ÉVES JELENTÉS 2015 Budapest Állampapír Alap Az éves beszámoló az éves jelentés részét képezi.
Tartalomjegyzék A. Független Könyvvizsgálói Jelentés az éves jelentésről B. Alapadatok C. Éves jelentés I. Vagyonkimutatás, az alap összetétele II. A forgalomban levő befektetési jegyek száma III. Az egy befektetési jegyre eső nettó eszközérték IV. Az alap összetétele 1) Az alap összetétele 2) A vagyonkimutatás elemzése
V. Az alap eszközeinek alakulása a tárgyidőszakban VI. Összehasonlító táblázat az elmúlt üzleti évekről VII. A származtatott ügyletek részletes leírása a tárgyidőszakban VIII. Az alapkezelő működésében bekövetkezett változások, valamint a befektetési politika alakulására ható fontosabb tényezők bemutatása IX. Az Alapkezelő, illetve az alap által az adott időszakra kifizetett javadalmazás X. Az Alapra vonatkozó egyéb információk 1) Az Alap olyan eszközeinek aránya, amelyekre nem likvid jellegüknél fogva különleges szabályok vonatkoznak 2) Az Alap likviditáskezelésével kapcsolatos minden, az adott időszakban kötött új megállapodás 3) Az Alap aktuális kockázati profilja és az Alapkezelő által e kockázatok kezelése érdekében alkalmazott kockázatkezelési rendszerek 4) Az Alapkezelő által kezelt alapok
XI. A tőkeáttételt alkalmazó Alap esetében a tőkeáttétel mértékében bekövetkező változások
D. Független Könyvvizsgálói Jelentés az éves beszámolóról E. Éves beszámoló Mérleg Eredménykimutatás Kiegészítő melléklet F. Üzleti jelentés
B. Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul
Budapest Government Bond Investment Fund Budapest Állampapír Alap Budapest Government Bond Fund
Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme
Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alap határozatlan 1996. február 2. (ÁÉTF engedély szám: 110.004-5/1992 HUF
A sorozatok adatai „A” sorozat: „U” sorozat „I” sorozat
névérték 1 HUF névérték 1 HUF névérték 1 HUF
ISIN kód: HU0000702691 ISIN kód: HU0000712922 ISIN kód: HU0000715446
Alapkezelő Letétkezelő Könyvvizsgáló
Budapest Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. KPMG Hungária Kft.
1138 Budapest, Váci út 193. 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6. 1134 Budapest, Váci út 31.
Aktuális alapkezelési díj
1.0%
Az Alap célja Az Alap célja, hogy alacsony kockázat vállalása mellett versenyképes hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak. Az Alapkezelő az Alap eszközeinek befektetésénél elsősorban a biztonságot tartja szem előtt, azonban az értékmegőrzésen túl valós értéknövekedést szeretne elérni. Az Alap eszközeit elsősorban a Magyar Állam által kibocsátott állampapírokba, kincstárjegyekbe, államkötvényekbe, államilag garantált, illetve jegybankképes értékpapírokba, bankbetétekbe fekteti be. A mindenkori kamatfeltételek függvényében a rövid, illetve hosszú lejáratú, a fix, illetve változó kamatozású értékpapírok és konstrukciók arányát az Alapkezelő úgy határozza meg, hogy a nettó eszközérték kevéssé ingadozó növekedésének biztosítása mellett a lehető legmagasabb nyereséget biztosítsa a befektetők számára. A portfólió kialakításánál az Alapkezelő kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy az Alap teljes kamatkockázata mérsékelt maradjon. Annak a jellemző befektetőnek a profilja, akinek az alap befektetési jegyeit szánjuk Azok a befektetők, akik legalább 6 hónapra szeretnék alacsony kockázat mellett elhelyezni megtakarításaikat. Az Alap közzétételi helyei www.bpalap.hu; www.kozzetetelek.hu
C. Éves jelentés I. Vagyonkimutatás, az alap összetétele Az alap devizaneme: magyar forint Az Alap csak tőzsdei értékpapírt vásárolhat (kivéve a hitelviszonyt megtestesítő papírokat és a befektetési jegyeket). Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás Átruházható értékpapírok Banki egyenlegek Egyéb eszközök Összes eszköz Díjakból származó kötelezettségek Nettó eszközérték
Nyitó 102,066,957,667 14,795,889,940 -1,815,425,999 115,047,421,608 -153,521,142 114,893,900,466
Záró 123,517,944,884 10,563,943,022 382,695,888 134,464,583,794 -148,835,487 134,315,748,306
A portfólió bontása főbb eszközkategóriák szerint
Portfólió összetétel Eszköztípus Számlapénz Betét
Budapest Állampapír Alap Nyitó állomány 2014.12.31 Eszközérték Súly 57,155,099 0.0% 14,738,734,841 12.8%
Záró állomány 2015.12.31 Eszközérték 43,723,749 10,520,219,273
Súly 0.0% 7.8%
Jegybanki kötvény Diszkont kincstárjegy Államkötvény Jelzáloglevél Vállalati kötvény Befektetési jegy ETF Részvény
0 2,496,865,992 66,634,435,220 328,559,500 32,607,096,955 0 0 0
0.0% 2.2% 57.9% 0.3% 28.3% 0.0% 0.0% 0.0%
0 0 67,857,178,199 0 55,660,766,685 0 0 0
0.0% 0.0% 50.5% 0.0% 41.4% 0.0% 0.0% 0.0%
Derivatív ügyletek Repo
-1,854,967,719 0
-1.6% 0.0%
332,975,974 0
0.2% 0.0%
39,541,720 0 115,047,421,608 -153,521,142 114,893,900,466
0.0% 0.0% 100.0%
34,521,911 15,198,003 134,464,583,794 -148,835,487 134,315,748,306
0.0% 0.0% 100.0%
Forgalmazási számla egyenlege Követelések/Kötelezettségek Eszközök összesen (Bruttó eszközérték) Díjak Nettó eszközérték:
Az alap tételes összetétele Az alap tételes értékpapír és banki egyenleg összetétele Az alap devizaneme: magyar forint Banki egyenlegek Folyószámla Deviza Magyar forint Euro Angol font USA dollár Összesen
Kód HUF EUR GBP USD HUF
Nyitó 54,005,393 58,478 3,044,075 47,153 57,155,099
% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0%
Záró 27,182,925 16,445,389 81 95,354 43,723,749
% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0%
% Záró 8.3% 10,520,219,273 4.5% 0 10,520,219,273
% 7.8% 0.0%
Betétek Deviza Magyar forint USA dollár Összesen
Kód Nyitó HUF 9,525,880,336 USD 5,212,854,505 HUF 14,738,734,841
%: Nettó eszközértékhez viszonyítva Átruházható értékpapírok nyitó állomány Fajta Államkötvény
Név A151222B10 A160212C05 A171124A01 A190624A08 A201112A04 A231124A07 A220624A11 PEMÁK 2015/X A150824C12 A281022A11 A181220A13 A190520B13 PEMÁK 2016/X PEMÁK 2016/Y REPHUN 4.75 02/03/15 REPHUN 5 03/30/16 REPHUN 5 05/09/17 REPHUN 4.125 02/19/18 REPHUN 5.75 11/23 A171220C14 A200520O14 A170510K14 A180425B14 A190203J14
ISIN HU0000402482 HU0000402318 HU0000402037 HU0000402433 HU0000402235 HU0000402383 HU0000402524 HU0000402615 HU0000402581 HU0000402532 HU0000402631 HU0000402649 HU0000402664 HU0000402698 US445545AC05 XS0249458984 XS0219107918 US445545AG19 US445545AJ57 HU0000402821 HU0000402847 HU0000402870 HU0000402730 HU0000402862
Eszközérték Összeg 693,556,521 0.6% 32,784,600 0.0% 140,760,000 0.1% 2,046,414,948 1.8% 458,472,525 0.4% 305,107,108 0.3% 408,974,739 0.4% 3,206,985,932 2.8% 36,916,885 0.0% 413,090,811 0.4% 51,059,139 0.0% 12,126,256,897 10.6% 2,220,996,296 1.9% 7,781,819,447 6.8% 3,181,581,635 2.8% 2,157,362,756 1.9% 433,990,213 0.4% 920,070,151 0.8% 2,018,419,428 1.8% 9,800,898,747 8.5% 5,793,187,410 5.0% 2,942,194,280 2.6% 1,784,017,312 1.6% 531,085,000 0.5%
Diszkont kincstárjegy
Jelzáloglevél Vállalati kötvény
A200722P14 A250624B14 D150401 D150121 D150527 FHBHU 8 09/14/15 FHBHU 10 02/09/15 MOLHB 3.875 10/15 MOLHB 5.875 04/17 MAGYAR 5.875 05/16 OTPHB 5.27 09/16 MAEXIM 5.5 02/18 OTPHBFloat 03/15 DK2015 7.75 DK2016 5.5 FHB FK16ND01 MAGYAR 6.25 10/21/2020 MOLHB 6.25 09/26/19 DK2017/01 FHBHU 4 09/25/17 FHBHU 6.85 06/19 MAEXIM 4 01/30/20
HU0000402888 HU0000402748 HU0000519921 HU0000519848 HU0000520002 HU0000652425 HU0000652672 XS0231264275 XS0503453275 XS0632248802 XS0268320800 XS0864511588 XS0214084252 HU0000350376 HU0000352448 HU0000352497 XS0954674312 XS0834435702 HU0000355441 HU0000355003 HU0000354840 XS1115429372
Név A190624A08 A201112A04 A220624A11 A231124A07 A281022A11 A181220A13 A190520B13 PEMÁK 2016/X REPHUN 5 03/30/16 REPHUN 5 05/09/17 REPHUN 4.125 02/19/18 PEMÁK 2016/Y REPHUN 5.75 11/23 A171220C14 A200520O14 A170510K14 A180425B14 A190203J14 A200722P14 A250624B14 A210623A15 A180622C15 A181024D15 A200624B14 A240626B15 A311022A15 MAEXIM 5.5 02/18
ISIN HU0000402433 HU0000402235 HU0000402524 HU0000402383 HU0000402532 HU0000402631 HU0000402649 HU0000402664 XS0249458984 XS0219107918 US445545AG19 HU0000402698 US445545AJ57 HU0000402821 HU0000402847 HU0000402870 HU0000402730 HU0000402862 HU0000402888 HU0000402748 HU0000402995 HU0000402979 HU0000402987 HU0000402953 HU0000403068 HU0000403001 XS0864511588
2,062,401,404 5,086,031,036 175,401,600 12,990,042 2,308,474,350 106,370,100 222,189,400 160,565,762 3,127,735,246 263,154,365 2,947,136,337 7,032,038,479 1,615,005,328 457,782,300 2,077,902,145 1,464,037,500 2,243,275,152 6,818,144,031 3,433,529,146 684,262,410 204,405,840 78,122,914
1.8% 4.4% 0.2% 0.0% 2.0% 0.1% 0.2% 0.1% 2.7% 0.2% 2.6% 6.1% 1.4% 0.4% 1.8% 1.3% 2.0% 5.9% 3.0% 0.6% 0.2% 0.1%
záró állomány Fajta Államkötvény
Vállalati kötvény
Eszközérték Összeg 2,031,289,491 1.5% 258,967,263 0.2% 684,915,296 0.5% 3,714,621,230 2.8% 1,831,789,365 1.4% 923,059,153 0.7% 3,224,220,006 2.4% 2,233,585,882 1.7% 2,227,748,654 1.7% 455,868,141 0.3% 1,030,969,514 0.8% 7,792,504,756 5.8% 2,617,779,658 1.9% 8,474,890,574 6.3% 6,291,617,581 4.7% 2,920,289,120 2.2% 772,532,058 0.6% 682,371,200 0.5% 2,503,065,187 1.9% 185,301,392 0.1% 3,246,544,000 2.4% 925,409,560 0.7% 6,220,419,350 4.6% 2,738,891,330 2.0% 3,607,348,918 2.7% 261,179,520 0.2% 10,260,717,697 7.6%
MAGYAR 5.875 05/16 MOLHB 5.875 04/17 OTPHB 5.27 09/16 OTPHB Var 11/49 FHB FK16ND01 MOLHB 6.25 09/26/19 DK2016 5.5 MAGYAR 6.25 10/21/2020 DK2017/01 FHBHU 4 09/25/17 MAEXIM 4 01/30/20 MAGNO 4 03/29/49 CORP DK2018 2.5 MAGYAR 1.875 04/16/18 Raiffeisen RBI 2017/07/10 Raiffeisen RBI 2017/09/22
XS0632248802 XS0503453275 XS0268320800 XS0274147296 HU0000352497 XS0834435702 HU0000352448 XS0954674312 HU0000355441 HU0000355003 XS1115429372 XS0247761827 HU0000356449 HU0000356662 AT000B013602 AT000B013651
Összeg: Nettó eszközértékhez viszonyítva Egyéb eszközök Derivatív ügyletek nyitó állomány Név
Eszközérték
Lejárat
EUR/HUF
2,700,787
2015.01.14
EUR/HUF
671,766
2015.01.14
EUR/HUF
-1,277,294
2015.01.14
EUR/HUF
-43,068,893
2015.01.14
EUR/HUF
-8,415,942
2015.01.21
EUR/HUF
-32,612,351
2015.01.14
EUR/HUF
-204,177,504
2015.01.14
EUR/HUF
-29,280,693
2015.01.21
EUR/HUF
-5,798,868
2015.06.24
EUR/HUF
3,937,638
2015.01.14
GBP/HUF
-9,755,036
2015.01.21
GBP/HUF
-45,254,800
2015.01.21
USD/HUF
-139,758,550
2015.08.12
USD/HUF
-76,657,118
2015.01.28
USD/HUF
-285,251,854
2015.07.03
USD/HUF
2,937,912
2015.01.07
USD/HUF
3,233,693
2015.01.14
USD/HUF
-3,277,959
2015.01.14
USD/HUF
-171,158,256
2015.01.14
USD/HUF
-32,742,765
2015.01.14
USD/HUF
-83,482,025
2015.01.21
USD/HUF
-83,326,766
2015.01.21
USD/HUF
-525,348,030
2015.01.14
USD/HUF
-40,211,708
2015.01.14
USD/HUF
-32,550,203
2015.01.14
USD/HUF
-15,042,901
2015.01.28
záró állomány
1,909,831,886 2,758,557,826 8,668,928,889 267,902,829 1,497,597,000 9,885,538,678 2,042,760,959 2,875,860,634 4,145,244,653 689,378,118 3,296,455,942 3,077,033,098 493,279,476 2,380,214,400 606,874,200 804,590,400
1.4% 2.1% 6.5% 0.2% 1.1% 7.4% 1.5% 2.1% 3.1% 0.5% 2.5% 2.3% 0.4% 1.8% 0.5% 0.6%
Név
Eszközérték
Lejárat
EUR/HUF
2,884,477
2016.01.20
EUR/HUF
26,052,097
2016.02.17
EUR/HUF
-3,512,121
2016.06.01
EUR/HUF
-3,979,941
2016.06.01
EUR/HUF
-4,280,689
2016.06.01
EUR/HUF
-46,827,718
2016.01.20
EUR/HUF
-17,472,914
2016.02.03
EUR/HUF
-846,794
2016.02.03
EUR/HUF
-1,544,046
2016.02.03
EUR/HUF
-7,110,981
2016.02.03
EUR/HUF
-6,361,929
2016.01.20
EUR/HUF
-5,934,197
2016.01.13
EUR/HUF
4,751,033
2016.06.22
EUR/USD
-7,404,859
2016.01.20
EUR/USD
338,311
2016.01.27
EUR/USD
8,094,684
2016.01.20
GBP/HUF
21,329,699
2016.01.27
GBP/HUF
-36,633,183
2016.01.13
USD/HUF
49,692,108
2016.01.27
USD/HUF
113,819,040
2016.02.17
USD/HUF
58,242,997
2016.01.27
USD/HUF
38,723,652
2016.01.27
USD/HUF
-6,689,686
2016.01.13
USD/HUF
-2,322,708
2016.01.13
USD/HUF
171,379,684
2016.01.20
USD/HUF
-11,410,042
2016.01.27
Repo ügyletek Az alap az időszakok végén nem tartalmazott ilyen eszközt. Forgalmazási számlák Deviza Magyar forint EURO USA dollár
Kód HUF EUR USD
Nyitó 39,541,720 0 0
% 0.0% 0.0% 0.0%
Záró 34,521,911 0.00 0
% 0.0% 0.0% 0.0%
Követelések kötelezettségek nyitó állomány Nem volt ilyen eszköz.
