Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ TÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól az észak-magyarországi régióban 2009. március Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint országosan a nyilvántartott álláskeres k száma 2009. március végén 563,9 ezer f volt, mely az el hónaphoz képest mérsékeltebb, 3,8%-os, 20,8 ezer f s, az el év azonos id szakához viszonyítva pedig már 22,0%-os, 101,5 ezer f s emelkedést mutatott. Az álláskeres k számának növekedése – az el évekt l eltér en – márciusban minden régióban folytatódott, mértéke 1,6 és 7,9% közötti volt. Az éves szint létszámb vülés is általános (régiónként 13,9% - 50,8%), s az ország nyugati részében az intenzívebb. A hosszú távú létszámnövekedés üteme Észak-Magyarországon továbbra is mérsékeltebb az országos átlagnál Az észak-magyarországi régióban 2009. március végén közel 110,6 f keresett munkát, létszámuk az el hónaphoz képest 4,7 ezer f vel, 4,4%-kal növekedett. Az el év márciusához képest ugyanakkor 14,2 ezer f s, 14,7%-os létszámgyarapodás történt. bb munkaer -piaci adatok az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartása szerint a régióban Változás Megnevezés
2009. március
az el
hónaphoz képest %
az el év azonos hónapjához képest %
110 553
4 676
4,4
14,7
Nyilvántartott álláskeres k aránya, %*
21,4
-
0,9
2,9
Közülük: pályakezd 25 évesnél fiatalabb 50 évesnél id sebb férfi n alacsony iskolai végzettség diplomás tartósan nyilvántartott álláskeres ** Álláskeresési támogatásra jogosult*** Nyilvántartásba belép els ízben belép Nyilvántartásból kikerül Havi összes bejelentett munkaer -kereslet a hónap folyamán bejelentett
10 800 21 531 18 400 62 509 48 044 52 188 2 689 41 637 33 704 11 332 829 6 656 8 494 6 518
286 805 936 2 768 1 908 1 798 103 592 3 568 656 -185 1 359 3 246 3 881
2,9 3,9 5,4 4,6 4,1 3,6 4,0 1,4 11,8 6,1 -18,2 25,7 61,9 147,2
6,3 12,1 20,3 16,4 12,6 11,6 -0,6 8,5 71,8 51,2 -0,5 -31,8 8,1 5,1
Regisztrált álláskeres k száma, f
*A munkanélküliségi arány a nyilvántartott álláskeres k gazdaságilag aktív népességen belüli aránya. A régiós arányokat a gazdaságilag aktív népesség 2008. év eleji létszámával (516,5 ezer f ) számítottuk. A változás százalékpontban értend . ** Legalább egy éve minden hónapban szerepeltek a regisztrált álláskeres k között. *** Álláskeresési (vállalkozói) járadékra, vagy álláskeresési segélyre jogosultak zárónapi számát tartalmazza.
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
TÁJÉKOZTATÓ, 2009. MÁRCIUS
A régió mindhárom megyéjében, illetve – a szikszói kivételével – minden kistérségében emelkedett a regisztrált álláskeres k száma márciusban A korábbi években márciusban már jellemz volt az álláskeres k számának csökkenése, azonban a gazdasági válság mélyülése következtében álláshelyek sokasága sz nik meg, miközben létszámfelvételre a munkáltatók többségének nem nyílik lehet sége. Az el év márciusában 2 ezer f t meghaladóan, 2,3%-kal csökkent a régióban regisztrált álláskeres k száma, szemben a jelenlegi 4.676 f s, 4,4%-os növekedéssel. Az elhelyezkedési lehet ségek nem csak a régió területén romlanak, hanem országosan is, ami maga után vonja az éves szint létszámb vülés gyorsulását is. Az álláskeres k egy év alatti növekedésének indexe a januári 3,2%-ról februárban 7,3%-ra módosult, márciusban pedig már 14,7% volt. A nyilvántartott álláskeres k száma az észak-magyarországi régióban (f ) 70000
60000
50000
40000
Borsod-A-Z.
Heves
Nógrád
30000
20000
10000
0 2007.I.
III. II.
V. IV.
VII. VI.
IX. VIII.
XI. X.
2008.I. XII. II.
III.
V. IV.
VII. VI.
IX. VIII.
XI. X.
2009.I. XII. II.
