Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője. Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Mercator Stúdió, 2006

Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője. Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf

ISBN 963 606 164 5

Mercator Stúdió, 2006

Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadó 2000 Szentendre, Harkály u. 17. www.akonyv.hu Tel/Fax: 06-26-301-549 Mobil: 06-30-305-9489 e-mail: [email protected]

JÓKAI MÓR

CIKKEK A FORRADALOM ÉVÉBŐL

Tartalom

Tartalom Életképek, 1848. március 19. FORRADALOM VÉR NÉLKÜL NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ Életképek, 1848. március 23. MI HÍR BUDÁN? NŐSZABADSÁG! MI HÍR BUDÁN? Életképek, 1848. március 26.

Életképek, 1848. április 30. HÖLGYSZALON CHARIVARI FUTÓ HÍREK Életképek, 1848. május 7. DÉLIBÁB CHARIVARI Életképek, 1848. május 14. CHARIVARI Életképek, 1848. május 18.

MI HÍR BUDÁN?

A FORRADALOM KÖLTÉSZETE

CHARIVARI

CHARIVARI

Életképek, 1848. április 2.

Életképek, 1848. május 21.

MI HÍR A NAGYVILÁGBAN?

CONGREV-RAKÉTÁK

MI HÍR BUDÁN?

CHARIVARI

CHARIVARI Életképek, 1848. április 9. NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS MÁS MINDENFÉLE NOSTRADAMUS JÖVENDÖLÉSE A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉRŐL NÉPSZÓNOKOK ÉS NÉP Életképek, 1848. április 16. A MI POLITIKAI KATEKIZMUSUNK MI HÍR KIS-ÁZSIÁBAN? Életképek, 1848. április 23. CHARIVARI

Életképek, 1848. május 28. CHARIVARI Életképek, 1848. június 4. ÁLL AZ UNIÓ!!! CHARIVARI Életképek, 1848. június 11. CHARIVARI Életképek, 1848. június 18. CHARIVARI Életképek, 1848. június 25. CHARIVARI


Életképek, 1848. július 2. CHARIVARI Életképek, 1848. július 9. CHARIVARI Életképek, 1848. július 16. CHARIVARI Életképek, 1848. július 23. CHARIVARI Életképek, 1848. július 30. CHARIVARI Életképek, 1848. augusztus 6. ASMODEI LEVELE JÓKAIHOZ CHARIVARI Életképek, 1848. augusztus 13. CHARIVARI Életképek, 1848. augusztus 20. CHARIVARI Életképek, 1848. augusztus 27. CHARIVARI Életképek, 1848. szeptember 3. CHARIVARI Életképek, 1848. szeptember 17. CHARIVARI Életképek, 1848. szeptember 24. CHARIVARI Életképek, 1848. október 1. CHARIVARI Életképek, 1848. október 8. CHARIVARI

MI AZ A RESPUBLIKA? Életképek, 1848. október 15. CHARIVARI SZEGÉNY KIRÁLY! Életképek, 1848. október 22. CHARIVARI NEM SZERETEM A SÁPADT ARCOKAT Életképek, 1848. október 29. CHARIVARI Életképek, 1848. november 5. CHARIVARI Életképek, 1848. november 12. KESERŰ HANGOK A FORRADALMAK METEMPSYCHOSISA CHARIVARI Életképek, 1848. november 19. CHARIVARI Életképek, 1848. november 26. CHARIVARI Életképek, 1848. december 3. CHARIVARI Életképek, 1848. december 10. CHARIVARI Életképek, 1848. december 16. A „PESTI HÍRLAP” LEENDŐ SZERKESZTŐSÉGÉNEK POLITIKAI HITVALLÁSA Életképek, 1848. december 24. CHARIVARI

5

6

TARTALOM

Életképek, 1848. december 31. CHARIVARI Közlöny, 1849. február 9. MAGYARHON NÉPEI! Közlöny, 1849. február 10. FEL MUNKÁRA! Közlöny, 1849. február 16. MAGYAR NÉP! Közlöny, 1849. február 19. TESTVÉREINK! HAZÁMFIAI! MAGYAROK! Esti Lapok, 1849. február 23. OSZTOZZUNK MEG A TEENDŐKÖN Esti Lapok, 1849. március 6. NEMZETISÉGI KÉRDÉSEK ERDÉLYI HÍREK Esti Lapok, 1849. március 7. MIÉRT KÜZDÜNK? RÉSZLETEK A BEM TÁBOROZÁSÁBÓL Esti Lapok, 1849. március 9. JELLEMZETES ATYAI LEVÉL Esti Lapok, 1849. március 12. A SZOLNOKI CSATA Esti Lapok, 1849. március 13. MIKOR MEGYÜNK VISSZA PESTRE? Esti Lapok, 1849. március 13. és 14. CHARIVARI Esti Lapok, 1849. március 14.

HOLNAP LESZ MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE NYÍRI LEVELEK I. Esti Lapok, 1849. március 16. MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE KEDVES TÁNCSICS KOMÁM! NYÍRI LEVELEK II. Esti Lapok, 1849. március 17. SZEBEN BEVÉTELE GÁBOR ÁRON OROSZHEGYI JÓZSA A KIRÁLY FELESÉGE CHARIVARI Esti Lapok, 1849. március 19. A HUSZÁRKÁPLÁR Esti Lapok, 1849. március 20. PESTI HÍREK NYÍRI LEVELEK III. Esti Lapok, 1849. március 22. OROSZ INTERVENCIÓ Esti Lapok, 1849. március 27. CHARIVARI Esti Lapok, 1849. március 31. PEST ÉS DEBRECEN SZERKESZTŐI NYILATKOZAT Esti Lapok, 1849. április 2., 3., 4., 5. POLITIKAI HOROSZKÓP Esti Lapok, 1849. április 9. TÁBORI HÍR Esti Lapok, 1849. április 11.


BÍZZUNK MAGUNKBAN! Esti Lapok, 1849. április 14. ÁPRILIS 14-IKE Esti Lapok, 1849. április 17. DUNÁNTÚLI BIZTOS HÍREK Esti Lapok (Pest), 1849. április 30. Esti Lapok (Pest), 1849. április 30. Pesti Hírlap, 1849. május 1. BEM Esti Lapok (Pest), 1849. május 2. CHARIVARI Esti Lapok, 1849. május 4. LEGÚJABB Esti Lapok, 1849. május 8. PESTI NAPLÓ Pesti Hírlap, 1849. május 12., 13., 17., 24. LEVELEK DEBRECENBE Esti Lapok, 1849. május 31. BÚCSÚ DEBRECENTŐL Esti Lapok (Pest), 1849. június 4. ADJA ISTEN! AZ OROSZ CÁR ÉS AZ OSZTRÁK CSÁSZÁR Esti Lapok (Pest), 1849. június 5. Esti Lapok (Pest), 1849. június 5. Esti Lapok (Pest), 1849. június 6. KÖZELGET A VÉGSŐ ELKESEREDÉSNEK HARCA MAGYARORSZÁG ELNÖKÉNEK POMPÁJA

7

Esti Lapok (Pest), 1849. június 7. HIVATALOS ROVAT Esti Lapok (Pest), 1849. június 7., 8. MAGNA CHARTA MUSZKÁRUM Esti Lapok (Pest), 1849. június 9. Esti Lapok (Pest), 1849. június 9. Esti Lapok (Pest), 1849. június 11. SZENT ÉS NEM SZENT HÁROMSÁGOK ORVOSI LÁTLELET EURÓPÁRÓL Esti Lapok (Pest), 1849. június 14. A NÁDORHUSZÁROK Esti Lapok (Pest), 1849. június 16. CHARIVARI Esti Lapok (Pest), 1849. június 22. Esti Lapok (Pest), 1849. június 22. Esti Lapok (Pest), 1849. június 27. CANTATE A BUZOGÁNYRÓL Esti Lapok (Pest), 1849. június 28. Esti Lapok (Pest), 1849. június 28. Esti Lapok (Pest), 1849. június 29. MA ÜNNEP VAN, IMÁDKOZZATOK… Esti Lapok (Pest), 1849. június 30. A CSODÁK NAPJAI ELJÖTTEK LEVÉL A MUSZKÁKHOZ Esti Lapok (Pest), 1849. július 7. Esti Lapok (Pest), 1849. július 7.

Életképek, 1848. március 19. A forradalom kiütött. Magyarhon dicsősége napjait éli. Vidéki levelezőink tudni fogják, hogy ezentúl mely dolgokról kell írniok. Béke, szabadság és egyetértés. A nép kivítta jogait egy csepp vér nélkül, jelen lap már sajtószabadság mellett jelenik meg. Legyünk rajta, hogy a béke vidéken is fönntartassék. Isten és szabadság lelke velünk!

FORRADALOM VÉR NÉLKÜL A mennydörgés azt mondja: le térdeidre, ember, az Isten beszél. A nép szava is megdördült és mondá: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél! Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochális nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, miknek láncait legközelebb találta. Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra rögtöni eltörlését; – felelős minisztériumot Budapesten; – évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; – kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; – közös teherviselést; – úrbéri viszonyok megszüntetését; – esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; – nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!” E proklamáció minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép s kinyilatkoztatá, hogy azt saját manifesztumául fogadja el. Ekkor Petőfi Sándor lépe fel s ezen honfidalt szavalá el a nép között: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!


Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongyélete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez, Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk.

9

10

FORRADALOM VÉR NÉLKÜL

Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának; senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hítta fel közgyűlésre a tanulóifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn az egyetemi piac közepén, már ekkor túláradt néptömeg közepett adá elő Vidács P., mikép gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondá, hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kacaj és zúgás. Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasá a proklamációt, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájára menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók: hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyorssajtó alól ezerével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irínyi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi, Vidács, Jókai s néhányan németül is, mi annak manifesztuma, hogy ez ügyet idegenajkú polgártársaink is fölkarolták. A déli harangszó egy óráig félbenszakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti múzeum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel! mondá a nép, Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a múzeum terén összegyűlt nép elhatározá a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre s kívánatai aláírására felszólítani. A tanácsterem megnyittatott, s tartatott nyilvános ülés a piacra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai, s a tanácsjegyző mondá, hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondva, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött; ezután szónokolt Nyári Pál Pest megyei alispán, s a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok rögtöni életbe léptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak s az ablakon át a népnek


11

felmutattatának. E pontok azóta minden utcaszegleten olvashatók. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán, – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kívánata teljesítésére átment Budára, s a helytartósági épület udvarán zászlója körül gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánata mellett, míg választmánya által kijelenteték, hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, cenzúra eltörlése, sajtóbíróságnak a nép közüli választása; egyúttal kimondá, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló. Ezalatt a nép, a megszabadított Stancsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott. A páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek. A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt. A közönség nagy része óhajtá Stancsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék. Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült. Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbe léptetését követelni, s e végre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrséget alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelenté, hogy csak ötszáz fegyvert adhat; mert a többi Komáromba vitetett. Ezt Lederer tábornagy katonai becsületszavára állítá. S az Arsenalt fölnyitni nem akará. Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy húsz-huszonötezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzék, hogy az Arsenalt feltöri, ha fegyvert nem kap. Ekkor alválasztmány neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egy órai tanácskozmány után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatá meg azon tervezet közzétételével, hogy

12

FORRADALOM VÉR NÉLKÜL

az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, kik óránként felváltva, mint nemzetőrök az éjjel diadalfényben kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadása a következő napokon fog sürgettetni. Este a két testvérváros ki volt világítva, az utcákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! az ablakokból nemzeti lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva. Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek. Március 17-én az ideiglenes kormányzó választmány által, (mely állt a nép, tanács, megye, polgárság és egyetemi fiatalság küldötteiből, közte három héber) elhatároztatott, hogy a mostani napok örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott „Március 15-ei térnek”, a hatvani-utca, hol a sajtó elfoglaltatott, „szabad sajtó utcának”, a városház tere pedig „szabadság terének” fog ezentúl elneveztetni, mely határozatot a tanács azonnal foganatba is vette, s Landerer rögtön nagy betűkkel nyomatta az utcák eddigi nevei helyébe a megörökítendő dicsőség szavait. Ugyanekkor kimondatott, hogy minden címek eltöröltetnek, semmi tekintetes és nagyságos többé. A kívánalom, mit a Bécsbe induló küldöttség a király elé terjeszt, így kezdődik: „felséges haza!” Egy küldöttség átment Budára fegyvereket követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartótanács egész örömmel ígérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról órára szaporodik. A kétfejű sasok minden királyi hivatal homlokáról levétettek, helyökbe a nemzeti címer tétetett. A fekete-sárga színek helyébe a nemzeti háromszín festetett. Múlt éjjel még a nádori palota is ki volt világítva, mi az életben először történik, sok más soha nem történtekkel együtt. Tegnap a fehér zászlót egy hölgy (Szathmáryné) vitte a nép előtt. A nép választottai ezért remek nemzeti címerrel tisztelék meg. Az egyetem is beadta reformkérdése pontjait. Szabad tanulás, szabad oktatás, a pénzügynek nemzet általi kezeltetése ezeknek főpontjai, maguk a tanárok s az összes fiatalság aláírva. A csend és béke e forradalom mellett oly jó lábon áll, mint még soha. A boltok kirakatai nyitvák, a vásár rendben foly, a nemzetőrök minden utcában portyáznak. Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani minden ajkról, minden utcán, minden zászlón ez van kifestve. Dicsőség a népnek! mely jogait egy csepp vér elfolyása nélkül ki tudta víni; mely önmagát saját becsérzete által hagyja kormányozni. Kik a lelkesülés szent percében sem feledkeztek meg a kötelességekről, mikkel magányosak személyi és vagyonbátorságának tartoztak. Kiket hon- és emberszeretet gyullasztott lángra, s kik közül egyetlen egynek tette sem piszkolá be önérdekű kihágással a nemzet e nagy ünnepét.


13

Mit más népek karddal víttak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá.

NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ Itt az idő, testvéreim, hogy elveinket kimondjuk. Első volt szavunk a forradalom piacán, elsők valánk kimondani a jelszót: legyen szabadság! És lőn szabadság… Most, miután önerőnket ismerjük s benne bízhatunk, tegyük, hogy ez egyesült fiatal erő honunknak mindég jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek, romlást az ellennek. Két fegyver van kezünkben: a sajtó és a kard. Az igaz honfitűz, mely e kettőt kezeinkbe adá, egyszer meggyújtva, nem fog kialunni többé, hanem napként fog égni a haza egén, hogy világot és meleget árasszon széjjel. A holtak föltámadásának napja eljött. A századoktól eltemetett nemzetdicsőség s a börtönben tartott szabadságérzet voltak e halottak. Most ne keressétek őket sírjaikban, ők feltámadának. A magyar nemzet ismét dicső és szabad! Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben. Választottaink a belrend, dandáraink a külnyugalom fölött őrködnek, mi pedig lépjünk föl a szabad sajtó terére s vegyük őrködésünk alá a szellemet. A szerkesztőség ezennel tért nyit minden, a szabadság, emberiség és haza ügyeit érdeklő nyilatkozatoknak, melyek a fiatalság kimondott elveivel megegyeznek, bárkitől jöjjenek is azok. Legelsőbben felszólítunk minden hazafit, hogy a nemzetőrség zászlói alá gyülekezni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő, s nem tudjuk, hogy mely percben leend rá szükség? A nép legyen bizalommal választottai iránt, ezek pedig tartsák e bizalmat minden egyéb megtiszteltetésnél becsesebbnek, s a nép érdekeit sehol és soha el ne felejtsék. Igyekezzünk honunk idegenajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsokkal csatolni, rontsuk le a századok óta keblünkben megkövesült választófalat, mely bennünket rokonainktól eddig elkülönzött, s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság. Irtó háború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami keblén belől van; szoktassuk hozzá a népet, hogy az egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltönye legyen egyszerű, s viseljük azt büszke önérzettel

14

NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ

mindenkor és mindenütt. Az „arszlán” szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenki annyi, mennyit a haza előtt ér. Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el; mihelyt a kardot letettük, térjünk napi munkáinkhoz s adjunk példát a népnek, mint tettük a forradalom kikiáltásakor. A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, minek neve szabadság. Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé, kik a népet a fegyveres katonaság ellen bujtogatják, kik a kasztákat egymás elleni irigységre költik, s kinyilatkoztatjuk, hogy mi egyéb ellenséget nem ismerünk, mint kik kitűzött jelszavainkat tiszteletben nem tartják. Ezen jelszavak: „béke, egyenlőség és szabadság!” Ellenségeink tehát, kik a véres lázadásra izgatnak; kik ahelyett, hogy a nép választmánya által adja tudtára akaratát az igazgató választmánynak, tömegestül „via facti” akarják azt a síkra vezetni. Kik a hon lakosai bármely osztályának a nemzetőrségből leendő kirekesztésére munkálódnak. Kik a zsidók ellen, mely osztály a forradalom leghevesebb percében erősen részt vett a tett mezején, a polgárok között izgatnak, és viszont; kimondtuk az egyenlőség elvét, különbséget ember és ember között csak a jellem és becsület tisztasága tesz; ezek fölött határozni ott van az osztályozó választmány, mely mindazoknak, kik a nemzetőrségnek becsületére nem lennének, fegyvert adni nem fog. A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja fölött emeli az emberiség nevében oltárát. Vége a kasztagyűlöletnek! Kiket a régi fogalmak korhadt omladékainak pártolói maguktól elüldöznek, azokat mi fogadjuk védelmünk alá, és esküdjünk pártfogást mindennek, ami elnyomott, üldözött és méltatlanul bántott. Az üldözöttek asyluma a mi körünk legyen. S legszebb diadalunk legyen az, hogy mindenki, ki méltatlanul nyomva érzi magát, hozzánk jő, bántalmai orvoslása végett. Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra. Egyenlőség, szabadság, testvériség! Éljen a haza!


15

Életképek, 1848. március 23.

MI HÍR BUDÁN? Jelentjük, miszerint lapunkból az Y ki van küszöbölve, ezentúl senki nevét sem fogjuk ez arisztokratikus végbetűvel írni többé. A múlt csütörtöki kivilágításnál Landerer és Heckenast nyomdai személyzete ünnepélyes menettel vonult végig a városon, szokott kék blouse-okba öltözve, fejökön sajátszerű négyszegű papiros föveggel, kezükben nemzeti lobogókkal. Elöl a két nyomdatulajdonos vezette a menetet, ugyane nyomda ablakaiból számtalan zászló lobogott ki az utcára e felirattal: „Éljen a sajtószabadság.” Emich Gusztáv könyvkereskedő ablakában ugyanakkor Petőfi Sándor életnagyságú mellképe volt kitéve transparent festésben, alatta egy sajtó, s a szabadság, béke és egyetértés jelszavai. Kitűnő volt az ellenzéki kör ez est kivilágításai között. Ellenben nagyon felötlött, hogy a magyar akadémia szállása, mely minden kisszerű alkalomkor fényes átlátszványokkal szokott ékítve lenni, most semmivel sem fejezte ki részvétét e nap diadala fölött. Épen nem érdekli az akadémiát a nemzet ügye? Választ és igazolást várunk, mert mi mindazokat, kik az igaz ügynek nem barátai, a haza ellenségeinek tartjuk. Igazolást várunk. Vasárnap minden templomában az ikervárosnak e napok diadalára ünnepélyes Te Deum laudamus fog tartatni. Az ifjúság reformlakoma vasárnapról elhalasztatott. Hisszük, hogy a király Pestet fogja ezentúl állandó lakhelyeül választani. Azon hírek, mintha a földmívelő nép több helyeken földesurai ellen lázadt volna, hiteles tudósítások nyomán valótlanoknak nyilváníttatnak. A közbátorság fenntartására kirendelt választmányban, mely jelenleg a fennforgó közügyi kérdéseket elintézi, több közönségünk előtt is ismeretes név foglal helyet, minők: Rottenbiller, Klauzál, Nyári, Irínyi, Vasvári, Petőfi, Jókai, Emődi, Csányi, Bulyovszki, Oroszhegyi, Sűkei, Degré, Szegfi, Egressi G., Bugát, Pólya, Székács, Vörösmarti, Eötvös; Török, Hajnik, Landerer. A hatvantagú választmánynak egy ötödrésze – lapunk dolgozótársai. A szerb fiatalság ma egyesült a magyar fiatalsággal a nemzeti múzeum terén, lelkes szónoklatok és testvéri ölelkezés között, s biztosítá magyar rokonait, hogy a horvát és magyar fiatalság szívei között ezentúl semmi gát nem fog létezni, minek megerősítéséül tömegestül felesküdött a nemzetőrség fiatalsági zászlaja alá. Pénteken a lefoglalt könyvek erőhatalommal visszafoglaltattak s az illető könyvárusoknak visszaszolgáltattak.

16

NŐSZABADSÁG!

Épen most jutott kezünkhöz három szentesített törvénycikk, melyek által honatyáink sietnek az elnyomott adózó népet jelen mozgalmainkban teljesen megnyugtatni. Az első törvénycikk az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot) dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, a második a papi tized megszüntetéséről, a harmadik a közös teherviselésről szól. Ez utóbbit, mint az egész hazát leginkább érdeklőt, szórul szóra ide iktatjuk. TÖRVÉNYCIKKELY. A közös teherviselésről. Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. 1. §. Őfelsége felelős magyar minisztériuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés már a legközelebbi közigazgatási évtől, úgymint az 1848-ik évi november első napjától, veszi kezdetét. 2. §. Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyűlésnek minden esetre bemutatandó. 3. §. A fenn kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik.

NŐSZABADSÁG! A szabadság órája ütött. A világ megváltozott! Verjétek le a bilincseket, nyissátok meg a börtönöket, mondjatok meg a rabszolgáknak, hogy a szabadság órája ütött! A világ uralkodó bálványainak oltárán kialudt a tűz, áldozzon mindenki saját keble istenének. A lélek szabad, a gondolat kimenekült földalatti börtönéből, melyben a hazugság tisztelői fogva tarták, s most röpülni fog szabad ég alatt szabad szárnyaival, s hirdetni fogja az igazságot. Legyen világosság! Jaj azoknak, kik most uralkodni akarnak, kik fejüket fölemelik, hogy mást lenézzenek, kik az isten arcát viselő lények közt különbséget akarnak tenni, kik az ártatlant üldözik! A szellem fegyvere égő pallos, mely védelmére kel az üldözöttnek, pártfogása alá veszi a gyöngét s sújtani fogja az üldözőt, a bitort. A mindenható szellem! Jaj azoknak, kik ellen fegyverét fölemeli. De áldás azokra, kik szent zászlaja alá esküsznek s föllelkesülnek arca tündökléseitől…

* Hazám hölgyei! polgártársnőim! Új időket érünk. Március tizenötödikén mindnyájan másodszor születtünk a világra. Ébredjetek fel a szabadság hajnalára ti is.


17

Mikor március tizenötödikén, a szabadság első reggelén a küzdők melleire lelkesült nők tüzdelték föl az első kokárdát; mikor a szabadság első jelszavát nők szegezték ki ablakaikba s lobogóikon mutatták fel a szent nevet, melyért a nép küzdött; mikor a nép közé egy nő hozta le a fehér zászlót, melyért az élni és halni esküvék; mikor Petőfinek, a forradalom költőjének ifjú neje a megfordító perc előtt ezt mondá férjének: ha halni kell, ez lesz a legszebb halál; légy erős! – akkor mutatták meg hölgyeink, hogy mi a nő hivatása. Ha nő kezében a zászló, férfi kezében a kard, ott a győzelem bizonyos. A nőkre ezentúl nagy, fönséges hivatás vár. Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől föllelkesül, kinek emléke az élet útjain vezeti, ki élte és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy rosszá teheti. E védangyal a nő, a gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje. Ha az anya azt mondaná fiának: „gyermekem, neked van hazád, kit istenként imádj; kik benne laknak, testvéreid, s köztük sok van, ki éhezik, ki egész életén át nyomorog és jogot nem talál; ha ilyet találsz, kelj oltalmára, mert testvéred ő”, nem lenne a hazaszeretet oly mesés érzelem, minőt csak a mitológia mutogat. Ha az anya mondaná fiának: „légy becsületes ember, csak a becsületes független, lelked erejét senkinek el ne add; érezz nemesen, s ha lesz, ki megérti érzelmedet, azt szeresd, légy hozzá hű, érzelmed szentségét semmiért el ne add!” – nem lenne a becsületesség fehér holló. Ha az anya mondaná fiának: „tanulj nélkülözni; ki senkire sem szorul, annak mindene van; hajolj le ahhoz, ki alattad van, de ne az előtt, aki fölötted áll”, nem támadnának légiói a gyávaság ördögének. A spártai anya, midőn felköté fia baljára a paizst, e szókkal bocsátá a csatába: „vagy ezzel, vagy ezen.” Ki elesett, azt paizsára téve vitték a sírba társai; ki elfutott, az elveté magától a vértet: s a spártai nő inkább akarta fiát halva, mint meggyalázva látni! Itt az idő, melyben a nők kötelessége a szellem lángjait szítani. Együtt meghalni dicsően inkább, mint együtt élni gyalázatosan. Föl a tett mezejére, polgártársnőim! A hazának minden erejére szüksége van, hogy az isten áldása foganatos legyen rajta. Vétkezik a haza oltárai ellen, ki most visszavonulni akar. Ha vannak fiaitok, kik lelkeitek büszkeségei, tűzzétek föl kebleikre a szabadság és honvédelem rózsáját. Ha vannak férjeitek, kiknek élte és halála a ti éltetek, a ti halálotok, öröme és fájdalma a ti örömetek, a ti fájdalmatok, tűzzétek föl kebleikre a szabadság háromszínű rózsáját. Ha van, kinek nevére ifjú szívetek fönndobog, kinek nemes tetteire arcotok szinte szent lángtól pirul el, ha van kedvesetek, tűzzétek föl keblére a nemzeti kokárdát, s istenemre, míg ott leszen az, nem fog kezeikből a kard kihullani. A ti szavaitok fogják őket csodadolgok kivitelére lelkesíteni, mint a keresztyénség első hirdetőit a szentlélek szava.

18

MI HÍR BUDÁN?

Szégyen a gyávára, ki hazája védelmére föl nem ébred. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja. Átok az árulóra, kinek önérdeke előbb jut eszébe, mint a haza boldogsága. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja. De legyen áldás azon, ki a hon boldogításában elfáradott; női kezek töröljék le homloka izzadságát. Legyen áldás a férfin, ki sebeit a hon védelmében nyerte. Női kezek kössék be sebeit. Legyen áldva a sír, hová a szabadság bajnokait temetik. Nők kezei ültessenek reá virágokat, nők könnyei legyenek az édes harmat e virágokon. Adjátok kezeiteket… Mondjatok áldást fegyvereinkre… Kössétek föl a szalagot kalpagunkra… Könnyet, de örömkönnyet lássunk szemeitekben… Halljuk a jelszót édes ajkaitokról: Szabadság! Dicsőség! Honszeretet! S aztán… Isten velünk… Éljen a haza!

MI HÍR BUDÁN? A nemzeti őrsereg napról napra szaporodik. Vasárnap délután tartott a választmány szemlét a szabadságtéren mintegy hatezerre menő nemzeti hadsereg fölött, a pozsonyi küldöttség előtt, mely alkalommal tartattak külön-különféle hazafiúi beszédek. Egy úgynevezett feketesereg is alakult, fekete zászlóval, halálfő a közepén. Itt vonult össze a néhai arisztokráciának vert maradványa. – Hadd gyászolja mindenki a maga halottjait; ki fehérben, ki feketében. Azt beszélik, hogy Metternich itt van valahol Pesten. Sokan még azt is tudják, hogy boltot szándékozik nyitni – az életében összevásárolt lelkekkel kereskedendő. Hagyja abba; jó bornak nem kell cégér; becsületes ember, ha akarja a lelkét adni, mindig talál vevőre. Két angol utazó érkezett március 15-én városunkba. Ezek Palermóban voltak, mikor ott a forradalom kiütött, békeszerető lordok levén, onnan rögtön eltisztultak Majlandba. Amint odaérnek, kiüt a forradalom. Innen szinte odább kelve, utaznak Párizsba. Alig vannak ott egy hétig, kiüt a forradalom. Itt ismét felpakolnak, mennek Münchenbe, alig szállnak le a kocsiról, kiüt a forradalom. Rohannak Bécsbe, itt végig sem mennek még a városon, már áll a forradalom. Végre is Pestre kergeti őket a sors, s amint lábaikat a partra kiteszik, itt is kiüt a forradalom. Így ezek mindenütt magukkal vitték a forradalmat. Csak odább, odább még, uraim! Itt meg ne állapodjanak, menjenek, járják be az egész világot. Hogy fejlődék a jellem a forradalomban: többeknek a nép szónokai közül a forradalom alatt kalapja, pálcája vagy köpenye tévedt el, s másnap a nép fölkereste őket, hogy kezükbe szolgáltathassa elvesztett tulajdonaikat. Hír szerint Angliában is köztársaság van már. Az ördög nem alszik, mondja az egyik fél. Nem rövidült meg az isten keze, mondja a másik.


19

Kecskeméten is kitűzetett a városházára a forradalmi lobogó. Ezt a tanodai fiatalság követelte, mondván: ha a tanács ki nem tűzi, majd kitűzzük mi. A helybeli katonaságnak megizené a helyhatóság, hogy szépen viselje magát. Fölösleges volt. Azok azt felelték: csak minket ne bántsanak, mi nem bántunk senkit. Nem is volna tréfa, ha a kecskeméti húszezer vasvillás nationalgarde nekitámadna egy mélyen tisztelt lovas ezrednek, két óra múlva nem lehetne megismerni: melyik volt az ember, melyik volt a ló? Hanem a kőrösiek maig sem hisznek semmit. Azt mondják Schneiderribillio az egész. Alugyunk még egy kicsit. Temesvárott pedig a tanács ágyúkkal lövette a feltámadt népséget, tegnapi hírek szerint száz ember esett el; ma már nyolcszázról beszélnek; ha van valakinek sárba dobandó pénze, szívesen fogadunk vele, hogy holnap már nyolcezerre megy a halottak száma. Crescit sub pondere palma. Ma jött fel Pestre a jászkun küldöttség. Az egész Jászkunság talpon áll. A népvezér Pethes, ki mert a megye előtt hatósága ellen panaszt mert emelni, börtönben böjtölve tartatott; a nép által kiszabadíttaték. A jászkunok számtalan panasszal vannak főkapitányuk, Szluha (nomen et omen) ellen. Szigorú számadás alá akarják venni. Nem szeretnénk a bőrében lenni a tisztelt úrnak. Egy mélyen tisztelt főbíró úr, amint a helytartótanács rendeletét vette a cenzúra eltörlése felöl, ilyformát írt alispánjának: „a helybeli cenzort felfüggesztettem hivatalától, s a sajtótörvények kidolgoztatásaig magam vettem által a censori hiavtalt.” Auch eine schöne Gegend. Mi lesz már most ezekből a szegény cenzorokból? (csak hogy már egyszer megértük, hogy mi sajnálhatjuk őket!) Kovácsmesterek nem lehetnek, mert ők csak békókat tanultak csinálni, s ezekre szükség többé nincsen. – Kertészek nem lehetnek, mert ők a virágokat gyomlálnak ki s a maszlagokat tennék üvegházba. – Szabók nem lehetnek, mert az ő ollójuk szabása után a carbonariköpönyegből is gályarabkámzsa támadna. – Ha molnárok lennének, ott, az igaz, értenének a vámoláshoz. Legjobb lenne nekik most lapszerkesztőkké lenni, s mindazon dolgokat, miket egykor más lapokból kitörültek, egyenként kiadogatni. Ebből gyönyörű ragout kerekednék, s alkalmasint eltartana ebben a században. Beszélnek suttomban holmi ellenforradalmakról, mik itt-ott zárdákban, éjjelenként forraltatnak ellenünk. Már késő! A háromszínű lobogó mindenütt győzött, s ha kell, ezentúl is győzni fog! Pesti írók nejei egy szépen hímzett zászlóval fogják megajándékozni a nemzetőrséget. Ily kedves kezektől varrott zászló alatt aztán öröm lesz csatázni a hazáért. Petőfi ezelőtt két hónappal megírta azon verset, melynek refrénje ez: varrd meg azt a zászlót, feleségem! A költők a világesemények látnokai. Pálffi Albert új lapot ad ki, címe: „Márczius Tizenötödike”, iránya: forradalmi, szelleme: tökéletes francia. Igen ügyes ötletekkel van tele. Lapunk szerkesztői ezentúl Petőfi és Jókai leendnek. Irányunkat kimondtuk – a szabad ég alatt, ezt a szabadsajtó terén is meg fogjuk tartani. Védni mindent,

20

MI HÍR BUDÁN?

ami elnyomott, üldözni mindent, ami zsarnok, terjeszteni a világosságot és szeretni a népet! Ez jelszavunk. Ki elveinket szereti, fogjon velünk kezet. A lutrik bezárattak. A népcsalásoknak vége. A királyi kaszárnyák és laktanyákról a sasok még mindig nem akarnak elrepülni, a halál színei fekete és sárga alakban még mindig gyászolni látszanak valamit. Megmozdíthatlan nép ez a katonai hatóság, oly nehezen indul olvadásnak, mint magas hegyek tetején a hó. Mindent elveszített már, s mégis büszke akar lenni. Úgy reszket, mintha tetőtül talpig szív volna, nincs egy embere, akiben bízzék, s még mindig nem akarja elismerni, hogy ezentúl a nemzet parancsol és nem holmi ismeretlen szibériai krixkomandó. Aki Magyarországon laktanyát építtet, tartozik a magyar nemzeti színeket kifestetni kapujára. E szabály alól a király maga sem kivétel. A király a nemzet törvényeinek végrehajtására, megszegésére nem van jelen. Pest megye rendei közgyűlésileg elhatározák, hogy ezentúl minden címeket megszűnteknek fognak tekinteni. Semmi nagyságos, semmi méltóságos, tekintetes nemes és nemzetes urak és asszonyok többé. Az egyszerű „polgártárs” és „polgártársnő” címzetek foglalandnak helyet a törvényes nyelvben is. A közéletben eddig is széltére divatoznak már. A kínai falak a szellem egy leheletétől leomlottak. Több tekintetes nemes vármegyék táblabírái bámulva kérdezik: hát minket hogy fognak ezentúl titulálni? Épen most küld hozzánk egy tisztelt férfiú egy levélkét, ilyen tartalommal: „Március 15-én a helytartótanácsnál tanácskozván, egy consiliarus (Almási Mór megérkezése előtt) azt indítványozta, hogy terrorizmussal kell a mozgalmat elnyomni, s Petőfi, Jókai, Vasvári és Degré elfogatására jutalmat kell kitűzni.” Köszönjük a jó szándékot. Mi még annyit adunk hozzá, hogy erre a helytartótanács igen tisztelt elnöke azt felelte: miszerint nem szeretné, ha ez indítvány pártolásra találna, de ha úgy lenne is, a többséget óvakodnék kimondani, hogy a vérengzést kikerülje. Legyen tisztelve az emberséges nyilatkozatáért. Pesten hölgy-nemzetőrsereg van alakulóban; nem volna rossz gondolat. Ha ránk bízná valaki, tudnánk mi oly bataillont összeválogatni, mely előtt lerakná az egész armádia a fegyvert. Egy ily amazoni tekintettel több ellenséget le tudnánk győzni, mint valamennyi rozsdás karabinnal, miket méltóságos báró Lederer főhadikormányzó őexcellenciája számunkra kiválogattatott. Mint illenék a szép fürtökre a kócsagos kalpag lengő tollaival, a karcsú derékra a bogláros kardkötő, s a fehér kezekbe a még ragyogóbb acél. Föl, szép amazonaink, a haza mindnyájunké. Víjjuk ki az egri nevet! Adjunk példát a férfiaknak, mutassuk meg nekik, hogy a nők sem félnek az egyenruhától. Bon soir citoyen Széchenyi! mond egy valaki a nemes grófnak. – Bonne nuit citoyen Sansculotte! felelt rá a nemes gróf. A pozsonyi küldöttség megérkezett. A nép autonómiája el van ismerve. A nép neve szent, szava az isten szava. Vasvári Pál hatalmas szónoklatai felnyiták azok szemeit is, kik addig az erdőtől nem látták a fát, nem a néptől a népet. Tizenkét pontjaink alá vannak írva. A miniszterek ezek: Batthyány Lajos elnök, Kossuth Lajos belügy-, Eszterházi Pál külügy-, Deák Ferenc igazság-, Mészáros hadügy-


21

miniszterek; a többiek még csak gyanítva vannak. Köztük Ötvös József, Pulszki Ferenc. Reméljük, hogy a miniszterelnök a nép szavát is meg fogja hallgatni, ha minisztériuma irányában az előleges bizalmat megnyerni akarja. Kívánatos leendne, hogy Nyári Pál, a forradalom leghevesebb napjaiban tettleges tényező, kit a nép bizalmával eddig is megajándékozott, a politialis ügyek élén foglaljon helyet. Szükség, hogy kormányunk asztalánál oly férfiak üljenek, kik ne ismerjenek előbbvaló gondokat a nép boldogságánál, kik ha szólanak, úgy szóljanak, mintha az egész nép beszélne egy ajkkal, kik úgy érezzenek, mintha az egész nép szíve dobogna kebleikben. Legyen a nép képviselve, nehogy munkás kezeit oly vasra legyen kénytelen tenni, melynek szántása után nem barázdák, hanem sírhalmok támadnak. Az elvforradalom könnyen éhségforradalommá fajulhat. Őrizkedjünk a szélsőségekre jutástól. Vessünk magunkkal számot, ne tűrjünk zsarnokságot, de magunk se legyünk zsarnokok. Adjuk meg az istennek, ami az istené, és a népnek, ami a népé. Adjunk meg neki mindent, békén, dicsőségesen; nehogy elvegyen tőlünk mindent, erővel, gyalázatosan. Még kér a nép, ne siettessük az időt, melyben követelni fog! Legyenek a minisztériumban, kiknek jóakaratáról meggyőződni a népnek igaz okai vannak. Az országgyűlés hozott sajtótörvényeket. Ezek is olyformán ütöttek ki, mint mikor a földműves esőért imádkozik, aztán jégesőt kap. Köszönjük mi az ilyen sajtószabadságot. Tízezer pengőt kell készpénzben biztosítékul lefizetni annak, ki március 20. óta divatlapot, húszezeret, aki napi lapot ad ki; ki ezt nem tette, egy évi fogságra büntettetik. Eszerint mi valamennyien, kiknek azóta lapja megjelent, ingyen szállást kapnánk egy esztendeig. Nem volna rossz gondolat, így igen jól kijátszhatnók a háziurakat. Kisebb-nagyobb vétségekért, egy naptól fogva négy évi börtönt remélhetnek az illető írók. Honoráriumnak elég bőkezűen van osztva. Nem szabad megsérteni a törvényhozó testületet. Ez legmulatságosabb. Vajon mikor a tens rendek a váltótörvényeket hozták, miért nem kötötték ki, hogy a törvényhozó testület tagjait nem szabad exequálni. Könnyű volna így törvényeket hozni, hogy maga a törvényhozó testület kivétel legyen alóla. Csak ami az istenhez megy és az istentől jő, az a szent; a többi megbíráltatik. Önök el látszanak azt felejteni, hogy önök nem urai a népnek, hanem csak küldöttei. Megsérteni senkit sem szabad a sajtónak, de megmondani az igazat mindenkinek szabad és kötelesség. Egyébiránt anomáliát látunk abban, hogy miután az országgyűlés kimondta, miszerint jelen állapotában a nemzetnek, az ország ügyei felett határozni magát inkompetensnek érzi, nekünk mégis törvényeket hoz. Pest megye választmánya egyhangúlag félretéve e sajtótörvényeket Petőfi indítványára, s addig is, míg az újonnan, népképviselet útján választott országgyűlés e tárgyban határozand, a helytartótanács ideiglenes intézkedéseit fogadta el. Elég szép, hogy a helytartótanács szabadelműebben fogta fel a kérdést, mint tisztelt honatyáink odafenn. Épen most égettetett el a sajtótörvény a szabadság- (előbb városház-) terén az ünnepélyesen felállított nemzetőrség sorai közepett. Előbb Vahot ügytársunk felolvasá azt a népnek, mely minden pont után „tűzre vele!” rivallá, s fáklyafénynél ünnepélyes füstökben bocsátá fel az égbe, vagy ha úgy tetszik – Pozsonyba. Mi

22

MI HÍR BUDÁN?

ugyan szívünkből sajnáljuk, hogy így történt, de azért nagyon jól esett. Kár volt, nagyon kár, de még nagyobb kár lett volna, ha meg nem esett volna. A tízezer főnyi nemzetőrség addig egyhangú köszönetet szavaz a honatyáinak, míg őket színről színre fogja fiúi keblére ölelhetni.

Életképek, 1848. március 26.

MI HÍR BUDÁN? Március 23-án. Éjjel szanaszét futkosott egy csapat gyalog ember nagy lóhalálába; kiáltozva, hogy az ellenzéki kör meg akarja rohanni a katonai laktanyákat, a fegyvertárt, az újépületet, a csillagvizsgáló tornyot, az ágyúkat, még tán a lánchidat is! De hát miért? mit vétettek mindezek nekünk? Azért, mondják önök, mert nem kapunk fegyvereket. Ne aggódjanak önök, uraim, ha tettre kerül a dolog, elő fognak állani a március 15-e férfiai, mint előálltak akkor, oda fognak menni, hol legégetőbb a veszély, ki fogják tárni mezetlen keblüket a lesújtó villámok elé, mint kitárták akkor, s ez leend paizsa a hazának, ki fogják víni önlelkük erejével, meztelen kézzel a jó ügyek diadalát, mint kivítták akkor, s ez leend fegyvere az igazságnak, a többi fegyver csak a rend fenntartására van, s ezt nem fenyegeti semmi vész, nem pedig küzdelemre. Ide bátorság kell, nem pedig ágyúk. S most mit tesznek önök? – izgatnak, mikor rendszeresítésre volna szükség, ártatlanokat akarnak egymás ellen lázasztani, vérrel akarják bemocskolni a nemzetdiadal fehér liliomát, mely oly ritka virág: hogy ember emlékére most nyílik először a nap alatt egyedül hazánkban. Könnyelműség-e ez? Minden alhír, mi városunkban terjedez, az ellenzéki körre, mint kútfőre száll vissza, s egyik nevetségesebb, mint a másik. Majd az a hír, hogy Metternichet körösztülszalasztottak a Duna hídján, ezért meg kell támadni a választmányt, minek engedte. Majd: a várost minírozzák alá, levegőbe akarnak bennünket röpíteni. Majd: ennek s ennek a fejére díj van kitéve. A katonaság hatvan erős töltést kapott fejenként. A boltokban sem lőport, sem golyót nem árulnak. Éjjel tizenkét ágyút hoztak a kaszárnyába. Ugyan éjjel három gőzös szállított maszkírozott katonaságot a városba. A muszka a határszélen van. A parasztság fellázadt s a földesurakat gyilkolja. Mindez az első szótol az utolsóig – nem igaz. Metternich Csehországban van, a várost aláásni nem lehet, az elfogatásokról szó sincs, a katonaság nem is mutatja magát, s csak mi ne bántsuk őt, ő minket nem akadályoz, a boltokban annyi a lőszer, amennyi elég. Az ágyúkat nem hozták át, csak azon hat van itt, mit még 1843-ban átszállítottak amaz emlékezetes demonstráció idején. Katonaság nincs Pesten több nyolc csapatnál. A muszkának elég dolga van odahaza. A földmívelő


23

nép pedig sírva fogadja hálakönnyek között sorsa enyhülésének hírét, s a vidéken mindenütt békés forradalom nyilatkozatairól hallunk. Kinek van hát kedve ily, a valóval merőben ellenkező híreket terjesztgetni? Hisz ez nem buzdítás a népnek, hanem ijesztés. Vagy önök tán maguk is megijedtek? Az hiba. Az nem katonadolog. De legalább ijesztő híreiket ne adják tovább a népnek. A terrorizmusnak legjobb ellenmérge a meg nem ijedés. Ha önök rémült arccal kimennek a nép közé, azt hiszik: buzdulni fog az önök sápadt, reszkető, az ijedtségtől kékülő arcvonaluraitól. Hidegvér a veszélyben, uraim, nem tüzeskedés. Az agitációk már elkéstek. A nép nem gyermek többé, a mi népünk lát és ítél, s meg tudja különböztetni a hamis prófétákat az igaziaktól. Nekünk minden osztályra szükségünk van, s ezért egyikkel sem szabad ellenséges lábon állanunk, legkevésbé a katonasággal, s ha vannak elleneink, azokat részünkre hódítani és nem legyőzni a kötelességünk. Érezték önök ez elv igazságát, midőn a gyüldét keblükbe fogadták. És önök az olyan megjuhászult ellenséggel, ki egykor nyíltan lépett föl ellenünk, s most nyíltan eklézsiát követ bűnei miatt, hamarább meg tudnak egyezni, mint az olyannal, ki magát soha ellenségünknek nem nevezte, míg erősebb volt nálunk, de meg sem ijedt tőlünk, s nem jött kezet csókolni, midőn mi lettünk nála erősebbek. Ez karakter, ez katonai jellem. Ezt tisztelni kellene még ellenségünkben is. És ők pedig semmit nem tettek, mivel ellenségünknek nyilatkoztak volna. A nemzeti lobogó ki van tűzve a kaszárnyák fölé. Az én elvem az embereknek egymáshoz közelhozása, s ezért nekem legkeserűbb ellenségem az, ki a néposztályok közé csupán előítéleten alapuló ellenszenv magvait hintegeti. Egy érdek, egy eszme ragadott meg mindnyájunkat: a szabadság eszméje; hogy lehet itt egyet nem érteni, hogy küzdhet itt ember ember ellen, mikor mindenki egyet akar? Ha rabszolga a katona, ezért őt nem megölni, hanem emancipálni kell. Azon kell lennünk, hogy őt védjük, nem pedig magunkat ő ellene. Az ijesztgető híreket pedig ne higgyük. A bátor nem lát kísértetet, a hazajáró lelkek rémei csak gyönge fők és gyáva szívek szüleményei. Az egyszer sírba tett rabszolgaság nem fog föltamadni többé. Metternichet és pártját éltesse az úr isten sokáig, hogy láthassa, mint dűl öszsze ötven éves börtönszisztémája, s ne legyen reménye ennek csak egy láncát is fenntarthatni többé. Ha meghalnak, tegyék őket spiritusba a nemzeti múzeum számára, hogy láthassa a késő maradék, ki a rabszolgaságot csak mint vízözön előtti lényt, mint a mítosz kétes pokol képét fogja ismerni, és bámulhassa annak főpapjait. Ők éltökben meghaltak. Haláluk a síron innen kezdődik. Nincs mit félni tőlök. Nem fognak senkit megrontani többé. Neveikkel csak a babona fogja ijesztgetni az ijeszgethetőket. S mi dajkameséktől meg nem ijedünk.

24

CHARIVARI

CHARIVARI E napokban extrapostán következő, nem is annyira népszerű, mint táblabírószerű magyarázatát vettük sarkalatos tizenkét pontjainknak, megtoldva még egy tizenharmadikkal. Magyarázója alkalmasint azon őselőidőkből való, mikor még a mamut volt a legnagyobb állat a földön. Előterjesztjük e pontokat tisztelt elvbarátainknak, s ha rokonszenvre találandnak, majd utasításba adjuk – a magyar akadémia országgyűlési követeinek. – Primo. Szabad sajtó, hanem a vármegyéről nem szabad beszélni, továbbá a királyi városokról, a nemesség, polgárság és jobbágyságról. Nem szabad a testületekről és egyes emberekről, sem pedig más élő állatokról, ha azok alatt emberek értetődnek. A többiről szabad, például füvekről és vizekről s poétai elmeszüleményekről. A cenzúra eltöröltetik, hanem aki valamit nyomatni akar, tartozik azt előbb mind az ötvenkét vármegyében megköröztetni, aholott is a sedriák tartoznak kijöhetése felett legfeljebb négy terminus alatt határozni. – Secundo. Felelős minisztérium nemcsak Budapesten, hanem mind az ötvenkét vármegyében. A király tartozzék minden héten másik vármegyébe menni lakni. – 3. Évenkénti országgyűlés Pesten. Országháza nem kell. Ott van a Rákos; ha ősapáink beérhették vele, mi is beérhetjük. Elég tágas. Aki le akar ülni, hozzon magával lovat. Ne mondja tovább a vers: Rákos, Rákos, hová lettél? – 4. Törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben. Nagyon helyes. A grófokat mind degradálni kell, legyenek nemes emberek. A parasztokat pedig együl egyig nemes emberekké kell tenni. Címereket adni nekik. Legyen az egész világ nemes ember és táblabíró. A zsidókat meg kell keresztelni, akkor aztán azok is egyenlők lesznek. A címeket egyszerűsíteni kell, ne legyenek nagyságosak, méltóságosak, excellenciások, nemzetesek és circumspectusok, hívassék minden ember tekintetes úrnak, feleségeik pedig tekintetes asszonynak. A gazdának nem szabad többé a szolgálót felpofozni, hanem csak az inast, mint szinte a gazdaszszony se emeljen sodrófát az inasra, hanem csak a szolgálóra, ezt kívánja a polgári egyenlőség. – 5. Nemzeti őrsereg, más néven insurrectio. Nemes ember védje a hazáját, ha akarja, a paraszt tartozzék vele. Aki egy esztendő alatt kétszáz forintot keres, az jutalmul – tartozzék katonává lenni. Aki pedig kétszáz forint adósságot csinál, büntetésül – zárassék ki minden közteherviselésből. – 6. Közteherviselés, ne fizessen vámot senki, ne csinálja az utakat senki. A posta szűnjön meg, akinek valami izennivalója van, küldjön expressust, az újságok járjanak ingyen. A lutriban minden ember nyerjen, aki beletesz; hidak ne legyenek, minek az? Árpád alatt bőrtömlőkön úszott át a magyarság, pedig azok legények voltak ám. Végre pedig hulljon manna és sült veréb az égből, amennyi elég.


25

– 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése. Nagyon helyes. Térjen vissza minden azon állapotba, melyben Mária Terézia előtt volt. – 8. Esküdtszék. Igenis, minden szolgabíró és alispán tartozzék az esküdtségen kezdeni s úgy menni előre. – 9. Nemzeti bank. A bankók ezentúl zöld és piros festékkel nyomassanak. – 10. A katonaság hordjon atillát és beszéljen magyarul, a tisztek bajuszot eresszenek. – 11. A státusfoglyok szabadon bocsáttassanak, a többi között az én öcsém, aki másfél esztendő óta ül benn lólopásért. – 12. Unió Erdélyországgal, oly föltétel alatt, hogy Magyarországból a zsidók, Erdélyországból a socinianusok hajtassanak ki. Még egy 13. pont. Tehetségtelenebb nemes atyámfiaira nézvesti gondoskodásból nem volna fölösleges minden esztendőben restauratiót és követválasztást tartani. Mit gondol, tekintetes szerkesztő úr?


MI HÍR A NAGYVILÁGBAN? Párizsban tartózkodó magyar rokonaink, számra mintegy háromszázan, ünnepélyes tisztelgő menettel üdvözlék a respublica kormányát. Elöl két zászlót vittek, a magyar és francia nemzet lobogóit egy közös szalaggal összekötve, s ezt a köztársaságnak adták át. Szónokuk volt Hugo Károly. A kormány részéről Lamartine fogadta őket, biztosítva arról a magyarokat, hogy ahány ember lakik Frankhonban, a magyarok ugyanannyi baráti résztvevőre számíthatnak. A francia nép roppant lelkesedéssel fogadta a magyarok ezen rokonszenvi nyilatkozatát. – Legyen áldva a nép, ki először tűzte ki a szabadság lobogóját a lerombolt börtön ablakában! legyen szívünkbe fölírva azon nemzet neve, mely a rabszolgaságot elűző villámot leragadta az égből, melynek mennydörgését kebleink viszhangzák. Háromszáz mérföld választja el határainkat, de a szabadság érzetében rég tőszomszédok voltunk, s bár nyelveink egymással nem rokonok, de szíveink régen azok voltak. Párizsi testvéreink e nyilatkozata történt március 15-én. Ezt a honszeretet mágneses vonzalma tevé e napra. Berlinben a király ágyúkkal lövette a népet, s midőn nagy vérontás után a felbőszült nép kiverte a negyvenezerre menő katonaságot, azt mondá a király, hogy ő kész a népnek megbocsátani, s szívesen ki hagyja magát kiáltani német császárnak. Jó humorban lehet ez a király. A dolog, mint magánlevélből értesülénk, így történt: A berlini nép reformkérdései fölött tanácskozandó, március 13-án gyűlést tartott a parkban, hol a szeleskedő katonaság már akkor többeket megsértett s a

26

MI HÍR A NAGYVILÁGBAN?

néppel méltatlankodott. Többek közt egy a színházból nejével hazatérő polgárt oly tetemesen megsebesített, hogy ez másnap meghalt. Eddig csak a legszegényebb néposztály vett részt a mozgalmakban, de másnap már híre szárnyalt, hogy a polgárság is készül folyamodni a fejedelemhez, hogy a katonaságot a városból tiltsa ki, s a polgárság fegyvereztessék föl. Ugyanezt kívánták a tanulók is. Aznap este, dacára a fenyegető falragaszoknak s a felállított katonaságnak, a nép már egy barikádot emelt, s itt-amott lövések történtek. Március 15-én (itt is ugyane nap!) a nép a katonaságra kövekkel kezde hajigálni; mire ez lövéssel válaszolt, s dacára a polgársági védbizottmánynak, véres összeütközések történtek. Március 16-án a nép az egyetem előtt csoportozott, mintegy tizenöt agyonlövetett tanuló temetési hírére. A rendet erőszakoló katonaság itt is szeleskedvén, a nép kövekkel, emezek golyókkal kezdtek értekezni, s ismét polgárvér folyott. 17-én minden forrongott. A katonaság szaporíttatott, de komoly összeütközés nem történt. 18-án a király kikiáltá az alkotmányt, a népképviseletet, nemzetőrséget, esküdtszéket, sajtószabadságot stb. Mondhatlan volt a nép öröme ezen engedély hallatára. Özönlött a királyi kastély elé ünnepi köntösben, fegyvertelenül, éltetve a királyt. Két órakor megjelent az erkélyen a király, szívére tette kezét. A nép azt hitte, hogy ezzel szeretetét akarja a nép iránt tolmácsolni, pedig ez volt a jeladás arra, hogy a népre lőni kell. A sűrűn egybegyűlt nép közé ágyúzni kezdtek öröme legédesebb pillanatában. A haragjában óriássá nőtt tömeg erre dühösen rohant fegyvertelenül megtámadóira, s azokat legázolva, fegyverüket elvette. Egy óra alatt az egész város tele volt barikádokkal, az utcák széltében felfordított szekerekből, hordókból, leszedett háztetőkből készíttettek gátak, melyek arra valók, hogy a rendes katonaság ne mozoghasson, s a nép ezek háta mögött védhesse magát. A házak kapuit leszedték, s míg egy részről ezeket támogatták fel mellvédeknek, addig ezáltal arról is biztosítva voltak, hogy zárgátjaik elfoglaltatása esetében a házakba bemenekülhetnek. Másutt csákányokkal tépték fel a kövezetet s abból emeltek sáncokat. E sáncok mellett kétfelől a házak közt annyi rés hagyatott, mennyiről a nép ellenfeleire lövöldözhetett. Az ily réseket néhány elszánt férfi túlnyomó támadók ellen védve tarthatja. Többnyire csak a tiszteket vették célba, s rendesen találtak. Ezalatt a házak tetejéről a kéményeket és gerendákat, az ablakokból a bútorokat hajigálták le a katonaságra. A tornyokban félreverték a harangokat. A neuchateli vadászosztály ezalatt áttért a néphez. Öt órakor az óvárosban kezdtek ágyúzni, a királyutcán a tanulóság küzdött a katonasággal. Hat órakor foglalta el a katonaság a legelső barikádot, s mire elfoglalta, alig háromszáz lépésnyire már a másik állott. Hétszer rohanta meg ezt, hétszer veretett vissza tőle, végre ágyút hoztak neki, s ezzel sem voltak képesek egy órai tusa után elfoglalni. (A király úgy nyilatkozék, hogy „készebb magát kastélya romjai alá temettetni, mint egy hajszálat engedni.”)


27

Egy órai hasztalan tusa után az ostromló dandár a néphez állott, a nép harsogó örömrivalgása mellett. Ekkor a király egy proklamációt bocsáta ki, melyben a népnek azt ígéri, hogy kész neki mindent megbocsátani (miután ágyúval lövette), s mindent felejt és kéri, hogy ne lármázzanak, mert felesége, a királyné – beteg. (Szegény!) Sok helyt a háztulajdonosok elárulák azokat, kik házaikba menekültek, s azokat a katonaság rögtön legyilkolá. Egész reggeli kilenc óráig tartott a csatázás. Ezalatt azon generált, ki a legelső lövést tetette, elfogta a nép, s ekkor egy bizottmányt küldött a királyhoz azon meghagyással, hogy ha az idegen katonaságot a városból ki nem parancsolja, vagy még a népre lövet, foglyát fel fogja a nép akasztani! E szóra a fogollyá tett s hóhéraiktól szolgalelkűen kínzott polgárok szabadon bocsáttattak, a minisztérium megadatott, a katonaság nagy része kitakaríttatott a városból, a király népe karjaiba vetette magát. Most ez azt követelte, hogy a koronaörökös, ki e vérengzés oka volt, mondjon le jogairól. Odahordta a kastély elé a csatában elesteket s előhívá a királyt, hogy lássa, hányan estek el jogaik védelmében. A sebesülteket pedig behordták a királyi palotába. Innen a koronaörökös palotája elé vitték a halottakat. A nép iszonyú tömegben levett kalappal kíséré azokat, halotti dalt énekelve, s ott felrivalga: ezek a nép joga védelmében elesett polgárok! Szerencséje a koronaörökösnek, hogy cselédi álköntösben ezalatt megszökött. Az elestek száma a polgárok részéről 400, a katonaságéról 800, köztük 80 tiszt. 20-án a nép ordaliákat tartott az árulók fölött: egy kesztyűsnek, ki a nála menedéket keresett tanulókat elárulta, mindenét leszórta az utcára s megégeté, hasonlót tett egy őrnaggyal; a Rajna-vendéglős háromszáz tallért fizetett a sebesültek részére, hogy árulásaért le ne romboltassék fogadója. Délután a halálra ítélt nyolc lengyelt szabadítá ki a nép, kik közül egy a német és lengyel lobogót kezeibe véve, óhajtását nyilvánítá a két nemzet egyenlő szabadsági egyesülése fölött. 21-én délben a király bejárta a várost, a nemzeti lobogót Mieroslawski vitte előtte, kit két hó előtt a király, mint zendülőt, halálra ítélt. 22-én a holtakat temették. Polgár és katona egy sírban nyugosznak. A király kikiáltotta magát az összes német birodalom császárjának.

MI HÍR BUDÁN? Az ingerültség folyvást növekszik. Bennünket csalnak! A minisztérium még mindig nincs megerősítve. A király tizenkét nap alatt nem írta alá, amit megígért. Mit tesz ez? Lehet-e a királyról föltenni, hogy arról gondolkodjék, mikép adott királyi szavát megtartsa-e, vagy ne? Ki merné ezt koronás fejedelmünkre ráfogni? Az egész ország talpon van, az egész nemzet fegyverben áll. Debrecen, Kecs-

28

MI HÍR BUDÁN?

kemét, Vác, Esztergom, Szarvas, az egész Jász-Kunság, Szeged, Cegléd, Szentes, Győr, Pancsova, s majd minden nevezetesebb város és helység, a megyék nagyobb része a forradalom elveihez csatlakozott. A határszélek kiverték a katonai hatóságot, a főparancsnok asszonyruhában akart megszökni, a nők észrevették és kikorbácsolták. Radeczkyt kiverték Olaszországból, a magyar katonaság a fölkelőket segítette. Marinovics admirált lefejezték, fejét karóra húzták; az egész világ vérben úszik, a forradalom egének futó csillagai, futó királyok, futó miniszterek szerteszét hullva mondanak iszonyú példát a szomszédoknak, s ki gondolná, hogy ilyenkor a király ráérjen tizenkét napig azon gondolkodni, hogy beváltsa-e nyíltan adott szavát vagy se? Ha a király személye szent, akkor a király adott szava is szent legyen. A nép felnyitotta szemeit, s nem fél többé azon kísértetektől, miknek ismeretébe belenevelték. A király számára népének szeretete maradt hátra; s a király ezt nem azáltal fogja megtartani, ha a nép gyűlöletére kijelöltek tanácsaira hallgat. Kiben lehet saját népén kívül bíznia? Minisztereiben? azok fantomok, a napvilág elveri őket. Katonáiban? Azok is megszűntek automatok, zsoldosok lenni, s tudnak érezni a hazáért, s hogy tudnak érezni a szabadságért is, megmutatták magyar seregeink Olaszországban. Szövetségeseiben? Föl akarja-e forgatni az egész Európát, hogy egypár bukott miniszter életét pár perccel meghosszabbítsa s kockára tegyen mindent – semmiért? S ilyenkor a király tizenkét napig gondolkodik! Tizenkét napig kormány nélkül van az ország. Isten irgalma őrzi, hogy fenekestül fel nem fordul. Az országgyűlés, a municipiumok nem kormány többé, mert nem képviselik a népet; a minisztérium nem kormány, mert nincs megerősítve, a nép maga kormányozza magát; ki áll itt jót a holnapi napért? Szavaink, jól tudjuk, hogy nem jutnak el a király elé; s ez baj, melyen segítenünk kell. Szívünk fáj: hogy a magyar korona a ködös távolság miatt fényét veszti, s a király környezőihez bizalmunk nem lehet. A magyar királynak Budán kellene lakni, ez régen meg volt érezve, meg volt mondva; ily fejevett nemzet tovább nem lehetünk, melynek királya az országon kívül él, s míg őt mézes-mázos környezői azzal áltatják, hogy a nép boldog, a nép dicsérő himnuszokat énekel, addig másfelől a népet rabolják, törpítik vagy boszontják, s azt mondják: ezt a király akarja így, s midőn eljön az adósságok fizetésének napja, megszöknek a király oldala mellől, mint hálátlan ebek, kiknek korpája kifogyott. Ez nem tarthat így soká. A királynak fel kell ébrednie. A távolból terjedező moraj kezd fel-felzúdulni. Még nem tudni: égből jön-e vagy föld alól? vihar-e, vagy földindulás? Ha égből jön, villámok fognak hullani, a sok nagy fa kidől, mi szirt ormába verte gyökerét, de a levegő megtisztul utána, s annál ragyogóbban fog kisütni a nap! De ha föld alól jön, akkor hol az isten, ki bennünket megment? ki tudja, hogy a megrázkódó föld nem úgy fogja ledönteni a templomokat és a hegyek koronáit, a várpalotákat, mint a polgár hajlékát, melynek gazdája vérével festette a küszöböt? Csak egy szavatokba kerülne, és e vihar elkerülné hazánkat. Mondjátok ki e szót, és a nép boldog lesz. Ne higgyétek, hogy a nép egyes emberek tömege. A nép elementum, olyan, mint a tűz, mint a vihar, mint a tenger, mely ha föltámad, emberi erő nem uralkodik rajta.


29

Melyitek érzi magát erősnek a földindulástól megrázkódó hegy alatt megállani, melyitek akarja tenyérrel elfödni a kitörő volkánt, melyitek akarja a fölháborodott tengert vesszővel megfenyíteni? Hiába bíztok villámhárítóitokban, azok csak vonják magukhoz a villámot, de el nem ijesztik. Legyetek a népnek igazságos bírái. Az isten él, s az ítélet, mit ma kimondtatok, lehet, hogy holnap tirátok fog kimondatni. Legyetek a népnek igazságos ítélő bírái. Isten szent lelke legyen a királlyal!!! 28-án éjjel Lederer főparancsnok lopva akart harmincegy mázsa lőport Budáról dereglyén a határszélekre leküldeni. Azonban az erélyes nemzetőrség nyomára jött a csempészetnek, s a dereglyét lefoglalá; gyönyörű volt e tizenkét fiút látni, kik nyílt erőhatalommal foglalták el az iszonyú zsákmányt, s megesküvének azt előbb magukkal együtt a levegőbe röpíteni, mint visszafoglalni engedni. E lőpor most a városi lőportárban őriztetik. A miniszterjelöltek rögtön gondoskodtak róla, hogy hasonló alacsony kezeléseknek jövőben eleje vétessék. Mi pedig kezdjünk lassanként fogalommal bírni afelől, hogy mit tesz az, ha egy hadi főparancsnok valamit katonai becsületszavára fogad.

CHARIVARI – Nem értem én ezt, mond egyik communista a másiknak, ha mindent egyenlően felosztunk egymás közt, s te holnap a te részedet mind beiszod. Mi lesz akkor? – Újra osztozunk. Bizonyos országban a paraszt rendes úrbéri dézmán és szolgálaton kívül fizet minden telektől száz verébfejet, két icce mogyorót, egy kupa somot, húsz bibictojást, hat fonás kendert, s ezenfelül tartozik minden sátoros ünnepen háromszor, egyéb napokon kétszer imádkozni a földesuraság életeért – robotban. Édes öcsém, te is azt mondod, a többi is azt mondja: utolsó csepp vérünket a szabadságért! Szeretném már azt is látni, aki az első csepp vérét is felajánlaná! Egy földesúr tavaly az éhinség idején pénzért nem adott jobbágyainak gabonát, pedig volt neki. Az idén pedig jobbágyai pénzért sem dolgoznak neki: tavaly nem adtál gabonát, most szánts magad. A corpus juris e napokban spiritusba téve ünnepélyes menettel fog betétetni méltó helyére: a nemzeti múzeum régiségtárába. A Szent Mihály lovát kétszáz tabularis ügyvéd kísérendi levett parókával. Halotti beszédet fog tartani a valahára kimúlt felett ** táblabíró, ki a corpus jurist könyv nélkül megtanulta. Már most akár elfelejtse. Búcsúztatót mondand pedig felette * * fiscalis, ki ugyanezt tavaly – magyarra lefordítá.

