Évfordulóink évben

ORSZÁGOS MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET Történeti Bizottsága

Évfordulóink 2012. évben Kérjük T. Olvasókat, ha valakinél az adatok (születési, ill. elhunyási helység és idő) kiegészítésében segíteni van módja, értesítse ezen összeállítás elkészítőjét: név és elérhetőség a jegyzék végén található. Köszönjük!

Kikre emlékezünk – T a r t a l o m j e g y z é k

Oldal:

Balázs István (1881 – 1962) okleveles kohómérnök

7

Bartel János (1862 – 1945) okleveles gépészmérnök

20

Bányai Bálint ( 1912 – 1993 ) aranyokleveles bányamérnök

13

Becht Rudolf (1887 – 19??) bányamérnök

19

Dr. Becker Ervin ( 1899 – 1987 ) vaskohómérnök

5

Benedek Endre (1912 – 1987) aranyokleveles bányamérnök

7 és 13

Bernard Rezső (1922 – 1987) okleveles bányamérnök

6

Borovszky Ambrus (1912 – 1995) vezérigazgató, miniszterhelyettes.

14

Breuer György ( 1887 – 1955) bányamérnök, biológus

19

Budinszky Tibor ( 1912 - 1993? ) okleveles kohómérnök

14

Buzási János ( 1912 – 1978) bányász, bányamérnök

15

Csaba Károly (1912 - 2006) okleveles bányamérnök

16

Csapó Károly (1937 – 1989) okleveles bányamérnök

10

Csermely (Woditska) István (1862 - 1928) fémkohómérnök

19

Darnay-Dornyai Béla (1887 - 1965) tanár, muzeológus, technikatörténész

18

Dr. Domony András ( 1912 – 1987 ) okleveles vegyészmérnök

5 és 17

Erdős János (1912 – 1991) bányász - bányaigazgató

13

Dr. Érsek Elek ( 1912 – 1999) okleveles bányamérnök

14

Dr. Fabinyi József (1887 - 1949) okleveles vegyészmérnök

18

Farbaky István (1837 - 1928) bányamérnök, akadémiai tanár

22

Ferjentsik Miklós (1859 - 1912) vaskohómérnök

15

Frosch Pál (1862 – 1938) okleveles bányamérnök

21

Dr. Galambos Sándor ( 1923 – 1987 ) jogász, fémkohászati szako. vezetőségi tagja

5

Geiger József ( 1941 – 1987 ) okleveles kohómérnök

5

Gerő Nándor (1862 - 1918) okleveles bányamérnök

20

Gerstner Bálint (1941 - 1987) okleveles bányamérnök.

6

Gillemot László (1912 - 1977) gépészmérnök, egyetemi tanár

15

-1-

Godó Béla ( 1937 – 1988) okleveles bányamérnök

9

Gschwandtner Albert (1837 - 1903) magyar királyi főbányatanácsos

23

Aknaszlatinai György Albert (1862 – 1941) okleveles bányamérnök

21

Herbich Ferenc (1822 – 1887) bányamérnök, geológus

18

Hopp István ( 1924 - 1987 ) technikus, üzemvezető

3

Horváth Róbert (1931 – 1987) geofizikus mérnök

7

Ignéczy Sándor ( 1920 – 1987 ) okleveles kohómérnök

6

Jónás József (1787 - 1821) bányamérnök, mineralógus

24

Kántás Károly ( 1912 – 1991) geofizikus-mérnök

16

Kerpely Antal (1837 - 1907) okleveles kohómérnök, akadémikus, egyetemi tanár

22

Kéri Vencel ( 1912 – 1974 ) bányatisztviselő, közéleti személyiség

15

Dr. Kovách Antal ( 1890 – 1962 ) geológus

7

Kovács Lajos (1812 – 1890) bányamérnök, reformpolitikus.

23

Kovács Sándor (1912 – 1982) okleveles vaskohómérnök

17

Körtvélyesi Géza (1932 – 2004) villamos üzemmérnök

11

Dr. Kövess Elemér (1912 - 2000) aranyokleveles kohómérnök

16

Králik Arisztid ( 1912 – 1984 ) okleveles kohómérnök

17

Kurucz Imre ( 1896 – 1987 ) okleveles gépészmérnök

6

Lantos István ( 1937 – 2005 ) okleveles kohómérnök

9

Latinák Gyula (1858 – 1912) okleveles vaskohómérnök

12

Laudai László (1906 – 1987) okleveles bányamérnök

4

Lehoczky Gyula (1837 - 1892) bányatanácsos, akadémiai tanár

22

Litschauer Lajos (1858 – 1937) okleveles bányamérnök, jogász

10

Bölöni Mikó Béla (1843 – 1912) bánya- és kohómérnök

13

Nagyzsadányi Endre (1915 – 1987) okleveles kohómérnök

4

Németh József (1910 – 1987) aranyokleveles kohómérnök

6

Oetl Antal (1837 - 1910): vasöntő, vasöntöde- és gépgyáralapító

23

Orbán Ferenc ( 1934 – 1987 ) okleveles vegyészmérnök

7

Ozanich Gyula (1887 – 1940) bányamérnök

18

Pauer Gyula (1873 – 1937) okleveles bányamérnök

11

Pettkó János (1812 - 1890) bányamérnök, geológus

24

Pulay Ferenc (1905 - 1937) okleveles bányamérnök

9

Raisz Iván (1912 - 1986) matematikus

15

Roszjár Gyula ( 1921? – 1987 ) kohász üzemmérnök .Sándor János (1920 – 1987) okleveles bányamérnök

7

Schleicher Aladár (1880 – 1962) aranydiplomás fémkohómérnök

8

Schmidt Jenő (1876 – 1937) okl. bányamérnök

11

-2-

4

Dr. Soltész József (1862 – 1937) bányaorvos

9

Stoll Károly ( 1811 – 1887) bányamérnök

19

Szávai Ferenc (1931 – 1962) geológus mérnök

8

Dr. Szkicsák Ferenc (1897 – 1937) bányaorvos

10

Przerwai Tetmajer László (1862 – 1904) vaskohómérnök

21

Thurzó János (1437 – 1508), körmöci főkamaragróf, bányatechnikus, vállalkozó

24

Topiczer János ( 1862 – 1904) kohómérnök, feltaláló

20

Dr. Tóth Lajos ( 1937 – 1988 ) okleveles gépészmérnök

9

Ulreich Jenő (1866 – 1937) okleveles bányamérnök

10

Ürmössy Kálmán ( 1862 – 1922) kohómérnök

22

Dr. Vastagh Gábor ( 1899 – 1987 ) okl. vegyészmérnök, kohászat-történész

4

Vizdák Károly ( 1919 – 1987 ) okleveles kohómérnök

5

. . . és események, amelyekre szintén emlékezni érdemes: 1987: Megjelent az öt-nyelvű VASKOHÁSZAT-i műszaki értelmező szótár „Pajtás! Szerencse fel!” címmel hagyományismertető könyv jelent meg 1962: Dorogon a VIII. sz. akna leállt, a XXI. aknát megnyitották Dunaújvárosban a szakemberképzés Felsőfokú Technikum-má fejlődött. 1937: 75 éves a magyar olajbányászat: megkezdődik a termelés a Budafa-2 kútból Zagyvarónán vállalatot létesítettek Magyar Vasötvözetgyár címen. A Bükkszék-1 (325 m-es) kútból megindult az olajtermelés A „József lejtős-akna” megnyitása Salgótarján-ban, ma Bányamúzeum! Elkészült az alumínium-feldolgozást bővítő fémmű Kőbányán. 1912: Létre jött az Egri Vasöntöde. Májusban készült el Csepelen az első Martin-acélmű. Drótgyárat alapított Deischel Adolf német gyáros Miskolcon 100 éve alakult meg az "Annavölgyi Bányász Sportegyesület." Villamos erőművet épít a SKB Rt. Vízválasztón (Salgótarján mellett) 1887: Selmecbányán létrejött a „"Bányászati és Kohászati irodalom-pártoló egyesület" 1837: Selmecbányán elkészült az első géppel vert sodronykötél 1812: Üzembe helyezték a világ első fogaskerekűjét Angliában. Befejeződött a Hámori-tó Fasola Frigyes tervei alapján készült kiépítése Az Ótokod-i Kerékhegy északi kibúvásain megkutatták a széntelepet 1487: A hét felső-magyarországi bányaváros statutumba foglalták bányajogaikat.

7 7 8 8 11 12 12 12 12 12 13 17 17 18 19 23 23 24 24 24

1987-ben – 25 éve – történt: március ?+

† Hopp István ( Székesfehérvár) technikus, üzemvezető. Az elemi iskola elvégzése után gyermekmunkásként, kifutóként dolgozott, hogy családját segítse. 18 évesen került be a MÁV Járműjavítóhoz tűzcsőgyártóként. A háborúba bevonultatták, hadifogságából 1945-ben szabadult ki. 1947-től már az alumíniumiparba kerül Székesfehérváron, először anyagvizsgálóként. Felismerte, hogy szakma ismereteit bővítenie kell, ezért tanult és 1962-ben elvégezte a veszprémi színesfémipari technikumot. Egyre fontosabb beosztásokba került: csoportvezető, programozó, majd üzemvezető nyugdíjazásáig. Munkájának elismertségét több „Kiváló Dolgozó” illetve „Kiváló Újító” elismerés fémjelzi. Az OMBKE-nak 1963-tól tagja, részt vett a helyi csoport munkájában. ( * 1924. november 1, Székesfehérvár; + csak temetése napja ismert: március 5) -3-

március 4.

† Laudai László (Balassagyarmat) okl. bányamérnök. A Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán végzett Sopronban 1930-ban. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. csolnoki IX. aknáján kezdett dolgozni, majd Egercsehibe és Kisterenyére helyezték. Az 1950-es években ismét a Dorogi Szénbányáknál dolgozik a Beruházási Osztályon, a Dorog-tokodi Koncentráció létesítményi főmérnöke. A sokirányú felkészültséget igénylő beruházás sikeres befejeztével nyugdíjba vonult. ( * 1906. augusztus 27, Diósgyőr)

március 31.

† Dr. Vastagh Gábor (Budapest) okl. vegyészmérnök, kémiai tudományok doktora, a hazai kohászattörténeti kutatások egyik úttörője és kiemelkedő személyisége. 1924-ben szerezte oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol 192627-ben tanársegéd az élelmiszerkémiai tanszéken. 1927-től az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, 1948-tól igazgatója, 1958-tól főigazgatóhelyettese. 1968-tól az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója. Munkásságának egy másik, számunkra fontos vonulata, a magyarországi kohászat történetének megismertetésében szerzett érdemei. Az 1950-es évek végén kapcsolódott be annak a csoportnak a munkájába, amely célul tűzte ki kohászati emlékeink felkutatását, feltárását és dokumentálását. Az 1956-ban alakult Kohászati Történeti Bizottság néven ismertté vált szakembergárdában vegyészként és történészként is maradandót alkotott. ( * 1899. március 7, Szentendre)

április 1

† Sándor János (Budapest) okl. bányamérnök. A középiskolát Salgótarjánban végezte el, 1939-ben érettségizett. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni bányamérnöki karán tanult tovább, egy évig erdőmérnök hallgató is volt. Oklevelét, 1944. május 23-án, kapta meg. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság Rózsaszentmártoni üzeménél mérnökként kezdett dolgozni. 1944 novemberében katonai szolgálatra hívták be. A front elvonulása után Bence Pállal fogott hozzá a mizserfai bányák újraindításához, s a mizserfai és a kisteleki bányák megnyitását irányította. 1945 őszén, miután Sartóris Kálmán átvette a mizserfai üzem irányítását, Kistelek bányaüzem vezetője lett, hozzá tartozott a sodronykötélpálya felügyelete is. 1948. június 1-től, a kisterenyei bánya üzemvezetője lett. 1950. augusztus 1-től, a Kisterenyei Szénbányák Újlaki bányaüzemének volt a vezetője 1952. október 1-ig. Ezt követően a Mátranováki Szénbányák (Alkotmány, Gáti lejtős akna, Csipkés lejtős akna) főmérnökeként dolgozott 1953. október 1-ig. 1953-1956 között a BTI létesítményi főmérnöke volt, 1956-1962 között az Uránércbánya Tervező Intézetében dolgozott. 1962-től 1967-ig a NIM Uránipari Főosztályának lett a vezetője. 1967-ben a Bányaterv igazgató helyettese, majd 1972-ig igazgatója volt. 1979. január 1-től, a KBFI vezérigazgató helyettesévé nevezték ki. 1981-ben vonult nyugállományba. ( * 1920. augusztus 3, Kazár/Nógrád m.).

