Angolna-/fenekezŒbot összeszerelési útmutató Szerelési útmutató 1. Szerelje fel a közepes méretı állódobú orsót a botra.
5.
2.
6.
Fızze fel a gyöngyöket.
7.
Szerelje fel a stoppert.
8.
Fél, kontrázott hóhércsomóval rögzítse a közepes méretı forgókapcsot.
EllenŒrizze az orsó kifogástalan elhelyezkedését és biztos tartását a boton.
3.
Nyissa fel az orsón a felkapókart.
4.
Az orsótól kiindulva húzza át a zsinórt a bot összes zsinórvezetŒ gyırıjén.
9.
Tolja rá a futóólmot a fŒzsinórra – ügyeljen a súrlódásmentes futásra.
10. Tolja a stoppert a csomó elé. 11. Akassza be a 2 - 8-as méretı horoggal ellátott elŒkét a forgókapocs nyitott karabinerébe.
Húzáspróbával ellenŒrizze a csomó fix ülését.
12. Zárja össze a forgókapocs karabinerét. 13. Az elŒke vastagsága semmi esetre sem lehet nagyobb a fŒzsinórénál.
A stopper felszerelése Húzza át a zsinórt az úszó gumiján (szelepgumi)
Üveggyöngy
Ismételje meg a mıveletet
A zsinór megfeszítése
1. Vezesse át a zsinórt a kapocs szemén
4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
2. Tekerje legalább ötször a fŒzsinór köré 3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le Orsó felszerelése Tolja be az orsólábat az orsótalpba
Az elŒke felszerelése Akassza be a 2-8-as horoggal ellátott elŒkét a forgókapocs karabinerébe, és azt zárja le
Rögzített orsótalp Menetes orsótartó ellenanyával Mozgó orsótalp Anya Ellenanya
15. Zárja az orsón a felkapókart. 16. Állítsa be az állódobú orsó fékét. 17. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) szák b) mérŒeszköz c) kábító eszköz d) kés e) horogkiszedŒ vagy horogkiszedŒ fogó
Fenék-futóólom
Alternatív szerelés feederspiccel Ez a kosaras beetetŒ, melyet élŒ csalival kell megtölteni, egyúttal a dobósúly is.
Forgókapocs felszerelése Rögzítse a forgókapcsot fél, lekontrázott hóhérkötéssel
14. Húzáspróbával ellenŒrizze az elŒke csomóit.
Az orsótalpat rögzítse az anyával és biztosítsa be az ellenanyával.
HU FIGYELEM!
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
VILÁGÍTÓ PATRONOK
Ez a termék az 1999 / 4545 EK irányelv értelmében veszélytelen minŒsítéssel rendelkezik. Biztonsági adatlap 91/155/EGK
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Horgászat az angolna-/fenekezŒbottal A fenekezés azt jelenti, hogy a csalit a vízfenéken vagy valamivel afelett kínáljuk fel. Ezzel a horgászmódszerrel szinte bármilyen halat lehet horgászni. Fenék-futóólom Üveggyöngy Stopper
Nagy-Britanniából származik az egyre közkedveltebb horgászati módszer az etetŒkosárral ill. feeder-kosárral. Kosaras beetetŒ (etetŒkosár)
EtetŒspirál
Biztonsági karabiner ElŒke Horogméret 2-8 A felszerelés A szerelék a víz adottságaitól és a horgászni kívánt haltól függ; de azon is múlik, hogy csónakból vagy partról horgászunk. Ezért nem lehet pontosan megmondani, hogy milyen dobósúlyt és milyen hosszú botot célszerı alkalmazni. Az alapbot akciója célszerıen fél-parabolikus vagy parabolikus legyen. Ez lehetŒvé teszi, hogy puha csalit (pl. burgonyát) is a kiszakadás veszélye nélkül tudjon kidobni. Aki horgászás közben állandóan kezében tartja a botot, annak ajánljuk a parafa nyél alkalmazását. Az orsó ne legyen túl kicsi, mert különben a fenekezŒ horgászás közben kellemetlen meglepetésekre számíthat a horgász. A zsinórvastagság igazodjon a felszereléshez. A fenekezŒ horgászáshoz különbözŒ ólmok és más dobósúlyok léteznek (lásd az Ólmok c. fejezetet is). Különlegességnek számít a tiroli fadarab. Ezt a dobósúlyt az alpesi országokban gyorsfolyású vizeken használják, de alföldi környezetben, állóvizekben folyó horgászáshoz is elŒszeretettel folyamodnak hozzá.
Az etetŒkosár egyúttal a dobósúly szerepét is betöltheti.
De nimfás halászatnál is használják a tiroli fadarabot. Ilyenkor olyan nehéz súlyokat alkalmaznak, hogy a hal a kapásnál szinte magától akad a horogra. Állóvízben a tiroli fadarab biztosítja, hogy a csali ne süllyedjen el túl Ólomsörét szalag könnyen az iszapban, és a zsinór súrlódásmentesen tudjon lefutni. Egy másik izgalmas dobósúly az ólomsörét szalag. Különösen hasadozott fenéknél használható elŒnyösen, ahol bármikor beakadhat az ólom. Amikor az ólomsörét szalag néhány golyócskája beakad, akkor azokat a tartó zsinór lehúzza, és a fŒzsinór, a forgókapocs és a horog ismét szabaddá válik.
Emellett léteznek elektromos és elektronikus kapásjelzŒk is, melyek részben hang- és fényjelzéssel mıködnek. Mivel a kapásjelzŒ azonnal jelzi a kapást, két vagy három bottal is lehetséges a horgászás.
RezgŒspicc széltáblával
A fenekezŒ horgászásnál nincsenek speciális horgok. A horog típusa és mérete mindig a horgászni kívánt halfajtához igazodik. Ugyanez vonatkozik a forgókapocsra is. A csali A fenekezéshez úgyszólván bármilyen csali használható, kezdve a keléhez használt kukactól a harcsához vagy csukához használt nagy, döglött csalihalig. A fenekezésnél a csalit a nagyobb dobósúly miatt jóval messzebb lehet kidobni, mint más halászati módszereknél. Vagyis sokkal nagyobb területet tudunk behorgászni. De magát a csalit is huzamosan kínálhatjuk az egyszer már bevált helyen, mivel a zsinórt a szél vagy az áramlás a nehezebb ólom miatt nem tudja elsodorni.
A horgászat Az úszóval történŒ horgászatnál a kapást az úszó fel-le mozgása jelzi. A fenekezésnél viszont a kapást a legjobban úgy lehet észrevenni, hogy ujjunkat a zsinóron tartjuk. Az ujjhegy ugyanis általában annyira érzékeny, hogy a legkisebb rángatást is megérezzük a csalin. Így a módszernél nem szabad a botot elengednünk, sŒt, második botot sem használhatunk. A kapás jelzésére egy darab sztaniolpapírt is használhatunk. A botot egy vagy két botállványra helyezzük, és a zsinórt az orsó és a vezetŒgyırı között annyira lehúzzuk, hogy a zsinór megfeszüljön. Ezután a sztaniolpapírt a zsinórra tekerjük. A sztaniolpapír súlya az esetek többségében elegendŒ ahhoz, hogy a zsinórt lent tartsa. Amikor a hal beveszi a csalit és a zsinórral együtt lehúzza, ezzel felrántja a sztaniolpapírt, amibŒl a kapás jól észrevehetŒ. KapásjelzŒt azonban különbözŒ cégek is forgal-
Be-/kikapcsoló
spiccbotok az áramlás nyomásának hatására bizonyos mértékig meghajlanak, de még van bennük elég tartalék ahhoz, hogy az apró kapásokat észrevegyük. Még a legérzékenyebb kapásjelzŒ sem használ azonban akkor, ha a csali és a kapásjelzŒ között a kapcsolat állandó feszültség alatt van. Ezért a kidobás után a zsinórt visszahúzzuk annyira, amíg nem érezzük a dobósúlyt. A kapásjelzŒ csak ekkor lép mıködésbe. A fenekezésnél meghatározó szerepet játszik az elŒke. Folyóvízben célszerı a 60 cm vagy annál hoszszabb elŒkék használata, mivel ekkor a csalit az áramlás nem tudja olyan könnyen benyomni a puha fenékbe. Állóvízben legfeljebb 50 cm hosszú elŒkéket használjon.
ElŒke monofil/ merev
Nagy-Britanniából származik egy különleges kapásjelzŒ: a sarokpicker/a feederspicc és a rezgŒspicc. Ahhoz, hogy a rezgŒspiccel horgászni tudjunk, a bot zárógyırıjét rezgŒspicc-zárógyırıre kell kicserélni. A régi gyırıt úgy lehet egyszerıen levenni, ha elŒbb felmelegítik. Az új gyırıt szaküzletben beszerezhetŒ speciális ragasztóval lehet rögzíteni.
Ugyanakkor ezeket az ólmokat úgy is el lehet helyezni, hogy a hal a csali felvételekor nem érez ellenállást.
Állóvizi szerelés
Folyóvizekben és természetes csalival való horgászásnál a tiroli fadarab megakadályozza, hogy a csalit (pl. gilisztát) az áramlás kövek vagy vízinövények közé szorítsa, és ott a hal ne találja meg.
Ezzel a kapásjelzŒvel folyóvízben is lehetséges a horgászás.
Létezik a kosaras beetetŒ, melyet élŒ csalival kell megtölteni, valamint a spirálos etetŒ, melyre rá kell gyúrni az etetŒtésztát.
„Tiroli fadarab“ - Folyóvizi szerelés
„Tiroli fadarab“-
maznak. Ezeknél be lehet állítani a lehúzási ellenállást.
RezgŒspicc részletábrázolása
többszálas/ hajlékony
Hosszabb elŒke alkalmazása esetén nem veszük azonnal észre a kapást, ha a hal a csalival a bot felé úszik. Gyakran tapasztalja a horgász, hogy a hal csak játszik a csalival. A hal, amikor beveszi a csalit, finom ajkaival érzi az elŒkét, és ilyenkor mindig kiköpi a csalit. Ilyenkor valószínı, hogy túl erŒs az elŒke, és a helyzetnek megfelelŒ finomabb elŒkére kell kicserélnünk. Ez azonban ellenkezik a halászat igazságosságának elvével. A jó megoldás az, ha a horgot nem egy, hanem egyidejıleg négy vagy öt vékony elŒkére kötjük. Rablóhalak halászásához a jól bevált acélelŒkét használjuk.
RezgŒspiccek különbözŒ hosszúsággal és súllyal kaphatók; minden horgászott halfajtára kapható megfelelŒ spicc. Minél könnyebb a bot, orsó, zsinór és dobósúly kombinációja, annál vékonyabb és könnyebb lehet a rezgŒspicc. Fej fölötti dobásnál célszerı kissé megcsavarni a botot, hogy a rezgŒspicc ne tekeredjen a botspicc köré.
Feederbot állása
Kidobás után a botot két bottartóra fektetjük. A tartókat úgy kell beállítani, hogy a rezgŒspicc csak néhány centiméterrel nyúljon a vízfelszín fölé. Ezután a zsinórt az orsóval olyan feszesre húzzuk, hogy a rezgŒspicc érintkezzen a csalival és kissé megemelkedjen. Amikor harap a hal, a zsinórnak még a legkisebb mozgása is megjelenik a rezgŒspiccen. Az ezekkel a kapásjelzŒ spiccekkel való halászat kiegészítŒje egy széltábla, mellyel a kapás még pontosabban felismerhetŒ.
