XX I I . é v f. 6 . s z á m
VÁR OSUNK LAPJA
2010. március 25.
Fiataljaink a forradalomról Tállai András kapta a Mezőkövesd Turizmusáért díjat
Receptgyűjteményéről Dobó Józsefné
A KRESZ változásairól dr. Vasas László
2010. március 25.
Szülői Klub
Korai fejlesztés fontosságáról tartott interaktív előadást Cserjési Mária gyógypedagógus, a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakmai Szakszolgálat munkatársa a Nevelési Tanácsadóban március 9-én. A Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Egységes Pedagógiai Szakszolgálat által immár második alkalommal szervezte meg a Szülői Klubot. A foglalkozásokon a fejlesztésre szoruló gyermekek szülei és a fejlesztő-, gyógypedagógusok osztják meg egymással tapasztalataikat, mondják el az adott témával kapcsolatos véleményeiket, tanácsaikat. Ez alkalommal Cserjési Mária gyógypedagógus a korai fejlesztés fontosságáról beszélt, aki kiemelte, hogy akár már csecsemőkortól érdemes elkezdeni a gyermekek felzárkóztatását, hogy minél hamarabb be tudjanak illeszkedni saját társadalmi csoportjukba, szűkebb és tágabb környezetükbe. A Szülői Klubot rendszeresen megrendezik, így a szülők és a szakemberek együttműködése a rendszerességnek köszönhetően még hatékonyabb. S miért fontos az, hogy egy intézmény ne csak a gyerekekkel, hanem szüleikkel is foglalkozzon? A válasz egyszerű. A gyermek fejlesztésében, tanításában a pedagógusnak és a szülőknek együtt kell működnie, hiszen a munka nem azzal veszi kezdetét, hogy a szülő elviszi a szakemberhez a gyerekét, s nem is fejeződik be ott, hogy a foglalkozás végén hazaviszi. A fejlesztésnek, a törődésnek, a foglalkozásnak folyamatosnak kell lennie, mert csak akkor lehet eredményes. S egy-egy ilyen Szülői Klub alkalmából az anyukák, az apukák feltehetik kérdéseiket, megbeszélhetik egymással, a gyógy-, vagy fejlesztőpedagógusokkal egyedi problémáikat. Fontos, hogy ne csak az intézményben, hanem otthon is a lehető legjobb módszerekkel, a lehető legjobban segíteni tudjanak abban, hogy gyermekük minél hamarabb felzárkózzon korosztályához, hogy minél hamarabb bekerülhessen az életkorának megfelelő környezetbe, óvodába, iskolába. Ezek az összejövetelek azért is fontosak, mert a szülők érzik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, erőt, biztatást kapnak egymástól. A nap mint nap a gyermekek felzárkóztatásáért, fejlesztéséért dolgozó, tevékenykedő Nevelési Tanácsadó már két és fél évtizede lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon végzi munkáját. Az intézmény ezen a héten ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. M. Zs.
TARTALOM Szülői Klub 2 Átadták a Mezőkövesd Turizmusáért díjat 3 Célegyenesben a rekonstrukció 3 Utazás Kiállítás 3 „A szabadság ünnepe” 4-5 Képviselő-jelölti vélemények és elképzelések 6-7 Múlt, jelen, jövő 8 Táncos lábak 8 Közlekedésbiztonság, közbiztonság 9 Közhírré tétetik 10-13 Kispesti öröm 14 Százharmincan indultak 14 Győzelem a megyei rangadón 15 Megint egy hajszál 15 Hol találkozhatunk még a matyó népművészet motívumainak mintaelemeivel? 16
Mezőkövesdi Újság
Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, 8.000 példányban ingyenesen, illetve olvasható a www.mezokovesd.hu és a www. kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk 2010. április 1-jén jelenik meg, lapzárta 2010. március 29-én. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/500-177. Fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György, Tel.: 49/414-000. A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk.
A foglalkozásokon támogatást, bíztatást kapnak egymástól a szülők
2010. március 25.
AKTUÁLIS MOZAIK
Átadták a Mezőkövesd Turizmusáért díjat Tállai András polgármester kapta meg idén a Mezőkövesd Turizmusáért díjat. Az elismerést az Idegenforgalmi Egyesület február 25-ei közgyűlésén adták át. Az ülés elején az egyesület tagjai számoltak be a 2009-es év forgalmáról, tapasztalatairól, miszerint szinte minden szállásadónál kisebb visszaesés volt megfigyelhető az elmúlt évben. Az eseményen az Önkormányzat turisztikai beszámolóját is meghallgathatták a jelenlévők, amelyben Tállai András polgármester kiemelte, hogy bár a kisebb szálláshelyek esetében kisebb visszaesés
tapasztalható, azonban az új négycsillagos szálloda beindításának köszönhetően nem csökkent, hanem nőtt a városba érkező, itt vendégéjszakát töltő turistáknak a száma. Számszerűsítve 2009-ben mintegy tízezer fővel, 28 ezerről 38 ezer főre emelkedett a turisták száma, a vendégéjszakák száma az elmúlt esztendőben pedig meghaladta a százezret. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő látogatottsága is csökkent – az országos tendenciától kisebb arányban -, még így is meghaladja az 500 000 főt, azoknak a száma, akik tavaly igénybe vették a fürdő szolgáltatásait. Az ülés következő napirendjeként a Turisztikai Desztinációs Menedzsment pályázatról Tóthné Márton Gabriella, az egyesület elnöke számolt be, aki elmondta, hogy a döntéshozatal elhúzódik, így az áprilisra ígért eredményhirdetés is csúszik. Ezt követően került sor a Mezőkövesd Turizmusáért díj átadására, amelyet minden esztendőben az idegenforgalom, a turiz-
Célegyenesben a rekonstrukció A hónap végén befejeződik a Szent Imre Tagiskola felújítása. Az A épületszárny belső rekonstrukcióját követően a középső, azaz a B rész beltéri munkálatait is csak nem teljes egészben elvégezték a kivitelezők március közepére. A B szárnyban gyakorlatilag a szerelvényezési és festés javítási feladatok maradtak hátra, ennek befejezése után megkezdődhetett a bútorok visszaszállítása március 15-e után. A C épületben gőzerővel zajlott az építkezés, gépészek, villamosságszerelők és festők dolgoztak egy időejűleg ebben a szárnyban, hogy időben befejezzék az oktatási itézmény felújítását, amely a tervek szerint március utolsó hetében készül el 100%-os mértékben. Bár az idő nem igazán kedvezett a külső munkálatoknak, az épület színezésének egy részét szintén el tudták végezni a kivitelező cég munkatársai. „Az időjárástól független munkákkal sikerült végeznünk, továbbá március elején volt egy olyan hetünk amikor jó néhány feladatot végre tudtunk hajtani. Ekkor sikerült elvégezni a homlokzat vakolását, a külső hőszigetelőanyag beépítését és befejeztük a teljes homlokzat alapozását. Abban az esetben, ha a hőmérséklet eléri az 5 fokot és csapadék sem esik, azonnal el tudjuk kezdeni az épület színezését.” – hangsúlyozta Bán Tibor építésvezető.
Az elmúlt hetekben felmerült a melléképület elbontásának lehetősége, melyről megállapodás született az Önkormányzat és kivitelező között. Az épület elbontását két nap alatt végre hajtottak a szakemberek. Az udvar rendezéséhez szükséges építőanyagok beszerzése megtörtént, így az idő javulásával a csapadékvízelvezetőrends zer, valamint a térkőburkolat építése is azonnal megkezdődhet. Az épület felújításának befejezése után néhány hét alatt visszaköltözhetnek a diákok az intézménybe. A tervek szerint a tavaszi szünetet követően megkezdődhet a tanítás a felújított épületben.
Előre láthatólag a tvaszi szünet után a gyerekek is birtokba vehetik a megszépült iskolát
mus fellendítéséért végzett kiemelkedő munkát végző személynek ítél oda az Egyesület. Idén ezt az elismerő díjat Tállai András polgármester kapta meg. „Nagy meglepetés és eben nagy megtiszteltetés számomra az Egyesület elnökségének a döntése, az, hogy elismerik az Önkormányzatnak azt a tevékenységét, amelyet a fejlesztések, beruházások terén végez, s amelyeknek nagy része az idegenforgalmat is nagyban érinti. Nagyon szépen köszönöm ezúton is az elismerést, amely még több erőt ad nekem a további munkához. Úgy érzem, hogy ezt nem egyedül én kaptam, hanem Mezőkövesd Város Önkormányzata, illetve annak képviselő-testülete is.” – emelte ki Tállai András. A rendezvény végén a szervezet tagjai Berecz Zsuzsa, főiskolai hallgató előadásában tartalmas prezentációt hallgathattak meg a lengyel üdülési szokásokról. -o.s.-
Utazás Kiállítás Mintegy 55 ezren látogatták meg Mezőkövesd pavilonját a 33. alkalommal megrendezett Utazás Kiállításon. Településünk immár 10. alkalommal mutatta meg magát a 36 m2 alapterűletű standján. Városunk önálló sarokstandját 15 ezerrel több vendég tekintette meg mint tavaly. „Ez a kiállítás is hasznos volt a város számára, de mint minden marketing tevékenység, ez sem hoz közvetlen eredményt, bevételt. Úgy gondolom, hogy megerősítést kaptak azok a vendégek, akik ott voltak a kiállításon arról, hogy Mezőkövesden virágzik a turizmus, fontos fejlesztések fognak megvalósulni. Számunkra az volt jelentős visszajelzés, hogy visszatérő vendégek keresték fel a standunkat.” - emelte ki Lázárné Csirmaz Henriett, a Tourinform Iroda vezetője. A Mezőkövesdről és a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőről szóló kiadványokból több mint ezer példány fogyott és sokan érdeklődtek a szolgáltatók akciós csomagajánlatairól is. Hatalmas érdeklődés övezte az élő hímzésbemutatót a vendégek, illetve a szakmabeliek körében is. Ebben az évben újításaival is felkeltette a látogatók érdeklődését a mezőkövesdi pavilon. Az érdeklődők kistérségi eseménynaptárat és a városunk logójával díszített műanyag bankkártyatokot kaptak ajándékba. Ezen kívül Matyóföldi Totó néven közel ötszázan kérdőívet is kitöltöttek és az öt kérdésre helyesen válaszolók között felajánlott nyereményeket sorsoltak ki. P. V.
2010. március 25.
AKUTÁLIS MOZAIK
„A szabadság ünnepe” Országszerte több ezer helyszínen, köztük Mezőkövesden is tartottak megemlékezést az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 162. évfordulójának alkalmából március 15-én. Az ünnepséget városunk önkormányzatának képviselő-testülete, valamint a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola szervezte ebben az esztendőben. Történelmünk egyik legfontosabb eseménye kapcsán megrendezett városi ünnepség Görgey Artúr emlékére készített tábla avatással kezdődött a Matyó Múzeumban. Az ünnepi eseményt Csiger Lajos alpolgármester nyitotta meg, aki egyebek mellett méltatta a szabadságharc egyik kiemelkedő alakjának életútját, és megemlítette a hős vezér mezőkövesdi vonatkozásait. „A Matyó Múzeum épülete korábban szállodaként működött. Görgey Artúr egy alkalommal ebben az épületben szállt meg a hadtestjével, ahol egy napi parancsot is foganatosított. Az emléktáblát a magyar hadsereg fővezérének és a jeles esemény tiszteletére állítottuk.” – mondta Csiger Lajos, alpolgármester.
