FELPÖRGETVE R. K. LILLEY

FELPÖRGETVE UP IN THE AIR VAGYAK SZÁRNYÁN ELSŐ KÖNYV

R. K. LILLEY

_____________ -

ELSŐ FEJEZET

Afontos utas Egy kicsit remegett a kezem, amikor előkészítettem a fedélzeti konyhát az első osztályon utazók fogadására. Az egész testemen ideges rángások futottak végig, ahogy kihúztam egy jéghideg pezsgőspalackot az italos kocsi alján lévő nagy hűtőfiókból. Inkább éreztem, mint hallottam, hogy a legjobb barátom, Stephan, bejött a lefüggönyözött konyhába. - Fellépés van, Bee! - mondta sietve, majd visszaigazította az egyik elszabadult szőke hajtincsemet a laza kontyomba. Nem zavart a fontoskodása, tudtam, hogy jó szándékkal teszi. Mivel a saját bázisunkról, Las Yegasból indultunk, a légitársaság irodájából közvetlen shutde-járat vitt ki a géphez, ami azt jelentette, hogy nem kellett keresztülmennünk az ellenőrzéseken. Ha pedig nincsenek fémdetektorok, lehetnek a hajamban luillámcsatok. A hullámcsatok pedig azt jelentik, hogy a lágy, világosszőke hajam ma tökéletesen fog állni. Stephan szeretett körülöttem sertepertélni. Ő volt a legszeretetreméltóbb ember, akit ismertem. És az egyetlen, aki megérinthetett, minden különösebb indok nélkül. Már sok éve ő volt a legjobb barátom, ezért érdemelte ki ezt a státuszt. Sőt még ennél is több volt. Az állandó társaságom, a bizalmasom, a partnerem, a korábbi szobatársam és a jelenlegi szomszédom. És újabban a fedélzeti munkatársam is. Mintha összenőttünk volna. 7

Volt idő, amikor úgy éreztem, jobban szeretném, ha inkább a részem lenne, és nem egy önálló ember. Ennyire közel álltunk egymáshoz. Igen, kölcsönös függésben voltunk, ez nem is kérdés; de ilyen régi partnerek esetében ez nem is lehet másképp. Nyilvánvaló, hogy ő volt a legfontosabb személy az életemben. Mikor azt hallottam, hogy család, csak egyetlen személyre gondoltam: Stephanra. - Öten már bent ülnek az elsőn. Hol az utaslista? - kérdezte. Szó nélkül átadtam neki. Ott volt a bőrborítású étlap oldalai között. Már én is átnéztem. Ez volt az oka annak, hogy a kezem ma nem olyan stabil. Mástól aligha lehettem ilyen ideges. Egy szinte üres hajnali járatra készültünk, alig néhány utassal. Ilyenkor az egyetlen nehézség az, hogy ébren maradjon az ember. - Nézz utána a 2D-nek! - mondta Stephan egy eltúlzott, álmos sóhajjal. Ez a mondat, és ez az eltúlzott álmos sóhaj nagyon nem vallott Stephanra, és pontosan tudtam, hogy miért lett hirtelen ennyire más. Erre én is egy rám nagyon nem jellemző válasszal jöttem elő: - Igen, tudom. Mr. Cavendish az - mondtam rezzenéstelen hangon. Nagy, elegáns kezével végigsimított a feszes, grafitszürke kosztümkabátomon. - Úgy látom, ismered. - Nem volt kérdés a hangjában. -Ja, igen! - próbáltam meg fesztelen maradni. - A múlt héten ott volt azon a charterjáraton, ahol nélküled kellett dolgoznom. A főnökkel találkozott. Mr. Cavendish valami nagyfejű hoteltulajdonos. Stephan csettintett mögöttem az ujjával. Egy idő után megfordultam, kérdőn. A tiszta, kék szemek, amelyekbe pillantottam, akár a bátyámé is lehettek volna - már, ha lenne

bátyám. De ugyanez elmondható volt rólunk más tekintetben is. Aranyszőke hajunk árnyalata majdnem megegyezett, bár az övé egy kicsit hullámos volt. A haját nagy műgonddal fésülte hátra, a füle mögé. Mindketten magasak és karcsúak voltunk, igaz, ő nagyobb volt nálam jó néhány centivel. Még a magassarkúm sem egyenlítette ki a különbséget. Mindketten északi típus vagyunk. Igen, nyugodtan elmehettünk volna testvéreknek. És úgy is gondoltam rá, mint bátyámra. Már egy évtizede ez volt a helyzet. - Hallottam már róla. Az a fickó egy multimilliárdos. Melissa meg fog őrülni, ha megtudja. Figyeld csak meg, a fenekével előre tolat majd be az első osztályra, ha megtudja, hogy ott ül! Elnyomtam magamban egy nevetést, mert elképzeltem a jelenetet. Stephan egyáltalán nem túlzott. Melissa az egyik stewardess volt a három közül, akik a 757-es fő utasterében dolgoztak. Nemrég álltak munkába ezen a járaton. Stephan és én mindig az első osztályon voltunk, de a főkabinban néhány havonta változott a személyzet. Ez a beosztás most három hónapra szólt, és még csak most kezdtük megismerni az új munkatársainkat. Eddig jól kijöttünk velük. Melissa volt a legharsányabb a csapatban, és így vagy úgy, de róla tudtunk meg legelőször legtöbbet. Olyan fajta lány volt, aki azért lesz utaskísérő, hogy férfiakkal találkozzon. Vagy, hogy pontosabb legyek, gazdag férfiakkal találkozzon. Nemrég került a társasághoz, ezért még csak a kocsit tolta a turistaosztályon. A nyomornegyedben, ahogy ő mondta. Az én pozíciómra sóvárgott az első osztályon, de az is lehet, hogy Stephanéra, aki a vezető utaskísérő volt. Stephan és én négy évvel ezelőtt kezdtünk a cég legelső utaskísérő tanfolyamán, így évekkel Melissa előtt indultunk el felfelé a ranglétrán. Ö hat hónapja került egyáltalán járatra, ami azt jelentette, hogy még legalább hat hónapig nem pályáz

9

hatott az első osztályra. Ha pedig ez is letelt, még legalább fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy állandó munkája legyen az első osztályon. Most az volt a helyzet, hogy mindig készenlétben kellett állnia, mert bármikor behívhatták valamelyik járatra, és sohasem tudhatta, hogy aznap hol fog kikötni. Ha egyszer mégis kap majd állandó beosztást, az biztos, hogy a lehető legrosszabb lesz rövid éjszakai utak, szállás a repülőtér mellett. Annyit azért már én is megtudtam a négy év alatt a szerencsevadászoktól, hogy ilyen körülmények között nem nagyon lehet gazdag pasikat fogni. Melissa több mint szerencsés, hogy három hónapra hozzánk kerülhetett. Magas presztízsű beosztásunk volt, mert hetente egy éjszakát New Yorkban töltöttünk. A legjobb személyzeti hotelban laktunk, ami kevesebb, mint két sarokra volt a Central Parktól. Szenior munka volt ez, és mindketten meglepődtünk azon, hogy egy ilyen kezdő került a csapatunkba. De még így is állandóan panaszkodott, és gyakran emlegette, hogy ő az első osztályra született. Ez az állandó panasz már kezdett terhessé válni a többiek számára is. Stephan bátorítólag megszorította a vállamat, mielőtt elindult volna a pilótafülkébe, hogy megkapja az eligazítást. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy Stephan lett a vezető utaskísérő, míg én a fedélzeti konyhába voltam beosztva: utáltam a pilótákkal beszélni. Stephan nagyon jól kezelte őket, és gyakran játszotta el, hogy a pasim, ha bármelyikük túlságosan érdeklődött utánam. A munkatársaink fele úgy hitte, hogy Stephannal egy pár vagyunk. Senkinek nem mondta el, hogy meleg. Ez az ő döntése volt, hosszú évekkel ezelőtt, és én teljesen megértettem. Nagyon nehéz időszakot élt át, amikor a szüleinek bevallotta a dolgot, és nagyobb biztonságban érezte magát, ha másoknak nem beszél róla.

10

Gyorsan és halkan kipattintottam a pezsgősdugót, és gyakorlott könnyedséggel megtöltöttem öt poharat. Lassan, mélyen lélegeztem, hogy megnyugodjak. Megtanultam jól kezelni az idegességemet. Mert szorongó alkat voltam, bár ez nem nagyon látszott rajtam. De az ilyenfajta feszültségre nem voltam felkészülve, vagy inkább az ilyen mértékűre nem. Mert ami a mai napra jutott, az túl volt minden határon, hogy finom legyek. Lendületesen kiléptem a tálalóból, tettetett magabiztossággal. Ha képes vagyok rá, hogy harmincötezer láb magasan, tíz centi magas tűsarkú cipőben, bármelyik pillanatban fellépő turbulenciában rezzenés nélkül kivigyek egy teli tálcát italokkal, akkor nyilván arra is képes vagyok, hogy felszolgáljak néhány italt a földön. Jól csináltam; a tálcát tartó karom stabil volt, biztosan álltam a lábamon, egészen addig, míg tekintetemet fel nem emeltem a földről, és nem néztem egyenesen Mr. Cavendish vibrálóan türkizkék szemébe. Rövid ismeretségünk alapján úgy vettem észre, hogy szokása volt nyíltan engem bámulni. Karcsú, elegáns alakja tökéletes nyugalmat és némi unalmat sugárzott, ahogy elnyúlt a krémszínű bőrülésen. A szeme viszont egészen más volt. Most szándékosan addig fog nézni, míg ideges leszek? Könnyen lehet. Állhatatos tekintete furcsán fogva tartott. Az is közrejátszhatott ebben, hogy kétségkívül ő volt a legvonzóbb férfi, akivel eddig találkoztam. Pedig sokkal találkoztam, sokféle férfit kiszolgáltam. Szappanopera-sztároktól filmsztárokig, és mindenféle modelleket is. És hát Stephan is olyan volt, mint egy modell. De ez az ember egész egyszerűen a legszédí- tőbb pasi volt, akire életem huszonhárom éve alatt ránéztem. Nem pusztán egyetlen dolog miatt volt más, mint a többiek; minden porcikája hibátlannak tűnt. De talán az aranybarna bőrszíne volt az, ami a ragyogó fehér gallérját épp el

11

érő, egyenes szálú hajának színével együtt úgy megfogott. Ez a világosbarna haj - a szőkének és a barnának a keveréke - sokkal gyönyörűbb volt, mintha csak egyik vagy másik színű lett volna. Napbarnított arca szörfözésről árulkodott, de legalábbis olyasvalakire utalt, aki alapvetően sötét hajú és szemű. De az ő szeme nem volt sötét, hanem ragyogó türkizkék, és teljesen elütött az amúgy is szokatlan bőr- és hajszínétől. És milyen áthatóan tudott nézni!... Úgy éreztem, egyetlen pillantással mindent tud rólam - olyasmiket is, amikről nem is tudhatott. Ahogy ránéztem, földbe gyökerezett a lábam. Rám mosolygott valami gyengéd, szinte szeretetteli módon. A szája olyan lágynak tűnt, olyan csinosnak, ahogy szép fehér fogait keretezte! Még az orra is tökéletes volt, egyenes és vonzó. Elképesztően jól nézett ki. Nem először jutott eszembe, hogy milyen igazságtalan az élet: itt van huszon-egynéhány évesen, és nemcsak szörnyen jól néz ki, hanem még milliárdos is. Aki ilyen előnyökkel születik, nyilvánvalóan borzalmas ember. Valószínűleg egyetlen rossz napja sem volt még életében. Valószínűleg mindent megkapott, olyan könnyen, hogy ettől léha és arrogáns lett, mert őt már untatja mindaz, amikért mások küzdenek. Nem láttam ugyan ennek semmi nyilvánvaló jelét, de hogyan értékelhettem volna másképp a kábítóan nyílt viselkedését, amivel szinte leütött a lábamról? Gyorsan kiráztam magam ebből a gondolatmenetből. Nem voltam igazságos vele, ez világos. Semmit sem tudtam erről az emberről, és nem ítélhettem meg a jellemét pusztán azok alapján, amiket sejtettem róla. Eddig fel se tűnt, hogy milyen ellenségesen viszonyulok azok iránt, akik ilyen privilégiumokkal születtek. Az én gyerekkorom kemény és brutális volt, és meglehetős szegénységben nőttem fel. De ez még nem jogosít fel arra, hogy durván elítéljek valakit, aki eddig

12

mindig udvarias volt hozzám. Ezt mondogattam magamban, de az a tény, hogy ennyire vonzó volt, csak rontott a helyzeten. Vonzereje ösztönösen arra késztetett, hogy távol tartsam magam tőle. Nyeltem egyet, hogy benedvesítsem a hirtelen kiszáradt torkomat. - Üdvözlöm újra a fedélzeten, Mr. Cavendish! - Próbáltam udvariasan bólintani felé, de közben az italos tálca kissé megbillent a kezemben. Mr. Cavendish hihetetlenül gyorsan reagált, és félig felállt, hogy a köztünk lévő ülésen átnyúlva megtámassza a tálcát. Rémülten néztem, hogy a pezsgő a sötétszürke zakójának gallérjára löttyent. Ez az öltöny jóval drágább volt, mint amennyit egy hónap alatt keresek. - Annyira sajnálom, Mr. Cavendish! - A hangom lágy és elfúló volt, ami még jobban zavarba hozott. A másik kezével idegesen beletúrt az egyenes szálú, homokszínű hajába. Selymes fürtjei szinte művészi gonddal hullottak vissza az arcába. Egy szupermodell haja volt ez. A francba! - Ne kérjen bocsánatot, Bianca! - figyelmeztetett lágy, mély hangján. Még a hangja is fantasztikus volt. Megrezzentem, hogy emlékszik a nevemre. Gálánsán megtámasztotta a kezemet, majd lassan elvette kezét a tálca alól, amikor látta, hogy már minden rendben van. Visszautasította a pezsgőt. Eszembe jutott, hogy nem iszik alkoholt. - Csak egy kis vizet kérek, ha még egyszer erre jár - mondta lágy mosollyal. Végigkínáltam az utasokat pezsgővel. Mivel csak öten voltak, pillanatok alatt végeztem. Letettem a tálcát a konyhában a pultra, és visszamentem, hogy összegyűjtsem a zakókat, és felvegyem a rendeléseket. 13

Amikor visszatértem hozzá, Mr. Cavendish felnézett a telefonjából, és a szívem újra gyorsabban kezdett verni, mert találkozott a tekintetünk. - Elkérhetem a zakóját, Mr. Cavendish? - kérdeztem, még mindig furcsa, levegőtlen hangon. - Megpróbálhatom kivenni belőle a pezsgőfoltot, vagy egyszerűen csak fellógatom, ha úgy gondolja. Felállt, de ehhez ki kellett lépnie a folyosóra, hogy teljesen felegyenesedhessen. Hirtelen olyan közel került hozzám, hogy csak kapkodtam a levegőt. Teljesen rosszul lettem a saját reakciómtól. Büszke voltam a professzionalizmusomra, de a közelségére adott válaszom korántsem volt professzionális. Magas voltam, 178 centi mezítláb, cipőben meg jóval 180 fölött. De a fejem búbja még mindig csak az orráig ért. Legalább olyan magas volt, mint Stephan, de lehet, hogy egy-két centivel magasabb. Mindig esedenül éreztem magam az alacsonyabb férfiak társaságában, de ez a méret, ez a rendkívül magas ember, pont az ellenkező hatást tette rám. Nőiesnek és kicsinek éreztem magam mellette. Élveztem ezt az érzést, egyszersmind rettentő ideges lettem tőle. Kibújt a szépen vasalt zakójából, és átadta nekem. Csak egy finom, fehér ing maradt rajta, halványkék nyakkendővel. Észrevettem, hogy bár nagyon elegáns, meglepően izmos is. Ahogy megláttam az inge alatt az izmai játékát, egészen kiszáradt a szám. - Csak akassza fel, kérem, Bianca! - mondta lágyan. - Igen, uram - motyogtam magam elé olyan hangon, hogy azt még én is alig értettem. Alvajáróként fejeztem be a szokásos indulás előtti tennivalóimat, és épp hogy csak lerögzítettem a kocsit a konyhában, máris mennem kellett vissza Mr. Cavendish elé, mert a biztonsági bemutató következett.

14

Végig figyelmesen nézte az arcomat. Nem értettem ezt a nagy érdeklődést. Egyetlenegyszer sem nézett máshová. Éreztem, hogy érdeklődik irántam. De milyen módon ? Fogalmam sem volt. Általában, ha egy férfi kinézett magának, inkább a testemet vizsgálta, és nem nézett folyton kérdőn a szemembe. A bemutatóm szokatlanul esetlenre sikeredett. Idegességemben a biztonsági övét is csak sokadszorra sikerült becsatolnom. Mikor a felszállásnál végül leülhettem, megkönynyebbültem. Kellett egy kis nyugalom, hogy összeszedjem magam. De ebből semmi sem lett. A lehajtható ülésem szinte pontosan Mr. Cavendish ülésével szemben volt. Erőnek erejével kerültem tekintetét a hosszú gurulás, majd a felszállás alatt.

MÁSODIK FEJEZET

A bőkezűfiatalúr Stephan melegen megszorította a kezem felszállás közben. Mindketten imádtuk ezt az érzést. Mindkettőnknek valami jót jelentett ez. Új helyeket. Új kalandokat. Hogy magunk mögött hagyjuk a rossz dolgokat. Szeretettel pillantottam rá, majd kinéztem a tőlem jobbra levő ajtó ablakán, csak hogy ne kelljen Mr. Cavendishre néznem. Aztán mégis csak rápillantottam lopva, és egészen megdöbbentett a változás, amit láttam rajta. Úgy ült ott, mint egy szobor, és a szeme olyan volt, mint a jég. Követtem a tekintetét, oda, ahol a lehajtható üléseink között egymás kezét fogtuk Stephannal. Eszembe jutott, hogy úgy nézhetünk ki, mint egy szerelmespár. Sokszor tűntünk annak, sőt olykor rá is játszottunk erre. A legközelebbi barátaink és Stephan partnerei kivételével mindenki úgy tudta, hogy együtt járunk. De attól, hogy Mr. Cavendish is erre következtethet, kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Bár így sem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozást. Még csak nem is ismertem azt a férfit. Hamar elértük a tízezer láb magasságot. Az ezt jelző dupla dingtt gyorsan felkeltem, és előkészítettem a meleg kéztörlőket, míg Stephan a szokásos bejelentenivalóit mondta el az utasoknak. Aztán odahajolt a hátamhoz, és olyan közel, hogy szinte már átölelt, a fülembe súgta:

16

Nem bánnád, ha átmennék segíteni a turistaosztályra? - kérdezte. - Majdnem tele vannak. Zavartan néztem rá. - Majd átmegyek én, ha kiosztottam a kendőket. Most én jövök, nem? Az volt a szokásos eljárás, hogy kisegítettünk a fő utastérben is, ha tele volt, az első osztály meg nem. Nyilván nem kellett két ember ahhoz, hogy öt utast kiszolgáljon, hiszen úgyis mind pihenni készültek. De ő volt az, aki a múltkor kisegített, így mindketten tudtuk, hogy most én jövök. Egyszerűen megpuszilta a fejem tetejét, és megrázta az övét: - Meg kell beszélnem Jake-kel a múlt heti ügyről szóló jelentést. Most ő van az első kocsinál, így beszélhetünk egy kicsit munka közben. Jó munkát itt elöl! - mondta, és egyszerűen eltűnt. Nagyot sóhajtottam. Most az egyszer tényleg szerettem volna hátul dolgozni. Egy kicsit megfeledkezhettem volna Mr. Gyönyörűről, aki itt ült elöl. De nem nagyon lármázhattam emiatt, így hát csak csináltam a dolgom. Mr. Cavendish alig nézett rám, amikor átadtam neki a kendőt, majd be is gyűjtöttem tőle. De miért zavart ez engem ennyire? Nem akartam túl mélyen belebonyolódni ebbe a gondolatba. Fölvettem az italrendeléseket, és gyorsan kivittem az első kört mindenkinek. Úgy tűnt, hogy az utolsó sorban ülő pár elég nagy piás, de a többiek csak vizet kértek, és közel voltak ahhoz, hogy elaludjanak. Csodálkoztam volna, ha a többségük már nem alszik, mire befejezem a felszolgálást. Kihúztam a kocsit, és sajtot, krékert és olívás bazsalikommártást kínáltam az utasoknak. Öt perc sem kellett hozzá, hogy az egész kabinnal végezzek. Mr. Cavendish néhány sajtot vett a kistányérjára, és vizet kért. A hátul ülő pár is evett

17

egy keveset, de a többiek nem kértek semmit, és már azelőtt elaludtak, hogy visszaértem volna a tálalóba. Ahogy beszedtem a tányérokat, meglepve láttam, hogy még a hátul ülő koktélozó pár is elaludt. Rosszul ítéltem meg őket; inkább olyan „iszunk néhányat, aztán elájulunk” típus voltak. Pedig biztos voltam benne, hogy még csak most fognak hozzá az ivászathoz. Mr. Cavendish volt az egyetlen éber utas a kabinomban. Furcsán éreztem magam, hogy így egyedül maradtunk. A függöny el volt húzva a fő kabin felé, és az egész gépen elhalványodtak a fények. A laptopján dolgozott csendben, és ébernek tűnt, mint akinek esze ágában sincs aludni. Átdolgozza az éjszakát? Elcsodálkoztam. Nem úgy nézett ki, mint aki szunyókálni fog, ha New Yorkba értünk. Nyilván állandóan dolgozott. A repülési időnk négy óra negyvenhárom perc volt, és most jártunk éjfél felé. Biztos valami sürgős elintéznivalója van, ha még csak nem is szunyókál egy kicsit a gépen. Odamentem hozzá, és kissé lehajolva szólítottam meg, hogy ne zavarjam a többi utast, bár ők mind mögötte ültek, míg ő az első sorhoz közel. - Hozhatok még valamit önnek, uram? Felszállás óta most először figyelt rám igazán. - Kérdezhetek valamit, Bianca? - mondta kimért hangon. Kérdően néztem rá. - Igen, uram. Mit tehetek önért ? Felsóhajtott, és a maga mellett lévő üres ülésre pillantott. - Leülne egy percre, hogy beszélhessünk? Idegesen pillantottam körbe, és nem tudtam, mit csináljak ebben a helyzetben. Szakmailag nem volt elfogadható, hogy leüljek mellé, de megkért rá; és valószínűleg ő az egyetlen, aki tudni fog erről. - Üljön le, Bianca! Senki sem törődik velünk. - Szeret 18

tem, ahogy kimondta a nevemet. Szerettem, és nyugtalan is lettem emiatt. Nem tudtam volna semmit sem felhozni ellene, de volt valami a hangjában, amitől túlságosan intimnek tűnt ez az egész. Végül vettem egy nagy levegőt, és leültem mellé. Egy kicsit felé hajoltam, kezem az ölemben, majd idegesen lesimítottam valamit a sötétszürke szoknyámról. Mikor végre felnéztem rá, nyíltan megkérdezte: - Együtt jár Stephannal? Csak pislogtam néhány pillanatig, dermedten. Nem vártam ezt az érdeklődést, nem beszélve erről a nyers kérdésről. Aztán arra gondoltam, hogy az ilyen emberek olyan elfoglaltak, hogy nem jut idejük a köntörfalazásra. - Nem, uram - válaszoltam, mielőtt még meggondolhattam volna a dolgot. Miért mondom el ezt neki? - kérdeztem magamtól, még akkor is, amikor a szavak már elhagyták a számat. Mohó bűvölettel néztem, ahogy elegáns kezével felém nyúlt, és hosszú ujjával a csuklómat kezdte simogatni, kör- be-körbe. Ránéztem az arcára, és már mosolygott. A mellem úgy hullámzott fel-le, hogy a szemem sarkából még én is érzékeltem a mozgását. A mellkasom erős volt, talán túlságosan is az, és kissé aránytalannak tűnt, ha kritikus szemmel néztem magam. Most hirtelen tudatára ébredtem telt melleimnek, ahogy látványosan föl-le mozogtak. A mellbimbóim szépen megkeményedtek, a lélegzetem elakadt. Mintha csak olvasna a gondolataimban, a pillantása most először a mellemre esett. Voltak férfiak, akik csak a mellemet nézték és ahhoz beszéltek, de eddig ő pont az ellenkezőjét tette, amit nagyon üdítőnek találtam. Odanyúlt a vékony nyakkendőszerűséghez, ami rajtam volt, és végighúzta rajta az ujját. Egy mély, morgó hangot adott ki a torkán, majd gyorsan visszahúzta a kezét.

19

-Jár valakivel? - kérdezte végül, a szemembe nézve. Megharaptam az ajkam, és megráztam a fejem. A pillantása a számra esett. Olyan intenzíven nézett, hogy nem tudtam elszakadni tőle. - Akkor jó - mondta. „Ez most komoly?” - gondoltam kábultan. - Nyilván aludni fog egy kicsit, ha beér a szállodába. Mikor szokott felébredni? Úristen, ez aztán lényegre törő! Ilyet még nem láttam. Ez kilendített megszokott állapotomból. Mindig szépen elhessegettem a férfiakat, mielőtt még randizni hívhattak volna. Ez mindig bejött. Megóvott engem a kínos helyzetektől, őket meg a csalódástól. De most mit csináljak Mr. Caven- dishsel? Szinte kényszerített, hogy őszintén válaszoljak, ha kérdezett valamit. - Általában négy órát alszom, erre még elég lesz az éjszaka. Vasárnap kora reggel indulunk vissza Las Vegasba. Ha többet aludnék, másnap egész éjjel fent lennék. Gondolkodott néhány pillanatig, majd megkérdezte: - Akkor délben? Bólintottam, és magamnak sem tudtam megmagyarázni, miért nem mondtam meg neki, hogy nem megyek el vele... vagy csinálok olyan dolgokat, amikre gondol. - Küldök egy autót, és jöjjön el ebédelni! - folytatta. Vagyis, nem hívott randizni. Utasított. Miért esett olyan nehezemre nemet mondani neki? - Beszélnünk kell! Van egy javaslatom. A „javaslat” szóra, aminek számomra mindig is volt egy beteges mellékíze, végre magamhoz tértem. Megráztam a fejem, és ez visszazökkentett a normál kerékvágásba. - Nem, Mr. Cavendish. Megtisztel, hogy bizonyos tekintetben érdeklődik irántam. De udvariasan el kell utasítanom. Én nem randevúzok senkivel.

Csak pislogott rám elhűlten. Várt néhány pillanatig, mielőtt mással próbálkozott volna. - Tulajdonképpen én sem randevúzok senkivel. Nem erre gondoltam. Ez jó - gondoltam magamban, sebzett önbecsülésemet gyógyítgatva. - Persze, hogy nem fog randevúzni velem. Nyilván csak olyan haszontalan előkelőségekkel randizik, akik egyetlen napot sem dolgoztak életükben. Most már szerettem volna, ha folytatja, mert biztos voltam benne, hogy ezzel romba dönti az iránta tanúsított érdeklődésemet. - Akkor mire gondolt ? - kérdeztem, hűvösebb hangon. A pillantása hirtelen átforrósodott, és ujjával ismét végigszaladt a keskeny nyakkendőmön. Le kellett pillantanom, hogy ellenőrizzem, megkeményedő mellbimbóim nem ütöttek-e át a blúzomon és a kabátomon. - Azt hiszem, ön nagyon illik hozzám. Sőt, biztos vagyok benne. Jöjjön, ebédeljen velem, és akkor meglátja! És ha még akkor sem érdekli a dolog, természetesen békén hagyom. De megígérhetem, hogy érdekelni fogja. Nagyon jól fogok önnel bánni, Bianca. Én egy bőkezű ember vagyok... Felemeltem a szabad kezem, és ezzel vége volt a beszélgetésnek. Egyrészt kissé rosszul lettem ettől, másrészt izgatott voltam, és a kettő keveréke nagyon zavarba ejtett. - Kérem, elég volt! - mondtam keményen. - Semmi ilyesmi nem érdekel, higgye el! Nem tudom, milyen benyomást tehettem önre, de én nem vagyok szerencsevadász. Nem kérek a bőkezűségéből. Nem kérek öntől semmit. Van a másik oldalon egy lány, aki jobban megfelelne önnek. Szívesen ideküldöm őt, ha annyira beindult, hogy minden nőnek pénzt ajánlfVagy bármit, amire gondolt. De abban biztos lehet, hogy nem olyan lány vagyok, akit keres! Megpróbáltam felállni, de nem engedte el a csuklómat.

21

Visszahuppantam az ülésre, és a kezére néztem, amivel fogva tartott. - Egyáltalán nem úgy értettem, Bianca. Semmiképp sem akartam ilyen... tapintatlan lenni! De nagyon, nagyon vonzónak tartom önt, és nagyon örülnék, ha kezdhetnénk egymással valamit! - Forrón és charme-osan nézett rám, úgy, hogy az szinte ellenállhatatlan volt. - Ebédeljen velem, és akkor hosszabban is beszélhetünk erről, csak ketten! Ahogy befejezte a mondatát, elengedte a csuklómat. - Köszönöm, nem, Mr. Cavendish! Felálltam, és visszamentem a tálalóba, és egy nyugodt mozdulattal behúztam magam mögött a függönyt. Mélyeket lélegeztem, számoltam magamban, és megpróbáltam elnyomni a nyugtalanságomat, amikor megláttam, hogy bejött utánam. Épp kinyitottam a számat, hogy megmondjam neki, hogy elég, amikor megcsókolt. Éhes, elszánt csók volt ez, amilyet eddig még sohasem éreztem. Talán ezért nem tudtam, hogy mit is válaszoljak rá. Csak álltam ott kővé dermedten, csak a szám lágyult meg a csinos szája érintésétől. Milyen igazságtalan, hogy ezt is tudja, ezt a részegítő csókot! Biztos az égvilágon mindenben ilyen jó - hasított belém a rémület. A nyelve végigsimította belül a számat, és én csendesen felnyögtem. - Szívd magadba a nyelvem! - utasított durván, mikor hátrább húzódtam, hogy levegőt vegyek. Kész voltam. Még sohasem csináltam ilyet. De hiába próbáltam ellenállni, mégis engedelmeskedtem neki, és lágyan, majd keményebben szívtam a nyelvét. Felnyögött, és lassan nekem nyomult. Pontosan éreztem őt, mert a testem érzékenyebb volt, mint eddig bármikor. Hasamon éreztem az erekcióját, és ettől hátrább húzódtam. - Érints meg! - parancsolta, mire felnéztem rá. - Hol? - kérdeztem vággyal teli, rekedt hangon.

22

- A mellemen és a hasamon! Érints meg mindenütt, ahol szeretnéd, hogy téged megérintsenek! Engedelmeskedtem. Megfogtam a tenyerembe illeszkedő izmot a mellbimbója körül, és gyúrni kezdtem, mintha egy női mell lenne. A száját figyeltem, ahogy végignyalta az ajkát, és bólintott, hogy folytassam. Az egyik kezem lesiklott az izmos hasára. Mindenütt kemény és feszes volt, ahol megérintettem. Megsimogattam a karját, sokkal vastagabb és izmosabb volt, mint gondoltam. Olyan elegánsnak tűnt az első pillanattól fogva, hogy alig hittem el, hogy ilyen keménykötésű lehet. Biztosan órákat edz naponta, hogy ilyen legyen. Fenyegetőnek éreztem ezt. És nagyon beindultam tőle. A mellén és a hasán kigombolt néhány gombot az ingén. - Érintsd meg a bőröm! - mondta nyersen. Engedelmeskedtem, de a lényem egyik része azt mondta, hogy a francba, mit csinálok én itt? Mégis, annyira természetes volt, hogy csináltam! Jól éreztem magam tőle. Próbáltam mindkét kezemet becsúsztatni az inge alá, de az egyiket megfogta, és finoman kihúzta. Simogattam a kemény, forró bőrét. Szőrt nem éreztem rajta, és azon gondolkodtam, hogy vajon gyantáz- za-e. Olyan sima volt. Megfogta és megcsókolta a kezem, majd odatette a vállára. Néztem a saját kezem, ahogy lefelé vándorolt a testén, egyenesen az ágyéka felé. Hirtelen megragadtam a férfiasságát a nadrágján keresztül, mire felnyögött, és gyorsan eltolta a kezem. A fogait kivillantva, teli szájjal rám vigyorgott, mégis fájdalmas volt az arckifejezése. - Ne itt! Ne most! Először ágyban szeretném veled! Hátralépett, biztonságos távolságba. Begombolta az ingét, rendbe szedte a ruházatát, miközben engem nézett. Előhúzta a telefonját. - Add meg a számod! Próbáltam fölrázni magam. Mit csinálok? Nem akartam

23

vele belebonyolódni egy ilyen ügybe. Ezt biztosan tudtam. Mégsem éreztem ezt abban a pillanatban. Megráztam a fejem. - Nem - mondtam eltökélten. Őszintén meglepődött a válaszomon, aztán elcsodálkozott. Ettől bedühödtem. Addig hátráltam, míg a fenekem hozzáért a gép ajtajához. - Ez engem nem érdekel. - A hangom magabiztos volt. Zsebre vágta a kezét, és lazán nekitámaszkodott a pultnak. Nyelvével végigsimította a fogait. Élvezi ezt, gondoltam, minden felháborodás nélkül. Az, hogy valaki nemet mond neki, olyan különleges dolog, hogy szórakoztatja. Egész jókedvűen szólalt meg. - És egy kávé? Az elég semleges dolog? Add meg a számod, és iszunk valahol egy kávét. Megráztam a fejem. - Köszönöm, nem. - Kezemmel a köztünk levő tér felé legyeztem. - Én nem szoktam ilyesmit csinálni. Egyszerűen nem érdekel. Szája sarka cinikus kis mosolyra húzódott. A mellemre pillantott, ami föl-le mozgott izgalmamban. Végül én is odanéztem, és rémülten láttam, hogy a kemény mellbimbóim még a három réteg ruhán is kidudorodnak. - A térdemre fektetlek minden alkalommal, amikor hazudsz nekem, Bianca! - Csendesen mondta, de volt benne valami veszélyes él. Egy pillanatra rövidzárlatot kaptam, az állam leesett. Viccel. Vagy nem ? Az egész testem megfeszült erre a mondatra, és tudtam, hogy inkább a vágy, és nem a rémület az, amitől remegés fut végig rajtam. - Tudja, én nem vagyok benne az ilyesmiben, úgyhogy nyilvánvaló, hogy nem illünk össze. Az ujját úgy húzta végig a nyakkendőjén, ahogy korábban az enyémen.

24

- Most nem tudom, hazudtál-e, vagy egyszerűen csak nem tudod, milyen élvezetes lehet az „ilyesmi”. És hogy mennyire illesz bele. Én megmutathatom neked. Szeretném megmutatni neked. Ha végeztem, jobban fogom ismerni a tested, mint te magad, és könyörögni fogsz érte. Tested minden porcikája aláveti magát nekem, még akkor is, ha most kikosarazol. Komolyan mondod, hogy nem leszel nedves arra a gondolatra, hogy egy ágyban teljesen aláveted magad nekem? A kérdéstől össze kellett szorítanom a lábam, de az áruló testem nem fogja felülbírálni az elhatározásomat! Látszott, hogy tudja, mit csinál, melyik gombot nyomja meg rajtam, hogyan irányítson engem szexuálisan. De pontosan ez volt, amit nem akartam. Nem igaz? Mintha olvasott volna a gondolataimban, vagy inkább az arcomon megjelenő érzésekből. Elvigyorodott. - A fenekelésre értettem, Bianca. És az alárendeltségre. Hamar meg fogod tanulni, hogy én mindig azt mondom, amit gondolok. - Kérem, hagyja el a helyiséget, Mr. Cavendish! Nem fogom megváltoztatni az elhatározásomat. Előhúzta a tárcáját, és anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna rólam a szemét, kivett belőle egy névjegykártyát. Az arcomhoz érintette, majd lecsúsztatta az államra, majd tovább, a nyakamra. Megborzongtam, ahogy elérte a kulcscsontomat. Volt egy kis zseb a zakómon a jobb mellem fölött, oda csúsztatta be a kártyát. - A hátoldalán lévő szám a mobilom. Szeretnék hallani felőled. Bármikor. Éjjel vagy nappal. Csak álltam ott meredten, míg el nem hagyta a tálalót, és vissza nem tért a helyére. Még mindig ott álltam, és próbáltam mélyeket lélegezni, mikor Stephan lépett be, jó harminc perc távoliét után. Kíváncsian nézett rám, ahogy behúzta a függönyt. 25

- Jól vagy, Boglárkám? - kérdezte óvatosan. Egy kissé elmosolyodtam a vicces név hallatán, amit még akkor adott nekem, amikor tizennégy éves szökevények voltunk mindketten. Ettől mindig mosolyogtam, és pontosan ezért használta. Bólintottam. Majd egyszer elmesélem neki ezt az egész Mr. Gyönyörű fiaskót, de nem most. Vagy nem ezen a héten. - Mit gondolsz Mr. Cavendishről? - kérdezte óvatosan, sőt ártatlanul. Túlságosan is ártatlanul. A szemem összeszűkült, ahogy ránéztem. - Beszéltél vele? Valami se igen, se nem mozdulatot tett a fejével. De csak akkor szokta ezt csinálni, amikor a válasz igen. - Úgy látom, nagyon felbolygatott. Meghívott valahová, vagy ilyesmi ? Csak bámultam rá. - Miért? Mit mondott? - Elmész vele ? - kérdezett vissza keményebben. - Persze, hogy nem! Tudod, hogy nem randevúzok. Mi ütött beléd? Megvonta a vállát, de még mindig megjátszottnak tűnő ártatlansággal. - Egyszer el kell kezdened, Boglárka! Egy gyönyörű, fiatal nő nem teheti meg, hogy a végtelenségig nem jár senkivel. És ennél a fickónál nem nagyon lesz jobb! Nekem jó érzéseim vannak vele kapcsolatban - intett Mr. Cavendish felé. Nekiszegeztem az ujjamat. - Ilyet még egyszer nem csinálunk! Egyáltalán nem muszáj, hogy mindenki járjon valakivel. Én nem szólok bele az életedbe, te se szólj bele az enyémbe! Mindkét kezét fölemelte a megadás jeleként. - Csak egy baráti tanács volt, Bee! De most hagyjuk! Tudod, hogy nem bírom, ha mérges vagy rám!

26

Én aztán igazán szívesen ejtettem a témát. Szorosan megölelt. - Szeretlek, Bee! - mormogta a hajamba. így mutatta ki a gyengédségét. így fejezte ki a szeretetét és így keresett megnyugvást. Ez nem az én utam volt. Nem is ment volna senkivel, csak vele. Visszaöleltem. - Én is szeretlek, Steph! Az út hátralevő része pont olyan lassan telt, mint ahogy azt vártam. A vörösszem-járatok nem tartoztak a kedvenceim közé. Szerettem, ha mindig van valami dolgom. Ezek viszont csak arról szóltak, hogyan tudom agyonütni az időt. Még Mr. Cavendish is szunyókált, amikor ellenőriztem a kabint. Egy ideig néztem, ahogy alszik. Egészen elbűvölt, hogy alvás közben láttam egy ilyen nyughatatlan embert. Szinte túl szép volt így, hogy nem volt az arcán semmi feszültség. Hosszú, fekete szempillái sötét árnyékokat vetettek az arcára, még a félhomályban is. Elnéztem volna egész éjjel. Nehéz volt, de mégis kimondtam ezt magamnak. És rettentően szerettem volna megérinteni. Egy rakoncátlan hajtincs az arcába lógott. Szerettem volna visszaigazítani, és az ujjaim között morzsolgatni a haját. Nem kis sajnálattal gondoltam végig az összes részletét, amit szerettem volna megérinteni, de ezt én sohasem fogom megengedni magamnak. A pillanat elszállt, és én eldöntöttem, hogy továbblépek. Mikor rájöttem, hogy itt az ideje előkészíteni a kabint a leszállásra, kirángattam magam a nevetséges ábrándozásomból. Mikor derékszögbe állítottuk az üléstámlákat, észrevettem, hogy megint őt nézem. Még mindig szunyókált, és én nem tudtam máshova nézni, még akkor sem, amikor kinyitotta a szemét, és álmosan pislogott néhányat. Pillantása hamar rám talált, és az álom is kiszállt a szeméből, ahogy a szemembe nézett. Semleges kifejezést öltöttem magamra. Végül megtörtem

27

a pillanatot, és inkább Stephanra néztem. Ö is engem nézett, furcsa pillantással. - Tetszik neked! - súgta, hangjában nem kevés döbbenettel. - Ne csináld! - Ennyit voltam képes kinyögni válaszul!

HARMADIK FEJEZET

A nyugtalanító férfi A JFK-New York beszállóhídja más volt, mint a McCar- ren-Las Vegasé, így az összes utasnak az első ajtón, az első osztályú kabinon keresztül kellett elhagynia a gépet. Ez azt jelentette, hogy villámgyorsan fel kellett adnom az utasokra a zakót, hogy az első osztályon utazóknak ne kelljen várniuk a kiszálláskor. Udvariasan bólintottam Mr. Cavendishnek, mikor átadtam a zakóját. - Legyen szép napja, Mr. Cavendish! Egy bosszús pillantást vetett rám. - Kérem, hívjon Jamesnek! - mondta, mintha szidna. Közelebb hajolt, és egyenesen a fülembe mondta: - Kettesben viszont nyugodtan hívhat Mr. Cavendishnek! - E nyugtalanító mondatok után egyszerűen elsétált. Stephan kérdően nézett rám, mikor odaálltam mellé az ajtóba, hogy elköszönjünk a távozó utasoktól. - Mit mondott ? - kérdezte nem titkolt kíváncsisággal. Ahogy rád nézett, meg aztán, ahogy te néztél rá!... Megráztam a fejem. - Ne tudd meg... Végigcsináltam a szokásos kiürítési rutint, de mintha ott se lettem volna. Valahogy furcsán éreztem magam ennek a férfinak a közelében. Mintha elvesztettem volna a saját nor

mális életemet, és valami játékot kaptam volna helyette. Játékot, olyan szabályokkal, amiket nem is ismerek. És nem volt egyetlen biztos pont sem, amire támaszkodva megtudhattam volna ezeket. Azzal nyugtattam magam, hogy igenis, jól tettem, hogy nemet mondtam James Cavendishnek. Túl sok volt nekem. Túlságosan rutinos, megcsömörlött, túl gazdag. Ez akkor is eltántorított volna tőle, ha szerettem volna járni valakivel; de nem ez volt a helyzet. Sohasem akartam senkit. Meg aztán, valami szado-mazo dolog is érdekelte. Megvoltak nekem a magam démonai, és egyáltalán nem akartam semmi ilyesmit. De mégis... ha jobban belegondoltam, magával ragadott. És megijesztett. És felizgatott. Sejtettem, hogy erőszakkal teli gyerekkorom következménye, hogy izgatott remegés futott át a testemen, amikor bizonyos dolgokat mondott. Például, hogy a térdére fog fektetni... Számtalanszor voltam már pszichiáternél, és tudom, hogy azok a dolgok, amik gyerekkorunkban megrémítettek, felnőttkorunkban izgalmasak lehetnek. Ez a gondolat kijózanított. Mert minden erőmmel azon voltam, hogy ne maradjak a gyerekkorom áldozata, így aztán semmi keresnivalóm az olyan emberek körül, mint James Cavendish. Kellett hozzá egy kis idő, de mire összeszedtük a csomagjainkat, és vártuk, hogy a személyzet többi tagja is csatlakozzon hozzánk, úgy éreztem, teljesen meggyőztem magam. Stephan és én mentünk elöl, ahogy parádés kis csapatunk határozott léptekkel átvágott a JFK-n. - Hmmm... azt hiszem, ölni tudnék egy kávéért. Nem iszunk egyet kifelé menet ? - kérdezte tőlem, ahogy egy kávézó felé közelítettünk. Tanácstalanul néztem vissza rá. - Tudod, hogy nem bírok aludni, ha iszom, de megvárlak téged. Furcsán megvonta a vállát, miközben tekintetét szándékosan a kávépulton tartotta.

30

- Na, mindegy. Majd, ha már aludtam egy kicsit. Követtem a pillantását, és láttam, hogy Mr. Cavendish állt ott a pultnál. Rejtélyesen mosolygott, és szívélyesen bólintott Stephan felé. Gyanakvón Stephanra néztem. Ő is bólintott James Cavendish felé, és mosolygott. - Miben sántikálsz, Stephan? - szűrtem át a fogam között, olyan mély hangon, hogy a többiek nem hallhatták. Osszeszorította a száját. Én mereven bólintottam Mr. Cavendish felé, ahogy elmentünk mellette. Udvarias, de hűvös akartam lenni. Úgy éreztem, sikerült. - Miért? Még udvarias sem lehetek? - kérdezte ártatlan hangon. Én viszont nem gondoltam, hogy ártatlan. Mikor először találkoztam vele, egy tizennégy éves utcagyerek volt, aki bárki zsebéből képes volt kihazudni a pénzt. Réges-rég tudta, hogyan kell adni a hülyét. De én jól ismertem őt, és egy pillanatra sem tudott átverni. - Ez a mosoly olyan volt, mintha összebeszéltetek volna. Mondd meg, mi történt! Megadtad neki a telefonszámomat? Sértődötten nézett rám. - Nem tennék ilyet! Megkönnyebbültem. Stephan profi módon tudta kerülgetni az igazságot, de nyíltan sohasem hazudott nekem. Ha egyszer azt mondta, hogy nem adta meg Jamesnek a telefonszámomat, akkor az úgy is volt. így aztán hagytam az egészet. A hotel felé menet a kisbuszban az estével kapcsolatos izgatott tervezgetésről szólt minden. Úgy tűnt, mindenki a hotel közelében lévő sarki bárba készült néhány italra. Karaoke lesz. Ez kissé kellemetlenül érintett, mert nem volt sok kedvem az ilyen nyüzsgő és hangos dolgokhoz. De aztán arra gondoltam, hogy jó gyakorlat lesz ez nekem. Új csapat voltunk, és nem akartam az egyetlen lenni, aki kimarad abból, amit mindnyájan olyan izgalmasnak tartanak. Meg azt is tudtam, hogy Stephannak tetszett a bárban az

egyik pultos. Az utóbbi néhány hónapban elég közel kerültek egymáshoz. Szinte minden héten odamentünk ebédelni vagy vacsorázni, ha a városban jártunk. Stephan kilencven százalékig biztos volt benne, hogy a pultos nem egyszerűen barátságos, hanem flörtöl vele. De sok idő kellett neki ahhoz, hogy összeszedje a bátorságát, és randevúzni hívjon egy fickót. Stephan nem állt ki ezzel a nyilvánosság elé. Nem tudtam, hogy valaha is képes lesz-e rá. Azok, akik nyíltan vállalták, hogy melegek, nem szoktak titokban randevúzni, mintha valami rosszat tennének. Azt is tudtam, hogy inkább olyan férfiakkal szeret találkozni, akik szintén titokban tartják a vágyaikat. így viszont sokkal nehezebb volt partnert találnia magának. Javasoltam, hogy a nehézségekre való tekintettel próbálja meg az interneten, de még csak meg sem fontolta az ajánlatot. Azt mondta, rosszul van még a gondolatától is. A legfurcsább területeken tudott egészen ódivatú lenni. - Nagyon csendes vagy, Boglárka! - súgta a fülembe. Melissa éppen nagy hangon ecsetelte, hogy mit visel majd este, és milyen számot fog énekelni. Választása, a Sexy Back, egyáltalán nem lepett meg. - Eljössz este a bárba? - folytatta Stephan. A hangjában már most volt egy kis ellenvetés. Nyilván azt gondolta, hogy megpróbálom kihúzni magam a dologból. De nem. Ez a pultos volt az első ember, aki iránt az egy évvel ezelőtti nehéz szakítása után komolyan kezdett érdeklődni; és ha szüksége volt a támogatásomra, akkor ott leszek vele. Ránéztem, és láttam, hogy máris úgy kerekíti a szemét, mint a Csizmás kandúr a ShrekbcA. A fene! Kész bevetni a legerősebbfegyverét, csak hogy elmenjek ma este vele! Ügy döntöttem, hogy nem kínzom tovább. - Elmegyek. De meg kell esküdnöd, hogy nem fogsz éneklésre vagy táncra kényszeríteni! 32

Őszintén bólintott, és a legboldogabb fiús mosolyát küldte felém. - Tudom én azt jól. Nagyon be kell nyomnod ahhoz, hogy felmenj a színpadra! És nem is tudom, mikor volt utoljára, amikor ittál valamit. Én tudtam. Évekkel ezelőtt. A huszonegyedik születésnapom hónapja jól telt, és több partira is elmentem akkoriban, de az alkohollal sohasem voltam jóban. Családi hagyomány. Most mégis úgy döntöttem, hogy iszom néhányat a többiekkel. Olyan átkozottul feszült voltam! Lehet, hogy élvezni fogom. Egyszerűen csak szerettem volna elengedni magam néhány órára. - Lehet, hogy inni is fogok egy keveset - válaszoltam. A szeme tágra nyílt. - Tényleg? - Ö maga sem ivott sokat, de azért élvezte, nem úgy, mint én. Megvontam a vállam. - Talán. - Oké, kiscsibém! - rikkantotta, és az ülésem támlája mögött átnyúlva megszorította a vállam. - Olyan baromi helyesek vagytok így ketten! - áradozott Melissa, amikor meglátta ezt a szeretetteli gesztust. Mindketten semmitmondó mosollyal néztünk rá. Ahhoz nem ismertük eléggé, hogy véleményt formáljunk róla, de nem úgy nézett ki, hogy valaha is leszünk olyan jóba. Én igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget, de Melissa idáig nem tett rám jó benyomást. Megbízhatatlannak éreztem, bár semmi konkrétat nem tudtam volna felhozni ellene. Nyíltan hangoztatta a célját, hogy találjon egy gazdag embert, aki gondoskodik róla. Ez így elég necces volt nekem. - És imádom azokat az állatkaneveket is, amiket kitalál neked! Stephan a legcharme-osabb mosolyával nézett rá. - Hívhatlak téged is kiscsibémnek, ha szeretnéd!

33

Melissa kuncogott. Mindig így viselkedett, ha pilóták voltak a közelben; sokkal cukibbnak akart látszani. - Szerintem ez is isteni. De a legjobb a Boglárka! Hallottam, hogy úgy is nevezted! Stephan lágyan rám mosolygott, és ez elég is volt nekem. - így csak őt nevezem. Melissa összecsapta a kezét. - Ó, ó, ó... Valami története van ennek? Imádom a történeteket! Összerándult az orrom. Kezdett kicsit sok lenni már belőle. Odapillantottam a két pilótára, akik a kisbusz első sorából hallgatták a beszélgetésünket. Az affektált stílusból, ahogy beszélt, arra tippeltem, hogy Melissa ráhajtott az egyikre. Az első tiszt fiatalabb volt, és jobban nézett ki, mint a kapitány. Jeff, jutott eszembe a neve. Sötétbarna hajú, vonzó barna szemű, magas és karcsú. De az volt a gyanúm, hogy Melissa inkább a kapitányra hajtott, mert az kétszer annyit keresett, mint Jeff. A kapitány, akinek a nevét kilencvenszázalékos biztonsággal Peternek tippeltem, őszes hajú, kopaszodó ember volt, kis sörhassal, aki minden nőnek állandóan a mellét nézte. Melissa megerősített e gondolatomban, mert egy széles mosolyt küldve felé, megszólalt: - Te nem szereted az ilyen történeteket, Peter? A kapitány válaszul egy kissé kenetteljesen visszamosoly- gott. - Már hogyne szeretném! Stephan megrázta a fejét. - Ez a történet csak rám és Beere tartozik. De, Peter, megtudhatnám, hogy milyen dallal fogsz ma este szórakoztatni minket? - Stephan könnyedén és kecsesen tudott témát váltani. Most is, Peter nevetve utasította vissza, hogy bármit is énekeljen, és a beszélgetés máris más mederben folyt tovább.

34

NEGYEDIK FEJEZET

Mr. Gyönyörű Az ébresztőóra hangjára ébredtem, ha lehet, még kevesebb lelkesedéssel, mint általában. Csak hánykolódtam és forgolódtam négy órán keresztül. Próbáltam annyit aludni, hogy legalább este nyolcig fenn tudjak maradni, de hiába. Élőhalott leszek délutánra, gondoltam. Kifejezetten savanyú volt a kedvem, ahogy beléptem a hotelszobám fürdőjébe. - Megyünk gyúrni? - szólt át Stephan a szobájából, ahogy visszaértem. A szobáink egymásba nyíltak, mint általában, amikor ebben a hotelban aludtunk. Gyakran jártunk itt, és elég jól ismertük a recepciósokat ahhoz, hogy olyan szobát kapjunk, amilyent szeretnénk. A két szoba közti ajtót nyitva tartottuk. Évekig szobatársak voltunk, és csak mostanában lettünk szomszédok, így ez számunkra oldott, magától értetődő felállás volt. Mindketten jól éreztük magunkat egymás társaságában. A válaszom egy modortalan röffenés volt. Stephan felnevetett. - Amikor a leginkább nem akarod, akkor kellene a legjobban! Néhány perc múlva már edzéshez öltözve bejött a szobámba, kezében egy csésze kávéval - a kedvencemmel - a sarki kávézóból. A látvány azonnal felvidított.

35

Rám mosolygott, és a szemöldökét emelgette. - Talán ez megváltoztatja a véleményedet. Nagy mocha szójával, nincs felgőzölve, plusz egy extra adag eszpresszó. Felsorolta a rendelésem tartalmát, bár nem kellett volna. Amint megláttam a poharat, tudtam, hogy azt hozta, amit szeretek. Elnevettem magam. - Nagy vagy! - Ez tény - értett egyet velem. Egy órán át kondiztunk. A hotel edzőterme kicsi volt és nem túl modem. Egy futógép, egy elliptikus tréner, egy szobakerékpár és néhány súlyzó volt benne. Én az elliptikuson maradtam egész idő alatt, de Stephan váltogatta a kerékpárt és a futógépet, és félórát súlyzózással töltött. Ez volt a szokásos rutinja. Néztem őt, és jól éreztem magam, miközben fülhallgatómban szólt a zene. Stephannak igaza volt. Nagy kísértést éreztem, hogy kihagyjam a kondizást, de végül minden jól sült el. Mérföldekkel jobban éreztem magam most, hogy túl voltam rajta. Bekaptunk egy szendvicset ebédre. Gyönyörű, későtavaszi nap volt New Yorkban, és én élveztem a sétát az utcai forgatagban. - Van kedved a parkban enni? - kérdeztem Stephant, miközben sorban álltunk a zsúfolt helyi élelmiszerboltban. - Persze. Piknik stílusban! - bólintott. Végül is nem piknikeztünk, hanem kerestünk egy üres padot, és az emberek nézték, ahogy eszünk. - Mit veszel fel este, a bárba? - kérdezte Stephan két falat között. Gyorsan ettünk, mintha attól kellett volna tartanunk, hogy valaki elveszi az ételt. Mindketten úgy faltunk, mint az utcagyerekek, hacsak nem figyeltünk erre tudatosan. Mikor ketten voltunk, nem is akartunk másképp enni. Nem volt

36

mit takargatni egymás elől. Ez volt az egyik oka annak, hogy olyan hihetetlenül közel álltunk egymáshoz. - ’emt’om - válaszoltam teli szájjal. Lenyeltem a falatot, és leöblítettem egy nagy korty vízzel, amit egy újratölthető palackban hoztam magammal. Ezt szinte mindig magamnál tartottam, hogy ne kelljen drága ásványvizet vennem. - Nem tudom - ismételtem meg most már tisztán. - Jó meleg idő van, úgyhogy valami sortot és blúzt, azt hiszem. Nem akarok kiöltözni, viszont nem is szeretnék lepukkant lenni, ha mindenki más kicsípi magát. - A kényelmes edzőtrikómra, a rövid fekete sortomra és a neonzöld edzőcipőmre mutattam. - Én az ilyesmit szeretem, de tudom, hogy nem hagynál békén, úgyhogy elmegyek a kiöltözésben félútig. - Segíthetnél nekem kiválasztani a ruhámat! Szeretnék nagyon jól kinézni. Azt hiszem, ma bepróbálkozom Melvin- nél mondta Stephan. Rámosolyogtam. Már három hete ezt mondja, de ráhagytam. Visszamentünk a szobánkba, hogy lezuhanyozzunk, és felöltözzünk estére. Eközben mindenféléről beszélgettünk. Én egy felhajtott szárú, fekete rakott rövidnadrágot és egy ujjatlan, a nyakánál virágmintákban fodrozott fekete-fehér blúzt választottam. Ezt a fajta ruhát szerettem a legjobban. Kényelmes volt és nőies. Valami fülbevalóval, egy jó cipőben, szinte bárhova elmehettem így. Úgy értem, valami kényelmes, és nem flancos cipőben. Ma este egy lapos sarkú szandált választottam. Kivettem két ezüst karika-fülbevalót a bizsutartómból, amit mindig magamnál hordok. A hajamat leengedtem. Szálegyenes volt, és a hátam közepéig ért. Gyorsan feltettem egy kis sminket; csak egy kis alapozót és némi rózsaszín ajakfényt. Én lettem előbb kész, mert engem nem nagyon érdekelt, hogy nézek ki ma este. Leültem

37

Stephan ágyára, és türelmesen néztem, ahogy végigpróbált mindent, amit magával hozott. Végül egy testhez simuló szürke pólónál és egy kék-szürke kockás, nagyzsebes sortnál maradtunk, ami nagyon jól mutatott a keskeny csípőjén. Sokszor öltözött kissé gyerekesen, és azt hiszem, ez jól is állt neki. Úgy nézett ki, mit egy Abercom- bie & Fitch reklám. Meg is mondtam neki. Felnevetett, de láttam, hogy hízeleg neki az összehasonlítás, pedig csak az igazat mondtam. Egy kicsivel négy előtt értünk a bárba, de már elég nagy volt a tömeg. Amúgy nem egy túl felkapott hely, csak egy régi vágású ír kocsma, ahol hetente egy-két alkalommal kara- oke-estéket tartottak, viszont Manhattan szívében volt, és péntek délután lévén, nem csodálkoztam rajta, hogy ilyen sokan voltak. Stephan bevetette magát, és perceken belül már annál a pultnál ültünk, ahol Melvin dolgozott. Nem volt kétségem afelől, hogy sikerülni fog. A charm és a karizma különös keverékével szinte mindent meg tudott oldani. A legtöbb ember nem talált volna helyet egy ilyen zsúfolt estén. Szívből üdvözöltük Melvint, és láthatóan ő is örült, hogy lát minket. Különösen Stephant, bár velem is kedves volt. Mindig megpróbáltam megbarátkozni azokkal, akik érdekelték Stephant. O volt a családom, és fontos volt számomra, hogy jóban legyek azokkal, akik fontosak neki. Úgy láttam, Melvin korunkbeli lehet, a húszas évei elején. Kicsit szégyellős volt, több mint 180 centi magas, nagyon karcsú, szinte nőiesen finom. Nem tudtam kitalálni, hogy milyen származású, de valami keverék lehetett. A bőre világos kávészínű, fekete haja nagyon rövidre volt nyírva, a szeme világoszöld. Nagyon csinos volt, és a mosolya igazán magával ragadó./*? ízlése van Stephannak, gondoltam. - Mit adhatok? - Melvinnek meg kellett emelnie a hangját, hogy túlkiabálja a zajt. Az ajkamba haraptam, és Ste-

38

phanra néztem. Olyan régen nem ittam már alkoholt, hogy nem jutott semmi az eszembe. Stephan megvonta a vállát, és Melvinre kacsintott. Hűha, ehhez nagy bátorság kellett! Melvin elpirult egy kissé, és szégyellősen mosolygott vissza. - Lepj meg minket! Valami likőrös dologgal - válaszolt Stephan viccesen. - Röviddel vagy koktéllal? - Mindkettővel - mondtam én. - Mindkettőből a kedvenceddel! - 0 csodálkozva és elégedetten füttyentett egyet. Valaki hamisan énekelt, és ez elvonta a figyelmemet. Elég messze voltuk a színpadtól ahhoz, hogy ne süketüljünk meg, de elég közel ahhoz, hogy mindent lássunk. Stephannal minden ilyen volt. Elvarázsolt élete volt. - Ilyen korán kezdik a karaokét? - kérdeztem Stephantól meglepetten. 0 megvonta a vállát. - Úgy látszik. Bár még szörnyen korán van ehhez. Adhatnának egy kis időt, hogy egy kicsit benyomjunk, mielőtt ezt kell hallgatnunk! Nevetve értettem egyet. Melvin hamarosan visszatért az italokkal. Egy-egy pom-ti- nit készített nekünk, ami elég finom volt, úgyhogy nem gondoltam, hogy ettől be fogok rúgni. Egy-egy rövidet is hozott, amit „hullámlovas a savon” névvel illetett. Megszagoltam, és az orrom összerándult. Erős volt. - Mi ez? - kérdeztem tőle. - Jägermeister, egy kis ananászlé és kókuszrum. Finom. Higgy nekem! Stephan rávigyorgott. - Én hiszek neked! - jelentette ki, és bedobta az egészet. Levegő után kapkodott, ahogy leért. - A francba! Ez tényleg jó! Én is bedobtam az enyémet. Ami engem illet, csak egy módon tudtam meginni a rövidet, mégpedig gyorsan. Iga

39

zuk volt, mert tényleg jó volt, és szinte azonnal zizegni és bizseregni kezdett bennem minden. Okééé, gondoltam. Lassítsunk! Egyetlen rövid is majdnem kiütött ilyen hosszú alkoholmentes idő után. Bár igaz, ez egy elég ütős rövid volt. Melvin kérés nélkül hozott nekünk egy-egy pohár jeges vizet, majd elment, hogy kiszolgálja a gyülekező embereket. Stephannak jó sokáig kell majd maradnia, ha Melvinnel akar beszélni. A bár percről percre zsúfoltabb lett. Melvinnek rengeteg dolga volt, de így is megállt mellettünk néhány percenként, hogy Stephannal váltson néhány szót, és én ezt biztató előjelnek vettem. Nyilvánvaló volt, hogy kitüntetett figyelmet fordít Stephanra, és nem egyszerűen csak barátságos. Az első pom-tinimet elég gyorsan ittam meg. - Francba ezekkel az apró martinis poharakkal! - mondtam Stephannak, hangosabban, mint szerettem volna. Tényleg vissza kell fognom az ivászatot! Stephan rám nevetett, és ő is megitta az övét. Melvin azonnal letett elénk egy másik martinit és két rövidet is. Ez is jelezte az irántunk tanúsított különleges figyelmét. Az ujjával viccesen megfenyegetett minket: - A következő kör egy másik meglepetés lesz! - Stephanra kacsintott, majd elment. Széles mosollyal fordultam Stephan felé. O is visszamosolygott rám. Hosszú idő óta most láttam a legboldogabbnak, és rám is átragadt a jókedve. Már egy éve nem tudott leszakadni az exéről, és jó volt látni, hogy talán most mégis sikerül. - Szerintem dobjuk be ezeket gyorsan, mert kíváncsi vagyok a következő meglepetésre! - ugratott Stephan. Felnevettem, és bedobtam a rövidet. Francba a lassítással! Szerettem volna már a következő meglepetést. Versenyeztünk, hogy ki issza meg előbb a pom-tinit. Ujjammal felé böktem, mert én voltam gyorsabb egy másodperccel.

40

- Nyertem! Melvin tökéletes időzítéssel egy új kört rakott le elénk, épp, amikor Stephan letette a poharát. - Kamikaze és razzle-tini - mondta majdnem kiabálva, mert át kellett beszélnie azt, ahogy három ember aMoves like Jaggert énekelte, borzalmasan. Megköszöntem neki. Stephan ugyanezt tette, és egy pillanatra megragadta Melvin kezét, mielőtt visszahúzta volna. Szörnyen bátor dolog volt ez tőle. Melvin elpirult, rámosolygott Stephanra, majd hátrament, hogy a többi vendéggel is foglalkozzon. Sugárzó arccal néztem rá. - Ugye tudod, hogy nagyon érdeklődik irántad? O szégyellősen bólintott, de látszott, hogy nagyon elégedett. - Igen. Most már elhiszem. Nemsokára szállingózni kezdtek a kollégáink is. Brenda jelent meg először. Középkorú nő volt, a negyvenes évei közepén. Kevesebbet láttam, mint a személyzet többi tagját, mert ő a gép hátsó konyhájában dolgozott, én meg elöl. Jó fejnek tűnt. Úgy éreztem, könnyen összebarátkoznánk, ha egy kicsit több időt töltenénk együtt. Mosolyogva jött oda hozzánk. Sötétbarna haját bob frizurában hordta, ami kiemelte arcának szép formáját. Közepes termetű volt, és nagyon csinos. Nagy vonalakban tudtam róla, hogy férjnél van, és van egy tinédzser gyereke. Elhatároztam, hogy megpróbálok megtudni többet a családi hátteréről. Kedves tekintete és nyugodt temperamentuma alapján jó anyának tűnt. Hangosabban és élénkebben üdvözöltük, mint ahogy általában szoktuk, mire ő jókedvűen jegyezte meg: - Ti már itt vagytok egy ideje, nem? Stephan fölajánlotta neki a székét, amit egy kis rábeszélés után el is fogadott. - O az utolsó úriemberek egyike - fordult hozzám, és lát

tam rajta, hogy egy párnak gondol minket. Nem javítottam ki. Öt percen belül Stephan egy másik széket szerzett mellettem, a másik oldalon. - Ezt hogy csinálod? - kérdeztem felé fordulva. Ő felvonta a szemöldökét, és azt mondta: - Te is tudod, Bee, hogy kölyökkorom óta szélhámosságból élek! Ledumálni valakit a székéről igazán semmiség. Melissa volt a következő, aki megjelent, és máris unott arccal nézett körül. Biztosan Peter kapitányt keresi, gondoltam. Elképesztő volt, ahogy kinézett. Fehér mikro-miniszoknya és testhez álló rózsaszín felső volt rajta, ami nem volt összhangban hajának sötétvörös színével. A felsője olyan vékony volt, hogy két dolgot azonnal megállapíthattam: műcicije van, és nem visel melltartót. Mezítláb nem lehetett több egy hatvannál, de ma este alaposan megemelte magát. Strasszokkal kirakott fehér stiletto cipőjében jó tíz centivel magasabbnak látszott. Jól mozgott benne; úgy tűnt, mintha állandóan ilyesmiben járna. Ameny- nyire tudtam, ez így is volt. Erősen sminkelte magát; a szája fényes piros volt, a szempillái olyan vastagok és feketék, mint a régebbi képeken a modelleké. A maga módján nagyon csinos volt. Ami hiányzott ízlésben, bőven pótolta a nyers nőiesség. - Szevasztok, srácok! - mondta minden mosoly nélkül. Olyan volt, mintha sajnálná tőlünk ezt a gesztust. - Szia! - mondtam. Brenda és Stephan is üdvözölték őt. Feltűnt, hogy Stephan neki nem ajánlotta fel a székét. Melissa már most az idegeire ment, ezt tisztán láttam. A munkában sohasem jeleskedett, és azt gondolta magáról, hogy neki több minden jár, mint másoknak. Ez a két dolog nem tette őt túl szimpatikussá a szemünkben. Ezután a pilóták jelentek meg. Együtt érkeztek. Való

42

színűleg fel sem ismertem volna őket így, egyenruha nélkül. De amikor láttam, hogy Melissa kedve hirtelen felpezsdül, tudtam, hogy megjöttek. Stephan és én egy pillanatra összenéztünk. Kölcsönösen üdvözöltük egymást, és Melissának sikerült elfoglalnia a Brenda melletti széket. Peter kapitány gyakorlatilag odaragadt a szék támlájához. Próbáltam nem nagyon bámulni. Nem rejtegettek semmit. Ezek nyilván együtt fogják tölteni az éjszakát. A szemem odatapadt a kapitány karikagyűrűjére, ahogy a kezét végighúzta Melissa majdnem meztelen hátán. Ajjaj! De utáltam ezt! Nem értettem, miért házasodnak meg az emberek, ha utána ezt csinálják. Mindenesetre a Melissáról alkotott véleményem sem lett jobb ettől. Ki van zárva, hogy nem vette észre ő is a gyűrűt, ha egyszer én is láttam, tőle néhány méterrel. De akár a hátán is érezhette, olyan erősen dörzsölte őt a kezével. Úgy döntöttem, hogy ma este nem foglalkozom velük. Kellemetlen jelenség voltak, így ketten. Rémülten vettem észre, hogy az első tiszt, JefF, az én székem mögött horgonyzott le, és a testével felém hajolt. Rám mosolygott, ahogy ránéztem. Az előttem levő poharakra mutatott. - Mit iszol? Úgy látom, valami jót. Válaszoltam neki, mire közelebb lépett. Én elhúzódtam egy kicsit. Gyűlöltem, ha valaki mintegy mellékesen megérintett, és úgy láttam, hogy ő pont ilyesmire készül. Aztán néhány perc múlva, mikor már ő is bedobta a maga italát, megfogta az egyik hajtincsemet. Óvatosan még inkább eltávolodtam tőle. - Imádom a hajad! - mondta szinte üvöltve a lármázó tömegben. - Marhajói néz ki, amikor le van engedve! Elfordultam, és inkább megittam a maradék italomat. Hát, igen, most már papírom is lehetne róla, hogy be vagyok

43

rúgva. Észrevettem, hogy Stephan és Melvin összekacsintanak, és pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. Stephan azt jelezte neki, hogy ne adjon már több alkoholt. Tágra nyílt szemmel néztem rá. Ujjammal fenyegetően böktem felé. - Ne merészeld! Szinte sohase iszom, de ma este ki kell eresztenem a gőzt! Ez az első alkalom mostanában, hogy el tudom engedni magam, és meg tudok feledkezni Mr. Gyönyörűről! Stephanon végig az látszott, hogy vitába akar szállni velem, egészen a legutolsó mondatig. De amikor ez elhangzott, nevetésben tört ki. - Mr. Gyönyörű? Én bólintottam, mire ő még jobban nevetett. - Igen, az - folytattam. - James Cavendish túlságosan is gyönyörű ahhoz, hogy igaz legyen. Halálra rémített. Stephan hirtelen abbahagyta a nevetést. - Mivel? - kérdezte komolyan. Megráztam a fejem. - Nem úgy értem. Ez egy másfajta rémület. Nem tudom pontosan, hogy mi. Csak annyi biztos, hogy távol kell tartanom magam attól a Mr. Gyönyörűtől. - Ezt az utolsó mondatot annyira túlhangsúlyoztam, hogy még én is észrevettem, ittasan. Stephan szeme elkerekedett, ahogy mögöttem és fölöttem egy pontra nézett. - Most mi van? - kérdeztem tőle hangos és ellenséges tónusban. Igen, nyilvánvaló, hogy részeg vagyok. - Itt áll fölöttem, vagy mi ? Stephan összeszorította az ajkát, és az a borzasztó gondolatom támadt, hogy fején találtam a szöget. Körülnéztem, majd fel, még feljebb, egyenesen a fényes, kék szemébe. - Helló, Mr. Gyönyörű! - mondtam most már halkabb, de nyilvánvalóan ittas hangon.

