Felkészítés a szülésre biorezonancia terápiával
Általános bevezetı A szülészorvosok alapvetı törekvései közül az egyik a terhesség alatti és a szülés körüli, idınként még ma is könyörtelenül végzetessé válható anyai és magzati szövıdmények elıfordulásának csökkentése. A másik a szülés lefolyásának minél természetesebbé tétele, illetve a vajúdás gyötrelmeinek mérséklése. Úgy tőnik, hogy a BIOREZONANCIA TERÁPIA (BRT) a terhesség során és a vajúdás alatt mindkét igyekezetünket hatásosan segítheti a jövıben. Egy német szülész-kolléga, Dr. Hans Lehman hasonló területen észlelt megfigyeléseit felhasználva ajánlom a szakma figyelmébe eddigi, elsısorban a biorezonancián alapuló eljárások alkalmazásával nyert tapasztalataimat a szülészetben. Elektrofiziológiai bevezetés Az általában a terhesség folyamán idıben fellelhetı organikus eltérések (mióma, az uterus alaki, fejlıdési rendellenességei), illetve durva fekvési, tartási, beilleszkedési rendellenességek, téraránytalanságok elıfordulásától eltekintve a szülıfájások eredményessége, a szülés haladása a következık függvénye: - ingerületterjedés szabályossága - izomösszehúzódások koordinációja - kontrakciók rendszeressége - kontrakciók intenzitása - alaptónus minısége - cervix állapota - rigiditás, sérülékenység - felszedıdés, tágulás Mindezek a funkciók a biofizikai ismeretek fényében elektrofiziológiai irányítás alatt állnak, ezért a ma már mőszeresen mérhetı és dokumentálható elektromágneses (EM)-paraméterek, valamint a méh funkcionális rendellenességei közötti összefüggések megfigyelései új lehetıségeket nyújtanak a diagnosztikában. Az elektro-akupunktúrás (EAP) mérések közül a vajúdás alatt is könnyen kivitelezhetı, mégis nagyon hasznos információkat nyerhetünk a testnegyedek energetikai helyzetérıl az ún. kvadránsmérıpontok segítségével. Kvadráns mérıpont : - nem klasszikus tesztelı pont - a testnegyedek energetikai helyzetét jelzi - az anatómiailag idetartozó szervek, szervrendszerek szummációs potenciálját jelenti
1
Nem terhes állapotban, Kramer-féle alacsony nyomású elektróddal a következı alapértékek mérhetık: Kvadráns mérıpont = 40 (30-40) : normál érték < 30 +/-2 - mind a négy kvadránsban : vagatónia > 40 +/-2 - mind a négy kvadránsban : szimpatikotónia > 40 - alsó két kvadránsban : menstruáció (fertilis) < 30 ill >40 - egy kvadránsban : góc ill. zavaró mezı az "osis" "itis" adott kvadránson belül Terhességben, azzal, hogy a terhes méh a köldök, mint elosztópont fölé növekedik, és a szüléshez közelítve anatómiailag már mind a négy testnegyedben helyet foglal, az energetikai kölcsönhatások is mind a négy kvadránsban érvényesülnek. Testnegyedek (kvadránsok) a terhességben
A vajúdás alatt kívánatos volna a mért kvadráns-értékek átlaga szerinti enyhe szimpatikotónia és a kvadránsok közötti energetikai kiegyensúlyozottság (harmónia). Az EAP mérések szerint azonban - fıleg a vajúdás alatt tapasztalt funkcionális eltérések esetében - igen gyakori az energetikai diszharmónia. Az energetikai diszharmónia mértékének illetve az alkalmazott BRT kezelés eredményességének szemléltetésére felhasználható az ún. harmonizációs index. (HI) Kiszámítási módja: a kvadráns-értékek különbségei ( a szomszédos és átlós számok között is ) összegének és a mért értékek számának hányadosa.
Példa: 2
IDEÁLIS
KEZELÉS ELİTT
KEZELÉS UTÁN
40
0
40
41
15
56
42
4
38
0
0 0
0
4
10 11
5
2
0 2
4
40
0
40
45
6
51
40
2
42
HI:0/0=0 Értékelése:
HI:51/6=8,5
HI:14/6=2,3
az így kiszámított HI-értéke minél inkább közelít az ideálishoz (nullához), annál inkább kiegyensúlyozottak energetikailag a testnegyedek (és ezáltal a méh mőködése is).
