FIGYELEM A játék megkezdése előtt olvasd el az Xbox One™ rendszerhez és kiegészítőihez tartozó kézikönyveket, melyek fontos biztonsági- és egészségügyi információkat tartalmaznak. www.xbox.com/support.
Fontos egészségügyi figyelmeztetés: Fotoszenzitív epilepsziás roham Az emberek nagyon kis százalékánál epilepsziás rohamot válthatnak ki a videojátékokban előforduló fényvillanások és fényeffektusok. Még olyanok esetében is, akik korábban nem szenvedtek el ilyen rohamot, elképzelhető olyan nem diagnosztizált állapot, amelynek következtében a képernyő villanó fényei fotoszenzitív epilepsziás rohamot váltanak ki. A tünetek közé tartoznak a következők: szédülés, látásváltozás, szemvagy arcizomrángás, kezek-lábak görcsei vagy rángásai, dezorientáció, zavartság, pillanatnyi tudatvesztés, illetve elesés vagy a környező tárgyak által okozott sérülésekhez vezető eszméletvesztés vagy rángógörcs. Azonnal hagyd abba a játékot, és fordulj orvoshoz, ha ezeknek a tüneteknek bármelyikét tapasztalod. Szülőként gondolj erre, és kérdezd meg gyermekeidet a fent említett tünetek esetleges megjelenéséről – gyermekeknél és tinédzsereknél nagyobb a hajlam ezekre a rohamokra a felnőtteknél. A kockázat tovább csökkenthető a következő módokon: ülj messzebb a képernyőtől; inkább kisebb méretű képernyőt használj; játssz jól megvilágított szobában; ne játssz, ha álmos vagy fáradtvagy. Ha Neked vagy rokonodnak volt már epilepsziás rohama, konzultálj orvosoddal, mielőtt játszani kezdenél!
Tartalom Teljes irányítás...................................3 A játék indítása....................................9 Főmenü..........................................................12 Játékmenet...............................................13
Jótállás ....................................................22 Segítségre van szükséged?..............................................23
Teljes irányítás Vezérlés
Megjegyzés: A kézikönyv vezérlési beállításai a klasszikus konfigurációt tükrözik. Mozgás
Játékos mozgatása Egyérintés/Továbbrúgás
+
Sprint
(hosszan)
Labda megállítása, kapu felé fordulás
(felengedés) +
Labdafedezés/Lassú labdavezetés/ Lezárás
(hosszan)
Labdavezetés felnézve
+
Trükkmozdulatok
Labda megállítása
(felengedés) +
Rövid passz/Fejes
Támadás (egyszerű)
Ívelt passz/Beadás/Fejes
Átlövés
Lövés/Kapáslövés/Fejes
Szöktetés
Nyesett lövés
+
Célzott lövés
+
Lövőcsel
,
Passzolási
,
3
Megtorpanás és fedezés (labdavezetés közben)
Támadás (haladó) + (felengedés)
Emelt átlövés
+
Pattanó emelt passz
+
Alacsony beadás
(kétszer röviden)
Lapos beadás
(háromszor röviden)
Korai beadás
+
Színlelt passz
(hosszan)
Mégse
+
Látványos passz
+
Lövőcsel passzoláshoz
+
Látványos lövés Lestaktika
(hosszan) + Taktika ,
Csapat nyomás
,
Oldalcsere
,
Védő felfutás a támadáshoz
,
Játékosváltás
Védekezés
Játékosváltás (manuális)
Szerelés/lökés-húzás (üldözés közben)
Húzás és feltartás (üldözés közben)
(hosszan)
Becsúszó szerelés
Tisztázás
Védekező szerelés
(hosszan)
Feltartás
(hosszan)
Csapattárs feltart
(hosszan)
Lezárás futás közben Kirúgás Kidobás/Passzolás
+ Kapus /
Kirohanás/Labda Leejtése
Gólvonalon marad
(kétszer röviden)
Labda felszedése
Váltás kapusra
Nézet gomb
4
Lapos passz
SZABADRÚGÁSOK (EGYSZERŰ)
Magas passz/Beadás
Csavart lövés
Erős lövés
+
Sorfal felugrása (védekezéskor)
Kiugrás a sorfalból
Sorfal mozgatása
/
Fal araszolás
2. rúgó hívása
Szabadrúgások (haladó)
2. rúgó csavart lövés
+
2. rúgó legurít
+
2. rúgó nyesett legurítása
+
2. rúgó átlépi a labdát
+ ,
3. rúgó hívása
3. rúgó csavart lövés
+
3. rúgó átlépi a labdát
+ ,
Szöglet (emelt beadás)
Szögletek és bedobások
Szöglet (alacsony beadás)
(kétszer röviden)
Szöglet (lapos beadás)
(háromszor röviden)
Szöglet (passz)
Előre beállított taktikák használata
Rövid bedobás
Rövid bedobás (manuális)
Hosszú bedobás
Váltás a fogadó játékosra
(pöccintés)
Lövés
Büntetők
Helyezett lövés
+
Nyesett lövés
+
Kapus vetődés
Kapus oldalazás
(mozgatás jobbra-balra)
5
Segítség új játékosoknak Nem kell profinak lenned, hogy látványos mozdulatokat hajts végre a pályán. Ha új vagy a FIFA 15 játékban, menj a Beállítások menü Irányítás pontjába, hogy bekapcsold a segítséget az egyedibb mozdulatokhoz. Ez megkönnyíti a passzolást és védést anélkül, hogy tökéletes időzítésre vagy helyezkedésre lenne szükség. Ha már készen állsz a komolyabb kihívásra, válaszd a RÉSZLEGEST a kevesebb segítségért, vagy a KÉZIT, hogy minden gólodat rásegítés nélkül szerezd.