Feederspiccek
HangerŒszabályozó MozgásjelzŒ KészenlétjelzŒ Hangszóró Normál menet állványhoz
A rezgŒspicc folyóvizes horgászáshoz nem használható. Ilyen esetben a feederbotot ill. winkelpickkert (egyszerıen pickert) használjuk. Ezek a
HU
A horgászbot és az orsó összeszerelése / kezelése Amennyiben ezek a tulajdonságok vékony zsinór/elŒke, kis távolság = Felszereltség könnyebb akasztás. Minden teleszkópos horgászbot ren- lényegesen eltérnek egymástól, akkor gyengébb, Nagyméretı csali, vastag zsinór/elŒke, delkezik gyırıvédŒ kupakkal. A könnyen megsérülhet a horgászbot. csúcs-/ véggyırı vezetŒgyırı összedugható bot
vezetŒgyırı vezetŒgyırı vezetŒgyırı bottest
teleszkópos bot
vezetŒgyırı horogakasztó markolat orsótartó markolat
HU
végzáró kupak
használat után ezt a kupakot újra fel kell A bedobás Bedobáskor az orsótalp magasságában helyezni a horgászbot szállításához. kell átfogni a horgászbotot. Az orsótalp ekkor a középsŒ- és a gyırısujj közé A horgászbot elŒkészítése és kerül. Mutatóujjal meg kell fogni a zsinórt felszerelése az orsóról, és tartani kell, amíg a zsinórt a) Teleszkópos botok A teleszkópos botokat mindig a végüknél még tartja a felkapókar. Ezután kell kezdve kell kihúzni. A bot részeit soha átfordítani a felkapókart. Bedobáshoz a nem szabad hagyni egymásba "lökŒdni”. rádobandó céllal szemben kell állni, és A felszereléskor figyelni kell arra, hogy a fej felett hátrafelé kell vezetni a gyırık pontosan síkban legyenek. A bot horgászbotot. A szerelék kilendítése után részeit annyira erŒsen szét kell húzni, a botot lendületesen elŒre kell mozgatni. hogy a horgászbot lendítéskor ne Ha a horgászbot csúcsa a célra mutat, el zörögjön. Némely teleszkópos kell engedni a zsinórt, és a csali a célba horgászbot extra csúszógyırıkkel ren- repül. Bedobáskor ügyelni kell az egyendelkezik, melyeket különösen gondosan letesen gyorsuló mozgásfolyamatra. A kell feltolni és rögzíteni a gyırık hirtelen dobások a horgászbot sérüléséhez vezetnek. Bedobás után síkjában. kézzel vagy a hajtókar elforgatásával (az óramutató járásával ellentétes irányban) b) Összedugható botok Az összedugható botok részeit olyan zárja a felkapókart. A hajtókar forgatásáerŒsen kell egymásba illeszteni, hogy a val újból fel lehet csévélni a zsinórt és a horgászbot lendítéskor ne zörögjön szereléket. (Ügyelni kell arra, hogy a gyırık síkban legyenek.). Figyelem: A szakszerıtlen össze- Beakadt zsinór kiszabadítása szerelés miatt fennáll a horgászbot Az ilyen balesetek sajnos elkerülhetetlenek horgászatkor. eltörésének veszélye ! A zsinór kiszabadítását ne horgászbot rángatásával végezze. A zsinór befızése Vezesse át a zsinórt az orsóról a Figyelem: Rendkívüli törésveszély ! horgászbot minden gyırıjén keresztül. Úgy szabadítsa ki a horgot, hogy védett kézzel húzza a zsinórt. Sikeresebb lehet Dobósúly / CW A dobósúlyra vonatkozó adatok mindig a mıvelet, ha változtatja helyét. maximális értékek. Ezeket a maximális értékeket csak nagyon gyakorlott horgá- Akasztás szoknak szabad használniuk, a dobási A SELECTION-botok gyors, kontrollált folyamat lassulásának figyelembe vétele akasztást tesznek lehetŒvé. Az akasztás mellett. Az optimális dobósúly függ a erŒssége a csali méretéhez, az horgászati módszertŒl, a zsinór elŒke/zsinór vastagságához és fajtájához vastagságától, a horgászbot akciójától, a és a halhoz viszonyított távolsághoz igadobási módszertŒl és a dobótávolságtól. zodik. FŒ irányelv: Kisméretı csali,
nagy távolság = erŒsebb, hosszabb, erŒteljesebb akasztás Figyelem: Speciális zsinórok, mint pl. Dyneema, legyezŒzsinórok, lágy monofil zsinórok, stb. használata esetén figyelembe kell venni a gyártói információkat a horgászbot törési kockázatának elkerüléséhez. . Kiemelés A hal partra emelésekor terheli a legjobban a horgász a horgászbotot és a zsinórt. Ha ekkor a botot túl magasra és hátra emelik, akkor az eltörhet (1. ábra). Ez a csúcstartománytól a második-harmadik gyırıig elŒforduló törések leggyakoribb oka. Ezekre a törésekre nem
vonatkozik a garancia. E rendelkezés vonatkozik a csúcsgyırı és a következŒ rögzített gyırı közötti minden törésre. A horgászbot szétszerelése a) Teleszkópos botok Az összetolás elŒtt tisztítsa meg a botot a nedvességtŒl és szennyezŒdésektŒl. A teleszkóprészek egymásba tolását a markolattól kiindulva fordított sorrendben 1. ábra
HELYES
HELYTELEN
kell elvégezni a csúcs felé. Soha nem szabad erŒltetni az összetolást. A teleszkóprészeket ellentétes irányú csavarással kell egymástól oldani és összetolni. Soha nem szabad ütéssel összeerŒltetni a részeket. Ezután gondosan fel kell helyezni a gyırıvédŒ kupakot.
Az orsó rögzítése a horgászbothoz Kérjük, a következŒ ábrák szerint járjon el. Ügyeljen az orsó játékmentes illeszkedésére.
b) Összedugható botok Tisztítsa meg a botot a nedvességtŒl és a szennyezŒdéstŒl. A szétszerelést nem szabad erŒltetni. A részeket mindig egymással ellentétes irányú csavarással és ezzel egyidejı széthúzással kell oldani. A horgászbot gyırıbetéteinek felülete Amennyiben a felületek sérültek, azonnal ki kell cserélni a betéteket. Fokozottan fennáll a zsinór sérülésének ill. elszakadásának, valamint a zsinór ill. a fogás elvesztésének veszélye. Soha ne tegye ki a horgászfelszerelést hosszabb ideig rendkívüli körülményeknek (hŒség, hideg, nedvesség, stb.).
1. Nyissa ki annyira az orsótartót, hogy elegendŒ hely keletkezzen a teljes orsótalpnak.
Az orsófék beállítása A rögzített orsók elsŒ vagy hátsó fékkel rendelkeznek. MegfelelŒ beállítás esetén a fék megakadályozza a zsinórszakadást vagy a horgászbot eltörését. A féket kb. a zsinór szakítószilárdságának, ill. a bot teherbírásának 50%-ára kell beállítani. Ehhez a zsinórt át kell vezetni minden gyırın, és rögzíteni kell mögötte egy ponton. Ezután a horgászbotot 45 fokos szögben a felegyenesedett testhez kell helyezni. Most addig kell a zsinórt felcsévélni, míg a zsinór kifeszül, és a bot 90 fokos szögben meghajlik. Csak ebben a pozícióban szabad a féknek lassan engednie a zsinóron a horgászbot hajlítási feszültsége következtében. Addig kell a féket zárással vagy oldással beállítani, míg a fent leírt hatás nem tapasztalható (2. ábra). Figyelem: A fék hibás beállítása esetén elszakadhat a zsinór, vagy eltörhet a horgászbot.
Az orsó felszerelése Minden orsó felhelyezett hajtókarral és zárt recézett fejı csavarral (szállítási biztosíték) kerül leszállításra. Horgászathoz elŒször oldja ki a recézett fejı csavart a ház szemközti oldalán. Ezután hajtsa fel a hajtókart, és rögzítse a kart a recézett 2. Helyezze be az elülsŒ orsótalpat fejı csavarral az orsótengelyen. ütközésig a rögzített orsótartóba. Az orsó átszerelése bal- vagy jobbkezesre Távolítsa el a recézett fejı csavart a hajtókar túloldalán. Húzza ki a hajtókart az orsóból, és dugja be azt újból a másik oldalon. Csavarja fel ismét a recézett fejı csavart a hajtókar végére. Soha ne erŒltesse a hajtókar felhajtását vagy zárását. Ez az orsó és az orsóház sérüléséhez vezet. Fontos: Az automatikus behajtható hajtókarral rendelkezŒ orsók a fel- és lehajtáskor automatikusan beakadnak.
EllenŒrzés EllenŒrizze rendszeresen horgászbotjait, hogy a kötések kifogástalanul illeszkednek-e. Sérülés vagy nem megfelelŒ illeszkedés esetén fennáll a törés veszélye. Ugyanez vonatkozik az orsó szerelékére az orsótartónál. Túl laza illeszkedésnél eltörhet az orsótalp, vagy megsérülhet az orsótartó. Tisztítsa meg orsóját minden használat után tiszta vízzel. Ha a mozgó alkatrészeket kenŒ-/ síkosító anyaggal kezeli, ezen anyagok nem kerülhetnek a zsinórra, mert csökkentik a zsinór szakítószilárdságát.
2. ábra
zsinórvezetŒ görgŒ
orsótalp visszaforgás-gátló
3. Az állítható orsótartó biztosító anyájának elforgatásával rögzíthetŒ az orsó a bothoz. A horgászbot és az orsó szétválasztásához fordított sorrendben kell eljárni.
orsórögzítés (+elsŒ fék hátsó fék nélküli orsóknál)
hátsó fék hajtókar
felkapókar
Horgászbotok, spec. grafit botok használata esetén viharban megnŒ a villámcsapás veszélye. A következŒ szabály érvényes: minél hosszabb a horgászbot, annál nagyobb a veszély. Ügyelni kell a horgászbot kezelésekor, különösen a csali kivetésekor, a villamos vezetékekre. A csali villamos vezetékhez
ellenŒrizze horgászfelszerelésének és a szükséges kellékeknek mıködését és teljességét. Nagyon köszönjük, hogy figyelmesen elolvasta rövid kis útmutatónkat. Élete legnagyobb halához "Jó fogást” kívánunk! FANTASTIC FOR FISHING Schöne Aussicht 5c D-51381 Leverkusen Hotline: Mail:
[email protected] © by HOSPO - Hobby-Sport-Verlag D-51674 Wiehl
HU
Biztonság / Jogi kérdések / Tudnivalók / Szerviz
közelítése vagy a vezeték érintése foko- lésre kerülését. Pl. a napolaj és a rovarzottan balesetveszélyes. A nedves hor- riasztó anyagok károsíthatják a horgot gászzsinór és a grafit horgászbot vezet- és a zsinórt. heti az áramot! Kérjük, mindig vegye figyelembe a minA horog kivetése elŒtt ügyelni kell az denkori vízre vonatkozó érvényben lévŒ esetleg Ön mögött álló személyekre, törvényi és helyi rendelkezéseket. akiknek a horog vagy az ólom sérülést okozhat. Gondoskodni kell az Mindig tartson magánál minden elŒírt dokumentumot (horgászengedély, horelegendŒen nagy szabad helyrŒl. gászjegy, stb.). A horgokat és apró kellékeket gyermekektŒl és háziállatoktól távol kell ElŒzetesen tájékozódjon a mindenkori tartani. Fennáll ezek lenyelésének ve- horgászvízen érvényben lévŒ tilalmi idŒkrŒl, méretkorlátokról és más szélye! elŒírásokról (a fajtákra és a környezetvéSaját biztonsága érdekében horgászat- delemre vonatkozó rendelkezésekrŒl). kor mindig horgászkalapot és szemvédŒt TIPP kell viselni. Kerülje vegyi anyagok horgászfelszere- A horgászatot megelŒzŒ napon
Csukázó/süllŒzŒ bot összeszerelési útmutató 1. Szerelje fel a nagy állódobú orsót a botra.
7. A 20 gramm és 50 gramm közötti teherbírású csúszó úszó felhelyezése.
2. EllenŒrizze az orsó kifogástalan elhelyezkedését és biztos tartását a boton.
8. Fızzön fel az úszó besúlyozásához elegendŒ futóólmot a fŒzsinórra.
3. Nyissa fel az orsón a felkapókart. 4. Az orsótól kiindulva húzza át a zsinórt a bot összes gyırıjén. 5. Az elsŒ stopper felszerelése. 6. A gyöngy felfızése.
9. A második stopper felszerelése.
ellenŒrizze a csomó ülését és szilárdságát. 12. Tolja a második stoppert (lásd a 10. pontot) a forgó fél hóhércsomójáig 13. Akasszon legalább 45 cm hosszú, hurokkal és horoggal ellátott acélelŒkét a forgó nyitott karabinerébe.
