Egészség melléklet
Összeállításunkban többek között a kórházban zajló építkezésről és az új osztályvezető orvosról olvashatnak. Melléklet az 5. oldalon
Farsang Csobotfalván
A hagyományok őrzését szolgálja a borospatakai és a csíkcsobotfalvi farsangi mulatság. Tudósítás a 6. oldalon
Jászkürt Új folyam 4. év 10. szám (XXVII./10.)
polgármester
Változik a szociális ellátás rendszere
h. l. A járásoknál jövedelemkompenzáló, míg az önkormányzatoknál kiadás-
kompenzáló támogatások igényelhetők. A jövedelemkompenzáló támogatás célja, hogy mindenki számára biztosítsanak egyfajta minimumot a megélhetéshez, amennyiben az érintett más jövedelemmel nem rendelkezik. A legfontosabb változás, hogy a rendszeres szociális segély megszűnik, helyette a foglalkoztatást helyettesítő támogatás állapítható meg, illetve az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. folytatás a 2. oldalon
Anyák és babák doktora A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szülészet- nőgyógyászati osztályát február másodikától dr. Varga Zsolt személyében egy új ötletek irányában nyitott, határozott elképzelésekkel rendelkező orvos vezeti. Megkértük a doktor urat, mutatkozzon be a jászberényieknek. Kárpáti Márta Megtudhatjuk honnan érkezett hozzánk, milyen szakmai múlttal rendelkezik? A Debreceni Orvostudományi
Európai koncertkörútján kísérte a világhírű zeneszerzőt Turi Melinda, aki a debreceni kórusban énekelt. Interjú a 7. oldalon
Újság Jászberény város lapja
Javultak a rendőrség múlt évi mutatói
Szeretettel köszöntök minden hölgyet nőnap alkalmából Jászberény Város Önkormányzata nevében. Szabó Tamás
Márciustól jelentősen átalakul Magyarországon a segélyezés rendszere. A segítségre szorulók változatlanul két helyről kérhetnek és kaphatnak szociális támogatást: a helyi önkormányzatoktól, illetve a járásoktól. Dr. Dobos Róbert tájékoztatása alapján közöljük a legfontosabb tudnivalókat.
2015. március 5.
Turnén Moricconeval
Egyetemen végeztem, Budapesten szakvizsgáztam, majd az egri Markhot Ferenc Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán dolgoztam huszonöt évig. A gyökereim, azonban a Jászságból származnak. Édesanyám jászberényi, édesapám pedig jászalsószentgyörgyi születésű, tehát jásznak vallom magam. A Szent Erzsébet Kórház a hosszú ideje betöltetlen osztályvezetői állásra pályázatot írt ki, melyet sikerült elnyernem, így kerültem Berénybe. A munkahelyváltásnak már esetleg a költözködés is hozadéka volt? folytatás az 5. oldalon
Szerdán kora délután dr. Körei-Nagy József rendőr alezredes a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője Bajári Attila rendőr alezredes, megyei főkapitány-helyettes, Pócs János országgyűlési képviselő, dr. Dobos Róbert járási hivatalvezető és az állomány jászsági vezetői előtt értékelte a Jászberényi Rendőrkapitányság múlt évi munkáját, valamint ismertette a jövőre vonatkozó terveket, célkitűzéseket. A munkaértekezletet követően az elhangzottakról a rendőrkapitány sajtótájékoztató keretében tájékoztatta a nyilvánosságot. Kárpáti Márta A rendőrkapitányság 2014-ben főbb célkitűzéseit teljesítette. A 2014. évre vonatkozó fő célkitűzésként szerepelt a regisztrált és a nem regisztrált bűncselekmények számának csökkentése. Kiemelt szegmens a közlekedésbiztonság javítása, mind az áthaladók, mind az itt élők érdekében. Az elmúlt évben három választás történt, melyeken a testület munkavégzés szempontjából maradéktalanul helytállt, az értékelő elöljáró szerint kiválóan teljesített. A bűnmegelőzéssel kapcsolatos megelőzési és tanácsadási konferenciasorozat, melynek kezdetei 2013-ra nyúlnak vissza, szintén szerepel a kiemelt tevé-
Jó munkának is fontos a kommunikációja
Pócs János, a Jászság parlamenti képviselője interjút adott lapunknak. Mindig a Jászságnál kötünk ki, most is így volt ez, de az aktualitások miatt „munkahelyi ügyeiről”, a Parlament dolgairól kérdeztük először. Nyíltan, kitérők nélkül válaszolt közérdeklődésre számot tartó országos ügyeket illetően éppúgy, mint közelebbi, itthoni témákban.
Ha nem lenne ekkora sajtóvisszhangja, eszünkbe nem jutna elsőként megkérdezni, hogy mit szól a Parlament eddigi ülésezési rendjének megváltoztatásához? Előre bocsátom, támogatom a változtatást és jó iránynak tartom. A változás lényege, hogy ezentúl az egyik héten hétfőtől csütörtökig ülésezünk, a másik héten pedig hétfőn lesznek csak plenáris ülések, egyébként bizottságokban folyik a munka. Emlékezhetünk arra, hogy az előző ciklusban törvénygyárról beszélt az ellenzék, meg rohanásról, kapkodás-
Stresszkezelő és elmefejlesztő módszer
40 órás, 4 napos agykontroll tanfolyam keretében.
mények száma mintegy ötven százalékkal nőtt a 2013-as évhez viszonyítva. Kifejtette, ez valójában azt jelenti, hogy egy 2009-es ügyre most került pont, ez jelentkezik a statisztikai adatokban. Amennyiben ezt a konkrét esetet levesszük a mutatókból, 15 százalékos csökkenést figyelhetünk meg. A lopások számában 30 százalékos visszaesés látható, ami nagyon fontos, mivel a lakosság nagy részét ez a fajta bűncselekmény érinti leginkább. folytatás a 3. oldalon
Pócs János a Parlament ülésezéséről, a kétharmadról és a Jászságról
Halász Lajos
Agykontroll
kenységek között. A kapitány ismertette, hogy az illetékességi terület 1200 négyzetkilométerre terjed ki, mely a legnagyobb a megyében. Öt város, 10 község, tizenkét nagyközség tartozik felügyeletük alá, körülbelül 84 000 fő lakossággal. A kapitányságon öt osztály működik és négy őrs. Harminchat körzeti megbízott végzi a munkát, ami azt jelenti, hogy minden településre jut rendőri jelenlét. A kapitány ismertette, hogy a statisztika szerint regisztrált bűncselek-
tanfolyam Jászberényben Akkreditált tanfolyam, elvégzése pedagógusoknak 40, egészségügyi szakdolgozóknak 19 kreditpontot ér.
ról. Annyi igazság volt a kritikai megjegyzésekben, hogy valóban megfeszített munka zajlott négy évig. Ezt mi is tudtuk, de az ország átalakítása – amire felhatalmazást kaptunk a szavazóktól a kétharmados többséggel –, embert próbáló feladat volt. Elvárták a szavazók, hogy végezzünk a feladattal, ne totojázzunk. Vagyis a sietséget, a kapkodást bevállalták eleve? Bármilyen jó indulattal sorjáztak az előterjesztések, keletkeztek kisebb-nagyobb hibák a gyakorlati bevezetés után, amelyeket korrigálni kellett. Most, hogy a rendszer főbb elemeiben már működik, logikus, hogy a kisebb létszámú parlament megfontoltabb, csendesebb üzemre álljon át. Tehát nem az ellenzék megszólalási lehetőségének csökkentése volt a cél, mondjuk a felére? Dehogy! Ezentúl is minden hétfőn adva van a lehetőség, pontosan úgy, ahogy eddig a kérdések és interpellációk feltevésére. Az a különbség, hogy a második héten egyeztetések és műhely-
munka zajlanak a bizottságokban. Ezentúl még több idő lesz az alapos törvénykezésre. Nem tudjuk, örül-e egyéni képviselőként a következő, kimondottan a nagypolitikát érintő kérdésünknek: megszűnt a kétharmados Fidesz többség… Nekem erről határozott véleményem van. Úgy gondolom, hogy amikor a kormány felvállalta, hogy Navracsics Tibor uniós biztos legyen – és ezáltal egyéni körzetét újra meg kelljen méretni a választók előtt –, tudatában volt a kockázatnak. Arról senki beszél, hogy ezen a választáson nem a kormány kétharmados párttámogatása volt a tét, mert a kétharmad már Lasztovica Jenő képviselő társunk halálával megszűnt. Eddigi tapasztalatainkból tudhatjuk, ha a jobboldali szavazók érzik a tétet, hogy a kormányt meg kell erősíteni, akkor azt megteszik. Itt azonban csupán a veszprémi körzet képviseletéről volt szó, hiszen a kormánynak Európában ritka támogatottsága van továbbra is. folytatás a 3. oldalon
Időpont: 2015. április 11-12; 18-19. Oktató: Domján András Helyszín: Városi Könyvtár Jászberény 5100 Jászberény, Bercsényi út 1.
Jegyértékesíté s: helyben, a há z jegypénztárá ban, Tel.: (57) 505400; Online jegyvá sárlás: www.egyrejo bban.com
Önkormányzat
2. oldal
Jászberény Városi Önkormányzat Humán Erőforrás Bizottsága
pályázatot hirdet sportszervezetek részére A pályázat a jászberényi sportszervezetek éves működését, sportrendezvények szervezését és a városi sportlétesítmény használatot kívánja támogatni. Pályázhatnak a jászberényi székhellyel rendelkező, illetve tevékenységüket Jászberényben is kifejtő olyan sportszervezetek, sportegyesületek és diáksport szervezetek, amelyeket a bíróság 2014. március 14-ig jogerősen nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve az alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják. Sportlétesítmény igénybevételi támogatás önkormányzati tulajdonú sportlétesítmény használata vonatkozásában igényelhető, melynek feltétele az üzemeltetővel kötött bérleti szerződés.
Benyújtási határidő: 2015. március 13. A teljes pályázati kiírás és a pályázati adatlap letölthető a www.jaszbereny.hu honlapról vagy személyesen kérhető a Polgármesteri Hivatalban (Jászberény, Lehel vezér tér 18.) Szilágyi Nórától. További információ kérhető az 57/505-700-as telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen.
Felhívás mezei pocok elleni védekezésre 2014. év tavaszán Magyarország közép- és dél-alföldi megyéiben, így Jász-Nagykun-Szolnok megyében is tömeges mezei pocok felszaporodás indult el. A mezei rágcsáló nyár elejére, derekára olyan egyedszámot ért el, hogy látványos kártételt okozott a kalászos gabonákban, valamint a kapás kultúrákban is, jelentős gazdasági károkat okozva a földműveseknek. A kártevő egyedszáma a jelentős irtószeres kezelés ellenére is alig csökkent az év további időszakában. Az ősz végi, tél eleji esős, viszonylag hűvös idő csökkentette ugyan a pocok állomány létszámát, azonban a populáció nagyon várt összeomlása nem következett be. Jelen időszak (2015. február), a mezei pocok fellelhető egyedszámát tekintve erősen hasonlít a 2014. év hasonló időszakához. Az áttelelt pockok egészségesek, jól fejlettek, jelenleg is aktívan táplálkoznak. A meteorológiai előrejelzések az elkövetkező 30 napra a pockok számára előnytelen jelentősebb folyamatos esőzést nem jósolnak. Lassú felmelegedés, különösen meleg nappalok várhatók, ami a mezei pocok számára igen kedvező, így nagy valószínűséggel megismétlődhet a tavalyi gradáció, ami hasonló, vagy akár súlyosabb gazdasági kárt is okozhat. A fentiek miatt a Jász-NagykunSzolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága mezei pocok elleni védekezésre hívja
Emlékezés
Kollár Zoltán
halálának 3. évfordulójára. „Távozásod örökre összetörte szívünket, mert rajongva szerettünk drága Gyermekünk. Szívünkben örökké élni fogsz.” Szüleid, Valéria, Eszter és Ákos.
