Európai uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. § (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. § (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító szám: AK16291 b) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 6. § (1) bekezdés h) pontja szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség vagy külön jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Ajánlatkérő a Kbt. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján tartozik annak hatálya alá. c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Kbt. Második rész, XII. fejezet d) az adott közbeszerzés vagy beszerzés forintban kifejezett becsült értéke, szükség szerint utalva a Kbt. 18. §-ára: Nettó: 80.000.000,- HUF e) annak megjelölése, hogy a kérelem a TED-adatbankban történő közzétételt kezdeményezi f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri a TED-adatbankban, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ez a körülmény: Kötelező g) a kérelem és a hirdetmény megküldésének napja: 2014/[…]/[…] h) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését: Ajánlatkérő nem kér hirdetményellenőrzést. i) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlése Egyéb közlemény:
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail:
[email protected] Információ és formanyomtatványok: http://simap.europa.eu
Lapjának on-line
AJÁNLATI FELHÍVÁS 2004/18/EK irányelv I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos Központ
név:
Közlekedésfejlesztési
Koordinációs
Nemzeti AK16291
azonosító:(ha
ismert)
Postai cím: Lövőház u. 39. Város: Budapest
Postai irányítószám: 1024
Kapcsolattartási pont(ok):
Ország: Magyarország Telefon: +36 707022134
Címzett: Berencsi Miklós E-mail:
[email protected]
Fax: +36 13361569
Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kkk.gov.hu A felhasználói oldal címe (URL): Elektronikus hozzáférés az információkhoz (URL): Az ajánlatok és a részvételi jelentkezések elektronikus benyújtása (URL): Részletes információk megadásához használja az A. mellékletet. További információ a következő címen szerezhető be [ ] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [X] Egyéb (töltse ki az A.melléklet I) pontját) A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A. melléklet II) pontját) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A. melléklet III) pontját) I.2) Az ajánlatkérő típusa
[X] Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi részlegeik [ ] Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal [ ] Regionális vagy helyi hatóság [] Regionális vagy helyi iroda/hivatal
[ ] Közjogi intézmény [ ] Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet [ ] Egyéb (nevezze meg):
I.3) Fő tevékenység [] Általános közszolgáltatások [ ] Honvédelem [ ] Közrend és biztonság [ ] Környezetvédelem [ ] Gazdasági és pénzügyek [ ] Egészségügy
[ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció [ ] Szociális védelem [ ] Szabadidő, kultúra és vallás [ ] Oktatás [X] Egyéb (nevezze meg): közlekedésfejlesztés
I.4) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: [ ] igen [x] nem (igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg)
II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás
II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés keretében hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése EuroVelo 6 kerékpáros útvonal déli szakaszán (a fővárosi agglomeráció déli határától a déli országhatárig), tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány, környezeti vizsgálatok, Cselekvési Terv készítése a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0004 azonosítószámú projekt keretében II.1.2) A szerződés típusa, és a teljesítés helye (csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatásmegrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) [] Építési beruházás
[ ] Árubeszerzés
[] Kivitelezés
[ ] Adásvétel
[] Tervezés és kivitelezés
[ ] Lízing
[ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, a nyertes ajánlattevő által meghatározott követelményeknek megfelelően
[ ] Bérlet [ ] Részletvétel [
]
Ezek
[X] Szolgáltatásmegrendelés
Szolgáltatási kategória száma 12
kombinációja
A szolgáltatási kategóriákat lásd a C1. mellékletben
A teljesítés helye: Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 1024 Budapest, Lövőház utca 39. NUTS-kód HU101 II.1.3) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk [x] A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul [ ] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben ) [ ] Keretmegállapodás több ajánlattevővel A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma
[ ] Keretmegállapodás ajánlattevővel
egy
vagy (adott esetben), maximális létszáma A keretmegállapodás időtartama Időtartam év(ek)ben: vagy hónapban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet:
A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: vagy és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága: (ha ismert): II.1.5) A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid meghatározása: Vállalkozási szerződés keretében hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése EuroVelo 6 kerékpáros útvonal déli szakaszán (a fővárosi agglomeráció déli határától a déli országhatárig), tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány, környezeti vizsgálatok, Cselekvési Terv készítése a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0004 azonosítószámú projekt keretében II.1.6) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
Fő tárgy
71300000-1
További tárgy(ak) 79314000-8 71241000-9 71320000-7 71620000-0 71621000-7 71630000-3 II.1.7) A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik: [X] igen [ ] nem II.1.8) Részek ( a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható ) A beszerzés részekből áll: [] igen [X] nem (igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók [ ] egy részre [] egy vagy több részre [ ] valamennyi részre II.1.9) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) [ ] igen [x] nem
II. 2) Szerződés szerinti mennyiség
