3
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
Nagyjaink mondták „…és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!” (Gróf Széchenyi István)
TARTALOMBÓL FEHÉRLÓFIA -
NÉPMESELEMZÉS............................
4-13
14-19 ............................................BÁRKA-PROGRAM
"Nekünk magyaroknak valóságos nemzeti betegségünk a sok beszéd, melynek csak egy ellenszere van: a tett." (Gróf Klebelsberg Kuno) „Utaink most százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog. Nekivágunk a küzdelmes mának, S építünk egy szebb holnapot.” (Arany János) „Soha le nem mondani, Soha el nem csüggedni, Ha kell mindig újra kezdeni!” (Kossuth Lajos) „Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.” (Deák Ferenc) „ ... ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó, vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván, s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve, vagy szenvedelem ereje másfelé ragad: ezt hívják erénynek.” (Kölcsey Ferenc) „A nap temérdek égi testeket bevilágít, de a világegyetem minden részeire mégsem hat ki: így az ember, ha nagy erőt nyert örökül,… ezrek, sőt milliomok előtt jótékony napként világíthat; de az egész emberi nemre jóltevő behatást gyakorolni, az a nagyok legnagyobbikának sem adaték. Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyéről másra hurczoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk.” (Kölcsey Ferenc) "Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik." (Wass Albert) "Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember." (Gróf Széchenyi István)
20-23
VESZÉLYES
JÁTÉKOK
—
VÉSZTERHES UTAKON.........
24-25 .....AKIT
HÁROMSZOR TEMETTEK:
JANUS PANNONIUS 25
NYÍRŐ JÓZSEF
ÖRÖK ÚTJA.................................
26-29 ........................A
MAGYAR NÉPI GYÓGYÁSZATRÓL
30-31 ELŐADÁSOK — 32-33
ISTEN
PROGRAMOK
—
TANFOLYAMOK.......
......................................FRAKTÁLOK
CSODÁLATOS VILÁGA ÉS A SZABADSÁG.........
ÜZENETE
34
Ha értékes könyvet szeretne olvasni:
http://www.kethollos.hu Ha értékes tévéműsort akar látni:
http://www.vezertv.fusz.hu http://www.dobogommt.hu
Dobogó
Mitikus Magyar Történelem (IX. évfolyam 3. szám) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Sárosi kiadói- és nyomdaipari Kft 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. telefon: 06 (27) 361-036 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032 A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós
Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft. világháló: www.dobogommt.hu villámlevél:
[email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!
4
Népmeseelemzés
Dobogó
Fehérlófia
BŐSZ IMRE ÁDÁM Alsóvilág-béli utazásunk során — ahova mesénk kalauzol bennünket — egy-két ponton kitekintést kell majd tennünk néhány más címen közzétett változat felé is, hogy teljesebb, hitelesebb képet kaphassunk erről a rendkívül fontos lélekutazásról. Jól tárgyalható az alsóvilági szabadítás szempontjából, pl. a Csonkatehén fia, a Juhfi Jankó, a Fanyüvő, Vasgyúró, Hegyhengergető, a Fehérló Péter, a Borsószemecske, a Borsszem Jankó, vagy a Fadöntő története is, tehát ha szükség lesz rá, igénybe vesszük az általuk kapható többletet, azonban, meglátásom szerint, egyikük sem kínál olyan teljes értékű értelmezési lehetőséget, legalábbis jelen megközelítési módszerünk tekintetében, mint választott mesénk. Ezenkívül, úgy gondolom, hogy a Fehérlófia állhat legközelebb az „őstípushoz”, részben ezért választottam eszmefuttatásom vezérfonalául, másrészt, mert a magyar ember szívéhez — a cím okán is — talán ez áll a legközelebb, hiszen mitikus történelmünk kutatói szerint Fehérló népe vagyunk. A mesehősök származását illetően érdemes felfigyelnünk a következőkre: a Fehérlófia és a Juhfi Jankó című mesékben az anya ténylegesen egy állat; fehér ló, illetve fekete juh képében mutatkozik. Fadöntőt egy elkóborolt kék juh találja az erdőben, s hét évig szoptatja, míg az olyan erős lesz, mint egy óriás. Itt már nem anyja az állat a legénynek, csak nevelője! A Csonkatehén fia című mese esetében a mesélő eltávolodik az ősi, totemisztikus képzettől, és, talán a modern eszmék hatására, igyekszik racionalizálni a történetet, s úgy mondja: az asszonyt, a fiú anyját, valamiért Csonkatehénnek nevezték. Fehérló Péter mesélője még távolabb kerül a feltételezhető forrástól, s szerinte azért ez a neve a legénynek, mert mindig egy fehér lovon ülve terelte a ménest. Ezekben az alsó világ felé kalauzoló meséinkben gyakran ott van kezdőképként a nagy fával való viaskodás. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez utalás arra, miszerint az alsó világ felé induló táltosnak már rendelkeznie kell a nagy fán megszerzett tapasztalatokkal. Azért is merem ezt állítani, mert a Fehérlófia típusú mesékben a hős sohasem szenved vereséget, mint a fára följutó kis kanászgyerek, akit négyszer is legyőz a sárkány, hanem sorra legyőzi összes ellenfelét, először a mellészegődő, nagy erejű társait, aztán a még erősebb, hosszúszakállú törpét, majd a sárkányokat, végül pedig saját testének fájdalmát is, amikor a nagymadarat abból eteti. Vagyis láthatóan az alsó világba már a valamilyen szintű beavatást nyert táltos indul útnak, akinek a sárkány(ok) legyőzése szinte rutinfeladat.
FEHÉRLÓFIA
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: — Látod, fiam, azt a nagy fát? — Látom. — Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: — No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult a világra. Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. — Jó napot adjon Isten! — mondja Fehérlófia. — Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. — Gyere, no, én vagyok! Megbírkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta. — Már látom, hogy erősebb vagy, mint én — mondja Fanyűvő. — Hanem tegyük össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba. — Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak. Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy embert, aki a követ úgy morzsolta, mint más ember a kenyeret. — Jó napot adjon Isten! — mondja Fehérlófia. — Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. — Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet, mindjárt a földhöz vágta. — Már látom, hogy teellened nem csinálhatok semmit — mondja Kőmorzsoló. — Hanem tudod mit, végy be szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig. Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek, előtaláltak egy embert, aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát. — Jó napot adjon Isten! — mondja neki Fehérlófia. — Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. — Gyere no, én vagyok! Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utol-
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM jára Vasgyúró gáncsot vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is szolgálatába fogadta; már itt négyen voltak.
* Fehérlófia úgy próbálja ki az erejét, hogy felmászik egy magas fára, s lehúzza annak kérgét. Más változatokban hatalmas tölgyfát tép ki fél kézzel a legény, vagy földig hajlít valamilyen nagy fát. Az erő megszerzéséhez hét, tizennégy, esetleg huszonegy évig kell anyatejjel táplálkozniuk hőseinknek. A tej az egység, az ős Egy megidézésre alkalmas jelkép, hiszen öszszetett táplálékként minden fontos tápanyagot magában foglal, színe pedig fehér, amiből kibontható az összes többi szín, valamint utal a tisztaságra, bűntelenségre is. Az eredet, a teljesség szellemi-lelki tisztasága, a teremtő erőkkel való összhang, az egység élmény ereje tehát, ami hősünket rendkívüli, táltosi képességekkel ruházza fel. A világban újra és újra eluralkodó bomlasztó hatások ellen, melyeket a Sárkány, a Boszorkány, és hasonló, káoszt, pusztítást okozó mitikus lények okoznak, minden esetben az ős egység erejével lehet csak küzdeni. Lényegileg ugyanezt jelenti más mesékben a Tündér Ilona országában található tejtó, illetve az aranyszőrű ménes kancáinak tejében való megfürdés, amely a gonoszokat elpusztítja, a jót szebbé és erősebbé teszi. Sokszor hallhattuk már, hogy kozmikus értelemben a tej útján szerzett erő a tejúti energiákkal élést is jelenti, amikor a táltos, a sámán a felső világba tesz utazást, és szerzi meg az ott elérhető segítséget. Hagyományunkban csillagvárosunk, a Tejút gyakran nagy faként is említődik, melynek lombja közt eljár a Nap és a Hold, erre fölmászva a táltos a felső világba jut. Az égígérő fa meséjéből megtudhattuk, hogyan lehet a szétesettségből — Sárkány általi feldaraboltatás! — világunkat újra egyesíteni, s legyőzni a kaotikus erőket. Ez persze nem egyszeri történés, hanem örök folyamat, mind egyéni, mind közösségi életünkben, hiszen nap mint nap meg kell küzdenünk valamilyen szinten ezekkel a lelkünket támadó, bomlasztó hatásokkal. Népmeséink táltosa ezt olyan fokon gyakorolja, hogy másokat, egész közösségeket is képes rendezni, gyógyítani, megszabadítani a gonosz erők hatalmától. Érdekes, vagy inkább megdöbbentő mondat hangzik el az anya szájából, amikor elküldi fiát a világra, s búcsúzik tőle: „ – No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött.” Kinek áll hatalmában így kilépni az életből? Fogja magát és „megdöglik”; önként lép át egy pillanat alatt egy másik létformába. Nyilvánvalóan az anya is táltos, aki továbbadta tudományát fiának.
5
Fehérlófia, a tej útján elnyert erő birtokában veszi nyakába a világot, hogy beteljesítse, amiért született. Hamarosan egy erdőben találja magát, ahogy az a mesékben általában lenni szokott. Ha nem így van, az valószínűleg a szövegromlás következménye. Azért is jó egy alaptörténet sokféle változatát együtt látni, mert ami az egyikből kimaradt, fellelhető egy másikban. Az út kezdetén megjelenő erdő-motívum annyira gyakori a mitikus mesékben, hogy nyugodtan állíthatjuk, nem véletlenül szerepel. Lehet erre azt is mondani, hogy régen, amikor sokkal kevesebb volt a nagyváros, és sokkal kisebb területeket műveltek az emberek, szükségszerűen sokkal több volt az erdő, így hát nem csoda, ha a vándor igen hamar ott találta magát egy erdőben. Ez így igaz, azonban csupán felszínes megközelítése a történetnek. A varázsmesék, tündérmesék esetében a csodás elemek megjelenése arra kényszerít bennünket, hogy jelképes értelmüket is megpróbáljuk megfejteni a képsoroknak, ilyen módon a mesei helyszínek változásai tudatállapot változást is jelenthetnek. A sűrű, sötét erdőben másként kell tájékozódnia az embernek, mint a világos, nyílt terepen. A magas fák sokasága irányváltásra készteti tekintetünket, többször nézünk felfele, majd vissza; a fent és lent kapcsolata válik lényegessé. Sokszor csak az orrunkig látunk, szinte magunkba nézni kényszerít ez a közeg. Jelképes értelemben egy belső útra lépünk, ahol sokkal inkább az intuícióinkra kell hagyatkoznunk, mintsem a racionális eszünkre. Belső látásunkat kell mozgósítanunk, mint azoknak az íjászoknak, akik sötétben, vagy bekötött szemmel is képesek célba találni. Az erdő erőterében az évszázados fák a múltat idézik, az eredet felé irányítják hősünk tudatát, vagyis visszafelé indulunk meg az időben. Az égígérő fa kapcsán szóltunk arról, hogy a nagy fa felső világot jelképező lombja ugyanakkor a jövőt is idézi, míg a fa gyökere a múltba nyúlik. Igen gyakori népmeséinkben, hogy az alsó világra nyíló lyuk egy nagy fa tövében található. Fehérlófia is hamarosan rátalál majd erre a nyílásra. Ennek a vállalkozásnak tehát a saját múltunkkal való szembenézés a tétje. Táltosunk azonban nemcsak a személyes és közösségi múltat, illetve ezzel együtt elmeműködésünk tudattalannak mondott szféráit járja be, hanem a kozmikus tudat és tudattalan világába is képes behatolni, s olyan magasságokba emelkedni, illetve mélységekbe alászállni, ahova közönséges halandó nem juthat el. Fehérlófia három nagy erejű emberrel találkozik az erdőben, akik a három legkeményebb anyagot, a fát, a követ, és a fémet képesek puszta kézzel hajlítgatni, morzsolni, gyúrni. Szövegromlásnak tartom a párhuzamos mesei részeket azokban a változatokban (pl. a Fanyüvő, Hegyhengergető, Vasgyúró című mese), melyekben csak három szereplő van, a különböző keménységű anyagokat gyúró, morzsoló figurák, és ezek egyike, pl.
6
Dobogó
Fanyüvő a főhős, míg hiányzik a nevét nem az anyaggal való viaskodás okán szerző, de állatőstől származó személy. Az, aki egy bizonyos, állattal jelzett tulajdonság szellemi erőteréből leszületett szabadító, pl. Fehérlófia, aki képes az anyagiság nyűgein felül emelkedni. Ugyanis — meglátásom szerint — a tudattalanunk rejtett világa felé vezető utunkon, az erdőben elénk bukkanó figurák lelki fejlődésünk fokozatait mutatják, melyeket immár le kell tudnunk győzni, hiszen meghaladtuk ezeket a szinteket. Ők a táltoserő (a nagy fával tett erőpróba) elnyerése előtti személyiség-jegyeinknek mutatói. Azért kell most velük együtt megtennünk ezt a lélekutazást, hogy megerősítsük, véglegessé és visszafordíthatatlanná tegyük a felettük aratott győzelmünket. Fehérlófia ezeken aratott győzelme azt jelenti, hogy az anyagi szinten elérhető legnagyobb hatalom is kénytelen engedni a táltos szellemi-lelki fölényének, ennélfogva szükséges, hogy négyszereplős legyen a mese. Ugyanis a még anyaggal küszködők (Fanyüvő, Kőmorzsoló, Vasgyúró), bármilyen erősek legyenek is fizikailag, nem alkalmasak a teljes győzelemre, a szabadításra, a gyógyításra, mert, a mese szerint, árulókká válnak, tehát még híján vannak a szellemi-lelki érettségnek, a másokért elszenvedett önkéntes áldozat hozatalra való képességnek. Némelyik mesei változatban a főhős és az erdőben fellelt későbbi útitársak közti küzdelem kimaradt, aminek híján, legalábbis a mi megközelítésünkkel értelmezve, sokkal szegényebb a mesei üzenet. Fehérlófiának feltétlenül uralnia kell a már meghaladott tudatszinteket, önnön anyagiságát. Igazolja állításunkat az is, hogy az ő tette, a fa kérgének letépése fizikai szinten nem jelent többet, mint a kőmorzsolás, vagy a vasgyúrás. A többletet a kétszer hét évig tartó tejjel való táplálkozás: a teljességgel való szellemi-lelki töltekezés adja. Ennek birtokában, a kifehéredett, megtisztult gondolati és érzelmi hozzáállással lehet uralni az anyagiság kísértéseit, az alvilágból feljövő megnyilvánulásokat. Kaponyányimonyók erejét így lehet fölülmúlni. Természetes, hogy régi énünk, a táltos beavatás előtti önvalónk megszemélyesítői erre nem alkalmasak. Érvelésem persze csak akkor fogadható el, ha hajlandóak vagyunk a két mesetípust (Az égígérő fa, Fehérlófia) felső, illetve alsó világi beavatási útként együtt látni, egymás folyományaként értelmezni. Tudom, vannak olyan variánsok, melyekben a Fehérlófia típus jellegzetes motívumai a felső világban játszódnak, és fordítva. Mindez nem mond ellene feltevésünknek, hiszen egyrészt minden mese önmagában is kerek egész, és teljes értékű üzenet hordozója, másrészt a táltos beavatási utak is többfélék lehettek, valamint az összes változatnak valószínűleg csak töredéke lett rögzítve, így feltevésünk tulajdonképpen csupán munkahipotézisnek minősíthető. Mindenesetre egy lehetséges megközelítés a sok közül, és próbálkozás arra, hogy szellemi örökségünket mind teljesebben birtokoljuk és hasznosítsuk.
A fentiek szellemében érdemes azon is elgondolkodnunk, ahogyan üdvözlik egymást hőseink találkozásukkor az erdőben: „— Jó napot adjon Isten! — mondja neki Fehérlófia. — Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.” Jól érzékelhető a későbbi útitársak durvább lelkülete, és indokolatlannak látszó agressziója az őket tisztelettel üdvözlő vándorral szemben. Vajon honnan ez az indulat? Ők mindenkivel így viselkednek, vagy csak azzal, aki szemlátomást különbözik tőlük? Az ilyeneknek tulajdonképpen mindegy, mert csupán a belső bizonytalanság okozta bizonyítási kényszer miatt kötekednek, hiszen csak akkor tudják biztonságban magukat, ha mindenki fölött uralkodni tudnak, ha mindenkit legyőznek, ha mindenki a szolgálójuk. Akár Sztálin szindrómának is nevezhetjük viselkedésük mozgató rugóit. Ezért nyüvik a fát, morzsolják a követ, és gyúrják a vasat minden ok nélkül, hogy egyre erősebbnek érezhessék magukat, mert nincs tudomásuk arról az erőről, amivel Fehérlófia rendelkezik, s amit ők ezen az úton nem tudnak elérni soha. Egy biztos, az ilyenek Fehérlófiába mindig mindenütt belékötnek, amíg úgy érzik, ők az erősebbek, mert a vándorruhán, a koldusgúnyán, a zsákvásznon és bármin átsütő lelki nemességnél semmi nem irritálja jobban a lelküket megülő belső sötétséget. Mikor legyőzetnek, örök hűséget fogadnak legyőzőjüknek, de később megtudjuk mennyit ér egy éretlen lelkű vasgyúró fogadalma.
* Amint tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek, kunyhót csináltak. Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyűvőnek: — No, te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni. Elmentek. De alighogy tüzet rakott s a kásafőzéshez fogott Fanyűvő, ott termett egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte. Fanyűvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott: — Én vagyok Hétszűnyű Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem adod, a hátadon eszem meg! Fanyűvő mindjárt odaadta. Hétszűnyű Kapanyányimonyók megette, azzal visszaadta az üres bográcsot. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyűvőt, de az nem mondta meg, hogy mért nincs kása. Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Amint kezdte főzni a kását, odament őhozzá is Hétszűnyű Kapanyányimonyók, és kérte a kását: — Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg! — De Kőmorzsoló nem adta, Hétszűnyű Kapanyányimonyók sem vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyűvő előre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását Hétszűnyű Kapanyányimonyók. Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. De a másik kettő se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, mért maradtak két nap kása nélkül. Ahhoz is odament Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem adta, a meztelen hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták. Fehérlófia nem tudta, mért nem csinált egyik se kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahhoz is odamegy Hétszűnyű Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához. Amint a három cimbora hazaért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jóllaktak, megszólalt Fehérlófia: — Gyertek csak, mutatok valamit. Vezette volna őket a fához, amelyikhez Hétszűnyű Kapanyányimonyókot kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával.