III.
A régióban nyilvántartott álláskeres k túlnyomó többsége (62,7%-a) Borsod-Abaúj-Zemplén, 19,3%-a Heves, míg 18%-a Nógrád megyében keres munkát. A márciusi létszámnövekedés mértéke Hevesben a régiós átlagnál intenzívebb, Nógrádban mérsékeltebb, Borsodban pedig az átlagoshoz hasonló volt. Az éves szint létszámgyarapodás üteme is eltér a régió különböz területein, de Borsodban és Nógrádban továbbra sem éri el az országos átlagot. Az álláskeres k száma és változása Megnevezés Borsod-A-Z. megye Heves megye Nógrád megye Észak-Magyarország
Országosan
száma 2009. március 69 326 21 313 19 914 110 553 563 885
Az álláskeres k számának változása az el hónaphoz képest % 2 832 4,3 1 175 5,8 669 3,5 4 676 4,4 20 753 3,8
számának változása az el évhez képest % 7 496 12,1 3 840 22,0 2 837 16,6 14 173 14,7 101 515 22,0
A régió kistérségeinek többségében mérsékl dött a létszámb vülés intenzitása, míg néhány átlagosnál rosszabb munkaer -piaci helyzet körzetben jobban n tt az álláskeres k száma, mint februárban. Egyedül Szikszó kistérségében stagnál december óta a munkanélküliek létszáma. Márciusban nem csak a létszámleépítés következtében munkanélkülivé válók növekv beáramlása idézte el a további létszámnövekedést, hanem a közhasznú és a közcélú munkáról visszatér k is újra ügyfeleinkké váltak.
2
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
TÁJÉKOZTATÓ, 2009. MÁRCIUS
A hónap folyamán 11.332 f kérte a regisztrálását, 6,1%-kal többen, mint februárban, míg az el év márciusi belép k számához képest 51%-os a növekedés. Az álláskeres k legnagyobb számban a feldolgozóipar területeir l érkeztek (fémfeldolgozás, élelmiszeripar, híradástechnikai termékek gyártása), de a gazdasági szektoron belül jelent s kibocsátó volt még a kereskedelem, a mez gazdaság és az épít ipar is. A regisztrációból kikerül k száma 6.656 f volt, ami a növekv – zömmel a közfoglalkoztatásban megvalósuló - elhelyezkedéseknek köszönhet en csaknem 26%-kal emelkedett az el hónaphoz képest, viszont az egy évvel korábbinak csak a 68%-át érte el. A nyilvántartott álláskeres k aránya a gazdaságilag aktív népességen belül (%) Borsod-A.-Z. megye 23,6
Heves megye 16,1
Nógrád megye 22,2
Észak-Magyarország 21,4
Országosan 12,8
A nyilvántartott álláskeres k gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya ÉszakMagyarországon 21,4% volt március végén, ami az országos átlagot továbbra is jelent s mértékben meghaladta. Régiónk fokozottan hátrányos munkaer -piaci helyzetét jelzi, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye a második, Nógrád megye pedig a harmadik legmagasabb mutatóval rendelkezik az országos rangsorban, de a Heves megyei arány is magasabb a hazai átlagnál. Az álláskeres k aránya alapján az egyes kistérségek között jelent s munkaer -piaci különbségek mutathatók ki térségünkben. A márciusi mutató a hatvani körzetben mindössze 10,9% volt, míg a másik végleletet képvisel gönci körzetben ennek közel ötszöröse, 52,4%. A pályakezd álláskeres k elhelyezkedési esélyei sem javultak Országosan a nyilvántartott pályakezd álláskeres k száma 2009. március végén 46,3 ezer volt, mely az el hónaphoz képest 3,5%-os, 1,6 ezer f s, az el év azonos id szakához viszonyítva pedig 11,8%-os, 4,9 ezer f s emelkedést mutatott. Észak-Magyarországon az álláskeres k 9,8%-a pályakezd , s ez az arány 1,6%-ponttal magasabb az országos