Életének 90. évében, március 1-jén elhunyt
Bugyi Imre
. Temetése március 6-án, 15 órakor a Szent Imre temetőben. „Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Gyászoló család.
fel a megye mezőgazdasági termelőit, földtulajdonosait, földkezelőit, valamennyi víztársulatot, erdőbirtokost, egyéb földhasználót. Jelen időszakban a mezei pocok járatai jól felderíthetők mind szántóföldön, mind elhanyagolt; nem céltudatosan művelt területeken, a csalétkes védekezés igen jó eredmén�nyel kecsegtet. A védekezés eredményességét nagyobb összefüggő területen végzett, a gazdálkodók által összehangolt kezelésekkel nagyban lehet fokozni. (A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet 2.§ (1) bek. a mezei pockot érintően a termelők, földhasználók részére kötelezően előírja a védekezést.) A mezei pocok elleni védekezésre jelenleg használható az Arvalin-LR, továbbá a NÉBIH szükséghelyzeti felhasználási engedélyével a Redentin 75 RB rágcsálóirtószer. A Redentin 75 RB készítmény kizárólag felsőfokú végzettségű növényvédelmi szakember irányítása és felügyelete mellett, a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága engedélyével alkalmazható. Szakmai segítségért, tanácsért forduljanak felsőfokú végzettségű növényvédelmi szakemberekhez. A kezeléseket a készítmények használati előírása szerint körültekintően, a hasznos mezei állatok egészségét óvva végezzék el. Holló László igazgató
Friss hírek, információk a város életéről w w w.beren yc afe.h u
2015. március 5.
A Jászberényi Járási Hivatal tájékoztatója folytatás az 1. oldalról Az egészségkárosodottak és a 14 év alatti gyermekük felügyeletét megoldani nem tudók ugyanazon jogosultsági feltételek mellett részesülhetnek a rendszeres szociális segély helyébe lépő egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban, mint a korábbi rendszeres szociális segélyben. A különbség csak annyi, hogy a továbbiakban nem a jegyző, hanem a járási hivatal állapítja meg az ellátást. A hatáskörváltással összefüggésben az ügyfeleknek nincs teendője, az új ellátásra való jogosultságukat a jegyzők február végéig hivatalból felülvizsgálják. Jelentős változás, hogy március 1-jétől az aktív korúak ellátását is a járási hivatalok állapítják meg a települési jegyzők helyett. A változások elsősorban azokat érintik, akik eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A támogatást a kormányhivatal folyósítja minden hónap 5. napjáig. A kérelmek továbbra is benyújthatók a polgármesteri hivatalokban, továbbá a kormányablakoknál és a járási hivataloknál, a kirendeltségek ügyfélszolgálatán és az ügysegédeknél. Öt támogatás kerül ki a szociális ellátási rendszerből: a rendszeres szociális segély, az adósságkezelési szolgáltatás, a lakásfenntartási támogatás, a méltányossági közgyógyellátás és a méltányossági ápolási díj. Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartoznak egyrészt az aktív korúak ellátása: foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve új ellátási jogcímként az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás; valamint az időskorúak járadéka, az ápolási díj (alapösszegű, emelt összegű és kiemelt ápolási díj); a közgyógyellátás (alanyi és normatív alapú); és az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság (2013. január 1-jétől a járások intézik). A támogatást központi költségvetési forrásból fizetik. Az aktív korúak ellátása során megállapítható ellátás típusai - melyet az önkormányzatok folyósítanak - március 1-ig még a foglalkoztatást helyette-
sítő támogatás és a rendszeres szociális segély. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság feltételrendszerében nem történik változás. A támogatás havi összege a 2014. évhez hasonlóan 22.800,- Ft. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személyek továbbra is a járási hivatal munkaügyi kirendeltségével kötelesek együttműködni, a felajánlott munkalehetőséget elfogadni. A rendszeres szociális segély 2015. március 1-jétől ebben a formában már nem része a szociális ellátórendszernek. Helyébe egy új ellátási forma lép az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás. Azok esetében, akik március 1-jét megelőzően rendszeres szociális segélyt kaptak, a jegyzőnek hivatalból 2015. február 28-ig felül kellett vizsgálnia a jogosultságot. A lakásfenntartási támogatás szabályai március 1-jétől kikerültek a Szociális törvényből. Ezután a támogatás ebben a formában nem állapítható meg. Fenti időponttól megszűnik az ellátások házi pénztár útján történő kifizetése. A továbbiakban a jogosultak részére történő folyósítás kétféle módon lehetséges: lakcímre utalással vagy folyószámlára utalással. Kérem azon aktív korúak ellátásában részesülőket, akik számára az eddigiekben az önkormányzat házi pénztárában történt az ellátás kifize-
tése, szíveskedjenek nyilatkozni a számukra megfelelő kifizetés módjáról. A nyilatkozatot személyesen a Jászberényi Járási Hivatal Hatósági Osztályának munkatársainál Jászberény, Szabadság tér 16. szám alatt vagy kormányablakainknál (Jászárokszállás, Árpád tér 1. szám vagy Jászfényszaru, Szabadság tér 1) tehet ügyfélfogadási időben. Az önkormányzatok települési támogatás keretében adhatnak támogatást. A települési önkormányzatok a települési támogatás keretében biztosíthatnak támogatást a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, amelyet helyi rendeletben szabályozhatnak. A méltányossági közgyógyellátás, illetve a méltányossági ápolási díj szabályai márciustól szintén kikerülnek a Szociális törvényből. Az önkormányzatok települési támogatás keretében nyújthatnak támogatást a gyógyszerkiadások viseléséhez, valamint a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolását, gondozását végző hozzátartozók részére. Amennyiben bárkinek kérdése van a fentieket illetően természetesen állunk szíves rendelkezésükre személyesen a már említett ügyfélfogadási helyszíneken, vagy telefonon az alábbi elérhetőségeken: Tel: 57/505-700/141es vagy 57/505-700/147-es mellék. Dr. Dobos Róbert hivatalvezető
Csökken az influenzások száma
ségügyi Intézet illetékességi területén az előző héthez képest 20-30%-kal csökkent a regisztrált esetek száma. Megyénk mintavételezésre kijelölt háziorvosai által eddig levett légúti mintákból négy esetben került kimutatásra Influenza A vírus az Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírus Osztályán. Közösségi halmozódásról nem érkezett bejelentés. JNSZM Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
A figyelőszolgálati jelentések elemzése alapján elmondható, hogy JászNagykun-Szolnok megyében az influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz forduló betegek száma az előző héthez képest 5%-kal csökkent (100.000 lakosból 673 fő, míg az előző héten 707 fő). A Szolnoki Járási Népegészségügyi Intézet illetékességi területén az elmúlt
3 hétben már csökkenő tendenciát mutatott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma, de a 8. héten újra 20%-kal emelkedett. A Karcagi Járási Népegészségügyi Intézet területén még mindig intenzíven terjed az influenza, hetek óta emelkedik az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága. A Jászberényi és a Mezőtúri Járási Népegész-
Apróhirdetés Tiszta, könnyű 2 műszakos betanított munka. Hosszútávra hölgyeket felveszünk. Tel.: 57/506-612
Emlékezzünk
Tamási Tibor halálának 1. évfordulójára. „Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Szerető családja
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesapám és nagypapánk
Molnár István temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot, koszorút helyeztek.
Külön köszönet a Szent Ferenc Szociális Intézmény vezetőinek, dolgozóinak és dr. Czigány Tamás odaadó munkájukért és a D&B Delubrum Kft. Temetkezési Szolgáltatásnak. Gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk,
Rózsa Ferencné született: Besenyi Elvira
temetésén megjelentek, virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal mély fajdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
Interjú
2015. március 5.
3. oldal
Pócs János a Parlament ülésezéséről, a kétharmadról és a Jászságról
Jó munkának is fontos a kommunikációja folytatás az 1. oldalról A lényeges kérdés az volt, hogy Navracsics Tibor kiemelkedő képességei melyik pozícióban eredményeznek nagyobb hozadékot. Emiatt döntött a kormány, a frakció a miniszterelnök-helyettes brüsszeli jelölése mellett. Ha már ilyen elismerően szólt a volt miniszterelnök-helyettesről, ő a veszprémi választási vereség után a stílusról értekezett hosszabban. Hallgatnak a figyelmeztetésére? A választás eredménye maga is ébresztő lehet a Fidesz számára. Egyrészt kétségtelen, hogy történelmi jelentőségű pozitív tetteket hajtott végre a kormány az infláció leszorítása, a munkahelyteremtés, vagy éppen az Unióban is nagy érdeklődést keltett devizahitel mentés kapcsán. Ezen nagy feladatok megoldása közben azonban érthetően kevesebb energia maradt az emberekkel való figyelmes kapcsolattartásra. Ennek megvan az a határozott tanúsága, hogy a jó munka kommunikációja is nagyon fontos. Az országgyűlés tartalmi munkájára koncentrálva önnek személy szerint melyek a legfontosabb témái? Számomra az elmúlt időszakban egyértelműen a földadó és az EKR, vagyis az elektromos közúti szállítási rendszer volt a legfontosabb. Mindkettővel kapcsolatban egyeztettem a jászságiakkal, elemző anyagokat tettem az illetékes miniszter elé. Mindkettő vitatott. A földadóról egyenesen azt tartja az ellenzék, hogy tönkreteszi a mezőgazdaságot. Ezek a hátsó szándékból született politikai kritikák csírájukban sem igazak. A mezőgazdaság soha nem látott támogatást élvez az uniós tagságunk révén. Ráadásul a tárgyalásaink az unióval jó lehetőséget biztosítanak belső piacunk, a föld védelmére. A szocialista kormányok alatt zsebszerződések uralták a mezőgazdaságot és bizonytalanságot okozott a tulajdoni viszonyok rendezetlensége. Ehhez képest a jól finanszírozott mezőgazdaságba a földadó esetleges bevezetése, ha egyáltalán kivetik, nem kockázat.
A földadó kivetésére a parlament megteremtette a lehetőséget, amivel a települések élhetnek is… Országosan tizenegy önkormányzat gondolkodott a földadó bevezetésének lehetőségén és közülük is kettő szinte azonnal visszalépett. Ezzel együtt ismerek olyan települést, ahol azt mondták, hogy nekik azonnal szükségük van ravatalozóra, ezért összehívták a gazdákat és együtt úgy döntöttek, hogy erre a nemes célra csak két évig bevezetik és vállalják a föladót. A kérdésben éreztem utalást arra, hogy a rossz helyzetben lévő önkormányzatok kapva-kapnak a földadó bevezetésének lehetőségén. Én erre nem számítok, mégpedig azért, mert előtte az állam az önkormányzatok kétezer milliárd forintos adósságát átvállalta, ötmilliárd forintos civil támogatási programot indított, a tűzifa- és az Erzsébet-programot is folytatja. Az önkormányzatoknak immár a gépjárműadó, az építményadó és az iparűzési adó bevezetése mellett valóban lehetőségük van a földadó rendszerbe állítására is. Ez azonban lehetőség, amivel felelősséggel élhetnek, ahogy eddig is. Végül, de nem utolsó sorban az a nagyon fontos tény sehol nem kap nyilvánosságot, hogy a földnek a tulajdonosa, vagy bérlője, aki gazdálkodik, nem érintett ezzel az adónemmel, ha bevezetik helyben, akkor sem. Arra vonatkozik, aki nem gazdálkodik. Az EKR rendszert az ellenzék ugyancsak bírálja. Önnek mi a tapasztalata? Én magam csak Jászberényben több mint tíz egyeztetésen vettem részt az érintettekkel. A cégeink véleményét kikértem a legkisebbektől a Jász-Plasztikig és módosító javaslataikkal együtt ös�szegzésemet a miniszter asztalára tettem. Ebből az derült ki, hogy a versenyszféra gazdasági egységei örültek a rendszer bevezetésének, ugyanakkor kivétel nélkül megfogalmazták jobbító ötleteiket.
