Forrás. Adventi elmélkedés

a

b i a i

e g y h á z k ö z s é g

10. évf. 10. szám 2013. dec. 22.

Forrás

h í r l e v e l e

Adventi elmélkedés Sötét van. Nem az a koromsötétfajta, de nem látni semmit. S amikor nem látunk, akkor kezdünk el befelé figyelni. Érezzük a szívdobbanásunkat, halljuk a levegővételünket, s érezzük, ez a sötét több, mint a fény egyszerű hiánya. Csönd van. S ezt a csöndet nem zavarhatja meg semmi; sem egy kutyaugatás, sem egy autó nyikorgó fékezése, s még a távolban lévő, utcát járó emberek önző kacaja sem. Nyugalom van. Csak Őrá figyelek, senki másra. Hozzád emelem az én lelkemet, Uram… Kérlek, szólíts meg, ne hagyj magamra! Tenélküled sivár az életem, kérlek, szólj hozzám! Figyel a te szolgád. Tudom, hogy hamarosan Fiad a világba jön. Megszületik egy gyermek, s ez a gyermek lesz az, aki megváltást hoz számunkra. S tudom, hogy akik Téged várnak, meg nem szégyenülnek! Már nagyon várlak! Kérlek, hozz gyógyulást az én életembe is! Mutasd meg a te utai-

dat, s én követlek, bármerre is mész; követlek, mert tudom, hogy a te utad vége az örök boldogság. S a csöndben egyszer csak megszólal egy hang: Íme, jő az Úr a népek váltságára! Hallatja dicsőséges hangját szívetek örömére! Szívemet eltölti az öröm és melegség… Értem is eljön! Uram, nem is vagyok én méltó… S mégis? Hát, en�nyire szeretsz? Ennyire, hogy ilyen közel jössz hozzám, hogy megmutasd szeretetedet? Alleluja! S ekkor elfelejtődnek a gondok, elmúlik a bánat, elillan a bűnös-érzés fojtogató szaga. Az Isten szeret, s azért jön, hogy megváltson. Ezért örvendek benned, Uram, mert érzem, közel vagy hozzám! Békesség száll rám, s ez az Isten békéje, mely minden értelmet meghalad! S mivel meghallgattál, Uram, megörvendeztettél örömöddel és eltöltöttél békességeddel, dicséretedet zengi ajkam. Szent Ambrus szavaival dicsőítelek, Istenem:

Népek megváltó Istene! Szűztől születve megjelenj! Csodálják minden századok: Istenhez illő születés! Nem férfiúnak magja ez, de titkon-való ihletés, Test lesz az örök szent Ige, megvirágzik a szűzi méh. Immár fénylik te jászolod, az éjből új nap támadott, Mit nem borít el semmi éj, szüntelen hittel tündököl! Urunk, dicsérünk tégedet, aki a Szűznek fia vagy, Atyádat és Szent Lelkedet örökké, minden századon. Ámen Szalai Péter 1

Ünnepi szentmise a családokért Spányi Antal megyés püspök meghívására Székesfehérvárra zarándokoltak a megye egyházközségeinek családjai. A biai egyházközséget Puskás Bálint és családja képviselték azon az ünnepi szentmisén, ahol együtt imádkoztunk a Fehérváron együtt tisztelt Magyar Szent Család: Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt. Először tavaly került sor ilyen találkozásra, célja a családokat megerősíteni belső kapcsolataikban, küldetéstudatukban, hogy így, isteni áldással kísérve jó példát mutassanak a társadalom számára. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa volt. Szavaiból ki lehetett hallani – ezt a tolmács hűen visszaadta –, az őszinte csodálatot: nekünk magyaroknak megadatott az a különleges kegyelem, hogy a kereszténység fölvételével egyidőben egy saját Szent Családot is kaptunk. A világon egyedülálló jelenség. Így fogalmazott: „...még nekünk, olaszoknak sincs ilyen.” A nuncius felidézte a Szentatya három alapvető gondolatát a családok feladatával kapcsolatban. A keresztény családban elengedhetetlen a közös imádkozás, a hit őrzése és továbbadása valamint az öröm megélése. Lássák gyermekeink, hogy mi is imádkozunk, Bibliát olvasunk, arról beszélgetünk. Az öröm. Igen, ha Krisztusra gondolunk, mosolyogjunk! Mert az Ő megváltása nekünk hatalmas felszabadulást hozott. Arról is szólt nuncius úr, hogy három szót manapság nagyon ritkán használunk: a köszönöm, a bocsánat és a szabad-e. Köszönöm, tehát hálás vagyok valamiért, amit értem tettek és elismerem, hogy szükségem volt segítségre. Bocsánat, vagyis elismerem és sajnálom, ha valamit rosszul csináltam. Szabad-e, azaz végiggondolom, hogy amit teszek vagy tenni készülök, Krisztusnak tetsző-e. Tegyük hozzá: mindhárom dologhoz alázat kell!