Csiger Lajos az ünnepi beszédet követően leleplezte az emléktáblát, ahol Molnár Máriával, a Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatójával, Pap Jánossal, a MAME elnökével, valamint Viszóczki Ilonával, a Matyó Múzeum igazgatójával közösen koszorút helyezett el. Pap János emellett megkoszorúzta Istvánffy Gyula, a matyó népélet lelkes kutatójának emléktábláját a jeles eseményen. Méltó megemlékezés A Városi ünnepség ezt követően a Mezőkövesdi Fúvószenekar közreműködésével térzenével, majd koszorúzással folytatódott az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseinek emlékművénél. Településünk önkormányzata
mondja, hogy pár nappal előre is hozták a megmozdulásukat, ugyanis eredetileg március 19-ére tervezték, de a felgyorsuló európai és bécsi események meggyőzték őket arról, hogy nem lehet késlekedni, itt az idő, a forradalom ideje! Ezért hisszük azt, hogy március 15.-e mindenek előtt ma is a szabadság ünnepe. Március 15.-e a szabadság napja, minden egyes ember szabadságának, méltóságának az ünnepe, a szabadság egyetemes ünnepe. A márciusi ifjak tudták azt is, hogy nincs egyéni szabadság, a közösség, a legfontosabb közösség, a nemzet szabadsága nélkül. Mint ahogy nem lehet a közösség, a nemzet sem szabad, az egyén szabadsága nélkül. Az ünnepség előtt megkoszorúzták az 1848-49-es Úgyis mondjuk ezt, hogy nincs Forradalom és Szabadsáharc Emlékművét független autonóm közösség, autonóm ember nélkül és Ünnepi gondolatok nincs szabad független autonóm ember, A megemlékezés ezután a Közössé- közösségi szabadság, közösségi autogi Ház színháztermében folytatódott, nómia nélkül. Éppen ezért nem állítható ahol a rendezvény meghívott vendége, egymással szembe az egyén és a közösMartonyi János, az Orbán kormány kül- ség, nem állíthatók szembe egymással az ügyminisztere mondott köszöntőt. A po- egyénnek és a közösségnek a jogai. Kedves Barátaim, az uobbi nyolc eszlitikus a történelmi események méltatása mellett megfogalmazta a szabadságharc tendőben azt is megtanultuk, hogy aki érzéketlen a nemzete, a közössége sorsa, ös�napjainkra vonatkozó üzenetét. szetartozása iránt, az bizony érzéketlen és értetlen marad Polgármester Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves az egyes emberek gondjaival, Barátaim! panaszaival, sorsával szemAzt mondják, 162 esztenben is. dővel ezelőtt is hosszú volt Március 15.-e nem csak a tél, késett a tavasz. Várták a szabadság ünnepe, márcimár egész Európában. Aztán us 15.-e az igazság napja is, egyszer csak elkezdett fújni mert a márciusi ifjak, nemMartonyi János a szél, egyre erősebben fújt, csak kimondták, követelték majd viharos szél kerekedett. is az igazságot. Ezért ez az A vihar először kitört Párizsban, aztán vé- ünnep, a hazugság leleplezésének a napgigsöpört az olasz, valamint a német vá- ja, mert a hazugság nem fér össze a szarosokon majd megérkezett Bécsbe, mely- badsággal, sem a demokráciával. Kedves hez már nagyon közel volt Pest, ahová két Barátaim, az elmúlt nyolc esztendőben nap múlva érkezett meg, de Magyaror- azt is megtanultuk, hogy a szabadságot, szágon a szabadság szelei régóta fújtak. a demokratikus rendet, a demokratikus Hiszen ezek a szelek már megmozdultak jogokat, nemcsak erőszakkal, kényszerrel, már évekkel, évtizedekkel azelőtt, a nem- megfélemlítéssel lehet lerombolni, hanem zedék legjobbjaiban, a reformkor nagyja- bizony megtévesztéssel, félrevezetéssel, iban, Kölcseyben, Vörösmartyban, Wesse- az emberek rászedésével, az igazság eltitlényiben, Széchenyiben, Kossuthban, de kolásával is. Nagyon téved a propaganda mégis valami még kellett. Kellettek azok hatalom, amit ma politikai marketingnek a fiatalok, akik megérezték azt, hogy itt a neveznek, tévednek a hatalom pragmatiszabadságnak, az igazságnak, a nemzeti kusai, a propaganda technikusai, ha azt összetartozásnak, a legfontosabb üzene- hiszik, az emberek, korlátlanul megtévesztét kell a világba és az embereknek eljut- tethetők, manipulálhatók. Fényes bizonyítatniuk. Ezt tették meg ők. A legenda azt tékát fogják kapni annak, hogy ez ugyan mellett, több Mezőkövesden működő szervezet képviselői rótták le tiszteletüket a forradalom hősei előtt.
2010. március 25.
AKTUÁLIS MOZAIK
ideig-óráig lehetséges, de hosszú ideig lehetetlen. Kedves Barátaim! Március 15-e nem csak a szabadságnak és az igazságnak a napja, hanem a nemzet fölemelkedésének, a nemzet összetartozásának, a nemzet mondjuk nyugodtan, dicsőségének a napja is. Ritka kegyelmi pillanat, nem sok ilyen volt a történelemben, igaz, egy évszázaddal később, ugyanez a csoda megtörtént 1956 október 23-án, majd az azt követő napokban és hetekben, s egyszerre március 15-én, majd október 23-án, több, mint egy évszázaddal később, ez az ország, ez a kis ország lett Európa, sőt talán nyugodtan mondhatjuk azt, a világ közepe. Nem egyszerűen csak beleilleszkedett az események fő sodrába, hanem ki is emelkedett abból. Még legyőzetésében is megdicsőült, mert egységes volt a nemzet, fent volt a nemzet, becsülete, hitele volt a nemzetnek és az egész világnak példát mutatott bátorságból, szabadságszeretetből, hazaszeretetből. Kedves Barátaim, március 15-ét egy nagyon fontos folyamat követte, másfél esztendő, a nemzet megmaradt az alkotmányosság keretei között, alkotni kezdett, független felelős kormányt, felelős minisztériumot hozott létre, majd hozzákezdett országa megszervezéséhez. Erről talán kevesebbet beszélünk, arról a hihetetlen odaadásról, szakértelemről, szorgalomról, tudásról, szervező erőről, alkotó erőről, amiről akkor a nemzet tanúságot tett. Ha csak a honvédelemnél maradunk, hónapok alatt létrehozott egy 160 000 fős hadsereget, amely sikerrel vette fel a harcot, az akkori korszak egyik nagyhatalmával. Két nagy hatalom kellett ahhoz, hogy ezt a nemzetet ideig-óráig térdre kényszerítse.
A honvédseregben sokan elvesztették az életüket. A márciusi ifjak közül is nagyon sokan ott maradtak a harctéren. Ott maradtak sokan, abból az ötven Mezőkövesden toborzott honvédból is, akit annak idején a közelben állomásozó honvédsereg toborzott. Sokan voltak, akik harcoltak, sokan voltak, akik meghaltak, de nem haltak meg hiába. Kedves Barátaim én azt hiszem, számunkra, a mi napjaink számára ez lehet a legnagyobb tanulság, ez a legfontosabb, ennél ma nincs fontosabb. Ezért hiszem azt, hogy március 15-e ugyan a múltról szól, de a múlton keresztül üzeni nekünk a jövőt. Azt a jövőt, ami most a mi kezünkben van, a mi kezünkben lesz. Ez az üzenet az alkotásnak, a felemelkedésnek az üzenete. Annak az üzenete, hogy a nemzetnek legyen ismét becsülete, legyen ismét hitele, hogy ez a nemzet egyénként és közösségként is bízzon saját magában, bízzunk saját magunkban, bízzunk egymásban és bízzunk a jövőben! Nem tudjuk a mához szóló üzenet nélkül értelmezni azt, hogy „Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés válasszatok!” Kedves Barátaim, válasszunk! Válasszuk a szabadságot, válasszuk a méltóságot, válasszuk az igazságot, válasszuk a nemzet összetartozását, a nemzet egységét és felemelkedését! Válas�szuk a munkát, válasszuk az egészséget, válasszuk a családot és válasszuk a nemzetet! Az alábbi sorokat sokkal később már a 20. században írta nagy magyar költőnk Ady Endre: „Most perc-emberkék dáridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit s magyart.” Így legyen, köszönöm! A beszédet követően „Hogyan viszo-
nyulnak a fiatalok a mai ünnepekhez, március 15-höz” címmel múltidéző, zenés, prózai és verses elemekkel tarkított egyórás gálaműsort tekinthettek meg az ünneplők, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 11.B osztályának előadásában. ”Osztályfőnök megkérdezte tőlünk, hogy mit jelent számunkra március 15-e.
A konyhaművész
Erzsike néninek a munka mellett nem volt sok szabadideje, mégis sok olyan értékteremtő hobbija volt és van, amely irigylésre méltó. Az egyik szeretett tevékenysége a porcelán-, illetve népművészeti tárgyak festése. A másik hobbija a sütés, főzés, az új receptek kipróbálása, leírása, amely az évek során nagy terjedelmű receptgyűjteménnyé nőtte ki
magát. „Nagyon szeretek sütni és főzni, folyamatosan gyűjtöm a recepteket. Minden újat kipróbálok, sőt, magamtól is találok ki ételeket. A gyűjtést évekkel ezelőtt kezdtem el. A receptek között van olyan, amelyet édesanyámtól tanultam, van olyan, amelyet a sógornőmtől kaptam. Emellett tájjellegű ételek is találhatóak a gyűjteményben, amelyeket általában újságokból, televíziókból néztem el, kipróbáltam, s lejegyeztem. Azonban a sütemények között vannak olyan receptek is, amelyeket saját magam ötlöttem ki, kísérleteztem ki. Jelenleg 380-400 darab édessütemény recepttel rendelkezem, amely napról napra bővül. A kedvencem a rétessütés. Szeretem a régi, illetve a modern édességeket. Tudom sütni a régi matyós süteményeket is, amelyeket még édesanyámtól tanultam meg.” – mondta el Dobó Józsefné. N. E.
Érdekes, egyedi hobbija van Dobó Józsefnénak, aki lelkes gyűjtője a recepteknek. A szentistváni születésű Dobó Józsefné 1967-ben a jelenlegi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett le. A középiskolai évei után kétéves felsőfokú idegenvezetői képzést végzett el. Mezőkövesdre költözött és a Polgármesteri Hivatalban helyezkedett el, ahol számos területen dolgozott. Az évtizedek során több elismerést is kapott. Az ifjúságért végzett munkájáért megyei kitüntetést kapott, valamint 2006-ban megkapta Mezőkövesd Város Önkormányzatától az Év Köztisztviselője díjat.
A gimnazisták előadásukban a forradalmat a saját korosztályuk szemszögéből mutatták be Jó néhányan nem tudták mit jelent az ünnep, éppen ezért úgy gondoltuk, megmutatjuk, hogyan élik meg napjainkban a diákok március 15-ét.” – mondta Csirmaz Anna, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulója. Az előadásban szereplő diákok számára fontos a szabadságharcról történő megemlékezés. „Nemzeti ünnepeink számomra minden alkalommal ugyanazt jelentik, emlékezést a múlt dicső tetteire, magyarságunkra, illetve arra, honnan jöttünk és kik vagyunk. A 1848- 49es szabadságharc hősei példaképként állnak előttünk a mindennapok küzdelmében.”– hangsúlyozta Pajtók Csongor, a gimnázium diákja. Az oktatási intézmény tanulói látványos és színvonalas produkcióval emlékeztek meg nemzetünk dicsőséges ünnepéről. Bódi K.
2010. március 25.