Örültek az újabb tehernek? Nem az újabb tehernek örültek, hanem annak, hogy a konkurenciával azonos feltételekkel, tisztességes körülmények között versenyezhetnek. Ha egy korrupt versenytársuk elcsalja az áfatartalmat, jogosulatlan előnyhöz jut és a környezetében tönkreteheti a tisztességes vállalkozásokat. Ennek kiküszöbölése érdekében vállalják a reális teherrel járó mindenkire vonatkozó ellenőrzési
rendszert. Személyes véleményemet is had tegyem hozzá: ez a rendszer több tízmilliárd forint árbevételt jelent az államnak, amiből utak, járdák, iskolák épülhetnek. Számomra az is fontos, hogy őstermelők védelmet élveznek, az első termelési pontig bejelenteni sem kötelesek a szállítást és természetesen fizetniük sem kell. Eddig közeledtünk a Jászsághoz, most érkezzünk is meg. A polgármesterekkel, a lakossággal találkozva mi az állandó, és mi a legsúlyosabb gond napjainkban? Nem biztos, hogy ezt így szét lehet választani. A közbiztonság állandóan az érdeklődés homlokterében áll. Szeren-
csére nem dolgoztunk hiába az elmúlt négy évben, polgármesterek, rendőrök, polgárőrök. Bíztatóak az elmúlt évről épp most napvilágra került rendőrségi statisztikák, a tények. Lapjuk erről úgyis részletesen beszámol, elég ha én annyit mondok: minden mutató jobb, mint az előző évben volt. Szeretném remélni, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy kérésemre a belügyminiszter úr a Jászságba huszonhétezer óra időtartamban, vagyis szinte állandóan készenléti rendőröket vezényelt. Örülök tehát a javuló tendenciáknak, noha tudom, hogy tökéletes közbiztonság nincs, míg egy pofon elcsattan, és néhány baromfi eltűnik az ólból. A válasza első mondata alapján megtippeljük mi a legsúlyosabb a Jászságban: a drog jelenléte. Itt élünk, érzékelik a polgármesterek is, a lakók is és természetesen én is, hogy nagyon súlyos a helyzet. Különösen a tehetetlenség érzése dühítő, a törvényi szabályozatlanság, vagy inkább hiányos, pontatlan szabályozás miatt. Hiába fogják meg, leplezik le a drogdílert, gyakran, ha bevizsgálják a dizájner drogot, az nem beazonosítható, nincs rajta az állandóan bővülő tiltó listán, mert belekevernek patkánymérget, akármit. Ez így már nem drog, noha a nem hamisított drogoknál is jobban tönkreteszi már tizenévesen a fiatalok életét. Az előttünk álló időszak nagy összefogást igénylő feladata, hogy az iskolai tájékoztatáson túl valami hatékonyabbat kell kitalálnunk. Első parlamenti ciklusa elején ehhez az erőfeszítéshez mérhető volt a kormánynak az egymillió munkahelyet ígérő bejelentése. Hogy látja ennek a teljesülését, a munka és a közmunka viszonyát? Az Eurostat adatai alapján tavaly Magyarországon csökkent az unióban leggyorsabban a munkanélküliek száma. Ma már ott tartunk, hogy miköz-
ben szeretnénk teljesíteni a kitűzött célt, újabbat is megfogalmaztunk: mindenki, aki tud, dolgozzon! A munkanélküliek számának csökkenéséhez jelentősen hozzájárult a közmunka is. A kezdetek után már nemcsak annak örülünk, hogy az emberek elfogadták a segély helyett munkát programot, hanem itt is minőségileg új célokat tűztünk ki. Fontos, hogy tiszta és virágos legyen a település, de még fontosabb a közmunka értékteremtő jellege. Itt a Jászságban már azt is megfogalmazzák gazdasági vezetők, hogy a közmunkaprogram túl jól sikerült, egyre nagyobb távolságokról kell beszállítani a cégeknek a munkásaikat. Ezzel kapcsolatban az a szemlélet is megtört, hogy a nagyobb városokba települ az ipar és majd oda mennek a dolgozók. Például Jászapátiban is épült két nagy csarnok, amivel helybe viszik a munkát. Apáti jó példa. Mi a titka? Ott is és másutt is a településvezetők előtt nagy kihívás áll, ami abból ered, hogy a jövőben a település-fenntartás állami, a -fejlesztés viszont helyi önkormányzati feladat. A kormány egyre inkább menedzser szemléletet vár az önkormányzatoktól, adott esetben a közmunka szervezésében is. A Jászapáti modellben oktatást, képzést kapnak a résztvevők, százötven-száznyolcvan ember, akik aztán az önkormányzati utak, dűlők mentének takarítása kapcsán nyesedékeket, bokrokat vágnak ki, majd azt pelletnek dolgozzák fel. Utolsó kérdésünk Jászberényre vonatkozik. Képviselőként mit tud segíteni a vesztes per következményeinek elhárítása érdekében? Vállalásomhoz híven az egész Jászság ügyeit, a fájó dolgokat is képviselem. Azt kértem a kormánytól, hogy megismerve a helyzetet az adósságátvállaláshoz hasonlóan most ebben a méltatlan, nehéz helyzetben se engedje el Jászberény kezét, akár KEHI ellenőrzés mellett. A kormány dolgozik a probléma megoldásán, az illetékes államtitkárság felvette Jászberénnyel a kapcsolatot és reményeim szerint ki fogja segíteni a várost.
Javultak a rendőrség múlt évi mutatói folytatás az 1. oldalról Ebbe a kategóriába sorolható a lakásbetörés, aminek a száma szintén csökkent 14 százalékkal. A nyomozás eredményességi mutatói a lopás felderítésének tekintetében 29 százalékkal nőttek, a lakásbetörés mutatói 27,5 százalékkal mutatnak jobb eredményeket a felderítés terén. Mindkét eredmény az elmúlt tíz év legjobbjainak mondható. Megjelent egyfajta emelkedés a rongálásban, és a garázdaságban. Ezek a bűncselekmények általában családon belül történnek és kapcsolódik hozzájuk valamilyen könnyebb testi sértés is. A rablások számában nagyon markáns csökkenés következett be, közel 70 százalékos. Köszönhető mindez a közterületi jelenlétnek és a hatékony bűnmegelőzésnek is. A gépjárműbűnözés nem jellemző a Jászságra, mindemellett a mutatók szintén pozitív eredményekről adnak számot. A közterületen elkövetetett bűncselekmények számában 15 százalékos csökkenés következett be. Ez mindenképpen az utcákon egyre nagyobb óraszámban megjelenő egyenruhások jelenlétének köszönhető. Ez a mérőszám mutatja a klasszikus értelemben
vett közbiztonságot. Elmondható, hogy a Jászság jó közbiztonságúnak mondható. A közterületen elkövetett bűncselekményekre vonatkozó nyomozási eredménye a maga 72 százalékos javulásával a legjobb a megyében. A Jászberényi Rendőrkapitányság összes feldolgozott ügyének nyomozási eredménye 38 százalékról 57,4 százalékra emelkedett, ami szintén az elmúlt évek legjobb eredményének mondható. Az elkövetők számának ismertségében is mintegy 20 százalékos növekedés figyelhető meg. Elmondható, hogy ez a harmadik év, amikor folyamatos bűncselekmény-szám csökkenést tud produkálni a Jászság. A közterületen szolgálatot teljesítőkről számszerűsített adatokkal is szolgált a kapitány. Egyértelmű növekedést mutat az egyenruhások száma mind a létszám, mind az óraszám tekintetében. A 2014-ben teljesített 105 284 óraszám megyei összehasonlításban is kimagasló. Ebbe komoly szerepet vállalt az önkormányzattól kapott és a központilag biztosított túlórakeret is. A bűnügyi adatok kedvező tendenciájában, ennek a számsornak nagyon jelentős szerepe van
– hangsúlyozta a rendőrkapitány. Egyértelmű az összefüggés a rendőri jelenlét és a regisztrált bűncselekményszám csökkenése között. A közterületen történő szolgálatot teljesítők tevékenységét jelentő intézkedési aktivitások úgymint elfogások, előállítások és elővezetések kategóriák mutatóiban is komoly növekedés figyelhető meg. A Jászságban számos turisztikai programot biztosít sikeresen évről évre a rendőrség. A lakosság szubjektív biztonságát elősegítő rendőri intézkedések programsorozat két évig remekül működött a Jászságban. A veszélyeztetett települések közé induláskor Jászapáti, Jászladány, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jásztelek került. A program időközben átalakult, de funkcióját megtartotta. Célja, hogy a legkritikusabb kategóriába sorolt településeken biztosítva legyen a 24 órás rendőri jelenlét. A kategória besorolások változnak, jelenleg Jászberény a 24 órás rendőri jelenlét kategóriát bírja, további öt település a napszakonkénti, míg a maradék települések a két-három naponkénti rendőri jelenlét kategóriába kerültek. Ezek a szolgálati idők a minimumot jelentik.
Szabálysértéseknél továbbra is ötvenezer forint a küszöb. A vétség és a szabálysértés, tehát a vagyon elleni bűntettek, összességében csökkentek. Közlekedésbiztonsággal kapcsolatban a rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy a megyén belül csak a Jászságban csökkentek a baleseti mutatók. Mindezen eredményt gyakorlatilag traffipax készülék nélkül produkálták a rend őrei. Most már egy korszerű sebességmérő készülék is segíti majd a biztonságosabb közlekedést. Dr. Körei-Nagy József kiemelte, hogy idén a gyalogosokra és a kerékpárosokra fókuszálva vigyázzák a közlekedésbiztonságot, hogy a két kategória kevésbé legyen okozója, illetve elszenvedője a baleseteknek. A bűn és baleset-megelőzési tevékenységek sorából a kapitány kiemelte az iskola rendőre programot, többek között annak okán, hogy az év iskola rendőre címet a megyében a jászapáti Ballmann Mária érdemelte ki. Az áldozatvédelmi road-show rendezvényeken 1120 fő vett részt, kiadványokkal, rendezvényekkel, szórólapokkal a Jászság lakosságának körülbelül a felét sikerült
elérni. A megelőzési és tanácsadási konferencia 13 állomáson volt jelen. A népszerű SZEM mozgalom már tíz településen működik, több mint 2000 család csatlakozott hozzá. A drogprevenciós-műhelymunka szintén a megelőzést célozza. A rendőrség nyit a szülők, tanárok és az általános iskolás korosztály felé. Az ifjúságvédelmi csoportnak a csellengő iskolások felkutatása, illetve a tanintézményekbe való kísérése a feladata. Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó két iskolában van jelen támogató szándékkal. Az áldozattá válás elkerülése érdekében az év folyamán időseknek is tartottak különböző előadásokat a szakemberek. A jövőre vonatkozó célkitűzések között szerepel a bűncselekmények számának további csökkentése, hatékony fellépés a migrációval szemben, a közlekedésbiztonság lehetőség szerinti javítása, a TÁMOP program befejezése. Az államigazgatásban már folyamatban van az elektronikus ügyfeldolgozási rendszer, az úgynevezett központi érkeztető rendszer. Ez nem kis feladatot ró a kapitányságra, ahogy az új közszolgálati életpálya-modell bevezetése is.
Fórum
4. oldal
2015. március 5.
