Felfedezőút a Bibliában JÚLIUS Philip Yancey & Tim Stafford szövegének fordítása. Saját használatra
JÚLIUS 3-4 ÚJRAKEZDÉS (Folyt.)
Nehémiás 8 - A gyász örömre fordul: Országos ünnepség 8,12 Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket. Nehémiás önmagában is lenyűgöző személyiség, Ezsdrással együtt azonban felülmúlhatatlan. Ők ketten nagyszerűen kiegészítik egymást. Nehémiás, aki kitűnő politikai kapcsolatokkal rendelkezik, másokat is lelkesít tevékeny vezetői stílusával és merész optimizmusával. Ezsdrás vezetői tekintélyét nem annyira személyisége, mint inkább erkölcsi ereje adja. Egészen Áronig, Mózes testvéréig vissza tudja vezetni papi családfáját, és rendkívüli elszántságról tesz tanúságot, hogy a papi tisztség becsületét helyreállítsa. Nincs idő a sírásra A 8. fejezet cselekménye akkor kezdődik, amikor Nehémiás már túl van a fal helyreállításának hatalmas munkáján. A zsidók végre biztonságban tudhatják magukat az ellenségtől, és ünnepi szertartásra gyűlnek össze, melynek célja nemzeti identitásuk felélesztése. Szellemi vezetőjük, Ezsdrás intéz beszédet a hatalmas tömeghez. Az emelvényen állva elkezdi felolvasni azt a közel ezeréves dokumentumot, amely Izrael népének Istennel kötött eredeti szövetségét tartalmazza. Miközben Ezsdrás az ősi szöveget olvassa, zokogás fogja el a sokaságot. A Biblia nem tér ki a sírás okára. Talán vétkesnek érzik magukat, hogy történelmük során olyan sokszor megszegték a szövetséget? Vagy a nosztalgia vett erőt rajtuk a régi szép időkre emlékezve, amikor Izrael népe még teljes függetlenséget élvezett? Bármi is legyen az oka, ez most nem a könnyek ideje. Sokan komor és nehéz olvasmánynak tartják az ószövetségi könyveket. A 9–12. versben azonban Nehémiás és Ezsdrás arra biztatja a népet, hogy hagyjanak fel a sírással, és készüljenek a hatalmas ünnepségre. A szomorúság – mondják – nem illik egy ilyen szent naphoz. Valóban, Isten örömöt akar, nem kesergést. A törvény felolvasását nyolcnapos sátoros ünnep követi. Isten választott népe kezd felépülni, éppen úgy, ahogyan Jeruzsálem kőfalai felépültek. LétKérdések Milyen szerepet játszik az életünkben a Biblia? Szokott-e az olvasása ehhez hasonlóan erőteljes érzéseket kiváltani belőlünk?
JÚLIUS 5-6 Eszter 4 - Egy nép életben maradása: Két ember, aki habozás nélkül cselekszik 4,14 „Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” Nem minden zsidó tért haza a fogságból, amikor megadatott számukra a lehetőség. Némelyek olyannyira meggyökereztek a fél évszázados babiloni fogság alatt, hogy amikor a lényegesen toleránsabb perzsa rezsim kiadja a parancsot, sok zsidó a maradás mellett dönt. A Perzsiában maradt zsidók hirtelen rendkívül válságos helyzetben találják magukat. Sikereik irigységet váltanak ki környezetükből, és egy tekintélyes udvari ember cselszövéshez folyamodik, melynek célja, hogy minden zsidót kiirtson az országból. Eszter könyvének cselekménye tragikusan ismerős a mai zsidóság számára. Történelmük során – a rómaiak hadjárata, a középkori zsidóüldözések, az oroszországi pogromok, Hitler „végső megoldása” – a teljes megsemmisítés állandó fenyegetésével kellett szembenézniük. A zsidó nő, aki biztonságban van A fényűző palota rejtekében a szépséges Eszter királyné valószínűleg az egyetlen zsidó Perzsiában, aki még nem hallott a népirtás tervéről. Ő maga nagy valószínűséggel biztonságban van, nevelőapja, egyben nagybátyja, Mordokaj azonban arra figyelmezteti, hogy a király haragja ugyanilyen könnyen ellene is fordulhat. Mordokaj bízik Isten gondviselésében, és nem adja meg magát a sorsának. Hiszi, hogy Isten meg tudja oltalmazni népét, és azzal is tisztában van, hogy talán éppen az olyan emberek bátor fellépése által viszi véghez tervét, mint amilyen Eszter és ő maga. Eszter napjaiban egy királynénak nem volt könnyű kiállnia a férjével szemben, különösen egy olyan férjjel szemben, mint Xerxész. Ha Eszter fellép népe érdekében, saját életét is veszélyezteti. A 4. fejezet Eszter dilemmáját mutatja be, majd pedig azt, hogy végül milyen döntésre jutott. A könyv hátralévő részében a cselekmény számtalan fordulatot vesz: a zsidók megmenekülnek, sőt, még meg is jutalmazzák őket, és végül az eredeti cselszövőt akasztják fel Mordokaj helyett. Eszter története kiemelkedő fejezetét képezi annak az elbeszélésnek, amely Isten szeretetéről szól a népe iránt. LétKérdések Valaki egyszer azt mondta, hogy a véletlenek által „Isten névtelenül munkálkodik”. Istennek tulajdonítjuk életünk „véletlen történéseit”?
