Fordította Szeredás Lőrinc

Fordította Szeredás Lőrinc

A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecily von Ziegesar: Gossip Girl 4. Because I'm Worth It

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Bad Girl Bad Girl 2. Imádom, ha utáltok Bad Girl 3. Mindent akarok, de azonnal!

Előkészületben: Bad Girl 5. Szeress, és ne dumálj!

www.badgirl.hu

Copyright © 2003 by 17th Street Productions, an Alloy company Hungarian translation © Szeredás Lőrinc, 2008 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 ISBN 978 963 254 094 8

Jó érzés az, ha az ember elhatározza, hogy nem viselkedik szajha módra.

Ernest Hemigway: A nap is felkel Déry Tibor fordítása

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! A február olyan, mint az a csajszi, aki összehányja a vendégfürdőszoba spanyolmárvány padlóját, de aztán a francnak sem akar hazamenni. Úgy kell behajítani a liftbe a Dior nyeregtáskáját meg az Oscar de la Renta hímzett báránybőr kabátját, mire végre leveszi, mi is a szitu. De New York, a világ többi részével ellentétben, nem adja meg magát február nyomasztó hatásának, és nem változik hideg,szürke, hervasztó, holdbéli tájjá. Legalábbis az én New Yorkom nem. Mi itt, a Central Park keleti oldalán ismerjük a depi ellenszerét: végy egy Jedediah Angel szupersexi koktélruhát, egy pár fekete, szatén Manolót és egy vörös "Ready or Not" szájrúzst ( ezt persze csak a Bendel'sben tudod beszerezni!); csináltass egy jó kis brazil gyantázást, és ha a karácsonyi szünetben a St. Bartson szerzett barnaságod mára

kissé megkopott, kend be magad bőségesen Estée Lauder bronzolóval. Legtöbben már az utolsó félévünket töltjük a középiskolában - végre-valahára! Az egyetemi jelentkezési lapokat elküldtük, az órarendünk laza: minden nap van egy dupla lyukasóránk, amikor elnézhetünk a Fashion Week egyik divatbemutatójára, vagy felugorhatunk valamelyikünk tetőtéri luxuslakásába, hogy igyunk egy hosszú tejeskávét, elszívjunk egy halom cigit, és kiválasszuk, melyik ruhát vegyük fel az aznap esti „faszomcsinálleckétbulira”. A másik, ami elviselhetővé teszi a februárt, a személyes kedvencem: a Valentin-nap (szerintem az lenne a minimum, hogy tanítási szünetté nyilvánítják!). Ha van barátod, jó neked. Ha még nincs, itt az alkalom, hogy rámozdulj arra a szívtipróra, aki után egész télen szorgalmasan húztad a pisicsíkot. Ki tudja, még az is lehet, hogy rátalálsz a Nagy Ő-re, és attól kezdve minden napod Valentin-nap lesz. Mert ha nem lépsz, ülhetsz otthon tovább, és írhatod a névtelen Messenger-üzeneteket mindenféle arcoknak, és addig tömheted magad szívecske alakú csokidesszerttel, amíg nem férsz már bele kedvenc Seven farmeredbe. Szóval döntsd el, melyik a jobb!

Lebukta! Ma is láttuk, amikor S és A kéz a kézben végigandalgott az Ötödik sugárút-on a Compton Hotel bárjáig, ahol rendszerint a péntek estéiket töltik; döntögetik magukba a Red Bull-ból és Veuve Clicquot-ból kevert koktélokat, és jókat mulatnak magukban attól a mámorító tudattól, hogy minden kétséget kizáróan ők a legbombázóbb pár a helyiségben. Tanúm van rá, hogy B kerek perec megtagadta, hogy pocakját büszkén viselő anyjával bemenjen a Veronique-ba (gy. k. az egy kismamabolt a Madison sugárút-on). Kémeim jelentették, hogy V és D egyforma fekete garbóban ült be az Angelica Film Center-be, hogy gyakorlatilag egymás öléből megnézzék Ken Mogul legújabb perverz, depresszív filmjét. Ezt a kettőt annyira egy kaptafára szabták (mindketten elvont, lila lelkű zombik), és ezért olyan tökéletesen passzolnak egymáshoz, hogy az embernek kedve lenne rájuk ordítani: gyerekek, mi tartott nektek eddig? J-t rajtakapták a buszon, amint egy plasztikai sebészet plakátját tanulmányozta elmélyülten. Én tuti lejjebb eresztetném a lufikat, ha én járnék abban a dupla D-s kosárban, akarom mondani cipőben, amiben ő. Az imádnivaló N-t én magam lestem meg, amikor a haverjaival golfozott a Sky Rink koripályán. Látszott a játékukon, hogy be vannak tépve rendesen. Az én kis kedvencemet nem nagyon viseli meg a szingliség! Nyilván ő is tudja, hogy akkor csajozik be, amikor csak akar. Végezetül pedig: ki kerül be előfelvételivel? Ezen a héten kivételezett kis csapatunkból mindenki megtudja, sikerült-e az ország

valamelyik elit egyetemére előfelvételivel bekerülnie vagy sem. A kocka el van vetve: már hiába építenének szüleink új szárnyat a könyvtárhoz, hiába vesztegetnének meg egy köztiszteletben álló öregdiákot, hogy küldjön rólunk ajánlólevelet a tanulmányi dékánhelyettesnek, és hiába vállalnánk főszerepet újabb iskolai színjátékokban: a felvételi értesítőket már postázták. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy leszögezzem: a döntés teljesen önkényes, esetleges és vitatható lesz, hiszen alapvetően mindannyian tökéletes egyedek vagyunk: egyformán gyönyörűek, értelmesek, jól neveltek és talpraesettek. Szüleink is egyformán befolyásosak, bizonyítványunk is egyformán kitűnő (középiskolás éveink alatt legfeljebb olyan apróbb balesetek érhettek bennünket, mint hogy pl. valamelyikünket kirúgták egy bentlakásos iskolából, vagy hogy másvalaki mondjuk nyolcszor volt drogelvonón valamelyik rehabban). Szeretnék továbbá néhány tanácsot adni a csapatból azoknak, akik végül bekerülnek. Ne sokat dumáljatok majd a dologról, oké? A többiek megint várhatnak néhány hónapot arra, hogy eldőljön a sorsuk. Ha azt akarjátok, hogy titeket is elhívjanak ugyanazokra a partikra, mint a többieket, ki se ejtsétek a jelenlétükben azt a szót, hogy Borostyánliga*, világos? A szüleik épp elégszer fogják az orruk alá dörgölni a témát. Nem mintha érzékenyek lennének a kérdésre, csak úgy mondom. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindannyiunkon rajta van a tél végi felvesznekeazegyetemre-frász. Ideje hát, hogy egy kicsit bedurvuljunk! Egyértelmű, nem? Minél tovább pörgünk éjszaka, annál gyorsabban telnek a napok. Afelől meg ne legyen senkinek kétsége, hogy nem történhet köreinkben olyan apró kis gonoszkodás, amit fel ne boncolnék, egekig ne magasztalnék és ki ne forgatnék önmagából. Eddig sem kellett bennem csalódnotok, ugye?

Imádom ha utáltok!

badgirl.net

*Az Egyesült Államok nyolc legnevesebb és legszínvonalasabb egyetemének (Brown,

Columbia, Cornell, Dartmouth, Harvard, Pennsylvania, Princeton és Yale) közös elnevezése.

B és J kebelbarátsága

- Egy egész kevés sült krumplit kérek szépen ke-tchuppal - mondta Jenny Humphrey Irene-nek, a százéves, szakállas konyhás néninek, aki a Cons-tance Biliárd Lányiskola alagsorában működő önkiszolgáló étterem pultja mögött teljesített szolgálatot. - De tényleg csak egy keveset - ismételte; aznap került sor az első KCsT-re, és Jenny nem akarta magát falánk disznónak mutatni tizenkette-dikes KCsT-vezetői előtt. A KCsT-programot most vezette be az iskola kísérleti jelleggel: a rövidítés a kortárscsoportos tanácsadást takarta. Hétfőnként az ebédszünetben a kilencedikes lányok ötfős csoportokban összegyűltek, hogy két tizenkettedikes vezetésével beszélgessenek csordaszellemről, táplálkozásról, fiúkról, szexről, drogokról, alkoholról és minden más olyan témáról, ami a tizennégy-tizenöt éves lányokat izgatja, vagy amit a tizenhét-tizennyolc éves KCsT-vezetők elég érdekesnek ítéltek ahhoz, hogy megvitassanak. A koncepció lényege az volt, hogy ha a végzős lányok egy bizalmas beszélgetés során megosztják tapasztalataikat az alsóbb évesekkel, akkor azok a rázós helyzetekben képesek lesznek megfontolt döntéseket hozni ahelyett, hogy ostoba hibákat követnének el, amikkel veszélyeztetnék tanulmányi előmenetelüket, arról nem is beszélve, hogy szégyent hoznának családjukra és iskolájukra is. Az ebédlő inkább hasonlított egy menő étteremre, mint iskolai menzára: mennyezete faburkolatú volt, a falai tükrösek, nyírfa asztalai és székei pedig az utolsó divatot követték. Az elmúlt nyáron cserélték le a régi, lepukkant berendezést és alakították át a belső teret; korábban ugyanis a diákok jelentős része kijárt ebédelni más éttermekbe vagy otthonról hozott magának kaját, és rengeteg étel maradt meg - ilyen módon a menza működtetése gyakorlatilag pénzkidobás volt, amit az iskola nem engedhetett meg magának. A tetszetős külsejű és high-tech konyhával felszerelt étterem még valamilyen építészeti díjat is elnyert, és szeptember óta a diákok legszívesebben itt töltötték az idejüket (persze csak ha nem mehettek ki a kapun), annak ellenére, hogy a reformétrend fogásait továbbra is Irene meg rosszindulatú, szűkmarkú és retkes körmű tettestársnői tették a pultra. Jenny átküzdötte magát sötétkék, szürke vagy gesztenyebarna gyapjú rakott

egyenszoknyás iskolatársnői között, akik wasabis füstölt tonhalbur-gereikből és Red Bliss sült krumplijukból csipegettek, miközben azokat a partikat tárgyalták ki, amiken az elmúlt hétvégén ott voltak. Odavitte fém tálcáját az l-es KCsT számára fenntartott kerek asztalhoz, és (háttal a tükröknek, hogy ne kelljen néznie magát evés közben) leült az egyik székre. Izgatottan várta, hogy kiderüljön, kik lesznek KCsT-vezetői. Sejtette, hogy a végzősök között nagy lehetett a tülekedés a csoportvezetésért, hiszen aki ilyen tisztséget betölt, az látványosan, de viszonylag fájdalommentesen bizonyítja az egyetem előtt, ahová jelentkezett, hogy aktív közösségi élete nem ért véget abban a pillanatban, amikor jelentkezési lapját beadta. Nagyjából azzal lehetett felvételi többletpontokat szerezni, hogy heti negyven percet csevegnek szexről egy tál sült krumpli mellett. A hülyének is megéri, nem? - Hello, Ginny - köszönt rá Blair Waldorf, aki a legönzőbb, legrosszindulatúbb és leghiúbb csaj volt a végzős évfolyamon, de talán az egész világon. Letette tálcáját Jennyvel szemben az asztalra, és leült. Vállig érő sötétbarna hajának egy hullámos tincsét a füle mögé igazította, és elégedetlen pillantást vetett tükörképére. - Kurva gyorsan hajat kell vágatnom - morogta az orra alatt. Jennyre sandított, kezébe vette villáját és csíkokat húzott vele a tejszínhabba csokoládés angyaltortájának tetején. -Ez az l-es KCsT asztala, aminek én vagyok az egyik vezetője. Te hozzánk vagy beosztva? Jenny bólintott. Megmarkolta székének ülőkéjét, és lehangoltan meredt tányérján a kihűlt, olajcseppektől csillogó sült krumplira. Nem fért a fejébe, hogy lehet ekkora pechje. Mert nem elég, hogy Blair Waldorftól minden alsóbb éves lány tartott valamennyire, Jennynek még külön jó oka is volt rá, hogy be legyen tőle tojva. Blair volt ugyanis Nate Archibald exbarátnője. Kettejüket hosszú ideig mindenki tökéletes párnak tartotta, akik a világ végéig tuti együtt maradnak. De aztán, bármilyen hihetetlenül is hangzik, Nate novemberben egyszer csak dobta Blairt Jenny miatt, akivel a Central Parkban ismerkedett meg, és gyorsan egy spanglit is elszívtak együtt. Jenny korábban egyszer sem szívott, és barátja sem volt még Nate előtt. Soha nem is álmodott arról, hogy idősebb sráccal jöjjön össze, nemhogy valaki olyannal, aki annyira helyes és olyan jó fej, mint Nate. Kábé két hónapig voltak együtt, és ezalatt minden olyan hihetetlenül szép volt; de aztán Nate ráunt Jennyre, és a létező legszemetebb módon bánt el vele: a szilveszteri buliban adta értésére, hogy ejtve van. Most tehát Blair Waldorf és az ő életében volt egy közös pont: ugyanaz a srác hagyta el mindkettőjüket. Nem mintha ez a sorsközösség sokat nyomott volna a latban: Jenny biztosra vette, hogy Blair meg tudná fojtani egy kanál vízben. Blair tisztában volt vele, hogy Jenny az a bögyös kis kilencedikes ribanc, aki annak idején lenyúlta az ő drága kis Natie-jét, de azt is tudta, hogy Nate, miután nem sokkal szilveszter előtt felkerült a netre egy eléggé kínos videó Jenny tangabugyis csupasz seggéről, dobta a csajt, méghozzá különös kegyetlenséggel. Úgy tartotta számon, hogy Jenny már megkapta, amit érdemelt, és nem látta értelmét, hogy továbbra is gyűlölje. Jenny felpillantott. - Ki a másik csopvez? - kérdezte Blairtől bátortalanul. Remélte, hogy csoporttársai még azelőtt megérkeznek, hogy Blair letépné a fejét tökéletesen manikűrözött, opálos

rózsaszínre lakkozott körmeivel. - Serena - forgatta a szemét Blair. - De hát ő tudod, milyen: mindig elkésik. Ujjaival beletúrt hajába, és maga elé képzelte a frizurát, amit a dupla lyukasórája alatt szándékozott megcsináltatni. A rézvörös melírozott csíkokat úgy tervezte eltüntet-tetni a hajából, hogy az egészet bemosatja mahagóni színűre; aztán modern, divatos rövid frizurát vágat magának, olyat, amilyen Audrey Hepburn haja a Hogyan kell egymilliót lopni című filmjében. - Aha - felelte Jenny, és egy kicsit megnyugodott. Bár Serena van der Woodsen Blair legjobb barátnője volt, mégsem hozta a frászt Jennyre, ugyanis Blairrel ellentétben Serenát alapvetően kedves lánynak ismerte. - Hali, ez itt az l-es KCsT? - perdült oda hozzájuk Elise Wells, egy magas, szeplős kilencedikes csaj, és már le is huppant Jenny mellé az asztalhoz. Hintőporillata volt, szalmasárga haját pedig olyasfajta állig érő bubifrizurában hordta, amilyet a dadus csinál utoljára az ember lányának kétéves korában; sűrű frufruja teljesen eltakarta homlokát. - Most mindjárt elmondom, hogy van egy kis gondom a kajálással: nem tudok úgy enni, ha mások látnak. Blair bólintott és eltolta maga elől a süteményes tányért. Az egészségtan-tanárnő, Ms. Doherty a KCsT-vezetőképzőn a lelkükre kötötte, hogy legyenek figyelmesek és empatikusak, igyekezzenek beleképzelni magukat a náluk három évvel fiatalabb lányok helyzetébe. És Ms. Doherty csak tudja. A kilencedikeseknek tartott óráin másról sem beszélt, mint a volt pasijairól, meg azokról a pozitú-rákról, amiket velük kipróbált. Mindezzel együtt Ms. Doherty volt az a tanárnő, akitől Blair egy további ajánlólevelet remélt Yale-es felvételijéhez, ezért azon volt, hogy kitűnjön a KCsTvezetők közül. Azt akarta, hogy a csoportjába beosztott kilencedikesek szeressék nem is, inkább hogy rajongjanak érte -; és ezért ha egyikük számára problematikus a nyilvános étkezés, ő biztos nem fogja csokis sütivel tömni magát az illető szeme láttára; különös tekintettel arra, hogy amint becsöngetnek, úgyis rohan a mosdóba, hogy meghánytassa magát. Blair egy köteg fénymásolt lapot vett elő bowling stílusú piros Louis Vuitton táskájából. - A mai alkalommal két témáról fogunk beszélgetni: a testképről, azaz arról, hogy ki milyennek látja a saját testét, meg az önbecsülésről, azaz arról, hogy ki mennyire tartja önmagát - mondta Jenny-nek és Elise-nek: igyekezett vér profinak tűnni. - Már ha csopveztársam és a csoport többi tagja ideér még az életben - tette hozzá ingerülten. Az vajon fizikai képtelenség, hogy Serena valahova egyszer pontosan érkezzen meg? A jelek szerint igen. Ebben a pillanatban galambszürke kasmíranyag suhogása és hirtelenszőke hajának csillogása közepette Serena van derWoodsen elhelyezte formás fenekét a Blair melletti széken. Az l-es KCsT most érkező három kilencedikes tagja úgy követte, mint kacsamamát a kicsinyei. - Idenézzetek, mit sikerült kibuliznunk Irene-től! - rikkantotta Serena, miközben egy púpos tányér sült hagymakarikát tolt maga elé az asztal közepére. - Megmondtam

neki, hogy fontos megbeszélést tartunk, viszont kopog a szemünk az éhségtől. Blair részvevő pillantást vetett Elise-re, aki fintorogva nézte a tányért. Szőke pillájú kék szeme akár szép is lehetett volna, ha a lány kezelésbe vette volna egy kis sötétbarna Stila szempilla-hosszab-bító spirállal. - Elkéstél - vetette oda barátnőjének, és adott a fénymásolatból neki is, meg a kilencedikes csajoknak is. - Sziasztok, Blair vagyok - fordult hozzájuk. -Ti pedig? - Mary Goldberg. - Vicky Reinerson. - Cassie Inwirht - mutatkoztak be a lányok gyakorlatilag egyszerre. Elise könyökével oldalba bökte Jennyt. Ez a három lány volt az évfolyam legidegesítőbben klikkesedő libafalkája. A szünetekben folyton egymás haját fésülték a folyosókon, és mindent együtt csináltak, pisilni is hármasával jártak. Blair belepillantott a fénymásolatba, és felolvasta az első sort: - Testkép. Hogyan alkossunk reális képet saját testünkről, és hogyan fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. - Felnézett a papírból és rámosolygott a kilencedikesekre. -Van valamelyikőtöknek problémája azzal, hogy hogyan néz ki? Beszélgessünk erről? Jenny érezte, ahogy a vér a nyakába, onnan pedig az arcába szökik; már-már elszánta magát, hogy bátran beszámol a csoportnak tervezett mellplasztikájáról. De még mielőtt egy szó is elhagyhatta volna az ajkát, Serena egy hatalmas hagymakarikát tömött gyönyörű szájába, majd közbeszólt: - Mondhatok valamit, még mielőtt ebbe belemennénk? Blair szúrós szemmel nézett barátnőjére, de Mary,Vicky és Cassie lelkesen bólogatott a kérdésre. Bármi mondanivalója van Serena van derWood-sennek, az biztos sokkal érdekesebb, mint holmi hülye testkép-probléma. Serena heves mozdulattal rákönyökölt a fénymásolt témavázlatra, és tökéletes metszésű állát gondosan manikűrözött körmű kezére helyezte. Hatalmas, sötétkék szeméből álmodozó tekintetet vetett észveszejtőén gyönyörű tükörképére a szemközti fal tükreiben. - Annyira szerelmes vagyok! - sóhajtott fel. Blair megmarkolta a villáját és beledöfte a csokis sütibe; hirtelen teljesen megfeledkezett Elise-szel vállalt koplalási szolidaritásáról. Serena valami kiborítóan tapintatlanul viselkedett! Először is, az a fiú, akibe „annyira szerelmes", nem más, mint Blair frissen szerzett pszeudo-hippi, gitáros, rasztafrizurás mostohabátyja, Aaron Rose, ami már önmagában is nevetséges és képtelen dolog. Másodszor pedig igaz, hogy Nate még novemberben dobta őt, de nyilvánvaló, hogy Blair még nem tette túl magát a dolgon; így a szerelem puszta említésétől is okádhatnékja van. - Figyelj, az a dolgunk, hogy őket beszéltessük a problémáikról, nem az, hogy mi csacsogjunk nekik magunkról - sziszegte Serenának. Persze ha Serena vette volna a fáradságot, és megjelent volna a KCsT-vczetőképzésen, mindezt magától is tudná. Csakhogy Serena ellógta a képzést, mert moziba készült Aaronnal, Blair pedig, mint amolyan igazi lúzer, falazott neki. Azt hazudta Ms. Dohertynek, hogy Serenát

migrén gyötri, de majd ha jobban lesz, személyesen veszi át vele a képzési anyag főbb pontjait. Annyira jellemző volt ez az egész történet! Blair, valahányszor rendes volt valakivel életében, még mindig megbánta. Ez persze valamelyest magyarázza, miért volt álltalában önző és rosszindulatú. Serena megvonta vállát. Na, az ő válla annyira tökéletes volt, hogy nem kellett gondolkodnia rajta, felvegyen-e nyakpántos ruhákat! - Szerintem a szerelem egyszerűen jobb téma, mint a testkép. Különben is, kilencedikben egészségtanon rojtosra beszéltük a szánkat a testképről -mondta durcásan, és körbejártatta a szemét a csajokon. - Nem igaz? - Szerintem viszont kövessük a témavázlatot -ragaszkodott elképzeléséhez Blair csökönyösen. - Döntsétek el ti, csajok! - fordult Serena a kilencedikesekhez. Mary,Vicky és Cassie ugrásra készen várták, mikor értesülhetnek Serena szerelmi életének legfrissebb szenzációs eseményeiről. Elise kinyújtotta a karját, és egyik remegő, tövig rágott körmű ujja már hozzá is ért egy olajtól fénylő hagymakarikához, de aztán elkapta a kezét, mintha megégette volna. Jenny megnyalta a hideg téli széltől kicserepesedett ajkát. - Hát, ha már a testkép a téma, én szeretnék valamit elmondani - jelentette be félszeg hangon. Amikor felemelte lesütött szemét, azt látta, hogy Blair bólogat, és bátorítóan mosolyog rá. - Jól van, Jenny, kivele! Jenny ismét az asztalra szegezte a tekintetét. Mi a fenéért mondott el a dologról már ennyit is? Mert valakinek muszáj beszélnem róla - nyilallt belé a felismerés. Kényszerítette magát, hogy folytassa vallomását annak ellenére, hogy arca tüzelt a szégyentől. - A hétvégén egész kevés választott el attól, hogy megkérdezzek egy plasztikai sebészt, lejjebb tudna-e faragni a mellemből. Mary, Vicky és Cassie olyan hirtelen hajoltak egyszerre az asztal fölé, hogy jobban hallják Jennyt, mint akiket egyszerre csípett fenékbe a bolha. Ezek szerint a KCsT nemcsak hogy kitűnő alkalom lesz arra, hogy a suli két legmenőbb végzősétől ellessék a legújabb divatot, hanem első osztályú pletykaforrásnak is ígérkezik! - Be is jelentkeztem konzultációra - folytatta Jenny -, de végül nem mentem el. Eltolta maga elől a tányérját és ivott egy korty vizet; igyekezett kerülni a többiek kíváncsi, tolakodó tekintetét. Igen, mindenki őt bámulta; márpedig kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy Blairről és Serenáról akár egyszer is magukra tudták terelni a figyelmet. Elise elvett egy hagymakarikát, egy egészen aprót harapott belőle, aztán visszatette a tányérra. - Miért gondoltad meg magad? - kérdezte. - Erre a kérdésre nem muszáj válaszolnod! -szólt közbe Blair, mert eszébe jutott, amit Ms. Dohcrty mondott a képzésen: nem szabad erőltetni, hogy a csoportban bárki kimondjon olyat, aminek a kimondására még nem áll készen. Csopveztársára sandított: Serenát azonban teljesen lekötötték töredezett végű hajszálai, ezeket bámulta

álmodozó, távolba vesző tekintettel, mint aki egy szót sem hallott abból, ami itt az előbb elhangzott. Blair ismét Jennyre nézett, és azon gondolkodott, mit mondhatna neki bátorításképpen, amiből azt érezheti ki, hogy nem ő az egyetlen a csoportban, akinek problémája van a melle méretével. - Hát igen, én viszont mindig is szerettem volna, ha nagyobb lenne a mellem. Egyszer még azon is komolyan elgondolkoztam, hogy felturbóztatom szilikonnal. Ezzel nem is hazudott nagyot: Blair B-kosaras melltartót hordott, és tényleg vágyott rá, hogy egy C-set is kitöltsön. Vagyunk ezzel így még néhányan...! - Komoly? - kapta fel a fejét Serena visszapoty-tyanva a földre. - Nem is tudtam! Blair mérgében még egyet harapott a sutiból. Ez a liba szántszándékkal tépázza itt az ő vezetői tekintélyét? - Mi a fenét tudsz te rólam egyáltalán? - förmedt rá. Serena kiskacsái bokán rugdosták egymást az asztal alatt. Kezdett baromi izgalmas lenni a dolog! Serena van der Woodsen és Blair Waldorf egymás torkának esnek, és ők itt lehetnek, és az első sorból nézhetik! Elise lerágott körmű ujjaival beletúrt sűrű szőke bubifrizurájába. - Szerintem, Jenny, nagyon... hogy is mondjam... fasza dolog, hogy ezt elmondtad bökte ki, és rámosolygott Jennyre. - És tudod, mit? Tök bátor döntést hoztál! Blair mogorván ráncolta össze szemöldökét. Miért nem ő dicsérte meg Jennyt a bátorságáért? Sokkal több értelme lett volna, mint a szerencsétlen, hülye benyögésének a szilikonról! Miket fognak róla összehordani ezek a kis nyomoronc kilencedikesek, ha vége a KCsT-nek, és felkelnek az asztaltól? De erről szerencsére eszébe jutott még valami, amit Ms. Doherty a lelkükre kötött a képzésen. - Figyeljetek, valamit még az elején le kellett volna szögeznünk. Merthogy ezek a beszélgetéseink bizalmas természetűek. Szóval, ami itt elhangzik, azt tilos továbbmondani a csoporton kívül, oké? Késő. Tíz perc sem kell hozzá, és az egész Constance arról fog pusmogni, hogy Blair Waldorf szilikonoztatni fogja a mellét. Én úgy tudom, megvárja, amíg túl lesz az érettségin, de másnap azonnal... stb. stb. - Engem nem érdekel - vonta meg a vállát Jenny. - Annak mondjátok el, akinek akarjátok. - Persze, de hát úgysem tudja hova rejteni a hatalmas melleit. Azok ott vannak, és kész. Elise lehajolt és felvette a földről bézsszínű Kenncth Colé hátizsákját. - Figyeljetek, nyolc perc múlva már úgyis becsengetnek, nagy baj lenne, ha én most kimennék egy joghurtért? - kérdezte a társaságtól. Serena taszított egyet a hagymakarikás tányéron Elise irányába. -Vegyél még ebből! - kínálta nagylelkűen. Elise megrázta a fejét, és szeplős arca rózsaszín árnyalatot öltött. - Koszi, de nem. Nem bírok úgy enni, ha mások látnak. - Tényleg? - szaladt fel Serena szemöldöke a homloka közepére. - De furi! - Ekkor összerándult, mert Blair oldalba vágta a könyökével, mégpedig kegyetlenül. - Aú! Basszus, ezt most miért kaptam?

- Ha ott lettél volna a vezetőképzőn, tudnád -morogta az orra alatt Blair. - Szóval? Elmehetek? Blair úgy vélte, KCsT-s kilencedikesei a szívükbe zárnák, ha mindannyiukat elengedné korábban; egyébként az így nyert nyolc perc neki is jól jön, ha oda akar érni időben a fodrászhoz. - Menjünk el mindnyájan - mosolygott a csoportra nagyon-nagyon kedvesen. Kivéve persze, ha van, aki még szeretne maradni; Serena biztosan szívesen mesél a szerelemről egész becsengetésig. Serena nagyot nyújtózott, és mosolyogva bámult valahová a mennyezeten. -Tudnék én mesélni a szerelemről egész estig! Jenny felállt. Mióta Nate elhagyta, a szerelemről hallani sem akart. Milyen érdekes: arra számított, hogy a csopvezetői közül Blair lesz az, akivel nem fog tudni kijönni, de az derült ki, hogy inkább Serenát viseli nehezen. Elise is felkelt az asztaltól, és néhány rántással tágított rózsaszín pulóverén széltében, mintha szűk lett volna rá, pedig egy-két számmal nagyobb is volt a kelleténél. - Ne haragudjatok, de ha nem eszem meg egy joghurtot az ebédszünet végéig, matekon kiájulok a padból. - Várj, elkísérlek, veszek egyet én is - mondta Jenny, mert jól jött egy ürügy, amivel távozhat az asztaltól. - Megyek én is, nekem is van dolgom - csatlakozott Blair, és miközben felkelt a helyéről, hatalmasat ásított. - Dolgod van? Mit csinálsz? - kérdezte Serena ártatlan képpel. A hétfői ebéd utáni dupla lyukas órában a két lány rendszerint a legközelebbi Jack-son Hole gyorsétteremben üldögélt, itták a kapucsínókat, és szőtték az elképesztőbbnél elképesz-tőbb és vadabbnál vadabb terveket az érettségi utáni nyárra. - Semmi közöd hozzá - mordult rá Blair. Eredetileg úgy tervezte, hogy magával hívja Serenát a fodrászszalonba, de azok után, hogy a szőke lány ilyen dühítőén kizárólag magával volt képes foglalkozni az egész KCsT alatt, erről már szó sem lehetett. Ideges mozdulattal a háta mögé dobta a haját, és karjára vette táskáját. -Hát akkor a jövő héten találkozunk, csajok -köszönt még el Marytől, Vickytől és Cassie-től; aztán követte Jennyt és Elise-t ki az iskola kapuján, majd fel a hátsó kijárat lépcsőjén a 93. utcára. A zsúfolt étteremben Vicky előredőlt és áthajolt az asztal fölött, aminél már csak négyen ültek. - Na, akkor mesélj! - nyaggatta Serenát. Mary belekortyolt az egyszázalékos tejbe, amit hozott magának, aztán bólogatva csatlakozott barátnőjéhez: - Igen, igen! Mesélj! Cassie feszesebbre igazította világosbarna lófarkát. - Mesélj el mindent!

Egy egészen rendhagyó házi

Na jó, én kész vagyok. Mit veszünk föl először? -kérdezte Dan Humphrey Vanessa Abramstol, aki három éve volt nagyon jó barátja, és most már hat hete egyúttal a barátnője is. Dan a jó nevű Riverside Fiúiskolába járt, Vanessa pedig a Constance Billardbe, de engedélyt kaptak rá, hogy együtt dolgozzanak egy Hogyan születik a vers című, kifejezetten tizenkettedikeseknek kitalált projektmunkán. Vanessa, a szárnyait bontogató rendező filmre készült venni, ahogy Dan, a szárnyait bontogató költő (valamint Vanessa egynémely filmjének főszereplője) verset ír, illetve javítgatja korábbi költeményeit. Nem tipikusan az a téma, ami hatalmas kassza-sikerrel kecsegtet, ám Dan a maga kissé ápolatlan, torzonborz, szorongó küllemű módján annyira helyes volt, hogy a közönség ennek ellenére minden bizonnyal látni óhajtotta a róla készült filmet. - Ülj oda az asztalhoz, és kezdj el írni a jegyzetfüzetedbe, ahogy szoktad rendelkezett Vanessa, miközben belepillantott digitális kamerája keresőjébe, hogy ellenőrizze a fénymérőt. - Le tudnál szedni néhány kupac szart az asztalodról? Dan karjának egy mozdulatával a barna szőnyeggel borított padlóra söpört maga elől tollakat, gemkapcsos dobozokat, papírfecniket, befőttes gumikat, könyveket, üres cigis dobozokat (mezítlábas Camelt szívott), néhány levél gyufát, valamint kiürült kólás flakonokat. Dan szobájában forgattak, hiszen többnyire itt dolgozott versein. Egyébként pedig a Humphrey család lakása, amely a Nyugati 99. utca és a West End sugárút sarkán állt, a Central Parkon keresztül nyílegyenesen megközelíthető volt a Keleti 93. utca Ötödik és Madison sugárút közti szakaszára eső Constance Biliárdból. - És esetleg vedd le a pólódat - tette még hozzá Vanessa. A Hogyan születik a vers terveik szerint a művészi alkotói folyamatról szól majd, és azt is bemutatja, hogy az, ami végül nem lesz része a műalkotásnak, ugyanolyan fontos, mint az, ami igen. Lesz egy csomó jelenet, amiben Dan összegyűr egy papírlapot és mérgesen a szoba túlsó sarkába vágja. Vanessa meg akarta mutatni, hogy a versírás (mint egyébként bármilyen alkotómunka) nemcsak szellemi erőfeszítést követel: fizikait is. Nem beszélve arról, hogy Dan csenevész hátizmai borzasztó helyesek, és Vanessa már alig várta, hogy lefilmezhesse őket. -

Dan felállt és áthúzta a fején fekete pólóját, aztán bevetetlen ágyára hajította, ahol Marx, a család kövér, öreg kandúrja aludt a hátán fekve, mint egy partra vetett, szőrös bálna. Dan apja, Rufus, aki kevésbé ismert beatköltők kiadásával foglalkozott, valamint húga, Jenny élt még ebben a lakásban, ahol minden lepukkant volt: ami nem éppen a szétesés határán állt, azt legalábbis ellepte a macskaszőr meg a por. Tágas, világos és nagy belmagasságú lakás volt, de az utóbbi húsz évben nem takarították ki alaposan, és az omladozó falak sóvárogtak egy újrafestés után. A Humphrey család tagjai arról sem voltak híresek, hogy azonnal megszabadultak volna minden feleslegessé vált holmitól; ennek következtében a roskadozó bútorokon és az összekaristolt padlón hegyekben álltak az újságok, folyóiratok, könyvek szerkesztői példányai, hiányos kártyapak-lik, lemerült elemek és kitört hegyű ceruzák. Humphrey-éknál a kávéba abban a pillanatban került macskaszőr, ahogy az ember kitöltötte magánaki ezzel a problémával Dannek folyton-foly-vást szembesülnie kellett, ugyanis totál koffeinfüg-gő volt. - Mi lenne, ha szembenéznék a kamerával? -kérdezte a fiú, miközben leült elnyűtt fa karosszékére, és Vanessa felé fordult vele. - Mert tarthatom a jegyzetfüzetet az ölemben is, és akkor mondjukgy tudnék írni bele - mondta, és be is mutatta elképzelését. A lány letérdelt és belenézett a keresőbe. Szürke constanceos rakott egyenszoknya volt rajta fekete harisnyával; a barna plüss-szőnyeg dörzsölte a térdét. - Igen, ez így jó lesz - dünnyögte. Jaj, milyen sima és fehér a bőr Dan mellkasán! Vanessa gyönyörködött a fiú kiugró bordáiban és a nadrággombjától a köldökéig felfutó világosbarna pehelycsíkban. Térden állva közelebb araszolt az asztalhoz, amennyire csak anélkül lehetséges volt, hogy a képbeállítás sérülne. Dan a tolla végét rágta, mosolygott magában, aztán írni kezdett: A fejét borotválja, csupa feketében jár, ráférne egy pár új bakancs; de az arcát soha nem festi. Mégis olyan lány ő, aki hisz a barátjában, és titokban beküldi legjobb versét a The New Yorker-nek. Igen, nem túlzás ez a szó: ő az én szerelmem. Ennyire csöpögős dolgot talán még sosem írt le, de hát nem is a Válogatott művek kötetbe szánta. Vanessa még közelebb kúszott hozzá: meg akarta örökíteni Dan ujjperceinek izzó fehérségét, ahogy a papíron futó tollat tartották. - Mit írsz? - kérdezte, és lenyomta a RECORD-SOUND gombot, hogy a hangot is rögzítse. Dan felnézett, és csillogó, aranybarna szemébe lógó haja mögül Vanessára mosolygott. - Most nem verset, csak egy kis történetet rólad. Vanessa érezte, hogy egész testét forróság lepi el. - Olvasd fel hangosan! A fiú zavartan megvakarta az állát, aztán megköszörülte torkát. - Na jó. „A fejét borotválja,..." - kezdte, és felolvasta végig. Vanessa elpirult, miközben hallgatta, aztán letette a kamerát a földre. Térden járva

odament Dan-hez, lelökte a jegyzetfüzetet a fiú öléből, és a helyére odahajtotta a fejét. - Istenem, Dan, annyit beszélünk folyton a szexről, de még sosem bújtál ágyba velem! - suttogta; a fiú khakiszínű cargo nadrágjának durva anyaga hozzáért ajkához, miközben a szavakat formálta. - Gyere, most azonnal le akarok veled feküdni! Arca alatt érezte, hogy Dan combizma megfeszül. - Most azonnal? - kérdezte. Lenézett a lányra, és ujjával megcirógatta a fülcimpáját. Négy-négy lyuk volt Vanessa mindkét fülében, de fülbevalót soha nem hordott. Dan nagyot sóhajtott. Mindig úgy képzelte, hogy a szex egy emelkedett pillanatban fog elkövetkezni az életében, amikor majd úgy érzi, pont ezt kell tennie. Igen, a mostani egy ilyen pillanat, ennél spontá-nabbul nem történhet meg a dolog. Különösen amiatt tűnt helyénvalónak, és egyben izgalmasnak is, hogy kereken egy óra múlva ott kell ülnie megint a Riverside Fiúiskolában, hallgatnia Dr. Werdet az utolsó órában, latinon, ahogy túlfűtött szenvedéllyel, latinbuzi hanghordozással Ovidiust szaval.Iskolánk a végzős évfolyamon, a tavaszi félévben bevezeti a dupla lyukasórás gyakorlati szexfoglalkozást. - Oké - bólintott Dan. - Gyere!

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! Mellplasztika vagy nem mellplasztika, az itt a kérdés! Én világéletemben frászt kaptam a plasztikai hókuszpókuszok gondolatától, nem mintha úgy gondolnám, hogy Dolly Parton szarul néz ki. Egy nappal sem tűnik idősebbnek negyvennél, márpedig legalább kétszáz éves. De totál be lennék tőle tojva, hogy a dokik elszúrnak valamit: kipukkasztják az egyik cicimet, bevarrják az egyik orrlyukamat, vagy ilyesmi. Félre ne értsetek, én is lányból vagyok, és pontosan tudom, milyen fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, meg legyen elégedve a külsejével. Csakhogy a plasztikai műtéttel kapcsolatban nekem mindig az a jelenet lebeg a szemem előtt, amikor egy csajszi meglát az utcán egy állati helyes srácot, és mindjárt belecsíp a barátnőjébe, hogy „Odanézz, milyen jó pasi!", mire a barátnő fintorog egy nagyot, hogy „Az?! Fúj!" Az embereknek annyira különböző az ízlésük, hogy biztos lesz, aki elalél, ha rád néz, tökmindegy, hogy te magad mit gondolsz a külsődről. Aztán már csak meg kell tanulnod azt látni a tükörben, amit ő lát, ha rád néz. A mailjeitekből: Kedves B-Girl! Azt hallottam, bejutottál a Bryn Mawrra előfelvételivel, és már totál rá vagy izgulva a témára, mert bejön neked, ha csupa csajjal jársz egy suliba, mert kurva nagy röplabdás lesziboszi vagy. Há-há! -hatökör

Hello, hatökör! A felhasználóneved telitalálat! Nem fogok lesüllyedni a te „humorod" szintjére, és azt sem árulom el, hogy melyik egyetemre jelentkeztem. Azt viszont jó, ha

tudod, hogy az anyám és a nővérem is a Bryn Mawron végzett, és, láss csodát, mindkettőjük után döglenek a pasik. -BG Bocs, most muszáj hazarohannom, hogy megnézzem, mi lapul abban az A4-es méretű borítékban, ami a mai postával érkezett a nevemre. Lehet, hogy az egész jövőm függ attól, ami benne van! Szorítsatok nekem!

Imádom ha utáltok!

badgirl.net

A szöke hercegnek füre fáj a foga Alig ért véget a nap utolsó órája, a francia, Nate Archibald egy gyors á demain-t intett St. Jude-os osztálytársainak, és már húzott is a Madison sugárút és a 86. utca sarkán álló pizzázóba, ahol bejáratott és megbízható anyagszállítója, Mitchell dolgozott. Nate szerencséjére a St. Jude, amely Manhattan legrégebbi fiúiskolája volt, tartotta magát ahhoz a hagyományhoz, hogy délután kettőkor minden évfolyamon befejeződik a tanítás, még ha a város legtöbb középiskolája csak négykor engedi is haza diákjait. Ez a gyakorlat abból az elvi megfontolásból fakadt, hogy a fiúknak maradjon idejük mind testmozgásra, mind annak a tetemes mennyiségű házinak az elvégzésére, amivel nap mint nap elhalmozták őket tanáraik. De így persze jutott idő lazításra is: a srácok gond nélkül betéphettek, miközben rúgták a bőrt a parkban, illetve csinálták a leckét. Amikor Nate utoljára látta a híresen jó dumájú dílert, aki talán csak alváshoz vált meg Kangol sapkájától, Mitchell azt mondta, hamarosan hazautazik Amszterdamba. Itt volt az utolsó lehetőség, hogy Nate szert tegyen egy brutálisan nagy zacskó édes perui fűre, ugyanis Mitchellnek ez volt a specialitása. Blair annak idején, amikor még együtt voltak, folyton cseszegette Nate-et amiatt, hogy füvezik; nyavalygott, hogy milyen unalmas, hogy a fiú csak ül Blair szobájának padlóján, és tíz percekig bámulja meredten a perzsaszőnyeg mintáit, ahelyett hogy marháskodnának egyet kettesben, vagy elmennének bulizni, vagy valami. Nate, ha a téma felmerült, mindig azzal érvelt, hogy neki a fű ugyanolyan gyengéje, mint másnak a csoki, nem több ennél - és bármikor le tud állni róla. Hogy ezt be is bizonyítsa (nem mintha bármit is bizonyítania kellett volna Blair előtt, mióta szakítottak), eltökélte, hogy minden átmenet nélkül abbahagyja a füvezést, amint elfogyott az utolsó levél is a ma beszerzendő óriási adag marihuánából. Ha óvatosan bánik az anyaggal, jó nyolc hétre elég lesz a zacskó tartalma. Addig viszont gondolni sem akart a leállásra. - Két Margarétát kérek - rendelt Nate a pizzázó hórihorgas, kopaszodó, Welcome to Loserville feliratú pólót viselő séfjétől. Rákönyökölt a vörös linóleummal borított pultra, ami azzal járt, hogy odébb lökdösött néhány fűszertartót, amiknek rekészeiben oregánó, fokhagymás só és morzsolt erős paprika volt. - Mitchell itt van? A pizzázó dolgozói előtt nem volt titok, hogyan egészíti ki jövedelmét Mitchell. A séf felvonta bozontos fekete szemöldökét. Az is lehet, hogy Ray-nek hívták; Nate nem tudta biztosan, pedig évek óta járt ide pizzát és füvet venni. - Nem, már elment. Lecsúsztál róla.

Nate megpaskolta khakiszínű nadrágjának farzsebében dagadozó Coach pénztárcáját, és érezte, hogy torkában nagyobbfajta gombóc keletkezik a rémülettől. Mert az oké, hogy nem függő, de azért nagyon nem szeretne egy fél gramm cucc nélkül maradni pont akkor, amikor éppen egy szép kövér spanglit akart sodorni magának, hogy valamivel agyonüsse a délutánt. Meg a holnap délutánt, meg a holnapután délutánt... - Hogy micsoda?! Már haza is repült Amszterdamba? Ray (de lehet persze, hogy Roynak hívták) kinyitotta a pizzasütő kemence fényes krómacél ajtaját, és rutinos mozdulattal egyszerre két sistergő pizzaszeletet ugrasztott ki onnan a dupla papírtányérra, aztán a pulton keresztül az egészet Nate elé csúsztatta. - Bocs, kishaver - mondta csak félig-meddig barátságosan -, mostantól fogva nálunk kizárólag pizza és üdítő kapható, oké? Nate elvette a tányért, de aztán újból letette a pultra. Ki volt akadva: ekkora pechje nem lehet! Előhúzta a tárcáját, kivett a jókora köteg tízesből egy bankjegyet, és a pultra dobta. - Nem kérek vissza, kösz - morogta, aztán fogta a pizzáját és kiment az utcára. Határozatlan léptekkel indult el a park felé. Úgy érezte magát, mint egy kivert kutya. Nyolcadikos kora óta Mitchelltől szerezte be az anyagot. Egy májusi délutánon haverjával, Jeremy Scott Tompkinsonnal véletlenül éppen ebbe a pizzázóba tértek be egy-egy pizzaszeletre, és Mitchell meghallotta, hogy Jeremy arra hecceli Nate-et, hogy nyúlja le az asztalról az oregánót, aztán vigyék haza és sodorjanak belőle cigarettát. Mitchell azt mondta, ő némi pénzért tud nekik olyan cuccot adni, ami nagyobbat dob a kedélyállapotukon, mint az oregánó - ők pedig haverjaikkal együtt azóta is törzsvásárlói voltak. Most akkor mi a francot csináljon? Kezdjen tízcentes csomagokat venni a Central Parkban őgyelgő rosszarcú alakoktól? Azok általában száraz, szar, texasi füvet árulnak, nem azt a finom, nedvdús, zöld ínyencséget, amit Mitchell közvetlenül a Peruban élő nagybátyjától szerzett be. Egyébként pedig úgy hírlik, hogy a Central Park-i dílerek kábé fele zsaru, és a magafajta srácokra utaznak, hogy lekapcsolják őket. Bevágta megkezdett pizzaszeleteit az első kukába, aztán nekiállt átkutatni tengerésztiszti szabású Hugó Boss kabátjának zsebeit, hátha van valamelyikben egy dzsointvég. Talált is egyet: azzal átment az Ötödik sugárút túloldalára, be a parkba, ott pedig ledobta magát egy padra (rá sem hederítve a Constance Biliárd sötétkék egyenruháját viselő tízedikes lányok vihorászó csapatára, akik, miközben elhaladtak mellette, kihívó pillantásokkal méregették), és rágyújtott. A Central Park keleti oldalán Nate Archibald volt a lányok forró álmainak sztárja: ellenállhatatlan volt magabiztos mosolya, mézszőke haja, smaragdzöld szeme, télen is barna bőrei de vonzóvá tette még a hajóépítésben és a vitorlázásban való jártassága is. Nate nem szorult rá, hogy lányok után fusson. Azok maguktól hulltak az ölébe. A szó szoros értelmében. Nate nagyot slukkolt a dzsointvégből, aztán elővette zsebéből a mobilját. A dologban az volt a leg-szarabb, hogy iskolatársai, akikkel együtt szoktak szívni: Jeremy Scott Tompkinson, Charlie Dern és Anthony Avuldsen is mind Mitchellnél vásároltak. Mitchell volt a tuti. De azért volt értelme körbetelefonálni a srácokat: hátha

valamelyiküknek még sikerült beszereznie egy nagyobb adagot, mielőtt a dílerük felszívódott. Jeremy éppen taxiban ült, a középiskolás squash csapatbajnokság egyik mérkőzésére igyekezett a 92. utcai Goldman Centerbe. - Bocsi, öreg - hallatszott Jeremy hangja a telefonvonal sistergésén keresztül -, én is egész nap az anyám Zoloftján tengődöm. Szerintem egyelőre menj és vegyél egy tízcentes csomagot valamelyik dílertől a parkban. Nate vállat vont. A parkban vett tízcentes csomagot valahogy olyan... béna dolognak érezte. - Jól van - felelte Jeremynek. - Akkor majd holnap beszélünk. Charlie-t a Virgin Megastore-ban érte Nate hívása, ahol éppen DVD-ket válogatott az öccsével. - Szar ügy! - mondta, amikor Nate vázolta neki a helyzetet. - De hát most ott vagy a parkban, jól értettem? Na. Hát akkor vegyél egy tízcenteset! - Jól van, oké - sóhajtott Nate. - Akkor holnap! Anthony éppen vezetni tanult saját BMW M3- as sportkocsiján, amit a múlt hétvégén kapott a szüleitől tizennyolcadik születésnapjára. - Nézz szét anyád gyógyszerei között - tanácsolta Nate-nek. - Kibe kapaszkodjon az ember, ha nem a szüleibe? - Oké, szétnézek - felelte Nate. - Na, csá! Kinyomta a telefont és egy utolsót slukkolt a kurta dzsointvégből. - A kurva életbe! - fakadt ki belőle. A papírcsonkot belepöckölte a koszos hóba a lába előtt. Arról volt szó, hogy ez az utolsó félév egyetlen hatalmas buli lesz! Novemberben tök jól sikerült a felvételi elbeszélgetése a Brownon, és arról is meg volt győződve, hogy a jelentkezéséhez mellékelt esszék zúznak, mint állat, és csont nélkül bekerül az egyetemre. Ráadásul már a kis Jenny Humphrey sem lóg a nyakán, aki ugyan nagyon aranyos kiscsaj volt, és állati jó mellei voltak, viszont Nate-nek mocskosul sok szabadidejét kellett beáldoznia a kapcsolatért. A tanév hátralévő részét Nate partikon, befüvezve, kellemesen lebegő állapotban tervezte eltölteni egészen az érettségiig; de a bejáratott díler felszívódása miatt mindezt, úgy tűnik, máris bukta. Nate hátradőlt a zöld fapadon és felnézett az Ötödik sugárút fényűző mészkő bérházsorára. Ha jobbra nézett, éppen csak egy szegletét látta Blair-ék házának, ami a 72. utca sarkán állt. A toronyház tetején épült luxuslakásban Blair orosz kékmacskája, Szőrpamacs biztos most is a lány rózsaszín ágytakaróján fekszik elnyúlva, és türelmetlenül várja, hogy gazdasszonya hazajöjjön, és végre megvakargassa korallszínű körmeivel az álla alatt. Nate gondolkodás nélkül nyúlt a telefonjáért, és már hívta is gyorstárcsázással Blair számát. A készülék hatszor csengetett, mire a lány felvette. - Halló - szólt türelmetlen hangon a telefonba Blair. Az új Garren's fodrászszalonban ült, a Keleti 57. utcában; az üzletbelső kialakítása egy török háremet idézett. A plafonról fátyolszerű, rózsaszínsárga sálak lógtak, a padlón pedig rózsaszín-sárga huzatú párnák hevertek minden rendszer nélkül: a vendégek ezekre telepedve

kortyolgathatták török kávéjukat, amíg a sorukra vártak. A fodrászszékekkel hatalmas, aranyozott keretű tükrök néztek szembe. Blair új fodrásza, Gianni épp eddigre fejezte be a lány frissen mosott és kondicionált tincseinek kifésülését. Blair nedves fülcimpájához nyomta a mobilját, és közben megnézte magát a tükörben. Most jött el a kritikus pillanat: a megfelelő hajhossz belövése? - Szia, én vagyok az, Nate - búgta a fülébe egy régről ismerős hang. Blair szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Szilveszterkor beszélgetett utoljára Nate-tel, és az sem sikerült igazán jól. Mi a franc jutott eszébe, hogy éppen most hívja fel? - Nate?! - kérdezett vissza. Hangjában fele-fele arányban vegyült egymással ingerültség és kíváncsiság. - Figyelj, nagyon fontos ügyben hívsz? Mert nekem most nagyon nem jó. Tudunk később beszélni? - Persze. Nem, egyáltalán nem fontos - felelte Nate, és nagyon törte a fejét, hogy mire hivatkozzon, miért hívta fel egyáltalán Blairt. - Csak gondoltam, hátha örülsz neki, hogy úgy döntöttem, leállók. Mármint a fűről, érted? - Belerúgott egy összefagyott szemétkupacba. Komolyan mondja, hogy leáll? Tényleg, végleg? Blair a vonal másik végén zavartan hallgatott. Nate a hirtelen döntések embere volt, de ez még hozzá képest is szokatlanul hirtelen jött. Gianni hátulról türelmetlenül kocogtatni kezdte a fodrászszék támláját szarufésűjével. - Jól teszed - felelte végül Nate-nek. - Bocs, de most le kell tennem. Blair zavartnak tűnt, és Nate maga sem értette pontosan, miért telefonált neki. - Oké, szia - motyogta a telefonba, aztán visszatette a mobilt a kabátzsebébe. - Szia - mondta Blair, és ezüstös rózsaszín Nokiáját bedobta bowling stílusú piros táskájába. Aztán kihúzta magát a bőrhuzatú forgószékben, és Giannihoz fordult. Készen vagyok - mondta a tőle telhető leghatározottabb hangon. - Szóval akkor tudja: rövidre, de nőiesre! A fodrász napbarnította, szándékoltan borostás arcán ráncok gyűrődtek fel a mosolytól. Hosszú pillájú, sötétbarna szemével rákacsintott Blairre. - Udzs minta Káteríná Hepburn, igáz? Ajaj! Blair meghúzta az övet a köntösön, amit azelőtt terítettek a vállára, hogy helyet foglalt a fodrászszékben; a tükörben Gianni kissé túlságosan bezselézett haját nézte, és abban reménykedett, hogy fodrásza nem annyira agyatlan és kontár, mint amilyennek szövege alapján tűnik. Bízzunk benne, hogy bénázása nyelvi nehézségeinek számlájára írható. - Nem, nem Katherine Hepburn! Audrey Hepburn! Tudja, az Alom luxuskivitelben, a My Fair Lady és a Mókás arc főszereplője! - Blair lázasan kutatott agyában olyan mai sztár után, akinek elfogadható rövid frizurája van, és akire hivatkozhat Gianni előtt. Vagy legyen olyan, mint Selma Blairé - mondta jobb híján, mert Selma frizurája azért fiúsabb volt annál, amilyet magának elképzelt. Gianni egy szót sem felelt, csak ujjaival babrált Blair nedves barna tincsei között. - Ó, de dzsonyoru 'aj - sóhajtott fel sóvárogva, miközben jobb kezébe vette az ollót, Blair haját pedig összefogta a ballal. Azután, minden további teketória nélkül, egyetlen

brutális nyisszantással egészben levágta a lófarkat. Blair behunyta a szemét, amikor hallotta, hogy a hajköteg a padlóra hullik. Istenem, add, hogy csinos legyek így - imádkozott magában -, meg finom, előkelő és elegáns! Kinyitotta a szemét, és elszörnyedve nézte tükörképét. Az a vizes, fénytelen, pár centis csimbókokból álló csutka, amit a fején hordott, szanaszét állt minden irányba. - Nem aggód - igyekezett megnyugtatni vendégét Gianni, miközben lecserélte hatalmas ollóját egy jóval kisebbre. - Most fogok formáz. Blair mélyet sóhajtott, nyugalmat erőltetett magára. Most már amúgy sem volt visszaút. Hajkoronájának nagyobb része a padlón hevert. - Oké - nyögte. Ekkor viszont újból megszólalt mobilja, ő pedig ugrott, hogy felvegye. - Egy pillanat - mondta Gianninak, aztán a telefonba szólt: - Halló! - Jó napot kívánok, Blair Waldorfot keresem, Harold lányát. Blair a tükörbe bámult. Már maga sem tudta pontosan, azonos-e még Blair Waldorffal, annak a Harold Waldorfnak a lányával, aki két évvel ezelőttig híres, cégjoggal foglalkozó ügyvéd volt, de akkor elvált Blair anyjától, és azóta Franciaországban, egy cháteau-ban él és bortermeléssel foglalkozik élettársával együtt, aki történetesen férfi. Úgy érezte, sokkal inkább hasonlít egy frissen elítélt fegyencre, akit épp most nyírt meg a börtön fodrásza. Jelen körülményei közepette Blair egyáltalán nem bánta volna, ha valaki egészen más lehet; ez volt az egyik oka annak, hogy úgy döntött, aláveti fejét Gianni ollójának. Kiegyezett volna ő Audrey helyett Katherine Hepburnnel is, ha ez az ára annak, hogy totálisan új külsőt ölthet. - Én vagyok az - felelte tehát minden meggyőződés nélkül. - Remek! - mondta az ismeretlen férfi a vonal túlsó végén. A hangja mély és behízelgő volt, olyan, amiről nehéz megmondani, milyen életkorú pasihoz tartozik: tizenkilenc vagy harmincöt éveshez. -Én pedig Owen Wells vagyok. Az édesapja keze alatt dolgoztam, amikor kezdő voltam a cégnél. Mindketten a Yale-en végeztünk, és, úgy hallom, maga is szeretne oda járni. Hogy szeretne? Ez enyhe kifejezés! Blair egyetlen életcélja az volt, hogy aYale diákja legyen. Különben mi a halálért vett volna fel öt tárgyat is emelt szinten? - Igen, úgy van - nyekegte. Felpillantott Gianni-ra, aki a szalon plafonjára erősített hangszórókból diszkréten szóló nyálas Celine Dion-szám szövegét tátogta. - De az előfelvételi elbeszélgetést kissé elügyetlenkedtem. Igazság szerint az történt, hogy Blair kissé elmondta életének szomorú történetét a felvételiz-tető tanárának, és utána kissé lesmárolta a pasast, ami azért több, mint egy kissé jókora ügyetlenség. - Hát igen, tudom, és pontosan emiatt telefonálok - felelte Owen Wells. A hangja úgy búgott, mint egy cselló, amikor a legmélyebb hangokat játsszák rajta: állati izgató volt. - Az egyetem nagyon sokra becsüli a támogatást, amit az édesapjától kap, ezért a dékán szeretne biztosítani magának még egy lehetőséget. Én felajánlottam a segítségemet, hogy mint voltYale-es, találkozom és elbeszélgetek magával; a tanulmányi dékánhelyettes pedig megígérte, hogy az én beszámolómat veszik majd

alapul a döntésnél a novemberben keletkezett feljegyzések helyett. Blair szóhoz sem jutott. Még egy lehetőség? Ez hihetetlenül jól hangzott. Gianni, aki megunta a várakozást, ledobta kezéből az ollót a fodrászszék mellett álló kerekes asztalkára, elvette Blair öléből a Vogue legfrissebb számát, és finomkodó járással odébb vonult, hogy panaszkodjon vendégére kollégáinak. - Szóval? Mikor érne rá? - sürgette Owen Wells. Akár most azonnal, szerette volna rávágni Blair. De azt mégsem kérhette Owentől, hogy üljön le itt a fodrászszalonban, nézze végig, ahogy Gianni levágja a haját, és közben tegye fel unalmas, sztereotip felvételi kérdéseit, mint például hogy „Kit tekint példaképének és miért?". - Bármikor - felelte lelkesen. Aztán észbe kapott, hogy ez talán túl elkeseredetten hangzik, különben is, ő ugye egy zsenigyerek, akinek zsúfolt a heti időbeosztása. Illetve hát a mai napom egy kicsit zűrös... a holnapi szintén eléggé tele van... jobb lenne szerdán vagy csütörtökön, iskola után. - Hát én elég későig szoktam bent lenni, és ezen a héten rogyásig vagyok tárgyalásokkal is... De milyen lenne a csütörtök késő este? Mondjuk fél tíztől? -Teljesen jó - csapott le rá Blair. - Hová menjek akkor, a munkahelyére? Owen nem felelt azonnal. Blair hallotta, hogy irodai forgószéke nyikorog alatta, és maga elé képzelte, ahogy a férfi körüljártatja a szemét Tribeca negyedbeli, a kikötőre néző szobáján, aminek berendezési tárgyait persze mind Philippe Starck tervezte, és azon gondolkodik, hogy vajon alkalmas-e ez a helyszín a találkozásra. Lelki szemei előtt Owen Wells magas volt és szőke, bőre a teniszpályán sült le egészséges barnára azaz leginkább Blair apjára hasonlított, csak tíz évvel fiatalabb kiadásban, és annyival jobban is nézett ki. Vajon tudja, mennyire kúl dolog, hogy mindkét nevében van zü? - Találkozzunk inkább a Compton Hotelban. Annak van egy nagyon kellemes kis csöndes bárja - javasolta Owen, majd felnevetett. - Ott meghívom egy kólára, bár az édesapja azt súgta, hogy a Dom Pérignont jobban szereti. Blair arca elvörösödött. Mekkora egy hülye segg az apja! Mit mondott még el róla? - Jaj, nem, a kóla nagyszerű lesz, köszönöm -hebegte. - Hát jó. Akkor csütörtök este találkozunk. A Yale-es nyakkendőm lesz rajtam, arról megismer. - Örülök, hogy akkor személyesen is megismerkedhetünk - igyekezett megőrizni a hivatalos tárgyalás hangnemét Blair annak ellenére, hogy egyre jobban izgatta az elképzelt „Owen az irodájában" jelenet. - Nagyon köszönöm, hogy hívott, viszontlátásra! - Letette a telefont és szembenézett aranykeretes tükörképével. Kék szeme máris nagyobbnak és kifejezőbbnek tűnt így, hogy nem vette körül annyi haj. Ha Blair élete egy film, amiben (ahogy mindig is szerette képzelni) ő a főszerepet alakító színésznő, akkor a film cselekménye most ért fordulópontjához: azon a napon, amikor a főhősnő radikálisan megváltoztatja külsejét, és elkezdi próbálni pályája legnagyobb szerepét. Az órájára nézett: nem egész harminc perc múlva kezdődik a Constance-ban a tesiórája. De nem látta be, miért kéne rohannia, hogy arra

visszaérjen; hiszen a Bendel's a fodrászszalontól csak háromsaroknyira volt, és ide hallatszott egy gyönyörű új ruha kiáltozása, hogy „Blair, vegyél meg, vegyél meg, és engem vegyél fel, mikor Owen Wellsszel találkozol!". Ha az új frizurának és az új ruhának köszönhetően felveszik aYale-re, abszolút megéri bevállalni érte a balhét amiatt, hogy ellógta a tesit.