A BRT hatása a vajúdás alatt
Cél:
- energia-háztartás azonnali stabilizációja - a testnegyedek (kvadránsok) - ezzel együtt a méh - energetikájának egyensúlyba hozatala (harmonizálás) - folyamatos korrekció az ismételt méréseknek megfelelıen
Módszer:
- diszharmonikus (kóros) frekvenciák inventálása - harmonikus (egészséges) frekvenciák erısítése - a fentieknek ideálishoz mért erısítése - kezelés a teljes frekvencia-spektrumban
Kivitelezés:
- az elektródák felhelyezése kvadráns tesztelés alapján:
BEmeneti elektróda: legmagasabb értékő kvadráns végtagjára és elektróda a fejre (központi idegrendszer) KImeneti elektróda: legalacsonyabb értékő kvadráns végtagjára BEmeneti pohárba: magzatvíz
Hatások:
- EAP mérés: - a kvadráns értékek átlaga egyhe szimpatikotónia felé közelít - kvadráns-kiegyenlítıdés jeleként a HI az ideálishoz (0- hoz) tart - CTG (cardiotocograph) -kép: - tocograph:
* magas alaptónus csökken * kontrakciók rendszerezıdnek, koordinálódnak * fájásgyengeség szőnik * a méh oxitocin-érzékenysége nı 3
- cardiograph: * oszcilláció beszőkül (alváshoz hasonlóan) * bradikardia (DIP-I-II) javul Eredmények:
- a méhszáj fellazul, meglepıen gyorsan tágul - a medence ízületek szalagos összeköttetései lazulnak - A vajúdás ideje átlagosan felére csökken! - "APGAR"-érték átlaga javul (rövidebb vajúdás, kevesebb trauma) - a magzat életerıs, nyugodt - a sérülés veszélye csökken - az anya együttmőködı-készsége megnı, a fájást erısebbnek érzi, de a fájásszünetben pihenni tud
Esetleírás
T.M.-né (28 éves) másodszor szülı. Elızményben 3200 g-os szülés, szövıdmény nélkül. Diagnózis:
Grav. s. 40. Partusz maturusz. Polihidramnion. Makroszómia. Primér fájásgyengeség (normotóniás)
Felvételi lelet: 1998. október 18. 8 óra 30. Rendszertelen fájástevékenység. Jó szívhang. Külsı vizsgálat: Fundus: xy/3 I.KPT. Mozgatható koponya. Belsı vizsgálat: Bıven ujjnyi, laza méhszáj középen, részben kifejtett nyakcsatorna. Feszülı buroksapka. 9 óra 00: Burokrepesztés. (Tiszta magzatvíz.) 10 óra 00: Rendsze res fájástevékenység indulása. 14 óra 30: B.V.: Két ujjnyi méhszáj, részben kifejtett nyakcsatorna. Illeszkedı magzati koponya, nyílvarrat a harántban. 14 óra 50: Elsı BRT bázisprogram indulása 15 óra 00: Kvadránskiegyenlítıdés elsı jelei. 16 óra 00: B.V.: Eltőnt méhszáj, koponya a bemeneten áthaladóban, konfigurálódik. 16 óra 30: 4200g-os (fejkörfogat: 37 cm) élı, érett magzat születik "APGÁR":7/1-9/5
4
80
HI: 1o,6
Kvadráns mérési eredmények változása a kezelés hatására
Saját esetünkben is jól nyomon követhetı a kvadráns mérés eredményeinek alakulása: a BRT kezelés eredményeként elıször egy energiaszint-növekedés, majd egy harmonizálódás következik be a biofizikai szinten, amelynek következtében a fájástevékenység hatékonysága megnı, a méhszáj fellazul és hihetetlenül gyorsan tágul.
HI: 7,2 HI:10,6
HI: 16,6 HI:16,6
HI:7,2
Kardio-tokogramm (CTG)
Mindez a CTG képen észlelhetı oszcilláció-változással és az alaptónus csökkenésével nyomon követhetı. Az is egyértelmő, hogy szükség van a folyamatos korrekcióra, a terápiás paraméterek változtatásával. Dr. Hans Lehman 50 vajúdás BRT-val történt asszisztálása után kb. 80%-os eredményességrıl számol be. A sikertelen esetek magyarázatát a gyakran elıforduló terápiás akadályok (geopátiás terheltség, hegek, zavaró mezık és gócok megléte, valamint további, egy ülésben nem megoldható tényezık) jelentik. Ezért, és mert a BRT alkalmazása intézményi keretek között ma még nem elterjedt, a vajúdás alatti kezelés felváltható a terhesség 35. hetétıl heti gyakorisággal, 4-5 alkalommal elvégzett BRT kezeléssel. Mi magunk is ezt a módszert alkalmaztuk a késıbbi 33 eset tapasztalatainak összegzésére.