Trükkmozdulatok
Megjegyzés: A nehezebbeket csak a legjobb játékosok tudják végrehajtani. Dekázás (állva)
1-csillagos mozdulatok (hosszan) +
Lábtrükk (állva) Testcsel (balra v. jobbra)
(hosszan) 2-csillagos mozdulatok / (pöccintés)
Átlépés (balra v. jobbra)
, , /, ,
Fordított átlépés (balra v. jobbra)
, , /, ,
Labdagörgetés (balra v. jobbra)
/ (hosszan)
Visszahúzás (állva)
+ (pöccintés)
Sarokkal felpörgetés
3-csillagos mozdulatok , (pöccintés)
Felpörgetés
, , (pöccintés)
Rulett (balra vagy jobbra)
, , , , , , / , , , , , ,
Balra színlel, jobbra megy
, , , ,
Jobbra színlel, balra megy
, , , ,
Labdaugratás (állva)
4-csillagos mozdulatok (röviden)
Labdagörgetés és pöccintés balra
(hosszan), (hosszan)
Labdagörgetés és pöccintés jobbra
(hosszan), (hosszan)
Sarokról sarokra pörgetés
, (pöccintés)
Egyszerű szivárvány
, , (pöccintés)
Haladó szivárvány
(pöccintés), (hosszan), (pöccintés)
Testcsel balra, kitörés jobbra
, , , ,
Testcsel jobbra, kitörés balra
, , , ,
Pörgetés balra
,
Pörgetés jobbra
,
Megállás és lefordulás balra/jobbra (futás közben)
, (pöccintés)/, (pöccintés) 6
5-csillagos mozdulatok , , , ,
Elastico Fordított elastico
, , , ,
Visszahúzó csel, kilépés balra (állva)
+ , , , , , ,
Visszahúzó csel, kilépés jobbra (állva)
+ , , , , , ,
Hókuszpókusz
, , , , ,
Tripla elastico
, , , , , ,
Labdapörgetés és pöccintés balra (futva)
(hosszan), (pöccintés)
Labdapörgetés és pöccintés jobbra (futva)
(hosszan), (pöccintés)
Gyors labdapörgetések (csak állva)
(hosszan)
Kalapozás (egy helyben)
, , (pöccintés)
Fordulás és pörgetés (balra v. jobbra)
, (pöccintés)/, (pöccintés)
Színlelt labdapörgetés balra (csak állva)
(hosszan), (pöccintés)
Színlelt labdapörgetés jobbra (csak állva)
(hosszan), (pöccintés)
Színlelt rabona (kocogás közben)
+ /, +
Elastico-csel balra
, (pöccintés)
Elastico-csel jobbra
, (pöccintés)
Alternatív sarkazás balra
+ , (pöccintés)
Alternatív sarkazás jobbra
+ , (pöccintés)
Sarokról lábujjra
+ , , , ,
Rüszttel felpattintás
5-csillagos DEKÁZÁSI trükkök + (hosszan)
Kalapozás visszafelé
(hosszan)
Kalapozás balra
(hosszan)
Kalapozás jobbra
(hosszan)
Lábujj-pattintás balra
(hosszan)
Lábujj-pattintás jobbra
(hosszan)
A világ körül
, , , , , , , / , , , , , , ,
Dupla világjáró
, , , , , , , , , , , , , , , ,
Elastico-csel levegőben
, (pöccintés)/, (pöccintés)
Felpöccintés kapáslövéshez
(hosszan)
Mellel emelés
, (hosszan), (háromszor röviden)
Világkörüli trükk
, , , , , , , , (pöccintés)
7
Kinect HANGUTASÍTÁSOK
Használd ezeket az utasításokat a pályán, ha futballistaként játszol: **Keeper charge (kapus kirohanás) **Run on (fuss tovább) **To feet (lábra)
**Go run ahead (fuss előre) **Pass the ball (passzold a labdát) **Through to me (lődd át nekem) **Shoot (lődd rá)
**On your horse (lóra) **Pass it (passzolj)
**Through through (átlövés, átlövés) **Play it through **Have a shot (lődd át) (próbálkozz lövéssel) **In the mixer **Cross it (add be) **Center it (a darálóba) (középre) **Near post (rövid **Back stick **Back post sarokra) (hosszúra) (hosszú sarokra) **Clear (tisztázz) Tactics (taktika) Offside trap (lescsapda) Swap wings Center back joins CB joins attack (oldalcsere) attack (középhátvéd (KH csatlakozik csatlakozik a támadáshoz) a támadáshoz) Long Ball (hosszú High Pressure Counter Attack labda) (nagy nyomás) (ellentámadás) Formations Formation one Formation two (alakzatok) (1. alakzat) (2. alakzat) Mentality Formation four (4. Formation five (mentalitás) alakzat) (5. alakzat) Ultra defensive Defensive Balanced (erősen védekező) (védekező) (kiegyensúlyozott) Ultra attacking All out attack Substitution (erősen támadó) (teljeskörű (szünet) (a játékos letámadás) neve) - cseréhez Change a Player Cancel (mégse) Camera tele (szünet) (a játékos broadcast neve) - cseréhez (távoli adáskép) Camera co-op Default Camera Camera end to (kooperációs (alapértelmezett end (széltől-szélig kamera) kamera) kamera) Camera broadcast Change camera Change camera tele (adáskép) enhanced broadcast broadcast (kamera (kamera váltása váltás távoli fejlesztett adásképre) adásképhez) Change camera co- Change Default Change camera op (kamera váltás Camera (váltás end to end (kamera kooperációsra) alapértelmezett váltás széltőlkamerára) széligre)
**Go go go (rajta, rajta) **Give it here (add ide) **Through ball (átlövés) **Crack it (küldd rá) **Front stick (rövidre) **Get it out of there (küldd ki) Team pressing (csapatnyomás) Quick tactics (gyors taktikák) Possession (labdabirtoklás) Formation three (3. alakzat) Park the bus (parkold le a buszt) Attacking (támadó) Make a Change (szünet) (a játékos neve) - cseréhez Camera tele (távoli kamera) Camera pro (profi kamera) Change camera tele (kamera váltás távolira) Change camera pro (kamera váltás profira) 8
Change camera broadcast (kamera váltás adásképre) *Shoot from anywhere (lőjetek bárhonnan) *Let’s slow it down (lassítsuk le)
*Hard five minutes (kemény öt perc) *Route one now boys (csak előre, fiúk) *Get tight on them (menjünk rájuk)
*Pressure on the ball (nyomás a labdán) *Everybody back (mindenki vissza)
*Watch for the long ball (Figyeljétek a hosszú labdákat) *Step it up *We need the win *Look after the ball (húzzunk bele) (kell a győzelem) (figyeljétek a labdát) *Ezekhez a COMBO COMMANDS (kombó parancsok) pontot kell beállításoknál.
*Go all out now (mindent bele) *Shut up shop (lezárás) *Take it to the corners (szorítsuk sarokba) *Ease off a little (lazítsunk kicsit) választanod a Kinect
**Csak akkor érhetőek el, ha egy játékossal játszol a pályán.
A játék indítása Válassz klubot
A FIFA 15 első indításakor kiválaszthatod kedvenc csapatodat. Klubod címere megjelenik a neved mellett az EA SPORTS™ Football Club alatt, hogy minden, FIFA 15 játékot játszó ismerősöd tudja, melyik csapatnak szurkolsz.
Kapcsolódás az EA SPORTS™ Football Clubhoz
A FIFA minden eddiginél nagyobb közösségi élményt kínál. Az EA SPORTS Football Club segítségével a játékon kívül is kapcsolódni tudsz kedvenc klubodhoz és hírekhez, valamint egyéb információkhoz juthatsz róluk. Kapcsolódhatsz FIFA 15 játékot játszó barátaidhoz is, hogy automatikusan megoszd velük a fontosabb eseményeket és eredményeidet, valamint összevesd eredményeiteket a ranglistákon. Használd ki a közösségi funkciókat, például feloldható Katalógustárgyak küldését, vagy szólj hozzá barátaid teljesítményéhez az EA SPORTS Football Clubon keresztül.
Szerezz jutalmakat korábbi FIFA élményeiddel
Ha játszottál a korábbi FIFA játékokkal, az EA SPORTS Football Club szinted, TP-d és Football Club kredited (FCC) áthozható a FIFA 15 játékba. Jutalmakat szerezhetsz a FIFA 14 játékkal elért korábbi haladásoddal, például az Ultimate Team, Karriermód, Idények módokban, vagy ha játszottál az EA SPORTS™ 2014 FIFA World Cup Brazil™ játékkal.
Mentés és betöltés
A FIFA 15 automatikus mentést használ, amely magától elmenti legutolsó beállításaidat és haladásodat. Amikor az automatikus mentés ikont látod, ne kapcsold ki az Xbox One készülékedet, különben minden mentetlen adatod elveszik. Megnyomhatod az gombot is, hogy elmentsd a haladásodat, miközben a játékmódok menüjében navigálsz, például a Karriermódban. 9
Meccs előkészítés
Mielőtt kifutnál a pályára, testreszabhatod a játékbeállításaidat a Személyre szabás képernyőn. Válaszd ki a meccs hosszát, nehézségi fokozatát, a kommentátorokat, a gépi ellenfelet, a használni kívánt labdát és sok egyéb részletet. Ezen kívül ki-be kapcsolhatod a sérüléseket és leseket, attól függően, mennyire realisztikus meccset akarsz játszani. Kameratippek Ne hanyagold el a kamerabeállításokat a Játékbeállítások menüben! Minden meccstípusnak saját kamerabeállítási lehetősége van, és összesen hét kameraszögből választhatsz. Ennek beállításával a számodra kényelmes szögből nézheted a meccset játék közben.
Csapatkezelés
A FIFA 15 új módját kínálja a meccs előtti csapatbeállítások elvégzésének, új kezelőfelülettel és új funkciókkal. Készen állsz, hogy beállítsd a csapatodat és felkészülj az előtted álló meccsre?
