FEJER MEGYEI KOZLONY
TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETEI
7.
16/2010. (X.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEI SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
7.
17/2010. (X.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRİL SZÓLÓ 30/2009. (XII.18.) K.R. SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRA
II. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI
83.
132.
280/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL
132.
281/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A 2010. OKTÓBER 4. NAPJÁN BEKÖVETKEZETT VÖRÖSISZAPKATASZTRÓFA KÁROSULTJAINAK MEGSEGÍTÉSE CÉLJÁBÓL ADOMÁNYGYŐJTÉS MEGSZERVEZÉSÉRİL
132.
282/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT SZAKIRÁNYÚ VÉGZETTSÉG MEGSZERZÉSE MENTESÍTÉSRİL
133.
ALÓL
283/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ ÁLLÁSHELYÉNEK BETÖLTÉSÉRİL
FİIGAZGATÓI 134.
284/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A DR. SZABÓ LÁSZLÓ ÁLTAL BENYÚJTOTT ELUTASÍTÁSÁRÓL 285/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ MUNKABÉRE MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
TÖRTÉNİ
PÁLYÁZAT 134.
FİIGAZGATÓJA 135.
286/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A PÉNZÜGYI ÉS GAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI FELMENTÉSÉRİL
135.
287/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ ÜGYRENDI, JOGI ÉS KISEBBSÉGI BIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI FELMENTÉSÉRİL
136.
288/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI FELMENTÉSÉRİL
136.
289/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A PÉNZÜGYI ÉS GAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
137.
290/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ ÜGYRENDI, JOGI ÉS KISEBBSÉGI BIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
138.
291/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJLESZTÉSI SZAKBIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
139.
292/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ INTÉZMÉNYFENNTARTÓI SZAKBIZOTTSÁG ELNÖKE, ALELNÖKE ÉS TAGJAI MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
140.
293/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A KÜLSİ ERİFORRÁSOK BEVONÁSÁÉRT FELELİS TANÁCSNOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
141.
294/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A HÁTRÁNYOS HELYZETŐ TÉRSÉGEK FELZÁRKÓZTATÁSÁT SEGÍTİ TANÁCSNOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
141.
295/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKÉRT FELELİS MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
142.
TANÁCSNOK
296/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT, VALAMINT SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA EGYEZTETİ BIZOTTSÁGÁBA TAGOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
143.
297/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT, VALAMINT DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA EGYEZTETİ BIZOTTSÁGÁBA TAGOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
143.
298/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ ALBA POLISZ TUDOMÁNYOS PARK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
144.
EGYESÜLETBE
TAG
299/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EURÓPAI RÉGIÓK GYŐLÉSE „A” BIZOTTSÁGÁBA MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
TAG
300/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EURÓPAI RÉGIÓK GYŐLÉSE „B” BIZOTTSÁGÁBA MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
TAG
301/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EURÓPAI RÉGIÓK GYŐLÉSE „C” BIZOTTSÁGÁBA MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
TAG
145.
145.
146.
302/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A DUNA MENTI TARTOMÁNYOK MUNKAKÖZÖSSÉGE GAZDASÁGI ÉS TURIZMUS SZAKBIZOTTSÁGÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
146.
303/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A DUNA MENTI TARTOMÁNYOK MUNKAKÖZÖSSÉGE KULTÚRA ÉS TUDOMÁNY SZAKBIZOTTSÁGÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
147.
304/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A DUNA MENTI TARTOMÁNYOK MUNKAKÖZÖSSÉGE KÖZLEKEDÉS ÉS HAJÓZÁS SZAKBIZOTTSÁGÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
147.
305/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A DUNA MENTI TARTOMÁNYOK MUNKAKÖZÖSSÉGE IFJÚSÁG ÉS SPORT SZAKBIZOTTSÁGÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
148.
306/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA VESZPRÉMI TERÜLETI BIZOTTSÁGA TUDOMÁNYOS ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
148.
307/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A GAZDASÁGI ÖNKORMÁNYZAT MEGYEI PÁRBESZÉD TANÁCSÁBA TAGOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
149.
308/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI MINİSÉGI DÍJ BIZOTTSÁGBA MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
149.
TAGOK
309/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MINİSÉGI DÍJ BIZOTTSÁGBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
150.
310/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉRDEKEGYEZTETİ TANÁCSÁBA (A MUNKÁLTATÓI OLDAL RÉSZÉRİL) TAGOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
150.
311/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A REGIONÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
151.
312/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A SIÓ MENTI ÖNKORMÁNYZATOK SZÖVETSÉGÉBE MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
151.
TAG
313/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁBA TAGOK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
152.
314/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ OTP MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR TANÁCSADÓ TESTÜLETÉBE TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
152.
315/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT ÉS TURISZTIKAI NONPROFIT KFT. FELÜGYELİ BIZOTTSÁGA TAGJÁNAK VISSZAHÍVÁSÁRÓL
153.
316/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT AZ EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT ÉS TURISZTIKAI NONPROFIT KFT. FELÜGYELİ BIZOTTSÁGÁBA TAG MEGVÁLASZTÁSÁRÓL
153.
317/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI SZERZİDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL, TOVÁBBÁ A MŐKÖDTETÉS KÖLTSÉGEIHEZ TÖRTÉNİ HOZZÁJÁRULÁSRÓL
154.
318/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ FEJLESZTÉSI PROJEKTJEIRE BIZTOSÍTOTT TÁMOGATÁSOKRÓL SZÓLÓ KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL
155.
319/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ ÉS A MÓRI VÁROSI KÓRHÁZ-RENDELİINTÉZET TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
157.
320/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ TIOP-2.2.2/C „A PERINATÁLIS INTENZÍV CENTRUMOK ÉS AZ INTENZÍV NEANTOLÓGIAI OSZTÁLYOK MŐSZAKI FEJLESZTÉSE” CÍMŐ PÁLYÁZATÁNAK TÁMOGATÁSÁRÓL ÉS A SZÜKSÉGES ÖNRÉSZ BIZTOSÍTÁSÁRÓL
158.
321/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSE 143/2010. (III.30.) K.H.SZ. HATÁROZATA FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL
159.
322/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT GYERMEKVÉDELMI KÖZPONTJA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
159.
323/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT CSATLAKOZÁSÁRÓL A BURSA HUNGARICA FELSİOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2011. ÉVI FORDULÓJÁHOZ
160.
324/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT SZÁNDÉKNYILATKOZAT ELFOGADÁSÁRÓL A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZİ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKMAI KÉPZÉSÉNEK BİVÍTÉSÉRE
161.
325/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A TIOP-1.1.1/07/1-2008-1163 JELŐ, „A PEDAGÓGIAI, MÓDSZERTANI REFORMOT TÁMOGATÓ INFORMATIKAI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE” CÍMŐ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELİKÉSZÍTÉSÉRİL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓRÓL
162.
326/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A MARTONVÁSÁRI FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PÁPAY ÁGOSTON ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, KÉSZSÉGFEJLESZTİ SPECIÁLIS SZAKISKOLÁJA ÉS DIÁKOTTHONA TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN MEGHIRDETETT, TÁMOP-3.1.7. KÓDSZÁMÚ "REFERENCIA-INTÉZMÉNYEK ORSZÁGOS HÁLÓZATÁNAK KIALAKÍTÁSA ÉS FELKÉSZÍTÉSE” ELNEVEZÉSŐ TÁMOGATÁSÁRA KIÍRÁSRA KERÜLİ PÁLYÁZATON TÖRTÉNİ RÉSZVÉTELÉRİL
162.
327/2010. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT A MÓRI FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMA, TANCSICS-MIHALY-GYMNASIUM DES KOMITATES FEJÉR, ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERV TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM TÁMOGATÁSI RENDSZERÉHEZ BENYÚJTOTT „ A FMÖ TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMÁNAK ISKOLAI KÖNYVTÁRA AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁSÉRT” CÍMŐ, TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0011 JELŐ PÁLYÁZATÁHOZ SZÜKSÉGES FENNTARTÓI NYILATKOZAT MEGTÉTELÉRİL
163.
I. A KÖZGYŐLÉS RENDELETEI Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 18. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján a tevékenységének illetve mőködésének részletes szabályait tartalmazó alábbi Szervezeti és Mőködési Szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) alkotja meg: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az önkormányzat és jelképei 1. § Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Fejér Megyei Önkormányzat(a továbbiakban: megyei önkormányzat) Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Mőködési területe: Fejér megye közigazgatási területe 2. § (1) A Fejér Megyei Önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati jogokat a megye lakossága a közvetlenül megválasztott képviselıkbıl álló közgyőlés és a megyei népszavazás útján gyakorolja. A megyei önkormányzat feladatai és hatáskörei a közgyőlést illetik meg. (2) A közgyőlés hivatalos megnevezése: Fejér Megye Közgyőlése (a továbbiakban: közgyőlés) (3) A közgyőlés önállóan, szabadon, demokratikus módon intézi a hatáskörébe utalt közügyeket, gondoskodik a közhatalom önkormányzati típusú gyakorlásáról. 3. § (1) A képviselık száma 21 fı. A képviselık névsorát (jelölı szervezetüket) a Szabályzat 1. sz. függeléke tartalmazza. (2) A közgyőlés tisztségviselıi: az elnök és az alelnökök. (3) A megyei önkormányzatot a közgyőlés elnöke képviseli. (4) A közgyőlés az általános szabálytól eltérı, a közgyőlésnek a különbözı szervezetekben való képviseletérıl külön határozatot is hozhat. (5) A közgyőlés - feladatainak eredményesebb ellátása érdekében bizottságokat hozhat létre. 4. § (1) A közgyőlés és a tisztségviselık munkáját a megyei önkormányzati hivatal segíti. (2) A megyei önkormányzat hivatalának hivatalos megnevezése: Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal székhelye: Székesfehérvár, Szent István tér 9.
2
5. § (1) A megyei önkormányzat jelképei a megye címere és zászlaja, melynek leírását és használatának rendjét külön önkormányzati rendelet szabályozza. (2) A megyei kitüntetı címet és díjakat, valamint azok adományozásának rendjét külön önkormányzati rendelet szabályozza. (3) A megyei önkormányzat honlapot mőködtet www.fejer.hu internetes elérhetıséggel. (4) A megyei önkormányzat hivatalos lapja a Fejér Megyei Közlöny, (a továbbiakban: Közlöny) amelyben közzéteszi rendeleteit, nyilvánosságra hozza határozatait, közérdekő közleményeit. A közlöny kiadója a Fejér Megyei Önkormányzat, felelıs szerkesztıje a megyei fıjegyzı. A Közlöny a közgyőlés ülésrendjéhez igazodva, a jegyzıkönyv elkészítését követı 15 napon belül elektronikus formában az önkormányzat (3) bekezdés szerinti hivatalos honlapján közzé kell tenni. 2. A megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatai és együttmőködése más szervezetekkel
6. § (1) A Fejér Megyei Önkormányzat széles körő együttmőködést alakít ki a kistérségi, megyei szervezetekkel, önkormányzati érdekképviseleti szervezettekkel, a megyei települési önkormányzatokkal és azok társulásaival, valamint az állampolgárok civil szervezıdéseivel. (2) Feladatainak hatékonyabb és eredményesebb ellátása érdekében gazdasági társaságban, közalapítványban és társadalmi szervezetekben alapítóként, tagként vesz részt, delegáltjai útján képviselettel rendelkezik egyéb szervezetekben. Azon szervezetek felsorolását, amelyekben a megyei önkormányzat alapítóként, tagként, illetve tulajdonosi részesedéssel rendelkezik a Szabályzat 2. sz. függeléke tartalmazza. 7. § A közgyőlés hivatalos nemzetközi kapcsolatot tart fenn külföldi önkormányzatokkal, nemzetközi szervezetekkel.
II. Fejezet A KÖZGYŐLÉS FELADATA ÉS HATÁSKÖRE
1.Kötelezı feladatok
Ötv. 6. §
(3)
A megyei és a települési önkormányzatok között nincs függıségi viszony, a kölcsönös érdekek alapján együttmőködnek.
Ötv. 69. § (1)
A megyei önkormányzat, területi önkormányzat, köteles ellátni azokat a törvényben elıírt feladatokat, amelyek megoldására települési önkormányzat nem kötelezhetı.
3
Törvény a megyei önkormányzat kötelezı feladatává teheti az olyan körzeti jellegő közszolgáltatás biztosítását, amely a megye egész területére vagy nagy részére kiterjed. Törvény kötelezı megyei feladatként írhatja elı az olyan körzeti jellegő közszolgáltatás megszervezését, ahol a szolgáltatást igénybe vevık többsége nem a szolgáltatást nyújtó intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat területén lakik. 8. § (1) A közgyőlés részére kötelezıen ellátandó feladatokat csak törvény állapíthat meg. (2) A kötelezı feladatok ellátása érdekében a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények felsorolását a 3. sz. függelék tartalmazza. (3) A közgyőlés - a törvény által meghatározott keretek között - feladat- és hatáskörébe tartozó egyedi ügyekben szabadon dönthet, továbbá törvény felhatalmazása alapján - saját feladat és hatáskörében - rendeletet alkothat. (4) A közgyőlés feladatainak ellátása során - a rendelkezésre álló eszközök igénybevételével - biztosítja mőködésének nyilvánosságát. 9. § (1) A közgyőlés a megye egészének, vagy meghatározott területrésznek érdekképviseletére csak a törvény rendelkezései alapján, illetıleg az érintett települési önkormányzatokkal történt elızetes egyeztetések szerint jogosult. (2) A településeket közvetlenül érintı döntések meghozatala elıtt a közgyőlés köteles kikérni az adott települések önkormányzati testületének a véleményét. A közgyőlés döntései a települési önkormányzat képviselıtestületének és szerveinek tevékenységét nem korlátozhatják, részükre kötelezettségeket nem állapíthatnak meg. 2.Önként vállalt feladatok Ötv. 70. § (4)
A megyei önkormányzat a törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében levı községek és városok érdekeit.
10. § (1) A közgyőlés szabadon vállalhat közfeladatokat, amelyek megvalósítása nem veszélyezteti a kötelezıen elıírt feladat- és hatáskörök ellátását és ellátásához a szükséges feltételekkel rendelkezik. (2) Az önként vállalt közfeladatok konkrét tartalmát a közgyőlés egyedi határozattal állapítja meg.
4
11. § (1) Közfeladat önkéntes vállalása elıtt elıkészítı eljárást kell lefolytatni. Ennek keretében az önként vállalt feladat tárgya szerint illetékes, valamint a pénzügyi bizottság, és az érintett települési önkormányzatok véleményét ki kell kérni. Indokolt esetben eseti munkacsoport is létrehozható, illetve külsı szakemberek közremőködése is igénybe vehetı. (2) Az elıkészítı eljárás lefolytatásáról beleértve munkacsoport létrehozását és a külsı szakértık felkérését a közgyőlés elnöke gondoskodik. (3) Közfeladat önkéntes felvállalását tartalmazó javaslat csak akkor terjeszthetı a közgyőlés elé, ha az tartalmazza a feladat ellátásához szükséges forrásokat is. 3.Hatáskör gyakorlása
Ötv. 10. § (1)
A képviselı-testület hatáskörébıl nem ruházható át: a) a rendeletalkotás, b) szervezetének kialakítása és mőködésének meghatározása, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, megbízás; c) a helyi népszavazás kiírása, az önkormányzati címek jelképek, kitüntetések és elismerı meghatározása, használatuk szabályozása, díszpolgári cím adományozása; d) a gazdasági program, a költségvetés megállapítása, döntés a végrehajtásukról szóló beszámoló elfogadásáról, a helyi adó megállapítása, a településrendezési terv jóváhagyása, a képviselıtestület által meghatározott értékhatár feletti hitelfelvétel, a kötvénykibocsátás, továbbá a közösségi célú alapítvány és alapítványi forrás átvétele, és átadása; e) önkormányzati társulás létrehozása, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozás; f) megállapodás külföldi önkormányzattal való együttmőködésrıl, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozás; g) intézmény alapítása; h) közterület elnevezése, emlékmő állítás; i) eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál; j) a bíróságok népi ülnökeinek a megválasztása; k) állásfoglalás megyei önkormányzati intézmény átszervezésérıl, megszüntetésérıl, ellátási, szolgáltatási körzeteirıl, ha a szolgáltatás a települést is érinti; l) véleménynyilvánítás olyan ügyben, amelyben törvény az érdekelt önkormányzat álláspontjának a kikérését írja elı;
5
a polgármester m) a települési képviselı, összeférhetetlenségi ügyében való döntés; a 33/A. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott hozzájárulással kapcsolatos döntés; a vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatos döntés; n) amit törvény a képviselı-testület át nem ruházható hatáskörébe utal. 12. § (1) A megyei önkormányzat feladatait a közgyőlés és szervei látják el. (2) A közgyőlés hatáskörébıl nem ruházható át: a) közfeladat önkéntes felvállalása, illetıleg megszüntetése; b) váltó kibocsátása, és elfogadása c) a vagyontárgyak forgalomképességének meghatározása, átminısítése; d) tulajdonosi jogok gyakorlása azon gazdasági társaságok esetében, ahol az önkormányzat tulajdoni részesedése eléri az 51 %-ot , (az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint a lakások és helyiségek bérletérıl és elidegenítésérıl szóló 25/2004. (VII.9.) K.r.sz. rendeletben meghatározott esetekben )
e) döntés az 5 M Ft forgalmi értéket meghaladó vagyontárgy elidegenítésérıl, hasznosításáról; f) a megyei önkormányzat részére felajánlott ingatlanvagyon elfogadása, önkormányzati vagyon ingyenes, illetve kedvezményes (értéke alatt) átruházása, (az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint a lakások és helyiségek bérletérıl és elidegenítésérıl szóló 25/2004. (VII.9.) K.r.sz. rendeletben meghatározott esetekben )
g) kezesség vállalása; h) törzsvagyon koncesszió útján történı hasznosítása; i) szabad pénzeszközök egy évnél hosszabb lekötése; j) értékpapír vásárlása (100 %-ban államilag garantált értékpapír kivételével) k) amit önkormányzati rendelet továbbiakban a közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe utal; (3) A közgyőlés elnökére, illetve bizottságaira átruházott hatásköröket a Szabályzat 1. sz. és 2. sz. melléklete tartalmazza.
III. Fejezet A KÖZGYŐLÉS MŐKÖDÉSE 1.
Alakuló ülés
13. § (1) A közgyőlés alakuló ülését a közgyőlés elnöke hívja össze. Az alakuló ülést a közgyőlés elnöke nyitja meg, majd a képviselık eskütételét követıen felkéri a legidısebb képviselıt a korelnöki teendık ellátására. A közgyőlés új elnökének megválasztásáig a korelnök vezeti az alakuló ülést. (2) Az alakuló ülésen a) a közgyőlés meghallgatja a Területi Választási Bizottság elnökének az önkormányzati választásról szóló tájékoztatóját b) a Területi Választási Bizottság elnöke átadja a képviselık megbízólevelét c) a közgyőlés tagjai a Területi Választási Bizottság elnöke elıtt esküt tesznek d) a közgyőlés a tisztségviselık választásának lebonyolítására egy elnökbıl és két tagból álló szavazatszámláló bizottságot választ
6
e) a közgyőlés titkos szavazással a - Szervezeti és Mőködési Szabályzat 29. §-ában rögzített eljárási rend szerint - megválasztja elnökét és az elnök javaslatára a közgyőlés tagjai közül társadalmi megbízatású alelnökét, továbbá – ugyancsak az elnök javaslatára – nem a közgyőlés tagjai közül fıállású alelnökét f) a közgyőlés tisztségviselıi a közgyőlés elıtt esküt tesznek g) a közgyőlés a szavazatszámláló bizottság javaslata alapján megállapítja a közgyőlés elnökének, a közgyőlés tagjai közül választott társadalmi megbízatású alelnökének és a nem a közgyőlés tagjai közül választott fıállású alelnökének illetményét, tiszteletdíját és költségtérítését h) a közgyőlés állandó bizottságként megválasztja az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi, valamint a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottságait i) a közgyőlés megválaszthatja a h.) pontban foglaltakon túli további állandó bizottságait, tanácsnokait, módosíthatja a Szervezeti és Mőködési Szabályzatot és egyéb, a napirendi pontok közé felvett elıterjesztéseket is megtárgyalhat (3) Az állandó bizottságok elnevezésére, feladatkörére, tagjainak számára, elnökének, alelnökének megválasztására - a képviselıcsoportok (frakciók) ajánlásának figyelembe vételével - a közgyőlés elnöke terjeszt elı javaslatot. (4) Az alakuló ülésen a Szervezeti és Mőködési Szabályzatot érintı rendeletalkotás során a bizottsági véleményezés, valamint a személyi javaslatok tekintetében az írásos elıterjesztés nem kötelezı.
2. A közgyőlések rendje. Összehívás Ötv. 12. § (3)
A képviselı-testület ülése nyilvános.
14. § (1) A közgyőlés alakuló, rendes, soron kívüli, rendkívüli ülést és közmeghallgatást tart. Rendes közgyőlést évente legalább 6 alkalommal kell tartani. (2) A közgyőlést a közgyőlés elnöke, akadályoztatása esetén a közgyőlés tagjai közül megválasztott társadalmi megbízatású alelnök, mindkettıjük akadályozatása esetén a Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke hívja össze. 15. § (1) Az önkormányzat a képviselık részére, megbízatásuk idıtartamára a képviselıi munka elısegítésére, ezen belül elsısorban a közgyőlési anyagok fogadása, küldése érdekében az önkormányzat hordozható számítógépet bocsát rendelkezésre. (2) A képviselık, valamint a bizottságok nem képviselı tagjai részére a rendes ülésekre szóló meghívókat postai és elektronikus úton (e-mail) az ülés elıtt legalább 6 nappal meg kell küldeni. A kapcsolódó elıterjesztéseket - egyedi hozzáférési jogosultságok biztosításával - a képviselık és a bizottságok nem képviselı tagjai egyidejőleg az önkormányzat „ftp” szerverérıl tölthetik le.
7
(3) A közgyőlési és bizottsági ülések meghívóit, valamint a nyílt ülésen tárgyalandó elıterjesztéseket az önkormányzat hivatalos honlapján közzé kell tenni. (4) A közgyőlés és a bizottság üléseire meghívott egyéb személyek részére a tárgyalandó napirendi pontokat tartalmazó meghívókat postai, illetve elektronikus úton (e-mail) kell megküldeni. (5) A kiküldött meghívókban tájékoztatást kell adni a napirendi pontokhoz tartozó írásos elıterjesztések honlapon történı elérhetıségrıl. (6) Amennyiben olyan tény vagy körülmény merül fel, amely jellegénél fogva a közgyőlés azonnali döntését igényli az elıterjesztés legkésıbb a közgyőlés ülésének kezdetén is kiosztható. 16. § (1) A közgyőlés elnöke az általa fontosnak tartott, illetve halasztást nem tőrı témakör vagy ügy megtárgyalására soron kívüli ülést hívhat össze. (2) Soron kívüli ülés összehívását kezdeményezheti továbbá: a) a közgyőlés bizottságai – bizottsági döntés alapján – valamint, b) a képviselık egynegyede írásban, a napirend megjelölésével az általuk fontosnak tartott, illetve halasztást nem tőrı témakör vagy ügy megtárgyalására. (3) A közgyőlés elnöke a bizottságtól, illetve a képviselık egynegyedétıl érkezı írásbeli kezdeményezés kézhezvételétıl számított 15 napon belüli idıpontra – a meghívó és a megtárgyalandó napirend kiküldésével egyidejőleg – a soron kívüli ülést kitőzi. 17. § (1) Rendkívüli esetben – a közgyőlés elnökének kezdeményezésére – a közgyőlés rövid úton (telefon, fax, e-mail ) is összehívható. Rendkívüli esetnek minısül a természeti csapás, illetve az ország vagy a megye helyzetét fenyegetı veszély, valamint minden olyan intézkedés vagy mulasztás, amely a megye, illetve az önkormányzat gazdasági érdekét sérti vagy veszélyezteti. (2) A rendkívüli közgyőlésre szóló meghívó csak az összehívásra okot adó napirendi pontot tartalmazhatja és a közgyőlés csak ezt a napirendet tárgyalhatja meg. 18. § A közgyőlés üléseinek idıpontjáról, helyérıl és napirendjérıl a fıjegyzı a lakosságot a sajtó útján tájékoztatja. A közgyőlési és a bizottsági ülések meghívóját a megyei önkormányzat honlapján közzé kell tenni. A közmeghallgatás idıpontját, helyét az ülés megtartása elıtt legalább 5 nappal nyilvánosságra kell hozni. 19. § A közgyőlés elnöke a közgyőlés rendes ülését a halasztás indokának megjelölésével és az új ülés idıpontjának egyidejő meghatározásával elhalaszthatja, melyrıl a képviselıket rövid úton tájékoztatni kell.
8 3. A közgyőlés ülésterve 20. § (1) A megyei közgyőlés féléves ülésterv alapján dolgozik. (2) Az ülésterv elıkészítésérıl, összeállításáról és a közgyőlés elé terjesztésérıl a közgyőlés elnöke gondoskodik. (3) Az ülésterv összeállításához a közgyőlés elnöke javaslatot kér: a) a képviselıktıl b) a közgyőlés bizottságaitól c) a képviselıcsoportoktól d) az önkormányzat intézményeitıl, társaságaitól, közalapítványaitól e) a megye országgyőlési képviselıitıl f) a kistérségi társulásoktól g) a megyei jogú városok polgármestereitıl h) a gazdasági kamaráktól i) a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácstól, és a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól j) kisebbségi szervezetek megyei szerveinek vezetıitıl k) az országos hatáskörő szervek megyei vagy regionális illetékességő szerveitıl (4) Az üléstervnek tartalmaznia kell: a) a testületi ülések tervezett idıpontjait, napirendjeit; b) a napirendek elıadóit, c) a közmeghallgatás idıpontját; d) azokat a napirendeket, amelyek csak különbözı lakossági fórumok véleményének meghallgatása után terjeszthetık elı. 21. § (1) A következı félévi üléstervet a félév utolsó ülésén fogadja el a közgyőlés. (2) Az elfogadott üléstervet az önkormányzat hivatalos honlapján közzé kell tenni. 4. Elıterjesztések 22. § (1) A közgyőlés tárgyalása anyagaiként - fıszabályként - írásos elıterjesztések szolgálnak, kivételes esetben a közgyőlés szóbeli elıterjesztést is tárgyalhat. (2) Az elıterjesztésekkel szemben támasztott fıbb tartalmi követelmények: a) röviden, tartalmasan, összefogottan és összefüggéseiben mutassák be a tárgyalandó témakört; b) tartalmazzák a testületi szerv korábbi döntéseit, állásfoglalásait, valamint az ügy egyéb elızményeit; c) tartalmazzák a tárgykört érintı jogszabályokat d) tartalmazzák lehetıség szerint a döntési alternatívákat, azok indokait és várható hatásait e) tartalmazzanak döntési javaslatot (határozati javaslat, rendelet tervezet) az abban meghatározott feladatok végrehajtására megállapított határidıket, és a végrehajtásért felelıs személyeket
9
(3) Az írásos anyag elıterjesztıje: a) kizárólag közgyőlési hatáskörbe tartozó ügyekben a közgyőlés elnöke, vagy feladatkörükben eljárva az alelnökök, illetve az illetékes bizottság elnöke, a megyei képviselık, b) a hivatalt érintı ügyekben a fıjegyzı, illetve távollétében az aljegyzı, c) egyéb ügyekben a rendelet-tervezetet, határozati javaslatokat elıkészítı bizottság elnöke, a közgyőlés tagja, a fıjegyzı, illetve távollétében az aljegyzı, továbbá a napirenddel érintett intézmény vezetıje, d) a közgyőlés napirendjén szereplı beszámoló, tájékoztató benyújtására felkért szervezet vezetıje. 23. § (1) Kizárólag valamennyi bizottság állásfoglalásának ismeretében tárgyalható a díszpolgári cím adományozása címő elıterjesztés. (2) A Szervezeti és Mőködési Szabályzat megalkotása, módosítása kizárólag az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság állásfoglalásának ismeretében tárgyalható. (3) Az éves költségvetési javaslat, a végrehajtásról szóló féléves, éves beszámoló, a költségvetési koncepció, a hitelfelvétel, a vagyonváltozás (vagyonnövekedés, csökkenés) alakulásával kapcsolatos elıterjesztések kizárólag a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság állásfoglalásának ismeretében tárgyalható. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltakon túl a közgyőlés elé kerülı elıterjesztéseket bármely bizottság elızetesen megtárgyalhatja az elıterjesztés szakmai jellegétıl függetlenül. 24. § A bizottságoknak az általuk megtárgyalt elıterjesztésekkel kapcsolatos írásos véleményét és állásfoglalásait - összegzésként - a „Bizottsági állásfoglalások” címő anyag tartalmazza. Amennyiben a bizottság ülésére a Bizottsági állásfoglalás c. anyag kiküldését követıen kerül sor, a bizottság állásfoglalását a bizottság elnöke, vagy akadályoztatása esetén az általa megbízott személy a közgyőlésen az adott napirendi pont tárgyalásakor szóban ismertetheti.
5. A közgyőlés ülése, rendje, az ülésvezetés Ötv. 12. §
(4)
A képviselı-testület a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetıi megbízatás adása, illetıleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylı személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele; továbbá önkormányzati, hatósági, összeférhetetlenségi és kitüntetési ügy, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyalásakor; b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene.
10
(5)
A zárt ülésen a képviselı-testület tagjai, a nem a képviselı-testület tagjai közül választott alpolgármester, a kisebbségi szószóló és a jegyzı, továbbá meghívása esetén az érintett és a szakértı vesz részt. Törvény elıírhatja, mely esetben kötelezı az érintett meghívása.
25. § (1) A közgyőlés ülését a közgyőlés elnöke, akadályoztatása esetén a közgyőlés tagjai közül megválasztott társadalmi megbízatású alelnök, mindkettıjük tartós akadályoztatása esetén az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke vezeti. Az elnök munkáját tanácskozási joggal a fıjegyzı segíti. (2) Az ülést a közgyőlés elnöke nyitja meg, és megállapítja a jelenlévı képviselık számát, valamint a határozatképességet. (3) A szóbeli elıterjesztést a napirendi javaslat kapcsán annak elıterjesztıje köteles ismertetni és annak a napirendek közé való felvételérıl a közgyőlés dönt. (4) A közgyőlés a napirendrıl vita nélkül határoz. Minden elıterjesztés és döntési javaslat felett külön-külön kell vitát nyitni. (5) A napirenden nem szereplı javaslatok megtárgyalásához a jelenlévı képviselık több mint felének egyetértése szükséges. (6) Zárt ülés megtartását az Ötv. 12. § (4) bek b.) pontja esetén a közgyőlés elnöke, bármely képviselı indítványozhatja. A zárt ülés megtartásáról a közgyőlés vita nélkül határoz. 26. § (1) A napirend elıterjesztıje az általa készített írásos anyaghoz legfeljebb 5 perc idıterjedelmő szóbeli kiegészítést tehet. Az elıterjesztıhöz a közgyőlés tagjai és a tanácskozási joggal meghívottak kérdéseket intézhetnek, amelyekre még a vitát megelızıen válaszolni kell. A válaszadást követıen kerül sor a napirend vitájára, amit a közgyőlés elnöke nyit meg. (2) A hozzászólások idıtartama frakcióvezetık, bizottsági elnökök részére 5 perc, képviselıknek maximum 3 perc. A közgyőlés képviselı-csoportjainak vezetıit (frakcióvezetık) egy napirenden belül megilleti az ismételt hozzászólás lehetısége, egy ízben, legfeljebb 3 perces idıtartamban. (3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl vita közben ismételt hozzászólást egy napirenden belül a közgyőlés elnöke engedélyezhet maximum 2 percben. Ha a közgyőlés elnöke ezt megtagadja, a képviselı a közgyőléstıl kérheti a felszólalás engedélyezését. A közgyőlés a tárgyban vita nélkül egyszerő szótöbbséggel dönt. (4) A közgyőlés elnöke az (1) bekezdés szerinti szóbeli kiegészítés, valamint a (2) és (3) bekezdések szerinti hozzászólások meghatározott idıtartamának lejárta elıtt 1 perccel a felszólalót figyelmeztetheti. (5) Ügyrendi kérdésben képviselınek, illetve törvényességi észrevétel esetén a megyei fıjegyzınek soron kívül köteles szót adni a közgyőlés elnöke. Az ügyrendi javaslatot a közgyőlés elnöke soron kívül, vita nélkül köteles szavazásra bocsátani. (6) A közgyőlés általános felhatalmazást ad a közgyőlés elnökének arra, hogy az ülésen megjelenteknek 2 percben hozzászólási jogot engedélyezzen, egy napirendi pontnál egy alkalommal.
11
27. § (1) Bármely képviselıcsoport vezetıje, illetve bizottság elnöke a közgyőlés ülésén a napirend tárgyalása közben frakciónként és bizottságonként egy alkalommal tanácskozási szünet iránti javaslatot terjeszthet elı. A javaslat alapján a közgyőlés elnöke köteles a szünetet elrendelni. (2) A döntéstervezetekhez módosító indítványt írásban az ülést megelızı napig a közgyőlés elnökéhez kell benyújtani. Szóbeli módosító indítvány a napirend vitájának lezárásáig terjeszthetı elı. (3) A vita lezárása után vagy közben a napirend elıterjesztıje válaszol a hozzászólásokra, egyben nyilatkozhat módosító indítvány befogadásáról. Amennyiben a módosító indítványt nem fogadja be, annak elfogadásról a közgyőlés dönt. (4) A közgyőlés elnökének felhívására a fıjegyzı, illetıleg távollétében az aljegyzı nyilatkozik az elhangzott javaslatok törvényességérıl. (5) A közgyőlés elnöke a vita lezárása, összefoglalása után elıször az írásbeli, majd a szóbeli módosító indítványokat, azok elutasítása esetén az eredeti javaslatot teszi fel szavazásra. A módosító indítvány (3) bekezdés szerinti befogadása esetén a módosításokkal változtatott eredeti javaslatot teszi fel szavazásra. 28. § A közgyőlés elnöke ülés vezetésével kapcsolatos feladatai és jogosítványai: a) az ülés tartama alatt folyamatosan ellenırzi a határozatképességet, megnyitja, berekeszti és bezárja az ülést b) hozzászóláskor megadja szót c) figyelmezteti a hozzászólót, és felszólítja a tárgyra térésre, ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától, vagy ha ismétli a korábban általa, vagy más hozzászóló által elmondottakat. A figyelmeztetés eredménytelensége esetén megvonhatja a szót az érintett személytıl. A megvonást az erre irányuló képviselıi indítvány alapján a közgyőlés egyszerő többséggel felülbírálhatja d) tárgyalási szünetet rendelhet el e) a tanácskozás folytatását akadályozó körülmény felmerülésekor az ülést meghatározott idıre megszakítja, vagy berekeszti f) a megyei közgyőléshez méltatlan, a testület munkáját zavaró magatartást tanúsító résztvevıt rendre utasítja, figyelmezteti, ha a tanácskozáshoz nem illı, sértı módon nyilatkozik, ismétlıdı rendzavarás esetén – figyelmeztetés után – kivéve a képviselıt – a terem elhagyására kötelezheti.