2

A szentáldozás után a megyés főpásztor a magyar szent család oltalmába ajánlott minden magyar családot. Spányi Antal püspök úr szavaival: „Összegyűltünk a Gizella királyné által hímzett koronázó palást alatt, a magyar szent család ereklyéi előtt, hogy égi oltalmukban bízva, kövessük ragyogó, a nehézségben is boldog életüket! Legyen oltalma minden magyar családnak Nagyboldogasszony és az első magyar szent család!” Ezután a megyés püspök az egyházközségeket képviselő családoknak átadta a családi imafüzetet, egy gyertyát és egy házi oltárt jelképező emléklapot a koronázó palásttal. „Minden családnak szeretnénk átadni ugyanezt a lelki-szellemi ajándékot.” – mondta Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, aki meghirdette az egyházmegye december 11-éig tartó kezdeményezését. Minden Fehérvárra érkező család az ereklyéket ingyen látogathatja meg az Egyházmegyei Múzeumban és a magyar szent családnak ajánlhatja családtagjait. A szentmise utáni ünnepség a Szent István Művelődési Házban folytatódott. A díszteremben az iskolások rövid műsora után Soltész Miklós államtitkár beszélt arról, hogy az anya és az apa nélkülözhetetlen a családban. A gyermekeik előtt példaképpé kell válniuk, és büszkén gondoljanak családtagjaikra. „Ennek a mai napnak üzenete van – mondta. Ez az egyházmegye azt üzeni, vannak örök értékek, amelyekkel példát adhatunk a felnövekvő nemzedéknek.” A hajdani koronázó városban hagyományt teremtettek az ereklyéikben újra egyesült első magyar szent család tiszteletére. Minden év november 13-ához, az összes magyar szent és boldog emléknapjához kapcsolódóan a családokat ünneplik a székesfehérvári egyházmegyében. Bozsó Edit

„Kérem! Köszönöm! Bocsánat!” A HIT ÉVÉBEN 70 országból érkez- együtt imádkozzunk. Egyszerűségre van tek zarándok családok Rómába, mint- szükség” A pápa Szent Pálra utalva azt egy 150 ezren voltak. Több ezer család mondta: „Hitünk megőrzésének része, hallgatta Ferenc pápát a Szent Péter té- ha azt megosztjuk másokkal. A csaláren, amikor megismételte azt a három dok akkor sem hanyagolhatják el az imát, szót, amit minden családban ki kellene ha kevés az idejük. Együtt imádkozni a mondani, hogy békében éljenek. „Ké- Miatyánkot az asztalnál nem rendkívüli, rem! Köszönöm! Bocsánat! Tegyük hanem könnyű. Együtt imádkozni a Róezt mi is minden nap a családban, és zsafüzért a családban szép, és erőt ad. bocsássunk meg minden nap! ...Az Úr- Imádkozzatok egymásért! Férj a feleséisten nem feledkezik meg egyetlen ember fájdalmáról sem. Az élet talán egyik legnagyobb megpróbáltatása mégis a szeretet hiánya az otthonok„ÖRVENDJ VILÁG, AZ ÚR ELJÖTT!” ban. Fáj, ha nem kapunk egy mosolyt, ha nem szeretettel várSzeretettel hívunk mindenkit nak haza. Van, hogy 2013. december 22-én, vasárnap a hallgatás is fáj – férj, feleség, szülő, gyerek vagy testvér között. a Biatorbágyi Népdalkör és Szeretet nélkül a fáradozásaink is sokkal a Pászti Miklós Vegyes Kórus terhesebbek. …. Az imádság az alázat – mondja a Szentatya –, az alázat abból a felismerésből származik, hogy az embernek szüksége van Istenre. Minden családnak 17 órára szüksége van Istenre, szükségünk van az Úr a biai katolikus templomba, segítségére, erejére, áldására, irgalmára 19 órára és bocsánatára. Eha torbágyi katolikus templomba. hez egyszerűség kell; hogy családonként