* A küzdelmek után hajlékot építenek hőseink, s letáboroznak. Másnap aztán kiderül, vajon alkalmasak-e az ösztönök uralma alatt álló személyiség jegyeink arra, hogy tápláló erőket tudjanak mozgósítani, hogy életadóvá nemesedjenek, vagy csak arra alkalmasak, hogy tovább erősítsék az ösztönvilág hatalmát bennünk. Kiderül, az általuk főzött kását bizony az ördög eszi meg! A nagy erejű törpe hosszú szakálla jelzi, hogy az ő szellemisége mennyire földhözkötött, érzéki alapozottságú, hiszen a földig érő szakáll a fejet, a szellem székhelyét mintegy visszacsatolja a földhöz, amint azt Szántai Lajostól már sokszor hallottuk. Ez a viszszacsatolás nem is lenne baj, ha nem lenne mértéktelenül nagy (a szakállnak hét rőf, vagy hét sing a hossza). Van olyan mese, ahol a kis emberke a szakállába teljesen bele van tekerőzve (Fadöntő). A neve is utalna az ösztönerők mértéktelen jelenlétére, ha nem a finomított formáit használnák a nyomtatott szövegek. A Fehérló Péter meséjében azonban nevén nevezik, ahol is „hétsinnyű szakállú, kapanyélfaszú” a becsületes neve. Nyilván ez az eredeti forma. Amíg gondolati-érzelmi világunk nem telítődött a teljesség tudattal, addig ez a jelentéktelennek látszó, alábecsült démon nem csak legyűr, de meg is alázhat bennünket, kénye-kedve szerint, hátunkról, hasunkról eszi meg a kását. Vagyis mindaddig tulajdonképpen mi tápláljuk önmagunk ördögét. Gondoljuk végig, hogyan is történik ez a művelet hétköznapjainkban, mert ma már igen egyszerűen, ám annál hatékonyabban tudjuk ezt tenni, egyedül
7
is, szobánkban ülve, csupán gombokat kell nyomogatnunk. Hiszen a nem megfelelő műsorválasztással önmagunkat, önmagunk jobbik felét, a bennünk is cselekedni akaró Fehérlófiát fosztjuk meg attól a szellemi-lelki tápláléktól, melynek birtokában legyőzhetné bennünk az ösztönök hatalmát. De anyagilag is szegényítjük magunkat, hiszen saját kizsákmányolóink, szellemi, lelki, fizikai nyomorgatóink, illetve fizetett megbízottaik többek között a nézettségi index alapján részesülnek olyan jövedelemben, melyről mi álmodni sem merünk. Ilyenkor bizony ördögünket tápláljuk, valódi műveltség híján, őseink hagyatékát félredobva, helytelen gondolatainkkal, képzeteinkkel, szokásainkkal, melyeket a média hatalma kívülről is gerjeszt az alantas ösztönöket ébresztő képsorokkal, nem éppen szándéktalanul. Hiszen amíg az anyagiság uralma alatt élünk, addig tud a kufár szellem önnön hasznára bolonddá tenni bennünket. Tart ez mindaddig, míg végül a mesebeli fekete városhoz hasonlít majd a világ, mikor a sárkány lelkünket — a király lányát — kéri egy pohár vízért cserébe. Fehérlófia azonban már játszva legyőzi ezt a démont — nem táplálja tovább önmaga rosszabbik felét alantas képzetekkel. Földhöz vágja, majd hosszú szakállánál fogva egy nagy fához köti a törpét, azonban óvatlanul magára hagyja, nem számolva annak hatalmas erejével. A kis ördög a fát kitépve visszatér otthonába, az alsó világba. A tudatosság folyamatos kontrollja nélkül ez az erő bizony önállósítja magát, ha végleg le akarunk számolni vele, követnünk kell őt, s alászállni tudattalanunk rejtett világába.
* Mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy nagy lyukat, amelyen a másvilágra ment le Hétszűnyű Kapanyányimonyók. Tanakodtak, mitévők legyenek, utoljára arra határoztak, hogy lemennek. Fanyűvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon leeresztette magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet. Alig ért le negyedrészére a mélységnek, megijedt, felhúzatta magát. — Majd lemegyek én — mondja Kőmorzsoló. De harmadrészéről az útnak ő is visszahúzatta magát. Azt mondja Vasgyúró: — Ejnye, be gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek én meg ezer ördögtől sem! Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrángatta a gúzst, hogy húzzák fel. Azt mondja Fehérlófia: — Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét! Bezzeg nem ijedt ez meg! Lement a másvilágra, kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni. Amint így kó-
8
Dobogó
dorog előre-hátra, meglát egy kis házat, bemegy belé, hát kit lát? Nem mást, mint Hétszűnyű Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuckóban, kenegette a szakállát meg az állát valami zsírral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács kása. — No, manó — mondja neki Fehérlófia —, csakhogy itt vagy! Másszor te akartad az én kásámat megenni a hasamról, majd megeszem én most a tiédet a te hasadról. Azzal megfogta Hétszűnyű Kapanyányimonyókot, a földhöz vágta, hasára öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte, odább ment. Amint megy, mendegél, előtalál egy várat rézmezővel, rézerdővel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement belé; odabent egy gyönyörű királykisaszszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert. — Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár? — Hát biz én — felelt Fehérlófia — egy ördögöt kergettem. — No, hát most jaj neked! Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar! — Nem búvok biz én, megbirkózom én vele. Arra a szóra ott termett a sárkány. — No, kutya — mondja Fehérlófiának —, most meg kell halnod! Hanem viaskodjunk meg a rézszűrűmön! Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét. Azzal visszament a királykisasszonyhoz. Azt mondja neki: — No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, jere velem a felvilágra! — Jaj, kedves szabadítóm — felel a királykisaszszony —, van nekem idelent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el; szabadítsd meg őket, neked adja az édesatyám a legszebb leányát meg fele királyságát. — Nem bánom, hát keressük meg. Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüstmezővel, ezüsterdővel körülvéve. — No, itt bújj el az erdőben — mondja Fehérlófia —, én majd bemegyek. A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg megindult befelé. Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az első. Az nagyon megijedt, ahogy meglátta, s rákiáltott: — Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár se jár? — Téged jöttelek megszabadítani. — No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejű sárkány, ha hazajön, összemorzsol. Arra a szóra ott termett a hatfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. — Hej, kutya — mondja neki —, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! Hanem gyere az ezüstszűrűmre, viaskodjunk meg! Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehér-
lófia győzött, földhöz vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt, s így hárman útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák. Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat aranymezővel, aranyerdővel körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a várba. A királykisaszszony majd meghalt csodálkozásában, amint meglátta. — Mit keresel itt, ahol még a madár se jár? — kérdi tőle. — Téged jöttelek megszabadítani — felelt Fehérlófia. — No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram egy tizenkét fejű sárkány, aki ha hazajön, összevissza tör. Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu. — Az én uram vágta a buzogányát a kapuba — mondja a királykisasszony —, mégpedig tizenkét mérföldről. De azért ebbe a nyomba itt lesz. Bújj el hamar! De már akkor, ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. — No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod! Hanem gyere az aranyszűrűmre, birkózzunk meg! Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez kiugrik, belevágja a sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét. Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt. Elérkeztek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett, próbálgatták minden módon, hogy férhetnének bele mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is. Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisaszszonyt, arra határozták, hogy ők magok veszik el a három királykisasszonyt, s nem eresztik le megint a kosarat Fehérlófiáért, hanem otthagyják őt a másvilágon.
* Az alászállás természetesen csak hősünknek sikerül, a többiek legfeljebb fele útig merészkednek. Más változatokban részletezi a mesemondó ennek okát: a Fanyüvő, Hegyhengergető, Vasgyúró címen közölt történetben Hegyhengergető így kiabál a kosárban ülve: „Húzzatok föl! Húzzatok föl! Annyi itt a kígyó, a
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM béka, majd megesznek! Mind rám nyújtogatja a fullánkját. Pedig nem volt ott semmi. Hegyhengergető csak megijedt, nem mert lemenni.” A minden fizikai erőt birtokló hegyhengergetők és vasgyúrók, úgy tűnik, egy valamitől nagyon félnek: szembenézni önnön mélységeikkel, leereszkedni a múlt, a feledés kútjába. Bizony, nem egyszerű dolog őszintén szembenézni múltunkkal, kikutatni cselekedeteink mélytudati mozgatórugóit. Rosszul működő képzeletünk kígyót-békát vetít elénk, hiszen egykori ballépéseinkkel is szembesülnünk kell, azzal a sok ostobasággal, amikor másokat megbántottunk, amikor rosszat szóltunk, rosszat gondoltunk, elmulasztottunk valamit, amivel segíthettünk volna, stb. Bűneink szakadékába vezet ez az út, az elfeledett, elfojtott, elhallgatott múltba. Felkészületlenül, avatatlanul nem is ajánlatos ez az alászállás. Ismert példa József Attila tragédiája, akit analízis ürügyén leküldtek ebbe a mélységbe, majd magára hagyták. Ő le is írta a Szabad ötletek jegyzékében, amit ott talált, de a teherbe beleroppant lelke. Az Én nem tudtam című versében így fogalmazta meg ezt az élményt: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem.” Ráadásul ebben a mélységben nemcsak a saját múltjával szembesül az ember, hanem az ősök vétkei is itt kísértenek, megváltatlan szellemlényekként, legvégül pedig az egész emberiség bűne, az ősbűn maga mutatkozik félelmetes formában. Vegyük hát sorra a történteket. A tiszta és teljes értékű szellemi táplálékon edződött, újjászületett tudatunk bebizonyítja, hogy felülemelkedett korábbi, csupán az anyagiság síkján vitézkedő önmagán, háromszorosan is legyőzve azt. (Fehérlófia küzdelme a mellészegődő cimborákkal). Megvilágosodott előttünk ennek fontossága, értéke, hiszen a kísértő démon mindaddig elbánt velünk, s rajtunk élősködött, míg Fehérlófiaként fel nem léptünk ellene. Kiderült, hogy mindez nem elég, mert amint nem figyelünk rá, el tud tűnni előlünk, mélytudatunk kútjában: „elfeledett” múltunk világában otthonos ő, az alsó világ ördöge. Ördög szavunk egyébként biztosan ősi magyar szó, minden ellenkező híresztelés ellenére, (nyelvészek szerint ismeretlen eredetű,) hiszen nagyon egyszerűen értelmezhető őr-állatnak, minthogy a dög szóval a magyar a „nemszeretem” állatot illeti, valamint a hullát. Az ördög tehát feltehetőleg az alsó világ őrzője, és uralója is egyben. Az „őr” és „úr” szavak rokonsága egyértelmű nyelvünkben, mert amit őrzök, azt uralom is egyúttal, az uralkodás pedig megőrzése a ránk bízottaknak, már amennyiben jó uralkodók vagyunk. Az őr-dögöt, az őr állatot kell először legyőznünk, ha az alsó világba akarunk jutni, vagyis a kísértések erejét. Az ördög feladata, hogy hétköznapjainkban megpróbáljon bennünket, feljőve az alsó világból. A múlt mindig kísértő erőként is működik, az ősök szelleme számon kéri tőlünk, hogyan bánunk az
9
örökséggel. A vérből, könnyből épített hagyományt mire becsüljük? Tudunk-e élni vele, vagy csak visszaélünk, s elherdáljuk? Ha megbecsüljük a ránk hagyott tudást és anyagi javakat, őseink szellemei segítőinkké válnak. Ha visszaélünk a kivívott lehetőségekkel, a múlt szelleme gonosz kísértőként, megpróbáló hatalomként fog mutatkozni számunkra. Káprázattal, (média)varázslattal, el nem érhető ábrándképekkel tereli el figyelmünket a valóságról, tévútra vezet. Vannak olyan mesék (pl. a Virág Péter című), melyekben az apa halála után nyomban megjelenik a sárkány, s az örökséggel élni nem tudó fiaknak hamis nyomot húz, várába téríti őket és megöli. Az alászállásra, az alsó világ megismerésére azért van szükségünk, hogy becsülni tudjuk eleink áldozatát és önnön gyarlóságaink felismerésével, megbocsátani tudjuk az ő ballépéseiket is. Ez a szeretet kibontakozásának útja, a Krisztus által mutatott út, az igazság útja. Ha megtapasztalom, hogy bennem is megtalálható mindaz a gonoszság, amit eddig csak másokban véltem felfedezni, akkor tudom csak elnézni a másik hibáját, s elfogadni olyannak, amilyen. S ha elfogadni tudom, akkor már segíteni is tudok rajta, ha kell. Fehérlófia nem riad vissza az alászállástól, a teljességgel táplálkozott, számára élet és halál egymást kiegészítő részei a létezésnek, s nem ellentétei egymásnak. Őt nem zavarja, ha kígyót-békát szór is rá a világ, hiszen tudja, a sziszegőket saját félelmeik késztetik mások bántására, s a világ rendezésének, gyógyításának módja e félelmektől — a rossz tudástól — való szabadulás, szabadítás. Népmeséinkben — amint a természetes műveltséggel rendelkező népek hiedelemvilágában általában — az alsó és felső világ formájában hasonló a középsőhöz, csak tele van mitikus, különös lényekkel, csodás eseményekkel. Bennük rejlik minden ígéret, minden csodával kecsegtető lehetőség, de oda jutva kiderül, mindez csak küzdelmek árán lehet a miénk. A jövő ígéretével, a felső világ gyümölcsével gyógyítani lehet, de csak akkor, ha megküzdöttünk szavaink hiteléért. Az alsó világban megérthetjük önnön gyarlóságunkat, de, csak ha teljesen leereszkedünk, ha végig járjuk az utat, és nem akarjuk becsapni önmagunkat, ha nem riadunk vissza attól, amit ott találunk. A múltat persze nem lehet megváltoztatni, de újjászületésünkhöz, az alsó világból való visszatéréshez szükségünk van arra, hogy megértsük, nem másokban kell hibát keresni, mert azzal csak szaporítjuk a bajt. Itt kiderül, mi sem vagyunk különbek másoknál, s régen sem volt másképp, mint ma, mint a jövőben lesz. Saját félelmeink démonait legyőzve, felszabadíthatjuk magunkban a megbocsátó szeretet fényerejét, (réz, ezüst, arany várakban zajló küzdelmek!) melyet a nem ismerésből táplálkozó gonoszság sárkányai tartanak fogva. Kapanyányimonyókot újból, immár végleg legyőzi hősünk, majd a réz, ezüst, végül aranyvárban uralkodó sárkányokat öli meg.
10
Dobogó
Belső küzdelmeink során fokozatosan világosodik meg előttünk az igazság, s szabadul fel lelkünk fénye tudatlanságunk sárkányerejének fogságából. Mesénk e tekintetben is hiteles, és betartja az égre írott mitológia szabályait, az égi világítók fényerő növekedésének sorrendjét: rézvár=Vénusz, ezüstvár= Hold, aranyvár=Nap. Már Berze Nagy János is megállapította Az égigérő fa című tanulmánykötetében, hogy az e sorrendtől eltérő változatok — pl. ólom, ezüst, gyémánt, stb. — a meseszövegek idők során bekövetkezett romlásának tudhatók be, mivel nem egyeznek a természetes műveltségek világképével, hiszen a legnagyobb égi világítók ilyen sorrendben tárják elénk a fény kiteljesedésének fokozatait, s a hagyományosan hozzájuk rendelt fémek jelképezik ezen égitesteket. A sárkányok réz-, ezüst-, arany „szűrűjükre” hívják birkózni a hőst. Arany László még ezt a régies formát tudta följegyezni, ma már inkább csak a „szérű” változat ismeretes. A „szűrű” kifejezés a szűrő szóval is mutat rokonságot, míg a „szérű” a szélét is jelenti valaminek. A magyar nyelv, szerves mivoltából következően, ez esetben is lényegében világítja meg a valóságot, hiszen a művelt földterület szérűje, széle, egyúttal szűrő is, a máshonnan érkező számára átmenet egyik birtokról a másikra. A sárkányokkal vívott küzdelmek ember mivoltunk szűrői is, amikor kihullik lelkünkből az ocsú, s végül a tiszta, aranysugarú ragyogás lesz az eredménye törekvéseinknek. Lelkünk fénye fokozatosan felszabadult, a királylányok sorra felemelkednek az alsó világból. A történetnek ezzel vége is, gondolhatnánk, a mese azonban folytatódik. A visszatérés, úgy látszik, nem olyan egyszerű, mint gondolnánk, hősünk alvilági küldetése még nem ért véget.
* Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát beléhúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglát egy griffmadárfészket három fiókgriffmadárral; ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta a szűrével, maga meg bebújt egy bokorba. Egyszer csak jön haza az öreg griffmadár. — Hát ki takart be benneteket? — kérdi a fiaitól. — Nem mondjuk meg, mert megölöd. — Dehogy bántom! Nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni. — No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levehesse a szűrét rólunk. Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi Fehérlófiától: — Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat?
— Nem kell nekem semmi - felel Fehérlófia. — De csak kívánj valamit; nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam. — No, hát vigy fel a felvilágra! Azt mondja rá a griffmadár: — Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig; de neked megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldalszalonnát; kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldalszalonnát tégy a számba. Ha nem teszel, levetlek. Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordult a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldalszalonnát. Nemsokára megint megevett egy kenyeret meg egy oldalszalonnát, azután az utolsót is megette. Már látták a világosságot idefent, hát egyszer csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábszárát adta neki. Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába. Itt benyúl a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának. — No — mondja neki —, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg. Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette — tán nem is hinnétek, ha nem mondanám —, egyszerre kinőtt keze-lába! De még azonfelül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt. A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult, megkeresni a három szolgáját. Amint megy, mendegél, előtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást: — Kié ez a szép gulya, hé? — Három úré: Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyűvő uraké. — No, hát mutassa meg kend, hol laknak. A gulyás útba igazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elvette a szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt se tudta, leánye vagy fiú. Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is meg Fanyűvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette az apjokhoz. Az öreg király rettenetesen megörült, amint a leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele királyságával
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM együtt. Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.