április 25.

† Nagyzsadányi Endre (Győr ) okl. kohómérnök. 1934-ben érettségizett a Soproni Evangélikus Líceumban, majd Sopronban szerezte meg mérnöki diplomáját is 1941-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdő-mérnöki karán. Első munkahelye a Győri Magyar vagon- és Gépgyár 1945-ig üzemmérnök. Itt az elektróacélgyártás, szürke- és acélöntvény, valamint fémönt-vény gyártással foglalkozott. 1945 áprilisában visszatért Sopronba az Öntödei Vállalat Soproni Vasöntödéjébe nyugdíjazásáig, 1976-ig. Kezdetben üzemmér-nök, majd főmérnök és 1969-től a vállalat igazgatója lett. Feladata volt a háború után a termelés beindítása, szürke- és fekete töretű temperöntvények gyártása. 1965-69-ig ő irányította a vállalat teljes rekonstrukcióját. OMBKE, GTE, MTESZ, Soproni Városszépítő Egyesület aktív tagja. Egyesületünknek tagja 1941-től, 1985-től tiszteleti tagja, 1981-86 között a BKL -4-

Kohászat szerkesztőbizottsági tag. Tevékeny munkáját sok kitüntetéssel ismerték el, többek között: 1959, 1967 a Kohászat Kiváló Dolgozója; 1964. Kiváló Kohász; Romwalter Alfréd emlékplakett; 1972. Kerpely Antal emlékplakett; 1981. Zorkóczy Samu emlék-érem és 1985-ben MTESZ díj és az OMBKE tiszteleti taggá választotta. ( * 1915. október 3, Sopron) július 21.

† Dr. Galambos Sándor ( Budapest) jogász, fémkohászati szakosztályunk vezetőségi tagja volt. Munkásságának nagy része az alumíniumiparhoz kötődik. Szakmai munkája mellett aktívan dolgozott az OMBKE-n kívül a Szervezési és Vezetéstudományi Társaságban, a Gépipari Tudományos Egyesületben és a Magyar Közgazdasági Társaságban is. Számos sikeres rendezvénynek volt névtelen irányítója. E széleskörű tevékenységéért sok elismerésben részesült, legkiemelkedőbben 1986-ban megkapta a MTESZ-díjat. 64 évesen hirtelen hunyt el, halála napján délelőtt még megjelent az Aluker-ben, régi munkahelyén, délután már hiába várták a fémkohászati szakosztály vezetőségi ülésére. ( * 1923 ? ? ? )

július ?+

† Vizdák Károly (Ózd) okl. kohómérnök. Pályafutását 1937-ben kezdte Ózdon a nagyolvasztómű olvasztáraként, majd szorgalmas munkáját szerető emberként művezető, főművezető lett. Közben elvégezte Miskolcon a szakmai fejlődését segítő egyetemet s szerzett 1957-ben oklevelet. További munkakörei voltak: üzemvezető, kiemelt mérnök, programosztály-vezető. Kiemelkedő tevékenységét elismerték több „Kiváló Dolgozó”, „Kiváló Kohász” és a „Vállalat Legjobb Mérnöke” kitüntetésekkel. 1960-tól volt az OMBKE tagja. 1979-ben vonult nyugdíjba. ( * 1919 ? ? ? Ózd; + csak temetése napja adott: július 23)

augusztus 25.

† Dr. Becker Ervin (Budapest) vaskohómérnök. A műszaki tudományok kandidátusa. 1926-ban, Sopronban szerzett mérnöki oklevelet. A két háború között csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémműben dolgozott, közben megtervezte az első magyar alumíniumkohót. 1945-1948 között az Ajkai Alumíniumkohó főmérnöke, 1952-ben ő tervezte, és üzembe helyezte az Inotai Alumíniumkohót. Az ötvenes évektől országos intézmények vezetője, szakmai irányítója. Tevékenysége nyomán korszerűsítették a mosonmagyaróvári timföldgyárat, készült el az első magyarországi műkorundgyár. Egyesületünknek 1927 óta volt tagja, sokáig szaklapunkban szerkesztőként is ténykedett. 1972-től volt az egyesület tiszteleti tagja. ( * 1899. január 23, Selmecbánya)

augusztus ?

† Geiger József (Budapest – Csepel) okl. kohómérnök. 1959-ben lépett be a Csepel Művek Fémműbe először fizikai munkásként. Érdeklődése továbbtanulásra késztette, a miskolci NME-n s gyár ösztöndíjasaként tanult s szerzett 1966-ban kohómérnöki oklevelet. Nagy intenzitással vetette bele magát a fémszalaggyártásba, fejlesztésébe majd kapott megbízást 1979-ben a hengermű gyáregység vezetésére. Számos újítással és találmányával érdemelt ki több kitüntetést. 1980tól a fémmű gyárfejlesztésének lett vezetője. 1971-ben lett az OMBKE tagja. ( * 1941 ? ?. ?? ) //Elhunyt?. Szeptember 2-n helyezték örök nyugalomra Csepelen//

szeptember 15.

† Dr. Domony András ( Budapest ) aranydiplomás vegyészmérnök, a műszaki tudományok doktora. Budapesten végzett középiskolai tanulmányai után a zürichi világhírű „Eidgenössische Technische Hochschule”-n ( azaz Szövetségi Technológiai Intézet) tanult és nyert vegyészmérnöki oklevele, amelyet 1936-ban Budapesten nosztrifikáltatott. Ez évben belépett a csepeli Weiss Manfréd Rt.-ba, ahol a Fémmű laboratóriumában kezdte pályáját. 1945-ben a hazai alumíniumipar miniszteri biztosává nevezték ki. Egész életét az alumínium tudományának és gyakorlatának szentelte, több könyvet írt (társszerzőként is) és részese volt a magyar-5-

szovjet alumínium-egyezmény kidolgozásának. Pályáján 1972-ig dolgozott, utoljára mint az Alumínium Alkalmazástechnikai Központ műszaki vezetője. Az alumínium felületvédelmével és alkalmazástechnikai korróziós kérdésekkel foglalkozott. A MTA 1961-ben a műszaki tudomány doktorává avatta. Az OMBKEnak 1937-től volt tagja ( * 1912. december 6, Budapest ) szeptember 21.

† Gerstner Bálint (Dorog) okl. bányamérnök. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán szerzett diplomát (1964). A dorogi szénbányák dolgozója volt egész életében, elsősorban a karsztvíz problémáival foglalkozott. E témakörben gyakran publikálta írásait. 1971-től a Dorogi Bányaüzem műszaki vezetőhelyettese, 1976-tól műszaki vezetője lett. 1985-től haláláig a bányaművelési osztály távlati fejlesztési főmérnöke. Több kitüntetéssel ismerték el tevékenységét, így „Kiváló Ifjú Mérnök”, „Kiváló Újító arany fokozat”, „Bányászati Szolgálati Érdemérem ezüst fokozat”.1985-től 1987-ig az OMBKE helyi titkára volt. ( * 1941. július 11, Dorog)

szeptember 26.

† Ignéczy Sándor (Budapest) okl. kohómérnök. Gimnáziumi tanulmányai után 1939-ben beiratkozott az akkori műegyetem Sopronban lévő kohómérnöki karára. A háború és következményei miatt e tanulmányait csak 1951-ben tudta befejezni s kapta meg oklevelét. Szakmai pályáját 1951-ben a Kőbányai Könnyűfémműben kezdte üzemmérnök – főtechnológus majd főmérnöki beosztásokban. 1957 tavaszán a Csepel Művek Fémművébe került, 1958-ban már a Fémipari Kutató Intézet munkatársa. 1962 januárjától nyugdíjba vonulásáig (1980) a Tatabányai Alukohó öntödéjének lett vezetője. Munkásságáért többször kitüntették. ( * 1920. szeptember 23, Mérk/Szabolcs m.)

szeptember 27.

† Bernard Rezső (?Salgótarján?) bányamérnök. A polgári iskolát szülővárosában végezte el, majd a Salgótarjáni Üveggyár Részvénytársaságnál üvegcsiszoló tanuló lett. Ezt követően az Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság Forgách lejtős aknájában segédvájárként helyezkedett el. 1941-ben elvégezte a pécsi bányaiskolát, s már aknászként tért vissza a szénmedencébe dolgozni. 19491953 között függetlenített pártmunkás, majd az MDP Nógrád megyei Bizottságán ipari munkatárs, később osztályvezető lett. Ezt követően, 1953-tól nyugdíjazásáig, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Zagyvai Bányaüzemének vezetőjeként dolgozott. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kapott üzemmérnöki diplomát. 1959-1965 között a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karán volt levelező hallgató, és 1965-ben kapott diplomát. (* 1922. április 9, Salgótarján)

október 9.

† Németh József (Salgótarján) aranyokleveles vaskohómérnök, aki úgy középiskolai mint főiskolai tanulmányait Sopronban végezte. 1935-ben megkapta vaskohómérnöki oklevelét, rövid ideig tanársegéd Sopronban, majd Csepelen és Ózdon dolgozik. Már 1936-ban Salgótarjánba jön, ahol az üzemi problémák megoldása, kutatása jelentik fő tevékenységét. Nyugdíjba vonulásáig (1974) itt dolgozik, s elhivatott munkája mellett mindig sokat foglalkozott a fiatalok szakmai nevelésével. 1936-tól volt az OMBKE-ben tagtársunk. (*1910. augusztus 9. Sárvár)

november 4.

† Kurucz Imre ( Budapest) okl. gépészmérnök. Születési helyén végezte tanulmányait egészen az 1920-ban megszerzett gépészmérnöki oklevélig. 1921-ben bekerült a Magyar Acélárugyárba és 42 évi munka után innen ment nyugdíjba. Szakmai érdeklődése, és családi hagyományai a kovácsolás szakterületére vezették és ez végigkísérte egész tevékenységét. Sok ilyen tárgyú szakkönyvnek szerzője és sok intézményben oktatta a kovácsolási ismereteket. 1961-től tagja az -6-

OMBKE-nak és alapító tagja a Kovács Szakcsoportnak. ( * 1896. október 26, Budapest) december 1.

† Orbán Ferenc (Új-Delhi – „szolgálatteljesítés közben”) okl. vegyészmérnök. Győrben érettségizett, majd 1958-ban a Veszprémi Vegyipari egyetemen szerezte oklevelét. Pályája az Almásfüzitői Timföldgyárban indult, s 1964-ben már főmérnöki teendőkkel bízták meg. 1969-től az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet (Aluterv-FKI) keretében tervezői feladatokat lát el s ennek keretében az indiai Keralában épülő timföldgyár üzembehelyezési feladatait is rá bízták. E sikeres munkájáért a Minka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Egy további indiai munka megoldása után, hazatérés közben érte a halál. Az OMBKE-nak 1958-tól volt tagja. ( * 1934. június 26, Győr)

december 3.

† Benedek Endre (Dorog ) aranyokleveles bányamérnök. //Született éppen 100 éve május 13-n, tehát ott található életleírása.//

december 31.