Meghívó

KÖZÖS ADVENTI

HANGVERSENYÉRE

3

gért, a feleség a férjért, szülők a gyerekért, gyerek a szülőkért, nagyszülőkért; imádkozzatok egymásért! Mert a hit továbbadásáért elég az is, ha örömöt sugárzunk a mindennapokban!” Egyszerű, ki nem mondott tőmondatokról hallottunk e riportban. Mégis milyen nagy szavak, amikor alázattal ki tudjuk mondani embertársunk felé! Mennyivel könnyebb és egyszerűbb lenne a világ, ha ki tudnánk mondani az adott alkalommal! E szavak kimondása csak szabad akaratunk kérdése! „Kérem! Köszönöm! Bocsáss meg! Megbocsájtok!” – Ki tudod mondani e szavakat, mindig és mindenkor? Nem? Pedig egyszerű szavak. Tőmondatok! Csak ki kell mondanunk! Hányszor találkozol naponta megfáradt, meggyötört, gondokkal küszködő emberrel? Tudsz-e mosolyt fakasztani arcukra? Próbáltad már? Tudod-e közvetíteni azt a kisugárzást, amely belőled áradhat – mindazok felé, akikkel naponta együtt élsz, dolgozol, utazol vagy szórakozol? Merjünk imádkozni! Merjük elővenni a rózsafüzérünket, imakönyvünket az orvosi rendelőben, kórházban, beteglátogatáson, utazás közben vagy egy-egy ügyintézés alkalmával az okmányirodában – hogy lássák, nem vagyunk magányosak. Imádkozzunk! Az imádkozó ember arca örömet sugároz környezetére. Sugározzuk az örömöt, hogy környezetünk meg tudjon változni! Hányszor csapjuk be egymást hamis alázattal, kis – kegyesnek mondott – hazugságokkal, mondva csinált előnyökért. Mit teszek annak érdekében, hogy ne úgy valósítsam meg

önmagamat, hogy az mások rovására történjen? Elfeledkezünk arról a régi identitásról, melyet történelmünk során sokszor megtapasztaltunk, hogy csak akkor tudok boldogulni, ha közösségem (családom, lakóhelyem, munkahelyem, baráti társaságom) tud boldogulni. Adventben vagyunk! A várakozás idejében! Ne zárjuk el önmagunkat, családunkat és mindazokat, kik számítanak ránk, e várakozás beteljesülésétől! Sugározzuk az örömöt, hogy környezetünk meg tudjon változni! Segítsük ebben – még ha kell, némán is – kisugárzásunk által embertársainkat. Mert nem az Atya, a Teremtőnk haragudott meg ránk, hanem mi fordultunk el tőle szabad akaratunk által, azaz csak rajtunk múlik! Az Atya szavai: „…gyere vissza hozzám, nem akarok elvenni tőled semmit, ami a tiéd. Több vagy, mint amit birtokolsz!” Van tehát visszautunk szabad akaratunk által, csak járni kell ezen az úton – élni kell az Atya végtelen szeretetével. Ne feledjük, hogy mindazért felelünk, amit megteszünk, vagy amit megtenni elmulasztunk. Tudom, nehéz belátnunk, hogy hibáink beismerése után találjuk meg a helyes utat. Ezeket a sorokat szeretettel írtam; gondolva a környezetemben élőkre – feleségemre, gyermekeimre, unokámra, barátaimra, esetleges rám haragudókra –, hogy merjük kimondani! Ez nem a gyávaság beismerése! „Kérem! Köszönöm! Bocsáss meg! Megbocsájtok!” – Remélem, megbocsáttatik odaát! Lányi István

Felelős kiadó: a Biai Egyházközség Képviselő-testülete Szerkesztőbizottság: Géczy Árpád, dr. Kerkovits Gábor, Nánási Tamás, Szalai Péter www.biaikatolikus.hu • E-mail: [email protected] Tördelés: Horváth Árpád • Sokszorosítás: Krónikás Bt. Következő lapzárta: 2014 január 11.