BRT - elıkészítés a terhesség alatt 5
Cél: - az energia-háztartás tartós stabilizációja - testnegyedek (ezáltal a méh) energetikájának harmonizálása és annak hosszútávú megtartása - biokommunikáció (információ-áramlás) helyreállítása Módszer:
- geopátiás kiegyenlítés (szükség esetén) - hegsemlegesítés (szükség esetén) - a kvadránsmérés alapján tesztelt harmonizáló alapprogram - szükség esetén meridián-kezelések - hormonzavarok-kezelése - ellenállóképesség-növelése - ortomolekuláris hiányállapotok megszüntetése - pszihovegetatív egyensúlyra való törekvés - homeopátiás elıkészítés: (messze a teljesség igénye nélkül) * Cuprum D4 3x5 gl/die * Magn. Chlor. D6 3x5 gl/die * Caulophyllum D6 2x5 gl/die * Árnika D200 1 alkalommal
- a terhesség alatt TILOS:
Kivitelezés:
- toxin-kiürítés \__ a közvetlen biokémiai - fogtömés-csere (amalgám) / kontaktus veszélye miatt - krónikus góc szanálása - vírus-aktiválás - allergia-kioltás ( az elızıek megoldása nélkül gyakran eredménytelen)
- a 35. héttıl hetente - 4-5 héten át - a szülésig. - ambulanter
Eredmények: - A vajúdás ideje átlagosan felére csökken! - "APGAR"-érték átlaga javul (rövidebb vajúdás, kevesebb trauma) - megelızhetık, csökkenthetık:* toxémia * idı elıtti lepény-leválás * placenta-retenció * méh-atónia, szubinvolúció * hólyag- és bélatóniák * tejelválasztási zavarok - a magzat és az anya sérülésének veszélye csökken
Saját tapasztalatok 6
A beteganyag válogatásánál fontos szempont volt, hogy a várhatóan szövıdményre hajlamos, vagy komplikációval terhelt anamnéziső terheseknek ajánlottuk fel elsısorban az elıkészítést.
Paritás szerinti megoszlás: 8
1
Primipara Multipara Idıs multipara
16
Módszer:
- megegyezı az elızıekben leírtakkal. - két kezelés között a kezelés során készült homeopátiás csepp alkalmazása.
Mérési eredmények Kvadráns mérések
Kvadráns-értékek átlaga szerint: Kezelés elıtt esetszá Átlagérté m k Vegetatív normotónia (40 +/-2) 7 39,7 Vagotónia (<38) 3 33 Sympaticotonia (>42) 23 47,6
Kezelés után Esetszá Átlagérté m k 10 40,2 1 36 22 43,9
Közelítés a normotóniához
43% 47%
HARMONIZÁCIÓS INDEXEK átlaga: 6,7 ----------->>> 5,4 Javulás: 20%
Meridiánok akupunktúrás végpontjainak mérése (hólyag 67)
Mindkét oldalon
Normál érték (50 +/-2) Alulmőködés (<48) Túlmőködés (>52)
Kezelés elıtt esetszá átlagérték m 11 50,5 16 39,6 30 39,0
Kezelés után esetszá átlagérték m 20 50,0 12 43,4 23 57,4
Közelítés a normál értékhez
36% 18%
A hólyag 67 akupunktúrás ponton mért jobb és bal oldali értékek közötti különbségek átlaga: Kezelés elıtt: 11,3 ------------->>> Kezelés után: 5,5 7
Javulás: 53% Az elıkészítések során tapasztalt mérési adatok szignifikáns változásai bizonyítani látszanak, hogy a BRT kezelés hatására valóban energetikai kiegyenlítıdés történik. Ezzel a terhesség alatti 45 kezeléssel már a biokommunikáció és az energiaáramlás javulását sikerült tarósabbá tennünk.
