.NYÍRI PÁL.
.Európa, a látnivaló:. kínai utazók a nyugati periférián Fordította: Pék Zoltán
D
ean MacCannell azzal kezdi a The Tourist-ot – a turizmusról szóló els√ és mindmáig legnagyobb hatású tanulmányt –, hogy „a »turista« a modern ember egyik legjobb rendelkezésre álló modellje” (MacCannell 1976:1). Való igaz, mind „az utazó”, mind „a turista” – bár különböz√ jelentéssel – régóta fontos metaforája a (poszt)modern individuumnak. Ám amit ezek a fogalmak jelölnek, akár tágabb, metaforikus értelmükben, akár MacCannell munkájában és a turizmust azóta tanulmányozóknál, az valójában nem „a modern ember mint olyan”, hanem a nyugati, szabadpiacon és liberális demokrácián alapuló modernitás megtestesülése. A turizmust taglaló legtöbb társadalomtudományi m∫ben – bár ezek egyetemes igény∫ elméleti kijelentéseket tesznek – a „nem nyugati” állampolgár csak tárgya lehet a turizmusnak, akinek tevékenysége arra korlátozódik, hogy kénytelen megküzdeni a nyugati modernitás e termékének következményeivel (Alneng 2002). Az egyenl√ségjel a turizmus és a Nyugat között különösen szembet∫n√, ha megnézzük a turizmusról rendezett konferenciák programjait, de a gondolat még a nem nyugati tudósok munkáinak zömére is hatást gyakorolt (pl. Yamashita 2003). Csakhogy a szervezett, tömeges turizmus – ez a II. világháború utáni jelenség, melyet ma a világ legnagyobb üzletének neveznek, s amely a World Tourism Organisation (WTO, www.world-tourism.org) szerint 2001-ben 463 milliárd dollár bevételt hozott – egyre inkább meghonosodik olyan, hatalmas népességek körében is, amelyeknél ez régebben ismeretlen volt. Ez komoly következményekkel járhat a turizmussal most ismerked√ társadalmakban a modern szubjektum átalakulásával kapcsolatban, de azon országok-
ban is, melyek a most utazni kezd√, nem nyugati népességek szabadidejének export√reivé válnak, hiszen e népességek szórakozásról kialakított szemlélete igencsak különbözhet a nyugati normától. Az √ turizmusuk megismerése átértékeltetheti velünk a „modern emberr√l” alkotott fogalmunkat. Noha Európát manapság a „b√vítés” eszméje foglalkoztatja, mind Nyugat-Európa egyre er√tlenebb világi-jóléti liberalizmusai, mind Kelet-Európa egyre etnocentrikusabb neoliberalizmusai igencsak a globális áramlatok perifériájára szorultak. Ezt a kisodródást nem kis mértékben az okozta, hogy Európa vonakodik befogadni a benne dolgozni, vállalkozni, tanulni vagy egyszer∫en csak bámészkodni akaró Európán kívüliek beáramlását. Véleményem szerint ennek köze van ahhoz, hogy Európa nem hajlandó szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyek köldöknéz√ önértékelését érik. Ez a tétlenkedés természetesen ellentmond a neoliberális gazdasági rendszer parancsának. A tanulás és a szórakozás – hogy a kortárs embermozgásnak csak két következményét említsük – olyan árucikkek, melyek Európa exportjában fokozatosan a hagyományosabbak fölé kerekednek. Az európai államok mindkett√t aktívan támogatják, f√leg az új piac közmondásos aranybányájában, a Kínai Népköztársaságban. Csakhogy Kínában er√sen beágyazódott, hegemón diskurzus van arról, mit jelent turistának lenni, és mi a turistalátványosság – s ennek a diskurzusnak a kialakításában az állam játssza a f√szerepet. E tanulmány a Kínából Európába irányuló nagylépték∫ turizmus kialakulásának hátterét vizsgálja, illetve az ehhez kapcsolódó, Európa önképével szembekerül√ nézeteket a modernitásról, az utazásról és Európáról.