30

NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS MÁS MINDENFÉLE

Egy cenzor nem tudott franciául, s ezért minden francia szót kitörült, ami elébe akadt, irgalom nélkül. Azt mondta, hogy őtet nem lehet azáltal megcsalni, hogy az ember dolgokat ír, miket ő nem ért. – Egy másik pedig nem értette az új szavakat, s ezért mindent a párizpápaiban keresett utána. Egyszer Döbrentei egy kéziratát bírálta. Látja e szót: „kontár”. Quid hoc est? non intelligo. Posui ipsi „kantár”. Másutt látja e szót: „erény.” Nem érti. Teszi helyette: „remény” stb. Egyszer M……yt felhívatja az országgyűlésről őfelsége a császár ad audiendum verbum. Ez dühös ellenzéki fiú volt. Felmegy. Megjelenik őfelségénél, a császárnál, ki is őt még csak nem is diákul, hanem németül végtül végig pirongatja, s elmond neki mindent, amivel egy embert meg lehet ijeszteni. M……y hallgat – türelmesen. A felséges császár elvégzi beszédét s várja a hatást, mit szavai a követre tőnek; ez pedig egész phlegmatice azt feleli az egészre, megtörülve hosszú zsíros bajszát: „nix tájts!” Az elhatározó perc itt van. Midőn e sorokat írjuk, éjfél van, a szabadság tere tömve van néppel, mely rivallja: fegyverre! fegyverre! Fáklyavilágnál olvassák föl a miniszterek a királyi kegyelmes leiratot, mely tudtunkra adja, hogy a király adott szavát nem akarja beváltani. A nép rivallja: Megcsaltak bennünket, fegyverre, fegyverre! A harangokat félre akarják verni. Most vagy soha! ezen szavakkal végzi beszédét az egyik miniszter. Ki kell hirdetni az országban, hogy a haza veszélyben van. Itt vannak késedelmeskedésünk keserű gyümölcsei. Mindennap hinni, mindennap megcsalatni és mégis mindennap újra reményleni! A végső percre jutottunk. Ki fog a polgárvérről felelni, mely a vakhit miatt omolni talál? Egyetlen reményünket még a nádorban helyezzük. Kívüle csak az isten és a kétségbeesés velünk. – Szegény hazám, szegény hazám! – – – Április 1. Vége az aggodalmaknak. A király mindenbe beleegyezett. A minisztérium fel van állítva. Egy óra óta mindenütt béke és rend.


NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS MÁS MINDENFÉLE Ha mi is oly üresen hagynók ezt a rovatot, mint a színházat hagyja a közönség, na hiszen örülne akkor az olvasó. Kinek jutna eszébe mai világban színházba járni? Hát még színi referádát írni? S legkiváltképen színi referádákat olvasni. Itt-ott veti meg a hátát a páholyoldalnak egy-egy bús hazafi, háromszínű tolla a karzaton ülők szemeit piszkálná, ha a karzaton csakugyan ülne valaki. Az


31

orchestrumban a nóta szerint két cigánylegény hegedül, s én az egész sor zártszékben magam nézem a darabot egyedül. Csak legalább a szomszédném itt volna, de az most odahaza van, kokárdákat hímez. Vagy P. Mihály sógor, a termetes szakállával, de az meg Kecskemétre ment tambour-majornak. Vagy a színi referensem, de azt meg kiküldte a haditanács a szénamagazinba silbaknak. Vagy Sz-né asszonysággal kokettírozhatnék a páholyból, de az meg zászlót varrni jár. Vagy X.Y.Z. őnagyságaik beszélnének legalább bele fennhangon a játékba páholyaikból, de ők most nem beszélnek fennhangon az ő páholyaikból, megszöktek ők egytül-egyig a városból, mind kinn vannak a szőlőhegyek között. A játékrendre az isten visel gondot, mint sok más egyéb rendre. A színészek és színésznők patrouillirozni járnak, minélfogva Hamletet legközelebb Vadász úr fogja adni, Romeót Kortsek atyánkfia, s Nyargal Mária szerepében Fülöp kisaszszony lesz szerencsés legközelebb föllépni. A többinek mind dolga van. L. lovon ülni tanul. Sz. exerciroz. E. választmányoz. T. bakter lett a Ferencvárosban. F. úgy beleszeretett a huszárdolmányba, hogy éjjel is benne hál. S. pedig úgy elrekedt a sok dikció hallgatásban, hogy talán az idén sem beszélünk vele. Na de mindez a hazáért történik, és így nagyon jól van. A közönség csupa hazafiúságból nem jön a színházba. Nagyon jól van. A művészet csupa hazafiúságból elreked. Nagyon jól van. A divatlapok csupa hazafiúságból nem adnak színi referádát. Nagyon jól van. A közönség aztán utoljára csupa hazafiúságból nem olvassa a divatlapokat. Nagyon jól van. Hisz a hazáért szenvedni oly édes állapot. Április 5-én azonban ismét tele volt a színház. Ismét ünnepe volt a nemzetnek, békeünnep, a testvériség virágvasárnapja. Bécsből lejött német rokonaink üdvözletére a színház ünnepélyesen ki volt világítva, két óriási lobogó volt a színpad elejére kitűzve, a háromszínű és a fehér, a pesti és bécsi forradalom lobogói, összekötve fehér és háromszínű szalagokkal. Énekesnőink gyöngélkedése miatt csak férfikarok mulattaták a közönséget. A megjelenő német fiatalság küldöttei zajos éljennel fogadtatának, az előadás végén egyike e fiataloknak beszédet tarta a közönséghez, melyet a nagy zaj miatt ugyan nem hallhatánk, de láthattuk örömkönnyes szemeiből, hogy az szeretetre méltó beszéd volt. Megértük tehát, hogy a német és magyar egymást nem gyűlölik többé. Bár eddig se gyűlölték volna. Nincs többé nemzetiszony. Mindenki előtt szent a haza, szent a szabadság neve. S ki e két szent nevet kimondja, meg foga őt érteni a kerek föld népe, s imádattal tér meg saját hazája tűzhelyeihez, s tiszteletben tartandja a másét. Nem fogja senki a más nemzet honát, a más nemzet szavait kigúnyolni többé s nem fogja senki saját honát, saját nemzete nyelvét szégyenelni.

32

NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS MÁS MINDENFÉLE

Ma volt az egyetemi fiatalság lakomája a bécsiek tiszteletére. Láttuk e két elemet egybeforrva, magyart és németet egymás karjai közt. Láttuk a veres-fehér-zöld szalagot az aranyveres-fekete szalaggal egy kebelre tűzve. Hallottuk a közös érzelmeket két nemzet hangjain tolmácsolva, tapsoltunk a száműzött keringő hangjainak, s együtt táncoltunk a „tolnai lakodalmason”. Petőfi elmondá versét. Preyer, hamburgi fi hatalmas verseket improvizált– a dinasztiák tiszteletére. Lisznyai Kálmus kegyetlenül hinté a görög, zsidó s arabs s egyéb pogány mitológia bokrétáit zöld bársony mentéje ujjából. Különösen gyönyörű egy hasonlítása. „Nem tudjuk – úgymond –, hogy melyik az a kő, melyben a fájdalmaiban kővé vált Niobe lelke lakik? Ily kő volt a bécsi nép, kiről senki sem gyanítá, hogy oly nagy lélek és oly szent fájdalom lehessen nyugodt közömbös külseje alá elásva.” Végül német barátaink egyike elmondá, hogy ő most először van Magyarhonban, hogy ő előtte e népet úgy festették, mint durva, emberevő türelmetlen hadat, hogy ők tartózkodva jöttek el hozzánk, szinte merényletnek tartva e vállalatunkat. Még a gőzösön is azzal ijeszgették őket: hogy őrizkedjenek fekete-veressárga kokárdáikat fenntartani, mert Pesten rögtön kardra hányatnak. – És festé érzékeny szavakban a fogadtatást, mely rájuk várt, midőn lábaikat legelőször magyar földre tették, ölelő karok fogadták őket mindenütt, minden balvélemény, minden előítélet hályoga lehullott szemeikről, hisz ők testvéreik között látják magukat. – – – Én láttam e nyíltkeblű, szabad homlokú fiakat sírni e szavaknál, örömkönyűket sírni. Én érezém öleléseiket s kezük szorítását, s bizton hiszem, hogy ha karokra lesz szükség, melyek a szabadságot velünk együtt szentül megőrzeni vagy megtorolni segítsenek, e karok nem lesznek ott az utósók között, s ha szükség lesz vérre, mely a mienkkel együtt egy ügyért, egy eszmeért omoljon, ők ott leendnek, hol a vért nem szokás kímélni, kiknek örömkönnye most a mienkkel összefolyt. S ez nem a világpolgársághozi közeledés. Sőt inkább, ha valaha, most kell, hogy mindenki saját hazáját kétszeresen imádja, midőn azt még az idegen is tiszteli. A nemzetgyűlöletnek vége van, de a honszeretetnek nincsen vége. A nemzetek soha sem gyűlölték egymást. Szeszélyes hódítók kénye volt az, mely őket szüntelen egymás ellen uszítá. Most, ha valakinek kedve van egy nemzetet elnyomni, a másik nemzet nem nyújtand neki segédkezet. A béke esküszik össze a háború ellen. Menjenek a hadvezérek, ha veszekedni akarnak egymással, egyedül; üssék, pofozzák egymást, személyesen, ha megharagusznak; a népek nem fognak utánuk menni többé. Otthon marad mindenki saját tűzhelyénél és lesz boldog és becsületes. Nem lesz szabadalma senkinek arra, hogy szeszélyei kedveért népek vérét ontsa. A végcsapás, mely a hódítók kezében összetöri a véres kormánybotot, a népek kölcsönös szeretete leend. Szabadság, egyenlőség, testvériség!


33

E három bűvös szó az, mely a pokol minden rémeit visszariasztandja sötét búvhelyükbe kénköves fertőik közé; mindazokat, kik a láncokat, a pallost, a háborút, a vérontás eszközeit föltalálták, visszakergetendi s véres nyomaikat zöld fűvel benöveszti, hogy emléke se maradjon a helynek, hol őket a föld gyomrába benyelte. Szabadság, egyenlőség, testvériség!

NOSTRADAMUS JÖVENDÖLÉSE A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉRŐL Az egész földön egyszerre fog kezdődni a tavasz. A Vezuvius kitör. Olaszország lángba borul. Asszonyok fognak hadakozni, gyermekek a piacon szónokolni, holtak támadnak fel sírjaikból. A kakas háromszor kukorít. Új, soha nem látott nap jön fel az égre, mely soha le nem megyen sugáraitól az egész világ új színbe öltözik. A sárga hold a fekete égen elhalványul, elvész, a szivárvány lejön az emberek keblére. A kutyák elhagyják gazdáikat, s a farkasok föltámadnak a sasok ellen. Nem fognak láncok készíttetni többé. A börtön neve meg lesz átkozva és elfelejtik. Nem fog senki kardot hordani többé. A vérontás meg lesz átkozva és elfelejtik. Megszűnik a gyűlölet, a félelem, a kevélység; szeretet lesz úr a világon. A pénz elmúlik, nem lesz különbség gazdag és szegény közt. Munkálkodni fog mindenki és boldog leend. Az isten maga fogja kormányozni a világot, maga tanítandja a népeket, s kik e dolgokat helyette végezték, elmúlnak. A férfi nem fog úr lenni a nő felett. Mindkettő egyenlő joggal fog bírni az isten előtt. Addig pedig sok anya fogja halálkínok közt szülni fiait és álmaiban véres képeket látand, és a föld megmozduland előérzetében. A holdban látni fogjátok a véres foltokat, s éjjel tiszta égben mennydörgés fog hallatni. A népeket éh- és döghalál látogatandja meg. A templomokban imádkozás közben sokan fölkacagnak, s az ebek vonítani fognak a várak és paloták kapui előtt. Éjenként magától megszólamlik a tornyokban a halálcsengettyű, s nagy fekete pillangók repkednek a levegőben, miknek hátára halálfej van festve. Ha ezek elmúlnak, az ördög leviszi családját a föld alá, s az emberek nem fognak szarvakat viselni sem aranyból, sem ezüstből.

*

34

NOSTRADAMUS JÖVENDÖLÉSE A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉRŐL

Egyik népgyűlés a másikat éri. A nép, miután látja, hogy nem ágyúznak közé, mindenütt ott van, hol ingyen mulatságra tehet szert. Örvendetes látni, hogy napról napra több hölgy pártol a forradalomhoz. Nem hiába nevez bennünket Széchenyi napernyős revolutiónak. Én nem bánnám, ha a hölgyek revoltálnának, unalmas vén pecsovics férjeiket kergetnék pokolba, neveztetnének ki egy pár nőminisztert, sőt még azt sem bánnám, ha a választmányban részt akarnának venni, hosszú táblabírói dikciók alatt milyen fölségesen mulatná az ember magát. Az országgyűlés eloszlik. Ez nem nagy baj, ennél nagyobb szerencsétlenség is történt már Pannóniában. Azzal rágalmazzák a haza aranygombos atyjait, hogy félnek hazamenni. Félnek? ugyan miért? Nem féltek akkor, mikor minden diaeta végével újnál újabb terheket vittek haza a népek nyakába, s félnek most, midőn a szabadság hírével térnek haza? most félnek a hazameneteltől? Tán még jobban félnek az ismét el nem jöveteltől? Könnyen megeshetik. A jövő országgyűlésnek alkalmasint más arca lesz, mint az eddigieknek. Ezt megjövendölheti az ember, a nélkül, hogy szibilla volna. X. lap szerkesztője megköveti a tens nemes vármegyét, hogy adják vissza neki a cenzorát, mert ő nem akar senki fiáért felelős lenni. Bizony pedig már Oroszországban is el van törülve a cenzúra, amennyiben tudniillik semmit sem szabad nyomatni. A pesti polgárság szörnyen haragszik a vörös színre. Azt hiszi, hogy ez mindjárt guillotine-t jelent. Az „egyenlőségi” század bajnokainak ismertető jele vörös szalag levén, szombaton délután ezek közül néhánynak osztattak ki a legelső forradalmi ütlegek, szalagaik letépetvén karjaikról. Sőt annyira ment a vörös szín elleni harag s a nemzeti szín iránti szeretet, hogy a kocsmárosoknak megizentetett, mikép a paprika-tartó mellé só- és majoránna-tartót is tegyenek, s ezentúl minden veres szakállú ember zöldet, fehéret tartozik a szakállában hordani, különben botba fut. Pesten négyezer fiatal házasulandó férfi nemzeti összeesküvésre egyesült – a hölgyek ellen. Három óriási könyv készítteték: egy zöld, egy ezüstös és egy sötétveres. A sötétveresbe azon hölgyek nevei íratnak, kik a hazától megvonták a szükség napjaiban áldozataikat, kik szűkkeblűek voltak, kik nem adtak egy jó szót a hon megmentésire, kik mulatni tudtak, midőn édesanyjuk, a hon, halálos ágyában feküdt. Ezeknek nevei a veres könyvbe íratnak. Az ezüst könyvbe jőnek azon honleányok nevei, kik szóval, tettel és érzelemmel kimutatták szerelmüket a hon, a dicsőség, a szabadság iránt, kik ékszereiket a haza oltáraira rakták, s egyetlen legdicsőbb ékszerül tarták meg a háromszínű szalagot. Ezeknek nevei az ezüst könyvbe íratnak. A harmadikba írják magukat a férfiak, kik szent esküvés és örök gyalázat büntetése alatt kötelezik magukat senkivel, ki a vörös könyvbe írva van, ismeretséget nem kötni, azokkal a bálban nem táncolni, a színházban rájok nem nézni, velök semmiféle liaisonba nem bocsátkozni s őket oltárhoz nem vezetni. Ne élvezze a szerelmet, ki a hazát szeretni nem tudja, ne lehessen anya, ki honleány lenni nem


35

tudott. Ellenben üdv azoknak, kik az ezüst könyvbe írattak át, számukra fogja teremni az élet legszebb virágait, ők lesznek az ünnepélyek méltó királynéi, imádtatni fognak a haza legjobbjaitól, s boldogságukat az ég maga írta alá. Szaporodnak a nevek mind a három könyvben. Hála az égnek: a vörösben legkevesebb, a zöldben a legtöbb van. Köröztetni fogjuk mind a hármat országszerte. Vessen számot mindenki magával, mert ez országdöntő összeesküvés lesz. N. -K…i atyánkfiainak körülbelől ilyen dictionariumot adtak a kezébe illető hatósági vezéreik, miből aztán nagyot érthet, aki akar, de nem az igazit. Szabad sajtó. Úgymint szabad lesz szüretkor minden embernek bort mérni. Reform. Minden ember református fog lenni, azaz kálvinista. Egyenlőség. Kinek mije van, azon megosztozunk. Szabadság. Üthetjük már a zsidót, senki sem bánt érte. Nemzeti őrsereg. Így akarják szegény embert beverbuválni a katonaságba, elvinni Muszkaországba. Köszönjük akkor az estanciát! Közteherviselés. Nem fizetünk többet a papnak. Úrbéri viszonyok megszüntetése. Ezentúl a földesúr szántsa a jobbágy földét. Esküdtszék. Kikergetjük a szenátorokat a városból.

NÉPSZÓNOKOK ÉS NÉP Nép: Jogot és kenyeret! 1. Népszónok: Minden bizonnyal fogtok kapni. Még ugyan egyik sem kész, de ha jó idők járnak, száz esztendő alatt mind megterem. Nép: Éljen! Éljen! 2. Népszónok: Nem az a kérdés, hogy mit kapjatok, hanem az, hogy mikor? Akár kenyeret, akár ütleget, de mingyárt. Nincs várakozásra idő. Nép: Éljen! Éljen! 3. Népszónok: Nem jogok kellenek e népnek, hanem kenyér, mit ér az öntudat, ha az ember éhes? Mannát nekünk és sült verebeket! Nép: Éljen! Éljen! 4. Népszónok: Első a jog, azután a cipó. Első a szív, azután a gyomor, verjétek le a rab kezeiről a láncokat, s az majd tudni fogja magát fenntartani. Nép: Éljen! Éljen! 5. Népszónok: Miután bebizonyítánk tinektek, hogy minden nagyon jól megy, széledjetek haza. Nép: Éljen! Éljen!

36

A MI POLITIKAI KATEKIZMUSUNK


A MI POLITIKAI KATEKIZMUSUNK Egy hónapja annak, hogy a háromszínű lobogót kitűztük, rajta jelszavaink: szabadság, egyenlőség, testvériség! Azóta e zászló alatt egy tábor egyesült, mely az ígéret földét, hol a szabadság, egyenlőség, testvériség téjjel-mézzel folyó patakjai csorognak, keresni megindult. De e hármas jelszó csak cél, csak távolból kéklő hegyi tájék, melyhez csinált út nem vezet. Közöttünk és az ígéret földe között ismeretlen ősvadon, felburjánosodott előítéletek erdeje, századok óta összevissza nőtt alkotmányos törvények bozótja, nyomtalan, iránytalan sivatag, s féltve őrizett kínai falak sáncai állanak. Ki lesz az új Almus, ki itt bennünket vezérelni fog? Hol lesz a csillag, mely útunkat a megváltó bölcsőjéhez vezeti? Egy erős akarat, egy szent lelkesülés, egy közös cél köti össze a háromszínű és három jelszavúak táborát. Közös halálunk, ha veszténk, közös új életünk, ha győztünk. Az öröm és fájdalom, az élet és halál, a diadal vagy gyalázat közös. De útunk nem az. Mondjuk ki és szokjunk hozzá e gondolathoz. Mi egy hónap alatt különvált klubokra szakadtunk. Ebben semmi megdöbbentő gondolat nincsen. A klub nem párt, a klub még csak nem is elvrokonok egysége, hanem egy társulat, melyben az egymással leghasonlóbb egyéniségek találkoznak. Három, négy vagy tán többfelé is fogunk válni. Megy mindegyikünk külön keresni az utat, keresni a legrövidebb utat és a legbiztosabbat, mely elveink édenéhez viszen. Ti jobbra mentek, mi balra, s ha ti is úgy fogtok szeretni minket, mint mi szeretünk titeket, vezetni fog mindnyájunkat az isten s kebleink jobb sugallatai. Ha együtt mennénk, ennyi különböző vélemény fölemésztené egymást, minmagunkkal lenne szüntelen háborúnk. Egyikünk könyörögve akarna békítő szellemként átjutni a kinai falakon, másikunk furfangosan akarna rést keresni rajta, melyen táborával együtt beszökhessék, a harmadik a terrorizmus trombitafuvásával hinné azokat ledönthetőknek, az utolsó vassal vágná ketté a gordiusi csomót. S mi lenne belőle? Tanácskozás lenne belőle, amitől mentsen meg a mindenható minden tettre készülő népet. Jobb leend így. Megyünk saját elveink után, nevezzük magunkat klubnak, elfogadjuk azt, ki hozzánk csatlakozik, s csatlakozunk ahhoz, ki velünk egyetért, de pályánkról letérni semmi esetben nem fogunk. Mi szerettük volna, ha az eszme egy érütés lehetende, mely egyszerre mozzanna végig az egész nemzet minden üterén, de ez nem lehetett s a klubokra szakadást nem mi kezdők meg.


37

Most azt, ami van, észre nem vennünk lehetetlen. Van miniszteriális klub, mely természeténél fogva sem végzéseit, sem teendőit velünk nem tudatja, mely bennünket, ha tőle megnyugtató szót kérünk, várakozásra int, s ha mi észrevesszük, hogy a várakozásra nincs idő, megpirongat. E klubot mi tiszteljük, becsüljük, de hozzá nem csatlakozhatunk. Pirongatást hallani kissé vének, eltűrni kissé fiatalok vagyunk. Van ellenzéki kör-klub, nagyobb részint észarisztokratákból, tekintélyekből álló. E klubot mi tiszteljük, becsüljük, de egyszerű igénytelenségünk érzetében s azon elvünk mellett, hogy véleményét bárkinek kihallgatjuk, s ha rossz akarat nincsen benne, ellene nem demonstrálunk, hozzá nem csatlakozhatunk. A mi tudományunk szívünkben és karjainkban van, tekintély előttünk csak a jó hazafi, s mi senkit sem tartunk eléggé kicsinynek arra, hogy ne becsüljük, senkit eléggé nagynak arra, hogy imádjuk. Van polgári klub, melynek a béke és megállapodás elvei mellett küzdeni igen erős okai vannak, ez okot mi tiszteljük, becsüljük, de hozzá nem csatlakozhatunk. Nekünk az élet és a nyugalom nem drágább kincsünk a hazánál. Legrégibb klub nálunk végre a katonaság. Róla senki sem tudja: hogy van-e akaratja, vagy ki akar, ki gondolkodik helyette? annál kevésbé azt: hogy mit akar? Jelen zavaros időkben akárhányszor van alkalmunk tapasztalni, hogy rajta láthatatlan kezek, hol alulról, hol felülről, hol ellenünk, hol mellettünk egyet mozdítanak, néha közelítünk egymáshoz, másszor ijedten hátravonulunk. Mi marad ilyenkor számunkra egyéb hátra: mint hogy mind azok, kik a fiatalság eszméitől áthatva, bár elvbarátjaik, de nem kortársaik körében magukat otthon nem érezik, fölkeressék azokat, kiket lelkület, vágyak, meggyőződések velök rokonabbakká tőnek; kik szavainkat megértik, kik irántunk előszeretettel vannak, kiket a természet maga választott velünk együtt külön. Ez a fiatalság klubja. Egyesülésünk nem a mai naptól veszi kezdetét, mióta fiatal szívekben fiatal vér foly, jó kedvben, rossz kedvben mindig föltalálta egymást a rokonérzelem, de annak kimondása, hogy mi ezentúl mint hatáskörét megértő önálló testület kívánunk lélekkel és karral működni, hol ránk szükség leend, számunkra tartatott fenn. Véleményeinkben senkinek sem felette, sem alatta állani nem akarunk, szeretetet ígérünk mindenkinek, ki a hazát szereti, üldözést annak, ki azt üldözi. Az ellenvéleményeket tiszteletben tartjuk s kívánjuk, hogy a mieink is tiszteletben tartassanak. Kezet nyújtunk minden becsületes szándék kivívására s elvárjuk, hogy igaz ügyeinkben nekünk is segédkezek nyújtassanak. Elsők akarunk lenni, hol a dicsőség kivívásaért vért, életet kell áldozni, utolsók ott, hol a kivívott dicsőség koszorúit osztogatják. Mindent a hazáért, semmit az egyesekért, ez örök jelszavunk, mely polgári katekizmusunk vezérfonalát teszi.

38

MI HÍR KIS-ÁZSIÁBAN?

MI HÍR KIS-ÁZSIÁBAN? Egy szót se tessék hinni. Álnoksággal teljes az ilyen radicális újságíró fajtának még a hiszekegye is. Rágalom minden beszéd, mely az ő szájából kijön és az ő tolla alá kerül. Hazudik, csal, lop, gyilkol, bankót hamisít, mérget kever, összeesküszik, gyújtogat, egy szóval: ördögökkel egy idős, mihelyt újságíró és radicál. Nincs ez előtt semmi szent, még az úriszék sem, nincs ennek senki iránt pietása, még hajdani professzora iránt sem, kinek érzékeny tanításait maig is a hátán viseli. Az ilyen ember, aki újságíró s még hozzá radicál, képes volna a polgármester jelenlétében leülni s a szolgabíró előtt feltenni a kalapját, képes volna nemes ember nevét simplex i-vel írni, képes volna kimondani, hogy Magyarország nem a világ közepe, s hogy a revolúciót nem a táblabírák találták fel, s több efféle káromkodásokat. Az ilyen embert nem lehetne eléggé kerékbe törni, nyársra húzni, scalpirozni és olajba főzni, hogy bűnei kívánatosképen meg legyenek büntetve. De legjobb lesz, ha elnézzük, hogy miket tud jelenleg is kitalálni, s azután megítéljük, hogy az ilyen országháborító érdemli-e, hogy azon a földön járjon, melyen dicső apáink oly vitézül járták magukat ezelőtt negyven esztendővel… Az országgyűlés eloszlott. Leültünk mint tekintetes karok és rendek s felkeltünk mint tisztelt polgártársak. Ki fogja az aranygombos mentéket viselni ezentúl? Ez az országdöntő kérdés, mely jelenleg a kebleket foglalkoztatja. Annyi paszomántos dolmány kié lesz, mivé lesz?… Komoly sejtések töltik el a honfiak szívét. A paszomántos menték és aranyrojtos csizmák sorsa a világszellem kezébe van letéve. Kis-Ázsiában annyira divatba jöttek a fáklyás-zenék, hogy jelenleg egy kölcsön-fáklyás-zenét-adó-társulat látta jónak a világra jövetelt, mely által minden részvényes tag sorshuzás útján részesülni fog e megtiszteltetés nemében. Ha a társaság például 365 tagból álland, mindennap egynek neve kihuzatik, s az fáklyás-zenekíséret mellett körülbelől ilyenforma dikcióval fog felköszöntetni: „Tekintetes táblabíró úr! önnek érdemei elszámlálhatlanok, nem szükség őket hosszasan felemlítenem, de nem is célszerű, mert a fáklya drága, s pedig holnapra is kell, elég legyen ön magasztalására annyit felhoznom, hogy ön a részvényét pontosan lefizette, minél fogva van szerencsénk önnek háza elejét szurokfüsttel megdicsőíteni, éljen!” A fáklyák pedig ott helyben rögtön eloltatnak s gazdálkodás tekintetéből másnapra eltétetnek, s ez így megyen míg az év lejár, minden istenáldott éjjel. Az erdélyi kormányzó ilyen szép atyai szavakkal nyugtatá meg a petícióját benyújtott népet: „Hallottam, majd meglátom, most pedig takarodjanak önök haza.” – Nem hosszú, de szép!


39

Rövidségre vetekedik vele azon vigasztaló malaszt, melyet őexcellenciája tekintetes Pulszky Ferenc miniszter polgártárs úr mondott a pesti népnek, midőn ez a minisztériumot a katonaság kivitelének meggátlására felszólítá: „Várjon a nép, én sétálni megyek a Duna-partra, ha nem tetszik, szerezzen magának többséget s buktassa meg a minisztériumot!” A lakonikus válaszok valójában igen szépek. S miért is ne mehetne a miniszter úr a Duna-partra sétálni, ugyan miért? kivált olyankor, mikor a teendők sürgetőssége miatt odabenn olyan meleg, künn pedig oly jó friss idő van. Akadhatna ugyan olyan impertinens ember, ki e rövid szavakat helytelenségnek tartaná, de ezt mi nem tartjuk. Ha szegény ember mond gorombaságot, az persze hogy impertinencia, de ha a tekintetes miniszterosztálynok úr mondja, az csak tekintélyfenntartás s méltóságteljes fellépés. Egy Nógrád megyei faluban kérdi a földmívelő nép a paptól: ki adta nekünk a szabadságot? A pap felelé: a császár, a ti apátok! Elmentek azután zsidóhoz, aki pálinkát mér, kérdik tőle ugyanazon kérdést, ez azt felelé: A nemes urak adták e jókat. Melyik mondott már most igazat? Kérdik végre a szolgabírótól. Ez is azt felelé, hogy a kaputos urak voltak olyan jók. Na, mond erre a falu szája, ha ez így van, nem kell nekünk a pap, hanem a zsidót megtesszük a jövő restelláción – esküttnek. Ismét egy politikai státusfoglyot szabadítának ki Pesten az újépületből. Murgo, oláh jogtudóst, ki az orosz propaganda ellen írt, s ezért Metternichtől üldöztetett s bebörtönöztetett. Hát a szegedi s munkácsi státusfoglyok börtöne mikor fog megnyílni? Minthogy ellenségre sehol sem találunk, revolutionaris időkben pedig okvetlen kell valakin vitézségünket gyakorolnunk, legújabban azt a morast kezdik népeink felkapni, hogy a zsidót ütik. Hová is legyünk ezzel a zsidó üggyel? Biz isten az ember a fejét veszthetné el a sok jó szándék közt s mégsem tudna rá felelni. Egy táblabíró azt a módját találta fel az emancipációnak, hogy oda kell nekik adni Palesztinát, alakítsanak benne respublicát saját királyok alatt s éljenek boldogul. Az egészben nekem leginkább az ajándékozási eszme tetszik. Mi úgy ajándékozzuk a tartományokat jobbra, balra, a lengyeleknek Galíciát, az olaszoknak Lombardiát, mintha mindezen tartományok csak amúgy bitangjában gazdátlanul őgyelegnének a mezőn. Hátha vajon valakinek eszébe jutna tót királyságot alapítani, s elkérné tőlünk Liptó, Árva, Nyitra etcetera graeca vármegyéket, mit mondanánk hozzá?

40

CHARIVARI


CHARIVARI Párizsnak egy városnegyedében már nem fizetnek házbért. A zsellérek a communismus elveihez csatlakoznak, a háziurak ki vannak barikadírozva. A minapi népgyűlésen a pestiek is gyakorlatba akarták hozni e nem-adózási rendszert. Persze, ha voksolásra kerülne a dolog, a háziurak iszonyú kisebbségben maradnának. Annyival is inkább, mert az okoskodás nagyon gubára ragadó. A háziurak az ő zselléreiknek zsarnokai, mind megannyi Lajos Fülöp en miniature. Egy-egy orosz cár mindegyik külön. A háziuraság eszméje egy az abszolutizmussal, egy a zsarnoksággal. Mert: 1. A zsarnokot nem a nép választja – háziurakat sem, maguk teszik magukat háziurakká. 2. A zsarnokok a népet szertelen adóval szokták terhelni, a háziurak szinte. 3. A háziurak még csak nem is „isten kegyelméből” uralkodók, mint ezt a királyok szokták neveik után írni. 4. A háziurak a világosságnak esküdt ellenségei, bizonyítja ezt Budapesten minden lépcső és folyosó. 5. A háziurak csupán megvesztegethető minisztereket tartanak, kiket a köznapi világ házmestereknek nevez. 6. A háziurak egyszóval együl egyig abszolut monarchák, dalai lámák, orosz cárok, török szultánok, Nerók, Caligulák, és Dzsingisz kánok, házmestereik pedig mind megannyi Guizot, Metternich, Paskevics, Apponyi, Radeczky, török basák, mandarinok, hetmanok és adminisztrátorok! Minthogy pedig republikánus eszmék országában ejusdem farinae urak számára nincsen türelem többé, azért Párizsban a háziurak ünnepélyesen detronizáltattak. Csakhogy ne ebben kezdjétek Párizst utánozni, kedves magyarjaim! Angyalian mennek a dolgok! A pesti kézművesek is fellázadtak, nem akarnak dolgozni zsaroló mestereiknek többé. Ezer meg ezer kézműves tolong az utcákon a városház felé. A városi tanácsot pokolba kergették, a tisztviselőket, Rottenbiller és Kacskovicson kívül, mind detronizálták. S ha isten úgy akarja, a céhládákat meg fogják égetni a szabadságtéren, mint megégették a sajtótörvényeket, s felszabadítják az ipart. Le a filiszterekkel! Le az ipararisztokratákkal! le a céhmonopóliumokkal! Éjjel fölséges macskazenéket kaptak, a polgármestertől kezdve, a tisztelt extanácsosok. Egyik szebb volt, mint a másik. Repedt serpenyők, undok kerepelők, tülkök, sípok, vasfazikak harmóniája mellett ezer bömbölő hang, kutyák ugatása, macskák nyivákolása, kacaj és ablakbetörés. Királyi mulatság! Minden a legszebb rendben ment véghez. A szónok, ki a tisztelgő népet vezette, felállt a megtisztelgő laka előtt a tribünre s szónoklá, mondván: „Ki az a sem-


41

mirekellő, aki Magyarország fővárosában a magyar szabadságot elnyomni segített?” Ezer ajk kiáltá a megtisztelt nevét. A szónok folytatá: „Mit érdemel az olyan hivatalnok, ki Magyarország fővárosában megőszült, magyar kenyéren dudává hízott s magyarul kenyeret kérni sem tud?” „Akasztófát!” ordítá valamennyi torok. „Ülhet-e a zöld asztalnál tovább is, ki a népnek az igazságot mindég hamis mértékkel szabta? Van-e helye a kenett markúnak becsületes emberek társaságában?” „Van a pokolban! – kiált fel egy hang – ott morzsoljon kukoricát láncon.” „Pokolra vele!” „Fogadja tehát tisztelt N. uram soknemű érdemeiért e díszes tiszteletét a népnek és akassza föl magát!” Erre megzendültek a tülkök, vasfazikak, serpenyők és sípok. Az ajkak elkezdtek ugatni, miáukolni, fütyülni és pisszegetni, hogy a holdnak is félreállt a szája égre vigyorogtában. S azzal sicc! sicc! Egy házzal odább… (Szerettem volna azalatt a megtiszteltek arcait studírozni odabenn.) X. vármegyében (ilyen nevű vármegye akárhány van, azért írom ide) a compossessoratus csakugyan szándékozik annyit leengedni nemesi kiváltságaiból, hogy ezentúl a jobbágy vetéseiben ne legyen szabad vadásznia. Ha tudniillik az ország kárpótlást nyújtand az eleshetendő nyulakért. Semmi sem szebb a világon, mint a nemeslelkű önfeláldozás! Éljenek a tekintetes karok és rendek! Báró * úr jobbágyai behozták a communismust. Felosztották magok közt a báró földeit; hanem meghagytak neki négy egész sessiót. Abból megélhet. Úgyis mindig Bécsben lakott, kihordta a szép magyar pénzt. Már most jöjjön szépen haza, míg neki is azt nem mondják, hogy már késő. Maradjon, ahol van. A dicsőségesen elmúlt fáklyás-zenék egyikénél egy budapesti nemzetőrkapitány kirendelte a századját – fáklyát vinni. Vajon nem fognak bennünket majdan kukoricafosztásra és hajtóvadászatra s t. eff. is kirendelni? Nem értjük mi egymást. A nemzetőrség eszméje pogányul el van sántítva. A nemzetőr nem silbak. A nemzetőrnek nem kell prezentirozni tudni, nem is szabad. A nemzetőr nem drabant. A nemzetőr nem arra való, hogy éjjel a kocsmákat vizsgálja s a proletariátusokat pórázra szedje. A nemzetőr nem bakter. A nemzetőr nem azért van a világon: hogy a tisztelt háziurak nyugodtan fekhessenek az ő füleiken. A nemzetőr nem díszpolgár. A nemzetőrnek nem az a dolga, hogy tarka ruháját és fényes fegyvereit parádézni hordja, mikor nagyuraknak kell gyönyörűséget szerezni. A nemzetőr tisztán bajnok, semmi más. A nemzetőr kötelessége víni, lőni, hadakozni, farkasszemet nézni az ellenséggel, barikádokat csinálni, s béke idején e műtételekben magát gyakorolni. A strázsát-állás, patrouillozás, prezentirozás

42

CHARIVARI

maradjon a tisztelt bakter uraknak, katona uraknak és aranymentés uraknak; ők arra valók. Őfelsége az ausztriai császár azon kérdést intézi a magyar nemzethez, hogy volna-e kedve az osztrák birodalom adósságait elvállalni? A kérdés naív, a felelet reá szinte nem lesz homályos. A magyar nemzet most is szegény, egyebe sem maradt ősi fegyverénél, annak is eladta már a tokját, magának csak a puszta vasat tartotta meg; ha ezzel kezdi el adósságait fizetni, abban aztán nem sok lesz a köszönet. A magyar nemzet Kossuthot bálványozza, s miután Kossuth keze az, melynek a státus-adósságok elvállalását alá kell írni, képzelhető, hogy mit ő megtagad, azt az egész nemzet tagadta meg. Ha az osztrák kormány rosszul gazdálkodott, bukjék meg, üsse dobra holmieit, mi az ő adósságairól semmit sem tudunk. Mi csak azt tudjuk: hogy bennünket a devalvációkkal eléggé megnyírt az osztrák kormány, s hogy most ezúttal magunkat megnyúzni nem hagyjuk. A magyar királynak harminc év alatt 1200 millió pengő forintnyi adósságot csinálni semmi oka nem volt, nem is lehetett; ha az ausztriai császár csinálta azokat, fizesse az ausztriai császár. Mi a magyar koronát tiszteljük, de hazánk jóllétét nem kevésbé, s nemzetünket örök nyomorba taszítani senki kedveért nem fogjuk. Mi Ausztria szolgatartománya nem voltunk, nem vagyunk, nem fogunk lenni. Ha ezt az illetők nem hiszik, nagy játékot kezdenek. – – – Hadd intézzünk már most mi is egypár szelíd kérdést az ausztriai császár tanácsadóihoz: Tudják-e azt az ausztriai császár tanácsadói, hogy egész Európa forradalmi állapotban van? Tudják-e az ausztriai császár tanácsadói, hogy a franciák királyukat elkergették? Igen: elkergették! és trónját megégették a Bastille-piacon? Tudják-e az ausztriai császár tanácsadói, hogy koncentrált hadseregeiket Lombard-Velencében egy maroknyi lelkesült nép hónapok óta paskolja; hogy hadvezéreik nem érnek egy irgalmas kiáltást? Tudják-e végre az ausztriai császár tanácsadói, hogy Magyarországon jelenleg ötszázezer ember tanul víni, lőni, hadakozni s a haláltól nem félni? Ha éreznek önök elég erőt a hátuk mögött: hogy ily időkben, midőn isten küzd a hadseregek ellen, erőszakkal kényszerítsék a magyar nemzetet az osztrák birodalom mesés nagyságú adósságainak elvállalására, akkor feleljenek meg maguk azon kérdésre, hogy fogja-e ezt tenni a magyar nemzet? Mi azt feleljük: Nem! soha! semmit! A múlt napokban ismét nagy rakétás ünnep volt; az ablakok jól ki voltak világítva, a görögtűz is meglehetősen sikerült, sok helyütt olajos papirosra festett képek látszottak. A nép bámulta őket. A többek között legnevezetesebb volt egy tömlöc ablaka a megye házánál, ez is ki volt világítva. A benne lakó raboknak március 15-én kellett volna a magok


43

évnegyedes huszonöt pálcaütését felvenni. A forradalom napjai róluk is elvonták a baromi büntetést. Utolsó garasaikat tették össze, hogy tömlöcük ablakát e nagy nap emlékére illően kivilágíthassák. Ott van la! A circumspectus választmány átveszi hétfőn a fiatalnak csúfolt rendfenntartó választmánytól a felügyelést, s szerdán délután fenekestül felfordult a világ. Alarmdob, fegyverre! – ordítozás, harangszó, csatazaj mindenfelől. Hadseregek vonulnak hadseregek ellen, lovasok nyargalnak, nép tolong, boltokat zárják, katonaság vonul ki szörnyű dobpergés közt, botozás, pofozás, hadakozás az utcákon. Mi baj már megint? Hát nehány korhely naplopó azon boldog reményben: hogy egypár gazdag zsidót tán sikerülend kirabolni, népgyűlést hirdet, a népet fellázítja a zsidók ellen, s utcu! mennek botokért és rohannak a királyutcába s egypár zsidót ugyancsak kóstolóba elvernek. Késő estig alig sikerült az összes nemzetőrségnek szétverni ez aljas lázadást. Na circumspectus uraim, önök ugyan szépen viselik magukat mingyárt bevezetésül! Hát el kellett önöknek zsebbe dugott kézzel nézni, hogy önökön kívül bárki, bárminő tárgyban népgyűlést hirdessen? ott a népet világos nappal, önök dicsőséges füleinek hallatára rablásra, magány tartozásai elfeledésére, ártatlan polgártársak gyilkolására zendítse? Nem lehetett volna e bajt mingyárt kezdetén egy tollvonással elhárítani? Hisz a falragaszok 16 óráig hirdették a népgyűlést, lehetetlen, hogy önök észre ne vették volna. Vagy tán mindez önök tudtával történik? Uraim! Tudják-e önök, hogy mit tesz ez a szó: laternisatio? Ez azt teszi, hogy ha önök a népnek ma megengedik, hogy a zsidókat kifossza és legyilkolja, holnap ugyanazon nép önöknek boltjait és házait fogja megrohanni és kirabolni s önöket sorba a lámpás vasakra felaggatni!… Ezt nevezik laternisatiónak. A fiatalság ez egész lovagiatlan crawallba sem pro, sem contra nem elegyült. Ez is csak becsületére válik. Legokosabb, amit ezúttal tehetett. Mire jó a nemzetőrség? beszélje el e következő igaz történet. Hol volt, hol nem volt? egy becses férfiúnak, ki legközelebb felcsapott az őrseregbe, volt egy kávészínű téli kaputja és szép fiatal felesége. Amint mondám:szép fiatal felesége volt és kávészínű téli kaputja. Egyszer jön a századosi parancs, hogy az éjjel kirukkol a század strázsára. Menkő buzgó ember ez a százados, gondolá a nemzetőr, kinek fiatal felesége és kávészínű téli kaputja volt, már a héten harmadszor rendel ki éjjeli strázsára. Ő azonban semmit sem szólott, mondván: a hazáért nem alunni szép, hanem fogta a mangalétát, atillát öltött és ment a strázsára. Éjjel pediglen hideg kezde lenni, és a nemzetőr fázott az atillában s ennélfogva megkéré szépen a patrolvezetőt, hogy menjenek az ő háza felé, hol jelenleg szép fiatal felesége és téli kaputja nyugosznak csendesen, majd ott ő bezörget az ablakon, s egyik

44

HÖLGYSZALON

a másikat ki fogja adni az ablakon. Vala pediglen sötét. A nemzetőr bezörget az ablakon, a fiatal feleség megérté kívánatát s a téli kaput kivándorol, melyet is a nemzetőr rögtön felölt. Íme azonban, midőn a laktanyára érnek, látja a nemzetőr, hogy a felöltött téli kaput sárga. Valóságos drapp színű sárga. Űzi, forgatja a fejében, de sehogy sem bírja kitalálni, hogy mi módon sárgulhatott meg, mialatt ő strázsálni járt. A sógorok, a komák összedugták a fejüket, de a csudát senki magyarázni nem tudá. Maig is találgatják. Akadnak ugyan rossz emberek, kik azt akarják hinni, hogy a százados épen olyan sárga kaputot viselt azon este, de ez nyilván rágalom és figyelemre nem méltó pletykabeszéd. Az ellenzéki kör nevét „radicál körré” változtatta. E tény magában egy perseverans forradalom; ezzel egyúttal ki van mondva, hogy minden eddigi moderatus pietást ismerő, tekintélyt tartó ellenzéki elv füst és pára, a táblabirátus eszméje le van guillottinálva. Fogjunk kezet, hiszen mi egy dolgot akarunk! Vigyétek elől a radicalismus zászlóját, mi megyünk utánatok. Tudjátok, mi a radicalismus zászlaja? Tabula rasa? Aláírtátok? úgy egymáséi vagyunk. Az egyetértés istene van velünk. El ne felejtsétek, hogy a radicalismus fehér papirosra ír. Nem másol, hanem új dolgokat ír, nem a régieket korrigálja, nem hivatkozik a múltakra, nem tud semmit arról, ami volt, nem elégszik meg azzal, ami van, nem remél semmit, ami lehet; hanem kivívja azt, aminek kell lenni.


HÖLGYSZALON Egy titkos klubnak jutottunk nyomára. A fölfedezés megérdemli, hogy komoly figyelmünket reá fordítsuk… Nők tartanak titkos országgyűlést! Míg mi azt hisszük, hogy ők pipereasztalaik csecsebecséivel kellőkép el vannak foglalva, addig ők összeesküvést forralnak, s nemsokára komoly követelésekkel lépnek elő eddigi korlátlan zsarnokaik, a férfiak ellen. Ez összejöveteleknél nekünk férfilétünkre jelen lennünk nem szabad, azonban az ott történteket okkal-móddal rendesen meg szoktuk tudni, s miután mi e mozgalmak iránt teljes jóakarattal viseltetünk, reméljük, miszerint nem követünk el árulást az általunk mindig rendkívüli tiszteletben tartott szépnem ellen, ha több tekintetben érdekes és nagyobbrészint újdonszerű vitatkozásaikat, mennyire hatalmunkban áll, élethíven közöljük; előlegesen is kinyilatkoztatván, hogy mi a nőklub egyesülését mindenek felett korszerűnek tartjuk, s óhajtanók bár minél terjedelmesebb hatáskört vína ki magának hazánkban.


45

Ez érdekes közleményeknek szentelt rovatot nőországgyűlési értesítésnek foguk nevezni. Első gyűlés az elnök D–y-né lakán tartatott. Maga az elnöknő egy köztiszteletben álló hetven éves agg; D–y-né egykor országgyűlési követ, most exconsiliarius neje; férje rendkívül ostoba ember, minden három hétben szól egy szót, s ez az egy, mit okosan tesz. Gyermeke nem volt soha, ősz haja most is gazdag ezüst fürtökben folyik szét homlokán. Arca maga az állhatatosság, tekintetében ifjú tűz, bátorság, erő. A társulat többi nevesebb tagjai: M–ané özvegy. Középkorú, komoly, hallgatag, keveset szól, de mit mond, az előbb szívén és fején ment keresztül; szavai mindegyikében némi keserűség íze rejlik, látszik rajta, hogy soha ki nem mondott hosszú keserv örökre elfanyarítá szívét, mely hallgataggá, vigyázóvá, gondolkozóvá tette. Keblére lehajtott fővel merően szokott arra nézni, aki beszél, s gyakran egy közbevágó tekintetével többet mond, mint egy szüntelen beszélő demagóg. Cz…nő, a legkedvesebb fiatal nő, alig húsz éves, arca még gyermeké vagy angyalé lehetne, de ha szólani hallod, magasztos halavány homlokával, villámokat lövellő szemeivel, azt hinnéd egy istennő beszél. Férje a legmíveltebb és legbecsületesebb ember a világon, s ő a legboldogabb nők egyike. Szép, gazdag, mívelt, okos és szerény. Férje maga szokta őt a klub ajtajáig vezetni, s férje előtt titkai nincsenek. Soha szebb egyetértést, boldogabb családi kört az övénél látni nem lehet. És mégis ő az, ki legerősebben ví a férfizsarnokság eszméi ellen. Sokan hajlandók hinni, hogy erre épen költői lelkű férje biztatja leginkább, ki ellensége mindennek, ami az embert szolgává teszi, legyen az nő vagy férfi. Ennek egészen ellentéte B–iné. Teljes élete egyetlen láncolata a boldogtalanságnak és szerencsétlenségnek, rokonai semmirekellők, kik őt fiatal korában erőszakkal férjhez adák, oly emberhez, kinek múltja gyalázatos, teste, lelke veszendő, nyomorék, maga pazarló s nejének hóhéra. Ez a nő legszelídebb az egész klubban, sohasem panaszkodik, férjét mindig kész menteni, s szent meggyőződése, hogy mindennek így kell lenni, így van legjobban minden. L. Irma egy magasb család nevelőnéje. Kissé pedant és fontoskodó, de okoskodásai legalaposabbak, legkevesebb benne a költőiség és érzelgés, de nézetei annál világosabbak, érthetőbbek; rögeszméje, hogy minden rossz, mi a női világot terheli, ennek ferde neveltetésében gyökerezik, s e tanát, ahol csak lehet, iparkodik felállítani. Báró Sz…iné. Vakmerő gondolkozású, víg kedélyű hölgy, férjével nem él együtt. Elkergette őt magától. Szabadon társalog, de azért aljasságot senki sem szólhat felőle. Beszédei ragyognak az elméncségtől, alig szólhat anélkül, hogy valakit meg ne vágna. S elve az, hogy ő előtte semmi sem képtelenség. Gróf N–iné. Tisztelet, becsület, de igazság is; a tisztelt hölgy többet árt, mint használ e klub ügyének. Szerinte a szabadelvűség, nőváltság a szivarozásban s konyakivásban van; kalandjairól sok érdekeset regélnek, de szerencsére nagyon keveset szokott olyan helyen beszélni, hol az okos szó járja. A szabadságot általában tettleg félreérté.

46

HÖLGYSZALON

V–r Berta. Idős hajadon. Küléletében igen gyermekes és tetszelgő, itt azonban szerényen megvonja magát, s a legérdekesebb viták közepett csak sóhajait hallani és könnyeit látni. S–mné. Szabad legyen e tisztelt hölgyről annyit mondanunk, hogy igen jó gazdasszony, de a konyha körén túl semmihez sem ért. Ha L. Irma hölgyeink eltévesztett nevelésirányáról értekezik, báró Sz-iné rendesen őrá szokott tekinteni.

* Legelső ülése volt a tisztelt klubnak múlt hó 28-án. Az ülést elnöknő távollétében az alelnök Cz…nő következő szavakkal nyitotta meg: – Polgártársnéim! Semmit sem oly könnyű megszokni, mint a rabságot. A szolgaság igen kényelmes állapot. Olyan, mint az alvó gyermeké, kinek más ad enni, ki helyett más gondolkodik, kit ringatnak, hogy alugyék, s ha fölébred, játékot adnak neki, hogy mulassa magát, vagy meséket mondanak neki, hogy ne sírjon. Mi is e kényelemben részesülénk ez ideig. Más gondolkozott helyettünk, lelkünket csecsemőül tarták, hogy pólája kötelékein túl ne is kívánkozzék, elhitették velünk, hogy lelkünk csak árny, csak holdja, nem napja a főnek. Ez nem lehet így, ki istent hisz, ezt nem hiheti. Isten nem adhatott lelket senkinek azért, hogy virágéletet éljen. Nem érez-e a nő lelke minden fájdalmat, mit a férfié? s csak az örömökben volna ennek nagyobb osztályrésze, mint amannak? Egyenlők volnának-e terheik s erejük különböző? Ez lázadás volna a természet ellen. Én attól félek, hogy ki kell mondanunk, mikép irányunkban az ellenkező nem épen azon szerepet játszá, mit a zsarnokok játszottak a nép irányában. Nem akarta, hogy saját lelkünk felől önérzetünk legyen. Így tettek azok is. Tudatlanul hagyták a népet, hogy csak azt higgye, mit ők mondanak neki. Törpeségekhez szoktaták, hogy ne tudjon egyebet, mint játszani, ne halljon mást, mint érzékei szavát. Midőn ez arany karpereceket karjaitokra rakták, midőn e gyöngyöket nyakatokra fűzék, nem tudtátok, hogy ez a bilincs, ez a rabiga, mellyel benneteket saját hiúságtokhoz láncolnak. A lánc lánc marad, ha aranyból van is, s ki azzal kérkedik, bálványt emel a rabszolgaságnak s lelketlenségével dicsekszik. Dicsérték hajfürteiteket, miért dicsérték? hogy ne legyen időtök a fő nemesebb részeit mívelni hajfürteitek miatt, királynéiknak neveztek benneteket, hogy elfelejtsétek, mikép szolgálóik vagytok, istennőknek gúnyoltak, midőn az ember nevet tagadták meg tőletek. Hogy emlékeztek meg rólatok törvényekben? Az ő törvényeik előtt a nőnek soha sincsen lelke, a nő örökre gyermek marad.


47

A férfi eléri a teljes kort, melyben tetteinek ura, melyben hibáiról csak istennek számol; – nő soha. Van egy törvény, mely a nőt örökös gyámság alá kárhoztatja. Ez annyit tesz, mint élethosszú fogság. Bárhova megy, porkolábja háta mögött kíséri. Apai, gyámi vagy férji hatalom, melynek egyikéből a másikba taszíttatik, s hogy soha nagy börtönét el ne hagyhassa, oda ültette ajtaja elébe a közvélemény a becstelenséget, hogy a szabadság pírja szégyenpírja legyen arcán, s ki e szent érzet után vágyik, visszarettenjen a lelketlen utcai tömeg nyelvétől. Ennek így maradni nem szabad többé. Lehetetlen: hogy a törvények tovább is hamis ítélőbírái legyenek az egész emberi nem egyik felének. Jőni kell kornak, mely a különbséget ember és ember között eltörli s bebizonyítandja: hogy isten sohasem mondta ezt az embernek; tanulj uralkodni a mindenségen! Hanem ezt: „Légy szabad és más szabadságát el ne vedd!”

* E lelkesítő szavak után L. Irma nevelőnő beszélt. Polgártársnők! Azon hiányok, melyek bennünket gyönge nemmé bélyegeznek, nem a férfizsarnokság, hanem legtöbbnyire százados megszokás s ferde neveltetésünk okozatai. Ki látott valaha egy tudományos nőt anélkül, hogy az egyszersmind nevetséges is ne lett volna? Az emberek egymáshoz mind hasonlók nem lehetnek. Férfi és nő mindig két külön nem marad. A természet különválasztotta őket. Ugyanazon természet lelkeiket is különbözőkké tevé. Külön örömöket, külön fájdalmakat adott nekik s egyetlen közös érzeményt, melyben mindketten legmagasabb örömre egyesülnek, a szerelmet, s melynek gyönyöre és kínja mégis oly különböző. Mint egymás mellé tett drágakő és szép virág. Az ember nem tudna közülök választani. Azonban sem férfiaink, sem nőink lelkei helyesen mívelve nem voltak. Ez tette a különbséget a kettő között oly kirívóvá. Nevelőintézeteinkben mindkét nem oly dolgokat tanult, melyeknek soha semmi hasznát nem vette. A férfi azután később megtanult pipázni, agarászni; a nő főzni és pletykázni, s ebben állott hivatásuk köre. Ők ezt így látták apáiktól és anyáiktól. Ha más nevelési rendszer fog behozatni, mindkettőnek új pálya nyílik meg, szép, ragyogó és áldástele. Nem leend erő, melynek számára küzdelem ne teremjen. Gondoskodjék elsőbb a státus nőink neveltetéséről. Alapítson nyilvános nevelőintézeteket, azután jusson eszébe bennünket a törvényhozás korlátain beereszteni.

*

48

CHARIVARI

S–mné asszonyság erre tapsolni kezdett, éljent kiáltott, kifútta az orrát és szólt. Én nem tudom, hogy mit akarhat Cz-né asszonyom a maga haragjával. Istenem, ha azt az én szegény Nácim hallaná, hogy én őneki rabszolgája vagyok, mikor, ha egyszer megmérgesedem, ki sem mer jönni a szobájából! Aztán nem félek én magától a vicispántól sem. Megmondtam én annak is, hogy én csak egy asszony vagyok, de azért az úrral mindig szembe merek szállni. Reszket énelőttem az egész vármegye, mint a nyárfalevél. Ami azt illeti, hogy a leányok egész addig szelíden, jámborul viseljék magukat, míg férhez nem mennek, ezt ők csak a maguk jóvoltáért teszik, mert ha leánykorukban nem mutatnák, hogy ők engedelmesek, otthonülők, nagyra-nem-vágyók, kegyesek, templomlátogatók, senki sem venné őket férjhez. S bizony pedig valljuk meg, hogy a férjhezmenéstől egyikünk sem irtózott olyan igen nagyon. Hanem amit a karperecekről és nyakláncokról mondott kedves öcsém aszszony, abban tökéletesen igaza van. Minek az a csecsebecse? Főzőkanál, kötőtű és gyűszű, ami legjobban illik a jó asszony kezébe, az én kezemen részemről sohasem volt semmi hiábavaló cifraság, még csak kesztyű sem. Csupán két sor igazgyöngyöm van, az is öreganyámról maradt rám, s azt sem tettem fel egyébkor, mint mikor menyasszony voltam, meg mikor Nácit kinevezte a főispán táblabírónak.

* Még beszélt sokáig a tisztelt asszonyság, de nagyon el kezdtek nevetni, miközben a ördöngös Sz…iné azt a megjegyzést tette: hogy V…r Berta negyvenöt évivel aligha bánná, ha a törvény még azokat a nőket is kiskorúakká tudná tenni, akik ugyancsak a szó minden értelmében nagykorúak.

CHARIVARI A minisztériumhoz ez ideig 1642 folyamodvány nyújtatott be. Mind hivatalt kérnek, de egyik sem mondja meg, hogy mifélét. Magyar ember természetesen universal genie szokott lenni, kivált ha még táblabíró-fajta. Kilenc iskola padjába belefaragja a nevét, s mikor a tizedikből kimenekül, ott van, hogy mindent tud a világon, amire szüksége nincsen. Ilyenkor aztán csak az a kérdés, hogy cserzővarga legyen-e, vagy miniszter. Mindkét pályára egyenlő előkészületei vannak. Mikor magyar nemes ember a fiát iskolába küldi, ezt mondja neki: tanulj fiam, tebelőled még palatinus is lehet. S az aztán szörnyű baj, mikor egynehány százezer ember egyebet sem tanul, mint minek csak palatinus korában vehetné hasznát. Denique a minisztériumnak szabad tetszésére van bízva 1642 úri emberből maireket, tanárokat, pénzügyi titkárokat, mérnököket, bureauchef-eket, státustitkárokat s főispánokat stb. csinálhatni.


49

Így van az, mikor az ember csak gyanítja, hogy tud hegedülni, de még nem próbálta. Esküszöm mindenre, ami zöld, hogy nem szeretnék minisztereink helyében lenni. Pozsonyból gyönyörűséges híreket hallani. A városi tanács a polgárság kértére megparancsolta a zsidóknak placatumok által, hogy huszonnégy óra alatt eltakarodjanak Mezopotámiába. Ez, úgy hisszük, egy oly város tanácsától, mely magát Magyarország fővárosának nevezi, nem mindennapi prudentia. A zsidók engedelmeskedtek az ukáznak, s a városból huszonnégy perc alatt kitakarodtak. Ez eddig meglehetős, hanem ami ezután jő, az a gyönyörű. Ekkor a bennmaradt lakosság rajtaütött a zsidók védtelenül hagyott lakásaira, szobáikból mindent lehányt az utcára, a dunnákat felhasogatta, egész utcahosszat pehelytengerben lehetett járni, irataikat összetépte, kelméiket közragadományra bocsátá, még a kályhákat is lehordta az utcára, s ami összetörhető volt, azon nem hagyott ép foltot. Látni lehete igen tisztességes polgárokat, kik egy-egy köteg selyemkelmével hónuk alatt egész nyugodt önmegelégedéssel ballagtak hazafelé a kivívott csata után – hiszen zsidóé volt. A belvárost kifosztva rohantak a várhegyre, s lőn préda és pusztítás, minőt csak török és tatár tehet ellenséges tartományban. Persze hogy a dulakodó tömeg nem állt meg ott, hogy a zsidókat kirabolja, hanem rákerült azután a sor a keresztyénekre is. Pedig már ezt a nemes tanács nem engedte meg. Ahol bornak vagy pálinkának érzék szagát, oda betörtek, a hordók fenekeit beverték, a bort, pálinkát kiereszték az utcára, aztán nekihasaltak, úgy itták; s mikor nem fért beléjök több, belehentergőztek és úsztak benne. Egy helyütt kétezer akó spiritust szabadítának így fel; tízével, húszával feküdt benne az ember és tót vegyesen. Úgy néztek ki, mint a legszeretetreméltóbb malacok. Egész nap, egész éjjel tartott a jubileum. S mit szólt mindezekre a nemes városi tanács? Hallgatott és várt addig, míg a lakosság nem talált mit összetörni többé, s akkor megtiltotta a rablást. Már most elég legyen a fosztogatás! Ez a leggyönyörűbb. A katonaság kivonult rendet csinálni, s felszólítá közremunkálásra a polgárságot is, ez azonban nemcsak hogy nem ment ki, sőt a rendező katonaságra rá is lőttek, mint hírlik, maguk a polgárok, de megbüntette őket érte az isten, mert épen polgárt találtak agyonlőni a nagy zavarban, s végre is a katonaság egypár polgári fület és orrot lekaszabolva, otthagyta őket és hazament. Uraim, nemes Pozsony városa tanácsa! önök gonosz fába vágták a fejszét. Tartok tőle, hogy önök nagyszerű privilégiumaikat el találják veszteni.

50

CHARIVARI

Mit gondolnak? nem volna tréfa, ha fő Pozsony városa mezőváros lenne, polgárai levetnék az aranygombos mentét, s nemes tanácsa a szolgabíró parancsaitól függne? Azokra nézve, kik tán még ez ideig nem tudták-volna a színek politikai jelentéseit, ideírjuk, hogy mint lehet megismerni a madarat tolláról? Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök. A magyar nemzeti színeknek azonban így kell következniök: Felül a vörös (nem rózsaszín, hanem vérvörös), közepett a fehér, alól a zöld. Zöld, fehér, vörös – a mexikói szín. Zöld, vörös, fehér – az orosz. Fehér, zöld, vörös pedig az olasz. Fehér tollat viselnek a kozmopoliták. Ez azt teszi, hogy ott a haza, ahol jól van dolgunk: Vörös tollat az ultraradicálok, barikádpártiak, demokraták, egy szóval: a malcontentok. Ezek mind igen kuruc gyerekek, illuminációknál ablakaik sötéten maradnak, fáklyás-zenékre nem járnak, senkinek nem éljeneznek, mindenkit polgártársnak neveznek, hivatalt nem vállalnak és kalapot nem emelnek. Fekete tollat viselnek végre, kik egyáltalában nem akarják hogy kétszáz lépésnyiről le lehessen olvasni a fejük tetejéről a véleményüket. Ezek a legveszedelmesebb emberek. Lapunk jelen számának homlokán már Petőfi neve is társ a szerkesztésben. Alkalmat veszünk magunknak ezúttal viszonyainkat, melyek ezentúl köztünk létezni fognak, meghatározni. Lapunk tulajdonjoga ezentúl a kiadóké leend. A kiadóhivatal van szabadsajtó-utcában 583. szám alatt. A szerkesztő-hivatal szabadsajtó-utca 581. szám alatt. A levelezések ezentúl is Jókai Mórhoz intézendők. Lapunk minden számában leend Petőfitől költemény, ki ezentúl kizárólag csak az Életképekbe fog dolgozni. A lap címe marad az eddigi. Akadnak emberek, kik megfoghatatlan jóakaratból azon hírt terjesztik, hogy Jókai Mór a jelen minisztérium alatt hivatalt készül viselni. Én ugyan díszes állásnak tartom a jelen minisztérium alatt szolgálhatni a hazának, s egyáltalában nem azért tiltakozom e ráfogás ellen, mintha benne valami megbecstelenítőt találnék, sőt inkább teljes tisztelettel vagyok mindazon ifjú polgártársaim iránt, kik maguknak e pályán szándékoznak jövendőt alapítani. Hanem e ráfogásban az a malícia van, hogy ezzel egyúttal azt is rámfogják, hogy a szerkesztést abbahagyom, mert kétfelé magamat csakugyan nem szakíthatom. Márpedig nemcsak hogy abba nem hagyom a szerkesztést, sőt jövő félévben háromszor fogom egy héten kiadni lapomat. S ezért vagyok kénytelen kinyilatkoztatni, hogy:


51

Én hivatalt nem kértem soha, helyzetemmel meg vagyok elégedve, s nagyobbra sohasem vágytam, mint minek meg bírtam felelni. Szolgálni ezentúl is csak a népnek, közönségünknek fogok. Jókai Mór

FUTÓ HÍREK KOSSUTH BETEG! Imádkozzatok hazámfiai, kérjétek a magyarok istenét, hogy ébren legyen. Kossuth beteg… Kassán egypár tejfeles úr a nemzeti kokárdát ebei nyakravalójára tűzte fel. Egyúttal cserébe meg az örvöt a saját nyakára köthette volna. Ajánljuk közönségünknek figyelmébe e következőn újonnan keletkezett lapokat. Marczius Tizenötödike. Radicállap. Modora valódi francia, megjelen minden nap este. Szerkeszti Pálfi Albert, a magyar Flocon. Munkások lapja. Közrendűek számára népszerű hetilap. Szerkeszti Táncsics Mihály. Reform. Megjelenik hetenként kétszer. Szerkesztik Zerffi és Nádaskai. Ezek mind a legszabadelműbb lapok.


DÉLIBÁB Én nem tagadlak meg, költészet istene! Elpártolt mindenki tőled, fölkenteid, kiknek fejére magad tevéd föl a koszorút, ki hagyták aludni oltárodon a Vesztalángot, elszórták lantjaikat és kardot ragadtak s arcodat elfeledék. De én nem tagadlak meg soha. Legkisebb vagyok azok között, kik templomod küszöbén beléptek, de legutolsó, ki azt elhagyandja. Imádtalak a nyugalom óráiban; s te velem leendesz, ha küzdeni fogok, velem, ha meghalok. Fel fogsz keresni engem, ha vándorúton járok, keresve számkiűzött feleimnek boldogabb hont, dicsőségesb sírt. S én elmondandom nekik: „nézzétek azt a fehér hattyút, mely a szabad égben oly szabadon repül melegebb táj felé. Nem a szülőföld – a szabadság a haza. Ahol szabadság van, ott van a mi hazánk. A börtön nem haza, ha arany rostély van is ablakán.

