Eseménynaptár 2014
Kolozsvár, 2014
Kiadja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkárságának Kulturális Főosztálya Az adatgyűjtésben partnerünk volt a Communitas Alapítvány
Felelős kiadó: Kovács Péter Szerkesztette: Hegedüs Csilla, Tamás Ágnes Grafikai és műszaki szerkesztés: IDEA PLUS
TARTALOM Előszó / 5 Január / 7 Február / 19 Március / 37 Április / 61 Május / 79 Június / 101 Július / 121 Augusztus / 135 Szeptember / 153 Október / 169 November / 191 December / 205 Az év folyamán / 223 Rövidítések és címjegyzék / 227 2013-as képek / 267
3
Előszó Az ünnepek, amelyek összekötnek Nekünk, erdélyi magyaroknak mindig is voltak és vannak olyan közös céljaink, amelyek összefogják és mozgósítják közösségünket, amelyek megerősítik és cselekvésre késztetik a nemzetet, amelyek a reményt éltetik és ébren tartják mindannyiunk lelkében. Éppen ezért ne azt kutassuk, ami elválaszt, ami megkülönböztet, hanem azt keressük, ami összeköt, ami közös, ami összefog. Erről szól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kulturális eseménynaptára. Az összetartozásunkról. Arról, hogy különböznek a hétköznapjaink, de ugyanazok az ünnepnapjaink. Arról, hogy Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, a Bánságban, a szórványvidékeken mindannyian magyarok vagyunk, egy anyanyelvet beszélünk, itt, szülőföldünkön akarunk élni, boldogulni, és minderre büszkék vagyunk. Nemzeti identitásunk élni akarásának, megmaradásunknak, jövőképünknek a lenyomata ez a kiadvány. Cselekvő, tenni akaró közösségeink vannak országszerte, és így építjük, lépésről lépésre erdélyi magyar társadalmunkat, amely megbecsüli értékeinket, ünnepli sokszínűségünket, tiszteli múltunkat, megőrzi hagyományainkat és építi holnapunkat.
Kelemen Hunor szövetségi elnök
5
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Szilveszter
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Kránics Ervin
1
Újévi Petőfi-megemlékezés
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Zoltán, Kilyén Ilka, Kiss Zoltán
1
Petőfi-szobor koszorúzása
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Kilyén Ilka, Náznán B. Olga, Incze Vanda
1
Újévi bál
Magyarléta
Magyarlétai Kultúrotthon
Mátyás Attila, Laczi Enikő
1
Újévi bál
Magyarfenes
Magyarfenesi Művelődési Ház
Asztalos István, Laczi Enikő
1–31
Hunyad Megyei Konzultáció
Hunyad megye
RMDSZ Hunyad megye, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán
2
Kijózanító túra
Csíksomlyó
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
2
Kijózanító túra a Bodoni-erdőbe
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Frink György
2–6
Betlehemezés
Csíkszentkirály
Betlehemes csoport
Gál Mária
3
Fotókiállítás: 1848–1956-os harcosok
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
3–4
Fúvósok Újévi Koncertje
Kozmás, Községháza, Csíkkozmási Tuzsony János György Ernő Lázárfalvi Kultúrott- Fúvósegylet hon
4
A madéfalvi veszedelem nyomában
Madéfalva–Szalonka- Csíkszéki Erdélyi Kárpátpatak völgye Egyesület
4
25 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
2014 2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
Lakatos Tamás
Haba Tünde
Kortársak
7
2014
Január 8
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Csíkszentgyörgyi Székely Góbék előadása
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
5–7
Megemlékezés a madéfalvi veszedelemől
Madéfalva, Siculicidium emlékmű, Közösségi Ház
Madéfalva Község
Bartos Angyalka
7
Madévalfi veszedelem 250. évfordulója
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Kelemen Ilona
7
A madéfalvi veszedelemre való emlékezés
Déva
László János Hagyományőrző Egylet, Segesvári Miklós Pál Egylet
László Ana, Iudt Borbála, Pogocsán Ferdinánd
7
Megemlékezés a madéfalvi veszedelemről
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
7
Kabaréest
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Szabó János Egyesület
8
Isten közelében – szavalóest Sík Sándor piarista költő születésének 125. évfordulójára
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
9
Szent Balázs-est – Orvosok inkognitóban
Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
10
Pótszilveszter
Udvarfalva, Cukrászda
11
Gyalogtúra: Rozsda-szakadék
Aranyosfő
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
11
Molnár Péterné előadása Petőfiről
Arad
Kölcsey Egyesület
Berecz Gábor
11
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Sallay EMKE Szilágysomlyó Brigitta, Rózsa Róbert
Dr. Szabó MonicaIudita Maria Nyugdíjas szakszervezet, Nagy Béla, Domokos Adalbert
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
II. Gyöngyös Bokréta Táncház
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
11–12 Doni megemlékezések és emléktúra
Marosvásárhely, Nyárádszereda
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Zoltán
11–12 Istenszéke túra
Déda-Bisztra
Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület
Solti Iimre
12
Évnyitó túra a Cinege-tetőre
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Pál Csaba, Pánczél Tibor
12
Pásztorfogadás
Máréfalva, Művelődési Ház
Nagyvész Közbirtokosság
Papp Zsolt
12
Emlékezés az 1849. január 8-i nagyenyedi vérengzésekre
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
12
Magyar költők élete és versei – Arany János, Jókai Mór
Brád
RMDSZ Brád
Baráth Gusztáv
13
Verses-zenés Petőfi-est
Zilah, EMKE-ház
EMKE Zilah
Szilágyi Sándor
14
Irodalmi kör – Dr. Brauch Magda: Janus Pannonius költői arca
Arad
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
14
Lehallgatók, lehallgatottak, szekusdossziék. Beszélgetés, lapbemutató (Korunk), vita
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Buchwald Péter
15
Petőfi-est
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Fogarasi Izabela, Geller Irén
15
Madéfalvi veszedelem 248. évfordulójának Vajdahunyad emlékünnepsége
Corvin Savaria Társaság, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Doboly Beatrix, Takács Aranka, Kofity Zoltán
15
Irodalmi Kávéház: Kölcsey költészete
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
11
Szilágysomlyó
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
9
2014
Január 10
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Mihai Eminescu szavalóverseny
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
16–18 Szövegértelmezés a közoktatás minden fokán
Kisjenő, Erdőhegy
Romániai Magyar Pedagó- Kiss Anna gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
16–19 Kölcsey: összetartó erő a nemzet és a mai fiatalság számára – Hagyományápolási rendezvény középiskolások számára
Szatmárcseke
Kölcsey Társaság Fehérgyarmat, Szatmárnémeti Kölcsey Kör
Kasztovszky László, Muzsnay Árpád
16–31 BMC-tagok csoportos értékfelmérő, éves tárlata
Kolozsvár, Minerva-ház
Barabás Miklós Céh
Németh Júlia
17
Maszkabál I–VIII. osztályosoknak
Szentlélek, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Mihály Edit
17
Felkészítő: pályázati lehetőségek
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
17
Kölcsey-szobor avatásának 150. évfordulója Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
18
Nagyhagymás sziklafolyosó
Balánbánya
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
18
XI. Nagy Olajgyűjtési Akció
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Bara Lilla
18
30 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
Kortársak
18
Tomordok-kupa
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Csüdöm Norbert
18
Magyar kultúra napja – Vermesy Péter Sík Petrozsény Sándor szellemében
RMDSZ Petrozsény, római katolikus plébánia
Szász János, Wersánski Eduárd
18
Farsangi bál
Almavirág Egyesület
Székely István László
15
Almásmálom
PROGRAMFELELŐS Marc Erzsébet
Lakatos Tamás
HELYSZÍN
Találkozás romániai magyar városvezetőkkel
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Egyed Péter
18–22 A magyar kultúra napja
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Szőcs Endre
19
A magyar kultúra napja
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna
19
Gyalogtúra: Gálosházi-víznyelők
Élesd
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
19
A magyar kultúra napja
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Széman Péter lődési Egyesület – Országos Elnökség
19
Nyomkereső túra: Csere-erdő – Kakasdi-erdő Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Ősz István
19
Túra a Csáklyakőre (1233 m)
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
19
A magyar kultúra napja
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
19–26 A magyar kultúra hete
Szatmárnémeti, Nagykároly
Ady Endre Társaság, Harag Tóth-Páll Miklós György Társulat, Kölcsey Ferenc Főgimnázium
19–26 Imahét
Erzsébetváros
Református Egyházközség
20
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
18
Boróka Néptáncegyüttes előadása
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
Miklósi MátyásCsaba Farkas Miklós
11
2014
Január 12
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
21
A magyar kultúra napja
Szilágycseh
Tövishát Kulturális Társaság Vida Katalin
22
A magyar kultúra napja
Marosvásárhely, Segesvár
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
22
A magyar kultúra napja
Lövéte, Iskola
Székely Mózes Általános Iskola
22
A magyar kultúra napja
Máréfalva, Balázs Imre képtár Művelődési Ház
Kőlik Hagyományőrző Mű- Dávid Izabella velődési Egyesület, Nyírő József Általános Iskola
22
A magyar kultúra napja
Pál Levente Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolMűvelődési Ház gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
22
Könyvtári est – Irodalmi kulináriák avagy Déva Petőfi Sándor esete a székelykáposztával
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda KingaViola, Csatlós Erzsébet
22
Jakobovits Miklós-díj átadás a Magyar Kultúra Napján
Nagyvárad
Barabás Miklós Céh
Jakobovits Márta
22.
A magyar kultúra napja
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Gáspár Katalin
22
A magyar kultúra napja
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
22
A magyar kultúra napja
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Thamó Boldizsár Zeyk Gyula Közművelődési Egye- Zoltán, Tamás G. Mesület, Tordaszentlászlói Mű- linda, Laczi Enikő velődési Ház, Tordaszent lászlói Községi Könyvtár
22
A magyar kultúra napja
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Ábrám Zoltán
Fodor Gyöngyi
Szabó Mihály
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
22
Magyar kultúra napja: Kölcsey-díjak átadása
Arad
Kölcsey Egyesület
Jankó András
22
A magyar kultúra napja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Jakab Éva, Szilágyi Magdolna
22
A magyar kultúra napja
Csíkrákos, Bogátalji Mozgalom Cserei Mihály Általános Iskola
Vizoli Zsombor
22
A magyar kultúra napja alkalmából Népi viseletek kiállítás, valamint Farsangi hangulatok című előadás
Marosvásárhely
Barabási Attila Csaba
22
A magyar kultúra napja
Marosludas, Kultúrotthon
22
A magyar kultúra napja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Műv. Egy.; EMI; Tóth Domokos, Jakab Szent György Technológiai Éva, Kovrig Magdolna, Líceum Máthé Csaba Lóránd
22
A magyar kultúra napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
22
A magyar kultúra napja
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Józsa Benjamin Egyesület
22
A magyar kultúra napja
Zilah, Szilágy megyei Szilágy Társaság Kulturális Központ
Szabó Attila
22–26 A magyar kultúra napja
Vajdahunyad
Corvin Savaria Társaság, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, Diversitas
Kofity Zoltán, Schreiber István, Doboly Beatrice
22–30 Magyar kultúránk ünnepe
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, Diversitas Társaság, Kun Humanitárius Társaság
Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix, Bíró Czeczilia, Kofity Magdolna
Maros Művészegyüttes
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
Kocsis Csaba, Kis István, Toth Sándor
Peti András
13
2014
Január 14
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
23
A magyar kultúra napja
Balázs Imre képtár, Kőlik Hagyományőrző Mű- Dávid Izabella Máréfalvi Művelődési velődési Egyesület, Nyírő ház József Általános Iskola
23
A magyar kultúra napja Fehér megyében
Nagyenyed
23
A magyar kultúra napja – Nemzeti imánk – Kolozsvár, Heltai Könyvtári irodalomóra középiskolásoknak Gáspár Könyvtári Alapítvány
23
A magyar kultúra napja
Szászrégen, Könyvtár Kemény János Művelődési társaság
Böjte Lidia
24
Ökumenikus imahét
Szászváros
Református templom
Sipos Szabolcs
24
Nótaest
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
24
A magyar kultúra napja
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Szémna Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
25
Hosszúaszó-túra
Hosszúaszó
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Nagy Attila
25
Téli Mátra – teljesítménytúra
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
25
Kosaras bál
Szentlélek, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
PROGRAMFELELŐS
László István, Nagy Mária
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
25
35 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
Kortársak
25
45 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
Kortársak
25
Farsangi bál
Oroszhegy
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál Székely Sándor
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
25
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
25
Tűzoltó kosaras bál
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
Önkéntes Tűzoltók
Sándor Dénes
25
Fehér megyei farsangi bál
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
25
Játszóház kicsiknek és nagyoknak
Déva
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda KingaViola, Oprisa Melinda, Pogocsán Ferdinánd
25
Őszirózsa népdalverseny I–VIII. osztályosok számára. Megyei szakasz
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó, Rom. Szodorai Melinda Magy. Dalosszövetség
25
Képzőművészeti kiállítás
Madéfalva, Közösségi Madéfalva Község ház
Bartos Angyalka
25
Szent Pál Napi Állatvásár
Kozmás, Piactér
Polgármesteri Hivatal
25
Életutak, példamutató egyéni sorsok: Kele- Kolozsvár, Györkös men Lajos – előadás Mányi Albert Emlékház
Kőváry László Honismereti Ács Zsolt, Kiss Margit Kör
25
Községi Zöldségtermesztők Találkozója
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
25–26 Téli sportok
Bucsin
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Tordai Jenő
26
Szimfonikus hangverseny
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia
26
DR. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola Zetelaka, Ezüstfenyő néptánccsoportjának Kultúrotthon gálaműsora
Polgármesteri Hivatal
DR. P. Boros Fortunát Alapítvány
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
Kovács Imre
15
2014
Január 16
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
A simonyifalvi deportáltak emléknapja
Simonyifalva, Depor- Simonyi Társaság táltak emlékműve
Péter Dalma
26
Pálforduló
Csíkpálfalva
Helyi tanács, Csíkpálfalvi Egyháztanács
Csiszér Gábor
26
Krasznai asztalitenisz-bajnokság
Kraszna
Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Bogya Miklós
27
Imahét
Nagygalambfalva, Református Egyház református templom
Kányádi György
27
A székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek színjátszócsoport Oroszlánkirály című előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Farkas Miklós
27
Ady Endre halálának 95. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
31
A magyar kultúra napja, újévi koncert
Székelykeresztúr, Művelődési Ház
Székelykeresztúr Város Önkormányzata, Polgári Fúvószenekar 1895 Egyesület
Nagy Levente, Krisán Csaba, Györffy Árpád, Benyovszki Lajos
31
Karnevál I–IV. osztály
Szentegyháza
Mártonffi J. Iskola
Imecs Gál Izabella
31
Szent Ferenc nyomában – tematikus filmvetítés
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, KJFVT Doboly Beatrix, Albert Leander OFM
31
A Sapientia EMTE szerepe a romániai magyar oktatásban – diákszemmel
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Incze Vanda, Náznán B. Olga
31
Művészeti kiállítás – Cormos Ottilia
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
31
Nem úgy van most, mint volt régen című előadás
Mezőkeszü
Bogáncs–Zurboló Egyesület Török-Csingó Adorján
Farsangi bál
Homoródszentpál
HELYSZÍN
Hagyományos Szürke bál
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébeti férfiak
Hagyományos kosaras bál a Romáknak
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébeti roma házasok
20–10 Énlaka kulturális öröksége kiállítás 30–1
Székelyudvarhely
Implom József Helyesírási verseny középis- Sepsiszentgyörgy kolásoknak, országos döntő
20–25 Marosvásárhelyi és nagyszebeni középiskolások vetélkedője
Maros megye
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Január
NAP
Haáz Rezső Múzeum és Képtár Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Erdély Judit
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga, Incze Vanda
17
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Házasemberbál
Farcád
Faluközösség
1
Szülők bálja
Lövéte, Népház
Székely Mózes Általános Iskola
1
Ifjúsági színdarabos bál
Bencéd
Helyi ifjúság
Mózes Emőke
1
Farsangi bál
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, Ifjúsági szervezet
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
1
Hagyományos Zsuzsa-bál
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga, Incze Vanda
1
Farsangi bál
Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Kondrát Tibor, Pop Piroska, Török László
1
Pálinkakóstoló
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
Török Sándor
1
Nem úgy van most, mint volt régen című előadás
Magyarszovát
Bogáncs–Zurboló Egyesület Török-Csingó Adorján
1
Álarcosbál
Kászon, Kultúrotthon Dr. Lukács Mihály Általános Lakatos Tamás Iskola
1
Kosaras bál
Udvarfalva, Művelődési ház
1
Hagyományos, színdarabos kosaras bál
Alsóboldogfalva
1–2
VI. Kutyaszánhúzó verseny
Gyilkostó, üdülőtelep ForFun, EKE Gyergyó
Laczkó Angi László
1–20
Farsangi bál
Koronka, Kultúrotthon
RMDSZ Koronka
Takács Szabolcs, Gönczi Albert
1–2
Észak-Hargita-túra
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
Sándor István
2014 2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Paizs Tibor Alsóboldogfalvi házasemberek
Karamán Pál És Erika
19
2014
FEBRuár 20
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2
Gyalogtúra: Rév–Tízfalu–Sonkolyos
Rév
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
2
Túra a Bucsecsbe
Mălin- és Fejér-völgy Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
2
Orbán Balázs születésének 184. évfordulója Székelyudvarhely – megemlékezés
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
4
Farsangi vigadalom
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Szabó János Egyesület
5
Farsangtemetés
Székelykeresztúr, Gyermekek Klubja, Sportpálya
Szitakötő Egyesület
Mátéfi Csaba
5
Műhely: Farsangi álarcok
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
7
Kosaras bál
Harasztkerék, Kultúr- Ákosfalvi Polgármesteri otthon Hivatal
Fülöp Róbert
8
Bucsecs-túra
Valea Galbinele– Scoruşi–V. Coştila
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
8
Farsangi bál
Kispereg, Székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
8
Farsangi bál
Bögöz, Művelődési Ház
Guzsajas énekkórus
Nagy Klára
8
Homoródszentmárton községi népdalvetélkedő
Homoródszentmárton Román Viktor Általános Iskola
Szász Enikő
8
Hagyományőrző disznótoros vetélkedő
Székelykeresztúr, Székelykeresztúr város Zeyk Domokos Önkormányzata Technológiai Líceum udvara
Köblös Domokos, Benyovszki Lajos, Simó Béla
Torma Jozsef Gáspár László Zsolt Kerekes Csilla
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY Kortársak
PROGRAMFELELŐS
8
60 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
8
Hagyományos kosaras bál
Kissolymos
8
Karnevál
Kobátfalva
Gálfi Sándor Általános iskola
Mircse Irén
8
Ifjúsági színdarabos bál
Székelyszentmihály
Helyi ifjúság
Horváth Ildikó
8
Színdarabos kosaras bál
Rugonfalva
Felnőtt amatőr színjátszók
Zsidó Zsuzsánna
8
Farsang bál
Vajdahunyad
RMDSZ Vajdahunyad
Takács Aranka, Kofity Zoltán
8
Az iskolások és fiatalok farsangi bálja
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Művelő- Boldizsár Zeyk Ibolya, dési Ház, Tordaszentlászlói Laczi Enikő Borbély József Iskola
8
Farsangi bál
Magyarfenes
Magyarfenesi Művelődési Ház
Szakács Melinda
8
Farsangi bál
Kispereg, székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
8
Farsangi bál
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
8
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
8
Farsangi batyus bál
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Máthé Lóránd
8
Farsangi bál
Kispereg, Székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
8
II. Farsangi kosaras bál
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
8
Farsangi kosaras bál
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Gál Sándor György Kulturális Egyesület
Birtalan Janos
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
21
2014
FEBRuár 22
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
8
Farsangi bál
Nagyernye, Kultúrotthon
8
Hagyományos farsangi bál
Kibéd, Kultúrotthon
RMDSZ Kibéd
8
Farsangi bál
Marosludas, Tivoli Vendéglő
Hajdina Néptánc Egyesület Kocsis Csaba, Toth Sándor, Kiss István, Enyedi Mihály
8
Téli túra Istenszékére
Marosvásárhely, Kelemen-havasok
RMDSZ Marosvásárhely
Kovács Róbert
8
Vastag Csaba koncert
Kraszna
Krasznai Magyar Fiatalok Klubja – SZIT, RMDSZ Kraszna
Stanciu Rudolf
8
Farsangi álarcosbál gyerekeknek és felnőt- Medgyes teknek
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
8–9
Gyalogtúra a Vigyázóra
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Fazakas Róbert
8–15
Sítábor: Schladming – Dachstein / Ausztria Dachstein / Ausztria Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Vita Erzsébet
9
Gyalogtúra: Remetelórév–Ökrök-völgye– Barátka
Barátka
Tiponut Tibor
9
Néptáncbemutató
Fenyéd
9
Idősek napja
Szentegyháza
9
Zetelaka Kultúrotthon Színdarab Örkény István: Kulcskeresők – a zetelaki amatőr színjátszók előadásában
9
Farsangi meskete – farsangi tevékenység óvodásoknak
Vlegyásza-hegység
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS Kali Rudolf
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Barabási Attila Csaba
Kovács Imre Gábor Áron Művélődési Ház György László Sebestyén Bernát Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
9
Kosaras bál
Nyárádremete
Kalkuttai Teréz Anya Kato- Magyari Piroska likus Nőszövetség
10
Bálint-nap
Homoródszentmárton Homoródmente Művészetéért Alapítvány
10
Álarcosbál
KalotaszentkirályZentelke
11
Állatvásár
Homoródszentmárton
11
Betegek világnapja
Székelyudvarhely
11
Betegek világnapja
Gyergyószentmiklós, Ifitéka Megyei Kórház
Málnási Andrea
11
Betegek világnapja
Petrozsényi Városi Kórház
Caritas Petrozsény
Szász János, Kelemen Alexandru
11
Irodalmi kör – Matekovits Mihály: MateArad matika a természetben és a művészetekben
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
Barabás Miklós Céh
Tosa Szilágyi Katalin
dr. Sata Attila
Ady Endre Általános Iskola Vincze Jancsi Timea
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
11–28 Andrásy Zoltán retrospektív kiállítása
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
12
Marosvásárhely; Kul- RMDSZ Marosvásárhely túrpalota, kisterem
Évi beszámoló közgyűlés
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Peti András
12–27 Városi sportgála
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
13
Egyesületi beszámoló
Arad
Kölcsey Egyesület
13
Irodalmi Kávéház: Tamási Áron Énekes madár
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
Jankó András
23
2014
FEBRuár 24
NAP 13
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Irodalmi Kávéház: Tamási Árton Énekes madár
Szilágysomlyó
BIA, Szilágysomlyói EMKE Városi Könyvtár
PROGRAMFELELŐS Pocsveiler Ilona, Acsádi Annamária
14
Bálint-napi Balassi Fesztivál
Székelyudvarhely
14
Extreme Snow Park
Gyergyószentmiklós, Ifitéka Sípálya
Málnási Andrea
14
Bálint-napi buli
Déva, Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán
14
Farsangi álarcosbál az I–VIII. osztályos tanulók részére
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
14–15 Borverseny és avatási ceremónia
Dicsőszentmárton
Szent Márton Borlovagrend Ozsaváth Jenő
15
Mártonfi Lajos Emlékkonferencia
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Wanek Ferenc Természettudományi Szakosztály, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, EMT
15
Csukás-túra
15
Éves közgyűlés
15
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Nagy Attila
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
Farsangi előadások és bál
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna
15
Hosszúaszó-túra
Hosszúaszó–Xántus- Csíkszéki Erdélyi Kárpátkastély Egyesület
Pomjánek Béla
15
X. EKE-gyereksíverseny
Kisbánya, Kolozs megye
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Veres Ágnes
15
Házasemberbál
Nagygalambfalva, Művelődési Ház
Házasemberek
Kecseti Ernő
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Házasemberbál
Kisgalamfalva, Művelődési Ház
Házasemberek
PROGRAMFELELŐS Máthe József
15
40 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
Kortársak
15
Farsangi bál
Székelyszentkirály
Székelyszentkirályért szövetség
Gergely László
15
Színdarabos kosaras bál
Bencéd
Felnőtt amatőr színjátszók
Makkai Ilkei Ildikó
15
Színdarabos kosaras bál
Tarcsafalva
Felnőtt amatőr színjátszók
Karda Géza
15
Farsangi felnőttálarcosbál
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
Éva Hagyományőrző Klub
Sánduly Margit
15
Marosnagylaki farsangi bál
Marosnagylak
Fehér Sándor Marosnagylaki RMDSZ, Marosnagylaki református egyházközség
15
Farsangi batyus bál
Györgyfalva, Kultúrotthon
Georgikon Alapítvány
Sajgó Melinda
15
Bálint-nap
Szilágybagos
Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület
Szabó Tamás, Bernáth István
15
Farsangi előadás: Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak
Magyarfenes
Magyarfenesi Művelődési Kun Tibor, Ház, Magyarfenesi Stúdió- Laczi Enikő színpad
15
Farsangi bál
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Zágoni Szabó András
15
Megabál
Arad
RMDSZ Arad
Khell Levente
15
Farsangi Karnevál
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
15
Tavaszi virágok – óvodai farsang
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
15
Iparosok napja
Pécska
Pécskai Ipartestület
Kovács Márton
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
25
2014
FEBRuár 26
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Farsangi szokások
Pécska
Pécskai RMDSZ
15
Farsangi megyebál
Aradi EXPO
Erdélyi Magyar Közművelő- Khell Levente dési Egyesület Arad Megyei Szervezete
15
Kabaré a nagyváradi Matyi Műhely előadásában
Fazekasvarsánd, Essig-ház
Katica-Buburuza Egyesület Gyurkócza Tünde
15
Farsangi bál
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
15
Farsangi népszokások felelevenítése
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Sallay Brigitta, – Játékkuckó Széman Rózsa, Mitruly Miklós
15
Frasangi jótékonysági bál a Kohézióval
Temesvár
Kohézió Egyesület
15