JÚLIUS 7-8 Malakiás 2 - Mélységes csalódottság: Mi hasznunk Isten szolgálatából? 2,17 „Hol van az igazságos Isten?” Malakiás könyve, az utolsó ószövetségi könyv egyben a következő négyszáz éves időszak nyitánya, melynek során nem volt újabb bibliai kinyilatkoztatás. Izrael népének szempontjából ez a négy évszázadot felölelő korszak a reményvesztettség időszaka volt. Hazatértek az ígéret földjére, ám ez az ország már csak félreeső tartománya marad olyan nagybirodalmaknak, mint Görögország és Róma. A győzelmes jövő és az egész világra kiterjedő béke, amelyről a próféták beszéltek, távoli vágyálomnak tűnik csupán. Még a helyreállított templom is fájdalmas emlékeket ébreszt, hiszen az új épület a nyomába sem ér Salamon fenséges építményének. Általános fásultság és mélységes csalódottság vesz erőt a zsidó népen, még Istennel szemben is. Emlékeztető irattekercs Malakiás párbeszédes formában írja meg könyvét, amelyben Izrael „gyermekei” Isten mint Atyjuk elé viszik sérelmeiket, megkérdőjelezve Isten szeretetét és igazságosságát. Minden sérelmük között az zavarja őket legjobban, hogy Isten követése nem hozta meg számukra a várt jutalmat. A 2,17 és 3,14 versekben a nép éles hangnemben arról panaszkodik, hogy nem látják értelmét Isten szolgálatának, hiszen semmiféle előnyük nem származik belőle. Válaszában Isten nem arról próbálja meggyőzni a népet, hogy az igazaknak jobban megy soruk, hanem azzal biztatja őket, hogy az igazak nevét felírja egy „emlékkönyvbe” (3,16), arra emlékeztetve ezzel a népet, hogy egy napon, a távoli jövőben, Isten kiegyenlíti majd az igazság mérlegét. Egy nap mindenki előtt világossá válik Isten szolgálatának az értéke, még akkor is, ha az a nap messze van. Malakiás arra biztatja a népet, hogy emelkedjenek felül saját önzésükön, és bízzanak a szövetség Istenében, aki nem hagyja magára legféltettebb kincsét. Malakiás üzenete legalább részben meghallgatásra talált. Az elkövetkező négy évszázad során a különféle reformmozgalmakban újra fellángol a törvény megtartása iránti buzgóság. Ezek a mozgalmak egészen Jézus koráig tartanak. LétKérdések Mikor kérdőjeleztük meg utoljára Isten szeretetét és igazságosságát? Igazolta-e magát Isten előttünk?
JÚLIUS 9-10 A FÁJDALOM KIÁLTÁSAI Jób 1-2 - Igazságtalan-e Isten? Jób hangot ad az évszázados kérdésnek 2,10 „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób könyve látszólag kortalan és időtlen. Jóbnak, a jómódú embernek a történetét beszéli el, aki valószínűleg Ábrahám korában élt, ám a történetet csak évszázadokkal később, Izrael irodalmának aranykorában foglalták költeménybe. Bárhogyan is keletkezett, Jób könyve fontos és egyetemes kérdéseket vet fel, amelyek minden korban időszerűek. A közelmúltban több szerző is – Robert Frost, Archibald MacLeish és Muriel Spark – feldolgozta Jób történetét. Az Ó- és az Újszövetség közötti korban Jób könyve a zsidóság legkedveltebb olvasmányává vált (erre utalnak a régészek által feltárt ókori kommentárok). A történet központi kérdése kezdettől fogva kísértette a zsidóságot, amióta csak Isten szövetséges népének választotta őket. Mintha jobb bánásmódot vártak volna. Jób bátran hangot ad a kérdésnek: Igazságtalan lenne Isten? Nála ékesszólóbban és mélyrehatóbban soha senki nem tette még fel ezt a kérdést. A legjobb embernek jut a legnagyobb szenvedés Jób könyve az igazságtalanság kérdésének végső határait feszegeti. Jóbnak, a legigazabb embernek a legsúlyosabb csapásokat kell elszenvednie. Elviselhetetlen büntetés zúdul rá – de miért? Mi rosszat követett el? Izrael népe időnként azt kérdezte a prófétáktól: „Mit nyerünk vele, ha követjük Istent?” Éppen ez a kérdés rejtőzik Jób megpróbáltatásai mögött is. A Sátán szerint senki sem önzetlenül féli Istent. Jób valóban feddhetetlen és igaz ember, ám azért ilyen, mert gazdag és egészséges. Jób könyve pontosan úgy ábrázolja a Sátánt, ahogyan 1Mózes 3-ban megismertük: természetfeletti hatalma van arra, hogy uralkodjon az emberek felett, ám ezt csak az Isten által megengedett keretek között gyakorolhatja. John Newton szavaival élve: „A Sátán csak addig mehet el, ameddig láncai engedik.” A Bibliában feljegyzett másik eset, amikor a Sátán engedélyt kér arra, hogy próbára tegyen egy embert a Lukács 22,31–32-ben található. Ennek a lélegzetelállító, kozmikus próbatételnek az eredménye egyetlen megnyomorított, tönkretett embernek a magatartásán múlik. Képes lesz-e Jób a körülmények ellenére is hűségesen kitartani Isten mellett? Tud-e hinni az igazságos Istenben, még akkor is, amikor az élet szörnyen igazságtalan? LétKérdések Feltettük-e már valaha a kérdést, hogy miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?