VÁLASZTÁS 2010
Képviselő-jelölti vélemények és elképzelések Lapzártánkig választókerületünkben négyen kapták meg a képviselő-jelöltséghez szükséges 750 darab kopogtatócédulát: Csikai Balázs (Jobbik), Kormos Dénes (MSZP), Tállai András (FIDESZ-KDNP), és Vass József (MIÉP). A jelölteknek a következő két kérdést tettük fel: 1. Hogyan értékeli az ország, térségünk helyzetét? 2. Milyen elképzelései vannak az ország, térségünk jövőjét illetően?
Csikai Balázs (Jobbik ) – Tisztelettel köszöntöm a kedves olvasókat! Magyarország, a magyar nemzet válaszút elé érkezett! Ez a választás az emberek ítélete lesz az elmúlt 20 évről, honnan indultunk, hová jutottunk és hová haladjunk a továbbiakban. A helyzet, amibe kerültünk válságos! Mindezért felelős az egész jelenlegi parlamenti elit, mely egyívású, egy tőről fakad! Mégis mi a közös a politikai életünket meghatározó két „nagy” párt között? Az hogy mindkettő volt MSZMP-s és KISZ funkcionáriusokkal van tele! Bár a felszínen folyamatosan marakodnak, a háttérben megvannak közöttük a politikai és gazdasági, számos esetben a rokoni összefonódások, a közös érdekek! Ha közös mutyizásról, vadászgatásról van szó mindegy, hogy
Kormos Dénes (MSZP) – A rendszerváltás után a sok embert foglalkoztató iparágak megszűnése jelentősen megnövelte a munkanélküliek számát. A vidéki településeket tovább sújtotta a mezőgazdasági szövetkezetek felbomlása. Mindezek következtében a szakképzett emberek mellett nagy számban kerültek az utcára az iskolázatlan, képzetlen tömegek. Az ő foglalkoztatási helyzetükben a különböző kormányok nem tudtak lényeges változást elérni. Sokan rendezkedtek be arra, hogy a segélyekből éljenek meg. Az emberek azt látják, hogy a politika megosztottá tette a társadalmat, egyre jobban úgy érzik, hogy ők csak addig fontosak, amíg hozzásegítik a politikusokat a hatalmi pozíciók megszerzéséhez. A politikai „elit” egy része pedig - országosan és esetenként helyben is – visszaélve a hatalmával úgy gondolja, hogy neki mindent szabad! Az
mi a logó: szegfű, avagy narancs. Ezt példázza, hogy a Fidesz és az MSZP a leendő nagykoalíciónak megfelelően együtt szavazta meg az elmúlt 8 év fő történéseinek titkosítását. A rendszerváltásnak nevezett jogi aktus tulajdonképpen egy nagy szemfényvesztés volt, a magyar társadalom tudatos átverése! A végeredmény önmagáért beszél. A nemzeti vagyon kiárusítva, szétlopva. A magyar államadósság olyan szintet ért el, hogy már csak a kamatait fizetjük, a tőkerész nem is csökken. A társadalom lenyomorítva, kizsigerelve. Ráadásul a mi térségünkben hatványozottan érvényesülnek az ország súlyos problémái, gondolok elsősorban a munkanélküliségre és a közbiztonság hanyatlására. – Mi azt mondjuk, hogy most húzzunk egy vonalat! Nevezzük meg azokat, akik idáig juttattak minket, vonjuk felelősségre és számoltassuk el őket! Elsődleges feladatnak a közbiztonság megszilárdítását tekintjük, a rendőrség értelmetlen politikai szembenállás miatt nem születtek meg a legfontosabb döntések. Ha ezen a helyzeten nem tudunk változtatni, akkor a legjobb program is csak üres kampányszöveg marad! – Látszik, hogy ott sikerült eredményeket elérni, ahol megvalósult az együttgondolkodás az együttműködés. Nem a politikai hovatartozás a lényeg, hanem az embereket érintő közös ügyek. Az elmúlt négy évben mintegy 17 milliárd Ft értékű fejlesztési forrás került a választókörzetbe. Mezőkövesd közel ötször annyi fejlesztési lehetőséghez jutott, min a FIDESZ kormány idején. A körzet településeinek összefogásával jött létre két Leader közösségi program. Ennek keretében 4 milliárd Ft. fejlesztésről maguk dönthettek közösségek. Mezőkeresztes, Mezőkövesd és Miskolc együttműködésével, a kormány támogatásával sikerült elérni, hogy az önkormányzatok tulajdonába kerüljön a reptér és megindulhasson a fejlesztés.
megerősítésével és a csendőrség felállításával. A gazdaság fellendítését három fő forrásra alapozzuk. Újra fogjuk tárgyalni a magyar államadósságot a hitelezőinkkel. A korrupciót, a politikusbűnözést a törvény teljes szigorával fel kívánjuk számolni. Kiállunk a mentelmi jog eltörlése, az álláshalmozás megszüntetése és a képviselők visszahívhatósága mellett, valamint minden politikust évente kötelező vagyonosodási vizsgálat alá vetnénk. Újra kívánjuk értékelni a multinacionális tőke jelenlétét, ugyanolyan mértékben adózzanak és járuljanak hozzá a költségvetéshez, mint a hazai cégek. Gazdasági szempontból a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a feldolgozóipart és a gépgyártást tekintjük fő kiugrási és munkahelyteremtési lehetőségnek. Egyes rétegeket vissza kell vezetni a munka világába, ezért közmunkaprogramokat indítunk és bevezetjük a szociális kártyát is. Szebb jövőt! Magyarországnak egy új közéleti kultúrára van szüksége! Az érvényesülés alapja a tudás, a teljesítmény legyen, ne pedig az, hogy ki milyen politikai páthoz tartozik, vagy milyen pozícióban lévő politikus szekértolója, alattvalója. Nem veszélyeztethetjük a válságkezelés eredményeit, ez alapja a versenyképességünk és a foglalkoztatási lehetőségek további javításának. Mindenképpen meg kell őrizni a szolidaritás és méltányosság szemléletű nyugdíjrendszert. Csak az várja el az állam támogatását, aki maga is mindent megtesz saját maga, családja és a közösség érdekében. Közbiztonság és tiszta közélet, az elkövetett bűn nem maradhat büntetlenül. Tudom, hogy sok tennivalónk van még a felsorolt célok elérése érdekében! Meg kellene végre tanulnunk, hogy nem az a fontos, ami megkülönböztet bennünket, hanem az, ami ÖSSZEKÖT!
2010. március 25.
Tállai András (FIDESZ, KDNP) – 1994 óta nem volt ilyen magas a munkanélküliség. A fiatalok félnek a gyermekvállalástól, mert nem tudják, holnap lesz e még állásuk. A kormány azokat hagyta cserben, akik becsületes munkával viselik az ország terheit. Az uniós ezermilliárdok 10%-át fordították gazdaságélénkítésre, így nem csoda, ha a munkahelyek kétharmadát adó hazai kis- és középvállalkozók tönkremennek. Térségünkben meg kell őrizni a munkahelyeket. Meg kell erősíteni a Bükkábrányi Bánya energiatermelő jelentőségét. A repülőtér újrahasznosításával munkahelyeket és lehetőséget kell teremteni a befektetők számára. A bűnözés elszaporodása szomorú tény. A rendőrség mai létszáma nem elegendő a probléma kezelésére. Fon-
Vass József (MIÉP) – A MIÉP nem csupán saját tagjait s a rá szavazó választópolgárok at képviseli, hanem az összmagyarság érdekeit, határainkon innen és túl, s nem hajlandó semmiféle politikai alkura, mely ettől eltántoríthatná. Ezért – más pártokkal ellentétben – nem célja a hatalom minden áron való megszerzése, mert a Magyarság hosszú távú érdekeit, sorskérdéseit nem lehet feláldozni rövid távú célok miatt. A MIÉP a hazájukat féltő és szerető, a magyar jövő védelmében áldozatokra is képes, tisztességes emberek pártja, s egyaránt számít a magyar munkásság, parasztság, értelmiség, a vállalkozói és alkalmazotti réteg támogatására, de közismerten és
VÁLASZTÁS 2010 tosnak tartom a térfigyelőkamera-rendszer bővítését és a törvényi szigorítását. Az emberek vagyonát meg kell védeni a betörőktől, a rablóktól és a bűnözőket börtönbe kell juttatni. Legyen az tyúktolvaj, BKV vezető, vagy politikus. – Mezőkövesd komoly eredményeket ért el a fejlesztések terén. Sikeresen pályáztunk az Európai Uniós pénzekre és ezekhez több száz milliós saját forrást is elő kellett teremteni. Városunk fejlesztése alapvető feladat. A következő években meg kell valósítani a szennyvízcsatorna beruházást, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztését, a település útjainak, járdáinak felújítását, a bölcsőde bővítését, a városközpont teljes átépítését, a vasút alatti és a Zsóryba vezető kerékpárút felújítását, a Piaccsarnok, a Közösségi Ház és a Galéria rekonstrukcióját. Európai színvonalú kisvárossá épül Mezőkövesd a FIDESZ-KDNP kormány támogatásával. bevallottan elsősorban a kisemberek, a kisemmizettek, a munkanélküliek, a szegények, meghurcoltak és kirekesztettek pártja és Én, mint a MIÉP képviselő jelöltje úgy gondolom, hogy ezeknek a rétegeknek a felemelkedése, valamint a szülőföld megtartó erejének növelése nélkül veszélybe kerül, Magyarország jövője. – Úgy gondolom, hogy választókerületünkben kimondottan helyi problémák nem léteznek, hanem az országos viszonylatban, általánosságban meglévő súlyos gondok képeződnek le helyi szintre is. Ezek közül négy területet emelnék ki. Az egyik a közbiztonság, amely sajnos érzékelhetően romlik. Ez sem pusztán emődi vagy borsodi kérdés, ám sajnos itt is érzékelhető. A népesedési mutatóink drámaiak, ezen mindenképpen változtatni kell, méghozzá radikálisan. Minden létező
2010. ÁPRILIS 11. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK Menjen el Ön is szavazni! www.valasztas.hu
Az országban rendet kell tenni. Rendet a fejekben, az állami hivatalokban, a közbiztonság terén. Meg kell teremteni a munka becsületét. Ösztönözni kell a felelősségteljes gyermekvállalást és az otthonteremtést. Vissza kell állítani az állami és a vállalkozási fizetési morált. Az országban a magyar érdek kell, hogy az első legyen. Lendületbe kell hozni az ország gazdaságát a hazai kis- és középvállalkozások helyzetbehozásával. A radikalizmust a felfordulás, csalódottság és reménytelenség szülte. Elszámoltatással, rendteremtéssel lehet nyugodt mederbe terelni az ország jövőjét. Nem szabad a szélsőséget döntési helyzetbe hozni, mert az országot nem lehet bosszúból, haraggal, indulattal irányítani. Magyarország nagy lehetőség előtt áll. Láttuk, milyen egymásra mutogatáshoz vezet egy rossz koalíció. Ha valóban mélyreható változást szeretne Magyarország, április 11-én, akkor adjuk MINDKÉT szavazatunkat a FIDESZ-re. módon növelni kell a magyar fiatalok gyermekvállalási kedvét. A MIÉP már 1998-ban is beszélt a főállású anyaság bevezetéséről, ez manapság aktuálisabb, mint valaha! Hívő, keresztény emberként különös fájdalommal élem meg a magyarság Istentől való elfordulását, valamint lelki- és szellemi posványba süllyedését, amely az elmúlt évtizedekben végbe ment. A kultúra és az oktatás felvirágoztatásával meg kell próbálni ezen is javítani, miként a honi egészségügyben uralkodó állapotokon is. Annak ellenére, hogy a fentiek külön-külön is embert próbáló feladatok, képviselővé választásom esetén mégis azon leszek, hogy mindegyik területen érdemi előrelépés következzen be. Jó előérzetem van nemzetünk jövője szempontjából, reménykedem egy szebb, magyar jövőben! Ennek létrejöttében, pedig komoly szerep vár a MIÉP-re és az őt támogató Magyar Megmaradás Közösségére is.
