Felfedezőút a Bibliában

Felfedezőút a Bibliában SZEPTEMBER Philip Yancey & Tim Stafford szövegének fordítása. Saját használatra

SZEPTEMBER 1-2 Márk 8 Fordulópont: Nem ilyen Messiásra számítottak 8,31 És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A 8. fejezetben Jézus szemrehányóan kérdezi tanítványaitól: „Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?” Saját szemükkel látták, amint jóllakatja az ötezer majd a négyezer embert, mégis a következő étkezésük miatt aggódnak. Nehézkes felfogásuk ellenére a tanítványok megértettek valami fontos dolgot Jézussal kapcsolatban. A tömeg hol Illés próféta, hol Keresztelő János reinkarnációját látja benne, Péter azonban bártan kijelenti, hogy Jézus a „Krisztus”, a próféták által régóta megjövendölt Messiás (29. vers). Lehetetlen eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírt az I. századi zsidóság számára a Krisztus szó. Több évszázada idegen elnyomás alatt élnek, és egyetlen reménységük a Messiás, aki majd dicsőségre vezeti népüket. Máté 16,17–19 feljegyzi, hogy Jézust örömmel tölti el Péter spontán kijelentése, és alaposan meg is dicséri érte. Péter legfényesebb pillanatát azonban hamarosan a leggyalázatosabb pillanat követi – néhány bekezdéssel később Jézus a Sátánnal azonosítja őt. Az, ami a két jelenet között történik, fontos fordulópontot jelent Jézus élettörténetében. Küldetése, hogy másokért meghaljon Péter és a többi tanítvány számára a messiási küldetés egyet jelent a gazdagsággal, a hírnévvel és a politikai hatalommal. Éppen ezekkel a kísértésekkel kell Jézusnak egész szolgálata során megküzdenie. Jézus jól tudja, hogy az igazi Messiásra megvetés, megaláztatás, szenvedés és végül halál vár. Ő az a szenvedő szolga, akiről Ézsaiás prófétált. Élete Jeruzsálemben a kereszten ér majd véget, ami inkább a szégyen jelképe, semmint a dicsőségé. Péternek még sok mindent meg kell értenie Jézus küldetésével kapcsolatban. Mivel nem érti a Messiás végső célját, megpróbálja rábírni Jézust, hogy kerülje el a szenvedést. Jézus ezért fordul vele élesen szembe. Ettől a pillanattól kezdve – mintegy stratégiai fordulattal – elhagyja Galileát, és a főváros, Jeruzsálem felé veszi az irányt, hogy szembenézzen sorsával. LétKérdések Ha valaki nekünk szegezné a kérdést, hogy kicsoda Jézus, mit válaszolnánk?

SZEPTEMBER 3-4 Márk 9 Akik lassan tanulnak: Nem túl ígéretes társaság 9,19 „Meddig szenvedlek még titeket?” Jézus tanítványai eleinte nem állnak a helyzet magaslatán. Leginkább az értetlenség jellemzi őket: „Ti is ennyire értetlenek vagytok?” – kérdezi tőlük Jézus több alkalommal is. A 9. fejezetben úgy látjuk a tanítványokat, mint akik elügyetlenkedik egy beteg meggyógyítását, félreértik Jézus egyértelmű kijelentését hamarosan bekövetkező haláláról és feltámadásáról, és azon civakodnak, hogy melyikük a nagyobb, sőt, azt akarják, hogy Jézus állítsa le egy másik tanítvány munkálkodását. Egyértelmű, hogy nem értik Jézus küldetésének lényegét. A tanítványok minden gyarlósága ellenére Jézus arra szánja idejének nagy részét, hogy felkészítse őket munkája folytatására, amikor ő már nem lesz köztük. Mit kezdenek a tanítványok a rájuk szegeződő egyre nagyobb figyelemmel? Ha lehet, még értetlenebbnek bizonyulnak. Amikor Jézus a közelgő haláláról beszél, a tanítványok vagy nem értik, vagy ostobán tiltakoznak. Néha azon civakodnak, melyikük érdemli a legmagasabb tisztséget. Nyilvánvaló, hogy nem értik a körülöttük zajló, rendkívüli eseményeket. Röviden szólva, a tanítványokban – ahogy mindannyiunkban – a jó és a rossz elválaszthatatlanul összefonódik. Jézus letartóztatása után a nyomatékos hűségfogadalmak ellenére a tanítványok csendesen és megszégyenülve visszahúzódnak, magára hagyva őt a legválságosabb pillanatokban. Döntő fordulat Történik azonban valami, ami döntő változást eredményez a tanítványokban: Jézus feltámadása, mint a tűz, úgy járja át az életüket. Úgy tűnik, hogy ez után a hihetetlen esemény után a hosszú, türelmes tanítás végre meghozza gyümölcsét. Megdöbbentő változás megy végbe a tanítványok viselkedésében. Jézus feltámadásának egyik legmegragadóbb bizonyítékát láthatjuk, ha összehasonlítjuk Márk evangéliumának megriadt tanítványait Az apostolok cselekedeteinek bátor, magabiztos apostolaival. Ez utóbbiban az ősegyház nagyívű fejlődését követhetjük nyomon, amelynek két meghatározó vezetője – különös módon – éppen az a Péter és János, aki a legkeményebb feddést kapta egykor Jézustól. LétKérdések A 9. fejezetben a tanítványok életének mélységei és magaslatai egyaránt megjelennek. Vajon mit mutatna a mi lelki fejlődésünk grafikonja?

