teste fölött megvillant a kis jel, hogy ő is játékos. - Hát ez hatalmas volt, haver! Kérhetnék tőled egy randit? - Egyvalamit kérhetsz itt, bogárkám. - Az arcába ökleltem. - Segítséget! Adtam neki még kettőt, s miközben egyik sarokból a másikba tántorodott, kirántottam a melltartójában elrejtett kártyát. Az igazság az, hogy más sem volt abban a melltartóban. - Isten veled, CHRISTA 116-947! - Gertrúd jelezte, hogy a kreditem már majdnem teljesen feltöltődött. 10/kopf, így mondta. Úgy tűnik, ez a szava járása. Ketten felém ugrottak, de mire elértek, már magamra varázsoltam egy szöges bőrpáncélt. Persze JÓ NAGY szögekkel. Az egyiket erőből visszarúgtam, de a másik csak nem akart messzebb menni. Odaszögezte a kezét a páncél. Előhúztam a már megvásárolt machetát, aztán átszabtam az arcát. Azt se tudta először, hogy mit csináljon, aztán előkapott egy baltát és felém sújtott. Elhajoltam, levágtam a kezét. Már őt is várta egy kiadós seggberúgás. További három koma keztett felém jönni. Valószínűleg nem játékosok voltak, mivel csak székeket meg üvegnyakakat használtak fegyverként. A kezeikben Slan csillagok jelentek meg. Elnézést, mit mondtam? ÁÁÁÁ, nem szóltam semmit, bocsánat! Igen, igen, shurikent, dobócsillagot akartam mondani! Azt, azt! Csak összegabalyodott a nyelvem. Nem csuda, ekkura nagy csata kellűs közepén! - Erőt adj, istenem, a mennyei dobásokhoz! - 40 egység. - Ribanc! A három alak holtan rogyott össze, mindegyik fejéből kiállt egy-egy halálos, csillag alakúra reszelt fém négyzet. Két másodperc sem telt bele, elbomlott az összes, még csak vértócsa sem maradt utánuk. - Vagytok még? - körülnéztem. Semmi jelentkező, mindenki visszafordult a söréhez, szövetségeket kötögettek, meg stratégiákat dolgoztak ki. Na, legalább nem kell tovább pocsékolnom a pontjaimat. Így sincs már csak 58. Mennyi? 58? Ennyi! Valaki tapsolni kezdtett a hátam mögött. Odafordultam. A kandalló melletti sötétségben egy átlagosan magas, de sovány alak ült. Először azt hittem, hogy visszajött Miska, a féleszű, hogy bosszút álljon, s megbújt a kandalló mellett. Aztán gyorsan elvetettem az ötletet. - Te vagy az, Raistlin, kedves testvérem? Mondd, miért bújsz meg ott a sötétben? Az alak előrehajolt, de az arca még mindig nem volt látható. - Nehéz dolgokon mentem át. Az arcom is kegyetlen változásokon ment keresztül. - Köhögött egyet. - Bár már a farkam sem a régi, meg kell mondjam. Egyáltán: semmim sem a régi. Meglepetten hőkötem hátra, ahogy belém csapott a felismerés. - Te, te... - Igen, Fred, én. Azt hitted, hogy meghaltam, igaz? A kis jel megvillant a feje fölött és én akkor azt hittem, hogy elájulok. Kibaszott büdös volt az a fokhagymafüzér.

LEVEL 4 Ideje volt kézbe venni a dolgokat, mert már kezdett az egész olyan fordulatot venni, mint holmi brazil tévéfilmsorozat. Ha nem akarom, hogy az emberek Paolóként vagy Jeremiásként ismerjenek és gyűlöljenek meg, bizony itt tenni kell valamit. Méghozzá sürgősen, ha még két szót szólhatnék. Odaléptem a srác elé és jobban megvizsgáltam. Tényleg nagy volt a hasonlóság, dehát ebben a virtuális játékban mindenki úgy néz ki (vagy legalábbis majdnem úgy, ha jobban belegondolok, nem hinném, hogy Miska hirtelen összement volna a felére, már ha tényleg megvolt vagy 2,30-2,40), mint a valóságban. Márpedig ha ez csak Gertrúd újabb gecizése, nem lehetett neki nehéz az agyamban kotorászni az emlékeim után. Kételyeimnek rögtön hangot is adtam.

144 - Te nem lehetsz az. Meghaltál már legalább öt évvel ezelőtt. - Valóban. Azaz hogy majdnem. Felrobbant ugyan az autóm, de nem patkoltam el. Egyszerűen csak jobbnak láttam, ha megtartom az így elnyert nyugalmat. - Na ne, bassz, te Ray-utánzat. Csak Gertrúd újabb trükkje vagy. - Nem, nem az vagyok. - Köhmm. Nekem bizonyíték kell, nem ígéret. Bólintott, majd csettintett egyet. Mindenki megmerevedett, minden abbamaradt, Gertrúd szövegét Nem azért, hogy beleszó... - is beleértve. - Mint tapasztalhatod, nem a számítógép teremtménye vagyok, hanem rendes játékos. Azért nem embert mondtam, mert már említettem, hogy eléggé rábasztam az elmúlt néhány év során. Talán nem nevezném emberinek azt a formámat, ami egy 25 emeletes toronyház 18. szintjén vegetál egy cryotartályban, az agyával állandóan a hálózatban lebegve. - Mintha már olvastam volna valami hasonlóról, még gyerekkoromban. - Az is lehet, hogy rólam írták. - Haha, kibaszottul poénos lett ez a Ray. Talán tényleg megártott neki az a C-4-es, amit a Buickja aljára tapasztottak. Körbemutatott a fogadón. - Ez az egész játék valamiféle kapcsolatban áll néhány személy halálával. A főnökeim, akiknek az életemet köszönhetem, azt akarják, hogy nyomozzam ki az ügyet. Én vagyok az egyik legmegbízhatóbb ügynökük. - Inkább úgy hangzott, mintha a rabszolgájuk lenne. - Nos, Ray, akkor nem kell tovább keresgélned, a megoldást megtaláltad. Én már mindent kiderítettem. - Elvigyorodtam. - Bár azt nem hittem, hogy ilyen hathatós támogatóm is lesz, mint te. - No-no. - rázta meg bal keze mutató ujját. - Csak ne olyan gyorsan. Ahogy téged ismerlek, most éppen arra akarsz rávenni, hogy segítsek valakit megölni. Csak hát van itt két kis bökkenő: 1., nem vagyok semmire sem felhatalmazva. 2., egyáltalán nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is megöljek. Tudod, már említettem, egy kádban lebegek, mint a szar, és tápszereket nyomatnak a búrámba otromba nagy csöveken keresztül. Igen régóta már, és hiába próbáltam már segítséget hívni ötvenmilliószor, hogy szabadítsanak meg a munkáltatóimtól, még senkinek sem sikerült. Mindegyik rábaszott, csak hogy szóljak. - Rendben, akkor most jönnek az én hozzászólásaim (végülis egy szöveg csak akkor szöveg, ha van benne előrehaladás, lineáris kohézió): az első és egyben legfontosabb, hogy nincs szükség a testedre. Érted? Aha, mondta, aztán... Nincs aztán.

LEVEL 5 Kezet ráztunk, majd mindenki ment a maga dolgára. Persze csak időlegesen, hogy készen legyenek a küldetések. Raynek egy vámpírt kellett kezelésbe vennie, nekem viszont azt a kibaszott szakácsot. A lényeg egy volt: sebesülés nélkül megölni őket, hogy felkerüljünk a pálya végén lévő HI-SCORE listára. Ott aztán majd be kell írni a megfelő nevet - Billy, a kölyök - és már előttünk is van az áhított szint: Los Vadnyugatosz, ahogy Cápaliék mondják. Rendkívül fontosak voltak ezek a dolgok, mivel csak erről a pályáról lehet átjutni Los Vadnyugatoszra. Hogy mi a faszt akarunk mi abban a tetves kis faluban? Ez igen egyszerű. Úgy kibaszni Chesterrel, hogy azt egy életre megkeserülje. Már ha azt a hátramaradó egy-két másodpercet életnek lehet majd nevezni. A haláláig viszont úgy fogja szívni a faszt, mintha abba sem akarná hagyni, ő lesz az első perpetuum mobile, az örökszívó. Amilyen torkos kópé, el bírom képzelni, hogy még szívószálat is igénybe fog venni, nehogy mán kárba vesszen egyetlen csöpp is az éltető nedűből, meg aztán így az élvezet is tovább tart. Gondoskodom majd róla, hogy jól érezze magát. Becsületszavamra. Előhúztam a machetát, és a fogadó mögé mentem. Úgy véltem, hogy egy farkasembert simán fel tudok darabolni, ha még ember. Ha meg nem, hát az sem fog gondot okozni. A saroknál megálltam és kilestem mögüle. Sehol senki. A lehető legjobb, legalább tanúk nem lesznek. Bekopogtam, de senki nem felelt. Lenyomtam a kilincset. Engedett. Odabent undorító szagok keveréke csapta meg az orromat. Mindenhol konyhai eszközök, fazekak, kések, meg ilyesmik. Eltettem egy kibaszott nagy kenyérszeletelőt - cigánygyerekek ellen talán még hasznát veszem -, meg egy palacsintasütő serpenyőt. Hogy minek, azt ne kérdezze senki, de belefért a hátizsákba. Az egyik lábasból ettem egy kicsit, valamiféle pörkölt rotyogott benne, s habár a szaga ennek is rettenetes volt, gyógyított rajtam 5 pontot. Nem sok, de talán ezzel is elégedettnek kellene lennem.

145 Sikoly hasított az éjszakába. Végigszaladtam a Vérfarkas sugárúton, aztán ráfordultam a Drakula sétányra. A gázlámpa fénye mellett elég keveset lehetett csak látni, de az egyből nyilvánvalóvá vált, hogy nem Piroska vonszol be valakit a sikátorba, hanem a mese egy másik szereplője alkot. Ha én vagyok a vadász és nagymama otthon fekszik, akkor ki a fasz lehet az az elvetemült? Nem is gondolva arra, hogy csak egy bozótvágó van a kezemben, a sikátor felé rohantam. Közben előkaptam a serpenyőt, hátha jó lesz pajzsnak. A bőrpáncél így is rajtam volt, hát nem kellett attól tartanom, hogy megjárom. Legalábbis nem nagyon. - Elnézést, Mr. Farkas, azt hiszem, hogy nem kellene bántania azt a hölgyet. A farkasember felkapta a fejét, de ezzel a mozdulattal letépte a nő fél fejét is. Vér spriccelt föl, látni lehetett, hogyan kezd a farkasmanus szőre olyan lenni, mint a szilvalekvár. Vörös és ragadós. - MONTÁL VÁMÍT, KICSÍ ÉMBE? - hörögte felém, s közben kiegyenesedett. Ekkor jöttem rá, hogy szart sem érek egy bozótvágóval és egy palacsintasütő serpenyővel. Legalább akkor a bolondság volt ez, mintha szódásszifonnal jöttem volna. Bár nem én lennék az első seggfej, aki ezt teszi. Hátraugrottam. - RENDŐR! HÍVJON VALAKI EGY KURVA RENDŐRT! Felém csapott, de idejében hátravetettem magamat. Végighengeredtem a hideg és nyirkos macskaköveken, majd kb. tíz méterrel odébb talpra ugrottam. A hátam mögött lévő lámpa fénye ezüstösen csillant meg a kezemben lévő machetán. A szakács felém lépett egyet és elvicsorodott. - Rendben van, te vadállat. Úgy látom, ideje, hogy beiktassak nálad egy kis foggyökérkezelést. Ne félj, nem fog annyira fájni, mint azt gondolnád! - A levegőbe ugrottam és izomból az arcába rúgtam. Reccsent valami. Esés közben még vágtam is egyet, zöldes mutymák fröccsent a kabátomra. - Ez nem az Alien Trilogy, balfasz! Mégis mi a jó kurva édesanyádat akarsz ezzel a szarral? Semmit nem akart. Úgy inalt el, hogy még csak fel sem bírtam fogni. - Géppisztolyt ezüstgolyókkal! Gyorsan már, baszd meg, mert elszalad! - Nem tehetem, Conly. Ebben a korban még nincsen géppisztoly. Még ha lenne, akkor sem bukná ki a nyamvadt 58 egységedből. Válassz valami mást. Földhöz csaptam a serpenyőt. - Hogy a kurva isten baszná meg! Ez nem igaz! Megtalálom azt a rohadt farkast, erre nem tudom megölni a kibaszott szabályaid miatt! - Válassz valami mást. Ám legyen. - Kérek egy négycsövű pisztolyt és ezüst golyókat, amikbe kereszt van vésve. De nem örökbe, csak féláron! - Ez így is megvan 45 egység. ANYÁD! Kezd kihozni a sodromból ez a rohadék. Na de csak jussak el addig a vadnyugatos pályáig, mindenért megfizetek Chesternek... Egy tárgyalóterem jelent meg, ahol emberek ültek körül egy kerek asztalt. Az elnöki székben ülő köszönetet mondott a megjelenteknek, akik erre eltűntek. Csak Chester maradt bent és röhögött, mint egy hülye. Bele az arcomba. Nem először. Becsúsztattam az első golyót a bal fölső csőbe. Majd meglátjuk, ki húzza a rövidebbet, kisapám. Majd meglátjuk. Ha eljutok a bugig, és átmegyek rajta a te világodba, hát ott semmi nem marad épen, ezt garantálom. Két dolgot utálok nagyon: azt, ha valaki szarakodik és azt, ha valaki velem szarakodik. Egyikük sem szokott jól járni. - Mit keresel itt, Miska? És miért vagy még mindig ilyen kicsi? Felpillantott. - Ezt egy farkasember tette! - mondta, habár ez az én szövegem lett volna. - Hatalmas ember vagy te, Miska! Tudásod már-már akkora, hogy ahhoz képest a Mariana-árok Csomolungma! Tudod, hogy mi van innen 20 kilométerre, baszd meg? Mer’ mondhatnék 20 ezer métert is, de akkor fel sem fognád, hogy miről pofázok neked! Tudod, hogy mi van innen 20 kilométerre? Manhattan, baszd meg, Manhattan! Elmész a hatalmas tudásoddal a kurva anyádba! - Ráfogtam a megtöltött revolvert. A kis gnóm felemelte a kezeit és hátrálni kezdett.

146 - Oké, oké, csak semmi heveskedés! Nem kell rögtön megagyalni a kisebbet. Fogalmam sem volt róla, hogy ez a tetves gép ugyanide lök vissza! Arról sem tehetek, hogy ilyen kicsi lettem megint! Még Izmáelt is lecserélték valami kibaszott Gertrúdra! Fel sem foghatta, hogy min röhögöm magamat szarrá. De azért jó szolga vált belőle.