4

Családjaink – Radnai János családja Hosszú szünet után folytatódik az egyházközségünk családjait bemutató interjúsorozat. A legutóbbi alkalommal az akkori beszélgetőpartnerem, Radnai Tibor öccsét, Jánost és feleségét, Ágnest javasolta a sorozat következő állomásának. – Hogyan kezdődött közös életetek? – János: Viszonylag egyszerűen, az egyetemen ismerkedtünk meg. Akkoriban az egyetemi csoport nagyban hasonlított a gimnáziumi osztályokhoz: reggeltől estig együtt voltunk, talán ennek köszönhető, hogy a közel húszfős csoportban három házasság is létrejött, tehát nem mi voltunk az egyetlenek. – Ágnes, te hol nőttél fel? – Ágnes: Ajkán születtem, ott is érettségiztem. Akkoriban az előfelvételi rendszer miatt egy évvel később kerültem be az egyetemre, de ebben van valami sorsszerűség is, hiszen különben sosem találkoztam volna a születésnapját az enyémmel egy napon ünneplő Jánossal. – János: A gyerekek kicsi korukban úgy gondolták, hogy ez mindenhol így van: ha a papa és a mama összetartoznak, akkor egy napon ünneplik a születésnapjukat. – Mikor házasodtatok össze? – Ágnes: 1981-ben, az utolsó egyetemi évben. Az már gyakorlattal teli év volt, dolgoztunk, mentőztünk, úgyhogy el tudtuk magunkat látni. Győrben kezdtünk el dolgozni mindketten. – Miért éppen ezt a hivatást választottátok? – Ágnes: Engem nagyon sok minden érdekelt a középiskolában: irodalom, történelem és főleg a kémia. Aztán az egyetem előtti évben dőlt el, hogy ideggyógyász akarok lenni, ugyanis akkoriban ez volt a leginkább „kutatós” területe a gyógyászatnak. Akkor még nem voltak használatosak azok a képalkotó módszerek, mint a CT meg az MR, úgyhogy sokkal gondolkodóbb része volt ez az orvostudománynak.

– János: Az én történetem ennél romantikusabb. Első általános iskolás koromban az olvasókönyvemben volt egy rész, ami a foglalkozásokról szólt. Ebben olvastuk, hogy „Pista édesapja traktoros, Pista traktoros szeretne lenni. Éva édesanyja tanár, Éva tanárnő szeretne lenni”, és az utolsó sorban ki volt hagyva egy rész, hogy „én ……szeretnék lenni”. Ide én azt írtam, hogy orvos. Hogy ez akkor honnan jött, nem tudom, de aztán kitartott végig. Látogattam az elsősegély-nyújtási, babagondozási tanfolyamokat, tehát végig foglalkoztatott ez a kérdés. – Milyen területen dolgozol? – János: Aneszteziológus vagyok, de ehhez hozzátartozik az intenzív osztály és a mentőzés is. Ebben a hármas körben dolgozom 15 éve Ausztriában, ahol egy kis hegyi kórház intenzív osztályának a vezetője vagyok. Emellett altatok, és ahogy ez az én szakmámban szokás, mentő ügyeletet is ellátok. – Ez több műszakot jelent? – János: Nem, minden nap 8 órát, és utána havi kilenc alakalommal ügyeletet délután háromtól másnap reggel hétig vagy az intenzíven, vagy a mentőknél. Emellett van 4-5 alkalommal egy úgynevezett behívós ügyeletesség, amikor elérhetőnek kell lenni, és ha a helyzet úgy kívánja, húsz percen belül be kell érnem a kórházba. – Mikor tudsz hazajönni? – János: Általában egy hónapban két hétvégét vagyok itthon, de az ügyelettel a szabadnapjaim száma is növekszik, úgyhogy havonta három-négy munkanapot is itthon töltök. Amint lehet, jövök haza, akár egy napra is.