átlagnál. A pályakezd álláskeres k létszáma is a korábbi évek tendenciájától eltér en alakult, vagyis 286 f vel 2,7%-kal növekedett. A kedvez tlen változás hatására március végére számuk elérte a 10.800 f t. A pályakezd k állománya az elmúlt egy évben mérsékeltebben emelkedett, mint az összes álláskeres é, s létszámuk 638 f vel, 6,3%kal haladta meg a 2008. márciusi adatot. A legtöbb pályakezd álláskeres t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltségek tartották nyilván, 7.015 f t (az összes álláskeres 10,1%-a), míg Heves megyében 1.771 f t (8,3%), Nógrádban pedig 2.014 f t (10,1%) regisztráltunk. 8000
A pályakezd álláskeres k számának alakulása (f ) 2008. március
2009. február
Az álláskeresõk megoszlása 2009. márciusban Életkor szerint
2009. március 50 év feletti (16.64%)
25 éves és alatta (19.48%)
6000 26-35 éves (27.15%)
36-50 éves (36.73%)
4000
Iskolai végzettség szerint Diplomás (2.43%) Érettségizett (18.91%)
2000
Alacsony isk. v. (47.21%)
Szakmunkás (31.45%)
0
Borsod-A-Z. megye
Heves megye
Nógrád megye
3
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
TÁJÉKOZTATÓ, 2009. MÁRCIUS
Az álláskeres k minden csoportjában létszámnövekedés történt márciusban A tartósan regisztrált ügyfelek (41.637 f ) helyzete sem javult, bár számuk az átlagosnál jóval kisebb mértékben - 1,4%-kal - b vült márciusban. Az összes regisztrált álláskeres n belüli arányuk a hónap végén a régióban 37,7%, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 41,0%, Hevesben 28,6%, Nógrádban 35,7%, míg országosan 27,8% volt. Az álláskeres k további kiemelt csoportjaiban a n k, a 25 éven aluliak és az alacsony iskolai végzettség ek körében az átlagosnál mérsékeltebb volt a létszámb vülés márciusban, míg a férfiak és az 50 évnél id sebb létszáma az átlagosnál dinamikusabban emelkedett A szervezetünk által folyósított álláskeresési ellátásokra a hónap végén 33.704 f volt jogosult, számuk 11,8%-kal emelkedett egy hónap alatt a munkanélkülivé váltak növekv beáramlása következtében. A rendszeres szociális segélyben részesül k létszáma a 3 ezer f s, 7%-os csökkenés ellenére még mindig 39.697 f volt március végén. A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelel en a települési önkormányzatok ezekben a hetekben végzik a jogosultság felülvizsgálatát, melynek eredményeként a jöv ben csak azok a segélyezettek maradnak nyilvántartásunkban, akik az új szabályozás szerint megállapított rendelkezésre állási támogatásra jogosultságot szereznek, s álláskeresés céljából együttm ködnek kirendeltségeinkkel. A közfoglalkoztatás b vülése révén az el havi 2,5-szeresére emelkedett az újonnan jelzett munkaer igények száma a régió területén Márciusban 6.518 f re vonatkozó állásigényt jeleztek a munkáltatók, ami 2,5-szerese volt a februárinak, de az egy évvel korábbi létszámigényt is 5%-kal meghaladta. Kirendeltségeinken összesen 8.494 álláshelyet tudtak felajánlani az álláskeres knek, amelyek egy része a korábbi bejelentésekb l származott. A hónap végén 5.152 szabad álláshely várta az elhelyezkedni szándékozókat, amelyek dönt többségére már folyamatban volt a közvetítés. Az új álláshelyek számának alakulása Észak-Magyarországon (fõ)
7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0
2008. I. II. Általános
III.
IV.
V.
VI.
VII.
Külföldi munkav.
VIII.
IX.
X.
Közfeladat
XI.
XII. 2009. I. II.
III.