LEVEL 6 Miska üvölteni kezdett. Eszeveszetten. Belelépett a saját csapdájába. Na jó, belelöktem. Felhúztam a négy kakast, majd megtöröltem az izzadó tenyeremet. - Úgy van, üvölts csak. Ez majd idehívja a farkaskomát. - Szippantottam egy jó mélyet a párától terhes levegőből. - Ha meg nem, hát majd a véred szaga. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire béna vagy. Belelépni egy kifeszített fogas csapdába, amikor úgy csillog rajta fény, hogy majdnem kiveri a szemed? Nekem egyszer világítottak így a szemembe, méghozzá országúton egy kibaszottul erős ködlámpával, de én észrevettem a fickót. Ő is engem, ebben biztos lehetsz. Te meg belelépsz egy világító amputálógépbe! Miska, Miska. Valaki felmordult a közelben. Miska még jobban sikoltozott. - Engedj ki, engedj ki! Mindkettőnket kinyír! Már így is csak 26 életerőpontom van! - Nyugi, faszfej, nyugi. - Megpaskoltam a négycsövűt. - Nincs mitől tartani. Ha ez sikerül, úgyis elválnak útjaink, és különben is készen lesz a küldetés mindkettőnk számára. Hát nem örülsz? - KURVÁRA NEM! CSAK ÖT AZONOSÍTÓT LEHET FELHASZNÁLNI EGY EMBERNEK, ÉS EZ LESZ NEKEM AZ UTOLSÓ! IMÁDOM EZT A JÁTÉKOT ÉS NEM TUDNÁM ELVISELNI, HA SOHA TÖBBÉ NEM CSINÁLHATNÁM! BELE VAGYOK HABARODVA, ÉRTED? Lehajoltam, a feje leszakadt. Elismerem, ez a fakasember mocskos nagyot tud ugrani. De most velem nem lesz szerencséje. Nem hagyom, hogy flatlinera vágjon a szemét. Most már élesben megy a játék. Miska még örülhet is, mert megúszta annyival, hogy nem játszhat többször. Hát, ha megszívom, én sem leszek valami játékos kedvemben. Többé. Miska teste a levegőbe repült, pörgött, mindent vérrel permetezett tele. Meg kell, hogy állapítsam, ez a pálya eléggé véresre sikerült. Majdnem olyan, mint egy igazi verekedés. Na persze, ha igazi lenne, a farkasember már régen a földön fetrengene a fejét védve néhány hipotalamusz-szaggató rúgástól. És nem magát rugdosná. Mire a hulla leesett, a szakács már meg is pördült. Meghúztam az összes ravaszt. A kakasok lecsaptak, de félúton megálltak. - Fokozzuk az élvezeteket, conly. - suttogta a fülembe James. - Kisbetűvel mondtad a nevemet, te szarjankó? Az utolsó pillanatban húztam be a hasamat. A három centi hosszú karmok így is feltépték a ruhámat. Riadtan kaptam elő a kenyérszeletelőt a bal kezemmel - a machettát akartam elővenni, de csak ezt sikerült -, azzal próbáltam távol tartani magamtól. Közben lázasan gondolkodtam. A pisztoly besült, tuti, hogy nem is fog újra működni. Ha megsebesülök, oda a HI-SCORE, ha meghalok, minden oda. Egyik sem valami túl jó megoldás, bár az elsőt inkább elviselem, mint az utolsót. A farkasember újabb lendületet vett, jobb kezében immár az állkapocsra hasonlító csapdát szorongatta. A pause nem működött. ÁÁÁÁ!!! Felugrottam, az állkapocs a farkam hűlt helyén csattant. Rossz belegondolni, hogy milyen szarul lehetnék most, ha sikerül a körülmetélés. Rúgtam és vágtam, az egyik - fogalmam sincs, hogy melyik, megfigyelni nem volt idő - szemét kiszúrtam. Úgy pukkant, mint egy léggömb. Hamarosan az egész feje úgy fog, csak találjam ki, hogy mitévő legyek. Egy biztos, időt kell nyernem. Legjobb védekezés a támadás alapon hadjáratot indítottam a lábai felé. Ha összeesik, talán elég időt nyerek ahhoz, hogy megreparáljam a fegyvert. Összegörnyedtem és végigvágtam a térdein. Közben a fejem fölött összekoccantak a csapda vasfogai. A zöld mutyi újra összefröcskölt, de most esze ágában sem volt elszaladni. Azért három gyomorszájas

147 megtette a maga hatását. Hátraesett, a csapdát elejtette, de már kelt is fel. Nagyon gyors volt, talán csak a szerencsének köszönhetem, hogy eddig nem talált el. Ideje a szerencsét tudásra cserélni. Beakasztottam a kakasokhoz a kés pengéjét, aztán az egészet magam felé rántottam. A kakasok letörtek, halkan kopogtak a köveken. Most már hozzáférhettem a golyókhoz. A tenyerembe csúsztattam őket. Kiváló, már csak arra kéne rájönni, hogy mit tegyek velük? - Gertrúd, itt vagy? - Sajnos Gertúd éppen nem ér rá, Fred. Így azt sem tudom garantálni, hogy bármely kérésednek eleget tehetek. Számítottam valami hasonlóra. A szakács felállt. Futni kezdtem. Ott lihegett a nyomomban. Suhanást hallottam, lebuktam a földre. A fejem fölött elrepült a hatalmas test, végiggördült a hátán, és kiterült. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy fel sem kel többé. Nem a faszt. Ránéztem a négy töltényre, aztán a farkasemberre. Ha velem szarakodnak, azt mégiscsak jobban utálom. - Na ne szopjuk tovább egymás faszát! - mondtam, nem először életemben. Igaz, senki sem tudná rámbizonyítani, hogy valaha is kiejtettem volna a számon. Már egyikük sem él. Fogtam a töltényeket és a bal kezem ujjai közé tettem egyet-egyet. Odaléptem a szakács teste mellé. Most fordult át a hátára, vélhetően hasba akart rúgni, vagy valami ilyesmi. Többet nem nézek ki belőle. - Egyvalamit tudnod kell, apafej. - A fejéhez tartottam a töltényes kezemet. - Anyám sokkal jobb pörköltet csinált. Azzal belecsaptam a tenyerembe, de kibaszottul erősen. Két perc múlva már fütyült a szél és homokkal szórta tele a pofám. Megjött a pampák királya, köcsögök.

STAGE 3 - LEVEL 1 A golyók a lábam előtt csapódtak be a földbe. Szépen vagyunk. Ennyi ólommal akár üzemeltethetnék egy újságot is. Magas példányszámút, persze. A társam hullája lassan eloszlott, csak egy hatalmas vértócsa maradt utána. Talán ez az első igazinak tűnő vértócsa ebben a játékban. Még az arcom is látszik benne. Felnéztem a lovakról leugró indiánokra, és közben felemeltem a kezeimet. - Ez az én városom, szarrágók. - böktem a szívem fölötti ezüst csillagra, majd a vértócsába köptem. Úgyhogy nyomás vissza a rezervátumba, ahonnan idebaszott titeket az istenetek! Az egyik előrébb lépett és az arcomba röhögött. - Habajja labai, u lepetvca kaprifg. Úgy, szóval még gúnyolódtok is. Vagyis biznyára gúnyolódtok, nem értettem ebből egy kurva szót se. - Gertrúd, mi a fenét hablatyol ez itt össze? - Öt egységért megmondom! - felhatalmaztam, hogy fordítson. – „Nem megy, ó puskás faszkalap.” - Aztán mért nem? - Geotfa kl dja 200 agllobam kawpkl. - válaszolta az indiánvezér. - „Mert ez a jog 200 egységbe kerül.” Majd adok én nektek 200 egységet! Megragadtam a vezér grabancát, aztán hozzávágtam a mögötte állóhoz. Arra sem volt ideje, hogy kibiztosítsa a puskáját. Mindketten hátraestek a porba. Az egyikük a hátam mögé ugrott, de már nem volt időm rá, hogy védekezzek ellene. Megtaszított a puskája tusával, a földre zuhantam. Esés közben kitámaszottam - 3 ép-ért cserébe -, és erőből hátrarúgtam. Szinte hallottam, ahogy eltörnek a bordái, de persze ez elég nagy hülyeség volt, tekintve, hogy a makkost találtam el. A hatás azért nem maradt el. Imádom a lábaimat, még akkor is, ha most acélbetétes helyett csizma van rajtuk. Felugrottam, de közben már kértem is két hatlövetűt, méghozzá felesben. - 60 egység. - sípolt Gert. - Kurva anyádba a 60 egységeddel! - kibiztosítottam a két coltot, azután lelőttem a makkost és a mellette állót. Két tollassal kevesebb. Így a jó, madárkáim, nem igaz? Megpördültem, közben újra

148 biztosítottam. Hol a vezér? Lövést hallottam, a golyó gellert kapott a baloldali pisztolyomon és kiverte a kezemből. A másikat nem tudta, elsütöttem. A velem szemben álló tolldísz feldobta magát a levegőbe, majd hangos puffanással földet ért vagy hét méterrel hátrébb. Nem is olyan rossz teljesítmény, nevezhetne atlétának. Halott atlétának. Hátravetődtem és bukfeceztem. Golyók csapódtak a földbe, engem egy sem talált el. Féltérdre ereszkedtem és csípőből tüzeltem. Mire a tár üresen kattant, a vezér már régen az örök vadászmezőkön rontotta a levegőt.Megpörgettem a coltot, majd engedtem, hogy felszívódjon az ujjaim közül. Összegyűjtöttem a fegyvereket - 2 tomhawk és 2 puska 29 tölténnyel -, és lóra kaptam. A város felé vettem az irányt. Ray-jel a határban találkoztam. Már várt rám.

LEVEL 2 Reccsenő hangot hallottam, a szél is megállt. Ray letolta a szája előtti fekete kendőt, majd beszélni kezdett. - Nincs sok időnk, Chester nagyon érti a dolgát. Szerintem maximum tizenöt másodperc múlva újra megelevenedik minden. - Az fasza, így is elsüketeltél már vagy hármat. - Nagy lesz az ellenállás, vigyázz az életedre és a pontjaidra. Van egy örökélet kód - FRKA583194 -, de csak akkor működik, ha előtte lenyomtál 3 játékost, játszottál a szalon pianínóján és ha felrobbantod a rablótanya lőszereshordóit. Nem nehéz. Ha megcsináltad a küldetést, menj ahhoz a sziklához - mutatott el északnyugat felé. Szerintem legalábbis északnyugat volt. - Van ott egy barlang, ott találkozunk. Majd én kinyitom az átjárót, te csak azzal törődj, hogy meglegyen az örökélet és a küldetés! Hát ez tényleg nem tűnik valami nehéznek. Pegig lefogadom, hogy az lesz.

LEVEL 3 Összesen volt három játékos a pályán. Végignéztem a hatalmas sivatagon. A melegtől remegett a levegő, a láthatár szélén álló épületek megroggyantnak látszottak. Ha szerencsés vagyok, ott lesz a három halott. Most ugyan még nem azok, de azért majd gondoskodok róla. Kell az az örökélet. Akkor már nem lesz szükség a pontokra sem, mindenkit kinyírhatok puszta kézzel. Ez ugyan nem jelent valami hatalmas élvezetet, dehát mit lehet tenni, ha nem ismerem az örök pontot adó kódot? Így van, semmit. Jobb, ha nem is filózunk tovább ezen, hanem elmegyünk abba a kurva városba. Igazad van, helyeselt a lovam, majd lassan poroszkáni kezdett a térkép közepe felé. Leugrottam, és a fogadó előtti póznához erősítettem a pacit. Gondolom, nem fogják ellopni mindenki szeme láttára, fényes nappal. Különben is, miért pont az enyémnek kelne lába, amikor itt van még a szalon előtt öt másik? Kár mindig olyan pesszimistának lenni, csak megrövidíti az ember életét. Nem hiszed? Na jó, vegyünk egy egyszerű példát. Ott állsz egy hatalmas, Góliát termetű testőr előtt, kezedben egy pisztolynak látszó tárggyal, két méterrel előtted az elnök. „Ezek most ki fognak nyírni!” - gondolod, mert pesszimista vagy. Persze ki is nyírnak. Nem szabad pesszimistának lenni. Hátam mögött vidáman lengett a kétszárnyú ajtó. Végignéztem a bent lévő tömegen. Lehettek legalább húszan, a legkülönbözőbb fajtákból. Az egyik asztalnál öt borostás fickó pókerezett. Ha lehet egy tippem, akkor ezek hótziher, hogy banditák. De legalábbis nem a Máltai Szeretetszolgálatnak dolgoznak, ebben biztos lehetsz. A mellettük lévő asztalnál két hullaszállító sörözött, tiszta fekete gúnyában voltak, frakkban, hogy pontos legyen, meg legalább fél méter magas keménykalapban. Úgy kell nekik. A zongoránál egy középtermetű, értelmesnek tűnő gyerek játszott. Kb. 20 éves lehetett. A zeneszerszámnak egy lány támaszkodott, odaadóan figyelte a klimpírozást. A pult mögött hozzám hasonló korú, vékonydongájú pasas állt, simléderes sapkát viselt, olyat, amilyet a nyomdászok szoktak a filmekben. Nekem háttal, a pultnál hat ember ült, mindegyik alapfelszerelése egy hatlövetű, egy tölténytár, egy cowboykalap, egy pár sarkantyús csizma meg egy bőrmellény volt. Szinte csak a hajuk színe tért el. Hangosan söröztek, énekeltek a zongora dallamára. Na meg nézték a színpadon táncoló három lányt. Jó bőr volt mindegyik. Játékos csak egy volt. Úgy értem, rajtam kívül. Ott ült a pókerozók között. Egy pillanatra abbamaradt az élet, mindenki rám figyelt. Nagyon jó, szeretem, ha én vagyok a figyelem középpontjában. Lazán a

149 vállamra vetettem az egyik puskát, aztán odaballagtam a pulthoz. - Fogadós, adj a lovamnak zabot, nekem meg valami normális kaját. - Azonnal, Seriffhelyettes Úr. Micsoda? Csak Helyettes Úr? Hogyhogy csak helyettes??? Beleharaptam az ajkamba, hogy elfojtsam a feltörő kiáltást. Már a legelején átbasszák a fejem! A tököm tele van az egésszel! - Valami gond van, uram? - kérdezte a fogadós. Tenyérbamászó arcán mély barázdaként húzódtak a ráncok. Tényleg úgy nézett ki, mint aki komolyan aggódik miattam. Ez az egy dolog mentette meg az életét. - Nem, nincs semmi. Add azt a kaját. - 5 egység. - Pardon? - 5 egység. - Te pénzt akarsz leakasztani a város második emberétől? - Csak ha a polgármestert nem számítjuk, akkor a második, uram. Úgy néztem rá, hogy félő volt, csak a tekintetem hatására beszakad a feje. - Velem akarsz játszani? - Megrázta a fejét. Csak most vettem észre, hogy mindenki ránk figyel. Akkor iparkodj azzal a kajával. Meg hozz sört is. Felálltam és odamentem a gazfickók asztalához. Ideje, hogy becserkésszem azt a játékos testvért. Nem tűnt túl nehéz falatnak. Tipikus vadnyugati szerelése volt két hatlövetűvel, tökéletesen beleillett a szalon vendégei közé. Valószínűleg én is, csak saját szemszögből másképp látom a dolgot. A fickók abbahagyták a játékot, mindegyik rám nézett. Igaz, szemet csak keveset láttam, úgy elrejtette őket a kalapjuk karimája. - Mi a helyzet, Bruce, csak nem tettünk valami rossz fát a tűzre? - kérdezte az egyik, egy fekete kalapos, sebhelyes arcú. Ezek szerint én lennék Bruce, a seriff helyettese. Jobban belegondolva nem is olyan rossz ez a szerep. Talán még tetszik is egy kicsit. - Talán azzal, hogy szerencsejátékot játszunk? - Hát az attól függ - feleltem, s közben - mintegy véletlenül - pont az emberem felé nézett a puskám csöve. Ezt ő is észrevette, erről árulkodott a megvillanó tekintete. Szóban nem emelt kifogást a rámeredő Illinois Sesquentennial ellen. Jól is tette. - Attól függ, hogy miben játszatok. - Ó, miszter. - mosolyodott el. - Természetesen paszulyban. - Úgy érted, babra megy a játék? - Úgy. - Ez esetben - húztam oda egy széket - beszállok én is. Parancsoljon, vigyorgott tovább a seggfej, s még csak nem is sejthette, hogy holnap délután, miután Dave Gordon lehessegeti a keselyűket a pofájáról, pontosan ugyanilyen vigyor fog végighúzódni a pofáján. Az egyetlen apró különbséget is csak az fogja felfedezni, aki most látta ezt a vigyort. A halottnak ugyanis nem lesznek fogai.

