Észak-Amerika a nemzetközi migrációban

Észak-Amerika a nemzetközi migrációban Pólyi Csaba

Absztrakt Az Észak-Amerikát földrajzi értelemben alkotó Amerikai Egyesült Államok (USA), Kanada és Mexikó a nemzetközi migráció emblematikus országai. Mai arculatukat a nagyszámú bevándorló és a helyi őslakosság konfliktusos történelme alakította ki, illetve aktív migrációs politikáik formálják ma is. Az USA és Kanada a világ két legnagyobb befogadó állama, miközben a LatinAmerika részét is képező Mexikó az egyik legkomolyabb kibocsátó ország. Az amerikai és mexikói közös határ egyben Földünk egyik leghosszabb migrációs folyosójaként is ismert, amelyen keresztül a legmodernebb ellenőrző rendszerek és védelmi falerődítmények ellenére is megállíthatatlanul érkeznek az illegális bevándorlók százezrei az amerikai álom felé. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások átrajzolták az amerikai politikai vezetés és a lakosság közgondolkodását a nemzetközi fenyegetettség, a migráció és a terrorizmus vonatkozásában is. A vizsgálatunk tárgyát képező Egyesült Államok és Kanada bevándorlási politikája többfunkciós közpolitikának tekinthető, amely egyszerre igyekszik biztosítani a nemzetgazdaság munkaerőigényét (különös tekintettel a magasan kvalifikált szakemberek, innovatív kutatók, hiányszakmák képviselői terén), a családegyesítéssel erősíteni a népesedési politikát, etnikailag kiegyensúlyozott multikulturális társadalmat építeni és a szolidaritás jeleként a sokféle okból menekültek egy jelentős csoportjának biztonságos otthont nyújtani. Abstract In geographical terms, the U.S., Canada and Mexico compose North America and these three countries are also emblematic for the international migration. Their current identity has been continuously molded both by their history, including constant conflicts between a large number of immigrants and the local indigenous population, as well as their present days pro-active migration policies. The U.S. and Canada are two of the largest “receiving” countries in the

194 | pólyi csaba world, while Mexico, which is a part of Latin America as well in a social and political sense, is one of the biggest “emitters”. The joint U.S. and Mexican border is also known as one of the world’s longest migration corridors, through which in spite of all the ultra modern controlling systems and security measures, authorities are unable to stop hundreds of thousands of illegal immigrants, who are traveling in search of the American dream. The terrorist attacks of September 11, 2001 reoriented public opinion and the way of thinking of the American leadership and the general public (both local and worldwide) regarding international threats, terrorism and the aspects of migration. This chapter focuses on the immigration policies of the U.S. and Canada, which could be considered multifunctional public policies, since they simultaneously work to ensure the nation’s demand on labor (particularly for highly skilled professionals, innovative researchers, representatives of skills shortages in the area), strengthen population policy through family unification, build an ethnically balanced multicultural society and as a sign of solidarity provide a safe home for a significant group of refugees of different origins.

Kulcsszavak: befogadó ország, kibocsátó ország, illegális bevándorló, bevándorlási politika, családegyesítés, munkaerőigény, menekült, terrorizmus, nemzetközi fenyegetettség Keywords: receiver country, emitter country, illegal migrant, migration policy, family unification, labor demand, refugee, terrorism, international threat

Bevezetés Az USA és Kanada történelmét, gazdasági és társadalmi fejlődését meghatározó erővel formálta a nemzetközi migráció, történelmileg már kialakulásuktól fogva elválaszthatatlanul kötődnek a benépesítéshez, és ma is a világ legnagyobb befogadó országainak számítanak. Rédei Mária ezt úgy fogalmazza meg, hogy “aki [ezekben az államokban] él az egy bevándorló ország lakója, [ezáltal] napi tevékenységében találkozik a különféle kultúrák és értékek sokszínűségével” (L. Rédei, 2004). Ennek megfelelően az sem véletlen, hogy az ENSZ 1988-ban Torontót nyilvánította az első multikulturális városnak, ahol több mint száz nemzetiség él és a város indián nevének jelentése is „gyülekezőhely”. Magyarics Tamás szerint 1 a világ második legnagyobb területű országa, Kanada ugyanúgy bevándorlók alkotta ország, mint az Egyesült Államok, igaz, ott kisebb a népsűrűség, hiszen csak a déli 100 mérföldes sávot lakják. Liberális bevándorláspolitikája és jó szociális ellátási rendszere a bevándorlás kedvelt célpontjává tette és teszi az

Bevándorlók országai, Beck András interjúja Magyarics Tamással, a Magyar Külügyi Intézet igazgatójával. Metropol, 2011.06.15., Elérés: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/742816 (Letöltve: 2014. 04.12.)

1

észak-amerika a nemzetközi migrációban | 195

országot. A munkaerőpiac Európához képest jóval rugalmasabb, a konjunkturális és a dekonjunkturális hatásokra is sokkal gyorsabban reagálnak az emberek, ami végső soron a munkaadóknak is kedvez. Kanada előnye az is, hogy a szociális ellátórendszere jóval közelebb áll a nyugat-európai modellhez, és a gyógyszerkassza vagy az egészségügyi ellátás is kevésbé üzleti alapú déli szomszédjához képest. Az USA-ban térségenként más-más probléma merül fel a nemzetközi migráció kapcsán. Floridában a kubaiak, Texasban és Kaliforniában a mexikóiak tömege nagy, de New Yorkban is rengeteg a bevándorló, miközben még az afroamerikaiak és fehérek közötti konfliktusok is fennmaradtak. Kanadában máshol húzódik a törésvonal, ott az angol és a francia nyelvű tartományok közötti szembenállás meghatározóbb. Bár a nemzetállami lét kerete és szűkös eszközállománya nem alkalmas a nemzetközi migráció komplex folyamatának kezelésére, mégis a nemzeti szuverenitáshoz kapcsolódó immanens jellege miatt eddig igazából csak az Európai Unió keretein belül történt érdemi kísérlet a nemzetállami migrációs politikák összehangolására, egy közös migrációs politika alapjainak megteremtésére (Pólyi, 2011: 13-34). Az olyan nagy befogadó nemzetek, mint például az Amerikai Egyesült Államok és Kanada, változatlanul nemzeti hatáskörben igyekeznek elfogadható megoldásokat találni és csak a szomszédsági lét kényszerében törekednek bilaterális válaszok kialakítására. Migrációs helyzet Észak-Amerikában napjainkban Észak-Amerika két fejlett állama a mai napig a bevándorlási célterület. Az Amerikai Egyesült Államok a világ legjelentősebb befogadó állama (45,78 millió fő), éveken keresztül egymillió főt meghaladó új bevándorolóval, 11 millió illegálisan tartózkodóval, komoly reformra szoruló migrációs törvényi szabályozással. Kanada is a TOP10 befogadó ország között van (7,3 millió fő), az OCDE tagállamok közül a legmagasabb a külföldön születettek aránya (20 százalék körül), évente negyedmillió új bevándorlót fogad, menekültek befogadója és jól működő migrációs politikával rendelkezik. A két északi szomszédország a latin-amerikai és karibi bevándorlás kiemelt célpontjai: az USA-ba irányuló bevándorlás 53-55 százaléka, a Kanadába történő bevándorlás 1012 százaléka latin-amerikai országokból származik. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) legfrissebb jelentésében (WMR, 2013) egyre markánsabban jelennek meg a nemzetközi migráció irányainak változásait mutató adatok, amelyek szerint a Dél-Észak csak egy a népességmozgás irányaiból és annak körülbelül 40 százalékát jelenti. Az elmúlt évtizedek nemzetközi változásainak köszönhetően a nemzetközi migráció mintegy 33 százaléka Dél-Dél irányú, amelynek jellemzőit csak mostanában kezdik elemezni a kutatók. Emellett nagyon jelentős, körülbelül 22 százalékos a szintén figyelmen kívül hagyott Észak-Észak irányú vándorlás, és megjelent egy 5 százalékos Észak-Dél irányú migráció is. Észak-Amerika két nagy országa nem csak befogadó a migrációs térképen, hanem részt vesz az egymás közötti áttelepüléssel az É-É és a kivándorlással az É-D irányú vándorlásban is.