6. Határozathozatal Ötv. 12. § (6)
A képviselı-testület a döntéseit (határozat, rendelet) nyílt szavazással hozza. Titkos szavazást tarthat a (4) bekezdésben foglalt ügyekben. A (3)-(5) bekezdésben foglaltak a bizottságra is vonatkoznak.
Ötv. 14. § (1)
A képviselı-testület akkor határozatképes, ha az ülésen a települési képviselıknek több mint a fele jelen van. A javaslat elfogadásához a jelenlevı települési képviselık több mint a felének igen szavazata szükséges.
12
(2)
A képviselı-testület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A települési képviselı köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett települési képviselı kezdeményezésére vagy bármely települési képviselı javaslatára a képviselı-testület dönt. A kizárt települési képviselıt a határozatképesség szempontjából jelenlevınek kell tekinteni.
29. § (1) Ha a közgyőlés ülését a kezdéskor történı határozatképtelenség miatt el kell napolni, úgy azt a közgyőlés elnöke 8 napon belüli idıpontra újólag köteles összehívni. A közgyőlés összehívására megváltoztatott napirenddel is sor kerülhet. (2) Amennyiben az ülés idıközben válik határozatképtelenné, a közgyőlés elnöke dönt arról, hogy a közgyőlés ülését 8 napon belül ismételten összehívja, vagy a meg nem tárgyalt napirendeket a soron következı ülésen tőzi ismét napirendre. (3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglaltak esetén a 15. § (2) bekezdésben szerinti szabályok alkalmazásától el lehet térni.
7. Szavazás Ötv. 15. § (1)
(2)
Ötv. 18. § (3)
Minısített többség szükséges a 10. § (1) a), b), e), f), g) pontban foglalt ügyek, továbbá a szervezeti és mőködési szabályzatban meghatározott ügyek eldöntéséhez, a képviselı kizárásához [14. § (2) bek.], valamint a 12. § (4) bekezdésének b) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez. A minısített többséghez a megválasztott települési képviselık több mint a felének a szavazata szükséges. A képviselı-testület a megbízatásának lejárta elıtt név szerinti szavazással, minısített többségő döntéssel kimondhatja a feloszlását. A képviselı-testület az új képviselı-testület alakuló üléséig, a polgármester az új polgármester megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét. A képviselı-testület feloszlása nem mondható ki a választást követı hat hónapon belül, illetıleg az általános önkormányzati választásokat megelızı év október 1. napját követıen. Az idıközi választás költségét az önkormányzat viseli.
13
Ötv. 33/C. §(1)
A polgármester sorozatos törvénysértı tevékenysége, mulasztása miatt, továbbá vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége szándékos elmulasztása vagy a valóságnak nem megfelelı teljesítése esetén a képviselı-testület - minısített többséggel hozott határozata alapján - keresetet nyújthat be a polgármester ellen a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes megyei, fıvárosi bírósághoz a polgármester tisztségének megszüntetése érdekében. Egyidejőleg kérheti a polgármesternek e tisztségébıl történı felfüggesztését is. A bíróság a keresetet soron kívül bírálja el.
30. § (1) A közgyőlés döntéshozatala során minısített többséget, igénylı ügyek továbbá az alábbiak: a) megyei népszavazás b) új közfeladat vállalása c) gazdasági program elfogadása d) fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása e) megyei kitüntetések, elismerések adományozása (2) A szavazás a technikai berendezés alkalmazásával, ennek hiányában kézfeltartással történik. A szavazás eredményét a közgyőlés elnöke, szükség esetén közremőködık bevonásával állapítja meg. A közgyőlés elnöke a szavazás során felmerült technikai probléma esetén legfeljebb egy alkalommal ellenpróbát rendelhet el. A technikai berendezés alkalmazásával történı szavazás nyíltságát a szavazásról a számítógép által készített lista megtekinthetıségének lehetısége biztosítja. (3) A közgyőlés elnöke egy döntési javaslaton belül részszavazást kérhet a javaslat egyes részletei vonatkozásában. (4) Ugyanazon napirendi pontról a szavazás befejezését követıen újraszavazást elrendelni képviselı indítványára, a testület egyszerő többséggel hozott döntésével egyszer lehet. Ha a testület ilyen értelmő döntést hoz, a szavazást meg kell ismételni. (5) Amennyiben a szavazás során az „igen” szavazatok száma nem éri el az adott javaslat elfogadásához szükséges „igen” szavazatok számát, a szavazásra feltett javaslatot a közgyőlés nem fogadta el (javaslatot elvetette). A közgyőlés elnöke rendeletalkotás kapcsán a rendelet- tervezet elfogadása érdekében az ülés bezárásáig egy alkalommal ismételt szavazásra teheti fel az elvetett javaslatot. 31. § (1) Titkos szavazást kell tartani a közgyőlés elnöke és alelnöke(i) megválasztása során. Titkos szavazást lehet tartani a zárt ülésen tárgyalható témák esetén, amelyrıl a közgyőlés a konkrét esetben egyszerő többséggel dönt. (2) Titkos szavazás esetén a közgyőlés egy elnökbıl és két tagból álló szavazatszámláló bizottságot választ a titkos szavazás lebonyolítására. A szavazatszámláló bizottság: a) ismerteti a szavazás módját és elkészíti – a hivatal közremőködésével - a szavazólapokat, b) összeszámolja a szavazatokat,
14
c) a szavazásról jegyzıkönyvet készít, amely tartalmazza ca) a jelenlevı bizottsági tagokat, cb) a szavazás során felmerült körülményeket, cc) a bizottság tagjainak megállapításait, észrevételeit, cd) a szavazás eredményét. d) a szavazás eredményérıl jelentést tesz a közgyőlésnek. 32. § (1) A közgyőlés elnöke vagy bármely képviselı indítványozhatja, hogy a szavazás eredménye a képviselık nevének és szavazatának megjelenítésével kerüljön rögzítésre az ülésrıl készített írásos jegyzıkönyvben. Az indítványról a közgyőlés - vita nélkül - egyszerő szótöbbséggel dönt. (2) A szavazás eredménye a képviselık nevének és szavazatának megjelenítésével kerül rögzítésre az ülésrıl készített írásos jegyzıkönyvben, amennyiben arra a szavazás megkezdéséig 10 képviselı a közgyőlés elnökénél az aláírásával ellátott írásbeli indítványt terjesztett elı. (3) A képviselıi szavazatok ismertetésének rendje: a) gépi szavazás esetén a szavazást követıen a számítógépes program alapján - a fıjegyzı közremőködésével - az elnök ismerteti a névszerinti szavazás eredményét, b) amennyiben a számítógépes program nem mőködik a fıjegyzı egyenként, ábécé sorrendben felolvassa a közgyőlés tagjainak nevét, akik "igen"-nel, "nem"mel vagy "tartózkodom"-mal szavaznak, melynek alapján a közgyőlés elnöke megállapítja a szavazás eredményét. 33. § A közgyőlés hatáskörébe tartozó választás, kinevezés, megbízás és kitüntetés, továbbá cím adományozása ügyében, amennyiben több jelöltre történik szavazás, a közgyőlés az elıterjesztı vagy bármely képviselı javaslata alapján több fordulós szavazással is dönthet. A szavazás módját a közgyőlés esetenként határozza meg és arról vita nélkül, egyszerő többséggel dönt.
8. A napirendhez nem kapcsolódó felszólások (Interpelláció, kérdés, személyes megjegyzés) 34. § (1) A közgyőlés tagjai az ülésen a napirendek megtárgyalása után a közgyőlés elnökéhez, az alelnökökhöz, a fıjegyzıhöz, a bizottságok elnökeihez, a tanácsnokokhoz szóban vagy írásban interpellációt terjeszthetnek elı. (2) Az interpelláció a közgyőlés vagy szervei és intézményei hatáskörébe, mőködési körébe tartozó üggyel kapcsolatos magyarázatkérés és az ezzel összefüggı kérdés megfogalmazása az (1) bekezdésben jelzett címzettek felé. (3) Az interpelláció tárgyának szoros kapcsolatban kell állnia a megyei önkormányzat szervezı-szükségkielégítı munkájával, illetıleg a megyei önkormányzat irányítása alatt álló szervezet (intézmény) tevékenységi körével (4) Az interpellációra – ha a válaszadás elızetes vizsgálatot nem igényel – az ülésen szóban, ha nem lehetséges legkésıbb 15 napon belül írásban érdemi választ kell adni. Az írásban adott válaszról a képviselıtestületet a soron következı ülésen tájékoztatni kell.
15
(5) Az interpellációra adott válasz elfogadásáról az azt elıterjesztı képviselınek a válasz kézhez vételét követı 15 napon belül írásban nyilatkoznia kell, melyet a közgyőlés elnöke a közgyőlés következı ülésén a testülettel ismertet. Amennyiben az interpelláló a választ nem fogadja el, a közgyőlés vita nélkül dönt annak elfogadásáról. Ha a közgyőlés sem fogadja el a választ, a témakör szerinti bizottságnak további vizsgálatra kiadja. Ebben az esetben az interpelláció tárgyában a bizottság készít elıterjesztést a következı ülésre. A vizsgálatba be lehet vonni az interpelláló képviselıt is. 35. § (1) A közgyőlés tagjai a közgyőlési napirendek megtárgyalása után szóban vagy írásban az (1) bekezdésben foglalt címzettekhez önkormányzati ügyben kérdést intézhetnek, amelyre az ülésen szóban – vagy legkésıbb 15 napon belül írásban – érdemi választ kell adni. Az írásban adott válaszról a képviselı-testületet a soron következı ülésen tájékoztatni kell. (2) Kérdés minden olyan képviselı-testületi hatáskörbe tartozó, szervezetre, mőködésre, elıkészítésre, tényre, vagy adatra vonatkozó tudakozódás, amely tartalma szerint nem sorolható az interpelláció fogalomkörébe és nem kapcsolódik az ülés napirendjének témaköreihez. 36. § A megyei képviselık, illetve a közgyőlésen tanácskozási joggal résztvevı személyek közül az tehet személyes megjegyzést, aki a vita során az ıt méltatlanul ért kritikát kívánja kivédeni, illetve aki az álláspontjával összefüggésben keletkezett félreértéseket szeretné eloszlatni. A személyes megjegyzést (2 perces idıtartamban) a vita lezárását követıen lehet megtenni.
9. A közmeghallgatás
Ötv. 13. §
A képviselı-testület évente legalább egyszer, elıre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a választópolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselıi közérdekő kérdést és javaslatot tehetnek.
37. § (1) Közmeghallgatást kell tartani akkor is, ha a megyei képviselık 1/4-e, vagy a közgyőlés bármely bizottsága azt írásban a közgyőlés elnökénél indítványozza, aki a közmeghallgatást az indítvány kézhezvételétıl számított 15 napon belüli idıpontra kitőzi a 18. §-ban foglaltak figyelembe vételével. (2) A közmeghallgatás során minden állampolgár 5 perc terjedelemben felszólalhat. (3) Ha a közmeghallgatáson közérdekő bejelentés hangzik el, a téma szerint illetékes tisztségviselı vagy bizottság köteles a közérdekő bejelentést megvizsgálni, a szükséges intézkedést megtenni, s errıl a bejelentıt és a közgyőlést tájékoztatni.
16
IV. Fejezet A MEGYEI KÖZGYŐLÉSI DÖNTÉSEK 1. Rendeletalkotás, rendelet és a határozat jelölése Ötv. 16. § (1)
(2)
(3)
A képviselı-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot. Az önkormányzati rendeletet a képviselı-testület hivatalos lapjában, illetıleg a helyben szokásos - a szervezeti és mőködési szabályzatban meghatározott módon ki kell hirdetni. Az önkormányzati rendeletet a polgármester és a jegyzı írja alá. Kihirdetésérıl a jegyzı gondoskodik.
38. § A közgyőlés döntései: a) rendeletek b) határozatok 39. § (1) Törvényi felhatalmazás alapján, a megyei közgyőlés feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a rendeletalkotást kezdeményezhetik a képviselık, a közgyőlés bizottságai, és a fıjegyzı. (2) A rendeletalkotásra irányuló kezdeményezést a közgyőlés elnökénél kell benyújtani. (3) A rendelet-tervezet szakszerő elıkészítéséért a megyei fıjegyzı a felelıs. (4) Az elıkészítést követıen a rendelet-tervezetet - indoklással együtt - kell a közgyőlés elé beterjeszteni. 40. § (1) A rendelet elfogadását követıen annak hiteles, végleges szövegét a fıjegyzı köteles megszerkeszteni. A fıjegyzı köteles gondoskodni a rendelet kihirdetésérıl. A rendelet kihirdetésének napja a hivatal Önkormányzati és Intézmény-igazgatási Irodáján elhelyezett hirdetıtáblára való kifüggesztés napja. (2) A rendeletet az elfogadástól számított 15 napon belül kell kihirdetni. A rendeleteket 15 napra kell kifüggeszteni a hirdetıtáblán. (3) A rendeletet a közgyőlés hivatalos lapjában, a Közlönyben közzé kell tenni. A közgyőlés rendeleteinek hatályos szövegét az önkormányzat honlapján közzé kell tenni. (4) A fıjegyzı gondoskodik a megalkotott rendeletek folyamatos karbantartásáról. Ennek érdekében - indokolt esetben - kezdeményezi a rendeletek módosítását, illetıleg hatályon kívül helyezését. 41. § (1) A közgyőlés rendeleteit és határozatait külön-külön is - a naptári év elejétıl kezdıdıen - folyamatosan sorszámmal és évszámmal kell ellátni a következık szerint. a) A megyei közgyőlési rendeletek jelzése: Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének ..../20...(..hó...nap) önkormányzati rendelete
17
b) A közgyőlés határozatainak jelzése: Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének ../20..(..hó..nap) önkormányzati határozata (2) A közgyőlési rendeletekrıl és határozatokról számítógépes nyilvántartást kell vezetni. A közgyőlés hatályos rendeleteinek felsorolását a Szabályzat 4. sz. függeléke tartalmazza. (3) A közgyőlés rendeleteit és határozatainak kivonatát - a jegyzıkönyv elkészítése után 15 napon belül meg kell küldeni a végrehajtásért felelıs személyeknek. (4) A közgyőlés ügyrendi kérdésekben jegyzıkönyvben történı rögzítéssel, alakszerő határozat meghozatala nélkül dönt.
2. A közgyőlés ülésének jegyzıkönyve Ötv. 17. § (1)
(2)
(3)
A képviselı-testület ülésérıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amely a megjelent képviselık és meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerő eredményét és a hozott döntéseket tartalmazza. A jegyzıkönyv elkészítésérıl a jegyzı gondoskodik. A képviselı-testület ülésének a jegyzıkönyvét a polgármester és a jegyzı írja alá. A jegyzıkönyvet az ülést követı tizenöt napon belül a jegyzı köteles megküldeni a fıvárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetıjének. A választópolgárok - a zárt ülés kivételével betekinthetnek a képviselı-testület elıterjesztésébe és ülésének jegyzıkönyvébe. A zárt ülésrıl külön jegyzıkönyvet kell készíteni. A külön törvény szerinti közérdekő adat és közérdekbıl nyilvános adat megismerésének lehetıségét zárt ülés tartása esetén is biztosítani kell.
42. § (1) A közgyőlés ülésérıl szószerinti jegyzıkönyv készül. A közgyőlés ülésérıl készült szószerinti jegyzıkönyv elkészítésérıl hangrögzítés útján a fıjegyzı gondoskodik. (2) A jegyzıkönyv mellékletei: a) a meghívó; b) a tárgyalásra került elıterjesztések (mellékleteikkel); c) a határozat- és rendelet-tervezetek egy-egy példánya; d) a jelenléti ív, e) bizottsági állásfoglalásokról szóló összegzés. (3) A jegyzıkönyv eredeti példányát - mellékleteivel együtt - a hivatal kezeli. A jegyzıkönyvet évente be kell köttetni és el kell helyezni az irattárban. A közgyőlés nyílt ülésének jegyzıkönyveit az önkormányzat hivatalos honlapján közzé kell tenni.
18
(4) A jegyzıkönyv eredeti példányába a hivatalban lehet betekinteni. A közgyőlés bármely tagja kérésére a nyilvános ülések jegyzıkönyvének másolatát át kell adni. Ezen túlmenıen nyilvános ülések jegyzıkönyvébıl másolat kiadását a fıjegyzı engedélyezi. A közgyőlés zárt ülésérıl külön jegyzıkönyv készül, abba csak a jogszabályban felsorolt személyek és szervek tekinthetnek be.
V. Fejezet A MEGYEI KÉPVISELİK ÉS KÉPVISELİCSOPORTOK
1. A képviselık jogállása Ötv. 19. § (1)
A települési képviselı a település egészéért vállalt felelısséggel képviseli a választóinak az érdekeit. Részt vehet a képviselı-testület döntéseinek elıkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenırzésében. A települési képviselık jogai és kötelességei azonosak. A települési képviselı az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követı ülésen a 32. § szerint esküt tesz.
(2)
A települési képviselı: a) a képviselı-testület ülésén a polgármestertıl (alpolgármestertıl), a jegyzıtıl, a bizottság elnökétıl önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésıbb tizenöt napon belül írásban - érdemi választ kell adni; b) kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzıkönyvhöz kell mellékelni; illetıleg kérésére a véleményét rögzíteni kell a jegyzıkönyvben; c) tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén. Javasolhatja a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselıt meg kell hívni. Kezdeményezheti, hogy a képviselıtestület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a részönkormányzat testületének, a helyi kisebbségi önkormányzat testületének - a képviselı-testület által átruházott - önkormányzati ügyben hozott döntését; d) megbízás alapján képviselheti a képviselıtestületet;
19
hivatalától igényelheti a e) képviselı-testület képviselıi munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közremőködést. Közérdekő ügyben kezdeményezheti a képviselı-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni; f) köteles részt venni a képviselı-testület munkájában 43. § A közgyőlés tagjainak kötelezettségei: a) az ülésen való megjelenéskor köteles bejelentkezni, illetve távozáskor, továbbá az ülésterem ideiglenes elhagyásakor kijelentkezni, visszatértekor bejelentkezni (számítógép mőködése esetén gépi be- vagy kijelentkezéssel, annak hiányában szóban); b) köteles a tudomására jutott titkot megırizni, c) felkérés alapján részt venni a testületi ülések elıkészítésében, valamint különbözı vizsgálatokban; d) írásban vagy szóban elızetesen bejelenteni, ha a közgyőlés vagy bizottságának ülésén nem tud megjelenni, illetve egyéb megbízatásának teljesítésében akadályoztatva van; e) vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot haladéktalanul bejelenteni f) megbízólevelének átvételétıl, majd ezt követıen minden év január 1-jétıl számított 30 napon belül vagyonnyilatkozatot tenni.
2. A képviselıcsoportok 44. § (1) A közgyőlésben az egyes listákról mandátumot szerzett képviselık tevékenységük összehangolására mandátumot szerzı pártonként, társadalmi szervezetenként, vagy listánként legalább kettı fıvel képviselıcsoportot (frakciót) hozhatnak létre. (2) Két vagy több párt, illetve társadalmi szervezet együtt is létrehozhat egy képviselıcsoportot (frakciót). (3) Minden pártnak, társadalmi szervezetnek, illetve listának csak egy képviselıcsoportja (frakciója) lehet, egy képviselı csak egy képviselıcsoportnak lehet a tagja. 45. § (1) A képviselıcsoport (frakció) megalakulását a megalakulástól számított 15 napon belül kell írásban bejelenteni a közgyőlés elnökénél. A bejelentésnek tartalmaznia kell a képviselıcsoport elnevezését, névsorát, megválasztott vezetı, esetleg helyettesek nevét. (2) A közgyőlés képviselı-csoportjainak (frakcióinak) felsorolását a 5. sz. függelék tartalmazza. A képviselıcsoport (frakció) mőködési szabályait a Szabályzat keretei között önállóan határozza meg. A képviselıcsoportot a Szabályzatban biztosított jogok addig illetik meg, amíg tagjainak száma eléri a kettı fıt. (3) A képviselıcsoportok tevékenységük összehangolására együttmőködési megállapodást köthetnek.
20
(frakciót) a képviselıcsoport (4) A képviselıcsoportot akadályoztatása esetén a képviselıcsoport által erre felhatalmazott képviseli. A képviselıcsoport vezetıje (frakcióvezetı) jogállása a elnökkel, helyettese(i) a bizottsági alelnökökkel esik egybe a tevékenységének gyakorlása során.
vezetıje, más tagja bizottsági közgyőlési
46. § (1) Megszőnik a képviselıcsoport (frakció), ha ezt határozatban kimondja. A képviselıcsoport volt vezetıje a megszőnés tényét köteles haladéktalanul, de legkésıbb öt napon belül írásban bejelenteni a közgyőlés elnökének. (2) A képviselı önállóan dönthet a képviselıcsoportból (frakcióból) való kilépésrıl és arról, hogy munkáját függetlenként folytatja. Errıl a közgyőlés elnökét öt napon belül írásban értesíti. (3) A képviselı másik képviselıcsoportba való átlépése esetén a befogadó képviselıcsoport vezetıje (frakcióvezetı) errıl öt napon belül írásban tájékoztatja a közgyőlés elnökét. (4) Az (1)-(2)-(3) bekezdésben foglaltakról a közgyőlés elnöke a testületet a soron következı ülésen tájékoztatja. VI. Fejezet A KÖZGYŐLÉS SZERVEI ÉS A TISZTSÉGVISELİK 1. Bizottságok Ötv. 23. § (1)
(2)
(3)
Ötv. 24. § (1)
Ötv. 25. § (1)
A bizottság - a feladatkörében - elıkészíti a képviselıtestület döntéseit, szervezi és ellenırzi a döntések végrehajtását. A képviselı-testület határozza meg azokat az elıterjesztéseket, amelyeket bizottság nyújt be, továbbá amely elıterjesztések a bizottság állásfoglalásával nyújthatók be a képviselı-testületnek. A képviselı-testület döntési jogot adhat bizottságainak és a bizottság döntését felülvizsgálhatja, önkormányzati rendeletben hatósági hatáskört állapíthat meg bizottságának. A bizottság határozatképességére és határozathozatalára a képviselı-testületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A bizottság elnökét és tagjainak több, mint a felét a települési képviselık közül kell választani. A polgármester, az alpolgármester, a települési kisebbségi önkormányzat elnöke, a képviselı-testület hivatalának dolgozója nem lehet a bizottság elnöke vagy tagja A bizottságot a polgármester indítványára össze kell hívni.
21
(2)
Ötv. 26. §
Ötv. 27. §
Ötv. 74. §
(2)
(3)
A polgármester felfüggesztheti a bizottság, a részönkormányzat testülete döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselı-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit. A felfüggesztett döntésrıl a képviselı-testület a következı ülésén határoz. A bizottsági döntéshozatalból kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni. A kizárásról az elnök esetén a polgármester, bizottsági tag esetén a bizottság dönt. A bizottság a feladatkörében ellenırzi a képviselıtestület hivatalának a képviselı-testület döntéseinek az elıkészítésére, illetıleg végrehajtására irányuló munkáját. Ha a bizottság a hivatal tevékenységében a képviselı-testület álláspontjától, céljaitól való eltérést, az önkormányzati érdek sérelmét, vagy a szükséges intézkedés elmulasztását észleli, a polgármester intézkedését kezdeményezheti. A megyei közgyőlés köteles megalakítani a pénzügyi bizottságát. Emellett a megyei közgyőlés meghatározott feladatainak eredményesebb ellátása érdekében - a tanácsnoknak választott megyei képviselık és más megyei képviselık tagsági többségét biztosítva szabadon alakíthat bizottságokat. A megyei közgyőlés a bizottság további tagjait a szolgáltatást nyújtók és igénybe vevık, valamint a szolgáltatásban más módon érdekeltek képviselıibıl választja meg. A bizottság elnöke megyei tanácsnok. Ha a megyében területi kisebbségi önkormányzat alakul, a megyei közgyőlés köteles megalakítani kisebbségi ügyekkel foglalkozó bizottságát, amelynek munkájában a megyei kisebbségi önkormányzat elnöke állandó tanácskozási joggal vesz részt.
47. § (1) A közgyőlés által létrehozott állandó bizottságok megnevezését, és részletes feladatkörüket a Szabályzat 3. sz. melléklete tartalmazza. A közgyőlés által létrehozott állandó bizottságok tagjainak névsorát a Szabályzat 6. sz. függeléke tartalmazza. (2) A közgyőlés a közös feladatokban való együttmőködés elıkészítésére és összehangolására Székesfehérvár Megyei Jogú Város és Dunaújváros Megyei Jogú Város vonatkozásában Egyeztetı Bizottságot hoz létre. Az Egyeztetı Bizottság megyei oldalának munkáját a közgyőlése elnöke koordinálja. (3) A képviselıi vagyonnyilatkozatok nyilvántartásával és ellenırzésével, valamint az összeférhetetlenségi ügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokat – a 2000. évi XCVI tv. alapján – a Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság látja el. Az eljárás rendjét a Szabályzat 4. sz. melléklete tartalmazza.
22
48. §. (1) A közgyőlés állandó bizottságai létszámát maximum 17 fıben határozza meg. Egy képviselı egyidejőleg két állandó bizottságnak lehet tagja. (2) A közgyőlés esetenként jelentkezı, gondos körültekintést igénylı feladatok megoldására munkacsoportot hozhat létre. 49. § Amennyiben a napirendi téma több bizottság feladatkörét érinti, együttes ülés tartását kezdeményezhetik, egyetértésük esetén azt közösen hívják össze, s az együttes ülést a kezdeményezı bizottság elnöke vezeti. Az együttes ülés határozatképes, ha az ülésen bizottságonként jelen van az érintett bizottságok képviselıinek több mint fele. A javaslat elfogadásához bizottságonként a jelenlévı képviselık több mint felének igen szavazata szükséges. Ötv. 29. §
A bizottságok mőködésének ügyviteli feladatait a képviselı-testület hivatala látja el.
50. § (1) A bizottsági ülésekrıl az Ötv. 17. § (1) bekezdése szerinti jegyzıkönyvet kell készíteni. A bizottság az általa tárgyalt napirendekrıl naptári éven belül folyamatos sorszámozással ellátott határozatot hoz. A jegyzıkönyv mellékleteinek köre megegyezik a 42. § (2) bekezdésében foglaltakkal. A bizottsági ülésekrıl készült jegyzıkönyveket a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal részére meg kell küldeni. (2) A bizottságok önként vállalt feladataikat saját hatáskörben munkatervükben rögzítik. Évente egy alkalommal valamennyi bizottság beszámol a közgyőlésnek a végzett munkáról. (3) A közgyőlés meghatározott idıre vagy feladatok ellátására ideiglenes bizottságot hozhat létre. A bizottság részletes feladatait a közgyőlés határozza meg. Az ideiglenes bizottság összetételére és mőködésére az állandó bizottságokra vonatkozó rendelkezések érvényesek. Az ideiglenes bizottság megbízatása megszőnik, ha a feladata végrehajtásáról szóló jelentést a közgyőlés elfogadta vagy a létrehozásakor mőködésére meghatározott idı letelt. (4) A 25-32. §-t az e fejezetben foglalt eltérésekkel a bizottság mőködésére is megfelelıen alkalmazni kell. 2. Tanácsnokok Ötv. 21. §
A képviselı-testület a polgármesternek, bármely települési képviselınek a javaslatára a települési képviselık közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselı-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását.
51. § (1) A közgyőlés által megválasztott tanácsnokok megnevezését, feladatés hatáskörét a Szabályzat 5. számú melléklete tartalmazza. A tanácsnok feladatkörének ellátása során az ügy tárgya szerinti bizottsággal (bizottságokkal) szükség szerint - együttmőködik. (2) A tanácsnok évente egy alkalommal tevékenységérıl beszámol a közgyőlésnek.
23
3. Tisztségviselık
Ötv. 73. §
Ötv. 74. § (1)
Ötv. 34. § (1)
(2)
A megyei közgyőlés elnökét a megyei közgyőlés - saját tagjai sorából - titkos szavazással választja a megbízatásának idıtartamára. A megyei közgyőlés tisztségviselıi: az elnök, egy vagy több alelnök. A megyei közgyőlés a megyei közgyőlés elnökének javaslatára titkos szavazással, minısített többséggel egy vagy több alelnököt választhat. A megyei közgyőlés legalább egy alelnököt saját tagjai közül választ meg. A megyei közgyőlés alelnökének megbízatása megszőnik a megyei közgyőlés új elnökének megválasztásával, valamint ha a megyei közgyőlés az elnök javaslatára titkos szavazással, minısített többséggel megbízását visszavonja. Azon megyei közgyőlési alelnök, akit nem a megyei közgyőlés tagjai közül választottak, nem tagja a megyei közgyőlésnek, a megyei közgyőlés elnökét, mint a testület elnökét nem helyettesítheti, a megyei közgyőlés ülésein tanácskozási joggal vesz részt. A nem a megyei közgyőlés tagjai közül választott alelnök jogállására egyebekben a megyei közgyőlés tagjai közül választott alelnökre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A képviselı-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minısített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselı-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszőnik az új polgármester megválasztásával, valamint ha a képviselı-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minısített többséggel megbízását visszavonja. Azon alpolgármester, akit nem a képviselı-testület tagjai közül választottak, nem tagja a képviselıtestületnek, a polgármestert a képviselı-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselı-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz. A nem a képviselı-testület tagjai közül választott alpolgármester jogállására egyebekben a képviselı-testület tagjai közül választott alpolgármesterre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
24
52. § (1) Az elnök választásánál a jelölt állításához a megválasztott képviselık 15%-ának szavazata szükséges. Több jelölt esetén, ha az elsı fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazatot, újabb szavazási fordulót kell tartani. Amennyiben az elnök titkos választása során a választás mindkét fordulójában a szavazás eredménytelen, a választás új jelölést követıen folytatódhat. (2) Amennyiben a közgyőlés tagjai közül megválasztandó társadalmi megbízatású alelnök, továbbá a nem a közgyőlés tagjai közül megválasztandó fıállású alelnök titkos választása során az elnök által javasolt jelölt nem kapta meg a szükséges szavazatot, újabb szavazási fordulót kell tartani. Ha a közgyőlés tagjai közül megválasztandó társadalmi megbízatású alelnök, valamint a nem a közgyőlés tagjai közül választandó fıállású alelnök titkos választása során a választás mindkét fordulójában a szavazás eredménytelen, a választás új jelölést követıen folytatódhat. (3) A (2) bekezdés szerint megválasztott fıállású és társadalmi megbízatású alelnökök tisztségüket a közgyőlés elnökének irányításával látják el. A közgyőlés alelnökeinek feladatait külön elnöki utasítás szabályozza. (4) A közgyőlés a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság javaslatára megállapítja a tisztségviselık illetményét, tiszteletdíját, jutalmát és költségtérítését. 53. § (1) A közgyőlés elnöke a megyei önkormányzat vezetıje, felelıs az önkormányzat egészének mőködéséért. Közgyőléssel kapcsolatos fıbb feladatai: a) Összehívja és vezeti a megyei közgyőlés munkáját; b) Képviseli a megyei önkormányzatot; c) Gondoskodik a megyei képviselık zavartalan munkája feltételeirıl; d) Aláírja az önkormányzati rendeletet és határozatot; (2) A bizottságokkal összefüggı fıbb feladatai: a) indítványozhatja a bizottság összehívását; b) felfüggeszti a bizottság döntésének végrehajtását, ha annak tartalma ellentétes a közgyőlés határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit; c) dönt a bizottsági elnök kizárásáról (bizottsági döntéshozatal esetében) ha az ügy a bizottság elnökét vagy hozzátartozóját személyesen érinti. Ötv. 35. § (1)
(2)
A polgármester az önkormányzati, valamint az államigazgatási feladatait, hatásköreit [7. § (1) és (2) bek.] a képviselı-testület hivatalának közremőködésével látja el. A polgármester a képviselı-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a hivatalt. A polgármester a) a jegyzı javaslatainak figyelembevételével meghatározza a hivatal feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések elıkészítésében és végrehajtásában, b) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek a gyakorlását átruházhatja,
25
c) a jegyzı javaslatára elıterjesztést nyújt be a képviselı-testületnek a hivatal belsı szervezeti tagozódásának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására, d) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét, e) gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester, a jegyzı és az önkormányzati intézményvezetık tekintetében. 4. A megyei önkormányzati hivatal Ötv. 75. § (1)
(2) (3
A megyei testületek és tisztségviselık munkáját megyei önkormányzati hivatal segíti, melynek feladata a döntések szakmai elıkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenırzése. A hivatal vezetıjét: a megyei fıjegyzıt a megyei közgyőlés nevezi ki határozatlan idıre. A megyei közgyőlés meghatározza a hivatal belsı szervezetét és mőködésének szabályait, biztosítja a hivatal mőködésének dologi feltételeit.