* Az eddig jó barátnak mutatkozó cimborák árulókká lesznek, kihasználják a kedvező lehetőséget, elorozzák, kisajátítják a felszínre került értékeket. Várhatunk-e mást az anyagiság szintjén megrekedt tudatformáktól? Várhatunk-e mást a világ nagy erejű hatalmasaitól, mint hogy raboljanak, ha úgy érzik, hogy következmények nélkül tehetik ezt? Ők csak azt látják, ami az orruk előtt van. Nem tudnak felemelkedni az égígérő fa lombjáig, csak valameddig jutnak el, s nem mernek leereszkedni a mélységekbe sem, csak feléig-harmadáig a kútnak. Sem a múltat, sem a jövőt nem ismerik valójában, csak a felszínen tájékozódnak, ott is csak érdekeik szerint. Ami a világban van, szükségszerűen van. Az árulás is. Mert így tisztul bennünk a világ — folyamatosan küzdve önmaga sötétségével. Ha felhúzták volna Fehérlófiát, valami tisztázatlan maradt volna a mélyben! Az árulás mozzanatával kiderül ugyanis, hogy még mindig nem vagyunk egészen urai belső világunknak, még mindig engedünk a csábításnak, régi, rossz beidegződéseinknek. A jónak feledésére, alvilágba száműzésére mindig kapható racionális elménk, számítgató énünk időlegesen újra átveszi a hatalmat. Mert még nem számoltuk fel végleg ezeket a tudatformákat, habár a három sárkány képében, mélytudati szinten már megvívtuk ezt a küzdelmet. A teljes újjászületés letéteményeseit, a szűzi erőket már felszabadítottuk az őket fogva tartó félelmeink sárkánykarmai közül, melyek a felszínen a Fanyüvő, Kőmorzsoló, Vasgyúró erejével ragaszkodtak az anyagiság látszat-értékeihez. A mélyben zajló küzdelem azonban még nem ért véget, ezért a felszínen Kőmorzsolóék uralhatják a helyzetet. Valamit még nem ismerünk, valamit még meg kell tennünk odalenn, hogy végleg megszabadulhassunk tőlük. A következő képsort, a madárfiókák megmentését bemutató jelenetet, nem a Fehérlófia mese alapján tárgyaljuk. Nem azért, mintha ez nem volna hiteles, hanem mert a másik változat, amit ez esetben a Borsószemecske című meséből kölcsönzünk, pontosabban megvilágítja a lényeget. A madárfiókák megmentésének módjairól van szó, melynek kétféle változata ismeretes: az egyik, a nagy viharral, jégesővel fenyegetettség képe, a másik, a ritkább változat, amikor egy nagy kígyó akarja fölfalni a madarakat. Számos mesében előforduló jelenet, amikor sárkány helyett nagy, sötét felhő, vagy forgószél ragadja el a királylányt, vagy a királynét. A viharfelhővel érkező sárkány képzete jól ismert hagyományunkban, a sárkány és kígyó rokonsága szintén, hiszen van olyan mese, melyben a kígyónak a tizenkét fejű sárkány a szülője, de népi ábrázoló művészetünk is is-
11
meri ezt a rokonságot. A kétféle mesei megoldás tehát egyáltalán nem üti egymást, sőt, kiegészíti, hiszen a (sárkány)kígyó és a viharfelhő a fentiek alapján rokon hatások lehetnek. Mégis szemléletesebbnek, lényeget láttatóbbnak hat szerintem a kígyós jelenet, s teljesebb magyarázatra ad lehetőséget. Kövessük tehát innentől Borsószemecskévé változott hősünk alvilági kalandjait. A következő részlet Jánó Anna csángó mesemondó Borsószemecske című meséjéből való. „Csak eccer hallja, valami madarak úgy vacsognak, úgy rikojtoznak. Felveszi a fejit, nézze meg, ki rikolt olyan keservesen. Mikor nézi, hát egy fán három nagy madárfiú, s fán mejen fel egy nagy kégyó, megegye őket. Fel es szökik, bátran ragadja a kardját, s levágja a kégyó fejit. Vissza esik a kégyó, s a madárfiúk megmaradtak. Kérdi a madárfiakat: — Mér sikojtottatok olyan erőst? — Hogyne sikojtsunk, ha ez a kégyó meg akart enni? Édesanyánk el es futott, hogy ne lássa a keserves halálunkot. Bújj bé ide a szárnyunk alá, me mingyá jő édesanyánk, örömibe elnyel téged, ha meglássa, hogy mi életbe vagyunk. Most amit kérc, mindent megtesz neked örömibe, hogy megmentetted élő napunkot.” A Fehérlófia vagy Borsószemecske alakjában küzdő táltosénünk elérkezett a végső próbatételhez: legszorultabb helyzetében kell áldozatot hoznia másokért, érdek nélkül, élete kockáztatásával. Elfojtott félelmeink miatt a mélybe száműzött érzelmi világunk felszínre kerülése (királylányok felszabadítása), annak teljes fényű ragyogása feledteti velünk törekvéseink igazi értelmét: a régi, helytelen tudatformák uralását. Ennek következménye, hogy táltos tudatunk a mélyben reked, ezért átmenetileg, az áruló cimborák (régi énünk jelölői) kisajátítják az érdemeket, átveszik a hatalmat: az alászállás bizony nem veszélytelen művelet! Az érzéki örömökkel, anyagi gazdagodással kecsegtető lehetőség a feledés mélyébe rekeszti igazi önvalónkat, tisztult tudatunkat: a főhőst lenn hagyják társai. Lelki fejlődésünkben a visszaesés jelei mutatkoznak: a kosár visszazuhan. (Több változatban a lenn rekedt hős, gyanítva az árulást, maga helyett valamilyen nehéz tárgyat, pl. követ tesz a kosárba. Az áruló cimborák ezt húzzák egy darabig, de félútnál elengedik a kötelet, s a kosár visszazuhan). A végső győzelem előtti utolsó nagy nekirugaszkodást mindig egy ilyen látszólagos hanyatlás, vagy megrekedtség, elbizonytalanodás előzi meg. Meg kell találni, fel kell számolni újjászületésünk, emelkedni akarásunk végső okát, az ősfélelmet, a rossz tudás gyökerét. A kosár visszazuhanásával belénk nyilall a csalódás okozta felismerés: az érzékiség hatalma alatt állókkal nem volt érdemes szövetséget kötni! Véglegesen le kellett volna számolni régi önmagunkkal, a
12
Dobogó
nagy erejű cimborákkal, nem pedig együtt utazni velük. Az ilyenek óhatatlanul árulókká válnak, mert nem tudnak másként viselkedni. Nincsenek azon a tudati szinten. Áldozathozatalra képtelenek, nem mertek alászállni, és e tapasztalás híján mások áldozatát sem képesek értékelni. Föl sem fogják tettük súlyát, hiszen ők már az út elején potenciális gyilkosok voltak! Aki Kapanyányimonyókot nem képes legyőzni, aki a kísértéseket nem tudja legyőzni, az, adott helyzetben, szükségszerűen válhat saját megváltója gyilkosává, mert nem ura cselekedeteinek, mert cselekedeteit tudattalan szintről irányítja egy nem ismert félelem, mely az anyagiak hiányától való rettegésben nyilvánul meg, és ez a félelem harácsolóvá, önzővé, zsarnokká tesz. (Ezért nem érdemes forradalmat vívni kívül, amíg a belső utat végig nem jártuk. Ezért lesznek a forradalmárok zsarnokokká, amint hatalomra kerülnek, „vagy lánglelkű” vezetőiket előbb-utóbb likvidálják maguk közül. Ezért nem bíztatta Jézus forradalomra a felkészületlen tanítványokat.) Most értettük meg igazán régi énünk kártékony, romboló mivoltát, azt, hogy félelmeinek rabságában akár gyilkossá is válhat az ember. Ezért kellett egy időre itt rekednünk a mélyben, ezért lett most áldozata tisztult tudatunk a régi életvitelünk még mindig ható, működő, felszínen maradt képviselőinek. Meglátjuk végre, ami eddig rejtve volt előlünk, minden bajunk, gyöngeségünk végső — eredendő okát, a madárfiókákat gyilkoló kígyót! A kígyó képjelével már találkoztunk az égígérő fa lombjai között, amikor fölé emelkedtünk hétköznapi létünknek, csak ott ez mást jelentett. Szerves műveltség jelképrendszerével van dolgunk, amely a való világ működésrendjének leképeződése az emberi elmében. Éppen ezért egy képjel értelmét az határozza meg, milyen környezetbe ágyazódva jelenik meg. Nem lehetséges az egy jel=egy jelentés módszere alapján értelmeznünk e jelképrendszereket, tehát mindig helyén kell kezelnünk az éppen elénk bukkanó üzenetet. Valamint minden érmének is két oldala van, a kígyó, a sárkány, a boszorkány népmeséinkben éppen úgy lehet segítője a hősnek alkalomadtán, amint a tündér is lehet ellensége időnként. Attól függ, milyen helyzetben találkozunk velük. A kígyó egyébként legtöbbször pozitív szereplő meséinkben, ez esetben azonban nem az. A kígyó, aki a földhözkötöttség jelképe is lehet, a felső világban könnyebben válhat segítőnkké, hiszen ott nem árt, ha valami emlékeztet rá bennünket, hogy hova kell visszatérnünk. Az alsó világban járva azonban éppen az emelkedésnek akadálya ez a földhöz kötő erő, a kígyó, pedig itt arra volna a legnagyobb szükségünk, hogy emelkedni tudjunk. Pont az emelkedés lehetőségétől foszt meg bennünket ez a szörny (megöli a madarakat!). Most szembesülünk igazán a szomorú ténnyel, hogy lelkünk mélyén mindig is ott munkált ez a jövőt
pusztító szörnyeteg, és csírájában fojtotta el minden emelkedni — akarásunkat. A kígyó hullámvonala itt azt jelenti, hogy időről-időre visszaesünk régi, rossz beidegződéseink csapdájába, nem tudunk végleg túlemelkedni valamin. És ez a valami nem más, mint minden félelmünk végső okozója, táltosi lelkületünk felemelkedésének, végleges uralma elnyerésének akadályozója, a haláltól való ősi félelem. Az a leküzdhetetlennek látszó félelem, ami arra késztet, hogy az anyagiság szintjén keressünk biztonságot, hogy lelkiszellemi kincseinket áldozzuk fel az anyagi javak megszerzése miatt, mert annak látszat biztonságába kapaszkodva próbálunk úrrá lenni folytonos bizonytalanság-érzetünkön. Tesszük ezt nap mint nap, amikor a szeretet parancsa helyett az anyagi javak féltése irányítja cselekedeteinket, mert nem hisszük el, hogy a világ működésének alapja a szeretet. Ennek az ősfélelemnek az erejét a mese szövege jól érzékelteti, amikor hősünk megmenti a madárfiókákat: „Visszaesik a kégyó, s a madárfiúk megmaradtak. Kérdi a madárfiakat: — Mér sikojtottatok olyan erőst? — Hogyne sikojtsunk, ha ez a kégyó meg akart enni.” A bontakozó lehetőségeket jelképező madarak félnek a mindig visszatérő kígyótól. Miatta nem tudott szárnyalni lelkünk, madár mivolta jövőtlenné vált, mert: „Minden esztendőben úgy kínlódott avval a kígyóval. A’ mindenkor megette a fiait.” Nyugodtan gondolhatunk itt a bibliai bűnbeesési jelenetre, hiszen e kígyó miatt veszítette el az ember a közvetlen kapcsolatot Istennel. A bizalmatlanság szellemének szavára a Teremtőjébe vetett feltétlen bizalmat cserélte kétkedésre, megismerve ezáltal a halálfélelmet. Mesénkben most éppen ennek ellenkezőjét kell cselekednünk: feltétlenül bízva a teremtés értelmében, az élet megújulását gátló hatás legyőzésére törekszünk. Táltos beavatási utunk végén éppen azt a kígyót kell megölnünk lelkünk mélyén, amely miatt a halálfélelem bilincsében élünk. Így állíthatjuk helyre a megszakadt kapcsolatot Teremtőnkkel. Mert a halálfélelem legyőzéséhez nem elég az okos eszünket használni, hanem feltétlenül és érdekek nélkül hinnünk kell az igazság erejében, és akkor is a jót kell cselekednünk, ha látszólag semmi értelme, akkor is, ha az életünk forog kockán. Akkor is az élet védelme kell, hogy vezessen bennünket, ha magunk is veszélybe kerülhetünk ezáltal. A helyzet ugyanis, melybe hősünk került, nagyon is veszélyes. Gondoljuk végig: a madárfiókák méreteiből nyugodtan arra is következtethetünk, hogy ha ezek ilyen hatalmasak, mekkora lehet az anyjuk? Ha meg is öljük a kígyót, mi a biztosíték arra, hogy a szülők nem támadnak majd ránk, ha közben megérkeznek? Ragadozókról van szó, s nem lesz időnk magyarázkodni. S egyáltalán mi közünk hozzá, ha egy kígyó kirabol egy madárfészket? Elég nekünk a magunk baja, hogy itt rekedtünk, hogy elárultak legjobbnak vélt „barátaink”, hogy kilátástalan a helyzetünk. Szegények és szerencsétlenek vagyunk. Miért törődjünk a
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM más bajával? Hagyjuk a fenébe az egészet és álljunk odébb, amíg megtehetjük, hiszen itt hatalmas állatok küzdelme zajlik, életünkkel fizethetünk, ha beleavatkozunk a dolgukba! Valóban hatalmas küzdelem zajlik lelkünk mélyén. Most dől el, felül tud e emelkedni táltos énünk a számítgató mivoltunkon? Lesz e belőlünk világ bajainak gyógyítója, vagy végleg megreked ez a törekvésünk valahol a mélyben, és nem tud a felszínre törni. Fehérlófia-Borsószemecske azonban nem az okos eszét használja, ahogy a felszínen jelenleg uralkodó hatalmasok tennék, a Fanyüvők, a Kőmorzsolók, a Vasgyúrók. Fehérló fiának a szívével kell gondolkodnia, hiszen ő nem az anyag nyüvésével, morzsolgatásával, gyúrásával szerezte erejét, hanem táltos szülőjétől kapta, a tej útján! Ezért nem mérlegel, hanem szíve parancsa szerint cselekszik: életét kockáztatva másokért, végez a kígyóval. Legyőzte a halálfélelmet egy olyan helyzetben, amikor semmi erre nem kötelezte, amikor ebből semmi hasznot nem remélhetett, amikor nyugodtan odébb állhatott volna anélkül, hogy valaha is bárki számon kérhetné cselekedetét. Csupán szeretetből tette, amit tett, ingyen kegyelemből. Csak így lehet visszatérni az alsó világból! Ez Fehérló fiainak kijelölt útja! A nagy madárnak, lelkünk szárnyalóképességének immár van újuló ereje: fiókái megmenekültek. Azonban megpróbáltatásaink még mindig nem értek véget, az utolsó próba még hátra van: a madár hátán utazva le kell győznünk a legnagyobb ellenfelet, saját fájdalmunkat, és talán ez a legnehezebb. Sárkánnyal, kígyóval verekedve is szerezhetünk sebeket, de az mégsem olyan, mint amikor magunknak kell saját húsunkba vágni. Az élelem fogytával hősünk saját testéből eteti a madarat, egyik karját és lábát adja a madár csőrébe,
13
más mesékben „csak” egy darabot szel a combjából. Az áldozat mindenképpen fájdalmas, visszafordíthatatlannak tűnő öncsonkítással jár. Az ember szinte képtelen átérezni az adott helyzet szörnyű, szorító erejét: vajon érdemes-e fél karunkat, fél lábunkat adni bármiért is? Mit kezdünk majd magunkkal, ha fel is érünk? Lesz-e értelme így az életünknek? Fehérlófiát azonban már rég nem a fontolgató énje vezérli, őt már táltos lelke emeli egyre magasabbra, a fény felé, hogy megtalálja az igazságot, mely vonzotta mindvégig küzdelmes útján. Érdekes mód itt, az alsó világban is, akárcsak a felsőben, az Égígérő fa meséjében, egy nagy fán történik meg a legfontosabb esemény. Amint fenn, úgy lenn! Itt is, ott is sárkányokkal kellett küzdeni, s egy nagy fán növekedett a remény, a megújulás záloga, a gyógyulás gyümölcse. Így is van ez rendjén, hiszen a jövőből lesz a múlt, s a múlt válik jövővé, és ha minden szinten tisztában vagyunk a dolgok lényegével, megismerjük a valóságot, akkor le tudjuk győzni félelmeinket, szellemi-lelki tisztulásunk akadályozóit. Nem a gonosz törpét, ördögünket tápláljuk immár, hanem a Nagymadarat, aki visszarepít bennünket az alsó világból, s még hétszerte erősebbek leszünk, mint azelőtt. Nincsenek többé lelkünk fényét raboló sárkányok, így szinte maguktól válnak semmivé azoknak felszínen mutatkozó alakváltozatai, a valaha hatalmas erejűnek látszó Fanyüvő, Kőmorzsoló, Vasgyúró. Természetesen nem gyilkosság történt, csupán megszabadultunk a fölösleges, rossz tulajdonságainktól. Rájuk már nincs szükség: nem kell immár fitogtatni erőnket, hiszen nem elrémíteni akarunk másokat, hanem, ha lehet, segíteni. Tehetjük is, mert elnyertük királyságunkat: ura vagyunk önmagunknak! Most már akár forradalmárok is lehetnénk, de már nincs erre késztetésünk, hiszen tudjuk: erőszakkal nem lehet gyógyítani a világot.
14
Dobogó
Bárka-program GÉCZY GÁBOR Ha közelít a tél, egyre sötétebb és hidegebb lesz, az élet burkot — bárkát épít magának, hogy túlélje a számára kedvezőtlen időszakot. Odúkba vonulnak az állatok, fészkekbe bújnak a magok, hogy átmentsék az életet a kikeletig. A Biblia szerint az emberiség telét is egy bárka segítségével vészelte át Noé, mikor az Isten letörölte a Földről a tévútra tévedt emberiséget. Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet az akkorihoz: ennyi gyilkos támadás még soha nem érte bolygónkat, ennyi beteg, sérült, boldogtalan embert még soha nem hordott hátán a Föld. Számos természeti- és társadalmi folyamat arra utal, hogy tévedéseinkért nemsokára fizetnünk kell. A kérdés csak az: mit tud átmenteni az emberiség a túlsó partra?
Hogyan tovább? A pókhálóból önerőből nehéz kiszabadulni, mert a pók már belénk fröcskölte mérgét, eltunyultunk, elpuhultunk elődeinkhez képest mind testben, mind lélekben. Magunktól képtelenek lennénk változtatni szokásainkon, mindenki rabja az angolvécének és a falból folyó melegvíznek. Ezért segít minket a Teremtő a pókháló elpusztításával. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre több konfliktussal járó emberi kapcsolatok hatását nem tudja követni a pókháló. Az egyre nagyobb árvizek elmossák a gátakat, az egyre nagyobb forróságok felisszák a vízkészleteket, az egyre több helyen fellángoló háborúk megeszik a globalizációt. Valamit bízzunk a Jóistenre is! De fel vagyunk készülve az Özönvízre? Melyikünk tudna ma villany, gáz, gyógyszerek nélkül élni? Hányan tudnánk egy kályhát megépíteni, szappant főzni, vagy egy tehenet megfejni? Hányan ismerik a gyógynövényeket, az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós, a természetben használható tudása? Ki tud ma bárkát építeni?
Az önellátó közösségekről
Bárka képe a csengersimai templom kazettás mennyezetén
A jelen kor embere egyre kiszolgáltatottabb, egyre függőbb a civilizáció által létrehozott ellátó rendszerektől. Minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus viselkedésre, az öszszeomlásra. Házainkat régen a faluszéli erdőből hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről kapjuk a földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ma a világ szemetét esszük a külföldi áruházláncokból… A folyamatosan bonyolódó, idegen érdekeket kiszolgáló pókháló lassan már emberi létünket is veszélyezteti. Régen az emberek teremtettek, és élvezték teremtésük gyümölcsét: a termést, ma mindenki csavar egy az egész emberiséget elpusztító gépezetben. A pók kiszolgálására csapdába esett, körbenyálazott áldozatok kellenek: a gépezet a hitelek és számlák csapdájában vergődő emberek életerejét szívja.
