Monokli
A Pesti Színház március közepén mu tatta be a „Monokli” címû elôadást Mol nár Ferenc írásaiból, Fesztbaum Béla rendezésében. A szerzô jeleneteibôl, no velláiból és publicisztikáiból gyúrta az anyagot elôadássá a rendezô, aki ráadá
26
sul zenét is szerzett a darabhoz! A szín ház nyolc kiváló mûvésze jutott szerep hez ebben az úttörô vállalkozásban, kö zülük Venczel Vera és Lukács Sándor vett részt a rendezôvel való beszél geté sünkben.
Hogyan kezdôdött, honnan származik a Molnár-összeállítás ötlete?
Fesztbaum Béla: Eszenyi Enikô felkért, hogy rendezzek egy olyan elôadást, amely színhá zunk „nagy generációjára” épül. Különbözô kész darabokat vettünk azután sorra, de va lamiért mindegyiket elvetettük. Végül beug rott nekem, hogy Molnár Ferenc lenne erre a legjobb, de akkor már ne egy kész, ismert darabot vegyünk elô, hanem építsük az elô adást tôle származó, néhány perces, briliáns párjelenetekre. Ezeknek a jeleneteknek a for rása fôként a „Ketten beszélnek” címû kötet, amely éppen száz éve, a múlt század tízes éveinek elején jelent meg. Elkezdtem hozzá olvasni ebbôl az idôbôl más Molnár-írásokat, elsôsorban a Pesti Naplóban megjelent pub licisztikáit, tárcáit. Így találkoztak a fejemben a szellemes, virtuóz dialógusok a közélet visszáságait keményen megragadó publi cisztikákkal. Ne felejtsük el, hogy nem sokkal az elsô világháború kitörése elôtt járunk! Mol nár mindig egy-egy hétköznapi jelenségbôl bontott ki fontos gondolatot, újságírói véná val, de írói, mûvészi szinten, lírai erôvel. Rotá ciós gépekre szánt, de nagyon személyes indíttatású monológok ezek valójában, ezért könnyû ôket megszólaltatni a színpadon is. Lukács Sándor: Mára az ilyesmi már kiment a divatból, tehát nem nagyon ismerjük, de akkoriban egy jó tárcában tényleg ott lakott a mûvészet is, minden irodalmi értékével. Ben ne vannak a novellisztikus erények, azonban mindezt a dolog jellegénél fogva, hogy tud niillik újságban, ráadásul napilapban jelenik meg, tömörebben, „ütôsebben” kell produ kálnia — szóval, ez egy fantasztikus mûfaj. Igen, de mennyire való mindez színpad ra? Nem aggódtak-e, hogy hogyan lesz ezekbôl igazi színház?
Venczel Vera: Egyáltalán nem aggódtunk, már csak azért sem, mert Béla már „A lég gömb elrepül” címû Kosztolányi-estjével bi
27
zonyította, hogy képes irodalmi anyagból kitûnôen összegyúrni színpadi produkciót. Molnárt pedig az ember eleve nyitottan, lel kesen várja, mert tudjuk, hogy milyen fan tasztikusan jó. És az is kiderül mindig, hogy mennyire döbbenetesen aktuális, mintha minden szava a máról szólna! Én kötelezôvé tenném a középiskolában, és nem csak a Pál utcai fiúkat…
Fesztbaum Béla: Azt se felejtsük el, hogy azért az ô esetében mégiscsak színházi em ber ír újságot is: délelôtt lehet, hogy éppen még színdarabon dolgozott, és ez a menta litás nem vész el délutánra, amikor nekiül egy tárcának. Természetesen mi is megtettük ez ügyben a magunkét: igyekeztünk ezeket az írásokat kellôképpen színpadi szituációkba helyezni dramaturg kollégámmal, Deres Pé terrel, és persze a színészekkel együtt. A vá logatásért alapvetôen természetesen nekem kell vállalnom a felelôsséget, az én fejemben állt össze elôadássá ez a sok írás, tehát min denképpen egy szubjektív Molnár-képet kap a nézô. Ami még nagyon fontos mindehhez: a századforduló után alkotott ez a nagyszerû generáció – újságot, verset, drámát, mindent —, amelynek tagjai „szülték meg” valójában a mi nyelvünket, amelyre ma is épül az iroda lom. Ahogyan szinte pillanatok alatt fölnôtt itt egy világváros, megformálódott Budapest, úgy született meg egy hozzá méltó nyelvezet ezeknek a zseniális embereknek a tollából, akik között is kitüntetett szerepe volt Mol nárnak. Ez a köznyelv már a mai fül számára is érthetô, ugyanakkor rendkívül szellemes, tömör, sallangoktól mentes, plasztikus. Ez az elôadás az én szándékaim szerint ennek a csodálatos magyar nyelvnek is felmutatása, megcsillantása szeretne lenni…
Venczel Vera: Miközben, ahogyan már mond tam, tényleg teljesen olyan, mintha a mában lennénk: a jelenetek témái, konfliktu sai tökéletesen idôszerûek ma is, a benne szereplô emberek problémái, viselkedésük, ôszinteségük és hazugságuk, gyermek sé
28
gük és felnôttségük, megfelelni vágyásuk és különbözni akarásuk lényegileg nem külön bözik a miénktôl. Nyilván, de azért az a századfordulós, fel törekvô Budapest a maga kialakuló fény û zé sé vel, uram bocsá’ léhaságával egy kicsit mégis csak más alapérzést sugall…
Fesztbaum Béla: …És a másik oldalon mély séges nyomorával, a kisember kiszolgálta tott ságával! Ebben az elôadásban talán ép pen az az unikum, hogy egy olyan Molnárarc él rajzolódik ki belôle, amely egyáltalán nem közismert: hihetetlen érzékenységgel for dult a közélet visszásságainak, hazug sá gainak terhét nyögô mindennapi ember konf liktusai felé. Szerintem alapvetôen nem is merjük egyik legnagyobb írónknak ezt az oldalát, ezt az indíttatását, hiába járta be a nagyvilágot is néhány színdarabja. Egy szen vedélyes, érzelmes emberrôl van szó, egy fiatal emberrôl, aki a maga kivételes intellek tusán, humorán szûri át a világot. Hasonló életkorban lévén, ezért is érzem különösen a magaménak ezt az elôadást, tekintem saját szülöttemnek, mert teljesen azonosulni tudok az ô száz évvel ezelôtti mentalitásával. Mert már nem egy ifjú, lázadó süvölvény kinyilat koztatásairól, de még nem is egy megállapo dott bölcs szentenciáiról van szó, hanem egy hozzám hasonló korú, alkotó ember világlá tásáról — amelyet persze a mi elôadásunk ban azért érettebb színészkollégák tolmá csolnak. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a rá adásul különbözô mûfajú kis részletek az elôadásban?