SZEPTEMBER 5-6 Lukács 10 Valószínűtlen küldetés: A misszionáriusok belekóstolnak Jézus hatalmába 10,17 Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!” Földrengésszerű változás söpör végig ezen a fejezeten. Mikor Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát, nem hallgat a lehetséges veszélyekről sem. „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” – mondja nekik. Végül egy titokzatos intelmet köt a lelkükre: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el”. Ekkor az újoncok végre elindulnak fontos és veszélyes küldetésükre. A következő jelenetben, amikor a hetvenkét tanítvány visszatér, Jézus túláradó örömmel fogadja őket. Sehol másutt az evangéliumokban nem látjuk Jézust ennyire boldognak. A tőle megszokott óvatosságot itt az örvendezés hangja váltja fel. A veszélyes küldetés sikerrel járt a hegyvidéken, és Jézus hatalmas áttörést ünnepelhet a hetvenkét tanítvánnyal együtt. Ami Jézusból ujjongást vált ki Jézus ünnepélyesen kijelenti, hogy azért jött a földre, hogy megalapítsa az egyházat, a hívők közösségét, amely majd továbbviszi akaratát az ő eltávozása után. Míg a hetvenkét tanítvány Júdea gyalogútjait járja bekopogtatva a házakba, hogy hírül vigyék a Messiás evangéliumát és betegeket gyógyítsanak, Jézus a színfalak mögötti történéseket figyeli: a Sátán mint valami villámlás, alázuhan a mennyből. Jézus saját küldetése – sőt, az élete – ölt testet ebben a hetvenkét egyszerű emberben, akik kozmikus győzelmet aratnak. A hatalom könnyen az ember fejébe száll, különösen akkor, ha korábban soha nem volt része benne. A tanítványok, akik közül a legtöbben egyszerű parasztemberek és halászok, elragadtatással fedezik fel spirituális hatalmukat. Jézus arra inti őket, hogy tartsák ezt szem előtt. Üdvösségük – az a tény, hogy nevük fel van írva a mennyben – minden hatalomnál fontosabb. (A Biblia gyakran tesz említést egy mennyei könyvről, amelyben mindenkinek a neve fel van jegyezve, aki Isten népéhez tartozik. Lásd Dániel 12,1 és Jelenések 3,5.) LétKérdések Érezzük-e, hogy Jézus élete megjelenik bennünk? De vajon hogyan?

SZEPTEMBER 7-8 Márk 10 Szolgáló vezetés: Az üzenet, amelyet senki sem hall szívesen 10,45 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Jézus nem kecsegteti a tanítványokat hamis ígéretekkel. Egyértelműen és világosan kijelenti, hogy követésének nagy ára van. Népszerűségének csúcsán, mikor tolong körülötte a sokaság, Jézus közelgő szenvedéséről és haláláról beszél. Ez alaposan összezavarja a tanítványokat, akiknek a Messiásról alkotott elképzeléséhez nem illik ez a sötét kép. Nagy fokú érzéketlenségről árulkodik, hogy még ekkor is kicsinyes vitákba bocsátkoznak arról, hogy ki a nagyobb. Mintha képtelenek lennének felfogni azt az üzenetet, amelyet Jézus többször is türelmesen elismétel: az ő országában az a legnagyobb, aki másoknak szolgál. Szokatlan módszerek Bármilyen sokszor beszélt is Jézus a kereszt útjáról, úgy tűnik, nem sok foganatja volt. Szokatlan módszerrel toborzott követőket a királyságába. Olyan kifejezéseket használt, mint kereszt vagy rabszolga, mintha csak napjainkban egy tengerészgyalogos toborzáson amputált hadirokkantak és halott katonák képeit mutogatnák. A kereszt mint kivégzőeszköz képe hogy is illeszkedne az eljövendő királyságról szóló nemzeti álomképhez? Nemhogy a bámészkodó tömeg, de még Jézus közvetlen tanítványai sem voltak felkészülve arra a királyságra, amelynek követelményei túl kemények, jutalma pedig meglehetősen homályos. Bár valahányszor Jézus említést tesz a haláláról, a feltámadását is kilátásba helyezi, a tanítványok azonban nem értik miről beszél egészen addig, amíg mindez valóban megtörténik, és találkoznak a feltámadt Jézussal. LétKérdések Mit jelent számunkra a kereszthordozás és Jézus követése?

SZEPTEMBER 9-10 Márk 11 Fokozódó ellenállás: A tömeg egy pillanatra ünnepli Jézust, majd hátat fordít neki 11,18 Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. A Jeruzsálembe való bevonulás azon ritka pillanat Jézus életében, amikor hagyja, hogy a tömeg üdvrivalgással fogadja. Korábban mindig palástolta kilétét, és elrejtőzött a sokaság elől, amely királlyá akartak őt koronázni. A virágvasárnapi győzelmes bevonulás alkalmával azonban elfogadja, hogy mint az igazi Messiást köszöntsék. Győzelmes bevonulás Ez a bevonulás meglehetősen szegényes a rómaiak ünnepi pompájához képest, hiszen Jézus szamárháton vonul be a városba, nem pedig aranyozott harci kocsin. A próféták által megjövendölt esemény azonban mély jelentéssel bír a zsidóság számára. Jézus ezzel nyíltan kihirdeti magáról, hogy ő a Messiás, és ünnepi bevonulása egész Jeruzsálemet lázba hozza. A vallási vezetők a vészharangot kongatják, és még a rómaiak is felfigyelnek arra az emberre, aki királynak mondja magát. A következő néhány fejezet bemutatja, milyen tragikusan rövid életűnek bizonyul ez a nagy népszerűség. Jézus életének utolsó néhány hetében egyre fokozódik a feszültség, ami a templomban történt drámai konfrontációból is érezhető. Az ószövetségi próféták szellemében Jézus rablóknak nevezi a kapzsi, haszonra éhes árusokat, és erőszakkal kikergeti őket a templomból. Jézus meg sem próbálja tompítani üzenetének élét. Éppen ellenkezőleg, kitér a számonkérés elől, és nem árulja el, mi jogosítja föl az agresszív fellépésre. A példázat, amelyet ekkor mond a terméketlen fügefáról, szándékosan provokatívnak tűnik (12,1–12). Úgy utal ebben magára, mint az utolsó esélyre, Isten utolsó próbálkozására, hogy áttörje az emberek makacs ellenállását. A harcvonalak élesen kirajzolódnak. Az egyik oldalon Jézus áll, akinek biztonságát csupán széleskörű népszerűsége jelenti. A másik oldalon a vallási és a politikai vezetők állnak, akik fenyegetőnek érzik Jézus radikális felhívását, ezért elhatározzák, hogy csapdába csalják őt, és szembefordítják vele a tömeget. LétKérdések Miként tudunk azonosulni Jézus érzéseivel, amelyek ezekben a történetekben kirajzolódnak?