Farsangi bálok
Backamadarasi és Szentgerice, Kultúrotthon
Kiss Gergely Általános Isko- Marc Erzsébet la, Szentgericei Elemi Iskola
15
Kosaras házasemberbál
Kibéd, Kultúrotthon
RMDSZ Kibéd
15
Farsang
Erdőszentgyörgy
Százfonat Szoc.-Kult. Egy.; Csibi Attila, Szent György Technológiai Ambrus Róbert, Líceum; Buksi; Ambrus Emese, Jakab Erzsébet
15
Farsangi bál
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely Nőszervezet
Koreck Mária, Bakó Szabolcs
15
Valentin-napi álarcosbál
Kraszna
RMDSZ Kraszna, RMDSZ Krasznai Nőszervezet
Bogya Annamária
Tóth Brigitta
Manguci Elisabeta
Sipos Ilona-Icu
Dósa Sándor, Dósa Károly, Szilveszter László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Kosarasbál
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
15
Farsangi népszokások felelevenítése
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Kertész Hajnalka
15
Hagyományos, színdarabos kosarasbál
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébeti házasemberek
Elekes Attila
16
Farsangtemetés – farsangi bál
Alsósófalva
Farsangtemető hagyományőrző csoport
Káli Árpád, Fülöp Ildikó
16
Téli versenyek
Brád
RMDSZ Brád
Baráth Iosif
16
BP Színkör bemutató előadás
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde
16
Asztalitenisz-bajnokság
Backamadaras, Kultúrotthon
Backamadarasért Egyesület Dávid György
16–23 Imahét
Szentágota
Református Egyházközség
Kozma Endre
18
Medvigy Endre előadása Nyirő Józsefről
Arad
Kölcsey Egyesület
Berecz Gábor
20
Megemlékezés: II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem halálának 275. évfordulójáról
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Lóga Zsolt
20
Gyermekrajz-kiállítás
Kolozsvár, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Kolozsvár Társaság
Kántor Lajos
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
20–21 Farsangi szokások Háromszéken – múzeumi Csernáton, Haszmann Haszmann Pál Közművelő- Dimény-Haszmann óra, múzeumpedagógiai foglalkozás Pál Múzeum dési Egyesület Orsolya 21
Csonkig égett gyertyák – Márai-est Márai Sándor elhalálozásának 25. évfordulójára
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
27
2014
FEBRuár
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
21
Játszóház kicsiknek és nagyoknak
Déva
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda Kinga-Viola, Oprisa Melinda, Pogocsán Ferdinánd
21
Szalagavató ünnepség
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Kónya Mária
21
Farsangi szokások, álarcosbál
Szilágybagos
Szilágybagosi Általános Iskola
Bacsadi Diószegi Piroska
21
Mátyás-napi rajzvereseny
Kolozsvár, Agapé Pro-Kolozs, RMDSZ Kolozs vendéglő konferencia- Megye terme
21
Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei szakasza 2–12. osztályos tanulóknak
Arad, Csiky Gergely Főgimnázium
Romániai Magyar Pedagó- Spier Tünde gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
21
Az anyanyelv napja – Felolvasóest
Csíkrákos, BM székhely
Bogátalji Mozgalom
Antal Hajnalka
21
Az anyanyelv nemzetközi napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Haller Béla, Novák Zoltán
21
Farsangi táncház
Kraszna
Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Lelik Berta
21
Vita az erdélyi magyar politikatudományról Bulgakov Cafe
21–23 Bocskai Napok
28
Nyárádszereda, Kultúrotthon
PROGRAMFELELŐS
Biró Attila, Dicu Henrietta
MTA KAB, Sapientia Erdélyi Toró Tibor Magyar Tudományegyetem, BBTE FSPAC, KOMPOT, RODOSZ Városi Tanács
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
21–23 III. Erdélyi Politikatudományi Konferencia Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar
MTA KAB, Sapientia Erdélyi Toró Tibor, Magyar TudományegyeSzékely Tünde tem, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar, KOMPOT, RODOSZ
22
Farsangi bál
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
22
Farsangi bál
Resicabánya Techni- Platanus Egyesület kai Kollégium
Kun László
22
Hagyományos turistabál
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kuszálik Anna, András Erika
22
Széphavas-túra
Gyimesi-hágó–Pogányhavas–Küpüs-kút– Széphavas–Ciherek pataka– Gyimesfelsőlok
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
22
Téli Túraléces Teljesítménytúra
Madarasi Hargita
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Kiss Tibor
22
Borászati verseny
Bögöz, Művelődési Ház
22
Farsangi bál
Agyagfalva, Művelődési Ház
Fiatalság
Farkas Mózes
22
Farsangi bál
Dobó, Művelődési Ház
Fiatalság
Kovács Árpád
22
Színdarabos bál
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Széles Csaba
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Bíró Zoltán
Szilágyi Ferenc
29
2014
FEBRuár 30
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22
Kosaras bál
Malomfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata Magyari József
22
Kosaras bál
Bogárfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata Bakó Csilla
22
Házasemberbál
Fenyéd
22
Farsangi bál
Homoródalmás, Kántorilak
Kovács Imre Babszemjankó Óvoda
Szabó Piroska
22
50 éves kortárstalálkozó
Lövéte, Népház
Kortársak
22
Kosaras bál
Máréfalva, Művelődési Ház
Nyírő József Általános Iskola Bogos Rozália
22
Farsangi bál
Parajdi Kultúrotthon Parajdi Kultúrotthon Ide, lábam Egyesület
22
Hagyományos kosaras bál
Nagysolymos
22
Színdarabos kosaras bál
Siménfalva
Felnőtt amatör színjátszók Sipos Irén
22
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
22
Farsangi bal
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Iosan Öcsi, Fogarasi Károly, Kovács Sándor
22
Farsangi bál
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, Humanitárius Egyesület
Wersánski Eduárd, Bartos Anikó
22
Farsangi bál
Petrilla, református parókia
RMDSZ Petrilla, egyházak
Kovács István, Kovács Szabadi Levente
22
VI. Jótékonysági farsangi bál
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Balázs-Bécsi Enikő
Szabó Ernő, Szabó Judit
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22
Farsangi bál
Szilágycseh
RMDSZ Szilágycseh
Varga András
22
Népdalkör
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
22
Farsangi előadás
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
22
Farsangi kosaras bál
Brassó, Szent Imre Ifjúsági Ház
RMDSZ Brassó
Kovács Attila
22
Farsangi bál
Detta
RMDSZ Detta
Stanciu Klára
22
Magyar bál
Temesvár
RMDSZ Temes megye
Halász Ferenc, Fazakas Csaba, Sipos Ilona
22
Farsangi bál
Végvár
Önkéntes Tűzoltó Testület
Pataki Árpád
22
Pedagógusok kosaras bálja
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
Lakatos Tamás
22
Alcsíki egyházi kórusok találkozója
Csíkszentmárton
Római katolikus plébánia
Szabó Tamás
22
Farsangi kosaras bál
Csíkcsicsó, Kultúrotthon
Csíkcsicsói Keresztény Ifjak, Kájoni Tanoda
Lutz Levente
22
Kolbászfesztivál
Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós
Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület
András Róbert
22
Farsangi házasember bál
Csíkszentkirály, Kultúrotthon
Polgármesteri Hivatal
Gál Mária
22
Farsangi bál
Szilágynagyfalu
Báró Bánffy György Kultu- Diószegi Attila rális Társaság
22
Álarcosbál
Zágon
Mikes Kelemen Művelődési Barabás Tünde Központ
22
Életutak, példamutató egyéni sorsok: Csete Kolozsvár, Györkös Balázs – előadás Mányi Albert Emlékház
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Kőváry László Honismereti Kiss Margit Kör
31
2014
FEBRuár 32
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
22
Hagyományos kosaras bál
Backamadaras, Kultúrotthon
40 éves generáció
22
Farsangolás
Szentgerice központi Sancta Gratia Egyesület, tere Gyöngyös Bokréta Néptáncegyüttes
Szőcs Mihály
22
Farsangi bál
Régen, Gliga étterem RMDSZ Régen
Zsigmond Zsolt
22
Farsangi bál
Dicsőszentmárton
RMDSZ Dicsőszentmárton
Szabó Albert
22
Farsangi bál
Kolozsvár, Szamosfalvi Kultúrotthon
RMDSZ Kolozs megye, Szamosfalva kerület
Vér István
22
Farsangtemetés, népdal- és néptáncelőadás
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
22–23 BP Színkör fesztiválelőadás Woyzek
Balassagyarmat
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Korig Ildikó
23
Gyalogtúra: Rév, bal gerinc
Rév
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Torma Jozsef
23
Túra a Nagy-Biharra (1849 m)
Bihar-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
23
Kosaras bál
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata
Széles Csaba
23
Karnevál
Fenyéd
Pál Zsuzsanna
23
Szimfonikus hangverseny
Székelyudvarhely
23
Mátyás király – Rendkívüli történelemóra, Kolozsvár, Heltai Népmesemondó- és mondaverseny Gáspár Könyvtári Alapítvány
Általános Iskola
PROGRAMFELELŐS Makkai Ildikó
Székelyföldi Filharmónia Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika, Kovács Alapítvány Gróf Mikó Imre Levente Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
23
Megemlékezés a 115 éve született Erich Kästner német íróról
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
24
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
24
Fekete vasárnap
Beszterce
Besztercei történelmi Geréd Péter, András egyházak, EMKE Beszterce, Péter, Plesch Katalin RMDSZ Beszterce
24
Teaház – idősek klubbja
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
25
Könyvtári est
Déva
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda KingaViola
25
Szavalóverseny I–IV. osztály
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
25
A reneszánsz Erdélyben
Nagyszeben
26
A kolozsvári CLASSIS Együttes hangversenye
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
Farkas Miklós
26
Örökségünk őrei avatási ünnepség
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
26
Farsangi jelmezkészítő műhely
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Márton Orsolya
Madarasi Hargita
Erdélyi Kárpát-Egyesület
Veres Ágnes
26–28 EKE-MKE Madarasi Hargitai sítábor
PROGRAMFELELŐS Tamás G. Melinda Fodor Gyöngyi
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Lakatos Tamás
Polgári Magyar Művelődési Orth István Egyesület
33
2014
FEBRuár
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
27
Dr. Sipos István (1949–2004) emlékest
Kolozsvár
EME Jog-, Közgazdaság- és Kokoly Zsolt Társadalomtudományi Szakosztály, Sapientia EMTE Jogtudományi Intézet
27
Farsangi bál
Farkaslaka, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata Major Magda
27
Maszkabál
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Béla
27
Farsangi mulatság
Beszterce
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
27
Szavalóverseny V–VIII. Osztály
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
Lakatos Tamás
27
Dr. Sipos István emlékest
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
Veress Emőd
28
Régiós Szépkorúak farsangja
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István, Török Emőke
28
Karnevál V–VIII. osztály
Szentegyháza
Mártonffi J. Iskola
Imecs Gál Izabella
28
Farsangi műsor
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Ildikó
28
BPME Gálaműsora
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde
28
Forró Antal kötetének bemutatója
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos Lázár Béla
29
34
PROGRAMFELELŐS
Nősember bál
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Farsangi szokások
Székely-Mezőség
Erdélyi Magyar Közművelő- Barabás László dési Egyesület
Farsangi bál gyerekeknek
Kányád
Kányádi Általános Iskola
Benedek Enikő Mircse Irén
Ifjúsági színdarabos bál
Kobátfalva
Helyi ifjúság
Sítábor
Siménfalva
Siménfalva Önkormányzata Péter Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Kisenciklopédia Szabadegyetem: Farsangi Vajdahunyad népszokások, Gyermekfarsang
EMKE Vajdahunyad, Diversitas Társaság, Kun Humanitárius Társaság
Kis Mihály András, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix, Bíró Czeczilia
Hó-Nap
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
Farsangtemetés
Madéfalva
Madéfalvi Ifjúsági Kezdeményezés
Kristó Erika
Farasangtemetés
Csíkszépvíz, Borzsova
Borzsovai Ifjúsági Egyesület Kovács Károly
Felcsíki Jégkarnevál
Karcfalva
ADI Csíki Jégkorong, Felcsík Kistérségi Társulás
Nagy Attila
Nyílt napok – Előadás-sorozat
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
Karnevál
Bálintfalvi Elemi Iskola
Bálintfalvi Elemi Iskola
Marc Erzsébet
Farsangi mulatságok
Marosvásárhely
Farsangi bál
Nagykároly
Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület
Vénig Gabriella
Hagyományos, színdarabos kosaras bál
Újszékely
Újszékelyi házasemberek
Kuna György Fekete Erika
Iskolai karnevál
Székelyszenterzsébet Pécsi Simon Általános Iskola Demeter Éva
2014
RENDEZVÉNY
FEBRuár
NAP
Füzesi Albert
Iskolai karnevál
Újszékely
Bem József Általános Iskola Rezi Erika Gabriella
28–2
Tanatológia konferencia
Marosvásárhely, Kultúrpalota
Szent Balázs Alapítvány
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
28–2
Nagyszüleink gyermekjátékainak kiállítása Backamadaras, Kultúrotthon
Backamadarasért Egyesület
Dávid György, Kiss Zsuzsanna
35
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Farsangi kosaras bál
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
Ferencz Anna
1
Farsangtemetés
Torockó
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
1
Fekete-Rez – Maros-forrás
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Nagy Attila
1
Gyerekbál
Bogárfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
1
Karnevál
Fenyéd
Általános Iskola
Pál Zsuzsanna
1
Farsangi kosaras bál
Kápolnásfalu
Kápolnás község Önkormányzata
Ferencz Anna
1
Farsangi ünnepség
Máréfalva, Művelődési Ház
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd
1
Farsangi bál
Ülke
Ülkéért Alapítvány
Szász Domokos
1
Homoródmenti Népdalvetélkedő
Szentegyháza
Gyermekfilharmónia Alapítvány
Haáz Sándor
1
Farsangtemetés Torockón
Torockó
Torockó Polgármesteri Hivatala
Szőcs Ferenc
1
Légy, aki lennél – farsangi mulatság
Déva
RMDSZ Déva, Téglás Gábor Pogocsán Ferdinánd Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
1
Bethlen-bál
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Szőcs Ildikó
1
Farsangi bál
Kolozsvár
KIFOR
Vincze Róbert
1
Magyar bál
Arad
CEDIMMAR
Tusz Ferenc
2014 2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
37
2014
MárCIUS 38
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa róbert
1
Farsangi szénagyűjtés és bál
Csíkdánfalva, Vendégház
Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
1
Megyei farsangi felvonulás
Csíkszentgyörgy, Csíkmenaság
Repülj Madár Egyesület
Károly Veronika
1
Farsangi kosaras bál
Csíkmadaras, Kultúrotthon
Csíkmadarasért Egyesület
Biró Éva
1
Megyei farsangtemetés
Csíkszentkirály, Menaság
Polgármesteri Hivatal
Gál Mária
1
Farsangi bál
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Márton Orsolya
1
Farsangi színdarabos bál
Nagyernye, Kultúrotthon
1
Hazafias versek versmondó versenye
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
1
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei szakasza
Zilah
Simion Barnutiu Általános Pataki Ida Iskola Zilah
1–2
Farsang
Óradna
Fúvós Zenekar
Szabó Lehel
1–2
Farsang
Óradna
Fúvós Zenekar
Szabó Lehel
1–2
Farsangi bál
Pálfalva, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Kerestély Tibor
1–2
EKE-MKE Madarasi Hargitai sítábor
Madarasi Hargita
Erdélyi Kárpát-Egyesület
1–4
Farsangi bál
Malomfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
1–4
Farsangi bál
Szentlélek, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Kádár Zsolt, Halmágyi Eva Csenteri Melinda
Veres Ágnes
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2
Farsangi bál felnőtteknek
Kányád
Kányádi Általános Iskola
Benedek Enikő
2
Székelyruhás bál
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Béla
2
Farsang
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente Művelődési Ház mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
2
Farsangbúcsúztató
Csíkszentkirály, Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon udvara
Gál Mária
2
Farsangi felvonulás
Csíkszentgyörgy, Csíkmenaság
Repülj Madár Egyesület
Károly Veronika
2–5
Hagyományos farsangi felvonulás
Ditró
Ditrói Kulturális Egyesület
Ferenczi Enikő
4
Húshagyó kedd, farsangzárás
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Béla
4
Karnevál
Máréfalva, Művelődési Ház
Nyírő József Általános Iskola
Bogos Rozália
4
Farsangtemetés Népszokások Táncház
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Pillich Balázs Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
4
Húshagyó keddi szokások és bál
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
4
Farsangtemetés
Csíkrákos és Göröcsfalva
Bogátalji Mozgalom
4
Farsangtemetés
Csíkrákos, Kultúrotthon
Polgármesteri Hivatal
4
Farsangtemetés, Bikaütés
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
4
Húshagyat – Maszkabál
Kozmás, Községháza Dr. Boga Alajos Általános Iskola
Csillag Ottó
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Vizoli Zsombor
39
2014
MárCIUS 40
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Farsang farka
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bocskai Dalkar
5
Farsang – Kulturális gálaműsor és táncház Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Pillich Balázs, Alapítvány Gróf Mikó Imre Virginás Emese Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
6
Energiatakarékossági világnap (Nemzetközi energiahatékonysági nap)
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
6
Szent Balázs-est – Gyógyító művészet
Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
6
Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei szakasza – eredményhirdetés
Arad, Csiky Gergely Főgimnázium
Romániai Magyar Pedagó- Kiss Anna gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
7
Nőnapi ünnepség
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Laczi Júlia
7
Politizáló magyar nők köszöntése
Arad, RMDSZ székház
In memoriam 1956
7
Nők napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely és Koreck Mária, Bakó Nőszervezet Szabolcs
7–11
Iskola másként
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
Lakatos Tamás
8
Gyalogtúra: Bihar-kapu, Vércsorogivízesés
Aranyosfő
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Hangai Violetta
8
Nők napja
Resicabánya, Magyar Ház
Platanus Egyesület
Fazekas Tünde
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
Jámbor Ilona, Hajnal Márta
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
8
Nőnapi túra
Gyimesi-hágó–KőCsíkszéki Erdélyi Kárpátnyak–Lóvészi-átjáró– Egyesület Bocs-tető–Bodorvész
Solti Imre
8
Nőnapi túra
Rejtett-forrás
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Feischmidt János
8
Városismereti séta
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Petelei Klára
8
Nők nemzetközi napja
Nagygalambfalva, Művelődési Ház
Református Egyház, önkormányzat, iskola
Kányádi György, Gyerkó Levente, Bálint Hajnal
8
Özvegyasszonyok köszöntése – nőnap
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István, Török Emőke
8
Nőnapi ünnepség
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
8
Nemzetközi nőnap
Szilágybagos
Szilágybagosi Polgármesteri Hivatal
Marina Ida, Bernáth István
8
Nők napja
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Zágoni Szabó András
8
Nők napja
Arad
RMDSZ Arad Megyei Nőszervezet
Lészay Ildikó
8
Nőnapi ünnep
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
8
Nőnapi ünnep
Arad
Máltai Szeretetszolgálat – Arad
Farkas Viktória
8
Nőnapi party Kohézió Baráti körével
Temesvár
Kohézió Egyesület
Sipos Ilona-Icu, Hollo Gabriella
8
Nők napja
Csíkszentkirály, Kultúrotthon
Vitos Mózes Általános Iskola
Todor Edit
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
41
2014
MárCIUS 42
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
8
Nőnapi rendezvények
Kászon, Kaszonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
8
Nők napja
Zágon
Általános Iskola
Beder Melinda
8
Nőnapi mulatság
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Márton Orsolya
8
Nők napja
Nagy Gálfalva
Iskolák
8
Nők napja
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
8
Nők napja
Backamadaras, Gyülekezeti ház
Backamadarasi Református Egyház
Koncz László Ferenc
8
Nők napja
Backamadaras, Szentgerice, Kultúrotthon
Backamadarasi és szentgericei óvodák
Marc Erzsébet
8
Kulturális program nőnap alkalmával
Koronka, Kultúrotthon
Koronka Polgármesteri Hivatal
Barabás Levente
8
Kokárdakészítés
Marosvásárhely, RMDSZ-székhely
RMDSZ Marosvásárhely, Nőszervezet, Unitarcoop
Koreck Mária
8
Nőnapi rendezvény
Ákosfalva
Napsugár Egyesület
8
Nőnapi rendezvény
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal
Pop Imre
8
Nők napja
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Gyöngyi
8
Nőnapi ünnepély
Újszékely
Újszékelyi nők
Szederjesi Katalin Szabó Katalin
8
Nőnapi ünnepély
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébeti nők
Nagy Hajnal
8
Nőnapi ünnepély
Alsóboldogfalva
Rezi Erika Gabriella
Alsóboldogfalvi nők
PROGRAMFELELŐS
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
8
Nőnapi mulatság
Tordaszentmihály, RMDSZ Tordaszentmihály Unitárius tanácsterem
Lovász Pál
8–9
Tordai EKE családi-napok
Aranyosrákos
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Istvánffy Attila
9
Túra a Kakastaréjra (1428 m)
Gutin-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
9
Nőnapi rendezvény
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Horváth Anna György Kulturális Egyesület
10
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Fodor Gyöngyi
10–15 Tavaszi Fesztivál
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Pillich Balázs, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Miklós Erika, Könyvtár, Szarkaláb Kultu- Pócsai Sándor rális Egyesület
11
Irodalmi kör – Költők, írók, műfordítók nőnapi rendezvénye
Arad
Tóth Árpád Irodalmi Kör
11
Mit ér (el) a tanácsadó, ha magyar. Meghí- Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság vott: Frunda György, Eckstein Kovács Péter Társaság székháza
Buchwald Péter
12
Hamvazószerdai maszkázás
Incze Roland
12–13 Megemlékezés az 1848–49-es szabadságharcról
Regéczy Szabina Perle
Fazekasvarsánd
A fazekasvarsándi magyar fiatalok
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Szombatfalvi Török Egyesület Ferencz
13
Az egyeszerűsített honosítás – számokban Maros megye – és a szavazati jog
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Incze Vanda, Náznán B. Olga
13
Kokárdás buli
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea
Beszterce
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
43
2014
MárCIUS
NAP 13
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
Gondolatok a régiekről – bemutató előadás Kolozsvár, Kolozsvári Ördögtérgye Egyesület Magyar Opera
PROGRAMFELELŐS Nyitrai Ágnes
13–14 Ünnepre hangolva – készülődés nemzeti ünnepünkre
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Dimény-Haszmann dési Egyesület Orsolya
13–14 Megemlékezés március 15., Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíj
KalotaszentkirályZentelke
RMDSZ Kalotaszentkirály, Péter Mónika-Mária, Ady Endre Általános Iskola, Okos-Rigó Dénes, Ady Endre Kulturális Lukács Margit-Melinda Egyesület
13–14 Szavalóverseny
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
13–15 Székelyföld a XX. században – tudományos Székelyudvarhely konferencia
44
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Fodor Gyöngyi
Péter Éva
14
Diákszínjátszó találkozó – Iskoláink tehetsége
Gyergyószentmiklós, Ifitéka Művelődési Ház
Málnási Andrea
14
Márc. 15-i megemlékezés
Nagyenyed
Kónya Mária
14
1848-as versek és dalok
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
14
XII. Ifjúsági Néptánctalálkozó a Kolozsvári Bogáncs és Zurboló Néptáncegyüttes szervezésében
Magyarfenes
14
Díjkiosztó ünnepség
Arad, RMDSZ-székház In memoriam 1956
Bethlen Gábor Alapítvány
Farkas Miklós
Magyarfenesi Művelődési Asztalos István, Laczi Ház, Magyarfenesi Stúdió- Enikő, Kun Tibor, színpad, Helyi Tanács Könczei Csongor Jambor Ilona, Berecz Gábor
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
14
Megemlékezés
Brassó, Tanácstér
RMDSZ Brassó
14
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Kászon, Kászonújfalu Polgármesteri Hivatal
14
Kokárdakészítés
Marosvásárhely, RMDSZ-székhely
RMDSZ Marosvásárhely; Koreck Mária Nőszervezet; UNITARCOOP
14–15 Március 15-i koszorúzás
Ruszkabánya, Oravicabánya, Boksánbánya, Resicabánya
RMDSZ
14–16 Március Idusa
Nyárádszereda, Székelytompa
Városi Tanács
14–16 Bem-napok
Újszékely
Bem József Általános Iskola Rezi Erika Gabriella
14–16 XII. Ifjúsági Néptánctalálkozó
Kolozsvár
Bogáncs–Zurboló Egyesület Könczei Csongor
14–23 Magyarországi turné Fekete-piros, valamint Budapest, Celldömölk, Maros Művészegyüttes, FD&M a Mátyás király álruhái című előadásokkal Sátoraljaújhely
PROGRAMFELELŐS Kovács Attila Lakatos Tamás
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Bálint Mihály, Kun László, Tóth János
Barabási Attila Csaba, Incze Tünde
15
1848. március 15. – Ünnepi megemlékezés; Máréfalvi katolikus Nyírő József Általános Isko- Bogos Rozália, Szallós Kis Judit Europa Nostra díjátadó ünnepség templom, Emlékezés la, Kőlik Hagyományőrző parkja, Művelődési Művelődési Egyesület ház
15
Emlékezés az 1848-as forradalomra
Temesvár – Sági úti temető, Honvéd emlékmű
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
15
Március 15. Történelmi háttér
Kispereg, Kultúrotthon
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
15
Március 15-i megemlékezés
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
15
Március 15-i megemlékezés
Agyagfalva
Agyagfalva 1848 Kulturális Farkas Mózes, Alapítvány, Bögöz Községi Szilágyi Ferenc RMDSZ
45
2014
MárCIUS 46
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Megemlékezés és koszorúzás
Belvárosi templomkert és Wesselényiszobor
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Szilágyi Sándor, Lakó Éva
15
Talpra, magyar! – Szabadságharcmegemlékezes
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Kelemen Ilona
15
Ünnepi megemlékezés
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
Benedek László
15
Megemlékezés az 1848-as forradalomról
Agyagfalva, Szoborcsoport
Bögöz község Önkormány- Farkas Mózes zata, 1848-as Alapítvány
15
Megemlékezés
Malomfalva, római katolikus templom
Farkaslaka Önkormányzata
15
Megemlékezés
Hősök sírja
Farkaslaka Önkormányzata
15
Az 1848–49-es szabadságharc emlékére
Fenyéd, Fenyéd község ÖnkorKüküllőkeményfalva mányzata
15
Megemlékezés
Nagygalambfalva, Református Egyház, Önkor- Kányádi György, református templom, mányzat, Iskola Gyerkó Levente, Kultúrház Bálint Hajnal
15
Nemzeti ünnep
Homoródalmás
15
Nemzeti ünnep
Homoródszentmárton Homoródszentmárton köz- Nágó István ség Önkormányzata
15
1848-as megemlékezés
Kányád
Kányád Önkormányzata, Kányádi Általános Iskola
Benedek Enikő, Szabadi Kinga
15
Ünnepi megemlékezés
Kápolnásfalu
Kápolnás község Önkormányzata
Benedek László
15
Emlékezés az 1848–1849-es magyar forra- Székelykeresztúr, dalom és szabadságharc kitörésének 166. Szabadság tér évfordulójára
Polgármesteri Hivatal
PROGRAMFELELŐS
Bokor Botond, Csergő Dénes
Rigó Mihály
Székelykeresztúr város Ön- Benyovszki Lajos, kormányzata, Berde Mózes Simó Béla, Andrási Unitárius Gimnázium Benedek
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Megemlékezés: 1848. március 15.
