10.
fejezet
Foglalkoztatási rehabilitáció Juhász Ferenc
A fejlett ipari államokban egyre nagyobb problémát jelent a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásának megoldatlansága; a nem dolgozó megváltozott munkaképességûek aránya meghaladja a 70%-ot. Ennek legfôbb oka az, hogy a munkáltatók idegenkednek a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásától. (Egy egyesült királyságbeli felmérés szerint a munkáltatók 80%-a nem alkalmaz, és nem alkalmazott megváltozott munkaképességûeket.) A megváltozott munkaképességûek alacsony foglalkoztatásának további oka az, hogy a viszonylag magas, garantált kompenzációs ellátások ellenérdekeltséget teremtenek a munkavállalásra, valamint az, hogy nem megfelelô a közlekedési utak és az épületek akadálymentesítése. A megváltozott munkaképességûek nagyobb arányú foglalkoztatásának további akadálya, hogy az orvosok nem képesek megfelelôen felmérni a fogyatékosok képességeit, foglalkoztathatóságuk élettani korlátait. Kedvezôtlen tényezô a fogyatékos személyeknek a munkavállalók átlagos iskolázottsági szintjétôl elmaradó képzettsége, s az, hogy a rehabilitációs foglalkoztatás általában nem biztosít szakmai elôrehaladást, karriert. A megváltozott munkaképességû személy jóval kevesebb elhelyezkedési lehetôséggel bír, mint az egészséges. A társadalom és az állam számos módon változtathat a helyzeten: • kötelezi a vállalatokat, hogy meghatározott arányban megváltozott munkaképességûeket foglalkoztassanak; • pénzügyi dotációkat nyújt a munkaadók és a munkavállalók számára;
• a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatását elôsegítô szervezeteket hoz létre. A fogyatékosok és a megváltozott munkaképességûek rehabilitációja vonatkozásában az ILO (International Labour Organization) és a WHO ajánlásai jelentenek útmutatót (1955-ös 99. sz. ILO Ajánlás: A rokkantak szakmai rehabilitációja és foglalkoztatása: az 1983-as 159. sz. ILOegyezmény: WHO-2001. A funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása. A dokumentumok megállapításainak lényege, hogy a foglalkoztatást nem csupán a munkavállaló egészségi állapota határozza meg, hanem abban döntô szerepet játszik a munkaerôpiaci helyzet, a környezet számtalan tényezôje, alapvetôen a társadalom szemlélete, attitûdje, támogatása. A megváltozott munkaképességû (fogyatékos) ember társadalmi reintegrációja a rendszeres foglalkoztatásban teljesedik ki. A rehabilitációs támogatásokat tehát ki kell hogy egészítsék a munkahelykeresésre, a munkahely megtartására irányuló szolgáltatások (ún. munkaügyi szolgáltatások). A rehabilitációs szolgáltatások alanya a megváltozott munkaképességû egyén, akinek javítani kell funkcionális képességeit, aki számára új szakmai tudást, készségeket kell biztosítani. A foglalkoztatást támogató szolgáltatások területe a munkahely, melyet a megváltozott egyén speciális szükségleteinek megfelelôen kell alakítani. A munkaügyi szolgáltatások jelentôségét nem vitatva azonban le kell szögezni, hogy a fogyatékos személyek integrációjának alapfeltétele az eredményes rehabilitáció.
152
10. FEJEZET
Foglalkoztatási rehabilitáció
A rehabilitációnak átfogónak kell lennie; nem pusztán a károsodásra kell irányulnia, hanem az egész – társadalmi kapcsolataiban létezô – ember számára kell biztosítania a támogatást, annak érdekében, hogy a fogyatékossága társadalmi következményeinek megfelelô új azonosságát megtalálja. A fogyatékos ember rehabilitációja jóval több, mint a fizikai stabilitás biztosítása és új szakmai készségek nyújtása. A sikeres rehabilitáció pszichoszociális stabilitást, új azonosságtudatot és a mindennapi társadalmi viszonylatokba való beilleszkedést eredményez. A korszerû rehabilitáció sokoldalú kooperációt tételez fel a fogyatékos személy és a kérdésben járatos és illetékes orvosi, mûszaki, pszichológiai, pedagógiai képzettségû szakemberek között. Az egyik legfontosabb kérdés a súlyos rokkantság megelôzése. Sajnos azonban a rehabilitációs és a munkaügyi szervezetek gyakorlatilag nem foglalkoznak a megváltozott munkaképességû, de még kezelhetô, rehabilitálható fogyatékosokkal.