44

ÖTÖDIK FEJEZET

A segítőkész úr Szinte azonnal megpördültem, és Stephanra néztem. - Áruló! - mondtam neki akadozó nyelvvel. Feltette a kezét, és ártatlan pillantással nézett rám. - Nem adtam oda a számodat, vagy ilyesmi. Csak megkérdezte, hogy megyünk-e este valahová, és én megmondtam, hogy hová. Ezzel nem bántottam senkit. Néhány válogatott durvaságot mondtam felé. Egy kemény arcot éreztem a hajamnál, a fülem mellett, és tudtam, hogy Mr. Gyönyörű az. - Mr. Gyönyörű? Igen? - súgta. Éreztem, hogy zavaromban az egész testem elpirul. - Ezt bóknak veszem, és be kell vallanom, hogy ez új. - Helló, Mr. Cavendish! - mondtam mereven, anélkül, hogy megfordultam volna. - Már mondtam, hogy hívjál Jamesnek! Vagy legyen Mr. Gyönyörű, ha úgy jobban tetszik. A Mr. Cavendisht csak akkor használd, ha kettesben vagyunk! - Már másodszor mondta ezt, és nem tudtam eldönteni, hogy vajon csak ug- rat-e. Akarom egyáltalán tudni? Nem - válaszoltam határozottan magamnak. Ezután próbáltam kizárni mindenkit, aki körülöttem volt, kivéve Melvint. Próbáltam inteni neki, hogy kérek még

45

egy italt, de egyszerűen nem vett rólam tudomást. Halványan hallottam, hogy Stephan és James a hátam mögött beszélnek valahol. James nem mozdult, és elég közel állt hozzám ahhoz, hogy úgy tűnjék, együtt vagyunk. Olyan közel, hogy ettől bizseregni kezdett a hátam. Ha csak egy centit is hátrább dőlök, összeérünk. Kissé oldalt fordultam, és láttam, hogy a másodpilótát eltávolították mellőlem. Furcsa tekintettel nézett valahová James és Stephan közé. Nem tudta mire vélni a helyzetet. Engem meg nem érdekelt, mire véli. Inkább megkönnyebbültem, mert láttam, hogy vette az adást: nem vagyok elérhető. Hirtelen felpattantam. Számítottam rá, hogy bizonytalan leszek, de sokkal rosszabb volt a helyzet. Néhány pillanatra meg kellett fognom a bárpultot, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. - Ajjaj, csak óvatosan, Boglárka! - mondta Stephan. Ereztem, hogy egy kemény kéz megfogja a derekam, és azt is éreztem, hogy nem Stephané. - Boglárka? - kérdezte Stephan tói csodálkozva. Stephanra pillantottam, aki most egy kicsit maflán nézett. - Ez egy régi becenév, még a gyerekkorunkból. Bee majd elmondja egyszer a történetet. - Alig várom. Máskor is szokott így inni? - kérdezte hanyagul, de mégis úgy éreztem, hogy egy kis él volt a hangjában. Még mindig csak Stephanhoz beszélt. Rólam és előttem. Dühítő volt. - Állandóan! - válaszoltam hangosan neki. Huszonegy éves kora óta ez az első alkalom, hogy iszik - mondta csendesen Stephan. - Több mint két éve. James szája megint a fülemhez ért. - Ugye emlékszel, mit mondtam neked a hazugsággal kapcsolatban? Ez már kettő.

46

Azt mondta, hogy a térdére fektet. Perverz állat - gondoltam. Hoppá, ki is mondtam részegen! Szerencsére csak James hallotta. O felnevetett, megmutatva szép, fehér fogait. Egyetértett velem. - Ki kell mennem a mosdóba! - jelentettem ki hangosan. - Elkísérlek, Boglárka! - mondta James. Stephan is fölemelkedett, hogy segítsen, de amikor elindultunk, James leintette. - Kösz, már megvan, fogom. És fogott. A dereka köré tette a kezemet, és a súlyom nagy részét átvéve, minden erőfeszítés nélkül vezetett át a tömegen a mosdók felé. - Miért vagy itt? - kérdeztem tőle tompán. - Nos, hát azért, mert szeretnélek addig baszni, amíg járni sem tudunk. Annyira akarlak, hogy belezöldülök. De mivel ebből ma úgysem lesz semmi, azt akarom, hogy épségben visszaérj a szobádba. - Miért nem lesz ma ebből semmi ? - kérdeztem. Tudtam, hogy rossz a kérdés, mert azt sugallja, hogy csalódott vagyok emiatt, de túl részeg voltam és túl kíváncsi ahhoz, hogy ne kérdezzem meg. Felvont szemöldökkel nézett rám. - Nem fogok hozzád érni, amíg nem vagy magadnál. Soha. Ezért. - Akkor föladod? - szegeztem neki, de az egész inkább nyivákolásnak hangzott. Meglepett, mert megcsókolta a fejem tetejét. - Dehogy. Meg foglak baszni, könyörtelenül. Csak nem ma, Boglárka! És nagyra értékelném, ha többé nem kerülnél ilyen állapotba. - A karja és a csókja lágy volt és édes, de a szavai kemények és jegesek. De furcsa emberi - gondoltam. Hogy lehet valaki ilyen hideg, ha egyszer Boglárkának hív?

47

Hirtelen megálltam. A falnál voltunk már, nem messze a mosdókhoz vezető folyosótól. A karjába fordultam, és hozzányomtam magam. O visszatartotta a lélegzetét a hirtelen érintéstől. A szemébe néztem. O kemény tekintettel nézett vissza. - Igen? - kérdezte élesen. - Nem a te dolgod, hogy milyen állapotban vagyok, James. A nevét külön hangsúlyoztam. Ez volt az első alkalom, hogy így hívtam. A pillantása nem változott. - Az a célom, hogy az én dolgom legyen. - Azt mondtad, nem akarsz járni velem - mondtam. Egy nagyot sóhajtott. - Igaz. Mást viszont akarok. És szeretném, ha módomban állna beszélni erről. - Akkor, mondd! - Majd később. Ha kijózanodtál. És ha kettesben leszünk. Megfenyegettem az ujjammal, majd lábujjhegyre álltam, hogy egyenesen az arcába beszélhessek. - Ez nekem nem tűnik beszédnek! A szavaim összefolytak, és láttam, ahogy meghátrál. Gyűlölte, hogy részeg vagyok. Nagyon nehezen viselte el. Zúgó agyammal részeg gondolatokat kergettem arról, hogyan tudnám kihasználni ezt. Ha nem szereti a részegséget, hát majd mutatok én neki olyat, amitől egy életre elmenekül tőlem. Bólintottam, és elfordultam tőle. Meg fog szökni, amint belépek a mosdóba. Leültem a vécére. Jellemző, hogy már attól büszke voltam magamra, hogy nem pisiltem össze a vécét. Épp az arcomat mostam, amikor Melissa jött be, és izgatottan nézett rám. - Ki ez a baromi jó pasi? - kérdezte elfúló hangon. Még sohasem láttam őt ilyen élénknek, csak ha egy férfi is volt a

48

helyiségben. Most persze azért vöt ilyen, mert beszéltünk egy férfiról. - Ő a Mr. Gyönyörű - mondtan. Élénken és lendületesen akartam beszélni, de hallottam, logy akadozó és összefolyó a beszédem. Kimentem a helyiségből, mielőtt még mást is kérdezhetett volna. James elkapta a karom, mielőtt :nég egyáltalán észrevettem volna őt. - Voltál már olyan részeg, hog; nem tudtál a saját szemedbe nézni a tükörben? - kérdezem tőle. Komolyan gondoltam. Tényleg ilyen részeg voltam O csak nézett rám. - Válaszolj, James! - próbáltam itasítani. - Nem - mondta azonnal. - Akkor táncoljunk! - Itt volt íz idő, hogy előadjam a nagyjelenetet. Utálja a részegséget, \kkor én megmutatom, hogy milyen részeg vagyok. - Nem - mondta eltökélten. - Rendben. Valaki majd táncolvelem. Csak figyeld! - A keze megszorított, ahogy megpróbáltam eltávolodni. - Senki sem fog táncolni veled. Ha táncolni akarsz, akkor csináld egyedül! Felháborodottan kapkodtam a l
49

Szúrós pillantással kikaptam a kezéből. Ránéztem, és megnyomtam a gombot, hogy előjöjjön az óra. - Mgcsk nyolcra van... mért megy mindenki h’za? Valami van? Vagy zárnak? Válaszként csak a vállát vonogatta. Zsebre vágta a kezét. Ahogy néztem, megláttam, hogy milyen unott és magányos. Eszembe jutott, amit mondott: hogy csak azt akarja, hogy egy darabban hazaérjek. - Nem kell ’tt maradnod... jól vagyok. Hirtelen átölelt. Én megfeszítettem magam, de ő egyszerűen a melléhez húzta az arcomat. - Őrjítő egy nő vagy - mondta a hajamba. Megpróbáltam ellökni magamtól, de meg se tudtam moccanni. - Szívesen hazakísérlek, nem hagylak itt ilyen állapotban. - Semmit sem tudsz rólam! Bármikor lehetek ilyen, ha úgy tartja kedvem! - mondtam, de szavaim elhaltak a pólóján. Olyan lágy volt a póló anyaga, hogy még nem is éreztem ilyent. Azon kaptam magam, hogy hozzádörgölődzöm. Eddig észre sem vettem, hogy mi volt rajta. Nyilván nem öltöny, de még nem tudtam megnézni, hogy mi. Hátradőltem, és csodálkozva néztem a lezser ruházatát. Egy V-nyakú kék trikó volt rajta, bal oldalán egy kis zsebbel. Pont a mellbimbója fölött, gondoltam. Szorosan ráfeszült, amitől jól látszottak kötött izmai. És iszonyú lágy volt!... Simogatni kezdtem a kezemmel, és ő nem állított le. Laza szürke nadrág volt rajta, kék futócipővel. Kifejezetten ennivaló volt. - Nemsokára kikötözlek, és úgy meg foglak gyötörni, ahogy te gyötörsz most engem, és nem engedlek el legalább egy estén át. - A hangja lágy volt és őszinte. Szavaitól azonnal megállt a kezem. Láthatóan nem sikerült elijesztenem magamtól. Még nem.

50

Eszembe jutott valami, és megböktem az ujjammal. Kibújtam a karjából, és már biztosabban álltam a lábamon. Csak néhány perc kellett, hogy ne igyák, és máris kezdtem visszanyerni az egyensúlyomat. - Van egy meglepetésem számodra - mondtam baljósla- túan, és megindultam a karaoke DJ felé. Belesúgtam a kívánságomat az idegen ember fülébe, ő bólintott, és Jamesre pillantott. Az ujjamat a számra tettem. - Pszt! Egy kis meglepetés Mr. Gyönyörűnek! James sztoikus nyugalommal nézett, ahogy felmentem a kis színpadra. Meglepetésemre nem kellett várnom, azonnal kezdhettem. Mikor elindultam a mosdóba, még hosszú sorban álltak, hogy énekelhessenek. Most viszont percről percre üresebb lett a helyiség. Nekem nem volt ezzel bajom. Vigyorogni kezdtem, ahogy felhangzottak az S&M első taktusai, és láttam, hogy James szeme elkerekedik. Sikerült belépnem a megfelelő időben, amikor a szöveg feljött, és pimasz tekintettel néztem őt, sőt egy kicsit még tekeregtem is a zenére. Az egyik taktusnál lehajoltam, majd hátravetettem a hajam. Úristen, majdnem lefejeltem a padlót! Meggondolatlan húzásomat látva James közelebb lépett, hogy elkapjon, ha tényleg elesnék. Egy kicsit kiestem a lendületből, amikor Melissa billegett át a színen, odament, és beszélni kezdett hozzá. Tényleg muszáj olyan szorosan mellé állnia? Mert ezt tette. Még neki is dőlt egy kicsit, ahogy a fülébe beszélt. James sem bánta ezt nagyon, és most már inkább neki válaszolt, és nem engem nézett. Nagyon komoly beszélgetés lehetett, amikor most találkoztak először! Vagy már ismerték egymást? Ez az! - döntöttem magamban. Ezt megkell tudnom! Még nem is ért véget a szám, mikor leugrottam a színpadról. James halványan rám mosolygott, ahogy közelítettem

51

felé. Melissa most már nem ért hozzá, de még mindig túl közel állt. - Köszönöm a meglepetést, Bianca! Nem felejtem el, amíg élek. - A hangja teli volt melegséggel és humorral. A fenébe! Nem ezt akartam. - Ismeritek egymást? - kérdeztem hirtelen. James egy kissé meglepetten nézett rám. - Csak most találkoztunk. Veletek dolgozik, nem? - És miről beszéltetek? - feszítettem tovább a húrt. - Elmondta, hogy jóban vagytok. Rólad kérdeztem őt. Melissára néztem. Egy kicsit sértődöttnek tűnt, de látszott, hogy nem adta fel a célját. Ha sejtette volna, hogy mennyit ér James, akkor még jobban ráindult volna. Eljátszottam a gondolattal, hogy megmondom neki. Ezzel megoldanám a helyzetet, itt és most. Valamiért, nem tudom, hogy miért, mégsem akartam ezt megtenni. Melissa végigmért, majd egy mosolyt erőltetett magára. Láttam, hogy újra pezsegni kezd. Elkapta a kezem. - Gyere csak, csajszikám! - mondta vidáman, és visszahúzott a DJ felé.

HATODIK FEJEZET

A perverz milliárdos Nem kellett sokat tanakodnom, hogy rájöjjek, mit akar. Hamarosan már a Back that thing Upot énekeltük duettben. Próbáltam megfelelő ritmusban rappelni az enyhén obsz- cén szöveget, és közben ámulva néztem őt. Nemsokára már a közönség felé rázta, tekerte a fenekét, meglehetősen jól. Felül jobban álltam, mint ő, ráadásul az én mellem teljesen természetes volt, de lent sokkal, de sokkal több mutatnivalója volt. És el kell ismernem, nem volt rossz, amit mutatott. És ezt ő is tudta. A válla fölött hátramosolygott a közönségre, ahogy szinte a földig guggolt. Szóval, tényleg bedobott mindent. Épp a szöveget rappeltem, amikor Stephan lentről elkapta a tekintetem. Otthagyta a helyét a bárban, ahol azóta beszélgetett Melvinnel, hogy kimentem vécére. A fenébe! Most elrontottam a beszélgetésüket az idétlenségemmel! Végre lehetősége volt, hogy elmondja, amit akart, és én megzavartam őt. Hirtelen bűntudatom támadt. Tágra nyílt szemmel nézett. Láttam rajta, hogy haza akar vinni. Nyilván nem értett volna egyet velem, ha elmondom, hogy a részeg viselkedésemmel próbálom Jamest lerázni magamról. Olyan régen volt már az őrangyalom, hogy tudtam: nem hagyná, hogy égessem magam. Megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy nem jön fel ér

tem a színpadra. De rövid életű megkönnyebbülés volt ez, mert észrevettem, hogy nyíltan beszél valamiről Jamesszel. O figyelt, majd egyetértően bólintott. Ahogy a ritmus gyorsult, elkeveredtem a szövegben, ezért minden szót, amit nem tudtam kimondani, „csajok”-kai helyettesítettem. Úgy éreztem, ez jól illik a dalba, és gondolatban vállon veregettem magam, mikor véget ért. Melissa nevetve megölelt, amikor végeztünk. Egészen kifulladt a rázástól. Hirtelen megkedvelt? Vagy Jamesnek szólt az egész show? Annak alapján, amit Melissáról tudtam, ez utóbbira tippeltem, de most ez sem érdekelt túlságosan. Odamentem a két magas emberhez, akik komoly beszélgetésbe mélyedtek, és biztos voltam benne, hogy a téma én vagyok. James tágra nyílt szemmel nézett. Valami megdöbbenthette. Odalopakodtam Stephanhoz, és a vállammal meglöktem a vállát. - Mit mesélsz neki ? - kérdeztem mérgesen. - Ülj vissza a bárba, Stephan! Én itt jól vagyok. Stephan odahajolt hozzám. Láttam, hogy ki van akadva, és ettől nálam is megszólalt a vészcsengő. Mi a fene folyik itt kettejük között? Stephan átfogta a vállam, és a fülembe súgta: - Kérlek, ne légy rám mérges! Tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom, hogy közbeavatkozzak, de tudni akartam, hogy milyen ez a fickó. Azt hiszem, jól bánik majd veled. De megmondtam neki, hogy ha nem, akkor szétrúgom azt a milliárdos seggét. Az orromat ráncolva néztem föl rá. - Ezért ne legyek mérges ? Nem könnyebbült meg, úgyhogy tudtam, hogy nem ez a baj. Képtelen volt a szemembe nézni, és remegett is egy kicsit. Gyűlölte a feszültséget. Nagyon nehezen kezelte, ha va

54

laki mérges volt rá, különösen, ha én. Olyan szörnyű dolgok következménye volt ez, amik még gyerekkorában történtek vele. Evek óta én voltam a családja, és félt a haragomtól. Betegesen félt attól, hogy ha egyszer tényleg megharagszom rá, akkor elhagyom, mint a családja. Már ezerszer mondtam neki, hogy ez nem történhet meg, de ettől még nem tudta kezelni a konfliktusokat. A fejét rázta, és pánikot láttam a szemében, ami megijesztett. Ettől szinte kijózanodtam. - Mi a baj ? - kérdeztem. - Megmondtam neki, hogy szűz vagy - súgta a fülembe. Megfeszültem. - Csak nem akartam, hogy bántson!... Vagy, hogy hamis képet alakítson ki rólad a viselkedésed miatt. Kérlek, ne haragudj! Nem tehettem róla, azonnal begurultam. Hátralöktem, és felé szegeztem az ujjamat. - Menj! Vissza! A! Helyedre! Engedelmeskedett, és lehajtott fejjel, gépies járással indult vissza Melvinhez. Valószínűleg tönkretettem az estéjét, de nem volt joga hozzá, hogy személyes információkat osz- szon meg rólam másokkal! Különösen nem Mr. Gyönyörűvel! Ellenséges tekintettel fordultam James felé. - Akkor, végeztünk? Láthatod, hogy semmi sem fog történni ! Ha más nem, hát a szüzességem elég ok arra, hogy si- lcoltva menekülj tőlem! Lehet, hogy Stephan sokkaljobb megoldást talált, mint én! - jutott eszembe, még beszéd közben. A döbbent kifejezés már rég eltűnt az arcáról. Most kimérten semmitmondó volt. Bár a szemére ez nem volt igaz. lípp olyan intenzíven nézett, mint mindig. - Gyere ide! - mondta. Vagy másfél méter volt köztünk. Még azelőtt odaléptem,

55

hogy eszembe jutott volna ellenállni. Nagyon, nagyon finoman megmarkolta a hajam, és kicsit hátrahúzta a fejem. Odahajolt a fülemhez. - Szét foglak baszni! - suttogta lihegve. - Én leszek az első; és olyan alaposan csinálom, hogy egyben az utolsó is! Nem akarsz majd senki mást, ha egyszer rád teszem a kezem. Minden egyes porcikádra. Durván elsuttogott szavaira hideg futkosott a testemen. Összeráncoltam a szemöldököm. Vajon már azelőtt megérezte, hogy szűz vagyok, hogy Stephan elmondta volna neki ? Ezért akart annyira? Ez valami furcsa fétis dolog? - Tehát, a szüzeket szereted? - súgtam vissza neki a kérdést. Felugrott a szemöldöke a meglepetéstől. - Még eggyel sem volt dolgom, úgyhogy nem. De nem mondhatnám, hogy lelomboz a dolog. Igazából imádom, hogy én leszek neked az első. Már nem bajlódtam azzal, hogy elmondjam, hogy túl sokat képzel magáról. Hirtelen nagyon elfáradtam. Annyira, hogy szinte elájultam. És ötkor kelnünk kell, hogy felkészüljünk a reggeli járatra. - Mehetünk - mondtam. Az arca azonnal felderült. - Jó. Mondjuk meg Stephannak! Stephan rám se nézett, ahogy közeledtünk. Bianca fáj rontot jelentett - mondta James Stephannak. - Hazaviszem. Hányra állítsam az ébresztőjét? Hitetlenkedve néztem: megint úgy beszél rólam, mintha itt se lennék. - Ötre - mondtuk egyszerre Stephannal. A két férfi szívélyesen bólintott egymás felé, de Stephan még mindig nem nézett rám. Tudtam, hogy egész éjjel nem alszik majd, ha nem mondom el neki, hogy megbocsátottam. Hozzáléptem, és lágyan homlokon csókoltam.

56

- Nem vagyok rád mérges - mondtam, és engem is meglepett, hogy igaznak éreztem ezt. Nem volt joga azt tenni, de tudtam, hogy az én érdekemben tette. Evek óta az én védelmem volt a feladata, és ezt nagyon komolyan vette. Szipogott egyet, és egészen megrendültem, amikor megláttam egy könnycseppet az arcán, ahogy lenézett. - Köszönöm - mondta, és hallottam a hangjában a megkönnyebbülést. Annyira, hogy elsírta magát, pedig ilyet nem szokott. Ilyen erős hatással volt rá a haragom. - Kérlek, ne! - mondtam neki. A szívem szakadt meg, hogy így láttam. Felemelte a fejét, és már jobban nézett ki. - Jól vagyok. Komolyan. Menj, és aludj egy kicsit! Találkozunk reggel. - Mosolygott, és intett nekem. Visszamosolyogtam, és elmentünk. James végig fogta a karomat a hotelhoz vezető rövid úton. Szilárd fogását végig ott éreztem a könyököm fölött. Úgy tűnt, tetszett neki a hely. - Stephannal egy csomó dologról beszéltünk. Tudja, hogy sohasem húznék előnyt abból, hogy nem vagy egészen magadnál. - Úgy látszott, James szükségét érezte, hogy elmondja mindezt. Ha nem tudnám, hogy más a helyzet, azt gondolnám, hogy ő a bátyád - folytatta. - Milyen régóta álltok ilyen szoros kapcsolatban? Egy ferde pillantást vetettem rá. Láttam, hogy információt akar gyűjteni rólam. Nem mentem bele a játékba. Különösen úgy nem, hogy szinte semmit sem tudok róla. - Régóta - mondtam bizonytalanul. Ennél többet nem mondok. Mostanra már egészen kijózanodtam, úgyhogy lekéste a csadakozást az elhullajtott információk felé. Ismét úgy döntöttem, hogy nem iszom többé. Már most szégyelltem magam a ma esti idétlenségeimért, pedig még nem is józanodtam lei egészen. - Fogamzásgátlót kell szedned - váltott hirtelen témát, 57

parancsoló modorban. Egy újabb ferde pillantást vetettem rá. De ez a pillantás lassan izzani kezdett. - Az én testem, az én dolgom - mondtam keményen. - Ha lefekszünk egymással, az én dolgom is lesz. És már most el kell kezdened. Hetek vagy hónapok is kellhetnek hozzá, hogy hatékony legyen. A tekintetem most már szúrt. - Csak, hogy tudd: szedek fogamzásgátlót. Gondok voltak a menstruációmmal, és ez segített rajta. Tulajdonképpen már tinédzser korom óta szedem... személyes okokból. - Olyan okokból, amiket sohasem fogok elmondani neki. Mint ahogy azt sem, hogy Stephan és én egy elhagyott épületben éltünk egy csomó más hajléktalannal, és mindig rettegtem attól, hogy esetleg megerőszakolnak, és terhes leszek. Aludni sem tudtam a félelemtől. Miután elmentem az ingyenes rendelésre, megnyugodtam. Legalábbis, a terhesség tekintetében. - De, elképesztő vagy! Nem is egyeztem bele, hogy lefeküdjünk egymással! - Mik azok a személyes okok? - kérdezte. Nyilván nem mondok neki semmit arról, amiről a legnehezebb beszélnem. - Ezt inkább megtartom magamnak. - Kinyújtottam rá a nyelvem. Kezével figyelmeztetően megszorította a karomat. - Felmérgesítesz! - Akkor majd én bombázlak egy csomó személyes kérdéssel, és meglátjuk, hogy mi lesz rá a válasz! - Próbáld meg! Azt hiszem, ebből jó kompromisszum lehet. Erre csendben maradtam. Szó nélkül tettük meg az utat a hotelig. Ahogy elmentünk a recepciós pult előtt, üdvözöltem az ott dolgozó lányt. Ügy hívták, hogy Sarah, és jól ismert engem és Stephant. Még el is mentünk néha mulatni hármasban. Most tágra nyílt szemmel nézett ránk. Való

58

színűleg, mint oly sokan, ő is azt hitte, hogy Stephan és én egy pár vagyunk. - Szia, Sarah! - szóltam oda, de nem álltam meg. - Szia, Bianca - válaszolta. - A biztonság itt szánalmas - mondta James, ahogy a liftajtó becsukódott mögöttünk. Aggódva ingatta a fejét. Én vigyorogtam. - Miért, mit vártál? Ez egy személyzeti szálloda, Manhattan belvárosában. És a biztonsági rendszer nem szánalmas, hanem nem létezik. - Még jobban vigyorogtam. A gazdagok nagyon viccesek tudnak lenni. Mogorva pillantást vetett rám. - Ez rémes. Itt bárki bejöhet! Én egyre jobban szórakoztam a dolgon. - Ezért vannak a zárak és a rendőrség. Ha szerinted ez itt rossz, akkor látnod kéne azokat a helyeket, ahol Stephannal laktunk! - Afenébe!Ezt nem akartam hangosan kimondani! Figyelmesen nézett rám. - Hol? Hogy érted? Most is ilyen helyeken laktok? Megvontam a vállam, mert ejteni akartam a témát. - Nem, dehogy. Amúgy meg, szerintem ez a legkevésbé biztonságos személyzeti hotel az összes közül. - A gondolatra megint nevetnem kellett. A kártyakulcsomért nyújtotta a kezét, és én szó nélkül átadtam neki. - Jobb lenne, ha biztonságosabb helyen laknál, amikor itt vagy a városban. Elintézem - mondta, amivel megdöbbentett. Megráztam a fejem. - Nem, nem, nem - válaszoltam tisztán és érthetően. - Nem tudom, mit képzelsz magadról, de az biztos, hogy nem fogod irányítani az életemet. Nyugodtan elfelejtheted. A szája kemény vonallá húzódott. - Megbeszéljük, ha kijózanodtál. 59

Ez megőrült, döntöttem el magamban. - Mondhatsz, amit akarsz. Ez nem fog megtörténni. Ahogy beléptünk a szobába, észrevette a másik szobába vezető nyitott ajtót. Kérdőn nézett rám, átment a másik szobába, mintha bármi joga lenne rá, hogy átkutassa mások helyét. - Stephan szobája? - kérdezte Stephan szobájából. - Igen - válaszoltam. Visszajött, és kérdés nélkül becsukta és bezárta az ajtót. Én beestem az ágyba, és lehunytam a szemem. - Be kell állítani az ébresztőt - mondtam magamnak hangosan, és a kis táskám felé nyúltam. Valahol az ajtó és az ágyam között ejtettem el. - Már megvan - mondta James, és hallottam, ahogy mozog a szobában. Egy pittyegést is hallottam, ami azt jelezte, hogy bedugta a töltőt. - Kösz - motyogtam csukott szemmel. - Most már menj. Fel fogok ébredni időben. Még sohasem késtem a munkából, és holnap sem fogok. Amint abbamarad ez a forgás, elalszom. Nem válaszolt, de hallottam, hogy körbejárja a szobámat. Bement a fürdőszobába, majd egy perc múlva kijött. Az ágy lenyomódott, ahogy leült mellém. A sminkeltávolító párna illatát és hűvös érintését éreztem az arcomon. Meglepetten próbáltam összekapni magam. Mit csinál ez itt? Éreztem, hogy finoman végigtörli az arcom, sőt még a szempillámat is, hogy leszedje a festéket. Nem kell rád semmi smink - mondta elgondolkodva. - Gyönyörű az arcod. - Olyan szép dolgot mondott rólam, hogy felhorkantottam. - Nézzük csak, ki is mondja ezt, Mr. Gyönyörű? - Akkor én Mrs. Gyönyörűnek foglak hívni - mondta, és lehajolt, hogy megpuszilja az orrom hegyét. Egy pillanat múlva éreztem, hogy visszaül. Mikor a sortom derekán éreztem az ujjait, felpattantak a szemeim, és odanyúltam, hogy 60

megállítsam. A szobában nem volt fény, csak a fürdőszobából szűrődött be valami, de még ki tudtam venni az alakját. - Mit csinálsz ? - kérdeztem lassan. Eltolta a kezemet, kigombolta a sortomat, és egy gyors, lágy mozdulattal lehúzta rólam. - Csak ágyba duglak. Mondtam Stephannak is, hogy ezt fogom tenni. Levetkőztedek, hogy lefekhess. És ha most ki akarod hányni azt a sok mérget, amit ma megittál, kiviszlek a fürdőszobába, és összefogom a hajadat, hogy le ne hányd. Maradj nyugton! Gyorsabban végzek, ha nem izegsz-mozogsz összevissza. Furcsa mód engedelmeskedtem neki. 0 gyorsan kihámozott a ruháimból, és rám adta a vékony ingruhát, amit hálóingnek készítettem oda. Profi módon levette a melltartómat is, de nem ért hozzám, csak a hátamon és a vállamon. Gondosan összehajtotta a sortomat, fölakasztotta a blúzomat, mintha mindennap ezt csinálná. Óvatosan betakart. De furcsa egy milliárdos! - gondoltam. Mikor befejezte, megállt mellettem. Zsebre vágott kézzel nézett le rám, mintha nem tudná, hogy mit tegyen. Fura helyzet volt. - Itt aludhatsz - mondtam neki. - Ha nem zavar nagyon a biztonság hiánya. - Nem tudtam ezt kihagyni. Visszafogta a lélegzetét. - Nem bánod, ha bokszerben alszom? így sokkal kényelmesebb, és esküszöm, nem fogok próbálkozni. Ma nem. Hogy bántam-e? Őrülten szerettem volna látni a testét. Szerettem volna tudni, hogy mindenhol olyan barna-e. - Oké - mondtam levegőtlen hangon. Ezután már nem hezitált. Levetette a cipőjét, a zokniját, az ingét és a nadrágját. Le sem vettem róla a szemem. Nagyon szerettem volna egy kis fényt. Nem hajtotta fel a takarót, csak lefeküdt a hátára, az ágy másik oldalára. 61

- Aludjál! - mondta. - Mindenütt olyan barna vagy ? - kérdeztem, már az álom pereméről. Ha válaszolt is, már nem hallottam, hogy mit.

HETEDIK FEJEZET

Sietősen Az ébresztő hangja mély álomban ért. Még sohasem aludtam ennyire agyonütve, és innen felébredni olyasmi volt, amihez nem szoktam hozzá. Mindjárt tudtam, hogy kemény lesz ez a reggel, ezzel a lüktető fejfájással. Az óra ötöt mutatott, de a testem úgy tudta, hogy még csak kettő van. A huszonnégy órás ittlét nem elég ahhoz, hogy megszokjam az időeltolódást. Nem lepődtem meg azon, hogy James már elment, bár furcsa mód rosszul esett. Most, miután kiment belőlem az alkohol hatása, tudtam, hogy baj van. Kezdtem megkedvelni ezt a gazdag perverz alakot. Egyenesen a zuhanyzóba mentem, feltűztem a hajam, hogy száraz maradjon. Nem lett volna időm megszárítani, ha megmosom. Visszavettem magamra az ingruhát, és addig akartam ebben maradni, míg föl nem veszem az egyenruhát. Az évek során annyira megszoktam, hogy egy légtérben alszom Ste- phannal, hogy szokásommá vált készülődés közben is legalább részben felöltözni. A fürdőszobám ajtaja résnyire nyitva volt, így megrémültem, amikor hallottam, hogy kint a szobám ajtaja kinyílik,

63

majd bezáródik. Kilestem a résen. Meglepődtem, de meg is könnyebbültem, amikor láttam, hogy James az. Kérdezés nélkül bejött a fürdőszobába. Még Stephan sem volt ilyen közvetlen velem, így hát készületlenül ért, hogy csak úgy idejött, lazán, épp azután, hogy lezuhanyoztam. Egy pohár kávét és két tablettát adott át. Két üveg vizet tett a pultra. - Tabletták a másnaposság ellen - mondta. - És a víz is jót tesz. Most ki vagy száradva. Bevettem a tablettákat, és majdnem megittam az első palack vizet. Még megiszom a kávét, és lassanként embernek érzem magam. Láttam, hogy átöltözött. Megint öltöny volt rajta, frissnek és kipihentnek látszott. - Hazamentéi? - Nem sokat tudtam róla, de azt igen, hogy főként New Yorkban él. Makulátlan öltönyére néztem. Világosszürke volt, de most kék inget és nyakkendőt viselt. Nem tudtam megnézni, hogy milyen ruha nélkül. Afenébe! Ahogy felnéztem, tekintetünk találkozott a tükörben. Gyönyörű türkiz szemei a testemet vizsgálták, olyan intenzitással, hogy követnem kellett a pillantását. A vizes testemre húzott vékony pamut ingruhám gyakorlatilag mindent megmutatott. Ezzel az erővel akár meztelen is lehetnék - gondoltam kábultan. O mohón beitta szemével a látványt, mintha még sohasem látott volna ilyen kívánatos dolgot. Részegítő érzés volt, hogy mindez tőle eredt. Mögém lépett, és egyenesen a mellemet nézte. Én nehéznek éreztem őket, és iszonyúan szerettem volna, ha megérintené. Öntudatlanul hátrafeszültem egy kicsit, úgy, hogy a vál- lam hátra, a mellem előre mozdult. A mellbimbóim kiálltak, ahogy a vékony anyag simogatta őket. Lassan megkeményedtek, és ahogy néztem, még jobban kidomborodtak.

64

- Nem szeretném, hogy elkéss a munkából - mormolta -, de meg kell tennem valamit. Hozzám simult, és a farkcsontomnál éreztem a kemény farkát. Végül a kezébe fogta a mellem, mire én még jobban hátra feszülve felnyögtem. Szorongatni kezdett, én meg lehunytam a szemem. - Nézz rám! - csattant fel, és én automatikusan engedelmeskedtem. Pillantásom izzó szemével találkozott a tükörben. Szeretem ezt a hálóinget - mondta szinte magában, miközben mindenhol simogatni kezdett. - Tedd széjjelebb a lábad! mondta, és a lábaim szétmentek, mintha valami ismeretlen titkos kapcsolat lett volna a szája és a testem között. Az egyik kezével továbbra is a mellemet szorongatta és a mellbimbómat csipkedte, míg a másik lecsúszott a bordáimon, a hasamon, egyenesen a lábam közé. Ösztönösen összezártam őket a behatoló előtt. Nyisd szét! - utasított, és a lábaim engedelmeskedtek. - Minden porcikádat élvezni fogom, de most csak azt akarom, hogy elélvezz. Csak meg kell, hogy érintselek. Hajtsd hátra a fejed a vállamra! Hüvelykujja begyével hamar megtalálta, majd simogatni kezdte a csiklómat, míg a középső és a mutatóujjával a lyukam körül játszott, azt ingerelte. Elakadt a lélegzete, ahogy odanyúlt. - Istenem, egy csurom nedves szűz! Ez már sok, Bianca! Az egyik ujját lassan belém dugta, és felnyögött. Szorosan tapadtam rá. Néha én is maszturbáltam az ujjammal, de az övé sokkal nagyobb és durvább volt, na meg sokkal tehetségesebb. Sokkal jobban tudta, hogy hogyan kell engem megérinteni, mint én magam. Kicsit félelmetes volt ez a gondolat, de aztán gyorsan visszatértem az éppen átélt érzésekhez. Egészen benyomta az ujját, és ott kezdett bent simogatni, a legjobb helyen. Hüvelykujja végig a csiklómon körözött, míg

másik kezével az érzékeny mellemet gyúrta, hihetetlen gyakorlattal. Elképesztően jól csinált egyszerre több dolgot is. Ahogy simogatott, éreztem, hogy hátul a keménység egyre jobban hozzám szorul. A második ujját is becsúsztatta az első mellé, és úgy éreztem, hogy egészen tele vagyok. Nekidörgöltem magam, és felkiáltottam. Hirtelen megállt. - Kérj meg rá! - parancsolta, és pontosan értettem, mire gondolt. - Kérlek! - Egy pillanatig sem gondolkodtam. - Mondd, hogy kérem, Mr. Cavendish, szeretnék elélvezni! - Kérem, Mr. Cavendish, szeretnék elélvezni! Durván megcsípte a mellbimbóm, és még erősebben simogatta azt a tökéletes helyet ott bent. Pillanatok alatt elélveztem, hogy még csak időm sem volt arra gondolni, hogy ez az. Nem tudtam, hogy így is lehet élvezni, ilyen hirtelen kitöréssel. És ilyen erősen. Egészen elveszettnek éreztem magam egy pillanatra. Mindketten lihegtünk, ahogy magamhoz tértem. Elkapta a tükörben a tekintetemet, ahogy kihúzta belőlem az ujját. Megbabonázva néztem, hogy a szájához emeli a kezét, és tisztára nyalja. Mikor befejezte, megfogta az arcom, és egy hosszú csókra maga felé fordított. - Te vagy a legtökéletesebb basznivaló kis ribanc, akivel valaha is találkoztam! - motyogta a számba. Megpróbáltam megfogni a kemény farkát. Elkapta a kezem, mert tudta, hogy mire készülök. - Erre most nincs idő. Öltözz fel! - A hangja szinte haragos volt. Látszott rajta, hogy frusztrált és rosszkedvű emiatt. Rekordidő alatt bújtam be a kosztümömbe, ami a kis nyakkendővel meg egyebekkel leginkább egy férfiöltönyre hasonlított. James egész végig figyelt, és egyeden pillanatra

66

sem hagyott egyedül. De túlságosan siettem ahhoz, hogy ez zavarjon. - Ez a legszexibb stewardess egyenruha, amit eddig láttam! Ezt be kéne tiltani! Én is csinálok majd veled néhány tiltott dolgot azzal a kis nyakkendő-utánzattal - mondta, és a hangja komoly volt. Én csak nevettem. - A hajamat és a sminket majd megcsinálom a kisbuszban. Stephan majd segít. - Megnyaltam az alsó ajkam, és a még mindig meredten álló dákója felé mutattam. - Még tíz percem maradt. Csinálhatnék veled valamit. Nem szeretném, hogy kielégítetlenül hagyjalak itt! Fájdalmasan rám mosolygott. - Te egészen tökéletes vagy. De ma reggel ez nem megy. Nem is jövök hozzád már, csak akkor, ha mélyen beléd mehetek. Feltehetően napok múlva. Egy lépéssel közelebb mentem, és újra megnyaltam az ajkam. Egyszer csak letérdeltem elé. - Belém jöhetsz, valahol máshol - mondtam, és akadozni kezdett a hangom. A fejem csak centiméterekre volt az ágyékától, de visszatartottam a bennem levő sürgetést, hogy megérintsem. Inkább fölnéztem rá. Megragadta a hajam, egy kicsit durván. - Csináltad már máskor is? - kérdezte bizonytalan hangon. Megráztam a fejem, és megint megnyaltam az ajkam. - Már mondtam, hogy senkivel sem jártam. Semmi ilyesmit nem csináltam. Nem tudom, mi ütött belém, de a helyedben elfogadnám az ajánlatomat, mielőtt meggondolom magam! Kigombolta a nadrágját, és olyan gyorsan pattant ki az álló farka, hogy csak néztem. Egészen... látványos volt. És rögtön az arcom előtt. Egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a számba vegyem,

67

és éhesen szopni kezdjem. Ellenkezőleg. Még semmit sem akartam ennyire az életemben. Bár nem sok fért be a számba - csak a makkja és még egy kis rész. - Használd a kezed a tövénél! - mondta. A makkjáról és a rúdjáról származó nedvességgel bekente a tenyerem, és megmutatta, hogyan húzogassam és tekerjem a tövénél. - Erősebben! - parancsolta. - Húzd az ajkad a fogadra, és szopd erősebben! Igen, ez most tökéletes, Bianca! - Néhány részegítő pillanat után figyelmeztetett: - Mindjárt elélvezek! - Mindkét kezével a hajamat markolta erősen. - Ha nem akarod, hogy a szádba élvezzek, akkor most húzódj hátra! A hangja egészen durva volt a vágytól, és én imádtam ezt. Rá tudnék kattanni erre az érzésre. Meg arra, amit csinálok. Ahelyett, hogy hátrahúzódtam volna, még erősebben szoptam, és ösztönösen lenyeltem a meleg anyagot, amit a torkom hátoldalának lőtt. Felhúzott magához és megcsókolt. Még mindig a hajamat markolta, hogy már szinte fájt, de ebben a pillanatban élveztem ezt. Végül elengedett, és az órájára pillantott. - Elkésel. Majd később beszélünk. Nem akarom, hogy bajba kerülj. Láttam, hogy milyen fontos neked a munkád. Én csak bólintottam, és sietős módba kapcsoltam. Kifelé menet felkaptam a táskám és a félig üres kávéspoharam, és még csak el sem köszöntem tőle. Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Egész életemben nem csináltam még ilyen intim dolgokat, és eszem ágában sem volt megadni neki a telefonszámomat. Úgy éreztem, hogy elvesztem magam, ha egyszer ráállok erre a pályára. Egyszerűen átvette felettem az irányítást. És mostanáig nulla ellenállást mutattam. Elvesztettem a fejem, ahogy megérintett, és még örültem is, hogy mindent elengedhetek. Hogy őszinte legyek, iszonyú jó volt. Olyan tökéletes, hogy teljesen elfelejtettem ellenállni. 68

NYOLCADIK FEJEZET

Becserkészve Nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor öt perc késéssel érkeztem az előtérbe, de Stephanon és rajtam kívül még senki sem volt ott. Még sohasem késtem, öt percet sem, de most is megúsztam. A csapat késése mindig annak az embernek a késése, aki legutoljára érkezik - és az nem én vagyok, hiszen én voltam a második. Stephan bizonytalanul rám mosolygott, ahogy találkoztunk. -Jó reggelt, Boglárka! - ’ggelt. Milyen volt az éjszaka további része ? - kérdeztem, és reméltem, valami sikerről tud beszámolni. Elvigyoro- dott. - Fantasztikus volt. Elmentünk Melvin lakására, és órákig beszélgettünk. Nem sietünk el semmit, de most már sokkal jobban értjük egymást. V isszamosolyogtam. - Ez klassz. Akkor, gondolom, maradunk a New York-i járaton, nem? Felsóhajtott. - Remélem. És neked hogy ment Mr. Gyönyörűvel? kérdezte egy mosoly kíséretében. - Sokkal fittebbnek tűnsz, mint egy ilyen éjszaka után várná az ember. Gondolom, betartotta az ígéretét, és tökéletes úriember volt tegnap?

Óvatosan bólintottam. - Igen, tökéletes úriember volt tegnap éjjel. Igazából nagyon aranyos volt. Még a sminkemet is lemosta. Reggel meg kávét és aszpirint hozott. Stephan meglátott valakit mögöttem, és hátrafordultam, hogy megnézzem, ki érkezett harmadiknak. Nem is tudom, miért lepődtem meg azon, hogy James volt az. Én hagytam ott őt a szobámban. Át kellett mennie az előtéren, ha ki akart menni. Mégis egy kis sokként ért, hogy ilyen hamar látom őt azután, amit csináltunk. A pillantásom akaratlanul is arra a részére esett, amit nemrég olyan kitüntető figyelemben részesítettem. Megnyaltam az alsó ajkam. Kék szeme kifejezetten élénk volt, ahogy visszanézett rám. Egyenesen odajött hozzám. Udvariasan bólintott Stephannak, és mindketten „egy jó reggelt”-et mormoltak. James birtoklóan tette meleg kezét a nyakszirtemre. A szemem megint lefelé tévedt. Ujjai egy kissé jobban kezdtek szorítani, mire egyenesen a szemébe néztem. - A mi Boglárkánk egy kissé nehezen kezelhető - mondta Stephannak üres tekintettel. Stephan fölnevetett. - Az biztos! - Egy kibaszott tökéletes, nehezen kezelhető lény - mondta halkan nekem. Stephan hallotta ezt, és még jobban nevetett. - Én ehhez nem tudok hozzászólni, de elhiszem neked! - Elkísérnél az ajtóig? - kérdezett James udvariasan. Megtettem. Mikor odaértünk, levette kezét a nyakamról. - Le foglak kötözni az ágyamra, és elveszem a szüzességed. Nem is tudok másra gondolni - mondta halkan. - Mondd meg, mikor találkozhatunk! Egy nagyot nyeltem. - Holnap tizenkét órás napom van. Washington DC-be megyünk és fordulunk.

70

- És ma? Csak pislogtam rá. - Indulok vissza Las Vegasba. - Bólintott, mintha ezzel valami újat tudott volna meg, majd elment. Megérkezett Brenda, majd egymás után a többi utaskísérő. Már jó tíz perc késésben voltunk. Melissa és Jaké még csak ezután érkeztek néhány perccel. További tíz percet vártunk, ám ekkor Stephan már telefonálni kezdett. - Igen, csak biztosan akartam tudni, hogy mi is a pilótákkal együtt megyünk a kisbusszal a reptérre - mormogta a mobiljába. Oké, köszönöm. A kéz zilált kinézetű pilóta épp akkor jelent meg, amikor Stephan letette a telefont. Mi már beraktuk a csomagjainkat, így felszállhattunk a buszra, míg ők pakoltak. Ahogy kiértünk, végigrohantunk a repülőtéren, a teljes személyzet egymást taszigálva próbálta behozni a késést. A buszon Stephan összefonta a hajam, én meg úgy-ahogy kisminkeltem magam a piros lámpáknál. Menet közben nem lehetett, mert a lökött sofőr csikorogva vett minden kanyart. Több éve jártunk már New Yorkba, de még mindig nem tudtam hozzászokni ahhoz az őrülethez, amit az itteniek vezetésnek hívnak. Rekordidő alatt értünk a kapuhoz, ahol a felpaprikázott földi utaskezelő sürgetve irányított a beszállóhídhoz. Testes, elhanyagolt külsejű, középkorú nő volt. - Még jó, hogy megjöttek - zsémbelt velünk. - Ha késéssel indul a gép, a személyzet lesz érte a felelős! Stephan a lehető legcharme-osabb mosolyát villantotta rá. - Drága, akkor most ne késlekedjünk! Küldje az utasokat, amikor csak tetszik! Pillanatok alatt előkészülünk! A nő, akit azonnal levett a lábáról, visszamosolygott rá.

71

- Na, ezt már szeretem! Mert van olyan személyzet, amelyiknek harminc perc kell az előkészületekhez! Stephan jelentőségteljesen nézett a kapitányra. - Az nem mi vagyunk, igaz, kapitány? - Több olyan pilótát is láttunk már, akik a végtelenségig tudták húzni az időt. Peter kapitány mosolyogva bólintott. - Ahogy már mondtam, ma az „A” terv játszik, úgyhogy küldhetik őket! Ez elég merész húzás volt. Ha nincs szerencsénk, és bármilyen technikai probléma lép fel, az összes utassal a fedélzeten kell várakoznia a gépnek. De reméltük, hogy szerencsés napunk lesz. Vagy így lesz, vagy megszívtuk. - Én megcsinálom az indulás előtti szervizt, Jaké legyen az ajtóban, te addig átveheted az ételeket a konyhában. Már meg kellett érkeznie az ellátmánynak. Remélem, mindent hoztak, ami kell - mondta Stephan, és közben üvegeket húzott elő az italos kocsiból. - Kiviszel egy tálca mimózát ? - kérdeztem. - Reggel az a sláger, különösen ezen a járaton, és időt is spórolunk vele, mert huszonegy már elő van készítve belőle. Stephan szórakozottan kotorászott a kocsiban. Sohasem talált meg benne semmit, úgyhogy nem is értem, miért kutatott benne egyáltalán. Kihúztam egy hűtött vizespalackokkal teli fiókot, és rámutattam. - Vidd ki ezeket! Addig én előkészítem a többi mimózát. Mire kiment a kabinból, én már a pezsgősüveget nyitottam. Húzós egy reggel lesz, úgy látszott. Igazság szerint szerettem ezt. Ami engem illet, mindig szerettem, ha sok a dolgom. Mikor néhány perccel később visszajött, már ott várta egy tálca előkészített mimóza. Azonnal fordult, és vitte. Felmértem, hogy mennyi ital kell, aztán megszámoltam az ételeket, és elkezdtem előkészíteni a menüt. Átadtam az étlapokat Stephannak, hogy ossza ki, ő meg egy listát adott 72

nekem, amin az italrendelések voltak. Egyetlen pohár sem maradt a tálcán. - Én itt rendben vagyok, ha kiosztottad az étlapokat mondtam neki. - Vigyek ki még mimózát ? - Nem kell, pont elég volt. És van egy kis meglepetés a 2D ülésen, Boglárka! - Rám vigyorgott, majd elhúzott az utastérbe. Csak félig figyeltem oda, mert nagyon el voltam foglalva az italokkal. A felszállás előtti menet kemény tud lenni, ha ennyire szorít az idő. Kivittem az első tálca italrendelést. Hátulról kezdtem, mert így írta Stephan össze a listát. Olyan sorrendben kellett lennie, ahogyan beszálltak a gépbe. A földi utaskezelők néha összekeverik őket, a fene se tudja, miért. Gyorsan kiosztottam az italokat. Ma jó néhány lármás, nagyhangú New York-i ült az első sorokban. Csak nevettem magamban rajtuk. Néhány férfi szinte kiabált egymással, valami sporteseményre utalva. Öten voltak, amiből még gond lehet, ha nem tudom őket hatékonyan lecsendesíteni. De azonnal elhallgattak, ahogy megláttak. Alaposan megnéztek, míg letettem eléjük az italokat, majd a leghangosabb közülük megszólalt. - Hé, bébi, hajói látom, vörös a szemed! Felnéztem, és rámosolyogtam. A lehető legsemlegesebb módon. Barna bőrű, sötét hajú negyvenes volt. Tetőtől talpig New York-i. - Jó reggelt - szóltam vissza neki halkan, és elindultam a tálaló felé a következő körért. Ezután már csak néhány italt kellett elkészítenem, mert a legtöbb embernek elég volt a víz vagy a mimóza. Kivittem a maradékot, és visszafelé összeszedtem a kiürült poharakat a tálcámra. Megint előre mentem, elkértem a zakókat, és ellenőriztem, hogy nem kér-e még valaki valamit.

73

Megdermedtem, és rögtön elszállt a magabiztosságom, ahogy a 2D ülésen lévő utasra pillantottam. Furcsa volt, hogy eddig nem vettem észre. Abból, ahogy a testem reagált, érzékelnem kellett volna a jelenlétét azonnal. Ezúttal hamarabb tértem magamhoz, mint a múltkor, amikor ugyanitt láttam. Reméltem, hogy ez azt jelenti, hogy kezdek már hozzászokni. Nem lehet minden alkalommal ilyen erős hatással rám - mondtam magamnak. De tudtam, hogy ez csak vágyálom. - Hozhatok önnek még valamit, Mr. Cavendish? - kérdeztem hűvösen. Már nála volt egy üveg víz, amit Stephan vitt ki neki. Úgy látszott, ez az egyetlen ital, amit iszik. - Felakaszthatom a zakóját? Csöndben, feszült arccal állt föl, és levette a zakóját. A mellette levő ülés volt az egyetlen szabad hely az első osztályon, és arra tippeltem, hogy megvette ezt is, hogy némi privátszférát teremtsen magának. Emlékszem, hogy a charterjáraton a mi igazgatónkkal beszélgetett, és azt mondta neki, hogy nem utazik kereskedelmi járatokon. Miért is tenné? Volt egy magánrepülője. Akkor miért fordul elő nálunk ilyen gyakran ? Arra gondoltam, talán azért, hogy ezzel is támogasson minket pénzügyileg. Ahogy felegyenesedett a folyosón, hirtelen néhány centire volt csak tőlem. Mély levegőt vettem, és beszívtam az illatát. Isteni volt; épp csak egy kicsi fűszeres kölni volt a természetes illata mellett. - Miért nem mondtad, hogy ezzel a géppel jössz? - mormogtam halkan, ahogy elvettem a zakóját. - Az utolsó pillanatban döntöttem így. Ma reggelig nem tudtam, hogy van egy sürgős ügyem Las Vegasban, amit ma el kell intéznem - válaszolta halkan, lágy, de mégis feszült hangon. Az arcába néztem, de aztán tovább kellett lépnem. Egy

74

szerűen nem volt időm már, hogy megtudjam, mit akar Mr. Gyönyörű. Éppen csak sikerült beszednem a poharakat, és biztonságosan rögzíteni mindent a konyhában, és máris itt volt a biztonsági bemutató ideje. Szándékosan kerülve James tekintetét, a szokásos módon túlestem rajta. Mikor végigmentem ellenőrizni a biztonsági öveket, az öt férfi néhány ócska megjegyzést eresztett meg, épp elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam őket. Egyszerűen nem vettem róla tudomást. Semmi szokatlan nem volt ebben. Sőt, inkább ez volt a megszokott ezen a járaton. Vasárnap reggel volt, és ilyenkor jó néhány régi vágású New York-i férfi szokott utazni a gépen. Vegasba mentek, és általában másodosztályra vettek jegyet, de a túlfoglalás miatt az elsőre kerültek. Amint beültek, kezdődött a buli. Durvák és kellemetlenek voltak, ami nem ritka a JFK járatokon. Egy pillanatra megálltam James mellett. A kezét ökölbe szorította, kemény arcát az ablak felé fordította. Valamiért nagyon kijött a sodrából. - Segíthetek valamiben, Mr. Cavendish? - kérdeztem csendesen. El sem tudtam képzelni, hogy mi a baja. Megrázta a fejét, majd azonnal ellentmondott önmagának. - Mondja meg Stephannak, hogy beszélni szeretnék vele, amint lehet! - Okééé - mondtam, és zavartan továbbmentem.

75

KILENCEDIK FEJEZET

Amikor haragos - Mi volt ez az egész? - kérdeztem Stephant, ahogy bekötöttük magunkat a lehajtható üléseinkbe. Mielőtt leült volna, intenzív pillantásokat váltott Jamesszel. De most csak megrázta a fejét, és kinézett az ablakon. Az oldalába könyököltem. - Aúúú - mondta, és meglepődve nézett rám. - Mi ütött beléd? Hitetlenkedve néztem rá. - Hogy mi ütött belém? Inkább mi ütött beléd! Hogyan tudott Mr. Gyönyörű ilyen rövid idő alatt a maga oldalára állítani ? Inkább abban kellett volna segítened, hogy elkerüljem az ilyen fickókat! Ehelyett segítesz neki. És most arról is hallgatsz, hogy mit beszéltél vele. Felsóhajtott. - Arról a csirkefogó bandáról, az ötödik sorban. Folyton rólad dumálnak, és ez nem tetszik Jamesnek. Beszélni fogok velük, ha elértük a tízezer láb magasságot. - Hirtelen egy önelégült mosoly ült ki az arcára. - Vagy különben Mr. Gyönyörű szétüt közöttük. Bosszúsan és hitetlenkedve néztem Jamesre, aki pont a látómezőmben ült. Az ablakon bámult kifelé, de a tekintete megváltozott, a keze ökölbe szorult. Nagyon izgatottnak tűnt.

76

- Ez csak a szokásos vegasi öregfiúk-csapat - mondtam Stephannak. - Ugyanez van minden héten. Nem kell róluk tudomást venni. Nem kell őket ok nélkül felheccelni. Most Stephan nézett rám hitetlenkedve. - Úgy látszik, nem hallottad, amit rólad beszéltek! James elmondta nekem, és az tényleg nem volt túl szép. Ócska egy banda, és épp elég hangosan lökik a szemét dumájukat ahhoz, hogy a többi utast is zavarják. Ezt muszáj kezelnem valahogy. Jobb még csírájában elfojtani. És nézz csak Jamesre! Egész komolyan begurult. Jobb, ha most néhány barom megharagszik rám, mintha nyílt dulakodássá fajulna a dolog. Megint Jamesre néztem, és láttam, hogy percről percre nő benne a feszültség. A szeme egyszer csak tágra nyílt, felénk pillantott, és a kezét a biztonsági öv csatjára tette, mintha ki akarná oldani. - A francba! - mormolta Stephan zaklatottan. Úgy látszott, James visszanyerte az önuralmát. Kiengedte ökölbe szorított kezét, és vigyázva kikattintotta a csatot. A szemét lehunyta, miközben beszélt. - Tízig számol - mondtam hülyén. - Te hallod, hogy min dühíti így fel magát? Én nem hallok semmit. - Hallom a hangjukat, nem értem, mit mondanak - válaszolt Stephan, és közben továbbra is Jamest nézte. Stephan nagyon feszült volt. Tudtam róla, hogy a verekedést szinte mindennél jobban gyűlöli ezen a világon. Pedig láttam őt verekedni évekkel ezelőtt, és kivételesen jó volt benne. Történjen bármi, ő nem fogja elveszíteni a fejét. Viszont utálta ezt a helyzetet, gyűlölte az erőszak minden formáját. James hirtelen kinyitotta a szemét, és dühösebbnek tűnt, mint eddig bármikor. A tízig számolás láthatóan nem segített. Kinyitotta a biztonsági övét, felpattant a helyéről, feszült léptekkel odasétált a bajkeverőkhöz.

77

- Bassza meg! - káromkodott Stephan. - Maradj itt, kérlek mondta, majd azonnal James után eredt. Nagyon feszült helyzet volt. James lehajolt ahhoz az emberhez, aki korábban megjegyzéseket tett rám, így nem láttam az arcát, és nem értettem azt sem, hogy mit mond. Stephan egy másik embernek mondott valamit. Az ő hangja emeltebb volt, de a távolság és a gép zúgása miatt még így sem értettem, hogy mit mond. Meglepődtem, hogy még csak rá se nézett Jamesre, és meg sem próbálta visszaültetni a helyére. A francba - gondoltam. Ez azt jelenti, hogy nyilván ő is már a plafonon van. Jó kis csetepaté lenne, ha nekiállna verekedni! Láttam, hogy az az ember, akihez Stephan beszélt, megadóan feltette a kezét. Ám ez nem békítette meg Stephant, és most ahhoz az emberhez fordult, akit James osztott ki az imént. Hallani viszont nem hallottam semmit. James hangja egyre halkabb lett, Stephané viszont erősebb. - Komolyan beszélek. Még egy megjegyzés bármelyiküktől, és leszállítom a gépet a legközelebbi repülőtéren, ahol rendőrök fogják várni magukat. - Ezzel visszaviharzott, és leült a mellettem levő ülésre. Egy-két feszült pillanat után James is felegyenesedett, és merev testtartással visszament a helyére. Nem nézett rám, csak leült, bekötötte az övét, és lehunyta a szemét. Akkora megkönnyebbülést éreztem, hogy szinte szégyelltem. Láttam, hogy James nagyon be akart húzni nekik egyet, de mégis visszatartotta magát, és nem tette. Ez nagyon fontos volt nekem. Nem sokat tudtam róla, de azt már igen, hogy van önuralma. Gyerekkorom réme a szabadjára engedett agresszió volt, és most mázsás súly esett le rólam, látva, hogy James nem

78

ilyen. Nem úgy volt agresszív, amitől mindig is féltem, a terápiák és az eltelt idő ellenére is. - Mi történt? Mit mondtak, hogy a rendőröket emlegetted? kérdeztem végül Stephant. A fejét rázta. - Majd később elmondom. Csak adj most egy kis időt, kérlek, hogy összeszedjem magam! - A hangjában könyörgés volt, úgyhogy hagytam az egészet. Azt mondta, majd később elmondja, és akkor úgy is lesz. A dupla dingcc, ami a tízezer láb magasságot jelezte, felpattantam, és nekiálltam a szokásos tennivalóimnak. Előkészítettem a kocsit a reggelihez. Szerettem ezt a rutint, általában szerettem a rutinokat. Valahogy megnyugtatónak tartottam az ilyesmit. Kamaszkorom káosza arra késztetett, hogy az állandóságot keressem a felnőtt életemben. Hiába volt utazás a munkám, mindit valamilyen rendszert és rutint követtem, és élveztem ezt. A reggeli felszolgálása a vasárnapi New Yorkból induló járaton ezek közé tartozott. A légitársaság büszke volt az első osztályú kiszolgálásra, így a reggeli is bőséges volt. Egészen a landolásig folyamatosan dolgoztunk. Ha tele volt az első osztály, Stephan is végig mellettem maradt.. Én vettem elő a kocsiról a dolgokat, Stephan pedig felszolgálta. Ez nagyon is megfelelt nekem, különösen most, hogy James ilyen instabil volt, és hogy ott ültek azok a degenerált emberek. Az első órában még csak nem is beszéltünk Stephannal. Végig tűnődött valamin, és amúgy sem kellett beszélnünk ahhoz, hogy kommunikáljunk. Úgy összeszoktunk, hogy minden erőfeszítés nélkül dolgoztunk együtt. O vette fel az utasok rendeléseit, én meg ösz-

79

szeállítottam őket. Ha ő felszolgált, én csináltam a következő dolgot. Beszéd nélkül is gyorsak és hatékonyak voltunk. Imádtam a munkának ezt a részét. Nem is tudtam, miért. Talán a tevékenység öröméért, az ismerős konyhai rutinért, és mert mindenki úgy érezhette, hogy kivételes elbánásban részesül, és mert tudtuk, hogy jó munkát végzünk. Az életem nagyobb részében úgy éreztem, hogy nem csinálok semmit és nem is érek semmit, de munka közben tudtam, hogy fontos vagyok. Ez egy kissé patetikusan hangzik, de ez az igazság. Természetesen figyeltem, hogy mit adunk Jamesnek. Csak vizet ivott, de ezt már tudtam. Semmi jég, csak a palack és a pohár. Egy szelet citromot kezdtem a poharára illeszteni, és nem tiltakozott, így hát folytattam. Reggelire az egyetlen egészséges dolgot kérte, ami az étlapon volt: görög joghurtot friss fekete áfonyával és nyers pekándióval. Nem lepődtem meg, hogy ő volt az egyetlen, aki ezt rendelte. Általában nem kérte ezt senki, de Stephannal mi gyakran ettünk ilyesmit. Abból, amilyen a teste, gondoltam is, hogy egészségesen étkezik. De most láttam is. Vajon képes leszek-e valaha is levetkőzni egy olyan ember előtt, akinek szép és hibátlan a teste - már amennyire ismerem? Nem tudtam, hogyan. Próbáltam formában maradni, de néha roncskajákat is ettem, és valószínűleg többet járhatnék kondiba is. Néha megnéztem magam, és úgy láttam, hogy túl vastag a combom, a bokám meg vékony - olyan, mint egy fogpiszkáló. A karom szintén vékonynak tűnt, a csípőm és a vállam túl szélesnek. Mint minden nőnek, nekem is bajom volt a testemmel. Vajon észreveszi ezeket a hibákat James, ha meztelen vagyok? Próbáltam elhessegetni ezt a gondolatot, de nem nagyon sikerült. Jólesett, amikor annyi dolgom lett, hogy nem is tudtam másra figyelni.

80

Már két és fél óra is eltelt a repülési időből, amikor Ste- phan átmehetett a fő kabinba, hogy ellenőrizze a dolgokat. - Néhány perc múlva jövök. Brenda épp most csinálja hátul a süteményeket. Hozok előre néhányat, hátha kér valaki a sajthoz mondta Stephan, és letette a belső telefont. Szórakozottan bólintottam, és elkezdtem pakolni a sajtokat a háromkerekű szervizkocsiba. Tíz percig most úgyse tudna segíteni az első osztályon, úgyhogy jó volt az időzítés. Hallottam, hogy a függöny másik oldalán nyílik a mosdó ajtaja, és én visszahúztam egy kissé a kocsit, hogy az utas elférjen majd, ha visszamegy a folyosón a helyére. Megijedtem, mikor láttam, hogy James lép be az utasok elől elzárt területre. Most már sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint az előbb. Egy kis mosolyt küldtem felé. - Szia! - mondtam, és közben figyeltem, hogy milyen hangulatban van. Ö is visszamosolygott rám. Segített arrébb tolni a kocsit, mert látta, hogy erőlködöm. Úgy zárta le vele a folyosót, hogy a kocsi a függöny mögött maradt. - Oh - mondtam lágyan, ahogy láttam, hogy átrendezi a terepet, és kezdett leesni, hogy mire megy ki a játék. Néhány privát percet akart velem tölteni... valamivel. Csak néztem, megbűvölten. Cipőorrával könnyedén rögzítette a kocsi fékjeit, mintha mindennap ezt csinálná. Nagy levegőt vett, miközben nekem háttal állt néhány pillanatig. Aztán hirtelen megfordult, és hozzám lépett. Elkapta a hajfonatomat, és hátrazúzta a fejem. Megcsókolt, forrón, mérgesen, vágyakozva. Szándékaim ellenére azonnal elolvadtam, és igyekeztem annyira a testébe olvadni, amennyire csak tudtam. Háttal nekitolt a pultnak, megemelt, és ráültetett az egyetlen szabadon levő kis helyre. Alig fértem el rajta. Még most sem hagyta abba a csókot.

81

Valami tiltakozásfélét motyogtam, amikor éreztem, hogy felhúzza a szűk szoknyám a combomon. Hátradőltem, és lihegve kérdeztem: - Mit csinálsz? - Sss... - mondta, és újra csókolni kezdett, közben türelmetlenül még feljebb húzta a szoknyámat. - Nem tehetek róla, muszáj. Ettől nem lettem nyugodtabb. Hirtelen megállt, amikor már annyira fent volt a szoknyám, hogy kilátszott a harisnyakötőm és a harisnyám felső szegélye. Azután durván még feljebb húzta. Egészen begerjedt, amikor meglátta a csipkés, zöldcitrom színű szalagokat. - Ilyen harisnyatartó volt rajtad tegnap is, nem? De az kék volt. Csak bólintottam, és egy kissé zavarba jöttem. - Ez a legkényelmesebb fehérnemű, amit valaha viseltem. Mióta rátaláltam, nem hordok mást. - Kibaszottul imádom - mondta, és ettől elmosolyodtam. Aztán ismét meglepett, mert egyetlen hajlékony mozdulattal letérdelt elém, és odanyújtott egy textilzsebkendőt. - Vedd a szádhoz, és harapj rá! Próbálj meg csendben maradni! - Gondolkodás nélkül engedelmeskedtem neki, és az egész testem reszketett arra a gondolatra, amit csinálni fog velem. Fogd meg a hajam! Vadul beletúrtam a hajába. Persze ez is tökéletes volt, lágy és selymes, sima és vastag. A világosbarna és a sötétszőke ösz- szes árnyalatát láttam benne, ahogy a balra levő ajtó ablakán besütő napfény megvilágította. Mások vagyonokat fizetnek az ennek nyomába se érő változó, aranyló színekért. Minden gondolatom elszállt, ahogy hátrahajtottam a fejem. Félretolta a harisnyakötőmet, és arcát az a combom közé nyomta.