† Roszjár Gyula (Budapest) kohász üzemmérnök. Polgári iskolát elvégezve Diósgyőrben beáll martinász tanulónak. Beiratkozott a Pécsett megindult, majd Nagybányára áttelepült bánya- és kohóipari középiskolába és érettségi vizsgát tett. A háború vége ismét Diósgyőrben éri a bénítás majd újraindulás nehézségeit átéli. A gyár metallográfusa lesz s tovább tanulva üzemmérnöki oklevelet szerez. 1952-ben Budapestre kerül, először a KGM Vaskohászati Igazgatóságára, majd 1955-től a Lőrinci Hengermű főmérnöke, 1956-tól igazgatója. 27 éven át, nyugdíjba vonulásáig állt a gyár élén. ( * 1921, Diósgyőr – elhunytakor 66 éves volt) † Horváth Róbert (Budapest); geofizikus mérnök. A NME-n szerzett 1954-ben geofizikus oklevelet, majd az olajiparban dolgozott ( * 1931, Csepreg ) Megjelent a magyar-angol-francia-német és orosz szakmai megnevezéseket magyar nyelven értelmező VASKOHÁSZAT-i műszaki értelmező szótár: a szótárbizottságot 1985-ben hozták létre és munkáját Dr. Nagy Zoltán főszerkesztő vezetésével végezte el a közreműködő 14 kohászati szakember. (Hasonló szótár az ÖNTÉSZET-i ismeretekkel 1978-ban jelent meg) „Pajtás! Szerencse fel!” Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület és a Kommunista Ifjúsági Szövetség emlékkönyve a bányász-, kohász- és erdészhallgatók ifjúsági szervezeteiről a 19. és a 20. században” – címmel jelent meg közös kiadvány.

1962-ben – 50 éve – történt: február 11.

† Balázs István (Sopron) kohómérnök, főiskolai tanár. Tanulmányait a selmecbányai Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán végezte. 1903-tól a főiskolán tanársegéd. 1906-tól kétéves tanulmányútján különböző hazai és külföldi vasgyárakban és kutatóintézetekben bővítette ismereteit, majd 1908-tól adjunktus és a vaskohászati enciklopédia előadója lett. 1923-ban átvette a Sopronba költözött főiskolán az általa szervezett tüzeléstani és anyagvizsgálati tanszék vezetését, mint főiskolai r.tanár. 1929-ben a tanszék mellett tüzeléstani és anyagvizsgálati laboratóriumot állított fel. ( * 1881. augusztus 20 Kispalugya/Liptó m.)

június 9.

† Dr. Kovách Antal (Ózd) geológus. Középiskolai tanulmányait Szolnokon és Kisújszálláson végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Természettudo-7-

mányi tagozatán folytatta. Ugyanott készítette el doktori értekezését olyan eredménnyel, hogy még a doktorrá avatás előtt meghívták a Műegyetem ÁsványtanGeológiai Tanszékére. 1921-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt Ózdon lévő samott üzemébe kapott meghívást, ettől kezdve életét a magyar tűzállóanyag fejlesztésének szenteli. A II. vh. alatt sem hagyta el Ózdot és a gyár szovjet katonai parancsnoka 1944 végén őt kérte fel a gyár vezetésére, mint az itthon maradt legidősebb mérnököt. Ekkor kezdődött számára a szaktevékenységén túlmenő munka. Nemsokára a Nehézipari Központba rendelték az egész tűzálló-iparra kiterjedő irányító tevékenységre. Legszebb és legnagyobb feladat 1950-től a Kohóipari Tervező Irodában várt rá, ahol a Dunai Vasmű tűzállótégla-gyárának főtervezője lett. 1953 óta élete nehezebb lett, súlyos betegséggel küzdött. (* 1890. május 8, Kunhegyes) augusztus ?.+

† Szávai Ferenc (Salgótarján?) geológus-mérnök. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem soproni Bányamérnöki Karának bányászati geológiai szakán 1954-ben kapott oklevelet. Ezt követően a Miskolci Mélyfúró Vállalat Zagyvapálfalvai Üzemegységéhez került geológusnak, majd ugyanitt vezető geológus lett. Kutatási területe a nógrádi szénmedence és peremterülete volt. ( * 1931. szeptember 22, Miskolc ) / + elhunytának napja: ?, az rá emlékező hírben: „augusztus 27-én helyezték örök nyugalomra.”)

szeptember 1. A VIII. akna befejezte az Ágnes-mező művelését és megkezdte az Ő-Dorog XXI-es akna mezőbeli feltárását. szeptember 28.

† Schleicher Aladár ( Budapest) aranydiplomás fémkohómérnök, metallográfus, a műszaki tudományok doktora. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1904-ben fémkohómérnöki oklevelet nyert, és ott tanársegédként működött 1906-ig, amikor a bp.-i fő-fémjelző és fémbeváltó hivatalhoz helyezték át. 1910ben a bp.-i tudományegyetemen megszerezte a vegyészeti doktorátust, 1911-ben a charlottenburgi műegyetemen metallográfiai tanulmányokat folytatott. Az I. világháborúban a bécsi tüzérségi arzenál anyagvizsgáló laboratóriumát vezette. 1918-tól a bp.-i főfémjelző és fémbeváltó hivatal vezetője volt. 1922-től az állami szolgálatból kiválva, tanácsadói magánmérnöki gyakorlatot folytatott. 1919-ben a Budapesti Műegyetemen a metallográfia magántanára, 1932-ben nyilvános, rendes, kinevezett tanára, 1923-tól 1928-ig a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola meghívott előadója. A II. világháború idején és azt követően az Iparügyi minisztériumban szakértő, 1946 – 1950 között a Budapesti Műszaki Egyetemen metallográfiát adott elő. 1951-től a hazai szabványosításban is részt vett. Tudományos munkássága elsősorban a kész fémek és ötvözeteik tanulmányozására terjedt ki. Számos tanulmánya jelent meg egyebek közt á hazai fémkohászat történetéről is. 1951-től az MTA műszaki osztályának kiadásában megjelenő osztályközlemények, az Acat Technics és a Vaskohászati Enciklopédia szerkesztője volt. ( * 1880. július 12, Zagyvapálfalva) A Dunaújvárosi Főiskola elődje az 1953-ban alapított Kerpely Antal Kohászati Technikum, amelyet a városban működő Dunai Vasmű növekvő technikusigénye miatt hoztak létre. Az iskola első igazgatója a Miskolcról ide helyezett Avas Mihály volt. A technikumot a szakmai fejlődés és az ipar középszintű szakemberigényeinek növekedése miatt 1962-ben felsőfokú technikummá (Felsőfokú Kohóipari Technikum) alakították. Igazgatója dr. Molnár László lett, aki egészen 1985-ig vezette a főiskolát, tőle dr. Gábor Bertalan vette át a főigazgatói posztot. Az intézmény 1969-ben főiskolai minősítést kapott, és egyúttal szervezetileg a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemhez kapcsolták, annak Kohó- és -8-

Fémipari Főiskolai Karaként (NME KFFK). Az iskola 1990-től – a miskolci változásokkal összhangban – a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara néven működött, majd 2000-ben, immár önállósult intézményként, felvette a Dunaújvárosi Főiskola nevet.

1937-ben – 75 éve – történt: február 9.

† Pulay Ferenc (Budapest) okl. bányamérnök. 1926-ban végzett a főiskolán, Sopronban. 1935-től volt fúró-, termelési mérnök az EUROGASCO-nál a Mihályi 1. sz. fúrásnál, majd a B-1 fúrástól 1936 nyarán távozott. Váratlanul, tragikus körülmények között halt meg. ( * 1905 )

március 5. (máshol március 13.)

† Dr. Soltész József (Újpest) ny. bányaorvos. Lőcsén végezte az elemi, majd gimnáziumi tanulmányait, 1880-ban érettségizett. Bécsben végezte el az orvosi egyetemet 1892-ben. Oklevelét 1893. június 24-én kapta meg. 1892-1900 között Torontál-Ozora körzeti orvos, majd 1900-1906 között Liptószadán (Oszada) bánya és erdészeti orvos volt. (Nevét 1904. július 26-án, belügyminiszteri engedélylyel változtatta Singer-ről Soltész-ra). A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság szolgálatába 1906. november 1-én, lépett, és Inászó bányatelepen kezdett el dolgozni. 1910. március 10-től, Mátranovákon, 1914. szeptember 13-tól, Salgótarjánban praktizált. 1916. június 1-én, nevezték ki főorvosnak. 1924-1930 között az Országos Stefania Szövetség 84. számú, Bátonyterenyei Védőintézetének volt a vezető főorvosa. 1931. június 1-től, vonult nyugállományba. Az OMBKEnek – ezen belül a Salgótarjáni Osztálynak – irodalmilag is tevékeny tagja. ( * 1862. január 15 Kassa)

március 31.

* Dr. Tóth Lajos (Miskolc) okleveles gépészmérnök. Szülővárosában végezte középiskolai majd egyetemi tanulmányai a NME-n, s 1960-ban szerezte meg gépészmérnöki oklevelét. Első munkahelyén a Vasipari Kutató Intézetben is hamar bekapcsolódott a kohászati jellegű kutatásokba, s hamarosan átkerült az egyetem Kohógéptani Tanszékére, ahol különböző munkakörökben dolgozott élete végéig. Élethivatásának választotta az oktató munkát is. 1964-ben védte meg egyetemi doktori értekezését, majd 1970-ben elnyerte a műszaki tudomány kandidátusa fokozatot. Az OMBKE-nak tagja lett és több éven át volt az Egyetemi Osztály vezetőségi tagja. ( † 1988. december 19, Miskolc)

április 21.

* Godó Béla (Dorog) okleveles bányamérnök. Tanulmányait a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karán végezte. 1960-tól a Dorogi Szénbányák bányaüzemeinél felelős műszaki beosztásban dolgozott, majd a vállalat központjában területi főmérnök volt haláláig. Kiemelkedő szakmai munkája a főteszénomlásos, gépi rakodású, csoportos kamrafejtési technológia bevezetése és alkalmazása az Ebszőnyi Bányaüzemben. Az OMBKE-nak 1957-től volt tagja, több szakmai cikk szerzője a BÁNYÁSZAT szaklapunkban. ( † 1988. július 18, Esztergom)

április 29.

* Lantos István (Magyarbánhegyes/Békés m.) okleveles kohómérnök. Apja a II. világháborúban halt meg, édesanyja is korán itt hagyta. Nehezen járta iskoláit, elemi tanulmányait szülőfalujában végezte és Békéscsabán folytatta. Először a váci Öntő Szakmunkásképzőben szerzett szakmunkás képesítést, majd elvégezte az öntőipari technikumot s folytatta a NME-n, ahol 1965-ben avatták kohómérnökké. Öntészeti szakismereteit először a Motoröntvény-gyárban majd a GanzMÁVAG-ban gyümölcsöztette fokozatosan lépegetve a szakmai ranglétrán előre. Továbblépésként a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalatnál ipari kemencék terve-9-

zésével foglalkozott tervezőként majd főtervezőként. Sajnos egészségében törést hozott az 1993-ban bekövetkezett szívinfarktus, ezért 1995-ben rokkantnyugdíjazva lett. Azért időszakonként tovább dolgozott, amikor egészsége megengedte. Az OMBKE-nak 1960 óta volt tagja, az Öntészeti szakosztályban tevékenykedett s jelentek meg szakmai írásai az ÖNTÉSZET-ben, de több külföldi szaklapban is. Kiemelkedő munkáját úgy a szakmában, mint az egyesületben több érem kitüntetéssel ismerték el. ( † 2005. február 5, Budapest) május 31.

† Litschauer Lajos (Budapest), jogász, bányamérnök, tanár, szakíró. Nagyágon, édesapja bányahivatali főnöksegéd és a bányaiskola tanára volt. Gimnáziumi tanulmányait Gyulafehérvárott, Győrött és Selmecbányán végezte. Utána az Akadémián a bányászati, gépészeti és építészeti szakot végezte el. Gyakornoki idejének letelte után visszakerült Selmecbányára tanársegédként. Államvizsgája letétele után Nagyváradon jogakadémiát végzett, s bányaesküdtként szolgált a bányahatóságnál. Több könyvet írt bányajogi kérdésekben. 1886-ban visszakerült az Akadémiára, ahol 25 évig tanított. 1895-1924 között az OMBKE titkára. Sokat tett a középfokú bányász-kohász szakember-képzés érdekében. Négy évtizeden át szerkesztette e Bányászati és Kohászati Lapot, s megindította a "Jó szerencsét!" című hetilapot. 150 cikke jelent meg a magyar és osztrák szakfolyóiratokban Lapszerkesztői munkát halála előtti utolsó hetekig irányította. Az egyesület munkáját Wahlner aranyéremmel, majd Zorkóczy emlékéremmel ismerte el és tiszteleti tagjává választotta. ( * Nagyág, 1858. április 13.)

június 10.