JÚLIUS 11-12 Jób 38 - Isten szól Jóbhoz: Jób végre megkapja, amit kívánt 38,2 „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?” Alig néhány nap leforgása alatt Jób több tragédiát él át, mint a legtöbb ember egy egész életen át. Még arra sincs lehetősége, hogy méltósággal viselje szenvedéseit, hiszen felesége gúnyos szavait és barátai kioktatását is végig kell hallgatnia. A fájdalom kérdésével kapcsolatban szinte minden lehetséges érv megjelenik valahol Jób könyvében, ám úgy tűnik, hogy az érvek nem sokat segítenek a szenvedő Jóbon. Úgy tűnik, jobban szenved kapcsolati válsága miatt, mint intellektuális kételyei miatt. Jób azonban mindvégig következetesen ellenáll a gondolatnak, hogy hátat fordítson Istennek. Egyetlen kérése van csupán: magát Istent szeretné hallani személyesen. Közvetlenül tőle szeretné hallani a magyarázatot. Jób végre megkapja, amire vágyik. Isten válaszol neki, méghozzá olyan beszédben, amelyet gyakorta idéznek fenséges szépsége miatt. Némi iróniával Isten éppen akkor szólítja meg Jóbot, amikor Elihu éppen azt fejtegeti, hogy miért nem számíthat Jób Isten közvetlen válaszára. Isten beszél, Jób hallgat Jób kérdések hosszú sorát gyűjtötte össze magában, de most Isten az, aki kérdez, nem Jób. „Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” – kezdi Isten a beszédét. Frederick Buechner, a neves amerikai teológus a következőképpen foglalja össze mindazt, ami ezután következik Jób könyvében: „Isten nem magyarázkodik, hanem kitör. Azt kérdezi Jóbtól, hogy kinek gondolja magát. Elmagyarázni azokat a dolgokat, amelyekre Jób magyarázatot vár, olyan, mintha Einstein relativitáselméletét akarná valaki elmagyarázni egy tengeri kagylónak.” Istennek nincs arra szüksége, hogy Jób vagy bárki más tanácsot adjon neki, hogyan működtesse a világot. Isten egyetlen mozdulattal félresöpri a szenvedés kérdéséről folytatott, harmincöt fejezeten át húzódó vitát, és belekezd egy költeménybe, amely a teremtett világ csodáiról szól. Egyesével rámutat a teremtés remekműveire, amelyek büszkeséggel töltik el. Mintha azt kérdezné Jóbtól: „Szeretnéd egy időre átvenni a világegyetem irányítását? Tessék, próbálj megtervezni egy struccot vagy egy hegyi kecskét, vagy akár csak egy hópelyhet.” Nem várt üzenet Isten válaszában különös módon elő sem kerül a szenvedés témája. Jób mégis elégedettnek tűnik a válasszal, és alázattal hajt fejet Isten szavai előtt: „Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám” (42,3). Isten szavai a Jóbhoz hasonló porszemnyi ember és a teremtés Istene között feszülő hatalmas különbségre mutatnak rá. Isten végigmutat a természeti jelenségek – a naprendszer, a csillagvilág, a viharok, vadállatok – hosszú során, amelyeket Jób fel sem foghat. Mondanivalójának lényege világos: Ha arra is képtelen vagy, hogy a látható világot felfogd, amelyben élsz, hogy merészelsz arra gondolni, hogy megértheted azt a világot, amelyet nem is látsz? LétKérdések Meglepődtünk Isten Jóbnak adott válaszán? Jób helyében milyen választ vártunk volna Istentől?
JÚLIUS 13-14 Jób 42 - Boldog befejezés: Miért elégszik meg Jób azzal, amit nem ért? 42,3 „Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” Amit Isten mond, annál sokkal fontosabb maga a tény, hogy megjelenik Jóbnak. Isten személyes jelenléte látványosan válaszolja meg Jób legnagyobb kérdését: Van valaki odafent? Amikor Jób ezt megérti, porban és hamuban ülve bűnbánatot tart. Figyelemre méltó, hogy a bűnbánat szavait Jób még azelőtt mondja el, hogy elveszett javaiból bármit is visszakapott volna. Még ott ül a hamuban, ruhátlanul, fekélyektől borítva. Megtanult hinni a legnagyobb sötétségben is, amikor még reménye sincs arra, hogy sorsa jobbra forduljon. Jób átmegy a vizsgán Amikor Jóbnak leginkább szüksége lett volna Istenre, ő hallgatott. Éppen ez volt a lényege a párbajnak, amely az 1. fejezetben kezdődik. A Sátán kihívóan azt állítja, hogy Jób nyíltan megátkozza majd Istent (1,11), ám a végén elveszíti a fogadást. A történtek ellenére Jób nem átkozza meg Istent. Akkor is ragaszkodik az igazságos Istenbe vetett hitéhez, amikor minden tapasztalata ennek ellentmondani látszik. Végül Isten néhány szóban helyreigazítja Jóbot. Egyetlen ember sem képes helyesen látni, miként működik a világ. Összességében azonban Isten megdicséri Jóbot, és szolgájának nevezi őt. Ezékiel 14,14-ben Isten az igazlelkűség legnagyszerűbb példaképei közé sorolja őt. Sorsforduló Jób könyve meglepő fordulattal ér véget. Jób barátainak, akik a kegyességről szónokoltak és közhelyeket puffogtattak, bocsánatot kell kérniük. Jób viszont, aki dühöngött és jajveszékelt a csapások súlya alatt, bőséges jutalomban részesül: tizennégyezer juhot, hatezer tevét, kétezer ökröt, ezer szamarat és tíz új gyermeket kap. „Öregen halt meg Jób, az élettel betelve” (42,17). Jób könyve hatalmas vigasztalást jelentett az Ó- és Újszövetség közötti nehéz időszakban élt zsidók számára. Azt a megerősítő üzenetet közvetíti, hogy a szenvedés nem feltétlenül büntetés, sőt a megpróbáltatásból talán nagy lelki győzelem születhet. Jób könyvének boldog befejezése is a próféták üzenetét visszhangozza, ébren tartva a reményt, hogy eljön még a boldog jövő, a béke és a helyreállítás időszaka. LétKérdések Éltünk-e már át súlyos megpróbáltatásokat? Hogyan viseltük őket?