5

– Ágnes: Az ingázásból én is kivettem a részem. Győrben egy nagy ideggyógyászati osztályon dolgoztam, de hobbi szinten foglalkoztam az neuropatológiával is. Így elkezdtem dolgozni Lipótmezőn is. Amikor Ausztriába kerültünk, nem szakítottam meg a kapcsolatomat a budapesti intézettel, havonta egy hétre hazajártam, így nem estem ki az itthoni munkából. Ez úgy nézett ki, hogy hétfőn jöttem, pénteken pedig utaztam vissza a családomhoz – szerencsére épp a nagy tumultussal szemben, ezért nem kellett sokat várnom a határnál. – Hogyan kerültettek Ausztriába? – János: A gondviselésnek köszönhető. 88-ban, augusztus 20-án ellátogattunk Pannonhalmára, egykori gimnáziumomba. Ahogy sétálgattunk, találkoztunk Várszegi Asztrikkal, aki akkor még nem volt apát, és régi ismeretségünk révén behívott minket beszélgetni a tanáriba. Egyszer csak csörgött a telefon. Egy volt diáktársam kért tanácsot a perjeltől, kit javasolna egy magyar jezsuita által alapított leuveni ösztöndíjra. Miután elmesélte ezt nekünk, viccesen megjegyeztem, hogy javasolhatna engem is. Aztán meg is feledkeztem erről a dologról, mígnem kaptam egy levelet, hogy menjek fel Budapestre, hogy találkozzam az ösztöndíjat alapító Muzslay atyával. Elnyertem az ösztöndíjat, így kerültem Belgiumba három hónapra egy ottani egyetemi klinikára. Lehetőséget kaptam arra, hogy a műtőben dolgozzam, és megismerjem az ottani módszereket. Egy hónap után már megengedték, hogy a teljes munkaidőt ott töltsem. Miután lejárt a három hónapos ösztöndíj, a professzor felajánlott nekem egy két évre szóló állást, amit elfogadtam, és akkor kiköltözött velem a család is. Két év után visszajöttünk Győrbe, de hamarosan meghívtak Ausztriába, abba a kórházba, ahol most is dolgozom. Összevontak két kórházat, egy nagyobb intenzív osztály alakult, és ennek a szakmai elindítására hívott meg az akkori főnököm. Közben elindult Budapesten a transzp-

6

lantációs klinika, ahova meghívott Perner professzor, hogy a májátültetés anesztéziáját dolgozzuk ki együtt. Ilyen hívás egy van egy életben, úgyhogy visszajöttem, és egy hétvégi ügyeletre redukáltam az ausztriai munkám. Miután beindult a klinika, visszatértem osztrák állásomhoz, újra családostul. – Ágnes: A 12 éves Marci akkor már a győri bencésekhez járt, nem akarta otthagyni az iskolát, ezért csak hárman mentünk. Kristóf már kint született. Rita egy közeli bencés gimnáziumba járt, aminek nagyon örült, mert így ő is bencés diák lehetett. Közben a győri gimnáziumban is folyamatosan különbözetizett, így megvan a 12 évfolyamos magyar iskolai bizonyítványa is. Tizenöt év után jöttünk haza. A legkisebb, Kristóf iskoláskorú lett, és nem akartuk, hogy németajkú legyen, Rita lányunk pedig magyar egyetemre akart járni. A másik ok az volt, hogy idősek lettek a szüleink, és mivel én egyetlen gyerekük vagyok, szükség volt rám, közelebb akartam lenni hozzájuk. – Mivel foglalkoznak a gyerekeitek? – Ágnes: Marci az apja nyomdokait követi, aneszteziológus lett, és orvos a légi mentőknél. Már megnősült, január 1-jére várják második gyermekük születését. Rita végzős a közgazdasági egyetemen, közben dolgozik is egy tanácsadó cégnél. Kristóf pedig a pannonhalmi bencéseknél tanul. – A Gizella Otthon alapítása egy régi álom megvalósítása volt? – Ágnes: Sok mindenre képes az orvostudomány, sok mindent tud már gyógyítani, de sokszor van úgy, hogy továbblépni nem tud. Valamit javítottunk a beteg állapotán, a további javulás lehetősége nincs meg, de a beteg még további segítségre szorul. Az egyedül élő idős krónikus betegek ellátása nagy probléma. Őket segítik ezek az otthonok. – János: Ilyen otthont németországi barátainknál láttunk először. Édesanyám legjobb barátnőjét családjával kitelepítették a háború után, de a kapcsolat nem

