Eva Striker-Zeisel és Arthur Koestler - hetven év barátsági

Polanyiana 2005 no. 1-2.

Dr. Striker Sándor

Eva Striker-Zeisel és Arthur Koestler hetven év barátsági Két személy összehasonlító bemutatása a jelen rövid hozzászólás tárgya, és ilyenkor - már a címkeresés fázisában - önkéntelenül adódik a Párhuzamos életrajzok elnevezés és megközelítési forma. Ám esetünkben két, azonos korban, sőt gyakran azonos helyen élt illetve élő személyről van szó, ellentétben az oly kézenfekvőnek tűnő plutarkhoszi példával. Lenne módja és értelme természetesen annak is, hogy valamiféle Plutarkhoszhoz hasonló formában afféle kultúraközi összehasonlításként állítsuk párba Koestler Arthurt - hogy maradjunk a születéskori neveknél az élőbeszéd során -, mondjuk, talán nem is véletlenül, Niccolo Machiavellivel. Tennénk ezt főleg azért, mert miként Machiavellit A fejedelem, úgy Koestlert is leginkább egyetlen műve a Sötétség délben helyezi túl az irodalmi és irodalomtörténeti dimenziókon. Meglepő hasonlatosságokat tapasztalhatnánk a személyes életpálya és a müvek sorsa szempontjából egyaránt. A később kifejtendők okán ezen felül itt csak a politikaközeliség, a politika általi börtönbevetettség és a kivégeztetés veszélyének élményét említeném meg a megélt tapasztalatokból, s nem mellékesen annyit, hogy míg Machiavelli korában tudjuk, hogy Amrogio Catterino Politinek hívták azt, aki A fejedelmet „a keresztények számára kerülendő könyvek jegyzékébe"2 foglalta, és VI. Pál pápa tette „hivatalosan is" indexre Machiavelli összes művét,3 addig az 1940-es évekből a név szerinti cenzorról legalábbis nekem - nem áll rendelkezésemre adat, de nem tévednék sokat, ha e helyen Sztálin nevét említeném meg. Jelen feladatom azonban Striker Éva és Koestler Artúr4 kapcsolatának és barátságának a bemutatása, az előbbi kitérő indokoltságát azonban nem vitathat juk, hiszen nevük mára immár a nyilvánosság előtt - ahogy azt a későbbiekben ' A Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság által „Arthur Koestler születésének 100. évfor dulója alkalmából" 2005. szeptember 7-8-án Budapesten megtartott konferenciára felkért és benyúj tott előadás. 2 3 4

Herczeg Gyula jegyzete In: Machiavelli művei, Európa, 1978, 685. o. Uo. Kettőjük nevét apránként teszem át magam is a magyar eredetiből a németes-angolos változatba,

noha az önmagában használt 'Evá'-t ugyanúgy ékezettel használom, ahogy azt leveleiben Arthur Koestler is tette.