Gianni kávézott és a hajmosó fiúkkal hetyegett. Blair fenyegető pillantást küldött felé, hogy talán befejezhetné végre a hajával való szarakodást. - 'A készen ván, kisasszony, máris medzsek -szólt át a szalon túlsó végéből unott hangon, mint akinek halálosan mindegy, levágja-e a vendég haját vagy nem. Blair mély lélegzetet vett. Múltjának törlése folyamatban volt: maga mögött hagyta zátonyra futott kapcsolatát Nate-tel, anyjának vérlázítóan tahó új férjét és arcpirító terhességét, valamint saját elcseszett Yale-es előfelvételi elbeszélgetését; új alakban készült új életre kelni. Az egyetem még egy lehetőséget biztosít számára, úgyhogy sorsa mostantól a saját két kezében van: forgatókönyvírója, rendezője és főszereplője lehet a filmnek, ami nem más, mint az élete. Már látta is maga előtt a New York Times Divatrovatának szalagcímét a fényképe fölött, ami rövid hajjal ábrázolja: Fejlődni tudni kell! - A gyönyörű barna lány új frizurát csináltatott yale-es színre lépéséhez! Arcán diadalittas mosoly terült el: ezzel is már a csütörtök esti találkozóra készült. - Készen vagyok.

A szexröl szóló versek mind hazudnak - Na? - kérdezte Vanessa, és térdével megbökte Dan combját. Meztelenül feküdtek a hátukon a szeretkezéstől kifulladva, és a mennyezeten végigfutó repedést tanulmányozták. - Milyen volt? Vanessa már korábban is volt fiúval: előző barátjával, a nála néhány évvel idősebb csapos sráccal kétszer is lefeküdt. Ősszel jöttek össze néhány hétre; Dan eközben (a Föld nevű bolygó többi, nagyon is kiszámíthatóan viselkedő férfijához hasonlóan) Serena van derWoodsenrol ábrándozott, így nem volt érkezése észrevenni, hogy Vanessa fülig szerelmes belé. De Vanessa akkor is gyakorlatiasan gondolkodott volna az imént történtekről, ha ez lett volna számára az első alkalom, mert hát Vanessa mindenről így gondolkodott. Dan azonban semmiről nem gondolkodott gyakorlatiasan; viszont ő volt az kettejük közül, aki most vesztette el a szüzességét. Vanessa türelmetlenül várta, mit mond a dologról barátja. - Hogy is mondjam... - Dan meredten nézte a mennyezet közepéről lelógó villanykörtét; egyszerre érezte magát bénultnak és hiperaktívnak. Csípőjük összeért a vékony, burgundivörös ágytakaró alatt, és ő úgy érezte, elektromos összeköttetés van kettejük között, az bizsergeti lábujját, térdét, köldökét, könyökét és hajszálainak végét. - ...leírhatatlan! - fejezte be nagy sokára a mondatot. És tényleg így volt: nem talált szavakat, amik kifejezték volna, amit érzett. Képtelen lett volna verset írni a szexről, hacsak nem éri be az olyan unalmas, elcsépelt metaforákkal, mint a felrobbanó tűzijáték-petárdák, vagy a feldübörgő zenei crescendo. De ezek sem fejezik ki a dolog lényegét. Sem az érzést magát nem képesek visszaadni, sem azt, hogy a szex egy teljes és tökéletes megismerési folyamat, aminek a végén mindaz, ami hétköznapi volt, különlegessé és csodálatossá válik. Itt van például Vanessa bal karja: kicsit husis és fehér; barnás pelyhek borítják, anyajegyek pettyezik. Szerelmeskedés közben viszont megszűnt az a kar lenni, amit azóta, hogy tizedikben egyszer egy buliban egy idióta haverjuk kizárta őket az erkélyre, ismert és szeretett; valami csodálatos és drága dologgá változott, amit muszáj volt megállás nélkül csókolgatnia; új volt és izgalmas és gyönyörűséges. Istenem, na ugye? Arra, hogy kifejezze, milyen a szex, csupa olyasmit tudott kitalálni, ami a legjobb esetben is csak egy béna müzlireklámra emlékeztetett.Már a szex szó is pocsék, a szeretkezés pedig a legszarabb szappanoperákba való.

Az elektromos egész jól kifejez valamit abból, hogy milyen a szex, csak az a baj, hogy nagyon sok negatív képzet kötődik hozzá: elektromos vihar, elektromos fűrész...! A hemzsegő megint csak jó lenne, de mit is jelent pontosan? A motoszkál pedig olyan affektált és nevetséges, olyan, mint egy riadt kisegér. Ha egyszer majd mégis verset ír a szexről, Dan egy izmos és heves vérmérsékletű vadállat: egy oroszlán vagy egy szarvasbika képzetét akarta felidézni benne, nem egy egérét. - Itt a Föld, Föld hívja Dánt! - pöckölte fültö-vön Vanessa a barátját. - Hegyorom - motyogta Dan átszellemülten. -Epifánia! Vanessa egészen bebújt a takaró alá, a száját Dan hófehér, lapos hasára tapasztotta, és vicces hangot hallatva kifújta a levegőt. - Hahó! Sokkot kaptál, vagy mi van? Dan elmosolyodott, és a mellkasára vonta Va-nessát, hogy meg tudja puszilni vigyorra húzódó száját, meg azt a gödröcskét ott az állán. - Még egyszer akarom! Hu-húúú! Vanessa felnevetett, és orrával végigsimított a fiú kócos barna szemöldökén. - Ezek szerint jó volt, igaz? Dan megpuszilta Vanessa jobb szemét, aztán a balt is. - Mmmm - búgta a fülébe; egész teste bizsergett az örömtől és a vágytól. - Szeretlek! Vanessa ráomlott Dan mellkasára és összeszorította a szemét. Nem volt igazán nőcis, de hol az a csaj, aki nem olvad el, amikor először hallja egy fiútól ezt a szót? - Én is szeretlek téged - felelte súgva. Dan úgy érezte, tetőtől talpig mosolyog a lányra. Ki gondolta volna, hogy ezen a közönséges februári hétfőn ilyen csodálatos dolgok esnek majd meg! Csodálatos?! Na, ennyit a virágszimbolikáról meg a költői szófordulatokról! Ebben a pillanatban a fiú mobilja az éjjeliszekrényen, pár centire a fejüktől, belekezdett ijesztő, vibráló-csicsergő táncába. Dan biztosra vette, hogy csak Jenny az, a húga, és azért hívja, hogy nyafogjon egyet megint valami iskolai dolog miatt. Odafordította a fejét, hogy megnézze a kijelzőt, de azon a JENNY név helyett a MAGÁNTELEFONSZÁM felirat villogott. Ilyet viszont csak akkor írt ki, ha Vanessa hívta otthonról. - A nővéred az - mondta Vanessának, és felkönyökölt, hogy elérje a töltőben álló mobilt. - Biztos azért hív, hogy megmondja, vehetnél végre magadnak egy hülye telefont! Felvegyem? Vanessa a szemét forgatta. Huszonkét éves nővérével, a basszgitaros Rubyval egyedül éltek egy brooklyni lakásban. Ruby szilveszterkor három újévi fogadalmat tett: hogy mindennap jógázni fog,hogy kávé helyett zöldteát fog inni, és hogy jobban a gondját fogja viselni Vanessának. A szüleik ugyanis nem jeleskedtek a gondviselésben, annál jobban lekötötte őket a bohém hippi művészkedés, amit ráadásul Vermontban műveltek. Vanessának normál esetben nem lettek volna kétségei afelől, hogy Ruby azért hívja, mert meg akarja tudakolni, mikorra ér haza, hogy addigra el tudja készíteni a húspástétomot krumplipürével; azonban annyira furcsa volt, hogy a tanítási idő kellős közepén Dan mobilján keresi, hogy úgy érezte, muszáj felvennie a telefont. Elvette a villogó-rezgő-zenélő telefont Dan kezéből, és lenyitotta a flipjét.

- Hello! Honnan tudtad, hogy Dan számán most elérsz? - Kellemes, szép délutánt, drága kicsiny hugicám - csicseregte vidáman Ruby. - Hát elfelejtetted? Kitűztem az órarendedet a hűtő ajtajára, úgyhogy minden percben tudom, hol vagy, mit csinálsz és mit gondolsz; tudod, Nagy Testvér szemmel tart! Na mindegy, csak azért hívlak, mert hátha érdekel: volt a postaládában egy gyanús küldemény, valami NYU a feladója, és neked van címezve. Nem bírtam ki, és felbontottam. Na, mit gondolsz, mi van benne? Felvettek! - Azt a rohadt életbe! - kiáltott fel Vanessa, akiben már Dan szerelmi vallomásától is túltengett az adrenalin: és most még ez is! Úgy érezte, bocsánat a vulgáris párhuzamért, hogy mindjárt elélvez. Vanessa kevés esélyt adott arra, hogy bekerül az NYU-ra előfelvételivel, ezért azoknak, akik felvételéről döntenek, meg akarta mutatni, hogy milyen témák érdeklik, és hogy mennyire el van szánva rá, hogy a filmrendezést választja főszaknak: jelentkezési lapjával együtt beküldte a téli szünetben forgatott New York-i filmetűdjét is. Amint postára adta a DVD-t, elkezdett azon parázni, hogy nem fogják-e túl rámenősnek tartani. De most már megnyugodhatott: tetszett nekik. Akarják. Most végre örökre lerázhatja magáról a Constance Biliárd minden kurvásságát és sekélyességét, és a munkára koncentrálhat egy olyan helyen, amit a magafajta komoly művészeknek találtak ki. Dan felnézett rá az ágyról. Barna bociszemei most mintha kicsit kevésbé lelkesen ragyogtak volna, mint néhány perccel ezelőtt. - Nagyon büszke vagyok rád, kicsim - duruzsolta Ruby a tőle telhető leganyáskodóbb hangon. -Hazaérsz vacsorára? Éppen egy kelet-európai szakácskönyvet nézegetek. Azt hiszem, megpróbálok pirogot sütni. - Fasza! - felelte Vanessa kurtán, mert hirtelen aggódni kezdett Dánért. Ő nem jelentkezett sehova előfelvételire, úgyhogy mostantól még néhány hónap, mire megtudja, hova fog járni szeptembertől. Annyira érzékeny fiú! Egy ilyen dologtól képes totál elbizonytalanodni, aztán mély depresszióba hullani, abba a fajtába, amikor bezárkózik a szobájába, és verseket ír arról, hogy autóbalesetben életét veszti, meg ilyenek. -Tök jó fej vagy, hogy felhívtál ezzel - hadarta Vanessa a telefonba. - Akkor majd este megyek, oké? Szia! Dan még akkor is várakozóan nézett fel rá, amikor a lány összecsukta a telefont és ledobta az ágyra. - Szóval felvettek az NYU-ra? - kérdezte, és bár próbálta, nem sikerült úgy megszólalnia, hogy hangjában ne legyen vád. Úristen, mennyire girnyó és hülye ő, és mennyire béna mindenhez! Szó sincs róla, hogy ne örült volna Vanessa felvételijének, de hát ez azt jelenti, hogy a barátnője gyakorlatilag máris egyetemista, ő pedig csak egy nyiszlett kis béka, aki mindenféle verseket firkál, és akit talán később sem vesznek fel sehova. - Fú, ez tök jó! -tette hozzá rekedt hangon. Vanessa visszahuppant az ágyra, és nyakig magukra húzta a takarót. Kezdett hűvösebb lenni a szobában így, hogy a szenvedély verítékcseppjei megszáradtak bőrükön. - Hát igen, jó, de azért nem nagy ügy - vetette ellen; igyekezett lecsillapítani magában a sugárzó örömöt, amit a hír hallatán átélt. - Akinek verse jelenik meg a The

NezvYorker-ben, az nem én vagyok, hanem te!

Vanessa a karácsonyi szünetben Dan tudta nélkül beküldte a lapnak a fiú Szajhák című versét, amit az olvasószerkesztő elfogadott közlésre. A hét második felében, a Valentin-napi dupla számban kellett, hogy megjelenjen. - Jó, igen - vonta meg a vállát kételkedve Dan. -De attól én még szart sem tudok... mármint a jövőmről. Vanessa két kezét a fiú dereka köré fonta, arcát pedig fehér bőrű, csontos mellkasához szorította. Még most is nehezen hitte el, hogy ősztől az NYU-ra fog járni. És ez már biztos, elkerülhetetlen. Remegett még az izgatottságtól, úgy igyekezett Dánt vigasztalni. - Hány olyan tizenhét éves kölyköt ismersz, akinek lehozta a versét a The New Yorkerl Tudod te, mit jelent ez? - duruzsolta gyengéden a fiú fülébe. - Ha megtudják az egyetemek, hogy költő vagy, azonnal felvesznek mindenhova, ahova jelentkeztél, talán még olyan helyekre is, ahova nem. Ja, talán - felelte Dan tompán. Nem nagy csoda, hogy Vanessa ilyen optimista: ő már bent van valahol! A lány felkönyökölt az ágyon. Egy dologgal biztos jobb kedvre tudja deríteni Dánt, legalábbis átmenetileg. - Emlékszel még, hol tartottunk, amikor Ruby telefonált? - dorombolta, mint egy csintalan fekete cicamica. Dan összevont szemöldökkel nézett fel barátnőjére. Vanessa szenvedélyes pillantást vetett rá, orrlyukai kitágultak. A fiú nem gondolta volna, hogy visszatér még a kedve ahhoz, amit a telefon megszakított, de a teste kellemesen meglepte. Ha egy pasi kisegérnek érzi magát, leginkább egy finom dorombolással lehet belőle előcsalni az oroszlánt. Miau!

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!

Laza finis Sokszor hallottam a „laza finis" kifejezést, de mindeddig csak nagyjából sejtettem, mit jelent. Most már halál pontosan tudom. A laza finis az, amikor a tizenkette-dikesek a második félévben ellógják a délutáni óráikat, és felmennek valamelyikük lakására, hogy vega lo meint rendeljenek a kínaiból, chardonnay-t igyanak és bagozzanak. A laza finis az, hogy alkalom adtán már délután háromkor ágyba bújunk egy fiúval. Meg az, hogy lelépünk a harmadik óráról (legyen mondjuk matek), hogy a Diane von Furstenberg zártkörű kiárusításán beújítsunk egy halom testhez tapadó selyem-dzsörzé ruhát. Meg az, hogy csütörtökön véletlenül tízig alszunk. Hoppá, hoppá! Az előző félévben olyan nagyon jó kislányok voltunk, mintadiákok. Most, az utolsóban lusta disznók vagyunk. És a vesztünket érezzük. Le merem fogadni, hogy a csajok fele ma azért nem volt ott tesin, mert inkább volt kedvük a Metropolitan Múzeum lépcsőjén a pasijukkal csőrözni, mint a bordásfalon húzódzkodni a tornateremben. Csak így tovább, lányok! Találunk mi magunknak sokkal jobb testgyakorlatokat!

Lebukta! J-t ma egy magas, szeplős, iszonyú hülye frizurás csajjal látták vihorászni a Constance Biliárd táncóráján. Úgy látszik, a kis J új barátnőre lelt! Úgy

értesültem, N és a haverjai chait rendeltek a Starbucks-ban. Nyilván abban reménykedtek, hogy a teát arrafelé feljavítják valami tudatmódosító szerrel. Kémeim azt is jelentették, hogy V ma betért az NYU kegyszerboltjába, és vett egy NYU-s bögrét, egy NYU-s pólót és egy NYU-s baseballsapkát. És még van képe azt állítani, hogy az ilyen gagyi dolgokra ő nem vevő! D-ről azt hallom, hogy már ma kereste az újságosnál a The New Yorker holnapi számát. S-t és A-t valószínűleg mindenki látta az utcán: ma is nyilvánosan élték a szerelmi életüket, úgyhogy a dologban nem ez a meglepő; hanem az, hogy S-nél még egy pasas sem tartott öt percnél tovább. Hát majd meglátjuk, A mellett meddig bírja! Na jó, bevallom: most, amíg ezt írom, órám lenne, csak leléptem. De el ne áruljátok senkinek!

Imádom ha utáltok!

badgirl.net

S annyira szerelmes

Aaron Rose a Constance Biliárd Lányiskola előtt állt a Keleti 83. utcán egy szutykos hókupac tetején, és arra várt, hogy Serena végre kilibegjen a királykékre festett hatalmas kapun, és a karjába vesse magát. Kutyája, Muff (egy fehér mellényes barna boxer) lihegve ült a lábánál abban a piros-fekete kockás kutyafelöltőben, amit Serena vett neki tegnap a Burberry áruházban. Aaron kezében két starbucksos kávé gőzölgött. Azóta, hogy hat hete, Serena fergeteges szilveszteri partiján összejött a lánnyal, kialakult életükben ez a kis szertartás: tanítás után Aaron megvárta Serenát az iskola előtt, aztán kéz a kézben végigbaktattak az Ötödik sugárúton, szójatejes kávét ittak, és sűrűn megálltak csókolózni. Ami szilveszterkor történt, az amolyan spontán és hirtelen dolog volt: persze, miért is ne jönnénk össze, ha egyszer mindkettőnknek kedve van hozzá? Ám az azóta eltelt egy hónapban minden percet együtt töltöttek suli után, és már úgy tartották őket számon, mint a leghelyesebb és legszebb párost (illetve, ha Muffot is beleszámítjuk, triászt) a Central Parktól keletre. A téli verőfény egyszer csak visszavillant egy csinos szőke fejecskéről: Serena lökte ki a suli kapuját. Barna antilopbőr Stephane Kelian csizmájában, sötétkék Les Best két sor gombos kasmírkabátjá-ban leszökdécselt a lépcsőn és kiperdült a havas járdára. Arcán angyalian ártatlan izgalom ragyogott fel, amikor megpillantotta Aaront és Muffot. - Hello, kölyök! - rikoltotta, amikor Muff eszeveszett farkcsóválással felugrott rá, és orrával meg-bökdöste kasmírkesztyűs kezét. Leguggolt a kutyához, és hagyta, hogy az megnyalja az arcát; ő pedig megpaskolta az állat robosztus fejét. - Azt a mindenit, de csinos kutya vagy! Aaron kába büszkeséggel figyelte őket. Hát igen, ez az én barátnőm! Hát igen, kegyetlen jól néz ki, mi? Serena felállt a kutya mellől, és a fiú nyakába vetette magát. A levegő megtelt körülöttük szantálfa és liliom bódító illatával: Serena külön rendelésre készült parfümje illatozott így. -Tudod, mi járt egész nap a fejemben? - kérdezte izgatottan Serena, majd barackszínű szájfénytől csillogó, telt ajkával nagy puszit nyomott Aaron vékony, sötétvörös szájára. Aaron kitámasztott, hogy hanyatt ne essen, és ki ne lötyögtesse a tejeskávét. - Csak nem én? - találgatott. Serena az a fajta lány volt, aki testestül-lelkestül beleadta magát mindenbe, ami éppen foglalkoztatta, és mostanában Aaronon kívül semmi sem foglalkoztatta. És ez persze némileg a fejébe szállt a fiúnak. A lány behunyta a szemét, ismét a fiú ajkára tapasztotta a száját, de ezúttal egy hosszú, forró csók következett. Mögöttük elegáns gyapjúkabátos, magas szárú bőrcsizmás lányok rajzottak ki az iskola kapuján, fékeveszetten visongva. Néhányan csoportokba verődve megálltak, és ámulva figyelték, ahogy Serena és Aaron elvész egymás szájában. - Uram atyám! - suttogta egy nyolcadikos csaj-szi; az ájulás kerülgette a látványtól. -Ti is látjátok ezt, vagy csak a szemem káprázik? Muff nyüszített és a havat kaparta türelmetlenül. Serena hozzádörgölte arcát a fiú szürke-bordó mintás, szúrós, füles gyapjú sapkájához, amit ő vett neki a hétvégén a

sohói Kirna Zabéte üzletben. Tetszett neki, ahogy a fiú sötétbarna rasztatincsei kikandikálnak a fülvédők alól. Igazából mindent, ami Aaronnal kapcsolatos volt, annyira imádni valónak tartott, hogy kedve lett volna megzabálni a srácot kiskanállal. -Te, persze hogy egész nap az eszemben jártál -mondta. Átvette Aarontól a szójatejes poharat, lepattintotta a fedelét és fújni kezdte az édes, gőzölgő italt. - De ráadásul azt is kitaláltam, hogy csináltassunk tetkót. - Elhallgatott, leste, mit lép erre Aaron, de a fiú csak barna szemének lágy, csodálkozó tekintetével válaszolt; így hát folytatta. Mondjuk, tetováltassuk magunkra egymás nevét, elkötelezettségünk jeléül. - Kortyolt egyet a kávéjából, aztán megnyalta csábos, érzéki ajkát. - Régóta szeretnék valami olyan tetkót, amiről csak én tudok. Érted, valami intim helyen. Aaron mosolygott és egy szót sem szólt. Baromi jól érezte magát Serenávah a lány mámorítóan szép volt, elképesztően kedves és totál önzetlen. Fényévekkel volt fölötte minden más csajnak, akiket Aaron ismert. Ennek ellenére nem volt benne biztos, hogy tele akarja firkálni a nevével a testét. A tetoválást az erőszak egyik formájának tartotta, hasonlónak ahhoz, hogy a marhákat megbillogozzák; márpedig vegetáriánus és rasztafariánus lévén elvből ellenezte az erőszak minden formáját. - Az én vallásom tiltja a tetkót - bökte ki végül, de amikor látta, hogy Serena gyönyörű arcára csalódottság ül ki, megfogta a lány kezét és gyorsan hozzátette: - De majd még meggondolom, oké? Serena sosem dédelgette magában a sérelmeket, különösen távol állt tőle a haragtartás a világegyetem leghelyesebb srácával szemben. Már túl is tette magát a dolgon, belekapaszkodott Aaron kezébe, és elindultak az Ötödik sugárút felé. Az ég barátságtalanul szürke volt, a csípős szél az arcukba mart. Már csak egy órájuk volt sötétedésig. - Na, akkor mit csináljunk? - kérdezte a lány. -Én arra gondoltam, tök buli lenne felmenni az Empire State Building tetejére. Itt nőttem fel Manhattanben, de még sosem voltam odafent. Szerintem, amilyen rohadt hideg van, ma senkinek sem jut eszébe felhőkarcolók tetejéről körülnézni. Ketten lennénk a teraszon, a százkettedik emeleten! Annyira romantikus! Mint valami régi filmen, nem? Aaron felnevetett. -Te túl sok időt töltöttél együtt Blairrel! A fiú mostohahúgának fantáziájában ugyanis mindig minden átalakult ötvenes évekbeli romantikus fekete-fehér filmmé; ezzel igyekezett életét még annál is ragyogóbbá tenni, mint amilyen eleve volt. Amikor ráfordultak az Ötödik sugárútra, Muff nekiiramodott, és jókorát rántott az Aaron csuklójára fűzött pórázon. - Hé, Muff, csillapodj! Serena szabad kezét bedugta Aaron fekete Nordi Face széldzsekijének zsebébe. - Blair ma tök furán viselkedett a KCsT-n. Tudod, az az új hülyeség, amit a kilencedikeseknek csinálunk hétfőnként az ebédszünetben. Aztán amikor vége lett, Blair fogta magát és eltűnt. Tesire se jött be. Aaron megvonta a vállát és ivott egy kortyot. - Biztos megjött neki, vagy mit tudom én. Serena megrázta csinos fejecskéjét.

- Szerintem viszont féltékeny egy kicsit. Tudod! Serenával, úgy elmúlt az egész, mintha sosem lett volna. Elég furcsa lenne, ha most Blair féltékenykedne őrájuk, amikor pedig Aaron epekedett hetekig reménytelenül a lány után. - Na, megmásszuk az Empire State Buildinget? - kérdezte Serena. Megállt az utcasarkon, visszafordult és végignézett az Ötödik sugárúton. Egy karavánnyi busz húzott el dübörögve mellettük. -Mert ha igen, foghatnánk egy taxit. Aaron az órájára pillantott: tíz perccel múlt négy. - Jó, menjünk, de figyelj, ha lehet, útközben szeretnék hazaugrani, hogy megnézzem, nem jött-e levelem - makogta, és bátortalanul mosolygott, mert úgy érezte, nagyon gyenge a szövege. - Ezen a héten érkeznek az előfelvételi értesítések. Serena hosszú pillájú sötétkék szemei elkerekedtek. - Csak most mondod? - kiáltott fel. Papírpoharát bevágta az első szemetesbe, aztán futásnak eredt. - Gyerünk, Muff! - hívta a kutyát, bár az magától is boldogan rohant a lány után. - Irány haza, nézzük meg, felvették-e az okostojás gazdádat a Harvardra!

B tesz J-nek egy apró szívességet Jenny alapvetően szégyellős volt, és nehezen talált magának barátokat, de ezen a napon a KCsT-n sikerült összebarátkoznia egy lánnyal. - Nekem tulajdonképpen sosem tűnt fel, mekkora... hogy is mondjam, mekkora melltartót hordasz - mormogta zavartan Elise Jennynek, amikor hazafelé készülődve bepakolták könyveiket a táskájukba. Tőlük jobbra is, balra is lányok álltak a folyosón, csapkodták öltözőszekrényük ajtaját, és még oda-odakiáltottak egymásnak, ahogy a kapu felé rohantak lefelé a lépcsőn. - Na persze, képzelem! - felelte keserű gúnnyal a hangjában Jenny. Éppen a geometriafüzetét próbálta beküzdeni franciakönyve és az Anna Kareni-na közé pirosfekete csíkos Le Sportsac táskájába. Elise kuncogva tekerte a nyaka köré bolyhos rózsaszín sálját, aztán begombolta iszonyú béna kockás kabátjának fekete bársonygombjait. Totál úgy nézett ki, mint akit reggelente még mindig anyuci öltöztet. - Na jó, persze, feltűnt - vallotta be. - De nem gondoltam, hogy ennyire zavar. Jenny a füle mögé igazította göndör barna haját, és Elise-re sandított. - Nem zavar. Elise ráhúzta szőke bubifrizurájára a sálhoz illő sapkát, és vállára dobta hátizsákja pántját. Jó huszonöt-harminc centivel volt magasabb Jennynél. - Figyelj, te most rohansz valahova? Nem csinálunk valamit? - Mire gondolsz? - kérdezte Jenny, miközben felhúzta a cipzárt fekete pufi széldzsekijén. Most, hogy sem Nate-tel, sem a bátyjával, Dannel nem lófrált délutánonként, magányosan teltek napjai az iskola után; és talán nem is lenne rossz ez egyszer egy lánnyal barátkozni, még ha Elise kicsit mesterkéltnek és infantilisnek tűnt is. - Nem tudom. Elmehetnénk például a BendePs-be, és nézhetnénk magunknak egy jó sminket, vagy ilyesmit. Jenny meglepetten kapta fel a fejét. Kicsit félt tőle, hogy Elise azt fogja javasolni, menjenek el fagyizni, vagy nézzenek be az állatkertbe.

- Megdumáltál - bólintott. Bevágta öltözőszekrénye ajtaját és elindult a lépcső felé. Gyerünk! Blair elképedt rajta, hogy egy szimpla hajvágás milyen drasztikusan megváltoztat mindent. Felpróbálta az összes kacér ruhát, ami a Bendel's árukészletében megtalálható volt, A-vonalúakat és empire szabásúakat egyaránt; ugyanazokat a fazonokat, amiket mindig is hordott, és amik tök jól álltak neki - de most mindben szarul nézett ki. Új frizurája előkelő volt, ízléses és kihívói úgy látszik, kénytelen lesz új ruhatárat beszerezni hozzá. - Mostantól kizárólag egyszínű ruhákat veszek föl - suttogta magának, miközben begombolta iskolai egyenruháját, és visszatette a vállfára az utolsó ruhát is, amivel kudarcot vallott. - És csak olyat, aminek gallérja van. Elhúzta a vörös bársonyfüggönyt, és az eladó kezébe nyomott hat rikító színű Diane von Fursten-berg topot. - Elnézést, meggondoltam magam. Tudna nekem mutatni pár egyszerű ruhát fekete és sötétkék színben? És felpróbálnék néhány sima, fehér, galléros blúzt is. - Úgy szeretett volna csábos lenni, ahogy az elegáns párizsi nők, akik egyszerű fekete ruhában, bagettel a hónuk alatt bicikliznek. Nate-nek nagyon bejöttek a francia csajok; szívesen sétált el az École Francaise előtt, még ha nem is esett útjába; egy kitérőt is bármikor bevállalt, hogy megbámulhassa a lányokat, akik rövid, szürke szoknyát, magas sarkú cipőt, feszes, fekete, V-nyakú pulóvert hordtak. Azokat a büdös ribancokat! Blair hamarosan megtalálta új ruhatára első darabját, olyat, ami tökéletesnek ígérkezett a csütörtök esti találkozóra: egy sötétkék Les Best ingruhát gyöngyös övvel és helyes kis fehér csipkegallérral. Visszafogott volt, mégis izgató: pont olyan, amilyet Blair elképzelt magának. Kifizette, aztán elindult lefelé a földszintre: az illatszer részlegen sötétkék szemfestéket és valami diszkrét színű szájfényt akart beszerezni, olyat, ami kevésbé lányos és hivalkodó, mint a rózsaszín vagy a sötétvörös, amit eddig használt. - Odanézz, ki jön ott! - súgta Jenny Elise-nek a Stila pultja előtt. - Szia, Blair! - De jó a hajad! - lelkendezett Elise. Blair a hang irányába fordult, és észrevette a két kilencedikest a KCsT-jéből: Ténylegráférneegy-mellplasztika Jenny és Sürgősenátkéneváltoztatni Elise (vagy mi is a nevük) elragadtatással bámult rá. Blair elszörnyedt, hogy ez a két kis pisis ugyanazokat a szemfestékeket és szájfényeket nézegeti, amiket ő használ. Nem maradhatnának a May-belline-nél? Nem vásárolhatnának a Rite Aidben inkább? Elise gondterhelten a kis tégely csillámos fekete szemhéjporra meredt, amit a kezében tartott. - Jó ez a cucc? - kérdezte. Igen, ez jó cucc. Csak te még kicsi vagy hozzá. Blair nem tudta megállni, hogy ne adjon nekik néhány nővérhez méltó jó tanácsot. A csuklójára csúsztatta barna-fehér csíkos bendel'ses bevásárlótáskáját, és munkához látott. - A te színeidhez én valami halványabbat keresnék - mondta, és kiválasztott Elise-nek egy ezüstös halványzöld zselés szemhéjfesték-mintát. - Ez tök jól kiemeli a szemed kékségét - magyarázta, és nem győzött csodálkozni rajta, hogy milyen kedves ezzel a lánnyal.

Elise elvette a kezéből a tégelyt, és felkent egy kis festéket a szemhéjára. A smink alig látszott, de visszaverte a fényt, és a lány apró, szűk vágású kék szeme varázslatos módon hirtelen szebb és fényesebb lett. - Hú! - borzongott meg Elise. Jenny a tégelyért nyúlt. - Megpróbálhatom én is? - Szó sem lehet róla! - kapta ki a festéket Jenny kezéből Blair. - Neked a bézs vagy a barackszín áll jól. - Blair hüledezett saját viselkedésétől. Az volt a legfurcsább az egészben, hogy élvezte. - Ezt fogd! - nyújtott Jennynek egy rozsdaszínű szemceruzát. - Ne félj, nem lesz ilyen erős a színe. Jenny húzott egy óvatos vonalat jobb szemhéján a szempillái tövébe, és csak pislogni tudott az eredménytől. Kislányból minden átmenet nélkül nagylánnyá változott. A festékcsík közelségétől nagy, barna szeme borostyánszínben ragyogott. Előrehajolt, hogy kifesse bal szemét is, ám a tükörben valami hirtelen magára vonta a figyelmét. Pontosabban valaki. Az áruház dugig volt vásárlókkal, akik alaposan felpakolták magukat a tél végi kiárusításon, de minthogy a Bendel's csak női divatcikkeket tart, a vevők mind nők voltak. Egy kivétellel. Ez az illető egy tizenhat körüli srác volt, magas, vékony, borzas szőke hajúi csokibarna korddzsekit és sovány derekán lötyögő famert viselt. Kicsit hasonlított arra a srácra, aki a Calvin Klein Eternity for Men parfümöt reklámozza, csak kevésbé volt kigyúrt testű. - Tyű! - suttogta Jenny. - Ugye, mennyire állat? - kérdezte Blair. - Kicsit kend szét az ujjaddal. És szemfestékből is barnát tegyél fel, az még egyet nagyít a szemeden. - Jaj nem, a „tyű"-t arra a srácra mondtam a hátam mögött - sietett tisztázni Jenny. Blair a válla fölött hátranézett. Egy kicsit túl jólfésült, szőke, őhozzá mindenképpen fiatal srácot látott, aki a Bendel's márkás kozmetikumai között böngészett elmélyülten. Visszafordult Jenny felé. - Hogy őrá? Bejön neked?- Elise felkuncogott. - Szerintem elég nyomi, ahogy kinéz. Blair úgy érezte, a rászorulókat felkaroló akciója kezd kissé elsekélyesedni. - Figyelj, ha a Bendel'sben vásárol, jó eséllyel meleg. De tudod, mit: menj oda hozzá, szólítsd meg, és dumálj vele, ha neked bejön. Jenny ereiben megfagyott a vér. Szólítson le egy srácot, mint valami végsőkig elkeseredett, pasivadász spiné? Arról szó sem lehet. - Ne szarozz - biztatta Elise. - Látom rajtad, hogy oda akarsz menni hozzá!

Jenny levegőt is alig kapott. Valahányszor úgy érezte, végre összegyűjtött magában egy kis önbizalmat, mindig történt valami ilyesmi, ami miatt kénytelen volt belátni, hogy ugyanolyan bizonytalan magában, mint volt. - Szerintem inkább menjünk innen - motyogta idegesen, mintha Elise és Blair valami

sötét kábítószeres üzletbe próbálná belekeverni. Felvette iskolatáskáját a földről. Kösz a segítséget - mondta még sietősen Blairnek, aztán megragadta Elise kezét, és már rángatta is kifelé az áruházból; a szőke srác mellett elhaladva mereven csak előre nézett. Nevetséges - gondolta Blair, ahogy a két távolodó csaj után nézett. De mióta Owen Wells felhívta, annyira jó kedvében volt, hogy úgy érezte, nem hal bele, ha még egy kicsit segít Jennynek, aki olyan nyilvánvalóan rászorult a segítségére. Kivette bevásárlótáskájából az ingruha blokkját, és a rozsdavörös szemceruzával rajzolt a hátoldalára egy nagy szívet, és beleírta Jenny iskolai e-mail címét. A tizedik évfolyamtól lefelé a constance-os diákok címe mind ugyanúgy kezdődött: a keresztnév első betűje, aztán a teljes vezetéknév - nem kellett kívülről tudnia Jennyét. Blair ezután apró galacsinná gyűrte a blokkot és elsétált a szőke srác mellett: amikor közel ért hozzá, a galacsint jó erősen a fiú hátához pöckölte, majd, még mielőtt az hátrafordulhatott volna, kiviharzott a forgóajtón. Hogy Blair Waldorf strapálta magát azért, hogy kedves legyen valakihez? Ez aztán az átváltozás! Több volt ez, mint egy gyors fazonváltás a fodrászszékben. Inkább ahhoz lehetne mérni, amikor az ember végigcsinál egy kétnapos spa-programot, beleértve a spirituális megújulást is.

Hab a tortán?? Aaron jól sejtette: apjának és mostohaanyjának 72. utcai penthouse lakásában, az előszobai asztalkán álló, fehér rózsákkal teli kínai Spode-porcelán tejeskorsó mellett egy krémszínű boríték várt rá; a feladó a Harvard Egyetem volt. A fiú elengedte Muff pórázát, és a kutya, aki a séta közben iszonyatosan megszomjazott, amúgy pórázosan végigrongyolt a folyosón a konyha felé. Aaron izgalomtól verítékes ujjakkal vette fel a levelet a kisasztalról; Serena a háta mögül kíváncsiskodott, bármennyire szerette volna a fiú, ha egyedül lehet, amikor kibontja - mert mi van, ha nem vették fel? Serena kibújt kabátjából, amit aztán a sarokban álló, kék lenszövettel kárpitozott székre dobott. - Bármit írnak benne, nagyon szeretlek! - lehelte Aaron fülébe. Aaron csak bámult a borítékra, és bosszús volt magára, amiért ennyire idegesíti a szitu. Az ilyen kanyarokat egyébként általában lazán vette. - A mocskos mindenit - morogta az orra alatt, és feltépte a lepecsételt borítékot. Kinyitotta a precízen kettéhajtott krémszínű levélpapírt, és kétszer is végigolvasta a rövid, gépelt bekezdést, ami rajta állt; aztán felnézett Serenára. -Ajaj! A lánynak megnyúlt az arca. Jaj, az ő szegény kicsi szerelme milyen irtózatos dolgon megy most keresztül! - Édes kicsi szívem, annyira sajnálom! Aaron a kezébe adta a levelet, ő pedig kelletlenül belepillantott. Tisztelt Mr. Rose! Tájékoztatom róla, hogy átvizsgáltuk és elbíráltuk előfelvételi kérelmét. Örömmel értesítem, hogy Ön felvételt nyert a Harvard Egyetem... - Serena sötétkék szeme hirtelen hatalmasra tágult. - Felvettek, kicsim! Úristen, felvettek! A hátuk mögött a szakácsnő, Myrtle közeledett feléjük határozott léptekkel, sarkában a nyáladzó és lihegő Muffal. Myrtle, akinek halványsárga szobalány-egyenruháját összefröcskölte valami narancssárgás-vöröses folyadék, rendesen ki volt akadva. - Képzelje, Myrtle, Aaront felvették a Harvardra! - ragyogott rá büszkén Serena, és mindkét kezével átölelte barátját. - Ugye, milyen fantasztikus? De Myrtle-t nem hatotta meg a hír. Odalökte Aaronnak Muff pórázát; húsos csuklóin csilingeltek az arany karkötők, munkában lestrapált ujjai-nak pedig hagymaszaga volt.

- Jó lenne, ha nem hagynátok szabadon csellengeni ezt a kutyát - mordult rájuk, majd sarkon fordult és vadonatúj fehér Nike teniszcipőjében visz-szasietett a konyhába. Serena és Aaron jókedvűen mosolygott egymásra. - Ezt azért megünnepeljük, ugye? - kérdezte Aaron, aki nemcsak megkönnyebbült, de egy pillanat alatt el is bízta magát. Serena nyúlánk mutatóujjával megpöckölte a fiú imádni való, szeplős orrát. -Tudom, hol tartják apádék a pezsgőt! Blair felment a lifttel Central Parkra néző, 72. utcai penthouse lakásukba. Amikor a liftajtó kinyílt, az előszobában álló XVI. Lajos korabeli, kárpitozott széken azonnal felismerte Serena hanyagul oda vetett, vadonatúj két sor gombos kék kasmír kabátját. Még mindig furcsa volt neki, hogy Serena akkor is ott lehet náluk, amikor ő nincs otthon. - Blair? - visszhangzott Serena hangja a volt vendégszobából, ahol október óta Aaron lakott. -Gyere be! Hol mászkáltál eddig? - Mindjárt - kiáltott vissza Blair. Levette világoskék düftinkabátját és beakasztotta az előszobaszekrénybe. Nem sok kedve volt azt ecsetelni Aaronnak és Serenának, hogy miért döntött a drasztikus átalakulás mellett, miközben a szerelmespár egy szál fehérneműben vagy valami hasonlóan gusztustalan öltözékben fetreng az ágyon, de nem nagyon tudta, hogyan térhetne ki ez elől. Ha eléjük sem nézne, két percen belül rátörnék a szobája ajtaját, és máris ott ugrálnának az ágyán, mint két infantilis szellemi fogyatékos. Aaron gyógynövényes cigijének füstje kiszűrődött az előszobába. - Hahó! - szólt be Blair a félig nyitott ajtón. - Bújj be! - hadarta Aaron. Két pohár Dom Pé-rignon után már összeakadt a nyelve. Buli van nálunk! Blair sarkig tárta az ajtót. A vendégszobát átalakították Aaron számára: a falakat padlizsánszínűre és égszínkékre festették, az ablakokon függöny helyett a hetvenes éveket idéző, szürke fém reluxa volt, a padlón pedig hatalmas, műbőr huzatú babzsák székek pöffeszkedtek, amiken remekül végig lehetett nyúlni. A fapadlót borító természetes, ken-derkócból szőtt szőnyeget vastag rétegben borították a CD-tokok, videojátékok, DVD-k, zenész folyóiratok és a jamaikai raszta kultúráról, valamint a húsipar rémtetteiről szóló könyvtári könyvek. A szerelmesek a bevetetlen, Edward korabeli baldachinos ágyon ültek, Blair anyjának legféltettebb pezsgőspoharaiból itták a pezsgőt, és valóban egy szál fehérneműben voltak, ahogy erre számítani lehetett. Pontosabban Serena Aaron egyik hatalmas, vadászzöld Bronxdale Athletics feliratú pólóját viselte, ez alól kandikált ki fehér szatén La Perla bugyija. Hát legalább gusztusos fehérneműben fetrengett. Blairnek már a nyelvén volt, hogy megkérdezze, mit ünnepelnek, amikor Serenából kérdés nélkül is kitört: - Képzeld, Aaront felvették! Bent van a Harvardon! Blair csak bámult rájuk, és egyre keserűbb ízt érzett a szájában. Már Serena dús, hosszú, hirtelenszőke hajzuhatagának látványa is elég szarul érintette így, hogy az ő haja az 57. utca egyik kukájában lapul; de ettől az önelégült mosolytól Aaron

idegesítő, rasztafürtökkel keretezett képén kedve lett volna sugárban teleokádni a fiú istenverte természetbarát szőnyegét. - Húzz ide egy babzsákot - invitálta barátságosan Aaron, aztán a harvardos bögréjére mutatott az asztalon - az pedig egészen tiszta, kérsz bele pezsgőt? Serena meglobogtatott egy krémszínű papírt a levegőben. - Ezt hallgasd meg! „Tisztelt Mr. Rose! - olvasta. - Tájékoztatom róla, hogy átvizsgáltuk és elbíráltuk előfelvételi kérelmét. Örömmel értesítem, hogy Ön felvételt nyert a Harvard Egyetem... Blair délután úgy ment el a fodrászszalonba, hogy előtte nem is ebédelt; az itt előadott csöpögős, túlfűtött Aaron-kultusztól már szédült és hányinger kerülgette. Neki kellett volna ma értesítést kapnia róla, hogy felvették, de azután, hogy aYale-es elbeszélgetést olyan emlékezetes módon elcseszte, a Constance Biliárd továbbtanulási tanácsadónője azt javasolta, ne adjon be előfelvételi jelentkezést. Blair életének egyetlen célja volt bekerülni aYale-re (na jó, volt egy másik is: az, hogy feleségül megy Nate Archibaldhoz, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, abban az Ötödik sugárúthoz közeli, borostyánnal befuttatott téglafalú házban, amit már ki is nézett maguknak), de így most várhat áprilisig a balfék osztálytársakkal együtt, hogy kiderüljön, felvették-e egyáltalán. Mindez valami égbekiáltóan igazságtalan volt! - Bocs, Blair - mondta Aaron, és kortyolt egyet pezsgőjéből. Mióta csak ismerte a lányt, mindig állatira figyelt rá, nehogy felingerelje, de most sokkal jobban érezte magát annál, hogy Blair érzékenységére akart volna tekintettel lenni. - De hadd ne kérjek bocsánatot azért, mert felvettek. Rohadtul megérdemeltem. Na persze, annak pedig bizonyára semmi köze sincs ahhoz, hogy felvették, hogy az egyetem új és gigantikus természettudományos épületszárnyát Aaron apjának beruházó cége építette tavaly! - Kapd be! - förmedt a fiúra Blair. - Ha esetleg elfelejtetted volna, én most azért nem is várok értesítést aYale-ről, mert az elbeszélgetés napja előtt egész éjszaka a szaros sörödet itattad velem, és tömted belém a kurva chipseidet egy lepattant motelszobában. Aaron a szemét forgatta. - És azt is én mondtam neked, hogy smárold le a felvételiztetődet? Serenából kibukott egy apró kacaj; Blair megbotránkozva meredt rá. - Bocs - kért elnézést gyorsan a szőke lány. - Jaj, ne izélj már, Blair! - folytatta behízelgő hangon. -Osztályelső vagy. Holt biztos, hogy felvesznek. Csak várd ki az áprilist, és majd meglátod! De Blair nem vette le a szemét Serenáról. Egyáltalán nem akart áprilisig várni. Most azonnal akarta tudni, hogy bent van az egyetemen. Aaron rágyújtott egy újabb gyógynövényes cigire, és az állát előrefeszítve füstkarikákat fújt a mennyezet felé. Máris körülvette a fölényesség és a tunyaság légköre; mint aki pontosan tudja, hogy az egész második félévben nyugodtan szlopálhatja a pezsgőt, úgyis egyetemista lesz szeptembertől. A kis gizda! - Hú, csajok - ásított Aaron -, most ki kell szaladnom Scarsdale-be, mert próbálunk a bandával, de éjszaka még elmehetnénk valahova ünnepelni.

Serena felállt az ágyon és csinált néhány terpeszzár szökdelést (nem mintha lett volna mit tökéletesítenie alakján a tornagyakorlattal). - Abszolút! - lelkendezett ugrálás közben. Blair elnézte, ahogy Serena gyönyörű haja száll a levegőben, aztán zuhatagként hull alá és fekszik rá a lány vállára tökéletes rendben és Aaron közben csak fújja a füstkarikákat. Egy pillanat alatt torkig lett velük, nem bírt megmaradni közöttük. - Na, én megyek leckét csinálni - vetette oda nekik, és amint sarkon fordult, hátul beletúrt rövid hajába, hogy kitapintsa, milyen az új frizurája. - Úristen! - sikoltott fel Serena, és leugrott Aaron ágyáról. - A hajad! Kedves tőle, hogy végre észrevette. Blair megállt a küszöbön, és a nyakszirtjére tette a kezét, oda, ahol sötét haja szabályos vonalban véget ért. - Szerintem jó így - szögezte le, mint aki védekezik. Serena úgy járta körül barátnőjét, mintha Blair a Metropolitan Múzeum földszintjén álló görög márványszobrok egyike lenne. - Úristen! - kiáltott fel újra, és egy elálló hajszálat Blair füle mögé igazított. - Ez kurva jó! - tette hozzá, a kelleténél kicsivel nagyobb lelkesedéssel. Blair gyanakodva ráncolta fitos orrát. Tényleg tetszik a haja Serenának, vagy csak megjátssza? Az ilyesmit nála nehéz volt megállapítani. -Tökre úgy nézel ki, mint Audrey Hepburn - jegyezte meg Aaron, aki még mindig az ágyon feküdt. Blair tudta, Aaron ezt most csak azért mondta, mert jóvá akarja tenni, hogy az előbb olyan öntelt seggfej módra adta elő, hogy felvették a Harvardra. Átfutott az agyán, hogy szól nekik Owen Wellsről és a csütörtök esti második elbeszélgetésről, de aztán úgy döntött, hogy ezt a fejleményt egyelőre titokban tartja. - Bocs, de most tényleg dolgom van - mondta hűvösen. Serena követte szemével, ahogy Blair kimegy a szobából, aztán visszamászott az ágyra Aaron mellé. Felvette a lepedőről a felvételi értesítőt, gondosan összehajtogatta és visszacsúsztatta a borítékba. - Nagyon büszke vagyok rád! - duruzsolta, a fiú karjába omlott és össze-vissza puszilta. Végül Aaron kibontakozott Serena öleléséből, de a lány továbbra is lehunyva tartotta a szemét, és a csókok gyógynövénytől édes utóízét nyalogatta le ajkáról. Egyszer csak azon kapta magát, hogy ezt mondja: - Szeretlek! - A szó önkéntelenül csúszott ki a száján. Kinyitotta a szemét, és ábrándos tekintettel nézett körül. Aaron még sosem mondta egy lánynak sem, hogy szereti, és Serenának sem készült szerelmet vallani, legalábbis mostanában. Ugyanakkor ez a nap mindeddig annyira csodálatos volt, és Serena pedig, kipirult arcával és csókolózástól vörös, tökéletes ajkával, annyira gyönyörű! Miért is ne?