Keretek
Válaszd ki a kezdő tizenegyet, hogy eldöntsd, ki fut pályára az aznapi meccsen. Jelölj ki egy játékost és nyomj gombot, hogy kiválaszd, majd válassz egy másik játékost, hogy cserét hajts végre. Bárkit lecserélhetsz a pályán lévők közül a Cserék vagy a Tartalékok közül a képernyő alján; a Tartalékok nem elérhetőek meccs közben. A választások végrehajtása közben átfuthatod a játékosok adatait és statisztikáit, ha kiválasztod őket és gombot nyomsz. Gyorsan áttekintheted az adott játékosok erősségeit a képernyő tetején. Ha nem vagy biztos benne, ki lenne a leghatékonyabb egy bizonyos poszton, válaszd ki a posztot és nyomj gombot, hogy lásd a javasolt cseréket.
Alakzatok
Böngéssz az alakzatok között és jelölj ki egyet, ha látni akarod a képernyőn. Ha találtál egy neked tetsző alakzatot, nyomj gombot, hogy kiválaszd az aktuális meccshez.
POSZTOK
Fusd át a csapatban elérhető posztokat, például a kapitányt, a rúgójátékosokat és nézd meg, jelenleg melyik játékos látja el melyik posztot. Ha másik játékost akarsz az adott posztra, válaszd ki a posztot, nyomj gombot a kiválasztáshoz, majd válassz egy játékost az aktuális keretből.
10
Utasítások
Itt adhatod meg, hogy melyik játékos hogyan viselkedjen a pályán a jelenleg kiválasztott alakzatban és poszton. Válassz ki egy posztot és nyomj gombot a kiválasztáshoz, majd görgesd végig az opciókat a képernyő alján, hogy lásd, milyen utasításokat adhatsz a játékosnak. Ezek az utasítások posztonként változhatnak. Egy csatárnak megadhatod, hogy maradjon középen, vagy húzódjon szélre, vagy utasíthatsz egy másik játékost, hogy játsszon csatárként és húzódjon előre. Próbálgasd a stratégiákat és változtasd meg őket, ha úgy látod, valamelyik nem válik be neked.
Taktika
Nézd meg, hogyan támad és védekezik általában a választott csapatod. Átböngészheted a többi taktikát is, például a nyomásgyakorlást (ideális, ha a mérkőzés hajrájában próbálsz gólt szerezni) vagy a hosszú passzokat (ideális olyan csapatoknak, ahol gyors játékosok és magas labdákat jól kezelő csatárok vannak). Saját elképzelésed van arról, hogyan akarsz hatékony lenni a pályán? Menj az egyedi taktikák képernyőre és állítsd be ezeket a tulajdonságokat egyenként, hogy saját taktikákat hozz létre, amely a legmegfelelőbb a csapatod sikeréhez.
Csapat listák
A főmenüből menj a SZEMÉLYRE SZABÁS > CSAPATOK SZERKESZTÉSE > CSAPATKEZELÉS pontba, hogy létrehozz egy saját felállást. Kezdheted az alapértelmezett alakzattal, majd válaszd az ÚJ CSAPAT LISTA pontot, hogy létrehozz egy második csapatlistát saját felállással, alakzattal, szerepekkel, utasításokkal és taktikákkal. Választhatod a CSAPATLISTA IMPORTÁLÁSA pontot is, hogy lemásold egy másik klub beállításait. Csapatonként hat ilyen listád lehet. Ha új listát kezdesz, elnevezheted, mielőtt elvégeznéd a finomhangolásokat. Állítsd össze a kezdő tizenegyet, aztán tervezd meg a pontrúgásokat a következő meccsedre.
11
Főmenü KEZDŐLAP
A főoldalról gyorsan hozzáférhetsz a legutóbb játszott játékmódokhoz. Ugorj egyből a játékba a KEZDŐRÚGÁS móddal, folytasd Karriermód játékodat, vagy nézd meg a legfrissebb Football Club híreket és értesítéseket attól függően, mit játszottál eddig.
LEJÁTSZÁS
Fuss ki a pályára a FIFA 15 változatos játékmódjaiban, mint például a Kezdőrúgás, Karriermód, Képességjátékok, Ultimate Team, Bajnokság és a Hét eseményei.
Online
Vesd bele magad az online játékmódokba, például a Profi Klubok, Online Barátságos meccsek vagy Idények módba, ahol más játékosok ellen küzdhetsz feljutások és trófeák reményében.
Élő meccsnap
Itt böngészhetsz kedvenc csapatoddal kapcsolatos híreket és statisztikákat. Olvasd el a legújabb cikkeket, nézd meg a góllövőlistát és a tabella állását, vagy játszd le csapatod soron következő meccsét a virtuális gyepen. Ha meg akarod változtatni a csapatodat, nyomj gombot és válassz másik klubot.
SZEMÉLYRE SZABÁS
Állítsd be kedved szerint a FIFA 15 játékélményedet a Személyre szabás pontban. Megváltoztathatod a különböző beállításokat, áttekintheted az irányítást, szerkesztheted csapataidat, játékosokat hozhatsz létre vagy szerkeszthetsz, kiválaszthatod kedvenc zenéidet az EA SPORTS™ Trax listájából, illetve megnézheted a stáblistát is.