82

Azonnal elvesztem abban a rám törő hihetetlen érzésben, ahogy tökéletes nyelvével belülről nyalt engem, egyetlen őszinte céllal. Mesteri ujjai belém nyomultak, és az egyik pontosan megtalálta a tökéletes helyet. Belenyögtem a szám elé tartott zsebkendőbe, de nem tudtam teljesen elfojtani a vékony hangot, amit hallattam. A nyelve sietősen a csiklómra siklott. Szopni kezdte, és én minden előjel nélkül elélveztem. Egyszerűen nem értettem, hogyan történhet ez ilyen gyorsan, a szállodai fürdőszobában tapasztaltak ellenére. Még akkor is hozzám nyomta az orrát, amikor az első rángások hullámai alábbhagytak. Aztán éreztem, hogy hátrább húzza a fejét, és lenéztem rá. Arcát a felhúzott szoknyámra fektette, épp a medencecsontom felett. - Még egyszer - parancsolta, és visszatért ehhez a tökéletes szolgálathoz. Ezúttal a zsebkendőbe sikoltottam, amikor élveztem, és majdnem úgy meglepődtem ezen az orgazmuson is, mint az előzőn. Ez még gyorsabb volt, mintha megtalálta volna rajtam az orgazmus gombot. De az is lehet, hogy ez a második már felkészülten ért. Még nem volt annyi tapasztalatom, hogy értsem. Míg James nem tette rám a kezét, nem tudtam, hogy a testemen úgy lehet játszani, mint egy hangszeren. Még néhányszor megnyalt, aztán a remegésem alábbhagyott. - Egész nap nyalnálak - mondta, ahogy felállt. Kivette a zsebkendőt a számból, a combom közé nyomta, és letörölte vele a felesleges nedvességet. - Imádom, hogy ilyen lucskos vagy - mormogta, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Nyelvével végignyalta az ajkamat, és egy kissé megütődtem rajta, hogy milyen ízem van.

83

Szopni kezdtem a nyelvét, mire felnyögött. Tudtam, hogy szereti, úgyhogy még keményebben csináltam. Nem csókolt hosszan, hanem leemelt a pultról. Nem úgy tűnt, mintha megerőltető lett volna számára ez a mozdulat. Imádtam ezt; imádtam, hogy kicsi és nőies lehetek, az erejéhez képest. Zsebre vágta a piszkos zsebkendőt, és szinte gépies alapossággal kezdte rendezni a ruházatomat. Épp a szoknyámnál tartott, amikor berobbant Stephan, előbb értetlenül, majd döbbenten nézett. Abból, ahogy James a szoknyámat igazgatta, nyilván világos lett számára, hogy olyasmit csináltunk, ami nem való egy repülőgép konyhájába. Rám nézett. Aztán úgy elpirult, hogy így még sohase láttam. - Ti voltatok? Az a fojtott sikoly? - kérdezte lassan. Éreztem, hogy épp olyan vörös vagyok, mint ő, de bólintottam. Semmi értelme tagadni. Stephan egy cenzor tekintetével fordult James felé. - Ez komoly, James? A reggeli járaton? Mikor egy csapat perverz disznó van néhány méterre innen? Láttam, hogy Stephan a zavarba ejtő epizódért az egész felelősséget Mr. Gyönyörű nyakába akarja varrni. James egy kicsit elszégyellte magát. Ettől szinte fiúsán nézett ki. Nehéz volt összeegyeztetni ezt az arcot azzal, amit ismertem. Én csak pislogtam ide-oda, elveszetten. Még sohasem voltam olyan helyzetben, ami csak megközelítette volna ezt. Stephan James ülésének irányába mutatott. - Szerintem jó lenne, ha most leülnél. James engedelmeskedett, egyetlen hang vagy pillantás nélkül.

84

TIZEDIK FEJEZET

A ferde hajlamú utas Az út további része egyfajta ködben telt el számomra. Felszolgáltuk a bort és a sajtot, és szándékosan kerültem a szemkontaktust mindenkivel, mert szörnyen éreztem volna magam a kutató pillantások tüzében. Úgy csináltam, mintha senki sem hallott volna meg minket, mintha nem is arról szólt volna a nyögés és a sikoly, amiről szólt. Amíg nem néztem rá senkire, sikerült is meggyőzni magam erről. Különösen James tekintetét kerültem. Hűvös modort vettem föl, és úgy burkolóztam ebbe, mint valami páncélba, hogy ne kelljen tudomást vennem a kis ügyünkről ott a konyhában - de tudtam, hogy egy pillantás is elég, és minden rám szakad. Szerencsétlenségemre úgy jött ki a lépés, hogy én szolgáltam ki őt. Halkan megkérdeztem, hogy mit kér, anélkül, hogy rápillantottam volna. Egy szelet brie sajtot és szőlőt kért. Odatettem a tálcát az ülése előtti lehajtható asztalra, és néhány pillanatra megdermedtem a látványtól. Több dolgot is észrevettem. Az ingujját feltűrte, így láthatóvá vált lebarnult alsókarja, ahogy tenyérrel fölfelé kényelmesen ült a helyén. Az ablakon besütő napfényben halvány csíkokat pillantottam meg a

csuklóján. Azonnal kíváncsi lettem rá, hogy vajon mitől lehetnek, de nem ez volt az, ami megfogott. Levette a nyakkendőjét is, így láthatóvá vált a nyaka, és egy kicsi a melléből. Lágy, aranyszínű bőrének látványa megvadított. Nagyon hiányzott, hogy megérinthessem, különösen, hogy olyan kevés ideig láthattam, pedig mi mindent csináltunk már egymással... Hihetetlenül szexi volt, és túl intimnek éreztem az egészet egy repülőgépen. Ez persze nevetséges. Nem vonatkoztak rá külön szabályok, hogy nem mutathatja meg nyilvánosan a bőrét, csak azért, mert az övé sokkal szebb volt, mint másoké. Igen, ez a látvány abban a pillanatban beindított. De mégsem ettől dermedtem meg, hanem attól, amit a kezében tartott. A jobb keze a térdén feküdt, és nem volt benne semmi. De a bal kezét keresztbe tette az asztalra, és úgy fogott a markában valamit, mint egy trófeát. A zsebkendő volt az, amivel engem törölt meg a tálalóban. Úgy szorongatta a kezében, mintha ezzel nyugtatná magát. Elfordítottam a fejem, és nem néztem rá többé. Élesen vágott belém a gondolat, hogy nem egy súlycsoportban vagyunk. Túlságosan is tapasztalt volt. És gazdag. És perverz. Én meg nagyjából mindenben pont az ellenkezője. Ez kijózanított. Mostanra valahogy már eldöntöttem, hogy szexelni fogok vele. De azt is, hogy ennél tovább nem mehet a dolog. O nyilvánvalóan be akart engem cserkészni. Legyen! Basz- szon meg néhányszor, és aztán ki-ki szép emlékekkel távozik. Egyáltalán nem akartam ennél többet. A kapcsolat lehetősége a szívem mélyéig megrémített. Van-e jobb alany a szüzességem elvesztésére, mint ő? Huszonhárom éves koromra ez már inkább teherré vált. Eddig csak azért nem foglalkoztam ezzel, mert senki sem érdeklődött irántam annyi

86

ra, hogy megpróbáljon túljutni a kétségtelenül meglévő akadályokon. A maszturbáció, és néha valami ócska pornó, kielégítették azt a kevés vágyamat, ami volt. Ilyen mindent elsöprő vonzódást, mint ez, eddig még nem tapasztaltam. Jó, legyen! Szexelek vele. Kielégítem a kíváncsiságomat, aztán visszatérek a normál életbe. Sikerült úgy mozognom, hogy egész idő alatt nem néztem rá Jamesre, csak akkor, amikor leszállás előtt leültem a lehajtható ülésre. Rám mosolygott, amikor szembe kerültünk egymással. Intim mosoly volt ez, olyan, amilyet még nem tapasztaltam mással. Nem éreztem, hogy vissza kéne mosolyognom, vagy bármit is kéne csinálnom, inkább csak ültem ott magamba zárkózva, és megpróbáltam nem odanézni a kezében szorongatott dologra. Elakadt a lélegzetem, ahogy a zsebkendőt az arcához emelte, mélyen beszívta a levegőt és lehunyta a szemét, mintha a szagát „ízlelgetné”. - Mi a franc? - mormogta Stephan mellettem. Nem válaszoltam, és azt sem tudtam, hogy vajon nekem vagy Jamesnek szánta a kérdést. Gyorsan kinéztem az ablakon, és a fejem búbjától a talpamig elpirultam. Igen - gondoltam magamban kábultan -, egy világ választ el minket, de azért végigcsinálom. A repülés során valahogy sikerült megfeledkeznem arról a balhéról, ami majdnem kitört a fejem fölött. Stephan bejelentése azonban, ahogy a leszállás után a terminál felé gurultunk, eszembe juttatta az egészet. - Hölgyeim és uraim, megkérem önöket, hogy maradjanak ülve akkor is, ha megérkeztünk a kapuhoz. A gépre hatósági személyek szállnak fel, így mindenkitől néhány perc tü

87

relmet kérünk. Be fogom jelenteni, ha megkezdhetik a kiszállást. Még egyszer: kérem, maradjanak ülve, ha megérkeztünk a kapuhoz! A francba! - gondoltam döbbenten. Kérdő tekintettel néztem Stephanra. - Mit csináltak, hogy ilyen királyi elbánásban részesülnek? Egy kissé túlzásnak éreztem, hogy rendőrséget hívjon azért, amiket hallottam tőlük. 0 csak a fejét rázta. - Majd később elmondom. James meg én beszámolunk a történtekről a rendőröknek, és megkérjük erre azokat is, akik hallottak valamit. Egy csomó papírmunka lesz a géppel kapcsolatban is, ami szívás. De amiket mondtak, az jogellenes, és úgy gondolom, nyoma kell, hogy maradjon ennek, arra az esetre, ha egyszer mégis megtennék, amiről beszéltek. Lehet, hogy az egész csak néhány faszfej handabandázása volt, de nem érez- ném jól magam, ha nem tennék meg mindent, hogy a jövőben eltérítsem őket az ilyen viselkedéstől. De ha a legrosszabb esetet nézzük, ha egyszer tényleg megteszik egy szegény lánnyal azt, amiről beszéltek, ez a jegyzőkönyv segíthet abban, hogy eljárjanak ellenük. Csak bámultam rá. Nyilván elmentem valami mellett. - Akkor most légy szíves, és mondd el, hogy mi történt hátul! Bólintott. - Oké, elmondom. Később. Furcsa, de a kiszállás miden probléma nélkül történt. Stephan a rendőrökkel beszélt, míg én a hívásokra válaszoltam, amik a megállás utáni pillanatokban kezdtek bejönni. Egy rövid megbeszélés után a két rendőr kikísérte a férfiakat, akik együttműködőnek tűntek. James közvetlen a nyomukban ment. Nyilván azért, hogy elmondja a sztorit. A mögötte ülő pár is követte őt, meg az a két férfi, akik velük átellen-

ben ültek, a folyosó másik oldalán. Ők is ugyanebből az okból, gondoltam. Én beragadtam a hátsó konyhába, amikor az utasok néhány másodperccel később megindultak kifelé. Brenda és Melissa, akik a hátsó konyhában lévő lehajtható ülésen ültek, kérdésekkel árasztottak el, és kissé türelmetlenek voltak a késés miatt. - Mi történt ott elöl? - kérdezte Brenda kerek szemekkel. - Nem James Cavendish volt az, aki kiment a rendőrök meg a fickók után? - kérdezte Melissa, ragadozó tekintettel. Olyan élesen tudott nézi, mint a lézer, ha egyszer ráhajtott valakire. Gyakran láttam nála ezt a pillantást, túl gyakran, ha figyelembe veszem, hogy mennyi ideje ismerjük egymást. Szóval, megtudakolta a nevét - gondoltam nyugtalanul. Valószínűleg több információja van róla, mint nekem. Én szándékosan kerültem minden társadalmi érintkezést, még csak televízióm sem volt. Csupán annyit tudtam róla, hogy gazdag családból származik, és hotelláncaik vannak világszerte. Az interneten sem próbáltam többet megtudni róla. Ahogy láttam, Melissa nem így gondolkodott. - Igen, ő volt - válaszoltam meg a kérdését, és kíváncsian vártam a reakcióját. Elgondolkodva nézett rám. - Azt sem tudtam, hogy a gépen volt! Pedig szólnod kellett volna, ha egy ilyen gazdag és jóképű fickó kerül a látótérbe! Hát nem vagyunk barátnők? - A hangjából csöpögött a bántó édesség, és ez új volt nála. Egy hosszú pillanatig csak bámultam rá, és nem tudtam, mit feleljek. - Tudom, hogy ti ketten nem vagytok most kinn a halpiacon, úgyhogy lefoglalom őt magamnak! Kuncogott, ahogy mondta, így nem tudtam eldönteni, hogy komolyan beszél-e. Akár így, akár úgy, annyi mindenesetre kiderült, hogy ez a nő bolond.

89

Megráztam a fejem, és egyre nőtt bennem az ellenérzés iránta. Hogy miért, azon nem gondolkodtam. Megint kuncogni kezdett. - Amúgy, én nem idegeskedtem miatta. A férfiak úgyis azt a nőt akarják, akit, és fogalmam sincs róla, hogy én az esete vagyoke. De megszerzem a számát, még mielőtt beérünk a központba. Brendával egymásra néztünk. O nem hagyta eltéríteni magát. - Miért hívták ki a rendőröket ? Láttam egy kis felfordulást felszálláskor, de nem tudom, hogy mi történt. Utána viszont nem volt semmi probléma. Ügy tűnt, Brenda megtanulta egyszerűen figyelmen kívül hagyni Melissát, amikor így becsavarodott. Mégis jegyeztem magamban, hogy ezt meg kéne tőle tanulnom. Elmondtam nekik, amit tudtam, kihagyva James hozzám fűződő viszonyát. Melissa rögtön az őrizetbe vételre tért rá. - Miért kísérte el őket James ? Egy rövid beszélgetés után máris a keresztnevén nevezi őt? Vagy lemaradtam valamiről? - O, és még néhány utas az első osztályról, sok mindent hallottak abból, amiket mondtak. Azt hiszem, ezért. Stephan rontott be a konyhába, így megmentett attól, hogy további kérdésekre kelljen válaszolnom. Ránézett a két másik nőre. - Az utolsó utas is elhagyta a gépet, hölgyeim. Biancának és nekem beszélnünk kell a rendőrökkel, meg kell írnunk az esetről a jelentést, de ti elmehettek, mert nem vagytok érintettek. Reggel találkozunk! Brenda mosolygott, megfogta a táskáját, elköszönt, és elsietett. Az alkalmazotti buszok húszpercenként jártak. Ránéztem az órámra: három perc alatt oda kellett érnie a megállóba, vagy várhat újabb húsz percet.

90

Egyszerű fémórám volt, sötétkék üveggel. Most először vettem észre, hogy már kissé viseletesnek tűnik. Két évet kibírt, de már ütött-kopott volt, így lassan eljött az ideje, hogy kicseréljem.. A jó minőségű óra nálunk munkahelyi elvárás, így hát neki kellett veselkednem, hogy beszerezzek egy másikat. Az utóbbi hat hónapban nagyon be kellett osztanom a pénzt. Ez idő alatt ez lesz az első alkalom, hogy mást is veszek, mint élelmiszert. A francba. Ettől kellemetlen gondolataim támadtak. Felnéztem Stephanra, aki Melissát nézte. Láttam, hogy azon gondolkodik, miért nem megy már el. De ő odafordult, és azt mondta: - Maradok még egy kicsit, hogy lássam, minden rendben vane veletek - mondta Melissa. Karját ügyetlenül a vállamra tette. Nem csoda, hogy ügyetlenül, hiszen még a magassarkújában is tizenöt centivel alacsonyabb volt, mint én. Ste- phannal egymásra pillantottunk. - Komoly megpróbáltatás lehetett szegénynek, hogy azok a férfiak ilyen megjegyzéseket tettek rá - mondta, hamis együttérzéssel. Én nem figyeltem rá, csak Stephanhoz beszéltem. - Ne haragudj, tegnap elfelejtettem kifizetni az italomat. Mennyivel tartozom? Mostanában hasonló anyagi helyzetben voltunk, ezért tudtam, hogy nem engedheti meg magának azt, hogy helyettem fizessen a bárban. Az elmúlt négy évben mindketten havi rendszerességgel tettünk félre egy bizonyos összeget. Találtunk egy majdnem új ikerházat, amit visszavett a bank. Én megvettem az egyik felét, ő a másikat, és így már büszke háztulajdonosok lettünk. És szomszédok. Erről álmodoztunk tinédzser korunkban is, amikor hajléktalanként éltünk. Erről beszélgettünk vég nélkül, hogy

91

egyszer nekünk is lesz otthonunk. Megfogadtuk, hogy min- dig egymás mellett fogunk lakni. És komolyan is gondoltuk. Sokat dolgoztunk, és sokat tettünk félre. Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor a közös albérletből beköltöztünk a közös ikerházba. Rám mosolygott. De savanyú mosoly volt ez. - Nem tartozol semmivel. James kibérelte az egész bárt tegnap. Ezért ürült ki olyan hamar. Mindenki italát kifizette, és Melvin akkora borravalót kapott, amennyit máskor egy hónap alatt. És mindezt neked köszönhetjük, Boglárka. Csak bámultam rá szótlanul, az agyam veszettül pörgött. - Miért neki köszönhetjük? - kérdezte éles hangon Me- lissa. Mit kevertek itt ti ketten? Az egész úgy hangzik, mintha kiárulnád neki a barátnődet. Stephan Melissára nézett, olyan hideg tekintettel, amilyet mégnem is láttam tőle. Rám legalábbis még sohasem nézett még így. Melissa jóval könnyebben vette, mintha én lettem volna a helyében. - Bianca a legfontosabb ember az életemben. O a legjobb barátom és a családom. Viszont nem a barátnőm. És azért köszönhetjük neki, mert James Cavendish bolondul érte. Annyira, hogy kibérelte arra az estére az egész bárt, csak azért, hogy megkapja tőle a telefonszámát, és vele lehessen egy kis időt. Most Melissán volt a sor, hogy tágra nyílt szemmel bámuljon, ám pillanatok alatt magához tért. Ravasz pillantással fordult felém. Azonnal piszkálni kezdett. - Fogadni mernék, hogy valamit félreértettél. Stephan csak azért hiszi, hogy olyan különleges vagy, mert te vagy az örök barátja. - E szívmelengető kijelentéssel kisétált a konyhából. Stephannal egymásra pillantottunk, és mindketten tudtuk, hogy valamit kezdenünk kell ezzel az alacsony, vörös hajú szerencsevadásszal.

92

A kiszállás után még ránk váró ügyek sokkal gördülékenyebben folytak, mint vártam volna. A nagypofájú embereket bevitték valahová a repülőtéren, és alaposan kifaggatták őket. Jól rájuk ijesztettek, gondolom. Minket egy rendőrtiszt várt, és röviden kikérdezett arról, hogy mit láttunk és hallottunk. Részemről nem volt sok mondanivalóm. Viszont most hallottam először Stephantól a történetet, és így elég tiszta képet kaptam róla, hogy mi is történt. Ott kezdte, hogy a férfiak először szemét módon beszéltek rólam, bár Stephan erről csak másodkézből értesült, Jamestől. Megjegyzéseket tettek a testemre, részletesen kifejtették, hogy mit is csinálnának velem, de ilyesmikért nem szoktunk rendőröket hívni. Aztán a felszállás közben az egyikük különösen hangosan és mocskosán folytatta, és valami drogról is beszélt, ami nála volt, és ami épp az ilyen nőknek való, mint én. Azt javasolta a többieknek, hogy leszállás után kövessenek engem, és hívjanak meg egy italra. Aztán beleteszik a drogot. Ezután megpróbálnak fölvinni a hotelszobájukba. Erre a többiek is elkezdték mondani, hogy miket csinálnának velem, ha már bennem van a drog, és nem vagyok magamnál. így már értettem, hogy miért hívták ki a rendőröket. Nem gondoltam, hogy letartóztatnák őket, hacsak nem találják meg a drogot a bőröndjeikben. Inkább arra számítottam, hogy sok értékes órát elveszítenek a hétvégéjükből, és halálra rémülnek a rendőrök fenyegetései nyomán. Stephan tempósan és összeszedetten beszélt, nem volt benne semmi sallang. A rendőrtiszt bólintott, amint lejegyezte. Épp, amikor befejezték, láttam, hogy James jön felénk egy másik rendőr társaságában. Sem az, aki épp kihallgatta Stephant, sem ez a másik nem voltak ott a gépen.

93

Hány rendőr asszisztál egy ilyen piti ügyhöz? - gondoltam zavartan. De felkaptam a fejem, amikor megláttam, hogy Melissa is ott jön James mellett, ráadásul hátulról a karját fogta, miközben meglehetősen barátságosan fecsegett valamiről. Próbáltam nem tudomást venni róla. James sztoikus nyugalommal nézett, az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, ahogy a trió közelített. Láttam, hogy sem a nyakkendője, sem a zakója nincs rajta. - Otthagytuk a zakóját a gépen? - kérdeztem Stephant. 0 pislogott. - Akkor, nyilván - mondta. - Megyek, és elhozom - mondtam, és felpattantam. A gép üres volt, amikor visszamentem, és örültem, hogy még nem szállt fel a következő személyzet. Kivettem egy tollat és egy papírt a táskámból, ráírtam a nevem és a telefonszámom, és becsúsztattam a papírt James zakójának a zsebébe. Ennél már jóval több is történt köztünk, úgyhogy hülyén vette volna ki magát, ha továbbra is titkolom a számomat.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Az igéző férfi Mindkét rendőrtiszt elment már, mire visszaértem, de James, Stephan és Melissa még ott vártak engem. James és Melissa beszélgettek valamiről, de James azonnal észrevett, és a rá jellemző intenzív, koncentrált pillantással nézett rám, amikor megjöttem. Stephan dühödten írt valamit. Az eset jegyzőkönyvét körmöké, hajói láttam. Szó nélkül átadtam Jamesnek a zakóját. - Nekem is le kell írnom a saját sztorimat, vagy elég, ha a tiédhez hozzáteszem a magamét, és aláírom? - kérdeztem Stephant, a papírmunkától tartva. Beírhatod ide - mondta anélkül, hogy fölnézett volna. - Én mindjárt kész vagyok. A nagyját már leírtam a gépen. Csak a végét hagytam üresen, mert nem tudtam, hogy azok a fafejűek nem csinálnak-e majd valami olyasmit, amit még hozzá kéne tennem. - Oké - mondtam, és vártam egy kicsit a ránk telepedő csendben. Még Melissa sem fecsegett, James pedig úgy nézett rám, mintha várna tőlem valamit. Végül néhány pillanat után megszólalt. - Beszélhetnénk egy percet ? Hamarosan el kell mennem. Bólintottam, és csendben odébb mentem, el a többiektől.

95

Már vártam, hogy Melissa követ minket, de nem tette, csak furcsán nézett ránk. - Délután még dolgom van, de látni akarlak. Küldök érted valakit hatra. Add meg a címed és a telefonszámod! - Kezében a telefonjával várta, hogy mondjam. Egy pillanatig csak néztem rá. Ez így nincs rendben. - Betettem a számom a zakód zsebébe - kezdtem. - És a saját kocsimmal fogok hozzád menni. Mi a címed? Egy pillanatra úgy tűnt, hogy vitatkozni fog velem, de nem kockáztatta a szerencséjét, így inkább megadta a címét. - Megpróbálok hamarabb végezni, ha akarod - mondta, miközben beírtam a telefonom GPS programjába a címét. Nem rossz, gondoltam. Csak húsz percre van tőlem. Ez nagyon kényelmes így. - Miattam ne csináld! Én most hazamegyek, két órát alszom, aztán egy-két dolgot még el kell intéznem. - Szórakozottan matattam az órámon. - Kell vennem egy másikat e helyett, mielőtt megjegyzéseket tesznek rá. Csak most vettem észre, hogy mennyire kopott már. Megfeledkeztem róla, hogy kihez beszélek, és most hirtelen elszégyelltem magam. Ócska haszonleső beszél így. Nem kellett volna hirdetnem, hogy hozzá képest milyen szegény vagyok. Odanyúlt, elkapta a csuklóm, és megnézte az órám. Ujjá- val a csuklómon körözött. - Milyen finom a bőröd - mormogta. Alig hallottam, amit mond. A szemem a lebarnult kulcscsontjára szegeződött, ami még mindig kilátszott a hófehér inge alól. - Nem tudom, miért van ez, de kellemetlenül érzem magam, ha mások előtt bármi is kilátszik a bőrödből. A nyakad... valahogy olyan meztelen! - Mindezt nem akartam kimondani, és el is pirultam azonnal.

96

Nyílt tekintettel nézett rám, úgy, hogy a fejét meg sem emelte. Arcán huncut mosoly jelent meg. - Azért érzed így, mert olyasmit kívánsz tőlem, ami nem való társaságba. - Látni akarom a tested! - mondtam neki. Egyszerűen nem tudtam leállítani magam. Szinte mindig erre gondoltam, mióta megismertem őt. Abbahagyta a mosolygást, kihúzta magát, és egy lépést közelebb jött. - Látni fogod. Ma este. És én is látni és tapintani foglak, megérintem minden porcikádat. Egy lépést hátraléptem, és megpróbáltam lerázni magamról a bűvöletet, amivel, úgy látszik, megigézett. Nem itt. Nem most. - Este találkozunk - mondtam, és visszamentem Stephanhoz. Amit akartunk még mondani egymásnak, azt ráérünk később is, amikor nem nyilvános helyen leszünk, és nem lesz rajtam egyenruha. James nem vette zokon a nyers modoromat, hanem bólintott a többi utaskísérőnek, majd nagy lépésekkel elindult a terminál felé. Hozzáírtam Stephan jelentéséhez egy bekezdést, majd aláírtam. Elindultunk a buszmegálló felé. Észevettem, hogy Melissa még mindig a nyomunkban van, de senki sem szólt senkihez. Idegennek és ellenségesnek tűnt, de isten látja lelkemet, tudni sem akartam, hogy miért. Beadtuk a jelentést a főnökségre, aztán Stephan hazavitt. Munkába hol ő vitt engem, hol én őt. Szinte mindig együtt tudtunk menni, és így pénzt takarítottunk meg, amit másra is lehet költeni. Karórára, például - gondoltam, és felsóhajtottam. Semmi kedvem sem volt elmenni egy bevásárlóközpontba.

97

- El kell mennem elintézni néhány dolgot alvás után mondtam Stephannak, ahogy elköszöntünk. - Oké. Jövök én is. Nekem is kell néhány holmi. Hova menjünk? - Nekem egy óra kell - mutattam neki a karórámat, aminek már be is volt törve az üvege. Hogyhogy nem vettem ezt eddig észre? Vagy csak most történt? - Meg némi kaja. Meg festék, papír és vászon. A festés volt a kedvenc hobbim, és az egyik szobám tele volt a képeimmel. Olajjal csak mostanában kezdtem foglalkozni, de az akvarell és az akril elég jól ment, és viszonylag olcsó is volt. De most már fel kellett újítani a készletem. - Tökéletes. Én akarok egy keretet ahhoz a hegyi képhez, amit festettél. A nappalimba teszem. Ez az örök kedvencem. Meghatottan mosolyogtam rá. - Nem kell kitenned! Nem fogok megharagudni, ha nem akasztod ki. Azért festek neked képeket, mert szeretlek. Nem muszáj az egész házadat teleaggatni a vackaimmal, csak azért, hogy jólessen nekem! Egészen mérgesen nézett rám. - Szerinted ezért raktam tele a házam a képeiddel? Hogy jólessen neked? Megvontam a vállam. Sose volt túl nagy a mellényem. Nem jártam művészeti iskolába, nem vettem részt tanfolyamokon, és sose tudtam, hogy vajon őszinték-e az emberek, amikor dicsérték a munkáimat. Bár igaz, hogy Stephan többet érdemelt annál, hogy kételkedjek benne. - Imádom a festményeidet, Bianca! Bármelyikre is nézek, mindig örömet érzek. Segítenek abban, hogy a házam boldog és egészséges hely legyen. Ha arra gondolok, ahonnan jöttünk, amiken keresztülmentünk, és azokra a bámulatosan szép dolgokra, amiket létrehoztál, mindig elcsodálkozom. Reménnyel tölt fel a jövővel kapcsolatban. 98

Egy kicsit elpirultam, de el is mosolyodtam. - Azt a hegyi tájképet azért festettem, mert te jutottál eszembe. Olyan erős volt, tiszta és gyönyörű. És minden színt rólad mintáztam. A hajad és a bőröd színét használtam a sivatagi hegyekhez, és a szemedét a kék éghez. Majdnem azt mondhatnám, hogy ez egy absztrakt portré rólad. Felnevetett, örömmel, felszabadultan, hangosan. Jól vagyunk mi együtt - gondoltam. Annyi mindenen mentünk keresztül, és annyi minden rosszat hagytunk magunk mögött! Az évek során a hosszúra nyúlt, sötét árnyak egyre inkább elmaradtak tőlünk. - Hát, akkor most még jobban szeretem - válaszolta. Tudod, hogy mennyire odavagyok a rólam készült képekért! Nevettem, mert ez tényleg így volt. Mindkettőnk házában feltűnő helyen voltak Stephan portréi, néhányuk az ő javaslatára. Szeretett modellt állni, és jól is csinálta, mert órákig bírt pózolni türelmesen, ha erre volt szükség. A házaink tizenöt percre voltak a repülőtértől, nem mesz- sze a nyugati 215-ös úttól. Ideális helyszín volt, mert új házak vették körül, és keveset kellett utazni. Ha megláttam a kis házamat, még mindig elmosolyodtam. Úgy döntöttem, hogy megtartom az udvar sivatagi jellegét, amilyen a vásárláskor volt, és lemondok a fűről, hiszen egy sivatagban lakunk, és alig vagyunk itthon. Stephan viszont makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy nem elégszik meg a kövekkel és a kaktuszokkal, ezért a bejárati lépcsője köré apró virágokat ültetett, és az első udvart egy négyzet alakú pázsit borította. Nyerésre állt a sivataggal szemben, mert most is zöld volt a fű, és illatoztak a virágok, amikor hazaértünk. - SMS-ezek, ha felébredtem - mondtam neki, és elindultam a néhány lépésnyire levő bejáratom felé. Beütöttem a biztonsági kódom. A lehető legdrágább biztonsági rendszert 99

vásároltam meg és szereltettem föl, amit meg tudtam fizetni. Fontosnak tartottam, hogy biztonságban tudjam magam otthon; így a kiadott pénz bőven megérte a nyugalmamat. Kinyitottam az ajtórácsot, majd az ajtó két zárját. Belül is megcsináltam ugyanezt; odaléptem a belső biztonsági panelhez, és beütöttem a kódom. Ha nem teszem, harminc másodperc múlva az automatikus riasztás beindul, a diszpécserszolgálat felhív, és átadja a hívást a rendőrségnek. Azért állíttattam be ilyen rövidre az időt, mert ettől még nagyobb biztonságban éreztem magam. Visszamentem a hálószobámba, és elégedetten vettem tudomásul, hogy most már nyugodtan alhatok. Az utóbbi néhány nap kimerítő volt. Alig vetkőztem le, máris ledőltem az ágyra, és pillanatok alatt elaludtam. Kábultan ébredtem, csipás szemmel, és csak nagy sokára tudtam leolvasni az ébresztőóráról az időt. Ez nem lehet igaz: délután 4.44-et mutatott. Reggel 10 előtt ájultam be az ágyba, azzal, hogy két órát alszom. A fenébe! Elfelejtettem beállítani az ébresztőt. Előástam a mobilomat, és Stephannak SMS-eztem: Bianca: Nagyon sajnálom, de elaludtam. Vásárlás hétfőn? Mire visszajöttem a fürdőszobából, már ott volt a válasz. Stephan: Nem probléma. Nekem jó a hétfő. Forró ran- dira mész ma este ? Bianca: Jamest látogatom meg. Nem randizok. Stephan: Akkor sok szerencsét, B! Szólj, ha bármiben segíthetek! Reggel találkozunk. Bianca: Okkké. 5.45-kor indulunk autóval, igaz? Stephan: Ja.

Összekészítettem a munkához szükséges cuccaimat, majd bepakoltam a kis repülős táskámat is a reggeli, washingtoni fordulóhoz. Fordulónak azt neveztük, amikor elmegyünk valahová, általában a keleti partra, aztán rögtön jövünk is vissza. Ez volt a legjobb módja annak, hogy egyhuzamban sok órát dolgozzunk, de ha bejött egy kis késés, lehetett ebből tizennégy vagy több óra is. A forduló a heti beosztás része volt, de gyakran vállaltunk külön fordulókat, túlórában, a szabadnapjainkon is. A házrészletek normális terhet jelentettek, és rendesen tudtam fizetni őket, de szerettem volna újra feltölteni a megtakarítási számlámat, amit majdnem teljesen kiürítettem a kezdő befizetéssel, meg aztán itt volt még néhány javítás és felújítás is. Nagyon idegesítő volt fizetésről fizetésre élni, ezért igyekeztem minél előbb bebiztosítani a helyzetem. Erre a hétre három teljes szabadnap járt, de mindenképpen szerettem volna pluszmunkát legalább az egyikre. Összeszedtem az egyenruhám, amit szokatlan módon szétszórtam a földön, és betettem egy tisztítós zsákba. Több egyenruhám is volt, de legalább a felét már tisztítóba kellett küldeni. Összeszedtem mindet, és bedobtam a kocsimba, mert úgy terveztem, hogy beugrók a tisztítóba, mikor James- hez megyek. A cégtől kaptunk egy kis pénzt ruhatisztításra. Azt akarták, hogy mindig úgy nézzünk ki, mint akit skatulyából húztak ki, de ez a pénz a felét sem tette ki annak, amennyit költöttem erre. Talán a sok túlmunka nyomta meg ennyire a tisztítószámlámat. Lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Szinte mindent leborotváltam magamról, és ez olyan várakozással töltött el, mint még soha. A lábamat mindig is borotváltam, de eddig

még sohasem csináltam ezt egy férfi kedvéért. Különösnek, furcsának éreztem a helyzetet. Olajjal, majd testápolóval dörgöltem be magam, és úgy döntöttem, hogy a levegőn szárítom meg a hajam. Addig festek egy kicsit odakinn. Késő tavasszal Las Vegas olyan, mint egy természetes hajszárító. Egy régi, bő, könnyű pamutruhát vettem fel, mert kényelmes volt, és nem számított, ha festékes lesz. Ezt, meg még néhány elhasznált ruhát használok erre a célra. A hátsó udvarom kicsi volt, magas falak vették körül, így azt viselhettem, amit akarok. Fehérnemű nem is volt rajtam, mint általában, amikor a házban tevékenykedek - de ez most más volt. Ahogy a festőállványt odavittem a megfelelő helyre, egészen különös érzés volt, ahogy a kopott ruhám a mellbimbómat dörzsöli. Olyan, mintha James előjátéka lenne, pedig nem is volt itt. Felkészített a vele való találkozásra, anélkül, hogy neki bármit is kellett volna tennie. Nem fair, hogy valaki ennyire vonzó legyen. Egyre csak az a jelenet jutott eszembe, amikor az arcához tette azt a zsebkendőt, és pimaszul beleszagolt - ilyenkor összeborzongtam. De a fenyegetése is eszembe jutott, hogy elfenekel. Tulajdonképpen erre gondoltam a legtöbbet. Ma este csinálja?Elfenekel, aztán elveszi a szüzességem?Ki fog kötözni?Mi lesz a sorrend? Már a gondolattól is össze kellett szorítanom a lábam. Nagyon izgatott, hogy nem tudtam, mi vár rám, bár féltem is tőle. De ha nagyon őszinte vagyok, maga a félelem is izgató volt. Tudtam, hogy James sötét dolgokat is művelhet velem, de gyönyört fogok benne találni, ezért akartam ezt. Volt egy táblám, amire már korábban felraktam egy vízfestésre való papírt. Festeni kezdtem, szinte minden előkészület nélkül, ami nem volt rám jellemző. Rendszerint előbb

102

vázlatokat csinálok és tervezgetek, majd kitűzöm, és hosszan nézegetem őket. De ma egyszerűen csak festettem. Pontosan tudtam, hol kezdjem. Fényes azúrból és vizes akvamarinból kevertem egy kis kéket, majd hozzátettem egy csöppnyi zöldet is. Nem kellett sok idő, és megvolt, amit akartam, az élénk türkizkék. Két szemet kezdtem vele festeni, ami sehogyan sem ment ki a fejemből.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

A domináns szerető Egészen magával ragadott a festés, úgyhogy megfeledkeztem az időről. Mikor megláttam, hány óra, teljesen összetörtem. Elkéstem, pedig sohase szoktam. Most viszont két nap alatt kétszer történt meg velem. Erre nem szokhatok rá - gondoltam. Egészen ideges lettem tőle. Tudtam, hogy ez nem egy randevú, de akkor is kellett egy kis idő, hogy rendbe szedjem a hajam, feltegyek egy kis sminket, barnával kihúzzam a szemem, és feketével duplán a szempillámat. A hatás hihetetlen volt. Halvány arannyal festettem be a szemhéjamat és barnáspirossal színeztem be az ajkam. Kifésültem a hajam, és leengedve hagytam. Egy fekete ruhát húztam fel, ibolyaszínű virágokkal. Egy kissé átlátszott, de nem annyira, hogy rendes bugyit kelljen húzni alá, épp csak annyira, hogy sejteni lehessen alatta a formákat. Ujjatlan volt, kivágott nyakkal, és oldalt is jobban fel volt sliccelve, mint amennyire ezt általában kedveltem. Vékony, fekete csipkemelltartót választottam, amin átütött a mellbimbóm. Máskor nem ilyet húztam volna fel egy ilyen ruhához, de ehhez az estéhez ez illett. Találtam egy csipkés tangát, ami jól ment a virágos ruhámhoz. Valaki valószínűleg látni fogja ma este, hát miért ne passzoljon hozzá?

104

Ahogy ott álltam a tükör előtt, felnyúltam, és megfogtam a mellem, megmasszíroztam, és addig csipkedtem és húzogattam a bimbóm, míg át nem ütött a vékony ruhán. Mi a fenét csinálok? - kérdeztem magamtól még akkor is, amikor felhúztam a ruhám alját a csípőmre, és az ujjammal benyúltam a bugyimba. Már így is elkéstem, gondoltam, mégis elkezdtem simogatni magam. Megcsörrent a telefonom, és ez kizökkentett a furcsa kis transzból. - Halló! - Merre vagy? - csapott le rám James hangja, minden bevezetés nélkül. Keményen, majdnem durván beszélt. Az órára néztem: 5.49. Tizenegy perc múlva nála kéne lennem. - Épp most indulok. Húsz percen belül ott vagyok, ha minden simán megy. - Mi folyik ott ? Furcsa a hangod. És el fogsz késni. Ez az egyik ok a sok közül, amiért sofőrt akartam küldeni érted. - Nemsokára ott vagyok. - Újra simogatni kezdtem magam, mert a mérges hangja még jobban beindított. - Mit csinálsz most? Miért kapkodod a levegőt? - kérdezte, és közben az ő hangja is dorombolásra kezdett hasonlítani. Úristen - gondoltam - tudja, hogy mit csinálok1. - Semmit - válaszoltam, de nem hagytam abba. - Magadhoz nyúltál? - A dorombolásba most már egy kis él is vegyült. - Nem - mondtam, mert nem mertem bevallani, bár leállni sem tudtam már. Mi történik velem, ha bekerülök ennek az embernek a bűvkörébe? - Emlékszel mit mondtam, mit csinálok veled, ha hazudsz nekem ? Most már ez a harmadik. Ne élvezz el! A pinád az enyém, és a gyönyöröd is! Nem élvezhetsz el, hacsak nem mondom, hogy lehet! 105

Válaszul csak felnyögtem. Most már durva volt a hangja. - Ha nem vagy a kocsidban egy percen belül, odamegyek, és nem élvezhetsz el órákig! Engedelmeskedtem. Leengedtem a ruhám, felkaptam a táskám, és gyorsan kimentem a garázsba. O nem szólt semmit, csak letette a telefont. Bekapcsoltam a GPS-t a telefonomon, és elindultam. Alig volt forgalom, így tizenöt perc alatt ott voltam. Ahogy a hatalmas kapu közelébe értem, ami az általa háznak nevezett, palotaszerű építményt körülvevő kerítés része volt, az magától kinyílt, majd be is csukódott mögöttem. Imádtam az autóm. A 2008-as Civic nagyon megbízható kis autó volt, és jó áron jutottam hozzá. De hetente többször is kint maradt a vegasi napon, amikor hosszabb utakra mentem, így a fekete fényezés már kezdett megfakulni rajta. Hirtelen rájöttem, hogy mennyire nem illik egy ilyen helyre, mint ez. Próbáltam elhessegetni a gondolatot. Ez az egész ügy úgyse fog sokáig tartani, és nem kívántam arra pazarolni az időm, hogy az életstílusunk közti különbségeken görcsöljek. A széles felhajtón olyan közel parkoltam a gondosan kimunkált főbejárathoz, amennyire csak lehetett. Más autó nem is volt ott. Nyilván ott álltak abban az épülethez illesztett garázsban, ami nagyobb volt, mint az én házam. Kinyílt az ajtó, mielőtt még egyetlen lépést is tehettem volna felé. Mikor megláttam Jamest, megdermedtem. Nem volt rajta ing, csak egy rövid sportnadrág, az oldalán fehér csíkkal. A felsőteste olyan volt, mint egy műremek, napsütötte bőre alatt hosszú izmok húzódtak végig a sima lábán. Semmi szőrt nem láttam rajta, de az volt az érzésem, hogy nem a gyanta miatt. A sortja veszélyesen alacsonyan állt a keskeny csípőjén. A csípője és a szexi alsó hasizmai tökéletes V betűt formáz

106

tak, amit máris szerettem volna végignyalni. A nadrágja bő volt, és az árnyékok sem kedveztek nekem, így csak a térdét, a vádliját és a lábfejét tudtam jól kivenni. De még ez is őrüle- tesen szexi volt, hosszú, jól látható lábizmaival. - Gyere ide - mondta köszöntés helyett, nyers és komoly hangon. Csak álltam ott, és hosszan szemeztem vele. Aztán engedelmeskedtem. Megindultam, de elmentem mellette. Hangosan szippantotta be a levegőt, amikor a közelébe értem. - Kész a vacsora, de most még várhat. Kacér egy teremtés vagy, ugye tudod? Nem tudtam, és meg is ráztam a fejem, miközben körülnéztem a félelmetesen nagy bejáratnál. Annyira, de annyira nem tartozom én ide! Ez volt az első gondolatom, amint végignéztem a márványpadlón, a sima oszlopokon és az emeletre vezető dupla lépcsősoron. A helyiség ízlésesen, sivatagi színekkel volt dekorálva; nagy vázák álltak a padlón, képek díszítették a falakat. - A teljes személyzetet elengedtem ma estére, úgyhogy egyedül vagyunk - mondta, mintha emiatt aggódtam volna. Pedig a személyzet még csak eszembe sem jutott. Felsétáltam az egyik lépcsőn, ujjamat végighúzva a korlát sötét fáján. Olyan volt az egész hangulata, mintha a délnyugati stílust beoltották volna valami modernnel. Szép volt és ízléses, de nekem túl sok. Nem tetszett, hogy egy ilyen gazdag emberrel vagyok itt. Valakivel, akivel nem lehetnek közös dolgaink. Egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy miért is jöttem. James mögém lépett. Nem ért hozzám, de elviselhetetlenül közel jött, és akkor eszembe jutott. Ja, igen, ezért. - Hol van a hálószoba? - kérdeztem nyersen. Talán az nem lesz ilyen ijesztő, mint amit eddig láttam. Bár voltak kételyeim.

107

Egy erős kéz fogta meg a nyakszirtemet, majd masszírozni kezdte. Én nekidőltem ennek a kéznek. Még a legegyszerűbb érintése is élvezetes volt. Megragadta a hajam, és lófarokba fogta össze. Úgy használta, mint egy nyelet. Vagy mint egy pórázt. Szép lassan felhúzott ennél fogva a lépcsőn. A fogástól felemelkedett az állam. Szilárd volt és parancsoló, de nem fájdalmas. Még nem. Nyolc ajtó mellett mentünk el egy folyosón, mire a hálószobájához értünk. Ez volt a folyosó legvégén, az ajtó már nyitva állt. Mikor beléptünk, megállított, hogy körülnézhessek. A szoba hatalmas volt, és lágy fény világította be. A másik felén egy dupla ajtó nyílt egy jól megvilágított fürdőszobába. A falak barnásszürkék voltak, ami jól illett a sivatag színeihez, hasonlóan az eddig látottakhoz. Az ágya igencsak nagy volt. Még sohasem láttam ilyet. Egészen biztos, hogy csináltatta. Négy masszív, majdnem a plafonig érő, sötét fából készült oszlopa tele bonyolult, faragott díszítéssel. A tetején egy ugyanolyan fából készült rács, igazi műtárgyra valló mintázattal és faragással. Gyönyörű volt és ijesztő. Olyan ágy volt ez, ami a szépséget és a gyönyört szolgálta. Meg a fogságot és a kínt. Lassan a többi riasztó részletet is észrevettem, ahogy körülnéztem az óriási hálószobában. Fentről, az ágy rácsos tetejéről, mindenféle dolgok lógtak le, de voltak olyanok is, amelyek az oszlopokhoz voltak rögzítve, és szépen ki voltak terítve a hófehér lepedőre. - Ezek kötelek? - kérdeztem elfúló hangon. Az ágy közepén egy párnázott emelvény volt, aminek homokszíne jól ment a szőnyeg színéhez. Nem egészen értettem, hogy mire való. - Igen - mondta, de a többit nem fejtette ki. A szemem megakadt egy tárgyon, amin eddig valószínűleg átsiklott. Egy fekete lovaglópálca feküdt az emelvényen. 108

- Az egy lovaglópálca? - kérdeztem elakadó hangon, de tudtam a választ. - Igen - mondta, és megmozdult, most először azóta, hogy bejöttünk a szobába. A hajamnál fogva közelebb noszogatott néhány lépéssel az ágyhoz. - Van még néhány játékom, amit használni akarok rajtad, de nem szeretnélek meg- rémiszteni azzal, hogy mind kirakom. Felnevettem, de kétes értékű nevetés volt ez. Tehát ilyen az, amikor nem akar megrémíteni? - Válassz egy biztonsági szót! - mondta. Ez parancs volt. - Gondolom, tudod, hogy én még sohasem csináltam ilyesmit azelőtt ? - Ez kérdés volt. - Igen - lihegte, mély és erős hangon. Egyszerre minden kiment a fejemből. - Sötnos - mondtam végül. Olyan volt, mintha az agyam tőlem függetlenül dolgozna. - Sötnos? - kérdezte ravaszul. A hangsúlyomat utánozva mondta ki a szót. - Igen - válaszoltam, de nem mondtam meg, hogy miért. Egészen megdöbbentem magamon, hogy ez jutott eszembe, de volt benne valami beteges logika. De az biztos, hogy nem fogok erről beszélni neki. Durván megragadta a hajam, és oldalt fordította a fejem, amíg ránéztem. A tekintete kemény volt. - Itt megvannak a szabályok. Idebent én vagyok az úr, és megbüntetlek, ha nem engedelmeskedsz. Figyelni fogom a reakcióidat, és megpróbálom nem áthágni a határokat, de ha mégis olyasmi történik, amit már nem viselsz el, akkor használd ezt a szót. - És mi van odakinn? Nem azt mondtad, hogy meg fogsz büntetni a hazugságaimért? De akkor még nem voltunk itt, amikor hazudtam neked! Rám mosolygott, gonoszul. 109

- Vannak kivételek. Én sohasem fogok hazudni neked, és elvárom, hogy te is így tegyél. Mondd el, mit jelent a biztonsági szavad! Makacsul megráztam a fejem. - Nem! - Vagy inkább addig korbácsoljalak, amíg megmondod? Bólintottam. - Igen. - Próbáltam határozott lenni, de nem ment. Fogalmam sem volt, hogy milyen erősen fog verni, vagy, hogy menynyire fog fájni, de a korai éveimben hozzászoktam a fájdalomhoz, ezért biztos voltam benne, hogy jobban tűröm, mint mások. Végignyalta a fogait. Hihetetlenül izgató volt, ahogyan gyakorlott nyelvével végigfutott az egyenletes, fehér fogain. Csak most vettem észre, hogy a szemfogai egy kicsit hegyesek voltak, majdnem, mintha agyarak lennének; a köztük levő fogai viszont mind egyenesek és tökéletesek. Még a fogsora is hihetetlenül szexi volt. Ilyenek a hírességek - gondoltam szinte megbántva. - És mi van, ha adok érte valamit ? Van valami, amit szeretnél megkapni az információért cserébe ? Valami, amit tudni akarsz rólam? Valami, amit úgy általában szeretnél? - A hangja egészen selymessé vált beszéd közben. Még csak kísértésbe sem estem. Eszem ágában sem volt elmondani neki. Megráztam a fejem. Erre keményen megragadta a hajam. - Megőrjítesz! - mondta lágyan, majd az ágy felé vonszolt. Lesz egy kis beszédem még veled. Dűlőre kell jutnunk ebben az ügyben. De most nem tudok várni. Még semmi sem vadított meg ennyire. Nyomot akarok hagyni rajtad. Birtokolni akarlak. Büntetni akarlak. Ki akarlak nyitni, és meg akarok tudni minden részletet rólad. És végül el fogod mondani, hogy mit jelent ez a szó!

110

A két utolsó mondattól őrülten dobogni kezdett a szívem. Mert ez sohasem fog megtörténni, de nem tudtam, hogy ezt hogyan mondhatnám el neki. Alig kaptam levegőt. Vad ritmusban ziháltam az esztelen félelemtől és a rám váró dolgok előérzetétől.

TIZENHARMADIK FEJEZET

BDSM - Emeld fel a karod! - mondta, amikor már egészen közel voltunk a félelmetes ágyhoz. Mikor fölemeltem, lenyúlt, és egyetlen, lágy mozdulattal lehúzta rólam a ruhám. Hangosan szippantotta be a levegőt, és visszatartotta, ahogy lassan megforgatott. Nem is figyeltem oda, ahogy alaposan átvizsgálta a testem. Túlságosan el voltam foglalva az ő látványával. Elképesztő felsőteste most még közelebb volt hozzám, és a fények is sokkal jobbak voltak, mint addig. James tökéletesebb volt, mint gondoltam. Egyetlen gramm zsír nem volt rajta, csak pompás kemény izmok fonták be magas alakját. Arcába lógó haja csábítóan karamellszínű volt a spotlámpa fényében. Szerettem volna megérinteni, szerettem volna öt megérinteni, de az előbb azt mondta, hogy itt szabályok vannak, és ez megállította a mozdulatomat. Hirtelen lehajolt a bal mellemhez, és durván megharapta a fekete csipkén keresztül. Az éles fájdalomra felszisszentem, mire hátrább húzódott, és tovább forgatott. A csípőmnél meghúzta a harisnyatartómat, majd visszacsattintotta. - Túl sok vagy nekem - mondta. Abbahagyta a forgatást, mikor háttal voltam neki. - Egy szűz, a legszexibb testtel, amit életemben láttam. Kibaszott tökéletes. - Miközben beszélt, éreztem, hogy letérdel mögém. Épp arra gondoltam, hogy vajon most mit fog csinálni, mikor jól beleharapott a fenekembe. 112

Egy másodperc alatt sírni kezdtem. Nagyon fájt. Hátrapillantottam. Az okozott sérülést csókolta, a fogai nyoma tisztán látszott a bőrömön. A mellbimbómra pillantottam, amit az előbb harapott meg. Jól látszottak a fognyomok, bár itt közel sem harapott akkorát, mint hátul. - Le akarom vágni rólad az összes ruhád, de imádom, ami rajtad van, és fogalmam sincs, hogy hol vetted ezeket, így azt sem tudom, hogyan pótolhatnám. - Közben benyúlt a bugyimba. - A harisnyatartó a Victoria’s Secretből van. A melltartó is válaszoltam. Csak segíteni akartam. Száz fogát kivillantva rám mosolygott, majd egy nagyot ütött a fenekemre. - Ne mozdulj - mondta, és odament a legközelebbi asztalhoz. A szemem tágra nyílt. Nem tudom, mit várt tőlem, amikor így megállított, de a kés látványa a kínok szobájában egy pillanatra megrémített. Meddig megy el?Meddig hagyom, hogy elmenjen? Gonoszul felnevetett, és az arcomba nézett. - Csak a ruhádat vágom le. A bőrödet sohasem vágnám meg. Ennek a gondolata is távol áll tőlem. Legfeljebb kicsíkozom egy kicsit. Visszajött, megragadta a melltartómat, elhúzta a mellemtől, és egyetlen mozdulattal levágta rólam, pontosan a közepén. A pillantása rászegeződött az apró, rózsaszín mellbimbóimra, és éreztem, ahogy ettől egy pillanat alatt megkeményednek. Egyenként megcsípte őket, először lágyan majd keményebben, végül egészen durván. - Mennyire érzékenyek? Az elsőt élvezted jobban, vagy a harmadikat ? - Megint durván megcsípte, és én felnyögtem. - Vagy a negyediket ?

113

Nyeltem egyet. Egyszerű volt a válasz. Csak nem találtam hozzá a szavakat. Megköszörültem a torkomat. - A negyedik. - Rendben. Van itt valami számodra. - Visszasétált az ágy mellett lévő kisasztalhoz, és egy kis ezüstláncot vett ki a fiókjából. Odaállt elém, és egy-egy csipeszfélét rakott föl a bimbóimra, mielőtt egyáltalán rájöttem volna, hogy mik ezek. - Bimbócsipesz. Túl erős? Lenéztem, és megráztam a fejem. Mindkét mellbimbómon egy-egy apró, barackszínű csipesz volt, köztük az ezüstlánc. A láncot átvetette hátul a nyakamon. A vékony lánc látványa és azok az éhes kis csipeszek, és az az érés - úristen, az az érzés! annyira erotikus volt, hogy össze kellett szorítanom a combom, hogy ne folyjon ki mindenhová a nedvesség. A harisnyatartómat két helyen is elvágta, levette rólam, és betette a zsebébe. - Mássz föl az ágyra! - parancsolta mély és rekedt hangon. Mássz föl arra az emelvényre, hogy a térded is ráfeküdjön! Igen, úgy! Éreztem, hogy odamászik mögém. Ahogy a térdem hozzáért az emelvényhez, egy határozott nyomást éreztem a nyakszirtemen, és egészen addig nyomott, míg az emelvény másik végén az arcom el nem érte az ágyat. A lovaglópálca nyele ott volt az orrom előtt. Az arcom lent, a fenekem fent. Tökéletesfenekelő póz, gondoltam. - Ez itt nem a térded - szólaltam meg. Felnevetett, nagyon elégedetten. - Tényleg nem. Az ölembe most nem tudsz feküdni. De majd azt is csináljuk, ígérem! - Miközben ezt mondta, éreztem, hogy odaköti valamihez az egyik bokámat. Megszorította, de nem annyira, hogy fájjon. - Minél jobban küzdesz, annál erősebben fog dörzsölni.

114

Ezt ne felejtsd el! - A másik bokámat és csuklómat is az ágyhoz kötözte gyors, hozzáértő mozdulatokkal. Visszament mögém. Megint rám hajolt, a felsőteste a hátamhoz nyomódott, az ágyéka a fenekemhez. Izgett-mozgott egy darabig, majd kemény tenyerével rám ütött egy kicsit. - Maradj így - mondta, és kihúzta a lovaglópálcát az arcom alól. Aztán teljesen leszállt rólam. Felnyögtem a veszteségre. Ezért is rám csapott egyet a tenyerével. Hosszú szünet következett, és én lélegzetvisszafojtva vártam. - Szeretnél mondani valamit, mielőtt elkezdem? - kérdezte. - Bocsánatot kérek, Mr. Cavendish! - mondtam neki bűnbánó hangon. Ösztönösen felíveltem a hátam. Egy finom kis morgást hallatott, majd elkezdte. A bőr első ütése inkább meglepő volt, mint fájdalmas, de aztán egyre nagyobbak lettek, ahogy belejött. Mint ahogy vártam is, éreztem a fájdalmat, mégsem esett rosszul. Tehetedenül nyögtem és tekeregtem, ahogy a lovaglópálca egyre lejjebb csapott le, egyre közelebb a nemi szervemhez. Egyre nagyobbakat és egyre gyorsabban ütött. Aztán egyszercsak abbahagyta. Csak húsz ütést kaptam, egyenletesen elosztva a fenekemen és a combom felső részén. Hátrafeszültem, és valami tiltakozásfélét motyogtam, közben hallottam, hogy hangosan és egyenetlenül veszi a levegőt mögöttem. Nekidörzsöltem a kiálló mellbimbómat a rámpa anyagához, és élveztem a durva dörzsölődést. James csöndben maradt mögöttem, hosszú percekig. - Itt most megállók. Nem akarom, hogy nagyon fájjon, amikor a hátadra fektetlek. Basszus! Látom, ahogy folyik belőled a lábad között! - Ereztem, ahogy az ujjaival a combomat simogatja, és szétkeni rajta a nedvességet. - Néhány dolgot még meg kell beszélnünk, mielőtt megbasználak. Ott van az

asztalon egy vizsgálati eredmény; minden negatív. Akarod látni? Nézd meg, nyugodtan. Minden nélkül szeretném beléd tenni a farkam, ha beleegyezel. Azt mondtad, fogamzásgátlót szedsz. így van? Bólintottam. - így van. És elfogadom, amit mondasz. Ha azt feltételezném, hogy ilyen dolgokban nem mondasz igazat, akkor nem hagytam volna, hogy idekötözz, és elvedd a szüzességem, nem igaz? Boldogan felnevetett, és egy meglepően kedves gesztussal hátulról megpuszilta az arcom. Aztán figyelmeztetés nélkül kirántotta alólam a rámpát, úgy, hogy leesett a padlóra, én meg egy huppanással az ágyon voltam. A következő pillanatban eloldozta a bokám, és a kezébe fogta. Feljebb tolt az ágyon, majd ugyanazzal a mozdulattal váratlanul átfordított a hátamra. A megkötözött karom megcsavarodott a fejem fölött, így most még inkább fogva voltam, mint azelőtt. Szélesre tárta a lábaimat, és újra lekötözte őket. Ha korábban azt hittem, hogy szorosan meg voltam kötve, hát tévedtem. Mert most egyáltalán nem tudtam mozdulni. Nem volt több ficánkolás. Alaposan megnézett ebben az új pozíciómban, és én is néztem őt. Olyan intenzív volt a pillantása, hogy szinte hipnotizált. Szemével bejárta minden porcikámat, aztán lehajolt, hogy elkezdje a szájával. Lágy, szűzies csókkal kezdte az ajkamon. Aztán elindult lefelé, és a testem első felének egyetlen négyzetcentije sem maradt szűziesen. Megcsókolta az állam, aztán lement a nyakamon át a kulcscsontomig. A testem minden idegszála megfeszült. És egész idő alatt meg sem tudtam mozdulni. A mellem közé temette az arcát, majd szájában a vékony lánccal felemelte a fejét. Felkiáltottam az erőteljes érzésre, de inkább a gyönyör,

116

mintsem a fájdalom kiáltása volt ez. Addig emelte a fejét, míg a feszes lánc egészen felhúzta a mellbimbómat. Ez éles fájdalmat okozott. Végül elengedte a láncot, kinyitotta a száját, és ez hasonlóan mindent elsöprő érzést okozott; a fájdalom megszűntével sírni kezdtem a megkönnyebbüléstől. Aztán mindkét mellemet szopni kezdte, lágy és békülé- keny torokhangok kíséretében. Végignyalta a keményen ágaskodó mellem alsó oldalát, a bordáimat, le egészen a köldökömig, végigszaglászta a csípőmet, majd megállt a borotvált szeméremdombomnál. Hagytam rajta egy egész kicsi szőke pamacsot. Az ujja közé fogta, és felnézett rám. - Kibaszott tökéletes - mormogta egészen komolyan, majd beletemette az arcát, hogy előhívja a csodát. Olyan nedves voltam, és már annyira kész, hogy másodpercek alatt elélveztem. Két ujja a hasadékomban, nyelve a csiklómon az egész olyan észveszejtő volt, annyira értett hozzá, hogy egyszerűen csak sikítottam, és nem tartottam vissza semmit. Néhány pillanatra felemelte a fejét, és én végignéztem a testemen, majd le, őrá. Domborodó melleim látványa tökéletes keretbe foglalták a fejét. Egészen berúgtam a figyelmétől. Karamellszínű haja a szemébe lógott. - Még egyszer - mondta, és újra megcsinálta. Azután felegyenesedett, lehúzta a nadrágját, és végül megmutatta magát teljesen meztelenül. Nagyot nyeltem a látványra. Ez volt az a perc, amikor könyörögni kezdtem neki. Kőkemény farkát túl nagynak találtam ahhoz, hogy belém férjen, de nem törődtem vele. Azt akartam, hogy bennem legyen. Ha még egy percig vár, sikítottam volna. - Nem tudok tovább várni - mondta nyers hangon. - Ez fájni fog. Amennyire tudom, ez elkerülhetetlen. Nem törődtem vele. - Kérlek, James! Kérlek, kérlek, kérlek! 117

Ezután már nem hezitált, rám engedte magát, és a farkát beigazította a csúszós lyukam elé. Széles vállán olajos fénnyel csillantak meg az izmai, ahogy fölöttem tartotta magát. Egy tökéletes műremek készül éppen megbaszni - gondoltam bódultán, egészen magamon kívül. Egyetlen kemény, brutális mozdulattal hatolt belém, és minden további felhajtás nélkül szétszakította a szűzhártyámat. Felkiáltottam a meglepetéstől. Úgy éreztem, lehetetlenül tele vagyok vele. De nem állt meg, hanem keményen lökött tovább, olyan irtózatos tempót diktálva, hogy az izzadság vékony erekben folyt le róla rám. A kezdeti éles fájdalom elmúlt, és a legtisztább gyönyörbe torkollt, és a bennem lévő űrt csordultig kitöltötte az a mindent elmosó érzés, amiről sohasem gondoltam volna, hogy létezik. Nem tudtam visszatartani a feltörő zokogást, sem az arcomon végigfolyó könnyeket, amiért ez az ember egyszerre uralkodott rajtam, és tökéletesen be is töltött. Egész idő alatt nézett azzal az intenzív, türkizkék tekintetével. A szemem egyszer csak gyönyörteljesen lecsukódott, mire azonnal keményen rám parancsolt, hogy nyissam ki, és nézzek rá. Én engedelmeskedtem, bár ez a pluszkapcsolat már szinte túl sok volt nekem. Most, hogy úgy nézett rám, mintha a következő lélegzetvételénél is fontosabb lennék neki, nehéz volt elképzelni, hogy volt idő, amikor nem éreztünk egymás iránt semmit. Majdnem teljesen kihúzta belőlem magát, és hagyta, hogy esedezzem, hogy maradjon még; aztán egy mordulással hirtelen visszanyomta. Fia az előbb attól tartottam, hogy ki fogja húzni, hát most úgy döngölt a matracba, hogy azt hittem, megmarad a nyoma, örökre. Lenyúlt közénk, és ujjával a csiklómon körözött anélkül, hogy csökkentett volna az őrült tempón.

118

- Élvezz, Bianca, most! - parancsolta, és az utasítása olyan volt, mintha meghúzta volna a ravaszt. Felsikoltottam, ahogy elélveztem, és ő is követett, miközben a nevemet kiáltotta. Tövig, és ha lehet, még tovább nyomta belém, remegés rázta meg, és a nyaka hátrafeszült az élvezettől. Ahogy a hullámok kissé alábbhagytak, megfogta az arcom, és birtokló, szinte mérges tekintettel nézett rám. - Az enyém vagy - mondta. Nem tudtam, mit válaszolhatnék erre, de nem is kellett. A következő pillanatban már csókolt, ádázul, szenvedélyesen. Eloldozta a csuklómat és a bokámat, levette a bimbócsipeszt, olyan gyorsan, hogy szinte észre sem vettem. Odahúzott magához, hogy a testünk végig összeért, és újra a számat kezdte csókolni, mintha abba se akarná hagyni. - Köszönöm - mondta csendesen, egyszer, amikor levegőt vett, aztán újra csókolt tovább.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A gyengéd szerető Végül abbahagyta a csókot, és a melléhez húzta az arcomat. Szédültem, ha arra gondoltam, hogy az alkalmi szex ilyen intim dolog lehet. Áhítattal simogatta a hátam, édes szavakat mormolt a fülembe, úgy dédelgetett. Aztán otthagyott. - Ne mozdulj - mondta majdnem suttogva, mintha attól félne, hogy egy hangosabb szótól tönkremegy a pillanat. Hallottam, hogy megengedi a vizet a kádban, és nem is tudtam ebben a pillanatban jobb dologra gondolni, mint egy forró fürdőre. A hátamon feküdtem, pontosan úgy, ahogy hagyott, és annyira elengedett voltam, hogy nem is emlékszem ilyenre. Békét éreztem magamban. Ez új volt. Néhány perc múlva kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Az ágy végében állt, és engem nézett, lángoló tekintettel. Lenéztem a testemre, és észrevettem, hogy összevéreztem az ágyneműt. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok vérezni mondtam, és fel akartam ülni. - Maradj! - mondta, és én visszafeküdtem. Néztük egymást. Láttam, hogy olyan keményen áll a farka, mintha el sem élvezett volna. Rámutattam. - Tudod még csinálni? Lehetséges ez?

120

Elmosolyodott, és egyik kezével szórakozottan simogatni kezdte a rúdját. - Ó, persze. De most úgy látom, eléggé ki vagy készülve. Épp csak a látványt élveztem. Bele akarom égetni a képet az agyamba. Odajött hozzám, és óvatosan a melléhez emelt. Úgy kelt fel az ágyból, hogy a karjában voltam. Nem láttam rajta semmi erőlködést. Imádtam ezt; az erejét, és mindazt a sok csodálatos dolgot, amit a testével tudott tenni, minden látható erőfeszítés nélkül. - Fürödjünk meg, és beszéljük meg, hogy mi legyen ezzel itt mondta, és megsimogatta a hajam, mintha az „ez” én lennék. Furcsa mód mosolyogni kezdtem ezen, bár az, hogy beszélni kell valamiről, e pillanatban nem volt az ínyemre. Akkora fürdőkádba vitt ki az ölében, amilyet még nem is láttam. Egyetlen, hatalmas zöldes-fekete gránitból volt. James úgy csúszott bele a négyszög alakú medencébe, hogy közben maga előtt tartott, míg végül együtt ültünk bent, és ő hátulról ölelt. Kipumpált egy kis isteni illatú szappant a beépített adagolóból, és lustán elkezdte szappanozni a testem. Olyan illata volt, mint neki, és én mélyen belélegeztem. Kifejezetten dekadens érzés volt, ahogy ott feküdtem ernyedten, miközben ő gondoskodott rólam. A fülemhez tette az ajkát, és incselkedve megharapta a cimpám. - Most olyan illatod van, mint nekem. Ezt imádom. Néhány percig csendben mosogatott, vagy inkább simogatott. Állandóan visszatért a mellemhez, nyomogatta és szorongatta a rugalmas dombokat. - Beszélnünk kell - mondta. Felnyögtem, de most nem az élvezettől.