Ez az egész olyan volt, mint ahogy a képzeletében élő, gondosan titkolt, érzelgős történetek végződtek, amelyeknek ő, a világhírű rocksztár volt a hőse: egy elképesztően gyönyörű lánnyal felpattan a legállatabb Harley-ra, és beleszáguldanak a naplementébe. - Én is téged - felelte Serenának, és újból megcsókolta.

A gizda költöpalánta belekóstól a sikerbe Kedd reggel a Riverside Fiúiskola felé menet a 79. utca és a Broadway sarkán Dan az újságosnál megvette a The NewYorkerValentin-napi számát, és vett hozzá egy nagy pohár feketekávét, aminek olyan íze volt, mintha három évvel ezelőtt főzték volna le azaz pont olyan, ahogy Dan szerette. A lap címoldalán egy illusztráció volt: Noé bárkája horgonyt vetett a New York-i kikötőben; a háttérben ott derengett a Szabadság-szobor. A bárka oldalára a Szerelemhajó felirat volt kipingálva, és az állatok, akik párosával igyekeztek a partra, fogták egymás kezét, csókolóztak, ölelgették egymást. Elég vicces volt. Dan megállt a sarkon, és remegő kézzel rágyújtott egy mezítlábas Camelre, majd kinyitotta a folyóiratot a tartalomjegyzéknél, hogy megkeresse a versét. A Versek szakaszban meg is találta: Dániel Humphrey: Szajhák - 42. oldal. A szájában tartott égő cigarettáról megfeledkezve odalapozott. A folyóirat negyvenkettedik oldala történetesen Gabriel García Rhodes tizennégy oldalas novellájának, az Ámor con los gatos-nák (Szerelem macskákkal) kilencedik oldala volt; és ott, a szöveget megszakítva állt Dan verse: Tépd le szememről az álmot, tölts még egy bögrével. Végre értem már, miről szólt minden gesztusod, mit üzentél, mikor Kopaszra nyírtad fejed és (milyen gyengéden!) gyeplőt raktál rám Szaténból, csipkéből: Hogy ribanc vagy! Hiába volt farkasordító hideg az utcán, Dan szemöldökén verejtékcseppek jelentek meg az idegességtől; a nyelve száraz volt, mint a tapló. A járdára köpte a parázsló csikket a szájából, becsukta a The New Yorker-x. és válltáskájába süllyesztette. Ha megnézte volna még az E heti számunk szerzőiről rovatot az utolsó oldalon, ott ezt olvashatta volna magáról: Dániel Humphrey (Versek, 42. oldal): Man-hattaben él, idén érettségizik. Lapunkban megjelent verse az első publikált műve. Csakhogy Dan egy másodperccel sem volt képes tovább nézegetni a folyóiratot, amit ebben a pillanatban is ezrek böngésznek át, és ezrek állnak meg a negyvenkettedik oldalon, hogy elolvassák az ő kegyetlen és dühödt versét, amiről Isten bizony maga sem tudta, hogy tényleg jó-e. Dan a Broadwayen ment tovább az iskola felé, a keze iszonyatosan remegett. Tegnap este be kellett volna törnie a nyomdába, hogy tönkretegye a nyomdagépet, mondjuk

úgy, hogy kilopja belőle a magánhangzókat; akkor még az éjjel vissza kellett volna hívni az újságosoktól a The NewYorker^ Valentin-napi számát! Na persze, mi sem lett volna egyszerűbb! - Csá, haver! - hallotta Dan a háta mögül legkevésbé sem kedves osztálytársának ismerős, rémesen magabiztos hangját. Megtorpant és szembefordult Chuck Basszál, aki éppen a nyaka köré lendítette elmaradhatatlan sötétkék kasmírsálját, amin monogramja díszelgett, aztán manikűrözött körmű kezével beletúrt szőkére melírozott barna hajába. - Állat jó a versed a The NewYorker-ben, öreg! gratulációképpen hátba veregette Dánt; a monogramos pecsétgyűrű, amit a kisujján viselt, megcsillant a téli napsütésben. - Nem is tudtam, hogy így nyomulnak rád a csajok! Az utóbbi időben Chuck mintha kissé buzisan viselkedett volna... vagy nem? Végül is az, hogy szőke csíkokat festetett a hajába, és hogy krémszínű, szűkített derekú Ralph Lauren kabátot viselt narancssárga bőr Prada edzőcipővel, még nem jelenti azt, hogy felhagyott volna a védtelen, becsics-csent lányok molesztálásával a bulikban. Lehet, hogy csak az önkifejezés új eszközeit találta meg. Abban aztán tényleg nincs semmi rossz! - Kösz - morogta Dan az orra alatt, és közben a kávéspohár műanyag tetejét babrálta. Azon rágta magát, hogy vajon Chuck egészen az iskoláig vele akar-e tartani, hogy megvitassák a versét. De ekkor megszólalt Dan mobilja, így megmenekült attól, hogy felelgetnie kelljen Chuck baromagyú kérdéseire, hogy például hány csajt lökött hanyatt, mielőtt megírta ezt a verset; mert reggelenként, iskolába menet Chuck nyilván ilyesmiről beszélgetett legszívesebben. Dan a füléhez emelte a telefont, Chuck pedig ismét a vállára paskolt, aztán ment tovább a River-side felé. - Halló! - Gratulálok, Danielson! - harsogta Rufus a telefonba. Reggel nyolc előtt sosem kelt ki az ágyból, úgyhogy Dan aznap most beszélt először apjával. - Hogy te mekkora egy mocsok zseniális széltoló vagy! Fogod magad, és megjelensz a The New Yorker-ben\ Ebben a szemét, istenverte lapban! Dan zavarban volt, kicsit szégyellte magát, és idegesen felnevetett. Otthon a tisztítószeres szekrényben volt egy porlepte kartondoboz, amiben tucatszámra zsúfolódtak az apja fura, csapongó verseit tartalmazó jegyzetfüzetek. Hiába rendezte Rufus sajtó alá jó pár kevésbé ismert beatköltő verseit, a nagy büdös helyzet az volt, hogy tőle magától soha egy sor sem jelent meg. - De ide hallgass, ezt el sem fogod hinni... -folytatta Rufus, de itt hirtelen elhallgatott. Dan a háttérből hallotta a vécétartály zubogását. Na, jellemző! Az apja a sloziról hívta fel! Dan nagyot kortyolt a kávéjából, aztán meggyorsította lépteit. Átment a Broadway túloldalára és befordult a 77. utcára. Ha bele nem húz, elkésik az első óráról, ami ráadásul kémia. Ez egyébként inkább az elkésés mellett szól. - Itt vagy még, apa? - kérdezte. - Itt vagyok, várj egy kicsit - felelte Rufus zavart hangon. - Éppen tele van mindkét kezem.

Dan maga előtt látta, ahogy apja megtörli a kezét a vécéajtó belső oldalára felakasztott kopott, piros törülközőben, aztán kiveszi az összetekert The New Yorker-x szőrös hóna alól, hogy újra elolvashassa Dan versét. - Most hívott a Brown és a Columbia tanulmányi dékánhelyettese; mindkettő arról áradozott nekem, hogy te milyen rendkívüli tehetség vagy -bökte ki végre Rufus. Hallani lehetett a hangján, hogy valami van a szájában, és a háttérben csobogott a víz. Mi van, most meg fogat mos? -Aztán fényezték magukat, a kapzsi gazemberek. - Telefonáltak? A Brownról meg a Columbiáról? - kérdezett vissza Dan hitetlenkedve. A járda, a kirakatok, a járókelők hirtelen mind elhomályosodtak előtte, és valami lassan hömpölygő óceánszerű masszává olvadtak össze. - Apa, biztosan a dékánhelyettesek hívtak? - Csak annyira biztos, mint az, hogy sárgát hugyozok - felelte Rufus vidáman. Dant rendszerint kiakasztotta, amikor az apja trágárul fejezte ki magát, de most kisebb gondja is nagyobb volt ennél: saját sikere töltötte ki minden gondolatát. Talán nem is annyira gáz dolog, ha az ember publikált költő. A Riverside Fiúiskola fekete fémkapuja már kibontakozott előtte a ködből. - Bocs, apa, le kell tennem, kezdődik az órám. De kösz, hogy felhívtál. És kösz mindenért - tört ki Danből hirtelen a gyengédség az egész világgal hadilábon álló, öreg apja iránt. - Ugyan, kisfiam, szívesen. Csak aztán ne szálljon a fejedbe a dicsőség! - ugratta a fiát Rufus, de zsémbes hangjából kihallatszott a büszkeség. - Ne felejtsd el, hogy a költő igen alázatos emberfajta! - Nem felejtem el - ígérte szívből jövően Dan. -Tényleg nagyon köszönöm. Kinyomta a telefont és belökte az iskola kapuját; miközben blokkolt az óránál, odaintett Aggie-nek, a vénséges vén portás néninek, aki a hét minden napján más-más parókát viselt. Pittyent egyet a telefonja, arra figyelmeztette, hogy amíg apjával beszélt, volt egy nem fogadott hívása. A házirend tiltotta ugyan a mobiltelefonálást órák alatt, de az első órára néhány perce már úgyis becsengettek, és a folyosó néptelen volt. Dan, amíg a kémialabor felé vonszolta magát a betonlépcsőn fölfelé, felhívta a hangpostát. - Hello, Dániel Humphrey, Rusty Klein vagyok a Klein, Lowenstein & Schutt-tól. Nem baj, hogy tegezlek, ugye? Olvastam a versedet a The New Yor-ker-ben. Feltételezem, hogy még nincs ügynököd, igaz? Na, hát akkor majd én foglak képviselni, kis-cicám. Felírattalak a péntek esti BetterThan Na-ked-bemutató vendéglistájára. Találkozzunk ott, és akkor majd dumálunk. Nem tudom, hogy sejted-e, Dániel, de rohadtul jó vagy! A közönségnek most nagyon kell egy ilyen komoly és fiatal költő, aki ráébreszti őket, hogy felületesek és szart sem érnek! Most felfigyeltek rád: iszonyú fontos, hogy ébren tartsuk az érdeklődésüket. Egy új Keats vagy, kiscicám, és olyan gyorsan leszel olyan állati híres, hála nekem, hogy azt fogod hinni, így születtél! Na, majd meglátod, már alig várom. Csaó! Dan a kémialabor ajtaja előtt remegett, mint a kocsonya, amíg másodjára is lehallgatta Rusty Klein harsány, egy szuszra felhadart üzenetét. Ismerte a nő nevét, olvasott róla a NewYork Post-ban: ő volt az az ügynök, aki megszerzett valami skót zsokénak egy

miilát azért, hogy ne adja ki a könyvét, amiben azt bizonygatta, hogy ő Károly herceg törvénytelen fia. Arról sejtelme sem volt, mi az a Better Than Naked-bemutató, de mindenképpen jó fej dolog volt Rustytól, hogy felíratta a vendéglistára úgy, hogy még sosem látta. Az is tetszett Dannek, hogy ez a nő egy új Keatsnek nevezte; Keats ugyanis nagy hatással volt arra, ahogy írt, és ha Rusty ezt egyetlen verséből felismerte, ő a megfelelő ember arra, hogy az ügynöke legyen. Kinyitotta a táskáját, visszadobta bele a telefonját, és újra kivette a The NewYorker-t. Ezúttal egyből az utolsó oldalra lapozott, elolvasta a róla szóló ismertetőt az E heti számunk szerzőiről rovatban, és csak utána nyitotta ki a lapot a 42. oldalnál. Elolvasta saját versét az elejétől a végéig, és már nem szégyenkezett amiatt, hogy megjelent nyomtatásban. Rusty Klein jónak találta! Rusty Klein! Úgyhogy talán igaz. Talán tényleg jó költő. Felemelte fejét az újságból, és bekukucskált a laborajtó kis ablakán a tanterembe. A bent ülő fiúknak csak a fejét látta: olyanok voltak, mint a sakkfigurák, ahogy mind a táblára meredtek. Hirtelen iszonyú banális dolognak kezdte érezni az iskolát. Ami most ővele elkezdődött, az kimondhatatlanul nagyobb és összehasonlíthatatlanul jobb volt! A kémialabor ajtaja váratlanul kicsapódott, és a nevetségesen apró termetű Mr. Schindledecker lépett ki rajta undorító kétsoros öltönyében, drótszerű barna bajuszát rángatva; felnézett Danre és így szólt hozzá epésen: - Hogy tervezi, Mr. Humphrey, csatlakozik hozzánk, vagy inkább idekint óhajt ácsorogni, és az ablakon keresztül figyelni minket? Dan összetekerte a folyóiratot és a hóna alá csapta. -Talán inkább csatlakoznék - felelte, majd belépett a laborba, és halálos nyugalommal elsétált a terem végébe, ahol talált egy üres széket, amire leülhetett. De furcsa! Dan még soha semmit nem 92 csinált halálos nyugalommal; ráadásul ahogy az előbb visszafeleselt a kémiatanárnak, abban maga sem ismert magára: egy nagy adag pimasz önteltség csendült meg a hangjában. Olyan volt, mintha kirügyezett volna a belsejében valami új, ami már alig várja, hogy virágba borulhasson. Eszébe jutott a Mért nevettem ma éjjel című Keats-vers utolsó előtti sora: „sok s nagy a vers, hír és szépség hatalma"*. És Dan most már egyértelműen érezte ezt a sok s nagy hatalmat.

* Szabó Lőrinc fordítása.

Füstölgö füstölök

-Menjünk ki bagózni! - súgta Elise Jenny fülébe, amikor a tizenegy órai szünetben (ilyenkor volt idő egy üdítőre és egy sütire) az étterem felé igyekeztek. Az utolsó óra vége előtt csak a tizenkettedike-sek hagyhatták el az iskola épületét, úgyhogy amit Elise javasolt, az nyilvánvalóan és totálisan illegális volt. Jenny megtorpant a lépcsőn lefelé. - Nem is tudtam, hogy dohányzói! Elise lehúzta a cipzárt bézsszínű Kenneth Colé hátizsákja külső kis zsebén, és félig kihúzott onnan egy doboz Marlboro Lightsot. - Csak kocabagós vagyok - felelte, és már tuszkolta is vissza a cigit a zsebbe, nehogy egy szembejövő tanár is meglássa. - Na, jössz? Jenny habozott. Ha a portás észreveszi, hogy kisunnyognak, elkezdhet kiabálni, odahívhatja az osztályfőnöküket, de akár a szüleiknek is telefonálhat. - Hogy gondolod...? - Ne szarozz már, gyerünk! - sürgette Jenny kezét rángatva Elise. Elindult futva lefelé, és húzta a barátnőjét maga után. - Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Jenny rémült tekintettel követte a földszintre; ott végigsprinteltek a vörös szőnyegen a portás pultja előtt, aztán ki a kapun. Trina, az iskola portása egyszerre zsémbelt valakivel telefonon és válogatta szét a postát; fel sem tűnt neki, hogy két kilencedikes kislisszol a suliból az orra előtt, még csak nem is blokkolnak. Blair egyedül ült a Keleti 94. utca egyik házának bejáratához vezető lépcső hetedik fokán (ez a lépcsősor volt a tizenkettedikes lányok egyik törzshelye), és dühödten szívta Merit Ultra Light cigarettáját. Az egyetemi felvételi elbeszélgetés várható kérdéseit vette át fejben, amikre október óta készült. Csak két napja volt hátra az Owen Wellsszel való találkozásig, és ezt a második elbeszélgetést már semmiképpen sem akarta elcseszni. Meséljen érdeklődési köréről! Miféle iskola utáni elfoglaltságai vannak? Elnöke vagyok az iskolai francia klubnak és a diákjóléti tanácsnak. Ezenkívül KCsT-t vezetek, vagyis magánéleti tanácsokkal segítem kilencedikes iskolatársaimat. Országosan jegyzett teniszező vagyok, egész nyáron játszom, de év közben csak kétszer egy héten. Amikor csak van rá időm, önkéntesként segítek ingyenkonyhákon.

Évente körülbelül hat-nyolc további jótékonysági rendezvény szervezőbizottságának vagyok az elnöke. Ügy volt, hogy most vasárnap Valentin-napi bált rendezünk, aminek teljes bevételét a Kis Szívek Alapítványnak ajánljuk fel (ez egy szívbeteg gyerekeket segítő szervezet), de a Fashion Week miatt le kellett mondani a rendezvényt. Féltünk ugyanis, hogy mindenki a divatbemutatókon lesz, és a bálra nem jön el senki. Küldtem minden meghívottnak egy levelet, és elnézést kértem amiatt, hogy elmarad a bál -és még így is majdnem háromszázezer dollár gyűlt össze. Az adománygyűjtés az erősségeim közé tartozik, ezt mindenféleképpen kamatoztatni kívánom majd a Yale javára is. Blair már látta maga előtt Owen csodálattal vegyes meglepődöttségtől elkerekedő szemét. Lehetetlen, hogy ne kapjon utána két kézzel aYale! Egy főnyeremény a számukra! Már ha profi hazudozót keresnek. Az ingyenkonyha-történet szőröstül-bőröstül kamu volt, arról pedig nagyvonalúan elfelejtett említést tenni, hogy a Kis Szívek javára rendezendő bál szervezőbizottságának rajta kívül további hét elnöke volt. -Hali, Blair! Serena közeledett felé kimért léptekkel; fekete neccharisnyája az egyik térdén lyukas volt, fényes szőke hajából kötött kontya pedig szétzilálódott, így a legtöbb lány nem is mert volna mutatkozni emberek előtt, de Serena pontosan tudta, hogy bármilyen ruhában és bármilyen hajjal megjelenhet társaságban, mert mindenképpen döglesztően néz ki. Egy taxi húzott el mellette az utcán, a sofőr kifüttyentett az ablakon és rádudált. De Serena annyira megszokta már, hogy a férfiak füttyönget-nek, az autósok tülkölnek utána, hogy még véletlenül sem fordult hátra ilyenkor. Leült Blair mellé a lépcsőre, és elővett a zsebéből egy türkizkék színű, gyűrött dobozos American Spirit cigarettát. Akkor kezdett ilyet szívni, amikor összejött Aaronnal, ez a cigi ugyanis állítólag csupa természetes anyagból készült, és nem lehetett rászokni. - Még mindig csak döbbenek, milyen jól nézel ki így! - susogta Serena, és miközben rágyújtott, Blair haját csodálta. - Ki a fene gondolta volna, hogy tök jól áll neked a rövid haj is! Blair bizonytalanul megérintette új frizuráját a tarkójánál. Emlékezett rá, hogy előző nap berágott Serenára, de nem jutott eszébe, hogy miért is. A rövid haj tényleg tök jól állhat neki, ha még Serena is azt mondja. Csodákat művelhetünk, ha nyalunk egy kicsit! - Egész nap azon töröm a fejem, mivel lepjem meg Aaront, tudod, amiatt, hogy felvették a Harvardra. Nem tudsz valami jó ajándékot, amit nagyon szeretne, vagy amire esetleg szüksége van? Blairnek most már eszébe jutott, miért rágott be Serenára. Aaron, Aaron, Aaron! Forgott már tőle a gyomra, annyira elege volt belőle. - Nem igazán - felelte ásítva. -Talán egy átoperáltatás? - Kurva vicces! - húzta el a száját Serena. -Te, figyelj csak, nem ismerjük mi valahonnan ezeket a csajokat?

Az utca túloldalán Jenny és Elise azzal az esetlen, darabos járással közeledett feléjük, ahogy a tizennégy éves lányok olyanokhoz mennek oda, akik előtt valamiért zavarban vannak: néhány lépésenként egymásnak ütköztek. Végül csak rászánták magukat, hogy átkullogjanak az utcán. - Hello, csatlakozhatunk? De van ám saját cigink! - szólította meg Jenny a két tizenkettedikest olyan fesztelenül, ahogy csak tőle telt; még mindig a torkában dobogott a szíve, hogy csak úgy kilógott a suliból. Elise elővette a hátizsákjából a Marlborót, de még mielőtt odakínálhatta volna a dobozt Jenny-nek, Serena feléjük nyújtotta American Spiritjét. - Azt felejtsétek el. Ha már bagóztok, szívjátok inkább ezt, ez kevésbé káros. - Köszönöm - bólintott komoly képpel Elise. Kivett két szálat Serena cigijéből, és mindkettőt az ajkai közé dugta. Mentazöld Bic öngyújtójával meggyújtotta őket, fújt néhány füstfelhőt belőlük, aztán az egyiket átadta Jennynek. Az bátortalanul szívott bele a cigibe. Miután Nate szakított vele, megpróbálkozott a dohányzással, mert úgy érezte, a világfájdalmas nő szerepéhez ez is hozzátartozik; de annyira kaparta a torkát a füst, hogy néhány nap múlva fel is hagyott a kísérlettel. - Nézted már ma az e-mailedet? - kérdezte Blair Jennytol, és egyik frissen kiszedett szemöldökét titokzatosan felvonta. - Az e-mailemet? - köhögött ki egy teljes tüdő-nyi füstöt a lány. Blair arcán elégedett mosoly terült el. Jó, az a szőke srác ott a Bendel'sben egy kicsit gázul nézett ki, de azért helyes pár lesznek, Jenny meg ő: a magas, egyszálbél kölyök és a dörzsölt kis töltött galamb. - A, mindegy, nem érdekes - felelte még titokzatosabban. - Az a lényeg, hogy mostanában figyeld naponta a postaládádat. Jenny természetesen azonnal rohant volna vissza a suliba, hogy ránézzen az emailjére, de Elise-t nem akarta egyedül hagyni, különös tekintettel arra, hogy két újabb tizenkettedikes csaj érkezett a lépcsőhöz, hogy csatlakozzanak a füstölgők klubjához. - Behalok ettől a rohadt cipőtől, úgy érzem magam benne, mint egy japán nőci, akinek éppen zsugorítják a lábát! - huppant le Blair mellé Kati Farkas, és azonnal lehúzta a cipzárt pávakék Charles Jourdan bokacsizmáján. - Nekem ne rinyálj, és ne szidd azt a cipőt! - förmedt rá Katira a barátnője, Isabel Coates, aki szinte össze volt nőve vele. Isabel a lépcső kovácsoltvas korlátjának dőlve iszogatta tejszínhabos forró csokiját a papírpohárból; egy sárgászöld Dolce & Gabbana kabát volt rajta, amit a hétvégi kiárusításon vett, és aminek nem voltak gombjai: egy kötéllel kellett megkötni derékban. Úgy nézett ki, mint egy sárgászöld szerzetescsuha. Nem csoda, hogy októberben nem kapkodták el ezt a modellt. - Ha gyerekkorodban japán módra tényleg ösz-szezsugorították volna a lábadat, most nem fájna ennyire - folytatta Isabel. - Meg akkor sem, ha engedted volna, hogy én vegyem meg a cipőt, amit különben is én láttam meg előbb. - Kínai módra - bukott ki Jennyből a helyesbítés. - A lábzsugorítás kínai szokás volt.

Kati és Isabel elképedve bámult a kis kilencedikesre. - Nektek nem kéne bent lennetek a suliban? kérdezte Isabel. - Hagyd már, ők is kijöttek bagózni - kelt a védelmükre Blair. Furcsa módon szórakoztatta, hogy van két kilencedikes kishúga; nem mintha egy igazi kishúgot is örömmel fogadott volna. Kati úgy tett, mint aki semmi különöset nem lát abban, hogy Blair kedves két ilyen taknyos kis kilencedikeshez; inkább átölelte a nyakát és cuppanós puszit nyomott mindkét Stila-púderes arcára. Mmm, piszi-puszi! - Nem is tudom, hogy bírtam ki eddig, hogy megdicsérjem a csini új hajadat. Egyszerűen fantasztikus! Nagyon-nagyon-nagyon tetszik! - csiripelte. -Tök bátor vagy, hogy le merted vágatni! Valaki azt mondta, hogy beleragadt a rágód. Tényleg azért nyírattad ilyen rövidre? - Nem baj, ha hozzányúlok? - kérdezte Isabel, és már tette is le forró csokis poharát; óvatosan megtapogatta Blair tarkóját. - Hú, de furi! Olyan, mint egy fiú haja! Blair már bánta, hogy nem kalapban vagy turbánban jött iskolába. A lába alatti lépcsőfokra dobta a cigijét, és csizmája hegyes orrával eltaposta. - Na gyerünk, csajok - intett Jennynek és Elise-nek; talpra állt, és kinyújtotta feléjük kesztyűs kezét, tisztára úgy, mint Mary Poppins, amikor hazaindul a Banks gyerekekkel a játszótérről. -Visszakísérlek titeket a suliba. A lányok a szomszéd ház előtti sövény közé dobták a cigarettájukat és szintén felálltak, a táskájukat a vállukra vetették. Hát tessék, kipróbálták ezt is: együtt bagóztak a tizenkettedikesekkel a lépcsőn, majd' befagyott a seggük: nem igazán értették, mi a nagy cucc a dohányzásban. - Szerinted nekem is jól állna a rövid haj? -kérdezte Elise Blairtől, miközben igyekezett lépést tartani vele. Ehhez az amatőr bubifrizurához képest, ami Elise fején tündököl, bármi üdvözlendő fejlemény lenne, gondolta Blair, de sem szíve, sem ereje nem volt ahhoz, hogy ezt meg is mondja neki. - Megadom a fodrászom számát, oké? - ajánlotta fel nagylelkűen. Amint befordultak a Keleti 93. utcára, Mary, Vicky és Cassie kitódult az iskola kapuján; vadul integettek két osztálytársuk felé. - Épp értetek indultunk! - Láttuk, amikor kilógtatok a kapun! - Izgultunk, nehogy balhé legyen belőle!

Blair átkarolta Jennyt és Elise-t, úgy terelgette őket az iskola felé. Tök nyilvánvaló volt számára, hogy a három csaj egyszerűen csak nem bírta fékezni fertelmes kíváncsiságát. - Nincs semmi gáz - vetette oda nekik nyugodtan. -Viszont ti miért nem vagytok a termetekben?

Mary, Vicky és Cassie hitetlenkedve bámult utánuk. Hogy van ez? Hiszen ők annyival, de annyival jobb fejek, mint Jenny és Elise! Hogy bizonyítsák be? Serena ott maradt a dermesztően hideg és huzatos lépcsőn; nem volt odáig a boldogságtól, hogy hármasban hagyták Katival és Isabellel. Töredezett hajvégeit kezdte vizsgálgatni, és tovább törte a fejét, mi lenne a legjobb ajándék a Harvardra frissen felvett Aaron számára. Eközben Kati és Isabel mindent megadott volna érte, hogy megtudhassa, mi Blair hajvágásának igaz és szenzációs története. - Igaz, hogy tetvei voltak? - Én azt hallottam, hogy rátört ez az izé, ez a mániás depresszió, és körömollóval belenyírt a hajába. Aztán kénytelen volt elmenni a fodrászhoz, hogy helyrehozza a frizuráját. - Szerintem kurva jól néz ki rövid hajjal - felelte réveteg hangon Serena. Kati és Isabel csalódottan bámult rá. Ha Serena nem hajlandó tálalni az igazságot, kénytelenek lesznek maguk kiötölni valamit. Bár, ami azt illeti, lehet, hogy az még szórakoztatóbb is!

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!

Kapuzárási pánik, idő előtt! Mi a fene jött rá erre a kis C-re, hogy melíroztatja a haját? Szó se róla, illik pasztellszínű, feszes ingéhez és narancssárga Prada edzőcipőjéhez, de akkor is...! Nem túlzás ez egy kicsit? Meg azt is hallottam, hogy a hétfő éjszakát végigtáncolta egy Buborék nevű, frissen nyílt, elegáns, exkluzív Greenwich Village-i klubban, csupa fiúk, csajok sehol, ha ez így érthető. Lehet, hogy miután lerohant már minden nőnemű lényt ebben a városban, most áttért a pasikra? A másik fiú, akiért némileg aggódom, N, az én kis kedvencem. Nem, a csáberejéből semmit sem vesztett, és igen, még mindig odaadnám érte a Hermés Birkin táskámat, ha én lehetnék szíve tündér-királykisasszonya. Csak az fáj nekem, hogy olyan gyakran ólálkodik az Ötödik sugárút környékén; ilyenkor lopva meg-meg-húzza kis lapos ezüst flaskáját, amit a belső zsebében hord, és totál idegroncsnak néz ki. Ha egy kis kényeztetés hiányzik neki, tudja, hol talál meg! De a legnagyobb átalakuláson a kis girnyó, ápolatlan D ment át. Ha reggel óta nem láttátok volna, szenzációs hírem van: levágatta a haját! Le sem tagadhatná, hogy a Broadway és a Nyugati 88. utca sarkán járt fodrásznál, ott, ahol a vén trottyosok nyiratkoznak, de most legalább végre látszanak azok az édes barna szemei: ez mindenképpen fejlődés! Ja, és úgy tűnik, mintha növesztené a pofaszakáiiát - iszonyú szexis entellektüel képe kezd lenni. Csak nem beindult a kisfiú?

Akik a nagylányokkal lógnak Az nagyon király érzés, ha az embert egy nagyobb lány a szárnyai alá veszi,

és bepillantást nyerhet abba a létformába, ami a végzősöké: amikor oda se kell figyelnünk rá, hogy jó fejek vagyunk-e, úgyis azok vagyunk. De azért jobb, ha nem bízza el magát egy ilyen szárny alá vett kis csitri: ha arra számít, hogy a szóban forgó nagyobb lány majd elkezdi magával hívogatni moziba meg mindenfelé, hát nagyon téved. A nagyobb lány, amint beindulnak az emelt szintű órái, vagy megkezdődnek a tizenkettedikes bulihegyek, vagy elindul kiválasztani magának a legtutibb szandált, vagy bármi másra lehetőség nyílik, amit egy nagylány általában a szabadidejében csinál, azonnal elfelejti, milyen jókat röhögött együtt valami kilencedikes csajszival. Még az is lehet, hogy a nevére sem fog emlékezni. Persze lehet, hogy tökre tévedek. Megtörténhet, hogy ezek ketten egy életre szóló barátságot kötnek, és amikor már mindkettőjüknek férje meg gyerekei lesznek, kéz a kézben belépnek a connecti-cuti country clubba, és egész életüket egymás támogatásának szentelik. De valószínűbb, hogy nem. Nekem ne mondja senki, hogy nem szóltam előre. A mailjeitekből: Kedves BG! Lehet, hogy én itt valamit nagyon félreértek, de szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a bronxdale-es A-t láttam tegnap az egyik osztálytársnőmmel. A csávókám-ról ordított, hogy „hú, mekkora pasi vagyok, hú, menynyire felvettek a Harvardra", a csajsziról meg ordított, hogy „hú, de helyes srác vagy, hú, mennyire akarlak". Te figyelj, nem jól tudom, hogy A-nak van barátnője? -N. H. Sz. Kedves N. H. Sz.! Minek a rövidítése ez az N. H. Sz.? Nem Hiszek a Szememnek? New Havenben Szomorkodom? Nekem a Hossz Számít? Ha igaz, amit írtál, én N. S. E. B. Sz. Cs.: nagyon sajnálok egy bizonyos szőke csajt! -BG____________________________________

Kedves Bgirl! Én úgy tudom, hogy B-t rajtakapták a suliban, hogy lövi magát, és most titokban közhasznú munkát kell végeznie. Meg járnia kell rehabba is, ezért vágatta le a haját. Mert az intézet, ahol kezelni fogják, egy ilyen börtönszerűség, ahol nem engedik, hogy az embernek hosszú legyen a haja.

-Daisy__________________________________

Kedves Daisy! Amit előadtál, szarabbul hangzik, mint a Lifetime Tele-vision legszarabb filmje. Ugye te sem gondolod komolyan? -BG Hűha! Még a végén elkések a Blissből, ahol barnító-krem-masszázsra várnak. Az ember arca csak ilyen trükkökkel maradhat mosolygós egészen nyárig!

Imádom ha utáltok!

badgirl.net

N bevásáról Kedden suli után Nate kiballagott a Central Parkba, hogy a Sheep Meadow-n lecsekkolja a dílerfel-hozatalt. Már teljes huszonnégy órája nem szívott, és ahelyett, hogy ettől egészségesnek és energikusnak érezte volna magát, szétunta a kitisztult agyát. Az órákat kétszer olyan hosszúnak érezte, mint máskor, és még Jeremy Scott Tompkinson húgy-agyú, fingutánzó poénjain sem bírta mosolyra húzni a száját. Késő délután volt, a nap már alacsonyan állt az égen, és a rét kifagyott, barna füvére kísérteties aranyszínű fényt vetett. Két kigyúrt pasi STAFF feliratú fekete pólóban passzolgatta egymásnak a labdát, egy apró termetű öregasszony pedig, akin vörös Chanel ruha és rókaprém stóla volt, frissen kikozmetikázott bichon frisé kutyáját sétáltatta. A dílerek szokás szerint a rét körül futó ösvény padjain üldögéltek: hallgatták a WFAN rádiót disc-manjeiken, vagy böngészték a Daily Nezvs-t. Nate kiszúrt közöttük egy ismerős alakot; egy vörös hajú férfit, akin világosszürke Puma tréningruha és ehhez illő, fehér betétes szürke Puma edzőcipő volt, az arca nagy részét szürke napszemüveg takarta, a fején pedig bolyhos fekete Kangol sapkát viselt. - Hello, Mitchell! - köszönt rá felvidulva. Úristen, hát csak előkerült! Mitchell intett a fiúnak, az pedig odaballagott hozzá. - Azt mondták, már elrepültél Amszterdamba. Mitchell komótosan megrázta a fejét. - Nem. Még itt vagyok. - Kereslek már egy ideje. Már azon voltam, hogy ezektől a szarzsákoktól veszek valamit - bökött a többi díler felé Nate. - Van nálad cucc? Mitchell bólintott és felállt a padról. Elindultak az ösvényen egymás mellett, mint ahogy két haver sétálgat a parkban. Nate előhúzott a kabátja zsebéből egy négyrét hajtott százdollárost, és összeszorított öklében tartotta, hogy amint Mitchell átadta az árut, a markába csúsztathassa. - Most érkezett új szállítmány Peruból - mondta Mitchell; elővett egy zacskó füvet a zsebéből, és óvatosan odanyújtotta Nate-nek. Aki látta őket akkor a parkban, azt gondolhatta, egy chipses zacskóból falatoznak közösen. Persze csak akkor gondolta tényleg ezt, ha totál naiv volt. - Köszönöm, öreg! - hálálkodott Nate, miközben a százast a díler kezébe csempészte. Aztán eltette a zacskót a kabátzsebébe, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Csak azt sajnálta, hogy nincs nála cigarettapapír, mert szeretett volna azon nyomban sodorni magának egy jó

kövér dzsointot. - Szóval? - kérdezte, mert úgy gondolta, az illem megköveteli, hogy egy kicsit dumáljon is Mitchellel, mielőtt elhúzza a csíkot. - Mikor készülsz Amszterdamba? A díler megállt és lehúzta a cipzárt Puma melegítő felsőjén. - Odébb van az még. Egy időre, úgy tűnik, itt ragadtam - mondta, és termoanyagból készült pólóját felhúzta pucér, szeplős mellkasán. A bőrére kábelek voltak ragasztva. Nate elég Különleges ügyosztály-t meg Esküdt el-lenségek-et látott ahhoz, hogy tudja, mit jelent ez. Úgy érezte, a csupasz, havas fák a fejére dőlnek; hátratántorodott. Egy pillanatra elvesztette az eszméletét? Vagy csak álmodta ezt az egészet? Mitchell visszaeresztette a pólóját a hasára, és felhúzta a melegítője cipzárját. Tett egy lépést Nate felé, mintha attól tartana, hogy a fiú szökni próbál. - Bocs, kölyök. Lekapcsoltak. Kénytelen vagyok nekik dolgozni. Azok a szarzsákok ott - bökött a fejével a padokon terpeszkedő „dilerekre" - mind zsaruk, érted? Úgyhogy ne próbálj meg elrohanni. Most várunk itt egy kicsit, aztán jelt adok; akkor az egyikük idejön és bekísér az Amszterdam sugárúti kapitányságra. Jó kis vicc, mi? Végül te mész az Amszterdamba. Nate látta Mitchellen, hogy azért próbálja megnevettetni, hogy ne érezze magát szarul amiatt, hogy feldobta egykori törzsvevőjét. - Oké - mondta totál színtelen hangon. Hogy a fenébe történhetett ez meg? Még soha nem verte át olyan, akiben megbízott; most szembesült vele először, milyen ócska érzés ez. A földre dobta zsebéből a füves zacskót, és odébb rúgta. - Lószar! káromkodott az orra alatt. Mitchell lehajolt a zacskóért, aztán Nate vállára tette jobb kezét. A balt felemelte és intett a padon ülő rendőröknek: ketten fel is álltak közülük, és odasiettek hozzájuk. Egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy zsaruk. Egyikük fekete Club Monaco farmert viselt, a másiknak idétlen piros pomponos sapka volt a fején. Nate-re villantották a jelvényüket. - Ne félj, kölyök, nem bunyózunk - nyugtatgatta Club Monaco. - Kiskorú vagy, igaz? Nate mogorván bólintott; kerülte a rendőr tekintetét. Csak áprilisban tölti be a tizennyolcat. - A kapitányságról felhívhatod a szüléidet. Kurvára boldogok lesznek tőle, gondolta Nate keserűen. A rét túloldalán a két pasas, akik korábban fociztak, meg az öreglány a fehér, bolyhos szőrű kiskutyával egy csoportba gyűltek, és úgy bámulták Nate letartóztatását, mint egy vádi új és tuti jó valóságshow első epizódját. - Csak pár óra, és kint leszel - mondta a piros pomponos, miközben írt valamit a jegyzetfüzetébe. Nate észrevette, hogy ennek a zsarunak arany fülbevalója van, és ekkor leesett neki, hogy széles válla és vastag ujjai dacára a pomponos zsaru egy nő. Pénzbüntetést kapsz, és valószínűleg elküldenek terápiára egy rehabilitációs intézetbe. Mitchell még mindig Nate vállán tartotta a kezét, mintha lelki támaszul akarna szolgálni. - Mázlista vagy, olcsón megúszod - tette hozzá ahhoz, amit a pomponos mondott. Nate a földre szegezte a tekintetét, és remélte, hogy senki ismerős nem fogja meglátni. Egyáltalán nem érezte magát mázlistának.

Az új D bemutatkozik

Kedden délután Vanessa, amíg Dánt várta a River-side Fiúiskola előtt, egy döglött galamb tetemének összefagyott maradványait filmezte és a szexről gondolkodott. Dan valamikor a nap folyamán hagyott egy üzenetet számára a Constance Biliárd portáján, hogy a tanítás után találkozzanak. Sürgős/ Gyere elém négyre! - állt a levélben. A kis mohó -gondolta Vanessa, és elborították gyengéd érzelmei. Mi lehet neki ennyire sürgős? Talán bepará-zott, mert a mai The New Yorker-ben megjelent a verse? A másik lehetőség az, hogy iszonyúan fel van ajzva, és már alig várja, hogy újra ágyba bújjon vele. Reggel, még mielőtt lezuhanyozott volna, Vanessa leszaladt az utcára, és a sarki újságosnál vett hat példányt. így majd mindig lesz kéznél egy, amit meglobogtathat Dan orra előtt, ha a fiút előveszi szokott mániája, hogy ő mindenhez béna. Ha jobban belegondolt, őneki lett volna oka, hogy gyötrődjön. Dan verse egy fiúról szólt, aki megretten a nőktől, akik körülveszik; elsősorban barátnőjétől, aki fölébe telepszik. Most azok, akik ismerik őket, azt gondolhatják, hogy Vanessa egy bestiális domina. Ám a vers utolsó sora annyira kedves és erotikus volt, hogy úgy érezte, még sincs oka panaszra: Őrizz. Erezz. Erted élek. Erezz! Amikor ezt olvasta, ellenállhatatlan késztetést érzett rá, hogy letépje magáról a ruhát, és ráugorjon Danre. Persze csak finoman. Ekkor rontott ki Dan a Riverside fekete kapuján, Vanessának a mondatot sem volt ideje végiggondolni. Az összetekert The New Yorker most is ott volt a kezében, azzal integetett a lánynak, és már szökdelt is felé elnyűtt fehér Puma cipőjében és sötétkék kordnadrágjában. Amikor odaért barátnőjéhez, cuppanós puszit nyomott a szájára. - Ilyen jó napom még az életben nem volt! -rikkantotta. - Jaj, de szeretlek! - Nem muszáj az érzelgőst játszanod, ha le akarod dumálni rólam a bugyit - nevetett Vanessa, és visszacsókolta Dánt. - Mindig állok a rendelkezésedre. És egyébként meg én is szeretlek téged. - Az fasza! - vigyorgott rá a fiú egészen ostoba képpel. Vanessa nem győzött csodálkozni, hogy ez a Dan ugyanaz a Dan, akivel tegnap is együtt volt. A sápadtsága, a nyeszlettsége stimmelt, meg az is, hogy koffeinmérgezéses

az arckifejezése; de barna szeme szokatlanul csillogott, sőt még mintha gödröcskék is megjelentek volna sárga arcán, amikor mosolygott. De várjunk csak! Miféle új dolog ez, hogy Dannek látni lehet a szemeit?! - Azt a mindenit, te levágattad a hajad! - állapította meg a lány, és egyet hátralépett, hogy jobban szemügyre vegye az új frizurát. Dan rövidre nyíratta a haját, és úgy borotváltatta magát, hogy hosszú pofaszakálla maradjon: ennyiben továbbra is különbözni akart jól fésült tökfej osztálytársaitól. Kezével tétován végigsimított a feje tetején. Szokatlan érzés volt, de azért rendezettebb, mint a hajvágás előtt, valahogy olyan... homogénebb. És ezt is akarta: hogy a versei alapján ítéljék meg, ne a haja alapján. Vanessa csípőre tett kézzel vizsgálta Dánt. Valahogy olyan megcsinált volt a haja, mintha szánt szándékkal bohém entellektüel külsőt akart volna ölteni ahelyett, hogy viselte volna azt, ami éppen jutott neki. - Hát... nagyon más, mint eddig... - tűnődött hangosan a lány, és már egy kicsit hiányzott is a régi, ápolatlan hajú Dan. - Mindegy, majd megszokom. A hátuk mögött nyolcadikos fiúk rajzottak ki az iskola kapuján; teli torokból tolták a Hello, Dolly-t. Ének volt az utolsó órájuk, nyilván ott hallgatták a musicalt, ahhoz pedig még túl fiatalok és romlatlanok voltak, hogy érezzék, milyen buzis, ahogy éneklik: Hello, Dolly, oh, hello, Dolly, Jó, hogy visszajöttél hozzám, kedvesem! Dan elővett a válltáskája zsebéből egy doboz mezítlábas Camelt, kipöckölt belőle egy szálat és a szájába dugta. A keze iszonyatosan remegett, ahogy rágyújtott. Na, legalább ez olyan, mint régen volt. - Kérsz? - kínálta oda a dobozt Vanessának. A lány döbbenten meredt rá. - Szerinted én dohányzom? - kérdezte, és felnevetett. Dan Vanessa feje fölé fújta a füstöt, és a szemét forgatta. - Bocs, tiszta hülye vagyok - mondta, és visszanyomta a cigis dobozt a táska zsebébe. Aztán megragadta Vanessa átfagyott kezét: - Gyere, sétáljunk egyet valamerre. El akarok mesélni valamit, amitől dobsz egy hátast! Már indultak, amikor Zeke Freedman egy neonkék kosárlabdát pattogtatva kisétált a suli kapuján. Nagydarab, esetlen mozgású kölyök volt, de ő kosarazott a legjobban a Riverside-ban. Göndör fekete haja a vállát érte; egy vadonatúj palaszürke snowboardos dzseki volt rajta. Második óta volt Dan legjobb barátja, de az utóbbi hónapokban elég keveset találkoztak sulin kívül, mert Dánt más dolgok kötötték le. Jelesül a nők és a versek. Dannek az eszébe villant, hogy nem is tudja, hova jelentkezett Zeke. Tudta, hogy ő tehet róla, hogy egyre inkább eltávolodnak egymástól, és jó szarul is érezte magát tőle. - Hahó, Zeke! - kiáltott rá az utca túloldaláról. A fiú megállt. Súlyos teste ebben az új

dzsekiben a szokottnál is masszívabbnak tűnt. - Hahó, Dan - mosolygott kedvesen barátjára; a kosárlabdát most egy helyben pattogtatta a jeges | járdán. - Hahó, Vanessa! - Mit szólsz Dan új fejéhez? - kérdezte a lány fanyar mosollyal az arcán. - Aki komoly, publikált költő, ugye, az nem nézhet ki akárhogy! -Ja! - bólintott Zeke, de látszott rajta, hogy nem érti, miről beszél Vanessa. Lenézett a járdára, és nagyot csapott öklével a labdára, mielőtt búcsút intett Danéknek. - Na szevasztok! - Csá! - köszönt el tőle Dan, és hosszan nézett barátja után, aki végigvezette a labdát az utcasarokig. - Na, mitől dobom azt a hátast? - kérdezte Vanessa, amikor befordultak a 78. utcára. A sápadtszürke égen hideg szél kergette a felhőket. Az utca végében a Riverside Park fáinak kopasz ágai között Dan egy pillanatra meglátta a Hudson folyó ezüstös csillogását. - Hát - húzta az időt Dan -, ma reggel felhívott ez a Rusty Klein nevű dörzsölt nagymenő irodalmi ügynök, és hagyott egy üzenetet a mobilomon. Azt mondta, egy új Keats vagyok, és fontos, hogy ébren tartsuk a közönség érdeklődését most, hogy felfigyeltek rám. - Fú, erről a tyúkról még én is hallottam! - ké-pedt el Vanessa. - De mit akart ezzel mondani? - Hát, ha jól értettem, azt, hogy az ügynököm akar lenni - fújt egy füstfelhőt a levegőbe Dan. Vanessa megtorpant; amúgy sem igazán tudta, hová tartanak. - Na de hát egyetlenegy versed van. Mihez akar kezdeni? Nem akarok ünneprontó lenni, Dan, de szerintem vigyázz az efféle alakokkal. Könnyen lehet, hogy csak ki akar használni. Dan is megállt. Felhajtotta fekete gyapjú katonai kabátjának gallérját, aztán újra lehajtotta. Miért áll a dologhoz Vanessa ennyire negatívan? Az egész tök hirtelen jött, de azért állat nagy királyság! És ha esetleg ettől féltené Vanessa: azért, mert lesz egy ügynöke, még nem fogja aprópénzre váltani a tehetségét, és nem áll neki gennyes Gapreklámszö-vegeket írni! - Nem tudom, szerintem jól jöhet a segítsége, ha komolyan akarom venni a költészetet. Talán össze tudnék hozni egy kötetet, Rusty pedig kereshetne neki kiadót, vagy mit tudom én. Vanessa rálehelt két tenyerére, és megdörgölte velük átfagyott füleit. - Felmegyünk hozzátok? Befagy a seggem, meg amúgy is jó lenne dolgozni tovább a filmen. Dan a földre hajította cigarettáját. - Hát, én igazából arra gondoltam, hogy most inkább átolvasnám a jegyzetfüzeteimet. Hátha találok valami tematikus összefüggést néhány vers között, amiből aztán kötetet lehetne komponálni. Vanessa már az előbb, amikor a kötet először szóba került, fel akarta ajánlani segítségét, mint kívülálló, de Dan szavaiból úgy vette ki, hogy a fiú egyedül akar

maradni a verseivel. - Jól van - mondta hűvösen. - Azért csak hívj, ha tudok valamiben segíteni. Dan újból felhajtotta a kabátja gallérját, rágyújtott még egy cigire: próbálgatta a megújult külsejéhez illő pózokat. - Jaj, várj csak! Valamit akartam még kérdezni. Rusty meghívott valami BetterThan Naked-bemu-tatóra. Te tudod, mi ez? Egy színdarab? A BetterThan Naked* volt az az antidivat divatmárka, amire Vanessa nővére, Ruby a zenéléssel keresett minden pénzét elszórta. A legtöbb cuccuk úgy nézett ki, mint egy turkálóban talált, elnyűtt rongy, amin keresztülment egy tucat utcaseprő, ráadásul szánt szándékkal. Ilyen az igazi belvárosi „szarunk a trendre" divat. - Pénteken kezdődik a Fashion Week - magyarázta Dannek a lány. - Ha jól értem, Rusty a Better Than Naked divatbemutatójára hívott meg. De csak azért ismerem ezt a márkát, mert Ruby teljesen rá van indulva a gönceikre, és folyton a bemutatóikat bámulja a Metró Channelen. Azt persze nem tudom, miből gondolja Rusty Klein, hogy téged érdekel egy ilyen. Mi közöd neked a divathoz? Ráadásul tömve lesz a nézőtér mindenféle sznobokkal meg ripacsokkal; hát szóval tudod, a szokásos híg fos, amilyen egy divatbemutató. Dan elgondolkodva eregette a füstöt. - Azért azt hiszem, én elnézek oda. - Azt sem bánta volna, ha Rusty Klein egy pankrátormeccsre hívja. Számára a találkozás a karrierépítésről szólt. Dan a Better Than Naked divatbemutatóján? Ennél jobb anyagot Vanessa keresve sem találhatott volna készülő filmjéhez. Csak oda kéne menni egy kamerával. De nem akarta megzavarni barátja találkozóját egy olyan guruval, mint Rusty Klein. - Jól van, költőfejedelem. Aztán majd ne felejtsd el teljesen a régi haverokat, amikor limuzinban furikázol fel-alá, és pezsgőt nyakalsz a hátsó ülésen pucér fotómodellek társaságában, meg ilyenek -mondta Vanessa; kinyújtotta kezét és összekócolta a fiú szép új frizuráját. - Gratulálok! Dan szélesen visszamosolygott rá. - Olyan hihetetlen ez az egész! - mondta boldogan, és még egyszer megcsókolta Vanessát, kedvesen, finoman. Aztán sarkon fordult és elindult hazafelé a Riverside Drive-on; az ezüstszínű Puma felirat villogott a cipője sarkán, ahogy lépett. Vanessa mosolyogva, szeretettel figyelte a távolodó fiút.

*A márkanév jelentése: 'Jobb, mint pucéran'.