II.2.1) Teljes mennyiség: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve, adott esetben) Teljesítendő feladatok: A tervezési folyamat megkezdését megelőzően a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0004 projekt keretében készülő megvalósíthatósági tanulmányok Tervezőinek egyeztetéseket kell tartani (KKK, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága). Figyelembe kell venni, és szükség szerint aktualizálni kell a projekt keretében készült további megvalósíthatósági tanulmányban (EuroVelo 6 Rajka-Budapest) szereplő módszertani útmutatót, jelkulcsot, formai elemeket annak érdekében, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok vizsgálatai, számításai egységes szempontok szerint kerüljenek kidolgozásra. Az előkészítési feladatokat a KTSZ ÚT 2-1.201 1.14.3 fejezete szerinti tartalommal, a tanulmánytervet a KTSZ ÚT 2-1.201 1.14.5 fejezete szerinti tartalommal szükséges elkészíteni. A tervezési feladatok elvégzésénél az NFÜ útmutató tartalmi előírásait figyelembe kell venni. 1. mérföldkő: Döntéselőkészítő tanulmány: Alternatív nyomvonalváltozatok bemutatása, elemzése, az alábbiak bemutatásával, vizsgálatával: • Településrendezési tervek, ismert fejlesztési elképzelések; • Az érintett térség és infrastruktúra hálózat elemek; • Meglévő, korábbi tervi előzmények alapján a jelenlegi állapot rögzítése; • Tulajdonviszonyok; • Környezeti és forgalmi körülmények; • Új igények felmérése,
• A korábbi és az új igények alapján a nyomvonalváltozatok kidolgozása, egyeztetése, megvalósítást befolyásoló egyéb projektek, feladatok feltárása; • Előzetes ütemezés készítése (engedélyezési folyamatok, kivitelezés időigényeinek bemutatásával); • Alternatív nyomvonalváltozatok szakmai, gazdasági értékelése, döntésre felkínálandó nyomvonal javaslatok, műszaki és ütemezési változatok bemutatása; Teljesítési határidő(k): A szerződés hatályba lépésétől számított 4 hónap. 2. mérföldkő: A döntés-előkészítő tanulmány alapján, szakmai, önkormányzati egyeztetést követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes Államtitkársága által kiválasztásra kerülnek a további (megvalósíthatósági tanulmány szintű) vizsgálatra javasolt fejlesztések. Dokumentum: Minisztériumi elrendelő levél. Teljesítési határidő(k): 1 mérföldkő megvalósulásától számított 2 hónap. 3. mérföldkő: Elkészül a kiválasztott nyomvonal megvalósíthatósági tanulmánya a Miniszterelnökség honlapján (palyazat.gov.hu) közzétett útmutató, illetve KTSZ szerint, a környezeti értékelés figyelembevételével, környezeti vizsgálatok eredményeinek beépítésével, csomópontok forgalmi vizsgálatával. Elkészülnek a környezeti vizsgálatok, értékelések. A végleges nyomvonal környezeti elemekre gyakorolt hatásának bemutatása, a hatásterület lehatárolása, a környezeti terhelés csökkentése lehetőségeinek bemutatása. • Előzetes vizsgálati dokumentáció (EVD) és Natura 2000 hatásbecslés készítése • CBA készítése • Cselekvési Terv javaslat kidolgozása. Teljesítési határidő: A 2. mérföldkő megvalósulásától számított 3 hónap. 4. mérföldkő: Cselekvési Terv javaslat szakmai, államigazgatási, társadalmi, nemzetközi, önkormányzati egyeztetések lefolytatása, Cselekvési terv véglegesítése. Teljesítési határidő: A szerződéskötéstől számított 10 hónap. Szükséges továbbá a vonatkozó kommunikációs feladatok FOLYAMATOS elvégzése (vonatkozó tájékoztató anyagok elkészítése) a szerződés teljes időtartama alatt. Fordítási tevékenység: a Megrendelővel egyeztetetten a tervező feladata a tanulmány vezetői összefoglalójának, valamint az egyes fő fejezetek rövid összefoglalóinak német és angol nyelvű fordítása. Ajánlatkérőt időben és térben korlátlan felhasználási jog illeti meg az átadott szerzői jogi műveket illetően, azaz jogosult a közbeszerzési eljárás alapján létrejött szerződés tárgyát képező tevékenység során előállított valamennyi, a szerződés eredményeként létrejött szerzői jogi művet mind időben, mind térben/területileg, valamint felhasználási módban korlátlanul használni, e jogát harmadik személyre átruházni. Ajánlatkérő felhasználási joga kiterjed a jelen szerződés eredménye, valamint annak bármely eleme többszörözésére, átdolgozására, feldolgozására, az elemzés illetve annak bármely eleme bármely más módon történő módosítására, annak bármely formában történő kiadására, kiállítására vagy bármely más módon történő nyilvánosságra hozatalára, a Nyertes ajánlattevő mint forrás feltűntetése mellett, valamint minden egyéb lehetséges ismert és jelenleg nem ismert felhasználási módra. Ajánlatkérő felhasználási joga kizárólagos, azaz kizárólag
Ajánlatkérő jogosult a jelen szerződés eredményeként létrejött mű felhasználására, illetve a felhasználás vonatkozásában harmadik személynek felhasználási engedély adására. Nyertes ajánlattevő vállalja, hogy a vállalkozás eredményeként létrejött mű, mint szellemi alkotás jogvédelmét kizárólag Ajánlatkérő érdekében és javára látja el. A vállalkozás eredményeként létrejött dokumentumok, illetve az átadott fájlok Ajánlatkérő tulajdonába kerülnek. A szerződéses díj tartalmazza a felhasználási jog fentiek szerint történő átruházásának ellenértékét. A részletes feladatleírást az Ajánlati dokumentáció Műszaki leírás része tartalmazza. Becsült érték áfa nélkül: 80.000.000,- Pénznem: HUF vagy és között Pénznem: -
II.2.3) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés meghosszabbítható [] igen [X] nem A lehetséges meghosszabbítások száma: (ha ismert): vagy: és között (ha ismert) Az árubeszerzésre vagy szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: 10 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) vagy Kezdés (nap/hónap/év) Befejezés (nap/hónap/év) III. SZAKASZ : JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK III.1) Az alvállalkozói szerződéssel kapcsolatos feltételek
III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: Amennyiben Nyertes ajánlattevő olyan okból, amelyért felelős a jelen felhívás II.2.1) pontja szerinti 1., 3. és 4. mérföldkőre vonatkozó teljesítési határidő tekintetében késedelembe esik, és késedelmét nem menti ki, Ajánlatkérő késedelmi kötbér érvényesítésére válik jogosulttá. A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett mérföldkőhöz kapcsoló nettó vállalkozási dj, mértéke ajánlattevői vállalás szerinti % / naptári nap. A késedelmi kötbér összege nem haladhatja meg mindösszesen a teljes nettó vállalkozási díj 30 %-ának megfelelő összeget. (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a késedelmi kötbérre vonatkozó értékelési részszemponthoz kapcsolódóan a jelen felhívás IV.2.1) pont 3. alpontjában foglaltakra!) A teljesítési biztosíték: a Kbt. 126. § (2) bekezdése alapján a szerződés teljesítésének
elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként nyertes ajánlattevő a Kbt. 126. § bekezdés (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint köteles teljesítési biztosítékot nyújtani melynek alapja és mértéke a teljes nettó vállalkozási díj 5%-a. Jóteljesítési biztosíték: a Kbt. 126. § (3) bekezdése alapján a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos biztosítékaként nyertes ajánlattevő a Kbt. 126. § bekezdés (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint köteles biztosítékot nyújtani melynek alapja és mértéke teljes a nettó vállalkozási díj 5%-a. Előleg-visszafizetési biztosíték: Nyertes ajánlattevőt szállítói előleg igénylése esetén az előlegre vonatkozóan a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése b) pontja szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettség terheli. A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § § (3) bekezdése alapján a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet nyertes ajánlattevő cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként Erre tekintettel a szállítói előlegre vonatkozó biztosíték – nyújtási kötelezettség a Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontja, valamint a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (3) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő választása szerint teljesíthető a) óvadékként, az előleg teljes összegének a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással), vagy b) bank vagy biztosító által vállalt garanciával vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy c) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást – tartalmazó kötelezvénnyel, vagy d) gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet nyertes ajánlattevő cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalásával, vagy e) garanciaszervezet által vállalt kezességgel, vagy f) az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezességgel. Szállítói előleggel történő elszámolás részletszabályait a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A. § (6) bekezdése értelmében a központi koordinációs szerv határozza meg. Ajánlattevő a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján csatolja nyilatkozatát a jelen pont szerinti teljesítési, jóteljesítési, valamint előleg-visszafizetési biztosíték határidőre történő nyújtása tárgyban. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a Dokumentáció részét képező vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: A szerződés finanszírozása európai uniós támogatásból, a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0004 azonosítószámú projekt keretében történik. A projekt 100 %-ban támogatott. Finanszírozás módja: Szállítói finanszírozás
Ajánlatkérő a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel biztosítja a szállítói előleg igénylésének lehetőségét a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékben. A szállítói előleg igénylése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A § (4) – (6) bekezdések értelmében történik az Általános Forgalmi Adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével. Nyertes ajánlattevőt előleg igénylése esetén az előlegre vonatkozóan a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése b) pontja szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettség terheli. Amennyiben Vállalkozó előleget kíván igénybe venni, úgy azt előlegbekérő dokumentum benyújtásával igényelheti a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló előleg-visszafizetési biztosíték rendelkezésre bocsátását követően. Az igényelt előleg a részszámlákból egyenlő arányban kerül levonásra. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF. A jelen közbeszerzései eljárás eredményeként kötendő vállalkozási szerződés keretében két részszámla és egy végszámla benyújtására van lehetőség a következők szerint: 1. részszámla: A felhívás II.2.1. pont szerinti 1. mérföldkő szerződésszerű teljesítését követően a nettó vállalkozási díj 40 %-nak megfelelő összegről, 2. részszámla: A felhívás II.2.1. pont szerinti 3. mérföldkő szerződésszerű teljesítését követően a nettó vállalkozási díj 30 %-nak megfelelő összegről, Végszámla: A felhívás II.2.1. pont szerinti 4. mérföldkő szerződésszerű teljesítését követően a nettó vállalkozási díj 30 %-nak megfelelő összegről. A számlák kiegyenlítésére a szerződésszerű (rész)teljesítést követően, a Kbt. 130. § (1); (4) - (6) bekezdésekre, a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdésére, valamint az Art. 36/A. §-ában meghatározottakra figyelemmel, banki átutalás útján kerül sor nyertes ajánlattevő részére azzal, hogy a kifizetések során figyelemmel kell lenni a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben, valamint az egységes működési kézikönyvről szóló 547/2013. (XII.30.) Kormányrendeletben foglaltakra is. A szerződésszerű teljesítésről kiállított igazolás alapján benyújtott - a szerződésnek és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő - számlák a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja által kerülnek kiegyenlítésre. A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció részét képező vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását a szerződés teljesítése érdekében. III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) A szerződés teljesítésére különleges feltételek vonatkoznak [X ] igen [] nem (igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása A szerződéskötés feltétele, hogy Ajánlattevő rendelkezzen érvényes, akkreditált tanúsító által kiállított MSZ EN ISO 9001-es és MSZ EN ISO 14001-es vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszerrel vagy az azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb
bizonyítékaival.