103
Nyíri Pál
nyezetüket, Kínához és a letelepedési országukhoz f∫z√d√ viszonyukat látják, és arra, ahogyan döntéseiket és tetteiket igazolják (Nyíri 2002ab). Ennek az az oka, hogy az „új migránsnak” a növekv√ és egyre hasonlóbb tartalmú globális kínai média által terjesztett képe fokozatosan kiszorítja a háztartásokból a helyi médiadiskurzusokat (Nyíri, megjelenés el√tt). Ezt a képet propagálja a Kínai Központi Televízió m∫holdas csatornája, a Kínában és Hongkongban üzleti érdekeltségekkel rendelkez√ magáncsatornák, valamint a hongkongi érdekeltségek és az új migránsok által kiadott újságok (lásd Yang 1997, Zhang 2001a, Nyíri 2002b és Parker 2003).1 Az ország modernkori történelmében a kínai diaszpóra több alkalommal is fontos szerepet kapott a kínai nemzeti kultúráról szóló diskurzus kialakításában (lásd pl. Duara 1997). Ma a diaszpóra, f√ként pedig az „új migránsok” gazdasági sikere újra központi szerepet játszik a kulturális nacionalizmus megnyilvánulásaiban. Mint arra Rojek és Urry rámutat, a „nemzeti kultúra” fogalmának megteremtésébe a turizmus szintjén beletartozhatnak az országhatáron túli helyek is, s ez szükségszer∫en érvényes a diaszporikus (vagy transznacionális) népességeknél (Rojek and Urry 1997:12). Ahogy a Nyugat globális városai filmek, televíziós sorozatok és regények tömkelegében a migránsok sikereit megjelenít√ szimbolikus helyekké válnak, úgy kapnak fokozatosan nemzeti jelentést is. Az Egy pekingi New Yorkban cím∫ regény (1991) roppant népszer∫ szappanopera-változata óta a migránsok egyszerre jelentik a nemzet számára a felderít√t és a kukkolót, aki folyamatos peepshow-jában a helyi nevezetességekr√l szóló kommentárjaival háttérül szolgál a kínai élet átalakuló formáihoz (Sun 2002:67–111). Ezekben a könyvekben és filmekben Tokió, Moszkva, Párizs és New York mindenekel√tt a kibontakozó globális kínai modernitás helyszínei. Ez a funkció, mint azt Wanning Sun megjegyzi, a városok vizuális megjelenítését is érinti, többek között
VILÁGVÁROSOK, AZ „ÚJ MIGRÁNS” ÉS A KÍNAI MODERNITÁS
A
zóta, hogy a Kínai Népköztársaság belefogott a modernizációba, amely 1978-tól legf√bb állami ideológiává és társadalmi mantrává vált, a kínai polgárokat sokféleképpen ösztönözik utazásra. Mint Liu (1997) rámutatott, kialakult egy „térbeli hierarchia”, melyben az egyén „sikere” a modern – vagy „fejlett” (xianjin), „civilizált” (wenming), „kulturált” (you wenhua), „min√ségi” (you suzhi) – kínai állampolgár mobilitásához kapcsolódik. A hierarchia csúcsán az Egyesült Államokba, a globális modernséget jelképez√ országba való migráció áll. A migrációt, melyet sokáig egyértelm∫en árulásnak tekintettek, most a hazafias potenciál megnyilvánulásaként értékelték újra: a „sikeres” emigránsok nemcsak a saját, de a szül√föld modernizációjához és dics√ségéhez is hozzájárulnak (Nyíri 2001). Az emigránsok jelképes figurák, és nem csupán azért, mert a modernség élcsapatát alkotják, és a „fejlettebb” országokhoz csatlakoznak, hanem már saját mobilitásuk tényéb√l fakadóan is. Kína olyan államból, mely nemrég még tiltotta a külföldi utazást, olyan állammá vált, mely bátorítja azt, de úgy, hogy közben igyekszik ellen√rizni annak jelentését. Kínában az 1990-es évek közbeszédében – a kutatóktól a médiáig – a külföldi utazás egyenl√ volt a migrációval, melynek célja az egyén „fejl√dése” (fazhan) a tanuláson vagy munkán, de leginkább a vállalkozáson keresztül. Az „új migráns” központi narratívája arról szól, amit Harvey (1989) „rugalmas felhalmozás”-nak nevezett. Az „új migráns” jelképezi az új, globálisan modern, ám eredend√en nemzeti – s√t faji – módját annak, mit jelent kínainak lenni. ◊ az, aki sikeres a globális kapitalista gazdaságban, és gazdasági, s√t politikai hatalmi pozíciókhoz jut az Egyesült Államokban, a modernitást és hatalmat megtestesít√ társadalomban; s mindezt bizonyos veleszületett morális tulajdonságok – például a kínai állam iránti lojalitás – folytán képes megtenni (Nyíri 2002b). A kínai migránsnak ez a képe éles ellentétben áll a mérvadó európai és ázsiai (és részben amerikai) média által rajzolt neo-„sárga veszedelem” típusú képpel, amely a kínai migrációt gyakran az illegalitással, a b∫nözéssel, valamint a gazdasági biztonság, demográfiai egyensúly és/vagy közegészség elleni fenyegetéssel köti össze (lásd Lomanov 2002). Ennek ellenére az „új migráns” kínai diskurzusa nagy hatással van a migránsokra: arra, ahogyan magukat és kör-
a sebesség klisészer∫ ikonjainak fetisiszta használatával, mint például a hangtalanul (és láthatóan légszennyezés nélkül) sikló autók az autópályákon; az er√t sugárzó, alulról készített képekkel a város felh√karcolóiról; és a többszint∫ autópályák látványa által sugallt energiával (Sun 2002:77).