LEVEL 4 Mára is meglesz a betevőm, állapítottam meg, aztán a kalapomba söpörtem a mázsányi babot. Valószínűleg senki sem fog megmaradni a városban, akinek nincs duplaszűrős gázmaszkja, dehát ilyen az élet. Ilyen a vadnyugati élet. Amint felálltam, colt szegeződött felém. - Megállni, miszter. - Katt. Kibiztosította. - Nem lehet csak úgy ellopni az ÉN paszulyomat! Lassan megfordultam, és megfogtam a puskám csövét. Természetesen a másik játékos ugatott, úgy tűnik, félt, hogy estére éhen marad és kevesebb lesz a másnapi ép-je. Kérdőn néztem rá. - Tessék? - Azt mondtam, nem lehet csak úgy ellopni az ÉN paszulyomat! Azonnal add vissza! - Mit képzelsz, ki vagyok én? Dévényi a Három kívánságból? Hát a nagy túrós faszt! Elnyertem tőled. Elvesztetted pókeron. Mondjam japánul is, vagy felfogod végre? - Mire felemeled a puskát, halott vagy. Segítsetek nekem, banditák, és egy rohadékkal kevesebb van a városban. - Kettő felállt, de egyik sem a fővezér volt. Ez valamicskét megnyugtatott, talán nem lesz csetepaté. Igazán nem akarok az elején kinyúlni. - Na várjunk csak egy percet, hapsikám. Én elhiszem, hogy meg tudod húzni a ravaszt, hiszen arra bárki képes, de mielőtt megpróbálnád, figyelmeztetlek, hogy én már akkor célbalőttem, amikor neked még

150 zacskóba szartak és azt szopogattad. Ezt előbb vésd az eszedbe, csak azután hősködj, azt ajánlom. Méghozzá melegen. - A keze megremegett, de nem engedte le a pisztolyt. Még jó, hogy nincs nála mind a kettő. Lehet, hogy egységhiányban szenved, azért nem mer kettővel tüzelni. Egymás szemeibe néztünk. Mélyen. Hosszan. Lövés dörrent, puskaporral hintve tele a padlót. A visszhang megkergülve száguldott végig a helyiségen. Aztán méla csönd, fojtott lélegzet. Hopp, valami csöpög. Vér. Nem az enyém, de rajtam is van. Kalap a földön, a lábam előtt. Benne egy fél fej. Lassan gurul az eldőlt testhez, hogy újra eggyéváljon vele. Ehhez nekem is lenne néhány szavam. Újratáraztam a fegyvert a markolat alatt lévő kallantyúval, aztán megint a fejbe lőttem egyet. Pörögve a falhoz csapódott, majd be a pult mögé. Még mindig méla csend. - Hé, kicsi, játszd el azt, hogy Megrakják a tüzet...! - A srác vontatottan rákezd, újra megelevenedik az élet. A banditák elismerően bólinottak, ahogy beírtam a kódszámot a terminálba. - Ez szép volt, Bruce, bár azt hiszem, egy kicsit kemény voltál a sráccal. Alig két órája jött meg Dodge City-ből, te meg szétlövöd a fejét. Kaptam néhány pontot, a felén vettem némi szivart. Rágyújtottam, majd az első füstöt a banditavezér arcába fújtam. - Szerencsétek, hogy nem próbálkoztatok semmivel. Ha bármi ilyesmi történt volna, azt hiszem, ma szartatok utoljára. Nagy mák, hogy nem így volt, igaz-e? Kisétáltam a fogadóból, s közben húztam egy strigulát. Még mindig volt kettő.

LEVEL 5 Eddig azt hittem, a fürdés jó dolog. Az alapvető higéniához nélkülözhetelen. Sportolásra is használható. A kemény fiúk a vízben sportolnak. De nem lóitató vályúban. Nagyon nem. És ha már itt tartunk, a magzati pozíciót se csak a magzatok és a kómások tudják felvenni. Senki ne higgye ezt. Érted, mire célozgatok, ugye? Az agyamba bevette magát egy gondolat. Mi van, ha most az egyszer tényleg veszítek? Ez az a fajta alattomos, utolsó, senkiházi geci fajtája a gondolatoknak, amit az ember soha, baszd meg, soha nem tud a fejéből kiűzni, ott marad hátul, nem tűnik el, visszajön, akkor, amikor már azt hitted, elment. Igazából még sohasem voltam ilyen szar helyzetben. Mármint, hogy beleugorjak egy JÁTÉKvályúba, JÁTÉKbanditák tartsanak kifelé egy kibaszott JÁTÉKszalonból és JÁTÉKpuskákat táraznak be azzal a fenenagy játékos magabiztosságukkal. Szar helyzetben, abban igen, voltam már, nem egyszer. De efféle szarban még soha ezelőtt. A víz lassan elcsendesedett. Tisztán hallatszott minden hang, csak éppen százszorosan lemélyítve. Sarkantyúk csengtek a deszkasétányon (nem egy, öt), aztán megálltak. Most nézhetnek körül. Minden bizonnyal simán észreveszik azt a néhány liter vizet, amit a súlyom kiszorított. Kibaszott Arkhimédész. - Hová tűnt? - Fogadjunk, hogy a vályúban van. Nézd, egy csomó víz kiömlött belőle. - Figyelj, baszd meg. Ha egy ló iszik - lövés hallatszik, a golyó a deszkába csapódik -, neked ugatok, Nyúlfogú Johnny, figyelsz? Ha a ló iszik, a víz ki szokott folyni. Egy lónak nincs annyi esze, baszd meg, hogy megdöntse azt a kurva vályút! Felfogtad? - De... szóval nincs olyan ló, ami ennyi vizet ki tud szorítani! - Ne kezdjünk már itt azon vitázni, hogy mi mennyi vizet tud kiszorítani egy kurva teknőből! lépések, peng a sarkantyú, aztán hirtelen megáll. - Na, baszd meg, ha olyan nagy szakértő vagy a témában, bizonyítsd nekem be, hogy attól a sok kibaszott haltól miért nem ömlik ki az óceán, he? Mer’ csapkodnak a farkukkal, azt visszahajtják a medrébe? - A halnak nem is farka van, hanem úszója.

151 - Igen, baszd meg, farokúszója! - Nem, nem, farka az embereknek van. Neked, nekem, Tökös George-nak. Neki meg aztán igazán nagy van. Ha meghallaná, hogy azt mondtad, hogy a halnak farka van, neked verné be először, hogy megmutassa, mi a különbség egy farok meg egy úszó között. Csak hogy szóljak. - Szóval azt mondod, Te, Nekem, hogy csak az a farok, ami az ember két lába között leng? - Valahogy úgy, Főnök. És a halnak nincsenek lábai. - Ezek szerint ha levágom a két lábamat, hal lesz belőlem, mi, geci? - Miiii van? Bocs, Főnök, de kurvára elvesztettem a fonalat. Már nem értem, hogy mit akarsz ezzel az egésszel, sajnálom. - Sarkantyúpengés. - Úgy. Sajnálod. Hát akkor... - három lövés egymás után. Hörgés. Puffanás. - Ide figyeljetek, faszkalapok. Most mondom utoljára, unom az okoskodást. A múltkor a TNT, most meg Nyúlfogú. Lassan megszűnik a kibaszott banda, ha mindenki visszaugat. Remélem, felfogtátok, hogy miről beszélgettünk az előbb. Néma csend. - Na és miről, Nick? - Hát arról, hogy az a nyomorult kurvára nem lehet abban a vályúban. - Nagyszerű. És mi a tanulság? - Ne pofázz. - Kiváló. Ti ketten arra, végig az utcán, te meg velem jössz. Elkapjuk azt a seggfejt. A seriff hamarosan új segéd után kell, hogy nézzen. Senki sem győzhet le a saját embereim előtt kártyában. Soha. Senki. Na, húzás! Most, hogy ilyen szép jellemrajzot kapott mindenki a dilettáns és brutális főbanditáról, talán én ki is mászok ebből a poshadt, büdös, szar itatóból. - Hé, haver. Mit kerestél te a vizemben? - Hallottad, mi a tanulság: ne pofázz. A ló elkussolt, én meg megiramodtam a hivatal felé.

LEVEL 6 A filmeknek - mint amilyen ez is - megvan az a jó tulajdonsága, hogy amikor a vízbe esett szereplő kimászik, sohasem nedves semmije, legfeljebb a haja fényes egy kicsit, de az is csak a zselétől. Hát, most én is olyan száraz voltam, mint a kibaszott Góbi. Talán még egy fokkal szárazabb is. Istenem, Hollywoodban már csak tudják, hogy megy a dörgés. Hatalmas emberek vannak ott. Az utca közepén aztán hirtelen megtorpantam. Hol a francban van a seriff hivatala? Körbenéztem, de sehol nem láttam jelzést. Mindenhol kricsmik, bank, gyógyszertár, néhány vegyesbolt, de semmi több. Egy kisgyerek futott el mellettem. Utánanyúltam és elkaptam a grabancát. - Hé, Bruce, engedj el, fontos dolgom van! Felemeltem az arcomig. - Nekem még fontosabb. Hogy elkapjam az olyan huligánokat, mint te. Hányszor megmondtam, hogy ne rohanj az utcán? Mi van, hogyha pont jön egy lovaskocsi, aztán átmegy az okos kis fejecskéden? - Hát, izé... nem emlékszem, hogy bármikor is mondtad volna. - Ki a faszt érdekel, hogy mit mondtam és mit nem? - ordítottam a képébe. Csak úgy lobogott a haja. - Bevigyelek a hivatalba, hogy a fejedbe verjek néhány általam igazán fontosnak ítélt dolgot? - Ne... nem kéne. Nem. - hebegte. - Vagy szóljak apádnak? - Ezt nem teljesen értem - ráncolta meg a homlokát. - Nagyon jól tudja, hogy apám két éve elment Arizonába ezüstért, vagy mi. Hazajött volna? Kapott egy olyan büdös pofont, hogy majdnem elejtettem. - Az előbb tanultam egy alapszabályt, amit talán neked is illene megjegyezned: ne pofázz vissza az erősebbnek. Nade - vigyorodtam el - most nem is erről akartam veled beszélgetni. Emlékszel, miről beszéltem az apád említése előtt? - Nem. - Ó, hogy az isten baszná meg azt a hülye fejedet! Arról, hogy beviszlek a hivatalba. Te azt mondtad, hogy ne. Emlékszel?

152 - Aha. - Szóval hová ne vigyelek be? - A hivatalba - mondta, s közben sűrűn bólogatott. Azt nem tudom, miért. - Máshogy kérdezem: merre indulnék el veled, ha a hivatalba akarnálak vinni? Pislantott kettőt, aztán úgy rámmeredt, mintha teljesen hülye lennék. - MI VAN? - Hehe. Vicces kisfiú. Hehehe. HOL AZ A KURVA IRODA, VAGY A FASZOM TUDJA, HOGY MINEK HÍVJÁK A TI KIBASZOTT VÁROSOTOKBAN!?!!??!!!???!!!!???? Felderült a képe. - Ja, hát miért nem ezzel kezdted? Szólhattál volna, hogy megint csak egy ostoba játékos bújt beléd! Ott van, szemben a patikával. Kiejtettem a gyereket a kezemből, aztán hanyatt estem. Apám, ekkorát rég fáradtam. Kibaszott rég. Benyitottam. - Á, Bruce, már vártalak - a szikár arcú, szakállas öreg felpöckölte a kalapja karimáját, hogy kilásson alóla. - Arról volna szó, hogy már megint megritkítottad a rezervátum állományát. Talán elfelejtetted, hogy szerződést kötöttünk az állammal? Mi adjuk a látványosságot, hogy fellendüljön a falusi turizmus, ők meg támogatják a felődésünket. Ez nem igazán működik, ha te szép lassan kinyírod az összes indiánt. - Kéne vagy két doboz .45-ös lőszer, meg a pálya küldetése. - Bocsáss meg, Bruce, de ez egyszer nem értelek. - Ma nem te vagy az első. - Néhány órája kinyírtál vagy öt... - Pontosan négyen voltak. - ...indiánt, aztán meg mindenféle küldetésekről beszélsz. - Nem kell a rizsa, kisapám! Már az a szaros gyerek is tudta, hogy mi folyik itt, szóval nem hinném, hogy pont te lennél az, aki nem tud az égvilágon semmiről! Nyomasd a lőszert, meg a missönt, aztán húztam. Nincs sok időm, veszélyben az életem. Az arca hirtelen megnyúlt, szeme vörösek lettek. Gyilkos láng lobogott bennük. - Chester! Bal lábával ellökte magát az íróasztalától, görülős székével egészen a háta mögött lévő rácsokig gurult. Lekaptam a hátamról az egyik Sesquentennialt, beleraktam egy golyót, megrántottam a ravaszt. A kakas lecsapott, de csak halk pukkanás hallatszott. Kurva élet! Persze, vizesek a töltények! Azok a kurva forgatókönyvírók erre mindig gondolnak. Ha víz, akkor bepállnak a golyók. Helyes, helyes. Akkor most mi is legyen? Pontosan 100 egység. Kevés. A rohadt életbe, nagyon kevés. Mennyit kérhet egy doboz lőszerért? Legalább 30-40-et. Tudod, kinek van most csikkzsebből 40 egysége egy doboz lőszerre, amikor még azt sem tudom, hogy mit kéne csinálnom a pályán! Nincs mese, a puskásszekrényből kell szereznem. A golyók úgy csaptak le az íróasztalra, mint a pöröly. Egy pillantra még azon is elgondolkoztam, hogy nem-e mozsárágyúval lő? Bocs, szóval, hogy nem mozsárágyúval lő-e? Gyorsan elvetettem a gondolatot, inkább még összébb húzódtam az amúgy sem túl nagy íróasztal mögött. Nagyon kéne egy jobb fedezék. - Na, mi van, Fred, nem mersz előjönni? Tudod-e, hogy bármikor eltüntethetem azt az íróasztalt a hátad mögül? - hangosan felröhögött. - Csak járatod a pofád! - kiáltottam hátra, pedig éreztem a hangjában a magabiztosságot. Ha valaki, hát egy ilyen rohadt MI biztosan el tud tüntetni egy virtuális iróasztalt. Oké, tüntesd el, faszfej, tüntesd el. Mi meg gyorsan visszatérünk a jó öreg ősember-taktikához. - Szóval csak járatom a pofám? - Csettintett, az asztal eltűnt. - Akkor ehhez mit... Felemelkedett a levegőbe, majd arccal a rácsoknak zuhant. Nagy reccsenés közepette elterült a padlón. Az állkapcsa furcsa helyzetben állt. Hát igen, a puska agyát arra találták ki, hogy valakit agyonüssünk vele. De legalábbis jól megrendszabályozzuk. A pillantnyi meglepetés után már kelt is volna fel, de hatalmas ütést mértem a gerincére. Újból (na persze, majd ujjból, mi?) összenyekkent, s most úgy tűnt, már nem fog olyan gyorsan felkelni. Odaugrottam mellé, s kirántottam az egyik piszolyát a tokjából. A másikat különben nem is tudtam volna, mert nem volt a helyén. De furcsa! - Úgy látom, eléggé meglő, hogy a seriff teste lassan mozog. Talán még ezért nem tüntetted el a

153 kezemből a piszolyt. - Elmosolyodtam. - Ez egy újabb gyenge pontod, ne felejtsem el jól az agyamba vésni. - Kurva anyád, majd vések én a te agyadba... Kibiztosítottam a fegyvert, majd becéloztam vele a fejét. - Láttál már olyan vadnyugati filmet, amiben nem lövik agyon a seriffet? - Persze, hogy láttam. - nyögte, s közben megint felállni próbált. - Nos, baszd meg, ez nem olyan film. Erre aztán ő is rájött. Nem kellett hozzá sok idő.