36

Dr. Striker S.: Eva Striker-Zeisel és Koestler bemutatni törekszem - éppen Koestler kulcsregényének, a Sötétség délben-nek születési körülményei révén kapcsolódik össze. A hogyant és mikéntet, az előz ményeket és utóhatásokat e rövid hozzászólás keretében is hét aspektusból kí sérlem meg felvázolni, előrebocsátva egy kissé alkalmi, de szempontunkból talán hasznos metaforát. A személyiségpszichológia terén triviális, hogy mindnyájan egyidejűleg több személyiségdimenzióban élünk, melyek hangsúlyai születésünktől halálunkig erő södnek és gyengülnek, s e dimenziókról többé-kevésbé magunk is tudomást ve szünk. Leegyszerüsitett metaforával élve: a személyiségünkben rejlő vágyak, törekvések, szándékok és cselekvések egy afféle termeszvár különböző folyosóin bolyonganak, külön-külön, de néha egyszerre is összetalálkozva mások bolyongó szándékaival és tetteivel. A véletlen igen gyakori, ha nem a leggyakoribb „igazgatója" e találkozások nak, így a hét szempont közül az első Striker Éva és Koestler Artúr esetében az a véletlen aspektus, hogy földrajzilag egy környéken, Budapest VI. kerületében, egymástól néhány saroknyira és, szinte azonos évjárat tagjaiként, 1905-ban illetve 1906-ban születtek, s ráadásul azonos társadalmi rétegből származó, asszimilálódó polgári középosztálybeli családban. A véletlen azonban nem lett volna elegendő, ha nem lett volna valamiféle szülők közötti közös szándék, hogy családi kapcso latok jöjjenek létre a Polányi-Striker és a Koestler család között. A második ténye ző kapcsolatuk kialakulásában Éva édesanyjának, az önmagát mindig büszkén dr. Striker-Polányi néven nevező Laurának szándéka, hogy kísérleti magániskolát nyisson otthonában a kor különböző új tanítási módszereinek bevezetésével, és hogy a Koestler család a tucatnyi tanuló közé beíratta Artúr fiát is. Ezt a korai ismeretséget talán nem kellene számottevőnek tekintenünk, azonban a szülők generációja a későbbiekben is tartotta a kapcsolatot nemcsak Budapesten, de Bécs ben is. Sőt Éva Striker-Zeisel beszámolója szerint, édesanyja javasolta a hu szonéves Évának, hogy Párizsban keresse fel az újságíróként ott dolgozó Koestlert, ami kettejük kapcsolatát egy újabb dimenzióba helyezte. A családi kapcsolatoknál maradva azonban meg kell említeni, hogy Polányi Mihály éppen itt Párizsban és éppen Éva révén, azaz őt meglátogatva ismerte meg Koestler Artúrt. A családi aspektus a későbbiekben a házastársakra és a következő generációra is kiterjedt, Polányi Mihály feleségével, Kemény Magdával és Éva későbbi második férjével, a Bécsből már ismert Hans Zeisellel történetünk minden szereplője mindvégig kapcsolatban maradt. Éva gyermekein kívül unokaöccseként jómagam is e családi kapcsolatok segítségével találkoztam néhányszor a 70-es évek végén Arthur Koestlerrel. Visszatérve a korábban jelzett hét tényezőhöz, a harmadik dimenzió min denképpen az ifjúkori vonzódás szférája volt kettőjük között. S itt be kell vezet nem hozzászólásom voltaképpeni fő vonalát, mely szerint egy szinte archetipikus

37


férfi és egy ugyancsak archetipikus nő történetünk két szereplője. Archetipikus személyiség Koestler, a folyton-folyvást a jobb világ reményében új, ígéretes eszméket és elméleteket követő, emberibb és igazságosabb társadalmak végső megoldása után kutató, soha be nem járt szellemi ösvényekre merészkedő férfi, akit, bárhol jár, gondoskodó s őt szinte istenítő nő várja. S archetipikus női hős Eva Striker-Zeisel is, aki egész életében szép, kedves és szeretetteljes tárgyakat hozott létre, „közénk varázsolva a vesztett Édent". Igen, ezért mondhatom, hogy archetipikus férfi- és nőalakok ők, mert madáchi értelemben nevezhetők annak: a történelmi korokat és társadalmakat bebolyongó, zeppelinnel a sarkvidék fölé röppenő, s a testet meghaladó érzékelés világába eljutni kívánó, mindig kiáb ránduló Ádám-sorsú Koestler, aki hetven esztendősen így vallott Évának: „Igen, kifakulóban van a világ. Igaz, próbálom mondogatni magamnak, »az öregek mások«. De bárhogy is van, dolgozom, s amikor befejezek egy könyvet, már a követ kező izgalma vonz." 5 Amikor pedig úgy érezte, nem tud emberhez nem méltó lényként élni, átlépett abba a mélybe, mely után - mint Ádám mondja, „vége a komédiának". Eva Zeisel alkotói vágyai más szférában, másként teljesedtek ki. Mint nyilatkozta: „Amikor Nyugat-India isten háta mögötti falvaiban vagy a zürichi repülőtér éttermében edényeimet megpillantom, úgy érzem magamat, mint egy anya, akinek mindenfelé számos jó magaviseletű gyermeke van." 6 De előreszaladtunk egy keveset, holott itt még csak 1929-nél járunk, és Párizsban, ahol a 24 éves Koestlert - miután az ifjú újságíró ugyanazt a hírt két verzióban adja le hajnalban a postán, annak megfelelően, hogy polgári vagy szociál demokrata megrendelőnek kell-e éppen dolgoznia - az egy évvel fiatalabb Éva friss reggelivel várja a folyosó szemben lévő szobájában, ha már édesanyja azt javasolta, hogy Párizsban járván keresse meg gyermekkori osztálytársát... Néha maga is el ment vele kora reggel a postára, s egy ízben a szemére is vetette, hogy a Koestler által továbbított szökőárhírben vajon ki tudta megállapítani, hogy azok a hullámok hét méter magasak voltak, mire Koestler határozottan azt felelte neki, hogy bármit elhisznek neki az olvasók, ha elég érdekesen írja meg. Koestler ellentmondást nem tűrő viselkedését, lobbanékony természetét és hangulatváltásait egyébként Évának talán nem is volt nehéz kiismernie, hiszen a később koincidenciákkal is foglalkozó Koestler Éva testvérbátyájával, Striker Mihállyal véletlenül (!) éppen egy napon született. Párizst követően azután elváltak útjaik, de néhány évvel később Berlinben is gyakorta találkoztak, hiszen mindkettőjüknek lételeme a társaság, ahol Eva Striker legalább annyira népszerű, mint Koestler. 5