Az „új migránsok”-ról készült riportok és szappanoperák, valamint az igen népszer∫ külföldi (f√leg amerikai) televíziós sorozatok fontos tényez√k a külföldre utazók várakozásainak formálásában, f√ként
104
Európa, a látnivaló: kínai utazók a nyugati periférián
vannak, hanem azok között, mint a „kisebbségi” táncosok a Kínát bemutató szabadid√parkokban. (A Szent folyó cím∫ regényben a magyar pincérek valóban népviseletbe bújva táncolnak kínai f√nöküknek ([Nyíri 2002b].) Az Új Migráns gyakran már úgy t∫nik föl, mintha átvette volna a „fehér ember terhét”: hogy a civilizációt a kereskedelem révén terjessze. Az 1990-es–2000-es években számos migránssal találkoztam, aki Európának ezt a képét visszhangozta. „Európában az a jó, hogy nyugodt, kevés az ember. Amúgy Sanghaj jobb. Fejlettebb” – mondta Sun, egy huszonnyolc éves sanghaji, aki pincérn√ként dolgozott Budapesten. „Olaszországban nincsenek szép helyek” – értett egyet vele húszéves kollégája, Yang, a toszkán Pratóban. Nem utaztak sokat, mégis határozott nézeteket vallanak Európáról: mindkettejük szerint Párizs a legjobb. „Kicsit modernebb a többinél, majdnem olyan, mint Sanghaj” – ismerte el Sun. „A legszebb város. Higiénikus, és az emberek civilizáltak” – vélte Yang. Amikor megkérdeztem, pontosan mi látnivaló van Párizsban, a húszéves Wang, aki élt Hollandiában, Portugáliában és Magyarországon, azt felelte: „a vastorony és Disneyland”. Amikor He-t, egy ötvenéves budapesti keresked√t arra kértem, hasonlítsa össze a kelet-európai országokat, megjegyezte, hogy Budapesten van a legnagyobb metró, Szófiában, Varsóban és Belgrádban meg egyáltalán nincs (ezzel azt sugallva, hogy ezért „kevésbé fejlettek”). Luót, az olaszországi Trevisóban dolgozó gyári munkást hasonlóképpen két dolog ny∫gözte le Moszkvában: a metró és a Vörös tér a Lenin-mauzóleummal. Más migránsok – általában azok, akik magasabb végzettség∫ek és régebb óta laknak Európában – inkább méltányolják a kontinens „történelmi” vagy „romantikus” oldalát, az „elmaradottság” ellenére is. „Európában, ha valami szép, akkor azt mindenki védi” – figyelte meg Zhao, egy budapesti üzletasszony. „A történelmi emlékeket meg√rzik, méghozzá eredeti állapotukban.” „Róma rettent√en drága, koszos és rendetlen, és nagyon nehéz parkolni, de ott tapintható leginkább a történelem szelleme” – ismerte el Zhu, a Budapesten él√ üzletember és néhai pártfunkcionárius.
mivel „közönséges nyugatiakkal” készült él√ riportokat vagy akár nyugati dokumentumfilmeket ritkán sugároznak. Csakugyan, Sun (2002:77) rámutat, hogy az Ausztráliába érkez√ kínaiak a modernitásnak a filmekb√l ismer√s jegyeit keresik, és azok hiánya „néha olyan csalódás lehet az »Újvilágba« érkez√ kínainak, mint annak a nyugati turistának, aki valamely »harmadik világbeli« helyre érkezve nem találja a hagyomány – vagyis az »autenticitás« – jeleit”. Valójában inkább a migráció hagyományából kevésbé ismert Európát emlegetik „újvilág” (xin tiandi) néven az „új migráns”-irodalomban. Az Európába érkez√ turisták is a szappanoperákból és riportokból ismert jeleket keresik, de ezek a jelek különböznek a Sun által leírtaktól. A Délkelet-Fujiani Televízió által 1999-ben gyártott, Irány Európa (Zouru Ouzhou) cím∫ szappanopera (A Hang regénye alapján rendezte Chen Kemin) folytatásaiban a nyitóképek Párizs, Róma vagy Budapest éjszakai csillogását mutatják, ám a migránsok mindennapi élete, melybe a néz√ bepillantást nyer, egy olyan kontinenst mutat, amely bár romantikus, de lassú, és hiányzik bel√le a modernitás. Ezt a modernitást a sorozat f√h√se által megtestesített Új Kínai Migráns hozza el. Egy fillér nélkül érkezik meg Párizsba, azonban egy éven belül ambiciózus, új építési tervet tár az ámuldozó és elragadtatottan tapsoló párizsi közönség elé. „– Hölgyeim és uraim! – mutat a pagodatet√s épületkomplexum tervére. – Mi újat láthatunk Párizs térképén két év múlva? Hogy a Szajna gyönyör∫ partjait beragyogja a keleti pompa: a Kínai Negyed Befektetési és Üzletközpont!” (Nyíri 2002b). Annak fontossága, hogy az „új kínai” mutatja meg Párizsnak (Európa szimbolikus központjának) a modernitás útját, egyértelm∫ minden kínai néz√ számára, aki olyan narratívákon n√tt fel, melyek szerint az imperialista Európa egyszerre alázta meg és kényszerítette modernizálásra Kínát. Az állami vállalatok által készített és sugárzott filmben tartalmilag is er√teljes a kínai állam jelenléte: a kínai követség biztosítja a támogatást a f√h√s tervéhez, a pénz pedig egyenesen Kínából érkezik. A Kelet-Európában játszódó sorozatokban – amilyen a beszédes cím∫ Sárga nap a Duna partján vagy a Viszlát, Moszkva! – kevesebb a romantika és több az „elmaradottság” (Nyíri 2002b). Ám az összes ilyen sorozat úgy mutatja be Európát, mint kínai negyedek, kínai árukat kínáló piacok, éttermek és kereskedelmi útvonalak hálózatát. A „külföldiek” – rend√rök, adóhatósági tisztvisel√k, vállalkozók, barátn√k, pincérek, titkárn√k – és az √ kaszinóik, parkjaik, bevásárlóközpontjaik és uszodáik nem a térkép csomópontjaiban