10. Fél, lekontrázott hóhérkötéssel rögzítse a 14. Zárja össze a nagy forgót a fŒzsinóron. forgókapocs karabinerét. 11. Húzáspróbával
Ismételje meg a mıveletet
Csúszó ólomgolyó
Üveggyöngy
18. Állítsa be az állódobú orsó fékét. 19. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) szák/szigony b) mérŒeszköz c) kábító eszköz d) kés e) horogkiszedŒ fogó f) szájfogó
HU 2. Tekerje legalább ötször a fŒzsinór köré
3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le
Az elŒkének vékonyabbnak kell lennie a fŒzsinórnál
AcélelŒke felszerelése Akassza be a drillinggel vagy egyes horoggal ellátott acélelŒkét a forgó karabinerébe, és zárja azt le
17. Zárja az orsón a felkapókart.
A csúszó úszó felszerelése angol módszerrel
Forgókapocs felszerelése Rögzítse a forgókapcsot fél, lekontrázott hóhérkötéssel
1. Vezesse át a zsinórt a kapocs szemén
16. Húzáspróbával ellenŒrizze az acélelŒke rögzítŒ elemeit.
Ezzel a szerelékkel a leggyakrabban fogott halfajok: süllŒ, csuka, harcsa és nagy-szalmonidák (tavi pisztráng).
A zsinór megfeszítése
A stopper felszerelése Húzza át a zsinórt az úszó gumiján (szelepgumi)
15. Az acélelŒke vastagságának kisebbnek kell lennie a fŒzsinór vastagságánál.
4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
FIGYELEM!
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Csukázó/süllŒzŒ pergetŒbot összeszerelési útmutató Szerelési útmutató 1. Szerelje fel a közepes méretı állódobú orsót a botra.
4. Az orsótól kiindulva húzza át a zsinórt a bot összes zsinórvezetŒ gyırıjén.
2. EllenŒrizze az orsó 5. A zsinór végén fél, kifogástalan lekontrázott elhelyezkedését és biztos hóhérkötéssel rögzítse a tartását a boton. közepes méretı forgókapcsot. 3. Nyissa fel az orsón a felkapókart. 6. Húzáspróbával ellenŒrizze a csomót.
7. A forgókapocs karabiner részébe akassza be az acélelŒke egyik végét. 8. Zárja össze a forgókapocs karabinerét. 9. Az acélelŒke szabad végén rögzítse a mıcsalit. 10. Húzáspróbával
1. Vezesse át a zsinórt a kapocs szemén Forgókapocs szerelése Rögzítse a forgókapcsot fél, lekontrázott hóhérkötéssel
ellenŒrizze az acélelŒke kötéseinek szilárdságát. 11. Zárja az orsón a felkapókart. 12. A zsinór erŒsségének és kötéseinek megfelelŒen állítsa be az állódobú orsó fékét. 13. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) kiemelŒ eszköz b) mérŒeszköz c) kábító eszköz d) kés e) horogkiszedŒ fogó f) szájfogó Ezzel a szerelékkel a leggyakrabban fogott halfajok: süllŒ, csuka, harcsa és nagy-szalmonidák (tavi pisztráng).
2. Tekerje legalább ötször a fŒzsinór köré
3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le
HU
4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
FIGYELEM! AcélelŒke szerelése Akassza be az acélelŒke hurkát a forgókapocs karabinerébe, és zárja azt össze
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
Mıcsali szerelése Akassza be a mıcsali szemét a forgóorsó karabinerébe és zárja azt össze
Az orsó felszerelése
Rögzített orsótalp
Tolja be az orsólábat az orsótalpba
Menetes orsótartó ellenanyával Mozgó orsótalp Anya Ellenanya
Rögzítse az anyával és biztosítsa be az ellenanyával az orsótalpat
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Pisztrángozó/sügérezŒ bot összeszerelési útmutató Szerelési útmutató 1.
4. Az orsótól kiindulva húzza át a zsinórt a bot összes zsinórvezetŒ gyırıjén.
Szerelje fel a kis állódobú orsót a botra.
2. EllenŒrizze az orsó kifogástalan elhelyezkedését és biztos tartását a boton.
5. Szerelje fel a stoppert.
3. Nyissa fel az orsón a felkapókart.
7
8. Kapcsolja fel az ólomsörétet. 9. Fél, lekontrázott hóhérkötéssel rögzítse a kis forgót. 10. Húzáspróbával ellenŒrizze a csomó fix ülését és szilárdságát.
6. Fızze fel a kis üveggyöngyöt.
Húzzon fel egy max. 5 gramm 11. A 12-es vagy kisebb teherbírású csúszóúszót horoggal ellátott elŒkét
12. Zárja össze a forgókapocs karabinerét. 13. Az elŒke semmiképpen sem lehet erŒsebb a fŒzsinórnál. 14. Húzáspróbával ellenŒrizze az elŒke csomóit. 15. Zárja az orsón a felkapókart. 16. Állítsa be az állódobú orsó fékét.
A stopper felszerelése Húzza át a zsinórt az úszó gumiján (szelepgumi)
FŒzsinór
akassza be a forgó nyitott karabinerébe.
17. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) szák b) mérŒeszköz c) kábító eszköz d) kés e) horogkiszedŒ
Ismételje meg a mıveletet
Sörétólom felszerelése Helyezze a zsinórt az ólom résébe, és csíptesse össze
A zsinór megfeszítése
Ezzel a szerelékkel a leggyakrabban fogott halfajok: kele, kárászkeszeg, dévérkeszeg, pisztráng, jászkeszeg és más halfajok.
Csúszó orsó felszerelése
Forgókapocs felszerelése Rögzítse a forgókapcsot fél, lekontrázott hóhérkötéssel
1. Vezesse át a zsinórt a kapocs szemén
2. Tekerje legalább ötször a fŒ zsinór köré
Az elŒke felszerelése Akassza be a 12-es vagy kisebb méretı horoggal felszerelt elŒkét a forgó karabinerébe, és zárja le azt
3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le
HU FIGYELEM! 4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
Az elŒkének vékonyabbnak kell lennie, mint a fŒzsinór Orsó felszerelése
Rögzített orsótalp
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
Tolja be az orsólábat az orsótalpba Menetes orsótartó ellenanyával Mozgó orsótalp Anya Ellenanya
Az orsótalpat rögzítse az anyával és biztosítsa be az ellenanyával.
Horogméret 12-es vagy kisebb
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Pisztrángozó/sügérezŒ pergetŒbot összeszerelési útmutató Szerelési útmutató 1. Szerelje fel a kis állódobú orsót a botra.
húzza át a zsinórt a bot összes zsinórvezetŒ gyırıjén.
2. EllenŒrizze az orsó kifogástalan elhelyezkedését és biztos tartását a boton.
5. A zsinór végén fél, lekontrázott hóhérkötéssel rögzítse a kis forgókapcsot.
3. Nyissa fel az orsón a felkapókart.
6. Húzáspróbával ellenŒrizze a csomót.
4. Az orsótól kiindulva
7. A forgókapocs karabiner
részébe akassza be az acélelŒke egyik végét. 8. Zárja össze a forgókapocs karabinerét. 9. Az acélelŒke szabad végén rögzítse a mıcsalit. 10. Húzáspróbával ellenŒrizze az acélelŒke kötéseinek szilárdságát.
Forgókapocs felszerelése Fél, lekontrázott hóhércsomóval rögzítse a forgókapcsot
11. Zárja az orsón a felkapókart. 12. A zsinór erŒsségének és kötéseinek megfelelŒen állítsa be az állódobú orsó fékét. 13. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) kiemelŒ eszköz b) mérŒeszköz c) kábító eszköz d) kés e) horogkiszedŒ fogó f) szájfogó
1. Vezesse át a zsinórt a forgókapocs szemén
2. Tekerje legalább ötször a fŒzsinór köré
3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le 4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
HU FIGYELEM!
Mıcsali felszerelése Akassza be a mıcsali szemét a forgókapocs karabinerébe, és zárja azt le Az orsó felszerelése Fix orsótalp
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
Tolja be az orsólábat az orsótalpba
Menetes orsótartó ellenanyával
Mozgó orsótalp Anya Ellenanya
Rögzítse az orsótalpat az anyával és biztosítsa be ellenanyával
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Horgászat csukázó/süllŒzŒ bottal Vizeinkben nagy ragadozóhalak pusz- való horgászatot kérelmezni kell a hor- kisebb zsinórmennyitítanak. A felvett tápláléknak csak egy gászati felügyeletnél, és annak ezt ség miatt megkétszetöredéke gyarapítja saját súlyukat. engedélyeznie kell. rezŒdik a fékezŒerŒ. Egy heves meneküA csuka például élete elsŒ éveiben Szóba jöhetŒ halfajták a vízben leggyak- lés túlterheli a zsirendkívül jól hasznosítja a táplálékot. rabban elŒforduló halak, mint pl. kele, nórt, és az elszakad. Másfél kiló táplálékhal fél kiló testsúllyá kárászkeszeg vagy domolykó. A rablóalakul át. Ám ez a 3:1 arány már nem halak a vizeikben elŒforduló táplálék ÉlŒ csalihallal nem érvényes akkor, amikor a harcsa test- állatokra vannak "ráállva”. Élettelen hal végezhetünk távdosúlya eléri a 7-7,5 kilogrammot. Kapitá- mellett halcafatokat is használunk csa- bást. Ehelyett a halat lis harcsáknál a táplálék és a súlygya- liként. A csali nem lehet túl kicsi. A kele óvatosan engedjük a rapodás 50:1 arányra romlik. esetén például a megfelelŒ hosszúság vízbe. Ehhez olyan helyet választunk, Tekintettel a halállomány ilyen nagy ahol hosszas megfiHELYTELEN mértékı pusztítására, halvédelmi intézgyelés alapján tudcsalifelfızés az orron kedésekhez kell folyamodni. A rablóhajuk, hogy valamely lak törzshelyét célzottan horgásszuk rablóhalnak ott van a meg. törzshelye. A felszerelés A rablóhal-bot legalább 2,70 m hosszú, mivel sokszor nagy távolságra kell dobni. Egyenletesen erŒs parabolikus akcióval a kapitális rabló a fárasztáskor hamarabb adja meg magát. A legjobb dobási, megakasztási és fárasztási tulajdonságokat a szénszálas bottól 20 cm. A horgászok közül sokan haszvárhatjuk. Ezért ezt a fajta botot elŒny- nálnak túl kicsi csalit. ben részesítjük az üvegszálas bottal szemben. A horgászat A hallal úgy járunk el a legméltányoA botnak – a súlyos csali miatt – 100 sabban, ha egyes horog szereléket grammig terjedŒ dobósúllyal kell ren- használunk és a csalit az orron át delkeznie. fızzük fel.
Sarokzár Szájfogó (félig nyitva) A mérŒszalag, a kábító eszköz, a kés és a horogkiszedŒ mellett a felszereléshez tartozik egy nagy méretı kiemelŒ szerszám, ami lehet egy nagy befogadóképességı szák vagy egy könnyen kezelhetŒ szigony.
A gyomorzsák a hal közepén helyezkedik el. Ha egy 1,20 m-es nagy ragadozóhal lenyeli a felkínált csalit, ezzel egyidejıleg 60 cm acélelŒkét is vele nyel. Ha 1-es horogrendszer élettelen túl rövid az elŒke, a csalihallal való pergetéshez A horgot ne a száj felŒl akasszuk be. ragadozóhal fogai Ennek következtében ugyanis nagyon hozzáérnek a monogyakran félresikerül a harapás, mivel a fil fŒzsinórhoz. csali lenyelése közben a horog tovább hatol a csaliba, és a megakasztás csak Ha túl rövid az elŒke, a csalit érinti. ugyanakkor a csúszó ólom is a hal oldaláA helyes megoldás, ha a ba ütközik, a rablóhal horgot a orrlyukon át vezet- ismét kiköpné a feljük a szájüregbe, és a vett csalit. végét kivezetjük a szájból. A rablóhal harapását Így elkerüljük, hogy a hara- azonnali bevágással pás félre sikerüljön. nyugtázzuk. Várni arra, hogy a hal tényDobás elŒtt a féket "puhára” legesen is lenyelje a állítjuk, mivel a kidobás csalit, egyrészt felesután a feltekert zsinórmennyiség csök- leges, másrészt kenése következtében növekszik a for- ellenkezik az állattal gatónyomaték, és a fék nagyobb telje- szembeni méltányossítményt ér el. ság elvével. HELYES csalifelfızés az orron
A horog eltávolításának feltétlen kelléke a szájfogó. A kímélŒ szájfogó nem sérti meg a halat. A szájfogó sarokzárát a fogott hal méretének megfelelŒen kell beállítani.
