FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. § (2) bekezdése alapján kötelező.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
Nyilvántartási szám:
1156
STATISZTIKAI JELENTÉS A CIVIL ÉS EGYÉB NONPROFIT SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Adatszolgáltatók: Magyarországon bejegyzett civil szervezetek: egyesületek (egyesület, szövetség, szakszervezet, vallási tevékenységet végző egyesület, sportegyesület, sportszövetség, vadásztársaság, biztosító egyesület), alapítványok; továbbá egyéb nonprofit szervezetek: egyesülések, köztestületek, közalapítványok, pártalapítványok, érdekképviseletek, nonprofit gazdasági társaságok, állami alapok, szociális szövetkezetek, valamint az általuk alapított intézmények
z adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a késedelmes adatszolgáltatás közigazgatási hatósági, szabálysértési eljárást von maga után.
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
Törzsszám:
Statisztikai főtevékenység
Megye:
Neve:
Címe:
út, utca, tér
város község
hsz.
Beérkezési határidő: május 31.
Beküldés módja: a KSH ELEKTRA rendszerén keresztül – http://elektra.ksh.hu Kapcsolat: KSH Győri főosztály A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy email címen teheti fel: KSHELEKTRA ügyfélszolgálat telefonszáma: 80/200766 elérése a honlapon: http://elektra.ksh.hu
201… év …………………… hó …….. nap
PH.
Vezető aláírása
A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai neve
beosztása
telefonszáma
e-mail címe
faxszáma
A kitöltők adatai neve
telefonszáma
faxszáma
e-mail címe
Megjegyzés Az adatszolgáltatással kapcsolatos egyéb szöveges megjegyzés: ………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………. …………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….
A kérdőív kitöltésére fordított idő
perc
Köszönjük az együttműködésüket!
115614
1156
A gazdasági szervezet adatai: törzsszám
01
megye
statisztikai főtevékenység
A nonprofit szervezet adószáma: A nonprofit szervezet NSZOR (Nonprofit Szervezetek Osztályozási Rendszere) kódja nyilvántartásunk szerint:
02
…………………………………………………………………………………
Kérjük, ellenőrizze, hogy az előlapon előnyomott NSzOR (Nonprofit Szervezetek Osztályozási Rendszere) kategória jellemző-e a szervezetükre! igen, jellemző (1) - nem jellemző (2) A szervezet 2013-ban
03
ha nem jellemző, új NSzOR-kód:
- működött, és jelenleg is működik (1) - nem működött, tevékenységét szüneteltette (5) - működött, de jelenleg már nem működik (2) - újonnan alakult szervezet, tevékenységét még nem kezdte meg (6) - hivatalosan megszűnt (3) - gyakorlatilag megszűnt, de hivatalos megszüntetése még nem történt meg (4)
Adatkarbantartás (Az adatkarbantartási részt abban az esetben is kérjük kitölteni, ha a szervezet nem működött!) 01
A nonprofit szervezet neve (ha az előlapon előnyomott adat nem pontos): …………………………………………………………………………… A szervezet jelenlegi székhelyének hivatalos címe a nyilvántartásunk szerint:
02 Amennyiben ez az adat pontatlan vagy hiányos, akkor kérjük, töltse ki a 03. sort!
03
Cím: ....................……………………………
város, község
.................................................……………….......utca ..... hsz. (hrsz.)
Irányítószáma:
telefonszáma (körzetszámmal együtt): 06/
–
A szervezet jelenlegi hivatalos képviselőjének adatai a nyilvántartásunk szerint: 04 Amennyiben ez az adat pontatlan vagy hiányos, akkor kérjük, töltse ki a 05. sort!
05
A szervezet hivatalos képviselőjének neve:
…………………………………………………………………………………………………
Cím: ....................……………………………
város, község
Irányítószáma:
telefonszáma (körzetszámmal együtt): 06/
.................................................……………….......utca ..... hsz. (hrsz.)