121

Inkább verjél el még egyszer. Nem lehetne inkább azt? - Ez csak félig volt vicc. Finom, doromboló hangot hallatott a nyakamnál. - Ma nem. Megállapítjuk a szabályokat ezzel kapcsolatban. Ha lett volna elég önuralmam ma este, akkor már azelőtt megtettük volna ezt, hogy hozzád érek. Egy kis szorongást kezdtem érezni. A „megállapít” szótól kifejezetten rosszul voltam. Nem sok jót jelzett az elkövetkező beszélgetéssel kapcsolatban. - Mi az, amiről beszélni akarsz? - kérdeztem végül. Felsóhajtott, és a lélegzetétől megemelkedtem én is. - Nos, hát először is szeretném tudni, hogy mit vársz ettől a helyzettől. Mi a fontos neked ebben? - Miközben beszélt, úgy fordított, hogy jobban lássa az arcomat. A fejem a behajlított könyökén nyugodott. Összeráncoltam az orrom, és egy grimaszt vágtam felé. A „helyzet” szó még rosszabbul hangzott, mint a „megállapít”. - Komolyan? Én csak annyit várok tőled, hogy kizárólagos legyen a szexuális kapcsolatunk, amíg... együtt vagyunk, akkor is, ha csak egy hétig tart. És ha vége, akkor azt várom, hogy valamiképpen közöld ezt velem, mielőtt más után nézel, akár szexuális, akár más értelemben. De ha ez nehéz neked, akkor inkább most mondd meg, hogy kiszállhassak az egészből! Csak pislogott rám döbbenten, és egy szörnyű pillanatig azt gondoltam, hogy túl sokat kérek tőle. Már ott tartottam, hogy azonnal felkelek, amikor megszólalt. - Igen, természetesen. - A hangjából kitűnt, hogy fel sem merült benne más lehetőség. - És, ugye nem akarsz velem randevúzni? - folytattam piszkálódva. Mohó kíváncsisággal figyeltem, hogy mit szól erre. Ö bólintott, és az arcomat nézte. - Viszont látni akarlak, olyan gyakran, amilyen gyakran

122

csak lehet. Csak annyit szeretnék, hogy a kapcsolatunk titokban maradjon. Vagyis, a találkozóink mindig az egyik házamban vagy nálad legyenek. Sajnálom, de nem foglak elvinni nyilvános helyekre. Naná, hogy sajnálja - gondoltam cinikusan. Eltüntettem minden érzelmet az arcomról, és hirtelen egy kissé gyengének éreztem magam, nem is tudom, miért. - Nekem rendben. Nem elég most ennyi beszélgetés ? Ha kiderül, hogy egy hét alatt végzünk egymással, teljesen fölösleges az egész, nem? Ha meg két vagy három hétig tart, akkor majd megoldjuk azokat a gondokat, amik akkor fölmerülnek. Az arca megkeményedett, ahogy beszéltem. A kérdés, amit feltett, durvának tűnt. - Ezt gondolod? Hogy egy hét alatt végzünk egymással? Vagy kettő vagy három alatt ? Megvontam a vállam, és lehunytam a szemem, mintha bármelyik pillanatban elájulhatnék. - Nem szeretnék erről gondolkodni. Tart, ameddig tart; és ha őszinte vagy velem, és megmondod, ha vége, és nem kezdesz előbb mások után nézni, akkor ennyi nekem elég. Megint fürdetni és simogatni kezdett. Finoman megmosta a hajam is, és balzsamot tett rá. Most végig csendben volt. - Szinte bármit megadnék azért, ha tudnám, mi van e mögött a higgadtság mögött. Azért meg ölni tudnék, ha megtudhatnám, mi jár a fejedben - suttogta a hajamba. - Annyira félek, hogy egyszer végzetesen megbántalak valamivel, és te nem fogod elmondani, hogy mivel, hanem egyszerűen csak elmész, és nem jössz vissza többé. Tennél ilyet? Nem nyitottam ki a szemem, csak megvontam ismét a vállam. Bár, ami azt illeti, nyugtalanító volt, hogy ilyen sokat tud rólam, ilyen rövid ismeretség után. - Lehetséges. Nehéz erről bármit is mondani konkrétumok nélkül. 123

Sziszegve mondta, halkan: - Szeretném nagyobb biztonságban tudni magam! Megrémítesz! Kényszeredetten elmosolyodtam, de a szemem még mindig csukva volt. , - Nem jó a szó, Mr. Gyönyörű! A szó, amit keresel, inkább a kontroll, és nem a biztonság. De szeretem az életem. Nem szoktam nagy engedményeket tenni, szóval jobb, ha meg se próbálod. Általában hetente egy teljes napot New Yorkban vagyok. Te ott laksz, igaz? - Igen, főként ott. - Oké. Akkor hát, majd szólok, ha New Yorkba megyek, és akkor találkozhatunk valahol, egy privát helyen. A karja szorítása erősebb lett. - Erről beszélek. Azért mondod ezt, mert valamivel megsértettelek? Vagy neked tényleg ennyire mindegy? Hirtelen úgy éreztem, hogy mennem kell. Nem olyan ember volt, aki csak úgy leszállna egy témáról, én viszont egyáltalán nem akartam olyasmiről beszélni, amiben a közömbösségem vagy a távolságtartásom a téma. Azonnal távol akartam lenni, távol ettől az intimitástól. Hirtelen elviselhetetlenné vált. - Haza kell mennem. Holnap korán kelek. - Felálltam. Megkönnyebbültem, hogy hagyott kiszállni a kádból. - Vacsoráztál már? - kérdezte hűvös és száraz hangon. Elgondolkodtam ezen, és nem is tudtam hirtelen a választ. Mikor is ettem utoljára? Emlékszem, hogy letoltam a torkomon egy proteinszeletet festés közben, de ez volt az egyetlen dolog a gépen fogyasztott joghurt óta. - Hát, asszem nem - mondtam végül. - De majd bekapok valamit otthon. Az orrlyukai kitágultak, a tekintete vadabb lett. - Legalább addig maradj, kérlek, míg eszünk valamit! Kü

124

lönben vadbaromnak érezném magam, hogy idejöttél, és azt csináltuk, amit - intett a hálószoba felé -, te viszont úgy mész el, hogy még egy vacsorát sem költöttéi el velem. Van néhány lazacreceptem, ami kész van tizenöt perc alatt. Bólintottam. - Oké. - Azért mégsem akartam egyszerűen elviharzani, mint valami királynő egy színdarabban. Inkább civilizáltan szerettem volna távozni, egy vacsora után. Egy törölközőt tett rám, maga is megtörölközött, majd a kendőt, meglehetősen kívánatos módon, a dereka köré tekerte. Elnéztem valahová. Úgy ment ki a konyhába, mintha attól tartana, hogy elmegyek, ha sokáig húzza még az időt. Hátborzongatóan jól olvasott a gondolataimban... Visszabújtam a ruhámba, mást nem is vettem fel. A melltartó és a bugyi hiánya kissé obszcénné tette az öltözékemet, de nem hittem, hogy ez számít most valamit. James házából egyenesen az én garázsomba hajtok, és akár meztelenül is mehetnék, ha úgy jönne ki a lépés. Megtöröltem a hajam, elmentem vécére, ami egy külön helyiség volt a fürdőszobán belül, és mezítláb visszasétáltam a hálószobába. Megkerestem a konyhát, de aztán inkább leültem az eléggé félelmetes ebédlőben. Az asztal majdnem romantikus stílusban volt megterítve, ezért arra gondoltam, hogy itt fogunk enni. Inkább vártam itt egyedül, mintsem arra csábítsam Jamest, hogy újabb „megbeszélésbe” bonyolódjék velem. Alig egy perccel később már ő is ott volt, kezében két ínycsiklandó salátával. Letette a helyükre, és visszaindult a konyhába. Két pohár citromos vízzel tért megint vissza. Úgy láttam, nem is gondol rá, hogy egyetlen szál törölközőben van. Én viszont nem tudtam nem rágondolni. Be kéne tiltani, hogy valaki ilyen jól nézzen ki. Valóban mindenhol barna volt. Szédítő látvány.

125

Udvariasan megvártam, míg leül, tőlem balra. A vegyes zöldsalátában feta sajt és pekándió volt. Nem tudom, mi lehetett az a könnyű öntet rajta, de meglehetősen finom volt. - Finom - mondtam néhány falat után. Rám mosolygott. Óvatos mosoly volt. Még mindig a „félek, hogy megbántalak” hangulatban volt. - Tulajdonképpen egy teljes vacsorát készítettem ma estére. Ez nem fordul elő velem gyakran, de neked mindenképpen szerettem volna. Amúgy meg van egy nagyszerű házvezetőnőm, aki mindent megcsinál nekem. Szívélyesen elmosolyodtam, és megpróbáltam nem mutatni, hogy mennyire zavar a gazdagságára való véletlen utalás. - A szüleid szintén Las Vegasban élnek? - kérdezte, miután megette a salátát. Én lefagytam hirtelen, de aztán magamhoz tértem. - Meghaltak - mondtam színtelen hangon, kifejezéstelen arccal. Megindultnak látszott. - Ne haragudj! Nem tudtam. - És hol élnek a te szüleid? - kérdeztem csípősen, ahelyett, hogy válaszoltam volna. Feszengve nézett rám. - Ók is meghaltak. Tizenhárom éves koromban, egy autóbalesetben. Sajnálkozó pillantást vetettem rá. - Sajnálom. Nem szeretek beszélni a szüléimről, de azért nem akartam érzéketlen lenni veled. Átnyúlt az asztal fölött, és a kezemre tette a kezét. - Ne sajnáld. Ez nem volt érzékedenség. Nem tudhattad, te sem. Egy fanyar mosolyt eresztettem meg felé. - Fel kellett volna készülnöm belőled az interneten. Ak

126

kor megkíméltem volna magunkat legalább egy kínos helyzettől. 0 is fanyarul mosolygott vissza. - Én viszont nem tudhattam volna meg rólad semmit. Megint csöndben ettünk egy percig, de ez a csönd most kínos volt. - Mikor van a születésnapod? - kérdezte hirtelen. Tudtam, hogy mit csinál. Annyira félt, hogy megbánt valamivel, hogy elriaszt, hogy csupa semleges dologról próbált beszélgetni. Nem tudhatta, hogy a születésnapom szintén érzékeny téma. - Október - mondtam. - És a tiéd? -Június 5-e. Október hányadika? Sóhajtottam. - 24-e. - Elfojtottam magamban a kérdést: Mit érdekel ez téged? Addigra már a nevemre sem fogsz emlékezni! Ez azért durvaság lenne, gondoltam. És ő nagyon érzékeny. Bólintott, mintha feljegyezte volna. Jó, rendben. A sütő órája lejárt, és ő kiment a konyhába, láthatóan tudomást sem véve arról, hogy a derekára tekert törölköző bármelyik lépésnél leeshet róla. Kényszerítettem magam, hogy másfelé nézzek. Egy perccel később két fantasztikus tálat hozott be. Már kirakta az ételt tányérokra, és egy konyhafőnökhöz méltóan díszítette fel. Spárga, tökéletesen fűszerezett, frissen sült lazac, és valami gabonaféleség volt a tányérokon, amilyet még nem láttam. Megkóstoltam, majd a villámmal rámutatva azt mondtam: - Nem tudom, mi ez, de nagyon finom. Az egész isteni. Van olyan dolog, amiben rossz vagy? Elmosolyodott, és ez volt az első szégyellős mosolya, amióta ismertem. Lefegyverző volt és charme-os.

127

- Hogy megtudjak rólad valamit. Hogy rávegyelek, hogy velem töltsd az éjszakát. Ez a mag pedig quinoa. Én csak folytattam az evést, és nem vettem tudomást a mondandója első feléről. Még mindig éreztem azt a viszkető érzést, hogy eltűnjek ebből a kettőnk közt alakuló intim viszonyból. - Ja, és van számodra egy ajándékom - mondta mosolyogva, ahogy befejeztük az evést. - Az ajándék előtt vagy után kéred a desszertet? Elutasítóan intettem. -Jaj, dehogy! Egy falatot sem tudok már enni. Valódi sajnálatot láttam az arcán. - Egy kis falatot ? Csak egy kis könnyű sodó, friss gyümölccsel! Megehetnénk ketten egyet. Elmosolyodtam, mert igazán elbűvölt a fiús igyekezetével, hogy elismerjem a főző tudományát. - Oké, együnk egyet ketten.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

A kielégíthetetlen Pillanatok alatt visszatért a desszerttel. Egy nagy talpas poharat hozott, és egy kanállal a számba tett egy falatot. - Mmmm! - mondtam teli szájjal, és mosolyogtam. Váratlanul lehajolt, és megcsókolt. Ez most annyira nem illett ide a vacsorához, hogy ijedtemben majdnem ellöktem magamtól. Ám ehelyett nyugton maradtam, és próbaképpen visszacsókoltam. Ez az, ami jól megy nekünk - gondoltam. A többi szóra sem érdemes, de ezt nagyon közel éreztem a tökéleteshez. Egy szempillantás alatt feltett a masszív fekete asztalra. A törölközője lehullott, a ruhámat pedig egy pillanat alatt felhúzta. - Nem fáj nagyon? - mormogta rekedt hangon a számba. - Nem tud annyira fájni, hogy elriasszon ettől - válaszoltam, és odanyúltam, hogy megfogjam vastag dákóját. Élvezettel simogattam, ő pedig a kezembe nyomta. Felcsúsztattam a kezem a felsőtestére, végig az izmos karján, majd föl a vállára. - A tested tökéletes. El se hiszem, hogy mindenütt ilyen szép barna vagy. Elmosolyodott, mert élvezte a dicséretet. - Az anyám félig olasz, félig cherokee volt, bár tizennyolc éves korára nem maradt már senkije, aki elmesélhette volna a

129

családja történetét. Az apám tiszta angol, és elég nagy botrány volt belőle, amikor megházasodtak. A szélesebb értelemben vett családomban, ahogy az várható is, mindenkinek tésztafehér bőre van. Felnevettem. - Tésztafehér? És milyen vagyok én? Én is tésztafehér'1 Előre hajolt, és a nyakamat szagolgatta. - A te bőröd maga az elefántcsontszínű tökéletesség. Végül sikerült nekem is megérintenem őt. Simogattam a hátát, a hasát, áhítattal tanulmányoztam a hihetetlen testét, ahogy végigment rajta a kezem. Elkapta az egyik kezem, és fölemelte, hogy megcsókolja a csuklómat. Tüzetesen megvizsgálta, és én is láttam rajta a kötél halvány lenyomatát. Különleges módon volt fonva, és így olyan volt, mintha időlegesen megjelölt volna a saját márkájával. - Imádom ezt látni rajtad - mondta közvetlenül a bőrömbe. Szélesre tárta a lábam, és hátrafektetett az asztalon. Ellenállhatatlan erekcióját odaillesztette a bejáratomhoz. Mikor megállt, lehunyt szemmel megborzongtam. - Nézz rám! - parancsolta. Megint előjött a domináns hangja. Mióta befejeztük a szexet, a hangja lágyabb és kedvesebb volt, és ez most hiányzott. De engedelmeskedtem. - Nézz rám! Minden alkalommal meg foglak büntetni, ha máshová nézel, amikor benned vagyok! - Bólintottam. - Kérj meg rá! - parancsolta, és kezével simogatni kezdte a lenyűgöző farkát. - Kérem, Mr. Cavendish, basszon meg! - Imádtam kimondani a vezetéknevét, mert a három szótag úgy hangzott, mint valami ima. Felmordult, és megtette. Az első kemény lökésre a fájó belső részem összerándult, mégsem volt ez rossz. És ahogy kijjebb húzta, majd újra belém döfte, egy mély hang tört fel a

130

torkából. Megfeledkeztem minden fájdalomról, élvezet pul- zált a testemben mindenütt, és egyre csak gyűlt ott legbelül. A pillantása heves volt. - Fáj ? - kérdezte, de semmit sem lassított a büntető tempóján. - Tökéletes - válaszoltam szenvedéllyel. Megcsókolt, durván. Lehunytam a szemem egy rövid időre, épp csak addig, míg hátra nem húzódott, hogy megnézzen. De nem gondoltam, hogy büntetést fogok kapni ezért, mert még láttam, hogy ő is lehunyta, de ez most nem is érdekelt. - Élvezz - parancsolta, és mintegy varázsütésre, elöntött a szenvedély, a bensőm hullámzott és az intenzív orgazmustól a belső izmaim elképesztő erővel szorították őt. Tudatosan törekedtem rá, hogy a szemem egész idő alatt rajta tartsam, de megérte az erőfeszítés. Hihetetlenül jó volt látni az arcát, ahogy átsöpört rajta a tűz, miközben átható pillantása egyre intenzívebben égetett. Különleges élmény egy ilyen tekintetet befogadni. Úgy éreztem, mintha egy rövid, mélységes pillanatra fontosabb lettem volna neki, mint a levegő. Lenyűgöző volt. Részegítő. - Maradj itt éjszakára! ígérem, hogy nem fogsz elaludni, vagy elkésni a munkából - mondta egy gyönge pillanatomban. - Csak mondd meg, hányra húzzam a vekkert! Lehunytam a szemem, és bólintottam. - Oké. Megpuszilt az arcomon, végtelenül édesen. - Köszönöm. Nem tudtam, mit mondjak erre, így hát nem válaszoltam. Még mindig bennem volt, és most sem húzta ki, csak maga köré tette a karom, és felemelt. Elakadt a lélegzetem. - Még mindig olyan kemény vagy - suttogtam a nyakába. - Mmm... - zümmögte, és megmozdult bennem.

131

- Ugye, most nem... még egyszer? - kérdeztem meglepve. Válaszul megemelt niéhány centit, és teljes lendülettel belém nyomult. Én levegő után kapkodtam, ő lágyan kuncogott. - Még sohasem akarftam ennyire valamit az életben, Bian- ca. Addig tudnálak baszni, míg elájulok. Boldogan kipróbálnám! Nem válaszoltam, ímert nem tudtam. Nem/tehettem mást, mint vinnyogtam,, miközben ő föl-le röpített a rúdján, és elsétált velem a lépcsőig meg vissza. - Mondd meg, ha ellég! Az első után még fájhat és érzékeny lehet. Időt kell hajgyni a testednek, hogy felépüljön. - A hangja durva volt, ahogy kimentük együtt a folyosóra, a fel-le mozgásból egyre erőteljesebb lökések lettek, ahogy a hálószoba felé közelítetttünk. - Kérlek, ne - mondham neki félig sírva. Már megint ott voltam a csúcsnál. Szeretnéd, ha befejjezném, így, állva, a farkamra húzva? - Megállt, és még erőseidben kezdett lökni. - I-igen... ó, igen - nnondtam, és belekapaszkodtam a vállába. Az egyik karjával keresztbe átnyúlt a hátamon, és erősen megfogta a vállam, a másikkal a fenekemet fogta keményen, és a szorítás fájdalma míg hozzátett a gyönyörhöz. Egy kissé behajlította a térdét, és sizéjjelebb tette a lábát, hogy még erősebben döfhessen. - Élvezz, Bianca - mondta nyersen, és elöntött a forróság. A hangja volt a ravasz, é;S a testem úgy reagált rá, hogy orgazmusban tört ki. Úgy kapaszkodtam a vállába, mintha az életem függne tőle, és magamtól lovagolni kezdtem rajta az átható kéj hullámaitól. Meglepve, tágra nyílt szemmel nézett rám, hogy így felszabadult. Egy mély „baszd meg!” kiáltással belém lövellt.

132

Lágyan letett az ágyra, és möost már kihúzta a farkát. Elkezdett sétálni a szobában. Becsuktam a szemem. Tudtaíim, hogy a délutáni hosszúra sikeredett alvás ellenére egy pilklanat alatt álomba fogok merülni. Még éreztem, hogy egy maeleg, nedves törölközőt tett a lábam közé, és óvatosan megtörtök. - Köszönöm - motyogtam nmég. - Mmm... örömmel csinálonm - válaszolta. Elment, majd visszajött. Valanmi balzsamfélével bedörzsölte a csuklómat és a bokámat, majd r minden erőlködés nélkül hasra fordított, hogy a fenekemet éés a combomat is bedörzsölje. Finomat megsimogatott hátulróí>l a combom között. - Fáj még valahol? - kérdezt-te. - Nem - válaszoltam. - Mikor kell kelned? Fáradtan számolni kezdtem.i- Azt se tudtam, hány óra, és nem is akartam tudni. - 4.30-kor - válaszoltam, és 5 erőt vett rajtam az álom. Érzéki ködben ébredtem, a leegélvezetesebb módon, amit csak el tudok képzelni. A hátamon feküdtem a viliág legpuhább ágyában. 'Tündöklőén meztelen voltam, kezeem-lábam szétvetve, és a legy- gyönyörűbb férfi, akit eddig látttam, a puncimat nyalta, mint valami különlegesen finom desszertet. Megragadtam a selymes, aranyszínű haját. - Oh, James - nyögtem, miiire ő mosolyogva felnézett. Felemelkedett, és a comborrn közé térdelt. Az egyik lábam a vállára tette, úgy, hogy a lábszáram hátulról keresztbe átölelte a felsőtestét. A másikat hagyta, ahogy volt, és telhetetlen farkát beigazította a már jóM előkészített bejáratomhoz. - Mondd meg, ha már sok,:, oké? - A hangja lágy volt, és törődés érződött belőle. 1333

Vajon most is jelen van az a domináns uralkodó? - tettem fel a kérdést magamban. Ügy nézett ki, mintha egy másik személy, egy odaadó szerető' vette volna át a stafétabotot. Bólintottam, és ő belém nyomta. Az új pozícióban új helyeket éreztem meg magamban, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Pedig fájt és érzékeny volt mindenem, de nem állítottam le. Ez a kis érzékenység semmiség volt az élvezethez képest. Előre dőlt, a lábamat még széjjelebb tette, közelebb a mellemhez. Ferdén kezdett mozogni bennem, ahogy lökött. Oldalról dug engem — gondoltam félálomban. Az egyik ujjával gyakorlott módon elkezdte dörzsölni a megdagadt csiklómat, és máris elvesztem. Aztán kivitt a zuhanyzóba. Mindkettőnket lefürdetett. Nagyon erőtlennek éreztem magam, és nem tudtam, hogy egy ezek után hogyan fogom végigdolgozni a tizennégy órát. Ki is mondtam, amit gondoltam. Hátulról átölelt, majd lemosta a kondicionálót a hajamról. A szavaimra megdermedt. - Akkor, ne dolgozz! Vegyél ki egy szabadnapot! Én is átrendezem a napomat. Egész nap ágyban maradhatnánk. Gondoskodom róla, hogy emlékezetes idő legyen. Elképedten néztem rá, majd elnevettem magam. A gazdagok gondoltam egy kis nehezteléssel. - Holnap szabadnapom van - magyaráztam. - Ha ma is szabadnapot veszek ki, nem kapok pénzt. És különben is, baj lehet belőle, ha az utolsó pillanatban mondom vissza a munkát. Az ölelése szorosabbá vált. A fejemet gyengéden az arcához dörgöltem. - Fel is mondhatnál. Dolgozz inkább nekem! Bőkezű munkaadó vagyok. Lehetnél utaskísérő az én gépemen is. Akkor annyi időnk lenne együtt, amennyit akarunk. Vagy,

134

ha más munkát szeretnél, az sem akadály. Ha nem érdekel a hotel és a vendéglátás, vannak más cégeim is, ahol dolgozhatnál. A fenébe is, csak lazíts egyet, vegyél ki egy napot! Nagyon szívesen támogatnálak... - Ne is említs ilyesmit még egyszer, kérlek, vagy vége az egésznek - szakítottam félbe. A hangom jeges, az arcom fegyelmezett volt. Egy kicsit remegtem azért. Ez arcátlanság - gondoltam. Tizenéves korom óta megszállottan dolgoztam, és most, tessék, az egészet semmibe veszi! Komolyan arra gondoltam, hogy félig leöblített hajjal fogom magam, és kirohanok a zuhanyzóból. A karomat kezdte simogatni, hogy megnyugtasson. - Nem akartalak bántani. Csak rossz nekem, hogy látom, milyen nehezen élsz. Meg tudod ezt érteni ? Nehezen élek? Vajon tudja-e egyáltalán, hogy mit jelent ez? De aztán eszembe jutott, amit a szüleiről mondott, hogy mindketten meghaltak tizenhárom éves korában. Nyilván nem volt olyan tökéletes az élete, mint gondoltam. Nem lehetett könnyű túljutni azon, hogy nincsenek szülei. Legalább ez közös volt bennünk. Ettől egy kissé jobb szívvel gondoltam rá, és kész voltam még egy esélyt adni neki. Egy kissé megráztam a fejem. - Ne aggódj miattam! És máskor ne mondj ilyesmit! Komolyan mondom. Ez nálam válóok. Az arca merev volt, de bólintott. Néhány mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, aztán elléptem mellőle, leöblítettem a hajam, és kimentem a zuhanyzóból. - Mennem kell. Azt sem tudom, hány óra, de elő kell készülnöm a munkára. - Magam köré csavartam az egyik nagy, lágy törölközőjét. - 4.40 van. Egy kicsit korábban ébresztettelek. Bocsánat. Ez nem úgy hangzott, mintha tényleg sajnálná - gondol-

tam. Bementem a szobába, és a ruhámat kerestem. Ott volt, egy kupacban a földön. Bizonytalanul emeltem föl, és az orromat ráncoltam. Karnyújtásnyira is láttam rajta a koszfoltokat, és nem kívántam megszagolni. Hátrapillantottam a fürdőszoba felé. James ott ácsorgott az ajtóban, keresztbe font karral, lazán az ajtófélfának támaszkodva. Kifejezéstelen arccal nézett felém. Úgy tűnt, mintha megfeledkezett volna a dúsgazdag otthonáról. Talán túlságosan is kihasználtam a vendégszeretetét. - Van egy trikód, vagy valami, amit kölcsönkérhetnék? Mindegy, mit. A kocsifelhajtóról úgyis egyenesen a garázsomba megyek. Ezt nem akarom fölhúzni. - A koszos ruhát visszadobtam a földre. Bólintott, és odament a szekrényhez. Egy összehajtott pólóval és egy fekete boxer alsónadrággal jött vissza. - Ez megfelel? - kérdezte fakó hangon. Bólintottam, majd elvettem tőle, és bementem a fürdőszobába. Egy percbe sem telt, míg pisiltem és fölhúztam a ruhát, majd visszajöttem. - Nem tudod, merre lehet a táskám? - kérdeztem. - A bejáratnál. A lépcsőnél. A szandálod is ott van - válaszolta gondolkodás nélkül. Én nem is emlékeztem, hogy ott hagytam. Köszönetképpen bólintottam, és kisiettem a hálószobájából. Már a kezemben volt a táskám és a szandálom, amikor visszafordultam. Éreztem, hogy minden lépésemet követi. - Na, szia - mondtam, és nagyon esetlennek éreztem magam. Ezelőtt még nem fordult elő, hogy így köszönjek el valakitől. Tudtam, hogy ő nem tudja ugyanezt mondani. De legalább nem kellett sokat gyalogolnom szégyenkezve, hiszen a kocsimmal a felhajtójárói egyenesen a garázsba fogok hajtani.

136

Közelebb lépett hozzám, de nem érintett meg. Még mindig csak egy törölköző volt rajta. A tekintetemet szigorúan az arcán tartottam. Átadott valamit, és én ránéztem a kis ezüst dobozra. Pislogtam egyet. O rázárta a kezemet. - Egy ajándék. Reméltem, hogy tetszeni fog. Kinyithatod később is. Hirtelen megragadta a hajam, és keményen megcsókolt, majd szinte azonnal hátrább lépett. - Hívlak majd - mondta. Bólintottam, és odasiettem az autómhoz. Nem volt időm kinyitni az ajándékot, vagy, hogy találgassam, mi van benne, mert sietnem kellett a munkába. Legurultam a kocsifelhajtóról, és azon töprengtem, hogy is vagyunk mi ketten. Minden olyan gyorsan történt, és mindketten elég rosszkedvűek voltunk. Azt mondta, hívni fog, de a barátnőimtől tudom, hogy szinte mindig ezt mondják a férfiak, akár hívnak aztán később, akár nem. A gondolat, hogy talán sohasem fogom látni többé, keményen megülte a gyomromat.

TIZENHATODIK FEJEZET

A hihetetlen ajándék Hazarohantam, és gyorsan átöltöztem. A hajam még nedves volt, és sminket sem raktam fel, amikor Stephan megjelent a bejárati ajtónál. Bekiáltott valami köszöntésfélét, majd egy pillanat múlva a hálószobámban volt. Úgy néztem ki, mint aki most ébredt. - Jól telt az éjszakád? - kérdezte egy gonosz kis mosoly kíséretében. - Emlékezetes volt, az biztos. Nem fair, hogy egy ilyen tökéletes férfi elvegyüljön a nép között! Stephan felnevetett. - Vezetek inkább én! Indulnunk kell, és útközben megcsinálhatod a hajad és a sminked. - Észrevette a kis ezüstdobozt, amit az ágyamra dobtam. Rámutatott. - Az meg mi? Egy grimaszt vágtam. - Ajándék Jamestől. Még nem volt időm megnézni. Felkapta, és bedobta az úti táskámba, majd az egészet átvetette a vállán. - Majd megnézed, ha egy kis szüneted lesz. Indulnunk kell, Bee! Befontam a nedves hajam, miközben Stephan vezetett. Valamennyire kisminkeltem magam, amennyire a kocsiban tudtam. Még egy kis időm is maradt közben, hogy elgondolkodjak. 138

Rájöttem, hogy mindenem fáj, és gyorsan befejeztem a sminkelést. Az ülésen minden mozdulatra tiltakoztak a meg nem nevezhető helyeken lévő izmaim. Az igaz, hogy mondta, ne menjek ma dolgozni. Már tudtam, hogy miért, de ennek ellenére nem sajnáltam, hogy ilyen viharos volt a történet. Szerintem ő sem, pedig nem is tudta, hogy minden alkalommal, amikor megmozdulok, kénytelen vagyok rá gondolni. A csuklómon levő horzsolások alig látható rózsaszín csíkokká halványultak. A bal csuklómon eltakarta ezeket a régi órám, és nem gondoltam volna, hogy a jobb csuklómon bárkinek feltűnhetett volna valami. De mégis ott voltak, és őrá emlékeztettek. Egyik részem úgy gondolta, hogy nem fogom látni őt többé. Intenzív volt és szenvedélyes, de valószínűleg ilyen volt minden szeretőjével. Úgy éreztem, már elege lehet belőlem. Már kezdtem elfogadni ezt a lehetőséget. Bejelentkeztünk az útra, és megindultunk a személyzeti busz felé. - Megnézzem gyorsan, hogy van-e munka holnapra? kérdezte Stephan, miközben vártunk. - Bár én azt sem bánnám, ha most nem dolgoznánk. Elég sokat melóztunk mostanában, és nem ártana egy kis pihenő sem. De, döntsd el te! Egy grimaszt vágtam. - Nézzük meg, hogy megy ma! Utána még mindig tudunk változtatni. Bólintott. Reggelente egyikünk sem volt túl beszédes hangulatban. És én még kávét sem ittam. Muszáj lesz egyet bedobnom, mihamarabb! Ahogy fölértünk a gépre, rögtön készítettem egyet, és olyan gyorsan ittam meg egy nagy pohárral, hogy megégettem a nyelvem. Viszont, segített. Most már láttam, hogy túl fogom élni a napot. 139

Az út első néhány órája pillanatok alatt eltelt. Tele volt a gép, és még enni sem jutott időnk egészen addig, amíg már csak másfél órára voltunk Washington DC-től. Reggelire senki sem kért görög joghurtot, így mindketten ezt ettünk a személyzeti kaja helyett. - Na, jó, akkor nyisd ki azt a dobozt! - mondta Stephan rögtön azután, hogy befejezte a reggelit. - Most van egy percünk, engem meg esz a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Eddig teljesen megfeledkeztem róla. Megrándult az arcom, ahogy az eszembe juttatta. Féltem kinyitni. Rossz érzés volt olyantól ajándékot kapni, akit alig ismerek, és nincs is születésnapom, vagy ilyesmi. Jobb most túl lenni rajta, mint tartogatni - mondtam magamnak. Már azon voltam, hogy odaadom Stephannak, hogy nyissa ki, de aztán arra gondoltam, milyen arcot vágna, kezében egy pár mellbimbócsipesszel. Mert nagyon is el tudtam képzelni, hogy ilyesmi van benne. Vagy valami ennél is furcsább dolog, amiről azt sem tudom, hogy micsoda. Minél többet töprengtem ezen, annál biztosabb voltam benne, hogy valami furcsa szexuális eszköz lesz. Nem jártunk egymással, csak észveszejtő szexben volt részünk közösen. Ha valami olyan ajándékot akart adni, amiről úgy gondolta, hogy tetszik nekem, nem olyasmi lenne ez, ami azzal kapcsolatos, amit csinálni szeretne velem? Most már biztos voltam benne, hogy előbb nekem kell megnéznem, mielőtt Stephannak megmutatnám. A kép, amit az agyamban fölépítettem, eléggé zavarba hozna bárkit. Odamentem a táskámhoz, magam felé döntve kinyitottam a dobozt, és már szinte rettegtem, hogy mit fogok benne találni. Hát, ebben semmi perverz nincs - gondoltam kővé válva. Egy gyönyörű, elegáns óra volt benne. Olyasmi, mint amit le

140

akartam cserélni, csak nagyon drága változatban. Ezüstszínű volt, az üvege pedig sápadt türkiz. A kék felületet apró gyémántokkal rakták körbe. Még az órákat jelző pontok is nagyon apró gyémántból voltak. Egy pillanatra azt reméltem, hogy csak cirkónium, de aztán megláttam a címkét. Semmit sem tudtam a drága órákról, de ezt azért felismertem. - Úristen - mondtam, és a szám elé tettem a kezem a meglepetéstől. Stephan elvette tőlem a dobozt, és zavartan nézett rám. - Hűha! - mondta abban a pillanatban, amint meglátta az ajándékot. - Szent isten, egy Rolex ? - Rám vigyorgott. Én erőnek erejével megpróbáltam visszamosolyogni. - Valaki belezúgott az én Boglárkámba! Én nem hittem volna, hogy ez így van. Hirtelen arra gondoltam, hogy búcsúajándék ez, egy „köszönöm az együtt töltött időt” üzenettel. Vajon hány ilyet tart otthon az egy éjszakás partnereinek? Rosszkedvűen töprengtem. Egyszerre émelyegni kezdett a gyomrom. - Ki kell mennem vécére - mondtam Stephannak, és kisiettem a szűk mosdóba. Bevizeztem az arcom, majd óvatosan letöröltem az alapozót a szemem alól. Tudtam, hogy ez egyszer bekövetkezik, de reméltem, hogy addig még jó néhány ilyen emlékezetes estét fogunk együtt tölteni. Összeszedtem magam, és arra gondoltam, hogy így a jobb. Ha most fáj, hogy kidobott, mi lenne néhány nap vagy hét múlva? De vissza fogom adni ezt a rohadt órát. Ez túl sok. Nem tudtam, mennyibe kerülhetett, de azt igen, hogy olyasmi, amit én biztosan nem vennék meg magamnak. Néhány mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, majd visszamentem. Szinte ugyanabban a pillanatban Melissa tolakodott át a függönyön.

- Az 1A nagyon szexi! Úgy néz ki, mint egy balhátvéd. És Armani van rajta. Ez nem rossz jel! Jézus isten! - gondoltam, és most még jobban zavart, hogy látom. Már megint az első osztályon halászik! Stephan kezében még mindig ott volt a nyitott Rolex-do- boz, és még mindig csodálkozva nézte, mintha ki sem mentem volna közben. Melissa azonnal rácuppant az ékszerre. - Mi az ott? - kérdezte, és odahajolt, hogy megnézze, mielőtt még bármelyikünk válaszolhatott volna. Sokkal drámaibb reakciót mutatott, mint bármelyikünk. - Honnan van? - kérdezte levegő után kapkodva, hisztérikus hangon. Stephan rávigyorgott, látható önelégültséggel. - Biancáé. Jamestől kapta. Egészen belezúgott. Melissa kikapta a kezéből, és furcsán dühös arccal vizsgálta. Egy ellenséges pillantást vetett rám, majd közelebbről is tanulmányozni kezdte az órát. Kivette a dobozából, megnézte a hátoldalát meg az oldalát. - Úristen, ez valódi - mondta elképedve. - Egy Platinum President Datejust! Szent szar! - Rám bámult. - Van róla fogalmad, hogy mennyit ér? Egyáltalán, tudsz valamit a Rolexről ? - A hangja leereszkedő volt, én meg egészen paff voltam. Levettem a régi, ütött-kopott órámat, mielőtt még meggondolom magam. Kikaptam az órát a kezéből, és a csuklómat Stephan felé nyújtottam, hogy tegye föl. Csak az járt a fejemben, hogy James ma fölhívja Melissát, de addig is én hordom ezt az órát, ő viszont nem. Stephan szó nélkül felerősítette a karomra, és tudtam, hogy közben mosolyog. - Nem kell tudnom róla sokat - válaszoltam, és az órás kezemmel felé intettem. - Elég, ha tudom, hogyan viseljem. Tetőtől talpig végignézett, fitymálva. - En ezt nem értem - motyogta, és elviharozott a függönyön át.

142

Talán mégis megtartom - gondoltam, ha olyan varázsereje van, hogy egy intésre eltűnik tőle Melissa. - Micsoda hülye egy picsa! - mondta halkan Stephan. Meglepődve néztem rá. Nem szokott ilyen durva szavakat használni. Tudtam, hogy mindentől meg akar engem védeni, és most ő is legalább úgy felkapta a vizet, mint én. Ezután visszamentünk dolgozni, és az út végéig szerencsére túl sok volt a munkám ahhoz, hogy Jamesen morfondírozzak. Még egy üveg vizet vittem az lA-nak. A férfi, aki annyira tetszett Melissának, nagyon udvarias és kedves volt. Mindent megevett, amit elé tettem, és csak vizet ivott. Olyan volt, mintha légi marsall lenne, bár nem volt az. Vagy ha mégis, akkor nem volt szolgálatban. Folyamatosan figyelt, gyakran végignézett a kabinon, és engem is sokszor megnézett. Mindazonáltal nem éreztem, hogy személyesen is érdeklődne irántam. Biztos, hogy nem kér hozzá egy kis jeget vagy citromot ? - kérdeztem tőle mosolyogva. Mindig könnyebben szóltam azokhoz, akik nem vonzódtak hozzám. 0 visszamosolygott. - Köszönöm, ez így rendben. Továbbmentem a folyosón, és megnéztem, nem kér-e még valaki valamit. Az egész idő alatt magamon éreztem a tekintetét. Szinte végig az ölében volt egy kis laptop, de inkább a kabint nézte, mint a képernyőt. Furcsa - gondoltam szórakozottan. Nem sokkal később leültünk Stephannal a leszálláshoz. Mindketten a csuklómra néztünk. - Tudom, hogy nehéz erről beszélned, de rendes volt veled az első alkalommal? Nagyon fájt? - Egészen megdöbbentett a kérdéseivel. De a hangja komoly és aggódó volt, és úgy éreztem, hogy válaszolnom kell. Elkaptam a gondoskodó pillantását.

143

- Fájt egy kicsit - mondtíam végül óvatosan. - De jó is volt. Ő is jó volt. Hihetetlen jió az ágyban. Olyasmiket is csinál, ami nem feltétlenül normális... Én viszont imádtam ezt, bár lehet, hogy nem kellett vó>lna. - Szándékosan ködösítettem, mégis úgy éreztem, túl so>kat mondtam el, és elpirultam, ahogy lenéztem. Megütögette a kezem. - Nyilván komoly oka van annak, hogy előtte nem voltál más férfival. Lehet, hogy azo'k a dolgok neked is kellenek. Emiatt nem kell szégyenkezned. Mindnyájunkat a gyerekkorunk tett olyanná, amilyenné.- Ha elfogadod a vágyaidat, az nem egyenlő az áldozattá válással. Addig, amíg szereted, amit csinál veled, és nem sérülsz meg, azt mondom, élvezd és csináld! Megérdemelted. A vállára hajtottam a fejerrt- Te mindig megnyugtatsz - mondtam neki. Kezdődő pánikkal arra gondoltam, hogy vajon lesz-e alkalmam még egyszer átélni ezeket. - Te is, Boglárka!

TIZENHETEDIK FEJEZET

Korán landoltunk. Mikor az utasok kiszálltak, úgy látszott, időben fogunk hazaérni. A reményeim azonnal szertefoszlottak, mikor értesítettek róla, hogy a rossz idő miatt legalább egy órát kell várakoznunk. Zivatarok voltak a hazafelé vezető úton, bár itt, DC-ben, szép volt az idő. A főkabin utaskísérői úgy döntöttek, kimennek a reptérre, hogy elüssék az időt. Most túl sok volt az idő, nemrég pedig, a nagy hajtásban, kevés. Hívtak, de nem mentem velük, inkább leültem, hogy nyugodtan megnézhessem a telefonom. A pilóták kimentek a többiekkel. Stephan a gépen maradt velem, és leült a mellettem levő első osztályú ülésre. A lábam előtt ott volt a nyitott útitáskám. Benyúltam a telefonomért, és bekapcsoltam. Egy nem fogadott hívásom volt, egy hangüzenetem és két SMS-em. A hangüzenettel kezdtem. Külön figyelnem kellett rá, hogy levegőt vegyek, míg James hangját hallgattam. - Szia! - kezdte, majd hosszú szünetet tartott. - Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy valami nagy nőgyűjtő vagyok, vagy ilyesmi, egyszerűen csak hallani akartam a hangod. Ha már a földön vagy, és van időd, hívj vissza! Mindig rád gondolok. Tudom, hogy most repülsz, és ki van kapcsol

145

va a mobilod, mégis muszáj volt telefonálnom neked. - A hangja hirtelen mélyebb lett. - Látni akarlak ma este! Tudom, hogy fáj mindened. A tested minden részét végig akarom csókolni, ami tegnap fájt! - Megköszörülte a torkát. A kezem remegni kezdett. Remélem, mindig rám gondolsz, amikor leülsz és fáj! Hiányzol. Az üzenet véget ért, és én remegő kézzel engedtem le a telefont. A rám törő, mindent elöntő megkönnyebbülés megalázó volt, de nem lehetett nem észrevenni. Stephan mellettem előre hajolva írt valamit. Szerette, ha mindig naprakész a papírmunka. - Minden rendben? - kérdezte anélkül, hogy felnézett volna. - Igen - válaszoltam gyenge hangon. Ismét a telefonomra pillantottam, hogy megnézzem az SMS-eket. Ezek is James- től voltak. James: Hogy vagy? Tetszik az ajándék? James: Most rád gondolok. Hihetetlen jó volt veled tegnap. Abszolút tökéletes. Nem tudok nem rád gondolni. Ezért aztán elég nehezen megy a munka. Még semmi sem vont el ennyire tőle, mint te most. Már vagy hatodszor olvastam ezt az utóbbi üzenetet, amikor megszólalt a kezemben a telefon. Mikor láttam, hogy James hív, a kezemet a dübörgő szívemhez emeltem. Néhány pillanatnyi kínos döntésképtelenség után végül fogadtam a hívást. - Halló - mondtam alig hallhatóan. - Bianca - mondta James kifulladva, mély, elragadtatott hangon. - Nem gondoltam, hogy el tudlak érni. Hogy érzed magad? - Jól - válaszoltam, és Stephanra pillantottam, majd fölkeltem, és a gép farka felé in dultam.

146

- Fáj valamid? - kérdezte. - Ég és zsibbad mindenem. - Hallottam, hogy elakad a lélegzete. - Elmehetek ma hozzád? Sajnálkozva sóhajtottam. - Itt vagyunk Washingtonban, és késünk. Nem tudom, mikor fogunk hazaérni, úgyhogy ma nem jó. Van néhány sürgős elintéznivalóm délelőtt, de holnap este azt hiszem, szabad vagyok. Holnap is megyek egy kört, de akkor valószínűleg nem lesz késés. - Csak hívjál fel, ha Vegasba értél! Átmegyek, mindegy, milyen későn. - Fáradt és nyűgös leszek. - Odamegyek. Hívj fel, ha már Vegasba értél - mondta, és ismét előjött a domináns hangja, amitől az egész parancsnak hangzott. - Milyen ügyeket kell reggel elintézned? Talán segíthetek. - Nyilvános ügyeket - mondtam, gonoszul utalva arra, hogy nem akart velem nyilvános helyen találkozni. Ciccegett egyet a telefonba. - A sofőröm elvihet minket. Aztán én bemegyek az irodámba, és csinálok valamit, amíg te vásárolsz, vagy amit akarsz. - Ez hülyeség - horkantam fel. - Inkább felhívlak, ha végeztem. Amúgy is, Stephannal megyek. - O is jöhet. Nem hinném, hogy bánná, ha az én autómmal mennénk. Kérdezd meg tőle! Tetszett az ajándék? A taktika, amellyel témát váltott, bejött neki, mert hirtelen a gyönyörű órámra pillantottam. - Nagyon szép. Az egyik csuklómon van az órád, a másikon meg a nyomaid látszanak - mondtam neki csendesen, mert tudtam, hogy ettől megőrül. A mély morgás, ami átjött a telefonon, nagyon is erre utalt. - De nem tarthatom meg.

147

Nem tudok semmit az órákról, de azt azért igen, hogy ez borzasztó drága volt. Kemény, parancsoló modorban válaszolt. - Ez egy ajándék. Ott harcolj, Bianca, ahol érdemes, mert itt úgysem nyerhetsz! Nem foglak többé arra kérni, hogy dolgozz nekem, vagy, hogy fogadj el tőlem támogatást, de pontosan annyi ajándékot fogok neked adni, amennyihez kedvem van. Az az óra semmiség nekem, de hogy olyasmit találtam, ami tetszik neked, az nagy örömmel tölt el. Rágódtam ezen néhány pillanatig. Beadjam a derekam? Az eszem azt mondta, hogy igen. Egy olyan férfival szexel- tem, akinek lehetetlenül sok pénze van. Nekem is kompromisszumokat kell néha kötnöm. És úgyis visszaadok neki mindent, ha már nem fogunk többé találkozni. Ezzel a gondolattal könnyebben engedtem neki. - Oké. Köszönöm! Az üvege olyan színű, mint a szemed. Szándékosan vettél ilyet, hogy mindig rád gondoljak? Felnevetett, boldog, megkönnyebbült nevetéssel. - Minden piszkos trükköt be fogok vetni, hogy állandóan rám gondolj! De ez nem jutott eszembe. Bár, tetszik! Hogy amikor megnézed, hány óra, mindig arra fogsz gondolni, hogy milyen, amikor élvezés közben a szemembe nézel! - Oh! - sóhajtottam egyet, amikor leesett a tantusz. - Benedvesedtél? - kérdezte, és a hangja egy pillanat alatt játékosból komollyá vált. Az önfejű dög! - Igen, Mr. Cavendish! - Egyedül vagy? A gép orra felé néztem, majd bementem a hátsó konyhába. Stephan nem mozdult, más meg nem volt a gépen. - Viszonylag. Most a hátsó konyhában vagyok, Stephan meg az első osztályon. Mindenki más leszállt a gépről, hogy egyen valamit.

148

- Van függöny azon a konyhaajtón? - kérdezte, szinte lustán. - Mmmm. - A hangom inkább egy kívánós hümmögés volt. - Húzd be magad mögött - parancsolta. Behúztam. - Most húzd föl a szoknyád, és simogasd meg finoman a szeméremajkadat! - Elakadt a lélegzetem, de az egyik kezemmel csináltam, amit mond. Még mindig nagyon érzékeny voltam ott, de a hangjától máris olyan nedves lettem, hogy ezzel együtt már nagyon jó volt. - Most dugd be a két ujjad! - Bedugtam. - Fáj ? - Ó, igen, igen... nagyon érzékeny. - 0, bébi, szeretném megcsókolni! Kényeztesd magad finoman! Tartsd melegen magad nekem! - A hangja egyre durvább és durvább lett, és nem tudtam, hogy ő vajon magához nyúlt-e. Megkérdeztem. - Igen - vakkantotta. - De nem fogom kiverni. Megtartom neked. Megvárlak vele, mégha napokig képtelen leszel is bármire. De most hagyd abba! Olyan könnyen elélvezel, és nem akarom, hogy azelőtt elmenj, hogy engem látsz! Engedelmeskedtem, bár egy kis tiltakozó hangot adtam ki a torkomból. - Lehet, hogy távol kell tartanom tőled a farkam, míg meggyógyulsz, de azért rengeteg dolgot csinálhatunk még azon kívül! Addig foglak nyalni, amíg már könyörögsz, hogy hagyjam abba. És arra is szoktam gondolni, hogy a gyönyörű cicijeid közé élvezek. ígérem, nem fogod megbánni, hogy odamegyek ma éjjel hozzád! Egy kis hangot adtam ki a torkomból. Hogy az egyetértés vagy a frusztráció hangja volt-e, azt magam sem tudtam eldönteni. - Melyik nap mész megint New Yorkba? - kérdezte, mi

149

kor a zihálásom lecsillapodott. Olyan volt a hangja, mintha semmi személyesről nem is esett volna szó köztünk az elmúlt pillanatokban. Úgy váltogatja a hangulatait, ahogy épp kedve tartja - gondoltam. - Csütörtök este. Holnaptól három szabadnapom lenne, de muszáj beiktatnom legalább egy munkanapot, valószínűleg szerdán. Ellenkezni akart, de aztán inkább azt mondta: - Akkor holnaptól két szabadnapod van? - Igen. Te mikor mész vissza New Yorkba? - Csütörtök este. - Oh! - Ez meglepő volt. - Az én járatommal? - Igen. A vörös szemű járattal. Jól mondom? - Aha. Úgy, mint a múlt héten. Meddig tudod ezt még csinálni? - kérdeztem, arra utalva, hogy mostanában mindenhová elkísér. - Nos, hát jó embereim vannak, úgyhogy nem lesz baj, ha egy időre eltűnök. Meg aztán, telefonnal és számítógéppel is lehet dolgozni manapság. Van néhány előnye annak, ha valaki főnök. És vészhelyzetben vészmegoldások kellenek. - Vészhelyzet? - kérdeztem vissza. - Ó, igen. Abszolút vészhelyzet van nálam, Bianca. Én még sohasem jártam egy nő után sem, eddig. De most, most is itt van a zsebemben a kettévágott bugyid! Eddig kérdezni sem mertem erről. Hangokat hallottam, és kikukkantottam a függöny mellett. A személyzet visszatért, ételes és italos dobozokkal és zacskókkal. - Visszajöttek - mondtam neki, megigazítottam a szoknyámat, és visszahúztam a függönyt is úgy, ahogy volt. - Asz- szem, mennem kell. Egy frusztrált nyögés hallatszott a telefonból.

150

Hívj, ha Vegasba érsz! - mondta, és káromkodott egyet. - Megőrülök a várakozástól! - Bye! - mondtam, és letettem a telefont, ahogy Brenda belépett a konyhába. Meglepődött, hogy ott látott. A telefonomra mutattam. - Csak volt egy hívásom. Szeretek egyedül lenni, ha beszélek valakivel. - Én is így szoktam - mosolyodott el. - Még mindig van időd, hogy kimenj, és vegyél valamit, ha sietsz. Most már másfél órás késést mondanak. Felsóhajtottam. Brenda leült a lehajtható ülésére, és kivett egy szendvicset a zacskóból. Meglengette felém. - Itt jókat adnak! Mindjárt ott, a beszállókapukkal szemben. Köszönésképpen bólintottam, és a gép eleje felé néztem. Megszólalt a telefonom, hogy SMS-em jött. Leültem az egyik utasülésre, hogy elolvassam. James: Azért is büntetés jár, ha kinyomod a telefont! Bianca: Bocsánat! Ösztönösen tettem, mert épp jöttek a munkatársaim, valami szaftos történetbe merülve. Akkor ma este megkapom a büntetést ? James: Nem. Addig kint vagy a hurokból, míg fel nem gyógyultál a tegnapi durva baszásból. Tetszett a lovaglópálca? Bianca: Odavagyok a lovaglópálcáért. Hány ütést kapok azért, mert letettem a telefont ? James: 10. Bianca: Imádom a lovaglópálcát, de használd azt, amihez kedved van! Azt akarom, hogy elégedett legyél. James: Az leszek, semmi kétség. És azt fogom használni rajtad, amit akarok. Alig várom, hogy eljöjj a New York-i apartmanomba. Van ott egy kis játszóterem a kettőnk számára.

151

Bianca: A vegasi hálószobád is játszótérnek tűnt. James: Az csak egy kis ízelítő volt, Boglárka!

Ezután már nem tudtam, hogy mit mondjak, így a zakóm zsebébe tettem a telefonom, és visszaindultam a gép elejébe.

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Enyém vagy! írd és mondd, több mint három órát kellett várakoznunk Washington DC-ben. Időközben én is és Stephan is leszálltunk a gépről, hogy bekapjunk egy szendvicset és igyunk egy finom kávét. A gépen is iható volt a kávé, de csak akkor, ha nem akadt jobb. Észrevettem, hogy az 1A utas ott lófrál a beszállókapunál. Udvariasan bólintottam neld, de furcsállottam, hogy még mindig ott van. Mi ugyan késésben voltunk, ő viszont már megérkezett. Mit csinál még itt, órákkal azután, hogy megérkeztünk? Egy másik emberrel beszélt, aki szinte az ikertestvére lehetett volna. Nagyjából egyforma magasak voltak, sötét hajúak, ugyanolyan öltönyben és nyakkendőben. Egyértelműen hatósági embereknek tűntek, úgyhogy meg is böktem Stephan könyökét. - Légi marsaik kaptunk a járatra? Követte a pillantásomat, és felmérte a két férfit. Megrázta a fejét. - Ha igen, akkor én nem tudok róla. És, tekintve, hogy késünk, mostanra már biztosan tudnom kéne róla. Bár, tényleg úgy néznek ki, mintha ikrek lennének. Talán FBI-ügynö- kök, akik utaznak valahova. Ez logikus volt, így le is szálltam az ügyről.

153

Ám majdnem megint beléjük ütköztem, amikor megkaptam a szendvicsemet. Ott álltak a sorban mögöttem, és én észre sem vettem. Udvariasan bólintottam, és elmentem. Ők is bólintottak, miközben az egyik épp telefonált. Igen uram, jól van. Nincs semmi probléma. Igen, uram - mondta. Miután összeszedtük, amiket vásároltunk, megindultunk visszafelé. Nagy és nyugtalan tömegen kellett átvágnunk. A késés sohasem volt jó előjel. Egyikünk sem tehetett a rossz időről, de sok utas személyes sértésnek vette a kényelmetlenséget, és sokszor nagy volt a feszültség még az úton is. Én elfogadtam ezt a helyzetet: a munkám része volt. Egész megkönnyebbültem, amikor végül felszálltunk, és végre csinálhattam valamit, azon kívül, hogy nézem a telefonom és várok. James nem írt többet. Az indulás előtt úgy egy órával ki is kapcsoltam a telefont, és már nem foglalkoztam vele. Az első három óra mozgalmas ténykedéssel telt. Az 1A utas helyén most az ült, akivel a beszállókapunál beszélt. Szinte ugyanúgy viselkedett; hasonlóan megevett mindent, amit odatettem elé, és csak vizet ivott. Egyszer kirúgott ugyan a hámból, mert feketekávét is kért, de ennyi volt a két utas között az összes különbség. Stephan is észrevette ezt a különös utast. - Az a fickó, aki korábban az lA-n ült, most az utastér hátsó részében van. Ott, ahol a mostani fickó ült idefelé. Csodálkozva néztem rá. - Tartanunk kell valamitől? Egy grimaszt vágott. - Furcsa az egész. De nagyon nyugodtan és visszafogottan viselkedtek idáig. Ha ez megváltozik, szólok a pilóták

154

nak. Az is lehet, hogy valamit el kellett vinniük DC-be. Vagy onnan visznek valamit. Volt egy kis szünetünk, aztán megint sok lett a dolog. Épp az utolsó kocsit rögzítettem le, amikor hallottam, hogy kieresztik a kerekeket a leszálláshoz. - Gyerünk, Bee! - mondta Stephan, aki már bekötve ült ott. A hangjában volt egy kis neheztelés. Mindig idegeskedett, ha túlfeszítettem a dolgot, és az utolsó pillanatban kötöttem be magam. O volt Mr. Biztonság. Elmondtam neki, hogy James akar minket elvinni bevásárolni és ügyeket intézni. Tetszett neki az ödet, amitől megkönnyebbültem. Ha Stephan kedveli Jamest, az mindent könnyebbé tesz - tartson bármilyen rövid ideig ez az egész. Már kiszálltunk, és a személyzeti buszon voltunk, amikor bekapcsoltam a telefonom. Egy nem fogadott hívásom és egy SMS-em volt. A hívás az indulás idején történhetett, az SMS-t valamikor az út alatt küldte. James: Miért kapcsoltad ki a telefonod, amikor még ki sem tolták a gépet az állásból? Összeráncoltam a homlokom. Azért csináltam ezt, hogy ne érezzek minden öt percben kísértést arra, hogy megnézzem az SMS-eimet. De honnan tudta ezt? Követte a járatot online ? Orvvadász - gondoltam, és visszaírtam neki. Bianca: Ne kövess állandóan! Remélem, nem ébresztelek fel ezzel, de már itt vagyunk Vegasban. Szinte azonnal válaszolt. James: A házadnál találkozunk. Mondtam, hogy azonnal SMS-ezz, ha megérkeztek Vegasba! Bianca: Dolgozom. És nem vagy a főnököm! James: Tévedsz. Próbáld csak ki! Elfenekellek a gépen a konyhában! Eltettem a telefonom. így nem nagyon lehet semmit csi

155

nálni, hogy tele van a busz a munkatársaimmal. A két következő SMS-t jelző dingtt figyelmen kívül hagytam. Stephan vezetett hazafelé, meghitt csendben. - Holnapig alszom. SMS-ezz, ha indulunk vásárolni mondta, ahogy fölhajtott a ház elé. - Persze - mondtam, és kiszálltam az autóból. Megdermedtem, ahogy a saját házam felé fordultam. Egy fekete SUV állt előtte, járó motorral. Hideg futott végig a hátamon. - Stephan! - kiáltottam, és már hallottam is a lépteit, ahogy odafutott. A kocsi hátsó ajtaján James lépett ki, és én majdnem öszszecsuklottam a megkönnyebbüléstől. Stephan idegesen káromkodott mögöttem. - Úristen! Egy pillanatra azt hittem, hogy... - mondta, és megállt. Én ránéztem, és bólintottam. Pontosan tudtam, mire gondolt, mire gondoltunk egy rémisztő pillanatig. Próbáltam kirázni ezt magamból, mígjames odaért mellénk. - Minden rendben? - kérdezte. Mindketten bólintottunk. James Stephan felé bólintott, és határozottan megfogta a nyakszirtemet. Szereti azt a helyet - gondoltam, és beledőltem egy kissé a fogásba. Meleg tekintettel nézett vissza rám. - Jó éjszakát, Stephan - mondta udvariasan, majd a házam felé vezetett. -Jó éjszakát! Gyorsan kinyitottam a zárakat, és kikapcsoltam a riasztót. - Ez jó. Tetszik itt a biztonság - mondta mögöttem James. Gondoltam. - Szeretem biztonságban érezni magam itthon - válaszoltam könnyedén.

156

Egyenesen a hálószobába mentem, mert itt tartottam az úti táskámat, amikor itthon voltam. - Tetszik a házad - mondta a nappaliból, ami előszobaként is funkcionált a hálóhoz. Bedobtam a táskát, és visszamentem hozzá. Elmosolyodtam, bár nem hittem, hogy komolyan mondja. Neki ez olyan lehet, mint egy nagyobb szekrény. - Kicsi, de az enyém. Megnézte a kandalló köré kirakott vízfestményeimet. - Ezek kiválóak - mondta, és figyelmesen tanulmányozta őket. - Köszönöm - mondtam pirulva. Nem azért raktam ki a képeimet mindenütt a házban, hogy ő megnézze őket. Amiket most nézett, azok sivatagi tájképek voltak, amelyeken főként a színeket próbálgattam. Elég kisméretűek, és jó sok volt belőlük, ezért Nap alakú formában raktam ki őket. A legtöbbjük a vegasi völgyet körülvevő hegyeket ábrázolta. Eltúloztam a színeket, mélyebb és gazdagabb árnyalatokat használtam, majdnem, mint egy kaleidoszkópban. A többi képen növények voltak közelről, ugyanilyen gazdag színekkel. - Te festetted? - kérdezte döbbenten. Bólintottam, és elsétáltam a kanapé mögött az asztalhoz, hogy megigazítsam a rajta levő, rendetlenül szétszórt könyveket. Nem vártam társaságot, így nem is takarítottam ki, bár elég tisztán szoktam tartani mindent. - Ez most meglepett. Van még? Vállat vontam. - Ez a hobbim. Tele van velük a ház. Tudom, hogy szimpla amatőr képek, de elég olcsó módja annak, hogy kidekoráljam a házam. A festéstől pedig mindig megnyugszom. - Nem gondolnám, hogy amatőr képek. Szerintem varázslatosak. 157

Halkan beszélt, és szerettem volna hinni neki, de arra gondoltam, hogy talán csak be akar melegíteni a bőkezű dicséreteivel. - Hmmm... köszönöm - mondtam kényelmetlenül. Nem akartam, hogy még jobban megkedveljem őt. - Mutatsz még? - kérdezte meleg mosollyal. - Hát, elég fáradt vagyok - válaszoltam, mert nem nagyon akartam a többit is megmutatni. Azon is kezdtem csodálkozni, hogy miért fogadtam el szó nélkül, hogy ma itt aludjon nálam. Ez már most is túlságosan intim viszony volt az ízlésemhez képest. Elmélyülten nézett. - Persze. Bocsánat. Még holnap is megnézhetem. Gyere, feküdj inkább le! Én már megindultam a hálószoba felé, és út közben meglazítottam a nyakkendőmet. Odamentem a szekrényhez, levettem a munkaruhám, és beakasztottam. Éreztem, hogy James figyel. Már mindenemet látta, mégis furcsán feszélyezett voltam. De félretettem ezt az érzést, és addig vetkőztem, míg ott álltam harisnyában. Levettem a harisnyakötőm, és óvatosan lehúztam a harisnyát. Nem szerettem összegyűrni őket. Sokba kerül, ha nem bánok velük rendesen. James még teljesen fel volt öltözve, és ott állt karba tett kézzel, amikor végeztem. Egyszerűen csak nézett. Szörnyen esetlennek éreztem magam. Most húzzak fel valami hálóinget ? Vagy ez hülyeség ? Kikapcsoltam a melltartómat, és hagytam, hogy leessen a földre. Most már nem volt rajtam más, csak egy kis fekete csipkés tanga, de James merev pillantásából semmit sem tudtam kiolvasni. Elmentem mellette, úgy, hogy szinte hozzáértem. Nem szoktam hozzá ehhez a passzivitáshoz. Egyszerűen kényszert éreztem arra, hogy valamivel felpiszkáljam.

158

Letettem az új órámat, kivettem az apró fülbevalómat, és betettem őket az sminkasztal fiókjába, ami a fürdőszoba ajtaja mellett állt. Megmostam az arcom, majd hidratáltam. Még mindig feszülten nézett. Megmostam a fogam, és befeküdtem az ágyba. A hátamon feküdtem, és ő odajött mellém, de még mindig csak nézett. Nagyon nyugtalanító volt ez az egész. A markomba vettem a mellemet, majd a bimbómat kezdtem sodorgatni. Néztem az arcát, hogy erre mit reagál. Sípolva vette a levegőt. Egy lágy mozdulattal levette a V-kivágású trikóját. - Mit akarsz ezzel elérni ? - kérdeztem, és szinte már durván gyötörtem a mellbimbómat. - Baszd meg - mondta durván, és letolta a nadrágját. - Csináld tovább! És csináltam, ő meg pillanatok alatt megszabadult a ruhájától. Rám mászott, terpeszben a bordám fölé került, kemény, nagy farka a mellem közé csúszott. Kezét végighúzta a karomon, rászorította a mellemet a dákójára, és lökött rajta egyet-kettőt. Lihegni kezdtem. Azt sem tudtam, hogy ilyesmit egyáltalán csinálnak-e az emberek, de nagyon beindultam tőle. Nincs olyan testrészem, amit ne akarna megbaszni. Mámo- rító érzés volt. Hátrább húzódott, lecsúszott a testemen, én meg tiltakoztam. - Csönd legyen - mondta. A lábam feltette a vállára, majd arcát a combom közé fúrta. Lágyan nyalni kezdett. Néhány mozdulat után felnézett, arcát a medencémre támasztva. - Fáj? - Nem - lihegtem. Visszament, és tette a dolgát. Minden redőt és barázdát kinyalt, míg az élvezés határán elkaptam a haját. Egyenesen a lábam közé beszélt:

159

- Élvezz! - mondta, és elképesztően ügyes ujjával megsimogatta a csiklómat. Finom érintés volt, de épp elég. Én rekedten felkiáltottam, és elélveztem. Ügy játszott a testemen, mint egy hangszeren. Részegítő és félelmetes érzés volt. Óvatosan végighúzta a rúdját az ágyékomon, majd viszszacsúszott fölém, és a benedvesített farkát újra a mellem közé tette. Megfogta a cicimet, és kiismerhetetlen pillantással nézett. - Minden porcikádat megbaszom. Nem lesz egyetlen részed sem, amit nem érintenék meg! - És mindezt még ma? - lihegtem. Egy gonosz kis mosollyal felnevetett. Szeszélyesfickó. - Nem. Nem sürget az idő. Úgy tervezem, hogy szép lassan erőszakollak meg mindenütt. Ezzel a baljós megjegyzéssel elkezdett keményen lökni. Alaposan megnéztem a gyönyörű testét, ahogy mozgott; az izmai félelmetesen szépek voltak. A hasa minden mozdulattól megfeszült, a karizmai duzzadtak, ahogy a mellemet a farkához igazította. Nem tudtam, hova tegyem a kezem, így mindenütt simogattam őt, ujjaimmal magamba ittam a kemény húsát. - Nézz rám! - mondta, amikor túl sokáig meredtem máshová. - Imádom a tested - mondtam neki. A mellem közé élvezett; meg sem próbálta visszatartani a meleg ondót, ami hullámokban lövellt ki belőle. Mikor befejezte, lejjebb csúszott, és a csípőm fölött térdelt terpeszben. Nézte a nedves mellemet, majd szétkente rajta az egészet, beborítva a cicimet és a mellkasomat. - Mmm... - mormogta. - Az enyém. Nem sok időbe telt, míg ez a furcsa folyadék ragadóssá vált. - Maradj így! Megtisztítlak. - Kiment, és egy meleg, nedves mosdókendővel tért vissza, és mindenhol megtörölt.

160

Biztos a fürdőszobai mosdó alatt találta a kis kéztörlőkendőt, jutott eszembe a furcsán távoli gondolat. Azonnal otthon érezte magát, és kérdés nélkül kutatott a holmim között. De nem volt rá energiám, hogy törődjek ezzel, és olyan jól csinálta, hogy nem tudtam nem értékelni ebben a pillanatban. Lehunytam a szemem, és már majdnem elaludtam. Lefeküdt mellém, a hátamat a melléhez húzta, és átölelt. - Az enyém - suttogta a fülembe. Gyönyörű, mély álomba merültem.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Mindent tudni akar Már egészen világos volt, amikor felébredtem. Nyújtózkodtam egyet. Egy kicsit érzékeny voltam még, de egyébként rendben. Egyedül voltam az ágyban, de éreztem a kávé illatát. Magamra vettem az első dolgot, amit a szekrényben találtam. Azt a vékony pamut ingruhát, amit akkor viseltem, amikor az első éjszakát töltöttem a személyzeti hotelban James- szel. Lassan kimentem a konyhába. Üres volt, így hát továbbmentem a mellette lévő kis ebédlőbe. Nekidőltem az ajtófélfának, hogy magamba szívjam a látványt. James egy egyszerű, csinos, sötétszürke boxer alsónadrágban volt. Még az alsóneműjén is látszik, hogy drága - gondoltam. Az egyik kezében egy kávésbögre volt, a másikkal nyugtalanul turkált a homokszínű hajában. A festményeket nézte, amiket a falakra tettem. Én meg a hibátlan hátát figyeltem. Napbarnított volt, természetesen. És csak úgy dagadtak a jól kidolgozott izmai. Mégis elegáns volt valahogy, csakúgy, mint mindene. A fenekét mintha kőből faragták volna. Megmagyarázhatatlan vágyat éreztem, hogy beleharapjak. Lassan megközelítettem, megnyaltam az ujjam, és odadörzsöltem a vállához. Ismertem egy csomó lányt, akik különféle spray-kkel sze

162

rezték a barnaságukat. Ha az ő barnasága is mesterséges, egy kis dörzsölés felfedi a titkot. De a szép aranybarna színt nem lehetett letörölni. James furcsán nézett hátra. - Jól vagy, ott hátul ? Leengedtem a kezem, és maflán mosolyogtam rá. - Bocs! Ne is figyelj rám! Nem törődött a furcsa kis akciómmal, hanem ismét a fal felé fordult. Aztán rám nézett, és a tekintete egészen tüzes volt. - El is adod ezeket? - kérdezte, és a képekre mutatott. Megráztam a fejem. - Nem. Ez csak hobbi. Furcsa arckifejezéssel nézett rám, majd a szájához emelte a bögrét. - Csináltam kávét. Bólintottam. - Köszönöm. Visszamentem a konyhába, hogy töltsék magamnak. Mögém jött, és oldalról megcsókolta a nyakam. - Hogy vagy? - mormogta a bőrömbe. - Jól - mondtam, és egy nagy kortyot ittam a sötét folyadékból. - Kínszenvedés volt fölkelni úgy, hogy ott feküdtél az ágyban. Azt szerettem volna, ha úgy ébredsz fel, hogy benned vagyok. De erre még várni kell. Most még mindig túl érzékeny vagy. A hátamat nekidörgöltem a mellének. - Honnan tudod? - kérdeztem. Elcsendesedett. - Igazából nem is tudom. - Egy nagyot sóhajtott, majd arrébb lépett. - Tartasz egy kis idegenvezetést? Szeretném megnézni a házad.