† Dr. Szkicsák Ferenc, a Salgótarjáni Kőszénbánya R. T. bányaorvosa. A középiskolát Kassán és Lőcsén, a budapesti királyi magyar tudományegyetem orvosi fakultását 1922. június 17-én végezte el, oklevelet 1923. május 1-én kapott. A budapesti Szt. Rókus kórházban volt orvosgyakornok, majd 1923. augusztus 1től, az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállallat Részvénytársaság baglyasaljai kerületében bányaorvosaként dolgozott. Tagja volt a községi képviselőtestületnek, elnöke a sportegyesületnek és társelnöke a polgári lövészegyletnek.1925. január 1-től, a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény-társaság szolgálatába állt, és Etesen dolgozott bányaorvosként. Súlyos betegségben hunyt el.. ( * 1897. október 4 Námesztó/Árva vármegye/)

június 25

† Ulreich Jenő (Budapest) okl. bányamérnök. Középiskolai tanulmányait Iglón végezte. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára 1885-ben iratkozott be. 1889-ben, a téli szemeszterben a gépészeti szak hallgatója volt. 1889-től az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Részvénytársaság bányagyakornokaként dolgozott. Oklevelét 1892-ben kapta meg. Ezt követően János akna üzemvezetője lett Mizserfán, majd két évig dolgozott a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Részvénytársaság ózdi bányavállalatánál. 1894-ben visszatért a nógrádi szénmedencébe és a mizserfai kerület bányagondnoki feladatait látta el. 1905-ben főbányagondnok, hivatalfőnök volt Mizserfán. Mint baglyasaljai bányaigazgató 1910-től a vékony széntelepülésű bányák leműveltetését végezte sikeresen. 1914-től Mizserfán lett bányaigazgató. 1917-ben nyugállományba vonult. Budapesten a Mátravidéki Szénbányák Részvénytársaság rózsaszentmártoni lignitbányájának központi igazgatói állását vállalta el. Az OMBKE-nak 1893 óta alapító tagja volt. ( * 1866. ? ? Korompa/Szepes vm.)

augusztus 21.

* Csapó Károly (Budapest) okl. bányamérnök. Oklevelét Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte 1960-ban. A Dorogi Szénbányák Borókási Üzemében kezdte pályáját. Volt a vállalati központ beruházási osztályának vezetője, üzemigazgató, bányaművelési osztályvezető, végül műszaki vezérigazgató- 10 -

helyettes. Haláláig aktív bányamentő. Nevéhez fűződik a főteszénomlásos, gépi rakodású, csoportos kamrafejtési technológia kidolgozása és alkalmazása. Kiemelkedő munkájáért sok kitüntetésben részesült, mint pl.: Kiváló Bányász, a Bányászat Kiváló Dolgozója, Kiváló Újító arany fokozat, Bányamentő Szolgálati Érdemérem. († 1989. december 16, Dorog) augusztus 21.

† Pauer Gyula ( Pörtschah/Ausztria) bányamérnök. A Szepesség szülötte, középiskoláit Lőcsén végezte és 1891-ben iratkozott be Selmeczbányán bányamérnök hallgatónak. Tanulmányait 1894-ben befejezve Hodrusra került ezüstgyárhoz, illetve annak bányászatához. Hamarosan az Osztrák Államvasút társaságnál Resicán találjuk. Az Anna-völgyön töltött üzemvezetői tapasztalásairól több cikkben számolt be a BKL lapjain. Majd a szénbányászatban először az Esztergomvidéken, utána Mátranovákon üzemvezető. Szakmai tevékenységét Krajna-vidéken bányaigazgatói szolgálatban fejezte be. Nyugdíjas éveiben a Wörther See mellett egy öröklött villában, Pörtschach-ban húzódott meg, illetve hunyt el. ( * 1873 ? ? a Szepességben?)

szeptember 4. † Schmidt Jenő ( Galambok/Komárom m.) bányamérnök. Hegybányán született, a gimnáziumot Nagybányán, majd Máramarosszigeten végezte. Egy évig jogásznak tanult, majd katonai szolgálata után Selmecbányára ment és 1901-ben bányamérnöki oklevelet nyert. A főiskola után 2 évi gyakorlatát a felsőbányai kincstári bányáknál töltötte, amit Nagybányán folytatott a verespataki bányáknál. Itt a "Lóbányai" üzem vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az aranydús telérek feltalálásában. Pályáját a szénbányászatban folytatta, 1909-ben a petrozsényi kincstári bányáknál, melyet a Salgótarjáni Kőszénbánya rt. bérelt. 1912-ben a kincstár Komlóra helyezte át ottani bányák vezetésére. 1916-ban a nógrádi Északmagyarországi Kőszénbánya Rt.-hez hívják bányaigazgatónak. Itt jelentős fejlesztéseket vitt végbe, beleértve a munkáslakások fejlesztését is. Munkássága elismeréseként 1923-ben magyar királyi bányaügyi főtanácsosi címet kap és lakóhelyén, Baglyasalján 1926-ban díszpolgári címmel ismerik el a környéken végzett fejlesztéseiért. //Történelmünk: „1950. január 26-n főjegyzői rendeletre hatálytalanítják Schmidt Jenő díszpolgárságát.”// 1928-ban nyugdíjazták, attól kezdve Budapesten lakott, de a komárommegyei Galambokon hunyt el. Az OMBKE-nak 1901-től volt tagja. ( * 1876. ? ? Hegybánya) október 2.

* Körtvélyesi Géza (Vereb/Fejér m.) villamos üzemmérnök. Az elemi iskolát már Karancskesziben végezte, majd a pásztói Közgazdasági Technikumban érettségizett 1956-ban. Dolgozott a pásztói Járási Tanács mezőgazdasági osztályán, majd az Ipari Szakiskolában villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt is szerzett. 1958-tól Jobbágyiban dolgozott villanyszerelőként. 1962 októberében a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi 10 kV-os üzemében lett villamos csoportvezető, majd 1968-tól művezető a gépüzem villamos motorjavító részlegben. 1973-ban elvégezte a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolát, s az Erősáramú Karon szerzett üzemmérnöki (gyártástechnológusi) diplomát. 1972 augusztusától a Nagybátonyi Gépüzem villamos részlegének főművezetőjeként dolgozott. Irányításával 1975-ben elkészült az aknaüzemek villamos energia körhálózata, megvalósult a kétoldali betáplálás. 1980-tól gépészeti csoportvezetőként dolgozott. 1995-ben vonult nyugállományba. († 2004. szeptember 19. és 22-én, Pásztón helyezték örök nyugalomra.)

november 21.

75 éves a magyar olajbányászat: Megkezdődik az olajtermelés a Budafa-2 kútból, majd december 16-án megkezdődik a budafai mezőből termelt olaj vasúti szállítása. - 11 -

november

Zagyvarónán vállalatot létesítettek Magyar Vasötvözetgyár címen a hazai ferroszilícium gyártás céljára. Fő részvényesek voltak a RIMA Rt., a MÁVAG és a WM Acél- és Vasművek Rt. Az első csapolásra a 3750 kVA-es kemencéből 1939. február 13-n került sor. A háború utáni helyreállítás eredményeként 1948ban indult újra a termelés. A kemencekapacitást 1952-ben két, majd 1953-ban még egy kemencével bővítették, s egyidejűleg további ötvözőanyagok gyártását is bevezették ( Több mint 30 féle termék gyártása folyt.) A kemencék elektromos teljesítményét először 5000 kVA-ra, majd 7000 kVA-ra növelték a több termelés érdekében. 1981-84 között valamennyi kemencéhez beruházásra került nagy hatékonyságú füstgáztisztító berendezés a környezet védelme érdekében és a leválasztott szállóport is hasznosítani lehetett. 1990-es években történt változások „térdre kényszerítették” e gyárat is, s a több tulajdonosváltás eredményeképpen megszűnt a termelés a Zagyvarónai Ötvözetgyárban – vagy ahogy a salgótarjániak nevezték a „feszi”-ben. A Bükkszék-1 (325 m-es) kútból kanalazással megindult az ipari méretű olajtermelés Hetvenöt éve nyitották meg Salgótarjánban a József lejtős-aknát, amelyben a termelés 1951-ben szűnt meg s ma annak egy kis felszínhez közeli részében, az 1965-ben megnyitott Bányamúzeum földalatti látogatható része működik mint Magyarország első, természetes, föld alatti bányamúzeuma. Elkészült a Fémáru-, Fegyver és Gépgyár Rt. új öntödéből, hengerműből és sajtolóműből álló fémműve Kőbányán – a későbbi Kőbányai Könnyűfémmű, amely a hazai alapokon működő alumíniumgyártás jelentős fejlesztése volt.

1912-ben – 100 éve – történt: Március 9-n

… kérelemmel fordult Stetz József ( 1868 – 1945) a tekintetes Városi tanácshoz, hogy Egerben egy vasöntöde létesítéséhez területet kapjon. Ezt teljesítették és azon évben megindult a termelés. Kezdetben csak családi vállalkozásként, de az üzlet fellendült és az 1948-as államosítást megelőzően már 28 embernek adott munkát. Azóta a cég többször váltott nevet és tulajdonost. Fénykorát korszerűsítésekkel, bővítésekkel az 1980-as években érte el, mikoris három műszakban már háromszázan dolgoztak és termeltek éves szinten több mint 5 000 tonnát. Azóta ez lecsökkent, egy időben fiatal mérnökök vállalkozásában működött, majd 2010-ben végleg bezárt az üzem.

március 18.

† Latinák Gyula (Tiszolc) okl. vaskohómérnök. Főreáliskolai tanulmányai után 1875-ben a selmecbányai bányászati és erdészeti főiskolára iratkozott be, ahol a vaskohászati szakot 1878. évben elvégezte s 1881-ben mérnöki oklevelet nyert. 1878-tól vasgyári gyakornokként Vajdahunyadon, Kudsíron, Sebeshelyen majd 1882-től a Magyar Királyi Állami Központi Vasmű igazgatóságánál Budapesten alkalmaztatott. Ezt követően a Rhónicz-brezovai, a waiszkovai, zólyombrézói gyáraknál végezte munkáját, ez utóbbinál, mint a csőgyár üzemvezetője. Itt megbízzák a Martin-acélkohók építésével s utóbb az üzem vezetésével. Az említett m. kir. vasműn belül még több üzemben ténykedik s végső munkahelye, a tiszolci nagyolvasztók üzemfőnökeként hunyt el. Az OMBKE-nak 1895-től volt rendes tagja. ( * 1858. november 7 Visnyó / Borsod m.)

- 12 -

április 17.

* Bányai Bálint (Bárcza/Abaúj-Torna vm.) aranyokleveles bányamérnök. Középiskoláit négy katolikus egyházi iskolában – Esztergom – Miskolc – Eger és Budapest – végezte, majd teológiai tanulmányokba kezdett. Érdeklődése azonban Sopronba vezette és bányamérnöki oklevelét megkapta 1939-ben. Munkáját a SKB Rt. várpalotai üzemében kezdte, majd dolgozott Bükkszéken, a Zsilvölgyében, a háború után Dorogon volt üzemvezető. Még sok bányaüzemben folyt tevékenysége, majd először a Bányászati Tervező Intézetben utána az ALUTERV-nél volt vezető tervező nyugdíjba meneteléig. Az OMBKE-nak 1939 óta volt tagja, több tisztséget is betöltve. 40 illetve 50 éves tagságának emlékérmei után 1988ban tiszteleti taggá választották. ( † 1993. szeptember 1, Budapest)

május 13.