196 | pólyi csaba

Táblázat 1: A bevándorlók száma Észak-Amerika országaiban, 1990-2013

Külföldön született bevándorlók száma országonként (ezer fő) Befogadó ország 1990 2000 2010 Amerikai Egyesült Államok 23 250 34 810 44 180 Kanada 4 500 5 560 7 000 Mexikó 700 520 960

2013 45 790 7 280 1 100

Forrás: Changing Patterns of Global Migration and Remittances, International Migrants by Country. Elérés: pewsocialtrends.org/2013/12/17/migration-tables

Az amerikai kontinensen az ENSZ adatai szerint 61,6 millió bevándorolt él, akiknek túlnyomó része (53,1 millió fő) Kanadában és az USA-ban keresi boldogulását. Ez nagyjából a teljes nemzetközi népességmozgás 27 százalékát jelenti. Az északamerikai kontinens migrációs folyamatainak az elmúlt években tapasztalt egyik legjelentősebb változása a mexikói-amerikai migrációs folyosó kétirányúvá válása. Az Egyesült Államokban központilag határozzák meg az egyes preferenciák segítségével kiadható belépési engedélyek számát és nincs regionális igényen vagy szabályozáson alapuló gyakorlat, mint ahogy az például Kanadában létezik. Táblázat 2: A nemzetközi migráció növekedése és regionális megoszlása A nemzetközi migráció állománya (millió fő) Világ összesen Fejlett országok Fejlődő országok Afrika Ázsia Európa Latin-Amerika Észak-Amerika Óceánia

1990

2000

2010

2013

154,2 82,3 71,9 15,6 49,9 49,0 7,1 27,8 4,7

174,5 103,4 71,1 15,6 50,4 56,2 6,5 40,4 5,4

220,7 129,7 91,0 17,1 67,8 69,2 8,1 51,2 7,3

231,5 135,6 95,9 18,3 70,8 72,4 8,5 53,1 7,9

Éves változás (millió fő) 1990- 2000- 20102000 2010 2013 2,0 4,6 3,6 2,1 2,6 1,9 - 0,1 2,0 1,6 0,2 0,5 0,1 1,7 1,0 0,7 1,2 1,1 - 0,1 0,2 0,2 1,3 1,1 0,6 0,1 0,2 0,2

Éves változás (százalékban) 1990- 2000- 20102000 2010 2013 1,2 2,3 1,6 2,3 2,3 1,5 - 0,1 2,5 1,8 0,9 2,8 0,1 3,0 1,5 1,4 2,1 1,5 0,9 2,2 1,8 3,7 2,4 1,2 1,5 3,1 2,6

Forrás: United Nations, Department of Economic and Social Affairs, 2013.

A kibocsátó és befogadó országok jelentős koncentrációt mutatnak, miközben a listán az elmúlt évtizedekben jelentős helycserék történtek. Az egyetlen ország az Egyesült Államok, amely nem csak őrzi vezető szerepét a 10 legnagyobb befogadó ország élén, hanem fölényét meg is duplázta a második helyen álló Oroszországgal szemben. Míg 1990-ben csak kétszer több bevándorló élt a területén, addig 2013-ra az arány négyszeresére nőtt. Kanada az ország stabil gazdasági fejlődésének és a kiszámítható bevándorlási rendszerének köszönhetően is növelte vonzerejét és 2013-ban a világ 8. legnagyobb befogadó nemzete volt.


Táblázat 3: A legnagyobb kibocsátó és befogadó nemzetek A 10 legnagyobb kibocsátó ország (millió fő) ország 1990 ország 2013 Oroszország 12,7 India 14,2 Afganisztán 7,3 Mexikó 13,2 India 6,8 Oroszország 10,8 Banglades 5,6 Kína 9,3 Ukrajna 5,6 Banglades 7,8 Mexikó 5,0 Pakisztán 5,7 Kína 4,1 Ukrajna 5,6 Anglia 4,1 Fülöp-szigetek 5,5 Pakisztán 3,6 Afganisztán 5,1 Olaszország 3,5 Anglia 5,0

A 10 legnagyobb befogadó ország (millió fő) ország 1990 ország 2013 USA 23,3 USA 45,8 Oroszország 11,5 Oroszország 11,0 India 7,5 Németország 9,8 Ukrajna 6,9 Szaud-Arábia 9,1 Pakisztán 6,6 EAE* 7,8 Németország 5,9 Anglia 7,8 Franciaország 5,9 Franciaország 7,4 Szaud-Arábia 5,0 Kanada 7,3 Kanada 4,5 Ausztrália 6,5 Irán 4,3 Spanyolország 6,5

Forrás: Connor–Cohn–Gonzalez-Barrera, 2013.

Az alábbi táblázatból az is kimutatható, hogy az Egyesült Államok felé irányuló mexikói kivándorlás mérséklődik, miközben afrikai, ázsiai és európai migrációs folyosók jelennek meg, amelyek akár irányt is változtathatnak, mint azt a MyanmarThaiföld kapcsolatrendszer is mutatja. Táblázat 4: A világ legjelentősebb migrációs folyosóinak alakulása, 1990-2013

1990-2000 országok Mexikó-USA Oroszország-Németország India-USA Palesztina-Jordánia Myanmar-Thaiföld Kazahsztán-Németország

Puerto Rico-USA India-Egyesült Arab Emirség Kína-USA

Vietnám-USA

2000-2010 ezer fő/ országok év 500 Mexikó-USA India-Egyesült Arab 80 Emirség 70 Kína-USA 60 Irak-Szíria 50 50

40

40 40 35

Thaiföld-Myanmar

India-USA Románia-Spanyolország

Románia-Olaszország Banglades-SzaudArábia Banglades-Egyesült Arab Emirség

2010-2013 ezer fő/ országok év 270 Mexikó-USA 180 110 100 90 90

80 75

70 70

Szudán - Dél-Szudán Palesztina-Jordánia Myanmar-Thaiföld India-Egyesült Arab Emirség

ezer fő/ év 150 140 130 80

Szomália-Kenya

Románia-Olaszország Kína-Dél-Korea

Kambodzsa-Thaiföld

Lengyelország-Anglia

Forrás: United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division, 2013.

65 55

45

40 40 35

198 | pólyi csaba

Az Amerikai Egyesült Államok migrációs történelme Az USA migrációs történelme 2001-ig alapvetően három szakaszra osztható. Az észak-amerikai bevándorlás első szabad szakasza az 1920-as évekig tartott, jóllehet a bevándorlók érdemi szűrése, szelektálása a Kongresszusban már az 1860-as években elkezdődött, de akkori fő célja a nem kívánatos személyek kiszűrése, és nem a mennyiségi korlátozás volt. Ebben az időszakban, 1892-től a modern történelem legnagyobb bevándorlásának színtere az Ellis Island volt, amelyen keresztül mintegy 12 millió, főleg európai emberérkezett az Egyesült Államokba (Puskás, 1993). A második szakasz a mennyiségi és nemzetiségi alapú korlátozások időszaka. Az első világháború után beinduló bevándorlási hullám miatt az USA kongresszusa 1920. május 19-én elfogadta az első kvótatörvényt (Emergency Quota Act), amely 356 995 főben határozta meg a befogadási plafont (kivéve a nyugati országrészeket, ahol az 1910-es népszámlás adatainak 3 százalékában). Az 1924-es módosításban a felére csökkentették az engedélyezett bevándorlást. A szigorú mennyiségi határokat felállító és etnikai alapú kvótarendszer az 1960-as évekig fennmaradt, sőt a második világháború alatt Amerika határozottan elzárkózott az európai menekültek fogadásától (The Smith Act of 1941). Csak a háborút követő időszakban, 1948-ban és 1950-ben (Displaced Persons Act) fogadtak el törvényt korlátozott számú (202 ezer és 415 ezer) európai menekült befogadásáról. A befogadásellenes közhangulat miatt azonban ezeket a keretszámokat mindkét esetben le kellett vonni az éves bevándorlási keretszámokból. Majd az 1953-ban elfogadott menekült törvény (Refugee Relief Act) emelte fel 205 ezerre a kereteken felül a befogadást, de annak végrehajtását lényegesen meghatározta a hidegháborús időszak válogatási szempontjait 1952-ben megfogalmazó bevándorlási törvény (McCarren-Walter Inmigration Act). A harmadik szakasz kezdetének tekinthető a bevándorlás hármas preferenciális kritériumának, tehát a családegyesítésnek, a munkaerő-piaci igények kielégítésének és menekültek befogadásának megfogalmazása. A Kennedy-érában, a polgárjogi mozgalmak és törvénykezés időszakában 1965-ben fogadták el azt az új bevándorlási törvényt (Immigration and Nationality Act), amely eltörölte az etnikai, nemzetiségi alapú kvótarendszert, és helyette egy hétkategóriás preferenciarendszerrel liberális irányba fordította a szabályozást. A családegyesítés ekkor került központi helyre a mérlegelendő szempontok között, és máig hatóan befolyásolja a bevándorlási politikát. Az Egyesült Államok migrációs rendszere tehát a fent említett három fő elemre épül fel. A bevándorlások 41 százaléka közvetlen rokoni kapcsolatok, 28 százaléka családi, 13 százaléka foglalkozási, 6 százaléka diverzitás alapján került elfogadásra és 8 százaléka előzőleg menekült vagy menedékes státuszban volt. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlások közel 70 százalékában az állam nem tudja érvényesíteni belső igényeit. Az 1. ábrán lévő grafikonon jól láthatóan nyomon követhetők a bevándorlási hullámok, amelyeket a felsorolt bevándorlási törvények és módosításaik igyekeztek ellenőrzés alatt tartani.


Ábra 1: A bevándorlók számának alakulása 1820 és 2000 között

Forrás: INS 2000, L. Rédei, 2004.