Aki keres, talál

- Az új kollekciótokból keresem azt a kis tök vidám férfi golfdzsekit, fluoreszkáló világoszöld vagy sárga színben - mondta Serena az eladó csajszinak a Les Best Butikban, ahová kedden suli után nézett be. Franciaórán ugyanis eszébe jutott, mennyire megtetszett neki a legújabb W magazinban ez a dzseki, és úgy vélte, ennél jobb ajándékot elképzelni sem lehet Aaronnak. Nem tudott ráunni barátja megajándékozására: bármit vett neki, olyan helyesen állt a fiún! Olyan volt ez, mintha a babáját öltöztetné, egy imádnivaló, életnagyságú, rasztahajú, gitáros, Harvardra felvett játék babát. A butik a Nyugati 14. utcában volt, a régi húsfeldolgozó negyedben, ahol az épületek között még mindig a hajdani húsraktárak dög- és trágyabűze terjengett. Les Best, a világ legszebb szabású szabadidőruháinak tervezője biztos tudta, mi tetszett meg neki annyira ebben a lepusztult környékben, hogy itt találta jónak üzletet nyitni. A hatalmas belső teret mindenestül beborította a fehér muszlin dekoráció, és csak egy-két rikító színű teniszruha meg ingpulóver lógott a falakból kiálló óriási acélkampókon. A koncepció az volt, hogy aki nem tud eleget a cég termékeiről ahhoz, hogy más ruhadarabokra is rákérdezzen az eladónál, ne nagyon akarjon itt vásárolni. - Az a helyzet, hogy teljesen kifogytunk a golfdzsekikből - felelte a fakószőke eladónő. A ruhája a drapériákhoz hasonlóan hófehér volt, még edzőcipője is fehér póniszőrből készült. - Az utolsó darabot az üzletvezető kollégám nyúlta le magának. Serena szemügyre vette a csodaszép, piros-fehér csíkos selyem teniszruhát, ami nem messze tőle lógott egy kampón. - A fenébe - morogta az orra alatt. -Tele vannak a divatmagazinok ezzel a dzsekivel, én meg jól kinéztem magamnak, hogy megveszem. - Les Best volt Serena kedvenc divattervezője, de persze az is lehet, hogy az ő modelljei Aaronnak kicsit túl divatosak. Ő inkább valami ilyen deszkás trend-szerűséget követett. A lány a vállára vetette aranyszínű bőr Longchamp táskáját. - Kösz a segítséget - vetette oda a csajszinak sietve, és remélte, hogy még odaér zárás előtt az XLarge-ba, a Lafayette utcai deszkás ruhaboltba. - Hahó! Várjon! - kiáltott utána valaki. Serena megállt a kijáratnál és visszafordult. Neki szóltak egyáltalán? Az üzlet túlsó végében egy kefefrizurás pasas állt az iroda nyitott ajtajában, keze a kilincsen; pont olyan fluoreszkáló világoszöld dzseki volt rajta, amilyet Serena venni szeretett volna Aaronnak. Rámosolygott a lányra és elindult felé. - Ne haragudjon, hogy megkérdezem - mérte végig Serenát egyetlen pillantással -, Les megkért, hogy találjak neki egy „valódi" lányt a pénteki Bry-ant Park-i divatbemutatójára. Csak egy pillanatra láttam, ahogy kifelé ment a butikból, de

azonnal tudtam, hogy maga lesz a mi emberünk. Láttam már a fényképeit a bulvárlapokban. Serena, ugye? A lány bólintott: egy cseppet sem jött zavarba. Megszokta már, hogy felismerik a különböző lapok pletykarovataiban megjelent képeiről. Októberben még egy közelebbről meg nem nevezett testrészéről készített fénykép is felkerült a földalattik falára, a buszok oldalára és a taxik tetejére szerelt hirdetőtáblákra, és bejárta az egész várost; a híres Remi testvérek művészi fotóját a New York-i Közlekedési Vállalat képviselője választotta ki erre a megtiszteltetésre. - Érdekli a dolog? - kérdezte a pasas; szőkére festett szemöldökét reménykedve vonta fel. - Pont olyan modellt keresünk, mint maga. Serena fehér kasmír füles sapkájának zsinórját morzsolgatta ujjai között. Úgy volt, hogy a péntek estét együtt tölti Aaronnal: iszogatnak egyet a Lo-wer East Side-i Soap klubban, nézik az éjszakai tévéműsort Serena szobájában, és hát... mulatnak. Jelentsen ez akármit is. Persze^ hogy érdekel a dolog, gondolta Serena. Aaronnal bármikor tud programot csinálni; egész hátralévő életük csupa közös programból fog állni. Az pedig, hogy az embert felkérik Les Best modelljének a New York-i Fashion Weekre, egyszer történik meg az életben. Meg sem fordult a fejében, hogy manöken akarjon lenni, vagy ilyesmi, de most itt az alkalom, hogy megmutassa Les Bestnek, mennyire tiszteli divattervezői munkásságát. Ráadásul ez az egész buli. Aaron biztosan megérti majd. Sőt, amilyen figyelmes és előzékeny srác, még ő biztatná Serenát, hogy mondjon igent. - Hát, tulajdonképpen érdekelne - felelte a lány nagy sokára. Összecsücsörítette se túl vékony, se túl duzzadt ajkait, aztán elmosolyodott saját bátor taktikáján. - De csak akkor tudom elvállalni, ha megkapom ezt a dzsekit. Azért jöttem, hogy vegyek egy ilyet a barátomnak, és a madarak azt csiripelték, hogy ez volt az utolsó darab. - Jézusmária, hát persze, hogy megkaphatja! - a szőke pasas már kapta is le magáról a dzsekit, hogy rutinos mozdulatokkal összehajtsa. Aztán a pénztárgéphez lépett, becsomagolta a dzsekit fekete selyempapírba, és így papírostul becsúsztatta egy fehér, Les Best feliratú bevásárlótáskába. - Parancsoljon, kisasszony - nyújtotta a zacskót Serená-nak. - Legfeljebb ha egy órát volt rajtam. A cég ajándéka, természetesen. Akkor hát találkozunk pénteken pontban négykor a Bryant Parkban, Les sátránál, oké? Rajta lesz a kapulistán, és hozhat magával négy vendéget is. Keresse majd a felírótáblás-headsetes lányokat, azok majd mindent elmondanak, amit tudnia kell. Serena átvette a zacskót. Bingó! - Készüljek valahogy? Mit tudom én, gyakoroljam a kifutón való járkálást, vagy ilyesmi...? - kérdezte, miközben már hajtotta le kasmír sapkájának fülvédőjét. A pasas a szemét forgatta, mintha azt mondaná: jaj, istenem, ne marháskodj már! Drágám, maga egy született tehetség. Higgye el, bármit csinál a kifutón, fergeteges lesz - ezzel odanyújtotta névjegykártyáját Serenának. Ez állt rajta: Guy Reed, Chief d'Affairs, Les Best Couture. - Ha bármi kérdése van, hívjon fel bátran - tette még hozzá, és hirtelen megcsókolta a lány arcát. - A mindenit, mi ez az isteni illat? Serena elmosolyodott. Azt is megszokta már, hogy az emberek rákérdeznek a parfümjére. - Saját magamnak keverem - felelte, és nagyon is tisztában volt vele, hogy ez a válasz

nem kevésbé titokzatos, mint az illat, ami körüllengi. Guy behunyta a szemét, és mélyen beszippantotta a parfümöt. - Mmm, mennyei! - kiáltotta, aztán kinyitotta a szemét. - Erről is kénytelen leszek beszámolni Lesnek. Már régóta keres egy jellegzetes illatot. - Serena arcához emelte a kezét, és barna ujjaival játékosan megpengette a füles sapka pántját. - Hát akkor pénteken látjuk egymást, gyönyörűségem. Öltözzön melegen! És számítson rá, hogy az afterparty még a bemutatónál is jobb lesz! Serena csókot dobott a pasasnak, aztán elindult kifelé a hidegbe. Már alig várta, hogy átadhassa Aaronnak az ajándékot, és hogy beszámolhasson neki a nagy újságról. Aaron majd ezt a dzsekit veszi fel a bemutatóra, aztán együtt ottmaradnak az afterpartyn, ő pedig villoghat a fantasztikus barátjával! Az üzletből kilépve alig emelte fel kasmírkesztyűs kezét, máris négy taxi fékezett csikorogva a Nyugati 14. utca úttestén; mind a négy sofőr dudálni kezdett, hogy magára vonja Serena figyelmét. Nem egyszerű az ember élete, ha gyönyörű, igaz?

Vanessa alapjaiban renget

Rubyra ezen a napon is rájött a konyhatündér-kedés: a frissen sült brownie ellenállhatatlan illata beszivárgott Vanessa szobájába is. A lány éppen a Balhé-nak beküldött anyagot válogatta át, a Con-stance Biliárd művészeti diákújságjának ugyanis ő volt a főszerkesztője. A gőzölgő radiátorok ontották a meleget, a két nyitott ablakon pedig mentőautók szirénázása és autók tülkölése hallatszott be. A szoba fapadlóját beterítették a laphoz eljuttatott diákmunkák: ahogy minden alkalommal, most is volt vagy húsz fekete-fehér fénykép felhőkről, lábakról, szemekről és kutyákról; háromnégy novella arról, milyen érzés vezetni tanulni, meg hogy milyen jó lenne függetlenedni az egyébként tisztelt és szeretett szülőktől; továbbá hét-nyolc vers, amely a barátság mibenlétét boncolgatja. Rémálom! A harmadik novella elolvasása után Vanessa kiment a fürdőszobába és behozta Ruby cukorgyantázó felszerelését. A cukorgyantázásról úgy hírlett, hogy bár sok strapával járó, de csupa természetes anyagot felhasználó és „gyakorlatilag fájdalommentes" módja a láb szőrtelenítésének. Az ember csak bekeni a lábszárát egy ilyen ragacsos barna trutyival, rátesz az egészre egy csík fehér vászonanyagot, aztán lerántja a csíkot a lábáról a szőrrel együtt. Fájdalommentes? Na perszel Vanessa a földre rúgta fekete lábszárvédőit, leterített egy fekete törülközőt feketeszürke patch-work ágytakarójára, és leült a közepére. Bekente fehér bőrű, tömzsi lábikráit ezzel a cukros cuccal: máris kezdte magát hatalmas mázas fánknak érezni. Általában nemigen foglalkozott a szépségápolással, ám ha Dan szupermodellek, ügynökök és divattervezők társaságában készül bulizni, úgy gondolta, legalább meg kellene próbálnia tenni valamit lábszőr ügyben. Arról nem beszélve, hogy mindjárt itt a tavasz. Még az is lehet, hogy addig megbolondul, és bevillant egy miniszoknyát. - Ú, a fenébe! - kiáltott fel, amikor lerántotta az első gézcsíkot. Ki volt az a seggfej, aki kitalálta, hogy a nők bőre sima és szőrtelen legyen, mint a csecsemőké? Kinek fáj,

ha itt-ott akad egy kis szőr? A legtöbb pasi tetőtől talpig szőrös! Letépett még egy csíkot. - A rohadt mindenit! - Na jó, hát ez egy nagy baromság. Máris annyira égett a bőre, és olyan piros lett, hogy azon sem csodálkozott volna, ha szőrtüszőiből patakokban kezdett volna ömleni a vér. Megszólalt a telefon. Felkapta a kagylót és bele-üvöltött: - Bazmeg, Dan, vedd tudomásul, hogy épp puszta kézzel tépkedem ki a szőröket magamból és mindezt csakis a te kedvedért, és ez az egész olyan kurvára költői, hogy mindjárt hagyom a francba az egészet! - Halló? Vanessa Abrams? Ken Mogul vagyok a filmrendező. Pár hete elküldted nekem a New York-i filmetűdödet, emlékszel? A Central Parkban találkoztunk szilveszter este. Vanessa kihúzta magát ültében, és a füléhez igazította a telefonkagylót. Ken Mogul kábé minden idők leghíresebb alternatívfilmes rendezője volt. Karácsony körül véletlenül rábukkant a neten egy filmrészletre, amit Vanessa forgatott, és annyira beindult rá, hogy képes volt Kaliforniából New Yorkba repülni, hogy megkeresse a lányt. Csak az volt a gond, hogy épp szilveszter éjszakáján találta meg, ugyanakkor, amikor Dan is feltűnt a színen, és újév örömére hatalmas nyelves puszira kapta el Vanessát. Ő pedig, mondani sem kell talán, ebben a helyzetben Ken Mogult pattintotta le; bár az is igaz, hogy amikor készen lett a filmetűd, elküldte neki engesztelésképpen. - Persze, hogy emlékszem - felelte gyorsan; alig hitt a fülének, hogy a rendező még hajlandó vele szóba állni. - Mi újság veled? - Hát... remélem, nem haragszol meg érte, de megmutattam a filmedet Jedediah Angelnek, aki jó barátom. Állatira tetszik neki, és szeretné, ha a hétvégi Fashion Wéek-es bemutatóján ezt vetíthetné háttérképnek. Vanessa rátekerte a fekete törülközőt lábszárára. Kicsit cikinek érezte, hogy úgy beszélget Ken Mogullal, hogy közben majdnem meztelen, és barna cukros trutyiban tocsog. - Milyen Jeremiah-nak mutattad meg a filmet? -kérdezett vissza; Ken mindig mintha valami hollywoodi dialektusban beszélt volna, Vanessának pedig ezúttal lövése sem volt róla, hogy miről. - Jedediah Angel divattervezőnek. Nem ismered? Az övé a Cult of Humanity márkanév. Állati menő. Jed szerint egy új Bertolucci vagy, a filmed pedig Az édes élet kifordítottja. Alapjaiban rengetted meg a világképét. Vanessa féloldalas mosolyra húzta a száját. Miért van az, hogy aki befut, szinte törvényszerűen kezd hatásvadász közhelyekben beszélni? Hogy ő alapjaiban rengette meg Jedediah Angel világképét?! - Kúl - felelte, mert nem igazán tudta, mit mondhatna erre. - És mi lenne az én feladatom? - Semmi, bébi, csak gyere el és érezd jól magad a bemutatón. Én is ott leszek, természetesen, meg még egy pár pofa, akinek szeretnélek bemutatni. Csak hogy tudd: máris a filmszakma istennője vagy. Zúzol, bébi!

- Tök jó - válaszolta Vanessa; kissé megdöbbentette a dicséret is, meg az is, hogy Ken kétszer is le-bébizte. - Bocs, hogy is volt pontosan ez a márkanév? - Cult of Humanity by Jedediah Angel - ismételte el a rendező szép lassan. - Péntek este hatkor a Highway 1-ban. Az egy klub Chelsea-ben. - Arról már hallottam - igyekezett szépíteni Vanessa. A Highway 1 olyan hely volt, amit Vanessa normál esetben került, mint a leprát. - Oké, valószínűleg ott leszek. - Kurrrr-va jó! - lelkendezett Ken. -Akkor csaó! Vanessa letette a kagylót, és egy odaszáradt cukros trutymógalacsint próbált levakarni csuklójáról. Aztán újra felemelte a telefont, és anélkül, hogy a billentyűkre nézett volna, bepötyögte Dan számát. - Halló? - kapta fel a kagylót Jenny az első csengetés után. - Szia, Jennifer, én vagyok az, Vanessa. - A lány Jennifernek szólította barátja húgát, mert az egyszer megkérte rá. - Szia! Nem vagyok benne biztos, hogy tudom adni Dánt. Nem áll szóba senkivel, még velem sem: amint hazajött, bezárkózott a szobájába. Iszonyú undorító, a cigifüst csak úgy ömlik ki az ajtaja alól! Vanessa felnevetett és visszahuppant fekete díszpárnáira. A szobájában az égővörösre festett falak kivételével minden tök fekete volt.- Ki tudja, lehet, hogy éppen a haját zselézi -ugratta Jennyt. - Egy olyan séróval, mint amilyet csináltatott magának, foglalkozni kell ám rendesen! A két lány együtt vihogott. - Na megnézem, ide tudom-e csalogatni. Tartsd a telefont! - Mi a helyzet? - szólt a kagylóba Dan egy-két perccel később. Hallatszott a hangján, hogy egész máshol jár. - Jenny azt mondta, hogy valami életbevágó dolog miatt hívsz. Vanessa felemelte a lábát, és belecsimpaszkodott a következő gézcsíkba. Teljesen olyan volt, mintha pillanatragasztóval ragasztotta volna a bőrére. Mi ez, ha nem életbevágó dolog? - Csak gondoltam, elmesélem neked, hogy épp most tettem le Ken Mogult. Azért hívott, mert valami Jedediah Angel nevű divattervező, a Cul-ture of Humanitarianism vagy hogy a fenébe hívják márkanév tulajdonosa az én filmetűdömet vetíti a háttérben a pénteki divatbemutatóján. Meg azt is mondta Ken, hogy „alapjaiban rengettem meg Jedediah Angel világképét" - tette hozzá felhorkanva. - Na, mit szólsz, nem haláli? - A mindenit, ez fantasztikus*. - kiáltott fel Dan őszinte lelkesedéssel. - De tényleg! Gratulálok! Fantasztikus?! Mióta vesz Dániel Humphrey olyan szavakat a szájára, mint hogy fantasztikus} Vanessa tényleg nem tudta, mit mondjon erre. Hogy lehet, hogy Dan egyáltalán nem hallotta ki a hangjából a szarkazmust? Azt hitte, azért telefonált neki, hogy eldicsekedjen a sikerével? - Na jól van - mondta a lány közömbös hangon. - Elmeséltem, amit akartam, most már vissza|||| engedlek a munkádhoz. - Komolyan fontolgatta, hogy megenged magának egy tréfát: felvázolja Dan-nek, milyen lesz, amikor már mindketten dúsgazdag, befutott művészek lesznek, és vesznek maguknak két egymás melletti házat Beverly Hillsen; de aztán úgy döntött, nem tréfálkozik. Dan még azt gondolná,

hogy komolyan beszél. - Majd ha lesz kedved, hívj fel, oké? - Oké - felelte Dan, de tök nyilvánvaló volt, hogy már csak az új versére tud gondolni, amin dolgozott. Miután letette a telefont, Vanessa kiugrott az ágyból. A fekete törülköző egyik csücske hozzáragadt a bal térdhajlatához. Kitotyogott a fürdőszobába, hogy megpróbálja lezuhanyozni magáról ezt a cukros szart. Talán egyszer, ha majd dúsgazdag lesz, külön alkalmazottat fog tartani lábgyaritázás-ra, de ma a maradék szőrtől kénytelen lesz a hagyományos úton-módon megszabadulni: a rózsaszín műanyag Daisy borotva segítségével.

J és E, és persze a cickók - Öt perc van hátra, lányok! - figyelmeztette Ms. Crumb, a Constance Biliárd fogalmazástanára kilencedikes tanítványait. Félrekotorta az útból göndör fekete hajtincsét, bedugta jobb fülébe sárga 2B-s ceruzáját, és megforgatta a fülzsírban. - Ne felejtsétek: nem az számít, miről írtok, hanem az, hogy hogyan írjátok le. A lányok nem néztek fel: lekötötte őket a fogalmazás, amin dolgoztak, meg különben sem akarták látni, mit művel Ms. Crumb olyankor, amikor azt hiszi, senki sem látja. Épp elégszer kaptak már tőle hányingert. A constance-os lányok meg voltak róla győződve, hogy tanárnőik kivétel nélkül leszbikusok, de Ms. Crumb volt köztük az egyetlen, aki ezt fel is vállalta. Szivárványos jelvénnyel járt iskolába, öt másik nővel lakott együtt egy vidéki házban, és gyakran emlegette „partnerét" ehhez hasonló szövegkörnyezetben: „Tegnap este a partnerem a tévé előtt iszogatta Amstel Lite-ját, és Barbara Wálterst bámulta, akitől be van zsongva, én meg a konyhában ültem és a dolgozataitokat javítottam". A kilencediket kezdő lányok minden szeptemberben lelkesen és reménykedve várták az új tantárgyat, mert azt gondolták, Ms. Crumb biztosan állati jó fej, ha egyszer ilyen nyíltan beszél szexuális beállítottságáról. Csakhogy az első találkozás után rá kellett jönniük: nem elég, hogy minden óráján negyvenöt percen át kell majd kis női titkaikról fecsegniük valaki előtt, aki a lányokat szereti, még fogalmazásokat is kell írniuk neki, aztán hangosan felolvasni ezeket, és végül hallgathatják, hogyan fikázza le az írásokat Ms. Crumb az osztállyal együtt, néha ráadásul rohadt keményen. Ms. Crumb valójában meglehetősen kellemetlen nőci volt, de ami a tárgyát illeti, a fogalmazás még mindig ezerszer kevésbé volt szívás, mint mondjuk a geometria. A tanárnő ma azt a feladatot adta a lányoknak, hogy (plátói értelemben) válasszanak párt maguknak az osztályból, és írjanak egy bekezdésnyi fogalmazást a másikuk valamelyik testrészéről. Elise és Jenny természetesen egymást választotta mostanában már gyakorlatilag mindent együtt csináltak. Különös, írta Jenny, hogy a fülünket fölbevalókkal ékesttjük, és meg sem próbáljuk eltakarni, pedig semmivel sem kevésbé illetlen testrész, mint azok, amiket viszont elfedünk. A fül egy csupasz lyuk a fejünk belsejébe. A barátnőm, Elise füle kicsi,

helyes, szőke pihés. Jól hall vele, mert sosem kérdez vissza, hogy „Mi?", és nem kell neki elismételnem, amit épp az előbb mondtam. Azt hiszem, Elise gondosan tisztán tartja a fülét. Jenny felnézett, és úgy döntött, ezt az utolsó mondatot inkább kihúzza, és ír helyette valami mást, nehogy Ms. Crumb megsértődjön. Neki nyilvánvalóan van valami fültisztasági fóbia ja. Ám ahelyett, hogy írt volna valami mást a fül-tisztítós mondat helyett, Jenny gondolatban visszakanyarodott az e-mailjeihez. Megfogadta, amit Blair tanácsolt, és rendszeresen nézte a postaládáját, de nem érkezett oda más, csak néhány nagyonnagyon poénos levél Elise-től meg Dantől: mindketten azzal csesztették, hogy ne az emailjeit lessé, hanem foglalkozzon végre a leckéjével. Odasandított Elise-re; a lány sebesen írt, már a második oldalnál tartott. Jenny irigyelte azt a könnyedséget, amivel Dan forgatta a tollat. Ő inkább rajzban, festésben és kalligráfiában volt ügyes. A lap tetejére most gondosan, precízen le is rajzolta Elise fülét és arcát oldalnézetből, és remélte, hogy művészi teljesítményére annak ellenére kap néhány pontot, hogy a fogalmazása szarul sikerült. Ismét elkalandozott: a szőke srác jutott eszébe, akit a BendeFs-ben látott. Vajon az a fiú hogy rajzol? Megszólalt a csengő: véget ért az utolsó óra. Ms. Crumb felállt és leverte a krétaport sötétszürke gyapjú kötényruhájáról, amit mintha apácák varrtak volna valami hideg és minden divatáramlattól távoli helyen, mondjuk Grönlandon. - Lejárt az idő, lányok! Tegyétek le a ceruzákat. Vége az órának: kifelé menet adjátok ide a fogalmazásokat - mondta, és gesztenyebarna harisnyás lábával belelépett fekete filc felsőrészes L. L. Beans klumpájába. - Kellemes csütörtök délutánt mindenkinek! - Na, te miről írtál? - kérdezte Jenny a barátnőjétől, amikor már összepakolt táskájukkal a vállukon, kabátban igyekeztek az iskola kapuja felé. - Semmi közöd hozzá - felelte Elise, és fülig pirult. - Ne reménykedj, hogy nem tudom meg! Mibe, hogy hétfőn fel kell majd olvasnod! Én a füledről írtam, de jó szar lett. A kíméletlen februári szélben a két lány lehajtott fejjel, behúzott nyakkal indult el a Lexington sugárút felé, hogy ott buszra szálljanak: a Blooming-dale'sbe készültek, a Keleti 59. utcába. Elise ugyanis megkérte Jennyt, hogy segítsen neki megtalálni azt a farmernadrágot, ami tökéletesen illik rá, és nem kerül többe, mint nyolcvan dollár. Jenny pedig új melltartót akart venni; nagyon hamar el-nyűtte őket: vagy a gumijuk nyúlt meg, vagy a merevítőjük tört el rekordidő alatt. A Bloomingdale's ostrom alatt állt: ellepték a turisták, akik épp az előbb vásároltak be a Nike Townban, és az ott vett melegítőben meg edzőcipőben feszítettek; de lázasan kutattak alkalmi vételek után a kicicomázott öreglányok is. Mégsem volt mit tenni: egyedül a Bloomingdale'sben lehetett extra méretű melltartót és elfogadható árú farmert venni. Na jó, a Macy'sben is lehetett volna, de hát az egy lepra hely. A jobb ízléssel és nagyobb hitelkerettel rendelkezők a Bergdorf'sban, a Bendel's-ben és a Barneysban vásároltak, de a Jenny- és Elise-félék kénytelenek voltak beérni a Blooming-dale'szel. - Basszus, csak felveszel egy farmert, és a hossza is pont jó? - irigykedett Jenny, amikor Elise felpróbálta az első Paris Blues nadrágot a próbafülkében. Ő alig érte el a

százötvenkét centit, így minden nadrágot meg szoknyát, amit vett, fel kellett hajtania. Elise megvolt százhetven is, de testalkata neki is okozott problémát; leginkább az, hogy mellkasa teljesen lapos volt, és hogy hátul, a csípőcsontjánál tekintélyes méretű zsírpárna ült, mintha lenne még egy feneke. Elise idegesen dörgölte a kezével szeplős arcbőrét, miközben a nadrág derekánál kibuggyanó úszógumiját nézegette. - Na látod, ezért nem bírok enni olyankor, ha látnak - morogta. Behúzta a hasát, és megrángatta a farmer derekát. A nadrág kilenc százalékban rugalmas anyagból volt, de ez sem segített a dolgon. Elise nagyot sóhajtott és kiengedte a hasát: nem akarta tovább áltatni magát. - Jól van, akkor ez felejtős. Lássuk a következőt. Elise lehámozta magáról a Paris Bluest, Jenny pedig maga elé emelt egy csinos, sötét, trapéz szárú Sevent, hogy megnézze: le volt értékelve, úgyhogy ha jól állna Elise-nek, tök nagy fogás lenne. Közben odatévedt a szeme barátnője halványkék csipkés fehérneműjére - gyorsan elkapta róla tekintetét, nehogy a lány azt gondolja, hogy kukkol. Elise elvette Jennytől a farmert, és beledugta a lábát a szárába, aztán felhúzta a csípőjére. - Hú, basszus - kiáltott fel, miközben a gombokkal küszködött -, el is felejtettem neked mondani: fogalmazásóra előtt hallottam a vécén, hogy Kati Farkas és Isabel Coates Nate Archibaldról beszélget. Állítólag kis híján börtönbe került, mert drogot árult a parkban a tizenkét éves srácoknak. Az apja persze elment érte a kapitányságra, és óvadékkal kihozta, de rehabba attól még elküldik. Te kavartál vele egy ideig, ugye? Nem tudsz erről valamit? Állati nagy gáz, nem? Jenny nem tudott erről semmit, és azt sem tudta volna megmondani, hogy érinti ez az egész. Nate a végén nagyon csúnyán pattintotta le őt magáról, elhessegette, mint egy szemtelen legyet. Emiatt átsuhant az agyán, hogy a fiú csak azt kapta, amit megérdemelt. Másrészt pedig gyanította, hogy Nate az a fajta srác, aki végül mindig ép bőrrel megússza, úgyhogy tök fölösleges aggódnia érte, de még csak gondolnia is rá. Elise-t figyelte, ahogy a rézgombokkal vívja csatáját. A nadrág egyébként mindenhol tökéletesen állt rajta, de derékban any-nyira szűk volt, hogy látszott: leülni biztos nem fog tudni benne.- Szerintem próbálj fel ebből egy számmal nagyobbat. Elise csökönyös arckifejezéssel, erősen hunyorogva nézett le Jennyre. Olyan gyakran hunyorgott, hogy Jenny gyanakodni kezdett: barátnőjének nem kellene-e szemüveget viselnie. - Szerintem viszont az én méretem 37-es, és nem 39-es. Add a következő nadrágot, Törpilla, és ne bámuld a hajamat, jó? - Nem bámulom - jelentette ki Jenny, és odanyújtott Elise-nek egy sztreccs anyagú Lei farmert, ami rojtos végű, a zsebeknél lyukasra koptatott szárával kicsit siváran nézett ki, viszont jó bő csípőnadrág-szabása volt, és esélyesnek tűnt arra, hogy illeni fog Elise alkatára. - Azt meg különben sem kell tudnia senkinek, hogy hányas a nadrág, ami rajtad van. Én nem fogom kifecsegni - mondta Jenny, de ekkor már legalább annyira a saját méretproblémájáról beszélt, mint Elise-éről. Nem úgy tervezte, hogy barátnője is ott lesz vele a próbafülkében, amikor melltartókat próbál. Mert attól, hogy

kezdenek komolyan összebarátkozni, még nem kell feltétlenül Elise orrára kötnie, hogy nem is csak D-s, hanem dupla D-s melltartót hord. De így, hogy ő bent van Eliseszel, amikor nadrágot próbál, már viszonozni illik a bizalmat. Elise csak fintorgott a Leire. - Fú, ez tisztára úgy néz ki, mint egy hamisítvány! - Hát akkor mi legyen? - kérdezte Jenny, és a keskeny próbafülke végében álló padra lökte a farmert. Elise begombolta az egyenruháját, és visszadugta lábát tipp-topp fekete lapos sarkújába. Jenny csak ámult rajta, mennyire szimpla, ártatlan, helyes kicsi diáklánynak tűnik Elise, amíg az ember meg nem ismeri. - Megveszem a Sevent, akkor is, ha most még nem jön rám. Az év végéig úgyis le akarok adni öt kilót; de majd te segítesz abban is. Jenny bólintott. Tudta ő, milyen ez, ő is vásárolt már magának direkt egy számmal kisebb ruhát. Igen, ezt hívják ösztönző vásárlásnak. Minden lány él ezzel a trükkel, akibe szorult egy csöppnyi ambíció. A fehérneműosztály próbafülkéi koszosak, szűkek és rosszul megvilágítottak voltak. Elise-nek hátat fordítva Jenny kibújt búzavirágkék V-nyakú pulóveréből, és a sarokban álló puffra hajította. Ezután levette és a földre dobta fehér Gap pólóját; zavartan fonta össze karját a melle előtt. - Melyiket akarod először felpróbálni? - kérdezte Elise a műanyag akasztókra aggatott melltartók között böngészve, amiket Jenny még odakint szakértő határozottsággal, sietősen kapkodott le az állványokról. -A csipkés, trükkös kapcsú feketét vagy a széles pántú, sima fehér pamutot? - Mindegy, add csak ide a feketét - mormogta Jenny, és hátranyúlt, hogy elvegye Elisetől a melltartót. Kikapcsolta a randa, bézsszínű, extra erős Bálit, ami rajta volt, és hagyta, hogy a padlóra hulljon; a feketén kezdett matatni idegesen, úgy, hogy közben a könyökét az oldalához szorította, mert a karjával szeretett volna minél többet takarni magából. A fekete melltartó pántja teljesen rövidre volt állítva, a szokásos kapocs helyett pedig valami aranyszínű fém csatszerűséggel lehetett be- meg kikapcsolni. Jenny felpillantott, és észrevette, hogy Elise figyeli a tükörből. A próbafülke három fala tükrös volt, úgyhogy nem ment vele sokra, hogy hátat fordított neki. - Segítsek? - lépett egyet előre Elise. Jenny hátán megfeszültek az izmok. Nyugodtan meg is feledkezhet a szemérmességről: Elise így is, úgy is meg fogja látni a mellét. Leengedte mindkét karját és szembefordult a lánnyal. - Ki tudnád lazítani a pántokat? - kérdezte, amennyire csak tudta, fesztelenül. Odaadta a melltartót Elise-nek; két melle úgy domborodott előtte, mint egy-egy frissen megkelt cipó. El kellett ismernie: volt valami felszabadító a bevállalt meztelenségben, de persze nagyon kínos is volt. Elise nekilátott, hogy méretre állítsa a melltartó pántjait, és közben meg sem próbálta leplezni, hogy bámulja Jenny cicijét. - Hú, basszus, tényleg hatalmas! - állapította meg. - Hogy lehet, hogy ilyen apró

termettel ekkora cickód van? Jenny csípőre tette a kezét és visszabámult Elise-re; azon gondolkodott, hogyan vághatna vissza neki frappánsan, de visszavágás helyett hirtelen kitört belőle a nevetés. - Cickám? - vihogott. Elise fülig pirult és visszaadta a melltartót Jen-nynek. - Én így hívom. Kicsi korom óta. Jenny bebújtatta karját a pántokba és megfordult. -Te kiismered magad ezen a csaton? - kérdezte, és Elise már kapcsolta is be a melltartót. Jenny visszafordult barátnője felé. A melltartó jó masszív volt, de olyan szorosan nyomta egymáshoz a két cicijét, hogy több kilométer mély hasadék keletkezett közöttük. Elise még mindig bámulta. - Szerinted nagyon kurvás? - kérdezte Jenny, és megint felvihogott. - Mert egy ilyen melltartóban még nagyobbnak látszik a cickám. Elise egy ideje már nem pislogott, ami nála a mélységes zavar jele volt. - Emlékszel, hogy megkérdezted, miről írtam fogalmazást Ms. Crumb-nak? kérdezte. Jenny bólintott és hátat fordított neki, hogy ki tudja kapcsolni a melltartót. Na, hát szóval erről írtam. A cickódról. Jenny hátizmai ismét összerándultak. Ha egy sráctól hall ilyet az ember, akkor biztosra lehet venni, hogy az vagy nyomulni akar, vagy egy perverz állat. De Elise lány volt, ráadásul barátnője Jennynek. Akkor most mi ez az egész? - Na, ezzel meg is vagyunk - mondta sietve. Felvette régi melltartóját a padlóról és belebújt. - Ezt a feketét veszem meg. Nyolc melltartót vittek be magukkal a próbafülkébe, de Jenny csak ezt az egyet próbálta fel. - A többit meg sem nézed? Egyiket sem? - kérdezte Elise. Jenny belebújt a pólójába is, a pulóverét pedig a hóna alá csapta. A szűk próbafülkében hirtelen rátört a klausztrofóbia. - Nem - vágta rá gyorsan; könyökével félretaszította a fekete függönyt, és kilépett a fehérneműosztály eladóterébe, ahol persze minden polc faltól falig tele volt melltartókkal. Pedig de jó volna most olyan helyen lenni, ahol nem a cicik vannak a figyelem központjában! Biztos rengeteg ilyen hely van. De egyik sem ezen a bolygón.

B bukik az idösebb pasikra Kér még egy kólát, kisasszony? - kérdezte a csokornyakkendős mixer. - Nem, kösz - felelte Blair, de a szemét nem vette le az ajtóról. Egész héten máson sem járt az agya, csak az Owen Wellsszel megbeszélt találkozón. Még az interneten is végzett egy kis kutatómunkát, hogy alkalomadtán megvillanthassa tájékozottságát a Wells, Tratchman & Rice Ügyvédi Irodával kapcsolatban, aminek a férfi társtulajdonosa volt. Végre elérkezett a csütörtök este, és ő itt ült egyedül a Compton Hotel Leneman's bárjának egyik sarokasztalánál, és Owent várta. A bár egyébként zsúfolásig megtelt vendégekkel, többnyire középkorú, konfekcióöltönyös urakkal, akik egy-egy bourbon mellett üzleti ügyekről beszélgettek egymással, vagy festett szőke hölgyek társaságában ücsörögtek, akik nyilvánvalóan nem a feleségeik voltak. A bár aranyszínű falaival, hófehér asztalkendőivel,negyvenes évekbeli jazzslágereivel a kifinomult érzékiség levegőjét árasztotta. Blairnek kevés híján három órájába került, hogy elkészüljön a találkozóra. Nagyjából egy órát vett igénybe, hogy lezuhanyozott és beszárította a haját (takaros, elegáns, arcát keretező frizurát csinált magának, hogy ártatlannak, ugyanakkor intellektuálisnak tűnjön). Egy második órát fordított arra, hogy felvette új, öves Les Best dzsörzé ruháját, hozzá nyolccentis sarkú Ferragamo cipőjét, ami eddig még mindig szerencsét hozott neki, és amitől nemcsak egy kis extra adag önbizalmat, hanem délcegebb testtartást is remélt. A harmadik óra pedig azzal telt, hogy feltegyen egy kis természetes hatású sminket, hogy frissen és üdén nézzen ki, mint az olyan lány, aki mindennap tizenkét órát alszik, mert nem bulizza végig az éjszakákat, és közelébe sem megy cigarettának vagy alkoholnak. Na persze. Még csak negyed kilenc volt, de érezte, ha most meginna még egy kólát, annyira kellene pisilnie, hogy az elbeszélgetés végére biztosan becsurogna. És az igazat megvallva nem kólára vágyott, hanem egy fél Sztolicsnajára, de amilyen az ő szerencséje, Owen Wells épp akkor lépne be az ajtón, amikor ő ledönti a vodkát, és megerősödne a gyanúja, hogy Blair egy link partigép, aki csak azért akar bekerülni a Yale-re, hogy nagyokat piáljon, elcsábítsa a baseballcsapat kapitányát, ha lehet, ennek során teherbe is essen, és kényszerítse a korábban színjeles srácot, hogy elvegye őt feleségül, és élete végéig gürizzen, mint egy rabszolga, hogy biztosítsa számára azt az életszínvonalat, amihez hozzászokott. Ebben a pillanatban egy ápolt külsejű üzletember, aki eddig a bárpultnál üldögélt,

megfordult az aranyra festett bárszékén, és rámosolygott Blairre. Hullámos fekete haja volt, csillogó kék szeme, hosszú szempillája és finoman ívelt szemöldöke. Kezén és arcán a bőrt barnára cserezte a nap; mintha világéletében napi több órát teniszezett volna ragyogó napsütésben; gyönyörű sötétkék gyapjúöltönyt viselt vakító fehér inggel és egyszerű arany mandzsettagombokkal. Blair szeme általában nem akadt meg az idősebb pasikon, és ez a fickó legalább harmincnyolcnak nézett ki, viszont annyira jóképű volt, hogy nem lehetett nem észrevenni. - Nem maga véletlenül Blair Waldorf? - kérdezte a férfi mély, barátságos hangon. A lány bólintott, és óvatosan fürkésző szemmel méregette az ismeretlent. - De... - felelte habozva. A férfi lecsúszott a bárszékről és odament Blair asztalához. A pulton otthagyta üres háromdecis üvegpoharát. - Owen Wells vagyok - nyújtotta a kezét a lánynak. - Jó estét! - ugrott talpra Blair. Kezet fogott a férfival, de közben totál zavarban érezte magát. Először is: Owen Wells az apja kollégája volt, öregnek, rosszul öltözöttnek, kopaszodónak és kövérnek kellett volna lennie. Nem mintha Blair apja ilyen lett volna. Ő személyi trénerével edzett nap mint nap, márkás ruhákat hordott, és a legjobb fodrászokkal csináltatta frizuráit. Na de hát ő meleg volt. Másodszor pedig: Owen Wells azt ígérte, a Yale-es nyakkendője lesz rajta, ezen a faszin pedig egyáltalán nincs nyakkendő, csak egy hófehér ing, az is kigombolva a nyakán, még tiszta fehér atlétatrikójának szegélyét is látni lehetett. Blair biztosra vette, hogy a trikó alatt a férfi izmos mellkasa ugyanolyan napbarnított, mint keze és arca, és mint feltehetően minden más testrésze. Persze szó sincs róla, hogy gondolatban végigfutott volna a férfi minden más testrészén. És végül harmadszor: nem számított rá, hogy Owen Wells jó pasi lesz. Ez a fickó annyira hasonlított Cary Grantre a Félévente randevú-bői, hogy Blairnek kedve lett volna a karjába vetni magát, és azt mondani: „Felejtsük el a Yale-t, kit érdekel? A tiéd vagyok, drágám, mindenestüli" Amikor Blair végre felocsúdott, rájött, hogy még mindig szorongatja Owen kezét. Megrázta, amilyen határozottan és magabiztosan csak tőle telt, de közben konstatálta, hogy agya totál képtelen az előtte álló feladatra koncentrálni. A találkozó egyetlen célja az lett volna, hogy jó benyomást tegyen Owenre, és ennek révén felvegyék a Yale-re. - Köszönöm, hogy arra áldozza idejét, hogy találkozik velem - tette még hozzá sietősen. - Ne tréfáljon, már alig vártam, hogy megismerjem! - felelte Owen borzongató, férfias hangján. -Csak most jutott eszembe, hogy azt mondtam: a Yale-es nyakkendőm lesz rajtam. Bocsásson meg, teljesen kiment a fejemből. Láttam, amikor bejött, de nem hittem volna, hogy maga az. Nem számítottam rá, hogy ennyivel korábban ideér. Blairnek azonnal az villant az eszébe, vajon feltűnt-e a férfinak, hogy rögtön megérkezés után húsz percet töltött a mosdóban, hogy orrát a kok( télszalvétájával törölgette, és hogy folyamatosan nézegette magát Stila kompakt

tükrében, nincs-e az arcán valami fertelmes fogyatékosság, mint például egy kis csipa a szeme sarkában, vagy (ne adj' isten) egy pattanás. - Mindenhová korábban szoktam odaérni - felelte. - Soha nem kések. - Idegesen kortyolt bele a kólájába. Ez lenne a megfelelő idő, hogy megmondja neki, mennyire csodálja a Home Depot kontra The Learning Channel ügyben végzett munkáját? Jól venné ki magát, ha megdicsérné az öltönyét? Mély levegőt vett, és megpróbálta összeszedni magát. -Tetszik ez a hely! - jelentette ki, de rögtön meg is bánta. A bár tényleg guszta volt, de amit mondott, az úgy hangzott, mintha ide akarna költözni, vagy ilyesmi. Owen kihúzta magának a Blairével szemközti széket, és intett a lánynak, hogy üljön le. - Akkor? Kezdhetjük? Blairt megnyugtatta Owen higgadt, gyakorlatias modora. Leült párnázott székének szélére, és kimérten keresztbevetette egymáson a lábát. - Természetesen! - felelte, és csillogó szemű, lelkes tekintettel nézett Owenre. A mixer kijött az asztalukhoz, és megkérdezte Owent, kér-e még valamit inni. Ő rendelt magának egy Maker's Mark whiskyt, aztán fekete szemöldökét felvonva megkérdezte Blairtől: - Magának kérhetek a kólánál valami ütősebbet? Esküszöm, nem árulom be sem a Yale-en, sem az apjánál! Blair lábujjai görcsbe rándultak fekete Ferraga-mójában. Ha most igent mond, azzal elárulja, hogy kívánja a piát; ha viszont nemet, akkor esetleg prűdnek tűnik. - Akkor kérnék szépen egy pohár chardonnay-t - mondta végül, mert úgy gondolta, a legtaktiku-sabb, ha fehérbort választ: az elegáns, hölgyekhez illő ital. - Hát jó. Akkor most mesélje el, miért gondolja, hogy a Yale-en van a helye - tért vissza a tárgyra Owen, miután megrendelte Blair borát is. -Tényleg annyira jó képességű, mint ahogy az apja híreszteli? Blair még jobban kihúzta magát a széken, és az abrosz rejtekében körbe-körbe tekergette gyűrűs-ujján a rubinköves gyűrűjét. - Én azt gondolom, megütöm azt a szellemi szintet, amit a Yale-en elvárnak - felelte nyugodt hangon, rettentően figyelve arra, mit és hogyan mond. - Az iskolámban minden tárgyból, amiből csak lehet, emelt szintű órákra járok. Osztályelső is vagyok. Engem választottak a diákjóléti tanács és a francia klub elnökének. KCsT-vezetést vállaltam. Országosan jegyzett teniszező vagyok. Tavaly öt jótékonysági rendezvény szervezőbizottságát vezettem. Kihozták az italokat. Owen a kezébe vette poharát. - És miért pont a Yale-re akar menni? - kérdezte, és ivott egy kortyot. - Mit vár a Yaletől? Blair furcsállotta, hogy a férfi nem jegyzetel. Lehet, hogy csak teszteli, hogy azt várja, mikor árulja el magát, hogy mégiscsak egy link alak, akinek odahaza tejben-vajban fürösztik a formás kis seggét, és aki csak azért akar a Yale-re menni, hogy rámásszon a srácokra a hallgatói önkormányzatban. - Rengeteg jót hallottam a Yale jogi karáról - jelentette ki, mert elhatározta, hogy

értelmes, lényegre törő válaszokat fog adni a kérdésekre. - Az a tervem, hogy médiajogra szakosodom. - Kitűnő! - bólintott Owen elégedetten. Közelebb húzódott székével az asztalhoz, és rákacsintott a lányra. - Nézze, Blair, maga intelligens, ambiciózus lány. Én máris meg vagyok győződve róla, hogy maga a Yale-re való, és megígérem: mindent el fogok követni azért, hogy fel is vegyék. Ebben a pillanatban valaki hátulról befogta Blair szemét hideg kezével; valaki, akinek (saját recept alapján készíttetett parfümjének köszönhetően) jellegzetes szantálfa- és liliomillata volt. - Na, ki vagyok? - súgta Serena Blair fülébe, majd levette tenyerét barátnője szeméről, és amikor puszit nyomott az arcára, szőke hajával végigsöpörte Blair vállát. - Hello. Mi a helyzet? Serena mögött ott állt Aaron is, és vigyorgott, mint a vadalma; a Harvard gesztenyeszínű melegítőfelsője volt rajta, azaz le sem tagadhatta volna, hogy egy seggfej. Blair zavartan pislogott. Ezek nem látják, hogy élete legfontosabb beszélgetésének kellős közepén van? - Jó estét, Serena vagyok - nyújtott kezet Owen-nek a lány. Owen felállt és megszorította Serena kezét. - Örvendek - hajtotta meg fekete hajjal borított fejét szertartásosan, és így aztán tényleg kiköpött Cary Grant volt. - Akkor ugye eljössz holnap a Les Best-divatbe-mutatóra, és megnézel? - fordult Serena Blairhez. - Muszáj eljönnöd - kotyogott közbe Aaron. -Ne má, hogy egyedül rohadjak egy divatbemutatón! - Megígérte Serenának, hogy ott lesz, de egy porcikája sem kívánta az egészet. A divat szerinte egyet jelentett a bundákkal meg az állatokon végzett kísérletekkel, ezért mindenestül ellenkezett az elveivel. - Már leadtam a nevedet, rajta vagy a vendéglistán - tette hozzá Serena. Owent teljesen kizökkentette gondolataiból ez a kis jelenet. Blair ingerülten mordult egyet, felállt, és hátat fordított a férfinak, hogy az ne hallja, amit mond. - Ne haragudjatok, de lelépnétek végre? - sziszegte alig hallhatóan a fogai közül. - A Yale-ről van szó, és kurvára életbe vágó! Aaron átölelte Serena karcsú derekát és hátrált egy lépést, magával húzva barátnőjét is. - Elnézésedet kérjük - suttogta leereszkedően; még mindig büszkén feszített az idióta harvardos melegítőfelsőjében. - Az új klubba megyünk, tudod, a Harrison utcába. Gyere majd utánunk, ha van kedved. - Ezzel a szerelmespár kilejtett a bárból. Aaron raszta fürtjei vidáman fityegtek, Serena fakó aranyhaja ráterült a vállára: mindketten vér-lázítóan gondtalanok és jókedvűek voltak. - Bocsánat - mentegetődzött Blair, amikor lábszárát bokánál kecsesen keresztezve visszaült az asztalhoz. - A barátaim néha nem látnak ki a fejükből. - Jól van, nem történt semmi - mondta Owen a whiskyjére meredve; a jégkockákat kevergette a pohár alján, és tűnődött valamin. Végül felnézett Blairre és így szólt: - Azt

megkérdezhetem, mi történt azon az első elbeszélgetésen, ami maga szerint olyan pocsékul sikerült, hogy az alapján biztosan nem veszik fel?Blair kortyolt egyet a borából, aztán még egyet. Ha elmeséli, mi történt októberben a Yale-en, Owen abban a pillanatban meggondolja magát vele kapcsolatban, az egészen biztos. - Szörnyű napom volt - kezdett bele vallomásába. Kényszeredetten formálta a szavakat, és közben dühödten forgatta ujján a rubinköves gyűrűt. A dicstelen részletekbe nemigen akart belemenni, ám ha ez az Owen tényleg segíteni akar neki, jobb, ha tudja az igazságot. - Nem aludtam ki magam, fáradt voltam és ideges, és iszonyatosan kellett pisilnem. Amikor a felvételiztetőm megkért, hogy meséljek magamról, anélkül, hogy végig tudtam volna gondolni, mit is mondjak neki, rázúdítottam, hogy az apám meleg, az anyám most készül férjhez menni egy undorító, hájas, izzadt képű fickóhoz, akinek van egy velem egykorú, idegesítő, raszta fia, ővele volt szerencséje az előbb találkozni. Aztán elmondtam neki azt is, hogy a barátom, Nate egy idő óta hanyagol. Erre megkérdezte, hogy milyen könyveket olvastam mostanában, nekem pedig egyetlen könyvcím sem jutott az eszembe. Sírva fakadtam, és a beszélgetés végén megpusziltam. -Blair teátrálisan sóhajtott, hirtelen lekapta koktélszalvétáját az asztalról, és az ölében nekilátott miszlikbe szaggatni. - Csak az arcára adtam a puszit, de hát akkor sem értem, hogy jutott ilyen az eszembe. Azt akartam, hogy emlékezzen majd rám. Mert ugye ott csak néhány perce van az embernek, hogy kialakítson magáról valami benyomást. Hát én egy kicsit túllőttem a célon, azt hiszem. - Blair felemelte tekintetét, és belenézett Owen jóindulattal teli szemébe. - Úgy viselkedtem, mint aki totál buggyant. Owen az italát kortyolgatva forgatta fejében a hallottakat. - Hát majd meglátom, mit tehetek - felelte végül, de hangja most már tárgyilagosnak, sőt szkeptikusnak tűnt. Blair nyelt egyet. Nyilvánvaló volt: a pasas reménytelen idiótának tartja, egy hülye tyúknak. Úristen, neki annyü Owen arcán minden átmenet nélkül ördögi, harminckét fogat villogtató mosoly terült el. - Jaj, Blair, csak vicceltem! Nincs semmi szörnyű abban, amit elmondott. Valószínűleg a maga felvételije volt a legemlékezetesebb és legélvezete-sebb Jason Anderson egész tanári pályafutása során. Ismerjük el, hogy bizony hord a Föld a hátán nála izgalmasabb pasikat, és joggal feltételezhetjük, hogy a munkája némileg egyhangú. Higgye el nekem, hogy maga volt számára az őszi előfelvételi időszak fénypontja! - Szóval úgy gondolja, hogy nem reménytelen a helyzet? - kérdezte Blair tragikus hangon, amilyenen csak egy Audrey kér segítséget, ha nagy bajba kerül. Owen napbarnított, hatalmas tenyerében fogta a lány apró, rubingyűrűs kezét. - Egyáltalán nem reménytelen - mondta, és megköszörülte a torkát. - Mondták már neked, hogy egy kicsit hasonlítasz Audrey Hepburnre? Blair a feje búbjától a lába ujjáig elvörösödött. Owen, úgy tűnik, mindig pontosan eltalálja, mit kell mondania; ráadásul annyira hasonlít Cary Grantre, hogy abba bele kell szédülni! A férfi vastag arany jegygyűrűje fájdalmasan nyomódott a csonthoz Blair kézfején. A lány rosszallóan sandított le rá. Mit fogdossa ez itt a kezét, ha ilyen

nagyon házas ember? Owen visszahúzta a kezét és feljebb ült a székén: olvasott Blair gondolataiban. - Igen, házas vagyok, de már nem vagyunk együtt a feleségemmel. Blair bólintott, lassan, határozatlanul. Ehhez aztán tényleg nincs semmi köze. Ámbátor ha Cary (Owen) megkérné, hogy találkozzon vele máskor is, nem igazán mondana neki nemet. Megkérné, hogy találkozzon vele máskor is?! Mintha Blair valahogy megfeledkezett volna róla, hogy e pillanatban nem randin van! - Gondolom, sietned kell haza, vár a sok lecke... - vette kézbe ismét Blair kezét Owen, mint aki nem tudja magát rászánni, hogy útjára bocsássa a lányt. - Felhívhatlak még valamikor a napokban? Blair remélte, hogy most aztán tényleg úgy néz ki, mint Audrey. Jó, igen, Owen az apjával egyidős, egy ügyvéd, egy felnőtt férfi - de még soha senki iránt nem érzett ilyen heves vonzalmat az életben. Miért kellene leküzdenie? Az érettségi előtti utolsó félévet járja az iskolában. Középiskolás évei alatt végig keményen dolgozott, így vélhetőleg hamarosan felveszik aYale-re. Jó, igen, egy idősebb pasival kavarni őrült és felelőtlen dolog, de épp itt az ideje, hogy vigyen egy kis színt az életébe! - Persze - felelte mosolyogva, és színpadiasan felvonta gondosan kiszedett jobb szemöldökét. -Hívj fel, várni fogom.

Rokon lelkek ha egymásra lelnek a rehabban - Mindenki hallott róla, hogy kint hóvihar van? Éjfélig százhúsz centis havat ígérnek jelentette be Jackie Davis, az Elszakadás Rehabilitációs Központ munkatársnője, a kamaszcsoport terapeutája, és úgy dörzsölte a markát, mintha az, hogy egy csapat dúsgazdag drogos fiatalkorúval együtt maga alá temeti a hó, számára a fantasztikus szórakozás netovábbja lenne. Miután Nate-et lekapcsolták a parkban, apja Saul Burnsszel, a család ügyvédjével felszerelkezve érte ment a rendőrkapitányságra, hogy kihozza onnan. Mr. Archibald, a haditengerészet szigorú, ősz hajú századosa, aki a válsághelyzeteket határozott és hatékony elvágólagossággal kezelte, kifizette a háromezer dolláros bírságot, és ő is aláírta a megállapodást arról, hogy Nate haladéktalanul elkezd egy heti legalább tízórás drogrehabilitációs programot. Ez azzal járt, hogy a fiúnak a hét öt napján vonatra kell ülnie, hogy kibumlizzon a Connecticut állambeli Greenwichbe, és ott tanácsadáson és csoportterápián kell részt vennie. - Fogd fel feladatként - igyekezett biztatni Nate-et Saul Burns. -Vedd úgy, hogy munkát vállaltál az iskola mellett. Archibald százados nem szólt semmit. Egyértelmű volt, hogy Nate akkora csalódást okozott neki, amire már nincs is szó. Még az volt a szerencse, hogy a fiú anyja éppen Monté Carlóban volt, ahol harmadszor is elvált nővérét látogatta meg. Amikor Nate telefonon beszámolt neki a szégyenteljes fejleményről, felsikoltott, elsírta magát, gyors egymásutánban elszívott öt cigarettát, aztán eltörte a pezsgőspoharat, ami a kezében volt. Egy kis hisztiért sosem kellett a szomszédba mennie. Elvégre francia volt. - Hát jól van, kezdjük a bemutatkozással - vezényelte Jackie olyan túllelkesült hangon, mintha nem a csoportterápia, hanem az óvoda első napja lenne. - Menjünk körbe, szépen mindenki mondja el a nevét és azt, hogy miért van itt. Próbáljátok meg rövidre fogni, jó? - ezzel Nate felé biccentett, hogy ő kezdje a sort, mert hogy ő ült jobbról közvetlenül mellette. Nate kényelmetlenül fészkelődött bőrborítású, lábzsámolyos klubfotelén. Ezen a flancos klinikán minden bútordarab 20. századi, modern formatervezésű volt, és úgy válogatták össze őket, hogy harmonizáljanak a belső terek visszafogott, bézs- és fehér színű felületeivel. A padlót krémszínű olasz márvány borította, a teljes belmagasságot

kitöltő ablakokat hófehér függönyök takarták, a személyzet pedig bézsszínű lenvászon egyenruhát viselt, amit az intézmény egykori ápoltja, jelenleg igazgatósági tagja, a kilencvenes évek farmerdivat-diktátora, Gunner Gass tervezett kifejezetten a klinika számára. - Oké - mormogta Nate. - A nevem Nathaniel Archibald, de inkább csak Nate-nek szólítanak -mondta, miközben sarkával a szék lábát rugdosta maga alatt. Aztán megköszörülte torkát és folytatta. - Pár napja lekapcsoltak, amikor füvet vettem a Central Parkban; ezért vagyok itt. - Köszönjük, Nate - vágott a szavába Jackie. Barnára rúzsozott száját fagyos mosolyra húzta, és valamit firkantott a felírótáblájára rögzített papírra. - Tudnotok kell, hogy nálunk itt az Elszakadás Központban az a szokás, hogy a kábítószereket, amikről beszélünk, a valódi nevükön nevezzük. A te esetedben, Nate, marihuánának. Ha valamit következetesen annak tudunk hívni, ami valójában, máris tettünk egy lépést afelé, hogy meg tudjunk tőle szabadulni. - Jackie most ismét Nate-re mosolygott. Megpróbálkoznál a történeteddel még egyszer? Nate bátortalanul körüljártatta tekintetét a többi lúzeren. Rajta kívül heten voltak a csoportban, három fiú és négy lány; mindannyian a padlót bámulták maguk előtt, paráztak, hogy mit mondanak majd, ha rájuk kerül a sor, és látszott rajtuk, hogy ők sem érzik magukat kellemesebben, mint Nate. - A nevem Nate - ismételte a fiú gépiesen. - Egy kábszeres zsaru tetten ért, amikor marihuánát vettem a parkban, ezért vagyok itt. Egy sötétbarna, majdnem derékig érő hajú lány, aki szemben ült Nate-tel a körben, és akinek vérvörös ajka és olyan sápadt bőre volt, hogy inkább kéknek tűnt, mint fehérnek, le sem vette lelkesen csillogó szemét a fiúról. Egy az egyben Hófehérke narkós változata volt: Heroinfehérke. - Na, így már jobb - bólintott Jackie. - Menjünk tovább - mondta, és a Nate mellett ülő japán csaj-szira emelte a tekintetét. - Hannah Koto vagyok, és két hete a suliba menet bevettem egy extasyt. Azért buktam le, mert trigonometria-órán lefeküdtem a padlószőnyegre, annyira vágytam rá, hogy valami puhát érezzék magam körül. Jackie kivételével mindenki nevetett a történeten. - Köszönjük, Hannah, nagyon ügyes voltál! Menjünk tovább. A következő két bemutatkozásra Nate egyáltalán nem figyelt oda: elszórakoztatta, hogy azt figyeli, hogyan veri lábával a taktust Heroinfehérke egy olyan zenére, amit csak ő hall. Világoskék antilop-bőr csizmát viselt, ami úgy nézett ki, mintha utcára még sosem lépett volna benne. Egyszer csak a lányra került a sor. - Georgina Spark vagyok, de jobban szeretem, ha Georgie-nak hívnak. Tulajdonképpen azért vagyok itt, mert nem voltam túl kedves a fateromhoz, mielőtt bekrepált, emiatt meg kell várnom, amíg betöltöm a tizennyolcat, és csak utána élhetek majd úgy, ahogy nekem tetszik. A többiek visszafojtottan kuncogtak, Jackie viszont a homlokát ráncolta. - Georgie, meg tudnád nevezni azt a kábítószert, aminek a fogyasztásán tetten értek? - Kokain - felelte a lány, és hagyta, hogy sötét hajának függönye az arca elé hulljon. -

Eladtam a kedvenc versenylovamat, hogy vehessek ötven grammot. Az újságokban is benne volt, például a New York Post egyik csütörtöki számában, február. .. - Köszönjük, Georgie - szakította félbe Jackie. -Menjünk tovább. Georgie, aki még most sem hagyta abba a ritmikus lábdobogást, szemébe lógó tincsei közül felpillantott Nate-re, és elkapta a fiú kíváncsi tekintetét; fülig pirult tőle, de cinkosul mosolygott a srácra. - Szemét kurva! - formálta ajkával a szavakat hang nélkül a lány: nyilvánvalóan Jackie-ről mondott ilyen sommás véleményt. Nate visszamosolygott rá, és alig észrevehetően megbiccentette a fejét. Ha Saul Burns azt tanácsolta, fogja fel a csoportterápiát iskola mellett végzett munkaként, most már volt, ami kemény munkára serkentse.