Egyéb támogatott
A munkaer -kereslet - két körzet kivételével - a régió egész területén b vült, Borsodban 2,5szeresére, Hevesben duplájára, míg Nógrádban háromszorosára növekedett egy hónap alatt. A nagy mérték kereslet-b vülés els sorban az „Út a munkához” program indításához kapcsolódik, ugyanis a települési önkormányzatok a közcélú foglalkoztatás keretében foglalkoztatni kívánt álláskeres k közvetítését kérték a kirendeltségeinkt l. Az álláshelyek közül 4.711 közfeladatokhoz köt dött, amelyek 72%-a Borsod, 15,5%-a Nógrád, s legkisebb hányada Heves megyében biztosít munkavégzési lehet séget a következ pár hónapban. Az ilyen típusú álláshelyek száma februárban mindössze az 1.270 f t érte el. 4
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
TÁJÉKOZTATÓ, 2009. MÁRCIUS
A februári kisebb élénkülést követ en kedvez en alakultak a gazdasági szférából érkez közvetítési igények is, s úgy látszik, hogy a feldolgozóiparban is véget ért a három hónapig tartó kereslet-csökkenés. A kedvez változás ellenére az új álláshelyek száma szinte minden kiemelt ágazatban az egy évvel korábbi igényeknek csak a felét érte el. Az egyre több ágazatot elér gazdasági válság miatt növekszik azon munkáltatók száma, amelyek csak segítséggel vállalkoznak létszámb vítésre. A támogatási igénnyel társuló – dönt en a bérek és azok járulékainak támogatását kér - állásajánlatok száma (491 f ) márciusban megduplázódott, de ezek is csak felét adják a 2008 márciusában kért létszámnak. A támogatáshoz nem kötött létszámigény márciusban 1.316 f re vonatkozott, amely egy hónap alatt 16%-ot meghaladóan emelkedett, viszont a 12 hónappal korábbitól csaknem 39%kal elmaradt. A havi új állásajánlatok 65%-a segédmunkás munkakörre vonatkozott, s dönt részben a közösségi munkák igényét fedték le. A szakképzett dolgozók iránti nagyobb kereslet régiónkban a kereskedelemben (eladó: 125 f ), az épít iparban (k ves: 80 f , villanyszerel : 41 f , fest és mázoló: 28 f ) és a fémiparban (hegeszt : 52 f , lakatos: 46 f ) jelentkezett, s összesen ezer f re irányult. A betanított jelleg munkák (gépkezel k, összeszerel k, járm vezet k) iránti igény a teljes kereslet egytizedét tette ki, míg a legkevesebb álláshely szokás szerint a szellemi munkakör eknek szólt. Az elhelyezked k és a képzésre kerül k száma kedvez en alakult márciusban A jelenlegi munkaer -piaci helyzetben kedvez változásnak tartjuk, hogy a nyilvántartott álláskeres k közül márciusban közel másfélszer annyian jutottak munkához, mint februárban, igaz, számuk csak mintegy fele a tavaly márciusinak. Március folyamán az önálló álláskeresés vagy kirendeltségi közvetítés eredményeként elhelyezked k száma 3.013 f volt, akik közül 38% nem támogatott munkahelyen dolgozik, 43% többségében közcélú, kisebb rész közhasznú vagy közmunkát végez a következ hónapokban, míg a többiek (19%) bértámogatással jutott munkához. Március folyamán további 240 f munkaer -piaci képzést, átképzést kezdett, többségük uniós források felhasználásával végrehajtott program (TÁMOP 1.1.2) résztvev jeként. Márciusban közel 700 f csoportos létszámcsökkentésér l szóló döntést jelentettek be régiónkban Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ területér l 2009 márciusában csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést követ en összesen 13 munkáltatótól érkezett 686 f t érint bejelentés. A februári mérsékl dést követ en ez 200 f vel több munkavállalót érint, közülük a borsodi (329 f ) és a Heves megyei (333 f ) munkahelyekr l kikerül k száma szinte azonos, míg Nógrádban (24 f ) ezúttal lényegesen kevesebb munkahely sz nik meg. A létszámkibocsátásra az ipar egyes ágazataiban (435 f ), a szállítás (163 f ), a pénzügy (28) és a szociális ellátás (60 f ) területén került sor. A munkájukat elveszt k többsége szakképzett (varrón , szabász, villanyszerel , lakatos, hegeszt , elektrom szerész, kazángépkezel , pénzügyi ügyintéz , gyermekfelügyel ), de jelent s számú teher-gépkocsivezet is szerepelt a bejelentésekben. A munkáltatók többsége a megrendeléseik jelent s visszaesése miatt kényszerül létszámcsökkentésre, míg néhányan költségtakarékossági okok miatt átszervezést hajtanak végre, két vállalkozás pedig fizetésképtelenség következtében felszámolás alá került. Miskolc, 2009. április 7. 5