52

DÉLIBÁB

Jertek el innen, hadd omoljon össze az apai ház, hadd teremjen küszöbén vadvirág, hadd legeljenek utcáinkon nyájak, ne nézzetek vissza, töröljétek ki a könnyet szemeitekből… Nagy a világ. A sír még nagyobb. Egyik vagy másik majd csak ad hazát! Nézzétek, mint repül az a fehér hattyú!…” Fel fogsz keresni engem, hol csaták viharai közt vértől pirult arccal, vértől pirult földön isten és ördögök, emberek és rabszolgák küzdenek életre-halálra, örök életre vagy örök halálra. S ha olykor a szél elkapja a fegyvercsattogást, ha a küzdők lankadtan elpihennek, hallatni fog a bárd vad éneke: „Csatára, csatára! Dalt, dalt a szabadság istenének. Acélok énekét, halálhörgést, lovak nyerítését. Csatára! A keleti párduc küzd az északi sassal, vérük festi a földet, körmeiket egymás csontjaiba vágják. Ne hagyd magad, te keleti oroszlán, leharaptad egyik fejét a sasnak, harapd le a másikat is, hadd folyjon el a vére, ami még el nem folyt. Csatára! Reggeltől estig víttatok, piros volt a nap, mikor felkölt, most a föld piros, a nap sápadtan megy fekünni, ki tudja feljön-e számunkra többet? Ha lemegy a nap, majd feljön a hold, holdvilágnál fogunk tovább vívni. Csatára, csatára!…” Fel fogsz keresni engem, ha szemem elborul, ha a zászló kiesik a kezemből, s a szívemből kiömlő vér halaványan hagyja arcomat. Lefekszem földedre, mit a te kezed virágokkal ültetett be, kérni fogom e virágokat, hogy véremtől ne száradjanak el, s ha jön egy új tavasz, szép zöld fű alatt legyen álmom. Megcsókolom a földet, mely megissza vérem és el fog feledni. Csatára, csatára! Ha futni akartok, hagyjátok mellettem kardomat és ezt a zászlót. Ha győzni akartok, vegyétek fel mellőlem, az én kezeim nem emelik meg őket többé. S majd eljőnek az erdők madarai és eltemetnek szépen. Eljőnek a hegyek viharai és megsiratnak. Eljön éjenként a holdvilág s elbeszéli, mik történnek naponta idefenn. Te pedig örökké velem maradsz s nem hagyod virágtalanul síromat. Ha valaki sírom fölé egykor házat épít, meg lesz átkozva küszöbe; az a virág, mely szívemből szítta életét, kisarjadzik háza küszöbén és túléli a ház urát. Költészet istene, nem tagadlak meg tégedet soha.


53

CHARIVARI Bizonyos Pest városi tanácsnok a múltkori macskazenék alkalmával kötélen ereszté le magát a második emeletből a jégverembe s ott fülelt másnap délig. Jól meghűlhetett. Pedig bizony már a szenátorság a jégveremben sem áll el sokáig. Pozsonyban a canaille mikor kiverte a városból a zsidókat, akkor a temetőre rontott s onnét meg kiszórta a halottakat, s megfeszíté az eltemetett s koporsójukból kiráncigált holttesteket. Cudarok – alávalók – nyomorúak – gyávák – halottrablók haramiák – pincetörők – zsebmetszők – orgyilkosok! Hála istennek, hogy nem lakik közöttetek magyar. S ti híreszteltétek azt, hogy a magyar nép emberevő? A magyar nép forradalma napjaiban sem érinte egy ujjal is idegen vagyont, nem támadta meg alulkerült ellenségeit, nem gyilkolá le a fegyvertelent, nem vitézkedett a halottakon. A Hortobágyon nem rabolták ki a zsidó ládáit; s mindenütt, hol magyar lakik, tiszteletben volt tartva az, ami a másé. Rabolnak, lopnak, gyújtogatnak az országban. De – hála istennek – sehol sem a magyar! Vigyázzatok! mert ha arra kerül a sor, hogy a rossz vendégnek kinyissuk az ajtót, nem tudom, melyitek megy ki előbb rajta: a zsidó-e vagy a német? Pesten több utca kövezetét csinálják, csak mentül jobb köveket rakjanak önök uraim, ezekből lesz majd a barikád. L. úr egy könyvet fog kiadni ily cím alatt: hogy lehet a világot megcsalni? talán bizony miniszter akar lenni az úr?


CHARIVARI Ne bántsd a magyart!!! Egy német újság azzal fenyeget bennünket, hogy ha szót nem fogadunk Ausztriának, kénytelen lesz Magyarországot másodszor is meghódítani. Másodszor??? Hát vajon először mikor hódította meg? Ugyan, édes németem, mondd meg, micsoda időtájban hódítottad meg Magyarországot? Arra emlékezem, hogy egy időben a magyar nemzet hódította meg Ausztriát, hogy Bécs falain magyar győzelmi zászló lobogott, de arról, hogy valaha német falamia foglalta volna el haddal a jó Magyarországot, hallgat minden írás.

54

CHARIVARI

Jöttél bizony, édes németem, batyucskával a hátadon, mint armer Reisender a jó Magyarországba, foltoztad saruját a magyarnak, árultál cérnát és gombostűt és építettél belőle házat. S most azt mondod, hogy meghódítottál bennünket, s ha nem hisszük, másodszor is meghódítasz!!! Atyámfiai, földieim, magyarok! Ti Kecskemét, Cegléd, Kőrös és Debrecen lakói! Kik lakoztok a Duna és Tisza partjai között, a Réz alján, a Nyírségen és a Csallóközben, jászok, kunok, hajdúk, palócok, barkók és székelyek! Ti, kik becsületes munka s isten szabad ege alatt erős, bátor néppé nőttetek fel, kik tanultátok szeretni a hazát, imádni az istent s forgatni a buzogányt, mint a nádvesszőt. Kik nyitva tartátok kapuitokat, hogy ha jő az idegen, betaláljon terített asztalotok mellé s ossza meg veletek az isten áldását; kik egyenként bármikor szét bírtatok verni, ha jó kedvetek támadt, egy szál tőrül vágott fütykössel egy csorda labancot – hallgassatok reám. Láttátok-e már a németet valaha? Láttátok-e a németet, mikor országos vásárban bukfenceket hányt, csepüt evett s kutyákat táncoltatott a nép előtt s aztán rézkrajcárt kéregetett hegyes süvegébe? Láttátok-e a németet, mikor üres batyuval, beütött kalappal, sántítva, dideregve állt meg pitvarajtótokban, s ti keresztyéni szánalommal adattatok neki kenyeret és fázó tagjaira meleg ruhát. Láttátok-e a németet, mikor reggeltől estig ott ült sörös kancsója mellett, orra alját tubákkal festé meg s szájtátva bámulta az istent, ki bölcsen kieszközlé, hogy a hol német van, ott csirke is legyen. Halljátok, most ez a német azt mondja, hogy titeket kikerget az országból! Reszkessetek! A német irgalmatlan kegyetlen vitézállat. Ha a Duna, Tisza sör volna, rég megitta volna, s ha a magyar nemzet sültcsirke volna, rég megette volna. Tehát vigyázzatok és imádkozzatok, mert ez a német ugyan haragszik s azt ígéri, hogy megesz. Szegény fejeink! A tudóstársaság, mint hírlik, három tucat parókát és tubákos szelencét rendelt meg Bécsből. Ezentúl ilyenekkel fogja jutalmazni tagjait. Vasvári Pált, kedvelt népszónokunkat, egyikét a legmerészebb szellemeknek vasárnap éjjel kirabolták. Többek között kéziratait is elvitték, mely körülmény könnyen azon gyanút kelti föl bennünk, hogy a sötét merénylet politikai volt. Hát ennyire jutottunk már? Ezután már csak a titkos éjjeli elfogatások, vendéglői megmérgezések és utcaszegleteni leorgyilkolások vannak hátra. Idehaza vagyunk-e hát, vagy Muszkaországban? Ezt szeretném csak tudni. Azok, kik a fegyvert letétették velünk, gondoskodtak-e arról, hogy személyes bátorságban létünk védve legyen? Cs. mezővárosban a kat. és ref. pap rábeszélései után a népség tökéletesen polgárosítá a zsidókat; megérjük, hogy a parasztemberek lesznek az intelligencia. Csatára, csatára!


55

Kifolyt az első polgári vér! Azon percben, midőn e sorok leírta után kihull a toll kezemből s önkénytelenül nyúl kezem kardja után, kifolyt az első polgári vér, s Budapest utcáin rémesen viszhangzik a kiáltás: Fegyverre! Csatára! A vészharangok félreveretnek. A lakosság éjjeli álmából ébredez. Budán tizennyolc embert orgyilkolt le a katonaság Lederer parancsára. A katonák vezetői voltak: Cserei, Lippe, Kübek és Czedlicz. Papp Ferenc, Szeiszer János szabósegéd, Bogati Ferenc, Tomor János, Csabai, Páros, Burger József, Pesten sebesek. Zmeskal, Mérey, hiányzanak. Miskei János, Lukacsovics János, Budán sebesek. A legelső barikád a forradalmi csarnok előtt áll. A fiatalság védelmi állapotba helyezte magát. A harangok zúgnak. Csatára, csatára! Megtörtént tehát, mitől úgy féltek kormányunk emberei. Megkezdődött a polgárvér ontása. A minisztérium kerülgette a Charybdist s a Scyllába jutott. Hivatalokat osztogatott azoknak, kiket a haza gyűlöl, vagy meghagyta őket hivatalaikban, hogy ne folyjon vér; most ezekre a nép kimondja véleményét, macskazenéket ad nekik, s vér foly utána. Nem merte kitenni hivatalaikból a néprontó egyetemi tanárokat, a fiatalság feltámadt ellenük s macskazenét adott nekik. Nem merte kitenni hivatalából a fő hadikormányzót, Lederert, a nép föltámadt ellene s macskazenét adott neki. Ez rendes folyása a dolgoknak; ez így történt Párizsban, így Münchenben, így Berlinben és legközelebb Bécsben. A nép először folyamodott, ez nem használt, ekkor macskazenét adott, s mikor ez sem használt, szuronyokkal ment s elkergette, akit nem szeretett. A macskazene a közvélemény apellatorium foruma, utána csak a szurony van hátra, s azt a katonaság kezdte el a vitatkozás terére hozni. Lederer katonai becsületszavát szennyezte be, midőn azt mondá, hogy nincs fegyver az Arsenalban, holott tizennégyezer darab volt, ezért Lederer megérdemelte a macskazenét. Azonban ez csak az ő személyén elkövetett privátsérelem. S mit tesz ez ember? Midőn a nép ablakai alatt összegyülekezik, orozva körülveteti katonasággal, s nyomorú vazalljai oly mészárlást követnek el a fegyvertelen népen, melytől érzéssel bíró embernek föllázad minden íze. Nőket gyilkoltak a nyomorúak! Az a katonaság, melynek a kormány tudta nélkül mozdulni nem szabad, egy Lederer parancsára fegyvert fog és magánysérelmeket torol meg fegyvertelen népen. A lelketlen csordák még lelketlenebb vezetői voltak: Cserei, Lippe és Czedlicz. Gyalázat a vállrojtra, mit ezen emberek viselnek, kik használni engedik magukat fegyvertelen nép orgyilkolására. Ezeknek hóhér a neve, nem katona.

56

A FORRADALOM KÖLTÉSZETE

És e botránynál az olasz katonák úgy tüntették ki magukat, mind rendszerető, emberszívű nép, ők nem gyilkolák a népet, hanem gyilkolta a magyar meg a német. Ott vannak vezetőik nevei: Cserei, Lippe és Czedlicz. Az elesteket Pestre hozta át a nép, s itt bosszúra hívá fel társait, a harangokat félrevereté, a rohanó német lovasságot hirtelen kerített fegyvereivel visszaverte, s hozzáfogott a barikád építéshez, midőn megérkezett a mindenütt segítő Nyári, s a bosszú percét biztatásai elhalaszták reggelre. Reggel megyegyűlés volt, hol kimondatott, hogy vagy van minisztériumunknak ereje, vagy nincs. – Ha van: Akkor a minisztérium tenni fogja a következőket: Elégtételt adand e véres botrányért azokon, kik azt elkövették. Evégre vegyes küldöttséget nevezend ki, mely fölöttök ítélni fog, s e törvényszék nyilvánosság mellett tartatik. Addig is, míg a törvényszék a bűnösök fejére ítéletet hozand, Lederert hivatalából kiteszi. Cserei-, Lippe-, Kübek- és Czedliczre nézve intézkedend, hogy a vizsgálat elől meg ne szökhessenek. A magyar ezredeknek hópénzét nem fizeti addig, míg azok az alkotmányra mind meg nem esküsznek. A haditanácsot rögtön feloszlatja s helyette másikat alakít. Országszerte önkénytesek seregét fog összeszedni, s a mostani magyar ezredek katonaságát azokba szétosztja. Hadügyminisztert nevez ki, míg MÉSZÁROS megérkezik. A tanulóifjuságot felfegyverkezteti. A katonaságot rögtön felesketi az alkotmányra. S nem hagyja addig működni, míg ezt meg nem tevé… …Ha pedig ezeket nem teendi, akkor kimondjuk, hogy nincs, független kormányunk! Az ország forradalmi állapotban van. S akkor aztán isten és saját erőnk védjen meg bennünket. Akkor vegyük elő utolsó erőnket, s karddal kezünkben kérdezzük meg a sorstól: érdemeljük-e hogy tovább éljünk, vagy nem? De tovább magunkat és egymást ne ámítsuk. Minden a felelettől függ. Az első vér kifolyt, minden simogatás, lágyítás nem volt képes ezt megakadályozni. Hogy több ki ne folyjon, ide most erély kell és határozott föllépés, mert pár nap alatt már talán késő lesz felelni. Legyen e felelet élet vagy halál, de elhatározó. Épen most halljuk: hogy Lederer megszökött. – Szép!


A FORRADALOM KÖLTÉSZETE Ne ijedjetek meg e szótól: forradalom.


57

Nem villám ez, csak napsugár, mely szemetekbe süt. Minden, mi szép, minden, mi fönséges, e szóban benne van. Isten-irgalom és emberszeretet, férfierény és nőszerelem, néphatalom és világszabadság – minden, minden e szóban: forradalom. Éj után hajnal jő. Az álmok elfutnak. A sötétség visszatér kriptáiba, a hegyek arannyal festik ormaikat, a nap sugára szétlövell. Minden, mi sötét és a sötétség lakója, visszafut odvába; de fölébred minden, ami szép és az istené. Millió csillag, az ég millió gyémántos királya tűnik el egy sugarától a napnak. Nem látja senki, hogy hová lettek? Nem tudja senki, hogy vannak-e. Életök csak a ragyogásban látszék, s ragyogásuk elmúlik, mihelyt az ég megszűnik fekete lenni. Helyettök ott fenn a pacsirta zengi énekét. Lássátok, ez a forradalom. A hajnal nem gyilkol meg senkit, hogy éjt nappallá változtassa. Az éj mindenkit elaltat, hogy uralkodhassék. A hajnal pirulása nem az a vér, mely a szívből kiömlik, hanem amely a hős arcán pirul, midőn sisakját fölteszi. Az éj halált oszt mindenkinek. Még az élő is elalszik, s a virág becsukja kelyhét. A hajnal életet oszt szét, még a sír is kivirágzik, s a tengerfenék növény-erdőt terem, hová szeme elhat s kicsalja a börtönnyíláson át az eltemetett halovány virágot. Lássátok, ez a forradalom. Változik minden. Ég és föld más alakot ölt. De életre változik minden. Világ és szabadság terjed szét mindenütt. Ki boldogtalan volt, a forradalom szívét meggyógyítja, ki félt, bátorrá teszi, a vak szeméről a hályogot letépi, mindent ad mindenkinek s mégsem vesz el senkitől semmit. Igazságot tesz mindenkinek s mégsem áll bosszút senkin. Mindenkit megvéd s mégsem üldöz senkit. Mert fegyvere nem halált, hanem életet oszt. Lássátok, ez a forradalom.

* Vannak, kik azt hiszik, hogy a forradalom eszméje egy a zsarnok-gyilkolással. Ez lehetett akkor, mikor a zsarnokok a népet üldözték, midőn a nép a szabadság után sovárgott, s csak egy Brutusnak kelle születni minden Caesar mellé, hogy a népszabadság biztosítva legyen. Újabb időkben a zsarnokok találtak módokat, melyekkel a népeket magukba szerelmesekké tegyék, s ha ledűl egy, a nép másikat emel helyébe. Ilyenkor nem a zsarnokokat, a rabszolgákat kell kiirtani. Mihelyt nem lesznek rabszolgák, nem lesznek zsarnokok. S ide nem kell kard, nem kell guillotine, ezt tenni fogja a forradalom szelleme. A keresztyén vallást nem fegyver terjeszté el a világon, forradalom volt az is, mit az a földön, az égben és a föld alatt előidézett, csatát vívott emberekkel, ör-

58

CHARIVARI

dögökkel és hamis istenekkel, csatát magával a halállal és győzött, mert fegyvere a szent igazság volt. A hamis istenek oltárán kihamvadt a tűz, az ördögöket nem hitte többé senki, s a halál fejéről leesett a korona. A halál megszűnt öldöklő angyal lenni. Új élet angyala lett belőle. Mert úgy akarta az örökhatalmú szellem. E szent lélek újra eljöend! Nem hoz magával semmi fegyvert, mint igazsága szavait. Nem öl meg senkit, de mindenkit újra teremt. A félistenekből egész emberek lesznek, s a késő utókor bámulni fogja azon csecsebecséket, babonás népfétiseket, miket egykor a nép térdre omolva imádott. Ha a nép ember előtt hajtja porba arcát, nem azt kell porba sújtani, kit bálványul körülvesz, hanem őt kell kiemelni a porból s tudtára adni, hogy ki asszonytól született, az nem isten, de nem is igavonó barom. S ezt fogja tenni a forradalom.

CHARIVARI Kérdés: Miben különbözik a francia forradalom a magyar forradalomtól? Felelet: Abban, hogy a franciák el akarták kergetni a királyukat, s ez nekik sikerült; a magyarok pedig örömest hazahozták volna királyukat, s nekik meg ez nem sikerült. Kérdés: Micsoda titkos jelentéseik vannak az érdemrendjeleknek, miket a királyok osztogatnak? Felelet: A kereszt azt jelenti: „íme te is segítettél a népek megváltóit keresztre feszíteni, viseld érdemed jelét a nyakadra kötve.” Az aranykulcs: „hű tömlöctartója voltál a szabadságnak, viseld porkolábi érdemeid díszjelét magadon.” Az aranylánc: „engedelmes igavonó marhája voltál a te uradnak, legyen megaranyozva a lánc, mellyel nyakadnál fogva zsámolyához vagy kötve.” Az aranysarkantyú: „első voltál ott, ahol futni kellett, legyen mivel sarkantyúznod a lovadat, ha háborúba mégy.” Az aranygyapjú: „jámbor birkája voltál a te uradnak, viseld tulajdon bőrödet.” A térdkötő: „köszönd e harisnyakötőt azon érdemeidnek, miket magadnak az udvari hölgyek körül szereztél.” A tárca végre ilyenformát jelenthet: „elloptad a gazdád számára a nemzet pénzét, már most emlékül tartsd meg magadnak a pugyillárist.”


59


CONGREV-RAKÉTÁK I. Fiatalság A fiatalságnál három osztályt kell megkülönböztetni. A nyugalom, forradalom és a zavargások embereit. Az elsőbbek, kik mindenáron békét, az utóbbiak, kik mindenáron zavart óhajtanak. Amazokat hivataluk, emezeket hivataltalanságuk szólítja fel az ellenkező elvre. A forradalmi fiatalság azonban ezeknek egyikéhez sem tartozik. Elve: mindent áldozni, hol mindent nyerni lehet; semmit sem áldozni, hol a látható végeredmény semmi. Nem indítani meg mozgalmakat, mik a közrendet gátolják anélkül, hogy a közüdvet előre vinnék – de nem látni a magányérdeket ott, hol a haza ügye forog kérdésben. Nem függeni senkitől, mint saját becsületszavától. Ez az egyetlen korlátlan hatalom, melynek zsarnokságát tisztelni tudja. Keresni az egyetértést, de a háborútól sem félni. Tenni nyíltan, szólni nyíltan, szem szembe, nem orozva, nem sötétben, nem más háta mögül. Ez a forradalmi fiatalság. Ez a márciusi klub. Sok, mi legújabb időkben a fiatalság nevében történik, bitorolja e nevet. Mindazon apró, kiskörű lázítások, ingerlő fenyegetőzések, minden politikai színt nélkülöző demonstrációk, mik e firma alatt történnek, meghamisított pecsét alatt jutnak a közönség elé. Ki a zsidó-bujtogatásnál verekedett, ki imitt-amott éjjelenként macskazenézett, ki a háziurakat késsel vagy kanóccal fenyegette, az nem a forradalmi fiatalság volt. Mert ha ez okot talál, eléggé méltót, hogy a síkra kilépjen s megmondja sérelmeit annak, akit nem szeret, azt teszi nyíltan, fényes nappal, s arról fogjátok őt megismerhetni, hogy ha megtámadtatik, nem fut el, hanem helyt áll, és győz vagy elhull az utósóig. Azok, kik a budai macskazenén voltak, nem lehettek közüle valók, mert futottak. Azok, kik Lederert in effigie fel akarták akasztani, nem lehettek közülök valók, mert ők nem mennek százan egy ellen, kivált ha az az egy is lelketlen szalmakép. A forradalmi fiatalság nem húzza ki kardját igaz ok nélkül s nem dugja vissza becsület nélkül. Erről fogjátok őket megismerni.

60

CONGREV-RAKÉTÁK

II. Pesti polgárság A pesti polgárság, mint a kerek világon minden polgárság, szereti a békét. Mert az ipar csak a béke alatt virágzik. S aki mindennapi keze munkája után él, megunja a nyolchéti munkafeltartóztatást; a jövendő reménye nem kenyér, mivel családját tarthassa. Ezért a pesti polgárság unja a zavart. S azt hiszi, hogy ennek a pesti fiatalság az oka. Ha ezt kivernék a városból, minden rendben lenne. Nem sejti, hogy az egész világ forr, s minket csak a habok ragadnak, miket e nagy tenger zajgása vet. S e tengert kanállal kimerni nem lehet. Jobb volna, ha ahelyett, hogy száz oldalról bontjuk a hajót, mely édes mindnyájunkat visz magával, iparkodnánk azt összetartani, mert ha elmerül az vagy szirthez ütődik, együtt szenvedjük a hajótörést. A polgárság vétke az, hogy a nemességet szereti előjogaitól megfosztva látni, de saját előjogait a néppel megosztani nem. Örül az arisztokrácia megbukásán s azt hiszi, hogy ez örökségben rá marad. Nem, uraim, az arisztokrácia nem azért rakta le koronáit, hogy azok mentül többeké, hanem azért, hogy senkié se legyenek. Azért e megszólító szó helyett: „polgártárs”, más nevet kell kitalálnunk, mert attól tartok, hogy ide s tova cím lesz belőle. III. Nép Mi magunkat igen hosszú ideig csaltuk. Azt hittük, hogy népünk van. Pedig nincs. Míg volt, nemességünk volt az. A földmívelő nagy tömeg előtt ismeretlen fogalom volt e szó: „haza”. Még most is az. Szabadságaért akárki más iránt háladatos, csak hazája iránt nem. Ha azt mondjátok neki, hogy keljen fel honát védeni a muszka ellen, sírva fakad s azt mondja, hogy inkább robotol és éhezik. A kabátos embert gyűlöli; nem hisz neki. A nemzeti színeket nem érti; neki addig a törvény sem törvény, míg a császár pecsétje alatta nincs, nagy kétfejű sassal. Értünk fegyvert nem fog, szavainkban nem bízik, terveinkben nem segít. Így bünteti bennünk isten apáink vétkeit. De mi föltettük magunkban, hogy a népet szabaddá, úrrá tesszük, mert kell, hogy legyen magyar nép; szabad és úr, mint volt hajdan. Semmi sem valószínűbb, mint hogy eközben épen magunk veszünk el, minket kövez meg, minket feszít meg a nép; gúny és átok fog sírunkhoz kísérni. De az mindegy. Sírunk fölött boldog leend az utánunk következő nemzedék, és mi nyugodni fogunk.


61

Neveinket nem fogja tudni senki, nem a sír helyét, hol alszunk, de ott nyugodtan fogunk alunni. S Magyarország boldog lesz és élvezni fogja a szabadság édes gyümölcseit, melynek keserű magvait a mi szívünk vére öntözte.. Célunk el lesz érve. Nem foguk látni, de nyugodni fogunk. Azért, még azon percben is, midőn keresztre feszít bennünket a nép, éljen a nép! IV. Nemesség és táblabírák Minek bántjuk mi annyira a táblabírákat, a volt nemességet? Ha a nemesi előjogok meghaltak; illik-e gúnyolni, szidni a halottakat? Ha nevetségesek, ha rosszak voltak, miért ne? De hát azok voltak-e? Ez a kérdés… Nekünk népünk nem volt, az alkotmányon kívül eső osztály nem ismert hazát, neki semmije sem volt a hazában. Az ábrándos hazaszeretet s honfenntartás előjogai a nemesé voltak. Ezeket a nemesség nem veszté el, csak megosztá a néppel. Neki eddig sem volt az vétke, hogy ezekkel bírt. Mert ezek minden embert illetnek. A korszellem vétke volt, mely nekik megadta, csak amivel tartozott, s a népnek nem. Most minden megváltozott. A nemesség megosztá mindenét, amije volt, vagyonát és jogait. S ezt egy perc alatt tevé, minden vonakodás nélkül. De az ábrándos honszerelem még mindig él szívében, ezt fájdalom! hogy nem oszthatá fel egy perc alatt a nép között; arra évtized kell. S ezért gúnyolni kell-e őt? Gúnyolni kell-e azon osztályt, mely hazánk törvényeit kiszolgáltatá, népe fölött virrasztott, alkotmányát védte, igazságát kezelé, nyelvét fönntartá, mely bíró, építész, mérnök, diplomata, kereskedő, tudós, egyszóval minden volt a világon oly csekély jutalomért, minő egy táblabírói cím? S most mi e jutalmat akarjuk a pellengérre tűzni? Uraim, ne legyünk hálátlanok önvérünk iránt. Ezen címnek nincs jövője többé, de van múltja. Ha e címet egy szembehunyással örökre elfeledtté tudnók is tenni, megmaradnának az egyesek, kik a mozdulatlanságot képviselik, nemcsak a nemesség között, megmaradnának a nép minden osztályaiban, fönt és alant, meg magában a fiatalságban is, melynek tűzvérű a neve. Küzdjünk valahára elvek s ne firmák ellen. Nemességünk el van keserülve. Mindenét odaadta. Mivel apái bírtak, ő nem bír azzal többé. Mindent elvesztett, mivel az előtte való generáció bírt. El címerét, el választási jogát, földeit, keresetmódját, értéke nagyobb részét, hivatalait, s mindezt nyugodtan, önkényt veszté el, nem erőszak kényszeríté rá. Odaadta ingyen. E veszteségnek áldozat a neve.

62

CHARIVARI

S mi ez áldozatért gúnyolni fogjuk-e őt? Akkor fogjuk-e arcul verni, midőn koszorút érdemel? Én magam is lemondtam nemesi előjogaimról. De ha elhagytam nevemből a nemesi címet, meg akarom azt lelkem számára tartani, s nem szeretném, ha oda jutna a világ, hogy ki nemesen tenni, nemesen érzeni tud, az legyen a köznevetség tárgya. Ha Franciaország üldözte a nemességet, jól tette, mert ott ellensége volt az a népnek s a nép vérrel vette el tőle emberi jogait. De minálunk a nemesség, hogy a népnek, mely jogait követelni nem tudta, azokat megadhassa, vérén kívül minden egyebet feláldozott, s ha kell, ezt is fel fogja áldozni tudni, s még nem tudjuk, hogy nem lesz-e e vérre szükség. A haza üdvére népet kell teremteni. Hogy e nép teremtve legyen, a nemesség mindent föláldoz, mindent elkövet. Ha ezt nem teszi, akkor irtsátok ki és sirassátok meg, de ha kötelességét teljesíté, nem mondom, hogy dicsőítsétek érte, mert hiszen csak kötelességét teljesíté, de legalább ne nevessétek ki.

CHARIVARI A minisztérium kitűzetette országszerte az önkénytes hadfogadási zászlót. Éljen! Ez már hatalmas föllépés. Az önkénytesek fejenként ruhát, szállást, kenyeret és naponként húsz váltókrajcár díjt kapnak. Szolgálatidejök három év. Özönnel tódul a népség a zászlók alá. A minisztérium tízezer önkénytest kért a hazától, s ha így megy, két hónap alatt tízezer helyett kétszázezeret fog kapni. Gyönyörű nép lesz ez. Kétszázezer magyar, gyönyörű szál legények mind. Színe, java az országnak. Világot lehet vele meghódítani. Ezalatt azok, kik fegyveres kézzel nem védhetik a hont, rajta lesznek, hogy pénzzel gyámolíthassák a független kormányt. A radicál kör aláírási íveket bocsát ki nagyszámú példányokban. Hazafiak! Kevés szó – sok tett. Magyarhon véres napjai közelgenek. Fordul az év, s mi mindent nyerénk, vagy mindent elveszíténk. Elleneink már megásták a sírt, s most az a kérdés, hogy mi feküdjünk-e bele, vagy ők? A határszéli háború kiütött, országunkban az elemek egymásra támadva küzdenek, s a hódító északi óriás csak arra vár, hogy átlépjen-e bennünket, vagy ránk tapodjon? Dicső magyar nép! Te nem akarhatsz úgy elveszni, mint egy elgázolt féreg. Te neked élned kell. Neked, ha meghalnál is, fel kellene támadnod a sírból, mint föltámadtál a Sajó-parti és a mohácsi sírból.


63

Mi meghalhatunk, de Magyarhon élni fog. Ha Magyarhon meghal, mi is vele halunk. Mi szegények lehetünk, de Magyarhon gazdag leend. Ha Magyarhon koldusbotra jut, mi is elpusztulunk vele. Hadseregre és pénzre van szüksége a honnak. A minisztérium kitűzte az önkénytes hadfogadási zászlót, ezrenként gyülekeznek alá honunk legjobbjai, bátor, harcra termett fiak, kik imádják a hazát s nem félik a halált. A minisztérium megtette, mivel a nemzetnek tartozott. Most rajtatok a sor, hogy megtegyétek, mivel a honnak és magatoknak tartoztok. A népek istene ébren van és meg fogja áldani fegyvereiteket. Kit családi vagy hivatali kötelesség a csatamezőre nem bocsát, szívére tett kézzel becsülje meg, hogy mennyit ér rá nézve a haza, s tegye le annak árát a hon oltárára. Legyen bár az áldozat kicsiny, megáldja azt isten, ha mindene az áldozónak. Még most csak fiaitól koldul a haza. Jaj nekünk, ha őt idegen ház ajtaján hagyjuk zörgetni. Boldogabb napjaiban mindenét megosztá velünk. Egy század részét fizessük vissza ez ajándékoknak, és ő mentve lesz. Ki most áldozik, életet vesz a honnak és magának. Magyarhon örökké!


CHARIVARI Együnk, igyunk, vigadjunk. Hisz holnap úgyis meghalunk. Imádlak, magyar nép, mikor küszöbödön a baj, akkor van legszélesebb kedved, táncolva mégy a halál elé s szemébe nevetsz a töltött ágyúnak… Sokáig élj! Meghaltál nem egyszer, föltámadtál mindannyiszor, kutyába se vetted a halált; ha megvertek ma, nagyot aludtál rá s holnap kiheverted; ha mindened elvették, borod, búzád maradt, s eb volt, aki búsult; te sírva is tudtál vigadni… Sokáig élj! Körüled ég a világ, alattad reng a föld, mit bánod te azt? ha házad leég, terem nád elég, újra fölépíted, ha reng a föld, jó táncolni rajta, nem érzi az ember. Körüled minden nép küzd azért, mije nincs; vérét ontja, gyötri, fárasztja magát – bánod is te! Neked mindened van. Lesz jó termés, lesz jó szüret, s ha egyszer kedve van az embernek, mért ne táncolhatna a volkán tetején?… Sokáig élj! Nem félsz te senkitől, van neked jó széles tenyered, bele híres fokosod; ha ellenség kerülget, ajtót sem zársz előle; azt mondod: hadd jöjjön, ha baja van veled, majd meglássuk, melyikünk eszi meg a másikat, de te ugyan kocsit nem küldsz érte, sem helyébe nem mégy, legalább ha helyedbe jő, neki is lesz mit enni, s ha

64

CHARIVARI

egyébről nem, arról megemleget, s ha jóllakott, majd megunja magát és odább megy… Sokáig élj! Imádom a filozófiádat. Egy úri dáma itt Pesten azt felelte az önkénytes hadfogadási segélygyűjtőknek: „Ejh, mit bolondoznak az urak? én bizony semmit sem adok. Én nem szeretem a háborút.” Bizony más sem szereti azt. Egyébiránt nincs attól mit félni nagysádnak. Nem olyan irtózatos dolog ám az a háború. Egy reggel, mikor fölébred nagyságod, hallani fog egy kis ágyúdurrogást messziről, arra felsétál a múzeumba, onnét opernkukkeren szertenéz s látni fog távolról négy falut szép romantice égni, onnét hazamegy. Ebédnél meghallja, hogy a muszka megverte a magyar ármádiát, s estére betoppan nagysádhoz egypár meglehetősen szakállos és bajuszos kozákhadnagy, egész illedelmesen meghajtja magát és kezet csókol és tudtára adandja nagysádnak, hogy huszadmagával oda van kvártélyozva. Nagysád meghívja őket ozsonnára. A közkatonák a szalonban, a tisztek a kabinetben, a közkatonák bort, a tisztek teát kapnak, s ez így tart vagy hat hétig, azután a regement odább vonul; a közkatonák a szalonból egyet-mást elvisznek, a tisztek pedig a kabinetben egyet-mást ott hagynak, nagysád pedig egy este megtudja, hogy férje ki van nevezve orosz státustitkárnak. Ilyen lesz, nagysádkám, az a háború. Nem kell azoktól a katonáktól úgy félni. Mióta be van bizonyítva, hogy a nők is emberek, azóta a katona csupa emberszeretet. Petőfi múlt szerdán könyvtárát árverezteté el, s a begyűlt összeget a hadfogadási költségek pénztárának ajándékozá. Horvátország május 16-án hadat üzent Magyarországnak. Reménylem, hogy nem fogjuk őket helyünkbe várni. Megyünk, mindenki elmegy. Ilyenkor nem tudom, azt kellene-é bámulnom inkább, aki elmegy, mint azt, aki itthon marad? Ez utóbbi határos volna a vakmerőséggel. Hah, mily dicső lesz! Az őrtűz körül letelepedve véres papírrongyokra dob hátán írni csodás jeleneteket, minőkről a mai kor emberének sejtelme sem lehet. Látni a halált teljes pompájában s lefesteni arcát. Hallani a csaták rivalgását s leírni szavait. Vinni a zászlót előre, hol legsűrűbben hull a golyó, küzdeni érte, kiragadni az ellen kezéből, megcsóválni a levegőben és meghalni érte. Hah, mint fog tántorogni a lerészegült föld, a vérrel itatott föld, s a gyávákat, kik házaikból nem mernek kijőni, mint temetendi el téglafalaik közé. Mint fog megnyílni, hogy a holtak kijöhessenek sírjaikból!


65

Újra fogjuk látni egy Hunyadi arcát, Kinizsit, Rákóczit, Lehelt és Botondot, az ős István király szentelt koronáját, Kapisztrán barátot, Dobót az egri hőst, a hét magyar vezért, Zrínyi Ilonákat, egri asszonyokat: ők mind fel fognak támadni újra, föltámadnak unokáik unokáiban, s föltámad velök a hajdani magyar dicsőség. Magyarország földét újra el kell foglalnunk. Karddal és tűzzel mutatni meg, hogy a magyar nép életet érdemel. Karddal és tűzzel bizonyítani be, hogy e hazában csak egy isten lehet úr, s az a magyarok istene. Ezt tenni fogjuk. Úgy áldjon meg az ég! Mészáros, a hadügyminiszter, már első belépésével is nagy szimpátiát költe bennünk. Minden zaj, minden ceremónia nélkül éjjel jött be a városba. Szándékosan látszék kikerülni a tisztelgéseket, mik reá vártak. Első dolga volt, hogy a komáromi várat átvegye s annak megerősítéséről gondoskodjék. A pesti önkénytes ezredet fogja oda őrségül küldeni. Ennél szerencsésebb eszme alig lehet. A komáromi vár honvédelmi rendszerünk középpontja leend, s e középpontot azon seregek fogják védeni, melyeket a lelkesedés és tiszta honszeretet gyűjtött. Még szűz a komáromi vár fokán fügét mutató hölgy. Ki ennek fejéről a pártát le akarja venni, sok vizet meg kell annak először inni, sok golyóbist megenni és sok vért kiontani. Mészáros Lázár, mint tudva van, közlegényből lett vezérré; tősgyökeres magyar ember, ki alattvaló tiszttársait így szokta levelében címezni: „kedves uram öcsém”, s nem tűrt ezredében tisztet, ki egy év alatt magyarul meg nem tanult. A magukat eddig beíratott önkényteseknek egyharmada zsidó. Derék, izmos, bátor legények. Igazi Makkabaeus had. A helybeli zsidók száz önkénytest állítanak és tartanak ki három évre. Azonkívül százezer pengő forintot ajánlottak készpénzben s mindennemű arany és ezüst ékszereiket.

Életképek, 1848. június 4.

ÁLL AZ UNIÓ!!! Minden nyerve van. Vége minden aggodalmainknak. Magyarhon nagy lesz és dicső. Magyarhon nem szorul idegen nép segítségére. A magyar faj egyetértésének napjai megjöttek. Hatalmas isten a magyarok istene. Magyarhon örökké élni fog. Vigalom legyen a hazában! Az unió áll.

66

CHARIVARI

CHARIVARI Egy német lap szörnyen felgerjed amiatt, hogy a fejedelmek minek nyomtatják a pénzekre saját arcképüket, holott hány szentségtelen célra használtatnak e pénzek, s ezeknél fogva az ő szent képeik is. Miért nem nyomtatják inkább oda a nemzet címerét?… Hát e szent címert szabad szentségtelen célokra használni? Vagy tán ha egyik felére azt nyomnák: ne csalj, a másikra: ne lopj, nem csalnák, nem lopnák el a pénzt? Ráverhetnék biz arra az egész tízparancsolatot, meg a canticum canticorumot, mégis az ördög ostyája volna az, melyre Belzebúb mondja: ez az én testem, ez az én vérem, valahányszor ezt zsebre teenditek, megemlékezzetek rólam, ki titeket magamhoz leviszlek. Triesztet ágyúzzák az olaszok. Bécs el van barikadírozva. Prága szláv császárságot készít. Spanyolhon föllázadt. Horvátország háborút izent a magyaroknak. Hogy mi se maradjunk hátra, a jövő hétre a Rákoson nagyszerű – lóversenyt rendezünk. Futásban gyakoroljuk magunkat. A katonaságnál egy hónap óta el van törölve a huszonöt bot. Ezt úgy kell érteni, hogy jelenleg negyven boton alul le sem fektetik az embert. Hát az az ünnepélyes alkalom jön-e már, melyben a katonaság fel fog az alkotmányra eskettetni. Be szépek azok a szép ünnepélyes alkalmak! Azok az arany gombos, piros pántlikás, püspöksüveges alkalmak! Bárcsak jőne már valami ilyes várva várt véletlen ünnepélyes alkalom, valami névnap vagy keresztelő vagy lakadalom, búzaszentelés, úrnapi processzió, toronygombfeltétel, céhmesterválasztás, installáció vagy akasztás vagy akármi egyéb, ami megérdemli, hogy ünnepélyes alkalomnak neveztessék. Amikor is aztán a fűvel és virágokkal behintett s zöld gallyakkal feltűzködött utcákon bemasírozandik nagy dob-, trombita-, harang- és ágyúszó mellett a tisztelve említett katonaság a szabadság térre. Mindegyiknek a csákója mellé egy darab fenyőfaág tűzve. (Mert ha az utcán virágok nem lesznek szórva, ha a katonák kalapján fenyőfaág nem lesz, ha a harangok, ágyúk stb. stb. nem szólnak, mingyárt nem lesz az alkalom ünnepélyes, s mihelyt az alkalom nem lesz ünnepélyes, a katonaság nem esküszik fel.) Akkor aztán a szabadság téren megállnak glédában, a trombiták elfújják a gott erhaltét, a piac közepén ott fog állni egy jegenyefa sátor, benne egy gyalog orgona, az orgona tetején egy aranyos szentkép, akörül kék, zöld és piros lámpások, a sátor mellett pedig három másik sátor, melyekben mézeskalácsot és kiflit árulnak. (Mert ha ezek elmaradnak: az alkalom megint nem lesz ünnepélyes, s a katonák természetesen nem esküdhetnek fel.)


67

Ott tehát a katonák glédában fognak állani reggeltől estig s várni fogják talpon állva az ő generálisaikat, azok pedig hagynak magukra várni. (Mert ha hamarább találnának jőni, az alkalom nem lenne ünnepélyes, s a katonák nem esküdhetnének fel.) Estefelé aztán kijőnek a molnárszín kabátos generális urak, piros bugyogókban, jól megebédelve, ki gyalog, ki lóháton. A tér egyik oldalán nagy nemzeti pózna lesz felállítva, a tetejében aranyos zászló, annak a tetejében aranyos grúspángfa, azon aranyos diók, aranyos citromok, piros tojások, tarka pántlikák, tarka zsebkeszkenők. Ez mind az ünnepélyességhez tartozik. A katonaság aztán dobszóra e zászlót körülállja, a puskát két kezébe foga s így áll, míg a káplár hátul megnézi, hogy fel van-e varrva minden gombja? Három közlegényt, kinek egyik gombja nem volt oly fényes, mint a többi, ott in effigie loci nagyobb ünnepélyesség kedvéért megfarmatringoznak. Ekkor dobszóra mindenki baltérdét le, jobbkezét felemeli, a dobos hármat üt a dobra. A sátorban elkezdenek egy kicsinyt csengetni, egy kicsinyt orgonálni, a másik sátorban egy kölyket ünnepélyesen felpofoznak, ki mézeskalácsot akar lopni, s ezután előlép egy fehér szoknyába öltözött úriember, egy kicsinyt énekel, egy kicsinyt prédíkál, azután megint csengetnek, megint orgonálnak, fenyőmagot égetnek. Végre egy német zászlótartó fog egy nagy pecsétes papirost, arról az eskütt nagyobb ünnepélyesség kedveért diákul felolvassa, a katonák dobszóra mind hasra esnek, dobszóra felkelnek, s azt kérdik egymástól, hogy minek volt most ez a kirkenprádé? Ekkor aztán megint ráhúzzák a gott erhaltét. A katonáknak három hosszú dikciót s dupla lénungot adnak erre a napra, minek is ők nagyon örülnek. Értve a dupla lénungot. Legvégre egy ökröt szőröstül, bőröstül megsütnek, tíz akó bort szalmaszálon elcsorgatnak, a várost kiilluminálják, a hídlábakon fajerwerket sütnek el s tarackágyúval százegyet lőnek. Mert mindez az ünnepélyességhez tartozik. Másnap a katonaság borzasztóan megváltozik. Piros atillában, fehér nadrágban, zöld sapkában jár, a tisztek bajuszt kötnek fel, a bakancsra sarkantyút ütnek, a sárga-fekete portépée-k eltűnnek, magyar kommandószó fog hallatszani, s a tisztek elkezdenek a vármegyegyűlésen dikciókat tartani, bejőnek a radicál körbe, a forradalmi csarnokba, megtanulnak bort inni és hetvenkedni, mint akármely más magyar ember. Csak már az az ünnepélyes alkalom ne hagyna magára váratni soká.

68

CHARIVARI


CHARIVARI Kecskemét városa egyik követének Kossuth Lajost választotta meg. Azt mondják, hogy a muszka hat hidat csinált a Prut vizén keresztül, s csak egy ünnepélyes alkalomra vár, hogy beüssön Erdélybe. Már ha mégis azt mondanák, hogy a Fekete-tengeren át csinált hat hidat, hamarább elhinné az ember. De épen egy patakra hat hidat? Azt át is lépheti, hiszen éjszaki óriásnak csúfolják. Azon hírre, hogy Magyarország veszélyben van, egy osztály huszárság Lengyelországban felkerekedett, felnyalábolta a tisztjeit s átjött a határon. Dicsőséges fiúk! Mint katonák, vétettek a fegyelem ellen, de mint hazafiak, koszorút érdemelnek. Azok a jó urak, kiknek Jellasics igen messze van, azt hiszik, hogy egypár pesti írót nem ártana helyette felakasztani. Az igaz, könnyebben hozzájok juthatni. Ezek is olyanformán vannak, mint a rátótiak, kik midőn a falu kovácsát akasztófára ítélte a vármegye, folyamodtak az iránt, hogy mivel nincs több egy kovácsnál a faluban, szabó pedig van kettő, akasztasson fel a vármegye egy szabót a kovács helyett.


CHARIVARI Egy bukott pecsovics lapszerkesztő licitálja lelkiismeretét Aki vesz, annak lesz! Ki ád többet érte? Tessék, tessék: szép tarka lelkiismeret, fele fehér, fele fekete, ha kifordítom, balkézre való, ha befordítom, jobbkézre való. Ki ád többet érte? Voltunk mi dühös hazafiak, lettünk hidegvérű hazaárulók, most ismét gazda nélkül vagyunk, ajánljuk magunkat a többet ígérőnek. Kell haragos szabadsághős? itt vagyunk mi. Kell alattomos jezsuita? nálunk jobb nem akad. Kell republikánus? communista? oda esküszünk. Kell áruló, szentségtörő? Parancsoljatok velünk. Ez a bőr nyúlik szépen, s minthogy goromba és fekete, nemigen piszkolódik. Ki ád többet érte? Mi készek vagyunk összeveszni az egész világgal vagy akár hízelkedni az egész világnak, amint parancsoltatik nekünk.


69

Akarnak az előfizetők lapunkban egymással összeveszni? Tessék. Akarnak saját magunk képére mászni? Tessék. Mi nyílt tért engedünk mindenkinek minden kigondolható gorombaságokra. Haragszik valakire a közönség, haragszunk mi is. Szeret valakit, azt mi is szeretjük. Kinek tetszik szép fiókos lelkiismeret? Rejtekajtós, csappantyús, duplafenekű lelkiismeret? Ki ád többet érte? Nem tetszik a közönségnek nevünk? keresztnevünk? vezetéknevünk? praedicatumunk? Tessék bennünket újra keresztelni, újra bérmálni. Tessék lapunk nevét megváltoztatni. Mi minden indítványt elfogadunk, minden előfizetőnknek van joga egy tetszése szerinti nevet adni alapnak. Mi mind elfogadjuk és e neveket mind kinyomatjuk a lap homlokára. Egyiket nagyobb betűvel, mint a másikat. Akár az egész lapban egyebet sem adunk, mint csupa címet. Vannak igen szép kalendáriomi nevek, mik nagyon ránk illenek, például: Köpönyegforgató. – Hazugságok tárháza. – Herkules csizmája. – Nappali denevér. – Herostrat fáklyája. – Sötétség temploma. – Dupla mákvirág. – Mindenki szolgája. – Irodalmi bravo. – Cosmopoliticus csizmadia. – Szalonnatakaró. – Oroszlánybőr idegen háton. – Liliputi híradó. – Pokróchelyettes. – Ildomos szélvitorla. – Patriotikus hernyó. – Hoppon maradt renegát. – Surrogatum ipecacuanhae steff: Tessék még többeket is ajánlani. Aki vesz, annak lesz. Belőlünk egy második Dioscur lehet. Egy forint! két forint! Ki ád többet érte?


CHARIVARI Rémjelenetek a horvátföldön Egy dühös vén illírnek hat leánya volt. Fiatal, karcsú, fekete szemű mind a hat, egyik szebb, mint a másik. Hat turmezei nemes volt e szép ráclyányok ifjú szép jegyese. A legelső összeütközésnél a magyarok és illírek között ott voltak a hölgyek kedvesei is, s küzdöttek azoknak három fitestvére ellen. Mind a három testvér legelöl küzdött a lázadók csapatjában, legelsőbb esett fogságra közöttök. A vén illír ekkor Moldvában volt, hol a kolera legjobban dühöngött. Azon hírre, hogy fiai el vagynak fogva, hazajött. Fáradtan, halaványan érkezett haza egy este, sárga volt, mint kit a koporsóbul vettek ki. Maga körül gyűjté leányait, mind a hatot, s így szólt hozzájok.

70

CHARIVARI

„Menjetek át a magyar táborba, ott vannak kedveseitek, ott vannak testvéreitek elfogva. Fiatalok vagytok, szépek vagytok, adjatok mindent kedveseiteknek, mit fiatal szép lyán kedvesének adhat; de kérjétek vissza testvéreiteket, áldásom rajtatok, ha visszahozzátok őket, síromat találjátok, ha nélkülök jöendtek vissza.” Ezzel megáldá a szerb leányait, fejökre tette kezét, megcsókolá ajkaikat. És keze oly hideg, oly nehéz, ajka oly forró, oly reszketeg volt! A lyányok elmentek. Idegen, fájdalmas tüzet érzének égni ereikben, azt hitték, hogy az a szerelem, pedig az volt a halál. Odaértek a magyar táborba. Első volt a legszebbik, a legfiatalabbik, kit elküldtek felkeresni kedvesét. Vártán volt az, kezében fegyvere, midőn kedvese rátalált. Szeretve futott feléje a leány s örömmel nyújtá elébe kezét; némán rázta amaz fejét s nem fogadta el a kedves kezet. „Nem ismersz?” rebegé elszomorodva a leány. „Ismerlek, szeretlek is, de most nem vagyok a tied, most hazámé vagyok.” „Csak egy csókot, csak egy ölelést.” „Nem volna szerencse a férfi fegyverén, ki csókolni tudna, mikor hazáját halál fenyegeti, ki ölelni tudna, mikor keze véres.” „Hát testvéreim”? „Ők jó helyen vannak.” „Élnek-e?” „Az égben vagy a pokolban, ha igaz.” Zokogva ment vissza nénjeihez a szerb leány, elmondta nekik, hogy hiába jöttek, testvéreik halva vannak, kedveseik mást szeretnek, a hazát és fegyvereiket. A hat leány bujdosni ment erdőkre, mezőkre, s néhány nap múlva holtan szedték őket össze tópartokon, patakvizek mellett. A kolerát hordták magukkal. A vén szerb Moldvából hozta azt magával s szép leányaira hagyta átragadni, s úgy küldte el őket a magyar táborba, hogy csókjaikkal oltsák be az irtózatos ragályt a hadseregbe. Kedveseik férfijelleme megőrzé e veszélytől a tábort, s a hat menyasszony nyomorúan veszett el a puszta útfélen.

Életképek, 1848. július 2.

CHARIVARI Jövendőmondások július hónapra 1. Jellasics kinevezi magát dalai lámának, s kihirdeti, hogy ezentúl minden templomi arany és ezüst az ő tiszteletére fog szolgálni.


71

2. A magyar országgyűlés megnyílik. Kétszáz táblabíró arany mentében idvezül. Idefenn nagyon sokat beszélünk mi másnak, odaalá még többet lövöldöznek minekünk. 3. Egész nap iszonyú melegség uralkodik. A legyek kiállhatatlanok. Az ember sehogy sem alhatik. 4. A nap s vele együtt a dolgok menetele a rák jegybe lép, a táblabírák kezdenek nem félni a státusadósságoktul. 5. Pesten kilenc órán túl senkinek nem szabad az utcán megjelenni. Evégett a harangok félreveretnek, a cél tökéletesen eléretik. A harangszóra mindenki fülére húzza dunnáját és honn marad. 6. Egy kegyelmes úrnál iszonyú ebéd lesz. Aholott is elhatároztatik, hogy a tokaji bort ne legyen szabad Oroszországba kivinni többé. S…y Mihály ajánlja magát, mint ismert borhamisító. 7. X. asszonyság meghallja, hogy Karlovicot éhséggel akarják bevenni, s attólfogva nem ád enni a cselédjeinek. Ők is segítsenek bevenni Karlovicot. 8. Lengyelország három királyt választ magának. Háromszor sajnálatra méltó Lengyelország. 9. Oroszországból a kolera közelget; vannak, kik azt hiszik, hogy egy kis kámfor segít rajta. Akad fiatalember, ki egész Oroszország ellen is hiszi, hogy van orvosság a patikában. 10. Három communista kártyán összevesz s egy republikánus felpofozza az inasát. 11. Azok, kik egy időben minden lengyel főért öt forintot fizettek, csodálkozni fognak, hogy Lengyelország nem akarja elfogadni a státusadósságokat. Márpedig itt nagyon világos, hogy rájuk volt téve a költség. 12. Kisül, hogy Radeczky már két hónap óta nem él, csak a nevével ijeszgetik a világot, mint hajdan Szolimanéval Szigetvárnál. 13. Három magyarhoni mágnás árverésre bocsátja a családfáit. A felső tábla hókonyodik. 14. A papucsregement hősei kegyesen felmentetnek a fegyverviselés terhe alól, kiváltságaik jelképeül fehér hálósipkát fognak hordani kappantollakkal. Vannak irigyeik. 15. Jeruzsálem el akar szakadni Magyarországtól. B–y táblabíró kineveztetik jeruzsálemi királyi biztosnak. Még Ráma, Bulgária és Mezopotámia csendesen viseli magát. 16. Harmincezer asszonyság petícióval járul a minisztérium és országgyűlés elé, miszerint a háborúba menetel terhe az ötven éven túl levő férjekre is kiterjesztessék. 17. Egy pesti nevelőintézet tulajdonosnéja tizenkét leányát felajánlja a mozgó nemzetőrségbe markotányosnéknak. 18. A sáskatojásgyűjtő bizottmány háromszáz mérő sáskatojást küld ki Moldvába, cserében a csángó magyarokért. A sáskák e figyelemért hosszú bizalmakat szavaznak.

72

CHARIVARI

19. A mezőhegyesi ménes még mindig nem akar engedelmeskedni a törvényes felsőbbségnek. Barikádot neki! 20. A felső vármegyékből iszonyú csapat tótság tódul alá kaszákkal felfegyverkezve az alföldre – kaszálni. De csak füvet kaszálni. 21. A jeruzsálemi király kinevezi tekintetes B–y urat Jeruzsálem vármegye táblabírájává. 22. Budáról ellopják magát a posztómagazint. E tárgy komolyan rosszaltatik. 23. A nemzeti színházban Mazeppa eredeti muszka nyelven adatik elő. Sokan igen nobelnak találják a dialektust. 24. Jellasics megadja magát. *főherceg és **hercegasszony tiszteletére nagyszerű tűzijáték rendeztetik. 25. A mindenáron békét kívánó párt tökéletesen helyesnek találja a tótok azon kívánatát, hogy mindazon városnak, melyben feles számmal laknak tótok és magyarok, egyik fele Tótországhoz tartozzék. 26. Nagy pufogást hallunk. Egyszer csak hátranézünk s akkor látjuk, hogy minket ütnek. 27. Táblabíró B-y a kolerától féltében úgy leissza magát, hogy Pálffi Albertnek kezet csókol az utcán. 28. T. M. hazánkfia feltalál bizonyos mérges port, melytől három nap alatt minden rác és illír kipusztul, ha akar. Még csupán a módját nem ismerik, hogy kell nekik beadni. 29. A magyar tengerészeti miniszter debreceni osztályfőnöke egy Nóé-féle bárkát építtet a biblia utasítása szerint szalonnából, s próbát tesz vele a tócón. Ah – tehát az orosz hajóhadtól sincs mit félnünk többé, ott a baltikumi tengeren! 30. Az insurrekció rendezése az agarásztársulat nagy ünnepélye miatt e napról elmarad. 31. Magyar újságok egy nagy ütközetről fognak tárogatni, melyben Zentánál a magyarok megverték a szerbeket, elesett negyvenezer szerb és húsz ágyú, magyar vagy tizenöt ember és egy trombitás. A szerb újságok pedig azt fogják írni, hogy húszezer magyar esett el, szerb csak kilenc, a tizedik egy paripa. A zentaiak az ütközetről nem fognak tudni semmit. Radicális miatyánk Mi királyunk Ferdinánd, ki vagy Innsbruckban; irassék a te neved V-iknek, jöjjön el a te udvarod ide Pestre, teljesüljön a te akaratod miképen Budán, azonképen Zágrábban is. A mi alkotmányos jogainkat add meg minekünk ma. És engedd el minekünk a státusadósságokat, miképen mi is elengedjük a te őseidnek a devalvációt, békekötési számadásokat és a só árát. És ne vigy minket Bécsbe többet, de megszabadíts a te tanácsadóidtól, mert tied Magyarország, Hajdúböszörmény* és a minisztérium. Amen.


73


CHARIVARI Republikánus hiszekegy Hiszek egy magyarok Istenében, mindenható atyában, kunoknak és székelyeknek teremtőjében. Hiszek egy magyar szabadságban, ő egyszülött fiában, minden uraknak urában, ki fogantaték kiomlott szent vérből, született Rákóczi kardjától, szenvede Ausztriának alatta, megfeszítteték és meghala, és eltemetteték a vérpadon. Szálla alá a szegény nép közé, március 15-én halottaiból feltámada, felméne Bécsbe, üle a császár fejére, onnan lészen eljövendő ítélni radicálokat és pecsovicsokat. Hiszek szent népszellemben, hiszek egy közönséges európai respublikát, nemzetek közti egyességet, háborúknak elmúlását, régi hírünk feltámadását s Magyarország örök életét. Amen. Pecsovics hiszekegy Hiszek egy császárban, mindenhez látó atyában, bankóknak és lutriknak teremtőjében. Hiszek a kamarillában, ő tudtán kívül született fiában, mi reménységünkben, ki fogantaték Metternichtől, született szűz Zsófiától, szenvede a barikádoknak alatta, megkövezteték és meghala és nyugdíjaztaték. Szálla alá poklokra, méltó helyére, egy este a Burgból megszalada, felméne Tirolba, üle a császárnak jobbjára, onnan lészen eljövendő ráncba szedni magyarokat és németeket. Hiszek a reakcióban, hiszek egy közönséges muszka birodalmat, gazemberek közti egyetértést, bűneinknek megjutalmaztatását, a bureaucratia feltámadását, és az örök sötétséget. Amen. Táblabíró hiszekegy Hiszek egy minisztériumban, mindenható atyában, hivataloknak és püspökségeknek osztogatójában. És a corpus jurisban. Ő egyszülött fiában, mi urunkban, ki fogantaték Verbőczitől, született szűzvállú nemes táblabíráktul, szenvede sok szolgabíráknak alatta, megtanultaték Ense Sándor táblabírótól könyv nélkül, s meghala és spiritusba téteték. Szálla a zöld asztal alá. Harmadnapon azonban ismét elővéteték, felméne Budára, üle a sajtótörvények készítőjének jobbjára, onnan lészen eljövendő agyba-főbe verni republikánusokat és vörös tollasokat.

74

CHARIVARI

Hiszek a szent pragmatica sanctióban és az arany bullában, hiszek egy közönséges municipális eldorádót, kaputosoknak egyességét, urbariális kármentesítést, testünknek meghízását és a sült galambokat. Amen. Lucifer conversations lexiconja A ADÓZUNK. Olyan mágikus szó, mellyel hajdan ördögöt lehetett idézni, ólmos bot alakjában. Eddigelé a praxisban nemigen használtatott. AKASZTÓFA. Olyan harangláb, hol nem a harangozó fogja a kötelet, hanem a kötél a harangozót. Emlékoszlopa az emberi méltóságnak. Sokak által nagyobb tiszteletben tartatik, mint a templom. ANCSA. A jeruzsálemi király feleségének neve. ÁPRILIS. Az a nevezetes hónap, melynek első napján a magyar szabadság aláíratott. ARANYBÁNYÁK. Ilyenek voltak hajdanában Selmec és Körmöc bányákon kívül a hosszú útú pörök, vén özvegyasszonyságok, tapasztalatlan fiatal tékozlók, közkezelés alatti pénztárok, célszerű csődhirdetések s egyéb zsíros tartományok. ÁLDOMÁS. Ezt hajdan a győzelem után itták. Most a győzelem előtt isszák. ARATÁS. Különféle földeken különféle időkben tartatik. Klímája válogatja. Szegény ember arat, ha a búza megérik, nagy urak címeket és arany micsodákat aratnak. Lind Jenny koszorúkat és dollárokat arat. Kritikusok töviset és burjánt s néha egy kis ütleget is. Költők pacsirtahangot és holdvilágsugárt. Megyei tisztviselők restórációkor aratnak borszagú csókokat és ólmos botot. Az ablakosok aratnak, ha Körmöczi úr macskazenét kap. A minisztérium bizalmakat arat. Az önkénytesek rácokat aratnak. A szerkesztők aratnak előfizetőket és cserehírlapokat. Néha több cserehírlapot, mint előfizetőt. És így tovább. ÁRNYÉK. Ez a világ maga is árnyékvilág, legnevezetesebb árnyékok azonban benne Kossuth árnyéka Ivánszky Kálmán, az árnyékszínház Pesten és a magyar alkotmányos szabadság. ALKOTMÁNYOS MONARCHIA. Méz, melyet üvegen keresztül nyalatnak. ALKORÁN. Olyan könyv, melyben az emberek hisznek. A perzsáknál a Zendaveszta. Az indusoknál a Mahabharati, a kínaiaknál Konfucse könyvei, a törököknél a korán, az angoloknál a habeas corpus acták, a zsidóknál a talmud meg a váltótörvénykönyv, a keresztyéneknél a biblia, a táblabíráknál a corpus juris. Ki mit hisz, aszerint idvezül. A perzsák hitében a másvilág egy szép virágos kert, hol a csatában elhullt hősök lovaznak alá s fel, a kínaiaknál egy nagy porcelán torony, hol a hívők rangjuk szerint tíz, húsz vagy ötven selyemruhát vesznek egyszerre magukra. A törököknél egy nagy hárem, hol minden ember basa, s egy-egy hivőnek 777 pamlaga van, minden pamlagon 777 huri ül. A lappoknál egy nagy tele hordó, melyből az üdvezültek reggeltől estig kökénypálinkát isznak, a zsidóknál egy nagy aranyos sátor, melybe a pénz befelé folyik és kifelé nem folyik. A keresztyéneknél egy nagy templom, hol a lelkek reggeltől estig a zsoltárt éneklik, ha végigénekelték, megint újra kezdik. A táblabíráknál pedig egy iszonyú nagy municipium, hol a nemes embernek sohasem szakad ki a pipa a szájából.


75


CHARIVARI Szent és nem szent háromságok Három szentet imád a magyar: Istent, hazát és becsületet. Hármat utál: a sátánt, a böjtöt és a portiót. Három édes van az életben: az anyatej, a bor és a szerelem. Három keserű: az elválás, az ürömesszencia és a halál. Három ritkaság: a fehér holló, kövér költő és sovány pap. Három fekete: a tinta, az ördög és a reverenda. Három emléke van a magyarnak: Sajó, Várna és Mohács. Három nevezetes királya: Szent István, Mátyás és Dobzse László. Három nagy hadvezére: Toldi, Kinizsi és Alvincz. Három védszentje: Szent Jakab, Szent Gergely és a furkósbot. Háromért haragszik a magyar: ha tótnak mondják, ha a pipáját bántják, meg ha pénzt kérnek tőle. Háromszor iszik a magyar: mikor jó kedve van, mikor rossz kedve van, és mikor ihatnék. Három a nemzeti ünnep: Szent István napja, úr színváltozása meg a korhel csütörtök. Három a magyar találmány: a kulacs, a nadrágszíj meg a corpus juris. Háromtól fél a magyar: az üres zsáktul, a nyelves asszonytul és a krumplilevestül. Háromféle adót fizet a magyar: a királynak, a papnak és a zsidónak. Három nemzet ellensége a magyarnak: a tót, a német meg a pecsovics. Diplomatikus virágnyelv Borostyán. Elhull a közvitéz, ellövik a lábát, S megdicsérik érte – meg a kapitányát. Élek-e halok-e? Hol van a próféta, ki nekünk megmondja: élünk-e, halunk-e? Tíz esztendő múlva lesz-e még több magyar? Élünk-e, halunk-e? Kit fog csalogatni a tünde délibáb? Élünk-e, halunk-e? Leszünk-e a földön, vagy a föld lesz rajtunk? Élünk-e, halunk-e? Harangvirág. Csatára csatára! – kiáltja az újságíró, de maga nem megy. Harang is híja a templomba az embereket, de maga nem megy. Spárga. Vigyázz a nyakadra, mert a kötél sem messze van. Spenót. Tisztellek töltöttkáposzta, nem tartanánk közös konyhát? Téli zöld. Majd ha fagy. Útifű. Ha rosszul érzi magát közöttünk méltóságod, kösse a talpára. Használni fog.

76

CHARIVARI

Jégvirág. Jön a muszka, hol a puska? Dohány. Nagy az ő pipája, kevés a dohánya. Szája is nagy lenne, de ha fog nincs benne. Titulus sine vitulo. Ez az isten csoda, találd ki, micsoda? Fűzfa. Aki sarkkal fenyegeti az ellenséget, hátával védelmezi a hazát; bodza legyen a puskája, fűzfa a babérja. Foghagyma. Szeretitek a hagymát íziért, gyűlölitek a szagáért. Szeretitek a zsidót, mikor ő ad pénzt tinektek, haragusztok rá, mikor visszakéri. Aki nem akarja, hogy hagymaszagú legyen a szája, ne egyék hagymát. Manna. Extra Hungariam non est vita. Kár volt annyit emlegetni, hogy itt az Eldorado, már most megtudták, hogy nálunk sülten repül a galamb, s majd magunk jutunk a juhszélre. Kender. Termesszetek kendert. Lesz rá szükség; ruhát a katonának, papirost a könyvnyomtatónak. Kötelet az árulónak. Termesszetek kendert. Konkoly. A gazembert senki sem veti, mégis mindenütt megterem. Jerikói rózsa. Ne búsuljunk, ha mindent elveszítünk is, megmarad a számunkra Jeruzsálem. Császárkorona. Szegény magyarok, ti bizony már megunhattátok Ausztriát és a királyságot, segítsetek magatokon. Adjátok át magatokat az egész német birodalomnak, legyen császártok ezentúl. Csak cseberből a vederbe. Egy király helyett kettőt meg egy császárt. Krumpli. Ilyennel fogtok élni, ha nem vigyáztok. Nefelejts. Kedves német szomszéd! Emlékezzél reá: hogy neked zsebed volt, mi pénzünkkel tele. Tiéd marad a zseb, mienk marad a pénz, adjő, isten veled. Fergismainicht. Nyelvet adtál nekünk, kardunkért cserébe, ez osztályt ne feledd, Kardunk visszavesszük, nyelved visszaadjuk, adjő, isten veled. Fergismainicht. Te a magyar népet zsíros bundájáért, tudjuk, nem szíveled. Mi meg tégedet nem, plundrás bugyogódért, adjő, isten veled. Fergismainicht. Fagyöngy. Haszontalan cifraság vagy, kiszárad a fa, melynek nedvét szívod. Nenyúljhozzám virág. Ne bántsd a magyart! Koldusdió. Ki nem vet, nem arat. Mákvirág. Servus humillimus táblabíró úr! Paprika. Nem való neked ez a Magyarország, édes szőke szomszéd. Papsajt. Nem mindég.