S a kifutón - Neked spanod ez a Serena nevű tyúk, igaz? -kérdezte Chucktól péntek este a Les Best sátrában Sonny Webster, egy magas, vékony srác, aki hollófekete hajába drapp csíkokat melíroztatott; a két fiú a második sorban ülve várta, hogy a divatbemutató elkezdődjön. Sonny Vivienné Webster fia volt, egy angol fehérnemű-tervezőé, akinek csípőig érő női bokszereiért ezekben a hetekben egymást taposták a nők a boltokban. Chuck az előző este ismerte meg a fiút egy bárban, és azonnal nagy barátságot kötöttek. A bemutatóra egyforma cipőt vettek fel, sötétbarna Tods mokaszint, aminek gumitalpa neonzöld színű volt: ez egyrészt elég buzis viselet, másrészt cseppet sem praktikus egy olyan estére, amikorra soha nem látott mennyiségű havat ígérnek. Chuck bólintott. -Tök pucéran fogja illegetni magát, én legalábbis ezt hallottam - mondta, miközben gyomrát simogatta, amit épp most pakolt tele. - Az nem lesz semmi, majd figyeld meg - tette hozzá közepes lelkesedéssel. - Odanézz, látod kivel dumál Chuck? - kérdezte súgva Kati Farkas Isabel Coatestől. Ennek a ho-gyishívjáknak, Vivienné Websternek a fiával, aki olyan homokos, mint a Szahara. Tuti, hogy most már csak a fiúkra hajt. - A két lány végül csak kibulizta magának, amire vágyott, hogy az első sorban ülhetett: nem a teljesen felesleges önkéntes munka segítette őket ehhez (körbetáblázták a Bryant Parkot A KORDONON BELÜL JEGY NÉLKÜL TARTÓZKODNI TILOS feliratokkal), hanem Isabel apja, Arthur Coates, a híres színész, aki elpanaszolta a szervezőknek, mennyi pénzt költött a Les Best teljes tavaszi-nyári kollekciójára, és meggyőzte őket arról, hogy ezzel Isabel és barátnője kiérdemelte, hogy idén az első sorban ülhessen. - Szerintem sztereó - súgta vissza Isabel. - A monogramos pecsétgyűrűje most is ott van a kis-ujján. - Azt látom - horkant fel Kati. - De hogy jön ez ide? Szerinted az nem buzis? A Bryant Park közepén álló sátor zsúfolásig megtelt divatmagazinok szerkesztőivel, fotóriporterekkel, színésznőkkel és a felső tízezer más tagjaival. A Bőse hangfalakból

Blondie Heart of Glass című dala bömbölt. Christina Ricci az első sorban ült, és mobilon vitatkozott sajtótitkárával: azt magyarázta neki, miért a Les Best bemutatójára jött el Jedediah Angelé helyett, amit ugyanebben az időben tartanak a belvárosban. - Odanézz, ott jön Flow, a 45 énekese! - sikoltott fel Sonny. - Az ott meg Christina Ricci. Az anyám épp most kapott tőle egy hatalmas megrendelést. Chuck körbejártatta a tekintetét a sátorban, hogy lecsekkolja a többi hírességet is, meg persze hogy magát is mutogassa; a harmadik sorban, vagy tíz hellyel odébb tőlük felfedezte Blairt. Dobott neki egy csókot, ő pedig visszamosolygott rá. - Mi a fenét keresünk itt? - kérdezte Blair ásítva Aarontól. Annak ellenére, hogy Serena az utóbbi napokban folyton kiakasztotta viselkedésével, úgy döntött, eljön a bemutatóra: meg akarta nézni, kínál-e valamit Les Best őszi kollekciója, ami pasz-szol új külsejéhez. De most, hogy itt szorongott a levegőtlen, zsúfolt sátorban, ahol kegyetlenül hangos volt a zene, és kellemetlenül intenzív a parfümök egymásba vegyülő illata (úgy érezte magát, mint egy kis pisis tizenkét éves, akinek állójegye van a 45 koncertjére), őszintén szólva már szart az egész kollekcióra, és arra is, hogy Serena lesz az este sztárja. Az egész nem szólt másról, mint hogy Serena bebizonyíthassa, hogy körülötte forog a világ. Blairnek egyébként sem volt szüksége rá, hogy gyönyörű modellek és affektált divattervezők körül nyomuljon. Szeptembertől aYale-re fog járni, a felsőoktatás világviszonylatban is első számú intézmenyébe, valamint hamarosan fel fogja hívni egy állati jóképű pasi, hogy találkozzanak. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal volt, döbbenetes mértékben érezte magát beérkezettnek. A Fashion Week zaja és üres csillogása már nem vonzotta úgy, mint korábban: mert a magánélete végre valóban izgalmas volt. Azt pedig kifejezetten sértésként értékelte, hogy a harmadik sorban kaptak helyet, mert bár sok divatbemutatón volt már életében, de a második sornál hátrébb sosem ült. - Én aztán tényleg nem tudom, minek vagyok itt - felelte Aaron mogorván. Lehúzta a cipzárt fluoreszkáló világoszöld Les Best golfdzsekijén, amit Serenától kapott ajándékba, aztán újra felhúzta. A kiskabát merev pamutvászonból készült, és hangos suhogó hangot adott, ha Aaron megmozdult. Az ő ízlésének szörnyen hivalkodó volt ez a ruhadarab, de megtartotta, mert Serena kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem lehet úgy elmenni egy divatbemutatóra, és leülni a harmadik sor közepén, hogy nincs az emberen semmi, amit a bemutató tervezője készített volna. A sátorban érezhető zsongó vibrálás bejött Aaronnak, olyan volt, mint egy rockkoncert előtt. Csak az nem fért a fejébe, hogyan képes ennyi ember összecsődülni azért, hogy megnézzen néhány göncöt. Odakint a káprázatosan megvilágított utcákon már két órája kitartóan havazott. Blair pontosan látta maga előtt, mekkora cirkusz lesz majd itt később, amikor tökre alulöltözött és tökre benyomott emberek százai vadásznak majd taxira, és mindenki meg lesz róla győződve, hogy a következő fuvarral jog szerint nem mehet el senki más, csak ő. Hogy jut haza? Fekete lakkbőr Les Best lapos sarkújával megrúgta az előtte ülő Nicky Hilton székének támláját, és ötvenedjére is ásított egyet. Még az ásítás közepén tartott, tátva volt a szája, amikor a fények elhomályosodtak és a zene elhallgatott. Kezdetét vette a divatbemutató.

A kifutón a következő őszi divat vonult fel, a Piroska és a farkas témájára építve. A színpad dísz-letezése mesebeli erdőt érzékeltetett: a fák törzsei sötétbarna bársonyanyagból voltak, az alsó ágaikat csillogó, smaragdzöld selyemlevelek díszítették. Vibráló fuvolazene hangzott fel, és Serena hirtelen kiperdült a színpadra szürke constance-os rakott egyenszoknyájában, térden felül érő, vörös antilop-bőr csizmában és a nyakánál megkötött apró, vörös gyapjúpelerinben, ami alatt saját fehér, I lőve Aaron feliratú babapólóját viselte. Hosszú szőke haját két copfba kötötte, és az arcán, ajka kivételével, amelyet égővörösre rúzsozott, nem volt festék. A lány könnyed magabiztossággal lépkedett a kifutón, finoman ingatta rakott szoknyás fenekét, megpördült, és utána megállt egy pillanatra, pózolt egyet a fotósoknak, mintha többéves rutinja lenne a szakmában. Ki ez a nő? - kezdtek pletykára éhesen pusmogni egyszerre több százan. - És ki az az Aaron? Blair a szemét forgatta: most, hogy a bemutató végre elkezdődött, jobban unatkozott és idegesebb volt, mint előtte. - Ki az az Aaron? - kérdezte nyafogó hangon Sonny Chucktól. - Fingom sincs - felelte az. - Csak nem Aaron Sorkin szeretője? - kérdezte a szomszédjától döbbenten a Vogue egyik szerkesztője, aki rókabundában ült a székén. -Tudod, azé a tévés forgatókönyvíróé. - Nem tudom, ki lehet ez az Aaron, de szeretnék a helyében lenni! - csorgatta a nyálát egy fotóriporter. - Én úgy tudom, hogy ez az Aaron nevű pasas dobta Serenát. Biztos így akarja visszahódítani -magyarázta nevetgélve Katinak Isabel. - Figyelj, ne most nézz oda, de szerintem az a srác lehet Aaron - intett hátra a szemével Kati. -Az, amelyik úgy ki van bukva - magyarázta suttogva. A két lány egyszerre fordult hátra és kezdte bámulni Aaront. Serena csókot dobott a színpadról barátjának, de a fiú észre sem vette: iszonyatosan melege volt, és égett a pofája Serena pólója miatt. Arra számított, hogy a lány majd zavarban lesz a kifutón a sok szupermodell között. Azt hitte, Serenának szüksége van rá, mert erőt akar meríteni jelenlétéből. Ezzel szemben, ez elég nyilvánvaló volt, barátnője soha életében nem érezte magát ennyire jól; valószínűleg borzongatja a hátát, hogy hallja: a néző - Kösz, nincs. Felhívom azt a férfit, akivel tegnap találkoztam, hátha van kedve meginni valahol valamit, vagy mit tudom én. - Nagyon élvezte, hogy azt mondhatja: férfiú Annyival jobban hangzott, mint hogy srácotl - Milyen férfit? - kérdezte Aaron gyanakodva. -Csak nem azt a Yale-es vén krapekot, akivel a bárban dumáltál? Blair topogni kezdett, hogy ne fagyjanak le a lábujjai pántos Les Best lakkcipőjében, amit egyáltalán nem erre az időjárásra találtak ki. Nem lehetne, hogy ez a baromagyú Aaron néha kevésbé legyen fölényes? - Először is: lehet, hogy egy másik férfival akarok találkozni. Másodszor is: mit foglalkozol te ezzel? Harmadszor pedig: és akkor mi van, ha vele találkozom? - A levegőbe lendítette a karját, és türelmetlenül integetni kezdett. Még csak kilenc óra. Hova a rákba tűnt az utcákról az összes rohadék taxi?

Aaron vállat vont. - Nekem nyolc. Csak az az érzésem, hogy az a pasas valami bankár vagy mi, és egy csomó zsetont tol a Yale-nek, te pedig csak azért flörtölsz, vagy mit tudom én, mit csinálsz vele, mert kurvára be akarsz kerülni. És, ha engem kérdezel, ez elég gáz. - Ha jól emlékszem, egyáltalán nem kérdeztelek - csattant fel Blair. - Bár lehet, hogy mindenről ki kéne kérnem a véleményedet, mert, úgy látszik, mindenhez rohadtul értesz, különben mi a fenéért vettek volna fel a Harvardra, amikor semmi mást nem csinálsz, mint otthon mereszted az alsógatyás seggedet, iszod a sört, és előadod, hogy milyen kurva jó együttesben gitározol; ami egyébként egyáltalán nem kurva jó, inkább egy nagy kalap szar. -Ekkor egy taxi fékezett nagyot csúszva a havon a 43. utca sarkán: valaki kiszállt belőle. Blair megrohamozta az autót. - Úgyhogy csak kussolj, és ne ítélkezz olyan dolgokról, amikről fingod sincs! -kiabált vissza a fiúnak a taxi mellől; aztán bevágta magát a hátsó ülésre és becsapta az ajtót. Aaron vacogott vékony pamutvászon dzsekijében; felhúzta vállát, hogy kevésbé érje a csípős szél, és elindult a 42. utcán a Grand Central pályaudvar felé. Jó lesz a változatosság kedvéért végre fiútársaságban lenni. A lányok súlyos léptekkel mentek az ő szelíd, vegetáriánus agyára.

Sokkal jobb mint pucéran! Dan minden igyekezetével azon volt, hogy ne bámulja a BetterThan Naked kifutójára fellépő modelleket, akiken mindössze egy rakott barna kordbársony miniszoknya volt: fölül semmi. A szoknyák viszont olyan rövidek voltak, hogy kilátszott alóluk a lányok fehér, fodros bugyija (az a fajta, amit az ötvenes években a két-három éves kislányok hordtak): ez olyan feszesen állt a modelleken, hogy a fenekükön kevés híján szétrepedt. Rusty Klein ugyan szerzett nagy nehezen egy helyet Dannek az első sorban, az énekesnő Stevie Nicks és a merész performanszmuvesz Vanessa Beecroft között, ő azonban inkább a széksorok mögött, a kijáratnál ácsorgott fekete bőrkötésű jegyzetfüzetét szorongatva; számított rá, hogy Rusty valahonnan titokban figyeli, ezért igyekezett minél látványosabban úgy viselkedni, mint egy költő. A divatbemutató koreográfiája valami fura német népzenén alapult, a kifutó szalmával volt telehintve. Szőke apródfrizurás, bőrnadrágos kisfiúk gágogó fehér ludakat vezettek bőrpórázon körbekörbe, miközben a hihetetlenül magas modellek rezgő, csupasz cicikkel eltrappoltak mellettük. Bestialitás - írta Dan lopva a jegyzetfüzetbe. A libák teleszarták a színpadot, ő pedig észrevette, hogy a modellek szoknyáinak szegélye szándékosan be van vagdosva. A lányok arcára csillogó kék szemceruzával könnycseppeket rajzoltak. Megrontott fejőlányok - írta Dan: igyekezett feltalálni magát ebben a helyzetben. Mert különben mi a fenét keres ő egy divatbemutatón? A mellette álló huszonvalahány éves barna hajú nő belekukucskált a füzetébe, és megpróbálta elolvasni, amit írt. -Te honnan vagy? - kérdezte a fiútól. - A Nylon-tól?Vagy a Time Owí-tól? - A nő hamisgyémánt-be-rakásos, macskaszem formájú szemüveget viselt, amit aranyláncon a nyakába is akasztott, mint egy vénkisasszony; és olyan sűrű frufruja volt, amihez foghatót Dan még sosem látott. - Nem jutott helyed a sajtónak fenntartott széksorban? Dan gyorsan becsukta a jegyzetfüzetet, még mielőtt a kíváncsiskodó tovább olvashatta volna. - Költő vagyok - mondta jelentőségteljesen. -Rusty Klein vendége. A nő nem esett hanyatt a bejelentéstől. - Mi jelent meg tőled mostanában? - kérdezte gyanakodva. Dan a hóna alá csapta a füzetet, és megsimította arcának új ékességét, a pofaszakállát.

Az egyik liba elszabadult a pórázról, és leugrott a kifutóról a nézők közé. Négy biztonsági őr azonnal utána vetette magát. - Egyik legújabb versemet épp az e heti The New Yorker hozta le. Szajhák a címe. - Nem mondod! - kapta a kezét a szája elé az ismeretlen, és a szeme elkerekedett. Levendulaszínű BetterThan Naked bevásárlótáskájából elővette a lap Valentin-napi számát. Belelapozott, aztán kinyitotta a negyvenkettedik oldalon. - Biztos nem érted, mi bajom van. Ezt a verset én felolvastam telefonban az összes barátnőmnek. És most itt áll mellettem a szerzője! Dannek lövése sem volt, mit mondjon erre. Ez volt az első alkalom, hogy találkozott egy igazi rajongójával: zavarban is volt, meg borzongatta is a dolog. - Örülök, hogy tetszett a vers - felelte szerényen. - Hogy tetszett} - kiáltott fel a nő. - Felrázott! Megváltoztatta az életemet! Jaj, kérhetnék ide egy autogramot? - kérdezte, és Dan orra elé nyomta a negyvenkettedik oldalt. A fiú vállat vont. Elővette a tollát, és a vers mellé odakanyarította a nevét: Dániel Humphrey. Aztán úgy találta, hogy az aláírása elég szimpla, nem elég egyéni, ezért még egy cirkalmas, kacskaringós vonallal alá is húzta. Az autogram így már egy kicsit átlógott a Gábriel García Rhodes-novellába, ami talán egy kicsit szentségtörőnek tűnhetett, de kit izgat, amikor életében először autogramot adott! Híres volt: igazi költő! - Jaj, nagyon-nagyon köszönöm! - hálálkodott a nő, miközben visszatette a lapot a táskájába. Aztán Dan jegyzetfüzetére mutatott: - Folytasd csak a munkát, bocsánat, hogy megzavartalak - suttogta nagy tisztelettel. - írj minél többet! Abba ne hagyd! A német népzene áttűnt operamuzsikába, a kisfiúk pedig leterelték libáikat a kifutóról. A helyükre hosszú fekete gyapjúköpenyes, combig érő, pávakék antilopbőr csizmás, strucctoll-bóbitás modellek özönlöttek be a színfalak mögül. Olyanok voltak, mintha A Gyűrűk Urá-ból szöktek volna meg. Dan kinyitotta a füzetet és munkához látott. Jó boszorkányok és gonoszok - írta. Prédára leső éhes farkasok. - Ráharapott golyóstolla végére, aztán hozzátette: - Úgy elszívnék egy nyomorult cigarettát!

Vanessa játsza az eszét A Chelsea negyedbeli Highway 1-ban megrendezett Cult of Humanity by Jedediah Angel-di-vatbemutató tiszteletére Vanessa szakított azzal a hagyománnyal, hogy kizárólag fekete ruhákban mutatkozik. Kölcsönkérte Rubytól mélyen kivágott, háromnegyedes ujjú vörös pólóját, ugyanazt, ami októberben egyszer már volt rajta a nővére egyik koncertjén, ahol többen mondták neki, hogy milyen csinos - valószínűleg azért, mert a póló sokat hagyott fedetlenül a melléből, és átsejlett rajta fekete csipkemelltartója is. Most Vanessa elkésett, mert a nővére ragaszkodott hozzá, hogy taxival menjen, az meg persze elakadt a hóban valahol a Union térnél. Amíg a sofőr az autómentőkkel üvöltözött a mobilján a rádióból bömbölő Lite FM-et túlharsogva, a lány kiugrott a taxiból, és gyalog ment tovább. Mire a klubba ért, lefagyott a füle, ő maga pedig úgy nézett ki, mint egy két lábon járó hógolyó. A bemutató ekkorra már elkezdődött, és ő biztosra vette, hogy a széles garázsajtótól, ami a Highway 1 bejáratául szolgált, egyszerűen elkergetik; ám amikor bemondta a nevét a hostess csajnak, egy zseblámpás biztonsági őrt rendeltek mellé, hogy személyesen kísérje az első sor közepén számára fenntartott helyre. A szék támlájára papírlapot ragasztottak: ezen fekete filccel áthúzva a Christina Ricci név szerepelt; helyébe ezt írták: VANESSA ABRAMS. A lány még soha életében nem érezte magát ennyire elkényeztetve. A teremben töksötét volt, csak a kifutó két oldalán égett egy-egy sor harminccentis fehér gyertya. A modellek, akik térden felül végződő, fehér zsinórozású sötétkék matrózruhát viseltek arany gombokkal a hajtókáikon, ködkürtöket tartottak a szájukhoz; a hangfalakból pedig szörnyűséges tengeri vihar harsogása hallatszott. A kifutó mögötti fehér falra, amelyet egyetlen spotlámpa világított meg, projektorral vetítették Vanessa filmetűdjét, a Csak New Yorkban-t, amit eredetileg az NYU-s felvételijéhez mellékelt. A fekete-fehér képsorok a negyvenes évek patináját képviselték a modellek matrózruháinak hátterében. Annak ellenére, hogy a közönség szemmel láthatóan bekajálta ezt a tengerészdivat-marhaságot, Vanessa kénytelen volt elismerni, hogy jó érzés a saját filmjét látni díszletként mindehhez. A szomszéd széken ülő nádszálvékony nő felnyitotta PalmPilotja fedelét, és egyik hosszú, vörösre lakkozott körmével bepötyögtette: A háttérkép fantasztikus! Névre szóló stage-passt viselt drapp kasmírpulóverén; a neve alá ez volt nyomtatva: Vogue. Rövid barna bubifrizurájában széles, bronzszínű melírcsíkok fénylettek. Gépelt tovább: El ne felejtsem megkérdezni Jedet, honnan szerezte a filmet.

Vanessa küzdött a kísértéssel, hogy oldalba bökje szomszédját és megmondja neki: „Én csináltam!" - de aztán arra gondolt, sokkal nagyobb poén, ha nem szól egy szót sem, csak lesi, hogy mi jön még. Az is lehet, hogy van, aki kiakad a vetítéstől, és hatalmas hisztit rendez miatta, ő pedig elhíresül, mint akinek a New Yorkról szóló filmje hatalmasat bukott a Fashion Weeken. Aztán azon kezdett tűnődni, vajon hogy bírja Dan a BetterThan Naked-bemutatót. Látta maga előtt a jelenetet, ahogy a fiú tüzet kér ettől a frissen befutott, bombázó brazil szupermodelltől (Anike, vagy hogy hívják), és közben sejtelme sincs róla, hogy kit szólított le. Vanessa talán ezt az angyali ártatlanságot szerette a legjobban Danben. A filmnek most az a része következett, amiben a két piros-fekete kockás gyapjúkabátos, fekete gyapjúsapkás öregember sakkozik a Washington Square Parkban. Egyikük elbóbiskol, a feje egyre lejjebb kókad, parázsló szivarja bizonytalanul ül lefittyedő alsó ajkán. A másik csettint egyet az ujjával, hogy meggyőződjön róla: ellenfele elég mélyen alszik; aztán átrendezi a figurákat a sakktáblán, és meg-bökdösi az alvót, hogy ébredjen. A tengeri vihar hangjai elhalkultak a Highway 1 nézőterén, fergeteges bigband-zene szólalt meg helyette a hangfalakból. Izmos testű férfi modellek, akiken egy szál sötétkék rövidnadrág volt, vastag fehér köteleken hatalmas kartonpapírhajót vonszoltak be maguk után a színpadra. A hajó középen megállt, fedélzetéről leengedték a kiszállóhidat, amin a modellek kettesével lelépdeltek a színpadra legalább százan voltak, de hogy a fenébe fértek el annyian a hajóban? -, mindannyian sötétkék kasmír bugyit és melltartót viseltek, valamint fehér necc térdharisnyát, könyékig érő fehér kesztyűt és hosszú szárú fehér antilopbőr csizmát. Miután igencsak katonásan lemasíroztak a hajóról, táncba kezdtek egy bonyolult koreográfia szerint; mozgásuk átmenetnek tűnt a közlekedési rendőr forgalomirányító taglejtései és a szinkronúszók teker-gőzése között. A táncoló modellek két szabályos sora hirtelen eltávolodott egymástól, és mögülük előtűnt egy hulla elegáns figura: vállig érő, göndör, vörös haja volt, háromrészes fehér öltönyt viselt, a kezében drágakövekkel kirakott arany sétapálcát tartott, és dzsiggelt. Nem tréfa! A fickó göndör fürtjei lobogtak lépései ritmusára; odadzsiggelt a kifutó legvégére, ott hirtelen lecövekelt, és elkezdte tapsoltatni a közönséget. Mögötte a modellek fél lábra álltak, mint a flamingók: másik lábukat térdben behajlították és felhúzták. Ők is tapsoltak. Végül a zene elhallgatott, a közönség pedig megvadult. Vanessa úgy gondolta, a vörös hajú pasas, aki pont előtte állt a kifutón, nem lehet más, mint Jedediah Angel. A fickó mélyen meghajolt (ekkor, szűk, fehér öltönyében, némileg hasonlított Ózra, a nagy varázslóra), aztán hirtelen Vanessára mutatott, hujjogatott és tapsolt, aztán intett a lánynak, hogy álljon fel. Vanessa riadtan rázta a fejét, de Jedediah kitartóan szólongatta: - Álljon fel, kedvesem! Álljon fel! A közönség őrjöngött. Sejtelmük sem volt róla, hogy kicsoda Vanessa, de ha Jedediah Angel azt akarja, hogy ő is hajoljon meg a bemutató végén, bizonyára valaki. A lány végül beadta a derekát: szégyentől lángoló arccal és (rá nem jellemző módon) ideges,

görcsös vihogástól rángó vállal szembefordult a nézőkkel; majd tapsukat megköszönve meghajtotta fejét. Máris hallotta, hogy Jedediah Angel a fülébe suttog: - Szokjon hozzá, kedvesem. Maga alapjaiban rengette meg ezeknek az embereknek a világképét! És bár el kell ismerni, bizonyos értelemben nagyon is kúl dolog volt, hogy ennyien borulnak a lába elé és imádják, Vanessa mégis türelmetlenül várta már, hogy elmesélhesse Dannek, micsoda groteszk komédia volt ez az egész. Persze az is lehet, hogy a fiú már le is lépett Dél-Franciaországba egy bombázó tizenkilenc éves brazil szupermodellel.

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!

Hulla peiyhes...! Eddig harminchat centi hullott a pelyhesből, én meg itt állok behavazva a Fashion Week legtutibb zártkörű af-terpartyján a kedvenc divattervezőm, több száz gyönyörű modell és vadítóan jó testű színész, a szakma legbiztosabb ízlésű divatmagazin-szerkesztői és az öt legkeresettebb divatfotós társaságában. Isten bizony azt sem bánom, ha az egész várost megbénítják a hóakadályok: tavaszig nem tervezek hazamenni! Lebukta! B-t látták a Perry utcában most nyílt butikszálló meghitt bárjában: a sarokasztalnál várt valakit, egyértelműen egy hapsit. A hírek szerint S százszámra osztogatta az autogramokat a Les Best afterpartyján, a 43. utcai Créme klubban. Állítólag ugyanezen a bulin C is ott volt, fürtökben lógtak róla a fiatal modell srácok, akiknek ő is firkálta az autogramokat - ki a fenének hazudhatta magát ez a szerencsétlen? Biztos forrásból tudom, hogy N hazakísérte bájos connecticuti örökösnőnket greenwichi kastélyába - a lány családjának limóján! Kémeim jelentették, hogy J és új barátnője a Broadwayn kifosztották a Blockbuster videoköl-csönzőt és a Hunan Wok kínai éttermet - a jelek szerint csaptak egy kis bulit. D-t a Better Than Naked afterpartyján, a Harrison Street Clubban állítólag lerohanták a modell csajok. Kérdés persze, hogy csak cigit tarháltak tőle, vagy tényleg olvasták a versét! Egy jó ismerősöm szerint V mindeközben a Highway 1-ban, a Jedediah Angelafterpartyn a maga elbűvölően közönséges módján minden pasival kikezdett. Remélem, mindnyájan ugyanúgy fel vagytok dobódva attól a bulitól, ahol a hó miatt ott ragadtatok, mint én itt. El ne felejtsétek, hogy semmi nem melegíti fel az embert olyan gyorsan, mint egy másik ember testmelege!

Hoppá, valaki éppen engem fényképez! Benne leszek valamelyik lap hétvégi divatrovatában! Viszont az ajkamra muszáj tennem egy kis fényt: rohanok!

Imádom ha utáltok!

badgirl.net

Épp úgy mint a Titanic-ban - És hogyhogy Dan nem vitt magával? - kérdezte Elise, miközben megforgatott egy gombócot a szójaszószban. Elise és Jenny bőséges túlélőkészletet halmozott fel a hóvihartól tartva: kínai kaját és töltött csokis kekszet, valamint egy rakás olyan filmet, amiről eddig még nem is hallottak: a Blockbusterből ugyanis már minden más videót kikölcsönöztek, mire a két lány odaért. Most Jennyék tágas, de lepukkant Up-perWest Side-i lakásának nappalijában ültek, és a Metró Channelen nézték a Fashion Week pénteki napjáról készített beszámolót. Furcsa módon épp most mutattak egy bejátszást, amin a kamera a Better Than Naked divatbemutatójának közönségét pásztázta végig, és egy pillanatra ráközelített Danre, aki dühödten rótta a sorokat az idióta jegyzetfüzetébe. - Hát úgy, hogy a húga vagyok - felelte Jenny. El volt képedve rajta, hogy nézi a tévét, és egyszerre csak a bátyja sápadt, pofaszakállas képét látja egyenes adásban. Azt tudta, hogy Dan elmegy a bemutatóra, de meg sem próbálta rávenni, hogy vigye magával. Ez a fafej lassan egy hete annyira el volt telve azzal, hogy „ő az új Keats", hogy a húga létezéséről szinte tudomást sem vett. A következő bejátszás helyszíne a Les Best sátra volt, ahol éppen Serena parádézott végig a kifutón levágott ujjú fehér bébipólóban, aminek elejére színes betűkkel volt felírva a vallomás, hogy I LŐVE Aaron, szürke constance-os egyenszoknyában, piros gyapjúpelerinben és egy pár Les Best bokacsizmában. Úgy tűnt, valamiféle szexbomba Piroskának öltöztették. Nem mintha bárki hajlandó lenne pénzt kiadni egy iskolai egyenruháért. - Te figyelj, ez nem a KCsT-vezetőnk, Serena van derWoodsen? - mutatott a képernyőre Elise. Jenny egészben tömött a szájába egy töltött kekszet, és kétoldalt kidudorodó arccal bólintott. De igen, az ott Serena. És gyönyörű, mint mindig. - Gyorsan válts át máshova! - kiáltott fel Elise, és a tévéhez vágott egy gyöngyös hímzésű bársony díszpárnát. - Egy falat sem megy le a torkomon, ha a lábaira nézek! Jenny elnevette magát, és kikapcsolta a tévét. Kezébe vette kólával teli I LŐVE NY feliratú bögréjét, és közben aggodalmas pillantást vetett a hajókofferre, ami dohányzóasztalként szolgált, és amire az enni-inni valót kitálalták maguknak. A lakásban nagy volt a kosz, és a házigazda bármelyik percben tartott tőle, hogy a mennyezet omladozó vakolatáról egy homár nagyságú csótány veti alá magát, egyenesen bele a szezámmagos tésztasalátába. Jen-ny észrevette, hogy barátnője mindeddig egy ujjal sem nyúlt az ételéhez. - Előttem ugye bírsz enni? - kérdezte Elise-től; kezébe vett egy pár evőpálcikát, és

megkeverte velük a tésztasalátát a kartondobozban. - Ha akarod, oda sem nézek, megígérem! Elise két ujjával kicsippentett egy gombócot a salátából, a szájához emelte és félbeharapta. - Nem, az iskolai kajáidán kívül bárhol nyugodtan eszem - felelte teli szájjal. - Csak ezek a girnyó csajok zavarnak nagyon, akik mind az én hajamat bámulják. - Milyen hájadat? Egyáltalán nem vagy hájas -torkollta le Jenny, bár észrevette magán, hogy Elise jelenlétében megjön az étvágya: hozzá képest egészen aprónak érezte magát. Az mindenesetre örömére szolgált, hogy kiderült, a lány nem táplálkozási rendellenességben szenved, csak szorong. Minden barátság kezdete nehéz ebből a szempontból: az ember sosem lehet egészen biztos benne, ismeri-e eléggé a másikat. - Ezt te festetted? - kérdezte Elise Rufus olajportréjára mutatva, ami a kandallópárkány fölött lógott a falon. Jenny apja a képen cigarettával több helyen kiégetett, V-nyakú alsóinget viselt, az arcán többnapos borosta. Erős szálú ősz haja szanaszét állt, mogyoróbarna szeme vadul csillogott a koffein okozta túlhajtottságtól, meg attól, hogy a hatvanas években elég rendesen nyelte az LSD-t. Igen alaposan kidolgozott portré volt. - Aha - felelte Jenny, és újabb adag tésztát tekert fel evőpálcikájával. A Nate-ről még decemberben készített portrék óta nem festett semmit. Az ő arcképét hat különböző stílusban festette meg, azoknak a festőknek a modorában, akikről tanult. Volt egy Picasso-Nate, egy Monet-Nate, egy Dalí-Nate, egy Warhol-Nate, egy Pollock-Nate és egy Chagall-Nate. De amikor a fiú lepattintotta magáról, Jenny mind a hatot elégette a Nyugati 99. utca egyik fém szemétgyűjtőjében. Katartikus pillanat volt: szerelmük hamvadt el ott és akkor. Most, hogy így belegondolt, talán jobb lett volna megőrizni a hamut, és kezdeni vele valamit: készíthetett volna vele egy önarcképet vagy egy jó nyugis tengeri tájképet. De most már késő. Elise kivett még egy gombócot a dobozból. - Lefestenél engem? - kérdezte. Jenny kilesett a nappali maszatos ablakán. Odakint olyan sűrű pelyhekben hullott a hó, mintha fent az égben valaki felrobbantott volna egy lúdtoll paplant. - Le hát! - felelte, és már állt is fel, hogy hozza a festőkészletét. Jobb dolga amúgy sem volt. -Tök jó! - lelkesedett Elise, visszapottyantotta a dobozba a megkezdett gombócot, aztán kigombolta szűk Seven farmerjét. Kibújt rózsaszín Gap garbójából, és azzal együtt levette bebújós fazonú sportmelltartóját is. Amikor Jenny visszatért a szobába egy tiszta, hófehér festővászonnal és az olajfestékeivel, Elise-t a heverőn végignyúlva, anyaszült meztelenül találta; merev tartású szőke haja szeplős vállát söpörte. -Te meg mit csinálsz? - kérdezte zavarodottan. Elise a füle mellé nyújtotta mindkét karját, fejét a díszpárnára hajtotta. - Régóta szeretnék magamról egy aktképet -mondta -, valami olyat, tudod, mint az a jelenet a Titanic-ból. Jenny törökülésben leült a padlóra Elise-szel szemben, és belemártotta az ecsetet a vizes tálkába.

- Bizonyára! - mondta, és elkerekedett szemmel nézett kéjsóvár, exhibicionista modelljére. Új barátnője talán nem is annyira szorongó alkat, mint amilyennek elsőre tűnt. Viszont sokkal dilisebb.

Van aki forrón szereti Blair a családias hangulatú, romantikus kis butikszálló, a Perry utcai Hotel Red földszinti bárjában üldögélt az egyik sarokasztalnál] Absolut vodka-tonikot ivott, és tekintetével igyekezett kerülni a tévét. A Metró Chanelen a Fashion Weekről szóló napi beszámoló ment. Az volt az érzése, hogy akárhányszor csak a képernyőre néz, mindig ugyanazt a bejátszást látja: Serena illegeti magát a Les Best kifutóján iskolai egyenruhájában és a hülye I lőve Aaron feliratú pólójában. Még itt a bárban is mindenki róla duruzsolt: „Ki ez a nő?" „És ki az az Aaron?" Kedve lett volna lekaparni a vörös bársonytapétát a falakról. - Na, most a Yale-es nyakkendőmben jöttem -konferálta fel magát ravaszdi mosollyal az arcán Owen, amikor besétált az ajtón világosbarna Bur-berry viharkabátban, fekete posztó puhakalappal a fején. Blair ebben az öltözékben még férfiasabbnak és energikusabbnak találta, mint amikor először találkozott vele. Owen becsusszant a lány mellé a vörös bársonnyal kárpitozott padra, és csókot nyomott az arcára. A bőre nyirkos és hideg volt a kinti hóvihartól; Blair egész testében bizseregni kezdett, amikor az arca az arcához ért. - Hello, gyönyörűségem! Blair abban a pillanatban már meg is feledkezett Serenáról. Egy szívdöglesztő felnőtt férfi ült mellette, és gyönyörűségemnek nevezte. Ki is az a Se-rena? - Szia - csavargatta a lány a rubinköves gyűrűt körbe-körbe a gyűrűsujján. - Ne haragudj, hogy ilyen időben iderángattalak, csak, tudod, annyira... unatkoztam). A pincérnő odajött hozzájuk; Owen minden teketória nélkül Bombay Sapphire gint rendelt. Aztán elővett egy doboz Marlboro Lightsot a zsebéből, a szájába vett két szál cigarettát, meggyújtotta mindkettőt, és az egyiket átadta Blairnek. Fekete szemöldöke összeszaladt a homlokán, ahogy ag-gódóan, tűnődve nézett a lányra éles tekintetű, kék szemével. - De ugye nincs semmi baj? Baj? Blair hosszút slukkolt a cigiből, és azt fontolgatta, mit válaszolhatna erre. Ha bajnak lehet nevezni azt, hogy egy tizenhét éves lány bele van bolondulva egy felnőtt, nős férfiba, aki aYale-en végzett, és akivel egy felvételi elbeszélgetés miatt találkozott; hát igen, akkor bizony nagy-nagy baj van! -Talán nincs - felelte szemlesütve. - Hát veled? A pincérnő kihozta Owen ginjét. A férfi megette az italban úszkáló zöld olajbogyót, aztán a koktélszalvétában megtörölte a száját. Éles vonalú állán így estére már

kiütközött egy kis borosta. - Reggel volt egy megbeszélésem öt másik ügyvéddel. Cheeriost ettünk, én meg folyton csak rád gondoltam - vallotta be. Blair végighúzta körmét neccharisnyás térdén. - Tényleg? - kérdezte, és azonnal arra gondolt, jobb lett volna, ha a hangjából nem hallatszik ki ennyire a türelmetlenség és a reménykedés. Owen a szájához emelte poharát; kék szeme parázslott. -Tényleg. A héten kegyetlen sok dolgom volt, de ígérem, hogy amint lehet, elküldöm a Yale-re a rólad szóló jelentésemet. - Aha - húzta el a száját Blair csalódottan. Kis barna szívószálával kevergetni kezdte italát. Az előbb, életében először, eszébe sem jutott a Yale. Amikor Owennel volt, úgy érezte, felül áll a Yale-en. Ilyenkor az ő „gyönyörűsége" volt, sztár az ő színpadán. Ezek szerint lehet, hogy mindezzel csak ámította magát. Kinézett a kristálytiszta ablakon, aminek mindketten háttal ültek, de az utcán parkoló autókból alig látott valamit. Csak óriási fehér foltok voltak kivehetőek, de ezek lehettek volna hatalmas, alvó elefántok is. Magán érezte Owen tekintetét, amikor beleszippantott cigijébe, majd szürke füstcsíkot fújt a fejük fölé a levegőbe. De hiszen a férfi mondta, hogy szeretne még vele találkozni, nem igaz? És biztos nem mondott yolna ilyet, ha nem vonzódna ő is hozzá. Csak ideges a pasi, ennyi az egész. Blair fejében a kamerák filmezni kezdtek. O játszotta a famme fatale szerepét, aki éppen elcsavarja az idősebb, jóképű, derék ügyvéd fejét. A Yale-re gondolni sem akart. Utolsót slukkolt a cigarettájából, aztán elnyomta a csikket az asztal közepén álló krómacél hamutartóban. - Egyszer kis híján börtönbe kerültem - közölte a férfival; szerette volna zabolátlan kis vadócnak beállítani magát, akitől minden kitelik. Csakhogy amit mondott, nem volt egészen igaz. Pár hónapja valóban ellopott a Barneys férfi fehérneműosztályáról egy kasmír pizsamaalsót; Nate-nek szánta ajándékba egy olyan időszakban, amikor válságban volt a kapcsolatuk. Ám amikor ez a válság végül szakításba torkollott, Serena rávette a lányt, hogy vigyék vissza a pizsamát az áruházba. Szó nem volt börtönről: még csak rajta sem kapták a lopáson. Owen felnevetett, és újra kezébe vette a poharát. Mandzsettáján megcsillant kék Y-nal díszített aranygombja, ami szándékoltan rímelt Yale-es nyakkendőjének kék és arany színére. - Mi sem bizonyítja jobban, hogy aYale-en van a helyed! - ugratta Owen. - Ja, és még szűz vagyok - fecsegte ki Blair, és annyira megdöbbent saját bejelentésétől, hogy idegesen rebegtetni kezdte szempilláit. Bár Owen állati vonzó volt, ő pedig vágyott rá, hogy megtudja, milyen vele csókolózni, egy kicsit be volt gyulladva attól, amit csinál. - Szerintem olyanból is jó, ha minél több van a Yale-en - nevetett a férfi. Bal lábát átvetette a jobbon, aztán megint letette a földre; Blair látta rajta, hogy egyre idegesebb, márpedig ő pont nem ezt akarta elérni. Kinyújtotta kezét az asztal alatt, és remegő kis ujjait a férfi meleg, barna kézfejére

csúsztatta. - Ha megcsókolnál, nem sikítanék - duruzsolta mély hangon, szinte lehelte a szavakat: Marilyn Monroe búgott így a Van, aki forrón szereti című filmjében. Owen letette a poharát az asztalra. - Na bújj ide! - mondta rekedtes hangon, és szabad kezével átölelte, majd magához vonta a lányt. A férfi álla szúrt, és dörzsölte Blair arcbőrét csókolózás közben, de ilyen mesterien és erőteljesen még soha senki nem csókolta őt. Ráadásul diszkrét Hermés Eau d'Orange Verte illata volt, amit Blair mindig is a legfinomabb férfi kölninek tartott. A lány arra számított, hogy amikor ajkaik egymásra forrnak, őt halálba fogja gyötörni a bűntudat. Owen az apám barátja - figyelmeztette önmagát -, és idősebb nálam! Ám a férfi annyira jól csókolt, hogy most, hogy már benne voltak, esze ágában sem volt megálljt parancsolni neki.

S-t nem ejtették a fejére - Meg is mondtam a szemébe, hogy jobb a feneke, mint bármelyik hivatásos modellnek - mesélte a Les Best egyik stylistja a Wmagazin fotóriporterének. - Remek kis vékony csípő, fiús popsi...! Ha ez a csaj felveszi a barátja koszos, régi farmerét, az a nadrág azonnal dögös és kívánatos lesz! Serena kedvesen megrázta csinos szőke fejecskéjét, úgy tiltakozott a nem mindennapi elismerés ellen, aztán szívott egy slukkot American Spirit cigarettájából. - A barátom fel nem venne farmert. Azt mondja, nem is érti, mit esznek azon az emberek. Csak ezeket a zöld katonai vászonnadrágokat hordja; nem az utánzatokat, hanem csupa olyat, amit a hadsereg a készleteiből árusít ki. - Körbepillantott a zsúfolt és füstös Créme klubban, ami nemrég nyílt a 43. utcán, és ahol a Les Best divatbemutató afterpartyját tartották, de Aaront sehol sem látta. Minthogy a fiú nem jött oda a színfalak mögé a bemutató végén, gondolta, majd itt megtalálják egymást. - És csak nem Aaronnak hívják a barátodat? -kérdezte a stylist nevetve, és Serena pólójának feliratára mutatott. - A helyedben rábeszélném Lest, hogy tervezzen egy I love AARON-sorozatot. Tömegek lennének ráindulva a mai este után, szétkapkodnák! - Ne haragudj, hátrébb lépnél, hogy le tudjam fotózni Serenát? - kérdezte a fotóriporter a sty-listtól. - Maga meg, Serena, aláírná nekem ezt a po-laroid képet? - szólította meg a lányt egy bőrnadrágos, ősz kefefrizurás idősebb úr. - A gyűjteményembe lesz. - Jaj, én is kérek egy autogramot! - kiáltott fel még valaki. Serena feljebb rángatta magán a világoskék Les Best farmer csípőnadrágot, amit a bemutató után a cég ajándékaként kapott, a pólójára nyomott I love Aaron feliratra mutatott, és szélesen belemosolygott a fényképezőgép lencséjébe. - Szerintem, ha itt helyben nekiállnál elárverezni a pólódat, egy ezrest biztos kapnál érte - mondta a fotós, és már csattogtatta is a gépét. - De, gondolom, nem akarsz megválni tőle. Serena szívott még egy slukkot a cigijéből, a köré csoportosult emberek pedig várták, hogy mit lép az ötletre. Jó kis póló volt, amit viselt, de csak egy pillanatnyi ötlettől vezérelve csináltatta: azért, mert remélte, Aaronnak tetszeni fog, és azért, hogy kárpótolja a fiút amiatt, hogy egy péntek este, az ő estéjükön, divatbemutatón lép fel ahelyett, hogy kettesben lenne vele. Serenát jellemzően a pillanatnyi ötletek

vezérelték, és az árverés ötlete is éppen emiatt tetszett meg neki. Fordíthatná a befolyt pénzt jótékonyságra, például odaadhatná a Kis Szívek Alapítványnak, ha már az elmaradt Valentin-napi bál bevételétől elesett a szívbeteg gyerekek gyógykezelését támogató szervezet. - Király ötlet, vágjunk bele! - nevetett fel könnyedén. Csodálói lelkesen felrikkantottak a bejelentésre, és úgy követték a lányt a bárpulthoz, mint a furulyajátéktól elbűvölt gyerekek a hamelini patkányfogót a Grimm-mesében. - Ki akar pólót venni? - rikkantotta Serena, és felugrott a bárpultra; úgy parádézott rajta fel-alá, mintha még mindig a kifutón lenne. Próbálkozott volna meg ezzel olyasvalaki, aki nem ennyire gyönyörű! A DJ vette a lapot: feltette Madonna régi nagy számát, a Vogue-ot és tökig kitekerte a hangerőt. Serena kidüllesztette a mellét, kihívóan rázta a fenekét - ártatlan szórakozás volt ez, semmi több -, persze minden szempár felélénkült és őrá meredt a klubban. - Adok érte ötszáz dollárt! - kiáltotta valaki. - Más ajánlat? - provokálta a felbolydult tömeget Serena. - Ne sajnálják a pénzt, jótékony célra megy! - Hétszáz! - Nyolc! Serena hirtelen abbahagyta a táncot, és szemét forgatva kivette a cigis dobozt a zsebéből; az arcára ez volt írva: „Olyan sóherek vagytok, hogy az már fáj!". A közönség felnevetett, és egyszerre vagy tizenöten tartották égő öngyújtójukat a lány felé. Lehajolt, hogy elfogadja a tüzet a szerencsés kiválasztottól, egy prémmellényes fickótól, aztán megindult újra a bárpulton, csípőjét riszálva, füstöt fújva, és várta, hogy feljebb menjen a licit. - Ezer dollár! - kiáltotta a prémmellényes. Ő aztán tudta, hogy megér annyit a póló: elég közelről volt szerencséje megnézni. Serena a magasba lendítette karját, és nagyot kurjantott; froclizta a tömeget, hogy nagyságrendekkel emeljék a tétet. Nem szívesen ismerte el, de kénytelen volt: nem bánta, hogy Aaron, úgy tűnik, nem jött el az afterpartyra. Szerette a fiút, szó se róla, de most rohadt jól érezte magát nélküle.

Beszívott szívügyek - Kérjük meg a komornyikot, hogy zongorázzon nekünk tökpucéran? - kérdezte Georgie Nate-től. - Bármit megtesz, amit mondok neki. Mire véget ért a terápia, és a bejáró csoporttagok elindultak hazafelé, a hóvihar már akkora volt, hogy Nate nem tudott taxit hívni, amivel eljuthatott volna az állomásra. Georgie, akiért fekete Rangé Roveren eljött a testőre, felajánlotta a fiúnak, hogy elviszik, de az állomáson kiderült, hogy már a vonatok sem járnak. így hát a lány, amilyen szolgálatkész volt, meghívta Nate-et hozzájuk, most pedig az ő hatalmas, fényűző szobájának padlóján ültek, füvet szívtak, úgy nézték, ahogy a hó mindinkább belepi a tetőablak üvegét a fejük fölött. Az Upper East Side-i ház, ahol Nate felnőtt, háromemeletes volt, lifttel és bentlakó szakáccsal; de Georgie-ék greenwichi kastélya olyat tudott, amit az nem: hatalmas belső terei voltak, és az épületet többhektáros birtok vette körül. Ez egymaga olyan volt, mint egy egész város, amiből Georgie-é volt egy teljes kerület: azt tett benne, amit csak akart, és közben angol dadája az ágyából nézte a BBC Americát, a személyzet egyéb tagjai pedig a dolgukat végezték a többi kerületben. Georgie fürdőszobájában még egy római heverő-ágy is volt, amin végignyúlhatott, amíg várta, hogy kilenc méter széles jacuzzija megteljen vízzel. - Vagy szeretkezzünk egy iszonyú hangosat a lépcsőházban? Azzal totál ki tudnánk akasztani a személyzetet! Nate Georgie baldachinos franciaágya keretének támasztotta a tarkóját, és szájához emelte a spang-lit, amit közösen szívtak a lánnyal. - Egy kicsit még nézzük a hóesést, jó? Georgie hanyatt fordult a padlón, tarkóját Nate sötétkék Cult of Humanity ripstop nadrágos combjára hajtotta. - Te aztán jó nyugis vagy! Nekem sosem volt ilyen nyugis haverom. - Miért, milyen tagok a barátaid? - kérdezte a fiú, és erősét slukkolt a spangliból. Most, hogy pár napja nem szívott egy grammot se, jobban is ízlett neki a fű, meg

jobban is érezte magát tőle. - Nincsenek már barátaim - felelte Georgie. -Szépen felszívódtak mellőlem, mert hogy tiszta őrült vagyok. Nate a lány fejére tette a tenyerét, és gyengéden simogatni kezdte. Georgie haja eszméletlenül puha és fényes volt. - Nekem van három haverom az osztályból, rengeteget marháskodunk együtt suli után - mondta, Jeremyre, Anthonyra és Charlie-ra utalva. - De amióta nem füvezek, már nincs sok kedvem velük lógni. - Az ilyet nevezi Jackie „negatív barátságnak". Szerinte az a „pozitív barátság", amikor az ember vidám és konstruktív dolgokat csinál a haverjaival, például tortát süt, kollázst készít vagy hegyet mászik. - Én a barátod vagyok - mondta halkan Nate. Georgie hozzádörgölte fejét a fiú lába szárához. -Tudom. - Felnevetett; szűk, fehér pólója alatt rázkódtak szép nagy mellei. - Akkor inkább süssünk tortát? Nate az ujjai közé fogta és a levegőbe emelte Georgie egy hajtincsét, aztán szálanként engedte visszahullani az ölébe. Blair haja is hosszú volt, de nem olyan egyenes szálú és selymes, mint Georgie-é. Érdekes, hogy a csajok mennyire nem egyformák! - Szeretnélek megcsókolni - mondta, és érezte, hogy ez így sokkal távolságtartóbban hangzott, mint amilyennek szánta. - Csókolj meg - súgta Georgie. Nate előrehajolt, ajkával végigcirógatta a lány orrnyergét, állát, majd végül az ajkát is. Georgie szenvedélyesen visszacsókolta, aztán felemelkedett a fiú öléből: a könyökére támaszkodva felült. - Ezt tudod, hogy hívja Jackie? „A hiányérzet csillapításáénak. Amikor az ember olyat csinál, ami pillanatnyilag jólesik, de ahelyett csinálja, hogy „begyógyítaná a sebeket". Nate megvonta a vállát. - Miért lenne ez csak pillanatnyilag jó? - kérdezte, és felmutatott a tetőablakra, amit már vastagon borított a hó. - Nem sietek sehova. A lány maga alá húzta a lábát és felállt. Kiment a fürdőszobába, behúzta maga mögött az ajtót; Nate hallotta, hogy nyílik a fürdőszobaszekrény ajtaja, tabletták csörögnek egy gyógyszeres fiolában, és zubog a víz a mosdókagylóba. Aztán Georgie visz-szajött a szobába fogkefével a szájában; világosbarna szemei úgy ragyogtak, mintha az előbb szemtől szembe látta volna az Úristent, vagy legalábbis valami remek ötlete támadt volna. -Van fent a padláson egy régi hintó. Menjünk fel és üljünk bele! - javasolta, és ajka habzott a fogkrémtől. Ismét bement a fürdőbe, kiöblítette a száját, aztán visszatért Nate-hez, és a kezét nyújtotta neki. - Gyere! Nate megfogta a lány kezét: egész teste zsibbadt a fűtől és Georgie leheletfinom bőrének érintésétől. Nem nagyon érdekelte más, csak hogy folytathassa a csókolózást a lánnyal. - Csillapíthatom odafenn a hiányérzetemet? -kérdezte, és ahogy felállt, érezte, hogy rettenetesen be van tépve. Georgie felvonta vékony, sötét szemöldökét, úgy nézett a fiúra; aztán nyelve hegyével

megnedvesítette sötétpiros ajkait. - Lehet, hogy még azt is megengedem, hogy begyógyítsd a sebeimet. Nate mosolygott, félszegen, ahogy az ember befüvezett állapotban szokott. Ki a fene gondolta volna, hogy erre a rehabos pszichoblablára így be lehet indulni?