JÚLIUS 15-16 Ézsaiás 40 - Kié a hatalom? A történelem Isten szemével nézve 40,31 De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. Az ószövetségi kor vége felé a legtöbb zsidó szórványban él a Közel-Keleten, miután az asszír és babiloni megszállás következtében szétszóródtak. A Jeruzsálembe hazatért kisebbség a perzsa uralom kormányzása alatt éli mindennapjait. A zsidóság most ugyanazt a kérdést teszi fel egész nemzeti létével kapcsolatban, mint amit Jób is kérdezett, miközben cserépdarabokkal vakargatta sebeit: Elhagyott bennünket Isten? Lesz még jövőnk? Az összes próféta közül talán Ézsaiás vázolja fel a legtisztább képet arról, hogy mire számíthat a zsidóság a jövőben. Régebbi beszédei a nép bűneit és hitehagyását ostorozzák. A 40. fejezettől kezdve azonban Ézsaiás a gyengéd vigasztalás hangján szólal meg. Csepp a vödörben Ézsaiás könyve kifejti, miért tartogat reményt a jövő nem csupán a zsidó nép, de az egész világ számára. A könyv utolsó szakasza, amely a 40. fejezettel kezdődik, Istennek az egész világ feletti uralmát hirdeti. „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben… ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek.” Isten úgy jelenik meg, mint aki a természet, a történelem, sőt, az egész világegyetem ura. A babiloni megszállás csüggedt túlélőit mindez arra emlékezteti, hogy Isten nem törölte el, nem is vetette el választott népének maradékát. LétKérdések Mit jelentenek számunkra Ézsaiás szavai: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” (31. vers)?
JÚLIUS 17-18 Ézsaiás 52 - A szenvedő szolga: Ki ez a titokzatos személy? 52,13 Eredményes lesz szolgám munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz. Ézsaiásnak a „szenvedő szolgáról” szóló négy éneke az Ószövetség leggazdagabb és legtöbbet tanulmányozott fejezetei közé tartozik (42,1–9; 49,1–13; 50,4–9; 52,13–53,12). Az 52. fejezet jól mutatja, miért váltottak ki ezek az énekek olyan heves vitákat a rabbik között, miközben igyekeztek megérteni azokat. Az első rész azt a dicsőséges jövőt vetíti elénk, amikor Isten helyreállítja a szent várost, és a nép így kiált Jeruzsálemhez: „A te Istened uralkodik!” Úgy tűnik, hogy Izrael népe végül bosszút áll ellenségein. A szerző azonban továbbmegy, és arról beszél, miként szabadítja meg Isten Jeruzsálemet. Ekkor jelenik meg a szenvedő szolga titokzatos személye, akinek „emberhez nem méltó volt alakja”. Ki ez a szenvedő szolga? Egy ennyire erőtlen személy miként arathat hatalmas győzelmet, világosságot hozva minden nemzetnek? A zsidó tudósok évszázadok óta töprengenek ezen a rejtélyen. Sokan az egész héber Szentírás legfontosabb részének tekintik ezeket a fejezeteket, mégsem tudnak egyetértésre jutni abban, mire is gondolhatott a próféta. Nép vagy személy? Néha a versek úgy beszélnek a szolgáról, mint Izrael népének egészéről: „Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet!” (49,3). Más helyeken úgy tűnik, hogy a szolga egy bizonyos személyre vonatkozik, talán egy hatalmas vezetőre, aki rettenetes szenvedéseken megy keresztül. Bár Ézsaiás úgy mutatja be a szolgát, mint az egész emberiség szabadítóját, a róla szóló kép azonban inkább tragikus, mintsem hősies: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (53,7). Az Újszövetség válasza A szenvedő szolga gondolata nem nyerte meg Izrael népének tetszését. Ők a győzelmes Messiást várták. A szenvedő szolga képét évszázadokon át a feledés homálya borította. Szolgálatának elején egy drámai jelenetben Jézus a szenvedő szolgáról szóló énekekből idéz: „Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: »Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.«” (Lukács 4,20–21). Jézus hallgatói közül némelyek megértették az utalást, de nem mindenki. A Messiás végre eljött – nem mint győztes hadvezér, hanem mint a názáreti ács fia. LétKérdések Ha Jézus korában éltünk volna, nekünk is csalódást okozott volna a Messiás? Mi késztette arra Jézust, hogy szenvedő szolga alakjában jöjjön el, és nem úgy, mint egy győztes hadvezér?