163

Megvontam a vállam. A gondolat öntudatossá tett. Imádtam a házam. Viszonylag új volt, egész jó állapotban, de ahhoz képest, amihez ő szokott, meglehetősen lepusztult. Azért megmutattam neki mindent. Az ebédlő és a konyha egymásból nyíltak, a nappali pedig bejáratként is szolgált, úgyhogy rövid túra volt. Mindenütt kint voltak a festményeim, és ő mindegyik előtt megállt, és hosszan megnézte. - Nem is tudom, mire véljem, hogy egy másik férfi képe lóg mindenütt a házadban - mondta rosszallóan. Elvörösödtem, de csak azért, mert eszembe jutott az a kép, amit a hátsó udvarban kezdtem festeni Jamesről. Elfelejtettem behozni, és attól tartottam, hogy az időjárás esetleg tönkretette, amíg nem voltam itthon. Nem szerettem volna, ha meglátja, és azt sem szerettem volna, ha tönkremegy. Majd később megnézem, döntöttem el magamban. Ami a Stephan képeire tett megjegyzését illeti, egyszerűen figyelmen kívül hagytam. Nem kívántam válaszolni a vele való kapcsolatomat érintő megjegyzésekre. Mert most vagy ugrat ezzel, vagy féltékeny. De egyik sem érdekelt. Ha valami baja van Stephannal, nyugodtan elmehet. - Ti rokonok vagytok? - kutakodott tovább oly módon, amitől ideges lettem. - Nem. De ő a családom. Az egyetlen családtagom. - Feszülten néztem, hogy milyen arcot vág erre. Döntő pillanat volt ez. O bólintott, elgondolkodva, és rögtön csökkent bennem a feszültség. - Kedvelem őt. Úgy látom, vigyáz rád - mondta végül. Annyira megkönnyebbültem, hogy meg is ijedtem ettől. Mert nem akartam volna ilyen csúnyán kidobni Jamest. Ez volt az, ami megrémített. - Nem is tudod, mennyire - válaszoltam. 164

A tekintete élessé, a testtartása feszültté vált. - Hogy érted ezt? Szeretném tudni. Csak ingattam a fejem, és gondolatban fenékbe rúgtam magam, hogy ilyen tapintatlan voltam. Egy ilyen embernek, mint ő, elviselhetetlen, ha nem tud meg valamit; így aztán egy emészthető válasszal jöttem elő. - Tizennégy éves korunk óta együtt vagyunk, és az első naptól fogva védelmezett engem. - Együtt? Mit jelent ez pontosan? Vállat vontam. - Elválaszthatatlanok vagyunk. A legjobb barátok. Kinyújtotta a kezét, és könnyedén megfogta a nyakamat. Az érintése finom volt, de a tekintete kemény és kutató. - Mit tegyek, hogy megnyílj előttem? - kérdezte lágyan. Nem volt ínyemre ez a beszélgetés. Az agyam őrült iramban zakatolt, hogy ldkerüljek valahogy innen. - Szerintem ön is legalább olyan zárkózott, mint én, Mr. Cavendish! Mondja meg ön! Mit tegyek, hogy megnyíljon? - kérdeztem, mert úgy gondoltam, hogy bejön ez a kis trükk. Arra számítottam, hogy James válasza ugyanaz lesz, mint az enyém: semmit. - Állapodjunk meg, hogy kölcsönösen információt cserélünk. Te mondasz valamit magadról, majd én is mondok valamit magamról. Ez így fair? Nyugtalanul néztem rá. De valahogy mégis vonzott a gondolat. Az ésszerű határokon belül. - Én mondom meg, hogy milyen információt adok ki magamról? - kérdeztem óvatosan. Megvonta a vállát. - Legyen így, ha így akarod. Én kezdem. A szüleim tizenhárom éves koromban haltak meg. Egy idősebb unokatestvérem lett a gyámom. Utáltam őt. Másfél év múlva ő is meghalt, és ez volt az egyik legjobb nap az életemben. A követke 165

ző gyámomat, Mildred nagynénémet sem szerettem, de az előzőhöz képest valóságos szent volt. A szemem tágra nyílt a döbbenettől. Véletlenszerű, furcsán személyes megnyilatkozás volt ez, amitől egy kissé beleláttam az életébe. Őszintén reméltem, hogy nem várja el tőlem ugyanezt. Gondolkodtam, hogy mit fedhetnék fel előtte, de nem jutott eszembe semmi. Egy nagyot sóhajtottam, amikor végre rájöttem, hogyan tudnám félrevezetni. - Elkezdtem festeni egy képet rólad. Ott van a hátsó udvarban. Nem tudom miért, de muszáj volt csinálni - mondtam. Ez volt még messze a legkevésbé veszélyes dolog, amit elmondhattam magamról. Elnevette magát; lélegzetelállító nevetés volt ez. - Szóval, legalább egy kicsit akkor is gondolsz rám, amikor nem üldözlek fáradhatatlanul. - Megindult a hálószoba felé, ahonnan egy üveg tolóajtó nyílt az udvarra. - Egy pillanat! Be kell ütnöm a kódot - mondtam, és gyorsan meg is tettem. - Mondtam már, hogy tetszik a biztonsági rendszered? kérdezte James, mikor megvárt a hálószobában. Kinyitotta az üveg tolóajtó előtti rácsot, ami nem volt valami gyönyörű, viszont biztonságban éreztem magam tőle. A rácsok amúgy is divatba jöttek Vegasban a sok betörés miatt, így eléggé megszokott volt a látvány. Nem akartam, hogy a házam felkeltse bárki érdeklődését, ezért vastag rácsok voltak nemcsak a hálószobám tolóajtaja, hanem az összes ablak előtt is. - Örülök, hogy tetszik - válaszoltam, mire forró tekintettel nézett vissza rám. - Nem is tudod, mennyire - ismételte vissza nekem a korábbi szavaimat. Elnyomtam magamban a kísértést, hogy kimondjam, amit ő mondott: én is szeretném tudni, hogy mennyire.

166

Kérdés nélkül odament a festőállványhoz. Én követtem őt. Ez a kép elég alacsony árnak tűnt ahhoz képest, amit ő mondott el nekem. O is árva volt, mint én, és nehéz időket élt át. Nem volt ugyan hajléktalan, de talán még magányosabb volt, mint én. Nem volt olyan szerencséje, hogy legyen egy Ste- phanja, mint nekem. Ugyanúgy nézte a képet, mint minden mást: feszült, átható pillantással. Még csak az arca és a felsőteste körvonalait vázoltam fel, egy V-kivágású trikóban. Egy halk hangot adott ki a torkából. - Ez nagyon jó. Nekem akartad adni, ha elkészülsz vele? Megráztam a fejem. - Ki akartam akasztani a hálószobámba, hogy előtte maszturbáljak - mondtam neki félig viccesen. Egészen megörült. Forró és elismerő pillantással nézett rám. - Ha szeretnéd, hogy modellt álljak, szólj! Ez felvillanyozott. - Igen, szeretném. Sokkal jobb képeket csinálok, ha a modell ott van előttem - mondtam, és a körülöttem levő hegyek felé mutattam. - Ezért van ezekről ennyi képem. Próbáltam összeszedni a bátorságom, hogy megkérdezzem, meztelenül is állna-e modellt, de nem mertem. - Van még egy hálószobád, amit nem mutattál meg. Mutasd meg azt is! Összeráncoltam az orrom, és úgy néztem rá. Hajthatatlannak mutatkozott, ha arról volt szó, hogy az életem minden részletét feltárja. Az egyik ujjával megérintette az orrom. - Édes vagy, amikor ezt csinálod! Az orrom erre még jobban összeráncolódott, de aztán megpróbáltam kisimítani. Az, hogy édesnek nevezett, nem nagyon jött be nekem. Igazából zavart.

167

Hány édes lányon mehetett át hetente? Ahányon csak akart - gondoltam. - A vendéghálószobám kicsi, és tele van pakolva mindennel. Lényegében itt van az összes festményem, amiket nem tudtam kiakasztani. Erre azonnal rámozdult. - Szeretném őket látni! Egy frusztrált hangot adtam ki, de tudtam, hogy ez az ember nem nyugszik, amíg nem kapja meg, amit akar. Az ajtófélfának támaszkodtam, míg ő nagy vonalakban átkutatta a szobát. Volt ott egy kis vendégágy, de még az is tele dobozzal, festményekkel. Ez kissé kínos volt. Muszáj lesz itt rendet rakni. James kedvtelve húzott elő egy vásznat az egyik falnak támasztott halomból. Ezért is festettem vízfestékkel: nagyon kevés hely is elég volt nekik, ha már elkészültek. Egy darab papír, hacsak nem keretezem be. Míg a vászonra készült akril- és olajképek gyakorlatilag megtöltötték a szobát, a vízfestmények elfértek egy ládában, a szoba sarkában. Egy önarckép volt a kezében, és láthatóan nagyon tetszett neki. Egy kicsit elbizonytalanodtam. Az önarckép nem volt a kedvenc műfajom. Általában csak olyankor csináltam, ha másra nem volt inspirációm. Ezt néhány évvel ezelőtt festettem, egy olyan fénykép alapján, amit Stephan készített rólam, amikor nem figyeltem oda. Az arcom hűvös volt és ösz- szeszedett. Érdekelt, hogyan tudom magam ilyen rejtélyesnek lefesteni. Az életben is próbáltam ilyen lenni, és tudtam, hogy az emberek kiismerhetetlennek tartanak. Örültem, hogy ilyennek látnak, tehát ezt kellett megfestenem. A képen egy pultnak dőlök, a régi, közös lakásunkban. A kezem a pulton pihen, a fejem felszegve, egy kissé oldalt. De a szemem az tiszta világoskék. 168

Éppen buliztunk a kis lakásunkban - jutott eszembe. Stephan azért csinálta a fotót, hogy megpróbáljon felvidítani. Észre sem vettem, hogy fényképez, csak mikor már a sokadik fotót készítette. A legelső kép alapján csináltam a festményt. - Szeretném ezt a képet - mondta James lágyan. - Megvehetném tőled? Nagyon szúrósan néztem rá. - Ez nevetséges. Tied lehet, ha akarod. Én úgysem tennék ki egy önarcképet. Bár nem értem, hogy mire jó ez neked. Hová tennél egy ilyen képet? Elmosolyodott. - Képeket. Ha már itt tartunk: van még ilyen? Hitetlenkedve néztem rá. - Van. Itt valahol. De, mint látod, nincsenek rendszerezve. Nem tudom megmondani, hogy merre lehetnek. James most célzatosan kezdett kutatni a dolgaim között. Felsóhajtottam, és hagytam, hogy furcsa hangulatában föltúrja az egész házamat. - Csinálok reggelit. Tiéd lehet bármelyik kép, amelyiket akarod, de csak akkor, ha nem azért viszed el, hogy hízelegj vele! Elmentem, mielőtt válaszolhatott volna.

HUSZADIK FEJEZET

Otthonosan Sonkás rántottát készítettem. Már rég el kellett volna indulni vásárolni, és ez volt az egyetlen, amit meg tudtam csinálni. Mindig naprakész volt a háztartásom, épp csak annyit vettem, amennyit megettem, különben minden megromlott volna. Ez is hozzátartozott a munkámhoz. Jamesnek jó sokat készítettem, magamnak egy kicsivel kevesebbet. A Stephannal való hosszú kapcsolatomból tudtam, hogy az ekkora férfiak, mindegy, hogy milyen egészségesen élnek, meglehetősen nagy adagot el tudnak belőle takarítani. Örültem, hogy találtam egy extra erős cheddar sajtot is a tetejére. Nem egy bonyolult étel, de jó. Behoztam a kaját és némi hideg vizet a rumliszobába. James még most is a rendetlenségben kutatott, ugyanolyan figyelemmel, mint mindig. Láttam, hogy négy másik képet rakott a gyűjteményéhez. A rakás tetején egy liliomot ábrázoló olajkép volt. Furcsa választásnak tartottam. Letettem a tányérját az ágyra, nem messze attól, ahol a földön guggolva válogatott. Ölemben a tányérommal leültem egy másik szabad helyre az ágyon, és próbáltam nem nagyon bámulni őt. Még mindig csak a boxer alsónadrágja volt rajta. Ez merénylet volt ellenem. - Sonkás tojást készítettem - böktem ki végül, miközben

170

még mindig kutakodott. - Nem nagy szám, de mindjárt kihűl. Megfordult, leült törökülésbe a földre, és ölébe vette a tányért. Szinte kisfiúsán vigyorgott rám. - Olyan ez itt nekem, mintha karácsony lenne. Nem gyakran történik meg velem, hogy szeretnék valamit, ami még nincs. Meghiszem azt! - gondoltam. Ugyanakkor nem értettem, hogy miért akarja az én képeimet. Még midig úgy éreztem, hogy a szex miatt akar elkábítani. Ami nyilvánvalóan nevetséges volt. Ezért voltam annyira zavarban. Gyorsan bekapta, amit elé tettem. Én még a felénél tartottam, amikor ő már befejezte. - Ez fantasztikus volt! Köszönöm - mondta, és visszatért ahhoz, amit csinált. Megettem az ételt, majd megnéztem, hogy miket válogatott ki magának. Három önarcképet és a liliomot. Miközben ezeket néztem, megtalálta a vízfestményeimet tartalmazó ládámat is. Úgy nyitotta ki, mintha itt bármit megengedhetne magának. Valamiért meg sem próbáltam megállítani. Két másik képet tett a gyűjteményéhez, szinte azonnal. Ezek is önarcképek voltak. Kezdtem nyugtalankodni, ahogy a ládában turkált. Eszembe jutott egy eléggé zavarba ejtő önarckép, ami valahol a láda alján lehetett. Jól eldugtam. - Be kéne vásárolnom. Egyáltalán nincs itthon semmi az ebédhez, szóval... - Mmmm... - mormogta, de kutatott tovább. Még két nagyobb vízfestmény húzott ki, és odarakta a halomba. A vegasi hegyekről készültek, hasonlóak, mint amilyenek a szobám falán voltak. Tulajdonképpen jobban tetszettek, mint a kandalló körüliek a falon, de túl nagyok voltak ahhoz, hogy Nap-formában kirakjam őket.

171

Éreztem, amikor megtalálta a kérdéses képet. Egy pillanatra megállt, előhúzta, és elakadt a lélegzete. Olyan hosszan nézte, hogy odamentem mögé, vajon tényleg arról a képről van-e szó. Arról volt szó, természetesen. Egy írólapnál is kisebb méretű vízfestmény volt, az egyetlen meztelen kép magamról. Ahogy megnéztem, nem voltam olyan zavarban, mint ahogy gondoltam, hogy leszek. Egész jó volt, jobb, mint amire emlékeztem. Egy széken ültem a hálószobámban, egy egészalakos tükör előtt. Nagyon egyenes volt a tartásom, és még a festőállványt és az ecsetet is odafestettem, amivel a képet készítettem. A mellem teljes nyíltsággal látszott, de a lábam szerényen össze volt zárva. Szerényen, egy akthoz képest. Épp csak egy kis utalás volt arra, ami közte van. A szemem tágra nyílt, a tekintetem magabiztos. A szabad kezemmel a combomat markoltam. Félig lábujjhegyen tartottam a lábam, a lábujjaim rózsaszínűek. A hajam lazán hullott alá, de semmit sem takart. - Kiváló - mondta James, és az ujja hegyét végighúzta a képen. - Nem is tudom, hová akasszam ki. El kéne égetnem, hogy soha senki más ne láthassa meg, de nem tudom megtenni. Túlságosan tökéletes. Kezével hátranyúlt a lábamhoz, ahogy ott álltam mögötte. Ijedten ugrottam egyet. - Tökéletes vagy. Ezt is magammal kell vinnem. Van egy dossziéd, amibe betehetem? A keze a combomat szorította, még akkor is, amikor egy lépést tettem előre. Benyúltam a ládába, és kivettem belőle egy kék dossziét. Mindenütt voltak ilyenek, mert nagyon alkalmasak a vízfestmények tárolására. - Tessék. De ha elviszed ezt, úgy lenne fair, ha rólad is festhetnék egy meztelen képet. - Ahogy tetszik, Boglárka! - mondta, és egy nagy puszit

172

adott a hasamra, mielőtt eltette volna az aktot a dossziéba. - Menj, zuhanyozz le! Én addig elintézem, hogy elvigyék ezeket, és bekeretezzék. - Felmutatta a dossziét. - Kivéve ezt. Ezt én viszem el - mondta, és kiment a szobából. Furcsa mód egy kissé bizonytalan lettem, de aztán szó nélkül elindultam a zuhanyzóba. Már vagy tíz perce álltam ott, mikor James belépett mögém. Már megmosakodtam, de ő kérdés nélkül beszappanozott újra, és mindenütt végigsimogatott. Kőkemény férfiasságát ott éreztem a hátamon. Nekidörgölőztem, de ő eltolt magától finoman. - Addig nem, amíg nem látom, hogy mennyire gyógyultál meg - mondta nyersen. De továbbra is simogatott, főként a mellemet, hosszú percekig. A fejem hátrahajtottam, és egészen átforrósodtam. - Ez is biztosan fáj még, de képtelen vagyok megállítani a kezemet. Veled nem működik az önkontrollom, pedig eddig még mindig működött. - A hangja érdes volt, mintha egy piszkos kis titkot súgott volna meg. Ez nagyon felizgatott. Elzárta a vizet. Megtörölgetett, majd maga is megszárítkozott, és a dereka köré tekerte a törölközőt. - Feküdj a hátadra az ágyban! - parancsolta. Az ágy felé mentem, és végig éreztem őt magam mögött. Elterpeszkedtem az ágyban, nedves hajam legyezőként terült szét köröttem. Széttárta a lábam, és a csípőmet lehúzta egészen az ágy széléig. Inkább hozzáértőn, mintsem erőszakosat tette ezt. Letérdelt a lábam közé, és finom mozdulatokkal vizsgálni kezdett. Ettől zavarba kellett volna, hogy jöjjek, de már rég túl voltam ezen. - Nem érdekel, ha fáj - mondtam neki, és tényleg így volt, bár egy napja még nagyon érzékeny voltam.

173

- Csend! - mondta éles hangon. - Az önkontrollom egy hajszálon függ, te meg itt incselkedsz velem! Túl keményen löktelek azon az éjen és másnap reggel is. Bassza meg, nem is értem, hogy csinálhattam ezt egy szűzzel! Vadbaromnak érzem magam, ha ezekre a rózsaszín horzsolásokra nézek. - Uj- jával a szeméremajkamat simogatta, miközben a nemi szervemet vizsgálta. - De annyira szeretnélek most is megbaszni, hogy kettőt látok tőle! Izegtem-mozogtam az ujjai alatt. - Akkor basszál meg! Kérlek. Keményen odacsapott a fenekemre, oldalt. - Nem! - nézett rám zavartan a gyönyörű szemével. - Sokkal óvatosabbnak kell lennem veled. Nem tudtam, hogy ennyi mindent elviselsz zokszó nélkül, és én csak csináltam és csináltam. Basszus! Nem kellett volna megismételni az első alkalom után, de életem végéig emlékezni fogok arra az éjszakára! Annyira tökéletes volt. A szavai lázas izgalomba hoztak. Miközben mondta, én simogatni kezdtem a mellem. O kemény tekintettel nézett rám. Keménnyel és forróval. - Hát, akkor mégis csak kell valamit csinálni ezzel. - Kalandozó ujjai valahol hátul kötöttek ki. Én ösztönösen megfeszítettem magam. - Nem, nem azt. Többet nem szólt, csak a lábam közé temette az arcát, és nyilvánvaló volt, hogy miért. Alig egy perc múlva már a nevét lihegtem élvezés közben. Felcsúszott a testemen, és nedves csókokat adott. Én mindenhol megfogtam, ahol elértem. - Imádom a tested! Nem tudok betelni vele. Szeretnélek... motyogtam a szájába, mire hátrahúzódott, majd szinte azonnal hátradőlt, a kívánságomnak engedve. Napbarnított, izmos karját hátratette a feje alá, és mosolygott. Egészen gyengéd szerető volt ma, a domináns férfi csak megcsillant néha itt-ott.

174

- Gyere, szerelmem! Egy pillanatig se gondolkodtam. Mindkét kezemmel simogatni kezdtem a rajzos izomzatú hasát. Tökéletesen formált testét nézve Brad Pitt csak másodhegedűs lehetett volna mellette. A kezem feljebb csúszott, közben nyaltam és csókoltam a hasát. Beszívta, és benntartotta a levegőt. Följebb mentem, a mellbimbóihoz. A kis bimbói megvadítottak, az a tökéletes bőrénél kissé barnább szín! Végigsimogattam és végignyaltam a nyakát. Minden olyan hosszú volt rajta! A karja, a lába, a felsőteste. Lefelé pillantottam, a remegve ágaskodó hímtagjára. Ez is hosszú volt, vastag és kemény. Nagyon szerettem volna megízlelni, de tudtam, hogy most egy érintés is elég, és vége a felfedező utamnak. Visszamentem inkább a nyakához, majd elindultam lefelé, a mellizmai közti, jól látható vonalon. Elidőztem itt, arcomat a bőréhez szorítva. Szerettem ezt a helyet, olyan otthonos volt. Aztán, egy idő után vonakodva otthagytam. A számba vettem az egyik mellbimbóját, és megharaptam egy kicsit. Mikor nem tiltakozott, erősebben haraptam és szívtam. Felnyögött. Kezemmel a karját szorongattam, miközben a számmal ide-oda jártam a mellbimbói között. Az izmai kőkemények, a bőre viszont hihetetlenül lágy volt. Annyira be voltam már indulva, hogy egy vonalat csókoltam rá, egyenesen a farka felé. Most már nem tudtam nem ezt tenni. Markomba fogtam a heréit, nedves ajkaim közé vettem a makkját, és a fenekemmel oldalt mozdultam, hogy jobb szögben érjen a számba a farka. Erre megfogta a lábam, és addig fordított maga felé, míg a combom között volt az arca. Megdöbbentően jó érzés volt, amikor ebből a szögből kez

175

dett nyalni. Kezével a tarkómhoz nyúlt, és visszanyomta a számat a rúdjára. Egyenesen belém beszélt, mély, rezgő mormogással. Megborzongtam, ahogy egyszerre éreztem és hallottam a szavait. - Ne élvezz el, amíg nem mondom! Azt akarom, hogy egyszerre menjünk el! Nem válaszoltam, nem is tudtam, mert éhesen szoptam a farkát magamba. Minél tovább nyalt és orrozott, annál inkább szoptam őt én. Mindkét kezemmel erősen húzogattam a rúd- ját, ahogy mutatta, és annyit vettem a számba, amennyit csak tudtam. Egyszer vettem csak ki, hogy levegőt vegyek, és a mélyvörös makkjára lihegtem, miközben ő a csiklómat szopogatta. A farka dühödtem meredt rám, és én rögtön visszavettem a számba. - Élvezz, Bianca - lihegte belém. El is élveztem azonnal, miközben a fogamra feszített ajkammal szoptam őt. Ugyanabban a pillanatban lövellt a számba, és remegés futott végig rajtam, ahogy lenyeltem.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Az elfoglalt ember A hasamra fordított. Ujjaival finoman végigszántotta a combom és a fenekem, ahogy tanulmányozott. - Egész jól begyógyult. A bőröd bírja a fenekelést - suttogta, és kezével simogatva kutatott a lábam között. - Már jól néznél ki, ha nem lettem volna olyan durva. Ahogy először megbasztalak!... Folyton erre gondolok, és még mindig csodálkozom magamon, hogy ennyire elvesztettem az önuralmam. Lehunytam a szemem, és élveztem az érintését. - Imádtam. Nem is akartam volna másképp. Erre megsimogatta a hajam. - Azért, mert nekem születtél. De, sajnos, még mindig kell néhány nap, hogy teljesen begyógyuljon mindened. Hirtelen rácsapott a fenekemre. - Öltözz fel, Boglárka! - mondta, és odament a táskájához, amit ott hagyott az ajtóban. Kotorászott benne, majd elővett egy másik boxer alsót, majd betette a táskát a szekrényembe. Nem vettem észre, hogy ruhákat is hozott magával. És sokkal többet, mint amennyi egy éjszakára kell. Talán szereti, ha több van mindenből, gondoltam. Aztán az én ruháimhoz ment, és kivett egy fehér nyári ruhát, napraforgókkal. Odaadta nekem. - Vedd fel! - mondta. Nem tiltakoztam. Elég kényelmes

177

ruha volt. Kivettem egy melltartót és egy bugyit is a fiókos szekrényemből. Követett ide is, és kérdezés nélkül kutatni kezdett benne. - Szép. Rendeltem belőle néhány tucattal. A puncid és a köztem levő utolsó védvonal sokszor eshet baleset áldozatául. Elnevettem magam a szóképen. Furcsa, irányító, szórakoztatóférfi - gondoltam. Bementem a fürdőszobába, hogy felöltözzek. James mellett nem lehetett. Miután felöltöztem, SMS-eztem Stephannak, hogy mindjárt elkészülünk, és hamarosan bekopogunk hozzá. Stephan mindig úgy nézett ki, mint egy modell, de ehhez sohasem volt szüksége tíz percnél több időre. Ezt hol klassznak, hol dühítőnek éreztem, a hangulatomtól függően. Leültem az öltözőasztalom elé, és egy percig szárítottam a hajam. A többit majd megteszi a levegő. Mikor megszárad, szálegyenes lesz, úgyhogy ebből nem csináltam gondot. Egy csöppnyi sminket is felraktam. James gyorsan felöltözött, majd nedves hajjal leült az ágyra, és engem nézett. Egy tengerészkék sort volt rajta, ami látni engedte hosszú, izmos vádliját. Egy világosszürke, V-kivá- gású pólót húzott hozzá, ami elég szűk volt ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet. Ez volt a leglazább ruha, amit eddig láttam rajtá. Ujjával átfésülte a haját, és máris menetkész volt. Csak bámultam rá. - Ez nem igazság! Valaki ilyen jól nézzen ki, minden erőfeszítés nélkül! Csak mosolygott rám. Felvettem az órámat, bár nem szoktam órát hordani, csak a munkahelyemen, mert ott kötelező. Arra gondoltam, ez tetszeni fog Jamesnek. így is volt. A vállamat szorongatta, ahogy megnézett hátulról a tükörben. És hátradőltem ebbe a

178

simogatásba, és lehunytam a szemem. A keze egyszerűen varázslatos volt. Aztán abbahagyta, és a karomnál fogva felhúzott. - Menjünk! Egy hosszított SUV limuzin állt odakint, mire kérdőn néztem rá. - Nem túlzás ez egy kicsit a bevásárláshoz? Megvonta a vállát. - Nekem dolgoznom kell, míg ti bevásároltok. Gondoltam, így kényelmesebb. Megfogta a kezem, és Stephan házához vezetett. Bekopogott, mire Stephan szinte azonnal kinyitotta az ajtót. Ránk mosolygott, kilépett, és felnézett. Kockás zsebes sort és világoskék póló volt rajta. Ma tényleg úgy nézett ki, mint egy Abercombie reklám. Megpuszilt, üdvözlésképpen. - Jó reggelt, gyönyörűm! Fantasztikusan nézel ki ma mondta, mire elpirultam. James megszorította a kezem. Először a kedvenc művészellátó boltomba mentünk. Mivel a város másik oldalán volt, így sok mindent vettem egyszerre, ha eljutottam oda. James gyakorlatilag beszorított a limo egyik oldalára, és a kezét áttette a vállamon. Stephan egy oldalra néző ülésen terpeszkedett, kényelmesen. - Meg tudnám ezt szokni... Kösz, hogy elviszel minket, James! - mondta vidám mosollyal. James csak bólintott szívélyesen, kezével szórakozottan babrálta a hajamat. Először feszélyezett ez egy kicsit, de aztán átadtam magam az ölelésének. Nem, mintha nem lett volna jó az érintése. A vonakodásom inkább annak szólt, hogy túlságosan is jólesett. Stephan telefonja csipogott egyet, hogy üzenetet kapott. Elővette, és azt motyogta:

179

- Bocsánat. De felcsillant a szeme, ahogy elolvasta. - Ez klassz! Damien és Murphy megkapták a New York-i járatunkat. Már több hónapja próbálják megszerezni, de eddig mindig lepattantak. Ezen a héten kezdenek, szóval egy darabig együtt leszünk a hétvégéken. Rámosolyogtam. - Ez jó! Láttam, hogy James kérdően néz rám. Megpróbáltam lefordítani az utaskísérő nyelvet angolra. - Damien és Murphy pilóták, és a barátaink. Mindig együtt repülnek. Most új beosztást kaptak, és velük megyünk a New York-i, ott alvós útjainkra. - Melissa imádni fogja Damient - mormogta Stephan, miközben villámgyorsan SMS-ezett. - És nem kell néznem, hogy azzal a nős kapitánnyal kever - tettem hozzá, és közben Jamesre néztem. Nem akartam kihagyni a beszélgetésből. - Miért fogja imádni Damient? - kérdezte Stephant szelíden. - Hát, mert kapitány, és elég szép a fizetése. Meg jól is néz ki. Ausztrál akcentussal beszél, és olyan, mint Colin Farrell. - Egyszer sem nézett fel a telefonjáról, miközben ezt mondta. Talán épp erről tweetel? Ki tudja. Felnevettem. - Tényleg úgy néz ki. Nekem nem jutott volna az eszembe. - Melissa úgy veti majd rá magát, mint egy tüzelő szuka. Egy kissé elhűltem Stephan durva szóhasználatától. Ez nem rá vallott, de azt is tudtam, hogy miért utálja őt ennyire. Melissa ellenem való támadásai felébresztették a védelmező ösztönét. Jamesre pillantottam. A szeme hideg volt. Valami nagyon zavarta. Vajon az, hogy Melissa felszedi Damient? Talán mégis

180

érdekli öt? Tényleg megadta neki Melissa a számát, ahogy mondta?Nem akartam megkérdezni, inkább félrenéztem. Ráfordultunk a Ramrod Streetre, és én azt mondtam Jamesnek: - Lehet, hogy egy kicsit hosszabban időzünk itt. Van itt egy üzlet, ahol az ember elkészítheti a saját képkeretét, és Stephan be akar keretezni egy képet. James csak bólintott, és elővette a laptopját a tokjából. - Van egy listád az élelmiszerekről? - kérdezte. - Van. Kinyújtotta a karját. - Odaadom Clarknak. Addig bevásárolhat a szomszédban. Ha te is összeírtad, Stephan, azt is ideadhatod. Én fizetem a bevásárlást. Tiltakozni kezdtem, de James feltartotta a kezét. - Te fogsz nekem főzni a következő néhány napban. Szerintem ez tisztességes alku. Stephan, átjössz ma vacsorázni? Stephan boldogan elfogadta a meghívást. Hálás pillantást küldtem James felé. Tudta, hogyan vidítson fel, az biztos. - Szeretitek a szusit? - kérdezte James. Mindketten bólintottunk. -Jó. Mert van egy nagyon jó hely innen öt percre. Megállunk ott, ha végeztetek. - Ezután már csak a laptopjára figyelt, mintha ott se lennénk. Kiszálltunk a limuzinból, és egymásra mosolyogtunk. - Szeret parancsolgatni a pasid - mondta Stephan ingerkedve. Egy fintort vágtam. - Nem a pasim. Csak néhány napja ismerjük egymást. És nem is hiszem, hogy barátnőt akarna magának. Stephan felvonta a szemöldökét. - Akkor hát, mit ? A limo felé intettem.

181

- Ö azt a dolgot csinálja. Azt hiszem, vadul hajtja a rövid, titkos, fizikai kapcsolatokat. Stephan töprengve nézett rám. - És te mit érzel ezzel kapcsolatban? Megvontam a vállam. - Nem tudom. Nem szeretnék túl sokat gondolkodni. Egy szoros kapcsolat megrémítene, szóval lehet, hogy ez nekem a jó. Megfogta a kezem, és bánatosan nézett rám. - Ne légy szomorú, Boglárka! - Az élet szomorú. És amíg élünk, elviseljük. Nyelt egyet, és bólintott. Láttam rajta, hogy mondana még valamit, de mert nem akarta, hogy túl sötét dolgokról beszéljünk, inkább magában tartotta. Mielőtt beléptünk a boltba, megálltam a járdán, és szembenéztem vele. - Azt hiszem, jó hozzám a maga módján. Én meg nem tudok neki ellenállni, ezért szembe kell néznem a félelmeimmel, amikor vele vagyok. Ez felszabadító érzés, és egy kicsit ijesztő. - Egy kis szünetet tartottam, hogy néhány egyenletes, mély levegőt vegyek. — Azt hiszem, mégis megteszem. Elmegyek a rendőrségre. El kell mondanom, amit láttam - mondtam halkan, utalva arra az évtizedes incidensre, ami még mindig kísértett. Stephan tekintetével az enyémet kereste. Tudta, mit értettem ez alatt, de azt is tudni akarta, hogy miért. - Le akarom zárni az egészet. Mindig ott van valahol az agyam hátsó sarkában. És már belefáradtam abba, hogy ezzel a félelemmel éljek. Ha tanúskodom, talán rács mögé kerül az a szörnyeteg, ahonnan nem érhet el. És az igazság talán hozhat valamiféle békét is nekem. - Csak mondd el, hogy mikor - bólintott Stephan. - Én is elmegyek veled.

182

- Hamarosan. Talán, ha ez a James-féle ügy lezárul. Egy hét vagy kettő. Stephan megszorította a kezem. - Értem, hogy miért rémít meg minden kapcsolat, minden emberrel. De többet érdemelsz annál, mintsem hogy pusztán csak szórakozz ezzel a fickóval, és ne próbálj meg valami mást! Megráztam a fejem. - Még csak foglalkozni sem tudok ezzel a gondolattal, Stephan. Jamesszel biztos nem. Hidd el, jó ez nekem így, ahogy van. Bár jobban érezném magam, ha te is támogatnál ebben. Átölelt, és megszorított. - Támogatlak én mindenben, amitől boldogabb leszel. De ha rosszul jössz ki ebből a végén, az a gazdag szemétláda szét fog perelni engem, mert odamegyek, és kiverem belőle a szart is! Megdöbbentettek a szavai, bár a hangja majdnem köny- nyed volt. Figyelmesen néztem rá. Neki is, mint nekem, hosz- szú és mocskos kapcsolata volt az erőszakkal. Stephan szigorú mormon környezetben nevelkedett. Ezért lett olyan ódivatú úriember, amit egyébként én mindig bájosnak tartottam. Arról is meg voltam győződve, hogy emiatt vált olyan reménytelenül romantikussá, aki mindig azt gondolja, hogy mindenkinek jár a boldogság, az igaz szerelem. Ezt is elbűvölőnek tartottam. Olyan sok mélyen gyökerező, tiszta érzés és gondolat volt benne, hogy erről is azt gondoltam, hogy a korai vallásos neveltetéséből ered. Mégsem járta a szülei által kijelölt utat. Kilencéves volt, amikor a nagybátyja zaklatni kezdte szexuálisan. Az apja bátyja volt az a rohadék, egyúttal a vallási közösség vezetője is, aki magasabb polcon volt, mint Stephan apja.

183

Stephan apja felnézett a bátyjára, és amikor a tízéves fiú megpróbált vele beszélni az ügyről, élesen elutasította. Stephan elmondta, hogy addig semmiféle fizikai erőszak nem történt az apja részéről - de azután rengeteg. Hazugnak nevezte őt, aki olyasmivel vádol másokat, ami meg sem történt. Eztán a legapróbb dolgokat is megtorolta rajta, és hamisnak, eszelősnek tartotta a fiatal fiút. Egyre gyakoribbak lettek a verések, egészen addig, míg Stephan nem ütött vissza. Már fiatalkorában is nagytermetű volt, és egy idő után komoly lépéseket kezdett tenni, hogy megvédje magát apja agressziójától. Stephan tizennégy éves koráig belenyugodott az állandó szexuális zaklatásba, és már nem érdekelte semmi, az élete sem. Aztán bevallotta a szüleinek, hogy meleg. Az apja borzalmasan megverte, de most ő maga is majdnem ugyanannyit kapott vissza a fiatal Stephantól. Aztán közölte vele, hogy távozzon a háztól. Stephan mindig is gyűlölte az erőszakot, de a szemétláda apjának köszönhetően már fiatal korában igen jól tudta alkalmazni. A könyökömmel megböktem Stephant. - Utálod a verekedést - mondtam. - így igaz. De jó vagyok benne. És azt hiszem, Mr. Cavendishnek sohasem kellett a ringben verekednie, hogy megszerezze a betevő falatot. Osszerándultam, mert eszembe jutottak azok az idők. - Nem lesz semmi gond, oké ? Minden rendben lesz akkor is, ha ez az egész véget ér. Semmi okod nem lesz behúzni neki. Stephan bólintott, de néni sikerült teljesen meggyőznöm. Végül bevonszoltam az üzletbe. Már eddig is túl sok időt töltöttünk azzal, hogy a rossz dolgokra emlékeztünk.

184

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

A műértő Stephan egyenesen a keretezőhöz ment, és meg fogtam egy bevásárlókocsit, hogy feltöltsem a készleteimet. Jól bevásároltam. Alkotó kedvemben voltam. Különböző méretű vásznakat vettem, és egy csomó papírt a vízfestéshez. Választottam néhány új akril színt, és megtaláltam a tökéletes kéket is. A festés a színekről szólt nekem. Betettem még egy tucat vízfestéket is, amikből már kifogytam, és vettem néhány tisztítószert is, mert itt olcsóbb volt, mint bárhol. Ennek az excentrikus boltnak az árai miatt szoktam átautózni a városon. Vagy öt percbe telt, míg megtaláltam azt az apró coboly- szőrecsetet, amivel a részleteket szoktam kidolgozni. Ebből is sok fogyott, mert ha a sortéi már kezdtek elpuhulni, nem sok hasznát vettem az egésznek. Kettőt vásároltam, és néhány olajfestéket is, mert itt olcsó volt minden. Jó és felszabadító érzés volt, hogy néhány pluszeszközt szerezhettem be a vágyott hobbim gyakorlásához. Elnyomtam a bűntudatom amiatt, hogy elfogadtam más segítségét ebben. De nehéz lett volna visszautasítani az ajánlatot. Vagy a parancsot inkább. A bevásárlókocsim egészen tele volt, amikor elkezdtem Stephant keresni, aki még mindig a képkeret kiválasztásával

185

volt elfoglalva. Kényesen ügyelt a berendezési tárgyaira. Ezért duplán megtisztelő volt számomra, hogy a képeimmel díszítette szinte az egész házát. Megmutatta az ötféle keretet, amiket előzetesen kiválasztott. Én egy vastag, sötét, durva mintázatúra mutattam. - Ezt - mondtam. A tőle telhető legmeghatóbb Csizmás kandúr tekintetével nézett rám. Elmosolyodtam, és elkezdtem összerakni neki a keretet. Amúgy is így terveztem. Stephan elszúrta volna, nekem meg volt érzékem az ilyesmihez. Lassan elkészültem vele, és belepróbáltam a képet. Lassan és finoman beütögettem a V alakú szögeket, mert ez volt a trükkje. Stephan egyetlen ütéssel átverte volna őket a keret másik oldalára. Mikor befejeztem, mosolyogva mutattam fel neki a művet. Boldogan nézett vissza. Míg dolgoztam, végig a telefonjával volt elfoglalva. Ez volt a szokása. O volt kettőnk közül a társadalmi lény; folyton SMS-ezett, Facebookozott, Tweetelt. Kivártam az egyetlen működő sort. Egy kis lelkiisme- retfurdalásom lett, amikor láttam, hogy az összeg még annál is nagyobb lesz, mint vártam. De nem szerettem volna visszarakni semmit. Évek óta először fordult elő velem ilyen. Ahogy néztem az egyre növekvő végösszeget, csak remélni tudtam, hogy lesz annyi pénz a kártyámon. De mikor végül elővettem, a pénztáros feltartotta a kezét. - Minden ki van fizetve, asszonyom! - Szótlanul vártam, míg be nem rakta az utolsó darabot is egy zacskóba. Egyszerre éreztem hálát és tehetetlenséget. Talán ez is a szándéka - góndoltam szórakozottan. Stephan vásárlásai is ki voltak fizetve, bár az övé közel sem volt olyan drága, mint az enyém. - Nem kéne hagyni, hogy ő fizessen mindent - mondtam Stephannak.

186

Megvonta a vállát. - Miért ? Jó és értelmes dolgot tesz ezzel. Az nem bűntény, ha bolondul érted. Clark jött elénk a parkolóban félúton, és szolgálatkészen elvette tőlem a bevásárlókocsit. Mindkettő tartalmát bepakolta az autóba, és kinyitotta nekünk az ajtót, mielőtt még megfoghattuk volna a kilincset. Bólintottam felé, és rámosolyogtam. - Köszönöm, Clark! Meglepően szégyellősen mosolyodott el. Nagydarab, kopasz, fekete férfi volt, napszemüvegben. Az öltönye drágának és professzionálisnak tűnt. Ijesztően nézett ki, de neki volt a legszebb mosolya. Udvariasan bólintott vissza. - Nagyon szívesen, Miss Karlsson - mondta, és meglepődve hallottam, hogy tudja a vezetéknevemet. Becsusszantam James mellé a párnázott ülésre. Épp telefonált, a számítógépe az ölében. Nem szólt hozzám, nem nézett rám, csak birtokló módon a térdemre tette a kezét. Stephan is behuppant az ülésére, és mosolygott. Láttam rajta, mennyire tetszik neki ez a királyi bánásmód, amiben ma részesültünk. Egy ideig próbáltam elnyomni az ébredező tiltakozásomat. Az, hogy rólam nem vett tudomást, rendben van. De hogy Stephanról... James még mindig telefonált, mikor az autó elindult. Röviden, élesen, hidegen válaszolt annak a szegény valakinek, aki a telefon másik végén volt. A kezével néha meg-megszo- rított, a feszültsége függvényében. - Ha új vezetőt kell keresnem a New York-i irodámba, megteszem. Olyan szintű szakértelmet várok el, amit most nem tapasztaltam. - Szünetet tartott, és megszorította a lábam.

187

Szórakozottan nézett rám, majd a szorítása bocsánatkérő simogatássá vált. Clark leállította a kocsit, kiszállt, és bement a szusi-étterembe. Nyilván ez az, amiről James beszélt. James továbbra is telefonált, közben a lábamat szorongatta. Clark meglepően gyorsan visszaért, a keze tele volt ételdobozokkal. Ismét elindultunk. Ügy gondoltam, hogy hazafelé. - Hogy lehet az, hogy az összes többi ingatlanom otthagyhatom hónapokra, és miden simán megy? Nyilvánvaló, hogy ez a vezetés hibája. - James hangja egyre izgatottabb lett. Ste- phanra pillantottam. A telefonján lógott, természetesen. Próbaképp James kezére tettem a kezem, majd elindultam felfelé, a karján, figyelve rá, hogy elkerüljem a csuklóján azt a helyet, ahol a vékony hegek voltak. Nagyon is kíváncsi voltam az eredetükre, de persze nem kérdeztem meg. Nem akartam, hogy tőlem is ilyesmiket kérdezzen. Megfogtam hátul a karját, és bizonytalanul masszírozni kezdtem. Nem voltam hozzászokva az ilyen testi érintésekhez. Ahogy előrehajolt, az arcomat a hátának nyomtam. Megfogtam a lábát, és azt is simogatni kezdtem. Az érintésemtől megdermedt. Én elvettem a kezemet. Eltartotta a telefonját az arcától. - Ne! - mondta, és visszatette a kezemet a lábára. Én nem szoktam ilyesmit csinálni, de nem éreztem, hogy elutasítaná. Ahogy a lábát dörzsöltem, láttam, hogy fokról fokra felenged. - Akkor csinálja! Most bizonyíthat, vagy így, vagy úgy. Befejezte a hívást, lecsukta az apró laptopját, és mindkettőt a lábánál lévő táskájába csúsztatta. Egy pillanatra Stephanra nézett, aki el volt foglalva a telefonjával. Aztán a tarkómhoz nyúlt, megfogta a hajam, és

megcsókolt. Forró, izgató csók volt, és én megpróbáltam viszszahúzódni. Semmiképp sem szerettem volna Stephan előtt akcióba lépni. Erre még szorosabban fogott, és a számba dugta a nyelvét. Csak akkor engedtem fel, amikor eltávolodott. - Megvadítasz az érintéseddel - súgta reszelős hangon. - Ez jusson eszedbe, ha legközelebb mások előtt megfogsz. Sem a társaság, de még egy nézőközönség sem tartana vissza attól, hogy én is megfogjalak. Figyelmeztettelek! Hátradőlt, de szorosan magához húzott. Nem arról van szó, hogy Stephan előtt be akarta jelenteni az igényét? Nála ezt sose lehet tudni. - Milyen volt a vásárlás? - Klassz. Kösz, hogy... kifizettél mindent. Meglepett, mert most ismét keményen megcsókolt. - Én köszönöm neked azt a sok csodálatos festményt, amiket nekem adtál, minden térítés nélkül. Elpirultam. Nem álltam túl jól a bókok elfogadásában, és újdonság volt, hogy valaki a képeimet dicséri, hiszen csak alig néhány ember látta őket. Stephan végül letette a telefonját. A festménye becsomagolva a kezében volt. Most kivette a zacskóból, és megmutatta Jamesnek. - Hát nem csodálatos ? - mondta büszkén. - O csinálta a keretet is. James a festményt vizsgálta. - De, igen. - Az egész házam tele van a képeivel. Együnk nálam, hogy megnézhesd őket? James készségesen beleegyezett. - Igen, köszönöm! És szeretnék egy szívességet kérni, Stephan. - A keze szorosabban fogott, ahogy beszélt, mintha attól tartana, hogy a most következő szavaitól el fogok menekülni. 189

- Hát, persze. Mi lenne az? - Átnéztem Bianca képeit, és úgy láttam, hogy elegendő gyűlt már össze egy kiállításhoz - kezdte, és kényelmesen hátradőlt. Lazán befogta a számat, amikor megpróbáltam megszólalni. Van New Yorkban egy galériám. Az embereim megoldanak mindent. Mint látod, Biancának nem nagyon tetszik az ötlet. Szeretném, ha segítenél legyőzni az ellenállását. - Elengedte a számat, de már nem volt mit mondanom. - Tinédzser korom óta gyűjtöm a műtárgyakat. Van hozzá érzékem, és tudom, hogy ritka tehetség - folytatta James, mikor egyikünk sem szólt semmit. Stephan először döbbentem, majd egyre nagyobb lelkesedéssel nézett. - Igen, tényleg az! Ezt meg kell csinálnod, Boglárka! Hisztirohamot kapok, ha nem teszed meg! Én kimondtam azt, ami elsőnek az eszembe jutott. - A legtöbb közülük sivatagi tájkép. Ki van zárva, hogy jól fogadnák New Yorkban. - Az egész ötletet képtelenségnek éreztem, és nem is tudom miért épp ezt a részletet pécéz- tem ki benne. James győzedelmesen elmosolyodott. Delejes mosoly volt ez, egy vad hódító mosolya. Én meg szimplán megadtam neki, amit akart. - Sose lehet tudni. Lehet, hogy jobb lenne más tájakat is festeni, de ezt majd megmondják a galériás embereim. Los Angelesben is van galériám, sőt még itt Vegasban is van egy kisebb. De ez inkább csak turistacsalogató. Nem itt akarom megcsinálni a kiállítást. Tőled csak annyit kérek, hogy vedd ki azokat, amiket nem akarsz megmutatni, és nevezd el azokat, amiket el akarsz nevezni. Én küldök mintákat mindkét galériámba, hogy legyen visszajelzés, mielőtt nekiállnánk a kiállításnak. Meg az is eszembe jutott, hogy a házad falán

190

lévő képek közül több is jól eladható lenne nyomatként, ha ilyesmire is gondolnál. Végiggondoltam, hogy milyen képeket válogatott ki. - Akkor ezért válogattál? Hogy legyenek mintáid a galériáknak? Úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. - Dehogyis! Azok a saját gyűjteményembe mennek. Te meg én fogjuk eldönteni, hogy mely képeket küldjük ízelítőül. Bizonytalanság vett erőt rajtam. - Nekem nincs ebben tapasztalatom. Befogta a számat. - Nem számít, szerelmem! Mert vagy megvan, vagy nincs. És neked megvan. Akkor most mondd, hogy rendben! Nem mondtam semmit, csak ültem ott meredten egy darabig. Akartam ezt, nagyon is akartam, de eddig még csak eszembe sem jutott, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges. Nem lehetséges, ha nincs ez a milliárdos, aki egyszer csak életem minden vonatkozásában érdeklődni kezdett utánam. Ez volt a legerősebb fenntartásom az egésszel kapcsolatban; hogy ez is csak egy módja annak, hogy kifejezze az irántam érzett rajongását. - Leveszed belőle a részesedésedet, ha esetleg eladok valamit ? - kérdeztem végül. Rosszallóan nézett rám. - Erre nem gondoltam. - Ezzel a kis mondattal is sikerült őszinte sértettséget mutatnia. - Nekem jobb lenne, ha levennéd. A galériák pénzért állítják ki ezeket, nem? Sóhajtott egyet. - Ez a normál eljárás - mondta óvatosan. Hirtelen Stephan tört ki, bőszükén bosszús hangon. - Úristen, Bianca! Hogy mondhatnál erre nemet? Ez egy

191

ritka lehetőség, és ha megveszik a munkáidat, hát megveszik! Ha nem, akkor nem. Mi itt a probléma? Olyan hangot használt, mintha szavak nélkül mondaná: húzd már ki magad! És én kiegyenesítettem gerincemet, így elérte, amit akart. Bólintottam. - Oké, legyen. Mikor válogassuk ki a mintákat ? James az ölébe húzott, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, ami igazán csak a hálószobába való. - Köszönöm, szerelmem! - mormogta a számba, majd újra csókolni kezdett. A kezét a csípőmön tartotta, és szorosan fogott az ölében. De a szája kifejezetten illetlen volt. Nem tudtam megfeledkezni róla, hogy Stephan alig egykét méterre ül tőlünk, de nem tudtam nem válaszolni erre. Próbáltam elfojtani a nyögésemet, mikor a nyelve keményen behatolt a számba. Aztán megharapta az ajkam, keményen. Elakadt a lélegzetem, és megmarkoltam a vállát. A csípőmnél éreztem a nyilvánvaló erekcióját. Mikor még egyszer behatolt a nyelvével, én is szívni kezdtem. Ettől visszavonult, és forrón, de szigorúan nézett rám. Ha így folytatod, hamar meg leszel baszva, szerelmem - suttogta, de Stephan nyilván hallhatta ezt ebben a kis térben. Rábámultam. - Tekezdted! Hallottam, ahogy Stephan elfojt egy nevetést. James csak vigyorgott, gonoszul.

192

HUSZONHARMADIK FEJEZET

A sokoldalú vendég A vacsora vidáman telt. Úgy tűnt, hogy James és Stephan egyre bizalmasabb viszonyba kerülnek. Felszabadultan viccelődtek, miközben szusit ettünk Stephan ebédlőasztalánál. Jamesnek megint igaza volt. A szusi tényleg jó volt. Clark mindenfélét összeválogatott. Szó szerint elég lett volna tíz embernek. Én játékból ragaszkodtam hozzá, hogy pálcikával együnk, és kezdetnek kivettem egy Philadelphia-tekercset és egy kis ráktempurát. Jól megöntöztem szója- és csiliszósszal. - Eljössz megint a New York-i bárba pénteken? Ugyanott, ugyanakkor - kérdezte Stephan Jamest. James átnyúlt hozzám, és a nyakszirtemre tette a kezét. - Én tulajdonképpen azt reméltem, hogy Bianca meglátogat pénteken. Ellophatnálak egy éjszakára, szerelmem? Lenyeltem a ráktempura-falatot. Több mint kíváncsi voltam a kis játszóterére, amiről beszélt. Izgalom és zaklatottság vett rajtam erőt az említésére is. - Igen, ellophatnál - mondtam egyszerűen. James egy perzselő pillantást küldött felém, majd újra Stephannal kezdett fecsegni. Vacsora után James körbejárta Stephan házát, és megint úgy tanulmányozta a képeimet, mintha az élete múlna rajta. Néhány képet le is fotózott a telefonjával.

193

Késő délutánig maradtunk Stephannál. A két férfi meglepően sok közös témát talált, politikától kezdve a sporton és a filmeken át az autókig. Én jobbára csak hallgattam, és magamban szívtam az újdonságot, hogy két férfi az életemben úgy beszél egymással, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mikor abbahagyták, tévét néztünk. Nekem nem volt televízióm, csak Stephannak. Már jó néhány epizódot megnéztünk a New GirPoi'A, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen tetszik. De hiába minden, még mindig nem akartam magamnak tévét. Most hangosan nevettem a műsoron. Úgy látszott, James is jól érzi magát, bár engem többet nézett, mint a képernyőt. Állandóan mosolygott és fogdosott, és nem engedett el maga mellől. Szerettem az érintését, úgyhogy nem tiltakoztam, bár az egész egy kissé szürreális volt számomra. Mikor a harmadik epizód is véget ért, felálltam. - Vacsorát kell készítenem - mondtam. Már majdnem 4.30 volt. - Úgy gondoltam, hogy grillezek egy kis csirkét, és főzök hozzá spárgát és kuszkuszt. Ez rendben van mindenkinek? kérdeztem. Az általam ismert egyik legegészségesebb ételt mondtam, mert szerettem volna James elvárásainak megfelelni. - Nekem rendben! Szeretem azt a sötét marinált dolgot, ahogy a csirkét szoktad csinálni, Bee - mondta Stephan. - Már alig várom - mondta James. Stephan még mindig tévét nézett. - Segítsek? - kérdezte. - Nem kell. Ez egyszerű kaja. Küldök SMS-t, ha kész. - El kell intéznem néhány hívást - mondta James, ahogy beértünk a házamba. Hozta magával a laptopos táskáját. - Hol rendezhetném be az irodámat ? Vállat vontam. - Bárhol, ahol nem esek át rajtad főzés közben.

194

Az ebédlőbe költözött be, és munka közben is nézte, ahogy főzök. Végig telefonált, hívást hívás után intézett. Egyszer csak káromkodni kezdett, és én riadtan néztem oda. - Elfelejtettem, hogy pénteken van - mondta a telefonba. A hangja színtelen lett. - Kiesett a fejemből. Bassza meg! - Néhány pillanatig zaklatottan hallgatott. - Igen, igen. Akkor, legyen! Tudom. Felejtse el! Azt mondtam, legyen! Rám nézett, és láttam rajta, hogy gond van. Letette a telefont, becsukta a szemét, és folyamatosan káromkodott. Visszatértem a főzéshez. Már kora gyermekkorom óta belém nevelték, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe, így hát nem kérdeztem semmit. Ha akarja, elmondja. De azért majd’ megölt a kíváncsiság. - Megfeledkeztem egy jótékonyági eseményről, amiről nem maradhatok le pénteken - mondta óvatos tónusban. - Legfeljebb tíztől kell ott lennem, szóval addig együtt lehetünk. Te ott maradhatsz nálam, amíg távol leszek. Le fogok lépni az első adandó alkalommal. Hirtelen rájöttem, hogy ez az, amit ő úgy hívott, hogy nem akar járni senkivel. Otthon hagy, mint egy piszkos kis titkot, míg ő a hozzá hasonlókkal találkozik. - Rendben - mondtam óvatosan semleges hangon. - Akkor inkább a hotelban leszek. Nekem az már kora reggel. Elmegyek, amikor te is elmész pénteken. - Jobban szeretném, ha maradnál - mondta a legudvariasabb, cirógató modorában. - ígérem, hogy nem fogsz elkésni reggel. Ferdén néztem rá, de aztán inkább visszatértem a csirkéhez. - Ha elmész, én is elmegyek. Beszívta és benntartotta a levegőt. - Haragszol? - kérdezte aztán. - Nem - válaszoltam.

195

- Akkor miért nem maradsz velem pénteken? - Nem akarok ott lenni, ha te nem vagy ott. Elmegyek, amikor te elmész - ismételtem. - Mit tehetnék, hogy meggondold magad? - kérdezte csábító hangon. - Semmit. Ne is próbáld. Úgy állapodtunk meg, hogy mindenki azt teszi, amit akar. Én ezt szeretném. - A hangom hideg volt, és egyre hidegebb lett. Nem voltam mérges, csak... rezignált. Beletörődtem, hogy úgyis csalódni fogok. És még inkább úgy éreztem, hogy semmit sem szabad adnom, amit nem akarok elveszteni. - És ha megparancsolom? Ha ez a feltétel? - kérdezte, és a hangja keményebb lett. A lehető legsemlegesebb arckifejezést vettem fel, és ránéztem. - Akkor ez az együttlétünk hamarabb ér véget, mint gondoltam. Az álla megfeszült, egy rángás futott végig az arcán. - Nem mondhatom le. Még az anyám kezdeményezte ezt a jótékonysági eseményt, és mindenképpen várnak. Még az is lehet, hogy egy kis beszédet kell mondanom. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy még csak meg sem próbált rávenni arra, hogy vele menjek. - Nem értem, miért olyan nagy ügy ez. A hotelban alszom. Mi ezzel a gond? - A szavaim egyre kopogósabbak lettek a haragtól. - Hétfőig nem jöhetek vissza Vegasba. Napokig nem látjuk majd egymást - mondta, mintha ez magyarázatot adna bármire. Megvontam a vállam. - Hívj fel, ha majd egy városban leszünk! Miért nem jó ez? A beszédem annyira felélénkült, hogy én magam is felismertem benne anyám régi hanghordozását. Ez általában ak

196

kor jött elő, ha valami nagyon megrázott. James olyan hatással volt rám, amit nem akartam elismerni még magamnak sem, bár a hangom már tudott erről. Mögém jött, és lágyan megfogta a hajam. Meleg leheletét a nyakamon éreztem, ahogy beszélt. - Annyira nem érdekellek? Most már jobban kapkodtam a levegőt, de azért nyugodtan válaszoltam. - Huszonhárom évet leéltem szex nélkül. Néhány plusznap bizonyára nem fog megölni. Mit gondolsz, mit csinálok, ha ennek vége? Nem hinném, hogy mindjárt találnék magamnak másik szeretőt. - A hangom rekedtebb lett, mert ebben a pillanatban rájöttem, hogy tulajdonképpen fel akarom hergelni őt. Túlságosan is könnyen jött vissza az a hanghordozás, amit gyerekkoromban oly sokszor hallottam, és ami olyan nagy hatással volt rám. Csak erős érzelmek hozták ki belőlem. Megrémített, ugyanakkor kellemesen izgatott is az, amit a haragja végén sejtettem. A nyakamba morgott, szó szerint. - Ezért meg foglak büntetni. - Igen, tudom - suttogtam, és egyszerre féltem ettől, és vágytam rá. Ellökte magát tőlem, és visszaült a székére az ebédlőben. Hirtelen túl nagynak tűnt a szobához képest, vad, kékes színű szemével. - Te játszol velem - mondta szaggatottan. A helyzetértékelése meglepett. Kérdőn néztem rá. - Úgy gondolod? Megdörzsölte az állát, majd kezével az aranycsíkos hajába túrt. - Én itt mindent megpróbálok, téged meg mintha nem is érdekelne ez az egész. Csak egy ürügyre vársz, hogy szakít

197

hass? Most ez a benyomásom. És ez megőrjít, mivel nem tudom, mi billenthetné az én oldalamra a mérleget. Befejeztem a csirkét, és betettem a marináló tálat a hűtőbe, amíg meg nem sütöm a grillen. Odamentem a spárgáért. - Nem tudom, mit mondjak erre, James - böktem ki végül. - Lehet, hogy nem tudom megadni neked azt, amit akarsz. - Én téged akarlak! - Majdnem felugrottam, ahogy ököllel odavágott az asztalra. - Ha egyszer is ököllel jössz nekem, akkor mindennek vége - mondtam csendesen. Néztem a kezét, és próbáltam nem hátrálni. Hirtelen bűnbánóan nézett rám, és a reakciójából tudtam, hogy ez a vakrémület, ami mindig bennem volt valahol, most megmutatkozott. Odalépett hozzám, és próbáltam nem elosonni. Elhatároztam, hogy szembenézek a félelmemmel, és nem gömbölyödök össze labdává, mint ahogy gyerekkoromban tettem. Nagyon óvatosan ölelt meg hátulról. Hagytam, mert gyávának tűntem volna, ha elfutok. - Soha nem tennék ilyet, ezt el kell hinned! Sohasem használnám az öklömet. Nagyon sajnálom, ha megrémítettelek. Vállat vontam, de inkább rángás volt ez. - Amíg tisztán játszunk. - Még nem láttam ezt nálad; de most megrémítettelek, ugye? - kérdezte, különös éllel a hangjában. - Ez most megint információcsere ? Te is, én is ? - kérdeztem ravaszul. Idegesen fújt egyet. - Mit akarsz tudni rólam? A kérdés azonnal beugrott. Gyűlöltem, de azt is, ha nem teszem fel. - Mikor szexekéi utoljára énelőttem? Szitkozódni kezdett. 198

- Nem hiszem, hogy ezt tényleg tudni szeretnéd. Nem hiszem, hogy jót tenne a kapcsolatunknak, ha elmondanám. - Egy aprót rándítottam a vállamon, mire folytatta. - Ez a francos kis vállrándítás a legőrjítőbb dolog a világon! Mit akar jelenteni ? Hogy magasról teszel rá, így vagy úgy ? Megint vállat vontam. - Azt jelenti, hogy mondd el, vagy ne mondd el. De ha rólam is meg akarsz tudni valamit, akkor el kell mondanod. - Nyolc napja, azt hiszem. Egy nappal azelőtt, hogy találkoztunk - mondta, és éreztem, hogy úgy figyeli az arcom, mint egy sólyom. Tehát úgy volt, ahogy gyanítottam - gondoltam, de az arcomon nem látszott semmi. - Mindig ezt csinálja. Igazam volt, hogy nem számíthatok rá semmiben. Bólintottam, minden különösebb meggyőződés nélkül, csak a mellkasomban fájt egy kicsit valami. - Igen, megrémítettél - mondtam neki egy nagyon hosz- szú szünet után, mialatt a válaszát próbáltam megemészteni. - De én egy emberi roncs vagyok, ezért ez felizgat engem. Felszabadító érzés számomra, hogy valaki a hatalmában tart. Valaki, aki miatt reszketek a félelemtől. Az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy futottam a félelem elől, így ez most olyan nekem, mint a megvilágosodás. - A hangom halk volt, de az a rohadt hanglejtés megint visszajött. Kihúzta magát, és döbbenten lépett hátra. Én meglepődtem ezen. - Szo- kadan ? Nem így kell j átszani ezt a kis j átékot ? Én azt hittem, hogy a legtöbb nő, aki élvezi a fájdalmat, olyan, mint én. De szerintem te ebben sokkal nagyobb szakértő vagy. Figyelmesen néztem őt. Az arcán feszültség látszott, bár láttam azt is, hogy titkolni igyekszik. - Nem akarom, hogy félj tőlem - mondta nyersen. - Szeretem, ha ideges vagy miattam, ha ijedt vagy és engedelmes, de hogy félj, azt nem. Azt akarom, hogy bízz bennem. 199

Tanácstalanul néztem rá. - Sajnálom. Visszamentem főzni, ő pedig csendben maradt.

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Bűvölet és rémálom - Van egy kis furcsa akcentusod néha. Mitől? - kérdezte, megtörve a hosszú csendet. Szinte megkönnyebbültem, hogy végre valami mást is csinál, és nem csak tűnődve néz, de a kérdés maga nem érdekelt. Inkább azt szerettem volna, hogy vegye észre az ingruhámat. - Megint információcsere? - kérdeztem hűvösen. - Úgy hittem, az előző elég volt egy egész napra. Sokáig nem szólalt meg, de anélkül is tudtam, hogy dühös, hogy odanéztem volna. - Rendben. Akkor, kérdezz! - mondta összeszorított fog- gal. - Hány nővel feküdtél le? - kérdeztem, és azon nyomban szerettem volna magam fenékbe rúgni. Ha már ilyen készségesen feltárom az érzéseimet, legalább jobb kérdéseket tehetnék fel. - Sokkal. Nem számoltam. Többel, mint amire büszke lennék. Az utóbbi öt évben leginkább alárendeltekkel, és a legtöbb nagyon rövid ideig tartott. - Volt már komoly kapcsolatod? - ekéztem őt tovább, remélve, hogy erre sem fog válaszolni, mert ezzel nyilvánvalóvá tettem volna, hogy az előző kérdésemre sem válaszolt igazán. - Nem. Az egyetemen bárkivel lefeküdtem, aki megtet

201

szett. Aztán egyre különösebb ízlésű lányokra akadtam rá, de ez mindig csak szexről és dominanciáról szólt. Felsóhajtottam, és magam sem tudtam, hogy a megkönynyebbüléstől vagy a döbbenettől. Ezt később még tisztáznom kell magamban. - Én az Államokban születtem - kezdtem én. - De a szüleim Svédországban, így erős akcentussal beszéltek angolul. Nekem is volt egy kis akcentusom, míg meg nem haltak. Aztán megpróbáltam leküzdeni ezt. De néha visszajön. Nem tudom, miért. - Nagyon jól áll neked. Nem is értem, miért akarod eltüntetni. Röviden megvontam a vállam, de nem néztem rá. - Stephan és én amúgy is kilógtunk mindenhonnan. Együtt jártunk jó néhány középiskolába. Már akkor is elválaszthatatlanok voltunk, de nem akartam, hogy az akcentusom miatt még furcsábban nézzenek ránk. így is mi voltunk minden iskolában a két nevetséges szőke. Rápillantottam. Azzal a figyelmes tekintettel nézett rám, amiről úgy gondoltam, hogy minden egyes információs morzsát felszed és megemészt. Elhallgattam. Most jöttem rá, hogy tulajdonképpen fecsegek magamról. Ez visszatántorított. Ezután James fogadott egy telefonhívást, én meg kimentem, hogy feltegyem a csirkét az apró faszenes grillsütőmre. SMSeztem Stephannak, hogy a vacsora húsz perc múlva kész. Egy üveg vörösbort hozott, amit nagy vigyorogva mutatott meg. Én egy fanyar mosolyt eresztettem meg felé. Mindketten tudtuk, hogy csak ő fog inni belőle. Kiment a konyhába a dugóhúzóért, kinyitotta, és töltött magának egy pohárral.

202

- Kérsz egy pohárral? - kérdeztem Jamest udvariasan. O megrázta a fejét, és gyorsan befejezte a hívást. És is visszautasítottam, és James hálásan pillantott rám. Ez az ember nem szereti az alkoholt, annyi biztos. Amint elkészült, felszolgáltam a vacsorát, és evés közben minden sima és kellemes volt. Barátságosan beszélgettünk. Nagyon élveztem, hogy mindkét férfi teljes szívből dicsérte a főztömet. - Bianca mesélte, hogy együtt jártatok középiskolába Las Vegasban. És hogy mindenkinél magasabb voltál egy fejjel. Stephan felnevetett, és meglepetten, de jókedvűen nézett rám. - Igen - válaszolta. - Mindenki Barbie-nek és Kennek hívott minket. Mind azt hitték, hogy járunk, mivel én cipeltem a hátizsákját, és mindenhová elkísértem. James egy chesire macska mosolyával nézett rá. Trükkös kis dög - gondoltam. Tisztán láttam, mit akar: információt kicsalni Stephanból. - Bianca nem ismerné be, de a beceneve miatt mindig iszonyú zavarban volt - folytatta Stephan. James csupa báj és mosoly volt most, hogy mindent megtudhatott egészen egyszerűen. - És mi a másik becenevének a története ? Honnan ered ez a Boglárka? Emlékszel arra a régi filmre, a Herceg menyasszony¿zra? - kérdezte Jamest, és egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy fölfedj e-e a titkot. James bólintott. - Nagyon szerettük ezt a filmet. - Stephan egy pillanatnyi szünetet tartott, és rám nézett. - Ez ment abban a moziban, ahol lógni szoktunk. Csak ez ment, egészen sokáig. Végül minden sorát kívülről tudtuk. így aztán Boglárka hercegnőnek kezdtem hívni. Te is láthatod, hogy elég hercegnősen néz ki,

203

hasonlított ahhoz, aki a filmben szerepelt. És tinédzserként ráadásul még úgy is viselkedett; elég fennhéjázó és dölyfös volt, de nekem akkor is kedves. Először nagyon zavarta ez a név, de aztán hozzánőtt, amikor a hercegnő lekopott róla. - Jó film. Azt hiszem, megnézem még egyszer. Gyerekkorom óta nem láttam - mondta James mosolyogva. Stephan szinte ragyogott. - Én is nagyon szeretném! Nekem megvan otthon. És van fagyim is. Mit szólsz, Boglárka? Film és desszert nálam, ma este? Elég készségesen egyeztem bele. Stephan átment, hogy megkeresse a filmet, és rendet rakjon a házában. Mi még maradtunk, hogy elpakoljunk a vacsora után. James ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Letisztította az asztalt, és elmosta az edényeket, míg én az ételt raktam el a hűtőbe. - Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem jártam senkivel - kezdtem óvatosan. - Az, hogy a legjobb barátommal lógtunk és moziba járunk, inkább személyes ügy. Felém fordult, és értetlenül nézett rám. - Én sohasem beszéltem arról, hogy ne legyen köztünk személyes viszony. Én nagyon is személyes dolgokat akarok tőled, Boglárka! A válasza összezavart, de ezt annak tulajdonítottam, hogy túlságosan is gazdag és elkényeztetett. Még az alkalmi kapcsolataiban is van bizonyára egy csomó excentricitás... Megnéztük a filmet, fagyit és pattogatott kukoricát ettünk Stephannál. Én nagyon élveztem ezt a napot, még úgy is, hogy közben volt még egy-két rázósabb beszélgetés. Később csendben készültünk a lefekvéshez. A testem várakozástól hevült, mert tudtam, hogy James, aki még a fürdőszobában volt, hamarosan jön.