Fesztbaum Béla: Helyzetek és hangulatok adják egymásnak a labdát — ha szabad így fogalmazni, van egyfajta lírai kohézió az anyagban. Hagyományos történetet nem ér demes keresni benne, kerete azonban min denképpen van: ez valójában színházi világ, ezen belül történnek a dolgok, egy játékos,
29
szellemes társaságban. Amelynek tagjai per sze kamaszt, sôt gyermeket is megjeleníte nek, ha kell, márpedig több ilyen jelenet is van. Az itt ülô színészek például „Az elsô lépés” címû jelenetben igencsak megfiata lodnak…
Lukács Sándor: Bizony, egy városligeti kor csolyázás után történik meg az elsô csók, Vera úgy tizenöt éves lehet, én meg mondjuk tizenhét. Mi ezt rettenetesen élvezzük, hiszen valljuk be, minden színész valójában egy nagy gyerek. Persze, kitûnô kollégáink jel mez zel, sminkkel stb. hozzásegítenek ben nünket ahhoz, hogy elfogadhatóbb illúziót keltsünk. Mit gondolnak arról, hogy mit adhat ez az elôadás a nézôknek? Mit szeretnének el sôsorban elérni?
Venczel Vera: Azt gondolom, hogy egy na gyon színes, lenyûgözô világgal fognak talál kozni, amely egyrészt nagyon különbözik kül sôségeiben a miénktôl, ugyanakkor, ha elég gé nyitottan szemlélik, nyilvánvaló lesz a már említett hasonlóság a mával. Szerintem ku riózum, amivel itt a nézôk találkozhatnak, egy ma már hiányzó szín a palettáról. Nem hagy hatom például szó nélkül azt sem, hogy mi lyen árnyaltan, sokféle megközelítésben, és milyen szellemes szeretettel ábrázolja a nô ket Molnár Ferenc…! Fesztbaum Béla: Ebbôl az elôadásból nem csak az derül ki, hogy lényegileg semmi nem változott, hanem az is, hogy van lehetô sé günk egészségesen viszonyulni a bennünket körülvevô világhoz. Nagyon jó fogódzókat nyújt Molnár ahhoz, hogyan lehetünk ember ségesebbek, de egyúttal eredményesebbek is mindennapi konfliktusainkban… …Amelyekben még esetleg monoklit is szerezhetünk? Bár gondolom, a cím a szó eredeti jelentésére utal, nem?
30
Fesztbaum Béla: Mindkettôre vonatkozik! Szerzônknek közismerten rossz volt a sze me, és ezért állandóan monoklit hordott, amely egyrészt eleganciát kölcsönzött neki, másrészt azonban kritikusabbá, szúrósabbá is tette a tekintetét, amelyet az úri társaságra vetett. És persze igen, a monokli azokat a sérüléseket is jelenti, amelyek a társadalom hétköznapi konfliktusaiból adódhatnak. „Ját szik” egyébként folyamatosan a színpadon egy nagy tükör, amely hatalmas monokliként mindig másutt felbukkanva ezt a funkciót szimbolizálja. A végére hagytam a legnagyobb megle petést, hogy ti. a zenés elôadás kompo nistája maga a rendezô, és egy valósá gos kis zenekar szolgáltatja a muzsikát…
Fesztbaum Béla: Igen, egy kisebb, hattagú zenekarról van szó, akik részesei az elôadás nak. Már a kezdet kezdetén, miközben olvas gattam az anyagokat, valahogyan „éreztem”
mögöttük zenét. Ott muzsikált bennem a monarchia zenei világa, a valcer, a csárdás, indulók, polkák, de a kuplék, a cigányzene, a klezmer, és persze az úgynevezett színházi zene is. Úgy éreztem, hogy mindenképpen gazdagítaná az elôadást, ha a zene, ráadásul élô zene szerepet kapna benne. Talán is mert, hogy a „Könnyû Esti Sértés” színészzenekart vezetem, van némi közöm a muzsi kához, szóval belevágtam, és megírtam a darabhoz az elképzelt zenéket. Természete sen a hangszereléshez professzionális segít séget vettem igénybe: Keresztes Zoltán kol légám segített abban, hogy a muzsika itt, a zenekari árokban megszólalhasson. Egy részt színpadi, aláfestô muzsikák ezek az egyes jelenetek hangulatának erôsítéséhez, másrészt valódi dalok, amelyeket a szerep lôk énekelnek — egészen az áriáig, amelyet éppen Sándor ad elô tenoristaként, illetve még egy teljes színpadi kórusprodukció is elhangzik… László István
31