záró állomány Köv/Köt Fajta Pénz követelés/kötelezettség Pénz követelés/kötelezettség
Instrumentum ISIN EUR HUF
Eszközérték 15,048,000 150,003
II. A forgalomban lévő befektetési jegyek száma Befektetési jegy darabszám
Nyitó db
Záró db
"A" sorozat "U" sorozat "I" sorozat
14,794,854,342 501,493
16,770,321,187 719,488 1,329,500,874
III. Az egy befektetési jegyre eső nettó eszközérték Egy jegyre jutó nettó eszközérték "A" sorozat "U" sorozat "I" sorozat
Nyitó 7.7655 7.7655
Záró 7.9296 7.9295 0.9992
IV. Az alap összetétele 1) Az alap összetétele Időszaki változás% Záró
Nyitó
69,459,860,712
67,857,178,199
50.5%
Összesen
0 0 32,607,096,955 102,066,957,667
0 0 70.7% 55,660,766,685 21.0% 123,517,944,884
0.0% 0.0% 41.4% 91.9%
Ebből hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
102,066,957,667
21.0% 123,517,944,884
91.9%
A tőzsdén hivatalosan jegyzett átruházható értékpapírok Más szabályozott piacon forgalmazott átruházható értékpapírok A közelmúltban forgalomba hozott átruházható értékpapírok Egyéb átruházható értékpapírok
-2.3%
Eszközök %-ban
Legnagyobb súlyú értékpapírok a portfólióban
Értékpapír neve MAEXIM 5.5 02/18 MOLHB 6.25 09/26/19 OTPHB 5.27 09/16 A171220C14 PEMÁK 2016/Y
Értékpapír típusa Vállalati kötvény Vállalati kötvény Vállalati kötvény Államkötvény Államkötvény Értékpapírok összesen:
Eszközök Eszközérték %-ban 10,260,717,697 7.6% 9,885,538,678 7.4% 8,668,928,889 6.4% 8,474,890,574 6.3% 7,792,504,756 5.8% 123,517,944,884 91.9%
A portfólióban levő alapok alapkezelési díjainak legnagyobb mértéke Ha az alap eszközeinek legalább 20 százalékát más befektetési alapokba, kollektív befektetési formákba fekteti, az éves jelentésében közzé kell tenni a tényleges befektetésként szereplő más alapokat, egyéb kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díjak legnagyobb mértékét. Kollektív befektetési formák aránya az eszközökhöz:
0.0%
A kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díj legmagasabb mértéke: nem alkalmazandó Érintett befektetési forma: nem alkalmazandó Az Alap értékpapír állományában 20% részesedést meghaladó értékpapírok működési költségei Nem alkalmazandó. 2) A vagyonkimutatás elemzése
Piaci folyamatok 2015 Bár az MNB az év második felében már nem nyúlt az 1.35%-os alapkamathoz, az állampapírkamatok folyamatosan csökkentek az év során. Az MNB különböző eszközeivel folyamatosan támogatta a hazai kereskedelmi bankok állampapír vásárlásait. Az őszi hónapokban jelentősen visszafogta a két hetes betéti hozzáférését, és bevezette az új három hónapos instrumentumot, azt remélve, hogy így még inkább fokozza a hosszabb lejáratú állampapírok vásárlását. A külföldiek az év során több mint ezermilliárd forinttal csökkentettek a magyar állampapír kitettségüket, azonban a kereskedelmi bankok vásárlásai és a megugró lakossági finanszírozás miatt ez nem okozott kínálati nyomást, annak ellenére, hogy devizás államadósság kibocsátásra 2015-ben sem került sor. Az év második felében a kínai növekedési aggodalmak, a nyersanyagárak esése és a közelgő FED kamatemelés miatt a feltörekvő piacokon fokozódott a nyomás, azonban a közép kelet európai régi meglehetősen védett maradt. A magyar állampapírok esetében is csak minimális hozamemelkedést lehetett látni az év vége felé. Az alap befektetései 2015-ben Az alap egy stabil, viszonylag kevéssé ingadozó, de a betéti kamatokat meghaladó hozam elérésére törekszik. Azt a célt tűzte ki magának, hogy úgy legyen képes versenyképes hozamot produkálni, hogy közben egy nagyobb piaci korrekciót is viszonylag kis veszteséggel képes legyen átvészelni. A stabilabb hozam elérése érdekében az alacsony forint kamatok közepette hosszabb lejáratú forint és devizában denominált betétek kerültek a portfólióba, a deviza kockázatát semlegesítő fedezeti ügylettel párosítva, míg a DKJ állomány csökkent. A magasabb hozam elérése érdekében a portfólió magyar államkötvényeken kívül jelzálogleveleket és vállalati kötvényeket is tartalmaz. Ez utóbbiak közül is nagyobb mértékben tart devizában denominált, elsősorban banki, illetve kvázi állami garanciával rendelkező kötvényt a portfólióban. Illetve a devizában kibocsátott magyar államkötvények és a forintban kibocsátottak közötti hozamkülönbözetet kihasználva a forintos kibocsátások egy részét devizásra cserélte az alap. A devizás befektetések esetében a deviza kockázat kiszűrésével szép hozamelőnyt tudott elérni az alap a hazai állampapírokhoz viszonyítva.
V. Az alap eszközeinek alakulása a tárgyidőszakban Befektetésekből származó jövedelem Egyéb bevétel Kezelési költségek A letétkezelő díjai Egyéb díjak és adók Nettó jövedelem Értékkülönbözet
Az adat fellelési helye Eredmény kimutatás / PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI Eredmény kimutatás / EGYÉB BEVÉTELEK Beszámoló III/3. sz. melléklet Alapkezelési díj Beszámoló III/3. sz. melléklet Letétkezelési díj Beszámoló III/3. sz. melléklet minden egyéb díj Eredmény kimutatás / Tárgyévi eredmény Beszámoló II/6 sz. melléklet Értékelési különbözet tartaléka
Felosztott és újra befektetett jövedelem Az alap nem fizet hozamot. Az Alapkezelő az Alap befektetésien elért nyereséget újra befekteti. A befektetési jegy tulajdonosok befektetési jegyük hozamát a jegyek (vagy azok egy részének) visszaváltásával realizálják. Tőkeszámla változásai "A" sorozat Nyitó állomány (db)
"U" sorozat
I sorozat
14,837,552,963
604,656
0
Vétel (db)
8,264,834,595
714,655
1,329,500,874
Visszaváltás (db)
6,279,506,987
599,823
0
16,822,880,571
719,488
1,329,500,874
Záró Állomány (db)
Az alap devizaneme: magyar forint A sorozatok névértéke az „Alapadatok” fejezetben található. Dátum 2015.01.30
Nettó eszközérték 121,716,801,150
"A" sorozat
"U" sorozat
"I" sorozat
Árfolyam
Árfolyam
Árfolyam
7.8508
7.8508
2015.02.27
129,574,486,309
7.8669
7.8669
2015.03.31
131,776,103,590
7.8611
7.8611
2015.04.30
133,156,161,692
7.8600
7.8600
2015.05.29
131,511,607,220
7.8596
7.8596
2015.06.30
130,402,984,998
7.8429
7.8429
2015.07.31
128,539,352,953
7.8635
7.8635
2015.08.31
129,140,284,554
7.8789
7.8789
2015.09.30
128,992,571,578
7.9219
7.9219
2015.10.30
131,444,794,149
7.9419
7.9419
0.9995
2015.11.30
133,611,887,784
7.9454
7.9454
1.0007
2015.12.31
134,315,748,305
7.9296
7.9295
0.9992
Nincs olyan egyéb változás, amely hatást gyakorol a befektetési alap eszközeire és kötelezettségeire.
VI. Összehasonlító táblázat az elmúlt üzleti évekről Alap nettó eszközértéke (Ft) 36,990,744,045 34,834,265,756 41,563,642,818 36,174,166,135 35,006,617,543 53,096,990,622 114,893,900,466 134,315,748,305
Dátum 2008.12.31 2009.12.31 2010.12.31 2011.12.30* 2012.12.28* 2013.12.31* 2014.12.31 2015.12.31
„A” sorozat árfolyam (Ft/db) hozam (%) 5.3325 6.61% 5.8055 8.87% 6.0937 4.96% 6.3017 3.42%* 6.9985 11.06%* 7.3461 4.93% 7.7655 5.71% 7.9296 2.11%
„U” sorozat árfolyam hozam (Ft/db) (%)
7.3461 7.7655 7.9295
0.18%* 5.71% 2.11%
„I” sorozat árfolyam (Ft/db)
hozam (%)
0.9992
-0.08%*
*: tört év, nem annualizált hozam Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra.
VII. A származtatott ügyletek részletes leírása a tárgyidőszakban Az ügyletek típusa: forward fedezeti ügylet. Az Alap 2015-ben kötött származtatott ügyletei Lejárat 2015.01.07 2015.01.21 2015.01.14 2015.01.14 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.14 2015.01.21 2015.01.14 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.14
Vételi deviza USD EUR EUR USD
Eladási deviza HUF HUF HUF HUF
HUF HUF EUR EUR HUF HUF HUF USD
EUR USD HUF HUF EUR USD EUR HUF
Vételi Érték Eladási Érték 5,000,000 1,338,988,000 5,000,000 1,597,000,000 5,000,000 1,587,400,000 43,025,000 11,608,145,000 14,819,004,000 11,616,319,750 46,440,000 5,000,000 1,590,000,000 6,271,419,000 4,324,185,000 23,100,000
46,440,000 43,025,000 14,805,072,000 1,590,650,000 5,000,000 23,100,000 13,500,000 6,267,030,000
2015.01.14 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.21 2015.04.22 2015.01.21 2015.01.29 2015.04.22 2015.01.21 2015.04.22 2015.04.22 2015.01.21 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.21 2015.01.21 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.29 2015.01.29 2015.04.29 2015.01.28 2015.04.29 2015.01.28 2015.01.28 2015.04.29 2015.04.29 2015.01.29 2015.04.29 2015.02.11 2015.02.11 2015.02.11 2015.04.29 2015.02.06 2015.03.04 2015.02.11 2015.05.20 2015.03.11 2015.05.13 2015.05.13 2015.02.11 2015.02.11 2015.02.11 2015.05.20 2015.02.11
EUR HUF HUF EUR HUF GBP HUF HUF USD HUF HUF GBP EUR HUF USD HUF USD HUF HUF HUF EUR HUF HUF USD HUF USD EUR HUF HUF EUR HUF USD HUF HUF HUF USD HUF USD HUF HUF HUF HUF EUR USD USD HUF EUR
HUF EUR USD HUF USD HUF EUR GBP HUF GBP EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF EUR USD USD HUF EUR EUR HUF USD HUF HUF USD EUR HUF USD HUF USD EUR USD HUF USD HUF USD USD USD EUR HUF HUF HUF EUR HUF
13,500,000 681,156,000 326,034,000 1,360,000 1,928,990,000 1,200,000 3,225,160,320 2,157,579,900 7,000,000 500,154,240 435,013,136 5,166,000 3,780,000 2,167,602,000 7,900,000 1,200,339,000 5,000,000 1,892,585,400 1,359,683,500 2,711,922,000 12,000,000 1,242,160,000 1,880,209,800 4,470,000 1,240,916,700 10,000,000 6,000,000 2,776,425,000 665,297,920 2,128,000 302,852,000 11,000,000 404,220,000 1,168,398,000 297,165,000 2,976,000 797,151,360 23,100,000 2,498,362,000 6,323,830,590 9,189,873,000 14,397,793,200 46,440,000 9,080,000 33,525,000 659,532,000 13,500,000
4,320,000,000 2,120,000 1,180,000 433,595,200 7,000,000 499,392,000 10,128,000 5,166,000 1,925,000,000 1,200,000 1,360,000 2,154,222,000 1,201,624,200 7,900,000 2,166,575,000 3,780,000 1,357,881,500 6,000,000 5,000,000 10,000,000 3,726,480,000 4,000,000 6,000,000 1,238,190,000 4,470,000 2,770,000,000 1,874,340,000 10,000,000 2,128,000 663,297,600 1,100,000 3,020,490,000 1,500,000 3,780,000 1,100,000 796,675,200 2,976,000 6,319,467,000 9,080,000 23,100,000 33,525,000 46,440,000 14,349,960,000 2,492,460,000 9,169,087,500 2,120,000 4,177,575,000
2015.05.20 2015.02.11 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.03.25
HUF EUR EUR HUF HUF HUF EUR HUF
EUR HUF HUF EUR EUR USD HUF USD
4,193,131,050 2,120,000 5,000,000 1,525,812,500 1,429,051,450 1,019,397,880 4,700,000 1,028,083,540
13,500,000 657,200,000 1,535,078,500 5,000,000 4,700,000 3,800,000 1,436,508,000 3,800,000
2015.03.25 2015.02.25 2015.05.20 2015.04.22 2015.03.04 2015.05.20 2015.05.20 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.18 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.19 2015.06.10 2015.05.13 2015.05.13 2015.03.18 2015.03.19 2015.03.25 2015.05.13 2015.03.25 2015.03.25 2015.06.24 2015.03.25 2015.06.24 2015.06.24 2015.06.10 2015.04.01 2015.05.20 2015.04.01 2015.04.01 2015.04.22 2015.04.29 2015.05.20 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.09.16 2015.09.16 2015.04.22 2015.09.16 2015.04.29 2015.04.22 2015.09.16
HUF USD HUF HUF USD HUF EUR EUR USD HUF USD HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD HUF EUR HUF HUF EUR HUF USD HUF HUF HUF HUF HUF EUR USD HUF HUF HUF USD HUF EUR USD HUF HUF EUR HUF EUR HUF HUF
EUR HUF USD USD HUF USD HUF HUF HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR HUF HUF EUR HUF USD EUR HUF EUR HUF USD EUR USD EUR USD HUF HUF EUR USD EUR HUF USD HUF HUF EUR USD HUF GBP HUF USD GBP
1,437,889,330 3,800,000 56,292,600 375,856,000 2,976,000 805,900,800 5,210,000 5,000,000 5,000,000 6,497,166,060 23,100,000 1,399,327,000 1,523,260,500 5,000,000 93,502,500 671,950,500 5,000,000 23,100,000 1,518,750,000 5,000,000 6,617,036,580 3,012,388,000 9,700,000 162,864,054 3,800,000 1,047,814,280 2,921,077,400 323,362,800 179,511,600 787,475,200 600,000 890,000 179,649,060 248,447,416 897,450,000 5,000,000 1,523,277,800 10,000,000 10,000,000 14,422,382 2,341,229,500 48,000 2,142,856,800 8,088,000 2,642,710,000 498,193,920
4,700,000 1,027,406,000 210,000 1,390,000 804,561,600 2,976,000 1,603,794,300 1,538,086,000 1,377,546,500 23,100,000 6,496,158,900 5,000,000 5,000,000 1,541,550,000 325,000 2,210,000 1,522,150,000 6,608,679,000 5,000,000 1,518,644,000 23,100,000 10,000,000 2,911,843,000 540,000 1,045,760,000 3,800,000 9,700,000 1,185,000 600,000 2,840,000 179,550,000 248,345,600 600,000 890,000 3,000,000 1,396,948,000 5,500,000 3,006,716,000 2,835,883,000 48,000 8,390,000 14,354,880 5,166,000 2,418,064,507 9,500,000 1,200,000
2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.29 2015.09.16 2015.04.29 2015.04.29
GBP GBP USD HUF USD HUF USD HUF
HUF HUF HUF EUR HUF USD HUF EUR
5,166,000 1,200,000 8,390,000 2,417,341,440 9,500,000 619,806,200 5,000,000 908,820,600
2,140,273,800 497,460,000 2,335,776,000 8,088,000 2,643,284,750 2,230,000 1,390,817,500 3,000,000
2015.04.29 2015.04.29 2015.04.29 2015.05.06 2015.04.29 2015.04.29 2015.07.29 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.13 2015.05.06 2015.05.06 2015.06.10 2015.06.10 2015.05.06 2015.05.13 2015.05.13 2015.05.20 2015.05.13 2015.05.13 2015.08.12 2015.05.13 2015.05.13 2015.08.12 2015.07.15 2015.05.13 2015.08.12 2015.05.13 2015.06.10 2015.05.27 2015.05.27 2015.05.27 2015.05.27 2015.06.17 2015.05.20 2015.05.20 2015.05.20 2015.06.17 2015.08.12 2015.05.20 2015.06.10 2015.06.10
HUF EUR HUF USD EUR USD HUF HUF HUF HUF EUR HUF USD USD USD USD EUR HUF HUF USD HUF USD HUF HUF EUR HUF EUR USD HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF HUF EUR HUF HUF EUR EUR USD HUF HUF USD HUF HUF
USD HUF USD HUF HUF HUF USD USD EUR USD USD USD EUR HUF HUF HUF HUF USD EUR HUF USD HUF USD EUR HUF EUR HUF HUF USD USD HUF EUR HUF EUR EUR USD HUF EUR EUR HUF HUF HUF USD USD HUF EUR EUR
835,734,000 912,000 169,006,600 2,000,000 2,128,000 6,670,000 1,849,390,900 821,360,700 904,994,700 1,367,679,500 4,458,060 1,353,030,500 5,000,000 5,000,000 3,000,000 1,000,000 3,000,000 273,055,500 909,215,100 5,000,000 1,345,950,000 3,000,000 1,346,874,000 608,180,000 2,210,000 675,132,900 41,440,000 22,100,000 9,169,422,750 6,034,029,300 33,525,000 12,769,736,000 2,000,000 613,518,000 916,425,300 815,464,200 1,575,000 483,529,095 2,611,545,100 5,000,000 8,500,000 5,000,000 1,371,491,000 4,141,914,140 15,106,000 926,724,000 616,052,600
3,000,000 274,593,898 610,000 554,207,600 641,592,000 1,846,923,000 6,670,000 3,000,000 3,000,000 5,000,000 5,000,000 5,000,000 4,485,874 1,364,420,000 814,640,700 272,850,000 908,130,000 1,000,000 3,000,000 1,368,666,500 5,000,000 812,876,100 5,000,000 2,000,000 673,387,000 2,210,000 12,734,512,000 6,027,775,000 33,525,000 22,100,000 9,155,677,500 41,440,000 612,900,000 2,000,000 3,000,000 3,000,000 482,957,370 1,575,000 8,500,000 1,533,922,000 2,608,650,000 1,370,450,000 5,000,000 15,106,000 4,136,022,800 3,000,000 2,000,000
2015.06.10 2015.06.10 2015.05.27 2015.05.27 2015.06.10 2015.09.16 2015.06.10
HUF HUF EUR USD HUF GBP USD
USD USD HUF HUF EUR HUF HUF
565,048,400 851,193,000 3,000,000 3,000,000 927,572,400 150,000 6,000,000
2,000,000 3,000,000 926,190,000 850,860,000 3,000,000 64,935,000 1,670,160,000
2015.06.10 2015.07.15 2015.09.02 2015.06.10 2016.01.27 2015.08.12 2015.06.10 2015.06.24 2015.09.16 2015.07.22 2015.06.17 2015.06.17 2015.07.22 2015.09.23 2015.09.30 2015.08.05 2015.06.24 2015.08.05 2015.06.24 2015.06.24 2015.07.15 2015.08.05 2015.07.03 2015.07.15 2015.07.15 2015.07.15 2015.07.29 2015.08.05 2015.07.29 2015.07.29 2015.08.05 2015.07.22 2015.07.29 2015.07.22 2015.08.12 2015.07.22 2015.07.22 2015.08.12 2015.08.12 2015.07.22 2015.07.22 2015.08.12 2015.09.30 2015.07.29 2015.09.30 2015.07.29 2015.07.29 2015.08.05