54. § A hivatal belsı szervezeti egységeinek részletes feladatait a közgyőlés elnöke és a megyei fıjegyzı által meghatározott ügyrend tartalmazza. A belsı szervezeti egységek irányítását a megyei fıjegyzı által kinevezett köztisztviselık látják el. A hivatal szervezeti felépítését a 7. sz. függelék tartalmazza. A hivatal létszámát minden évben a költségvetési rendelet tartalmazza. 55. § A hivatal a közgyőlés feladatainak ellátása és döntéseinek végrehajtása érdekében az Ötv. I. fejezetében megfogalmazott elvek alapján az alábbi fontosabb alaptevékenységeket látja el: a) elıkészíti a közgyőlés döntéseit megalapozó elıterjesztéseket, b) szervezi a testületi ülések lebonyolítását, c) gondoskodik a döntések nyilvántartásáról és végrehajtásáról, d) ellátja a Fejér Megyei Önkormányzat jogi képviseletét, e) nyilvántartást készít és vezet az önkormányzati ingatlanvagyonról és közremőködik az egyéb önkormányzati vagyon feltárásában, f) végzi az önkormányzat operatív gazdálkodásának lebonyolításával, számviteli nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat, g) a közgyőlés döntésének megfelelıen végzi a közgyőlés intézményei gazdasági felügyeletét, ellenırzését és szakmai segítését, h) a megyei önkormányzat tulajdonának szabályozásáról szóló közgyőlési rendeletnek megfelelıen az intézményekkel megosztva kezeli az önkormányzat vagyonát, i) a települési önkormányzatok szakmai munkájával, feladatellátásával kapcsolatos felkéréseket teljesíti, j) gondoskodik az önkormányzat vagyonának üzemeltetésérıl és ellátja vagyonhasznosítással kapcsolatos feladatokat.
26
5. A megyei fıjegyzı és aljegyzı Ötv. 36. § (1)
A képviselı-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelı jegyzıt nevez ki. A képviselı-testület a jegyzı, a fıjegyzı javaslatára - a jegyzıre vonatkozó szabályok szerint - községben kinevezhet, más önkormányzatnál kinevez aljegyzıt a jegyzı helyettesítésére, a jegyzı által meghatározott feladatok ellátására. A kinevezés határozatlan idıre szól.
(2)
A jegyzı vezeti a képviselı-testület hivatalát. A jegyzı: a) gondoskodik az önkormányzat mőködésével kapcsolatos feladatok ellátásáról; b) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét; gyakorolja a munkáltatói jogokat a képviselı-testület hivatalának köztisztviselıi tekintetében. A kinevezéshez, vezetıi megbízáshoz, felmentéshez, a vezetıi megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz - a polgármester által meghatározott körben - a polgármester egyetértése szükséges. c) döntésre elıkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket; d) dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át; e) tanácskozási joggal vesz részt a képviselı-testület, a képviselı-testület bizottságának ülésén; f) dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
(3)
A jegyzı köteles jelezni a képviselı-testületnek, a bizottságnak és a polgármesternek, ha a döntésüknél jogszabálysértést észlel.
56. § A fıjegyzı: a) rendszeresen tájékoztatást ad a közgyőlés elnökének, a közgyőlésnek, bizottságoknak az önkormányzat munkáját érintı jogszabályokról; b) tájékoztatja a közgyőlést a hivatal munkájáról; az ügyintézésrıl. c) szervezi az önkormányzati hivatal dolgozóinak továbbképzését; d) ellátja a hivatal útján a közgyőlés és a bizottságok szervezési és ügyviteli tevékenységével kapcsolatos feladatokat; 57. § Az aljegyzı belsı szervezeti egységet is vezethet.
27
VII. Fejezet A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULÁSOS KAPCSOLATAI
58. § A közgyőlés feladatainak hatékonyabb, célszerőbb, gazdaságosabb és ésszerőbb megoldása érdekében társulásokban vehet részt. A közgyőlés bármely más önkormányzattal, gazdasági, szolgáltató szervezettel, közszolgáltatásokat nyújtó intézménnyel alakíthat társulásokat. 59. § (1) A Közgyőlés a területi kisebbségi önkormányzatok részére – a jogszabályok által meghatározott módon – biztosítja a testületi mőködés feltételeit, az ebbıl eredı további feladatokat az Önkormányzati Hivatal látja el. (2) A Közgyőlés az Önkormányzati Hivatal útján az (1) bekezdésben foglalt feladatok keretében biztosítja a testületi mőködéshez szükséges helyiséghasználatot, közremőködik a testületi ülések elıkészítésében, ezen belül a meghívó és az elıterjesztések gépelésében, sokszorosításában és kézbesítésében, elkészíti a testületi ülés jegyzıkönyvét, gondoskodik annak eljuttatásáról a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, segítséget nyújt a határozatok nyilvántartásában, a közmeghallgatás megszervezésében és lebonyolításában. (3) A közgyőlés által a kisebbségi önkormányzatok részére a mőködési feltételek biztosításához szükséges térítésmentes használatba átadott a vagyontárgyak köre: a) helyiséghasználat kapcsán a megyei önkormányzat tulajdonát képezı Székesfehérvár Piac tér 12. sz. alatti irodaépületben biztosított irodahelyiség, berendezési tárgyakkal (irodabútorok) b) számítógépes konfiguráció (4) A vagyontárgyak használatba adásának feltételeire külön megállapodást kell kötni. VIII. Fejezet A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALAPJAI
1. Az önkormányzat költségvetése
60. § (1) A közgyőlés az éves költségvetés elızetes koncepcióját a tárgyévet megelızıen az államháztartási törvény, valamint a költségvetési törvény rendelkezéseinek megfelelıen határozza meg. (2) A közgyőlés évente rendeletben határozza meg költségvetését az éves költségvetési törvény, az ahhoz kapcsolódó törvényi változások és az államháztartási törvény elıírásainak megfelelıen.
28
(3) A közgyőlés az Ötv. 91. § (6) és (7) bekezdése alapján dönt gazdasági programjáról. A költségvetés tervezetét az érintett szakszervezetek képviselıi elızetesen megvitatják. A közgyőlés a költségvetés-tervezetét az államháztartási törvény és az önkormányzat e tárgyú rendelete által elıírt tagolásban és részletezésben tárgyalja meg. (4) A költségvetés tervezetében elıször törvényben elıírt kötelezı önkormányzati feladatok megvalósításának módozatait kell kimunkálni, majd ezt követi az önként vállalható önkormányzati feladatok számbavétele. (5) A költségvetés a bevételeit a források, a kiadásokat pedig a célok szerint tartalmazza. Az esetleges forráskiesés, többletfeladatok, áremelkedések, stb. fedezetéül kötelezı tartalékokat kell képezni. (6) A közgyőlés elnöke a tárgyév lezárása után a zárszámadást a közgyőlés elé terjeszti. (7) A közgyőlés az önkormányzat és a felügyelete alá tartozó intézmények gazdálkodásának ellenırzését belsı ellenırzés útján biztosítja.
2. Az önkormányzat vagyona
61. § (1) Az önkormányzat vagyonát (forgalomképtelen törzsvagyon, korlátozottan forgalomképes törzsvagyon, forgalomképes vagyontárgyak tételes listáját) a megyei önkormányzat vagyonrendelete tartalmazza. (2) A közgyőlés a korlátozottan forgalomképes vagyontárgyakkal való gazdálkodás szabályait és az önkormányzat vállalkozásaival kapcsolatos elıírásokat a vagyonrendelet megalkotásával határozza meg. (3) A megyei önkormányzat vagyonának növelése érdekében - az Ötv. 80.§ának (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel vehet részt különbözı gazdasági vállalkozásokban. (4) A közgyőlés a megyei önkormányzati feladatok eredményesebb megvalósítása érdekében közalapítványokat hozhat létre és közérdekő kötelezettségvállalásokat tehet. (5) A közgyőlés hitelt csak akkor vesz fel, ha más finanszírozási mód nem lehetséges, vagy gazdaságilag célszerőtlen.
29
IX. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
62. § (1) Ez a rendelet 2010. november 1-jén lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszti a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2007. (III.21.) K.r.sz. rendelet, valamint az annak módosításáról szóló 12/2007. (VI.28.) K.r.számú, a 8/2008. (II.29.) K.r.számú, a 9/2008. (III.26.) K.r.számú, a 20/2008. (VI.24.) K.r.sz. és a 21/2008. (VI.23.) K.r.sz., 34/2008. (XI.28.) K.r.sz. a 3/2009. (II.27.) K.r.sz., 22/2009. (XI.20.) K.r.sz, 15/2010. (X.09.) K.r.sz. rendeletek.
Székesfehérvár, 2010. október 28.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
A rendelet a mai napon kihirdetésre került. Székesfehérvár, 2010. október 29.
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
„1. sz. melléklet a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A közgyőlés elnökére és bizottságaira átruházott önkormányzati hatósági hatáskörök jegyzéke
1.1. Szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, közoktatási, közmővelıdési tárgyú ügyek A
1. 2.
3.
4.
5. 6.
Önkormányzati hatósági hatáskör
Dönt abban az esetben, ha a jogosult vitatja a szociális, illetve gyermekvédelmi intézmény által megállapított térítési díjat, vagy annak csökkentését, illetve elengedését kéri. [Szt. 115. § (4), 133/1997. (VII.29.) Korm. r. 5. § (2) bek. Gyvt. 147 § (3) (4) bek.bek.] 3/2007. (II.23.) K.r.sz. 14. §. (5) bek. 4/2007. (II.23.) K.r.sz. 3.§. (4) bek. Dönt a szociális és gyermekvédelmi szakellátás ingyenes igénybevételérıl. [Szt. 114. § (3) bek, Gyvt. 147. § (6) bek.] 3/2007. (II.23.) K.r.sz. 16. §. (1) bek. 4/2007. (II.23.) K.r.sz. 4. §. (1) bek. Határozattal dönt a szociális intézmény vezetıjének - az intézményi jogviszony megszüntetésében - hozott értesítése elleni panaszról. [Szt. 101. § (3) bek.] Határozattal dönt az intézményvezetı – önkéntesen igénybevett – gyermekvédelmi ellátás megszüntetésérıl szóló értesítése ellen benyújtott panaszról (Gyvt. 37/A (4) bek. ] Az intézményvezetı tájékoztatása alapján intézkedik a térítési díjhátralék behajtása vagy a behajthatatlan hátralék törlése érdekében. [29/1993. (II.17.) Korm. rendelet 31. § (3) bek., 133/1997. (VII.29.) Korm. rendelet 15. § (3) bek.] 3/2007. (II.23.) K.r.sz. 17.§ (3) bek.
B Átruházott önkormányzati hatósági hatáskör gyakorlója
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
-2A
1. 7.
8.
9.
10.
Önkormányzati hatósági hatáskör
Határozattal dönt a szociális intézmény beutalásának kérdésérıl abban az esetben, ha az ellátást igénylı, illetve törvényes képviselıje az intézmény vezetıjének a kérelemmel, indítvánnyal kapcsolatban hozott döntését vitatja. [Sztv. 94/A. § (3) bek.] 3/2007. (II.23.) K.r.sz. 8.§. (3) bek. Dönt abban az esetben, ha a szociális intézményi ellátott, az intézmény vezetıje által megállapított egyéni gyógyszerszükséglet költsége viselésének mértékérıl szóló értesítése ellen panasszal él. [1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet 52/A §] Határozattal dönt a gyermekvédelmi intézmények igénybevételének kérdésérıl abban az esetben, ha a kérelmezı illetve törvényes képviselıje az intézmény vezetıjének döntését vitatja, vagy az ellátás igénybevételérıl nem intézkedik. [Gyvt. 32. § (3) bek. ] Dönt a szociális intézményi ellátott foglalkoztatásáról abban az esetben, ha az ellátott, illetve törvényes képviselıje az intézmény vezetıjének az ellátott foglalkoztatására irányuló döntését vitatja. [Szt. 99/B. § (4) bek. ]
B Átruházott önkormányzati hatósági hatáskör gyakorlója
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
1.2.
Egyéb tárgyú ügyek A
1. 2.
Önkormányzati hatósági hatáskör
Dönt a külföldi állampolgárok betegellátási díjának mérséklésérıl, illetve elengedésérıl [Htv.133. §. b.) pontja]
B Átruházott önkormányzati hatósági hatáskör gyakorlója
a közgyőlés elnöke
„2. sz. melléklet a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A közgyőlés elnökére, illetve bizottságaira átruházott egyes nem önkormányzati hatósági hatáskörök jegyzéke 1.1.
Pénzügyi, gazdálkodási, vagyonhasznosítási ügyek A
1. 2. 3.
4.
5.
6. 7.
8.
Hatáskör Dönt az éves költségvetési rendeletben meghatározott, átruházott hatáskörben felhasználható pénzügyi keret felhasználásáról. Dönt a célhoz nem kötött – átmenetileg szabad pénzeszközök betétként történı elhelyezésérıl egyéb banki szolgáltatások igénybevételérıl. [Ötv. 88. § (1) bek c.) és d.) pontja] Dönt mindazoknak a közösségi szolgáltatásoknak a támogatásáról, amelyet nem helyi önkormányzati költségvetési szervek útján végeztek. [Htv. 138. § (1) bek. p.) pontja Dönt az ügyenként 300.000 Ft-ot meghaladó, de 500.000 Ft-ot meg nem haladó, igazoltan behajthatatlan követelések, tartozások törlésérıl [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) e)] A jóváhagyott költségvetési elıirányzatok között a hatályos költségvetési rendeletben engedélyezett kereteken belül átcsoportosítást hajthat végre. Gyakorolja az önkormányzati vagyont érintı hatósági eljárásban, pályázati eljárásban a tulajdonos nyilatkozattételi és a nyilatkozattétellel kapcsolatos döntési jogosultságot, ideértve az idegen vagyont terhelı, de az önkormányzat javára bejegyzett jelzálogjoggal kapcsolatos rendelkezés jogát is. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 7. § (5)] Elızetes hozzájárulása szükséges az intézmény használatában lévı ingatlan (föld, telek és lakás ingatlanok kivételével) a két éven túli, de öt évet nem meghaladó bérbe/használatba adásról [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) a)]
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
-2A
1. 9.
10.
11.
12.
13.
14. 15.
16. 17.
B Átruházott hatáskör Hatáskör gyakorlója Elızetes hozzájárulása szükséges - a Közgyőlés által jóváhagyott vagyonhasznosítási koncepció a közgyőlés elnöke alapján- a FMSZGY Kórház használatában lévı ingatlan (föld, telek lakás ingatlanok kivételével) 5 évet meg nem haladó bérbe/használatba adásához. [25/2004. (VII.9.) K.r.sz. 15. § (5) bek. a.) pontja) Dönt a Fejér Megyei Önkormányzat Hivatala az Önkormányzat költségvetési elszámolási a közgyőlés elnöke számláján lévı átmenetileg szabad pénzeszközeinek – a központi költségvetésbıl származó hozzájárulások és támogatások kivételével – bármely hitelintézetnél betétként történı elhelyezésérıl, kincstárjegy, államkötvény, államilag garantált egyéb értékpapír vásárlásáról, eladásáról értékhatárra való tekintet nélkül, legfeljebb egy éves idıtartamra, errıl a közgyőlést soron következı ülésén tájékoztatja [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 22. § (1) (2) ] Dönt a káreseményenként 100.000 Ft (könyv szerinti) értéket meghaladó, de 500.000 Ft a közgyőlés elnöke értéket meg nem haladó károk törlésérıl [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) f)] Gyakorolja a tulajdonosi jogokat azoknál a gazdasági társaságoknál, ahol az önkormányzat a közgyőlés elnöke tulajdoni részesedése nem éri el az 51%-ot [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 24. § (1) a) ] Dönt az 5.000.000 Ft beszerzési értéket meghaladó ingóságok selejtezésérıl – Fejér Megyei a közgyőlés elnöke Szent György Kórház kivételével [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) g) 15. §. (6) ] Nyilatkozatot ad ki a megyei önkormányzat fenntartásában mőködı intézmények a közgyőlés elnöke pályázataihoz a köztartozásokra vonatkozóan. Dönt az 1 millió Ft forgalmi értéket meghaladó értékő ingóság, és 5 millió Ft forgalmi értéket el a közgyőlés elnöke nem érı értékő ingatlan elidegenítésérıl, hasznosításáról [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 10. § (5)] Engedélyezi a likviditási tervtıl eltérı intézményi finanszírozást a hatályos költségvetési rendeletben foglaltak szerint. Dönt az önkormányzat javára felajánlott ingó vagyontárgyak elfogadásáról
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
-3A 1.
Hatáskör
18.
Elızetes tájékoztatása szükséges az intézményi használatban lévı 1.000.000 Ft könyv szerinti értéket meg nem haladó ingóságok értékesítése kapcsán azzal a korlátozással, hogy költségvetési éven belül az értékesítés bevételét össze kell számítani, amely érték nem haladhatja meg az 5.000.000 Ft-ot. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) c) ] Döntési és nyilatkozattételi jogosítvánnyal rendelkezik – a közgyőlés hatáskörébe tartozó ügyek kivételével – a gazdasági társaságokkal kapcsolatban felmerülı egyéb kérdésekben. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 24. § (3)] Gyakorolja a bérbeadói jogokat a lakások és helyiségek bérbeadása esetén. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 26. § (1)] Nyilatkozattételi jog illeti meg az éves költségvetési rendeletben meghatározott hitelkeret igénybevételével összefüggı jelzálogjog létesítésére vonatkozóan. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 7. § (7)] Szabályozza azon feltételeket, amelyekhez a feladatellátás köthetı, ha a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı intézmény ( költségvetési szerv) - szolgáltatási szerzıdéssel, számla ellenében – szakmai alapfeladatai keretében szellemi tevékenységet kíván külsı személlyel illetve szervezettel elláttatni. [292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 82. § (3) bek.) Elızetes hozzájárulása szükséges az intézmény használatában lévı szociális foglalkoztatás céljára szolgáló helyiség használati jogának két éven túli, de öt évet meg nem haladó ingyenes használatba adásához [25/2004. (VII.9.) K.r.sz. 15. § (5) bek. h.) pontja] Engedélyezheti intézmény részére költségvetési alszámla megnyitását Engedélyezheti letéti pénzeszköz elkülönített számlán való kezelését a helyi önkormányzati költségvetési szerv részére jogszabályban elıírt letéti kezelés esetén Meghatározott idıszakonként áttekinti az általa alapított és fenntartott költségvetési szervek és az önkormányzati hivatal belsı ellenırzésének tapasztalatait. Jóváhagyja a helyi önkormányzatra vonatkozó éves belsı ellenırzési tervet az elızı év november 15-éig. [Ötv. 92. §. (6) bek.]
19.
20. 21.
22.
23.
24. 25. 26.
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
-4A 1.
Hatáskör
B Átruházott hatáskör gyakorlója Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
27.
Figyelemmel kíséri a piaci viszonyokat, intézkedéseket kezdeményez. [Htv. 67. §]
28.
A jóváhagyott költségvetési elıirányzatok között az összkiadási elıirányzaton belül a hatályos költségvetési rendeletben engedélyezett kereteken belül átcsoportosítást hajthat végre.
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
29.
Dönt a káreseményenként 500.000 Ft (könyv szerinti) értéket meghaladó károk, valamint az ügyenként 500.000 Ft-ot meghaladó, igazoltan behajthatatlan követelések, tartozások törlésérıl [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 15. § (5) e) f.) ] Kijelöli az önkormányzati biztost a 34/2004. (IX.30.) K.r.sz. rendelet 5. § alapján a rendeletben meghatározott feltételek esetén Jóváhagyja a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei Integrált Gazdasági Szervezete Szervezeti és Mőködési Szabályzatát [2008. évi CV. tv. 8. §. (2) bek. a.), (5) bek.] Dönt az elıvásárlási jog gyakorlásáról, amennyiben az önkormányzat 51% alatti tulajdonosi részesedéssel rendelkezik az adott társaságban, vagy 5.000.000 forintot meg nem haladó üzleti érték megszerzésére kerül sor. [25/2004. (VII.9.) Kr.sz. rendelet 24. § (2) b)] Dönt az önrészt, elıfinanszírozást, elıleget és egyéb pénzbeli fenntartói támogatást nem igénylı, illetıleg a legfeljebb 5 millió Ft önrészt, elıfinanszírozást, elıleget vagy egyéb pénzbeli fenntartói támogatást igénylı intézményi hatáskörben benyújtandó uniós és hazai pályázatokon való részvétel engedélyezésérıl
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
30. 31.
32.
33.
34.
a
piaci
zavarok
megelızése
érdekében
Dönt - a bizottságok szakmai tevékenységével összefüggı célokra - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, átruházott hatáskörben felhasználható pénzügyi keret felhasználásáról
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
a közgyőlés kerettel rendelkezı bizottsága
1.2.
Szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, közmővelıdési és közoktatási tárgyú ügyek A
1. 2.
3.
4.
5.
6.
7. 8. 9.
10.
Hatáskör Hozzájárulást adhat a megye ellátási területén kívülrıl érkezı szociális és gyermekvédelmi szakellátási elhelyezési igény kielégítéséhez. [9/1999. (IX.24.) SzCsM.rend. 3/A. § (2) bek., 93/2007. (II.23.) K.r.sz. rendelet 10. § (3) bek. 15/1998. (IV.30.) NM. rend. 137. §. (11) bek ] Meghatározza a szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményekben mőködı érdekképviseleti fórum megalakításának és mőködésének általános szabályait. [Szt. 99. § (1) bek., Gyvt. 35. § (1) bek.] Kijelöli a fenntartó képviselıjét, aki a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekvédelmi szakellátó intézményekben mőködı Érdekképviseleti Fórumban tagsági feladatot lát el. [Szt. 99. § (3) bek., d.) pontja, Gyvt. 35. § (2/d) bek.] Dönt az önkormányzat fenntartásában lévı oktatási intézmények igazgatóinak kezdeményezése alapján a nem kötelezı tanórai foglalkoztatások többletidı keretérıl, a pedagógusok, a vezetık kötelezı óraszámának csökkentésérıl. [A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 53. § és 1. sz. melléklet) Egyetértési jogot gyakorol az intézmény vezetıje által elrendelt rendkívüli szünet idıpontjával kapcsolatban. (1993. évi LXXIX. tv. 54. § (1) bek.) Egyeztet a kötelezı feladatot ellátó nevelési, oktatási intézmény megszőntetése elıtt [1993. évi LXXIX. tv. 88. §] Kulturális szakemberek továbbképzéséhez normatív támogatás igénylése. [1997. évi CXL. tv. 94. § (4) bek., 1/2000. (I.14.) NKÖM rend.] Az intézmény mőködési engedélyével kapcsolatos jogszabályban foglaltak szerint a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmény vezetıjével együtt nyilatkozatot ad arra vonatkozóan, hogy az alkalmazottak rendelkeznek a szükséges szakképesítéssel. [259/2002. (XII.18.) Korm.r. 4.§ (1) bek. b.] Kijelöli a fenntartó képviselıjét, aki a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben több soron kívüli kérelem esetén részt vesz az igények kielégítése sorrendiségének megállapításában. [Szt. 94/C. §. (3) bek.]
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
-2A 1. 11.
12. 13. 14.
15. 16.
17.
18.
19.
20.
Hatáskör A szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények intézményvezetıinek intézkedései elleni panaszt elbírálja. [Szt. 94/E. § (14) bek., Gyvt. 36. § (2) bek. ] Kiadja a megyei közoktatási fejlesztési tervre épített megyei önkormányzati szakvéleményt. [1993. évi LXXIX. tv. 88. § (5)-(6)-(7) bek.] Ellátja – a közgyőlés döntése alapján – a 321/2009. (XII.29.) Korm. rendeletben rögzített mőködési engedéllyel kapcsolatos adminisztratív feladatokat Szakmai ellenırzést indíthat – a költségek biztosítása mellett – a helyi oktatás politikai célkitőzések elıkészítése, vagy célkitőzések megvalósulásának megismerésére, illetve az egyes intézményekben végzett nevelı és oktató munka színvonalának értékelésére. Elızetesen véleményezi a települési önkormányzatok és társulások szociális szolgáltatástervezési koncepcióját. [Szt. 92.§ (8) bek. ] A szociális szakellátó intézményi ellátás igénybevételének megkezdésekor az ellátást igénylıvel, illetve törvényes képviselıjével megkötött megállapodást az intézmény vezetıje 15 napon belül megküldi a közgyőlés elnökének. [Szt. 94/B.§ (1) bek. ] A megyei önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójában meghatározott feladatok végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése érdekében létrehozott megyei szociálpolitikai kerekasztal tagjait felkéri és a kerekasztal ülését összehívja. [Szt. 58/B.§ (2) bek.] Kikéri a megyei gyámhivatal véleményét a gyermekvédelmi intézmények mőködését érintı lényeges döntés meghozatala elıtt, így különösen az intézmény megszüntetése, feladatkörének megváltoztatása esetén. [Gyvt. 104. § (1) bek. i.) pontja] Kikéri az ellátottak országos érdek-képviseleti szervezete területileg illetékes szervének véleményét a szociális intézmények mőködését érintı lényeges döntés meghozatala elıtt, így különösen az intézmény megszüntetése, típusának és formájának megváltoztatása esetén [Szt. 92/B.§ (1) bek. h.) pontja] Személyes adatnak nem minısülı külön jogszabályban meghatározott adatokat szolgáltat az országos jelentési rendszer számára (Szt. 20/B.§)
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
-3A 1. 21.
22.
23.
24.
25. 26.
27.
28.
29. 30. 31. 32.
Hatáskör Hozzájárul a fenntartásában lévı szociális intézményben ellátottak szociális foglalkoztatottságához [112/2006. (V.12.) Korm. rend. 2. § (4) bek. c.) pontja] Dönt abban az esetben, ha a szociális intézményi ellátott vagy törvényes képviselıje a korlátozó intézkedés, eljárás alkalmazása ellen panasszal él. A panasz kivizsgálásához és a döntéshez szakértıként pszichiáter szakorvost vesz igénybe. (Szt. 94/G.§ (7) bek.) Gondoskodik a fenntartásában lévı szociális intézményben ellátottak szociális foglalkoztatásával kapcsolatos engedélyezési eljáráshoz szükséges – a köztartozással kapcsolatos – adóhatósági igazolások beszerzésérıl. (112/2006. (V.12.) Korm.r. 2. § (4) bek. h.) pontja) Engedélyezi a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı közoktatási intézményekben a maximális létszámtól való eltérést 1993. évi LXXIX. tv. 95/A. §. (11) bek. Dönt könyvtár érdekeltségnövelı támogatásra vonatkozó pályázat benyújtásáról (1997. évi CXL. Tv. 70. § (4) bek.) Eljár és másodfokú döntést hoz törvényességi kérelem, illetve tanulói jogviszonnyal és fegyelmi ügyekkel kapcsolatban benyújtott felülbírálati kérelem tekintetében (1993. évi LXXIX. tv. 83. § (4) bekezdése) Egyetértési jogot gyakorol a megszőnt múzeum anyagának elhelyezésére szolgáló más közgyőjtemény kijelölésével kapcsolatban. (1991. évi XX. tv. (Htv.) 115. §] Jóváhagyja a közmővelıdési, közgyőjteményi intézmények éves beszámolóját és munkatervét. (1991. évi XX. tv. (Htv.) 116. §, és 1997. évi CXL tv.] Kijelöli a kötelezı felvételt biztosító intézmények körét [1993. évi LXXIX. tv. 66. §. (2) bek.] Képviselıket delegál a nevelési-oktatási intézmények iskolaszéki tagjai sorába [1993. évi LXXIX. tv. 60. § (3) bek. a.) pontja] Beszámoltatja a nevelési-oktatási intézményeket [1993. évi LXXIX. tv. 104. § (5) bek.] Dönt közoktatási és közmővelıdési szakmai kérdésekben, amelyek költségvetési módosítást nem igényelnek (szaktanácsadás, stb.)
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság
-4A 1. 33.
34.
35. 36.
37. 38. 39. 40.
41. 42. 43. 44.
Hatáskör Kezdeményezi együttmőködési megállapodás megkötését a megyére, vagy egy részére kiterjedı szolgáltatások megszervezését [1993. évi LXXIX. tv. 89. §] Kezdeményezheti közmővelıdési feladatok megvalósítására közmővelıdési megállapodás megkötését. (1997. évi CXL. tv. 79. § (1) bek.) Jóváhagyja a közoktatási intézmények pedagógiai programját, illetve a nevelési-oktatási intézmény nevelési programját, amennyiben költségvetési többletigénnyel nem jár. [1993. évi LXXIX. tv. 102. § (2) f.) pontja) Megállapítja a könyvtárhasználati feltételeket és kedvezményeket. [1997. évi CXL. tv. 58. § (3) bek.] Közmővelıdési, közgyőjteményi és mővészeti tevékenységgel kapcsolatos helyi irányítási ellenırzési feladatokat ellátja [Htv. 111. §, 1997. évi CXL. tv.] Jóváhagyja a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzését. [1/2000. (I.14.) NKÖM rendelet 4. §] Értékeli oktatási, kulturális együttmőködési megállapodásokban foglaltak megvalósulását Megállapítja a „Bursa Hungarica” Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz kapcsolódó kiegészítı támogatást Meghatározza és közzéteszi a megyei önkormányzat fenntartásában mőködı óvoda, általános iskolák mőködési (felvételi) körzetét, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény mőködési körzetét valamint az óvoda nyitva tartási rendjét. [1993. évi LXXIX. tv. 90. §. (1) és (2) bek.] Dönt a Pécsi Tudományegyetem Kollégiumaiban rendelkezésre álló kollégiumi férıhelyek elosztásáról. A gyermekvédelmi feladatok ellátásáról készült átfogó értékelés megtárgyalása. [Gyvt. 96. § (6) bekezdés] Jóváhagyja a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények szakmai programját. [Gyvt. 104. § (1) bek. d.) pontja] Jóváhagyja a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai programját. [Szt. 92./B. § (1) bek. c.) pontja[
B Átruházott hatáskör gyakorlója Intézményfenntartói Szakbizottság
Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság
Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság
-5A 1.
Hatáskör
45.
Évente egy alkalommal értékeli a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai munkája eredményességét. [Szt. 92/B. § (1) bek. d.) pontja] Jóváhagyja a megyei önkormányzat intézményeinek szervezeti és mőködési szabályzatát és házirendjét. [1993. évi LXXIX. tv. 102. § (2) bek f.) pontja, Szt. 92/B § (1) bekezdés c.) pontja, Gyvt. 104 § (1) bekezdés d.) pontja, 43/2003.(VII.29.) EszCsM.r. 3.§. (6) bek.., 1997. évi CXL. tv. 68. § b.) 78. § (5) bek. b.) ] Meghatározza és jóváhagyja az önkormányzati minıségirányítási programot. (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 85. § (7) bek.) Jóváhagyja az intézményi minıségirányítási programot, évente áttekinti a program végrehajtásának értékelését és jóváhagyja a javasolt intézkedéseket. Az országos mérés és értékelés alapján dönt az iskola igazgatója felé címzett intézkedési terv elkészítésére vonatkozó felhívás kibocsátásáról, majd jóváhagyja a felhívásra benyújtott intézkedési tervet. (1993. évi LXXIX. tv. 85. § (7) bek., 40. § (10)-(11) bek., 102. § (2) bek. f.), 99.§ (7) bek.) Évente beszámoltatja a Fejér megyei Sportági Szövetségek Szövetségét és a Fejér Megyei Diáksport Szövetséget éves költségvetésérıl, feladat és munkatervérıl. [Fejér Megyei Közgyőlés 71/1999. (VI.24.) K.h.sz. határozata, annak módosításaként kiadott 49/2000. (IV.27.), valamint 117/2005. (IV.28.) K.h.sz. határozata]
46.
47.
48.
49.
B Átruházott hatáskör gyakorlója Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság
Intézményfenntartói Szakbizottság Intézményfenntartói Szakbizottság
Fejlesztési Szakbizottság
1.3.
1. 2.
3.
4. 5. 6. 7. 8. 9.
Terület- és településfejlesztés, idegenforgalmi, területrendezési és környezetvédelmi tárgyú ügyek
A Hatáskör Dönt a kormányzati terület- és településfejlesztési célokat szolgáló eszközök igénybevételérıl és az ehhez kapcsolódó feladatokról. [Htv. 138. § (1) bek. i.) pontja] Gondoskodik az idegenforgalmi értékek feltárásáról és bemutatásáról, elemzi a terület idegenforgalmának alakulását [Htv. 66. § a) pontja] [Ötv. 70. § c) pontja] Véleményezi a megye településeinek településszerkezeti terveit [Étv. 10. § (3) bekezdés] Véleményezi a szomszédos kiemelt térségek és megyék területrendezési terveit [1996. évi XXI. tv. 6. § d) pontja, 11. § (2) bekezdés, 23/C. § (1) bekezdés] Elızetes véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról [1995. évi LIII. törvény 46. § (2) b.] Állást foglal a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintı rendeleteinek tervezetével kapcsolatban [1995. évi LIII. törvény 46. § (2) c.] A települési önkormányzat felkérése alapján részt vesz a helyi jelentıségő védett természeti területté nyilvánítás elıkészítésében [1996. évi LIII. törvény 61. § (2) b] Összegyőjti a települési önkormányzatok helyi hulladékgazdálkodási terveit, és javaslatot tesz azok összehangolására, továbbá a területi elv érvényesítésére [2000. évi XLIII. törvény 38. § (2) c.]
B Átruházott hatáskör gyakorlója Fejlesztési Szakbizottság
Fejlesztési Szakbizottság
Fejlesztési Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság
1.4.
Egyéb tárgyú ügyek
A 1. 2.
3. 4.
5. 6.
7.
Hatáskör Kezdeményezi a megyei fogyasztóvédelmi felügyelıség vizsgálatát és tájékoztatást kér az ellenırzéseik tapasztalatairól [1997. évi CLV. tv. 47. § (3) bek.] Az intézményvezetık felett gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. [Ötv. 103. § (1) bek. b.) ] Egyetértési jogot gyakorol a megyei közmővelıdési, közgyőjteményi intézmények igazgatóhelyetteseinek megbízásával és annak visszavonásával kapcsolatban [Kjt. 1992. évi XXXIII. tv., 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 7. § (9) bek. ] Engedélyezi a megye címere használatát [5/2007 (II.23.) K.r.sz. 9. §] Engedélyezi a közigazgatási egység nevének a cég elnevezésébe való felvételét, ha a cég székhelye a megyében van [2006. évi V. tv. 4. § (5) bek.] Kijelöli – évente – a Megyei Nemzetiségi Nap megrendezésére jogosult önkormányzatot
B Átruházott hatáskör gyakorlója a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke a közgyőlés elnöke
a közgyőlés elnöke Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság
„3. sz. melléklet a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A közgyőlés állandó bizottságainak elnevezése és feladatköre
1. A közgyőlés állandó bizottságainak elnevezése: 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
2.
Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság Intézményfenntartó Szakbizottság Fejlesztési Szakbizottság
Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság feladatai: Szervezeti
és
Mőködési
Szabályzat
megalkotását,
2.1.
Véleményezi a módosítását.
2.2.
Véleményezheti a közgyőlés által tárgyalt rendelet-tervezeteket.
2.3.
Etikai ügyek véleményezése.
2.4.
Jogszabályi változások figyelemmel kísérése, hatályos önkormányzati rendeletek aktualizálásnak kezdeményezése.
2.5.
Felkérésre közremőködik a jogszabálytervezetek kapcsolatos feladatokat ellátásában.
2.6.
A szervezeti és mőködési szabályzat karbantartásának felügyelete, szükség esetén módosítás kezdeményezése.
2.7.
A közgyőlés elnökének felkérése alapján kapcsolattartás a Megyei Bíróság elnökével, a Megyei Fıügyésszel, és a Megyei Jogász Szövetséggel.
2.8.
Folyamatosan kapcsolatot tart a megyében élı kisebbségekkel, a települési és megyei kisebbségi önkormányzatokkal.
2.9.
Kisebbségi rendezvényeken képviseli a megyei önkormányzatot.
véleményezésével
2.10. Kisebbségi önkormányzatok tevékenységét koordinálja. 2.11. Részt vesz az évente megrendezésre elıkészületeiben és lebonyolításában. 2.12. Szakmai munkájával támogatja közalapítványok tevékenységét.
a
kerülı
megyében
Nemzetiségi
mőködı
Nap
kisebbségi
2.13. Ellátja a megyében élı nemzetiségekkel, kisebbségekkel és szervezeteikkel kapcsolatos koordinatív feladatokat.
2 3.
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság feladatai:
3.1.
Véleményezi az éves költségvetési javaslatot (rendelet-tervezetet), a költségvetési rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezeteket, a végrehajtásról szóló féléves, háromnegyedéves, éves beszámoló tervezeteit, továbbá a költségvetési koncepciót.
3.2.
Figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját a bevételekre, a vagyonváltozás (vagyonnövekedés, -csökkenés) alakulását, értékeli az azt elıidézı okokat.
3.3.
Vizsgálja a hitelfelvétel indokait és gazdasági megalapozottságát, ellenırizheti a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem érvényesítését.
3.4.
Vizsgálati megállapításait a közgyőléssel haladéktalanul közli. Ha a közgyőlés a vizsgálati megállapításokkal nem ért egyet, a vizsgálati jegyzıkönyvet az észrevételeivel együtt megküldi az Állami Számvevıszéknek.
3.5.
A gazdasági ellenırzést az elfogadott ellenırzési szabályzat alapján szervezi.
3.6.
A belsı ellenırzési tevékenység kapcsán ellátja a hatályos Belsı Ellenırzési Kézikönyvben és vonatkozó jogszabályokban részére meghatározott feladatokat.
3.7.
A közgyőlés pénzügyekkel és gazdálkodással kapcsolatos döntésének elıkészítése, a döntések végrehajtásának szervezése, ellenırzése.
3.8.
A hivatalnak a közgyőlés pénzügyi vonatkozású döntéseit elıkészítı és a végrehajtásra irányuló munkájának ellenırzése.
3.9.
Önkormányzati érdeksérelem, vagy mulasztás észlelése esetén intézkedés kezdeményezése a közgyőlés elnökénél.
3.10. Közremőködés a közgyőlési döntést igénylı, vagyontárgy elidegenítésére vagy vételére vonatkozó elıterjesztés elıkészítésében.
3 4.
4.1.
Intézményfenntartó Szakbizottság feladatai:
Véleményt nyilváníthat, vonatkozásában:
javaslatot
tehet
különösen
az
alábbiak
4.1.1. az egészségügyi intézmény alapítása, átszervezése, megszüntetése, valamint a vezetıinek kinevezése, felmentése, 4.1.2. a térítési díj ellenében igénybe vehetı egészségügyi szolgáltatások, 4.1.3. a módszertani feladatok ellátását végzı szociális intézmény megbízása, 4.1.4. a szociális és gyermekvédelmi szakellátási szerzıdés megkötése, 4.1.5. módszertani feladatokat ellátó gyermekvédelmi szakellátó intézmény kijelölése, 4.1.6. a szakosított szociális szolgáltatások területi összehangolása, 4.1.7. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekvédelmi szakellátások, azok igénybevétele, valamint a fizetendı térítési díjakról szóló rendelet, 4.1.8. a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekvédelmi szakellátó intézmények intézményi térítési díjának mértéke, 4.1.9. az intézmények létesítése, gazdálkodási jogköre, átszervezése, megszüntetése, tevékenységi körének módosítása, nevének megállapítása, 4.1.10. az intézmények költségvetése, továbbá a kérhetı költségtérítés és tandíj megállapításának szabályai, a szociális alapon adható kedvezmények feltételei, 4.1.11. az intézmények gazdálkodása és mőködésének törvényessége, a szakmai munka eredményessége, a nevelési-oktatási intézményben a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység, a tanuló és gyermekbaleset megelızése érdekében tett intézkedések, 4.1.12. a közoktatási, közmővelıdési és közgyőjteményi intézmények vezetıi pályázatai elbírálása, 4.1.13. a nevelési-oktatási intézmények foglalkozási, illetve pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtása, a pedagógiai szakmai munka eredményessége, 4.1.14. a megyei közmővelıdési szakmai tanácsadás és szolgáltatás kialakítása, szabályozása tárgykörökben.
4 4.2.
Javaslatot tehet a Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi intézmények szakmai színvonalának javítására. Segíti ezen intézmények feladatainak és feltételeinek teljes körő megismerését.
4.3.
Kapcsolatot tart a települési önkormányzatokkal, igény szerint a kistérségek és a régió képviselıivel, az egyházakkal az egészségügy, a szociális és gyermekvédelem területén mőködı szervezetekkel.
4.4.
Kapcsolatot tart és együttmőködik a települési önkormányzatok szakmai bizottságaival, igény szerint a kistérségek és a régió képviselıivel, az egyházakkal és civil szervezetekkel, melyeknek bármilyen feladatuk van nevelési-oktatási, kulturális tevékenységben.
4.5.
Szakmai fórumok szervezését, rendezvényeket támogathat.
4.6.
Közremőködhet az integrált ágazati programok kidolgozásában, különös tekintettel Fejér megye egészségügyi programjára.
4.7.
Javaslattétellel élhet a megyei önkormányzat fenntartásában mőködı nevelési-oktatási, kulturális intézmények mőködési feltételeinek teljes körő megszervezésében, a szakmai feladatok színvonalának javításában, megújításában.
4.8.
Lehetıségeihez mérten pályázatot írhat ki - a döntési jogkörébe tartozó pénzeszközök elosztására.
5 5. Fejlesztési Szakbizottság feladatai:
5.1.
Véleményt nyilváníthat, vonatkozásában:
javaslatot
tehet
különösen
az
alábbiak
5.1.1. a közgyőlés elé kerülı helyi önkormányzatokat, a megye kistérségeit és a közép-dunántúli régiót érintı elıterjesztések; 5.1.2. a megye és a régió környezetvédelmet és vidékfejlesztést érintı koncepciói, programjai, valamint az egyéb szakági tervek, programok; 5.1.3. a területi és megyei hulladékgazdálkodási koncepciók, tervek; 5.1.4. a megyei turizmusfejlesztési koncepció és program; 5.1.5. a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok, koncepciók, tervek; 5.1.6. a településrendezési tervek önkormányzatokkal történı egyeztetésének szempontjai; 5.1.7. kiemelt térségek szempontjai;
és
szomszédos
megyék
területrendezési
terveinek
5.1.8. az épített és természeti környezet védelmével, a mőemlékvédelemmel kapcsolatos feladatok; 5.1.9. a területi információs rendszer; 5.1.10. a helyi és országos védettségő természeti területek és védıövezetek kialakításával, számbavételével és fenntartásával kapcsolatos feladatok; 5.1.11. a térségi, településközi rendezési tervek nyilvántartásának szempontjai, új területrendezési tervek készítése; 5.1.12. elısegíti a települési környezetvédelmet és vidékfejlesztést érintı programok, rendelet-tervezetek készítését; 5.1.13. elısegíti a megye környezeti állapotának megóvását és a környezetvédelmi szemlélet kialakulását; 5.1.14. együttmőködik az önkormányzatokkal, érintett hatóságokkal, szakmai és társadalmi szervezetekkel a megye környezetvédelmi és vidékfejlesztési célkitőzéseinek megvalósításában; 5.1.15. elısegíti a megye környezetvédelmével és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális adatokról, ismeretekrıl és lehetıségekrıl történı széleskörő tájékoztatást;
6 5.1.16. elısegíti a megyei önkormányzat és a helyi önkormányzatok, kistérségek kapcsolatrendszerének, együttmőködésének kiszélesítését; 5.1.17. elısegíti a kistérségek összefogását erısítı programok megszervezését; 5.1.18. elısegíti a kistérségi mintaprogramok és EU projektek kidolgozását, valamint közremőködik azok megvalósításában; 5.1.19. segíti a települési önkormányzatok nemzetközi partnerkapcsolatainak kialakítását; 5.1.20. elısegíti a helyi és kistérségi rendezvények támogatását; 5.1.21. valamennyi, a sporttal és az ifjúsággal összefüggı kérdés, 5.1.22. a TOURINFORM Iroda tevékenysége, marketing munkája, (EIPT Nonprofit Kft) 5.1.23. a megyei idegenforgalmi értékek és lehetıségek feltárása, dokumentálása, propagálása, 5.1.24. a megye turisztikai koncepciója évenkénti felülvizsgálata, 5.1.25. a megye területfejlesztési koncepciója és ezzel összefüggı javaslatok, 5.1.26. az idegenforgalmat érintı egyéb fejlesztési feladatok, idegenforgalmat érintı személyi kérdések, delegálások, 5.1.27. az idegenforgalommal és turizmussal összefüggı fejlesztési és rendezési programok, rendezési tervek. 5.2. Gondoskodhat az idegenforgalmi értékek feltárásáról és bemutatásáról, elemzi a terület idegenforgalmi alakulását. 5.3. Szoros partneri kapcsolatra törekszik a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanáccsal és munkaszervezetével, a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Részvénytársasággal, a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, valamint az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft-vel. 5.4. Dönt a kormányzati terület- és településfejlesztési célokat szolgáló eszközök igénybevételérıl és ehhez kapcsolódó feladatokról. 5.5. Figyelemmel kíséri: 5.5.1. a sport és az ifjúság helyzetét, 5.5.2. a sporttörvényben megfogalmazott önkormányzati feladatok végrehajtását, 5.5.3. a kisgyóni Természetbarát Telep mőködtetését, 5.5.4. a Fejér Megyei Sportági Szövetségek Szövetsége mőködését, az alapfokú sportági versenyrendszerek mőködtetését, országos utánpótlás versenyek megyei szintő lebonyolítását,
7
5.5.5. a Fejér Megyei Diáksport Szövetség mőködését és a diákolimpiai versenyek lebonyolítását, 5.5.6. a megyei önkormányzati iskolák tanulóinak testnevelését és sportját, 5.5.7. a középtávú sportkoncepció megvalósulását. 5.6. Segítségnyújtás a sporttörvény alkalmazásában. 5.7. Közremőködik a sporttal és ifjúsággal kapcsolatos önkormányzati döntések elıkészítésében. 5.8. Részt vesz az ifjúsági és sportrendezvényeken, és a közgyőlés elnökének felkérésére képviseli a közgyőlést. 5.9. Közremőködik a megyei sportági, a diák- és szabadidısport szövetségek mőködıképességének fenntartásában. 5.10. Segíti a gyermek- és ifjúsági jogok, ifjúságpolitikai feladatok megvalósítását. 5.11. Segíti a megyei diáksporttal kapcsolatos koordinatív feladatokat. 5.12. Segíti a fogyatékkal élık sportolását. 5.13. A drogmegelızési és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában tevékenyen részt vesz. 5.14. Figyelemmel kíséri a bizottság az ifjúságra és a sportra, kiemelten a fogyatékosokra vonatkozó EU-s pályázatokat. 5.15. A bizottság lehetıségei szerint közremőködik a megyei ifjúsági szervezetek mőködıképességének fenntartásában, és támogatja pályázataikat. 5.16. A Közgyőlés felhatalmazása alapján közremőködik a sportcélú központi támogatások, pályázatok elbírálásában. 5.17. Kapcsolatot tart és együttmőködik a települési önkormányzatok szakmai bizottságaival, igény szerint a kistérségek és a régió képviselıivel, az egyházakkal és civil szervezetekkel, melyeknek bármilyen feladatuk van ifjúsági és sport területen. 5.18. Figyelemmel kapcsolatait.
kíséri
a
megyei
önkormányzat
és
szervei
nemzetközi
5.19. Figyelemmel kíséri és összehangolja a partnermegyei együttmőködéseket. 5.20. Közremőködik a közgyőlés más bizottságai kapcsolatokat érintı feladatai ellátásában.
esetleges
nemzetközi
5.21. Javaslatot tesz nemzetközi kapcsolatok felvételére, azok elmélyítésére, az együttmőködés területeire és formáira.
8
5.22. Végzi a külügyi középszintnek megfelelı nemzetközi kapcsolati rendszer szervezését, annak munkájában részt vesz. 5.23. Együttmőködik a megyében levı Tourinform irodákkal, a KD-i Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal, a Velencei-tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanáccsal, kistérségekkel, valamint szakmai és civil-szervezetekkel. 5.24. Részt vesz az utazási és egyéb idegenforgalmi kiállításokon. 5.25. Közremőködik a regionális idegenforgalmi fejlesztési koncepció, program kidolgozásában. 5.26. Kihelyezett ülések keretében megismeri, véleményezi a megye kistérségi idegenforgalmi és turisztikai lehetıségeit. 5.27. Elısegíti a lakosság bevonását a turizmus vérkeringésébe. 5.28. Figyelemmel kíséri a megye országos marketingjét. 5.29. A megyérıl szóló országos kiadványokat figyelemmel kíséri, azok készítıivel felveszi a kapcsolatot, részére információt szolgáltat, tájékoztató anyagokkal segítséget nyújt e tevékenységéhez.
„4. sz. melléklet a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez” SZABÁLYZAT a megyei közgyőlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezelésérıl, nyilvántartásáról, ellenırzésérıl
A Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelet 47. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a Megyei Közgyőlés tagjai vagyonnyilatkozatának kezelésével, nyilvántartásával, ellenırzésével kapcsolatos szabályok az alábbiakban kerülnek megállapításra. I. Általános rendelkezések 1. A helyi önkormányzati képviselık jogállásának egyes kérdéseirıl szóló 2000. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Ökjtv.) 10/A. § (1) bekezdése értelmében a megyei közgyőlés tagja a megbízólevelének átvételétıl, majd ezt követıen minden év január 1-jétıl számított 30 napon belül az Ökjtv. melléklete szerinti vagyonnyilatkozatot köteles tenni. 2. A közgyőlési tag saját vagyonnyilatkozatához köteles csatolni a vele közös háztartásban élı házas- vagy élettársának, valamint gyermekének az Ökjtv. melléklete szerinti vagyonnyilatkozatát is. 3. A vagyonnyilatkozat tételének elmulasztása esetén – annak benyújtásáig – a közgyőlési tag képviselıi jogait nem gyakorolhatja, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 20. §-ában meghatározott juttatásokban nem részesülhet. II. A vagyonnyilatkozat benyújtásával kapcsolatos szabályok 1. A vagyonnyilatkozatokat az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) tartja nyilván és ellenırzi. 2. A vagyonnyilatkozatokat 2 példányban, tollal kell kitölteni, melybıl 1-1 példány a közgyőlési tagnál marad.
3. A közgyőlési tag a saját és a hozzátartozói vagyonnyilatkozatát az Ökjtv.-ben megállapított határidıig, külön-külön zárt borítékban adja át a Bizottság elnökének, akinek az átvételnél a Fejér Megyei Fıjegyzı által kijelölt köztisztviselı (továbbiakban: köztisztviselı) technikai segítséget nyújt. 4. A vagyonnyilatkozatok átvételét a Bizottság elnöke írásban, az 1. sz. melléklet szerinti átadás-átvételi igazolás kitöltésével tanúsítja, melynek 1 példányát a köztisztviselı a közgyőlési tag részére átadja.
2 III. A vagyonnyilatkozatok ellenırzésével és az eljárással kapcsolatos szabályok
1. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás célja a vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmának ellenırzése. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a Bizottságnál bárki kezdeményezheti. 2. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lefolytatásának a vagyonnyilatkozat konkrét tartalmára vonatkozó tényállítás esetén van helye. Amennyiben az eljárásra irányuló kezdeményezés nem határozza meg konkrétan a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát, a Bizottság elnöke a kezdeményezıt hiánypótlásra (kiegészítésre) hívja fel. Ha a kezdeményezı a hiánypótlásnak 10 munkanapon belül nem tesz eleget, a közgyőlés az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja a kezdeményezést. Azonos módon jár el a közgyőlés, ha megállapítja a kezdeményezésrıl, hogy az nyilvánvalóan alaptalan, vagy ha a bejelentés névtelenül érkezett. 3. Ugyanazon közgyőlési tag esetében a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megismétlésének csak abban az esetben van helye, ha az eljárásra irányuló kezdeményezés új tényállítást (konkrét adatot) tartalmaz. Új tényállítás nélkül a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos megismételt eljárásra irányuló kezdeményezést a közgyőlés eljárás lefolytatása nélkül elutasítja. 4. A közgyőlési tag vagyonnyilatkozata – az ellenırzéshez szolgáltatott azonosító adatok kivételével – nyilvános. A közgyőlési tag hozzátartozójának nyilatkozata nem nyilvános, abba csak a Bizottság tagjai tekinthetnek be ellenırzés céljából. 5. Amennyiben a közgyőlési tag vagyoni helyzetére vonatkozóan bejelentést tesznek, a Bizottság elnöke haladéktalanul tájékoztatja a közgyőlési tagot a bejelentés tartalmáról. A közgyőlési tag a Bizottság elnökének tájékoztatását követıen köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a saját, illetve a hozzátartozója vagyonnyilatkozatában feltüntetett adatokra vonatkozó azonosító adatokat. Az azonosító adatokat csak a Bizottság tagjai ismerhetik meg, azokat az eljárás lezárását követı 8 napon belül törölni kell. 6. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ellenırzési eljárás során a képviselıi és hozzátartozói vagyonnyilatkozatba történı betekintést a V/3. pont szerint vezetett „Betekintési nyilvántartás”-ban dokumentálni kell. 7. A Bizottság a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ellenırzési eljárás eredményérıl a Megyei Közgyőlést a soron következı ülésén tájékoztatja. IV. A vagyonnyilatkozatok kezelésének szabályai 1. A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos technikai tevékenységet a köztisztviselı végzi. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos iratokról külön nyilvántartást vezet, a 2. sz. melléklet szerint.
3 2. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot az egyéb iratoktól elkülönítetten, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Költségvetési és Pénzügyi Irodán kell kezelni. A vagyonnyilatkozatokat zárható lemezszekrényben kell tárolni. 3. Az ellenırzési eljárásról a 3. sz. melléklet szerinti nyilvántartást kell vezetni. 4. Ha a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett közgyőlési tag a Bizottságnak írásban bejelenti, hogy a közös háztartásban élı házas- vagy élettárs és gyermek esetében a közös háztartásban élés megszőnt, a Bizottság az általa kezelt hozzátartozói vagyonnyilatkozatokat haladéktalanul visszaadja a közgyőlési tagnak, melyrıl átadásátvételi igazolást kell kiállítani. 5. A közgyőlési tag megbízatásának megszőnésekor a Bizottság a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett közgyőlési tag részére a saját és a hozzátartozói vagyonnyilatkozatokat visszaadja, melyrıl átadás-átvételi igazolást kell kiállítani. V. A betekintési jog gyakorlásának szabályai 1. A közgyőlési tag vagyonnyilatkozatába – az ellenırzéshez szolgáltatott azonosító adatok kivételével – bárki betekinthet. 2. A betekintési jog gyakorlását a Bizottság elnöke biztosítja. 3. A betekintési jog gyakorlását a 4. sz. melléklet szerint vezetett „Betekintési nyilvántartás”ban minden esetben fel kell tüntetni. A nyilvántartás tartalmazza a betekintı nevét, a betekintés idıpontját, a betekintı aláírását és esetleges megjegyzését. VI. Felelısségi szabályok 1. A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos jogszerőségéért a Bizottság felelıs.
adatok
védelméért,
az
adatkezelés
2. A közgyőlési tag felelıs azért, hogy az általa bejelentett adatok hitelesek, pontosak, teljes körőek és aktuálisak legyenek.
„4. sz. melléklet 1. számú melléklete a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
(Önkormányzat neve: ……………………………………………………………………………….. (Címe: …………………………………………………………………………………………………. /Vagyonnyilatkozatokat kezelı bizottság neve: …………………………………………………... Iktatószám: ……………………… IGAZOLÁS vagyonnyilatkozat átvételérıl Igazolom, hogy vagyonnyilatkozatának 1 példányát az alábbiak szerint vettem át: …………………………………………. önkormányzati képviselı, polgármester, alpolgármester (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………házastárs/élettárs (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………..………………………………………………………………gyermek (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………..………………………………………………………………gyermek (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………..………………………………………………………………gyermek (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………..………………………………………………………………gyermek (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… ………………………………..………………………………………………………………gyermek (név) Nyilvántartási szám: …………………………………………………………………………………… Értesítem, hogy a helyi önkormányzati képviselık jogállásának gyes kérdéseirıl szóló 200. évi XCVI törvény 10/A. § (1) bekezdése alapján soron következı vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének ….. év január 1-jétıl számított 30 napon belül kell eleget tennie. Kelt: ……………………….., …….. év ……. hó …. nap
P.H. ………………………………………. a vagyonnyilatkozatokat kelezı bizottság elnöke Készült: 2 pld 1 pld vagyonnyilatkozatra kötelezett 1 pld vagyonnyilatkozatokat kezelı bizottság *A megfelelı szöveg aláhúzandó
„4. sz. melléklet 2. számú melléklete a16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
NYILVÁNTARTÁS a vagyonnyilatkozatokról
Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Nyilatkozattételre kötelezett neve
Hozzátartozói vagyonnyilatkozatok száma Házastárs/élettárs gyermek
Átvétel idıpontja
„4. sz. melléklet 3. számú melléklete a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
Nyilvántartás a vagyonnyilatkozatok ellenırzési eljárásról 1.)
A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást kezdeményezı neve, címe:
2.)
Az eljárás kezdeményezésének idıpontja:
3.)
Az eljárásban érintett közgyőlési tag:
4.)
A vagyonnyilatkozat kifogásolt része:
5.)
A 4. pont megjelölésének hiányában a hiánypótlásra felhívás idıpontja:
6.)
Az érintett tájékoztatásának idıpontja a bejelentésrıl:
7.)
Az azonosító adatatok átadásának idıpontja az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság részére
8.)
Az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság ülésének ideje:
9.)
Az eljárás eredménye:
a)
Elutasítva a bejelentés, mert1: aa) nyilvánvalóan alaptalan bejelentés bb) a bejelentı a hiánypótlásnak nem tett eleget. cc) az ismételt kezdeményezés új tényállítást nem tartalmaz.
b)
A bejelentés alapján az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság az alábbiakat állapította meg:2
10.) az azonosító adatok törlésének idıpontja: 11.) A megyei közgyőlés tájékoztatásának idıpontja az eljárás eredményérıl:
1 2
A megfelelı rész aláhúzandó A bizottság határozatának kivonata
„4. sz. melléklet 4. számú melléklete a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez” Önkormányzat neve: …………………………………………………………………………………. Címe: …………………………………………………………………………………………………. Vagyonnyilatkozatot kezelı bizottság neve:……………………………………………………….. Iktatószám:……………………………. Vagyonnyilatkozatra kötelezett neve: ………………………………………………………………. Vagyonnyilatkozat nyilvántartási száma: ……………………………………………………………
Betekintési nyilvántartás A helyi önkormányzati képviselık jogállásának egyes kérdéseirıl szóló 2000 évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Ökjtv.) 10/A. § (3) bekezdése alapján ellenırzési célból a Vagyonnyilatkozathoz kapcsolódó Adatlap-ba az alábbi személyek tekintettek be:
KI
BETEKINTÉSI JOG GYAKORLÁSA MIKOR ALÁÍRÁS
…………..év ………………………… (név)
………….hó…… nap
…………..év ………………………… (név)
………….hó…… nap
…………..év ………………………… (név)
………….hó…… nap
…………..év ………………………… (név)
………….hó…… nap
…………..év ………………………… (név)
………….hó…… nap
MEGJEGYZÉS
„5. sz. melléklet a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A közgyőlés tanácsnokai és feladatkörük
1.
Fejér Megye Közgyőlése tanácsnokainak elnevezése: 1.1. 1.2. 1.3.
2.
Külsı erıforrások bevonásáért felelıs tanácsnok Hátrányos helyzető térségek felzárkóztatását segítı tanácsnok Nemzetközi kapcsolatokért felelıs tanácsnok
Külsı erıforrások bevonásáért felelıs tanácsnok feladatai:
2.1. Közremőködik az Önkormányzat fenntartásában mőködı intézmények projektjeihez
szükséges
pályázati
erıforrások
felkutatásban
és
bevonásában. 2.2. Figyelemmel kíséri az önkormányzat és intézményei pályázati lehetıségeit, segíti az ahhoz kötıdı kapcsolatok kiépítését. 2.3. Figyelemmel kíséri a pályázati - ezen belül kiemelten az Európai Uniós lehetıségeket és a pályázati önrész alapokat. 2.4. Közremőködik
az
önkormányzat
tevékenységéhez
kapcsolódó
és
megvalósítható pályázatok elıkészítésében, 2.5. Segítséget nyújt a pályázatírásban közremőködı hivatali munkatársak és az intézményekben tevékenykedı munkatársak részére. 2.6. Munkájában közremőködik a Fejlesztési Szakbizottsággal. 2.7. Tevékenységérıl havonta tájékoztatja a közgyőlés elnökét. 2.8. Évente beszámol a közgyőlésnek.
2
3. Hátrányos helyzető térségek felzárkóztatását segítı tanácsnok feladatai:
3.1. Folyamatos kapcsolatot tart – a térségi társulásokon keresztül – a megye hátrányos helyzető térségeivel. 3.2. Tevékenységével megjelenítését
segíti és
a
hátrányos
helyzető
érdekérvényesítését.
térségek
Összehangolja
érdekeinek az
adott
térségekben a gazdasági, az infrastrukturális, a humán és a turisztikai kérdéseket. 3.3. Figyelemmel
kíséri
a
feladatköréhez
tartozó
kistérségek
pályázati
lehetıségeit, segíti az ahhoz kötıdı kapcsolatok kiépítését. 3.4. Részt vesz a munkahelyteremtéssel összefüggı országos és helyi konferenciákon. 3.5. Munkájában közremőködik a Fejlesztési Szakbizottsággal. 3.6. Tevékenységérıl havonta tájékoztatja a közgyőlés elnökét. 3.7. Évente beszámol a közgyőlésnek.
4. Nemzetközi kapcsolatokért felelıs tanácsnok feladatai:
4.1. Elıterjesztéssel él a közgyőlés felé a külügyi koncepció és az éves külügyi terv elkészítése kapcsán; 4.2. Évenként áttekinti a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatait, elemzi azokat és – ha indokolt – javaslatot tesz e kapcsolatok jellegének, tartalmának átalakítására, bıvítésre; 4.3. Véleményezi a nemzetközi kapcsolatok keretében tervezett kiutazásokra vonatkozó éves tervet, valamint az eseti kiutazásokat; 4.4. Folyamatosan figyelemmel kíséri, milyen eredmények származnak a különbözı nemzetközi szervezetekhez való társulásból, illetve tagsági viszonyból, errıl tájékoztatja a közgyőlést; 4.5. Kezdeményezi új kapcsolatok kialakítását, elıkészíti az együttmőködési megállapodásokat; 4.6. Véleményezi a közgyőlés elé kerülı elıterjesztéseknek a szakterületét érintı részét;
3 4.7. Kapcsolatot tart a nemzetközi szervezetekkel, a megyei kamarákkal, felsıfokú oktatási intézményekkel és a megyében mőködı multinacionális vállalatokkal; 4.8. Igény szerint segíti a települési önkormányzatok nemzetközi kapcsolatainak kialakítását; 4.9. Összefogja és koordinálja az önkormányzat ERGY bizottságaiba delegált tagjait, segíti azok munkáját, szervezi a tevékenységükhöz kötıdı beszámolókat; 4.10. Munkájában közremőködik a Fejlesztési Szakbizottsággal. 4.11. Tevékenységérıl havonta tájékoztatja a közgyőlés elnökét. 4.12. Évente beszámol a közgyőlésnek.
„1. számú függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez” Megyei Képviselık
Név
Jelölı szervezet
Adravecz Tamás
FIDESZ-KDNP
Árgyelán János
JOBBIK
Balogh Gergely
FIDESZ-KDNP
Balogh Zoltán
JOBBIK
Csombók Pál
FIDESZ-KDNP
Farkas Erzsébet
FIDESZ-KDNP
Gebula Béla Ákos
FIDESZ-KDNP
Iván János
MSZP
Kis György
MSZP
Krausz Attila
JOBBIK
Mahlerné Köfner Anikó
FIDESZ-KDNP
Omischl Mihály
MSZP
Orosz Éva
FIDESZ-KDNP
Pleizer Lajos
FIDESZ-KDNP
Schrick István
FETE
Somogyi Balázs
FIDESZ-KDNP
Sükösd Tamás
FIDESZ-KDNP
Szabadkai Tamás
MSZP
Tóth Erika
FIDESZ-KDNP
Vargha Tamás
FIDESZ-KDNP
Wurczinger Lóránt
FIDESZ-KDNP
„2. sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONI ÉRDEKELTSÉGEI
1.
A megyei önkormányzat tulajdoni részesedéssel rendelkezik az alábbi gazdasági társaságokban:
1.1.
Fejérvíz Zrt. 8000 Székesfehérvár, Király sor 3-15.
1.2.
(Kémény Rt) 8000 Székesfehérvár, Kertalja u. 11.
1.3.
Fejér Megyei Civil Információs és Szolgáltató Kht. 8000 Székesfehérvár, Ady 19-21. felszámolás alatt Felszámoló: CREDIT PLUSZ Szolgáltató Kft Szekszárd
1.4.
TV Fejér Mősorkészítı és Szolgáltató Kft. 8000 Székesfehérvár, Petıfi S. u. 5. felszámolás alatt Felszámoló: Duna Libra Közgazdász Vagyonértékelı Rt Budapest
1.5.
Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. 2484 Agárd, Tópart utca 17.
1.6.
Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.
1.7.
Fejér Megyei Energia Szolgáltató Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.
1.8.
Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. 8096 Pákozd, Mészeghegy 087
2. A megyei önkormányzat alapítója a következı közalapítványoknak és alapítványoknak: 2.4.
Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.
2.5.
Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány 8000 Székesfehérvár, Ady E. u. 19.
2
2.6.
Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.
2.7.
Velencei-tavi Szabadidı-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány 2484 Agárd, Tópart u. 24.
2.8.
Természetvédelem és Hazafias Nevelés Alapítvány Agárd, Chernel István u. Madárvárta
2.9.
Vágó Eszter Múzeumi és Mőemlékvédelmi Alapítvány 2400 Dunaújváros, Városháza tér 4.
„3. sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez” a Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények
1.
Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezıgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskolája és Kollégiuma 2481 Velence, Ország u. 19. Telefon: 472-270 Igazgató: Turcsányi Sándorné
[email protected]
2.
Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma 8111 Seregélyes, Fı u. 278. Telefon: 575-002, 575-003 Igazgató: Butola Zoltán
[email protected]
3.
Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképzı Iskolája és Kollégiuma 8060 Mór, Dózsa György u. 2. Telefon: 407-023, 407-055 Igazgató: Zsipi Gyula
[email protected]
4.
Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. Telefon: 25/508-950, 25/508-951 Igazgató: Boda János
[email protected]
5.
Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma 8060 Mór, Kodály Zoltán u. 2. Telefon: 407-126, 405-408 Igazgató: Gesztesi Jánosné
[email protected]
6.
Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája 2060 Bicske, Kossuth Lajos tér 3. Telefon: 350-799 Igazgató: Gyimesi István
[email protected]
7.
Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 2490 Pusztaszabolcs, Mátyás király u. 16-20. Telefon: 25/521-400 Igazgató: Csányi Kálmán
[email protected]
-28.
Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona 2481 Velence, Bárczy Gusztáv u. 4-6. Telefon: 472-253, 589- 002 Igazgató: Malomvári Klára
[email protected]
9.
Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye 7000 Sárbogárd, József Attila u. 20. Telefon: 25/508-180, 25/508-181 Igazgató: Györök Ágnes
[email protected]
10. Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája 2060 Bicske, Hısök tere 5/b. Telefon: 350-700 Igazgató: Péter Istvánné
[email protected] 11. Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája 8060 Mór, Vértes u.67. Telefon: 407-169 Igazgató: Kovácsné Babos Klára
[email protected] 12. Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona 2462 Martonvásár, Bajcsy Zsilinszky u. 32. Telefon: 460-003 Igazgató: Orbánné Molnár Anikó
[email protected] 13. Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye 2060 Bicske, Hısök tere 4. Telefon: 265-025, 565-109 Igazgató: Lukácsné Ádám Annamária
[email protected] 14. Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata 8000 Székesfehérvár, Mátyás király körút 13. Telefon: 500-010 Igazgató: Vámos Éva
[email protected] 15. Fejér Megyei Levéltár 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 2-3. Telefon: 312-123, 313-052 Igazgató: Dr. Erdıs Ferenc
[email protected]
-316. Fejér Megyei Mővelıdési Központ 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. Telefon: 313-175 Igazgató: Juhász Zsófia
[email protected] 17. Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága 8000 Székesfehérvár, Fı u. 6. Telefon: 315-583, 329-505 Igazgató: Dr. Demeter Zsófia
[email protected] 18. Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár 8000 Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. Telefon: 312-845, 340-700 Igazgató: Magony Imre
[email protected] 19. Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3. Telefon: 349-100, 535-500 Fıigazgató:
[email protected] 20. Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja 8000 Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. Telefon: 315-130 Igazgató: Deresné Tanárki Mária
[email protected] 21. Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye 8154 Polgárdi-Tekerespuszta Telefon: 576-210, 576-217 Igazgató: Szilasy Katalin
[email protected] 22. Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. Telefon: 500-873 Igazgató: Bálint Lajosné
[email protected]
„4. sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A Fejér Megyei Önkormányzat hatályos rendeletei
20/1991. (X.15.) K.r.sz. A volt tanácsrendeletek, tanács- és VB. határozatok felülvizsgálatáról 27/1991. (XI.1.) K.r.sz. A volt megyei tanácsrendeletekrıl, tanács és végrehajtó bizottsági határozatokról 6/1995. (IV.1.) K. r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei és hivatala dolgozói lakáshoz jutásának munkáltatói támogatásáról 10/1995. (V. 1.) K.r.sz. Az önkormányzat által alapított kitüntetı címrıl és díjakról 17/1996. (XI.21) K.r.sz. A kéményseprıipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl 8/1997. (V.1.) K.r.sz. a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésrıl 11/2002. (VI.20.) K.r.sz. az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl 15/2003. (IV. 24.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat köztisztviselık illetményérıl és egyéb juttatásairól
Hivatalában
foglalkoztatott
30/2003. (XI.27.) K.r.sz. a közmővelıdési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról 6/2004. (IV.23.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról 7/2004. (IV.23.) K.r.sz. egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésérıl 16/2004. (IV.23.) K. r. sz. A Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, azok igénybevételének módjáról 17/2004. (IV.23.) K.r.sz. az Önkormányzat és intézményei beruházásainak és beszerzéseinek rendjérıl
18/2004. (IV.23.) K.r.sz. a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenırzésének bıvítésével kapcsolatos szabályokról 19/2004. (IV.23.) K.r.sz. Fejér Megye Hulladékgazdálkodási Tervérıl 24/2004. (VII. 9.) K.r.sz. a lakáshozjutás munkáltatói támogatására szolgáló pénzeszköz felosztásáról 25/2004. (VII.9.) K.r.sz Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint a lakások és helyiségek bérletérıl és elidegenítésérıl 31/2004. (VII.9.) K.r.sz. a sportról 34/2004. (IX.30.) K.r.sz. az önkormányzati biztosról 36/2004. (IX.30.) K.r.sz. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint a lakások és helyiségek bérletérıl és elidegenítésérıl szóló 25/2004. (VII.9.) K.r.sz. rendelet módosításáról 8/2005. (IV.29.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról 10/2005. (IV. 29.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendeleteinek elıterjesztése keretében bemutatandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeirıl 17/2005. (IX.30.) K.r.sz. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL tv. hatálybalépésével összefüggésben egyes önkormányzati rendeletek módosításáról 9/2006. (VI.30.) K.r.sz. a lakáshozjutás munkáltatói támogatására szolgáló pénzeszköz felosztásáról 16/2006. (XI.24.) K.r.sz. a megyei közgyőlés és bizottságai tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól 19/2006. (XII.15.) K.r.sz. az illetékügyi feladatokat ellátó köztisztviselık anyagi érdekeltségi rendszerérıl szóló 22/1996.(XII.19.) K.r.sz. rendelet hatályon kívül helyezésérıl
3/2007. (II.23.) K.r.sz. A személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális igénybevételérıl, valamint a fizetendı térítési díjakról
ellátásokról,
azok
4/2007. (II.23.) K.r.sz. A Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények térítési díjáról 5/2007. (II.23.) K.r.sz. Fejér Megye jelképeirıl és a jelképek használatáról 7/2007. (III.21.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról 8/2007. (IV.27.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról 14/2007.( IX.28.) K.r.sz. a lakáshoz jutás munkáltatói támogatására szolgáló pénzeszköz felosztásáról 16/2007. (XI.8.) K.r.sz. a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról 12/2008. (IV.25.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének 2007. évi végrehajtásáról 13/2008. (IV.24.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mő ködı nevelési-oktatási intézményekben fizetendı térítési díj és tandíj összege megállapításainak szabályairól 15/2008. (IV.24.) K.r.sz. az önkormányzat által alapított kitüntetı címrıl és díjakról 23/2008. (IX.26.) K.r.sz. a lakáshoz jutás munkáltatói támogatására szolgáló pénzeszköz felosztásáról 35/2008. (IX.28.) K.r.sz. egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésérıl 1/2009. (II.13.) K.r.sz. Fejér megye területrendezési tervérıl 4/2009. (II.26.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének megállapításáról 10/2009. (IV.30.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról
13/2009. (V.1.) K.r.sz. a közbeszerzés helyben központosításáról 19/2009. (IX.26.) K.r.sz. a lakáshoz jutás munkáltatói támogatására szolgáló pénzeszköz felosztásáról 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2010. évi költségvetésének megállapításáról 1/2010. (I.29.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendeletének módosításáról 3/2010. (II.26.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2010. (XII.18.) K.r.sz. rendeletének módosításáról 6/2010. (IV.30) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendeletének módosításáról 7/2010. (IV.30.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról 10/2010. (V.28.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendeletének módosításáról 13/2010. (VII.02.) K.r.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendeletének módosításáról
„5. sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A KÖZGYŐLÉSBEN MŐKÖDİ FRAKCIÓK
FIDESZ Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt Frakcióvezetı: Tóth Erika Frakcióvezetı-helyettes: Balogh Gergely Somogyi Balázs Adravecz Tamás Csombók Pál Farkas Erzsébet Gebula Béla Ákos Mahlerné Köfner Anikó Orosz Éva Pleizer Lajos Sükösd Tamás Vargha Tamás Wurczinger Lóránt
Jobbik Magyarországért Mozgalom Árgyelán János Frakcióvezetı: Frakcióvezetı-helyettes: Balogh Zoltán Krausz Attila
Magyar Szocialista Párt Frakcióvezetı:
Szabadkai Tamás Iván János Kis György Omischl Mihály
„6. sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A közgyőlés állandó bizottságainak összetétele Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság:
elnöke: alelnöke: képviselı tagjai:
nem képviselı tagjai:
Dr. Sükösd Tamás Árgyelán János Balogh Gergely Wurczinger Lóránt Iván János Kirinovics Péter Varga László Volkensdorfer Istvánné Vadász Ferenc
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke: alelnöke: képviselı tagjai:
nem képviselı tagjai:
Dr. Szabadkai Tamás Gebula Béla Ákos Farkas Erzsébet Somogyi Balázs Balogh Zoltán Berze Attila Bíró Attila Döme Lászlóné Bognár Miklós
Fejlesztési Szakbizottság elnöke: alelnöke: képviselı tagjai:
nem képviselı tagjai:
Somogyi Balázs Balogh Zoltán Balogh Gergely Csombók Pál Gebula Béla Ákos Tóth Erika Omischl Mihály Schrick István Ádám Anna Albert István Horváth Bálint Petes József Szántói Gábor Nagy József Ödön Varga László
2
Intézményfenntartói Szakbizottság elnöke: alelnöke: képviselı tagjai:
nem képviselı tagjai:
Mahlerné Köfner Anikó Krausz Attila Adravecz Tamás Orosz Éva Tóth Erika Wurczinger Lóránt Kiss György Farkas Erzsébet Balogh Gergely Csányiné Pergel Andrea Hrabovszky László Simon László Varga Györgyné Wilmek Tibor Rauf Norbert Tóth Árpádné Heim Norbert
„7.sz. függelék a 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez”
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal belsı szervezeti felépítése
Kabinet
Területi Választási Iroda
Elnök, alelnökök
Védelmi titkárság
Fıjegyzı
Belsı ellenırzési csoport
Aljegyzı
irodavezetı
Önkormányzati és Intézményigazgatási Iroda
irodavezetı
irodavezetı
Fejlesztési, Mőszaki és Szolgáltató Iroda
Költségvetési és Pénzügyi Iroda
irodavezetı
Fıépítészi és Területfejlesztési Iroda
Fejlesztési és Mőszaki Csoport - önkormányzati és jogi feladatok - adminisztrációs feladatok - oktatási és közmővelıdési feladatok - szociális és egészségügyi feladatok - szervezési és koordinációs feladatok - sport és gyermekvédelmi feladatok
- fıépítészi feladatok - területi koordinációs feladatok
- fejlesztési és pályázati feladatok, - építészeti, építési és mőszaki feladatok - közbeszerzési feladatok
Ellátó és Szolgáltató Csoport - épületek, gépek, gépjármővek folyamatos üzemeltetése, karbantartása, nyilvántartása - leltározási, selejtezési feladatok, - ingatlanhasznosítási feladatok, - nyomdai szolgáltatások nyújtása, - szolgáltatások végzése más szerv részére
- pénzügyi feladatok - költségvetési feladatok - projekt és partner finanszírozási feladatok
Fejér Megye Közgyőlése 17/2010. (X.29.) K.r.sz. rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 30/2009. (XII.18.) K.r. számú rendelet módosítására
Fejér Megye Közgyőlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv 65. § (1) bekezdése alapján, a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 30/2009. (XII.18.) K.r. számú rendeletének (továbbiakban: Rendelet) módosítására az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Fejér Megye Közgyőlése az önkormányzat 2010. évi költségvetése kiemelt bevételi és kiadási elıirányzatainak fıösszegét e rendelet 1-3. számú mellékletei szerinti (konszolidált) változtatás mellett 176.842.086 Ft-tal megemeli. E rendelet 1-3. számú mellékleteiben foglalt (konszolidált) módosított elıirányzatok címenként (költségvetési szervenként) és kiemelt elıirányzatonként összesített értékei a Rendelet 1-3. számú mellékleteinek megfelelı címeit és kiemelt elıirányzatait módosítják.
2. § A Rendelet 1. § (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) Fejér Megye Közgyőlése a megyei önkormányzat 2010. évi költségvetésének – finanszírozási célú mőveletek és elızı évek pénzmaradványa nélküli – tárgyévi költségvetési bevételi fıösszegét 22.121.377.655 forintban, azaz Huszokétmilliárd-egyszázhuszonegymillió-háromszázhetvenhétezerhatszázötvenöt forintban, tárgyévi költségvetési kiadási fıösszegét 27.204.757.439 forintban, azaz Huszonhétmilliárd-kétszáznégymillió-hétszázötvennégyezernégyszázharminckilenc forintban, 5.083.379.784 forint tárgyévi költségvetési hiánnyal állapítja meg. A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének a finanszírozási célú mőveleteket és elızı évek pénzmaradványát is tartalmazó bevételi- kiadási fıösszege: 28.517.238.506 forint.”
2
3. § A Rendelet 1. § (3) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(3) A Megyei Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2010. évi költségvetési támogatását 5.172.433.472 Ft-ban, azaz Ötmilliárdszázhetvenkétmillió-négyszázharmincháromezer-négyszázhetvenkét forintban állapítja meg azzal a kikötéssel, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház részére eredeti elıirányzatként jóváhagyott 713.478.000 forint összegő költségvetési mőködési támogatás, ezen összeggel megegyezı mértékő kormányzati forrásbiztosítás esetén bocsátható a Fejér Megyei Szent György Kórház rendelkezésére. ”
4. § A Rendelet 8. § (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A költségvetés részletes kiadási és bevételi elıirányzatait megalapozó számításokat az önkormányzati hivatal és az önkormányzati intézmények elemi költségvetésében kell rögzíteni. A közgyőlés felhatalmazza Elnökét, hogy az elemi költségvetés összeállításához e rendelet alapján külön intézkedést adjon ki.” 5. § A Rendelet 10. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) A költségvetési szerv bevételi elıirányzaton felüli többletbevételét az irányító szerv jóváhagyását követıen, a jóváhagyás szerint használhatja fel. A közgyőlés felhatalmazza Elnökét, hogy az önkormányzati hivatal és az önkormányzat intézményei költségvetésében jóváhagyott elıirányzaton felüli többletbevétel felhasználásáról, a cél szerinti felhasználás elıirányzat-módosításáról döntsön.” A Rendelet 10. § (3) bekezdése hatályát veszti, ezzel egyidejőleg a (4) (5) bekezdés sorszámozása (3) (4) bekezdésre változik.
6. § A Rendelet 1/1., 1/2., 2., 3., 5/1., 5/2. 16/a. és 16/b. számú mellékletének helyébe e rendelet 1/1., 1/2., 2. 3., 7/1., 7/2. 8/b. és 8/c. számú melléklete lép.
3
7. § (1)
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
(2)
E rendelet 8 számozott mellékletet tartalmaz.
Székesfehérvár, 2010. október 28.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
1/1. sz. melléklet / 1. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
Ft-ban Mőködési bevételek
Intézmények
Önkormányzat mindösszesen
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Támogatás miatti korrekció
806 471 000
178 385 808
Egyéb mőködési bevétel
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Tárgyi eszköz, immat.javak értékesítése, pénzügyi befektetések bevétele
3 748 752 490
55 990 480
201 872 000
39 370 290
11 608 518
460 000
39 370 290 3 788 122 780
11 608 518 67 598 998
460 000 202 332 000
Pénzügyi befektetések bevétele
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Mőködési
Felhalmozási
kiadásokra
Támogatás értékő
Mőködési
Felhalmozási
2 995 585 740
13 241 063 927
1 453 000
2 639 000
68 666 896
43 941 272
1 453 000 1 453 000
2 639 000 21 494 875
68 666 896 3 064 252 636
- 1 543 722
Pénzforg. nélküli bevételek
875 944 057 4 305 203 414 6 805 832
2 090 657 437
3 441 000
- 1 543 722
-5 020 007 763
-4 797 788 866
- 222 218 897
Tájékoztató
- 156 564 987
- 99 563 556
- 57 001 431
4 139 278
4 139 278
806 471 000
42 397 550 13 283 461 477
6 805 832 3 441 000 882 749 889 4 308 644 414
2 090 657 437
504 525 057 4 305 203 414
1 566 563 452
Összesen
- 152 425 709
- 95 424 278
- 57 001 431
Új eir. 10.
-5 172 433 472
-4 893 213 144
- 279 220 328
Mód. eir. 10.
12 598 403 643
2 130 844 490
292 000
2 995 585 740
895 389 490
113 151 458
- 629 710
- 142 000
68 666 896
41 515 272
68 666 896
35 832 272
3 064 252 636
931 221 762
200 000 000
Javaslat
- 5 683 000
Összesen
107 468 458
- 629 710
- 142 000
Új eir. 10.
12 705 872 101
2 130 214 780
150 000
200 000 000
Mód. eir. 10.
20 762 000 540
1 617 908 000
55 698 480
1 872 000
221 799 337
40 000 000
11 750 518
460 000
Összesen Új eir. 10.
221 799 337 20 983 799 877
806 471 000
40 000 000 1 657 908 000
11 750 518 67 448 998
460 000 2 332 000
Mód. eir. 10.
14 262 032 432
46 400 000
1 197 530 000
2 000 000
40 000 000
10 245 000
1 453 000
10 245 000 12 245 000
1 453 000 1 453 000
300 000
3 441 000
300 000
3 441 000
- 5 683 000
806 471 000
4 797 788 866
222 218 897
12 345 674 437
371 419 000
1 453 000
2 639 000
99 563 556
57 001 431
2 426 000
6 505 832
1 453 000 1 453 000
2 639 000 21 494 875
95 424 278 4 893 213 144
57 001 431 279 220 328
6 565 278 12 352 239 715
735 032 956
207 475 000
12 033 988 600
- 4 139 278
52 148 000
504 825 057 4 308 644 414
18 855 875
Javaslat
Tájékoztató
Hitel- és értékpapír bevételek
bevétel
18 855 875
Mód. eir. 10.
Tájékoztató
Szent György Kórház Székesfehérvár
Önkormányzat költségvetési támogatása
176 842 086 28 517 238 506
Tájékoztató
Intézmények összesen
28 340 396 420
Intézményi ellátás díja
Intézményi támogatás
Összesen Új eir. 10.
Javaslat
Hivatal összesen
Bevételek mindösszesen
Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
1 566 563 452 524 093 985
4 139 278 6 505 832 377 924 832
524 093 985 39 605 876
450 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. FMÖ Integrált Szociális Intézménye Polgárdi-Tekerespuszta
Mód. eir. 10. Tájékoztató
46 400 000
40 000 000 1 237 530 000
1 756 425 474
721 673 000
55 487 000
300 000
33 314 777
735 032 956
207 475 000
978 804 474
450 000 12 034 438 600
39 605 876
161 000
30 834 546
2 380 231
100 000
30 834 546 1 009 639 020
2 380 231 2 380 231
100 000 261 000
Javaslat Összesen Új eir. 10.
FMÖ Gyermekvédelmi Központja Székesfehérvár
52 148 000 14 314 180 432
33 314 777 1 789 740 251
721 673 000
55 487 000
Mód. eir. 10.
905 488 189
1 060 000
5 820 000
Tájékoztató
11 172 786
300 000
896 328 543 300 000
10 872 786
300 000 300 000
10 872 786 907 201 329
200 000
2 079 646
200 000
2 079 646
Javaslat Összesen Új eir. 10.
11 172 786 916 660 975
1 060 000
5 820 000
1/1. sz. melléklet / 2. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
Mőködési bevételek
Intézmények
Iskola és Gyermekotthon Mód. eir. 10. Velence Tájékoztató
Bevételek mindösszesen
318 979 806
Intézményi ellátás díja
2 500 000
Egyéb mőködési bevétel
5 891 000
Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Tárgyi eszköz, immat.javak értékesítése, pénzügyi befektetések bevétele
Pénzügyi befektetések bevétele
Intézményi támogatás
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Önkormányzat költségvetési támogatása
Mőködési
Felhalmozási
kiadásokra
2 700 000
Mőködési
Felhalmozási
Hitel- és értékpapír bevételek
Pénzforg. nélküli bevételek
bevétel
307 097 891
8 171 405
Támogatás értékő
460 160
1 900 000
6 271 405
1 900 000 1 900 000
6 271 405 313 369 296 1 380 271 000
368 897
47 419 034
5 800 000
330 755
Javaslat Összesen Új eir. 10. Oktatási intézmények összesen
Mód. eir. 10. Tájékoztató
8 171 405 327 151 211
2 500 000
5 891 000
2 700 000
2 601 800 807
31 593 000
181 582 000
44 998 480
1 572 000
18 855 875
1 505 518
160 000
739 000
62 145 384
Javaslat Összesen Új eir. 10. Martonvásári Iskola
Mód. eir. 10. Tájékoztató
460 160
- 4 139 278 62 145 384 2 663 946 191
31 593 000
181 582 000
1 505 518 46 503 998
173 501 054
3 700 000
1 761 000
2 700 000
151 842 455
418 018
8 604 279
9 022 297
160 000 1 732 000
739 000 19 594 875
43 279 756 1 423 550 756
330 755
214 810 722
368 035 000
16 000
6 505 832
359 713 833
4 139 278 5 800 000 6 168 897
4 155 278 218 966 000
6 505 832 374 540 832
359 713 833
1 500 000
11 997 599
8 604 279 160 446 734
1 500 000
11 997 599
117 786 469
300 000
2 522 976
1 622 367 119 408 836
300 000
2 522 976
48 996 549
6 600
Javaslat
Vajda J. Gimnázium Bicske
Összesen Új eir. 10.
9 022 297 182 523 351
3 700 000
1 761 000
418 018 3 118 018
Mód. eir. 10.
131 360 445
2 250 000
2 551 000
2 700 000
Tájékoztató
3 250 000
1 622 367
1 622 367
Javaslat Összesen Új eir. 10. József A. Iskola Bicske
1 622 367 132 982 812
2 250 000
2 551 000
2 700 000
Mód. eir. 10.
50 567 712
819 000
172 000
282 000
Tájékoztató
4 040 488
3 250 000
2 845 051
291 563 1 195 437
Javaslat
Prelúdium Zeneiskola Bicske
Összesen
4 040 488
Új eir. 10.
54 608 200
819 000
172 000
2 845 051
Mód. eir. 10.
40 562 455
3 552 000
439 000
Tájékoztató
1 781 768
282 000
51 841 600
1 195 437 6 600
1 195 437
291 563
36 571 455 1 781 768
Javaslat
Petıfi S. Gimnázium Sárbogárd
Összesen
1 781 768
Új eir. 10.
42 344 223
3 552 000
439 000
139 251 390
3 752 000
6 659 000
Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 781 768 38 353 223 2 000 000
1 000 000
1 843 419
118 921 297
6 919 093
1 843 419
Javaslat Összesen Új eir. 10.
1 843 419 141 094 809
1 843 419 3 752 000
6 659 000
2 000 000
1 000 000
120 764 716
6 919 093
1/1. sz. melléklet / 3. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október) Mőködési bevételek
Intézmények
Kossuth Zs. EGYMI Sárbogárd
Bevételek mindösszesen
Mód. eir. 10.
79 925 193
Tájékoztató
7 239 750
Intézményi ellátás díja
953 000
Egyéb mőködési bevétel
5 491 000
Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Tárgyi eszköz, immat.javak értékesítése, pénzügyi befektetések bevétele
Pénzügyi befektetések bevétele
Intézményi támogatás
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Önkormányzat költségvetési támogatása
Mőködési
Felhalmozási
kiadásokra
326 000
67 958 002 426 000
1 813 750
426 000 426 000
1 813 750 69 771 752
Támogatás értékő
Mőködési
Felhalmozási
Hitel- és értékpapír bevételek
Pénzforg. nélküli bevételek
bevétel 368 897
2 823 902
2 004 392 5 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Táncsics M.Gimnázium Mór
Mód. eir. 10. Tájékoztató
7 239 750 87 164 943
953 000
5 491 000
326 000
120 209 295
3 442 000
2 939 000
1 460 000
368 897
2 823 902
5 000 000 5 000 000
2 004 392
112 368 295
4 037 275
4 037 275
Javaslat Összesen Új eir. 10. Perczel M. Szakképzı Mór Mód. eir. 10. Tájékoztató
4 037 275 124 246 570
3 442 000
2 939 000
1 460 000
189 951 120
1 884 000
6 662 000
1 231 000
4 037 275 116 405 570 9 000 000
3 860 156
170 413 988
760 132
1 360 156
2 500 000
1 360 156 171 774 144
2 500 000 2 500 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Gárdonyi G. Iskola Mór
3 860 156 193 811 276
1 884 000
6 662 000
1 231 000
Mód. eir. 10.
82 064 204
1 085 000
1 760 000
700 000
71 723 863
Tájékoztató
3 116 252
1 087 500
1 718 357 1 718 357 73 442 220
600 000
92 532 751
2 213 220
2 217 496
9 000 000
760 132 600 000
6 195 341 310 395
Javaslat Összesen Új eir. 10. Szabolcs Vezér Mód. eir. 10. Gimnázium Pusztaszabolcs Tájékoztató
3 116 252 85 180 456
1 085 000
1 760 000
1 087 500 1 787 500
113 833 247
2 706 000
9 477 000
2 845 780
1 841 000
639 251
310 395 310 395
6 195 341
639 251
Javaslat
FMÖ Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
Összesen Új eir. 10.
639 251 114 472 498
2 706 000
9 477 000
2 845 780
Mód. eir. 10.
189 013 583
3 200 000
34 811 000
14 400 000
Tájékoztató
9 554 423
1 560 000
1 841 000
639 251 93 172 002
2 213 220
2 217 496
3 764 875
130 647 448
470 000
160 260
160 000
9 394 423
Javaslat Összesen Új eir. 10. Velencei Szakképzı Iskola Mód. eir. 10. Tájékoztató
9 554 423
160 000
198 568 006
3 200 000
34 811 000
14 400 000
1 720 000
264 217 505
4 250 000
87 031 000
16 353 700
12 000
7 858 592
9 394 423 3 764 875 313 000
140 041 871
470 000
160 260
149 597 728
32 000
6 941 077
4 229 592
3 300 000
16 000
Javaslat Összesen FMÖ Pedagógiai Szakszolgálata Székesfehérvár
7 858 592
Új eir. 10.
272 076 097
Mód. eir. 10.
131 254 586
Tájékoztató
4 250 000
87 031 000 21 829 000
7 529 346
16 353 700
12 000
313 000
4 229 592
3 300 000
16 000
313 000
153 827 320
3 300 000
48 000
6 941 077
1 200 000
1 454 164
1 200 000
1 454 164
106 771 422 7 529 346
Javaslat Összesen Új eir. 10.
7 529 346 138 783 932
21 829 000
7 529 346 114 300 768
1/1. sz. melléklet / 4. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
Mőködési bevételek
Intézmények
FM-i Szakképzésszervezési Társulás
Közmővelıdési és közgyőjt. int.össz.
Mód. eir. 10.
Bevételek mindösszesen
Intézményi ellátás díja
Egyéb mőködési bevétel
Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
896 089 018
Tárgyi eszköz, immat.javak értékesítése, pénzügyi befektetések bevétele
Pénzügyi befektetések bevétele
Átvett pénz államháztartáson kívülrıl
Intézményi támogatás Önkormányzat költségvetési támogatása
Mőködési
Felhalmozási
kiadásokra
Támogatás értékő
Mőködési
Felhalmozási
Hitel- és értékpapír bevételek
Pénzforg. nélküli bevételek
bevétel
4 139 278
205 665 000
368 035 000
318 249 740
Javaslat
- 4 139 278
4 139 278
Összesen
- 4 139 278
4 139 278 209 804 278
368 035 000
318 249 740
3 384 000
118 644 970
Tájékoztató
Új eir. 10.
896 089 018
Mód. eir. 10.
763 237 999
Tájékoztató
54 846 985
3 245 000
171 598 000
6 000 000
349 937 074
14 375 000
96 053 955
4 165 785
48 821 200
1 860 000
48 821 200 63 196 200
1 860 000 97 913 955
3 384 000
118 644 970
14 862 955
520 000
18 677 301
2 404 785 119 642 396
14 862 955
520 000
18 677 301
46 425 387
2 769 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Vörösmarty M. Megyei Mód. eir. 10. Könyvtár Székesfehérvár Tájékoztató
54 846 985 818 084 984
3 245 000
171 598 000
6 000 000
4 165 785 354 102 859
166 241 867
3 245 000
11 599 000
100 000
117 237 611
2 404 785
2 404 785
Javaslat Összesen Új eir. 10. Megyei Levéltár Székesfehérvár
Mód. eir. 10.
2 404 785 168 646 652 50 726 179
3 245 000
11 599 000
100 000
1 208 000
323 792
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Megyei Múzeumok Igazgatósága Székesfehérvár
50 726 179
1 208 000
Mód. eir. 10.
445 799 772
120 564 000
Tájékoztató
49 421 200
46 425 387 4 000 000
2 769 000
152 906 518
14 375 000
1 761 000
47 660 200
56 000 000
323 792 1 000 000
96 954 254
56 000 000
1 000 000
96 954 254
22 422 000
1 864 000
2 689 623
Javaslat
Megyei Mővelıdési Központ Székesfehérvár
Összesen
49 421 200
1 761 000
47 660 200
Új eir. 10.
495 220 972
120 564 000
4 000 000
154 667 518
62 035 200
Mód. eir. 10.
100 470 181
38 227 000
1 900 000
33 367 558
Tájékoztató
3 021 000
1 161 000
1 860 000
Javaslat Összesen FMÖ Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete Székesfehérvár
3 021 000 38 227 000
1 900 000
33 367 558
1 161 000
1 860 000
1 161 000
24 282 000
Új eir. 10.
103 491 181
Mód. eir. 10.
154 035 833
150 316 928
1 864 000
3 718 905
2 689 623
154 035 833
150 316 928
3 718 905
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
1/2. sz. melléklet / 1. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
Ft-ban Intézményi támogatások Intézmények
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat Dologi és egyéb terhelı járulékok folyó kiadások
mőködési mőködésre
Átadott pénzeszköz
Támogatás értékő
felhalmozási
felhalmozásra
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
mőködésre
felhalmozásra
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Felújítás
Felhalmozási kiadások
Hitel, kölcsön és Pénzforgalom értékpapír nélküli kiadásai kiadások
kiadás Önkormányzat mindösszesen
Támogatás miatti korrekció
Mód.eir. 10.
28 340 396 420
9 343 647 308
2 381 625 494
9 821 704 080
10 934 960
1 698 473
Tájékoztató
178 385 808
80 152 988
19 770 826
89 309 212
2 991 509
3 756 000
Javaslat
- 1 543 722
10 314 744
2 542 789
26 782 422
4 139 278
Összesen
176 842 086
90 467 732
22 313 615
116 091 634
7 130 787
3 756 000
9 434 115 040
2 403 939 109
9 937 795 714
18 065 747
5 454 473
Új eir. 10.
28 517 238 506
Mód.eir. 10.
-5 020 007 763
-4 797 788 866
- 222 218 897
Tájékoztató
- 156 564 987
- 99 563 556
- 57 001 431
4 139 278
4 139 278
Javaslat
Hivatal összesen
Intézmények összesen
154 996 550
217 254 467
45 817 000
84 688 607
1 823 490 591
1 304 638 567
3 149 900 323
39 984 389
515 518
16 880 073
126 532 295
10 192 500
- 211 699 502
15 000 000
5 692 825 515 518
16 880 073
132 225 120
10 192 500
- 277 715 282
154 996 550
272 238 856
46 332 518
101 568 680
1 955 715 711
1 314 831 067
2 872 185 041
27 327 995
192 568 536
83 969 710
971 472 211
1 304 638 567
3 152 333 323
- 899 680
8 509 842
67 143 263
10 192 500
- 214 132 502
Összesen
- 152 425 709
- 95 424 278
- 57 001 431
Új eir. 10.
-5 172 433 472
-4 893 213 144
- 279 220 328
Mód.eir. 10.
12 598 403 643
468 014 715
124 605 670
1 241 530 193
4 797 788 866
222 218 897
10 934 960
1 000 000
Tájékoztató
113 151 458
11 211 828
3 352 938
64 460 773
99 563 556
57 001 431
2 991 509
3 756 000
Javaslat
- 5 683 000
10 314 744
2 542 789
26 782 422
- 4 139 278
Összesen
107 468 458
21 526 572
5 895 727
91 243 195
95 424 278
57 001 431
7 130 787
3 756 000
4 893 213 144
279 220 328
18 065 747
4 756 000
27 327 995
206 668 856
698 473
127 668 555
24 685 931
45 817 000
40 884 069
515 518
Új eir. 10.
12 705 872 101
489 541 287
130 501 397
1 332 773 388
Mód.eir. 10.
20 762 000 540
8 875 632 593
2 257 019 824
8 580 173 887
Tájékoztató
221 799 337
68 941 160
16 417 888
24 848 439
- 66 015 780
54 984 389
4 139 278
15 000 000
5 692 825
14 100 320
- 66 015 780
8 509 842
72 836 088
10 192 500
- 280 148 282
92 479 552
1 044 308 299
1 314 831 067
2 872 185 041
718 897
852 018 380
- 2 433 000
8 370 231
59 389 032
2 433 000
2 433 000
Javaslat Összesen Szent György Kórház Székesfehérvár
221 799 337
68 941 160
16 417 888
24 848 439
Új eir. 10.
20 983 799 877
8 944 573 753
2 273 437 712
8 605 022 326
Mód.eir. 10.
14 262 032 432
5 574 441 781
1 474 410 775
6 946 234 899
24 000 000
Tájékoztató
52 148 000
7 102 000
2 337 000
- 1 177 000
40 000 000
190 000
698 473
127 668 555
40 884 069
515 518
8 370 231
59 389 032
65 570 000
46 332 518
9 089 128
911 407 412 245 377 977
- 2 433 000
1 263 000
2 433 000
2 433 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. FMÖ Mód.eir. 10. Integrált Szociális Intézménye Székesfehérvár Tájékoztató
52 148 000
7 102 000
2 337 000
- 1 177 000
40 000 000
190 000
1 263 000
14 314 180 432
5 581 543 781
1 476 747 775
6 945 057 899
64 000 000
190 000
246 640 977
1 756 425 474
905 588 404
225 570 606
619 773 464
33 314 777
15 493 850
2 288 525
13 152 171
5 493 000 2 380 231
Javaslat Összesen Új eir. 10. FMÖ Gyermekvédelmi Mód.eir. 10. Központja Székesfehérvár Tájékoztató
33 314 777
15 493 850
2 288 525
13 152 171
1 789 740 251
921 082 254
227 859 131
632 925 635
5 493 000
2 380 231
905 488 189
655 837 256
105 832 287
111 224 646
32 594 000
11 172 786
3 635 028
981 258
6 556 500
Javaslat Összesen
11 172 786
3 635 028
981 258
6 556 500
Új eir. 10.
916 660 975
659 472 284
106 813 545
117 781 146
32 594 000
2 380 231
1/2. sz. melléklet / 2. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
Ft-ban Intézményi támogatások Intézmények
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat Dologi és egyéb terhelı járulékok folyó kiadások
mőködési mőködésre
Átadott pénzeszköz
Támogatás értékő
felhalmozási
felhalmozásra
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
mőködésre
felhalmozásra
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Felújítás
Felhalmozási kiadások
kiadás Veéencei Iskola és Gyermekotthon
Mód.eir. 10.
318 979 806
197 800 909
51 784 982
67 717 915
Tájékoztató
8 171 405
4 965 704
1 205 701
100 000
1 676 000 1 900 000
Javaslat Összesen
8 171 405
4 965 704
1 205 701
100 000
327 151 211
202 766 613
52 990 683
67 817 915
Mód.eir. 10.