SZEPTEMBER 11-12 Márk 12 Tőrbe csalás: Különféle csoportok próbálják csapdába csalni Jézust 12,37 A nagy sokaság szívesen hallgatta őt. Márk a következő megfigyelést jegyzi fel Jézus ellenségeiről: „Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot” (12. vers). A 12. fejezet hátralévő részében különféle csoportok képviselői férkőznek Jézus közelébe, hogy tőrbe csalják őt, és lerombolják népszerűségét. Először egy politikai párt képviselői mennek oda hozzá. Kezdetben cinikusan bókolnak Jézusnak, majd feltesznek neki egy cseles kérdést az adófizetéssel kapcsolatban. Ha Jézus azt mondja, hogy a zsidók fizessenek adót, elveszítheti népszerűségét, hiszen a zsidóság megvetéssel tekintett a római megszálló erőkre, amelyek ellenőrzésük alatt tartják az ország kormányzását. Ha azonban azt mondja, hogy ne fizessenek adót, azzal vádolhatják, hogy törvényszegésre buzdít. Ezután egy kicsiny, de annál befolyásosabb vallási csoport próbálja egy teológiai kérdéssel sarokba szorítani Jézust. A szadduceusok, akik nem hisznek a halál utáni életben, bonyolult feladvánnyal állnak elő. Jézus elhárítja a támadásokat Végül Jézus állandó ellenfelei, a farizeusok következnek a sorban. A korabeli rabbik Mózes törvényében hatszáztizenhárom parancsolatot számoltak össze, és a különféle irányzatokat képviselő csoportok azon vitatkoztak, melyek a legfontosabbak ezek közül. Egy törvénytudós arra kéri Jézust, nevezze meg, melyik a legfontosabb parancsolat. Jól tudta, hogy bármelyik mellett döntsön is Jézus, valamelyik jelenlévő csoport képviselői ezt biztosan támadásnak veszik majd. Jézus olyan lenyűgözően hárítja el a támadást, hogy Márk így összegzi a történteket: „És többé senki sem merte őt megkérdezni.” Éleselméjűség, szellemesség és józan ész úgy ötvöződik válaszaiban, hogy kihívói minduntalan alulmaradnak, és szóhoz sem jutnak. Ezekben a csatározásokban Jézus meg sem próbálja kibékíteni ellenfeleit. Inkább arra használja ezeket a konfliktusokat, hogy óva intse tanítványait és a sokaságot ellenfeleitől, akiknek dühe egyre fokozódik. LétKérdések Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jézus az ellenfeleivel bánik?

SZEPTEMBER 13-14 Márk 13 A rettenetes nap: Mire számítsunk az idők végén? 13,33 „Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!” Ha előre ugrunk néhány napot a húsvéti események történetében, láthatjuk, amint a római katonák Jézust megkötözve viszik a vesztőhely felé. Nyomában hisztérikusan zokogó asszonyok csoportja. Jézus hirtelen megfordul, és a következő szavakkal csendesíti le őket: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok... Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lukács 23,28.31). Amint a 13. fejezet komor jövendöléseiből is kiderül, Jézus tisztában van vele, hogy az Isten országa ellen folytatott háború nem ér véget az ő halálával. A gonoszság erői egyre fokozzák támadásukat, amíg – a lázadás utolsó nagy rohama után – Isten helyreállítja a földet. Ez a fejezet az ószövetségi próféták szavait visszhangozza. Az idők végén Isten mindenről lerántja a leplet, és amikor Jézus visszatér, ő maga is új formában jelenik meg: immár nem magatehetetlen csecsemőként a jászolban, nem is keresztfára szögezve, hanem mint az Emberfia, aki „eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.” Mikor jön el a vég? Jézus néhány rettenetes jövendölése Kr. u. 70-ben beteljesedett, amikor a római hadseregek lerombolták Jeruzsálem falait, és elpusztították Heródes templomát – azt a templomot, amelyet a tanítványok lenyűgözve szemléltek, amikor Jézus jövendölése elhangzott. A 13. fejezetben leírt többi jövendölés beteljesedése még várat magára. Néhány évtizeddel Jézus halála után sokan gúnyolódtak Krisztus második eljövetelének gondolatán. „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” (2Péter 3,4). A gúnyolódóknak Jézus – akárcsak a próféták – baljóslatú üzenettel válaszol: Várjatok csak! Isten nem engedi, hogy vég nélkül gúnyolódjatok. Eljön majd a nap, amikor a föld és az ég elolvad jelenlététől. LétKérdések Milyen választ vár Jézus azoktól, akik hallják ezeket a szavakat?