77


CHARIVARI A tudóstársaság pediglen mély hallgatásnak hallgatásával pihen vala, és nem szól vala egy szót sem, ha a kerék kiesik is. Egy régi görög példabeszéd azt mondja: „ha okos vagy és hallgatsz, azt nagyon ostobául teszed; de ha ostoba vagy és hallgatsz, azt nagyon okosan teszed.” Mik volnának tehát az ő dolgai, melyeket cselekedjék ily meleg időkben? Nehogy mi okosan cselekedni láttassunk, midőn hallgatunk, elmondjuk íziben. I. Mindazon tagjait, kik rendes évi fizetést húznak anélkül: hogy egy okos betűvel szaporították volna valaha a tudományok országát, díjmentesen nyugalmazni. Helyettök fejenként tíz katonát állítani a rácok ellen. II. Azon szorgalmas tagoknak, kik eddigelé a tudós nevet megérdemelték, számra vagy tizenketten, következő szép foglalatosságokat tenni kötelességükké a) A filológia osztály iparkodjék hasonlatosságokat keresni a magyar, német és francia nyelvek között, melynél fogva valószínűbbé tétessék a nemzetek tervezett coalitiója. b) a filozófiai osztály iparkodjék Pillersdorf logikájának a nyomára juthatni, melynél fogva kimagyarázható légyen, hogy miért kér ő tőlünk százezer forintot abból a százötvenezerből vissza, melyet ellenségeinknek adott, miért nem kéri az egész százötvenezret? c) A törvénykezési osztály készítsen egy új közjog kézikönyvet, egyszersmind disseráljon róla, vajon melyik szilárdabb közigazgatási rendszer? A mogyorófa vagy a kancsuka? d) A históriai osztály írja meg a mai idők eseményeit anélkül, hogy valakinek hízelkedjék. e) A fiziológiai osztály határozza meg, vajon a forró ázsiai magyar vér eltűrhetie a kamcsatkai klímát vagy sem? f) Az archeológiai osztály keresse fel a magyarok eredetét, s ha megtalálja, vigyen magával vagy tizenkét prókátort, s indítson successionalis pört osztozatlan testvérek között. g) A matematikai osztály fejtse meg, hogy ha Ausztria adósságait senki sem fogja fizetni, ki fogja akkor voltaképen fizetni? h) Az irodalmi és politikai osztály végre, minthogy nem létezik, ne tegyen semmit. Népek tízparancsolatja Én vagyok a te urad, a nemzet, ki tégedet fölemeltelek. I. Ne legyenek teneked idegen érdekeid énelőttem.

78

CHARIVARI

II. Ne csinálj te énnekem papiros pénzeket, se semminémű hasonlatosságot azoknak formájokra, melyek odafenn a bécsi bankban, vagy odalenn a fekete bankók alvilágában vannak. Mert én vagyok a te urad, a nemzet, ki megfizettetem az apák adósságait a fiakkal harmad- és negyedíziglen, mindazokkal, akik engemet gyűlölnek, de örök életet adok azoknak, akik engemet szeretnek és az én parancsolatimat megtartják. III. A te uradnak, a nemzetnek nyelvét hiába el ne végyed. IV. Megemlékezzél március 15-ről, hogy azt megünnepeljed. A te uradnak, a népnek örömünnepe ez. Háromszáz évig szenvedett a nép, a háromszázegyedikben felszabadula. Azért a napot megünnepeljed. V. Tiszteljed a te atyádat, a nemzetet, és a te anyádat, a hazát, hogy hosszú idejű légy ez országban, melyet a te urad, a nép ád tenéked. VI. Katonáinkat ne vidd idegen háborúba. VII. Szállítsd le a só árát. VIII. Gondoskodjál trónörökösről. IX. Ne mondj részrehajló ítéletet. X. Ne kívánd a te szomszédjaidnak országát, ne kívánd a te alattvalóidnak szabadságát, sem ökrét, sem szamarát, sem semminemű táblabíráit, valamelyek a te alattvalóidé. Muszka tízparancsolat Én vagyok a te pápád, a cár, ki tégedet kivitetlek Szibériába, a szolgálatnak házába! I. Ne legyenek teneked idegen pápáid énelőttem. II. Ne csinálj te magadnak képeket a szabadságról, sem semmi hasonlatosságot azoknak formájokra, melyek odafenn Franciaországban vagy odalenn Magyarországban vannak. III. Alkotmánynak, respublikának nevét nyelvedre ne végyed. IV. Megemlékezzél az adófizetés napjáról. A te uradnak, a cárnak vasárnapja van ekkor. Háromszázhatvannégy napokon munkálkodjál, hogy a háromszázhatvanötödiken lefizethesd, amivel tartozol. Háromszázhatvannégy napokon át böjtölj és koplalj, a háromszázhatvanötödik napon pedig ne egyél semmit, se magad, se fiad, se leányod, mert háromszázhatvannégy nap alatt elkölté a te urad, a cár az eget és földet, s szüksége van a pénzre. V. Tiszteljed a kancsukát és az akasztófát, melyet a te urad, a cár ad tenéked, hogy hosszú uralkodása legyen e földön. VI. Ne tarts fegyvert. VII. Ne lopd el, ami a cáré. VIII. Kerüld a vegyes házasságot. IX. Ne panaszkodjál a cár kegyessége ellen. X. Ne kívánd azt, amid nincs. Ne kívánj szabad földet, adóleszállítást, kancsuka-eltörlést, ne kívánj alkotmányt, sajtószabadságot, országgyűlést, emberek közti egyenlőséget, sem semminemű szabadságot, valami a szomszéd népeknek vagyon.


79

Országgyűlési férfiak Trónbeszéd és válaszfelirat. Az ember meg nem állhatja mosolygás nélkül. Csak furcsa is az a színpad, kivált ha az ember belülről látja, azok a festett erdők, azok a süllyesztők, görögtüzek, aranyos, gyémántos hábitusok, mennydörgés, villámlás stb. Ha a közönség látná, hogy mindez nem egyéb, mint festett papiros, aranypor, csehkő meg gyantaláng; ha a közönség látná az első szerelmes mint boxiroz imádottjával az öltözőszobában, kivel egy perc előtt a holdvilágot falta. Hát még ha azt látná, mint ülünk össze kicsinálni, hogy mit mondjon a király, mikor az országgyűlést megnyitja, s azután meg azt cirkalmazzuk ki, hogy mi mit feleljünk rá. Csak furcsa az a színpad. Tegnapelőtt megígérte a nemzet a kétszázezer katonát, hogy magunkat ellenségeink ellen védelmezhessük, s ma a németet akarja megkérni, hogy azt a tízezer rácot odalenn segítse legyőzni. Na de a magyar sem marad aztán adós. Ő meg az olaszt segíti a németnek leküzdeni. Óh, a magyar nagylelkűségben nem marad hátra. Mi az olaszt üssük, az olasz meg a horvátot. Ki hitte volna, hogy nemcsak biliárdozni, de ágyúzni is lehet per mopsz. S mindennek oka a pragmatica sanctio. Micsoda szent lehet ez a pramatica sanctio, hogy annyi emberért ihatnék? Emlékezik valaki rá, hogy ez a magyarnak valamit adott volna? mikor a magyar fiakat tömlöcre, vérpadra hurcolták, mikor pénzünket kihordták az országból, alkotmányunkat körülnyirbálták, szabadságunkat csúffá tették, senkinek sem jutott akkor eszébe a pragmatica sanctio? hanem most kell hozzákötözve lennünk, mint egy szerencsétlen perzsa hercegnek a nevéhez, melyet ha kimondott, rögtön a földhöz ragadt tőle.


CHARIVARI Jövő hó nemtomhanyadikán a Rákoson készülendő operaházban nagyszerű tragicomediai előadás leend. Az előadandó darab címe A rácok Magyarországon vagy az insprucki hercegasszony

80

CHARIVARI

Látványos spektákulum két szakaszban, trombita és dobzenével, ágyúzással, gruppirungokkal, görögtüzekkel és tablókkal. Írta az öreg ördög, magyarra feketesomázta Szent Jakab, macskazenéjét szerzette Jellasics. Első szakasz. A miniszterfutás. Személyei: Absolutismus, Európa koronás fejedelme. Monarchia, ennek édes leánya, egy kicsit festi magát. Aristocratia, ennek imádottja. Különben inas Absolutismusnál. Státusadósság, Monarchia kisasszony vétkes szerelmének titkolt magzatja, jól felnőtt kamasz. Jesuitismus, a fejedelem testvére *-i érsek. Corpus Juris, nagyhasú tekintély a táblabíró nemzetnél. Parókát visel. Urbárium, liberiás hajdú ennek szolgálatában. Cenzúra, hóhér Absolutismus szolgálatában. Devalváció, hazajáró lélek. Municipium, egy csoda, kinek ötvenkét szája van és egy keze sincs. Respublica, az új népvándorlás vezére. Revolutio, a barikádcsinálás rendes professzora. Constitutio, egy börtönben tartott fogoly. Democratia, egy nyersnyakas paraszt, kivel az urak nem örömest komáznak. Hungaria, Transylvania, házaspárok, kik nem laknak együtt. Unió, veszedelmes házasságszerző. Communismus, egy rongyos léhűtő, ki a másébul szeretne élni. Sajtószabadság, egy mennyországi ördög, ki az embereket nem hagyja alunni. Miniszterek mint kengyelfutók, királyok és hercegek mint commis voyageur-ök; fél, negyed- és ötödrész mágnások; feketebankók, veres bankók és régi kétgarasosok. Kis papok és nagy papok. Farkasok báránybörbe öltözve. Törvénycikkelyek, decisiok és mandatumok, füstpénzek, dézsmák, kilencedek, forspontok és robotok és olvasatlan huszonötök, dictiók, oratiók és repraesentatiók, táblabírák, szolgabírák, országbírák s más egyéb megboldogult lelkek. – Barricadeurök, sansculotte-ok, kokárdák és nemzeti szalagok, házi adók, közteherviselések, népszabadság, veres tollak, jakobinus sipkák s több gonosz szellemek. Történik a barikádok között. Második szakasz. A trójai fa-ló. Személyei: Mamut király, a kancsuka birodalom fejedelme. Absolutismus, földönfutó száműzött. Monarchia, ennek árvája. Aristocratia, egy savanyú ábrázat. Státusadósság, a majorennitás napjaihoz közelgő siheder.


81

Corpus Juris, egy bebalzsamozott múmia. Municipium, ötvenkétlábú csuda, kinek feje nincsen. Pan Jellasics, egy kedves rebellis. Constitutio, egy papirosra festett pecsenye. Sajtószabadság, damoclesi kard. Liberalismus, fordított köpönyeg. Pragmatica sanctio, pápista praedestinatio. Camarilla, hajdan kétfejű sas, most hétfejű sárkány. Radicalismus, eretnek a hívők és bizalmasok ellenében. Unió, örömanya. Nemzetnagyság, Önállóság, Szabadság, Egyenlőség, a délibáb gyermekei. Minoritás, egy törpe, kinek kezében fullánk vagyon. Majoritás, egy góliát, kinek kezében pöröly vagyon. Kozákok és illírek, bevert fejek, királyi billetdoux-k, ágyúk, kétfejű sasok, tajtékpipák és armálisok, fáklyás-zenék és népgyűlések, sok szavak és kevés kezek, ritka puskák és sűrű paragrafusok. Játék végén a trójai fa-ló keresztülcipeltetik a színen, csengő helyett egypár republicanus a kötőfékjére akasztva, rajta ül az absolutismus, kezében olajággal, fehérbe öltözve, a reverenda alól kilátszanak a kecskelábak. A fa-ló belsejében elrejtezve kétszáz millió státusadósság, háromszáz cenzor, háromezer pecsovics, harminc gőzguillotine, háromszázezer gályalánc, félmillió kancsuka; a lovat huzza 323 táblabíró. A diadalmenetet berekeszti nagy zászlót vivő néptömeg. Egyik zászlón van írva: Éljen a szabadság. Ezt kíséri hatvan vasravert republicanus s vagy ötven farkasgúzsba tett radicál újságíró. Másik zászlón van írva: Éljen az egyenlőség; ezt követi egy sereg megtépászott zsidó. A harmadikon: Éljen a testvériség. Ezt követi egypár regement olasz, bevert fejekkel. A negyediken: Éljen a békesség. Ezt követi egy légió ágyú, bomba és haubitz s más gyönyörű előkészületek az olasz és francia háborúra. Az egészet berekeszti egy pompás görögtűz; fáklyás-zene, törökmuzsika hallik. A gott erhalte megzendül, a fa-ló ünnepélyesen beszenteltetik, egy régi pallossal négyet vágnak a világ négy levegője felé, az alkotmányra egy kicsit ráolvasnak, azután körösztöt vetnek rá, mondanak dikciót, írnak protestációt, pecsétet ütnek rá, neveznek ki főispánokat és táblabírákat, s azzal a táblabíró nemzet feje alá teszi a pragmatica sanctiót s aluszik nyugodtan, mint kinek a ládáját ellopták, de gondolja, hogy majd visszahozzák, mert a ládakulcs a zsebében maradt. S ezzel a komédiának vége van.

Életképek, 1848. augusztus 6.

ASMODEI LEVELE JÓKAIHOZ Szerkesztő!

82

ASMODEI LEVELE JÓKAIHOZ

Ön, tudom, nem barátja a hosszadalmas teketóriáknak s legkevésbé az úgynevezett szaloni illemszabályoknak, amelyek a természetesen nyilatkozó lélekre nyomorító vállfűzőket raknak, de mint gyanítom, előfizetői sem helyzék azon irigylendő állapotba, hogy bojtos draperie-kkel s virághímzett szőnyegekkel sáncolja körül magát. S így holmi bevezető kracfuszokra legkevesebb igényt tart. Szóval ön igen egyenes ember, ki semmi asszonytul szült halandónak nem tömjénez – mitől én anélkül is iszonyúan irtózom. Ami engem nem kissé bátorít, hogy önnel barátságot kössek s minden további bemutatás nélkül dolgozótársai sorába toppanjak. Tudva kilétemet, azt nem foga ön hinni, hogy az égbül cseppentem alá, sőt ellenkezőleg – ismerve gyönyörű előfizetőnéit, midőn ezeknek bűvös-bájos szemei előtt megjelenek, senki nem tagadhatja, hogy csak most jutottam egyszer valóságos angyalokkal telisdedtele rakott mennyországba. Persze hogy hazájuk jelen vészes állapotában nagyszerűbb föllépés lett volna tőlem, ha az önkénytes daliák sorában egypár tüzes üszökkel a rácok ellen megyek… de Plutó látja lelkemet, hogy legjobb akaratom mellett is ezt nem tehetem, habár sem reactionair, sem spiesbürger, sem – ami egyre megy – pesti hausherr nem vagyok, mert az üldő sors az egyenlőséget már születésemkor megtagadá – lábaimtól: sánta ördög vagyok, kit a legmámorosabb toborzó sem tart alkalmas termetűnek arra, hogy harcfi lehessek. Kétségeskedik ön? Ön, szerkesztő, az igaz portrémat nem látta s nem is láthatta, miután márciusban egy dikciót sem mondván, senkinek eszébe nem jutott engem levenni, de szolgáljon állításom cáfolhatlan bizonyságául annak nyílt bevallása, miszerint a természetnek mostoha gyermeke, és Petrichevich Horváth Lázárnak termetre édes testvére vagyok. Tüsszög ön ugye? s pirul, hogy első szavamnak hitelt nem adott?… S így, miután habár nem a legajánlóbb bizonyítványokkal is, aufíroltam volna magamat, s miután ön kilétemet elegendő bizonyossággal tudná, még csak az marad fönn, hogy előlegesen óvásomat tegyem ön előtt aziránt, miszerint én tisztán hazai érzelmű lapjában minden fekete színem mellett sem leszek visszaijesztő fekete folt, mert bár sánta ördög vagyok, ezennel magam iránti szeretetbül kötelességemnek tartom kinyilatkoztatni, hogy a kamarillának sem megkezdő, sem kiegészítő tagja nem voltam soha és jelenben sem vagyok. A kamarilla ugyan szinte a pokolnak szülötte, s anyjának tagadhatlanul eminenter becsületére válik, mert a lelkeket nagyobb eréllyel hajhássza s a katlan alá szorgalmasban tüzel, mint bármelyik eredeti öntetű ördög vagy Plutónak akármelyik béres calefactora, de azért alulírttól karakterisztikában felette elüt. Neki a szarvát elreszelték, mert mások fejére akarta azt rakni, ő álarcozott és nem meztelen jár, hanem inkább másokat akar levetkeztetni, a tűz körül csak maga akar melegedni, láncokat nem csörtet, hanem azt akarja, hogy másokon csörögjenek, és végtére nem katlanban – hanem Ischlben főz. Ennyi lényeges különbségnek fölemlítése, azt hiszem, eléggé bebizonyítja azt, miszerint a kamarilla és köztem – noha mindketten nagy ördögök vagyunk – kevés rokonság létez.


83

És így nincs oka önnek, szerkesztő, tőlem visszariadni, vagy mi még több, engem mint az akasztófának érett gyümölcsét a rendőrségnek kezeibe szolgáltatni, kivált ha még azt is bevallom önnek, hogy nekem egy csepp szándokom sincs a felvilágot sötétséggel elárasztani s lelkeket a pokolnak vásárolni. Sőt ha még egypár kétségbevonhatlan tulajdonimat elmondom, Plutóra merem állítani, hogy ön minden további habozás nélkül örömreszketve zárand karjai közé, mégpedig szokása ellenére oly kiválólagos gyöngédséggel, hogy hat oldalborda helyett nálam csak hármat fog betörni. Hallja tehát ajánló tulajdonimat: Először: ember nem lévén, megvesztegethetlen vagyok. Másodszor: mint szegény ördögnek, sem választói, sem választhatói qualificatióm nincsen, s így képviselő sem vagyok, ki minden áron bizalmat szavazni született. Harmadszor: mint feljebb is említém, a katonaságra tökéletesen alkalmatlan levén, önnek kedves narancsfái közé nem mehetek olaszokat spékelni s a mandolinok zengeményit ágyúdörgésekkel lebömbölni. Negyedszer: alant születvén – arisztokrata nem lehetek. Ötödször: Minthogy fajombúl már igen sokan jutottak magas állásba, hivatalt magamnak nem igényelek. Hatodszor: egy hölgyet sem csábítok el, s eszem ágában sincs divatlapot kiadni, és így kettős rivalitástól mentem meg önt. Hetedszer végtére, dicsekedve mondhatom el, hogy a barikád politikát egy vérszerinti ősöm találta föl, ő volt ti. aki mint az önök szentírása mondja – megígérte, hogy az utcakövekbül kenyeret fog csinálni, akkor el nem fogadtatott, de utoljára is rájutott a nép kulcsára ősöm e bűvmesterségének, és most már Párizsban, Bécsben, Prágában, Berlinben szerte gyakorolják. E tulajdonok hallatára nemde magánkívül kiált föl ön, szerkesztő! hiszen ez az én újdonsült dolgozótársam valóságos angyal! A publikum pedig azt mondandja, ennek a Jókainak ördöge van. Igénytelen soraim befejezéseül szabadjon önnek, szerkesztő, némi utasítást adnom, azon opernkukker használatára nézve, melyet minapában tiszteletem jeléül önnek adományoztam. Ha a jobboldalra fordítja ön, torykat látand, ha pedig a baloldalra igazítja, szinte torykat látand… de hivatal nélkül. Ha Zágráb felé irányozza, látni fogja ön egy nagyszerű háló ezerágú kötelékeit, melyek egynémely kedves rebellisnek markába vannak adva, hogy a hálót a Dunára kivethesse. Ha Innsbruck felé nézend ön e látcsövön, észreveendi, miszerint ott női kezek nemcsak harisnyát, hanem hálót is tudnak heklirozni. Végtére bármerre és bármely irányban nézend ön rajta, noha e látcső eléggé nagyít, a magyar független kormányt – sehol sem látandja ön. Más alkalommal talán több rejtélyeit fedezhetem fel opernkukkeremnek. És most vegye ön szíves jóindulatommal azon kijelentésemet, miszerint én önért mindent kész vagyok megtenni.

84

CHARIVARI

Ha megunta ön előfizetőit és könnyű móddal szabadulni akar tőlök, szóljon nekem, és fölcsapván republikánusnak azonnal megszalasztja őket önnek barátja ASMODEI a sánta ördög Kelt Plutóniában, a fogcsikorgatás 2-ik havában, a pecsovicsok sütésére és főzésére rendelt napon.

CHARIVARI A bécsiek három tonna aranyat és tizenöt tonna ezüstöt küldtek szerb elleneinknek. Azonban Pesten lefoglalták a felfedezett küldeményt. Vajon megengedi-e a pragmatica sanctio, hogy ha Ausztria Magyarország ellenségeinek pénzt küld, azt a magyar kormány lefoglalhassa? Szabad-e ez? illik-e ez? A pragmatica sanctiót így megsérteni? Mikor őfölsége iszonyú hatrőfös placatumban elmondja, hogy ő hív magyarjait mennyire szereti, az illír mozgalmakat hogyanképen rosszalja, Jellasicsot hivatalaiból kirakja s a békességet helyreállítani törekszik; illik-e fölfedezni, hogy ugyanakkor a bécsi kormány ellenségeinket titokban pénzzel és fegyverrel segíti? illik-e kibeszélni hogy ugyanakkor a kedves rebellis urunk királyunk fölséges rokonainál teaestélyeken van. Szégyelld magad, nemes magyar nemzet, ily lovagiatlannak lenni. Szégyelld magad, te ki oly hűséges vagy urad királyod iránt, észrevenni, hogy az ő szavai nem tartatnak meg. A te fő erényed a bizalomszavazás, hivés és engedelmesség. Mit gondolsz, ha meghallaná a világ, hogy te urad királyod szavában kételkedel? A nemes, nagylelkű, bizalmas magyar nemzet kételkedik? Hogy kerülhetnél más népek szeme elé? A bécsiek is fényes deputációt lódítottak Innsbrucknak, a pestiek is, felkérendők Ferdinánd őfelségét, hogy menjen közibök lakni. Most válik el, hogy igazán isten képe-e a király. Tud-e egyszerre két helyen lenni? Kossuth azt mondja, hogy legyen két királyunk. Egyik lakjék ott, ahol maga akarja, a másik pedig ott, ahol mi akarjuk. Madarász azt mondja rá, hogy egy is elég. Mi pedig azt mondjuk, hogy mivel a magyar nemzet oly nagy mértékben királysági érzelmű, legyen minden vármegyében egy. Teljék kedvünk. Az ausztriai házból, úgy hiszem, kitelik. Ha Németországnak lehetett harminckilenc királya, miért ne lehetne Magyarországnak ötvenkettő? Istenem! Milyen aranyidő következnék Magyarországra! Ötvenkét ország lenne belőle. Ötvenkétféle politikai harcmező, ötvenkétfele politikai színezetű pártnak. Ötvenkét országgyűlés, ötvenkét külön minisztérium (minden ember hivatalba jutna), ötvenkét hivatalos Közlöny, ötvenkét Gyurmán Adolffal.


85

Ötvenkét vámrendszer, ötvenkét prímás, (Bihar vármegyében persze kálvinista), ötvenkét királyi tábla. Minden héten királyi névnap vagy születésünnep, illuminációk, rakéták, ágyúpufogások. Magyarországon, ha van ötszázhúszezer nemes ember, minden tizezredik lenne palatinus, országbíró, főlovászmester, főfűtőmester, főszakácsmester, főpincérmester s több afféle mesterember. Minden ezredik lenne miniszter, minden századik követ, minden tizedik generális, minden negyedik consiliarius és minden második gróf vagy báró. És mindenik monarchiában volna egy rezidenciális Stadt Ofen, hol az égész világ németül beszélne és a táblabírák sarkantyús csizmában járnának. Minő corpus juris teremne ez összes ötvenkét országban! Rágondolni is gyönyörűség.


CHARIVARI Országgyűlési firkák …y …y táblabíró úr számadása, mellyel ő saját magának szokott az elköltött idővel beszámolni: Bevétel: 24 óra. Kiadás: Öltözködni, vetköződni, sarkantyús csizmát felhúzni, 1 és 1/2 ugyanazt lehúzni, nyakravalót megkötni, órát felhúzni, bajuszt ki- óra kenni Reggelizni, a miniszterelnök ablaka előtt elmenni, 1/2 óra annak, vagy van ott, vagy nincs, alászolgáját mondani Frizérnél újságokat, pletykákat hallgatni 1/2 óra Gyerekeket felpofozni, kik az utcán a Marcziust árulják 35 perc A kvártélyomtul a redoutig menni és vissza 1 óra 25 perc A miniszteri képeket sorra nézni az auslagokban 2 és 1/2 óra Ebédelni és fogat piszkálni 2 óra Várni, míg a bankót felváltják 1/2 óra Beülni a kioszkba, valakit lesni, aki nem jön, várni, 1 óra míg a fagylalt elolvad

86

CHARIVARI

A Széchenyi ligetben ácsorogni, muzsikát hallgatni Őfelségeért és magas családjáért reggel és este imádkozni Vacsorálni Várakozni, míg a kapus kinyitja az ajtót, csengetni és zakatolni

48 perc 12 perc 1 óra 1/2 óra 27 perc Lefekünni, imádkozni, és alunni 7 óra Összesen 20 óra 27 perc Úristen! hát a többi hova lett? Hova tettünk 3 órát és 33 percet az ország öt forint ára idejéből? Na, az volna még szép, ha többet vettem volna be, mint amenynyit kiadtam. Úgy! richtig. Most jut eszembe. Negyed fél óráig ásítottam a redoutban. Három percig mondtam azt, hogy „pártolom” és közbe-közbe „halljuk”-ot kiabáltam, hogy el ne alugyam. Majd el is feledtem. Summa summarum 24 óra.


CHARIVARI Lassan járj, tovább érsz! Már hiszen ami a lassan járást illeti, nem hiszem, hogy akadjon nemzet a hold alatt, mely a konkurrenciát velünk kiállhassa. S ha a példabeszéd igaz volna, ezóta Magyarországnak meg kellett volna kerülni a földet: Száz esztendő kellett neki, hogy a misébe beletanuljon. Ezer esztendő, hogy észrevegye, hogy a világon van. Háromszáz esztendeig tudott tűrni és várta, hogy a német megjavítsa magát, s mikor egy rántással ledobta a nyakáról, négy hónapig egyebet sem tett, mint maga magát bámulta. De ne menjünk olyan messze. Csak vegyük ezt az elmúlt négy hónapot. Tizenkét nap kellett a királynak arra, hogy a nevét aláírja, minden betűre huszonnégy óra. Két hét az országgyűlésnek arra, hogy feloszlása után szétoszoljon. Két hónap a hivatalos lap szerkesztésére. Három az országgyűlés összehívására. Három a katonaság felesketésére. Öt a bankók nyomtatására. Egy hónap verifikálásra, másik hónap bizalomszavazásra, harmadik hónap elbúcsúzásra.


87

De már így nem félek, hogy valaha elvesszünk. Mert ha az egész világ elpusztul és elvész, nekünk még akkor is hátra kell maradnunk egypár századdal, s hiszem, hogy a föltámadás trombitájára aki legutoljára ébred fel, az magyar táblabíró leend, és a legelső szó, amit exceptivául kimond a nagy álomborító ellen: „mindazonáltal.” Biztos kútfők után állíthatjuk, hogy a magyar minisztériumnak csakugyan erős okai voltak arra, hogy a kiállítandó hadsereg magyar lábra ne állíttassék. Ugyanis 1. Nincsen annyi magyar szabó sem Magyarországon, sem egész Európában, amennyi kétszázezer atilla-dolmányt és detto magyar nadrágot ki bírjon állítani, tehát várni kell, még születik. 2. A veres és zöld selyem rendesen hamar elhagyja a színét s így jobb és célszerűbb a zászlókat sárgára és feketére festeni, mely színek, mint tudva van, sokkal tartósabbak. 3. Magyar hadtudomány még nem létezik a világon; egyhirtelen pedig teremteni nem lehet. Így például annak elhatározása, hogy a katonák jobb vagy bal lábbal lépjenek-e ki a glédából? behunyják-e az egyik szemüket, mikor lőnek? vagy mind a kettőt? szúrjanak-e vagy üssenek a puskával, hidat csináljanak-e, ahol vízen kell átmenniök, vagy hólyagot kössenek a hónuk alá s úgy usztassanak át, pipázzanak-e, mikor semmi dolguk sincs, vagy tubákoljanak? ezt a marsot verjék-e: „feküdj, feküdj lompos német?” vagy pedig emezt: „retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj?” az ágyúk magyarul szóljanak-e vagy németül? a kananér csóvával süsse-e el a mozsarat vagy tűzkővel és acéllal? s a tisztek állig viseljenek-e csak szakállt vagy azon alul is? mindezeknek elhatározása irtóztató időbe és megfontolásba kerül, s mint minden józan hazafi átláthatja, nagyokat változtathat a dolgok állásán. Várni kell tehát, míg valaki magyar hadsereg nélkül magyar hadtudományt fog kidolgozni. 4. Minthogy a magyar embereket, kiváltképen pedig a magyar katonákat isten jó egészséggel, következésképen hatalmas étvággyal áldotta meg, nagyon pfiffig és fáin fogás, ha e kétszázezer izmos struccfajta gyomor az ország határain kívül tápláltatik, s helyettök kétszázezer soványabb gyomor hozatik be az országba, csarapárok és vasas németek mundérjában. És ez diplomatikai kalkulus. Ha a haza ekép minden cserébe adott katonán naponként csak egy váltó garast gazdálkodik is meg, egy év alatt három milliót nyer és még tudja isten mennyit (kalkulálja ki Dusek úr, úgysincs egyéb dolga). 5. Et ultimo, minthogy két hét óta eső nem esett, minthogy Erdélybe a sáskák beütöttek s ott nagyon pusztítanak, minthogy Moldvában a kolera veszettül dühöng, minthogy Párizsban tizenkétezer embert halomra lőttek, minthogy Radeczky elfoglalta Milánót, minthogy Perzsiában a népség fellázadt, minthogy kövecses Arábiában egy tevehajtót megevett a krokodilus, s minthogy a pragmatica sanctio így meg amúgy; tehátlan mindezen veszedelmek logikai concatenatiójából véghetetlenül következik, hogy a magyar hadsereg ezután is legyen német, a magyar nemzeti szín ezután is legyen fekete-sárga, s több afféle csekélység; – a kinek azután tetszik, játszhatik idehaza nemzetiséggel, hazafiú-

88

CHARIVARI

sággal, magyar dicsőséggel tragédiát, comédiát, melodrámát vagy minisztériumot, amint kedve tartja. A vasárnapi újság azt mondja, hogy tiszteli, becsüli ő a boldogságos szüzet, de mégis jobb szeretné, ha helyette Magyarország címerét láthatná új húszasainkon. Lássa ön tisztelt szerkesztő úr, ez nem lehet. Nem lehet először azért, mert akkor itt a földön senki sem fogadná el a magyar ezüstpénzt, mind a mi nyakunkon maradna. De hát még odafenn a mennyországban mekkora resensust csinálnánk vele! A szentek, a mártírok, a pápák lelkei, a kanonizált királyok, az elevenen mennybe ment proféták, az arkangyalok és minorum gentium angyalok, egy szóval az egész másvilági arisztokrácia, hogy felzendülnének ellenünk. Azt mondanák, hogy mi még a mennyországba is respublikát és jogegyenlőséget akarunk bevinni, hogy mi még a másvilágon sem akarunk igazhívők és eretnekek között különbséget ismerni, hogy mi azt prédikáljuk, mikép aki embernek született, ne imádtassa magát emberekkel, s aki istent akar játszani az emberek között, ne egyék, ne igyék, hanem tömjénfüsttel éljen; pedig lássa ön: ezáltal sokat vesztenénk. Meglehet, hogy még a jeruzsálemi királyság oda lenne. Na, meg vagyunk mi áldva a mostani postarendszerrel! Még így Tuhutum idejében sem állott a közlekedés, amidőn az országban a prímáson kívül senki sem tudott írni (ez sem vitte tovább a manu propriánál), következőleg nemigen kopasztották a ludakat avégre, hogy tollaikkal levelet írjanak, s faluról falura conventiós cigány hordta az üzenetet. Mindennap kapunk panaszos levelet, hogy egyik vagy másik előfizetőnk nem kapta a lapot. Némelyik még egyet sem kapott. Másik nem kapta az első, harmadik, ötödik, hetedik számot, hanem kapott helyette kétszer másodikat és háromszor negyediket. Ismét másik kapott az első héten Nemzetőrt, a másodikon Radicallapot, a harmadikon Pesther Zeitungot, és így tovább mindent egyebet, csak Életképeket nem. Van olyan, akinek az Életképek borítékjában jár Divatlap, Nemzeti Újság és Pesti Hírlap. Ha ezek közül valamelyik eltéved, minket vesz érte elő, azt hiszi, a mi révünkön megy mindez. Olyan bölcs is van, aki postán bérmentetlenül visszaküld három font Népelemet, s azt mondja, hogy ő nem erre prenumerált. S az a legszebb a dologban, hogy mindezeken még csak segíteni sem lehet. Mit alkalmatlankodjunk a kereskedelmi minisztérium nyakán ilyen hiábavalóságokkal? A kereskedelmi minisztériumnak kisebb gondja is nagyobb az irodalomnál. A magyar kereskedelmi viszonyok iszonyú sok dolgot adnak. Indiákra járó kereskedelmi hajóink – a Hortobágyon, a nagyszerű kulacs- és nadrágszíjkereskedés Lengyelországgal, a kecskeméti epreskertben az indigótelepítvények, azok az irtóztató sok gyárak, fabrikák és manufaktúrák, melyek az országot egészen ellepik, a híres gyöngyhalászat a komáromi szigetben, a nagy gonddal ápolt nádültetvények az ecsedi lápban, hát még a nagy fáradsággal gyűjtött sáskatojások, miket úgy kell most kemencékben kiköltetni nagy ápolás mel-


89

lett, mint Egyiptomban a csirkéket, kinek jutna annyi dolog mellett ideje a posták rendezésére?! Itt nincs más mód, mint hogy beszéljen egyszer össze vagy három olvasó társaság, ránduljanak fel ide Pestre, verjék sorra, valamennyi szerkesztő van a világon, mert itt ugyan másforma elégtételre nincs kilátás:


CHARIVARI Diplomatikus szakácskönyv E napokban a szeretetre méltó öregúrnak, kinek neve Osztrák birodalom, vagy lakadalma lesz, vagy halotti tora. Ha férjül megy az uralkodásra termett Germániához, papucs alá jut. Ha vonakodik, meghal és száll alá poklokra. Mind a két eset örömünnep miránk nézve, régóta szenvedő mostoha fiaira. Illő tehát, hogy ez örömünnepet régi szokás szerint hét országra szóló lakomával koronázzuk meg, s erre mint búcsúlakomára híjuk meg az öreg tátit, ki bennünket háromszáz esztendeig traktált a katzentischliről, hadd lakjék jól utoljára a más emberségéből, s azután járjon isten szent hírével. Ha tehát meg nem bántanám vele a gyámsága napjai alól kiszabadult nemzetet, elkészítettem volna a speis-zedlit, amint következik; ha valaki jobbat tud ajánlani, nem bánom, retirálok. Levesek 1. Korhelyleves. (Végy háromszáz külföldön lakó magyar mágnást, detto háromszáz regalistát és földesurat, vágd négyfelé.) 2. Zöld leves. (Fogj meg kilenc megyei orátort, hagyd őket beszélni, míg ki nem fáradnak, s levesed illendőképen meg nem zöldül.) 3. Muszka leves. (Végy szibériai jéghegyeket, olvaszd fel kiontott lengyel vérben, s verj huszonötöt kancsukával a talpára, akit hozzá ültetsz.) 4. Fekete leves; németül Prügelsuppen. (Végy egy általános néplázadást, főzd össze XVI. Lajos emlékével, apríts bele tizenkétezer millió státusadósságot s főzz bele egy kis illuminációt, hogy nagyon keserű ne legyen annak, aki megissza.) Assiettes Egy tányér lefőzött pecsovics hivatalból kicseppenés mártásában. Egy tál felsült táblabíró nemzeti garnírunggal. Pácolt ökörnyelv „pártoljuk” és „maradjon” mártásban.

90

CHARIVARI

Vastag ételek Ch. táblabíró úrnak egy közkívánatra tartott dikciója, mint boeuf à la mode. Liberális árticsóka phrasis-haché-fachéval. Tengeri rákok, táblabíró-politikával töltve. Malac, német módra. (Végy egy bécsi filisztert, töltsd tele serrel, s énekeltesd vele: es ist nur eine Kaiserstadt, es ist nur ein Wien!) Becsináltak Grillírozott birkafejek. (Szedd össze a Jellasicsnak fáklyás-zenézetteket, hitesd el velök, hogy egy rác megeszik tíz magyart, s így tálald fel.) Kopófülek à la barátfülek. (Fogj össze kétszáz polizei-spitzlit, vágd le a füleiket s tedd fel a gazdájuk elé.) Intrikus libamáj. (Végy egy élemedett hercegasszonyt, engedj neki álmodni egy kicsinyt, pácold be nagyravágyással, hízlald embervérrel, sózd meg népek átkaival, s ha meghal, balzsamozd be szívét és gyomrát s építtess neki templomot.) Tésztások Tiroli rétes, kamarilla falatokkal töltve. Olasz makaróni. (Küldj negyvenezer katonát Olaszországba s várd meg, míg azokat ott makarónivá aprítják, akkor légy nagylelkű, s küldj másik negyvenezret, akik visszahozzák.) Fordított kása. (Végy félmillió megtért pecsovicsot, rakd őket hivatalba s vigyázz, hogy meg ne égesse a szádat.) Barátfüle tout à la nature. Püspökfalat, papi jószágok elvételének félelmével. Plumpudding à la monarchie. (Végy kilenc nyomorúságban élő népet, főzd ki a zsírját s hintsd be sötétséggel, rakj fölibe papokat és főrendeket, hints rájok egy réteg titulust, tedd fejökre a trónt, ültess bele egy mézeskalácsbábot s támogasd meg szuronyokkal és kötözd meg láncokkal, hogy el ne dűljön.) Sültek Systematicus tekenősbéka. (Süsd meg a táblabíró-politikát! tégy hozzá logikát és szerecsendió-virágot, rakd körül okos gombával és ne egyél belőle.) Egy tál fekete-sárga császár-madár. Egész bárány lefőzve. (Ezt legjobban tudja készíteni a Marczius.) Tolnai szarvascímer à la Alvinczy, nemzeti szalmalángnál megpirítva. Foglyok kirántva, tudniillik:státusfoglyok, kirántva tömlöceikből. Fontolva haladó csigák. Udvari keresztes dámák, mint snepfek. Torták


91

Keserű mandulatorta, közteherviselés és jogegyenlőség mintájába öntve. Olla potrida à la corpus juris, összetépett armálisok, elavult privilégiumok, tyukodi fütykösök, diplomák, nemes címerek, longae latis pörök stb stb. Végre jön a püspök ital, konfiskált papi javadalmakból főzve. És legvégül, mint illik, a fekete leves (lásd 4. szám alatt). Civilizált emberek babonái Nem lesz érdektelen, ha azon babonás véleményeket, miket nagyobb részint felvilágosult külszínű emberek is hisznek, egy kissé a nevetség napfényére hozzuk. 1. Bal lábbal ki ne lépj a házból, mert szerencsétlenség ér. 2. Gombostűt ne ajándékozz kedvesednek, mert összevész veled. 3. Ha pók száll reád, le ne seperd magadról, mert az szerencsét hoz. 4. Kifésült hajadat el ne szórd, mert a madár felszedi, fészket csinál belőle, s a fejed fog fájni miatta. 5. Ha valakitől emlékbe hajfürtöt kapsz, el ne veszítsd, mert tulajdon hajad mind utána megy. 6. Ha üngödet megfordítva vetted magadra, aznap senki meg nem csalhat. 7. Ha pénteken sokat nevetsz, vasárnap sokat fogsz sírni. 8. Ha a bal szemed viszket, nevetni, ha a jobb, sírni fogsz. 9. Ha a füled cseng, hírt hallasz, ha tenyered viszket, pénzt kapsz. 10. Ha körmödön fehér folt támadt, új ruhát kapsz. 11. Ha nyelveden hólyag támadt, rágalmaznak, ha csuklol, emlegetnek. 12. Hajadban fehér szál szerencse szála. 13. Ha ételt tész félre magadnak s ott felejted, távollevő kedvesed szükséget szenved. 14. Ha torkodon akad a falat, megpanaszolta a házigazda. 15. Útra ne indulj, mikor tizenkét órát harangoznak, mert feldűlsz. 16. Ha tizenhárman ülnek az asztalnál, egynek meg kell halni. 17. Kinek a csirkesarkantyú nagyobb darabja törik a kezében, hamarább megy férjhez, mint a másik. 18. Ki a sertés farkát el tudja metélni, a farsangon vőfény leend. 19. Ki a kenyeret csorba nélkül szegi meg, aznap nem hazudott. 20. Ha a víz eldűl, keresztelő lesz, aki felé dűl, annál. 21. Ki a sót feldönti, haragoskodni fog. 22. Akinek a kontya lebomlik, férhez készül. 23. Ha utadban baráttal találkozol, hajíts utána gombostűt. 24. Ha fogad fáj, keress olyan fát, melyet a villám ütött meg, annak a forgácsátul meggyógyul. 25. Ha a macska mosdik, vendég érkezik a házhoz. 26. Ha az orrod viszket, bosszúság ér.

92

CHARIVARI

Életképek, 1848. szeptember 3.

CHARIVARI Bizalmi hévmérő 40 fok Forspont. Az 1848-diki III. Törv. cikkely kihirdettetik. Ünnepélyes processiók zászlókkal és fáklyákkal, gratuláló és orákuláló dikciók, népgyűlések, kokárdák, vörös tollak és égre vigyorgó boldogságos arcok. 39 fok Sajtószabadság. Placatumok minden utcaszegleteken, vörösek, fehérek, zöldek, némelyik nagyon is zöld. Proklamációk tele hadizenéssel, meg nem történt újságok, kardcsörgető versek, puska-, ágyúropogás – papirosra festve. Ellenséget nem találván, mindenfelé győzedelmeskedünk. Viccek a cenzorokra. 38 fok Népszabadság; úrbér-elengedés. Háromezer földesúr örömtől ragyogó arccal hirdeti jobbágyainak, hogy többé nem szolgálnak neki. Az ajándékot adók igen nagylelkű, az ajándékot kapók pedig igen savanyú képeket csinálnak. Amazok gondolnak a kármentesítésre, emezek pedig nem tudják, hogy a török jön-e vagy a tatár? 37 fok Magyar színek. A pántlikaárusoknak nagyon jól megy. 36 fok Lutrik bezáratása. Mindenki várja, hogy mikor mond a császár cridát? 35 fok A minisztérium a hadügy kezelését átveszi. A budai várparancsnok ellop harminc mázsa lőport, s nem akarja felnyitni az Arsenált. 34 fok A németek lejönnek Bécsből csókolózni. A nemzeti színház kivilágíttatik, zászlók adatnak cserébe. 33 fok A Marczius valamit mond. Harmincezer nemzetőr kiáll – a papiroson, a minisztérium védelmére. 32 fok Hivatalok osztogattatnak. A miniszterelnök kapuja előtt egyik hintó a másikat éri. Vannak elégült és elégületlen arcok. 31 fok A hadügyminiszter megérkezik Olaszországból. Jubileum. Mind azt hisszük, hogy már most magyar hadseregeink is utána fognak jőni.


93

30 fok Király őfelsége megkínálja a hű magyar nemzetet kétszáz millió – státusadóssággal. A hírlapok kirántják a papiros kardot, s azt mondják: „nem!soha! semmit!” 29 fok Az unió Erdélyországgal megtörténik. Te Deum laudamus. Mindenki hiszi, hogy már most olcsóbb lesz a só. 28 fok Kétszázezer nemzetőr fogadást tesz az utósó elhulltáig védni a hazát. Mindenik azt hiszi: az az utolsó én leszek. 27 fok Híre támad, hogy a székely katonák már megindultak. Mindenfelé csak székely vitézségről hallani anekdotákat. 26 fok Deputációk jőnek Bécsből, Párizsból és Sztambulból, a magyar nemzet rokonszenvét kikérendők. Deputációk küldetnek vissza a rokonelvű nemzeteket a magyarok segítségéről biztosítandók. 25 fok Az olaszok folyvást győzedelmeskednek. Az ellenzéki körbe IX. Pius pápa rendes tagnak bevétetik. 24 fok A pragmatica sanctio ellen beszédek tartatnak. Az emberek egymásra néznek s azt kérdik, hogy ki az? 23 fok A felséges császár Bécsből elutazik, nem tudatik hova? A jó magyar nemzet kosztot, kvártélyt ígér neki ingyen, csak jöjjön ide. 22 fok Zágrábban valami crawall történik. A táblabírák azt hiszik, hogy pipaszárral szét lehet verni az egészet. 21 fok A kétfejű sasok repülni tanulnak. Szerencsés út kívántatik nekik. 20 fok Az Ypsilonok ünnepélyesen kiküszöbölődnek. Chyky táblabíró áldozatokat tesz a hazáért, de hisz örömest hagyja elvérzeni ypsilonjait, mert ez a hon üdveért történik. 19 fok Az egyenlőség elve polgári és vallási tekintetben kimondatik. Melynek következtében miniszteri parancsnál fogva csakugyan be is záratnak Kassán a zsidó boltok. 18 fok Pesten elhatároztatik, hogy házbér nem fog fizetődni. A kormány nem egyez a petícióba. Ez kissé megingatja a bizalmat.

94

CHARIVARI

17 fok A Budapesti Híradó nem tudja, hogy mit beszéljen. Sokan azt hiszik, hogy megtért. 16 fok A nemzetőrök kirendeltetnek fáklyás-zenékre fáklyát vinni. Nem különben bizalmat szavazni a hatvani utcába. 15 fok A macskazenék divatba jönnek. A magyar nemzet kezdi a nagy nemzetek civilizált szokásait elsajátítani. 14 fok Báró Lederer macskazenét kap. Báró Lederer egypár macskazene-dilettánst agyonveret. A barikádok nem akarnak sikerülni. 13 fok A katonaság felesküszik az alkotmányra. Nagy ünnepély. Mindenféle mézeskalácsot árulnak; mindenki hiszi, hogy ezzel meg van mentve a haza. 12 fok Őfelsége hosszú levelet ír az ő horvátjához, Jellasicsot ünnepélyesen leteszi hivatalaiból s hazaárulónak nyilatkoztatja. Magyarországon nincs ember, aki ne hinné, hogy no most Jellasicsnak vége, fejit veszik, felakasztják, a horvátok meg fognak ijedni. 11 fok Neveztetnek ki számtalan tisztek számtalan zászlóaljakhoz. Magyar ember szentül hiszi, hogy azon zászlóaljak csakugyan léteznek valahol. 10 fok A katonatiszteknek megengedtetik bajuszt ereszteni. Ez hatalmas coup d’état volt, mondja magában a táblabíró. 9 fok Magyar pénzek veretnek. Lesz tehát miről bennünket megemlegessen a maradék. 8 fok A Közlöny csatahíreket közöl. Vidéken azt hiszik, akik a Közlönyben hisznek, hogy a magyarok vasból, a rácok vajból vannak. 7 fok Rettenetes sok privát hír kószál. Elesett tízezer rác, kétannyi elfogatott, háromannyi a Tiszába fulladt, Jellasics fogva van, a préda felszámíthatatlan, magyarok közül a veszteség egy lovas, két gyalog, három sebesült. Egy kapitánynak keresztüllőtték a sisakját. Egyéb baj nincsen. A táblabíró hisz és idvezül. 6 fok Az országgyűlés pedig összeül. Könnyebben lélegzik az egész nemzet. Szép szavakban nem lesz fogyatkozás. 5 fok A kétszázezer katona és 42 millió adó heventében megszavaztatik. Országos jubileum. Magyarország boldogsága alá van írva; az édes, kedves


95

optimisták azt hiszik, hogy e kétszázezer vitéznek egyéb dolga sem lesz, mint Magyarországot megvédelmezni. A táblabíró másodszor hisz és idvezül. 4 fok A minoritás végképeni eltörpültettetése. A táblabíró harmadszor is hisz és idvezül. 3 fok A király megígéri: hogy Budára jő lakni. A jólelkűek azt hiszik: hogy már építik is számára a királyi lakot. 2 fok Mészáros Lázár lemegy a rácok ellen. Mindenki hiszi, hogy addig vissza sem jő, míg őket szét nem veri. 1 fok Az országgyűlés két nap disserál a pálinkafőzésről. Ez már aztán a parlament, gondolja magában Bárány t. b. 0 fok Rossz hírek és jó hírek. A politika rendes kosztosai nem tudják: hogy mit higyjenek. Országos semidesemoda. 1 minus Zágrábban leteszik a királyt. Mi a tatár? nem akasztatja fel őket a minisztérium. 2 minus Megégetik a nádor arcképét. Ezeket sem akasztatja fel a minisztérium. 3 minus A rácok pusztítanak mindenfelé. Hát már senkit sem akasztat fel a minisztérium. A táblabíró restelkedni kezd. 4 minus Az olaszügyben veszt a baloldal. A jobboldal nem igen látszik dicsekedni a győzelemmel. 5 minus A katonaság nem akar engedelmeskedni a magyar kormánynak. A táblabíró nép elveszti fülét-farkát s gondolkodóba esik. 6 minus A katonaügy nem úgy üt ki, amint hittük. A fekete-sárga zászlók, a kétfejű sasok, a rexum linxum, a fehér frakk és mogyorópálca visszajőnek. A táblabíró kiveri pipáját s azt mondja, hogy de már ez furcsa. 7 minus A szenttamási ütközetet elvesztjük, a katonák a nemzetőröket szidják, a nemzetőrök a katonákat, az újságírók mind a kettőt. A táblabíró haragszik, de nem meri magának megvallani, hogy kire. 8 minus A státusadósságok elfogadtatnak. Országos káromkodás, a nemzet csóválja a fejét. A táblabíró nyugodtan várja, hogy csakugyan teremt-e még az isten semmiből valamit, Magyarország üres ládájából kétszáz millió forintot.

96

CHARIVARI

9 minus A kormány odaengedi a horvátoknak Horvátországot, a rácoknak a Bánátot, az oláhoknak Erdélyt, a tótoknak Felső-Magyarországot, a németeknek a királyi városokat. A táblabíró félni kezd, hogy ha ez így megy, egyszer majd előkerülnek a marahánok és dákok ivadékai, s úgy visszakövetelik Kecskemétet és a Kunságot, hogy jobban se kell. Radeczky minden újságírót felakasztat, az ártatlan Közlönyét kivéve. Patrona Hungariae ora pro nobis. 10 minus Magyarország alkotmány helyett kap kancsukát, a hivatalok németekkel töltetnek be. Az ország adó alá vettetik, a kaputos emberek fejeire díj szabatik. Vannak, kik gyanakodni kezdenek, hogy aligha mennek igen jól a dolgok. Azonban még ez csak sejtelem. 11 minus Kimondatik hogy ezentúl Magyarországot Colonia sclavának fogák nevezni. Jellasics kineveztetik propraetornak. A táblabíró szeme egyszerre felnyílik, káromkodnék, de nem ér rá. Bújában az egész nemzet elkezd verseket írni, keservesnél keservesebbeket. 12 minus Következik Szibéria. Ott pedig ugyancsak hideg van.


CHARIVARI Az ildomos szélkakas Jellasics Zágrábban. A nádor képe máglyán. A lázadó, a vakmerő, a gyilkos égető!!!!! Jellasics Innsbruckban, Zsófiánál kézcsók. A pártütő, a rebellis, a hűtelen!!!! Jellasics Bécsben, schwarzgelb fáklyás-zene. Az exbán, a vérszopó, az áruló!!! Jellasics Fiuméban. A jogtapodó, az igazságtalan, a fölségsértő!!


97

Jellasics a határon. Királyi handbillet. A nyomorút, az elbízott, a szemtelen! Jellasics Kanizsán. A minisztérium leköszön. A veszedelmes ellenség, a tatár. Jellasics Fehérvárott. A státusadósság elfogadva. A vitéz ellen, a merész dalia. Jellasics Soroksáron. A nemzetgyűlés fut. A derék férfiú, a nagy hadvezér. Jellasics Budán. A magyar nép lefegyverezve. Őfelsége, a horvát király, kegyelmes urunk és atyánk. Variációk e téma fölött: „a király beteg.” A király az isten képe. Hát az isten képe beteg? Ha az isten beteg volna, a nap elvesztené fényét, a csillagok megfagynának, a föld nem hozna virágot, az ég kék helyett zöld lenne, a hegyek tüzet okádnának, a holdból piros vér folyna, a tejút megfeketülne, s égő üstökös csillagok járnák keresztülkasul a világot. Akkor volna a pokolban drága világ! Hátha e földi isten megbetegszik, ne legyen-e az is nagyszerű? Ne érezzék-e a népek keservesen, hogy a király beteg? Ne folyjon-e a népek szívéből piros vér, szemükből égő könny, ne legyen-e szabadságuk letiporva, mert a király beteg? Ne érezze-e egy egész ország fogcsikorgással, hogy a király beteg? Ha egy embernek feje fáj, nyakára tesznek flastromot. Ha egy nemzetnek a feje beteg, a nemzet nyakára tesznek érte jármot. Ha embernek feje fáj, nadályokat raknak keblére s karján eresztenek vért. Ha egy nemzetnek feje beteg, a nemzet keblére kell rakni a nadályokat, a nemzet karján kell eret vágni. Miért van hát az embernek feje? Azért, hogy legyen a kalapját hova tennie. Imádkozzatok, hogy a király ne legyen beteg. Doctor camarilla elkészítette a recipét, imádkozzatok. Kétszáz millió státusadósság, ezüstben, aranyban, az első orvosság. Adjátok meg és imádkozzatok. Kétszázezer katona, frakkban, német lábon, második orvosság. Adjátok meg és imádkozzatok. Kétszázezer pecsovics és jezsuita, mint magyar hivatalnok, harmadik orvosság, vegyétek be és imádkozzatok. Pénz- és hadügyi tárcák, negyedik orvosság. Adjátok vissza és imádkozzatok. Pragmatica sanctio, ötödik orvosság. Higgyetek benne és imádkozzatok. Alkotmányos szabadság, porrá törve és elpárologtatva, hatodik orvosság. Felejtsétek el és imádkozzatok.

98

CHARIVARI

Háromszáz demokrata feje, mint hideglelést űző labdacs, hetedik orvosság. Vágjátok le és imádkozzatok. Hogy a király gyógyuljon meg. Hogy az isten képe ne legyen beteg. Hogy a nemzet feje ne gyöngélkedjék. Ugyancsak ijedezünk, hallván, hogy Jellasics Pestre készül. Vajon miért jöhet ide? Csak nem akar tán divatlapot kiadni? mert akkor mind nekem, mind Vahot Imrének végem van. Vagy tán vendégszerepelni jön a nemzeti színházba? ugyan kinek a szerepeiben akar föllépni? Nem remélem, hogy szüretelni jöjjön, mert ahogy mondják róla, nagy kárt tud tenni a borban, s nemigen teszi le fejéről az Orbán süvegét, minél fogva is meglehetősen cinegét fogott az orra. Akkor bizonyosan házasodni jön, csakhogy azon esetben ne hozna annyi násznépet magával. Denique az már ki van csinálva, hogy hogyan jön ide. A Dráva-partig hídon, onnét a Muráig szekéren, a Murán fel Tapolcáig gőzhajón, onnan Budaörsig gőzkocsin, onnét Budavárig gyalog, Budáról Pestig fiakkeren. Innen pedig – extrapostán a pokolba.


CHARIVARI Sietünk közönségünkkel hevenyében tudatni, miszerint őfölsége báró Jellasics, a dicső hadvezér, a szeretetre méltó rebellis, hivatalos közlönyéül lapunkat, mint melynek schwarzgelb tendenciájáról eddigelé is meggyőződhetett, méltóztatott elfogadni. Minek következtében ezentúl hivatalos rendeletei közölhetésének exclusivum privilegiumával csupán bennünket boldogítand. Ut sequitur. Mi – báró Jellasics, ördögnek és a kamarillának kegyelméből Pannónia királya, horvátországi bán, minden zsiványoknak és rablóknak nagyhercege, ezennel hálát adunk az istennek, hogy nekünk százezer ártatlan ember vérét kioltani segített s azoknak házaikat felgyújtani s feleségeiket meggyalázni engedé, e hálaadásunk bemutatása végett holnap, úgymint szept. 26-án nagyszerű Te Deum laudamust tartandunk a budai rácvárosi templomban, melyre is mindazok hivatalosak, kik az istent dicsérni akarják oly dolgokért, cselekedetért, melyet ha az ördögre fognának, az is megharagudnék érte. Kelt Carogradon provincialis residentiánkban. Báró Jellasics, Pannónia királya iá. (L. S.) Mi – báró Jellasics, stb. ezennel megbízzuk egy korszerű és népszerű minisztérium alakításával eddigi szorgalmas dolgozótársunkat, Aifoz hercegasszonyt, ki


99

azon minisztériumnak elnöke leend, tárcájával azonban csak magas személyemnek felelős, akkor is csak négyszemközt. Báró Jellasics, iá. Pannónia királya (P. i. H. a.) Mi stb. – ezennel parancsul adjuk minden tolvajoknak és zsiványoknak, hogy ki mit lop, annak egyharmada a királyé, úgymint a mienk; ki azt nem teljesíti, úgy fog tekinteni, mint közönséges tolvaj és megbüntettetik. Nopcsa igazság.

Báró Jellasics, iá. Pannónia királya (P. i. H. a.) Mi stb. – kivetjük az adót a mi kedves népeinkre; irántunki hódolatuk méltó jutalmául, mely is különb-különbféle titulusok alatt következik. 1. Beszédadó. Aki magyarul beszél, fizet egy forintot. Aki németül beszél, fizet két forintot, aki semmit sem beszél, fizet három forintot. 2. Akinek földje van, fizet minden holdtól tíz forintot, akinek háza van, minden ablaktól tíz forintot, akinek lova vagy ökre van, mindeniktől tíz forintot, akinek sem földe, sem háza, sem marhája, fizet azért a malíciáért, hogy semmit sem szerzett, száz forintot. 3. Aki hivatalt kap, azon évben, melyben megválasztatott, elengedi a fizetését. A hivatalnokok minden évben újra választatnak. 4. Minthogy ezentúl a sóbul is fogunk pénzeket veretni, melyeknek az a jó tulajdonságuk lesz, hogy nedves időben elolvadnak, a só árát oda kvalifikáljuk, hogy ezentúl latja lesz annyiért kapható, mennyiért addig a fontja kelt. 5. Írni csak általunk megbélyegzett papirosra leend szabad. Egy pecsét díja egy húszas. 6. A templomokba ezentúl csak belépti díj mellett lesz szabad járni. Azok az istentelenek, kik hetenkint legalább kétszer templomba nem mennek, toties quoties húsz forintra büntettetnek. 7. Aki valamely újságlapot kiád, fizet minden előfizetőtül egy forintot, aki valamely újságra előfizet, szinte egy forintot, a sajtószabadság oly formán meghagyatik, hogy aki valamely magányos személyt akar meggyalázni, fizet előre száz forintot, ha előre be nem jelenti, duplán, ki előre hatszáz forintot letesz, beszélhet, amit akar, magáról a királyról; tízezer forintért egész esztendeig szabad szidni mindenkit a királytól kezdve a szentekig és a papokig. 8. Fejadó. Mindenki fizet a fejétől tíz forintot, akár veszi hasznát, akár nem. Minthogy a táblabírának öt feje van, úgymint két kezefeje és két lábafeje, meg egy tökfeje, fizet, aki táblabíró ötven forint fejadót. Akik meghalnak, azok nem fizetnek semmit, hanem vagyonaikat örökli a státus, úgymint én. 9. Temetésadó. Ha valaki el akarja magát temettetni, fizet ötven forintot. Ezt mindenki még életében tartozik lefizetni, s azon esetben sem kapja vissza, ha státus költségén temettetnék el, például felakasztván vagy megsüttetvén.

100

CHARIVARI

Mindazon adófizetések pedig csupán arany, ezüst és platina pénzekben fogadtatnak el, a státus, úgymint én, semminemű kibocsátott papirosait sem levén hajlandó visszaváltani. Gaymüller, financ.

Báró Jellasics iá. Pannónia királya (P. H.) Ha áll az, hogy Európa még mindig kisasszony, minőnek őt a mappákon rajzolják, akkor ennek az aggszűznek ugyancsak mindenféle bajai lehetnek. Ha Spanyolország az ő feje, akkor az meglehetősen kopasz lehet, s arcáról szépen lekophatott a hajdani dicsőség festéke. Ha Frankhon az ő keble, képzelhetni, minő gyulladás van abban, s minő szívdobogásokat kell kiállnia Párizsnak, az ő szívének, miatta. Ha Olaszország Európa karja, vállában nagy lehet a reumatizmus, ott van Lombardia, s keze fején Nápoly lehet a körömméreg. Másik keze Anglia, ez ugyan jól fel van karperecezve, hanem legyezője, Irland, rongyosabb a rongyosnál. Ha Németország az ő mája, ennek is meggyűlhetett a baja a sok rossz nedv kitisztogatásával. Ha Magyarország az ő hasa, minő csikarásokat kell szegénynek kiállani! Ha végre Oroszország az ő szoknyája, gentlemanekhez illő dolog, nem kutatni, hogy ott mi baj vagyon. Veszni megy a világ. Mikor egy Teleki elárulhatja hazáját! Nem volt ragyogóbb név a magyar história évkönyveiben a Teleki családénál, de nem követett el gyalázatosabb árulást ember emlékére a civilizált világban senki, mint Teleki Ádám. Nem a hon ellenségeinek, nem a hon zsarnokainak árulta ő el nemzete ügyét, rablóknak árulta el nemzete bizalmát, haramiacsordával szövetkezett össze. Az istenért, ti, kik a Teleki nevet viselitek, mondjátok: nem volt ez ember régente eszelős? nem bántotta-e titkos őrülés? mert ép ésszel ember ily bűnt nem követhet el, ember, ki a Teleki nevet viseli, ki bűneiért nem kaphat olyan díjt, melyért nevét ily bűnnel bemocskolhassa, azt a nevet, mely nemcsak az övé, hanem tíz másé, kik azt dicsőséggel tudták elhalmozni. Ez ember őrült! Daemoniacus őrjöngő! Szegény rokonai! Azok a becsületes, igazlelkű Telekiek, tán egyetlen vigasztalásuk ez lehet, hogy rokonuk tébolyodott. Ha nem az, úgy az ítélet napja közelget. Apropos nagyurak. Que diable? Hol vannak most a nagyurak? Azok a szépséges méltóságos arcok, kik egy ünnepélyes alkalmat sem mulasztának el, hogy arany paszomántos, menyétprémes mentéiket bemutathas-


101

sák, kik tavaly a nádort határról határra kísérték, hol vannak most, mért nem kísérik őt most százszor dicsőségesebb útjában? Hová lesznek a fényes csillagok a hajnal elől? Hová lesznek a piros orrú gólyák november elől? Hová lesznek az üldözött adósok a hitelezők elől? Hová lesznek a mókusok a hideg tél elől? Elvesztik-e fényöket s azért nem látszanak? Elköltöznek a boldogabb melegebb hazába? vagy elbújnak és nem felelnek, bár hallják a kérdést? vagy megfagynak, lábukat nyakukba veszik s végigalusszák a telet? Tudniillik a csillagok, gólyák és murmutérok. De már Jellasics csakugyan históriai személlyé kezd válni. Nagykanizsáig tartott expedíciójában iszonyú hódításokat tett – a megszállott helységek aprómarháiban. Rongyos, mezítlábos zsebrákjai dülöngnek az éhségnek miatta, itt-amott akad meg nyakukban egy-egy lopott ruha. Ahol mit érnek, lopnak, tyúkot, ludat és pulykát. Nyomorú istenverte nép, valóságos Kanonenfutter. A félelem hajtja őket a csatába, ugyanaz majd el is hajtja onnan. Így halad, ő az újabb kor Nagy Sándora, a szerb Napóleon, tyúk- és pulykatollakkal hintve be diadalmas útját. Komárom leégett. A kedves szép város ott a két Duna közt, melyet ártatlan tréfáink annyi előszeretettel kerestek fel mindig, s melyet most könnyező szemeink fognak megtalálni, szomorúan, lerontva, elhamvadva. Több mint ezer ház, a város legszebb helyei, a főutcák, a piacok, a városháztere, a legszebb templomok, a nagyszerű megyeház, mind, mind gyásszal behúzva, melyet a pusztulás hagyott maga után, feketén, mintha rajtuk száradt volna az éjszaka, mely semmivé tette. Szegény, szegény szülötte földem, milyen szomorú lehet a te arcod! Hová ha mentem, minden ház egy édes emlék, minden arc egy vidám mosoly volt számomra, most minden rom’ egy bánatos síremlék, minden arc egy könnyeiből kifogyott kép. Hát a födél, mely alatt születtem? Hát a rokonok, kikkel annyi évet töltöttem együtt? s kiket még csak siratnom sem szabad?… Szegény becsületes nép. Így adóztál hazádhozi ragaszkodásodért. Büntetést kap az erény, jutalmat az árulás… De él még Isten az égben, ki az ártatlanok könnyeit s vérének hullását számlálj a odafenn, s ki előtt a megolajozott homlok nem tesz kivételt az emberek közül, ki ítéletet mond koldus és király fölött. Él még az Isten! S ti földi istenek egykor sápadtan, koronátlanul fogtok előtte állani, s amilyen magasan voltatok egykor az emberek fölött, oly mélyen fogtok hullani az elítéltek sorai közé. Ti, kiknek neve vihar és pusztulás a földön, kiknek étvágya éhhalála a népnek, kiknek betegsége döghalál az országon, nem féltek-e, hogy az a szellem, kinek

102

CHARIVARI

képmásává hazudott benneteket az ezredéves sötétség, felemeli világirtó karját s oly példát szolgáltat rajtatok a világnak, minőt emberi szív kigondolni nem bír. Ti, kik koldusok és hazátlanok üldözésében örökítetek meg neveiteket, nem féltek-e, hogy jöhet idő, mikor senki sem vár reá, mely titeket látand idegen ház küszöbén koldulni, házatlanul, senkitől nem félve, senkitől nem szeretve? Átkozott leend, ki ha fáradtak lesztek, házába befogad, ha fáztok, tűzhelyéhez bocsát, ha meghaltok, eltemet. Átkozott leend a sír, mely csontjaitok benyeli, átkozott a fű, mely azon megterem, és áldott az, mely palotáitok küszöbét fogja lepni. Egy kis furcsa terrorizmus Ily adresse alatt kaptam több szerkesztő társaimmal együtt ily tartalmú leveleket: „Pest város lakosai. Ti, kik rémítő nagy adótól terhelve a legnagyobb veszélynek vagytok kitéve stb. stb felszólítalak Pestnek minden házbért fizető lakói, hogy egy háztulajdonosnak sem szabad egy fillért is elvenni házbérbe, mert ha ezt merészlik, irtóztató bosszúm fogom éreztetni s jaj lesz neked, pesti kevély bürger, mert pusztításom siralmasabb lesz a komárominál, ezt adja tudtodra a pusztító társulat.” Mi ugyan e pusztító társulat létezésében nem hiszünk, inkább gondoljuk, hogy tán egynémely jámbor templom egere akarja ily terrorisztikus úton elpassirozni a Szent Mihály-napot; hanem azért mégis ajánljuk e levelet a városi hatóság figyelmébe, lehet hogy az írást tán megismerheti valaki, s komolyabb eredménye lehet a dolognak, mint minőt mi várunk belőle.