A képviselő e-mail címe:
– @
A szervezet jelenlegi levelezési adatai a nyilvántartásunk szerint: 06 Amennyiben ez az adat pontatlan vagy hiányos, akkor kérjük, töltse ki a 07. sort! A szervezet levelezési címének esetében a címzett neve……………………………………………………………………………………………… 07
Cím: ....................……………………………
város, község
Irányítószáma:
telefonszáma (körzetszámmal együtt): 06/
.................................................……………….......utca ..... hsz. (hrsz.) –
08
A szervezet postai elérhetősége: - a szervezet székhelyének hivatalos címe (1), - a képviselő címe (2), - levelezési címe (3)
09
A szervezet e-mail címe:
10
A szervezet képviselője hozzájárul-e címének, telefonszámának, e-mail címének a nonprofit regiszterben illetve a Civil Információs Portálon történő közzétételéhez?
@
2
igen (1) - nem (2)
115614
A gazdasági szervezet adatai:
törzsszám
statisztikai főtevékenység
1156
megye
1. Alapinformációk 01
Az alapítás éve:
02
A szervezet közhasznúsági státusa 2013-ban: - nem közhasznú (1), - közhasznú (2),
03
A szervezet hatóköre (tevékenysége, célja, tagjai, támogatói, a szolgáltatatásait igénybevevők köre alapján) - egy intézmény támogatása, konkrét cél elérése (1), - kisebb lakó-, munkahelyi körzet (2), - egy település (3), - több település, kistérség (4), - megyei (5), - több megye, régió (6), - országos (7), - nemzetközi (8), - nem határozható meg (9)
04
A nonprofit szervezet jogi, szervezeti formája: - (magán)alapítvány (1), - közalapítvány (2), - egyesület (3), - szövetség, mint az egyesület különös formája (4), - szakszervezet, mint az egyesület különös formája (5), - köztestület (6), - nonprofit gazdasági társaság (7), - egyesülés (8) - egyéb, mégpedig (9) ....…………………………..…………………………
05
Amennyiben a szervezet jogi formája Nonprofit Gazdasági Társaság (7), kérjük, jelölje meg a többségi tulajdonost és a tulajdoni hányadot! - belföldi jogi személyiségű társasági tulajdon (5), - állami tulajdon (1), - önkormányzati tulajdon (2), - külföldi jogi személyiségű társasági tulajdon (6), - belföldi magánszemély tulajdon (3), - egyéb tulajdon, mégpedig (7) ............................ többségi tulajdon hányad % - külföldi magánszemély tulajdon (4),
06
igen (1) - nem (2) Volt-e a szervezetnek az alábbiakban leírt kapcsolata a helyi (megyei, fővárosi) önkományzattal? - szerződés közfeladat ellátására (az ebből származó bevételnek szerepelnie kell a 3. tábla megfelelő rovatában! ) - alkalmi vagy rendszeres részvétel az önkormányzat döntéselőkészítő munkájában Ha alapítvány (1), közalapítvány (2), nonprofit gazdasági társaság (7), akkor lépjen a 2/02. kérdésre!
2. Tagok, foglalkoztatottak, önkéntesek, segítők 01
Voltak-e szervezetüknek 2013-ban nyilvántartott igen (1) - nem (2) Ha igen , azok száma (fő) - magánszemély tagjai (Ha nem tudja a magánszemély tagok tényleges számát, kérjük, válassza ki a megfelelő létszámcsoportot!) - 10 fő alatti (1), - 11–30 fő (2), - 31–50 fő (3), - 51–100 fő (4), - 101–200 fő (5), - 201–500 fő (6), - 501–1000 fő (7), - 1001–2000 fő (8), - 2001–5000 fő (9), - 5001–10000 fő (10), - 10000 fő felett (11) - jogi személy tagjai (vállalat, vállalkozás, intézmény, önkormányzat stb.)