Arthur Koestler levele Eva Zeiselnek, 1975. október 18.

6

Pár szó Washingtonból - Zeisel Éva - Sztálin meggyilkolására irányuló összeesküvéssel vádolták,

Csernus Ákos interjúja, Uj Kelet, 1988. április 15., 10. o.

38

Dr. Striker S.: Eva Striker-Zeisel és Koestler

(Nagynéném nyolcvanéves is elmúlt már, amikor az egyik nyáron nála lakván, távollétében én fogadtam egy telefonhívást, s felejthetetlen maradt számomra vala melyik régi hódolójának az a reménykedőből csalódottá váló hangja, aki előbb örömmel nyugtázta, hogy igen, sikerült megtalálnia Eva Zeisel telefonját, ám hallhatóan elszomorodott, amikor megtudta, hogy Éva még nem özvegyült meg...) Ám ifjúkori kapcsolatuk egy sokkalta tágabb dimenzió részévé is tette őket, s ez pedig közös baráti körük volt. Az egymásra hatások itt az érzelmek, barátságok és egymás iránt érzett személyes odafigyelés párkapcsolatoknál jóval tágabb és mégis igen szoros világát jelentették, hiszen a beszélgetések a jelenről és jövőről, demokráciáról, kommunizmusról és világmegváltásról szóltak. Nem én ironizálok, Eva Zeiselt parafrazálom csupán, akivel már a Polányi nagybátyjuk is azt érzé keltették, hogy személyes ügyük a világ minden gondja. „Szilárd Leó és Koestler Arthur már a második nemzedék volt, de soha nem kételkedtek abban, ha nem avatkoznak be a világ dolgaiba, vétkeznek mulasztásukkal"7. Évának tehát az a benyomása támadt, mint mondta, hogy a környezetében élő „magyarok az egész világért felelősek", vagy legalábbis így élnek, gondolkodnak és viselkednek. S ez a társaság természetesen a hasonlóakat vonzotta, mint többek között a kommunista fizikust Alex Weissberget és a később Amerikában jogtudós ként a halálbüntetés eltörléséért Koestlerhez hasonlóan küzdő Hans Zeiselt, megjegyzem, Striker Éva első és második férjéről van szó. A baráti beszélgetések, találkozások és kapcsolatok e különös termeszvár szel lemi ösvényeiről a ténylegesen is merész és kalandos utakra sodorták tovább Koestlert és Eva Strikert. Noha ők ketten mindig is a maguk útját járták, ez az út a harmincas években, egyiküknek újságíróként, másikuknak feleségként és majd saját jogon ipari formatervezőként ugyanoda, a Szovjetunióba vezetett. Ezt a talál kozási tartományt nevezném én a negyedik, a tapasztalás közös lelki dimenzió jának. Pedig a fasizálódó Berlin elhagyásának közös kényszerén túl óriás különb ség volt kettejük indíttatása között. A kommunistapárt-tag Koestler egy akkoriban rendkívül különleges engedéllyel járhatta be a kommunizmus birodalmát, míg Éva előbb férjét, Alex Weissberget követte Harkovba, majd tervezőmunkát kapva önálló alkotóútra lépett - a kor ottani világához képest áldásosán apolitikus terü leten, a szovjet-orosz kerámiaiparban. Ne higgyük tehát, hogy a Szovjetunió vagy a kommunista eszmék jelentették volna a termeszvár közös folyosóját és talál kozási pontját kettejük számára. E közös pont egy időben, de földrajzi térben bizarr módon eltolódva található meg - így utólag - az életükben. A tudatosan apolitikus életet élő Eva Weissberget hamis váddal letartóztatták, és börtönbe vetették, ahol 16 hónapot töltött többnyire magánzárkában, semmi reményt nem látva arra, hogy onnan élve valaha is kisza7