Aminek nem szabad Jászberény megbecsült közössége megismétlődnie A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) jászberényi csoportja mutatkozott be a Jászok Egyesületének februári összejövetelén a Pest megyei Megyeházán. Tagszervezetünket dr. Suba György elnök és felesége képviselte, de a tagok közül is sokan felutaztak a rendezvényre. Bognár Mária
Jászberény Város Önkormányzata szervezésében a kommunizmus áldozataira emlékezett a város február 25-én szerdán az 1919-es kommunista diktatúra ártatlan áldozatainak tiszteletére állított Táncsics Mihály utcai emléktáblánál. k. n. k. „Add Uram, hogy akik erre az emléktáblára rátekintenek, azok szívében áldozatkész lelkület, hazaszeretet, önzetlen felebaráti szeretet ébredjen!” – fohászkodott Greutter György káplán az emléktábla megszentelésekor. Mező István református lelkipásztor kiemelte azt az intelmet, mely szerint van, aminek nem lett volna szabad megtörténnie és soha többé nem szabad megismétlődnie. Dr. Sebők Balázs főiskolai docens beszédében az emberi sorsokat tragédiába fojtó időszakból a jászberényi 1919. júliusi eseményeket foglalta ös�sze. A liszt- és kenyérhiány, nyomor, nélkülözés miatt elkeseredett asszonyok július 11-én tüntetést tartottak a Főtéren. A tömeget ekkor levegőbe adott lövésekkel feloszlatták, azonban a helyzet tisztázása és a megtépázott tekintély helyreállítása végett a város kommunista vezetői népgyűlést hívtak össze július 13-ra. Szónokként meghívták Bokányi Dezsőt Budapestről, Szolnokról pedig karhatalmi erőt kértek a rendezvény biztosítására. A feszült légkörben valahol eldördült egy lövés, és elszabadult a pokol. A Tornyos-féle gyógyszertár tornyán A Jászkürt Újság január 22-én postaládákba került számában Harmónia címmel megjelent írásomban az egykori Lehel Szálló – ma Déryné Rendezvényház – épületének homlokzatán látható üres szoborfülkékkel kapcsolatos meglátásomról és elképzelésemről írtam. Bojtos József Bizonyos vagyok benne, hogy sokan osztják azt a véleményemet, hogy a város leginkább impozáns épülete esetében a szoborfülkék, ha betölthetnék szokásos rendeltetésüket, az épület homlokzatának szépségét, az épület patináját tovább fokozhatnák. Hangsúlyozni szeretném, hogy ettől függetlenül az épület homlokzata kifejezetten szép, és alkalmas díszletként történő felhasználásra. ok esetben megfigyeltem a korábbi évek során, hogy a város szabadtéri rendezvényei alkalmával a szervezők - ugyan az épület előtti teret felhasználták - de az épület igazán szép homlokzatát sajnos nem! Nem is tehették – mentségükre legyen mondva –
S
felállított géppuska tűzparancs nélkül megszólalt, a Főtér különböző pontjain felállított vörösőrök pedig szintén parancs nélkül lőni kezdték a feléjük közeledő menekülő embereket. A kilőtt hatvan lövedék tizenegy halálos áldozatot és huszonegy sebesültet követelt. Az emléktáblán azok neve olvasható, akik a hírhedt sortűzben vesztették életüket, kiegészülve két további kivégzett áldozat nevével. Rájuk és a kommunizmus további áldozataira való megemlékezésként Jászberény Város Önkormányzata, a Jászberényi Járási hivatal, a POFOSZ Jászberényi Szervezete, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom Jászberényi Alapszervezete koszorút helyezett el az emléktáblánál, majd a megjelentek egy-egy mécses meggyújtásával rótták le kegyeletüket. A rendezvény a könyvtár kamaratermében filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozóval folytatódott. Az érdeklődők Pekár Istvánnal, a Duna TV egykori elnökével találkozhattak és emlékezhettek vissza az „Elhallgatott történelem – Ha a kulák mozdulna” című dokumentumfilm megtekintését követően az embert próbáló időszakra. Nagy Nikolett köszöntője után Szatmári Antalné alpolgármester as�szony mély érzelmekkel elevenítette fel gyermekkori emlékeit, valamint a szüleitől hallottakat a vallásos emberek üldözéséről, a titokban keresztelésekről, a beszolgáltatásról és arról az emberről, akit megszégyenítésként Jászberény főterére ültettek, mert eltitkolt fél zsák gabonát.
Dr. Dobos László ügyvivő a vendégek sorában külön köszöntötte Szatmári Antalnét, Jászberény alpolgármesterét, Bolla János emeritus jászkapitányt és feleségét, a Jászságért díjas Kladiva Imre plébánost, Tálas Ernő operaénekest, Barna Gábor egyetemi tanárt és Mucsi Sándor nyugalmazott iskolaigazgatót, valamint Varga Kamill ferences szerzetest. Felvezetőjében kiemelte, hogy a KÉSZ jászberényi csoportja 2010-ben elsőként kapta meg a Jászságért Civil Vándordíjat sokszínű, példaértékű tevékenységük elismeréseként. Bejelentette az idei Jász Világtalálkozó időpontját: az július 18-19-én lesz Jászalsószentgyörgyön. Jászberényben a csoport összejövetele mindig imádsággal veszi kezdetét, így volt ez most is, amit Kladiva Imre plébánostól halhattunk. Majd dr. Suba György köszöntő szavait követően felesége mutatta be a KÉSZ-t általában, és csoportjukat a népes hallgatóságnak. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egy nem politizáló, de azért határozott véleményeket formáló spirituális és kulturális egyesület, amely feladatának tartja a keresztény értékek ápolását, az azokat felvállaló egyének, csoportosulások támogatását. A KÉSZ-t 1989-ben alapította Csanád Béla teológiaprofesszor, író és költő. Jelenleg 67 csoportja működik az ország területén. Jászberényi csoportja 2000-ben alakult, és indulása óta a Jászok Egyesületének tagszervezete. Az országos szervezetet az alapító 1996-os halála óta dr. Osztie Zoltán, a pesti belvárosi Nagyboldogasszony templom plébánosa vezeti. A jászberényi csoport elnöke dr. Suba György, nyugdíjas orvos, aki Farkas Mátyás apát támogatásával kezdte meg tevékenységét. A jelenlegi lelki vezető Szántó József apát, plébános, főesperes. A jászberényi KÉSZ-csoport alakuláskori 50 fős létszáma azóta 80 főre gyarapodott. Tagjai havonkénti rendszerességgel találkoznak. Kulturális tevékenységük keretében már négy
dr. Suba György és felesége (a szerző felvétele) könyvet megjelentettek Jászberény vallási életéről, templomairól, műemlékeiről. 2008-ban a Biblia évében a tagok mindegyike saját kézírásával egy-egy oldalt másolt le János Evangéliumából egy erre a célra megnyitott díszes könyvecskébe. Most készül egy további könyv, amely a városban született és ott szolgálatot teljesítő papok, szerzetesek életét mutatja be. Felismerve, hogy az egyházi népénekek kutatása, terjesztése nem kapott megfelelő figyelmet a hagyományőrzésben, elindították az Egyházi Népénekes Találkozók megszervezését. Ezekre 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben került eddig sor. Budapesten 2008-ban megfogalmazódott a Szakrális Művészetek Hete (Ars Sacra Fesztivál) szükségességének gondolata. Jászberény 2011-ben csatlakozott ehhez, és egymást követő három évben a Jászok Egyesületével közösen szervezte meg a Nyitott Templomok éjszakáját és a Szakrális Művészeti Hetek Fesztiválja rendezvényt. Az egyesület fontos feladatának tartja a megemlékezéseket az arra méltó elődökről, eseményekről. Így emléktáblát állított Farkas Mátyás apát úr emlékére 2001-ben, 2008-ban az internálótábor meghurcoltjainak, 2009-ben pedig a Ferences rend alapítása 800 éves évfordulójának emlékére, továbbá 2010-ben Sajó Sándor költőnek, 2013ben pedig a hét ferences vértanúnak emléket állítva. Rendszeresen megemlékeznek egyes nevezetes évfordulókról, így például február 8-án halálának évfordulóján Apponyi Albertről, június 28-án a szerzetesrendek feloszlatásáról.
Neve nincs tér
mert az un. szerviz út megléte, illetve a park korábbi, illetve jelenlegi kialakítása, mindezt nem tették, és teszik igazán lehetővé. Küszködik is a város a rendezvényeivel – hol a Polgármesteri Hivatal előtt, hol a Lehel Vezér Gimnázium sarkánál próbálják megoldani azokat a programokat, amelyekhez színpadot és teret egyidejűleg kell biztosítani. Tulajdonképpen a város vezetése, főterének átépítésével - a jelenlegi közúti forgalom kizárásával - vélhetően olyan közösségi tér kialakítására törekszik majd, amellyel a fentiekben jelzett gondok is orvosolhatók lennének. Bevallom férfiasan, hogy nem ismerem a város ez irányú jelenlegi elképzeléseit, ennek ellenére, veszem a bátorságot, és néhány mondat erejéig feltárom gondolataim újabb állomását, és további írásaimban pedig, kibontakoztatnék egy átfogó koncepciót arra nézve, hogyan lehetne Jászberény vonzó város, a turizmus és az idegenforgalom számára.
Bátor kijelentést teszek, amikor azt mondom, hogy a Déryné Művelődési Központ épületének előterét az MKB Bank sarkáig, viszonylagosan szabaddá tenném, hogy bármikor egy ideiglenes színpad, épület előtti felállításával, az épület homloktere gyönyörű háttérként, díszletként szolgálhasson. Jelenleg a szemközti oldal átépítése már befejeződött és az ott kialakított járda és lépcsőzetes, lelátó szerű kialakítás, spontán módon máris támogatja ezt az elképzelést. bben a gondolatmenetben, azonban van egy kritikus pont. Ez pedig a Korsós lány kútja. Maga a műalkotás bájos és szép, de legalább három dolog hozható fel érvként arra vonatkozólag, hogy a sokaknak oly kedves alkotástól netán megváljon a város főtere. Először is a Műalkotáshoz nincs történelmileg fűzhető esemény. Bár, ismételten és hangsúlyosan kiemelném, hogy szerethető, bájos alkotás, de mindössze arról tanúskodik,
E
hogy a közkutakat is széppé tették az egykori városépítők éppen úgy, mint a középületeket. Tehát nemcsak megőrzendő, hanem követendő is lenne, ez a fajta gondosság - akár napjainkban is. A Korsós lány kútja nem illeszkedik logikailag, a főtéren található műalkotások sorába! Már csak méretei okán sem - mert bár önmagában nagyon arányos - mégis kicsi a tágas tér, és környezetében található műtárgyak viszonyában. Valójában egy zártabb környezet díszítésére lenne igazán alkalmas, és bármilyen meglepő, van egy neve nincs tér városunkba, amely a Hold utca, Hatvani út, Serház utca végeinél kialakult ki, pontosabban a rendőrség épülete előtt. Ha ez a kút oda kerülhetne, és valójában kellene, hogy oda kerüljön - nagyot javítana a jelenlegi tér hangulatán, lévén, hogy tökéletesen illik a rendőrség épületének homlokzati megoldásához, ami igencsak különlegesnek és kifejezetten szépnek mondható.