igen (1) - nem (2)
Ha igen , azok száma (db)
- (szövetség, ernyőszervezet esetében) önálló jogi személy tagszervezetei (egyesületek, alapítványok, egyéb nonprofit szervezetek)
igen (1) - nem (2)
Ha igen , azok száma (db)
- nem önálló alap-, illetve helyi szervezetei
igen (1) - nem (2)
Ha igen , azok száma (db)
Kérjük, becsülje meg, hogy a szervezet alap-, illetve helyi szervezeteinek együttesen hány magánszemély tagja van: - 100 fő alatti (1), - 101–500 fő (2), - 501–1000 fő (3), - 1001–5000 fő (4), - 5001–10000 fő (5), - 10000 fő feletti (6) 02
igen (1) - nem (2)
Volt-e szervezetüknek 2013-ban fizetett alkalmazottja?
Ha voltak fizetett alkalmazottaik, akkor a bér- és járulékköltségeknek szerepelniük kell a 6. tábla 03 és 06 soraiban. Ha nem volt fizetett alkalmazottjuk, akkor a 6. tábla 03 (bérköltség) sorában érték nem szerepelhet! Ha igen,
teljes munkaidőben – heti 40 órában – foglalkoztatottak száma (fő) részmunkaidőben – legalább heti 20 órában – foglalkoztatottak száma (fő) részmunkaidőben – kevesebb mint heti 20 órában – foglalkoztatottak száma (fő)
03
Kötöttek-e (megbízási) szerződést 2013-ban egyéb jogviszonyon alapuló munkavégzésre magánszeméllyel?
igen (1) - nem (2)
Ha igen , azok megbízási díjának és járulékköltségeinek szerepelniük kell a 6 . tábla 04 és 06 soraiban. (Kivéve az egyéni vállalkozókat!) Ha igen , az év során összesen hány magánszeméllyel? 04
A szervezet bejelentkezett-e a közérdekő önkéntes tevékenységról szóló törvény szerinti fogadó szervezetek nyilvántartásába? Ha igen, volt(ak)-e 2013-ban a szervezettel önkéntes jogviszonyban álló személyek? Ha igen,
igen (1) - nem (2) igen (1) - nem (2)
a szervezettel önkéntes jogviszonyban álló személyek száma (fő) egy önkéntes jogviszonyban álló személy átlagos havi munkaideje (óra)
05
Kérjük, az önkéntes jogviszonyban levő önkénteseket a következő 05 és 06 kérdéseknél ne vegyék számításba! Volt-e szervezetüknek 2013-ban – a szervezettel önkéntes jogviszonyban nem álló – rendszeresen dolgozó igen (1) - nem (2) önkéntese (akár tagok közül is)? Ha igen,
a rendszeres, legalább havi 8 órát dolgozó önkéntesek száma (fő) egy rendszeresen dolgozó önkéntes – átlagos – havi munkaideje (óra)
06
Végeztek-e alkalmanként – a szervezettel önkéntes jogviszonyban nem álló – részére 2013-ban önkéntes munkát?
magánszemélyek a szervezetük
igen (1) - nem (2)
Egy hónap alatt átlagosan körülbelül hányan végeztek alkalmi önkéntes munkát? (segítők, tagok összesen, fő) Ezek a segítők egy átlagos hónapban, együttesen körülbelül hány órányi önkéntes munkát végeztek? (óra) 3
115614
A gazdasági szervezet adatai: törzsszám
1156
megye
statisztikai főtevékenység
ezer Ft-ban
3. A nonprofit szervezet bevételei 2013-ban Összes bevétel
Megnevezés
(továbbutalási céllal kapott támogatások is) a
01 02 03
Központi állami támo- költségvetésből (minisztériumoktól) származó normatív (fejkvótás) gatás költségvetésből (országgyűlés, minisztériumoktól) származó nem normatív központi alapoktól (pl. Munkaerő-piaci Alap),
05
TB alapoktól (OEP, ONyF)
06
Nemzeti Együttműködési Alaptól (NEA)
07
személyi jövedelemadó 1%-a
08
ÁFA (általános forgalmi adó) visszatérítés (méltányossági alapon is) Önkormányzati támonormatív (fejkvótás) gatás
10
nem normatív
11
helyi költségvetési intézménytől
12
helyi iparűzési adóból közvetlenül felajánlott
13
Belföldi magántámo- A társasági adóról és osztalékadóról szóló tv. szerint gatás vállalkozásoktól előadó-művészeti szervezetek, illetve látványcsapatsportok támogatási rendszerén keresztül (TAO tám.)