EUR HUF HUF USD HUF HUF USD HUF HUF HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF EUR HUF USD EUR EUR HUF USD USD EUR USD HUF HUF HUF HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF HUF HUF USD HUF EUR USD EUR
HUF EUR USD HUF USD USD HUF USD USD USD HUF HUF EUR EUR EUR USD HUF EUR HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF USD EUR EUR USD HUF USD HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD EUR USD USD USD HUF USD HUF HUF HUF
13,000,000 3,135,826,000 1,671,516,600 1,185,000 328,861,200 90,210,250 325,000 551,548,800 833,280,000 1,392,576,500 5,000,000 8,500,000 2,662,191,500 594,966,000 233,565,000 1,615,791,260 10,240,000 3,185,185,792 5,800,000 750,000 2,500,000 2,844,600,000 10,000,000 5,000,000 7,500,000 17,100,000 4,762,830,510 2,336,331,750 1,555,170,500 1,399,087,000 448,400 1,136,305,200 4,000,000 4,000,000 1,235,812,000 13,500,000 9,500,000 2,936,716,000 3,841,917,750 1,542,988,000 1,274,176,800 586,413,440 1,878,472,100 18,100,000 5,098,317,500 5,000,000 6,670,000 1,309,485
4,073,160,000 10,000,000 6,000,000 328,245,000 1,185,000 325,000 90,155,000 2,000,000 3,000,000 5,000,000 1,392,500,000 2,660,840,000 8,500,000 1,900,000 750,000 5,800,000 3,182,694,400 10,240,000 1,615,358,000 233,070,825 787,859,000 10,000,000 2,843,000,000 1,432,662,000 2,334,444,000 4,761,050,400 17,100,000 7,500,000 5,000,000 5,000,000 126,780,616 4,000,000 1,136,644,400 1,234,922,400 4,000,000 3,840,166,800 2,934,561,400 9,500,000 13,500,000 5,000,000 4,500,000 2,066,000 6,670,000 5,093,702,000 18,100,000 1,562,240,000 1,876,938,000 404,261,590
2015.08.05 2015.08.05 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.09 2015.08.05 2015.08.12
EUR USD HUF HUF HUF USD USD
HUF HUF USD EUR USD HUF HUF
16,430,515 5,800,000 1,636,960,680 5,079,414,846 2,690,494,688 9,551,600 3,000,000
5,075,550,389 1,636,412,000 5,800,000 16,430,515 9,551,600 2,689,730,560 854,906,700
2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.10.21 2015.10.21 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.09.16 2015.09.16 2015.08.12 2015.11.18 2015.11.18 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.16 2015.09.02 2015.10.07 2015.11.04 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.09 2015.10.07 2015.09.16 2015.09.16 2015.09.16 2015.09.16 2015.10.07 2015.11.04 2015.11.18 2015.09.16 2015.10.14 2015.10.14 2015.09.23 2015.10.14 2015.09.23 2015.09.23 2015.11.25 2015.09.30 2015.11.04 2015.09.30 2015.09.30 2015.11.25 2015.10.07 2015.10.07 2015.11.25
USD USD USD USD EUR HUF HUF USD USD EUR HUF HUF EUR HUF HUF USD USD HUF USD HUF HUF USD EUR USD HUF GBP GBP EUR USD HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF EUR USD HUF USD HUF EUR USD HUF USD GBP HUF
HUF HUF HUF HUF HUF EUR USD HUF HUF HUF USD EUR HUF EUR USD HUF HUF USD HUF USD EUR HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF GBP USD EUR HUF USD GBP USD EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF USD HUF HUF GBP
1,000,000 1,000,000 1,343,360 21,531,000 2,210,000 692,039,400 6,098,440,440 34,247,640 8,500,000 13,500,000 2,410,151,200 4,225,510,800 41,440,000 12,933,424,000 9,679,410,493 1,000,000 982,330 1,671,633,600 6,000,000 1,350,913,920 5,171,223,634 4,800,000 16,430,515 8,569,270 2,409,678,724 5,016,000 1,200,000 13,548,000 14,500,000 510,737,760 4,009,580,600 4,236,363,409 13,620,000 3,759,528,600 2,134,207,680 826,360,200 589,190,000 1,900,000 3,000,000 1,864,265,000 6,670,000 235,717,500 750,000 17,107,000 4,786,506,097 2,000,000 1,200,000 506,734,920
284,977,900 283,894,400 382,078,451 6,095,426,100 691,067,000 2,210,000 21,531,000 9,674,958,300 2,409,325,000 4,222,260,000 8,500,000 13,500,000 12,908,560,000 41,440,000 34,247,640 280,400,700 275,337,276 6,000,000 1,671,600,000 4,800,000 16,430,515 1,350,912,000 5,167,396,968 2,409,678,724 8,569,270 2,134,308,000 510,717,600 4,231,988,760 4,009,540,000 1,200,000 14,500,000 13,548,000 3,759,120,000 13,620,000 5,016,000 3,000,000 1,900,000 589,000,000 831,231,000 6,670,000 1,864,265,000 750,000 235,582,500 4,786,196,460 17,107,000 553,644,400 506,692,800 1,200,000
2015.10.07 2015.10.21 2015.10.21 2015.11.18 2016.01.13 2016.01.13 2015.10.14
USD HUF HUF HUF HUF HUF GBP
HUF USD EUR USD EUR GBP HUF
8,569,270 828,943,200 622,313,600 3,715,536,000 590,045,000 2,099,145,840 5,016,000
2,370,260,082 3,000,000 2,000,000 13,620,000 1,900,000 5,016,000 2,100,199,200
2015.10.14 2015.10.14 2015.10.28 2015.10.21 2015.10.21 2015.11.25 2016.01.20 2015.10.21 2015.10.21 2015.11.18 2015.11.25 2015.11.04 2015.10.28 2016.02.03 2016.02.03 2015.11.25 2015.11.04 2016.02.03 2016.02.03 2015.11.04 2015.11.04 2015.12.02 2016.01.20 2015.11.18 2015.11.18 2016.01.20 2015.11.18 2015.12.16 2015.11.25 2015.11.25 2016.01.27 2015.11.25 2015.12.16 2015.11.25 2016.01.27 2015.11.25 2016.01.27 2016.06.01 2015.12.02 2016.02.17 2016.06.01 2016.06.01 2015.12.09 2015.12.09 2016.01.13 2015.12.09 2016.01.13
USD EUR USD USD EUR HUF HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD HUF HUF USD EUR HUF EUR HUF USD USD HUF USD HUF GBP HUF USD HUF HUF USD HUF HUF HUF USD USD USD HUF USD
HUF HUF HUF HUF HUF USD EUR HUF HUF EUR USD USD USD EUR EUR USD HUF EUR EUR HUF HUF USD EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF GBP HUF USD HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR EUR HUF HUF HUF USD HUF
13,620,000 1,900,000 2,000,000 19,830,000 2,210,000 5,422,711,800 687,066,900 3,000,000 2,000,000 621,473,600 821,268,600 561,648,600 563,700,000 162,027,405 652,197,000 873,095,780 16,430,515 234,622,500 5,141,037,492 750,000 16,500,000 4,673,715,750 12,955,801,600 47,867,640 41,440,000 13,914,644,272 15,548,000 4,857,549,694 10,259,000 6,670,000 532,485,840 23,207,000 6,807,854,675 1,200,000 2,806,695,750 9,571,000 1,954,109,900 604,321,021 16,500,000 4,854,684,450 423,612,366 314,971,631 2,000,000 2,000,000 2,000,000 1,155,320,000 4,000,000
3,714,174,000 589,190,000 540,220,000 5,419,539,000 685,763,000 19,830,000 2,210,000 820,710,000 620,840,000 2,000,000 3,000,000 2,000,000 2,000,000 521,000 2,100,000 3,100,000 5,128,456,647 750,000 16,430,515 234,052,500 4,670,490,000 16,500,000 41,440,000 13,905,549,420 12,929,280,000 47,867,640 4,852,686,280 15,548,000 2,991,319,220 1,952,976,000 1,200,000 6,804,060,330 23,207,000 532,114,920 9,571,000 2,805,260,100 6,670,000 1,930,000 4,854,630,000 16,500,000 1,356,000 1,010,000 574,339,600 575,559,600 576,429,000 4,000,000 1,154,903,200
2015.12.16 2016.01.27 2015.12.21 2015.12.16 2016.01.20 2016.02.17 2016.01.20
USD HUF HUF EUR HUF HUF USD
HUF USD EUR HUF EUR EUR EUR
23,207,000 6,713,829,193 4,935,735,922 15,548,000 316,657,500 2,291,121,700 2,760,420
6,713,320,960 23,207,000 15,548,000 4,934,157,800 1,000,000 7,210,000 2,500,000
2016.01.27 2016.01.20 2016.06.22 2015.12.21 2016.01.20
USD EUR HUF EUR EUR
EUR USD EUR HUF HUF
115,947 2,605,486 2,311,850,366 7,310,000 3,000,000
105,000 2,873,305 7,310,000 2,295,120,700 941,943,900
VIII. Az Alapkezelő működésében bekövetkezett változások, valamint az Alapra ható fontosabb tényezők, befektetési politika változás Az Alapkezelő működésében bekövetkezett változások Az Alapkezelő vezérigazgatója: Konkoly Miklós A Felügyelő Bizottság elnöke: Szűcs Zoltán Az Alapkezelő Ügyvezetői: Konkoly Miklós, Harmath András. Az Alapkezelő adminisztratív tevékenységét ellátó vezetője: Habsz Dániel. Az Alapkezelő befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személye: Kovács Ildikó. Az Alapkezelő működésében nem történt jelentős változás a 2015-ös év folyamán. Az Alapra ható fontosabb tényezők, befektetési politika változás, egyéb információk Az MNB H-KE-III-90/2015. számú határozatával 2015. március 16-tól módosult az Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata. Az MNB H-KE-III-889/2015. számú határozatával 2015. november 18-tól módosult az Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata. A 2014. évi LXXIV. törvény (az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról) 52. §-a alapján a befektetési alap a törvényben meghatározott adó adóalanyának minősül. Mindezek alapján 2015. január 1-től az alapokban a fizetendő adó – a törvényben és az alapok kezelési szabályzataiban foglalt rendelkezéseknek megfelelően elhatárolásra, valamint esedékességkor kifizetésre kerül.
IX. Az Alapkezelő, illetve az alap által az adott időszakra kifizetett javadalmazás Az Alapkezelő az Alapok elért teljesítményéhez kötött sikerdíj rendszert nem alkalmaz. Az Alapok alapkezelői díj bevétele nem teljesítményfüggő. Az Alap az alkalmazottak részére sem fizet sikerdíjat. Az Alapkezelő éves beszámolójában is szereplő munkabér és prémium összege 265,034 ezer forint, a személyi jellegű egyéb ráfordítások összege 5,953 ezer forint, a betegszabadság távolléti díj térítése 1,474 ezer forint. Az átlagos statisztikai állományi létszám 18 fő. 1) Az Alap olyan eszközeinek aránya, amelyekre nem likvid jellegüknél fogva különleges szabályok vonatkoznak Nem alkalmazandó 2) Az Alap likviditáskezelésével kapcsolatos minden, az adott időszakban kötött új megállapodás Nincs ilyen megállapodás. 3) Az Alap aktuális kockázati profilja és az Alapkezelő által e kockázatok kezelése érdekében alkalmazott kockázatkezelési rendszerek Kockázat/nyereség profil „A” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam Várhatóan alacsonyabb kockázat
Várhatóan magasabb hozam Várhatóan magasabb kockázat
1
2
3
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges. Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is. „U” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam
Várhatóan alacsonyabb kockázat
1
2
3
Várhatóan magasabb kockázat
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az alap U sorozata 2013-ban indult, ezért a mutató kiszámításához használt múltbeli adatok egy része, a jogszabály előírásainak megfelelően, egy mesterséges referencia index teljesítményén alapul.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges. Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is. „I” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam
Várhatóan alacsonyabb kockázat
1
2
3
Várhatóan magasabb kockázat
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az alap U sorozata 2013-ban indult, ezért a mutató kiszámításához használt múltbeli adatok egy része, a jogszabály előírásainak megfelelően, egy mesterséges referencia index teljesítményén alapul.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba
fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges. Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is.
Kockázatkezelési rendszerek A nem szándékolt kockázatok felvállalásának elkerülésére érdekében az Alapkezelő által működtetett két fő kontroll mechanizmus – a jogszabályi elvárásokkal is összhangban – a befektetési terület és az üzlettámogatási terület szervezeti szétválasztása, illetve a független kockázatkezelési funkció működtetése. A front és a back office jellegű funkciók szervezeti elkülönítése biztosítja, hogy a portfolió-kezelők által kötött ügyletek ellenőrzése, visszaigazolása, elszámolása és kiértékelése magától az ügyletkötéstől teljesen elkülönüljön, így az összeférhetetlenség elkerülhető és intézményesített másodszintű kontroll működik. Az Alapkezelő kockázattudatos üzleti tevékenységét intézményesített kockázatkezelési kontroll támogatja, ami az Alapkezelőn belül elkülönült funkcióként van jelen. A független kockázatkezelési funkció elsődleges célja a kockázattudatos üzleti tevékenység proaktív elősegítése, valamint folyamatos kockázati kontrollja. Fő feladata ennek megfelelően a kockázatkezelési irányelvek, eljárások kidolgozása, a belső fórumokon a kockázatkezelési szempontok képviselete, az azonosított kulcskockázatokat lefedő kockázati kontrollok, mint folyamatba épített kontrollok üzemeltetése, ennek megfelelő kockázati mérések működtetése, az ezzel kapcsolatos jelentésszolgálat teljesítése, továbbá indokolt esetben az észlelt kockázati problémák eszkalálása a megfelelő döntéshozói szintekre. Ugyanakkor a kockázattudatos magatartás, illetve a különböző kockázatok azonosítása és kezelése szempontjából az Alapkezelőn belül minden funkcionális csoport számára jelentkeznek felelősségek és feladatok. A független kockázatkezelési funkció mellett kiemelt szerepe van a szervezet kockázatvállalási hajlandóságát meghatározó, a kockázatkezelési politikát és eljárásokat jóváhagyó Vezérigazgatónak, az Alapkezelő egyéb vezető állású dolgozóinak, illetve a kockázatokat tudatosan felvállaló portfolió-kezelőknek is. A kockázatok kezeléséhez kapcsolódó irányelvek és folyamatok szabályozottságát biztosítandó az Alapkezelő belső kockázatkezelési szabályzatokat működtet. A magas szintű Kockázatkezelési Politika célja, hogy átfogóan
meghatározza Alapkezelő működése során az Alapkezelőnél, illetve az Alapkezelő által kezelt portfólióknál felmerülő releváns kockázatok körét, valamint kezelésük általános elveit és módszereit. Az egyes kezelt portfoliók tekintetében a piaci-befektetési kockázati étvágyat az Alapkezelő vezetése tételesen határozza meg a jogszabályi keretek és a Kockázatkezelési Politikában lefektetett általános kockázatkezelési elvek figyelembe vétele mellett. Az azonosított releváns kockázatok mérésre és kezelésre vonatkozó technikákat, eszközöket és intézkedéseket, valamint a kockázatkezelési jelentésszolgálat formáját és tartalmát az Alapkezelő külön szabályzatban, részletes eljárási rendben szabályozza. A Kockázatkezelési Eljárások tartalmazzák azokat a kockázati limiteket és küszöbszámokat/indikátorokat, amelyek támogatják az Alapkezelőt abban, hogy a nem kívánt kockázatokat a portfoliók kezelése során elkerülje, illetve a szükséges korrekciós intézkedéseket idejekorán kezdeményezze. A kockázati korlátokat az Alapkezelő vezetése hagyja jóvá, ami alapján a visszamérésről az üzlettámogatási és a kockázatkezelési terület - a korlátok jellegétől függően - napi és/vagy havi rendszerességgel gondoskodik. A rendszeres kockázatkezelési jelentésszolgálat keretében a jóváhagyott kockázati profiltól való esetleges eltérések a kockázatkezelés által mindig kivizsgálásra kerülnek, ami alapján az Alapkezelő vezetése akciókat kezdeményezhet a portfoliókezelési terület felé.
4) Az Alapkezelő által kezelt alapok Budapest 2016 Alapok Alapja
Budapest Kötvény Alap
Budapest Abszolút Kötvény Alapok Alapja
Budapest Nyersanyag Alapok Alapja
Budapest Állampapír Alap
Budapest Paradigma Alap
Budapest Arany Alapok Alapja
Budapest Befektetési Kártya Tőkevédett Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Spectrum Hozamvédett Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest US100 Hozamvédett Alap
Budapest Bonus Abszolút Hozam Alapok Alapja
Budapest US95 Plusz Alap
Budapest Dollár Rövid Kötvény Alap
BF Money Balancovany Alap
Budapest Egyensúly Alap
BF Money Chraneny Alap
Budapest Euro Rövid Kötvény Alap
BF Money EMEA Részvény Alap
Budapest Franklin Templeton Alapok Alapja
BF Money Fejlett Piaci Részvény Alap
Budapest Global100 Plusz Hozamvédett Alap
BF Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap
Budapest Global90 Plusz Alap
BF Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
BF Money Konzervativni Alap
Budapest Kontroll Abszolút Hozam Származtatott Alap
BF Money Közép-Európai Részvény Alap
Budapest Paradigma Plusz Alap
Budapest Prémium Portfólió Alapok Alapja
XI. A tőkeáttételt alkalmazó Alap esetében a tőkeáttétel mértékében bekövetkező változások Nem alkalmazandó.
Budapest, 2016. április 28.