* Benedek Endre (Egercsehi) aranyokleveles bányamérnök. Elemi iskolai tanulmányait Pécsbányatelepen, a gimnáziumot Pécsett végezte. 1930-ban iratkozott be a Soproni Bánya-, Erdő- és Kohómérnöki Főiskola bányamérnöki karára, ahol 1934-ben szerzett bányamérnöki oklevelet. 1935-39 között mezei jogászként a Pécsi Tudományegyetem jog és államtudományi karán folytatott jogi tanulmányokat. 1935-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. szolgálatába lépett, mint geológus mérnök. 1937 márciusában az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. Óbarok-Gánt üzemének lett üzemvezető főmérnöke. 1946 decemberében a MASZOBAL nyirádi üzemének üzemvezető igazgató főmérnöke 1951. május 31-ig. 1951-55 között Tatabányán volt üzemvezető főmérnök. Azután az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőségre helyezték. Innen 1957. január 1-vel nevezték ki a Dorogi Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség főmérnökévé, mely beosztásából 1970. június 1-én vonult nyugdíjba. Az első „Kadiš Ottokár” barlangkutató csoport megalakítója Dorogon. A dorogi barlangászok tiszteletük jeléül az ő nevét vették fel egyesületük megalakulásakor 1992-ben. A Sátorkői barlang legnagyobb, róla elnevezett termében márványtábla őrzi a nevét. Eredményes bányamérnöki tevékenységét több kitüntetés fémjelzi. Aranyoklevelet 1984-ben vette át. ( † 1987. december 3, Dorog )

május

-ban készült el és kezdte meg a termelést az akkor Weiss Manfréd tulajdonában lévő gyárban az első Martin-acélmű (Csepelen).

június 23.

† (Bölöni) Mikó Béla (Pankota/Arad m.) bánya- és kohómérnök. A kolozsvári unitárius főgimnázium elvégzése után a selmeci akadémia hallgatója lett, ahol 1861–1865 között bányászatot-kohászatot tanult. Két évig a nagybányai kincstári bányáknál gyakornokoskodott, s tisztjelölti bizonyítványt nyert. Ezt követően kincstári ösztöndíjasként Bécsbe utazott, ahol az egyetemen, a műegyetemen és a földtani intézetben kémiai tanulmányokat végzett. 1867-ben a magyar pénzügyminiszter által „a selmeci bányaakadémiához rendeltetett kisegítõ tanársegédnek. 1869-ig volt Schwartz Ottó társaságában Richter Róbert asszisztense a kémiai– fizikai tanszéken. A fizikát elsőként ő adta elő az akadémián magyar nyelven az egyébként német tannyelvű intézményben. Selmecbányáról a pénzügyminisztérium bányászati osztályára került Budapestre. 1870-ben Rézbányán volt királyi kohótiszt. 1872-ben királyi vegyelemzőnek nevezték ki Nagybányára. 1908-ban nyugdíjasként lett bányatanácsos. Kisebb-nagyobb publikációi elsősorban a szaklapokban, így a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. 1892-ben az OMBKE alapítói között szerepelt. ( * 1843. július 1, Zalatna/Alsó-Fejérmegye)

június 30.

* Erdős János (Rónabánya/Nógrád m.) bányász-igazgató. Elemi iskolát, polgári iskolát Salgótarjánban végezte el. A somosi kőbányában kezdett dolgozni, majd a Forgách lejtős aknában volt bányász. (POBODNIK családnevét 1935-ben változtatta ERDŐSIRE). 1948-tól a Kisterenyei Bányaüzem vezetőjének nevezték ki, - 13 -

1953-ban a Salgótarjáni Szolgáltató Vállalat igazgatója lett. A Zagyvai Bányaüzem igazgatójának 1957. január 20-án, nevezték ki. ( † 1991. december 2. Salgótarján. ) július 6.

* Budinszky Tibor (???) okl. kohómérnök. 1935 decemberében szerezte meg a kohómérnöki diplomát. 1936-ban a győri Magyar Vagon- és Gépgyár öntödéiben kezd dolgozni, de az év második felében állami ösztöndíjjal az aacheni Műszaki Főiskolára kerül. Két év után ismét Győrben a régi munkahelyén dolgozik. 1945 után gyáregység-vezető lesz és irányítja a fémöntöde építését, az acél- és vasöntöde rekonstrukcióját. 1949-ben „népgazdasági érdek”-ből áthelyezik a Vörös Csillag Traktorgyárba az öntödék vezetőjének. 1955-ben már a Kőbányai Vas- és Acélöntödének lesz vezetője, majd a gyár műszaki igazgatóhelyettese. 1956 júniusától rövid ideig a miskolci NME-re kerül nyilvános rendes tanárnak. 1963-tól a Ganz-MÁVAG főmetallurgusa lett s volt 1975-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Az OMBKE-nak 1937-ben lett tagja. ( A BKL-ÖNTÖDE-ben közölt köszöntők alapján. † Az 1993. évi küldöttgyűlésen elhunytként búcsúztatták.)

augusztus 1.

* Borovszky Ambrus (Érd) vezérigazgató, miniszterhelyettes. Hat elemit végzett, majd a Lipták és a Ganz gyárakban vasöntő szakmát tanult. 1931-től a Ganz Hajógyárban öntősegédként alkalmazták, szakszervezeti tag lett. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, átigazolták az MDP-be, tagja volt az MSZMP-nek.. Később öntőmunkás volt, majd 1948-ban művezetőnek léptették elő. 1949-ben a Nehézipari Központba került, az üzemgazdasági főosztály vezetője lett s egyúttal a kohóipari központ vezetője volt. 1949 végétől a Nehézipari Beruházási Vállalat igazgatóhelyetteseként, majd igazgatójaként a dunapentelei illetve a sztálinvárosi vasmű- és városépítés helyszíni vezetője. 1953-tól a Dunai Vasmű igazgatója. Gazdasági és Műszaki Akadémiát végzett. 1962. január és 1964. február között kohó- és gépipari miniszterhelyettes volt, majd 1964-1975 között ismét irányította a DV-vállalatot. 1971-től a Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 1975 és 1989 között elnöke volt. 1960-tól a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagja és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja is. 1970-ben Állami Díjat kapott. († 1995, október 17. Dunaújváros. )

augusztus 6.

* Dr. Érsek Elek (Arad) okl. bányamérnök. Elemi iskoláit szülővárosában és Alcsúton, középiskoláját Budapesten és Szekszárdon végezte, 1931-ben érettségizett. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karárán tanult, 1939. május 2-án, kapott bányamérnök oklevelet. 1933-ban üzemi gyakorlatot Ózdon, Somsályon, 1935-ben Dorogon folytatott. 1938. július 20-tól, került a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság alkalmazásába, s Kisterenyén lett gyakornok. Részt vett az Eickhoff-féle rudas és láncos réselőgépek frontfejtési kísérletében. Irányította Zagyvarónán, a vízválasztói erőmű gátépítését. Bányamérnöki kinevezését 1939. augusztus 1-én kapta meg. Ezt követően Kisterenyén az új bányák nyitását irányította. 1942-től Irén bánya üzemvezető mérnöke, majd a Chorin II. bánya üzemvezetője lett. 1943. október 17-én, Rózsaszentmártonba helyezték, ezt követően 1944-ben, visszatért Salgótarjánba, majd Dorogon dolgozott. 1945. július 1-től, a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság salgótarjáni igazgatóságán, majd a Mátravidéki Szénbányák rózsaszentmártoni üzeménél volt mérnök. Decemberben Kisterenyére helyezték át a rakodó és a gépműhely főmérnöknek, s ezt az állást 1946. augusztus 13-ig, töltötte be. Ezt követően Salgótarjánban a műszaki csoportnál bányanyitási tervekkel foglalkozott. 1948. április 27-én állásából felfüggesztették, majd május 19-én elbocsátották. Tevékenységét Budapesten folytatta tovább, - 14 -

majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen lett előadó. 1957-től a Bányaterv munkatársaként dolgozott. 1968-ban műszaki doktorátust szerzett. 1975-ben műszaki-gazdasági tanácsadóként dolgozott, majd 1979. december 1-től, nyugállományba vonult. Az OMBKE-nak még salgótarjániként lett tagja, 1982-től az könyvtárának vezetőjeként tevékenykedett. ( † 1999. szeptember 29. Budapest.). szeptember 9. † Ferjentsik Miklós (Ózd) vaskohómérnök. Műszaki tanulmányait a bécsi műegyetemen kezdte, majd Selmecbányán fejezte be, s itt vaskohász diplomát szerzett (1887). Zólyombrézón gyakornok, 1886-tól a selmecbányai akadémián Farbaky István mellett tanársegéd. 1890-ben Resicabányán, 1892-ben Zólyomban a martinművek üzemmérnöke volt. 1896-ban meghívták az akkor kiépült ózdi martinacélmű vezetésére. Itt számos újítást és tökéletesítést vezetett be, így a martinkemencék kettős és többszörös csapoló nyílásának alkalmazását, amellyel az acéladagok közbenső salakcsapolását és friss salak képzését lehetett elvégezni. Ezáltal a minőségi acélgyártás lehetőségei javultak. Az eljárással évekkel megelőzte a külföldi elterjedést. Nevéhez fűződik az akkor új ózdi acélmű beindítása és a termelés sikeres felfuttatása. ( * Jolsva, 1859. november 19.) szeptember 23.

* Buzási János (Várpalota) bányász, villanyszerelő, bányamérnök. Villanyszerelő szakmát tanult, 1936-ban Pécsbányatelepen bányászati és műszaki szakiskolát végzett. 1932-től bányász, majd bányamester, 1958-tól a várpalotai Ferencakna vezetője volt. A Kossuth-díj III. fokozatát a termelés megszervezése és az önköltség csökkentése területén elért jelentős eredményeiért kapta. Kitüntették a Bányász Szolgálati Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatával. ( †1978. szeptember 11, Várpalota)

szeptember 28.

* Kéri Vencel (Ecseg) bányatisztviselő, közéleti személyiség. Bányászati és mélyfúrási szakiskolát végzett. 1928-48 között Tatabányán dolgozott, az államosítás után a MÁSZ vezérigazgató-helyettese, majd a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Főosztályának vezető helyettese volt. 1949-ben hathetes nyugateurópai tanulmányúton vett részt, erről készült kéziratos könyve az ország minden szénbányászati körzetébe eljutott. 1951-ben Nagymányokon bányaigazgató, majd Várpalotán a Közép-Dunántúli Tröszt vezérigazgatója. 1952-ben kizárták a pártból, Csolnokra került, 1953-ban Pilisvörösváron, 1954-ben Pilisszentivánon, 1955-ben Tokod Erzsébet aknán, 1961-ben Sárisápon találjuk. 1967-ben a Dorogi Szénbányák Vállalat igazgatója lett. 1967-71 között egyben országgyűlési képviselő is volt. Kitüntetése: Munka Érdemrend arany fokozat. ( † 1974. szeptember 21, Dorog)

október 4.

* Raisz Iván (Diósgyőr Vasgyár), matematikus. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte.1935-ben matematika-fizika szakon tanári oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt az Eötvös Kollégium tagja volt. 1950. márc.-tól a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem matematika tanszékének adjunktusa, 1952-tól 1977-ig, docense. Tudományos szakterülete a trigonometrikus összegek és az interpoláció tárgyköre volt. († Miskolc, 1986. augusztus 1.) /Kivételként egy személyiség, aki nem volt bányász vagy kohász, de sok bányász – kohász emlékezhet meg róla: ezért vettem be emlékező gyűjteményünkbe ismételten. Tavaly 1986-ban történt elhunytára emlékezhettünk – L. P:/

október 7.

* Gillemot László (Budapest) gépészmérnök, egyetemi tanár. A bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1935-ben gépészmérnöki, 1941ben műszaki doktori diplomát szerzett. Pályája kezdetén néhány hónapig a Standard Villamossági Rt. mérnöke, utána haláláig a Budapesti Műegyetemen műkö- 15 -

dött. 1940-ig tanársegéd, adjunktus (1940–44), helyettes (1944–47), nyilvános, rendes kinevezett (1947–49), 1949-től tanszékvezető egyetemi tanár. 1949-ben levelező, majd 1965-ben rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. 1954–57-ben rektor, 1965–67-ben tudományos rektorhelyettes. Egyetemi tanári feladatköre megtartásával fontos műszaki megbízásokat is teljesített: 1947–48ban a Nehézipari Központ műszaki fejlesztési osztályának volt vezetője, 1949– 1952 között a Vasipari Kutató Intézet, 1948-tól 1969-ig a Fémipari Kutató Intézet igazgatója volt. Nevéhez fűződik a modern magyar fémipari és kohászati kutatás alapjainak megteremtése: anyagszerkezettani és anyagvizsgálati kutatásai úttörő jellegűek voltak, ugyancsak jelentősek a hegesztések röntgenvizsgálatával kapcsolatos kutatásai. Az OMBKE tagjaként a megalakult Fémkohászati Szakosztály első elnöke volt. ( † 1977. augusztus 20. Budapest ) ( 2007. december 14-n a Műegyetem Mechanikai Technológia épülete előtt mellszobrot avattak tiszteletére és emlékére) október 13.