A bevándorlás éves felső határát 154 ezerről felemelték 290 ezerre, ami azonban nem foglalta magába az amerikai állampolgárok közvetlen hozzátartozóit (férj, feleség, szülők, kiskorú gyerekek). Ekkor határoztak meg először egy 120 ezres kvótát az amerikaközi bevándorlásra. Ez az időszak egybeesett az ún. Bracero-program (a II. világháború utáni mexikói mezőgazdasági munkások szerződtetése) befejezésével és a korábbi európai bevándorlási források áthelyeződésével Latin-Amerikára és Ázsiára. Az 1990-es évek elején a legtöbb engedélyt a jogi feltételek módosulása alapján adták ki, ezeket az országban akár a több éve engedély nélkül tartózkodók kapták meg. A közvetlen rokoni kapcsolat útján megszerzett engedélyek aránya az előző évtized során folyamatosan nőtt, jóllehet nincs éves limitje. A családi alapú bevándorlás hektikusan változott. A foglalkozási alapon kiadott állandó tartózkodási engedélyek aránya 1994-ig háromszorosára emelkedett, majd enyhe csökkenésbe kezdett, és csak 2000-ben növekedett ismét. A menekültek hozzáírása 1989-től fokozatosan gyarapodott, 1996-tól viszont a kezdeti szintre esett vissza, míg a diverzitás alapú bevándorlás estében nem történt különösebb változás. A „humanitárius okokból befogadott migráns” ekkor még elsősorban a kommunizmus elől menekülőket és a közel-keleti országokból származókat jelentette. Az 1986ban elfogadott új bevándorlási reform (Immigration Reform and Control Act – IRCA) fő célja már a felduzzadt létszámú, mintegy 3–5 millióra becsült illegális bevándorlás kezelése volt, amely egy utat nyitott a legális tartózkodáshoz és az állampolgárság 5–7 éven belüli megszerzéséhez. A további illegális bevándorlás megakadályozására kilátásba helyezték a bevándorlók foglalkoztatásának szigorú büntetését. A reformmal a bevándorlás „hátsó kapuját” szerették volna bezárni, miközben a főbejárat változatlanul nyitva állt a legális befogadásra. A határőrizet megszigorítására hozott

200 | pólyi csaba

intézkedések végrehajtása majd csak az 1990-es évek közepén kezdődött el érdemben. A törvény biztosította feltételek elősegítették, hogy mintegy 2,7 millió bevándorló legalizálni tudta tartózkodását az országban és megnyílt az út számukra az állampolgárság megszerzésére is. A két további módosítás 1990-ben (The Immigration Act) és az 1996-ban (The Illegal Immigration Reform and Immigrant Responsibility Act – IIRIRA) a képzett munkaerő iránti igény kielégítésére igyekezett jogi hátteret biztosítani. A gazdasági növekedés teremtette munkaerő igények kielégítésére az 1990-es bevándorlási törvénymódosítás 700 ezerre emelte az éves bevándorlási plafont. A törvény egyben megerősítette a hármas preferenciarendszert, ami azután állandó jellemzője az amerikai bevándorlási szabályozásnak. Ebben első helyen szerepel a családegyesítés, aztán a foglalkozás-szakképzettség következik és végül a nemzetiségi sokszínűség fenntartását szolgáló kvóták következnek. A bevándorlás szövetségi szintű szabályozásával szemben elégedetlen államok közül elsőként Kalifornia fogadott el 1994-ben helyi szigorúbb szabályozást (Proposition 187.), amely megtiltotta az illegális bevándorlók számára az állami iskolák, egészségügyi ellátás és egyéb szociális szolgáltatások igénybevételét. Egyben kötelezte az állami alkalmazottakat és a helyi rendőrséget az illegális bevándorlónak látszó személyek bejelentésére. Jóllehet a kaliforniai törvényt szövetségi szinten alkotmányellenesnek találták és ezért soha nem lépett életbe, de a nagyszámú bevándorlót befogadó államok számára ez egyfajta iránymutatásként szolgált és az 1990-es években egy sor hasonló helyi törvényi korlátozást igyekeztek bevezetni.

1

Mi az Egyesült Államok hivatalos nyelve? A helyes válasz nem az angol, hanem az, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nincsen – és sosem volt – hivatalos nyelve. Az Egyesült Államoknak, a bevándorlók országának nincs és soha nem is volt de jure, vagyis jog szerinti hivatalos nyelve. Meg nem nevezett, azaz de facto hivatalos nyelve azonban van, ami természetesen az angol. Ezen a nyelven íródnak a szövetségi szintű törvények, ahogy már az USA alkotmánya is ezen a nyelven íródott az ország alapításakor, az Angliától való 1776-os elszakadás után. Az angolt ráadásul a lakosság 96 százaléka jól vagy nagyon jól beszéli, ennek ellenére 80 millió amerikainak nem angol az anyanyelve és nem is angolul beszél otthon. Az Egyesült Államok különleges nyelvi változatossága pont a bevándorlásnak köszönhető. A legutolsó felmérés szerint az országban 337 nyelvet beszélnek, ezek közül 176 őshonos amerikai indián nyelv.


A szigorítás mellett az amerikai gazdaság versenyképességének megőrzése és a magasan képzett szakemberek bevonzására a Kongresszus 2000-ben elfogadta a jövő évszázad törvényét (Twenty-First Century Act), kihangsúlyozva a kutatók könnyített befogadását. Ennek megfelelően a kiadható H1-B vízumok számát 115 ezerre, majd 195 ezerre emelték. Vagyis az Egyesült Államok történelmének leghosszabb tartós növekedését mutató 1990-es évek szakemberigénye erőteljesen hatott a migrációs szabályozásra. Ábra 2: Az USA népessége többségi származás szerint (2000)

Forrás: Census-2000-Data-Top-US-Ancestries-by-County.svg

A kanadai bevándorlási politika történelmi fejlődése Az ország első migrációs törvényét 1869-ben fogadták el, két évvel azután hogy három brit gyarmat konföderációjából létrejött Kanada, egy négy tartományból álló, szövetségi alapon szervezett domínium (a brit birodalomhoz tartozó, de önálló államapparátussal rendelkező ország). Fő célja az volt, hogy felhatalmazza a kormányt a nem kívánatos bevándorlók távoltartására, a nyugati területek benépesítésének elősegítésére és az USA-ba való kivándorlás visszaszorítására. Ezt követően több olyan módosítást is bevezettek, amelyekkel a kormányzat elősegítette az ország benépesítését. Széleskörű tájékoztatási kampányokat és toborzást folytattak Angliában, az USA-ban, Németországban és több észak-európai országban is a nyugati országrész betelepítésére. Majd amikor ezek az országok emberforrásként kimerültek, akkor Közép- és Kelet Európa felé fordultak. Ezeknek a kampányoknak köszönhetően érkeztek az első telepesek a kontinentális Európából, elsősorban mezőgazdasági munkások képében.

202 | pólyi csaba

A 20. század elején foganatosított bevándorlási intézkedések igyekeztek a nemkívánatos ázsiai (kínai, japán és indiai) bevándorlást korlátozni, részben magas fejpénz bevezetésével. Az angolszász gondolkodás alapján igyekeztek távol tartani a nehezen asszimilálódónak tekintett nemzetiségűeket, hogy megőrizzék az éppen születőben lévő nemzet alapvető jellemvonásait. Ezek a korlátozások, amelyek minimalizálták a kulturális, etnikai és ideológiai különbségeket, további újabb elemekkel bővültek és fennmaradtak egészen az 1960-as évekig. Az is figyelemreméltó egyebek között, hogy 1933–45 között Kanada csak mintegy 4–5 ezer európai menekültet fogadott be, szemben az USA 200 ezret, vagy Anglia 70 ezret meghaladó menekültjével. A kanadaiak az 1950-es években újra az európai bevándorlást szorgalmazták, de a hidegháborús időszakban született 1952-es új bevándorlási törvény erőteljes szigorítást jelzett mindazokkal szemben, akiket a klimatikus vagy asszimilációs okokból nem tartottak alkalmasnak a befogadásra (beleértve a vallási és szexuális orientációt is). Egészen 1962-ig kellett arra várni, hogy a nemzetiségi alapú diszkriminációt megszüntessék és a tiltás helyett megkönnyítsék az új bevándorlók befogadását. A változások mögött a gyorsan növekvő gazdaság szakemberigényének kényszerei álltak. Az igazi fordulatot Kanada migrációs politikájában az 1967 októberében bevezetett pontrendszer jelentette, amelyben az iskolázottság, a nyelvi ismeretek és a szaktudás elismerése lett a minősítés alapja az egyes kategóriákban. Az egyes képességek pontszámai ugyan változtak az évek során, de a pontrendszer a mai napig a kanadai bevándorlási politika megkülönböztető jegye maradt. Az 1976-os migrációs törvény a bevándorlókat négy alapvető kategóriába sorolta: egyedülállók, családosok, támogatottak (szponzoráltak) és humanitárius okokból befogadottakra. Egyben kötelezte a kormányt arra, hogy a bevándorlás tervezésére és menedzselésére a tartományokkal egyeztetve éves kvótákat állapítson meg. Kanada az 1969-ben aláírta az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményét és az 1967-es kiegészítő jegyzőkönyvét, és azóta a menekültügy egyik fő támogatója lett. 1972-ben 7 ezer ugandai, 1979-ben pedig 60 ezer indokínai (vietnami, laoszi és kambodzsai) menekültet fogadott be. A kanadai kormány évente azóta is mintegy 15–25 ezer menekültet fogad be és telepíti le őket az ország területén.


Ábra 3: A kanadai bevándorlás alakulása 1867 és 2005 között.

Forrás: INS, 2000; L. Rédei, 2004.