LEVEL 7 Hát, a francba is, ez nem adott küldetést. A szeme lassan halványodott, a vérfolyás is kezdett megállni. Ez a seriff nem bizonyult valami hasznos kiindulópontnak. Megindultam a szekrény felé, hogy kiszedjek belőle néhány tucat töltényt, amikor eszembe jutott, hogy nekem tulajdonképpen nagy szükségem lenne egy normális seriffcsillagra. Letérdeltem, hogy levegyem a melléről a csillogó ezüstdarabot, amikor hirtelen megmarkolta a csuklómat. - Bru...Bru... - hörögte. - Most hagyjuk a formaságokat, tata. Térj a lényegre. Mit akarsz mondani? - A kis Bil... a kicsi Bill... - morogta, s közben már csak a szeme fehérjét lehetett látni. Még néhány másodperc és meghal, gondoltam. - Beszélj érthetőbben, seriff, mi van a kicsi bilivel? - Menj el a... - itt abbahagyta, szusszantott egyet, azután elernyedt. - A kurva édes anyád, meg ne halj itt nekem! Beszélj! Picsába! - felpattantam, belerúgtam az élettelen testbe. Az lassan foszladozni kezdett. - Még mit nem, fater! - letéptem róla a csillagot. - Ez itt az enyém! Odaléptem a szekrényhez, szétlőttem a zárat, majd kivettem belőle néhány tucat golyót a puskákba, meg hat rúd dinamitot. Betáraztam a puskákat, amennyire csak lehetett, a felesleget meg a dinamitokat meg a hátizsákomba pakoltam. Király. Majd meglátom, mi lesz ezzel a kicsi bilivel, most először mégiscsak jobb, ha teljesítem az örökélet feltételeit. Talán közben a küldetésre is ráakadok. Átvágtam a túloldalra, vissza a szalonhoz. Felkészültem rá, hogy ha kell, az egészet szétlövöm. Persze ez csak akkor fordulhat elő, ha a banditák időközben visszamentek. Remélhetőleg nem. Semmi szükségem arra, hogy feleslegesen pazaroljam a töltényeimet. Pláne a dinamitot. A gazfickók sehol. Remek. - Hé, fiú! - kiáltottam, miközben a bárzongorának vettem az irányt. - Azt hiszem, jobb, ha egy időre átadod a pályát valaki hozzáértőbbnek. - Gondolom, magára gondol, seriff. - mondta kelletlenül. - Vág az eszed. Talán egyszer majd megteszlek helyettesemmé. Na - intettem a fejemmel -, húzás el a székemről. Leugrott, megvárta, amíg leülök. Közben somolyogni kezdett. Itt valami nagy szar készül, villant át az agyamon. Gondolom, nem azért ez az egyik feltétele az örökélet megszerzésének, mert olyan egyszerű. Rámeredtem. - Most nyögd ki, amíg jó kedvemben találsz. - Csak arról van szó, mister, hogy ha hamisan játszanak a zongorán, akkor az felrobban, és megöli azt, aki előtte ül. - Ja, már azt hittem, valami komoly probléma akadt. Gertrúd, mennyibe kerülne, hogy szépen eljátsszam mondjuk a Hey, Joe-t? - Mr. Chester szerint számodra megfizethetetlen - jött a válasz. - Hát akkor bassza meg az anyját Mr. Chester, legalább százszor - sziszegtem a fogaim között. Jól kibasztatok velem. Persze, az a szemét nagyon is jól tudja, hogy mik az örökélet feltételei. Erre gondolhattam volna hamarabb is. Lássuk csak. Úgy tűnik, meg kell tanulnom valamit. - Fiú, mutass nekem valami könnyűt. - Sajnos én csak ezt tudom játszani - mondta, aztán lezavart valami kibaszottul hosszú és bonyolult dalt. Egy élet alatt sem tanulnám meg.

154 - Az meg hogyan lehet? Mikor legutóbb itt jártam, még egész mást játszottál rajta, olyat, ami ennél sokkal egyszerűbb volt! - Azóta sokat változott a világ. Lassan, ráérősen nekirepült a pianinónak, lepördült róla, majd elterült a földön. Igaz, azt mondják, többet ésszel, mint erővel. Mind kinyalhatják a valagam. - Oké, öcsi, akkor majd játszok valami egyszerűt. - Felnyitottam a műszer tetejét, belenéztem. Bomba sehol. Ezek szerint csak úgy, magátol robban fel. Azért jobb biztosra menni. Felkaptam a gyereket, aztán belevágtam a zongorába (tudom, hogy nem zongora, hanem pianinó, és a kettő nem ugyanaz, de egyszerűen mást már nem tudok kitalálni rá, hogy elkerüljem a szóismétlést, itt ugyanis sem a névmásítás /pl: belevágtam abba/, sem a törlés /felkaptam a gyereket, aztán belevágtam/ nem működik úgy, mint ahogy azt egyes kurvák nyelvtanórán tanítják), hogy zengett az egész. Rácsaptam a tetejét. - Te! - intettem a puskáimmal egy férfinak. - Te ideállsz, erre az oldalra. Te meg ide. Te emide. Úgy. Gyere csak! Feküdj ide a billentyűzet alá. Jó. Nagyon jó. Végignéztem a művemen. Ketten álltak szorosan a zongora két oldala mellett, egy a tetején feküdt, egy meg alatta. A belsejében ott volt a zongorista, hátul meg a fal. - Kocsmáros! Billiárddákót! - A dákót megfogtam a vékonyabbik végénél, aztán lemértem a legnagyobb távolságot, ahonnan még le tudom ütni a hangokat. Odatettem az egyik puskát megjelölésképpen, majd egy asztalt húztam mellé. - Senki nem mozdul! Most zenélni fogunk. Behúzódtam az asztal mögé, megtöröltem az izzadó homlokomat. Kezdjük. - ÓÓÓ, harmatos tulipán nőtt a házam előtt éjszakaaaa! Két perc múlva vidáman löktem ki az ajtókat. - Mi történt, seriff úr? Tán csak nem mészárlás volt bent? Mi ez a sok vér meg hús magán? - Ja, hogy ez? Hát... hát csak zenéltünk egy kicsit. Felvonta a szemöldökét, aztán bement a szalonba. Vigyorogva a lovamhoz léptem, felkaptam rá. - Na, sikerült, főnök? - kérdezte. Más csak egy nyerítést hallhatott. - Aha - válaszoltam. - Akkor most hova? - kérdezett megint. - Korzózzunk egyet a városban. Csak minél gyorsabban húzzunk el innen, ha lehet. A következő pillanatban gombafelhő emelkedett a levegőbe, aztán palánkok meg emberdarabok szálltak mindenfelé. A szalon összedőlt, csak gőzölgő rom maradt belőle. Igazán nem szerettem volna, hogy bárki másnak még csak véletlenül is legyen valami kis esélye, hogy megszerezze magának az örökéletet. A férfi, aki az imént bement, megkövülten állt a romhalmaz közepén. - Na, baszd meg, ezt meg hogy csinálta? - csóválta a fejét a lovam. - Na (baszd meg), ezt meg hogy csináltam? - ámult el a férfi. Aztán összerogyott és meghalt. - Nem tudom - szóltam -, de kurva ügyes volt. Jót röhögtünk, majd belelovagoltunk a leszálló napba. Csak úgy, mint az igazi káubojok.

LEVEL 8 No jó, most jöjjön egy kicsit akciósabb epizód. Időközben egy gyanútlan játékos tévedt a környékre. Ő már teljesen új fiú volt, nem tagja annak a részhalmaznak, ami a már hamarabb is itt tartózkodókat tartalmazta. Mindenesetre arra tökéletesen alkalmas volt, hogy ő legyen az egyik, akit kihentelek az örökélet megszerzésének érdekében. Mindazonáltal tisztában voltam/vagyok azzal is, hogy ha ide, erre a bónuszpályára került, akkor nem akkora balfasz, hogy bármit megszívjon. Mindenesetre meg fogja, erről kezeskedem. Az azonosítóm másolata (ami messziről tök úgy néz ki, mint egy azonosító, csak nincs rá írva egy büdös betű sem) fémesen csillogott a kihalt utca porában. Már égett egy-két gázlámpa, de még nem volt annyira sötét, hogy ne lehetett volna nélkülük is rendesen látni. Tisztán észrevehető volt, hogy ott hever az út közepén. Ő is észrevette.

155 Engem viszont nem. Még mélyebbre húzódtam a félhomályban, amit egy vegyesbolt megdőlt fala biztosított a számomra, puskám célgömbjén keresztül a fickó fejét figyeltem. Nicsak, még itt alliterálok is, pedig a célra kéne összpontosítanom. Kibiztosítottam a fegyvert. Egyszerre egyet tudok lőni, de két golyó van a tárban. Nem lehet elhibázni, de félő, hogy túléli. Akkor meg elhúz, és talán soha nem lelem meg. A dinamitban sajnos nem bízhatok. Az tutira észrevenné. Ha beástam volna a földbe, a zsinórt akkor sem tudtam volna elrejteni. Szerintem a homok alatt nem gyulladt volna meg. - Mennyit sebez ez a puska, Gert? - Egy lövés 25-től 45-ig, attól függően, hogy hol találod el. - A válaszért levont 5 pontot. Megszoktam már a hasonló szopatásokat. Mindenképpen a fejét kellene megzúzni, az betenne neki. Valószínűleg kapna vagy 80-at. Ha ez nem üti ki, akkor van gond. Mert hát lehet neki akár 130 ép-je is, ha eddig nagyon jól viselte magát. Na, sebaj, az improvizálás nagyon jól megy, majd csak kitalálok valamit, ha beüt a szar. Megindult. A házak árnyékában haladt, a deszkasétány fölé emelkedő tetők támasztógerendái mögé húzódott, de amint láttam, testének legalább 65-70%-a nem volt ilyenkor takarásban. Igaz, a fejét mindig elrejtette. Ennek ellenére jól álltam, mert össze-vissza forgolódott, nem sejtette, merre lehetek. Ki kell találni valamit. Balfelől dübörgést hallottam. - Hahó, hahó! - ordított valaki egy szócsövön. - Megjött a postakocsi! Hahó, hahó! Ó, az isten náthás faszára, hogy ennek is pont most kell jönnie! Ennél jobb fedezéket el sem tudna képzelni a rohadék, megszerzi a csalit, aztán elhúz a picsába! Én meg itt kuksolok, és nem tehetek semmit! Na, nem úgy van az. A dübörgés egyre hangosabb lett, a fickó egyre kiljebb merészkedett a fedezéke mögül, látszott, hogy ugrani készül. Erősen a vállamhoz nyomtam a tust, én is araszolni kezdtem előre. A postakocsi közvetlenül mellettünk volt. Az idő megállt. A fickó ugrott. Én lőttem. Kétszer. A füstölgő hüvelyek apró köröket rajzoltak a homokba, ahogy észveszejtően pörögtek. A visszarúgás mindkétszer megsebzett. A második nagyobb volt. Ordítottam. Dühömben. Ő is ordíott. Nem (csak) dühében. Az idő újra megindult. A két golyó mellkason és torkon találta, hátrarepítette, beverte a fejét az egyik deszkába. A postakocsi előttem ment el, futva kerültem ki balról. Már pisztoly volt a kezében, hengeredett az azonosító felé, s közben tüzelt. Forró üzenetek repültek el a fülem mellett. Hülye fasz. Fentre céloz, mikor lentebb sokkal biztosabban találna. Ennyit a tudásáról. Egy golyó már bent volt a tárban, de nem tudtam eldönteni, hogy egy másikat is betegyek-e? Ha lövök, újra kell táraznom, és az idő. Ha tárazok, később többet lőhetek, de akkor meg most vesztek az előnyömből. Döntöttem. A pisztolya pörögve betörte az egyik ablakot, ahogy a lövéstől leszakadt keze elrepült. Nem volt rossz lövés. Táraztam, újra lőttem. Ezúttal nagy igyekezetemben hibáztam, pedig már alig vonszolta magát az új fedezéke, egy vizeshordó felé. A keze lassan kezdett újra kinőni. Nagyon lassan. Nem elég gyorsan. Rohanni kezdtem felé. - Add meg magad! - Soha! - A hátára fordult, rám nézett, aztán erősen koncentrálni kezdett. A rohadt életbe, ennek pszisztolya is van! Ez szét akarja robbantani az agyam! Remegni kezdett a kezem, az ujjam lecsúszott a ravaszról, és sehogy sem tudtam rá visszatenni. Lassan a fegyver is kezdett kicsúszni a kezemből. Az irányításról nem is beszélve. A szám szélét kiütötte a hab, térdeim megroggyantak. Közben a férfi keze tovább nőtt, már volt könyöke is. Kínlódva próbáltam újra kiegyenesedni, de agyam nem engedelmeskedett. A fickó is kivolt a koncentrálástól, de az semmi sem volt ahhoz képest, ahogy én éreztem magamat. Kétségbeesetten néztem körül. Mit tehetnék? - Gertrúd, tudok most kérni valamit?

156 filma.