Ha egy élő szervezetet szélsőséges támadás ér, megszűnik a központi vezérlés és az egyes szervek „önálló életre kelnek”. Önellátóvá, önvezéreltté válnak, amíg vissza nem áll az egészség. Az emberiség is csak akkor tudja túlélni a támadást, ha élő szervezet mintájára kisebb önellátó, önvezérelt közösségekbe szerveződik. Hogy térhetünk át a vészműködésre? Minden önellátás alapja a föld. El lehet merengeni marsbeli űrtelepeken, földalatti túlélő városokon és öko/bio/enviro falvakon, de ezek elméletek, soha senki sem próbálta ki tartósan őket. Egyetlen olyan rendszert ismerünk, amely évezredek alatt sem élte fel környezetét, bizonyíthatóan gazdagította az élő tájat, és emberi életet biztosított tagjai számára: ez a hagyományos, önellátó paraszti kultúra. Az önellátó paraszti kultúrákat mindenütt ugyanaz a betegség sorvasztotta el, megjelent a rákos daganat a tájban: a nagyvárosi lét. A daganat minden életerőt elszívott a tájból (embert, táplálékot, nyersanyagot) és méreganyagaival (árutermelő gazdálkodás) a maradék egészséges tájat is tönkretette. A nagyvárosok kiszolgálására jött létre a pókháló.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Mi a megoldás? A betegség létrejöttét megismerve a gyógyítás viszonylag egyszerű: • el kell sorvasztani a daganatokat (ki kell költözni a nagyvárosokból) • nem kell több mérget beengedni (ki kell lépni az árutermelésből) Mindkét feltétel teljesül, a hagyományos módon, földből élő, önellátó és önvezérelt vidéki falvaknál. Nyilván mindenkiben felmerül, hogy akkor miért menekülnek faluról az emberek? A falusi emberek többsége ma nem a földből él, hanem éhbérért városba ingázik, faluját csak alvóhelyként használja. Az egyre kevesebb földből élő vidéki ember az árutermelés rabja: búzáját 30 forintért veszik meg, majd visszavásárolja a 300 forintos kenyeret (kb. fél kiló búzát tartalmaz). A traktoráért 1 000 000 (azaz egymillió) kiló búzát (100 vagonnyi) ad. A kegyelemdöfést a pók szolgálatában álló, a népétől elszakadt hatalom adja meg, aki elveszi a falutól a postát, iskolát, közigazgatást, persze a „fejlődés” nevében. De „az élet él és élni akar”, ezért egyre több falu próbál önellátóvá válni. (Legutóbb a szabolcsi Rozsály keltett nagy feltűnést, ahol az emberek a városból viszszacsurgatott „segélyek” helyett földjeik erejét használva, önellátással törtek ki a hálóból.) Csak rá kell erősíteni a magától beinduló önvédelmi folyamatokra: ez a bárka program.
Hogy építsünk bárkát? A bárka program célja, hogy minél több lehetőséget adjunk egy családnak vagy nagyobb közösségnek az önellátásra. Ha valaki csak annyit megtesz, hogy kályhát épít és kutat ásat, már sokat tett a kiszolgáltatottsága ellen. Ha egy közösségben valaki megtanul hagyományos módon gyógyítani (gyógynövények, csontkovácsolás, kenés…), már csak súlyosabb esetekben kell külső segítség. Ha egy közösség képes arra, hogy egymást segítse, a bankoktól a „szociális hálóig” minden bilincs lehull róla. És határ a csillagos ég! A hagyományos paraszti kultúrában minden ember elsősorban paraszt volt: értett a növényekhez, állatokhoz, házépítéshez, de ezen felül mindenki valami többletet adott a közösségnek: bíráskodott, kovácsolt, gyógyított, vagy a lelkeket terelgette. Mindenki a helyén volt, mindenki a dolgát végezte, mindenki része volt az egésznek, ezért egészséges volt. Nem kell újra feltaláljuk a melegvizet, a hagyományok felelevenítése mindenben segítséget nyújt. A népi gyógyítástól az évköri ünnepekig, a piacok szervezésétől a közbirtokosság (erdőbirtokosság, legelőtársulat stb.) működtetéséig minden tudás megtalálható néprajzi gyűjteményekben, vagy a köztünk élő öregek
15
emlékezetében. Eljött az idő, hogy a girhes gebénk parazsat kapjon: a világ táltos lovakra vár!
A Föld legnagyobb bárkája: a Kárpát-medence anyaöle
Mik az akadályok? A legfőbb akadály a pók mérge: saját lustaságunk és a belénk csepegtetett kishitűség (kicsik vagyunk, nem engedik, turáni átok stb.) de a természet — szerencsére — hamarosan nyakon csap bennünket. A második akadály a belénk nevelt mítoszok, a technikai fejlődésbe vetett hit, a munkahely szükségessége, a nyugdíj, a „tanulj hogy érvényesülhess” hibás mintái. Az akadályok harmadik csoportja külső: az ISO, a HAACP, az APEH, az EU állítólagos előírásai, melyek ma lehetetlenné teszik egy falu normális működését, de még az egészséges táplálkozást is. Ők a pókháló alkotóelemei, legegyszerűbb megoldás nem beléjük gabalyodni. Ha az ember céget, egyesületet hoz létre, pályázik, láthatóvá válik: máris a pók győzött. Egy pókhálón kétféle stratégiával lehet átjutni: vagy elég nagy az alany, és átszakítja (ez a multik módszere), vagy elég kicsi ahhoz, hogy átcsússzon a hálón. Ezt a hálót nem önellátó gazdaságokra tervezték, ha nincs elszívható pénz a rendszerben, nem tudnak mit kezdeni a közösségekkel. Ezért akadályozza mindenhol a hatalom a helyi pénzek bevezetését.
Mik a legfontosabb feladatok? A legfontosabb a bárkát építők összegyűjtése, és közösséggé kovácsolása. Erre a természet az esőcseppeket mutatja mintául. Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többiekkel. Az esőcseppek erekké, patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert. Ehhez olyan közösségi helyekre (mag-házakra) van szükség, amely a közösségi ünnepektől a kályhaépítő tanfolyamig, a helyi piacoktól a gazdakörökig mindenkinek otthont nyújt, mindenki magáénak érez. Ezeknek
16
Dobogó
a házaknak a közösség erejéből, a közösség adományaiból és munkájából kell felépülniük, mert a közösséget a közös cél és a közös ritmus (a rítusok) szervezi eggyé. A pályázatokkal, „támogatásokkal” ez az erő vész el. Egy délvidéki ismerősöm mesélte, hogy a Balkánháborúnak még híre-hamva se volt, az öreg paraszt nénikék már elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, ruhákat, használati cikkeket: ösztöneik megsúgták a közeledő vihart. Hallgassunk a belső hangokra: ne várjuk meg a háborút! Minden vég valami új kezdete. Civilizációnk hamarosan bekövetkező pusztulása nem tragédia: lehetőség. Lehetőség hibáink kijavítására, gyengeségeink leküzdésére, az önmagunkkal való elszámolásra. Ha kidől az odvas fa, alatta végre napfényhez juthat az újulat. Földanyánk most vajúdik, hogy megszülhesse világunk világosságát! Civilizációnk a félelemre és az önzésre épül. Évszázadokon keresztül szilárdnak tűnt ez az alap: a „felvilágosodás” során Istent száműzték a középpontból, és helyére a Semmi került (Descartes). Az emberekkel elhitették, hogy ők csak porszemek, részei egy bonyolult és értelmetlen gépezetnek. A központi nap kihunytával megszűnt a tájékozódás, és a sok kis rész azóta sem talál egymásra. Elfelejtettük hogy nem csak részek, hanem egészek is vagyunk, az Egész-ség helyét átvette a Fél-elem. A hiányos állapot csak hiányt szülhet, a bezárkózott rendszerben csak egymástól vehetünk el energiát, élelmet és egészséget. A félelem, hogy valamiből nincs elég tárgyiasult: ez a Pénzt. Az állandó félelemre önfenntartási ösztönünk az önzéssel válaszolt, amely arra késztet, hogy mindenből többszörösét fogyasszuk valós igényeinknek. Mindenki beteg, mindenki boldogtalan mert elhiszszük, hogy mint rész képtelenek vagyunk az egészen változtatni. Nyugodtan szemetelünk, hiszen mit számít az a pár eldobott zacskó a többi mellett… Nyugodtan szemétkedünk, hiszen velünk is ezt csinálják, és „én csak a munkámat végzem”… Ebből a látszólagos egyensúlyból billent ki mindnyájunkat leomló világunk, hogy egy mélyebb, emberibb társadalom jöhessen létre a romokon!
rásához, teremtőjéhez. Ezt a földi poklot mi teremtettük magunknak, hibás mítoszok és soha nem bizonyított tudások alapján. Varázslóinas módjára rendkívül büszkék vagyunk teljesítményünkre, hisz már „majdnem legyőztük a természetet, a betegséget…”. Csakhogy Földanyánk teste nem a háborúról szól. Egymást segítő, egymásra utalt rendszerek szövevénye biztosítja szervezetének működését, melybe a baktériumoktól a bálnákig minden élőlény képes beilleszkedni. Sokáig az ember is társ volt ebben a teremtésben, amíg el nem homályosította látását az önzés és a fél-elem.
„Jótett helyébe jót várj!” Népmeséink tanulsága szerint létezik egy másik út is: a „jótett helyébe jót várj” útja. Eleink, ha valamiből feleslegük volt nem széfbe rakták, nem eladták: elajándékozták! A kalákamunka és a komatál szokásán kívül számos nyoma van, hogy őseink nem csak tudták, alkalmazták is a Forrás törvényét. Nem akkor kapjuk vissza, és nem attól kapjuk vissza, de mindig, mindent visszakapunk! Az első lépés ezen az úton az emberek új viszonya: átverhetném, megbüntethetném, tönkretehetném, de nem teszem. Megajándékozom a jóval, és cserébe elvárhatom a Teremtés ajándékait. Szinte minden rendőr, APEH-os, vámos stb. gyomor- és bélpanaszokkal küzd: nem tudja megemészteni azt a sok szemétséget, amit munkája során — félelemből — meg kell csinálnia. Meg kell csinálnia? A második lépés a közösségek új viszonya. Ne pénzért és ne félelemből segítsek a másik családnak, a másik falunak, a másik országnak, hanem mert megtehetem: ajándékba. Pillanatok alatt helyükre kerülnének az önzés által felhalmozott fagyasztott húshegyek és olajtavak: véget érne az emberiség háromnegyedét sújtó nyomor. A harmadik lépés az ember és a Föld új viszonya. A nagyüzemi mezőgazdaság Földanyánk arcul köpése! Ezer hektárokon kaparjuk le bőrét, majd amikor varasodni próbál, gyomirtókkal, „növényvédő” szerekkel mérgezzük agyon a segítésére siető élővilágot. Mi is telítődünk mérgekkel, mert egy beteg világban elvileg sem lehet egészséges az ember!
„Ne félj, te kicsi nyáj…” Az Új Föld Jelenlegi válságunk ki fogja kényszeríteni belőlünk a felismerést: egy pillanatra sem veszítettük el kapcsolatunkat az Istennel, hisz benne élünk! Az embert a Teremtő a saját képmására, teremtő lénynek alkotta. Bármely ihletett pillanatában képes újrateremteni önmagát és környezetét. Bármikor képes a sok szemetet és szemétséget, melyet a félelem szorításában teremtett lebontani és végre önmagát adni: a jót. A Teremtés legmélyebb mozgatórugója a Forrás törvénye: minden teremtmény vissza akar térni for-
A csoda megmutatja magát, de nem tűri, hogy diktáljunk neki. Ha az egész részeként mi magunk is egésszé válunk, végre helyünkre kerülünk, még bármi lehet ennek a válságnak az eredménye. Sajnos tanulmányaink hozzászoktattak minket a túlbonyolított megoldásokhoz. Pedig minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb, és ami a legegyszerűbb: az örök! Mint az élet, amely a nagy egészet táplálva rajtunk is keresztülfolyik.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Képzeljük el, hogy itt, Európa közepén a válság nyomására végre észhez térünk: elkezdünk emberként élni. Teremtő képességünk önmaguk és mások átverésére, megfigyelésére, ellenőrzésére stb. lekötött részét végre a Teremtés szolgálatába állítjuk! Lebontjuk a falakat, amelyek eddig elválasztottak minket egymástól és a tájtól! Kis közösségekbe rendeződve rájövünk arra, hogy az egész csak Játék, melyet élvezni is lehet! Képzeljük el, hogy ez az új erő, amely átfolyik rajtunk, új élet ad a Földnek. Összegyűlünk, és megköszönjük életünket a minket éltető tájnak. Szert tartunk a Pilisben, és végre magunkhoz öleljük Édesanyánkat! A születés pillanatában így találkozik anya a gyermekkel, szív a szívvel. Ilyenkor a szer-etet. Képzeljük el, hogy vajúdása után végre megpihen a Föld. Megtisztul a sok szennytől, láza leapad, fellélegez. Táplál minket önként, és szeretettel! Játszik velünk, és tanít minket. Óv bennünket, fogja kezünk, nem hagy elesni. Hiszen az édesanyák mindent megtesznek gyermekükért!
„Merjünk kicsik lenni?” Megteheted. A Teremtő szabad akaratot adott Neked, bármit megtehetsz segítségével. Most Te vagy a legkisebb királyfi, rajtad a sor. A két idősebb testvér már elbukott: hiúságuk és önzésük miatt kővé váltak. Kőben laknak, kőből van fejfájuk, kő van szívük helyén. Hiába voltak gyarmataik, tankjaik és bankjaik, ők már nem tudnak lépni. Persze elhessegetheted ezeket a gondolatokat, hogy „ezt a baromságot, én egy porszem vagyok…”, de a magerő már akkor beléd került, amikor magyarnak születtél. Odafönn te döntöttél így — szabad akarattal. Tudod, hogy igaz, amit olvasol, különben nem borzonganál bele. Érzed, hogy képes vagy bármikor megváltoztatni világod és ezzel világunk sorsát. Most az egyszer nem odázhatod el a döntést: generációk ezrei szenvedték végig az életüket, hogy téged helyzetbe hozzanak. Tatár, török, osztrák rabigában is megmaradtak: érted! Ha nem vállalod feladatod, az ő életük válik nyomtalanná. Neked és magadból kell a bárkát felépítened, mert a fogadban tartva: Te viszed át a Szerelmet a túlsó partra! Az élet törvénye a változás törvénye. Ami képtelen változni az elpusztul, legyen az egy ember, egy nép, vagy egy teljes faj. A végidőkre már csak egyetlen kérdés maradt: képesek vagyunk-e a megváltozni? Miért van az, hogy soha egyetlen forradalom sem győzött? Miért csúszott félre, miért hanyatlott vissza, miért fulladt vérfürdőbe az emberi faj minden ismert próbálkozása? Az ok az, hogy soha nem volt elég bátorságunk emberi lényünk középpontját becélozni, sose jutottunk el a lényegig, sose merészkedtünk el önmagunkig. Pedig ott a Magban lapul a válasz minden sikerünkre és minden kudarcunkra. Az élő rendszerek nagyon szűk tartományban
17
egyensúlyoznak egy középpont körül. Hajszálvékony a mezsgye élet és halál között, és ha elvéti a kötéltáncot, elpusztul. Az ember testhőmérséklete a világűr -270 ºC-os hidege és a csillagok több millió fokos izzása között pár fokos tartományban mozog 36,6 ºC körül. A szélső értékek (láz, kihűlés) mindig valami működési zavarra utalnak. Mai civilizációnk nagyon szélsőséges. Nem csak a „jódolgukban” elhízott milliók és az éhező, csonttá aszott milliárdok mentén oszlik meg világunk, a szélsőségek már családokat feszítenek szét. Emberek válnak el hosszú házasság után a különböző pártállásuk miatt, bekötött infúzióval viszik a haldokló nagymamát „szavazni” egy bolhacirkuszra. Minden jel arra utal, hogy ha nem találjuk meg újra az egyensúlyt, elpusztulunk!
A középpont A forrás törvénye értelmében minden üzenet az elolvasójának, minden lelet a megtalálójának szól, annak a népnek és kornak amely megérti. Aki tovább meri követni a gondolatot arra is rádöbben, hogy ezeket a jeleket mi magunk helyeztük el, hogy segítsenek minket a Hazatalálásban. Vajon melyik üzenet a leggyakoribb, mit tartottak/tartottunk legfontosabbnak, miről szól a figyelmeztetés?
Az emberiség legrégibb írásos emléke, a 7000 éves tatárlakai köroszt amulett. Ma a körosztot arra használjuk, mint minden más tudásunkat: egymás ellen
Az emberiség legkorábbi és leggyakoribb tárgyi emlékei a körkeresztek, a körosztok. Szinte minden múzeumban megtalálhatók a köralakú lapos kövekbe karcolt keresztek, melyek több tízezer, vagy százezer évvel (!) a kereszténység előtt készültek. Ilyen köroszt alakba fogalmazták bele a világ első írásos emlékét is, a Kárpát-medencében fellelt, legalább 7000 éves tatárlakai amulettet. Köroszton alapuló eszközt a mai technika is ismer és használ, ez a célkereszt. A középen elhelyezkedő valami megcélzását szolgálja. Ha el akarom érni célomat, a lent-fent, a bal-jobb és a kint-bent tartományokat ki kell egyenlítenem. Ha beáll a törékeny egyensúly, kijelölődik a középpont. Hasonló elven találhatunk haza, erről szól az üzenet. Ha rendezni akarjuk viszonyunkat a Teremtőnkkel, meg kell találni magunkat, középpontunkat.
18
Dobogó Ahogy fent úgy lent
Ahogy kint, úgy bent
Az ember teremtő lény, életünk fő célja ennek megtapasztalása. Fentről a szellemvilágból kapjuk ehhez az elveket, lent az anyagi világ tartja hozzá a tükröt, nyújtja a kritikát. Más feladatunk nincs, minthogy teremtsünk, majd teremtésünk következményeit megszívlelve újra teremtsünk. Ha az ihlet hiányzik — nincs teremtés, ha a tükör hiányzik — torz a teremtés. Így működik a Föld nevű iskola. Ha valaki csak a szellemi síkra figyel, kipróbálatlan elméleteket gyárt: a ködös művilág előbb-utóbb rádől. Ezért is fontos a paraszti kultúra: a természetben élve, a Teremtővel együttműködve nincs idő hagymázas elméleteket gyártani. Jézus is arra figyelmeztet: „végy tűzben megpróbált aranyat”! A régi idők táltosai nyomdokán az anyagi világot működtetve és működését megfigyelve juthatunk csak valós szellemi tudáshoz. Ha valaki csak az anyagi világban él, vegetál, létezése állati lét. Nem változik, nem fejlődik, életének és létének nincs valós célja („ne csináljunk semmit, abból nem lehet baj”, lásd: fogyasztói társadalom). Népmeséink főszereplője az Égigérő Fa, amely összeköti az eget a földdel. Erdészek elmondják, hogy a fa koronája és gyökérzete ugyanakkora terjedelmű, ugyanaddig nyúlik az égbe és földbe. Figyeljünk a „véletlenekre”!
A Föld a Napból szakadt ki, a Holdat már a Föld szülte. Érdekes „véletlen”, hogy a Nap (teremtő) és a Hold (teremtmény) látszólagos átmérője a Földről nézve ugyanakkora. Ezért jöhet létre a napfogyatkozás. Üzen a Teremtő, hogy nem elég előtte hajbókolni, saját teremtményeinkre is figyelni kell, a célkereszt külső és belső köre azonos! A kinti világ belső világunkat tükrözi, ha kívül káosz van, azt a bennünk uralkodó káosz hívta életre! Mára ez az egyensúly is felborult, állandóan nyüzsgünk, zakatolunk. Egyfolytában hallgatunk valamit, hogy ne kelljen a belső hangokkal foglalkozni. A köztünk szétszórt üveggyöngyökért harcolva nem jut időnk magunkkal foglalkozni. Ha rendet akarunk tenni a világban, először magunkat kell rendezni. Szemét az, ami nincs a helyén a Teremtésben. Önmagunkban kell helyére tenni a dolgokat, hogy megszűnjék a szemét körülöttünk is! Népdalaink utalnak arra is, hogy az egyensúly miért szükséges: „Napot is szeretem, Holdat is szeretem, de
Bal vagy jobb oldal? Az ember része és egésze a teremtésnek, így bal oldala a női, jobb oldala a férfi minőséget hordozza. Nyelvünk tanúsága szerint a kettő együtt adja ki az egészet, hiszen nincs egykezű, csak félkezű ember. Sokáig a nők vezetése alatt, matriarchátusban létezett az emberiség, ebből az időből származnak a Nagy Istenanya (Magnaea Matres) kultuszhoz kötött szobrok, idolok. Nem érdemes visszasírni, ha jól működött volna, még ma is így élnénk… Később átcsúszott a vezetés a férfiak kezébe. Eltűnt a világból a szeretet, a megbocsátás és az ingyen kegyelem, hiszen ezt — gyermekük jogán — az anyák gyakorolják. Nem figyelünk a megérzéseinkre, naponta mocskoljuk be lelkünk. Csak a ráció működik, állandósultak a konfliktusok és háborúk. Mára ez odáig fajult, hogy a hadseregbe nőket toboroznak: az gyilkol, akinek életnek kéne adni! Egy gyilkos világban még az anyaöl is öl! A korai kereszténységben még megvolt az egyensúly, ezért terjedhetett el magától ez a vallás. A Nag-Hammadiban feltárt János-apokrifban még Atyát, Anyát és Fiút találunk. A mára szintén „eretnek” manicheista kereszténységben is a Fény Atyja, az Élet Anyja és az Első Ember szerepel. A csángók Babbája, a magyarság Nagyboldogasszony tisztelete is ennek visszfénye. Az egyensúly itt is a két oldal együttműködése és harmóniája, akár a családban.