JÚLIUS 19-20 Ézsaiás 53 - Megsebzett gyógyító: A nagy győzelem első látásra vereségnek tűnik 53,3 Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Az újszövetségi írók legalább tíz helyen azonosítják Jézust a szenvedő szolgával. Az egyik ilyen eset, amikor Fülöp helyreigazítja az etióp kincstárnokot, aki tudni szeretné, hogy vajon a szolga kifejezés valamelyik régi prófétára utal-e (Apostolok cselekedetei 8,26–35). Ézsaiás 49–55. fejezete eleven képekkel ábrázolja a szolga szenvedéseit, amelyek mind Jézus kereszthalálában teljesednek be. Ez a fejezet valóban olyan, mint egy szemtanú beszámolója Jézus utolsó földi napjairól, jóllehet, évszázadokkal Krisztus halála előtt íródott. Döbbenetes a fizikai leírás is – a Biblia sehol másutt nem beszél Jézus külsejéről. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna… eltakartuk arcunkat előle.” Amint ez a fejezet megjövendöli, Jézus nem nyitotta ki a száját, hogy válaszoljon vádlóinak a tárgyalás alatt. Nem hagyott hátra utódokat sem. Élete zsengéjében vágattatott ki, és egy nagylelkű barátja jóvoltából a gazdagok között kapott sírhelyet. Ez azonban nem a vég volt. Három nap múlva újra meglátta az élet világosságát. Miért kellett a szolgának meghalnia? Ézsaiás szerint a szolga halálának különleges célja volt: „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” A mi fájdalmainkat vette magára. Sebei, amelyek a vereség látszatát keltik, hatalmas győzelmet szereztek. Halála a győzelmes jövő garanciája, amikor a földön minden, ami elromlott, helyreáll. Ézsaiás 53. fejezete az újszövetségi teológia alapja. A fejezet 5. verse azt állítja, hogy a szolga sebei által gyógyulunk meg. Péter apostol a következőképpen magyarázza ezt: amikor Jézus meghalt a kereszten, az ő szenvedése és halála kigyógyított bennünket bűneinkből, és képessé tett minket arra, hogy az igazságnak éljünk (1Péter 2,24). Meggyőző bizonyíték Mindezeken túl a részletes próféciák, amelyeket évszázadokkal Jézus születése előtt lejegyeztek, meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy Isten a próféták által kinyilatkoztatta tervét. Ő nem szegte meg a zsidó néppel kötött szövetséget. A zsidó gyökerekből – Dávid király magvából – új király születik, akihez fogható nem volt és nem is lesz, hogy helyreállítsa az egész földet. LétKérdések Ismerünk valakit a környezetünkben, akinek nagy szüksége lenne rá, hogy halljon Jézusról, a Messiásról, akiről Ézsaiás próféta beszélt?
JÚLIUS 21-22 Ézsaiás 55 - Mindenek vége: Végre békességben Istennel 55,12 „Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.” Ez a fejezet olyan fennkölt szavakkal írja le a jövőt, hogy még a Jelenések könyve sem múlja felül nyelvezetében, egyszerűen csak idézi Ézsaiás szavait. Minden, amire vágyunk ezen a földön – békére, romlatlan bolygóra, arra, hogy vége legyen a szenvedéseknek –, egy napon valóra válik. Bár Ézsaiás szavai zűrzavaros időkben hangzanak el, amikor a zsidó nép idegen hatalmaknak kiszolgáltatottan él, írásaiban nyomát sem találjuk a siránkozó hangvételnek, amely újra és újra felbukkan a próféták igehirdetésében. Ézsaiás reményteljes látomást kap a jövőről, amikor sem megszálló hadseregek, sem más viszontagságok nem akadályozzák többé Isten tervének beteljesedését. Ézsaiás könyve szilárdan állítja, hogy Isten nem szakított végleg Izrael népével. Megjövendöli, hogy lesz egy nap, amikor a lerombolt szent város újjáépül, és soha nem látott dicsőségben fog tündökölni. Az itt leírt ígéret azonban messze túlmegy mindazon, ami Jeruzsálemben valaha is megvalósult. Olyan jövőt vázol fel, amelyben nincs többé bűn és szomorúság, és amelyben örök békességben élünk majd Istennel. Hosszú várakozás Talán nem értjük azt a folyamatot, amelyen a világnak keresztül kell mennie, míg eléri ezt a jövőt: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” Ez a fejezet azonban világossá teszi, hogy Istennek a népével kötött szövetsége örökké tart. Semmi sem törli el azt. Az évtizedek és évszázadok során nagybirodalmak emelkednek és tűnnek el (Babilon, Perzsia, Egyiptom, Görögország, Szíria, Róma), miközben hadseregeik egymást űzik Izrael mezőin. Minden új birodalom könnyűszerrel leigázza a zsidó népet. Néha az egész nemzet a teljes megsemmisülés szélén áll. Négy évszázad választja el egymástól az Ószövetség utolsó prófétai szavait Máté evangéliumától, amit gyakran a „némaság négyszáz évének” neveznek. Valóban törődik velünk Isten? Az emberek kétségbeesetten várják a Messiást. Nincs más reménységük. LétKérdések Milyen változást szeretnénk leginkább látni a világban? Találunk-e említést Ézsaiás könyvében erről a változásról?
JÚLIUS 23-24 MEGLEPŐ MESSIÁS Lukács 1 - A végső remény: Amikor úgy tűnik, már minden remény odavan. 1,42 És hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” Létezik-e mélyebb emberi érzés, mint a remény? A tündérmesék, amelyek csaknem egyetemesnek mondhatók, nemzedékről nemzedékre tovább hagyományozzák azt az elfojthatatlan érzést, hogy a gonosz erői elveszítik a harcot, és végül a jóság és a bátorság győzedelmeskedik. Azok számára, akikkel Lukács evangéliumának első fejezetében találkozunk, minden reménység olybá tűnik, mint valami tündérmese. Hatalmas nagybirodalmak emelkednek és tűnnek el a Közel-Keleten, miközben a kicsiny Izrael népe sohasem képes igazán kitörni a nagyhatalmak szorításából. Négy évszázadon keresztül nem hangzik prófétai szó. Isten régóta figyelmeztetett, hogy elrejti arcát, most azonban valóban sötét árnyék borul a világra. Egy zsidó költő így festette le ennek a korszaknak a hangulatát: „Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még. Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?” (Zsoltárok 74,9–10) Örömteli hírek Négy évszázadon át, Isten hallgatásának négyszáz évében, a zsidó nép egyre csak várakozott. Egyetlen halvány reménysugár maradt csupán: a Messiásra vonatkozó ősi ígéret. A zsidóság minden reménységét erre az ígéretre alapozza. Egyszer csak különféle történetek kapnak szárnyra egy csecsemőről, akihez hasonló ember még nem született a világra. Lukács gondosan ügyel arra, hogy ezeket a történeteket kapcsolatba hozza az ószövetségi próféták messiási ígéreteivel, hiszen azok ültették el a reményt. Keresztelő Jánost úgy ábrázolja, mint „Illés prófétát”, akinek az a küldetése, hogy előkészítse az Úr útját. Lukács, mint jó történész megbízható forrásokat keres, olyan embereket, akik személyesen átélték az adott eseményeket. Nem állítja magáról, hogy ő szemtanú lett volna, de alaposan kikérdezett sok embert, akik közvetlenül látták az eseményeket. Olyan részlétességgel írja le Jézus születését, mint egyetlen más evangélista sem. A kutatók közül sokan úgy vélik, hogy Lukács, miközben Jézus élettörténetét kutatta, bizonyára kikérdezte Máriát, Jézus anyját is. Ennek tulajdonítható, hogy a közismert karácsonyi betlehemes jelenetek jórészt Lukács evangéliumára támaszkodnak. LétKérdések Ha angyal jelenne meg nekünk, mint Zakariásnak vagy Máriának, mi hogyan válaszolnánk?