SZEPTEMBER 15-16 Márk 14 A végzet illata: Ünneplés odakint, méltóságteljes szertartás odabent 14,23 Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan. A zsidók Egyiptomból való szabadulásának emlékünnepe, a Páska, kiemelkedő helyet foglal el a zsidó naptárban. Jézus korában minden tizenkét évesnél idősebb fiú és férfi Jeruzsálembe utazott az ünnepre, zarándokok ezreivel töltve meg a várost. A Páska ünnepének tetőpontját az a szertartásos étkezés jelentette, amelyben a családok és a közeli barátok együtt emlékeztek az exodusra, a fogságból való megszabadulásra. Falatoztak az ételből, kortyolgatták a bort, miközben történeteket olvastak fel a héber Szentírásból. Kiválasztottak továbbá egy bárányt, amelyet elvittek a templomba, és áldozatként felajánlották Istennek. Jézus diadalmasan vonult be a városba virágvasárnap, az ezt követő jelenetek azonban egyre komorabbá válnak. Jézus gondolatait közelgő halála tölti be. Amikor egy asszony drága nárduskenetet önt a fejére, ő így felel a méltatlankodónak: „előre megkente testemet a temetésre”. Egy álom halála Odabent a szobában Jézus a Páskát ünnepli tanítványaival, odakint azonban ellenségei lopakodnak, és csupán a megfelelő alkalomra várnak, hogy elfoghassák őt. Odabent a tanítványok hűséget fogadnak vezetőjüknek, jóllehet Jézus határozottan tudtukra adja, hogy hamarosan mindnyájan elhagyják őt. A komor vacsora közben Jézus ünnepélyes kijelentést tesz. „Vegyétek, ez az én testem” – mondja, miközben megtöri a kenyeret. „Ez az én vérem, a szövetség vére” – mondja, amint kitölti a bort. Bár a tanítványok nem egészen értik, egy álom foszlik szét: a zsidóság álma, amelyet egy erős és hatalmas nemzetről szőttek. Jézus egy új szövetség megkötését jelenti be, amelyet nem bárányok vére pecsétel meg, hanem az ő saját vére. Az új királyságot, Isten országát nem zsidó hadvezérek és királyok vezetik majd, hanem a tanítványok rémült kis csapata, amely most ott ül az asztal körül. Szinte minden keresztény közösségben tovább él a Páska vacsoráról való megemlékezés gyakorlata (a szertartás elnevezése változó: úrvacsora, szent áldozás, Eukarisztia), amelyet Jézus hagyományozott az egyházra. LétKérdések Mit jelent számunkra az úrvacsora megünneplése?

SZEPTEMBER 17-18 A VÉGSŐ NAPOK János 14 Utolsó közös étkezés: Jézus életének leghosszabb éjszakája 14,27 „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” János írásának utolsó harmadát a Jézus halálát közvetlenül megelőző eseményeknek szenteli. A 13–17. fejezet a Bibliában egyedülálló módon egyetlen napnak és éjszakának az eseményeit írja le. Aprólékos, valósághű részletességével bensőséges képet rajzol Jézus gyötrelmeinek éjszakájáról. Leonardo da Vinci híres festménye, Az utolsó vacsora ezt a jelenetet örökíti meg. A képen a művész úgy helyezte el a szereplőket az asztal egyik oldalán, mintha neki állnának modellt. János kevés fizikai részletet közöl, inkább a kavargó érzelmek és indulatok leírására fókuszál. János evangéliuma a tanítványok arcát világítja meg, szinte magunk előtt látjuk a szemükben vibráló felismerést. Mindaz, amit Jézus eddig mondott nekik, lassan kezd bennük összeállni. Jézus pedig „szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig” (13,1). Jézus távozni készül Jézus korábban sohasem beszélt a tanítványaival ennyire nyíltan. Ott, az asztalnál ülve már nem példázatokban beszél, és kimerítő válaszokat ad a tanítványok szűnni nem akaró kérdéseire. Nagy megrázkódtatások várnak a világra, és Jézus minden reményét ebbe a tizenegy megriadt tanítványba veti. Jézus türelmesen magyaráz, amíg a tanítványok jelét nem adják végre, hogy kezdik érteni a szavait. Isten Fia, aki egykor testet öltve érkezett erre a világra, most hamarosan eltávozik a földről, hogy visszatérjen az Atyához. Jön azonban majd valaki más – az igazság Lelke, a Vigasztaló –, hogy bennük vegyen lakozást. Igen, Jézus a halálára készül. Hamarosan magukra hagyja tanítványait. De titokzatos módon, mégsem megy el. Feltámad a halálból. A tanítványokat magával ragadja a Páska vacsora izgalma, de kijózanítóan hat rájuk, hogy Jézus szüntelenül a halálról beszél. Mindez túl sok számukra. Ezen az éjszakán Jézus olyan meghitt kapcsolatba vonja be őket az Atyával, amilyenben korábban sohasem volt részük. És Jézus még ennél is bensőségesebb kapcsolatot ígér a jövőre nézve. Tudja, hogy ha a tanítványok most bólogatnak is, szavainak nagy része csak később válik érthetővé számukra. LétKérdések Hogy jellemeznénk Jézus reakcióját közelgő halálával kapcsolatban? Pánik? Magabiztosság? Higgadt összpontosítás? Beletörődés? Másokért való aggódás?

SZEPTEMBER 19-20 János 15 Élő kapcsolat: Jézus jelenlétének biztosítéka 15,4 „Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.” A feszültség egyre fokozódik a fülledt, zsúfolt szobában. Jézusnak mindössze néhány órája van, hogy felkészítse tanítványait az előttük álló viharos eseményekre. Ők a legközelebbi barátai ezen a világon, ő pedig hamarosan magukra hagyja őket. Mi történik majd Jézus kis csapatával az ő eltávozása után? Már előre látja a tanítványokra váró dühödt ellenállást, gyűlöletet, veréseket és kivégzéseket. Jézus miatt érik majd őket ezek a megpróbáltatások, ő azonban nem lesz velük fizikailag, hogy megvédje őket. Amint azt korábban is gyakran tette, Jézus egy természetből vett allegorikus képpel szemlélteti üzenetét. Jeruzsálem határában szőlőültetvények borítják a dombokat. Valószínűleg sokszor áthaladt rajtuk tanítványaival együtt, útban a város felé. Jézus két képet kapcsol össze, amelyeket a szőlőművelésből merít. Zamatos szőlőszemek és száraz vesszők Először a zamatos, lédús szőlőszemeket látjuk magunk előtt. Nem sokkal korábban a tanítványok éppen a szőlő levét fogyasztották, miközben Jézus szimbolikus szavait hallgatták a szövetség véréről. A gyümölcsterméshez, mondja Jézus, elengedhetetlen, hogy bensőséges kapcsolatban maradjanak a „szőlőtővel”. Arra is emlékezteti a tizenkét tanítványt, hogy ő maga választotta ki őket nagy gonddal, méghozzá különleges küldetés céljából: „hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” Jézus ezután egy másik képről beszél: egy halom száraz vesszőről a szőlőskert szélén. Ezek a vesszők a szőlőtőről lemetszve nem jutnak tápanyaghoz. A gazda levágta, és egy halomba gyűjtötte őket. Semmi hasznuk nincs már ezek után, ezért tűzre vetik és elégetik őket. Több mint valószínű, hogy Jézus tanítványai nem mindent értettek meg azon az estén. Az azonban biztos, hogy a zamatos fürtök és az elszáradt vesszők éles ellentétének szimbolikája megmarad emlékezetükben. Az ősegyház látványos történelme – Jézus munkájának gyümölcse – ezt bizonyítja. LétKérdések Mit jelent számunkra a gyakorlatban „Jézusban maradni”?