2 601 800 807
1 108 296 894
289 946 576
534 383 176
Tájékoztató
62 145 384
35 476 078
8 992 119
3 956 837
Új eir. 10. Oktatási intézmények összesen
1 900 000 1 676 000 698 473
88 292 611
10 000
1 900 000
6 054 000
368 897
573 750 180
515 518
5 800 000
7 404 832
515 518
5 800 000
7 404 832
6 569 518
6 168 897
581 155 012
Javaslat Összesen
62 145 384
35 476 078
8 992 119
3 956 837
2 663 946 191
1 143 772 972
298 938 695
538 340 013
Mód.eir. 10.
173 501 054
120 108 710
30 810 329
14 921 897
Tájékoztató
9 022 297
6 719 346
1 814 933
70 000
Új eir. 10. Martonvásári Iskola
698 473
88 292 611
10 000
660 118
7 000 000 418 018
Javaslat Összesen Vajda J. Gimnázium Bicske
9 022 297
6 719 346
1 814 933
70 000
Új eir. 10.
182 523 351
126 828 056
32 625 262
14 991 897
Mód.eir. 10.
131 360 445
84 461 736
23 037 733
17 751 000
Tájékoztató
1 622 367
1 080 604
291 763
250 000
418 018 660 118
418 018
7 000 000
698 473
1 395 661
337 000
3 678 842
698 473
1 395 661
337 000
3 678 842
39 080
366 000
Javaslat Összesen
1 622 367
1 080 604
291 763
250 000
132 982 812
85 542 340
23 329 496
18 001 000
Mód.eir. 10.
50 567 712
35 208 363
9 228 786
5 582 000
Tájékoztató
4 040 488
2 266 773
578 278
Új eir. 10. József A. Iskola Bicske
143 483 1 195 437
Javaslat
Prelúdium Zeneiskola Bicske
Összesen
4 040 488
2 266 773
578 278
Új eir. 10.
54 608 200
37 475 136
9 807 064
1 195 437
Mód.eir. 10.
40 562 455
30 240 228
7 702 441
2 619 786
Tájékoztató
1 781 768
588 400
91 368
1 102 000
5 582 000
Javaslat Összesen
1 781 768
588 400
91 368
1 102 000
Új eir. 10.
42 344 223
30 828 628
7 793 809
3 721 786
39 080
366 000
1 338 920
Hitel, kölcsön és Pénzforgalom értékpapír nélküli kiadásai kiadások
1/2. sz. melléklet / 3. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
Ft-ban Intézményi támogatások Intézmények
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat Dologi és egyéb terhelı járulékok folyó kiadások
mőködési mőködésre
Átadott pénzeszköz
Támogatás értékő
felhalmozási
felhalmozásra
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
mőködésre
felhalmozásra
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Felújítás
Felhalmozási kiadások
kiadás Petıfi S. Gimnázium Sárbogárd
Mód.eir. 10.
139 251 390
77 156 906
19 805 591
34 276 550
Tájékoztató
1 843 419
1 435 878
286 437
121 104
6 140 343
572 000
1 300 000
Javaslat Összesen
1 843 419
1 435 878
286 437
121 104
141 094 809
78 592 784
20 092 028
34 397 654
6 140 343
572 000
Mód.eir. 10.
79 925 193
51 402 819
14 105 085
11 890 968
568 724
312 000
Tájékoztató
7 239 750
1 481 001
332 749
Új eir. 10. Kossuth Zs. EGYMI Sárbogárd
1 300 000 368 897
1 276 700 5 426 000
Javaslat
Táncsics M.Gimnázium Mór
Összesen
7 239 750
1 481 001
332 749
Új eir. 10.
87 164 943
52 883 820
14 437 834
11 890 968
5 426 000
Mód.eir. 10.
120 209 295
83 295 032
20 940 843
15 973 420
Tájékoztató
4 037 275
3 205 114
832 161
568 724
312 000
185 942
228 000
368 897
6 702 700
Javaslat Összesen Perczel M. Szakképzı Mór
4 037 275
3 205 114
832 161
Új eir. 10.
124 246 570
86 500 146
21 773 004
15 973 420
Mód.eir. 10.
189 951 120
120 643 633
31 596 764
32 574 591
Tájékoztató
3 860 156
1 070 989
289 167
4 722 190 2 500 000
Javaslat Összesen
3 860 156
1 070 989
289 167
193 811 276
121 714 622
31 885 931
32 574 591
185 942
Mód.eir. 10.
82 064 204
49 527 300
12 750 563
13 411 500
5 857 841
Tájékoztató
3 116 252
1 353 036
365 321
990 000
Új eir. 10. Gárdonyi G. Iskola Mór
2 500 000 228 000 10 000
2 500 000
4 722 190
507 000 97 500
310 395
97 500
310 395
Javaslat Összesen
3 116 252
1 353 036
365 321
990 000
Új eir. 10.
85 180 456
50 880 336
13 115 884
14 401 500
5 857 841
113 833 247
73 535 064
18 770 406
17 464 281
639 251
503 347
135 904
17 464 281
Szabolcs Vezér Gimnázium Mód.eir. 10. Pusztaszabolcs Tájékoztató
10 000
604 500
310 395
2 217 496
5 000
1 841 000
2 217 496
5 000
1 841 000
Javaslat Összesen Új eir. 10.
639 251
503 347
135 904
114 472 498
74 038 411
18 906 310
Hitel, kölcsön és Pénzforgalom értékpapír nélküli kiadásai kiadások
1/2. sz. melléklet / 4. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
Ft-ban Intézményi támogatások Intézmények
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat Dologi és egyéb terhelı járulékok folyó kiadások
mőködési mőködésre
Átadott pénzeszköz
Támogatás értékő
felhalmozási
felhalmozásra
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
mőködésre
felhalmozásra
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Felújítás
Felhalmozási kiadások
kiadás FMÖ Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
Mód.eir. 10.
189 013 583
116 841 236
30 072 825
Tájékoztató
9 554 423
7 503 680
1 890 743
36 356 387
160 260
258 000
5 324 875 160 000
Javaslat Összesen Velencei Szakképzı Iskola
9 554 423
7 503 680
1 890 743
Új eir. 10.
198 568 006
124 344 916
31 963 568
36 356 387
160 260
258 000
160 000
Mód.eir. 10.
264 217 505
129 732 441
36 611 136
87 448 851
6 941 077
3 469 000
Tájékoztató
7 858 592
3 210 341
785 251
250 000
5 484 875 15 000 3 300 000
313 000
Javaslat Összesen FMÖ Pedagógiai Szakszolgálata Székesfehérvár
7 858 592
3 210 341
785 251
250 000
Új eir. 10.
272 076 097
132 942 782
37 396 387
87 698 851
Mód.eir. 10.
131 254 586
76 113 791
18 633 431
36 064 864
Tájékoztató
7 529 346
5 057 569
1 298 044
1 173 733
6 941 077
3 469 000
3 300 000
313 000
3 300 000
328 000 442 500
Javaslat Összesen Új eir. 10. FM-i Szakképzés-szervezési Mód.eir. 10. Társulás Tájékoztató
7 529 346
5 057 569
1 298 044
1 173 733
138 783 932
81 171 360
19 931 475
37 238 597
896 089 018
60 029 635
15 880 643
208 047 081
64 126 069
442 500 548 005 590
Javaslat Összesen Közmővelıdési és közgyőjt. int.össz.
Új eir. 10.
896 089 018
60 029 635
15 880 643
208 047 081
64 126 069
Mód.eir. 10.
763 237 999
330 878 264
84 096 755
277 682 287
36 664 539
Tájékoztató
54 846 985
2 268 500
613 285
2 259 931
548 005 590 675 931
350 000
884 069
32 890 223 48 821 200
Javaslat
Vörösmarty M. Megyei Könyvtár Székesfehérvár
Összesen
54 846 985
2 268 500
613 285
2 259 931
Új eir. 10.
818 084 984
333 146 764
84 710 040
279 942 218
Mód.eir. 10.
166 241 867
85 231 773
21 262 838
45 533 716
Tájékoztató
2 404 785
945 500
255 285
1 204 000
884 069 36 664 539
1 560 000
48 821 200 350 000
81 711 423 14 213 540
Javaslat Összesen Új eir. 10.
2 404 785
945 500
255 285
1 204 000
168 646 652
86 177 273
21 518 123
46 737 716
14 213 540
Hitel, kölcsön és Pénzforgalom értékpapír nélküli kiadásai kiadások
1/2. sz. melléklet / 5. oldal
A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi konszolidált költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
Ft-ban Intézményi támogatások Intézmények
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat Dologi és egyéb terhelı járulékok folyó kiadások
mőködési mőködésre
Átadott pénzeszköz
Támogatás értékő
felhalmozási
felhalmozásra
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
mőködésre
felhalmozásra
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Felújítás
Felhalmozási kiadások
kiadás Megyei Levéltár Székesfehérvár
Mód.eir. 10.
50 726 179
35 291 698
9 005 881
6 073 000
100 000
255 600
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Megyei Múzeumok Igazgatósága Székesfehérvár
50 726 179
35 291 698
9 005 881
6 073 000
Mód.eir. 10.
445 799 772
176 592 234
45 424 037
170 561 879
Tájékoztató
49 421 200
1 323 000
358 000
80 000
100 000
255 600
36 664 539
16 557 083 47 660 200
Javaslat
Megyei Mővelıdési Központ Székesfehérvár
Összesen
49 421 200
1 323 000
358 000
80 000
Új eir. 10.
495 220 972
177 915 234
45 782 037
170 641 879
47 660 200
Mód.eir. 10.
100 470 181
33 762 559
8 403 999
55 513 692
575 931
Tájékoztató
3 021 000
975 931
884 069
36 664 539
64 217 283 350 000
1 864 000 1 161 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. FMÖ Intézményei Mód.eir. 10. Integrált Gazdasági Szervezete Székesfehérvár Tájékoztató
975 931
884 069
103 491 181
3 021 000 33 762 559
8 403 999
56 489 623
1 460 000
154 035 833
102 789 085
25 377 843
23 157 500
2 711 405
154 035 833
102 789 085
25 377 843
23 157 500
2 711 405
Javaslat Összesen Új eir. 10.
1 161 000 350 000
3 025 000
Hitel, kölcsön és Pénzforgalom értékpapír nélküli kiadásai kiadások
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 1.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Bevétellel járó feladatok
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
felhalmozási bevétel
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
292 000
2 995 585 740
895 389 490
504 525 057
4 305 203 414
-629 710
-142 000
68 666 896
41 515 272
300 000
3 441 000
68 666 896
35 832 272
300 000
3 441 000
3 064 252 636
931 221 762
504 825 057
4 308 644 414
-5 683 000
Összesen
107 468 458
-629 710
-142 000
12 705 872 101
2 130 214 780
150 000
Mód.eir. 10.
2 130 844 490
2 130 844 490
Tájékoztató
-871 710
-871 710
Mód.eir. 10.
-871 710
-871 710
2 129 972 780
2 129 972 780
140 000 000
140 000 000
140 000 000
140 000 000
50 000 000
50 000 000
50 000 000
50 000 000
2 000 000
2 000 000
2 000 000
2 000 000
25 000 000
25 000 000
25 000 000
25 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Pénzforg. nélküli bevételek
1 566 563 452
-5 683 000
Tájékoztató
Vajtai tábor üzemeltetésének bevételei
mőködési
2 130 844 490
Új eir. 10.
Egyéb mőködési bevétel hivatalnál
Önkormányzat költségvetési támogatás
113 151 458
Összesen
Kamatbevételek
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
12 598 403 643
Javaslat
200 000 000
Pénzügyi befektetések bevétele
Tájékoztató
Javaslat
Bérleti díjak
Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Támogatás értékő
Mód.eir. 10.
Új eir. 10. I. Mőködési bevételek
Bevételek mindösszesen
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel
200 000 000
1 566 563 452
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 2.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Önkormányzat sajátos mők. bev.-i
Bevételek mindösszesen
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Mód.eir. 10.
1 913 844 490
1 913 844 490
Tájékoztató
-871 710
-871 710
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
-871 710
-871 710
1 912 972 780
1 912 972 780
Mód.eir. 10.
213 844 490
213 844 490
Tájékoztató
-871 710
-871 710
Új eir. 10. Normatív elosztású SZJA
Javaslat Összesen
-871 710
-871 710
212 972 780
212 972 780
1 700 000 000
1 700 000 000
Új eir. 10.
1 700 000 000
1 700 000 000
Mód.eir. 10.
2 995 585 740
2 995 585 740
Tájékoztató
68 666 896
68 666 896
Új eir. 10. Illetékbevételek
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen
II.Központi költségv.-tıl kapott tám.
Javaslat Összesen Normatív állami hozzájárulás
68 666 896
68 666 896
Új eir. 10.
3 064 252 636
3 064 252 636
Mód.eir. 10.
2 711 461 627
2 711 461 627
Tájékoztató
-1 237 665
-1 237 665
Javaslat Összesen Új eir. 10. Normatív kötött felh. állami támogatás
Mód.eir. 10.
-1 237 665
-1 237 665
2 710 223 962
2 710 223 962
32 823 200
32 823 200
32 823 200
32 823 200
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
felhalmozási bevétel
Javaslat Összesen
mőködési
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 3.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Központosított és egyéb támogatások
Bevételek mindösszesen
Önk. sajátos mőködési bevétele
Mőködésre átvett pénz áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
Mód.eir. 10.
251 300 913
251 300 913
Tájékoztató
69 904 561
69 904 561
Összesen
69 904 561
69 904 561
Új eir. 10.
321 205 474
321 205 474
2 365 000
2 365 000
Összesen
2 365 000
2 365 000
Új eir. 10.
2 365 000
2 365 000
Mód.eir. 10.
33 474 648
33 474 648
Tájékoztató
17 100 257
17 100 257
Összesen
17 100 257
17 100 257
Új eir. 10.
50 574 905
50 574 905
217 826 265
217 826 265
217 826 265
217 826 265
2 892 200
2 892 200
Összesen
2 892 200
2 892 200
Új eir. 10.
2 892 200
2 892 200
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Létszámcsökkentéssel kapcs. hozzájár.
Javaslat
Keresetkiegészítés
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Szakmai vizsgák lebonyolítására tám.
Mód.eir. 10. Tájékoztató
felhalmozási bevétel
Javaslat
Közmőv. érdekeltségnövelı támogatás
mőködési
Javaslat
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 4.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Mőködésképtelen helyi önk. egyéb támogatása
Bevételek mindösszesen
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
30 000 000
30 000 000
Összesen
30 000 000
30 000 000
Új eir. 10.
30 000 000
30 000 000
13 574 000
13 574 000
Összesen
13 574 000
13 574 000
Új eir. 10.
13 574 000
13 574 000
2 871 104
2 871 104
Összesen
2 871 104
2 871 104
Új eir. 10.
2 871 104
2 871 104
1 102 000
1 102 000
Összesen
1 102 000
1 102 000
Új eir. 10.
1 102 000
1 102 000
Javaslat
Új tudás mőveltségi program
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Esélyegyenlıséget, felzárkóztatást segítı támogatás
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Alapfokú mővészetoktatás támogatása
Mód.eir. 10. Tájékoztató
felhalmozási bevétel
Mód.eir. 10. Tájékoztató
mőködési
Javaslat
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 5.oldal Ft-ban
Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
III. Önkorm. felhalm. és tökejell. bev.
Mód.eir. 10.
Bevételek mindösszesen
Önk. sajátos mőködési bevétele
Mőködésre átvett pénz áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
200 000 000
200 000 000
Új eir. 10.
200 000 000
200 000 000
Mód.eir. 10.
200 000 000
200 000 000
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
mőködési
felhalmozási bevétel
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
Tájékoztató Javaslat Összesen Ingatlanok és földterület értékesítése
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. IV. Átvett pénzeszközök
1 403 838 213
Tájékoztató
41 915 272
200 000 000 292 000
895 389 490
504 525 057
242 000
-142 000
41 515 272
300 000
Javaslat
-5 683 000
Összesen
36 232 272
242 000
-142 000
35 832 272
300 000
1 440 070 485
242 000
150 000
931 221 762
504 825 057
22 000 000
21 000 000
1 000 000
Új eir. 10.
22 000 000
21 000 000
1 000 000
Mód.eir. 10.
12 156 560
12 156 560
Tájékoztató
-2 733 040
-2 733 040
Összesen
-2 733 040
-2 733 040
Új eir. 10.
9 423 520
9 423 520
18 438 090
18 438 090
Összesen
18 438 090
18 438 090
Új eir. 10.
18 438 090
18 438 090
78 650
78 650
Összesen
78 650
78 650
Új eir. 10.
78 650
78 650
Új eir. 10. Területfej. Tanács költségeihez
200 000 000
Mód.eir. 10.
Mód.eir. 10.
-5 683 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Országgyőlési képviselı választás
Javaslat
Helyi önkormányzati választás
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Orsz., Települési és Területi Kisebbségi választás
Mód.eir. 10. Tájékoztató
3 631 666
Javaslat
3 631 666
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 6.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Idıközi választás lebonyolitása
Bevételek mindösszesen
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
mőködési
felhalmozási bevétel
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
Mód.eir. 10. Tájékoztató
6 215
6 215
Összesen
6 215
6 215
Új eir. 10.
6 215
6 215
6 000 000
5 700 000
300 000
Összesen
6 000 000
5 700 000
300 000
Új eir. 10.
6 000 000
5 700 000
300 000
Mód.eir. 10.
36 665 088
36 665 088
Tájékoztató
16 968 594
16 968 594
Összesen
16 968 594
16 968 594
Új eir. 10.
53 633 682
53 633 682
Javaslat
Megyei Védelmi Bizottság mőködési támogatása
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Szoc.Int. Rehabilitációs Foglalkoztatás támogatása
Javaslat
Területi Német Kisebbségi Önkormányzat bevételei
Mód.eir. 10.
3 242 755
Tájékoztató
312 950
292 000
1 884 230
242 000
-242 000
312 950
1 066 525
Javaslat Összesen Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevételei
312 950
242 000
-242 000
312 950
Új eir. 10.
3 555 705
242 000
50 000
2 197 180
1 066 525
Mód.eir. 10.
4 449 371
1 884 230
2 565 141
Tájékoztató
43 813
43 813
Javaslat Összesen Új eir. 10. Szociális szakosított ellátási formák 2008. évi Mód.eir. 10. kieg. felúj. tám. Tájékoztató
43 813
43 813
4 493 184
1 928 043
2 565 141
14 325 000
14 325 000
14 325 000
14 325 000
Javaslat Összesen Új eir. 10.
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 7.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Élhetıbb körülmények (TIOP 3.4.2.)
Mód.eir. 10.
Bevételek mindösszesen
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
mőködési
felhalmozási bevétel
23 356 373
23 356 373
Új eir. 10.
23 356 373
23 356 373
Mód.eir. 10.
92 664 000
92 664 000
Javaslat
-5 683 000
-5 683 000
Összesen
-5 683 000
-5 683 000
Új eir. 10.
86 981 000
86 981 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Gyermekvédelmi feladatok megyei jogú városoktól térített összege
Sárbogárdi járóbeteg szakellátó rendszer felújítására (KDOP)
Tájékoztató
Mód.eir. 10.
229 675 523
229 675 523
Új eir. 10.
229 675 523
229 675 523
Mód.eir. 10.
236 168 161
236 168 161
236 168 161
236 168 161
Tájékoztató Javaslat Összesen
Petıfi S Gimnázium rekonstrukciója
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Kompetencia alapú oktatás
Mód.eir. 10.
15 657 382
15 657 382
15 657 382
15 657 382
713 478 000
713 478 000
713 478 000
713 478 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Szent György Kórház mőködési forráshiányának kormányzati finanszírozása
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Pénzforg. nélküli bevételek
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 8.oldal Ft-ban
Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Alap és szakellátások fejlesztése Gyermekvédelem 0083 pályázat
Bevételek mindösszesen
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
mőködési
felhalmozási bevétel
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
Mód.eir. 10. Tájékoztató
1 701 000
1 701 000
Összesen
1 701 000
1 701 000
Új eir. 10.
1 701 000
1 701 000
999 000
999 000
Összesen
999 000
999 000
Új eir. 10.
999 000
999 000
Javaslat
Gyermekvédelmi központ - 0089 pályázat
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Megyei Ifjusági Nap támogatása
Mód.eir. 10. Tájékoztató
100 000
100 000
Javaslat
V. Önkormányzati hitelek, kölcsönök visszatérülése és értékpapír bevételek
Összesen
100 000
100 000
Új eir. 10.
100 000
100 000
Mód.eir. 10.
4 305 203 414
4 305 203 414
Tájékoztató
3 441 000
3 441 000
Javaslat Összesen Rövid lejáratú mőködési hitel
3 441 000
3 441 000
Új eir. 10.
4 308 644 414
4 308 644 414
Mód.eir. 10.
1 600 000 000
1 600 000 000
Új eir. 10.
1 600 000 000
1 600 000 000
Mód.eir. 10.
2 660 000 000
2 660 000 000
2 660 000 000
2 660 000 000
3 441 000
3 441 000
Összesen
3 441 000
3 441 000
Új eir. 10.
3 441 000
3 441 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Befektetési célú kötvény kibocsátás
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Megyei Lakásalap
Mód.eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Pénzforg. nélküli bevételek
A Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési bevételeinek módosítása (2010. október)
2.sz. melléklet/ 9.oldal
Ft-ban Mőködési bevételek Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport)
Fejlesztési célú hitel
Mód.eir. 10.
Bevételek mindösszesen
Mőködésre Önk. sajátos átvett pénz mőködési bevétele áht-n kívülrıl
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel Tárgyi eszk. imm.j avak értékesítése
Pénzügyi befektetések bevétele
Felhalm.ra átvett pénz áht-n kívülrıl
Támogatás értékő Önkormányzat költségvetési támogatás
mőködési
felhalmozási bevétel
Hitel- és értékpapírmőveletek bevételei
45 203 414
45 203 414
45 203 414
45 203 414
Pénzforg. nélküli bevételek
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. VI. Elızı évi pénzmaradvány
Mód.eir. 10.
1 562 931 786
1 562 931 786
1 562 931 786
1 562 931 786
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 1. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Kiadással járó feladatok
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
I. Intézményfinanszírozás
Mód. eir. 10. Tájékoztató
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
1 241 530 193
5 020 007 763
10 934 960
1 000 000
64 460 773
156 564 987
2 991 509
3 756 000
2 542 789
26 782 422
-4 139 278
4 139 278
5 895 727 130 501 397
91 243 195 1 332 773 388
152 425 709 5 172 433 472
7 130 787 18 065 747
Munkaadókat terhelı járulékok
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
12 598 403 643
468 014 715
124 605 670
113 151 458
11 211 828
3 352 938
-5 683 000
10 314 744
107 468 458 12 705 872 101
21 526 572 489 541 287
Dologi és egyéb folyó kiadások
4 790 628 551
4 790 628 551
100 224 556
100 224 556
100 224 556 4 890 853 107
100 224 556 4 890 853 107
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása 27 327 995
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
27 327 995
83 969 710
971 472 211
1 304 638 567
3 152 333 323
-899 680
8 509 842
67 143 263
10 192 500
-214 132 502
10 192 500 1 314 831 067
-280 148 282 2 872 185 041
14 100 320 206 668 856
5 692 825 8 509 842 92 479 552
72 836 088 1 044 308 299
1 347 348
-1 047 348
1 347 348 1 347 348
-1 047 348 3 952 652
1 347 348
-1 047 348
1 347 348 1 347 348
-1 047 348 3 952 652
-66 015 780
Javaslat Összesen Új eir. 10. I./a Elszámolás intézményekkel
Mód. eir. 10.
27 327 995
27 327 995
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. II. Hivatal közvetlen kiadásai
Mód. eir. 10.
27 327 995
27 327 995
649 725 045
359 972 793
95 739 252
188 013 000
8 756 000
3 745 800
997 200
3 713 000
Összesen Új eir. 10.
8 756 000 658 481 045
3 745 800 363 718 593
997 200 96 736 452
3 713 000 191 726 000
1 000 000
Mód. eir. 10.
639 725 045
354 472 793
94 239 252
185 013 000
1 000 000
8 756 000
3 745 800
997 200
3 713 000
8 756 000 648 481 045
3 745 800 358 218 593
997 200 95 236 452
3 713 000 188 726 000
10 000 000
5 500 000
1 500 000
3 000 000
10 000 000
5 500 000
1 500 000
Tájékoztató
1 000 000
5 000 000
Javaslat
Hivatali feladatok
Tájékoztató
5 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Fm-i Területi Választási Iroda kiadásai Mód. eir. 10.
1 000 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. III. Hiteltörl. értékp. vás. és adósságterhek
Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 692 438 567
3 000 000 389 900 000
9 942 500
1 302 538 567 9 942 500
Javaslat Összesen Új eir. 10. Forráskiegészítı hitel
Mód. eir. 10.
9 942 500 1 702 381 067
389 900 000
652 438 567
9 942 500 1 312 481 067 652 438 567
Tájékoztató Javaslat
Forráskiegészítı hitel kamatai
Összesen Új eir. 10.
652 438 567
Mód. eir. 10.
150 000 000
150 000 000
150 000 000
150 000 000
652 438 567
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Pénzforgalom nélküli kiadások
192 568 536 15 000 000
3 756 000 4 756 000
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 2. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Fejl. hitel kamata és kötvény adós.terhe
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
239 900 000
239 900 000
Összesen Új eir. 10.
239 900 000
239 900 000
Mód. eir. 10.
650 100 000
650 100 000
9 942 500
9 942 500
Összesen Új eir. 10.
9 942 500 660 042 500
9 942 500 660 042 500
Mód. eir. 10.
139 000 000
Pénzforgalom nélküli kiadások
Tájékoztató Javaslat
Kötvénytörlesztés
Tájékoztató Javaslat
IV. Közgyőlés közvetlen kiadásai
95 300 000
25 700 000
18 000 000
Tájékoztató Javaslat
Közgyőlés mőködésének kiadásai
5 993 425
5 993 425
Összesen Új eir. 10.
5 993 425 144 993 425
95 300 000
25 700 000
18 000 000
Mód. eir. 10.
139 000 000
95 300 000
25 700 000
18 000 000
5 993 425 5 993 425
Tájékoztató Javaslat
V. Önkorm. mők.-vel kapcs. köt. felad.
Köt. fel. önk.-i ktgvet.-en kívüli ellát. tám.
5 993 425
Összesen Új eir. 10.
5 993 425 144 993 425
Mód. eir. 10. Tájékoztató
5 993 425 5 993 425 5 993 425
95 300 000
25 700 000
18 000 000
127 646 911
5 026 800
1 310 530
87 960 483
10 934 960
21 050 000
1 364 138
21 650 787
2 235 000
603 315
16 048 180
2 911 509
1 000 000
-1 147 217 -1 147 217 216 921
Javaslat
-18 591 000
9 961 668
2 454 705
-31 007 373
Összesen Új eir. 10.
3 059 787 130 706 698
12 196 668 17 223 468
3 058 020 4 368 550
-14 959 193 73 001 290
2 911 509 13 846 469
1 000 000 22 050 000
Mód. eir. 10.
52 690 351
2 206 800
565 330
24 504 083
3 000 000
21 050 000
1 364 138
Tájékoztató
3 369 872
540 000
145 800
-181 820
3 013 109
1 000 000
-1 147 217
3 369 872 56 060 223
540 000 2 746 800
145 800 711 130
-181 820 24 322 263
3 013 109 6 013 109
1 000 000 22 050 000
-1 147 217 216 921
Javaslat Összesen Új eir. 10. Szakszervezet támogatása
Mód. eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Sportági SZÖV. SZÖV. sportig.-i felad.
Mód. eir. 10.
1 000 000
1 000 000
15 000 000
15 000 000
15 000 000
15 000 000
5 000 000
5 000 000
5 000 000
5 000 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Sportági SZÖV. SZÖV.szabadi. és diáksport felad.
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 3. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Területi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatása
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
1 000 000
1 000 000
Összesen Új eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Mód. eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Tájékoztató Javaslat
Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatása
Tájékoztató Javaslat
Területi Német Kisebbségi Önkormányzat kiadásai
Összesen Új eir. 10.
1 000 000
Mód. eir. 10.
3 242 755
564 000
97 200
1 340 525
312 950
540 000
145 800
-181 820
1 000 000
Összesen Új eir. 10.
312 950 3 555 705
540 000 1 104 000
145 800 243 000
-181 820 1 158 705
1 000 000 1 000 000
Mód. eir. 10.
4 449 371
1 642 800
468 130
1 165 333
Tájékoztató
1 000 000 50 000
1 191 030 -1 191 030
Javaslat
Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai
Tájékoztató
43 813
-1 191 030 50 000
1 000 000
173 108
-1 000 000
1 000 000
43 813
-1 000 000
1 000 000 1 000 000
43 813 216 921
Javaslat Összesen Új eir. 10. Pedagógiai szakmai szolgáltatás (COMMITMENT KHT)
Mód. eir. 10.
43 813 4 493 184
1 642 800
468 130
1 165 333
15 000 000
15 000 000
15 000 000
15 000 000
498 225
498 225
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Gyermekvédelmi szakellátási feladatok Mód. eir. 10. Tájékoztató
3 013 109
3 013 109
Javaslat
Vagyonvédelmi feladatok
Összesen Új eir. 10.
3 013 109 3 511 334
498 225
Mód. eir. 10.
6 500 000
6 500 000
3 013 109 3 013 109
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Egyéb kötelezettségek
6 500 000
74 956 560
2 820 000
745 200
63 456 400
7 934 960
Tájékoztató
18 280 915
1 695 000
457 515
16 230 000
-101 600
-18 591 000
9 961 668
2 454 705
-31 007 373
-310 085 74 646 475
11 656 668 14 476 668
2 912 220 3 657 420
-14 777 373 48 679 027
Javaslat Összesen Új eir. 10. Könyvvizsgálat díjazása
6 500 000
Mód. eir. 10.
Mód. eir. 10.
3 500 000
3 500 000
3 500 000
3 500 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
-101 600 7 833 360
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 4. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Vagyonbiztosítás
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
7 500 000
7 500 000
Összesen Új eir. 10.
7 500 000
7 500 000
Mód. eir. 10.
1 300 000
1 300 000
1 300 000
1 300 000
2 491 000
2 491 000
2 491 000 2 491 000
2 491 000 2 491 000
3 000 000
3 000 000
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Tájékoztató Javaslat
Bankköltségek és egyéb kisebb kiadások
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Befizetés adóhatóságnak
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Intézmények érintésvédelmi felülvizsg. Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
3 000 000
3 000 000
25 000 000
25 000 000
Javaslat
-18 591 000
-18 591 000
Összesen Új eir. 10.
-18 591 000 6 409 000
-18 591 000 6 409 000
Elszámolás a központi költségvetéssel Mód. eir. 10. Tájékoztató
Országgyőlési képviselı választás
Mód. eir. 10.
12 156 560
2 820 000
745 200
Tájékoztató
-2 733 040
700 000
189 000
-2 733 040 9 423 520
700 000 3 520 000
189 000 934 200
656 400
7 934 960 -3 622 040
Javaslat Összesen Új eir. 10. Helyi önkormányzati választás lebonyolítása
-3 622 040 4 312 920 3 520 440
Mód. eir. 10. Tájékoztató
18 438 090
990 000
267 300
13 660 350
9 961 668
2 454 705
-12 416 373
18 438 090 18 438 090
10 951 668 10 951 668
2 722 005 2 722 005
1 243 977 1 243 977
6 215
5 000
1 215
6 215 6 215
5 000 5 000
1 215 1 215
Javaslat Összesen Új eir. 10. Idıközi választás lebonyolitása
656 400
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Orsz., Települési és Ter. Kisebb. választás lebonyolítása
Mód. eir. 10. Tájékoztató
78 650
78 650
78 650 78 650
78 650 78 650
Javaslat Összesen Új eir. 10.
3 520 440 3 520 440
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 5. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Közigazgatás struktúra fejlesztése (e- Mód. eir. 10. közigazgatás) Tájékoztató
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
22 500 000
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
22 500 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. VI. Önkormányzat által létrehozott Mód. eir. 10. szervezetek mőködtetése Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft.
VVSI Nonprofit Kft.
Mód. eir. 10.
22 500 000 511 578 320
22 500 000 3 000 000
702 000
10 352 773
378 787 320
128 919 000
7 266 773
3 086 000
15 000 000 25 352 773 536 931 093
170 000
15 000 000 3 000 000
702 000
7 266 773 386 054 093
18 086 000 147 005 000
70 000 000
70 000 000
Javaslat
15 000 000
15 000 000
Összesen Új eir. 10.
15 000 000 85 000 000
15 000 000 85 000 000
170 000
Tájékoztató
Mód. eir. 10.
57 919 000
Tájékoztató
10 352 773
7 266 773
57 919 000 3 086 000
10 352 773 68 271 773
7 266 773 7 266 773
3 086 000 61 005 000
378 489 320
378 489 320
Javaslat Összesen Új eir. 10. FM-i Energia Szolgáltató Nonprofit Kft.
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Fejér Paktum Közhasznú Egyesület
Mód. eir. 10.
378 489 320
378 489 320
5 000 000
3 000 000
702 000
298 000
1 000 000
5 000 000
3 000 000
702 000
298 000
1 000 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Katonai Emlékpark Közhasznú Kft
Mód. eir. 10.
170 000
170 000
170 000
170 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 6. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) VII. Önkorm. megyepolitikai célfeladatai
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Átadott pénzeszköz mőködésre
Mód. eir. 10.
183 256 313
3 450 854
707 321
126 869 390
7 529 212
Tájékoztató
15 695 400
731 499
332 970
16 353 011
900 000
80 000
Javaslat
57 930 355
353 076
88 084
57 329 295
-4 139 278
4 139 278
73 625 755 256 882 068
1 084 575 4 535 429
421 054 1 128 375
73 682 306 200 551 696
-3 239 278 4 289 934
4 219 278 4 219 278
32 448 931
1 247 854
336 921
2 228 492
2 536 128
-260 000
705 499
168 023
2 872 158
900 000
80 000
-4 985 680
Összesen Új eir. 10.
-260 000 32 188 931
705 499 1 953 353
168 023 504 944
2 872 158 5 100 650
900 000 3 436 128
80 000 80 000
-4 985 680 21 113 856
Mód. eir. 10.