JÚLIUS 25-26 Lukács 2 - Ne féljetek: Szemtől szemben Istennel 2,52 Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben. Majdnem mindig, amikor angyal jelenik meg a Bibliában, az első szavai ezek: „Ne félj!” Nem is csoda. Amikor a természetfeletti világ érintkezésbe lép a földdel, az ember, aki tanúja mindennek, a félelemtől arcra borul. Lukács elbeszélésében azonban Isten olyan formában jelenik meg, amely a legkevésbé sem félelmetes. Jézusban, aki egy istállóban született meg, Isten a közeledésnek olyan formáját választotta, amely senkiben sem kelt félelmet. Mi lehetne kevésbé rémisztő, mint egy újszülött kisgyermek? Isten és ember egy személyben A Biblia szerint Jézus egyaránt Isten és ember. Mint Isten csodákat tesz, bűnöket bocsát meg, legyőzi a halált, és előre kijelenti a jövőt. Mindezzel környezete csodálatát váltja ki. A zsidó nép történelmének kezdetén Isten fényes felhőben vagy tűzoszlopban jelent meg, ezért Jézus csecsemőként való megjelenése nem kis zavart keltett körükben. Egy betlehemi csecsemő, egy ács fia, egy názáreti férfi – hogyan is lehetne Isten? Jézus személye ma is megfejthetetlen a szkeptikusok számára. Isten megtehette volna, hogy teljesen nyilvánvalóvá teszi Jézus kilétét, ő azonban nem így döntött. Mi haszna van Istennek abból, hogy „álruhát ölt”? Miért „üresíti meg magát”, és miért ölt emberi formát? A Biblia több okot is említ erre, amelyek közül némelyek teológiai, mások pedig egészen gyakorlati indokok. A titok egyik nyitját abban a történetben találjuk, amelyben a tizenéves Jézus a templomban marad, miközben szülei elindulnak hazafelé (2,41–50). Ez a Bibliában feljegyzett első alkalom, amikor az emberek szemtől szemben beszélgethetnek, vitatkozhatnak Istennel. Jézus anélkül beszélhet bárkivel – a szüleivel, egy rabbival, egy szegény özvegyasszonnyal –, hogy előtte szólnia kellene: „Ne félj!” Jézusban közel jött Isten. LétKérdések Ha Jézus ma személyesen felkeresne minket, miről szeretnénk vele beszélgetni?
JÚLIUS 27-28 Márk 1 - Azonnali hatás: A hírnév kéretlenül is megtalálja Jézust 1,28 És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén. Bár Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma lényegében ugyanazt a történetet beszéli el, mindegyik más nézőpontból közelíti meg Jézus életét. Máté és Lukács a történelmi háttér ismertetésével kezdi evangéliumát, és mindketten nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy igazolják Jézus ószövetségi gyökereit. Márk azonnal a dolgok közepébe vág, és Jézus tetteit helyezi elbeszélése középpontjába. Keresztelő János odaadó lelkesedéssel van Jézus iránt, emiatt végül börtönbe kerül. Jézus ezután nyíltan meghirdeti szolgálatát. Néhány meglepetést is tartogat a kíváncsi hallgatóság számára. Meglepő például, hogy Jézus nem Jeruzsálem felé veszi az irányt – holott bárki más, aki vezető szerepre pályázik, a fővárosra koncentrálná tevékenységét –, hanem Galilea hegyvidékének városaiba és falvaiba megy. Új stílusú próféta Jézus Názáretben, egy jelentéktelen galileai kisvárosban töltötte gyermekkorát. A műveltebbek közül némelyek így gúnyolódnak: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (János 1,46). Az ünnepi alkalmak kivételével, amikor rendszerint Jeruzsálembe utazik, Jézus megkülönböztetett figyelmet fordít a vidéki települések felé, különösen a távoli Galilea északi vidékeire. Jézus egyébként sem illik bele a prófétákról kialakult képbe. Unokatestvére, János a szigorú, aszketikus próféta képét testesíti meg: a pusztában lakik, rovarokkal táplálkozik, és az ítélet zord üzenetét hirdeti. Jézus ezzel szemben az emberek között lakik, velük együtt étkezik otthonukban, és Isten örömhírét hirdeti. Jóllehet Jézusra nem illik a vezetőkről kialakult hagyományos kép, amint megkezdi gyógyító szolgálatát, hírneve rohamosan növekszik. Csodatévő hatalmának híre még akkor is terjed, amikor fékezni próbálja azt. Az emberek mindenütt a rendkívüli és csodálatos prófétáról beszélnek. LétKérdések Figyelembe véve mindazt, amit eddig Jézusról olvastunk, mely tulajdonságát tartjuk a legmeglepőbbnek?