Késleltetett bevágás csak 20 cm-nél hoszszabb csalihalak esetében indokolt. A rablóhal érzékszervei: 1 hallószerv 2 érzékelŒ- és tapintószerv 3 szaglószerv
A csali Ha a mıcsalival nem jutunk eredményre, élettelen vagy élŒ csalihallal horgászszunk tovább. ÉlŒ halat csaliként csak a halvédelmi szempontok maradéktalan figyelembevétele mellett használhatunk. Más megoldás nem összeegyeztethetŒ az állatvédelmi törvénnyel. Az élŒ csalival
Élettelen csalihallal is eredményesek lehetünk. Ezt lebegŒ Mivel a rablóhalas bot megfelelŒ kezehalként vagy élettelen pergetŒ csaliként lésének elsajátítása az egyik legnehezebb horgásztudomány, javasoljuk, kínáljuk fel különbözŒ rendszerekkel. hogy az elsŒ halvadászatra vigyen A fontos, hogy acélelŒkét használjunk, magával egy tapasztalt személyt is, aki melynek a hosszúsága 1 m-ig terjed- tanácsokat tud adni. jen. Ennek nagyon egyszerı oka van:
Ha például teli orsó (180 m, 0,40-es zsinór) mellett a féket a zsinór terhelhetŒségének felére állítjuk be, és a csali bevágáskor 90 m-re van (tehát a teljes zsinórhosszúság felénél), az orsón lévŒ
2-es horogrendszer élettelen csalihallal való pergetéshez
4 fényérzékelŒ szerv (látás és felismerés) 5 ízlelŒszerv
HU
A zsinór átmérŒje legyen legalább 0,40 mm, és az orsó legyen alkalmas legalább 175 m zsinór felvételére. Erre a zsinórhosszúságra azért van szükség, mert a rablóhalra gyakran nagy távolságból vadászunk.
Horogrendszer élettelen csalihalhoz
Horgászat csukázó/süllŒzŒ pergetŒ bottal Pergetésnek nevezzük a bottal, orsóval és mıcsalival történŒ horgászást olyan halakra, melyek más halakkal táplálkoznak. Könnyı pergetŒbottal célszerıen pisztrángra, sügérre és domolykóra, a nehéz pergetŒbottal csukára, süllŒre, nagyharcsára és balinra megyünk. A felszerelés A pergetŒ horgászáshoz használt eszközök a legkeményebb igénybevételeknek vannak kitéve. Ami az orsót illeti, a tapasztalt pergetŒ horgász gyorskioldó rendszerrel ellátott állódobú orsót vagy rögtön multiorsóval felszerelt revolvernyeles botot választ. A könnyı pergetŒ bot esetén is fontos a legalább 15 cm hoszszú acélelŒke. A pisztrángos területektŒl eltekintve a csuka ugyanazokban a vizekben fordul elŒ, ahol a sügér és a domolykó is otthonos. A horgászás fontos segédeszköze az elŒtét gubancolódásgátló. Az állandó húzóerŒ miatt a zsinór fokozatos öszszegabalyodása és az ezzel együtt járó idŒ elŒtti zsinórkopás és szakadás nem kerülhetŒ el. Ennek veszélyét hivatott elhárítani az anti-kink.
Bot 30-60 g dobósúllyal
Mindent, amin akasztószem van, egy biztosítótı segítségével könnyıszerrel rend-
ben lehet tartani. A szükséges felszerelés mellett vigyünk
szer"Anti-Kink" vét, a hallószervet, már akkor ingereljük, amikor a csalit kidobjuk és az a víz felszínére csapódik. A csali hangos becsapódása megijeszti és elriasztja a legtöbb halat. Ezért a csalival "túl kell dobni” a reménykeltŒ zsákmányolási helyeket. A rablóhalak hallószervükkel igen erŒsen érzékenyek a pontyszerı halak által evés közben keltett zajokra. Ezeket a zajokat a halak garatfoga idézi elŒ. A fogak összeütŒdését kíséreljük meg a mıcsalik esetében közbensŒ vagy beépített gyöngyökkel utánozni. Ezek többnyire a pergetŒ tengelyében, valamint a wobbler belsejében találhatók. Ezekkel az imitált rágózajokkal felkeltjük a rablóhal figyelmét a vélhetŒ zsákmányára. Ekkor mıködésbe lép a második érzékszerv, az oldalvonal, amely az érintés és a tapintás érzékszerve. Ezzel az oldalvonal szervvel minden hal képes a legapróbb vízmozgásokat is észlelni és érezni. Ennek az érzékszervnek a hihetetlenül nagy érzékenysége mellett a víz nagy sırıségének köszönhetŒen (a víz kb. 300-szor sırıbb a levegŒnél) a rablóhal már messzirŒl képes "kitapogatni” vélt zsákmányát. Ezt a "tapintási profilt” a pergŒlapok nyomáshullámai, a villanótest kilengései, a wobblerben található rezgŒtestek és a mıanyag csalik idézik elŒ.
Miután ez a három legfontosabb érzékszerv mıködésbe lépett, már csak a ráharapás kulcsingere, a zsákmány meglátása hiányzik. Ha ez a négy kulcsfontosságú inger, a hallás, a tapintás, a szaglás és a látás együtt van, következik a ráharapás. Amikor a rablóhal ráharap, a két utolsó érzékszerv, azaz az ízlelés és a testi érzékelés kerül elŒtérbe. Ha a vélt zsákmány nem "ízlik”, és a rablóhal szájában keménynek, természetellenesnek tınik, a hal nyomban elengedi. Ilyenkor minden a horgász gyors reagálásán múlik, aki a ráharapást, a kapást megfelelŒ berántással nyugtázza. Ha megfelelŒ, aromákkal elŒkészített puha
MerülŒ lapátos wobbler (mozgó)
váltja ki, sok esetben téves kapásokat érünk el többnyire fiatal, méreten aluli rablóhalakkal. Aki gyakran horgászik sok akadállyal megtızdelt vizeken, az a mıanyag csalit lelógásmentesen alakíthatja ki. Ilyenkor a csalit a rajzon látható módon kell elhelyezni. Nagyobb tapasztalatot igényel a wobblerek helyes vezetése. A különbözŒ megoldásoknak számos változata van. Még a profik sem ismerik mindet. A merülŒ lapáttal történŒ úszó-wobblerezésnél a következŒ aranyszabályt alkalmazzuk: Minél gyorsabb a behúzás vagy a sleppelés, annál mélyebbre merül. Az állítható lapáttal ellátott wobblerek esetén érvényes: minél magasabban van a lapát, annál mélyebben halad, és minél mélyebben van a lapát, annál laposabban halad. Ha túl sok hal követi a csalit, fel kell ébreszteni a halakban a zsákmányon való marakodás ösztönét. A "követŒ” azt jelenti, hogy a hal egészen a partig követi a csalit, de nem fogadja el. A legjobb eredményt a "Paladin” elŒkével lehet elérni. A fŒcsali elé felfızött öt-hat sztaniolfólia csík azt az érzetet kelti a kisebb rablóhalban, hogy kishalakból álló raj menekül elŒle. A zsákmányszerzési ösztön mellett ezzel serkentjük a nagy rablóhalak területszerzési igényét is.
mıanyag csalit használunk, a rablóhal nem veszi olyan gyorsan észre, hogy hibázott, és a berántás késŒbb is megtörténhet. Egy vízfelület megfelelŒ meghorgászásához elŒször is meg kell állapítani a vízmélységet. Miután a mıcsali a vízbe érkezett, elkezdhetünk számolni, mégpedig addig, amíg a zsinór lefut az orsóról. Megjegyezzük a számot, amikor a zsinór megállt és a csali feneket fogott (pl. nyolc). Ha ebben a vízben a csalit valamivel a fenék fölött kívánjuk vezetni, a követke-
Amikor a zsákmány és a hal egymás közelébe ér, a következŒ érzékszerv, a szaglás lép mıködésbe. A halak különösen fejlett szaRablóhal mıanyag csali alsó ábra: lelógásmentes szerelés
PALADIN-elŒke
zŒ dobásnál hatig számolunk, és a felkapókart ekkor kapcsoljuk át, és kezdjük el behúzni a csalit. Ez a módszer természetesen csak merülŒ csalival alkalmazható, mint pl. villantó, pergetŒ, mıanyag csali vagy merülŒ wobbler. Az ideális az, ha a csalit a botspiccel vezetjük rá a vízfelületre. A rávezetés azonban ne legyen szabályos, és ébressze a rablóhalban a könnyı zsákmány érzetét. Aki nagyobb felületet szeretne behorgászni, és még inkább szeretné a rablóhalak érdeklŒdését felkelteni, próbálja meg a spiccet a rávezetés közben ide-oda mozgatni. A merülŒ mıanyag csalit a spicc emelésével és leengedésével egyidejı behúzás mellett vezetjük. A mıanyag csali különösen erŒs ingereket vált ki a rablóhalban, és rendkívül nagy kapásszámot lehet így elérni. Mivel a legerŒsebb ingereket a csalinak nem a horoggal felszerelt hátsó része
Rendteremtés biztosítótıvel magunkkal sztaniolpapírt és rúzst is. A sztaniolpapírral világossá tehetjük a sötét csalit, a piros rúzzsal pedig nagyobb vonzerŒt biztosíthatunk neki. A csali A csali helyes megválasztásához a következŒ aranyszabály alkalmazható: Borús idŒ, zavaros víz = világos csali, Tiszta idŒ, tiszta víz = sötét csali. Aki méreten aluli halakat gyanít a vízben, használjon mıcsalit egyes horoggal vagy csípjen le fogóval két horgot a hármashorogról. A tisztességes horgász még a horog visszáját is ellapítja.
A rablóhal érzékszervei: 1. hallószerv 2. érzékelŒ- és tapintószerv
3. szaglószerv 4. fényérzékelŒ szerv (látás és felismerés) 5. ízlelŒszerv
A horgászat Ahhoz, hogy eredményes legyen a mıcsalis horgászat, megpróbáljuk a rablóhalak minél több érzékszervét ingerelni. A hal elsŒ érzék-
glószervvel rendelkeznek, és a legapróbb szagrészecskéket is képesek érzékelni. A zsákmányhalak szagát aromákkal lehet utánozni, melyeket a csali elé, a csalira vagy a csaliba (mıanyag csalik) helyezünk.
HU
Hogy a hal ne kívülrŒl akadjon a horogra, ügyelni kell arra, hogy a horog ne legyen mereven felhelyezve.
Tanácsok és trükkök az eredményes fogáshoz Horgászat a pisztrángozó/sügérezŒ bottal Mártogató horgászatnál természetes csalit kínálunk fel a halnak a szabad vízben, úszó segítségével. A vízfelszínre helyezett csalihoz nincs szükség kapásjelzŒre, mivel a kapást közvetlenül észleljük a szemünkkel. Ha a csali a vízfenékhez ér, fenekezŒ horgászatról (fenekezésrŒl) beszélünk. A felszerelés A könnyı mártogató horgászatnál, ahol az úszó teherbírása 8 grammig terjed, 60 grammig terjedŒ dobósúllyal rendelkezŒ botokat használunk. A rövid bot könnyebben kezelhetŒ, a hosszú bottal viszont könnyebben vezethetjük a csalit, és gyorsabb a bevágás. Azt, hogy milyen a bot ideális hosszúsága, az adott víz határozza meg. A bot csúcsakciója pontos bevágást, gyors dobásokat tesz lehetŒvé, és fárasztásnál biztosítja a hal feletti kontrollt. A nehéz mártogató horgászatnál, ahol az úszó teherbírása 20 grammig terjed, nagyobb, 80 grammig terjedŒ dobósúllyal rendelkezŒ botokat használunk. Mivel többnyire a nagy, puha csalik használata az elterjedt, a botnak inkább kvázi-parabolikus akciója legyen. Az állódobú orsó mérete a kicsitŒl a közepesig terjed. MérettŒl függŒen az orsócséve 0,20 mm-tŒl 0,35 mm-ig terjedŒ átmérŒjı monofil zsinórral van feltöltve. A felszerelést stopperek, üveggyöngyök, megfelelŒ úszók, valamint különbözŒ méretı ólmok, forgókapcsok és horgok teszik teljessé.