Lövéte, Hősök emlékműve
Lövéte Önkormányzata, Kákvirág Egyesület
15
1848. március 15. – Ünnepi megemlékezés Máréfalvi római katolikus templom, Emlékezés parkja, Művelődési Ház
Nyírő József Általános Isko- Bogos Rozália, la, Kőlik Hagyományőrző Szallós Kis Judit Művelődési Egyesület
15
Március 15-i megemlékezés
Oroszhegy község
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Bálint Elemér-Imre
15
1848-as forradalom évfordulója
Parajd, Felsősófalva, Alsósófalva
Polgármesteri Hivatal, RMDSZ Parajd
Bokor Sándor, Molnár József, Nyágrus László
15
Magyar szabadságharcról való megemlékezés
Kissolymos
RMDSZ Románandrásfalva, Jakab Zsolt Kissolymosi Unitárius Egyház
15
Ünnepi megemlékezés
Székelyszentmihály
Székelyszentmihály Önkormányzata
Andras Gyula
15
Megemlékezés 1848-ról
Székelyderzs
Székelyderzs Önkormányzata
Zoltáni Csaba
15
Március 15., Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc – megemlékezés
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
15
Megemlékezés
Szentábrahám, Vass Miklós-emlékmű
Unitárius Egyház, Benedek Berei István, ZsigElek Általános Iskola mond Riró Attila
15
Megemlékezés
Csekefalva, Emlékmű Unitárius Egyház
Kun Attila
15
Megemlékezés
Gagy, templom
Gál Zoltán
15
Megemlékezés
Firtosmartonos, Unitárius Egyház Gálffy Mihály- szobor
Unitárius Egyház
PROGRAMFELELŐS Lázár Zoltán, Orbán Ernő
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Szász Cserei Katalin
47
2014
MárCIUS 48
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Megemlékezés: 1848–49-es szabdságharc
Szentegyháza
Szentegyházi Hagyomány- Rus Sándor, Molnár őrző Huszár Egyesület, Tibor Önkormányzat
15
Március 15-i ünnepség
Zetelaka Kultúrotthon, templom
DR. P. Boros Fortunát Alapítvány
Sebestyén IstvánElemér
15
Ünnepi program Március 15. alkalmából – Nagyenyed Fehér megyei néptáncfesztivál
Bethlen Gábor Kollégium, Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
Szőcs Ildikó, László István, Nagy Mária
15
Pál Levente Március 15. megemlékezés – Huszár kóstoló Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolMűvelődési Ház gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
15
1848 megünneplése
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
15
Néptáncgála
Székelykeresztúr, Művelődési Ház
Szitakötő Egyesület
Mátéfi Csaba
15
A magyar nemzeti nap megünneplése
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
15
Ünneplés és koszorúzás
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga, Incze Vanda
15
Március 15. – Nemzeti ünnep
Szilágybagos
Szilágybagosi Általános Iskola
Tankó Norbert, Gönczi Annamária
15
Ünnepi műsor és koszorúzás
Szilágycseh
RMDSZ Szilágycseh,Tövishát Kulturális Társaság, Gyulaffy László Iskola
Varga András, Vida Katalin, Szekeres Enikő
15
Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezünk
Magyarléta
Magyarlétai Művelődési Ház, RMDSZ Magyarléta, Magyarlétai Református Egyházközség
Máté István, Mátyás Attila, Halmi László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezünk
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Művelődési Ház, Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, Tordaszentlászlói Református Egyházközség, RMDSZ Tordaszentlászló
Boldizsár Zeyk Imre, Balázs Attila, Tamás Gebe András, Boldizsár Zeyk Zoltán
15
Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezünk
Magyarfenes
Magyarfenesi Művelődési Ház, Magyarfenesi Vegyeskar, MRE
Lengyel István, Asztalos István, Toth Guttman Emese, Bárdos Attila
15
Március 15-i ünnepi rendezvénysorozat
Kolozsvár, Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály
RMDSZ Kolozs megye
Biró Attila, Barabás Katalin
15
Megemlékezés az 1848-as szabadságharcról
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
15
Ünnepi műsor március 15. tiszteletére
Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Deák Ferenc, JugaGombos Tibor
15
Március 15. – Nemzeti ünnep
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Faragó Péter
15
Március 15. – Történelmi háttér
Kispereg, Kultúrotthon
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
15
Március 15. – Megemlékezés
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
15
Március 15-i előadás
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
15
Koszorúzás a Kossuth-emlékműnél
Fazekasvarsánd, RMDSZ Fazekasvarsánd Evangélikus templom
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Tóth Mihály, Bodonyi Erzsébet
49
2014
MárCIUS 50
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Március 15-i ünnepi műsor
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, Széman Rózsa, Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE, Szilágysomlyó Acsádi Annamária
15
Tulipán Könyvtár avatás
Beszterce
RMDSZ Beszterce, MADISZ Beszterce
Sipos Tímea
15
Talpra, magyar! Emlékezés az 1848-as magyar szabadságharcra
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
15
Az 1848-as forradalom emlékezete
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Jakab Éva, Szilágyi Magdolna, Kovrig Magdolna
15
Megemlékezés
Alsótömös
RMDSZ Brassó
Géczi Gellért
15
Megemlékezés
Négyfalu
RMDSZ Brassó
Géczi Gellért
15
Megemlékezés
Brassó, Drámai Színház
RMDSZ Brassó
Kovács Attila
15
Megemlékezés
Bodola
RMDSZ Brassó
Gödri József
15
Megemlékezés
Tatrang
RMDSZ Brassó
Kiss József
15
Emlékezés az 1848-as, valamint a II. világ- Csíkajnád háború hőseire
Csíkajnádi Szent István Szervezet
Bogos Róbert
15
Március 15. – Nemzeti ünnep
Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város
Antal Attila
15
Emlékezés az 1848-as forradalomra
Temesvár, Sági úti temető, Honvéd emlékmű
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
15
A forradalom és mi
Végvár
RMDSZ Végvár, egyházak, civilek
Szarvas Erzsébet, Pastean Erika, Bodis Ferenc
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Megemlékezés 1848. március 15-ről
Temesvár
RMDSZ Temes megye
15
A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely
Temesvár Szabadfalu Bartók Béla Vegyeskar
15
A forradalom és mi
Végvár
15
1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe
Csíkdánfalva, Műve- Önkormányzat lődési ház
Both Norbert
15
Március 15-i megemlékezés
Csíkcsicsó
Polgármesteri Hivatal
Becze Attila
15
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Madéfalva, Jézus Szíve templom
Zöld Péter Általános Iskola
15
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Csíkszentgyörgy
Polgármesteri Hivatal
Halász Ferenc, Fazakas Csaba, Sipos Ilona Tácsi Erika
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
RMDSZ Végvár, civilszerve- Szarvas Erzsébet, zetek, Református Egyház Bodis Ferenc Végvár
Szabó László
15
A magyar szabadságharcra emlékezünk
Kozmás, Nyergestető Polgármesteri Hivatal
15
Március 15-i ünnepségek
Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós, Borzsova
Szépvíz Községháza
Ferencz Tibor
15
Március 15-i ünnepségek
Csíkpálfalva, Delne, Csomortán
Helyi Tanács, Csíkpálfi Iskola
Csiszér Gábor
15
Március 15-i ünnepségek
Karcfalva
Polgármesteri Hivatal, Mártonffy György Általános Iskola
Kelemen Erzsébet
15
Március 15-i ünnepségek
Csíkszereda, Vár tér, Gál Sándor tér
Csíkszereda megyei jogú város
Kulturális iroda
15
Március 15-i ünnepségek
Csíkszentkirály, templomtér
Polgármesteri Hivatal
Gál Mária
51
2014
MárCIUS 52
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Kászon, könyvtár
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
15
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Kászon, Nyergestető
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
15
Március 15-re emlékezünk
Szilágynagyfalu
RMDSZ Szilágynagyfalu
Fórizs László
15
1848, Te csillag
Zágon, Papolc
Kultúrház
Barabás Tünde
15
Március 15. – Történelmi háttér
Kispereg, Kultúrotthon
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Szandra
15
Megemlékezés az 1848–49-es szabadságharc alkalmából
Kolozsvár, Györkös Mányi Albert Emlékház
Kőváry László Honismereti Kiss Margit, Kör Soós István
15
1848 – Megemlékezés
Sz. Háromság
Polgármesteri Hivatal
15
A magyarok nemzeti ünnepe
Backamadarasi református templom, backamadarasi kultúrotthon
Backamadarasi Református Egyház, Kiss Gergely Általános Iskola, Polgármesteri Hivatal, Kincses Néptáncegyüttes
15
A magyarok nemzeti ünnepe
Szentgericei unitárius Szentgericei Unitárius templom Egyházközség
Varró B. Barna
15
A magyarok nemzeti ünnepe Abádszalók testvértelepülésünkön
Abádszalók, Magyar- Backamadarasért Egyeország sület
Dávid György, Kiss Zsuzsanna
15
Megemlékezés az 1848. március 15-i forra- Koronka, Hősök emdalom tiszteletére lékműve
15
Részvétel az ünnepi rendezvényeken
Marosvásárhely, RMDSZ Marosszentkiráy Postarét, Református templom
Horváth Anna, Veres László
15
Megemlékezés az 1848–1849-es Szabadságharcra
Hajdina, Petőfi-szobor Református vegyes kórus, Adventista vegyes kórus, Hajdina
Kocsis Csaba, Kis István, Toth Sándor
RMDSZ Koronka
PROGRAMFELELŐS
Turbák Zoltán
Takács Szabolcs
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Megemlékező ünnepség és koszorúzás
Gernyeszeg
RMDSZ Gernyeszeg
Orbán Zoltán
15
Megemlékező ünnepség, koszorúzás és kulturális műsor
Körtvélyfája
RMDSZ Körtvélyfája
Bartis Levente
15
1848–1849-es forradalom és szabadságharc
Erdőszentgyörgy
Százfonat Szociális és Kulturális Egyesület, Württemberg Sándor Egyesület, EMI, Buksi, FIESZTA, Bodor Péter Művelődési Egyesület
Tőkés Lóránt, Báthori István, Máthé Csaba Lóránd, Jakab Erzsébet, Ozsváth Emese
15
Magyar nemzeti ünnepi rendezvénysorozat Marosvásárhely, RMDSZ Marosvásárhely Postarét, Petőfi-szobor
Novák Zoltán, Haller Béla
15
Ünnepi emlékműsor
Pop Imre
15
Megemlékezés és koszorúzás a szamosfalvi Kolozsvár, RMDSZ Kolozs megye, 1848-as emlékműnél szamosfalvi 1848-as Szamosfalva kerület emlékmű
Vér István
15
Március 15-i ünnepi megemlékezés
Szatmárnémeti
RMDSZ Szatmárnémeti
Kereskényi Gábor
15
Március 15-i megemlékezés
Medgyes
RMDSZ Medgyes
Balázs Béla Attila, Fazekas Attila
15
1848–49-es forradalom és szabadságharc- Medgyes ról való megemlékezés
MADISZ Medgyes, Medgye- Balázs Botond, Bursi Magyar Diáktanács ján Tünde
15
Megemlékezés az 1848-as forradalomról
Újszékely
Egyház, önkormányzat
Lelkipásztorok
15
Megemlékezés az 1848-as forradalomról
Alsóboldogfalva
Általános Iskola, egyház, önkormányzat
Lelkipásztorok
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal, Krasznai Petőfi Sándor Társaság, Cserey–Goga Iskolacsoport, Krasznai Magyar Fiatalok Klubja, krasznai egyházak
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
53
2014
MárCIUS 54
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Megemlékezés az 1848-as forradalomról
Székelyszenterzsébet Pécsi Simon Általános IsKincses Kálmán kola, Székelyszenterzsébet, Református templom
15
Megemlékezés az 1848-as szabadságharcról Tordaszentmihály, Unitárius tanácsterem, Petőfi-szobor
RMDSZ Tordaszentmihály
Lovász Pál
15–31 Muhi Sándor grafikusművész tárlata
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
Németh Júlia
16
Gyalogtúra: Berettyó forrásvidéke
Királyhágó
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Danicska János
16
Gyalogtúra: Terebics-tető–Nyomáti-tető– Kishegyszőllő
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kiss Zoltán
16
Labdarúgó-bajnokság
Bögözi sportpálya
Bögöz SE
Vinczellér Árpád
16
Labdarúgó-bajnokság
Agyagfalvi sportpálya Agyagfalvi Sportegyesület
Sala Attila
16
Megemlékezés
Kisgalambfalva, Református templom
Incze Attila
Református Egyház
16
Szimfonikus hangverseny
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia
16
A magyar szabadságharcra emlékezünk
Székelyvarság
Székelyvarság község Önkormányzata
16
Március 15-i megemlékezés
Zsibó, RMDSZ Jibó, Wesselényi Református templom Társaság
Sárközi Pál
16
Megemlékezés az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére
Harasztos, RMDSZ Harasztos Református templom
Széll Jenő
16
Megemlékezés az 1848–49-es forradalomról Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János
16
Irodalmi összeállítás
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
16
1848-as megemlékezés
Detta
RMDSZ Detta
Borsos Éva
Tamás Ernő
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
16
Megemlékezés: 1848-as forradalom
Csíkszentgyörgy, Csíkmenaság
Polgármesteri Hivatal
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Kutyfalva, Református Egyházközség Református templom
Kutyfalvi református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Marosbogát, Református Egyházközség Református templom
Bogáti református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Magyarbükkös, Református Egyházközség Református templom
Bükkösi református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Gerend, Református Egyházközség Református templom
Gerendi református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Csekelaka, Református Egyházközség Református templom
Csekelaki református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Mezőzáh, Református Egyházközség Református templom
Záhi református lelkipásztor
16
1848–49-es szabadságharc – megemlékezés Udvarfalva, templomkert, Művelődési Ház
Nagy Viktor
16
Ünnepi megemlékezés
Erzsébetváros
19
Zongoraest
Segesvár, Polgármes- Segesvári Gaudeamus teri Hivatal díszterme Alapítvány
19
Irodalmi Kávéház: Babits Mihály versei. Szilágysomlyó Előtte: Makrai Zsuzsa – Paraszt madonnák – tűzzománc-kiállítás
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária, Széman Rózsa
19
Baba-börze
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
19
Magyarország megszállásának 70. évfordulója
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
Református Egyházközség
PROGRAMFELELŐS Szabó László
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Miklósi MátyásCsaba Farkas Miklós
55
2014
MárCIUS 56
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Szent Balázs-est – Vasárnapi ügyeletes: kórházlelkészek naplójából
Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
20–21 XIX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő Műszaki Tudományok Szakosztálya
20–21 Nők a nőkért Akadémia
Szatmárnémeti
RMDSZ Nőszervezet
20
PROGRAMFELELŐS Dr. Szabó MonicaIudita Maria
Őri-Pákay Franciska
20–22 MédiaTér. Külhoni műhelyek szerepe a Sapientia Erdélyi magyar közmédia-stratégia formálásában Magyar Tudomány(konferencia) egyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Kovács Ágota Tudományegyetem, MTVA, MTVA Kós Károly Kollégium, Video Pontes
21
A vidékfejlesztés alul- és felülnézetből a 2014–2020-as időszakban
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Vincze Mária Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály
21
Előadás: Nemzeti kisebbség kérdése az EU-ban
Zilah, EMKE Ház
EMKE Zilah
Lakó Éva
21
Földesdi Gabriella előadása Herczeg Ferencről
Arad
Kölcsey Egyesület
Berecz Gábor
21
Tavaszköszöntő pódiumműsor
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
21
A költészet világnapja, versmondóverseny Marosvásárhely, Kul- RMDSZ Marosvásárhely, túrpalota kisterme Pegadógusszövetség
Haller Béla
21–22 XXI. Családorvosi Továbbképző Konferencia Székelyudvarhely
Erdélyi Múzeum-Egyesület Balla Árpád Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
22
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Borkóstoló, Borlovag-avatás
Kisjenő, Erdőhegy
Bíró Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22
Gyalogtúra: Fenes–Mérág
Fenes
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
22
Túra a Negrilászai-nárciszmezőre
Erdélyi-érchegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
22
A víz világnapja
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
22
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
22
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közgyűlés
Kolozsvár
Kelemen Lajos Műemlékvédő Takács Gábor Társaság
22
A víz világnapja
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Backamadarasi Kiss Gergely Marc Erzsébet Általános Iskola
22
A marosvásárhely Fekete Március. Történelmi beszélgetés, vetítés, esszéverseny
Marosvásárhely, Bernády-ház
RMDSZ Marosvásárhely, Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány
Novák Zoltán
22
Táncház kisiskolásoknak
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
22–23 Bucegi-túra
Malajesd
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
23
Honismereti túra a Homoródok vidékére
Hargita megye
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
23
Húsvéti bál
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Széles Csaba
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
57
2014
MárCIUS 58
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
23
Az unitarizmusról, németeknek. Könyvbemutató, Balogh F. András részvételével
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
24
Ifjúság világnapja
Marosvásárhely
Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács
Bakó Szabolcs
24
Teaház – idősek klubbja
Szilágysomlyó
RMDSZ, BIA, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
25–27 Honismereti órák a Tájházban
Máréfalva, Tájház
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület, Nyírő József Általános Iskola
Szallós Kis Judit, Bogos Rozália
25
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás
Ditró
Ditró Község Önkormányzata
Fazakas Szilárd
27
Kőrösi Csoma Sándor munkássága
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Kovács András Ferenc, Incze Vanda
27–29 X. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK, Enviro Scientia Egyesület
Urák István
28–30 EKE Országos Küldöttgyűlés
Várfalva
Erdélyi Kárpát-Egyesület
Veres Ágnes
29
Borkóstoló túra Enyedre
Enyed
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Izabella
29
Cecele-túra
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
29
EME Közgyűlés
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Csis Ildikó
29
Gyalogtúra: Szkerisórai-jégbarlang
Gârda
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
29
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
29
Föld órája
Művelődési Ház előtti tér Gyergyószentmiklós
Ifitéka
Málnási Andrea
29
Tanulmányi út – Marosújvár, Gyulafehérvár, Alvinc, Kelnek
Marosújvár, Gyulafehérvár, Alvinc, Kelnek
Kőváry László Honismereti Kiss Margit Kör
Szilágynagyfalu
Báró Bánffy György Kultu- Diószegi Attila rális Társaság
29–30 Bánffy Napok 29–30 Királykő-gerinctúra
PROGRAMFELELŐS
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
30
Gyalogtúra: Királyhágó
Királyhágó
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Danicska János
30
Túra a Vlegyászára (Vigyázó, 1836 m)
Vlegyásza-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Szilágyi András
Falugyűlés
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata
Színdarabos kosaras bál
Kobátfalva
Felnőtt amatőr színjátszók
Boros Ibolya
Farsangtemetés
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Csomortányért Egyesület, Dolna Egyesület
Ferencz Csaba, Zöld Ilona
Nyílt napok – Előadás-sorozat
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
Könyvbemutató
Radnótfáji új templom, Kemény János Művelődési Régen Társaság
14–30 Kós Károly világa – kiállítás
Székelyudvarhely
2014
RENDEZVÉNY
MárCIUS
NAP
Böjte Lidia
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
59
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
1
Bolondos nyuszi-buli
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
1–3
Iskolanapok Backamadarasi Kiss Gergely Napok
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Backamadarasi Kiss Gergely Marc Erzsébet Általános Iskola
1–15
Suba László szobrászati tárlata
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
Kolozsi Tibor
2
A Gyermekkönyvek Nemzetközi napja
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
3
VI. Hauer Erich fizikaverseny – helyi szakasz
Vajdahunyad
Hauer Erich Társaság
Dr. Hauer Erich
3
Magyar felfedezők útjairól szóló kiállítás nyílik
Brüsszel
Sógor Csaba, EP-képviselő
Sógor Csaba
3
Szent Balázs-est – Orvosok vezető szerepben Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
4
Fába rótt oklevelek – székelykapu-ismereti Máréfalva, Művelővetélkedő dési ház
Kőlik Hagyományőrző Mű- Bogos Rozália, velődési Egyesület, Nyírő Szallós Kis Judit József Általános Iskola
4
József Attila szavalóverseny (8).