Budapest Alapkezelő Zrt.
1 0 0 . 0 0 4 - 5 / 9 5 PSZÁF engedély száma
1 9 9 6 / 0 1 / 0 4 PSZÁF engedély dátuma
Alapkezelő: Forgalmazó: Letétkezelő:
Budapest Alapkezelő Zrt. Budapest Bank Nyrt. UniCredit Bank Hungary Zrt.
Budapest Állampapír Alap
a vállalkozás megnevezése
1138 Budapest, Váci út 193.
a vállalkozás címe
2015 . évi
Éves beszámoló
Budapest, 2016. április 28.
P.H. Budapest Alapkezelő Zrt.
1 0 0 . 0 0 4 - 5 / 9 5 PSZÁF engedély száma
1
9
9
6
/
0
1
/
0
4
PSZÁF engedély dátuma
Budapest Állampapír Alap
2015 . évi MÉRLEG
MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eFt-ban Sorszám a 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
A tétel megnevezése b A. Befektetett eszközök (02. sor) I. ÉRTÉKPAPÍROK (03.+04. sor) 1. Értékpapírok 2. Értékpapírok értékelési különbözete (05.+ 06. sor) a/ kamatokból, osztalékokból b/ egyéb B. Forgóeszközök (08.+13.+18. sor) I. KÖVETELÉSEK (09.+10.+11.+12. sor) 1. Követelések 2. Követelések értékvesztése (-) 3. Külföldi pénzértékre szóló követelések értékelési különbözete 4. Forintkövetelések értékelési különbözete II. ÉRTÉKPAPÍROK (14.+15. sor) 1. Értékpapírok 2. Értékpapírok értékelési különbözete (16.+17. sor) a) kamatokból, osztalékokból b) egyéb III. PÉNZESZKÖZÖK (19.+20. sor) 1. Pénzeszközök 2. Valuta, devizabetét értékelési különbözete C. Aktív időbeli elhatárolások (22.+23. sor) 1. Aktív időbeli elhatárolások 2. Aktív időbeli elhatárolások értékvesztése (-) D. Származtatott ügyletek értékelési különbözete ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (01.+07.+17.+21.+24. sor) E. Saját tőke (27.+30. sor) I. INDULÓ TÖKE (28.+29. sor) a) kibocsátott befektetési jegyek névértéke b) visszavásárolt befektetési jegyek névértéke (-) II. TŐKEVÁLTOZÁS (TŐKENÖVEKMÉNY)(31.+32.+33.+34. sor) a) visszavásárolt befektetési jegyek bevonási értékkülönbözete b) értékelési különbözet tartaléka c) előző év(ek) eredménye d) üzleti év eredménye F. Céltartalékok G. Kötelezettségek (37.+38.+39. sor) I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK III. KÜLFÖLDI PÉNZÉRTÉKRE SZÓLÓ KÖTELEZETTSÉGEK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE H. Passzív időbeli elhatárolások FORRÁSOK ÖSSZESEN (26.+35.+36.+40. sor)
0 0 0 0 0 0 117,324,186 7,858 7,858 0 0 0 102,221,004 95,881,659 6,339,345 1,327,818 5,011,527 15,095,324 14,544,608 550,716 82,092 82,092 0 -1,854,968 115,551,310
Előző év(ek) módosításai d 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
115,395,914 14,836,726 147,419,550 -132,582,824 100,559,188 34,351,283 5,035,093 60,492,181 680,631 0 71,562 0 71,562 0 83,834 115,551,310
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Előző év c
Tárgyév e 0 0 0
135,607,890 466,733 466,733
124,605,647 118,069,678 6,535,969 1,490,577 5,045,392 10,535,510 10,535,623 -113 24,013 24,013 332,975 135,964,878 134,661,645 18,151,669 157,014,600 -138,862,931 116,509,976 47,948,456 6,868,831 61,172,812 519,877 1,215,325 1,215,325 87,908 135,964,878
Budapest, 2016. április 28. P.H. Budapest Alapkezelő Zrt.
1 0 0 . 0 0 4 - 5 / 9 5 PSZÁF engedély száma
1
9
9
6
/
0
1
/
0
4
PSZÁF engedély dátuma
Budapest Állampapír Alap
2015 . évi
"A" EREDMÉNYKIMUTATÁS adatok eFt-ban Sorszám a I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX.
A tétel megnevezése b PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI EGYÉB BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK EGYÉB RÁFORDÍTÁSOK RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK RENDKÍVÜLI RÁFORDÍTÁSOK FIZETETT, FIZETENDŐ HOZAMOK TÁRGYÉVI EREDMÉNY
Budapest, 2016. április 28.
Előző év c 9,207,446 6,940,517 0 1,271,298 315,000 0 0 0 680,631
Előző év(ek) módosításai d 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tárgyév e 10,482,850 8,160,611 0 1,737,407 64,955 0 0 0 519,877
P.H. Budapest Alapkezelő Zrt.
Budapest Állampapír Alap
2015 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET TARTALMA: I. ÁLTALÁNOS RÉSZ II. SPECIFIKUS ADATOK II./1. KÖVETELÉSEK II./2. TÁRGYÉVBEN ELSZÁMOLT ÉRTÉKVESZTÉS II./3. AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK II./4. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK II./5. ESZKÖZ/FORRÁS ÁTCSOPORTOSÍTÁS II./6. SAJÁT TŐKE ALAKULÁSA II./7. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK
RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
III. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK III./1. III./2. III./3. III./4. III./5. III./6. III./7. III./8.
PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK SPECIÁLIS ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI KÖTELEZETTSÉGEK A MÉRLEG-FORDULÓNAPI ÉRTÉKPAPÍR-ÁLLOMÁNY PORTFÓLIÓ JELENTÉS CASH FLOW EGYEZTETŐ TÁBLA
Budapest, 2016. április 28. P.H. Budapest Alapkezelő Zrt.
I. ÁLTALÁNOS RÉSZ Az alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli és képviseli, amely 10 MFt jegyzett tőkével 1992. október 12-én alakult. A Társaság üzleti tevékenységét ténylegesen 1992. október 12ével kezdte meg. A Társaság alaptőkéje a mérlegkészítés időpontjában 500 millió forint. Székhelye: 1138 Budapest, Váci út 193. Cégjegyzék száma: 01-10-041964 Közzétételi hely: www.bpalap.hu Az alapkezelő képviseletében az alap beszámolójának aláírására jogosultak: Konkoly Miklós 2045 Törökbálint, Otelló u. 25. Harmath András 1047 Budapest, Attila u. 132/B Habsz Dániel 2440 Százhalombatta, Erkel Ferenc körút. 18. 3/12. A befektetési alapnál a könyvvizsgálat kötelező, amelyet a 2015. évben KPMG Hungária Kft. végez. A könyvvizsgálatért személyében is felelős személy: Rakó Ágnes (Magyar Könyvvizsgálói Kamara 007119). A 2015. évi beszámoló könyvvizsgálatáért a könyvvizsgáló által felszámított díj bruttó 2.578.100 Ft. A könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításáért, vezetéséért felelős személy: Neve: Ivanov Emil Lakcíme: 1148 Budapest, Csernyus u. 70. Regisztrálási száma: Magyar Könyvvizsgálói Kamara 006204
Számviteli politika A számviteli politika fő vonásai Az Alap számviteli politikáját a számviteli törvény és a befektetési alapok beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 215/2000. (XII. 11.) kormányrendelet alapján alakította ki. Az Alap kettős könyvvitelt vezet, éves beszámolót készít, amelynek része a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet és a Cash flow-kimutatás. Az Alap eszközeiről részletes nyilvántartást vezet, az értékpapírok értékelése az Alap kezelési szabályzatának megfelelően történik. Az értékpapírok nem realizált árfolyam különbözetét a tárgyévi eredmény nem tartalmazza, az közvetlenül a tőkenövekménnyel szemben kerül elszámolásra. A deviza, illetve valutakészletek átértékelési különbözetét a tárgyévi eredmény nem tartalmazza, az szintén közvetlenül a tőkenövekménnyel szemben kerül kimutatásra.
A befektetési jegyek napi folyóáron kerülnek eladásra, illetve visszavásárlásra. A forgalmazás névértékben az induló tőkét, a befektetési jegyek névértéke és folyóára közötti értékelésből adódó - különbözet a tőkenövekményt változtatja. Az összehasonlíthatóság elve érdekében a mérlegben és az eredménykimutatásban az előző évi adatok a rendelet előírásainak megfelelő bontásban szerepelnek. A beszámoló szempontjából jelentős hiba Jelentős hiba - ami szükségessé teszi a háromhasábos beszámoló elkészítését - az a hiba, melyet ellenőrzés vagy önellenőrzés tár fel, és beszámolóval lezárt évre vonatkozik, a hibák és hibahatások előjeltől független együttes értéke pedig meghaladja az ellenőrzött üzleti év mérleg-főösszegének 2%-át, illetve ha a mérlegfőösszeg 2%-a nem haladja meg az 1 millió forintot, akkor az 1 millió forintot. A valuta és devizatételek évközi elszámolásának módja Az Alap az évközi valuta és devizatételeket az MNB által közzétett a gazdasági esemény teljesítésének napjára szóló devizaárfolyamon számítja át forintra. A valutában és devizában fennálló eszközök és kötelezettségek év végi értékelése Az Alap a valutában és devizában fennálló eszközöket és kötelezettségeket az év végi értékelés során az MNB által közzétett a mérleg fordulónapjára szóló devizaárfolyamon értékeli. A mérleghez kapcsolódó kiegészítések: Az értékpapírok állományának összetételét külön kimutatás tartalmazza. Az értékpapírok záró állománya az év utolsó napján érvényes MNB árfolyamon lett értékelve. A saját tőke induló tőkéből és tőkenövekményből áll. Az induló tőke az alakuláskori és a későbbi forgalmazásból származó befektetési jegyek kibocsátását és visszaváltását tartalmazza névértéken. A tőkenövekményt az előző évek és a tárgyév eredménye, valamint az értékpapírok és a befektetési jegyek értékelési különbözete teszi ki. A rövid lejáratú kötelezettségek összege az értékpapír ügyletek elszámolásaiból valamint a tárgyidőszak végén beérkező, de pénzügyileg még nem rendezett költségszámlákból tevődik össze. A passzív időbeli elhatárolások a tárgyévet terhelő időarányos kötelezettségeket tartalmazza. Az eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítés: A pénzügyi műveletek bevételei az értékpapír eladásból származó bevételeket, tárgyévben realizált kamatokat, árfolyam nyereségeket tartalmazza. Az árfolyamveszteségek és az értékpapír eladásból származó ráfordítások a pénzügyi ráfordítások között szerepelnek, mint eredményt csökkentő tételek. Az elszámolt működési költségeket külön táblázat részletezi költségnemenként, a kimutatás a tárgyidőszak végéig pénzügyileg nem rendezett összegeket is tartalmazza. A fizetett, fizetendő hozamok a befektetőknek járó, tárgyévre időarányosan számított összeg, melynek a kifizetése, jóváírása a tárgyévet követően válik esedékessé.
Egyéb Az Alap befektetési jegyeinek névértéke: 1 Ft, azaz egy forint.
Az Alapnál származtatott ügyletek, kölcsönbe adott, illetve kölcsönbe vett értékpapírok, hozamra és tőke megóvására tett ígéret, kapott és adott fedezetek, biztosítékok, óvadékok, garancia- és kezességvállalások mérlegfordulókor nem voltak.
II./1.
KÖVETELÉSEK
Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) Adott előlegek Forgalmazási számlák Értékpapírforgalmazók pénzszámla Egyéb követelések Követelések értékvesztése Összes követelés
II./2.
Előző év eFt 0 0 6,688 0 1,170 0 7,858
Tárgyév eFt 0 0 451,651 0 15,082 0 466,733
TÁRGYÉVBEN ELSZÁMOLT ÉRTÉKVESZTÉS
Számvitelben elszámolt értékvesztés
Értékvesztés nem került elszámolásra.
Előző év eFt 0
Tárgyév eFt 0
II./3.
Budapest Állampapír Alap
AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK
Lekötött betét kamat Aktív időbeli elhatárolások összesen:
Előző év eFt 82,092 82,092
Tárgyév eFt 24,013 24,013
II./4.
Budapest Állampapír Alap
HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
Hosszú lejáratú kötelezettségek az alapkezelővel szemben Összes hosszú lejáratú kötelezettség
Előző év eFt 0 0
Tárgyév eFt 0 0
Előző év eFt 0 71,561 0 0 1 71,562
Tárgyév eFt 0 56,268 1,159,057 0 0 1,215,325
RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Kapott előlegek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Rövid lejáratú kötelezettségek az alapkezelővel szemben Kötelezettségek értékpapír adásvételből Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Összes rövid lejáratú kötelezettség
II./5.
Budapest Állampapír Alap
ESZKÖZ/FORRÁS ÁTCSOPORTOSÍTÁS
Negatív bankszámla egyenleg Pénzszámla átvezetés Értékpapír ügylet Átcsoportosítás az egyéb kötelezettségek közé összesen:
Előző év eFt 0 0 1 1
Tárgyév eFt 0 0 1,159,057 1,159,057
HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK KÖZÜL ÁTSOROLÁS RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK KÖZÉ
Átsorolás rövid lejáratú kötelezettségek közé összesen:
Előző év eFt
Tárgyév eFt
0
0
II./6.
Budapest Állampapír Alap
SAJÁT TŐKE ALAKULÁSA 2015 . évi Megnevezés Kibocsátott befektetési jegyek névértéke Visszavásárolt befektetési jegyek névértéke Visszavásárolt befektetési jegyek bevonási értékkülönbözete Értékelési különbözet tartaléka Előző év (évek) eredménye Üzleti év eredménye SAJÁT TŐKE
eFt
Nyitó érték
Évközi Növekedés
Záró érték
Csökkenés
147,419,550
9,595,050
0
157,014,600
-132,582,824
0
6,280,107
-138,862,931
34,351,283
13,597,173
0
47,948,456
5,035,093
1,833,738
0
6,868,831
60,492,181
680,631
0
61,172,812
680,631
519,877
680,631
519,877
115,395,914
26,226,469
6,960,738
134,661,645
Budapest Állampapír Alap
II./7. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK
Könyvvizsgálati díj II.részlet Felügyeleti díj Alapkezelői díj Forgalmazási jutalék Letétkezelői díj Különadó Passzív időbeli elhatárolások összesen:
Előző év eFt 902 6,680 71,970 351 3,931 0 83,834
Tárgyév eFt 1,309 8,350 56,911 123 4,516 16,699 87,908
III./2.
Budapest Állampapír Alap
PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI Megnevezés Árfolyamveszteség Fizetett, fizetendő kamat Egyéb pénzügyi műveletek ráfordításai Árfolyamkülönbözet ráfordításai Pénzügyi műveletek ráfordításai összesen
Előző év eFt 74,533 1,603 6,701,916 162,465 6,940,517
Tárgyév eFt 593,855 39 7,566,717 0 8,160,611
III./2.
Budapest Állampapír Alap
PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI Megnevezés Árfolyamveszteség Fizetett, fizetendő kamat Egyéb pénzügyi műveletek ráfordításai Árfolyamkülönbözet ráfordításai Pénzügyi műveletek ráfordításai összesen
Előző év eFt 74,533 1,603 6,701,916 162,465 6,940,517
Tárgyév eFt 593,855 39 7,566,717 0 8,160,611
Budapest Állampapír Alap
III./3. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK Megnevezés Alapkezelői díj Letétkezelői díj Megbízási, ügynöki díj Felügyeleti díj Könyvvizsgálói díj Bankköltség, forgalmi jutalék Forgalmazási díj Könyvelési díj Egyéb költség Működési költség összesen
Előző év eFt 610,978 32,200 0 20,075 1,805 525 603,750 1,965 1,271,298
Tárgyév eFt 824,134 51,246 1 32,478 2,578 621 821,591 1,926 2,832 1,737,407
III./4.
Budapest Állampapír Alap
SPECIÁLIS ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI KÖTELEZETTSÉGEK
5 évnél hosszabb lejáratú kötelezettségek
Előző év eFt nincs
Tárgyév eFt nincs
Zálogjoggal, vagy hasonló joggal biztosított kötelezettségek
nincs
nincs
Környezetvédelmi eszközök, jelenlegi és jövőbeni környezetvédelmi kötelezettségek Jövőbeni bérleti díj fizetési kötelezettség (tartós bérlet)
nincs nincs
nincs nincs
Egyéb mérlegen kívüli tételek
nincs
nincs
III./5.