A KÉSZ-központ két kitüntetést alapított: a Szt. Adalbert díjat, Prága püspöke, Magyarország és Poroszország hittérítője tiszteletére, valamint a Csanád Béla díjat. Utóbbival a kiemelkedő teljesítményt nyújtó KÉSZtagokat jutalmazzák. A jászberényi csoport 2009-ben alapította a Szt. Rozália díjat, vele mindenkor az egyházközösségben odaadóan ténykedő hívő embereket megtisztelve. A tagokat évente 2-4 alkalommal hírlevélben értesítik, és 2014-től már saját honlapja is van a csoportnak. A tevékenységek sorába tartozik a kapcsolatok ápolása is. Így Jászberény testvérvárosának, Vechtának Unitas Verband szervezetével épült ki kapcsolat, de létezett összeköttetés a halicsi (Szlovákia) Szűz Mária Leányai szerzetesrenddel is. Az ugyancsak szlovákiai Palóc Társasággal 2010 óta áll fenn gyümölcsöző kapcsolat. Fentieken kívül még tudományos előadások, hangversenyek, zarándokutak, kiállítások tartoznak az egyesület tevékenységi körébe. Dr. Suba Györgyné előadása végén külön köszönetet mondott dr. Dobos Lászlónak a jászberényi csoportnak nyújtott odaadó, segítőkész támogatásáért. A KÉSZ-tagok nem érkeztek üres kézzel, egy kis hazaival kedveskedtek: a kosárban finom krumplis pogácsa, a süteményes dobozokban hókifli, piskótatekercs, linzer és egyéb finomságok rejtőztek, és nem maradhatott el a zamatos jászsági bor sem. Ha az olvasó nem bánja, most ös�szefoglalom eddigi gondolatmenetemet a követhetőség érdekében. Első írásomban említést tettem a Déryné Művelődési Központ épületének homlokzatán látható üres szoborfülkékkel kapcsolatos meglátásomról és elképzelésemről. Ezzel az volt a célom, hogy befejezetté és még különlegesebbé, tehessük a város legszebb épületét. mostani írásomban arról tettem említést, hogy az épületet díszletként kezelve egyedi és igen látványos városi rendezvénytér kialakítását látnám szükségesnek, ami hasznos dolgokat eredményezne, egy bizonyos koncepció keretében. Ezzel együtt – vélhetően sokak egyet nem értésével találkozva –, a Korsós lány kútjának más, alkalmasabb helyre történő áthelyezésével kapcsolatosan érveltem. Indokolva és pontosan meg is jelölve, annak lehetséges új helyét. Jól tudom, más dolgokról is kell még írnom ahhoz, hogy az általam jelzett gondolatok egységes képpé, végül pedig egy koncepcióvá formálódjanak, de ehhez reményeim szerint, következő írásaim segítenek majd hozzá.
A
Egészség
2015. március 5.
Anyák és babák doktora folytatás az 1. oldalról Egyelőre még Egerben élünk, de hosszútávon célom, hogy itt telepedjek le ismét a Jászságban. Ehhez még azonban kell egy kis idő. Ennyi idő természetesen nem elég a beilleszkedésre, de hogyan érzi, megtalálja itt a kollektívában a helyét? Úgy gondolom, kell legalább egy év, hogy az ember tisztázza a dolgokat, de meglehetősen pozitív gondolatokat és tapasztalatokat szereztem már ez alatt az egy hónap alatt is. Úgy látom az egymás elfogadására vonatkozó kölcsönös igyekezet egyaránt meg van köztem és a kollégák között. Nagyon jól szervezett, megfelelő ellátású a szülészeti ellátás itt Jászberényben, örülök, hogy ilyen jó irányba haladó osztályra kerülhettem. A szülészet-nőgyógyászat szakágon belül létezik valamilyen terület melyre esetleg specializálódott vagy hangsúlyt szeretne fektetni? Két területtel foglalkoztam kiemelten az eddigi munkám során. Az egyik a telemedicinának az a része, amikor a távmonitorizálással vizsgáljuk a kisbabák szívműködését. Ennek a rendszernek az a lényege, hogy a kiadott készülék és egy számítógép vagy okos telefon segítségével a kismamáknak lehetőségük van otthoni méréssel figyelni a magzat szívhangját, minden nap láthatjuk a gyermeket. A készülék Török Miklós professzor úrnak és csapatának a találmánya. Én magam négy év óta dolgozom a műszerrel. Az eszköz használatával lehetőség nyílik a méhen belüli magzati elhalásokra utaló jelek kiszűrésére. A kórház rendelkezik ilyen készülékkel? Nem, az eszköz elsősorban a magánszférában használatos, de azt gondolom Magyarország kórházaiban egy ilyen terméket, mely magyar fejlesztés eredménye, mindenképp használni
kellene. Ehhez persze szükséges, hogy az OEP befogadja. Ha mindez megtörténhetne, sok kismamát megkímélhetnénk a kórházban töltött hosszú hetektől. Amennyiben lehetőség nyílna e fajta NST készülék széles körű használatára a babák egy-két százalékát meg tudnánk menteni a 32. hét után bekövetkező elhalástól. Ez magasabb számot jelent, mint a terhességi cukorbetegségből adódó hasonló jellegű probléma. Hozzávetőleg mennyibe kerül egy ilyen készülék? Nem olcsó, 450-500 ezer forint. Hosszú távú célom, hogy a kórház is hozzájusson hasonló műszerhez. Létezik olyan eszköz, melyet a mentősök használnak az infarktus diagnosztizálására. Az itteni tevékenységemmel azt az irányt szeretném felvállalni, mely lehetővé teszi, hogy a kórházban megtalálható legyen legalább tíz ilyen
2015. március
havi véradások
március 2........Jászapáti, Vasút út 2. Gimnázium................................... 09.00-13.00 március 3........Jászberény, Rákóczi út 53. SZIE ABPK Főiskola............ 08.00-10.30 március 3........Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 63. Művelődési ház............... 12.00-14.30 március 6........Jászkisér, Petőfi u.1. Általános Iskola.............................. 14.00-17.00 március 10.......Jászberény, Rákóczi út 13. Erősáramú Szkisk.................. 08.00-12.30 március 10.......Jászberény, Bajcsy-Zs.u.10. Központi Óvoda.................. 14.00-16.00 március 16.......Jászberény, Fémnyomó u.1. Electrolux Lehel Kft............ 09.00-12.00 március 16.......Jászszentandrás, Rákóczi u.92. Művelődési ház............... 14.00-17.00 március 17.......Jászárokszállás, Árpád tér 1. Művelődési ház................... 09.00-15.00 március 26.......Jászkisér, Jászladányi út 10. MÁV FKG Kft.................... 11.00-14.00
Esztétikai fogászat
Jászberény, Zirzen Janka u. 6.
Teljes körű fogorvosi ellátás. Cirkon-koronák és fogfehérítés.
eszköz a régió lakosságának egészsége érdekében. Lehetséges valamiféle pályázatot megcélozni a beszerzés érdekében? Mindenféleképpen. Reményeim szerint a térség tehetősebb rétegének, vállalkozóknak is lesz rá gondolata, hogy támogató szándékkal közreműködjenek akár ennek az eszköznek a beszerzése okán, akár a sajnos teljesen amortizálódott ultrahangos készülékünk cseréje révén. Említette, hogy egy másik speciális módszer bevezetését is célul tűzte ki. Kifejtené, konkrétan mire gondol? Egy speciális méhnyálkahártya mintavevő eszközt szeretnék népszerűsíteni az osztályon. Ez a készülék kisebb beavatkozásokat ambulánsan helyettesíthet, valamint alkalmas a méhnyálkahártya rákszűrésére.
facebook.com/ berenycafe Dr. Krasznay Péter sebész főorvos magánrendelése
Jb., Szent Erzsébet Kórház sebészeti szakrendelőjében KEDD: 15.30-16.30-ig
Proktológiai szakellátás (pl. aranyér műtét nélküli kezelése). Nagyműtétek megbeszélése, szervezése (sérv, epe, gyomor, vastagbél). Kisműtétek végzése helyben.
5. oldal
Gondolt arra, hogy az osztályt valamilyen módon népszerűsítse, ráirányítsa a figyelmet a szűrések fontosságára, esetleg kampányszerűen nyisson a lakosság felé? Mindenféleképpen egy kicsit aktívabb közéletet szeretnék megvalósítani egyrészt a szülésznőkkel, másrészt a nőgyógyász kollégákkal összefogva. Gondolok ezen a téren a Születés Hete programjaihoz, az Anyatejes Világnaphoz való csatlakozásra városi szinten is. Elképzeléseim között szerepel az iskolákban felvilágosító órák, beszélgetések létrehozása. Szeretnék nyitni a város felé, hogy a lakosság ismerkedjen meg az osztály munkájával, illetve számítson segítségnyújtó jelenlétünkre az egyes női életszakaszokban. A születés, szülés meghatározó élmény. Gondolom, tartogat a tarsolyában néhány ötletet, melyekkel még meghittebbé teheti a család első
örömteli pillanatait? Fontosnak tartom az úgynevezett bababarátság fogalmát. Ez talán furcsa kifejezésnek tűnhet, mert ki ellensége egy újszülöttnek? Alapvetően arról van szó, hogy a természetből ellesett élethelyzeteket alkalmazzunk a születést követő percekben. Ilyen például az, hogy amikor megszületik a gyermek nem vesszük el rögtön pólyába bugyolálva az anyától, hanem ráhelyezzük az édesanya hasára, ezzel is erősítve az anya-gyermek kapcsolatot. Sőt akár a papa is rögtön kézbe veheti, átölelheti az újszülöttet. Egészen szoros, bensőséges kapcsolat kialakulását segítjük ily módon elő. Fontos, hogy császármetszés során is megkaphassák a kicsit a szülők a szorosabb érzelmi kötődés kialakulásának érdekében. Az osztály mindenképpen nyitott a baba és szülőbarát programok irányában.
A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Egészségfejlesztési Iroda Európai Uniós pályázatának részeként nyílt napot és fórumot szervezett „Egészség-
nevelés és Egészségfejlesztés” címmel péntek délután a Déryné Rendezvényház dísztermében. Részletesebben a következő számunkban írunk róla.
Elkezdődött a kórház bővítése
Múlt szerdán megtörtént a mintegy 400 millió forintos beruházást végző kivitelezővel az aláírás, a munkaterület átadása. Az átalakítás első lépcsőjében a régi épület Szelei úti oldalán hétfő reggel kezdetét a vette munka. Így, amint azt az arra járók tapasztalhatják, lezárták a parkoló és a járdaszakasz egy részét, a kerékpártároló is néhány méterrel odébb került, a bankautomata jelenleg nem üzemel. A gyalogos főbejárat most nem használható, a kórházat
a gyerekosztály mellett található kapun keresztül lehet megközelíteni, ügyeleti időn kívül pedig a főporta felől juthatnak be az intézmény területére. A modern zöldtetős, egyemeletes épület közvetlenül kapcsolódik majd a sürgősségi osztály szárnyához. A jövőben a főbejárat is itt lesz majd, körülbelül a mostani bankautomata környékén helyezkedik el. Az új részbe kerül a sürgősségi osztály hat ággyal, a CT, a röntgen és az ultrahang. Az építkezés második lépcsőjében a régi belső tér is teljesen megújul, az átalakítás idején az ott található traumatológia máshol működik, de egyelőre az ellátás a megszokott helyen történik. A kivitelezés időtartama várhatóan hat-hét hónap.
BŐRGYÓGYÁSZAT – KOZMETOLÓGIA
GYÓGYULÁS OTTHON
Végleges szőrtelenítés, rozácea, hajszálerek, pigmentfoltok eltávolítása amerikai gyártmányú, harmadik generációs IPL (villanófény) készülékkel.
Dr. Németh Ildikó
Hétfőn elkezdődött az építkezés a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház bővítése kapcsán. A beruházásról dr. Csiki Zoltán főigazgató tájékoztatta lapunkat.
Dr. Martonos Éva
Dr. Krampek Márton
fogszakorvos
fogszakorvos
Az IPL-technológia elérhető.
H, Sz, Cs.: 13-18, K, P.: 8-12.30
H, P.: 8-15, K, Cs.: 13-20
Dr. Szabó András
Tel.: 57/412-058
Tel.: 57/655-506, 06-30/727-0040
Bejelentkezés telefonon rendelési idő alatt.