Uo.

39


badul. Arthur Koestler, ha úgy tetszik, célirányosabban tartott ugyanezen állapot felé, hiszen a totaliatariánus kommunizmus országából éppen csak kicsusszanva a polgárháborús Spanyolország felé vette útját, ahol mint közismert, Franco sevillai börtönében várta kivégzését. így ha földrajzi térben másutt voltak is, a tényleges tér mindkettőjük számára a börtöncella volt. Ez a találkozási pont volt az, amely a Sötétség délben megírása óta elválaszt hatatlanul összeköti őket, annak ellenére, hogy ellenkező irányból érkeztek ebbe a sötét alagútba. Éva itt szembesült mindannak a politikai intrikának, emberi kiszol gáltatottságnak s a totalitarianizmusnak azzal a felettébb kétes tartományával, amelytől mindig is távol tartotta magát. Arthur Koestler pedig éppenséggel itt in dult el a kivezető úton ugyanezen tartományból. Mert elérkeztek a számukra ugyancsak közös - önkényes logikai klasszifikációm szerint immár az ötödik -, ezúttal lelki-morális dimenzióba, a halál elől megmenekülés, a halálközeliség élményének állapotába. Éva tapasztalata szerint amint ezt később meg is beszélték - ilyenkor az emberek valamiféle fogadalmat tesznek valószerűtlen kiszabadulásuk esetére. Amikor Eva Striker-Zeisel börtönélményeiről 1938-as szabadulását követően Koestlernek beszámolt, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a Sötétség délben sok részletének valóságközeliségéhez, megtudták egymásról, hogy ők mind a ketten tettek ilyen fogadalmat. Erre a későbbiekben visszatérnék, azonban a morális úthoz hozzátartozik annak ismertetése is, hogy kölcsönösen ekkor és ez után is mindnyájan mindent megtet tek egymás, barátaik és családtagjaik kiszabadításáért a kor különböző totális hatalmainak különböző börtöneiből és országaiból. Éva és Koestler együttesen mozgattak meg minden követ - illetve mozgósítottak világhírű fizikusokat és egyéb tudósokat Polányi Mihálytól Einsteinig - Alex Weissberg kiszabadításáért (ami, bizonyára ugyancsak közismert módon, a felemásnál is kissé rosszabbra sikeredett, hiszen a szovjet diktatúra a Gestapónak adta át Weissberget, aki hihetet len módon élte túl ezt és a rákövetkező időszakot), de Polányi Laurát is előbb a Szovjetunióból, utóbb pedig a Hitler által már megszállt Bécs egyik börtönéből kellett kihozni, bár ezekben már Hans Zeisel is jelentős segítséget nyújtott. Magát a fogadalomtételt és az azt követő eseményeket és fordulatokat azonban már Arthur Koestler és Eva Striker-Zeisel kapcsolata hatodik dimenziójának kell tekintenünk. A korábbi értékkülönbségek és a traumafeldolgozási különbségek itt váltak véleményem szerint fordulóponttá. Eva Striker-Zeisel - aki ismereteim szerint még nem hozta nyilvánosságra börtönben tett fogadalmát - továbbra is őrizte politikai távolságtartását, ahogy ő egyszer, szokásosan mókázó arckifejezésével mondta nekem, ő maradt „az utolsó volt nem kommunista", s egyebekben meg kezdte nemsokára igen sikeres ipari formatervezői keramikus pályafutását New Yorkban. Nem közismert azonban, hogy éveket szentelt a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egy történeti kutatásra, s az ezt feldolgozó több száz oldalas, máig