Budapest Állampapír Alap
A MÉRLEG-FORDULÓNAPI ÉRTÉKPAPÍR-ÁLLOMÁNY 2015 . évi
Értékpapír A170510K14 HUF A171220C14 HUF A180425B14 HUF A180622C15 HUF A181024D15 HUF A181220A13 HUF A190203J14 HUF A190520B13 HUF A190624A08 HUF A200520O14 HUF A200624B14 HUF A200722P14 HUF A201112A04 HUF A210623A15 HUF A220624A11 HUF A231124A07 HUF A240626B15 HUF A250624B14 HUF A281022A11 HUF A311022A15 HUF Államkötvények HUF összesen: PEMÁK 2016/X EUR PEMÁK 2016/Y EUR Államkötvények EUR összesen: REPHUN 5 03/30/16 GBP REPHUN 5 05/09/17 GBP Szerb államkötvények GBP összesen: REPHUN 4.125 02/19/18 USD REPHUN 5.75 11/23 USD Államkötvények USD összesen: Államkötvények összesen:
Névérték eredeti devizában Beszerzési érték/KSZÉ E Ft-ban 2,770,000,000 2,854,627 8,481,990,000 8,500,700 722,000,000 740,329 905,000,000 907,466 6,217,000,000 6,236,193 846,500,000 934,876 640,000,000 662,960 3,289,480,000 3,223,902 1,741,160,000 1,976,625 5,743,561,225 6,012,047 2,590,000,000 2,675,341 2,304,510,838 2,442,991 211,000,000 218,325 3,280,000,000 3,230,125 541,080,000 655,969 3,119,360,000 3,718,899 3,646,800,000 3,567,872 154,090,000 177,292 1,377,220,000 1,780,078 280,000,000 249,635 48,860,752,063 50,766,252 7,107,100 2,077,400 24,750,000 7,429,816 31,857,100 9,507,216 5,000,000 1,865,685 1,000,000 358,634 6,000,000 2,224,319 3,400,000 807,950 8,100,000 2,134,530 11,500,000 2,942,480 65,440,267
Értékkülönbözet E Ftban 65,662 -25,809 32,202 17,944 -15,774 -11,818 19,411 318 54,664 279,571 63,551 60,074 40,642 16,419 28,946 -4,278 39,476 8,010 51,712 11,544 732,467 153,478 353,243 506,721 358,312 96,466 454,778 221,834 480,239 702,073 2,396,039
Piaci érték E Ft-ban 2,920,289 8,474,891 772,531 925,410 6,220,419 923,058 682,371 3,224,220 2,031,289 6,291,618 2,738,892 2,503,065 258,967 3,246,544 684,915 3,714,621 3,607,348 185,302 1,831,790 261,179 51,498,719 2,230,878 7,783,059 10,013,937 2,223,997 455,100 2,679,097 1,029,784 2,614,769 3,644,553 67,836,306
D161228 Magyar diszkontkincstárjegyek összesen: Diszkontkincstárjegyek összesen:
1174000000 1,174,000,000
1159057 1,159,057 1,159,057
0 0 0
1,159,057 1,159,057 1,159,057
DK2016 5.5 HUF DK2017/01 HUF DK2018 2.5 HUF FHB FK16ND01 HUF FHBHU 4 09/25/17 HUF MAGYAR 1.875 04/16/18 HUF Raiffeisen RBI 2017/07/10 HUF Raiffeisen RBI 2017/09/22 HUF Vállalati kötvények HUF összesen: MAEXIM 4 01/30/20 USD MAEXIM 5.5 02/18 USD MAGYAR 6.25 10/21/2020 USD MOLHB 6.25 09/26/19 USD Vállalati kötvények USD összesen: MAGNO 4 03/29/49 CORP EUR MAGYAR 5.875 05/16 EUR MOLHB 5.875 04/17 EUR OTPHB 5.27 09/16 EUR OTPHB Var 11/49 EUR Vállalati kötvények EUR összesen: Vállalati kötvények összesen:
1,962,510,000 3,782,230,000 486,990,000 1,500,000,000 663,000,000 2,400,000,000 600,000,000 800,000,000 8,394,730,000 11,196,000 33,171,000 8,969,000 31,785,000 85,121,000 9,900,000 5,765,000 8,022,000 26,545,000 860,000 51,092,000
2,068,862 4,200,341 486,987 1,259,918 666,944 2,399,351 600,000 800,000 12,482,403 3,111,904 8,520,988 2,363,085 8,482,400 22,478,377 3,114,200 1,829,741 2,678,770 8,616,431 270,432 16,509,574 51,470,354
-26,101 -55,096 6,293 237,680 22,433 -19,137 6,874 4,590 177,536 180,761 1,727,930 509,468 1,391,770 3,809,929 -40,896 77,776 76,444 41,992 -2,851 152,465 4,139,930
2,042,761 4,145,245 493,280 1,497,598 689,377 2,380,214 606,874 804,590 12,659,939 3,292,665 10,248,918 2,872,553 9,874,170 26,288,306 3,073,304 1,907,517 2,755,214 8,658,423 267,581 16,662,039 55,610,284
118,069,678
6,535,969
124,605,647
Értékpapírok összesen:
III./6.
Budapest Állampapír Alap
PORTFÓLIÓ JELENTÉS Al apadatok: Al ap neve, l aj s troms záma: Budapes t (I.) ál l ampapír Befektetés i Al ap, 1111-13 Al apkezel ő neve: Budapes t Al apkezel ő Zrt. Letétkezel ő neve: Uni Credi t Bank Hungary Zrt. NEÉ s zámítás típus a: Napi Tárgynap (T): Saj át tőke (eFt): Egy j egyre j utó NEÉ: Indul ó tőke (ezer db):
2015.12.31 134,661,647,543 7.4187 18,151,669,694
NEÉvel egyezi k NEÉvel egyezi k NEÉvel egyezi k
Hi tel ező
Futami dő
A tárgynapi nettó es zközérték meghatározás a: I.
KÖTELEZETTSÉGEK
I/1.
Hi tel ál l omány (ös s zes ):
I/2.
Egyéb kötel ezetts égek (ös s zes ):
Ös s zeg/Érték E Ft
1,215,325
Al a pke ze l ői díj mi a tt Le té tke ze l ői díj mi a tt Bi zomá nyos i díj mi a tt Forga l ma zá s i köl ts é g mi a tt Könyve l é s i köl ts é g mi a tt Könyvvi zs gá l ói köl ts é g mi a tt Köl ts é gké nt e l s zá mol t e gyé b té te l mi a tt Egyé b - ne m köl ts é g a l a pú - köte l e ze tts é g
I/3.
Cél tartal ékok (ös s zes ):
I/4.
Pas s zív i dőbel i el határol ás ok (ös s zes ):
ESZKÖZÖK
II/1.
Fol yós záml a, kés zpénz (ös s zes ):
II/2.
Egyéb követel és (ös s zes ):
II/3.
Lekötött bankbetétek (ös s zes ):
II/3.1.
Max 3 hó l ekötés ű (ös s zes ):
II/3/2.
3 hónapnál hos s zabb l ekötés ű (ös s zes ):
93% 0%
Kötelezettségek összesen:
II.
(%)
56,075 161
5% 0%
1,159,089
95%
87,908
7%
1,303,233
100%
(%)
Bank
Futami dő
39,304
0%
466,733
0%
10,496,206
8%
Uni Credi t Bank
1,795,000 1,795,000
17% 100%
Budapes t Bank
8,701,206 8,701,206
83% 100% 0%
II/4.
Értékpapírok (ös s zes ):
124,605,647
92%
II/4.1.
Ál l ampapírok (ös s zes ):
68,995,363
55%
II/4.1.1.
Kötvények (ös s zes ):
89% 84% 16% 2%
II/4.1.2. II/4.1.3. II/4.1.4.
II/4.2.
Ki ncs tárj egyek (ös s zes ): Egyéb j egybankképes ép. (ös s zes ): Kül föl di ál l ampapírok (ös s zes ): Kötvények:
Devi zanem
Névérték
HUF EUR
48,860,752,063 31,857,100
61,512,656 51,498,719 10,013,937
HUF
1,174,000,000
1,159,057 6,323,650
9%
GBP USD
6,000,000 11,500,000
2,679,097 3,644,553
42% 58%
HUF EUR USD
8,394,730,000 51,092,000 85,121,000
55,610,284 12,659,939 16,662,039 26,288,306
45% 23% 30% 47%
0
0%
332,975
0%
Gazdál kodói és egyéb hi tel vi s zonyt megtes tes ítő ép.: Vál l al ati kötvények (ös s zes ):
II/4.2.1. II/4.2.2. II/4.2.3.
Tőzs dére bevezetett (ös s zes ): Kül föl di kötvények (ös s zes ): Tőzs dén kívül i (ös s zes ):
II/4.3.
Rés zvények (ös s zes ):
II/4.3.1. II/4.3.2. II/4.3.3.
Tőzs dére bevezetett (ös s zes ): Kül föl di rés zvények (ös s zes ): Tőzs dén kívül i (ös s zes ):
II/4.4.
Jel zál ógl evel ek (ös s zes ): Jel zál ógl evel ek
II/4.4.1. II/4.4.2.
Tőzs dére bevezetett (ös s zes ): Tőzs dén kívül i (ös s zes ):
II/4.5.
Befektetés i j egyek (ös s zes ):
II/4.5.1. II/4.5.2.
Tőzs dére bevezetett (ös s zes ): Tőzs dén kívül i (ös s zes ):
II/4.6.
Kárpótl ás i j egy (ös s zes ):
II/4.7.
Repo (ös s zes ):
II/5.
Határi dős ügyl etek értékel és i kül önbözete:
II/6
Aktív i dőbel i el határol ás ok (ös s zes ): Eszközök összesen:
24,013
0%
135,964,878
100%
Az al apnál köl cs önbe adott, i l l etve köl cs önbe vett értékpapírok, hozamra és tőke megóvás ára tett i géret, kapott és adott fedezetek,
Budapes t Ál l ampapír Al ap 2015 . évi hozama:
2.11%
III./7. Budapest Állampapír Alap 2015 . évi
CASH FLOW I. 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. 14. II. 15. 16. 17. 18.
A tétel megnevezése Működési cash flow ( 01.-14. sorok ) Tárgyévi eredmény (befolyt bérleti díjak,kapott hozamok nélkül) +Elszámolt amortizáció + Elszámolt értékvesztés és visszaírás +Elszámolt értékelési különbözet +Céltartalékképzés és felhasználás különbözete +Ingatlan befektetések értékesítésének eredménye +Értékpapír befektetések értékesítésének, beváltásának eredménye +Befektetett eszközök állományváltozása +Forgóeszközök állományváltozása +Rövid lejáratú kötelezettségek állományváltozása +Hosszú lejáratú kötelezettségek állományváltozása +Aktív időbeli elhatárolások állományváltozása +Passzív időbeli elhatárolások állományváltozása +Értékelési különbözet Befektetési cash flow ( 15.-20. sorok ) Ingatlanok beszerzése Ingatlanok eladása + Befolyt bérleti díjak + Értékpapírok beszerzése -
19. 20. III. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Értékpapírok eladása, beváltása Kapott hozamok Finanszírozási cash flow ( 21.-27. sorok ) Befektetési jegy kibocsátás Befektetési jegy kibocsátás során kapott apport Befektetési jegy visszavásárlása Befektetési jegyek után fizetett hozamok Hitel, illetve kölcsön felvétele Hitel, illetve kölcsön törlesztése Hitel, illetve kölcsön után fizetett kamat
IV.
PÉNZESZKÖZÖK VÁLTOZÁSA ( I. +II. +III. sorok )
+ + + + -
EFT
EFT
Előző év -2,747,166 481,797 0 0 -5,035,093 0 0 -3,823,710 0 572,049 37,114 0 -65,203 50,787 5,035,093 -45,749,247 0 0 0 -216,738,303
Tárgyév -4,238,969 312,274 0 0 -6,868,831 0 0 -5,298,284 0 -458,875 1,143,763 0 58,079 4,074 6,868,831 -16,682,132 0 0 0 -188,783,676
170,790,222 198,834 57,843,797 11,046,172 0 -3,435,890 50,233,515 0 0 0
171,893,941 207,603 16,912,116 9,595,050 0 -6,280,107 13,597,173 0 0 0
9,347,384
-4,008,985
Budapest, 2016. április 28.
P.H.
Budapest Alapkezelő Zrt.
III./8.
Budapest Állampapír Alap
EGYEZTETŐ TÁBLA 2015 . évi Főkönyv időpont Értékpapírok 2015.12.31 Értékkülönbözet kamatból 2015.12.31 Értékkülönbözet egyéb 2015.12.31 Értékpapírok összesen: 2015.12.31 Unicredit HUF 2015.12.31 Unicredit USD 2015.12.31 Unicredit EUR 2015.12.31 Unicredit GBP 2015.12.31 Lekötött betét 2015.12.31 Pénzeszközök összesen: 2015.12.31 Határidős ügylet 2015.12.31 Befektetési jegy forgalmazásból követelés 2015.12.31 ÉP adásvétel, lejárat elszámolásból adódó követelés 2015.12.31 Egyéb követelés 2015.12.31 Követelések összesen: 2015.12.31 Származtatott ügyletek értékelési különbözete 2015.12.31 Aktív időbeli elhatárolás összesen: 2015.12.31 Szállítók 2015.12.31 Rövid lejáratú kötelezettségek összesen: 2015.12.31 Passzív időbeli elhatárolások 2015.12.31 ÉP adásvétel, lejárat elszámolásból adódó kötelezettség2015.12.31 Befektetési jegy forgalmazásból kötelezettség 2015.12.31 Kötelezettség összesen: 2015.12.31 Megnevezés
Nettó ezközérték összesen Befektetési jegyek Egy befektetési jegy értéke (Ft/db)
Főkönyv összeg (Ft) 118,069,677,572 1,490,577,265 5,045,391,610 124,605,646,447 22,784,357 95,354 16,425,445 47 10,496,205,556 10,535,510,759
NEÉ lista összeg (Ft) 123,517,944,884 0 0 123,517,944,884 27,182,925 95,354 16,445,389 81 10,520,219,273 10,563,943,022 0 34,521,911 0 15,198,003 49,719,914 332,975,974 0 0 0 148,835,489 0 0 148,835,489
Eltérés (Ft) -5,448,267,312 1,490,577,265 5,045,391,610 1,087,701,563 -4,398,568 0 -19,944 -34 -24,013,717 -28,432,263 0 417,129,920 0
134,661,647,543 0 18,151,669,694
134,315,748,305 0 18,100,541,549
7.4187
7.4205
345,899,238 0 51,128,145 0 -0.0018
451,651,831 0 15,082,080 466,733,911 332,975,974 24,013,717 56,267,561 56,267,561 87,908,376 1,159,057,328 0 1,303,233,265
NEÉ lista időpont 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31 2015.12.31
417,013,997 0 24,013,717 56,267,561 56,267,561 -60,927,113 1,159,057,328 0 1,154,397,776
A Letétkezelő által a forduló napra elkészített hivatalosan közzétett nettó eszközérték kimutatás nem minden tekintetben egyezik meg a Számviteli törvény alapján elkészített éves beszámolóban szereplő saját tőkével, az eltérés az alábbi okokból adódhat: - a Letétkezelő által kibocsátott nettó eszközérték kalkuláción a folyószámlán lévő eszközök T napig megszolgált kamata és a T-1 napi záróállomány kerül elszámolásra, valamint a lekötött betétek esetében a betét összegét T napig megszolgált kamatokkal együtt kell figyelembe venni a nettó eszközérték számítása során. - a betétek kamata a főkönyvben az aktív időbeli elhatárolásokban van feltüntetve - nettó eszközértékben szereplő díjak a főkönyvben a passzív időbeli elhatárolásokban és kötelezettségek (szállítói tétetek) között van feltüntetve - a nettó eszközérték éves záródátuma eltér a könyvelés záródátumától - a nettó eszközérték kiszámolása során a Kezelési Szabályzat szerint a devizaértékelés elsődleges forrása az adatszolgáltató (Reuters/Bloomberg) által rögzített és közölt referencia árfolyama, a könyvelés viszont a Számviteli törvényben foglaltaknak megfelelően ettől eltérő árfolyamot használ - a nettó eszközérték devizaneme eltér a könyvelés devizanemétől A Letétkezelő által a forduló napra elkészített hivatalosan közzétett nettó eszközérték kimutatás és a Számviteli törvény alapján elkészített éves beszámolóban szereplő saját tőke közötti eltérés nem jelentős.
Üzleti jelentés Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul
Budapest Government Bond Investment Fund Budapest Állampapír Alap Budapest Government Bond Fund
Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme
Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alap határozatlan 1996. február 2. (ÁÉTF engedély szám: 110.004-5/1992 HUF
A sorozatok adatai „A” sorozat: „U” sorozat „I” sorozat
névérték 1 HUF névérték 1 HUF névérték 1 HUF
ISIN kód: HU0000702691 ISIN kód: HU0000712922 ISIN kód: HU0000715446
Alapkezelő Letétkezelő Könyvvizsgáló
Budapest Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. KPMG Hungária Kft.