- Sajnos jelen pillanatban nem. Később meg méginkább nem, szóval nincs nagyon min izgulni, konyec

Emberek tódultak az utcára. Chesternek arra van szüksége, hogy az egyik számítógép- embere nyírjon ki, azzal semmit sem ér, ha ez a seggfej öl meg. Akkor nincs flatline. Kétségbeesetten szétnéztem valami segítség után, szent meggyőződésem szerint utoljára ezen aktus során. S ekkor hirtelen megláttam az alagút végén lévő fényt. Végig ott volt, csak eddig nem láttam. Eddig. Füttyentettem egy hosszút, erre még volt erőm. A lovam nagyot nyerített, aztán pofánrúgta a tagot. A fej másik oldalán jött ki a patája. Hát ez elég iq-s húzás volt, lovacskám. A csávó összerogyott, de a seb azonnal elkezdtett összeforrni. Felkaptam a fegyveremet, a csövét a szájába nyomtam, meghúztam a ravaszt, kibiztosítottam, aztán megint lőttem. Szarrá ment az egész fej. Apró darabokra. Előhúztam a kártyáját, beütöttem a számát. Sikoly szállt fel az éjszakába (időközben sötét lett), majd a test szőrén-szálán eltűnt. Feltápászkodtam. Recsegett minden tagom. - Uhh, jó lovacskám, te aztán sokáig várattál magadra. - Hívott eddig bárki is? - Egyszer még elkapom az író grabancát. Nem elég, hogy egy ló menti meg az életem, de még vissza is pofázik! - Tán nem vagyok neked elég jó? Nem mentettem meg a szaros életedet? - De. Igazad van, menjünk, keressük meg az következő áldozatot. De aztán legközelebb mozogj, ha úgy látod, szükség van rád! Az én lovam vagy, kutya kötelességed, hogy kiránts a szarból! Bólinott. Állítom, ez az állat sokkal okosabb, mint egyes emberek. Annak ellenére, hogy a valóságban nem is létezhetne... Hát, baszd meg, az agyam elszáll! A valós életben ilyen soha nem történhetne meg. Mint ahogy eddig nem is történt meg soha. Beszél a ló, megmenti az életemet egy olyantól, aki agyi energiáival akar megölni. Mi jöhet ezután? Rám dobnak egy zongorát vagy egy egytonnás súlyt, ahogy a rajzfilmekben? Esetleg szörnyek fognak kergetni, olyanok, amik százszor veszélyesebbek, mint a farkasember vagy a vámpír? MI JÖHET MÉG EZUTÁN, ÉS MILYEN HOSSZÚ MÉG EZ A KURVA PÁLYA? - Főnök, talán a filozófiai kérdéseket hagyd máskorra. Felkaptam a fejem. - He? - Lovasok. Előttünk. - Tényleg. - Ja, és a hátunk mögött is. Megpördültem. Onnan is közeledtek vagy tízen. - Baszd meg, be a házba! Vagy az istállóba, vagy tudom is én, hogy hova, csak el innen a picsába! Ez a Chester mindent belead, az hétszentség! Bevetettem magam a legközelebbi házba. Szokásom szerint az ablakon keresztül.

LEVEL 9 Úgy futottam fel a lépcsőn, mint akit üldöz a tatár. Fönt azonnal hasravágtam magamat, az ablakok felé araszoltam. Nem kockáztathattam meg, hogy egy esetleges lövöldözés során beröpült golyó megsebesítsen. Az életerőm így is éppenhogy érte el a 70-et, az a rohadék az előbb nagyon megszedett. Ennek ellenére még jól is jártam, mert kaptam 20 egységet a megöléséért. Balról mozgás támadt, az egyik árnyék megelevenedett. Az a kis köcsög gyerek volt, akivel ma már találkoztam. - Ne mozduljon, seriff, mert ez garantáltan szétviszi a fejét. - Oké, oké, nem mozgok, kisfiam. - Van nekem rendes nevem is. Bill, ha nem tudná. Villanykörte! - Te lennél a kicsi bili? A kicsi Billy? Ehh? A régi seriff azt mondta, veled kell beszélnem. Hogy te majd segítesz nekem a küldetés megszerzésében.

157 Bólintott, azután leengedte a csúzlit. Akkora kő volt benne, mint egy gát a Tennessee-n. Érthetőbben: egy kibaszott nagy szikla. Az irracionalitás egy újabb jeles példája. - Jöjjön az ablakhoz. - Intett a kezével. - Most megismertetem a körülményekkel. Odakúsztam az ablakhoz, mindketten kinéztünk rajta. Egyelőre semmi csata, a két csapat azonban már nagyon közel volt egymáshoz. - Azok ott - intett jobbra - a banditák, akikkel már találkozott. A banda neve Skalpvadászok, de valójában úgy fosnak az indiánoktól, hogy csak a békés városiak molesztálásához van merszük. Ha Groggrins békebíró a közelben lenne, kivágná őket a városból, mint a taknyot. - Vagy mint a macskát szarni. - Úgy valahogy. A vezér, az a fekete kalapos, úgy hívatja magát, hogy Főnök. Akik tudhatnák az igazi nevét, már rég halottak. Saját kezével fojtotta meg mindet. Legalább 300 egység váltságdíj van a fején. A tanyájuk ott van - mutatott el a víztorony irányába - kinn a város szélén, egy elhagyatott katonai erődben. - És azok ott? - Azok a Testvérek. Ők is banditák, úgyhogy rivalizálnak a Skalpvadászokkal. Azt ugyan nem tudom, hogy mi értelme ennek, de már hónapok óta csinálják. A csapat vezetője egy férfi és egy nő. Testvérek. - Ahá. Sziszter end bránör. Értem. - Valami megvillant az egyik fejénél. - Csak nincs köztük játékos? - De. A két testvér. Bár azt mondják, csak a játékban azok, valójában csak szeretők. - Sokat tudsz te ezekről, ahhoz képest, hogy te is csak egy számítógépes figura vagy. - Túl lettem variálva, aztán úgy hagytak, ahogy voltam. Így hát sok mindenről tudok. - Ezeknek hol a bázisuk? - Kinn a picsába, valahol a térkép szélén. Ráadásul szinte lehetetlen megközelíteni a Kisebb Kvarg Kurvaisten miatt. - Pardon? - Szövetséget kötöttek a Kisebb Kvarg Kurvaistennel, meg Chesterrel, hogy az ő hordóikat kelljen felrobbantani az örökéletért, így örülhet Chester is, mert senki sem lesz halhatatlan, a KKK meg mindig kap friss, finom kalandozóhusit vacsorára. - Kalandozóhusit, mi? Hát mit képzel ez, hol a faszban van, a középkorban? - Azt mondják, igen. - Akkor ez azt jelenti, hogy a picsának, meg a fickónak örökélete van? - Nem, semmiképpen sem. A zongorán eddig senki sem tudott játszani. Tudomásom van róla, hogy a zongorista minden második nap átlovagol hozzájuk, hogy azok leckéket vegyenek tőle. - Legalábbis eddig átlovagolt - vigyorodtam el. - Azt hiszem, ezentúl nem fog, hacsak nem rakják össze puzzle-nak. A pianínoval együtt, persze. - Ahogy mondja, seriff. - És mi a küldetés? - Felszabadítani a várost. - Fasza. Itt van az összes? - Vagy legalábbis majdnem az összes. - Akkor jó. Feltérdeltem, hogy jobban lássak. Jó 35-40 lovas. De mind látótéren belül. - Figyelj, fiú, van egy tervem. Nem valami nagy, de elég effektív.

LEVEL 10 Emlékszem, még gyermekkoromban láttam egy olyan Franco Nero-s filmet, amiben a hős honfoglaló egy komor vadnyugati hőst alakított. Valami szekere volt, vagy mi, s a szekéren meg ott a lényeg: egy kurva nagy géppuska, állványon. Nehogy mán csak Nero lehessen szuperhős. - Akkor nyomás. - Bill útnak eredt. - Gertrúd, a választékot. Sőt, mi a legnagyobb? - Forgócsövű, hevederes gépágyú állványon. - Mennyi? - Sok. 200 áfával, de ez már tartalmaz egy hevedert. Emellé egy heveder... - Pofa be. Nekem kell egy ilyen gépágyú. Most, azonnal. Féláron. - Ez nagyon meg fogja csappantani a tárcád, haver.

158 - Nem gond - röhögtem fel. - Ha lúd, legyen kövér! - 100 egység. Sokan rábasztak, nagyon sokan. Balról jobbra kaszáltam, ha már odasózok, előbb az igazán gecik nyúljanak ki, nem igaz? Rángatott, mint állat, de nagyon élveztem. Erősen markoltam, mint... A gondolatot nem volt időm befejezni, láttam, ahogy a két testvér megpróbál a zuhanó lovak és lovasok közül kitörni. Most ők a legfontosabbak. Ha csak egyiküket is kinyírom, már csak a robbantgatás lesz hátra. Azután meg határ a csillagos ég. A heveder kurva gyorsan fogyott, az öt cső úgy szippantotta magába a golyókat, mint egyes nők a faszt. Még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna megállítani. Szinte önálló életre kelt. Röhögtem. Nem hallatszott a kerepeléstől meg az ordítozástól. S ekkor kifogyott. Kapásból hasra vágtam magamat, mert aki életben maradt, rögtön visszalőtt. Felkaptam az egyik puskám, áthengeredtem a jobb oldali ablaknyíláshoz. Kilestem. Legalább 15-20 hulla hevert az utca közepén, szóval elég jó volt a huzatja a kis aranyosnak. Mások a lovaikat vesztették el, vagy sebesülten botorkáltak fedezék után keresve. Leszedtem őket. A két testvért sehol sem láttam, de reméltem, a fiú jól végzi a dolgát. Azért adtam neki a tomahawkot. Hirtelen olyat kaptam, hogy elterültem a padlón. A mellkasomba csapódott egy revolvergolyó, kis ideig vérzett, aztán a játék szabályai alapján nyoma sem volt, csak az életerőmön látszott meg a hatás. Volt még 42. Most már jobb lesz tartózkodni a nyilvános szerepléstől. Elkezdtem kihátrálni a szobából. Ekkor az ablakon keresztül bevágódott valami, a falhoz csapódott, majd mandínerből orrbavágott. Az ép-m lement negyvenre. - Mi az isten kócos fasza? - krákogtam, s közben ráztam a fejem, hogy visszanyerjem a kissé elhomályosodott látásom. Eszembe jutott, hogy milyen szomorú is az, hogy Isten nevét csak ilyen kevés variációban vagyok képes elhelyezni a mondataimban. Sebaj, majd beszélgetek erről László atyával, most ilyesmire kurvára nincs időm. Lenéztem a padlóra. - Az isten faszára, ez egy dinamit! - Na, ugye, erről beszéltem az előbb. Az utolsó pillanatban górtam ki, de így is megremegett a ház. A két ablak között, középen repedés futott végig, félő volt, hogy az utcaoldali fal egy az egyben kidől az útra. Ez engem nem zavart volna túlzottan, kivéve talán azért, mert akkor már tényleg semmi sem gátolta volna meg őket, hogy az emeletre dobjanak egy rakás dinamitot. Már ha bárki is maradt volna, aki túléli az elméretezett présgép nyomását. Még a féltégla sem arról híres, hogy nem tud nagyot sújtani. Pont az ellenkezőjéről. Úgyhogy megintcsak döntöttem. Odarohantam a falhoz és néhányszor jól belerúgtam. A lent állók feje fölött árnyék jelent meg. Nagy árnyék. Hohó, ez aztán kellemetlen lehet nekik. Én legalábbis nagyon szeretnék máshol lenni, ha az ő helyükben lennék. Akárhol, de nem Fred Conly színe előtt. Nem vártam meg, hogy eldőljön, már rohantam is lefelé a lépcsőn. Út közben találkoztam a fiúval. - Na? - Itt van - nyújtott át egy dobogó szívet meg egy azonosítókártyát. - Elkaptam a fickót, de nem öltem meg. Ahogy kérte. Fagyasztásra sajnos nem volt időm. - Semmi gond. A picsa? - Közben előhúztam a saját baltám. - Elhúzott a bázis felé - intett a fejével nyugat felé. - Sebaj. - Megfogtam a tomahawkot és belevágtam a szívbe. Ezzel vége, kisapám, én öltelek meg, nem a számítógép. Beírtam a kódját. Sípolás, a szív felszívódik. Épp ideje volt már, hogy kapjak egy kis extra pontot. Igaz, hogy csak 15, de jelen pillanatban ez is remek. Összesen 35. Hmm, ez mégsem olyan jó. Füttyentettem, majd a gyerek felé fordultam. - Köszönöm. Ha játékos lennél, most szereztél volna egy jó kapcsolatot. Öröm volt veled dolgozni. - Fred Conlyval is. Visszafordultam félútról. - Hát a nevemet meg honnan tudod? - Magát mindenki ismeri. - Nahát, mondasz valamit. Felkaptam a lovamra, s nyugatnak vettem az irányt.

159 A pusztában pihentünk meg, tüzet nem gyújtottunk.

LEVEL 11 - Nocsak, nocsak. Hogyan értél ide ilyen hamar? - Nem lehet, hogy csak te vagy lassú? - Nem - ingattam meg a fejem. - Kurva bonyolult a dolog. Van néhány igazán tökös bandita, akik nem adják olcsón magukat. Nézd! - Magam elé mutattam. A homokban feküdtünk, még a ló is. - Összefogtak. Együtt őrzik a raktárat. - Mi is a küldetésed? - kérdezte Ray. - Minden gazfickót kinyírni. - Ezek szerint a küldetés és az örökélet megszerzésének módja majdnem egyezik. Hát ez nem valami jó, de nem is vészes. Nekem a Kisebb Kvarg Kurvaistent kell megölnöm. - Majd segítek. - Én is így gondoltam. Sajnos nem tudok babrálni a rendszerrel, Chester nagyon figyeli. Ezért nem tudok neked sem örökéletet biztosítani. - Nem gond. Megmondom én, mi lesz. Már megbeszéltük. - A lovam felnyerített. - Figyelj. Van négy rúd dinamitom, ezeket felkötöm Nyihaha oldalálra. Ezer százalék, hogy a sok paraszt nem fogja lelőni, hanem beviszik magukhoz. Amennyi lovat az utcán vesztettek! Aztán ledobja a dinamitokat és meggyújtja. - Egy ló? - Nem egy ló, hanem A LÓ. Adok neki gyújtót. - Felmutattam egy ősréginek tűnő, pattintóköves öngyújtót. 15 egységért vettem. - Értem. És ezután? - Ezután mindenki elkezd majd rohangálni, lesz nagy fejetlenség. Ekkor jövünk majd mi. Valahogy bemegyünk vagy bemegyek, azután felrobbantom a hordókat. Ezek után már minden úgy fog menni, mint a karikacsapás. - Akkor hajat rá! Békés, boldog ünnepeket mindenkinek.

LEVEL 12 Minden játékban vannak különösen rövid és különösen hosszú szintek. Találd ki, ez melyik volt.