16 506 345
1 247 854
336 921
2 083 992
1 266 128
11 571 450
-260 000
600 000
145 800
510 386
450 000
-1 966 186
-260 000 16 246 345
600 000 1 847 854
145 800 482 721
510 386 2 594 378
450 000 1 716 128
-1 966 186 9 605 264
Összesen Új eir. 10. Megyei feladatok decentralizált tám. Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 000 000
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Tájékoztató
-4 985 680
Intézmény fenntartó Szakbizottság
1 000 000
-4 985 680 36 613 856 26 099 536
Mód. eir. 10. Tájékoztató
Fejlesztési Szakbizottság
Javaslat
1 370 000
1 370 000
Összesen Új eir. 10.
1 370 000 1 370 000
1 370 000 1 370 000
Javaslat
4 482 250
4 482 250
Összesen Új eir. 10.
4 482 250 4 482 250
4 482 250 4 482 250
Mód. eir. 10.
1 330 000
Mód. eir. 10. Tájékoztató
Oktat. és Kult. Biz. (505)
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Szociális. Bizottság (506)
Mód. eir. 10.
810 000
250 000
-250 000 -320 000
-320 000 1 010 000
250 000 770 000
700 000
350 000
350 000
200 000
-200 000
Tájékoztató
EÜ Biz. (507)
520 000
-320 000
-570 000 240 000
Javaslat
-150 000
Összesen Új eir. 10.
-150 000 550 000
200 000 550 000
-350 000
1 300 000
400 000
900 000
Mód. eir. 10.
-150 000
Tájékoztató
Önkormányzati Vidékfejl. és Környvéd. Biz.(509)
Javaslat
-900 000
Összesen Új eir. 10.
-900 000 400 000
Mód. eir. 10.
-900 000 -900 000 400 000
5 477 214
Tájékoztató
5 477 214 7 200
Javaslat
-3 985 014
Összesen Új eir. 10.
-3 985 014 1 492 200
80 000
-87 200 -3 985 014
7 200 7 200
80 000 80 000
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
2 100 000 2 033 600
250 000
159 900
Javaslat Összesen Új eir. 10.
Felújítás
41 599 536
Javaslat
Közgyőlés elnöke(501)
felhalmozásra
Hitelmőveletek kiadásai
-4 072 214 1 405 000
2 193 500 2 193 500
250 000 2 350 000
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 7. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Ifjúsági és Turisztikai Biz. (510)
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
1 078 736
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
144 500
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
934 236
Tájékoztató
Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Biz. (511)
Javaslat
-497 236
Összesen Új eir. 10.
-497 236 581 500
Mód. eir. 10.
-497 236 -497 236 437 000
144 500
2 139 307
2 139 307
Összesen Új eir. 10.
2 139 307
2 139 307
Mód. eir. 10.
3 917 329
Tájékoztató Javaslat
Külkapcsolatok finansz. (513)
Tájékoztató
3 917 329 105 499
22 223
2 354 572
-2 482 294
105 499 105 499
22 223 22 223
2 354 572 2 354 572
-2 482 294 1 435 035
Javaslat Összesen Új eir. 10. Közvetlen megyepolitikai célfeladatok
Mód. eir. 10. Tájékoztató
3 917 329 10 100 000 950 000
1 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány
Mód. eir. 10.
950 000 11 050 000
7 000 000
700 000 700 000 700 000
2 100 000 250 000
-4 139 278
4 139 278
-4 139 278 -4 139 278
4 139 278 4 139 278
1 000 000
7 000 000
1 000 000
1 000 000
Összesen Új eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Mód. eir. 10.
5 000 000
5 000 000
250 000 2 350 000
Tájékoztató Javaslat
Megyei települ. BURSA Hungarica Öszt.díj tám.
Tájékoztató Javaslat
Pénzügyi és Katasztrófa Keret
Összesen Új eir. 10.
5 000 000
Mód. eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Összesen Új eir. 10.
1 000 000
1 000 000
Mód. eir. 10.
2 100 000
5 000 000
Tájékoztató Javaslat
Megyei Lakásalap
Tájékoztató
2 100 000
950 000
700 000
250 000
950 000 3 050 000
700 000 700 000
250 000 2 350 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. FM-i kúlturális élet támogatása
Mód. eir. 10.
800 000
800 000
800 000
800 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 8. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) POFOSZ Fejér Megyei Szervezetének Mód. eir. 10. mőködési támogatása Tájékoztató
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
200 000
200 000
200 000
200 000
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Javaslat Összesen Új eir. 10. TISZK mőködtetése
Mód. eir. 10. Tájékoztató
Egyéb vállalt megyepolitikai kötel.
Javaslat
-4 139 278
4 139 278
Összesen Új eir. 10.
-4 139 278 -4 139 278
4 139 278 4 139 278
Mód. eir. 10.
140 707 382
2 203 000
370 400
124 640 898
Tájékoztató
15 005 400
26 000
164 947
12 780 853
Javaslat
57 930 355
353 076
88 084
57 329 295
159 900
72 935 755 213 643 137
379 076 2 582 076
253 031 623 431
70 110 148 194 751 046
2 193 500 2 193 500
Összesen Új eir. 10. Tagdíjak
Mód. eir. 10.
16 100 000
16 100 000
16 100 000
16 100 000
150 000
150 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. CAF-Közös Értékelési rendszer felülvizsgálata
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Közgyőlés által alapított díjak
Mód. eir. 10.
150 000
150 000
2 500 000
2 500 000
2 500 000
2 500 000
360 000
360 000
360 000 360 000
360 000 360 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. FINÁLÉ 2010
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Megye köibiztonság bıv. és Kábítósze Mód. eir. 10. Ellenes Fórum Tájékoztató
800 000
600 000
140 400
800 000
600 000
140 400
59 600
Javaslat Összesen Új eir. 10. Önkormányzati, intézményi és kistérségi közmegjelenés biztosítása
Mód. eir. 10.
59 600
77 500 000
77 500 000
77 500 000
77 500 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
4 993 084
8 500 000 2 033 600
4 993 084
8 500 000
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 9. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Közgyőlési ülések nyilvánosságának biztosítása
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
2 500 000
2 500 000
2 500 000
2 500 000
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Kisgyón Intézı Bizottság
Mód. eir. 10.
500 000
500 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Vajtai tábor üzemeltetése
Mód. eir. 10.
500 000
500 000
25 000 000
17 000 000
8 000 000
Tájékoztató Javaslat
Kompetencia alapú oktatás (TÁMOP 3.1.4)
Összesen Új eir. 10.
25 000 000
Mód. eir. 10.
15 657 382
1 603 000
230 000
8 831 298
26 000
164 947
-2 224 547
7 930 355
353 076
88 084
7 329 295
159 900
7 930 355 23 587 737
379 076 1 982 076
253 031 483 031
5 104 748 13 936 046
2 193 500 2 193 500
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Alap és szakellátások fejlesztése Gyermekv.Központ 0083 pályázat
17 000 000
8 000 000 4 993 084 2 033 600
4 993 084
Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 890 000
1 890 000
1 890 000 1 890 000
1 890 000 1 890 000
1 110 000
1 110 000
1 110 000 1 110 000
1 110 000 1 110 000
Tájékoztató
11 645 400
11 645 400
Javaslat
50 000 000
50 000 000
Összesen Új eir. 10.
61 645 400 61 645 400
61 645 400 61 645 400
Javaslat Összesen Új eir. 10. Gyermekvédelmi Központ 0089 pályázat
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Önkormányzat gazdálkodásának állapotfelmérése
VIII. Felújítási célok
Mód. eir. 10.
Mód. eir. 10.
83 969 710
Tájékoztató
17 942 725
7 780 231
3 000 000
83 969 710 7 162 494
17 942 725 101 912 435
7 780 231 7 780 231
3 000 000 3 000 000
7 162 494 91 132 204
Javaslat Összesen Új eir. 10. Dunaújváros Intercisa Múzeum épületének felújítása
Mód. eir. 10. Tájékoztató
3 000 000
3 000 000
3 000 000 3 000 000
3 000 000 3 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 10. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Gyermekv. Központ Elıszállás, Lepsény, Sárbogárd épületeinek korszerősítése (TIOP 3.4.2)
Mód. eir. 10.
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
69 644 710
69 644 710
69 644 710
69 644 710
14 325 000
14 325 000
7 162 494
7 162 494
7 162 494 21 487 494
7 162 494 21 487 494
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Szociális szakellátó rendszer felújítása Mód. eir. 10. (Gánt, Mezıszilas, Tekerespuszta) Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. ISZI viharkár helyreállítása és érintésvédelmi rendszer hiányosságának megszüntetése
Mód. eir. 10. Tájékoztató Összesen Új eir. 10.
Perczel M. Szakképzı - Kollégium átalakítása
2 380 231
2 380 231
2 380 231 2 380 231
2 380 231 2 380 231
2 500 000
2 500 000
2 500 000 2 500 000
2 500 000 2 500 000
2 900 000
2 900 000
2 900 000 2 900 000
2 900 000 2 900 000
Javaslat
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Velencei Szakképzı Iskola Ivóvízvezeték kiváltása
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
IX. Beruházási feladatok
Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 241 863 046
1 264 268
446 567
52 000 000
221 850 000
141 572 002
4 499 529
1 419 453
21 079 809
47 660 200
756 000
66 157 011
47 660 200 269 510 200
756 000 756 000
65 696 511 1 031 998 722
Javaslat Összesen Új eir. 10. Alap ÁGO szennyvízhálózat rákötés
966 302 211
460 500 141 572 002 1 383 435 048
4 499 529 5 763 797
1 419 453 1 866 020
21 540 309 73 540 309
-460 500
Mód. eir. 10. Tájékoztató
943 992
187 992
756 000
943 992 943 992
187 992 187 992
756 000 756 000
462 000 000
52 000 000
410 000 000
462 000 000
52 000 000
410 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Levéltár kiváltás (címzett támogatással)
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 11. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Petıfi S. Gimn. 4 tanteremmel való bıvítése
Kiadások mindösszesen
Mód. eir. 10.
275 216 000
Tájékoztató
72 075 993
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Gorsium A kikapcsolódás szigete
Intézményi támogatások
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt. 275 216 000 72 075 993
Javaslat Összesen Új eir. 10.
Dologi és egyéb folyó kiadások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
72 075 993 347 291 993
460 500
-460 500
460 500 460 500
71 615 493 346 831 493
Mód. eir. 10.
14 375 000
14 375 000
Tájékoztató
47 660 200
47 660 200
47 660 200 62 035 200
47 660 200 62 035 200
Javaslat Összesen Új eir. 10. Sárbogárdi rendelı (KDOP 5.2.1)
Mód. eir. 10.
277 547 046
Tájékoztató
1 264 268
446 567
275 836 211
4 499 529
1 419 453
-5 918 982
4 499 529 5 763 797
1 419 453 1 866 020
-5 918 982 269 917 229
Javaslat
Struktúraváltás - a fekvıbeteg ellátásban Kórház TIOP 2.2.4/09/1
Összesen Új eir. 10.
277 547 046
Mód. eir. 10.
107 475 000
107 475 000
107 475 000
107 475 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Pályázatírással kapcsolatos feladatok
Mód. eir. 10. Tájékoztató
16 571 817
16 571 817
16 571 817 16 571 817
16 571 817 16 571 817
4 320 000
4 320 000
4 320 000 4 320 000
4 320 000 4 320 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Könyvtár TIOP 1.2.3/08/1 Tudásdepó Mód. eir. 10. Expressz pályázat Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Épületenergetikai fejlesztés - Kórház (KEOP pályázat)
Mód. eir. 10.
100 000 000
100 000 000
100 000 000
100 000 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Közbeszerzési eljárásokhoz elektronikus költségvetés készítése
Mód. eir. 10.
5 250 000
5 250 000
5 250 000
5 250 000
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 12. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) X. Céltartalék
Személyi juttatások
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Mód. eir. 10.
3 145 969 185
3 145 969 185
Tájékoztató
-212 985 285
-212 985 285
Javaslat Összesen Új eir. 10. Pedagógus szakkönyvvásárlás célt.
Kiadások mindösszesen
Munkaadókat terhelı járulékok
Mód. eir. 10.
-66 015 780
-66 015 780
-279 001 065 2 866 968 120
-279 001 065 2 866 968 120
33 520
33 520
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Tanulói tankönyvvásárlás célt.
33 520
33 520
16 220 000
16 220 000
Összesen Új eir. 10.
16 220 000
16 220 000
Mód. eir. 10.
38 069 550
38 069 550
Tájékoztató
-24 934 264
-24 934 264
-24 934 264 13 135 286
-24 934 264 13 135 286
1 000 000
1 000 000
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat
Jubileumi jutalmak célt.
Javaslat Összesen Új eir. 10. Int.-i dolgozók képz.-nek fedezete célt.
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Önkormányzat és intézmények mőködési tartaléka
Mód. eir. 10. Tájékoztató
1 000 000
1 000 000
134 999 922
134 999 922
-2 998 113
-2 998 113
Javaslat
-66 015 780
-66 015 780
Összesen Új eir. 10.
-69 013 893 65 986 029
-69 013 893 65 986 029
Üres állások fedezetének igénybevétele Mód. eir. 10.
90 660 899
90 660 899
-14 875 202
-14 875 202
-14 875 202 75 785 697
-14 875 202 75 785 697
Mód. eir. 10.
80 784 880
80 784 880
Tájékoztató
-5 430 477
-5 430 477
-5 430 477 75 354 403
-5 430 477 75 354 403
3 393 506
3 393 506
3 393 506 3 393 506
3 393 506 3 393 506
Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10. Dologi kiadások emelkedésének tartaléka
Javaslat Összesen Új eir. 10. Új Tudás Mőveltség program
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal 2010. évi költségvetési kiadásainak módosítása (2010. október)
3.sz. melléklet/ 13. oldal
Ft-ban Önkormányzati feladatok és célok (ei. csoport) Egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása
Kiadások mindösszesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Dologi és egyéb folyó kiadások
Intézményi támogatások
Támogatásértékő felhalmőködési mozási kiadás
Elızı évi ei.maradvány, pénzmaradvány átadása
Átadott pénzeszköz mőködésre
felhalmozásra
Felújítás
Felhalm. kiad. és pü. befekt.
Hitelmőveletek kiadásai
Pénzforgalom nélküli kiadások
Mód. eir. 10. Tájékoztató
125 000
125 000
125 000 125 000
125 000 125 000
Mód. eir. 10.
2 291 700 414
2 291 700 414
Tájékoztató
-158 365 735
-158 365 735
-158 365 735 2 133 334 679
-158 365 735 2 133 334 679
492 500 000
492 500 000
-9 900 000
-9 900 000
-9 900 000 482 600 000
-9 900 000 482 600 000
5 000 000
5 000 000
5 000 000
5 000 000
Javaslat Összesen Új eir. 10. Beruházási feladatok tartaléka
Javaslat Összesen Új eir. 10. Szerkezetátalakító döntések finanszírozása
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
X. Általános tartalék
Mód. eir. 10. Tájékoztató Javaslat Összesen Új eir. 10.
4. sz. melléklet/ 1.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Ft-ban
Intézmények
Támogatott feladat
Intézmények összesen
Támogatás összesen
156 564 987
2010. június 30-ig FMÖ Integrált Szociális Intézménye Polgárdi-Tekerespuszta FMÖ Gyermekvédelmi Központja Székesfehérvár Iskola és Gyermekotthon Velence Iskola Martonvásár FMÖ Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
Jubileumi jutalom
3 325 178
Jubileumi jutalom
573 263
Jubileumi jutalom
691 515
Jubileumi jutalom
696 849
Üres állás céltartalék visszaadás
7 093 000
Velencei Szakképzı Iskola Jubileumi jutalom FMÖ Pedagógiai Szakszolgálata Székesfehérvár Vörösmarty M. Megyei Könyvtár Sz.fehérvár
892 302
Üres állás céltartalék visszaadás
1 367 155
Közmővelıdési érdekeltségnövelı támogatás
1 204 000
ISZI viharkár helyreállítása
2 380 231
2010. július 1 - október 14. között FMÖ Integrált Szociális Intézménye Polgárdi-Tekerespuszta
Kulturális Fesztivál rendezésére Szociális foglalkoztatás költségeire
16 968 594
Jubileumi jutalmak
634 492
Üres állás céltartalék visszaadása
834 390
Prémiumévek Jubileumi jutalmakra Ágynemő beszerzés költségeire
FMÖ Gyermekvédelmi Központja Székesfehérvár
200 000
2 334 000 530 606 5 430 477
Jubileumi jutalom
376 809
Homo Ludens nap megrendezésére
200 000
Jubileumi jutalmak
456 819
Prémiumévek
838 000
Jubileumi jutalmakra
736 549
Jubileumi jutalom
2 011 655
Ellátottak beiskolázási költségeire
6 256 500
4. sz. melléklet/ 2.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Intézmények
Iskola és Gyermekotthon Velence
Támogatott feladat
Jubileumi jutalmak
287 782
Osztályfınöki pótlék
411 831
Gyógypedagógiai pótlék Szakmai vizsga lebonyolítására
58 000 500 000
Prémiumévek
574 000
Jubileumi jutalmakra
1 832 610
Osztályfınöki pótlék
58 833
Gyógypedagógiai pótlék
188 667
60 éves évforduló méltó megünneplésére
100 000
Gyógypedagógiai pótlék Létszámcsökkentés Osztályfınöki pótlék
58 833 188 667 2 360 930 294 000
Gyógypedagógiai pótlék
1 820 581
Prémiumévek
1 051 000
Jubileumi jutalmakra
1 307 465
Céltartalék üres álláshely visszaadása Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék
Vajda J. Gimnázium Bicske
1 320 667
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
Osztályfınöki pótlék Iskola Martonvásár
Támogatás összesen
399 288 42 000 260 083
ÖKO kuckó foglalkozások megtartására
70 000
Osztályfınöki pótlék
42 000
Gyógypedagógiai pótlék
260 083
Jubileumi jutalmak
572 516
Osztályfınöki pótlék
205 917
Érettségi vizsga lebonyolítására
503 100
Szakmai vizsga lebonyolítására
32 000
Csıtörés javítási munkálataira
250 000
Osztályfınöki pótlék
29 417
Osztályfınöki pótlék
29 417
4. sz. melléklet/ 3.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Intézmények
József A. Iskola Bicske
Támogatott feladat
Osztályfınöki pótlék Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
Osztályfınöki pótlék
12 583
Osztályfınöki pótlék
12 583 1 174 242
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
250 000
Jubileumi jutalom
429 768 1 102 000
Jubileumi jutalmak
331 851
Osztályfınöki pótlék
220 500
Érettségi vizsga lebonyolítására
448 500
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
375 000
Esélyegyenlıséget, felzárkóztatást segítı támogatás
121 104
Osztályfınöki pótlék Épület ırzése Kossuth Zs. Iskola Sárbogárd
125 000 1 432 560
Alapfokú mővészetoktatás támogatása Petıfi S. Gimnázium Sárbogárd
88 083
Jubileumi jutalmakra
Üres álláshely céltartalék visszaadás Prelúdium Iskola Bicske
Támogatás összesen
31 500 283 464
Osztályfınöki pótlék
31 500
Osztályfınöki pótlék
117 833
Gyógypedagógiai pótlék
678 417
Szakmai vizsga lebonyolítására
24 000
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
250 000
Prémiumévek
516 000
Osztályfınöki pótlék
16 833
Gyógypedagógiai pótlék
96 917
Osztályfınöki pótlék
16 833
Gyógypedagógiai pótlék
96 917
4. sz. melléklet/ 4.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Intézmények
Táncsics M.Gimnázium Mór
Perczel M. Szakképzı Mór
Támogatott feladat
Jubileumi jutalmak
858 012
Osztályfınöki pótlék
205 917
Érettségi vizsga lebonyolítására
520 000
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
125 000
Prémiumévek
459 000
Jubileumi jutalmakra
1 810 512
Osztályfınöki pótlék
29 417
Osztályfınöki pótlék
29 417
Jubileumi jutalmak
559 308
Osztályfınöki pótlék
264 833
Gyógypedagógiai pótlék
35 583
Érettségi vizsga lebonyolítására
340 600
Szakmai vizsga lebonyolítására
74 000
Kollégium átalakítására Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék Gárdonyi G. Iskola Mór
Támogatás összesen
2 500 000 37 833 5 083 37 833 5 083
Osztályfınöki pótlék
147 000
Gyógypedagógiai pótlék
821 333
Szakmai vizsga lebonyolítására
22 000
Jubileumi jutalmakra
451 358
Osztályfınöki pótlék
21 000
Gyógypedagógiai pótlék Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék
117 333 21 000 117 333
4. sz. melléklet/ 5.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Intézmények
Szabolcs Vezér Gimnázium Pusztaszabolcs
FMÖ Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
Velencei Szakképzı Iskola
Támogatott feladat
Támogatás összesen
Osztályfınöki pótlék
205 917
Érettségi vizsga lebonyolítására
344 500
Szakmai vizsga lebonyolítására
30 000
Osztályfınöki pótlék
29 417
Osztályfınöki pótlék
29 417
Osztályfınöki pótlék
279 417
Érettségi vizsga lebonyolítására
331 500
Szakmai vizsga lebonyolítására
84 000
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
500 000
Prémiumévek
603 000
Osztályfınöki pótlék
39 917
Osztályfınöki pótlék
39 917
Jubileumi jutalom
423 672
Országos szántóverseny költségeire
250 000
Létszámcsökkentés
841 327
Jubileumi jutalmak
1 529 715
Osztályfınöki pótlék
264 833
Gyógypedagógiai pótlék
35 583
Szakmai vizsga lebonyolítására
80 000
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék Ivóvízvezeték kiváltása Osztályfınöki pótlék Gyógypedagógiai pótlék Mikroszaporító laboratórium felújítására
250 000 37 833 5 083 2 900 000 37 833 5 083 400 000
4. sz. melléklet/ 6.oldal
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei támogatását érintı, 2010. jún. 12 - okt. 14-ig meghozott, átruházott hatáskörő döntésekrıl (október)
Intézmények
FMÖ Pedagógiai Szakszolgálata Székesfehérvár
Vörösmarty M. Megyei Könyvtár Sz.fehérvár Megyei Múzeumok Igazgatósága Sz.fehérvár
Támogatott feladat
Céltartalékba vont üres álláshely visszaadása
Támogatás összesen
4 007 127
Jubileumi jutalmak
980 313
Gyógypedagógiai pótlék
499 917
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés
250 000
Gyógypedagógiai pótlék
71 417
Gyógypedagógiai pótlék
71 417
Fénymásológép karbantartási költségeire
282 000
Jubileumi jutalmakra
961 898
Jubileumi jutalom
238 887
Gorsium - a kikapcsolódás aktív szigete
47 660 200
Prémiumévek Csók István életmővét bemutató kiállítás megrendezésére
1 681 000
Közmővelıdési érdekeltségnövelı támogatás
1 161 000
80 000
Megyei Mővelıdési Központ Sz.fehérvár
5. sz. melléklet
Tájékoztató a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei 2010. június 30-áig saját hatáskörben végrehajtott döntéseirıl (2010. október)
FT-ban
Intézmények
Kiadások összesen
Személyi juttatások
Munkaadókat terhelı járulékok
Mőködésre Dologi és átadott Ellátottak egyéb folyó pénzeszköz Áht- juttatásai kiadások n kívülre
Intézmények összesen
65 234 350
7 118 000
2 337 000
3 621 931
40 884 069
Szent György Kórház
52 148 000
7 102 000
2 337 000
1 256 000
40 000 000
515 518
Felújítás
Felhalmozási kiadások és pü-i befektetések
Bevételek összesen
10 567 832
65 234 350
40 000 000
11 750 518
190 000
1 263 000
52 148 000
40 000 000
10 245 000
100 000
100 000
100 000
FMÖ Gyermekvédelmi Központja Székesfehérvár
300 000
300 000
300 000
Iskola Martonvásár
1 900 000
1 900 000 418 018
418 018
418 018
1 195 437
1 195 437
1 195 437
Kossuth Zs. Iskola Sárbogárd
5 426 000
5 426 000
5 426 000
Gárdonyi G. Iskola Mór
1 397 895
310 395
1 397 895
FMÖ Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
160 000
160 000
160 000
Velencei Szakképzı Iskola
329 000
313 000
329 000
Megyei Mővelıdési Központ Sz.fehérvár
1 860 000
97 500
16 000 975 931
884 069
460 000
1 860 000
Pénzügyi befektetések bevétele
1 453 000
Felhalm.-ra átvett pénz Áht-n kívülrıl
2 639 000
1 453 000
Támogatásértékő mőködési bevétel
2 426 000
Támogatásértékő felhalmozási bevétel
6 505 832
450 000
100 000
300 000 1 900 000
1 900 000
József A. Iskola Bicske
990 000
Tárgyi eszköz Mőködésre immat.javak átvett pénz Áht-n kívülrıl értékesítése
190 000
FMÖ Integrált Szociális Intézménye PolgárdiTekerespuszta
Iskola és Gyermekotthon Velence
Egyéb mőködési bevétel
418 018 1 195 437 426 000
5 000 000
1 087 500
310 395 160 000 313 000
16 000 1 860 000
6. sz. melléklet A Fejér Megyei Önkormányzat intézményei 2010. évi kiemelt elıirányzatai közötti átcsoportosítás (2010. október)
KIADÁS Intézmények
Dologi és egyéb folyó kiadások
BEVÉTEL
Pénzforgalom nélküli kiadás
Intézmények összesen
-2 433 000
2 433 000
Szent György Kórház
-2 433 000
2 433 000
FM-i Szakképzés-szervezési Társulás
Mőködési támogatás
Támogatásértékő mőködési bevétel
-4 139 278
4 139 278
-4 139 278
4 139 278
7/1. sz. melléklet Létszámadatok 2010. évre (2010. október) fıben
INTÉZMÉNYEK
Engedélyezett létszám 2009. dec. 31-én
Ebbıl szakmai
2009. évi céltartalék vissza
Ebbıl szakmai
Feladatváltozás miatti létszámváltozás
Ebbıl szakmai
Betöltetlen álláshely céltartalékba
Szent György Kórház Székesfehérvár Integrált Szociális Intézmény Polgárdi - Tekerespuszta Gyermekvédelmi Központ Székesfehérvár FMÖ. Óvoda, Iskola és Gyermekotthon Velence FMÖ. Pápay Ágoston Iskola Martonvásár FMÖ. Vajda J.Gimnázium Bicske FMÖ. József A. Iskola Bicske FMÖ. Prelúdium Iskola Bicske FMÖ. Petıfi S. Gimnázium Sárbogárd FMÖ. Kossuth Zs. Iskola Sárbogárd FMÖ. Táncsics M. Gimnázium Mór FMÖ. Perczel M. Szakképzı Mór FMÖ. Gárdonyi G. Iskola Mór FMÖ. Szabolcs Vezér Gimnázium Pusztaszabolcs FMÖ. Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes Velencei Szakképzı Iskola Velence FMÖ. Pedagógiai Szakszolgálata Székesfehérvár FMÖ. Szakképzés-, Szervezési Társulás Vörösmarty M. Megyei Könyvtár Székesfehérvár Megyei Levéltár Székesfehérvár Megyei Múzeumok Igazgatósága Székesfehérvár Megyei Mővelıdési Központ Székesfehérvár FMÖ. Integrált Gazdasági Intézménye
2 702
2 404
474
353
220
211
115
97
64
52
-3
42
32
23
21
16
Intézmények összesen
4 295
3 601
Önkormányzati Hivatal
65
2
4 360
3 603
Mindösszesen:
15 31
Ebbıl szakmai
11
27
Engedélyezett létszám 2010. jan. 1-én
Ebbıl szakmai
2 717
2 415
2009. Júniusi rendeletmódosítás DecEbbıl emszak- Lét- Ebbıl Cél- Ebbıl beri mai szám szak- tart. szakrend. csökk mai vissza mai mód.
Októberi rendeletmódosítás Lét- Ebbıl Cél- Ebbıl szám szak- tart. szakcsökk mai vissza mai
2 717
2 415
497
375
216
206
115
97
64
52
41
31
22
20
16
14
-12
490
368
6
6
-9
-9
211
202
5
4
115
97
-2
61
50
-1
-1
41
31
-3
-3
20
18
14
-1
-1
15
13
48
39
-3
-3
45
36
45
36
22
19
22
19
22
19
34
27
34
27
34
27
56
42
56
42
54
41
26
24
26
24
26
24
38
30
35
28
57
53
38
64
41
50
39
-1
2
1 2
1
-1
-1
1
Ebbıl szakmai
-15
2
1
Engedélyezett létszám
2
1
-1
-2
-2
35
28
41
-6
-5
51
36
69
44
-3
-2
66
42
51
40
-12
-12
39
28
8
5
8
5
8
5
47
40
47
40
47
40
19
18
19
18
19
18
108
39
108
39
108
39
16
9
16
9
16
9
40
40
4 309
3 654
65
2
4 374
3 656
40
-1 7
-1
-1
-1
-1
7
4
40 31 31
27 27
14 14
11 11
-58 -58
-52 -52
3
3 4
40
4 282
3 587
65
2
4 347
3 589
-2 -2
-1 -1
-1 -1
21 21
20 20
-2 -2
38 38
11 11
10 10
7/2. sz. melléklet
Üres álláshelyek 2010. évi céltartaléka (2010. október 14-ig meghozott döntések)
Bevont intézményi céltartalék (január 1-én) Intézmények
FMÖ. Integrált Szociális Intézménye FMÖ. Gyermekvédelmi Központja FMÖ. Pápay Á. Iskola Martonvásár FMÖ. Vajda J.Gimnázium Bicske FMÖ. József A. Iskola Bicske
Üres Ebbıl szakálláshely mai ( fı ) kerekítve / kerekítve / státusz státusz
15 15 9
9
Havi illetm. össz: Ft/hó
Éves Szem. jutt. Ft
Munkaadót terhelı járulék Ft
Intézmény részére vissza Üresáll. célt. összesen Ft
ÁllásSzakhely mai ( fı )
Szem. jutt. Ft
Felhasználható intézményi céltartalék
Munkaadót ÁllásSzakterhelı járulék hely mai Ft ( fı )
Szem. jutt. Ft
Munkaadót terhelı járulék Ft
Összesen Ft
12
12 1 957 100 23 485 000
6 341 000
29 826 000
7
7
6 588 480
1 778 890
8
5 16 896 520
4 562 110
21 458 630
9
9 1 183 680 14 204 000
3 835 000
18 039 000
5
4
6 877 200
1 856 845
4
5
7 326 800
1 978 155
9 304 955
3
2
3 755 250
1 013 918
0
0
1 434 750
387 082
1 821 832
1
1
1 479 000
399 000
1 878 000
3 2,9
2 2,3
432 500
5 190 000
1 401 000
6 591 000
1
1
1
1
123 250
1 479 000
399 000
1 878 000
3
3
3
3
462 400
5 549 000
1 498 000
7 047 000
2
2
924 600
249 642
1
1
4 624 400
1 248 358
5 872 758
1 0,8
1 0,8
95 200
1 142 000
308 000
1 450 000
1
1
761 600
205 632
0
0
380 400
102 368
482 768
3
3
3
3
688 700
8 264 000
2 231 000
10 495 000
3
3
8 264 000
2 231 000
10 495 000
2
2
2 2,0
443 500
5 322 000
1 437 000
6 759 000
2
2
5 322 000
1 437 000
6 759 000
FMÖ. Eötvös Szakképzı Iskolája Seregélyes
6 5,5
5 4,5
930 800
11 170 000
3 016 000
14 186 000
3
2
5 584 961
1 508 039
7 093 000
Velencei Szakképzı Iskola
3
3
2
576 500
6 918 000
1 868 000
8 786 000
3
2
6 918 000
1 868 000
8 786 000
FMÖ. Pedagógiai Szakszolg.Székesfehérvár
12 12
12
12 1 122 400
13 469 000
3 637 000
17 106 000
11
11 12 025 390
3 246 856
1
1
1 443 610
390 144
1 833 754
Mindösszesen
58
57
52
52
96 192 000
25 971 000 122 163 000
32
30 36 517 559
9 859 744
26
22 59 674 441 16 111 256
75 785 697
FMÖ. Prelúdium Iskola FMÖ. Petıfi S. Gimnázium Sárbogárd FMÖ. Szabolcs Vezér Gimn Pusztaszabolcs
2
3
3
5 585 039
1 507 961
8/a. számú melléklet Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 14/2010. (VIII.31.) számú Határozata A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat testülete az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. r. 54. § alapján a 2010. évi költségvetésének módosításáról az alábbi határozatot hozza: 1.) A területi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozata a területi kisebbségi önkormányzatra vonatkozik. 2.) A területi kisebbségi önkormányzat testülete a kisebbségi önkormányzat 2010. évi költségvetésének a) bevételi fıösszegét 3.555 eFt-ban b) kiadási fıösszegét 3.555 eFt-ban határozza meg. A kisebbségi önkormányzat 2010. évi bevétele2010. évi mőködési támogatás(fejezeti) címén 884 eFt, a) 2010. évi feladatalapú támogatás (fejezeti) címén 313 eFt b) elızı évi pénzmaradvány címén 1.066 eFt c) támogatás ért. mők. bevétel címén 1.000 eFt (FM. Önkormányzat támogatása) 50 eFt e) Mőködési c. pénzeszk. átvét. áh-n kiv f) Sajátos mőködési bevétel 242 eFt A kisebbségi önkormányzat 2010. évi mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a testület az alábbiak szerint határozza meg: Mőködési kiadások elıirányzata összesen: 3.051 eFt ebbıl: a) Személyi juttatás 564 eFt b) Munkaadókat terhelı járulék 97 eFt c) Dologi kiadások 1.340 eFt d) Mők.célú pénzeszk.átad.önkorm. 1.000 eFt e) Mők.célú pénzeszk.átad.áh-n kív. 50 eFt 3.) A kisebbségi önkormányzat költségvetése felújítási kiadást: beruházási kiadást: összegben tartalmaz. 4.) Mőködési tartalék: Az éves létszámkeret: 0 fı.
0 eFt 0 eFt
504 eFt
8/a. számú melléklet 5.) A kisebbségi önkormányzat bevételi és kiadási elıirányzatai év közben megváltoztathatóak. 6.) Ezen határozat rendelkezéseit 2010. augusztus 31. napjától kell alkalmazni. A testület felkéri az elnököt, hogy a költségvetési határozatot haladéktalanul juttassa el a megyei önkormányzat elnökének.