EA SPORTS™ Football Club
A főmenüben és játékban több helyen is hozzáférhetsz az EA SPORTS Football Clubhoz a képernyő jobb fölső sarkán keresztül, ha be vagy jelentkezve az EA szerverekre. Ez mutatja aktuális szintedet, TP-det, FCC kreditjeidet és kedvenc csapatod címerét. Nyomj gombot, hogy hozzáférj a profilhoz és részletesebb információkat szerezz. A vagy a illetve a mozgatásával navigálhatsz az alábbi kategóriák között:
12
Aktivitásaim
Nézd meg a teljesített FIFA 15 eseményeidet és oszd meg eredményeidet olyan barátaiddal, akik szintén játszanak a játékkal.
Hírek
Nézd meg saját és barátaid eredményét, amelyeket megosztottatok egymással, és oszd meg gondolataidat hozzászólások vagy címkék formájában.
Értesítések
Nézd meg a legfrissebb értesítéseket barátaidtól és a FIFA fejlesztői csapatától.
Katalógus
Böngéssz a Katalógusban és FCC kreditekkel válts be tárgyakat, például gólörömöket, speciális mezeket és csapatokat. Számos tárgy nem feloldható, amíg el nem értél bizonyos szintet a FIFA 15 játékban.
Játékmenet Ha készen állsz a futballkarriered megkezdésére, vagy egy gyors meccs lejátszására, lépj a Lejátszás képernyőre. A gyakorlóarénában csiszolhatod tudásodat a Képességjátékok segítségével.
Játékképernyő Meccsóra Pontszám
Irányított játékos
Radar
Játékos státusz mutató Erőnléti szint
Rúgóerő
13
Meccsnapi kezdőrúgás
A KEZDŐRÚGÁS opciót választva azonnal a pályára léphetsz, és megmérkőzhetsz a játékban szereplő bármelyik klub- vagy válogatott csapattal. A legfrissebb keretekhez és formafrissítésekhez csatlakoznod kell az EA szervereihez.
A hét főbb eseményei
Nézd meg a soron következő hét mérkőzéseit és játszd le, amelyik érdekel. Minél magasabb szintűt választasz, annál több TP-t kapsz. A friss meccseken alapuló kihívások lehetőséget adnak, hogy átírd a történelmet. Ezekhez a meccsekhez be kell jelentkezned az Xbox Live fiókodba és az EA szerverekre.
Játékosok formája
Megnézheted a játékosok legfrissebb, valós formaadatait.
Csapatok formája
Nézd meg a frissített, valódi csapatállapotokat.
14
FIFA Ultimate Team
Hozd létre saját álomcsapatodat az Ultimate Teamben, hangold tökéletesre az összhangot és próbáld elérni a FIFA Ultimate Team (FUT) ranglisták csúcsát. Válassz megfelelő játékosokat a keretbe, törekedj a magas összhangra és adj el lapokat az élő átigazolási piacon. Játszhatsz többféle egyszemélyes és online játékmódban.
Az első lépések
Amikor először lépsz be az Ultimate Teambe, megtanulhatod, hogyan cserélhetsz játékosokat és helyezheted le őket úgy, hogy növekedjen a csapatösszhang. Ettől kezdve megkezdheted saját kereted kiépítését és az átigazolási piac, az üzlet és a klubod felfedezését.
Összhang
Az összhang az alapja annak, mennyire sikeres Ultimate Team álomcsapatod. A sztárjátékosok lehet, hogy villognak a csapatodban, ha pályán vannak, de a keretednek a megfelelő összhangra is szüksége van, hogy maximális teljesítményt nyújtson. Minél magasabb az összhang értéke, annál jobban teljesít a csapat a mérkőzéseken. A csapatod összhang értéke a jobb fölső sarokban jelenik meg, amikor az aktív keretedet nézed. A kedvelt posztjukon játszó játékosok növelik az összhangot. Az erősebb összhangot elérheted úgy is, hogy azonos nemzetiségű, vagy ugyanabban a bajnokságban, illetve klubban játszó focistákat hozol össze. A zöld vonal erősebb kötelékeket jelez a játékosok között. Helyezgesd a játékosokat az aktív keretedben a megfelelő helyükre és adj hozzájuk újakat a klubodból vagy az átigazolási piacról, hogy megtaláld az ideális egyensúlyt a csapatnak!
Összhangstílusok
Az Ultimate Teamben minden játékosnak van egy összhangstílusa. Ez befolyással van az egyes tulajdonságaira a játékos összhangértéke alapján. Nyilak jelennek meg az egyes összhangstílusok által befolyásolt tulajdonságok mellett. Ahogy építgeted az összhangot, úgy változnak fehérről zöldre. Ha a legtöbbet akarod kihozni a keretedből, új stílusokat tudsz használni a csapaton, amely megváltoztatja tulajdonságaikat és ezzel a csapat taktikáját is. A stílus addig lesz hatással egy játékosra, amíg új stílust nem alkalmazol rajta. A stíluslapokat csomagokban, vagy az átigazolási piacon találhatsz.