AKTUÁLIS MOZAIK
Múlt, jelen, jövő Dr. Áder János, a FIDESZ Európa Parlamenti képviselője volt a vendége, a Közösségi Házban megrendezett választási fórumnak március 20-án. Az eseményen Tállai András, a B.-A.Z. Megye a 13-as számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje köszöntötte a résztvevőket, majd a fórum meghívott vendége, dr. Áder János EP képviselő tartott tájékoztatót. „Nyolc évet kell most értékelnünk, hiszen nyolc év szocialista, szociáldemokrata kormányzása van mögöttünk. Én ennek az időszaknak az elemzésére vállalkozom ma délután. A legfontosabb témákat fogom értékelni, az embereket leginkább érintő kérdésekről, területekről fogok beszélni.” – hangsúlyozta dr. Áder János. Az EP képviselő, a másfél órás politikai fórumon a hátrahagyott nyolc esztendő leglényegesebb mozzanatait próbálta meg felidézni. Dr. Áder János a kormány politikájának értékelése mellett a gazdasági helyzet alakulását, egyebek mellett statisztikai adatokkal, szakértői tanulmányokkal szemléltette. A politikus kifejtette, hogy a gazdaság mélyrepülése már a 2002–es kormányváltás után megkezdődött, hiszen rövid stagnálást követően évről-évre rosszabb teljesítménnyel zárt hazánk. A gazdaság gyengülése mellett jelentősen nőtt a munkanélküliek száma, amely 2002-ben 238 400 fő volt és az elmúlt év végére 421 000 főre emelkedett. Az államadósság szintén jelentős mértékben nőtt az elmúlt nyolc évben, amely a GDP százalékában mérve a 2002-es 55, 7%-ról 2010-es esztendő elejére 79, 8%-ra emelkedett. Összehasonlításképpen 2010-ben Lengyelországban 57%, Csehországban 40, 6%, míg Szlovákiában 39, 2%t ugyanez az arány. Az Euró 2008. január elsejére tervezett bevezetésének elmaradása, illetve csúszása éves szinten mintegy 400 mil-
Táncos lábak A Kenguru Tánc-sportegyesület idén is megrendezte a területi Akrobatikus Rock and Roll versenyt március 13-án a Városi Sportcsarnokban. Az rocky gálán három korosztályban, több mint 500 versenyző mérte össze tudását. A versenyt Tállai András Mezőkövesd Város polgármestere, illetve Szarvas Ferenc, az egri egyesület elnöke nyitotta meg.
2010. március 25. liárd forintos kiesést jelent az országnak legalább 2014-ig, amikor a legoptimistább becslések szerint bevezetésre kerülhet a nemzetközi valuta. A pénznem bevezetése olyan stabilitást adott volna a gazdaságnak, amely az egész világot érintő gazdasági válság negatív hatásainak jelentős csökkenését eredményezhette volna hazánkban. Az elemzések azt mutatják, hogy az EU-hoz velünk együtt csatlakozó kilenc tagállam messze megelőzte Magyarországot. A rendezvényen
szóba kerültek még azok a választási ígéretek, amelyek végül nem teljesültek, sőt a politikus véleménye szerint néhány esetben az ígéretekkel ellentétes lépést határozott meg a kormány. Ilyen volt többek között a lakosság fogyasztói gázáremelés, a vizitdíj, a kórházi napidíj megszavazása, de a programban adócsökkentés is szerepelt, melyből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, sőt épp ellenkezőleg, növekedtek a terhek és új adók kerültek bevezetésre. Dr. Áder János ugyancsak kitért az elmúlt években egyre gyakrabban előforduló és nagy visszhangot keltő korrupciós, vagy korrupció gyanús ügyeknek is. A politikus 2003-tól kezdődően minden évből kiemelt egy- egy olyan jellemző esetet, amely a közvélemény részéről nagy érdeklődésre tartott számot. Napjainkban a BKV-val kapcsolatos tisztázatlan ügyek szolgáltatnak mindennapos témát. Az EP képviselő hozzáfűzte, hogy
ki kell deríteni, hová tűntek el a milliárdos nagyságrendű pénzek, és meg kell találni azokat a személyeket, akik érintettek a kialakult helyzetben és felelősségre kell vonni őket. Abban az esetben, ha a FIDESZ megnyeri a választásokat, elsőként munkahelyek megőrzését szolgáló intézkedéseket kívánnak bevezetni, azért, hogy megállítsák a gazdaság mélyrepülését. Második lépcsőben munkahelyteremtést segítő programokkal szeretnék újra fellendíteni a gazdaságot, emellett kiemelt figyelmet kell szentelni a kis és közép vállalkozások bizonytalan helyzetének stabilizálására, azért hogy ne szűnjön meg több vállalkozás hazánkban. „Az említett programok együtt eredményezhetik azt, hogy a magyar gazdaság kijöjjön a gödörből, majd szépen lassan el kezdjen gyarapodni. Az intézkedéseknek köszönhetően újabb munkahelyek jönnek létre, több adóbevétel lesz és azután juthat pénz olyan közösséget szolgáló területekre, mint például az oktatás vagy az egészségügy. Tulajdonképpen, így tudunk majd többlet forrásokat teremteni, mivel a hitelfelvételi lehetőségeink meglehetősen szűkösek, hiszen Gyurcsányék mindent felvettek és mindent el is költöttek, amit csak lehetett, tehát ilyen szempontból is beszűkítették a következő kormány mozgásterét.” – mondta dr. Áder János. A fórum meghívott vendége, másfél órás előadásának a végén mindenkit az országgyűlési választáson való részvételre buzdított, hiszen az ország jövője szempontjából nagy lesz a tét április 11-én. Dr. Áder János azzal zárta gondolatait, hogy szükség van egyebek mellett munkahelyteremtésre, az adók és az államadósság csökkentésére, a kis és középvállalkozások támogatására, a korrupció visszaszorítására, a nemzeti ünnepeink méltóságteljes megünneplésére, továbbá a határon túli magyarság kérdésének megoldására, éppen ezért Magyarországnak változásra van szüksége. Bódi K.
A Children Leány kisformáció első helyezettje a Pepper TSE Szikszó Menő-manók csapata lett. A Junior Leány Kisformációban Heves TSE Heves Egyesület Kelet Gyöngyei csapata állt a dobogóra. Children Leány nagyformációban a Fortuna TSE Gyöngyös Angels csapata vitte a pálmát. Junior Leány Nagyformáció elsőjeként a Heves TSE Heves Egyesület Senoritas csapata végzett. Felnőtt Leány Kisformációban a Pepper TSE Tiszaújváros Vadmacskái
nyertek. Children páros kategóriában a Kenguru TSE Debrecenből Angyal Anett és Szarvas Ferenc lépett a dobogó első fokára. Serdülő párosok közül Berecz Vivien és Orosz József nyert a Kenguru TSE Debrecen egyesületéből. Junior Párosban a Fortuna TSE Gyöngyös Baló Gabriella-Balogh Márk páros lett az első. A Felnőtt „C” Páros kategóriában a debreceni Kenguru TSE két táncosa, Horváth Angéla és Bodó Dániel érte el a legjobb eredményt. P. V.
Dr. Áder János
MATYÓ SZALON
2010. március 25. -ellenőrzésben, valamint szabálysértések, bűncselekmények megelőzése esetén. A rendszer figyeléséhez szükséges eszközöket fejlesztettük az elmúlt esztendőben a kapitányságon. Bízunk abban, hogy ez a rendszer a jövőben is eredményes lesz. – Milyen bűncselekmények láttak napvilágot a 2010es első negyedévében? Jelenleg a csalások száma megnövekedett a 2010-es év eddig eltelt két hónapban. Különböző szervezetek nevében hagymát, krumplit adnak a lakóknak, főként időseknek, s különböző mesékkel, ellopják a pénzüket. S ezúton is kérem a mezőkövesdieket, hogy ne engedjenek be a lakásukba idegent. Ezúton szeretném megcáfolni azt a városban terjengő hírt, hogy megkéseltek, megerőszakoltak egy fiatal lányt. Semmi ilyen esemény nem történt a településen. A pletyka esetleg onnan eredhet, hogy február elején a György úton egy iskolából hazafelé tartó lányt körbeálltak, megcibálták a kabátját, de semmi más nem történt. Azóta az egyik elkövetőt előzetes letartóztatásba vettük, a többiek szabadlábon védekezhetnek, ő ellenük is folyik az eljárás. 2009. végén, illetve 2010. január 1-jével mintegy 60 pontban változott a KRESZ. – Melyek a lényegesebb változtatások? Nagyon sok szabály változott, amelyek közül sok a kerékpárosokat érinti. Egyebek mellett azt is megszabja a KRESZ, hogy a kerékpárosok lakott területen milyen sebességgel közlekedhetnek. Az eddigi általános 40 km/órás sebességhatár lakott területen lesz érvényes, azon kívül többek között a helyszíntől és az útviszonyoktól is függően további négy esetben vezet be eltérő sebességhatárt. Így például a sisakot viselő és utast nem szállító kerékpárosok lakott területen kívül 50km/h sebességgel is mehetnek, míg a gyalogosokkal közösen használt gyalog- és kerékpárúton legfeljebb 20 km/h sebességgel haladhatnak. A módosítás lehetővé teszi még a kerékpárok egyirányú utcába, forgalommal szembeni behatását, valamint piros lámpa esetén, a forgalmi okokból álló járművek mellett a kerékpárosok jobbról előre haladását (c. kép). Az új KRESZ-szabályoknak köszönhetően a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál. Bevezeti a kerékpáros nyom fogalmát, amely a kerékpárosok részére az úttesten történő haladásra ajánlott közös útfelület, és jelölésére útburkolati jelet hozott létre (e. kép) A módosított szabályzat meghatározza a „nyitott kerékpársáv” fogalmát,illetve a hozzá kapcsolódó burkolati jelet és jelzőtáblákat. A „nyitott
Közlekedésbiztonság, közbiztonság Több mint 60 pontban változott meg a KRESZ január 1-jével. A szabályváltozásokról, Mezőkövesd közbiztonságáról dr. Vasas László rendőrkapitánnyal beszélgettünk. – Mi mondható el a tavalyi esztendőről az elkövetett, illetve felderített bűncselekmények tükrében? – A statisztika alapján elmondhatom, hogy városunkban közel 10%-kal csökkent az ismerté vált bűncselekmények száma. Ezen belül tavaly 13,6%-kal kevesebb volt a vagyon elleni bűncselekmény. A betöréses lopás esetében még nagyobb visszaesést figyelhetünk meg, hiszen a 2008-ban 208 betörés volt a településen, 2009-ben ez a szám 102 volt. A többi bűncselekmény formánál a korábbiakkal közel azonos, stagnáló eredményekről tudunk beszámolni. Ezeknek a kedvező adatoknak az eléréséhez az is szükséges volt, hogy egyrészt a lakosság immár fokozottan odafigyel az értékeire, bejelentik, ha szokatlan eseményt, illetve idegeneket látnak az utcában. Másrészt az is könnyítette a munkánkat, hogy 2009-ben elkerülte a nyugdíjazási hullám a kövesdi rendőrkapitányságot, valamint el tudtuk kezdeni az állományunk feltöltését, így nagyobb létszámban tudunk jelen lenni a közterületeken. – Több kezdeményezés, például a közös járőrözés is elindult az elmúlt esztendőben Mezőkövesden. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni? A kollégáim, a lakosság részéről kedvező visszajelzéseket kaptunk, amelyben támogatják az „Utca rendőre” programot, sőt a gyakrabban, rendszeresen megismételt járőrözés iránti igényüket is kifejezték, hogy még szorosabb, eredményesebb legyen az állampolgárok és az egyenruhások közti kapcsolat. A járőrözések során a lakosok által elmondott legfőbb problémák a lopások, illetve a kisebb utcákban a közlekedés rendjének be nem tartása. – Milyen tapasztalatokról tud beszámolni a térfigyelő-rendszer üzemeltetésével, működésével kapcsolatban? A kamerarendszer kiépítése a településen szükséges és indokolt volt. Nagy segítséget nyújt a forgalomszervezésben,
kerékpársáv” az úttesten útburkolati jellel a kerékpárok számára kijelölt forgalmi sáv, amelyet különleges esetekben egyéb járművek is használhatnak egyirányú közlekedésre. Autók akkor hajthatnak rá, ha erre előzéshez, szemből jövő jármű elöli kitéréshez van szükség. Ezen túl a jobbra kanyarodáshoz is a nyitott kerékpársávot kell igénybe venniük (c., d. kép). Emellett több új közlekedési táblát vezettek be, egyebek mellett a torlódás veszélyét jelző piros keretes háromszög táblát (a. kép), az elektronikus jelzőtáblák használata az autópályákon, valamint a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők lesznek a közlekedési táblák. új tábla még a várakozó biciklisek számára (b. kép). Ezentúl szigorúbban szabályozzák a rendszámok láthatóságát is, a rendszámnak tisztának, jól láthatónak kell lennie. Az új szabályok következtében ezentúl közúti tábla jelöli majd a telepített sebesség-ellenőrző rendszerek helyét. – Milyen terveik vannak erre az évre vonatkozóan? 2010-ben szeretnénk teljes mértékben feltölteni az állományunkat. Emellett célunk, hogy a 2009-es adatokhoz képest is még jobb eredményeket érjünk el a felderített, illetve megelőzött bűncselekmények területén. Továbbra is szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni a bűnmegelőzésre. Célunk, hogy minél több fórumon, eseményen jelenlegyünk, ahol bűnmegelőzési előadásokat, prezentációkat tarthatunk. Szeretnénk, hogy továbbfejlődjön az állományunk, a kapitányság eszköz-, illetve felszerelésparkja, ezért továbbra is figyeljük a pályázatokat. M.Zs.