Báthory István Alapítvány – Játékkuckó, EMKE Szilágysomlyó, Magyar Iskola
Széles Tímea, Bara Jusztina, Széman Rózsa
4
Mesterségbemutató – gyerekfoglalkozások Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Szakál Gizella
4–6
CSELEN (Cserkész lelki napok)
Nagyenyed
55-ös Kőműves Kelemen Cserkész Csapat
Daradics János
4–6
Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny általános iskolásoknak, országos döntő
Kolozsvár
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Kádár Edit
Szilágysomlyó
PROGRAMFELELŐS Kofity Zoltán, Miklós Árpád
2014 2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
61
2014
áPRILIS 62
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5
Munkatúra a Mária-úton
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
5
Zergepárkány-túra
Nagyhagymás
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
5
Férfiak napja
Szilágybagos
Szilágybagosi Polgármesteri Bernáth István Hivatal
5
Kisiratos községgé válásának 10 éves jubileuma
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
6
Gyalogtúra: Rév, jobb gerinc
Rév
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Hangai Violetta
6
Búcsú
Dobó, kis templom
Római Katolikus Egyház
Toásó László
6
Egészségügyi tanácskozás a cukorbetegségről
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalui Nőszervezet
Csiki Éva
6–11
A celldömölki Soltis Színház turnéja
Erdőszentgyörgy és vidéke
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
7
Fába rótt oklevelek – székelykapu-ismereti Máréfalva, Művelővetélkedő dési Ház
Kőlik Hagyományőrző Mű- Bogos Rozália, Tifán velődési Egyesület, Nyírő Irén József Általános Iskola
7
Iskola másként
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
7
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Fodor Gyöngyi
7
Környezetünk kincsünk – tavaszi nagytakarítás
Szentgerice
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
7–8
Hagyományos Gyerekszínjátszó Fesztivál
Felsőboldogfalva
Fülöp Áron Általános Isko- Tamás Zoltán la Alapítvány
Turzai Ildikó
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
7–11
Iskola Másképp – Nyirő-napok
Máréfalva, Nyírő József Általános Iskola
Nyírő József Általános Iskola
Bogos Rozália
7–11
Perefernum, Honismereti vetélkedő
Rugonfalva
Makkai András Általános Iskola
Zsido Zsuzsanna
7–11
Iskola másképp
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola osztályfőnökök, tanítók
7–11
Tavaszi játszóház
Vajdahunyad
RMPSZ Hunyad Megye, Kun Humanitárius Társaság, EMKE Vajdahunyad
Kiss Mihály András, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix
7–11
Előadások az Iskola másképp program keretén belül
Marosvásárhely, Segesvár, Régen, Korond
Maros Művészegyüttes
Barabási Attila Csaba
7–11
Gyermektáncház – Tudj többet, légy jobb!
Erdőszentgyörgy
Szociális és Kulturális Egyesület Százfonat, Szent György Technológiai Líceum
Csizmadi Edina, Kállai Csaba
8
Csaba Népe: magyarság- és helytörténeti vetélkedő
Zetelaka, Dr.P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola
DR. P. Boros Fortunát Alapítvány
Sebestyén IstvánElemér
8
A magyar költészet napja – emlékezés Németh Lászlóra
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Józsa Benjamin, Egyesület Szabó János
8
Nemzetközi roma nap
Székelyszenterzsébet Gi Rromano Culturális Egyesület
Core Marika
8–9
Iskola másképp program – Kökényes Néptáncegyüttes fellépései
Alsó Kis-Küküllőmente
Gagyi Zoltán, Fodor József
9
A Trio Interbelique előadása
Segesvár, Polgármes- Segesvári Gaudeamus teri Hivatal díszterme Alapítvány
ALKISZ
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Farkas Miklós
63
2014
áPRILIS
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
9
Irodalmi Kávéház: Szatmári Sándor Kazohinia
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
10
Előadás: Régi zilahi kerámia képekben, elő- Zilah, EMKE Ház adó Tőtszegi Tekla erdélyi magyar néprajzkutató a Kolozsvári Néprajzi Múzeumtól
10
Észak-Hargita-túra
Gréces–Csíkmagasa– Csíkszéki Erdélyi KárpátSzékaszó Egyesület
Olti Kálmán
10
Adorján Mária – jubileumi kiállítás
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
10
Könyvtárok napja. Látogatás a Teleki Tékéba
Marosvásárhely
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde
10–11 Földnap
KalotaszentkirályZentelke
Silvanus Ökológiai Egyesület, Kalotaszentkirályi Önkormányzat
Péter György-Árpád, Okos-Rigó Dénes
10–11 Rovásportya
Csíkszéki Erdélyi KárpátKászonaltíz– Gelence–Dálnok–Fo- Egyesület garas–Tatárlaka– Déva–Kolozsvár
Solti Imre
10–12 Kari Nyílt Napok
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
Kovács Ágota
10–13 XI. Erdélyi Humorfesztivál
Kolozsvár, Marosvásárhely, Kézdivásárhely
RMDSZ Főtitkárság
Jakab Adorján
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
PROGRAMFELELŐS
Lakó Éva
10–18 Tojásíró-tanfolyam kicsiknek és nagyoknak Csernáton, Haszmann Haszmann Pál Közművelő- Haszmann Gabriella, – óvodások, iskolások, pedagógusok, szülők Pál Múzeum dési Egyesület, Csernátoni Dimény-Haszmann részvételével Népfőiskola Orsolya
64
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
10–20 Egy doboznyi odafigyelés
Arad
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
Horváth Júlia, Derzsi Csaba
11
A magyar kultúra napja
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Zoltán, Fazakas Ildikó
11
A magyar költészet napja
Székelykeresztúr, Művelődési Ház, József Attila szobra
Székelykeresztúr Faluvégi-Bartha Város Önkormányzata, Noémi, Fodor Hedviga, Székelykeresztúri Kistérségi Benyovszki Lajos Szövetség
11
A magyar költészet napja, József Attila születésnapja
Székelyudvarhely
Tomcsa Sándor Színház, Városi Könyvtár
11
Őrangyal
Szentegyháza
Szent Gellért Alapítvány
11
Költészet napja
Pál Levente Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolMűvelődési Ház gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
11
Tollforgató – Betekintés írók, költők műhelyébe
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Dimény-Haszmann dési Egyesület Árpád
11
A magyar költészet napja
Petrozsény
Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, EMKE
Kutasi Csaba, Léka Erzsébet
11
A magyar költészet napja
Déva
RMDSZ, Nőszervezet
Kun-Gazda Kinga-Viola, Pogocsán Ferdinánd, László Anna
11
Kányádi Sándor 85 éves – versösszeállítás Szilágycseh
Tövishát Kulturális Társaság Vida Katalin
11
Húsvéti készülődés
Pécska
Pécskai RMDSZ
Süli Julianna
11
A magyar költészet napja – versmondó verseny
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
György Attila
65
2014
áPRILIS 66
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
11
A világ varázsainak mérnöke – irodalmi vetélkedő
Csíkrákos, Cserei Mi- Bogátalji Mozgalom hály Általános Iskola
Máthé Nóra
11
A költészet napja
Végvár
Gál Zsuzsanna
11
A költészet napja
Csíkszentkirály, Kul- Polgármesteri Hivatal túrotthon
11
A költészet napja
Backamadaras, Kiss Gergely Általános Iskola
11
Magyar költészet napja gálaműsor
Marosvásárhely, Kul- RMDSZ Marosvásárhely túrpalota, Kisterem Nőszervezet
Koreck Mária, Haller Béla
11
Magyar költészet napja
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
Csenteri Melinda
11–13 Modellező felkészítő tábor
Székelykeresztúr, Kedei határ
Szitakötő Egyesület
Kiss István
12
EMKE Közgyűlés és díjkiosztó ünnepség
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Széman Péter, lődési Egyesület – Országos Ács Zsolt Elnökség
12
Gyalogtúra: Băiţa–Valea Mare–Bulz
Bulz
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Torma Jozsef
12
Hóvirágtúra
Bodoki-havasok
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
12
Kispályás focibajnokság
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
12
Mátrabérc teljesítménytúra
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
12
Túra a Bodoki-havasokba
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Dukrét Lajos
Könyvtáros
PROGRAMFELELŐS
Böjte József
Backamadarasi Kiss Gergely Marc Erzsébet Általános Iskola
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
12
IX. Parajdi Gyermek- és Ifjúsági Néptánc fesztivál
Parajd
Ide, lábam... Egyesület
Szabó Ernő, Szabó Judit
12
A magyar közművelődés napja – Kamarazene koncert
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, Diversitas Társaság, Kun Humanitárius Társaság
Takács Aranka, Doboly Beatrix
12
Népi díszítőművészetekről szóló kiállítás nyílik
Madéfalva, Fészek Tájház
Sógor Csaba EP-képviselő
Sógor Csaba
12
Kézműves-foglalkozás
Fazekasvarsánd, Essig-ház
Katica-Buburuza egyesület Gyurkócza Tünde
12
Nyuszivárás a Kohézió Egyesülettel
Temesvár
Kohézió Egyesület
12
Tanulmányi út Máramarosba
Naszód, Visó, Máramarossziget, Szaplonca
Kőváry László Honismereti Kiss Margit Kör
12
Magyar költészet napja
Régen, Dió-ház
Kemény János Művelődési Társaság
Böjte Lidia
12
Krasznai sportnap
Kraszna
RMDSZ – Krasznai Petőfi Sándor Társaság, Cserey Farkas Társaság
Bogya Miklós
12
Filmmaraton
Medgyes
Medgyesi Magyar Diáktanács
Burján Tünde
12–13 Húsvéti vásár
Székelyudvarhely
Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége
12–13 Húsvéti kiállítás
Beszterce
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
13
Marosvásárhely– Nyárádselye
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Bod Attila MV
Gyalogtúra a Bekecs-tetőre
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Sipos Ilona-Icu, Kiss Pál, Czank Hajnalka
67
2014
áPRILIS
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
13
Kerékpártúra a Bekecs-tetőre
Marosvásárhely– Nyárádselye
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kis Zoltán
13
Tavaszi állatvásár
Lövéte, Vásárkert
Lövéte Önkormányzata
Györgylőrincz Ernő
13
Húsvéti hagyományok
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Bakai Katalin, Fogarasi Izabela
13
Virágvasárnapi tojáskiállítás és magyaros Maros megye díszítőelemekkel, árvaházban tojásfestéstanítás
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
13
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
13
Kabaréest
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Kis Réka György Kulturális Egyesület
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia
14–20 Gitárfesztivál
68
PROGRAMFELELŐS
15
Irodalmi kör – Regéczy Szabina Perle: Az jó Arad hírért, névért
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
15
Műemlékvédelmi Világnap megünneplése Kolozsvár – együttműködés a Magyar Főkonzulátussal, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjkiosztás
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
Takács Gábor
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Gyöngyi
15–18 Írásos tojásfestés
Medgyes
15–21 7. Nemzetközi Klasszikus Gitár Fesztivál
Gyergyószentmiklós, Harmonia Cordis EgyesüMűvelődési Ház let, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
Pál Levente
15–30 Deleanu Márta festészeti tárlata
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Németh Júlia
Barabás Miklós Céh
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
16
Túra a Ciblesre (Széples, 1840 m)
Cibles-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
16
Húsvéti játszóház
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
16
Kari TDK
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
16–18 Szívtől szívnek húsvéti adományozóprogram
Beszterce
RMDSZ Beszterce, MADISZ Sipos Tímea Beszterce
17
Műhely – tojásfestés
Petrozsény
RMDSZ nőszervezete
17
Húsvéti készülődés és tojásfestés
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
17
Írásos tojásfestés
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga
17–18 Csíki-havasok-túra (sátras)
Déli-gerinc
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
18
Nagypénteki tojásfestés
Máréfalva, Nyírő József Általános Iskola
Nyírő József Általános Iskola
Bogos Rozália, Sándor Aranka
18
Nagypénteki tojásfestés
Máréfalva, Művelődési Ház
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd
18
IX. Pörgettyű – Anyanyelvi vetélkedő
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Budai Annamária
18
Műemlékvédelmi világnap a bonchidai Bánffy-kastélyban
Bonchida, Bánffy-kastély
Transylvania Trust Alapítvány
Haranth Erika
18
Húsvéti tojásíró kaláka
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Kerestély Andrea
19
Gyalogtúra: Zsibói botanikus kert, Sárkánykert
Zsibó
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
Ambrus Tibor
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Székely Tünde
Nőszervezet elnöke
69
2014
áPRILIS 70
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
19
Kerékpártúra a Mezőségre
Sámsond
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Pánczél Tibor
19
Pogányhavas-túra: tavaszi virágok
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
19
Húsvéti bál
Kissolymos
Románandrásfalva község Önkormányzata
19
Húsvéti tojásíró kaláka
Petrilla, RMDSZ-székház
RMDSZ Petrilla, egyházak
Kovács Szabadi Levente, Kovács Kati
19
Magányosok húsvétja
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Farkas Viktória
19
A világháború 100. évfordulója – történel- Marosludas, mi vetélkedő RMDSZ-székház
Diákok
Kis István
20
Föld-napi túra: Detonáta, Verespatak
Erdélyi-érchegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
19–20 Föld napja
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Zágoni Szabó András
20
Húsvéti népszokások, bál
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Bloj Anna
20
Húsvéti színdarabos bál
Homoródalmás, Kultúrotthon
Merke Ifjúsági Egyesület
Felszegi Krisztina
20
Színdarabos húsvéti bál
Kányád
Kánya Egyesület
Szabadi Kinga, Derzsi Albert
20
Húsvét, húsvéti bál
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Béla
20
Húsvéti bál
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
20
Húsvéti locsolóbál
Györgyfalva, Kultúrotthon
Szegedi Csongor Georgikon Alapítvány
Sajgó Melinda
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
20
Húsvéti bál
Harasztos, Művelődési Ház
RMDSZ Harasztos
Széll Jenő
20
Húsvéti ünnep – hagyományok és szent mise
Brád
RMDSZ Brád
Illés István, Buciuman Gyuszi
20
Húsvéti bál
Magyarléta
Magyarlétai Művelődési Ház Laczi Enikő, Mátyás Attila
20
Húsvéti előadás és bál
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Művelődési Ház
Laczi Enikő
20
Húsvéti hangverseny
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Református Egyházközség, Tordaszentlászlói Énekkar
Balázs Attila, Balázs Ágnes
20
Húsvéti hangverseny
Magyarfenes
Magyarfenesi Református Egyházközség, Magyarfenesi Vegyeskar
Lengyel István, Toth Guttman Emese, Bárdos Attila
20
Húsvéti előadás és bál
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
20
Húsvéti bál
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
Manguci Elisabeta, Török Sándor
20
Kakaslövés
Apáca
RMDSZ Brassó
Bölöni László
20
Húsvéti ünnepi műsor, Jézus-őrzők bálja
Csíkszentkirály, Kultúrotthon
Polgármesteri Hivatal, Népi Böjte József zenekar
20
Húsvéti hagyományok
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Csomortányért Egyesület, Dolna Egyesület
Ferencz Csaba, Zöld Ilona
20
Húsvéti szülőbál
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
Lakatos Tamás
20
Húsvét
Csíkkozmás, Lázárfalva
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Katolikus Egyház
71
2014
áPRILIS 72
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
20
Húsvéti ünnepi előadás
Dánfalva, Művelődési ház
Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
20
Húsvéti bál
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
20–21 Húsvéti bál
Sz. Háromság
Ifjúság
20–21 Hagyaték és örökség
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bekecs Néptáncegyüttes
21
Húsvéti bál
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
21
Húsvét hétfői játszóház
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály ÁltaláKultúrotthon nos Iskola
22
Húsvéti hagyományok, húsvéti tojásfestés Resicabánya, Magyar Ház
Nőszervezet
Fazakas Tünde
22
Föld napja
Lövéte, Népház, Iskola
Lövétei Ifjak Egyesülete
András Mónika
22
Föld napi rendezvény
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István, Olasz Erika
22
Föld napja
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
22
Föld napi rendezvénysorozat
Kolozsvár
Pro-Kolozs, KIFOR
Geréd Imre, Oláh Emese
22
Föld napi rendezvények
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
22
A Föld napja
Csíkszentkirály
Csíkszentkirályért Egyesü- Böjte József let, Vitos Mózes Általános Iskola
22
A Föld napja
Csíkszentkirály
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
Böjte József
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22
A Föld napja
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Backamadarasi Kiss Gergely Marc Erzsébet Általános Iskola
22
A Föld világnapja
Fekete Göde, Zaszpas RMDSZ Marosvásárhely, csúcs (Görgényi Hegyimentő Egyesület havasok )
Kovács Róbert
23
Kerékpáros túra a Testesre (1240 m)
Gyalui-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Szilágyi András
23
Föld napja
Máréfalva, Nyírő József Általános Iskola
Nyírő József Általános Iskola
Csorba Éva
23
Könyvtárosok napja
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
23
Föld napja
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
24
Asztagkő-túra
Csíkrákos–Bogát-te- Csíkszéki Erdélyi Kárpáttő–Asztagkő–Mórhe- Egyesület gyese
24
Csűrős István Centenárium
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bartók Katalin Természettudományi Szakosztály
24
A Föld napja – Szebb Szamost!
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
24–26 XXIV. Tudományos Ülésszak
Marosvásárhely
EME Orvos- és GyógyszeEME OGYSZ Elnökség résztudományi Szakosztály
24–27 Amatőr színjátszók találkozója
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Vincze László lődési Egyesület – Országos Elnökség
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Olti Kálmán
Csenteri Melinda
73
2014
áPRILIS
NAP
RENDEZVÉNY
24–27 Szent György-napi műsor
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde, Barabás Hunor
25
A Dózsa György-féle felkelés: Felkelés vagy Maros megye parasztháború?
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Incze Vanda, Spielman Mihály
25
10 éve áll a Szabadság-szobor Aradon újra Arad köztéren
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Király András
25
A tánc világnapja – Táncház
Bogátalji Mozgalom
Vizoli Zsombor
25
Társadalmi megmozdulások a Felső-Tisza- Szatmárnémeti vidéken a Dózsa György-féle parasztfelke- Erdőd léstől a jobbágyfelszabadításig
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
Muzsnay Árpád
25
Regemondó verseny megyei szakasza
Zilah
Simion Barnutiu Általános Szalai Erzsébet Ildikó Iskola Zilah
25–26 Bárdos Lajos Kórusfesztivál
Székelyudvarhely
Művelődési Ház
25–26 Napsugár Nemzetközi Néptáncfesztivál
Marosvásárhely
25–27 Szent György Napok
Erdőszentgyörgy
Göröcsfalva, Kultúrotthon
Füzesi Albert Bodor Péter Művelődési Egyesület, Württemberg Sándor Egyesület, EMI, Százfonat Szociális és Kulturális Egyesület, Buksi, FIESZTA, Polgármesteri Hivatal
Menyhárt István, Csibi Attila, Jakab Erzsébet, Ozsváth Emese, Ambrus Róbert
25–29 Erdélyi tánchagyományok a Tánc Nemzet- Kolozsvár, Tranzit Ház Bogáncs–Zurboló Egyesület Könczei Csongor közi Világnapján
74
26
Föld-napi tagavató túra, Körösrév
Rév
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
26
Kirándulás: Ópusztaszer
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Fekete Irén
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
Medvehagyma-túra
Kalibáskő – Kirujfürdő – Kövespatak
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
26
Shakespeare-évszázadok – évfordulós nemzetközi tanácskozás
Kolozsvár
EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
Bartha Katalin Ágnes
26
XXI. Erdőcsinádi Gyöngykoszorú Néptánctalálkozó
Erdőcsinád
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Fazakas Ildikó
26
VIII. Oroszhegyi gyermek néptánc- és népdalfesztivál
Oroszhegy
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál Székely Sándor
26
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
26
Gulyásfőző fesztivál Nagyenyeden
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
26
Pál Levente Tavaszi gazdanapi sokadalom és nagyvásár Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolZöldségpiac gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
26
Medvehagyma túra
Ivó
Turul Panzió
Dénes Ödön
26
Oroszhegyi Gyermek Néptánc és Népdal Fesztivál
Oroszhegy, Művelődési Ház
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál-Székely Sándor
26
Magyar Hagyományok Napja
Temesvár
RMDSZ Temes megye, BBL, Halász Ferenc, Gerhárdinum, egyházak, Fazakas Csaba, Civilek Sipos Ilona
26
Állatkiállítás
Dánfalva, Kubik Gödör
Csíkdánfalva Önkormányzata
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Both Norbert
75
2014
áPRILIS 76
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
Az élő Rákóczi ( XXV. megemlékezés) – 310 Majtényi sík esztendeje választották meg II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
26
XXI. Gyöngykoszorú Néptánctalálkozó
Erdőcsinád
26
Tavaszi bál
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
kHÖK
Nagy Zsombor
26–27 Sebes-körös menti szórványtalálkozó
Rév
Pro Rév Egyesület
Papp Csaba, Hasas János
26–27 Szentgyörgy Napok
Csíkszentgyörgy
Polgármesteri Hivatal
Szabó László
26–27 Erdőcsinádi Gyöngykoszorú Néptánctalálkozó
Erdőcsinád
RE-Erdőcsinád
Bálint Csaba
26–27 Néphagyományai által él a szórvány. A Kö- Maros, Fehér és kényes Néptáncegyüttes kultúra-népsze- Szeben megye 10 szórványtelepülése rűsítő karavánja Maros, Fehér és Szeben megye 10 szórványtelepülésén, VI. kiadás
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Bándi Timea, Molnár Margit, Barabás Annamária
26–27 Gyalogtúra: Bucsin-tető–Libán-tető
Görgényi-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Böjthe-Beyer Barna
26–30 Kézműves tábor
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
27
Szent György-búcsú
Csíkszentgyörgy
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
27
VI. Vándorcsizma Néptánctalálkozó
Erdőszentgyörgy
Százfonat Szociális és Kulturális Egyesület
Ambrus Emese, Barabás Ágnes
27
Kulturális nap
Várhegy, református templom, Művelődési ház
28
Egyházi Kórustalálkozó
Muzsnay Árpád
Fazakas Ildikó
Bodó József
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Dávid Izabella
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
28
Szózat a hangok világában: tavaszi zenés irodalomóra Egressy Béni születésének 200. évfordulójára
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
28
Bölöni Domokos és meghívottainak könyv- Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus bemutatója Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
28
A Temesvár-Újkissodai Református Egyházközség 85.
Temesvár
Temesvár, Újkissoda Refor- Bálint Sándor mátus Egyház
28
Teaház – idősek klubbja
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
Celldömölk (HU)
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Ildikó
28–29 BPSzínkör az Ezerlátó fesztiválon
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
áPRILIS
NAP
Jakabházi Béla
30
Hagyományos májusfa-állítás a vásártéren Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Bloj Anna
30
Iskolások majálisa
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
31
Széphavas-túra
Gyimesi-hágó– Széphavas
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
Adj király, katonát – csoportos ifjúsági vetélkedő
Kányád
Kányádi Általános Iskola
Talált Évike
XIII. Tavaszi kiállítás és vásár
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Molnos Zoltán
77
2014
áPRILIS 78
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Férfiak napja
Lupény
Nőszervezet, Ifjúsági Szervezet
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
Férfiak napja
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán, Miklós Árpád
Madéfalvi egyház
Oláh Margit
Húsvéti határkerülés
Madéfalva
18 éves bál
Madéfalva, Közösségi Madéfalvi fiatalok Ház
Nagykorúsítás
Csíkszépvíz
Szépvíz Községháza Thália Alapítvány
PROGRAMFELELŐS
Ferencz Tibor
Romanap
Csíkszereda
Az absztrakt fotó és a csendélet. Kiállítás, beszélgetés Farkas György bevezetőjével
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
Ioni Géza
Rákóczi Napok
Szatmárnémeti
RMDSZ Szatmárnémeti
Kereskényi Gábor
Mátyás király koronázásának 550. évfordulójára emlékezünk
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
1
Anyák napi rendezvény
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
1
Csukás-gerinctúra
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Reinitz Erzsébet
1
Majális
1
Zeteváralja falu Szent József búcsúünnepe Zeteváralja, Római katolikus templom
Zeteváralja, Római katolikus plébánia
Mátyás Gábor
1
Majális és gulyásozás
Gyalár
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán
1
Összetartozunk
Déva
RMDSZ Déva, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Kun-Gazda KingaViola, Kocsis Attila, Balogh B. Csaba
1
Majális Cibrefürdőn
Csíkszépvíz, Szépvíz, Szépvíz Községháza Cibrefürdő
1
Szent József-búcsú
Csíkszépvíz, Borzsova
1
Községi majális
Csíkszentkirály, Verő- Polgármesteri Hivatal, fény-kert Fúvószenekar
1
Fúvós koncert
Zágon
Mikes Kelemen Művelődési Barabás Tünde Központ
1
Horgászverseny
Gálfalva
Halkan Együttes
1
Gulyásfőzőverseny
Marosszentkirály, Szőllővölgy
Marosszentkirályi Kádár Miklós Imre Béla, György Kulturális Egyesület Gombos József
Székelyudvarhely
PROGRAMFELELŐS
2014 2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Ferencz Tibor
Szentmiklósi Egyházközség Drocsa László Csiszér Imre
79
2014
MáJUS 80
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Családi majális
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal, Cserey Farkas Társaság, Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Pop Imre
1
Majális-táncház
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
1–2
Családi majális
Marosszentgyörgy, Maros-part
RMDSZ Marosvásárhely, Nőszervezet
Bakó Szabolcs, Kovács Róbert, Koreck Mária
1–3
Etédi falunap
Etéd
Etéd Önkormányzata, Etédért Egyesület
Nagy Endre
1–3
Kaszojális – ifjúsági majális
Kaszoja, Arad megye Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
1–3
Tanulmányi út Szászvidékre és a Barcaságba
Szászkézd, Kőhalom, Kőváry László Honismereti Kiss Margit Törcsvár Kör
1–3
Szatmári Ifjúsági Napok
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, SZMDSZ, SZÁMIT
Muresan István
1–4
Bodrog-vízitúra
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
1–4
Kalandozások a déli végeken: Herkulesfürdő–Al-Duna
Marosvásárhely– Herkules-fürdő– Al-Duna
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
1–4
Filharmónia Napok
Szentegyháza
Gyermekfilharmónia Alapítvány
Haáz Sándor
1–5
Majális
Gorj, Săcelu Fürdő
RMDSZ Gorj megye
Şerbănoaica-Ilyés Klára
Albert László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1–9
V. Hunyad Megyei Magyar Napok
Hunyad megye
RMDSZ Hunyad megye, Hu- Takács Aranka, nyad Megyei Magyar Ifjúsági Kocsis Attila Tanács, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Corvin Savaria Társaság, Diversitas, RMPSZ, EMKE Hunyad megye
1–9
Hunyad Megyei Magyar Napok
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, Ifjúsági szervezet, EMKE
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
1–9
Hunyad Megyei Magyar Napok V.