15
Megbízások
Mielőtt a játékosok remekelhetnének a pályán, le kell szerződnöd velük a mérkőzésekre. Az aktív kereted megtekintése közben jelölj ki egy játékost, majd nyisd meg a Műveletek menüt. Válaszd a FOGYÓESZKÖZ ALKALMAZÁSA pontot, hogy felhasználhass egy szerződést a játékoson. Mozgasd a kart, hogy az állapotnézetre válts, amely megmutatja, meddig tart az egyes játékosok szerződése. Az induláshoz minden játékosodnak a kezdőpakliban speciális, hosszútávú szerződést adtunk (45 meccsre). A csomagokban talált játékosok szerződése hét meccsre szól. Ha egy játékosod a cserepadon ül, vagy a tartalékok között van és nem lép pályára, nem fogyasztja a szerződését.
Meccsek, bajnokságok és idények
Tedd próbára csapatodat és arasd le a dicsőséget meccseken, bajnokságokban és idényekben. A bajnokságok mindig egyfordulós, kieséses mérkőzésekből állnak és online, illetve egyszemélyes módban játszhatóak. A győztes meccsekért zsetonokat kapsz, bajnokságok megnyeréséért pedig trófeákat, zsetonokat, néha még lapcsomagokat is. Az idények 10 meccsből állnak és online, vagy egyszemélyes módban játszhatóak. Próbáld megnyerni a meccseket és az idényt, hogy feljebb kerülj! Ebben a játékmódban a feljutás, bennmaradás, kiesés rendszerében egy vesztett meccsel még nem estél ki a szezonból, hanem esélyed van javítani a további meccseken. A Barátságos idények módban barátaidat hívhatod ki ötmeccses szezonokra. Követheted statisztikáidat és összevetheted barátaidéval. Egy szezon megnyerésével megkapod az Aktuális címvédő titulust, és persze a vele járó hencegési jogot.
Átigazolási piac
Az átigazolási piac a lapok vásárlására, listázására és eladására szolgál. Itt találhatsz új játékosokat, akikkel növelheted a csapatod értékét és összhangját. Ha új játékost keresel, használd a keresési szűrőket, mint például a minőség, pozíció, összhangstílus és árazás kategóriákat, hogy gyorsabban megtaláld az ideális játékosokat a keretedbe.
Keresés név szerint
Ha konkrét játékost akarsz keresni, használd a Játékos keresése első opcióját, hogy megadd a vezetéknevét vagy az utónevét. Ezzel könnyen kiválaszthatod a játékost, akit szeretnél a keresési eredmények alapján.
16
Keretkoncepciók
A Keretkoncepció egy hatékony, új kerettervező eszköz, amellyel összeállíthatod álomcsapatodat a FUT összes játékosából. A keretkoncepciók használatához válassz egy játékost vagy üres foglalatot az Aktív keretek képernyőn, majd nyisd meg a Műveletek menüt és válaszd a JÁTÉKOS VÁLASZTÁSA/CSERÉJE pontot. Használd a Keretkoncepciókat, hogy megtervezd következő lépésedet. Keress cseréket, próbálgasd a különböző játékosok összhangját a középpályán, vagy akár egy egészen új keretet is összeállíthatsz, mielőtt elkezdenél keresgélni az átigazolási piacon.
Kölcsönjátékosok
A Kölcsönjátékosok olyan játékosok, akiket leigazolhatsz a keretedbe, de csak korlátozott számú mérkőzésre. Ezzel kipróbálhatod a legnépszerűbb, legkeresettebb játékosokat is a csapatodban. A FUT 15-ben, első klubod létrehozásakor lehetőséged lesz egy kölcsönjátékost ingyen leigazolni. A legtöbb Kölcsönjátékos a Football Club Katalóguson keresztül szerezhető be.
Csomagok vásárlása
Csomagokat az üzletből vásárolhatsz. A csomagokban új játékosokat találhatsz. Néha bajnokságok megnyerésével is csomagokhoz juthatsz, vagy különleges jutalomként kaphatsz egyet egy szezon végén.
Saját klub
Ahogy az átigazolási piacon, vagy csomagokkal új játékosokat szerzel, bőven lesz elég játékosod egy teljes kerethez. A saját klub tartalmazza az összes játékost, aki nincs benne a jelenlegi keretedben, valamint tartalmazza a fogyóeszközeidet és egyéb lapokat is.
Ranglisták
Nézd meg a ranglistákat és vesd össze eredményeidet a barátaidéval, vagy nézd meg a 100 legjobb FUT játékost világszerte, miközben építgeted álomcsapatodat, bajnokságokat és idényeket játszol és gyarapítod a klubodat.
Karrier
A karriermód lebilincselő élmény, mellyel lehetőséged nyílik egy teljes futballkarrier átélésére. A karriermód két részre van osztva: menedzseri és játékos módra.
Játékoskarrier
Hozd létre saját játékosodat, vagy irányíts egy professzionális futballistát különféle ligákban, kupákon és kontinentális megmérettetéseken, így javíthatod forma-besorolásodat, és végül akár a nemzeti válogatottba is bekerülhetsz!
17
LÉGY PROFI VEZÉRLÉS
Ha profi módjára játszol, profi módjára kell gondolkodnod. Amikor csapatod támad, időzítsd ráfutásaidat és a megfelelő pillanatban kérd a labdát! Védelemben igyekezz fedezni minden olyan veszélyt, melyet az ellenfél jelenthet. A foci csapatjáték, a siker kulcsa a csapattársaiddal folytatott kommunikáció. Bárhol is vagy a pályán, a győzelem esélyének növelése érdekében ne feledkezz meg a következő lehetőségekről: Hosszú passz/beadás kérése
Átlövés kérése vagy javaslása
Rálövés javaslat
Kijelzők
Légy profi módban a valódi játékosok mindennapjaiból kapsz ízelítőt. Használd ki a képernyőn megjelenő jelöléseket, hogy a legjobb poszton legyél a pályán.