Új közlekedési jelzések a)
c)
d)
b)
e)
10
2010. március 25.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Harangszó Szent László Egyházközség
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra Szombaton: 17 óra 30 Vasárnap: 7, 9, 11 és 17 óra 30 Minden második vasárnap 15 óra 30: „Simogató kéz”– sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden pénteken, szombaton és vasárnap: Szent László Kórus foglalkozás Minden első pénteken, 11 óra: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden első pénteken, 13 óra: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden második és negyedik héten, szerdán, 17 ó 30: Bibliaóra Minden páratlan héten, szerdán, 17 óra 30: Teológiai előadás felnőttek részére Minden hónap második és negyedik csütörtökön, 16 óra: Szentmise a Reumakórházban Szombatonként 18 óra: Antiochia – fiataloknak Szombatonként 19 óra: Ifjúsági hittan Március 28. (virágvasárnap) 9 és 11 óra: a szentmisén Passió éneklés Március 28. (vasárnap) 16 óra: Görög katolikus szentmise Március 28-tól az esti misék 18 óra 30tól kezdődnek Április 2. (Nagypéntek) 15 óra: „Keresztút” a Temetőben Április 3. (Nagyszombat) 19 óra 30: Húsvéti vigília – tűzszentelés és feltámadási körmenet Április 4. és 5. (Húsvét vasárnap és hétfő): szentmisék a megszokott rendben
Április 3. (Nagyszombat) 20 óra: Urunk feltámadásának ünneplése feltámadási körmenettel
Református Egyházközség
Szerdánként 18 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökén 18 órakor: Istentisztelet a Mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központban
Hívogató Március 28. (vasárnap) 17 óra Tavaszköszöntő koncert a Jatari együttes előadásában a Közösségi Ház színháztermében Április 1. (csütörtök) 16 óra Irodalmi Kávéház Klub a Közösségi Ház klubtermében. Téma: Kosztolányi Dezső Április 4.-5. (vasárnap-hétfő) Matyó Húsvét a Gépmúzeumban és a Hadas városrészben Április 7. (szerda) 15 óra Költészet Napja a Városi Könyvtárban Április 8. (csütörtök) 10–17 óra Véradás a Közösségi Házban Április 9. (péntek) 10– 18 óra Véradás a Közösségi Házban Április 11. (vasárnap) Realdance Táncverseny a Városi Sportcsarnokban
Jézus Szíve Egyházközség
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 18 óra Vasárnap: 8 óra, 9 óra 30, 18 óra Minden hónap 13-án 12 óra: Engesztelő szentmise Március 25., 26., 27. (csütörtök,péntek, szombat): nagyböjti lelkigyakorlat az este 18 órakor kezdődő szentmiséken. A lelkigyakorlatot Novák István jászberényi atya vezeti. Március 28. (virágvasárnap)-tól kezdődően az esti szentmisék 19 órakor kezdődnek Április 1. (Nagycsütörtök) 19 óra: szentmise az Utolsó Vacsora emlékére Április 2. (Nagypéntek) 19 óra: Urunk szenvedése, halála ünneplése
Stopper Április 4. (vasárnap) 16 óra 30 Mezőkövesd-Zsóry – Cegléd NB.II. labdarúgó mérkőzés a Városi Sportpályán
Fogászati ügyelet
Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. március 27-én, 8–13 óráig Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. április 3-án, 8–13 óráig Dr. Kiss Ferenc, Kossuth út 1. április 10-én, 8–13 óráig Dr. Pólik István, Deák Ferenc út 20.
Gyógyszertárak ügyeleti készenléti rendje Ügyelet: 20–22 óráig 22 óra után készenléti szolgálat március 21–27-ig VITALITÁS Gyógyszertár (a TESCO épületében) március 28–április 3-ig FORRÁS Gyógyszertár (Mátyás király u. 75.) április 4–10-ig SZENT LÁSZLÓ Gyógyszertár (Mátyás király u. 108.)
Anyakönyvi Hírek Városunkban 2010. március 2. és március 15. között 1 jegyespár kötött házasságot és 10 halálesetet anyakönyveztek. Ezek közül az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Kürti Zsolt – Kuzsmiczki Ágnes Haláleset Panyi János 75 éves, Böröczky Endréné 86 éves, Karácsonyi György 83 éves, Nyitrai Józsefné 80 éves, Fehér Jánosné 89 éves, Palkovics Jánosné 77 éves, Bubrik István 75 éves, Blaskó János 73 éves mezőkövesdi lakos.
MEGHÍVÓ A Matyó Nagymama Klub Egyesület X. alkalommal rendezi meg a
„HALLÓ MÉG ITT VAGYOK” B.A.Z. Megyei Nyugdíjas Klubok Kulturális Találkozóját. Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt. Lesz itt hagyományőrzés, tánc, ének, humor, vers, hiszen ezek a nyugdíjasok korukat meghazudtoló frissességgel, odaadással készülnek a találkozóra. Ez egy kikapcsolódási lehetőség mindannyiunk számára és reméljük, hogy egy kellemes napot töltünk el együtt. Helyszín: mezőkövesdi Közösségi Ház színház terme. Időpont: 2010. május 7-én 9 órakor
BELÉPÉS DÍJTALAN !!
2010. március 25.
Hirdetmény
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Ingatlanértékesítés Mezőkövesd Város Önkormányzata értékesítésre hirdeti meg az alábbi ingatlant Az ingatlan adatai: Hrsz: 4503 Címe: Mezőkövesd, Hősök tere 18.