204

Néhány perc múlva már ott volt, becsúszott az ágyba, és hátulról átölelt. Feszülten vártam, hogy mi következik, de ő csak a hajamba fúrta az arcát, és alváshoz készülődött. Megpróbáltam felé fordulni, de ő szorosan a helyemen tartott, és egy lágy csókot nyomott a fejemre. - Békén hagylak néhány napig, hogy felgyógyulj, szerelmem. Aludj csak! Nagyon jó ez nekem, hogy a karomban tarthatlak ma éjjel. Almomban megint abban a házban voltam, és a keskeny, kemény ágyamon feküdtem. A térdemet a mellemhez fogtam, és ringattam magam, és megpróbáltam nem tudomást venni a néhány vékony fallal arrébb történő kiabálásról. Ha meghúzom magam, mindez el fog múlni. Még azt is elfelejtik, hogy egyáltalán létezem, és másnap apám egész nap ágyban marad, és békén hagy minket, és én nyugodtan gondját viselhetem az anyámnak. De most nem ez történt. A kiabálás egyre hangosabb lett, és az anyám hangja rémült sikollyá változott. Mikor már nem bírtam hallgatni a szörnyű hangokat, átlopakodtam a ház másik felébe, hogy lássam, mi történik. A szörnyű félelmeim ellenére mindig annyira akartam segíteni az anyámnak, hogy általában én is belekeveredtem az erőszakba. Lenéztem a lábamra, és arra gondoltam, bárcsak tudnám, hol találok egy tiszta zoknit. Nagyon fáztam, egészen a lelkem mélyéig. A szüleim svédül beszéltek, és én összeraktam a hisztérikus szavak jelentését, amit egymás fejéhez vágtak a konyhában. - Ne, ne, ne! Kérlek, Sven, tedd el! Az apám haragosan üvöltött. - Tönkretetted az életem! Te, és az a poronty! Mindent elvesztettem miattad! A vagyonom, az örökségem, és most a

205

szerencsém is! Mindent elvettél tőlem, csak az életemet nem! Mondd meg, miért ne vegyek el én is tőled mindent, te hülye picsa? - Ha kijózanodsz, sajnálni fogod! Vagy egy közös gyerekünk, Sven! Kérlek, most feküdj le! Hakialszod magad, majd jobban leszel. - Ne merészeld megmondani nekem, hogy mit csináljak! Baszd meg az alvásodat! És baszd meg magad is. És baszd meg azt a kis nyavalyást! Nézd meg, ott támolyog az ajtóban, és úgy néz ki, mint egy kis egér! - Hideg szemével rám nézett. Mozdulni sem tudtam, ahogy ezt kimondta. Aztán hozzám fordult, és a hangja kedvesebb lett. - Miért nem szállsz be te is, Sötnos ? Gyere, állj a csinos kis anyád mellé! Odamentem az anyámhoz, mert már megtanultam, hogy engedelmeskednem kell neki, ha ilyen állapotban van. Csúfondárosan nézett ránk, ahogy ott álltunk egymás mellett. Akkoriban már több mint tízéves voltam, és már magasabb, mint az anyám, de apám mindkettőnk fölé tornyosult. Az anyám nem nézett rám, nem is nyúlt felém. Tudtam, hogy azért, hogy ne hívja fel rám a figyelmét. Védeni akart engem, mint ahogy én is őt, bár ő sokkal jobban csinálta ezt. - Nézd csak, a csinos kis nőciket! Bár a lányom csinosabb, mint az anyja. Akkor meg minek az anyja ? Mondd csak, mire vagy jó, anyuci? Nem hallottam anyám válaszát. Csak azt láttam, amit az apám a kezében tartott. Egy pisztolyt. A gyomrom összeug- rott a rémülettől. Ez a pisztoly új és rémületes kiegészítője volt az eddigieknek. Megint az apám arcába néztem, ahogy nevetés tört fel a torkán. Vagy inkább vihogás volt, sötét és dühös.

206

Hátrálni kezdtem, és tiltakozásképp a fejemet ráztam. - Rossz válasz, hülye picsa! - mondta. Meglengette a pisztolyt az anyám előtt. - Látom, le sem tudod venne a szemed erről! Kéred? Szeretnéd, ha neked adnám? Tessék, itt van! Azt hiszed, nem merek hozzád nyúlni, ha pisztoly van a kezedben? Az anyám csak nézett, rettegéstől üres tekintettel. Tudnia kellett, mint ahogy én is tudtam, hogy apám csak ugratja őt. Drágán megfizetett volna, ha tényleg elveszi a pisztolyt, hiába mondta neki ezt az apám. Aki felnevetett. - Ragaszkodom hozzá! Vedd el a pisztolyt! Rémületemre váratlanul elvette. Reszkető kézzel vette célba az apámat. - Takarodj! - mondta a félelemtől reszkető hangon. - Nem teheted ezt, főleg nem a lányunk előtt! Tűnj el, és soha ne gyere vissza! - Rázta a zokogás, de azért felhúzta a kakast. Apám megint felnevetett. Félelem és erőlködés nélkül elkapta anyám kezét. Ráfogott az ő kezére, miközben a másikat eltolta. Lassan, és megállíthatatlanul anyám felé fordította a csövet, majd betolta a szájába. Én hátratántorodtam, és nekidőltem a falnak. Figyeltem, mi történik, de amikor világossá vált a szándéka, sikoltva odarohantam. - Mama! - kiáltottam. Mintha falnak rohantam volna, akkorát ütött rajtam, mikor apám meghúzta a ravaszt. Nemcsak mi, hanem az egész szoba vérbe borult. Rémült pillantással néztem apámra. Nem látszott rajta semmiféle érzelem. Felkiáltottam és felültem. Amint képes voltam megmozdulni, kimentem a fürdő

207

szobába. Mosni kezdtem az arcom, újra meg újra. Kapkodva, szaggatottan vettem a levegőt. Mögöttem felgyulladt a fény. -Jól vagy? - kérdezte James, lágy, aggódó hangon. Nem tudtam ránézni. A tükörbe még annyira sem. Már nagyon régen nem álmodtam ezt az álmot. Ezután általában napokig nem tudtam magamra nézni a tükörben. - Igen. Csak egy régi rémálom. Szeretnék egyedül lenni, kérlek! Megengedtem a zuhanyt, bár tudtam, hogy sohasem fogja lemosni rólam a vért és az agyvelőt: Beléptem a fülkébe, anélkül, hogy láttam volna, érti-e, amit mondok. Ott álltam a még hideg vízsugár alatt, reszketve, és magamat ölelve. Lassan leültem a kádba, ahogy a víz melegebb lett. Nem vettem észre, hogy rajtam volt a vékony ingruhám, hogy James majd levehesse. - Ne! - figyelmeztettem. De nem hallgatott rám, és mögém ült a kádba. - Egyedül akarok lenni! - Többé már nem, szerelmem - mormogta a fülembe. Nem sírtam. Nem hisztiztem. Csak megmosakodtam, újra meg újra, míg James átvette a dolgot, és a víz helyett ő kezdett simogatni. - Megtörölhetlek, és mehetünk az ágyba? - kérdezte néhány perc múlva. Bólintottam. Megtörölgetett, és visszavitt az ágyba, úgy, mint egy gyereket. Betakart, majd mindenével átölelt. Addig simogatta a hajam, míg álomba nem merültem. A következő nap kellemesen telt; James szinte egész nap a nyomomban volt. Én ébredtem először. Néztem, ahogy alszik, és csodáltam a szépségét. A nap a réseken besütött a hálószobába, és meg 208

világította a bőrét. Még ebben a fényben is hibátlan volt rajta minden, és a barnasága élesen elütött a fakókék, sokszor mosott ágyneműm színétől. Végül felkeltem. Ki voltam akadva, és ez nem az az állapot, amit szeretek. Egy vékony nyári ruhát vettem föl, alsónemű nélkül. Kislisszoltam a szobából. Agyilag felráztam magam, miközben kávét főztem. Olyan dolgokat éltem át az imént, amiket nem érezhettem egy ilyen férfival kapcsolatban, mert túl okos voltam ehhez. Ha ennek amúgy is vége, legalább maradjon mega büszkeségem gondoltam magamban és az érzéseim - tettem hozzá, mert tudtam, hogy már most is túl sokat érzek e fürge észjárású férfival kapcsolatban. James nem sokkal azután jött ki, hogy kitöltöttem magamnak a kávét. A pultnak dőlve kortyolgattam. O is a pultnak támaszkodott mellettem. Csak egy fekete boxer alsó volt rajta, ami elég szűk volt ahhoz, hogy tisztán megmutassa álló farkát. Szándékosan a kísértés mellé néztem, és üres tekintettel vizsgáltam a konyhaszekrényt. Belekortyolt a kávémba, és megmerevedett. Felnevettem. Ez mindenkivel így volt. Erősen ittam a kávét. Nem mindenki bírta. Egy másik kávét készített magának. - Be kéne tiltani, hogy így mászkálj - mondtam neki, de nem fordultam felé. Elégedetten nézett rám, a vékony ruhámra, és sejthette, hogy nincs alatta semmi. Túl nagy volt a mellem ahhoz, hogy észrevétlen maradjon, ha melltartó nélkül vagyok. - Ugyanezt mondhatnám rólad. - Ki akarsz borítani. - Nem. De néhány nap nem fog ártani. Meg aztán meg

209

kell mutatnom magamnak, hogy képes vagyok leállni akkor is, ha rólad van szó. Ezt nem értettem. - Miért? - A te... fájdalomtűrő képességed aggaszt. Tudnom kell, hogy képes vagyok a te érdekeidet az én késztetéseim elé helyezni. Meggyűlölném magam, ha túl messzire mennék. Tudom, hogy egy vadbarom vagyok, de azért mégsem akkora. Egészen elcsodálkoztam. Sokkal jobban törődött velem, mint vártam volna. Meglepett, hogy így gondolkodik magáról. - Miért gondolod, hogy egy vadbarom vagy? A tekintete elsötétült. - Tudom, hogy ők is benne vannak, de tény, hogy szex közben bántom a nőket. De te megijesztesz. Legjobban irányítani és uralkodni szeretek, de hogy ne kerteljek, azért egy szadista vagyok. Nem egy jó fiú, ha így nézem. Megsajnáltam őt, és a gyengébbik énem szerette volna megszabadítani őt a kínjaitól. De hogyan tehetném? Nekem is megvoltak a magam démonai, amiket nem tudtam, hogyan kezeljek. De aztán győzött a vágyam, hogy segítsek neki. Hogy mindkettőnkön segítsek. A mazochistáknak is kell szerető - mondtam kedvesen. - Mit csinálna egy ilyen lány, mint én, nélküled? Azt hiszem, mindenki jó valamire. Odahajolt, és megcsókolt. - Köszönöm. Gyönyörű, amit mondtál. Most, mikor már azt hittem, nem is érdekellek, új reményt adtál. Félrenéztem, zavartan. - Mire gondolsz? A sivatagi virágra mutatott. - Az legyen az egyik minta.

210

Ujjával a másik kép felé ment. Ez egy macskát ábrázolt, ami időnként a hátsó kertemben lakott. Kövér állat volt, és imádott háton feküdve aludni a betonkerítés tetején. A kép egy ilyen pózban ábrázolta. - Ez is jó - mondta. - Ezt egyértelműen ki kell állítani. És nyomatokat is lehetne róla készíteni. Az emberek nagyon szeretik a cicás képeket. Főként az ilyen kifeküdt macskákat. Elmosolyodtam. - Imádom a macskákat. Nem tudom, ez kié lehet, de nyilván nem kóbor, ha ilyen kövér. Bár sokszor be akar jönni hozzám, ha kinyitom a hátsó ajtót. - Láttam róla egy másik képet is a konyhádban. A macskák tényleg aranyosak - mondta James, és elkapta a mosolyomat. - Elhatároztad, hogy megszeretteted magad velem - szóltam rá játékosan. Egy kicsit megbántottam ezzel. - Miért, nem kedvelsz? Visszagondoltam, hogy mit is mondtam. Nem is tudtam, hogy ennyire durva lehetek, amikor mondok valamit. - Nem úgy értettem. Csak ugrattalak. Csak olyan jól viselkedtél, olyan aranyos voltál, hogy olyan volt, mintha azt akarnád, hogy megszeresselek. Egyenesen rám nézett, mintha ez valami újdonság lett volna neki. - Igen, ezt akarom. Nem tudom, hogyan mutathatnám meg még jobban, hogy pontosan ez az, amit akarok! Kérdőn és bizonytalanul néztem rá, vagy egy percig. - Ez elég értelmetlen és önző dolog, ha azt szeretnéd, hogy valaki kötődjön hozzád, miközben te magad megtartod a távolságot - mondtam neki, és majdhogynem dacosan néztem rá.

211

O végig rám nézett, míg beszéltem. A szeme szinte égetett, mikor megfogta a kezem, és a melléhez húzta. - Te buta lány, én már rég meg vagyok fogva! Kezdettől fogva a tiéd vagyok. Hogy nem érted ezt ? Kétkedve és kellemetlen érzésekkel húztam el a kezem. Ez most milyen játszma a részéről? - kérdeztem magamtól. - Én mindenben kételkedem, Mr. Cavendish. Ilyen a természetem. Odanyúlt az arcomhoz, és pihekönnyű érintéssel megsimogatta. - Hogy lehet egy ilyen fiatal nő ilyen szkeptikus és cinikus? - Erre tanított az élet. Ne haragudj, de fogalmam sincs, hogyan bízhatnék valakiben, akit alig ismerek. Lenyomott a vendégágyra, amit már lepakoltam, és fölém támaszkodott. - Akkor megmutatom, hogy milyen vagyok, Bianca! mondta, és szinte fájdalmas erővel megcsókolt.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

A szégyentelen modell Végül kiválogattam a mintákat, és James olyan gyorsan elküldte őket, hogy szinte észre se vettem. Fanyar mosollyal nézett rám. - Nem természetem a halogatás. Szeretem akkor elvégezni a dolgokat, amikor eszembe jutnak. Nem vettem zokon ezt a hirtelenséget, mert úgy gondoltam, ez is olyasmi, amit a gazdag emberek megengedhetnek maguknak. Ismét telefonálni és dolgozni kezdett, így kimentem, hogy folytassam az őt ábrázoló képet. 0 is kijött, és kezében a telefonnal leült az egyik olcsó műanyag székre. Nem sokat teketóriázott. - Zavarlak, ha ideülök? - kérdezte. Megráztam a fejem, és dolgoztam tovább. Igazából jó is volt, hogy ott volt. Nem állt ugyan modellt, mégis annyiszor nézhettem rá munka közben, ahányszor csak akartam. Több órát festettem, és ő végig ott volt; dolgozott, és néha engem nézett. Azt se tudtam, hány óra, és nem is érdekelt. - Megjött az étel - mondta egyszer csak, és felkelt. Kiment, és két tállal tért vissza, amit a kedvenc tex-mex éttermemből hozatott. Rámosolyogtam. - Szeretem azt a helyet!

213

- Ülj le, és egyél! - mondta, és egy székre mutatott vele szemben. Leültem, és magam elé húztam az egyik tálat. Nem az volt benne, amit én szoktam rendelni, de finom volt, sőt lehet, hogy még finomabb, mint a szokásos. Gyorsan faltam, bár próbáltam ezt udvariasan csinálni. Az agyam még mindig a képen járt. Már szinte az egészet bekaptam, amikor észrevettem magam. Szó nélkül visszatértem a festéshez. James pedig a munkájához. Mikor abbahagytam, már majdnem kész volt a kép. Szerettem közel készre csinálni, amíg még friss a látvány. Aztán néhány napig félreteszem, majd megint új szemmel nézek rá. James telefonált, és meg nekiálltam megtisztítani és elpakolni a szerszámaimat, de aztán jobb ötletem támadt. Egy új papírt tettem föl az állványra. - Akkor állnál most modellt meztelenül? - kérdeztem, amikor befejezte a hívást. Nagyot nézett. - Idekint? - kérdezte, és körülnézett. Felnevettem. Az udvar kicsi volt, magas falakkal körülvéve, és senki sem láthatott be. - Inkább az ágyamon? - kérdeztem óvatosan. Nem hittem volna, hogy rááll erre, de azért reménykedtem. - Oké, de még el kell intéznem egy telefont. Nevetve bólintottam, és már előre élveztem a helyzetet. - Várlak a szobában, addig előkészülök. Néhány perc múlva megjelent. Még mindig boxer alsóban volt. - Mit szeretnél, hová menjek? - kérdezte, és körülnézett a kis szobámban. - Az ágyra. A te oldaladra, azt hiszem, bár ezt még kipróbálom. 214

Kibújt az egyetlen ruhadarabjából, és engedelmeskedett. Lazán elnyúlt az ágyon. Mármint jórészt lazán, mert a farka nem volt laza; vastagon meredt ki a combja közül. Megnyaltam az ajkam. - így fesselek le ? Vagy el fog múlni ? Felnevetett. - Lefesthetsz így is. De nem fog elmúlni egyhamar. Saját akarata van. Újra megnyaltam az ajkam. - Tehetek érte valamit? Úgy értem, érted? Mielőtt neki- állnék festeni. A számba vehetnélek. A szeme mintha egy kicsit üvegessé vált volna a javaslat hallatán. - Nem - jelentette ki szilárdan. - Meg akarom mutatni magamnak, hogy kibírom néhány napig - mondta, de közben erősen dörzsölte magát a kezével. Odamentem hozzá, ám intett, hogy menjek onnan, és hagyjam őt békén. - Nem! Fontos tudnom, hogy kézben tartom a dolgokat veled kapcsolatban is! Egy nagyot nyeltem, de tiszteletben tartottam a kívánságát. Bármi is legyen az. Festeni kezdtem, mindenfajta előkészület nélkül. Élvezet volt dolgozni, és ma már másodszor vesztem el teljesen a munkában. Szokatlan volt számomra, hogy egy nap két dologba is belekezdek, bár az is lehet, hogy ezt inkább a másik folytatásának éreztem. - Szeretlek festeni - mondtam neki. Kitartóan figyelt rám, az arcát az öklére támasztva. - Ez így rendben is van, mert én meg szeretem nézni, ahogy festesz. Olyan álomszerű a tekinteted! Igéző. Meleg pillantással válaszoltam, és arra gondoltam, milyen hihetetlenül édes.

215

- Mit csinálsz majd ezzel aképpel? - kérdezte egyjó hosz- szú szünet után. - Felakasztom a másik mellé, és majd erre a kollekcióra fogom kiverni - próbáltam megnevettetni. Be is jött. A hasát fogta nevettében, és a hátára fordult. - Kiverni? Miről beszélsz? - kérdezte nevetésre ingerlő grimasszal. És is elmosolyodtam. - A legjobb barátom férfi. Épp elégszer hallottam tőle ezt a kifejezést. - James visszahengeredett az eredeti pozíciójába, de az arcán ott maradt a letörölhetetlen vigyor. - Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig egy helyben tudsz maradni. Nem gondoltam volna, hogy kibírod. Inkább olyannak néztelek, aki állandóan tesz-vesz, jön-megy. - Nekem is szokatlan ez. De szeretem a házad, és jól érzem itt magam. Békés, boldog hely. Nem bírtam ki, ránevettem. - Örülök, hogy itt vagy. Én is jól érzem magam veled. - Remélem, meghívsz máskor is. Csak mosolyogtam, és koncentráltan dolgoztam a képen. Meglátjuk - gondoltam. Órákig festettem, aztán szünetet kellett tartanom. Felvett egy mangát az ágy melletti asztalról. Shojo manga volt, és egy kissé el is pirultam, mert most kiderül, hogy milyen romantikusan buta dolgokat nézegetek. Néha elnevette magát, ahogy belelapozott. Könyvtári példány volt, mert csak ezt engedhettem meg magamnak. Még nem olvastam, de ez volt a 15. sorozat, amit az évek során kivettem. Már hat hónapja vártam rá, hogy hozzám kerülhessen. - Ne szórd el, mert még nem tudtam megnézni! Széles vigyorral nézett rám. - Te ilyeneket olvasol? Azt kell mondanom, hogy ez reménykeltő! Olyan édes és romantikus! 216

Vállvonogatás volt a válasz. - Nem tudom, miről szól, de teljesen belebolondultam a mangákba és az animékbe. Nagyon élvezem az ilyesmit. És imádom a figuráikat. Elpakoltam a dolgaimat, és visszajöttem a szobámba. Ő még mindig a mangákat nézegette, - Akkor nézzünk egy kis animét! A számítógépen szok- tad? kérdezte. Bólintottam. Mindent azon néztem, mert nem volt televízióm. - Mutasd meg a kedvenced! - mondta. A régi gépem a nappali egy kis beszögellésében volt. James odahúzta a kis kanapét, én meg kikerestem egy vámpíros animét, amit már jó néhányszor megnéztem. Betöltöttem az első epizódot. Nem hittem volna, hogy James élvezni fogja. Elég egyszerű sztori volt, és úgy gondoltam, hogy inkább csak lányoknak lehet érdekes. De ez jutott eszembe, amikor arra kért, hogy mutassam meg a kedvencemet, Órák hosszat néztük őket. James magához ölelt, és a szeme rátapadt a monitorra; egészen elmerült benne. Én mindig is nagyon élveztem az animéket, és most ismét magukkal ragadtak. - Akkor arra szavazunk, hogy válassza az ezüstös hajú fickót, nem igaz? - kérdezte James, amikor befejeztük a szikla- mászós epizódot. - Nem. A sötét hajú fickót - mondtam keményen. - Teljesen bele van zúgva. Mindig is őt sjerette. Felemelte a kezét, és rám nevetett. - De hiszen épp most derült ki,hogy az a bátyja! Ránéztem, és úgy éreztem, hogy meg kell védenem a kedvenc figuráimat. Erre még jobban nevetett. - Csak úgy nevelték, mintha a bátyja lenne - folytattam.

217

- Ez valami reinkarnáció, vagy ilyesmi! - Ennek is elég csavaros volt a cselekménye, mint a legtöbb olyan mangának, amiket szerettem. Erre még jobban nevetett. - Tehát akkor inkább az ükapja? Az jobb? Oldalba böktem a könyökömmel, de nem tudta abbahagyni a nevetést. A fülemhez hajolt, majd a fejem fölé emelve lenyomta a csuklómat az ágyra. - Perverz egy lány vagy, nem igaz ? Fogadni mernék, hogy szereted a hentait! - utalt csipkelődve a felnőtteknek szóló animére. Elkezdett csiklandozni. Vergődtem a keze között, és vihorásztam. - Mondd! - kötötte az ebet a karóhoz. - Mondd, hogy szereted a hentait, te rossz kislány! Mondtam, mire ő megcsókolt, de csak rövid csók volt ez, mert mindketten nevettünk. - Hívjál nyugodtan nagypapinak, ha ezt szereted - ingerkedett velem tovább. Én nevettem, és beletúrtam a hajába. Még sohasem élveztem ennyire egyetlen animét sem, hiszen mindig egyedül néztem őket. Stephant nem érdekelte az ilyesmi. Azt mondta, hogy egyiknek sem jó a vége. Úgy gondolta, hogy még a viccesen idétlenek is szomorúak valahogy. Én meg úgy gondoltam, hogy még a legszomorúbbakban is van valami vicces. Gyorsan kiszaladtam a vécére, de megdermedtem, amikor visszafelé megláttam, hogy mit néz James a számítógépemen. Annyira elpirultam, mint talán még sohasem. Nem szoktam gyakran pornót nézni; tulajdonképpen szinte soha. De miután Jamesszel találkoztam a gépen, furcsa késztetést éreztem rá, hogy itthon felkeressek egy-két BDSM-oldalt.

218

Akaratlanul is vonzott ez a téma, és még az a kis interakció is, ami köztem és James között zajlott a gépen, beindított annyira, hogy kikeressem azokat a dolgokat, amikről úgy gondoltam, hogy ő csinálná velem, ha itt lenne. Figyelembe véve a tapasztalatlanságomat, máig nem jöttem rá, honnan tudtam olyan biztosan, hogy mit szeretne velem tenni. Talán volt valami a szemében, valami domináns villanás, amitől minden világos lett. Most az egyik olyan videót nézte, amit akkor találtam. Egy bekötött szájú, lekötözött nőt korbácsolt egy hatalmas férfi. A nőn fekete fűző volt, ami szabadon hagyta a melleit. Az ajka tűzpiros, a haja hollófekete volt. A férfi sötét hajú, durva ember volt, a széles mellét fekete szőr borította. Valóságos vadember, főként Jameshez képest. De nem találtam olyan videót, ami jobban bemutatná azt, amit James tenne velem, helyesebben, amiről azt gondoltam, hogy őrülten tenni szeretné. Mint kiderült, nem sokat tévedtem. Sőt, a fantáziám elmaradt a valóság mögött. - Megnézted a keresési előzményeket - mondtam halkan, és odamentem mögé. Ez azt jelentette, hogy azt is tudta, mikor találtam ezt az ócska filmet. Megfordult, és rám nézett, mintha mindent értene. - Igen - mondta minden szégyen nélkül. Aztán elmosolyodott. Majdnem elakadt a lélegzetem. - Elég szorgosan keresgéltél a perverz témák között, azon az estén, amikor találkoztunk. Mindig meg tudsz lepni, kellemesen! De remélem, nem ezt a brutális típust szereted - mutatott a képernyőre. Tágra nyílt szemmel ráztam a fejem. - Még sohasem volt előtted ilyesmiben részem, James! Az én típusom, szerintem, inkább egy lehetetlenül gyönyörű férfi, mézszínű hajjal, türkizkék szemmel és megmagyarázhatatlanul napsütötte bőrrel. Sajnos nem találtam ennek megfelelő BDSMvideót a neten. 219

Hátradőlt a kis számítógépes széken, és a nyelvével végignyalta a fogait. Osszeszorítottam a combom, mert forróságot kezdtem érezni a lábam között. Tudod, mit csináltam aznap este, amikor hazamentem? - kérdezte James a mély hangján, lágyan a szemembe nézve. Megráztam a fejem. O elmosolyodott. - Háromszor egymás után kivertem a farkam, mert arra a kis pírra gondoltam, ami mindig megjelent az arcodon, amikor rám néztél. Nagyon összeszedett, nagyon professzionális voltál, de pontosan tudtam, hogy milyen szépen engedelmeskednél az ágyban. Már az első pillantásra tudtam, hogy el vagyok veszve. Elpirultam, ahogy visszagondoltam az első találkozásunkra. Egy charterjáratra hívtak dolgozni, Las Vegasból New Yorkba. Az igazgató személyesen kért meg rá, hogy én legyek a gépen a szabadnapomon, így nem tudtam visszautasítani. Elképedtem, hogy Stephant nem kérték meg ugyanerre. Bár jól fizették, mégsem örültem ennek az útnak, mert az igazgató túlságosan is barátságos, hogy ne mondjam, nyálas volt a női utaskísérőkkel. Tehát, elmentem. A gép majdnem üres volt, és én dolgoztam egyedül az első osztályon. A fő utastérben három kísérő szolgált ki, kevesebb, mint húsz utast. Nekem kettő jutott. James és az igazgató. James érkezett meg először, és mindketten meghökkentünk, ahogy megláttuk egymást. Éppen belépett az első osztályra, mikor a pillantásunk találkozott. Én megdermedtem, ő pedig... felvillanyozódott. Elfelejtettem mindent; hogy mi a dolgom, hogy mit kéne mondanom, egyszerűen csak néztük egymást, percekig. Egyre csak azt mondogattam magamban, hogy csupán

220

képzelődés, ami egy tökéletesen öltözött, hihetetlenül szép férfi láttán megfordult bennem. Mert belenéztem a szemébe, és úgy éreztem, ő az, akinek alávetném magam. Nem mozdultunk, míg James háta mögött meg nem szólalt az igazgató, hogy foglaljon helyet. Megráztam magam, és visszatértem a munkához, de minden interakció, minden pillantás szinte megrázta a testem, és folyton elpirultam, mikor azokba a türkizkék szemekbe néztem. Hozzám se ért, és nem próbált uralkodni rajtam azon az úton. Azt hittem, hogy sohasem fogom látni többé, mégsem tudtam kiverni a fejemből. James most becsukta a durva pornóoldalt, fölkelt, és odajött hozzám. Magához ölelt, és arcomat a melléhez húzta. Megcsókolta a fejem búbját, édesen. Az este további része furcsa mód minden szex és minden dráma nélkül telt el. Vacsoráztunk, mikor csipogott a telefonom, hogy üzenetem jött. Már többször is hallottam ezt a hangot a szobámból, de midig, amikor megnéztem, láttam, hogy nem Stephan az, így nem törődtem vele. - Bocsánat - mondtam Jamesnek, aki a maradék csirkét ette úgy, mintha ez abszolút természetes lenne neki. Pedig biztos voltam benne, hogy ősidők óta nem evett maradékot, ha egyáltalán evett az életében már. Felkaptam a telefonom, és megnéztem a feladót. Most Stephan volt. Odamentem vele az asztalhoz, és félig hangosan olvasni kezdtem. Annyira tökéletes volt ez a nap! James még csak nem is kérdezett semmit a tegnapi rémálmomról. Ha ilyen egy kapcsolat, akkor nem is lehet olyan rossz. Megrázott ez a gondolat. - Ki írt? Mit akar? - kérdezte. Szerette mindenbe beleütni az orrát, és még csak nem is röstellte magát emiatt. Nem tudom, mit szólt volna hozzá, ha én vagyok ilyen kíváncsi.

221

- Stephan. Dolgoznom kell holnap. Egy egyszerű forduló, úgyhogy este itthon leszünk, bár elég későn. James eltűnődött ezen. Azt gondolta, hogy a hét további napjait vele fogom tölteni. Nem nagyon fogta fel, hogy túlóráznom kell, ha fizetni akarom a részleteket és a számlákat. - Nem hinném, hogy túl gyakran eszel maradékot vacsorára mondtam mosolyogva, hogy kizökkentsem a kezdődő rossz hangulatából. Még inget sem vett fel, csak a boxer alsója volt rajta, amilyen hedonista volt. Mindazonáltal tartotta magát ahhoz, hogy nem szexei velem. Én nem voltam olyan boldog ettől. Hideg tekintettel mért végig. - Befejezted a vacsorát? - kérdezte szelíden. Én bólintottam. - Akkor menj, és feküdj le - parancsolta. Én engedelmeskedtem, mert tudtam, hogy egy kiszámíthatatlan zsarnok az élet minden területén. - Feküdj a hátadra! Megtettem, mire lerántotta a csípőmet az ágy széléig, és a hálóingemet felhajtva tanulmányozni kezdett. Széthúzta a lábam, majd a lábfejem az ágy szélére téve megragadta mindkét bokám. Az egyik kezével szinte azonnal elengedte az egyiket, és finoman megérintette a szeméremajkamat. Muszáj volt fészkelődnöm. - Hagyd abba! - mondta keményen. Abbahagytam. Az egyik ujját bedugta, lassan és óvatosan. Egy kicsit érzékeny volt, de bírható. Jóleső fájdalom volt. - Fáj? - kérdezte, és még beljebb nyomta. Nem válaszoltam, csak felnyögtem, remélve, hogy ez elég válasz. Morgott egyet, és kihúzta az ujját. - Legalább még egy nap, míg dughatunk. A szájával kezdett dolgozni rajtam, mire pillanatok alatt lihegni kezdtem, és könyörögtem a folytatásért. Miután kicsalt belőlem egy gyors, intenzív orgazmust, felállt.

222

Az arca most is hideg és kemény volt, bár még rajta volt az izgalmam nedvessége. Kiment a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Hallottam, hogy megereszti a zuhanyt. Elkezdtem összepakolni holnapra, és beállítottam az ébresztőt. Dereka körül egy törölközőben j ött vissza, és elég volt egy pillantás rá, hogy lássam, még mindig rossz kedve van. - Nem szeretnél valamit? Rossz, hogy csak én élveztem, te meg nem. Hosszan nézett rám. - Nem, rendben vagyok. Mikor kell lefeküdnöd? - Elég hamar. Elmész? - kérdeztem, mert a viselkedéséből ezt gyanítottam. Az arca még sötétebb lett. - Kirúgsz ? Egészen elképedtem erre a gondolatra. - Nem, dehogy! Maradj, ha akarsz, de... - Igen, akarok. Feküdjünk le - mondta, és odament a szekrényhez, hogy egy új boxer alsót vegyen elő. Elterpeszkedett az ágyon, és szó nélkül lehunyta a szemét. Bátortalanul lefeküdtem mellé. Hosszú időbe telt, míg elaludtam mellette. Más volt ez, mint ahogy eddig aludtunk. A testünk sehol sem ért össze.

HUSZONHATODIK FEJEZET

A zárkózott ember Megszólalt az ébresztő. Hamar kikapcsoltam, hogy ne zavarja meg az engem szorosan átölelő férfit. Az egyik kezében a mellem volt, még most is, hogy mélyen aludt. Látszott rajta, hogy álmában felengedett egy kicsit. Óvatosan kimásztam az öleléséből, és halkan a fürdőszobába osontam, hogy lezuhanyozzak. Mikor visszamentem a szobába, ő már fent volt. Ujjaival átfésülte a haját, ahogy meglátott. - Felhívsz, ha hazaérsz? - kérdezte. Bólintottam, és tovább készülődtem. 0 is felöltözött, de nem pakolta össze a holmiját. Arra gondoltam, hogy kérdés nélkül itt fogja hagyni ezeket. Úgy döntöttem, hogy nem csinálok belőle ügyet. Nem akartam már most felidegesíteni. - Majdnem egész csütörtökön szabad leszek. Nem indulunk el, csak késő este - mondtam, hogy kirángassam a rosszkedvéből. Egyszerűen bólintott, és attól tartottam, hogy túl sokat tételeztem fel róla, amikor azt gondoltam, hogy még egy napot velem akar tölteni. - Idejövök, ha végeztél, hacsak nem tiltakozol a társaságom ellen - válaszolta. Ezt amolyan kérdésnek is felfoghatnám, gondoltam.

224

-Jól hangzik - mosolyogtam rá, ám ő kifejezéstelen arccal nézett tovább. Hamarabb elkészült, mint én, de nyugodtan várt. Halványszürke öltönyben és sötétszürke ingben volt, bordó nyakkendővel. Klassz érzés volt felöltözve látni azok után, hogy oly sok időt töltött majdnem meztelenül a házamban. - Szép ez az öltöny - mondtam neki. Megköszönte az elismerést, de továbbra is zárkózott maradt. Rájöttem, hogy a zárkózottsága arra ösztökél, hogy közel kerüljek hozzá. Próbáltam elnyomni ezt az egészségtelen késztetést. Kimentünk a ház elé. Nem köszönt el tőlem, csak amikor már Stephan odajött a garázshoz. Ekkor elkapta a fejemet hátulról, és egy kemény csókot nyomott a számra. - Abban a másodpercben hívj vagy SMS-ezz, hogy megérkeztél a városba! - mondta mogorván, és elállt az utamból. Addig be se szállt a kocsijába, míg mi el nem indultunk. Stephan elgondolkodva nézett felé. - Nem mondom, heves egy természet - mondta csendben. Értettem a kijelentésben rejlő kérdést, de csak bólintottam. Stephan aggódott miattam, és én nem ismertem eléggé Jamest ahhoz, hogy megnyugtassam: minden rendben van. Mindkét úton szörnyen lassan telt az idő. Az egyetlen érdekes dolog az volt, hogy megint visszatértek az ügynökök, és pontosan ugyanazt csinálták, mint az előző esetben. Stephan biztosított róla, hogy jelentést fog írni a különös viselkedésükről, csak hogy nyoma maradjon, de aztán némi vita után úgy döntöttünk, hogy a két férfi valószínűleg a légitársaság nyomozója. Rövid ideig voltunk a földön, és ez alatt nem hívtam Jamest, és nem is SMS-eztem neki. Nem tudtam, mit szólna hozzá, úgyhogy inkább a biztonságos oldalon maradtam.

225

Nem volt nem fogadott hívásom és üzenetem sem, úgyhogy azt gondoltam, ez a legjobb. Viszont hallottam egy furcsa beszélgetést, amikor elhagytam a gépet. Az egyik ügynök mondta a telefonba: - Igen, uram, jól van. Semmi probléma nem volt. Senki sem próbálta zaklatni. Valami paranoiaféle kezdett kialakulni nálam, de aztán elhessegettem mint képtelenséget. Még az excentrikus, dúsgazdag emberek sem lehetnek eny- nyire örültek - mondtam magamnak. A 2-es számú ügynök, akinek az utaslista alapján James Cook volt a neve, melegen rám mosolygott, mikor az ötödik vizet adtam neki. - Tessék, Mr. Cook - mondtam én is mosolyogva. Bármilyen furcsa is volt ez a helyzet, tényleg nagyon kedves ember volt. - Köszönöm, Ms. Karlsson - válaszolt, és én megdermedtem. Nyilván tudhatta a keresztnevemet, de a világon semmi oka nem volt arra, hogy a vezetéknevemet is tudja. Nem is volt felírva a névtáblámra. Kérdőn néztem rá. - Honnan tudja a vezetéknevemet? - kérdeztem tőle egyenesen. Egy kissé bután nézett rám, mintha csak most ébredt volna föl. - Ez a munkám, asszonyom. Szóltam Stephannak. O egészen paff volt. - Azt mondod, hogy utánunk nyomoznak? - Szerintem ez James... - mondtam csendben, és előadtam a paranoid elméletemet. Stephan egy grimaszt vágott. - Mondanám, hogy ez lehetetlen, de Jamest ismerve könnyen lehet. Megkérdezed tőle ? Sóhajtottam.

- Hát, meg fogom valahogy. Nem biztos, hogy szeretném tudni a választ. Nem szeretnék már most szakítani vele. Stephan megragadta a vállamat. - Nem a szakítás az egyetlen megoldás, Bianca! Hosszan néztünk egymásra, de nem mondott senki se igent, se nemet. Szinte azonnal SMS-eztem Jamesnek, ahogy landoltunk Vegasban. Már akkor bekapcsoltam a telefonom, amikor a terminál felé gurultunk. Bianca: Itt vagyunk Vegasban. Most gurulunk a hernyóhoz. Szinte azonnal válaszolt. James: Jól van. Ott leszek nálad, mire hazaérsz. És ott volt. Nem lepődtem meg, amikor kilépett a sötét SUVból, hiszen ismertem már eléggé. Elköszöntem Stephantól. James a kocsifelhajtón várt, és kezét birtoklóan a nyakszirtemre tette. Hátborzongatóan csendes volt. Kinyitottam az ajtókat, ledobtam a cipőmet, és letettem a repülős táskámat a hálószoba melletti asztalra. James még mindig csendben volt mögöttem. Hideg futott végig rajtam. Vajon komolyan bántana, amikor ilyen a kedve ? Mibe keveredtem, milyen intim viszonyba, egy ismeretlennel? Milyen erőszakos kapcsolatba? Túl messzire mentem. Vagy nemi Szégyelltem magam, hogy ilyesmi az eszembe jutott. Mert sajnáltam volna, ha sohasem tapasztalom meg ezt, ami titokban mindig is vonzott. De a félelem végig ott volt, ha egy ilyen csendes, hideg ember volt mögöttem. Az apám mindig akkor volt a legveszélyesebb, amikor már nem üvöltözött, hanem hideg szörnyeteggé vált, aki még álmomban is kísértett. Vérrel borított, kifejezéstelen arca még mindig rémülettel töltött el, ha eszembe jutott. Hideg, kék

227

szeme távoli figyelmeztetésként villant rám. És miféle őrület vett rajtam erőt, hogy James éppen akkor volt számomra a legellenállhatatlanabb, amikor ilyen hideg és domináns volt? Eszembe jutott, hogy vissza kell mennem a terapeutámhoz. De még a sötét álmodozásaim és hátborzongató félelmeim ellenére sem gondoltam arra, hogy elküldjem Jamest. Szembe akartam nézni a félelmeimmel. Bátor akartam lenni; mert annyiszor elhagyott már a bátorságom, és ilyenkor csak elmenekültem, és hagytam, hogy más viselje a következményeket. - Feküdj le az ágyba! A hátadra - szólalt meg végül rekedt hangon James. Már hosszú percek óta álltunk a sötétben, teljes csendben. Megtettem, amit mondott, és már maga az engedelmesség is megkönnyebbüléssel töltött el. Most már mindenről ő dönt. - Emeld fel a szoknyád - mondta. - Még! Egész a derekadig! Most jó. Felkapcsolta a villanyt, és odajött. A csípőmet a matrac széléhez húzta, és a sarkamat úgy helyezte el, ahogy vizsgálni szokott. Letérdelt, és merev, hideg arca a lábam közé került. Összerázkódtam. Egy kis ciccegő hangot adott, amikor meglátta a nedvességet. Odanyúlt, majd két ujját feltartotta. - Ez nekem szól? - kérdezte szelíden. Nyeltem egyet, és bólintottam. - Rendes választ akarok. - Igen, Mr. Cavendish - próbálkoztam, mert nem értettem, mit is akar. - Szólj, ha érzékeny - mondta, és az ujját lassan belém dugta. Minden szárazság elmúlt, csak egy kis fájdalmas élvezet maradt, amitől fészkelődni kezdtem. Keményen a fenekemre csapott, oldalról.

228

- Ne mozdulj! - Tovább simogatott, minden részemet megérintette, ahogy körözött bennem az ujjával. - De kibaszott szűk! Hihetetlen - mormogta. Most tűnt a legkedvesebbnek azóta, hogy a tegnap esti vacsora után olyan hideggé vált. A második ujját is bedugta a bent lévő mellé. Mindenütt simogatott, fájdalmas pontok után kutatva. - Érzékeny valahol? - kérdezte, miközben még jobban belém nyomta az ujját. Lihegni kezdtem. - Nem, Mr. Cavendish! Hirtelen kihúzta az ujját, de még mindig a nemi szervemet tanulmányozta. - Rendben. Akkor most megbüntetlek. Vedd fel azt a basszál meg hálóingedet! - Kiegyenesedett, ahogy ezt mondta, és elbűvölten néztem, ahogy megnyalta az ujját, majd megoldotta vele a nyakkendőjét. - Piszkos - mondtam neki. Ott volt a földön a gardróbban. - Akkor legyen piszkos. Gyerünk, vedd fel! Reszkető kézzel levettem a munkaruhám, és fölvettem a hálóingem. Mire visszajöttem a gardróbból, csak a zakóját és a nyakkendőjét vette le, és feltűrte az inge ujját. Jól láttam az álló farkát a csinos, szürke nadrágjában. A szeme még mindig olyan volt, mint a jég. - Feküdj az ágyba, hasra! Tedd a csípőd az ágy közepén levő párnára! Csak ekkor vettem észre azt a furcsa párnát, de szó nélkül engedelmeskedtem. A házában levő emelvény kisebb változata volt. Utazó méret - gondoltam. Felszegtem a fejem, ahogy éreztem, hogy egy kötél feszül a csuklómra. Ráhajolt az ágyra, és lekötözött. Az ágyamnak nem volt kerete, csak egy egyszerű fejrésze, de James már elő

229

készített mindent, és egy hosszú kötelet átvezetett az ágy alatt, hogy megfelelően lekötözhessen. Zsibbadtan figyeltem őt. Most, hogy másodszor kötözött meg, nem kellett volna akkora félelmet éreznem, de az agyam mintha nem akart volna tudomás venni erről. - Emlékszel a biztonsági szavadra? - kérdezte. Letérdelt, hogy megigazítsa a kötelet az ágy alatt, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog a világon. Még valami méltóság is volt benne, ahogy térden állva higgadtan tevékenykedett. - Igen, Mr. Cavendish - mondtam remegve. A lábamat is ügyesen lekötözte, kissé széthúzva őket. Próbáltam megfordulni, hogy lássam, de szorosan bekötötte a szemem egy szemtakaróval. Nagyon szerettem volna, ha megérinti az arcomat, ha a vonzódás bármilyen jelét mutatja, de hideg és nyugodt maradt, ahogy felkészült a büntetésre. Lágy zene szólalt meg a kis hangszóróból, amit a telefonomhoz csatlakoztatott. Ismeretlen zene volt, de gyönyörű. Egy nő énekelt valami hegedűvel kísért, ismétlődő dallamot. Percekig csak nézett, miután odakötözött az ágyhoz. Fészkelődni kezdtem. - Mr. Cavendish, kérem - esedeztem neki. Hogy mit akartam, nem is tudom. Nem válaszolt. Lihegni kezdtem, mikor végül finoman megérintette a combom hátsó felét. A hálóingemet a combom közepéről a vállamig hajtotta föl. Hallottam valami zizzenés- vagy sustorgásfélét. Valami ruha? Annál vastagabb. Aztán megint egy érintés. Éreztem a kezét, de nem a bőrét. Felvett egy kesztyűt? Néhány további perc telt el így, a várakozás feszültségében, és tudtam, hogy végig engem néz. Az első ütés meglepetésként ért: egy erőteljes csapás a kesztyűs kezével a fenekemre.

230

Felnyögtem. Fájt. Éreztem, ahogy közel jött hozzám, és a combja a combomhoz ért. Az első ütést egy másik követte, kissé lejjebb; majd módszeresen, csapást csapás után mért ki, végig a fenekemre és a combomra. Nyögtem és próbáltam elmozdulni egy kicsit, hogy elkerüljem a fájdalmas érintkezést. Miértfáj jobban a keze, mint a lovaglópálca? - Nem tudtam. Biztosan visszatartotta magát korábban. Most viszont nem. Már nem tudtam, hányat kaptam gyors egymásutánban. Az agyam eltompult, ami elég ismerős érzés volt, de aztán az egész valami másba csapott át... Még csak nem is lassított az ütések ütemén, mikor hallottam, hogy kapkodni kezdi a levegőt, majd káromkodva, egy brutális lökéssel, hirtelen tövig belém nyomult. Olyan nedves voltam, hogy nem fájt, hanem finoman körbevettem őt. Egy pillanatra mindent betöltött ez a teljesség, és én akkorát sikítottam, amekkorát egyetlen ütés sem tudott belőlem kicsalni. A fájdalom közepén a gyönyör oázisába értem, ahogy fáradhatatlanul nyomni kezdett. Keményen dolgozott az akaratlan szorításom ellenállásán. Mindkét kezével megragadta a hajam, és hátrahúzta a fejem, miközben lökött. - Élvezz! - mondta a legdurvább hangon, amit eddig hallottam tőle. A farka a legtökéletesebb helyen ért el, amikor kihúzta, és én sikoltva élveztem. De nem hagyta abba, még csak szünetet sem tartott; tovább nyomta, szaggatott, részegítő lihegéssel. Kétszer élveztem el, mikor egy hangos kiáltással belém jött. Ráhajolt a hátamra, egészen beterített, a szája a fülemnél volt. Még mindig mozgott bennem, mintha nem tudna leállni. - Biancám! - lihegte a fülembe szaggatott hangon.

231

Ott feküdt rajtam hosszú percekig, és még mindig bennemi volt, az ajkával a nyakamat csókolta lágyan. Úgy látszott, az: összes hideg dühét kiadta magából, és most megint az odaadó szerető volt. Végül felkelt rólam, és finoman végigsimogatott az ujjaival. A combom és a fenekem fájt az érintésétől. A lukamhoz; nyúlt, ami most mindkettőnktől nedves volt. - Érzékeny? - kérdezte rekedten. - Nem, Mr. Cavendish - válaszoltam vakon. Két ujját megint belém nyomta. Izegni-mozogni kezdtem, és kapkodtam a levegőt. - Nem is tudom, hányszor tudnál elélvezni egy este töprengett álmatagon. - Minden egy hajszálon függ nálad. Már tettem néhány kísérletet, de úgy látom, inkább elájulnál, mint hogy arra kérj, hogy hagyjam abba. Azt hiszem, igaza volt. Valami hűvös, nyugtató zselét kent rám mindenütt, ahol megütött, a lehető leggyengédebb érintéssel. Végül kiszabadított, és én mozdulatlanul maradtam ott, míg a hátamra nem fordított, és le nem vette a szemtakarót. Szépen elrendezett, még a hajamat is legyezőformába igazgatta, és úgy nézett rám, ami az pont az ellenkezője volt annak a jeges tekintetnek, amivel a szobába lépve vizsgálni kezdett. - Tökéletes angyal vagy, Bianca. Még sohasem volt dolgom ilyen finomsággal, mint te vagy. Kezdtem elálmosodni. Lehajolt, és áhítatosan megcsókolta a homlokomat. Ö még mindig fel volt öltözve, csak a nadrágja nem volt rajta. - Most menj aludni, szerelmem!

232

HUSZONHETEDIK FEJEZET

A gyengéd szerető Arra ébredtem, hogy James belém nyomta. A csuklóm a fejem fölött volt, az ágyra szorítva. Meztelen mellünk összedörgölődött, ahogy lágyan és édesen csókolgatott, különféle kedvességeket mormogva a fülembe. - Jó reggelt, szerelmem! - A számba mosolygott. - Mmm... - ez volt a legtöbb, amit ki tudtam csalni magamból. Majd egy kicsit később: - Ahhh... Nagyon lassan hatolt belém, és hosszan, finoman simogatott, amitől úgy tűnt, hogy mindez örökké tart. - így akarok ébredni minden reggel - mondta két csók között. - Mmm... hozzá tudnék szokni. - Lihegni kezdtem, ahogy kijjebb húzta a farkát, megérintve az összes érzékeny helyet. - Akkor jó. Szokj csak hozzá - mondta egy mosollyal. - Szokj. Hozzá. Ehhez - és minden szónál lökött egyet. - Kulcsold át a derekam a lábaddal! Megtettem, és ő keményebben kezdett lökni, új területeken ingerelve. Gyönyörű szeme az enyémbe nézett, tüzesen, és szeretettel teli. - Olyan gyönyörű vagy! - mondta. - A szemed színe mindig más. Ma reggel szinte zöld. Mondtam már ma, hogy milyen tökéletes vagy?

233

- Először savanyú, aztán édes - motyogtam félig magamban, idézve egy régi cukorkareklámból. Felnevetett, majd szenvedélyesen csókolni kezdett. Úgy éreztem, megfulladok. Nem volt nagy gyakorlatom benne, hogy ellenálljak egy ilyen csábításnak. Mindenemet akarta, még az érzéseimet is, és akaratom ellenére is megkapta őket. Mikor ránéztem, olyan dolgokat éreztem, amiket soha nem gondoltam volna, hogy érezni fogok, főként nem egy olyannal, akivel csak egy hete találkoztam. - Mit csinálsz velem? - kérdeztem rekedt suttogással. Az orrlyukai kitágultak, és keményebben, egyre gyorsabban kezdett mozogni. - Remélem olyasmit, amit te is velem! Szeretném, ha azt éreznéd, amit én, Bianca! Szeretném, ha éreznéd ezt a megállíthatatlan vonzást! Nem bírnám elviselni, ha nem érdekelnélek legalább ennyire! Válaszként elélveztem, sikoltva, és könnyek csorogtak végig az arcomon az elragadtatástól. Remegés futott rajtam végig, és a nevét kiáltottam, újra meg újra. A szeme egészen ellágyult, ahogy ő is egyre közelített, majd egyszer csak elengedte a csuklómat, és a kezébe fogta az arcomat. Végig a szemembe nézett, ahogy elöntötte az extázis. - Bianca! - kiáltotta a nevem. Ez volt az életem legintimebb pillanata. Az élvezet hullámain a szemünk összekapcsolódott, és megláttuk egymásban a nyers, elementáris vágyat. Arra gondoltam, vajon minden nő beleszerete ilyenkor. Miért is ne? - kérdeztem magamban, és menthetetlenül álomba zuhantam. A reggeli illatára ébredtem, és némi halk szitkozódásra a konyhából. Néhány perccel később James behozta a reggelit az ágyba, mire felültem, és mindent befaltam, ami előttem volt.

234

L_

- Hogyan tudnak téged elhagyni a nők, ha így bánsz velük? kezdtem piszkálni egy kicsit, és a szemébe nevettem. - Csodálom, hogy nem követnek téged csapatostul, csak hogy lássanak. O visszanevetett, de a szemében egy kis zavar is volt. Kisimította a hajam az arcomból, és nagy szeretettel megcsókolta a homlokom. - Azt hiszed, mindenkivel ilyen vagyok? - kérdezte egy kis rosszallással a hangjában. - Nem tudtad, hogy te egy különleges eset vagy, Boglárka? Egy fintort vágtam erre. Kissé úgy hangzott, mint valami mondóka, úgyhogy inkább elhessegettem az egészet. - Akkor, mi legyen ma? - Dolgozol még a festményeden? - Szeretnék. Délután meg aludnék egyet. Hosszú lesz az éjszaka, mert a hajnali járaton nem lehet pihenni. így aztán még egy idilli napot töltöttünk együtt. Én azt festettem, ami a szívemnek kedves, ő közben dolgozott és modellt állt, hiszen mind a két képen dolgoztam egyszerre. Csodálatos módon be tudtam fejezni az első képét, ami rekord volt számomra. Általában hetek kellettek egy kép elkészítéséhez. Büszkén kiakasztottam a szobámba, és úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb bekeretezem. Jamesnek láthatóan tetszett a gondolat, hogy hamarosan ott lesz a szobám falán, akár jelen van testben, akár nem. Elnevette magát, ahogy föltettem a falra, majd az ágyba húzott egy újabb körre. Most is inkább odaadó szerető volt, uralkodó csak egy leheletnyi volt benne. Nekem mindegy volt. Mindkettőt imádtam. Szunyókáltunk néhány órát, sokkal többet, mint ameny- nyit általában a hajnali járatok előtt szoktam. Még egy kicsit dolgoztam az aktján, mielőtt készülnöm kellett a munkára.

235

- Csak remélni tudom, hogy ez is olyan gyorsan elkészül majd, mint a másik. Általában nem vagyok ilyen gyors. Hetekbe is beletelik, míg befejezek valamit. Segített felöltözni, begombolta a blúzomat, és megkötötte a nyakkendőmet. Megcsókolt, megcirógatott, és mindketten arra gondoltunk, bárcsak lenne még tíz percünk indulás előtt. - Neked nem kell elérned a gépedet? - kérdeztem tőle, amikor kikísért. - De igen. Nemsokára én is megyek, szerelmem - mondta, és szégyentelenül megcsókolt a kocsifelhajtón, miközben Stephan már várt rám az autóban. - Nem sokat kell pakolnom. Ne feledd, hogy New Yorkban élek leginkább! Erre nem is gondoltam, de most elszomorított. Ez a dolog, amit csinálunk, vagyis, hogy ő megszállta a házamat, és elhalmozott a figyelmével, hamarosan véget ér. Ha most még marad is belőle valami, egy-két hét alatt lassan elapad minden, ebben biztos voltam. Úgy láttam, észrevett ebből valamit. Rám szegezte a tekintetét. Próbáltam nem mutatni semmilyen érzelmet. - Ne aggódj, szerelmem! Muszáj most elmennem, de mindent megteszek, hogy többet lehessek itt. Az itteni hotel az egyik legfontosabb ingatlanom. Teljesen normális, ha több időt töltök itt. Megráztam magam. Valami perverz okból azt akarta, hogy függjek tőle, és én kezdtem már föladni magam. De most úgy döntöttem, hogy a saját utamat járom. - .Akkor, hamarosan találkozunk - mondtam, és elmentem. Teljesen halott volt az éjszaka. Átnéztem a papírokat, és láttam, hogy a 175 helyből 60-at foglaltak le, és csak hárman voltak az első osztályon. Általában utáltam az ilyen napokat,

236

mert túl sok volt az idő és túl kevés a tennivaló, de ma inkább megkönnyebbültem. Talán több időm marad így Jamesre. És Stephanra, hogy Jamesről beszélgessek vele. A személyzeti buszon találkoztunk a pilótáinkkal. Dami- en és Murphy is megölelt. Én hűvösen viszonoztam. Őszintén kedveltem ezt a két pilótát, de nem szerettem volna, ha a többiek azt gondolják, hogy kedvelem a testi kontaktust. Tapasztalatom szerint a pilóták minden alkalmat megragadtak erre. Jobban szerettem, ha érinthetetlennek tűnök, különösen a munkahelyemen. - Csodásán nézel ki, Bianca! - mondta Damien, ahogy kiengedett a spontán öleléséből. - Gyönyörű, mint mindig. Nem is tudod, mindketten mennyire örültünk, mikor kiderült, hogy ti lesztek hosszú műszakban a személyzet! Damien nagyon jól nézett ki. Fényes fekete haja, barátságos barna szeme volt, amivel jó sok stewardesst csalogatott már ki a ruhájából. Legalább 185 centi volt, és ölelés közben is éreztem a karja és a felsőteste kemény izmait. Mindezek tetejébe erős ausztrál akcentussal beszélt, ami tényleg olyan volt, amire ragadtak a lányok. V isszamosolyogtam. - Igen, mikor Stephan mondta, hogy ti lesztek a New York-i pilótáink, tudtam, hogy kellemes hónapnak nézünk elébe. Mindig barátságos voltam vele, de ügyeltem rá, hogy tartózkodó maradjak. Azonnal lecsapott rám, amikor először találkoztunk, de mikor elutasítottam, maradtunk plátói alapon. De mindig is az volt az érzésem, hogy csak az alkalomra vár, hogy meggondoljam magam. De még akkor sem választottam volna őt, ha szerettem volna járni valakivel. Szégyentelen nőcsábász volt, és több barátnőmmel is együtt aludt

237

már. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy több legyen számomra, mint barát. Murphy, az első tiszt, nagydarab szőke ember volt, rózsás arccal és állandó humoráradattal, amivel engem is mindig levett a lábamról. Szinte állandóan mosolygott. Nem emlékeztem olyan pillanatra, amikor legalább egy kis nevetés ne bujkált volna a szemében. - Damien eladta a lelkét az ördögnek, hogy a te járatodra kerülhessen, Bianca! Szegény anyja nem örült neki - mondta Murphy, köszönésképpen. Az egész busz nevetett. A jókedve mindenkire átragadt, és mindenki mosolygott, ahol ő ott volt. Melissa olyan boldog volt, mint még soha, az új pilótákkal. Őszintén meglepődtem volna, ha a forduló végére nem fekszenek egy ágyba Damiennel. Stephan felé pillantottam, és ő visszanézett rám. - Boldog idők jönnek, Bee! A barátnőm végre beleszeret egy nagyszerű emberbe, a csapatunk lényegében egy álom- csapat, nekem meg randim van holnap! Stephan rendíthetetlen optimista volt. Minden rossz ellenére, ami vele történt, mindig megtalálta a dolgok jó oldalát. Ha vele voltam, mindig jobb akartam lenni. Olyan, mint ő. És bár olyan nem lehettem, mindig törekedtem rá, hogy ne tegyem tönkre a boldogságát a kétségeimmel és a félelmeimmel. így aztán visszanevettem rá. - Muszáj, hogy jó hónap legyen! A plüssborítású első osztályú fotelekben tartottuk meg az eligazítást. Oldott esemény volt, mind a heten nevettünk és viccelődtünk, és már a következő estét terveztük. Nem volt nehéz döntés, hogy Melvin bárjába menjünk, hiszen ott volt a hoteltól nem messze, és Stephan is ezt javasolta. Melvin elintézte, hogy személyzeti árengedményt kap

238

junk, mint ahogy más bárokban is, így az ital nem lesz túl drága, és még ott van a karaoke is. - Oh, Bianca, mondd, hogy énekelni fogsz nekem! - ingerkedett velem Damien. Én csak mosolyogtam. - Nem tud holnap jönni. Más tervei vannak - mondta Stephan, és rosszallóan nézett Damienre. - Reménykedjünk, hogy jövő héten eljön! Bólintottam. - Persze. Nekem rendben - mondtam. Nem hagyhattam Stephant a szarban két egymást követő héten is, úgyhogy nem sokat gondolkodtam ezen. Damien viccesen könyörögni kezdett. - Ne légy kegyetlen, Bianca! Hónapok óta nem láttunk, és most cserbenhagysz? - Szánd meg ezt az embert, Bianca! - viccelődött most Murphy. - Ne hagyd, hogy eleméssze magát miattad! Láttam, hogy Melissa nem túl barátságosan néz a hátuk mögül. Nem bírja, ha más van a figyelem középpontjában, gondoltam. - Elő kell készülnünk a beszállásra, mert a földi utaskezelő megöl minket! - próbáltam elterelni a figyelmet magamról. És igazam is volt, mert már tényleg régóta dumáltunk itt, és nem figyeltünk a munkára. Előkészítettem a konyhát, miközben Damien és Murphy állandóan kidugták a fejüket a pilótafülkéből, hogy viccelődjenek velem. - Én gint kérek tonikkal - mondta Damien a vonzó akcentusával. Én nevettem, és csináltam tovább a dolgom. Most Murphy dugta ki a fejét. - Én egy vodka martinit kérek, rázva, nem keverve! - mondta, viccesen utánozva Damien kiejtését.

239

- James Bond brit volt és nem ausztrál, vagy nem is tudom, milyen akcentust próbálsz utánozni! - mondtam neki. Döbbenten és sebzetten nézett rám. Még én is kacarászni kezdtem ettől, pedig el voltam foglalva a bepakolással. Most tüntetően merev lett hirtelen. - Oké. Nem szerettem volna idáig jutni, Bianca, de nem hagysz nekem más választást! íme, az ajánlatom: előadom neked Tina Turnertől a Priváté Dancert, ha eljössz. Kell, vagy nem? Na, jó; kezem-lábam összetöröm. Ráadásképpen ledobom még az ingem is, és előadom neked Chris Farleytől a Chippendalesú Utolsó ajánlat! - Nem várta meg, míg válaszolok, csak eltűnt az ajtó mögött. Annyira nevettem, hogy nem is tudtam volna mit mondani. Láttam már ezt az előadást. Nagyon vicces volt. Mesélték, hogy már mások is utánozzák. Most megint Damien jött elő. - Oké, akkor most képzeld csak el: Murphy lesz Chris Farley, én meg Patrick Swayze, egy szál bőrbugyogóban! Együtt csináljuk a duót. Legeslegutolsó ajánlat, Bianca! Még mindig nevettem, amikor eltűnt a pilótafülkében. - Elképzelhető, hogy esetleg kapok egy vizet, ha már befejezte a flörtölést a pilótákkal? - kérdezte egy jeges hang mögöttem. Megpördültem, és lefagyott arcomról a mosoly. James állt ott, haragosan.

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

A Nagy Ember Benyúltam az egyik kocsiba, és szó nélkül kivettem egy üveg hideg vizet. O elvette, és összeszűkült szemmel nézett rám. A jéghideg Mr. Cavendish újra itt volt. Most mit tettem? Szerettem volna megérinteni. Szerettem volna megkérdezni, hogy miért mérges, de nem tettem. Csak néztem szótlanul, ahogy odament a helyére és leült. Azt sem tudtam, hogy már megkezdődött a beszállás. Normál esetben Stephan bejelentette ezt mindenkinek, aztán odajött külön is hozzám. Persze, ha Damien és Murphy volt a pilótafülkében, másképp mentek a dolgok. Ilyenkor nem kellett, hogy ő beszéljen a pilótákkal, és általában fel sem ment arra a szintre. Damien újra kidugta mosolygós fejét a fülkéből, majd ki is jött, és megállt hozzám közel. Mély hangon kérdezte: - Ki volt az a seggfej ? - Egy grimaszt vágtam. Nem volt kedvem beszélni róla. Már így is eléggé ki voltam borulva. Kaphatnánk mi is egy kis vizet? Én azért megpróbálok nem olyan seggfej lenni, mint Mr. Nagy Ember - mondta mosolyogva. Finoman visszamosolyogtam rá, és alig tudtam megállni, hogy ne mondjam neki, hogy az Mr. Gyönyörű, és hogy köszönöm az együttérzését. Átadtam neki két üveget. - Hozhatok még valamit? - kérdeztem udvariasan.

241

Megbillentette a fejét. - Köszönöm, gyönyörűm. Mindenünk megvan. Eltűnt a pilótafülkében. Értetlenül ingattam a fejem. Furcsa kedvében van ma. Szerencsétlen helyzet volt, finoman szólva. Annyit mindenesetre megtudtam, hogy James még a legártatlanabb flörtöt sem tűri. Fürgén beléptem a kabinba, hogy gondját viseljem a három utasnak. Először James mellett álltam meg. A szokásos helyén ült, feszültnek látszott, a vonásai kemények voltak, ahogy kinyitotta a vizét. - Hozhatok valamit, Mr. Cavendish? Elvehetem a zakóját? Felállt, amitől egy lépést hátrálnom kellett a folyosón. Közelebb jött, egészen közel. A melle a mellemhez ért, ahogy kibújt hajszálvékony csíkos zakójából. Jól láttam rajta a Burberry címkét, ahogy átadta az összehajtott ruhadarabot. - Gyönyörűmnek hívott téged. Mennyit látott a szépségedből, Bianca? - kérdezte csendes, feszült hangon. Zavart, szomorú pillantással néztem rá. - Fogalmam sincs, hogy miről beszél, de most nincs is idő erre. Dolgozom, Mr. Cavendish. Az álla megfeszült. - Amit a pilótafülkében csináltál, az nem annyira munkának, mint inkább játszadozásnak tűnt. A haragja nem késztetett megadásra, mint ahogy vártam volna. Harcolni akartam. - Ne légy nevetséges! Dolgozom, ők meg barátságosak velem. Nem irányíthatod azt, ami a hálószobán kívül történik! - A hangom halk volt, de dühös. - És a munkámmal kapcsolatban pedig végképp nem irányíthatsz semmit. Szorosan becsukta a száját, majd újra kinyitotta, és már egy kicsit nyugodtabbnak tűnt, mint fél perccel ezelőtt. 242

- Gyűlölöm ezt. Fogalmad sincs, hogy mennyire gyűlölöm mondta csendesen, és visszaült az ülésére. Hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Otthagytam, és felakasztottam a zakóját. Odamentem a másik két utashoz, akik ott ültek az első osztály utolsó sorában. Visszasétáltam a konyhába, hogy előkészítsek két Jack Danielst és két kólát. Menet közben rápillantottam a mozdulatlan Jamesre. Még felszállás közben is szorosan lezárva tartotta a szemét. Néztem, összeráncolt szemöldökkel. Stephan hol rám, hol rá nézett. - Minden rendben? - kérdezte. Megvontam a vállam. - Nem tudom. Nem tetszett neki, hogy jóban vagyok Damiennel és Murphyvel. Pedig ez van, Jamest pedig csak egy hete ismerem. Nem értem, mit akar. Stephan felsóhajtott. - Mondtam Damiennek, hogy jársz valakivel. Eléggé paff volt ettől, de azért jól vette. Tudod, ő mindig kedvelt téged. Elkerekedett a szemem. - O minden nőt kedvel. Mi köze ennek bármihez is? Stephan sokatmondóan nézett rám, majd megrázta a fejét. - Na, mindegy. Ha James megérti, hogy nem akarsz Damientől semmit, úgyis mértéktartóbban fog viselkedni. Elképedve néztem rá. A mértéktartás nem tartozott James repertoárjába, amennyire én ismertem. Tízezer láb magasságban felálltam, és azonnal megkezdtem a kiszolgálást, annak ellenére, hogy az egész csak percekig tartott, és még órák voltak hátra, amit agyon kellett ütni valahogy. Megálltam James mellett, aki még mindig nem mozdult, és azon gondolkodtam, hogy megkérdezzem, kér-e valamit,

243

vagy fogadjam el, hogy úgy csinál, mintha aludna. Pedig a szája szorosan zárva volt, a keze ökölbe szorítva. Úgy döntöttem, hogy inkább a másik két utassal foglalkozom, és jó szívvel tettem félre a kérdést, hogy mit kezdjek vele. Két másik koktélt vittem ki a párnak, meg két vizet, és megindultam James felé. Leültem a mellette levő üres ülésre, de még ekkor sem nyitotta ki a szemét. Finoman megérintettem a kezét, aztán a karját. - Mr. Cavendish - szóltam hozzá csendesen. - Nem figyelmeztettelek, hogy mi fog történni, ha mások előtt megérintesz? - kérdezte anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Körülnéztem. - Nem lát minket senki, úgyhogy nem hinném, hogy számítana ez. Villámgyorsan elkapta a kezem, mint egy kígyó, és a kemény farkára helyezte. Majdnem felrobbant. Döbbenten néztem. Csak ül itt a gépen, meredő dákóval... - Te mindig kemény vagy? - kérdeztem tőle csendesen, és kíváncsian vártam a választ, hiszen egyáltalán nem érintett kellemetlenül a hevessége. Fájdalmasan elmosolyodott. - Természetesen nem. Csak mostanában... Ahogy beszélt, közelebb húzódott hozzám, és én gondolkodás nélkül megmarkoltam őt. Felnyögött. Visszahúztam a kezem és felálltam, mert rájöttem, hogy mit csinálok, és hol. És hogy milyen gyorsan elfajulhatna minden. Nem is értettem, hogyan tudtam ezt megtenni. - Vissza kell mennem dolgozni. Hozhatok valamit? Felvont szemöldökkel, ironikus mosollyal nézett rám, és most még nyilvánvalóbb volt az erekciója, ahogy ott terpeszkedett az ülésben, keze a karfán. - Nem kérek inni, ha erre gondoltál.

244

Villámgyorsan otthagytam őt. A dolgok könnyen kicsúsznak ilyenkor az ember kezéből. Mivel csak három utasom volt, kézben vittem ki a snackeket. James bólintott, hogy ő is kér, de aztán nem mozdult. Nekem kellett kinyitnom az asztalt előtte, ami nem volt számomra szokatlan dolog. De hogy egy ekkora meredő fasz fölött kellett mindezt tennem, már újdonság volt. Egy forró pillantást vetett rám a félig lehunyt szemhéja alól, ahogy elmentem onnan. Micsoda temperamentumos, izgulékony egy ember - gondoltam felzaklatva. Ezután a pilótáknak szolgáltam fel, majd további koktélokat vittem a hátul ülőknek. Úgy tűnt, hamarosan bealszanak, de még mindig halkan beszéltek egymással, és jó sokat ittak. Ahogy visszatértem a konyhába, majdnem a plafonig ugrottam, úgy megijedtem. - Damien, megijesztettél! - mondtam a pilótának. Ste- phan hátul segített, és nem vártam, hogy bárki is itt legyen a függöny mögött. Csak mosolygott. - Bocs, gyönyörűm! Hogy megy, mi a helyzet ? Szétunod magad, mert üres a gép? - kérdezte, mert tudta, hogy szeretem a nagy forgalmat. Mosolyogva bólintottam. - Lehet, hogy le kell állítanom azt párt az első osztályon. Már alig tudják kimondani a szavakat, de nem látszik, hogy abba akarnák hagyni a piálást. Legalább lesz egy kis izgalom, ha ők is olyan elégededen piások, mint akikkel dolgom szokott lenni. Behajlította a karját. - Lássuk, kell-e segítség. Szívesen bedobom magam a kedvedért - mondta tréfásan. Nevettem.