SZEPTEMBER 21-22 János 16 A bánat örömre fordul: Származhat-e bármi jó Jézus eltávozásából? 16,22 „Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” A búcsúzás mindig szomorú, a tanítványok számára azonban ez az elválás különösen is az. Egész életüket Jézusra tették fel, és nélküle nem látnak maguk előtt jövőt. Jézus a szóképek után nyíltan szól a tanítványokhoz mindarról, ami rájuk vár, ők azonban csak részben értik a szavait. János leírja, hogy összesúgva próbálják kitalálni, mire gondolhat Jézus. Jézus szavai közül talán ezek okozzák számukra a legtöbb fejtörést: „Jobb nektek, ha én elmegyek.” Jobb? Hogy lenne az jó, hogy Jézus magukra hagyja őket, meghiúsítva a királyság helyreállításával kapcsolatos reményeiket? Mint amikor gyermek születik Jézusnak a születésről szóló hasonlata oldja fel a talányt. Bár a szülés nagy fájdalommal jár, a fájdalom mégsem céltalan. A szülés erőfeszítéseiből valami új jön létre – egy új élet! – ami örömöt jelent. Ugyanígy, a Jézusra és a tanítványokra váró nagy szomorúság sem céltalan. Az ő fájdalmaiból fakad a világ megváltása, tanítványainak bánata pedig örömre fordul. Jézus ünnepélyes nyilatkozattal zárja szavait: „Bízzatok: én legyőztem a világot.” Mennyire elhalványul majd ez a bejelentés, amikor sápadt, meggyötört teste ott függ a kereszten, a tanítványok pedig elsomfordálnak a sötétben. Az apostolok cselekedeteiből kiderül, hogy az összezavarodott tanítványok csak Jézus mennybemenetele után értik meg teljesen halálának és feltámadásának jelentőségét, akkor viszont örömmel adnak hírt róla mindenkinek. LétKérdések Éltünk-e már át nagy fájdalmat, amely végül örömöt hozott?

SZEPTEMBER 23-24 János 17 Küldetés: Jézus utolsó imája tanítványaiért 17,9 „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” A tanítványok válaszát hallva Jézus megkönnyebbülve kérdezi: Most hiszitek végre? (16,31). A meghitt együttlét Jézus imájával zárul, amely a leghosszabb feljegyzett imádsága. Jézusnak a körülötte ülő tanítványaival kapcsolatos érzései és tervei fogalmazódnak meg benne. Ez a jól ismert imádság egyfajta elbocsátást vagy kiküldetést képvisel. Jézus missziós megbízatást ad a tanítványoknak, és tágabb értelemben minden hívőnek, aki utánuk jön majd. Előző kiküldetésük, amikor a vidéket járva prédikáltak és gyógyítottak, csupán bemelegítő gyakorlat volt. Ezentúl mindent nekik kell majd végezniük. Töretlen láncolat Jézus titokzatos szavakkal adja tanítványai tudtára, hogy el kell távoznia ebből a világból, de ők a világban maradnak, hogy bizonyságot tegyenek róla. Mostantól rájuk zúdul majd minden gyűlölet és ellenséges indulat, ami korábban ellene irányult. Bár a „világban” vannak, mégsem egészen ebből a „világból” valók. Valami elválasztja őket a világtól, és Jézushoz kapcsolja őket az Istennel való egységben, ami olyan szoros, hogy szavakkal ki sem fejezhető. Jézus követői egységéért is imádkozik, akik majd a tanítványok nyomdokaiba lépnek a történelem során a hívők szakadatlan láncolatát alkotva. „Könyörgök…, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” Ezt követően megriadt kis csapata élén elindul, hogy szembenézzen a halállal. LétKérdések Ennek az imádságnak az alapján miként összegeznénk Jézus célkitűzéseit az egyházra nézve? Hogy látjuk, mennyire töltik be napjainkban a keresztények ezt az elképzelést?