* Csaba Károly (Csepel) okl. bányamérnök. Az elemi és középiskolai tanulmányait Esztergomban végezte. 1932-ben iratkozott be a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni bányamérnöki karára. Sopronban kapott oklevelet 1940. január 24-én. 1939. októberétől 1946. júliusáig a Magyar Állami Ércbánya és Kohóművek recski bányaüzemében volt üzemmérnök. 1946. júliusától közel fél évig, a gróf Zichy Béla Bányaművek úrkúti bányaüzemében dolgozott üzemmérnökként. 1947. júniusától 1951. áprilisáig a Salgótarjáni Szénbányák Nemzeti Vállalat Nemti bányaüzemének (volt Rákosi lejtős akna) üzemvezető főmérnöke volt. 1951. áprilisától az Ércbányászati Vállalathoz helyezték területi főmérnöknek, majd 1951. július 1-én, az Ércbányászati Feltáró Vállalat főmérnökének nevezték ki 1969. május 31-ig. Ezt követően, az 1973. július 1-én, bekövetkezett nyugdíjazásáig, az Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Műveinek főmérnöke volt Pilisvörösváron. Nyugdíjasként ugyanitt tevékenykedett 1975-1990 között műszaki-gazdasági tanácsadóként. Munkássága során, 1948-ban részt vett a Nógrád megyei Ménkes bányaüzem és a nemtii szénosztályozóval összeköttetést létesítő keskenynyomtávú iparvasút létesítésében. 1990ben aranyoklevelet, 2000-ben gyémántoklevelet kapott. ( † 2006. január 13. Budapest.)

november 12.

* Dr. Kövess Elemér (Budapest) aranyokleveles kohómérnök. Édesapja Sopron vármegye főállatorvosa volt, akit átmenetileg Budapestre rendeltek, ő ott született, de fiatalságát és tanulmányait már Sopronban töltötte. 1931-ben érettségizett, családi nevét Kovárzik-ről ekkor váltotta át Köves-re. Fémkohómérnöki oklevelét 1936-ban nyerte el. Kb. 1 évig tanársegéd Kohógéptani Tanszéken, de még 1936-ban áthívták a LAMPART Rt-hez, ahol fokozatosan előbbre lépegetett a ranglétrán, miközben részt vett az akkor induló fémmű létrehozásában és fejlesztésében. 1946-tól az Alumíniumipari Tervező Intézetben már a teljes magyar alumíniumipar fejlesztésén dolgozik. 1954-59 között a Vácott működő Híradástechnikai Anyagok Gyára főmérnökeként dolgozik. 1960-tól a NIM-ben főmérnök, 1963-73 között a MAT-nál osztályvezető. Sok szakkönyv és szakmai cikk jelzi magas színvonalú munkásságát, melynek eredménye az 1975-ben elnyert egyetemi doktori cím is. Az OMBKE-nak 1937-tól volt tagja, 1960-66 között a fémkohászati szakosztály elnöke. († 2000. január 22 Budapest)

december 2.

* Kántás Károly (Sóly/Veszprém m.) Kossuth díjas geofizikus-mérnök, a műszaki tudományok doktora, a MTA levelező tagja. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet 1936-ban. Előbb a kőolajkutatásokkal foglalkozó amerikai Eurogasco - 16 -

(European Gas Co.), majd 1937-től a Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) alkalmazásában állt, mint vezető geofizikus. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételt követően elbocsátották állásából, s 1945-ig a lovászi kőolajmezőn, majd 1945-től 1947-ig ismét a MAORT-nál dolgozott. 1947-ben alkalmazott geofizikából magántanári képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán. 1951-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre nevezték ki az általa felállított geofizikai tanszék első tanszékvezető egyetemi tanárává, ahol geofizikus-mérnökök képzése folyt. Ezzel párhuzamosan 1955-től a Magyar Tudományos Akadémia szervezeti keretén belül működő, általa szervezett soproni Geofizikai Kutatólaboratórium igazgatói tisztét is betöltötte. Az 1956-os forradalom leverését követően, még 1956 novemberében családjával együtt elhagyta az országot. ( † 1991. március 13, Bécs) december 6.

* Dr. Domony András (Budapest ) aranydiplomás vegyészmérnök, a műszaki tudományok doktora. // Elhunyt 1987. szeptember 16-n – 75 éves korában – ezért életleírása ott látható.//

?? ?

* Kovács Sándor (Debrecen) okleveles vaskohómérnök. A debreceni diákévek után Sopronban szerezte meg oklevelét és az Egyetem volt első, tanársegédi munkahelye. Ezt követően a Rima-nál Ózdon kezdődött üzemi pályafutása, itt 1945 után üzemfőnök lett. 1948-ban a NIK-ba rendelték, ahonnan a zagyvarónai Magyar Vasötvözetgyárba irányították a gyár helyreállításának vezetésére s ezt követően 1954-ig e gyár igazgatója volt. Ez volt életének fénykora a gyár újjáépítése, fejlesztése, korszerűsítése. 1954-től a KGM-ben kapott osztályvezetői feladatkört és tevékenykedett a KGST együttműködésben is. Egy infarktus után csendesebb munkakörben a VASKUT-nál tudományos főmunkatárs. 64 évesen meggyengült egészsége nyugdíjba kényszeríti és tevékeny élete 71 éves korban véget ér. Az OMBKE-nak 1952-től volt tagja († 1982. december 5, végső nyugvóhelye Debrecen) * Králik Arisztid ( Ózd ) okleveles kohómérnök. Először Szegeden a felsőiparit végezte el 1937-ben, miközben Ózdon a Rimá-nál már az acélműben dolgozott. Ezután is képezte magát s lett önálló acélgyártó az ózdi elektroacélműben, majd az SM-kemencéknél. Szakismeretei alapján kiemelték a vállalat Technológiai Osztályára csoportvezetőként s tovább osztályvezetői tisztségre. Több kitüntetéssel ismerték el munkáját, úgymint: „Fazola Henrik-emlékérem”, „A Kohászat Kiváló dolgozója”. Aktív tevékenységét mint az Árosztály vezetője fejezte be 1973-as nyugdíjazásakor. 1962-től volt az OMBKE tagja az ózdi csoportban. († 1984. április 4, Ózd) Miskolcon drótgyárat alapított Deischel Adolf mérnökdoktor, német gyáros a „Deischsel Magyar Acéldrót-, Drótkötél- és Drótárugyár Rt.”-ot. Az államosítás után neve a város felszabadulásának dátumára emlékezően „December 4. Drótművek” lett, majd 1993 után mint „D & D Drótáru és Drótkötél Ipari és Kereskedelmi Rt.” folytatta működését jelenleg (2011) cseh tulajdonosok irányítása alatt. 100 éve alakult meg az "Annavölgyi Bányász Sportegyesület." Annavölgy a Dorog-Tokod-i szénterület egyik legrégebbi, szénbányászattal foglalkozó települése, ahol már a XVIII-XIX század fordulóján megindult a külszíni szénkibújásokból kiindult szénbányászat.

- 17 -

Ezévben kezdi meg a Salgótarján melletti Vízválasztón az SKB Rt. által létesített villamos erőmű az áramtermelést, amely már 10.000 voltos áramot termelt. Későbbi fejlesztésekkel az ország távolabbi vidékeinek is (Szolnok, Karcag) szolgáltatott áramot, és erre építették rá 1938-ban az Ötvözetgyárat is. (Ez az erőmű 1993-ban lett leállítva.)

1887-ben – 125 éve – történt: január 15.

† Herbich Ferenc (Kolozsvár) bányamérnök, geológus. A selmeci bányászati akadémia elvégzése után Bukovinában, majd Erdélyben dolgozott bányamérnökként. 1869-től Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeum földtani-őslénytani tárának őre (vezetője), és közben tanított a kolozsvári egyetemen. Fontos munkát végzett Erdély földjének korszerű geológiai és őslénytani feltárásának területén. Fő művei: „Északkelet Erdély földtani viszonyai" (1871) és „A Székelyföld földtani és őslénytani leírása" (1878). A Magyar Királyi Földtani Intézetben és a Földtani Társulat megbízásából - egy nemzetközi munka, Európa első földtani térképe részeként - elkészítette a Keleti-Kárpátok új átnézetes, földtani térképét. Gazdag kőzettani gyűjteményét az Erdélyi Múzeumnak ajándékozta. ( * 1822. március 16, Pozsony)

március 25.

* Darnay-Dornyai Béla (Keszthely) tanár, muzeológus, hely- és technika-történész. Rózsahegyen, Veszprémben,Tatán, Magyaróváron és Salgótarjánban tanított. Megalapítója a Liptó vármegyei és a tatai, őrzője a veszprémi és magyaróvári múzeumoknak, Salgótarjánban is lerakta az ottani múzeum alapjait. 1940től 1948-ig a Keszthelyi Balaton Múzeum igazgatója volt. Helytörténeti kutatásai nyomán a Bakony, a Balaton és Salgótarján környékéről számos természettudományi és műszaki adatot tartalmazó útikalauzt írt. Fő szakterülete a néprajz volt, de egyebek között geológiával is foglalkozott. ( † Budapest, 1965. április 5)

március 31.

* Dr. Fabinyi József (Kolozsvár) okl. vegyészmérnök. Iskoláit Kolozsváron végezte, a Műegyetem jogelődjén, a Királyi József Műegyetemen 1910-ben szerzett oklevelet, majd az egyetem Kémiai Technológia Tanszékén Wartha Vince professzor mellett tanársegédként dolgozott. Részt vett 1908-ban a londoni olimpián, a 200 méteres mellúszásban indult. Az előfutamát megnyerte, de a középfutamból már nem jutott a döntőbe.1912-ben került a Rimamurányi Vasmű Rt. ózdi gyárába. Bölcsészdoktori fokozatát 1914-ben a kolozsvári egyetemen szerezte. A világháborúban tüzér századosként vett részt. Hazatérve, 1919-től 1948ig, nyugdíjba vonulásáig az Ózdi Vasgyár kohóigazgatójaként dolgozott. Több szabadalma és számos cikke jelent meg pl. a BKL-ben 1948-ban a magas vastartalmú bauxitok használhatóságáról vaskohászati nyersanyagként. 1948-ban Budapestre került, a KGMTI-ben tanácsadó volt. ( † 1949. április 9 Budapest; Farkasréten temették el, később a család a felesége mellé, Ózdra szállította hamvait.)

április 2.

* Ozanich Gyula (Temesvár) magyar királyi bányaügyi tanácsos. A főreáliskola után Selmecbányára került a főiskolára, ahol bányamérnöki végzettséget szerzett. Tanulmányai és önkéntes szolgálati évei után 1909-ben lépett az Első Dunagőzhajózási Társaság szolgálatába, ahol különböző beosztásokban dolgozott haláláig. 1920-ban a pécsi bányakerületben lett bányafőfelügyelő, majd 1936 óta bányaigazgató-helyettesi beosztását foglalhatta el. Kiemelkedő munkásságáért 1937ben kapta bányaügyi tanácsosi kinevezését. Pécs szerb megszállásának időszakában hazafias érzelmű tevékenységéért két ízben is letartóztatták. Az OMBKEnak 1928 óta alapító tagja volt. ( † 1940. július 17 Pécs)

- 18 -

július 6.

Selmecbányán hosszabb előkészítés után létrejött a „"Bányászati és Kohászati irodalom pártoló egyesület" alakuló közgyűlése több, mint 80 tag jelenlétében. Az év augusztus 1-n jelent meg a BKL-ben az „Alapszabály tervezet”, amelynek 18. §-a már bízott a szervezés erejében s így fogalmaz: "Az egyesület azon esetben, ha az "Országos Bányászati és Kohászati Egyesület" megalakul, abba olvadhat tagjaival és vagyonával együtt".

szeptember ?.