245

- Erre nem lesz szükség. Valószínűleg csak csúnyán néznek majd rám, ha jól ítélem meg őket. - Stephan mondta, hogy találkozgatsz valakivel mostanság. Azt hittem, nem jársz senkivel... És azt is mondta, hogy komoly a dolog. Ez igaz? Ez a kérdéssor tolakodóan személyes - gondoltam. És váratlanul jött. Felkavartak a megjegyzései. Tágra nyílt szemmel néztem rá. Úgy éreztem, James talán hall minket az üléséből. Nem akartam, hogy azt higgye, ostobaságokat mesélek mindenkinek a pusztán szexuális jellegű kapcsolatunkról, így gyorsan ki kellett javítanom a kapitányt. - Komoly? Nem, semmi komoly. Csak egy hete ismerem. Nem is járunk tulajdonképpen. De ez az egész... elég bonyolult. Damien elégedett, nagyon elégedett volt a válaszommal. Sohasem mondtam volna el ezt neki, ha nem akartam volna, hogy James pontosan tudja: minden, kettőnkkel kapcsolatos fals híresztelést azonnal helyre teszek. Damien olyan fickó volt, akivel könnyű jóban lenni, de semmiképp sem olyan, akire rábízhatnám egy viharos kapcsolat részleteit. A reakciójából úgy éreztem, máris túl sokat mondtam el, mert kifejezetten sugárzóan nézett rám. - Aha, értem. Szóval, nem akarsz tönkretenni azzal, hogy kivonulsz a piacról, mielőtt még nekem is lenne egy dobásom? ugratott ártatlan mosollyal. Egy kissé mereven mosolyogtam vissza. - Javíthatatlan vagy, Damien. - Tény - mondta, és rám kacsintott, ahogy visszatért a pilótafülkébe. Szinte abban a pillanatban kimentem a mosdóba. Épp be akartam csukni az ajtót, amikor egy nehéz test ellentartott, és beljebb nyomott a kis helyiségbe.

246

James bezárta az ajtót mögöttünk, a tekintete egészen vad volt. Elkapta a kezemet, és a tükörtől jobbra eső fogantyúra tette, így egyszerre láttam bennem magamat is és őt is. Automatikusan megragadtam a fogantyút. - Semmi komoly? - kérdezte durván, és feltolta a szoknyámat a csípőmön. A nadrágján és a bugyimon keresztül is éreztem, ahogy az álló farka hátulról a fenekem hasadékának nyomódik. Ringatni kezdett kicsit, miközben kezével a blúzom gombját kereste. Levettem a mellényem, így csak a blúzommal kellett megküzdenie. Meghúzta a kis nyakkendőmet, de nem vette le. Csak annyira gombolta ki a blúzom, hogy hozzáférjen a melltartómhoz. Kikapcsolta elöl, és kiszabadultak a nehéz melleim. Cirógatni és simogatni kezdett, és keményre csípte a bimbóimat, míg vad tekintetével mindent pontosan követett a tükörben. - Furcsa dolgokat jelent nálad a komoly, Bianca! - mordult rám, és közben a kezével és a farkával az egekbe tornászta az izgalmamat. Az egyik kezével elengedte a mellem, és éreztem, hogy a bugyimban keresgél az ujjaival. Egyszer csak megrándult, és egy durva mozdulattal letépte rólam a tangám. Betette a bűnjelet a zsebébe, majd ugyanazzal a kezével elkezdte kiszabadítani sokatmondó férfiasságát a nadrágjából. Odaillesztette a lyukamhoz, majd keményen belém nyomta; én annyira elszálltam ettől, hogy csak nyögdécselni tudtam lehunyt szemmel. - Nyisd ki a szemed! Szerinted ez komoly? - kérdezte. Egy keményet lökött rajtam. Én felnyögtem, és ellentartottam neki. Gyorsabban és keményebben kezdett mozogni, úgy, mint a dugattyú, ki-be, és olyan erősen, hogy lassan már kellemetlenné vált. - Válaszolj! Szerinted ez komoly? - kérdezte újra. 247

Kényszerítenem kellett magam, hogy megszólaljak. Nem is értem, hogy csinálta. Az én agyam valami kuszáit összeviszszaságban volt, és nem tellett semmilyen értelmes mondatra. - Elég komoly... baszásnak... tűnik... - válaszoltam, ahogy könyörtelenül tekert hátulról. Felhördült, mint egy állat, és egészen hátrahúzta a fejem, neki a vállának. Egészen hátra kellett hajolnom. Erősen megharapta a nyakam, úgy, hogy nyoma maradjon. Olyan nagyot élveztem, hogy ki is esett néhány pillanat. Mikor magamhoz tértem, még mindig lökött, bár kissé már lassabb tempóban. - Ha bárki kérdezné, foglalt vagy! Azt hittem, ez már kezdettől fogva világos volt - mondta hidegen, és mint a gép, baszott tovább. - Én... csak... - próbáltam mondani valamit, de nem tudtam. Most a csiklómat kezdte dörzsölni, és éreztem, hogy még egy eszeveszett élvezés következik. - Én csak a... - aztán feladtam az egészet. Könyörtelen volt; orgazmusból orgazmusba vitt, és vég nélkül lökött. Gyönyörrel büntet - gondoltam ködös aggyal. - Kérem, elég már! - mondtam végül, mikor egy újabb kör után kissé magamhoz tértem. - Mondd meg, kihez tartozol! - parancsolta, és egy csepp kedvesség sem volt a hangjában. James nem volt jelen. Csak Mr. Cavendish lehetett ilyen érzéketlenül önző. - Az öné vagyok, Mr. Cavendish! Szűzen találkoztam önnel. Nem emlékszik? Ön szakította át a szűzhártyámat. Ha valaki másra vágytam volna, már nem lettem volna szűz. - Hagytam, hogy hangomat áthassa a kétségbeesés. Egy dühödt morgással élvezett, a szeme még mindig elképesztően vad volt. 248

A farka még jó ideig bennem időzött, és tovább folytatta azokat a hihetetlenül szexi, akaratlan lökéseket, ahogy lecsengett az orgazmusa. - Ha esetleg nem értenéd pontosan, akkor szólj, és lebetűzöm - mondta élesen. - És ez komoly, Bianca. Egész életemben nem voltam még ilyen kibaszott komoly, mint most.

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Újra gyengéd szerető James már akkor elkezdte igazgatni rajtam a ruhát, amikor még ki sem húzta belőlem a farkát. Bekapcsolta a melltartóm, elrendezte benne a mellem, úgy, mintha mindennap ezt csinálná. Begombolta a blúzom, megigazította a nyakkendőm és a gallérom. Végigsimított a hajamon, majd a magáén is. Nem tudtam nem észrevenni, milyen rendezett volt. A haja tökéletesen állt, és még a nyakkendője is a helyén volt. Én viszont úgy néztem ki, mint akiből az agyát is ki akarták baszni. Meg is mondtam neki. Nevetett. Telt, vastag hangon. - Nem hinném. Inkább beléd akartam baszni egy kis komolyságot - mondta, láthatóan jobb kedvvel. - Mondták már neked, hogy egy hisztis barom vagy? Először megütközve nézett, aztán elgondolkodott. - Hát, így még nem, de nem tudnék ezzel érdemben vitatkozni. - Most, hogy beszélgettünk, kihúzta a farkát belőlem. Elnyújtott pillanat volt, és ő egész végig engem figyelt. Osszerázkódtam. - Vissza kell mennem dolgozni - mondtam, mikor a mosdó felé nyúlva tisztogatni kezdett. Megcsókolta a nyakam, miközben benedvesített egy papírtörölközőt. - Megbasználak még egyszer, Bianca - mormogta a

250

bőrömbe, de nem mozdult, hogy megtegye. - Holnap megmutatom neked a negyedik emeletet, de addig biztonságban vagy. Nem szeretnélek már most túlságosan meggyötörni, mert aztán nem marad energiád akkorra. Kérdőn néztem rá. - Mi az a negyedik emelet? Közvetlen hangon beszélt, miközben engem tisztogatott. - Ott van a kis játszóterünk, szerelmem. - Lehúzta és lesimította a szoknyám. Összerezzentem. - Most nincs rajtam bugyi. - Ezt vádnak szántam. - Igen, tudom. Itt van a zsebemben - mondta lágyan, miközben bekapcsolta a nadrágját, és megigazította a saját ruháját is. Minden mozdulatát figyeltem, ahogy visszakényszerítette étvágygerjesztő hímtagját a kalodájába. - Használhatnám a számat is - mondtam, és megnyaltam az ajkam, miközben néztem az élvezet eszközét, ahogy eltűnik. Féktelenül, kapzsi módon vágytam rá. Kiegyenesedett, és úgy nézett a tükörben, mint egy sólyom. Kezével megérintette az arcom, és mutatóujját a számba nyomta. Én beengedtem, és szopni kezdtem. Ki-be húzta az ujját a számból, mintha egy aktust játszana. - Keményebben - mondta, mire erősebben kezdtem szívni. Használd egy kicsit a fogad is! - Megtettem, mire egyetértő morgás volt a válasz. - Holnap szájba baszlak, de csak azután, hogy megkötözve szétbasztam a picsád. - Kihúzta az ujját a számból, ahogy ezt mondta. Fészkelődni kezdtem ezekre a durva szavakra, és valahogy sohasem éreztem magam megbántva miattuk. Sőt, inkább beindultam tőlük. - Mocskos szád van - mondtam, félig leeresztett pillákkal. Elvigyorodott.

251

- Ez valami meghívás ? Áttérhetünk erre is, egy pillanat alatt! - Eközben végignyalta a fogait. Belül mindenem összerándult a látványra. Megráztam a fejem, és próbáltam eszembe idézni, hogy most tulajdonképpen dolgozom, és van némi tennivalóm. - Mennem kell. Egy fanyar mosolyt eresztett meg felém. - Ha valaki panaszkodna, nyugodtan mondd, hogy egy utast szolgáltál ki. Összeráncoltam az orrom a szavai hallatán, és kinyitottam az ajtót, hogy kilépjek a mosdóból. Becsuktam magam mögött az ajtót, azt feltételezve, hogy James majd néhány perc múlva követ. Stephan ott állt a konyhában, amikor beléptem, és további rum-kólákat készített az első osztályon ülő párnak. - Bocsánat - mormogtam, és nekidőltem a pultnak. Furcsa mosollyal nézett rám. - Ügy látom, nem csinálsz semmit félszívvel. A kőkemény önmegtartóztatásból rögtön oda jutsz, hogy hangosan sikoltozol a WC-ben munkaidőben. Csúnya dolog ez, Boglárka! - mondta viccesen. Kiment a konyhából, hogy kivigye az italokat, és én még mindig irultam-pirultam, amikor visszaért. James is csatlakozott hozzánk. Hátulról átölelt, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy nekem ez a munkahelyem. Próbáltam arrébb húzódni. - Én most dolgozom, James! - Erre még erősebben megölelt, és megcsókolta a nyakam. - Mi van veled? - Nem lesz semmi gond srácok, csak maradjatok a konyhában - mondta Stephan mosolyogva. - A gép gyakorlatilag üres, a hátul ülő pár a hátsó mosdót használja, és különben is, semmi jelét nem mutatják, hogy mozdulnának valamerre. Akkor hát, mindent bele!

252

Rábámultam. - Neked épp a józanság hangján kéne megszólalnod, Stephan! Megvonta a vállát. - Ez nem egy zsúfolt járat. Ha meg senki sem tud róla, kinek árt? James felszólításnak vette e szavakat, és keményebben szorított. Megböktem a könyökömmel. Még csak meg se mozdult. - És a személyzet többi tagja? Bárki bejelentést tehet ezért. James megpuszilta a fejem tetejét, és lazán a csípőmre tette a kezét. Eddig nem szólalt meg, hiszen nemrég jött a mosdóból. Nem tudtam kisilabizálni, mire is gondolhat. Csak azt tudtam, hogy hirtelen olyan szeretnivaló lett, mint egy kölyökmacska. Stephan megvonta a vállát. - Nem hinném, hogy bárki megtenné. Melissa nem kedvel téged, de nagyon be tudnám mártani, ha akarnám, úgyhogy nem meri. Nyugi. Az utaskísérők amúgy gyakran hozzák el magukkal az ismerőseiket. Gondolod, hogy te vagy az első a Magasröptű klubban ? Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon hogyan tudná Stephan bemártani Melissát, de félbeszakítottak, mielőtt megkérdezhettem volna. Mintha csak pontot tenne a beszélgetésünkre, Murphy lépett ki a pilótafülkéből, és ránk mosolygott. - Meghánytad-vetetted az ajánlatunkat, Bianca? - kérdezte derűsen, és nem tett megjegyzést Jamesre. Hátulról kemény karok öleltek át a mellem alatt erősen. Rámosolyogtam Murphyre, remélve, hogy James nem csinál jelenetet. - Murphy, szerintem még a jövő héttől is elijesztetted szegény lányt - mondta neki Stephan egy grimasszal.

253

Murphy elszontyolodva nézett. - Azt mondod, nem vagyok olyan szexi, mint amilyennek gondolom magam? Mindnyájan nevettünk. Felnéztem, és láttam, hogy még James is mosolygott. Murphy elment a mosdóba. - Látod, Mr. Gyönyörű, nem olyan rossz ember. Arcáról lefagyott a mosoly. - Nem őmiatta aggódom. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű férfi ilyen bizonytalan ? Egészen megdöbbentett, amikor rájöttem erre. Nem gondoltam, hogy James Murphy miatt aggódott volna, de az halálra bosszantott, hogy Damien miatt volt féltékeny. - Te vagy a legklasszabb pasi a világon. Hogy-hogy nem érted, hogy engem senki más nem érdekel? - kérdeztem tőle halkan, mire üdvözült mosollyal nézett rám. Odahajolt hozzám, és a számra tette a száját, addig, míg végül engedtem neki. Először nem mertem viszonozni egy ilyen forró csókot, mert nem voltunk a hálószobában, de aztán megfeledkeztem erről. Körbenyalta belülről a számat, újra meg újra. Egy mély nyögést hallattam, ahogy elvált tőlem. - Mondd ezt még egyszer nekem! - mormogta a csóktól nedves ajkamba. - Egy férfi szupermodell egy szimpla kis hernyó lenne melletted. Senki sem hasonló hozzád! Miért foglalkoznék én bárki mással? - Csendesen mondtam ki a szavakat, ő meg azonnal megcsókolt ezután. Rájöttem, hogy valami gyenge pontot találtam nála. Nem mondtam mást, mint az igazságot, de tudtam, hogy esetleg máskor is el kell neki ezt mondanom, ha szükség lesz rá. Ha újra megkapja tőlem ezt a megerősítést, nyilván jobban fogja érezni magát.

254

Már nem is tudom, mióta csókolóztunk ott, mint a tinédzserek, amikor elengedett. Ahogy felpillantottam, Damien kapitány ijedt tekintetével találtam magam szemközt, és Stephannal, aki szégyellősen nézett. - Ja, sziasztok - mormogtam csóktól puha ajakkal. A két férfi úgy nézett ránk, mintha már órák óta próbáltak volna mondani valamit. James megint átölelt hátulról, keze a mellem alatt, veszélyesen közel az illetlenséghez. Megcsókolta a nyakam, lágyan megharapott, majd hátrahúzódott. Mindez túl érzéki volt ahhoz képest, hogy társaságban voltunk, de tudtam, hogy ez nem számít neki. Kinyújtotta hosszú kezét Damien felé. - Szevasz. James Cavendish vagyok. Bianca barátja. Damien csak a fejét ingatta, és ámultán nézett. - Hogy barátja? Aha. Szia! Damien vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Elég jó pasi lehetsz, ha Biancának is bejössz. James megint megcsókolta és megszívta a nyakam, elég erősen ahhoz, hogy nyoma maradjon. Elhúzta az arcát, majd ismét megcsókolta ugyanazt a helyet. Kényelmetlenül feszengtem. Ebből nagyon kínos helyzet lehet. - Egymáshoz illünk. Ennyi az egész. Bianca épp most mondta nekem, hogy rajtam kívül már nem érdeklik a férfiak. - A hangja mosolygós és kedves volt, de ahogy felnéztem, láttam, hogy egy ragadozó mosolya volt ez. Oldalba böktem a könyökömmel. Alig hittem el, hogy ilyesmiket mond. Alaposan elpirultam. Stephan felnevetett, de ő is abbahagyta, amikor meglátta a szememet. Damien feszengve köhintett egyet. - Nos, hát jó. Asszem, mennem kell. Később még találkozunk! - És elment. 255

. _________________

Én magamban füstölögtem. James újra a nyakamat kezdte csókolgatni. Próbáltam hátrafelé rátaposni a lábára, de mellé ment. - Ez nagyon kínos volt, és fölösleges, James! Nem használhatod fel a szavaimat úgy, ahogy akarod! Legközelebb nem mondok neked semmit! Valami bocsánatkérésfélét motyogott a nyakamba. - Ne haragudj! Csak tudatni akartam vele, hányadán állunk, azok után, amiket róla mondtál. Máskor nem teszem. Megbocsátasz ? Fogával a fülem után nyúlt, és így nehéz volt koncentrálni. - Vissza kell menned a helyedre - mondtam szárazon, de még mindig feldúltan. Keze a mellemre tévedt, és körülnézett, hogy megbotránkoztat-e valakit. De egyedül voltunk. Nem is hallottam, ahogy Stephan elment. - Imádom a melled! Holnap csipeszt teszek rá. Át is lyukasztom egy piercinggel, ha beleegyezel. Szeretnélek megjelölni vele. Tudtam, hogy szándékosan nyugtalanít, de még így is bejött neki. Egészen megdermedtem. Ez nagyon is kemény, maradandó dolognak ígérkezett. Sohasem gondoltam rá, hogy ilyesmit csináljak az életben. És úgy mondta, mintha ő maga akarná átlyukasztani. - Tudsz ilyet csinálni ? És magadnak is tudnál? Egy igent mormogott a nyakamba, és a mellemet szorongatta, pont a megfelelő erővel. - Szerinted hagynám, hogy bárki más csinálja? Hogy ezt tegye veled? Kibaszottul nem! Ezt csak én tehetem. - Mindkét mellemet megcsípte. - Csináltál már ilyet? - kérdeztem óvatosan, és a hátam hátrafeszült. Nem, mintha belementem volna. Inkább csak kíváncsi voltam, hogy honnan tud ilyen furcsa dolgokat. 256

Keményen álló farkát a fenekemhez dörgölte. - Megfelelően ki vagyok képezve rá, és elég jól csinálom. Fájdalom nélkül nem megy, de mindent megteszek, hogy kevésbé fájjon. Felfigyeltem rá, hogy nem válaszolt pontosan a kérdésemre. Elképzeltem, ahogy a volt szeretői évekig piercingekkel mászkálnak, miután végzett velük. Nem tűnt túl nagy árnak, ha meggondolom, milyen jó volt az ágyban. - Minden szeretődbe tettél piercinget ? Idegesen felhorkant. - Micsoda képtelen megjegyzéseid vannak! Nem, általában nem teszek piercinget a szeretőimbe. - Csak a kedvenceidbe? - kérdeztem félig komolyan. - Csak egy kedvencem van - válaszolta, és szaglászni kezdett. - Mi a neve? - kérdeztem, és már előre féltem tőle, hogy nem fog rendesen válaszolni. Úgy megcsípte a mellbimbómat, hogy felkiáltottam. - Rád gondoltam, te buta lány! És hogy válaszoljak a kérdésedre, három szeretőmbe tettem piercinget. De most én jövök, hogy megtudjak valamit rólad. Mert, hogy te is kérdeztél, így nekem is jár egy kérdés. Randevúztál már Damien kapitánnyal? Nem is tehetett volna fel jobb kérdést. Már épp tiltakozni akartam az információcsere miatt, de most boldogan vágtam rá: - Nem. - Hívott randevúra? - Ez már két kérdés - mondtam pedánsan. - Azt hiszem, én is több kérdésre válaszoltam. Sóhajtottam. - Igen, amikor először lógtunk együtt, elhívott randira. De nemet mondtam neki, és azóta csak jóban vagyunk.

257

- Miért mondtál nemet neki ? Úgy tűnik, kedveled. Hátrafordultam, épp annyira, hogy rosszallóan nézhessek rá. - Mert nem érdekelt. Úgy látszik, csak a nagyon különös emberek tetszenek nekem. Szó szerint dorombolni kezdett a nyakamba.

HARMINCADIK FEJEZET

A penthouse ura Már leültünk az ülésekre a landoláshoz, amikor eszembe jutott valami, amit meg akartam kérdezni Stephantól. - Mi az, amivel bemárthatnád Melissát? És miért nem hallottam erről eddig? - Nem szokott titkolni előttem semmit, még a kis dolgokat sem. Egy kicsit elpirult. - Nagyon ócska történet, és, hogy őszinte legyek, nem akartam nagydobra verni. Most már nem vagy szűz, de piszkosnak érzem magam attól, amit láttam, úgyhogy nem akarlak téged is bemocskolni. Ez persze még jobban felkeltette a kíváncsiságomat. - Miért, mi a fene történt ? Egy grimaszt vágott. - A múlt héten bementem a pilótafülkébe. Melissa ott volt, és, khm... orális örömökben részesítette... khm... Peter kapitányt. Elakadt a lélegzetem, és a szám elé kaptam a kezem. Stephan bólintott, viszolyogva. - De hol volt a másodpilóta? - és nem is tudtam, miért épp ez a kérdés merült fel bennem hirtelen. - Ott ült, és elég kényelmetlenül érezte magát. Szerintem Melissa úgy gondolta, hogy ő is benne van, de nyilván nem. Aztán, miután meglátta az órádat, hallottam, hogy Brendá-

259

val és Jake-kel beszélget a hátsó konyhában. Volt pofája azt mondani nekik, hogy bejelentést fog tenni ellened, mert ajándékot fogadtál el egy utastól. Pofátlanul arra célzott, hogy azért kaptad ezt, mert megtettél neki valamit a mosdóban. Szó szerint leesett az állam. - Az a hazug görény! - mondtam undorral, mert hirtelen felment bennem a pumpa. Stephan felemelte a kezét. - Én már intézkedtem. Először is, a többiek előtt rámutattam, hogy szemérmetlen hazudozó. Nem volt nehéz észrevenni, hogy egyszerűen csak féltékeny az óra miatt. Brenda és Jaké bíznak bennem, és ismernek elég jól, szóval inkább nekem hisznek, mint neki. Meg aztán, tudattam velük azt is, hogy mit láttam a pilótafülkében. Legalább annyi tisztesség volt Melissában, hogy nagyon zavarba jött emiatt. Beszéltem a másodpilótával, aki beleegyezett, hogy alátámasztja, amit mondok, ha jelentést kell írnom az ügyről. Melissa tudja, hogy egy pillanat alatt kirúgatnám, ha ártani próbálna neked. Még szerencséje is van, hogy nem rúgattam ki amiatt, mert alaptalan pletykákat terjeszt rólad. Még most is dühös leszek, ha rágondolok. Nyugtatóan megpaskoltam a kezét, és azon merengtem, hogy mi minden történt amiatt, hogy hanyagul végeztem a munkám. - Melissa egy darab... - kommentáltam, és túltettem magam az egészen. - James teljesen beléd van bolondulva - mondta Stephan csendesen. És teljesen bolond - gondoltam, de nem mondtam. Felmerült bennem, hogy elmondom neki a kapcsolatunk minden durva részletét, de aztán meggondoltam magam. Ez szétoszlatná ugyan Stephan naiv hiedelmét, hogy James egy

romantikus hős, aki belém zúgott, de szükségtelenül szomorúvá is tenné őt. James a beszállóhíd végénél várt, mikor a személyzet többi tagjával elhagytuk a gépet a hosszú nap után. - Gyere velem - utasított, ahogy mellém lépett. Lelassítottam, hogy a többiek elmehessenek mellettem. - Nem tehetem - mondtam csendesen. - A személyzet többi tagjával kell mennem, és be kell jelentkeznem a hotelba is, hogy megkapjam a szobám. Belepirult, és a szép szája legörbült, ahogy a csomagomat átvette tőlem. - Ez szükségtelen, Bianca. Az isten szerelmére, maradj nálam! Megfeszítettem a szám. - Ne menjünk át még egyszer ezen! Csendben mentünk egymás mellett, míg odaértünk a megállóhoz. - Rendben van. Egy sofőr odamegy érted a hotelhoz mondta, és átadta a csomagomat. - Mikor? - kérdeztem, de addigra már elment. Az úton nagyon jól szórakoztunk, mert Murphy jó formában volt. Egy vicces történetet mesélt, és közben arra gondoltam, hogy vajon Melissa Damienre is megpróbál-e ráhajolni, miközben ott van Murphy, hogy nézze ? Vagy mindkettőjüket elintézné? Nem tudtam, hogy működnek ezek a dolgok. Még csak most fedeztem fel a saját parázna lényemet, de két férfival egyszerre - ez túl mocskos volt nekem. Bármekkora bűvereje volt is Jamesnek fölöttem, annyit tudtam, hogy ilyesmire sohasem vehetne rá. Murphy szakította félbe botrányos gondolataimat. - Ne mondd nekem, hogy nem fogod sajnálni a ma estét! Ismerd el, hogy imádsz minket! - szólt hozzám Murphy för

telmes ausztrál akcentussal. Mint mondta, ha Damiennek bejön, neki is be kell jönnie. Damien szinte vinnyogott, amikor őt utánozták, amitől még viccesebb lett az egész. Elmosolyodtam. - Már azelőtt elígérkeztem, hogy tudtam volna a terveidről, Murphy! Ne vedd a szívedre! - Mondd megjamesnek, hogy jöjjön ő is! Ha egy romantikus estét tervezett mára, majd elhalasztjátok! Eszembe jutott, hogy a ma este nélkülem fog elmenni. Arra gondoltam, akkor miért ne találkoznék velük? Már volt tapasztalatom ezekkel a pilótákkal, és tudtam, hogy jól bírják az éjszakázást. - Lehet, hogy később még beugróm a bárba - adtam meg magam. - Úgyis, már kívülről tudom a repertoárt. Murphy egy győzelmi kiáltást hallatott. Damienre pillantottam, aki melegen nézett vissza rám. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, és nem tudtam megmondani, miért. Már többször mentünk mulatni ezekkel a pilótákkal, és nem volt egyetlen kínos pillanat sem. Amiatt aggódok, hogy vajon James mit fog szólni hozzá? A gondolat zavarba ejtett. Megérkeztünk a hotelba, és egymás után megkaptuk a kulcsainkat. Mindenki az előcsarnokban lófrált, és a hotel személyzetével beszélgetett. Murphy rádumálta őket, hogy munka után ők is jöjjenek le a bárba. Murphy majdnem olyan charme-os volt, mint Stephan, csak a maga vicces módján. Ms. Karlsson! - szólalt meg mögöttem egy csendes hang. Meglepetten fordultam hátra. Nem így szoktak engem szólítani. Furcsa volt, hogy Clarkot látom ott, New Yorkban, a hotelban. Akkor esett le, hogy ezek szerint ő is elhagyta Las Vegast Jamesszel együtt. - Hello, Clark, hogy van? - kérdeztem mosolyogva. - Nagyon jól, Ms. Karlsson. Az autó kint vár. Kérem, en 262

gedje meg, hogy hozzam a csomagját! - Felvette a táskámat, és nem várt engedélyre. Stephan homlokon csókolt. - Erezd jól magad, Boglárka! Hívj, ha bármire szükséged van! Szórakozottan bólintottam, és láttam, hogy a többiek furcsán néznek rám, látván gyors távozásomat. Intettem feléjük, és kimentem a hotelból. Mondhatta volna, hogy most, mindjárt. Valószínűleg jó oka volt rá, hogy ne mondja, mert úgyis vitába szálltam volna vele. Nyilván valamit tervezett. Clark már berakta a csomagomat, és ki is nyitotta nekem az ajtót, mire odaértem. Nagyon gyors volt. Rámosolyogtam, ahogy beültem az alacsony városi autóba. Erős karok szorítására kiáltottam fel ijedten, ahogy egy ismerős ölbe huppantam. James ölelt át szorosan, arcát a nyakamba temetve. - Szereted azt a helyet, ugye ? - kérdeztem, a nyakamra gondolván, amit épp csókolt. - O, igen - mormogta -, minden helyet szeretek rajtad. Neheztelve néztem rá. - Kéne egyet aludni mindkettőnknek - mondtam, és közben arra gondoltam, vajon mit tervezett. - Majd alszunk utána. Most nagyon szeretném, ha megnéznél valamit. Minden önuralmam elhagyott. Pedig képzeld, olyan ember voltam, aki nagyon is hitt a késleltetett élvezetekben. Felvontam a szemöldököm. - Tényleg? Hangosan felnevetett, és nem tehettem róla, de muszáj volt mosolyognom a hangja hallatán. - Akár hiszed, akár nem. Minden szabályomat megszegem veled, Bianca!

263

James apartmanja csak öt percre volt autóval a hoteltól, de mintha egy másik világba kerültem volna. Elegáns felhőkarcolók mellett mentünk el, amikor James odaszólt Clarknak. - Menjünk a garázson keresztül, kérem! Nem akarok ma a főbejáraton bemenni. Ettől megdermedtem kissé. El akar rejteni. Én megsértődnék a saját helyemben. Nem akarta, hogy velem lássák, de már túl régen ismerjük egymást ahhoz, hogy egy vállrándítással elintézzen. Biztosan találkozik valakivel - gondoltam. De nem velem. Egy stewardess nem az ő súlycsoportja. Ezt is hozzáadtam ahhoz a listához, ami arról szólt, hogy miért nem tarthat hosszan ez a még oly intenzív kapcsolat. Clarké behajtott egy tipikus New York-i földalatti garázsba. Megállt egy lift előtt, és James gyorsan kihúzott a kocsiból, még azt sem várta meg, hogy Clark kinyissa nekünk az ajtót. - 9.45-kor találkozunk a főbejáratnál - mondta Clarknak röviden, és türelmetlenül megnyomta a liftben a gombot. Clark visszacsusszant a kocsiba, és szó nélkül elhajtott. Az ajtó kinyílt, James behúzott az elegáns liftbe, és egy kulccsal megnyomta a penthouse gombot. Naná, hogy penthouse! - gondoltam. - Van itt számodra valami - mondta James. - Nem tudom, hogy tetszeni fog-e elsőre, de próbáljuk meg! Ez így elég baljóslatúan hangzott, és én csak néztem rá. Ferdén rám nevetett. - Tudom, hogy új neked ez az egész BDSM-dolog. Egészen új. És nem tudom, mennyire fair, ha magyarázat helyett inkább megmutatok mindent, de eddig nem sajnálok semmit, amit tettem. Talán tartozom némi magyarázattal egykét dologért, és majd ezeket is megadom. De most készíttettem neked valamit. Nekem ez nagyon fontos, és szeretném, ha viselnéd!

264

Összeszorítottam a szám, majd megkérdeztem tőle: - Ez valami piercing? - Felnevetett, és magához húzott. Cirógatni kezdett. Én próbáltam jól oldalba bökni. - Ez nem válasz! - Nem, nem piercing, bár még nem tettem le róla, hogy rábeszéllek a későbbiekben. - Gyúrni kezdte a mellem, miközben beszélt. - Nos, semmibe nem egyezek bele, amíg nem tudom, hogy mi az. - Szeretném, ha az enyém lennél, Bianca. Leszel az alávetett szolgám? - kérdezte a fülembe súgva. A szívem majd’ megállt. Egészen azért nem voltam megdöbbenve az alávetett dolog miatt, de ez a formális mód, ahogy ezt megkérdezte, majdnem úgy hangzott, mint valami leánykérés. - Nem értem, mit is jelent ez, James. - Mindent jelent, amit csak akarunk. Nekem azt jelenti, hogy hozzám tartozol, és engedelmeskedsz nekem, bízol bennem annyira, hogy úgy uralkodjak rajtad, ahogy az nekem jó. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak erre, de most nem is kellett, mert kinyílt a liftajtó, és James bevonszolt a fényűző lakásába. Pazarlóan nagy tér volt, főként, ha figyelembe vesszük a New York-i lakások szűk méretét. Már a bejárattól látni lehetett, hogy legalább három emelet magas. Egyszerű, tiszta stílusban épült, szürke keményfapadlóval és üvegfalakkal mindenütt. Hatalmas vázák és drága műalkotások színezték az alapvetően szürke alaptónust. A színes tárgyak élénken ugrottak ki a neutrális háttérből, mintha a padló és a falak csupán keretként szolgálnának. - Ez nagyon szép - mondtam neki, ahogy megállás nélkül átvezetett a pazarul berendezett helyiségeken. Ahogy

265

szobáról szobára mentünk, egyre inkább lenyűgözött a hely mérete. - Tetszik? - kérdezte, de nem állt meg. Be-benézett az ajtókon, mintha keresne valamit. - Igen. Hibátlan ízlésed van. Egy mosolyt villantott rám. - Ez igaz - mondta, és melegen nézett rám. Erre elpirultam. Örülök, hogy tetszik. Odament a nagy, nyitott ebédlőhöz. Hihetetlen kilátás volt innen a Central Parkra. Odahúzott az ablakhoz. - Maradj itt! - mondta, és kiment egy balra lévő ajtón. Hallottam, hogy valakivel beszél a szomszéd szobában. A kurta szavakból arra gondoltam, hogy valamilyen alkalmazott lehet. Egészen lenyűgözött az otthona mérete, és nagyra értékeltem a szépségét is. Ujjamat végighúztam az ebédlőben domináló hatalmas, nehéz, ragyogóan sötét színű asztal tetején. Megcsodáltam a közepén lévő hatalmas virágcsokrot. Hihetetlen színű orchideák kavalkádja volt, egy alacsony, szögletes, művészi gonddal kifaragott bíbor vázában. Épp a Central Park extravagáns látványát élveztem, mikor néhány perccel később újra megjelent James, kezében egy vékony, szögletes dobozzal, mosolyogva.

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

Pókhálóban Megfogta a kezein, és ismét vezetni kezdett valahová. - Később még megmutatom az egészet - mondta sietve maga elé. Két lépcsőn mentünk föl, majd végig egy folyosón. - Úgy látom, mindig csak bizonyos részeit láthatom a házaidnak - mondtam egy kis vicces éllel a hangomban. Egy békülékeny mosolyt küldött felém. - Később mindent bepótolok! Behúzott egy szobába, amiről látszott, hogy ez a fő hálószoba. A közepén egy monumentális méretű ágy állt. A nyitott sötétítőfüggönyök mellett ugyanabban a lélegzetelállító látványban lehetett részem, mint az ebédlőben, csak néhány emelettel feljebb. Az ablak szinte az egész falat elfoglalta, padlótól a plafonig. Az ágy modern stílusú, egyszerűbb vonalvezetésű, mint a Las Vegas-i; de a rácsos tetejéből és a négyzetes oszlopaiból láttam, hogy valószínűleg ugyanazokat a dolgokat tudja. A szobában a zöld különböző fényes árnyalatai domináltak, amit a fehér foltok és a padló, meg a bútorok sötét színei még inkább kihangsúlyoztak. Mivel az egész ablak a parkra nézett, olyan érzésem volt, mintha egy erdőben lennénk. - Ez elképesztő! - mondtam őszintén. Elmosolyodott, mert tetszett neki a reakcióm. A nyitott fürdőszobaajtó mellett észrevettem egy másik

267

ajtót, amin nem volt kilincs. Gyanús volt, hogy ott volt mellette egy világító panel, gombokkal. Rámutattam. - Az ott egy lift ? Komiszán mosolygott. - Igen- Nem is tudtam, hogy lift van a lakásban. - Hát, van néhány. De ez egy különös helyre megy. Hamarosan megmutatom. De előbb azt szeretném, ha letérdelnél, és becsuknád a szemed. Elképedve néztem rá. Egyetlen utalás nélkül váltott sebességet, mint általában. Nehéz volt lépést tartani a különféle hangulataival. Letérdeltem, és engedelmeskedtem neki, hiszen a hálószobájában voltunk, és teljesen természetes volt számomra, hogy itt ő irányít. Lehunytam a szemem. Néhány szívdobbanásnyi idő után éreztem, hogy valami hűvös érinti meg a kulcscsontomat. James széthajtotta az egyenruhám gallérját, és megforgatta azt a valamit. - Tökéletes - mormogta. - Viselheted munka közben. Valamit odakapcsolt, amiről úgy éreztem, mintha egy viszonylag kemény karika érné a mellkasomat. - Oké, nyisd ki a szemed! - mondta végül. Megtettem, ő lábra emelt, és egy nagy, lágyan megvilágított gardrób felé vezetett. A gardrób kétszer akkora volt, mint a szobám, és drága férfiruhák lógtak a falak mellett körbe mindenütt. Olyan isteni illat volt, mint Jamesnek magának. Egy földig érő tükör elé állított, és szó nélkül vetkőztetni kezdett. Először a nyakkendőmet vette le, és óvatosan a vállfára lógatta. Egy nagy, üres helyet mutatott a gardróbban. - Ez lesz a te helyed itt. Ha telepakolod, csinálok újabbat. Egy kissé megrökönyödtem a gondolatra, hogy itt fogom tartani a holmimat. 268

- Szeretném, ha a személyes bevásárló segédemmel vennél egy ruhatárat magadnak, itt, New Yorkban, hogy ne kelljen a fél országon át hurcolnod a dolgaidat. Néhány nap múlva majd felkeres. Ez hülyeség! Nem akarom, hogy ruhákat vegyél nekem! - mondtam, és próbáltam nem bedühödni. - Ettől úgy érzem magam, mintha fogoly lennék! Felsóhajtott. - Ezek csak ruhák. Azt hiszem, abban maradtunk, hogy adhatok neked ajándékokat. - Tátott szájjal bámultam rá, és ő tudta, mire gondolok. - Kérlek, legalább gondolkodj rajta! Nem kell most döntened. Most valami másról kell beszélnünk. De elvesztettem a fonalat, mikor levette rólam a kabátom és a mellényem, és beakasztotta a szekrénybe. Az ujjával a nyakamnál babrált. Kigombolta a blúzom négy felső gombját, és széttárta a nyakát, hogy meglássam a nyakláncot, ami alatta volt. Gyönyörű volt. Valami ezüstszerű anyagból készült, és amennyire láttam, egy darabból állt, de olyan lágy és hajlékony volt, mintha egy szemek nélküli, egynemű nyaklánc lett volna. Pont a kulcscsontomra feküdt, a nyakam aljára. Igaza volt. Az egyenruhám egészen elfedte. A nyakörv közepén egy nagy, gyémántokkal kirakott gyűrű volt. Megtapogattam. O átnyúlt a vállam fölött, beledugta a karikába a mutatóujját, és egy kicsit meghúzta. - Gyönyörű - mondtam, de azért zavarban voltam. Miért olyan fontos ez neki? - Úgy gondoltam, ez egy munkahelyen is viselhető szolganyakörv. Abban a pillanatban megdermedtem, és azonnal le akartam venni azt, aminek ilyen neve van. De ő megfogta a kezem erősen, lenn tartotta az oldalam mellett, mintha megérezte volna a szándékomat.

269

- Hallgass meg! Már úgyis úr-szolga viszony van köztünk. Teljesen természetesen jött. Ilyenek vagyunk. De ez bármit jelenthet, bármit, amit akarunk. Érted? Szeretném megtalálni a legjobb egyensúlyt, mindkettőnk számára! De már a fejemet ráztam felé. - Ez csak az ágyban jön magától. Nem akarom ezt kiterjeszteni sehova máshová! Nem parancsolhatsz nekem az élet semmilyen más területén! És nem vagyok szolga. Lehajtotta a fejét, mint akit megbántottak. - Sehol máshol nem akarok parancsolni neked. Kapcsolatot szeretnék veled, ami még senkivel sem volt nekem eddig, és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Szeretném kipróbálni, hogy tudunk-e együtt élni. Engedni fogok neked, ha... valamit nem fogadsz el. Csak annyit akarok, hogy mindenedet add nekem, amit tudsz. És hogy ne fuss el, ha túl sok volt belőlem! És csak azért hívom ezt szolganyakörvnek, mert ez valamiféle birtokosi viszonyt jelöl. Annak a szimbóluma, hogy nekem szenteled magad, hogy csak nekem adod a tested, és senki másnak. Hogy csak nekem engedelmeskedsz. Van rajta egy zár, és ennek van egy kulcsa, ami nálam van, de addig nem zárom be, amíg nem akarod. Szeretném, ha megmondanád, amikor készen állsz erre. Addig viseld csak így, lezáratlanul! Hosszú percekig néztem őt, és csak nehezen tudtam feldolgozni a szavait, hiszen annyi mindenben ellentmondott annak, amit én gondoltam. Kapcsolatot akar ? Mi a francot ért ez alatt ? Megráztam magam, és megpróbáltam a tárgyra térni. - És mi van, ha sohasem akarom, hogy bezárd? Majdnem ördögi mosollyal nézett rám. - Mindent megteszek, hogy meggyőzzelek. Tovább gombolta a blúzomat. Nem állítottam meg, csak bámultam a nyakörvemre, és a gondolataim ezerfelé szálltak.

270

Gyors, pontos mozdulatokkal vetkőztetett, míg már csak harisnyában és harisnyatartóban álltam ott. Hosszan nézett a tükörben, e két ruhadarabban, de aztán ezeket is levette rólam. Lekapcsolta az órám, sőt még a két kis fülbevalóm is kivette. Az első gondolatom, amikor ott álltam előtte teljesen meztelenül, az volt, hogy eltakarom magam a kezemmel, de erővel elnyomtam ezt a késztetést. Tudtam, hogy ez nem tetszene neki, és rövid, viharos ismeretségünk alatt csak egyre nőtt bennem a késztetés, hogy mindenben eleget tegyek kéréseinek... Benyúlt a fiókba, és egy vékony, átlátszó fekete anyagot vett elő. A csípőm köré tekerte, és egy kis ezüstlánccal rögzítette. Tökéletesen illett rám, mintha rám szabták volna. Épp annyit mutatott, mint amennyit eltakart. Minden hajlat és domborulat tisztán látszott, és James nagyon elégedett volt az eredménnyel, a szeme szinte sugárzott, ahogy rám nézett. A fiókból ítélve úgy gondoltam, hogy ott tartja az alárendelt nők számára összeállított készletét. Csak az isten tudja, hány nő hordta már ezeket a dolgokat. Megpróbáltam nem gondolni erre. Kihúzott valamit a zsebéből. Először csak egy szép ezüstláncnak tűnt, de ahogy felemelte, megláttam a végén a két kis csipeszt. Az egyik csipeszt átdugta a nyakörvem karikáján. Elakadt a lélegzetem. Néhányszor átfűzte rajta, míg a lánc pont olyan hosszú nem lett, hogy lazán elérjék a csipeszek a mellbimbóimat. Föltette őket, és félig lehunyta a szemét. Az izgalomtól egyre gyorsabban lélegeztem. Úgy nézett ki, mint valami fémből készült, obszcén, nyakba akasztós felsőrész. Szolganyakörvvel... A hajamat egy kontyba fogta össze a nyakamon. Úgy láttam, nem bírja ki, hogy ne érjen hozzám. Simogatta a válla- mat, a derekamat és a csípőmet, de az ujjai mindig megtalál

271

ták visszafelé az utat a mellemhez. Addig fogta és csavargatta a csipeszeket, míg már alig bírtam magammal. - Ha élvezed a csipeszt, a piercinggel sem lesz semmi gond. A csipesz tulajdonképpen jobban szorít, a kezdeti fájdalomtól eltekintve - mondta, és tovább játszott a megkínzott bimbóimmal. Addig húzkodta, mígfeljajdultam. A nyakamon lévő abroncsnál fogva a lifthez vezetett. Minden lépést és mozdulatot külön éreztem a mellbimbóimmal. Mezítláb és majdnem meztelenül követtem őt, aki teljesen fel volt öltözve az észveszejtő öltönyébe. Vágyakozva néztem vissza az ágyra. - Szeretném, ha az ágyba vinnél - mondtam neki furcsa, kérlelő hangsúllyal. Olyan tökéletesen nézett ki, és én annyira megkívántam! - Majd később, szerelmem! Csak sorjában - mondta, és behúzott a liftbe, amint kinyílt az ajtó. A lift finoman süllyedni kezdett. - Milyen mélyre megyünk? - kérdeztem, mikor már úgy éreztem, hogy lehetetlenül nagy utat tettünk meg. - Csak a negyedikre. - Végül megállt a lift, és kinyílt az ajtó. James kihúzott a liftből. - Üdvözöllek a negyedik emeleten, Bianca! Először egy szürke folyosóra léptünk ki. A padló sima, szürke fa volt. Tiszta és hibátlan, de szörnyen monoton. Olyan, mint egy kínzókamra - gondoltam, és végigfutott rajtam a hideg. Két ajtó előtt is elmentünk, mielőtt végül beléptünk volna a harmadikon. Meg akartam kérdezni, hogy mi volt az a két, előző szoba, és hirtelen rémülten merült fel bennem a lehetőség, hogy egy másik századba érkeztünk. Amiket róla tudok, még az is elképzelhető, hogy két másik no van az ajtók mögött.

272

A gondolatra megdermedtem és megálltam. Jamesnek jobban kellett húznia, hogy kövessem őt. - Itt nem ellenkezhetsz, Bianca! - Igen, Mr. Cavendish! - mondtam remegő hangon. Mi lehet a legrosszabb, ami történik? - kérdeztem magamtól, hogy elűzzem a hirtelen rám törő, szörnyű félelmet. Maga elé állított, hogy jól lássam a hatalmas, szürke szobát, ahová vezetett. Türelmesen várt, hogy fölfogjam, amit látok. Valóban játszótér volt. A nedves BDSM-álmok játszótere, abból ítélve, amit láttam. Láncok, korbácsok, béklyók és különféle kínzóeszközök, csoportokba rendezve. A figyelmemet először egy hintaszerűség kötötte le, tőlem jobbra. Egy sor fém- és bőrcsík volt, ami egészen megigézett. Gondolkodás nélkül arra indultam. James követte a tekintetemet és a mozdulatomat. - Tetszik a hinta? Kezdhetjük azzal. Mivel először vagy a negyedik emeleten, te választhatsz. Ma nagylelkű vagyok. - Meg fog büntetni ? - kérdeztem elhaló hangon. Csak cicegett egyet, és a hinta felé húzott. - Ha nem engedelmeskedsz itt nekem, akkor tényleg megbüntetlek. Addig tekintsd ezt egy leckének. Megértetted? - Igen, Mr. Cavendish! Odaállított a hinta elé. - Ne mozdulj! - mondta, és egy széles bőrszíjat erősített a csuklómra. Övszerű csatja volt, amit szorosra húzott. Kipróbálta, hogy jól és feszesen áll-e. A csuklómnak feszülő anyag belül lágy volt, mint a pihe, bár kívül a bőr keménynek és ridegnek látszott. A másik csuklómra is erősített egyet gyakorlott, tárgyszerű mozdulatokkal. Felemelte mindkét kezem egy fémrúdhoz, ami a fejem fölött volt. - Kapaszkodj fel rá! - parancsolta. Én megtettem, mire ő két széles bőr hevedert tett a hátam aljára és a fenekem alá. Letérdelt a bokámhoz, és néztem, 273

ahogy bőrbilincseket erősít azokra is, olyanokat, mint a csuklómra. A térdem fölé is erősített az előbbiekhez hasonló hevedert, de ez lágyabb, a testemhez jobban igazodó anyagból készült. A könyököm fölé is ugyanilyen került. Felegyenesedett, és igazgatni kezdte fölöttem a bőrcsíkokat. Ügy látszott, pontosan tudja, mit akar, gondolkodás nélkül nyúlt egyiktől a másikig. Végül hátralépett, levette a zakóját, és türelmetlenül meglazította a nyakkendőjét. - Engedd el a rudat! - parancsolta. Tétováztam, mert úgy éreztem, hogy leesnék a földre, ha megtenném. - Most! - mordult rám. Egy pillanatig még hezitáltam, de aztán elengedtem. Súlytalannak éreztem magam, esni kezdtem. Ám a szalagok furcsán könnyű öleléssel fogtak meg, a derekamnál és a fenekemnél levő csíkok olyan kényelmesek voltak, hogy nem is képzeltem volna. A karom közel vállmagasságban volt felfüggesztve. A hátam hátrahajlott, dekadens módon feltárva a hasam és a mellem. Szélesre tárt lábaim között nyíltan láthatóvá vált a nemi szervem. Megpróbáltam összezárni, legalább egy kicsit, de nem lehetett. A kötelek nem engedtek mozdulni. James odajött hozzám, és a lábamat egy-egy lágy kengyelbe tette, amikkel még jobban széthúzta őket. Torokhangon nyöszörögni kezdtem. Meghúzta a bimbócsipeszeimet, majd arrébb lépett. Láttam, hogy türelmetlenül kigombolja az ingét, miközben mögém lép. Megpróbáltam arra fordítani a fejem, hogy lássam őt, de túl szorosan tartottak a szalagok. Úgy éreztem magam, mint a légy, amikor a pók hálójában vergődik.

274

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Kín és vallomás Hason fekvő helyzetben hagyott ott, és nem tudtam, hova tűnt, de úgy hangzott, mintha a terem másik felébe ment volna. Néhány feszült pillanat után éreztem, hogy megint ott van mögöttem, olyan közel, hogy meztelen mellkasa a hátamhoz ért. - Csak egy kis ízelítő. Azért, amiért nem bíztál bennem, amikor azt mondtam, hogy engedd el a rudat - súgta a fülembe, majd úgy állította a fenekemnél lévő szélesebb tartócsíkokat, hogy az egész hátsó felem szabaddá váljon. Valamivel akkorát odacsapott, hogy könnyek szöktek a szemembe. Ezt még kétszer megismételte, majd visszaigazította a szíjakat úgy, hogy a fenekemet takarják, de a punci- mat szabadon hagyják. Körbejárt, így én is újra láttam őt. Már nem volt rajta ing és cipő, de nadrág igen, és láttam, hogy az erekciója keményen kidomborodik. A tökéletes, meztelen bőrére simuló drága textília még látványosabbá tette az izmait, ahogy ott állt előttem enyhén széttett lábal, karba tett kézzel, és csak nézett engem. A tekintete éhes, ugyanakkor kemény volt. Egy lapos fenekelő eszköz volt a kezében. Olyasmi, amilyent a beszámolók szerint az iskolákban szoktak használni, csak ez fekete bőrrel volt bevonva.

275

Besétált a széttárt combjaim közé. Előrehajolt, és megcsókolta a homlokom. - Tökéletes - súgta a bőrömbe, majd visszahúzódott. Csavarodtam és lehetetlen módon dobáltam magam, mert nagyon kívántam a fizikai érintését. Az egyik kezét a combom belső részére tette, úgy, hogy épp nem érte el a hasadé- komat. Egy kínzással ért fel, hogy majdnem ott van a keze, ahol szerettem volna, hogy legyen. A bőröm remegni kezdett a keze alatt. Egy pillanat múlva a másik combomra csapott a fenekelővel, úgy, hogy égetett. Egyet hátralépett, megfogta a csuklómat, és egy erőteljes lökéssel meglendített, annyira, hogy a pörgéstől már szédülni kezdtem. Egy félszeg kis sikolyt hallattam a hirtelen ijedtségtől. A csuklómnál fogva megállított, és máris a lábam között volt; egy sima, brutálisan erős lökéssel belém hatolt. Kezével a mellemet gyúrta a bimbócsipeszek mellett. Csak két helyen érintkeztünk: fasz-pina és kéz-mell. Vagy fél tucatszor ki-be húzta lassan, majd kiszállt belőlem, és újra megpörgetett. Pont úgy álltam mag, hogy előre meredő farkával beléphessen a lábam közé. Most sokáig érezhettem őt, mielőtt újra kihúzta volna. A fejem már épp kezdett tisztulni, amikor újra megpörgetett. Ezúttal a bokámnál fogva állított meg, és most még durvábban jött belém, úgy, mint egy gőzkalapács. Az egyik kezével a csiklómat izgatta, a másikkal a bimbócsipeszeket huzigálta durván. Most élvezz! - parancsolta, és ez most is bejött, mint mindig. Sikoltva élveztem, a fejem hátravetve.

276

Megint kihúzta, és megpörgetett, pedig a hüvelyem fala még rángott az orgazmustól. Egy pillanat alatt átpozicionált, úgy, hogy az arcom lefelé, a fenekem fölfelé legyen. Lassan nyomta be ismét, és én remegtem a farkán, mert mégnem csengett le egészen az orgazmusom. - Baszd meg! - káromkodott. - Ezektől a kis remegésektől mindjárt elélvezek! - Igen - mondtam szinte zokogva. - Élvezz te is! A fenekemre csapott, és gyötrelmesen lassan nyomult belém. - Addig nem élvezek el, amíg meg nem mutattam, hogy milyen örömöket tartogat még ez a kis hinta. - Kirántotta belőlem a farkát, és megint megpörgetett. Nyöszörögni kezdtem. Mikor megállt a forgás, keményen lökte belém, jól látható céllal. Alám nyúlt, és gyakorlott ujjai segítettek abban, hogy másodszor is elérjek a csúcsra. A nevét kiáltottam, amikor megint elélveztem. Egy pillanat alatt megdöntött úgy, hogy az arcom csak centikre volt a földtől. Nyalni kezdett, és az előző durva érintéshez képest akkora volt a kontraszt, hogy könyörögni kezdtem. Hogy mit, azt már nem is tudom. Elvette onnan a száját, és egy pillanattal később már megint bennem dolgozott a kemény farka. Ebben a helyzetben lassúbb volt a folyamat. Centiről centire kellett benyomulnia. Hallottam, ahogy trágár dolgokat mond nekem. Annyira tele voltam, hogy visszatartottam a levegőt az új, ismeretlen érzéstől. Egy pillanatig megint durván lökött, aztán kihúzta. Most függőleges pozícióba hozott, és néhány percig csak ott csüngtem előtte. A szánk először volt egyvonalban.

277

Szenvedélyesen csókolt, miközben belém nyomult; nem szorított, csak lökött. Próbáltam felé nyúlni a fejemmel. Én nem tudtam elérni őt, ő viszont bármikor hozzám érhetett. Ott volt a keze mindenütt; csipkedett, simogatott és megnyugtatott, elképesztő gyakorlattal. - Élvezz, baszd meg! - mondta összeszorított foggal, és a feje hátrahajlott, mert ő is ott volt már a szélén. Hipnotikus látvány volt így magáról megfeledkezve látni őt, és nem is vettem le róla a szemem, amikor a parancsszavára én is elélveztem. Megint a nevét kiáltottam. - Baszd meg, baszd meg, baszd meg! - mondta folyamatosan, ahogy belém lövellt. Mesteri szakértelemmel kikötözött, és az ölébe vett. Odavitt a sarokba, egy hatalmas ágyra. Odafeküdt mellém a lepedőre, és elterpeszkedett. Láttam, hogy teljesen meztelen, amit eddig nem vettem észre. Biztos azalatt lépett ki a nadrágjából, míg én pörögtem - állapítottam meg szédült aggyal. Levette a mellbimbómról a csipeszt, és megcsókolta a kipirosodott húst. Nem sietett; mindkét megkínzott mellbimbómnak ugyanannyi időt szentelt. Hosszan időzött rajtuk, aztán az arcomat kezdte nézni. Föltámaszkodott, az egyik kezét a hasam aljára fektette, és hosszú percekig nézte az arcomat. Megcsókolta a homlokom. Láthatóan várt valamire. Megkérdeztem, mire. - Azt néztem, hogy elalszol-e, vagy van-e kedved egy kis információcserére. Nyújtóztam egyet. Bágyadt és kimerült voltam, de álmos, furcsa mód, egyáltalán nem. Szokatlannak találtam a kérdé

278

sét, ám pillanatnyilag nem zavart a gondolat, hogy válaszolnom kell neki. Szerintem a fél tucat orgazmusnak is szerepe lehetett ebben. Gondoltam, hogy sejti. Sokkal jobban ismerte a szeretkezés utáni érzéseket, mint én. Furcsán nyílt voltam most vele, és nyoma sem volt a rám amúgy nagyon is jellemző zárkózottságnak. Titkon azt reméltem, hogy ez csak egy pillanatnyi elmebaj, és nem annak a következménye, hogy lassan belehabarodok ebbe az emberbe. Kissé megvontam a vállam, amitől mindig ideges lett. -Jó - mondtam, és végighúztam a kezem a mellén, ahogy fölém támaszkodott. - Kérdezz valamit! Kedvesen rám mosolygott, majd megharapta az ajkát, mintha ideges lenne. Csodálkozva és élvezettel néztem ezt. Még nem láttam ilyennek. Hogy James zavarban legyen, ez egyszerűen nem fért a fejembe. - Megtudtam, mit jelent az, hogy sötnos. Mondd meg, hogy miért pont egy becéző szó lett a biztonsági szavad! Nem lepődtem meg. Már az arcán láttam, hogy ezt fogja kérdezni, vagy valami hasonlóan személyes dolgot. Már azelőtt megszólaltam, hogy tudtam volna, mit is szeretnék mondani. Ismerni akartam őt, így az sem nagy baj, ha megismer ő is valamennyire. - Az apám hívott így - mondtam a legegyszerűbb választ, ami igaz is volt. Elgondolkodva nézett rám. Láttam rajta, hogy ennél kimerítőbb választ várt. - Ez nem mond nekem semmit. Miért használod az apád becéző szavát biztonsági szóként? - Egy tonna dolgot kell elmesélned magadról, ha elmondom ezt - válaszoltam neki, és megböktem a mellét. Komolyan bólintott, minden gondolkodás nélkül. Ettől magabiztosabb lettem. Vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem. 279

- Sokszor iszonyúan megvert. - James feszülten figyelt, míg én szórakozottan simogattam őt. - Nem fenekelésről vagy körmösről beszélek, amit más gyerek is szokott kapni. Érzéketlenül vert. Sokszor üvöltött az anyámmal és velem, és . nem érdekelték a következmények. Semmit sem számítottunk neki. Az egyeden dolog, amiből azt láttam, hogy mégis csak van egy cseppnyi önuralma, az volt, hogy sohasem ütötte meg az arcunkat. Csinosnak tartott minket, és szerintem azt akarta, hogy csinosak is maradjunk. Lopva az arcára pillantottam. Hamuszürke volt. De folytattam, mert éreztem, hogy megszabadulok a súlytól, ha elmondom neki a véres részleteket. - Hideg szívű, brutális ember volt. És hatalmas. Istenem, hatalmas volt! Gyerekkoromban azt hittem, hogy óriás. Stephannak volt egyszer egy összetűzése vele. Te nem tudhatod, mert Stephan gyűlöli az erőszakot, de ő nagyon jól verekszik. Sikerült lenyomnia az apámat valahogy, de csak alig. Az apám legalább huszonöt kilóval nehezebb volt nála, és csak egy hajszálon múlott a dolog. De Stephan gyorsabb volt és gyakorlottabb. Szó szerint verekedésből tartott el minket, pedig még csak tizenhat éves volt akkoriban. Az apám csak nőket és gyerekeket vert, azt hiszem. Amikor láttam, hogy a húsos öklei miatt majdnem a kórházban kötött ki Stephan, nem is értettem, hogyan bírta ki az anyám olyan sokáig... Kiráztam magam a merengésből, és visszatértem a lényegre. - Nem volt szerető apa. Hideg volt és brutális, ha bedühödött. De még a dühkitörései is hidegek voltak. Sokszor fordult hozzánk ezzel a becéző kifejezéssel, a maga hideg és bántó módján. így aztán amikor azt mondtad, hogy válaszszak egy biztonsági szót, amit akkor mondok, amikor a dolgok túlmentek azon, amit még elviselek, erre gondoltam. Semmi sem rémített meg annyira, mint amikor az ő szájából

280

hallottam ezt a szót. És ez most perverz módon nagyon is ide illett. - Basszus! - mondta James megzavarodva. Ferde mosollyal néztem rá. - Mondtam neked, hogy el vagyok cseszve, úgy, ahogy vagyok. - És hogyan halt meg? - kérdezte James rekedt hangon, miközben a hasamat simogatta. Nem mondtam neki, hogy most ő jön az információcserében. Beszédes kedvemben voltam, így hát válaszoltam. - Nem halt meg - mondtam halkan. A hasamról felnézett az arcomra, kissé értetlenül. - De azt mondtad, hogy... - Hazudtam róla. De az anyámról nem. O meghalt. - Hogy halt meg? És hol van most az apád? - Öngyilkos lett. - A hazugság könnyen, minden nehézség nélkül csúszott ki a számon. Régi, jól begyakorlott hazugság volt ez. Szükséges volt az élethez. - És fogalmam sincs, hol van az apám. Anyám halála után megszöktem otthonról. Majdnem tizenöt éves voltam, és azóta is menekülök. Néhányszor már megtalált, de a gyerekvédelmi rendszer nem működött elég hatékonyan ahhoz, hogy összehozzon minket. És aztán jött Stephan. Ő mindig megvédett engem, és együtt menekültünk tovább. - Tehát nevelőszülőknél voltál? Ott találkoztál Stephan- nal? Röviden megráztam a fejem. - Volt rá esély, de nem. Hajléktalan menekültek lettünk. Úgy találkoztam Stephannal, hogy egy idősebb hajléktalan meg akart erőszakolni, de Stephan kiverte belőle még a szart is. Stephannak köszönheted, hogy mostanáig szűz voltam. Ezután elválaszthatatlanok lettünk. Még csak nem is beszéltünk az esetről. Olyanok lettünk, mint egy család.

281

Láttam, hogy egy finom remegés fut végig a testén. Megérintettem az ujjammal az állát. - Szeretném megölni - suttogta James. Én tovább simogattam az állát. - Megőrjít a gondolat, hogy az, aki évekig ütöttvert téged, most szabadon mászkál. Nem értem, hogy lehet, hogy egy ilyen lány, mint te, az utcára kényszerült, minden védelem nélkül! - Ott volt Stephan - mondtam egyszerűen. Ö csinált mindent, ami fontos. Az, hogy ott volt mellettem, még a szörnyű időkben is elviselhetővé tette az életet. - Szeretem azt a fickót. Emlékeztess, hogy vegyek neki valami vicces és extravagáns ajándékot. Tudom, hogy szereti az autókat... - kanyarodott el a témától. Felnevettem, számomra is meglepően felhőtlenül. - Én is szeretem, de nem bátorítanálak erre... - Szeretném, ha válaszolnál a kérdésemre. De kegyetlenül őszintén. Rossz ez neked, amit mi csinálunk együtt? Olyan vagyok, mint az apád? Nem kell belemennünk semmilyen durva dologba, ha te nem akarod. Nem szeretnék rossz lenni hozzád. Az ajkát simogattam az ujjammal, és próbáltam pontosan megfogalmazni a választ. - Már azóta vonz a BDSM, amióta az eszemet tudom. Ettől zavarba jöttem, ezért jól eltitkoltam. Tapasztalatom természetesen nem volt eddig benne, de mindig is vonzott valami errefelé. És az a mód, ahogy ezt te kezeled, felszabadít. A múltam formált, és ez igaz mindenkire. De nem hinném, hogy rossz lenne, ha ilyen módon konfrontálódok ezzel a múlttal. Jó, hogy van egy ilyen ember, aki segít megnyitni az utat. Valaki, akivel megtanulhatom, mi a bizalom. És egyáltalán nem vagy olyan, mint az apám. Szinte láttam, ahogy a szavaimtól magabiztosabb lett. Lehajolt, hogy megcsókolja a homlokom.

282

- Köszönöm - suttogta a bőrömnek. - Viszont, eltértünk a tárgytól. Most te jössz egy kínos kitárulkozással. Helyesebben, többel is. Miért gyűlölöd az alkoholt ennyire? - kérdeztem. Tudtam, hogy van ott valami. Éreztem. Nem lehetett véletlen, hogy olyan volt a reakciója, amilyen, amikor alkoholt ittam vagy ihattam volna. Kezével végigsimogatta a felsőtestemet, ujját végighúzta a bordáimon. Hagytam néhány percet neki, míg tűnődve megfogalmazta a válaszát. - Beszéltem neked a szüleim halála utáni első gyámomról. Egy idősebb unokatestvéremről van szó. Spencernek hívták, és utáltam őt. Úgy tudtam, nagyon jóban volt a szüleimmel, és hamar rájöttem, hogy miért. Alig voltam tizennégy éves, mikor megengedte, hogy bort igyák a vacsorához. Eleinte jó fejnek tűnt, és sohasem próbált fegyelmezni vagy eltiltani semmitől. Úgy gondoltam, ő a legjobb fej a világon. Egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy drogot is tett a borba. Elszorult a torkom a szavai hallatán. Visszatartott lélegzettel vártam, hogy mi következik ezután, és szinte biztosra vettem, hogy nem lesz jó a vége. - Eltartott egy darabig. Emlékezetkieséseim voltak. Nem emlékeztem semmire vacsora után. De ott voltak... a jelek. Fájdalmaim voltak ott, ahol nem lett volna szabad. Mindenféle nyomok voltak a hátamon, a csuklómon és... más helyeken is. És Spencer is megváltozott. Először csak valami ravaszságot véltem felfedezni a tekintetében. Aztán egy idő után elkezdett hozzám dörgölődzni, fényes nappal is. Tudtam, hogy valamit csinál velem, valami olyasmit, amibe én nem egyeztem bele. Nem, mintha egy tizennégy éves gyerek beleegyezhetne bármi rohadtságba is! Sok éve először gyűltek könnyek a szemembe, és a kezem, 283

szinte magától, vigasztalóan simogatta őt. Meghatott és megrémített, hogy ilyen dolgokat oszt megyeiem. Észrevette a könnyeimet, szórakozottan letörölte az arcomról, majd folytatta. - Arra gondoltam, hogy talán a bor lehet. így egyik alkalommal úgy csináltam, mintha megittam volna a bort, és ezután hagytam, hogy a szobájába vezessen. Megbilincselt, mielőtt felfogtam volna, hogy mi is történt. Innen már nem tehettem semmit. Ezután végig kellett élnem az egész rohadt dolgot anélkül, hogy a drog bennem lett volna. Végigsimítottam a vékony hegeket a csuklóján, és ő hagyta. Megcsókoltam a szorosan lehunyt szemét, és ezt is hagyta. - Azt hiszem, hamar rájött, hogy nem vagyok bedrogoz- va, de nem érdekelte. Meggyőzte magát arról, hogy én is akarom, mindegy, mennyire küzdöttem és tiltakoztam. Reggelig el sem engedett. Ez volt életem leghosszabb éjszakája. Kimerült voltam, és a lelkem legmélyéig sérült, de volt bennem annyi keménység, hogy elhatároztam: a szart is kiverem belőle, ha egyszer kiszabadulok. - Ezután eltűnt, és egy év sem kellett hozzá, hogy egy dühös szeretője meggyilkolja. Szerette a fiatalabb férfiakat, akik jóval erősebbek voltak nála. Azt hiszem, ez üthetett vissza. De az a szeretője legalább elmúlt már tizennyolc. Hatalmas családi botrány kerekedett. A rokonaim elképedtek. De én örültem a dolognak. A távolba meredt, ahogy a durva részletekről beszélt, de kitisztult a tekintete, amikor befejezte, és újra rám tudott figyelni. Odahajolt, és megcsókolt. Én odaadóan viszonoztam a csókot. Egy kissé hátrább húzódott, és azt mondta halkan: - A terapeutámon kívül te vagy az egyetlen ember, aki tud erről. Rettentően szégyelltem! Most másképpen látsz ettől? Válaszként úgy csókoltam meg, hogy abban minden benne volt, amit e sérült ember iránt éreztem, aki valamilyen

284

módon annyira hasonlított hozzám. Most jöttem csak rá, hogy úgy egészített ki engem, amiről eddig nem is tudtam, és hogy szükségem van rá. Ezután hosszú percekig csókolóztunk. Lágy és emelkedett érzés volt. Olyan közelség, amitől nemrég még kivert volna a hideg. De most nem így történt. Belefeledkeztem az érintésbe, és éreztem, hogy valami megváltozott bennem. Szétváltunk, de csak azért, hogy fölemeljen. - Most gyere az ágyamba, kedvesem! Hagyjuk itt a negyedik emeletet. De visszatérünk még, afelől ne legyen kétséged! Ölbe kapott, és miden látható erőfeszítés nélkül a lifthez vitt, és nem tett le, nem is helyezte át a súlyomat, míg lassan fel nem értünk a szobájába. Orromat a mellébe fúrtam. Ö megcsókolta a fejem tetejét. Az ágyára fektetett, és szeretkeztünk. Úgy éreztem magam, mintha egy erdőben lennénk, ahogy a hatalmas, egész falat betöltő ablakon besütött a nap. Gyengéd szerető volt, bár ennek a gyengédségnek megvoltak a határai. Széthúzta és lenyomta a lábam az ágyra, hogy minden kemény lökése a csiklómat dörzsölte, úgy, hogy szinte fájt. Újra és újra elélveztem, mielőtt végül ő jött volna. - Az enyém vagy - lihegte a fülembe utána. Ott feküdtünk egymásba fonódva, mindketten a saját oldalunkon, míg ő hátulról átölelt. - Igen - motyogtam, majd mély és békés álomba merültem.