SZEPTEMBER 25-26 Máté 26 Találkozás a végzettel: Árulás a kert csendjében 26,39 „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Az utolsó vacsora meghittsége – keserű iróniával – a Gecsemáné-kerti brutális árulási jelenetbe torkollik. Jézus megpróbáltatásai akkor kezdődnek, amikor elvonul imádkozni a hűs olajfaliget csendjében, míg három tanítványa kissé távolabb álmosan várakozik. A kertben minden nyugodt és békés, odakint azonban már elszabadultak a pokol erői. Fegyveres csapat közeledik a kerthez, hogy elfogja és megkínozza Jézust, akit a félelem és az elhagyatottság érzése gyötör. Arccal a földre borulva imádkozik, és könyörög, hátha van kiút számára. Az emberiség – sőt, az egész világegyetem – jövője erre a zokogó emberre szakad rá, akinek „verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Lukács 22,44). A hetvenkedő Péter máris készen áll, hogy harcoljon a gonosszal. Amikor azonban levágja az egyik katona fülét, Jézus azonnal véget vet az erőszaknak, és élete utolsó csodáját viszi véghez: meggyógyítja a katonát (Lukács 22,50–51). Nincs menekülési terv Bár Jézusnak lenne hatalma megvédeni magát – angyalok seregeinek parancsolhatna, hogy harcoljanak érte –, mégsem teszi. Amikor a tanítványok rájönnek, hogy nem számíthatnak felmentő hadműveletre a láthatatlan világ felől, mindnyájan elmenekülnek. A félelem kioltja bennük a remény utolsó szikráját is. Ha Jézus saját magát sem védi meg, hogyan védhetné meg őket? Máté evangéliumának elbeszélése mindarról, ami a Gecsemáné-kertben és a szanhedrin előtt történik, azt a szokatlan helyzetet mutatja be, amikor az „áldozat” irányítja az eseményeket. Nem Júdás, nem a csőcselék, és nem is a főpap, hanem maga Jézus az, aki úgy viselkedik, mint aki kézben tartja az irányítást. „Mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus (Messiás), az Isten Fia!” – követeli a főpap. Jézus végül így válaszol: „Te mondtad.” Ez az egyszerű beismerés halálra juttatja Jézust, hiszen a szanhedrin tagjai mást várnak a Messiástól. Hadvezért akarnak, aki elég erős ahhoz, hogy kivívja szabadságukat. Jézus azonban jól tudja, hogy igazán szabaddá csupán egyetlen dolog teheti őket: az ő halála. Éppen ezért jött el a földre. LétKérdések Mit tennénk, ha Krisztus követőjeként veszélyben forogna az életünk?

SZEPTEMBER 27-28 Máté 27 Nincs igazság: Jézus a bírák és a feldühödött tömeg előtt 27,22 Pilátus így szólt hozzájuk: „Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” Mivel a zsidó nép a Római Birodalom megszállása alatt áll, Jézusnak az igazságszolgáltatás különféle szintjein kell végighaladnia. A rómaiak megengedték a zsidóknak, hogy saját bírósági testületük legyen, ez a szanhedrin, amely előtt Jézus először megjelenik. Amikor Messiásként azonosítja magát, a szanhedrin tagjai istenkáromlással vádolják, ami a zsidó törvények szerint halálos bűn. Mivel a római törvények értelmében a szanhedrin nem hajthat végre halálos ítéletet, a vallási törvényszéknek meg kell szereznie a római helytartóság engedélyét, ezért Jézus ellenfelei Pilátushoz, a római helytartóhoz küldik őt. Tisztában vannak vele, hogy az istenkáromlás vádja valószínűleg nem hatja majd meg a hitetlen Pilátust, a vádlók ezért azt hangsúlyozzák, hogy Jézus politikai fenyegetést jelent Rómára nézve. Úgy igyekeznek feltüntetni őt, mint veszélyes lázadót, aki – fittyet hányva a római uralomra – a zsidók királyának kiáltotta ki magát. Pilátus kétségei Pilátusnak súlyos aggályai vannak a váddal kapcsolatban, és feleségének baljós előérzetei is hozzájárulnak nyugtalanságához. Kiutat próbál találni szorult helyzetéből, ezért Heródeshez irányítja az ügyet. Heródes annak a tartománynak az uralkodója, ahonnan Jézus származott, és éppen a városban tartózkodik, hogy részt vegyen az ünnepen. Heródesnek csalódást okoz, hogy Jézus hallgat, és nem hajlandó csodát tenni előtte, ezért visszaküldi a foglyot Pilátushoz. Miközben Pilátus megpróbálja elérni a vallási vezetőknél, hogy engedjék szabadon foglyukat, a tömeg dühe egyre tovább dagad. Végül a csőcselék nyomására a ravasz kormányzó beadja a derekát, de előtte még látványosan megmossa a kezét, hogy ne tapadjon hozzá ártatlan vér. Jézus szinte az egész törvényi eljárás során hallgat. Úgy tűnik, Pilátus nem csupán azt látja, hogy hatalmas igazságtalanság történik, de azt is felismeri, hogy ebben neki is része van. (Lukács 23,4 megörökíti, hogy Pilátus – a tömeg nyomása ellenére – kezdettől fogva ártatlannak nyilvánítja Jézust.) Végül egy táblára írja Jézus „bűnét”, és a keresztre szögezteti a feliratot. A tábla három nyelven hirdeti: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” Amikor a főpapok tiltakoznak, hogy csupán annyit kellene írni, hogy Jézus azt állította magáról, hogy király, Pilátus így válaszol: „Amit megírtam, megírtam” (János 19,22). LétKérdések Szenvedtünk-e már büntetést ártatlanul? Mit tettünk ebben a helyzetben?

SZEPTEMBER 29-30 Márk 15 Elhárul az akadály: Miért kell Jézusnak meghalnia? 15,31 „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” Úgy tűnik, mindenki csodát követel. A szanhedrin előtti tárgyaláson a papok megütik Jézust, és így provokálják: „Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” (Máté 26,68). Pilátus és Heródes, akik hallottak már szóbeszédet Jézus hatalmáról, azt kérik tőle, hogy mutasson nekik csodát. A zokogó asszonyok, akik egészen Galileából követték Jézust, arra vágynak, hogy tegyen csodát megmenekülése érdekében. A félelemtől megriadt tanítványok szintén erre várnak. A Jézussal együtt megfeszített bűnözők egyike így gúnyolja őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is” (Lukács 23,39). Az ott álló sokaság erre kiáltozni kezd: „Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.” (Máté 27,42–43). Ám semmiféle szabadulás, semmilyen csoda nem történik. A menny hallgat. Az Atya hátat fordított, legalábbis úgy tűnik, hogy hagyja a történelmet a maga kerékvágásában haladni. Hagyja, hogy a gonoszság győzedelmeskedjen a világban a jó felett. Hogyan menthetne meg Jézus másokat, amikor saját magát sem képes megmenteni? A meghasadt kárpit Miért kell Jézusnak meghalnia? A teológusok évszázadok óta vitatkoznak az „engeszteléssel” kapcsolatos különféle nézetekről, ám mindeddig nem sikerült egyetértésre jutniuk. Úgy tűnik, hogy egyedül a szeretet, mégpedig az önfeláldozó szeretet nyerheti meg azt, amit erőszakkal lehetetlen elnyerni. Márk beszámolójának egy fontos részlete segít választ találni a kérdésre. Jézus így kiált fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ő, Isten Fia, olyan szorosan azonosul az emberiséggel – magára véve bűneinket! –, hogy az Atya Istennek el kell fordulnia tőle. Ilyen hatalmas a szakadék. Amikor azonban Jézus kileheli lelkét, a templom kárpitja „felülről az aljáig kettéhasadt” (38. vers). Az a súlyos függöny azért volt ott, hogy lezárja a szentek szentjét, azt a helyet, ahol Isten jelenléte lakozik. Amint A zsidókhoz írt levél írója később megjegyzi (lásd Zsidók 10), a függöny kettészakadása minden kétséget kizáróan arra mutat rá, amit Jézus kereszthalála elvégzett. Nincs többé szükség áldozatbemutatásra. Jézus mindannyiunk számára szabad bejárást szerzett Isten jelenlétébe – az egyszerű embereknek is, nem csupán a papoknak. Azzal, hogy magára vette az ember bűnének terhét, és elszenvedte a büntetést, Jézus örökre eltávolította az útból az akadályt, ami elválasztott minket Istentől. LétKérdések Történt már, hogy csodát akartunk látni, és csalódnunk kellett? Mit tanultunk az esetből?