Orvosi rehabilitáció A rehabilitáció különbözô elemeit összehangoltan kell megvalósítani. Az orvosi rehabilitáció a kórházakban és a speciális rehabilitációs intézményekben kezdôdik. Az a helyes gyakorlat, ha a foglalkozási rehabilitációs szolgálat már a kórházakban és a speciális rehabilitációs intézményekben végzett orvosi rehabilitáció fázisában megteszi az elsô lépést a fogyatékossággal küzdô személy felé. A foglalkoztatási lehetôségekrôl való tájékoztatás az ágyban fekvô beteget egyúttal motiválja az orvosi rehabilitáció irányába is. A szenzoros és motoros gyakorlatok, a mozgásterápia, a logopédia felgyorsítják a természetes regeneráció folyamatait, megakadályozzák a kóros állapot fixálódását. A fogyatékos személyek foglalkoztatási lehetôségeit nem csupán az egészségi szempontok határozzák meg. A foglalkoztatás lehetôségeit nem annyira az elvesztett, mint inkább a megmaradt képességek, készségek alapozzák meg.
Az orvosi rehabilitációs szolgáltatóknak fel kell tárniuk az egyén foglalkozási anamnézisét, és rehabilitációs tervet kell készíteniük, melynek kialakítása során figyelembe kell venni a fogyatékos személy képességeit, lehetôségeit, érdeklôdését, igényeit, s környezetének támogató vagy akadályozó hatásait. Ebben a fázisban a rehabilitációs szolgáltatás feladata a fogyatékos személyek szükséges technikai segítô eszközökkel (kerekes székkel, mûvégtaggal) történô ellátása is. A segédeszközök használata ellen a beteg kezdetben olykor tiltakozik. Megfelelô hozzáállással, a segédeszköznek az adott személyhez való adaptálásával ez az ellenállás legyôzhetô. A gyógyászati segédeszköz kulcsfontosságú szerepet játszhat a foglalkoztatási rehabilitációban is.
Foglalkoztatási rehabilitáció A foglalkoztatási rehabilitáció célja a biztonságos, megtartható, szakmai elôrehaladást biztosító, a személy képességeinek és érdeklôdésének megfelelô foglalkoztatás biztosítása, mely elôsegíti az egyén társadalmi reintegrációját. Az elmúlt évtizedekben a foglalkoztatási rehabilitáció lehetôségei több vonatkozásban is fejlôdtek: • kialakult az állapotfelmérés módszertana és eszköztára, melyek lehetôvé teszik a megváltozott munkaképességû személyek képességének felmérését, s a képességeknek megfelelô foglalkozások kiválasztását; • létrejöttek a foglalkoztatási tanácsadás módszerei és szervezetei; • a munka változásával új foglalkozások, új foglalkoztatási formák (részmunkaidôs, otthoni munka stb.) bôvítették a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásának lehetôségeit; • képzô, átképzô intézmények és metodikák alakultak ki; • létrejöttek a munkaügyi és foglalkoztatási szervezetek (hivatalok), melyek a fogyatékosok elhelyezkedését hivatottak elôsegíteni.
10. FEJEZET
Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy az általános szakmai oktatás vagy a speciális rehabilitációs szakmai képzés keretei között célszerû-e a megváltozott munkaképességûek képzésnek, átképzésnek megoldása. Az viszont egyértelmû, hogy a rehabilitációt a nyílt munkaerôpiacon, lehetôleg a korábbi munkahelyen kívánatos megvalósítani. A foglalkoztatási rehabilitációs oktatóközpontok elônye, hogy a foglalkozási rehabilitáció számos elemét (képességfelmérés, szakmaválasztás, -betanítás) összehangoltan, intézményi keretek között tudják megoldani. Ismertek olyan képzô–átképzô központok, melyek kórházak, orvosi rehabilitációs intézmények mellett, velük összehangoltan mûködnek. Különösen nagy a komplex intézmények szerepe a fogyatékosok pozitív pszichés hozzáállásának, motivációjának alakításában.