A Köztársasági Elnök 2010. április 11. és 25. napjára kitűzött országgyűlési képviselő-választással kapcsolatban a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 6. §. (3) bekezdése alapján a választás napját megelőző 60 napon belül a választással kapcsolatos tudnivalókról így a szavazás helyéről és idejéről, a névjegyzék kifüggesztéséről a választási iroda közleményt ad ki. Egerlövő község tekintetében a szavazókörök, az alábbi helyen lettek kijelölve: 1. sz. szavazókör Egerlövő, Dózsa György u. 15. Házasságkötő terem Az önkormányzati miniszter 3/2010. (1.22.) ÖM. Rendelet 1.§ (2) bekezdése alapján a névjegyzéket 2010. február 10-től február 17-ig közszemlére kell tenni. A névjegyzék az Okmányirodában Mezőkövesd, Mátyás király út 112. szám alatt megtekinthető. Dr. Fekete Zoltán HVI vezető
Hirdetmény
A Köztársasági Elnök 2010. április 11. és 25. napjára kitűzött országgyűlési képviselő-választással kapcsolatban a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 6. §. (3) bekezdése alapján a választás napját megelőző 60 napon belül a választással kapcsolatos tudnivalókról így a szavazás helyéről és idejéről, a névjegyzék kifüggesztéséről a választási iroda közleményt ad ki. Mezőkövesd város tekintetében a szavazókörök, az alábbi helyen lettek kijelölve: 1. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 44. Katolikus Általános Iskola 2. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 44. Katolikus Általános Iskola
Az ingatlan főbb jellemzői: Megnevezése: „általános iskola” Telek területe: 3314 m2 Ingatlanon található használaton kívüli épületek 1. j. 570 m2 , 2.j. 400 m2 Közmű ellátottsága: valamennyi közmű közterületről beköthető Jelenlegi funkciója: használaton kívüli iskola és tanműhely épületek Tulajdonos: 1/1-ed tulajdoni hányadban Mezőkövesd város Önkormányzata Ingatlan megközelíthetősége: Az ingatlan jelenleg 2 közterületről – a Mátyás király útról nyíló Alkotmány utcán át a 4148 hrsz.-ú utcáról, a 4156 hrsz.-ú közterületen át, valamint szintén a Mátyás király útról nyíló Eötvös utcáról a 4655 hrsz.-ú parkolón át az Orgona köz felől. A szabályozási terv az ingatlan fő megközelítését a 4156 hrsz.-ú parkoló felől irányozza elő, a patak meder lefedésével. Szabályozási terv előírások: Építési övezet: Vt./4. Övezeti besorolás módosítása Vt./2.3 övezeti besorolásra, jelenleg folyamatban van. A település központi vegyes terület több rendeltetési egységet 3. sz. szavazókör Mezőkövesd, Egri u. 1. I. sz. Óvoda 4. sz. szavazókör Mezőkövesd, Egri u. 1. I. sz. Óvoda 5. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 90. Szociális Gondozó Központ 6. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 114. Polgármesteri Hivatal B. épület Kijelölt szavazókör 7. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 130. Városi Zeneiskola 8. sz. szavazókör Mezőkövesd, Madách u. 1. Városi Könyvtár 9. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Szent László Gimnázium 10. sz. szavazókör Mezőkövesd, Móra Ferenc u. 2. VI. sz. Óvoda 11. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás király út 223. Szent Imre Tagiskola 12. sz. szavazókör Mezőkövesd, Deák Ferenc u. 7. Bölcsöde
11
magában foglaló lakó, és olyan települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportlétesítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra, elhelyezhető épületek OTÉK 16 § (2) bekezdés szerint, kivéve 6. pontot. Az ingatlan induló licit ára: 27.500.000,Ft + áfa Licittét: 300.000,-Ft Pályázati díj /bánatpénz : 2.750.000,-Ft A pályázatok beadási időpontja: folyamatos Helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jegyzői titkárság A pályázatok elbírálása: a beérkezett pályázatokat a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Lakásügyi Bizottság bírálja el és kettő vagy annál több pályázat beérkezése esetén, a pályázat kiíró licittárgyalást hirdet és a licittárgyaláson a legmagasabb vételi ajánlatot tett pályázó nyer. Részletes pályázati kiírások átvehetők a Polgármesteri Hivatalban, vagy letölthetők az önkormányzat honlapjáról / www. mezokovesd.hu / letölthető. Az ingatlan előre egyeztetett időpontban megtekinthető. Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal I. em. 27. irodahelyiségében, ügyfélfogadási napokon (hétfő: 8 00 – 12 00, szerda: 8 00 – 12 00 , csütörtök: Tállai András 8 00 – 18 00). polgármester
13. sz. szavazókör Mezőkövesd, Lövői u. 5. Vendéglátóegység Klubhelység 14. sz. szavazókör Mezőkövesd, Lövői u. 52. Kovács Kft. 15. sz. szavazókör Mezőkövesd, Mátyás u. 71. Nevelési Tanácsadó 16. sz. szavazókör Mezőkövesd, Szent László tér 23. Házasságkötő terem 17. sz. szavazókör Mezőkövesd, Hősök tere 14. Bárdos Lajos Tagiskola 18. sz. szavazókör Mezőkövesd, László Károly u. 1. VII. sz. Óvoda 19. sz. szavazókör Mezőkövesd, Dohány u. 1. V. sz. Óvoda 20. sz. szavazókör Mezőkövesd, Építők u. 1. Mező Ferenc Tagskola Az önkormányzati miniszter 3/2010. (1.22.) ÖM. Rendelet 1.§ (2) bekezdése alapján a névjegyzéket 2010. február 10-től február 17-ig közszemlére kell tenni. A névjegyzék az Okmányirodában Mezőkövesd, Mátyás király út 112. szám alatt megtekinthető. Dr. Fekete Zoltán HVI vezető
12
2010. március 25.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2010. ÉVI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ A Mezőkövesdi VG ZRt. tájékoztatja a lakosságot, hogy Mezőkövesden az tavaszi lomtalanítást 2010. április 15-16-17-18-án; április 22-23-24-én; április 29-30-án végzi. május 15-én Zsóry üdülőterületen A tavalyi évhez hasonlóan az idén is közvetlenül az ingatlanoktól szállítjuk a hulladékot. Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy az ingatlanuk előtt jól látható helyre, a megadott időpontban reggel 7 óráig szíveskedjenek elhelyezni a lomot. FONTOS, hogy kommunális hulladékot ne tegyenek a lomtalanítás közé, hanem azt a kukába helyezzék el! Lom nagyobb méretű berendezési tárgy, bútorzat, ágybetét, háztartási berendezés és készülék (veszélyes anyagokat nem tartalmazó kiselejtezett elektromos berendezés pl.: kompresszor nélküli hűtő, TV belső alkatrész nélkül), ruhanemű, zsákokban kihelyezett lomb, zöld, illetve a kötegelt metszési nyesedék. A LOMTALANÍTÁS során nem szállítjuk el az alábbi hulladékokat: veszélyes anyagokat ( festékek, festékes- lakkos dobozok, akkumulátor, elem stb.), veszélyes anyagokat tartalmazó fémhulladékokat (pl. olajos fémhulladék), azbesztet tartalmazó hulladékot, veszélyes anyagot tartalmazó faforgácsot (vegyszer, lakk), faanyagvédő szereket, oldószerek, szerves oldószereket, veszélyes anyagot tartalmazó iszapokat, savak, lúgok, nehézfém tartalmú hulladékot, olajos rongyok, fáradt olaj, olajszűrőket, olajtüzelés pernyéje és kazánpora, vízzel érintkezve veszélyes gázokat fejlesztő anyagokat, PCB-ket tartalmazó hidraulika olajokat, hulladékká vált állati szöveteket (testrészek, elhulott állatok), fertőző hulladékokat (állati tetemek, trágya), nagyobb mennyiségű gyógyszereket, fogyasztásra vagy feldolgozásra alkalmatlan anyagokat (vér, állati zsírok), éles, hegyes eszközöket ( injekciós tűk, fecskendők, vágó, szúró eszközök), permetszereket és azok dobozait, építési törmeléket, gumiköpenyeket, autóroncsokat. A lomtalanítási akció kizárólag a lakosság részére biztosított. Érdeklődni lehet a Mezőkövesdi VG ZRt.-nél a 49/505-145-ös telefonszámon. A Tisztelt Lakosság lomtalanítással kapcsolatos segítőkész együttműködését előre is köszönjük! Mezőkövesdi VG Zrt
2010. évi lomtalanítás ütemezése Mezőkövesd város területén április 15.: Gaál. I. út, Varga Pál út, Gyula út, Dala J. út, Dávid út, Salamon út, György út, Lajos köz, Gergely út, Imre út, Lehel út, Klára út, Edit út, Farkas M. út, Éva út, Margit út, Táncsics M. út, Takács I. út, Pál út, Béla út, Sára út, Júlia út, Jolán út, Lenke út, Elvira út, Zsófia út, Irén út április 16.: Ady E. út, Tóth Á. út, Babits M. út, Krúdy Gy.út, Rákóczi út, Bocskai út, Marx K. út, Abkarovits tér, Márta út, Anna köz, Judit út, Esze T. út, Balogh Á. út, Bercsényi út, Bezerédy út, Thaly K. út, Vak Bottyán út, Báthory út, 48-as Hősök útja, Ilona út, Patak út, Bem apó út, Kürt út, Hoór köz, Szomolyai út április 17.: Damjanich út, Mihály út, János út, gr.Zichy út, Sarló köz, Klapka Gy. út, József út, Kiss I. út, Antal út, Tardi út, Ferenc út, Sándor út, Kelemen út, Bogácsi út, István út, Martinovics út, Madách I. út, Ádám út, Kereszt köz, Kertész köz, Albert köz, Károly út, Teréz út, Dózsa Gy. út, Búzavirág út, Jázmin út, Rozmaring út, Őszirózsa út, Tiszavirág út, Hóvirág út, Egressy B. út, Liszt F. út, Bartók B. út, Kodály Z. út, Erkel F. út, Tavasz köz, Temető út, Klementina április 18.: Mátyás kir. út, Mátyás kir. úti lakótelep, Szent L. tér, Juharfa út, Madách, Lukács, Harsányi lakótelepek, Bogácsi, Móra F. úti, gr, Zichy úti lakótelepek, Bacsó B. út, Ifjúság út, Építők útja, Sport út, Batthyány út, Mészáros L. út, Kavicsos út, Váci M. út, Juhász Gy. út, Balassi B. út, Illyés Gy. út, Csokonai út, Radnóti út, Vajda J. út, Móricz Zs. út, Kosztolányi út, Berzsenyi D. út, Hadnagy úti lakótelep április 22.: Liliom út, Tulipán út, Pipacs út, Viola út, Berkenye köz, Mák út, Muskátli út, Sárkány út, BajcsyZs. út, Mátyás út, Nefelejcs út, Ibolya út, dr. Papp Z. út, Deák F. út, Nagy P. út, Fűzfa út, Bogáncs köz, Fűzfa tér, Orgona köz április 23.: Köszméte út, Lövői út, Eper út, Szamóca út, Meggy út, Széchenyi út, Kertész út, Asztalos út, Gesztenye út, Galagonya út, Mandula út, Cseresznye út, Legelő út, Vashíd út, Naspolya út, Szőlő út, Dinnye út, Barack út, Ribizli út, Alma út, Körte út, Mikszáth K. út (vasút alatti oldal) április 24.: Mikszáth K. út (vasút feletti oldal), Budai N. A. út, Erzsébet kir.-né út, Szemere B. út, Kossuth út, Akácfa út, László K. út, Kőrisfa út, Cserfa út, Arany J. út, Martos F. út, Diófa út, Hársfa út, Rezeda út, Alkotmány út, Szegfű út, Mártírok út, Gyertyán köz, Hunyadi út, József A. út, Bükkfa köz, Somogyi B. út, Nyárfa út, Platán köz, Kovács köz, Szilfa út, Tölgyfa út, Honvéd út, Eötvös út, Kökény köz, Kisjankó B. út, Mogyoró köz, Patkó köz április 29.: Veréb út, Bagoly út, Rigó út, Gólya út, Sas út, Varjú út, Pacsirta út, Gém út, Hattyú út, Sirály út, Dohány út, Sólyom út, Fecske út, Galamb út, Állomás út, Seregély út, Vasút út, Gábor Á. út, Gárdonyi G. út, Petőfi S. út, Vörösmarty út, Veronika út, Kölcsey út, Jókai M. út április 30.: Egri út, Dorottya út, Mária út, Eszter út, Emese út, Emma út, Katalin út, Vilma út, Erzsébet út, Ildikó út, Anikó út, Magdolna út, Gizella út, Aranka út, Melinda út, Jegenyesor, Ágnes út, Olga út
Tájékoztatás A Mezőkövesdi VG ZRT tájékoztatja a lakosságot , hogy a Húsvéti Ünnepek miatt Mezőkövesd városban 2010. április 5-én (hétfőn) esedékes szemétszállítást társaságunk április 6án és április 7-én (kedden, szerdán) folyamatosan végzi párhuzamosan az ezen a napon esedékes járatokkal. Kérjük , hogy a szemétgyűjtő edényeket reggel 7.00 órára ezeken a napokon kihelyezni szíveskedjenek. Felhívjuk a lakosság és a beszállítók figyelmét, hogy a városi hulladékátrakó-lerakó telep 2010. április 4-én, 5-én zárva tart , a hulladék átvétel szünetel. Mezőkövesdi VG Zrt
Szántóföldet, erdőt és rétet veszünk Mezőkövesd vagy környékén
készpénz fizetéssel: 46/411-304 Apróhirdetés Kálban összkomfortos családi ház olcsón eladó.