Helyezkedés
Bármilyen poszton játszol, létfontosságú, hogy mérkőzés közben jól eligazodj a pályán. A nyilak arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a tájékozódást. Kövesd őket, míg el nem tűnnek, hogy mindig a megfelelő időben érj a megfelelő helyre.
Les
Hogy szépen alakuló támadásodnak ne a játékvezető sípja vessen véget, figyeld a lesállásra figyelmeztető zászlót! Ha lesen vagy, egy zászló ikon jelenik meg. Ha nem akarod, hogy lesen ragadj és romoljon a meccs végi értékelésed, mert elszalasztottál egy gólszerzési lehetőséget, fuss vissza az utolsó védő elé, hogy ne legyél többet lesen.
Emberfogás
Gyakran csúszik be gól olyankor, ha az ellenfél valamelyik játékosát nem fogják, és a te feladatod gondoskodni arról, hogy ez ne történhessen meg. Piros gyűrű jelenik meg minden olyan játékos alatt, aki szabad területen van, és fognia kéne valakinek. Ragadj rájuk mihamarabb!
18
LÉGY PROFI KAPUS VEZÉRLÉS
A kapus az egyik legfontosabb szereplő a pályán. Mindig légy jó pozícióban a háló előtt, hárítsd a kapura tartó lövéseket, fogd el a beadásokat, és küldd előre a labdát csapattársaidnak a sikeres mentések után! Mindig légy résen! A kudarcot nem engedheted meg magadnak.
Megjegyzés: Légy profi kapus módban két kameraállás közül választhatsz.
Az egyikkel követheted a labdát, ahogy a pályán kibontakoznak az akciók. A másikkal a kapusra fókuszálhatsz, és felkészülhetsz a közelgő támadásokra. A kamerák között a Nézet gombbal választhatsz, hogy segítsenek a megfelelő helyezkedésben. Passz kérése vagy ajánlása
Támadás labda nélkül
Átlövési javaslat
Beadás javaslat
Rálövés javaslat
Kamera célpont átkapcsolása
Nézet gomb
Vetődés
Védekezés saját kapu előtt (hosszan)/ (mozgás közben)
Automatikus helyezkedés
(hosszan)
Lassú mozgás a labda felé nézve
+
Kirohanás/kiöklözés
(hosszan)
Vetődés lábhoz
Megérzéses védés
Második védő elszigetelése
(hosszan)
Kamera célpont átkapcsolása
Nézet gomb
Menedzseri karrier
Vedd át klubod pénzügyi irányítását, és járj a vezetőség kedvében! Keress új játékosokat, kezeld a klub költségvetését és hozz fontos döntéseket a játékosokról és a keretről, hogy a csúcsra vezesd a csapatot. Ha jól szerepelsz, lehetőséged nyílik egy nemzeti válogatottat irányítani és nemzetközi bajnokságokon, például a világbajnokságon szerepelni.
Globális Felderítői Hálózat
Menedzserként egyik feladatod új játékosok keresése. A FIFA 15 újdonságában, a Globális Felderítői Hálózatban minden eddiginél eredményesebben igazolhatsz tehetségeket. Küldd ki a tehetségkutatókat a világ különböző szegleteibe, hogy felmérjék az egyes országok bajnokságát és lásd el őket utasításokkal, hogy neked megfelelő játékosokat keressenek. Ezen kívül kereshetsz név szerint játékosokra. Ha megtaláltad a lehetséges jelölteket, állíts rájuk egy felderítőt, hogy segítsenek meghozni a lehető legjobb döntést.
19
Csapat listák
Menedzserkedésed alatt többféle meccsnapi keretet is létrehozhatsz, hogy igazodj bármilyen helyzethez, amivel a pályán találkozhatsz. Létrehozhatsz keretet a bajnoki meccsekhez, hazai kupameccsekhez vagy európai kupameccsekhez is. Menj a Keretek képernyőre és nevezd át a kereteket a stílusuknak megfelelően és ne feledd kihasználni őket, ha a szükség úgy hozza.
Online Idények
Az Idényekben megtapasztalhatod a rangsorolt online játékok előnyeit és kemény versengését. Szezononként 10 meccset kell játszanod, ezalatt próbálj minél több pontot szerezni, hogy elkerüld a kiesést és feljuss a következő divízióba – vagy megnyerheted a divízió bajnoki címét. Nem lesz könnyű! A magasabb osztályokban keményebbek az ellenfelek és nehezebb a feljutás, úgyhogy készülj fel az egyre nagyobb kihívásokra.
Kooperációs idény
Urald a pályát egy barátoddal és küzdjétek át magatokat az Idények módon, ugyanabban a csapatban. A kooperációs idény az online játékmódok új szintje, ahol egy barátoddal összefogva, 2-2 elleni online meccseken játszhattok. Előttetek a kihívás, hogy feljussatok az 1. divízióba és megtöltsétek a trófeaszekrényeteket! Külön-külön játszhatsz idényeket annyi baráttal, amennyivel akarsz.