Varsa kívül elhelyezett feszítŒgyırıkkel
A csali A mártogató horgászatnál a legelterjedtebben a természetes csalikat használják, mint pl. kukac vagy giliszta. De a növényi csalik használata is elterjedt, mint pl. gabona, kenyér és tészta. Az egyetlen mıcsali, melyet ez a horgászmódszer ismer, a déli lazac és a nagy maréna fogására alkalmas nimfa, valamint a legtöbb pontyszerı hal fogására alkalmas mormiska. A horgászat A felgyırızött mártogató bottal általában cyprinidákra lehet horgászni. Mivel ezek a halak a vízfenék közelében keresik táplálékukat, fontos, hogy pontosan meghatározzuk a vízmélységet; ehhez nyújt segítséget a fenékkeresŒ. Korszerı fenékkeresŒnek számít a szétnyíló fenékkeresŒ. A fenékkeresŒk terhelhetŒsége messze meghaladja a már besúlyozott úszó terhelhetŒségét. Szétnyíló fenékkeresŒ horog befogással
FenékkeresŒ beszúrható horoggal
Akinek nincs mérŒeszköze, az bankjegyekkel segíthet magán.
Az úszót vagy a stoppert addig tologatjuk ide-oda a zsinóron, amíg az úszó a fenékkeresŒvel történŒ bedobás után még éppen látszik a vízfelszín alatt vagy felett. A "bankjegy trükk”
Mörrum-csomó
A kés legyen nagyon hegyes, hogy szívszúrásnál ne csússzon el. Hajlékony pengével könnyebben megy a filézés.
HorogkiszedŒ A horogkiszedŒk különbözŒ kivitelben kaphatók. Célszerı olyan kiszedŒket használni, melyeknél a horog nem akadhat be másodszor is.
Bottartó
Ha bottartót használ, ügyeljen arra, hogy legyen rajta bevágás a zsinór számára, és hogy a zsinórt lefutáskor ne akadályozza semmi ill. éles peremek ne dörzsöljék ki. Ha természetvédelmi rendelkezések varsa használatát írják elŒ, az új varsagenerációt érdemes elŒnyben részesí-
Állóvízszerelék
Folyóvízszerelék
teni, amely a kívül elhelyezkedŒ feszítŒgyırıknek köszönhetŒen különösen tartós. A gyırık megakadályozzák a háló idŒ elŒtti kidörzsölŒdését. A háló anyag legyen csomómentes kidolgozású, az átmérŒ legalább 45 cm és a teljes hosszúság legalább kb. 3 m legyen.
Elengedhetetlen tartozékok még a bot hosszúságának és a várható halméretnek megfelelŒ szák, egy pontos mérŒkészülék, egy kábító eszköz, valamint kés és horogkiszedŒ vagy horogkiszedŒ fogó.
Egy 5 eurós bankjegy hosszúsága 12 cm, egy 10 eurós bankjegyé 12,7 cm.
Liftes módszer
A fenékkeresŒ többszöri bedobása nyugtalanságot eredményez a horgászhelyen. A következŒ trükköt alkalmazva csak egyszer kell bedobnunk a fenékkeresŒt:
A vélt vízmélységnél jóval távolabb toljuk az úszót ill. a stoppert. Ezután veszünk egy parafa dugót, és egy meghajlított gémkapcsot nyomunk a dugó felsŒ, egyet pedig az alsó részébe. Az így kialakult szemeken keresztül vezetjük át a zsinórt. Ha a bedobás után megfelelŒ mennyiségı zsinórt engedünk utána, a zsinór a fenékkeresŒnek köszönhetŒen súrlódásmentesen halad át a két szemen. Amikor a zsinór megáll, vagyis a A dugó felszerelése fenékkeresŒ talajt a vízmélység fogott, megfeszítjük a meghatározásához zsinórt. Ekkor a zsinór megfeszülve fekszik a dugóra, és azt anélkül, hogy tovább vezetnénk, a zsinór behúzásakor leemeljük a víz felszínérŒl. Ezzel egyszeri kiméréssel meghatároztuk a pontos vízmélységet. KésŒbb már csak az úszót ill. a stoppert kell a dugó helyére tolnunk. A szemeket kihúzva eltávolítjuk a dugót, az úszót nem kell levenni. Az úszó besúlyozásának különbözŒ módszerei vannak.
Folyóvízben csepp vagy golyó formájú testet használunk, amely az áramlással szemben kis ellenállást tanúsít. Ezután az úszót egyetlen ólommal (rúd-, bogyó- vagy Catherine-ólom) súlyozzuk ki. Állóvízhez a gyöngyszerelékes módszert használjuk. Ennél a súlyozási módszernél az úszó által hordozott súlyt amennyire csak lehet, az úszó alatti teljes zsinórhosszúságon osztjuk szét. A csali lassan és természetes módon lesüllyed a fenék közelébe, és ezzel harapási ingert vált ki a halban. A gyöngyszerelékes módszer tovább finomított változata a liftes módszer. Ennél a módszernél egy különlegesen hosszú antennával ellátott úszót alkalmazunk. Az antenna terhelhetŒségét egyetlen ólommal határozzuk meg. Ezt az ólmot kétujjnyi távolságban rögzítjük a horog fölött. Amikor a csalit a hal bekapja, az ólom felemelkedik, és ez tehermentesíti az úszót. Ennek következtében az antenna kiemelkedik a vízbŒl, és észrevesszük a kapást. A szerelék érzékenységét a következŒ tényezŒk befolyásolják: zsinór, úszó, ólom, forgókapocs és elŒke. Minél vékonyabb a zsinór, minél finomabb az úszó, annál kisebb a besúlyozandó ólomsúly. Ha a legfinomabb elŒkét és vékony horgot használunk, ezzel csökkentjük a hal bizalmatlanságát, amikor bekapja a csalit. A következŒ aranyszabályt javasoljuk: Minél nagyobb a hal, minél nehezebb a terep a vízen, annál kevésbé érzékeny szereléket válaszszunk.
Ha az idŒjárás és az adott vízállapotok ezt az elŒkészületet nem tennék lehetŒvé, egy mosogatószerrel megnedvesített kis ronggyal eltávolítjuk a már felvitt szilikont. Ekkor a zsinór azonnal a víz alá merül és a széllel szemben jóval kisebb ellenállást fejt ki, a csali pedig pontosan egy megadott helyen kínálható fel. Ennek a módszernek a hátránya, hogy a víz ellenállása következtében nehezebb lesz a berántás. A bevágás a csali méretétŒl függ. Halgazdálkodási és természetvédelmi szempontok alapján a korai bevágást elŒnyben kell részesíteni a késŒbbivel szemben. Aranyszabály: Minél kisebb a csali, annál gyorsabb legyen a bevágás. Csak nagyobb csali esetén engedélyezett a bevágás megfelelŒ mértékı késleltetése. A bevágásnál és a fárasztásnál figyelembe kell venni a bot és az alkalmazott zsinór teljesítményét. A bot és a zsinór legnagyobb igénybevétele a kiemelésnél jelentkezik. Ha túl hosszú botot használunk túl rövid kiemelŒ hálóval, eltörhet a bot.
Helyes
A bot helyes és túlzott terhelése, megfelelŒ és túl rövid kiemelŒ háló esetén Helytelen
Ha valaki rendszeresen horgászik ugyanazon a helyen, célszerı, ha bejelöli a boton a vízmélységet. Ehhez megfelelŒen beállított úszó mellett be kell akasztani a horgot a bot végén lévŒ zárókupakba, és a bot csupasz részén gumikarikával meg kell jelölni az úszó ill. a stopper helyét. És végül még egy tanács: A zsinór túl korai elöregedésének elkerülése érdekében, és hogy tudjuk, milyen átmérŒje van a zsinórnak, egy öntapadós cédulára feljegyezzük a zsinór vastagságát és vásárlási idŒpontját, és a cédulát az orsó belsŒ részére rögzítjük.
A finom szerelékeknél külön problémát jelent a dobás távolsága: minél finomabb szereléket alkalmazunk, annál nehezebb a megfelelŒ dobást elérni. Itt egy kis ügyeskedéssel jó eredményt érhetünk el: Egy vagy több kockacukrot rögzítünk bıvészcsomóval az elŒkére. Mivel minden darab kockacukor súlya kb. 5 gramm, még az érzékeny és kevés ólmot hordozó úszók esetén is nagy dobótávolságot lehet elérni. A cukor a vízzel érintkezve hamar feloldódik és kiesik a hurokból, amely önmagától megszınik. Bıvészcsomó
Kockacukor
Sokszor elŒfordul, hogy a zsinórt az úszó fölött kell kezelni. Szélcsendben, vagy ha kis szél van ill. kicsi az áramlás, a zsinórt vékonyan bezsírozzuk, hogy ússzon a víz felszínén. Erre a célra a legjobban a szilikon alapú légyspray vált be.
HU
Horgászás a pisztrángozó/sügérezŒ pergetŒbottal Pergetésnek nevezzük a bottal, orsóval és mıcsalival történŒ horgászást olyan halakra, melyek más halakkal táplálkoznak. Könnyı pergetŒbottal célszerıen pisztrángra, sügérre és domolykóra, a nehéz pergetŒbottal csukára, süllŒre, nagyharcsára és balinra megyünk. A felszerelés A pergetŒ horgászáshoz használt eszközök a legkeményebb igénybevételeknek vannak kitéve. Ami az orsót illeti, a tapasztalt pergetŒ horgász gyorskioldó rendszerrel ellátott állódobú orsót vagy rögtön multiorsóval felszerelt revolvernyeles botot választ. A könnyı pergetŒ bot esetén is fontos a legalább 15 cm hoszszú acélelŒke. A pisztrángos területektŒl eltekintve a csuka ugyanazokban a vizekben fordul elŒ, ahol a sügér és a domolykó is otthonos. A horgászás fontos segédeszköze az elŒtét gubancolódásgátló. Az állandó húzóerŒ miatt a zsinór fokozatos öszszegabalyodása és az ezzel együtt járó idŒ elŒtti zsinórkopás és szakadás nem kerülhetŒ el. Ennek veszélyét hivatott elhárítani az anti-kink.
Bot 30-60 g dobósúllyal
Mindent, amin akasztószem van, egy biztosítótı segítségével könnyıszerrel rend-
ben lehet tartani. A szükséges felszerelés mellett vigyünk
szer"Anti-Kink" vét, a hallószervet, már akkor ingereljük, amikor a csalit kidobjuk és az a víz felszínére csapódik. A csali hangos becsapódása megijeszti és elriasztja a legtöbb halat. Ezért a csalival "túl kell dobni” a reménykeltŒ zsákmányolási helyeket. A rablóhalak hallószervükkel igen erŒsen érzékenyek a pontyszerı halak által evés közben keltett zajokra. Ezeket a zajokat a halak garatfoga idézi elŒ. A fogak összeütŒdését kíséreljük meg a mıcsalik esetében közbensŒ vagy beépített gyöngyökkel utánozni. Ezek többnyire a pergetŒ tengelyében, valamint a wobbler belsejében találhatók. Ezekkel az imitált rágózajokkal felkeltjük a rablóhal figyelmét a vélhetŒ zsákmányára. Ekkor mıködésbe lép a második érzékszerv, az oldalvonal, amely az érintés és a tapintás érzékszerve. Ezzel az oldalvonal szervvel minden hal képes a legapróbb vízmozgásokat is észlelni és érezni. Ennek az érzékszervnek a hihetetlenül nagy érzékenysége mellett a víz nagy sırıségének köszönhetŒen (a víz kb. 300-szor sırıbb a levegŒnél) a rablóhal már messzirŒl képes "kitapogatni” vélt zsákmányát. Ezt a "tapintási profilt” a pergŒlapok nyomáshullámai, a villanótest kilengései, a wobblerben található rezgŒtestek és a mıanyag csalik idézik elŒ.