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
Wersanski Eduárd, András József
1–9
Hunyad Megyei Magyar Napok
Brád, római katolikus RMDSZ Brád plébánia
Baráth Árpád, Ladány Mihai
1–9
Hunyad Megyei Magyar Napok: megemlékezés Faragó Endréről
Szászváros
Református templom
Fülöp Julia
1–10
Hunyad Megyei Magyar Napok
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna
1–20
Illemtani vetélkedő középiskolásoknak
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Fogarasi Irma
2
Fiatalok Napja
Gyergyószentmiklós, Ifitéka Művelődési Ház előtti tér
Málnási Andrea
2
Majális – bográcsfözés
Petrozsény
RMDSZ nőszervezete, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
Baboczi Imre, Fülöp Béla
2
Anyák napi meglepetés
Csíkrákos, BM székhely
Bogátalji Mozgalom
Antal Hajnalka
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
81
2014
MáJUS 82
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2
Családi kirándulás – Kohézió Baráti köre
Ópusztaszer (HU)
Kohézió Egyesület
2–4
Ifjusági Sporthétvége
Medgyes
MADISZ Medgyes, Medgyesi Balázs Botond, BurMagyar Diáktanács ján Tünde
3
Budvár Kupa természetjáró verseny – tavaszi szakasz
Homoródszentpál
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Kovács-Kendi Lehel
3
Gyalogtúra: Kalotaszeg – Riszeg tető
Sztána
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
3
Jókai teljesítménytúra
Kolozsvár–Torockó
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Nagy Zoltán
3
Zetelaka Nagytemplom búcsúünnepe – autók megáldása
Zetelaka
Zetelaka, római katolikus plébánia
Papp Antal
3
Virágzó magnóliák – kirándulás a piskitelepi arborétumba
Déva
RMDSZ, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Kun-Gazda KingaViola
3
Családi nap
Kolozsvár
KIFOR – Pro Kolozs
Vincze Róbert
3
Anyák napi ünnepség
Kisiratos
Kisiratosi Általános Iskola
Hadnagy Dénes
3
XX. Horváth Béla Szavalóverseny
Borosjenő
Szabadság-szobor Egyesület Dr. Vajda Sándor
3
Aranysugaras anyák napja
Pécska
Pécskai RMDSZ Nőszervezete
3
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
3
Családi nap
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs megyei Nő- Márton Orsolya szervezete – Kolozs megyei RMDSZ
3
Sajtószabadság nemzetközi napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely, MURE
Sipos Ilona-Icu, Vetési Zoltán
Zabán Anikó
Novák Zoltán, Koreck Mária
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
3–4
Tavaszleső kiruccanás Gödére
Gödemesterháza
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Pápai Levente
3–4
Hunyad Megyei Magyar Napok
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Alb Elvira, Fogarasi Izabela, Iosan Öcsi, Fogarasi Károly, Kerekes Erzsébet, Kulcsár Ferenc
3–4
Anyák napja
Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János
3–4
Anyák napja
Marosvásárhelyi templomokban
RMDSZ Marosvásárhely, egyházak
Béres Lóránt, Haller Béla
4
Anyák napja
Temesvár, Székház
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
4
Anyák napja
Nagygalambfalva, Református Egyház, Önkor- Kányádi György, Református templom mányzat, Iskola Gyerkó Levente, Bálint Hajnal
4
Anyák napja
Kányád
Kánya Egyesület, Kányádi Általános Iskola
Csíki Zsuzsanna, Szabadi Kinga
4
Elsőáldozás
Szentegyháza
Római katolikus plébánia
Szecsete László
4
II. Édesanyám szeme – versek és dalok versenye
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
4
Anyák napja
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Lakatos Anikó Márton Ildikó
4
Hunyad Megyei Magyar Napok, Európa közepén
Déva
RMDSZ, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Kun-Gazda KingaViola, Kocsis Attila, Balogh B. Csaba
4
Anyák napja
Szászváros
Református templom
Sipos Szabolcs, Fülöp Julia
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
83
2014
MáJUS 84
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Amikor nem vagy velem – Anyák napja
Petrilla-Lónya, Refor- RMDSZ Petrilla, egyházak mátus templom
Kovács István, Kovács Szabadi Levente
4
Szent Flórián-napi búcsú Govazsdián
VajdahunyadGovazsdia
Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
Berendei Rozália
4
Családi majális
Szilágybagos
Szilágybagosi Polgármesteri Marina Ida, Bernáth Hivatal István
4
Anyák napi műsor
Magyarléta
Magyarlétai iskola-óvoda
Gurzó Adél, Kajcsa Kinga
4
Anyák napi műsor
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Óvoda
Neagomir Hajnalka
4
Anyák napi műsor
Magyarfenes
Magyarfenesi Iskola
Szakács Melinda
4
Anyák napi virágosztás
Kolozsvár, Körösfő
RMDSZ Kolozs Megye, KIFOR
Geréd Imre
4
Minden anya megérdemel egy virágot
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
4
III. Nemzetközi fogathajtó verseny
Kisiratos
Kisiratosi Gazdakör
Halai János
4
Anyák napi ünnepség
Tornya, Római katolikus templom, Mária-kápolna
PRO PIR KULT
Tóth Piroska
4
Anyám, te drága – Irodalmi összeállítás
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
4
Tavasszal a természetben
Beszterce
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea, Máthé Lóránd
4
Anyák köszöntése
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Ildikó
4
Ma van anyák napja
Temesvár, Székház
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
4
Anyák napi ünnepi műsor
Dánfalva, Művelődési ház
Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
4
Szentkereszt búcsú
Csíkszentgyörgy
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Anyák napja
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalui Nőszervezet
Diószegi Csilla
4
Anyák napja
Zágon, Papolc
Kultúrház
Barabás Tünde
4
Anyák napi köszöntő
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
4
Anyák napja
Gálfalva
egyházak
4
Anyák napi köszöntő
Backamadarasi református Koncz László Ferenc, Backamadarasi református templom, egyház, Kiss Gergely Álta- Marc Erzsébet Kiss Gergely Általá- lános Iskola nos Iskola
4
Anyák napi köszöntő
Szentgerice, unitárius és református templom, Szentgericei Elemi Iskola
Varró B. Barna, Szentgericei Unitárius és Református Egyházközség, Marc Erzsébet Szentgericei Elemi Iskola
4
Anyák napja
Marosludas Kultúrotthon
Református vegyes kórus, Adventista vegyes kórus, Hajdina néptánc
4
Anyák napja
Kraszna
Cserey–Goga Iskolacsoport Ozsváth Ilona Kraszna
4
Anyák napi ünnepély
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
4
Anyák napja
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
5
Anyák napi előadás
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Gombos Gyöngyi
5
Trés Courts nagyon rövid filmek nemzetközi fesztiválja
Székelyudvarhely
Városi Könyvtár
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Kocsis Csaba, Kis István, Toth Sándor
85
2014
MáJUS 86
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5
Anyák napja
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
Ács Éva, Bartos Anna
5
Anyák napja
Vajdahunyad
RMPSZ, RMDSZ Vajdahunyad, KUN, EMKE Vajdahunyad
Kiss Mihály András, Takács Aranka, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix
5
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Fodor Gyöngyi
5
Jókai Mór halálának 110. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
5
Radnóti Miklós születésének évfordulója – Marosvásárhely, zsidó temető tisztítása Zsidó temető
RMDSZ Marosvásárhely, Zsidó hitközség
Bakó Szabolcs, Kovács Róbert, Béres Lóránt
5
Búcsú
Bekecs tető
Katolikus egyház
Nagy László
5–9
Európa napja/EU ünnepe
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs Megye
Barabás Katalin
6
Kolozsvári filmkritika régen és ma. Meghívott: a Filmtett
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
6
Európa-nap
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Ferencz Ernő Egyesület
6–31
BMC-tagok csoportos tárlata
Marosvásárhely, Bernády-ház
Barabás Miklós Céh
7
Zongoraest
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
Kántor Lajos
Kákonyi Csilla Farkas Miklós
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
7–8
XI. Hagyományőrző Napok
Gyergyószentmiklós Karácsony János Alapítvány Ferenczi Attila
8–18
Bánsági Magyar Napok
Temesvár
9
Fotókiállítás: Vadvirágok
Kolozsvár, Györkös Erdélyi Kárpát-Egyesület Mányi Albert emlék- Kolozsvár 1891 ház
9
XXIII. Szabédi Napok
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Széman Péter, lődési Egyesület – Országos Vincze László Elnökség
9
IV. Máréfalvi családok napja
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István
9
Európa, közös otthonunk – szimpózium
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Menyhárt István
9–10
Madarak és fák napja
Máréfalvi patak
Nagyvész Közbirtokosság, Papp Zsolt, Nyírő József Általános Iskola Bogos Rozália
9–10
Európa napja
Máriafölde
RMDSZ Máriaföld
9–11
Csillagszerző Matematikaverseny országos döntő
Nagyvárad
Görböc Kulturális Egyesület Hodgyai Edit, Orbán Ilona
9–11
16. tapasztalatcsere Arad és Kovászna megye pedagógusainak részvételével
Sepsiszentgyörgy
Romániai Magyar Pedagó- Matekovits Mihály, gusok Szövetsége – Arad Viszhányó Aranka megyei Szervezet
10
XI. Szilágyságkutatás Napja
Szilágysomlyó
EME Zilah és vidéke, EME Szilágysomlyó
RMDSZ Temes megye, Temesvári Magyar Nőszövetség
PROGRAMFELELŐS
Halász Ferenc, Szász Enikő
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Bozsoki Adrienn
Kaszta Árpád, Szarvadi Zoltán, Szabó Ilonka
Bajusz István
87
2014
MáJUS 88
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
10
EKE-nap Várasfenesen
Fenes
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
10
Túra: Igeni-tó, Csurmája-tető (1250 m)
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
10
Tűzoltónap
Bögöz, Tűzoltóság udvara
Bögöz község Önkormány- Szilágyi Sándor zata, Tűzoltóság
10
Szent Gizella-búcsú
Szentegyháza Lövétebánya
Római katolikus plébánia
Szecsete László
10
Sebes-Körös menti szavalóverseny
Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János
10
Megyei focibajnokság – Polgármesterek kupája
Tordaszentmihály, Stadion
Pro-Kolozs, RMDSZ Kolozs Barabás Katalin, Megye Nagy Ildikó
10
10 éves a kisbácsi Magyar Ifjúsági Ház
Kisbácsi Magyar Ifjúsági Ház, Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Deák Ferenc, ifj. Deák Ferenc, Kondrát Tibor, Pop Piroska
10
Majális
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Faragó Péter
10
Majális
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Acsádi Annamária, EMKE Szilágysomlyó Széman Rózsa, Balla Bernadett, Lőrincz Attila
10
XI. Szilágyságkutatás Napja
Zilah
Báthory István Alapítvány, Dr. Széman Péter, Bajusz István, EME Szilágysomlyó, EME Zilah, EMKE Szilágysomlyó, Kovács Kurucz János Zilah, Pro Zilah
10
Kulturális nap, Népi tánccsoportok találkozója
Udvarfalva, Művelődési ház
Kicsikút Egyesület
Mezei Károly
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
10–11 EKE-napi túra a Tecsest nárciszmezőre
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kocsis András
10–11 Tordai EKE napok
Mészkő, Tordai-hasadék
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Pálfi Miklós-Zoltán
11
EKE-napi rendezvények
Csucsa
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Móréh Zoltán
11
Elsőáldozás
Lövéte, Római katoli- Önkormányzat, római kus templom katolikus egyház
11
Szimfónikus hangverseny
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia
11
Elsőáldozás
Szentegyháza
Római katolikus plébánia
Portik Bakai Sándor
11
Anyák napja
Arad
RMDSZ Arad Megyei Nőszervezet
Lészay Ildikó
11
Anyák napja
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
11
Anyák napi műsor
Fazekasvarsánd, Fazekasvarsándi evangéli- Horváth Csaba Evangélikus templom kus egyház
11
Néked zeng ez a dal
Végvár
Bartók Béla Vegyeskar
Tácsi Erika
11
Pálfalvi községi napok
Csíkpálfalva
Helyi tanács, Pálfalva Egyesület
Ferencz Csaba, Bakó Zoltán
11
Xántusz-kápolna búcsúja
Csíkszentlélek, Hos�- Római katolikus egyház szúaszó, Xántuszkápolna
Demeter Gergely
11
Hagyományos virágkiállítás
Udvarfalva
Ráduly György
László István
11–12 Megyei focibajnokság
Vajdahunyad, Déva
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán, Pogocsán Ferdinánd
12
Csíkszereda
Sógor Csaba, EP-képviselő
Sógor Csaba
Sógor Csaba brüsszeli és strasbourgi rendezvényeinek plakátjaiból nyílik kiállítás
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
89
2014
MáJUS 90
NAP 12
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Diáknapok
Marosvásárhely
MMDSZ, RMDSZ Marosvá- Bakó Szabolcs sárhely
12–18 Tánc Tavasza Fesztivál
Székelyudvarhely
Udvarhely Néptáncműhely
13
EKE-napi rendezvények
Kolozsvár
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
13
Állatvásár
Homoródszentmárton
14
Szentkirályi Zsigmond Emléknap, Szentkirá- Kolozsvár lyi Zsigmond születésének 210. évfordulója
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő Műszaki Tudományok Szakosztálya
14
Irodalmi kávéház: Kosztolányi Dezső versei
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
15
Turul-nemzetség nyomdokán – Magyarságtörténelmi tantárgyverseny
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Kovács Levente Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
15
Szent Balázs-est – Egy gyöngyből fűzhető-e gyöngysor?
Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
15
Gyereklakodalom
Lőrinczi István
Kászon, Kászonaltíz
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
15–18 XIX. Néptáncfesztivál
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
15–18 IX. Erdélyi Tánczenészek Találkozója
Borospataka
Romániai Magyar Néptánc Molnár Szabolcs Egyesület
15–18 A Magyar Nyelv Napjai, Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő, Nyelvművelők konferenciája: A folyamatosan megújuló nyelv
Nagyvárad
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
16
Farkaslaka, Római katolikus templom
Farkaslaka Önkormányzata
Búcsú
Ördög-Gyárfás Lajos
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
16
Páskándi-megemlékezés (XVI. kiadás)
Szatmárhegy
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
Muzsnay Árpád
16
Orvosi műhibák büntetőjogi és polgári jogi Sapientia Erdélyi vonatkozásai Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
Veress Emőd
16
Röhög az egész osztály – Irodalmi vetélkedő Zilah
Mihai Eminescu Általános Béczi Csilla Iskola
16–18 Szenvedélybetegségek megelőzése a közok- Arad, Csiky Gergely tatásban Főgimnázium
Romániai Magyar Pedagó- Matekovits Mihály gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
17
Tavaszi szemétgyűjtő akció
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
17
XII. Nagy Olajgyűjtési Akció
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Bara Lilla
17
30 éves Kortárstalálkozó
Zetelaka
Kortársak
Zetelaka község 30 évesei
17
Erőss Zsolt teljesítménytúra
Gyergyószentmiklós, EKE Gyergyó, GyergyóVadász Szatmári Pongrácz-tető szentmiklós Polgármesteri István Hivatala
17
Tomordok kupa foci
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Csüdöm Norbert
17
A Leveles Néptánccsoport megalakulásának 15. évfordulója
Simonyifalva, Kultúrház
Simonyi Társaság
17
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, SalEMKE Szilágysomlyó lay Brigitta, Rózsa Róbert
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Péter Dalma
91
2014
MáJUS 92
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
17
Májusfa ünnepe
Ótelek
Polgármesteri hivatal, RMDSZ Ótelek
17
IX. Szombati Szabó István Nemzetközi Szavalóverseny
Lugos
Lugosi Református Egyház- Gáll Zoltán község
17
Bánsági Magyar Napok – Csűrdöngölő és Szederinda Néptánccsoport évadzáró műsora
Végvár
Végvárért Alapítvány
17
40 és 50 éves kortárstalálkozó
Kászon, Kászonaltíz
Lakatos Tamás
17
18 évesek nagykorúsítása
Csíkszentkirály, Kul- Polgármesteri Hivatal, 18 túrotthon évesek
Gál Mária
17
Neked használt, nekem új
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalui Nőszervezet
Csiki Éva
17
Népdaléneklő- és szavalóverseny
Dicsőszentmárton
Kis-Küküllő Alapítvány
Szlovácsek Ida
17
Székelyföldi Napok
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs, Novák Zoltán
17
Tavaszkirálynő és májuskirály választás
Szatmárnémeti
Ady Endre Társaság
Tóth-Páll Miklós
17–18 VIII. Családi Hétvége
Szatmárnémeti
RMDSZ Szatmárnémeti
Magyar Lóránd
17–18 Erőss Zsolt teljesítménytúra
Gyergyószentmiklós–Pongrác-tető– Gyilkos-tó
Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyó
Vadász Sz. István
18
Gyalogtúra: Barátka–Ponoras (íriszleső túra)
Barátka
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
18
Túra a Bocsászára (1741 m)
Vlegyásza-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
18
Nárciszfesztivál
Oroszhegy
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál Székely Sándor
Szabó Csaba Zoltán, Talpai Gábo
Pastean Erika
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
18
Zöld vár – szemétgyűjtés a Vajdahunyadi várkastély környékén
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán, Miklós Árpád
18
Nárciszfesztivál
Oroszhegy, Nárciszmező
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál-Székely Sándor
18
Öregek napja
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
18
Az újszentesi református egyházközség 125. évfordulója
Újszentes
Újszentesi református egyház
Szűcs András Ottó
18–19 Férfi-női focibajnokság
Fenyéd, Olimpia Sportegyesület Küküllőkeményfalva
PROGRAMFELELŐS
Bokor Botond, Csergő Dénes
19
Madarak és fák napja – elbeszéléses, verses Kolozsvár, Heltai összeállítás madarakról Herman Ottó Gáspár Könyvtári Alapítvány halálának 200 évfordulójára
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
19
A madarak és a fák napja
Végvár
Végvári Óvoda
Szarvas Erzsébet, Kele Anna
20
Irodalmi kör – Nagy István önéletrajzi regényei
Arad
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Kilyén Ilka, Ábrám Zoltán
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Frink György
20–25 Marosvásárhelyi Napok – közművelődési programok 22
Pécska – Csanádpalota: iskolai kirándulás Pécska, Csanádpalota
22–25 Honismereti túra Máramarosra és gyalog- Máramaros, Gutintúra a Gutin-hegységbe hegység 23
Az előkészítő osztályok tapasztalatai
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Arad, A. Vlaicu Álta- Romániai Magyar Pedagó- Kurunczi Enikő lános Iskola gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
93
2014
MáJUS 94
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
23
A Báthory István Könyvtár Napja
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Dr. Széman Péter, Acsádi Annamária
23
IX. Maros Népzene és Néptánctalálkozó
Marosvásárhely
Maros Művészegyüttes, FD&M
Barabási Attila Csaba, Incze Tünde
23–25 Sátortáborozás Szolcsván
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Szilágyi András
23–25 48. Szejke Fesztivál
Székelyudvarhely
Művelődési Ház
23–25 Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő szakközépiskolásoknak, országos verseny
Sepsiszentgyörgy
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
23–25 IV. Napsugár Öttusa Bajnokság, III. osztályos kisdiákok csapat-sportvetélkedője
Gyergyószentmiklós Napsugár Alapítvány
Zsigmond Emese
24
Babatúra Körösrévre
Király-erdő-hegység Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Veres Ágnes
24
Gyalogtúra: Vlegyásza–Fehér-kövek
Havasrogoz
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
24
Kirándulás: Borsi–Sárospatak
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Fekete Irén
24
Fúvóstalálkozó
Okland, Park
Oklándi Polgarmesteri Hivatal
Cseke Miklós
24
Tűzoltófesztivál
Zetelaka, futballpálya
Önkéntes tűzoltók
Sándor Dénes
24
Véndiáktalálkozó
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, RMPSZ Wersanski Eduárd, Miesz Mária
24
Magyar batyus bál
Vajdahunyad
RMDSZ Vajdahunyad, Diversitas Társaság
Péter Sándor
Takács Aranka, Kofity Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
24
A nagy ho-, ho-, horgászat
Déva
RMDSZ Déva,Téglás Gábor Pogocsán Ferdinánd, Elméleti Líceum Balogh B. Csaba
24
Sportnap
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
24
Családi napok
Csíkcsicsó, templom- Egyház kert
Lutz Levente
24
Tanulmányi út Kalotaszegre
Bikal, Ketesd, Almás vára
Kőváry László Honismereti Kör
Kiss Margit, Ács Zsolt
24
III. Gyöngyös Bokréta Néptánctalálkozó
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
24–25 Ady-napok
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Kulturális Egyesület
Péter Mónika-Mária, Vincze-Jancsi Timea
24–25 Sportnapok
Magyarlapád
135 Bánfi CsCs
Borbándi András
24–31 Vásárhelyi Napok
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga
25
Túra a Remetei-sziklaszorosba
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
25
Vetésforgó tanácskozás fiatal irodalomkutatókkal
Kolozsvár
EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
Bilibók Renáta
25
Hősök Napja
Székelykeresztúr, Szé- Székelykeresztúr város kely sirató emlékhely Önkormányzata
Simó Béla, Benyovszki Lajos
25
Nárciszfesztivál
Oklánd, park
Oklándi Polgarmesteri Hivatal
Cseke Miklós
25
Nárciszfesztivál
Szentegyháza
Gábor Áron Művélődési Ház György László
25
Kulturális nap
Marosszentanna, Református templom, Művelődési ház
Tóth Károly
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Benta Tibor, Szombat János
95
2014
MáJUS
NAP
RENDEZVÉNY
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
25
Megemlékezés és koszorúzás a szamosfalvi Kolozsvár, I. és II. világháborús emlékműnél szamosfalvi temető
RMDSZ Kolozs megye, Szamosfalva kerület
Vér István
25
Pünkösdi kirakóvásár
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Kustán Erzsébet
Rugonfalva
Rugonfalváért
Jeddy Tamás, Biró József
25–26 Falunapok 26
Megemlékezés Tamási Áron író halálának Tamási Áron sírkert 48. évfordulójára
Farkaslaka Önkormányzata
26
Sapixel Nemzetközi Fotópályázat Díjátadó Gálája
Kolozsvár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
kHÖK
Nagy Zsombor
26
Teaház – idősek klubja
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
28
Kamarazenei hangverseny
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
28
Lelkivilágunk krízisei
Aradi Minorita Kultúrház
Erdélyi Magyar Közművelő- Matekovits Mária dési Egyesület Arad Megyei Szervezete
Medgyes
RMDSZ–EMKE–MADISZ
Balázs Béla Attila, Lukács Levente, Balázs Botond
Erdélyi Magyar Közmüvelődési Egyesület Zilah
Lakó Éva
28–29 Vándorcsizma Néptánctalálkozó
29
96
HELYSZÍN
Zilahi Kiss Miklós 150 éve nyugszik a Kere- Zilah, EMKE Ház pesi temetőben
Farkas Miklós
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
29
Kisenciklopédia Szabadegyetem: Multimé- Vajdahunyad diás előadás
EMKE Vajdahunyad, Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
Doboly Beaztix
29
Szent Balázs-est – Virtuális orvoslás
Marosvásárhely, Loyola Caffe
Szent Balázs Alapítvány
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
29–30 Fenyő-kupa: megyei kézilabda- és fotballbajnokság
Zetelaka, Dr.P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola, Sportcsarnok
DR. P. Boros Fortunát Alapítvány
Tamás Zoltán
30
Gyermeknap a múzeumkertben
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Haszmann Gabriella, dési Egyesület Dimény-Haszmann Orsolya
30
Dr. Freund Tamás agykutató tudománynépszerűsítő előadása
Szilágycseh
Tövishát Kulturális Társaság Vida Katalin
30
Gyermeknap
Ny. Gálfalva
Iskolák
30
Gyermeknap
Erdőszentgyörgy
Buksi, Szent György Technológiai Líceum
Jakab Erzsébet, Barabás Katalin
30–1
Községi napok
Szász Levente
Nyárádremete
Polgármesteri Hivatal
30–31 Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közművelő- Széman Péter, dési Egyesület – Országos Vincze László, Elnökség, Erdéyi Múzeum- Ács Zsolt Egyesület
31
14. Véndiák-találkozó
Resicabánya, Magyar Ház
RMDSZ
Tóth János
31
Babatúra
Székelyudvarhely, Budvár
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Orbán Béla
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
97
2014
MáJUS 98
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
31
Gyalogtúra a Nagy-Páringra
Páring -hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Fazakas Róbert
31
Gyalogtúra: Pătrăhăiţeşti-vízesés
Aranyosfő
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Torma Jozsef
31
Zarándoklat kísérete a Mária-úton
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
31
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
31
Ballagás
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Melánia
31
Család nap a Hója Erdőben
Kolozsvár, Hója erdő
Pro-Kolozs, RMDSZ Kolozs Megye
Bíró Attila, Dicu Henrietta
31
Gyereknap. Kézműves tevékenységek, játékok, ügyességi versenyek
Szilágysomlyó
Magyar Iskola, Báthory István Alapítvány, EMKE Szilágysomlyó
Vida Annamária, Széman Rózsa, Sallay Brigitta, Kiss Ágota
31
Besztercei majális
Beszterce
RMDSZ Beszterce, MADISZ Sipos Tímea, Becsky Beszterce, Pro Hereditatem Kinga Egyesület
31
Hagyatékok
Mikháza
Bekecs Néptáncegyüttes
Benő Barna
31
Gyereknap
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalui Nőszervezet
Bacsadi Diószegi Piroska
31
Vándorcsizma Fesztivál
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
EMKE Tavaszi Fesztivál
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Noémi, Fazakas Ildikó
1–8
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Iskolahét
Nagygalambfalva, Iskola
Általános Iskola
Bálint Hajnal
Téglaszórás
Hunyad megye
Téglás Gábor Elméleti Líceum
Kocsis Attila Levente, Balogh Botár Csaba
A Tordaszentlászlói Énekkar külföldi turnéja
Tordaszentlászló
Helyi Tanács, Tordaszentlászlói Énekkar
Tamás Gebe András, Balázs Ágnes
Családi hétvégék
Brassó, Áprily Lajos RMDSZ Brassó Főgimnázium udvara
40 éves kortárstalálkozó
Karcfalva
40 éves kortársak
50 éves kortárstalálkozó
Karcfalva
50 éves kortársak
Falumajális
Madéfalva, Majálisoló hely
Madéfalva Község
Kristó Erika
Anyák napja
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Helyi tanács, községi iskolák és óvodák