Az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb befogadó országa Az USA migrációs törvényének gyakori változásai tulajdonképpen egy folyamatos küzdelem egyes szakaszainak mérföldkövei az illegális bevándorlási megakadályozására. A jelenlegi több mint 11 millió illegális bevándorolt jelenléte azt bizonyítja, hogy ez a küzdelem nem túl sikeres. A túlzott szabályozás nem csak a bürokratikus elemeket növeli, hanem elbizonytalanítja a jogalkalmazókat is. Elegendő ehhez felidézni, hogy 2001. szeptember 11-i terrortámadás kapcsán tartott vizsgálatok megdöbbentő emberi mulasztásokat tártak fel érzékeny területeken alkalmazott illegális bevándorlók esetében. Táblázat 5: Az USA bevándorolt lakosságának novekedése és származási összetétele régiónként, 2011 (millió fő és az összes százalékában)

régiók 1990 előttiek 1990-2000 M fő százalék M fő százalék Mexikó* 4,062 34,7 3,600 30,8 Dél- és Kelet Ázsia 3,687 36,2 2,573 25,3 Karib térség 1,687 44,8 0,898 23,8 Közép-Amerika 1,062 34,4 0,809 26,2 Dél-Amerika 0,912 33,8 0,707 26,2 Közel-Kelet 0,563 38,1 0,326 22,1 Egyéb 3,232 43,3 1,843 24,7 Összesen 15,205 10,756 * Kiemelt jelentősége miatt

2000-2005 M fő százalék 2,739 23,4 1,795 17,6 0,620 16,5 0,739 24,0 0,697 25,8 0,235 15,1 1,266 16,9 8,091

Forrás: Motel–Patten, 2013.

2006-tól M fő százalék 1,289 11,1 2,126 20,9 0,562 14,9 0,474 15,4 0,386 14,3 0,351 23,8 1,131 15,1 6,319

Össz. M fő 11,691 10,183 3,769 3,085 2,702 1,475 7,473 40,378

204 | pólyi csaba

A fenti táblázat világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok folyamatosan nagy létszámú bevándorlót fogad, akiknek integrálása aztán komoly erőfeszítéseket igényel. Az is látható, hogy az 1990–2000 közötti időszak még az USA történelmében is rekordszámú, 10,7 millió bevándorlót vonzott az országba. Az egyes régiókból érkezők száma 22–31 százalékkal emelkedett. A következő öt évben 2005-ig újabb 8 millió fővel növekedett az újonnan érkezők száma. 2006-tól azonban az látható, hogy a vizsgálatunk tárgyát képező közép- és dél-amerikai régióból a bevándorlók növekedési arányszáma 24–26-ról 15 százalékra mérséklődött. A karibi világból érkezők száma 16,5 helyett csak 14,5 százalékkal nőtt 5 év alatt. Az USA (szinoním fogalomként használt) hispán vagy latino származású lakossága 2000 és 2010 között 15,2 millió fővel növekedett, és elérte az 50,5 millió főt. Figyelmet érdemel az a tény, hogy 64 százalékuk már az Egyesült Államokban született és csak 36 százalékuk számít új bevándorlónak. Ez 43 százalékos emelkedést jelentett, miközben néhány más államból elszármazók aránya ennél lényegesen jobban növekedett. A Pew Research Center adatai szerint 2011-ben az Egyesült Államok 311,6 millió lakosának egy igen jelentős része, 51,93 millió fő hispán származásúnak vallotta magát (Motel–Patten, 2013). Ez az ország teljes lakosságának 16,66 százaléka, amivel a legnagyobb etnikai kisebbségnek is számít az USA-ban. A hispán lakosság legnagyobb szeletét, mintegy kétharmadát a mexikóiak teszik ki, számuk meghaladja a 33,5 millió főt. Mexikót a speciális státuszban lévő Puerto Rico (4,9M) követi. Rajtuk kívül még két karibi ország (Kuba: 1,9 millió és a Dominikai Köztársaság: 1,5 millió) és két közép-amerikai állam (El Salvador: 1,9 millió és Guatemala: 1,2 millió) leszármazottai haladják meg a milliós nagyságrendet. Táblázat 6: Az USA hispán származású lakosságának összetétele, származási ország szerint, 2011

Származási ország Összesen Mexikói Puerto Rico-i Salvadori Kubai Dominikai Guatemalai Kolumbiai Spanyol Hondurasi Ecuadori Perui Nicaraguai Venezuelai Argentin Egyéb nemzetiségű

Lakosság (millió fő) 51,927 33,539 4,916 1,952 1,889 1,528 1,216 0,989 0,707 0,702 0,645 0,556 0,395 0,259 0,242 2,337

A hispán lakosság százalékban 100 64,6 9,5 3,8 3,6 2,9 2,3 1,9 1,4 1,4 1,2 1,1 0,8 0,5 0,5 4,5

Lopez–Gonzalez-Barrera–Cuddington, 2013.


Az erősödő ázsiai bevándorlás ellenére Samuel Huntington professzor az Egyesült Államokat a spanyol ajkú, elsősorban mexikói bevándorlástól féltette. Huntington szerint a korábbi és a mostani bevándorlások között az jelenti a lényeges eltérést, hogy a századvégi hispán bevándorlók nem asszimilálódnak és nem veszik át az angol nyelv és kultúra használatát (Huntington, 2004). A folyamatos, igen jelentős és nagymértékben a déli és nyugati államokra koncentrálódó spanyol ajkú bevándorlók nagy számban tudják megőrizni nyelvüket és kultúrájukat anélkül, hogy az angol nyelv használatára áttérnének. Az új helyzet azt jelenti, hogy az USA-ba érkező emigráció fele azonos és egyetlen nyelvet beszél, a spanyolt. Ennek pedig a professzor szerint hat oka van: a területi szomszédság (a két ország között könnyen átjárható több mint háromezer km szárazföldi határ); számszerű nagysága; illegális jellege, regionális koncentrációja, a bevándorlás folyamatos utánpótlása és nem utolsó sorban a mexikói diaszpóra történelmi jelenléte. A bevándorlók származási országai közül ugyanis egyedül Mexikó az, amelyiktől az USA erőszakos úton elvette területének felét (Texas 1835–56, USA-Mexikó háború 1846–48, Kalifornia és Új-Mexikó). A bevándorló mexikóiak ezeket a „történelmi területeket” részesítik előnyben a letelepedésükkor, sőt gyakran hangoztatják is a „hazatérési érzésüket”. A statisztikai adatok is jelzik a Río Grande mentén kialakuló hispán többséget a határzónában és egyes amerikai elemzők már egyenesen „MexAmerika” és Mexifornia” kifejezéseket használnak. Huntington professzor végső következtetése az, hogy a WASP kultúrát súlyos veszély fenyegeti egy nacionalista mexikói kultúra részéről, amely képzetlenebb, kevesebbet keres és röviden megfogalmazva: értéktelenebb. Ábra 4: Az amerikai bevándorlás területi változásai a legnagyobb városkörzetekben

Forrás: http://www.brookings.edu/research/papers/2011/10/13-immigration-wilson-singer

206 | pólyi csaba

A Pew Research Center adatai szerint a bevándorlók területi elhelyezkedése nagyon erős területi koncentrációt mutatott, vagyis 60 százaléka öt szövetségi államban összpontosult. Kalifornia 20,2 millió bevándorló otthona (25 százalék), New Yorkban 4,3 millióan élnek (11 százalék), Texasban 4,2 millióan vannak (10 százalék), Floridába 3,7 millióan érkeztek (9 százalék) és New Jersey-ben 1,9 millióan találtak otthonukra (5 százalék). Ugyanakkor figyelmet érdemel a bevándorlók újabb hullámainak erőteljes növekedése Tennesse (90 százalék), Dél-Karolina (88 százalék), Kentucky (82 százalék), Alabama (82 százalék) és Mississippi (74 százalék) államokban (ConnorCohn-Gonzalez-Barrera, 2013).

Az amerikai migrációs rendszer működése a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények után Az amerikai bevándorlási rendszert és a bevándorlókhoz való hozzáállást az ezredfordulón egy sokkhatásszerű eseménysor változtatta meg. A 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények traumái az Egyesült Államokban komoly szerkezeti változásokat idéztek elő az illetékes állami intézményrendszerben is. Ennek a leginkább látható jele a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security – DHS) létrehozása volt 22 ügynökség összevonásával. A korábbi bevándorlási hivatalt (Immigration and Naturalization Service – INS) esetében, amely 1941 óta az Igazságügyi Minisztérium része volt, ennek az ellenkezője történt, mert három intézményre bontották a speciális szakfeladatok ellátására (Customs and Border Protection – CBP, Immigration and Customs Enforcement – ICE, U.S. Citizenship and Immigration Services – USCIS) és integrálták a három intézményt a Belbiztonsági Minisztériumba. A CBP feladata az ország összes határállomásán a teljes személy és teherforgalom ellenőrzése és az illegális bejutás megakadályozása. Az ICE a bevándorlás és a vámszabályok betartásának ellenőrzését az ország területén belül végezte, beleértve a foglalkoztatási szabályok ellenőrzését, a letartóztatást és a kitoloncolást is. Az USCIS végzi a bevándorlással kapcsolatos engedélyezési adminisztrációt, beleértve a vízum, a honosítási, a menedék- és menekültkérelmeket is. Az elmúlt években a Belbiztonsági Minisztérium hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy a közbiztonság, a határbiztonság és a migrációs rendszer egységének biztosítása érdekében gyökeresen átszervezze a bevándorlási rendszer fegyveres testületét. Az erőket a nemzetbiztonsági és közbiztonsági kockázatot jelentő személyek kiutasítására. illetve kitoloncolására fordítják. 2009-től a Bevándorlási és Vámőrség (U.S. Immigration and Customs Enforcement – ICE) a nagy területi ellenőrzés helyett a nyomozói oldalt erősítette. Az ICE a 2006-os törvénymódosítás alapján egységes protokoll alapján megállapodást kötött az egyes államok és helyi önkormányzatok szervezeteivel a bűncselekményeket elkövető bevándorlók elleni közös fellépésre. Az intézményi átszervezéssel párhuzamosan az amerikai kormány nagy hangsúlyt fektetett olyan átfogó törvények megalkotására is, amelyek nem csak a felté-