Miután ez a három legfontosabb érzékszerv mıködésbe lépett, már csak a ráharapás kulcsingere, a zsákmány meglátása hiányzik. Ha ez a négy kulcsfontosságú inger, a hallás, a tapintás, a szaglás és a látás együtt van, következik a ráharapás. Amikor a rablóhal ráharap, a két utolsó érzékszerv, azaz az ízlelés és a testi érzékelés kerül elŒtérbe. Ha a vélt zsákmány nem "ízlik”, és a rablóhal szájában keménynek, természetellenesnek tınik, a hal nyomban elengedi. Ilyenkor minden a horgász gyors reagálásán múlik, aki a ráharapást, a kapást megfelelŒ berántással nyugtázza. Ha megfelelŒ, aromákkal elŒkészített puha
váltja ki, sok esetben téves kapásokat érünk el többnyire fiatal, méreten aluli rablóhalakkal. Aki gyakran horgászik sok akadállyal megtızdelt vizeken, az a mıanyag csalit lelógásmentesen alakíthatja ki. Ilyenkor a csalit a rajzon látható módon kell elhelyezni. Nagyobb tapasztalatot igényel a wobblerek helyes vezetése. A különbözŒ megoldásoknak számos változata van. Még a profik sem ismerik mindet. A merülŒ lapáttal történŒ úszó-wobblerezésnél a következŒ aranyszabályt alkalmazzuk: Minél gyorsabb a behúzás vagy a sleppelés, annál mélyebbre merül. Az állítható lapáttal ellátott wobblerek esetén érvényes: minél magasabban van a lapát, annál mélyebben halad, és minél mélyebben van a lapát, annál laposabban halad. Ha túl sok hal követi a csalit, fel kell ébreszteni a halakban a zsákmányon való marakodás ösztönét. A "követŒ” azt jelenti, hogy a hal egészen a partig követi a csalit, de nem fogadja el. A legjobb eredményt a "Paladin” elŒkével lehet elérni. A fŒcsali elé felfızött öt-hat sztaniolfólia csík azt az érzetet kelti a kisebb rablóhalban, hogy kishalakból álló raj menekül elŒle. A zsákmányszerzési ösztön mellett ezzel serkentjük a nagy rablóhalak területszerzési igényét is.
MerülŒ lapátos wobbler (mozgó) mıanyag csalit használunk, a rablóhal nem veszi olyan gyorsan észre, hogy hibázott, és a berántás késŒbb is megtörténhet. Egy vízfelület megfelelŒ meghorgászásához elŒször is meg kell állapítani a vízmélységet. Miután a mıcsali a vízbe érkezett, elkezdhetünk számolni, mégpedig addig, amíg a zsinór lefut az orsóról. Megjegyezzük a számot, amikor a zsinór megállt és a csali feneket fogott (pl. nyolc). Ha ebben a vízben a csalit valamivel a fenék fölött kívánjuk vezetni, a követke-
Amikor a zsákmány és a hal egymás közelébe ér, a következŒ érzékszerv, a szaglás lép mıködésbe. A halak különösen fejlett szaRablóhal mıanyag csali alsó ábra: lelógásmentes szerelés
PALADIN-elŒke
zŒ dobásnál hatig számolunk, és a felkapókart ekkor kapcsoljuk át, és kezdjük el behúzni a csalit. Ez a módszer természetesen csak merülŒ csalival alkalmazható, mint pl. villantó, pergetŒ, mıanyag csali vagy merülŒ wobbler. Az ideális az, ha a csalit a botspiccel vezetjük rá a vízfelületre. A rávezetés azonban ne legyen szabályos, és ébressze a rablóhalban a könnyı zsákmány érzetét. Aki nagyobb felületet szeretne behorgászni, és még inkább szeretné a rablóhalak érdeklŒdését felkelteni, próbálja meg a spiccet a rávezetés közben ide-oda mozgatni. A merülŒ mıanyag csalit a spicc emelésével és leengedésével egyidejı behúzás mellett vezetjük. A mıanyag csali különösen erŒs ingereket vált ki a rablóhalban, és rendkívül nagy kapásszámot lehet így elérni. Mivel a legerŒsebb ingereket a csalinak nem a horoggal felszerelt hátsó része
Rendteremtés biztosítótıvel magunkkal sztaniolpapírt és rúzst is. A sztaniolpapírral világossá tehetjük a sötét csalit, a piros rúzzsal pedig nagyobb vonzerŒt biztosíthatunk neki. A csali A csali helyes megválasztásához a következŒ aranyszabály alkalmazható: Borús idŒ, zavaros víz = világos csali, Tiszta idŒ, tiszta víz = sötét csali. Aki méreten aluli halakat gyanít a vízben, használjon mıcsalit egyes horoggal vagy csípjen le fogóval két horgot a hármashorogról. A tisztességes horgász még a horog visszáját is ellapítja.
A rablóhal érzékszervei: 1. hallószerv 2. érzékelŒ- és tapintószerv
3. szaglószerv 4. fényérzŒ szerv (látás és felismerés) 5. ízlelŒszerv
3
A horgászat Ahhoz, hogy eredményes legyen a mıcsalis horgászat, megpróbáljuk a rablóhalak minél több érzékszervét ingerelni. A hal elsŒ érzék-
glószervvel rendelkeznek, és a legapróbb szagrészecskéket is képesek érzékelni. A zsákmányhalak szagát aromákkal lehet utánozni, melyeket a csali elé, a csalira vagy a csaliba (mıanyag csalik) helyezünk.
5
4
1
2
HU
Hogy a hal ne kívülrŒl akadjon a horogra, ügyelni kell arra, hogy a horog ne legyen mereven felhelyezve.
Horgászattal kapcsolatos tippek és trükkök Hasznos tanácsok horgászzsinórokhoz, horgokhoz, úszókhoz és ólmokhoz Horgászzsinórok Amíg korábban preparált állatbelet, majd lószŒrt és még késŒbb fonott selyemzsinórt használtak horgászzsinórnak, addig manapság monofil nylonzsinórt és multifil Dyneema-zsinórral horgásznak. A monofil nylonzsinórnak sok elŒnye van: 1. MegfelelŒ szakítószilárdság mellett nagyon vékony. 2. Terheléskor nagyon csekély mértékben nyúlik. 3. Helyes gondozás esetén viszonylag hosszú ideig tart. A monofil zsinórokat megfelelŒen kell kezelni. Már a zsinór orsóra történŒ A horgászzsinór felcsévélésekor helyes ügyelni kell arra, felcsévélése hogy ne csavaaz orsóra rodjon meg. Az a legjobb, ha a zsinórt a vásárolt zsinórtekercsrŒl egy vastag könyv oldalain keresztül vezetik rá az orsóra. Kb. 70 különbözŒ színı és 30 különbözŒ minŒségı monofil ipari szál létezik. A tekercsek legkisebb tároló képessége 25 m. Ezeket elŒke tekercsnek is nevezik, mivel a 25 m zsinórból fŒként elŒkét készítenek. A leggyakrabban vásárolt hosszúságok 200 - 300 m-es tekercsek. A monofil horgászzsinórok különbözŒ átmérŒben és színben kaphatóak. A következŒ ökölszabály érvényes: Minél finomabb és könnyebb a horgászbot és az orsó, annál vékonyabb és gyengébb lehet a zsinór. Minél erŒsebb a bot és az orsó, annál vastagabbnak kell lennie a horgászzsinórnak. Kétséges esetben a vastagabb zsinórt részesítik elŒnyben. Amilyen sok elŒnyük van a monofil zsinóroknak, azért van hátrányuk is. A zsinór rendkívül érzékeny a hŒre és a fényre (UV). Ha a zsinór nyáron pl. naphosszat a kocsi kalaptartóján marad, akkor elveszíti szakítószilárdságának akár 90 százalékát is. Ugyanilyen érzékenyek a monofil zsinórok a felület érdessé válására. Már a legkisebb repedések is gyorsan növekednek, és tönkreteszik a zsinórt. Ezért minden zsinórral érintkezŒ felületnek (felkapókar, zsinórvezetŒ görgŒk, a dobperem és minden gyırı) mindig simának és sérülésmentesnek kell lennie. Minden horgászat, különösen fenekezés után ellenŒrizni kell a zsinór elülsŒ részét. Ha ki van érdesedve, akkor le kell vágni. A levágott darab zsinórt otthon kézre kell csévélni, és többszörösen szét kell vágni. Ha az kint marad a területen, akkor emberek A használt zsinór és állatok megfelelŒ akadhatnak feldarabolása bele, megsérülhetnek és bizony akár meghalhatnak / el is pusztulhatnak. Sósvízben való horgászat után a zsinórt alaposan le kell öblíteni édesvízzel. A sókristályok tönkreteszik a zsinórt. A fény, levegŒ és víz hatására, a dobás és csavarodás okozta terhelés, valamint a megnyúlás elöregíti a zsinórt. A zsinór legtöbbször minŒsége 50 százalékát elveszíti egy átlagos horgászév után.
Az új horgászidényt ezért mindig új horgászzsinórral kell kezdeni. Az elŒke – melyet elŒke zsinórnak is neveznek – kapcsolja össze a fŒzsinórt és a horgot. Az elŒkének mindig alacsonyabb szakítószilárdsággal kell rendelkeznie a fŒzsinórnál. Ezáltal garantált, hogy túlzott terhelés esetén mindig csak az
Szakítószilárdság-veszteség nélküli biztonságos kötést hoz létre a rajzon látható két csomó.
Horgok Sok országban még ma is horgászbot és orsó vagy egyéb tartozékok nélkül horgásznak. A zsinór és a horog azonban nélkülözhetetlen.
fŒzsinór akasztó kampó
forgókapocs horog
elŒke
elŒke és nem a fŒzsinór szakad el. Az elŒkével történŒ horgászat környezetbarát módszer, és kíméletes a halakkal szemben. Környezetbarát, mert az elŒke zsinór elszakadása esetén csak egy kis darab nylon marad a környezetben. Kíméletes a halakkal szemben, mert a megakasztott hal a kis darab zsinórral van a legcsekélyebb mértékben veszélynek kitéve. KülönbözŒ kivitelı és hosszúságú elŒkék kaphatók. A normál monofil elŒkék, melyekre az egyes horgokat erŒsítjük békés halaink fogásához, 40 – 70 cm-es hosszúságúak. A rablóhalazáshoz használt elŒkék legtöbbször finom mıanyag köpenyı acélszálakból állnak, melyet a hal nem tud megsérteni vagy átharapni. Ezek az acél elŒkék 15 cm–tŒl 1 m-ig terjedŒ hosszúságban kaphatók. Cápa horgászatához max. 9,65 m-es acél elŒkéket használnak. Minden kapcsolatot csomóval vagy SIMPL-vel (Easy) hoznak létre. A csomó a leggyengébb szem a láncban; egy egyszerı csomó akár 50 százalékkal is lecsökkenti a zsinór szakítószilárdságát. Négy fajta csomó lehet megkülönböztetni: 1. Két zsinórvég kompakt egymással való összekötésére. Az egyik ilyen csomó a "dupla blood-csomó”. Annak ellenére, hogy 10 – 15 százalékkal csökkenti a szakítószilárdságot, máig ez a csomó a legjobb két zsinór összekötésére.
Egyik csomó sem okoz szakítószilárdság-veszteséget, tesztelések alkalmával a zsinór mindig a szabad részen szakadt el. 3. Csomók hurok kötésére. Minél több csavarulata van a huroknak, annál nagyobb a szakítószihurokcsomó biztonsági hurokkal
normál hurokcsomó lárdság; 5 csavarulatnál csaknem 100 százalék. A szakadás valószínısége a szabad részen pontosan akkora, mint a csomónál.
1.
4. 3.
6. 5.
A zsinórt különbözŒ csomókkal vagy a SIMPL-lel egy fülhöz vagy egy laphoz lehet erŒsíteni, a füles horoghoz egy fél biztosított blood-csomóval, a lapkás horoghoz egy speciális horogcsomóval. A horgászmódszertŒl függŒen különbözŒ méretı és alakú horgok léteznek. A méretskála a 10/0-tól 28-ig terjed. Édesvizekre érvényes: Minél nagyobb a horog száma, annál kisebb a horog. Ezzel szemben a horog mérete nagyobb számoknál egyre nŒ, ha a szám mögött /0 szerepel (a 4/0-s horog nagyobb a 3/0s horognál). Limerick horog
3.
A horogformáknál a következŒ szempontok szerint lehet különbséget tenni: A legismertebb a Limerick és az öblös horgok. Az egyszerı horog változatai a szakáll nélküli kímélŒ horog és az állománygondozó horgászathoz használt hullámos horog.
öblös horog
2.
1.
hullámos / kímélŒ horog 4.
lis szárcsomó látható. Ezzel a csomóval csupán 5 százalékkal csökken a szakítószilárdság. Ez elfogadható érték.
2.
Az elsŒ horgokat, az ún. akasztó kampókat már több 1.000 évvel ezelŒtt elkészítették. Az akasztó kampót a hajlított horog váltotta le. Ilyen horgokat használunk még ma is.