BELÉP A TURISTA
E
urópának erre a térképére érkezik tehát meg a kínai turista. 1990-ben a külföldre utazás Kínában a migráció szinonimája volt. Az azóta eltelt tíz évben azonban, hála a növekv√ béreknek és a fizetett sza-
105
Nyíri Pál
már nem kellett „delegációknak” álcázni, s az utazások költsége is csökkent. Tavaly Svájc, majd idén az Európai Unió is egyezményt írt alá Kínával, megnyitva az utat az ADS kiterjesztése el√tt Európa nagy részére. Egyéni utazóknak azonban elérhetetlen marad a turistavízum. A külföldi utazások száma gyorsan növekszik. A hivatalos statisztikák szerint 1997-ben a Kínai Népköztársaság 5 millió polgára utazott külföldre, 2001-ben 12 millió, 2002-ben több mint 16 millió, 2003-ban pedig már 20 millió. Noha ez a szám az ország lakosságának arányában még mindig alacsony – a sokkal kisebb lakosságú Oroszországból 11 millióan utaznak évente külföldre –, így is duplája a Japánból tengerentúlra utazóknak. A növekedés üteméb√l – évi 20–30% – a World Tourism Organisation arra következtet, hogy 2020-ban a külföldre utazó kínai turisták száma 100 millió lesz, és ezzel Kína megel√zheti az összes többi országot. Ehhez hozzávéve, hogy a kínaiak ráadásul jócskán költenek is – a WTO szerint 2000-ben fejenként kicsit többet költöttek a koreaiaknál –, nem csoda, hogy a kínai turizmus növekedésének el√rejelzése a szakma mantrájává vált. Ha a becslés akár csak tendenciáiban helyes, a külföldi utazás el√lépése szabadid√s tevékenységgé Kínában óriási változást ígér abban, ahogyan a turizmust fogadó országok társadalmai a globalizációs folyamatokat értelmezik. De az sem kevésbé fontos, hogy a folyamat tükrözi és formálja azt, ahogy a kínaiak látják saját helyüket a hatalom, modernitás és fogyasztás globális hierarchiájában. Mint arra Craik (1997:118, kiemelés az eredetiben) rámutat, „a turizmus kínálta kulturális tapasztalatok földolgozását olyan korábbi tudás, várakozások, fantáziák és mitológiák határozzák meg, melyeket a turista saját kultúrája, nem pedig a célállomás kultúrája hoz létre”. A kínai turistákat a modernitás utáni vágy hajtja külföldre, de magukkal hozzák a látnivalókhoz mint „fejlesztett”, egyértelm∫ kulturális reprezentációkkal rendelkez√ egységekhez f∫z√d√ várakozást is. Mire jutnak a turisták a Kínán kívüli látnivalók sokkal kevésbé kanonizált jelentésével? Kinek a tekintélye érvényesül majd az ilyen helyek értelmezésénél? Ezek a kérdések azért is fontosak, mert a nemzetközi utazás központi szerepet játszik abban a diskurzusban, amely arról szól, hogy mit is jelent kínainak lenni a modern világban. A legnagyobb hatással a turisták külfölddel kapcsolatos elvárásaira valószín∫leg a szappanoperákból és az új migránsokról szóló riportokból kapott reprezentációk vannak. Ezt tovább er√síti a tény,
badságot hat napról három hétre növel√ és a „szabadid√ kultúráját” a modernizációs és „civilizációs” ideológiába beemel√ politikának, az utazás mint szabadid√ egyre inkább részévé lett a felfelé mobil városi osztályok életmódjának. Viszont a turizmus nyugati – a természet fenségér√l, a világ megismerésér√l, a fizikai és szellemi önképzésr√l alkotott, felvilágosodás utáni, iparosodáskori eszmék által formált – képét√l eltér√en, Kínában a turizmus szón annak irányítói és fejleszt√i kizárólag a fogyasztás modern módját értik, melynek tárgyai „fejlesztett”, behatárolt, jóváhagyott és katalogizált „látnivalók”, a kulturális utalások kapcsolódó kánonjával. Az utazásnak a látnivalók elfogadott kánonjáról szóló ismeretek meger√sítéseként való fölfogása a hagyományos kínai írástudói osztály utazásainak premodern képéhez nyúlik vissza: ezt sajátította ki a pártállam által továbbra is irányított turisztikai ágazat (Nyíri, megjelenés el√tt). A látnivalók kánonja a posztindusztriális érában bukkant föl újra, amikor az állam már nem a termelést, hanem a