Életképek, 1848. október 1.

CHARIVARI Hivatalos rovat. Jellasics közlönye Mi báró Jellasics, Pannónia királya, minden sátoros cigányok vajdája, lumpenhauseni gróf, Galgenstein örökös ura, elsőrendű lazzaroni grand, az aranyszamárfüles rend vitéze, a jeruzsálemi belzebubrend nagykeresztese, a gambrinus királyi veress orr rend vitéze, a kötényrend nagykeresztese stb. adjuk tudtára ezennel minden mi alattvalóinknak – masculini generis – miszerint mi folyó október hó 21-én itt helyben Carogradon tót országgyűlést fogunk tartani. A ház szabályai ezek. Balfelől ülnek a drótos tótok, középett a kaszás tótok, jobbfelől a gyócsos tótok. Egyszerre harminc szájnál többnek nem szabad kiabálni. Elnök lesz, aki valamennyinél jobban tud ordítani.


103

Valamely kérdés eldöntésénél botokkal vagy kaszanyelekkel verekedni nem szabad, kalappal hajigálózni igen. Diplomatikus nyelv a tót, mégpedig a nyitrai, a káromkodásoknál megtartatnak a magyar technicus terminusok. Ülés alatt fazikakat drótozni megengedtetik, de kaszákat köszörülni nem. Pipázni nem szabad, bagót rágni igen. Megjegyzendő, hogy az elnöknek nem szabad a képviselők fejére köpködni. Aki írni és olvasni tud, képviselővé nem választathatik. Ha valamely képviselő részeg talál lenni, lefekhetik a padok alá. A szavazatok általános hajbakapással fognak eldöntetni, mely eseteknél a körmökön kívül más fegyvert használni nem szabad. Amelyik vélemény a másikat kiveri a tanyából, az határozattá válik. Ülés végeztével minden követnek fél font szalonna és egy messzely borovicska osztatik ki diurnum fejében. A gyülekezet minden határozat után eltáncolja az ő nemzeti táncát, a podzabuckit. Megjelenni csupán nemzeti öltözetben szabad, das heist, mosdatlan pofával, fésületlen hajjal, zsíros kurta üngben, pitykés szeredással, fekete szűrben, bocskorban, a kalap hegyes legyen és piszkos. A gyűlésteremben a képviselőknek egymástól lopni nem szabad. Az elnök – mint az angoloknál gyapjúzsákon – itt egy liptói brinzás hordón fog ülni. Ha a képviselőház ki bírja verni a karzatot a teremből, akkor zárt az ülés, ha nem bírja, nyílt. A karzatról a képviselőkre krumplival hajigálni nem szabad, mert az szent gyümölcs. Ha a képviselők a királlyal nem volnának egy értelemben, nem kapnak pálinkát. Rövid időre közönségünktől búcsút veszek. A csaták végeig – s ez, úgy hiszem, rövid leend. A hazának szüksége van karom erejére, s én nem ismerek előbb való érdeket, mint hazámét. Ha vissza nem jövendek, lapomat Ludasy Mór fogja az év végeig szerkeszteni. De hiszem istenem, hogy látnom kell Magyarország függetlensége kivívását. Hiszem istenem, hogy az égbekiáltó gazság nem fog diadalt ütni az igazak elvesztén. Hiszem istenem: hogy ama gyülevész nép, mely még rabolni is gyáva, ha szembeszállandunk vele, a vérig bántott nemzet egy kézütésitől földre hulland, mint az őszi légy. S akkor, akkor fölemelt arccal térendek újra vissza. Ha ott maradnék, meg ne sirassatok. Ha elesem, s a haza veszt, sirassátok meg a hazát, s azokat kik benne élnek, ne azokat, akik meghaltak.

104

CHARIVARI

Ha elesem, s a haza győz, örüljetek, s meg ne bántsátok az istent a fájdalom könyűivel. Adjon isten szebb napokat. Petőfi is elutazott, kötelességét mint becsületes hazafi teljesíteni.


CHARIVARI Gróf Zichy Ödön levele a pokolból báró Jellasicshoz Felséges uram! Fölfelé húztak, mégis lefelé jutottam, s most itt vagyok a világ pincéjében. Miután odafenn szüntelen hivatalra vágyakodtam, itt is csakugyan megtettek kályhafűtőnek. Tehát most kályhafűtő vagyok. Egy ördög utazik most innen, stafétát visz Aifoz hercegasszonynak, attól küldöm ezt a levelet. Csak arra az egyre kérem felségedet, hogy ha lejön ide, hozzon magával egy tucet kártyát, mert az ember veszettül megunja magát az örökkévalóságban. Nekem itt igen jó dolgom van, mikor a lelkem ide érkezett, ördögnek nézték, olyan fekete volt. Felségedé alkalmasint sárga lesz a sok félelemtől, mire ide jut; s így épen képviselhetjük idelenn is a schwarzgelb pártot. Tisztelem a bátyámat, a püspököt, ohajtom látni minél elébb. Köszöntetem Somsicsot is, ki felségedet egykor megtraktálta, idelenn majd visszaadjuk neki a traktát. Teleki Ádámot is hozza el felséged magával, legalább lesz majd kin nevetnünk világ végezetéig. Tisztelem a győrieket és fehérváriakat, várunk rájuk idelenn erősen. Ellenben a komáromiak közül aligha látandunk valakit, azok mind becsületes emberek és a mennyországba jutnak. Kár volt őket felségednek felgyújtani. Azt a tüzet mind mialánk rakják idelenn, amit felséged odafenn csinál. Egyébiránt mi még itt sem vagyunk bátorságban és elrejtve. Híre van, s maguk az ördögök is erősen félnek tőle, hogy Kossuth oly erőt szed össze, mellyel a poklot is széjjelkergeti. Hová leszünk mi, szegény ördögök, ha innen is kivernek? Istenem, istenem, hát az ember még a pokolban sem maradhat nyugton a becsületes emberektől! A minél elébbi viszontlátás reményében maradok Felségednek köteles szolgája, gróf Zichy Ödön. Csataképek


105

Seregünk, mely Jellasicsot űzi, 36.000 rendes honvéd- és szabadcsapatból áll. Hét huszár nekivágtat egy proviantszállítmánynak, melyet tizenhat nehéz vasas német s száz kaszás fedez. Öt perc múlva mind a tizenhat vasas le van aprítva, a kaszások térden állva kérnek irgalmat. Egy Foltinyi nevű huszár maga hetet vágott le, s három sebet kapott a fejére. Tüzéreink meglátják, hogy a hegyekről hemzseg alá az ellenség, oda lőnek vagy ötször, golyóik söprik a hullámzó tömeget. Ekkor azt mondja Makk, a vezérük, tíz pengő jutalom annak, ki az ellenség őrnagyát lelövi lováról. A másik percben az őrnagy halva feküdt. Egy ló elszabadul az ellen táborábul, két német lovas utánanyargal. Egy magyar golyó utánukrepül, s mind a két lovast derékban szakítja ketté. Eddigelé kétezer katonája van elfogva annak a szemtelen gazembernek, kit a király kedves bánjának nevez, jó lesznek sáncot ásni, szolgálják meg, amit megesznek. Még élünk, s ha isten úgy akarja, néhány nap múlva elmondhatjuk, hogy „és uralkodunk.” És uralkodni fogsz örökké, szegény magadra hagyott magyar nép. Mert a végveszély perceiben egy akarattal keltél fel önhazád védelmére, s megmutattad, hogy minő erő lakozik egy kiégettnek hitt vulkánnak szívében! Kossuth szavai, mint a talizmán rázták föl e nemzetet álmából, a nép nemzete messiásának nevezte őt mindenütt, az isten lelke szólt beszéde lángoló, lélekteremtő hangjaiban, s most hatvanezer erőteljes férfi áll a Duna partján, utósó csepp véreig védendő e haza életét. S ti, kik már húztátok a halál-csengetyűt, nézzétek meg őket és számoljátok fel, hány élet kell cserébe minden csepp vérért, mely e lelkes nép kebléből kihull. Egy-egy Kinizsi mindegyik külön, együtt az isten öldöklő viharja, tele mennykövekkel, miknek csapását isten keze igazgatja. Jaj azoknak, jaj azoknak, kik a magyar ellen kardot húztak, hogy őt álmában meggyilkolják, a nép, az isten jobbkeze, torkon ragadta őket, s ha kiereszti kezéből, az csak azért leend, hogy a sírba dobja. Győzni fogunk, a nép mindenható, és a nép velünk van. Két vármegye népe áll még addig fegyverben, s e két megye népe meg fogja tisztítani az egész országot minden ellenétől. S hátha mind az egész talpon fog állani? Hah, elbámuland bele a világ és hirdetni fogja, hogy az isten csodákat cselekszik. Minden ötödik lélek egy hős, vált a népfelkeléshez öt millió magyar közül egy millió! Mind bajnok, mind isten felkent vitéze. Reszkessetek, nyomorúak! E kolossz egy lábával eltiporja ál-hatalmatokat, elsöpör benneteket a föld színéről, mint a zivatar a száraz falevelet. Naponkint ezrekkel szaporodik seregünk. Kossuth mindenütt jelen, lelke mindenütt átszáll a népbe, melyben örökké fog élni.

106

MI AZ A RESPUBLIKA?

Isten áldjon meg benneteket, polgártársnőim, mondjátok meg, ha még férfit találtok magatok körül, hogy becsületes ember most hazáját tartozik védeni, s hol két karunkra van szükség, ott mindenki egy ember. A viszontlátásig. Találkozni fogunk, úgy hiszek istenemben, győzünk és boldogok leszünk, ki elhull közülünk, boldog lesz a föld alatt, boldog a mennyországban, mert érezni fogja még ott is, hogy kiomlott vére után szabad lett Magyarország. Úgy légyen, amen! A táborélet különösen mulatságos. Az a vidám zaj, a futó ellenség tekintete, a buzdító harczene, az őrállások az isten szabad ege alatt, éjjelenként a meleg őrtűz mellett vidám csoportozások, azon bátor öntudat, mely a férfiasság érzetéből gerjed, s mely erőt ad, ha a zivatar zápora hull; bátorságot ád, ha az ellenség golyózápora hull, a szem szikrázik, a kebel földobog, a dob megperdül, a kardok kiröpülnek hüvelyeikbül, a lélek kettőnek érezi magát, az ember kéjt érez, melyet csak a harc istene oszthat. Oh fölséges, fölséges! A híres alföldi szegény-legény-vezér, Rózsa Sándor, százötven szegénylegénnyel megindult, felfogadva, hogy addig meg nem nyugszik, míg az ellenség vezéreit, vagy élve, vagy halva, meg nem keríti. Akik tudják, hogy e vakmerő férfi mily kalandokon ment keresztül, kik csapatját látták, mely a félelmet semmi név alatt nem isméri, bizonyára nem fognak hosszú időt szánni az ellen főnökeinek.

MI AZ A RESPUBLIKA? Mit tesz e szó: köztársaság? Akadnak emberek, kik a köztársaság nevére úton-útfélen kigyót-békát kiáltanak, kik azt akarják elhitetni jámbor könnyen hívő emberekkel, hogy mikor egy ország köztársasággá válik, akkor abban mindenféle rendetlenség, pusztulás és erőszakoskodás kap lábra. Ezek, tisztelettel legyen mondva, hazug próféták, hamis apostolok, kik szent köntös alatt az ördög evangéliumát hirdetik. Köztársaság az, mikor egy nép saját maga által választott kormányra bízza külső és belső ügyei elintézését, olyan kormányra, mely mindarról, amiket cselekszik, tartozik szigorúan számot adni. Köztársaság az, mikor az emberek, úgy, amint isten előtt a másvilágon egyenlőknek fognak tekintetni, akképen e földön is egyenlő jogokkal bírnak, midőn nincsen különbség nemes és paraszt között, hanem egyedüli érdeme mindenkinek az isten törvényeinek megtartása s a hazának szeretete, melyet az isten az égben s a haza e földön méltán megjutalmaz, midőn nem vétetik többé kérdésbe,


107

hogy ki mily magasan született, hanem hogy ki mily becsületesen tudott élni. A köztársaság ilyképen az istennek országa e földön. A köztársaságban az ország kormányának nem arra van gondja, hogy egypár magasan született nagyúrnak mentül nagyobb legyen a dicsősége; hanem arra, hogy az egész nép mentül boldogabb legyen. Voltak s most is vannak országok, melyeknek nincsenek koronás királyaik, hanem amelyek okos, értelmes férfiak által igazgattatnak, s hol van nagyobb rend; hol van nagyobb boldogság, mint ezen országokban? Magyar hazánk nyolcszázötven esztendő óta él a szent korona alatt. Ez idő alatt volt boldog és boldogtalan, és többször boldogtalan, mint boldog. Ami jó időket élt, azért istené legyen a dicsőség, de rossz napjainak szenvedéseit nagyobb részt királyai miatt viselte. Azon emberek közt, mert ember a király is, kik a szent koronát viselték, s kik számosan voltak, nem említ többet kettőnél a történetírás, kik alatt boldog lett volna az ország; a többi nem hagyott maga után egyebet fájdalmas emlékezetnél. A főurak egymás közti civakodásai miatt mindég tűzben-lángban állt az ország. Tíz-húsz esztendeig elhuzakodtak azon, hogy kié legyen az ország, egyik a németet, másik a törököt hítta segítségül. Kipusztították az országot úgy, hogy barmok helyett emberek húzták a szekereket. Idegen nyelvű, idegen érzésű rokonaiknak osztották ki, ami jó és szép volt a magyar földön. Németek, olaszok, csehek parancsoltak a szegény magyar jobbágynak. A nemzet törvényeit megrontották, a legjobb férfiakat csúfosan kivégeztették, mely tetteért egy királyát a magyar nemzet két ízben tömlöcbe is záratta. Vagy pedig gyávaságuk miatt veszendőbe hagyták jutni a nemzetet, volt oly királya is a magyarnak, kinek gyámoltalansága miatt egy ép öltöző ruhája nem volt, ki ebédét a laci konyhájáról hozatta, mert másutt nem adtak neki kölcsön, ki mindenre, mi iránt megkérdezték, azt felelte csehül, hogy dobzse, s utóbb ez a szó rajta is száradt, Dobzse Lászlónak csúfolták. Ki önmagával is jól tehetetlen volt, hogy tudott volna ez egy országot igazgatni! Ezen király alatt hozatott azon törvény, mely a földmívelőket örökös rabszolgaságra kárhoztatta, miután közülük többet hetvenezernél legyilkoltatott. Tizennégy királya volt a magyarnak az ausztriai házból, mind a tizennégy erős esküvéssel fogadta fel isten színe előtt, midőn megkoronáztatott, hogy a magyar nemzetet boldogítani fogja, és ez esküvését egy sem tartotta meg. Kiszítták az ország aranyát, ezüstét, nekünk itt hagyták a rongyos papiros pénzt, melyet oly áron váltották vissza, amint nekik tetszett. Nemrég történt, Ferenc császár volt az, ki az átkozott emlékű devalvációval ezer meg ezer magyar családot juttatott koldusbotra, míg holta után mindegyik gyermekének százmilliom ezüst forintot hagyott örökségbe. Kivitték a jó magyar legényt katonának, külföldre. Ott nyomorgott tíz, tizennégy esztendeig, sok vissza se jött, aki pedig visszajött, elöregedve, elnyomorodva

108

MI AZ A RESPUBLIKA?

mehetett koldulni hosszas hűsége jutalmául. Az országba pedig behozták a sok idegen katonát, örökös nyűgnek a szegény földműves nyakára. Szegény embernek ha baja volt, elpörlekedhetett tíz-húsz esztendeig a maga igazságáért, míg a nagyurak, kik a királyhoz közel voltak, csalhattak, rabolhattak a király nevében, szólni sem volt szabad ellenük. Kereskedésünket semmivé tették, termesztményeinkre iszonyú vámot vetettek, ha azt a külföldre akartuk kivinni. A hazánkban termett sót három annyi árért adták a szegény magyarnak, mint a töröknek! Jó magyar nyelvünket szinte semmivé tették. Pestbudán oly ritka volt a magyar szó, mint a fehér holló. Így bántak mivelünk a mi királyaink! De a magyar nép azért mégis hűséges maradt. Tűrt, szenvedett és várta a megváltás napját. Az ország szent koronáját érdemetlen fejek viselték, de azért a hű magyar nép tisztelte azon koronát s hagyta magát sajtolni és keserves rabigába görnyedni, és bízott istenben. És az isten megszánta őt annyi szenvedés után. Elküldé ez évnek tavaszán a szabadság szent lelkét magas mennyegéből, sorra járta ez az országokat. Minden nép feltámadott és lerántá nyakáról a rabigát. A franciák, olaszok és németek mind egy akarattal keltek föl s testvéri kezet fogtak a népek felszabadítására. Magyarország is megérte felszabadulása napját. Az ország törvényhozó rendei levették a magyar nép vállairól az úriadó terhét, mely őket eddig a kormányföldhöz nyomta, s adtak neki helyette édes mennyei szabadságot, mely egy év alatt Magyarországot paradicsommá fogja varázsolni. És V. Ferdinánd, a megkoronázott király szent esküvel pecsételte meg azon törvényt, mely e szabadságot biztosítá. Királyi szavát, királyi szent nevét tette rá, hogy azt meg fogja tartani. S talán meg is tartotta volna, ha beteges, gyámoltalan, elméjében tökéletesen megfogyatkozott nem lett volna azon idő alatt. Ó fájdalom, hogy az volt. Gonosz emberek környékezték, kik nem elégedtek meg azzal, hogy az ő nevében annyi időkig szedték igazságtalanul az ország zsírját, hanem még azon felül ezerkétszáz milliom forint adósságot is csináltak a király rovására. Ezt tették a király atyafiai és tanácsadói. S midőn eljött a fizetésnek napja, azt mondták, hogy fizesse azt a magyar nép, a szegény kizsarolt magyar nép, mely a vérén kívül már mindenét odaadta a királynak, s midőn a nemzet azt felelé: nem! soha! semmit! ellenük lázítottak egy rabló csorda népet, nekik ígérték földeinket, azon feltétellel, hogy ha minket kiirtva, azok birtokába jutnak, majd az ő adósságaikat is elvállalják. Ellenünk lázították a horvátot, a szerbet, rácot, a morvát, az oláhot, a szászt, s ahol csak rabló csordára akadtak, azt mind ellenünk küldték, császári tiszteket,


109

generálisokat küldtek nekik. Adtak nekik töméntelen pénzt, ágyúkat, fegyvert, puskaport, s ígértek nekik mindent, hogy minket elpusztítsanak. Ezt tették ők a király nevében. A király neve mindenütt alá van írva gonosz határozataiknak. A király neve hozott minden átkot árva nemzetünkre. De isten megsokallá végre a gonoszok napjait, s paizsával befedte a magyar nemzetet s kezébe adá bosszuló pallosát, hogy hirdesse vele az igazságot a hazug prófétáknak. Seregeink szétverték a rabló csoportokat, a pártütő Jellasics, kit a király alattomban kiirtásunkra küldött, megveretett, a felkelő nép mindenütt irtózatos erővel fogta körül seregeit. A katonaság átlátta igaz ügyünket, s azon fegyvert, melyet a nemzet ellen adtak kezébe, áruló küldőire fogta. Az ellenség generálisai tízezred magukkal rakták le a fegyvert, a bécsi nép mellettünk támadt fel, többeket azok közül, kik ellenünk bujtogattak, elfogott, magát a bécsi hadügyminisztert, legnagyobb ellenségünket a piac közepén egy lámpásfára felakasztotta. Bécs utcáin e kiáltás hangzik minden felől: Magyarország szabadsága az egész világ szabadsága. Áldott az isten, ki a megváltás napját reánk virrasztotta. És a király még most is, ahelyett, hogy istenhez térve népei boldogításáról gondolkodnék, mit cselekszik? Parancsot ád ki, melyben a rabló főnök Jellasicsot, ki határainkat tűzzel-vassal pusztítá, s ki ellen az egész ország, mint egy ember feltámadva, fegyvert ragadott, ezen gaz árulót kinevezi a király személye képviselőjének. E tettével az irántai szeretet utósó gyökerét is kitépte szívünkből. Hát egy haramiavezér képviselheti a király személyét? Hát a királyi név szentségét ily irtóztató égrekiáltó gonosz tettekre is lehet használni!! Nincs hívebb nép a magyarnál, ha szeretve bánnak vele, de nincs irtózatosabb a maga haragjában, ha vérig ingerelve s bosszúállásra feltámad. Kimondja a király azon írásában, hogy Magyarország többé nem létezik, hanem beolvasztatik többi tartományai közé, s hogy azon törvények, melyeket ő esküvel megerősített, általa megtartatni nem fognak. Mit mondjon erre a magyar nemzet? Mondja azt, hogy azon szent korona, melyhez a magyarnak legszebb emlékei vannak kötve, e királyi hitszegés által meg van becstelenítve. Hogy többé nincsen arra érdemes ember a földön, hogy ez ország koronáját fején viselje. Hogy e nemzet azon holttetemet, melynek királyság a neve, nem akarja viselni többé. Hogy magát ezentúl nem akarja sem a rossz akarat, sem gyámoltalanság által kormányoztatni, hanem akarja, hogy kik ezentúl az országot kormányozni fogják, tetteikért vagyonukkal és életükkel felelősek legyenek. Ezt mondhatja, ezt teheti az ország anélkül, hogy törvénytelenséget mondana, vagy cselekednék.

110

CHARIVARI

Van országunknak egy törvénye, mely azt rendeli, hogy ha a király beteges vagy gyámoltalan vagy elmeháborodott, nádor pedig nincsen, akkor válasszon az ország egy kormányozót, ki ügyeinek igazgatója legyen. Mi tehát fogunk magunknak választani országunk ősi törvényei szerint egy kormányozót, ki mindazon kötelességeket teljesítse, melyek egy király kötelességei. Ha a törvények igazságosak, a nép önkényt tisztelni fogja azokat, de a nyílt igazságtalanságot a királyi név sem foga szentesíteni többé. Isten megrontá ellenségeinket. Kezünkbe adta az alkalmat tőlük végképen megszabadulhatni; vigyázzunk, nehogy újra nyakunkra ültessük őket. Mondjuk ki, hogy istenen kívül senkit sem imádunk, térdünk senki előtt meg nem hajlik többé, mint az előtt, ki a mennyekből igazgatja a népeket, csupán ő a király, ő a mindenható, ő a szent, és senki más, aki anyától született, s ki gyarló ember. Így béke lesz velünk és örök boldogság: A népek soha nem indítottak egymás ellen háborút. Egyik király a másik ellen hadakozott” mindég, s a népek vére folyott mindég érettük. E vér többé ne rútítsa a földet. A népek szeretni fogják egymást, ha királyaik nem lesznek, mert mindenik boldog lesz a maga földén. Éljen a köztársasági kormány!


CHARIVARI Báró Jellasics válasza gróf Zichy Ödönhöz a pokolba Cimbora. Sohase hittem volna, hogy oly kurtán bánjanak méltóságos termeteddel… azt pedig, hogy pokoli utadban pláne meg is előzz, álmomban sem gondolám! Írod, hogy nagyon is meleged van, s ugyancsak rangod szerint fűtnek alád holmi száraz rescriptumokkal az alvilág sütnökei. Hagyjuk a panaszt, barátom!… örvendj és adj hálát Metternich apónak (az ősördögök ezen diplomált atyamesterének), hogy legalább helyben vagy és ingyen kandallózol; hanem én, én… Na de halljad csak a kázust és bámulj, ha tudsz. Mint régi kenyeres és konferenciai pajtásom, bölcsen tudhatod, hogy miképen sikerült rakásra vernem azon esztelen menageriát, mellyel mint vitéz sereggel elvégre még magam magamat is bolondítám.


111

Hát én bizon paraszt-pántlikától és hercegnő-csókoktól részegen olyformán kalkuláltam, hogy elcsábított hitvány népségem rongyait aranyokért váltandom be a gazdag Budapesten. Hohó, barátom, rettenetes cudarul felsültem. Így még szerencselovag, mint én, meg nem semmisült, mióta a privilegiált ingyenélőket a monarchiai buta civilizáció megteremtette. (Ismert jellemedhez írom e sorokat, tudva hogy módod van tüstént elégetni.) Von Buda… mennyei italok, deli istennők stb. keine rede… nem az, hogy csatáról mernék még csak álmodni is, hanem örökre visszaismerném a kigúnyolt magyar istent, ha in persona valamikép és valahová kieblábolhatnék. Csak egy kicsinyt késtél volna felakasztatási élveddel, láthatod vala, mily ostobán csalatkozánk. Írod, hogy unalomkergetőül küldjek egy tucet kártyát. Ezt nem tehetem, mert pénzbe kerül, pedig egy garasom sincs… magam is régóta világkontóra kártyázgatok. Kár volt kártyát instálnod. Nehezen kerülne a sor efféle sovány mulatságra. Küldöm… vagyis küldi a felséges nép részedre Lamberget és Latourt, gyönyörű társalgók… majd megtudod tőlük, hogy deutsche karten ma már igazán azt teszi, hogy magyar kártya. Nem tréfa itt a dolog többé, szép öcsém. Lótunk-futunk, amerre látunk. Aifoz húgom se tudom mikor válogat többé commode a titkos istenekben; Ferdi kománk pedig arra se ért siettében, hogy egy pirosdad rántott csirkének a fülét bevághassa. Most már megbocsáss… sietek… azaz szaladok, mert kergetnek… érzem, hogy rövid időn ölelhetlek. cimborád, b. Jellasics. U.i. Legközelebbi levelemet alkalmasint Róth és Filippovich barátim által veended.

SZEGÉNY KIRÁLY! Midőn a királyok a népek fejére ültek s isten nevében nyomorú életet és nyomorú halált osztogattak édes fiaiknak; midőn a királyok kivették a nép szájából a kenyeret, szívéből a vért s adtak nekik helyette rabszolgaságot és koldusbotot; midőn a királyok játszottak a nemzetek fejével, adták, vették, osztották az országokat– a jó királyok, akkor sem feledkeztek el keresztyén voltukról, s kiket nyomorúkká tevének, megsiratták és mondák: szegény nép! A nép éhezett, a nép sírt, a nép elvérzett. Szegény nép! azt mondá a király. A nép viselte láncait, viselte koldusbotját, gályát húzott, vagy földönfutó lett. Szegény nép, azt mondá a király… Fordult a kocka.

112

SZEGÉNY KIRÁLY!

Jön az idő! Jön megállíthatlanul, midőn a bálványimádásoknak végeszakad, a nép nem fog aranyos fejű bornyúk előtt térdelni többé, nem csókolandja a tigriskörmöket, miken önvérének szagát érzi, hanem ledobja nyakáról álszenteit. Semmik vagytok! Dicsőségtek álom. Volt és nincs és nem lehet többé. Jön az idő, melyben a népek hajtóvadászatot tartandnak a királyokra, üldözni fogják e koronás vadakat egyik ország szélitől a másikig, s nem lesz azoknak maradásuk sem e földön, sem a másvilágon. Ez az idő nem messze van. Talán már benne is vagyunk. Illő, hogy a népnek is jusson eszébe keresztyén volta. Legyünk emberek, s midőn e fölkent szerencsétleneket bujdosni eresztjük, ne mulasszuk el őket megsiratni: szegény király, szegény koronás király! Milyen magasról estél alá és mily mélyen. Mikor mindenki szomorú volt, te voltál egyedül a kéjelgő most, midőn mindenki örül, te magad vagy, aki sírsz. Mikor mindenki rabszolga volt, te voltál egyedül, kinek minden szabad volt – most, midőn mindenki szabad, te magad vagy a száműzött. Süket voltál, mikor a nép fájdalmai szaván beszélt hozzád most néma vagy, midőn neked fáj, és nem mered kimondani, hogy mi… Szegény király, szegény koronás király. Mindenkinek van hazája, neked nincs. Mindenkinek van öröme, reménye, neked nincs. Az isten mindenkinek áldást osztogat, te vagy egyedül átok alatt… Szegény király. Szegény megbukott félisten. Sem isten, sem ördög nem lehet belőled, mert ember vagy, s ember nem lehetsz többé, mert király voltál. Midőn fejedre hagytad tenni az arany szarvakat, beírtad nevedet azon boldogtalanok sorába, kik milliók közül kiválva erőszakot tesznek a természeten, hogy számukra külön teremtsen minden örömöt. Kiknek ülőszéke a népek sírja, kiknek itala vér, kiknek a nemzetek nyögése dajkaének, kiknek nyugalma a rabláncok zörgése, játéka háború. Hová fogsz menni? Étlen, szomjan, álmatlanul, örömtelenül. Mert a te ételed nem emberi étel, álmad nem emberi álom, örömöd nem ember öröme. Ez a világ nem a te világod. Az emberiség nem fogad fiává. A mennyország nem a te hazád. Áldozataid képe visszarettent onnan. A pokolban sincs helyed. Az kikacagja halavány arcodat. Hová fogsz menni? Testvértelenül fogod társaiddal bejárni a világot, mint vésztjósló üstökös csillag, s ha találkozol magadhoz hasonlóval, vissza fogsz rettenni tőle, s ha a forrásból inni akarsz, vissza fogsz rettenni saját arculatodtól… Szegény király, szegény koronás király. És ha meghalsz. Ha isten megengedi, hogy olyan halálod legyen, minő embernek szokott lenni, ha a föld beveszi csontjaidat, azon a helyen nem fog megteremni istennek semmi virága, puszta lesz az, megátkozott porod miatt messze téren kivész minden, ami


113

zöld, s századok múlva a késő nemzedék, hol kopár, fűtelen tért talál, arról fogja tudni, hogy oda egy király van temetve. Mert átkozott lesz a fű, mely sírodon gyökeret ver, és áldott lesz az, mely palotád köveit fogja lepni. A népek pedig boldogak leendnek, s örömeik zaja nem hagyand aludni mély sírod fenekén. A templomokban sokáig fogják nevedet az imádságban emlegetni ott, hol az árvízről, döghalálról s az isten egyéb csapásairól van szó. És senki, senki nem fog megsiratni téged. A gyávák megszűnnek félni, a bátrak gyűlölni tégedet, rokonaid megszűnnek szeretni és megtagadnak. Elfeled mindenki. Elmúlsz, elenyészel… Szegény király, szegény koronás király!


CHARIVARI Nyolc nádorhuszár ismét átvágta magát hozzánk Csehországbul. Balla Endre volt a káplárjuk, ki egy szép reggel kivezette őket a mezőre, s ott megmondá nekik, hogy ő át akar jönni hazájába, ahol hallja, hogy nagy a veszedelem, ha tehát ővele akarnak tartani, menjenek arra, amerre ő indul. Minthogy azonban kényszeríteni senkit sem akar, megengedi, hogy amelyiknek tetszik, forduljon vissza és ne kövesse, s csak annyit tegyen meg, hogy félóráig el ne árulja, ő mindenesetre elmegy s egy óráig hátra sem fog nézni, hogy követi e valaki vagy sem. Úgy tett. Egy óráig nyargalt elöl és nem nézett hátra. Akkor megállt és látta, hogy mind a hét legénye utána jött. Egy sem hagyta el. Így jöttek a becsületes hazafiak ezer veszedelmen keresztül. Csak imitt-amott ehettek valamit. Káplárjuknak volt egy órája, azt adta el az útban, annak az árából tartotta ki hazáig bajtársait. Egyszer egy hídon nyargaltak keresztül, melynek egyik végét gyalogok őrizték, a másik végén vasas németek tanyáztak. Mindkét akadályon keresztülvágták magukat. Egyik vitéz azon kérdésünkre, hogy nem csatáztak-e velök a vasas németek, egész jószívűséggel azt felelte, hogy nem kívánták. – Elhiszem azt. Itt a káplárt rögtön hadnaggyá tettük, két közvitézt strázsamesterekké. A többi nem fogadott el semmi előléptetést. Nem tudunk olvasni, azt adák okul. És mégis meg tudták érteni hazájuk segélykiáltását. Természeti ösztön, természeti szabadságérzet vezette őket.

114

NEM SZERETEM A SÁPADT ARCOKAT

Istenem! Ily nemzetnek nem szabad elveszni a földről. Azt beszélik, hogy a király lemondott koronájáról Ferenc herceg javára. Szegény öreg. Biz azt hiszi, hogy még van, aki hallgat a szavára. Okoskodhatol te már, édes jó királyom, hallottuk gyalázatos hitszegő szavadat, hallottuk ágyúid dörgését, mindkettőt megszoktuk immár, s nem félünk és nem szeretünk többé. Akár lemondasz, akár nem mondasz, semmit sem mondasz vele. Szent voltál addig, míg kétszázezer zsoldosod hirdette igéidet, szeretett, aki félt tőled, most szerencséd elhagyott, ember vagy, még annál is rosszabb, s kacag fölötted, aki nem gyűlöl. Vagy eszed, vagy szíved hiányzik; de annyi bizonyos, hogy koronádat elkártyáztad. Kilenc oldalról támadtatá meg országunkat az áldott jó király. Egyfelől Jellasics, másfelől a rácok, harmadik a bihari oláhság, negyedik Urbán, ötödik Hurban, Stur és Hodzsa, hatodik Roth generál, hetedik Simonics, nyolcadik Blomberg, kilencedik az aradi parancsnok. Tizedik ő maga. Mennyi atyai szeretet. De mi is jó fiak vagyunk. Jellasicsot kikergettük, Hurbánt is széjjelvertük, Simonicsot be sem eresztettük, a bihari lázadókat felakasztottuk, Roth generált elfogtuk. A rácokat ki fogjuk irtani, Urbánt is felakasztjuk, Blomberget s az aradi várnagyot nem különben. Akkor aztán tehozzád kézcsókra, kedves jó királyunk.

NEM SZERETEM A SÁPADT ARCOKAT Túl vagyunk a Rubiconon. Felszedtük magunk után a hidat, hogy vissza ne mehessünk. Válaszfal van múltunk és jelenünk között; az egyik álom, a másik ébrenlét, történeteik nincsenek egymáshoz kötve, az egyik végződött, a másik kezdődött és nem folyik egymásból. Túl vagyunk azon, hogy még valaha alázatos, hűséges, királyokban hívő nép legyünk. Számunkra csak kétféle jövendő lehet hátra. Ha vesztünk, sorsunk két szóban le van írva, e két szó: halál és rabszolgaság. Akkor sem lesz királytok többé; szívtelen önkény fog ülni a vérrel festett széken, s azt a koronát, mit eddig szentelt fején viselt, zsámolyul fogja tenni jogtapadó sarkai alá, s féregéltet élő alattvalóival lelke meztelen szennyeit fogja imádatni, nem azon magasztos eszmét, mely mint isten képe trónolt eddig a szívekben. Nem az isten képét, a hóhér képét fogátok imádni, egy hóhért, ki megengedi, hogy éljetek, míg neki tetszik, s haljatok meg, ha nektek nem tetszik az élet.


115

Ki példával fog előmenni az esküszegésben, orozva gyilkolásban, istenkáromlásban, ki védni fogja azokat, akik őt bűneiben követik, s fölszabadítja az ország minden ádáz bűnöseit, hogy üldözzenek mindenkit, aki náloknál jobb. Ki egymásra uszítja népeit, hogy hosszú tusák után egymás vérét vesztve, erőtlenül hulljanak zsámolyához, könyörögve, mint összemart ebek, hogy adjon nekik békét és kölcsönös láncot. Ez sorsa azoknak, akik életben maradnak, ha veszténk. De ha nyertünk!… Akkor… Akkor eljőnek a számolás napjai. A büntetés nem érheti azon népeket, kik ellenünk támadtak, hanem azokat, kik őket ellenünk vezették. Az elcsábult néptömeg meg fogja bánni vétkét. Megtér a szabadság istenéhez s testvérünk lesz, mint volt ezelőtt. De egy zsarnok sohasem tér meg! Atyja sohasem lesz a népnek, mert sohasem volt az. Istennek mondja magát s tagadja az istent. Szállj alá a bitorolt oltárról, tömjénezett bálvány! Egy az isten! Az nem te vagy. Ha van világpusztító szellem, melynek képét viseled, ki romlást, vérözönt, kétségbeesést küld a földre, az nem az égben, az a pokolban lakik. Térj vissza uradhoz…

* … Jaj nekünk, ha azt hisszük, hogy van még egy harmadik jövendő, szép, csendes, megnyugtató eszmékkel tele, mely nekünk is boldogságot adjon, ellenségeinket is kielégítse. Jaj nekünk, ha azt hisszük, hogy minket zsarnokaink még szeretni fognak. Szeretni akkor, ha megalázzuk őket, holott akkor sem szerettek, midőn felmagasztalók. Vagy szeretni akkor, ha ők törnek le minket, holott akkor sem szerettek, midőn féltek tőlünk. Jaj nektek, kik még most is bízni tudtok, elsők lesztek, kik kétségbe fogtok esni. Jaj nektek, sápadt arcok emberei, kik azt mondjátok: még nincsen ideje… még tíz év kell reá,… még várni fogunk… E tíz évet nem fogjátok megérni. Ellenségtek nem mondja, hogy még tíz év kell reá, hogy titeket kiirtson. Holnap, vagy ma, vagy egy óra múlva, mihelyt úr lehet ismét felettetek, törve van fejetek fölött a pálca. Ti meg nem csaljátok őt, mint ő megcsalt titeket. Ti hiába mondjátok neki, hogy őt teljes éltetekben szerettétek, nem fogja elhinni, mint ti elhittétek neki. Olvassátok meg a történeteket, akadni fogtok vérrel írt sorokra, mikből megtanulhatjátok, hogy midőn a királyok legyőzték alattvalóikat, kik szabadságukért küzdöttek, azoknak még a tejszopó gyermekeit is legyilkolák. Vagy,

116

NEM SZERETEM A SÁPADT ARCOKAT

azt hiszitek, hogy azóta a királyok jobb erkölcsöket tanultak? Átkozott, aki emberben hiszen! Napok, órák és percek vannak számotokra hátra. Hét hónapot elpazarlott az új életből átkozott, emberben hivéstek. Megalkudtatok-e a sorssal, hogy még új hét napot adjon a sárba vetett időhöz. Szabadság istene! ha egy Martinovicsnak, ha egy Szentmarjaynak hét hónapot adott volna a sors, hogy cselekedjék azalatt, amit e honra üdvösnek, jónak talál, kezébe adta volna az ország kormányzatát, a nemzet bizalmát, milliók egyetértését, magyar pénzt, magyar hadseregeket, szabad sajtót, szabad szólásjogot, s mi legfőbb, ellenségeink széttört, megalázott erejét. Mit tett volna ez annyi drága idő alatt! Midőn bátor lelke volt tenni, szólani, izgatni, ezereket egyesíteni egy közös cél kivitelére akkor is, mikor azt tette egy elnyomott országban, titokban, minden percben fejét kockáztatva, nem tudva, hogy kit barátjának hisz, nem lesz-e árulója? nem bírva sem pénzt, sem fegyvert, csak szabadulni vágyása kétségbeesett érzetét, mikor minden kimondott szónak, minden leírt betűnek bírája volt és bakója, s mégsem sápadott el azt kimondani, azt leírni… S ti, kiket most a szerencse tenyerére vett, még mindig féltek, még mindig kétkedtek kimondani a szót, melyet megvédeni fegyver van kezeitekben, midőn a szabad szó kimondásával nem a gyalázatos vérpad, nem a vérvörös bakó, hanem a dicsőséges nyílt harcmező s a sápadt ellenség áll szemben. Midőn szólani lehet az egybegyűlt néphez, ki halál helyett életet dörg vissza szavaitokra! Midőn írni lehet s bátran alá tenni neveiteket. Ti, hazám fiatal költői, kik míg apró csecsebecsékről kellett szólani, ezerenkint álltatok elő, s most, midőn itt volna az ideje, hogy azok, kiknek lelkébe isten ihletésének szikrája ég, menjenek azzal világot és lángokat gyújtani a népek lelkébe, most hallgattok, mint viharban az erdei madár. Nem szállt-e reátok az isten szent lelke? Hajdan tizenkét egyszerű ember képes volt a világ minden hamis isteneit leküzdeni a kettős tüzes nyelvnek erejével. Most nem akadna-e új tizenkét apostol, ki az újabb kor álisteneit kiverje trónusaikból? Nem jött-e el hazátok Messiása? Nem láttátok-e csodatételeit, nem láttátok-e, mint aludt szavaira a bálványok oltárain az áldozat tüze, s mint gyulladt örökké égő láng a nép szívében a szabadság istenének tiszteletére? A szabadság megváltója megkezdte újvilág-teremtő búcsújárását – föl, ki magában a tűzlelket érzi! nem eljövendő többé, jelen van az idő, mely isten országát meghozza a földre, menjetek szét és tanítsátok meg a népeket, hogy isten minden emberek fölött van, és ember nincsen emberek fölött.


117


CHARIVARI A fölséges császárkirály diadalmenete, amint szeretett népeit látogatni körutakat teszen. Legelöl két ezred gyalog vadász, töltött fegyverekkel. Utána nyolc ágyú, kartácsra töltve. Tüzérek égő kanócokkal. Két osztály vasas német, karddal, karabinnal. Öt hintó, bőrrel bevonva. Nem tudni, hogy melyikben a fölség? Ismét két osztály dragonyos. Ezek után újolag nyolc ágyú, s végül két ezred gyalogság. Ahol városhoz érnek, a katonaság előbb csatarendbe állíttatik, s ha jő valaki tisztelgő szózatot mondani, előbb erősen megmotoztatik, hogy nem hozott-e a zsebében valami pokolgépet vagy egypár száz republikánust? azután beszélhet valamelyik fedett kocsinak, a császárt nem láthatja. A nép mindenütt félretereltetik, egyébiránt különben sem igen tolakodik oda. Így megy a király diadalkörútja faluról falura, nem fogadja örömzaj sehol, nem kíséri áldás sehova. Rettegés jár vele egy úton. Ő a néptől, a nép tőle retteg. Szegény király! Kossuth a táborban Diadalmenet a Duna-parti városokban. Végtelen lelkesülés mindenütt. Tizenkétezer fegyveres vitéz kíséri őt a harcba. Minő ragyogó ellentét! Amott egy szaladó király, egy trónjáról levetett monarcha utazik városról városra.

Itt egy egyszerű polgár, kit a nép legszebb bizalmával koronáza meg. Amaz zsoldos kíséretet hord magával, mely minden lépten fogy oldala mellől, mígnem egyedül marad. Ezzel önként támadók légiói mennek, kísérete minden lépten nő, míg egy egész ország vele fog lenni. Amazt hallgató ajkak, sötét városok fogadják. Ezt ünnepi harangszó, kivilágított ablakok. Amott a lemenő hold – itt a felkelő nap. A bécsi vár egyik kapujára valami Hercules van faragva, amint egy nagy ökörrel tülekedik. – Egyszer két csizmadiainas összevesz, az egyik dühében azt mondja a másiknak: „Te nagyobb ökör vagy, mint az odafenn” s a várra felmutat. Meghallja ezt egy rendőr s fülön csípi a fickót: „micsoda ökröt emlegetsz te?”

118

CHARIVARI

„Eresszen el kigyelmed, szabódik a fiú, hisz nem azt az ökröt gondoltam én, akit kigyelmed gondol.”

Életképek, 1848. november 5.

CHARIVARI Hála istennek, ezen is átestünk. Tudniillik azon, hogy egy kicsinyt megvertek bennünket. Persze ez olyan megveretés volt, amilyet az embernek az ellensége sem kíván, közülünk elesett vagy ötven, megsebesült vagy háromszáz, míg ellenségeink közül háromannyi hagyta a fogát a csatatéren, vissza is nyomta ifjú seregünk a kétannyi erejű veterán hadsereget, s két helyzetet elfoglalt tőle, s jobbszárnyát criminaliter megpaskolta, azonban a bécsiek nem akartak, vagy nem jöhettek segélyünkre, s így hadseregünk kénytelen volt helyzetét feladni s a határokra visszavonulni. A kaszások egy kicsinyt hamarább is odaértek, mint kellett volna. Úgy látszik azonban, hogy ez a hír senkit sem ver le. Mindenki helyben hagyja, hogy seregünk a magyar határra jött. Mint Anteus óriás, ki ha a küzdésben a földre tehette le lábát, anyjától, a földtől mindig új erőt kapott, akként képzeljük mi, hogy ha lelkes hadseregünk magyar anyaföldön vetheti meg lábát, mindenütt új erő, új segély gyűlik sorai közé a biztos szülőföldből. Míg azon eszme, hogy egyetlen hadseregünk idegen földre megy csatázni, bizonytalan kimenetelű harcba, kétes érzelmű népek közé, télre váló évszakban, még a győzelem koronájával sem talált nálunk rokonszenvre. Jobban van ez így. Elvesztettünk vagy száz embert, de nyertünk helyette oly biztos megyőződési alapokat, mikre hazánk jövendőjét bátran építhetjük. Bizonyos e perctől fogva az hogy többé köztünk s a dinasztia közt a kérdést semmiféle manifestum, ultimatum, mandatum, rescriptum, memorandum et quod desinit in „um” el nem dönti. A császár és Magyarország: két ellenséges tábor. Köztük minden írott viszony tettleg megszüntetett. Másodszor az, hogy a magyar ifjú hadsereg a leghevesebb csatatüzet is bátran ki tudja állani. Nemzetőreink, önkényteseink, általában akinél csak puska volt, úgy víttak, mint a rómaiak triariusai. Hogy a kaszások egy kicsinyt előre elsiettek az ütközetből, biz isten nem csuda, őket kétszáz lépésről lövöldözik, s ők ott gereblyenyéllel várják az isten áldását. Adjunk nekik puskát, majd megmutatják, ki teremtette a magyart. Harmadszor és utoljára megtudtuk azt, hogy ha mi szabadságunkat ki akarjuk víni, ne támaszkodjunk senki segítségére, se németre, se franciára, hanem bízzunk a magunk istenében s a magunk fegyverében s úgy csináljuk a számítást,


119

mintha egyedül állanánk az egész világ ellen éltünket és szabadságunkat megvédeni.


KESERŰ HANGOK A császár kirúgta maga alul a trónust. A császár halomra lövette birodalmi fővárosát. A császár aláírta végpusztulása ítéletét.

* Véres hajdankor, melynek rémeseményei a mesevilággal határosak, mutass fel egy példát, mely e királyi őrültséghez hasonlatos legyen! Hídd elő néróidat, a pogány hódítókat, kik emberáldozatot vittek hadisteneik vére oltárára, Timurt, Dzsingisz kant, Caligulát, Heliogabalust. Melyik tett őrültségében ahhoz hasonló borzalmakat, minőket e gyöngefejű ember cselekszik? Mire tartogatja még őt a sors? Lelke már félig halva van, mire kell neki tovább lézengeni trón és ravatal közt? Annyira elszaporodott-e már a földön az emberi faj, hogy e koronás döghalált kellett reá bocsátani? Vagy új időket kezdünk-e élni, hol világharc támad a kerek földön jók és gonoszok közt, hogy eldűljön végre: istené-e vagy ördögé a világ? Amelyik meggyőzetik, meghal, és számára nincs föltámadás többé.

* Annyi ember lesz földönfutóvá! Annyi becsületes férfi, ki honát és a szabadságot imádta, veszté el hazáját, de nem a szabadságot. Kizavarta őket anyai fészkükből a koronázott bűn, a hű polgárok vándormadarakká lettek. De jön még tavasz, melyben a vándormadarak fészkeikbe ismét visszatérnek, s futni fog a zsarnok, s nem fogja követni senki, csak gyilkos tetteinek kísértő emléke. És azok, kiket a szolgák királya hontalanokká tett, találni fognak egy közös hazát, hol tán ínséggel fognak küzdeni, de nem rabszolgasággal. Mindenki fájdalmat, nyomort, a sorsnak átkait fogja magával ide hozni, csak egy nyomort, csak egy átkot nem: a király tiszteletét. Őt átkozni fogják és boldogok lesznek. A szabadság vándorai mindenütt feltalálják egymást. Legyen e hon Franciaország vagy Magyarország, az olaszföld, vagy a Kaukázus, ott találkozni fognak

120

A FORRADALMAK METEMPSYCHOSISA

azoknak arcai, kiknek lelkei együtt jártak a szabadságeszmék szellemországában, s azon föld, mely őket befogadja, szent lesz az emberek és az isten előtt, határait sem zsarnok, sem rabszolga át nem fogja lépni. Ott lesz a szabadság Jeruzsáleme, melyhez a tisztalelkűek messze földről vándorolni fognak, ott fogják őrizni a legyilkolt népszeretet örök frigyládáját, onnét fognak szétmenni hirdetni a népeknek, hogy a szabadság Jézusa nem halt meg, hanem feltámadott! Talán a te földed lesz az, hazám! mely hivatva van arra, hogy vérrel kereszteltessék meg, s jövendő neve minden szabad népek hona legyen. Forr, gyűlöng határaidon belül a népség, mindenajkú nemzet, melynek szabadsága össze van tiporva, siet szent földedre, kezében fegyvert hoz s szívében lázas keserű érzeményt, a bosszú reményét. Országod szívében, fővárosod utcáin naponta harci zene mellett idegen férfiak fegyveres csoporti vonulnak, fiaid táborába sietve. Lengyelek, olaszok, tirolok, franciák, németek esküsznek szent zászlóid háromszínei alá. Kiket kiűzött minden országból a koronás önkény, itt jőnek össze, ide vonja őket szabadságuk közös veszedelme, a közös elkeseredés. Tehát itt jőnek össze a vándormadarak… Tehát itt lesz a véres oltár, melyen vagy a szabadság hősei vagy annak zsarnokai fognak megáldoztatni… … Oh, kedves szép hazám! Kedves – édes – hazám…

A FORRADALMAK METEMPSYCHOSISA A francia forradalom okai voltak: az arisztokrácia romlott erkölcsisége, az udvar zsarnoksága, több mint egymilliárd státusadósság. – Nem így van-e most? Ugyanazon okok, ugyanazon következmények. Mi volt akkor XVI. Lajos? Egy festett király – király, mert korona alá született, különben gyönge fejű, ingatag ember, szatírája minden felségi eszmének, környezetének bábja, gyermek, kinek kezébe kést adtak – ugyanaz, ami V. Ferdinánd. Ugyanazon koronás személyek. Az 1789-iki országgyűlési küldöttek nagyobbára a szegényebb rendből választattak, az 1848-ikiak szinté. A harmadik néposztály képviselői akkor is egy bálteremben tartották az országgyűlést, mint most. Ezen gyűlést parancs által akarta a király feloszlatni, melyre Mirabeau azt felelte, hogy őket csak szuronyok fogják elűzhetni. – Emlékezzetek Lamberg gróf esetére.


121

Lajos király, mikor a nemzetőrség felett szemlét tartott, e szókat hallá kiáltatni: vive la nation! Ferdinand királynak épen ily alkalommal a nép a Fuchsliedet énekelte. Amott Foulont, itt Latourt akasztotta fel a nép a forradalom előtt, mindkettőt lámpásfára, mindkettőt a városház előtt. XVI. Lajos Versailles-ban, V. Ferdinánd Innsbruckban zárta el magát népeitől, mindkettőt kényszeríteni kellett, hogy fővárosába visszatérjen. Október hatodika volt 1789-ben, midőn a párizsi nép reggel öt órától déli tizenkettőig XVI. Lajos testőrségét felkoncolta. Október hatodika volt 1848-ban, midőn a bécsi nép reggeli öt órától déli tizenkettőig ugyanazt cselekvé Ferdinánd zsoldosaival. Akkor Orléans herceg, most István herceg volt, kit a forradalom trónussal kínált, mindkettőt megfosztá e kilátástól a király futása. XVI. Lajos úgy futott, mint V. Ferdinánd. E perctől fogva respublika volt mind a két ország. Ötszázhetvenhét nap múlva XVI. Lajos a guillotine alatt elvérzett… Királyok! Koronás emberek! Miért nem olvassátok a történeteket, miért nem olvassátok azon rémséges sorokat, mik egy koronás király vérével vannak írva? Hajh, e sorok után hány vörös lap van még! A vörös sorokban mennyi polgári vér, a fehér sorokban mennyi keserű könny!

CHARIVARI Kétszer láttam Bécset. Először pompás császári város volt. Cifra nép járt-kelt ragyogó utcáin, gondtalan, vágytalan alvajáró tömeg, minden szegleten kém, minden ablakban virág, az utcák gondosan simára seperve, a sétányokban kedélyes vigalom zaja. Megvetésre méltó nyugalom mindenütt. Áldást énekelt a nép zsarnoka fejére. Másodszor mint a forradalom tűzhelye állt Bécs előttem. Fegyverben járt a népnek ifja és véne, minden ajk véres szabadságról beszélt, minden szögleten a harcok zászlója lobogott, az utcák torlaszokkal voltak elzárva, a bástyákon az ágyúk visszhangja dörgött. Dicső kétségbeesés. Irigylésre méltó forradalom. A nép halált ordított zsarnoka fejére. Talán ha harmadszor foglak újra látni … ne adja isten, hogy kezeim igazán rajzolják jövődet … Úrtalan kőhalom … minden heverő kő csatában elhulltak sírköve… néma, üres piacok… az ablakokban vadvirág, az utcákon zöld fű… Néma hangtalan rom, minő Palmyra lett, milyen Ninive, amilyen Athena, miket az idő eltemet, mint egy embert, aki meghal s utódokat nem hagy maga után, s a hangtalan utcák nem mondják annak nevét, ki őket összedúlta. Talán nem foglak így látni, mert nem leendsz ilyen. Talán ilyen leendsz, s én nem foglak látni. A császár fölgyújtatta saját palotáját. Hol fog most szegény kitelelni?

122

CHARIVARI

Az idő ide s tova télre válik, s ő födél nélkül maradt, talán tűzkármentesítve sem volt a háza, s a nagy sietségben meglehet, hogy még téli kaputot sem vitt magával. Még meg találja magát hűteni. Igaz ugyan, hogy Lombardiában, s ha isten úgy akarja, nálunk is, keményen be fognak neki fűteni, de mikor azok a rézkályhák oly iszonyúan füstölnek; az ember inkább fázik, minthogy az ilyen tűznél melegedjék. Aztán télen az a szokása fáknak, hogy gyümölcsöt nem teremnek, kivéve ezúttal az akasztófákat. Szegény császár, mit eszik a télen? hol alszik a télen? házát felgyújtatta, kincseit beledobálta a sárba. Zsoldosoknak fizette. Hát azután: ha egyszer kitelik a konvenciója, micsoda mesterségre fogja adni magát? Sorra fogja járni birodalmait, országról országra, ide is bekukkant, oda is bekukkant, kérdezve, hogy kinek kell császár? mindenütt el fogják utasítani. Egyik azt mondandja: „Menjen kend isten hírével, szűk idő van, nem tarthatunk annyi cselédet.” A másik: „híttuk kendet, de kendnek nem tetszett, most tetszenék, de nekünk nem tetszik.” A harmadik: „Poslovenszki? ha nem poslovenszki, ott kinn tágasabb.” A császár-mesterség nagyon meg fog csökkenni. A bandióknak, metallikoknak, érdemkereszteknek, sorsjegyeknek, titulusoknak, nemességeknek s több efféle császári iparcikkeknek nem akad vevője. A sok összevásárlott lelkiismeret mind a nyakán marad, a koronára a zsidók nem kontóznak többé, és a zsiványok nem lopnak többé a császár számára, hanem kiki magának, amint illik. Fölséges uram, az ebugattát, valami mesterség után kell látni, mert felkopik az állunk. Vegyük elő: mit tanultunk? mit tudunk? mihez értünk? Kovácsmesterség? Bilincseket csinálni? Ez a galantériacikk kiment a divatból. Szabómesterség? Jó magyar katonáknak fecskefrakkot szabni? nem mód ruha. Nem ér semmit. Mészárosmesterség? Békességes népeknek háborút csinálni? Ah, az emberek nem állatok többé, s a hentesseregek szét vannak űzetve. Alkímistamesterség? Papirosból pénzt csinálni? Minden nép maga készít azt magának, amennyi elég a napi szükségeire. Mindennek kijövünk a gyakorlatából, fölséges uram. A könyvnyomtatás elvette a szépírók kenyerét, a gőzhajó a fuvarosokét, a reformáció a pápákét, a szabadság elveendi a királyokét. Elavultunk, kijöttünk a divatból, s koronáink és királyi pálcáink ide s tova ott fognak állani a múzeumokban, hol a régi paizsok és kézíjak állanak, miket a puskapor hasztalanokká tett. Amen. A drámabíráló választmány egy új eredeti színművet fogadott el Dobsa Lajostul. Címe „Március tizenötödike.”


123

A színmű sok ügyességgel van szerkesztve, némely helyen sok találó szatírával ostorozva a nemzetet ennyi végveszélybe hozott táblabírói bizalom-szavazási jeleneteket. Úgy hiszem, a visszatükrözés egyikünket sem fog sérteni. Én is bíztam, te is bíztál, ő is bízott, mi is bíztunk, ti is bíztatok, ők is bíztak. Én is csalatkoztam, te is csalatkoztál, ő is csalatkozott, mi is’ csalatkoztunk, ti is csalatkoztatok, ők is csalatkoztak. Nincs okunk, amiért eltagadjuk s vagy szépítsük a dolgot, vagy magunkat mentegessük. De jaj volna nekünk, ha még most is azt hinnők, hogy nem hibáztunk… E színmű is szaporítani fogja téli estéink élvezeteit. Télen úgysem háborúskodhatunk. Nemzeti színházunknak ismét ünnepe volt. Szigligeti legújabb drámája adatott II. Rákóczi Ferenc fogsága. Négy nap alatt háromszor került e mű színpadra, a színház mindannyiszor csordultig tele. A közönség újra él e darabban. Minden helyzete, minden szava e műnek hű a múlthoz és igaz a jelenben. Rákóczi Ferenc mint gyermek jezsuiták által jezsuitának nevelteték, körül volt véve a bécsi udvarban fürkésző kémekkel, kik minden szavát, minden pillantását ellesték a rettegett oroszlán-fajzatnak. És a nyíltszívű magyar megtanulta nevelőitől a tettetést, megcsalta azokat, kik őt meg akarták csalni, s midőn anyja, Zrínyi Ilona, buzdítani jő rég nem látott fiát, hogy ragadjon fegyvert a hazát megmenteni, Rákóczi tudva, hogy a falaknak fülei vannak, azt feleli rá: „Én? a jó császár ellen fegyvert fogjak?” Hallottátok volna azt a kacajt, azt a convulsiv vidámságot, melyre e szavak után a közönség rendesen kitör. Minő nevetséges eszme! minő groteszk gondolat! Egy férfi, ki a jó császár ellen fegyvert fogni nem akar! Az ember nem bír az arcának elég tettetést parancsolni, hogy mégis mindenki meg ne lássa rajta, hogy biz ez a fiú most tréfál. Még ha kipisszegték volna ezt a mondást, akkor csak volna reménység, de kikacagták, dörgő hahotával kikacagták! És hallottátok volna azt a felzajgó lelkesedést, mit Zrínyi Ilona buzdító szavai idéznek elő, mint mikor a szél lecsap a tengerre, s millió hullám veti föl magát egy szavára, letörülve arcáról a magára hazudott ég tükörképét. Nem a légből vett ideál, nem kicsikart fantomok, hanem a nép lelkéből támadó igazság van itt a költészet élő alakjával felruházva. S végre, mikor a távolban a lelkesítő Rákóczi-induló megszólal, a tömeg fölordít, mintha mindegyik szívének legérzékenyebb húrján volna találva, egy kitartó névtelen kiáltás emeli a levegőt, minden arc ragyog, minden szem sír, minden kéz tapsol vagy oldalához kap és fegyverét keresi. Szent hivatása az a költőnek: a nép szívében oly szenvedélyeket felkölteni, mik ha fölébrednek, nem halnak el soha, hanem átszállanak apáról fiúra s későn vagy korán lángra gyújtják az életet.

124

CHARIVARI

Böhm [= Bem] generálra tegnapelőtt egy az itt levő lengyel legionariusok közül rálőtt. Nem találta. Az ifjú elfogatott, barátai azonban csodálatos dolgokat kezdtek beszélni Böhmről, miket azonban mi addig, míg egészen napfényre nem jőnek, szinte nem merünk leírni. A vádak, mikkel a generált elhalmozzák, oly borzasztóak, hogy az ember nem meri hinni, míg meg nincs győződve rólok. Annyi igaz, hogy Böhm a legutolsó napokban nem ütötte meg a tizenhárom próbát. Mikor Bécsben ő állt a mozgalmak élére, egyszer csak híre futamodik, hogy a város legszorultabb állapotában a kezére bízott sereg vezérletét ott hagyva Pozsonyba futott. „Szerencsésen megmenekült” mondják az együgyűek. „Gyalázatosan megszökött!” ez az igazi neve eljövetelének. Egy rábízott sereg vezérletét az ellenség ágyúinak torkában, a veszély utósó perceiben elhagyni, ennek legszelídebb büntetése golyó. A lengyelek azt mondják, hogy ez előtt tizennyolc évvel épen így árulá el őket, épen így akart elárulni bennünket is, ezért ők sorsot húztak – meggyilkolására. A vád irtózatos. Az árulás legmagasabb, legátkozott neme, még a király árulásánál is lázasztóbb. Azért nem akarunk a vádlott fölött addig pálcát törni, míg azt a törvényszék nem tevé. Annyi igaz, hogy Bécset rútul cserben hagyta, s az is igaz, hogy ezért nálunk nem kapott törvényes büntetést.


CHARIVARI Annyi hírünk van, jó, rossz, összevissza, hogy akár conversationslexicont lehetne belőle csinálni. Azért is közöljük azokat betűrend szerint. A. Aradot bevették. Minthogy alul nem mehettek bele, felülről másztak bele kétezer lajtorján. B. Bécsből kibotozták a polgárok s a német katonák a horvát katonákat. Berlinben nagy demokrata congress gyűlt össze. C. Csáktornyán harminchét önkénytest elfogtak a horvátok, mikor azok az előőrsön leitták magukat; ha igaz, sem kell hinni. – Két járvány betegség jár most országról országra, egyik a Cholera morbus, másik a Corona morbus. D. Debrecenből ismét kétezer önkénytes ment át a Királyhágón a dumnye rómaiaknak a fejére kopogtatni. E. Eszékről Batthyány Kázmér felküldött egy megrakott gőzhajót, melyet a parton tizenkét fogoly Hardegg vasas és egy huszár escortirozott. A fogoly vasasok, kiknél összesen öt kard volt, útközben negyven fegyveres rácra bukkantak, kik közül elfogtak huszonhetet s bevitték Eszékre.


125

F. Ferenc szobrát ledöntötték a bécsiek, mások szerint csak a fejét fürészelték le.

G. Győr körül van véve vízzel és megerősítve ágyúkkal, nem úgy, mint mikor Jellasics azon járt. H. Hodzsát saját alattvalói elfogták s becsukták egy pincébe. I. István herceg elment Londonba; mért nem vitte el T. Ádámot is, milyen capitalis beafsteak válnék kettőjükből. Itt helyben, úgymint Pesten több r. katolikus papok nyilvános helyeken prédikációkat tartottak a császár ellen. Nincs más kilátása őfölségének, minthogy kikeresztelkedjék – rácnak. K. Komárom úgy tele van búzával és más eleséggel, hogy ha ötvenezer ember beleveszi magát, ötven esztendeig ki nem koplaltatják belőle. L. Londonban iszonyú drága kezd lenni a házbér, a bekövetkező királyvándorlások miatt. M. Marosvásárhelyről rossz hírek szállongnak. Átkozott a nyelv, mely először kimondja, hogy mik. Nem szabad igazaknak lenniök. Milánóban melege van Radeczkynek, dacára a hideg novemberi napoknak: N. Nugentről (valahogy franciául nem kell olvasni ezt a muszka nevet, tót vót az öregapja is) semmit sem hallani, s ez legjobb hír, amit róla mondani lehet. O. Olmücben a város elsáncolta magát a királyi vendégektől. Okultak a régi residentia példáján. Ezeknek Corona morbusuk van, ez ellen húztak kordont. P. Perczel barátunk, kinek a magyarok Istene Attila kardját adta kezébe, ugyancsak üti-veri az ellenséget oda alá vitéz szittyáival. Egyebet sem hallani róla, mint hogy most itt püfölt meg egy generálist, majd meg amott kergetett el egy tábornokot; nem kérdi először: hogy szabad-e őt ütnöm? hanem először megveri s azután nyugodt lélekkel jelentést tesz róla. Ilyen vezérek kellenek nekünk forradalomban. Q. Ferdinand úr – az a lotharingo-habsburgi – még mindig azt hiszi, hogy ő király. R. Rózsa Sándor a verbászi táborban van. Rómában a pápa exkommunikálta Ferdinándot. Úgy kell neki, ha mindjárt nem igaz is. S. Székely katonáink és huszáraink hazamentek Erdély védelmére, oláhok halálára. T. Temesváron még mindig basa Rukovina. Jön idő, jön a selyemzsinór – de kenderbül. U. Urbánt felakasztották – ha még fel nem akasztották, ezután fogják felakasztani. X. Ferdinánd úr még mindig ír atyai placatumokat az ő szerette népeihez. Y. Ferdinánd úr már most tót császár is szívesen lenne. Szegénynek még majd tótul kell dikciózni; az igaz, hogy elég csehül van arra, hogy a csehek között uralkodjék. Z. Zsófia hercegasszony szemlátomást hízik. Szegénynek mi baja lehet? Tán csak nem evett státusadósságokat, hogy azok nőnének meg annyira a gyomrában?