Pál Katalin
Lurkó Fesztivál
Csíkszereda, Csíki Játékszín
Csíki Játékszín
Tapasztalatcsere a kunmadarasi testvériskolával
Backamadaras
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Marc Erzsébet
Verseny
Régen, Dió ház
Kemény János Művelődési Társaság
Nagy Attila
Népi Gyermekjátékok Fesztiválja
Alsóboldogfalva
Általános Iskola
Rezi Erika Gabriella
Gyermekszínjátszó Találkozó
Alsóboldogfalva
Általános Iskola
Rezi Erika Gabriella
Székelyudvarhely Tavasza
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
2014
RENDEZVÉNY
MáJUS
NAP
Kovács Attila
99
2014
MáJUS 100
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY Székelyföldi Filharmónia
PROGRAMFELELŐS
26–1
ClassJazzFest 2014
Székelyudvarhely
26–1
Családi és Sportnapok
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolPál Levente Művelődési Ház előtti gármesteri Hivatala, Gyertér gyószentmiklós Művelődési Központ
30–1
Falunapok 2014
Csíkszentmárton
Polgármesteri Hivatal
László Antal
30–1
Városnapok
Marosludas, Főtér
Testvértelepülési meghívottak Magyarország
Kocsis Csaba, Kis István, Toth Sándor
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Gyalogtúra a Páring-hegységbe
Páring-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Fazakas Róbert
1
Gyermeknap
Resicabánya, Magyar Ház
Nőszervezet
Német Emese, Fazakas Tünde
1
Gyermeknapi rendezvény
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
1
Nyíres Fesztivál
Homoródszent márton, Bükkfalva
Nagyhomoród Kisrégió, Thamó Csaba-Zsolt Homoródszentmárton község Önkormányzata
1
Gyermeknap
Homoródszentmárton Román Viktor Általános Iskola
Szász Enikő
1
Gyermeknap
Lövéte, Sportpálya
Önkormányzat, Lövétei Ifjak Egyesület
Mag Ottilia
1
Gyermeklakodalom
Máréfalva, Tájház, Művelődési Ház
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd
1
Gyermeknap, közlekedési verseny
Máréfalva, Nyírő József Általános Iskola
Nyírő József Általános Iskola
Mihály Anna-Mária, Engi Martin
1
Gyermeknap
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
1
Gyermeknap
Szentegyháza
Szentegyháza város Önkor- Rus Sándor, mányzata György László
1
Gyermeknap
Zetelaka
Zetelaki Ifjúsági Fórum
Bokor Ildikó
1
Cross Kápolna Trail Run
Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület
Tatár Attila
2014 2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
101
2014
JÚNIUS 102
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Gyermeknap
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolPál Levente Művelődési Ház előtti gármesteri Hivatala, Gyertér gyószentmiklós Művelődési Központ
1
Gyermeknap
Gyergyószentmiklós Ifitéka
Málnási Andrea
1
Gyermeknap és megemlékezés az anyák napjáról
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Fogarasi Izabela, Geller Irén
1
Gyermeknap
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, RMPSZ Wersanski Eduárd, Ács Éva
1
Gyermeknap
Petrilla, Református parókia
RMDSZ Petrilla, egyházak
Kovács Kati, Ifj. Kovács István
1
Gyermeknap
Vajdahunyad
RMPSZ, RMDSZ, KUN, EMKE Vajdahunyad
Kiss Mihály András, Takács Aranka, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix
1
Gyermeknap
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Balogh B. Csaba, Kun-Gazda KingaViola
1
Gyermeknap
Vulkán
RMDSZ Vulkán
Cucutean Tünde
1
Gyermeknapi rendezvények
Székelykeresztúr, Gyermekek Klubja, Kedei határ
Szitakötő Egyesület
Kiss István, Salat Judit
1
Gyereknap ünneplése
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
1
Sóvám-ünnepségek
Rév
Pro Rév Egyesület
1
Gyermeknap
Zetelaka, sportpálya Zetelaki Ifjúsági Fórum
Hasas János Bokor Ildikó
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
1
Nemzetközi Gyereknap
Szilágybagos
Szilágybagosi Általános Iskola
Bacsadi Diószegi Piroska
1
Gyermeknap
Kolozsvár, Hója erdő
Pro-Kolozs, RMDSZ Kolozs Megye
Biró Attila, Barabás Katalin, Nagy Ildikó
1
Gyermeknap
Kisbácsi Magyar Ifjúsági Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Török László, Kilin Zoltán, Coszorus Ilona
1
Gyermeknap
Arad
RMDSZ Arad
Albert László
1
Gyermeknapi ünnepség
Kisiratos
Kisiratosi Általános Iskola
Hadnagy Dénes
1
Gyermeknap
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
1
Gyermeknap
Arad
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
Pál Norbert, Gyarmati Jennyfer
1
Gyermeknap
Tornya - Iskola
PRO PIR KULT
Fekete Erika
1
Gyermeknapi táncház
Fazekasvarsánd, Essig-ház
Katica-Buburuza egyesület Gyurkócza Tünde
1
Gyermeknapi sokadalom
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde, Jakab Erzsébet
1
Egy fagyi, egy mosoly
Csíkrákos és Göröcsfalva
Bogátalji Mozgalom
Vizoli Zsombor
1
Konfirmálás
Végvár
Református Egyház Végvár Bodis Ferenc
1
Gyereknap a Kohézió Egyesülettel
Temesvár
Kohézió Egyesület
1
Ballagási ünnepség
Gyimesfelsőlok, Szent Szent Erszébet Gimnázium Ambrus István Erzsébet Gimnázium
1
Gyermeknap
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Helyi tanács, Községi iskolák és óvodák
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Sipos Ilona-Icu, Stanics Piroska
Pál Katalin
103
2014
JÚNIUS 104
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
1
Gyermeknap
Karcfalva
Polgármesteri Hivatal, Felcsík Kistérségi Társulás
1
Gyermeknap
Madéfalva, Zöld Péter Zöld Péter Általános Iskola Általános Iskola
1
Gyermeknap
Csíkszereda
1
Gyermeknap
Csíkszentkirály, Vitos Vitos Mózes Általános Iskola Mózes Általános Iskola
1
Gyermeknap
Zágon, Papolc
Iskola és óvoda
1
Gyermeknap
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nő- Márton Orsolya szervezete – Kolozs megyei RMDSZ
1
Gyermeknap
Nyárádszereda, Sportpálya
Városi Tanács, Általános Iskola
1
Gyermeknapi rendezvények
Marosszentkirály, Szőllővölgy
Marosszentkirályi Kádár Fekete Ildikó György Kulturális Egyesület
1
Gyermeknap
Marosvásárhely, Rózsák tere
RMDSZ Marosvásárhely, Haller Béla, Bábos hallgatók Művészeti Koreck Mária Egyetem, Nőszervezet
1
Reformátusok találkozója, gyermeknap
Udvarfalva, Maroskanyar
1
Gyereknapi ünnepség
Kraszna
Cserey–Goga Iskolacsoport Ozsváth Ilona Kraszna
1
Gyereknap ünneplése – táncház
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
1
Gyermeknapi ünnepi műsor
Medgyes
Báthory István Általános Iskola
Korodi Ildikó
Csíkszereda megyei jogú város
PROGRAMFELELŐS Katona Melinda
Kulturális iroda
Kiss Ilona
Lelkészek és tanügyi káderek
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1–2
Gyermeknapok
Brassó, Bolonyai Plébánia
Szent József Kolping Család Aczél Barna
1–2
Gyermeknap
Backamadarasi, szentgericei és bálintfalvi iskolák
Backamadarasi, szentgericei és bálintfalvi iskolák
Marc Erzsébet
1–6
Csűrszínházi Napok
Mikháza
Csűrszínház Egyesület, Tompa Miklós Nemzeti Színház
Szélyes Ferenc
1–7
Homoródmenti Falunapok
Homoródszentmárton Nagyhomoród Kisrégió, Homoródszentmárton község Önkormányzata
Thamó Csaba-Zsolt
1–30
Művészet a gyermekekért – összművészeti tárlat
Barabás Miklós Galéria, Kolozsvár
Barabás Miklós Céh
Németh Júlia
2
Gyermeknap
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Böndi Katalin
3
Liszt Ferenc Emléknap
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Orth Enikő Egyesület
4
Gyermeknap
Kispereg, Gyermekpark
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
4
Nemzeti összetartozás napja – Emlékezés a Székelykeresztúr, trianoni békediktátumra református templom, Országzászlós emlékmű
4
Összetartozás napja
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Mátyás Enikő, Szlauko Tamara, Rostás Norbert
Benyovszki Lajos, Székelykeresztúr város Önkormányzata, Reformá- Antal Zoltán, Simó Ildikó tus Egyházközség, Petőfi Sándor Általános Iskola
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente Művelődési Ház mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
105
2014
JÚNIUS 106
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Gyökerek
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, Ifjúsági szervezet, EMKE
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
4
Nemzeti összetartozás napja
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
4
Gyermeknap
Kispereg, Gyerekpark Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Mátyás Enikő, Szlauko Tamara, Rostás Norbert
4
Nemzeti összetartozás napja – történelmi előadás-sorozat
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László
4
Öszetartozás napja
Csíkszentgyörgy
Polgármesteri Hivatal
Szabó László
4
Gyermeknap
Kispereg, Gyerekpark Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
4
Trianoni megemlékezés
Erdőszentgyörgy
EMI, Württemberg Sándor Máthé Csaba Lóránd, Egyesület Báthori István, Szabó Ferenc
4
Trianoni megemlékezés
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
5
Vasvári Pál kerékpáros emléktúra
Kolozsvár–Béles
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Nagy Lajos
5
Régészeti kiállítás
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
5–6
Dózsa György halálának 500. évfordulójára szervezendő ünnepi megemlékező tudományos konferencia
Csíkszereda
Erdélyi Múzeum-Egyesület Balázs Lajos Csík
5–10
Madéfalviak Világtalálkozója
Madéfalva, Közösségi Madéfalva Község Ház, majálisoló hely
Mátyás Enikő, Szlauko Tamara, Rostás Norbert
Csibi József
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6
Zarándoklat
Szentegyháza–Tolva- Csíkszéki Erdélyi Kárpátjos-tető–Csíksomlyó Egyesület
6
Harangkiállítás
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
6
Sportnap
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Kerekes Ferenc
6
Székely gyors fogadása
Kolozsvár, Vasútállomás
RMDSZ Kolozs Megye
Biró Attila, Barabás Katalin
6
Székelygyors fogadása
Kolozsvár
KIFOR
Vincze Róbert
6
Alcsíki színjátszó találkozó
Kászon, Kászonaltízi Kazun Egyesület Kultúrotthon
Lakatos Tamás
6–7
Csíksomlyói zarándoklat
Lövéte, Csíksomlyó
Lövéte Önkormányzata
Lázár Zoltán
7
DR. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola Zetelaka KultúrottEzüstfenyő néptánccsoportjának műsora: hon Pünkösdi királyválasztás
DR. P. Boros Fortunát Alapítvány
Kovács Imre
7
Pünkösd-szombati búcsú Csíksomlyóra
Vajdahunyad–Csíksomlyó
Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
Berendei Rozália
7
Pünkösdi búcsú
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
7
X. Önazonosságunk megőrzése karaván
Szentpál
Szabadság-szobor Egyesület
7
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
7
Kirándulás
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
7–8
Pünkösdölés
Fenyéd
Olimpia Sportegyesület
Kovács Imre
7–8
Pünkösdi koncertek
Szentegyháza
Gyermekfilharmónia Alapítvány
Haáz Sándor
Kovács János
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Péró Tamás
107
2014
JÚNIUS 108
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
7–8
XLII. Sóskúti Találkozó
Székelykeresztúr, Sóskúti szabadtéri színpad
Szitakötő Egyesület
Nagy Ludovic, Kiss István
7–9
Gyalogtúra: Néra völgye
Néranádas
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Torma József
8
Gyalogtúra Tófalvára
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Zoltán Kunti
8
Kirándulás: Eger–Szilvásvárad
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
8
Pünkösdi Királynéző
Siklód
Dávidvára Egyesület
Balázs Dávid
8
Búcsú – bál
Szentlélek, római katolikus templom, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
8
Pünkösd
Lövéte, római katoli- Önkormányzat, Római kus templom Katolikus Egyház
László István
8
Gyermeknap
Brád
RMDSZ Brád
Gagy Pálfi Ladislau
8
Pünkösdi hangverseny
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Énekkar, Balázs Attila, Balázs Tordaszentlászlói Reformá- Ágnes tus Egyházközség
8
Pünkösdi hangverseny
Magyarfenes
Magyarfenesi Református Egyházközség, Magyar fenesi Vegyeskar
Lengyel István, Toth Guttman Emese, Bárdos Attila
8
Zarándoklat Csíksomlyóra
Csíksomlyó
Máltai Szeretetszolgálat – Arad
Farkas Viktória
8
Pünkösdi nótadélután
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
Manguci Elisabeta, Török Sándor
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
8
Baranta vérszerződés, pünkösdi királyválasztás
Csíkpálfalva, Csomortán
Magyarok Nagyasszonya Baranta Egyesület
Dezső Tibor
8
Pünkösd
Csíksomlyó
RMDSZ Marosvásárhely
Béres Lóránt
8–9
Amatőr terepbicikli-verseny Borzonton
Borzont
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Zrínyi István
8–9
Hesspávázás
Parajd
Gyermekcsoportok
Szabó Judit
8–9
VIII. Pünkösdi Fazekasvásár
Korond
Életfa Korondi Fazekasok Szövetsége
Józsa László, Máthé István
8–9
Pünkösdi búcsú
Sz. Háromság
Római Katolikus Egyház
8–11
Szatmári tudományos napok
Szatmárnémeti
Erdélyi Múzeum-Egyesület Egyed Emese Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
8–12
Tudás szárnyán a vakáció felé
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Kovács Levente Könyvtár, Szarkaláb Kultu- (tört. sz. tanár) rális Egyesület
9
A pünkösdnek jeles napján
Temesvár, Jézus Szíve-templom
Bartók Béla Vegyeskar
Tácsi Erika
9
Backamadarasi Kiss Gergely megemlékezés Székelyudvarhely
Backamadarasi Református Egyház, Kiss Gergely Gimnázium
Koncz László Ferenc
9
Pünkösti táncház
Kraszna
Petőfi Sándor Művelődési Ház
Lelik Berta
10
Partiumi Egyetem Grafika Szakának kiállítása
Székelyudvarhely
Művelődési Ház
11
Jazzkoncert
Segesvár, Polgármes- Segesvári Gaudeamus teri Hivatal díszterme Alapítvány
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Farkas Miklós
109
2014
JÚNIUS 110
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
11
Irodalmi Kávéház – Karácsony Benő: Napos Oldal
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
12
Kemény Zsigmond kérdez, évfordulós kiskonferencia
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Pavelka Orsolya Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
12
Múzeumok éjszakája
Székelykeresztúr, Molnár István Múzeum
Székelykeresztúr város Önkormányzata, Molnár István Múzeum
12
Évzáró ünnepség, kicsengetés
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, RMPSZ Wersanski Eduárd, Ács Éva
12
Évadzáró gálaműsor
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
12
A nyolcadik osztályok ballagása
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Ildikó
13
A szarajevói merénylet. Megemlékezés az első világháború kitöréséről
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Péter, EMKE Szilágysomlyó Széman Rózsa, Acsádi Annamária
14
Az Erdélyi Gazdasági Egyesület megalaku- Kolozsvár lása 170. évfordulójának megünneplése
Erdélyi Múzeum-Egyesület Farkas Zoltán 7 szakosztálya
14
Csíki-havasok gerinctúra
Gyimesi-hágó–Pogányhavas–Égés-tető–Reztető–Lóvész
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Olti Kálmán
14
Istenszéki munkatúra
Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dósa László
14
Rhododendron-túra
Csukás-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Dukrét Lajos
14
Magyar Ház Napja
Beszterce
RMDSZ Beszterce, MADISZ Becsky Kinga, Beszterce, Pro Hereditatem Sipos Tímea Egyesület
Sándor-Zsigmond Ibolya, Orbán LíviaBorbála
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
14
Templombúcsú
Beszterce
Római Katolikus Egyház Beszterce
14
IV. Alcsíki Pásztortalálkozó
Kászon, Kaszonaltízi Polgármesteri Hivatal futballpálya
Lakatos Tamás
14
Tanulmányi út – Kalotaszeg peremvidéke
Tordaszentlászló, Léta vára, Jára vize
Kiss Margit, Soós István
14
25. Szilágysági gyerek vagyok – népdalvetélkedő – jubileumi
Zilah, Szilágy megyei Szilágy Társaság Kulturális Központ
15
Gyalogtúra: Halta V. Drăgan–Dealul Mare– Csucsa Csucsa
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
15
Túra az Ünőkőre (2279 m)
Radnai-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
15
Dobó falu első írásos említésének 680. évfordulója
Dobói sportpálya
15
Búcsú
Fenyéd
Római katolikus plébánia
Balázs Károly
15
Szent Antal-búcsú
Ülke
Ülkéért Alapítvány
Szász Domokos
15
Hagyományos szabadtéri játékok
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán, Miklós Árpád
15
Mihai Eminescu halálának 125. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
15
Tanévzáró ünnepség
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Óvoda
Neagomir Hajnalka
15
Tanévzáró ünnep
Kisiratos
Kisiratosi Általános Iskola
Hadnagy Dénes
15
XII. Kórustalálkozó
Kémer
Báthory István Alapítvány, Dr. Széman Péter, Szilágysomlyói Ref. Egyház- Szőnyi Levente, megye, R.M. Dalosszövetség Tóth Guttman Emese
16
Alsórákosi Szabadságnap
Alsórákos
RMDSZ Brassó
Kőváry László Honismereti Kör
PROGRAMFELELŐS Geréd Péter
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Gáspár Attila
Toásó László
Epureanu János
111
2014
JÚNIUS 112
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
17
100 éve tört ki az I. világháború
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
László László
17
Irodalmi kör – Zrínyi Miklós
Arad
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
17
Érelmeszedés és teljesítőképesség. Meghívott: Bódizs György, Széplaki Attila
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
19
Tornavizsga
Nagyenyed
Kerekes Ferenc
19
Úrnapi búcsú
Kászon, Kászonimper Egyházközség
Lakatos Tamás
20
Tanévzáró ünnepség
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Ildikó
20
Évzáró ünnepség
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
20
Apák napja
Csíkrákos
Bogátalji Mozgalom
Vizoli Zsombor
20
Kicsengetés
Kászon, Kászonaltíz
Dr. Lukács Mihály Általános Iskola
Lakatos Tamás
21
Gréces-tető
Marosfő–Gréces-tető Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
21
Gyalogtúra: Biharfüred–Pádis
Biharfüred
Huszár István
21
Szentlászló települések találkozója
Homoródszentlászló Kányád Önkormányzata, Szentlászlóért Egyesület
21
Múzeumok éjszakája
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
21
A zene világnapja
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia, Haáz Rezső Múzeum és Képtár
21
Biciklitúra
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Bethlen Gábor Alapítvány
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
PROGRAMFELELŐS
György Sándor, Szabadi Kinga, Szabadi Béla
Tóth János
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
21
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
21
IFI Weekend
Dánfalva, Dugásfürdő Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
21
Kórustalálkozó
Zágon
Mikes Kelemen Vegyeskar
21
Zene Világnapja – koncert
Marosvásárhely, Kultúrpalota
RMDSZ Marosvásárhely, Haller Béla, Művészeti Líceum, Művé- Koreck Mária szeti Egyetem, Nőszervezet
22
Szent János-napi búcsú
Homoródfürdő
Római katolikus plébánia Kápolnásfalu
T. Major Sándor
22
Szt. János-búcsú – Kirulyfürdő
Lövéte, Kirulyfürdő
Római Katolikus Egyház
László István
22
Múzemok éjszakája
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Dimény-Haszmann dési Egyesület, Csernátoni Árpád Népfőiskola
22
Tanévzáró
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Lakatos András
22
Tanévzáró ünnepség
Magyarléta
Magyarlétai Iskola-Óvoda
Gurzó Adél, Kajcsa Kinga
22
Tanévzáró ünnepség
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Borbély József Iskola
Boldizsár Zeyk Ibolya
22
Tanévzáró ünnepség
Magyarfenes
Magyarfenesi Iskola
Szakács Melinda
22
Majális
Kisbácsi óvoda udvara
Pro-Kisbács Egyesulet
Deák Ferenc, Kondrát Tibor, Bakó István
22
Bodor Péter emlékezete
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László, Kovrig Magdolna
22
Úrnapi búcsú Lázárfalván
Kozmás, Lázárfalva
Katolikus Egyház
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Bokor Emma
113
2014
JÚNIUS 114
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
23
Tiva-napi búcsú
Csíkszentkirály, Úr kápolna
Egyház, Tiva Egyesület
23
Pünkösdi Vásár
Mezőbodon
23
Teaház – idősek klubbja
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
24
XXV. Szent László-napi kórustalálkozó
Tordaszentlászló
RMDSZ Tordaszentlászló, Helyi Tanács, Tordaszent lászlói Ref. Egyházközség, Tordaszentlászlói Művelődési Ház, Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelő dési Egyesület, Tordaszent lászlói Községi Könyvtár
Boldizsár Zeyk Imre, Balázs Attila, Tamás Gebe András, Laczi Enikő, Boldizsár Zeyk Zoltán, Tamás G. Melinda
24
Szent János-búcsú
Gyimesfelsőlok, Alszegi kápolna
Római katolikus plébánia
Vass Nimród-István
25
Gulyásparti
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs megye, Szamosfalva kerület
Vér István
26
Kábítószer-ellenes világnap – előadás fiataloknak
Marosvásárhely, RMDSZ-székhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs
27
Búcsú
Küküllőkeményfalva Római katolikus plébánia
Forika János
27
Szent László-búcsú
Csíkszépvíz, Szépvíz
Szépvízi Egyházközség
Gábor Zoltán
27
Fitód-búcsú ünnepe
Csíkszentlélek, Fitódi kultúrotthon
Római Katolikus Egyház
Ilyés Zsolt
28
Gyalogtúra: Lazuri-szoros
Magyarrósa
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
28
Légpárkány-túra
Bucsecs-hegység
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
Varro Levente
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
28
Mozgássérültek túrája
Szarkakő, Székelyud- Erdélyi Kárpát-Egyesület varhely Székelyudvarhely
Orbán Béla
28
Túra a Fogarasi-havasokba
Breaza és Urlea menedékház és környéke
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Gajdó Éva
28
Derzsi falunapok
Székelyderzs
Székelyderzs Önkormányzata
Zoltáni Csaba
28
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
28
Jézus Szíve búcsú
Szentegyháza
Római katolikus plébánia
Szecsete László
28
Abrudbányai Magyar Közösség Napja
Abrudbánya
Gábor Ferenc, Abrudbányai Református Egyházkösség, Abrudbányai Kopenetz Lóránd Márton, Szűcs Attila RMDSZ, Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület
28
Írott emlékek az első világháborúból – idő- Csernáton, Hasz szakos kiállítás mann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Haszmann Pál dési Egyesület
28
A marosludasi magyar ifjúság napja
Marosludas, RMDSZ-székház
Marosludasi magyar fiatalok
Kis István
29
Szamosbazár-túra
Bihar-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Vas Géza
29
Szent Péter és Pál-búcsú Orotván
Ditró
Orotvai egyház
Trucza Sándor
29
Szent Péter és Pál-napi búcsú
Kápolnásfalu
Római katolikus plébánia Kápolnásfalu
T. Major Sándor
29
Keresztelő Szent János-búcsú
Bögöz, Római katoli- Római katolikus egyház kus templom
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Madarász Attila
115
2014
JÚNIUS 116
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
29
Szent Péter És Pál-napi búcsú
Kápolnásfalu
Római katolikus plébánia Kápolnásfalu
T. Major Sándor
29
Péter és Pál-napi búcsú
Székelyvarság, Római katolikus templom
Római Katolikus Egyház
Jánosi Gellért
29
Konfirmáció ünnepe
Fazekasvarsánd, Fazekasvarsándi Evangélikus templom Evangélikus Egyház
Horváth Csaba
29
Fűszernövények gyűjtése
Báránykő
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
29
Madisz Focikupa
Beszterce
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea, Máthé Lóránd
29
Szent János-búcsú
Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
29
Szent János-napok
Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva
Csíkbánkfalvi Közbirtokosság
Sándor Zoltán
29
Szent János-napok
Csíkpálfalva, Delne
Helyi tanács, Dolna Egyesület, Delnéért Egyesület
Zöld Ilona
29
II. Széllyes Sándor Népdalvetélkedő
Csűrszínház Mikháza
Maros Művészegyüttes, FD&M
Barabási Attila Csaba, Incze Tünde
30
Kölcsey-évkönyv bemutatása
Arad
Kölcsey Egyesület
Jankó András
30
Cseresznyemajális
Magyardécse
Magyardécsei Gazdák Egyesülete
Mátyás János
13–15 Hargita Kupa országos repülő-, rakétamo- Székelykeresztúr, dellező verseny Karcfalva
Szitakötő Egyesület
Kiss István, Kelemen Levente
13–15 Szent Antal-napi rendezvények
Csíkcsicsó
Polgármesteri Hivatal
Becze Attila
13–15 Kászoni falunapok
Kászon
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
14–15 Szent Ilona-búcsú
Béta, Római Katolikus templom
Római Katolikus Egyház
Gál Barna
14–15 Római katolikus templombúcsú
Pécska
Pécskai Kolping Család
Kocsik Emeric
16–22 X. Magyar Táncfesztivál keretében a Fekete- Győr – Magyarország Maros Művészegyüttes piros előadás
Barabási Attila Csaba
18–22 Autóbuszos túra a Dolomitokba, Olaszország
Cortina d'Ampezzo, Olaszország
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Zrínyi István
19–22 Electric Castle
Bonchida, Bánffykastély
Boiler Events
21–22 Lovas Napok Homoródfürdőn
Homoródfürdő
Benluma KFT., Lobogó Panzió
23–27 Baranyai kincsek és hungarikumok mint nemzeti értékek bemutatása
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál KözműveMinorics Tünde, lődési Egyesület, pécsi Ha- Dimény-Haszmann tárokon Túli Magyarságért Orsolya Alapítvány
23–29 Ifjúsági Tábor
Kozmás, Lázárfalva
Csíkkozmási Turisztikai Központ
24–26 Civilszervezetek Kárpát-medencei találkozója
Budakalász
Erdélyi Magyar Közművelő- Matekovits Mihály dési Egyesület Arad Megyei Szervezete
27–05 XVIII. Szejke Szépteremtő Kaláka népművészeti alkotótábor
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Tifán Irén, Bán Erzsébet, Fazakas Ágnes
27–29 XIV. Ditrói Falunapok és Jézus Szent Szíve búcsú
Ditró
Ditró Község Önkormányzata
Puskás Elemér, Csibi Réka
27–29 XIX. Zetelaki Napok
Zetelaka, futballpálya Zetelaki Ifjúsági Fórum
Bokor Ildikó
27–29 Csűrszínházi Napok
Mikháza
Szélyes Ferenc
Csűrszínházi Egyesület
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Benedek Lukács
117
2014
JÚNIUS 118
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
27–29 Falunapok
Madéfalva, templom Madéfalva község melletti tér, Közösségi Ház
Bartos Angyalka
27–29 Madarasok találkozója
Csíkmadaras, kultúrotthon, iskola
Polgármesteri Hivatal
Biró Éva
27–29 Madarasok IX. Találkozója
Csíkmadaras
Backamadarasi Polgármes- Turbák Zoltán, teri Hivatal Kiss Zsuzsanna
28–29 Bukovina Összeköt Néptáncfesztivál III.