szakadt meg, és mi összebarátkoztunk az ő lányukkal, aki ilyen magánalapítású idősotthont vezetett. Belgiumi tartózkodásunk alatt gyakran szálltunk meg náluk, ott láttunk először ilyen intézményt közelebbről, és ez adta nekünk az ötletet. – Ágnes: Ausztriában is azt láttuk, hogy szinte minden faluban van egy idősotthon azoknak az embereknek, akik már nem tudják magukat önállóan eltartani, ápolásra szorulnak. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy megépítünk mi is egy ilyen intézetet, elindítjuk, de aztán annál jobban belekeveredtünk ebbe a történetbe, ahogyan kezdetben gondoltuk. Ez egy másik, nagyon sok területet felölelő szakma, amibe az elmúlt években alaposan beleástam magam. – János: Nemzetközi hírünk lett. Japánból jönnek hozzánk a zeneterápiát tanulmányozni. Ágneshez Budapesten tanuló végzős külföldi orvostanhallgatók jönnek, akik geriátriát tanulnak. Októberben egy nemzetközi konferenciát szerveztek, ahova a világ minden tájáról érkeztek vendégek, és persze őt is hívják előadást tartani a tengerentúlra is. – Az otthon neve, Boldog Gizella jelzi katolikus elköteleződéseteket. – Ágnes: A Gizella Otthon civil intézmény, de az alapító okiratban szerepel, hogy keresztény szellemű, és nagyon örülünk annak, hogy van egy felszentelt katolikus pap lakónk is, Hagyó József atya. – A biai Radnai család katolikus kötődése közismert. Ágnes, te is katolikus környezetben nevelkedtél? – Ágnes: Édesapám görög-katolikus kántortanító volt, édesanyám meg a győri orsolyiták diákja volt. Leginkább a nagymamámmal jártam misére. Ajkán nem volt jellemző az erős katolikus közösség, a gimnáziumban sem nézték jó szemmel, hogy templomba járok. Megesett, hogy az igazgató vont kérdőre, hogy komolyan gondolom-e az egyetemet, amikor állítólag tegnap is templomban voltam. Megismerkedésünk után János is csak óvatosan hozakodott elő ezzel a kérdéssel:

hozott nekem egy könyvet, és teljesem meg volt lepve, hogy ezt én ismerem. Michel Quoist: Így élni jó című könyve volt. Győrben házasokként nagyon jó katolikus közösségbe kerültünk, Radó atya házas csoportjához tartoztunk. – János: Ebben az időben történt, hogy az atya benevezte Ritát egy olyan hittanversenyre, ahova az iskolája nem nevezett. Mégis Rita nyert, és azt kapta jutalmul, hogy ott ülhetett az első sorban a ministránsok között, amikor a székesegyházban misézett a pápa. A Szentatya odalépett hozzá, és megsimogatta az arcát. – Ágnes: A Szentatya 96-os magyarországi látogatása más szempontból is érinti a családunkat. A diákokat hazaküldték a pannonhalmi kollégiumból, mert szükség volt a helyre. Ezen Marciék felháborodtak, hogy ezen az eseményen nem lehetnek ott. Aztán eszükbe jutott, hogy a Regulában van egy ilyen mondat, hogy a zarándokoknak ajtót kell nyitni, ezért elhatározták, hogy ők zarándokként jönnek majd. Úgy tervezték, hogy a „Barátok útjának” nevezett ösvényen érkeznek majd Tihanyból, és így talán beengedik őket. Ehhez a győriek és néhány atya is csatlakozott. A szentatya látogatása aztán néhány hónappal későbbre került, de a zarándoklat megvalósult, és azóta minden évben megrendezik a szerzetesi iskolák zarándoklatát, a Barátok útját más-más célponttal. Idén volt a tizennyolcadik. Eleinte mi is részt vettünk ebben orvosként, azóta ők segítik egymást. Évekig Marci volt a vezetője, most Rita a gazdaságisa. Marci ott ismerte meg a feleségét. – Hogyan készültök karácsonyra? – Ágnes: Az idei több szempontból is más lesz. Mi lettünk a legidősebb generáció, mindkettőnk édesapja az idén halt meg. Eddig minden karácsonyt a szüleinkkel töltöttünk. Most nagyon furcsa, hogy nélkülük ünnepelünk. – János: Az ünnep a várakozás izgalmával is telik, hiszen hamarosan megszületik második unokánk. Géczy Árpád