telezett terroristákat igyekeznek felderíteni és ellenőrzés alatt tartani, hanem az országban élő bevándoroltakat, illetve az országba belépni szándékozó külföldieket is. George W. Bush elnök már 2001 októberében jóváhagyta az Amerikai Hazafias Törvényt (US Patriotic Act), ami a bevándorlással kapcsolatban kiterjesztette a törvényi felhatalmazást a terrorista gyanús elemek felderítésére, kiutasítására és a határvédelem (különösen a kanadai határ) megerősítésére, valamint lehetővé tette a külföldi állampolgárok letartóztatását hét napra, amíg a kormány eldönti, hogy milyen eljárást indít ellene. A 2002-ben elfogadott megerősített határvédelem és vízumreform tovább fokozta az ellenőrzést a vízumkiadásnál, a határátlépésnél és a külföldiek ellenőrzésénél, beleértve az országban tanuló külföldi diákokat is. A terrortámadás körülményeinek kivizsgálására alakult un. 9/11 Bizottság 2004-es jelentése után újabb szigorítások is életbe léptek 2005-ben a bevándorlók által használható iratok, pl. jogosítvány kiállítására vonatkozóan (REAL ID Act). A jelentés hatására folytatták a kaliforniai határzár (fémfalak) kiépítését, és megerősítették az azonnali deportálást a határsértőkkel szemben. Az alábbi táblázat adatai szerint az illegális határsértésen kapott személyek száma folyamatos emelkedést, 2008 és 2013 között 74,8 százalékos növekményt mutatott. Ugyanakkor az elmúlt évi növekedés erőteljes visszaesésről árulkodik, ami jelentheti a határsértők számának csökkenését, vagy a sikeres bejutási technikák fejlődését is. Ábra 5: A kiutasított határsértők számának alakulása 2008-2013 között

Forrás: FY 2013 ICE Immigration Removals (2013)

1990 és 2013 között 23 millióról 46 millióra emelkedett az USA-ban élő bevándoroltak száma. 2013-ban a teljes lakosság alig 14 százalékát jelentették, Kanadában pedig a 21 százalékot. Származási helyüket tekintve erős koncentrálódás mutatható ki, hiszen amíg 1990-ben a bevándoroltak 47 százaléka született Latin-Amerika és a Karib-térség országaiban, addig 2013-ban arányuk már elérte az 55 százalékot.

208 | pólyi csaba

Az európai bevándoroltak aránya 23-ról 12-re csökkent, miközben Ázsia részaránya 23-ról 26 százalékra nőtt. A Közel-Kelet és Észak-Afrika megőrizte 2 százalékos értékét, miközben a szubszaharai részarány egyről három százalékra nőtt. Mexikó helyzete egészen speciális a nemzetközi migráció szempontjából, hiszen egészen a közelmúltig világcsúcstartó volt a kivándorlók listáján. 1995–2000 között 2,94 millió kivándorló érkezett az USA-ba és 670 ezer vissza. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásnak köszönhetően összeépült gazdasága az USA gazdaságával (és kisebb mértékben Kanada gazdaságával), ami egyfajta stabilitást hozott létre. Az ország gazdasági fejlődése együtt mozog az Egyesült Államokkal, a külkereskedelmének 90 százaléka vele folyik, így azonnal érzékelte a 2008–2009-es pénzügyi válságot. Ennek egyik látható jele a kivándorlás ütemének visszaesése volt. A statisztikai adatok szerint 2005–2010 között 1,37 millió mexikói kivándorló távozott az USA-ba, de ugyanezen időszak alatt 1,39 millióan tértek vissza. Ráadásul folyamatosan nő a Mexikóba irányuló kivándorlás az USA felől is, elsősorban a nyugdíjasok települnek át kedvezőbb megélhetési viszonyokat keresve. 2000 és 2010 között 492 ezerről 966 ezerre nőtt a bevándoroltak száma Mexikóban, az összetétel tekintve pedig 70-ről 77 százalékra emelkedett az amerikaiak aránya. Az USA és Kanada között húzódik a világ leghosszabb, 8891 km hosszú szárazföldi határa, amely több mint 120 szárazföldi határátkelőt, évi 115 ezer légi járatot és számtalan kereskedelmi és egyéb vízi jármű áthaladását jelenti. A két ország határvédelmi együttműködésének új kereteit megfogalmazó megállapodást 2 2011. február 4-én jelentette be Barack Obama elnök és Harper kanadai miniszterelnök. A közösen kidolgozott Határon Túl Akciótervet 2011. december 7-én hozták nyilvánosságra. A Belbiztonsági Minisztérium erre épülő Északi Határ Stratégiája3 (Northern Border Strategy – NBS) az első olyan stratégia, amely egyesíti a politikákat és a gyakorlati végrehajtást az amerikai-kanadai határ mentén. Arra épül, hogy a szabályos áru- és személyforgalom erősíti a biztonságot, ezért a legmodernebb technikai eszközökkel szétválasztja a magas és az alacsony veszélyt jelentő forgalmat és a lehető legkorábbi ellenőrzés megteremtésével kiszűri az illegális határátkelést, valamint a betegségek és veszélyes javak bejuttatását. A Stratégia három fő célja: • elriasztani és megakadályozni a terrorizmust és az egyéb illegális tevékenységet; • biztosítani és elősegíteni a szabályos áru- és személyforgalmat; • megvédeni a lakosságot a természeti és az ember okozta katasztrófáktól. Az illegális bevándorlás évtizedek óta érzékeny társadalmi probléma az Egyesült Államokban. A szövetségi szintű átfogó migrációs reform hiányában az egyes álla Perimeter Security and Economic Competitiveness, http://actionplan.gc.ca/en/content/perimetersecurity-and-economic-competitiveness 3 DHS Northern Border Strategy, https://www.dhs.gov/dhs-northern-border-strategy 2


mok saját maguk igyekeznek helyi törvényi szabályozással megfelelni a lakossági elvárásoknak az illegális bevándorlás kiszűrésével. A különböző források szerint 2007-ben közel 20 szövetségi államban fogadtak el ilyen korlátozó rendelkezéseket. Korábbi intézkedések megakadályozták például a jogosítvány megszerzését vagy állami oktatási ösztöndíjak elnyerését illegális bevándorlók számára, évek óta pedig a Szociális és Egészségügyi Reform társadalmi vitájának egyik gyújtópontja a bevándorló kérdés. Jóllehet a Belbiztonsági Minisztérium becsült adatai szerint 2009-ben az előző évi 11,6 millióról 10,8 millióra csökkent az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlók szám, mégis 2010-ben Arizona állam a közbiztonság megerősítése és a törvények betarttatása érdekében olyan törvényt fogadott el, amely mindenkit arra kötelez, hogy megfelelő személyi azonosságot igazoló dokumentumokat hordjon magával. A törvény arra is kötelezi az állam rendőreit, hogy a közúti ellenőrzés során is gyanú esetén mindenkit ellenőrizzen. 2011-ben Oklahoma, Dél-Karolina és Utah államok is követték az arizonai példát. A szövetségi kormány attól tart, hogy az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó intézkedések könnyen a lakosok hatósági zaklatásához vezethetnek, ezért minden ilyen esetben szövetségi eljárást kezdeményeznek alkotmányellenesség megállapítására. Az alábbi térkép azokat az államokat emeli ki, amelyekben az elmúlt években helyi szintű lépések történtek az illegális migráció visszaszorítására. Az átfogó migrációs törvény mielőbbi kidolgozását sürgeti a bevándorlók egyre erősödő befolyása a választások kimenetelére. A legfrissebb adatok szerint a felnőtté váló, vagyis első alkalommal szavazó hispán és ázsiai származású fiatal adja a 2014es választásokon résztvevő új szavazók 19,6 százalékát, az újonnan állampolgárságot kapottak pedig a 14,6 százalékát, együtt pedig a 9,4 millió potenciális új szavazó 35,2 százalékát (Paral, 2014). Ez az arányszám az elkövetkező választásokon tovább fog növekedni. A bevándoroltak eltérő területi koncentrációja miatt egyes államokban már most is lényegesen magasabb, akár 50 százalékot meghaladó arányt is képviselhetnek. Az amerikai Bevándorlási és Állampolgársági Törvényt (The Immigration and Nationality Act – INA) eredetileg 1952-ben fogadták és többször módosították. Még érvényben lévő rendelkezései szerint a szövetségi kormány 2013-ra 675 ezer állandó letelepedést (bevándorlást)4 engedélyezett. Az INA a három fő preferencia (családi alapú, munkavállalási és menekült) mellett a diverzifikációt és a speciális eseteket szolgáló kitételek mellett engedélyez bevándorlást. A családi alapú engedélyek éves száma 470 ezer, amin belül különbséget tesz a tartós letelepedési engedéllyel (zöld kártyával) rendelkezők és az amerikai állampolgárok számára engedélyezett kvóták között. Alapesetben az amerikai állampolgárok közvetlen hozzátartozói (házastárs, How the United States Immigration System Works: A Fact Sheet http://www.immigrationpolicy.org/ just-facts/how-united-states-immigration-system-works-fact-sheet (Letöltve: 2014.06.09.)