fogyasztást hangsúlyozta mint a modern és kívánatos polgárrá válás útját. A látnivalók funkciója ma tehát kett√s: demonstrálják a kulturális örökséget, ugyanakkor szolgálják a modernizációt és a „civilizálódást”. Ahogy Délnyugat-Kínában mondta egy hivatalnok Tim Oakes szociológusnak, a falusiak „nem értenek hozzá, hogyan kell fejleszteni a turizmust… Ha maguk nyitják meg a falvaikat, abból csak z∫rzavar lesz… Meg kell várniuk, hogy mi tegyük meg nekik” (Oakes 1998:184). A látnivalók „tematizált” zárványok lettek, amelyek azonban mégsem pusztán a játékot szolgálják: nincsenek eltávolítva a nemzet testéb√l, ellenkez√leg, fontos szerepet játszanak benne. Mindegyik látnivaló kulturális központi narratívája szabványos dalos-táncos el√adásban mutatkozik meg, amely ugyanazt a szerepet tölti be, mint a premodern id√kben a látnivalókról készített szabványos látképsorozatok. A robbanásszer∫en meginduló belföldi turizmus – a három szabad hét egyikén, 2002. október 1. és 7. között a kínaiak 90 millió jegyet váltottak a „látnivalókhoz” 2 – lassan átformálja a külföldi utazás fogalmát is. Az útlevélhez jutást többször könnyítették, s noha a procedúra többnyire még most is nehézkes, a társasutazásoknál kikerülhet√. DélkeletÁzsián, Ausztrálián és Új-Zélandon kívüli országok – Németország, Egyiptom, Törökország, Málta, majd Ciprus és Magyarország – két éve kerültek föl els√ként a társasutazásoknak engedélyezett célországok közé. Az ADS (Approved Destination Status) néven ismert engedély azt jelentette, hogy a turistákat im-
106
Európa, a látnivaló: kínai utazók a nyugati periférián
hogy a kínai turistacsoportok útitervét összeállító utazási ügynökök és az √ket kísér√ idegenvezet√k nagy része maga is friss migráns, akinek turistalátványosságok iránti elvárásait a hazai kontextus alakította ki. A legnagyobb kínai állami utazási iroda, a China Travel Service hongkongi fiókjában a „polgárok tengerentúli utazásaival” foglalkozó részleg vezet√je szerint a legnépszer∫bb európai utak a tíz-tizenkét országot magukba foglaló autóbuszos körutak, de a turizmus „legalizációjával” párhuzamban az utazási irodák „új termékeket” készítenek el√ olyan „terméktervez√k” segítségével, akik „sokéves európai tapasztalattal” rendelkeznek (Shichang 2004). De sorra jelennek meg más reprezentációk is. Az els√ külföldi útikönyveket és turistaatlaszokat Kínában az 1990-es években adták ki. Ezeket3 átnézve jól látható, hogy a turistalátványosságok bemutatása megfelel a látnivaló-modellnek. A látnivalókat a szerz√k a helyi turisztikai kánonból veszik át, néhol hozzáadva a hivatalos kínai történetírás ideológiáját, de bemutatásuk a régi látképalbumok módjára, véletlenszer∫en, minden rangsorolás, földrajzi vagy történelmi összefüggés nélkül történik. A londoni látnivalók sorában a „greenwichi meridián” és a „londoni köd” mindjárt a Temze, a Buckingham-palota és Madame Tussaud panoptikuma mellett szerepel. Berlinben a Honecker-féle (azóta lebontásra ítélt és a Michelin-útikönyvben meg sem említett) Köztársasági Palota leírása – „gyönyör∫ és pompázatos” – nagyon hasonlít a Reichstagéhoz. A Humboldt Egyetem fontosságát olyan történelmi személyiségek fémjelzik, mint Marx, Engels, Hegel, Einstein és a néhai kínai miniszterelnök, Zhou Enlai. Az olvasó megtudja, mikor emelték és rombolták le a berlini falat, de hogy kik és miért, azt nem. Szentpétervárott a hét megemlített látványosság közé tartozik az Auróra cirkáló és a Szmolnij, az utóbbiban pedig konkrétan „a Forradalom három szent helye”: a kongresszusi terem, illetve Lenin dolgozó- és lakószobája. Moszkvában az Ukrajna Hotel sztálinista felh√karcolóját az útikönyv a párizsi Notre-Dame-hoz hasonlítja. A Nyugaton megszokott városútikönyvekt√l eltér√en itt nem esik szó sétákról, környékekr√l, hiányoznak a nyugati útikönyvekben oly fontos, az olvasóval összekacsintó tippek a tömegek elkerülésére. Másrészt a látnivalók leírása mellett – ami az útikönyveknek nem több mint kétharmadát, egy esetben pedig mindössze tizedét teszi ki – a szövegek részletesen taglalják az országok történelmét, gazdaságát, oktatási rendszerét, családi életét, házasságkötési hagyományait, etikettjét, ünnepeit, ivás-