Teljes napfogyatkozáskor a Hold kitakarja a Napot, mert átmérőjük megegyezik!
fényes csillagot leginkább szeretem…”. A fényes csillag az Esthajnalcsillag (Vénusz), a szeretet és szerelem égi megtestesítője. A célkereszt mögött az egymásra találás, az összefogás bimbózik, erre utal a népdal utolsó sora: „Mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást, szép piros hajnalban megöleljük egymást!”
A közösségekről A közösség a közös ég, a közös célok, a közös rítusok, a közös istenkép. Csak akkor jöhetnek létre valódi közösségek, ha mindenki — magában rendet rakva — megtalálja önmagát, saját magját, küldetését. Már csak középre kell állni, hogy vagyok, aki vagyok, hiszen a mellénk rendelt társak kéznyújtásnyira várnak körülöttünk. Olyanok mint mi, mert hasonló a hasonlót vonzza... Na ezért kell rendbe rakjuk magunkat!
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Senkiről sem szabad lemondanunk, mert „minden magyar felelős minden magyarért”! Minden közösség csak akkor fejlődik, ha az őt alkotó emberek fejlődni képesek. A válság hatására ösztönösen új utakat keresnek az emberek valódi, kipróbált tudással kell segíteni őket. A Bárka programnak alkalmat kell nyújtani egymás őszinte megismerésére, ezért fontosak a piacok, közös kenyérsütések, közösségi ünnepek és szertartások. Az összefogáshoz felül kell emelkedni hétköznapi önmagunkon, hiszen eddigi életünk arról szólt, hogy sebeket adtunk és sebeket kaptunk: mindnyájan tele vagyunk sérülésekkel. Az összefogás alapköve a 3B: bátorság, becsület és barátság. Ha ez működik bennünk, őszinteséggel, belátással, megbocsátással minden és mindenki a helyére kerül. Őseink világlátását követve a magyar nyelv mellérendelő nyelv, hiszen minden a testvérem!
Ott középen… Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Európa közepén, a Kárpát-medence nevű tündérkert kellős közepében egy királyfi, úgy hívják: Magyar. Nagy bánata volt a legkisebb királyfinak, mert elfelejtette: miért is küldte oda az Atyja? Segítséget kért az Europunijótól, de a gonosz boszorkának csak szolgálatra kellett, segíteni nem akart. Tovább szalad a Világbankhoz, de az meg fel akarta falni, mert bélpoklos volt szegény pára… Hullt a könnye, hullt csak egyre, könnyei fátyolán át alig vette észre, hogy a tündérkertben mindent feneke alá pakolt gondoskodó Anyja. Nézte a bő folyókat, nézte a dús földeket, a mindenütt tobzódó állatokat és növényeket… Egyszer csak átnézett a tündérkert falán, és látta hogy a szomszédok már mindent felzabáltak, és kínjukban addig ették a kőszenet és kőolajat, amíg maguk is kővé váltak! „Ej, nem lesz ez így jó — gondolta — ejsze ők is emberek vónának…” Térült, fordult és látta hogy a kert tele van az Élet Vizével! Mindenütt gyógyforrások fakadnak, gyógynövényeket ringat a szél, gyógyító ásványoktól duzzad a föld méhe. „Megérdemlik a segítséget, hiszen legutoljára is összekaszaboltak?” — vakargatta a fejét. Egyszer csak eszébe jutott, a tarisznyájában az amulett, melyet Anyjától kapott búcsúzóba: egy körosztot ábrázolt! Ahogy nézegette, eszébe jutottak Atyjának áldó szavai: „Légy te a Közép az Égigérő Fa, a Magerő, a Jelet mindig viseld a szíveden!” Nagyot ugrott örömében a királyfi, hogy megjött végre az esze, rögvest szíve fölé a nyakába akasztotta az ég-szert. Felragyogott a szíve, ezerszer szebb, ezerszer fényesebb lett, mint előtte! Pillogtak is a szomszédok, mind vakond a palacsintára, mert — szavamat ne felejtsem — pillogni még kővé váltan is tudtak. Odament hozzájuk, és meglocsolta őket az Élet Vizével, hiszen úgyis Húsvét volt. A szomszédok egy-
19
más után keltek életre, és lássatok csodát: felajánlották segítségüket a legkisebb királyfinak! Jót tett nekik a kővé válás, mert addig is gondolkodtak disznóságaikon. „Segítsetek bárkát építeni, mert nagy vihar közeleg!” — mondta nekik a királyfi. „Mindent itt kell hagyjunk, aminek pusztulnia kell, csak a legfontosabbat, a Szerelmet menthetjük meg!” Lett is nagy sürgés-forgás, az egyik szomszéd fákat döntött, a másik felfűrészelte deszkának, a harmadik vásznak szőtt vitorlának. Tette ki mihez értett, csak a mérnöknek kellett többször elmagyarázni, hogy most nem a Titanic épül! Három nap alatt elkészült a bárka, de már ideje is volt, mert nagyon nagy szél kerekedett. Elszakította a vezetékeket, tövestől tépte ki és vitte a pokolra a plázákat és adótornyokat, majd leszakadt a mennybolt. Megnyíltak az ég csatornái, mindent elöntött a víz, a szennyes árban Barbi babák, és angolvécék úsztak, mindent és mindenkit tisztára mosott az Özönvíz. A sötét égen villámok cikáztak, csak a Bárka felett pirkadt a hajnali ég. A tomboló káosz közepén ringatózó bárkában béke és nyugalom honolt. A kormánynál Magyar állt és magabiztosan zengett éneke az ég felé: „imánk az Istent újra megtalálja, köszöntsd ma népem üdvöd hajnalát!” Folytatjuk?
20
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
Veszélyes játékok — vészterhes utakon Gondolatok a magyar történeti alkotmányról, a Szent Korona-tanról, a jogfolytonosság helyreállításáról, annak időszerű kérdéseiről. (4. rész) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF Tiszteletteljes ajánlások a Magyarok Szövetségének, a Jobbiknak, a Magyar Nemzetstratégiai Szövetségnek, a Magyar Konzervatív Alapítványnak, a Civil Összefogás Fórumnak, a Magyarországért Kulturális Egyesületnek a Független Jogász Fórumnak , továbbá az országgyűlési pártoknak is, és más szerveződéseknek. Ezt a tanulmányomat még 2009 júliusában írtam. 2009-ben a Dobogó-ban, és Magyar Szemle júniusi számában megjelent „Mindszenty József védelmében” c. tanulmányomban kifejtettem, hogy nézetem szerint a mai magyarság szellemét, lelkét, öntudatát a liberalizmus mellett az veszélyezteti leginkább, hogy szembe kívánják fordítani a keresztény és a magyar kötődését. A hivatkozott tanulmány a jelenlegi egyházi vezetés felelősségéről, valamint arról szól, hogy eluralkodott nálunk a kereszténységet nemzetközi, internacionalista, a magyarságtól és annak hagyományaitól elszakító egyház politikai irányzat, szellemiség. A jelenlegi tanulmányban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy erőteljes, tudatos és arrogáns az az irányzat is, amely a magyar hagyományokat a keresztény hit, és az egyházak ellen kívánja értelmezni. Nézetem szerint mind a két irányzat a nemzet pusztulását kívánó öntudat meghasonláshoz vezet. (Lásd: Alkotmányreform. Magyar Nemzetstratégia) Az egymással inkább szövetséges erők tudatos, jól megtervezett szembeállítása zajlik most körülöttünk, velünk. A Dobogóban, és a Magyar Szemlében leírtaknak nagy, a Vatikánig eljutó, máig nem lezárt hatása van. A jelen tanulmányom megírását követte a Magyar Katolikus Püspöki Kar nézetem szerint a tisztán látást segíteni kívánó körlevele. A meg nyilatkozás joggal elítéli az eszmei liberalizmust és keresztény hit és egyház elleni őshagyomány értelmezést, felhívja a figyelmet az öntudatukat keresőknek, az őket érő kihívásokra, de ugyanakkor megfogalmazásában alkalmas lehet arra, hogy még a hívőkben is kétséget támasszon. Természetesen a körlevél önmagában még nem ad választ az elmúlt évtizedek örökségétől nem megszabaduló, a nemzeti öntudatot veszélyeztető, azt és a néphagyományt negligáló, a szociális kérdéseket egyértelműen nem felvállaló magyar és keresztény hit ellenes hatalommal való politikai — eszmei kollaborálására. 5. A SZENT KORONA HATALMI RENDJE, KÖZJOGI SZERKEZETE. A magyar közjog alapelve a korona szuverenitásából következően a megosztott és közös felelősséggel gyakorolt hatalom, valamint az ezt szolgáló jogok biztosítása. Miután a hatalom forrás a Szent Korona, ezért a jogok forrása és őrzője is az. A király erre tesz esküt megkoronázása előtt, mielőtt a nemzet bevonja őt a hata-
lomba. Ennek szimbolikája kivált a dinasztikus korban kap fokozott szerepet, de már a kora Árpád-kor királyainak koronázási szabályaiban is valóság. A jogok és kötelezettségek rendszerén a király és a nemzet közösen változtathat, a jogok és kötelezettségek arányának megtartásával, a szokásokkal összhangban. A hatalom megosztás rendszerét, tehát elsősorban a koronázás, mint közjogi aktus biztosította. Az ország eszerint történő politikai működését, pedig a hatalmi ágak megosztottsága. Nem csupán arról van szó, hogy egymástól elkülönült hatalmi ágak léteztek, hanem ennél sokkal többről. Magán a hatalmi ágakon belül is kettévált az intézmény rendszer. A hatalmi jogosítványok, illetve az intézmények felállításának joga, kötelezettsége, és fenntartása, működtetése egyrészt a királynak a Szent Koronától kapott joga, hatalma volt. Másik része ugyanazon hatalmi ágon belül a nemzet Szent Koronától kapott joga és kötelezettsége volt. Ez mindent hatalmi ágnál így működött, a törvényhozásnál, a törvénykezésnél (bíráskodás), és a végrehajtásnál is (és más hatalmi szektorok esetében is). A hatalmi rendszerek egyes részei — mint ahogy a korona-tagság is elmondja — csak együtt voltak működésképesek. A király és korona többi tagja, intézményeikkel csak együttműködve tudtak működni, de ugyanakkor megvédték a nemzetet a királyi egyeduralmi törekvésektől. Ennek a közjogi rendszernek az alapja, pedig a régi törzsi, nemzetségi alapokra — szkíta szokásra — visszanyúló legteljesebb önkormányzatiság. Területi, vallási, rendi, önkormányzatiság, annak legteljesebb értelmében. (Ennek a feltétele, pedig a családok szakrális egysége, a családi élet szentsége, és az ebbe történő külső beavatkozás szigorú tilalma.) Ez azt jelenti, hogy az egyes, a nemzet által működtetett hatalmi szervezetek, intézmények önkormányzati rendszerként működtek. A királyi intézményrészek királyi központi centralizált hatalomként, de a nemzet intézményes jelenlétével, illetve ellenőrzésével. A nemzet legfontosabb önkormányzó és önvédelmi intézménye a vármegyei önkormányzat volt. (Ezt az intézményt eddig háromszor kívánták végleg felszámolni, kiiktatni, mint az egyoldalú centrális alá-fölérendeltség szerint működő hatalom gátjaként, és központilag kormányzott régiókkal felváltani. Először II. József 1780 és 1790, majd Ferenc József 1849 és 1861 közötti törvénytelen uralmai alatt, majd 1990 óta folyamatosan.) A önkormányzatiság lényege, hogy azok tagjai egymással összhangban hozzák a döntéseket és hajtják azokat végre. A felelősség közös, nem elvonható és nem eltagadható, az ellenőrzés, pedig nyilvános és nem elkerülhető. Az önkormányzás feltétele pedig az, hogy mind az önkormányzatnak, de leginkább annak tagjainak olyan önálló és el nem vonható, el nem orozható egzisztenciája
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM legyen, amelyből más, az önkormányzaton kívüli tényezőtől függetlenül fenn tudja tartani az önkormányzat intézményrendszerét. Továbbá jogszabály alkotás és a jogszabály alkalmazás rendszere se adjon lehetőséget ennek lerombolására. Magyarországon ez 1848-ig teljes körben megvalósult, 1867 és 1944 között része a hatalom gyakorlás rendszerének. 1848-ig az ősiség törvénye és az arra épülő jogszabályok és az azt éltető szokásjog egy szubszidiárius — önsegítő jellegű önkormányzati rendszert működtetett a falusi, megyei, illetve városi önkormányzatokon keresztül, amelyek csúcsán az országgyűlés működési rendje volt. A önsegítés elve azt jelenti, hogy a magasabb szintű önkormányzat és központi kormányzat csak akkor avatkozik, illetve avatkozhat bele az alsóbb szintű önkormányzatok életébe, ha azok azt kérik, illetve saját feladatukat a maguk körében nem képesek elvégezni. Ez volt a feltétel és lehetőség arra, hogy a törvényhozás a nemzet és a király között egyforma hatalmi súllyal történjék. A magyar önkormányzatiság a nemzetségi elvből és önszerveződésből alakul át a XIII. század folyamán önkormányzati intézményrendszerré. A XV. századtól egészen 1848-ig, pedig egyértelműen a magyar alkotmányosság és törvényes hatalomgyakorlás kikerülhetetlen bástyájává. Különösen a monetáris Jagelló, majd Habsburg dinasztia centralista, abszolutista törekvései idején. Az egyik meghatározó alkotmányos eszköze a XVI. századtól a ius inertiae, a halogatás joga, ami azt jelenti, hogy a király által hozott rendeleteket (amely egyoldalú aktus, mint a kormányrendelet napjainkban), köteles öszszevetni a törvényekkel, és a szokásjoggal és csak akkor volt köteles végrehajtani, ha nem ellenkeztek egymással. Ellenkező esetben köteles volt nem végrehajtani. Ezt megtehette, mert az ősiség miatt anyagi értelemben az önkormányzatot alkotó tagokat nem lehetett veszélyeztetni törvényes eszközökkel. A korábbi hagyományoknak és a törvény alapján a halogatás joga és kötelezettsége vált az ellenállási jog törvényes gyakorlási formájává az Aranybulla ellenállási jogának 1687/1712-es eltörlése után. 1867 után a helyzet alapvetően átalakult. Az ősiség eltörlésével, a megélhetési biztosíték megszűntével, az országlakosok nagy részének a vagyoni helyzet alapvetően megváltozott. Ez, és a modern centralista kormányzati rendszer szerkezetileg változtatta meg a korábbi rendszert. Innentől a pénz és hitelviszonyok diktáltak, de az önkormányzati hagyományok továbbra sem engedték a teljes alá-fölérendeltség viszonyokat a kormány és a területi önkormányzatok között, annak ellenére sem, hogy a modern élet is indokolta a centrális szakigazgatási rendszerek kiépítését 1867 és 1944 között. A szakigazgatás és az önkormányzatiság nem zárja ki egymást. A kettő szembeállítása hamis megközelítés. A szakigazgatás dekoncentrált intézményei is működhetnek az önkormányzatokkal egyeztetve, azokkal összhangban. Az önkormányzatnak megmaradtak az újoncozás és adóbeszedés körében az alkotmányos ellenállás lehetősége. Bár a kormányrendeletek nem vizsgálhatták felül, de a Közigazgatási Bíróság lett az eseti és az általános közigazgatási, így kormányzati döntéseket felülvizsgáló fórumává. 1867 után vármegyei és törvényhatósági jogú városok esetén az alkotmányos rend elősegítette, hogy a legnagyobb adózók, a virilisták kiemelt, de nem kizárólagos szerepet
21
kapjanak az önkormányzati döntések meghozatalakor. Ez a múltbeli egzisztenciális biztonság hagyományát követte, de mást karaktert adott az önkormányzatiságnak, mint korábban volt. A vagyoni helyzet meghatározta a politikai részvétel lehetőségeit. 1920 után, miközben a virilizmust visszaszorították, megszüntették, az önkormányzatot a politikai érdeket jelentő pártok mellett a különböző szakmai és érdekvédő testületek alkották, ellensúlyozva az előbbit a döntéshozás jogkörét. Ez az utóbbi mozzanat visszatérés volt a korábbi hagyományokhoz a modernizálódó társadalom körülményei között. A királyi központi hatalomgyakorlásban, a döntések meghozatalában a jellemző tendencia Szent Istvántól Szapolyai Jánosig, hogy a nemzet képviselőit bevonják. István királynak a tanácsról szóló intelme a gyakorlatban megvalósult, különösen akkor vált markáns politikai kérdéssé, amikor a királyi udvar ki akarta hagyni a nemzetet, vagy annak ellenében kívánt eljárni. Erre a legjellemzőbb az 1490 és 1526 közötti Jagelló-korszak. A Habsburg korszakban a királyi központi testületek, hivatalok elköltöztek Prágába, illetve Bécsbe és szinte teljesen kikerültek a nemzet befolyása és ellenőrzése alól. Ugyanakkor a hatalom megosztás kettőssége, a végrehajtó hatalom tekintetében megmaradt így is, mert a másik tendencia az volt, ami aztán a török háborúk és a királyság politikai szétszakadása ellenére kikerülhetetlen ténnyé vált, hogy csak a vármegyének volt a végrehajtásra apparátusuk. Magyarországon a királyi központi hatalmat képviselő helytartóság, majd helytartótanács elnöke, pedig mindig a nemzet által választott nádor volt 1848-ig, vagyis a királyi központi végrehajtó hatalmat se lehetett teljesen a nemzet befolyása alól kivonni. Az 1848-as törvények nyomán, illetve 1867-től 1944ig a központi végrehajtó hatalmat a kormány, a „minisztérium” látja el, amelynek fejét, a miniszterelnököt, a király, vagy az azt helyettesítő kormányzó nevezi ki az országgyűlési többség alapján. Egyértelmű, hogy a magyar állam politikai szerkezete átalakult 1867 után. A hatalom továbbra is megosztott a király és a nemzet között, de a hatalmi ágak megosztásán belül most már nincs külön központi és a helyi nemzeti önkormányzatok közötti korábbi hatalommegosztás. (A decentralizálás, vagyis a szakigazgatás megosztása az önkormányzatokkal csak mérsékelte az új erőviszonyokat a központi kormány és az önkormányzatok között) A hatalom egységét a politikai pártrendszer biztosítja. A hatalmi ágakat, pedig a többség által felruházott politikai erő uralja. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem úgy, mint az 1946-os „alkotmányos” törvények, illetve a jelenlegi alkotmány szabályozza. A jogszabályok és az önkormányzati vagyoni helyzet addig valóban lehetővé tették az önszabályzó területi önkormányzatiság részleges továbbélését, valódi decentralizmust is. Ezt segítette továbbá a bíróságok valóban független helyzete. (1848-ig a bíróságok egy része, általában a középfokú ítélkezés szintje, szintén az önkormányzati rendszerben működött. A központi, a legfelsőbb bíróság, a Kúria, pedig királyi bíróságként működött. Igaz ebben mindig, az évszázadok folyamán változó intézményi megoldásokként a nemzeti képviselői is részt vettek. Mind két fórumon szakmai alapon. Ez 1867 után úgy változott, hogy a bíróságok rendszerét kivonták