Munkaerôpiaci szolgáltatások A sikeres orvosi rehabilitációt és az átképzést követôen az igazán nehéz feladatot a munkahely megtalálása jelenti. Számos országban speciális szolgáltatók alakultak e célra. Az általános munkaügyi szervezetek erôfeszítései általában a munkanélküliek elhelyezésére koncentrálódnak, s tevékenységükben háttérbe szorul a munkahely biztosítása a megváltozott munkaképességûek számára. A megváltozott munkaképességûek számára történô munkahely-közvetítés speciális képzettséget, szakmai tudást is igényel. A tapasztalat azt mutatja, hogy a sikeres orvosi rehabilitáció és a képzés mellett a tényleges foglalkoztatás megvalósítása a legnehezebb feladatok közé tartozik, s külsô, szervezett segítség nélkül általában nem is sikerül. Az elmondottak a speciális rehabilitációs munkaerôpiaci szolgáltatások és szolgáltatók mellett szólnak. Ezek a szervezetek kapcsolatot teremtenek az átképzôközpontok, a védett foglalkoztatók, s a nyílt munkaerôpiaci munkahelyek között.
Foglalkoztatási rehabilitáció
Ezek a szervezetek nemcsak az elhelyezkedés, hanem a munkahely, munkakör módosításához, a foglalkoztatás megtartásához is segítséget tudnak nyújtani. A speciális rehabilitációs munkaügyi szervezetek kapcsolatot teremtenek a megváltozott munkaképességû személy, a munkahely, s a leendô munkatársak között. Erôsítik a károsodott egyén önbizalmát, felkészítik a munkainterjúra a leendô munkavállalót, segítenek a szükséges dokumentumok elôkészítésében. E szolgálatok legfontosabb feladata azonban motiválni a munkáltatót a fogyatékos személy foglalkoztatására. Segítséget nyújtanak a munkahely körülményeinek az értékelésében, s azok átalakításában. Ajánlatot készítenek a munkakövetelmények csökkentésére, a részmunkaidôs vagy a rugalmas munkaidôben történô foglalkoztatásra, a munkahelyi kockázatok mérséklésére. Támogatják a munkaadókat a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásával összefüggô különbözô dotációk, bértámogatások, a technikai átalakítások kompenzálását biztosító pénzeszközök megszerzésének adminisztratív intézésében – a szó igazi értelmében menedzselik a foglalkoztatást. A munkaügyi rehabilitációs szolgáltatók tehát • kapcsolatot tartanak a munkahelyekkel, az átképzô-központokkal; • segítenek a szükséges támogatások megszerzésében; • nyomon követik, ellenôrzik a foglalkoztatás megvalósulását; • szükség esetén módosításokat kezdeményeznek.
A foglalkoztatási rehabilitáció menedzselése A magas kompenzációs kiadások, az egészségügyi ellátás növekvô költségei, az esélyegyenlôség biztosításának erkölcsi kényszere miatt a munkaadók egyre nagyobb társadalmi és törvényi nyomásnak vannak kitéve a megváltozott
153
154
10. FEJEZET
Foglalkoztatási rehabilitáció
munkaképességûek foglalkoztatására. A fogyatékosság, a rokkantság kezelése a munkahelyek részérôl magába foglalja a munkavédelmet, a korai intervenciót, a fogyatékosok rehabilitációját és a munkahely módosítását, a fogyatékos, a rokkant munkavállaló menedzselését. A fogyatékosság (rokkantság) menedzselése olyan aktív tevékenység, mely minimálisra csökkenti a sérülés, betegség következtében kialakult károsodás hatását a munkában való versenyképes részvételre. A fogyatékosság-menedzsment a munkáltató által megvalósított átfogó, összehangolt program, az adott munka- és gazdasági-társadalmi környezetben megvalósított, a fogyatékos egyén speciális szükségleteit kielégítô tevékenységek összessége. A gyógyítás, a rehabilitáció gyakran növekvô költségei ellenére ez a tevékenység megtakarítást, hasznot eredményez. A fogyatékosság-menedzsment tulajdonképpen egy interdiszciplinális team, mely mûködését tekintve a hazai rehabilitációs bizottságoknak felelhetne meg. Részt vesz benne a munkaadó (vagy képviselôje), a munkavállalói érdekképviselet, a foglalkozás-egészségügyi orvos, a rehabilitációs és a munkaügyi szakember. Mûködésének fô célja a rokkantság megelôzése a megváltozott munkaképességû munkavállalók állapotának folyamatos megfigyelésével (monitoring) és a korai beavatkozással. A beavatkozás irányulhat a munkavállalóra, a munkára és a munkakörnyezetre egyaránt. A korábbi gyakorlattal szemben a fô hangsúlyt a munkakövetelmények megváltoztatására (a munkafolyamat megváltoztatása, ergonómiai korrekciók, segítô eszközök) helyezik. Programokat alakítanak ki a munkába való visszatérésre, ez a munkahelyi károsodások megelôzése mellett az egyik legfontosabb költségkímélô tényezô, rugalmas munkaidôs, részmunkaidôs, könnyített foglalkoztatás formájában. Fontos a munkavállaló és a munkakövetelmények (-körülmények) közötti összhang biztosítása. A képességek alakulásához igazodó követelmény a pozitív hozzáállást erôsíti meg a megváltozott képességû munkavállalóban.