III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56.§ (1) bekezdésében, valamint a Kbt. 57. § (1) bekezdés meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll, továbbá nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll. Igazolási mód: 1. Az Ajánlattevő (közös ajánlat esetén minden ajánlattevő külön-külön), a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 2-8.§, valamint 10-11. §-ai szerint köteles igazolni, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. 2. Az ajánlattevő az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. §-ában foglalt kizáró okok hiányáról. A Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok tekintetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező választása szerint a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá. 3. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatnak jelen felhívás feladásának dátumánál nem régebbinek kell lennie. 4. A fenti kizáró okok igazolása kapcsán Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság 2014. május 16. napján közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. §-ában, valamint a közbe-szerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú, illetőleg a 2012. június 1. napján közzétett „A Közbeszerzési Hatóság úrmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” című dokumentumokban foglaltakra 5. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a fent megjelölt kizáró okok az eljárás közben következnek be. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az alkalmasság (adott esetben)
Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevő) csatolja be:
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevő), ha:
P.1 a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó, az ajánlati felhívás megjelenését követően kelt nyilatkozatot (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) az alábbi tartalommal:
P.1 a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint valamelyik pénzforgalmi számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző 12 hónapban a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2.§ (25) pontja szerinti 30 napot meghaladó mértékű „sorbaállás” fordult elő.
-
minimumkövetelménye(i):
pénzforgalmi számlaszám megjelölése, számlanyitás dátuma, volt-e 30 napot meghaladó mértékű „sorbaállás” az ajánlati felhívás feladását megelőző 12 hónapban. (Jelen pont szerinti „sorbaállás” alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV.2. 0 25. pontjában foglalt fogalmat érti.)
P.2. a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot az előző 3 üzleti év teljes –ÁFA nélkül számítottárbevételéről, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya (közúti közlekedéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, és/vagy tanulmányterv készítése) szerinti nettó árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
P.2. a teljes ÁFA nélkül számított árbevétele a felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben nem éri el a mindösszesen a 80 millió forintot, illetőleg a közbeszerzés tárgya szerinti (közúti közlekedéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, és/vagy tanulmányterv készítése) ÁFA nélkül számított árbevétele az előző 3 üzleti évben nem éri el mindösszesen az 50 millió forintot.
P3. az előző három lezárt üzleti évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolók A Kbt. 129. § (7) bekezdése értelmében a eredménykimutatásai alapján megállapítható, projekttársaság teljesítését az alkalmasság hogy a mérleg szerinti eredmény egynél több igazolására árbevételként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a évben negatív volt. teljesítésben ténylegesen részt vettek – a Amennyiben ajánlattevő a számviteli részvétel mértékéig –, akkor is, ha a jogszabályok szerinti beszámolóval azért nem projekttársaság időközben megszűnt. rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes P3. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte (1) bekezdés b) pontja alapján a saját vagy meg működését, úgy alkalmatlan az ajánlattevő ajánlattétel esetén bármelyik jogelődje, a felhívás feladását megelőző 3 lezárt (közös ajánlattevő), ha működésének ideje alatt a üzleti év számviteli jogszabályok szerinti közbeszerzés tárgyából származó – általános beszámolójának eredménykimutatás részét ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem joga előírja közzétételét. Amennyiben a éri el a 20 millió forintot. gazdasági szereplő beszámolója a céginformációs szolgálat honlapján
megtalálható, úgy az csatolása nem szükséges.
eredménykimutatás
Ha az Ajánlattevő a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (közúti közlekedéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, és/vagy tanulmányterv készítése) végzett szolgáltatásokból származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ha az ajánlattevő a P.2. vagy P3. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az ezen pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Tekintettel arra, hogy a pénzügyi alkalmassági követelmények kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közös ajánlattevők közül egy felel meg. Ajánlattevők az alkalmasság igazolása során legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjában foglalt feltételekre. III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben)
M.1. A felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, közbeszerzés tárgyából (közúti közlekedéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, és/vagy tanulmányterv készítése) származó, az
Alkalmatlan rendelkezik
az
ajánlattevő,
ha
nem
M.1. az Ajánlati Felhívás feladásának napját
alkalmassági minimumkövetelményben meghatározott referenciák ismertetéséről szóló nyilatkozat [(310/2011. XII.23.) 16. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben] vagy referenciaigazolás benyújtása (310/2011. XII.23.) 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben) legalább a következő tartalommal: a) teljesítés ideje (befejezés időpontja év hónap és nap feltüntetésével); b) szerződést kötő másik fél, c) szolgáltatás tárgya (olyan módon és részletezettséggel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); d) ellenszolgáltatás nettó összege, valamint e) arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. [(310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pont és 16. § (1)-(2) bekezdések] Ajánlatkérő a Kbt. 16.§ (3) bekezdése alapján előírja, hogy a referenciaigazolásnak / referencianyilatkozatnak tartalmaznia kell az arra vonatkozó információt (is), hogy az adott referencia mely pont szerinti alkalmassági minimumkövetelmény igazolására szolgál. Ajánlatkérő előírja továbbá egy olyan referenciaösszesítő nyilatkozat benyújtását, amely tartalmazza az alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozó pontját, a szerződést kötő másik fél megjelölését, valamint az ajánlat oldalszámát, ahol az előzőek szerinti referencianyilatkozat/referenciaigazolás megtalálható. A Kbt. 129. § (7) bekezdése értelmében a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó
megelőző 3 évben teljesített, az alábbi feladatok elvégzésére vonatkozó referenciával: M.1.1. legalább 1 db, közlekedésfejlesztési projekthez kapcsolódó kerékpárforgalmi létesítmény megvalósíthatósági tanulmányának és/vagy tanulmánytervének elkészítése; M.1.2. legalább 40 km kerékpárforgalmi létesítmény tervezése a KTSZ ÚT 2-1.201 1.14.3 pontja (Előkészítési vizsgálatok) szerint ; M.1.3. legalább 40 km kerékpárforgalmi létesítmény esetén tervezési feladat elvégzése tanulmányterv szinten KTSZ ÚT 2-1.201 1.14.5 pontja szerint, melyből legalább 20 km EuroVelo, vagy OTrT nyomvonalon halad; M.1.4. legalább 1 db, közlekedésfejlesztési projekthez kapcsolódó Előzetes Vizsgálati Dokumentáció (EVD), vagy előzetes természetvédelmi (NATURA 2000) hatásbecslés dokumentáció, vagy környezeti hatástanulmány; M.1.5. legalább 1 db, közlekedésfejlesztési projekthez kapcsolódó költség-haszon elemzés (CBA) elkészítése (NFÜ útmutató szerint); M.1.6. legalább 1 db városi vagy 1 db fővárosi kerületi kerékpárforgalmi hálózatfejlesztési terv elkészítése; M.1.7. legalább egy, városi rangú település belterületére vonatkozó, jelzőlámpás csomópontot is tartalmazó, összesen legalább 10 millió forint tervezési értékű útés forgalomtechnikai tervezés engedélyezési vagy tenderterv szinten, melyek összesen legalább 2 km hosszban kerékpárforgalmi létesítményt is tartalmaznak;
ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (6) bek.) Jelen bekezdés szerinti esetben az igazolásban / nyilatkozatban fel kell tüntetni a közreműködés %-os arányát is.