4

210 | pólyi csaba

kiskorú gyermekek és szülők) vonatkozásában nincs felső korlát. A bevándorlás engedélyezése névre szóló és minimum jövedelemhez kötött felelősségvállalást (szponzorálást) jelent. Az Egyesült Államok mélyen elkötelezett a nemzetközi menekültügy humanitárius kezelése mellett, azért évente meghatározott számú menekültet fogad be és menedékes tartózkodását engedélyezi. Az engedélyek számát az elnök határozza meg a Kongresszussal való konzultáció alapján. 2013-ban összesen 70 ezer menekült és menedékes befogadását engedélyezték egy földrajzi kvótarendszer alapján. Az elmúlt évben legnagyobb számban a közel-keleti és dél-ázsiai (31 ezer), a kelet-ázsiai (17 ezer) és az afrikai (12 ezer) menekülteket fogadták be. Az amerikai vízumrendszer beépít egy nemzetenkénti felső maximumot, ami azt jelenti, hogy az összes kategóriában engedélyezett bevándorlás egyetlen ország esetében sem haladhatja meg a 7 százalékos részarányt. Egyébként ennek kiegészítése a diverzifikációt szolgáló un. vízumlottó, amit 1990-ben vezettek be. Eszerint azon országok állampolgárai, amelyek esetében az elmúlt öt évben a bevándoroltak száma nem haladta meg az ötven ezret, ezzel a játékkal bevándorlási engedélyt nyerhetnek, évente összesen 50 ezren. Az így bevándoroltak egy év tartózkodás után kérelmezhetik az állandó letelepedést. Évek óta elhúzódó vita folyik a republikánusok és a demokraták között a Bevándorlási Törvény reformjáról, amire magát Obama elnököt a korábbi választási ígérete is köti. Ennek a küzdelemnek egyik epizódja volt 2010-ben a fiatalkorúak kitoloncolását leállító törvény (DREAM Act). A fő kérdés a reform kapcsán az, hogy kapjon-e és milyen feltételekkel tartózkodási engedélyt és állampolgárságot az országban tartózkodó több mint 11 millió illegális bevándorló. A Képviselőházban annak ellenére elhalt a tervezet, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság többsége támogatja az új reformkezdeményezést. Az is világos, hogy a megosztó állampolgársági lehetőségről egyébként a hispán bevándorlók hajlandóak lennének lemondani a tartózkodásuk legalizálása mellett.

A kanadai bevándorlási rendszer jellemzői az ezredforduló után Kanada5 tradicionálisan befogadó, migrációból építkező ország. A sokféle országból bevándorló emberek változatos kultúrát hoznak magukkal, melyet a kanadai kormány 1971-ben multikulturális politikájával ismert el. Így Kanadában minden etnikai csoport hozzáad Kanada kultúrájához, tehát nincs hivatalos kanadai kultúra, amelyhez mindenkinek alkalmazkodnia kellene. 1972-ben államminiszteri státust hoztak létre a multikulturalizmus ápolására. 1977-ben hozták azt a törvényt, mely Facts and figures 2012– Immigration overview Permanent and temporary residents in Canada, Elérés: http://www.cic.gc.ca/english/resources/statistics/facts2012/index.asp

5


szerint minden faji, nemzeti vagy etnikai megkülönböztetés törvénytelen. Ezek a jogok belekerültek az 1982-es új alkotmányba is. 2001-ben a Bevándorlási és Menekültvédelmi Törvény (Immigration and Refugee Protection Act – IRPA) elfogadásával három kategóriát határoztak meg, amelyek révén a bevándorolni szándékozók állandó letelepedésért folyamodhatnak. A gazdasági kategóriába tartoznak a szakképzett munkások, a beruházó üzletemberek és a családtagjaik. A családosok kategóriájában a szponzorálást vállaló kanadai állampolgárok és az állandó letelepedéssel rendelkezők felesége, férje, partnere, gyerekek, szülei és nagyszülei tartoznak. A harmadik csoportba a védett személyek/ menekültek tartoznak, akiket az állampolgárok és az állam is támogathat, szponzorálhat. Humanitárius és egyéb megfontolásból a kanadai Állampolgári és Bevándorlási Miniszter is adományozhat állandó letelepedést. A fentieken kívül ideiglenes tartózkodási engedély adható munkavállalás és tanulás céljából is. Ábra 6: Az egyes régiókból érkezők megoszlása a bevándorlás jogcíme szerint

Forrás: Citizenship and Immigration Canada (CIC), Facts and Figures 2012.

A szabályozott bevándorlás a nemzeti gazdasági, társadalmi és kulturális érdekek szolgálatában áll. Az elmúlt nyolc évben átlagosan 240–265 ezer állandó letelepedési engedélyt adtak ki.

212 | pólyi csaba • • • •

A kanadai bevándorlás alapelvei a következőek: A fő feladat a gazdasági fejlődés munkaerő szükségletének biztosítása. A demográfiai folyamatok korrekciója. A letelepedettek családegyesítési elvárásainak teljesítése. Szolidaritási és humanitárius elkötelezettségének teljesítése – menekültek befogadása.

A Szövetségi Szakképzett Dolgozók Programja (Federal Skilled Worker – FSW Program) a kanadai gazdaság által igényelt szakképzett munkaerő biztosítását jelenti a helyi, regionális és szövetségi igények összehangolásával. Ezt a vállalkozók irányába kiegészíti a beruházásokat vonzó program, a Federal Business Immigration Program. A kormány által elfogadott 2012-es gazdasági akcióterv a rendszer finomhangolását végzi. A tapasztalatok alapján napirendre került az eddig alkalmazott pontrendszer módosítása, amelynél a megcélzott fiatal munkaerő szakmai képzettségét és nyelvi ismereteit fogja magasabbra értékelni. Egy másik intézkedés szerint a szakképzettséget igazoló papírokat már a jelentkezés idején le kell fordítani és hitelesíteni (Új-Zéland és Ausztrália tapasztalatai), a jelentkezők listájáról lehet odahaza válogatni, mint egy menüről. Szakképzett munkaerő-közvetítőket is bevonnak, hogy a gazdaság mai igényeit elégítsék ki. Nagy hangsúly helyeznek a családegyesítésre, amelynek keretében évi 25 ezer közvetlen hozzátartozó befogadását teszik lehetővé. A kanadai kormány folyamatos erőfeszítéseket tesz a bevándorlási rendszer működőképességének fenntartására, legutóbb 2012-ben vezettek be módosításokat (The Protecting Canada’s Immigration System Act, June 2012). A módosítások a menekültkérelmek elbírálásának gyorsítására és az embercsempészet elleni hatékonyabb fellépés biztosítására irányultak. A módosítás egyben jogilag lehetővé tette a biometrikus adatok gyűjtését és rendszerezését is. Kanada a világ egyik legjelentősebb, menekülteket befogadó országa. Példaként említhető 1992-ben 5 ezer boszniai, 1999-ben 5 ezer koszovói, 2006-ban 3900 thaiföldi, 2008-ban pedig 5 ezer bhutáni befogadása. A 2010-es adatok szerint Kanada több mint 140 országból származó üldözöttet és menekültet fogadott be az elmúlt évtizedekben. 2011-ben 24 900 fő kért menedékjogot Kanadában és a kormány 20 százalékkal emelte az áttelepítési programjának költségvetését. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosával szoros együttműködésben minden évben több mint 10 ezer üldözött személy és 12 ezer menekült talál új otthonra Kanadában. Arányait tekintve Kanada fogadja be évente világviszonylatban a menekültek 10 százalékát. 2013-ban a kormány döntése értelmében 14 500 főre emelte a befogadott menekültek számát. A nyitott menekültügyi politikája mellett Kanada ugyanakkor nem fogad be súlyosabb bűncselekményeket elkövető személyeket. A Kanada-Quebec Megállapodás alapján a quebec-i kormányzat választja azokat a menekülteket, akik letelepedhetnek Quebecben, de a Bevándorlási és Állampolgársági Minisztérium hagyja jóvá a listát a bevándorlási törvény előírásai alapján.