A fogyatékosság-menedzselés kulcsfigurája a munkáltató. Ô kezdeményezi és valósítja meg a munkavédelmi intézkedéseket, ô dönt a megváltozott munkaképességû személy foglalkoztatásáról, a munkahely adaptálásáról. Ô veti össze az alkalmazás gazdasági hatásait, és ô találja meg a rehabilitáció külsô és belsô forrásait. A megváltozott munkaképességû dolgozó foglalkoztatását sajátságos esetmenedzselés formájában célszerû megvalósítani, melynek alapvetô elemei: • a megváltozott munkaképességû munkavállaló keresôképtelenségének megelôzése, • a megváltozott munkaképességû munkavállaló fokozott védelmének elôsegítése, • a munkavállaló egészségének rendszeres ellenôrzése, • a munkakövetelmények megfelelôségének felügyelete, a követelmények módosításának kezdeményezése. A hazai viszonyok között az esetmenedzselésre a legalkalmasabbak, legfelkészültebbek a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok orvosai.
A rokkantság munkaügyi kezelése a különbözô országokban Korábban a nemzetközi munkaügyi szervezetek a rokkant munkavállalók megfelelô pénzügyi kompenzációját tartották fontosnak. Ma a kompenzációval és a szociális védelemmel szemben a munkaerôpiaci politikát helyezik elôtérbe, melynek célja az egyenlôség biztosítása a foglalkoztatás és a jövedelemszerzés terén. A rokkantságot a foglalkoztatás terén jelentkezô hátránynak értelmezik, melyet politikai eszközökkel, jogszabályokkal, programokkal és szolgáltatásokkal kell ellensúlyozni. Az ILO 152. sz. konvenciója és 168. sz. ajánlása (1996. március) elismeri a fogyatékos, a rokkant emberek jogát az azonos elbírálásra, a képzésre és a foglalkoztatásra. A korábbi kompenzá-
10. FEJEZET
ciós, passzív ellátások helyett a munkaerôpiacon való aktív részvételt helyezi elôtérbe. Eszerint el kell távolítani a fogyatékos, a rokkant ember teljes társadalmi részvételét és integrációját gátló akadályokat, biztosítani kell a károsodást szenvedettek, a fogyatékosok és a rokkantak gazdasági és társadalmi függetlenségét. A fogyatékos ember számára a munkaerôpiacon, s a munkavégzés terén az egészségesekével azonos lehetôséget és az egészségesekkel azonos bánásmódot kell biztosítani. Az azonos lehetôség azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetû csoportok számára hozzáférést kell biztosítani az átlagpopuláció rendelkezésére álló jövedelemszerzô tevékenységhez. E követelmény megvalósítása az alábbiak által válik lehetségessé: • a fogyatékos egyén felkészítése arra, hogy megszerezze azokat a képességeket, amelyek lehetôvé teszik a foglalkoztatásban érvényesülô hátrányok leküzdését, (technikai segítôeszközök, személyi segítség, s a foglalkoztatási rehabilitáció); • a munkahely módosítása a fogyatékos munkavállaló sajátos képességének, szükségletének megfelelôen (munkakörnyezet, munkafeladat, munkaeszközök adaptálása), melyet jogi és egyéb ösztönzô eszközökkel szükséges támogatni; • a foglalkoztatási lehetôség megtartása, a fogyatékos munkavállalók számára pozitív jellegû pénzbeli és egyéb támogatások (bértámogatás, adókedvezmény stb.) biztosításával; • a munkaadók támogatása a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatása érdekében (kvóta, kvótabírságrendszer, dotációk, munkaügyi szolgáltatások). A megváltozott munkaképességûek munkavállalásával kapcsolatos intézkedések akkor lesznek sikeresek, ha azokba bevonjuk a munkaközvetítô szervezeteket, a gazdasági és tervezô szerveket, a különféle fôhatóságokat. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a kényszerítô politika helyett sikeresebb a foglalkoztatást ösztönzô politika; ha a vállalatok adókötelezettségét kedvezôen befolyásolja a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatása.