22
Dobogó
a központi kormány és az önkormányzatok hatalma alól.) Jelentős változások 1920 után történtek. Már az 1867 és 1918 közötti időszakban a kormány, az országgyűlés hagyta, és támogatta, hogy a külhatalmi monetáris centralizmus hitel és pénzügyi politikától és az attól függő centrális és meghatározó súlyú kormányzatot ellensúlyozva alakuljanak önvédő gazdasági szervezetek és társadalmi érdekképviseletek.(Így a szövetkezetek szabályozása az 1875-ös kereskedelmi kódexben, a Hangya szövetkezet 1898-tól, illetve a banki uzsorakamat tiltása, stb.) 1920 után pedig, — követve a régi hagyományokat — a függetlenség elvesztéséhez és országvesztéshez vezető egyoldalú központi hatalmú lekötelezettség ellensúlyozására a politikai hatalmat igazoló politikai pártok mellett a gazdasági és társadalmi érdekképviseleteket is alkotmányos úton a jogszabályalkotás és végrehajtás részévé tették. Ez volt az első ilyen jellegű alkotmányreform Európában (eltekintve egyes városállami szabályozástól) 1926-ban. Az országos politikai jogok gyakorlóinak köre lényegileg jellemzi az ország helyzetét. 1514-ig alapvetően minden magyar, minden más nép, saját jogai szerint élve szabad a királyságban. Jellemző, hogy a jogokat a kötelességhez, a kötelezettségekhez mérik és viszont is. A nemesi állás többlet, de egymással egyenlő jogokat biztosított, kiemelve, hogy a honvédelemi háborús kötelezettségek, abban részvétel és a költségek fizetése és abban való személyes részvételt a nemesi és a főpapi rendet terhelték. Ugyanúgy az önkormányzati igazgatás költségei is és a személyes részvétel is. Egyfajta, törvények által is szabályzott szokásként alakult úgy ki, hogy a szolgálataikért — a szent dinasztiának, illetve azt követően és azzal párhuzamosan, a Szent Koronának tett szolgálatokért — királyi adományban részesültek, akik a nemzetségek, családok tagjaiként, elsősorban katonáskodtak és országos jellegű feladatokat, szolgálatokat tettek. Belőlük alakult ki az országos politikai életet befolyásoló, meghatározó nemesi rend. A nemesi birtok és a paraszti birtok egymást kiegészítő, és egymás hasznára is működő gazdasági egységekként működtek. Az 1400-as évekre kialakult egy gazdasági súlyban nagyon jelentős paraszti réteg is, amely gazdasági potenciája kezdett vetekedni a harcoló, katonáskodó köznemesi renddel. Az egyensúlyt az „igazságos” Mátyás király képes volt fenntartani. Ugyanakkor a XIV. századtól először a Bardi és Peruzzi bankház, majd a Medici bankház úgy próbálnak teret nyerni, hogy a legnagyobb földbirtokosoknak felajánlották, hogy bevonják őket a nemzetközi üzleti életbe. A Fuggerek pedig, a Habsburg dinasztia trónra ültetésével és korlátlan, alkotmányellenes hatalom kialakításával törekedtek kizárólagos egyeduralomra. Bárói ligák és ellen ligák alakulnak, akiknek a mozgását, ha a királyi hatalom kétséges erejű volt, éppen a köznemesi rend korlátozza. Az egymásra találás, mint Hunyadi János kormányzása idején hatalmas erőt ad az országnak. Olyant, mint amilyenre hivatott. Mátyás király országlása idején, mintegy szövetségest keresve a leghatalmasabb és legkegyetlenebb Fugger bankház és dinasztiájuk a Habsburgok ellen, a Mediciek és az aragóniai család hozzájuk közel álló ágának politikai jelenléte érezhető. Befolyásuk szimbóluma Beatrix királyné. Mátyás
halála után a Fugger bankház lép be ismét közvetlen módon történelmünkbe. (Mátyás király halála után törnek ki a legnagyobb háborúk a Fuggerek és a Mediciek között. Az ország pénzügyi ereje, aranyvalutája, Károly Róberttól egészen Mátyás királyig képes volt távol tartani és egyensúlyt is tartani a európai nagy monetáris hatalmak között. Történelmi szerencsétlenség, illetve váltás, hogy Mátyás király utáni űrt nem volt képes senki sem betölteni. Nem volt a nagy királynak olyan törvényes örököse, aki személyiségével is képes lett volna ura maradni a helyzetnek. Bakócz Tamásnak azt még sikerül elérni, hogy ne Habsburg Miksa császár legyen a király, hanem a kevésbé lekötelezett Jagelló dinasztia. Ekkor is a Medici bankház éppen vesztésre áll, ezért Beatrix, aki egyébként sem volt túl népszerű, szóba sem jöhetett további politikai tényezőként.) A magyar belviszonyok viszont, a reneszánsz individualizmusnak, az üzleti szellem önzésének és a Fuggerek által nyíltan alkalmazott korrupciónak következtében anarchikussá, szétesővé, zavarossá válnak. A korabeli „globalizáció kapitalistái” elkezdték hatalmi bázisuk magyarországi kiépítését. A Fugger bankház Fortunatus-Szerencsés Imrével és (majd az 1520-as évektől Habsburg Mária királynéval), a pénz és vámügyek, valamint az udvar irányítójaként az „oszd meg és uralkodj” politikájával előidézi az 1514-es parasztháborút, amely végül szerencsére nem éri el célját, mert végül nem fullasztja anarchiába az országot és nem teszi földönfutóvá a parasztokat, és így közvetve a köznemességet sem. A parasztság viszont 1514-től 1848ig elveszíti közvetlen országos politikai jogait, ugyanis ekkortól őket a földesúr képviselte az országos közéletben. A parasztság jogvesztése azt jelentette, hogy ők nem maradnak a Szent Korona közvetlen tagjai. Közvetett tagság létesül, amikor is őket a földesuruk képviseli. A gyakorlatban a parasztság megtartja földjeinek és falvainak önigazgatását és többé — kevésbé jelen van a vármegye politikai életében korszaktól és tájegységtől függően. Werbőczy István nem csupán a minden rendű országlakosra addig kiterjed egzisztenciális biztonságot tartotta fenn, hanem megteremtette azt az egységes politikai nemzetet, amely összetartozását, jogait a Szent Koronához kötve. Ez képes volt fenntartani a magyarságot, a magyar állameszményt, és küldetést nem csak mint nagyhatalom, hanem az ország területi, politikai összeroncsolásának hosszú ideje alatt is, egészen az 1867-es kiegyezésig. Mint már írtam, a török háborúk és szabadságharcok következtében Magyarországon nem áll be egy társadalmilag átjárhatatlan rendiség. Az 1514-ben megtiltott szabad költözködést Szapolyai János ismét törvényes joggá tette, amit később Ferdinánd is helyben hagyott. 1848-ban, és ebben egyetértettek az utolsó rendi országgyűlésben, a parasztság ismét a Szent Korona tagjává vált, visszakapta országos politikai jogait. Jellemzően 1514 után is, a Szent Korona általános tisztelete kötötte össze a magyart a magyarral, valamint a magyart a nem magyarral, a protestánst és a katolikussal. (Az utóbbiakat, valamint a magyart és a nem magyart a jogok egyenlősége fűzte össze, amely jogok a Szent Koronából származnak.) A politikai jogok sem 1848 előtt, sem azután nemzeti
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM származás kérdése volt. Ez is egyedül álló Magyarországon, a populus, a natio hungarica (a politikai magyar nemzet) az országos politikai jogokkal rendelkezőket, a Szent Korona tagokat jelölte származástól és vallástól függetlenül is. 1848 -tól, illetve 1867-től ugyanakkor a vagyoni és műveltségi helyzet volt a feltétele a jogok gyakorlásának. Alapvetően vagyoni és műveltségi és helyben lakáshoz kötöt cenzus szabályozta a választójogot 1918-ig. Az általános, titkos, közvetlen és egyenlő választójogot 1938ban vezették be Magyarországon. Láthatjuk, hogy Magyarországon 1514 és 1848 között az országlakosok túlnyomó többségének az egzisztenciáját bár a törvény és a szokás garantálta, de az országos politikai életben nem vehettek részt. 1867-ben, bár jogaik voltak, azt éppen vagyoni helyzetük miatt nem gyakorolták. Nézetem szerint mind két torzulása a Szent Koronás hatalmi rendnek, egyértelműen annak köszönhető, hogy a kizárólagosságra törekvő nemzetközi monetarista hatalmak meghatározó befolyást nyertek az ország és a nemzet életében. Korlátozták, illetve felszámolni igyekeztek a hagyományos érték és szokásrenden működő önszabályzó magyar közösséget, helyette egy, az üzleti, hitelezési elveknek megfelelő centrális, alá- fölérendelő hatalmat kívántak itthon is létre hozni. Míg 1514 és 1848 között a jogok törvényi korlátozása egy védekező szabályozás volt, 1867 után, az általános jogok vagyonhoz, adóhoz kötött gyakorlása, az új hatalmi rend kiépítésének eszköze lett. Bár 1867 és 1918 között is voltak ellensúlyozó intézkedések, mint például az Istóczy-párt nyomására elfogadott, a magán uzsora mellett a banki uzsorát tiltó törvény, vagy az 1898-ban államilag szabályzott és működését garantáló Hangyaszövetkezetet létrehozó törvény, és így tovább. Valójában a régi hagyományoknak megfelelő helyreállítása a magyar alkotmánynak a jogfolytonosság jegyében 1920-ban indul el. Az ország a revízió politikája mellett, anyagi helyzetét tekintve nagyságrendekkel nagyobb erőfeszítéseket tesz a korábbi korszakhoz képest. A politikai párt érdek mellett hatalomba helyezi az érdekképviseleteket és ezzel együtt arányaiban és önmagában is óriási összegeket fektet az oktatásba, a képzésbe, a kutatásba. Az országos, a közösségi felelősségen nyugvó társadalmi biztosítás Európában másodjára történő bevezetésével és a minimálbér gyakorlati alkalmazásával meghúzza az elszegényedés alsó határát. Az érdekegyeztetés rendszereivel, valamint a szociális gondolat terjedésével, a napi 8 órás munkaviszony, a kollektív szerződések bevezetésével, érezhetővé vált a munkáltató-munkaadó viszony javulásának. A népi, paraszti mozgalmak és politikai erők egyre nagyobb térnyerése és a birtokrend átalakítására tett kísérletek, magukban hordozták az önmagunkhoz való visszatérés lehetőségét (mint, véleményem szerint 1956-ban is.) Ezt akadályozta a monetáris érdeket szolgáló nagyhatalmak döntése, a Trianoni felszámolási kísérlet után, mind Jaltán és Párizsban, valamint 1956ban, és majd Máltán is. (A globalista oligarchia alku érvényes ma is, bár változó erőviszonyokkal.) 1867 és 1918 között a nemzeti liberalizmus jegyében, bár hivatalosan a keresztény értékrend volt a közös morális standard, de a valóságban éppenséggel az erkölcsi relativizmus és képmutatás vált korhangulattá. 1920
23
után ezen is változtatni kívántak. (Keresztény-nemzeti kurzus, amely minden politikai frázisa mellett befolyással bírt a közszellemre, visszafogta az oktatásban, a médiában, a tudományosságban is a relativizmust. De az is igaz, hogy keresztények nélkül keresztény kurzust hirdetni, vagy csinálni „patkány-kurzust” jelent.) Az 1920-at követő évtizedek nemzet és ország építésének sikerét bizonyítja, hogy az 1938—1941 közötti területi revízió nem megrendítette, hanem erősebbé tette az országot. Az országhoz visszacsatolt a hazainál szegényebb területek nem rendítették meg az államot, az or-szág gazdaságát és közösségét. A mostani alkotmányos rend, annak a szélsőségesen központi kormányzási rendje, az elmúlt 20 évben az állam és az állampolgárok teljes eladósításával és elszegényítésével, ripacsok bábszínházává alakította az alkotmányos és politikai életet. Általános szabályként, hiába van minden nagykorú állampolgárnak választójoga és alkotmányos joga a szociális biztonsághoz, a kötelezettséghez mért jogokhoz, a valóságban Magyarországon nemcsak európai, hanem dél-amerikai viszonylatokhoz mérten is szélsőségesen valósult meg a monetáris centralizmus diktatúrája. Az 1990 óta eltelt húsz esztendőben a magyar öntudattal, és az elkötelezettség nélküli lakosság is mindig a szociális piacgazdaságra szavazott, azaz, hogy az életszínvonala legalább rosszabb ne legyen. A politikai és a nemzeti öntudattal rendelkezők és az a nélküliek ennek megfelelően változtatták „pártpreferenciájukat”, azaz vágyaikat más pártban vélték megvalósíthatónak. A kamatra épített monetáris kereskedelem globális hatalmi intézményei, így a nemzetközi bankok, pedig a kizárólagos és egyoldalú előny, azaz a kifosztás rendszerét kívánták Magyarországon bevezetni. Az elmúlt húsz év kormányai nem tudták, vagy nem akarták megteremteni a két ellentétes követelés közötti szintézist, a kompromisszumot. A 2010-es választásokon elementáris erővel jelent meg az alapvető változtatás igénye. Erre szavazott a szavazóknak legalább a háromnegyede (Fidesz — Jobbik — LMP). Ezen belül a nagy többség is, de a globális hatalom is egy pártba „helyezte bizalmát”. (És maga a párt is mindent feltett egy lapra) A kérdés, hogy most sikerül-e a szintézis, viszszatérünk-e a megmaradás útjára?
Ha még többet szeretne tudni a magyar őstörténetről és -hagyományról látogasson el honlapunkra
http://dobogommt.hu Előadások, írások, rejtvények, az újság teljes archívuma, rendezvények programjai, képek a magyar kultúra és műveltség gazdag tárházából
http://dobogommt.hu
24
Dobogó
Akit háromszor temettek:
JANUS PANNONIUS BARNA BEATRIX Európai ismertségű, híres humanista költőnk Janus Pannonius földi maradványait 2008. október 21-én helyezték végső nyugalomra a pécsi bazilika altemplomában. Erre az eseményre a 38 évet élt költő-főpap halálát követően több mint fél évezreddel került sor. Ez volt a harmadik, remélhetőleg utolsó temetése. A gyászbeszédet dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek mondta. De miért is volt szükség három temetésre? Mátyás nagy király és keménykezű uralkodó volt. Maga is tiszteletben tartotta az ország jogait, viszont azt is megkövetelte, hogy mindenki, legyen bármilyen főrangú is, szigorúan tartsa meg és kövesse az ország törvényeit és a király törvényes rendelkezéseit. Ebben a tekintetben nem ismert engedékenységet, kíméletet. Mátyás politikájával elégedetlenkedők: Vitéz János esztergomi érsek, aki korábban Mátyás tanítója, nevelője volt, valamint unokaöccse Csezmicei János, humanista nevén: Janus Pannonius pécsi püspök (14591472) vezetésével összeesküvést szerveztek a király ellen. A rosszul előkészített szervezkedés idejekorán az uralkodó tudomására jutott. A lázadásban résztvevők közül többen meghódoltak, köztük Vitéz János is, azonban Janus Pannonius kitartott álláspontja mellet és Itália felé menekült. Menekülés közben a gyenge fizikumú, tüdőbetegségben szenvedő főpap egészségi állapota válságosra fordult és a zágrábi püspök egyik erősségében Medvevárban /Horvátország/ ágynak esett és ott érte a halál 1472 nagypéntekén. Mátyás szemében persona non gratának számító főpap rangjához méltó temetése ekkor szóba sem jöhetett! Így első nyughelye a Zágráb melletti remetei pálos kolostorban volt. Később a pécsi székeskáptalan tagjai kezdeményezésére Pécsre szállították a főpap koporsóját. Bonfini erről így tudósít: „Mivel a király haragja miatt mintegy közellenségnek tartották és senki sem merte neki a szokásos végtisztességet megadni, testét a papok titkon bevitték egy pécsi kápolnába és sokáig egy szurkos ládában tartották. Hosszú idő múlva, midőn Mátyás történetesen meglátogatta a várost és a bazilikát, a papi kollégium megkérdezte őt, hogy engedje meg végre méltó temetséggel megtisztelni János poéta testét, melyet haragjától való félelmükben régóta őrizgetnek temetetlenül. A király elbúsult a nagy férfiú sorsán, alaptalan vélekedésük és félelmük miatt megdorgálta őket és azután pompás gyászszertartást rendezett neki, hogy a jeles költőt ne fossza meg a temetés tisztességétől. Ez a vég jutott tehát a pannóniai dalnoknak.”