hoz és szerencsejátékhoz kapcsolódó szokásait. A hagyományos ünnepek, például a farsang, a kínai „kisebbségek” turisztikai reprezentációihoz hasonlóan, össznépi mulatságokként t∫nnek föl. Ezek a könyvek mára talán el is avultak, hiszen a 2000-es években fényesebb és vastagabb európai útikönyvek jelentek meg a kínai könyvesboltokban. Mindenesetre az útikönyvek, és még inkább az Európában dolgozó kínai idegenvezet√k narratívái a „látképek” sokszín∫ egyvelegét alkotják, amely a helyi turisztikai kánon „romantikus” tárgyaiból, a modernitást jelképez√ objektumokból és a migránsok topográfiája szempontjából fontos pontokból áll össze. Az idegenvezet√k nem mennek történelmi vagy építészeti részletekbe, viszont olyan adomákat adnak szövegükhöz, amelyek a helyi turisztikai kánonban nem léteznek. Egy kínai „üzleti delegáció” 2001-es dunai sétahajózása során az idegenvezet√ sorrendben a következ√kre hívta fel a figyelmet: a helyi kínaiak által kedvelt kaszinóra; a Várhegyre és a Lánchídra („Budapest jelképei”); a Halászbástyára; egy úszó étteremre és a Parlamentre. A Lánchídról az idegenvezet√ elmesélt egy történetet, amely nem szerepel a magyar turistafolklórban és valószín∫leg kitalált: a H√sök hídjának is nevezik annak a harminc munkásnak a tiszteletére, aki ott pusztult el egy II. világháborús bombázás alatt. Hogy felértékelje a millenniumi emlékm∫vet, vagy talán csak hogy kapcsolni tudja a nyugati modernitás valamely ismert jelképéhez, az idegenvezet√ a szoborcsoport közepén lév√ angyalt a Szabadság Istenn√jének nevezte, ahogy a kínaiak a New York-i kiköt√ben álló Szabadság-szobrot hívják általában; de egy berlini idegenvezet√ ugyanezt sütötte el az ottani Gy√zelem-oszloppal kapcsolatban. Az egyik budapesti sétahajózó – egy Sanghaj-közeli járásban m∫köd√ cég 29 éves alkalmazottja – nem tudta, hogyan kezelje a látottakat: „A Nyugat és a Kelet nagyon más. Keleten minél újabb valami, annál jobb. Itt meg minél régebbi… A modern rész kicsit halványabb, de a történelmi nagyon er√s. Mintha az utóbbi húsz évben nem lett volna nagy haladás…” Más turisták azonban nem rejtik el csalódottságukat a „modernitás” és a „kifejlesztett” látnivalók hiánya láttán, amit a „megnézhet√” helyek hiányaként értékelnek. 2001-ben Zhao, egy Berlinben dolgozó kínai idegenvezet√ elismerte, hogy legtöbb kínai ügyfele „kicsit csalódott”, hogy nem lát felh√karcolókat és széles sugárutakat, és Berlint „elmaradottnak” találja Sanghajhoz vagy akár Hangzhouhoz képest. Meng, az egyik berlini egyetem fiatal el√adója egyetért: „Itt az emberek roppant büszkék a KaDeWére, a nagy üz-
107
Nyíri Pál
ményképhez, Észak-Amerikához nem tartozik, így a kultúra fejl√dés- és modernizálás-központú felfogása, mely a hazai látnivalók fogyasztását meghatározza, nyilvánvalóan elégtelen a külföldi élmények feldolgozásához. A kínai turista találkozása ezekkel a helyekkel csak most veszi kezdetét; a turisztikai kánon megteremtése, terjesztése és fogyasztása összetett folyamat, többféle érdekkel és értelmezéssel, melyek mind kínai, mind nem kínai szemszögb√l hatást gyakorolhatnak a modern világban való létezés fogalmára. Egyvalami biztos: amíg a jelen formájában létezik, a kínai állam érvényesíteni igyekszik kulturális tekintélyét a külföldi látványosságok értelmezésében. 2004 elején, amikor a Kínai Népköztársaság elnöke, Hu Jintao Párizsba látogatott a Kína és Franciaország közötti diplomáciai kapcsolat fölvételének negyvenedik évfordulója alkalmából, az Eiffel-torony vörösbe borult, a Champs-Elysées-t pedig lezárták, és sárkánytánc-parádét rendeztek rajta. A további ünnepségek központja pedig – melyre a Párizsban él√ Nobel-díjas kínai írót, Gao Xingjiant meg sem hívták – az EuroDisney volt, mely vörös és arany, a hagyományos kínai/kommunista színekben pompázott. Az International Herald Tribune munkatársa – ahogy biztosan sok francia is – meglep√dött a „kormány által szponzorált nemzeti kampány”-on, mely az els√ alkalom volt, hogy az Eiffel-tornyot a szokásos aranytól eltér√ színnel világították meg, és a német megszállás óta el√ször fordult el√, hogy a Champs-Elysées-n „nem francia esemény” zajlott (Smith 2004). De a kínai televíziónéz√knek ez megszokott látvány volt, a jelentése pedig világos. Vörös fények, utcai felvonulás, kormány szponzorálta kampány – mindezek nélkülözhetetlen részei egy sikeres turizmusfesztiválnak. Gao Xingjian – a kínai Kertész Imre – Nobel-díjas ugyan, de politikailag ambivalens és Kínában szinte ismeretlen figura; az Eiffel-torony és az EuroDisney viszont a Nyugat jól bejáratott jelképei. Az ünnepségek idejére az Irány Európa h√sének álma valóra vált: Párizs igazi látnivalóvá vált – kínai segítséggel.
letközpontra. De Kínában ennél még étterem is van nagyobb.” Zhao szerint a vásárláson és éjszakai életen kívül a legnagyobb érdekl√dés a történelmi személyiségekhez köt√d√ helyek iránt van, mint amilyen a Marx–Engels-emlékm∫ vagy épp Hitler bunkerének helye. Ugyanígy nyilatkozott egy kínai turistákkal dolgozó orosz idegenvezet√ Szentpétervárott, akinek csoportjai f√ként a Szmolnijra és az Aurórára kíváncsiak. A jelek szerint tehát a turisták elegend√ kulturális referenciát hoznak magukról ahhoz, hogy „szentesítsék” ezeket a helyeket. A kínai állam igyekszik befolyásolni a külföldi turistalátványosságok reprezentációit. Figyelemre méltó, hogy az Internet sz∫résére vonatkozó els√ széles kör∫ kínai felmérés szerint a külföldi turizmus – Tajvan, Tibet, politikai témák, vallás és az egészségügy mellett – azokhoz a témákhoz tartozik, amelyekr√l a kormány rendszeresen blokkolja az információhoz történ√ internetes hozzáférést.4 A migráns szerz√k és turisták részér√l a külföldi látnivalók osztályozására, rangsorolására és Kínához hasonlítására irányuló igyekezet tulajdonképpen kísérlet annak a nyugati, Said kifejezésével élve „helyzeti fels√bbrend∫ségnek” a megdöntésére, amely évszázadok óta meghatározta ezeket a kategóriákat és nézeteket. A turisták és a közvetít√k, akik a látványosságokat kommentálják, elutasítják a látványosságok helyileg domináns reprezentációit – például Berlin er√sen historikus reprezentációját, melynek központjában a nácizmus és a kommunizmus áll –, pontosabban nem is foglalkoznak velük. Ez az érdektelenség nyelvileg is tetten érhet√ a helyek – gyakran angol hangzású – véletlen félrenevezésében (vagy átkeresztelésében): így lesz a németországi útikönyvekben Berlin f√utcája Unter den Lindenb√l „Pipal Avenue”, a Lüneburger Heidéból pedig „Purple flower and sand plain”, pontosan úgy, ahogy a tibeti falvak nevét felülírják a „látnivalók” kínai nevei. Ugyanakkor a helyi reprezentációk helyett kialakuló kategóriák még zavarosak. A Nyugat perifériája sem a könnyen behatárolható „fejl√d√ országokhoz”, sem a fejl√dési esz-
Felhasznált irodalom Alneng, Victor (2002) „The modern does not cater for natives,” Tourist Studies 2(2):119–142. Barmé, Geremie (1999) In the Red. New York: Columbia University Press. Craik, Jennifer (1997) „The Culture of Tourism,” in Rojek and Urry (1997), pp. 113–136. Harvey, David (1989) The Condition of Postmodernity. An Enquiry into the Origins of Cultural Change. Cambridge, Mass.: Basil Blackwell. Huang, Yu, and Chin-Chuan Lee (2003) „Peddling party ideology for a profit: media and the rise of Chinese nationalism in the 1990s,” in Gary D. and Ming-
Yeh T. Rawnsley, eds. Political Communications in Greater China. London and New York: Routledge, Curzon, pp. 41–61. Iyengar, Jayanthi (2004) „Digital China is booming,” Asia Times Online, 18 February. http://www.atimes.com/atimes/China/FB18Ad01.html Liu, Xin (1997) „Space, Mobility, and Flexibility: Chinese Villagers and Scholars Negotiate Power at Home and Abroad,” in Aihwa Ong and Donald Nonini (eds.) Ungrounded Empires: The Cultural Politics of Modern Chinese Transnationalism. New York: Routledge, pp. 91–114.
108
Európa, a látnivaló: kínai utazók a nyugati periférián Lomanov, Alexander V. (2002) „On the Periphery of the ’Clash of Civilisations’: Discourse and Geopolitics in Russian-Chinese Relations,” in Pál Nyíri and Joana Breidenbach, eds. China Inside Out. Contemporary Chinese Nationalism and Transnationalism. http://cio.ceu.hu. Paper edition: Budapest: Central European University Press, megjelenés el√tt. MacCannell, Dean (1976) The Tourist: A New Theory of the Leisure Class. New York: Schocken. Nyíri, Pál (2001) „Expatriating is Patriotic? The discourse on ‘new migrants’ in the People’s Republic of China and identity construction among recent migrants from the PRC”, Journal of Ethnic and Migration Studies, 27(4): 635–653. (magyarul: „Kivándorolni hazafias? – Peking szerepe a kínai diaszpóra identitásépítésében”, in Endre Sik, Judit Tóth, szerk., Diskurzusok a vándorlásról. Budapest: 2000, 82–90.) (2002a) „Mobility, Entrepreneurship, and Sex: How Narratives of Modernity Help Chinese Women in Hungary Evade Gender Constraints”, in Pál Nyíri and Igor R. Saveliev, eds. Globalising Chinese Migration. Aldershot, Hampshire: Ashgate. (magyarul: „Mobilitás, vállalkozás és szex: A modernség narratívái és a magyarországi kínai n√k”, Café Bábel, Tavasz-Nyár, 2001.) (2002b) „The ‘New Migrant’: State and Market Constructions of Modernity and Patriotism,” in Pál Nyíri and Joana Breidenbach, eds. China Inside Out. Contemporary Chinese Nationalism and Transnationalism. http://cio.ceu.hu. Paper edition: Budapest: Central European University Press, megjelenés el√tt. Oakes, Tim (1998) Tourism and Modernity in China. London and New York: Routledge.
Parker, David (2003) „Is there a British Chinese public sphere?” in Gary D. and Ming-Yeh T. Rawnsley, eds. Political Communications in Greater China. London and New York: RoutledgeCurzon, pp. 239–260. Rojek, Chris, and John Urry, eds. (1997) Touring Cultures: Transformations of Travel and Theory. London and New York: Routledge. Shichang (Piac, Budapest) „Chu Ouzhou lüyou Zhongguoren jiang da ji bai wan: jiage keneng bu jiang fan sheng” (Chinese tourists in Europe to reach millions: prices may rise, not drop), 17 February, p. 5. Sun, Wanning (2002) Leaving China: Media, Migration, and the Transnational Imagination. Lanham, Boulder, New York, and Oxford: Rowman & Littlefield. Tan Chee-Beng, Sydney C. H. Cheung and Yang Hui, eds. (2001) Tourism, Anthropology and China. Bangkok: White Lotus Press. Yamashita, Shinji (2003) Bali and Beyond. Oxford: Berghahn. Yang, Mayfair Mei-hui (1997) „Mass media and transnational subjectivity in Shanghai: notes on (re)cosmopolitanism in a Chinese metropolis,” in Aihwa Ong and Donald M. Nonini, eds. Ungrounded Empires. London: Routledge, pp. 287–322. Zhang, Xudong (2001a) „The Making of the Post-Tiananmen Intellectual Field: A Critical Overview,” in Whither China? Durham, N. C., and London: Duke University Press, pp. 1–78. (2001b) „Nationalism, Mass Culture, and Intellectual Strategies in Post-Tiananmen China,” in Whither China? Durham, N. C., and London: Duke University Press, pp. 315–348.
Jegyzetek
Yingguo [Anglia]. Mukden: Liaoning Jiaoyu Chubanshe, 1998; Guigui, ed., Russia. Canton: Guangdong Jiaoyu Chubanshe, 1997; Eluosi Dituce [Oroszország atlasza]. Peking: Zhongguo Ditu Chubanshe, 1999; Luo Chen, ed., Ouzhou zhi lü. Peking: Guoji Wenhua Chubanshe, 1999. [Utazási esszék] 4. „Az Internet-sz∫rés empirikus elemzése Kínában” (Jonathan Zittrain és Benjamin Edelman vizsgálata, 2002. május – november.)
1. A kormányzati ellen√rzés és a piaci érdekek sajátos konfigurációja által formált nacionalista médiadiskurzusról lásd Barmé 1999, Zhang 2001b és Huang and Lee 2003. 2. Lásd http://www.mayakinfo.ru/news.asp?msg=10769 3. Jin Liangjun, ed. Germany. Peking: Lüyou Jiaoyu Chubanshe, 1999; Germany Atlas. Peking: China Cartographic Publishing House, 1998; Zhang Yong, ed.,
A Nagy Fal és egy pekingi vidámpark, a „látnivalók” egy 1998-as enciklopédiában. A bemutatás módja a birodalmi id√k látképalbumaira emlékeztet
109