Eredmények:
a./ Terhesség alatt:
b./ Szülés körül:
APGAR-értékek: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
- hospitalizáció - koraszülés - toxémia * ödéma * hipertónia * proteinuria - eklampszia
0 0 5 0 0 0
- idı elıtti burokrepedés - fájáskeltés - szülésindukció - túlhordás - mekónium-ürítés - DIP-II - fájásgyengeség * primér * szekundér - fekvési rendellenesség * medence végő fekvés - cervixruptúra - hüvelyruptúra - idı elıtti lepény leválás - placenta retencio - méh-atónia - császármetszés
1'
5'
1 20 12
21 12
8
5 3 1 0 2 2 6 2 1 2 1 0 0 0 0
Vajúdás átlagos ideje:
PRIMIPARA 12 10 8 6 4 2 0
MULTIPARA Tankönyvi átlag
8
Tankönyvi átlag
BRT
6
BRT
4 2 0 10,5 óra
6,5 óra
7,1 óra
3,2 óra
Kiemelésre méltó esetek:
1./ H.I. primipara: sp. vetéléssel az elızményben, toxémiás alkattal és súlyos magzati veszélyeztetettséggel a szülés alatt (sőrő mekóniumos magzatvíz, DIP-II.), zárt méhszájról indulva 5 órás vajúdás után hüvelyi úton megszülte 2800 g-os gyermekét 8-9-es Apgarral. 2./ V.K. primipara: 3 óra 40 perces vajúdással medencevégő fekvés, egyszerő fartartás mech. szerint Bracht-féle segítségnyújtással szülte meg 3300 g-os magzatát - ami figyelembe véve a mai defenzív szülészetet egyébként egyenlı lehetett volna a császármetszés indikációjával. 3./ U.Sz.T-né primipara: 3 órás rendszeres fájások eredményeképp az alkatához mérve nem kis súlyú újszülöttjét elıre tervezve gátmetszés nélkül hozta világra. (Az alternatív szülészetre való törekvésünk elsı esete volt.) 4./ S.Gy-né másodszor szülı, elsı alkalommal 18 óráig vajúdva 3800 g-os magzatot szült. Rossz élményekkel, császármetszéstıl félve jelentkezett rendelésünkön. Elıkészítés (BRT) után 4200 g-os csecsemıje 5 órás vajúdás után követıen, hüvelyi úton született. 5./ T.I-né elırement császármetszés után - amit préeklampszia és elhúzódó tágulás miatt végeztek egyhe ödémától eltekintve szövıdmény nélkül, hüvelyi úton szült 4 óra 30 perc alatt. 6./ U.M-né idıs multipara elsı szülése császármetszéssel történt (3800 g), második szülését elhúzódó kitolási szak miatt vákum extrakcióval fejezték be. 10 év után, 42 évesen BRT elıkészítésünket követıen 5 óra alatt szövıdmény nélkül szülte meg legnagyobb súlyú (4000 g-os) gyermekét.
További lehetıségek a biorezonancia-terápiával a családtervezésben
9
Ismerve a biofizikai orvoslás nyújtotta lehetıségeket, jövınk és az egészséges magzat szempontjából mindez azonban még nem elég. Elengedhetetlennek látszik a házaspár mindkét felének (a férfinak is!) fogamzás elıtti felkészítése komplex komplementer módszerrel. A megelızésnek - többek között - az ivarsejtek genetikai épségének megırzése végett, a spermatogenezis és -kinezis rendellenességeinek kiküszöbölölésére, a kora-terhesség szövıdményeinek (misszed és spontán abortusz, mola terhesség) csökkentése érdekében a következı szempontokat kellene figyelembe vennie: - pszihés felkészítés a fogamzásra - energetikai és információ-áramlási zavarok normalizálása - geopátiás ingersávok és elektroszmog semlegesítése - a meddıséget okozó kórokozók (Chlamydia, Gonorrhoea, Candida, HPV) kiszőrése - biológiai fogászati korrekciók - a salakanyagok, nehézfémek, permetszer/vegyszer terheltségek megszüntetése - rejtett élelmiszer (leggyakrabban: tej- és/vagy búza) és étel-adalékanyag allergiák kioltása - az ortomolekuláris hiányállapotok rendezése - diszbiózis mikrobiológiai terápiája Ezek után a terhesség alatti rendszeres kontrollal és a szükséges utókezeléssel a vajúdás megkönnyítését is elérhetjük. Ne felejtsük: egészséges jövınkért még nagyon sokat kell és lehet tennünk! Ebben fı szerepet játszhat a BRT. Nevezzük ezt a módszert "BIO-BÉBI" programnak, és munkálkodjunk együtt megvalósításán!
10