14
bankoktól, pénzintézetektől, biztosítóktól
15
vállalatoktól, társas vállalkozásoktól
16
(köz)alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól, pártoktól
17
lakosságtól, magánszemélyektől egyéni vállalkozóktól
18
Külföldi támogatás
állami, önkormányzati szervtől, intézménytől, nemzetközi programból (pl. Európai Unió)
19
vállalatoktól, vállalkozóktól, bankoktól
20
alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól, pártoktól
21
magánszemélyektől
22
Tagdíjbevétel
23 24 25 26
Alap-, illetve közhasznú tevékenység bevétele Gazdálkodási bevétel
állami, önkormányzati szervektől szolgáltatási, megbízási ár-, díjés értékesítési bevétel egyéb jogi és magánszemélyektől szolgáltatási, megbízási ár-, díj- és értékesítési bevétel vállalkozási tevékenységből bérleti díjakból származó bevétel tárgyi eszköz értékesítésből származó bevétel
28
30
magánszemély tagoktól jogi személyektől, tag-, helyi és alapszervezetektől
27
29
Egyéb, az előzőek egyikébe sem sorolt bevétel
kamatbevétel, kamatjóváírás pénzügyi műveletekből, befektetésekből (pl. értékpapírhozam, árfolyamnyereség)
31
hitel- és kölcsönfelvétel, tagi kölcsön
32
egyéb, mégpedig: (Kérjük megnevezni!) ………………………………..
33
b (b<=a)
Fel nem használt korábbi bevétel (áthozat)
04
09
Ebből: pályázat útján nyert
Összes bevétel 2013-ban (02+03+…+32)
4
115614
A gazdasági szervezet adatai: törzsszám
statisztikai főtevékenység
1156
megye
4. Adott támogatások, juttatások, adományok 2013-ban Amennyiben ebben a táblában bármilyen érték szerepel, ki kell tölteni a kérdőív 9–18. tábláit is! Megnevezés 01 02 03 04
Pénzbeni (pályázati) támogatás, lakosságnak, magánszemélynek juttatás, adomány, ösztöndíj, pályadíj, segély stb. (továbbutalások is) szervezetnek, intézménynek A szervezet által vásárolt, lakosságnak, magánszemélynek továbbadományozott természetbeni juttatás értéke szervezetnek, intézménynek
ezer Ft-ban
5. Főbb mérlegtételek 2013. december 31. Eszközök Hitelintézetekkel szembeni követelések 01 (betétek, banki értékpapírok, folyószámla) 02
ezer Ft-ban
Belföldi kedvezményezettnek Külföldi kedvezményezettnek Az összegnek szerepelnie kell a 6. tábla 12. sorában is!
Források Hitelintézetekkel szembeni (hitel-) 03 tartozások
Egyéb követelések
(egyéb értékpapírok, kihelyezett hitelek, készpénz, házipénztár, biztosítási követelések)
04 Egyéb tartozások 05 Saját tőke
ezer Ft-ban
6. Költségek (ráfordítások) 2013-ban Egyéb költségek (pl. bankköltség, biztosítások, bérleti díj) Pénzügyi műveletek ráfordításai 10 (kamatfizetés, árfolyamveszteség stb.) Egyéb (az előzőek egyikébe sem 11 sorolt) ráfordítások
01 Anyag-, áru-, készletbeszerzés 02
09
Szolgáltatás vásárlás (vállalkozási szerződés alapján végzett munka is)
03 Foglalkoztatottak bruttó bérköltsége Megbízásos jogviszonyban állók bruttó megbízási díja Személyi jellegű egyéb kifizetések 05 (étkezési hozzájárulás, költségtérítés stb.) 04
06
Szervezet által nyújtott támogatások 12 ráfordításai (eszköztámogatás, segély, ösztöndíj stb.)