LEVEL 13 Kipakoltam egy rongyra a töltényeimet. Pontosan 14. Ez kettővel kevesebb, mint √256, ami egyenlő 42-nel. Hogy ez most hogy jön ide? Sehogy, csak szórom az agyam. Talán nyugtatom magamat, nem tudom. Hogy nem vall teljesen ép észre, azt már mondták mások is. Tudod, mi történt velük. De ettől még √256 42 marad. Ez vitán felül áll. Számomra. Az erődbe bement 12 ló. Bevitt 22 dinamitot. Meggyújtotta. Felrobbantott √1 házikót, meg 1 falat, megsemmisített bizonyos számú embert (ez a szám feltétlenül 1-nek a többszöröse, de nem lehet tört), azután vidáman kifutott a keletkezett lyukon. A barakkok falai egymással párhuzamosak, s talán egyszer, majd ezer+ezer év múlva találkoznak valahol a végtelenben. Kezdem ezt unni, úgyhogy visszaváltok valami emberibb nyelvre. S már jött is a Bogár. A Kisebb Kvarg Kurvaisten. Mi meg másztunk, mint a kommandósok vagy a katonák szokták a szögesdrót alatt. Talán az aknákon. Ki tudja? Jó kérdés. Tényleg jobb lenne most ezeken otthon, a meleg ágyban gondolkozni, nem pedig itt, a metsző szélben, ahol már annyi homokot nyeltem, hogy szinte alig kapok levegőt. Jobb lenne, de nem lehet. Talán majd máskor. Ray kirántott a merengésből. Pontosabban felrántott. - Futás, Fred, futás! Rohanni kezdtünk. Ray tüzelt, de én nem pazaroltam a golyókat. Egyelőre túl messze voltunk még bármitől is, amire lőni lehetett volna. A lovam azonban egyre közelebb volt. - Erre gyere, baszd meg, erre gyere! - ordítottam neki, azután füttyentettem is. - Ide! Felém fordult. Lehetnék Zorró is, ha jobban belegondolok. Akkor halálra keresném magamat ezen a kurva filmen. Bár lehet, hogy nem. Úgyis a producer kapna minden zsozsót. Kár lenne vele szenvedni. Így legalább mindenki hoppon marad.

160 Felugrottam a lóra, a szörny felé fordítottam. - Vágtázz! Olyan volt, mintha lovag lennék, csak most puskám volt lándzsa helyett (már ha azt a hosszú szart lándzsának hívják, a középkori hadviseléshez nem értek sokat). Két puskám. A szörny nagy volt és hússzínű. Volt neki vagy hat szeme, meg hatalmas csápjai. Hörgött, mint valami ócska godzilla. Ágaskodott is. Legalább öt méter magas volt. És akkor erre mondják azt, hogy Kisebb. Mekkora lehet a Nagyobb? Fogadjunk, hogy már megrajzolni sem tudnák. Talán csak... nem, nem lehetne megrajzolni. Ez is akkora volt, hogy simán átfértünk volna valamelyik pár lába között. Azért valamelyik, mert volt neki legalább ötven pár. A százlábúaknál így szokás. Megmerevítettem a tekintetemet. A posztereken talán pont ez a kép lesz rajta. Lovagol egy manusz, mindkét kezében puska, ezekre még jön egy IGAZÁN kemény tekintet. A szája szélében szalmaszál. Igen, elképzelem, alatta felirat: Nagyon Vagány. Nem is rossz. Kérek egy nagy totált. - ÁJJ MEG, KÁUBOJ, NEM JUCC TOVÁBB!!! - ordította a szörny a fejem fölött. Beszéd közben annyi nyálat köpött, hogy majdnem megfulladtam. - ÉN VAGYOK MINDEN KALANDOZÓ LEGFŐBB RÉME!!! - És akkorának képzeled magad, hogy mindent három felkiáltójellel mondasz??? - KÚVA ANYÁD!!!! - Még rá is játszol???? - RÁ ÉN!!!!! - Rá????? - RÁ!!!!!! Ekkor lőttem tökön. Nem egyszerűen azért, mert meguntam a dumát, hanem mert éppen ott meredt az orrom előtt. Nem hagyhattam ki. - ÁÁÁÁ! Látom, visszavett az arcából. Felém rúgott, de nem talált el. Talán azért, mert egy pillanattal előtte Ray kilőtte a két legnagyobb szemét. - JAJJ, NEM LÁTOK! - De hát akkor minek van (vagy) hat szemed? - A GICCSRŐL MÉG NEM HALLOTTÁL MÉG SOHA??? - Ha folytatod az arcoskodást, kinyírlak! Azonnal visszavenni a kérdőjelekből! - JÓ, JÓ, CSAK NE BÁNCCS! ÁTÁLLOK, TI VAGYOK AZ ERŐSEBBEK! BASSZUNK KI A CSÚNYA ÉS GONOSZ BANDITÁKKAL. Ecsém, nem csodálom, hogy annyian túlélnek arrafelé, ahonnan ez jött. Ekkora beszari alakot állítom nem láttam még soha ebben a büdös életben! De ettől függetlenül rendben, elfogadom az ajánlatát. - De aztán nehogy megint visszaállj a ribancékhoz! - KAREN ÚRNŐHÖZ? DEHO’! Karen? Ez hirtelen eszembe juttatott valamit. Lehet, hogy hülye vagyok, de nem valami olyan volt azon a talált papíron, hogy REN 2-527? S talán Miska azonosítója nem az volt, hogy MISKA 251-691? A kettő eléggé hasonlít egymásra, s az, hogy a papírt Chester egyik emberénél találtam, felettébb gyanús. Ezt elmondtam Ray-nek is. A többiek is figyelmesen meghallgattak. - Elméletileg lehetséges - mondta Ray. - Igen, lehetséges, de kicsi a valószínűsége, hogy ugyanaz a személy, mint akinek a fél azonosítószámát birtoklod. Már ha az tényleg egy azonosító fele. - Csak rá kell nézni, baszd meg! Hogy eddig nem jöttem rá! - HOGY EDDIG NEM JÖTT RÁ!!! - Nana! - Nos igen - húzta a száját Ray -, lehetne tenni egy próbát, ha ismernéd a másik részét. De két számjegy akkor is hiányzik. - Két számjegy, hát az mocskosul nem jelenthet gondot! - kiáltottam fel. - Remélem, nem akarod kipróbálni az összes kombinációt, s megvárni, amíg azok ott ideérnek mutatott pisztolyával a szétrobbantott fal felé. Közben újratöltötte a forgódobot. - Főnök! - A lóra néztem. - Mi volt a nő szeretőjének a száma?

161 - JACK 362-526. Úristen! - a homlokomra csaptam. - Te mondasz valamit, lovacskám! Együtt jelentkeztek be! Együtt jelentkezett be az a két geci! - Baszd meg, ez a ló ámulatba ejt - szólt Ray. - Megveszem a forráskódját, ha egyszer eljutok odáig. - ÉS VELEM MI LESZ? ÉN NEM KELLEK SENKINEK? Senki sem válaszolt, hát bőgve elhúzott a halál faszára. Ott talán hasznát veszi valaki.

LEVEL 14 Lassan a végéhez közeledett a móka. Ray odaállt a lyuk mellé, onnan lőtt. Nyihaha a kapuból. Természetesen csak elterelő hadművelet volt az egész. Arra, hogy nyugodtam felmászhassak a falra. Sikeres elterelés volt. Célba vettem a hordókat. - RIADÓ, OTT VAN A FALON! AZ ÉSZAKI FALON! OTT VAN A FA... - összerogyott. - Kussolj, te rohadék! - röhögtem. Újratáraztam. Aztán az egész lőszerraktár a levegőbe repült. És én lettem az isten. Sokak megdöbbenésére. - Na lám, na lám - vigyorgott a Főnök. Fekete kalapját levette, kevéske haja vígan csapdosott a szélben. Mindkét kezében coltot szorongatott. Rám fogta őket. Talán még nem tudott az örökéletről. Látom, összeszedted magad, Bruce. Te lettél a seriff. Azt hiszed, ez feljogosít arra, hogy kibassz velünk? Hát ki vagy te ahhoz, Bruce? A földre köptem. - Azt hiszem, összetévesztesz valakivel, seggfej. A nevem Fred Conly. Vésd jól az eszedbe. Ennyivel többet fogsz tudni három másodpercig. - Megkocogtattam az órám számlapját. - Hát ezt hogy érted, Bruce? - röhögött. - Addig élsz. Még szélesebb lett a vigyora. - Azaz még három másodpercig? Ha-ha-ha. Számoljam? Egy. Kettő. Három. Na látod, mégis túlél... - az arcába lőttem, bele a szájába. Az összes foga kihullott, de a vigyor nem fagyott le a pofájáról. Lassan megingott, majd arccal előre a porba zuhant. - A hálózatban lassabban telik az idő, balfasz. Női köhintés a hátam mögül. - Hát szépfiú, ez nem volt rossz húzás, de azt hiszem, most már - valamiféle rakétavetőt húzott elő a háta mögül. Egy pillantra meglepett vele - vége a dalnak. Mr. Chester, a főnököm feljogosított arra, hogy csökkentsem az életerőd 1-re, hogy azután a bérenceim - itt néhány igazán marcona legényre mutatott, akik alig győztek elbújni egy házban - kedvükre eljátszhassanak veled. - Akkor James bizonyára elfejtkezett arról, hogy nekem itt örökéletem van. - Hát, az az igazság, hogy erről szó sincs. - Szó sincs? Uramatyám, ha ez nem blöfföl, hát akkor... Csak nyugi, a terv készen, mi vagyunk előnyben. - Akkor azt hiszem, tényleg te nyertél, édes. De engedj meg egy utolsó ajándékot. - Kis, szalaggal átkötött dobozkát húztam elő. - Fogadd el. Neked ártani már nem árthat, de nekem okozhatnál egy utolsó örömet. (Csak éppen azt nem tudod, hogy Miska is így baszott rá!) - És mégis mi ez? - Meglepetés. Nőknek szól. Magához intett egy fegyverest. Az félénken előjött a fedezéke mögül, ahová a lovam kergette. - Nyisd ki ezt a szart. - Parancsára, Úrnő. - Lassan, óvatosan kifűzte a szalagot, lehajította a földre. A doboz teteje következett. Ha lehet, azt még lassabban bontotta ki. Először csak egy kis rést nyitott ki, belesett, azután már sokkal merészebben levette az egész fedőt. - Mi van benne? - Egy kártya, Úrnő. - Feleltem a fickó előtt. - Csak a jókivánságaimat írtam rá. Erre költöttem utolsó egységeimet is.

162 - Rendben, elolvasom. Azt mondja, hogy: „Te redves kurva”, jól kezdődik, „Mikor ezt olvasod, remélhetőleg én ott vagyok és láthatom azt a sunyi, nyomott, rühes pofádat, s azt is láthatom, ahogy lassan kiüt rajtad a felismerés, hogy ezegyszer úgy rábuktál a faszra, mint azelőtt még soha. Mindenesetre akármi is lesz ennek a papirosnak a hatása, szeretném veled közölni, hogy hamarosan munkanélküli leszel, mert az egész kibaszott cég (de a vezetőség mindenképpen) be fog pállni, mégpedig azért, mert én azt akarom. Szóval jobb, ha új állás után nézel, amit itt ezt a kis dolgot elintéztük. A mondanivalóm röviden és tömören: KAREN 362-527. Utóirat: Nézz a kapu felé. Utóirat 2: Mosolyogj.” - Ó, hogy az a jó büdös... - a fegyvert azonnal a kapu irányába fordította, ahol Ray integetett neki, majd úgy csinált, mintha valamit a konzoljába táplálna be. - Ezért még... - nem mondta végig, hanem azonnal lőtt. Csakhogy rosszfelé. Könyékkel az oldalába vágtam, azután egy íjja-rúgással megingattam a fejét. A lövedék így is csak centikkel Raymond mellett húzott el, s szállt ki a képernyőből. Előkaptam a puskámat (ne izgulj, már be volt tárazva) és ellőttem a két kezét. Valahogy úgy, mint az agymenőjét. A fegyveres ordítozva visszafutott a házba. - Ismét ékes példáját kaptuk annak, hogy a nők mennyire kiváncsiak. Ha nem fogadod el azt a csomagot, hanem azonnal lelősz, most nem te feküdnél a földön. Tudod, babám - folytattam, miközben utolsó két golyómat táraztam be -, az egyik ex-barátnőmre emlékeztetsz. Főleg ilyenkor, mikor - katt, bumm -, mikor abba a kibaszott arcodba lövök közvetlen közelről. Tudod, aki kíváncsi, hamar megöregszik, szerintem most ez volt a legnagyobb tanulság. Ja, meg az - katt, bumm utoljára -, hogy szabadulj meg attól a balfasz hapsidtól, de lehetőleg még ma. Kérdés, kérés, óhaj, sóhaj? - Honnan tudtad meg a számomat, te strici? - Hát, látod, ez jó kérdés. Ja, megvan! Chester bérgyilkosától, aki téged is dugott. Nála találtam meg. - És AZT honnan tudod? - Mármint, hogy a szódással keféltetek? Egyszerű. Olyan jól nézel ki, hogy ha én lettem volna a helyében, biztos megbasztalak volna. Mellesleg meg a foglalkozásom szerint magánnyomozó vagyok. Ezért tudok én mindenről, mindig. Elmosolyodott. - Holnap este nyolckor ráérsz? - Rá - mosolyodtam vissza. - Találkozzunk mondjuk a Hotel Mentolban. - Az nekem is jó. - Most viszont... - Vége. A számból vetted ki a szót, aranyom.

LEVEL 15 - Te pedig nagyon vigyázz magadra! - Kezet fogtam a lóval és én is beléptem a barlangba. - Nos, és ezután hogy lesz? Mire lehet számítani? - tudakoltam régi barátomtól, a nagy problémamegoldótól, Garlic Ray-től. - Őszintén szólva fingom sincs. - Valami hasonlót vártam egy nagy problémamegoldótól. - Chester saját világába kerülünk. Abba a hálózatba, ahol él, tevékenykedik. Hogy az hogy néz ki, az csak tőle függ. De tekintve, hogy mekkora ökör, s hogy mennyire gyűlölhet már téged, semmi jóra nem számíthatunk. Megnyomta a gombot a távirányítón, s erre fényes átjáró nyílt meg előttünk. - Mindent megtudunk a maga idejében. - Csak ne legyen túl hosszú! Ezt a nyomozást már kurvára unom. Beléptünk, s elnyelt minket a nagy kékség. Azt mondták, most elmehetek kávét inni és megcsavarni a gyíkot. Bevallom, rám fog férni.