4. Csomók a zsinór szárral és/vagy lapkás horoggal történŒ összekötésére. Az ábrákon a lapkás horgok felkötésére való ideá-
A dupla blood-csomót a leggyakrabban hullámtörésben végzett horgászatkor használják, ahol a fŒzsinórt a csapóelŒkével kötik össze.
További segítség zsinórok horgokhoz, forgókapcsokhoz vagy egymáshoz erŒsítésére a SIMPL. Az egyszerı kezelés mellett a SIMPL rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy 100%-ig megtartja a csomó szakítószilárdságát, mivel a szokásos értelemben nem kerül elhelyezésre csomó.
Ezen túlmenŒen vannak még kétágú, háromágú és négyágú horgok. Ezek a horgok nem használhatóak békés halak horgászatához, hanem azok fŒként háromágú horog mıcsalival és rablóhalazáskor kerülnek alkalmazásra. Hogy a horog hegye mindig éles legyen, mindig után kell élezni a fenŒkŒvel. A horgokat manapság finom acélból készítik, és ezért azok nagyon vékonyak. A rozsda elleni védelemre a horgokat barnítják, nikkelezik vagy aranybevonattal látják el. A különlegesen kiváló minŒségı horgokat jelenleg úgynevezett karbonacélból készítik. Hogy a horog hegye különösen finom és éles legyen, ezeknél a horgoknál a vágást lézerrel végzik. Ekkor a horog edzése nem egyedül a megszokott eljárással (hevítés és hirtelen lehıtés) történik. Ezeket a horgokat még vegyi fürdŒkben edzik.
dupla blood-csomó 2. Csomó a zsinór füllel, mint pl. forgókapocs, mılégy és füles horog, történŒ biztonságos összekötéséhez.
1. elŒke 2. horoghegy 3. horogszakáll 4. lapka / fül 5. horogszár 6. horogöböl
fél biztosított blood-csomó 2.
1.
A dob telítettsége
A fül zsinórral történŒ összekötése gyakran félig biztosított blood-csomóval történik.Ez a csomó 15 százalékkal csökkenti a szakítószilárdságot.
1
2
3
3. 4. túl sok
túl kevés
helyes
4
5
6
Horgászattal kapcsolatos tippek és trükkök Hasznos tanácsok horgászzsinórokhoz, horgokhoz, úszókhoz és ólmokhoz Úszók A kapásjelzŒ látható vagy hallható módon jelzi a horgásznak a kapást. A minden bizonnyal legismertebb kapásjelzŒ az úszó. A kapás jelzése mellett az úszó gyakran a csali megfelelŒ vízmélységben történŒ felkínálására szolgál. A standard úszó az úszótestbŒl, az antennából, a vezetŒgyırıkbŒl vagy úszó-gumikból és egy úgynevezett bojtból áll. A felépítést és az antennatestet a víz jellemzŒi és a fogni kívánt halfajta határozza meg. Az úszókat sokféle anyagból készíti. A felhasznált bojt antenna
úszótest szár
átvezetŒ gyırı
folyóvízi úszó állóvízi úszó
anyagok palettája a parafától, balsafától vagy a sündisznó sörtéjétŒl egészen a mıanyagig terjed. Az úszó zsinórra szerelésre két lehetŒség van: a rögzített és a csúszó szerelés. Rögzített szerelésnél az úszót az úgynevezett úszórögzítŒ gumikkal szorítják a zsinórhoz. Azonban még mindig lehetŒség van az úszó elcsúsztatására a zsinóron. Úszós horgászathoz az úszót megfelelŒen ki kell súlyozni. Annyi sörét- vagy gömbólmot kell a zsinórón elhelyezni, amíg a bojttal rendelkezŒ úszóból csak a bojt, és az antennás úszóból már csak az antenna legfelsŒ rögzített része nem látszik szerelés ki. Rögzített szerelésnél legfeljebb a horgászbot hosszúságával megegyezŒ mélységben lehet horgászni. A csúszó szerelés ezzel szemben bármely vízmélységben lehetŒvé teszi a horgászatot. A csúszó módszernél az úszó csak gyırıkkel
1. Klasszikus módszer
2. Átvezetéses módszer
3.Angol módszer (waggler) összekötve, szabadon mozog a zsinóron. Az úszót a horgászbot felé egy ütközŒ, a horog felé legkésŒbb a forgókapocs állítja meg.
A csúszó szerelésı úszók fontos tartozéka az üvegvagy mıanyag gyöngyök valamint a különbözŒ ütközŒk. Az úszó és az ütközŒ közé mindig üveggyöngyöt kell felszerelni, mely megbízhatóan megakadályozza az ütközŒ beakadását az úszó nem megfelelŒ megfelelŒ vezetŒgyırıjébe. súlyozás súlyozás Az ütközŒcsomót saját kezıleg is el lehet készíteni, vagy használni lehet a feladatukat tökéletesen ellátó ipari forgalmazású textil és gumi ütközŒket. Mivel a textil ütközŒk nagyon finomak, egyszerre többet is fel lehet húzni. Kopás esetén a régi ütközŒt az úszó leszerelése nélkül ki lehet cserélni. A csúszó módszernél a következŒ módszerek különböztethetŒek meg: 1. A klasszikus módszer, 2. az átvezetéses módszer, 3. az angol módszer. A második és harmadik módszer érvényesült a legjobban. Ezeknél a módszereknél kizárt, hogy a zsinór az antennára csavarodjon. Érdekes fejlesztés az úszók piacán a világító diódával felszerelt világító úszó, mely különösen éjszakai horgászoknál (angolna, süllŒ, harcsa, ponty, stb.) talál örömteli fogadtatásra. A világító úszókhoz tartozik a megtörhetŒ világítótestek (knicklight). Az eszközben két vegyi anyag egyesül a megtörés hatására és így világítanak. A világítótestet az úszó antennájára vagy a horgászbot csúcsára kell felszerelni. Ólmok Az ólom a következŒkhöz szükséges: 1. az úszó súlyozásához, 2. a csali kívánt helyen tartásához, 3. a dobósúly növeléséhez, hogy a csalit messzebbre ki lehessen vetni. A horgászatban a különféle ólmokat használnak: Sörétólom/hasított ólom Ezt a 0,05-tŒl 2,5 g-ig terjedŒ súlyban létezŒ ólmot fŒként 10 g teherbírású úszók súlyozására használják. Mivel a jó sörétólom nagyon puha, azt ujjal rá lehet nyomni a zsinórra. Különösen puha ólom kapható Nagy-Britanniából. A britek saját jelölést használnak sörétólom-méreteikhez. Tekercselt ólomlemez A tekercselt ólomlemezek papírvastagságú ólomlapocskák, melyeket kívánt méretıre kell vágni és a zsinórra erŒsíteni. Ez az ólom különösen alkalmas nagyon kisméretı úszók súlyozására. Téves kapások nincsenek ennél a hosszúkás, vékony ólomcsíkoknál. Ezzel szemben a hal néha összetéveszti a felerŒsített sörétólmot egy kendermaggal. Cseppólom Ez az ólom – az ezt követŒ valamennyi ólommal együtt - csúszó ólom, azaz az ólom szabadon mozoghat a zsinóron az ütközési pontig (forgókapocs vagy csomó). Az ólmot, csakúgy mint a sörétólmot, úszók súlyozására használják. A cseppólom 0,25 – 8 grammos súlyban létezik.
Felhúzáskor arra kell ügyelni, hogy a nehéz rész mindig a horog irányába mutasson, különben bedobáskor az ólom átfordulhat, és összegabalyíthatja a zsinórt. Olíva alakú és gömbólom Ezeket a csúszó ólmokat, melyek olíva vagy gömb alakúak, különösen nehéz úszók súlyozására használják, azonban fenekezŒ horgászatkor is használatosak. A csomó védelméhez a 10 grammnál nehezebb csúszó ólmokat mindig ütközŒvel vagy gyönggyel kell felszerelni. Koporsó alakú lapos ólom Ezek a koporsóhoz hasonló alakú ólmok 15 – 150 grammos súlyban kaphatóak. FenekezŒ horgászatnál válnak be, ha a csalit biztosan helyben kell tartani. A nagy felfekvŒ felület megakadályozza, hogy lesüppedjen az aljzatba.
A pontyozó / anti-tangle ólom További nagyon kedvelt ólom a pontyozó / anti-tangle ólom, mely megbízhatóan megakadályozza az elŒke átfordulását. A hosszú elészerelt vezetŒcsŒ biztonsággal megakadályozza, hogy a horog vagy az elŒke dobás közben beleakadjon a fŒzsinórba. Csengettyı, ezüstpapír Ugyanilyen egyszerı és értelmes kapásjelzŒ az úszó nélküli fenekezéshez egy kisméretı csengettyı, melyet a bot végére vagy a zsinórra kell erŒsíteni. Amint a hal a legcsekélyebb mértékben meghúzza a csalit, megszólal a csengettyı. Még egyszerıbb és ugyanilyen hatékony egy csík ezüstpapír, melyet a bot elsŒ és második gyırıje között kell a zsinórra csavarni. Ha a hal meghúzza a zsinórt, húzza az ezüstpapírt is.
Betétes- vagy Catherine-ólom Ezzel az ólommal lehetŒség van különbözŒ súlyok utólagos alkalmazására. Szereléskor a zsinórt elŒször a betét résébe, majd az ólom résébe kell helyezni. Ezután a betétet és az ólmot egymásba kell dugni, és minden részt néhány fokkal el kell forgatni egymáshoz képest. Fontos, hogy a kúpos betét széles része a forgókapocs felé mutasson. Amennyiben más irányban történik a szerelés, akkor a betét már néhány dobás után kijön az ólomból. A betétes ólom olíva vagy koporsó alakú. Dobóólom A körte alakú, az ólomtest végébe öntött forgókapoccsal vagy drótfüllel rendelkezŒ dobóólom a leggyakrabban használt ólom édesvízi és tengeri fenekezéshez egyaránt. A dobóólmok nagyon jó aerodinamikával rendelkeznek. További elŒnyük: a drót vagy a forgókapocs nagyméretı füle, mely akadálytalanul átengedi a zsinórt kapás után csúszó ólomként való használatkor. Hogy az ólom ne akadjon el a csomón, egy üveggyöngyöt kell elé felszerelni. "Póklábú” / tüskés ólom A dobóólom e változatát hullámtörésben alkalmazott horgászatkor használják. A tengerparti víz homokos talaján a tüskék erŒs áramlatban is biztosan helyben tartják a csalit. Ugyanakkor a tüskék olyan hajlékonyak, hogy a behúzáskor újból fel lehet Œket hajtani. "Keljfeljancsi”-ólom Állóvízben történŒ horgászatkor ezek és más ólmok felhajtó testekkel váltak be, mely megakadályozza a csali iszapos aljzatba húzását. Még ha az ólom bele is akad az iszapba, a zsinór továbbra is szabadon mozoghat. Ezek az ólmok ideálisak az erŒs áramlatú vizekben történŒ horgászatra is. A csali szorosan az áramlás alja felett tud mozogni.
HU FIGYELEM!
Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
© Utánnyomás és kivonatos megjelentetés csak a HoSpo-kiadó, 51674 Wiehl, NÉMETORSZÁG engedélyével
Pontyozó bot összeszerelési útmutató Szerelési útmutató 1. Szerelje fel a közepes méretı állódobú orsót a botra. 2. EllenŒrizze az orsó kifogástalan elhelyezkedését és biztos tartását a boton. 3. Nyissa fel az orsón a felkapókart. 4. Húzza át a zsinórt az öszszes zsinórvezetŒ gyırın. 5. Szerelje fel a stoppert. 6. Fızze fel a gyöngyöt.
7. Húzzon fel egy max. közepes méretı forgót. 20 gramm terhelhetŒségı csúszó úszót. 11. Húzáspróbával ellenŒrizze a csomó fix 8. Az úszó terhelhetŒségétŒl ülését. függŒen kapcsoljon fel ólomsörétet, vagy húzzon 12. Futóólom használata fel ólomgolyót vagy esetén most kell a ólombogyót. korábban felszerelt stoppert (lásd a 9. pontot) 9. Ha ólomgolyót vagy felhúznia a csomóra, ólombogyót használ, egy hogy védje az ólom további stoppert kell felfutása ellen. felhelyeznie, hogy védje a csomót a forgón. 13. Akassza be a 2 -8-as méretı horoggal ellátott 10. Fél, lekontrázott elŒkét a forgókapocs hóhérkötéssel rögzítse a nyitott karabinerébe.