Utóda Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, tudakozódván elődje halálának körülményeiről, — a kanonoki testület oklevelet állított ki, melyben arról számol be, hogy egy kőszarkofágban temették el Janus Pannoniust a székesegyházban, ékes síremlékén sírvers jelölte halálának időpontját. A pécsi székesegyház altemplomában az 1991-es ásatások alkalmával Kárpáti Gábor régész vezetésével több sírt tártak fel. A 6-os számú sírból egy fiatal férfi csontváza került napvilágra. Hosszas vizsgálatok kezdődtek el. A sír mellékleteként II. Pál pápa (14641471) ólombullája vált ismertté, mely a váz jobb combcsontja mentén helyezkedett el. Janus Pannonius valóban találkozhatott a Szentatyával, hiszen 1465ben ő volt az egyik vezetője a magyar uralkodó küldöttségének, mely megválasztása alkalmából köszöntötte a pápát. Az ebből az alkalomból kiállított pápai bullát temették el vele. Erre a gyakorlatra több magyar főpap példája is ismert. A talált csontok antropológiai és patológiai vizsgálata után, a szakvélemény megerősítette az azonosítást, mely szerint a 40-es évei elején járó férfilelet, aki súlyos tüdő és kezdeti csont tuberkolózisban szenvedett, Janus Pannonius földi maradványa. Így került sor a hosszadalmas vizsgálatok lezárása utáni elhelyezésre, immáron harmadik, remélhetőleg már végső nyughelyére. Végül hadd idézzek dr. Bábel Balázs érseknek, az újra temetésen elhangzott lényeglátó gondolataiból: „Janus Pannonius örökségéből sokat tanulhatunk, a mai posztmodern, széthulló Európában… Janus Pannonius nagybátyja jóvoltából, fiatal korában a legkiválóbb egyetemek hallgatója volt, a reneszánsz életörömét tette magáévá, sokszor szabados, erotikus epigrammákban, nem mindig a keresztény szeretetről tanúságot tevő csípős és kötekedő költészetével. Irodalmi munkásságát megítélni nem tisztem, különösen
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM most, amikor érte a requiemet bemutatjuk. Tehetsége és Pannóniát a világ előtt bemutató költészete előtt azonban fejet hajtok… Soha nem tagadta meg magyar voltát, pedig még csúfolták is érte. Amit külföldön elsajátított azt hazahozta. Akkoriban nem kellett a kereszténység gyökereit keresni, mert szinte minden arról szólt. A reneszánsz visszanyúlt az ókor klasszikus kultúrájához, ezt csak azért tehette, mert az alázatos kódexmásoló szerzetesek, a pogányok nagyjait értékelték és műveiket átmentették az utókornak. A ma emberének a kereszténység gyökereihez kell visszanyúlni, ha azt akarja, hogy Európa megtalálja önmagát. E tekintetben messze elmaradunk a régi korok emberétől, mert azok nem tagadták le a múltat, hanem még dicsőítették is. Emberszemléletük a humanisták emberképe volt, mely nem szakadt el Istentől, legföljebb jobban középpontba kerültek, mint annak előtte. Janus Pannonius nem idealizálta az embert, önmagán is megtapasztalta az elesettséget, talán egyetlen mély keresztény hitére utaló versében írja: „Annyi, de annyi a bűn, oly sok a rossz, a hamis emberi fáradozás, gond esztelen, álnok a vágy is, senkise tiszteli már a földön az isteneket…”
„Janus Pannonius verseiben attól kezdve, hogy püspök lett — érezhető a főpaphoz illő viselkedés szándéka Meg nem értett magányosan küzdő szellemi em-
25
bernek tartotta magát. Mint minden embert, a szenvedés — legyen az testi vagy lelki megpróbáltatás — őt is megtisztította… Tizenhárom évi főpapsága az ősi keresztény alapokon nyugvó pécsi püspökségben az apostoli folytonosságot biztosította. Szép verseiben is a Teremtőt dicsőítette. Komolyan hitte az üdvösséget és a föltámadást, amit a siratóban meg is vallott: …”nincs kétségem, nyílván föl, a mennybe jutottál, hogy a jámborokat várja az örök jutalom. Látjuk még, tudom én, egymást, ha harsona fölzeng.”
„Ez a síron túli remény éltet minket is, amikor Janus Pannonius pécsi püspök-költőnek megadjuk a méltó végtisztességet.” Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld Janus Pannonius: Pannónia dícsérete Forrásmunka: Részletek Bábel Balázs: A szó erejével című kötetéből, mely érsekségének 10. évfordulójára jelent meg. Antológia kiadó 2009.
Szőke István Atilla
Nyírő József örök útja Mikoron a földre szállott, az égen zöld csillag fénylett, kopjafáknak árnyékában, daloltak a boldog vének.
Az idő csak egyre görbült, a papírok egyre teltek, „Ki bántja a székely-magyart?” A kérdésre nem feleltek.
Nyirő József örök útja, soha-soha nem ér véget, valamit az őstudásból, a lelkünkbe beleéget.
Nap is sütött, Hold is sütött, cseperedett lassan, szépen, földjét féltve fölsóhajtott: „Mit vár tőlem az én népem?”
Összeért az ég és a föld és akkor megértett mindent, Istenből kenyeret sütni, s a kenyérből áldást, Istent.
Mint sziklák közt búvó patak, mely sötétből jő a Fényre, úgy árad most minden szava, a szent magyar mindenségbe.
Enyhe dombok, hűs csermelyek, Csodát vártak s immár tudják, Fényhavasok, fenyves erdők, Önfeledten a hírt zúgják:
Enyhe dombok, hűs csermelyek, Csodát vártak s immár tudják, Fényhavasok, fenyves erdők, Önfeledten a hírt zúgják:
Enyhe dombok, hűs csermelyek, Csodát vártak s immár tudják, Fényhavasok, fenyves erdők, Önfeledten a hírt zúgják:
„Erdély fia hazatért már, Székelyzsombor kapja ölbe, Mint az éjjel és a nappal, Összenőnek mindörökre!”
„Erdély fia hazatért már, Székelyzsombor kapja ölbe, Mint a gyökér és a fatörzs, Egybe vannak mindörökre!”
„Erdély fia hazatért már, Székelyzsombor kapja ölbe, Mint a szülő és a gyermek, Összenőnek mindörökre!”
26
Dobogó
A magyar népi gyógyászatról Amikor még nem voltak patikák az országban Magyarországon nem is oly régen, a lakosság 80% falun élt és dolgozott, megteremtve Európa éléskamráját. Városon az emberek hozzájuthattak a patikák készítményéhez, ám vidéken nehézségekbe ütközött a gyógykészítmények beszerzése. Falun ezért ősidők óta a természethez folyamodtak segítségül. Emlékszem, Nagyapám 86 évesen büszkén mondta: „az én számban még nem volt patikárium“. Orvosi kezelést is egyszer kapott életében, amikor az Isonzónál átlőtték a lábát. Falun élt, paraszt ember volt, amit termelt Városra hozta eladni, enni, akkor is a szütyőjéből evett. Lisztet a malomban őröltetett, cukrot saját répájából készített, idegen húst soha nem evett, szilvát, gyümölcsöt maga aszalta, esténként megivott egy pohár saját bort, reggel egy kis pohár saját pálinkát ivott! Ha megcsípte egy rovar, akkor a tóparton keresett valami „gazot“, kezei közt elmorzsolta és bekente a csípés helyét. Főben, fában van az orvosság — mondogatták régen a javasasszonyok. Napjainkra ez a felfogás anynyiban módosult, hogy a füvek, a fák és a virágpor már nemcsak orvosság, hanem az allergiás tüneteket kiváltó egyik legfontosabb tényező is a tudomány állítása szerint. Ne ragadjunk le a felszínen, hanem vizsgáljuk meg, mi lehet az allergia igazi oka. Az allergiáé, amelynek előfordulása járványszerű méreteket öltött, és például Angliában (de valószínőleg minden más „civilizált” országban is) az elmúlt 40 év alatt megtízszereződött az iskoláskorú gyerekek között. A betegségek okait és lényegét is, szervezetünk anyagi elváltozásaiban látja. Az anyagi tényezőket tartja kórokoknak, amelyek lehetnek baktériumok, a piszok, a táplálkozás, vagy akár az időjárás. A népi gyógyászat napjainkban a néprajzi kutatások tárgykörébe tar-
tozik. A tudományos orvoslás a két világháború között részben, majd az azt követő évtizedekben teljesen háttérbe szorította a népi orvoslást, így annak hagyományanyagát a kutatók jegyezték le és mentették át. Korunkban, ha csak részben is, a természetgyógyászat újra alkalmazza a hagyományos gyógymódokat és gyógyszereket. A népi gyógyászat felelevenítése hasznos lehet azért is, mert az utóbbi időben változik az orvosok és a betegek szemlélete: a túlzottan elgépiesedett, egyoldalúan csak a testre összpontosító, technokrata orvostudománnyal szemben egy természetesebb, emberközpontú, lélektani megalapozottságú orvoslás van kialakulóban. Milyen életmódot éltek a népi gyógyászat alkalmazói? A falusi emberek a természettel együtt éltek, ismerték és tisztelték a természet alaptörvényeit. Tavasztól a tél beálltáig nagyon sokat dolgoztak (ebből adódtak olyan betegségek, mint a megerőltetés és az elhasználódás miatti időskori fájdalmak). Hittek a teremtő Istenben, a természet gyógyító erejében. Hittek az ima, a kimondott szó és rítusaik erejében. Ezért tartották eredményes gyógymódnak a ráolvasást és az eközben végzett rítusokat például rontás, szemmel verés esetén. „A leleményesség, a természetszeretet és a természetes gyógymódok ismerete hozzásegítette, és a hagyományos tudás arra ösztönözte a parasztembert, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhetı, legalkalmasabb orvosságot keresse és találja meg.” A falusi ember számára így vált „patikává” az őt körülvevő világ. Patika a széles világon minden: — az emberi test (anyatej, köröm, haj, nyál, vizelet), — a ház (kemence tetejéről vett égetett por, tűzhely hamuja, ablakizzadság, pókháló, mészpor, tetőmoha)
— a kamra (paprika, só, liszt, zsír, olaj, tej, tejfel, tészta, kenyér,…) — a ház udvara (por, sár, kútvíz, eperfalevél) — a virágoskert (fehér liliom, rozmaring, borsmenta, kerti zsálya, kerti kakukkfű,…) — az istálló (ló- és tehénganéj, csikólép, szamár-, ló- és kecsketej,) — kutyaól (kutyaszır, kutyazsír,) — a méhes(méz, lép, viasz, méhszúrás) — a veteményeskert (vereshagyma, fokhagyma, torma, cékla, retek, sárgarépa, paradicsom, …) — az út széle és az árok (útilapu, porcsin, hársfavirág ) — a gyümölcsös és szőlőskert, mező, mezsgye, kaszáló és a vízpart, az erdő. És, hogy milyen a jó gyógyító?
A gyógyító ember személyiségéről Illyés Gyula azt írja a népi gyógyítókról, hogy azok önzetlen bölcsek, igazlátók voltak, akikben bíztak az emberek. A testet és a lelket egyaránt gyógyították. A nép véleménye szerint is bölcs, jólelkű, okos, nagytudományú emberek, akik hatékonyan, sikeresen gyógyítanak. A „táltos”-nak tekintett gyógyító embereket természetfeletti hatalom és erő birtokosának tartották. A jó gyógyító részvétet, szeretetet érez betege iránt, és egyenrangú félként bánik vele. Egy nyelvet beszél a beteggel, nem használ idegen szavakat. Nem ismer reménytelen esetet. A gyógyító alázatosan tudomásul veszi a természet rendjét, áhítatos magatartást tanúsít vele szemben. „Ha az Isten úgy akarja, csapást mér rá, nem tudom meggyógyítani” — vallja egy békéscsabai gyógyító. Az embert a természet részeként meghatározó, átfogó szemléletet
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM mutatja az is, hogy a gyógyító szerint meghatározott ideje van a betegségeknek (egyes betegségek nednedves vagy száraz időben uralkodnak), de éppúgy ideje van a gyógyításnak is: hajnalban, napfeljöttekor, éjfélkor, Szent György napján. „Az orvosság elkészítése napokat vett igénybe, a gyógyítás az éjszakájukat vette igénybe. Éjszaka nem zavarta senki a gyógyító munkáját. Aztán elhamarkodva, kapkodva nem lehetett gyógyítani, csöndes tiszta vérrel dolgoztak mindenkor.”
A gyógyító ember tudománya A gyógyító a testre mint természetgyógyász, fizikoterapeuta hat, a természetből vett eszközöket, természetes gyógymódokat alkalmaz (gyógynövények, állati anyagok, kenés, mozgás, stb). A gyógyító szerint minden természetes állapotában jó, a gyógymód és a gyógyszer egyaránt. A lelket a pszichoterapeuta tudásával gyógyítja: ráolvasásokat, különböző szertartásokat, valamint az ijesztésen, a biztatáson és egyéb módszereken alapuló pszichoterápiát alkalmaz, csaknem mindig a fizikoterápiával együtt. A népi gyógyító a beteg szellemi részét sámánként gondozza. Úgy hatékony a gyógyítás, ha a beteg hisz az orvosló személyében. Maga a gyógyszer, a gyógyító szava, aktusa szakralizálódik, nemcsak tartalma miatt, hanem mert a gyógyító más tudatállapotba képes hozni magát és betegét, túlemelkedve a gyógyítás tér- és időbeliségén. „Mikor mennyei orvosra van szükség, akkor földi orvos nem gyógyítja meg” — mondta egy békési gyógyító asszony, ezért gyógyított imával is.
Milyen a gyógyító szemléletmódja? Ahogy az előbbiekből is kiderült, a népi gyógyítót pszichoszomatikus szemléletmód jellemzi. A beteget egységében és egyénként kezeli. Testi és lelki bajokat egyaránt gyó-
gyít, egyszerre alkalmaz pszichikus és szomatikus terápiát. Számos betegséget lelki okokra vezet vissza. A gyógyító ember tudományában az ember összetett lény, és az orvosló hatni kíván mind a testi, mind a lelki részre. A megelőzést éppoly fontosnak tartja, mint a gyógyítást. Mészáros Ferenc csanádalberti gyógyító így határozza meg a hosszú, egészséges életet adó derűs lelkiállapotot, bölcs magatartást: „Ha csendes és nyugodt életet kívánunk élni az emberek között, úgy állandóan szem előtt kell tartanunk a következőket: Az elvett (elfogadott) jótéteményekről állandóan meg kell emlékeznünk, ugyanakkor a rajtunk esett sérelmekről és bosszúságokról el kell feledkeznünk. Bármekkora szerencsétlenség ér is, azt nézzük kicsinek. Kis dolgok megszerzéséért sokat sohase adjunk. Ami a miénk, ha kevés is, becsüljük azt nagyra, ami pedig a másé, ha sok is, nézzük azt semminek vagy kicsinek.” A népi gyógyász az egészséges életvitelre, amely ugyancsak a megelőzést szolgálja, három alapszabályt ajánl: 1. Mértékletesség az egész életvitelben (táplálkozás, fizikai terhelés, megfelelő védelem a hideg ellen). Idevonatkozó népi tanács: „Mindenki arra vigyázzon, hogy ne emeljen nagyot, és ne fázzon meg. Onnan ered oszt sok minden.” „Mindig jó gazdája legyél a testnek. Kosztolásból, italból, munkából mértékletesen.” 2. Természetes életmód: együttélés a természettel, a természet ciklusainak követése (példa erre a juhász élete). 3. Belső élet: hit; derűs, reménykedő, bizakodó lelkiállapot. A boszszúság, az idegesség, a harag rontja az egészséget. A derűs, bölcs magatartás a csendes és nyugodt élet alapköve. A betegségeket kiváltó legjellemzőbb okok és a gyógymódok Külső betegségokok: — a megerőltetés — alapgyógyítá-sa a kenés
27
— a fázás, kihűlés — alapgyógyítása meleg fürdők és teák (fitoterápia) — csömör — gyógyítása kenéssel Belső, lelki tényezők — ijedés, bánat — alapgyógyítása ráolvasás, ima — megkívánás, megcsodálás — rontás — megátkozás — a rontás máig fennmaradt formája. A fizikai test gyógymódjai: — Helyes táplálkozás: sok zöldség, gyümölcs, édesgyökér és méz használata cukor helyett, olaj használata zsír helyett. — Gyógynövények külső alkalmazása: borogatás, pakolás, fürdő, kenőcsként. — Gyógynövények belső alkalmazása: teaként fogyasztva, öblögetés. — Kenés, masszírozás: ezt főleg kenőasszonyok, „mozdulatművészek” végezték. A fájdalmat, betegséget, megtestesítő csomókat kitapogatták, és igyekeznek ezeket „elkenni”, eloszlatni. –— Csontrakás, helyretevés; kiropraktika — csonttörés, megerőltetés okozta betegségek esetén alkalmazott gyógymód. — Köpölyözés, érvágás: borbélyok is alkalmazták, a cél a rossz vér eltávolítása volt. — Nadályozás: piócák felrakása a beteg testrészre a rossz vér eltávolítására. Helyenként hatékonyabbnak találták a köpölyözésnél. Lelki gyógymódok: — Mágikus gyógymódok, sámánizmus: révült állapotot hoz létre, kapcsolatotlétesít a transzcendens világgal. — Pszichoterápia, pszichoszomatikus gyógymódok. — Imádkozás, ráolvasás: a kimondott szó hatalma és a benne való hit (állatoknál is alkalmazták). — A népi pszichoterápiában használt ijedés fogalmával először konkretizálják a megfoghatatlan, tárgytalan szorongást: „valaki ül raj-
28
Dobogó
tam”, „a boszorkány nyom”. A következő lépésben megállapítják a rontó személyét, végül azt a beteg ráolvasásszerő kijelentésekkel előzi magától. — Egy másik módszer a beteg biztonságérzetének növelése, védettségtudatának kialakítása. — Füstölés, gőzölés (annak a hajával füstöltek, aki szemmel verte a gyermeket). A lelki gyógymódok közé tartozik a rendszeres megújulás, megtisztulás is. Az esztendő ciklusában viszsza-visszatérı alkalmak kínálkoztak erre a népszokásokban, a hagyományokban, a népi vallásossággal összekapcsolódva. „A régiek, karácsony napján megénekelték a rokonokat: családostól házról házra jártak, és énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, énekkel tártak ajtót a befogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra, bocsánatot kért a sértő, és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge, gyarló, azt ilyenkor teszi Jézus bennük — s hálával mindenki csak neki tartozott…”
A test betegségei és gyógymódjai A fej betegségei — Fejfájás: rossz gyomortól, rossz fogtól, napszúrás után, vérszegénységtől. Kezelése: piócával, köpölyözéssel. Kenés (masszírozás) Dianával, dörzsölés ecettel. „Fejeteteje, akinek nyilallik, megreszelt fekete nadályt kötni a fejetetejére.” Gőzölés, párolás. „Sós víz gőzével; szíkfővel gőzölni; mirhafő gőzölés; zellergyökérrel gőzölni.” — Vérszegénység. Kezelése: „Akinek kevés a vére, akiről az orvos megállapította, hogy vérszegény, nem kell orvoshoz járnia injekcióra. Félzsengésre sütött májat egyen” olyat, hogy „a közepe nyers legyen”. A máj, a „vérit táplálja.” — „Feje fájt a vérszegénységtől.” „Ezt kommendálta neki: a nyers májat törje össze péppé, süssön hozzá tojást, süssön zsírban vereshagymát,
tegye hozzá a májat, de csak épp hogy összekapja a zsír. Sok tejet igyon, és a fokhagymától se irtózzon.” – „Vérszaporító a bodzabogyólekvár.” — Főszédelgés. Magas vérnyomás. Kezelése: köpölyözés, nadályozás, gyógynövények. „A magas vérnyomást a szem mutatja meg. Az ér (a szemfehérjén alul) olyan gyufavastagságra »kidüjjed«. Normálisan hajszál vastag.” „Jobban idősökön van, hogy az a rossz vér bántja. A rossz vért a nadály kiszíjja.” „Az uccán elvágódott egy magasvérnyomásos. Borbélyért szaladtak. Az megtapogatta a hátát, ahol nyomás után nem ugrott ki a bőr, az kívánta a köpőt.” „Gyógynövényei a fokhagyma, fodormenta és tályoggyökértea. A tályoggyökérből ujjpercnyi hosszúságú.” „Diófalevél tea, szikfőtea, csalánlevél tea, vértisztítók.” A szembetegségek kezelése „Olyan öreg néni volt, és az szemüveget nem használt. (Azt ajánlotta, hogy) mikor az ember felkél, a szemit mindig éhnyállal mossa meg.” Aki vízbe áztatott fehérliliommal mossa reggel a szemét, egész nap nem fáj a szeme, és rendesen lát. Szemfájásra reszelt sárgarépa melegen, ruhaközt. Kezelése: „Szikfővirágteát főzni, és amilyen melegen elállja a szem, azzal mosni.” Megfázásra, meghőlésre, náthára alkalmazott leggyakoribb gyógymódok: Szatmárban: „Nátha ellen hársfatea a legjobb. Nekem mindig van itthon szárított hársfavirág. Mi a családban csak ezt használjuk, amikor valamelyikünk megnáthásodik.” „A náthának, megfázásnak nagyon egyszerű és jó gyógymódja van. Este lefekvés előtt forró lábvizet kell venni, olyat, amilyet csak elbír az ember. Aztán iszik jó forró bort vagy teát, és a már téglával felmelegített dunna alá bújik.” „Ha a torkunk fájt, csak langyos