1138 Budapest, Váci út 193. 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6. 1134 Budapest, Váci út 31.
Aktuális alapkezelési díj
1.0%
Az Alap célja Az Alap célja, hogy alacsony kockázat vállalása mellett versenyképes hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak. Az Alapkezelő az Alap eszközeinek befektetésénél elsősorban a biztonságot tartja szem előtt, azonban az értékmegőrzésen túl valós értéknövekedést szeretne elérni. Az Alap eszközeit elsősorban a Magyar Állam által kibocsátott állampapírokba, kincstárjegyekbe, államkötvényekbe, államilag garantált, illetve jegybankképes értékpapírokba, bankbetétekbe fekteti be. A mindenkori kamatfeltételek függvényében a rövid, illetve hosszú lejáratú, a fix, illetve változó kamatozású értékpapírok és konstrukciók arányát az Alapkezelő úgy határozza meg, hogy a nettó eszközérték kevéssé ingadozó növekedésének biztosítása mellett a lehető legmagasabb nyereséget biztosítsa a befektetők számára. A portfólió kialakításánál az Alapkezelő kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy az Alap teljes kamatkockázata mérsékelt maradjon. Annak a jellemző befektetőnek a profilja, akinek az alap befektetési jegyeit szánjuk Azok a befektetők, akik legalább 6 hónapra szeretnék alacsony kockázat mellett elhelyezni megtakarításaikat. Az Alap közzétételi helyei www.bpalap.hu; www.kozzetetelek.hu
I. Vagyonkimutatás, az alap összetétele Az alap devizaneme: magyar forint Az Alap csak tőzsdei értékpapírt vásárolhat (kivéve a hitelviszonyt megtestesítő papírokat és a befektetési jegyeket). Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás Átruházható értékpapírok Banki egyenlegek Egyéb eszközök Összes eszköz Díjakból származó kötelezettségek Nettó eszközérték
Nyitó 102,066,957,667 14,795,889,940 -1,815,425,999 115,047,421,608 -153,521,142 114,893,900,466
Záró 123,517,944,884 10,563,943,022 382,695,888 134,464,583,794 -148,835,487 134,315,748,306
A portfólió bontása főbb eszközkategóriák szerint
Portfólió összetétel Eszköztípus Számlapénz Betét
Budapest Állampapír Alap Nyitó állomány 2014.12.31 Eszközérték Súly 57,155,099 0.0% 14,738,734,841 12.8%
Záró állomány 2015.12.31 Eszközérték 43,723,749 10,520,219,273
Súly 0.0% 7.8%
Jegybanki kötvény Diszkont kincstárjegy Államkötvény Jelzáloglevél Vállalati kötvény Befektetési jegy ETF Részvény
0 2,496,865,992 66,634,435,220 328,559,500 32,607,096,955 0 0 0
0.0% 2.2% 57.9% 0.3% 28.3% 0.0% 0.0% 0.0%
0 0 67,857,178,199 0 55,660,766,685 0 0 0
0.0% 0.0% 50.5% 0.0% 41.4% 0.0% 0.0% 0.0%
Derivatív ügyletek Repo
-1,854,967,719 0
-1.6% 0.0%
332,975,974 0
0.2% 0.0%
39,541,720 0 115,047,421,608 -153,521,142 114,893,900,466
0.0% 0.0% 100.0%
34,521,911 15,198,003 134,464,583,794 -148,835,487 134,315,748,306
0.0% 0.0% 100.0%
Forgalmazási számla egyenlege Követelések/Kötelezettségek Eszközök összesen (Bruttó eszközérték) Díjak Nettó eszközérték:
Az alap tételes összetétele Az alap tételes értékpapír és banki egyenleg összetétele
Az alap devizaneme: magyar forint Banki egyenlegek Folyószámla Deviza Magyar forint Euro Angol font USA dollár Összesen
Kód HUF EUR GBP USD HUF
Nyitó 54,005,393 58,478 3,044,075 47,153 57,155,099
% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0%
Záró 27,182,925 16,445,389 81 95,354 43,723,749
% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0%
% Záró 8.3% 10,520,219,273 4.5% 0 10,520,219,273
% 7.8% 0.0%
Betétek Deviza Magyar forint USA dollár Összesen
Kód Nyitó HUF 9,525,880,336 USD 5,212,854,505 HUF 14,738,734,841
%: Nettó eszközértékhez viszonyítva Átruházható értékpapírok nyitó állomány Fajta Államkötvény
Diszkont kincstárjegy
Név A151222B10 A160212C05 A171124A01 A190624A08 A201112A04 A231124A07 A220624A11 PEMÁK 2015/X A150824C12 A281022A11 A181220A13 A190520B13 PEMÁK 2016/X PEMÁK 2016/Y REPHUN 4.75 02/03/15 REPHUN 5 03/30/16 REPHUN 5 05/09/17 REPHUN 4.125 02/19/18 REPHUN 5.75 11/23 A171220C14 A200520O14 A170510K14 A180425B14 A190203J14 A200722P14 A250624B14 D150401
ISIN HU0000402482 HU0000402318 HU0000402037 HU0000402433 HU0000402235 HU0000402383 HU0000402524 HU0000402615 HU0000402581 HU0000402532 HU0000402631 HU0000402649 HU0000402664 HU0000402698 US445545AC05 XS0249458984 XS0219107918 US445545AG19 US445545AJ57 HU0000402821 HU0000402847 HU0000402870 HU0000402730 HU0000402862 HU0000402888 HU0000402748 HU0000519921
Eszközérték Összeg 693,556,521 0.6% 32,784,600 0.0% 140,760,000 0.1% 2,046,414,948 1.8% 458,472,525 0.4% 305,107,108 0.3% 408,974,739 0.4% 3,206,985,932 2.8% 36,916,885 0.0% 413,090,811 0.4% 51,059,139 0.0% 12,126,256,897 10.6% 2,220,996,296 1.9% 7,781,819,447 6.8% 3,181,581,635 2.8% 2,157,362,756 1.9% 433,990,213 0.4% 920,070,151 0.8% 2,018,419,428 1.8% 9,800,898,747 8.5% 5,793,187,410 5.0% 2,942,194,280 2.6% 1,784,017,312 1.6% 531,085,000 0.5% 2,062,401,404 1.8% 5,086,031,036 4.4% 175,401,600 0.2%
Jelzáloglevél Vállalati kötvény
D150121 D150527 FHBHU 8 09/14/15 FHBHU 10 02/09/15 MOLHB 3.875 10/15 MOLHB 5.875 04/17 MAGYAR 5.875 05/16 OTPHB 5.27 09/16 MAEXIM 5.5 02/18 OTPHBFloat 03/15 DK2015 7.75 DK2016 5.5 FHB FK16ND01 MAGYAR 6.25 10/21/2020 MOLHB 6.25 09/26/19 DK2017/01 FHBHU 4 09/25/17 FHBHU 6.85 06/19 MAEXIM 4 01/30/20
HU0000519848 HU0000520002 HU0000652425 HU0000652672 XS0231264275 XS0503453275 XS0632248802 XS0268320800 XS0864511588 XS0214084252 HU0000350376 HU0000352448 HU0000352497 XS0954674312 XS0834435702 HU0000355441 HU0000355003 HU0000354840 XS1115429372
Név A190624A08 A201112A04 A220624A11 A231124A07 A281022A11 A181220A13 A190520B13 PEMÁK 2016/X REPHUN 5 03/30/16 REPHUN 5 05/09/17 REPHUN 4.125 02/19/18 PEMÁK 2016/Y REPHUN 5.75 11/23 A171220C14 A200520O14 A170510K14 A180425B14 A190203J14 A200722P14 A250624B14 A210623A15 A180622C15 A181024D15 A200624B14 A240626B15 A311022A15 MAEXIM 5.5 02/18 MAGYAR 5.875 05/16 MOLHB 5.875 04/17 OTPHB 5.27 09/16
ISIN HU0000402433 HU0000402235 HU0000402524 HU0000402383 HU0000402532 HU0000402631 HU0000402649 HU0000402664 XS0249458984 XS0219107918 US445545AG19 HU0000402698 US445545AJ57 HU0000402821 HU0000402847 HU0000402870 HU0000402730 HU0000402862 HU0000402888 HU0000402748 HU0000402995 HU0000402979 HU0000402987 HU0000402953 HU0000403068 HU0000403001 XS0864511588 XS0632248802 XS0503453275 XS0268320800
12,990,042 2,308,474,350 106,370,100 222,189,400 160,565,762 3,127,735,246 263,154,365 2,947,136,337 7,032,038,479 1,615,005,328 457,782,300 2,077,902,145 1,464,037,500 2,243,275,152 6,818,144,031 3,433,529,146 684,262,410 204,405,840 78,122,914
0.0% 2.0% 0.1% 0.2% 0.1% 2.7% 0.2% 2.6% 6.1% 1.4% 0.4% 1.8% 1.3% 2.0% 5.9% 3.0% 0.6% 0.2% 0.1%
záró állomány Fajta Államkötvény
Vállalati kötvény
Eszközérték Összeg 2,031,289,491 1.5% 258,967,263 0.2% 684,915,296 0.5% 3,714,621,230 2.8% 1,831,789,365 1.4% 923,059,153 0.7% 3,224,220,006 2.4% 2,233,585,882 1.7% 2,227,748,654 1.7% 455,868,141 0.3% 1,030,969,514 0.8% 7,792,504,756 5.8% 2,617,779,658 1.9% 8,474,890,574 6.3% 6,291,617,581 4.7% 2,920,289,120 2.2% 772,532,058 0.6% 682,371,200 0.5% 2,503,065,187 1.9% 185,301,392 0.1% 3,246,544,000 2.4% 925,409,560 0.7% 6,220,419,350 4.6% 2,738,891,330 2.0% 3,607,348,918 2.7% 261,179,520 0.2% 10,260,717,697 7.6% 1,909,831,886 1.4% 2,758,557,826 2.1% 8,668,928,889 6.5%
OTPHB Var 11/49 FHB FK16ND01 MOLHB 6.25 09/26/19 DK2016 5.5 MAGYAR 6.25 10/21/2020 DK2017/01 FHBHU 4 09/25/17 MAEXIM 4 01/30/20 MAGNO 4 03/29/49 CORP DK2018 2.5 MAGYAR 1.875 04/16/18 Raiffeisen RBI 2017/07/10 Raiffeisen RBI 2017/09/22
XS0274147296 HU0000352497 XS0834435702 HU0000352448 XS0954674312 HU0000355441 HU0000355003 XS1115429372 XS0247761827 HU0000356449 HU0000356662 AT000B013602 AT000B013651
Összeg: Nettó eszközértékhez viszonyítva Egyéb eszközök Derivatív ügyletek nyitó állomány Név
Eszközérték
Lejárat
EUR/HUF
2,700,787
2015.01.14
EUR/HUF
671,766
2015.01.14
EUR/HUF
-1,277,294
2015.01.14
EUR/HUF
-43,068,893
2015.01.14
EUR/HUF
-8,415,942
2015.01.21
EUR/HUF
-32,612,351
2015.01.14
EUR/HUF
-204,177,504
2015.01.14
EUR/HUF
-29,280,693
2015.01.21
EUR/HUF
-5,798,868
2015.06.24
EUR/HUF
3,937,638
2015.01.14
GBP/HUF
-9,755,036
2015.01.21
GBP/HUF
-45,254,800
2015.01.21
USD/HUF
-139,758,550
2015.08.12
USD/HUF
-76,657,118
2015.01.28
USD/HUF
-285,251,854
2015.07.03
USD/HUF
2,937,912
2015.01.07
USD/HUF
3,233,693
2015.01.14
USD/HUF
-3,277,959
2015.01.14
USD/HUF
-171,158,256
2015.01.14
USD/HUF
-32,742,765
2015.01.14
USD/HUF
-83,482,025
2015.01.21
USD/HUF
-83,326,766
2015.01.21
USD/HUF
-525,348,030
2015.01.14
USD/HUF
-40,211,708
2015.01.14
USD/HUF
-32,550,203
2015.01.14
USD/HUF
-15,042,901
2015.01.28
Eszközérték
Lejárat
záró állomány Név EUR/HUF
2,884,477
2016.01.20
EUR/HUF
26,052,097
2016.02.17
267,902,829 1,497,597,000 9,885,538,678 2,042,760,959 2,875,860,634 4,145,244,653 689,378,118 3,296,455,942 3,077,033,098 493,279,476 2,380,214,400 606,874,200 804,590,400
0.2% 1.1% 7.4% 1.5% 2.1% 3.1% 0.5% 2.5% 2.3% 0.4% 1.8% 0.5% 0.6%
EUR/HUF
-3,512,121
2016.06.01
EUR/HUF
-3,979,941
2016.06.01
EUR/HUF
-4,280,689
2016.06.01
EUR/HUF
-46,827,718
2016.01.20
EUR/HUF
-17,472,914
2016.02.03
EUR/HUF
-846,794
2016.02.03
EUR/HUF
-1,544,046
2016.02.03
EUR/HUF
-7,110,981
2016.02.03
EUR/HUF
-6,361,929
2016.01.20
EUR/HUF
-5,934,197
2016.01.13
EUR/HUF
4,751,033
2016.06.22
EUR/USD
-7,404,859
2016.01.20
EUR/USD
338,311
2016.01.27
EUR/USD
8,094,684
2016.01.20
GBP/HUF
21,329,699
2016.01.27
GBP/HUF
-36,633,183
2016.01.13
USD/HUF
49,692,108
2016.01.27
USD/HUF
113,819,040
2016.02.17
USD/HUF
58,242,997
2016.01.27
USD/HUF
38,723,652
2016.01.27
USD/HUF
-6,689,686
2016.01.13
USD/HUF
-2,322,708
2016.01.13
USD/HUF
171,379,684
2016.01.20
USD/HUF
-11,410,042
2016.01.27
Repo ügyletek Az alap az időszakok végén nem tartalmazott ilyen eszközt. Forgalmazási számlák Deviza Magyar forint EURO USA dollár
Kód HUF EUR USD
Nyitó 39,541,720 0 0
% 0.0% 0.0% 0.0%
Záró 34,521,911 0.00 0
% 0.0% 0.0% 0.0%
Követelések kötelezettségek nyitó állomány Nem volt ilyen eszköz.
záró állomány Köv/Köt Fajta Pénz követelés/kötelezettség Pénz követelés/kötelezettség
Instrumentum ISIN EUR HUF
Eszközérték 15,048,000 150,003
II. A forgalomban lévő befektetési jegyek száma Befektetési jegy darabszám Nyitó db "A" sorozat 14,794,854,342 "U" sorozat 501,493 "I" sorozat
Záró db 16,770,321,187 719,488 1,329,500,874
III. Az egy befektetési jegyre eső nettó eszközérték Egy jegyre jutó nettó eszközérték "A" sorozat "U" sorozat "I" sorozat
Nyitó 7.7655 7.7655
Záró 7.9296 7.9295 0.9992
IV. Az alap összetétele 1) Az alap összetétele Időszaki változás% Záró
Nyitó
69,459,860,712
67,857,178,199
50.5%
Összesen
0 0 32,607,096,955 102,066,957,667
0 0 70.7% 55,660,766,685 21.0% 123,517,944,884
0.0% 0.0% 41.4% 91.9%
Ebből hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
102,066,957,667
21.0% 123,517,944,884
91.9%
A tőzsdén hivatalosan jegyzett átruházható értékpapírok Más szabályozott piacon forgalmazott átruházható értékpapírok A közelmúltban forgalomba hozott átruházható értékpapírok Egyéb átruházható értékpapírok
-2.3%
Eszközök %-ban
Legnagyobb súlyú értékpapírok a portfólióban
Értékpapír neve MAEXIM 5.5 02/18 MOLHB 6.25 09/26/19 OTPHB 5.27 09/16 A171220C14 PEMÁK 2016/Y
Értékpapír típusa Vállalati kötvény Vállalati kötvény Vállalati kötvény Államkötvény Államkötvény Értékpapírok összesen:
Eszközök Eszközérték %-ban 10,260,717,697 7.6% 9,885,538,678 7.4% 8,668,928,889 6.4% 8,474,890,574 6.3% 7,792,504,756 5.8% 123,517,944,884 91.9%
A portfólióban levő alapok alapkezelési díjainak legnagyobb mértéke Ha az alap eszközeinek legalább 20 százalékát más befektetési alapokba, kollektív befektetési formákba fekteti, az éves jelentésében közzé kell tenni a tényleges befektetésként szereplő más alapokat, egyéb kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díjak legnagyobb mértékét. Kollektív befektetési formák aránya az eszközökhöz:
0.0%
A kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díj legmagasabb mértéke: nem alkalmazandó Érintett befektetési forma: nem alkalmazandó Az Alap értékpapír állományában 20% részesedést meghaladó értékpapírok működési költségei Nem alkalmazandó. 2) A vagyonkimutatás elemzése Piaci folyamatok 2015 Bár az MNB az év második felében már nem nyúlt az 1.35%-os alapkamathoz, az állampapírkamatok folyamatosan csökkentek az év során. Az MNB különböző eszközeivel folyamatosan támogatta a hazai
kereskedelmi bankok állampapír vásárlásait. Az őszi hónapokban jelentősen visszafogta a két hetes betéti hozzáférését, és bevezette az új három hónapos instrumentumot, azt remélve, hogy így még inkább fokozza a hosszabb lejáratú állampapírok vásárlását. A külföldiek az év során több mint ezermilliárd forinttal csökkentettek a magyar állampapír kitettségüket, azonban a kereskedelmi bankok vásárlásai és a megugró lakossági finanszírozás miatt ez nem okozott kínálati nyomást, annak ellenére, hogy devizás államadósság kibocsátásra 2015-ben sem került sor. Az év második felében a kínai növekedési aggodalmak, a nyersanyagárak esése és a közelgő FED kamatemelés miatt a feltörekvő piacokon fokozódott a nyomás, azonban a közép kelet európai régi meglehetősen védett maradt. A magyar állampapírok esetében is csak minimális hozamemelkedést lehetett látni az év vége felé. Az alap befektetései 2015-ben Az alap egy stabil, viszonylag kevéssé ingadozó, de a betéti kamatokat meghaladó hozam elérésére törekszik. Azt a célt tűzte ki magának, hogy úgy legyen képes versenyképes hozamot produkálni, hogy közben egy nagyobb piaci korrekciót is viszonylag kis veszteséggel képes legyen átvészelni. A stabilabb hozam elérése érdekében az alacsony forint kamatok közepette hosszabb lejáratú forint és devizában denominált betétek kerültek a portfólióba, a deviza kockázatát semlegesítő fedezeti ügylettel párosítva, míg a DKJ állomány csökkent. A magasabb hozam elérése érdekében a portfólió magyar államkötvényeken kívül jelzálogleveleket és vállalati kötvényeket is tartalmaz. Ez utóbbiak közül is nagyobb mértékben tart devizában denominált, elsősorban banki, illetve kvázi állami garanciával rendelkező kötvényt a portfólióban. Illetve a devizában kibocsátott magyar államkötvények és a forintban kibocsátottak közötti hozamkülönbözetet kihasználva a forintos kibocsátások egy részét devizásra cserélte az alap. A devizás befektetések esetében a deviza kockázat kiszűrésével szép hozamelőnyt tudott elérni az alap a hazai állampapírokhoz viszonyítva.