M.2. Ajánlattevő mutassa be a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltakkal összhangban azokat a szakembereket, (szervezeteket) – különösen a minőség –ellenőrzésért felelősökneka megnevezésével, képzettségük, végzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az ismertetésnek tartalmaznia kell, hogy az adott szakember mely alkalmassági minimumkövetelmény (M.2.1, M.2.2.1, M.2.2.2, M.2.2.3, M.2.2.4, M.2.3, M.2.4, M.2.5, M.2.6.) igazolására kerül megjelölésre. Amennyiben valamely megjelölt szakember szerepel az alkalmassági minimumkövetelményekben foglaltak szerinti illetékes kamara nyilvántartásában, úgy az ismertetésnek tartalmaznia kell az adott szakember kamarai nyilvántartási számát is. Az ajánlathoz csatolni kell a szakemberek alkalmassági követelményekben foglaltak szerinti végzettséget / képzettséget szakmai tapasztalatát bemutató szakmai önéletrajzait a szakemberek saját kezű aláírásával, valamint az alkalmassági követelményekben foglaltak szerinti végzettséget / képzettséget igazoló dokumentum(ok) egyszerű másolatát. A szakmai önéletrajzoknak legalább olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy azokból az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés egyértelműen kiolvasható legyen. Az
ajánlatba
csatolni
kell
valamennyi
Ajánlattevő egy referenciával több alkalmassági feltételnek is megfelelhet. Egy szerződésre vonatkozó referencia a fenti követelményeket egyszerre is teljesítheti, amennyiben az adott referenciamunka valamennyi előírt feltételnek megfelel. Teljesített (befejezett) szolgáltatásnak a sikeres átadás-átvétellel lezárt szerződés tekintendő.
M.2. nem rendelkezik a szolgáltatáshoz, munkák elvégzéséhez valamennyi, az alábbiakban meghatározott végzettséggel, képzettséggel rendelkező szakemberekkel. Egy szakember jelen pont alpontjai tekintetében maximum 2 különálló alpontot tölthet be (alpontnak minősül: M.2.1, M.2.2.1, M.2.2.2, M.2.2.3, M.2.2.4, M.2.3, M.2.4, M.2.5, M.2.6.) M.2.1. legalább 1 fő Projektvezető Legalább 1 fő műszaki felsőfokú végzettségű, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. Melléklet 2. rész 8. pontja szerinti, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakember, aki legalább 3 éves projektmenedzseri tapasztalattal rendelkezik és aki részt vett legalább 1 db közlekedési projekt előkészítésében, amely tartalmazta az alábbi feladatok elvégzését: megvalósíthatósági tanulmány, CBA készítés. M.2.2. Tervezők M.2.2.1. legalább 2 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. Melléklet 2. rész 8. pontja szerinti, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakember M.2.2.2. legalább 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. Melléklet 2. rész 30. pont szerinti, vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakember, M.2.2.3. legalább 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. Melléklet 2. rész 25. pontja
szakember arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő vállalkozási szerződés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni. M1-M2. pont szerinti alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 55. § (4) bekezdés). Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 55. § (6) bekezdés a) – b) pontokban foglaltakra.
szerinti, vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakember. M.2.2.4. legalább 2 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. Melléklet 1. rész 2., vagy 4. pontja szerinti, vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakember, melyek közül legalább 1 fő városok közúti közlekedési hálózatainak és létesítményeinek tervezésében is tapasztalattal rendelkezik. M.2.3. Legalább 1 fő felsőfokú végzettségű, a 297/2009 (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete 1. pontja szerinti, vagy azzal egyenértékű SZKV környezetvédelmi szakember, aki az adott területen legalább 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik; M.2.4. Legalább 1 db pénzügyi-gazdasági szakértő, aki legalább 3 év szakmai gyakorlattal rendelkezik közlekedési projektek költség-haszon elemzésének elkészítésében, szakirányú felsőfokú pénzügyi/közgazdasági végzettséggel vagy szakirányú felsőfokú pénzügyi/közgazdasági szakképesítéssel rendelkezik; M.2.5. legalább 1 fő minőségellenőrzésért felelős szakemberrel, aki a beszerzés tárgya szerinti (közúti közlekedéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány, és/vagy tanulmányterv készítése) tervezési folyamatokban tapasztalattal rendelkezik. M.2.6. legalább 1 fő jogi szakvizsgával rendelkező szakemberrel, aki az adott (közlekedésfejlesztési projektek) területen legalább 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik szakvizsga megszerzését követően.