JÚLIUS 29-30 Márk 2 - Az ellenállás jelzőtüzei: Jézus szolgálata ellenállásba ütközik 2,6–7 Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: „Hogyan beszélhet ez így?” Jézus azt állítja magáról, hogy ő az Istentől küldött Messiás. Mivel azonban nem illik bele a vallási vezetők Messiásról alkotott képébe, ellenállásba lendülnek, hogy kioltsák Jézus népszerűségének magasba szökő hullámait. A 2. fejezet a Jézussal szemben támasztott bírálatok három fő irányát veszi sorra. Káromolja Istent. A törvény tanítóit megbotránkoztatja, hogy Jézus bűnöket bocsát meg. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” – méltatlankodnak. Jézus nem vonja kétségbe, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket – hiszen éppen erre akar rámutatni. A farizeusok ellenségesen válaszolnak Jézus szavaira. Értik őt, ám nem hajlandók hinni neki. Rossz hírű emberekkel veszi körül magát. Jézus olyan emberek között érzi jól magát, akiket mások megvetnek. Akkor is, amikor már közismertté vált, egy kiközösített vámszedővel és annak alvilági barátaival vacsorázik együtt. Ugyanakkor politikai és vallási vezetők ellen emeli fel a szavát, sőt néven is nevezi őket. Amikor hallja, hogy egyesek zúgolódnak különös magatartása miatt, Jézus így válaszol: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Szembefordul a hagyományokkal. A farizeusok számára úgy tűnik, hogy Jézus tanítványai nem veszik komolyan a Sabbath szent napját. Jézus erre így válaszol: az új korszak újfajta megközelítést kíván, éppen úgy, ahogy az új bornak új tömlőre van szüksége. Isten hatalmas változásokat tartogat az emberiség számára, amelyek nem férnek bele a régi hagyományok kereteibe. LétKérdések Mit találunk Jézusban a legvonzóbbnak? Azt, hogy őszintén beszél róla, kicsoda ő valójában? Azt, hogy a kivetettekkel tölt időt, vagy hogy szembeszáll a hagyományokkal? Mit találunk benne ijesztőnek?
JÚLIUS 31-AUGUSZTUS 1 János 3 - Éjszakai találkozó: Nikodémus kockázatot vállal 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma szűkíti a kamera látószögét, és ráközelít néhány személy arcára: hol egy nőt látunk a kútnál, hol egy vak férfit vagy a zsidó főtanács egyik tagját. János apostol így ad személyes betekintést abba, hogy milyen hatással volt Jézus másokra. Figyeljük meg a Nikodémussal folytatott beszélgetést, aki valószínűleg azért megy Jézushoz az éj leple alatt, hogy látogatása titokban maradjon. Jó hírét és saját biztonságát kockáztatja azzal, hogy találkozik Jézussal, hiszen farizeus társai megesküdtek, hogy megölik Jézust. Nikodémusnak azonban égető kérdései vannak, méghozzá a legfontosabb kérdések, amelyeket ember feltehet: Ki vagy te, Jézus? Valóban Istentől jöttél? Jézus az újonnan születés képével válaszol, és a Nikodémushoz intézett szavai talán az egész Biblia legismertebb részét képezik. Jézusnak ezt a kijelentését valószínűleg többen tudják fejből, mint a Biblia bármely más igeversét. Néhány szóba sűríti a megváltás történetét: Isten szereti a világot, ezért odaadta a Fiát, hogy ha valaki hisz benne, üdvössége legyen (16. vers). Kulcs az élethez Jézusnak Nikodémushoz intézett szavai minden bizonnyal célba találtak, legalábbis erre utal a zsidó főember későbbi megjelenése az evangéliumban (lásd János 19,39). Ezt a beszélgetést követően az apostol a Keresztelő Jánossal való találkozásról tudósít. Az emberek kifaggatják a radikális prófétát az új tanítóval kapcsolatban, aki tömegeket vonz maga köré a Jordán folyó túlpartján. János válaszában Jézus szavai visszhangoznak, amikor megerősíti, hogy Jézusnál vannak az örök élet kulcsai, és valóban ő az, aki előtt János hírnökül küldetett. János, a nagy próféta, Jézus kortársa fejet hajt Jézus előtt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” LétKérdések Hogy magyaráznánk meg az „újjászületés” fogalmát valakinek, aki még sohasem hallott erről?