A test meg az ember - Ú, nagyon elfáradt a kezem - panaszolta Elise-nek Jenny, amikor a portré fejével és nyakával már készen volt. - Majd holnap befejezem, oké? - Hadd nézzem! - ült fel Elise. A melle olyan kicsi volt, hogy Jenny nem tudta megállni: megbámulta. Humphreyék az egyik nyáron Pennsylvaniában béreltek egy házat, ahol Rufus mindenféle zöldséget termesztett; az újkrumpli, amit végül felszedett, az volt olyan, mint Elise cicije. Kicsi, kemény és bézses rózsaszín. - Hú, ez tök jó lett! -mondta Elise a vászonra hunyorítva. - De miért festetted az arcomat zöldre? Jenny ki nem állhatta, ha arról kérdezgették, mit miért festett úgy, ahogy. Sosem tudta, mit miért csinál festés közben, csak csinálta. Az apja különben is azt mondta, a művész csak önmagának tartozik elszámolással. - Azért, mert zöld hangulatomban voltam - felelte ingerülten. - Na mindegy, a zöld egyébként úgyis a kedvenc színem - mondta erre vidáman Elise. Visszavette a garbóját és a bugyiját, de a melltartóját és a farmerét a padlón hagyta. Nicsak! Ez nekem is megvan! - kiáltott fel, és egy vastag, testes, papírkötésű könyvre mutatott a polcon a tévé mögött. Közelebb lépett és kivette a kötetet a többi közül. De a tiéd még tiszta új. Nem szoktad olvasgatni? Jenny leharapta az egyik töltött keksz tetejét, és a könyv gerincére pillantott: Új kalauz a testedhez -nők számára. - Tavaly kaptam az apámtól. Gondolom, azt hitte, ha elolvasom, nem kell egy csomó mindent elmagyaráznia a szexről. Majd én utánanézek a cikis dolgoknak. - De belenéztél már egyáltalán? Vannak nagyon érzékletes részei! Jennynek erről sejtelme sem volt. Amint megkapta a könyvet, a tévé mögé süllyesztette a polcon, ahová a többi olyat is, amit az apja hirtelen felindulásból megvett neki. Ő viszont biztos volt benne, hogy ezeket sosem fogja elolvasni. Ilyen kötetek sorakoztak itt: A lélegző tér - A kreatív élet buddhista enciklopédiája, Mao hét titka -A nők, akik Mao elnököt irányították, A bennünk lakó sárkány -A művészi tehetség természetrajza. - Hogy érted azt, hogy érzékletes? - ébredt fel Jennyben a kíváncsiság. Elise odaült a könyvvel az elnyűtt bőrhuzatú kanapéra, csupasz lábszárát színpadiasan keresztbe rakta egymáson. - Mindjárt megtudod - mondta. Kinyitotta a könyvet, Jenny pedig odaült mellé, és közel hajolt hozzá, hogy jobban lásson.

Az első ábra, aminél Elise kinyitotta a kötetet, egy nőt ábrázolt igen élethűen, aki a padlón térdelt és tenyerelt; karjai és combjai között egy férfi feküdt hanyatt a földön. A könyv a hetvenes években jelent meg először, és azóta csak a szövegét újították fel, a képanyagát nem. Ennek megfelelően a pasasnak hosszú haja és szakálla volt, és gyöngyből fűzött nyakláncot viselt. A pénisze mereven ágaskodott, és egészen úgy tűnt, mintha a vége a nő szájában lenne. A két lány veszett vihogásban tört ki. - Na, erről beszéltem! - mondta Elise diadalmasan. Elégedett volt magával, hogy egy ilyen gyöngyszemnél sikerült felcsapnia a könyvet. - Basszus, hogy én ebbe eddig bele sem néztem! - kiáltott fel Jenny. Kikapta a kötetet Elise kezéből, és végigpergette a lapjait. - Úristen! - kapta a szája elé a kezét, amikor meglátta ugyanezt a párt egy másik pozitúrában. A nőnek ezen az ábrán is a szájában volt a hosszú hajú pasas farka, csak most ő is ott feküdt a fickó mellett; a combját a nyaka köré fonva úgy tárta szét a lábát, hogy a férfi is hozzáférjen szájával az ő ágyékához. - Én azt hittem, hogy ez csak egy unalmas, szar könyv arról, hogy mi a menstruáció, meg minden. De hát ez egy nőknek szóló szexkalauz! - Azt hiszem, van ennek egy tiniváltozata is, ami tényleg halál unalmas, de anyu tévedésből ezt vette meg nekem. Nem hittem a szememnek, amikor olvasni kezdtem! A lányok hosszan böngészték a könyvet. Egyszer csak a következő fejezetcím ötlött a szemükbe: Szexuális kapcsolat azonos neműek között. - Na, ezt Ms. Crumbról írták - jegyezte meg Jenny, fel sem nézve a könyvből. A fejezet bevezetése hosszadalmas volt, és ezzel a mondattal kezdődött: „Az érzéseid őszinték: követelik a maguk jogait." Kívülről behallatszott a hóeke nyikorgó hangja, ahogy végighaladt az utcán. Jenny felnézett, és a nappali maszatos ablakán át látta, hogy a hó még mindig kitartóan esik. - Te, figyelj, mit szólnál, ha kipróbálnánk? -kérdezte Elise. Jenny visszafordította tekintetét a könyvre. -Mit? - A csókolózást - felelte a lány épp csak suttogva. Az érzéseid őszinték: követelik a maguk jogait. Igen ám, de Jenny nemigen érzett bármit is Elise iránt. Kedvelte őt, meg minden, de egyáltalán nem vonzódott hozzá. Ugyanakkor az, hogy csókolózzon egy lánnyal, izgalmas ötletnek tűnt. Ilyesmit még sosem csinált, és ha kipróbálja és kellemetlenül érzi magát tőle, még mindig képzelheti azt, hogy a Bendel'sben látott magas, szőke sráccal csókolózik. Becsukta a könyvet és összekulcsolta a kezét az ölében. Az arca csak néhány centire volt Elise arcától. - Jó, próbáljuk ki - mondta. Csak egy kísérletről volt szó, valami újról, amit egy unalmas, havas téli éjszakán kipróbál. Elise előrehajolt, a kezét Jenny karjára tette. Aztán behunyta a szemét, és így tett Jenny is. Elise rányomta ajkát Jenny szorosan összezárt szájára. Még puszinak sem igazán lehetett nevezni: túl száraz volt. Inkább olyan érzés volt, mint amikor megbökik az embert. Elise visszahúzta a fejét, és mindkét lány kinyitotta a szemét. - A könyv azt mondja, hogy lazíts és élvezd a dolgot, különösen amikor először csinálod - mondta Elise. Mi a fene, ez megtanulta kívülről a könyvet?

Jenny hátrasimította göndör haját a feje tetejére, nagy lélegzetet vett, majd az orrán át kifújta a levegőt. Nem értette, mitől ilyen ideges, de nagyon szerette volna, ha Elise-en rajta lett volna a nadrágja. - Megkérhetlek, hogy vedd vissza a farmert? -kérdezte. - Azt hiszem, hogy is mondjam... jobban el tudnék lazulni, ha izé... szóval, ha fel lennél öltözve. Elise felpattant és beleugrott a nadrágjába. -Tessék, így már jobb? - kérdezte, amikor visz-szaült a kanapéra, anélkül hogy begombolta volna a farmert. - Kösz. Akkor most próbáljuk meg újra - felelte Jenny, és felpörgette magát. Behunyta szemét, kezét becsúsztatta Elise haja alá, és átölelte a nyakát. Igyekezett kevésbé prűdén viszonyulni az egész dologhoz. Elvégre művész volt, a művészek pedig mindenféle őrültségekben benne vannak!

Az új Keats találkozik új múzsájával Amikor a BetterThan Naked-divatbemutató véget ért, a kifutót szegélyező gyertyákat elvitték; a falakat takaró fekete bársonyra ezek helyett kék és vörös stroboszkópok vetették fényüket. DJ Pimasz fellőtte a legtutibb francia house-lemezeit, ezzel a Harrison Street Club nyolcvanas évekbeli európai diszkóvá változott át, telis teli félmeztelen, negyvenkilós manökenekkel, akik egyenesen az üvegből itták a Cristal pezsgőt. Dan egymagában állt a bárpultnál, koktélját szopogatta, amit Red Buliból és ki tudja, még miből kevert neki a mixer. Teljesen olyan íze volt, mint az Aspirin szirupnak, amit a kisgyerekeknek szokás adni, és a fiú csak azért itta, mert a pultos azzal kecsegtette, hogy hemzseg benne a koffein meg valami taurin nevű cucc, amitől tuti hiperéber lesz egész éjszaka. Egyszer csak egy brutálisan magas nőre lett figyelmes. Égővörös bouffant parókát (az csak paróka lehetett!) viselt, az ajka neonrózsaszínre volt rúzsozva, és hatalmas, szarukeretes napszemüvege volt; megállt a zsúfolt terem kellős közepén, és a kezét tölcsérként a szájához emelve felkiáltott: - Dániel Humphreyt keresem! Dániel Humph-rey! Rusty Klein volt az. Dan hátrahajtott fejjel kiitta a koktélját, aztán nagyokat pislogott, ahogy a koffein meg az az akármi egy csapásra elárasztotta az agyát. Átverekedte magát a tömegen Rustyhoz, a szíve gyorsabban vert, mint a zene ritmusa. - Én vagyok Dan - hebegte. - Édes jó istenem! Az új költőnk! Mutasd magad! Imádnivaló vagy! Tökéletes! lelkendezett Rusty Klein, és feltolta hatalmas napszemüvegét a feje tetejére; óriási arany karperecei csilingeltek csontos csuklóján, ahogy magához rántotta Dánt, hogy jobbról-balról megcsókolja. A parfümjének zsíros és savanykás illata volt, mint a tonhalnak. -Megzabállak, kicsi szívem! - dorombolta Dannek, miközben szorosan tartotta karjaiban. Dan, amint lehetett, elhúzódott tőle. Nem volt hozzászokva, hogy valaki, akit életében először lát, így rávesse magát. Nem számított rá, hogy Rusty Klein ennyire félelmetes lesz. A nő szemöldöke a parókája színével egyező égővörösre volt festve, és testéhez tapadó, pufi ujjú, fekete selyem Better Than Naked dzsekijében, valamint az ehhez

tartozó fekete bársony torreádornadrágban úgy nézett ki, mint egy női nindzsa. Fekete gyöngysor lapult csontos, sápadt bőrű mellkasához. - Próbáltam azóta írni néhány új verset - makogta Dan. - A készülő kötethez. - Fantasztikus! - kiáltotta Rusty Klein, és ajkát ismét a fiú arcára tapasztotta; valószínűleg jól össze is kente rózsaszín rúzzsal. - Ebédeljünk együtt valamikor a jövő héten! - Hát, öö... nekem sulim van a jövő héten, de fél négykor végzek minden nap. - Suli?! - sikoltott fel Rusty. - Jaj, de édes vagy! Akkor legyen egy délutáni tea. Hívd föl az irodámban Buckley-t, a titkárnőmet, és vele egyeztess időpontot. Ó, cseszd meg, majdnem kiment a fejemből! - csapott Dan karjára. A keze inkább egy ragadozó madár lábára hasonlított: narancsos rózsaszínre festett körmei legalább hétcentisek voltak. Van itt valaki, akinek egyszerűen muszáj, hogy bemutassalak. Rusty elengedte Dánt, és hívogatóan kinyújtotta kezét egy törékeny, nyurga alkatú, szomorú arcú, sötétszőke lány felé, aki éppen feléjük közeledett. Csak egy átlátszó halvány rózsaszín bebújós ruhát viselt; vékony szálú, derékig érő haja pedig kócos volt, mintha most kelt volna ki az ágyból. - Ismerkedjetek össze! - duruzsolta Rusty. - A fiatalember Dániel Humphrey, a hölgy pedig Mys-tery Craze. Mystery, kis csillagom, emlékszel a versre, amit mutattam, hogy mindenképpen olvasd el? Amiről aztán azt mondtad, hogy... ó, cseszd meg, hát majd te elárulod neki, mit mondtál a verséről. Most, ha megengeditek, megyek és nyalom egy kicsit kedvenc divattervezőm seggét, hátha kapok tőle pár új ruhát ajándékba. Imádlak mind a kettőtöket! Csaó! - köszönt el tőlük, aztán sarkon fordult és tovabillegett tizenkét centis tűsarkain. Mystery hunyorogva nézett Danre. Nagy, fáradt, szürke szemei voltak: úgy nézett ki, mint aki egész éjszaka ébren volt és padlót súrolt, mint Hamupipőke. - Az életemet mentette meg a versed - közölte a fiúval bizalmasan, mély, fátyolos hangján. Törékeny kezébe magas, karcsú pohár kapaszkodott, benne valami élénkpiros folyadék. - Campari -magyarázta, amikor észrevette, hogy a fiú az italát vizsgálja. Megkóstolod? Dan legfeljebb szökőévente ivott olyasmit, amiben nem volt koffein. Megrázta hát a fejét, és fekete jegyzetfüzetét a hóna alá csapta. Aztán rágyújtott egy Camelre, és mélyet szívott belőle. Ez az, így már jobb volt. Legalább a kezét lekötötte valamivel, ha már azt nem tudta kitalálni, mi a fenét mondhatna. -Te is költő vagy, jól értettem? - kérdezte végül. Mystery beledugta hüvelykujját az italába, aztán lenyalta. A szája csücskei pirosak voltak a Cam-paritól; úgy festett, mint egy kislány röviddel azután, hogy betermelt egy cseresznyés Popsiele jégkrémet.-Verseket is írok, meg novellákat is. Most éppen egy regényen dolgozom: a hamvasztásról és az idő előtti halálról fog szólni. Rusty szerint egy új Sylvia Plath vagyok - felelte a lány. - És te? Dan kortyolt egyet az italából. Nem egészen értette, mit jelent az „idő előtti halál" kifejezés. Lenne megfelelő ideje a halálnak? Eltűnődött rajta, nem kellene-e verset írnia erről, de aztán elhessegette magától a gondolatot: nem akarta lenyúlni Mystery témáját.

- Én meg állítólag egy új Keats vagyok. A lány újra belemártotta ujját a Campariba, aztán megint leszopogatta. - Melyik a kedvenc igéd? Dan szívott egy újabb slukkot a cigijéből, és a füstöt a zsúfolt, lármás terem közepe felé fújta. Nem igazán tudta, mi varázsolta el: a klub, a zene, a koffein vagy a taurin, de majd' kiugrott a bőréből, és rohadt jól érezte magát ott, ahol volt; örült, hogy szavakról beszélgethet egy Mystery nevű lánnyal, akinek állítólag megmentette az életét. Most már totál bejött neki ez az este. - Meghal - felelte, miután kiitta koktélját, és az üres poharat letette maga mellé a földre. Tudta, hogy ez valószínűleg úgy hangzik, mintha be akarna vágódni a csajnál, aki éppen az idő előtti halálról és a hamvasztásról ír regényt. De hát mit csináljon: ez volt az igazság. Szinte minden verse a halálról szólt. Halálos szerelemről, halálos indulatról, halálos unalomról, kíváncsiságról; arról, hogy elalszunk, és többé nem ébredünk fel. - Nekem is - mosolygott Mystery. Szürke szeme és hosszú arca kifejezetten szép volt, de felső metszőfogai ferdén nőttek és úgy sárgállottak, mintha a lány még életében nem járt volna fogorvosnál. Lekapott egy Red Bull-os koktélt az arra járó pincér tálcájáról, és odanyújtotta Dannek. - Rusty azt mondja, a költők az új filmsztárok. Csak figyeld meg, lesz még, hogy mindketten limuzinon furikázunk a testőreinkkel! Mystery nagyot sóhajtott. -Mintha attól könnyebb lenne az élet! - mondta, majd magasba emelte a poharát, és hozzákoccintotta Danéhez. - Igyunk a költészetre! javasolta gyászos hangon, aztán elkapta Dan tarkóját, magához húzta a fiút, szétfeszítette az ajkát, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. A csókjának Campari-íze volt. Dan tudta, hogy le kellene fejtenie magáról Mysteryt, tiltakoznia kellene, hogy neki barátnője van, hogy szerelmes a barátnőjébe. Nem lenne szabad örömét lelnie benne, hogy egy különös, a lényeget tekintve meztelen, sárga fogú lány lecsapott rá. Csakhogy Mystery csókja egyszerre volt édes és keserű, ő pedig meg akarta érteni, mitől ilyen szomorú és fáradt ez a lány. Fel akarta fedezni őt, ugyanúgy, ahogy néha, versírás közben, felfedezte egy-egy metafora rejtett, mélységes értelmét; és ehhez pont azt kellett tennie, amit tett: tovább csókolózni Mysteryvel.- És neked melyik a kedvenc főneved? - lehelte a lány fülébe, amikor levegőt venni egy pillanatra a felszínre bukkant. - A szex - felelte Mystery, és már tapadt is újra Dan ajkára. A fiú mosolyogva csókolta vissza. Lehet, hogy a taurin teszi, de néha nagyon jó rossznak lenni!

V és egy Dork - Szóval te vagy az - mosolygott Vanessára ragyogó fehér fogait villogtatva egy állati helyes, napbarnított bőrű, szőke fickó, akin buggyos narancssárga szörfös térdnadrág, fehér bőr Birkenstock klumpa és barna-fehér foltos póniszőr mellény volt; ez utóbbi alatt nem is viselt semmi mást. Valami Dorknak vagy Duke-nak hívták, és azt állította magáról, hogy producer. - A zseniális filmrendező! - Vanessa egy új Bertolucci - igazította helyre Ken Mogul ezt a Duke-ot, vagy kit. Figyeld meg, egy éven belül az egész világ ismerni fogja a nevét! - Ken ezüstszínű, tollpihékkel borított Cult of Hu-manity mellényt viselt, az alatt fekete western inget gyöngyházfényű fehér patentgombokkal. Hosszú, göndör, vörös haját beletűrte egy fekete Stetson-kalapba; lovaglócsizma volt a lábán, meg egy háromnegyedes Cult of Humanity farmer. Egészében véve úgy nézett ki, mint egy városi cowboy. Aznap este repült New Yorkba Utah-ból, ahol a napokban bemutatták legújabb filmjét a Sundance Filmfesztiválon. Igényesen kidolgozott történet volt ez egy süketnéma férfiról, aki egy alaszkai konzervgyárban dolgozott, és lakókocsiban élt harminchat macskájával együtt. A főszereplő tehát egy szót sem szól az egész film során, viszont rengeteg időt tölt számítógépe előtt: lányokkal levelezik egy internetes szingliklub honlapján; mindez rendkívül ötletes operatőri munkát igényelt, ha a rendező el akarta kerülni, hogy a film vontatott legyen. -Végignéztem a filmedet, öregem, és olyan volt, mintha újjászülettem volna! - mondta Dork Vanes-sának. - Életem egyik legnagyobb élményével ajándékoztál meg! Vanessa szájának szeglete félig unatkozó, félig csodálkozó Mona Lisa-mosolyra húzódott. Nemigen tudta hova tenni, hogy Dork „öregem"-nek szólította, de annak örült, amit a filmjéről mondott. A Cult of Humanity by Jedediah Angel afterpar-tyja még a divatbemutatónál is nagyobb durranás volt. A Highway l-t hindu lakodalmas sátornak rendezték be; bikinis manökenek, akik a bemutatón nem is léptek kifutóra, bőrkanapékon heverésztek és sáfránypálinkát ittak, vagy táncoltak az élő bhangra zenére. Vanessa húzkodni kezdte magán a szűk vörös pólót: ennyi csontsovány, kétméteres modell között elég nehéz, hogy az ember ne érezze magát hájas disznónak.

- Odanézz, ott az a csávó az Entertainment Week-/y-től - bökött a fejével egy pasas felé Ken, miközben átnyalábolta Vanessa derekát. - Mosolyogj, mindjárt lefényképez! Duke a lány másik oldalára állt, és feszes bőrű, barna képét Vanessa sápadt és puha arcához nyomta. Coppertone napolajillata volt. - Ott repül a teknősbéka! - poénkodott Duke. Vanessa elvből nem mosolygott, amikor fotózták; amúgy is csak kényszerűségből tűrte a fényképezést. De most tulajdonképpen miért is ne mosolyogna? Nem kellett attól tartania, hogy hirtelen felemelkedik a ragyogó fénybe, feleségül megy Duke-hoz a Szörf és Homok Templomában, aztán puccosan élnek, amíg meg nem halnak a malibui tengerpart valamelyik faoszlopos-sátortetős-bár-pultos filmstúdiójában. Az ilyesmihez ő túlságosan megrögzött New York-i volt, ráadásul a tengerpartot is utálta. Nem, a ma éjszaka lesz az egyetlen puccos éjszaka, aztán holnaptól megint normális csajként él. Vanessa, Ken és Duke a fényképezőgép lencséjébe nézett: mindhárman a leggügyébb mosolyukat villantották az objektívbe. Duke azután is ott maradt Vanessa mellett, hogy a fotóriporter odébbállt. - Melyik hotelben szálltál meg? - kérdezte, mert biztosra vette, hogy a lány is Los Angelesből érkezett a bemutatóra, mint mindenki más, akit ismert itt. Vanessa lecsavarta Evian ásványvizes palackjának kupakját, és húzott egyet az üvegből. - Hát az a helyzet, hogy én itt lakom New Yorkban, a brooklyni Williamsburg negyedben, a nővéremmel. Én még suliba járok, ő meg zenész, egy együttesben basszgitározik. Dork erre teljesen beizgult. - Öregem! - kiáltott fel. - Hát akkor te egy „városi hippi" vagy! - mondta, és az idézőjeleket kitette ujjaival a levegőbe. - Azt hittem, ilyet csak ezek a félnótás forgatókönyvírók találnak ki! De hát itt vagy és létezel!Valóságosabb vagy a valóságosnál! Ez bomba jó! Ahhoz képest, hogy Dorknak hívják, egész jól rátapintott a lényegre. - Köszönöm - felelte Vanessa, de nem volt benne biztos, hogy ez-e a megfelelő válasz. Ennyire húgyagyú alakkal még soha életében nem beszélgetett. Hirtelen érezte, hogy egy kéz megérinti a könyökét; hátrafordult, hogy megnézze, ki az. Egy vézna kis öregember állt a háta mögött bíborszínű bársony szmokingkabátban, az orrán fekete, kerek drótkeretes szemüveg. - Maga készítette ezt a filmet, igaz? - kérdezte, és felmosolygott a lányra. - Hát... igen - bólintott Vanessa. Az öreg tréfásan megfenyegette csontos ujjával: - Maga nagyon tehetséges, kislány, de azért ne vegye magát túl komolyan! - mondta, és odébb sétált. Duke Vanessa füléhez hajolt, és türelmetlenül belesuttogott: - Én a Hudsonben szálltam meg. Nem akarsz feljönni hozzám? Ihatnánk egyet, vagy mit tudom én. Vanessa tisztában volt vele, hogy most el kéne hajtania a pasast a jó büdös francba, de még soha nem nyomult rá egy ilyen jóképű szörfös csávó, aki, bár tényleg nagy barom, ugyanígy rányomulhatott volna bármelyik szupermodellre is, de helyettük őt

választotta. Voltaképpen kifejezetten hízelgő volt. És nem épp most kapta meg az öreg csókától, hogy ne vegye magát túl komolyan? Még az a szerencse, hogy délután vette a fáradságot, és végigcsinálta ezt a lábszőrtelenítő cirkuszt. - Talán majd később - felelte Dorknak, mert nem akarta totál lepattintani magáról. Egyelőre iszonyatosan havazik odakint. - Ja, persze! - csapott a homlokára Duke, és vigyorgott, mint egy idióta. - Akkor inkább táncoljunk egyet! - nyújtotta a kezét Vanessának; izmai csábítóan dagadoztak csupasz karján. Úgy nézett ki, mint aki egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy edzhesse a testét, egyébként meg proteinitalokon és étrend-kiegészítő tablettákon él. Vanessa megint húzkodni kezdte magán a pólót, aztán elfogadta Duke felé nyújtott kezét, és követte a lüktető, zsúfolt táncparkettre. Közben nem győzött elképedni magán: hiszen ő utál táncolni! De legalább nincs itt senki ismerős, aki látná! Vagy mégis?

Audrey nem vetközik Minthogy a hóesés teljesen megbénította a város közlekedését, ők pedig Owennel a belvárosban rekedtek, Blair úgy döntött, a szóba jöhető opciók közül az a legkecsegtetőbb, ha kivesznek egy szobát a szállodában, fenn az emeleten. - Nézzünk tévét, és rendeljünk valamit a szobaszerviztől - suttogta Owen fülébe izgató hangon. -Nem fogunk unatkozni! A szoba, amit kaptak, fényűző volt: hatalmas franciaágy terpeszkedett a közepén, padlóba süly-lyesztett jacuzzi volt a fürdőszobában, a falat a plazmatévé képernyője töltötte be, és az ablakból pazar kilátás nyílt a félig befagyott, hófehér Hud-sonfolyóra. Owen felhívta a szobapincért: Veuve Clicquot-t, marha szűzérmét, sült krumplit és csokihabos tortát rendelt; és amikor a vacsora megérkezett, végigdőltek az ágyon, etették egymást a desszerttel, és a Top Gun-t nézték a TNT csatornán. - Miért hagytad ott a feleségedet? - kérdezte Blair, miközben villáján egy falat tortát egyensúlyozott Owen tátott szája felé. Csokimorzsák hullottak a 450TPI-S szálsűrűségű egyiptomi pamut párnahuzatra. Owen kiskanalával kikanyarított egy darabkát a torta csokihabjából, és Blair felé nyújtotta, hogy lenyalja. - Még nem... - kezdte, de elakadt: habozott, formás, igéző szemöldökei között ráncot vetett a bőr, ahogy a választ fontolgatta. - Erről inkább nem beszélnék. Blair együtt érzően rámosolygott a férfira, és hagyta, hogy a csokihab elolvadjon a nyelvén. Élvezte a szerető szerepét: valahogy olyan erősnek érezte magát tőle. Az ággyal szemközti falon, a tévé hatalmas, sík képernyőjén Tom Cruise és Kelly McGillis éppen vadul csókolóztak egy motorbiciklin. - A feleséged is a Yale-re járt? Owen a kezébe vette a távirányítót, és célba vette vele a tévét, de aztán visszatette az ágyra anélkül, hogy csatornát váltott volna. - Nem tudom - felelte pontosan ugyanúgy, ahogy Blair öccse, Tylor válaszolt az anyjuknak, ha az tévénézés közben kérdezte meg tőle, hogy kész van-e már a leckéje. Most a lány kaparintotta meg a távirányítót, és váltogatni kezdte a csatornákat. A Jóbarátok egy régi epizódja. Pankráció. Cribs, az MTV valóságshow-ja. Blairnek így első látásra nem nagyon jött be Owen kisfiús oldala. Ennél sokkal jobban imponált neki Owen, a férfi.

- Hogyhogy nem tudod? Oda járt vagy nem? - Ühümm - mormogta Owen, miközben egy hatalmas falat tortát vett a szájába. Csillagász szakra. Blair felvonta a szemöldökét, de tekintetét nem vette le a Cnta-epizód házigazdájáról, Sean „P. Diddy" Combsról, aki hatalmas villáját bemutatva vezette végig a stábot. Owen felesége tehát egy agytröszt. Egyébként kinek jut eszébe csillagászatot tanulni az egyetemen? Annak, aki űrhajós akar lenni? Szerette volna, ha inkább az derül ki Owen feleségéről, hogy egyáltalán nem járt egyetemre, csak ült otthon egész nap, nézte a tévében a vicces házi videókat úszómedencébe pottyanó kutyákról, két pofára zabálta a Krispy Kreme fánkokat, míg végül már kétszázhúsz kiló volt; hogy Owen emiatt kiszorult a hálószobából a nappali kanapéjára, és idővel a házból is elköltözött. Hogy számára már nem maradt hely a feleségével közös élettérben. Blair átváltott kedvenc mozicsatornájára, az AMC-re, ahol csupa régi klasszikust vetítettek. A Casablanca volt éppen műsoron, Ingmar Bergman és Humphrey Bogart főszereplésével. A fele már lement a filmnek: a németek épp most foglalták el Párizst, és Ingmar rettenetesen félt. Blair hátradőlt az ágyon, a fejét a párnára hajtotta: ebben a pillanatban szerette volna, ha még mindig hosszú a haja, és arca körül legyező alakban szétterül, mert úgy (szerinte legalábbis) ellenállhatatlanul szép volt. - Néha azt képzelem, hogy ebben az időben élek - mondta Owennek álmodozó hangon. - Szerintem annyival finomabb kor volt, mint a mai! Az emberek nem hordtak farmert, mindenki tök udvarias volt, és a nőknek iszonyú jó frizurájuk volt! - Na igen, viszont dúlt a háború. Mégpedig jó nagy - emlékeztette a lányt Owen. Egy fehér lenvászon asztalkendőben megtörölte a száját, és hanyatt fekve elhelyezkedett az ágyon Blair mellett. - Nem baj - ragaszkodott elképzeléséhez a lány. - Akkor is jobb volt. A férfi megfogta Blair kezét, ő pedig elszakadt a képernyőtől, és Owen arcát kezdte tanulmányozni profilból. -Tudtad, hogy tisztára úgy nézel ki, mint Cary Grant? - suttogta. - Olyannak látsz? - fordította a fejét a lány felé Owen. Kék szeme vadítóan parázslott. - Azért vágattam le a hajam, hogy hasonlítsak Audrey Hepburnre - vallotta be Blair. Oldalára fordult, és fejét ráhajtotta a férfi hófehér ing alatt domborodó, izmos mellkasára. - Mi lehetnénk Audrey és Cary. Owen csókot lehelt a lány hajára, és gyengéden megszorította a kezét. - Fel a fejjel, kölyök!- duruzsolta neki. A másik tenyerével simogatni kezdte Blair hátát; arany jeggyűrűjének koccanását a lány minden csigolyáján külön-külön érezte. Odakint a hó minden eddiginél sűrűbben és kitartóbban esett: Blair meredten bámult ki az ablakon, képtelen volt ellazulni. Hogy is tudott volna megfeledkezni Owen agytröszt csillagász feleségéről, aki odahaza ül egymagában, elképzelhetetlen csillagászati egyenleteket ír fel krétával egy fekete táblára, és közben végig a férjére gondol. Nem számít, hogy Owen és ő megszólalásig hasonlítanak Cary Grantre és

Audrey Hepburnre: Blair most már egészen biztos volt benne, hogy azok a rendes lányok, akiket Audrey alakított a filmjeiben, nem hotelszobákban veszítették el szüzességüket nős férfiakkal szerelmeskedve, még akkor sem, ha tízszer ennyi hó hullott. Ha itt vége lehetne a filmnek, az még happy end volna. Owen egyre mélyebben lélegzett, és már nem simogatta a lány hátát. Amint biztosra vehette, hogy a férfi alszik, Blair kisurrant az ajtón, és a földszinten megkérte a kapust, hogy hívjon egy taxit. Elvégre vigyáznia kell a jó hírére. És arról sincs szó, hogy Owen ezennel ejtve van. Egy férfi érdeklődését azzal lehet leginkább ébren tartani, ha az ember lánya eltűnik.

A hancúrkirálynö - Menjünk hógolyózni! - rikkantotta el magát Se-rena teli torokból, az egész társaságnak címezve javaslatát. Már jó ideje egy csapat becsípett, félmeztelen Les Best-modellel táncolt: szőke sörénye a tarkóján egyetlen tömör raszta tinccsé csomósodott össze a verejtéktől. Ruházata egy I LŐVE AARON feliratú pólóval egyszerűsödött: négyezer dollárért vette meg tőle régi ismerőse, Guy Reed, a Les Best Butik üzletvezetője. Azóta Serenán csak egy izgalmas, rózsaszínű La Perla félkosaras melltartó volt felül, ami nem sokban különbözött egy bikini felsőtől. - Hóröplabdázzunk! - kiáltott vissza neki egy pasas még hangosabban, és a bár hatalmas ablakán keresztül az odakint felállított röplabdahálóra mutogatott. A Les Best síkollekciójának egyik darabját, a fekete orkán kezeslábast viselte fekete prém csizmával és fülvédővel. Nem telt bele néhány másodpercnél több, és egy teljes teremnyi nyüzsgő, leizzadt vendég rontott rá a ruhatárra: mindenki kikapta a szekrényből az első keze ügyébe eső Fendi báránybőr kabátot vagy lúdtollal bélelt Gucci dzsekit, hogy csont és bőr testét takarja valamivel a hideg elől - és már rohantak is ki a hóba ökörködni. Serena kacagva bújt bele egy bézsszínű, báránybőrrel szegett, hódprém kapucnis tolldzsekibe, ami egy óriási termetű eszkimóra is elég nagy lett volna. Az elmúlt két órában több pezsgőt ivott, mint szilveszterkor; kicsit szédült, és egész testét forrónak érezte. Még be sem tudta cipzárazni a kabátját, amikor valaki elkapta a kezét, és kirángatta maga után az ajtón. Odakint már mindent méteres hó borított, és az utcai lámpák fénye aranyszínben ragyogott vissza erről a dimbes-dombos fehér lepelről. A forgalommal együtt a New Yorkra jellemző folyamatos dudálás és motorzúgás is megszűnt: a város most olyan kellemesen nyugodt volt, mintha a róla szóló közhelyet meghazudtolva ez egyszer mégis elaludt volna. A modellek, stylistok és fotóriporterek hada boldog sikkantgatások közepette átvágott a combközépig érő hótorlaszon, amit a szél emelt; a pályán aztán mindenki nekilátott hógolyókat hajigálni a háló fölött a túlsó térfélre. A táj addigi békés csendje nem hatott meg senkit. - Ugye, milyen gyönyörű? - suttogta Serena. Nagyon szerette volna, ha Aaron itt van, mert jó lett volna megcsókolni, a fülébe búgni, hogy „szeretlek", és eközben benyomni egy jó kövér hó-golyót a gallérja alá. Csakhogy Aaron nem volt itt (a baromagyú ünneprontó!), így a lány kénytelen volt beérni valaki mással. Odafordult a pasashoz,

aki a kezét fogta: a fekete síoverallos fickó volt az; magas, szőke és jóképű. Mint az afterparty minden más vendége. Serena elengedte a kezét, és gyúrt egy hógolyót. - Gyere csak ide! - hívta közelebb a pasast. -Akarok súgni valamit. Egy titkot. Az gőzfelhőket fújva a levegőbe közelebb lépett a lányhoz. - Na, mi az? Serena lábujjhegyre állt, és a pasas nyaka köré fonta a karját. Aztán nyomott egy puszit hideg, borotvált arcára, és a fülébe sikította: - Szeretem Aaront! - azzal becsúsztatta a hó-golyót a fekete overall nyakába, és futásnak eredt a hóban, hogy csatlakozzon a többiekhez. A fickó utánairamodott; elkapta a lábát, és lerántotta magával a hóba épp a röplabdaháló tövében. A játék azonnal megállt: a viháncoló társaság, csupa gyönyörű ember, most inkább a földön dulakodó párost kezdte hógolyókkal hajigálni. Mindig volt, aki egy pillanatra megállt, hogy rágyújtson, vagy hogy újabb réteg szájfényt kenjen az ajkára, de aztán újult erővel vetették magukat az ökörkö-désbe. Serena sikoltozva nevetett, amikor egy maréknyi hó végigcsúszott farmernadrágján belül a fenekétől a sarkáig. Ez a szép abban, ha valaki ennyire gyönyörű és vidám természetű: lehet bármilyen társaságban, csinálhat bármilyen nagy őrültséget, mindig halál jól érzi magát. És tényleg, mi értelme van, hogy egyetlen fiúba legyünk szerelmesek, ha mibelénk az egész világ szerelmes?

Csajos játékok Jenny és Elise még javában csókolózott, amikor Rufus hazatelefonált. - A francba! - Jenny lefejtette magáról Elise-t, felugrott a kanapéról és kisprintelt a konyhába. Tény, hogy nem láthatta meg őket senki, a lány mégis úgy érezte, mintha rajtakapták volna, hogy valami nagyon-nagyon gáz dolgot csinált. - Minden rendben odahaza? - brummogta jókedvűen Rufus a telefonban. - Én itt ragadtam Maxszel, Lyle-lal és a többi szerencsétlennel. Rohadt egy hóvihar! - A péntek estéket Rufus rendszerint az EastVillage negyed egyik ódivatú bárjában töltötte szélsőbalos író barátaival. A hangja most, mint mindig, ha túl volt két-három pohár vörösboron, vidáman csengett. - Hát ti, lányok? Jól viselkedtek? Jenny elvörösödött. - Ühümm - dünnyögte. - Figyelj, kislányom, mondd meg a barátnődnek, hogy maradjon szépen a seggén. Épelméjű ember ilyen időben meg sem próbál elindulni. - Oké - bólintott Jenny. Titokban egy ideje már azt várta, mikor indul végre Elise, hogy vehessen egy forró zuhanyt, és összeszedhesse a gondolatait; mégsem kérhette meg, hogy menjen haza, hiszen már most is méteres hó fedte az utcákat, és még mindig esett. - Jól van, akkor várunk haza - köszönt el apjától. Talán az lett volna jobb, ha meg tudja mondani neki, mennyire felkavarja, ami történt vele. Oké, hogy szárnyait bontogató művész, de ez ugye nem jelenti azt, hogy egész álló nap kísérleteznie kell? - És most mit csináljunk? - kérdezte Elise, miután Jenny letette a telefont. Kijött barátnője után a konyhába, de a farmerét még most sem gombolta be. Kettészedett egy töltött kekszet, és nekiállt lenyalogatni a fehér krémet az egyik sötétbarna karikáról. Jenny úgy vette ki Elise szavaiból, hogy a lány arra céloz: kész áttérni az Új kalauz következő fejezetére; ő azonban egyáltalán nem volt kíváncsi rá, hogy abban vajon mi állhat. Ásítást színlelt. - Apa mindjárt itthon lesz - hazudta. - De lehet, hogy én azt már nem is tudom megvárni ébren. -Kinézett a konyha ablakán. Odakint minden fehér volt, és a hó csak szakadt. Olyan volt, mintha itt lenne a világvége. - Gyere - hívta magával Elise-t a szobájába. -Apa azt üzeni, hogy aludj nálunk. - Jenny ágya egyszemélyes volt, és a lánynak esze ágában sem volt azon összebújni Elise-szel. Hogyisne, amikor Elise

annyira... hogy is mondják ezt, be volt gerjedve. Bármi kitelik tőle! - Én majd kimegyek a kanapéra, te meg aludj az én ágyamban. - Koszi - mondta Elise tétován. -Viszont akkor hazaszólok anyunak. De ugye nem vagy rám mérges? - Mérges? - kérdezett vissza Jenny tettetett lazasággal. - Miért lennék rád mérges? Kihúzta ruhás fiókját, és odanyújtott barátnőjének egy kinyúlt pólót meg egy melegítő alsót. - Pizsamának megteszi - mondta. Tartott tőle, hogy Elise-nek eszébe jut, hogy meztelenül aludjon, ami elég gáz lett volna, különösen, ha Rufus, amikor majd hazajön, benyomul lánya szobájába, hogy az élet értelméről tartson kiselőadást ilyesmi néha előfordult vele, ha sokat ivott. Jenny magának is elővett egy hálóinget, aztán visszatolta a fiókot. - Megyek zuhanyozni. Itt a mobilom, ha haza akarsz szólni. Elise elvette Jennytől a ruhákat, és felnézett a falon lógó festményekre. A lány ágya fölötti olajkép a Humphrey család kandúrját ábrázolta: az élénk türkizszínű Marx a vörössel festett radiátoron szunyókált. Az ablak mellett függő képen Jenny lába volt látható. A körmei narancssárgák voltak, lábfejének csontjai pedig kékek. - Tök profi vagy! - mondta Elise, és hagyta, hogy a nadrágja a bokájára hulljon. Nincs kedved befejezni, amit rólam kezdtél festeni? Jenny lekapta rózsaszín frottír fürdőköntösét az ajtó belső oldalára szerelt kampóról. - Ma este már nincs - felelte, és húzta a csíkot a fürdőszoba felé. Hosszan-hosszan engedi majd a forró vizet magára, és mire kijön a zuhany alól, Elise remélhetőleg már aludni fog. Reggel bekapnak egy-két Eggo jeges palacsintát, aztán kimennek a parkba szánkózni meg marhulni, mint bármelyik normális csaj. A kísérletezésnek vége. Ami Jennyt illeti, a kísérlet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

N elömozdítja a zürös, árva örökösnö gyógyulását - Az egyik kezedben fogd a kantárt, az ostort pedig a másikban! - tanítgatta Georgie Nate-et. Fent voltak a kastély padlásán, de ahelyett, hogy a gyönyörű antik hintó belsejében döglöttek volna (de jó lett volna ott füvet szívni, csókolózni, meg egyáltalán, élvezni a nyugit!), Georgie teljesen felpörgött, és addig rágta Nate fülét, amíg a fiú felült a bakra, hogy vezesse a hintót. A padlás maga egészen elképesztő volt. Az elmúlt időkből itt felejtett, meseszép, ósdi cuccok olyan pedáns rendben sorakoztak itt, mintha bármelyik pillanatban feljöhetne értük valaki, hogy lecipelje és újból használatba vegye őket. A hintó külseje aranyozott volt, a belsejét bíborszínű bársonnyal kárpitozták, és az ülés alatt, egy bőrből készült ládában állatprém szőnyegek és muffok voltak; ezek tartották melegen az utasok kezét-lábát, ha kikocsiztak. De a legtutibb az volt, hogy a hintó elé valódi bőr hámokkal nyolc tollbokrétás, fehér körhintaló volt befogva. - Gyerünk, gyorsabban, gyorsabban! Gyí te, gyí te! - rikkantotta Georgie a fából faragott paripáknak; hosszú ostorát pattogtatta, és vadul ugrált a bakon. Nate kényelembe helyezte magát a lány mellett, és megpróbált rágyújtani egy újabb spanglira, de Georgie olyan hevesen izgett-mozgott, hogy kiejtette a kezéből. - Bassza meg! - kiáltotta a fiú dühösen. Lehajolt a bakról, hogy megnézze, hova gurult el a cigi a fehérre festett fapadlón, de mindiogy a padláson az egyetlen fényforrás egy csupasz, gyenge villanykörte volt, persze nem találta meg. - Hagyd a francba - ugrott le a lány a hintóról. -Gyere, mutatok valamit! Nate kelletlenül mondott le a dzsointról, amit egyszer már az ujjai között tartott, de követte Georgie-t a padlás másik végébe, ahol vízözön előtti fa utazóládák álltak egymásra halmozva. - Itt tartom a régi lovagló cuccaimat - magyarázta a lány. Felnyitotta a legfelső ládát, és kivett belőle egy halom szalagot, amit különböző versenyeken nyert. - Azelőtt tök jól lovagoltam - mondta, és Nate orra elé dugta a szalagokat. Mindegyik kék színű volt: a versenyek nevét pedig arannyal festették rájuk. A Hampton Classic Ifjúsági Vadászugró Nagybajnoka - olvasta Nate az egyiken.- Hú, ez

kúl! - mondta, és visszaadta a szalagokat Georgie-nak. Annyira szerette volna megtalálni azt a spanglit! - Ezt nézd meg! - nyomott Nate kezébe egy nagyobbacska fehér műanyag dobozt a lány, amit szintén a ládából halászott elő. Valami csörgött benne, amikor Nate megrázta. Az egyik oldalára egy állatorvosi rendelő címkéje volt ragasztva: a Connecticuti Lóegészségügyi Köz-pont-é. Nate kérdőn nézett fel a dobozról Geor-gie-ra. - Lovaknak való nyugtatószer. Régebben néha szedtem ilyet. Egy fél tabletta is elég, hogy elrepülj egy másik bolygóra, majd meglátod! Nate-nek ekkor feltűnt, hogy a lány felső ajkán apró verejtékcseppek csillognak, ami furcsa volt, mert a padlást nem fűtötték: neki például majd' befagyott a segge. Megvonta a vállát és visszaadta Georgie-nak a gyógyszert; nem érdekelte a dolog. A lány lecsavarta a doboz tetejét, és a hatalmas fehér tablettákat kirázta a tenyerébe. - Na, ne izélj! Én most egy egészet beveszek. Vagy tudod, mit, vegyünk be mind a ketten kettőtkettőt, aztán majd meglátjuk, mi lesz - mondta izgatottan. Sötét haja az arcába hullott: idegesen hátrasöpörte a kezével, aztán leszámolta a tablettákat. Nate dermedten bámult rá: hirtelen eszméletlenül begyulladt. Most értette meg, mit csinált Georgie az előbb a fürdőszobában: akkor is valami gyógyszert vett be! Pedig már azelőtt is szívott rendesen. Most még ezt megfejelni egy lónyugtatóval: életében nem hallott még ilyen rossz ötletet. Mi a lószart csinál majd egy totál bekokszolt, túladagolt csajjal egy connecticuti kastély padlásán, az évszázad legmocskosabb hóviharának kellős közepén? - Kösz, én inkább kihagynám - mondta. Belekukkantott a ládába, meglátott benne egy furcsa, fémből készült szerszámot, és gyorsan rámutatott. - Ez meg mi? - Azt gondolta, ha sikerül más irányba terelnie Georgie figyelmét, talán megfeledkezik a tablettákról. - Körömkés - vágta rá a lány, és Nate felé nyújtotta a bogyókat. - A patkolókovács ezzel tisztítja meg a lovak patáját. Gyerünk, vegyél egyet! Nate a fejét rázta, és közben őrülten járt az agya: kereste a kiutat mindkettejük számára a lógyógy-szerek gondolatköréből, szeretett volna biztonságosabb vizekre evezni. - Figyelj, Georgie! - nézett közelről a lány sötétbarna szemébe a maga csillogó, smaragdzöld szemével, miközben a csuklóját olyan erővel ragadta meg, hogy a tabletták szétgurultak a földön. Aztán az ölébe kapta Georgie-t, és megcsókolta sötétvörös ajkát. - Most menjünk vissza a szobádba, jó? A lány elernyedt, a feje erőtlenül hullott Nate mellkasára. - Jó - motyogta tétován. Sötét, selymes haja kis híján a padlót söpörte, amikor a fiú végigcipelte a hosszú folyosón a padlásfeljárótól a szobájáig. Nate felhajtotta a puha, fehér ágytakarót, úgy fektette az ágyra a lányt, de az csak csimpaszkodott tovább a nyakába, nem eresztette. - Ne hagyj itt! - suttogta. Nate-nek ilyen meg sem fordult a fejében. Tudta, ha megteszi, Georgie-tól minden kitelik. - Csak egy pillanat, mindjárt visszajövök - mondta, és kibontakozott a lány öleléséből.

Végigment a szobán, belépett a fürdőszobába, de az ajtót résnyire nyitva hagyta maga mögött, hogy meghallja, ha Georgie valami butaságot készülne tenni. A mosdókagyló melletti pulton három kisebbfajta, receptre kiváltott gyógyszeres üveg sorakozott. A három közül Nate csak az egyiknek ismerte a nevét: Precosetet ő is szedett, amikor a bölcsességfogát kihúzták. Erről tudta, hogy jó erős fájdalomcsillapító. A másik két gyógyszerről még sosem hallott. A címkék tanúsága szerint egyiket sem Georgina Sparksnak írták fel. Nate megmosta a kezét, aztán visszatért a szobába. Georgie addigra már egy szál pamut fehérneműben feküdt a hasán, és egyenletesen szuszogott; így, álmában lényegesen ártatlanabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Nate odaült mellé az ágyra^ és egy ideig mozdulatlanul figyelte. Csigolyacsontjai kidudorodtak a hátán, és lassan hullámoztak, ahogy lélegzett. Nate azon agyalt, nem kellene-e felhívnia valakit, hogy segítséget kérjen. Vagy lehet, hogy Georgie-nál az a normális, hogy bevesz egy halom gyógyszert, és utána bealszik? Az Elszakadás Központban Jackie ma azt mondta, hogy ha a csoportból bárki bármikor úgy érzi, segítségre van szüksége, nyugodtan felhívhatja. Kezébe vette a mobilját, és megkereste Jackie telefonszámát, amit a foglalkozáson mindenkinek be kellett írnia a telefonjába. Nate akkor biztosra vette, hogy soha nem lesz szüksége a számra. Amikor a telefon kicsengett, a fiú ismét kiment a fürdőszobába. Jó hosszan csengett, mire Jackie felvette a kagylót, és kába hangon beleszólt: - Halló? Nate az órájára nézett, és csak ekkor kapcsolt, hogy hajnali két óra van. - Halló, szia - kezdte lassan. - Nate Archibald vagyok, tudod, a terápiás csoportból. Ma délután voltam először - magyarázta, és azon igyekezett, hogy ne hallatsszon a hangján, mennyire be van tépve. - Hát én... szóval itt vagyok Georgie-ék házában... És az a helyzet, hogy Georgie beszedett egy nagy halom tablettát, de erre csak most jöttem rá. Szerintem egyébként jól van, most éppen alszik, de azért meg akartalak kérdezni, hogy mit csináljak. - Jól figyelj rám, Nate! - pörgött fel minden átmenet nélkül Jackie, mint aki hirtelen tíz vödör kávét döntött magába. - Olvasd be nekem a telefonba a gyógyszerek nevét, amiket Georgie bevett, és ha tudod, azt is mondd meg, mennyit vett be belőlük. Nate felemelte a gyógyszeres üvegeket, és leolvasta a nevüket a címkékről. A lovaknak való nyugtatóról hallgatott; biztos volt benne, hogy abból Georgie nem nyelt le egyet sem. - Azt nem láttam, hogy hányat vett be - mondta kétségbeesetten -, akkor nem voltam mellette. - És abban biztos vagy, hogy alszik? Egyenletes a légzése? Nem hányt? Nem fulladozik? Nate visszarohant a lány szobájába: még életében nem érzett a mostanihoz fogható rémületet. De Georgie továbbra is békésen aludt, a bordái minden lélegzetvételnél lágyan emelkedtek és ereszkedtek, haja legyező alakban terült rá a párnára a feje körül: olyan volt az egész lány, mint az alvó Hófehérke. - Igen - mondta Nate iszonyatosan megköny-nyebbülve -, alszik. - Jól van. Akkor most maradj mellette, és figyeld. Az a legfontosabb, hogy ha hányni

kezdene, azonnal ültesd föl, nyúlj a hóna alá és vedd a válladra szemből, aztán ütögesd a hátát, hogy meg ne akadjon a torkán a hányadék. Tudom, hogy ez elég kellemetlennek ígérkezik, de hát te is azt akarod, hogy jól legyen, igaz? Elő akarod mozdítani a gyógyulását, ugye? - Persze - felelte Nate remegő hangon. Ismét a lányra pillantott, és nagyon remélte, hogy nem lesz semmi hátborzongató jelenet. - Azonnal érte küldök egy furgont a központból. De el fog tartani egy ideig, amíg odaér, mert az utak gyakorlatilag járhatatlanok. Úgy emlékszem, Georgie-ék birtoka nincs nagyon messze tőlünk, úgyhogy előbb-utóbb azért odaér a kocsi. Mit gondolsz, Nate, erős tudsz maradni? Ugye tudod, hogy te vagy a nap hőse? A mesebeli herceg, a páncélos lovag! Nate elsétált az ablakig és kinézett rajta. A hó már akkora volt, hogy a murvával borított, körkörös autófelhajtót semmi nem különböztette meg a hatalmas egybefüggő pázsittól, ami körülvette. A fiú a legkevésbé sem érezte magát mesebeli hercegnek: kétségbeesetten vergődött egy csapdában, mint Raponc. Nem volt neki e nélkül is épp elég baja? - Köszönöm - mondta Jackie-nek; igyekezett a ténylegesnél magabiztosabbnak tűnni. Hát akkor majd... találkozunk. - Kinyomta a telefont és visszacsúsztatta a zsebébe.

B és a pasi fogó trükkök Blair hétfőn egész délelőtt parázott, hogy mi lesz a KCsT-n. És nem azért, mert zavarta volna, ha pasifogó trükkökről, csordaszellemről vagy bármi másról kell mesélnie a kis kilencedikeseknek. Hiszen Valentin-nap volt, és az egész Constance másról sem beszélt, mint pasifogó trükkökről. Amitől parázott, az az volt, hogy a kilencedikesek majd megrohanják Serenát a kérdéseikkel, hogy milyen volt fellépni a Les Best-divatbemutatón, meg hogy hogyan érezte magát annyi híres szupermodell között, meg hogy blablabla. Nyilván rá fognak kérdezni az idióta I lőve Aaron feliratú pólóra, meg hogy mi történt vele meg Aaronnal, merthogy ők azt hallották, hogy blablabla. Mintha ez a legcsekélyebb mértékben is érdekes lenne! Miért van az, hogy a világ tele van olyanokkal akik másokat akarnak utánozni, mikor pedig a élet annyi választási lehetőséget kínál? Blair mé egy szelet csokis sutit tett a tálcájára, hogy valakivel el tudja majd foglalni magát, amíg a KCST-s csajok mindennel megpróbálkoznak, hogy őt halálra untassák. - Sziasztok - ásította inkább, mint mondta, amikor leült az asztalhoz, amely mellett a többiek már elfoglalták helyüket. A KCsT néhány perccel ezelőtt kezdődött el. - Bocs, hogy elkéstem. - Semmi baj - felelte Serena derűsen. A divatbemutató előtt a Les Best fodrásza kiigazította és kiszőkítette a frizuráját, és ettől hosszú, már alapból szőke haja a szokásosnál is jobban csillogott. - Éppen Elise-ék családjáról beszélünk. Lehet, hogy gáz van: Elise arra gyanakszik, hogy az apjának szeretője van. Elise sűrű, szalmasárga frufruját hátrafésülte, és apró, rózsaszín szívecskés csatokkal kétoldalt feltűzte. Csillogó kék szeme alatt sötét karikák húzódtak; úgy tűnt, hogy a lány egész éjszaka ébren volt és rágta magát. - Az szar ügy - mondta neki Blair együtt érző hangon. - Hidd el, én tudom, milyen! Úgy döntött, nem megy bele a részletekbe. Lehet, hogy a KCsT alapja a kölcsönös, őszinte feltárulkozás, ő akkor sem fogja itt ecsetelni azt, hogyan szűrte ösz-sze a levet az apja különböző hapsikkal, miközben házasságban élt a feleségével. Serena buzgón bólogatott. - Épp azt mondtam a lányoknak, hogy tök sok bz olyan család, ahol iszonyú nagy zűrök vannak. A tietek a legjobb példa rá, Blair - mosolygott barátnőjére.