III.2.4) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben) [ ] A szerződés védett műhelyek számára fenntartott [ ] A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek
III.3.1) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk
A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve [X] igen [ ] nem (igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet, 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet, 197/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet, 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet. III.3.2) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét [X] igen [ ] nem IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) Az eljárás fajtája IV.1.1) Az eljárás fajtája [x] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Gyorsított meghívásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: [ ] Tárgyalásos Megtörtént a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése (a tárgyalásos eljárás egyes típusai esetében) [ ] igen [ ] nem (igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3) szakaszban (További információk) kell megadni) [ ] Gyorsított tárgyalásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: [ ] Versenypárbeszéd keretében IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) A gazdasági szereplők tervezett száma vagy Tervezett minimum és (adott esetben) maximális létszáma A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a
megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát [ ] igen [ ] nem IV.2) Bírálati szempontok
IV.2.1) Bírálati szempontok (jelölje be a megfelelő rovatot/rovatokat) []A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy [X] Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint [X] az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni) [ ] a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetőben meghatározott részszempontok Részszempont
Adható pontszám Súlyszám alsó és felső határa
1.
Ajánlati ár (nettó HUF)
1-40
60
2.
Szakmai ajánlat, megvalósíthatósági tanulmány módszertanának kidolgozottsága Késedelmi kötbér mértéke (a késedelemmel érintett mérföldkőhöz kapcsolódó nettó vállalkozási dj %-a/naptári nap, de legalább 0,2 % /naptári nap, Ajánlatkérő az 1%, illetve az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad)
1-40
35
1-40
5
3.
IV.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni [ ] igen [X] nem (igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről:
IV.3) Adminisztratív információk
IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre: [ ] igen [X] nem
(igen válasz esetén) [ ] Előzetes tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) IV.3.3) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (versenypárbeszéd esetén) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 05/09/2014 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 A dokumentációért fizetni kell [ ] igen [X] nem (igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: Pénznem: A fizetés feltételei és módja:
IV.3.4) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 05/09/2014 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert, meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén ) Dátum: (nap/hónap/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en a pályázatok (pályaművek), illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók [ ] Az EU bármely hivatalos nyelve [X] Az EU következő hivatalos nyelve(i): HU [ ] Egyéb : IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama -ig (nap/hónap/év) vagy Az időtartam hónapban: vagy napban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 01 09 2014 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 (adott esetben) Hely: Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (1024 Budapest, Lövőház utca 39. I. emelet 110. sz. tárgyaló) Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek (adott esetben) [X] igen [ ] nem (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározottak szerinti személyek. Az ajánlatok bontását ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1)–(4) és (6)–(7) bekezdéseiben meghatározottak szerint végzi.
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk (adott esetben)
A közbeszerzés ismétlődő jellegű [ ] igen [X] nem (igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: VI.2) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos [X] igen [ ] nem (igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0004 azonosítószámú projekt VI.3) További információk VI.3.1) Az írásbeli összegezést Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (2) bekezdése szerint küldi meg ajánlattevők részére. VI.3.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben) Az ajánlatkérő a dokumentációt teljes terjedelemben és térítésmentesen elérhetővé teszi a http://www.kkk.gov.hu honlapon, a „Projektek, pályázatok” menü alatt a megfelelő KÖZOP azonosítószám megnevezés alatt. Az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció átvétele (elektronikus úton való elérése), melyet telefaxon a +36 1 336 1569 telefax számra az eljárás számának, a letöltő szervezet/személy elérhetőségének (név, cím, telefon, fax, e-mail) adataival kell igazolni az ajánlattételi határidő lejártáig. A dokumentációt közös ajánlattétel esetén elegendő csak az egyik ajánlattevőnek (vagy az ajánlatban megjelölt alvállalkozójának) elektronikus úton elérni. A dokumentáció másra nem ruházható át. VI.3.3) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-40 VI.3.4) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az értékelés módszere: a „Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” (KÉ. 2012. évi 61. szám, 2012. 06. 01.) elnevezésű dokumentum szerint az 1. részszempont esetén relatív értékelés, fordított arányosítással, a 2. részszempont tekintetében pontozással, a 3. részszempont tekintetében relatív értékelés, egyenes arányosítással történik az Ajánlati Dokumentációban részletezetteknek megfelelően. VI.3.5) Egyéb információk: 1. Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek összegszerűen meghatározott mértéke: 800 000,- Ft, azaz nyolcszázezer forint. Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati biztosíték teljesíthető az Ajánlatkérő 1003200001465488-00000000 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig, készpénz-átutalási igazoláson vagy átutalással a következő megjelöléssel: “ KKK KÖZOP Kerékpár RMT – EV6 DÉL”. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlati biztosíték