126

CHARIVARI

J. Jellasics aranyos mentében ült be a Burgba. Az a mente Budának volt szánva. Még meglehet, hogy itt fogjuk kiporolni. Mondják: hogy seregeivel útnak indult, Olaszhonból haza jövő seregeink feltartóztatására. Ne féltsük szegényt, jól tud szaladni. V. Varasdon nagy zsurlódások vannak a nép és katonaság között. Ez utóbbiak már mindenükből kiették szegény nyomorgatott hazafiakat. Utoljára is vasat fognak enni, magyar vasat. W. Windisch-Graetzről beszélik, hogy már jön Pozsony felé. Nyugton lehetünk: ott van Görgei. Mindezekből pedig az a tanuság, hogy akármi baleset érjen is bennünket, nem kell elcsüggednünk miatta. Hol minket ütnek, hol mi ütünk mást, ez a háború sora. Ha valaki megüt bennünket egyszer, üssük vissza kétszer. Higgyük a legjobbat s legyünk készen a legrosszabbra. Bem tábornok okadatolva menti magát az ellene támadt gyanú nyilatkozványai alól. Mi csak örülni fogunk rajta, ha őt tisztának látandjuk. Napjainkban az árulók tömege légió, nem csuda, ha a fölébredt gyanúsítás szelleme néha az ártatlanokat is sújtja.


CHARIVARI Egy zsák hír A császár Josephstadtba ment. – Lippát visszafoglaltuk. A rácok alkusznak – Bécsben egy húszas egy zsemlye. – Troppaut bombáztak. – Fiumét a szárd hajók felszabadíták. – Dalmáciában magyar érdekű mozgalmak vannak. – Diakovárt elfoglalta Batthyány. – A másik Batthyány Pesten van. Pedig a többi mágnások ugyancsak emigrálnak. – Kolozsvárt felprédálták az oláhok. Katona Miklós kitisztította Kővár vidékét. – Új-Aradot visszafoglaltuk. – Seregeink fel vannak a télre ruházva. – Most készítenek nagymennyiségű gubákat téli háborúra. – A császárt megütötte a guta. Ha azt tette, nagyon jól tette. Bár a többit is mellé ütötte volna. – Prága fellázadt s a katonaságot lefegyverezte. – Frankfurtban elfogták a lotharingi Fajankót. – Auersperg kihítta párbajra Windisch-Graetzet. WindischGraetz három sebet kapott. – Horvátországban 16 pft egy kila rozs. Zemplénben pedig 2 ft 48 kr. egy kila búza. – Bécs felől nagy ágyúzást hallani. – Az orosz cár hetvenmilliónyi kölcsönt akart csinálni, de nem kapott. – Párizsban Bonaparte Lajos lesz a köztársasági elnök. Nagy szamár. – Erdélyi seregeink Feketetónál vannak. – Pestre érkezett egy terhes hajó Fiuméból, megrakva cukorral. Vajon merre kerülte ki a szárazföldet? – Berlinben lázadás ütött ki. – A Figyelmező menti magát, hogy ő nem reactionarius. – A pesti sáncok már nagy részben készen


127

vannak. – Konstantinápoly leégett. – Kínában kikiáltották a respublikát. – Győr el van sáncolva. – Komáromban gőzmalom készül. – Pesten megszűnt a kolera. – A nápolyi királyt mégsem akasztották fel. – – – Van ezen hírek között olyan is, amelyik igaz.

Életképek, 1848. december 3.

CHARIVARI Mit beszélnek úton-útfélen? Mottó: mindeneket meghallgassátok, ami jó, azt elhiggyétek Beszélik, hogy Haimburgnál Windisch-Graetz családjából tizenegy egyéniséget csíptek el; – ha igaz, se sokat ér, van neki vagy kilencvenkilenc unokája; az ilyen faj szapora, mint a krumpli és mint a császári család. Beszélik, hogy Blomberget agyonlőtték, s a temesvári katonaság nagy része átjött hozzánk. Beszélik, hogy Kolozsvár elesett, s a mi seregeink átfutottak a Királyhágón. Beszélik, hogy Baldaccit felakasztották Nagyváradon. Szegény ember! mindig mondtuk, hogy mért nem híják haza, nem jó neki ott lennie, ott nagy a veszedelem, s itt van la, megesett a szerencsétlenség. Szegény tiszteletre méltó férfiú. Be kár volt, hogy hamarább nem – – – jött el onnan. Beszélik, de már ezt ugyan beszélik ám, hogy a Brodi regement megtagadta Suplikácnak az engedelmességet s átjött mihozzánk. Beszélik, hogy Jellasics megőrült – tán szerelmében? nem. Tán szégyenletében? nem szokása. Tán a státusgondok miatt? Épen nem. Vagy a pálinkaivástól? Attól sem, hanem láttára WindischGraetz kegyetlenségeinek, elveszté, ami kevés volt is neki. Azt is beszélik, hogy Puchner is megőrült; én nem tudom, mai időkben annyi emberről hallani, hogy elvesztette az eszét s egyről sem, hogy megtalálta volna. Beszélik, hogy Fiume fel van szabadítva. Vivat, kapunk narancsot. Beszélik, hogy a német bankókat tíz pc. veszteséggel is váltják be magyarra, ezüstre pedig harminc pc. agióval. Beszélik, hogy a mi seregeink Győrre vonultak vissza. Miért nem Belgrádra? Beszélik (beszélhetik is, mert igaz), hogy Perczel kiverte a horvátokat a Muraközből. Beszélik, s azt ugyan elég rosszul teszik, hogy kibeszélik, hogy Pestet nem fogják többé sáncolni, csupán még redoutot fognak felépíteni. Furcsa is lett volna, ha mind a harminchatot felépítik; ekkor csupán a sáncok védelmére kellett volna harminchatezer ember. Ennyi erővel a síkra is kiszállunk. S ha a sáncokat meg-

128

CHARIVARI

védeni nem bírjuk, akkor az ellenség foglalja el. – Sereget Pest védelmére, nem sáncokat. Beszélik, hogy a Csallóközt egészen körül fogják sáncolni. Mar az igaz, hogy ha oda bevenné magát vagy harmincezer kezeslábas ember, onnan ugyan húsz esztendeig ki nem venné semmi hatalmasság. Beszélik, hogy héber vállalkozók ezrével csempészik be külföldről a kész bakancsokat katonáink számára. Eszem a lelküket, mi egy árva újságlapot nem tudunk belopni a külföldről.


CHARIVARI A király leköszönt. A koronaörökös is leköszönt. Nolunt acerbam sumere. A koronákat és a státusadósságokat örökölte Ferenc József. Josephus sine terra. A kedves kis fiú. Még alig tudja a nyakravalóját megkötni, s kapja magát: császár lesz. Hjaj, fiatal barátom, míg az ember a császárságot megtanulja, sok szép víz lefolyik addig a Dunán. Nagyot kell még magának addig nőni, míg azt mind megeszi, amit ura bátyja megevett. Tudja-e maga, mi az a diplomatika? Tud-e maga csalni, lopni, hazudni s mindezekhez szent képeket vágni? Tudja-e maga, mi az az entente cordiale? Tudja-e maga, hogy mikor az egyik császár tolvaj, akkor a másik császárnak orgazdának kell lenni? Tudja-e maga, mi az a népszeretet? Tudja-e maga, mire valók a hóhérok, a katonák, az akasztófák, ágyúk és a börtönök? Tudja-e maga, mi az a politika? Tud-e maga mindent ígérni, mikor meg van szorulva azzal a szent szándékkal, hogy semmit sem fog megadni? Tudja-e maga, mi az a heraldika? Tud-e maga hamisan esküdni koronájára, címerére, evangéliumára, s azt mondani, hogy mikor esküdött, nem volt esze? Tudja-e maga, mi az a jus gentium? Össze tudja-e ön veszíteni a népeket, tude ön polgárháborút csinálni, falvakat égetni, népfajokat irtani? Tudja-e maga, mi az a taktika? Egy néptől mindenét ajándékba elvenni s aztán háládatosságból meggyilkolni? Tudja-e maga, mi az a sanctio pragmatica? Törvényeket csinálni s azokat meg nem tartani?


129

Tudja-e maga, mi az a status oeconomia? Tud-e maga adósságokat csinálni s azokat soha ki nem fizetni? Tudja-e maga, mi az alkímia? Tud-e maga papirosból aranyat és ezüstöt csinálni? Tudja-e maga, mik azok a Flankenbewegungok? Tud-e ön ildomosan szökni, futni, retirálni és dispereálni, mikor a státus érdeke úgy kívánja. Míg maga, fiatal barátom, mindezen tudományokból az exament le nem teszi, addig ne neveztesse ki magát császárnak. Feladat sakkozók számára A parti így áll. A feketesárga részen van egy király meg egy királyné. Van egy futó – ez Jellasics. Van egy bástya – ez Windisch-Graetz. Van egy ló – ez Récsei Ádám. Van két pion – ezek a rácok és oláhok. A háromszínű részen – sem király, sem királyné. Van egy futó – ez Baldacci. Van két bástya – ez Perczel és Görgei. Van egy ló – ez Teleki Ádám. Van hat pion – ezek a magyarok, székelyek, olaszok, bécsiek, lengyelek és tirolok. Kérdés: hogy lehet a feketesárga királynak és királynénak hat húzással mattot adni?


A „PESTI HÍRLAP” LEENDŐ SZERKESZTŐSÉGÉNEK POLITIKAI HITVALLÁSA Mielőtt e lapok szerkesztését tisztelt elődeinktől átvennők, jónak látjuk közönségünket és ügyfeleinket az általunk követni szándokolt politika maximáival részletesebben megismertetni. Legelső, legszentebb törekvésünk, melynek minden, bármi elvből támadható, nézeteinket alá fogjuk rendelni: Magyarország territoriális épségének fenntartása. E pontot látjuk legerősebben megtámadva elleneink által, ezt fogjuk legerősebben megvédelmezni.

130 A „PESTI HÍRLAP” LEENDŐ SZERKESZTŐSÉGÉNEK POLITIKAI HITVALLÁSA Mi autochtonokat nem ismerünk Magyarország földén. Históriai múltja e földön nincs másnak, mint a magyar nemzetnek. Polgári jogegyenlőséget, a szabadság közös élvezetét minden e honban lakó polgárnak kívánunk adatni, de nemzetiségi egyenjogokat nem. Hazánk földét sem Ausztriába beleolvasztani, sem nemzetiségi plágák szerint eldaraboltatni nem engedjük. Bőkezűek, szabadelvűek akarunk lenni minden emberiségi jogokban, de önzők a nemzetiségében. A magyarnak jövője nincs másutt, mint e földön vagy e föld alatt. Politikánk sarkalatos elve; mindenütt bevágni útját a rémuralkodásnak. Mi sohasem fogjuk azt mondani: itt az idő, melyben a terrorizmusra van szükség, itt az idő, midőn véráldozatot kell hozni a szabadság istenének! Itt az irtóháborúk ideje. Neveltetnie kell a státusnak polgárait, nem irtatni. Semmi erőszakolt institúció sem tart tovább, mint az azt szankcionáló kényszer. Szerintünk az a leggyöngébb kormány, mely a legkeményebb módszereket használja maga fönntartására. Mi a jus extremae necessitatis, a martiális törvények és népítéletek mellett lehetőleg legkevesebbet fogunk agitálni. Uralkodjék a nép szelleme, de nem a nép szenvedélyei. Különbséget teszünk azonban a háborúviselés és a terrorizmus között. Két ellenség nem két véleménypárt. Egy hadsereg kormányzása több szigorúságot igényel, mint egy polgárzaté. Ezért sokat fogunk elnézni az ágyúpolitikának, mit a guillotine-politikában rosszalnánk. Elvünk: miszerint minden destrukció után rögtön építeni kell. Most, midőn a nemzetek múltja bomlófélben van, most kell jövőnket megalapítani. Mihelyt valamely institúció megváltozik, rögtön másikat kell alakítani helyébe. Félrendszabályokat ne alkalmazzunk sehol, vagy mindent vagy semmit. Mentől inkább közelítünk nagy küzdelmeink óhajtott célja felé, annál több akadály leend számunkra leküzdeni, annál többször fogunk azon tapasztalásra jőni, hogy a respublikának nem csupán a korona van útjában. És ezen akadályok között lesznek olyanok, melyeket nem lehet karddal kettévágni, mert ott tulajdon vérünk folyna, s a magyarnak nem lesz mit elpazarlani e drága kincsből sem a harc előtt, sem a harc után. Elvünk vigyázattal lenni minden financiális operációkra, miket kormányunk által alkalmazva látandunk. Mindent föláldozhatunk szabadságunkért, csak egyet nem s ez a státushitel. Mostani helyzetünkben egyedül ez volt és leend anyagi segédforrásunk. Gondunk lesz rá, hogy ki ne száradjon. Elvünk: óvatosaknak lenni a hadviselésben. Mi semmi strategikus tervet előre el nem fogunk mondani.


131

Mi soha azzal nem fogjuk ámítani magunkat és másokat, hogy okvetlen és mindenütt győzni fogunk. Mindenütt ellentállani, igen; a győzelem istentől jő. De semmi balul kiütött expedícióra sem fogjuk azt mondani, hogy itt a végveszedelem. Nem fogunk pereatot kiáltani minden hadvezérre, ki egy csatát elveszt. Biztató, buzdító szót adandunk annak, ki ügyünket védve elhanyatlott; ha pedig áruló volt, ítéljenek fölötte törvényeink, mi hallgatni fogunk róla orcapirulással, s nem fogunk átkot szórni rá, hogy bennünket kikacagjon érte. Mi nem fogunk nevet adni azon bűnöknek, miknek eszméjét nem akarjuk elterjedve látni. Elvünk: a nép erkölcsi érzeteit szilárdítani. Igazmondás vagy hallgatás a közügyekben. Hol eszme uralkodik, ott a hazug szó = hamis pénz, mely elveszi az igazi értékét. Mi sohasem fogunk oly eszközöket felhasználni, melyek az igaz ügynek szégyenére válnának. Mi nem fogunk a népfajok ellen lázítani. Mi nem fogunk a szabadság szent neve alatt erkölcsi korlátlanságot terjeszteni. Hanem hirdetendjük azt, ami örökkévaló, ami meg nem szégyenít, ami mindenütt meghozza a győzelmet – az igazságot. Igazságot köz- és magánügyeinkben, igazságot úr és szegény között, igazságot barátaink és elleneink iránt. Végre – elvünk egyetértést eszközölni azok között, kik velünk egy vihar által, velünk egy hajóban hányatnak. Kerülni fogunk minden kérdést, mely szakadást okozhatna kormányunkban. S midőn laptársaink irányában meg vagyunk győződve arról, hogy mindenikünk törekvése egy közös szent kútfőből ered s egy közös szent célhoz siet viszsza, bárminő nézetkülönbségek támadjanak is közöttünk, azokat válaszfallá, pártkérdéssé fajulni soha nem engedjük. Egyébként is bármit fogunk írni, mondani vagy tenni, kivánjuk: miképen azt mindenki láthassa, hogy akitől az származott, az magyar volt, becsületes ember és férfi. Pest, december 16-án 1848. Jókai Mór, a „Pesti Hírlap” leendő szerkesztője.


CHARIVARI Fiam, ha háborúba mégy, e következendő dolgokra figyelmezz

132

CHARIVARI

Sohase számláld meg az ellenséget; mert az aequatiókat nem a háború számára találták fel. Sohase fuss az ellenség elől; mert kimelegszel s tüdőgyulladást kapsz, s abban halsz meg. Sohase fordulj meg a golyóbis előtt; mert mindegy, akár hátul talál, akár elöl. Sohase vigy pénzt magaddal csatába; mert mindig azon lesz az eszed. Sohase zörgess, ha be van zárva az ajtó; hanem menj be az ablakon. Sohase kérdezd, hogy miért? ha neked parancsolnak; soha se felelj, hogy miért? ha te parancsolsz másnak. Sohase egyél magad elébb, mint a lovad; mert te ülsz rajta, nem az terajtad. Sohase kérj és sohase adj pardont. Nem vagy te császár, hogy kegyelmet osztogass; ellenfeled sem az. Sohase bántsd a közkatonát, míg tisztet látsz magad előtt. Csak az arany paszomántra célozz. Néma légy, ha sebet kapsz, süket légy, ha sebet adsz. Így aztán csak megélsz.


CHARIVARI E lapok utósó számával szerkesztőségem ideje letelt. Ha hazám istene komolyabb gondokat nem rakott volna rám, tán sohasem váltam volna meg e tértől. Ha voltak e lapnak érdemei, azoknak legkisebb része az enyim, azáltal, hogy én eltávozom tőle, e lap nem változik, sőt hiszem, hogy jobb leend. Két hibámat kell közönségem előtt bevallanom. Egyik az, hogy ama fenséges nevet bitorló rabszolga-léleknek arcképét kiadtam. Pirulva kell megvallanom, hogy ez embertől én egy időben hazám boldogítását vártam. Csalódtam, mint velem együtt milliók, s most pirulva kell kérnem azokat, kiknél még az arckép megvan, hogy azt égessék el. Másik az, hogy e félév elején egy beszélyt kezdtem el közleni, melynek végét nem adtam ki. Oka az volt, hogy benne a história eseményeihez híven azon kegyetlenkedések voltak előadva, miket 1831-ben a felső megyei szláv ajkúak követtek el. A dolgok úgy találtak fordulni, hogy jelen időinkben épen e szláv testvéreink buzganak legerősebben szabadságunk igaz ügye mellett minden idegen ajkú hontársaink között. Ezek ellen izgatni most a legnagyobb eszélytelenség volna. Kénytelen voltam tulajdon művemnek cenzora lenni. Beszélyemnek egész második részét kitörültem.


133

Inkább magam ítéltem el tulajdon műveimet, mint hogy azokat más ítélje el. Én megbocsátok magamnak ez ítéletért s reménylem, hogy olvasóim is meg fognak bocsátani. Munkatársaimnak ezennel megköszönöm szorgalmas működésüket s kérem, irántam tanúsított szívességeiket utódommal is éreztessék. Utódomat pedig közönségünknek e lapok szerkesztőivel évek során át éreztetett kegyeibe ajánlom. Üdv minden igaznak, áldás a hazára!

Közlöny, 1849. február 9.

MAGYARHON NÉPEI! Úgy legyen rajtunk isten áldása, amint ti nektek igazat fogunk mondani, s legnagyobb áldása legyen az, hogy ti elhiggyétek szavainkat. Amit tinektek mondunk, amit számotokra leírunk, a mindenható itélőszéke előtt legyen mondva és leírva. Hallja meg az isten, hallja meg a nemzet igazságunk szavát, s legyen ég és föld bírája fölkarolt ügyünknek, s hozza meg reánk ítéletét, oly igazságosat, oly részrehajlatlant, minőt csak isten és nemzet hozhat. Országunk feje, a király, ki magát ellenségünkké tette, idézett bennünket e törvényszék elé, midőn bennünket pártütőknek nevezett. Mi megjelenénk e törvényszék előtt, s higgadtan, komolyan, mint illik férfiakhoz, kik egy nemzet nevében szólanak, s kiknek szavait nemzetek hallgatják, felelünk e vádra. Mi nem vagyunk, mi nem voltunk pártütők soha. Nem egy párt, nem egy felekezet, nem egy nemzetiség érdeke az, melyet mi védünk; egy alkotmány az, mely mindenkié, ki ez ország földén lakik: magyar, szláv vagy oláh, óhitű vagy protestáns, úr vagy szegény. Ez alkotmányt mi nem kértük, nem kaptuk a királytól. Mienk volt az, mióta e földet magyar honnak híják, azon frigyláda ez, melyre a királyok esküsznek, mely egy a nemzet életével, összetartó kapocs egy ország népei közt, egyesek jogainak biztosítéka, mely úr a király és nemzet fölött! Ki ez alkotmány ellen föltámad, az a pártütő. Mi ez alkotmányt védni, a király megsemmisítni fogott fegyvert. S mégis a király minket nevez pártütőknek, s mi mégsem neveztük a királyt pártütőnek soha. Midőn isten kegyelméből viruló hazánkat tulajdon jobbágya a polgárháborúval támadta meg, a király e lázadót nyíltan pártütőnek nevezte, s bennünket felhívott fegyveres önvédelemre a belháború támasztója ellen; s most a király ugyane pártütő megkezdett harcát folytatja ellenünk, ugyanazon seregeket küldi országunkra, melyet saját királyi szavával pártütőkké bélyegzett.

134

MAGYARHON NÉPEI!

S mégis a király minket nevez pártütőknek, s mi mégsem neveztük a királyt pártütőnek soha. Országunk vérbe, lángba van borítva, a népfajok egymással irtó háborút viselnek, névtelen szörnytettek kiáltnak az égre. Ki idézte elő az iszonyharcot? Kinek szavára támadtak egymásra a századok óta nyugvó elemek? Nem királyi parancs gyújtá e meg a lángokat, miket most emberi kéz eloltani nem bír, nem a királyi címer volt-e a vérengzők megismertető jele? Nem segítette-e őket a király pénzzel, és fegyverrel és tanácsadással emberiség-szennyező dúlongásaikban? S nem nevezték-e a gyilkosokat a király személyének helyettesítői testvéreik, barátaiknak? S mégis a király minket nevez pártütőknek, és mi mégsem neveztük a királyt pártütőnek soha! Nem neveztük őt annak, mert nem akartuk elzárni a kibékülhetés útját. Egy nemzet nem másíthatja meg szavait, mint egyes emberek. Kit a nemzet egyszer pártütőnek nevez, azt többé királyának nem nevezheti, aziránt többé viszonya nem lehet egyéb, mint a bírónak a vétkező iránt. És a magyar nemzet még nem nevezte királyát pártütőnek. Még akkor sem, midőn általa annak neveztetett, s midőn azt önmentségére kellett volna kimondania. Mert becses volt előtte a polgárvér, mert meg akarta óvni hazáját a háború pusztításaitól, s mert imádta hazáját jobban, mint a dicsőséget, s inkább akart érte áldozni, mint neki sebeket szerezni. Íme mielőtt a harcot elfogadtuk volna, megkísértők a kibékülés útját, nem kértünk semmit, ami nem a mienk, s ígértünk áldozatot mindenből, kivéve alkotmányos jogainkat. Ajánlatainkat nem volt, ki elfogadja. Dicsvágyó hadvezér, kinek eleme a háború, hallgatta ki a békeajánlatunkat, és visszavetette. És utasított bennünket a harcok ítélőszéke elé. Mi számot vetettünk magunkkal, megmértük erőnket s kiálltunk a síkra. Nekünk nem lehetett elég, hogy igazságunk van azt tenni, amit teszünk, azt is kellett tudnunk, hogy erőnk van hozzá. S e tudatunkban nem csalatkozánk. Erő, akarat, lelkesedés, maga a sors biztatólag jött elénk. De amint a nehezebb napok elcsüggedésre, úgy a derültebbek elbízottságra nem ragadtak bennünket. Mi még most is azt mondjuk: Mi nem akarjuk a királyt trónjától megfosztani, hanem azt akarjuk, hogy teljesítse kötelességét, ami egy király kötelessége. Ezt mondjuk mi az eldöntő csaták előtt. Még nem dűlt el a harci kocka, még nem jött el a mindennapok vége, még van idő megállni. De ami a harc kezdetén lehetséges volt, az nem fog az lenni a harc végén. Mi ha vesztünk, mindent elvesztünk, de a király is mindent elveszthet, ha a sors számára vetett vakot.


135

Neki a mi veszteségünkből semmi haszna, nekünk az övéből semmi. És a harc kimenetele kétséges. Mi féltő kincsnek tartjuk alkotmányunkat ily kétséges kimenetelre kockáztatni, s óhajtjuk, hogy a király is tartsa ily féltett kincsnek koronáját. Mi a harcot nem kezdtük, mi a harcot nem dicsvágyból fogadtuk el, mi megtámadott alkotmányos jogainkat védni fogtunk fegyvert, s mihelyt azok biztosítva leendnek, megszűnünk áldozni a nemzet vérével, s legyen bárki, ki Magyarországot hitünk és meggyőződésünk szerint boldogítni tudja, helyt adunk neki az ország kormányán; más föltétel alatt soha is senkinek.


FEL MUNKÁRA! Nem összetett kezekkel, hanem dolgozókkal kell imádni az istent. Ne méregesse senki erejét, ne számítsa azokat, akik még háta mögött vannak, hanem tegyen úgy és annyit, mintha senkitől sem várhatna segélyt. Nincs oly kicsiny embere a hazának, akire szüksége ne volna. Nincs férfi, nincs nő, kinek tennivalója ne lenne, kinek segélyét a hon nélkülözni tudja. Mindenkinek annyi a kötelessége, mennyit elbír. S mindenki elbír annyit, amennyit komolyan és elszántan föltesz magában. Nem a tömeg nagysága, hanem az erő nagysága teszi óriássá a nemzetet. Fel munkára! a halál a küszöbön van. Kik az életnek hasznát nem veszik, megszűnnek élni. Tegyen mindenki annyit, amennyit elbír. A férfiak legyenek ébren, vigyázzanak minden bejövőre és kimenőre, keressék fel az árulókat és kémeket, és tegyék őket ártalmatlanokká. Ássák el vermekbe az eleséget, hogy hadseregünk ne legyen azt kénytelen az ellenség előtt felégetni. Árkoljanak körül minden falut, hogy egyes portyázók be ne járhassanak zsákmányolni. Készítsen magának mindenki fegyvert, olyat, amilyet tud. Gyakorolja magát annak forgatásában, az ügyes férfi kezében a bot is különb fegyver, mint az ügyetlenében a kard. Ahol csata van, szedjék le a házak fedeleit s rakják az utcákra, hogy az ellenség fel ne gyújthassa a helységet, s keresztül ne vonulhasson rajta. Tulajdon hadseregünk számára gyűjtsenek élelmiszereket, tüzelőfát, és vigyék helyébe, az álladalom kárpótlást nyújtand értök. Hol a folyóvizek be vannak fagyva, vagdalják be a jeget, hol erdőkön megy keresztül az út, vágják le a fákat s rakják keresztül az utakon.

136

FEL MUNKÁRA!

A dombokra építsenek őrgunyhókat, ahol egymást felváltva, éjjel-nappal vigyázzanak arra, ami körül történik. Gyanús embereket fogjanak el. Az ellenség közeledtét vagy távoztát adjak hírül, verjék félre a harangokat. Hol ellentállani nem tanácsos, vonuljanak félre, ne hagyjanak a helységben semmit, s mihelyt az ellen eltávozott, térjenek újra vissza s rakjanak gátokat a visszavonulásra. A holtakat és sebesülteket, kiket vagy magunk, vagy elleneink elhagyni kényteleníttettek, szedjék össze, a holtakat temessék el rögtön, a sebesülteket ápolják. Tulajdon sebesülteinket testvéri kötelességből, az ellenét pedig azért, hogy értük majd azon honfitársainkat, kik hasonlóul estek az ellen kezébe, viszszaválthassuk. Kiket a nép vezetőül választ, érdemeljék meg e bizalmat. Buzdítsák, világítsák fel társaikat, beszéljenek velök a közügyekről, tudósítsák őket a nemzet helyzetéről, a főcsaták kimeneteleiről, öntsék beléjök a honszeretetet, menjenek elő példával, hol áldozatra vagy bátorságra van szükség. Legyenek mindég a nép között, ne kíméljék a fáradságot. Ha minden egyes embert külön kell is megnyerniök az igaz ügynek, dicső fáradság az. Előbb férfiakat nyerünk, aztán csatákat. Jó vezér csinálja a jó hadsereget, jó tanácsadó a jó népet. Tekintse magát mindenki a szabadság apostolának, s érezni fogja magában a szent lelket, mely a némát szólani tanítja, mely az érzéketlent föllelkesíti, és a gyávát hőssé szenteli, tömegeket térít meg és tart meg. Hangoztatni kell az igazságot, hogy azt mindenki hallja és mindég hallja. Tartani kell népgyűléseket, tartani mindennap, ki magában legtöbb lelket érez, lépjen fel, szóljon egyszerűen, mondjon igazat, híja segítségül az istent, híja segítségül a népet, és ők meg fognak jelenni, és segélyük naponként közelebb és naponkint erősebb leend. Ki magában legtöbb bátorságot érez, álljon elő, esküdjék meg, hogy házát és hazáját minden módon és mindenki ellen védelmezni fogja, és a nép együtt fog vele esküdni s megtartja esküjét. A nők legyenek mindenttevők családi körükben. Csaták idejében ápoló kezekre van szükség. Ezek az ő kezeik legyenek. Ha valaha, most kell takarékosnak lenni. Semmit sem venni, amire múlhatlan szükség nincsen, s mindent megszerezni, ami szükséges, lelkesíteni a kétkedőket, ápolni a szenvedőket és a bátrakat fanatizálni, ez a nők szent kötelessége. Ne legyen egy nő, ki miatt egy férfi kötelességét elfelejtse. A gyermekek, kiket még nem illet meg a fegyverviselés, készüljenek oly életmódhoz, mely kenyeret ád, mely mellett az ember már ifjúkorában önmagáé lehet s nem kénytelen senkitől várni semmit. Ezentúl nem a henyélőké leend e szép haza, s azok, kiknek munkás kezeitől fel fog virágozni, nem leendnek többé mostoha fiai. Kik a munkát, a szorgalmat nem szégyenlik, azoké leend a boldogság és a nemzet tisztelete. Föl munkára! Mindenki! Mindenütt. Munkás kezek imáját hallgatja meg az isten. Munkás kezek szabadítják meg a hazát!


137

Közlöny, 1849. február 11. Bárcsak örökké béke volna a világon, sóhajt fennhangon ilyenkor a félvilág, mikor háború van. Azoknak a kedvéért, kik az örök békét valami igen szép állapotnak tartják, mi is leírjuk a magunk eszméit, amilyennek mi képzeltük magunkban. Kínában vagyunk. Nem, ott sem vagyunk. Eldorádóban vagyunk. Az emberek együl-egyig mind becsületes emberek. Nincs senkinek semmi vágya, semmi bűne, semmi szenvedélye. Áll a communismus. Minden közös; a státus tart minden embert, a státus ad mindenkinek ebédet, minden városban egyszerre tizenkét órakor, egyenlő adagokban. Mindenki minden hivatalt visel és nem kap érte fizetést. A miniszter maga varr magának csizmát, és a varga manifesztumokat és proklamációkat szab. Pénz nincsen, minden a státusé. Ingyen kapni mindent. Úr nincsen; mindenki egyenlő, nyáron szánt-vet minden ember, télen országgyűlést tart és filozofál. Iskola nincsen. Minden ember professzor és tanítja maga magát. Templom nincsen. Minden ember prédikál maga magának. Feleség nincsen. Az emberek mind testvérek. A gyermekeket nevelteti a státus. Utak nincsenek, mert kereskedés nincsen, senkinek sincs semmi dolga a szomszédban. Újságok nincsenek. Mert a világon úgysem történik semmi. Nincs sem háború, sem kereskedés, sem diplomácia, sem tisztújítások, sem bálok, sem színházak, sem posták, kik az előfizetést elfogadják. Nincs sehol semmi, mert mindenütt van minden. Az egész világ pedig egy akol, melynek pásztora nincsen. Örök békesség van a földön, az egész emberi nem egy közös család, ki mind egyforma kaputban jár. Van egy közös nyelv, mely 3459 nyelvből van szerkesztve, ezt beszéli minden ember, nincsenek sem törökök, sem angolok többé. Van egy közös viselet, melyet egyenruhaképen hord minden ember, még azok a nemzetek is, melyek különben úgy szoktak járni, amint őket az isteni gondviselés a világra hozta. Van egy közös szín, melyet minden ember felvesz az arcára. Fehérek, feketék, olajszínűek és rézpénz színű ábrázatúak. Van egy közös statuskassza, melyben semmi sincsen. Végtére van egy közös mennyország, ahova minden ember egyenlő fáradsággal bejut, minden orvosi és papi segedelem nélkül. Ilyen lesz az örök béke. Így élnek az emberek, mint a halak a vízben. S az valóban szép céltérés, mikor az ember annyira kvalifikálta magát a tökéletesedésben, hogy a halakhoz is hasonlít.

138

FEL MUNKÁRA!

Milyen szép lesz így az ember. Minden tudomány nélkül. Mert minek lenne akkor tudomány? Házakat nem kell építeni, földeket nem kell felmérni, várakat nem kell építeni, bányákat nem kell ásni, képeket nem kell festeni, törvényt nem kell alkotni, históriát nem kell írni, hadat nem kell viselni. Minden szeretet nélkül. Kit? mit szeressen? Apját, anyját nem fogja ismerni, nevelteti a státus. Ez lesz szárazdajkája. Hazáját? Az egész világ lesz hazája. Családját? Senkinek sem lesz családja. Az emberiséget? Cui bono? senki sem fog a másikra szorulni. A státus gondoskodik mindenkiről. Bátorság nélkül. Minek lenne ez? Háborút nem kell viselni, tengerre nem kell szállani, vadállatokat nem kell öldösni. A státus mindenkinek ad húst és ruhát. Szorgalom nélkül. Ki lenne szorgalmatos? Holtig fog élni mindenki, s ha öszszedugja a kezét és pipázik, vagy reggeltől estig fut, fárad, mindegy, nem veszthet semmit, nem nyerhet semmit. Szeretet és gyűlölet, erény és bűn, nagy és kicsiny, mind elmúlik, a communismus, a világbéke mindent egyformává tesz. Az emberek születnek ok és hivatás nélkül, élnek baj és öröm nélkül, meghalnak remény és félelem nélkül. Ilyen szép eszme az örök békesség eszméje… Örök szélcsend nincsen a természetben, nem lehet a történetben. A háború oly szükséges a világnak, mint a vihar a levegőnek. Újjáteremti azt. Kell reá, hogy az emberi nemben minden nemesebb érzés újra feléledjen, miket a hosszas tespedés tőzsérszellemével lassanként kiöldös. Bátorság, jellemerő, honszeretet, becsületérzés, minden, ami az emberi lélekben szép van és dicső, a harcban fejlik ki. A háborút csak emberi lélek találhatta fel, megmutatva, hogy nem fél játszani a halállal. Si vis pacem, para bellum. Ez régi közmondás. Harc után esik jól a béke. Midőn egy nemzet új életet kezd, illő, hogy először törjön keresztül a halálon. Batthyány Lajos a budai jogbitorló katonai törvényszék elé állíttatott. „Én, úgymond, azon tetteimért, miket mint miniszter tettem, egyedül a nemzetnek vagyok felelős. E törvényszéket jogtalannak nyílvánítom és bíráimnak el nem ismerem. Bármit fognak önök tőlem kérdezni, egy szót sem felelek reá.” Rövid, de minden. E szókrul ismerünk reá. Azon hajthatlan őserejű karakter, mely címer nélkül is megmutatta, hogy ez is egyike azon igaz nemeseknek, kik megszokták egy egész ország lelkét viselni magokban. Büszke, mert van oka rá. Nem imád senkit, de senkitől sem is fél. Nem ismer hatalmat, mely előtt meghajoljon, csak a nemzetet. Büszkén emeli fel


139

arcát a király előtt, büszkén a halál előtt. Éltében és halálában örökké következetes. Őt jelleme tette fogollyá. Büszke volt eljönni ellenségei elől, de még büszkébb megadni magát s bevárta sorsát, úgy, amint jött. És ellenségeink úgy bántak vele, miként mi foglyaink legkisebbikével sem. Mint mondják: egy hétig nem is fűtötték börtönét. Mit fognak vele ezentúl cselekedni, azt nem tudjuk. Ő bizonyára okot nem fog arra adni, hogy szépen bánjanak vele. Mi csak azt tudjuk, hogy a mi kezeinkben is vannak fogoly tábornokok, kik bárha mérlegre téve, hárman sem érnek fel egy Batthyány Lajossal, de kik ellenségeinknek szintoly becsesek lehetnek, minő becses minekünk Batthyány, s kikről nagyon rosszul volna azon esetben gondoskodva elleneink által, ha ők Batthyányval oly tényt találnának elkövetni, melyet helyrehozni nem lehet.


MAGYAR NÉP! Ne higgy az ellenségnek! Hallgasd meg, amit mond, és nézd meg, amit tesz, és vigyázz magadra. Ha valaha, most ne hagyd elámítani magadat, egy percnyi megcsalatás kell csak, s ami azután következik, az a halál, nemzeted halála; tulajdon halálod. Ne higgy neki. Ellenséged volt négyszáz esztendő óta, gyilkolta, rabolta országodat, mióta lábát beletette, minden magyar vér, ami négy század óta kifolyt, őmiatta folyt ki, minden nyomor, minden keserűség őtőle jött rád. Ne higgy neki. Megesküdött, hogy ki fog irtani a föld színéről, mert magyar vagy, s mert a magyarral vele születik a szabadság, még az anyja szíve alatt alvó csecsemőt is meg fogja gyilkolni, hogy szabadságot ne szüljenek a magyar nők többé. Ne higgy neki. Mikor azt mondja, hogy úgy jő, mint barátod, gondolj rá, hogy rabló csordái egész Szegedig üressé tették az országot, fölégették a békés falvakat, megölték a férfit, elevenen eltemették a síró gyermeket s anyját elrabolták, gondolj rá és ne higgy neki. Mikor ígéretet tesz a király nevében, emlékezzél reá, hányszor volt a királyi adott szó egy év alatt megszegve, mennyi szent esküvés, mennyi írott törvény, miket királyi szó, királyi név biztosított, lett egy év alatt meghazudtolva, elfelejtve, kicsúfolva; gondolj rá, és ne higgy neki. Mikor hazád legjobb férfiait gyalázza előtted, mikor rágalmakat mond azokra, kikről eddig csak a tisztelet hangján hallottál beszélni, gondolj rá, hogy e férfiak igazságos, szentséges ügyéért minden pillanatban készek életöket áldozni, hogy

140

TESTVÉREINK! HAZÁMFIAI! MAGYAROK!

míg ők élnek, addig isten szeme van az országon, de átok és kárhozat száll reá, ha ellenségeid vehetnek rajtok hatalmat, gondolj reá és ne higgy neki. Mikor győzelmeit hirdeti előtted, akkor palástolja legjobban sebeit, mikor erejéről beszél, akkor félti legjobban hatalmát, mikor téged ijeszt, akkor fél tőled leginkább. Ne higgy neki. Ne higgy neki, ha ígér, ne higgy neki, ha fenyeget, ne higgy neki, ha rágalmaz, ne higgy neki, ha imádkozik. Ellenséged ő. Az ő élete a te halálod. Véredből él. Gondolj azokra, akiket már megölt, és vigyázz magadra, mert téged is megölni készül. Ne higgy neki.


TESTVÉREINK! HAZÁMFIAI! MAGYAROK! Szálljon reátok az egyetértés szent lelke az égből. Most, midőn vérben, lángban áll az ország, midőn a nemzet közös veszélye minden érdeket egyesíte, ismerjétek meg egymásban a testvért, nyújtsatok egymásnak kezet, felejtsétek el a múlt bűneit és a jövő érdekeit, mindent, mindent, ami emberi, s gondoljatok a hazára, ki most az egyedüli istenség, melynek oltárán áldozni szabad és kötelesség. Az ég keményen próbálja e hazát, isten látogató keze ellene hagyta lázadni idegen ajkú fiait, kitette őt a harcok mezejére, vérrel és könnyel hagyta megáztatni földét, de egy áldása még akkor is maradt rajta: az, hogy magyar nem küzd magyar ellen. Körül mindenütt ellenség, de míg mi, kik megtámadtatánk, egymásnak testvérei maradunk, addig isten nem hagyta el e hazát. Mindenki ellenünk küzd, és mi mindenki ellen, de hála a sorsnak, még nem magunk ellen. A magyarnak nem ez az első szabadságharca, de ez a legdicsőbb. A Zápolyák, a Rákócziak szabadságharcaiban két ellenséges tábor volt a magyar, mely egymás vesztére ellenségeivel kötött szövetséget, egyik az osztrákkal, másik a törökkel, hogy magának ártson; most minden határról ellenség tör reánk, sehol sincs barátunk, de azért a nemzet meg fogja érni győzelme napját, mert a magyar önmagával kötött szövetséget, mert a magyart csak a magyar győzte le mindig, most a magyar nemzet egy. Egy nép, egy érdek, egy ohajtás, egy élet, egy halál. Kívül harc, de belül egyetértés. Míg mi el nem hagytuk egymást, addig isten nem hagyta el e hazát.


141

Míg mi önmagunknak jó baráti vagyunk, addig a magyarnak nincs félelmes ellensége. Adja az ég, hogy ez mindig így legyen, akkor a magyar nép örökké fog élni. Ne virradjon meg az a nap soha, mely Magyarországot pártokra szakadva találja, ne ünnepeljen meg ily napot halálos ellenségünk. Ha van közöttünk ember, ki szívében személyes gyűlöletet visel, mely őt testvérei bármelyikének ellenségévé teszi, gondoljon rá, hogy e hazának csak egy ellensége van, s minden gyűlöletet ez egy számára kell fenntartani. Ha van közöttünk, kit egy fellengősebb eszme társai sorából kiválaszt, gondoljon rá, hogy semmi sem magasabb eszme a hon életénél, és ez egyetlen és legelső, mire hazafinak most gondolni szabad. Ha van közöttünk, kit dicsvágy vagy sértett hiúság hontársai bármelyike ellen dacolásra hív fel, gondoljon rá, hogy most csak egy dicsőség van, s az a harcmezőn terem, csak egy hiúság, s az a hon megmentése. Ha van közöttünk, kinek önérdeke eszébe tud jutni, gondoljon rá, hogy csak egy haza van, és ez minden, ha ez elveszett, akkor minden érdeknek vége. Magyarok! Amely nemzet magához hű marad, örökké él. A nemzet örök élete kezetekben van, azt tőletek csak a visszavonás veheti el. E küzdő hon szentséges nevében! Őrizzétek meg az egyetértés kincsét. Felejtse el mindenki önérdekét, felejtse el a gyűlöletet, a hiúságot, a pártköltő chimaerákat, felejtse el és gondoljon a hazára. E nemzet addig él, míg egy marad. Kívül harc, belül béke, s élni fog Magyarország!

Esti Lapok, 1849. február 23.

OSZTOZZUNK MEG A TEENDŐKÖN Oly zavarban, hála istennek, nem vagyunk, mintha a házunk égne, hogy kinek mi a kezébe akad, azt iparkodjék megmenteni. Mégis azon vesszük észre magunkat, hogy minden embernek akad valami tennivalója, amihez nem ért. Itt egy tisztelendő férfiú lesz kormánybiztos valamelyik tábornál, ki otthon nagy népszónok lett volna, s ugyancsak prédikálja az akasztófát. Amott egy csapat ügyvédet és feleséges embert küldünk az ellenség elébe, míg másfelől egypár ezer fegyvertelen honvéd pirítja fogait a napon. A státusférfiak a hadat viselik s itt hagyják az országgyűlést, a honvédek vezércikkeket írnak s elhagyják futni az ellenséget. A zsurnalisztika csataterveken dolgozik. A nép ellenséget kerget s ott hagyja szántatlan a földet. A szolgabírák sáncokat ásatnak, a mérnökök sebesülteket gyógyítnak, s az orvosok törvényeket szolgáltatnak.

142

NEMZETISÉGI KÉRDÉSEK

Kinek mi hamarjában a keze ügyébe akadt. Mint mikor egy setét szobában sokan alusznak s az ablakon bekiáltják, hogy „tűz van!”, mindenik a másik csizmáját húzza fel. Ez esetben az ügyszeretet oly elvitázhatlan, mint az ügyetlenség. Nem mind katona az, aki puskával jár. Nem mind diplomata az, aki a Staatslexicont olvasta. Nem mind zsurnaliszta az, akinek toll van a füle mellett. S azért, hogy az ember valakinek ki tudja szúrni a szemét, még nem seborvos. Azért tehát csak cseréljük meg dolgainkat. A katonák viseljék a háborút s ne politizáljanak. A státusemberek igazgassák az országot s ne járjanak a táborba. A zsurnalisztika beszéljen akármiről, csak a háborút ne rendezze. A nép pedig gondoskodjék róla, hogy legyen mit enni az országban. Azért, hogy valaki rossz orátor, lehet jó katona. Azért, hogy valaki rosszul beszél magyarul, lehet jó hazafi, azért, hogy valaki rossz zsurnaliszta, lehet igen jó ügyvéd, s azért, hogy valaki sáncot nem tud ásatni, lehet igen jó tisztviselő. Valamint azért, ha valaki tetőtől talpig republikánus, lehet igen rossz rendőrminiszter.

Esti Lapok, 1849. március 6.

NEMZETISÉGI KÉRDÉSEK Ausztria ígéreteket tett a tőlünk különböző nemzetiségeknek, mikről előre tudta, hogy nem teljesíthetők. Hamarább jött el az idő, mint vártuk, melyben azok észre fogják venni megcsalatásukat. Zágrábban és Karlovicon kitűzték a veres lobogót s a császári sasokat a földhöz verték. E tényekből természetesen következik az, hogy most e nemzetiségek a velünk folytatott természetelleni harcot felhagyva, alkupontokkal fordulandnak hozzánk. Mit tegyünk mi ez esetben? Jelen pillanatban nagy előnyünk volna a dinasztiával szemben, ha nekünk nem kellene határvédő harcot folytatnuk s erőnket szétosztanunk, s e tekintetből mi képesek vagyunk sokat áldozni – elmondjuk, hogy mennyit. Készek vagyunk elfeledni mindazt a vért, ami kiomlott, isten áldása és bocsánata legyen rajta. Készek vagyunk a fölégetett falvak helyébe újakat építeni. Készek vagyunk egy általános amnesztiát hirdetni ki a megtérőkre. Ami egy népnek boldogságot, jóllétet ad, mindazt megosztjuk mindenkivel, ki e haza földén lakik. Az alkotmányos jogok kiterjesztésében senkinek, semmi pártnak, semmi felekezetnek a másik felett bitorlott előjogokat nem adunk.


143

Azoktól, kik törvényeink jótékonyságában részesülnek, nem kívánunk egyéb teherviselést, mint mit e törvények általánosan mindenkire szabtak. Nyelvét, nemzetiségét senkinek erőszakkal meg nem támadjuk. Ami a közigazgatási formákat s a helyérdekeket illeti, ezek tárgyában részrehajlatlanok leszünk. Mindezeket megígérhetjük és megadhatjuk. Csak olyasmit ne ígérjünk, amit megadni sem hatalmunk, sem akaratunk nincsen. Ígérhetnők mi is mindazt, amit a dinasztia ígért, megcsalta őket a dinasztia a maga érdekében, mi is tehetnők ezt velük a magunkéban. De a csalás mindig rossz bázisa a jövendőnek. A perfidia megbosszulta magát mindig, megbosszulandja ezentúl is. Fellengős chimaerák a politikában mindig csak arravalók, hogy takaróul szolgáljanak igen prózai motivumoknak. Az abszolutizmus a szabadság szárnyszegésére a nemzetségi praetensiók szítását találta föl, ezen fellengős eszme alatt kezdett harcot a demokrácia ellen. Ha azok, kik magukat a dinasztia által ígért nemzetiségi egyenjogosítás által rászedve látják, az elvben érzik megcsalatásukat, úgy belőlük ismét igen jó testvérek válhatnak, de ha csupán a dinasztiában látják csalatkozásukat, nekünk az ellenség által kezdett ármányt folytatnunk nem szabad. Oly ígéretet, melynek teljesítése nemcsak nekünk, de a sorsnak sincs hatalmában, meggondolatlanságból tenni nevetség, kiszámításból perfidia volna. Egy nemzetnek pedig mindkettőt kerülni kell.

ERDÉLYI HÍREK Nagyenyed Erdély egyik legvirágzóbb városa volt. Most borzalom honol a szép város helyén. Még mielőtt az öldöklő, égető és rabló oláhság dúló csordája megjött volna, már a szászok kirabolták a várost. Az iskolai könyvtár százezrekre menő kincsét részint elhordották, részint szétszórták. Ez történt az állatgyűjteménynyel is. A pénzgyűjteményt Szászsebesre szállíták. E rablás egyik fővezére Hitsch nevű szászsebesi tanácsos, ki a nagyenyedi ev. ref. templom főtanodában tanult és az utolsó országgyűlésen is követe volt városának Erdélyben. Nagyenyed egész romban van. Csupán a ref. templom és tanoda egy része állnak fenn összeégetett belsejökkel. A füstös falak és összeomlott csonka üszkök közt gazdátlan kutyák tanyáznak, melyek a város hamvában elveszett uraik holt tetemein kövérré hízva, farkasokká vadultak, annyira, hogy már az ily társaságban élő kutyák csapataitól az utazók élete sem bátorságos többé. Ép így áll a dolog Felvinc városa környékén is. Ily szempontból tekintve Erdélyt, gondolja el az olvasó mivé leend az? és okozóiról mit fog mondani a történészet?!

144

MIÉRT KÜZDÜNK?

Legközelebbről attól lehet tartani, hogy ha majd a bokor kizöldül, és az elámított s jövőjéről nem gondoskodott vagy kiprédált földnépe üres fészkéből az éhhalál által kiűzetik, az is hasonló szerepet viend a most farkasokkint száguldozó kutyákéhoz. Isten adjon nemzetünknek és kormányunknak módot és erőt, az ilyféle bajok megelőzésire!


MIÉRT KÜZDÜNK? Minden hadviselésnek megvolt a maga katekizmusa. A görög harcolt szabadságért, Róma dicsőségért. A népköltözések harcai földért, a vallásháborúk mennyországért folytak. Oroszország harcol Circassiában hadi iskoláért, az osztrák katona harcol fegyelemből és nem kérdi, miért? Magyarország háborúban nőtt fel. Harcolt, hogy hazát szerezzen; harcolt a keresztért; harcolt határaiért; harcolt koronájáért. Hát most miért küzdünk? E kérdésre felelettel tartozunk azoknak, kik a csatát viselik. S e feleletnek határozottnak kell lennie. E felelet világossá teendi, hogy harcunk végcélja nem adhat politikai véleményszakadásokra okot. Aki hazafi, az mellette van; aki ellene van, az hazaáruló. Harcolunk törvényeink épségben tartásáért. Harcolunk nemzetiségünkért. Harcolunk határainkért. Harcolunk azon helyért, mely hazánkat az európai hatalmasságok között méltán megilleti. Ez a cél, ez a lényeg – a többi formaság s nem ad nevet a háborúnak.

RÉSZLETEK A BEM TÁBOROZÁSÁBÓL Bem tábornok személyes vitézsége mindenkit bámulásra ragad. Ő tudományos, mint egy tanár, hideg számító, mint a tőzsér, eszélyes, mint egy öreg, és szeszélyes, mint egy ifjú. Szobában tervez, mint Napóleon, bivouacnál a havon hever, mint Hannibál, örömei és fájdalmai honunk örömeiből és fájdalmaiból me-


145

rülnek föl. Úgy tetszik, mintha csak Erdélyért élne, és mintha Erdély csak érte harcolna. Bem és a szabadság ugyanaz. Bem nemcsak maga veszi el korbácsával az ellen ágyúit, hanem szemtanúk állítása szerint, közvitézei is hasonlót tesznek, például: A piski hídnál vívott csatánál egy közhonvéd természeti baj miatt félrevonult a közelebbi csigolya-bokor mellé. Azalatt egy vadászcsapatbeli szász is megbúvik a szomszéd bokorhoz és egyik tisztünket célozgatja. De a honvéd észrevéve, kezénél levő fegyverével lelövi a szászt. És mialatt annak jeles vadászfegyverét elsajátítná, érkezik egy ellenséges ágyú, rajta ülő három tüzérrel. Honvédunk célba veszi őket tíz lépésnyire és az erős töltésű vadászfegyverrel mind a három tüzér fejét átlövi. Ekkor két szuronydöféssel a két lovon ülőket átszúrja, és ő nyeregbe kapva, visszanyargal Bemhez az ágyúval. Bem száz pengő forintot adott a honvédnek, mert tisztségre képtelen.


JELLEMZETES ATYAI LEVÉL Kedves fiam, Lőrinc. Te a táborban működöl, én itthon. Te nyíltan harcolsz hazánk boldogságáért és szabadságáért; én titokban működöm hazánk ellen, a dinasztia mellett. Te elleneinken ütögetsz sebeket, én a hazán. A te vezéred Kossuth. Az enyim Windisch-Graetz. Te mindennapra nyolc kr. pengőt húzol. Én tíz forintot. Te becsületes ember vagy, én – a világ ítélete nyomán gazember. És mégis, kedves fiam, mily üdvös e divergencia. Ha a nemzet győz – mi csaknem bizonyos – megmentheted atyád életét és vagyonunkat. Ha Windisch-Graetz győz, én mentem meg vagyonunkat és életedet. Kedves fiam, okosnak áll a világ.

A jó fiú válasza Szörnyeteg! Megtagadlak! Windisch-Graetz nem győzhet. Ha győz, én mint igaz hazafi s jó katona, régen a csatamezőn hamvadok; ha mi győzünk, akasztófára húzatlak s mint legalis successorod belecsücsülök a birtokba.

146

A SZOLNOKI CSATA


A SZOLNOKI CSATA E nagyszerű ütközet részletei most kezdenek egyenként tudomásunkra jőni. Az ellenségnek eddigelé összeszedett halottai száma ezernyolcszázkilencvenre megy. Ide nem érthetve azokat, kik a Zagyvába vesztek. Sebesülteit, mint ezt szemtanú megszámlálta, háromszáz szekéren vitték be Pestre. Most tartson Windisch-Graetz uram Te Deum laudamust. Azon ágyúit, miket meg nem menthetett, az ellenség a Tiszába hányta. Az elfoglalt fegyverekből Damjanics egy egész pionier zászlóaljat s két más ezredet fölfegyverezett. Az ellenség elannyira bevehetlen pontnak tartotta Szolnokot, hogy mint az elfogott napiparancsból kitűnik, minden tőlünk elfogott tisztet azonnal főbe lövetni rendelt. Ez mégis borzasztó elbízottság. Itt többet vesztett az ellen holtakban, foglyokban és sebesültekben négyezer embernél. A mieink közül százhatvanhárom lett csataképtelen. Hatvankettő egyedül a harmadik zászlóaljból, melynek első colonne-ját Gyurmán Sándor, a Közlöny szerkesztőjének testvére vezette. A csata után Damjanics megállt levett föveggel a harmadik zászlóalj előtt. „Fiaim, úgymond, kevesebben vagytok, mint ezelőtt fél nappal, megérdemlenétek mindnyájan, hogy tisztekké legyetek, úgy viseltétek magatokat; de hol lenne akkor nekem a harmadik zászlóalj!” A legénység éljent kiáltott rá. Egy elfogott tiszt beszéli, hogy egy oly rohamot látni, mint a harmadik zászlóaljé, irtózatos, azok a szikrázó szemek, azok a megölő arcok s a szuronyok ellenállhatlan döfései, leírhatatlanok. Egy megsebesült lengyel őrnagy így szólt rólok: „Én sok és nagyszerű csatákban voltam. Voltam a lipcsei ütközetben, részt vettem az oroszországi táborozásban, küzdöttem Osztrolenkánál, de oly viadalt, mint itt, nem láttam sehol. Ismertem Napóleon veteránjait, az ancienne garde-ot, a lengyel lándzsásokat, de ezek túltesznek rajtok. Az valami emberfölötti, valami neme a szent dühnek, amellyel ezek az ellenségre, a halállal szembe rohannak.” Tisztelve legyen emléketek! A szolnoki halottak között találtak egy vasas tisztet, kinek egy karddöféssel úgy volt keresztülszúrva a mellvasa, hogy a kard hegye a hátán ütött ki, s azonfelül egy vágással a süvegén keresztül a feje az arccsontig kettéhasítva. Ilyen nyomokat hagy maga után a huszár keze. Az ellenségnek ez kemény lecke volt, melyből megtanulhatta, hogy kell elbíznia magát? Vajon nem fog-e most Windisch-Graetz Te Deum laudamust tartani?


147


MIKOR MEGYÜNK VISSZA PESTRE? Kinek van ennél most forróbb ohajtása? Kinek nem első gondolatja ez, ha ébred, utolsó, ha lefekszik? Ki nem álmodja magát oda éjjelenként, hová lelke önkénytelen viszi? a kedves, az imádott Pest falai közé – ott járni az ismert utcákba – az otthonos szobák ablakán kinézni – találkozni rég nem látott ismerősökkel, elmondani egymásnak a túlélt szenvedéseket, látni a csendes Duna tükrét, amint a nap képe fürdik benne, s a kizöldült Gellért nézegeti benne tulajdon megifjodott képét! Mint ragyognak Mátyás palotájának ablakai! A gőzösök hogy repülnek el a lánchíd alatt, ezüstös nyomot hagyva az égszínkék Duna tükrén. Az utcákon mint sürg, forr a nép. Mindenki mellén háromszínű rózsa, minden ablakon háromszínű zászló! Víg hadfiak járnak karöltve s danolják: „Egy esztendő nem a világ, éljen a magyar szabadság!” – danájuk lassanként elhangzik a távolban. Beesteledik; az utcák ragyognak a lámpafénytől. Hintók robognak egymás után. A nemzeti színházban Hunyadit, Rákóczit, Bánkot adják elő. A nép magánkívül van, sír, tapsol s beleénekel a karzenébe. Azután fáklyás-zenével vonul hadvezére ablakához. A fáklyavilág rózsaszínűre festi a házak oldalait, a magyar zene rég nem hallott imádott hangjai felköltenek minden alvót, felköltik minden szívben az alvó honszerelmet s az eggyé forrt kiáltása százezer ajaknak, az eggyé olvadt ohajtása millió szívnek utat tör az égbe s beszél az istennel, hogy Magyarországnak élnie kell! Azután megy mindenki ismét édes, nyugalmas családi körébe. Gyermekek, apa, anya, nő fogadják, mosolyognak egymásra, azután sírnak és áldják az Istent, hogy annyi viszontagság után őket ismét összehozta! Kinek ne volna ilyen álma? Ki ne álmodnék így minden éjjel? Határokat szabunk magunknak az időben: ekkor és ekkor már otthon leszünk. Egy hó múlva. Vagy tán egy negyedév múlva? De félév múlva bizonyosan, s várjuk, óhajtjuk a félév elmúlását, számlálunk egyik napot a másik után; s jólesik addig mindennap álmodni arról, ami oly messze van. Pedig nagyon messze van. Nem azért, mintha nem volna erőnk azt visszavenni, vagy mintha félnénk attól, hogy Pest lakói szívesebben ne lássanak bennünket házaik romjainál, mint az ellenséget azok pompájában. A halált nem gyűlölik úgy, mint a zsarnok népét. Hanem azért, mert nekünk Pestre csak akkor szabad bevonulnunk, midőn Magyarország szabad lesz és tiszta az ellenségtől. Ha csak az lett volna a cél, hogy Pest miénk maradjon, azt megvédhettük volna Pestről. De nagyobb, nehezebb eszme volt az, mit Magyarhon fiainak ki kelle vinni, s míg ez végrehajtva nincs, addig mi nem fogunk örömünnepeket tartani.

148

CHARIVARI

Semmivé kell előbb lenni az ellenségnek, kifáradni, beleveszni a harcba, magától széthullani, érzeni a terhet, mely alatt küzd s melyet nem tud magáról lerázni. Sikertelen, eredménytelen harcot vívni sokáig haszontalanul. Meggyalázva, elgyengülve vánszorogni kénytelen, kelletlen csatáról csatára, megfosztva még a nagyszerű vesztés dicsőségétől, meg még attól is, hogy vesztét egy könny kísérje. Oda kell jőni a dolognak, hogy azok, kik oly magasan kezdték, kik büszkén, zsarnok arccal jöttek közénk, mint egy elzsibbadt kar, mint egy szélhűdött test rogyjanak lábainkhoz, önkénytelen vallomást téve róla: hogy a jövendő századokat az isten Magyarország számára teremté. Mi sokszor fogjuk még Pestet látni álmainkban, de azért nem leend szívünkben kétségnek helye, ha élő szemeink még egy ideig nem találnak reá.

Esti Lapok, 1849. március 13. és 14.

CHARIVARI Ritkaságok gyűjteménye Minthogy az ellenség múzeumaink kincseit elrabolta, nehogy azon gyönyörű épület ott Pesten üresen maradjon, magunkra vállaltuk e kor ereklyéit egy gyűjteménybe összegereblyézni s örök emlékül a késő utókornak deponálni oly helyre, ahol ellenség nem jár soha. 1. Egy históriai nevezetességű ezüstkalán, melyet gróf Pálfi Móric, Lévai püspöknél ebédelvén, történetesen a zsebében felejtett. 2. Egy numizmatikus gyűjtemény, mely Ausztria külön-különféle bankóiból és rézpénzeiből van alkotva, azoknak kereszt és nevezeték névszerinti értékei mellékletével. 3. Azon retorikai szépségéről nevezetes válasz, melyet Mack küldött Windisch-Graetznek, midőn tőle Komárom várának feladását követelte, mely is áll az aláírással egyetemben két szillabából. 4. Egy hatkötetes útleírás, Pestől Párizsig. Írta Pulszky Ferenc, az ország költségén és a világ bolondítására. 5. Az a huszonöt pálcaütés kottára szedve, melyet Windisch-Graetz Konstantin orosz főherceg ülőrészén elhegedültetett, egy interesbe adott nyakoncsapásért. 6. Egy debreceni polgártárs életnagyságban faragott képe szalonnából, ki a lakójától házbért nem fogadott el. 7. Egy szilvalé színű calabriai kalap, mellyel a magyar respublika királyai koronáztatnak.


149

8. Egy elmés madárijesztő, melyet Irányi Dániel tábornokulhatandó ifiú a galíciai szorosokra applikált. Ez elmés találmánynak köszönhető, hogy madarak azóta nem jőnek át a határon. 9. …y János világhírű huszárkapitány tábori viselt dolgainak versben foglalt leírása. 10. Magyarország földabrosza a Marczius által indítványozott respublikák szövetsége után. 11. Az a furkósbot, amellyel Hurbán uramat Tiszolcon hátba hajították. 12. Egy huszár kardja, mellyel a gazdája Szolnoknál húsz vasas németet levágott.


HOLNAP LESZ MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE Holnap lesz egy éve annak; hogy Magyarország nagykorú lett. A honvédelmi bizottmány rendeletéből e nap országos ünnep leend. Ágyúk fognak szólani, istentisztelet tartatik a templomokban, népünnep lesz, mindenki felveszi legjobb öltözetét és legszebb reményeit. Ti, azalatt künn a csatasíkon, kik szemtül szembe álltok az ellenséggel, emlékezzetek rá, hogy e nap március tizenötödike, s mit kicsiny emberek egy kevés erővel megindítottak, hajtsátok végre a nagy munkát egyesült erővel. Legyen a magyar név újjászületésének napja egyszersmind a zsarnokság halálának napja.

NYÍRI LEVELEK I. Ides öcsém uram, szerkesztő úr! Nem hiszem, hogy jutnék eszébe, pedig igaz a, hogy egyszer légátus koromban voltam kigyelmeteknél Komáromban, bele is sültem a prédikációba, mely ismeretségnél fogva bátorkodok most kedves urambátyámnak egy levelet írni innen Nyírbátorból egy paraszt embertől, aki nem győz ökröket hajtani Debrecenbe. Jaj, benn voltam én is a múlt héten, azóta nem tudok magamtól maradni, hogy kigyelmednek egymást meg ne írjak; hallom, hogy újságot ád ki, abba jó lesz ez is, nem vers, de azért igaz. Tele vagyok csudával. Mózses csudái az ótestamentomban semmik azokhoz képest, amiket én láttam.

150

NYÍRI LEVELEK I.

Legelőször is a kapunál megfogtak és egy fertály óráig vizitálták a passzusomat. Na, gondoltam magamban, ezek most az ablakon keresztül még az orrom állását is kitanulják. Két óra múlva, mikor a passzusomért mentem, vettem észre, hogy a néném passzusát találtam elhozni; az meg az enyimmel jött be. Nagyon kell egymáshoz hasonlítanunk, hogy a különbséget észre nem vették, mindamellett, hogy én fiú vagyok, az pedig leány. Az első betekintésre azt gondoltam, hogy az egész debreceni tisztes rend mind katonává lett. Annyi sok szép tiszt járt fel s alá az utcán, hogy az embernek a szíve örült bele. Istenem, milyen kár volna azért a szép fiatalságért. Amint hallottam, épen akkor valahol ütközet volt; ugyan jól tette, akárki cselekedte, hogy ezeket jó, biztos helyre küldötte, úgy legalább, ha a sereg mind elesik is, de a színe, a java megmarad. Hála Istennek. Délelőtt bementem a kollégiumba hallgatni. No, de szépeket beszéltek ottan, a kántorunk is ott volt velem, aki nagyon tudós ember, de sok olyan szíp volt, hogy még ő sem értette. Kivált ott egy kis szent Dávid termetű úr ült a katedra alatt, fekete szakállal, vörös gallérú köpenyegben, az sokat papolt valami idegen nyelven. Jó orátor lehet. Én sohasem láttam Cicerót, de alkalmasint ő sem látta. A kántorunk ígérte, hogy visz haza egy csomó Közlönyt, s abból, amit ez az úr beszélni szokott, lefordíttatja magyarra s kiadja egy bilinguisben. Hanem azok a többi urak nagyon furcsák voltak, épen úgy viselték magukat, mint mikor a professzor megbetegszik, s diák tart helyette praelectiót, egyik sem akar hallgatni. Egy úrnak meg, amint beszélt, mindég a kisasszonyokon volt a szeme, akik ott a kórusban ültek, hej beh okos dolgokat is beszélt ez az úr aztán, mintha csak azoknak az eszemadtáknak beszélte volna. Utoljára még kézfogót is láttam, óh be érzékeny jelenet volt. Az a szentdávidtermetű úr meg egy másik vékonydongájú úr, nem is tom már, hogy miért? ott a szent gyülekezet előtt ugyan összecsókolóztak. Akik közelebb álltak, azok azt is látták, hogy gyűrűt váltottak s a móringlevelet is megírták. Már ezen a frigyen aztán csak lesz isten áldása, kár, hogy a papunk nem volt itt, az mingyárt össze is adhatta volna őket. Mindnyájan sírtak érzékenységükben. Hogy is ne? Mikor az ember ilyen két szép élte bimbójában levő ifjút célt érni lát. Ők elérték, amiért régen sóhajtottak, ők egymáséi lesznek. Legyetek boldogok, vegyétek atyai áldásomat ártatlan teremtések. Szinte el is érzékenyültem, de ezt már nekem ne vegye rossz néven, édes öcsém uram, én a gyermekeket szeretem, mert ilyeneké a mennyeknek országa. Azután… (nem írhatok tovább kérem alássan, mert indul a paraszt, aztán nem vár, majd a hetivasarosoktul beküldöm a többit.) Addig is maradok kedves uramöcsémnek, a szerkesztő úrnak

alázatos szolgája Torkos J. Compossessor.