OKTÓBER 1-2 Máté 28 Az élet beszéde: A legnagyobb csoda sokakat megváltoztat, de nem mindenkit 28,26 „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” Amikor az emberi történelem legnagyobb csodája bekövetkezik, a közvetlen szemtanúk azok a katonák, akik Jézus sírját őrzik. A föld megremeg, egy fényes angyal jelenik meg, az őrök „megrettennek, és szinte holtra válnak”. Amint magukhoz térnek, a városba sietnek, és jelentik a főpapoknak, ami történt. Ám döbbenetes dolog történik: aznap délután az őrök, akik a feltámadás cáfolhatatlan bizonyítékának szemtanúi voltak, megváltoztatják vallomásukat. A „sok ezüstpénz” nagyobb súllyal esik latba, mint az a tény, hogy saját szemükkel látták Isten Fiának feltámadását. Félelem és öröm A katonák után Jézus gyászoló tanítványainak köréből néhány asszony szerez tudomást a csodák csodájáról. Ahogy Máté beszámol róla, „gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt” a többi tanítványnak. Az ember önkéntelenül is félelemmel reagál a természetfelettivel való találkozásra. De közben repesnek az örömtől, hiszen a lehető legjobb hírt kapják, olyan hírt, amely túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, ugyanakkor olyan jó, hogy igaznak kell lennie. Jézus visszatért, ahogy megígérte! A Messiásról szőtt álmok újraélednek, ahogy az asszonyok félelemtől és örömtől remegő lábakkal szaladnak, hogy elmondják az örömhírt a tanítványoknak. Az asszonyok még úton vannak a város felé, amikor a katonák már a történtek elbeszélésének új verzióját gyakorolják, amelyre a zsidó vezetők oktatták ki őket. Mint Jézus életének minden egyéb eseménye, a feltámadása is kétféle reakciót vált ki az emberekből. Azok, akik hisznek, megváltoznak. Akik pedig nem akarnak hinni, azok megtalálják a módját annak, hogy figyelmen kívül hagyják a bizonyítékot, még akkor is, ha azt saját szemükkel látták. LétKérdésekk Miért hiszünk Jézusban?

OKTÓBER 3-4 János 20: Terjed a szóbeszéd: Jézus barátai is alig hiszik el 20,18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!" Akik tagadják Jézus feltámadását, úgy állítják be a tanítványokat, mint egyszerű, hiszékeny embereket, akik könnyen megtéveszthetők, vagy éppen ellenkezőleg, mint agyafúrt összeesküvőket, akik azért eszelték ki a feltámadás történetét, hogy megnyerjék a nép támogatását mozgalmukhoz. A Bibliából azonban egészen más kép tárul elénk. János beszámolója szerint Jézus tanítványai voltak a legszkeptikusabbak minden olyan szóbeszéddel szemben, amely a feltámadott Jézusról szólt. Amikor a magdalai Mária a sírnál találkozik Jézussal, nem ismeri őt fel egészen addig, amíg Jézus a nevén nem szólítja őt. Az asszonyoknak az üres sírról szóló elbeszélései nem győzik meg a tanítványokat, amíg Péter és egy másik tanítvány ki nem siet a temetőkertbe, hogy saját szemükkel lássák, mi történt. Aznap éjjel a tanítványok zárt ajtó mögött gyűlnek össze, még mindig tele félelemmel és zavarodottsággal. A feltámadt Jézus mindent elkövet, hogy oldja a tanítványok félelmét és kétségeit. Fényes nappal felkeresi őket, és együtt halászik velük (János 21). Arra kéri a kétkedő Tamást, hogy érintse meg a sebeit (26–27. vers). Más alkalommal a szemük láttára fogyaszt el egy darab sült halat, hogy ezzel is bizonyítsa, nem kísértetet látnak (Lukács 24). Nem káprázat, nem hallucináció – ez maga Jézus, az ő Mesterük. Magánlátogatások A Bibliában alig egy tucat olyan beszámolót találunk, amely a feltámadott Krisztus megjelenéseiről szól. Ezek a beszámolók világos logikát követnek. Egy kivétellel (amelyről az 1Korinthus 15,6-ban találunk említést), Jézus kis csoportokat látogat meg távoli, eldugott helyeken vagy zárt ajtók mögött. A sírkertben, bezárt szobában, útban Emmaus felé, a Galileai-tenger partján, az Olajfák hegyén történt személyes találkozások megerősítik azok hitét, akik addig is hittek Jézusban. Amennyire tudjuk, senki sem látta Jézust a halála után, aki nem hitt volna benne azelőtt. Mi történt volna, ha Jézus újra megjelenik Pilátus csarnokában, vagy a szanhedrin előtt, lesújtva azokra, akik halálra ítélték? Egy ilyen nyilvános jelenet bizonyára szenzációt keltett volna. De vajon hitet is ébresztett volna? Jézus már megválaszolta ezt a kérdést a gazdag ember és Lázár példázatában (Lukács 16). „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (Lukács 16,31) Jézus más utat választ: tanítványaira, mint szemtanúkra bízza, hogy terjesszék a hírt. LétKérdések Vajon miként fogadtuk volna Jézus feltámadásának hírét? Mint Mária? Mint Péter? Mint Tamás?