163 STAGE SOK (DE MINDENKÉPPEN UTOLSÓ) - LEVEL 1 PERPARE TO DIE A hely hülyébben nézett ki, mint amire számítani lehetett. Egy rohadt nagy vidámpark volt az egész, közepén egy hullámvasúttal. Azonfelül volt itt még egy alagút, aminek nem látszott a vége, egy focipálya, amin csontvázak rohangáltak egy fejet rugdosva, egy játékterem, elvarázsolt kastély, meg egy beazonosíthatatlan téglatest, ami úgy nézett ki, mint egy trafóház. - Ez nekem valahonnan nagyon ismerős, Ray. - Furcsa. Nekem nem. Fönt álltunk egy dombon, remek volt a rálátás mindenre. Emberek alig mozogtak a parkban, szinte csak a csontvázak voltak ott. Chester első látásra sehol. Biztosan elbújt, hogy jól ránk ijeszthessen. - Nem lesz ez hosszú menet, Fred. - Gondolod? - fordultam felé. - Biztos vagyok benne. Vagy olyan mákunk lesz, hogy hamar elintézzük, vagy fordítva. Hazai pályán van, ötszázszor nagyobb az esélye. - Valahogy csak elintézzük, ha már itt vagyunk. - Hááát, az egészben az a bibi, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan kellene. MI ellen még soha nem küzdöttem. Van néhány programom, de ezek nem hinném, hogy hasznosak lehetnek. Neked pedig végignézett rajtam - szinte semmid sincs. Még mindig ugyanabban a vadnyugati felszerelésemben voltam, kezemben egy teljesen üres puskával, az övemben egy tomahawkkal, a hátizsákomban pedig egyetlen egy rúd dinamittal. Tényleg nem úgy tűnt, mint amivel nagy kárt tudnék okozni egy ilyen lényben. Hacsak nem a dinamittal. Azzal esetleg. - Azt esetleg megcsinálhatjuk - pillanatnyilag jobbat úgysem tudok -, hogy te eltereled a figyelmét, én meg addig gyengítem néhány relatíve erősebb támadó programommal. Mit szólsz hozzá? - Tényleg nem lehetne azonnal megölni? - Nem tudom a módját. - Hát akkor - fogtam meg a puskámat a csövénél - menjünk, derítsük fel ezt a rohadt vidámparkot. A jegyszedőbódéból ismerős alak lépett ki. A torka fel volt nyílva, a feje majdhogynem leszakadt és hátraesett. - Hé, Freddy, jó barát, csak nem ide készülsz bemenni? Chester az emlékeimmel manipulál. Ez talán neki szórakoztató. Nekem nem annyira. Talán el kellene rontani a szórakozását. - Nem engedhetlek be, nem hívott senki. Te faszrágó. - Fel akarsz húzni, Vinnie? Újra meg akarsz dögleni? - Kétszer nincs olyan szerencséd, mint amilyen a hokipályán volt. - Szerencséről itt szó sincs. Meglendítettem a puskám, hogy lecsapjam vele a fejét, de elhajolt előle. Ez szokatlanul ügyes húzás volt Vinnie-től. Látszik, hogy Chester nem ismeri. Elhajolt egy újabb ütésem elől, de ő sem talált a késével, amit a háta mögül húzott elő. Sikerült térdkalácson rúgnom. A lába kicsúszott alóla, elterült a földön. Azon nyomban taposni kezdtem, de ő dühödten belém vágta a kését. Felordítottam. Kisebb elektromos sokk futott végig az agyamon. A picsába, itt már igazán élesben megy a játék! Felpattant, nekem vetette magát. Mindketten a földre estünk. - Elnézést, urak. - Felnéztünk. Ray volt az. Róla valahogy eddig el is felejtkeztem. - Fred, nekünk mennünk kell. - Igazán vicces vagy, Ray - sziszegtem, miközben próbáltam az arcomtól eltolni a közeledő kést. Inkább segítenél! Villanás látszott, Vinnie pedig sikoltva eltűnt. - Nem vicceltem. Húzzunk tovább. Feltápászkodtam és a távolodó Raymond után szaladtam. Meglátszik, hogy ki mozog itt otthonosabban.

164 LEVEL 2 Éppen csak hogy be bírtuk magunkat vetni a szellemkastélyba. A golyók így is csak milikkel mellettem csapódtak be a falba. - Kifelé, beszari sápadtarcúak! - ordította Toma B., miközben a nigger haverjai szarrá lőtték a bejáratot. - Küzdjetek meg velünk, ha férfiak vagytok! Őszintén, mi a fasztól lett minden beszari alak ilyen fene bátor. A valós életben úgy meghúzták magunkat, ha szarba kerültek, hogy alig vetted őket észre, most meg majdnem kinyírnak! Ez így nem fair. Ha már egyszer előszedi az a rohadék az emlékeimet, legalább lennének élethűek. - Odass! Megpördültem. Hatalmas patkányok jöttek ki az egyik falból. Az alligátorpatkányok! - Sorozd őket, Ray! Nyírd ki őket, kurva veszélyesek! - Ha most kifárasztom magam, mi marad Chesternek? - KIFELÉ, CONLY, NE VÁRD MEG, HOGY BEMENJÜNK! Két tűz között. Világéletemben ezt utáltam a legjobban. Ilyenkor el kell dönteni, melyik a nagyobb szar, aztán nekimenni. Most ehhez sincs kedvem. Ha valahogy tudnánk Tomáéktól fegyvert szerezni, ezeket kinyírhatnánk. Persze csak akkor, ha feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Chestert elintézzük. Egyébként én nem pazarolnám az energiám ezekre a rohadt patkányokra. - És akkor mégis mit csináljunk, ugorjunk fel a plafonra? - Az ötlet nem rossz, de megvalósíthatatlan. Valami jobbat. A patkányok egyre közelebb merészkedtek. Felemeltem a puskámat, ettől egy kicsit hátráltak. Szerencsére azt nem tudják, hogy tök üres a tárja. - Add ide a pisztolyod. Agyonlövöm őket. - Csak három golyó van benne. Talán nem kellene ilyen korán elpazarolnunk őket! - Nem érdekel, add ide! - Nem! Megtaszítottam, s még azzal a mozdulattal kirántottam a tokjából a coltot. Bal kezemmel hátrahúztam a kakast, aztán csípőből agyonlőttem az egyiket. Vér spriccelt a plafonra, méghozzá igen bő sugárban. Egy .45-ös nyomán igen bő sugárban szokott spiccelni a vér. Újra kibiztosítottam és vártam, hogy közelebb jöjjön. Minél közelebb jön, annál pontosabb a találat. Vártam. Ő jött. Egy ideig. - Tessék. Még mindig van benne egy golyó. - Ezt nem felejtem el neked - nézett rám megvetően. - Nehogy már! Tán te le tudtad volna így szedni őket? Le? - Nem - csóválta meg a fejét. - Igazad van, nem. Bocsáss meg. - Semmi gond, de nem hagyhatjuk, hogy a végén elhatalmasodjon rajtunk a félelem, a káosz, meg mittomén, hogy mi minden! Megyük és kinyírjuk őket! - KI! Éppen a tükörtermet hagytuk el, amikor megszólalt valahol egy hangszóró. - ELNÉZÉST A KÉSÉSÉRT, TALÁLKOZÓM VOLT. MOST MÁR MINDEN IDŐM A TIETEK. REMÉLEM, JÓL SZÓRAKOZTOK, KEDVESEIM. - Kurva jól. - AKKOR MINDEN RENDBEN. A PROGRAM A KÖVETKEZŐ: ELJÁTSZOGATOK VELETEK EGY KICSIT, UTÁNA BEZÁROM A TI LELKETEKET IS A GENERÁTORBA. Kérdőn néztem Ray-re. Ő letérdelt és a földre rajzolt egy téglatestet, ami szögesdróttal van körülvéve. Bólintottam. A trafóház. - Hogy mi is téged éltessünk, mi? - AHOGY MONDOD, KICSI FRED. DE ADDIG IS ÉREZZÉTEK MAGATOKAT JÓL! KÜLÖN FIGYELMEDBE AJÁNLOM A HULLÁMVASUTAMAT, MA KÜLÖNÖSEN HALÁLI! HAHAHA! A MÚLTAD FOG KIBASZNI VELED, TE SZARFASZÚ, MEG ÉN!!! HAHAHA! - Honnan beszélsz? - ITT VAGYOK A VASÚT KORMÁNYÁNÁL, ITT BÁRMIKOR MEGTALÁLTOK!

165 Itt kattanás hallatszott, mint mikor kikapcsolják a mikrofont. Tervet kell kieszelnünk.

LEVEL 3 Kilestünk a kastély túlsó ajtaján. Sehol senki, de a hullámvasútra kitűnő a rálátás. A szerelvényt nem látni. Biztos éppen játszik vele az a paraszt. - Tudod, Ray, azt hiszem, remek ötletem támadt. - Megosztanád velem is? - Hogyne. Ki kell engedni a lelkeket. - Ez kurva jó ötlet, de be kell, hogy valljam, én már korábban gondoltam rá. Sajnos az a helyzet, hogy nem lehet megvalósítani. - Szomorú volt a tekintete. - Azt te csak hiszed. Ott! - mutattam a vasút egyik pontjára, egy emelkedő legfelső pontjára. - Oda kell tenni a dinamitot. - És? - Kilősz rá egy programot, ami felrobbantja. Ezt azért meg tudod tenni, nem? - De. Azt hiszem, igen. - Akkor kell robbantani, amikor már egy kicsit továbbment az eleje. Kisiklik és pont oda, a pálya lábához zuhan. - És ott van a generátor. - Látom, érted. - Igen ám, de lehet, hogy akkora lesz a robbanás, hogy mindent magába szív a környéken. - Nem gond. Azonnal kicsatlakozunk, amint felrobbant. Nem várjuk meg, hogy a légnyomás a falhoz basszon minket. De ha valóban akkora lesz a robbanás, mint ahogy mondod, az még inkább jó. Chester nem egyszerűen le fog gyengülni az elveszett lelkek miatt, hanem totál szétmegy. Apró kis geci bitekre, vagy valami ilyesmikre. Engem ez a része már egyáltalán nem érdekel a dolgoknak. A kezébe nyomtam a dinamitot. - Tedd fel, majd én elvonom addig a figyelmét. - De hát... Mire befejezhette volna, már rég nem voltam ott. Elmentem rúgni a bőrt.

LEVEL 4 - Válassz játékosokat! - utasított a csontvázak vezére. Szokatlanul nagydarab volt, néhol négerre emlékeztető bőrfoszlányok lógtak le róla. Az embereiről is. - Rendben. Megvizsgáltam a játékosokat. - Nincsenek is tízen. - Így lesz igazán érdekes a játék. - Én benne vagyok. Akkor választok. Jack Riley, Bill Core, Spectre, Mitogeci, Villám Vili és Neonbeton. - Furcsa, azt hittem, hogy élők nem vehetnek részt a játékban. - Hogy kerül ide Betonagyú? - Kisebb iktatási hiba. Gondolom, most már mindegy. Vagy kérsz egy újat helyette az enyéim közül? - Isten őrizzen! Ki lesz a bíró? - Enyje, Fred, tőled többet vártam. Chester. Akkor minden rendben. Magasabb volt, mint eddig bármikor. Hosszú, fehér lebernyeget viselt, mint egy pápa. Nem állt neki rosszul. Illett ahhoz a repedezett, sárga bőréhez. Elvigyorodott. - Na, hogy tetszem, kedves Freddy? - Fujj, csontszínű! Eltűnt az arcáról a mosoly. - Szórakozzunk egy kicsit. - Mi még szeretnénk egy megbeszélést tartani a taktikánkról. - Megtiltom. Így nem lenne unfair a játék. Semmi értelme nem lenne az egésznek.

166 Hamisítatlan seggfej. Beálltunk egymással szembe. Hét tizenegy ellen. Nagyon jó. Úgyis csak csontkollekciók ellen nyomulunk. - Beton, te bemész a kapuba. Ha teheted, változz házzá, jobb, ha a vakolatod esik le, mint hogy a hálót szaggassák szarrá. - Oké. - A támadásra hajtunk rá. - HÉ, CONLY! MEGMONDTAM, HOGY NINCS MEGBESZÉLÉS! KEZDJÜK EL! Hadarni kezdtem. - Mito, Spectre és Jack a kapu előtt védekeznek, sepregetnek, meg ilyesmi, de csak akkor, ha kell. Mi hárman erős legények meg megalázzuk a sok szemetet. OKÉ, MEHET! Úgy tűnik, ez egész jó lesz, bár egyáltalán nem értek a focihoz. - MOST JUT ESZEMBE, HOL VAN A BARÁTOD, A FOKHAGYMAAGYÚ? - KIMENT HUGYOZNI, AZT MONDTA, MINDJÁRT JÖN! ÖRÜLJÉL, ADDIG IS KEVESEBBEN VAGYUNK! - KIRÁLY! Természetesen csontiék kezdtek. Erős hajrával kezdtek, az én embereim természetesen olyanok voltak, mint a szar. Annyiszor felrúgtak minket, hogy már szinte megszoktam az agyamon hangyaként szaldgáló elekromos sokkokat. 3-0. Kezdem unni. Elkaptam Core nyakát. - Figyelj, Core, de nagyon. Megcsináljuk a nagy aquilla lövést, mint abban a kibaszott mesében! Figyelj jól! Lepasszolod a labdát nekem, amint a tizenhatoshoz érek, utána Vilivel együtt nekimentek a csontiknak. Minden erőtökkel, a lényeg az, hogy engem ne akadályozhassanak meg. Megértetted? Bólintott. - Ha nem jön be, majd bevonjuk a többieket is. Legyaluljuk a sok barmot. Megrecsegtettem a kezeimet. - Ti akartátok - suttogtam. Chester sípolt, a labda csontiéknál volt. - Bill, kapjátok el! - ordítottam, s közben elkeztem rohanni a túlsó térfél tizenhatosa felé. Arra figyeltem, nehogy lesen legyek, Chester azonnal észrevenné. Hátrapillantottam. A látvány csodás volt. Öt emberem egyszerre rontott neki a nagy állat csatárnak, s Bill megszerezte a labdát. Intett Vilinek, hogy balról rohanjon előle, és ő is megindult, ahogy megbeszéltük. - Kapjátok el a töküket! - sipította Chester. - ÁLLÍTSÁTOK MEG ŐKET! Egy csontvár megállt előttem. Erősen megtaszítottam, legalább öt métert tántorodott hátra. Ennyivel előrébb mehettem, anélkül, hogy lesen lennék. Szerencsére a durva játékért nem szólt az a szemét. Bill feljött középen, kész volt átadni a labdát. Vili felénk kezdett kanyarodni. Core beleizzított a labdába, az tüzes golyóként száguldott felém. A lövés után egy pillanattal legalább négyen csapódtak szegény ex-magánnyomozónak. Furcsa keveréke volt ez a játék az amerikai és az európai futballnak. De azért én élveztem. Felugrottam és csípővel levettem a labdát. Közben jobb lábbal orrba rúgtam egy felém ugró csontvázat. Reccsenve ért a fölre, pont akkor, amikor én. Csakhogy ő nem volt talpon. Elnéztem balfelé. Core és Villám tankként mentek neki az ellenfél védőinek, így azoknak esélyük sem volt rá, hogy velem foglalkozzanak. A szomorú csak az volt, hogy a két csatárom egyre fáradt, s néhányan őket is kezelésbe vették. Nem vesztegethettem az időt. Felkészültem egy hálószaggató lövésre. - HÜLYÉK, OTT VAN JOBB SZÉLEN! RÁ MENJETEK, NE AZZAL A KÉT FASZKALAPPAL FOGLALKOZZATOK! - Pszt! - oldalra kaptam a fejem. - Fred! Megvagyok a dinamittal! Bólintottam. - Fasza. Azonnal megyek, csak van itt még egy kis elintéznivalóm.