átutalással történő teljesítése esetén a biztosíték összegének az ajánlattételi határidő lejártakor az Ajánlatkérő bankszámláján rendelkezésre kell állnia. Az ajánlati biztosíték bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával is teljesíthető. Ezen esetben a kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megjelölni, továbbá fel kell tüntetni jelen közbeszerzési eljárás tárgyát. A garanciának az ajánlati kötöttség időtartamáig érvényben kell lennie, annak lehívhatóságát az ajánlati kötöttség teljes időtartama alatt biztosítani kell. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) -(7) bekezdése alapján kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték teljesíthető továbbá biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is. Amennyiben ajánlattevők átutalással kívánják az ajánlati biztosítékot nyújtani, az ajánlatban csatoljanak egy nyilatkozatot, hogy mely számlára kéri(k) a biztosítékot visszautalni. Az ajánlati biztosítékot ajánlatkérő akkor tekinti rendelkezésre bocsátottnak és ajánlatkérő által lehívhatónak, ha az ajánlati biztosíték összegét az Ajánlatkérő számláján jóváírták, vagy a megfelelő tartalmú eredeti garancia-levelet, vagy a megfelelő tartalmú eredeti készfizető kezességet vállaló kötvényt az ajánlat megfelelően tartalmazza. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátása tekintetében, amennyiben az ajánlati biztosítékot az ajánlattevő bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó- kötelezvény formájában bocsátja rendelkezésre, azt eredeti vagy hiteles másolati példányban kell benyújtani, hogy annak lehívhatósága biztosított legyen, összhangban a Kbt. 36.§ (3) bekezdésében foglaltakkal. 2. Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló – egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalást tartalmazó – megállapodást az ajánlathoz csatolni kell. Közös ajánlattétel esetén ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 25. §-ában foglaltakra. 3. Ajánlattevő ajánlatához köteles csatolni valamennyi, a felhívásban és dokumentációban meghatározott dokumentumot. 4. Az Ajánlattevő, az alvállalkozó illetőleg a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet csatolja be az ajánlatban szereplő nyilatkozatok aláírójának az aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási mintáját az ajánlat részeként nyilatkozatot benyújtó személyek aláírásának azonosítása céljából. Amennyiben Ajánlattevő, vagy közös ajánlattevő nem tartozik a 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik részének hatálya alá, vagy személyes helyzete alapján nem rendelkezik közhiteles cégmásolattal egyenértékű dokumentummal, elegendő, ha ajánlattevő vagy közös ajánlattevők az ajánlatba olyan ügyvéd által ellenjegyzett, vagy két tanú aláírásával ellátott dokumentumot csatol be, amelyen szerepel ezen szervezet, vagy személy aláírása, és amely nyilatkozat alkalmas arra, hogy egyértelműen beazonosítható legyen a becsatolt nyilatkozatot aláíró jogosultsága. Amennyiben az aláíró nem cégjegyzésre jogosult, csatoljanak teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. 5. Ajánlattevő a megadott nyelven kívül más nyelven is becsatolhat dokumentumokat. Amennyiben a becsatolt dokumentum idegen nyelvű, abban az esetben az eltérő nyelvű dokumentumhoz magyar nyelvű fordítást kell mellékelni. A fordítást közvetlenül kell csatolni a nyilatkozat vagy okirat után. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az idegen nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. 6. Az Ajánlatkérő konzultációt nem tart, egyéb kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 45. § (1)-(3) bekezdésének megfelelően az Ajánlatkérő nevében eljárón keresztül kérhet. 7. Ajánlattevőnek nyilatkoznia a Kbt. 40. § (1) bekezdésének a)-b) pontja, a Kbt. 55. § (5) (6) bekezdések, valamint a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerintinyilatkozatot nemleges tartalom esetén is kifejezetten
meg kell tenni és az ajánlathoz csatolni. Ajánlatkérő a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján előírja a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti példányban történő benyújtását. 8. Az ajánlatok elkészítése során a különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál az Ajánlattevőnek a Felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az Ajánlattevő saját központi bankja által a Felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. A beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni. Átszámítás szükségessége esetén az ajánlattevőnek ajánlatában közölnie kell az alkalmazott árfolyamot. Az árbevételre vonatkozó nyilatkozat (Felhívás III.2.2. P2. szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) tekintetében az árfolyamszámítás az adott üzleti év utolsó napján érvényes árfolyam. 9. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket a Kbt. 124. § (4) bekezdésével kapcsolatban az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt a 77.§ (2) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte. 10. Ajánlattevők a Felhívás III.2.2) és III.2.3) pont alkalmassági előírás kapcsán az alábbiakat is vegyék figyelembe az ajánlatkészítés során: Amennyiben az Ajánlattevő a Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet (vagy személy) kapacitásaira támaszkodik, csatolandó a Kbt. 55. § (6) bekezdése szerinti igazolás(ok) és nyilatkozat is. 11. Ajánlatkérő a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 67. §-ban meghatározottak szerint biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 67.§ (5) bekezdése alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben az ajánlattevő a hiánypótlással új, korábban az ajánlatban nem jelölt gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 12. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes ajánlattevő a szerződésteljesítése során rendelkezzen legalább káreseményenként 5 millió Ft és évente 20 millió Ft vagyoni és nem vagyoni kárértékre vonatkozó felelősségbiztosítással tervezésre vonatkozóan. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a harmadik személynek okozott kárra is, továbbá a Kbt. szerinti alvállalkozók, és a Ptk. szerinti valamennyi teljesítési segéd által okozott kárért való felelősségre is. 13. Az ajánlatot a Kbt. 60. § (1) bekezdése alapján az alábbi formai követelményeknek megfelelően kell benyújtani: az ajánlatot egy papír alapú példányban, írásban és zártan, oldalszámozással / lapszámozással ellátva a jelen felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő előírja a papíralapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus (CD / DVD) másolati példány benyújtását. Az ajánlatot összefűzve vagy összetűzve, az elektronikus példánnyal egy közös, zárt és roncsolás-mentes borítékba/csomagba helyezve, lezárva kell benyújtani. 14. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy Ajánlattevők tájékozódjanak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről,
amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie. (A tájékozódással összefüggő információkat az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza a Kbt. 54. § (2) bekezdésében foglaltak szerint.) 15. Irányadó idő: A teljes Felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő. (CET) 16. A felhívás III.2.3 M.1. pontban meghatározott „Kerékpárforgalmi létesítmény” kifejezés alatt Ajánlatkérő az ÚT 2-1-203 Útügyi Műszaki Előírás 3.1.2 pontja szerinti alábbi fogalmat érti: Kerékpárforgalmi létesítmény Kerékpárforgalmi létesítmény a közlekedési infrastruktúra minden olyan eleme, amelyek használata a kerékpárosok számára nem tilos. 3.1.2.1. Kerékpársáv A közúton burkolati jellel kijelölt – kerékpárosok közlekedésére szolgáló - különleges forgalmi sáv. 3.1.2.2 Kerékpárút A kerékpárút „jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt közút”. 3.1.2.3 Gyalog- és kerékpárút Jelzőtáblával gyalog- és kerékpárútként megjelölt út, amelyen a gyalogos- és kerékpáros forgalom részére fenntartott útfelület burkolati jellel és eltérő színű burkolattal is kijelölhető. 3.1.2.4 Kerékpáros nyom Az úttesten kerékpárt és nyilat mutató sárga színű burkolati jellel kijelölt útfelület. 3.1.2.5 Nyitott kerékpársáv Az úttesten útburkolati jellel kijelölt- kerékpár és különleges esetekben (az egymás mellett történő elhaladáshoz szükséges hely biztosítása érdekében) jármű egyirányú közlekedésre szolgáló- különleges forgalmi sáv. 17. Ajánlatkérő a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontjára tekintettel hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat. 18. A felhívás III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. A szigorúbb alkalmassági pontok: P.1.-P.3. és M.1. – M.2. pontokban előírt alkalmassági feltételek. 19. . Szerződéskötés feltétele, hogy az ajánlati felhívás III.2.3.. M.2 pontjában felsorolt szakemberek közül legalább az alábbiakban jelzettnek szerepelnie kell a Magyar Mérnök Kamarai (www.mmk.hu) névjegyzékében és a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti alábbi jogosultságokkal kell rendelkeznie: M.2.2.1.: pont esetén 2 fő KÉ-K; M.2.2.2. pont esetén 1 fő G-T; M.2.2.3. pont esetén HT; M.2.2.4. pont esetén TT vagy TKö Ha a jogosultság igazolása a szerződéskötésig nem történik meg, akkor az a Vállalkozó szerződéskötéstől való visszalépését jelenti a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, és ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megnevezte. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti jogosultságok helyett ajánlatkérő a korábbi jogszabályok szerinti egyenértékű jogosultságokat is elfogadja.
20. Ajánlatkérő a Kbt. 36. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően előírja, hogy amennyiben a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy Ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek meg kell jelölni az érintett nyilvántartást. 21. Ahol a Kbt. vagy a Kbt. alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárássorán valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály, vagy jelen felhívás eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat) 22. Ajánlatkérő előírja külföldi letelepedésű (székhelyű) ajánlattevő esetén cégszerűen aláírt nyilatkozat benyújtását arról, hogy a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4 §. -ában meghatározott igazolásokat az adott ország mely hatósága jogosult kiállítani, mely igazolási módok figyelembevételével. 23. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívás III.2.2. P.1. pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményt igazoló gazdasági szereplő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy, valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől valamennyi nem törölt pénzforgalmi számlájára vonatkozóan becsatolta a Felhívásban előírt tartalmú nyilatkozatot. 24. Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § -a alapján előírja, hogy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozatát is. 25. Az ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni, legalább a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti tartalommal. Ajánlatkérő az ajánlatban (lehetőség szerint a felolvasólapon) a következő adatok megadását is előírja: kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, faxszáma, e-mail címe. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét arra, hogy az ajánlatok bontását követően az előzőek szerint megjelölt elérhetőségeket veszi figyelembe az eljárás során történő kommunikáció vonatkozásában.
VI.4) Jogorvoslati eljárás VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság Postai cím: Riadó utca 5. Város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország
E-mail:
[email protected]
Telefon: 06-1-882-8594
Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu
Fax: 06-1-882-8593
A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: Postai cím:
Város:
Postai irányítószám:
Ország:
E-mail:
Telefon:
Internetcím (URL):
Fax:
VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (töltse ki a VI.4.2 rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3 rovatot) A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be Hivatalos név:
Közbeszerzési Döntőbizottság
Postai cím: Riadó utca 5. Város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország
E-mail:
[email protected]
Telefon: 06-1-882-8594
Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu
Fax: 06-1-882-8593
VI.5) E hirdetmény feladásának időpontja : (nap/hónap/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) További információ a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhető be Hivatalos név: Biczi és Turi Ügyvédi Iroda
Nemzeti azonosító:(ha ismert)
Postai cím: Rákóczi út 11. III/1. Város: Budapest
Postai irányítószám: 1088
Kapcsolattartási
pont(ok):
Ország: HU Telefon: +36 13730090
Címzett: Közbeszerzési Csoport Fax: +36 13730089
E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.b-t.hu
II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok beszerezhetők Nemzeti azonosító:(ha ismert)
Hivatalos név: Postai cím: Város:
Postai irányítószám:
Kapcsolattartási Címzett:
Ország: pont(ok):
Telefon:
E-mail:
Fax:
Internetcím (URL): III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani Nemzeti azonosító:(ha ismert)
Hivatalos név: Postai cím: Város:
Postai irányítószám:
Kapcsolattartási
Ország: pont(ok):
Telefon:
Címzett: E-mail:
Fax:
Internetcím (URL): IV ) A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név:
Nemzeti azonosító (ha ismert):
Postai cím: Város:
Postai irányítószám:
Ország:
……. (Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)…..