Foglalkoztatási rehabilitáció
A foglalkoztatást elôsegítô vállalati politika alapvetô követelményei: • ne legyen diszkriminatív a megváltozott munkaképességûekkel szemben; • ismerje a fogyatékos egyén képességeit, korlátozottságait, • törekedjen az ésszerû adaptációra; • biztosítsa az eltérô munkaidôt, a rugalmas munkarendet; • szevezze meg az átképzést, a más munkahelyen történô foglalkoztatást; • biztosítsa a megváltozott munkaképességûek számára a szolgálati elôrehaladás lehetôségét; • a vállalatirányítás szerveiben a megváltozott munkaképességûek képviselete is legyen biztosított.
A megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásának modelljei A foglalkoztatási rehabilitáció és a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatása az általános foglalkoztatás keretei között. A megváltozott munkaképességûekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az egészségesekre. A hangsúly a fogyatékosok belsô, az eredeti munkahelyen történô rehabilitációján van. A prevenció és a rehabilitációs tevékenységek a munkahelyen egységet képeznek. A fogyatékosok számára megfelelô közlekedô utakat, higiénés feltételeket, technikai felszereléseket biztosítanak a munkahelyen. A megváltozott munkaképességûvé vált dolgozót más munkakörbe helyezik, vagy ha eredeti munkáját szeretné folytatni, módosítják a munkahelyet: megváltoztatják a felszerelést, átalakítják a helyiséget, az épületet (ajtó, küszöbök, rámpák, megvilágítás), megváltoztatják a munkafolyamatokat, képezik, átképezik a fogyatékossá vált személyt. A megváltozott munkaképességûek foglalkoztatása az általános munkaerô-politika szerves része. A skandináv államokra jellemzô ez a megoldási forma.
155
156
10. FEJEZET
Foglalkoztatási rehabilitáció
A megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásának szabályait elôíró speciális törvények. Franciaországban, Németországban, Japánban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban a fogyatékosok különbözô ellátására bonyolult jogszabályrendszerek vonatkoznak. A foglalkoztatást speciális szolgáltatások segítik elô: • képzés, átképzés speciális képzôközpontokban és a munkahelyeken; • speciális juttatások a munkavállalónak és a munkaadóknak (költségtérítés, átmeneti járadék, dotációk, gyógyászati segédeszköztámogatás stb. formájában); • kvótarendszer: a munkáltatókat bizonyos számú (általában 4–6%) megváltozott munkaképességû foglalkoztatására kötelezik; ennek elmulasztása esetén bírságot fizet; • védelem a hátrányos helyzet kialakulása ellen; • speciális munkahelyek létrehozása a súlyosan fogyatékosok számára; • a munkáltatók támogatása dotációk, adókedvezmények, egyéb juttatások formájában. A foglalkoztatási rehabilitációt és a foglalkoztatást szabályozó átfogó törvény. Kínában, Spanyolországban, Izlandon zömmel az állam feladata ezek megvalósítása: • a munkaügyi szervek a foglalkoztatási keretek 5%-át erre e célra tartják fenn; • a megváltozott munkaképességû munkavállalók adókedvezményben részesülnek; • foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatásokat mûködtetnek vidéki területeken; • a foglalkoztatási tanácsadást és oktatást állami szervezetek végzik; • a nyílt munkaerôpiacoktól elkülönülô, ún. védett munkahelyeket tartanak fenn. A fogyatékosság, a megváltozott munkaképesség kérdését szabályozó átfogó diszkriminációellenes törvények (Egyesült Államok, Ausztrália). A tömegközlekedés, a kommunikáció, az akadálymentesítés stb. szabályozásán keresztül teremtik meg a foglalkoztatási rehabilitáció alapjait. Az érintett személyek foglalkoztatását külön törvényi elôírásokkal szabályozzák.