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna, Bloj Anna, Kelemen Ilona
28–30 Gerinctúra a Kelemen-havasokban: Tündér-tó – Jézer-tó
Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Sükösd Sándor
30–3
A TRE kézműves tábor
Végvár
Végvári Református Egyház Fazakas Csaba, Bódis Ferenc
30–5
Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábor
Csíkmadaras, kultúr- Csíki Gyermekek Egyesület Biró Éva otthon, iskola
Falutalálkozó
Ége
Égéért Egyesület
Incze Ibolya
Évzáró ünnepségek
Siménfalva, Rugonfalva, Kobátfalva
Általános iskolák
Csáki Péter, Zsido Zsuzsánna, Mircse Irén
Erdélyi ízőrzők
Vajdahunyad
Összhang Nőegylet
Takács Ibolya
Irodalmi kávéház a vajdahunyadi Magyar Vajdahunyad Ház könyvtárában
EMKE Vajdahunyad, Corvin Savaria Társaság
Doboly Beatrix, Kun Árpád
IV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
RMDSZ Főtitkárság
Doki Emese
Kolozsvár
Készüljünk imákkal Pünkösdre
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
A Kárpát-medencei Szent László nevét viselő települések XVIII. találkozója
TordaszentlászlóSzentlászló
Helyi Tanács
Tamás Gebe András
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Székelyföldi lovas staféta
Csíkcsicsó, Kökös, Csíkcsicsó, Gyergyószentmiklós, Csíkcsicsó
Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület
Lutz Levente
Csíksomlyói pünkösdi búcsú
Madéfalva
Madéfalvi egyház
Oláh Margit
TIFFszereda
Csíkszereda, CsíkJuventus Alapítvány szereda (Művészetek Háza)
Kolozsvári könyvkiadók bemutatása. Az egykori Dacia. Meghívott: Kerekes György, Jancsik Pál
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója
Szatmárnémeti
Szőcs Péter
Pünkösdi király választás
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébet, Református Egyház
Szent István Kör
PROGRAMFELELŐS
Kincses Kálmán
Évzáró ünnepély az iskolában
Újszékely
Évzáró ünnepély az iskolában
Székelyszenterzsébet Pécsi Simon Általános Iskola
Demeter Éva
Bonchida, Bánffy-kastély
Haranth Erika
27–11 Épített örökség helyreállító szakképző program
2014
RENDEZVÉNY
JÚNIUS
NAP
Bem József Általános Iskola Rezi Erika Gabriella
Transylvania Trust Alapítvány
27–6
35. Homoródszentmártoni Képzőművésze- Homoródszentmárton Homoródmente Művészeti Alkotótábor, Nyári téért Alapítvány
dr. Sata Attila
30–4
Kézműves tábor
Végvár
Református Egyház Végvár Fazakas Csaba, Bodis Ferenc
30–4
Nyári gyermekprogram
Kolozsvár, Heltai Gáspár Alapítvány
Ördögtérgye Egyesület
Nyitrai Ágnes
30–5
EKE-ECO környezetvédelmi tábor
Zeteváralja
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Szederjesi Tamás
119
2014
JÚNIUS 120
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
30–5
Kökényes Néptáncegyüttes második után- Marosmagyaró pótláscsoportjának nyári edzőtábora
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Gagyi Erika
30–6
Néptánctábor
Oroszhegy
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál-Székely Sándor
Barbárock focikupa
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszerve- Benedekfi Dávid, zet, Ifjúsági szervezet, EMKE Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Gerinctúra a Kelemen-havasokban – IV. nap Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Sükösd Sándor
1
Gyereknap
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
1
Keresztrejtvény-vetélkedő
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Janecska Péter Egyesület
1–5
Zenetábor
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
1–7
XXI. Hagyományőrző, közösségépítő Napsugár-tábor szórványban és tömbben élő kisiskolások számára
Sepsiillyefalva
Napsugár Alapítvány
1–13
XII. Technikatörténeti Alkotótábor – Nyári Kolozsvár egyetem. Monostor
Erdélyi Múzeum-Egyesület Talpas János Műszaki Tudományok Szakosztálya
4–6
III. Madisz Horgászverseny
Tacs
MADISZ Beszterce
4–6
Marosvécsei falunapok
Marosvécse, Sportpálya, Csitkós Kert, Művelődési Otthon
Marosvécsei Sportegyesület Ördög Ferencz
5
Medveles-teljesítménytúra
Biharfüred
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
5
Marosnagylaki gulyásfőzőverseny
Marosnagylak
Marosnagylaki RMDSZ, Fehér Sándor Marosnagylaki Református Egyházközség
5
Ezer Székely Leány Napja
Csíksomlyó
Csíkszereda megyei jogú város
5
Ezer Székely Leány Napja
Csíkszereda (Szabadság tér), Hármashalom-oltár
Csíkszereda megyei jogú vá- Kulturális iroda ros, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Ezer Székely Leány Napja Alapítvány
2014 2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
Zsigmond Emese
Sipos Tímea, Máthé Lóránd
Tiponut Tibor
Antal Attila
121
2014
JÚLIUS 122
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5–6
Fotós túra: Háromkút–Kis-Békás
Háromkút
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
5–6
XII. Partiumi Néptánctalálkozó
Micske
Görböc Kulturális Egyesület Hodgyai Edit, Erdei Sándor
5–6
Fúvószenekarok Fesztiválja
Óradna
Fúvós Zenekar
Szabó Lehel, Fodor József
5–6
Istenszéke-túra
Déda-Bisztra
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Zsigmond Éva
5–11
Zsibai néptánc- és színjátszótábor
Szilágycseh
Berekenye Ifjúsági Társaság Szőke Anna
6
Falunap
Farcád
Faluközösség, egyház, Polgármesteri Hivatal
Sándor István
6
Sarlós Boldogasszony búcsú
Tibód
Tibodért Egyesület
Szőke Lajos
6
Ivó – Sarlós Boldogasszony búcsúünnepe
Ivó, Római katolikus templom
Zeteváralja, római katolikus Mátyás Gábor plébánia
6
Zenetábor színpadi programja
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
6
Sarlós Boldogasszony búcsú
Csíkszentgyörgy, Kotormán
Római katolikus plébánia
6
Korál Fesztivál
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bocskai Dalkar
6
Székelykáli Napok
Székelykál, Sportpálya
6
Cseresznyevásár
Marosvécse, Csitkós kert
Marosvécsei Sportegyesület Ördög Ferencz
6–12
21. Bogáncs edzőtábor
Torockó
Bogáncs–Zurboló Egyesület Szabó Tímea
7–11
Vakációs Gyermektábor
Végvár
Riveto Egyesület
Czudar István
7–11
Nyári gyermekprogram
Kolozsvár, Heltai Gáspár Alapítvány
Ördögtérgye Egyesület
Nyitrai Ágnes
Kerekes Ibolya
Pál Vilmos Barna
Sófalvi László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
7–13
Alkotótábor
Hodgya
Iskola, Egyház, Megyei Tanács
7–13
Kolozsvári anyanyelvápoló tábor
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
7–13
Kökényes Néptáncegyüttes első utánpótláscsoportjának nyári edzőtábora
Lókod
ALKISZ
8
Bágyi Vár Fesztivál, Pünkösd
Bágy, Várhegy
Thamó Csaba-Zsolt Nagyhomoród Kisrégió, Homoródszentmárton község Önkormányzata
8
Jutalomkirándulás az évfolyamok első tanulói részére
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
8–12
Evangelizációs gyermektábor
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
8–13
XI. EU Tábor
Marosfő
Magyar Ifjúsági Értekezlet
Jakab Adorján
10
Az amerikai testvérgyülekezet fogadása
Szentgerice
Szentgericei Unitárius Egyházközség
Varró B. Barna
10–13 Régizene Fesztivál
Csíkszereda
Hargita Megyei Kulturális Központ
10–29 Soó Zöld Margit grafikai tárlata
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
11
Gyimesközéplok, Római katolikus plébánia Görbe Pataki kápolna
Szent Benedek-búcsú
11–13 Magashegyi túra: Bucsecs-hegység 11–13 XIV. Nemzetközi motorostalálkozó
Kézdivásárhely, Fortyogó
PROGRAMFELELŐS Bereczki Zsolt
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
Molnár Margit, Barabás Annamária
Németh Júlia Vass Nimród-István
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Hangai Violetta
F.F.R
Kiss Levente
123
2014
JÚLIUS 124
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
11–27 Cserkésztábor
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
105-ös Szemlér Ferenc Cserkész csapat
Máthé Tibor
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Fekete Irén
12
Kirándulás: Várfalva–Tordai-hasadék
Várfalva
12
Mihályszállás-túra
Csíkszéki Erdélyi KárpátBuha-pataka– Alsó-orodik– Egyesület Mihályszállás–AlsóSzlatina–Balahányos pataka
Olti Kálmán
12
Páring-gerinc gyalogtúra
Páring-hegység
RMDSZ Petrozsény, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Stoica Alex
12
Táncház felnőtteknek
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
13
Túra a 12 Apostol sziklacsoporthoz (1760 m)
Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
12–13 Királykői sziklatúrák
Király-kő
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dósa László
12–13 Falunap
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
12–14 Blues Riders Motorostalálkozó
Borzont
Blues Riders, GYPMH
Szentjobi Endre
12–13 Falunapok
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
13
Temesvár
Kohézió Egyesület
13–19 14. Kisbogáncs edzőtábor
Torockó
Bogáncs–Zurboló Egyesület Tussay Szilárd
14
Szentegyháza–Csíksomlyó
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Családi színházlátogatás
CSIT-Zarándoklat
Sipos Ilona-Icu, Stanics Piroska Kovács János
14–18 Mesesziget – Vakációs gyermekfoglalkoztató programok
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
14–18 Hagyományőrző és anyanyelvi versenyek- Válaszút re felkészítő pedagógusok 21. országos szakmai találkozója
Napsugár Alapítvány
14–19 17. Szarkaláb edzőtábor
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Pillich Balázs Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
14–20 Vakációs bibliahét
Magyarókereke
Ady Endre Általános Iskola Lukács Margit-Melinda
14–20 Kökényes Néptáncegyüttes első nagycsoportjának nyári edzőtábora
Lókod
ALKISZ
14–27 VI. Szilágysági Citeratábor
Zilah, Szilágy megyei Szilágy Társaság Kulturális Központ
15
Marovits Rodion-megemlékezés (irodalmi Kisgérce, Szatmárné- Erdélyi Magyar Közművetanácskozás és megemlékezés az író szüle- meti, Temesvár lődési Egyesület Partiumi tésének 130. évfordulója alkalmából) Alelnöksége
Zsigmond Emese
Varó Huba Gáspár Attila Muzsnay Árpád
15–30 Községi napok
Koronka, község központja
Polgármesteri Hivatal Koronka
16
Lóvész-tető-túra
Lóvész–Karakó híd– Csíkszentmihály
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Solti Imre
16
Kármelhegyi Boldogasszony-búcsú
Gyimesközéplok, Komjáti templom
Római katolikus plébánia
Vass Nimród-István
Középöv
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
16–17 Királykő-túra
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
125
2014
JÚLIUS 126
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
16–20 Képzőművészeti alkotótábor
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Nagy Erika Emőke György Kulturális Egyesület
17–20 Hagyományőrző Kaláka Tábor
Kozmás, Lázárfalva András Alapítvány Rendezvénybirtok
András Alapítvány
András Mihály
17–20 Félsziget Fesztivál
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs
17–22 Kiscserkész tanyázás
Nagyenyed
RMCSSZ
Kónya Tibor
18–20 XIII. Kisiratosi Falunapok
Kisiratos
Pro-ki-dor
Almási Vince
18–20 Ifjúsági Tábor
Magyarborzás
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea
19
Gyalogtúra: Vaskóh–Menyháza
Vaskóh
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
19
Istenszéki munkatúra
Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dósa László
19
Zarándoklat
Szentegyháza–Csíksomlyó
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
19
Szalmakalap fesztivál
Körispatak
Etéd Önkormányzata, Szalmakalapkészítők Hagyományőrző Egyesülete
Szőcs László
19
Fehér megyei halászléfesztivál
Marosnagylak
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ, Kerekes György
Nagy Mária, László István, Kerekes György
19
18 évesek bálja
Kászon, Kászonaltízi Kultúrotthon
19
Tanulmányi út Kalotaszegre
Bánffyhunyad, Da mos, Kalotaszent király, Bélesi tó, Magyarvalkó, Ma gyargyerőmonostor
Lakatos Tamás Kőváry László Honismereti Kör
Kiss Margit, Ács Zsolt
19
HELYSZÍN
Székesi Napok
Székes, Sportpálya
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS Orbán Lehel
19–20 Oravicabányai Magyar Napok
Oravicabánya, Kultúrház
Platanus Egyesület
Tóth János
19–20 Falunap
Küküllőkeményfalva Olimpia Sportegyesület
Bokor Botond
19–20 Csángó Hétvége, Csángófesztivál
Gyimesközéplok, Kultúrotthon
Polgármesteri Hivatal
Bodor Tibor
20
Geológia – kőzetkiállítás
Brád
RMDSZ Brád
Baráth Árpád, Illés István
20
Ismerd meg megyédet!