AUGUSZTUS 2-3 Márk 3 - Csodatételek és varázslat: Jézus csínján bánik csodatévő hatalmával 3,10 Mert sok embert meggyógyított, úgyhogy akinek valami baja volt, megrohanta őt, hogy megérinthesse. Az evangéliumok mintegy három tucat csodáról számolnak be, amelyeket Jézus tett, és amelyeknek célját ő maga így fogalmazza meg: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (János 14,11). A csodák meggyőző bizonyítékai annak, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. Hatalmas tömegek gyűlnek össze távoli vidékekről is, amikor Jézus hatalmának híre elterjed. Némelyek azért jönnek, hogy meggyógyuljanak, míg mások csupán azért, hogy tanúi legyenek a rendkívüli jelenségeknek. Ki lenne képes ilyen hatalmas dolgokra, ha nem Isten küldte hírnökül? Jézus azonban ambivalens módon viszonyul a csodákhoz. Amikor azt követelik tőle, hogy mutasson „egy trükköt”, mint valami bűvész, nem hajlandó megtenni. Úgy tűnik, Jézus nem tartotta a csodákat alkalmasnak arra, hogy az általa kívánatosnak tartott hitet kiváltsa az emberekből. Márk hét olyan esetről is beszámol, amikor Jézus arra inti a meggyógyítottakat, hogy ne beszéljenek a történtekről senkinek. Igyekszik megvédeni magát az őt szorongató tömegtől, amely azonnal köré gyűlik, amint híre megy csodáinak (márpedig tiltása ellenére rendszerint híre megy), valamint igyekszik kitérni a vele szembenálló erők elől is, amelyek állandóan a nyomában vannak. Jézus bizalmatlanul figyeli a csodák által kiváltott népszerűséget. Ő engedelmességet és önfeláldozást követel, míg a csodák inkább csak a bámészkodókat és a szenzációhajhászokat vonzzák. A csodák által kiváltott izgalom nem feltétlenül vezet ahhoz az életet megváltoztató hithez, amelyre csodáival késztetni szeretné az embereket. Őszinte együttérzés Jézus főként arra használja hatalmát, hogy betöltse az emberi szükségleteket. A hozzá forduló betegeket meggyógyítja. Amikor a viharos tengeren úrrá lesz tanítványain a félelem, odamegy hozzájuk a vízen járva, vagy lecsendesíti a szelet. Amikor hallgatósága megéhezik, jóllakatja őket. Amikor a lakodalmi násznép megszomjazik, borrá változtatja a vizet. Jézus kortársai, akárcsak a ma élő emberek, magyarázatot keresnek csodáira. Márk evangéliumának 3. fejezetében a farizeusok a Sátán erőinek próbálják tulajdonítani Jézus csodáit. Más alkalommal szabályos bírósági tárgyalást rögtönöznek, bírókkal és tanúkkal, hogy kivizsgálják annak a férfinak az esetét, akit Jézus meggyógyított. A férfi, valamint annak szülei megerősítik a történteket: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok”. A kétkedők azonban sértegetni kezdik a gyógyult embert, majd kidobják a tárgyalóteremből (János 9). A tömeg vegyes reakciói alátámasztják Jézus fenntartásait a csodákkal kapcsolatban. A csodák ritkán váltanak ki valódi hitet, inkább csak megerősítik az őszinte keresők hitét. LétKérdések Ha ma arra kérnénk Jézust, hogy tegyen csodát, mi lenne az?
AUGUSZTUS 4-5 Márk 4 - Kemény talaj: Miért nem ismerik fel többen a Messiást? 4,41 Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” A magvető példázata a 4. fejezetben jól ábrázolja, milyen vegyes hatást váltott ki az emberekből Jézus földi munkássága. Mi, akik kétezer évvel később élünk, és naptárunkban piros betűvel jelöljük a karácsony és a húsvét ünnepét, talán nem is igazán értjük a kételkedést, amely Jézus földi életét végigkísérte. Szomszédok. Jézust gyermekként látták, amint az ő gyermekeikkel együtt játszott az utcákon. Egyszerűen túl jól ismerik őt ahhoz, hogy elhiggyék, Isten küldte őt. „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? Nemde az ács ez, Mária fia…?” (6,2–3) Család. Jézus családjának sem könnyű összeegyeztetni a csodás eseményeket a hétköznapiakkal. Márk említést tesz egy esetről, amikor Jézus anyja és testvérei elindulnak, hogy hazavigyék Jézust, mert úgy vélték „magán kívül van” (3,21). A vallási szakértők. Az írástudóknak és a farizeusoknak kellene legjobban tudniuk, miről lehet majd felismerni a Messiást, hiszen ők elmélyülten tanulmányozzák a próféták írásait. Ennek ellenére egyetlen más csoport sem okoz több kárt Jézusnak, mint éppen ezek a tudósok. Kritizálják a teológiáját, az életmódját, sőt azt is, ahogy a barátait megválasztja. Amikor Jézus csodát tesz, ők a Sátánnak és démonainak tulajdonítják hatalmát. A tömegek. Úgy tűnik, hogy az egyszerű emberek képtelenek eldönteni, mit is gondoljanak Jézusról. Az egyik pillanatban megbélyegzik, hogy „ördög van benne” a következő pillanatban pedig királlyá akarják koronázni őt (János 10,20 és 6,15). Parancsol a természet erőinek Hogy lehet az, hogy olyan sokan nem ismerték fel Jézust, az Isten Fiát, aki megdöbbentő csodákat tett tömegek szeme láttára? A választ talán abban a történetben találjuk, amellyel ez a fejezet zárul. Amikor a vihar már majdnem elnyeli azt a hajót, amelyben Jézus utazik, akkor ő rákiált a szélre: „Hallgass el, némulj meg!” A tanítványok rémülten a csónak végébe kuporodnak. Miféle ember az, aki rendre tudja utasítja az időjárást? Ez a jelenet meggyőzi őket Jézus különleges hatalmáról, ugyanakkor elbizonytalanítja őket. Az, hogy Jézus a csónak végében elaludt a fáradtságtól, törékeny emberi mivoltára utal. Isten Fia, a természeti erők teremtője maga is elszenvedi az időjárás viszontagságait. Az esőfelhők alkotója megázik. Aki az égitesteket teremtette, megizzad a közel-keleti forró napsütésben. Az ősegyház három évszázadon keresztül folytat majd vitákat arról, hogy mi is történt pontosan, amikor Isten emberré lett, ám a hitvallásoknak sem sikerült igazán eloszlatni a rejtélyt. Egyrészt, Jézus éppen olyan embernek tűnik, mint bárki más: emberi testben jött a világra, tagja egy etnikumnak, van foglalkozása, családi háttere. Másfelől azonban ő
valami egészen új jelenség a világegyetem történelmében. E két megállapítás között található az a misztérium, amely teljességében sohasem lesz feloldható. LétKérdések A magvető és a szántóföld példázatát figyelembe véve, melyik talaj-típus jelképezi leginkább az evangéliumra adott válaszunkat?