Az európai államok elsôsorban a kvótarendszert alkalmazzák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a rendszer lényegesen javítja a foglalkoztatást, hátránya azonban, hogy egyúttal növeli a megváltozott munkaképességûek számát is. A rendszer mûködtetése pontos fogalmi meghatározásokat, tételes szabályozást igényel. Az antidiszkriminációs törvénykezést a tengerentúli országok alkalmazzák; ezek a fogyatékosság kezelésének általános kereteit teremtik meg. Hátránya, hogy hatása hosszú idô múlva, áttéteken keresztül érvényesül. Nehéz lenne bármely rendszert elônyben részesíteni és követendô irányként kijelölni, mivel • a kvótarendszer mûködtetésével tapasztalatot szerzett fejlett európai országok számára az antidiszkriminációs jogi szabályozás hasznos kiegészítés lehet; • a tengerentúli államokban az általános kvótarendszer bevezetése nehezen lenne megoldható; • a fejlôdô államok számára célszerû lehet a centralizáltabb megoldásokat választani. Magyarországon a fogyatékossági támogatások és a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatásának szabályozása elsôsorban a fejlett európai országok modelljére épül, számos vonatkozásban érvényesítve a centralizált, állami megoldások elemeit (védett munkahelyek, munkaügyi központok stb.).
A munkahelyek akadálymentesítése és módosítása Az esélyegyenlôség biztosításának fontos eszköze a munkahelyek akadálymentesítése. Ez azonban nem merülhet ki a bejárati rámpa megépítésében. Megfelelô jelzôrendszereket kell kiépíteni az érzékszervi fogyatékosok számára, a mosdóhelyiségeket alkalmassá kell tenni a kerekes széket használók számára, a padlók borításának lehetôvé kell tennie a kerekes szék könnyû moz-
10. FEJEZET
gását. A fentiekre tekintettel az utóbbi idôben az „akadálymentesítés” egyre inkább „az egyenlô hozzáférés lehetôségének biztosítása” kifejezésre változik. A munkahelyek ésszerû módosítása – a munkaszabályzat, a munkamenet, a munkakörülmények átalakítása – a fogyatékos egyén(ek) sajátos szükségleteinek megfelelôen, oly módon, hogy az lehetôvé tegye a munkában való teljes értékû részvételt. A módosítás különféle tennivalókat igényel, hisz két, ugyanazzal a fogyatékossággal rendelkezô személy is eltérô változtatásokat igényelhet. Az ésszerû módosításra kell helyezni a hangsúlyt; a módosítást értelmetlen elvégezni: • ha az egyén képtelen kivitelezni a munkatevékenység alapvetô elemeit, vagy ha azokat a képzés során sem képes elsajátítani;
Foglalkoztatási rehabilitáció
• ha a módosítás a fogyatékos munkavállaló vagy más munkavállalók testi épségét, egészségét veszélyezteti. Fölösleges a módosítás továbbá akkor is, ha a fogyatékos munkavállaló nem képes használni az alapvetô munkavédelmi eszközöket. A módosított munkahelyen a károsodott munkavállaló szempontjából is el kell végezni a kockázatbecslést. Törekedni kell azonban a kockázat objektív kritériumainak figyelembevételére. A módosítás akkor sem ésszerû, ha lényegesen kedvezôtlen irányba befolyásolja a munkaadó pénzügyi helyzetét. Számos dotáció, támogatási forma igyekszik kompenzálni a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásával járó gazdasági tehertételeket; ezek figyelembevételével kell az ésszerû módosításról döntést hozni.
157