2


Multikulturalizmus Előzménye, hogy a második világháború után az ENSZ-ben megjelent az igény egy olyan új ideológiára, mely az emberek/rasszok egyenlőségébe vetett hiten alapul. Ez a változás időrendben három hullámban jelentkezett: az első, dekolonizációs törekvések hulláma, 1948 és 1965 között, a második az amerikai polgárjogi mozgalom küzdelme az 1955 és 1965 közötti időszakban, végül a multikulturalizmusért és a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem 1960 után. Will Kymlicka kanadai filozófus, a multikulturalizmus legismertebb és legelismertebb teoretikusának munkája szerint mindhárom hullámot ugyanaz az elképzelés motiválta: az emberek egyenlőségének jegyében megszüntetni a korábbi elnyomó hierarchiákat és új, elnyomásmentes társadalmat építeni – a fő cél tehát mindhárom esetben a liberális-demokratikus állampolgárság megteremtése volt. Ezek a törekvések az egyenlő állampolgárságért egészen pontosan nyolc különböző közpolitikai programban öltenek testet a bevándorlók esetében, melyek alapján Kymlicka és Keith Banting létrehozott egy speciális mutatót, a Multiculturalism Policy Indexet (azaz a multikulturalizmus-közpolitikák mutatóját). Ez a nyolc különböző közpolitika: a multikulturalizmus alkotmányos-törvényhozási szinten való elismerése (a különböző közigazgatási szinteken); a multikulturális tananyag bevezetése az iskolákban; a közmédia és a kereskedelmi médiumok átalakítása az etnikai reprezentálás/elfogadás jegyében; a vallási ruhaviselet mentesítése bizonyos általános szabályok alól; a kettős állampolgárság lehetővé tétele; a kisebbségi szervezetek kulturális tevékenységének állami támogatása; a kétnyelvű oktatás biztosítása (vagy az adott kisebbség anyanyelvi oktatásának támogatása) és a hátrányos helyzetű bevándorlók pozitív diszkriminációja. Az empirikus elemzés pedig azt a meglepő eredményt adja, hogy az elmúlt évtizedekben a multikulturalizmus-közpolitikák alkalmazása enyhén nőtt – míg 1980-ban tizenhét európai ország átlaga 0,7 volt, addig ez a szám 2000-re 2,1-re, 2010-re pedig 3,1-re emelkedett. Azaz míg 1980-ban tizenhét európai országban körülbelül egy közpolitika volt érvényben a nyolcból, addig ez a szám mára háromra nőtt. Vill Kymlicka (2012): Multiculturalism: Success, Failure, and the Future http://www.migrationpolicy.org/research/TCM-multiculturalism-success-failure Ismerteti: Zala Miklós (2013): Vége a multikulturalizmusnak? http://szuveren.blog.hu/2013/06/06/ vege_a_multikulturalizmusnak

214 | pólyi csaba

A visszaélések kiszűrése és többek között a magyar roma bevándorlás visszaszorítása érdekében 2012. június 28-án elfogadták a bevándorlási törvény szigorítását (Protecting Canada’s Immigration System Act – Bill C-31), amely 2012. december 15-én lépett életbe. A jogszabály embercsempészet kiszűrésére növelte az illetékes miniszter jogkörét, hogy az irregulárisan érkezőket preventív letartóztatásba helyezzék az ügyek tisztázásáig, megnövelve az embercsempészet büntetési tételeit is. Ugyancsak szigorítást jelent, hogy az irreguláris beutazók öt évig nem folyamodhatnak állandó tartózkodási engedélyért még a szponzorált bevándorlás keretében sem. Érdekes megemlíteni a magyarországi roma menekülthullám6 következményeit, amelyet a 2008-ban feloldott vízumkényszer tett lehetővé. A jelentős számú roma kivándorló (csak 2011-ben 4442 menekült kérelmet adtak be, de alig 20 százalékát fogadták el) szokásai és életvitele feszültségeket okozott a befogadó államban, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy visszaállítják hazánkkal szemben a vízumkényszert. A törvénymódosítás életbe lépésével együtt közzétették azoknak az országoknak a listáját is, amelyet az észak-amerikai ország emberi jogi szempontból biztonságosnak ítél. A listán lévő országokból érkező bevándorlók menedékkérelmét ezentúl a kanadai hatóságok gyorsított eljárásban bírálják el (a határon beadott kérelmet 45, a Kanadában élőként beadott kérelmet 30 napon belül kell elbírálni). Ilyen esetben a kérelmező a bírálatig az alapvető és a sürgősségi egészségügyi ellátásra sem jogosult, akit pedig elutasítanak, nem fellebbezhet, és gyorsabban toloncolják ki, mint eddig. A biztonságosnak ítélt 25 EU-tagország között ott van Magyarország is, Románia és Bulgária viszont nem. Az új törvényi szabályozás felhatalmazza a kormányzatot, hogy 2013-tól bizonyos vízumkötelezett országok esetében még a beutazás előtt biometrikus adatokat kérjenek a beutazni szándékozó munkavállalóktól, tanulóktól és utazóktól, ami lehetővé teszi majd a nem kívánatos személyek gyors kiszűrését. 2013-ban több mint 55 ezren kaptak munkavállalási engedélyt, hogy a munkáltatók a számukra leginkább szükséges és hiányolt munkaerőt tudják elérni. A program pontrendszere a fiatalabb, vagyis a 40 év alatti szakképzett jelentkezőkre fókuszál, magasabb pontszámot ad az angol, illetve a francia nyelvtudásra és a kanadai munkatapasztalatra. A Kanadában tanuló és dolgozó külföldiekre vonatkozó program (Canadian Experience Class Program – CEC) keretén belül a kanadai felsőoktatási intézményben diplomát szerzett, helyi munkatapasztalattal rendelkező, vagy már munkavállalási engedéllyel ott dolgozó fiatalok kevesebb itt töltött idő után adhatják be a letelepedési kérelmüket. A 2012-es kvótával gyakorlatilag megegyező 240–265 ezer bevándorlót fogadott 2013-ban is Kanada. A bevándorlók ügye kényes kérdés az észak-amerikai országban: egy friss felmérés szerint manapság a lakosság 56 százaléka gondolja úgy, hogy a Hungarian Roma refugee claimants targeted in CBSA report. Elérés: http://www.cbc.ca/news/ politics/hungarian-roma-refugee-claimants-targeted-in-cbsa-report-1.1212569

6


bevándorlók hozzátesznek a gazdasághoz. Két évvel ezelőtt még 66 százalék volt ez az arány. Kanadába évente mintegy 200 ezer munkavállaló és 100 ezer diák érkezik átmeneti időre. A kormány elsősorban a képzett munkaerőt képviselő bevándorlókat látná szívesen, számukra a tartós letelepedés lehetősége is biztosított. A jól képzett emberek – szakember és diákok – számára létrehozott bevándorlási program keretében 2009-ben még csak 2500 embert fogadtak, tavaly már hatezret. 2013-ban tízezer fős lehet a program, amelyben az indiaiak, a kínaiak és a Fülöp-szigetekiek képviseltetik magukat a legnagyobb számban. A Kanadába érkező diákok harmada dönt úgy, hogy a diploma után is az országban marad. Ez az egyik legmagasabb arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak sorában. 2014 februárjában Kanada bejelentette, hogy beszünteti a kínai befektetői vízumprogramját. A 28 éven át működő program keretein belül a befektetői vízum megszerezhető volt a kanadai kormánynak öt évre nyújtott 800 ezer kanadai dollár (165 millió forint) kamatmentes hitellel és legalább 1,6 millió kanadai dolláros (330 millió forint) vagyon meglétének bizonyítása mellett. Az észak-amerikai ország sok tízezer, az emigrációt fontoló befektetőt veszíthet a program eltörlésével, ami közvetlenül is érinti azt a mintegy 46 ezer embert, aki már benyújtotta kérelmét. A Hurun Kutatóintézet egy korábbi, a vagyonos kínaiakat vizsgáló jelentése azt találta, hogy a kelet-ázsiai ország milliomosainak 64 százaléka már kivándorolt vagy tervez így tenni a jövőben. Elsősorban az Egyesült Államok és a hasonló programot kínáló európai országok húzhatnak hasznot így a kanadai döntésből. Milyen irányba mutatnak a kanadai bevándorlási szabályok módosításai? A fő hangsúly a munkaerő szükséglet biztosítása, figyelve a családegyesítésre és a menekültekre. az elmúlt években jelentős mértékű központosítást hajtottak végre, amelynek keretében kialakítottak 41 országban 61 vízumkiadási pontot, és ezzel párhuzamosan a kérelmek feldolgozását Kanadában végzik el (ezzel is munkahelyeket teremtve odahaza). A központosítás mellett a másik fő irány a szabványosítás az ügyintézésben, aminek szellemében 17 ügyfélbarát protokoll került kidolgozásra és bevezetésre. Különleges figyelmet fordítanak a Kanada-USA kétoldalú határvédelmi és vámegyüttműködésre

Összegzés Az Egyesült Államok és Kanada nagyrészt az európai bevándorlásból született országok, amelyek a 19. század végéig alapjában nyitottak voltak az új élet reményében érkezők felé és érdemben csak a saját értékrendjük alapján nem kívánatos személyek távolmaradását igyekeztek biztosítani. Az angolszász és részben franciagyökerű (Quebec Kanadában) nemzetek csak az első világháború utáni időszakban kezdtek a mennyiségi kvóták alkalmazásához folyamodni, de még ekkor is elsősorban Európában folytattak toborzást és csak az európai források 20. század közepi kimerülése után fordultak a világ más régiói felé. A történelmük során kialakult bevándorlási

216 | pólyi csaba

politikájuk többfunkciós közpolitikának tekinthető, amely egyszerre igyekezett a családegyesítéssel erősíteni a népesedési politikát, biztosítani a nemzetgazdaság munkaerőigényét (különös tekintettel a magasan kvalifikált szakemberek, kutatók, hiányszakmák képviselői terén), egy etnikailag kiegyensúlyozott multikulturális társadalmat építeni és a szolidaritás jeleként a sokféle okból menekültek egy jelentős csoportjának biztonságos otthont nyújtani. Az USA-ban a 2001. szeptember 11. után elvégzett intézményi átszervezés és a restriktív intézkedések is csak részlegesen tudják kezelni a 10–12 millió illegális bevándorló és a túlszabályozott és rendkívül bonyolult migrációs rendszer problémáit. A szövetségi kormány és a Kongresszus hosszú, évtizedes küzdelmet folytat egy átfogó migrációs törvény létrehozására, de a biztató kezdeményezések mindig elbuktak a pártok és a politikusok rövid választási ciklusokhoz kötődő érdekein. Ennek hatására az egyes szövetségi államok saját hatáskörben hozott szigorító intézkedésekkel igyekeznek védekezni, de ez beleütközik a szövetségi kormány alkotmányos aggályaiba. Kanadában sokszínű nemzeti kultúrákból felépült állam, amelyben nincs hivatalos kanadai kultúra. Az ország önmagát 1971-ben kormányzati szinten multikulturális országként határozta meg, és 1972-ben államminiszteri státust hozott létre a multikulturalizmus ápolására. A szabályozott bevándorlás a gazdasági, társadalmi és kulturális érdekeinek szolgálatában áll. Az elmúlt 8 évben átlagosan 240–265 ezer állandó letelepedési engedélyt adtak ki. Kanada a világ egyik legjelentősebb menekültbefogadó országa, a 2010-es adatok szerint több mint 140 országból származó üldözöttet és menekültet fogadott be az elmúlt évtizedekben. Az ENSZ Menekültügyi főbiztosával szoros együttműködésben minden évben sok ezren találnak új otthonra Kanadában.