167 Irtózatos erővel megbikáztam a labdát. Alacsony röppályán, a földtől alig tíz centire szállt, de úgy ment előre, mint a Hikari Expressz. A kapus izgatottan nézte, azt számítgatta, merre csavarodik. Elvetődött balra. Rossz húzás volt. A labda az utolsó pillanatban lepattant a fölre, elpattant a kapus jobb keze felé. Az már nem érhette el, éppen vetődött balra. Még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tett rá, hogy a lábaival kivédje, de mondanom sem kell, kevés volt ő ahhoz. Kurva kis labda volt az egy ilyen hatalmas balfasznak. - EZ NEM LEHET IGAZ! EZEK BERÚGTAK EGY GÓLT! - Be ám, te rohadék, kapj el, ha tudsz! - Fred, mi a faszt csinálsz? - sikoltott fel Ray. - Mi az, hogy kapj el? - Úgy döntöttem felülünk a hullámvasútra. Pedig lehet, hogy rossz ötlet volt.

LEVEL 5 Bevetettem magamat a legelső kocsiba. Ott volt a focipálya mellett, a vágányok kezdeténél. Primitív kis műszerfal tárult szemim elé, alig volt rajta ötven gomb meg kijelző, de kar is volt kereken tíz. Kiírás persze egyik alatt sem volt. - Na, baszd meg. Megfordultam. A fehér lebernyeg ott csapkodott a legutolsó kocsinál. Vissza a műszerekhez. Hát akkor kénytelenek leszünk mindet benyomni, meghúzni, kirántni, stb. Balról jobbra kezdtem. A gép felbrummogott, ahogy benyomtam egy piros gombot. Elkezdett előre araszolni, de úgy, mint a tetű. - Gyorsabban, a kurva anyád, ha elkap ez a seggfej, végem! Meghúztam az összes kart. Valahol egy kürt sikított fel. - Most megvagy! - Chester felém vetődött, de a kocsi megrándult, így beakadt az egyik lába egy korlátba. Beesett a kocsiba, majd idegesen felkiáltott. Egyre gyorsabban haladtunk, de még nem hívtam volna sebességnek a dolgot. Tovább nyomtam a gombokat. Chester felállt. - Most majd megtudod, mi az az igazi hullámvasút-effektus! Ettől félek! Rámugrott, küzdeni kezdtünk. Hatalmas karmokat növesztett. - Felvágom a kibaszott fejedet! Emelkedni kezdtünk, lassan már függőlegesben voltunk. Hasba rúgtam. Majdnem leesett, de a fél kezével elkapta a ruhámat. Lerúgni nem volt időm, mert nekem is kapaszkodnom kellett valamibe, hogy nehogy kizuhanjak a gépből. Volt egy olyan érzésem, hogy nem élnék túl egy ekkora esést, még a virtuális valóságban sem. Megragadtam az egyik kart. Chester elkezdte magát felhúzni, méghozzá a mellényemen. A karma tehát hamarosan elér a nyakamig. Keservesen markoltam a kart, de úgy izzadt a tenyerem, hogy már nem bírtam volna sokáig. Ekkor azonban újra vízszintesbe értünk. Elengedtem a kart és megpördültem. Chester meglepetten elengedett, visszaesett a második kocsiba. A rohadt életbe, hogy nincs nálam az a kurva pisztoly! Most úgy fejbe bírnám lőni. De tomahawkom van! Előkaptam a baltát, megcéloztam a fejét és meggórtam. A zombi elhajolt, a tomahawk nekicsapódott egy korlátnak és elszállt a francba. Erről ennyit. Hirtelen meredeken zuhanni kezdtünk, nekiestem az MI-nek. Az eléggé meglepődött, kitartotta a kezét, hogy elkapjon. Ilyen hülye egy helyzetet! Eddigi legnagyobb ellenségem karjaiban fekszem, és a döbbenettől nem tud egyikünk sem mit csinálni! Pedig a következő emelkedő tetején ott az a kurva dinamit! Ismét emelkedni kezdtünk, remélhetőleg utoljára. Kibontakoztam az ölelésből, nekidőltem a korlátnak, háttal Chesternek.

168 - Hahaha! Sohase fordíts hátat az ellenfélnek! Ennyit se tudsz, paraszt? - Bye-bye és csocsi! - Kivetettem magam a korláton, pontosan azelőtt egy századmásodperccel, hogy a fejembe mélyesztette volna a karmait. Repültem. Kb. egy másodpercig. Sikerült megmarkolnom az utolsó kocsi legutolsó kapaszkodóját, így nem zúztam magamat szarrá a kemény betonon. Intettem Raynek, hogy készüljön. - HOVÁ MÉSZ, TE ROHADÉK? MENEKÜLSZ? - ordított Chester tizenkét kocsival fölöttem, a ď tetején. Hamarosan jön a bumm. Talán jobb lenne, ha kiszállnék. A kocsim nem volt teljesen a vágányvölgy alján, de most ez sem érdekelt. A magasság már nem volt szempont. Elengedtem a korlátot és nekicsapódtam a tűzforró vágányoknak. Arra sem volt időm, hogy felfogjam a fájdalmat, máris jött a következő és a következő, ahogy neki-nekicsapódtam a vasútpályának. - MI AKAR EZ LENNI? MI AKA... - lövés hangja hallatszott, azután egy nagy robbanás. MAGYARÁZATOT KÖVETELEK! MAGY... BASSZA MEG, A GENERÁTOROMMMMMM!!!! Elterültem a pálya alján. Azonnal a hátamra fordultam, hogy lássam, mi van. Öt kocsi, az élén Chesterével, sebesen és lángolva haladt a generátor téglatestje felé. Chester sikoltott. Kibaszottul hangosan. Ray felém intett. Ideje kicsatlakozni, pajtikáim.

LEVEL 6 Olyan volt, mint mikor bedobsz egy követ a vízbe. A kocsi becsapódott, ahogy a kő is. Hullámokat csinált, ahogy a kő is. Az már mellékes, hogy a hullámok itt kurva nagy tűzoszlopokra hasonlítottak. Tipikusan katasztrófasújtotta jelleget öltött az egész kóceráj. Chester sikoltozott egy ideig, majd elhallgatott. Ami ezután jött, nem kívánom senki dobhártyájának. Olyat ordított, hogy attól majd’ szétesett az agyam. Húztam ki a zsinórokat, de nem megy az olyan könnyen, mint azt az ember elképzeli. Sosem megy olyan könnyen. Talán azért, hogy még izgalmasabb legyen a dolgok vége. Az egyik legnagyobb tűzoszlop felénk közelített. Garlic Ray eltűnt. - Baszd meg, Ray, ez volt életed legnagyobb szemétsége! Itt hagysz a legnagyobb szar kellős közepén, és még csak azt sem mondod, hogy Jó napot! Görcsösen megragadtam egy zsinórt. Sajnos nem láthattam, melyik volt az. Csak reménykedni tudok, hogy... baszd meg, ez nem az volt! DE ELSÖTÉTÜLT MINDEN! Hang az van (dübörgés minden felől, de előttem a leghangosabb), de kép az semmi! Mi a fasz történhetett? Kihúztam a szemüveg zsinórját? Csak ez lehet az oka, semmi más. De hát akkor attól balra kell lenni egy másiknak, ami... Perzselő fájdalomhullám csapott le az agyamra. Összegörnyedtem a fájdalomtól. Valahol a bal oldalon... itt kell lennie valahol annak a... mi ez itt, a maradék szendvicsem? Igen, ennek a trutymónak annak kell le... ÁÁÁÁÁ!!!! Beleharaptam az ajkamba, hogy ne ordítsak. Vér folyt szét a szám két szélén. A szemeim is kezdtek kidülledni. Mint egy villamosszék, baszd meg! Ha nem teszek valamit nagyon gyorsan, tutira kinyúlok! HOL AZ A KURVA ZSINÓR??? Ekkor valami hideg, fémes tárgyba akadt a kezem. Pisztoly. Felkaptam és kilőttem az egész tárat. Az orrom elé céloztam, oda, ahol a számítógépes pultot sejtettem. A Blackhand kattant. Nincs tovább. Ha ez nem használt, hát vége a játszmának. De nem történt semmi. Lassan levettem a szemüvegem. Szétnéztem. Minden füstölt, a fél pult égett. Bizonyára a hatalmas feszültségtől. Feltápászkodtam a székből, kibotorkáltam a hideg éjszakába. Nem is olyan távolról szirénázás hallatszott. Jobb lesz lelépni. Azonosítottam magam, utána beszálltam a Toyotámba. A visszapillantóban láttam, hogy az összes

169 hajam az égnek áll, ráadásul füstöl az egész fejem. Hoppá. Még egy ilyen szar látványt! Vetettem egy utolsó pillantást a lángoló bódéra, majd kifordultam az útra. - Számítógép! - szóltam a névtelen masinához. - Tessék, uram - válaszolt. - Vigyél haza, aludni akarok. - nyögtem fáradtan. Nem bírtam ki hazáig.

EPILÓGUS Megálltam a bejárat előtt. A két őr azonnal odalépett a kocsim mellé. - Haver - szólt a szőkébb, kékebb szemű -, csak nem ide akartál jönni? Levettem a napszemüvegemet. Belepillantottam a tükörbe. Igen kellemes benyomást keltettem magamban. - De igen, ide. - Ez esetben meg kell, hogy mondjam, nem jártál szerencsével. - Mindketten felröhögtek. - Este nyolc után nem tartunk nyitva. - Velem talán kivételt tehetnétek - szóltam fásult hangon. - Viccnek nem rossz. Biztosíthatlak róla, hogy még holnap is rajtad fogok röhögni - mosolygott tovább a seggfej. Megnyomtam a botkormány piros gombját. - Láttál már ilyen autót, seggfej? Mindkettő előrántotta a fegyverét. Nehézpisztolyok voltak. - KISZÁLLNI! - Nézd meg jól! - Most én vigyorogtam. - Most látsz ilyet utoljára. A többit elvégezték a gépágyúk. Meg a csomagtartó. Megnyomtam a távirányító gombját. A riasztó hangosan sípolt. Beillesztettem a zárba a kártyát és lenyomtam a kilincset. Az egész épület nagyon csendes és nagyon sötét volt. Bekapcsoltam az éjjellátást. Minden zöld lett. A lift belseje is. - Hanyadik emeletre kéri? - tudakolta a számítógép. - Tizennyolc. A tizennyolcadikra kérem. A lift megindult. Előhúztam a Blackhandet, ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Rendben volt. Az ajtó kinyílt, kiléptem. - Mintha azt mondtad volna, hogy téged lehetetlen megmenteni - mondtam, miközben kifelé toltam a hordágyat. A hordágyon egy emberméretű tartály feküdt, amin egy képernyő volt, meg egy kamera. A kamera folyton pásztázott. - Te jó ég! Ez legalább 15 hulla! - hűlt el a képernyőn Ray. - A folyosón is van egy nagyobb rakás. Hiába kérleltem őket, hogy adják meg magukat. Belöktem a hátsó utastérbe. - Kaptam egy kis melót. A C5-ös szektorban kellene néhány dolognak utánanézned, hogy segítsd a munkám. - A C5-ös szektorban? De hát ott annyi a jég, hogy szinte sarkvidéki az éghajlat! - Ez engem egyáltalán nem érdekel. Azért hoztalak ki, hogy segíts. - Iigen? Csak ezért? Hát tudd meg, Fred Conly, hogy te egy utolsó, aljas szemét geci vagy, aki... Nem folytatta, mert hirtelen nagyon lecsökkent a nyomás a tartályban. Mondanom sem kell, nem véletlenül. - Örülök, Uram, hogy ismét magával utazhatok! - szólt a számítógép, ahogy betettem az indítókulcsot. - Én is, Gertrúd. Én is. - Hát akkor húzzunk bele, Uram! Úgy lett. Node ez már egy másik történet.

170 VÉGE Magyar hangok (néhol torzítót használtunk, ezért talán nehezen felismerhető volt) Fred Conly - Dörner György James G. Chester - Reviczky Gábor Gonosz Tudós - Józsa Imre Robert Grant - Rékasi Károly Cigánycsávó - Seszták Szabolcs Neon Beton - Cseke Péter Beton barátnője - Nárai Erika A szifonos gyilkos - Sörös Sándor James Field - Tahi Tóth László Kaszinós lány - Für Anikó Mark Chester - Harsányi Gábor Liz főnöke - Tolnai Miklós Gertrúd - Menszátor Magdolna Szemüveges seggfej - Balázs Péter Miska - Koncz Gábor Seriff - Sinkovics Imre Kicsi Billy - Előd Botond Főnök - Forgács Péter Akadékoskodó cowboy - Rudolf Péter KKK - Hollósi Frigyes Nyihaha - Gálvölgyi János Bárzongorista - Előd Álmos Garlic Ray - Schnell Ádám Kismiska - Paudics Béla Akadékoskodó ribanc - Eszenyi Enikő Karen - Hernádi Judit Vinnie Speed - Stohl András Toma B. - Fábry Sándor I. statiszta (George) - Alföldi Róbert II. statiszta (Jack) - Csonka András Rendező - Fekete Kristóf Valamint még néhányan. 1998. dec. 22. A film honlapja a http://www.nekemnemvoltgyerekszobam.com címen NEM található meg. A filmben szereplő összes személy kitalált, aki felfedez valakit, aki nagyon hasonlít valakire, az bizonyára azért van, mert az tényleg hasonlít arra a valakire. A magyar hangok színészeinek neveit a színészek birtokolják, de azért nem hinném, hogy le vannak védve. Mindenesetre elnézést kérek tőlük, hogy egy ilyen undorító, utolsó ponyvában felhasználom őket. Egyelőre ennyi.

171 VÉGSZÓ Kedves Olvasó! Remélem, tetszett a (szó szerint) nagy mű. Meglehet, most olvastál Fred Conly történetet utoljára, ugyanis eléggé elfogytak az ötleteim, ismételni meg nem akarom magamat. Ennek lehet, hogy sokan örülnek, de az is lehet, hogy nem. Az az igazság, hogy egyáltalán nem tudom, olvassátok-e ezeket, vagy sem? Nem tudom, hogy lenne-e igény új részekre, vagy ne is strapáljam magamat azon, hogy újabb kalandokon filózzak? Ezért kérek mindenkit, aki olvasta, akár tetszett, akár nem, írja meg a véleményét (kritika, ötlet, ilyesmik)! Tényleg nagyon fontos lenne, ahhoz pedig, hogy folytassam, egyenesen elengedhetetlen! E-mail: [email protected]*, illetve [email protected]* Posta: 5630, Békés, József A. 4. Előre is köszönök minden levelet, annak, aki ír, feltétlenül visszaírok! - Fekete Kristóf *: A megadott mailcímek elnyelik a leveleket, vagy visszapattannak róluk. A szerzőnek szánt levelek jöhetnek a Chaos Ultra mailcímére is, megpróbáljuk továbbítani neki. - Petrus (Chaos Ultra)