Érdeklődni egész nap: 06 20/584-7968
Meghívó A Közösségi Ház 2009/2010-es évad felnőtt színházbérletének utolsó előtti előadása: 2010. április 14. (szerda) 19.00 óra Arthur Miller:
ÉDES FIAIM című drámája két részben a Soproni Petőfi Színház előadásában Szereplők: Huszti Péter, Piros Ildikó, Viczián Ottó, Magyar Tímea, Kiss Zoltán, Laklóth Aladár, Hűvösvölgyi Ildikó, Beszterczey Attila, Tébi Márta
2010. március 25.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület szeretettel meghívja a
MATYÓ HÚSVÉT 2010. évi mezőkövesdi programjaira ÁPRILIS 3. szombat Szent László templomban: 19 óra 30 Nagyszombati szertartás, majd feltámadási körmenet ÁPRILIS 4. vasárnap Hór-völgyi víztározónál: 7 óra Húsvéti Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Horgászverseny Hadas városrészben: 10 óra Galagonya Bábszínház előadása a Táncpajtában 11 óra-17 óra Kistérségi hagyományőrzők, népdalkörök, zenészek, színészek műsora, gyermekprogramok. Mézeskalács Házban: tojásfestés Alkotóházakban: mesterség bemutatók Kisjankó Bori Emlékházban: kiállítás, kézműves bemutató és foglalkozás, tojásfestés Matyó Portán (Mártírok u. 19-21.): tojásfestés és pipícs sütés, kézműves foglalkozás, csokitojás készítés ÁPRILIS 5. hétfő
Hadas városrészben: 10 óra Húsvéti ételek szentelése és kóstolása 10 óra 30 Matyó Kupa Országos Komondor Fajtakiállítás megnyitója (kiállítás az Iskolatörténeti Gyűjtemény udvarában 11 óra-14 óra) 10 óra 45-17 óra A Matyó Néptáncegyüttes és az Agria Néptáncegyüttes, valamint más hagyományőrző csoportok, gyermek tánccsoportok, zenekarok, énekesek egész napos műsora; locsolás. 10 óra-16 óra Paprika Jancsi Csúzlizdája Az elfeledett boldog békeidők vásári wurslis hangulatát visszaidéző, egyedülálló mechanikus szerkezet. 11 óra 30 és 14 óra ingyenes idegenvezetés a Hadasban (indulás az információs sátortól) 15 óra Díjátadó – komondor kiállítás Gépmúzeumban: állatsimogató az Ólaskertben; I. Mezőkövesdi Hagyományteremtő Kovácstalálkozó és Verseny Mézeskalács Házban: tojásfestés Alkotóházakban: mesterség bemutatók Kisjankó Bori Emlékházban: kiállítás, kézműves bemutató és foglalkozás, tojásfestés Gari Margit Emlékház és Zeneházban: élő népzene Matyó Portán (Mártírok u. 19-21.): tojásfes-
Fiatalok figyelem! Ingyenesen induló kiscsoportos műhelymunkákra várjuk jelentkezéseiteket!: - gordon módszer, - önismeret, - kommunikáció, - gyorsolvasás, - csoportépítés, - pályaorientáció.
Jelentkezni folyamatosan lehet!
Hirdetés Szociálisan rászoruló család részére állampolgári felajánlás alapján térítésmentesen bérbeadó egy Szomolyai út menti zártkerti ingatlan mezőgazdasági hasznosításra.
A bérbeadás időtartama: 2010. 04.15.–2014. 09.30. Érdeklődni:
személyesen a Polgármesteri Hivatalban (Mezőkövesd, Mátyás király u. 112. fszt. 19.) vagy telefonon a 49/511-519 számon lehet. Tállai András
polgármester
A műhelymunkák helye: Ifjúsági Klub/Régi gyerekkönyvtár épülete) Ideje: péntek délután és szombat délelőtt. Érdeklődni: Ifjúsági Információs Pont – Mezőkövesd, Szent László tér 24. Tel.: 06/49 500-531 vagy 06/30 2604437 E-mail:
[email protected] További részletek: www.helyiertek.eu
TÁMOP-5.2.5-08/1-2008-0188
tés és pipícs sütés, kézműves foglalkozás, csokitojás készítés Iskolatörténeti Gyűjtemény udvarán: Országos Komondor Kutyakiállítás (11 óra-14 óra között) ÁPRILIS 4-5. mindkét nap: Táncpajtában: Húsvéti tojás kiállítás Népi Művészetek Háza udvarán: fa körhinta Sátrakban: húsvéti ínyencségek, bükkaljai borok, népművészeti termékek kínálata, kirakodó vásár Matyó Múzeumban: „Matyó népélet – Tárgyakban élő hagyomány” kiállítás Gépmúzeumban: - Európa hírű kiállítás (több mint 100 év technikája) - A múzeummal szemközti játszótéren lovashinta és ugrálóvár gyerekeknek. Mindkét nap lovas kocsizási lehetőség. Vasárnap és hétfőn a Zsóry-fürdő és a Hadas városrész között kisvonat közlekedik. INFORMÁCIÓ: Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület, Tel.: 49/500-285, fax: 49/500-286 E-mail:
[email protected] Web: www.mezokovesd.hu A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
Komondorkiállítás Mintegy 30-40 komondorral találkozhatnak mindazok, akik a Matyó Húsvét keretében, április 5-7-én kilátogatnak az Iskolatörténeti Gyűjtemény udvarára. A Hungária Komondor Klub szervezésében Matyó Kupa - Speciál CAC kiállítás lesz, amely keretében a veszélyeztetett, őshonos magyar pásztorkutyafajtával, a komondorral ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A rendezvényen bírálják a baby, a kölyök, a fiatal, a növendék, a nyílt, valamint a champion korosztályú komondorokat. Az e kutyafajta tenyésztésével foglalkozók a (www. komondorklub.hu) honlapon, a nevezési lap kitöltésével tudnak a mezőkövesdi kutyakiállításra jelentkezni, nevezni.
13
14
2010. március 25.
SPORTKALAUZ
Kispesti öröm A Kispest Honvéd labdarúgócsapata nyerte meg a városunkban megrendezett I. Pharos Utánpótlás Tornát március 7-én. A nyolc csapat részvételével lebonyolított kétnapos országos viadalon U12-es és 13-as korosztályú együttesek indultak. A nívós mezőnyt felvonultató verseny A csoportjába a házigazda Mezőkövesd Zsóry mellett a Kispest Honvéd, a Szolnok, valamint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, míg a B jelű négyesbe a Nagykanizsa TE, a Makó, a Pápa és a Hódmezővásárhely csapatai nyertek besorolást. A március 6-án megrendezett csoportmérkőzések befejezése után az A jelű kvartett élén a Kispest Honvéd végzett 100%-os teljesítménnyel, a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd Zsóry és a Szolnok előtt. Eredmények: Kispest Honvéd - Mezőkövesd Zsóry 4-1 PFLA – Szolnok 4-0 Kispest Honvéd – PFLA 2-0 Mezőkövesd Zsóry – Szolnok 6-0 Kispest Honvéd - Szolnok 11-0 Mezőkövesd Zsóry – PFLA 2-3
Jó iramú, színvonalas mérkőzéseket játszottak a csapatok
A B csoportban a Hódmezővásárhely szintén minden mérkőzését megnyerte. A második helyen a Nagykanizsa, a harmadikon a Pápa, míg a negyedik helyen a Makó együttese végzett. Eredmények: Nagykanizsa TE – Makó 2-0 Pápa – Hódmezővásárhely 0-3 Nagykanizsa TE - Pápa 6-0 Makó – Hódmezővásárhely 0-4 Nagykanizsa TE – Hódmezővásárhely 1-3 Makó - Pápa 0-2 A tornát szombaton délután megtisztelte jelenlétével Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke, aki 1984-ben egészen az UEFA Kupa döntőjéig vezette a fehérvári együttest. A program március 7-én a helyosztókkal folytatódott. A 7. helyért, a két csoport utolsó helyezettje a Szolnok és a Makó csapott össze. Az izgalmas találkozót 2-2-es döntetlen után 7-6-ra a szolnokiak nyerték. Az 5. pozíciót a házigazda Mezőkövesd Zsóry korosztályos csapata szerezte meg, Pápa ellen aratott 7-0-ás sikerével. A bronzmérkőzésen a Puskás Akadémia 3-0-ra diadalmaskodott a Nagykanizsa ellen, míg a fináléban a Kispest Honvéd imponáló fölénnyel, 6-0-ra győzött a Hódmezővásárhely ellen. „Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen egy nagyon színvonalas, remekül megszervezett tornát sikerült megnyernünk. Bár minden találkozót győzelemmel zártunk voltak olyan összecsapások, ahol nagyon komoly feladat elé állítottak bennünket az ellenfelek.” – emelte ki Molnár Richárd, a fővárosi gárda trénere. Az ünnepélyes eredményhirdetésen különdíjak kiosztására is sor került. A torna gólkirálya Herjenszki Kristóf (Kispest Honvéd) lett 7 találattal, a legjobb
Százharmincan indultak Mezőkövesden rendezték meg a Köztársaság Kupa Agility versenyt március 7-én. A viadal a Magyar Agility Szövetség szervezésében valósult meg városunkban. A szervezet számára az év legfontosabb megmérettetésén mintegy húsz egyesület képviseltette magát.”Erre a viadalra az ország számos pontjáról, Győrtől Szekszárdon át Debrecenig, sőt még Szlovákiából és Csehországból is érkeztek versenyzők. A versenyen résztvevő 130 induló öt kategóriában mérte össze tudását.”– emelte ki Szabó István, a Magyar Agility Szövetség elnöke. A Köztársaság Kupa összetett győztese Bali Dóra lett Pennyvel, míg az ezüstérmes pozícióban Kolyankovszki Szilvia és Manu végzett. A
dobogó harmadik fokára Czinóder Réka és Bizi állhatott fel. A kategória győztesei, illetve dobogósai az erkölcsi elismerésen túl érmeket és kupát kaptak kiemelkedő teljesítményük elismeréseként. A versenyen a Mezőkövesdi Kutyaiskola tagjai is részt vettek. ”Négy kutyussal indutunk, melyből az egyik versenyen kivűl, úgynevezett tesztfutamban vett részt és nagyon bíztató teljesítményt nyújtott. Kovács Ágnes két mudival állt rajthoz a Kupán. Az egyik kutyát egy kisebb hiba miatt kizárták, míg a másikkal a közép-
Értékes ajándékokat vehettek át a tornán résztvevő sportolók mezőnyjátékosnak a Puskás Akadémia színeiben futballozó Lázi Lászlót választották meg, míg a legjobb kapus a hódmezővásárhelyi Kandó Zsombor lett. A Wiktori Kft. által legjobb hazai játékosnak felajánlott különdíját Csirmaz Zalán kapta. „Nagyon örülök annak, hogy most már van arra lehetőség városunban, hogy ilyen nagyszabású és színvonalas torna kerülhet megrendezésre. Köszönettel tartozunk a támogatóknak, elsősorban Végh Gábor vállalkozónak, aki az egész esemény rendezési költségét magára vállalta.” – mondta Tállai András polgármester, az utánpótlás torna fővédnöke. A díjakat, elismeréseket Tállai András mellett Végh Gábor, a Pharos 95 Kft. ügyvezetője, a sportesemény főtámogatója, továbbá Vojtekovszki Csaba, a Mezőkövesdi SE sportigazgatója, Hagyacki József, az MSE ügyvezető-elnöke, valamint Bóta Gáspár városunk Ifjúsági, Kulturális és Sport bizottságának elnöke adta át a helyezetteknek. B. Krisztián mezőnyben zárt. Én a jagd terierremmel vettem részt a viadalon és szintén a középmezőnyben zártunk, egész pontosan a 12. pozíciót szereztük meg.” - emelte ki Nagy Erika, a Mezőkövesdi Kutyaiskola vezetője. A mezőkövesdi szervezet tagjai eseménydús esztendő elé néznek, hiszen folyamatosan versenyezni fognak, emellett egy mezőkövesdi éjszakai viadal megrendezése is a terveik között szerepel. A nagyszabású rendezvény megvalósítása egyedülálló lenne hazánkban, hiszen az országban sehol sem rendeznek éjszakai Agility versenyt. bokri
2010. március 25.