Forgókapocs felszerelése Rögzítse a forgókapcsot fél, lekontrázott hóhérkötéssel
A zsinór megfeszítése
1. 1. Vezesse át a zsinórt a kapocs szemén
2. Tekerje legalább ötször a fŒzsinór köré
Ismételje meg a mıveletet
14. Zárja össze a forgókapocs karabinerét. 15. Az elŒke semmiképpen sem lehet vastagabb a fŒzsinórnál. 16. Húzáspróbával ellenŒrizze az elŒke csomóit. 17. Zárja az orsón a felkapókart. 18. Állítsa be az állódobú orsó fékét. 19. Vigye magával a következŒ eszközöket: a) szák b) mérŒkészülék c) kábító készülék d) kés e) horogkiszedŒ vagy horogkiszedŒ fogó Ezzel a horgászmódszerrel a leggyakrabban fogott halfajták: ponty, compó, sügér, pisztráng, domolykó és más nagyobb édesvízi halak.
A stopper felszerelése Húzza át a zsinórt az úszó gumiján (szelepgumi) Üveggyöngy 3. Vezesse át a zsinórt a szemen a kapocs és a menetek között, majd kontrázza le
Csúszó orsó felszerelése az átfızŒs módszerrel
Az elŒke felszerelése Akassza be a 2-8-as méretı horoggal felszerelt elŒkét a forgó karabinerébe, és zárja le azt
4. Nedvesítse be kissé a zsinórt (a nyelve hegyével), és húzza a csomóhoz
A kúpos stift nagyobb része a forgócsomó felé néz
H FIGYELEM! Horgokat és kis szerelvényeket ne hagyjon olyan helyen, ahol gyermekek és háziállatok hozzáférhetnek. Ezeket a cikkeket csak felnŒtt útmutatása mellett szabad használni.
A stiftes ólom felszerelése
A fŒzsinórt a stift és az ólombogyó résébe kell behelyezni A stiftet dugja be az ólombogyó nyílásába, és közben forgassa el
© Reprint and publication in extracts only with permission of HoSpo-Verlag, 51674 Wiehl - GERMANY -
Tanácsok és trükkök az eredményes fogáshoz Horgászás a pisztrángozó/sügérezŒ bottal Mártogató horgászatnál természetes csalit kínálunk fel a halnak a szabad vízben, úszó segítségével. A vízfelszínre helyezett csalihoz nincs szükség kapásjelzŒre, mivel a kapást közvetlenül észleljük a szemünkkel. Ha a csali a vízfenékhez ér, fenekezŒ horgászatról (fenekezésrŒl) beszélünk. A felszerelés A nehéz mártogató horgászatnál, ahol az úszó teherbírása 20 grammig terjed, nagyobb, 80 grammig terjedŒ dobósúllyal rendelkezŒ botokat használunk. A rövid bot könnyebben kezelhetŒ, a hosszú bottal viszont könnyebben vezethetjük a csalit, és gyorsabb a bevágás. Azt, hogy milyen a bot ideális hosszúsága, az adott víz határozza meg.
Varsa kívül elhelyezett feszítŒgyırıkkel
Mivel többnyire a nagy, puha csalik használata az elterjedt, a botnak inkább kvázi-parabolikus akciója legyen.
Korszerı fenékkeresŒnek számít a szétnyíló fenékkeresŒ. A fenékkeresŒk terhelhetŒsége messze meghaladja a már besúlyozott úszó terhelhetŒségét.
Az állódobú orsó közepes méretı legyen. MérettŒl függŒen az orsócséve 0,30 mm-tŒl 0,4 mm-ig terjedŒ átmérŒjı monofil zsinórral van feltöltve.
Az úszót vagy a stoppert addig tologatjuk ide-oda a zsinóron, amíg az úszó a fenékkeresŒvel történŒ bedobás után még éppen látszik a vízfelszín alatt vagy felett. A fenékkeresŒ többszöri bedobása nyugtalanságot eredményez a horgászhelyen. A következŒ trükköt alkalmazva csak egyszer kell bedobnunk a fenékkeSzétnyíló fenékkeresŒ horog befogással
FenékkeresŒ beszúrható horoggal
Akinek nincs mérŒeszköze, az bankjegyekkel segíthet magán. Egy 5 eurós bankjegy hosszúsága 12 cm, egy 10 eurós bankjegyé 12,7 cm. A kés legyen nagyon hegyes, hogy szívszúrásnál ne csússzon el. Hajlékony pengével könnyebben megy a filézés. resŒt: A vélt vízmélységnél jóval távolabb toljuk az úszót ill. a stoppert. Ezután veszünk egy parafa dugót, és egy meghajlított gémkapcsot nyomunk a dugó felsŒ, egyet pedig az alsó részébe. Az így kialakult szemeken keresztül vezetjük át a zsinórt.
A "bankjegy trükk”
HorogkiszedŒ
Ha bottartót használ, ügyeljen arra, hogy legyen rajta bevágás a zsinór számára, és hogy a zsinórt lefutáskor ne akadályozza semmi ill. éles peremek ne dörzsöljék ki.
Bottartó
Ha természetvédelmi rendelkezések varsa használatát írják elŒ, az új varsagenerációt kell elŒnyben részesíteni, amely a kívül elhelyezkedŒ feszítŒgyırıknek köszönhetŒen különösen tartós. A gyırık megakadályozzák a háló idŒ elŒtti kidörzsölŒdését. A háló anyag legyen csomó-
csali pedig pontosan egy megadott helyen kínálható fel. Ennek a módszernek a hátránya, hogy a víz ellenállása következtében nehezebb lesz a berántás. A bevágás a csali méretétŒl függ. Halgazdálkodási és természetvédelmi szempontok alapján a korai bevágást elŒnyben kell részesíteni a késŒbbivel szemben. Aranyszabály: Minél kisebb a csali, annál gyorsabb legyen a bevágás. Csak nagyobb csali esetén engedélyezett a bevágás megfelelŒ mértékı késleltetése. A bevágásnál és a fárasztásnál figyelembe kell venni a bot és az alkalmazott zsinór teljesítményét. A bot és a zsinór legnagyobb igénybevétele a kiemelésnél jelentkezik. Ha túl hosszú botot használunk túl rövid kiemelŒ hálóval, eltörhet a bot. Ha valaki rendszeresen horgászik ugyanazon a helyen, célszerı, ha bejelöli a boton a vízmélységet. Ehhez megfelelŒen beállított úszó mellett be kell
Állóvízhez a gyöngyszerelékes módszert használjuk. Ennél a súlyozási módszernél az úszó által hordozott súlyt amennyire csak lehet, az úszó alatti teljes zsinórhosszúságon osztjuk szét. A csali lassan és természetes módon lesüllyed a fenék közelébe, és ezzel harapási ingert vált ki a halban. A gyöngyszerelékes módszer tovább finomított változata a liftes módszer. Ennél a módszernél egy különlegesen hosszú antennával ellátott úszót alkalmazunk. Az antenna terhelhetŒségét egyetlen ólommal határozzuk meg. Ezt az ólmot kétujjnyi távolságban rögzítjük a horog fölött. Amikor a csalit a hal bekapja, az ólom felemelkedik, és ez tehermentesíti az úszót. Ennek következtében az antenna kiemelkedik a vízbŒl, és észrevesszük a kapást. A szerelék érzékenységét a következŒ tényezŒk befolyásolják: zsinór, úszó, ólom, forgókapocs és elŒke. Minél vékonyabb a zsinór, minél finomabb az úszó, annál kisebb a besúlyozandó ólomsúly. Ha a legfinomabb elŒkét és vékony horgot használunk, ezzel csökkentjük a hal bizalmatlanságát, amikor bekapja a csalit. A következŒ aranyszabályt javasoljuk: Minél nagyobb a hal, minél nehezebb a terep a vízen, annál kevésbé érzékeny szereléket válaszszunk.
Helyes
A bot helyes és túlzott terhelése, megfelelŒ és túl rövid kiemelŒ háló esetén Helytelen
akasztani a horgot a bot végén lévŒ zárókupakba, és a bot csupasz részén gumikarikával meg kell jelölni az úszó ill. a stopper helyét. És végül még egy tanács: A zsinór túl korai elöregedésének elkerülése érdekében, és hogy tudjuk, milyen átmérŒje van a zsinórnak, egy öntapadós cédulára feljegyezzük a zsinór vastagságát és vásárlási idŒpontját, és a cédulát az orsó belsŒ részére rögzítjük.
A finom szerelékeknél külön problémát jelent a dobás távolsága: minél finomabb szereléket alkalmazunk, annál nehezebb a megfelelŒ dobást elérni. Itt egy kis ügyeskedéssel jó eredményt érhetünk el: Egy vagy több kockacukrot rögzítünk bıvészcsomóval az elŒkére. Mivel minden darab kockacukor súlya kb. 5 gramm, még az érzékeny és kevés ólmot hordozó úszók esetén is nagy dobótávolságot lehet elérni. A cukor a vízzel érintkezve hamar feloldódik és kiesik a hurokból, amely önmagától megszınik.
Ha a bedobás után megfelelŒ mennyiségı zsinórt engedünk utána, a zsinór a fenékkeresŒnek köszönhetŒen súrlódásmentesen halad át a két szemen. Amikor a zsinór megáll, vagyis a fenékkeresŒ talajt fogott, megfeszítjük a zsinórt. Ekkor a zsinór megfeszülve fekszik a dugóra, és azt anélkül, hogy tovább vezetnénk, a zsinór behúzásakor leemeljük a víz felszínérŒl. Ezzel egyszeri kiméréssel meghatároztuk a pontos vízmélységet. KésŒbb már csak az úszót ill. a stoppert kell a dugó helyére tolnunk. A szemeket A dugó felszerelése kihúzva eltávolítjuk a a vízmélység dugót, az úszót nem meghatározásához kell levenni. Az úszó besúlyozásának különbözŒ módszerei vannak.
Sokszor elŒfordul, hogy a zsinórt az úszó fölött kell kezelni. Szélcsendben, vagy ha kis szél van ill. kicsi az áramlás, a zsinórt vékonyan bezsírozzuk, hogy ússzon a víz felszínén. Erre a célra a legjobban a szilikon alapú légyspray vált be.
Folyóvízben csepp vagy golyó formájú testet használunk, amely az áramlással szemben kis ellenállást tanúsít. Ezután az úszót egyetlen ólommal (rúd-, bogyó- vagy Catherine-ólom) súlyozzuk ki.
Ha az idŒjárás és az adott vízállapotok ezt az elŒkészületet nem tennék lehetŒvé, egy mosogatószerrel megnedvesített kis ronggyal eltávolítjuk a már felvitt szilikont. Ekkor a zsinór azonnal a víz alá merül és a széllel szemben jóval kisebb ellenállást fejt ki, a
Mörrum-csomó
A horogkiszedŒk különbözŒ kivitelben kaphatók. Célszerı olyan kiszedŒket használni, melyeknél a horog nem akadhat be másodszor is.
Folyóvízszerelék
A csali A mártogató horgászatnál a legelterjedtebben a természetes csalikat használják, mint pl. kukac vagy giliszta. De a növényi csalik használata is elterjedt, mint pl. gabona, kenyér és tészta.
A bot csúcsakciója pontos bevágást, gyors dobásokat tesz lehetŒvé, és fárasztásnál biztosítja a hal feletti kontrollt.
Elengedhetetlen tartozékok még a bot hosszúságának és a várható halméretnek megfelelŒ szák, egy pontos mérŒkészülék, egy kábító eszköz, valamint kés és horogkiszedŒ vagy horogkiszedŒ fogó.
Állóvízszerelék
mentes kidolgozású, az átmérŒ legalább 45 cm és a teljes hosszúság legalább kb. 3 m legyen.
A horgászat A felgyırızött mártogató bottal általában cyprinidákra lehet horgászni. Mivel ezek a halak a vízfenék közelében keresik táplálékukat, fontos, hogy pontosan meghatározzuk a vízmélységet; ehhez nyújt segítséget a fenékkeresŒ.
A felszerelést stopperek, üveggyöngyök, megfelelŒ úszók, valamint különbözŒ méretı ólmok, forgókapcsok és horgok teszik teljessé.
Liftes módszer
Bıvészcsomó
Kockacukor
H