151


MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE Egy év eseményei vonultak el szemeink előtt, mint egy tüneményes álomkép. Ha visszagondolunk rá: egy év volt-e ez vagy egy század, vagy egy átálmodott éjszaka?… A márciusi ragyogó napok, egy két hétig tartó folytonos ünnep, melyen át az egész nemzet lázas örömérzettől elragadtatva ifjú menyasszonya, a szabadság ölében ülte mámoros mézesheteit. A testvériség eszméinek ideálképe, mint az ég boltozatja, mely aláhajlik a földre, s mégsem éri a földet sehol. Azután a sötétben mozgó árulás, mint a megfagyott kígyó, mely lassankint kienged a nap melegétől, s bujkálva csúszik a fűben, fejét aláhúzva. Egy új ismeretlen istenség támadása, kinek neve nép! s kinek hatalma, mint hajdan a kereszté, kioltja a bálványistenek életét. Nagy emberek támadtak, nagyok enyésztek el. Megjelent kendőzött arcával az álhazafiság s követ dobott a rágalmazott erényre. Emberek játszottak isteni dolgokkal. Hangzott a hamis esküvés a trón magasából, pártot ütött a király tulajdon népe ellen, lábával illette a koronát, szitokkal az istent. Jött a fölavatott pártütő, hozta a láncot, s mikor sírt a nemzet, akkor nevetett az árulás leghangosabban. A nép pedig fölemelte óriási karját, és monda: én vagyok a te urad! Harc kezdődék isten és ördögök között. Ezeknek száma légió, míg isten csak egy van. De ő minden mindenekben. Most benne vagyunk a viharban. Zápor helyett vér folyik, körül sötét minden, nem tudjuk, hogy felleges látkörünkön túl mi történik, de tudjuk azt, hogy ott egy isten él, ki minket nem hagy el. Hazám! Egy év előtt március tizenötödike lánc nélkül kezeden, most fegyverrel kezedben talált, adja ég, hogy egy év múlva koszorúval fejeden találjon.

KEDVES TÁNCSICS KOMÁM! Ha én kend, kend is kend. Kend igen becsületes, jóravaló, jámboréletű ember. Kend igen tiszteletre méltó, republikánus érzelmű, szabadelvű fiatalember.

152

KEDVES TÁNCSICS KOMÁM!

De ha én kendnek azt mondanám, hogy én kendnél soha életemben okosabb embert nem láttam, akkor nálamnál szemtelenebb hízelgő nem volna egész Európában. No iszen besavanyított kend azzal az alkotmány javaslattal a tegnapi napnak! – ezt még a sült ökör sem hozhatta helyre. Pusztítmány az, lelkem, nem alkotmány. Itt már kend nemcsak a földet hiszi feloszthatónak, hanem még az emberi ész tehetségeit is. Kend azt akarja, hogy senki se viseljen tovább egy évnél egy hivatalt, s tizennyolc évtől húszig legyen katona, ha hivatalt akar kapni. Szép gondolat ez, Táncsics, sokért ne adja kend. Már most képzeljen kend magának egy húszesztendős katona ifjút, ki 21 éves korában lesz fiskális, 22-ben jegyző, 23-ban mérnök, 24-ben polgármester, 25ben orvos, 26-ban tábori kovács, 27-ben színház-direktor, 28-ban alispán, 29-ben pandurkáplár, 30-ban philosophiae professor, 31-ben harangozó, 32-ben Közlöny-szerkesztő, 33-ban calefactor, 34-ben rendőrminiszter, 35-ben tömlöctartó, 36-ban generális, 37-ben kisbíró, 38-ban egyházfi, 39-ben pénztárnok, 40-ben orgonista, 41-ben jánitor, 42-ben esztergomi érsek, 43-ban szőlőpásztor, 44-ben postamester, 45-ben miniszterelnök, 46-ban főpallér, 47-ben kasznár és így tovább. Gyönyörű dolog volna az, ugye Táncsics, ha így sorba menne a hivatal az emberen? senki sem tudná, hogy esztendő múlva mi fog lenni? s mikor észrevétlenül belejutna, rögtön értene mindenhez, amit rányomtak? Hiszi-e azt kend, Táncsics, hogy vannak olyan hivatalok, amikre szerencse, ha egy városban egy hozzáértő ember akad, hiszi-e azt kend, hogy a világon minden hivatalra előre kell készülni, néha még az előrekészülés is kevés, ha az ember természettől arra nincsen születve? Már pedig higgye el, hogy úgy van. Kend azt akarja, hogy minden hivatalnok egyenlő fizetést kapjon. Ezáltal azt nyerné kend, hogy az olyan hivatalokra, amik nagy fejtöréssel járnak, nem kapna arravaló embert – nem mondom, hogy nem akadna egy csomó kukoricapásztor, aki ezer forintért elvállalná a fináncminiszterséget, hanem ha azt akarja kend, hogy olyan embereket rakhasson hivatalba, akik a maguk szakmányához értenek, bizony meg kell azt fizetni, édes komám, akármilyen republikánus időkben. Nem azt fizeti itt meg a státus hogy ki mennyit bír dolgozni, aránylag mennyit bír megenni, hanem hogy kire mennyi szüksége van. Hanem már azért csakugyan nagyon le lenne kötelezve a státus a kend feltaláló tehetségei iránt, ha ezeknek a nyomán minden tizennyolc-húsz éves ifjú katona lenne. Ebből az a kettős haszon volna, hogy eképen sohasem lenne a státusnak veterán katonája, hanem ehelyett tartana egymillió újoncot, s ez darabját százötven forinttal számítva, kerülne a státusnak százötven millió forintjába évenként. Kendből nem lesz fináncminiszter, Táncsics.


153

Kend azoknak, kik a szabadságharcban részt vesznek, de földjük nincs, ígér fejenkint húsz hold földet a pártütők vagyonából. Ebben a harcban ez ideig legalább részt vett négyszázezer ember. És így kellene kendnek kiosztani nyolcmillió hold földet. De hátha még, mint alább indítványozza kend, az egész népnek fel kellene támadni, mintegy nyolcmillió ember közt lenne kiosztandó százhatvanmillió hold föld. Énnyi tán egész Európából sem telik ki. Amit kend a vármegyei reformról szól, azellen nincs kifogásom. Nem merek hozzászólani, mert nem értem, hogy mit akart kend ott mondani. Abban is igazsága van kendnek, hogy a falusi tanítónak épen annyi szüksége van, mint a városinak, kivált miután Eldorádóban a városi élet nem drágább, mint a falusi. Hanem az adókulcsot egy kissé sokallom. Száz forint értéktől négy forintot fizetni adóba, nem tréfa; egy hold föld árendája évenkint három forint, egy hold föld értéke száz forint, és így fizetne az ember a földétől egy forinttal többet, mint amennyit bevesz. Kendtől, Táncsics, az ember megvárta volna, hogy semmiféle adót se fizettessen vele. Legjobb pont az egészben a 45-ik, melyben kinyilatkoztatik, hogy ezek helyett más fog készítődni. Ami ott a III. szakaszban van nyomtatva, azt vagy én nem értem, vagy kend nem érti, s így kvittek vagyunk. A II. szakaszban kend magát mint hadvezéri talentomot mutatja be, melyből ismét az a tanuság, hogy kend igen derék becsületes ember, de aztán semmi egyéb.

NYÍRI LEVELEK II. Ides kedves öcsém uram! Folytatom azt a levelet: Hát azután elmentem a „Bikába”, amelyikből most nádort csináltak. Köztünk maradjon. Nyírbátorban csak tinót tudnak csinálni a bikából. Ott ebédeltem két lengyel tiszttel, kik mind a ketten megsebesülve jöttek ide. Persze hogy egyik sem tudott magyarul, de hisz arról ők nem tehetnek. Az isten nem cselekedheti, hogy minden embert Debrecenbe járasson iskolába, ahol egyedül beszílnek szípen magyarul az egísz világon. Hanem azért verekedtek ők Tokajnál magyarul. Hát egyszer odavetődik egy nagyképű kuruc szent s menten beléjök köt, hogy mért nem tudnak magyarul s szidta a kellnereket, hogy mit beszélnek velük pulykanyelven! A lengyelek egy ideig csak nízték, csak hallgatták, utoljára azonban, mikor már nagyon lármázott, megunták a dolgot, megfogták a gallérját, kinyitották neki az ajtót s legurították a grádicson, mint egy seres hordót. Még most is hallom, hogy mekkorát zökkent, mikor a háta a földhöz ért. Délután látok nagy papirosokat az utcaszegleten, nízem: hát az egyenlőség hirdet valami előadást. Nem tudtam, hogy mi légyen az, s elmentem a kollégium-

154

SZEBEN BEVÉTELE

ba. Jött velem még vagy két parasztember, kik szüntelen kérdeztek, hogy hát mért nem dobolnak? Nem győztem nekik magyarázni, hogy ez nem olyan komédia lesz, mint amilyet vásárkor szokás Nyírbátorban mutogatni trombitaszó mellett, ez az egyenlőség. Azután meg mindig arra kellett nekik felelgetnem, hogy hát itt osztják-e ki a legelőt? Bemegyünk: hát látunk ottan egy csomó urat, közte vagy három akkora, mint a kisujjam, három meg akkora, mint egy kútágas. No már most üljenek le kentek, cívis polgártársak, és nízzék, hogy lesznek ezek itt egyenlővé. Már itt még szebben ment, mint az országgyűlésen. Itt nemcsak hogy senki sem hallgatott egymásra, de egyszersmind mindenki is beszélt egyszerre. Mert ezt az egyenlőség így hozza magával. Ha egyik beszélne, a másik hallgatna, az már nem volna egyenlőség. Utoljára egy veres kalapos úrtól megtudtam, hogy azt határozták, hogy az ellenséget meg kell verni. Jaj Istenem, be kár volt, hogy ezt addig ki nem találták, be kár, hogy hamarább nem jöttek erre a gondolatra. Már most nyugodt lélekkel megyek haza, mert az ellenség, ha azt megtudja, bizonyára úgy visszatakarodik, mintha itt sem lett volna. És ámbátor jól tudtam, hogy engem nem bántanak, de mikor úgy láttam őket haragudni, mákugyse reszketett az inam, hát még aki tudja, hogy minő szándékkal vannak ellene? No iszen Windisch-Graetz, kevés bajod volt eddig, hanem ami ezután lesz, az lesz még a fekete leves. Kérem, ides uram öcsém, ha meghallja, hogy az egyenlőség mind egy lábig levágta az ellenséget, adja tudtomra, én is mindjárt beállok egyenlőségi katonának. Úgy hallom, hogy az egyenlőségben minden embert őrnaggyá tesznek, és tanácsossá. Kérem szípen, ne haragudjék, de már elfogyott a papiros, és álmos is vagyok, hát a jövő levélben majd megírom a többit.


SZEBEN BEVÉTELE Bem tábornok március 10-én meggyesi főhadiszállásán megtudta, hogy az ellenség három oldalról iparkodik őt bekeríteni. Egyik sereg Károlyvárról, másik Segesvárról, harmadik Szebenből. Az osztrákok így szokták. Ekkor Bem ahelyett hogy visszavonult volna, összeszedi kis seregét, s egyenesen nekivág az ellenség főerejének Szeben alatt. A lengyelek meg így szokták. Az ellenség már készen várta a tábornokot a január 21-i csatatéren.


155

Fel volt állítva négyezernyi orosz gyalogság, kétezer császári sorkatona s hatszáz lovas kozák. Bem megtámadta őket; a háromszéki székely újonc csapásai előtt dűlt a muszka zsoldos, január 21-i vér meg lőn torolva, az ellenség megfutott a csatából. Ekkor kezdődött az ostrom. A székely újonc szuronnyal támadta meg Szeben bástyáit, szuronnyal verte ki a sáncokból a hírneves muszka katonákat, elvette ágyúikat, el lőszeres táraikat és tömérdek fegyvert és foglyot. Éjjel tizenkét órakor vonult be Bem Szebenbe. Az oroszok visszahúzódtak Vöröstorony felé, a császáriak Gyulafehérvárnak. Még azon éjjel maga elé hívatta a tábornok a városi tanácsot s kinyilatkoztatá, hogy az eddigiekért amnesztiát ad mindenkinek, büntetvén csupán azt, ki ezentúl fegyvert fog a magyar kormány ellen. A tanács nemcsak a kormány iránti hódolatra kötelezte magát, sőt egy protestációt is szerkesztett az orosz intervenció ellen. Most már kormányunknak hivatalos kötelessége ez intervenciót tudomásul venni. Elvárjuk, mit szül e tárgy az országgyűlésen.

GÁBOR ÁRON Gábor Áron, az egyszerű jubilatus káplár, Berecben született. Keveset tanult. Ifjúságát, mint közvitéz, a székelyek közt élte le. Végre mint tüzértizedes szolgált, és utoljára koros és rokkantsága miatt jubiláltatott. Azóta, szerény házi körben, maga szántotta, vetette, kapálta, aratta és csépelte azt, amiből élt. Az agyagfalvi székely gyűléskor, erejét érezve vagy csupán ihletettségből, előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva. Azt hiszi tán az olvasó, hogy a férfit, ki a fegyvertelen tömegnek ágyúkat akart készíteni, pártolták? Korántsem. Gábor Áront az ágyúöntéssel, mint Fultont a gőzhajóval, nemcsak félreértették, de kinevették, a kaputosok szánalommal mosolygának rajta, a condrások csúfolódva kacagták. Az agyagfalvi gyűlés elmúlt, a körülmények vegytani befolyása alatt, vagy a tudatlanság és rosszakarat átkos kezei közt. Azonban Erdély fölébe vészfelhők tornyosultak. A szász nép jellemében rejtőzködő bűnt kikölté az osztrák kétfejű sas szárnyai alá bújt kamarilla ördögi melege. És mi a civilizált katonai becsületén legocsmányabb szennyfolt, az erdélyi osztrák fegyverek és az állatkint ostoba oláhfaj egy cimboraságban kezdtek rabolni, lopni, gyújtogatni, és öldökölni. Ekkor, mint egy férfi, mint egy Briaraeus, úgy kelt fel Háromszék. És Gábor Áron, minden fekvő és ingó javait pénzzé csinálva, egy hatfontos ágyúvá önté.

156

OROSZHEGYI JÓZSA

Már futottak a háromszékiek első csatájukból, Szentgyörgy felé, mikor Gábor Áron megérkezett, még akkor egyetlen, Jancsi nevű hatfontosával. Vissza! vissza! hangzék mindenfelé, mert megjött Áron bácsi Jancsival. Jancsi, morgadalmas bőgés közben, halomra ontá a sárgafekete ágyúkat. E győzelem után mindig dicsőséggel vívtak a háromszékiek. Azóta Gábor Áron számos ágyút öntött. Csak egyszerre tizenhat darabot vittek az ő kezéből Bemhez. Az ágyúk öntése igen sajátságos, mert azon ágyúk, készen kifúrva ömlenek, és a második lövésre, Bem állítása szerint is, a legjobbak. Bem után Áron méltó figyelmet érdemel Erdélyben. Ha Gábor Áron mint tábornok tette volna, amit tett, bizonnyal bírná már az ezüstérdemjelt. Azért mi őt, az egyszerű székelyt, mint szabadságháborúnk kijelöltjét, ajánljuk az illetők figyelmébe.

OROSZHEGYI JÓZSA A szabadcsapatoknak a legdíszesebb nevet e barátunk szerzé meg ez ideig. Vitéz társaival már most nyílt csatát is elfogadott az ellenségtől, azt megverte, százat elfogott belőle, és tömérdek lőszert s raktárakat. Egerben letette a tanácsot s mást alakított helyébe, s most ismét új diadalra készül. Éljenek a derék márciusi fiúk!

A KIRÁLY FELESÉGE Halljátok csak; mily szép anekdotákat talál ki a katonaember, ha elbúsulja magát. A felső táborban általános hír, hogy a volt királyné egyetért velünk s együtt jár hadseregünkkel. Egy titkos, rejtélyes asszony, ki mindenütt jelen van, ahol valami szükség akad elő, aki mindenkit biztat, mindenkit segít, és szidja, káromolja Windisch-Graetzet, mint egy granatéros. Ha jön egy csapat, melynek fegyvere nincs, mingyárt ott terem a titkos aszszony s felfegyverzi őket pompás puskákkal. Ha valahol megakad egy pusztában a sereg, és nincsen mit enni, rögtön ott van a titkos asszony, s mintha a földből nőne, úgy támad mindenfelé kenyér, bor és pecsenye. Ha valamelyik katonának nem akarnak váltani, ismét segít a titkos asszony, s osztja a húszast, mint a kukoricát, és váltja a bankót fényes aranyokra. Gyakran látják őt éjjel a vezérek tanyái közt előtünedezni, s mikor ő megjelen, mingyárt megtudják a vezérek, hogy az ellenség hol van, és mit csinál.


157

Mikor a sereget körülkerítik, ő megyen elöl s vezeti őket hegyek tetején, föld alatt keresztül az ellenség háta mögé. Elfogja az ellenséges hadvezérek leveleit s a mieink kezébe adja. Ilyen dolgokat cselekszik egy ismeretlen asszonyi alak a mi táborunkban; aki nem hiszi, kérdezze meg akármelyik katonától, aki onnan jött. Azt hiszik, hogy ez senki sem egyéb, mint a detronizált királyné, ki bosszút akar állani azon méltatlanságokért, miket vele elkövettek. Hogy kik követték el, arról hallgat az írás. Férje aligha, mert ő nem szokott asszonyokon méltatlanságot elkövetni. Legtöbben azonban abban egyeztek meg, hogy bizonyosan trónörököst vár, s azért haragszik, hogy a trón egy mellékágra jutott, s most, mint egy második orléansi szűz, miértünk emelt fegyvert. Nagy dolog ám ez!

CHARIVARI Mérei Mór nem egy ember. Mérei Mór két ember. Egyik Mérei Mór a pecsétőr. Másik Mérei Mór az őrnagy. Mérei Mór az egyik kezével pecsétel, másikkal a hazát védi. Egyik zsebébe a pecsétőri, másikba az őrnagyi fizetést sepervén. Nemrég történt, hogy Mérei Mór felölté nemzetőrnagyi pléhgallérú dolmányát, tetejébe a szőke kaputot, s elméne Duschekhez, ki a minden pénzeknek az ő őriző sárkánya, ülvén az ország kincsein s oppugnálván mindenkit, aki azokhoz akar nyúlni. „Uram, én Mérei Mór vagyok, a pecsétőr, kérem a fizetésemet.” Azt megkapta, el is tette. Ekkor a pecsétőr leveti a szőke kaputot, mondván: „Van szerencsém Mérei Mór urat bemutatni, az őrnagyot, kérem a fizetésemet.” „Kérem alássan, mond a thesaurorum magister, erre most nem érek rá, hanem holnap majd inkább. Kérem alássan, ne is méltóztassék magának fáradni, csak küldjön el egy káplárt a zászlóaljából azért a kis pénzért.” Hosszú lőn erre a képe mind a két Mérei Mórnak, a pecsétőrnek szintúgy, mint az őrnagynak. „Kírem alássan, egy akkorka kis káplárt küldjön el a zászlóaljából, mint a kisujjam, ne nagyobbat, annak is kiadom.” Mérei Mór, az őrnagy, azóta nagy gondolkozóba esett: ha vajon voltaképen csakugyan létezik-e a világon olyan zászlóalj, amelyikben ő az őrnagy?

158

A HUSZÁRKÁPLÁR


A HUSZÁRKÁPLÁR Ül a vendéglőben a vén huszárkáplár egy kancsó bor mellett, hosszú két bajusza lóg kétfelől, mintha varjút nyelt volna le, s a két szárnya kimaradt volna száján. A szomszéd asztalnál aranyos tiszt urak ülnek, hetyke, tejképű urak, s beszélnek a mások viselt dolgairól. A vén huszárkáplár kétszer felemeli a poharát s ráköszönti a jó tiszt urakra, azok nem is konyítanak reá s még egyszer akkora hátat fordítanak neki, mint azelőtt. Harmadszor is felveszi poharát a vén huszárkáplár s odamegy az ékes tiszt urak asztalához s rájuk köszönti jó szívvel még egyszer a rossz bort. – Mit jön ide kend? – riadnak rá –, menjen hátra, a másik asztalhoz! – Ejnye – úgymond a huszár –, ez ám a furcsa dolog, a harcban mindig előre küldtek engem az urak s itt meg hátra küldenek, miért van az? – Nézd csak, micsoda konfidens egy paraszt ez a káplár. – Hallják önök, jó uraim, igaz, hogy húsz esztendeje, amióta káplár vagyok, de most én sem vagyok rosszabb tiszt maguknál. – Káplárruhában? – Nojszen a ruha nem ember. Nézzék az urak ezt az írást – s ezzel a sok zsíros firka közül előkeres a huszár egy szép finom papirost s odanyomja az asztalra a tiszt urak elé. – Olvassák! „Varga István, huszárkáplár, azon érdemeért, miszerint a kápolnai csatánál kétszázezer pengőforintot személyes vitézsége által megmentett, továbbá Szolnoknál egymaga tizenhárom könnyűlovast s tizenkét nehéz vasast levágott, általam ezennel hadnaggyá kineveztetik. Kossuth Lajos.” Elállt a szeme-szája erre a szép tiszt uraknak; ki elébb gorombán elutasítá őt asztalától, most nyájaskodva nyújtá neki barátságos jobbját. Képzelhetni, hogy amit a huszár erre mondott, azt nem szokás papirosra írni; megfordult, félretörülte a bajszát s otthagyta a megszégyenült leventéket.


PESTI HÍREK Vahot Imre, kit Windisch-Graetz minap bezáratott, kétheti szenvedés után ismét szabadon jár. Mi szívből örvendünk fogsága rövid voltának, de ha felgondol-


159

juk, hogy Czuczor csupán egy dala miatt hat esztendőre lett elítélve, nem lehet tagadni, miszerint Imre barátunk iránt, bűneinek rovásához képest, a zsarnok még elég nagylelkű volt. Deák Ferenc szabadságot kapott Zala vármegyébe vonulhatni, holott is Kehidán várja dolgaink jobbra fordultát. Havas és azon társai, kik Pesten fekvő javakkal bírnak, házaikat már széltére árulgatják, de vevő nemigen találkozik, mert mindenki tudja, hogy a hazaárulók javai azon pillantástól kezdve, melyben az iszonyú bűntényt elkövették, megszűntek övéik lenni, az álladalmat illető ilyen jószágok birtokából senki nem akar ebrúdon kivettetni. Egyébiránt a pesti nép igen lelkes. Minap is, midőn Windisch-Graetz egy gőzösön a népfelkelés biztosabb eszközlése végett katonákat szállított Paks felé s ezek hurrá! kiáltással indultak el, a Duna-parton álló nép minden tartózkodás nélkül így válaszolt: éljen Kossuth, vesszen a német!

NYÍRI LEVELEK III. Ides kedves drágalátos uram öcsém. Minthogy maga rászabadított, hogy már most a postán is írhatok, hát többször alkalmatlankodok ezután a leveleimmel. Ha tetszenek, jó, ha nem tetszenek, gyújtson pipára velük. Hát amint kijöttünk az egyenlőségtül, beültünk egy kávéházba, melyiket körnek hínak, és amelyik tulajdonképen fördő. Egy ideig csak néztem, hogy játszanak ott a haza atyjai. Egy egy marék aranyat tettek fel olykor egy blattra, s egyik-egyik kormánybiztos elvesztett egy ülő helyében annyit, amennyit egy hadsereg három-négy nap alatt megbír koplalással. Volt ott egy katonatiszt, kitől egy képviselő egy óra alatt elnyert kilencezer pengőt. Képzelem, hogy várják most ezt a tisztet a seregnél, notabene: az ezred pénze volt, amit elvesztett. Egy úr ült ott mellettem, iszonyú vörös toll levén a kalapja mellett. Kérdém tőle, hogy hát ő nem vesz részt az ártatlan mulatságban? „Soha!” felele ő nagy pátosszal, „még kártyában sem akarok játszani királyokkal, mert én republikánus vagyok.” „Az Isten éltesse, ugyan magyarázza meg énnékem, mi az a respublika?” „Respublika az, midőn nincsen király, és Madarász László a rendőrminiszter.”

160

NYÍRI LEVELEK III.

„Tisztelem az urat. És ez másutt is így van?” „Elannyira, hogy respublika lehet király mellett, de nem Madarász nélkül.” „Hát ez a vörös toll is azt jelenti, kérem alássan?” „Nem! ez többet jelent. Ez a vörös republikánusok jelvénye.” „De hát mitől légyenek azok veresek?” „Nevezik őket hegyi pártnak is, socialistáknak, föderalistáknak és communistáknak.” „Az istenért, mi ezekről a természethistóriában egy szót sem tanultunk, nem világosítana fel róluk?” „Szívesen, socialisták vagyunk mi, kik azt tartjuk, hogy minden ember testvér.” „Akkor nekem meg sem szabad házasodnom, nehogy a testvéremet vegyem el.” „Természetesen. Igaz proletáriusnak nem is szabad tisztességes nővel ismeretségben lenni.” „De hisz ez konspiráció lesz az emberi nem ellen.” „Óh dehogy, csak az asszonyok emancipációja. Ne legyenek ők többé az ő férjeiknek rabszolgálói, hanem szabad legyen nekik is hivatalt és vörös pántlikát viselni, háborúba menni, magukat képviselőknek választatni, sarkantyús csizmát hordani, s több efféle.” „Hát a gyerekeket ki fogja nevelni?” „A státus.” „Még tán szoptatni is a státus fogja?” „Biz igen. Továbbá föderalistáknak neveztetünk mi, kik respublikákat akarunk alakítani a nemzetiségek követelései szerint s azokat egyesíteni.” „Nemzetiségek követelései szerint? Hm. Hát aztán: ha egy országban négyféle nyelvű emberek laknak?” „Az mind külön respublika fog lenni.” „Hát ha egy vármegyében van négyféle nyelvű népség?” „Abból a vármegyéből is négy respublika lesz.” „De kírem, ne haragudjík rám: hátha egy faluban van négyféle nyelvű lakosság?” „Abból is négy respublika lesz.” „Értem. Hm, kírem utoljára: kik légyenek azok a communisták?” „Mi vagyunk azok, kik azt tartjuk, hogy minden ember vagyona közös.” „Üm.” (E szavakra a zsebemre tettem a kezemet, s kezdtem odébb húzódozni a rendkívüli férfiútól.) „Mert nem illik, hogy egyik embernek sok legyen, a másiknak semmi. Tehát attól, akinek sok van, elvesszük, s felosztjuk annak, akinek semmije sincs.” „Üm. Hátha az úr aztán a maga részét itt egy blattra felteszi és elveszti, akkor az úrnak megint semmije sem lesz.” „Akkor megint újra osztozunk.” „Vagy úgy?” (Én is szedtem nagy hirtelen a sátorfámat, s illa foré elosontottam onnan, nehogy valaki ilyetén elveknél fogva a köpönyegemet elvegye, s azóta, ha


161

találkozom az utcán vörös tollal, ha nyakig érő sár van is, átgázolok a túlsó oldalra.)” Torkos s.k. Compossessor.


OROSZ INTERVENCIÓ Megtörtént, megesett: többé nem lehet nem tudnunk. Orosz katonák voltak Erdélyben, küzdöttek seregeink ellen s többen foglyul estek. Kezünkben van a corpus delicti. De mi még most is szeretnők, ha ezt más úton lehetne megtorlani, mint ellenintervenció útján. Mi nem tartunk attól, hogy ha az orosz sereg egyfelől határainkra belép, a francia seregek másfelől ugyanazt ne tegyék. S ha e tény Oroszország vesztét nem hozná is magával, de bizonyára sok véres napot hozna számára. Európai háború lenne. Óriások küzdenének egymással, a világ más alakot nyerne, a históriának új évszaka kezdődnék. S ez eszme szép, nagyszerű és magasztos, úgy a levegőbe festve. De ez egészen máskép veszi ki magát, ha ide a földre hozzuk. Ha meggondoljuk, hogy az európai háború itt, a mi földünkön lenne megvívandó, hogy e tülekedő óriások véres lábnyomaikat a mi hazánkon fognák hagyni, elmegy minden kedvünk e nagyszerű drámától. Válassz magadnak, óh világhistória, más színpadot, más csatatért véres küzdelmeidnek; ne a mi kedves, a mi imádott hazánkat. Amit a huszár mondott imádságában, azt mondjuk mi Európának. „Nem kívánom én, hogy te minket segíts, csak azt tedd meg, hogy a németet se segítsd, hanem ülj le szépen s nézd, hogy mit csinál a magyar azzal, akire haragszik. Majd elvégezzük mi egymással magunk.” Ha pedig egyáltalában hadakozni akartok, menjetek édes feleim a tengerre, ott elég a hely, ott senki faluját fel nem égetitek, senki vetéseit le nem tiporjátok. Ti pedig, édes hazámfiai, se ne féljetek attól a négyezer orosztól, kiket Bem megpacskolt, majd kitisztulnak ők onnan eszük nélkül, de ne is örüljetek neki, mert az az európai háború ugyan igen szép dolog, de nem úgy, hogy Magyarország viselje a perköltségeket. Mi jobb szeretnők e quasi-intervenciót diplomatikai úton kiegyenlítve, mint fegyverrel eldöntve látni.

162

CHARIVARI


CHARIVARI A napokban egy felvidéki sonkolyos tóttal beszélvén, alkalmat vettem magamnak szabadságharcunk célja- s ügyünk végdiadaláróli gondolkodását kitapogatni. Az eredmény igen kedves, igen meglepő volt. De halljuk a párbeszéd nevezetesebb részeit. Ő: Uram! a kusza kakas győzött, nekünk magyaroknak is győznünk kell. Én: Hát mi köze a kusza kakasnak a mi győzelmünkhöz? Ő: No hát a minapában, midőn – mint mondják – tiszteletes Hurban óbester uram Tiszolcon volt, elment egy jövendőmondó vénasszonyhoz, hogy nekie vesse ki, miszerint Windisch-Graetz győz-e, vagy Kossuth? A banya engedett kívánságának. Emeltetett vele. S mit mondott a kártya? Azt, hogy „kilenc kakast kerítsen tiszteletes óbester uram, s nevezze el azokat a magyar és a német vezérek neveivel. Ekkor vessen elibök egy marok zabot, s amelyik párt, vagy pártbeli elveri a másikat a prédáról, az leend a győztes.” Minden az utasítás szerint tétetett; de mégsem minden, mert vitézlő tiszteletes uram a kilenc kakas közül nyolcat ütött osztrák generálokká, egyedül a kilencediket, azt is egy kuszát, melyet Kossuthnak nevezett, jelölvén ki a magyar sereg képviselőjeül. Ekkor a vén banya zabot vetett a sarkantyús hősöknek. Az osztrák generálok a prédát körülhemzsegik, Kossuthot egészen kiszorítván körükből. De Kossuth azért nem jő zavarba. Mit csinál hát? egyet gondol, egyszer, mint a villám a többiek közé, a zab tetejére pattan, s a konfúzióba jött generálokat (WindischGraetzet, Jellasicsot, Schlicket és a többit) mint a szél a polyvát egy perc alatt szétszórta. Ez a kusza kakas győzelme, uram! Így veri szét Kossuth a mi ellenségünk seregét. Amen. A felvidéki tótság egészséges szellemének, jó gondolkozásának ismertetésére ennél hitelesebb dokumentum nem kell.


PEST ÉS DEBRECEN Mondjunk egy jó szót a maga idejében. Pest középpontja az országnak, de Debrecen középpontja a magyar népnek. Amott minden nemzetiség érdeke, itt azonban egyedül a magyar érdekek vannak összesítve.


163

Pest legnagyobb városa Magyarországnak; – Debrecen maga egy Magyarország kicsinyben. Pestnek Dunája van, s épen ez teszi helyzetét védhetlenné, egy nap alatt seregei az ellenségnek érkezhetnek alulról, felülről falai alá, miknek jöveteléről hírmondás sem jöhetett előre; Debrecent azonban védi a Tisza, mely az osztrák tábornokok vallomása szerint egyike a legveszedelmesebb folyóknak Európában. Pest soha sem nyújt annyi biztosságot külső megtámadások ellen, mint Debrecen. Keletről az erdélyi, északról a marosi bércek, délről a Maros, nyugotról a Tisza, egy természetes négyszegű várat képeznek körülötte, melybe az ellenségnek betörni csaknem lehetetlen, melyben belül akik laknak, mind megannyi hősei a szabadságnak, mind megannyi ijedelmei az idegen rablóknak, és amely várnak földe a kenyértermő kunság, ahonnan ugyan az ostromlók világ végéig sem éheztethetik ki a védőket. Budapest erősség, de Debrecen asylum. Pest népe egy mívelt, szabadságérző lelkes nép, mely kezdetét adta a forradalomnak, míg Debrecen ősszilárdságú népének, nyugodt, morális, becsületes jelleme egyedül biztosítja azon nyugalmat, melyre csaták közepett legnagyobb szüksége van a kormányzatnak. Pest fiai alkotják nagyrészben a dicsőséggel tetézett harmadik zászlóaljat, de másfelől Debrecen fiai is kivítták vörös szalagjaiknak a méltó helyet, szabadságháborúnk aranykönyvében. Pesten elvesztettük ügyünket, Debrecenben visszanyertük. Azért ne legyünk Debrecen iránt hálátlanok. Soha se feledjük, hogy ellenségeink mily fontos dolognak tartják ide jöhetni, s mint kétségbeesnek, hogy ezt nem tehetik. Magyarországnak lesznek jobb napjai, mint voltak eddig, de azon jobb napokban sem szabad elfelejtenünk, hogy a legszomorúbb időket itt e falak között éltük át, szent legyen azoknak emléke, tisztelve legyen a nép, ki azokat velünk tölté. A kísértet óráiban hazájához e város hű maradt, méltónak mutatta magát egy nemzet üldözött lelkét egyedül hordani, ne felejtse el soha a nemzet, amivel e népnek tartozik. Jövendő idő, mikor e tartozását le fogja róni, addig is legyen megjutalmazva előszeretetünk által. Mindezeket pedig én nem ok nélkül mondom. Nem azért, mintha Debrecen városának hízelkedni akarnék, hisz Debrecen városa nem asszony; hanem azért: hogyha hallani fogunk tán egy oly örömhírt, melyről nappal gondolkozunk, éjjel álmodunk: el ne ragadjon bennünket a szerencseváltozat. Jó minekünk itten laknunk, mint a biblia mondja. Én is imádom Pestet, mert hazám fővárosa, mert lakóhelyem, mert visszavétele által az ellenségnek fejére hágtunk, de azért azt mondom: hogy reményeink betöltének esetére is, jó minekünk mindazt, amit féltünk, itt hagynunk. Pest kötve tartaná a hadsereg mozdulatit, ha a háború tovább folyna, nem úgy mint Debrecen, azáltal, ha az ország kincsei benne őriztetnek. E kincseket jól ismerjük. Nem szükség elmondanom: hogy kik, és mik?

164

SZERKESZTŐI NYILATKOZAT

Ha rajtam állana, én Pest bevétele után is itt hagynám őket Debrecenben.

SZERKESZTŐI NYILATKOZAT Tudtomra esvén, miszerint előttem ismeretlen emberek, ismeretlen okokbul eléggé lelketlenek vitéz hadseregünkben azáltal ingerültséget szítani, mintha e lapokban valami célzás vagy hajlam lett volna nyilvánítva a dinasztiávali egyezkedésre. Kik e lapokat olvasták és igazat mondani szoktak, tanúim, hogy a legszomorúbb időkben sem terhelték magukat e lapok ily váddal, mint ezt lapjaim 5. száma is bizonyítja, s lelkem istenére bizonyítom, hogy míg nevem ott álland, nem is terhelendik. Ha egy közös ellensége nem volna a hazának, azokat nevezném ellenségeimnek, kik erővel igyekeznek a magyar polgárok, a magyar hadsereg közt szakadást előidézni, most nincs hozzájuk komolyabb szavam, mint az, hogy a morális testvérgyilkolást, mit máskor mint férfi fognék megtorlani, most mint hazafi türelemmel hagyom magamon megtörténni, s inkább azoknak nyújtok békülő kezet, kik lelkemet tépik, mint azoknak, kik hazámat dúlják. Szabadság! nemzetiség! volt mindig jelszavam; legyen bírám a nép, legyen bírám az isten: vétettem-e valaha ellenük?

Esti Lapok, 1849. április 2., 3., 4., 5.

POLITIKAI HOROSZKÓP Szép Magyarország, mi lesz belőled? Minő sors, minő élet vár reád e napok eljövetelében? Mikor lesz szenvedéseidnek vége és mi által? Ma tán ütközet napja van. Az emberek nem félnek többé egy ütközet kimenetelétől. Valami túl a győzelmen, túl a veszteségen, valami ismeretlen jövendő képe foglalkoztatja a lelkeket, melyet óhajtunk és mégis félünk. Van-e bátorságunk lelkeket idézni? Idézzük fel a múltat és jövendőt s kérjünk tőlök tanácsot, hogy mit tegyünk a jelenben?

Respublika Legmagasabb, legerősebb név, mely mint eszme, a véleményeken uralkodik, félik vagy imádják, de hisznek benne. Nem ez eszme áll-e a szabadságharc végén? A nép uralkodása. Szabadság. Respublika. Megtagadom ifjú lelkem ábrándjait, s szólok ez eszméről komolyan, földien.


165

Nem a ragyogó kép áll előttem, mit magamnak alkoték, hanem a természetes való, mit mindenki lát. E harc örökké nem fog tartani. Ellenségünk megverhet sokszor; de le nem győzhet soha. A legrosszabb esetben sem. Az európai diplomácia végre magáévá teendi a kérdést. Közbenjárul, s ekkor két választás lesz számunkra hátra. Választás királyság és respublika között. A Habsburgokról szó sincs; ha ők bennünket le nem győztek, Európában senki sem fog értök szót emelni. Eddig is csak képzelt hatalmukat támogatták, mihelyt e hatalom élőforrása kiapadt, érdekeik megszűntek Európa érdekei lenni. Azon érdek, minélfogva Ausztria eddigelé konstituált hatalomnak tartatott, átszálland Magyarországra, s a magyar politikusok nem fognak oly nevetségesek lenni, hogy oly erőtlen érdekhez kössék magukat, melynek magának is subsidiumra van szüksége. Nem bűnei, hanem erőtlensége miatt a habsburgi háznak, a magyar nemzet kénytelen lesz más pontot keresni, hová lételének legelső alapkövét letegye. Választhat egy Napóleont, egy caninoi herceget vagy egy Coburgot vagy egy Leuchtenberget megürült trónjára. E választások bármelyike által okvetlenül maga ellen izgatná a mellőzött érdekeket. Napóleonnal megnyerné a franciát, Coburggal az angolt, Leuchtenberggel az oroszt, bármelyikkel azonban maga ellen támasztaná a másik kettőt. Egyet megnyerne, hogy kettőt elveszítsen. Hogy magyar ember viselje a koronát, attól a gondolattól épen mentsen meg az isten. Ez alternativából egyedül a respublikai kormányforma nyújt menekülést. Ezt kell elfogadnunk, ha hazánkat végetlen európai háború színpadává nem akarjuk tenni. Ha a Habsburg-ház déchéancea ki van mondva, s ez sokáig nem késhet, más jövendőt nem fogadhatunk el, mint a respublikát. És ezt minden szimpátia leszámítása mellett azért, hogy neutralitások maradhassunk. Bármi királyválasztás féltékenységet idézne elő. Tehát ne válasszunk senkit. A forma különben sem teszi a lényeget, ha a státus institúciói életrevalók, élni fognak, akár praesidens, akár király áll élükön. S miután a küzdelem csakugyan megvan, ha egyszerre be lehet az átalakulás nagy munkáját fejezni, minek volna azt elhalasztani, benn hagyva a még vérző sebekben újabb s tán véresebb és szomorúbb küzdelmek gyűjtő fullánkját?

Habsburg-ház Nemsokára Johannes sine terra. Mit ezelőtt két hóval mondék, hogy a Habsburg-dinasztia tulajdon érdekei ellen küzd, fényesen be van bizonyítva a március 6-i manifesztum által. Megvallom, hogy ennyi eszélytelenséget nem vártam a Habsburgoktól.

166

POLITIKAI HOROSZKÓP

Hittem, hogy a visszavonulás útját nem fogják elzárni maguktól, hittem, hogy azon esetre, ha mindent elvesztettek, megtartják azt a bűnbánó, magasztos álarcot, mellyel egy Mária Terézia oly nagy hatást tudott gyakorolni szorult állapotjában. Hittem, hogy majd, ha a felzaklatott nemzetiségek előállnak megcsalatott igényeikkel, ha Ausztriáról lehull a kölcsönzött erő, ha a habsburgi királyok koldulni járnak egyik néptől a másikhoz, kérve a múltak feledését s ígérve mindent a jövőben, hittem, hogy a magyar lesz a legutolsó, kihez kétségbeestökben bocsánatért és ótalomért fordulandnak, s a legelső, ki vétkeiket el fogja feledni. E lehetőség elenyészett. A dinasztia kimondá, hogy számára nem létezik többé Magyarország. Erre nem lehet más felelet, mint ugyanaz megfordítva: Magyarországra nézve nem létezik többé habsburgi király. Bűneit tán megbocsáthatta volna a nemzet, eszélytelenségét nem. Míg bennünket csak gyilkolt, addig tán hihettük, hogy királyunk akar lenni, de most azt mondja, hogy meg vagyunk halva, s tulajdon létünk temetésére hív meg. Ebben írta alá uralkodásának halálos ítéletét. Mert ez többé nem belviszony. Ez az európai diplomáciát érdeklő tény, s azzal tréfálni nem lehet.

1848-iki törvények Sokan és sokat beszéltek ezen törvényekről. Némelyek ezeket tették küzdelmeink céljává, mások épen ezek ellen támasztottak lármát, ismét mások ezek alapján hittek egy végül bekövetkezhető békekötést. Korszerűek-e ezen törvények, voltak-e azok, vagy lesznek-e, arról itt nem akarok beszélni; csupán aziránt akarok némi derűt előidézni, miért félnek némelyek e törvényektől? E törvények régi alkotmányos jogainkon épültek. Általuk nekünk a dinasztia semmit ajándékba nem adott; mégis úgy látszik, mintha e törvények keletkezése nem lett volna ingyen. Mintha azok, kik ezeket kieszközölték, viszont a nemzet nevében ígéreteket tettek volna, minek megadását a nemzet egyhangúlag viszszautasította. Ezért most a harc. E harc végével akár jobbra dűljön az, akár balra, az 1848-iki törvényeknek nem nagy szerep jutott. Ha a dinasztia e törvényeket minden ellenígéret nélkül aláírta, megölte magát; ha őt ennyire lehet kényszeríteni, akkor annyi erővel újra alkothatjuk az egész konstitúciót. Ha pedig ő kényszeríthetne bennünket arra, hogy alkotmányunkért angáriát fizessünk, ugyanannyi erővel meg is semmisíthetné az egész konstitúciót. Ezt, látszik, hogy akarja is tenni. Az intermediáló törvényekhez, úgy látszik, sem a nemzetnek, sem a dinasztiának nincs nagy ragaszkodása.


167

Ezért nem hiszem, hogy azoknak, minden bennfoglalt szép és jó mellett is, nagy szerep jusson a jövendőben.

Békepárt Hallották, hogy harangoztak, de nem tudják, hogy hol. Híresztelik, hogy van egy békepárt, vagy legalább akar lenni, és hisznek benne.

Sőt azt is híresztelik, hogy az a békepárt itt közöttünk van, és elhiszik. Arra, hogy valaki ezt híresztelje, lehet oka, de arra, hogy elhiggye, nem lehet. Békéről csak akkor lehet szó, ha vagy mi győzünk, vagy mi győzetünk le. Első esetben mi kötjük azt, de nem az ausztriai házzal, másodikban az ausztriai ház, de nem mivelünk. Az ausztriai ház vétett a mostani Magyarország ellen annyit, mennyi elég rá, hogy vele minden békepropositum paradoxonná legyen. Ha győzünk, nem fogjuk Ausztriától kérdeni, hanem Európától és a magunk népétől, hogy minő sorsot határozott el Magyarország számára. Ha legyőzetünk, nem tőlünk fogja Ausztria kérdeni a föltételeket, miken békét vásároljon. Nem tőlünk, nem is ettől a Magyarországtól. Hanem előállana akkor egy egészen másik Magyarország, egy soha nem nevezett, soha hangot nem adott párt, mindazok, kik mind a két elv mellett és ellen kompromittálták magukat, s ott lenne a békepárt. E párthoz senki sem tartozhatik, ki végig az elv mellett maradt és azt kimondá. Tehát senki azok közül, kik ez országgyűlésen jelen vannak. Senki közülünk. E párt még nincs, e párt nem is fog lenni, mert e párt csak akkor lehetne, ha teljesen, végképen legyőzetnénk, s ezt ép emberésszel elhinni nem lehet.

Kaputosok Nem beszélek az ingerültség hangján. Vannak saját feleink között, kik a népet a kaputosok ellen izgatják. Ez a veszélyesség szempontjából nem sokat árt. A magyar nép józan, becsületes, az bizony nem fog revolúciót csinálni azért, hogy egyik ember posztóban jár, a másik vászonban. Többet árthat azonban ez agitáció politikai szempontból. Tegyük fel, hogy ez elv vérré válik a népben. (Én ugyan nem szeretem ezt a különböztetést tenni, előttem minden honpolgár a néphez tartozik, nem csupán azok, kik posztóruhát nem viselnek.) Akkor a legelső új országgyűlésen ilyen szép pártkombinációk lesznek. Egy szláv párt, mely oly férfiakból állana, kik azon csekély hiány mellett, hogy kaputot nem hordanak, nemcsak a magyar érdekeket, de még a magyar nyelvet sem fognák ismerni.

168

POLITIKAI HOROSZKÓP

Lenne egy másik román párt, egy harmadik szerb párt, és isten tudja hányféle nemzetiségi párt. Mert a nemzetiségi kerületek ez ideig választották ugyan azokat, kikben bizalmuk összpontosult, de legalább oly embereket, kik felvilágosultságoknál fogva nemzetiségünk előhaladásának nem kerékkötő láncai. S mindez miért? Azért, hogy a kaputos országgyűlés nem határozott még az élethalál percekben a regáliák felől. Az olyan státusférfiakat sem irigyeljük senki álladalmának, kiknek diplomatikus utópiái nem terjednek túl a bormérésen.

Arisztokraták és demokraták Míg a világ világ lesz, az emberek sohasem fognak egymással egyenlők lenni. Mindig lesznek törpék és óriások. S a törpék mindig azt fogják mondani, hogy ők demokraták, az óriásokat arisztokratáknak fogják szidni. Mindig lesznek emberek, kik lelkierejük által fölülemelkednek a tömegen, a nép bámulata tárgyaiul, s lesznek, kiket őrült kapaszkodásaik dacára a világ kinevet vagy észre sem vesz, és ezek magukat demokratáknak, amazokat arisztokratáknak fogják nevezni. Mindég lesznek emberek, kik becsületes szorgalmuk és takarékosságuk által polgári kényelmet, vagyoni tehetőséget szereznek maguknak, és lesznek, kiket tékozlás, restség és szenvedély a nyomor útjára vitt, és azok, kiknek ruhái rongyosak, magukat demokratáknak, azokat pedig, kik tisztességesen járnak, arisztokratáknak fogják nevezni. Lesznek végre emberek, kiknek becsületessége, jelleme előtt kalapot emel az elismerő világ, míg azokat, kiket lelki rongyaikban, bűneik undok ruházatában megismert, eltaszítandja magától, és ezek a megvetettek magukat és söpredék kíséretüket demokratáknak fogják árulni, míg azokra, kiknek jelleméhez föl nem tudnak emelkedni, az arisztokrata cím sarát dobálandják.” Ne értsetek félre. Nem az arisztokrácia eszméit mentem én, hanem azokat, kiket e névvel meghajigálnak, s nem vádlom a demokrácia eszméit, hanem azon embereket, kik meghentergetőzve az utcai szenvedélyek sarában, előállnak s azt mondják: én vagyok a nép! Ezek a nagypénteki komédiások, kik Krisztus szenvedéseiből csinálnak színpadot. Az fáj nekik, hogy oly magasra nem mehetnek, mint mehet az igazi érdem, s ezért kiáltják rá, le vele! Legyen az is oly alacsony, mint ők. Ily emberek mindig lesznek a világon. De olyanok is lesznek, kik a felismerő nép kacaja közt az ő fejeikre fognak gázolni.

Odiosus elnevezések


169

Mindig voltak, kivált a magyar közéletnek, szeretett vagy gyűlölt címzetei, miket úgy osztott szét mindenki, amint valakit üldözött vagy kegyelt. Hajdan a kuruc és labanc, nemrég a pecsovics és liberális, legújabban a republikánus és császári. Még csak két év előtt is nagyon rossz állapot volt liberálisnak neveztetni; ha valakire ilyen név csak az utcán ráragadt is, az nem kapott hivatalt, az pöreit elvesztette, azt mindenféle vexa érte az ég alatt. Most épen így vagyunk a császári elnevezéssel. Ebben a népnek, a nemzetnek utálata van kifejezve. Akkor a császár uralkodott, most a nemzet. Mi igen sok embert ismerünk, kik két év előtt magukat pecsovicsoknak hagyták nevezni, s most ugyan republikánusok. Akkor abból volt hasznuk, most emebből. Ők következetesek maradtak. Ezen emberek minket, kik őket nem szeretjük, s bizony nem elveikért, minőket tőlük sohasem hallottunk, hanem egész más dolgokért, most elkezdenek bennünket feketesárgának, rojalistáknak, reakcionáriusoknak s több efféléknek nevezgetni. Mi okuk van rá? Én ugyan nem szoktam akárminő politikai elvemet is keresztapámmá tenni, hanem mégis kérdem, hogy nem iszonyú tirociniumra mutat-e az a politikában, ha valaki egy tőle különböző pártnézetet csak azáltal tud magának megjegyezni, ha azt semmirekellőnek és hazaárulónak nevezi? A jakobinusok is ellenei voltak a girondistáknak, meg is öletteték őket, de az sohasem jutott eszükbe, hogy őket rojalistáknak nevezzék, pedig elvekben ugyan különböztek. S nagy kérdés, hogy ha őket le nem győzik, nincs-e elébb félszázaddal egész Európa? S ti nem tudtok soha rosszabbat mondani a mi elveinkről, mint azt a százszor hallott, de soha nem igazolt ráfogást, hogy azok feketesárgák. Ez egyébiránt nekem nem fáj. Mondhattok rám, amit tetszik, mondhattok akár veszett rojalistának, csak magatokat ne nevezzétek republikánusoknak, mert az keserű. A monarchia eszméinek senki sem ártott annyit, mint a monarchák maguk. A respublika eszméinek senki annyit, mint ti magatok. Egyike a legfülhasgatóbb szónokaitoknak egyszer, hol, hol nem, valami klubkonferencián azt mondta: „Inkább akarok szabad szláv lenni, mint rabszolga magyar.” Látjátok, itt van az éles, határozott demarkacionális vonal köztünk és köztetek. Minden politikai pártnak van egy idoluma, mely körül alárendeltebb eszméi forognak, melynek képét szívében, színeit szalagján viseli, melynek nevét neve mellett hordja, mely elvei között az uralkodó. E politikai idol tinálatok a respublika. Minálunk a nemzetiség. Mi nem tagadjuk meg a ti bálványtoktól a fölséges nevet, ti tagadjátok meg azt a mienktől.

170

TÁBORI HÍR

Úgy vagyunk vele, mint a török a prófétáival; elismeri, hogy Mózes is próféta volt, Krisztus is az volt, de neki első a Mahomed. Nekünk is első Magyarország, azután a respublika. S ha egyiket fel kellene a másikért áldoznunk, kimondjuk hogy az elsőt választanók. Kimondjuk, hogy mi e nemzetiséget imádjuk, imádjuk nyelvében, ős jellemében, sajátságaiban, még dallamaiban is, imádjuk mindenek felett. S ha kell érte tűrnünk, tűrünk érte mindent, még a megaláztatást is. S nincs a világnak az a magasztos eszméje, mely ennek elvesztéseért nekünk kárpótlást nyújthatna. Számunkra Magyarország földén kívül nincsen haza, életén kívül élet. Ti azt mondjátok, hogy a respublika eszméjeért megosztjátok a népfajokkal Magyarországot, földét, nevét, erejét; megtagadjátok, hogy magyarok vagytok, kerestek helyet, hol nem lakik magyar, de lakik a szabadság. Mi azt mondjuk, hogy inkább leszünk a börtönben, inkább a sírban, de Magyarországon, mint a szabadság levegőjében, de idegen földön. A ti elveitek titeket boldogítanak, mert ha elvesz Magyarország, marad még a földön elég hely, hol szabad emberek laknak; nekünk hitvallásunk a veszteség esetére csak fájdalmakat ád, mert bennünket e nemzet minden fájdalmaiban osztozni kényszerít. Ezért vagyunk mi féltékenyebbek népünk lételére, mint ti, ezért őrizkedünk mi kockajátékot játszani, soha vissza nem nyerhető szentségre. Ebben különbözünk mi tőletek.

Esti Lapok, 1849. április 9.

TÁBORI HÍR Az ellenség összpontosított ereje Isaszegnél megtámadta seregeinket. A trinum perfectum: Windisch-Graetz, Schlick és Jellasics személyesen vezette az ellenséget. Hosszú és kemény csata után a győzelem miénk lőn. Az ellenség mind a két szárnyán, mind a centrumon összetöretett. Isaszeget seregeink ostrommal vették be. Egy félmérföldnyi szoros utat, hegyek és erdők között, szüntelen csatázva foglaltak el. Kik a gödöllői erdőket, a csatatér helyzetét ismerik, bámulni fognak e csata eredményén. A győzelem nagyszerű volt és elhatározó. Az ellenség Gödöllőre veretett; a mi előőreink Kerepesen vannak, s így Pest és az ellenség között.


171

Görgei vezette és intézte a csatát. Kossuth azt írja róla, hogy a hadvezéri erényeket a közvitéz szigorú kötelességével párosítá, mindenütt ott volt, hol a veszély van, s mindenütt győzelemre vezette fegyvereinket. Seregeink, a tábornokok úgy, mint a közvitézek, a legdicsőbben teljesíték kötelességüket. Húsvét első napját táborunk a kerepesi dombokon tölté. Horvát, a csanádi püspök tartotta a tábori istentiszteletet. Oda meglátszanak Pest tornyai, a Gellért, a Mátyás palota, a Duna. Óh mint irigylem e tekintetet, e pillanatot! Húsvét napján kelle seregeinknek a megtört ellenséget Gödöllőn megtámadni. Ki kételkednék a győzelmen? Volna-e áldás a zsarnokság és hazugság fegyverén a Megváltó föltámadása napján? Volna-e bátorsága valakinek fegyvert fogni egy igazságtalan ügy mellett húsvét első napján? Győznünk kellett. Fekete karácson – piros húsvét.


BÍZZUNK MAGUNKBAN! De el ne bízzuk magunkat. Nem ijedtünk meg a veszedelemtől, nem hetvenkedünk a győzelemben, s nem fogunk hátrálni az újabb veszélyek elől. Magyarországnak ez erőkifejtése csak arra ok, hogy erejét még jobban szaporítsa. Azon idő, mely a veszélyt elhárítá hazánkról, nem az örömre, hanem az előkészülésre van adatva az égtől. Nem ünnepek napjai ezek, hanem a legsietőbb munka napjai. Hazánkból naponkint nagyobb tért foglalnak el seregeink az ellenségtől, ezekből szaporítani kell seregeink számát. A külországokkal megnyílt a közlekedés, onnan fegyvereket kell hozatnunk. A kárpáti hegyszorosok még a mi kezünkben vannak, oda kell vonulni védseregeinknek. Nehány ezer bátor, lelkes férfi, eszes, okos vezérek mellett, őriző vára lehet Felső-Magyarországnak. Ruházat, élelmezés, a hadfolytatásnak legsürgetőbb feltételei, mind most előkészítendők, midőn időnk és alkalmunk van rá. Windisch-Graetz azt mondá, midőn Pestet elfoglalta: Finita e la commedia! Ez volt az ő veszedelme. Vigyázzunk, nehogy mi is hasonlót gondoljunk, mert az lenne a mi veszedelmünk. E napok nem a győzelem élvezésének napjai, hanem a győzelemre előkészülhetés megfizethetlen arany napjai.

172

ÁPRILIS 14-IKE

Készüljünk komolyan, nagyszerűen. Amennyi feje van a koronás sárkánynak, annyi keze legyen a nemzetnek, mert mindegyikkel külön meg kell küzdenie az életért, a szabadságért.


ÁPRILIS 14-IKE Jegyezze föl a história e napot, mert a magyar nép jövő élete e naptól fogja számítani új esztendejét. A Habsburg dinasztia száműzetett. Száműzetett e nemzet földéről, száműzetett e nemzet által. Isten áldása legyen e napon és annak eredményein. E nagy napot nagy tettek kövessék. Legnagyobb tett legyen az tőlünk, hogy egyetértsünk, hogy pártokra ne szakadjunk. Nincs a magyarnak oly ellensége, ki őt le bírja győzni, csak egyedül a magyar. Temessünk el minden pártérdeket, nézetkülönbséget, szenvedélyeskedést, s akkor eltemettük a magyar nemzet legnagyobb ellenségeit. Külellenségtől megvéd bennünket az isten, belellenség által megver. Áldás van a véren, mely a hon védelmében foly ki, átok azon, melyet testvér kéz eresztett. Isten és önlelkünk őrizzen meg bennünket minden visszavonástól. Azoknak, kiket e lépés netán megdöbbente, legyen annyi mondva: nem az a magyar nemzet vétke, hogy jogait követeli, nem az, hogy a Habsburgokat szívéből megveti, nem az, hogy vérét és vagyonát pazarlani nem engedi, hanem az, hogy él és ereje van! Adja Isten, hogy e vétke legyen legnagyobb erénye. Mit érzett irántunk a Habsburg, megmondá március 6-án. Elég időnk volt azt ápril 14-éig megérteni, hogy rá feleljünk. E felelettel elébb vagy utóbb tartoztunk magunknak. Szerettük volna, ha a feleletet Pesten adhattuk volna az ellenségnek. Korábban történt, és megnyugszunk benne. Ellenségeink erejét ezáltal nem növeltük, s hisszük, hogy a magunkét sem fogyasztottuk. Mi a békét szerettük, de nem a halál alakjában, s ha a nemzet életének egyedüli föltétele az, hogy küzdjön, legyen bármilyen hosszú a küzdelem, elfogadjuk. Magyarország kormányzójává Kossuth Lajos neveztetett ki. Ki becsületességben, hazafiságban, polgár erényben hisz, nyugodt lehet. Mi üdvözöljük a kormányzót. Üdvözöljük benne Magyarország függetlenségének elvét. S szavainkat tettekkel fogjuk igazolni.


173

Erőnk kevés, de az egészen a hazáé. Éljen a szabad Magyarország!


DUNÁNTÚLI BIZTOS HÍREK Tegnap érkezett négy ismerősünk Veszprém megyéből, kik sok viszontagságokkal küzdve, álnév alatt hatolhattak idáig, Földvárnál kelvén át a Dunán, hol már magyar fegyveresek üdvözlék a szegény zarándokokat. Keserves volt rájuk nézve az átélt három hónapi időszak, irtózatosak levén azon bántalmak, miket az osztrák tisztektől és a velök cimboráló hazaárulóktól kelle tűrniök. Azonban jó nemtőjük megőrzé a híveket az elcsábíthatás ördögi kelepcéitől, mert a naponkint bőven osztogatott kiáltványok oly mesés hazugságokat terjesztének vidékeiken, hogy belőlük egy kis eszélyes egybevetés után semmit nem hihettek el, kivévén olyast, mi bennök nem foglaltatott. Windisch-Graetz ügye oly stádiumon áll, hogy a hazug győzelmek hitegetésével tartja rettegésben a népet, ha ugyan a magyarságból kiirtható volna a hazaszeretet és a jó ügy diadala iránti remény. Veszprém megyében a nép végsőig el van keseredve a császári zsarolások által, kivált mióta a magyar bankjegyek érvénytelenekké canonisáltattak a zsarnokoktól. De különben is kiirthatlan azon gyűlölet, mellyel mindaz iránt, ami német és császári, viseltetik a nép. És ezért mindennapi imája: bár mielőbb jönnének segítségére a magyar seregek. A rendíthetlen hűség és olthatlan vágy a magyar seregek után annál bámulatosb, miután tudjuk, hogy a klérus nagy többsége és a volt úri rend mindent elkövet a nép ámítására. Hazug kiáltványokat, csábító újságlapokat köröztet ingyen; a templomban királyhozi hűséget prédikáltat, rebellisek átokteljes törekvését hirdetteti a reakció; azonfölül, hogy a tisztviselői kar kivétel nélkül a rettenet ostorát suhogtatja a nép fölött. Leggazabb, állításuk szerint, a klérus, bár köztük oly kivételek találkoznak, hogy előttük tisztelettel hajolhat meg minden jó hazafi. Illyen a polányi, zirci szerzetbeli lelkész, aki hívei előtt oda nyilatkozék: „hogy azon esetre, ha a magyar ügy elbukik, megszűnt az ő lelkészi hivatala, mert oly istennek, aki az igazságnak győzelmet nem ad, szolgája lenni nem tudna soha.” Emeljetek ily lélek előtt kalapot.

174

Esti Lapok (Pest), 1849. április 30.

Esti Lapok (Pest), 1849. április 30.

Esti Lapok (Pest), 1849. április 30. Leborulok szent földeden, hazám! Hazámnak szíve! Pest! Messze jártam tőled, egész világ volt közöttünk, egész század folyt azóta le, hogy nem láttalak. Oly hosszú volt az idő, oly hosszú volt a tér, mely tőled távol tartott. Mennyit szenvedénk, mennyit szenvedétek! Elpanaszoljuk-e egymásnak mindazt? Egymás keblére borulva, a fájó emlékezet s az édes öröm omló könnyei közt! A kétségbeesés napjait, a fekete éjszakákat, a végigsírt napokat. Emlékeztek-e a hosszú szenvedésre, mi négy hónapon át rajtatok feküdt, vagy elfeledtétek azt az örömmámor legelső percében, midőn a legelső magyar huszár szabad utcáitokon végigrobogott? Minő perc lehetett az! hogy futottak elébök, öregek, ifjak, gyermekek, nők, férfiak, hogy csókolták a naptól barnult kezeket, melyek a hazát megszabadíták, hogy sírtak mind, mind örömükben. Mennyország a pokol után. Nézzétek Pestet most! Minden házból öt-hat nemzeti lobogó röpköd a szélben. Mintha a város el akarna repülni, fel az égbe, örömében. Mikor az ellenség jött, egynél több fekete-sárga lobogó nem köszöntötte, csak egy ember akadt, ki azt kitűzte, az is meghalt, megölte magát, mérget vett be győzelmeink hírére. Nézzétek Pestet most. Az utcákon tarka néptömeg forr, ünnepi öltözetben, mosolygó arcokkal, egyik a másiknak adja a győzelmi híreket, nevetnek, jókedvük van, részegek az örömtől. Mikor az ellenség jött, üres volt minden tér, gyászban jártak az emberek, nem szóltak egymáshoz, nem néztek az égre, nem jártak a templomba. Érezték, hogy elhagyta őket az isten. Tiszteljétek a pesti népet. Kik itt maradtak az ellenség közepében, de itt is a hazáé maradtak. Az ellenség hosszú ittlét alatt nem nyert tőlök egyebet, mint a gyűlöletet, azt el is vitte magával, itt csak a szeretet maradt, a honszeretet. Térjetek vissza, népünk fiai, térjetek vissza honotok szívébe, s midőn találkoztok arcokkal, miken az öröm hajnala sugárzik, jusson eszetekbe, hogy azok igen sokat szenvedtek s mindazt a hazáért. Tiszteljétek a pesti népet!


175

Pesti Hírlap, 1849. május 1.

BEM Egész históriát alkotnak a jellemző történetkék, miket a világ e csodaférfiról beszél. Tettei bizonyítják, hogy a csodák napjai újra visszajöttek. Négy hó előtt belép nyolcezer rendezetlen, fegyvertelen hadsereggel egy ellenséges földre, hol másfél millió dühös nép, tizenötezer sorkatona áll előtte, s négy hó múlva mint azon földnek diadalmas meghódítója jön vissza. Most ötvenezer főnyi hadserege van Erdélyben. Hol vette őket, hol teremtett számukra fegyvert? a jó isten tudja. Annyi bizonyos, hogy van; a többit ő érti, az igaz, hogy sok mindenhez ért, amihez mások nem értenek. Katonái fanatizálva vannak személye iránt, a csatákban a legnagyobb ágyútűzben ő megy legelöl, nem árt neki semmi, a golyó őt nem fogja, a fegyver nem járja. Sebe van testének minden részén, de azzal ő nem törődik, még csak nem is gyógyíttatja. Testében most is két golyót visel. A székely imádja, valamennyi kész megesküdni rá, hogy a piski csatában egy tizenkét fontos golyó keresztülment rajta, be a mellén s ki a hátán, és nem ártott neki. Erre a székely eget-földet leesküszik s haragszik, hogy nem hiszi neki valaki. Bem elköltené a Darius kincsét a katonáira. Hogy Erdélyből kiverte az oroszokat, minden tisztjének ezer pengőt adott ajándékba s katonáinak minden nyert csata után húsz napi díjt. Ezek úgymond mindenüket elvesztették, illő, hogy a haza háladatos legyen irántuk. A csatákban egy rövid lovagkorbáccsal kezében szokott lovagolni. Arcképein is így van lerajzolva. A dévai visszavonuláskor egy elhagyott ágyújára rajtaüt hét ellenséges lovas. Észreveszi ezt a tábornok, odanyargal kis lovagkorbácsával, végigcsap az egyiknek a hátán vele, rákiáltva: „Mit akartok itten? semmirekellők! ez az én ágyúm, ez nem a ti ágyútok. Mars innen!” A hét sváb megijedt, otthagyta az ágyút és elfutott. – Határos a mitológiával. Szászsebesen kétezer vitézzel volt és négy ágyúval. Hátul Puchner tizenhatezer katonával, töméntelen ágyúval, elöl húszezer oláh fölkelő. Ekkor Truszkolanszky lengyel mint parlamenter jelent meg Bemnél s így szólt: „Én mint lengyel szólok önhöz, tábornok úr, ámbár Puchner küldöttje vagyok. Adja meg ön magát, s ne tegye ki e maroknyi népet a bizonyos halálnak. Mindenfelől be van kerítve, Kemény Farkas, kit segélyért küldött, tönkre van téve.” Bem erre így válaszolt: „Lengyelnek nem ismerem önt, sőt nemzetem nevében megtagadom, mert lengyel a szabadság ellen nem foghat fegyvert. Puchnernek megmondhatja, hogy becsületes ember a perfid osztrák fegyverrel nem alkudhatik. Ami Bemet illeti, ő

176

CHARIVARI

még soha senkinek sem adta meg magát, aztán rajta nem kell búsulni, mert ő mindig fog menekvő utat nyitni tudni.” Erre Puchner azon utcákat, hol Bemnek ki kelle vonulnia, meggyújtatta, s Bem az égő utcákon sértetlenül vitte át lőporos szekereit jól megöntöztetve, s másnap Kemény Farkassal egyesülve Szebenig verte Puchnert. A piski hidnál Kemény Farkast ezen szavakkal hagyta, mialatt maga az aradi segélyseregek elé ment: „Ist die – Brücke – verlo – ren; – Sieben – bürgen – verlo ren.” (Szeretetreméltóképen töri a német nyelvet.) Kemény Farkas és az Inczédi zászlóalj másfél napig védték a hidat tízezer ellenség és harminc ágyú ellen. Ekkor érkezett meg Bem. Messziről kiáltott rá Kemény: „A híd nem veszett el.” „Úgy Erdély sem veszett el.” E csatában elesett Kemény Farkas zászlóaljából minden második, Inczédiéből minden harmadik vitéz, de nem hátrált egy is. Az enyedi vadászok csak hat tért vissza a piski hídról. De az ellenség is iszonyúat vesztett. Csupán tisztje elesett negyvenkettő. Ezen csatában elfogtak egy szász legényt a Hurrá-bataillonból, melyet azért neveztek így, mivel ezt szokták csata előtt énekelni: „Wir erhalten des Kaisers Thron Hurrah Bataillon.” A fogoly szász elkezdett pityeregni. A tábornok megszánta. Kérdi tőle: „Szászokból áll a te zászlóaljad?” „Csupa szászokból, mint én.” „Épen olyan legényekből, mint te?” „Épen olyanokból.”