285

HARMINCHARMADIK FEJEZET

Szembesülve Sötétben ébredtem, és eleinte nem is tudtam, hol vagyok. - Sssh, kedvesem, aludj csak nyugodtan! - suttogta James a fülembe, majd fölkelt, és kiment a fürdőszobába. Hallottam, hogy megereszti a zuhanyt. Felkeltem én is. Bementem a gardróbba, és felvettem a munkaruhámat. Zuhanyozni is kellett volna, de ráér majd a hotelban. Volt egy olyan érzésem, hogy ha most csatlakozom hozzá, rábeszélne, hogy maradjak nála, míg ő távol lesz. Még mindig nem akartam ezt. Gyorsan felöltöztem. Hallottam, hogy elzárja a zuhanyt, odamentem a fürdőszobaajtóhoz, és azon keresztül beszóltam neki. - Éhes vagyok. Nem bánnád, ha keresnék valami ennivalót a konyhában, míg elkészülsz? - Dehogy is, persze! Bocsánat. Figyelmetlen vendéglátó vagyok. Szolgáld ki magad! Kell egy kis idő, míg elkészülök, de húsz perc múlva én is ott leszek. Láttam egy vadonatúj tuxedó öltönyt a gardróbban, úgyhogy tudtam, mire kell neki a húsz perc. Nyilvánvalóan egy elegáns eseményre készül; egy olyan előkelő helyre, amilyen helyen én még nem is jártam. - Oké - mondtam. Egy kis nehézséggel átvergődtem a lakása labirintusán, de

286

szerencsémre útközben megtaláltam a táskámat. Ott maradt az autóban, amikor Clark elhajtott. Még csak nem is gondoltam rá azóta, csak most, amikor megláttam. Boldogan vettem kézbe, és magam után húztam, ahogy James tegnapi útját visszafelé követve a konyhát keresgéltem. Inkább a fülem, mintsem a szemem után találtam rá, mert akaratlanul is máshonnan közelítettem meg. Két nőt hallottam beszélgetni, egy meleg és erős, és egy csengő, nevetős és barátságos hangot. Óvatosan mentem a nyitott ajtóhoz. Elképedtem attól, amit láttam, és csak pislogva álltam ott, és néztem. Egy ötvenes éveiben járó nő volt az egyik, és a hangjáról megismertem, hogy vele beszélt James az érkezésünkkor. Ö volt a házvezetőnő. Testes, spanyolajkú nő, afféle kedves anyaszerű kinézettel. Lassan elhallgatott, amikor meglátott. Szedett-vedett megjelenésem láthatóan megzavarta. De nem őrajta lepődtem meg. A másik nő jelenlétével nem tudtam mit kezdeni. Kivételesen szép nő volt; göndör fekete haja fényesen ragyogott. Talán James valamelyik rokona, gondoltam. Volt olyan szép, hogy akár az is lehessen, bár nem voltam benne biztos, hogy lehet valaki olyan szép, mint James. Gyönyörű szürke szemében sokkal kisebb meglepetés látszott, mint amit én éreztem. Nagyon ki volt öltözve az estélyhez: egy hosszú, selymes, sápadtszürke ruhát viselt, ami nagyon jól ment a szeme színéhez, és kifejezetten vörös szőnyegre volt való. Klasszikus, pánt nélküli szabású, és úgy állt a testén, mint valami kesztyű. Nagyon nett és csinos volt a teste; ilyen vékony derekat talán még nem is láttam, mégis nagyon érzéki volt a nő, szinte pontosan homokóra alakú. Olyan, akitől minden más nő rosszul lesz, ha csak ránéz. Ügy tíz centivel alacsonyabb volt, mint én, százhetven körüli. Ahogy ránéztem, azonnal túl magasnak és esetlennek 287

kezdtem érezni magam. Napbarnított bőre hibátlan volt, az ajka buja és perzselő, az orra szemtelen és tökéletes. - Még egy utaskísérő? - kérdezte erőteljes hangon. A házvezetőnőhöz beszélt. -• A fiúk, és az ő kis játékaik! - Lezser volt a hangja, közben unottan nézett a plafonra, de a szája körül volt valami feszültség, ami fagyos haragra utalt. - Néhány év múlva már készen lesz rá, hogy megállapodjon veled, édes! A férfiak harmincéves korukig tulajdonképpen állatok. Ezt mindenki tudja - mondta a házvezetőnő a gyönyörű teremtésnek, kedves hangon. A szeme viszont egyáltalán nem volt kedves, amikor tetőtől talpig felmért. Valami nagyon szúrni kezdett a gyomorszájamnál. Egy pillanatig bután néztem a gyönyörű nőre, aztán összeszedtem magam, és megkérdeztem: - Kicsoda maga? A hangom gyenge és szánalmas volt. Igazából nem is akartam hallani a választ, de muszáj volt megkérdeznem. A nő elmosolyodott, az arckifejezése egy pillanat alatt, mintegy varázsütésre, átmelegedett. Most vagy egy tökéletes konzumszínésznő volt, vagy hirtelen megszeretett. Én mindenesetre az első verzióra szavaztam. - Jules Phillips vagyok. - James rokona? - kérdeztem. Szalmaszálba kapaszkodtam, és ezzel én is tisztában voltam. Felnevetett, meleg, érzéki hangon. Hirtelen annyira rosz- szul lettem, ahogy azt hittem, kihányok mindent, egyenesen a piros tűsarkú cipőjére. - Nem. Ha a rokona lennék, akkor az, amit James meg én szoktunk csinálni, törvénytelen lenne. Én vagyok a ma esti randija. Elkísér a jótékonysági bálra. Egy eseményre, amit az anyáink közösen alapítottak. Szegény drágám, neked nem mondta el? Nyilván csak egy dologra tud koncentrálni. De 288

az évek alatt én már megtanultam kezelni ezeket a különféle... hóbortjait. - Az ujját a nyakára tette, és az én nyakamat nézte, ahol a kigombolt felső gombok alól kilátszott a nyakláncom. Az övé gyémánttal volt kirakva, és nem sokban különbözött az enyémtől. - Igazság szerint mindig eléggé bőkezű volt ahhoz, hogy megérje, de ezt nyilván te is tudod. Ez megtette a magáét. Alig fogtam fel, amit mondott, máris hányni kezdtem. Jules egy együttérző hangot adott ki, és éreztem, hogy valaki hátrasimítja a hajam. A házvezetőnő undorral nézett. - Túl sokat ittál, édes ? - kérdezte Jules, és a hajamat simogatta. Volt valami bántó a hangjában, amiről nyilván azt gondolta, hogy nem veszem észre. Veszélyes nő volt, ezt azonnal éreztem. Halálos biztonsággal tudtam. Leráztam magamról. - Kérem, hagyjon - mondtam neki, és alig kaptam levegőt. Felegyenesedtem, megtöröltem a zakóm ujjával a szám. Még sohasem éreztem ilyen förtelmesen magam. Sohasem éreztem ilyen mocskosnak magam. Hazudott nekem! Egy hazugságba lettem szerelmes! Egy gyönyörű hazuggal osztoztam rajta! Most minden kiderült. El kell tűnnöm inneni Billegve kimentem a konyhából. Inkább az utcán hányok még, mint hogy még egy pillanatot itt töltsék a házában. Eljutottam a liftig, és megnyomtam a gombot. Éreztem, hogy Jules utánam jött, éreztem a jelenlétét a hátam mögött. - Együtt éltek? - kérdeztem anélkül, hogy hátranéztem volna. Semmit sem válaszolt, és a legrosszabbra voltam felkészülve. Volt egy asztal a lift mellett. Levettem a nyakláncomat, és

289

remegő kézzel néztem. Óvatosan lefektettem az asztalra, de még így is túl hangosan csengett. Mikor végre megjött a lift, azonnal beszálltam. Csak ekkor fordultam meg. Ekkor lépett ki James a szobájából a felső lépcsőpihenőre, gyönyörűen felöltözve az eseményhez. Ott helyben megdermedt, ahogy meglátott kettőnket. Nyilván észrevett mindent az arcomon. - Bianca, várj - mondta, és a hangjából pánik érződött. Őrült tempóban lerohant a lépcsőn, de a liftajtó addigra könyörületesen becsukódott. Mélyeket lélegeztem, míg lefelé ment a lift, hogy ne legyek megint rosszul. Megalázó lenne, ha a hányásomtól szag- lana a liftje. És már elég megaláztatásban volt ma részem. Mikor leértem az utcaszintre, szinte kirohantam az épületből. Megálltam a járda szélén, és nem tudtam, mit tegyek. - Ms. Karlsson - szólalt meg tőlem jobbra egy aggódó hang. Arra fordultam, és láttam, hogy Clark közelít óvatosan, mintha attól tartana, hogy az autók alá rohanok. - Hadd vigyem el, Ms. Karlsson! Kérem. Nagyon feldúlt- nak látszik. - Csendesen beszélt, a hangja kedves és zavart volt. - Felhívom Mr. Cavendisht, és ő majd megoldja, bármi is legyen a baj! A neve említésére rohanni kezdtem. Átrohantam a zsúfolt utcán, annyira hajtott a pánik. Nem akartam látni. Dudák szóltak, de nem érdekelt. Egy taxi ment el mellettem centikre. Benéztem. Üres volt. Beszálltam. A bőröndömet és az utazótáskámat egymásra pakoltam az ülésen. Megmondtam a hotel címét a sofőrnek. Úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Benyúltam a táskámba, kivettem a pénztárcámat, és egy húszast nyomtam a kezébe. Általában nem ülök taxiba. Istentelenül drága módja ez a közlekedésnek. De ebben a pillanatban bármit

megadtam volna, hogy minél messzebb legyek innen. Szerettem volna a szobámban lenni, és labdává összegömbölyödni. Tudtam, hogy Stephan még nem ért haza. Arra gondoltam, hogy felhívom. Mindent abbahagyna, és azonnal odajönne, ha kérném. Jó lett volna. De azonnal el is vetettem az ötletet. Önző dolog lett volna, ha elvonom egy szórakoztató estétől azért, hogy az én nyomorommal foglalkozzon. Ügyetlenül vonszoltam ki magam a kocsiból, mikor megállt. Kerestem a kulcsomat, és megkönnyebbülten vettem észre, hogy a kulcskártya még mindig a zsebemben van. Senkivel sem akartam beszélni, még a barátságos hotelszemélyzettel sem. A recepciós lány köszöntött, én csak bólintottam egyet felé. Kétségbeesésem ködén át nem is ismertem fel, pedig a nevemen szólított. Odasiettem a lifthez. A megkönnyebbülés hulláma öntött el, mikor végre beléptem a szobámba, és belöktem az ajtót magam mögött. Volt bennem egy őrült, paranoid érzés, hogy James követ engem, és el akar kapni, mielőtt kizárhatnám őt mindenhonnan, az életemből. Percekig csak álltam az ajtónak támaszkodva, és nem eresztettem el. Azzal tisztában voltam, hogy Jamesnek sok szeretője volt. Tudtam, hogy nagy nőcsábász. És persze bolond voltam. Mikor azt mondta, hogy csak én vagyok neki, elhittem, mintha egy ilyen ember képes lenne leszokni a hazugságról. A táskámat otthagytam az ajtóban, és szándékosan a szokásos rutinba kezdtem bele. Levettem az ágytakarót, és egy kupacba gyűrve a szoba legtávolabbi sarkába dobtam. Tudtam, hogy ezeket nem szokták kimosni. Beállítottam az ágy mellett levő ébresztőt, majd a telefonomat is, amit bedugtam tölteni.

291

Láttam, hogy nyolc nem fogadott hívásom volt. Kikapcsoltam a csörgést és a rezgést is, hogy ne zavarjon semmiféle hívás vagy üzenet. Az egyetlen dolog, ami megszólalhatott, az ébresztő volt. Csak annyit pakoltam ki, amennyit feltétlenül muszáj. Néhány tisztálkodó szert és a másik egyenruhámat. Odamentem a két szobát összekötő dupla ajtóhoz. Hiába töltöttük más helyeken a napot, most is két ilyen szobát foglaltunk, mint rendesen. Kinyitottam az én oldalamon levő ajtót, és megkönnyebbülten láttam, hogy már Stephan is kinyitotta az övét. Mozgást hallottam a fürdőszobájából, és felugrottam. - Ste... Stephan? - kérdeztem, és nagyon reméltem, hogy ő az. Hívásomra kilépett a fürdőszobából, ing nélkül, egy szál kék rövidnadrágban. - Szia, Boglárka! Valami tapló leokádta az ingemet, és fel kellett jönnöm, hogy kicseréljem. - Mialatt beszélt, egy törölközővel szárította a haját, és megindult felém. Ahogy meglátta az arcom, megállt. Néhány pillanat múlva már a karjába zárt. Arcomat a csupasz melléhez szorította, és a hajamat simogatta. - Jaj, Bee, mi a baj ? Eddig sikerült megállnom, hogy ne sírjak, de ez az együttérzés kipukkasztott. Mintegy távolról hallottam, ahogy feltör a sírás a torkomból. Nem szoktam sírni, főleg nem így. Megállíthatatlan zokogásommal összenedvesítettem az egész mellét. Hogyan történhetett ez meg velem ? - kérdeztem magamtól újra meg újra. Annyira biztos voltam magamban, hogy sohasem fogok senkinek bedőlni! De végül kicsúszott a kezemből minden, még a saját szívem is. Rettentő bűnbánat tört rám, amikor észrevettem, hogy

292

Stephan is zokog. Mindig is ilyen volt. Nem tudta nézni, hogy szenvedek, ha nem szenvedett ő is velem. - Sss... minden rendben lesz - mondta nekem a könnyein át mégis lágy és megnyugtató hangon. - Túléljük, Bianca! Bármi is legyen az, mi ketten túléljük!

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

Kijózanodás Hirtelen dühös dörömbölést hallottam az ajtón. Az ajtó beleremegett, ahogy a kemény ököl kívülről döngette. - Bianca, nyisd ki az ajtót! Beszélnünk kell! Ne zárj ki! Nyisd ki az ajtót! Most! - James hangja tisztán behallatszott a szobába, mert úgy kiabált, hogy még a halottat is fölébresztette volna. Folyamatosan dörömbölt. Még sohasem hallottam őt ennyire üvölteni. Ez megijesztett, és akkor nem mondtam sokat. Próbáltunk csendben maradni, és nem figyelni rá, miközben ő továbbra is dörömbölt. Jó öt percig tartott ez így. Minden egyes ütéstől egyre feszültebb lettem, míg végül cafatokban lógtak az idegeim. Ez felidézte bennem a gyerekkoromat, úgy, mint eddig még semmi sem. Az ajtón dörömbölnek, az apám betöri, majd ütni kezd minket azért, mert ki mertem zárni őt. Szinte minden verés így kezdődött, hogy az ajtómon dörömbölt. Hasonlóképpen, mint most. Annyira idegroncs voltam, hogy hirtelen visszatértem ahhoz a gyerekkori szokásomhoz, amitől azt reméltem, hogy általa megúszom valahogy. Hirtelen otthagytam Stephant, és megkerestem a legbiztonságosabbnak tűnő helyet a szobában, az ágy túlsó oldalán. Odaguggoltam, és karommal át

294

fogtam a lábam. Nyilvánvaló, hogy gyerekes védekezés volt ez, de nem tudtam mást tenni. Hallottam, hogy kivágódik az ajtó, majd Stephan szólalt meg, jegesebb hangon, mint amikor apámhoz szólt annak idején. Annak nem lett jó vége. Csak remélni tudtam, hogy ez nem úgy fog végződni. - Hagyd abba! Nem akar látni téged. Nézz rá! Mit tettél vele? Az utolsó mondatait alig tudta kipréselni magából. Kemény küzdelem hangját hallottam, és tudtam, hogy James berontott a szobába, nem törődve a nagy szőke férfival, aki elállta előtte az utat. Stephan megállította őt, a hangokból ítélve. A dulakodás hangjai néhány pillanatra abbamaradtak. Úgy vettem ki, hogy vagy James adta fel egy időre, hogy elmenjen Stephan mellett, vagy Stephannak sikerült őt lefognia annyira, hogy nem is próbálkozhatott. Aztán ismét meghallottam a küzdelem hangjait. - Hadd lássam őt! Jóvá akarom tenni! Nem azért jöttem, hogy bántsam őt, Stephan - hallottam James hangját, és mintha összeszorított szájjal beszélt volna. - Már megtörtént! Nézz csak rá! Mit tettél vele? - Stephan hangja most egyre dühösebb lett. - Tűnj el innen! - Ott látom őt - mondta, és nyers hangjára még jobban össze kellett gömbölyödnöm. - Bianca, csak hallgass meg! Az a nő nem volt más, csak egy barát! Hallottam egy ököl puffanását, majd James fájdalmas kiáltását. Úgy gondoltam, hogy hasba vágta. Ettől még nyugtalanabb lettem. Tudtam, hogy Stephan ütései komoly károkat tudnak okozni. A legjobb esetben is néhány napig vért köp fel az illető. - Milyen nő ? - kérdezte Stephan, még dühösebb hangon.

295

- Kérlek, csak engedj odla hozzá! Nem bírom nézni, hogy így szenved! - Inkább menj el! Miattad lett ilyen, és most távozz! Ha beszélni akar veled, majd fölhív! - Bianca! - mondta James ismét, de elhalt a hangja. A falnak csapódó test hangja végül arra késztetett, hogy felemeljem a fejem, és megnézzem, mi történik. Stephan James torkának feszítette a karját, de James még mindig keményen küzdött azért, hogy kiszabaduljon, és valahogy elmenjen mellette. Megpróbálta leküzdeni az útakadályt. Stephan viszont úgy nézett ki, mint aki mindjárt gyilkolni fog. Meztelen felsőtestén láttam a kőkemény izmokat feszülni. - Csak annyit mondj, hogy meghallgatsz, Bianca! Ha nem most, akkor később! D e ígérd meg, hogy nem zársz ki az életedből örökre! ígérd meg, és elmegyek! Ha ezt akarod hörögte. Nem ez adta az első lökést, hogy beleegyezzek, de mikor láttam, hogy Stephan mindjárt megöli őt, döntöttem. A hangom reszketett és akadozott, de azért megszólaltam. - A szavamat adom, miint ahogy te is a szavadat adtad, hogy én vagyok az egyetlen.. Ettől Stephan átbillent a túloldalra. - Rohadt baszógép! - ordította, és újra keményen gyomron vágta. Átkoztam magam. Ezzel csak olajat öntöttem a tűzre. - Az egyetlen voltál! Az egyetlen vagy! Nem hazudtam neked! Elmondom mindenről az igazat, mégha fáj is, mert azt akarom, hogy bízz bennem! - kiáltotta. A hangja erőlködő és éles volt az ütésektől. A szavai annyira felbőszí tettek, hogy megfeledkeztem arról, hogy el akartam simítani a helyzetet. - Azt mondtad, nem vagy senkivel! Ez hazugság volt, hiszen ma találkoztam azzal, akivel jársz! 296

Stephan megint nekivágta őt a falnak, és szitkozódni kezdett. - Te rohadék! Megesküdtél nekem, hogy nem fogod bántani őt! De azóta nem láttam ilyen állapotban, hogy az apja ráemelte az öklét! Ezzel mintha minden gőz kiment volna Jamesből. Feladta a küzdelmet, pedig Stephan láthatóan azon volt, hogy átnyomja a falon. - Bianca, kérlek, ne hagyj el így! Csak egyezz bele, hogy beszélsz velem még egyszer, amikor kész vagy rá! Te választod meg az időt és a helyet, de nem hagyhatlak így elmenni! - Rendben. Ha először válaszolsz egy kérdésre. - Bármire. - Először is, ígérd meg, hogy nem jössz hozzám közel, hogy Stephan elengedhessen! A szoba másik végéből is jól láttam, hogy mennyire le volt sújtva ettől. - Jó. Ha ezt akarod. Stephan azonnal elengedte őt. Nagy lépésekkel átment a szobán, kezével a hajába túrva. Gyűlölte, ha veszít, és ma este nagyon közel volt hozzá. Hirtelen rám tört a bűntudat, hogy mindez énmiattam van. Megesküdtem magamnak, hogy sohasem kezdek más férfival. - Hétfő délután ötre eljöhetsz a házamba. Akkor beszélhetünk. Nehéz volt nem érezni semmit, amikor belenéztem a láthatóan őszinte, könyörgő szemébe. - Hamarabb, kérlek! Ha hétfőig várnom kell, az nem más, mint kínzás! Megráztam a fejem, és szilárdan kitartottam. - Nem. Hétfőn. És most válaszolj a kérdésemre! Bólintott. Zsebre vágta a kezét, és egészen lepusztultnak nézett ki a fekete öltönyében és a vakítóan fehér ingében.

297

A haja a küzdelemtől összevissza állt, de még így is valahogy művésziesen volt borzas az egész. - Megbasztadjulest? - kérdeztem. Feszülten várt egy pillanatig, és már azelőtt tudtam a választ, hogy kimondta volna. - Igen. De már nagyon régen. Nem akartam már mást kérdezni, de mégis kicsúszott a számon. - Mikor? - Legalább egy éve. Nem tudom pontosan, mikor. Es már évek óta ismeri őt - gondoltam. - Csak egyszer? Lehunyta a szemét. - Nem. De sohasem jelentett nekem semmit, esküszöm. - Szóval évekkel ezelőtt vele dugtál, és most megint találkozni akartál vele, azután, hogy én elmentem. Ez neked nem jelent semmit? - Tudom, hogy rosszul hangzik, de nem így van az egész. Gimnázium óta ismerem őt, és a családjainkat is régi kötelékek fűzik össze. A bátyja, Parker, közeli barátom. És ő is csak barát, esküszöm! - Ezek szerint meg szoktad baszni a barátaidat. - A hangom nagyon lapos volt, és sajnáltam, hogy inkább nem maradtam csöndben. Esedezve nézett rám. - Többé már nem. Bármi is volt vele, nem sokat jelentett nekem. - Engem még csak egy hete ismersz. Hogy van ez akkor velünk? Az álla megfeszült. - Kérlek, ne csináld! Ez más. Mi mások vagyunk! Elfordultam tőle, mert befejeztem a beszélgetést. Már csak annyit akartam, hogy menjen. 298

- Menj el, kérlek! Beszéljünk hétfőn. És ne az én járatommal gyere! Ha mégis, akkor átmegyek dolgozni a másodosztályra. - A hangom már egyre szilárdabb lett. Őszintén reméltem, hogy ez annak a jele volt, hogy véget ért a hisztériás rohamom. Még hosszú ideig nem ment el, de nem is szólalt meg. Aztán hallottam, hogy nyílik és csukódik az ajtó, majd valaki ráfordítja a zárat. Stephan felkarolt, és berakott az ágyba. Átölelt, és sírt. Tudtam, hogy fáj neki, és mindez miattam. Az erőszakos dühkitörése zavarba ejtette, mint ahogy az is, hogy jól helybenhagyta Jamest, és mindennek eredményeképp ez egész csak még jobban fájt nekem. És ha nekem fáj, neki is. Átöleltük egymást, és most éreztem csak, hogy a sírásnak még koránt sincs vége. Stephan is és én is meglepően jól működtünk másnap, ami azért is furcsa volt, mert meglehetősen keveset aludtunk. Furcsa volt, de jó. Az ott alvós járatokat nem tudtuk lemondani, hacsak nem voltunk a halálunkon. Ha kihagyjuk a visszautat, akkor nagyon sok munkát hárítunk a többiekre. így aztán levánszorogtunk a hotel előcsarnokába öt perccel indulás előtt, hallgatagon, de munkára készen. Mindenki azt kérdezte Stephantól, miért nem ment visz- sza a bárba tegnap este. Még SMS-t sem küldött senkinek, ami elég szokatlan volt tőle. Máskor sokkal jobban oda szokott figyelni az ilyesmire. Azt találta ki, hogy fáradt volt és ittas, és elaludt az ágyán. Ez hihető volt, úgyhogy a többiek leszálltak a témáról. Nekem nem volt kedvem beszélni, ezért kimaradtam mindenből, ami a többiek között folyt, és csak akkor kapcsoltam be magam, amikor már munkára került a sor. Az is

299

merős rutin segített, és nagyon örültem a zsúfolt gépnek, ahol nem volt ott James. Észrevettem megint az ügynököket a gépen, az egyik az elsőn, a másik a másodosztályon. Teltházunk volt. Minden ülés foglalt volt. Már három óra eltelt az útból, amikor csendesen megkérdeztem az ügynököt, James Cookot: - Mondja, James Cavendishnek dolgozik? Egy pillanatra döbbenten nézett, de aztán újra magára öltötte a pókerarcát. - Nem áll módomban ezt közölni önnel, Ms. Karlsson. Bólintottam. Úgy éreztem, tudom a választ. Damien kapitány meglepően fogékony volt a hangulatomra. Félretette a szokásos flörtölős modorát, és vette a fáradságot, hogy bejöjjön egy kis időre a konyhába. Megfogta a karom, a tekintete komoly volt és szomorú. - Nem kérdezem, mitől vagy rosszkedvű, de szeretném, ha tudnád, hogy a barátod vagyok. Ha bármikor szükséged van valamire, hogy valaki meghallgasson, csak hívj fel! Nagyon együtt érzek veled, hidd el. - Lágyan elmosolyodott a végén. Olyan egyenes volt, olyan őszinte, hogy egészen meghatódtam. Visszamosolyogtam. - Elhiszem. És nem felejtem el. Köszönöm, Damien! Rövid találkozásom Melissával, mikor a pilótafülkébe tartott, épp az ellenkezője volt ennek. Ravasz mosollyal nézett a hiányzó órám helyére. - Szar van a levesben? - kérdezte. De nem várt választ, csak folytatta. Úgysem válaszoltam volna neki, ebben igaza volt. — De akkor is kell órát hordanod, azt tudod! Felírnak, ha nem viselsz! Mindkettőnk meglepetésére Stephan szólalt meg. Egészen halkan közelítette meg a konyhát.

300

- Nem hinném, hogy annyira komoly lenne ez a dolog, mint az, ha valaki otthagyja a kollégáit, és elmegy a pilótafülkébe, hogy szexuálisan zaklassa a pilótákat - mondta enyhe gúnnyal. Melissa gyilkos pillantást vetett rá, de nem szólt egy szót sem. Elviharzott a főkabinba. E szavain kívül Stephan is csendes és gyengéd volt egész délelőtt. Néha biztatóan megérintett és megölelt, ami tulajdonképpen segített. Lehet, hogy meghülyülök, ha romantikus kapcsolatról van szó, de ami a normál életet illeti, az rendben van, hiszen itt van nekem Stephan. Ki akarhat ennél többet? Ki érdemel többet? Én nem. Alig volt időnk beszélni a zsúfolt reggeli járaton. Órák teltek el, míg szusszanhattunk egyet, és lenyomtunk egy kis ételt a konyhában. Az utasok által nem kedvelt, szokásos görög joghurtot ettük az italos kocsinak támaszkova, gyorsan falva, egymáshoz érő vállal. - Utánanézek Jamesnek az interneten. Már korábban meg kellett volna tennem. Azt hiszem, csak mint embert akartam megismerni, és nem a róla kialakult képet. De már látom, hogy abból is baj lehet, ha nem tudok valamit - mondtam csendesen Stephannak, miután befejeztük az evést. Volt egy régi számítógépem, amit néha bekapcsoltam, de nem lógtam állandóan a neten. A hírek sem érdekeltek igazán. Ha akadt egy kis szabadidőm, azt inkább festéssel vagy Stephannal vagy a többi barátommal töltöttem. Kerültem a Facebookot és a hasonló oldalakat, mint a pestist. Biztos voltam benne, hogy Jamesnek van Facebook-oldala, bár eddig ez fel sem merült bennem. Kedvetlenül gondoltam rá, hogy vajon mit ír a kapcsolatáról. De aztán kivertem a fejemből az egészet. Egy egyszerű keresésből nyilván sok mindent megtudhatok.

301

Stephan bólintott, és becsúsztatta az üres ételes tálcáját a szemetesbe. Kivette a kezemből az enyémet is, és azt is kidobta. - Ez jó ötletnek tűnik, ha meggondolom. Én is utánanézhettem volna, de nem tettem. Egyszerűen bíztam benne. Láttam, ahogy rád néz, és ebből azt vettem ki, hogy odavan érted. Azt hittem, ennyi elég. És nem akartam beleszólni a te dolgodba, hiszen ő volt eddig az egyetlen férfi, aki érdekelt. Szeretnéd, ha én is ott lennék, amikor utánanézel? Megráztam a fejem. - Nem, majd megoldom magam. Felegyenesedett, hogy összedörzsölődött a vállunk. - Sajnálom, hogy olyan durva voltam tegnap. Majdnem elvesztettem az eszem. A hátára tettem a kezem. - Ne sajnáld, Stephan! Az én hibám volt, hogy odavittem a saját szemetem a te ajtód elé. Te csak megvédtél engem. - James folyton SMS-eket küldözget nekem. Indulás előtt már nyolc volt a telefonomon. Arra kér, hogy beszéljek vele. Szerinted? Vagy inkább ne? Megvontam a vállam. - Ahogy gondolod. Csináld, ahogy jónak látod. - Abban biztos vagyok, hogy erősek az érzései irántad. Kétségtelen, hogy törődik veled. Feltettem a kezem. - Erről nem akarok hallani. Nem akarok tudni róla, hogy mit érez, ha nem tudok együtt élni azzal, amit tesz. - Egyszer sem ütött meg tegnap, sőt, meg se próbált. És ő kért bocsánatot. Felé fordultam, hogy a szemébe nézhessek, és ő is az enyémbe. - Ezt hagyjuk. Odahajolt hozzám, és megpuszilta a fejem. - Rendben, Boglárka. Hagyjuk. 302

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

Az internet haszna Egy örökkévalóságnak tűnt, míg hazaértem. Ezután hat órát aludtam egyfolytában, ami még nem fordult elő velem. Reggel az volt az első dolgom, hogy kikapcsoljam a telefonom, és aztán úgy is maradt. Már mindent elmondtam Jamesnek, amit akartam, ám ez nem tartotta őt vissza attól, hogy folyamatosan hívjon és SMS-ezzen. Már attól összeugrott a gyomrom, hogy el kéne olvasni az üzeneteit, ezért inkább nem is kapcsoltam be. Ébredés után ettem néhány tojást, és egy kis félelemmel a gyomromban bekapcsoltam a gépet. Régi masina volt, tol- dottfoldott jószág, de a célnak megfelelt. Remegő ujjakkal írtam be a James Cavendish nevet a keresőbe. Iszonyatos mennyiségű adat jött vissza, és még több kellemetlenséget tartogatott számomra, mint amennyire számítottam. Azt tudtam, hogy egy fiatal, ismert milliárdos. Számítottam rá, hogy a média érdeklődik iránta, már csak a kinézete és a pénze miatt is. De el sem akartam hinni, mi mindent találtam. Finoman szólva eddig nem követtem a napi eseményeket. Nem érdekeltek a hírek, és még pénzért sem lettem volna hajlandó végignézni a tévékben a különféle celeb-műsoro- kat, és nem olvastam a magazinokat sem. Sohasem értettem, miért vonzódnak az emberek az ilyesmihez. Egyszerűen nem

303

tudtam hozzájuk viszonyulni. Elkényeztetett, gazdag emberekről szóltak ezek a hírek, és ez egyáltalán nem vonzott engem. Talán ez magyarázza a tényt, hogy semmit sem tudtam arról a férfiról, akivel egy rövid ideig viszonyom volt. Először a képeket néztem meg. A legtöbbje vörös szőnyeges fotó volt. Végtelen mennyiségű kép róla végtelen mennyiségű nővel, bár a legtöbbjén Julest fedeztem fel. Mindenütt szmokingban volt, néha extravagánsban, néha klasszikusban. Jules mindenféle színű ruhában előfordult, az egyik jobb volt, mint a másik. Döbbenetesen szép párt alkottak ketten. Más képeken öltönyben volt, a kevésbé kötött eseményeken, gondolom. Hihetetlen, de még én is felismertem egy-két nőt, akivel mutatkozott. Ott volt mindjárt egy híres színésznő. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen alacsony, amíg nem láttam meg James mellett. Alig ért a melléig. Szerettem a filmjeit, de most valami megmagyarázhatatlan okból utálni kezdtem, amikor láttam, hogy legalább három eseményen részt vett Jamesszel, Még egy nőt felismertem, a Saturday NightLive egyik érzéki szereplőjét. Sötét hajú, sötét bőrű nő volt. Az idomai közel voltak a kövérhez, döntöttem el magamban. És olyan alacsony volt, hogy nevetségesen néztek ki egymás mellett. Émelyegtem, mikor megláttam egy képet, amin a felirat szerint egy „fétis-pornósztárral” volt. Mindig látványosan jól nézett ki, függetlenül attól, hogy ki állt mellette, de most már kezdtem egészen másként látni őt. És nem tetszett, amit láttam. Később még láttam olyan képeket is, amelyeken Julesszel szerepelt, farmerben. Ritka látvány volt, ezért rá is kattintottam. Most nagyobb méretben láttam őket, a kép mellett ott volt egy kis cikk. Azt írta, hogy a pletykák szerint Jules volt a hosszú távú, hol igen, hol nem barátnője.

304

Bekapcsoltam a telefonom, de csak annyi ideig, hogy elküldhessem Jamesnek a képet. Bianca: Te hazug! Beszélek veled hétfőn, mert megígértem, de épp most kezdtem egy kis kutatásba, és már látom, hogy semmit sem tudtam rólad. Nem olvastam el a számtalan beérkezett üzenetet, de a küldés után meglehetősen hamar jött egy válasz. Ezt elolvastam. James: Kérlek, ne higgy a szenzációhajhász szemétnek! Beismerem, hogy nem vetettem véget a Julesről és rólam szóló pletykáknak, de ezek csak pletykák voltak. Sohasem volt a nőm, csak a legjobb barátom húga. ígérem, hogy soha többé nem fogok vele megjelenni sehol, de a tegnapi nap nem randevú volt vele, hanem egy régóta fennálló társasági kötelezettség. Ha a helyedbe képzelem magam, én is látom, hogy milyen fájdalmas lehetett ez neked. Bocsánatot kérek ezért! Mindent megadnék érte, ha másként történt volna. De kérlek, ne higgy el mindent, és ne nézd többé azokat a pletykaoldalakat! Még mindig New Yorkban vagyok és dolgozom, mert nem akarsz látni engem, de majdnem belehalok, hogy megbántottalak, és nem tudom jóvátenni! Akár egy órán belül is gépen lehetek, csak küldj egy szót, szerelmem! Ezután kikapcsoltam a telefont. Már ez az egy üzenete is kezdett meglágyítani, de nem akartam, hogy ez megtörténjen. Csak egyszer lehet engem bolonddá tenni. Visszatértem a saját kis kínzóeszközömhöz, és tovább nézegettem a Harmadik James Archibald Basil Cavendishről szóló pletykákat. Nem is tudtam a középső neveit, főleg, hogy kettő is volt belőlük. Véletlenül találtam rá egy pletykaoldalon. Persze ő sem tudta az enyémet. Találtam cikkeket a szüleiről is, sőt, még néhány képet is. Hiheteden pár voltak. Az anyja sötét hajú, sötét szemű, elbűvölően szép nő, és olyan volt a szája és a bőre, mint Jamesé. Az apja elké

305

pesztően jóképű volt, szőke, türkizkék szemekkel, és összeszorult a gyomrom a hasonlóságtól. Most már értettem, hogy a kettőjük kombinációjából hogyan jöhetett létre ez a Jamesnek nevezett mestermű. A halálos autóbalesetükről is volt egy cikk. Hamar felkapta a sajtó a tragédiájukat, és az akkor még alig tizennégy éves fiukét, és romantikus történetet kerekített belőle. Összeszedtem néhány részletet, sőt még egy képet is a meghalt gyámjáról, és megtudtam a botrány összes részletét. Az első képen egy harmincas évei elején járó férfi volt. Csinos, a haja hasonlóan világosbarna, mint Jamesé, de fakóbb kiadásban. Olyan vékony volt, hogy már szinte esendőnek tűnt, csúszómászóhoz illő, sápadt zöld szemekkel. Spencer Charles Douglas Cavendish egy báránybőrbe bújt farkas volt. Olyan gyűlölet öntött el hirtelen, hogy epét éreztem a torkomban. Elolvastam a haláláról szóló cikket is. Spencer Cavendisht egy dühödt szeretője ölte meg. Annak idején Lowell Blan- kenshpet is bedrogozta és megbilincselte a törékeny Spencer. Lowell elmondta, hogy beleegyezett a szexbe, de a többi „beteg szarságba” nem, amit Spencer csinált vele. Mikor végül levette róla a bilincset, a sokkal erősebb Lowell megfojtotta őt. És úgy gondoltam, hogy sokkal kínosabb halált érdemelt volna. Rengeteg cikk volt James üzleti vállalkozásairól. Ezeket épp, csak átfutottam. Megtudtam, hogy nemcsak hotelekkel foglalkozik, és nem is lepődtem meg ezen. Végigolvastam egy cikket, ami egy platinalemezes énekesnővel való két hónapos kapcsolatáról szólt. Még csak tizenkilenc éves volt, és hat hónapra rá szakítottak. A fenébe is, van tőle néhány szám az mp3 lejátszómon - gondoltam undorodva. Az egyik képen James a nyakszirtjén tartja a kezét. Szerettem volna odavágni valamit.

306

Volt még néhány cikk, amely azt sejtette, hogy furcsa szexuális szokásai vannak, de ez volt minden, és egyáltalán nem írtak a BDSM életstílusáról. Csodálkoztam, hogyan tudta ezt ilyen jól titokban tartani. Kikapcsoltam a gépet, bementem a hálószobába, és leszedtem a képét a falról. Szét is akartam tépni, de egyszerűen nem tudtam megtenni. Inkább betettem a régi vízfestményeim közé a dobozba. Ismét bekapcsoltam a telefonom. Nem érdekeltek James SMS-ei és hívásai. Stephannak küldtem egy üzenetet, hogy átmehetnék-e hozzá. Azonnal válaszolt, hogy igen. Átmentem. Tévét néztünk, és rengeteg jégkrémet ettünk. Ez jó volt, de amint kikapcsoltuk a tévét, újra gondolkodni kezdtem. így történt, hogy még éjjel kettőkor is tévét néztünk, pedig kora reggel dolgozni kellett menni. De Stephan nem panaszkodott. - Hosszan beszéltem Jamesszel - mondta Stephan, miután már tényleg kikapcsoltuk a készüléket. Csak bólintottam. - Meséljek róla? Megráztam a fejem. - Oké. De szólj, ha mégis igen. - Kell egy kis idő. Összeszedtem róla dolgokat az internetről. Most még inkább úgy gondolom, hogy semmi beszél- nivalóm nincs vele. Stephan egy nagy levegőt vett. - Tulajdonképpen erről is akartam veled beszélni, ha hajlandó vagy meghallgatni, hogy mit gondolok én erről az egészről. Egy percig csak figyeltem őt. Idegesnek tűnt, ami azt jelentette, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akar. - Ne most - mondtam neki.

307

- Azt hiszem, már értem, miért akarta a kapcsolatotokat titokban tartani. Feltartottam a kezem. - Elég! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az ő pártját fogod. Ezzel most nem tudok mit kezdeni. - Ahogy ezt ki- mondtam, akaratlanul is könnyek folytak végig az arcomon. Odahúzott magához, és megcsókolta a hajam. - Ez nem igaz, Boglárka! Én mindig a te oldaladon állok. Mindig. Majd beszélünk róla, ha készen állsz rá.

HARMINCHATODIK FEJEZET

A másik férfi Másnap örültem, hogy zsúfolt volt a gép, oda is, vissza is. Alig maradt időm enni, és igyekeztem mindenáron elkerülni, hogy gondolkodjak. Még a telefonomat sem hoztam magammal. Ott volt az ágyamban, kikapcsolva. Az ügynökök megint ott voltak, és ahogy megláttam a kabinomban az elsőt, egy pillanatra indokolatlan haragot éreztem iránta. Elfojtottam az indulataimat, és ugyanúgy szolgáltam ki a másikat is, amikor a visszaúton helyet cserélt az előzővel. Megpróbáltam kitörölni magamból a gondolatot, hogy James még most is talál rá okot, hogy rajtam tartsa a szemét. Hétfőn majd helyre teszem őt, és akkor örökre véget ér ez a képtelenség. Estére kimerült voltam, hála istennek. Csak a legszükségesebb dolgokat végeztem el otthon, majd gyakorlatilag beestem az ágyba. Másnap sokáig aludtam. Még fölkelés után is úgy mozogtam, mint egy alvajáró. Majdnem egy órába telt, míg felöltöztem és megreggeliztem. Olyan voltam, mint egy zombi, még sírni se volt erőm. Ettől úgy éreztem, hogy jó úton járok. Stephannal minden hónapban együtt ebédeltünk a volt utaskísérő osztályunk tagjaival, és ez most lett volna tizenegykor. Kihagytam. Lármás, vidám, összetartó társaság volt,

309

és ezek az ebédek mindig nagyon jól sikerültek. Tizenketten voltunk, és általában ebéd után is együtt maradtunk. Elmentünk moziba, de olyan is volt, hogy Stephannál kötöttünk ki. De ma nem volt kedvem senkihez sem. Stephan megígérte, hogy majd kiment valahogy. Felajánlotta, hogy ő is otthon marad velem, de hallani sem akartam róla. Tudtam, hogy társasági ember, és ezek az ebédek mindig sokat jelentettek neki. Próbáltam festeni, de elég volt egy pillantás James meztelen képére, hogy megváltozzon a szándékom. Remegő kézzel vittem a képet a rumliszobába. Nem volt erőm hozzá, hogy nézzem. Végül ismét a mazochista utat választottam, és bekapcsoltam a komputerem. Elhatároztam, hogy további adatokat gyűjtök a híres volt szeretőmről. Ha azt mondom, erősen megrázott az, amit az első alkalommal találtam, akkor egészen padlót fogtam attól, amivel most, a második alkalommal szembesültem. Mennyi minden történhet két nap alatt! Most, hogy beírtam James Cavendish nevét a keresőbe, egészen más képek jöttek fel. Képek, rólam. Sohasem gondoltam magamról, hogy különösebben szép lennék. A vonásaim simák és szimmetrikusak voltak, a hajam lágy és természetes szőke, de legfeljebb csak vonzónak hittem magam, ha éppen jó volt a kedvem. Jó fényképarcom volt. Ha fényképeztek, mindig bedobtam egy jól előkészített mosolyt. Ha nem is túl őszinte, de legalább kellemes és meggyőző volt, bizonyos távolságból. De ezek nem ilyen képek voltak. Nyilván akkor készülhettek, amikor kibotorkáltam James házából. Zilált voltam, és borzalmasan néztem ki. A bőröm halottsápadt, a szemem vörös az éjszakázástól. A szemfesték sötét foltokban kenődött végig az arcomon. Huszonhárom éves létemre legalább negyvennek néztem ki.

310

Az egyenruhám rendetlenül lógott, a blúzom mellé gombolva, ráadásul nem is volt betűrve a szoknyámba. Felül ki volt nyitva, és szinte obszcén belátást engedett. Ezt nem is vettem észre akkor. A hajam, mint egy szénaboglya. Úgy néztem ki, mint aki berúgott, és mindjárt hányni fog. A járda szélén egyensúlyoztam. És ezek a képek felkerültek mindenhová. Egymás után vették át a pletykalapok azzal a megjegyzéssel, hogy szar van a levesben; csak a tálalásban volt némi különbség. Az egyik oldal vegasi cafkának nevezett, aki Jules és James közé állt, de azt állította, hogy a szerelmük átsegíti őket ezen a megpróbáltatáson. Észrevettem, hogy a pletykaoldalakon gyakran nevezik őket J&J-nek, amitől felfordult a gyomrom. Az egyik internetes oldal alacsony osztályból való betolakodónak nevezett, aki összetörte a szegény, megzavarodott Jules szívét. Ez fájt, főleg, mert egymás mellé tették a képeinket is. Jules abban a sápadtszürke ruhában volt, amit aznap viselt, és hűvösen mosolygott a kamerába. Feszültnek tűnt, de legalább tudta, hogy fényképezik. Ugyanabban a cikkben lejjebb arról írtak, hogy a gyönyörű pár együtt jelent meg a jótékonysági rendezvényen, annak ellenére, hogy nyilvánvaló feszültséget okozott köztük James egyik afférja. A cikk végül arra a következtetésre jutott, hogy a szerelmük túl fogja élni James olcsó nők iránti vonzalmát. Azon sem lepődtem volna meg, ha Jules maga írta volna a cikket, annyira elfogult volt a javára. Gyakorlatilag egy sokat szenvedő szentet faragott belőle. Én viszont láttam őt, ha csak rövid időre is. Az biztos, hogy nem volt szent. Egy másik portál szőke légi lotyónak hívott, és azt állította, hogy teherbe akartam ejtetni magam Jamesszel. Nem is értettem, hogyan lehet néhány lesifotóból ennyi szemenszedett hazugságot kiagyalni, és mindezt egy olyan nőről, akiről még senki nem hallott semmit. Felháborító volt, dühítő és gyomorforgató.

311

Az egyik pletykaoldal odáig ment, hogy péniszeket rajzolt az arcomra, mondván, hogy jól szopok, és James csakis emiatt kockáztatta a régi, nagy szerelmét. Jó néhány oldal állította, hogy első kézből valók az információik. Rosszul lettem a hazugságoktól. Volt olyan lap, amelyik azt állította, hogy egy kiterjedt stewardessprostituált-hálózat tagja vagyok, és James jól tenné, ha visszakérné tőlem a pénzét. Egyszer majdnem megtisztelve éreztem magam, mert azt olvastam, hogy „A svéd bikinimodell”. Ez inkább elismerésként hangzott. Egészen addig, míg a cikk végére nem értem, ahol egy link az állítólag a velem készült pornófilmekhez vezetett. Még csak rá se kattintottam. Tudtam, hogy nem én vagyok, és nem voltam kíváncsi rá, hogy milyen. Máshol arról beszéltek, hogy koktélpincérnő vagyok, megint máshol arról, hogy egy „Glory Hole” nevű helyen sztriptíztáncosnő. Megalázottnak éreztem magam, beteg és kétségbeesett voltam a mindenhonnan folyó gyalázkodástól. Ez az ára az egyheti gyönyörnek? - gondoltam undorral. Akkor egyedül fogok élni az életem hátralevő részében. Gyűlöltem magam, amiért annyira fájt, hogy Jules és James még azon a napon is együtt voltak, amikor ezeket a szörnyű hazugságokat elkezdték terjeszteni rólam... Kihoztam a telefonom a hálószobából, és több napnyi kikapcsolt állapot után életre keltettem. Az üzenetek menüben egyenesen Stephan nevéhez mentem, és nem érdekelt semelyik más nem fogadott hívás vagy üzenet sem. Volt egy olva- satlan üzenet Stephantól is. Húsz perccel ezelőtt küldte. Stephan: Boglárka, hamarosan otthon leszek. Most fejezzük be az ebédet. Beszélnünk kell. Kérlek, ne nézz semmit, míg oda nem érek! Mérgesen felhorkantam. Ismerhetne jobban is! Mert ha eddig nem vettem volna észre, hogy mi történt az interneten, 312

most, e furcsa üzenet hatására nyilván egyenesen a számítógépemhez mennék. Ekkor hallottam meg a csengőt. Hát, ez gyors volt - gondoltam, ahogy a bejárathoz mentem. Nem értettem, miért nem jött be csak úgy. Nem szokott ilyen formális lenni. Még a riasztóm kódját is tudta. Hideg borzongás futott végig rajtam. Nem tudtam hova tenni, hogy miért. Óvatosan kilestem a lyukon. Le volt takarva. Kézzel - gondoltam. Ez feldühített. Kirántottam az ajtót, hogy beolvassak Stephannak. - Ha ez valami vicc akart lenni, akkor jobban tennéd, ha... De nem fejezhettem be, mert egy hatalmas kéz megragadta a nyakamat, és belökött a házba. Még kiáltani sem tudtam, mert a szorítás fokozódott. Pislogtam, és megpróbáltam az ádáz, hideg szemébe nézni. Az ismerős, vizes kék, véreres szemébe. De semmit se tehettem, ahogy a hatalmas ember a torkomnál fogva fölemelt, átlendített a szobán, úgy, hogy a hátam egy hatalmas puffanással a falnak csapódott. Csak kapálóztam a szorításában, és úgy lógtam a kezében, mint egy játékbaba. Semmit sem tehettem. A torkom rettenetesen fájt, a hátamat ért ütés kinyomta belőlem a levegőt, mégis, a fájdalom csak másodlagos volt a rémülethez képest. Egyetlen kérdés mart belülről. Régi családi motívumként jött elő, mindig olyankor, amikor ez a vadember, aki képtelen volt kordában tartani az indulatait, elkapta a nyakamat. Folyamatosan, újra meg újra ez ismétlődött bennem: most meg fog ölni, vagy nem fog megölni ? Mert ezzel fenyegetett. Főként azóta, hogy láttam, ahogy lelőtte az anyámat. Dermedt rémülettel néztem, ahogy az anyám kezében lévő pisztolyt felé fordítja, a szájába dugja, ujját az anyám ujjára szorítja, és lassan meghúzza a ravaszt.

313

Vér borított be mindhármunkat, de ő ezt mintha észre sem vette volna. Most valami kevert svéd-angol zagyvalék nyelven beszélt, és nem értettem, mit mond. Nem tudtam jól svédül, bár gyerekkoromban nyilván értettem valamit, mert apám csökönyösen ragaszkodott hozzá, hogy otthon csak svédül szólaljunk meg. De vagy a rémület, vagy a felejtés miatt mostanra minden kiesett. Próbáltam ezt megmondani neki, de a keze még mindig a torkomon volt, és egy szót sem tudtam rajta kipréselni. Csak annyira lazított a szorításán, hogy egy kis levegőhöz jussak. Hörögve lélegeztem, majd felnyögtem, amikor ököllel a bordámba ütött. Egy újabb nagy levegőt szerettem volna venni, mert még mindig fuldokoltam. Megszólalt, ezúttal erős akcentussal, de angolul. - Eszedbe ne jusson, hogy az a gazdag barátod majd megvéd tőlem! Ha csak megfordul a fejedben, hogy elmenj a rendőrségre, megöllek! Megértetted? Nem tudtam beszélni, de megpróbáltam. Istenem, tényleg megpróbáltam. Végül csak bólintottam, de ez nem volt elég. Az egyik erős öklével gyomron vágott, majd még egyszer. Kezdtem összeesni, de olyan erővel nyomta a vállam a falnak, hogy ez megtartott. - Nézz rám! - parancsolta a hideg hangján. Ránéztem, valójában először azóta, hogy, mint egy őrült, betaszított az ajtón. Hat éve nem láttam őt, de húsz évet öregedett. Most még testesebb volt, és arcán meglátszott az életének a lenyomata. Ivott, dohányzott, szerencsejátékokat játszott, embert ölt, és isten tudja, még mit követett el. Mindez nagyon eltorzította valaha szép arcát. Ezerszer elátkoztam magam a hülyeségemért. Tudhattam volna, hogy nem hagyta el Vegast. Szerencsejátékokból próbálta eltartani magát, azóta, hogy a szülei több mint huszonnégy éve kitagadták. Kívántam neki, hogy destruktív élet 314

módjával legalább annyit keressen, amiből megél, de túl nagy kívánság volt ez is. Az, hogy Stephan a szomszédban lakott, nem volt mentség: komplett hülye voltam, hogy egyetlen pillanatra is kikapcsoltam a riasztót. De valahonnan tudnia kellett, hogy mikor csapjon le rám. Olyan depressziós és elkeseredett voltam, hogy gondolkodni se igen tudtam. A valódi veszélyről egészen megfeledkeztem... - Mindenki rólam kérdez, olyanok is, akiket nem ismerek! Mit mondtál a gazdag barátodnak rólam? Mondtál valamit az anyád haláláról? - Nem! - zokogtam. - Nem tudom, miről beszélnek az emberek! Nem mondtam senkinek, semmit! Esküszöm! De a szavaim hiábavalók voltak. Mindig is azok voltak. Az apám a tettek embere volt. Az egyik kezével megragadta a karom, a másikkal oldalba vágott. Mindig szétterítette az ütéseit. Megszorított a hátamon egy pontot, és a gerincen hátrafeszült a fájdalomtól. Kirúgta alólam a lábam. Egy pillanat alatt összeestem. Hátba rúgott, erősen. Körbesétált, és csizmája sarkát a nyakamra tette. - Minden gond nélkül megölhetlek. Megértetted? Csak a súlyom elég arra, hogy összezúzzam a légcsövedet. így akarsz meghalni ? Mert ha bárkinek is elmondod, mit tettem az anyáddal, semmi sem tart vissza attól, hogy megöljelek! Egy percig sem fogok gondolkodni. Megértetted, sötnos ? - Igen - krákogtam. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy kinyögjem ezt az egyetlen szót is, nyakamon a csizmájával. Felkapott, és minden erőfeszítés nélkül talpra állított. - És az embered hagyjon fel az utánam való kutakodással! Hatalmas öklét fölém emelte, és lecsapott a tarkómra. Minden elsötétedett.

315

HARMINCHETEDIK FEJEZET

Epilógus Életem legrosszabb fejfájásával tértem magamhoz. Azt se tudtam, hol vagyok. Szerettem volna azonnal visszasüllyedni az öntudatlanságba. Ez volt az első tudatos gondolatom. Résnyire nyitottam a szempillámat. Ettől még jobban fájt a fejem, így inkább visszacsuktam. Kórházban vagyok - volt a második tudatos gondolatom. A szagok, ahogy feküdtem, az apró, pittyegő hangok, mind erre utaltak. A harmadik gondolatom az volt, hogy nemcsak a fejemmel van baj. Szinte az egész testem lüktetett, a fejem tetejétől a sarkamig. Úgy tűnt, a kezeim rendben vannak. A jobb kezemet egy kemény, meleg kéz fogta. Tudtam, hogy Stephan lehet az, és az állandó jelenlététől máris jobban éreztem magam. Rosszul nézhettem ki, de életben voltam. És ott volt Stephan is. Még egyszer megpróbáltam kinyitni a szemem. Egy hangyányival jobban sikerült, mint első alkalommal, de a kínzó fájdalom ismét belenyilallt a fejembe. Odapillantottam a jobbomon ülő emberre. Egészen felkavart, amikor megláttam, hogy nem Stephan az. Aranybarna haja a fájdalmasan szép arcába hullott, ahogy James lehajolt a kezemhez, sápadt és vigasztalan arccal. Úgy nézett ki, mint aki órák, napok óta ül már itt így. Olyan tragikus kifejezést láttam rajta, és olyan szívfájdítóan jóképű 316

volt, hogy azonnal megenyhültem iránta. A gondolataim még nem voltak tiszták, de megpróbáltam kinyújtani felé a kezem. A karom alig mozdult, de azért megszorítottam a kezét egy apró kis mozdulattal. Felvetette a fejét, és kutatóan nézett rám. Vibráló kék szemében könnyek ültek. Egészen szürreális élmény volt, hogy így látom őt. Egy nagyot nyelt. - Hogy érzed magad? - kérdezte. Odanyúlt, és megnyomott egy mögöttem lévő gombot. Aztán mindkét kezébe vette a kezem, és finoman simogatta. A hangom rekedt volt és gyenge, de tudtam válaszolni neki. - Élek. Pislogott egyet, és könnyek folytak végig a tökéletes, aranybarna arcán. Rápillantottam, és nem tudtam, hogy álmodom-e, annyira más volt ez a James, aki ott ült mellettem; szinte idegen. De hát, az volt. Vagy nem? - Hol van Stephan? - kérdeztem. Annyira fájt a beszéd, hogy megfogadtam, nem szólalok meg újra. - Elment kávéért. Ott volt eddig melletted - intett a fejével az ágy másik oldalánál álló szék felé. - Még ott is aludt. Ahogy fölfogtam a szavait, szinte azonnal megtörtem a hallgatási fogadalmam. - Mennyi ideje vagyok itt? Leengedte a fejét, és homlokát a kezemhez érintette. - Három napja. Egy örökkévalóság óta. Felsóhajtottam, és egy kissé megkönnyebbültem. Lehetett volna rosszabb. - Mennyi ideje vagy te itt ? Rettentő fáradtnak látszott, ahogy lenézett összefogott kezeinkre. - Akkor mentem oda hozzád, amikor elvitt a mentő. Követtünk a kórházba. Csak perceket késtünk Stephannal.

317

- Korábban jöttél hozzám - mondtam, egy morzsányi váddal a hangomban. O csak bólintott. - Igen. De nem elég korán - mondta, és láttam rajta, hogy magát vádolja azért, ami történt, mert nem ért oda idejében, hogy megakadályozza. Ami őrültség volt, természetesen. Különös módon arra gondoltam, hogy ha valaki ennyire szeret irányítani, az valószínűleg aránytalanul sok felelősséget is vállal a történtekért, még azokért is, amelyek kívül esnek a hatókörén. Megszorítottam a kezét. - Mióta vagy a kórházban? - kérdeztem még egyszer. Csak pislogott rám. - Azóta, szerelmem. Gondolod, itt tudtalak volna hagyni, így ? . Összeráncoltam a szemöldököm. - Nem kellett dolgoznod? Felnevetett, fakó, fáradt hangon. - Kivettem egy kis szabadságot. Most vettem észre, hogy a privát kórterem tele volt hordva virágokkal. Egzotikus csokrokkal, dekadens rózsákkal és egyszerű szegfűkkel. Úgy láttam, hogy minden csokor egy- egy külön vázában volt, szerte a helyiségben. - Ezek tőled vannak - mondtam neki, ahogy körülnéztem. Megcsókolta a kezem. - Nem csak tőlem. A fehér liliomok Stephantól. Azok a napraforgók Damientől és Murphytől. Azok a mezei virágok a légitársaságtól. Az a vegyes csokor pedig az utaskísérő-osztályodtól. A többi tőlem. - Gyönyörűek. Köszönöm. - Nagyon szívesen - mondta halkan, és úgy figyelt, mint egy sólyom.

318

Stephan jött be, és odarohant a másik oldalamra. Köny- nyek folytak végig az arcán, ahogy megragadta a másik kezemet. - Hogy érzed magad? - kérdezte, és leült a székébe. Egy fintort vágtam. - Élek. - Hívnom kéne a nővért - mondta, és már indulni akart. - Már csengettem neki. Hamar szokott jönni, úgyhogy mindjárt itt lesz - mondta James. Stephan visszaült a helyére. Megnyugtatóan simogatta a kezem. - Nemrég beszéltem a rendőrséggel. Szeretnének veled beszélni, ha már képes vagy rá. Mondtam nekik, hogy szerintem az apád volt az, de én nem láttam őt, így nem fogadták el tőlem vallomásként. Az apád volt, igaz? Bólintottam, és megrándult az arcom. - Később. Most nem vagyok rá képes. Milyen nap van ma? - Csütörtök - mondta Stephan. A szemem elkerekedett, az agyam azonnal dolgozni indult. - Este indulunk? - kérdeztem. Megpaskolta a kezem. Beszéltem a repülési igazgatóval. Belement, hogy elcseréljük a szabadságunkat, amíg a kórházban vagy. Tulajdonképpen nagyon rendes volt, mert nem tudnánk ennyi fizetetlen szabadságot kivenni, és nem is tudnék ilyen állapotban veled dolgozni. Van most két hetünk, szóval ne aggódj a munka miatt! Megkönnyebbülten csuktam le a szemem. - Köszönöm, Stephan! Te vagy a legjobb. James megszorította a kezem. - Ennyi idő nem elég. És ha a pénz miatt aggódtok... - Ne! - vágtam közbe, még mindig csukott szemmel.

319

A pénz említése megnyitotta a zsilipet, és hirtelen eszembe ötlött, meglehetősen élénken, hogy miért nem kéne mellettem lennie. Megjött a nővér, és ellenőrzött nálam mindent. Megkérdezte, fáj-e valamim, és láttam, hogy többször megnyomja a fájdalomcsillapító gombot. Szépen elaludtam. Mikor felébredtem, mindkét férfi ugyanott volt, mint korábban. A redőnyön keresztül láttam, hogy már sötét van odakinn. Mindkét kezemet fogták. - Ezúttal mennyi ideig nem voltam itt? - kérdeztem. Úgy látszott, hogy Stephan szunyókál, de James szeme nyitva volt. Olyan volt, mintha a kezem fölött imádkozott volna. - Tizennégy órát - válaszolta, és megcsókolta a kezem. - Azt hiszem, ez a hét tíz évet vett el az életemből. - Odanyúlt, hogy megnyomjon egy gombot, és tudtam, hogy megint a nővért fogja hívni. Ez egy másik ápolónő volt, konstatáltam, miután elment. De mindketten gyorsak és figyelmesek voltak. Arra gondoltam, vajon minden kórházban ilyen jók-e a körülmények, vagy ez csak James Cavendishnek volt köszönhető. - Nem muszáj itt ülnöd - mondtam neki, ahogy éreztem, hogy lassan megint elalszom. Olyan megbántottan nézett rám, hogy megpróbáltam visszaszívni az egészet, mielőtt ismét a gyógyszeres álomba merülök. Napok teltek el így, hogy ki-be jártam az álom és az ébrenlét között, mialatt a testem gyógyult. Öt nap múlva kelhettem föl, de még akkor is csak rövid időkre. Súlyos agyrázkódásom volt, több belső vérzésem és komoly zúzódások a bordáimnál. Abból, ahogy éreztem magam, csodálkoztam, hogy egyben vannak. És ha ez így fájt, nem is akartam rágondolni, hogy milyen lenne, ha el lennének törve.

320

Az orvos azt mondta, hogy még néhány napot kell maradnom, megfigyelésre. Mindegyik sérülésem fájdalmas ugyan, de már nem veszélyes. Szerencsém volt, azt tudtam. Sokkal rosszabbul sülhetett volna el a dolog. Volt még néhány látogatóm. A munkatársaim is bejöttek egyszer, beleértve a pilótákat is. Minden jót kívántak nekem, és kellemesen beszélgettünk semmiségekről. De egyik férfi sem ajánlotta fel a székét a látogatóknak. Nem voltam meglepve. James megmerevedett, mikor Damien megpaskolta a lábamat. Én tudtam, hogy csak barátságból teszi. Talán a kezemet paskolta volna meg, ha nem foglalják el mind a kettőt. James és Stephan egyszer sem mentek el messzire a széküktől, sem éjjel, sem nappal. Alkalmanként lefeküdtek a szoba másik sarkában lévő lehajtható ágyra. Nem hinném, hogy túl jól aludtak volna rajta. Szívmelengető és elképesztő volt egyszerre, ahogy ez a két csodálatos férfi ragaszkodott hozzá, hogy itt legyen mellettem, nem törődve a saját kényelmével. Egy csinos, professzionális megjelenésű szőke nő jött be alkalmanként a szobába, csendben átadta Jamesnek a telefonját vagy a laptopját, vagy olykor egy-egy iratköteget. Gondolom, így tudott ennyi időt mellettem tölteni. - Nem muszáj itt maradnod - mondtam neki. - Tudom, hogy dolgoznod kell. Elutasítóan nézett rám a laptopja mögül. Már majdnem elég jól voltam ahhoz, hogy hazaengedjenek, mikor Stephan megkérdezte: - Miért jött utánad most, annyi év után? - kérdezte fojtott hangon. James a székén szunyókált éppen. - Valami olyat mondott, hogy mindenki róla kérdez, még olyanok is, akiket nem is ismer. Látott a pletykaoldalakon, és azt hiszem, ezzel hozta összefüggésbe. Meg attól is tartott,

321

hogy a gazdag barátom majd felbátorít, hogy elmenjek a rendőrségre, és beszéljek arról, amit csinált. - Az én hibám - mondta James hamuszínű arccal. Nagyon meglepődtem. - Bocsáss meg! Felvont szemöldökkel néztem rá. - Ez túlzás. És különben is, az apámnak igaza volt. Most már elég bátor vagyok hozzá. James nem értette egészen, mit akartam ezzel mondani, de nem voltam hajlandó kifejteni. Stephannak nem kellett semmit magyarázni. O mindent értett. Napokkal később egy halk beszélgetés hangjaira ébredtem. Szerintem ezt több kárt okoz, mint amennyit használ - mondta Stephan. - Nem fog tetszeni neki. Adj neki még egy kis időt, James! Tudom, hogy nehéz, de legyél türelmes! - Miről beszéltek? - motyogtam magam elé, ahogy lassan kijöttem az álomból. Mindkét férfi zavartan nézett rám, hogy elkaptam a beszélgetésüket, de egyik sem válaszolt. - Mondd te, Stephan! Nagyot sóhajtott. - James egy csendes helyre szeretne vinni, ahol meggyógyulhatsz. Azt mondja, valami tengerpart lenne jó. És arról is beszéltünk, mit kezdjünk ezzel a médiacirkusszal, ami követi Jamest mindenhová. A kábaságból egyből fölébredtem, ahogy ezeket meghallottam. James rettentő ünnepélyesen nézett rám. - Nem is tudom elmondani, mennyire nem akartam, hogy belekerülj ebbe a körülöttem lévő médiacirkuszba. Ezért nem akartam, hogy kitudódjon a viszonyunk. Én azt mondtam, hogy kiadok egy közleményt a kapcsolatunkról, hogy te meg én egy pár vagyunk. És hogy Jules csak a bará

322

tóm, és mindig is az volt. Nem szeretném, ha úgy tűnne, mintha az ő területét bitorolnád. Mert ennek semmi köze a valósághoz. Elhúztam a kezem Stephantól, majd felemeltem, amikor tiltakozni kezdett emiatt. - Kérlek, Stephan, adj néhány percet! - mondtam neki komolyan. Nem szólt egy szót sem, csak hirtelen kiment. James arca megfeszült, és egyszerre nézett haragosan és kérőn. - Kérlek, ne küldj el, Bianca - mondta csendesen. Egy nagy levegőt vettem. Fájt a mellkasom. De nemcsak az ökölcsapások miatt. Mélyebbről jött a fájdalom. -James, ez az egész túl hamar történt. Vissza kell lépnem ebből. Lenézett, hogy ne lássam szemében a fájdalmat, és gyönyörű szája szívszaggatóan mozdult meg akaratlanul. - Kérlek! Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy elveszítselek! Mit tegyek? Nagyot nyeltem, és nagyon nehezemre esett. - Csak adj egy kis időt, kérlek! Túl gyors volt köztünk minden, és a nemrég történtek is csak ezt támasztják alá. Nem tudok gondolkodni, ha itt vagy velem. Egészen felkavarsz, és a józan gondolatoknak még a látszata is eltűnik belőlem. Nem tudom, lehetek-e az életed része, vagy, hogy elfogadhatom-e azt a kis részt, amit nekem adsz belőle. - Láttam, hogy közbe akar szólni, de egy pillantással megállítottam. - Csak adj még egy kis időt! - ismételtem meg végül. - Ez minden, amit kérek. Egy-két hét vagy egy hónap múlva megbeszélhetjük a dolgainkat, ha még mindig akarod. Őszintén, én azt hiszem, hogy addigra te már máshol leszel. Láttam, hogy nagyon fájt neki, amit mondok, de csak figyelt, és próbálta megemészteni.

- Kérlek, hogy higgy bennem jobban - mondta végül csendesen. - Legalább felhívhatlak? Vagy küldhetek üzenetet? Lehunytam a szemem, és szerettem volna még aludni, és szerettem volna sírni, mint egy kisbaba. - Majd én kereslek - ennyit mondtam csak. Megragadta a kezem. - Úgy érzem, hogy már leírtál engem. Bárcsak ismerném azokat a szavakat, melyekkel elmondhatnám, hogy milyen komolyan gondolom a veled való kapcsolatot! Hallottam a könnyeket a hangjában, és ettől majd’ megszakadt a szívem. De nem próbálta megtalálni azokat a szavakat. Egyszer sem beszélt szerelemről, de még arról sem, hogy mennyire törődik velem. így könnyebb volt megtennem azt, amit meg kellett tennem. így könnyebben mondtam magamnak, hogy még alig ismerjük egymást, és semmit semfogok jelenteni neki egy hónap múlva. Ha azt mondta volna, hogy szeret, talán nem lettem volna erre képes. - Nem írtalak le. Csak idő kell, és tér. Mint láttad és hallottad, most már jól leszek. Nemsokára kiengednek innen. Az is lehet, hogy ma. Stephan majd vigyáz rám. Csukva tartottam a szemem. Sokkal könnyebb volt így kimondani e szavakat, mintha ránéztem volna. - Viszlát, James! - mondtam furcsán rekedt hangon. Ezzel elküldtem őt. Megcsókolta a homlokomat. Éreztem, hogy még hosszú percekig néz. Végül, feszült várakozás után, elment. Éreztem, hogy könnyek folytak az arcomra, de csak akkor, amikor már nem volt ott. Stephan valamivel később jött be. Gondoltam, kikísérte Jamest. Azonnal odajött hozzám, mint aki szavak nélkül is tudja, hogy mi történt kettőnk között. -Jólvagy, Bee?

324

Bólintottam. - Szeretnék hazamenni. És beszélek a rendőrökkel, Stephan. Elmondok nekik mindent.

ELŐKÉSZÜLETBEN!

A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK...

|18jp Csak felnőtt olvasóknak!

®

Mitk www.lillthkonyvek.hu

k ö ny ve k