40


kiadatlan könyvre egy 1740-es - szerinte - koncepciós perről, mely az akkori New Yorkban többtucat néger és állítólagos felbujtójuk, egy bizonyos John Ury lelkész ellen folyt. Éva Zeisel szerint John Ury, akinek esetleges magyar származását is próbálta felkutatni, gályarabként fogadalmat tett arra, hogy szabadulása esetén mindent elkövet majd rabságban tartott felebarátaiért. Épp ezért tett meg mindent a New York-i feketékért, mely tevékenység az úgynevezett „néger összeesküvés" (Negro plot) elnevezéssel került be az amerikai történelembe. Ury nem tudta elke rülni végzetét, s a négerekkel együtt felakasztották - sorsa s a talán valóban koncep ciós per iránt azóta sem érdeklődnek Amerika történészei és könyvkiadói, a több száz oldalas kézirat Éva Zeisel házának emeletén egy füles táskában hever. A fentiek fényében különösen érthető édesanyjának, Polányi Laurának az a sikeresnek bizonyult - törekvése, hogy a fogságokból és halálközelségből több íz ben megmenekült John Smith kapitány magyarországi hadakozásainak történetét megírja, s ezzel a korábbi történészek által notórius hazudozónak ítélt - egyébiránt az Újvilág első angol városát, a virginiai Jamestownt sikerrel megalapító - John Smith becsületét megvédje s az utókor számára tisztázza.8 Felvéve eredeti történetünk fonalát, Arthur Koestler börtönmagányábaii s a halál árnyékában - mint azt az alábbiakban teljességében is idézni fogjuk - azt fogadta meg, hogy megmenekülése esetén nem fog többé politikával foglalkozni. Ha a Sötétség délbent tisztán és pusztán szépirodalmi műnek tekintjük, akkor egy ideig tartotta is magát fogadalmához, azonban a Carnegie Hallban 1948 márci usában megtartott politikai beszédében kifejtett - egyébként kíméletlenül logikus - álláspontja több ponton is igen határozott volt: „A történelem nem ismer töké letesen tiszta ügyeket, soha sem tiszta fehér küzd a fekete ellen. A keleti totalitarianizmus fekete; győzelme a civilizációnk végét jelentené. A nyugati civilizáció sem fehér, hanem szürke... Ám kérdezzék meg a menekülteket, akik át tudnak szökni életük kockáztatásával a vasfüggöny mögül a mi szürkületi világunkba, hogy érdemes-e küzdeniük ezért a választási lehetőségért. Ők tudják. Önök nem" - sarkított Koestler, s az alábbi, részben ismerős motívumot vázolta fel: „Úgy érzem, egy óriási teher nehezedett a váltaitokra. Vagy Pax Amerikana lesz a világ ban, vagy egyáltalán nem lesz béke." 9 Koestler politikai beszéde levélírásra késztette Eva Zeiselt.10 Szerinte az atomfegyverek korában nemcsak jó ügyért, de semmilyen ügyért nem lehet eszköz a háború - s figyelmeztette Koestlert, hogy a szavai nemcsak azokhoz jutnak el, akikhez szándékozni szólt - „a baloldali múltat maguk mögött 8 The Life of John Smith English Soldier by Henry Warton, translated from the Latin with an essay by Laura Polanyi Striker, University of North Carolina Press, 1957. 9 10

Arthur Koestler beszéde a Carnegie Hallban 1948. március. E. Zeisel levele A. Koestlerhez, 1948. március 29.