Blair bepipult. - Kösz szépen! - csattant fel. - Nem baj, ha nem kezdem kiteregetni a családom szennyesét itt, mindenki előtt? Jenny harapdálni kezdte a bőrt a körme mellett, sarkával a széke lábát rugdosta. Reggel óta fosott tőle, hogy Elise, amint elkezdődik a KCsT, se szó, se beszéd, belevág az egymással csókolózó lányok témájába. De barátnője gondolatait most szerencsére egész más kötötte le. - Figyelj, ha neked kínos, váltsunk témát, nem muszáj a családi problémákról beszélgetnünk -mondta Blair Elise-nek; igyekezett éreztetni vele, hogy mellette áll. Elise csüggedten bólintott. - Tulajdonképpen van egy másik téma, amiről, azt gondoltam, esetleg beszélhetnénk. Jenny megborzongott. Ajaj! Blair bátorítólag bólogatott Elise felé. - És mi lenne az? Vicky Reinerson meglengette a kezét a levegőben. Piros gyapjúpelerin volt rajta, hasonló ahhoz, amit Serena viselt a Les Best-divatbemutatón; csak Vickyé kissé viseltesebbnek tűnt, még az is lehet, hogy a nagyanyjától nyúlta le. Valószínűleg nem jutott el az agyáig, hogy a pe-lerin a múlt ősz divatja volt, nem a jövő tavaszé lesz. - Jaj! De ha Elise befejezte, ugye elmeséled, milyen volt a Les Best? - nyafogta Vicky. - Naaa! Megígérted! Serena felkacagott, mint aki ezerszámra tudná mesélni az elképesztő történeteket. Blairnek kedve lett volna pofon vágni barátnőjét. - A legőrültebb jelenet az volt, amikor úgy hó-csatáztam Les Besttel, hogy nem is tudtam, kit szórok meg hógolyókkal - mondta; aztán Blairre pillantott, aki fenyegetően meredt rá. - Na mindegy, majd a végén elmesélem, ha marad rá idő. Szóval, miről akartál beszélgetni? - fordult vissza Elise felé. A lány nem is elpirult, inkább ellilult: az arca szilvaszínt öltött. - A cs-csókolózásról - felelte dadogva. - Arról, hogy két lány csókolózik. Jenny megrúgta Elise székének a lábát. Mary, Cassie és Vicky felkuncogott; kezdett nekik nagyon tetszeni ez a téma. Oldalba bökdöstek egymást: ismerték azt a pletykát, ami nemrég körbejárta az iskolát, hogy Blair egyszer csókolózott Serenával a fürdőkádban; az eset egy belvárosi szállodában, a Tribeca Starban történt, ahol Chuck Bass szüleinek bérelt lakosztálya volt. - Szerintem bárkinek jogában áll csókolózni bárkivel - vágta rá Serena. - Csókolózni egyszerűen jó. Blair egy hatalmas falat tortát lapátolt a szájába villájával, miközben azon törte a fejét, mivel kontrázhatna rá arra, amit Serena mondott Elise-nek. - A srácoknak nagyon bejön, ha két lány csókolózik egymással - jelentette ki teli szájjal. - Ezért van a filmekben is annyi ilyen jelenet: hogy a pasik begerjedjenek. Sok igazság volt abban, amit mondott, ezt még Mr. Beckham filmesztétika-óráin is megvitatták. - Szóval milyen érzés volt a legtutibb Les Best-ruhákban villogni a kifutón? - kérdezte Jenny Sere-nától, mert mindenáron témát akart váltani.

A szőke lány nagyot nyújtózott, és boldogan sóhajtott fel. -Tényleg tudni akarjátok? - csigázta a társaságot; azok, Blair és Elise kivételével, vadul bólogattak. - Hát jó, akkor elárulom. Blair a szemét forgatta, úgy ki volt akadva. Azon gondolkozott, bevállalja-e, hogy Serenába fojtja a szót azzal, hogy elmeséli túlfűtött szerelmi románcát egy harmincnyolc éves, nős férfival: az mindenképpen sokkal érdekesebb, mint hogy valaki föl-alá riszálja a seggét a kifutón idétlen ruhákban, amiket úgysem fog senki hordani. Lepillantott az asztalra, és látta, hogy Elise dühödten firkál egy füzetlapra: az aláírását gyakorolja. Elise Wells. Miss Elise Wells. Miss Elise Patrícia Wells. E. P Wells. Blair érezte, hogy beleinek tartalma hirtelen hátraarcot csinál, és rohamléptekkel elindul a torka felé. Wells? Owennek is ez volt a vezetékneve! Elise pedig épp most tálalta ki, hogy az apjának szeretője van. Owen egy szóval sem említette, hogy lenne egy lánya, de hát amennyit Blair a férfiról tudott, attól akár tíz gyereke is lehet. Ahogy így elnézte Elise arcát, ugyanolyan szeme volt, mint Owennek. Jézusmária! És kedden a lépcsőn, ahol bagóztak, Elise ugyanúgy gyújtott meg egyszerre két cigit, ahogy péntek éjjel Owen a bárban. Bassza meg! Hátrarúgta a székét és kilőtt az orvosi szoba felé. Még épp idejében ért az étterem melletti rendelőbe ahhoz, hogy végig tudja hányni a csokitortát a védőnő, Ms. O'Donnell kézzel csomózott rongyszőnyegén. Nem volt nagyon sikkes húzás, viszont így azonnal hazaküldték az iskolából, és még az orvosi igazolása is megvolt. Még ki sem tette a lábát az étteremből, máris megindult a sutyorgás, találgatás: a lányok jobbnál jobb történetekkel traktálták egymást arról, hogy miért is lett rosszul Blair Waldorf. - Én úgy tudom, összeszedett valami ritka betegséget - jelentette ki Laura Salmon. - A haja is kihullott tőle, ez az új frizura igazából paróka. - A fenét, egyszerűen terhes. Felcsinálta egy öreg pasas, akinek a felesége a királyi család tagja -magyarázta Rain Hoffstetter. - A fickó el akarja venni Blairt, de a felesége nem hajlandó válni. - Jézusom - sikoltott fel Kati Farkas -, akkor lehet, hogy egyszerre lesz gyereke neki meg az anyjának! - Hogy lenne már terhes, hülyék vagytok? Ez egy táplálkozási rendellenesség - súgta meg bizalmasan a lányoknak Isabel Coates, aki szintén ott ült az asztaluknál. - Már évek óta ez megy: eszik, aztán kihányja. Az l-es KCsT asztalánál Serena eközben ösztönösen felállította a helyes diagnózist: - Mindjárt jobban lesz, amint megkapja a felvételi értesítőjét aYale-ről!

Háborús apátia kontra halálos szimpátia - Boldog Valentin-napot, hősszerelmes! - köszönt rá Danre Zeke Freedman a negyedik óra előtti szünetben, egy pár perccel azelőtt, hogy a történelemóra elkezdődött volna. Egy rózsaszínű ajándékzacskót nyomott haverja kezébe. - Aggie kért meg, hogy ezt adjam át neked. Küldönc hozta a portára, tíz perce sincs. A zacskó két füle vörös szaténszalaggal volt ösz-szekötve; Dan nekiesett a masninak, és már pakolta is ki az asztalára a csomag tartalmát: egy kis fehér papírdobozt meg egy piros bőrkötésű, vékony jegyzetfüzetet. A dobozban egy ezüstláncra erősített tömzsi, szintén ezüst golyóstoll lapult. A kísérő kártya tanúsága szerint űrhajóstoll volt, az a fajta, ami a súlytalanság állapotában is használható. Dan a nyakába akasztotta a láncot, aztán kinyitotta a füzetet az első oldalon, ahová kézírással ezt írta valaki: Hajózz velem a zűrben, imádnivaló kis tollas kandúrom! Éljen a súlytalanság! Dan totál elképedve olvasta el másodszor is a bejegyzést. Túl bizarr volt ahhoz, hogy Vanessanak tulajdonítsa: akkor viszont csakis Mystery küldhette a csomagot. Becsöngettek az órára, és a tanár, Mr. Dube hatalmas lépteivel azonnal be is masírozott a terembe; nekiállt letörölni a táblát. Dan a széke alá gyömöszölte az ajándékos zacskót, kinyitotta a füzetét, és úgy tett, mintha arra figyelne, amit Mr. Dube Vietnamról és az amerikai társadalom háborús apátiájáról magyaráz. Amikor az embert egy olyan nagymenő irodalmi ügynök akarja képviselni, mint Rusty Klein, valamint egy annyira tehetséges és olyan bizsergetően izgató költőnő lepi meg ötletes, frappáns Valentin-napi ajándékkal, mint Mystery Craze, az iskola úgy, ahogy van, iszonyatosan nevetséges és jelentéktelen dolognak tűnik. És ekkor Dannek eszébe jutott Vanessa: a keze őrülten remegni kezdett. Nem küldött neki semmit Valentin-napra; bár Vanessa azt állította magáról, hogy rühelli ezt a „mondvacsinált, kommersz ünnepet", azért legalább felhívhatta volna. De nem tette. Leginkább azért nem, mert... megcsalta. És nem is csak úgy csókolózósan csalta meg. Megcsalásán csalta meg. Mindenről Mystery tehet. Ott állt előtte átlátszó ruhában, csámpás, sárga fogakkal, Dan pedig úgy érezte magát, mintha belecsöppent volna valamelyik versébe, és abban csókolózik egy varázslatosan fura külsejű lánnyal, akit ő maga talált ki egy taszítóan hivalkodó bulin, ami szintén az ő agyszüleménye. Nem volt képes megálljt parancsolni

képzeletének, ami elragadta: keresztülbukdácsolt a várost beborító havon, felment a lány lepattant china-towni stúdiólakásába, és ott, a kényelmetlen futon-ágyon, a legválogatottabb jógapozitúrákat kipróbálva, hosszan szeretkezett vele, miközben a nap első sugarait már a havas, kietlen tájra vetette. Olyan volt az egész, mintha valójában meg sem történt volna: mintha fikció lenne, a költői képzelet szüleménye. Csakhogy nem az volt. Nem képzeletben csalta megVanessát, hanem a valóságban. A hétvége emlékét őrizte még a szörnyű másnaposság is, és Dan túl mélyre merült a bűntudatban és az önutálatban ahhoz, hogy legyen lelki ereje visszahívni Vanessát, aki már számtalan hangpostaüzenetet hagyott a telefonján. Hátralapozott füzete utolsó oldalára. Mi lenne, ha írna egy verset Vanessanak, és emailben küldené el neki? Az sokkal személyesebb ajándék lenne, mint egy csokor virág, egy doboz csoki, vagy akár egy nyálas Valentin-napi üdvözlőlap. Elsősorban az szólt az e-mail mellett, hogy úgy nem kell találkoznia a lánnyal, és még véletlenül sem vallja be neki, hogy megcsalta. Hazudni meg sosem tudott jól. Mr. Dube éppen írt a táblára. Dan úgy tett, mintha jegyzetelne. Krétaangyalok - írta. - Jelentésteremtés. Aztán eszébe jutott valami, amit Mystery akkor mondott, amikor a negyedik Red Buli-koktéljukat itták. Hogy mennyire elege van abból, hogy csupa rejtélyes értelmű verset ír, amik csak körülsomfordálják azt, amit mondani akar. Vesszen minden, ami homályos, éljen az, ami világos! Csókolj meg! Légy az enyém! - írta Dan a Valentin-napi cukorszívek feliratait utánozva. - Megőrülök érted! Átolvasta, amit eddig a papírra vetett, de alig látta a szavakat. A Mysteryvel töltött éjszaka emléke annyira intenzív volt, hogy mást be sem eresztett a fiú agyába. A lány erős szálú, sötétszőke hajának pirítósillata volt, és amikor hideg, nyirkos kis tenyerével megérintette Dan csupasz hasát, a fiú érezte, hogy a bőrén hullámfodrok áradnak szét. Végül se azt nem kérdezte meg Mysterytől, mit ért „idő előtti halál" alatt, sem azt, hogy hogyan mentette meg az életét a Szajhák - de annyira bódult volt az agya a Red Buliban lévő taurintól meg a lány rémítően sárga metszőfogaitól, hogy úgysem emlékezett volna a válaszra. Másodjára is elvesztettem szüzességemet - írta, és ez igaz is volt. Mysteryvel lefeküdni olyan volt mint a szüzesség újbóli elvesztése. Lehetséges, hogy mindig, amikor új nővel szeretkezik, ugyanezt fogji érezni? Mielőtt elmerenghetett volna azon, ki lesz a le közelebbi szerencsés kiválasztott, kicsöngettek. Dan előmerült ábrándjai közül, összecsapta és a hóna alá vágta a füzetét. - Te, figyelj, Zeke! - szólt oda haverjának. -Meghívlak egy szusira, ha megvársz, amíg gyorsan letöltők egy e-mailt a gépteremben! - Oké - vonta meg a vállát a srác. Igyekezett leplezni csodálkozását, hogy régi barátja nagy kegyesen újra a figyelmére méltatja. Meg egyáltalán, mióta eszik Dan Humphrey, a bagelek és az ócska kávék királya szusit? - Hallom, király volt a péntek éjszakád! - harsogta Chuck Bass, amikor a lépcsőn szembe jöttek egymással. Chuck sötétkék, V-nyakú, riverside-os pulóvere alá ezen a

napon nem vett fel semmit. -Büszke vagyok rád! - Kösz - morogta Dan, miközben kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé, a gépterem irányába. Tudta: nem áltathatja magát azzal, hogy kis kalandja Mysteryvel nem jut előbb-utóbb Vanessa tudomására; de arról is meg volt győződve, hogy mindent megbocsát neki a lány, ha legújabb versét elolvassa. Mert Mystery igazat írt róla a füzet első oldalára: imádnivaló volt.

A lányok rázsongnak a titkos hódolókra Vanessa elég hülyén érezte magát a Constance Biliárd zsúfolt és túlfűtött géptermében; a körülötte tolongó csajok a mai napon már századszor nézték meg, nem küldött-e nekik még valaki e-mailben valami szánalmas Valentin-napi képeslapot, vagy nem írt-e még valaki üzenetet Titkos Hódoló-web-oldalukra; ezt a riasztóan gyengeelméjű internetes rajongógyűjtő profilt még tavaly Valentin-napon hozta létre magának minden lány, az iskola kezdeményezésére és támogatásával. Vanessa csak azért szánta rá magát, hogy betegye ide a lábát, mert tudta, hogy Dan napjában legalább egyszer géphez ül a Riverside-ban; és minthogy a fiú idejét és gondolatait pénteken teljesen kitöltötte a Rusty Klein-nel való találkozó meg a Better Than Naked-di-vatbemutató, és minthogy ezután egész hétvégén nem fért bele az idejébe, hogy őt visszahívja, úgy gondolta, ma talán dob egy e-mailt - különös tekintettel arra, hogy Valentin-nap van. Nem mintha bármelyikük beszopná ezt a mondvacsinált, kommersz ünnepet. - Hali - köszönt rá valaki; Dan húga volt az, éppen Titkos Hódoló-oldalát ellenőrizte a szomszéd gépnél. - Hello, Jennifer! Jenny hátrarúgta magát fekete görgős karosszékében, aztán ismét közelebb gurult az asztalhoz. Göndör barna haját egyenesre kihúzva szárította be, így a szokottnál elegánsabb volt, és idősebbnek is tűnt. - Ti aztán nagyot buliztatok Dannel a divatbemutatón! Őköltősége haza se dugta az orrát szombat délutánig. Apa egész nap morgolódott, hogy milyen elkényeztetett és felelőtlen kölykök vagyunk mind a ketten, aztán Dannel persze nem üvöltözött, mikor végre hazaért. Mindig így van. Vanessa végigsimított kezével kopaszra borotvált koponyáján. - Az a helyzet, hogy nem ugyanazon a bemutatón voltunk. Én egy másikra kaptam meghívást. Jenny összezavarodott. -Aha... Vanessa agyának egy rejtett zugában motoszkálni kezdett a gondolat, hogy valami nincs rendben. Hol a fenében volt Dan szombat délutánig? Persze a péntek éjszakai hóeséstől totál megállt az élet; könnyen lehet, hogy Zeke-nél töltötte az éjszakát, mert ő a belvárosban lakik. Beírta felhasználónevét (Kopaszcica) és jelszavát (miau), és rákattintott a beérkezett

üzenetek feliratra. Igen, erre számított: egy levél várta Dantől; és, micsoda meglepetés: a levélben egy vers volt. Mohón kezdte olvasni, aztán egyre jobban fintorgott, amikor látta, hogy a fiú egy kicsit sem strapálta magát, mikor írta. Megőrülök érted} Mi a fene ez? És hogy kell azt érteni, hogy Másodjára is elvesztettem szüzességemet? Ez az egész valami iszonyú hülye vicc lesz! Megnyomta a válasz gombot, és gépelni kezdett: Ha-ha-ha! Nagyot röhögtem! Nagyot sírtam. Egyébként mi a fene van veled? Emlékszel még a filmre, amin dolgozunk? Amíg Dan válaszára várt, bejelentkezett Titkos Hódoló-oldalára. Nem kis meglepetésére négy üzenet is várta: Nem győzök áradozni rólad a barátaimnak. Tartalom és forma senkinél nincs olyan tökéletes egységben, mint nálad, te istennő! -szépfiú Ezt az elcseszett világot újfajta szépséggel ajándékozod meg! Kívánom, hogy sose fogyj ki a hajmeresztő ötletekből! Boldog Valentin-napot kívánok az én jeles kis hugicámnak ezen a jeles napon! RubyTuesday Eljössz velem Cannes-ba? Beszéljük meg egy kávé mellett csüt. este! -a filmrendező, aki felfedezett Vanessa elképedve forgatta a szemét az utolsó üzenetet elolvasva. Kész volt elismerni, hogy Ken Mogul sokat tett érte, de arról szó sem volt, hogy felfedezte volna. Nem kellett őt felfedezni: itt volt ő mindig! Megint ránézett bejövő e-mailjeire, de Dantől nem érkezett válasz. Kijelentkezett a gépről. - Na szia, én mentem! - súgta Jennynek. A lány barna szeme teljesen rátapadt a monitorra. - Szia - köszönt el Vanessától, de nem emelte fel a tekintetét. Három üzenete is érkezett a Titkos Hódoló-ra. bocs, hogy nem küldtem édességet, de nem tudom, hogy milyet szeretsz, menjünk el suli után, és vegyünk együtt valamit, úgy sincs sok kedvem egyből hazamenni, búslány jut eszembe, mikor tudnád befejezni a portrémat? -megint én Ezt a kettőt tök nyilvánvalóan Elise írta, a harmadik viszont úgy tűnt, mint amit akár egy igazi, hús-vér fiú is írhatott: Bocs, hogy ilyen sokáig várattalak, de korábban nem mertem írni neked. Ha van kedved találkozni velem, suli után mindig a 79-es busszal megyek haza. Nem tudom, én miről tudnálak megismerni, ezért ha látsz egy jó magas, vékony, szőke srácot, aki téged néz a buszon, mosolyogj rá, mert valószínűleg én vagyok az. Boldog Valentinnapot, JHumph-rey. Már nagyon várom, hogy találkozzunk! Szia! L. Jenny újra és újra végigolvasta az üzenetet. Jó magas, vékony, szőke srác? Csak nem az, akit a Bendel'sben kiszúrt magának? A személyleírás ráillik. L-lel kezdődik a neve... Hogy hívhatják? Lesternek? Lance-nek? Louisnak?

Nem, ezek olyan kockafejű nevek, a levél viszont egyáltalán nem kockafejű, hanem nagyon-nagyon kedves! De hogy szerezte meg L. Jenny e-mailcímét? Nem rohadtul mindegy?! Az a lényeg, hogy írt, és hogy - ez egészen hihetetlen -: találkozni akar Jennyvel! Elise üzeneteit a lány gondolkodás nélkül törölte, aztán odasietett a printerhez, mert L. levelét természetesen kinyomtatta. Kész volt egész délután, este és éjszaka a 79-es buszon furikázni oda-vissza, ha ezen múlik a dolog, de ha (ne adj' isten!) mégsem találnának egymásra, ezt a levelet halála napjáig őrizni és dédelgetni fogja. És még azt hitte, többé sosem lesz szerelmes! Ugye, mekkora varázslatra képes a Valentin-nap?

Többet növel, mint füvel! - És miért nem a 911-et hívtad? - kérdezte Jeremy ScottTompkinson Nate-től, miközben a jobb térdére fektetett EZ Wider cigarettapapírba füvet sodort. - Hagyjad már! - szólt rá Charlie Dern. - Be volt tépve, nem fogod fel? - Tudod, én mit mondtam volna erre? Szevasz, kis hülye tyúk, mit bánom én, ha be akarsz krepál-ni! - hőzöngött Anthony Avüldsen. Jeremy előző este tudott nyúlni egy kis füvet egyetemista bátyjától, aki a héten itthon volt New Yorkban, így most, a tornaóra előtti szünetben a négy fiú összegyűlt az East End sugárút egyik félreeső házának bejárati lépcsőjén, hogy szívjanak egyet. Nate rálehelt két kesztyűtlen tenyerére, aztán kasmírszegélyű kabátjának zsebébe süllyesztette a kezét. - Nem is tudom - motyogta. Még ő maga is elég rendesen össze volt zavarodva a történtektől. - Azt hiszem, olyasvalakit akartam felhívni, aki mindkettőnket ismer. Akiben megbízom. Jeremy rosszallóan rázta a fejét. - Basszus, pont ez a célja a sok rohadt rehabos dilidokinak, hogy vakon megbízz bennük! Látod, máris szétmanipulálták az agyadat! Nate-nek bevillant, ahogy Georgie Jackie geny-nyes pszichoblabláját utánozta, a sebek begyógyí-tásáról meg a negatív barátságról. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy szét lenne manipulálva az agya. Hirtelen az jutott eszébe, hogy Georgie akár be is rághatott rá amiatt, hogy felhívta Jackie-t. Hát erről most nem tudja megkérdezni. A lány bentlakásos lett az Elszakadásban, és nem engedték telefonálni, nehogy a dílereivel beszéljen, vagy ilyesmi. Szerencsére a csoportterápián azért találkozhatnak. - Mennyi ideig tömik még a fejedet a rehabos hülyeségeikkel? - kérdezte Charlie. A spangliért nyúlt, amit idő közben már meggyújtottak, és beleszívott. - Fél évig - felelte Nate. - De legalább nem kell ott is laknom. - A másik három srác unottan és együtt érzően felsóhajtott: a lehetőségbe is beleborzadtak. Nate nem szólt egy szót sem. Még magának sem vallotta be eddig, de voltaképpen jól érezte magát a csoportban; örült, hogy új arcokkal ismerkedett meg, és főleg annak, hogy Georgie-t megismerte. Még az is lehet, hogy hiányozni fog a rehab, amikor már nem kell oda járnia. - Nesze - nyújtotta Charlie Nate-nek a dzsointot.

A fiú ránézett a girbegurba spanglira, és megrázta a fejét. - Koszi, nem - morogta az orra alatt. A lépcső aljánál egy piros papírból kivágott, gyűrött szív hevert a járdán. - Ma van Valentin-nap? - kérdezte a többieket riadtan. - Ja - nézett rá furcsálkodva Anthony. - Miért? - Hm - felelte Nate, felpattant, és leporolta a havat fekete Hugó Boss kabátjának hátáról. Jó ideje (úgy tűnt, legalább ezer éve) minden évben rózsát küldött egy bizonyos lánynak Valentin-napra. -Bocs, fiúk, dolgom van. Tornán találkozunk, oké? Haverjai követték tekintetükkel, ahogy határozott léptekkel keresztültocsogott a latyakon a Ma-dison sugárút felé, amíg csak el nem tűnt a szemük elől. Erezték, hogy valami furcsa dolog történik az ő Nate cimborájukkal. Nem csak arról van szó, hogy visszautasított egy dzsointot, tízéves kora óta először. Lehetséges lenne? Elképzelhető, hogy Nate Ar-chibald szerelmes?

A Valentin-nap B számára: a függetlenség napja Útban hazafelé Blair végig a szájára tapasztotta a tenyerét, agyából pedig igyekezett száműzni Owent, nehogy összehányja a taxi hátsó ülését. De amikor a lambériázott liftből kilépett penthouse lakásukba, és agresszív rózsaillat tolult az orrába, megint érezte, hogy felfordul a gyomra. Tele volt rózsával az egész előszoba: sárga rózsák, fehér rózsák, rózsaszín rózsák, vörös rózsák...! A földre dobta táskáját, és elolvasta a csokrokhoz tűzött cédulákat: Drága, kicsi A-m, nagyon szeretlek! S. - állt a sárga rózsacsokor kísérőjén. Audrey, édes kis arisztokratám, könyörgöm, légy a párom Valentin-napon! Szeretettel: Cary - szólt a vörös rózsacsokor mellé tűzött kártya. Mrs. Rose, kedvesem, legyen a mi kicsi lányunk olyan szépséges és imádnivaló, mint te, és olyan határtalanul boldog, mint én minden egyes napon, amit veled töltök! Szerető férjed, Mr. Rose - ez volt a rózsaszín és fehér rózsákból kötött csokor cédulájára írva. Bármelyik levél egymagában is elég lett volna ahhoz, hogy Blair kiokádja szünet nélkül háborgó gyomrának teljes tartalmát, igazán nem lett volna muszáj ebből a minden mértéken felül gennyes rémségből hármat is a nyakába zúdítani. Kibújt kabátjából, engedte a padlóra hullani, majd kitán-torgott az előszobához legközelebb eső fürdőszobába, hogy ismét könnyítsen magán. - Anya! - kiáltotta, miközben száját az R-mono-gramos, kávészínű vendégtörülközőbe törölte. -Te vagy az, Blair? - hallatszott Eleanor hangja valamelyik szobából. Az asszony lassan végigim-bolygott az előszobán keményített rózsaszín Cha-nel gyapjúruhájában, amit derékban kiengedtek, hogy öt hónapos pocakja elférjen benne. Kiszőkített bubifrizuráját hátrafésülte és csinos kis copfban fogta össze; nyúlszőr papucsot viselt, és drót nélküli telefonját mindenhova magával vitte a kezében. A legtöbb Upper East Side-i háziasszonyhoz hasonlóan idejének legnagyobb részét, amikor nem egy étteremben vagy a fodrászánál ült éppen, telefonálással töltötte. - Hogyhogy hazajöttél? -kérdezte a lányától. - Beteg vagy? Blair a gyomrát markolászta, és igyekezett nem nézni az anyjára. - Láttam Cyrus kártyáját - morogta. - Szóval lányotok lesz?

Az anyja üdvözült képpel mosolygott rá, a szeme elragadtatottan csillogott. - Igen! - kiáltott fel. - Ugye, milyen csodálatos? Ma reggel tudtam meg! Szőrmepapucsában odacsoszogott Blairhez és átölelte a nyakát. - Cyrus annyira szeretett volna egy kislányt! Neked meg, mikor majd hazajössz az egyetemről, lesz itt egy icipici kishúgod, akivel babázhatsz! Blair arca eltorzult, mert az egyetem említésére gyomra újabb görcsbe rándult. - Ugye nem bánod - gügyögött tovább Eleanor -, hogy úgy tervezzük, a te szobádat alakítjuk át babaszobává. Mert hát máshol nincs hely, nincs több szobánk. Te meg Aaron amúgy is keveset lesztek itthon, amint az egyetem elkezdődik. Édes kicsim, ugye nem baj? Blair üres tekintettel meredt az anyjára. O mostohaapára meg mostohabátyra sem vágyott, de icipici mostohahugicára aztán végképp nem, aki ráadásul kitúrja őt a szobájából. - Megyek, lefekszem - felelte elhaló hangon. - Küldök be Myrtle-lel egy jó kis húslevest -szólt még utána az anyja. Blair bevágta maga mögött szobája ajtaját, végigvetette magát az ágyon, és arcát a pihe-puha lúdpehely párnákba fúrta. Szürke orosz kékmacskája, Szőrpamacs felugrott a hátára, és mancsával nekiállt dagasztani a lány fekete-fehér Fair Isle pulóverén. Segíts rajtam! - nyöszörögte Blair a cicának nyomorult hangon. Ó, bárcsak fekhetne itt augusztus végéig, és aztán helikopterrel szállítanák át egy yale-es kollégiumi szobába, ahol szeptembertől lakni fog; bárcsak kivághatná élete filmjéből az addig hátra lévő jeleneteket, amiket már nem lehet átírni a forgatókönyvben! Merő megszokásból kinyúlt az ágyból, és lenyomta az éjjeliszekrényén álló üzenetrögzítő visz-szajátszás gombját. Behunyt szemmel hallgatta végig az üzeneteket. - Szia, Blair, Owen voltam. Owen Wells. Bocs, korábban nem tudtalak hívni. Mi történt? Egyszer csak felébredtem, és te már nem voltál sehol. Na, mindegy, boldog Valentin-napot kívánok, gyönyörűségem. Ha van egy szabad perced, csörögj vissza, oké? Na, szia. - Szia, Blair, megint Owen voltam. Megkaptad a virágot, amit küldtem? Remélem, tetszik! Ha van egy perced, csörögj vissza! Koszi! Szia! - Szia, Blair! Kicsit hirtelen az ötlet, tudom, de lenne kedved velem vacsorázni? Ja, egyébként Owen vagyok. Az itthoni tervek megváltoztak, felszabadult az estém. Mit szólnál, gyönyörűségem, a Le Cirque étteremhez? Csörögj rám, jó? - Szia, Blair, már foglaltam is asztalt a Le Cirque-ben... - Blair lerúgta az üzenetrögzítőt az éjjeliszekrényről; a konnektorból is kicsúszott a dugója. Nem érdekelte már, hogy Owennek van a legférfiasabb hangja, és ő csókol a legjobban egész New Yorkban. Képtelen volt Audrey-t játszani az ő Ca-ryje mellett azok után, hogy kiderült: ez a Cary egy hazug, hűtlen, mocskos, gennygóc apa. Az sem érdekelte, ha Owen azt mondja róla aYale-en, hogy hibbant kis liba, aki két hétig sem bírja majd az egyetemet. Owen bekaphatja, de aYale is bekaphatja. Kihalászta telefonját a táskájából, és felhívta Owent a mobilján. A férfi csak ezt az egy számát adta meg neki, nyilván azért, mert minden más telefonját más is felvehette. - Blair? - kapta fel a telefont a férfi az első csengetésre. - Hol voltál? Egész nap

próbáltalak elérni! - Hol lettem volna, az iskolában! - csattant fel a lány. - Tudom, hogy te már alig emlékezhetsz rá, de amíg az ember diák, hétköznap délelőttönként iskolában van, ott szívja magába a komoly tudományokat. Most is csak azért vagyok már itthon, mert elég szarul érzem magam. - Jaj, akkor, gondolom, nem alkalmas ma este egy vacsora. Most, hogy rájött, mekkora seggfej ez a pasi, Blair már nem is találta annyira vonzónak a hangját. Odament a ruhásszekrényéhez, kinyitotta az ajtaját, és a belső oldalára szerelt tükörben nézegetni kezdte a haját. Egy kicsit máris hosszabbnak tűnt. Lehet, hogy nem is kell olyan sokat várni, hogy megint megnőjön. Bár az is lehet, hogy még rövidebbre kellene vágni. Frufruját hátrasimította a homlokából, és a feje tetejéhez szorította: látni akarta, milyen lenne egész rövid hajjal. - Ismerem a lányodat - sziszegte a telefonba. Odasétált a komódhoz, kotorászni kezdett a legfelső fiókban, végül megtalálta, amit keresett: a nagyanyjától örökölt, mindeddig semmire sem használt kis antik, ezüst szabóollót. - B-Blair, én... - hebegte a férfi. - Owen, te kapd be! - vágta rá Blair, és kinyomta a telefont, aztán odahajította az ágyra. Belemarkolt a hajába, és nyirbálni kezdte az apró ezüstollóval. Isten veled, Audrey Hepburn, Isten hozott, Mia Farrow a Rosemary gyermeké-ből!

Hogy élnek a gazdagok és híresek Szerdán suli után Dan vadonatúj fekete Agnés B. öltönyében belépett a Plaza Hotel kapuján, és megállt az előtérben. Idegesen babrált zakója hajtókájával, kezében a kis piros bőrkötésű füzetet szorongatta, amit Mysterytől kapott Valentin-napra. Korábban csak egyszer járt ebben a szállodában: akkor, amikor Vanessával korcsolyázókat filmeztek a Central Parkban, és a lánynak be kellett jönnie a mosdóba. Még ebben a hibátlanul elegáns öltözékben is úgy érezte, kirí a fényűző környezetből. Pedig ideje lenne, hogy megbarátkozzon ezzel a világgal. Hiszen nemsokára világhírű költő lesz, aki rendszeresen teázik ügynökével luxusszállók éttermében. A tükrös kastély termein a koldus félve lép - gondolta, mert fejben azonnal verset kezdett írni élményeiről. - Dániel! - hallotta ekkor Rusty Klein hangját az előtér túlsó végéből. Égővörös parókáját az irodalmi ügynök most kétoldalt vaskos copfokba kötve viselte, hórihorgas, száznyolcvan centinél is magasabb alakját furcsa, fekete alapon apró fehér virágos japán gésakimonóba burkolta. Ehhez hosszú szárú, fekete antilopbőr tűsarkú csizmát vett fel; mintha nem lett volna e nélkül is iszonyú magas. Mystery ott állt mellette: ütött-kopott szilvakék ruhájában és viseltes barna bőrcsizmájában úgy festett, mint egy kísértet, éhségsztrájkja harmadik hónapjában. Bőre alól előugró kulcscsontja olyan volt, mint egy repülőgép két szárnya, ajka pedig úgy ki volt cserepesedve, hogy teljesen fehérnek tűnt. Csontvázkirálylány színre úszik porfuvallaton. - Hahó - intett nekik Dan fesztelenül, mint aki minden nap a Plazában lebzsel suli után. Az űrha-jóstoll, amit Mysterytől kapott, sápadt mellkasához verődött fehér Agnés B. inge alatt. - Koszi az ajándékokat! Rusty magához rántotta a fiút, és hevesen, darabosan megölelte. Majdnem megfojtotta hering szagú parfümjével, az arcát összekente narancssárgás~ rózsaszín rúzsával. - Együtt mentünk neked ajándékot választani, kiscicám, és baromi jól mulattunk! Úgy kellett erőszakot tennünk magunkon, hogy be tudjuk fejezni a vásárlást! Mystery a nyelve hegyével végigsimított sárga fogain. - Most meg itt isszuk a gineket, és Kafkát elem-zünk, mint két vén dilinyós - mesélte rekedt hangon; úgy tűnt, hogy részeg, és mintha hetek óta nem aludt volna. Pislantott egyet álmos, szürke szemével. - De most, hogy itt vagy, végre ehetek. Kiéheztettél. Csonttestén pókfonállal varrott lepkeszárny-ruha. - Erre gyere - kacarászott Rusty,

ügyet sem vetve Mystery fura kijelentésére. A hatalmas előtéren átvágva betessékelte a fiatalokat a tágas teaszalonba; ez tele volt aranyozott tükrökkel, csilingelő kristályokkal és kölnifelhőben ücsörgő öregasszonyokkal, akik egyenesen a fodrásztól érkeztek ide. A kerek, fehér abroszos asztal ezüst teáskészlettel volt megterítve, a közepén pedig háromemeletes ezüsttálca állt; az emeleteket frissen sütött pogácsa, néhány üveg házi készítésű dzsem, és uborkás, héj nélküli miniszendvicsek terítették be. Két megkezdett pohár gin várta még az asztalon, hogy aki elkezdte, fejezze is be elfogyasztásukat. - Csaptunk egy kis ünnepséget Mystery debütálásának tiszteletére - magyarázta Rusty derűsen. Leült, és egy hajtásra kiitta maradék italát. A verskirálynő ingerlőn bedönt egy hektó gint. Dan leült mellé, és kitette az asztalra a piros bőrkötésű füzetet. Milyen értelemben debütált? - kérdezte. Rusty levett a tálcáról egy áfonyás pogácsát; vastagon megvajazta, aztán betömte irdatlan nagy, narancssárgás-rózsaszín szájába, ahol a sütemény azonnal el is tűnt. - Szóval elhoztad a jegyzetfüzetedet? Kiváló! Csak írd is bele az ötleteidet, mindent, amit megfigyelsz. Ne felejtsd el, nincsenek lényegtelen dolgok. - Rákacsintott Mysteryre, és folytatta: - Ki tudja, lehet, hogy egyszer mindez összeáll egy kötetté! Mystery felnevetett, aztán Danre pillantott: - Befejeztem a regényemet - árulta el fátyolos hangon. Segítség, baj van, ég a ház! Segítség, ég a ház! Dan a hüvelykujjával dörgölni kezdte villája fogait, és közben igyekezett feldolgozni az információt. Mystery egyetlen hét alatt befejezett egy teljes regényt, miközben ő egyetlen verset írt: egy nyamvadt Valentin-napi versikét a barátnőjének. Az is annyira szar volt, hogy meg sem merte nézni, mit válaszolt Vanessa az e-mailre, amiben elküldte neki. - Nem azt mondtad pénteken, hogy csak most kezdted el írni? - kérdezte; csúnyán becsapva érezte magát. - Úgy is volt. De vasárnap este megindultam! mint a lavina, egyre jobban felpörögtem, és nem tudtam abbahagyni az írást, amíg be nem fejeztem. Ma hajnalban, pont amikor az utcaseprők meg érkeztek a ház elé, már át is küldtem Rustyn e-mailben. Ő pedig délre elolvasta az egészet, és azt mondta, egy új Virginia Woolf vagyok. - Én úgy tudtam, egy új Sylvia Plath vagy -hányta a szemére mogorván Dan. A molykirálylány lop magának enni némi húst. Mystery megvonta csontos kis vállát, és egy púpozott kanál cukrot szórt a ginjébe. Hosszan kavargatta elmerengve, aztán két kezébe fogta a poharat és belekortyolt. - Beszéljünk inkább rólad, Danny cica! - kiáltotta inkább, mint mondta Rusty. - Ó, cseszd meg! -csapott a saját arcára, aztán gyorsan előkotorta re-tiküljéből rózsaszín mobilját, lenyomott rajta néhány gombot és a füléhez emelte. - Egy pillanat, drágáim. Csak lehallgatom a hangpostámat. Dan várakozás közben Mysteryt nézte, aki tovább lapátolta a cukrot a poharába; itala már nem is ginre hasonlított, hanem jégkására. Csak most vette észre, hogy a lánynak nemcsak a metszőfogai: tövig rágott körmei is sárgák. Rusty kivágta mobilját az asztal közepére.

- Neked memoárt kéne írnod, Danny cica - fordult a fiú felé, de közben elvett a tálcáról még egy pogácsát, amit aztán ketté is tört. - Egy fiatal költő emlékiratai] Hú, de állat! - kiáltotta. - Te egy új Rilke vagy, kiscicám! Bohóckirálynő tűzpiros hajában mit kutat? Előhúz onnan könnyedén egy rózsaszín nyulat! Dan megmarkolta űrhajóstollát: szeretett volna írni valamit piros jegyzetfüzetébe Mystery sárga körmeiről meg arról, hogy milyen meglepő, hogy egyáltalán nem találja taszítónak. Ami azt illeti, kifejezetten vonzónak találja. - De hát hogy írhatnék memoárt, amikor másról sem szól az életem, mint hogy suliba járok? - tiltakozott szánalmasan. -Velem még soha nem történt semmi nagy dolog! Remegő kézzel fogta meg a teáskannát, és forró, illatos Earl Greyt töltött fehér csészéjébe. Úristen, koffeirú Rusty hosszú, narancssárgás-rózsaszín körmeivel dobolni kezdett a fiú jegyzetfüzetének bőrkötésén. - Az apró dolgokról beszélünk, kiscicám, az apró dolgokról. És az sem lenne hülyeség, ha egy-két évet kihagynál az egyetem előtt, ugyanúgy, mint Mystery, hogy írhass. Rusty beletörölte a száját a damaszt asztalkendőbe, persze jól össze is kente rúzzsal. Holnap estére szerveztem nektek Mys-teryvel egy felolvasóestet a Rivington Rover Irodalmi Klubban. Buckley már be is hívta a szórólapozó kat, hogy indulhasson a terítés. Jönnek vissza a régi irodalmi klubok, ez borzalmasan modern most! Meg kell tanulnotok előadni. Majd meglátjátok: a költészet az új rock and roll! Mystery felvihogott, és az asztal alatt sípcsonton rúgta Dánt: úgy viselkedett, mint egy részeg szamár. A fiúnak kedve lett volna visszarúgni, mert állatira sajgott a sípcsontja, de nem akart infantilisnek tűnni. Rusty csettintett méteres ujjaival: azonnal az asztaluknál termett egy pincér. - Legyen szíves, hozzon ezeknek a gyerekeknek bármit, amit csak kicsi szívük megkíván - rendelkezett. - Drágáim, most rohannom kell. A mamának megbeszélésre kell mennie. - Csókokat dobott feléjük, aztán végigcsattogott a teaszalonon gésakimonójában; az emberek utána fordultak, megbámulták tűzpiros copfjait és hatalmas termetét. Fészkét elhagyja hűtlenül a nagy tojómadár, Hiába tátja csőrét koldus és királyleány. Mystery lehajtotta azt a két csepp gint, ami még Rusty poharának fenekén ott maradt, és kimerült, szürke szemével Danre révedt. -Ahányszor Rusty kiejti a száján a nevedet, mindig érzem, hogy felkúszik a forróság a combomon - vallotta be rekedtes hangon. - Egész héten fuldokoltam a vágyban, de sikerült a felgyülemlett állati energiát írásra hasznosítanom. - Felnevetett: metszőfogait mintha filctollal színezték volna sárgára. -Vannak fejezetek, amikre ki kéne tenni a tizennyolcast piros karikában. A koldusból királyfi lesz; hát kérem koronám, Aranyba öntöm álmaim, pénzverdém készen áll. Dan levett a tálcáról egy uborkás szendvicset és begyűrte a szájába] vadul darálni kezdte fogaival, az ízét nem is érezte. Nem kéne neki véletlenül hazamennie, hogy nekiálljon memoárt írni? Nincs neki véletlenül egy barátnője? Nem kellene véletlenül sikoltozva elmenekülnie ettől a nyilvánvalóan eszement, sárga fogú, begerjedt tyúktól? Csak hát az volt a helyzet, hogy ő is totál be volt gerjedve. Kétszer már elvesztette szüzességét, és alig várta, hogy újra és újra megint elveszítse, minél többször. - Gyere - nyújtotta felé sárga körmű kezét Mys-tery.

-Vegyünk ki egy szobát Rusty számlájára. Dan felkapta az asztalról jegyzetfüzetét, és követte a lányt a recepciós pulthoz. Mindenről a költészet tehet! Képtelen volt kiengedni kezéből a cselekmény fonalát, muszáj volt továbblapoznia a következő fejezethez.

Az L a love rövidítése Jenny nem lehetett biztos benne, hogy L., akitől a Valentin-napi üzenetet kapta, tényleg az a srác, akit a Bendel'sben kiszúrt magának. Abban sem lehetett biztos, hogy nem egy totál béna és agyatlan fiú küldte a levelet, de még az sem volt kizárható, hogy L. egy undorító, perverz vénember. Ennek ellenére a lány a szíve mélyén máris halálosan szerelmes volt L-be. Úgy érezte magát, mint a mesebeli leány, aki egy álarcos legényt szeret: és el volt rá szánva, hogy addig utazik a 79-es buszon fel és alá, amíg nem találkozik ezzel a legénnyel szemtől szembe, álarc nélkül. Hétfőn és kedden egyedül buszozott este hétig, de eredménytelenül. Szerdán suli után Elise is elkísérte. - Jaj, ne már, Jenny, most miért szállunk fel megint? - nyafogott Elise. Mióta egyik buszról a másikra ültek fel, már megírta az összes leckéjét; nem tudta magát mással elfoglalni, mint hogy bámult kifelé az ablakon. Majdnem sírt az unalomtól.- Mondtam már: reggel elhagytam a kedvenc sapkámat a 79-esen, és remélem, hogy valamelyik buszon megtalálom - hazudta a lány. - Föl akarok szállni mindegyikre. - Nem lehet, hogy valaki elvitte? - vetette ellen Elise. - Melyik sapkád volt az, a bolyhos piros? Azt biztos elvitte valaki. Egy feldagadt bokájú középkorú nő, akin ócska ballonkabát volt, és a Wall Street Journal-t olvasta, végigmérte a lányokat azzal a tekintettel, amivel a nyilvános helyen beszélgető kamaszokat rendszeresen végigmérik a felnőttek: „Nem lehetne egy kicsit halkabban, gyerekek? Már bocsánat, hogy szólni mertem!" - Csak még erre az egyre szálljunk fel, aztán nem bánom, menjünk haza - kérte Jenny; igaz, hogy ugyanezt már két busszal korábban is megígérte. Elise rátette a kezét barátnője fekete harisnyás térdére, és ott is hagyta. - Hát jó, nem bánom. Úgysincs semmi jobb dolgom. Jenny várt egy darabig, hogy Elise elvegye a kezét a combjáról. - Te most tulajdonképpen mit csinálsz? - kérdezte végül hangosan súgva. - Mivel mit csinálok? - A kezeddel. - Azt írja a könyv, hogy gyengéd érintésekkel mutassuk ki vonzalmunkat - magyarázta Elise. - De én ezt nem akarom. Különben is, buszon vagyunk! - sziszegte Jenny, és eltolta barátnője kezét a térdéről. Az kéne még, hogy L. akkor lássa meg, mikor éppen

gyengéd érintéseket vált Elise-szel! Úristen, ez hulla nagy gáz! - Na és aztán? - kiáltott fel Elise, és amikor a busz egy bukkanón nagyot rázkódott alattuk, combjával nagyot taszított Jennyn. A lány leesett az ülésről a busz padlójára, a feneke a mellette álló utas cipőjén landolt. Behunyta a szemét; ki sem akarta nyitni többet, annyira ciki volt ez az egész. Ha titkos hódolója látja most, biztosan nem ír neki több szerelmes levelet. A busz a következő buckánál újabbat zökkent (a Central Parkon zúzott éppen keresztül): Jenny mellei, mintha csak fokozni akarnák a helyzet kínosságát, könyörtelenül himbálózni kezdtek. Egy vénember átlépett a padlón kuporgó lány fölött (rá se nézett), és beült Elise mellé a szabadon maradt ülőhelyre. - Hadd segítsek - fogta meg valaki Jenny karját, hogy belekapaszkodhasson. - Hagyjál békén - morogta a porba alázott Jenny, ellökte magától a segítő kezet, és feltápászkodott. A szégyen ködén át egy szőke fürtös fej kezdett kibontakozni a szeme előtt. Egy magas figura. Egy helyes kis orr. Egy mogyoróbarna szempár, szőke szempillákkal. Ő volt az: a fiú a Bendel'sből! - Nincs semmi bajod? - kérdezte a srác. Gyere, van itt hátul egy hely, ülj le. - Kézen fogta Jennyt, és utat tört a tömegen keresztül az ülésig. A lány beült a kemény és szűk ülőhelyre, aztán felnézett a srácra. A szíve a torkában dobogott. így ránézésre L. tizenhat lehetett, és egyszerűen tökéletes volt, tökéletes. -Te vagy L., ugye? - kérdezte Jenny alig hallhatóan. A srác szégyellősen elmosolyodott. Az egyik elülső foga kicsit csorba volt: kegyetlen jól állt neki. - Igen. Leo. L, mint Leo - felelte. Leo! Hát persze! - Én pedig Jennifer - mondta Jenny szinte sikoltva az izgalomtól. - Jennifer... - ismételte meg Leo, mintha ez lenne a legkülönlegesebb és leggyönyörűbb név, amit életében hallott. Elise átfurakodott a tömegen, a feje megjelent két kabátváll fölött; kék szemével Jennyre hunyorgott. - Bocs, hogy meglöktelek, jól vagy? - kérdezte. Leo Elise-re villantotta csorba fogú mosolyát, mintha azt mondaná: Jennifer barátja az én barátom is. Jenny zsigerből már majdnem rámordult barátnőjére, hogy kopjon le és hagyja őket nyugodtan összeismerkedni, de nem akart Leo előtt gonosznak, önzőnek és rosszindulatúnak tűnni. A férfi, aki eddig mellette ült, most felállt, és Jenny Elise-re nézve megpaskolta az ülőkét. - Gyere, ülj le! Elise elengedte a kapaszkodót és behuppant Jenny mellé a belső ülésre. Felnézett Leóra. - Hahó! - köszönt neki. Aztán felismerte; térdével meg is bökdöste Jenny combját. Hú! Hahó! - Ismerkedjetek össze: ez a srác itt Leo - mondta kedvesen Elise-nek, aztán kifordult a fiú felé -, ő pedig a barátnőm, Elise. - Ekkor a busz nagyot fékezett, és Leo, hogy el ne essen, belekapaszkodott Jenny vállába. Úristen, megérintett! Megérintett!

Jenny magukon érezte Elise tekintetét, és tudta: a lány agya azon jár, mi is itt a szitu. - Te is a Constance-ba jársz? - kérdezte Leo Elise-től. Az bólintott; arckifejezése totális zavart árult el. Jenny hirtelen megsajnálta. Átölelte a vállát, úgy nézett fel Leóra: - Ő a legjobb barátnőm! Elise felnevetett, és Jenny halántékához biccentette a fejét. - Az az érzésem, megtaláltad a sapkádat - súgta neki. - Aha - felelte Jenny szintén nevetve. Nagy kő esett le a szívéről, hogy Elise volt annyira jó fej, és nem kezdett kérdezősködni. Majd ha kettesben lesznek, mindent elmagyaráz neki, ahogy jó barátnők között szokás. Újra felnézett Leo tökéletesen harmonikus, tökéletesen megfesthető arcára, és majdnem elalélt, amikor a fiú ismét rámosolygott szégyellősen, csorba fogát kivillantva. -Tudtam, hogy nem lehet Lance a neved!

V mégsem filmez oszlófélben lévö halakat - De jó, hogy össze tudtunk futni! - mondta Ken Mogul Vanessanak szerda délután, amikor a lány leült mellé a Veréb egyik bokszában. Ez a kávézó most nyílt abban a williamsburgi utcában, ahol az Abrams lányok laktak. A férfi egy csésze gőzölgő kapucsínót toltVanessa elé az asztalon. - Rendeltem mindkettőnknek, ugye nem baj? A lány nem vette le fekete, tollal bélelt széldzsekijét; a csészét két tenyere közé zárta, és ajkát csücsörítve fújni kezdte a forró tejhabot. - Figyelj, nagyon köszönöm, hogy beszerveztél erre a divatbemutatóra - mondta a rendezőnek. -Király volt az egész! Ráhunyorított Kénre, és közben utálta magát, mert érezte, hogy amikor ezzel az emberrel beszél, mindig olyan a szövege, mint egy agyatlanított, megjátszós sznobé.Ken a feje tetejére tolta szarukeretes Prosol napszemüvegét, előrehajolt és az asztalra könyökölt: igyekezett a tárgyra térni. - Szeretném, ha tavasszal eljönnél velem Cannes-ba. Bemutatnálak még néhány zseniális függetlenfilmesnek. Összedugnánk a fejünket, feltöltenénk egymást ötletekkel, lelkesedéssel. Aztán azt kéne, hogy halassz egy vagy két évet az egyetemen, és csinálj velem néhány filmet. Varázslatos dolgokat fogunk együtt alkotni, előre érzem! A hangszórókból Enya CD-je szólt. Vanessa lehúzta a cipzárt kabátján, aztán újra felhúzta. Ki nem állhatta Enyát. - Belekezdtem egy új munkába Dél-Amerikában - folytatta Ken. - Sirályokkal nyit a film: ahogy a tojó oszlófélben lévő halakkal eteti a kicsinyeit. Aztán új snitt: esőerdő. A gorillaszülők magukra hagyják a kölykeiket. Aztán egy újabb vágás, és Rio utcái következnek: gyerekek strichelnek a sarkon, ezzel keresik meg a pénzt a drogra. Még nem kezdtem el a forgatást, de arra gondoltam, lejöhetnél te is, beszélhetnél néhány kölyökkel, ösz-szebarátkozhatnál velük, elmondanák neked, mi mindenen mentek keresztül. Portugálul nem tudsz, ugye? Vanessa megrázta a fejét. Szórakozik vele ez a pasas? - És spanyolul? A lány ismét a fejét rázta.