Profi klubok
Csatlakozz, vagy hozz létre egy Profi klubot és játssz barátaiddal vagy más FIFA 15 játékosokkal. Klubotokkal szezononként 10 mérkőzést kell játszanotok és feljebb jutnotok az osztályok között. Létrehozhatod és fejlesztheted online profidat klubmeccseken, vagy beugró meccseken és teljesítményeket szerezhetsz, hogy jobb tulajdonságokat, egyedi készségeket, gólörömöket és mezfejlesztéseket oldj fel. A csapatmunka kulcsfontosságú, ha gólokat akarsz lőni, meccseket nyerni és létrehozni a legjobb profi játékost. Új játékosként beugró meccseket játszhatsz, hogy megismerkedj a játékkal és feloldj néhány teljesítményt a játékosodnak. Ha készen állsz, keress egy klubot a javasolt klubok képernyőjén. Ezen a képernyőn láthatod azokat a klubokat, amikben az általad követett ismerősök tagok. Létrehozhatsz saját klubot is és meghívhatsz bele másokat. Klubmenedzserként hozzáférsz az átigazolási képernyőhöz, ahol áttekintheted a klubmeghívásokat. A meghívási értesítők megjelennek az EA SPORTS™ Football Club képernyőn is emlékeztetők formájában. Ahogy Profid fejlődik, statisztikáit és haladását áttekintheted a Saját Profi fülön. Nézd meg, milyen teljesítményeket oldhatsz még fel. Ne feledkezz meg az EASFC katalógusban elérhető Virtuális Profi tuningokról sem, ha van elég elkölthető TP-d és FCC-d.
20
Online barátságos meccsek
Meghívhatod barátaidat egy online meccsre és követhetitek rivalizálásaitokat, hogy bizonyítsátok, ki a legjobb a pályán az ötmeccses idényekben. Ha tiéd a legtöbb pont az öt meccsen, megnyered a trófeát, amit aztán meg kell védened a következő idényben!
Képességjátékok
Specifikus kihívások teljesítésével fejlesztheted képességeidet a foci minden területén, a nyesett lövésektől a szabadrúgásokon át a labdavezetésig. Ahogy egyre jobb leszel ezeken a területeken, képességkihívásokat oldhatsz fel és legendássá válhatsz minden kategóriában. Tudásodat összevetheted követőidével a ranglistákon, ha szükséged van egy kis extra motivációra a szintek teljesítésében.
Gyakorlóaréna
A Lejátszás képernyőn, válaszd a GYAKORLÓARÉNA pontot (a Képességjátékok alatt), hogy tökéletesítsd labdavezetési és lövési technikáidat, vagy gyakorold a pontrúgásokat.
SZEMÉLYRE SZABÁS FIFA 15 profil
Válaszd a PROFIL pontot a Személyre szabás képernyőn, hogy megnézd FIFA 15 profilodat. Innen kezelheted a kereteket.
EA SPORTS™ Trax
Testreszabhatod saját FIFA 15 zenéidet az EA SPORTS™ Trax segítségével. A főmenüből a SZEMÉLYRE SZABÁS > EA SPORTS™ TRAX útvonalon juthatsz el a dallistához és kiválaszthatod a kívánt zenéket, hogy saját dallistát hozz létre. Az megnyomásával minden zenét kikapcsolhatsz.
21
Jótállás Megjegyzés: A jótállás a digitálisan értékesített termékekre nem vonatkozik.
Korlátozott garancia
Az Electronic Arts az eredeti vásárló számára garantálja, hogy ez a szoftver termék, a médium, amelyen ez a szoftver található és rögzített, mentes a gyártási, előállítási és anyaghibáktól. A garancia a vételi időponttól számított 12 hónapig érvényes. Ez alatt az idő alatt az Electronic Arts az esetleges hibás termékeket kicseréli, amennyiben a hibás médiumot a reklamáló elküldi az EA csomagoláson feltüntetett postacímére a vásárlást igazoló számlával, a hiba leírásával és a válasz cím feltüntetésével. A garancia adalék a törvényes vásárlói jogokhoz, és nem befolyásolja azt. A garancia nem érvényes magára a szoftverre, amely „ahogy van”, és nem érvényes azon médiákra, amelyek hibái a túlhasználattól, a célnak nem megfelelő használattól, vagy fizikai sérülésekből fakadnak. Electronic Arts France 50 rue Joannès Carret CS 20712 69256 LYON CEDEX 09
22
Segítségre van szükséged? Az EA ügyfélszolgálati csapata mindent megtesz azért, hogy a lehető legteljesebb és legzavartalanabb játékélményben lehessen részed – bárhol, bármikor. Szakértőink online, a közösségi fórumokon, chaten és telefonon egyaránt a rendelkezésedre állnak, és készek megoldani a felmerülő problémákat.
Online támogatás
help.ea.com/hu oldalon közvetlenül hozzáférhetsz GYIK gyűjteményeinkhez A és súgócikkeinkhez. A tudásbázist naponta frissítjük, így itt biztosan megtalálod a legfrissebb problémák és megoldásuk leírásait.
Telefonos támogatás
Telefonos ügyfélszolgálatunk hétfőtől-péntekig 9:00 és 18:00 között áll rendelkezésedre a +36 150 595 50 telefonszámon. (A hívások díjszabása a szolgáltatód hagyományos díjszabásával egyezik).
23