7

Bibliai rejtvény Izajás jövendölése Izajás jövendölése a Szabadítóról: „Így fogják hívni nevét:” a betűcsoportokat sorrendbe kell rakni, hogy összeálljon az ismert izajási jövendölés: ELME ÓERŐ ÁLA ÁCSAD SIS TENÖR CSOD ÖK ÓS JABÉ JED TOSTAN KÉVAL KEFE ÁGATY A megfejtést névvel ellátva a sekrestyében adják le január 7-ig! A helyes megfejtők között értékes könyvet sorsolunk ki a Szent Anna Alapítvány támogatásával. Az előző szám helyes megfejtése: „Édes igád terhe ellen föllázadt a gonosz szellem, szívek trónját bitorolja, de mi híven kiáltunk: Jézus a mi királyunk!”

A biai egyházközség képviselő-testülete Isten áldásában bővelkedő áldott karácsonyt és boldog új évet kíván Biatorbágy valamennyi lakosának!

Naptár – A szentmise minden vasárnap 8-kor és fél 10-kor kezdődik. – Kedden és pénteken este negyed 6-kor rózsafüzér-imádság van a templomban. – Fogadóórák időpontjai: hétfő:15–18.30; kedd: 16–17.30; péntek: 16–17.30 – Adventi lelkigyakorlat az etyeki templomban: december 9-én, 16-án és 23án este 7-kor – December 22-én este 5 órakor a Pászti Miklós Vegyes Kórus és a Népdalkör közös karácsonyi koncertje a templomban. A roráték időpontjai: kedd és péntek: 6.00 (a roráték után a gyerekeket reggelivel várjuk a plébánián) A karácsonyi ünnepi miserend a következő lesz: – december 24.: du. 5 órakor pásztorjáték Éjfélkor szentmise. – december 25.: 8-kor és 9.30-kor Ünnepi szentmise – december 26.: 9.30-kor szentmise – december 31.: 19.00-kor Hálaadó szentmise – január 1.: 9.30-kor

Készüljünk a szentmisére! – A szentmisék olvasmányai Olvasmány

Szentlecke

Evangélium

December 15.

Iz 35,1-6a.10

Jak 5,7-10

Mt 11,2-11

December 22.

Iz 7,10-14

Róm 1,1-7

Mt 1,18-24

December 24.

Iz 9,1-6

Tit 2, 11-14

Lk 2,1-14

December 25.

Iz 52,7-10

Zsid 1,1-6

December 26.

ApCsel 6,8-10, 7,54-59

December 29.

Sir 3,2-6.12-14

Kol 3,12-21

Mt 2,13-15.19-23

Január 1.

Szám 6, 22-27

Gal 4, 4-7

Lk 2.16-21

Január 5.

Sir 24,1-4. 12-16.

Ef 1, 3-6. 15-18

Jn 1,1-18

Január 12.

Iz 60, 1-6

Ef 3, 2-3.a. 5-6

Mt 2, 1-12

8

Jn 1,1-18 Mt 10,17-22