- Na mindegy. Majd szerzünk tolmácsot, vagy keresünk olyan gyerekeket, akik beszélnek angolul. Minden költségedet a Duke Productions fedezi. Emlékszel Dukera, ugye? Ott volt a Better Than Naked-partin. Vanessa derűsen elmosolyodott és bólintott. Hogy is tudta volna elfelejteni Duke-ot, a legnagyobb húgyagyút a világon? - Kapsz saját kocsit, külön lakást, teljes felszerelést, meg bármit, amire szükséged van - tette hozzá Ken. - Na, eljössz velem? Vanessa csak most vette észre, hogy Ken álla szinte egybefolyik nyakával. Gyakorlatilag nem volt álla a fickónak. - Régi álmom, hogy eljussak Cannes-ba - felelte, és töprengve szürcsölgette kapucsínóját. - És a filmötleted tényleg annyira... ütős. Csakhogy engem előfelvételivel vettek fel az NYU-ra, ahova tizenegy éves korom óta készülök. Mindenképpen el akarom kezdeni szeptemberben. - Na de akkor mi lesz a filmemmel? Gyerekprostitúció! Kölykeiket magukra hagyó állatok! Ez orbitális, ez... mindent elsöprő cucc! - Ken olyan indulattal beszélt, hogy fröcskölt a nyála, teleköpte az asztallapot. Vanessának az járt a fejében, hogy ha Kennek volna álla, nem repülne ilyen messzire a nyála. A filmrendező válla fölött most észrevett egy világoskék szórólapot a hirdetőtáblán:A Rivington Rover Irodalmi Klub e heti „Szabad a mikrofon!"felolvasóestjének előadói: Dániel Humphrey és Mystery Craze Csütörtök 20:00 Hát ezért hanyagolta Dan egész héten! Olyan híres lett, hogy már egy perc ideje sincs! - Hahó, Vanessa, itt vagy még? - érdeklődött Ken. - A filmes szakma első leckéje, amit nem árt, ha megtanulsz: az óra folyamatosan ketyeg! Vanessa mosolyában volt egy adag derű, és volt egy adag bosszúság is, pont mint Mona Lisáéban. Bármennyire is hízelgő volt, hogy Ken meghívta magával dolgozni, nem állt szándékában mini-Mogullá válni. A saját hangjára akart rátalálni, a saját pályáját akarta építeni, és esze ágában sem volt minden energiáját másvalaki munkájába fektetni, legyen az illető akármennyire zseniális. Megrázta milliméteres hajától sötétlő fejét, és csak ennyit mondott: - Bocs. Ken Mogul szabad szemmel alig látható álla teljesen eltűnt, ahogy végképp elvesztette hidegvérét. - Az életben nem kértem még fel soha senkit társrendezőnek! - mondta felbőszültén. Ez az életed nagy lehetősége! Tálcán kínálom neked, hogy játékfilmet készíthess még húszéves korod előtt! Ez példátlan! A Cult of Humanity divatbemutatóján az az öreg krapek arra figyelmeztette Vanessát, hogy azért, mert tehetséges, még ne vegye magát túl komolyan. Ken viszont szemmel láthatóan iszonyú komolyan veszi magát. A lány felállt, és Ken feje fölött átnyúlva letépte a világoskék szórólapot a hirdetőtábláról. Úgy volt, hogy együtt készít filmet

Dannel, de talán még jobb is lesz, ha beoson a felolvasóestre, és felveszi, ahogy Dan szaval, akár anélkül, hogy a fiú tudna a dologról. Dan mindig is jobban szerepelt, ha nem tudta, hogy Vanessa látja. - Köszönöm, Ken - mondta végül. - Megtisztel az ajánlatod, de komolyan, nem is akármennyire. De közben én is belefogtam egy új munkába, egy saját filmbe. Azt mindenképpen be akarom fejezni. Ken visszacsúsztatta a napszemüvegét az orrára, és kibámult az ablakon. -Te vesztesz vele, nem én. - Köszönöm a kávét - mondta még a lány, habár Ken nem is nézett már rá. Vanessa összehajtotta a szórólapot és a zsebébe csúsztatta. - Sok sikert Cannes-ban! Ken felhúzta a cipzárt prémszegélyes fekete Pra-da dzsekijén, és a szemébe húzta a kapucniját, mintha gondolataiból is teljesen ki akarná zárni a lányt. - Szia - mondta hűvösen. Vanessa elindult hazafelé, hogy átnézze filmes felszerelését, és kiválogassa, mit akar másnap este magával vinni a Rivington Rover Irodalmi Klub felolvasóestjére. Majd ha Dan lejön a színpadról, ő előugrik a tömegből, és átnyújt a fiúnak egy hatalmas bögre ír kávét, a kedvenc italát. Aztán sztoriz-gatnak a rengeteg agyaroggyant hírességről, akikkel az elmúlt egy hétben találkoztak. Aztán pedig hazaviszi a fiút, és rádöbbenti, mi hiányzott neki egész héten. Majd ő megmutatja, milyen az, ha másodszor is elveszíti a szüzességét, mint abban a szerencsétlen versében írta. Biztos meg lehet azt még mutatni Dannek?

S újra divatba hozza a könnycseppet - Lejössz velem megsétáltatni Muffot? - kérdezte Blairtől Aaron a lány szobájának csukott ajtaján keresztül. Szerda délután volt, és Blair hétfő óta ki sem dugta az orrát a szobából; az ajtót is csak napjában kétszer nyitotta ki, délelőtt tízkor és délután ötkor, amikor Myrtle beadta neki brie sajtos és paradicsomos bagettjét egy bögre forró csokival. A háziorvost rávette, hogy írjon neki igazolást egész hétre. Nem is igazán beteg a lány, nyugtatta a doki Blair anyját, csak hát az olyan iskolák, amilyen a Constance is, őrült keményen dolgoztatják a diákjaikat, különösen az utolsó évben; ráadásként pedig ott van még a stressz, hogy be kell kerülniük valamelyik elit egyetemre. Csak pár nap pihenésre van szüksége, és újra a régi lesz. Na, hát ebben biztosan tévedett a doki: a régi már sosem lesz. Blair ugyanis arra használta fel pár napi pihenőjét, hogy külsőleg és belsőleg teljesen megújhodjon. Megint. Amúgy Madonna módjára.Aaron résnyire nyitotta az ajtót, és bedugta a fejét. A szoba levegőjében orrfacsaró módon keveredett egymással a cigarettafüst bűze és a mentolos szájvíz illata. Blair az ágyán hevert fehér frottír köntösben, a fejére kendő gyanánt egy fekete és rózsaszín csíkos Pucci sálat tekert, mezítelen bokáit keresztbe tette egymáson. Hosszú szipkában Merít Ultrát szívott. Eléggé úgy nézett ki, mint a világ elől elvonult, rejtőzködő Greta Garbó, ami pontosan meg is felelt szándékának. Az ággyal szemközt A nagy Gatsby ment a lenémított tévében, Róbert Redforddal és Mia Farrow-val a főszerepben. Blair csak fújta, fújta a füstöt, és meredt maga elé drámai arckifejezéssel. Nem bírt Aaronra nézni, mert a fiún most is a harvardos melegítő felsője volt; mintha direkt azért vette volna fel, hogy őt kiakassza. Yale-es medálját Blair már korábban letépte a baldachinos ágy mennyezetéről, és apja ócska yale-es pulóverével együtt kidobta szobája ablakán. - Ha meg nem sértelek vele, tisztelettel megkérnélek rá, hogy húzz a picsába a szobámból - vetette oda a fiúnak. - Már épp indulni akartam - felelte az. - Te, figyelj, nem dumáltál Serenával mostanában? Blair megrázta a fejét. - Miért? - Csak úgy kérdeztem - vonta meg a vállát Aaron kényszeredetten. Péntek este elutazott a haverjaihoz Scarsdale-be, és azóta nem találkozott Serenával, nem is beszélt vele. A Les Best-divatbemutató előtt látta utoljára. Elővette zsebéből

gyógynövé-nyes cigikkel teli tárcáját, és odadobta Blair ágyára. - Inkább ezt szívd - tanácsolta. - Ez legalább természetes anyagból van, és a szaga sem olyan elviselhetetlen, mint a szériagyártott szaroknak. Blair a padóra rúgta a cigarettatárcát. - Jó sétát! - förmedt a fiúra. Aaron behúzta maga után Blair szobájának ajtaját, és elindult kutyát sétáltatni. A 72. utcai kapun ment be a Central Parkba; itt a tavat tápláló patak fölött ívelő kis fa gyaloghíd felé vette az irányt. Muff lépten-nyomon megállt, és fehér papucsos barna mancsaival dühödten ásta a havat, mintha egy labdát keresne, amit még a nyáron hagyott el. Aztán idővel mindig feladta a kutatást, és továbbügetett. Egy sötét napszemüveges, Yankees baseballsap-kás, apró termetű, szőke nő kocogott el a fiú mellett piros velúr melegítőben és I love Aaron feliratú pólóban: ugyanaz a póló volt, amit Serena viselt a Les Best-divatbemutatón. A szösziben Aaron felismerni vélte Renee Zwingdingert, a színésznőt, de biztos nem volt benne, és lehet, hogy a nevére sem pontosan emlékezett. Elég viccesnek tűnt a gondolat, hogy még az is lehet: mostanra híres színésznők és modellek sora szaladgál az utcán olyan pólóban, amin az ő neve szerepel, egy ismeretlen srácé, csak mert a barátnője eszméletlenül gyönyörű. Ami azt illeti, most már inkább úgy gondolt rá, mint volt barátnőjére. Amikor a gyaloghíd már feltűnt a távolban, Aaron látta, hogy tele van emberekkel meg mindenféle cuccokkal: úgy tűnt, valami stábféle dolgozik ott. Közelebb érve azt is észrevette, hogy a híddal átellenben a jeges vízben, egy kis felfújható csónakon egy fotós készülődik munkához: éppen háromlábú állványát igazgatja. Aaron hagyta, hogy Muff megkergesse a verebeket a fa alatt, ahol megálltak, ő pedig az eseményeket figyelte. A hídon állók sorfala egyszer csak szétnyílt, és előbukkant mögülük egy falatnyi napraforgósárga nyári ruhába öltözött lány. Kék szandál volt a lábán, arany haja lobogott a metszően hideg szélben. Serena volt az, természetesen. Senkivel nem lehetett összetéveszteni. Muff hirtelen nekiiramodott, és a hómezőn átvágva Serena felé rohant. Vakkantgatott örömében, és veszettül csóválta kurtított kis boxerfarkát. - Muff, nem szabad! - kiáltott rá Aaron. Aki csak a hídon volt, Serenát is beleértve, a hang irányába kapta a fejét. - Szia, Muff! - sikoltotta Serena, és leguggolt, hogy megpuszilja a kutya nedves orrát; az meg ott ficánkolt izgatottan a lány két lába között. - Na, mi a helyzet, kiskutya? Aaron, kezét mélyen zöld katonai nadrágjának zsebébe süllyesztve, odabaktatott a hídhoz. - Elnézést - morogta a sminkesek és stylistok csapatának. - Ne hülyéskedj - mondta Serena, és felállt. Kilépett a körülötte állók gyűrűjéből, odament Aaronhoz, és gyengéd puszit lehelt az arcára. Sárga ruháján színjátszó kék festékkel nyomott madarak csillámlottak, szájfényének pedig görögdinnyeillata volt. Épp egy parfümreklámhoz fotózunk. Van kedved megnézni? Aaron nem húzta elő kezét a zsebéből. Mondhatott volna ezerféle dolgot Serena, amitől most szarul érezné magát, mert elhúzta a belét Scars-dale-be, és még csak fel sem hívta, de a lány annál sokkal jobb fej volt. Egyszerűen nagylelkű, a szó

legnemesebb értelmében. És ez is része volt annak, ami miatt el kellett engednie Serenát. Iszonyú megerőltető dolog olyan ember méltó párja lenni, aki éppoly fényesen ragyog, mint ő. - Inkább elmegyek, csak lefoglalnálak - mondta Aaron. Kinyitotta cigarettatárcáját, és odakínálta a lánynak. Az kivett egy szálat, koráiszínűre ruzsozott ajkai közé illesztette, a fiú pedig tüzet adott neki. -Ja, viszont köszönöm a rózsát. Serena leszívta, aztán kifújta a gyógynövény édeskés füstjét a dermesztő hidegbe. Végül nem is tetováltattuk magunkat. Aaron gyengéden mosolygott a lányra. - Azt hiszem, jobb is így. Serena jobb szeme sarkában egy tökéletes könnycsepp jelent meg, és hosszan remegett alsó szemhéja peremén. - Na gyerünk, legyünk túl rajta! - kiáltott oda a fotós a felfújható csónakból. Serena odafordult felé, hogy intsen neki; sárga ruhájának alját megemelte a szél, szőke haja libe-gett-lobogott. A mozdulattól a könnycsepp lehullott gyönyörű arcára. Ebben a pillanatban tökéletesen jelenítette meg mindazt az emberi érzelmet, amit Les Best fel akart vonultatni új parfümjének reklámfotóján. A cigit persze majd ki kell retusálni Serena kezéből, és a libabőr pettyeit is a karjáról meg a lábáról, de nem is hinné az ember, hogy az milyen könnyen megy már.

A rehab az új Wellness-szálló Miután másodjára is végignézte A nagy Gatsby-t, Blair kikapcsolta a tévét, és a kezébe vette a mobilját. Égető szükségét érezte, hogy beszéljen valakivel; hogy tudassa a világgal, hogy mindennek dacára még életben van. Csak egy baj volt: veszettül parázott attól, hogy rokonainak és ismerőseinek bármelyikét felhívja, Franciaországban élő, meleg apját is beleértve, akire pedig mindig számíthatott, ha szomorkodott, és arra vágyott, hogy valaki felvidítsa. Valaki más kellene, valaki, akivel eddig még nem beszélt, és aki másképp... Egyvalaki tulajdonképpen volt, akivel talán el tudná viselni, ha beszélhet. És hát komolyan, miért is ne hívhatná fel? Ő is felhívta Blairt a múlt héten, amikor a lány éppen a fodrásznál ült és a haját vágatta; olyan volt, mint derült égből a villámcsapás. Gyorshívással tárcsázta Nate mobilszámát, és (legnagyobb meglepetésére) a fiú fel is vette a telefont. - Natie? - duruzsolta Blair. - Hallottam, mi történt veled. Azért jól vagy? Minden oké? - Igen, tulajdonképpen tök jól vagyok - felelte Nate gyanúsan tiszta hangon. - Az apám persze még mindig tökre ki van kattanva, és nem tudom, mi lesz így a felvételimmel, de azért jól vagyok. Blair meztelen lábfejét úgy fordította, hogy szemügyre tudja venni vattacukorrózsaszínre lakkozott lábkörmeit: előző nap festette ki őket saját kezűleg, merő unalomból. - Szegény kicsikém! - sóhajtott együtt érzően. -Gondolom, jó nagy szívás egy ilyen rehab. - Hát, az a helyzet... tudom, hogy ez hülyén hangzik... szóval igazság szerint kezdem egészen megkedvelni - vallotta be Nate. - Az persze elég szar, hogy egy csomó időm elmegy, mire kibumli-zok odáig, de a hely maga tök jó, minden új, csil-log-villog... Nem is tudom, olyan... nyugis az egész amiatt, hogy semmi köze a sulihoz. - Komolyan? - csodálkozott Blair. Hátrafordult, felverte párnáját, nekitámasztotta a falnak, és felült az ágyon. Hogy a rehab nyugis hely? Akkor lehet, hogy neki is erre lenne szüksége: itt kipihenhetné a létezéssel járó összes küzdelmet. Már látta is magát lelki szemeivel pihe-puha fehér wellnessköntösben, arcán zöldagyag-pakolással, kézés lábfejeiből szanaszét meredő akupunktúrás tűkkel, amint egy nyugágyon fekve méregtelenítő gyógyteát iszogat és a fehér lenvászon tunikás, roppantul figyelmes szaktanácsadóval cseveg.

- Ha állat lenne, milyen fajta állat lenne? - kérdezné tőle a szaktanácsadó. Csupa ilyen, nem túl megerőltető kérdése lenne. Ez az, egy rehabl Hogy ez miért nem jutott előbb az eszébe?! Hát jó, valószínűleg lesz ott egy kis terápia is, na de neki az soha nem jelentett gondot, hogy beszéljen magáról. És ami a legjobb az egészben: Nate is ott lesz! Végre megint kettesben lehetnek, egymaguk, ráadásul messze a várostól, és mindattól, ami a várossal jár. Milyen régóta vágyott már egy Nate-tel töltött romantikus, félpanziós hétvégére Cape Code-on vagy Long Islanden! Egy greenwichi rehabilitációs klinika majdnem ugyanolyan jó lesz. Igaz, hogy korábban úgy gondolta, szőröstül-bőröstül törli Nate emlékét az életéből, mert egy öntelt és hűtlen szemétláda - de most, a telefonban a fiú egész másnak tűnt: mint aki új életet kezdett. És Blair is pontosan ugyanezt akarta tenni. - Egyébként hogy lehet bekerülni egy rehabba? Csak odamegy az ember, és bejelentkezik a recepción, vagy beutalót kell kérni valakitől? - kérdezte Nate-től. Belenézett a szekrényajtó tükrébe. Amilyen csúful meg volt nyirbálva a haja, és amennyire fel volt puffadva az arca, tisztára úgy nézett ki, mint egy hernyós, úgyhogy bármelyik orvos kérdés nélkül be fogja utalni. - Úgy tudom, elég csak bejelentkezni, de szerintem nincs az az őrült, aki önként idejönne - felelte Nate. Blair elmosolyodott. Már hogy ne volna! Itt van például ő! - Figyelj, nem lenne kedved holnap este találkozni? - kérdezte. - Tudom, Nate, hogy gyakran vagyok veled önző és rosszindulatú, de végül mindig azon kapom magam, hogy szörnyen hiányzol! - Bocs, de holnap este csoportterápiára kell mennem az Elszakadásba - mondta a fiú. A hóvihar éjszakája óta nem látta Georgie-t, de Jackie megígérte, hogy holnap a lány már ott lesz a csoportban. -Vonattal járok ki, úgyhogy elég későn érek haza. - Hát jó. De azért valamikor mostanában fussunk már össze, jó? - kérte Blair. - Te is tudod, hogy találkoznunk kell! - tette még hozzá csábos, suttogó hangon, aztán letette a telefont. Felszökkent az ágyról: ismét telve érezte magát energiával. Levette fejéről a Pucci sálat, a tenyerébe nyomott egy diónyi Bed Head hajformázó zselét, és ami kevés maradt a hajából, azt összeborzolta vele. Aztán, hétfő óta először, kinyitotta a szobája ajtaját. - Anya! - kiáltott ki a folyosóra. - Gyere gyorsan! Segíts nekem, légy szíves! Hát térhet vissza szebben a színre egy főhősnő annál, mint hogy felfrissülve, megifjodva kilép egy rehab kapuján, a jóképű férfi főszereplő karján?

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! A Serena's Tears: Serena könnyei A Les Best emberei nem vesztegették az időt: a cég új parfümjének reklámja máris az utcán van, nyilván mindnyájan láttátok is már. Magnifique, non? A parfümhöz magához viszont nem fogtok hozzájutni április előtt, hacsak, mint én, nem ismeritek azokat az utakat, amiken járva az ember hamarabb be tud szerezni bizonyos dolgokat, mint a közönséges halandók. A fejillata jázmin, ezt egészít ki diszkréten a mélységi szantálfaillat. Most is ez van rajtam, és el kell ismernem: ugyanolyan isteni, mint a reklámja. De hát az ügyben érintett szőkeséget ismerve nem is számítottunk másra, ugyebár? Rehabilitációs intézetnek adományozta öröksége egy részét a fiatalkorú örökösnő A jelek szerint N szegény kis gazdag barátnőjére rájött a nagylelkűségi roham. Magára vállalta annak költségeit, hogy az Elszakadás kiterjedt connecticuti birtokán hipermodern állatfarm épüljön - így akarja kifejezni háláját azoknak, akik az utóbbi hetekben annyit tettek érte. A farm istállóiban és óljaiban lovak, disznók, kecskék, kutyák, macskák és csirkék lesznek, természetesen terápiás céllal. A kecskefejés nyilván jótékony hatással van a kokósok megzápult agyára. Csak abban szeretnék bízni, hogy a lóistálló gyógyszeres szekrényének kulcsa nem kerül kedvenc örökösnőnk kezébe. A mailjeitekből: Hello, BG! Bejáró vagyok az Elszakadásban, és ma szemtanúja voltam annak a jelenetnek, amikor egy rövid, zselével kócolt hajú csaj bejött a kapun, és kivágta Platinum hitelkártyáját a recepciós pultra. Azt mondta, egy egyágyas szobát kér két hétre, lehetőleg a szökőkútra nézőt. Hogy mi van?! Azt mondták neki, csak akkor lehet bentlakó, ha ön- vagy közveszélyes, de ha

szeretne részt venni a tinédzser csoportterápiás foglalkozásokon, szeretettel látják. -napi Szia, napi " Én csak azon csodálkozom, hogy arcmasszázskúrára nem próbálta meg előjegyeztetni magát. Ha ugyanabba a terápiás csoportba kerülnétek, azt ajánlom, kerüld el jó messzire a csajt. Abból, amit írsz, úgy veszem ki, .bevetésen érzi magát. Lebukta! J-t és frissen szerzett kétfős kíséretét többen látták bowlingozni a Bowlmor Lanes-ben. Állati cukik így együtt, nem vitás, de higgyétek el, én már próbáltam: hármasban nem megy. A hírek szerint S pénteken hiányzott a suliból, állítólag hörghuruttal nyomta az ágyat. Szerintem legközelebb kétszer is meggondolja, hogy szaladgáljon-e februárban egy szál nyári ruhács-kában. Azt hallottam, B a Mulberry utca egyik retró ruhaboltjában szerezte be a jelmezt rehabos vendégszerepléséhez. Hát igen, ha elő akarja adni a javíthatatlan drogost, kinéznie is hitelesen kell! D-t rajtakaptuk, hogy a földalattin készül a Rivington Rover Irodalmi Klub-ban tartott felolvasóestjére: a szerelvény zakatolásának ritmusára motyogott valamit az orra alatt. Itt az ideje végre kulturálódni is egy kicsit. Találkozzunk este a „Szabad a mikrofon!"-on!

Imádom, ha utáltok!

badgirl.net

A müvészet oltárán - Olyan jó, hogy itt vagy velem! - susogta Dan Mystery fülébe, aki éppen a fiú divatosan kócos hajába túrta sárga körmű ujjait. Totál véletlenül pont egyszerre értek a Rivington Rover Irodalmi Klubba, és már negyedórája szívták a mezítlábas Cameleket a női mosdó egyik vécéfülkéjében, ahol egymás heves gyömöszölésével igyekeztek lelkileg is felkészülni közös felolvasóestjükre. - Az az igazság, hogy egy kicsit izgulok. - Ne izgulj - mondta Mystery, és meglazította a fiú keskeny, fekete nyakkendőjét, majd megszorította a kezét. - Gyere, menjünk, nézzük meg, milyen a terep. Kéz a kézben léptek ki a mosdó ajtaján: Mystery átlátszó, kanárisárga selyemruhájában, ami alatt tisztán látható volt fekete pamut bugyija és melltartója, Dan pedig új, fekete öltönyében. A költészet Bonnié és Clyde-ja. A kicsi, sötét pinceklub már rendesen megtelt; a vendégek kávéjukat szürcsölték, és elnyúlva ültek a minden rendszer nélkül elhelyezett, foszladozó kárpitú, öreg kanapékon. A mennyezetről egy ran-domra állított diszkógömb lógott, a hangfalakból Morrissey vinnyogott valami depressziós számot legújabb lemezéről. A fények kétszer egymás után kihunytak, aztán újra felgyúltak. Egy fekete baletttrikós, rózsaszín macskanadrágos, apró termetű japán lány ment fel a színpadra. - Jó estét mindenkinek a Rivington Rover „Szabad a mikrofon!" felolvasóestjén. Olyan jó, hogy ennyien eljöttetek! - susogta a mikrofonba. - New York két rendkívül tehetséges ifjú költője a vendégünk, ők fogják előadni saját műveiket, mégpedig egyszerre. Köszöntsük nagy-nagy szeretettel Mystery Craze-t és Dániel Humphrey-t! A zsúfolt, sötét nézőtéren tapsvihar tört ki. - Úgy tudom, tegnap egész éjjel a földalatti E-vonalán utaztak oda-vissza, és együtt megírtak egy teljes könyvet - suttogta valaki. - Én azt hallottam, hogy házasok - mondta egy másik okostojás. - Én meg azt, hogy sziámi ikrek, akiket születésük után úgy kellett szétválasztani fitogtatta jól értesültségét egy harmadik. Vanessa észrevétlenül surrant be a klubba, és megállt a terem végében. - Miféle név az, hogy Mystery Craze*? - töprengett, miközben szeméhez illesztette a kamera keresőjét, és rázoomolt a színpadra. Dan egész teste hideg verejtékben úszott az idegességtől. Minden olyan gyorsan

történt, és mindeddig alkalma sem volt rá, hogy végiggondolja, hogyan is volt ez: nemrég még különös, pesszimista verseket firkált mindenféle jegyzetfüzetekbe, és a kutya sem olvasta, amit írt; most pedig itt áll egy menő klub színpadán egy majdnem híres lánynyal, elegáns, márkás öltönyben. De nem volt rá idő, hogy kételkedni kezdjen magában. Lépett már fel színdarabokban, szerepelt Vanessa filmjeiben. Egy új Keats volt. Kibújt zakójából és feltűrte inge ujját. Meg fog birkózni a helyzettel. Mystery már várt rá fent a színpadon, csontos ujjaival izgalmában úgy szorította a mikrofont, hogy ujjízületei elfehéredtek. Dan csak most vette észre, hogy két mikrofon van a dobogón, egy a lány számára, egy másik pedig őneki. - Kinek mi a kedvenc főneve? - kérdezte Mystery a közönségtől, mély, fátyolos hangján. - Süti! - kiáltotta az első sorból egy szemlátomást seggrészeg, lófarkas srác. - Te pont az ellentéte vagy a sütinek - búgta Mystery Dannek, aki most lépett fel a színpadra. -Téged elevenen akarlak megenni! Dan megköszörülte a torkát, és megragadta a mikrofonállványt, hogy megkapaszkodjon benne. - És neked mi a kedvenc igéd? - kérdezte a lánytól, és magát is meglepte, milyen magabiztosan cseng a hangja. - Dugni - felelte Mystery közömbös hangon. Négykézlábra ereszkedett, és a mikrofonnal a szájában a padlón csúszva megindult Dan felé. -Dugni - ismételte, és közben bekúszott a fiú két lába közé, majd tíz körömmel kapaszkodva felmászott a testén, míg végül az arcuk már csak egy centire volt egymástól. A sárga selyemruha kiemelte Mystery fogának sárgaságát. A kamera imbolygott Vanessa kezében. Hát emiatt hanyagolja Dan az utóbbi időben, még azért sem keresi, hogy folytassák a munkát közös filmjükön, a Hogyan születik a vers-cn. Dan Mystery Craze-zel dolgozik valami máson, aminek szintén van köze a születéshez. De bármennyire gyötrelmes volt végignézni, ahogy a fiút, akibe majdnem három éve szerelmes, hatalmába keríti egy lány, akinek az igazi neve feltehetőleg valami egészen banális és hétköznapi (mondjuk Jane James), Vanessa nem tudta rászánni magát, hogy kikapcsolja a kamerát. Dannel olyasvalami történik, amit muszáj megörökítenie! Úgy tűnt, a fiú ezekben a pillanatokban fedezi fel önmagát, itt, a szeme láttára. - Etess meg! - hörögte Dan a mikrofonba Mysterynek, aki alatta vonaglott. - Tálald fel nekem meztelen testedet!A közönség hujjogva és sikítozva fejezte ki tetszését. Dan beleszédült: ilyen hatást kelt a színpadon? Hiszen akkor ő egy botrányköltő, egy szexisten! A francba Rilkével: ő egy Jim Morrison! Lerántotta Mysteryt a földre, és rávetette magát az ajkára: hatalmas és erőteljes rocksztár-csók következett. Vanessa csak filmezett; forró könnycseppek gördültek le sápadt arcán. Nem tudott leállni - és nem azért csinálta, hogy gyötörje magát. Azért csinálta, mert hitt benne, hogy amit csinál, az művészet. Eközben a színpadon Dan kigombolta az ingét, Mystery pedig nyalogatni kezdte a fiú mellkasát. -Te isten! - duruzsolta a fülébe.

Te Úrister!!

A díva színre lép - Sziasztok - üdvözölte Jackie Davis a péntek délutáni csoportterápiára összegyűlt fiatalkorúakat az Elszakadás Rehabilitációs Intézetben. - Örülök neki, és örüljünk ennek együtt, hogy barátunk, Georgina Spark ismét körünkben lehet. - Jackie kocogtatni kezdte golyóstollat a felírótábláján. -Csoportunk ma új taggal fog bővülni, nemsokára megismerkedhetünk vele. De addig is, amíg várunk rá, szeretném mindannyiunk nevében kifejezni elismerésemet a csoport két tagjának bátor helytállásáért, és azért, hogy példát mutattak mindannyiunknak valamiből, amit talán a leginkább életépítésnek tudnék nevezni - mondta, és bátorító mosolyt villantott Natere. - Nate, most, hogy Georgie visszatért közénk, lenne kedved elmesélni nekünk, mi történt a múlt pénteken? Nate hátrabillentette a székét, aztán visszazökkentette mind a négy lábára. Georgie szemben ült vele a körben; a lábát keresztbe vetette. Narancssárga szatén rövidnadrág volt rajta, meg egy ugyanilyen színű bőrszandál - elég különös viselet február közepén, nem mintha mostanában sűrűn kitette volna a lábát a klinikáról. Fénylő, sötét haja Hófehérke-arcába lógott; e függöny mögül nézett most fel Nate-re, és sötét ajka félénk mosolyra húzódott. Nate tenyerével megdörzsölte olajzöld Ralph Lauren kordnadrágos lába szárát. Úristen, de jó lenne odamenni hozzá és megcsókolni! A csoport mohó érdeklődéssel figyelte a fiút. Mindenki tudta, hogy valami fincsi kis szaftos dolog történt, de hogy pontosan micsoda, arról még egyikük sem hallott. - Mondd csak el bátran! - biztatta Jackie Nate-et. - Péntek este elmentem Georgie-val hozzájuk, tök jól elvoltunk, buliztunk, dumáltunk, meg izé... szóval ismerkedtünk egymással - magyarázta a fiú. - Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Geor-gie rendezett magának egy kis zártkörű, egyszemélyes partit is kint a fürdőszobában, csapra verte a gyógyszeres szekrényt. Amikor láttam, hogy kiütötte magát, kicsit beparáztam, és felhívtam Jackie-t. - Az a telefon egy segélykiáltás volt! - szólt közbe Georgie megjátszott elragadtatással. Nate lopva elmosolyodott. Még mindig szét van zuhanva a csaj, de őt totál elvarázsolja. Boldog volt, hogy hat teljes hónapon át minden hétköznap ki kell jönnie ide, a rehabba, mert el volt szánva rá, hogy segít ennek a lánynak abban, amiben az is

segített neki. - Még éppen idejében értünk Georgie-val ide, a klinikára. Most egy ideig bentlakó lesz. Eddig nagyon szépen haladunk előre, igaz, Georgie? - áradt a lelkesedés Jackieből. Georgie bólintott; karját fázósan keresztbe fonta maga előtt, az arcán szelíd mosoly terült el. - A tegnap esti húspástétom valami elképesztően finom volt - ismerte el. -Tapsoljuk meg Georgie és Nate bátorságát! -kiáltott fel Jackie, mire az egész csoport talpra ugrott és tapsolni kezdett: még a két érintett is. - Szia! - tátogta Georgie Nate-nek, aztán nyelve hegyével megnyalta vérvörös ajkát. - Szia! - tátogta vissza a fiú. - Erre parancsoljon, kisasszony! Blair követte az Elszakadás lenvászon egyenruhás munkatársát; menet közben végigsimított frissen kiszedett szemöldökén, és egymáshoz dörgölte rózsaszínre rúzsozott ajkait. Kísérője nyomában odaért az ajtóhoz, amely mögött a csoportterápia már megkezdődött. Új, retró szabású, fekete-pirosbíborszínű Diane von Furstenberg ruhája volt rajta; ehhez kedvenc hegyes orrú, térdig érő, fekete antilopbőr csizmáját vette fel. Majd' szétfeszítette a kellemes izgatottság, hogy kitálalhat mindent, ami a szívét nyomja, egy figyelmes, érdeklődő közönség előtt, amelynek soraiban Nate is ott van. - Szia, Blair - üdvözölte egy slamposan öltözött, ocsmány barnára rúzsozott szájú nő, amikor belépett a terembe; odajött hozzá, és szertartásosan bevezette a kör közepére. - Jackie Davis vagyok, a kamaszcsoport terapeutája. Gyere, ülj le közöttünk. Blair körbejártatta a szemét a csoporton. Itt volt Natie, az ő Nate-je, és olajzöld kordnadrágjában, ami kiemelte szemének gyönyörű smaragdszínét, állati jól nézett ki mint mindig. A lány nem kis keserűségére a körbe rakott székek közül egyedül a Jackie melletti volt üres; márpedig ezen a nőn Blair azonnal látta, hogy gügye és mesterkélt. - És üljünk le mindnyájan - vezényelte a csoportot Jackie, aztán ő maga is helyet foglalt. - Nálunk itt az a szokás, ha új taggal bővül a csoport, hogy körben szépen mindenki bemutatkozik: megmondja a nevét, és elmeséli, hogyan került közénk. Amennyire csak lehet, fogalmazzunk pontosan és tömören. Emlékszünk rá, ugye? Ha néven tudjuk nevezni a gyengeségünket, már megtettük az első lépést afelé, hogy uralkodni tudjunk rajta. Ne izgulj, Blair - tette Jackie a kezét a lány karjára, hogy megnyugtassa -, nem neked kell először bemutatkoznod. Billy, lenne kedved kezdeni a kört? A zömök, izmos, fehér Darthmouth pólós srác idegesen dörzsölte egymáshoz két tenyerét. - Billy White vagyok. Az a mániám, hogy súlyt emelek, és izomépítő italokat iszom jelentette ki. - Kényszeres testedző vagyok. Nate következett. Még nem tért magához attól, hogy Blair egyszer csak megjelent az Elszakadásban, de elég régen ismerte őt ahhoz, hogy igazán semmin ne lepődjön meg. - Nate vagyok, és régebben naponta szívtam marihuánát; de most már elmondhatom,

hogy egy ideje nem is kívánom. - Egy kicsit fura volt, hogy ezt pont Blair előtt vallja be, aki akkoriban volt a barátnője, amikor gyakorlatilag folyamatosan be volt tépve. Blair szemöldöke felszaladt a homlokán a kellemesen meglepő hír hallatán. Lehet, hogy Nate tényleg megváltozott? Csak nem az ő kedvéért? - A nevem Hannah Koto - mutatkozott be a Nate mellett ülő lány. - A múlt nyáron meghalt a kutyám, azóta naponta nyomtam az ekit - mondta, és Jackie-re sandított. Bocsánat: extasyt szedtem - helyesbített. - Campbellnek hívnak, és elég jó úton haladok az alkoholizmus felé - mondta egy szőke fiú, aki tízévesnél nem nézett ki idősebbnek. - Egy kicsit lenulláztam a szüleim darieni és Cape Code-i borospincéjét. - Georgie vagyok, mindenevő - szólalt meg a mellette ülő, feltűnően szép lány. Hosszú, selymes, barna haja volt, hatalmas barna szeme és sötétvörös ajka. Narancssárga szatén Miu Miu sortot viselt, meg egy gyönyörű, szintén narancsszín Jimmy Choo bőrszandált. Blair sárgult az irigységtől. -Mostanában leginkább gyógyszereket szedek, és régebben féltem is, hogy egyszer elalszom, és többé nem ébredek fel. De mióta tudom, hogy van egy páncélos lovagom...! - rebegtette sűrű, barna szempilláját Nate felé. Blairnek kezdett felmenni a szar az agyában. - Köszönjük, Georgie - szakította félbe a lányt Jackie, mert félt, hogy valami olyat mond, amitől kicsúszik kezéből a csoport irányítása. - Ki következik? - Jodának hívnak, én is alkoholista vagyok -szólalt meg a Blair mellett ülő, husi csaj. Egyszer még kölnit is ittam. - Azt én is - kottyant bele Blair, mert már alig várta, hogy überelhesse Georgie produkcióját. Keresztbe vetette egymáson a lábát, aztán újra letette mindkét talpát a földre: ruhája szoknyarészének hasítéka szétnyílt egy pillanatra, és így mindenki megcsodálhatta szexi fekete neccharisnyás combját. - A nevem Blair, és... Elbizonytalanodott. Honnan is kezdje? Mélyen, színpadiasan felsóhajtott. - A szüleim tavaly elváltak. Kiderült, hogy az apám meleg, és már egy ideje anyám személyi titkárával kavart. Azóta is együtt van vele, Franciaországban élnek egy chateau-ban, saját szőlőhegyük tetején. Az anyám nemrégen újból férjhez ment egy ingatlanberuházóhoz, aki egy gusztustalan hájas idióta, és most gyereket vár tőle, pedig kábé százhúsz éves. Épp tegnap tudták meg, hogy kislányuk lesz. Aztán évek óta készültem rá, hogy előfelvételivel jelentkezem aYale-re, de elszúrtam az elbeszélgetést. Az apám egyik régi haverja, aki szintén aYale-re járt, felajánlotta, hogy találkozik és elbeszélget velem, és az alapján esetleg beajánl az egyetemen. Állati jó pasi volt, nekem pedig még sosem volt idősebb barátom, és hát... tulajdonképpen összejöttem vele. - Itt bűnbánóan nézett Nate-re. De hát biztos megbocsátja neki a fiú ezt a kalandot, ahogy ő is megbocsátja Nate-nek, hogy dobta Jennyért. Jackie tátott szájjal hallgatta. Ahhoz szokva volt, hogy a kamasz csoportokban egyesek részletesebben számolnak be viselt dolgaikról, mint feltétlenül szükséges lenne, de soha senkivel nem volt még dolga, aki ilyen élvezettel beszélt volna magáról. - Azt hiszem, többek között azért vágtam ilyen rövidre a hajamat, mert ronda akartam lenni; bár ott és akkor ez meg sem fordult a fejemben. Csak arra gondoltam, hogy jól fog állni a rövid haj. De most úgy érzem, valószínűleg csak a felszínre akartam hozni

magamban a rondaságot, ami itt volt belül, értitek? Ja, és ezen a héten hiányoztam a suliból. Igazán nem voltam beteg, csak nem bírtam... - Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de meg tudnád nevezni röviden azt a problémát, amivel ide jöttél? - vágott a szavába Jackie, amikor ráeszmélt, hogy Blair még a közelébe sem ért monológja végének. A lány a homlokát ráncolva forgatni kezdte rubinköves gyűrűjét az ujján. Ezek szerint kell hogy legyen valami néven nevezhető problémája, különben kivágják a rehabból. - Amikor valamitől ideges vagyok (és amilyen az életem mostanában, ez azt jelenti, hogy folyton), rengeteget zabálok, vagy olyan kajákat eszem, amiket nem kéne; aztán pedig meghánytatom magam - mondta, és elégedett volt: nesze nektek, ha valami, ez elég meggyőző! Jackie bólintott. - Néven tudnád nevezni a problémádat, Blair? Ugyanis ennek van neve, talán te is tudod. Blair döbbenten bámult a terapeutára. - Stresszes béltartalom-visszaáramlás? - kérdezett vissza fagyosan. Tudta, hogy Jackie a bulimia kifejezést szeretné hallani a szájából, de az annyira gusztustalan szó volt, hogy ki van zárva, hogy kimondja; különösen Nate előtt! A bulimia lúzer dolog. A többiek kuncogtak, Jackie pedig minden igyekezetével azon volt, hogy visszaterelje a terápiás csoportot oda, ahol Blair kiselőadása előtt tartottak. - Hát jó, tulajdonképpen így is meg lehet fogalmazni - mondta, és lefirkantott valamit a felírótáblájára. Aztán felnézett, és hátrasimította erős szálú barna haját. - Most pedig én következem. Jackie Davis vagyok, és az a munkám, hogy segítsek nektek, hogy könnyebben menjen az:... elszakadás! - kiáltotta, és nagyot kurjantva a levegőbe lendítette az öklét, mint aki kosármeccsen van, és a csapata éppen dobott egy hárompontosat. Aztán várta, hogy csoportja vele együtt kalimpáljon és kurjongasson, de a kamaszok csak meredtek rá üres tekintettel. - Na jól van, oké. Most pedig válasszatok magatoknak párt. Egy olyan játékot fogunk játszani, aminek azt a nevet is adhatnánk: „Takarodj, démon!" Minden páros egyik tagja az a dolog lesz, amit a másik most itt az előbb megnevezett; az a dolog, amitől el akar szakadni. A páros másik tagja szembeáll vele, és rákiált a démonra: megmondja neki, hová menjen. Mondhattok neki, amit csak akartok; az a lényeg, hogy szívből csináljátok, hogy igazi legyen, oké? Na jó, akkor most tessék párt választani. Heten vagytok, úgyhogy az egyikőtöknek én leszek a párja. Hannah feltette a kezét, mint az iskolában. - Én ezt nem értem: a párom démonjára kell rákiáltanom, vagy a sajátomra? - A sajátodra - tisztázta Jackie. - Ez egy nagyon jól bevált démonűző technika. Blair várta, hogy Nate odajön hozzá, hogy legyen a párja, de még mielőtt a fiú elindulhatott volna felé, a sápadt kis ribanc odatipegett Nate-hez a tökre nem ide való narancssárga szatén rövidnadrágjában, megfogta a kezét, és affektálva azt bírta mondani neki: - Leszel a párom? Mindenki más párjára talált eddigre, úgyhogy Blairnek csak Jackie maradt. - Jól van,

Blair - rikácsolt rá a terapeuta. Varangybarna szemét a harsány barna szemfesték csak tovább rondította. - Küldd el azt a démont, ahová csak akarod! Blairnek hirtelen kételyei támadtak afelől, hogy tényleg a rehab-e a neki való hely. - Bocs, ki kell mennem a mosdóba - közölte Jackie-vel. Remélte, hogy mire visszaér, ez a játék befejeződik, ő pedig talán lecsaphat egy Nate melletti székre, amikor a csoport újra helyet foglal. Jackie gyanakodva nézett a lányra. - Jól van, akkor menj, de siess vissza. És hadd figyelmeztesselek rá, hogy a mosdók nálunk be vannak kamerázva. Blair a szemét forgatva lökte ki a lengőajtót: kilépett a folyosóra, és elbaktatott a női mosdóhoz. Ott megmosta a kezét, húzott egy újabb réteg szájfényt az ajkára, aztán lehúzta a cipzárt a ruháján, és rávillantotta pucér felsőtestét a tükrökre, hogy aki figyeli, legyen az bárki, örvendezhessen egy kis ingyen sztriptíznek. Mikor ezzel is végzett, visszasétált a folyosón a teremhez, és bekukucskált az ablakon, hogy megtudja, vége van-e már a démonűző játéknak. Nate és a Miu Miu sortos csaj az ajtóhoz közel álldogált. A lány Nate vállán tartotta a kezét, az arcuk csak néhány centire volt egymástól. - Kitaláltam valamit, amivel szeretném megköszönni a rózsát, amit küldtél - valami ilyesmit vélt érteni Blair abból, amit Narancsvirág mondott. -Elvinnélek egy pónilovaglásra, van kedved? Ez a csaj nem is a démonához beszél, vonta le villámgyorsan a következtetést Blair. Ezt Nate-nek mondta! Blair állt és várta, hogy Nate arcára kiüljön a rémület és az undor attól, amit Narancsvirágtól hallott, ám ő csak mosolygott a lányra, a nyelve hegye megjelent a fogai között: úgy tűnt, szívesen hallana még valami ilyesmit. - Ha elmegyünk, betakargatlak egy... - Georgie mondatának végét Blair már nem volt képes meghallgatni. Egy váratlan fordulattal kiderült, miért jön be Nate-nek olyan nagyon a rehab, és miért szánta el magát hirtelen arra, hogy új életet kezdjen. Blair elhátrált az ajtótól, aztán sarkon fordult, és elindult a folyosón kifelé. Menet közben elővette mobilját a retiküljéből, hogy felhívja az anyját. Úgy volt, hogy autó jön érte a klinika elé két óra múlva, hogy visszavigye a városba, de arra senki ne számítson, hogy ő azt kivárja itt. A rehab még csak nem is hasonlított egy wellness-szállóra; nem különbözött egy osztályteremtől: ez is csak nevetséges lúzerekkel volt tele, akiknek ringjuk sincs az életről. - Idebent nem lehet telefonálni! - kiáltott rá egy ápolónővér a folyosón. Blair döbbenten nézett a nőre, aztán kivonult a folyosóról az előtérbe. Itt az egyik recepciós újságot olvasott a pult mögött; az újság hátoldalát a Serena's Tears reklámfotója töltötte be. is a fejére húzta, aztán rágyújtott egy Merit Ultra Lightra. Ha járt volna most arra valaki, egy rejtélyes, dacosan magabiztos lányt látott volna kék, kapucnis kabátban, akit nem izgat, hogy a cselekmény új irányt vett, és a forgatókönyvet mindenestül át kell írni.

Miröl dumálunk, mikor nem a szerelemröl, dumálunk? - Mindenki vegye fel a kabátját - mondta a kilencedikeseknek Serena a hétfői KCsT-n. - Kiviszünk benneteket a Jackson Hole-ba egy forró csokira. - Nem kell parázni, kaptunk rá engedélyt - tette hozzá Blair, miközben az étterem teljes falnyi tükrében nézegette magát. A hétvégén visszament a fodrászszalonba, és kiigazíttatta a frizuráját: most úgy nézett ki, mint Edie Sedgwick Andy Warhol Factory Dtaries című filmjében. Azaz elképesztően jól. - Fú! - lelkendezett Jenny, ahogy Blairt nézte. -Tök jó a hajad! - Mióta Leóval találkozott, Jenny olyan boldog volt, hogy csak úgy sugárzott belőle a szeretet mindenki iránt, aki szembe jött. Blair a lány felé fordult: valami az eszébe jutott. - Nézted mostanában az e-mailedet? - kérdezte tőle. Jenny szeme felragyogott. - Jaj, igen! Igen, néztem! Blair agyán átfutott a gondolat, hogy leleplezze szerepét abban a történetben, ami Jenny szemlátomást extatikus lelkiállapotát okozza, de aztán úgy döntött, sokkal jobb buli figyelni, ahogy a lány öntudatlan boldogságban ragyog. Talán nem is olyan szar dolog nővérnek lenni. Aztán észrevette, hogy Elise Wells ma egy szűk, fekete pulóvert vett fel szokásos, kislányosan elegáns, rózsaszín kardigánjai helyett. Jól van. Hátha azért öltözött feketébe, mert az anyja végre rájött, mekkora seggfej a férje, és kitekerte a nyakát. - Mi a helyzet az apáddal, Elise? - kérdezte Se-rena, aki ezek szerint olvasott Blair gondolataiban. A lány azonban, Blair legnagyobb meglepetésére, vidáman válaszolt: - Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Anyáék a hétvégére elutaztak, kettesben nevetett, és oldalba bökte Jennyt. - Rám kár is az időt vesztegetni. Viszont szerintem Jenny szeretne valamit mondani. Jenny érezte, hogy céklavörös lett az arca, de egy cseppet sem izgatta. - Szerelmes vagyok! - jelentette be. Serena és Blair megbotránkozott arckifejezéssel egymásra nézett. A szerelem volt az utolsó téma, amiről beszélgetni szerettek volna.

- Na, hozzátok a kabátotokat, odakint találkozunk! - sürgette Serena a kilencedikeseket. A Jackson Hole üzletlánc Madison sugárúti gyorséttermében zsíros hamburgerszag és a pletykázók vihorászása töltötte be a levegőt. Mikor az l-es KCsT bemasírozott és letelepedett az egyik ablak melletti asztalhoz, a hátsó sarokban Kati Farkas és Isabel Coates közelebb hajolt egymáshoz, hogy megvitassák a legújabb fejleményeket bárkivel, akit ezek érdekelnek. - Hallottátok, mi történt Nate Archibalddal és azzal a connecticuti lánnyal? - kérdezte Kati. A hétvégén rövidre vágatta a haját, és az új frizurától germán vonalú orra kétszer akkorának tűnt, mint amekkora valójában volt. - Kivágták őket a rehab-ból, mert rájuk nyitottak, amikor a tisztítószeres szekrényben dugtak. Nate mostantól járhat magánterápiára itt New Yorkban. - Hogy mi van? - szipogott Isabel. Serena's Tears volt rajta: az anyja egyik Vogue-s újságíró barátnője szerzett neki árumintát az új parfümből. - Én úgy tudtam, hogy Blair volt Nate-tel a szekrényben! - Jaj, dehogy! Blair azzal a vén pasassal kavar, nem emlékszel? Egyébként már nem terhes tőle, elvetélt. Azért hiányzott a múlt héten a suliból. - Én azt hallottam, hogy ma Serena is, meg Blair is beadta a jelentkezését a Kaliforniai Egyetem felvételi rendszerébe. Ott folyamatos az elbírálás,szóval pár héttel a jelentkezés után már lehet is tudni, hogy a rendszerhez tartozó melyik egyetem vette fel az embert - mondta Laura Salmon, és felvonta vékony, vörösesszőke szemöldökét. - Figyeljetek, nem kéne nekünk is ezt csinálnunk? Nem mintha bármelyiküknek is komolyan megfordult volna a fejében, hogy valamelyik kaliforniai rendszerű egyetemre járjon. - Meséld el, mi volt a reklámfotózáson! - kérte Serenát Mary Goldberg, amíg az l-es KCsT tagjai a forró csokijukra vártak. Cassie Inwirth és Vicky Reinerson nem győzte a fülét hegyezni a csopvezük jobb és bal oldalán. A három lány a hétvégén tök egyforma rövidre vágatta a haját, de minthogy egyikük sem Giannit kereste fel a Garren's fodrászszalonban, frizurájuk csak gyenge utánzata volt annak, amit Blair két héttel ezelőtt csináltatott magának, a mostanival pedig össze sem lehetett hasonlítani őket. - Hideg - felelte Serena. Kifújta az orrát egy papírszalvétába, aztán aranyszőke haját a feje tetejére simította és kontyba csavarta, azon pedig átszúrt egy ceruzát, hogy megtartsa. Most már persze mindhárman bánták, hogy levágatták a hajukat. - Igazából nem szeretnék róla beszélni - tette hozzá Serena titokzatosan. Blair az asztalon át közelebb hajolt a kilencedikesekhez. - Aaron is ott volt a fotózáson, és szakítottak Serenával - súgta meg nekik bizalmasan; aztán ismét hátradőlt a székén. -Téma lezárva. Megérkezett a pincér a forró csokikkal: a hatalmas, gőzölgő bögrék tetején túlcsordult a tejszínhab. - Akkor beszélgessünk inkább a szerelemről? -kérdezte félénken Jenny. Tekintetét

körbejáratta a zsúfolt éttermen: ha szerencséje van, Leo is megjelenik, amíg itt ülnek, és akkor villoghat a többiek előtt barátjával. - Nem! - vágta rá Serena és Blair kórusban. Pont azért hozták ki a csoportot a Jackson Hóiéba, hogy ne gagyogjanak fiúkról, kajáról, szülőkről, suliról; meg egyáltalán, semmiről se. Egyetlen vágyuk volt, hogy kortyolgathassák a forró csokit, és élvezhessék egymás társaságát. Az étterem hirtelen elnémult: Chuck Bass parádézott be az ajtón rókaprém sapkában, kétsoros, világoskék kabátban; kisujján a monogramos pecsétgyűrű csillogott-villogott, ahogy a rózsaszín szórólapokat kiosztotta a vendégeknek. - Aki nem jön el, az kockafej! - rikoltotta, aztán, ugyanolyan hirtelen, ahogy bejött, kifordult az ajtón. A szórólap meghívó volt egy aznap esti partira. Az étterem néhány másodperc alatt totálisan felbolydult. - Te elmész? - Szerintetek nem azért rendez bulit Chuck, mert ott akar színt vallani, hogy meleg? A fenét. Születésnapja van. Hogy lenne már születésnapja? Én együtt jártam vele óvodába, és tudom, hogy szeptemberben r/ülctett. Ez ráadásul nem is az ő bulija, hanem valami csajé. Ő csak a szórólapokat terjeszti. Én akkor is biztosra veszem, hogy Chuck nem meleg, csak sztereó. Szombaton láttam egy csajjal a L' École Francaise-ből, és a lényeget tekintve dugtak. - Tulajdonképpen ki volt ez a srác? - nyafogta Cassie Inwirth. - Ismered a www.badgirl.net weboldalt? Na, hát szerintem ő az - jelentette ki Mary Goldberg. - Mi? Hogy szerinted Bad Girl egy fiú? - döbbent meg Vicky Reinerson. - Ki van zárva! - kiáltott fel Blair és Serena kórusban. De hát mit lehet azt tudni!

badgirl.net topics

previous

next

post a question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - "az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!

Nem mintha telhetetlen lennék Mostanra, gondolom, mindnyájan találkoztatok a szórólappal: mindenkit meghívok estére a szülinapi bulimra. Aki nem találkozott vele, az nyilván kő alatt rejtőzött. Kérem, ne is fáradjon azzal, hogy eljön az, aki nem hoz magával legalább egyet az alábbiak közül: játék kölyökuszkár karamellából annyi fiola Serena's Tears, amennyit csak zsebedbe tudsz gyűrni. Tudom, hogy csak előjegyzésre kapható, de sürgősen hozzá kell jutnom: függő lettem! első osztályra szóló repülőjegyek Cannes-ba, a májusi filmfesztiválra. gyémánt ékszer fantasztikus humorérzék, az összes helyes srác, akinek be van írva a száma a telódba. Lebukta! N-t többen látták a Central Park-ban új, holtsápadt barátnőjével sétakocsikázni. Gondolom, a csajt jó magaviseletéért engedték haza egy napra a rehabbol. A hírek szerint S és B ellátogatott a Les Best Butik-ba: a csajok beszerezték Les teljes őszi kollekcióját. V állítólag bevitt a Riverside Fiúiskolá-ba, és ott átadott a suli drámatanárának egy drapp színű borítékot. Azt ugye azért nem hisszük, hogy a felolvasóesten készített filmjét adta oda D tanárának? Az szép kis balhé lenne! D-t és hibbant költő barátnőjét hallották, amikor összefüggéstelen marhaságokat kiáltoztak a csaj chi-natown-i lakásának ablakából. Kémeim jelentették, hogy a kis J és új lovagja elmélyülten tanulmányozta a Stink (gy. k.: az egy East Village-i tetoválószalon) katalógusát. Reménykedjünk benne, hogy csak nézelődtek. Kérdések és válaszok Együtt marad N ezzel a dúsgazdag rosszkislánnyal? Túlteszi magát B N-en az életben? Megnöveszti a haját? És (erre a kérdésre hál' istennek elég hamar választ kapunk) felveszik a Yale-re? Kitart S és B barátsága... legalább az érettségiig? Zöldségzabáló, üresfejű szupermodell lesz S-ből, olyan, amilyenből tizenkettő

egy tucat? Lesz az életben olyan pasija, akivel öt percnél tovább bírják egymást? Hát J és az új barátja? Boldogan élnek, amíg meg nem halnak? Vagy J barátnője megpróbálja szétugrasztani őket? Lesz majd egyszer még, hogy V rá bír nézni D-re? Es D lehorgonyoz a sárga fogú költőnő mellett? Lehet, hogy az ő foga is belesárgul a kapcsolatba? Hozzákezd egyáltalán a memoáríráshoz? Na és itt vagyunk még mi, a többiek, mindannyian. Felvesznek bennünket valamelyik egyetemre? Sőt: le fogunk tudni érettségizni? Ti pedig rájöttök valaha, hogy ki vagyok? Nemsokára tisztábban fogunk látni mindezzel kapcsolatban. Találkozunk este a szülinapi partimon. Mindenképpen hozzatok nekem ajándékba legalább egyvalamit a kívánságlistámról! Au revoir!

Imádom, ha utáltok!

badgirl.net