Tel.: 06-30/244-0724
EGÉSZSÉGÜGYI MAGÁNLABORATÓRIUM az Electrolux orvosi rendelőben Rendelés munkanapokon 7.30-tól 16 óráig. – Általános vér-, vizeletvizsgálatok, – helicobacter pylori, – prosztatarák szűrés vérből – székletből mikrovér kimutatás
JÁNOSI TIBORNÉ
egészségügyi magánvállalkozó
T.: 57/416-542, 70/500-8577
rendelésén:
Jb., Szövetkezet út 5. fszt. 1. K: 10.30-12.30 Cs: 15-19 Tel.: 06-20/461-3220 www.drszaboandras.hu
csecsemő-, gyermekgyógyász, gyermek-tüdőgyógyász főorvos
Rendelési idő:
héftő, szerda, péntek: 17.00-19.00 Elérhetőség: minden nap 7-21 óra között Bejelentkezés: 06-30/9961-143. 5100 Jászberény, Madách I. u. 4.
AREC Sóterápia Jászberényben Jöjjön el hozzánk és tisztítsa meg légutait!
Az AREC sóterápiát az alábbi problémák megelőzésére és kezelésére ajánljuk: asztma, allergia, pikkelysömör, légcsőhurut, arcüreggyulladás, fülgyulladás, hörghurut, krupp, hangszálgyulladás, megfázás, köhögés, ekcéma. Gyerekeknek fél év visszafizetési garancia.
www.soszobam.hu
+3630 777 9375
Bejelentkezés: (hívható 8-20 óráig) 5100 Jászberény, Vörösmarty u. 11. Nyitva tartás bejelentkezés alapján. 1 alkalom: 1.800 Ft 5 alkalom: 8.300 Ft
10 alkalom: 16.500 Ft 20 alkalom: 30.000 Ft
Szabadidő
6. oldal
Ki mit tud a szociális intézményben? Hetek óta lázas izgalommal készültek a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény dolgozói és ellátottjai a kedd délelőtti eseményre, ahol „Ki mit tud?” vetélkedő keretében mutathatták be tehetségüket. A szociális intézmény három egységének, az Időskorúak és Demens Személyek Nappali Ellátójának és a Fogyatékkal Élők Nappali Ellátójának tagjai valamint a Naplemente Idősek Otthonának lakói érkeztek a vidám vetélkedőre. A szervezők több kategóriában adtak lehetőséget a bemutatkozásra. Hallhattunk verseket, dalokat, elhangoztak prózák és megtekinthettünk színjátékos jeleneteket. A fellépőket zsűri értékelte, melynek elnöke Nagy Nikolett könyvtárvezető volt. Munkáját segítette Szarvas Lászlóné médiakönyvtáros és Lengyelné Nagy Beatrix a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője. A rendezvényt megtisztelte figyelmével Szatmári Antalné
alpolgármester asszony és Nagy András HEB elnök is. Bozóki Jánosné intézményvezető elmondta, hogy közel nyolcvanan léptek színpadra ezen a délelőttön. A tagok hetek óta óriási lelkesedéssel és nem hanyatló lendülettel készültek az eseményre. A rendezvény nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet az ellátottak aktív életére, felkeltse az érdeklődést a szolgáltatás iránt. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott rendezvény lehetőséget biztosított a széles repertoár megtekintésére akár a kívülállók számára is. Az itt bemutatott produkciók nagy része már szerepelt közönség előtt valamilyen kulturális rendezvény keretében, többüket már díjjakkal is értékelték. Természetesen itt sem maradhatott el a díjazás, senki sem ment haza üres kézzel. A szórakoztató délelőtt folyamán valóban tanúi lehettünk a klubtagok kreativitásának, tehetségének és nem utolsó sorban elszántságának.
Kesicék a csűrben, farsangtemetés Csíkban
Fotó: Czigány Zoltán Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Tisztelet a hagyományőrző mestereknek elnevezésű kosaras bál a gyimesvölgyi Borospataka hegyei közt megbújó gyönyörű Skanzenben. A nálunk klasszikus értelemben vett báli nyitótáncot testvértelepülésünk Gyimesfelsőlok Kesice Gyermektáncegyüttese járta, megmutatva az őket büszkén néző idős táncosoknak, hogy van méltó utánpótlása a gyimesi hagyományok őrzésének. Kocsán László
A Jászság a Nagy Háborúban A Jász Múzeum, városunk kulturális életének aktív szervezője csütörtökön újabb nagy sikerű rendezvény helyszíne volt. nagy A jászkapitányok által 2014-ben alapított Hit és Hagyomány Díjjal kitüntetett Besenyi Vendel helytörténeti kutató „A Jászság a Nagy Háborúban” című előadása alkalmából a múzeum zsúfolásig megtelt. Örvendetes módon az érdeklődők között középiskolás diákokat is üdvözölhetett Hortiné dr. Ba thó Edit igazgatónő. A programra való méltó lelki ráhangolódásként a fogságba esettek szabadulásáért fohászkodó közismert Fogolyének hangzott el. A Lehel Vezér Gimnázium igazgatóhelyettesének, Forgó Katalin tanárnőnek fájdalmasan szép szólóénekét a Gimnázium Férfikarának karnagya, Deméné Ilonka Gabriella tanárnő kísérte hegedűn. Besenyi Vendel archív képekkel illusztrált előadásában a nemzetközi politikai alaphelyzet rövid ismertetését követően az I. világháború Jászságra gyakorolt hatását elemezte a kezdeti lelkesedéstől a kegyetlen veszteségekig. Előadásának különös értékét az adta, hogy a téma kiváló ismerőjeként
kevésbé ismert helytörténeti adatokra, tényekre építette mondanivalóját. Részletesen bemutatta a sebesültek egészségügyi ellátásának megszervezését, az ahhoz kapcsolódó széleskörű önkéntes munkát, valamit a hátországban mutatkozó hiánygazdaság következményeit. Kitért a rossz higiénés viszonyok miatti rettegett betegségek megjelenésére is. Megdöbbentő, hogy 1915-ben Magyarország települései közül Jászberényben volt a legnagyobb a gyermekhalandóság, Jásztelken és Jászárokszálláson pedig feketehimlő megbetegedést is regisztráltak. A háztartási fémtárgyak és a harangok hadicélra való begyűjtése a tartalékok teljes kimerülését jelentette. A hatalmas emberáldozatot követelő háborúban a Jászság mintegy háromezer ötszáz főt veszített. Az est a Nagy Háború áldozatai előtti tisztelgés is volt egyben. Bernhardt Andrásnak, a Palotásy János Zeneiskola tanárának előadásában felhangzó Il Silenzio dallamát a hősök iránti kegyelet kifejezéseként állva hallgatták meg a jelenlévők. A Jász Múzeum témát feldolgozó „Kimegyek a doberdói harctérre – Jászok az I. világháborúban” című kiállítása május közepéig tekinthető meg.
2015. március 5.
A szervezők igyekeztek minden gyimesi idős hagyományőrző táncost, zenészt egy estére összehozni, megköszönni nekik, hogy továbbadták tudásukat, öregbítették a gyimesi csángók
Roni, a békeharcos
hírnevét. Tiszteletadás egyben ez a rendezvény azoknak is, kik már nincsenek köztünk, kik már fentről letekintve boldogan nézik, hogy életen át tartó gondos munkájuknak köszönhetően a gyimesi hagyományaik tovább öröklődnek. A bált Molnár Szabolcs, Sára Ferenc és Bodor Tibor közösen szervezték, rendezték. A bál megvalósulását a Jászság Népi Együttes és a jászberényi székhelyű Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület támogatta. Jászberényből az együttest Kocsán László, az egyesületet Lukácsi György, a JSE részéről pedig Pomázi Gábor és Czigány Zoltán képviselte Bodor Tibor úr meghívására. Alig pihentük ki a bál fáradalmait, másnap már indultunk is Csíkcso
botfalvára Antal Imre tanár úr meghívására, hogy részesei lehessünk egy hagyományos csíki székely farsangtemetésnek. A csobotfalvi hagyományőrzők és a Csobod Örökség Egyesülete elevenítette fel ezt a szokást 1997-ben. Muzsikával, énekszóval jártuk körbe a falut. Akik vendégül kívánták látni a farsangtemetőket, azok a kapujuk elé tett asztalokon kínáltak ételt, italt a maskarázóknak. A farsangolók mindenkinek minden jót kívántak, képletesen lelőtték a Kecskét, majd a csobotfalvi kultúrház előtti úton, nagy mulatságot csapva, elégették a Szalmást. Antal Imre szerint, aki többet szeretne megtudni minderről, az járjon utána, vagy jöjjön el Csíkcsobotfalvára a jövő esztendőben.
Horgászok számadása
Egyszerre volt jelen a szörnyű valóság és a humor február 26-án, csütörtökön este a Malom Film-Színházban. Roni Mundel izraeli-palesztin származású önkéntes Múzsák hangja, ágyúk csendje címmel tartott előadást az otthonában dúló háborúról, békeharcról.
A Lehel Horgász Egyesület március 1-jén az Ifjúsági Házban tartotta éves beszámolóját, ahol az egyesület elnöke, a gazdasági vezető, valamint a Fegyelmi-, és az Ellenőrző Bizottság adott számot előző évi tevékenységéről.
Gergely Csilla
Ács Tibor
Kisgyerekként számos történetet hallottam nagyszüleimtől az általuk megélt háborús időkről. A család és a vallás megőrzése volt a legfontosabb számukra, s hogy közben saját portájukon túléljék a szolgaságot, kiszolgáltatottságot. Ezeket a történet-foszlányokat hallottam újra, miközben Roni pantomim előadását láttam, ami egyszerre volt drámai és humoros. Az előadás címét Truman Capote gondolata nyomán kapta: „Amikor az ágyúkat hallod, a múzsák csendben vannak, amikor pedig az ágyúk csendben vannak, a múzsákat meghallod.” Az előadó, Roni Mundel fél éve tart Jászberényben drámafoglalkozásokat több száz gyereknek, önkéntesként. Az egy személyes performanszban nagyszerű arcjátékával és gesztusaival tárta a közönség elé történetét a kötelező katonai szolgálat megtagadásáról, majd képekkel gazdagított beszámolót tartott az otthonában zajló katonai konfliktusról, saját élményeiről. Az elutasított katonaság helyett az úgynevezett bohóc hadseregben vállalt önkéntes munkát, ahol a résztvevők szintén küzdenek, de nem területetekért, hanem a békéért. Piros krumpliorral, festett arccal, színes sapkákban járják a közterületeket és egyéni akciókat szerveznek. Békeharcosok ők, akik az emberek zord hétköznapjait próbálják vidámabbá tenni, akár egy kicsalt, kósza mosollyal.
Gócza József, az egyesület elnöke beszámolójában elmondta, hogy 2014ben mennyi halat fogott ki a társaság. Ez egy főre vetítve, 35 kg évi teljesítményt jelentett. Az új Halgazdálkodási törvény alapján regisztrálni kellett a horgászatra fordított napok számát is. Ez a Lehel Horgász Egyesületnél, ös�szességében 4666 napot tett ki. Ezt a Fogási Naplók alapján állították össze, ami természetesen mindazokat a helyeket tartalmazta, – 2014-re vonatkozóan – ahol horgászaik megfordultak, azaz kiültek valamennyi időre a partra pecázni. Egyesületüket 247 fő alkotja, közülük 115 tagnak van engedélye a saját horgásztavukra. A többiek pedig a környező vizekre, egészen le a Tiszáig váltották ki területi engedélyüket. A Halgazdálkodási törvény nagyon szigorú előírásokat támaszt a horgászokkal szemben. Először is, ha valaki horgászni szeretne, vizsgát kell tennie
– egy bizottság előtt – halismeretből. Ezután be kell jelentkeznie valamelyik magyarországi horgászegyesületbe. Itt kell megváltania az állami jegyet és csak ezután választhat magának horgászterületet. Természetesen ehhez is engedéllyel kell rendelkeznie, ami kiváltható - több helyen is az országban - napi jegy és éves engedély formájában. Van lehetőség turista horgászengedély kiváltására is, ami időszakosnak minősül és általában két hónapra váltható, viszont ez esetben nem kell vizsgát tenni. Az egyesület pontos működését támasztja alá, hogy a bizottságok beszámolója nagyon rövid volt. A Fegyelmi Bizottságnak tavaly nem kellett fegyelmi ügyet tárgyalni. A Felügyelő Bizottság ugyan négy alkalommal ellenőrizte a gazdasági vezetés munkáját, de minden esetben rendben találta a számvitelt. Így természetes, hogy az egyesület tagsága elfogadta a beszámolókat. Gócza József zárásként a jövő évi várható feladatokról tájékoztatta a tagságot. Szólt az idei haltelepítésről. Tájékoztatta a tagságot arról is, hogy a keszegfélékre egész évben lehet horgászni, viszont most a csukának és a süllőnek van tilalma, a pontyot pedig május 1-jétől, június 15-ig nem lehet majd kifogni. Az idei horgászversenyüket május 17-én, vasárnap tervezik megrendezni.
Ajánló
2015. március 5.
Versekbe oltott üzenetek Hétfő este a városi könyvtár kamaraterme adott otthont a szép számmal megjelent ismerősök és érdeklődők társaságának, ahol ezúttal Czigány Csaba és Simonváros Katalin Egység című könyve állt a figyelem középpontjában. Szarvas Melinda Nagy Nikolett intézményvezető elmondta, hogy egy könyvtáros életében mindig örömteli esemény az, mikor egy új könyv bemutatójára gyűlünk össze, különösen akkor, mikor jászberényi szerzők tollából készült kötetet mutathatunk be a közönségnek. – Külön öröm az, hogy olyan gyermekverseket magába foglaló kötetet mutathatunk be, melynek költeményei a bátorságról, az elfogadásról, a becsületességről, a szabályokról, a változásról és még a szerelemről is szól – fogalmazott bevezetőjében a könyvtárvezető. A köszöntőt követően Cseke Szabolcs „TücsökSzabi” örömzenéjével hangolódhattunk az est folytatására, aki tücsökmantrával ajándékozta meg a közönséget. A saját szerzeményeket felsorakoztató repertoárban szabadságról, szerelemről szóló dallamok csendültek fel, melyek utaltak a könyv mondanivalójára, a harmónia, a teljesség jegyében megszületett költemények missziójára. A könyv ötletének történetét a szerzők meséltek el a hallgatóságnak. Simonváros Katalin és Czigány Csaba kapcsolata egy picivel több, mint egy éve kezdődött. Megismerkedésük kezdetén versekkel kommunikáltak, költeményekben fejezték ki egymás
iránti érzéseiket, amiből aztán szerelem lett, és azóta egy párt alkotnak a való életben. Ekkor fogalmazódott meg bennük az elgondolás: ha egymásnak versekbe oltott üzeneteket fogalmaztak meg, akkor miért ne írhatnának gyermekeknek verseskötetet. A versek egy-egy fogalmat járnak körbe, mint – ahogy Nagy Nikolett köszöntőjében kiemelte – barátság, elfogadás, szabályok, változások. Céljuk az volt, hogy a gyermekek mellett elgondolkodtassák a felnőtteket: a költemények verssoraiba rejtett fogalmak gondolatisága beszélgetés, közös „világfelfedezés” alapját szolgálhassák családi berkekben. Alkotómunkájukat Verseginé Ujhelyi Petra segítette, aki a verseket hallgatva ösztönösen ráérzett a lényegre és illusztrációival életre keltette a költeményeket. Az alkotók azt is elárulták, hogy további két könyvet terveznek: Kettősség és Teljesség címmel. Mit is sejtet, kinek is szól az Egység?
– tette fel a kérdést dr. Fábiánné dr. Kocsis Lenke, aki a szerzők után mesélt a művel kapcsolatos első benyomásairól. Kiemelte a cím figyelemfelkeltő szerepét, mely már az első pillanatban sejteti, hogy ez a könyv valóban nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek, családoknak szól. Kifejtette, hogy az igen komoly fogalomkészletet felsorakoztató költemények gondolatisága a felnőtteket is formálja. Gratulációját fejezte ki a szerzőknek a csodálatos őszinteséggel, a gyerekszeretettel elkészült „úttörő” munkához. A könyv értékeléséhez az óvodai nevelés kapcsán szerzett személyes tapasztalatok alapján néhány gondolat erejéig Dobó Katalin, a „Maci” Alapítvány Óvoda vezetője is csatlakozott, aki a mű kapcsolatformáló – szülő és gyermek, fogyatékkal élő és egészséges gyermek viszonyát –, valamint a szabályokkal határolt nevelés elősegítő hatását emelte ki a hallgatóságnak.
A Profitól a Vadnyugatig A minden lehetséges díjjal elismert Ennio Morricone olasz zeneszerző februári európai turnéjának egyik énekeseként lépett fel Turi Melinda. Ebből az alkalomból kerestük meg. Nagy Katalin Turi Melinda a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerzett énekművész diplomát. Az egyetemi évek alatt tanított a jászberényi főiskolán, majd tanárként a zeneiskolában is dolgozott. Öt éve a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus hivatásos énekese, tagja a Szigligeti Színháznak, ahol a zenés darabokban vesz részt. Miként lehettél részese ennek a nagyszerű produkciónak? A Debreceni Kodály Kórus és a Csokonai Színház kórusa tavaly már részt vett Morricone egy hónapos turnéján és most ismételten meghívást kaptak. Én a Kodály Kórustól kaptam a személyre szóló felkérést. Mely városokat érintett a turné?
Január 28-án indultunk és február 21-én érkeztünk haza. A huszonnégy nap alatt tíz ország tíz nagyvárosában léptünk fel, Amszterdamban, Brüs�szelben, Londonban, Dublinban, Berlinben, Krakkóban, Prágában, Zürichben, Stuttgartban és Pozsonyban. Mindegyik városban hatalmas arénákban rendezték meg a koncerteket. A legkisebb befogadóképességű a pozsonyi helyszín volt, itt „csak” tízezer néző foglalt helyet. A legnagyobb közönségünk a huszonötezer fős londoni arénában volt. Mit énekeltetek? Természetesen Morricone filmzenéket, ezek közül is a legnagyobb slágereket énekeltük. Például a Volt egyszer egy Vadnyugat, A Jó, a Rossz és a Csúf, A Profi, illetve A misszió című filmeket. Fantasztikus élmény volt, amikor egy-egy közismert dallam felcsendült, s a tömeg ráismerve tombolt. Az is előfordult, hogy a mesternek le kellett állítania a zenét, amíg az ujjongás elcsitult. Engem az is megragadott, hogy
ugyanaz az operaénekesnő volt a szólista, aki ezeket a betétdalokat eredetileg énekelte. Morricone valamilyen művészi különcségével szembe találtad-e magad? Nagyon közvetlen úriembert ismertünk meg a személyében. Nyolcvanhat éves kora ellenére igen energikus. A közönség nagy sajnálatára mindvégig ülve vezényelt, de minden koncertet ő vitt végig. A pontosságot megkövetelte, zeneileg nagyon alapos és következetes volt. Udvariasságára jellemző, hogy a közönség ünneplésekor a szólista hangszereseket egyenként felállította, s ha virágcsokrot kapott, azt a közelében levő hölgyek között szálanként szétosztotta. A turné során Stefano Cuccival és a szólista hölggyel együtt repülővel közlekedett, így közvetlen kontaktusunk nem alakult ki vele. A közös fotók pedig nem tehetők közzé. Mindig két hölgy kísérte, akik közül az egyik a kottáira felügyelt, a másik pedig a tolmács volt. A turné önmagában is kuriózum, mégis ki tudsz emelni egyet az élményeid közül? Még most dolgozom fel a történéseket. Olyan volt ez, mint egy szép álom. Talán az volt a legmeghatóbb a számomra, hogy előttem állt az az ember, akinek a zenéjén felnőttem. A mai napig felfoghatatlannak tartom, hogy amióta az eszemet tudom, ezeket a filmeket néztük, ezeket a zenéket hallgattuk, vásároltuk a még szalagos kazettákat. Csak ábrándoztam arról, hogy milyen lehet az a zseni, aki csodákat hoz létre. A sors ajándékaként most együtt dolgozhattam vele.
7. oldal
Programok ● Kiállításmegnyitó Március 5-én, csütörtökön 16.30kor a Hamza Múzeumban a Liska József Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium rajzszakkörének kiállításmegnyitója lesz. A kiállítást megnyitja: dr. Novák István igazgató. Közreműködnek: Keskeny Dávid, Kiss Dorina, Barta Viktor ● Jó Szó Esték Március 5-én, csütörtökön 18 órakor a Nagyboldogasszony Katolikus Iskola ebédlőjében Zsiga Attila életmód tanácsadó, lelki gondozó tart előadást Győzelem az aktív problémák felett címmel. ● Papírfonás Március 7-én, szombaton 9-12 óráig a Hamza Múzeumban a papírszövés és papírfonás rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az alkotó kedvű
érdeklődők. ● A hónap műtárgya Március 10-én, kedden 17 órai kezdettel a Szikra Galériában Czuk Ferenc Podmaniczky díjas festő-restaurátor bemutatja a hónap műtárgyát, Bakky Sándor Kertben című alkotását. A szakmai értékelés után kötetlen beszélgetés veszi kezdetét a család jelenlévő tagjaival. ● Frankofon filmnapok Március 12-től 15-ig, csütörtöktől péntekig a Lehel Film-Színházban 16 filmet vetítenek. A francia mozi legújabb alkotásain kívül algériai, belga, és kubai filmek lesznek láthatóak. ● Klubkoncert Március 13-án, pénteken 21 órai kezdettel a Lehel Film-Színházban a Bob és Bobék Orchestra lép fel.
Napsütéses-árnyas kertben
Hiába, jön a tavasz. Március 10-én 17 órakor a hónap műtárgya a Szikra Galériában Bakky Sándor: Kertben című tavaszt árasztó képe, amelyet Csopakon 1958-ban festett olajjal vászonra, 60x80 centiméteres nagyságban. m. t. Bakky Sándor (1920. márc. 211965 .jan. 6. Bp.) festőművész Jászberényben született, annak a Bakky családnak a tagjaként, amelynek köréből több számon tartott művészt, elsősorban zenészt ismerhetünk. A Képzőművészeti Főiskolán mesterei Szőnyi István és Elekfy Jenő voltak, de Egry Józsefet is mestereként tartják számon. Számos tárlaton vett részt elsősorban a fővárosban és a Balaton környékén, ugyanis Balatonfüreden élt. Munkásságával számos szakkiadvány foglalkozik, munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában is.
A Kertben c. festmény sajátos és jellegzetes Bakky-mű. Itt is világos, áttetsző színekkel, a festék laza felhordásával teremtett művet az alkotó, olykor a fehér vászon foltjait meghagyva, melyeknek épp olyan jelentősége van a kép mondanivalójában, mint a festett felületeknek. A formák szinte feloldódnak a fényben, lebegővé, éterivé válnak. A fény megjelenítése, módosító hatásának ábrázolása , a színbeli változások megragadása egyik fontos témakör volt művészetében. A Kertben című festmény is elénk varázsol egy napsütéses-árnyas kertet, gondtalan időtöltést a szabadban, boldog együttlétet anya és gyermeke számára. Az ünnepélyes festmény bemutató programja: Debussy: Kis szvit című négykezes zongoraművének Csónakon és Menüett tétele. Zongorán előadja: Bakki Katalin és Szászi Rita. A festményt bemutatja: Czuk Ferenc Podmaniczky díjas festő-restaurátor. Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól a család tagjaival.