41


tudó liberálisokhoz" és a „töprengő radikálisokhoz", sőt hallgatói egyáltalán „nem azok az emberek, akik választ keresnek a kérdéseikre, hanem azok, akik nagyon jól ismerik a választ azokra a kérdésekre, amelyeket már rég elfelejtettek." S hozzá teszi már az eljövendő húszmilliónyi becsült áldozat nevében: „hallgatóságod nagy része abban hisz, hogy kivitelezhető és gazdaságos megoldás Oroszország népét atomháborúval felszabadítani."11 Arthur Koestler finom logikával disztingválni kívánó beszédét Eva Zeisel tehát azzal utasította el, hogy ezt a beszédet azok hallgatták, s azok fogják meghallani és hirdetni, akik egyáltalán nem tudnak vagy nem akarnak disztingválni. A beszéd hatásaira Koestlert figyelmeztető Eva Zeisel az eszmék síkjával szemben végül a már jelzett madáchi archetípus reális kétségeit fogalmazza meg: „Szakmám szerint nem a közvélemény befolyásolásának módozatait kell nyomon követnem, hanem a művészeti stílusokat, ám ha még alulinformált lennék is e téren, az életben nekem is ugyanannyi kockáztatnivalóm van, mint azoknak, akik több információval rendelkeznek, sőt talán még egy kicsi több is ... a lányom és ... a fiam miatt." 12 Eletük összekapcsolódásának eme fordulópontján a legjobb összegzés talán ma ga a Koestler-levél, mely a maga teljességében mondja el a legtöbbet kettőjükről: „Evikém, Azt hiszem a logika síkján be tudom bizonyítani, hogy az álláspontod rettentően elhibázott. Azon a másik síkon - nem. Én is tettem fogadalmakat a börtönben. A legalapvetőbb az volt, hogy soha többé nem keveredek bele a politikába. Ezt megszegtem - attól félve, hogy távolságtartásommal követek el bűnt. Talán szörnyen tévedek. Ám amíg hiszek a kisebbik gonoszban, folytatnom kell. A leveled olyan tiszta és frissítő volt, hogy én ismét közelebb érezlek téged magamhoz, mint előtted s utánad bárkit is. Szeretettel, Arthur" 13 Eltekintenék a közvetlen kommentároktól, hisz most kutathatóvá vált levelezésük még feltáratlan, s bizonyára össze kell vetni e dokumentumokat a másutt található forrásokkal. Tény azonban, hogy levélváltásaik megritkulnak - „Öt éve ott vagy levelezőlistámon, remélem én is a tiéden" - írja később Koestler.14 Ez már kapcsolatuknak az általam megállapított utolsó, tartalmi erózió sújtotta, baráti-családi hetedik dimenziónak klasszifikált szférája. Ki-ki tovább fut sikeres »Uo. 12