V. Az alap eszközeinek alakulása a tárgyidőszakban Befektetésekből származó jövedelem Egyéb bevétel Kezelési költségek A letétkezelő díjai Egyéb díjak és adók Nettó jövedelem Értékkülönbözet
Az adat fellelési helye Eredmény kimutatás / PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI Eredmény kimutatás / EGYÉB BEVÉTELEK Beszámoló III/3. sz. melléklet Alapkezelési díj Beszámoló III/3. sz. melléklet Letétkezelési díj Beszámoló III/3. sz. melléklet minden egyéb díj Eredmény kimutatás / Tárgyévi eredmény Beszámoló II/6 sz. melléklet Értékelési különbözet tartaléka
Felosztott és újra befektetett jövedelem Az alap nem fizet hozamot. Az Alapkezelő az Alap befektetésien elért nyereséget újra befekteti. A befektetési jegy tulajdonosok befektetési jegyük hozamát a jegyek (vagy azok egy részének) visszaváltásával realizálják. Tőkeszámla változásai "A" sorozat Nyitó állomány (db) Vétel (db) Visszaváltás (db) Záró Állomány (db)
"U" sorozat
I sorozat
14,837,552,963
604,656
0
8,264,834,595
714,655
1,329,500,874
6,279,506,987
599,823
0
16,822,880,571
719,488
1,329,500,874
Az alap devizaneme: magyar forint A sorozatok névértéke az „Alapadatok” fejezetben található. Dátum
Nettó eszközérték
"A" sorozat
"U" sorozat
"I" sorozat
Árfolyam
Árfolyam
Árfolyam
2015.01.30
121,716,801,150
7.8508
7.8508
2015.02.27
129,574,486,309
7.8669
7.8669
2015.03.31
131,776,103,590
7.8611
7.8611
2015.04.30
133,156,161,692
7.8600
7.8600
2015.05.29
131,511,607,220
7.8596
7.8596
2015.06.30
130,402,984,998
7.8429
7.8429
2015.07.31
128,539,352,953
7.8635
7.8635
2015.08.31
129,140,284,554
7.8789
7.8789
2015.09.30
128,992,571,578
7.9219
7.9219
2015.10.30
131,444,794,149
7.9419
7.9419
0.9995
2015.11.30
133,611,887,784
7.9454
7.9454
1.0007
2015.12.31
134,315,748,305
7.9296
7.9295
0.9992
Nincs olyan egyéb változás, amely hatást gyakorol a befektetési alap eszközeire és kötelezettségeire.
VI. Összehasonlító táblázat az elmúlt üzleti évekről Alap nettó eszközértéke (Ft) 36,990,744,045 34,834,265,756 41,563,642,818 36,174,166,135 35,006,617,543 53,096,990,622 114,893,900,466 134,315,748,305
Dátum 2008.12.31 2009.12.31 2010.12.31 2011.12.30* 2012.12.28* 2013.12.31* 2014.12.31 2015.12.31
„A” sorozat árfolyam (Ft/db) hozam (%) 5.3325 6.61% 5.8055 8.87% 6.0937 4.96% 6.3017 3.42%* 6.9985 11.06%* 7.3461 4.93% 7.7655 5.71% 7.9296 2.11%
„U” sorozat árfolyam hozam (Ft/db) (%)
7.3461 7.7655 7.9295
0.18%* 5.71% 2.11%
„I” sorozat árfolyam (Ft/db)
hozam (%)
0.9992
-0.08%*
*: tört év, nem annualizált hozam Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra.
VII. A származtatott ügyletek részletes leírása a tárgyidőszakban Az ügyletek típusa: forward fedezeti ügylet. Az Alap 2015-ben kötött származtatott ügyletei Lejárat 2015.01.07 2015.01.21 2015.01.14 2015.01.14 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.14 2015.01.21 2015.01.14 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.14 2015.01.14 2015.02.11
Vételi deviza USD EUR EUR USD
Eladási deviza HUF HUF HUF HUF
HUF HUF EUR EUR HUF HUF HUF USD EUR HUF
EUR USD HUF HUF EUR USD EUR HUF HUF EUR
Vételi Érték Eladási Érték 5,000,000 1,338,988,000 5,000,000 1,597,000,000 5,000,000 1,587,400,000 43,025,000 11,608,145,000 14,819,004,000 11,616,319,750 46,440,000 5,000,000 1,590,000,000 6,271,419,000 4,324,185,000 23,100,000 13,500,000 681,156,000
46,440,000 43,025,000 14,805,072,000 1,590,650,000 5,000,000 23,100,000 13,500,000 6,267,030,000 4,320,000,000 2,120,000
2015.02.11 2015.01.21 2015.04.22 2015.01.21 2015.01.29 2015.04.22 2015.01.21 2015.04.22 2015.04.22 2015.01.21 2015.02.11 2015.02.11 2015.01.21 2015.01.21 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.28 2015.01.29 2015.01.29 2015.04.29 2015.01.28 2015.04.29 2015.01.28 2015.01.28 2015.04.29 2015.04.29 2015.01.29 2015.04.29 2015.02.11 2015.02.11 2015.02.11 2015.04.29 2015.02.06 2015.03.04 2015.02.11 2015.05.20 2015.03.11 2015.05.13 2015.05.13 2015.02.11 2015.02.11 2015.02.11 2015.05.20 2015.02.11
HUF EUR HUF GBP HUF HUF USD HUF HUF GBP EUR HUF USD HUF USD HUF HUF HUF EUR HUF HUF USD HUF USD EUR HUF HUF EUR HUF USD HUF HUF HUF USD HUF USD HUF HUF HUF HUF EUR USD USD HUF EUR
USD HUF USD HUF EUR GBP HUF GBP EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF EUR USD USD HUF EUR EUR HUF USD HUF HUF USD EUR HUF USD HUF USD EUR USD HUF USD HUF USD USD USD EUR HUF HUF HUF EUR HUF
326,034,000 1,360,000 1,928,990,000 1,200,000 3,225,160,320 2,157,579,900 7,000,000 500,154,240 435,013,136 5,166,000 3,780,000 2,167,602,000 7,900,000 1,200,339,000 5,000,000 1,892,585,400 1,359,683,500 2,711,922,000 12,000,000 1,242,160,000 1,880,209,800 4,470,000 1,240,916,700 10,000,000 6,000,000 2,776,425,000 665,297,920 2,128,000 302,852,000 11,000,000 404,220,000 1,168,398,000 297,165,000 2,976,000 797,151,360 23,100,000 2,498,362,000 6,323,830,590 9,189,873,000 14,397,793,200 46,440,000 9,080,000 33,525,000 659,532,000 13,500,000
1,180,000 433,595,200 7,000,000 499,392,000 10,128,000 5,166,000 1,925,000,000 1,200,000 1,360,000 2,154,222,000 1,201,624,200 7,900,000 2,166,575,000 3,780,000 1,357,881,500 6,000,000 5,000,000 10,000,000 3,726,480,000 4,000,000 6,000,000 1,238,190,000 4,470,000 2,770,000,000 1,874,340,000 10,000,000 2,128,000 663,297,600 1,100,000 3,020,490,000 1,500,000 3,780,000 1,100,000 796,675,200 2,976,000 6,319,467,000 9,080,000 23,100,000 33,525,000 46,440,000 14,349,960,000 2,492,460,000 9,169,087,500 2,120,000 4,177,575,000
2015.05.20 2015.02.11 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.02.25 2015.03.25 2015.03.25 2015.02.25
HUF EUR EUR HUF HUF HUF EUR HUF HUF USD
EUR HUF HUF EUR EUR USD HUF USD EUR HUF
4,193,131,050 2,120,000 5,000,000 1,525,812,500 1,429,051,450 1,019,397,880 4,700,000 1,028,083,540 1,437,889,330 3,800,000
13,500,000 657,200,000 1,535,078,500 5,000,000 4,700,000 3,800,000 1,436,508,000 3,800,000 4,700,000 1,027,406,000
2015.05.20 2015.04.22 2015.03.04 2015.05.20 2015.05.20 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.18 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.11 2015.03.19 2015.06.10 2015.05.13 2015.05.13 2015.03.18 2015.03.19 2015.03.25 2015.05.13 2015.03.25 2015.03.25 2015.06.24 2015.03.25 2015.06.24 2015.06.24 2015.06.10 2015.04.01 2015.05.20 2015.04.01 2015.04.01 2015.04.22 2015.04.29 2015.05.20 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.09.16 2015.09.16 2015.04.22 2015.09.16 2015.04.29 2015.04.22 2015.09.16
HUF HUF USD HUF EUR EUR USD HUF USD HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD HUF EUR HUF HUF EUR HUF USD HUF HUF HUF HUF HUF EUR USD HUF HUF HUF USD HUF EUR USD HUF HUF EUR HUF EUR HUF HUF
USD USD HUF USD HUF HUF HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR HUF HUF EUR HUF USD EUR HUF EUR HUF USD EUR USD EUR USD HUF HUF EUR USD EUR HUF USD HUF HUF EUR USD HUF GBP HUF USD GBP
56,292,600 375,856,000 2,976,000 805,900,800 5,210,000 5,000,000 5,000,000 6,497,166,060 23,100,000 1,399,327,000 1,523,260,500 5,000,000 93,502,500 671,950,500 5,000,000 23,100,000 1,518,750,000 5,000,000 6,617,036,580 3,012,388,000 9,700,000 162,864,054 3,800,000 1,047,814,280 2,921,077,400 323,362,800 179,511,600 787,475,200 600,000 890,000 179,649,060 248,447,416 897,450,000 5,000,000 1,523,277,800 10,000,000 10,000,000 14,422,382 2,341,229,500 48,000 2,142,856,800 8,088,000 2,642,710,000 498,193,920
210,000 1,390,000 804,561,600 2,976,000 1,603,794,300 1,538,086,000 1,377,546,500 23,100,000 6,496,158,900 5,000,000 5,000,000 1,541,550,000 325,000 2,210,000 1,522,150,000 6,608,679,000 5,000,000 1,518,644,000 23,100,000 10,000,000 2,911,843,000 540,000 1,045,760,000 3,800,000 9,700,000 1,185,000 600,000 2,840,000 179,550,000 248,345,600 600,000 890,000 3,000,000 1,396,948,000 5,500,000 3,006,716,000 2,835,883,000 48,000 8,390,000 14,354,880 5,166,000 2,418,064,507 9,500,000 1,200,000
2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.22 2015.04.29 2015.09.16 2015.04.29 2015.04.29 2015.04.29 2015.04.29
GBP GBP USD HUF USD HUF USD HUF HUF EUR
HUF HUF HUF EUR HUF USD HUF EUR USD HUF
5,166,000 1,200,000 8,390,000 2,417,341,440 9,500,000 619,806,200 5,000,000 908,820,600 835,734,000 912,000
2,140,273,800 497,460,000 2,335,776,000 8,088,000 2,643,284,750 2,230,000 1,390,817,500 3,000,000 3,000,000 274,593,898
2015.04.29 2015.05.06 2015.04.29 2015.04.29 2015.07.29 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.06 2015.05.13 2015.05.06 2015.05.06 2015.06.10 2015.06.10 2015.05.06 2015.05.13 2015.05.13 2015.05.20 2015.05.13 2015.05.13 2015.08.12 2015.05.13 2015.05.13 2015.08.12 2015.07.15 2015.05.13 2015.08.12 2015.05.13 2015.06.10 2015.05.27 2015.05.27 2015.05.27 2015.05.27 2015.06.17 2015.05.20 2015.05.20 2015.05.20 2015.06.17 2015.08.12 2015.05.20 2015.06.10 2015.06.10
HUF USD EUR USD HUF HUF HUF HUF EUR HUF USD USD USD USD EUR HUF HUF USD HUF USD HUF HUF EUR HUF EUR USD HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF HUF EUR HUF HUF EUR EUR USD HUF HUF USD HUF HUF
USD HUF HUF HUF USD USD EUR USD USD USD EUR HUF HUF HUF HUF USD EUR HUF USD HUF USD EUR HUF EUR HUF HUF USD USD HUF EUR HUF EUR EUR USD HUF EUR EUR HUF HUF HUF USD USD HUF EUR EUR
169,006,600 2,000,000 2,128,000 6,670,000 1,849,390,900 821,360,700 904,994,700 1,367,679,500 4,458,060 1,353,030,500 5,000,000 5,000,000 3,000,000 1,000,000 3,000,000 273,055,500 909,215,100 5,000,000 1,345,950,000 3,000,000 1,346,874,000 608,180,000 2,210,000 675,132,900 41,440,000 22,100,000 9,169,422,750 6,034,029,300 33,525,000 12,769,736,000 2,000,000 613,518,000 916,425,300 815,464,200 1,575,000 483,529,095 2,611,545,100 5,000,000 8,500,000 5,000,000 1,371,491,000 4,141,914,140 15,106,000 926,724,000 616,052,600
610,000 554,207,600 641,592,000 1,846,923,000 6,670,000 3,000,000 3,000,000 5,000,000 5,000,000 5,000,000 4,485,874 1,364,420,000 814,640,700 272,850,000 908,130,000 1,000,000 3,000,000 1,368,666,500 5,000,000 812,876,100 5,000,000 2,000,000 673,387,000 2,210,000 12,734,512,000 6,027,775,000 33,525,000 22,100,000 9,155,677,500 41,440,000 612,900,000 2,000,000 3,000,000 3,000,000 482,957,370 1,575,000 8,500,000 1,533,922,000 2,608,650,000 1,370,450,000 5,000,000 15,106,000 4,136,022,800 3,000,000 2,000,000
2015.06.10 2015.06.10 2015.05.27 2015.05.27 2015.06.10 2015.09.16 2015.06.10 2015.06.10 2015.07.15 2015.09.02
HUF HUF EUR USD HUF GBP USD EUR HUF HUF
USD USD HUF HUF EUR HUF HUF HUF EUR USD
565,048,400 851,193,000 3,000,000 3,000,000 927,572,400 150,000 6,000,000 13,000,000 3,135,826,000 1,671,516,600
2,000,000 3,000,000 926,190,000 850,860,000 3,000,000 64,935,000 1,670,160,000 4,073,160,000 10,000,000 6,000,000
2015.06.10 2016.01.27 2015.08.12 2015.06.10 2015.06.24 2015.09.16 2015.07.22 2015.06.17 2015.06.17 2015.07.22 2015.09.23 2015.09.30 2015.08.05 2015.06.24 2015.08.05 2015.06.24 2015.06.24 2015.07.15 2015.08.05 2015.07.03 2015.07.15 2015.07.15 2015.07.15 2015.07.29 2015.08.05 2015.07.29 2015.07.29 2015.08.05 2015.07.22 2015.07.29 2015.07.22 2015.08.12 2015.07.22 2015.07.22 2015.08.12 2015.08.12 2015.07.22 2015.07.22 2015.08.12 2015.09.30 2015.07.29 2015.09.30 2015.07.29 2015.07.29 2015.08.05
USD HUF HUF USD HUF HUF HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF EUR HUF USD EUR EUR HUF USD USD EUR USD HUF HUF HUF HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF HUF HUF USD HUF EUR USD EUR
HUF USD USD HUF USD USD USD HUF HUF EUR EUR EUR USD HUF EUR HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF USD EUR EUR USD HUF USD HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD EUR USD USD USD HUF USD HUF HUF HUF
1,185,000 328,861,200 90,210,250 325,000 551,548,800 833,280,000 1,392,576,500 5,000,000 8,500,000 2,662,191,500 594,966,000 233,565,000 1,615,791,260 10,240,000 3,185,185,792 5,800,000 750,000 2,500,000 2,844,600,000 10,000,000 5,000,000 7,500,000 17,100,000 4,762,830,510 2,336,331,750 1,555,170,500 1,399,087,000 448,400 1,136,305,200 4,000,000 4,000,000 1,235,812,000 13,500,000 9,500,000 2,936,716,000 3,841,917,750 1,542,988,000 1,274,176,800 586,413,440 1,878,472,100 18,100,000 5,098,317,500 5,000,000 6,670,000 1,309,485
328,245,000 1,185,000 325,000 90,155,000 2,000,000 3,000,000 5,000,000 1,392,500,000 2,660,840,000 8,500,000 1,900,000 750,000 5,800,000 3,182,694,400 10,240,000 1,615,358,000 233,070,825 787,859,000 10,000,000 2,843,000,000 1,432,662,000 2,334,444,000 4,761,050,400 17,100,000 7,500,000 5,000,000 5,000,000 126,780,616 4,000,000 1,136,644,400 1,234,922,400 4,000,000 3,840,166,800 2,934,561,400 9,500,000 13,500,000 5,000,000 4,500,000 2,066,000 6,670,000 5,093,702,000 18,100,000 1,562,240,000 1,876,938,000 404,261,590
2015.08.05 2015.08.05 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.09 2015.08.05 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12
EUR USD HUF HUF HUF USD USD USD USD USD
HUF HUF USD EUR USD HUF HUF HUF HUF HUF
16,430,515 5,800,000 1,636,960,680 5,079,414,846 2,690,494,688 9,551,600 3,000,000 1,000,000 1,000,000 1,343,360
5,075,550,389 1,636,412,000 5,800,000 16,430,515 9,551,600 2,689,730,560 854,906,700 284,977,900 283,894,400 382,078,451
2015.08.12 2015.08.12 2015.10.21 2015.10.21 2015.08.12 2015.08.12 2015.08.12 2015.09.16 2015.09.16 2015.08.12 2015.11.18 2015.11.18 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.16 2015.09.02 2015.10.07 2015.11.04 2015.09.09 2015.09.09 2015.09.09 2015.10.07 2015.09.16 2015.09.16 2015.09.16 2015.09.16 2015.10.07 2015.11.04 2015.11.18 2015.09.16 2015.10.14 2015.10.14 2015.09.23 2015.10.14 2015.09.23 2015.09.23 2015.11.25 2015.09.30 2015.11.04 2015.09.30 2015.09.30 2015.11.25 2015.10.07 2015.10.07 2015.11.25
USD EUR HUF HUF USD USD EUR HUF HUF EUR HUF HUF USD USD HUF USD HUF HUF USD EUR USD HUF GBP GBP EUR USD HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF EUR USD HUF USD HUF EUR USD HUF USD GBP HUF
HUF HUF EUR USD HUF HUF HUF USD EUR HUF EUR USD HUF HUF USD HUF USD EUR HUF HUF HUF USD HUF HUF HUF HUF GBP USD EUR HUF USD GBP USD EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF USD HUF HUF GBP
21,531,000 2,210,000 692,039,400 6,098,440,440 34,247,640 8,500,000 13,500,000 2,410,151,200 4,225,510,800 41,440,000 12,933,424,000 9,679,410,493 1,000,000 982,330 1,671,633,600 6,000,000 1,350,913,920 5,171,223,634 4,800,000 16,430,515 8,569,270 2,409,678,724 5,016,000 1,200,000 13,548,000 14,500,000 510,737,760 4,009,580,600 4,236,363,409 13,620,000 3,759,528,600 2,134,207,680 826,360,200 589,190,000 1,900,000 3,000,000 1,864,265,000 6,670,000 235,717,500 750,000 17,107,000 4,786,506,097 2,000,000 1,200,000 506,734,920
6,095,426,100 691,067,000 2,210,000 21,531,000 9,674,958,300 2,409,325,000 4,222,260,000 8,500,000 13,500,000 12,908,560,000 41,440,000 34,247,640 280,400,700 275,337,276 6,000,000 1,671,600,000 4,800,000 16,430,515 1,350,912,000 5,167,396,968 2,409,678,724 8,569,270 2,134,308,000 510,717,600 4,231,988,760 4,009,540,000 1,200,000 14,500,000 13,548,000 3,759,120,000 13,620,000 5,016,000 3,000,000 1,900,000 589,000,000 831,231,000 6,670,000 1,864,265,000 750,000 235,582,500 4,786,196,460 17,107,000 553,644,400 506,692,800 1,200,000