Határidı: 2010. Felelıs: Schmidt Ferenc az önkormányzat elnöke
8/b. számú melléklet Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 17/2010. (IX.30.) számú Határozata A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat testülete az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. r. 54. § alapján a 2010. évi költségvetésének módosításáról az alábbi határozatot hozza: 1.) A területi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozata a területi kisebbségi önkormányzatra vonatkozik. 2.) A területi kisebbségi önkormányzat testülete a kisebbségi önkormányzat 2010. évi költségvetésének a) bevételi fıösszegét 3.555 eFt-ban b) kiadási fıösszegét 3.555 eFt-ban határozza meg. A kisebbségi önkormányzat 2010. évi bevétele: a) 2010. évi mőködési támogatás(fejezeti) címén b) 2010. évi feladatalapú támogatás (fejezeti) címén c) elızı évi pénzmaradvány címén d) támogatás ért. mők. bevétel címén (FM. Önkormányzat támogatása) e) Mőködési c. pénzeszk. átvét. áh-n kiv. f) Sajátos mőködési bevétel
884 eFt, 313 eFt 1.066 eFt 1.000 eFt 50 eFt 242 eFt
A kisebbségi önkormányzat 2010. évi mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a testület az alábbiak szerint határozza meg: Mőködési kiadások elıirányzata összesen: 3.555 eFt ebbıl: a) Személyi juttatás 1.104 eFt b) Munkaadókat terhelı járulék 243 eFt c) Dologi kiadás 1.158 eFt d) Mők.célú pénzeszk.átad.önkorm. 1.000 eFt e) Mők.célú pénzeszk.átad.áh-n kív. 50 eFt 3.) A kisebbségi önkormányzat költségvetése felújítási kiadást: beruházási kiadást: összegben tartalmaz. 4.) Mőködési tartalék: Az éves létszámkeret: 0 fı.
0 eFt 0 eFt
0 eFt
8/b. számú melléklet 5.) A kisebbségi önkormányzat bevételi és kiadási elıirányzatai év közben megváltoztathatóak. 6.) Ezen határozat rendelkezéseit 2010. szeptember 30. napjától kell alkalmazni. A testület felkéri az elnököt, hogy a költségvetési határozatot haladéktalanul juttassa el a megyei önkormányzat elnökének.
Határidı: 2010. azonnal Felelıs: Schmidt Ferenc az önkormányzat elnöke
8/c. számú melléklet Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat Képviselıtestületének 6/2010. (IX.16.) számú határozata A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról
A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat testülete az az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. r. 54. § alapján a 2010. évi költségvetésének módosításáról az alábbi határozatot hozza: 1.) A területi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozata a területi kisebbségi önkormányzatra vonatkozik. 2.) A területi kisebbségi önkormányzat testülete a kisebbségi önkormányzat 2010. évi költségvetésének a) bevételi fıösszegét 4.493 eFt-ban b) kiadási fıösszegét 4.493 eFt-ban határozza meg. A kisebbségi önkormányzat 2010. évi bevétele: a) 2010. évi feladatalapú tám.fejezet címén: b) Elızı évi pénzmaradvány címén: c) Tám.értékő mők. bevételfejezet címén: d) Megyei Önkormányzat támogatása:
44 e Ft 2.565 eFt 884 eFt 1.000 eFt
A kisebbségi önkormányzat mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a testület az alábbiak szerint határozza meg: 4.276 eFt Mőködési kiadások elıirányzata összesen: ebbıl: a) Személyi juttatás 1.642 e Ft b) Munkaadókat terhelı járulékok: 469 eFt c) Dologi kiadások 1.165 eFt 1.000 eFt d) Mők.célú tám. Áh-n kív. Nonprofit 3.) A kisebbségi önkormányzat költségvetése felújítási kiadást: beruházási kiadást: összegben tartalmaz. 4.) Mőködési tartalék:
0 eFt 0 eFt
217 eFt
Az éves létszámkeret: 0 fı.
5.) A kisebbségi önkormányzat bevételei és kiadási elıirányzatai év közben megváltoztathatóak.
8/c. számú melléklet
6.) Ezen határozat rendelkezéseit 2010. szeptember 16. napjától kell alkalmazni. A testület felkéri az elnököt, hogy a költségvetési határozatot haladéktalanul juttassa el a megyei önkormányzat elnökének.
Határidı: azonnal Felelıs: Oláh József az önkormányzat elnöke
Székesfehérvár, 2010. szeptember 16.
Oláh József s.k. elnök
II. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 280/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a közgyőlés napirendjének elfogadásáról
Fejér Megye Közgyőlése az ülést megelızıen kiosztott és az ülésen módosított napirendi javaslatot elfogadta.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 281/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a 2010. október 4. napján bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítése céljából adománygyőjtés megszervezésérıl
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a 2010. október 4. napján bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítése céljából adománygyőjtés megszervezésére” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Fejér Megye Közgyőlése együttérez a 2010. október 4. napján bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa károsultjaival és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. 2. Fejér Megye Közgyőlése – felelısséget vállalva az ökológiai katasztrófa sújtotta Veszprém megyei településeken élı polgárokért is – győjtést kíván indítani a katasztrófa károsultjainak megsegítésére. 3. Fejér Megye Közgyőlése ezért felhívással fordul a lakosság, valamint a gazdasági és társadalmi élet szereplıi felé, kérve e kezdeményezés támogatását. 4. Az önkormányzat 2010. november 1. napjától fogadja az adományokat az 10400889-49564957-48561038 számlaszámon (postai utalvány a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Költségvetési és Pénzügyi Irodáján szerezhetı be (8000 Székesfehérvár, Szent I. tér 9. II. em.). 5. Az önkormányzat tárgyi adományokat (ruha, háztartási eszköz, tartós élelmiszer, ásványvíz, stb.) is győjt a károsultak részére, amelyek a késıbb közzétett helyszínen adhatók le. Az önkormányzat vállalja, hogy az összegyőlt adományok szállítását megszervezi és eljuttatja a károsultakhoz.
6. A Közgyőlés felkéri elnökét, hogy a szüksége intézkedéseket tegye meg, továbbá határozatát a szükséges fórumokon tegye közzé. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: folyamatos
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 282/2010. (X.28.) önkormányzati határozata szakirányú végzettség megszerzése alól történı mentesítésrıl Fejér Megye Közgyőlése a gyógyintézetek vezetıjének és vezetıhelyetteseinek képesítési követelményeirıl, valamint a vezetıi megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III.28.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésében, valamint a 4. §-ban foglaltak alapján a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatói álláshelyére pályázó dr. Csernavölgyi István részére az egészségügyi (szak)menedzseri képesítési elıírás alól felmentést ad 2015. október 31. napjáig. 1. A közgyőlés – a fentiekre tekintettel – felhívja a pályázót, hogy a fıigazgatói álláshely elnyerése esetén a 13/2002. (III.28.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelı képesítést annak megszerzését követıen haladéktalanul – de legkésıbb 2015. október 31-ig – az oklevél, illetve a diploma bemutatásával a közgyőlés elnöke felé igazolja. 2. A közgyőlés felkéri továbbá elnökét, hogy a képesítés megszerzésére adott határidı lejártát követı közgyőlésen a testület részére nyújtson tájékoztatást. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2015. október 31-ét követı közgyőlés
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 283/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatói álláshelyének betöltésérıl Fejér Megye Közgyőlése a „Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok elbírálására” címő elıterjesztést megtárgyalta. A közgyőlés az intézmény fıigazgatói teendıinek ellátásával dr. Csernavölgyi Istvánt bízta meg 2010. november 1-tıl 2015. október 31-ig terjedı, határozott idıtartamra, egyidejőleg nevezettel a Munka Törvénykönyve vezetı állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásával munkaviszonyt létesít. A Közgyőlés felkéri továbbá elnökét a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2010. november 10. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 284/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a dr. Szabó László által benyújtott pályázat elutasításáról Fejér Megye Közgyőlése a "Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok elbírálására" címő elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. A közgyőlés a dr. Szabó László által benyújtott pályázatot elutasította. 2. A közgyőlés felkéri elnökét, hogy határozata megküldésével a pályázót döntésérıl tájékoztassa. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: 2010. november 10.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 285/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatója munkabére megállapításáról Fejér Megye Közgyőlése a „Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok elbírálására” címő elıterjesztést megtárgyalta. Fejér Megye Közgyőlése a Munka Törvénykönyve vezetı állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései szerint dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatója részére bruttó 1.150.000.- Ft/hó munkabért állapít meg. A Közgyőlés felkéri továbbá elnökét a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2010. november 10.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 286/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentésérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnökét Csombók Pált, alenökét Dr. Szabadkai Tamást, továbbá képviselı tagjait Farkas Erzsébetet, Gebula Béla Ákost, Balogh Zoltánt e tisztségébıl 2010. október 31. napjával felmenti, egyidejőleg a megválasztásukról szóló 272/2010. (X.08.) K.h.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı
Határidı: 2010. november 15. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 287/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentésérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnökét Dr. Sükösd Tamást,alelnökét Árgyelán Jánost, továbbá képviselı tagjait Balogh Gergelyt, Wurczinger Lóránt, Iván Jánost e tisztségébıl 2010. október 31. napjával felmenti, egyidejőleg a megválasztásukról szóló 273/2010. (X.08.) K.h.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı
Határidı: 2010. november 15. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 288/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Egészségügyi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentésérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Az Egészségügyi Bizottság elnökét: Mahlerné Köfner Anikót, alelnökét Omischl Mihályt, továbbá képviselı tagjait Adravecz Tamást, Orosz Évát, Krausz Attilát e tisztségébıl 2010. október 31. napjával felmenti, egyidejőleg a megválasztásukról szóló 274/2010. (X.08.) K.h.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı
Határidı: 2010. november 15. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 289/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.29.) önkormányzati rendelet 3. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnökének: alenökének:
Dr. Szabadkai Tamást Gebula Béla Ákost
képviselı tagjának:
Farkas Erzsébetet Somogyi Balázst Balogh Zoltánt
nem képviselı tagjának:
Berze Attilát Bíró Attilát Döme Lászlónét Bognár Miklóst
választja meg 2010. november 1. napjától.
Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 290/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 3. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnökének: alenökének: képviselı tagjának:
Dr. Sükösd Tamást Árgyelán Jánost Balogh Gergelyt Wurczinger Lórántot Iván Jánost
nem képviselı tagjának:
Kirinovics Pétert Varga Lászlót Volkensdorfer Istvánnét Vadász Ferencet
választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 291/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejlesztési Szakbizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 3. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejlesztési Szakbizottság elnökének: alenökének: képviselı tagjának:
Somogyi Balázst Balogh Zoltánt Balogh Gergelyt Csombók Pált Gebula Béla Ákost Tóth Erikát Omischl Mihályt Schrick Istvánt
nem képviselı tagjának:
Ádám Annát Albert Istvánt Horváth Bálintot Petes Józsefet Szántói Gábort Nagy József Ödönt Varga László Bélát
választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 292/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Intézményfenntartói Szakbizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 3. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése az Intézményfenntartói Szakbizottság elnökének: alenökének: képviselı tagjának:
Mahlerné Köfner Anikót Krausz Attilát Adravecz Tamást Orosz Évát Tóth Erikát Wurczinger Lórántot Kis Györgyöt Farkas Erzsébetet Balogh Gergelyt
nem képviselı tagjának:
Csányiné Pergel Andreát Hrabovszky Lászlót Simon Lászlót Varga Györgynét Wilmek Tibort Rauf Norbertet Tóth Árpádnét Heim Norbertet
választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı
Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 293/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a külsı erıforrások bevonásáért felelıs tanácsnok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 5. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a külsı erıforrások bevonásáért felelıs tanácsnoknak Csombók Pál megyei képviselıt választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 294/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a hátrányos helyzető térségek felzárkóztatását segítı tanácsnok megválasztásáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 5. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta:
Fejér Megye Közgyőlése a hátrányos helyzető térségek felzárkóztatását segítı tanácsnoknak Árgyelán János megyei képviselıt választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 295/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a nemzetközi kapcsolatokért felelıs tanácsnok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Közgyőlés által az alakuló ülésen megválasztott bizottsági tagok felmentésére, ezzel egyidejőleg az új bizottsági struktúrának megfelelı bizottságok tagjainak és tanácsnokok megválasztására” címő elıterjesztést. Figyelemmel a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.28.) önkormányzati rendelet 5. sz. mellékletében foglaltakra a közgyőlés az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a nemzetközi kapcsolatokért felelıs tanácsnoknak Tóth Erika megyei képviselıt választja meg 2010. november 1. napjától. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 296/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztetı Bizottságába tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztetı Bizottságába - Pleizer Lajost, a közgyőlés alelnökét - Törı Gábort, a közgyőlés alelnökét - Árgyelán János megyei képviselıt - Dr. Szabadkai Tamás megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 297/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztetı Bizottságába tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztetı Bizottságába - Pleizer Lajost, a közgyőlés alelnökét - Törı Gábort, a közgyőlés alelnökét - Balogh Zoltán megyei képviselıt - Omischl Mihály megyei képviselıt választja meg.
A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 298/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Alba Polisz Tudományos Park Egyesületbe tag megválasztásáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére az Alba Polisz Tudományos Park Egyesületbe -
Pleizer Lajost, a közgyőlés alelnökét
választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Székesfehérvár, 2010. október 28.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 299/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Európai Régiók Győlése „A” Bizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére az Európai Régiók Győlése „A” Bizottságába (Gazdaság, regionális fejlesztés) - Balsay Istvánt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 300/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Európai Régiók Győlése „B” Bizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére az Európai Régiók Győlése „B” Bizottságába (Szociális ügyek, közegészségügy) - Mahlerné Köfner Anikó megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 301/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Európai Régiók Győlése „C” Bizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére az Európai Régiók Győlése „C” Bizottságába (Kultúra, oktatás, interregionális együttmőködés) - Somogyi Balázs megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 302/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Gazdasági és Turizmus Szakbizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Gazdasági és Turizmus Szakbizottságába - Kis György megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 303/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Kultúra és Tudomány Szakbizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Kultúra és Tudomány Szakbizottságába - Dr. Lukács Lászlót választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 304/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Közlekedés és Hajózás Szakbizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Közlekedés és Hajózás Szakbizottságába - Krausz Attila megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 305/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Ifjúság és Sport Szakbizottságába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Ifjúság és Sport Szakbizottságába - Tóth Erika megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 306/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Tudományos Alapítvány Kuratóriumába tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Tudományos Alapítvány Kuratóriumába - Pleizer Lajost, a közgyőlés alelnökét választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 307/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Gazdasági Önkormányzat Megyei Párbeszéd Tanácsába tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Gazdasági Önkormányzat Megyei Párbeszéd Tanácsába - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét - Törı Gábort, a közgyőlés alelnökét - Gebula Béla Ákos megyei képviselıt - Iván János megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs: Határidı:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 308/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Minıségi Díj Bizottságba tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Fejér Megyei Minıségi Díj Bizottságba - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét - Csombók Pál megyei képviselıt - Krausz Attila megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs: Határidı:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 309/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Közép-dunántúli Regionális Minıségi Díj Bizottságba tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Közép-dunántúli Regionális Minıségi Díj Bizottságba - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 310/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Érdekegyeztetı Tanácsába (a munkáltatói oldal részérıl) tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Fejér Megyei Önkormányzat Érdekegyeztetı Tanácsába (a munkáltatói oldal részérıl) - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét - Dr. Varjú Mihály fıjegyzıt - Dr. Sükösd Tamás megyei képviselıt - Kis György megyei képviselıt választja meg. A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 311/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Regionális Egészségügyi Tanácsba tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Regionális Egészségügyi Tanácsba - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 312/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Sió Menti Önkormányzatok Szövetségébe tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Sió Menti Önkormányzatok Szövetségébe - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 313/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába tagok megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába - Tóth Erika megyei képviselıt - Farkas Erzsébet megyei képviselıt választja meg. Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsának elnökévé Tóth Erika megyei képviselıt javasolja megválasztani. A megválasztott tagok megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 314/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az OTP Magánnyugdíjpénztár Tanácsadó Testületébe tag megválasztásáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a különbözı szervezetekben a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó delegált személyekre” c. elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat, illetıleg a közgyőlés képviseletére az OTP Magánnyugdíjpénztár Tanácsadó Testületébe - Vargha Tamást, a közgyőlés elnökét választja meg. A megválasztott tag megbízatása visszavonásig, de legfeljebb a közgyőlés megbízatásának idıtartamáig szól. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a kiértesítésre: 2010. december 31. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 315/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. felügyelı bizottsága tagjának visszahívásáról Fejér Megyei Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottsága tagjának visszahívására, valamint ezzel összefüggésben új tag megválasztására” szóló elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. Fejér Megye Közgyőlése Presér Beátának, az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottsága tagjának megbízatását 2010. október 31. napjával visszahívással megszünteti. 2. A közgyőlés felkéri a Kft. ügyvezetıjét, gondoskodjon a felügyelı bizottsági tag személyében bekövetkezett változás cégnyilvántartásban történı átvezettetésérıl. Mári Ilona az EIPT Kft. ügyvezetıje Határidı: azonnal
Felelıs:
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 316/2010. (X.28.) önkormányzati határozata az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. felügyelı bizottságába tag megválasztásáról Fejér Megyei Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottsága tagjának visszahívására, valamint ezzel összefüggésben új tag megválasztására” szóló elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. Fejér Megye Közgyőlése Fodor Editet 2010. november 1. napjától 2011. március 31. napjáig az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottsága tagjává megválasztja. 2. A közgyőlés felkéri a Kft. ügyvezetıjét, gondoskodjon a felügyelı bizottsági tag személyében bekövetkezett változás cégnyilvántartásban történı átvezettetésérıl. Felelıs:
Mári Ilona az EIPT Kft. ügyvezetıje Határidı: azonnal Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 317/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási szerzıdésének módosításáról, továbbá a mőködtetés költségeihez történı hozzájárulásról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Szakképzésszervezési Társulás társulási szerzıdésének módosítására, továbbá a mőködtetés költségeihez történı hozzájárulásra” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. Fejér Megye Közgyőlése a TÁMOP-2.2.3/07/02-2008-0023 kódszámon nyilvántartott, "A TISZK rendszer továbbfejlesztése” címő támogatott projekt esetében a támogatóval kötött szerzıdésnek megfelelıen a 300 millió forint támogatás 10 %-ának a társult fenntartókra esı részét Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen elılegként biztosítja. A Fejér Megyei Önkormányzatra esı elıleghányad az elıterjesztésben megfogalmazottak szerint 9 millió forint, melyet a projekt sikeres zárása érdekében 2010 novemberében a Fejér Megyei Önkormányzat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás számára a kiskincstári finanszírozás keretein belül biztosít. A Szakképzésszervezési Társulás számára biztosított elıleget a projekt elszámolását követıen a támogatás végelszámolási összegének a Társulás számlájára történı megérkezését követı 8 napon belül a Társulás köteles a Fejér Megyei Önkormányzatnak visszafizetni. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2010. november 20. 2. Fejér Megye Közgyőlése a TIOP 3.1.1/08/1-2008-0001 kódjelő, a TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés tárgyú pályázat 670 millió forintos támogatásához 10 %-os önrészt, 67 millió forintot Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen biztosít. A Fejér Megyei Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a rá esı 17.5 millió forintos önrészt a 2011. évi költségvetésébe beépíti és a projekt sikeres zárása érdekében 2011. évben a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás által kidolgozott ütemezésben a kiskincstári finanszírozás keretein belül a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás számára biztosítja. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2011. január 31.
3. Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az elıterjesztés 1. számú melléklete szerint, illetve az egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodást, annak mellékleteivel és függelékével együtt elfogadja. A Közgyőlés megbízza a Fejér Megyei Önkormányzat fıjegyzıjét, hogy a Hivatal útján a változtatásból fakadó törzskönyvi bejelentési kötelezettségének tegyen eleget. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke a törzskönyvi bejelentésre: Dr. Varjú Mihály fıjegyzı
Határidı: 2010. november 15. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 318/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési projektjeire biztosított támogatásokról szóló közgyőlési határozatok felülvizsgálatáról
Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési projektjeire biztosított támogatásokról szóló közgyőlési határozatok felülvizsgálatára” tárgyú elıterjesztést. A Közgyőlés áttekintette a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési projektjeire biztosított támogatásokról szóló közgyőlési határozatokat, s tekintettel arra, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat az intézményi – beleértve a Kórházat is – fejlesztési igényeket csak az általa felvett hitel, illetve kibocsátott kötvény terhére tudja finanszírozni, az alábbi határozatot hozta. 1. Fejér Megye Közgyőlése a 70/2008.(II.28.)K.h., a 123/2008.(IV.24.)K.h., a 236/2009.(VII.10.)K.h., a 237/2009.(VII.10.)K.h., a 262/2009.(IX.24.)K.h., a 342/2009.(XI.19.)K.h., a 82/2010.(I.28.)K.h., a 94/2010.(II.11.)K.h., a 163/2010.(IV.29.)K.h. és a 235/2010.(VII.10.)K.h. számú határozatait módosítja oly módon, hogy a fenti számú határozatokkal biztosított támogatások összegének még fel nem használt részét jelen döntése meghozatalát követıen kamatmentes visszafizetendı kölcsön formájában biztosítja a Fejér Megyei Szent György Kórház részére az elıterjesztéshez csatolt 1. számú melléklet szerint.
A Kórház a fentiek szerinti idıponttól kamatmentes kölcsön formájában átvett fejlesztési támogatások összegét köteles az adott projekt végrehajtását (lezárását) követı idıponttól számított 6. hónap utolsó napján kezdıdı törlesztéssel, tíz év alatt, évi egyenlı részletekben visszafizetni a támogatást biztosító Fejér Megyei Önkormányzat részére. Amennyiben e döntés meghozatalát követıen a Fejér Megyei Szent György Kórház megyei önkormányzati tulajdonosi, illetve fenntartói jogállásában változás következik be, annak idıpontjával egyidejőleg a kórház részére a fentiek szerint kölcsön formájában biztosított támogatás még fennálló összege azonnali, egy összegben történı visszafizetéssel a Fejér Megyei Önkormányzat részére esedékessé válik. 2. A Közgyőlés felhatalmazza Elnökét, hogy az 1. pont szerinti feltételeket tartalmazó megállapodást a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében a Fejér Megyei Szent György Kórházzal kösse meg, és kézjegyével lássa el. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: 2010. november 30. 3. A Közgyőlés utasítja a Fejér Megyei Szent György Kórház Fıigazgatóját, hogy a tartalék listára került infrastruktúrafejlesztés pályázat kapcsán a Fejér Megyei Önkormányzat részérıl a Kórház számára biztosított 265 millió forint támogatással összefüggésben készítsen részletes beszámolót arról, hogy a fenti összegbıl milyen fejlesztések valósultak meg, s a megvalósult fejlesztések mennyiben használhatók a „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvıbeteg-szakellátásban” címő pályázat megvalósítása során. A fentiek szerinti – s a közgyőlés decemberi ülése elé terjesztendı – beszámoló térjen ki továbbá arra is, hogy e „beszámíthatósággal” összefüggésben csökkenthetı-e, és ha igen, milyen mértékben az utóbbi pályázathoz – a Fejér Megyei Önkormányzat által – biztosítandó önerı összege. Felelıs: Dr. Csernavölgyi István a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatója Határidı: 2010. december 1.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 319/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Móri Városi Kórház-rendelıintézet területi ellátási kötelezettségének módosításáról
Fejér Megye Közgyőlése a „Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Móri Városi Kórház-rendelıintézet területi ellátási kötelezettségének módosítására” címő elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. Fejér Megye Közgyőlése hozzájárul a Fejér Megyei Szent György Kórház ellátási területének módosításához és támogatja, hogy a Móri Kistérség 14 településének (azaz: Bakonycsernye, Bakonykúti, Balinka, Bodajk, Csákberény, Csókakı, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór, Nagyveleg, Pusztavám és Söréd) tekintetében az Ortopédiai szakrendelés esetében heti 8 óra erejéig, a Traumatológiai szakrendelés esetében pedig heti 10 óra erejéig a járóbeteg szakellátáshoz kapcsolódó területi ellátási kötelezettség Mór Városi Kórház-rendelıintézethez kerüljön.
2. Fejér Megye Közgyőlése, mint a Fejér Megyei Szent György Kórház fenntartója, felhatalmazza a Közgyőlés elnökét, hogy az elıterjesztés 1. számú mellékleteként csatolt Megállapodást kézjegyével lássa el, továbbá az ellátási terület módosításához kapcsolódó további szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: folyamatos
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 320/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP-2.2.2/C „A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neantológiai Osztályok mőszaki fejlesztése” címő pályázatának támogatásáról és a szükséges önrész biztosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP-2.2.2/C „A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neantológiai Osztályok mőszaki fejlesztése” címő pályázatának támogatására és a szükséges önrész biztosítására vonatkozó elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1.) Fejér Megye Közgyőlése támogatja a Fejér Megyei Szent György Kórház részvételét az Új-Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében „A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neantológiai Osztályok mőszaki fejlesztése” címő, TIOP 2.2.2/C-PIC pályázaton. 2.) Fejér Megye Közgyőlése az ehhez szükséges 10 %-os önrészt, azaz maximum 23.000.000 Forintot, a Fejér Megyei Szent György Kórház pályázattal kapcsolatos tájékoztatója alapján, nyertes pályázat esetén biztosítja azzal, hogy a kért önerıt a rendelkezésre álló pénzügyi források hiánya, valamint a pályázatokkal kapcsolatban ez idáig vállalt kötelezettségei miatt csak visszatérítendı támogatás, kamatmentes kölcsön formájában biztosítja a kórház részére. 3.) A Fejér Megyei Szent György Kórház részére kamatmentes kölcsön formájában biztosított önerı összegét a kórház köteles a projekt végrehajtását (lezárását) követı 6. hónap utolsó napján esedékes törlesztéssel kezdıdıen 10 év alatt, évi egyenlı részletekben történı visszafizetéssel törleszteni a Fejér Megyei Önkormányzat részére. Amennyiben e döntés meghozatalát követıen a Fejér Megyei Szent György Kórház megyei önkormányzati tulajdonosi, illetve fenntartói jogállásában változás következik be, annak idıpontjával egyidejőleg a kórház részére a fentiek szerint kölcsön formájában biztosított támogatás még fennálló összege azonnali, egy összegben történı visszafizetéssel a Fejér Megyei Önkormányzat részére esedékessé válik. 4.) A Közgyőlés egyidejőleg felhatalmazza Elnökét az elıterjesztés mellékletét képezı – kötelezı formátumú – fenntartói nyilatkozat aláírására, és a Fejér Megyei Szent György Kórházzal történı – a nyertes pályázat esetén szükséges önerı kamatmentes kölcsön formájában történı biztosítására vonatkozó – megállapodás megkötésére. 5.) A Közgyőlés felkéri elnökét, hogy – tekintettel a pályázati dokumentáció 2010. november 15-ig történı benyújtásának kötelezettségére – határozatát haladéktalanul juttassa el a Fejér Megyei Szent György Kórház részére. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: azonnal
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 321/2010. (X.28.) önkormányzati határozata Fejér Megye Közgyőlése 143/2010. (III.30.) K.h.sz. határozata felülvizsgálatáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta Fejér Megye Közgyőlése 143/2010. (III.30.) K.h.sz. határozata felülvizsgálatáról szóló elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1.) A közgyőlés a kizárólagos tulajdonát képezı Székesfehérvár 341 hrsz-ú 205 m2 térmértékő – az elıterjesztés mellékletét képezı vázrajz szerinti – ingatlanrészre 10 évre szóló ingyenes használati jogot biztosít a Hatpöttyös Nonprofit Kft. részére azzal a feltétellel, hogy ingyenes használó vállalja az ingatlanrész tetıszerkezetének felújítását is a már megkötött használati szerzıdés kikötéseinek változatlanul érvényben tartása mellett. 2.) A közgyőlés felhatalmazza elnökét, hogy a használati jog biztosítására irányuló aktualizált - megállapodást kézjegyével lássa el. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: 2010. november 15. Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 322/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a „Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának” módosításával kapcsolatos elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. A Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja 198/2009. (VI.25.) K.h.sz. számú közgyőlési határozatával módosított 314/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint Módosítja:
2.
Az alapító okirat 3.) Telephelyei (szakmai egységenként) II. számú pontjából az alábbi szövegrész törlésre kerül: „ 2433 Sárosd, Hantosi u. 36. (10 fı)” A közgyőlés felkéri elnökét, hogy – az intézményvezetı bevonásával – gondoskodjék az alapító okirat módosult rendelkezéseinek az intézmény SZMSZ-ében történı átvezetésérıl. Felelıs: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: a közgyőlést követı 30 nap
3.
A közgyőlés felkéri a fıjegyzıt, hogy a módosítást is tartalmazó, egységes szerkezető alapító okirat elkészítésérıl gondoskodjon, ezt követıen pedig intézkedjen az egységes szerkezető alapító okiratnak a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához történı benyújtásáról. Felelıs:
Dr. Varjú Mihály fıjegyzı Határidı: 2010. november 15.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 323/2010. (X.28.) önkormányzati határozata Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához A Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozik az Nemzeti Erıforrás Minisztérium OKM Támogatáskezelı Igazgatósága által koordinált Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához. 1. Fejér Megye Közgyőlése a 2011. évi fordulóra – az eddigi kötelezettségvállaláshoz hasonlóan – 5 millió forint összegő költségvetési forrást biztosít a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra érkezı pályázatok kiegészítı támogatásának finanszírozására. 2. Felkéri elnökét, hogy a 2011. évi költségvetés összeállítása során az ösztöndíjpályázatok finanszírozására 5 000 000 Ft elıirányzat biztosításáról gondoskodjék 3. Felkéri elnökét, hogy a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi lebonyolításában való részvételrıl szóló megállapodás megkötésérıl és az Nemzeti Erıforrás Minisztérium részére 2010. november 9-ig történı megküldésérıl gondoskodjék. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidık:
A 2011. évi költségvetési javaslat összeállítása, illetve az Nemzeti Erıforrás Minisztérium OKM Támogatáskezelı Igazgatósága programja szerint
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 324/2010. (X.28.) önkormányzati határozata szándéknyilatkozat elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma szakmai képzésének bıvítésére Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma rendvédelmi irányultságú szakközépiskolai osztállyal történı bıvítésére vonatkozó elıterjesztést megtárgyalta. 1.) Fejér Megye Közgyőlése támogatja, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma a 2011/2012. tanévben egy rendvédelmi irányultságú szakközépiskolai osztályt – minimum 28 fı jelentkezı esetén – indítson. Felelıs:
A felvételi tájékoztatóban történı nyilvánosságra hozatalért: Butola Zoltán, az intézmény igazgatója
Határidı: 2010. október 31. 2.) A közgyőlés felkéri elnökét, hogy az elıkészítı feladatokról gondoskodjon és a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról szóló elıterjesztést a szakmai és pénzügyi feltételek kidolgozása után, terjessze a közgyőlés elé. Felelıs:
Az alapító okirat módosításáért: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2011. május 31. 3.) Fejér Megye Közgyőlése támogatja, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı közoktatási intézmények 2011/2012. tanévi beiskolázási tervében a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképzı Iskolája és Kollégiuma által indítható osztályok száma egy rendvédelmi irányultságú szakközépiskolai osztály indításával összefüggésben módosításra kerüljön. Felelıs:
A Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı közoktatási intézmények 2011/2012. tanévi beiskolázási tervének módosításáért: Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: 2011. április 30.
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 325/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a TIOP-1.1.1/07/1-2008-1163 jelő, „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” címő pályázat megvalósításának elıkészítésérıl szóló tájékoztatóról A Fejér Megyei Közgyőlés a TIOP-1.1.1/07/1-2008-1163 jelő, „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” címő pályázat megvalósításának elıkészítésérıl szóló tájékoztatót változatlan tartalommal elfogadja. A közgyőlés felkéri az Elnökét a közbeszerzési eljárás megindítására. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: folyamatos Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 326/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a martonvásári Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-3.1.7. kódszámú "Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” elnevezéső támogatására kiírásra kerülı pályázaton történı részvételérıl
A Fejér Megyei Közgyőlés a „Javaslat a martonvásári Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-3.1.7. kódszámú "Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” elnevezéső támogatására kiírásra kerülı pályázaton történı részvételére” tárgyú elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1. Fejér Megye Közgyőlése, mint fenntartó támogatja az intézmény elıminısítési eljárásban való részvételét. 2. Fejér Megye Közgyőlése hozzájárul, hogy önkormányzat fenntartásában mőködı martonvásári Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona pályázatot nyújtson be a TÁMOP-3.1.7. kódszámú "Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” elnevezéső kiírásra kerülı pályázati felhívásra.
3. A Fejér Megyei Közgyőlés felhatalmazza Elnökét, hogy a pályázat benyújtásához szükséges fenntartói nyilatkozatokat megadja. 4. A Fejér Megyei Közgyőlés a projekt elıkészítéséhez és végrehajtásához sem forrást, sem elıleget nem biztosít. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke Határidı: azonnal
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 327/2010. (X.28.) önkormányzati határozata a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, TancsicsMihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „ A FMÖ Táncsics Mihály Gimnáziumának iskolai könyvtára az élethosszig tartó tanulásért” címő, TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0011 jelő pályázatához szükséges Fenntartói nyilatkozat megtételérıl Fejér Megye Közgyőlése a „Javaslat a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „ A FMÖ Táncsics Mihály Gimnáziumának iskolai könyvtára az élethosszig tartó tanulásért” címő, TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0011 jelő pályázatához szükséges Fenntartói nyilatkozat megtételére” tárgyú elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1. A Fejér Megyei Közgyőlés felhatalmazza Elnökét, hogy a pályázat benyújtásához szükséges fenntartói nyilatkozatokat megadja. 2. A Közgyőlés a projekt elıkészítéséhez és végrehajtásához sem forrást, sem elıleget nem biztosít. Felelıs:
Vargha Tamás a közgyőlés elnöke
Határidı: azonnal
Vargha Tamás s.k. a közgyőlés elnöke
Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı