Észtországi projekttalálkozó 2012. október 14-19. Immár második évéhez érkezett a Comenius Iskolai Együttműködési Projektünk, amelynek témája a sztereotípiák legyőzése. A résztvevő hat ország közül a lengyelek, a portugálok és mi már rendeztünk találkozót, most októberben az észteken volt a sor. Az olasz- és spanyolországi utak tavasszal esedékesek. Ezt az összejövetelt is komoly munka előzte meg, a téma, amit mindenkinek fel kellett dolgoznia, a bevándorlás volt. Mi a prezentációnkat egy kis történelmi visszatekintéssel kezdtük Trianonra, mivel világossá kellett tenni partnereink számára a határon túli magyarok fogalmát. Ezután a Statisztikai Hivatal diagramjainak segítségével bemutattuk a bevándorlók számának alakulását az elmúlt 10 évben, nemzetiségük szerinti százalékos megoszlását, és a magyar állampolgárságot felvettek arányát. Az előadásunk harmadik részét a Győrben élő bevándorlókkal készült interjúk tették ki. Szlovák, lengyel, afrikai és kínai származású embereket kérdeztünk meg letelepedésük körülményeiről, első benyomásaikról, kezdeti nehézségeikről, a magyarok hozzájuk való viszonyulásáról, pozitív és negatív élményeikről, valamint mit szeretnek legjobban és legkevésbé országunkban. A győri lengyel kisebbség történetét is elmondtuk, akiknek saját önkormányzatuk és kulturális egyesületük van városunkban. Az ilyen formában összeállított anyaggal indultunk a távoli kis balti állam 405.000 lakosú fővárosába, Tallinnba.
2012. október 14-én vasárnap repülővel keltünk útra Bécsből, és rigai átszállással értünk Tallinnba.
Iskolánkat négy diák képviselte: Erdélyi Franciska (11.H), Jánoki Andrea (11.N), Nyári Ákos (11.N) és Sári Karolina (11.N). Császári Ildikó angoltanárnő segítette rajtam kívül még a csapatot. Vasárnap este a diákok elfoglalták szállásukat az őket fogadó családoknál, majd a hétfői napot az észt diákok vezetésével városnézéssel töltöttük. Először egy erdei temetőbe mentünk, ahol fenyőfák árnyékában példásan rendben tartott, gondozott, szerény sírhalmokat láthattunk. Több író, művész és más közéleti személyiség sírja van itt.
Tovább buszoztunk a Szent Brigitta-kolostor romjaihoz, amely a XV. században a svédországi Brigitta-rendé volt. Apácák és barátok által vegyesen lakott kolostor 1577-ben vált romossá, amikor Rettegett Iván cár hadai ostromolták a várost.
Innen egy rövid sétával eljutottunk a Balti-tenger partjára, a Pirita folyó torkolatához, ahol az 1980-as moszkvai olimpia vitorlásversenyére készült központ található. Az észt vitorlássport hosszú múltra tekint vissza, az 1900-as évektől nagyon népszerű volt. A II. világháborúban a klubok és a hajók nagy része megsemmisült, a tengerre pedig a határövezet miatt csak engedéllyel lehetett kijutni. A tömeges vitorlázás így visszaszorult, s inkább csak elitsportként maradt fönn.
Az I. Péter orosz cár által alapított Kadriorg park volt a következő állomásunk, és az ott található olaszországi barokk villák mintájára épült palotája. Ez ugyan felújítás miatt zárva volt, de gyönyörű kertje kárpótolt minket.
Ezzel szomszédos az 1938-ban emelt neobarokk stílusú „új palota”, ami a köztársasági elnöki hivatal és rezidencia.
Pár lépéssel odébb egy finn építész még modernebb épületét láthattuk, a KUMU-t, amely a kortárs észt művészeti gyűjteménynek és időszaki kiállításoknak ad helyet 5000 m²-es területen.
A várost többször is megcsodálhattuk madártávlatból a délután folyamán. Először egy luxushotel tetejéről, majd pedig a Dóm-hegy (Toompea) kilátóiból. Ez egy 47 méter magas mészkőpala domb, a város legrégibb része. A legenda szerint ez a domb akkor keletkezett, amikor az észtek fejedelme, Kalev meghalt, és felesége, Linda nagy köveket hordott össze a sírjára, hogy emléket állítson neki.
Két utca, a Hosszú láb és a Rövid láb vezetnek fel ide, ezért hívják Tallinnt sántikáló városnak. Felérve a hagymakupolás Alexander Nyevszkij katedrális lenyűgöző látványa fogadott minket, ami Tallinn ortodox orosz hívőinek legfőbb imahelye.
Ettől nem messze van az észt lutheránusok fő temploma, amit 1219-ben alapítottak. Hatalmas címergyűjteményéről híres. Ezek tőszomszédságában van az észt parlament épülete, a Toompea vár, amelyet 1229-es megépítésétől kezdve folyamatosan bővítettek és átépítettek.
A program hivatalos része kedden kezdődött a fogadó iskolában. Az iskola kórusai adtak egy kis koncertet a tiszteletünkre, a végén pedig táncra is perdültünk velük. A délelőttöt az Észt Szabadtéri Múzeum festői parkjában töltöttük. A skanzenben idegenvezető kalauzolásával megtekintettünk néhány lakóházat melléképületeikkel, egy fatemplomot, boltot, népiskolát, szélmalmot, tűzoltó tornyot és szaunákat.
Itt került sor a prezentációk bemutatására is a múzeum vendéglőjében, ahol azután megkóstolhattunk néhány tradicionális észt paraszti ételt, így a hallevest, krumplit tokánnyal, és különböző finomra őrölt lisztek keverékéből (kama) tejszínnel készített desszertet erdei gyümölcs szósszal.
Délután ebben az évben megnyílt Tengerészeti Múzeumot kerestük fel, amely közvetlenül a tenger partján fekszik egy volt repülőgéphangárban. A kiállítás központi darabja a Lembit nevű tengeralattjáró az 1930-as évekből, amit víz alatti aknák telepítésére használtak. Felmászhattunk a fedélzetére, és ami ennél is érdekesebb volt, megismerkedhettünk a belsejével is.
Interaktív kiállítás révén kipróbálhattuk egy szimulátoron, hogy milyen volt vezetni azt a hidroplánt, ami a fejünk felett függött, beöltözhettünk különböző rangú tengerészek ruháiba, utazhattunk a tenger alatt és számos egyéb felfedezni való várt ránk. A kikötőben egy jégtörő hajót csodálhattunk meg.
A szerdai napot vendéglátóink a tudás napjának keresztelték el. Sajnos ez zuhogó esővel köszöntött ránk, így a reggeli városnézés helyett a diákok beszorultak az iskolába, ahol szövegértési feladatokon keresztül ismerkedhettek Tallinn óvárosának nevezetességeivel. Az eső ugyan nem csendesedett, de a következő tervezett program megvalósult, hiszen helyszíne fedett volt, mégpedig a Kiek in de Kök bástya, amelynek alnémet nevét (Kukkants a konyhába) az őrség katonái adták az ágyútoronynak. A magasból jól láthatták, hogyan főzik a háziasszonyok az ebédet az Alsóváros konyháiban a lefelé szélesedő kürtős kéményeken keresztül. A XVII. és XVIII. század folyamán a bástyák építésével egy időben azok belsejében számos rejtélyes folyosót építettek azzal a céllal, hogy menedéket nyújtsanak az embereknek, biztonságosan tárolhassák a készleteket, és felfedezhessék az ellenség földalatti tevékenységeit. Ezek a folyosók mészkőből készültek, 1.5 méter szélesek és 2.5-3 méter magasak, a falvastagság helyenként eléri a négy métert. Több száz méter készült, amelyből mi 470 métert járhattunk be időutazás formájában a múltba és a jövőbe. Először visszafele haladtunk az időben, és láthattuk, hogy a 90-es években hajléktalanok lakták, a 70es években punkok, a szovjet megszállás alatti hidegháborús helyzetben ellátták elektromossággal, vízzel, telefonnal, ágyakkal, 1939-ben a náci bombázás alatt óvóhelyként
szolgált több mint 1000 ember életét mentve meg, a XVIII. században inkább csak raktár volt, a svéd uralom idején börtönként is használták.
Majd a jövő felé vettük az irányt, és útközben megnéztünk egy rövidfilmet az elképzelt jövőről. Megérkezve olyan kiállítás várt bennünket, amilyet majd dédunokáink fognak látni rólunk. A mélyből Észtország legmagasabb épületébe mentünk, a tallinni TV-toronyba, ami 314 méter magas, és a kilátóterasza 170 méter magasan van. 1980-ban adták át a moszkvai olimpiai játékok vitorlás versenyeinek közvetítésére, 2007-ben felújítás miatt bezárták, és
csak idén tavasszal nyílt meg újra a látogatók előtt. Az időjárás továbbra sem volt kedvező, nagyon nagy köd volt, így igazából a kilátást nem élvezhettük, viszont a futurisztikus belső a legújabb technikával felszerelve feledtette a borús időt.
Visszatérve az iskolába, a diákok kézműves foglalkozáson észt motívumokkal díszített anyagokból mobiltelefon tokot készíthettek, borókafenyőből kulcstartót, valamint egyéb alapanyagokból ékszereket. Mi tanárok is összeültünk egy hosszabb megbeszélésre, ahol az előttünk álló két találkozó feladatait egyeztettük. Olaszországban áttekintjük, hogy mi a közös a résztvevő hat országban, Spanyolországban pedig vegyes nemzetiségű csoportokban újságokat készítünk a szülők és diákok véleményének felhasználásával a kétéves munka összefoglalásaként. Továbbá összeállítunk egy naptárt, ahol minden országra két hónap jut. Egyik hónapban iskoláját mutathatja be képekben, a másikban az országában megrendezett találkozót. Itt kerül sor a fotópályázat nemzetközi eredményhirdetésére is, amelyhez várjuk mindenkitől a pályamunkákat Az előítéletek leküzdése témakörben. A felhívás a honlapunkon
olvasható. Jövő márciusban az összes partneriskola diákjai kitöltenek újra egy kérdőívet, annak kiderítésére, hogy mennyiben járult hozzá a projekt az ismeretek gazdagításához. Iskolánk vállalta, hogy összehasonlítja a projekt elején kapott eredményeket a márciusival. Utolsó napunk a természetről szólt. Észtország északi részén található Lahemaai nemzeti parkba utaztunk. Első megállónk még Tallinnban volt, a híres Dalosmezőn, ami egy hatalmas füves domboldal egy kagyló alakú pódiummal. Itt kerül ötévenként megrendezésre az UNESCO szellemi örökségének részét képező dalosünnep. A tető alatt egyszerre 35.000 főnyi kórus fér el, az előtte elterülő mezőn 200-250 ezres nézősereg. A közönség a rendezvény végén a kórussal együtt énekli a legnépszerűbb kórusdarabokat és népdalokat. Nem csoda, hogy a „Daloló forradalom” idején (1988-1991) idején itt zajlottak a forradalmi szónoklatok, népgyűlések és közös éneklések, s itt bontották ki újra 1988-ban a kék-fekete-fehér nemzeti lobogót, melynek felvonásáért korábban börtönbüntetés járt. A következő megállónk a Jagala folyó vízesése volt, mely 8 méteres magasságával és 60-70 méteres szélességével a legnagyobb és legszebb észtországi vízesés. Borostyán színével lenyűgöző látvány volt. Télen még érdekesebb, mivel a lezúduló víz jégcsapszerűen megfagy.
Megérkezve a nemzeti parkba, egy rövid sétát tettünk a hód-tanösvényen, ahol e jellegzetes állat nyomait figyelhettük meg.
Végső állomásunk Sagadiban volt, egy balti német család egykori udvarházában. Az udvarház eredeti berendezésével ma múzeum, melléképületei Erdészeit Múzeumnak, konferenciaközpontnak, szállodának és étteremnek adnak otthont. Itt vegyes csoportokat alkotva nyolc állomást érintve kellett különböző feladatokat megoldani, így például vízvizsgálat a tó partján, környezetünk megfigyelése, tárgyak megtalálása a kastélyban, fák felismerése a parkban, állatokkal kapcsolatos feladványok megoldása az Erdészeti Múzeumban, érdekes mérési feladatok. Sietnünk kellett, mivel szűkös idő állt rendelkezésünkre, és nehezítette a helyzetet, hogy áramszünet lépett fel, így például az Erdészeti Múzeumban csak a telefonok világításával tudtuk leolvasni a szükséges információkat a tablókról. A feladatok nagy részét így is sikerült mindegyik csapatnak elvégezni, és befejezésként a résztvevők értékelték a találkozót, elmondták benyomásaikat, élményeiket. Mindenki kiemelte a programok sokszínűségét, és hogy mennyi ismerettel gazdagodott Észtországról.
Már csak egy hagyományos vadvacsora volt hátra, amelynek nyitó fogása igazi különlegesség volt, jávorszarvas sonka majonézes céklasalátával. Másodikként vaddisznót kóstolhattunk erdei gyümölcsös szósszal. Végül pedig egy marcipános málnatorta várt ránk, amit a projektünk logója díszített. Nemcsak gyönyörű, de finom is volt. Pénteken délelőtt Rigán keresztül érkeztünk haza. Ez a találkozó ugyan véget ért, de a munka tovább folytatódik a projekt témájában. Az eddig elkészült prezentációk és a találkozók programja megtekinthetők a közös honlapunkon: http://comenius-bs.slipknotee.com/ A projekt a facebookon is követhető: http://www.facebook.com/pages/Comenius-EstoniaBreaking-Stereotypes/153393338092069?sk=wall
Botosné Mészáros Krisztina koordinátor