E. Zeisel levele A. Koestlerhez, 1948. március 29. A két gyermek bensőséges becenéven van

említve, melynek közlésétől eltekintünk. 13

A. Koestler levele E. Zeiselhez,1948. március 31.

14

A. Koestler levele E. Zeiselhez, év nélkül, Észak-Wales-ből, azaz az 50-es években, december 29-én.

42


alkotói pályáján, s e saját dimenziók nem ismertek egymás számára, sőt nem is mutatnak kiemelt érdeklődést egymás alkotásai iránt. Éva - bevallottan évtizedekig nem olvasta el a Sötétség délbent, Koestler viszont páratlanul szellemes és ironikus levélben számolt be neki arról, hogy mennyi vesződséggel járt neki, hogy az Éva által tervezett és nekik karácsonyi ajándékba küldött edénykészletet a lehető legkedvezőbb összegen tudja elvámoltatni mint nem kereskedelmi tételt, s így az húsvétra érkezett meg hozzájuk. Hozzátéve, hogy bár a levesestál és egy nagytányér eltörött, ne küldjön neki pótlást, inkább lemond a leves élvezetéről... Más-más világban éltek ekkor már - végletes leegyszerűsítéssel élve Koestler újabb és újabb meghökkentő és nagy hatású eszmék, míg Eva Zeisel újabb és újabb ugyancsak meghökkentő és nagy hatású edények és más használati tárgyak kigon dolásába vetette magát. Különös ellentétté karakteresedett közöttük, hogy míg Eva Zeisel az eszmékkel és ideológiákkal volt rendkívül fukar, s nemcsak politikai értelemben, hiszen saját már említett szakterületén is csak 98 éves korában jelentette meg első elméleti jellegű könyvét15, addig - írásaiból származó jómódja ellenére - Arthur Koestler épp a materiális világban érezhette magát bizonytalanul, amit az edinborough-i egyetemen őrzött hagyatéka is tanúsít, hisz annak meglepő részét jelentéktelen számlák és elszámolások teszik ki. E két arcát magam is meg tapasztalhattam, amikor a kettőjük között ekkor kapcsolatot teremtő hetedik, bará ti-családi dimenzió csatornáin 1977-ben Eva Zeisel nagynéném ismételt leveleiben kérte Arthur Koestlert,16 hogy segítsen nekem beváltani egy százdolláros csekket, mivel a magyar konzulátus még a nyáron elvette útlevelemet, s nincsenek szemé lyes dokumentumaim egy csekk beváltásához, s a vasfüggöny mögül az ember nem bújik ki annyi pénzzel, hogy abból ősszel is legyen mit enni... Koestlert ez a probléma csaknem megoldhatatlan feladat elé állította, hiszen, mint morfondíro zott előttem, a tranzakció az adóbevallását is módosította bizonyos összeggel. Ez zel szemben igazán nem esett nehezére az a feladat, hogy számomra ajánlólevelet diktáljon feleségének, Cynthiának a londoni egyetem részére, mely ajánlás tényál lításait ugyanúgy nehéz lenne alátámasztani, mint ama húszas évekbeli hétméteres hullámokét... Koestler néhány évvel később végleg elhagyta - vagy magára zárta? - sze mélyisége omladozó folyosójú termeszvárát. Eva Zeisel rá vonatkozó emlékiratait mindmáig nem hozta le a nyomtatott sajtó, azonban most készülő életrajzában várhatóan napvilágot fog látni ez is. További találkozásaik nemigen várhatók, legalábbis saját felfogásuk szerint e nyolcadik dimenzió folyosói nem léteznek. Búcsúlevele szerint Koestlert nem kecsegtette sok, csupán „a térszabta határokon túl valamiféle személytelen élet 15

Eva Zeisel: On Design - The Magic Language ofThings, The Overlook Press, 2004.

16

E levelek az edinborough-i gyűjteményben találhatók.

43


utáni lét bátortalan reménye, mely meghaladja felfogóképességünk korlátait",17 s noha bevallottan elfogta őt néha az „az óceáni érzés", amit Romáin Rolland elle nében Freud nevezetes esszéjében sohasem érzett magáénak,18 Koestler magá rahagyottságát ekképpen is megfogalmazta: „Az Úr, úgy tűnik, mellétette a kagy lót, az idő pedig egyre fogy."19 Eva Zeisel a maga módján csak annyit kért tőlem: „Olvasd csak fel, kérlek!" -, amikor bakfisnaplójában odáig jutottam, hogy 1921 karácsonya előtt öccse, a nyolcéves Ottó (eljövendő apám) vitába keveredett Isten létéről házitanítójukkal, kételkedve abban, hogy az Úr minden gyerek mellett egyszerre ott lehet, amikor éppen valami rosszat tesz, amiért aztán büntetésül nem talál ajándékot a kará csonyfa alatt. A történet konklúziójaként a tizenöt éves Éva sommásan intézte el a vita összefoglalását naplójában, mondván, hogy ő már bizony régóta biztos abban, hogy nincs Isten. „Látod, már akkor is tudtam - mosolygott maga elé merengve, egy szemernyi huncutsággal a szemében Eva Zeisel, és a kezemre tette egy híján százesztendős kezét.

Nagymaros, 2005. szeptember 6.*

17

A. Koestler jegyzete várható öngyilkosságáról 1982. június, in: George Steiner: Le Morte

d'Arthur, The New Yorker, 1983. március, 121. o. 18

S. Freud: Rossz közérzet a kultúrában, In: Esszék, Gondolat, 1982, 329-330. o.

19

The Ghost in the Machine, chapter. 18 (1967) [God seems to have left the receiver off the hook,

and time is running out. (saját ford.)]. A jelen hozzászólás megírását a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság megbízásából és támogatásával megvalósult New-York-i tanulmányút és kutatómunka tette lehetővé, amelyért e helyütt is kifejezem köszönetemet.

44

Eva Striker-Zeisel és Arthur Koestler - hetven év barátsági

Recommend Documents