„No fiam, akkor eredj haza az anyádhoz, tisztelem az ismerőseidet, majd Esti Lapok (Pest), 1849. május 2.

CHARIVARI A pokolra vált napokban, mikor még Windisch-Graetz volt az úr a fővárosban, tömérdek anekdota történt a császáriakkal. Plakátjaikra fel volt írva, hogy aki azokat leszakasztja, halál fiává lesz. Reggelre mind le voltak tépve. Azután vasrácsos táblákba zárták azokat, akkor meg sárral és piszokkal voltak mindig behajigálva. A tábornokok amely házakba be voltak szállásolva, azoknak falára a legkeményebb őrködés dacára minden éjjel felírták e szót Éljen Kossuth! elannyira, hogy


177

végre Windisch-Graetz a háziurakat akasztófávali fenyegetés mellett utasította oda, hogy reggelenként törüljék le falaikról ama félelmetes szavakat. Mikor seregeink Pest alatt verekedtek az ellenséggel, a pesti nép tízezrével járt ki a csatát nézni, s ha jött egy ágyúgolyó, mely az ellenség sorain keresztültörve a nézők felé gördült, azt felkapták, behozták nagy triumfussal a városba, mint egy szent ereklyét. Képzelhető, mint boszontotta e hideg, kárörvendő, megvető bámulás a császáriakat. Végre megtiltották a népnek a kicsődülést, másnap kétannyian mentek ki. Látva, hogy ez sem használ, megtiltották az utcán csoportozást, ekkor az egész nép tömegestül odament Windisch-Graetz szállásának ablaka alá s ott insultált rajta. „Most el fogjuk hozni Kossuthot” – ezt mondták rendesen a császáriak, mikor a csatába mentek. Az isaszegi gyászeset után nagy fáradtan kullogtak vissza a császári vert hadak, tízével, húszával, ki bornyú nélkül, ki fegyvertelen. A hídfőnél egy gránátos állt őrt, ez a mellette elsántikálókat tréfás csodálkozással szólongatá: „Kossuth nich bringen?” Egy huszár levágott egy német tisztet, elvette a kalapját, meg a tárcáját. A csókaorrú tollas kalapot feltette a fejére, a tárcában pedig talált öt darab százas bankjegyet, azokat feltűzködte dolmányára, s úgy állt be a kocsmába. „Mikor iszom én meg ezt a sok pénzt?” szólt ott fejvakarva, de csakhamar kisegítette magát, bort hozatott s bor mellett egy perc alatt elosztogatta a pénzt a pajtásainak. „Hát neked mi marad?” kérdezék amazok. „Ne búsuljatok énrajtam, vágok én magamnak holnap megint másikat.”

Esti Lapok, 1849. május 4.

LEGÚJABB Buda ostromlása ma reggel tíz óra tájban kezdődött meg. Az Óbudán felállított ellenséges csapatok rövid puskatüzelés után huszárjaink elől visszavonultak… Csak egy órakor kaptak bele igazán. Az ágyúzás vagy tíz percig sűrűen folyt a bécsi kaputól le a vízivárosba. És ekkor a Gellérthegyén három huszár mutatkozott köszöntgetve a partunkon álló kéjrivalgó és örömében könnyező népet a nemzeti lobogóval, mely is nemsokára a csillagász-torony mellett feltűzetett… Ennek utána gyérebb lett az ágyúzás… Három órakor Pestre is küldöttek át az aljas lelkű zsarnokszolgák egypár ágyúgolyót… Az egyik egy asszonynak két lábát vitte el… megsértett egy urat… Golyót és asszonyt azonnal a városházára vittek… A másik golyó a népség feje felett repült el, és az ájtatosrend zárdájának falában bennmaradt… A Duna-partról elparancsolták a népet…

178

PESTI NAPLÓ

Áldás a magyar fegyverére!


PESTI NAPLÓ Május 5-én reggel. Múlt éjjel kivált tíz órától egyig a budai basa rettenetesen bombáztatá Pestet. Több mint ezer golyó, bomba, kartács röpült át. Közben rakéták is. De ehhez jobban értenek a mieink. A várban az istállókat is felgyújtották. A Pestre átlőtt bombák s tüzes golyók nagy része az éjjel leginkább a megyeház, Károly-kaszárnya, színház és múzeumra irányoztattak. Nagy része ablakom előtt vagy lakom fölött süvöltött el. Alig tudtam elaludni miattok. Nem hittem, hogy ennyire menjenek a budai golyók. A Király-utcába, a Rókus kórházig s az Aldunasoron a sóházon túl röpültek. Május 5-én este. Egész nap kemény tüzelés volt. A mieink már a Gellértről is bombáznak a várra. Pestre ismét folytonosan lődöznek. Május 6-án. Most bámulásban töltöm az időt a Duna-parton. Épen csendesség van. Tán megindul. Lehetetlen írnom.

Pesti Hírlap, 1849. május 12., 13., 17., 24.

LEVELEK DEBRECENBE I Barátom Lajos! Egy bomba épen most döntötte le a redout homlokzatát, egy másik az Esti Lapok hivatala előtt fúródott a kövezetbe, mintegy fél ölnyire. A Trattner háza ég. Minő költői toll volna az, mely a jelenetet le tudná írni. A szakadatlanul mennydörgő bombák, mik fejünk fölött szétszakadnak, egy-egy gömbölyű fekete füstfoltot hagyva magok után a világos égen. Az ember azt hinné, hogy a pokol felülkerekedett az égen s onnan támad reánk. Minő nagyszerű volna e jelenet – ha Pesten nem volna. A nép halálosan fel van ingerülve, nincs a szeretetnek egy szikrája többé, nincs a gyávaságnak egy cseppje szívében. Gyűlöl! gyűlölete olyan, amely örökségbe marad fiúról fiúra,


179

mint a vallás. Látod, ez a gyűlölete az ellenségnek – erősebb alap, mint a hazaszeretet. Minő nagyszerű volna e tanítás – ha Pesten nem volna. Nehány nap, vagy ha isten úgy akarja, nehány hét után hallani fogjátok, hogy Buda elesett. A vár leégetve, védői leölve. Én sírtam, mikor Pestre beléptem, sírtam, mint a gyermek, ki anyját viszontlátja. Sírtam, mikor a szabadság háromszínű lobogóit láttam minden utcán, minden házon repkedni. Ha Pestre jöttök, sírni fogtok ti is, tán más okból, tán keserűbb okból, de azért ha romokban fogjátok is találni az imádott várost, e romok fölött mindenütt ott fog lobogni a nemzeti zászló. Sok seb van már ütve a haza szívén, de egy sem ilyen fájó, egy sem ilyen örök. Gondolkodtok-e róla, hogy begyógyítsátok? Sok áldozatot hozott a nemzet a szabadság oltárára, de egy sem volt ilyen nagy, egy sem ilyen nehéz, mint Pest. És senkit sem hallasz panaszolkodni. Nem egy ember cselekszik itt, egy nép, egy isten. Háladatosak legyetek a magyar nép iránt, háladatosak legyetek Pest iránt, ha eljön a jutalomosztások ideje, mert a nehéz idők érdemei nem egyeseké, a népé, az istené és Pesté. Én láttam, én hallottam, én éreztem, mit szenvedett Pest. Óh, az több, mint egész Magyarország szenvedése. Mindennap morális hóhérpadra vonták lelkét, mindennap megölték és mindennap feltámadt újra. S mit most szenved, azt Magyarország szenvedi. Mennyit fog még szenvedni, azt az isten tudja, de hogy azt honfitürelemmel fogja elviselni, az bizonyos. A nőket kiküldtük a városból, de azért a férfiak helytállanak, ennek tulajdonítsd, hogy eddigelé több mint kétezer lövés közül, mely városunkat érte, csak egy bírt tüzet gyújtani, a többit rögtön, ezt is félóra alatt elolták, pedig olyankor legerősebben lőnek az égő házra. A megyeházat két bomba igen megrongálta, egyik a börtönt, másik, mint mondják, Nyári szállását ütötte át. Nyári azelőtt félórával szabadította ki a rabokat (270-et) s vitte Pilisre. Ha csöndesebb idők lesznek, s azokat megérjük, fel fogjuk keresni a magas jellemvonásokat, mikkel Pest négyhavi története tömve van, elkezdve a legmagasabb régióktól és le az olvasni nem tudó napszámos családköréig. Ha más jutalmuk nem leend, ismerje meg neveiket, lelkeiket a haza, az utókor. Ti vészbíróságot állítottatok, ti a bűn megtorlásáról gondoskodtatok; mi egyszerű napi emberek erénybíróságot fogunk állítani, ki az elfeledett vagy nem ismert érdemeket egy elismerő szóval jutalmazza. Csekély jutalom, de mégis az. Mondd meg azoknak, kik a törvényeket hozzák, hogy míg büntetéseket szabnak az árulókra, kiket – istennek hála – ujjainkon felszámlálhatunk, ne feledkezzenek meg az áldozókról, kiknek neve „millió”.

180

LEVELEK DEBRECENBE

Mondd meg nekik, hogy a nemzet háladatos legyen fővárosa iránt.

II Barátom Lajos! A politikának itt most nincs nagy kelete. A fegyverek hangja elnémít minden okoskodást. Itt csak a fegyvernek van népszerűsége, abból is az ágyújának és abból is a huszonnégy fontosának. Különben a bomba is tiszteletben tartatik, kivált az olyan százötven fontos, amilyen három emeleten keresztül esik. A nép itt senkiről sem beszél, mint Görgeiről és Bemről, és azokról, akik ott a hegyeken vannak, kik Budát ágyúzzák, s kiknek, hogy csak az ágyú füstjét láthassa, kitolakodik a Dunapartra tömegestől, s fel sem veszi, ha közibe kartácsolnak a várból. Hát vajon az országgyűlés mit csinál Debrecenben? Miért nem tudat magáról semmit az itteni néppel? csak egy rövid kis buzdítás, egy elismerő szózat, egy bátorító ígéret jőne a kormánytól vagy a nemzetgyűléstől vagy akárkitől, aki Debrecenben országos ember. Nem volna-e érdemes tárgy egy unalmas délután összeülni s a többek között előhozni, hogy Buda bevétele ugyan igen fontos esemény, de épen azért annak a nemzetgyűlésnek, mely praeponderantiáját a nép fölött fenn akarja tartani, szellemileg jelen kell lennie ez eseménynél, s e jelenléte által is éreztetni szuverenitását az országgal. Ha például a nemzetgyűlés nevében a kormány vagy a kormányzó ilyenforma felszólítást küldene a pesti néphez: „A nemzet ismeri érdemeiteket, ismeri szenvedéseiteket. Tekintetbe fogja venni. A nemzet nem akarja, hogy polgárai a hazaszeretet miatt koldusbotra jussanak, amit egyesek vesztenek a hazáért, azt az egész haza veszti. Legyetek nyugton, az isten megőriz, és a haza megjutalmaz, a nemzetgyűlésnek gondja van reátok.” Ilyenformán. Ti szebben tudnátok és okosabban, s ez itt végtelen hatással leendne most. Magamforma simplex embertől semmit sem ér, én nem ígérhetek a nemzet nevében semmit. Én ugyan meg vagyok felőle győződve, hogy ti előbb jöttetek e gondolatra, mint én ezt leírtam, s e percben már tanakodtok is róla, hogy minő buzdítással legyetek a főváros iránt, de már egy hete elmúlt, hogy ostrom alatt vagyunk, az ellenség minden pontját a városnak dominálja, s mi egyet sem védhetünk, és ti még mindig nem szóltatok hozzánk. Én tisztelem azon nyugalmat, mellyel ti most az ország alkotmányát rendezitek, de nagyon szeretném, ha azalatt a nemzetgyűlés leendő székhelyén iparkodnátok népszerűségteket fenntartani. A néphez beszélni kell, mert aki hallgat, azt elfelejti. Ne vedd rossz néven a jóakaratot tőlem. Az itteni helyzeteket nem ismerheti más, mint aki benne van.


181

III Barátom Lajos! Pestnek legszebb része leégett. Fáj bennem a lélek, fenekig keserű a szívem ennyi pusztulás láttára. Szegény Pest. Azonban most nincs idő verseket írni a pusztulás képeiről. A romok nagyszerűségében eszembe jut, hogy e romok a mieink. Ki fogja őket újra fölépíteni? És kellett e keserű csepp az örömpohárba. Ez megóv bennünket a mámortól, mit a győzelmi hírek hallásából ittunk. Eszünkbe jut róla, hogy egy megnyert csata után mennyi sebet kell bekötöznünk! Emberek sebeit begyógyítja az isten vagy a halál, hát azon sebek behegesztéséről, mik egy ország jóllétén vannak ütve, gondolkozik e valaki? Jut-e eszetekbe, mikor a harci jeleneteket hírlapokból olvassátok vagy halljátok elmondani a szószékről, hogy ott igen sok fájdalom volt, mi nincs leírva, minek nincs hang adva? Gondolkoztok-e róla, hogy e fájdalomnak orvoslásra van szüksége. Hogy a nemzetnek, míg egyik kezében a kardot fogja, másik kezével házat kell építeni, földét szántani s sebeit kötözni. Leégtek falvaink, a Bánát földei vetetlenek, Arad, Nagyenyed, Komárom romok, Pestre nem ismersz rá, vidékeink kiélve, ipar, kereskedés törpén, népességünk megfogyva. Én nem tartozom kapacitások közé, kik eszméik és hatáskörük erejével a nemzetet boldogítani tudják – és hiszem, hogy fogják is. Én csak a mindennapi emberek egyike vagyok, ki veleérez a tömeggel, s ki titeket figyelmeztet, hogy hol kell tenni és mikor, ki elmondja, hogy hol fáj legjobban, s hol sürgetős a segély. Nem szólok egyesekről, hisz én is vesztettem sokat – de az nem jut eszembe, fiatal vagyok, majd visszaszerzem. Vesztette más félkarját s mégsem zúgolódik. De mit a haza vesztett, annak gondja nehezül lelkemre. Egyesek kárait megtérítheti az ország, de hát az ország kárát mely isten térítendi meg? Hidd meg nekem, ha az átkozott emlékű dinasztiának sikerült volna bennünket legyőzni, elveszett volna azon pusztítás miatt, mit tulajdon országain elkövetett. Magyarország kipusztítva, kirabolva jutott vissza reánk. Eggyel ugyan gazdagabb, mije sohasem volt, a szabadsággal. De a szabadság, a dicsőség még nem elég a nemzetnagyságra. Oda jóllét, anyagi jóllét kell. Egy egész ország jólléte. S ide nagyszerű eszközök kellenek. Most már semmi provinciális érdek sem szorítja Magyarországot háttérbe, alkalma leend naggyá, tehetőssé tenni. Földészete, ipara, kereskedése, bányászata leend. Hisz mindene, mindene van. De most mindene meg van rongálva. Ezeket kellene helyrehoznotok. Sok köztetek az okos ember, ők tudni fogják, miként kell. Én csak annyit tudok, hogy „kell”. És azt kell rögtön. Ahol legkisebb tere van a működésnek, el kell azt foglalni. Aki nem harcol, dolgozzék, tegye azt, amihez ért. Erre nem lehet azt felelni: most

182

LEVELEK DEBRECENBE

nehéz napok vannak, nem érünk rá gyárakat állítani, vizeket szabályozni, épicier gondokkal vesződni; épen a nehéz napok okai annak, hogy mindenki minden módon siessen használni hazájának. Mert a csaták napjainál még nehezebb napok is vannak, és azok az éhség napjai.

IV Május 22. Csodákról írok, csodák napjait éljük. Az isten világos tettekben adja tudtára az emberi nemnek, hogy él és nem szűnt meg az igazaknak őriző paizsa, a gonoszoknak ítélő bírája lenni. Tegnap leverték a magyar fegyverek a feketesárga zaszlót a budai vár fokáról. Férfi férfi ellen, fegyver fegyver ellen foglalta el a magyar sereg a megfertőzött budai sáncokat, három zászlóalj honvéd három zászlóalj zsoldos ellen tört fel legelöl. E három dicső zászlóalj a 10-ik, 40-ik és 54-ik. Nem ármány, nem árulás, nem félelem juttatá kezünkbe a büszke várat, kétségbeesett, dühös védelem után lett az mienk, védőinek nagy része halott, a várparancsnok meglőve, a tüzérek leölve mind. Mikor térdre esve kérték a kegyelmet a honvéd előtt, „nézz Pestre!” felelének azok, s nem adtak egynek is kegyelmet. Pest romjaira mutattak nekik s leölték mind. A horvátokat a vár ablakain hányták alá, s véres fejeket szúrva fegyvereikre, véres kezekkel álltak ki a vár ormaira. Úgy tudaták Pest népeivel, hogy a boszszúállás istene dolgozik. Így veszett el Ausztriának két legjobb zászlóalja, az oguliniak, így vesszen el a többi! Mikor már zászlónk a vár falán lobogott, egy ezredes az ellenség seregéből, a neve Auer, a lánchidat akarta fölvettetni. Az aknász, kire e herosztrati tett volt bízva, vonakodott azt végrehajtani. Auer főbe lőtte a vonakodót s maga indult az aknákat fölvettetni. De él az isten! A múlt esőzés alatt megnyirkosodtak az aknakemencéket összekötő salétromos kötelek, a megáradt Duna beszivárgott a minákba, s a legelső kemencének fellobbanása semmi kárt sem tett a hídban, hanem Auert szaggatá darabokra. Átkozott legyen a sír porában is. Itt volt alkalmunk az istent színről színre látni. Velünk küzdött, fejünk felett állt, hozzánk beszélt. Mikor városunk üszkei égtek, esőt adott az égből, eloltá a tüzet, s ami kárt az ellenség egy év alatt tett Magyarországnak, egy hét alatt bőven visszafizeté mindazt. Arany hullott az égből, mondják a földmívelők. Mikor fegyvereink Buda falait ostromolták, velünk volt, reá szakasztá felhőit az ellenség pokoltüzére s eloltá azt, elvette erejét, s mikor az utcák vérrel voltak végigfestve, mikor a csatának vége volt, kifacsarta felhőit Buda köveire s lemosta róluk a vért s eközben mennyköveivel belevert az elátkozott falakba, mintha


183

mondta volna, hogy azokat mind le kell dönteni az utolsó kőig, fundamentomostul, hogy helye se maradjon. Hiszek egy istenben, mindenható atyában… E perc óta pietista vagyok. S bármi történjék, ember hatalmától nem féltem Magyarországot többé.


BÚCSÚ DEBRECENTŐL E számunk az utósó, mely Debrecenben megjelenik. Olvasóinkat ezentúl lapjainkkal Pestből fogjuk ellátni. Azon hiányt, mit átköltözködésünk egy-két számban okozand, a rendkívüli körülmények miatt elnézi a közönség, mi igyekezni fogunk Pestről kipótolni. Lapjaink Debrecenben láttak világot. Ha működésökben volt némi siker; ha a gyom irtásában, veszélyes irányok leküzdésében, a jobb érzelmek felébresztésében s ügyünk iránti bizodalom erősbítésében van némi érdemünk – ezt mi Debrecennek s páratlan józanságú népének köszönjük. Nem tartózkodunk ezt nyíltan kimondani. Debrecen s e józan légkör kelle, hogy a legnehezebb idők, a forradalom közepette a higgadtabb szó, a szelídebb hangok erőre kapjanak, hogy elnyomassék a gyom, mely a főváros izgatottságában nyakunkra kezde nőni. Láttunk ott a fővárosban improvizált utcakravallokat, a képviselőház terét ezrek vevék körül, fel-felkiáltott ezrek követelése a képviselőkhöz, s az utcahősök kezdék a parlament önállóságát fenyegetni. A galleriák szerepelni kezdének, s fenyegető szózatok hallaták magokat a felső régiókból a teremben. Sebes léptekkel rohantunk párizsi jelenetek felé. Mi ismertük a mozgató erőket, ellenségeink voltak azok. Tudtuk, hogy megtámadni őket s nem semmisítni meg ügyünkre végveszélyt hozhat. Minden nem sikerült támadás erejöket csak nevelte, szenvedélyeiket csak bőszítette volna. S mire annyi hajlamok mutatkozék, mit annyiszor felemlegetének szóval s írásban – a terrorizmus és utcaféktelenség – ezt bizonyosan megtermi a számítás nélküli támadás, mely vagy eredménytelen, vagy félúton gyáván megáll. S az eredmény nem tőlünk függött. Ez sokak kezében van. S ha ezek megdöbbenve elhagynak, a kocka vetve van, s mi elveszhetünk ügyünkkel együtt. Ily kísérletekre, miután sokak tétlensége s elnézése által a gyom erőre kapott, a főváros nem mutatott tért. Ismerve a légkört, ott megküzdeni akarni hazafitlanság lett volna, mert csak a veszély lehete bizonyos ott, hol a felzaklatott szenvedélyek mindig kész eszközre találnak az utcasöpredékben.

184

BÚCSÚ DEBRECENTŐL

Debrecenbe jöttünk. Honosnak érezők magunkat saját vérünk közt, mely a szívben melegen dobog a hazáért, mint mindenütt, hol magyar van, mely annyi táborban, az alföldön, a leghíresebb zászlóaljakban kimutatá, mi Debrecen népe a csatákban, de itthon, háztüzénél rendet s nyugalmat akar; karja itt mindenkor kész nem az izgatók számára, de a zavarok megsemmisítésére. Történtek itt is apró kísérletek utcai zaj, macskazene s ilyféle szcénák eléidézésére – mind sikertelen; ki Debrecen nyugalmát megzavarná, az érezné az erős lakosság kezének súlyát. Ha a parlament függetlensége a felizgatott kedélyek követeléseitől fenyegettetnék, jöjjön Debrecen polgári közé, itt tanácskozhatik teljes szabadsággal anélkül, hogy bárkinek eszébe jusson avatkozása által a törvényhozást háborgatni, akar a galleriákon, akar azon kívül; és ki megkísértené nyugvás idején zajt ütni a városban, vagy elvonni a munkás lakosságot foglalkozásaitól – az pórul járna itt. Debrecen népe a világnak legépebb, legjózanabb népe. Mi kegyelettel s áhítattal említjük e népet! Így ismertük mi az isteni cívis-népet s úgy találtuk, mint ismertük. Ily tér kelle nekünk, mint Debrecen, hogy irányainknak utat törjünk rendületlenül, s győzedelmeskedjünk ellenségeinken, kik a vész felé sodortak menekülés nélkül. Ne vegye senki győzelmünk felemlítését pártgyőzelemnek, vagy hogy sokan sorainkból a közigazgatás gépeinek fő kerekei. Ez nyomorú szempont ott, hol e haza üdvéről van szó. De hasonlítsa össze az eszméket, melyek uralkodni látszottak még decemberben; nézzen az arcokra, mennyire távozott a mély aggodalom, mennyire helyreállott parlamentben s irodalomban a szabad vélemény, s ítéljen ebből, mennyire emelkedtünk. S mutasson valaki, mit romboltunk le, minek állni kelle hazánk javára? Mely institúciót döntöttünk meg, minek fennállni kell, mely tekintélyt gyöngítettünk, mire a hazának szüksége van. A kormánybiztosi lázból lábadozunk már. A központon felelős kormány, a vidékeken tér vissza a hatóságok működése. A nemzet pénze gondosabban költetik, a kezelők számot kezdenek adni. A rendőrség feloszlott, a levél szentsége illetlen hagyatik. Szabadon nyilatkozik a vélemény írásban s teremben. Pedig mi beléptünk a forradalomba, s haladunk ez ösvényen hatalmasan, de forradalmunkat nem iszony, nem vér, nem bosszú, nem ártatlanok átka, gyarlók halálfélelme, sőt rend és nyugalom, könyörület s megtérés, bűnfeledés és siker bélyegzi. Ily forradalom meghódít szükségkép mindenkit. Ily forradalmat, minden concussiók nélkül, mely szelídségében hódítson, csak Debrecenben lehet vala rendezni s átélni, másutt sehol e világon. Áldás reád, Debrecen szent népe. Isten megadá, hogy e hely a magyar történetekben örökítve legyen a legnevezetesb időszak emlékével. E dicsőséget Debrecen népe méltán érdemli meg.


185

És mi búcsút veszünk Debrecentől hálával s áhítattal, s ha az isten úgy akarná, hogy az irgalmas tenger, hova hajónkat megeresztjük, új fergetegben hányatnék velünk együtt, mindig kegyelettel fogunk visszaemlékezni Debrecenre, melynek sima tükrén oly bizton, oly nyugodtan evezénk, melynek józanságán megtörött minden fuvalom, szétpattantak a zavargás minden hullámai. Isten hozzád, Debrecen!

Esti Lapok (Pest), 1849. június 4.

ADJA ISTEN! A kormány holnap, holnapután Pesten lesz. Új eget, új földet fog itten találni. Adja isten, hogy ez új földben minden régi rossznak kivesszen a magva! Az év meghozta Magyarország szabadságát. Adja isten, hogy e szabadság ne a bűnöknek, hanem az erénynek legyen szabadsága. Az ég özönnel hinté áldásait hazánkra. Adja isten, hogy ez áldás ne egyesekre, hanem az egész népre legyen áldás. A föld kizöldült azok felett, kik elhullottak a hon életeért. Adja isten, hogy ők nyugodtan alhassanak. Egyetértés a honfiak közt, egyetértés a becsületes emberek közt, egyetértés a magyarok közt! Boldogság a népnek! szabadság a hazának! Dicsőség a magyar névnek! Adja isten!

AZ OROSZ CÁR ÉS AZ OSZTRÁK CSÁSZÁR Május 26-án jött össze a két nagy férfiú Varsóban. Ez összejövetel egész eredményéről csak annyit mond az Ostdeutsche Post levelezője, hogy az orosz cár osztrák uniformában, az osztrák császár pedig orosz monturban volt öltözködve. Akinek egy kis imaginációja van, ebből igen szépen kitanulhatja az egész jelenetet. Az Ostdeutsche Postnak különben is szokása allegóriákban beszélni. Furcsán nézhetett ki ez a kölcsönös császári ruhacsere. Tudvalevő dolog, hogy Nikolaj cár egy tehénfóka-zsíron hízott hatodfélmázsás csuda, ki derék nyárban is tenger bornyúbőr nadrágot visel, s a legkönnyebbik parádékaputkájára három jegesmedve megy fel csupa prémezetnek, az is rinoceroszbőrrel van vat-

186

AZ OROSZ CÁR ÉS AZ OSZTRÁK CSÁSZÁR

tázva, s ha akadna ember, akinek öt keze van, kényelmesen magára vehetné akármelyik kesztyűjét ködmen helyett. Képzeljük már most azt a kis kadétcsászárt ebbe a mobil rezidenciába beleépítve, hogy nem látszik ki belőle sem keze, sem lába, csak olyformán lehet benne mozgást észrevenni, mint mikor az egér a túrózacskóban eltéved s sehol sem találja a nyílást. Másfelül képzeljük azt a muszka enceladot, kinek az öregapja még delfint szopott, bevarrva az osztrák császár szűk fehér frakkjába, mily feszesen nézhet ki benne, hogy vágja, hogy szorítja mindenütt. „Ecsém te! menkű szűk élet van ebben a te frakkodban.” „Meghiszem azt, Magyarországon szabták, aztán nagyon megsovánkodtam, mióta császár vagyok. Hanem a bátyám uram mentéjében meg ugyan meleg van.” „Nem csuda, ecsém. Mikor mindenünnen fűtik. Egyfelől a cserkesz, másfelől a lengyel, harmadik felől a tatár, belül meg a muszka arisztokraták – szoktunk izzadni benne. Aztán meglehet, hogy Szibériába kell mennem fürdőkre, oda jó lesz.” „Ejnye bátyám uram, mekkora lyukak vannak ennek a bekesnek a zsebében!” „A te frakkodon meg pláne zseb sincs.” „Pedig én azért keresem kendet, hogy pénzt kérjek tőle.” „Én is azért kereslek, hogy visszakérjem, amit eddig adtam.” „No, ha pénzt nem ád kend, legalább szerezze vissza számomra Magyarországot.” „Szívesen, ha megosztozunk rajta. Tied lesz Pozsony vármegye meg az ecsedi láp, a többi az enyim.” „Nem jár belém az alku.” „No, még rá engedem a jeruzsálemi királyságot.” „Egye meg a nagyapjával. Legalább hát küldjön vagy százezer kozákot számomra.” „Adsz nekik enni?” „Esznek ha hoznak.” „Kaparj kurta! Azt gondolod, hogy én loptam a katonámat?” „Ejnye, bátyám uram. Ha engem Bécsből elvernek, én kendhez megyek kosztra.” „Csak addig jere, míg engem el nem brennolnak Pétervárból.” „Ugye? Itt a kend bundája, vesse le a frakkom.” „Viseld dicsőséggel, édes öcsém, ha elkopik, végy vörös tollat, s csapj fel katonának. Adsza a bundám, tisztelem az anyádat, majd én csak Kamcsatkába megyek.” Ezt a jelenetet nem épen így adják elő a német lapok, de annyit mindenestre megengednek, hogy az orosz sereg behozatala a cár túlságos követelései miatt ezúttal létre nem jöhetett.


187


Esti Lapok (Pest), 1849. június 5. Ma jön meg a kormány Budapestre. Ma öt hónapja, hogy Windisch-Graetz bevonult. Sírva fogadta a főváros mind a kettőt. Kétségbeesés könnyeit sírta akkor, öröm könnyeit most. Hadat hozott az osztrák Budapestnek, a magyar kormány békét hoz neki. Sötét ablakok, sötét arcok fogadták az osztrákot, fény és öröm fogadják a magyart. Nem mondta senki, nem írta zászlóra senki Windisch-Graetz nevét. Most minden zászlón, minden ablakban Kossuth képe, Kossuth neve látszik. Hideg volt akkor. Fekete volt az ég, fehér a föld, sírbolt éje a szemfedő felett. Halott volt minden, a virág a földben, a nap az égen s az ember szívében a jobb idők reménye. Tavasz van most. Derült az ég, virágos a föld, látszik a természeten, mint örül maga az isten is, mily jó kedv van ott fenn a mennyországban. Minden él. A magas égtől kezdve a mező virágaig s az emberi szív legrejtettebb vágyaig. Ki akar ennél szebb paradicsomot látni a másvilágon? Boldog vagy, óh nép, kit isten Magyarhon földén engedett születni! Boldog vagy, óh nép, kinek annyi keserv után isten e napra örömkönnyeket adott, mert azon érzést, mit ez örömkönnyek adnak, csak az idvezültek érezhetik egykor.


KÖZELGET A VÉGSŐ ELKESEREDÉSNEK HARCA Az osztrák császár mongolokat és tatárokat hoz Magyarországra. 26-án tartott Mokotowban szemlét a Kaukázuson túli muzulmán lovas ezred fölött, melyet reánk akar hozni. S azt hivatalos lapjai hirdetik. Érzi, látja, a keresztények istene nem segíti igaztalan ügyét. A pogányokhoz kell folyamodnia. Érzi, látja, hogy a Krisztus és az ő szente előtt hiába térdepel, az esküszegő szavait nem hallgatja meg isten, s most az osztrák császár a pogányok bálványistenei előtt veti magát arcra, azoktól koldul segítséget.

188

MAGYARORSZÁG ELNÖKÉNEK POMPÁJA

Nem győzhette le a szabadságot a keresztyénség apostatáival, a hitetlenek csorda tömegéhez kellett folyamodnia. Tatárokat, mongolokat kell az osztrák császárnak hozni Magyarország ellen. Halld meg, nép! és ne felejtsd el neki. Az osztrák császár nemcsak a szabadság ellen, nemcsak a jog ellen, maga az isten ellen emelte fel fejét! Halld meg, isten! és ne felejtsd el neki. Az osztrák császár a pogányok bálványaival esküdött össze ellened, hogy templomaidat lerontsa, hogy nevedet kicsúfoltassa a hitlenekkel, hogy szent keresztedet a gyalázatnak adja által. Az osztrák császár mongolokat és tatárokat hítt meg Európa legyőzésére. Őrült, őrült, őrült ember! Ki az egy istennel akar hadakozni! Mindennek hadat izent már, ami szent, hadat az igazságnak, hadat a szeretetnek, hadat a népnek, hadat a szabadságnak, csak a vallás volt hátra, most ezt támadja meg. Ne felejtsd el neki, isten, hogy ellened emelte fel fejét. És te nép, légy éberen, fegyverezd fel magadat mindenható haragoddal. Templomod ellen jő a háború, csinálj templomaidból várakat, harangjaidat öntsd meg ágyúknak. Szedd le a körösztöt és a csillagot tornyod tetejéről s vidd a csatába zászló gyanánt, s ne tűzd addig a helyére vissza, míg a pogány had vére folyamaid vizeit pirosra nem festi. Elő a templomokból a szent lobogókkal! kinek lesz bátorsága hadat viselni az isten ellen? Ragadjátok meg, ami kezetekbe akad. Ásót, kaszát, kést, botokat, az isten öldöklő fegyverré szentelendi azt kezetekben. Az isten megőrzi híveit, s akik a szent csatában elesnek, azoknak lelkei tisztán jutnak az égbe. Azoknak bűneit megbocsátja az isten és maradékait megáldja ezer íziglen és megáldja a helyet, ahol vérök kifolyt. Ma nagyböjt napja van. Imádkozzatok és készüljetek! Jusson eszetekbe a haza, a szabadság, az isten! Győzni fogtok, az ellenség az isten ellen harcol. Az osztrák császár tatárokat, mongolokat hoz Magyarország ellen!

MAGYARORSZÁG ELNÖKÉNEK POMPÁJA Egyszerű közhonvéd ruhában, családjával együtt egy nyitott kocsin jött be azon férfi Budapestre, ki most Magyarország legelső embere. Sem arany, sem ezüst nem volt kocsijára pazarolva. Az országnak szüksége van. Az elnök nem lett gazdagabb, mint volt azelőtt. Előtte, utána nem vonulnak diadalmenetét kísérő seregek.


189

Azok most az ellenség előtt állanak. Elnöknek nincs szüksége magát kísértetni ott, hol a nép szeretete őrködik felette. Egyetlen pompája volt a mindenünnen reá hulló koszorúk özöne. Lovait pőrén, magyarosan öltözött kocsis hajtotta. Az elnök mindenütt megismerte az ablakokból ránéző ismerőseit, viszonzá üdvözléseiket, mintha nem is érezné, hogy ő Magyarországon most a legelső ember. Így ment végig az utcákon, kísérve, fogadva a nép éljeneitől, az utcák szárnyai, a zászlók lobogva integettek felé, a virágok, a koszorúk ellepték útját. …Emlékezzetek vissza azon időkre, midőn ama királyi komédiás, kit Magyarhon nádorának választott, ugyanezen utat tevé Budapest utcáin. Láttatok akkor sokat, amit most nem. Aranyos szekereket. Aranyos katonákat. Mondvacsinált diadalíveket, jól jutalmazott rakétákat, bíborban, aranyban ragyogó magas urakat. A hercegi hintót harisnyás szolga kormányzá nagy pofoncsapott kalapban, s iszonyú massza katonaság escortirozta a szeretett (!) herceget. Csak egyet nem láttatok akkor, amit most. Azt az aranyos jókedvet, azt a ragyogó népszerelmet, amivel a kormányzó bejött. Látjátok, ilyen különbségek vannak a királyság és a respublika között.


HIVATALOS ROVAT Szerkesztő! Ihol küldök önnek egy sereg hirdetményt, köröztesse hivatalos lapunkban.

a) Árverési hirdetmény Jövő augusztus 6-án a bécsi Burgban árvereltetni fognak: 1. Egy kopott császár-trónus, selyemmel varrva, vérrel pettyegetve. 2. Egy öreg kétfejű sas, hosszú ujjakkal, de kopott tollakkal. 3. Zsófia hercegasszonynak egy arcképe, háttal fordulva. 4. Ferdinánd császár minden poétai munkái. A venni szándékozók el ne mulasszák magukat kellő bánatpénzzel ellátni.

b) Elveszett tárgyak hirdetése

190

MAGNA CHARTA MUSZKÁRUM

1. Gödöllőtül Bécsig elveszett az osztrák hadsereg hadi dicsősége. A becsületes megtaláló kéretik azt Haynau generális úrnak megküldeni. Annak szüksége van rá. 2. Bécstől Varsóig elveszett egy tárca. Volt benne tízezer forint, WindischGraetz-bankókban, azonkívül pragmatica sanctio s az orosz cárnak azon levele, melyben mentegetőzik, hogy nem adhat seregeket. A becsületes megtaláló a pénzt, minthogy úgysem ér semmit, megtarthatja, hanem a leveleket nem szabad elolvasnia.

c) Ajánlkozás Egy jól készült fiatalember, ki nyolc hónapig viselt császári hivatalt, jól tud írni, olvasni és hazudni, némi gyakorlattal a szépművészetben is bír, például a lopásban és gyilkolásban, kívánna valamely szerencsétlen barbarus népnél, mely még sem konstitúciót, sem hírlapot nem tart, mint király, szultán, nagymogul vagy kaszika alkalmazást nyerni. Bővebben kérdezősködhetni felőle Bécsben a Nagy Ökörnél és Zágrábban a Diktátor vendégfogadóban.

Esti Lapok (Pest), 1849. június 7., 8.

MAGNA CHARTA MUSZKÁRUM Szerkesztő! Ön engem ismer híremből, mint nevezetes alkotmánykészítőt. Az én fenséges kollégám, Nikolaj cár szinte bolondot akar csinálni népeiből; alkotmányt akar nekik adni. Minthogy azonban ez a szegény ember annyit ért az alkotmányhoz, mint a harangöntéshez, engemet kért meg, hogy csináljak neki egyet, mely épen olyan jó legyen, mint az enyém, s egyszersmind az ő népeinek szelleméhez legyen alkalmazva. Arra is kellő tekintettel leendvén, hogy majd ha egész Európa muszka leend, minden népek méltó gyönyörködésüket találhassák ez univerzális alkotmányban. Az alkotmányt elkészíttettem s küldöm önnek, adja ki a lapjában, egyért azért, mert ez az én hivatalos lapom, más meg az, hogy mivel ez a szamárság úgyszólván egész Európa számára van írva, természetesen gondomnak kellett arra lenni, hogy olyan lapban tegyem közzé, mely Európában eddigelé legnagyobb ismeretséggel bír. Tehát vegye és közölje.

F. J.


191

I. § A muszka konstitúció alapelvei 1. A muszka polgárok mindnyájan egyenlők a törvény előtt. Ebből igen szép jogok támadhatnak, mint például az egyenlően adózás, egyenlően katonáskodás jogai. 2. Hivatalt mindenki viselhet. Egyébiránt, minthogy a cár nem fog fizetni senkinek, ezek nem szegény embernek valók. 3. Vallásszabadság. Mindenki imádkozhatik, ahol tetszik, ki rácul, ki törökül. Ennélfogva a cár a temlomokbul kaszárnyákat fog csináltatni s a prépostokat besorozza katonáknak. 4. Sajtószabadság kancsuka-törvények mellett. 5. Tulajdonjog. Lopni senkinek sem szabad, kivéve a cárt és az ő teljhatalmú kormányzóit. 6. A bíróságok egyszerűsítése. Minden faluban lesz egy hetman, aki a pörlekedő feleket ki fogja elégíteni. Első bíróság a kancsuka, appellatorium forum az akasztófa. Cassationalis törvényszék nincs. A hetman tartozik, nehogy részrehajlással vádoltassék, a hozott ítéletet mind az alperesen, mind a felperesen végrehajtani. 7. Törvényszéki nyilvánosság. Minélfogva a deres és kaloda ünnepélyesen behozatnak. 8. Szabad föld. A paraszt ezentúl nem fizet dézsmát a földesurának, hanem ahelyett kilencedet a cárnak. 9. A cár e konstitúcióra megesküszik – ha van esze. Ha nincs, megesküszik helyette más.

2. § A cár halhatatlan. Más szóval, amelyik órában őt főbe ütik, következik utána legközelebbi törvényes örököse. A törvényességet nem szükség a cárné aszszonyságnál igen szigorúan kutatni. A cár csalhatatlan. Ebből nem következik, hogy neki sem szabad megcsalni mást. A cár minden seregek fővezére. Kivéve csataidőben, akkor más a vezér. A cár minden templomok főpátrónusa. Nem mintha minden templomnak fizetne, hanem mivel minden templom fizet őneki.

3. § A cár joga országgyűlést híni össze. Ez országgyűlés áll hét táblából. A legalsó tábla a jobbágyoké, globae adscripti. Ezeknek határozatai jönnek a Második táblára, mely áll a koronai parasztok küldötteiből. Innen megy föl a határozat a libertinusokhoz. Ezekből áll A harmadik tábla.

192


A negyedik tábla a szabadon csavargó nomád és nyusztvadász nemzetek megkaparítható küldöttei. Az ötödik a tizennégy rangosztályú cári hivatalnokok második hat osztálya képviselői, a személyi nemesek. A hatodik a többi nyolc osztály, kik örökösödési nemességgel bírnak. A hetedik végre a bojárok és főnemesek táblája. Minthogy azonban mégis megeshető dolog, hogy valamely törvénycikk mind a hét táblán keresztül talál menni, a cárnak e végett átalános vétó adatik.


Esti Lapok (Pest), 1849. június 9. Egy igen szép jellemvonást kell feljegyeznünk a szomorú időkből. Az osztrák hadbíróság hat évi börtönre ítélte el egy hazánkfiát, egyetlen költeményeért. Elítélte, mert a hazafi szégyennek tartá menteni is magát oly vád ellen, mely neki legszebb erénye. Mikor a lábára verték a láncot, ajkaihoz emelte azt s megcsókolá: „Örömest viselem érted, édes hazám!” Ezzel üdvözlé lánca legelső csörrenését. Pedig akkor nem tudta, hogy mily rövid ideig fogja azt viselni. E szavait hírül vitték a várparancsnok Henczinek, ki efölötti bosszújában a hazafit Buda ostroma alatt oly helyre záratta, melyet legjobban ért a magyar golyó. E honfitársunk most szabad és köztünk van. Neve Czuczor. Legyen az ő nevének is egy sor szentelve történetünk lapjain. Vidékről valahonnan egy igen nagyon pirongató levelet kaptunk amiatt, hogy miért írjuk az isten nevét kisbetűvel? Felelünk rá. Az isten tisztelete nem a külszínben, hanem a szív érzelmeiben van meghatározva. S az eszme nagyságának megfelelő nagyságú betű nincsen. Ami e tekintetben az ortografiát illeti, véleményünk szerint az nem név, ami minden nemzet nyelvén változik. Egyébiránt, nehogy ezáltal csak egy embernek is botránkoztatására legyünk, irandjuk ezentúl nagybetűvel.


SZENT ÉS NEM SZENT HÁROMSÁGOK Hármat imád a magyar: Istent, hazát és becsületet.


193

Három édes a magyarnak: bor, szerelem és dicsőség. Hármat gyűlöl: az ördögöt, az osztrákot és a portiót. Három keserű: adósságfizetés, rabszolgaság és a német szó. Három ritkaság: a fehér holló, a sovány pap meg az aranypénz. Három fekete: a tinta, az ördög meg a reverenda. Három emléke van a magyarnak: Sajó, Várna és Mohács; de tizenhárom örömemléke: Tokaj, Szolnok, Kápolna, Hort, Bicske, Isaszeg, Vác, Sarló, Komárom, Déva, Szeben, Buda és Szenttamás. Három nemzet ellensége a magyarnak: a tót, a német meg a pecsovics. Háromféle adót fizetett hajdan a magyar: a királynak, a papnak meg a zsidónak. Háromtól fél a magyar: a jégesőtül, a nyelves asszonytul meg a krumplilevestül. Három ősi könyve van a magyarnak: a biblia, a corpus juris és a csutora. Háromért haragszik a magyar: ha tótnak mondják, ha pipáját eltörik, meg ha pénzt kérnek tőle. Három a magyar találmány: a kulacs, a nadrágszíj és a puskatussal verekedés. Háromszor iszik a magyar: mikor jókedve van, mikor rossz kedve van és mikor szomjas.

ORVOSI LÁTLELET EURÓPÁRÓL Európa kisasszony szörnyű vén kisasszony. Ez oka, hogy most mindenféle betegség elővette. Arcát: Spanyolországot rútul megverte a ragya, a haja mind kiment, a fogai kihullottak, szemei beestek, a sok festék, amit használt, összeráncosítá az egykor ragyogó ábrázatot, a hajdani dicsőség festéke lekopott róla. Keble: Franciaország, sohasem tud normális állapotba jőni, szüntelen szívdobogásokban szenved, a napóleoni lankasztó szerek pedig csak erejét fogyasztják. Jobb karja: Olaszország iszonyú reumatizmusokban szenved. Keze fején a Nápolyi királyság a körömméreg. Másik karjának: Angliának a keze fejét, Irlandot megütötte a szél, nem tud mozdulni. Mája: Németország szertelenül megdagadt. Azt a harmincnyolc koronás férget nem lehet belőle elpurgálni. Ausztria oly helyén van testének, hol csak egy császármetszéssel lehet a bajon segíteni. Gyomrában: Magyarországon borzasztó csikarásai vannak, a magyar fegyverek iszonyúan purgálják ki belőle a németet. Ami Oroszországban van, az az ő szoknyája, ott kérdezősködni sem szabad, ha csak Európa kisasszony holmi orosz intervenciók által nem akarná elárulni ottani derangirozott állapotját.

194

A NÁDORHUSZÁROK

Iszonyú érvágásokra van szükség mindenfelé.


A NÁDORHUSZÁROK Vendég jő! A nádorhuszárok Linznél körösztülvágták magukat és jönnek haza. Egyes csapatjaik megérkeztéről már hivatalos jelentések is tudósítanak. Egy német lap, az O. D. Post igen mulatságosan adja elő, hogy mint jöttek el Linzből a huszáraink. Az egész ezredet Olaszországba akarták szállítani, de együtt nem merték őket vinni, hanem elosztották négy részre s úgy szállították háromszázhetvenével, egymástól kétmértföldnyi távolságban. A legelső háromszázhetven reggel érkezett meg Linzbe s délben már hazafelé jött. Megmondták egyenesen, hogy haza fognak menni, s miután az őrnagyuk emiatt elkezdett velük gorombáskodni, azt csakhamar főbe lőtték, s azzal csatarendben en carrière nyargaltak ki az útra vezet őik után, kik többnyire őrmesterek vo ltak. A térparancsnok erre dühbe jött s utánuk küldött egypár ezer gyalog és lovas morvát két nagy istentelen ágyúval; estefelé jelenték neki, hogy biz ők porát sem látták a huszárnak. Erre még jobban megmérgesedett a parancsnok s még kétszáz vasast és három haubitzot küldött a keresők segítségére, de biz azok így sem érték utol a huszárokat. E sikertelen nyargalás után a parancsnok az egész vidéket ostromállapotba tette. A piacon a katonaság talpra állíttatott, az ágyúk kiszegeztettek. A linziek mosolyogva kérdék a jó parancsnoktól: tán attól fél, hogy a huszárok vissza fognak jőni? ne tartson tőle, nem fogja azokat látni többet. Estefelé megérkezett a másik divízió is. Sok betegük volt, kiket kocsin hoztak. Nem volt egyéb szavuk, csak „haza, haza!” „Magyarországba” – „megyünk haza”. Reggelre ezeknek is csak híre-hamva volt. Körösztülvágták magukat a kordonon. Isten hozzon benneteket! Ide, ide! A sebesült édes haza hí! Hozzon Isten.


195


CHARIVARI Egyszer az ausztriai császár vadászaton eltévelyedve, késő éjjel egy csárda elejbe jutott s zörget az ajtón. A korcsmáros kérdi az aj tón át, hogy ki van ott. „Mi!” felel a császár. „Kik azok a mi?” „Mi Ferenc, József, Károly, Ausztriai császár, magyar, cseh, lombard-velencei király, Dalmácia, Croatia és Slavonia királya, Galíciai, Lodomériai és Illíriai király, Jeruzsálemi király! Ausztriai főherceg, Toscanai és Krakkói főherceg, Lotharingiai, Salzburgi, Stiriai, Karinthiai, Ukrániai és Bukovinai herceg, erdélyi fejedelem, Morvaországi gróf, Alsó- és Felső-Szilézia hercege, Modena, Parma, Piacenza és Guastalla hercege, Auschwiz és Zátor hercege, Teschen, Friaul, Raguza és Zára hercege, Habsburgi gróf, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska grófja, Tient és Brixen hercege, Felső- és Alsó-Laussitz és Isztria grófja, Hohenemsi gróf, Feldkirch, Bregenz és Sonnenberg grófja, Trieszt ura, nem különben Cattaro és Windischmark földesura, s tudja az ördög, kicsoda minden még azon felől.” „Jaj uram, felel a korcsmáros, nem férnek el ezek az országok mind az én korcsmámban, hanem tessék csak keresztülsétálni az erdőn, ott van a város. Ilyen sokadmagával bátran indulhat. Jójcakát kívánok.” Fel lehet számítani eszerint, hogy ha a magyarok elkergetik a császárt, épen ötvenkét fejedelmet detronizálnak, közte egy császárt, tizenegy királyt, három főherceget, húsz herceget, egy nagyfejedelmet, tizenhárom grófot és három potentátot.


Esti Lapok (Pest), 1849. június 22. Ma egész nap lehetett Pesten hosszú képeket látni. Hosszú, savanyú, kiállhatatlan képeket. Szenvedhetetlen, görbe, szappanszínű képeket. Azt beszélték egymásnak, hogy a gőzhajó már nem jár Komáromnál tovább. Miért nem jár Komáromnál tovább? Azt senki sem merte mondani, hogy megvertek bennünket, hanem úgy látszik, hogy kezdték hinni. És ha megvertek volna?

196

CANTATE A BUZOGÁNYRÓL

Ha seregünk valamelyik szárnyát az ellenség vissza találta volna nyomni? Hát csuda történt volna akkor a históriában? A hétesztendős háborúban nagy Fridriket már egyszer úgy lejárta a balszerencse, hogy az egész hadseregét csúfságul a Potsdami wachtparadenak nevezték, s mégis utoljára ő került felül. És ha meg találtak volna bennünket egyszer verni, nem arra kellene ennek bennünket buzdítani, hogy azt háromszor verjük rajtok vissza? Ha elesett száz emberünk, nem azt kellene-e tennünk, hogy ezeren álljunk helyébe? Hát félelmet tud-e bennünk költeni, nem bosszúvágyat, nem ádáz elkeseredést egy oly hír, mely rokonaink vére kifolytáról beszél? Magyarok! pestiek! Ti tudjátok, mit tesz az, ily levegőt színi, melyet az ellenség lehelete megfertőztetett. Nem sápadt, hanem a dühtől lángoló arc az, melyet a hon tőletek vár, midőn élethalál harcát víja, egyszerre három-négy ellenséggel. Nem siralmat – bosszút kíván a vér, mely a magyar szívből kifolyt. És ha az egész magyar földön nem volna többé fegyvereink számára győzelem, Pestnek bíznia kellene abban és készülni hozzá. Pest látta oly közel az istent és az ördögöt, hogy tudhatja, melyik hatalmasabb. Pestnek csüggednie nem volna szabad még akkor sem, ha körül minden veszve volna. De nincs veszve semmi. Épen ma kaptuk a csallóközi harc színhelyéről egy tegnapról kelt levelet, melynek más rendeltetése levén, azt itt nem közölhetjük, de a főbb pontokat mégis elmondjuk belőle. Asbóth hadteste jobbszárnyával előrehaladt, a többi tartja elébbeni állomásait. Tegnap (21-én) nagy ágyúzás volt a Csallóközben, az ellenség bevonult mocsárok közé s ott elsáncolta magát. Klapka és Guyon is elmentek a táborba. Délután egy muszkát hoztak be a várba (Komáromba), ki állítá, hogy a muszkák nagyon gyéren vannak az osztrákok közé sorozva. A csatahelyről jövők beszélték, hogy a mieink hét ágyút vettek el az ellenségtől. A 20. Komáromi Értesítő szerint pedig aznap Győrből, gőzösön érkezett meg Komáromba tábornokaink egyike. Ugyanitt olvassuk, hogy az előkészületek nagyok az ellenségnek a Csallóközbőli kitisztítására. Szokjunk el a kislelkűségtől.


CANTATE A BUZOGÁNYRÓL Jajgattok, hogy nincs fegyver!


197

Hát a buzogány mit vétett? A buzogány igen jó fegyver és igen becsületes fegyver. A buzogány nem kerül sokba, az ember kimegy az erdőre, kiszemel egy szép fiatal tölgyfát, azt tőben kivágja és nevezi buzogánynak. A buzogány készítése nem nagy mesterség. Az ember lehántja a tölgyfáról a héjat, a boldog végére önt egy csomó ólmot, abba beleszúr egypár jó vasszöget, hogy úgy nézzen ki, mint egy vadgesztenye, s azzal kész a buzogány. A buzogány forgatásához nem kell nagy tudomány, mikor eléri az ember, akivel dolga van, két kézre fogja a buzogány nyelét, s a bunkójával oda csap, ahol legjobban éri, s ezt addig folytatja, amíg feketét lát maga előtt. A buzogány igen alkalmatos fegyver a maga nemében. Van példa rá, hogy a csatában a kard eltörik, a puska nem sül el, de azt még sohasem hallotta senki, hogy valaha egy buzogányt el kellett volna amiatt hajítani, hogy el nem sült. Más fegyver csak bizonyos megfelelő fegyvernemek ellen használható; a buzogány mindennek megfelel. Az jó a lovas ellen, jó a gyalog ellen, s ahol a kard nem használ a sisaknak, használ a buzogány bizonyosan. Azért tehát előre ezzel az ősi emlékű fegyverrel! Termett a Vértes és a Bakony elég hozzávalót, csináljunk fegyvert belőle. Majd megválik: egy millió buzogány nyom-e többet vagy százezer dárda!


Esti Lapok (Pest), 1849. június 28. Ha hazánk népe magát gyáván el nem hagyva tömegestül felkel, és e vitéz hadsereget (melynek gyarapítása a kormány komoly gondjai közé tartozik) egypár százezer felkelt nép támogatja, kevés hetek alatt egy muszka sem tapodja hazánk szent földét. Kaszára, baltára, vasvillára tehát, magyar férfiak. Hír szerint Bem leend az összes magyar hadak vezére. Ő ismeri a muszkákat, verekedett velök sokat, tudja, hol fáj nekik legjobban, ismeri taktikájukat. Görgei azért megtartja a rábízott sereg vezérletét, s mint mondják, ő maga ajánlotta a fővezérletet Bemnek. Sohasem volt oly jó alkalom a muszkát semmivé tenni, mint most. Ezt mondta Bem. Ismeritek őt: hogy amit mond, azt végre is szokta hajtani. Nagy híre van, hogy Morvában és Prágában kiütött a forradalom. Hát hitte-e azt valaki, hogy a tengernek zablát lehet vetni a szájába? A népek tengere mozogni kezd.

198

MA ÜNNEP VAN, IMÁDKOZZATOK…

Siessetek, zsarnokok, Magyarországra, hogy magyar kéz ölhessen meg benneteket, mielőtt azt saját népeitek tennék! Erdélyben irtózatos harc támadt a székelyek és oroszok között. Minden székely lelke, mely a mennyországba repül, előbb négy oroszt küld a pokolra. Fegyverben áll ott minden ember, a tízéves gyermektől a hetvenéves aggig, maguk az asszonyok ásóval, kaszával, mint nőoroszlányok rontnak a cudarra, ki szabadságtipró lábát barlangjukba tette. A düh bátorsága, mely a székely fegyverét vezeti, mint az emésztő tűz pusztítja az oroszok sorait. Ők nem fogják többé honuk határait látni; a székely mezőkön fogják őket eltemetni dögevő madarak. Tanuljatok a székelyektől.


MA ÜNNEP VAN, IMÁDKOZZATOK… Ma csatáznak seregeink a Duna két partján az orosszal. Ha tudtatok valaha Istenhez térni, most térjetek hozzá. Ha volt valaha ájtatos óhajtás szívetekben a hazáért, most legyen az. Ha gondoltatok valaha a harcmezőni halálra, most gondoljatok rá, midőn tán egy perc alatt az ég és pokol lakói ezrekkel szaporodnak meg, és áldjátok azokat, kik meghaltak a hazáért… E percben tán szemközt állanak… A zászlók lobognak, a honvédszuronyok ragyognak a napsugárban, a paripa tombol. Egyetlen kiáltás tölti be a léget százezer ajakról: „Éljen Magyarország!” A zsarnok népe hallgat… még jobban is fog hallgatni. E percben tán a mezők vörösre vannak festve. Ki vére folyik ott?… Ki vére folyik ott?… Mit álltok oly egykedvűen itt? Ha nem tehettek egyebet, menjetek templomaitokba, kiáltsátok az élő Isten nevét… imádkozzatok a szegény magyar hazáért. Mit jártok oly egykedvűen utcáitokban? Ma ütközet napja van… E percben tán a győzelem tárogatója harsog… Férfiak! Fegyverre!… Nők! Imára!… Isten nevében!… A haza nevében!… Győzelemre!…


199


A CSODÁK NAPJAI ELJÖTTEK Az Isten közellétének jelei mutatkoznak mindenütt. Ma délben a nap fényes, szivárványos udvarában jelent meg az égen. Köröskörül egy fényes gyűrű ragyogott a nap körül, tartósan, fényesen, mintha ebben akarta volna tudtunkra adni Isten: „nézzétek, a nap is úgy körül van véve, mint ti, de azért a nap mégis nap marad. S bárha a légkör minden átkozott párája körüle támadt is, estére a nap e párák vérével pirosra fogja festeni az eget. A csodák napjai eljöttek. Az Isten minden nap, minden percben eljő tudtunkra adni, hogy ő még él és velünk van. Mikor földönfutók voltunk, ő adott menhelyet, mikor gyöngék voltunk, ő adott erőt. Mikor az ellenség tüzet küldött reánk, ő oltotta el. És most, midőn szent harcba készülünk, ő is megjelenik csodaképeivel az égen, ő megyen elöl tűznek és fénynek oszlopában, mintha mondaná: „In hoc signo vinces”. Nézzetek az égre. Nem emberektől, Istentől jő a segély. És ha ő velünk van, ki van ellenünk! Nézzetek az égre, a győzelem ígérete odafenn ragyog. Isten kötött velünk frigyet. Ő int felénk, ő adta zászlónkra az áldást. Isten nevében. Előre! Győzelemre!

LEVÉL A MUSZKÁKHOZ Drágalátos szomszédok! Idvezeljük a ti hosszú kámzsáitokat, melyeket a Lloyd és a Presse és több díszes társaik annyiszor és oly dicsőn megénekeltek, kámzsáitokat, melynek ráncaiba annyi sok másoktól elhullott állat kapaszkodik, amennyi csak napidíjatokhoz kompetál, s ezen elhullott állatok között a pozsonyi mágnások s több Babarcziféle derék állatok is. Látogatástokat szívesen vettük volna, ha ágyúitokat, dzsidáitokat és szuronyaitokat hon hagytátok volna is. Hogy pedig mindazokat elhoztátok, azt még szívesben vesszük, mert Ausztriával annyi dolgunk van még, hogy a ti ágyúitoknak, puskáitoknak jó hasznát vehetendjük, csak ám aztán adjátok át minden teketória nélkül. Mert látjátok, ha át nem adjátok, mink erővel is elvesszük, s titeket semmi esetre fegyveresen be nem bocsátunk hazánk kebelébe.

200

LEVÉL A MUSZKÁKHOZ

Márpedig mért erőszakoskodnotok? Az csak lehetetlen, hogy ti ok nélkül a mi összegyilkolásunkra jöttetek volna, mert hisz mi nektek semmit a világon nem vétettünk. Még csak nem is láttunk soha benneteket, sőt még csak valami híreteket sem hallottuk soha, csak annyit, hogy ti nagyon nyomorult szolgaságban éltek, és igen szerencsétlenek vagytok. Ám azért rajtunk bosszút nem állhattok, álljatok bosszút Nyikoláj cárotokon. Ő az oka nyomorult sorsotoknak, csináljatok úgy vele, mint mink Ferenc Jóskával, s az ördög mindjárt elhagy titeket, mely most gyötör. Adjátok át fegyvereiteket s menjetek haza Isten hírével, teremtsetek magatoknak egy szép szabad hazát, minő a mienk akar lenni, s akkor éljünk egymással jó szomszédságban. Ti nem akartok, ti reánk lődöztök, ti minket gyilkoltok. Ugyan de mi bajotok van nektek velünk? Hiszen mink az apátok lelkének sem vétettünk soha; hiszen ez hallatlan dolog, csak berohanni minden ok nélkül egy hazába s annak népét, mint megannyi útonálló zsiványok, rabolni, gyilkolni, pusztítani? Hát ugyan bizony miért jöttetek ide? mi kell nektek? Bérgyilkosai vagytok-e tehát ti is az ausztriai háznak, mely már annyi ártatlan embert legyilkoltatott – no, az bizony nem válik nagy becsületetekre! Hanem jól van! úgy fogunk veletek is bánni, mint több bérgyilkos társaitokkal. Meg fogjuk próbálni fegyvereink élével, milyen vastag kámzsátok! s megbírja-e az a belecsippeszkedett állatokat? Nem hallotta soha igen nagy harci híreteket a világ; de hallotta ám nekünk, s amint őseink titeket összevertek Kiovnál, úgy fogunk mi összetörni a Kárpátok alatt. Irtózatos tömeggel jöttetek reánk, irtózatos tömeggel állunk ellenetekbe, a népnek ifjai és vénei sergestől fognak rohanni ellenetek, s ha amennyi muszka a világon van, mind honunkba jövend, csak az lesz belőle, hogy nem marad egy muszka sem a világon. Esküszünk a magyarok Istenére, hogy vagy egyig itt halunk meg hazánkban, vagy futni fogtok ti úgy hazafelé, hogy a szélben hat singre is nyúlni fog utánatok összeszaggatott kámzsátok. Föl tehát a birkozásra, ha épen oly nagy kedvetek jött reá, hadd lássuk ám, melyik tud többet, a muszka-e vagy a magyar! No csak rajta, dologra tehát – előre fiak! előre Magyarhon népe – előre a vörös keresztekkel – velünk lesz Istenünk! Fütykösi.


201

Esti Lapok (Pest), 1849. július 7.

Esti Lapok (Pest), 1849. július 7. Most tűnik ki, hogy milyen veszedelmes bajunk az ünnepélyeskedés. Ha a kormány nem csinál ünnepet Pestre jöveteléből, nem lesz ünnep elmenetele sem. Amaz sátoros ünnep, emez siralom ünnepe. Ha a kormány szépen bejött volna Pestre anélkül, hogy nagy zajt ütött volna belőle az országban, ki is mehetne szépen anélkül, hogy a fél világ azt kérdezné egymástól, hogy miért ment és hová ment. Pest nem Jeruzsáleme, nem Párizsa Magyarországnak, s ez szerencsénk. A kormány idejöhet muzsikaszó nélkül, kimehet siralomhang nélkül, a kormány nem Pest varosának tisztviselősége. A kormánnyal együtt ott van az országnak a centruma, ahova azt a körülmények határozzák. Azért mi még csak azt sem tartjuk szükségesnek, hogy valaki előre beszéljen róla, hogy a kormány elmegy, annál kevésbé, hogy utána okoskodjék, hogy miért ment el, s a népet ijesztgesse vele. És ha senki nem fog is bennünket segíteni, azért mégis megélünk. Igaz, hogy ellenségünk száma sok, de a küzdtéren mi mégis többen vagyunk, mert mi mind ott vagyunk. Nekünk csak kétszázezer csatárunk van, az igaz, de e kétszázezer kifogyhatatlan szám, amint elesik egy belőle, elejtett fegyverét már akkor tíz kéz várja. Soraink nem ritkulnak soha, mert mi mind ott vagyunk. Ezért nem bír a harmadfél milliónyi cserkesz néppel a nagy Oroszország évtizedek óta, mert ők is mind ott vannak a csatában, és mire az öregek kihullanak a sorból, férfivá nő fel az újabb ivadék, s az lép helyébe. És ha azt akarja Európa, hogy legyen egy nép, mely a pihenni akaró gyávaságot örök rettegésben tartsa, mely örök magva legyen a világot elöntő háborúnak, ám legyen, mi mind ott vagyunk. És ha a zsarnokok azért hagynak reánk harcot, háborút hozatni, hogy tulajdon házukban megőrizzék a holt nyugalmat, ők lássák, ha tűzláng, mit fejünkre hagytak gyújtani elönti a szomszéd népek palotáit, melyeknek lakói nem akarták adni a szabadságot, és kunyhóit, kiknek népei nem voltak bátrak azt elvenni. Magyarország élni fog! Élni fog, azért, mert meg akarták ölni.

Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője. Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Mercator Stúdió, 2006

Recommend Documents