OKTÓBER 5-6 Lukács 24 Az utolsó láncszem: Az idegen, aki még nem hallotta a híreket 24,15–16 Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta, és nem ismerték fel őt. Jézus két tanítványa nehéz szívvel és összezavarodva bandukol a Jeruzsálemből Emmaus felé vezető úton. Volt egy álmuk a názáreti Jézusról, aki megváltja Izraelt, de ez az álom meghalt a vezetőjükkel együtt a kereszten. Ugyanakkor hallottak valami zavaros szóbeszédet az üres sírról, de vajon mit jelent mindez? Egy idegen férfi jelenik meg a két szomorú tanítvány mellett. Eleinte úgy tűnik, ő az egyetlen, aki még nem hallott az elképesztő eseményekről, amelyek Jeruzsálemben történtek. Amint azonban megszólal, egyre világosabbá válik, hogy többet tud a történtekről, mint bárki más. Részletesen elmagyarázza az emmausi tanítványoknak, mi történt, kezdve Mózestől és a prófétáktól. Az ő értelmezése szerint a próféták mindvégig azt hirdették, hogy a Messiás szenvedni fog és meg fog halni. Az idegen annyira lenyűgözi a két tanítványt, hogy arra kérik, maradjon még velük. Amikor megérkeznek, és asztalhoz ülnek, az étkezés során a vendég olyan mozdulatot tesz, amely kísértetiesen ismerősnek tűnik számukra, és ekkor helyére kerül az utolsó láncszem. Maga Jézus ül az asztaluknál! Minden kétséget kizáróan feltámadt és él. Égő szívek A két emmausi tanítvány nem tartozott Jézus tanítványainak szűkebb körébe, de életüket örökre megváltoztatta a feltámadott Krisztussal való találkozás. Később így emlékeztek vissza erre az eseményre: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” (32. vers) Rohannak, hogy találkozzanak a tizenkettővel (helyesebben csak tizeneggyel, mivel Júdás, aki elárulta Jézust, már nem tartozott közéjük), és arról értesülnek, hogy Péter is látta már Jézust. Ekkor, a zűrzavaros jelenet kellős közepén megjelenik maga Jézus. Egyszer s mindenkorra elmagyarázza, hogy halála és feltámadása nem véletlenül és nem váratlanul történt, hanem Isten üdvtervének központi részeként. Jézus ekkor újabb ígéretet tesz: hamarosan eltávozik a földről, és maga helyett itt hagyja híveinek kis csapatát, akik majd továbbviszik küldetését. Ezek az egyszerű emberek, akik hallgatták és követték Jézust, és látták őt meghalni (jóllehet csak távolról, hogy biztonságban maradjanak), sokszor gyáván viselkedtek. A feltámadott Jézussal való találkozás azonban mindent megváltoztat. Nagy örömmel térnek vissza Jeruzsálembe, ahonnan nemsokára elindulnak, hogy az egész világ megismerje az örömhírt. LétKérdések Mikor kezdett először derengeni számunkra az igazság Jézussal kapcsolatban?

OKTÓBER 7-8 AZ IGE TERJED ApCsel 1 - Távozás: Jézus sokkoló válasza tanítványai visszatérő kérdésére 1,9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Feltámadása után negyven napon át Jézus több ízben is megjelenik a tanítványainak, majd ugyanolyan hirtelen eltűnik a szemük elől. Amikor megjelenik, követői kíváncsian hallgatják a történtekre adott magyarázatát, távozása után pedig az új királyságról beszélgetnek, amelyet Jézus bizonyára hamarosan megalapít felszabadítva Jeruzsálemet a római elnyomás alól. Ahogy Izrael népe ősidők óta, úgy a tanítványok is olyan látható királyságban reménykednek, amelyről minden nép álmodik: amelyben hús kerül minden fazékba, ahol nincs munkanélküliség, és amelynek hatalmas hadseregétől minden ellenség visszaretten. Bár Jézus számtalanszor beszélt a láthatatlan királyságról és a kereszt útjáról, úgy tűnik, mindezt képtelenek felfogni. Mennybemenetel Jézus azonban néhány titokzatos utasítást is ad. Meghagyja tanítványainak, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, és ott várjanak. „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét” – mondja nekik. Végül az egyik tanítvány felteszi Jézusnak azt a kérdést, amely mindannyiukat foglalkoztatja: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?” Ami azonban ekkor történik, arra egyikük sem számít. Jézus, mintha félresöpörné a kérdést, a látószöget Izrael népéről és annak szomszédairól „a föld végső határáig” tágítja. Ismét említést tesz a Szentlélekről, majd legnagyobb megdöbbenésükre, teste felemelkedik a földről, egy pillanatra mintha előttük lebegne, majd eltűnik a felhők között. Soha többé nem látják őt. Új valóság A keresztények meg vannak róla győződve, hogy a történelem egész menete Jézus, a Krisztus élete körül forog. A puszta tények azonban arról szólnak, hogy Jézus harminchárom év után eltávozott a földről. Távozásáról ezt mondta: „Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok” (János 16,6–7). Az apostolok cselekedetei, amelynek szerzője Lukács, a négy evangélista egyike, arról számol be, mi történt Jézus mennybemenetele után. LétKérdések Mikor döbbentünk rá, hogy Jézusnak más terve van az életünkkel, mint amire számítottunk?