állott vizes ruhát tettünk a nyakunkra.” „Anyukám megreszelte a vereshagymát, kifacsarta és megcukrozta a levét. Nehezen ittam meg, de elhagyott a köhögés, éjjel nyugodtan tudtam aludni.” Békés megyében: „Tányérba tormát reszelt, pohárral letakarta, aztán felemelte a poharat és beleszippantott.” „Kék rongy, kék papír füstjét felszagolni.” „Vászonruhára kent birkafaggyút (disznózsírt) tett a mellére. A lerakódást, slájmot feloldotta.” „Megfázás (köhögés, asztma) ellen: kakukkfő, szikfő, útilapu tea.” Mellbajok: asztma, köhögés, tüdőbajra alkalmazott gyógymódok: „Porcsin tea, fulladásra (szívasztma) csalángyökér tea.” „Akinek szívasztmája van, egy liter fehérborba 3 ujjnyi rozmaringot fızzön bele, ezt igya.” „Örménygyökeres pálinka.” Köhögésre alkalmazott gyógymódok: Apróbojtorján tea („felszaggatta a slájmot”), szikfővirág, bodzavirág tea. Fodormenta tea, édesgyökér tea idült köhögésnél. „Köhögés és lázcsillapító: hagymahéj tea cukor nélkül. Ami megfázás és láz ellen van, az mind cukor nélkül.” „Reggel éhomra régi ikrás méz.” Tüdőbajra alkalmazott gyógymódok: Víz helyett porcsingyökér tea, tarackgyökér és csípőscsalán tea. „Tüdőbajosnak tea ezerjófű, pemetefő, kamilla és ökörfarkkóró 4 dl vízbe. Az előzőleg összekevert teafűből kétszer annyit teszünk, amit 3 ujj között felveszünk, és addig főzni, míg felére elfő. Felét reggel inni, másik felét este inni, melegen.” Vízibetegség: vízkór, sárvizesség, szívbetegség, vesével öszszefüggő bajok. Vízkórra alkalmazott gyógymódok:
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM „Apróbojtorján tea. A belső részt takarítja.” „Fél marék petrezselyem zöldje egy liter vízre, felforralni. Napi 7 dl-t inni.” „Tengeri hagymalevél pálinkában.” Szívbetegségre alkalmazott gyógymódok: „Szívbaj: gyöngyajaktea.” „Szíverősítő: kapormagtea.” Vesebajokra alkalmazott gyógymódok: „Egy helybeli iparos vesebetegségét nyírfakéregből főzött teakúrával kezelte. Egy év előtt azonnali hatást ért el, azóta tünetmentes és gyógyult. Egyéb teakúra és vízlökés hatástalan volt.” (Egy kondorosi gyógyszerész adata.) „Vesebajra nyírfavessző összevágva, teának megfőzni, víz helyett inni.” „Vesepucoló: mezei zsurló.” „Akinek eláll a vizelete: petrezselyem zöldjét megforrázni, ezt inni. A petrezselyemmag is a vesét tisztítja, hajtja a vizeletet.” „Aki nem tud vizelni: a cickafarkot paradicsom indával, zöldpetrezselyemmel megfőzni fürdőnek.” „Vízhólyaggyulladás: petrezselyemmag főzetre (fölé) ülni gőzölni.” A has nyavalyái: Mádra, szünádra, csömör, gyomorbaj, giliszta, hasmenés, vérhas, májbaj, sárgaság, epebaj. „Mádra, szünádra. Gyomorcsúszás. Emeléstől vagy zökkenéstől. A gyomor felemelkedik, nem a rendes helyén van akkor. Itt olyan dudorodás van. A mádra, szünádra oda feljön.” „Mádra: lépdagadás. Leginkább emeléstől, gebeszkedéstől.” Alkalmazott gyógymódjai: „Mádra: lekente magának. Vízzel, szappannal, lefelé a gyomortájat kente és deréktól előrefelé a gyomor felé.” „Mádra: megáll, előrehajlik, három-négyszer a lábujját megfogja, akkor is helyre megy.” Szünádra: „csepp volt a patikában rá.” „Mádra: lefelé kenni, úgyhogy ko-
rog a gyomor. Addig nem korog, míg fenn van a gyomor.” Csömör: aki sokat eszik, „annak hánytató kell”. „Aki megcsömöl, azt kihánytatja a purgációmag. 9-10 darabot lenyel.” Gyomorbaj: „Apróbojtorján tea, csípőscsalán tea. Fodormenta tea: gyomorbajról, fejfájásról.” „A gyomrot és a vért nagyon rendbe hozza a tályoggyökér.” „Citromfőtea. Vagy citromfő pálinkában.” Gyomorfekély: „Lemondtak a klinikán róla, már át volt talán lukadva a gyomra: reggel apróbojtorján teát, este örménygyökeres pálinkát ivott, meggyógyult”. Hasmenés, vérhas: „Birsalmafalevél tea megfogja a belit”, „kökénybefőtt, vagy aszalt kökény.” „Tölgyfagubót megtört, megpörkölt, fél liter vízben megfőzte, egyszerre 2 kiskanálnyit vett be. Három nap alatt meggyógyult a kisgyerek, holott az orvosi kezelés nem használt.” „Fiatal tölgyfaháncskéreg tea. A vérhast megfogja.” „Vérhas és bélhurut ellen: lósóskamag tea. Kétliternyi vízre fél marék mag. Megfogja neki.” Sárgaság, májbaj: „Sárgaperemizsvirág az kihajtja belőle.” „Fehérüröm tea sárgaság ellen.” Bőrbajok Orbánc, anyajegy, pállás, kifújta a szél, pattanás, tyúkszem, szemölcs. Alkalmazott gyógymódjai: Orbánc: A nép nyelvén sokféle bőrbajt értenek rajta, főleg az arcon levő bőrgyulladást, bőrpírt, ami lehet valódi orbánc (erysipelas), de rosacea, ekcéma, lupus, stb. is. Mindegyiknek külön tünettana és orvossága volt, mindegyik fájt, és mindegyiket a megfázásnak tulajdonították. „Gyakran jött ki rajtunk az orbánc. A fejünkön, az arcunkon. A szemünk köze is bedagadt. Pipázással is gyógyítottuk, de leginkább — engem anyám gyógyított így — cukorrépaszeleteket használtunk. Spórra tettük, jól felmelegítettük, majd szárazruhába göngyöltük, és a fájó arcrészre ráraktuk.” Pállás: „kékkővel vagy timsóval dörzsölje be”. „Ha ki van fújva a
29
kezük, saját vizeletükbe mossák.” „Kukoricatöréskor úgy megkérgesedik a keze: juhfaggyúval kenegetik.” Pattanás: „Pattanás, kelés: vöröshagymát vág össze, kovásszal keveri. Naponta váltja. Érleli, kifakassza.” Pattanásra kutyabogyófőzet. Tyúkszem: „A tyúkszemem miatt már nem bírtam cipőben járni. Csupa fájdalom volt a lábam. Az uram azt mondta, hogy hallotta, egyedül csak a fecskefű tudja kiirtani. Megvagdostam a tyúkszemet, utána a fő nedvével többször bekentem. Ezt több napon át megcsináltam, le is ment a lábamról.” A csontok, ízületek, inak, és izmok betegségei. Reuma, köszvény, csúz, kihűlés — idegzsába, farzsába — rándulás, ficamodás, csonttörés, csontszú. Alkalmazott gyógymódjai: Reuma, köszvény, csúz, kihűlés: „Ez ellen igen jó a masszírozás szappannal, vagy ha vót egy kis kézkenőcs féle, avval. Utána oszt ecetes vízzel, oszt házivászonnyal átdörzsöltem. Én arra úgy rájöttem, korántúl, nagyon korántúl, hogy az ecetes víz, az nagyon sokat gyógyít.” „Éhnyállal húzgálja meg magának az, akinek a nyaka fáj, vagy másutt fájása van.” „Jobb lába nem hajlott, fájt: egy hétig minden este ecetes, sárga földdel kötötte be éccakára, meggyógyult.” „Isiás ellen kútásásból való kék iszap.” A helyi környezeti viszonyoknak megfelelően vesznek igénybe iszapfürdőt, gyógyfürdőt. Nemcsak a meleg kemencének dőlve melegítették a fájós hátukat, hanem meleg cseréppel, meleg téglával is melengették a fájós részeket (a hideget meleggel, a meleget hideggel gyógyító módszer). Mészáros Endre csorvási „tudós” úgy gyógyította meg a reumás beteget, aki „se járni nem tudott, se ülni, csak éppen feküdt, mint egy darab fa”, hogy a napon nyakig homokba ásta. „Annyira félt és annyira izzadt, hogy nem közönséges. És attól gyógyult.”
30
Dobogó
ELÕADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032, http://www.dobogommt.hu
szeptember-október A műsorváltozás jogát fenntartjuk! TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: szeptember 7. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: szeptember 10. péntek, 18 óra: Törvényességünk oltalmazója a Szent Korona 1. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) TÓTH FERENC előadása: szeptember 14. kedd, 18 óra: Rész és egész - az önrendelkezésről (Belépőjegy: 1000 Ft) dr. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA előadása: szeptember 16. csütörtök, 18 óra: A hunok öröksége (Belépőjegy: 1000 Ft) ifj. CSOÓRI SÁNDOR előadása: szeptember 23. csütörtök, 18 óra: Varázsjelek — Zeneszavak (Belépőjegy: 1000 Ft) SZÁNTAI LAJOS előadása: szeptember 24. péntek,18 óra: Letűnt kultúrák nyomaiban - Egyiptom (Belépőjegy: 1000 Ft) JUHÁSZ ZOLTÁN előadása: szeptember 27. hétfő, 18 óra: A magyar népzene ősi nyelvén (Belépőjegy: 1000 Ft) BORN GERGELY előadása: október 1. péntek, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...“ 4. rész (Belépőjegy. 1000 Ft) JUHÁSZ ZOLTÁN előadása: október 4. hétfő, 18 óra: A magyar észjárás (Belépőjegy: 1000 Ft) TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: október 5. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: október 8. péntek, 18 óra: Törvényességünk oltalmazója a Szent Korona 2. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) TÓTH FERENC előadása: október 12. kedd, 18 óra: Élet — elvonulás — feltámadás (Belépőjegy: 1000 Ft) BALÁZS LÁSZLÓ irodalmi estje: október 15. péntek, 18 óra: Lidércfény (Belépőjegy: 1500 Ft) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: október 19. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében - a gyermekrajzok üzenete (Belépőjegy: 1000 Ft) ifj. CSOÓRI SÁNDOR előadása: október 21. csütörtök, 18 óra: Varázsjelek — Zeneszavak 2. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) SZÁNTAI LAJOS előadása: október 22. péntek,18 óra: Letűnt kultúrák nyomaiban - Maják (Belépőjegy: 1000 Ft)
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
31
BORN GERGELY előadása: október 27. szerda, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...“ 4. rész (Belépőjegy. 1000 Ft) dr. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA előadása: október 29. péntek, 18 óra: Ősi hitvilágunk és a világvallások (Belépőjegy: 1000 Ft) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: november 2. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében - a gyermekrajzok üzenete (Belépőjegy: 1000 Ft) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: november 5. péntek, 18 óra: Törvényességünk oltalmazója a Szent Korona 3. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: november 9. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!)
Gyógymasszőr tanfolyam a Két Hollósban! Keszthelyi Csaba vezetésével A hátfájás, derékfájás, gerincfájdalom, idegbecsípődés, lúdtalp, lumbágó, gerincsérv, csigolyaelmozdulás, nyaki fájdalmak, ínhüvelygyulladások, vállfájdalmak, térd- és boka probléma, gerincferdülés megszüntetésének technikáját meg lehet tanulni. És miért ne sajátítaná el mindezt az ország legjobb gyógymasszőrétől? Gyakorlati oktatás!
Időpont: 1-2. rész: szeptember 25-26. (szombat-vasárnap) és 3-4. rész: október 23-24. (szombatvasárnap) reggel 9-től 18 óráig Helyszín: 1081 Bp. kenyérmező u. 3/a (Két Hollós Könyvesbolt) Előzetes bejelentkezés (kötelező, mert a csoport létszáma 16 főben maximált!!!): 06 (30) 229-3773 Ha többet kíván tudni: www.gyogymasszor.com
Szellemgyógyászat tanfolyam Kercselics Imre vezetésével Az előadások helye: Hotel Platánus, Budapest, VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44. Az előadások időpontjai: 2010. szeptember 11-12.: I-II. rész, u 2010. október 2-3.: III-IV. rész, 2010. november 6-7.: V-VI. rész, u 2010. december 4-5.: VII-VIII. rész Az előadások 9-től 16 óráig tartanak. Szervező: Fóris Mária 06 30/685-7900, Internetes elérhetőség: www.szellemgyogyaszat.hu
32
Dobogó
Fraktálok üzenete Beszélgetés Bartha Izabella festőművésszel JANCSÓ HENRIETT Szerencsés ember vagyok, mert Bartha Izabella festőművészhez kötődő barátságom gyökereit, a főiskolai évek, hajnalig tartó átbeszélt éjszakáinak élménye alapozta meg, és szőtte eggyé. Találkozásunkkor munkájáról és a jövő elképzeléseiről faggattam.
— Több mint 20 éve vagy a szakmában. A festés szeretete és az elhivatottság érzése mikor fogalmazódott meg benned? Hát… ez akkor kezdődött, amikor a Buha-nak gúnyolt, rém-csúnya és félelmetes rajztanárnőnk felfigyelt rám 6-7-ikes koromban. Tehetségesnek tartott és versenyeztetett, sokat rajzoltatott. — Egy olyan laikus számára, mint amilyen én magam vagyok, hogyan határolnád be azt a stílusirányzatot, amelyet képviselsz? Nem szeretném, ha beskatulyáznának, de úgy érzem, hogy a formavilágom, kifejező eszközeim sajátos absztraktok. A világ szerkezetét elvontan, a tudomány számítástechnikai eredményeket felhasználva fejezem ki mikrovilágomat, beleillesztve a világegyetem makro világába. — Volt olyan személy, aki jelentősen meghatározta a pályád alakulását? A festőtanáraimon kívül, Arendt Smit hollandiai biológus, fraktálkutató és fejlesztő ezelőtt 7-8 évvel bemutatta csodálatos „Űrvilágát”, melyről már régen álmodtam, de nem tudtam megfogalmazni és kifejezni azt az álombeli érzést. Ő felajánlotta nekem a kifejező
eszközt. Székely János Jenő szobrász, is nagy hatással volt művészetemre. Formavilágunk hasonló, több évig terelgetett a modern művészeti világ labirintusában. — Mit jelent a fraktál kifejezés? Egy matematikai képlet alapján, PC program segítségével hihetetlenül érdekes és bonyolult mintázatot lehet létrehozni, szerkeszteni. Azokat manipulálni, variálni és nagyítani a végtelenségig. Nos, számomra, csak eszköz volt a fraktál, érzelmeim és érzéseim kifejezésére. Majdnem minden absztrakt képem fő témája a FÉRFI ÉS NŐ kapcsolata. Azok egyensúlyban történő illetve meg nem történő kapcsolatukról szólnak a képek. Minden „spirál“ egy nő vagy egy férfi. Általában a világos a nő, a sötét a férfi. Egy adott állapotban, világban találkoznak. Az összefonódáskor, szeretkeznek, majd szétválnak, útjaik különbek, majd újra találkoznak. Ez egy folyamat, majd a végtelenségbe olvadnak, vagy együtt, vagy külön. Tehát, ha a világuk hasonló és egyetértésben, azonos értékrenddel harmonizálnak, akkor együtt válnak semmissé a végtelenbe. Ha ez a harmónia nem áll fenn, akkor külön világban halnak meg az Űr széles végtelenjében. Tehát, a mindenkori harmonikus kapcsolat vagy annak hiánya, a mindenkori egyensúly vagy annak hiánya van ábrázolva képeimen. — Gyermekkori kedvenc olvasmányom, Dallos Sándor: Aranyecset c. könyve. Máig élénken él bennem az a kép, ahogyan a festő géniusz Munkácsy, az ihlet pillanatában, azonnal rajzolni kezd. Valóban így kell, hogy elképzeljelek alkotás közben? Igen, gyakran ébredek álmomból, és lerajzolom a „látottakat”, festeni viszont ritkán festek, talán évente 1-2-szer fogok hozzá két-három hétre. Akkor viszont a felgyülemlett és kidolgozott témákat kifestem magamból és lelki extázisba jutva, megkönnyebbülök. Az az alkotói állapot leírhatatlan, más világba kerül a lelkem, a testem, az agyam. — 13 éve élsz Székesfehérváron. Milyen helyeken láthatott eddig a nagyközönség? Hol tervezel további megjelenést? Ritkán, de kiállítottam közös tárlatokon a székesfehérvári művészekkel. 2009. február-márciusban láthatóak voltak legutóbbi munkáim egy egyéni kiállításon a Szent István Művelődési Házban, ott mutattam be fraktáljaim. Idén októberben a komáromi monostori erődben lesz Fract–art kiállításom.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM — Jelenleg mivel foglalkozol és hogyan éled a hétköznapjaidat? Egy üvegfestő cégnek dolgozom, ahol lehetőségem van megismerkedni egy új világgal, új technikákkal, formákkal. Nagyon izgalmas munka, szívom magamba a sok színes, érdekes információt. Hétköznapjaim se szürkék. Két csintalan, tündéri fiút nevelek, próbálok nevelni és általuk ismerkedem az anyai szerep hatalmas kihívásaival. — Mi a titka Bartha Izabella képeinek? Húú….. Tudod…. Az iskolában, kívülről kellett meg-
33
tanulni pl. egy József Attila verset. Száraz volt számomra, megtanultam, elszavaltam, de mintha nem jött volna át, annak értelme, nem éreztem még súlyát mondanivalójának, akkor még nem szenvedtem és nem voltam szerelmes. Azótától már túl vagyok a szenvedélyen is és átélem az írottakat. Miután részletesebben foglalkoztam a költő, szerző, író magánéletével, rögtön többet jelentett számomra a vers, a kép, a zene. Valahogy ilyen vagyok én is. Azok, akik ismernek, megértik képeim mondanivalóját, lényegét. Az utóbbi képeimben kifestettem magamból a fájdalmat, a szenvedést, mindezek okozóját: A FÉRFIT!!! A két nem közötti kapcsolatról, annak kiegyensúlyozott létéről, illetve nem létéről szólnak képeim. — Mit üzennél, azoknak a fiatal művészeknek, akik hozzád hasonlóan a festészet és az alkotás útján kívánnak elindulni, és szeretnék hivatásként választani? Önmagukat kell adni a művészetben, szenvedélyesen élni, megélni mindent és EZT az érzést kifejezni művészi értékkel.
Fizessen elő a Dobogóra! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.
Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj — 5 éve változatlanul! — egy évre: 5000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 8000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a.
Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).
34
Dobogó
Isten csodálatos világa és a szabadság Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percrőlpercre, mindig újat és mindig ugyanazt. Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz. És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos,
vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik. Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán. Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát. Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kuliszszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerom-
bolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod — feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad — megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóccicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységesmély, szelíd művész szemével végigsimogat és azt mondja: — Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.
Wass Albert: Te és az Isten