† Stoll Károly (Felső-Bánya) bányamérnök. Iskoláit, a jogot és bányászati akadémiát sikerrel elvégezve 1830-ban a kamarai fiskus szolgálatába állott. 1846-ban saját élete veszélyeztetésével megmentette a hólavinák által elborított Kapnikbányát. 1848-ban mint kormánybiztost Bem őrnagygyá nevezte ki. 1894-ben a pénzügyminisztérium felsőbányai bányamesterré nevezte ki. 1850-ben május 7én elfogták s elítélték várfogságra. Kiszabadulása után, mint kataszteri hivatalnok működött, a hatvanas évek elején bányatanácsossá nevezték ki. 1876-ban 41 évi szolgálat után nyugalomba vonult s ez alkalommal a vaskorona-rendet kapta. Országgyűlési képviselője volt a felső-bányai kerületnek, és több bányaváros díszpolgára. ( * 1811. október 17, Felső-Bánya) /Az előző, 2011. évi naptárunkban születésének 100. évfordulójára emlékeztünk./

október 10.

* Becht Rudolf (Ráckozár/Baranya m.) A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán 1913-ban szerzett oklevelet. 1911-től a Lonarduzzi és Társa Csatorna és Alagút Építészeti Vállalatnál, 1912-től a m. kir. kincstár veresvizi bányájánál dolgozott. Az Északmagyarországi Kőszénbánya és Iparvállalat Részvénytársaság szolgálatába még 1912-ben lépett. 1914-ben Baglyasalján volt segéd bányamérnök, majd József aknán főmérnökké léptették elő. OMBKE egyesületünknek tagja, ezen belül 1912-1922 között a Salgótarjáni Osztályban. Az 1920-as évtized közepén a szendrői lignit-bánya üzemvezetője volt, s e bányáról 1936-ban cikket írt a BKL-ban. Az 1930-as években Miskolcon vízvezeték-építéseknél alagutakat fúrtak, ahol Becht Rezső ny. bányamérnök (?) volt a munkavezető, (Elhunytának idejéről és helyéről nincs elérhető adat és a BKL-ben mindenhol Rezső név alatt találkozhatunk nevével)(Címe – 1941-ben: Diósgyőr-Vasgyár Iskola u 54/332.o./

október 10.

* Breuer György ( Anina/Krassó-Szörény vm.) bányamérnök, biológus. Iskoláit Selmecbányán, Sopronban, valamint a szegedi kereskedelmi akadémián végezte. 1909-től a brennbergbányai bányaüzem írnoka lett, 1948-ban kinevezték a bánya vezetőjévé, majd 1949-ben Lovásziba helyezték, mint a Bányászati Kutatóintézet nagykanizsai ügyvezetője. Itt hunyt el. Jelentős ornitológiai kutatásokat végzett; az első Fertő-tavi madárvárta építtetője. Foglalkozott halászati, halbiológiai kutatásokkal is. ( † 1955. június 11. Lovászi) //Buda Ernő neves, volt olajbányászmérnökünk édesapja//

1862-ben – 150 éve – történt: június 6.

* Csermely István (Aknaszlatina) fémkohómérnök, magyar királyi bányaügyi főtanácsos. A középiskola (bányaiskola) és a selmecbányai akadémia elvégzése után 1884-1887-ig dr. Schenek akadémiai tanár asszisztensként működött, különösen az elektrotechnikával és elektrokémiával foglalkozott. Nagybányára kerülve ezen ismereteit kiválóan alkalmazta a gyakorlat terén, itt tervezett és épített 1887-1892 között az első elektrolitrézművet. 1892-ben az egész rézművet Besztercebányára telepítették, oda nyert áthelyezés az akkor még Woditska István. Közreműködik több új hasonló mű létrehozásában, pl. a Csepelen a Weiss Manfréd-nál beinduló rézkiejtőmű berendezésénél és beindulásánál. 1908-ban bányatanácsossá lép elő és Besztercebányáról Selmecbányára kerül, ahol az ottani kohó - 19 -

főnökeként működik 1919 márciusáig. A cseh kormány marasztalása ellenére 1919 április 28-n a főiskolával együtt Sopronba menekül, s minden elismerés ellenére kesergett hazája sorsán. 1925-ben kinevezik az államvizsga-bizottság tagjává. († Sopron, 1928. július 22.) augusztus 31.

* Topiczer János (Hámor) főművezető, feltaláló. A Diósgyőr-vasgyári üzem főművezetője, nevéhez fűződik az ún. Megiston acél feltalálása. Ez a felfedezés tette lehetővé, hogy a kemény- és szívós acélgyártmány lendületes fejlődést adhasson a szerszámacél-gyártásnak. Feltalálása hozzájárult a hadianyaggyártás fellendüléséhez, amelynek a jelentősége, hogy az üzem a továbbiakban az ilyen típusú acélgyártmánynak az importálását megszűntethette. 1910-ben a lövedékgyártási sikerek elismeréseként többen kaptak kitüntetést - Ferencz József BadIschl-ben aláírt jóváhagyásával - s közöttük ő, mint főművezető a koronás ezüst érdemkeresztet." ( † 1904 ? ? Miskolc) (Miskolcon utcát neveztek el róla - s ebből kifolyólag internetes rákérdezésnél mindenki előjött, aki a "Topiczer János" utcában lakik!)

??. ??.

* Gerő Nándor (Csaca/Trencsén vm.) okl. bányamérnök. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi m. kir. állami reáliskolában végezte. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára 1880-ban iratkozott be, oklevelét 1886-ben kapta meg. Nevét ekkor változtatta meg GLÁSER-ről, GERŐ-re. Ezt követően a kincstári ércbányáknál helyezkedett el, és Szélaknán, majd Aranyidán három évet töltött el. 1888-ban lépett a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság szolgálatába, és Salgótarjánban a bányamérnökségen kezdett el dolgozni, Inászó bányatelepen volt mérnök, kiváló képességeit hamar felfedezték, és az inászói kerület bányagondokává nevezték ki, majd a tarjáni kerület főnöke lett. 1899-ben kapta meg a bányafőgondnoki címet. Pfaff Gusztáv helyetteseként a salgótarjáni bányaigazgatóságot vezette, majd Pfaff utódjaként, 1902-től bányaigazgatónak nevezték ki. Igazgatósága alatt nyíltak meg a mátranováki, somlyói, gyurtyánosi valamint inászói újabb bányák a korszerű, villamos meghajtású szállítóberendezések alkalmazásával. 1912-ben helyezte üzembe a vállalat által épített, kis vízválasztói centrálét, támogatta a pálfalvai, mátranováki centrálék megvalósítását. Munkáslakások építését rendelte el: Etesen, Zagyvapálfalván, Mátranovákon és Rónabányán. 1918-ban Budapestre helyezték központi bányaigazgatónak. Halála előtt kapta meg a bányatanácsosi kinevezését. 1888-ban tagja az Irodalompártoló Egyesületnek, részt vesz 1892-ben az OMBKE alakuló közgyűlésén és rendes tag lesz, aktívan közreműködik a Salgótarjáni Osztály létrehozásában és működésében, 1906-ban alelnökké választják. ( †1918. szeptember 27.-én. Selmecbányán hunyt el váratlanul.)

december 1.

* Bartel János (Kepa Bogumilowicka, Tarnow mellett/Lengyelo.), gépészmérnök. Diplomáját a lembergi (Lvov) műszaki egyetemen 1885-ben szerezte. Utána I. N. Franke mechanika-professzor, a Lengyel Tudományos Akadémia tagja meghívta tanársegédjének, 1887-ben a magyarországi korompai vasgyárba került, ahol egy év múlva megbízták a gyár teljes átszervezésével és bővítésével. 1900-ban a korompai, salgótarjáni és ózdi gyárak egyesülésével létrejött Rimamurány-Salgótarjáni Vas- és Acélművek budapesti központjának főmérnöke lett. Az egyesült gyárak kohóinak korszerűsítése céljából tanulmányutakat tett Németországban, Belgiumban, Angliában és maga is végzett vas- és anyagvizsgálatokat. 1930-ban kidolgozta a magyar "Vas és acélszabványok"-at. ( † Budapest, 1945. január 31.)

- 20 -

december 21.

* Frosch Pál (Freiberg/Szászország) okl. bányamérnök. A főreáliskolát szülővárosában végezte 1881-ben. A freibergi bányászati akadémián tanulmányait 1884-ben fejezte be, majd egy évi tanulmányi idő után, oklevelet Selmecbányán kapott 1897-ben. 1884-1894 között a szepességi erdőbecsléseknél dolgozott. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság alkalmazásába 1895. március 1-én, lépett és a bányamérnökségen dolgozott április 15-ig, gyakornoki minőségben. Ezt követően 1896. október 1-ig Forgách aknán volt segédmérnök. 1896. október 1 és 1897. október 1 között a selmecbányai akadémián tanult, majd visszatért Forgách aknára, majd Károly akna és a zagyvai rakodó következett 1902. január 1-ig, ahol üzemmérnökként dolgozott. 1902. január 1-től, 1918. november 10-ig, Petrozsényben teljesített szolgálatot, innen a román megszállás után 1919. április 20-án visszatért Salgótarjánba, ahol az anyagraktár műszaki vezetője lett. 1903. december 31-én, főmérnök, 1905. december 30-tól, bányagondnok, 1911. január 1-ől, főbányagondnok volt. 1923. január 1-én, bányaigazgató helyettesi beosztást kapott. 1925. július 1-én, állásából felmentették, 1926. július 1-én vonult nyugállományba. Az OMBKE-nek tagja volt, a Salgótarjáni Osztály munkájába kapcsolódott be, amikor beosztása ezt lehetővé tette. ( †1938. február 5, Budapest.)

december 22.

* aknaszlatinai György Albert ( Aknaszlatina/Máramaros vm.) okl. bányamérnök. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1881-1884 között tanult. 1886-ban államvizsgázott, s kapott oklevelet. Gyakornokként dolgozott Körmöcbányán, Nagyágon, Selmecbányán. 1887-1890 között a selmecbányai Akadémián volt tanársegéd majd tanár a bányaműveléstan-ércelőkészítéstan tanszéken. Ezt követően Dorogon helyezkedett el, majd a szászvári bányák vezetője volt 1890-1897 között. 1897-től a bánsági szénbányászatban dolgozott: Resicán bánya-üzemvezető, majd az Osztrák-Magyar Vasúttársaság szén- és ércbányáinak bányafelügyelője lett. A beton aknabiztosítás és az elektromos bányavízeltávolítás meghonosítója, a halimbai bauxittelep felfedezője. Még resicai bányafőnökként kapott nemesi címet 1906-ban, aknaszlatinai előnévvel. 1910-ben vonult nyugállományba. Budapesten telepedett le és magánmérnöki tevékenységet folytatott, majd a horvátországi Croatia társaság bányáinak lett az igazgatója. Az eredeti GSCHWANDTNER családnevét, még 1898-ban változtatta GYÖRGY-re. Az OMBKE létrejöttekor, 1892-ben az alakuló gyűlés résztvevője és választmányi taggá választják – ekkor már főbányatanácsos – 1936-ban tiszteleti tagként ismerik el egyesületi tevékenységét. Több szakmai cikke jelent meg a BKL-ben. Tanácsadó bányamérnökként Nógrád megyében is dolgozott, a pusztakiskéri szénbánya felügyelője volt 1931-1935 között. ( †1941. október 13, Budapest. / Atyjáról is megemlékezünk, aki 1837-ben született – lásd azon évben.)