2015.10.07 2015.10.21 2015.10.21 2015.11.18 2016.01.13 2016.01.13 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.28
USD HUF HUF HUF HUF HUF GBP USD EUR USD
HUF USD EUR USD EUR GBP HUF HUF HUF HUF
8,569,270 828,943,200 622,313,600 3,715,536,000 590,045,000 2,099,145,840 5,016,000 13,620,000 1,900,000 2,000,000
2,370,260,082 3,000,000 2,000,000 13,620,000 1,900,000 5,016,000 2,100,199,200 3,714,174,000 589,190,000 540,220,000
2015.10.21 2015.10.21 2015.11.25 2016.01.20 2015.10.21 2015.10.21 2015.11.18 2015.11.25 2015.11.04 2015.10.28 2016.02.03 2016.02.03 2015.11.25 2015.11.04 2016.02.03 2016.02.03 2015.11.04 2015.11.04 2015.12.02 2016.01.20 2015.11.18 2015.11.18 2016.01.20 2015.11.18 2015.12.16 2015.11.25 2015.11.25 2016.01.27 2015.11.25 2015.12.16 2015.11.25 2016.01.27 2015.11.25 2016.01.27 2016.06.01 2015.12.02 2016.02.17 2016.06.01 2016.06.01 2015.12.09 2015.12.09 2016.01.13 2015.12.09 2016.01.13
USD EUR HUF HUF USD EUR HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF EUR HUF HUF EUR USD HUF HUF USD EUR HUF EUR HUF USD USD HUF USD HUF GBP HUF USD HUF HUF USD HUF HUF HUF USD USD USD HUF USD
HUF HUF USD EUR HUF HUF EUR USD USD USD EUR EUR USD HUF EUR EUR HUF HUF USD EUR HUF HUF USD HUF EUR HUF HUF GBP HUF USD HUF USD HUF USD EUR HUF USD EUR EUR HUF HUF HUF USD HUF
19,830,000 2,210,000 5,422,711,800 687,066,900 3,000,000 2,000,000 621,473,600 821,268,600 561,648,600 563,700,000 162,027,405 652,197,000 873,095,780 16,430,515 234,622,500 5,141,037,492 750,000 16,500,000 4,673,715,750 12,955,801,600 47,867,640 41,440,000 13,914,644,272 15,548,000 4,857,549,694 10,259,000 6,670,000 532,485,840 23,207,000 6,807,854,675 1,200,000 2,806,695,750 9,571,000 1,954,109,900 604,321,021 16,500,000 4,854,684,450 423,612,366 314,971,631 2,000,000 2,000,000 2,000,000 1,155,320,000 4,000,000
5,419,539,000 685,763,000 19,830,000 2,210,000 820,710,000 620,840,000 2,000,000 3,000,000 2,000,000 2,000,000 521,000 2,100,000 3,100,000 5,128,456,647 750,000 16,430,515 234,052,500 4,670,490,000 16,500,000 41,440,000 13,905,549,420 12,929,280,000 47,867,640 4,852,686,280 15,548,000 2,991,319,220 1,952,976,000 1,200,000 6,804,060,330 23,207,000 532,114,920 9,571,000 2,805,260,100 6,670,000 1,930,000 4,854,630,000 16,500,000 1,356,000 1,010,000 574,339,600 575,559,600 576,429,000 4,000,000 1,154,903,200
2015.12.16 2016.01.27 2015.12.21 2015.12.16 2016.01.20 2016.02.17 2016.01.20 2016.01.27 2016.01.20 2016.06.22
USD HUF HUF EUR HUF HUF USD USD EUR HUF
HUF USD EUR HUF EUR EUR EUR EUR USD EUR
23,207,000 6,713,829,193 4,935,735,922 15,548,000 316,657,500 2,291,121,700 2,760,420 115,947 2,605,486 2,311,850,366
6,713,320,960 23,207,000 15,548,000 4,934,157,800 1,000,000 7,210,000 2,500,000 105,000 2,873,305 7,310,000
2015.12.21 EUR 2016.01.20 EUR
HUF HUF
7,310,000 3,000,000
2,295,120,700 941,943,900
VIII. Az Alapkezelő működésében bekövetkezett változások, valamint az Alapra ható fontosabb tényezők, befektetési politika változás Az Alapkezelő működésében bekövetkezett változások Az Alapkezelő vezérigazgatója: Konkoly Miklós A Felügyelő Bizottság elnöke: Szűcs Zoltán Az Alapkezelő Ügyvezetői: Konkoly Miklós, Harmath András. Az Alapkezelő adminisztratív tevékenységét ellátó vezetője: Habsz Dániel. Az Alapkezelő befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személye: Kovács Ildikó. Az Alapkezelő működésében nem történt jelentős változás a 2015-ös év folyamán. Az Alapra ható fontosabb tényezők, befektetési politika változás, egyéb információk Az MNB H-KE-III-90/2015. számú határozatával 2015. március 16-tól módosult az Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata. Az MNB H-KE-III-889/2015. számú határozatával 2015. november 18-tól módosult az Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata. A 2014. évi LXXIV. törvény (az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról) 52. §-a alapján a befektetési alap a törvényben meghatározott adó adóalanyának minősül. Mindezek alapján 2015. január 1-től az alapokban a fizetendő adó – a törvényben és az alapok kezelési szabályzataiban foglalt rendelkezéseknek megfelelően elhatárolásra, valamint esedékességkor kifizetésre kerül.
IX. Az Alapkezelő, illetve az alap által az adott időszakra kifizetett javadalmazás Az Alapkezelő az Alapok elért teljesítményéhez kötött sikerdíj rendszert nem alkalmaz. Az Alapok alapkezelői díj bevétele nem teljesítményfüggő. Az Alap az alkalmazottak részére sem fizet sikerdíjat. Az Alapkezelő éves beszámolójában is szereplő munkabér és prémium összege 265,034 ezer forint, a személyi jellegű egyéb ráfordítások összege 5,953 ezer forint, a betegszabadság távolléti díj térítése 1,474 ezer forint. Az átlagos statisztikai állományi létszám 18 fő. 1) Az Alap olyan eszközeinek aránya, amelyekre nem likvid jellegüknél fogva különleges szabályok vonatkoznak Nem alkalmazandó 2) Az Alap likviditáskezelésével kapcsolatos minden, az adott időszakban kötött új megállapodás Nincs ilyen megállapodás. 3) Az Alap aktuális kockázati profilja és az Alapkezelő által e kockázatok kezelése érdekében alkalmazott kockázatkezelési rendszerek Kockázat/nyereség profil „A” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam
Várhatóan alacsonyabb kockázat
1
2
3
Várhatóan magasabb kockázat
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges. Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is. „U” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam
Várhatóan alacsonyabb kockázat
1
2
3
Várhatóan magasabb kockázat
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az alap U sorozata 2013-ban indult, ezért a mutató kiszámításához használt múltbeli adatok egy része, a jogszabály előírásainak megfelelően, egy mesterséges referencia index teljesítményén alapul.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba
fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges. Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is. „I” sorozat: Várhatóan alacsonyabb hozam
Várhatóan magasabb hozam
Várhatóan alacsonyabb kockázat
1
2
3
Várhatóan magasabb kockázat
4
5
6
7
A mutató az alap heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az alap U sorozata 2013-ban indult, ezért a mutató kiszámításához használt múltbeli adatok egy része, a jogszabály előírásainak megfelelően, egy mesterséges referencia index teljesítményén alapul.
A múltbeli – a szintetikus mutató számításához is használt – adatok nem szükségszerűen megbízható mutatói az alap jövőbeli kockázati profiljának. A feltüntetett kockázat/nyereség profil nem marad garantáltan változatlan, és az alap kategorizálása idővel módosulhat. A legalacsonyabb kategória nem jelent kockázatmentes befektetést. Az alacsony kockázati besorolás a jelenlegi piaci viszonyokat tükröző árfolyam-ingadozások eredménye, és annak köszönhető, hogy az alap eszközeit bankbetétekbe és alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba fekteti, és ezeket időnként mérsékelt árfolyam-ingadozás jellemez. Az alap eddigi legnagyobb hozamingadozása miatt korábban az 3-as kockázati kategóriában is szerepelt. Legfontosabb kockázati elemek, amelyeket nem fejez ki kockázat/nyereség mutató: Likviditási kockázat: A korábban megfelelően likvidnek tartott értékpapírpiacok (állampapír, részvény) szélessége és mélysége bizonyos körülmények között drámaian romolhat, és ilyenkor bizonyos pozíciók zárása vagy nyitása csak jelentős kereskedési költségek és/vagy veszteségek árán lehetséges.
Hitelezési kockázat: A bankbetétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a betét-felvevő pénzintézetek, illetve értékpapír kibocsátók esetleges csődje, fizetésképtelensége szélsőséges esetben az Alapok portfóliójában szereplő ezen eszközök értékének drasztikus csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet. Az Alapkezelő bankbetétbe, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba kizárólag gondos mérlegelés, a pénzintézet, illetve értékpapírt kibocsátó állam, intézmény átfogó és részletekbe menő kockázati elemzését követően fekteti az Alapok tőkéjét. A leggondosabb kiválasztás ellenére sem zárható ki teljes bizonyossággal ezen intézmények, államok fizetésképtelenné válása az Alapok futamideje alatt, ami szélsőséges esetben a befektetési jegyek értékének drasztikus csökkenéséhez vezethet. Partnerkockázat: Az Alapkezelő az üzletkötés és befektetés során igyekszik hitelkockázati szempontból legmegfelelőbb partnerekkel kapcsolatban lenni. A szigorú kockázati monitoring ellenére ugyanakkor nem kizárt, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségeken mennek keresztül, melyek veszteségeket okoznak az Alapok számára. A letétkezelő kockázata: Az Alapok portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A letétkezelő a meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek megfelel. A körülmények esetleges változásából eredő kockázatok kihathatnak az Alapok eredményességére is. Az Alapkezelő működésével kapcsolatos kockázatok: Személyi feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő a tevékenység irányítására, portfoliókezelésre, illetve a back office tevékenység szervezésére olyan személyeket alkalmaz, akik megfelelő gyakorlati tapasztalattal, illetve a külön jogszabályban előírt vizsgával rendelkeznek. Az Alapkezelő tevékenységét az alapkezelőkre vonatkozó törvényi előírások, és az ezek alapján készült belső szabályzatok alapján végzi. Mindezektől függetlenül fennállnak a munkavállalókkal kapcsolatos személyes kockázatok. Tárgyi, technikai feltételekből eredő kockázat: Az Alapkezelő rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, viszont e körülményekben menet közben bekövetkező esetleges változásokból eredő kockázatok kihathatnak a kezelt alapok eredményességére is.
Kockázatkezelési rendszerek A nem szándékolt kockázatok felvállalásának elkerülésére érdekében az Alapkezelő által működtetett két fő kontroll mechanizmus – a jogszabályi elvárásokkal is összhangban – a befektetési terület és az üzlettámogatási terület szervezeti szétválasztása, illetve a független kockázatkezelési funkció működtetése. A front és a back office jellegű funkciók szervezeti elkülönítése biztosítja, hogy a portfolió-kezelők által kötött ügyletek ellenőrzése, visszaigazolása, elszámolása és kiértékelése magától az ügyletkötéstől teljesen elkülönüljön, így az összeférhetetlenség elkerülhető és intézményesített másodszintű kontroll működik. Az Alapkezelő kockázattudatos üzleti tevékenységét intézményesített kockázatkezelési kontroll támogatja, ami az Alapkezelőn belül elkülönült funkcióként van jelen. A független kockázatkezelési funkció elsődleges célja a kockázattudatos üzleti tevékenység proaktív elősegítése, valamint folyamatos kockázati kontrollja. Fő feladata ennek megfelelően a kockázatkezelési irányelvek, eljárások kidolgozása, a belső fórumokon a kockázatkezelési szempontok képviselete, az azonosított kulcskockázatokat lefedő kockázati kontrollok, mint folyamatba épített kontrollok üzemeltetése, ennek megfelelő kockázati mérések működtetése, az ezzel kapcsolatos jelentésszolgálat teljesítése, továbbá indokolt esetben az észlelt kockázati problémák eszkalálása a megfelelő döntéshozói szintekre. Ugyanakkor a kockázattudatos magatartás, illetve a különböző kockázatok azonosítása és kezelése szempontjából az Alapkezelőn belül minden funkcionális csoport számára jelentkeznek felelősségek és feladatok. A független kockázatkezelési funkció mellett kiemelt szerepe van a szervezet kockázatvállalási hajlandóságát meghatározó, a kockázatkezelési politikát és eljárásokat jóváhagyó Vezérigazgatónak, az Alapkezelő egyéb vezető állású dolgozóinak, illetve a kockázatokat tudatosan felvállaló portfolió-kezelőknek is. A kockázatok kezeléséhez kapcsolódó irányelvek és folyamatok szabályozottságát biztosítandó az Alapkezelő belső kockázatkezelési szabályzatokat működtet. A magas szintű Kockázatkezelési Politika célja, hogy átfogóan meghatározza Alapkezelő működése során az Alapkezelőnél, illetve az Alapkezelő által kezelt portfólióknál felmerülő releváns kockázatok körét, valamint kezelésük általános elveit és módszereit. Az egyes kezelt portfoliók tekintetében a piaci-befektetési kockázati étvágyat az Alapkezelő vezetése tételesen határozza meg a jogszabályi keretek és a Kockázatkezelési Politikában lefektetett általános kockázatkezelési elvek figyelembe vétele mellett. Az azonosított releváns kockázatok mérésre és kezelésre vonatkozó technikákat, eszközöket és intézkedéseket, valamint a kockázatkezelési jelentésszolgálat formáját és tartalmát az Alapkezelő külön szabályzatban, részletes eljárási rendben szabályozza. A Kockázatkezelési Eljárások tartalmazzák azokat a
kockázati limiteket és küszöbszámokat/indikátorokat, amelyek támogatják az Alapkezelőt abban, hogy a nem kívánt kockázatokat a portfoliók kezelése során elkerülje, illetve a szükséges korrekciós intézkedéseket idejekorán kezdeményezze. A kockázati korlátokat az Alapkezelő vezetése hagyja jóvá, ami alapján a visszamérésről az üzlettámogatási és a kockázatkezelési terület - a korlátok jellegétől függően - napi és/vagy havi rendszerességgel gondoskodik. A rendszeres kockázatkezelési jelentésszolgálat keretében a jóváhagyott kockázati profiltól való esetleges eltérések a kockázatkezelés által mindig kivizsgálásra kerülnek, ami alapján az Alapkezelő vezetése akciókat kezdeményezhet a portfoliókezelési terület felé.
4) Az Alapkezelő által kezelt alapok Budapest 2016 Alapok Alapja
Budapest Kötvény Alap
Budapest Abszolút Kötvény Alapok Alapja
Budapest Nyersanyag Alapok Alapja
Budapest Állampapír Alap
Budapest Paradigma Alap
Budapest Arany Alapok Alapja
Budapest Befektetési Kártya Tőkevédett Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Spectrum Hozamvédett Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest US100 Hozamvédett Alap
Budapest Bonus Abszolút Hozam Alapok Alapja
Budapest US95 Plusz Alap
Budapest Dollár Rövid Kötvény Alap
BF Money Balancovany Alap
Budapest Egyensúly Alap
BF Money Chraneny Alap
Budapest Euro Rövid Kötvény Alap
BF Money EMEA Részvény Alap
Budapest Franklin Templeton Alapok Alapja
BF Money Fejlett Piaci Részvény Alap
Budapest Global100 Plusz Hozamvédett Alap
BF Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap
Budapest Global90 Plusz Alap
BF Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
BF Money Konzervativni Alap
Budapest Kontroll Abszolút Hozam Származtatott Alap
BF Money Közép-Európai Részvény Alap
Budapest Paradigma Plusz Alap
Budapest Prémium Portfólió Alapok Alapja
XI. A tőkeáttételt alkalmazó Alap esetében a tőkeáttétel mértékében bekövetkező változások Nem alkalmazandó.
Budapest, 2016. április 28.
Budapest Alapkezelő Zrt.