1.

Milyen helyet foglal el az Egyesült Államok és Kanada a nemzetközi migrációs láncban?

3.

Melyek Kanada migrációs politikájának jellemző vonásai és céljai?

2. 4.

5.

6.

Melyek az Egyesült Államok migrációs politikájának fejlődési szakaszai és a befogadás preferenciái?

Miért az illegális bevándorlás az USA migrációs rendszerének a legnagyobb problémája és milyen szövetségi és helyi törekvések mutatkoznak a megoldására? Hogyan viszonyul Kanada a nemzetközi menekültügy kezeléséhez?

Melyek az amerikai és kanadai bevándorlás regionális forrásai és hogyan alakult ez a történelem során?

Ajánlott linkek az interneten


http://www.migrationpolicy.org/ http://www.immigrationpolicy.org/ http://www.un.org/en/development/desa/population/theme/international-migration/ index.shtml http://www.un.org/esa/population/migration/index.html http://www.oecd.org/migration/ http://www.gcim.org/ http://www.imi.ox.ac.uk/ http://w w w.opensociet yfoundations.org/about/programs/international-migrationinitiative http://www.state.gov/j/prm/migration/ http://www.uscis.gov/ http://quickfacts.census.gov/qfd/states/00000.html http://www.immigrationpolicy.org/just-facts/economic-and-political-impact-immigrantslatinos-and-asians-state-state http://www.springer.com/social+sciences/population+studies/journal/12134 http://www.unhcr.org/pages/4a16aa156.html http://www.unesco.org/most/migration/glossary_migrants.htm http://www.unaoc.org/ibis/about/who-we-are-international-organization-for-migrations/ http://www.ilo.org/migrant/lang--en/index.htm http://imrc.ca/ http://www.canadainternational.gc.ca/ci-ci/Immigration-Immigrer.aspx http://www.immig.ca/ http://www.cic.gc.ca/english/immigrate/index.asp http://www.pewresearch.org/ http://www.brookings.edu/research/topics/immigration

Felhasznált irodalom

Baranyi, Tímea (2014): 2013-ban csökkent a kitoloncoltak száma az Egyesült Államokban. Elérés: http://kitekinto.hu/amerika/2014/01/02/2013-ban_csokkent_a_kitoloncoltak_szama_az_ egyesult_allamokban/#.U21PsVdvrsc (Letöltve: 2014.06.09.) Bevándorlók országai, Beck András interjúja Magyarics Tamással, a Magyar Külügyi Intézet igazgatójával. Elérés: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/742816, (Letöltve: 2014.04.12.) CIC (2012): Immigration Overview – Permanent and Temporary Residents in Canada, Facts and figures 2012. Elérés: http://www.cic.gc.ca/english/resources/statistics/facts2012/ index.asp (Letöltve: 2014.06.09.) Connor, Phillip – Cohn, D’Vera – Gonzalez-Barrera, Ana (2013): Changing Patterns of Global Migration and Remittances. Elérés: http://www.pewsocialtrends.org/2013/12/17/ changing-patterns-of-global-migration-and-remittances (Letöltve: 2014.04.05.) DHS Northern Border Strategy. Elérés: https://www.dhs.gov/dhs-northern-border-strategy (Letöltve: 2014.04.05.) FY 2013 ICE Immigration Removals. Elérés: https://www.ice.gov/doclib/about/offices/ero/ pdf/2013-ice-immigration-removals.pdf (Letöltve: 2014.06.09.)

218 | pólyi csaba

How the United States Immigration System Works: A Fact Sheet. Elérés: http://www.immigrationpolicy.org/just-facts/how-united-states-immigration-system-works-fact-sheet (Letöltve: 2014.06.09.) Hungarian Roma refugee claimants targeted in CBSA report. Elérés: http://www.cbc.ca/ news/politics/hungarian-roma-refugee-claimants-targeted-in-cbsa-report-1.1212569 (Letöltve: 2014.06.09.) Huntington, Samuel P.(2004): El Desafío Hispano. Letras Libres, Vol. 6., No. 64., Ciudad de México, pp. 12–20. L. Rédei, Mária (2004): Migráció az ezredfordulón: nagy befogadó országok. Elérés: http:// geogr.elte.hu/ref/REF_Kiadvanyok/Migracio_az_ezredfordulon/RM_migracio_1-48_ Eloszo_Fobbtrendek.pdf(Letöltve: 2014. 05.29.) Lopez, Mark Hugo – Gonzalez-Barrera, Ana – Cuddington, Danielle (2013): Diverse Origins: The Nation’s 14 Largest Hispanic-Origin Groups. Elérés: http://www.pewhispanic. org/2013/06/19/diverse-origins-the-nations-14-largest-hispanic-origin-groups/, 1. ábra, Pew Research Center (Letöltve: 2014.06.09.) Motel, Seth – Patten, Eileen (2013): Statistical Portrait of the Foreign-Born Population in the United States, 2011. Elérés: http://www.pewhispanic.org/2013/01/29/statisticalportrait-of-the-foreign-born-population-in-the-united-states-2011/ Pew Research Center (Letöltve: 2014.02.18.) Paral, Rob (2014): Stepping Up: The Impact of the Newest Immigrant, Asian, and Latino Voters. Elérés: http://www.immigrationpolicy.org/special-reports/stepping-impact-newestimmigrant-asian-and-latino-voters (Letöltve: 2014. 06.09.) Perimeter Security and Economic Competitiveness. Elérés:http://actionplan.gc.ca/en/content/perimeter-security-and-economic-competitiveness (Letöltve: 2014.06.09.) Pethő, András (2010): Tekereg az elmérgesedett bevándorlási vita Obama körül. Elérés:http:// www.origo.hu/nagyvilag/20100517-egyesult-allamok-bevandorlasi-vita-arizona-allamriport-miami.html (Letöltve: 2014.06.09.) Péli, Péter (2010): Melyik világhatalomnak nincs hivatalos nyelve? Elérés: http://www.nyest. hu/hirek/melyik-vilaghatalomnak-nincs-hivatalos-nyelve (Letöltve: 2014.06.09.) Pólyi, Csaba (2004): A mexikói migráció okai és néhány következménye, MTA-ELTE NATO Információs és Kutatóközpont, Kül-Világ, 2004, No. 4. Pólyi, Csaba (2011): Kitekintés és reflexiók a nemzetközi migrációról. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás: Migráció a 21. században Afrika és Európa közöt. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 13–34. Puskás, Julianna (1993): Az Egyesült Államok bevándorlási politikája (1890-1990). Régió - Kisebbség, politika, társadalom. Vol. 4., No. 3. Elérés: http://epa.oszk. hu/00000/00036/00015/pdf/10.pdf, (Letöltve: 2014.03.12.) Singer, Audrey – Wilson, Jill H. (2011): Immigrants in 2010 Metropolitan America: A Decade of Change. Elérés: http://www.brookings.edu/research/papers/2011/10/13-immigrationwilson-singer (Letöltve: 2014.06.09.) United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division (2013). International Migration Report 2013. Elérés:http://www.un.org/en/development/desa/ population/publications/pdf/migration/migrationreport2013/Full_Document_final.pdf (Letöltve: 2014.04.06.)


United Nations, Department of Economic and Social Affairs (2013). Trends in International Migrant Stock: The 2013 Revision-Migrants by Age and Sex (United Nations database, POP/DB/MIG/Stock/Rev.2013/Age) . Elérés:http://esa.un.org/unmigration/TIMSA2013/ documents/MIgrantStocks_Documentation.pdf (Letöltve: 2014.06.09.) World Migration Report, WMR (2013): Migrant Well-being and Development. Elérés: http:// publications.iom.int/bookstore/free/WMR2013_SP.pdf (Letöltve: 2014.06.09.)

További ajánlott irodalom

Bernek, Ágnes (ed.) (2002): A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Cseresznyés, Ferenc (2005): Migráció az ezredfordulón. Dialog Campus Kiadó, Pécs. Lukacs, John (2002): Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi története (Outgrowing Democracy: A History of the United States in the Twentieth Century, 1984.) Fordította Zala Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest. Pólyi, Csaba (2011): A nemzetközi migráció aktuális kérdései a globális világban. In. Nyusztay, László (ed.): Tanulmányok a nemzetközi migráció köréből. Perfekt Kiadó, Budapest. pp. 15–43. Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

Észak-Amerika a nemzetközi migrációban

Recommend Documents