Meghívó
Szeretettel meghívjuk Önt 2015. március 8-án, vasárnap, 15 órára
Nőnapi ünnepségünkre a jászberényi Református Gyülekezeti Házba, (Thököly u. 15.) ahol az ünnepi műsor mellett Cseri Kálmánné „Megbocsátás” címmel tart előadást. Lesz még: vidámság, finomság, meglepetés.
Minden hölgyet szeretettel várunk!
Sport / Ügyeletek
8. oldal
Felhős, szeles idő Kellemetlen csapadékos, szeles időjárás várható hétvégén. Pénteken havas esőre számíthatunk, majd a továbbiakban megszűnik a csapadék, közepesen felhős időben lesz részünk. A nappali hőmérséklet az előttünk álló napokban lassan emelkedik, nappal 5-12, éjszaka -1 – 2 fok várható. Népi jóslat: Március 10. Ildikó napja – amilyen az időjárás ezen a napon, a következő negyvenen is hasonló várható.
Trió Rádió – Jászberény kedvenc rádiója
Széles zenei paletta, friss információk a nap 24 órájában Ajánló állandó műsorainkból: Európai Top 20 – Európai slágerlista minden csütörtökön 16–18 óra Játsszberény! Játékok, nyeremények két órán keresztül minden hétköznap 12–14 óra Kívánságműsor minden hétköznap 14–16 óra, szombaton 10–14 óra
Nosztalgia kívánságműsor vasárnap 9–13 óra Napról Napra - Heti riportmagazin a térséget érintő legfontosabb kérdésekről minden vasárnap 8–9 óra Regionális Hírek A térség hírei minden hétköznap 8.30-tól 17.30-ig óránként
Trió Night Show Dance slágerek egy mixben minden hétfőn és kedden 21 órától Trió Trance Night – A legjobb trance zenék egy mixben szerdán és pénteken 21 órától Trió Top 30 – A hét legnépszerűbb dalai a Trió Rádióban minden szombaton 18 órától
Jb, Bercsényi út 5. | (57) 404-404 |
[email protected] | www.trioradio.hu | www.facebook.com/trioradio
Jász Trió TV�–�A Jászság közelebbről március 5-11.
Fényszaruról jelentjük Apáti Hírmondó
Kultusz
Jászkiséri Hírpercek
Kosárlabda
péntek 19.00, 20.00, 22.00; szombat 7.00, 21.00, 22.00; vasárnap 8.00
csütörtök 6.20, 7.30; szombat 20.20; vasárnap 7.30; szerda 6.20, 6.50, 7.20, 7.50, 19.20, 19.50, 20.20, 22.20, 22.50
Kívánság Batyu
csütörtök 21.00; szombat 17.30; vasárnap 17.30; 21.00; szerda 18.00, 21.00
csütörtök 6.00, 7.00; szombat 20.00; vasárnap 7.00; szerda 6.00, 6.30, 7.00, 7.30, 19.00, 19.30, 20.00, 22.00, 22.30
péntek 18.30; szombat 8.30, 10.00, 16.00, 18.30; vasárnap 9.00, 18.30
Berényi Hírmondó Jászberényi KSE – csütörtök 19.00, 20.00, 22.00; péntek 6.00, 7.00, 20.30; szombat 6.00, 9.00, 16.30, 19.00; vasárnap 6.00, 16.30, 19,00; hétfő 6.00, 20.00
Atomerőmű SE csütörtök 17.00
Jászberényi KSE – Marso Nyíregyháza KK
hétfő 17.00, 21.00; kedd 6.00, 21.00
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Egészségügyi Ügyeletek Gyógyszertárak március 5. csütörtök Kossuth Gyógyszertár Jb., Kossuth út 92. Tel.: 411-368 március 6. péntek Mérleg Gyógyszertár Jb., Bercsényi út. 10. Tel: 410-834 március 7. szombat Elixír Gyógyszertár Jb., Tesco, Tel.: 506-930
március 10. kedd Szentháromság Patika Jb., Lehel Vezér tér 14. Tel: 502-635 március 11. szerda Elixír Gyógyszertár Jb., Tesco, Tel.: 506-930 március 12. csütörtök Thököly Gyógyszertár Jb., Thököly u. 14. Tel: 502-667
Fogorvosi ügyelet Jászberényben március 7. szombat rendelési idő: 9-12 óráig Dr. Nagy Júlia Jb., Korcsolya u. 4. március 9. hétfő Vasárnaponként Zöldkereszt Gyógyszertár 7-15 óráig, Jb., Gyöngyösi út 44. Szolnok, Temető út 1. Tel: 413-382 Tel.: 56/210-130. március 8. vasárnap Thököly Gyógyszertár Jb., Thököly u. 14. Tel: 502-667
Jászkürt
Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz. Központi felnőttés gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 0656/221-304 Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig
Újság Jászberény város lapja
Jászberény város közéleti hetilapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: +36-30/375-3353, email:
[email protected] Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschmann Éva, Kárpáti Márta, Nagy Katalin, Szarvas Melinda, Tördelő: Szabó Mihály Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/502-622 Hirdetések:
[email protected] Kiadó: Jászberényi VV Nonprofit Zrt. Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse
Jászkürt Újság − minden csütörtökön.
2015. március 5.
Győzelemmel köszöntötték a névadót Azt már a hét elején közreadtuk, hogy új névadó szponzor segíti a jászberényi kosárlabdázókat az idény végéig. Nos, a csapat máris meghálálta a FAIRIUM Kft. támogatását, hiszen szombaton, óriási csatában legyőzte a listavezető Paks együttesét. A vendégeknél Evans, míg a hazai csapatnál érdekes módon az edző, Bencze Tamás hiányzott, mindketten lázas influenzás betegség miatt maradtak távol. A mieinknél a Körmendről „kölcsönvett” Sonyák Béla ugyan rendelkezésre állt, viszont Dejan Mladenovic helyettesítette Bencze mestert „civilben”, így továbbra is rövid maradt a hazai kispad. A végig feszült hangulatú meccsen felváltva vezettek a csapatok, a négy etapból hármat szorosan mi nyertünk. A negyedikben is volt tartása a csapatnak. A mieink megugrottak egy hetessel, de egy jó perc alatt az „atomvárosiak” egalizálták (85-85) a mec�cset. Ekkorra a hazai publikum látván, hogy kedvenceik bajban vannak, óriási buzdításba kezdett. Ezt a nagy izgalmat
már a vendégek edzője Dzunics mester is nehezen viselte és idegei levezetésére a parkettára vágta tábláját, amit a játékvezetők egy technikaival jutalmaztak, amit Ware váltott pontokra. Az innen kezdődő dobópárbajt aztán óriási ováció mellett a mieink nyerték: FAIRIUM JKSE - Atomerőmű SE 90-86 (26-24, 21-19, 21-27, 22-16) FAIRIUM JKSE: WARE 20/6,
Rövid hírek
Éremeső a korcsolyaversenyen
Full Contact. Egy arannyal és két bronzéremmel tért haza a Yakuzák SE a Budaörsön megrendezett Full Contanct Magyar Bajnokságról. Szabó Zsófiának nincs ellenfele az 55 kilogrammos nők mezőnyében. A férfiak mezőnyében Beszteri Attila és Fülöp Dániel is, aki 6 év kihagyás harmadikok lettek. Kézilabda. A női junior kézilabda NB II –ben a múlthéten kezdődött a tavaszi idény. A jászberényi lányok akkor idegenben kezdtek, a hétvégén pedig hazai pályán fogadták a 3. helyezett miskolciakat és nyolcgólos vereséget szenvedtek: Jászberény – Miskolc 25-33 Foci. Ismét sikeres hétvégét tudhat maga mögött a Jászberényi FC U-9 -es labdarúgó csapata, akik a Mészöly Focisuli Téli Labdarúgó Kupában két nagy hagyományokkal rendelkező klub fiataljait győzték le: JFC - BVSC 5-2 és JFC - MTK 4-0. Egy fordulóval a bajnokság vége előtt ők vezetik a táblázatot. Sakk. Városunk sakkozói az NB II. Erkel csoportjában a Mátra SE-t látták vendégül. Sajnos csak remizni tudtak: Jászberényi SK - Mátra SE 3,5-8,5 Ping-pong. Karcagon rendezték a Senior Csokai Emlékversenyt az asztaliteniszezők részére. A 70+ kategóriájában, a Bodor Lajos (Jászkun Volán) Rigó Lehel (H-Generál) pár ezüstérmes lett. Rigó Lehel az egyéni küzdelemsorozatba is beszállt és a verseny végén bronzérmet akasztottak a nyakába.
Debrecenben rendezték február 2021-22 –én a korcsolyázók 26. Diákolimpia Országos Döntőjét. Tizenkét megye több mint 150 versenyzője vett részt a háromnapos versengésben ahol a korcsolyázók: hosszú-, és rövidtávon, valamint váltószámokban mérték össze tudásukat.
Fotó: Gémesi Balázs
ács Megyénket Jászberény képviselte 24-es kerettel, amelynek gerincét (19 versenyzővel) a Gyakorló Sportiskola alkotta, négy másik iskolával együtt. Az egyéni versenyszámok mellett a csapatok teljesítményét is díjazták. A szoros versenyre jellemző, hogy mindössze egy ponttal maradtak le diákjaink a 2.
HORVÁTH Á. 22/15, KERPELFRONIUS 12/6, Cseh 12, DRAMICSANIN 17/9 Csere: Szögi 5/3, Sonyák 2, Nárai – Folytatás ezúttal már szerdán, 18 órai kezdettel következik, amikor Kecskemét lesz a vendég Jászberényben. Szombaton ismét láthatjuk kosarasainkat, amikor Nyíregyházát fogadjuk az alapszakasz utolsó meccsén.
helyezett Miskolctól. Összességében a jászberényiek 10 arany, 7 ezüst és 15 bronzéremmel tértek haza. Az egyéni számok érmesei: Aranyérmesek: Orosz Balázs, Somogyi Barbara (2 db), Nagy Anna, Nagy Netti, Zsigó Máté, Túri Anna (2 db), Kovács Kornél (2 db). Ezüstérmesek: Túri Anna, Kovács Vivien (3 db), Török Aida, Cseh Liliána és Szalkai Dóra. Bronzérmesek: Redler Ajsa, Orosz Balázs, Major Dominik, Taczman Hunor, Horvát Zoltán, Zsigó Máté, Zsigó Bence, Tóth Áron, Hornyák Ádám, Tóth Dávid, Fiala Bence, Szabó Norbert, Kovács Kornél és Cseh Liliána (2 db).
Jól kezdtek a focisták Megkezdődött a pontvadászat a labdarúgó NB III -ban is. Focistáink ellenfele a Keleti csoportban a 12. helyen tanyázó Veresegyháza alakulata volt. A kezdeti kiegyenlített mezőnyjáték után, kicsit ránk is ijesztettek egy öt méterről leadott fejessel, de mi szereztünk gólt: a jobb hátvéd posztján játszó Lékó Gergő egy lövő csel után bevitte a labdát a védők elé és pazar átadását Szilágyi váltotta gólra, 1-0. A szünet után is inkább a mieink akarata érvényesült a pályán, a Kiss Károly által elvégzett szabadrúgás után, egy röviden felszabadított labda Tisza Kálmán elé került, aki kb. 18 méterről mindenkin átemelve küldte a hálóba a labdát, 2-0. A továbbiakban is volt még helyzet
mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott. Jászberényi FC – Veresegyház VSC 2-0
Egy sportszerű, közepes színvonalú találkozón megérdemelten győzött a jászberényi csapat. Folytatás a következő szombaton, Salgótarjánban.
Fotó: Pesti József