*

Przerwai Tetmajer László (Korompa) vaskohómérnök. Korompán atyja gyárigazgató volt. A középiskoláit Lőcsén és Kassán végezte. 1880-ban a selmecbányai akadémiára ment, ahol a vaskohászat szakot jelesen végezvén, a kincstári vasgyáraknál kapott Zólyombrézón gyakornokként alkalmazást. 1886-ban visszatér Selmecbányára a gépészeti tanszékre tanársegédként. Egy év után belép a Rimamurány-salgótarjáni vasmű rt. szolgálatába s e cégnél érte a halál is. Itt hamar felismerték rendkívüli tehetségét, s kapott annak megfelelő munkakört. Éveket töltött külföldön tanulmányozva a vasgyártás berendezéseit és módszereit. Tapasztalatai birtokában 1888-ban tervezte a salgótarjáni Thomas-kohót, majd már ózdi igazgatóként 1894-ben a Martin-kohókat és az acélhengerművet. A feszített munka, az építkezések irányítása kikezdte egészségét, de 1900-ban az átvett Hernádvölgyi és Unió vasgyárak műszaki vezetésével bízták meg. Betegsége elhatalmasodott és elhunyt. Az OMBKE-nak létrejöttekor alapító tagja – akkor, mint a salgótarjáni gyár gondnoka – majd részt vesz a Salgótarjáni Osztály munkájában is. ( † 1904. január 24, Budapest.) - 21 -

* Ürmössy Kálmán (Abrudbánya/Fehér vm./Erdély) kohómérnök, miniszteri tanácsos. 1886 – 89 között előbb tanársegéd, majd helyettes tanár volt a selmecbányai akadémia fémkohászati tanszékén. 1889-ben a körmöcbányai pénzverő hivatalhoz került; 1912-től annak igazgatója volt. A trianoni szerződés érvénybe lépése után ő telepítette át a Pénzverdét Budapestre és itt irányította még tovább. Az OMBKE megalakulásakor rendes tag lett, mint körmöcz-i pénzverő-ellenőr, majd volt a választmány tagja is. Több tanulmánya jelent meg a Bányászati és Kohászati Lapokban. ( † 1922. augusztus 10, Budapest)

1837-ben – 175 éve – történt: február 5.

* Kerpely Antal (Kurtics, Arad vm.) kohómérnök, akadémikus, bányászati akadémiai tanár. 1856-ban a dognácskai kohóműnél kezdett dolgozni, 1857-ben Bécsben az Osztrák-Magyar Államvasút-társasághoz titkára s e cég ösztöndíjával tanul Selmecbányán és kap bányamérnöki oklevelet 1862-ben. Így kezdi szakmai pályafutását az aninai vasgyárban mérnökként. 1865-ben a ruszkabányai kohó mérnöke, 1868-ban a kaláni vasgyár építője. 1869-ben a Selmecbányai Bányászati Akadémián a vaskohászat tanárává nevezték ki. Önálló új tárgyként ő vezette be a tüzeléstant és a vasgyárak telepítését. Szélesívű tevékenysége és szakirodalmi munkássága világhírt szerzett számára, ismerték el lovag-kereszttel illetve választotta a MTA tagjai közé. 1871-1881 között a Bányászati és Kohászati Lapok szerkesztője, s sok cikke jelent e meg lapban, de más (külföldi) lapokban is. ( † Selmecbánya, 1907. július 22.)

május 6.

* Lehoczky Gyula (Királylehota) bányatanácsos, akadémiai tanár. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen végezte. 1856-ban került Selmecbányára, ahol 1860-ban végzett az akadémia bányászati–kohászati szakán. Tanulmányai befejezése után rövid ideig a szélaknai gépfelügyelőségnél teljesített szolgálatot, majd a kisgarami vasgyárnál lett tisztjelölt-hivatalnok. Ezt követően három évig (186467) a príbrami bányászati akadémián oktatott a gépészeti tanszéken. Az 1867/68as tanévben Pöschl Ede asszisztense volt a selmeci akadémia bányagéptankohógéptan–építészet tanszékén. 1868-ban került a lopéri vasgyárhoz, ahol kezdetben ellenőrzőhelyettesként, később ellenőrzőként dolgozott. Kisgaram és Lopér jelentős állomáshelyei voltak életének. Mint tekintélyes mérnök sokat foglalkozott a vasgyárak gépi berendezéseinek és technológiai eljárásainak modernizálásával. Ezzel kapcsolatos publikációi, szakcikkei a bécsi Erfahrungen-ben jelentek meg. Ezeken a helyeken „társadalmi téren” is fejtett ki munkásságot, különösen Kisgaramon, ahol vasárnapi iskolát alapított, s a tanoncokat szabadkézi és mértani rajzban is sikerrel oktatta, ami által „kiválóan üdvös munkát végzett, amennyiben a kincstári művek ez által értelmesebb munkásokat nyertek az õ keze alól kikerült ifjakban”. 1873-ban újra Selmecre került, ahol közel két évtizeden át (1892-ig) az építészeti tanszék tanára, illetve vezetője volt. Sikerrel oktatta a víz-, út-, vasút- és hídépítészetet, az aknaházak rajzát és az architektorális alaktant. Munkája elismeréséül bányatanácsosi rangot is kapott. Selmecbányán több társaságnak, társulatnak is tagja volt. A selmeci m. k. bányaakadémia szervezetéről címmel összefoglaló írást publikált a Bányászati és Kohászati Lapokban (1868). († 1892. április 13 Selmecbánya)

augusztus 15.

* Farbaky István (Nyíregyháza) bányamérnök, akadémiai tanár. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia professzora, tanszékvezetője, 1876-1892 között - hatszori újraválasztással - igazgatója. 1892-ben az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület egyik alapítója, majd alelnöke és első tiszteleti tagja. - 22 -

Tanártársával Schenek Istvánnal nagy teljesítőképességű világítógáz-fejlesztő készüléket és akkumulátort (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor, 1885) talált fel. Jelentős szerepe volt a magyar bányászati szaknyelv kialakításában. Több bányászati, kémiai és kohászati szabadalma ismeretes. (†1928. december 3, Selmecbánya) *

Gschwandtner Albert (Ischl) nyug. m. kir. főbányatanásos. Bár Ausztriában született, ennek dacára azonban minden ízében magyarrá vált, gyermekeit magyarokká, derék honpolgárokká nevelte. 1859-ben végezte Selmecen az akadémiát s rögtön állami szolgálatba lépett. A kiegyezéskor Aknaszlatinán bányatiszt, később pénztárnok, majd a főbányahivatal főnökének segédje. Kiváló képességei alapján 1881-ben Budapestre nevezték ki a pénzügyminisztérium bányászati ügyosztályának miniszteri titkárává. 1891-ben ismét Aknaszlatinára neveztetett ki főbányatanácsossá s ott végezte be tevékenységét 1902-ben, midőn saját kérelmére nyugdíjaztatott. Egyesületünk alapító tagja, a Mármaros-vidéki osztály elnöke. ( † 1903. november hó 1. / Fiáról is megemlékezünk, aki 1862. december 22-n született – lásd ott!)

*

Oetl Antal (Buda.): vasöntő, vasöntöde- és gépgyáralapító. 14 éves korában kezdett a lakatosszakmával ismerkedni, majd felszabadulása után hosszabb külföldi vándorútra ment. Ennek utolsó állomásán, Párizsban sajátította el a vasöntést 1860-ban: Hazatérve, 1862-ben első vasöntő üzemét Kőbányán állította fel bátyjával közösen. Vasöntőszakmájában úttörő munkát végzett, a vasöntést felvirágoztatta, kézműves-műhelyét gyárvállalattá fejlesztette. A XIX. század végén épült Keleti pályaudvar épületének öntöttvas elemeit és az Operaház öntöttvas oszlopait is ő gyártotta. Ebből fejlődött ki később a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár. ( † 1910. november 13, Budapest) Ez évben Selmecbányán készítették az első géppel vert sodronykötelet.

1812-ben – 200 éve – történt: február 25.

* Kovács Lajos (Homok/Szatmár m.) bányamérnök, reformpolitikus, akadémikus. Pozsonyi jogi tanulmányok után Selmecen bányászati akadémiát végzett, s így elsajátítva a műszaki tudományok alapjait, a magyar folyamszabályozás és közlekedésrendezés úttörője lett. Bekapcsolódott a reformkor politikai mozgalmaiba, és az 1834. évi kolozsvári országgyűlésen Kemény Zsigmonddal együtt szerkesztette az Erdélyi Híradót. Az 1839. évi pozsonyi országgyűlésen már képviselő Széchenyi István közeli barátja és munkatársa. 1846-ban Széchenyi oldalán részt vett a Tisza szabályozására szervezett Tiszavölgyi Társulat létrehozásában. Az 1848. április 7-én kinevezett első független minisztériumban közlekedésügyi államtitkár, 1849-ban Debrecenben a Béke Párt egyik vezetője. A szabadságharc után visszavonulva több közgazdasági és közlekedésügyi cikket írt; főművével a Tisza-Kőrösi csatorna tervét támogatta. (†1890. december 19, Szatmárnémeti.)

augusztus 12.

Az angliai Middletonban John Blenkinsop bányamérnök és feltaláló alkotta meg a világ első fogaskerekűjét, amelyet ezen a napon állítottak először üzembe, így könnyítve meg a meredek hegyre való feljutást. A nagyközönségnek még évtizedeket kellett várnia, míg a találmányt a hétköznapi életben is alkalmazták, a kontinensen elsőkén a svájci Rigi hegyre Lucernhez közel.

- 23 -

november 11.

* Pettkó János (Felsődrietom/ Trencsén vm.) bányamérnök, geológus. A pozsonyi líceumban és az eperjesi jogakadémián tanult, majd a selmecbányai bányászati akadémián szerzett mérnöki oklevelet 1839-ben, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1843-ban helyettes tanárnak, 1847-ben r. tanárnak nevezték ki a selmecbányai akadémián a mineralógiai, geológiai és paleontológiai tanszékre. Ő volt az 1843-ban létesített tanszék első tanára. Főként Selmecbánya vidékének geológiai tanulmányozásával szerzett érdemeket. 1861-től az MTA tagja. ( † 1890. október 26, Pozsony) Befejeződött a Hámori-tó Fasola Frigyes tervei alapján készült kiépítése. A Garadna patakra telepített völgyzárógátas rendszerű tározó az újmassai nagyolvasztó vízszükségletének biztosítására szolgált. Az ótokodi Kerékhegy északi kibúvásain megkutatták a széntelepet. A Kerékhegy gerincén a József-, Ignác-, Antal- és Borbála tárókat Brunnel Antal és Schaffenberg Ignác 1830-ban nyitotta meg.

1787-ben – 225 éve – történt: október 21.

* Jónás József (Selmecbánya), bányamérnök, mineralógus. Az "Ungarns Mineralreich" című művében Magyarország ásványvilágának topográfiai ismertetését adja (1820) ez a hazai ásványtantörténete első korszakának egyik klasszikus műve. Az általa Selmecbányán 1810-ben létrehozott bányászegyesület (Montan Gesellschaft) néhány éves működés után megszűnt. 1820-ban szakfolyóiratot alapított. ( † Pest, 1821. február 1.)

1487-ben – 525 éve – történt: december 26.

A hét felső-magyarországi bányaváros: Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Telkibánya, Rozsnyó és Igló - Kassán - statutumba foglalták bányajogaikat. A bányavárosok új jogállása elősegítette az idegen bányászok beáramlását, ezzel új technikai eljárások megvalósítását, és összességében a városiasodás fejlődését.

1437-ben – 575 éve – történt: április 30.

* Thurzó János (Lőcse), körmöci főkamaragróf, bányatechnikus, bányavállalkozó. Az alsó-magyarországi bányák víztelenítésére vizikerekekkel meghajtott merítőműveket alkalmazott. 1478-tól kezdve 16 éven át a Harz-hegységbeli Gosslarban dolgozott, de magyarországi kapcsolatait végig megtartotta. Besztercebánya mellett nagy csurgató-kohóművet épített, majd néhány év alatt a bányavállalkozást kiterjesztette a hét alsó-magyarországi bányavárosra, később Nagybánya és Rézbánya környékére is. Támogatta az első bányaipari szociális intézmény létrehozását. A Thurzó-Fugger vállalkozás 1495-1504 között 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termelt. Síremléke a lőcsei Szent Jakab templomban található. ( † Nagybánya, 1508. október 10.)

Összeállította: Liptay Péter ny. okl. kohómérnök, Salgótarján (e-mail: [email protected] Tel: 32/420-651; Mobil: 06 20 358 9253 Közreműködő OMBKE-TB: Csath Béla aranyokleveles bányamérnök, Budapest Dr. Korompay Péter okl. bányagépészmérnök, Dorog Mikus Károlyné okl. kohómérnök, Budapest Solymár Judit, okl. gépészmérnök, Dorog

- 24 -