SPORTKALAUZ
Győzelem a megyei rangadón Mezőkövesd Zsóry – Kazincbarcika SC 1-0 (1-0) Győzelemmel kezdte tavaszi szereplését NB II-es felnőtt labdarúgócsapatunk március 14-én. Együttesünk komoly felkészülést követően lépett pályára a 17. fordulóban megrendezett megyei rangadón, hiszen télen két rangos viadalon, a XXV. Dr. Borosi László Emléktornán és az első alkalommal kiírt Wiktori Kupán is az élen végeztek labdarúgóink. Mindemellett Sivákék február 18-tól 25-éig kiváló körülmények között dolgozhattak a spanyolországi edzőtáborozásnak köszönhetően. A téli átigazolás időszakban alaposan megerősödött Kazincbarcika ellen remek rajtot vettek a mieink. Hegedüsék az első perctől bátran és lendületesen futballoztak, amely megzavarta az észak-borsodi együttest. A fölényt alig negyedóra alatt
gólra váltották a mieink. Egy remekbe szabott támadás végén Vitelkihez került a labda, aki mintegy 17 méterről szépen lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát. A vezetés megszerzését követően néhány perc alatt kétszer is növelhették volna előnyüket Huszák Géza tanítványai, de a lehetőségek ekkor kimaradtak. A félidő derekán feljavult a vendég együttes és kiegyenlítetté vált a játék. Az utolsó 15 percben mindkét oldalon adódott egykét lehetőség, de ezekkel nem tudtak élni a csapatok. Fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, mindkét csapat nagy akarással, ugyanakkor sok hibával játszott. A találkozó színvonala emiatt visszaesett, de izgalomban nem volt hiány, hiszen gólszerzési esélye mindkét csapatnak volt ebben a játékrészben is. A legnagyobb
Megint egy hajszál
zóink, de néhány perc után megtört Feketéék lendülete. A fővárosi gárda a szellősen védekező kövesdi játékosok hathatós segítségével tetszés szerint lőtte a gólokat, így Lékaiék 30 perc után 22-15-re vezettek. Fordulás után sokkal összeszedettebben játszott együttesünk, ennek köszönhetően öt perc alatt négy gólra csökkentették hátrányukat a mieink. Az MKC szívósan küzdött, melynek rövid időn belül két vendégjátékos is áldozatul esett, ugyanis előbb Pordán, majd a rutinos Lendvay is piros lapot kapott. A két meghatározó játékos kiesése érzékenyen érintette a budapesti gárdát, az MKC fokozatosan jött fel ellenfelére és a végére tisztes, háromgólos vereséget szenvedett. A találkozó végeredménye 29-26 lett, így kézilabdázóinknak maradt esélyük a négy közé jutásra. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az utolsó percben szándékos ütésért Révet is a lelátóra küldték a játékvezetők, így ös�szesen három PLER játékos fejezte be idő előtt a mérkőzést. A március 9-én megrendezett vis�szavágón alaposan bekezdtek a fővárosiak, ennek köszönhetően néhány perc alatt 6-2-es előnyre tettek szert. A folytatásban két gólra felzárkóztak Bécsiék, de a játékrész hajrája ismét az Adorján tanítványoknak sikerült jobban, így 1511-es állásnál ért véget az első 30 perc. A második játékrész elején tartotta előnyét a PLER, majd fokozatosan csökkent a különbség a két együttes között. A mérkőzés vége előtt három perccel
Mezőkövesdi KC – Dunaferr SE 24-25 (15-17) Egy gólos vereséget szenvedett a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 23. fordulójában március 6-án. A találkozó első félidejének döntő részében együtt haladtak az együttesek. A 12. percben 8-8, míg a 18. minutumban 11-11 állt az eredményjelzőn. Az utolsó tíz perc kezdetén hullámvölgybe kerültek Papicsék és a dunaparti gárda háromgólos előnyre tett szert, melyből kettőt meg is őriztek a szünetig. A második játékrész első 10 percében tartotta 2-3 gólos előnyét Imre Vilmos együttese, de ezt követően ledolgozták hátrányukat Bécsiék és a félidő felénél 22-21-re már kézilabdázóink vezettek. A rendkívüli izgalmas találkozó utolsó negyedórájában mindössze hat gól esett és mivel ezt a periódust 4-2-re a Dunaferr hozta, a látogatók egyetlen találattal legyőzték Rosta István gárdáját. Az MKC két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt a 9. helyen áll 13 ponttal. Kupabúcsú Kettős vereséggel búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől a Mezőkövesdi KC felnőttcsapata a PLER KC-val szemben. A legjobb négy közé jutásról döntő párharc március 3-án megrendezett első felvonását jól kezdték kézilabdá-
15
lehetőséget hazai oldalon Bogdány hagyta kihasználatlanul, amikor is a ziccerben lévő támadó 13-14 méterről leadott lövését hárította magabiztosan Somodi, míg a túloldalon szintén akadt egy óriási helyzet, de Odrobéna mintegy hét méterről ajtó-ablak helyzetben Tajti kezébe fejelte a labdát a 87. percben, így az eredmény nem változott a lefújásig. ”Az ötödik perctől volt egy húsz perces jó időszakunk, amikor a vezetés megszerzése mellett, még két-három komoly lehetőséget is kidolgoztunk. Bár a találkozó végén a vendégeknek is volt lehetőségük a gólszerzésre, összességében úgy érzem, rászolgáltunk a győzelemre. A siker értékét növeli, hogy négy meghatározó játékos sem léphetett pályára eltiltás, illetve sérülés miatt.” – mondta Huszák Géza vezetőedző. Csapatunk győzelmével és eddig megszerzett 25 pontjával a hatodik helyre lépett előre a táblázaton. Bódi Krisztián 27-27-es állásnál az MKC nem tudta átvenni a vezetést és ezzel végleg eldőlt a továbbjutás. A PLER KC 30-28ra győzött a visszavágón, így kettős győzelemmel, 59-54-es összesítéssel biztosította helyét a Magyar Kupa négyes döntőjében. Rosta István 2013-ig marad A Dunaferr ellen elveszített bajnoki találkozó után elnökségi ülést tartott az MKC vezetősége március 12-én. Az ülés apropóját az szolgáltatta, hogy együttesünk már biztosan az alsóházi rájátszásban, a 9-12. helyért folytatja majd bajnoki szereplését, ahol a kiesés elkerülése lesz a tét. ”Az elnökség egyöntetűen arról foglalt állást, hogy továbbra is maximálisan bízik a csapatban és képesnek tartja az együttest arra, hogy kiharcolja az élvonalban maradást. Az ülésen Rosta István személyével kapcsolatban is fontos döntést hoztunk, melynek értelmében három éves szerződést kötöttünk a szakemberrel, aki így 2013-ig tölti be a csapat vezetőedzői pozícióját.” – hangsúlyozta Holdoner István, a Mezőkövesdi KC elnöke. Még egy fontos döntés született az ülésen, ugyanis az átigazolási időszak hajrájában egy játékossal bővült együttesünk játékoskerete. Az MKC-hoz igazolt a másodosztályban szereplő Nyíregyházáról Kőrizs István. A 23 esztendős játékos kapusposzton igyekszik majd hozzásegíteni felnőtt csapatunkat az élvonalban maradáshoz. bokri
Hol találkozhatunk még a matyó népművészet motívumainak mintaelemeivel?
Sokfelé, mondhatja az, aki figyelemmel kíséri, kí- vezett ködvágó sapkán nem volt ilyen jelvény, s csak az sérte a matyó hímzés termékeinek útját. Mert csak öt 1956/57 – 1964/65 tanévig használt tányérsapkán volt ispéldát szeretnék közreadni, melyek bennem is csodála- mét a gimnázium kötelező sapkáján a matyórózsa. Ekkor tot váltottak ki. Ezekkel nap mint nap találkozhattunk, szűnt meg végleg a diáksapka hordása. vagy találkozunk ma is. 1926-ban készült el a GimnáJövőre lesz a centenáriumi zium első zászlója. A képen (balra megemlékezése az 1911-ben beinlent) is látni a Magyarok Nagydult mezőkövesdi gimnáziumnak. asszonya, ölében a kis Jézussal, 1913-1914-ben felépítették a ma is körben pedig a gazdagon hímzett impozáns épületét, mely a vidéki matyómintás keret. A sapkarózságimnáziumok között ma is az egyik val együtt mindez hűen kifejezte a legszebb. Ennek a második emelegimnáziumunkban folyó nevelési tén egy kápolnát is kialakítottak, feladatok közt a matyó hagyomámelyet aztán 1921-ben szenteltek nyok őrzését. 1950 után új zászlót fel. A kápolna ablakai csodálatos készítettek, melyen szintén ott van látványt nyújtottak, melyről a fela matyómintás hímzés. szenteléskor az akkori igazgató Végül kirándulunk az Aggte– Bayer Róbert – így írt: „...remélleki Nemzeti Parkba, annak is a jük az idelátogató idegeneknek feBaradla cseppkőbarlangjába. Enlejthetetlen élményt fog nyújtani.” nek fő ágában van egy cseppkőképIgaza volt. Miért? Mert az ólomződmény, melynek a neve 1952-től üvegek színes mintái a kövesdi maMatyórojt cseppkő. E cseppkőről tyómintás motívumokból lettek kimár 1874-ben lehetett olvasni. De alakítva. Ilyen szakrális helyen lévő mi ennek a története? Már 1874ablak sehol az országban még nem ben felfedezték és így jellemezték, volt, talán ma sincs. 1950-ig hirhogy: „kővel ütögetve több harang Matyórojt az Aggteleki Cseppkőbarlangban dette a szép népművészetünk érmély hangját idézik elő.” (Borzsák Péter fotója) tékét. Akkor megszűnt a kápolna, A képen (középen) a lefelé álló sajnos a sorsáról ma sem tudunk semmit. Feltételezhető, kis cseppkőoszlopokról van szó. Ezért kapta ekkor a Nagy hogy valamelyik templom kapta meg, mint ahogy az oltár orgona nevet. 1890-ben már a hang után ítélve Siegmeth is Mezőnagymihály katolikus templomában lett elhelyezve. Károly Harangként említi: „E néven szerepelt az 1940-es Jól látható a falon lévő freskó is, melyet az itt érettségizett évek végéig.” 1952-ben elsőként a Dancza János által kiTakács István templomfestő készített. Korosztályunk 8 évig adott, az Aggteleki cseppkőbarlang kisméretű füzetében, járt ide szentmisét hallgatni. majd Jakucs László (barlangász egyetemi tanár) fotókkal Matyómintás sapkarózsánk volt a bocskai sapkánkon illusztrált könyvében is már Matyórojt néven szerepel a is. E koronás matyórózsa kifejezte az iskolánk matyósá- neve... „A Matyórojt név nagyon találó, illik a színpompás, got, a hagyományokat ápoló szellemiségét is. E koronás formagazdag képződmény-együtteshez... a képződmény matyórózsát 1924-ben az akkor hatodikos Bratis Zoltán az elmúlt 60 évben Matyórojt névvel a barlang egyik legistervezte, és az 1949. évi érettségink évében szűnt meg mertebb, fotón gyakran szereplő cseppköve...” írja az újsáennek viselése. Majd rövid ideig (1953-1954) az úgyne- gunknak Székely Kinga, a Barlangtani és Földtani Osztály nyugalmazott vezetője. Hogy mindig ugyanarról a cseppkőről van szó, igazolja az a tény, hogy mindig a bejárattól kb. 2400 méterre lévő cseppkőről szólnak a feljegyzések. A mellékelt fotót Borzsák Péter készítette. Az anyag összegyűjtését Huberné Kreszivnik Viktóriának köszönhetjük, aki az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa. Köszönjük mindannyiuknak a segítségét. A Matyórojtos kendőről többet Herkely Károly A Mezőkövesdi matyó nép élete című munkájában (77-78. oldalon) többet olvashatnak, élőben pedig a Matyó Múzeumban találkozhatnak vele. Legyünk mindannyian e unikumokra, egyedi kövesdi értékekre is büszkék, melyek közül immár 17 példát közölA Gimnázium első zászlója tünk az újságunkban! Répászky Zoltán