Munkáltató által fizetett szociális hozzájárulási adó (korábban nyugdíj- és egészségbizt. járulék)
13 Hiteltörlesztés
07 Értékcsökkenési leírás 08
Összefüggés a 4. táblával!
14 Felhalmozási és tőke jellegű kifizetése
Adóbefizetések (áfa, gépjárműadó, társasági adó)
15
Összes kiadás és költség (01+02+03+….+13+14)
7. Részletező adatok a 3. és a 4. táblában közölt kapott, illetve adott támogatásokról Kapott, eszközbeszerzéssel kapcsolatos pénzbeni és természetbeni támogatások (továbbutalási céllal kapott, továbbadott is)
ezer Ft-ban Beruházási támogatás
01 Bankoktól, pénzintézetektől, biztosítóktól 02 Vállalatoktól, társas vállalkozásoktól 03 (Köz)alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól, pártoktól Adott, eszközátadással-, eladással kapcsolatos pénzbeni és természetbeni támogatások (továbbutalási céllal adott is)
Beruházási támogatás
04 Bankoknak, pénzintézeteknek, biztosítóknak 05 Vállalatoknak, társas vállalkozásoknak 06 (Köz)alapítványoknak, társadalmi szervezeteknek, egyházaknak, pártoknak
ezer Ft-ban
8. Immateriális javak és tárgyi eszközök állománynövekedése Immateriális javak
Tárgyi eszközök
01 Új eszköz beszerzés, értéknövekedés
03 Új eszköz beszerzés, értéknövekedés
02 Használt eszköz beszerzés, átvétel
04 Használt eszköz beszerzés, átvétel
5
115614
A gazdasági szervezet adatai: törzsszám
1156
megye
statisztikai főtevékenység
A kérdőív további tábláit abban az esetben kell kitölteni, amennyiben az Önök szervezete 2013-ban valamilyen támogatást, juttatást, adományt nyújtott magánszemélynek vagy szervezetnek, azaz a 4. tábla valamelyik sorában összeg szerepel! 9. Kérjük, válassza ki, mely adományozási tevékenységek jellemzőek az Önök szervezetére, és támogatási összeg hány %-át fordítják ezekre a célokra!
%
(Kérjük tegyen X-et a megfelelő kódkockába!)
01 Egy konkrét cél megvalósulása érdekében adományoz 02 Egy konkrét intézményt támogat (iskola, kórház, múzeum stb.) 03 Többcélú adományozási tevékenységet folytat, különböző rászorult csoportokat támogat 04 Adományközvetítő, pályáztató, programtámogató szervezet 05 Különböző díjak, elismerések, ösztöndíjak keretében adományoz 06 Nem kifejezetten adományozó szervezet, csak alkalmanként nyújt támogatásokat
10. Milyen körben végzi a szervezet az adományozási tevékenységet? (Kérjük válassza ki a szervezetére legjellemzőbb állítást! ) 01 Helyben, lakókörnyezetben egy konkrét célt vagy intézményt támogat 02 Regionális vagy országos szinten támogat egy adott célt illetve több intézményt 03 Nem helyhez köthető a támogatási tevékenység, speciális ágazati szakterületeket támogat 04 Nem helyhez kötötten egy speciális célt vagy célcsoportot támogat
11. Milyen gyakran nyújtanak pénzbeni vagy természetbeni támogatásokat?
(Kérjük tegyen X-et a megfelelő kódkockába!)
01 Alkalmanként, többévente 02 Évente egyszer 03 Évente néhány alkalommal 04 Rendszeresen, évente többször
12. Amennyiben az Önök szervezete konkrét célok megvalósulása érdekében is adományoz, kérjük jelölje meg a legjellemzőbb célokat, illetve, hogy a támogatási összeg hány %-át fordítják erre a célra! 01 Művészeti, kulturális tevékenység 02 Egészséges életmódra nevelés, sportélet, szabadidős tevékenység támogatása 03 Oktatás, nevelés 04 Mentális és szenvedélybetegek kezelése (pl. drog, alkohol probléma, lelki segélyszolgálat) 05 Gyermek és ifjúságvédelem 06 Rászorult csoportok támogatása (pl. hajléktalanok, leányanyák, menekültek) 07 Természeti környezet védelme, állatvédelem 08 Gazdaságfejlesztés, településfejlesztés 09 Nemzetközi kapcsolatok, határon túli magyarok támogatása 10 Jogvédelem (pl. női jogok védelme, áldozatvédelem) 11 Egyéb céllal adományoz, éspedig………………………...…………………………………….
6
115614
A gazdasági szervezet adatai:
1156 törzsszám
megye
statisztikai főtevékenység
13. Amennyiben az Önök szervezete intézményeket is támogat, kérjük jelölje meg a legjellemzőbb típusokat, illetve, hogy a támogatási összeg hány %-át fordítják ilyen célra! 01 Kulturális intézmény (múzeum, közgyűjtemény) 02 Sport- és szabadidős létesítmények, intézmények 03 Oktató, kutató intézmények (alap-, közép- és felsőfokú oktatás, kutatás) 04 Kórház, járóbetegellátó intézmény, szanatórium 05 Mentális és szenvedélybetegeket ellátó és kezelő intézmények 06 Fogyatékossággal élő csoportokat ellátó intézmények 07 Szociálisan rászoruló csoportokat ellátó intézmények (hajléktalanszállók, leányanyákat, menekülteket segítő intézmények) 08 Környezetvédő szervezetek (állatkórház, állatmenhely) 09 Gazdaságfejlesztő, településfejlesztő szervezetek 10 Idősek gondozását ellátó intézmények 11 Egyéb intézmények, éspedig………………………………………………………
14. Amennyiben az Önök szervezete magánszemélyeket támogat, kérjük adja meg a támogatottak körét! 01 Tehetséges diákok (díj, ösztöndíj stb.)
06 Egészségkárosult, fogyatékkal élő felnőttek
02 Idősek
07 Sportolók
03 Szociálisan rászorult, hátrányos helyzetű gyermekek
08 Tudósok, kutatók
04 Szociálisan rászorult, hátrányos helyzetű felnőttek
09 Művészek, alkotók
05 Egészségkárosult, fogyatékossággal élő gyermekek
10 Egyéb magánszemélyek, éspedig:
15. Hogyan történik a támogatotti kör kiválasztása?
(Kérjük tegyen X-et a megfelelő kódkockába!)
01
A szervezet alapszabályában megnevezi a konkrét támogatott intézményeket vagy személyeket
02
A szervezet pályázat útján választja ki a támogatotti kört (szervezetek, intézmények, programok)
03
A támogatást kérők jelentkezése és egyedi kérelmek elbírálása alapján
04 Rendkívüli esemény, egyedi jótékony akció keretein belül
16. Kapott-e az Önök szervezete 2013-ban címkézett támogatást továbbadományozási céllal?
igen (1) - nem (2)
17. Amennyiben az Önök szervezete kapott címkézett, továbbadományozási célú támogatást, kérjük jelölje meg, hogy kitől! (Kérjük tegyen X-et a megfelelő kódkockába!)
01 Központi költségvetésből 02 Központi alapoktól 03 Helyi önkormányzattól 04 Vállalatoktól, bankoktól 05 Nonprofit illetve civil szervezetektől 06 Magánszemélyektől
18. Kéjük, adja meg, hogy a 2013-as összes támogatási kiadásának hány %-át teszi ki a továbbadományozási céllal kapott támogatás összege!
7
115614