Déva, Vajdahunyad
EMKE Hunyad megye, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Doboly Beatrix
20
VII. Ifjúsági fúvóstalálkozó
Zágon
Ifjúsági fúvószenekar
Veress István
20–26 XX. Székelyföldi Tánctábor
Felsősófalva
Pipacsok
László Csaba, Miklós Attila
20–26 IV. Györgyfalvi Népzene és Néptánctábor
Györgyfalva, Bethlen Falu Kútja Egyesület Ház
Nagy Ákos
20–26 VI. Úszótábor
Szentegyháza
MADISZ Medgyes
Balázs Botond
20–27 21. Zurboló edzőtábor
Torockó
Bogáncs–Zurboló Egyesület Könczei Csongor
21
Újmosnica
RMDSZ Újmosnica, Polgármesteri Hivatal
Kádár György
21–25 Gyarmathy Zsigáné Alkotótábor
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Kulturális Egyesület
Okos-Rigó Dénes
21–26 Magyar Néptánctábor
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
21–27 Diákszínjátszó és rendezőképző tábor
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal
Ozsváth Ilona
22
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Fogarasi Izabela, Alb Elvira
Újmosnicai búcsú
Hagyományőrző találkozások
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
127
2014
JÚLIUS 128
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
22–30 IV. Székelyföldi Verstábor – Csomortán
Csíkpálfalva, Csomortán
Helyi tanács, Csomortányért Egyesület
Ferencz Csaba
23
Tusnádfürdő – Toronykövek
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
23–31 Gitártábor
Marosfő
BOLdoGICS
Szotyori Imola
24
Arad
RMDSZ Arad
Faragó Péter
24–26 Medgyesi Véndiákok Találkozója
Medgyes
Pro Scola Mediensis, Báthory István Általános Iskola, Szeben Megyei RMDSZ
Iszlay László, Mitruly Anikó, Balázs Béla Attila
24–27 Szent Anna Napok
Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
25
Ismerd meg hazánkat
Mikóújfalu
Máltai Szeretetszolgálat – Arad
Kiss Anna, Simó Mária
25
William Shakespeare: A vihar (bemutató)
Mikháza
Spectrum Színház
Török Viola
25–26 Kisperegi Falunapok
Kispereg
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Crepelca-Kovács Beatrix
25–27 Györgyfalvi Falunapok
Györgyfalva, Kultúr- Georgikon Alapítvány otthon
Sajgó Melinda
25–31 Keresztyén sátortábor
Nyárádszentlászló, Backamadarasi ReformáReformátus templom tus Egyház és udvar
Koncz László-Ferenc
26
Caraiman– Szárazvölgy
Tőke Dénes
Túra: Tusnádfürdő – Toronykövek
Anna-napi mulatság
Bucsecs-túra
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
PROGRAMFELELŐS
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
Hirtelen-puszta-túra
Csíkszereda– Hirtelen-puszta
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Pomjánek Béla
26
Közösségi kirándulás
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
26
Városszéli erdőtakarítás
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kiss Zoltán
26
XIII. Nagy Olajgyűjtési Akció
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Bara Lilla
26
Siklódi falutalákozó
Siklód
Etéd Önkormányzata, Siklód Egyesület
Bonis Ferenc, Balázs Dávid
26
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
26
Fehér megyei Anna-bál Torockón
Torockó
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér megyei RMDSZ, Fehér megyei RMDSZ Nőszervezete, MIÉRT, Torockó Polgármesteri Hivatala
26
Gyilkostó Off Road Triatlon
Gyilkostó üdülőtelep Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület
Tatár Attila
26
Anna-bál
Petrozsény
RMDSZ nőszervezete
Nőszervezet elnöke
26
Szent Anna-napi zarándoklat
Vajdahunyad–Brád
Kapisztrán Szent János ferences világi rend
Berendei Rozália
26
Sebes-Körös menti sportnapok
Rév
Pro Rév Egyesület
Papp Csaba, Hasas János
26
William Shakespeare: A vihar (előadás)
Mikháza
Spectrum Színház
Török Viola
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
Nagy Mária, László István, Lőrincz Helga, Tulit Zsuzsa, Kerekes Tünde, Szőcs Ferenc, Szabó Dániel
129
2014
JÚLIUS 130
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
Templom-búcsú
Detta
RMDSZ Detta
Katona György
26
Szent Anna-napi búcsú
Detta
RMDSZ Detta, Polgármesteri Hivatal, Civilik
Katona György
26
Szentannai Napok
Marosszentanna
Helyi tanács
26–27 Falunap
Hodgya
Faluközösség, egyház, Polgármesteri Hivatal
Pálfi Albert
26–27 Györffy Görgy Közösségi Napok
Szucság
Szucsági Református Egyházközség, Zúgóberek Kulturális Egyesület
Tamás Ernő, Mihály Vitályos Edit
26–31 Nyárádszeredai Napok
Nyárádszereda, Kul- Városi Tanács túrotthon, sportpálya
27
Fúvószenekarok Találkozója
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
Ferencz Anna
27
Gyalogtúra: Misid völgye
Sonkolyos
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
27
Gyalogtúra: Ratosnya–Compii-mező–Istenszéke–Déda-Bisztra
Kelemen-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Sükösd Sándor
27
Városfalvi Falunap
Városfalva
27
Fúvószenekarok Találkozója
Kápolnásfalu
27
Gyilkostói Sokadalom
Gyilkostó üdülőtelep Gyergyószentmiklós PolPál Levente gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
27
Magyarléta falunapja
Magyarléta
Lőrinczi Botond Kápolnás község Önkormányzata
Helyi Tanács, RMDSZ Magyarléta, Magyarlétai Művelődési Ház
Ferencz Anna
Tamás Gebe András, Halmi László, Mátyás Attila, Laczi Enikő
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
27
Tacsi gyékényfonók napja
Tacs
Tacsi Gyékényfonók Egyesülete
Szilágyi Ilona
27
Drámapedagógiai tábor
Mikháza
Artecotur Egyesület
Vajda György
27
Nagyernyei nyári fesztivál
Nagyernye, Iskola sportpályája
27
Gálaest – Diákszínjátszó és Rendezőképző Tábor
Kraszna
28
Ott estem el a harc mezején. Petőfi Sándor Déva, Vajdahunyad emlékezete
29–31 XXIII. EKE Vándortábor
Kövend, Kolozs megye
PROGRAMFELELŐS
Jánosi Ferenc, Kali Rudolf RMDSZ Kraszna
Ozsváth Ilona
EMKE Hunyad megye
Doboly Beatrix
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Tordai Jenő
30
Találkozó Siménfalva kórusával
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Dávid Izabella
31
Emlékezés Petőfi Sándor költő halálának Székelykeresztúr, és a tragikus kimenetelű Fehéregyházi csa- Gyárfás-kert, Petőfi ta 165. évfordulójára Sándor körtefája
Székelykeresztúr város Önkormányzata, Orbán Balázs Gimnázium
Benyovszki Lajos, Szabó Miklós, Bartha Noémi
31
Petőfi Sándor halálának 165. évfordulója
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
31
Csíkszeredai Városnapok – Nyitóhangver- Csíkszereda seny
Csíkszereda megyei jogú város
V. Citeraoktató tábor
Erdőcsinád
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Fazakas Ildikó
Hagyományőrző napok gyerekeknek
Kányád
Kánya Egyesület
Szabadi Kinga
Honismereti kirándulások és tábor
Hunyad és Kovászna RMDSZ, RMPSZ, megye EMKEVh, Diversitas
Tordaszentlászló
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
Kofity Zoltán, Kiss Mihály András, Doboly Beatrix, Miklós Árpád, Kofity Magdolna
131
2014
JÚLIUS 132
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
XV. Honismereti tábor
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
VI. Kézműves tábor
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
IV. Keramikus tábor
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
IV. Kézműves tábor bentlakóknak
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
A Tordaszentlászlói Énekkar külföldi turnéja
Tordaszentlászló
Helyi Tanács, Tordaszentlászlói Énekkar
Tamás Gebe András, Balázs Ágnes
A tordaszentlászlói kulturális csoportok vendégszereplése Hosszúhetényben
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Thamó Laczi Enikő Gyula Közművelődési Egyesület, Tordaszentlászlói Művelődési Ház
A Magyarfenesi Stúdiószínpad külföldi turnéja
Magyarfenes
Magyarfenesi Stúdiószínpad Kun Tibor, Laczi Enikő
Hagyományőrző néptánctábor
Végvár
Végvárért Alapítvány
Szent Anna-búcsú
Madéfalva, Madéfalvi egyház Szent Anna-kápolna
Oláh Margit
Ifjúsági Napok
Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós
Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület
András Róbert
Felcsíki Fúvóstábor
Karcfalva
Bitykó Zenei Egyesület, Polgármesteri Hivatal
Bálint Zoltán
Nyári gyerekmegőrző
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Márton Orsolya
Az öt Madaras testvértelepülés gyerekeinek íjásztábora
Mezőmadaras
Backamadarasi Polgármes- Turbák Zoltán, teri Hivatal, Kiss Gergely Marc Erzsébet Általános Iskola
Táborozás az abádszalóki testvériskola gyerekeivel
Abádszalók, Magyarország
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Marc Erzsébet
Báthory Erzsébet halálának 400. évfordulója – Női sorsok a magyar történelemben
Szatmárnémeti
Szent István Kör, RMDSZ Nőszervezet
Szőcs Péter
Pastean Erika
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Nyári Szabadegyetem
Szatmárnémeti
Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács, SZAFKE
28–3
Identitásfejlesztő honismereti tábor
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár KönyvtáPillich Balázs, ri Alapítvány Gróf Mikó Miklós Erika, Imre Könyvtár, Szarkaláb Blága Ágnes Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület
28–1
Sátortábor
Vigyázó-hegysőg
Ady Endre Általános Iskola Lakatos András, Lovász Edit
28–2
VI. Hagyományőrző keresztény tábor
Bólya
Római katolikus plébánia Kiskapus
Őri-Pákay Franciska
2014
RENDEZVÉNY
JÚLIUS
NAP
Varga Vince
30–10 19. Minimum Party alkotótábor, összművészeti fesztivál és szakmai fórum
Tiszástő, Kászonaltíz Minimum Party
Lőrincz Ildikó
31–3
Tánctábor
Nyárádselye
Kulturális Egyesület
Siklodi Tamás
Nyári tábor
Nagygalambfalva, Várfal
Református Egyház
Kányádi György
Etnikai tábor
Nagygalambfalva, Romatelep
Református Egyház
Kányádi György
Vakációs bibliahét
Nagygalambfalva, Református Egyház
Református Egyház
Kányádi György
Nyári esték
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Vakációs gyerekprogramok
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga, Gellért Márta
Nyári játszóház
Pécska
Pécskai RMDSZ Nőszervezete
Zabán Anikó
133
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Megemlékezés: Nyergestetői csata
Kászon, Nyergestető
Polgármesteri Hivatal
1
Horgászverseny
Ny. Gálfalva
Halkan Egyesület
1–2
Kistérségi Napok és Városnapok
Székelykeresztúr, Szabadság tér, Zeyk Domokos Technológiai Líceum udvara
Székelykeresztúr város Simó Béla, Önkormányzata, Székely Bartha Noémi, keresztúri Kistérségi Benyovszki Lajos Szövetség, székelykeresztúri történelmi egyházak, székelykeresztúri iskolák
1–2
Falunapok, Fúvószenekarok XXXVI. Találkozója
Parajd
Parajd község Önkormány- Bokor Sándor, zata, Kultúrotthon Györfi Csaba
1–3
Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál
Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
1–3
Málnaszüreti fesztivál
Székelyvarság
Varságért Egyesület, Székelyvarság Község Polgármesteri Hivatala
Tamás Ernő
1–3
XIII. Simonyifalvi Napok
Simonyifalva, Kultúrház, Szabadtéri színpad, focipálya, iskolaudvar
Simonyi Társaság
Péter Dalma
1–3
Csíkszeredai Városnapok
Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város
Antal Attila
1–3
Városnapok
Detta
RMDSZ Detta
Katona György
1–3
Csíkdánfalvi Falunapok
Dánfalva, Dugásfürdő
Csíkdánfalva Önkormányzata
Both Norbert, Zsók Levente
1–3
Csíkkozmási Falunapok
Kozmás, Csíkkozmás Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
2014 2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
135
2014
AUGUSZTUS 136
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1–3
Áfonya Fesztivál
Vármező
Tündöklő Vármezőért Egye- Kádár Levente sület, Polgármesteri Hivatal
1–3
XXIII. EKE Vándortábor
Kövend, Kolozs megye
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Tordai Jenő
1–7
XIII. Kalákatábor – kapufaragás, bútorfestés, néptánc
Máréfalvi Tájház
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Szallós Kis Judit
1–10
Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor
Nagyzerind
Pro Zerind Egyesület
Siska-Szabó Hajnalka
1–31
Szüreti bálok
Község falvaiban
Helyi ifjúság
Sipos Irén
2
Pricskei búcsú
Pricske
EKE Gyergyó
Vadász Szatmári István
2
Pityókafesztivál
Csíkszereda
Csik-Info Turisztikai Információs Iroda
György Piroska
2
Zsombolyai Napok
Zsombolya
RMDSZ Zsombolya, Polgár- Kaba Gábor mesteri Hivatal, Civilik
2
Csíkszeredai Városnapok –Pityókafesztivál Csíkszereda, Központi park
Csíkszereda megyei jogú város
Csík Info Turisztikai Információs Iroda
2
Kelemen Havasok túra
Kelemen Havasok
RMDSZ Marosvásárhely, Hegyimentő Egyesület
Kovács Róbert
2–3
Falunapok
Agyagfalva, Sportpálya
Bögöz község Önkormány- Farkas Mózes zata
2–3
Falunap
Fenyéd
Olimpia Sportegyesület
Bokor Botond
2–3
Felvinc Napok
Felvinc
Felvinci Református Egyház, Felvinc Egyesület, Felvinci RMDSZ
Bárócz Huba, Vincze András, Bárdos János, Király László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2–3
Tordaszentlászlói falunapok
Tordaszentlászló
Helyi Tanács, Tordaszent lászlói Művelődési Ház, Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás Gebe András, Laczi Enikő, Boldizsár Zeyk Zoltán, Tamás Gebe Melinda
2–6
Kaláka X. kézművestábor
Zsombolya
Kohézió Egyesület
Lázár Éva, Sipos Ilona-Icu
2–16
Épített örökség helyreállító szakképző program
Bonchida, Bánffykastély
Transylvania Trust Alapítvány
Haranth Erika
3
Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város
Ráduly Róbert Kálmán
3
Drámapedagógiai tábor
Mikháza
Artecotur Egyesület
Vajda György
3
Csíkszeredai Városnapok – Tusnád Ásványvíz Székely Maraton
Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város, Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági és Igazgatóság, Csíki Sportegylet, Hargita Megye Szabadidősport Szövetsége
3
Sáromberki napok
Sáromberke, iskola sportpályája
3–9
III. Ifjúsági Karaván
Beszterce-Naszód megye
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea
3–10
Citeratábor
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
3–10
Nyári egyhetes színésztábor
Bözöd
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
3–10
Szórványmisszió
Szentágota
Református Egyházközség
Kozma Endre
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Máté Barna
137
2014
AUGUSZTUS 138
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Búcsú – bál
Malomfalva, Római katolikus templom, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
4–9
Hittantábor
4–9
Kézművestábor
Zsibó-Hidalmás
RMDSZ Zsibó, Wesselényi Társaság, Református Egyház
Csatlós Sándor
4–9
Kompex – előadóművészeti tábor
Zsögödfürdő
PanArt
Csuszner Ferencz
4–10
Színjátszó Tábor
Kőrispatak
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
4–10
Néptánc és Alkotótábor
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal
Lelik Berta
5–12
Turné
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
6–9
Székelyföld Kerékpáros Körversenye
Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város
6–9
Székelyföld Kerékpáros Körversenye
Hargita és Kovászna Csíkszereda megyei jogú megye város, Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, Csíki Sportegylet
6–10
Vidéki Fiatalok Találkozója
Máréfalva
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd, Székely Mária
7–9
XVIII. Szent Király Szövetségi Találkozó
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Kádár György Kulturális Egyesület
Gál Sándor
8
Hargita Kupa nemzetközi Világ Kupa repü- Nagyszalonta, lőmodellező verseny Barmód puszta
Szitakötő Egyesület
Kiss István, Kiss Tamara
8
Kölcsey-megemlékezés (XXV. kiadás)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
Muzsnay Árpád
Szent József Kolping Család Aczél Barna
Sződemeter
Ráduly Róbert Kálmán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
8–10
Kulcsosház-takarítás
Csegez
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Tordai Jenő
8–10
Szentkirály Szövetség találkozó
Marosszentkirály
Polgármesteri hivatal, RMDSZ
Gál Sándor
9
Gyalogtúra: Bratcuţa völgye–Damis
Barátka
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
9
Túra a Moldoveanu-csúcsra
Fogarasi-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Csóg Réka
9
Bunyaszekszárdi Napok
Bunyaszekszárd
RMDSZ Bunyaszekszárd, Polgármesteri Hivatal, Civilik
Ihász János
9
Székelybői Falunapok
Székelybő, Kultúrotthon
Városi Tanács, Székelybőért Alapítvány
9
Kiskapusi Magyarok Találkozója
Kiskapus
Római katolikus plébánia Kiskapus
Varga Vince
9–10
Boksánbányai Magyar Napok
Boksánbánya, Kultúrház
Platanus Egyesület
Tóth János
9–10
Gyalogtúra: Mária-kő, Gyilkos-kő, Gyilkos-tói körtúra
Gyilkos-tó
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Zrínyi István
9–10
Falunapok
Bögöz, Sportpálya
Bögöz község Önkormányzata
Szilágyi Ferenc
9–10
Falunap
Ócfalva
Faluközösség, egyház, Polgármesteri Hivatal
Antal Róbert
9–10
Révről elszármazottak falutalálkozója
Rév
Pro Rév Egyesület
Papp Csaba, Hasas János
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
139
2014
AUGUSZTUS 140
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
9–10
XXXVI. Árcsói Fazekasvásár X. Fúvószenekarok találkozója Korondi Napok
Korond
Korond Község Polgármesteri Hivatala, Firtos Művelődési Egylet, Korondi Kultúrotthon
9–10
Fazekasvarsándi Magyar Napok, Operett a nagyváradi Matyi Műhely előadásában
Fazekasvarsánd
RMDSZ Fazekasvarsánd, Manguci Elisabeta, Katica-Buburuza egyesület Török Sándor, Gyurkócza Tünde
10
Gálaest – Néptánc- és alkotótábor
Katona Mihály, Ambrus Lajos, Imre Imre, Kovács György
Kraszna
RMDSZ Kraszna
11–15 VI. Partiumi Néptánctábor
Biharfélegyháza
Görböc Kulturális Egyesület Hodgyai Edit, Sipos-Hodgyai Edit
11–15 Ökotábor
Magyarókereke
Silvanus Ökológiai Egyesület, Kalotaszentkirályi Önkormányzat
Péter György-Árpád, Okos-Rigó Dénes
12
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely, MIET, MMDSZ
Bakó Szabolcs
Fiatalok világnapja
Lelik Berta
12–14 VIII. Origami-találkozó
Zetelaka, Dr.P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola
Sebestyén Annamária
14–16 Kolozs megyei biciklitúra
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
14–19 Mária-napi Királykő-túra
Királykő
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
15
Búcsú (Nagyboldogasszony)
Felsőboldogfalva
Római Katolikus Egyház
Jakab Imre
15
Nagyboldogasszony-búcsú
Oroszhegy
Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal
Bálint Elelmér-Imre
15
Nagyboldogasszony-templombúcsú
Vajdahunyad
Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
Fórizs Tünde
15
Öregfalui búcsú
Öregfalu
RMDSZ Öregfalu
Vajda Pál
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
15
Nagyboldogasszony-búcsú
Csíkszentgyörgy
Római katolikus plébánia
15
Nagyboldogasszony-búcsú
Kászon, Kászonújfalu Egyházközség
PROGRAMFELELŐS Pál Vilmos Barna Lakatos Tamás
15–16 XV. Nagyboldogasszony Napok
Karcfalva,
Polgármesteri Hivatal, Szőcs László Csorgó Fiatalok Szervezete
15–17 Retyezáti túrák
Retyezát-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dácz László
15–17 Ákosfalvi Községi Napok
Ákosfalva község
Napsugár Emberjóléti Egyesület
Polgár Márta
15–17 Magyarfenesi napok, XVI. Nemzetközi Szent István-napi néptánctalálkozó
Magyarfenes
Helyi Tanács, Magyarfenesi Asztalos István, Krasznai Márton, Művelődési Ház, Magyarfenesi Vegyeskar Balázs László, Laczi Enikő, Lengyel István, Pillich Balázs
15–17 Csíkszentkirályi Falunapok
Csíkszentkirály, Községközpont
Polgármesteri Hivatal
Gál Mária
15–17 Disznajói falunapok
Disznajó, Művelődési Otthon
Mureşul Egyesület
Zsigmond Ambrus
15–17 Ákosfalvi Községnapok
Ákosfalva
Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal
Fülöp Róbert, Kocsis Róbert
15–17 Szent-István Napok
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Kilyén Irma
16
Sportnap
Kispereg, Iskola
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Norbert, Molnár Sándor
16
Szentléleki Falunapok
Benedek Fidél Általá- Farkaslaka Önkormányzata nos Iskola udvara
16
Muzsnai falunapok
Muzsna
Székelyderzs Önkormányzata
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Nemes Anna Borbála
141
2014
AUGUSZTUS 142
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
16
Falunap
Szentábrahám
Szentábrahám Önkormányzata
16
Nagyvarjasiak Világtalálkozója
Nagyvarjas
Kálmány Lajos Közművelő- Pintér András dési Egyesület
16
Sportnap
Kispereg, Iskola
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Rostás Norbert, Molnár Sándor
16
Szent István Hagyományőrző Nap az Csíkajnád ajnádi kápolna építésének 500. évfordulója tiszteletére
Csíkajnádi Szent István Szervezet
Dobos László
Simó Dezső Szabolcs
16–17 Sportnapok
Parajd
Parajdi Sportegyesület
Horváth István
16–17 Községnapok
KalotaszentkirályZentelke
Kalotaszentkirályi Önkormányzat
Póka András-György
16–20 Szent István-napi ünnepségsorozat
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
17
Kós Károly emlék- és teljesítménytúra
Sztána
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
László Györgyi
17
Benedek Elek halálának 85. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
17
Szent István Napi Ünnepség
Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Deák Ferenc, Kondrát Tibor, Gellért Ilona
17–18 Fiatalok a szabadban
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Kofity Zoltán, Miklós Árpád
17–24 Kifor-rendezvények a Kolozsvári Magyar Napokon
Kolozsvár
KIFOR
Vincze Róbert
17–25 Szociális szórványtábor
Zsombolya
Kohézió Egyesület
Sipos Ilona-Icu, Porge Etelca, Nagy Beni
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
18–23 A IV. Kolozsvári Magyar Napok keretében Természettudományi előadások
Kolozsvár
EME Természettudományi Kékedy-Nagy László Szakosztály
18–23 A IV. Kolozsvári Napok keretében Kolozsvári gyárakról – beszélgetéssorozat
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő Műszaki Tudományok Szakosztálya
18–24 Kolozsvári Magyar Napok
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs Megye, KIFOR
18–24 Részvétel a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein
Kolozsvár
Kelemen Lajos Műemlékvé- Takács Gábor dő Társaság
18–24 Napsugár Néptánctábor
Szentkeresztbánya
Füzesi Timea
18–24 V. Székely-Mezőségi Néptánctábor
Mezőmadaras
Szabó Izolda
18–24 XIII. Partiumi Magyar Napok
Szatmárnémeti
Ady Endre Társaság, Identitas Alapítvány, RMDSZ Szatmárnémeti
Stier Péter
19
Deák József emlékfotó-kiállítás
Kolozsvár
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Lőrinczi István
19
Új kenyér napja – kenyérsütés
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, nőszervezet
Wersanski Eduárd, Nőszervezet elnöke
19
Sipos László könyvgrafikái. Kiállítás
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
19
Szent István Napi Ünnepség
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Kalmár Zoltán, Egyesület Szabó János
20
Augusztus 20. – Szent István
Római katolikus templom, Zilah
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Szilágyi Sándor
20
Debreceni virágkarnevál
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Fekete Irén
20
Magyar Szolidaritás Tüze
Bácsi-torok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Kovács D. Zsuzsa
Kinizsi Zoltán
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Kántor Lajos
143
2014
AUGUSZTUS 144
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
20
Kenyérszentelés
Bogárfalva, római ka- Farkaslaka Önkormányzata tolikus templom
20
Szent István napja – Nemzeti ünnep
Homoródszentmárton Homoródszentmárton község Önkormányzata, Homoródmente Művészetéért Alapítvány
20
Szent István napja a Fehér megyei szórványban
Hari, Református templom
Dr. Szász Pál Egyesület, László István, Nagy Fehér Megyei RMDSZ, Harii Mária, Kürti Éva Református Egyházközsség református lp.
20
Szent István-ünnepély
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Geller Irén, Kulcsar Ferenc
20
Szent István ünnepe
Brád
RMDSZ Brád
Biro Ludovic
20
Szent István nap – nemzeti ünnep
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, EMKE
Wersanski Eduárd, Szász János
20
Szent István királyra emlékezve
Petrilla-Lónya, Refor- RMDSZ Petrilla, egyházak mátus templom
Kovács Kati, Dénes Ferencz
20
Szent István-napi rendezvény
Vajdahunyad
RMDSZ, EMKE, Diversitas, Takács Aranka, KUN, Kapisztrán Szent Kun Árpád, Doboly János Ferences Világi Rend Beatrix
20
Szent István király ünnepe
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elmé- Pogocsán Ferdinánd, leti Líceum, Segesvári Mik- Balogh B. Csaba, lós Pál Egylet, Nőszervezet Kun-Gazda KingaViola
20
Magyar Egység tábortüze
Déva
55-ös Kőműves Kelemen Cserkész Csapat
20
Szent István ünnepe
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
Nágó István, dr. Sata Attila
Daradics János
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
20
Szent István-nap
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Faragó Péter
20
Kirándulás – Debreceni virágkarnevál
Debrecen
RMDSZ Fazekasvarsánd
Török Sándor
20
Szent István király intelmei – irodalmi összeállítás
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
20
Szent István-napi megemlékezés
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László
20
Megemlékezés
Brassó, Áprily Lajos RMDSZ Brassó Főgimnázium udvara
Kovács Attila
20
Szent István király ünnepe, búcsús szentmise
Csíkajnád
Csíkajnádi Szent István Szervezet
Tankó Szilveszter
20
Csíkajnád monográfiájának könyvbemutatója
Csíkajnád
Csíkajnádi Szent István Szervezet
Bogos Róbert
20
Csíkszentmihályi Falunapok
Csíkszentmihály, Ajnád
Szent István Szervezet
Ferencz Éva
20
Szent István ünnepe
Csíkszentgyörgy, Csíkmenaság
Polgármesteri Hivatal
Szabó László
20
Szent István napi ünnepség
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
20
Szent István napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely, Nőszervezet
Novák Zoltán, Koreck Mária
20
Megemlékezés az államalapításról
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Pillich Balázs Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület
20–25 XVI. Szent-István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
145
2014
AUGUSZTUS 146
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
20–30 Minimum Party
Kászon, TiszástóKászonfeltíz
Minimum Party
Lakatos Tamás
21
Erdélyi Muzéum – Múzeum (1814–2014): egykori és mai szerkesztőség
Kolozsvár
EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
Egyed Emese
22
Partiumi Fiatal Orvosok Találkozója
Szatmárnémeti
Szent-Györgyi Albert Társaság
Vass Zoltán
22–24 Szentkiralyi falunapok
Székelyszentkirály
Székelyszentkirályért szövetség
László SzilveszterSándor
22–24 Medgyesi Ifjúsági Napok
Medgyes
MADISZ Medgyes
Balázs Botond
22–24 Szatmár Főutcáján – ifjúsági találkozó
Szatmárnémeti
Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács, Magyar Ifjúsági Értekezlet
Őri-Pákay Franciska
23
Kirándulás Gyulafehérvár–Vajdahunyad
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Zilah
Szilágyi Sándor, Gombos Miklós
23
Gyalogtúra: Pányiki-szoros
Pányik
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
23
A 2005-ös árvíz áldozatainak a megemlékezése
Szentléleki Emlékmű Farkaslaka Önkormányzata
23
Természetjárás Kolibicán
Kolibica
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
23
Római nap
Mikháza
Maros Megyei Múzeum
Pánczél Szilamér
23
Hargitafürdői Borvíznap
Csíkszereda, Hargitafürdő
Csíkszereda megyei jogú város
Tófalvi Ildikó
23
Tánctalálkozó
Szilágynagyfalu
Báró Bánffy György Kultu- Posta Rozália rális Társaság
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
23–24 Fogarasi túra a Negoj-, Călţun- és Lespezi- Fogarasi-havasok csúcsokra
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dósa László
23–24 Szent Ilona-búcsú, sportrendezvény
Vágás, Római katolikus templom, sportpálya
Római Katolikus Egyház
Kovács Árpád
23–24 Kecseti Falunapok
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Széles Csaba
23–24 Szenttamási falunapok
Szenttamás
23–24 VI. Zetaváraljai Falunapok
Zetaváralja
23–24 Falunap
Kibéd, Sportpálya
RMDSZ Kibéd, Fiatalok, Polgármesteri Hivatal
23–24 Nyárádmagyarósi Napok
Nyárádmagyarós
Kulturális Egyesület
Kacsó Antal
24
Szent István-búcsú
Székelyszentkirály
Székelyszentkirályért szövetség
László SzilveszterSándor
24
Termésnap
Szentegyháza
Gábor Áron Művelődési Ház György László
24
Középkori nap
Mikháza
Maros Megyei Múzeum
Soós Zoltán
24
Szent Bertalan-búcsú
Csíkszentgyörgy, Csobányos
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
25–29 Citeratábor
Szilágysomlyó
BIA-Játékkuckó
Széman Rózsa, Gáspár Attila, Bara Jusztina
25–30 Tánctábor
Backamadaras
Kis és Közepes Kincses Néptánccsoportok
Koncz László-Ferenc
25–31 XIII. Technikatörténeti alkotótábor Torockó Torckó
Székelyszenttamásért Alapítvány
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Pál Székely Sándor Kandó Dénes
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő Műszaki Tudományok Szakosztálya
147
2014
AUGUSZTUS 148
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
25
Falutalálkozó
Kissolymos
Románandrásfalva község Önkormányzata, Kissolymosi Unitárius Egyház
Nagy Lajos
25
A valamikori Békés-Bánáti Egyházmegye találkozója
Temesvár
Temesvári, Aradi, Csongrádi, Békési, Torontáli egyházmegyék
Fazakas Csaba
26
Világháborús megemlékezés az Úzvölgyében
Csíkszentmárton
Polgármesteri Hivatal
Gergely András
28–31 V. dance.movement.theater
Gyergyószentmiklós, Figura Stúdió Színház
Figura Társaság
Árus Katalin
28–31 Vásárhelyi Forgatag
Marosvásárhely
Marosvásárhelyért Egyesület
Portik Vilmos, Peti András, Kovács Róbert
29
Elég jó szülő – tematikus foglalkozás
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István, Török Emőke
29
Nyitott Könyvek Éjszakája
Székelyudvarhely
Városi Könyvtár
29–30 III. Romániai Magyar Házak találkozója
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Széman Péter, lődési Egyesület – Országos Ács Zsolt Elnökség
29–30 Nagyperegi falunapok
Nagypereg
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Crepelca-Kovács Beatrix
29–31 Budapest–Visegrád hajókirándulás, Kirándulás Dobogókőre
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
29–31 Végvári falunapok és testvértelepülések találkozója, Végvár 220. évfordulója
Végvár
Polgármesteri Hivatal, RMDSZ Végvár, egyház, civilek
Pastean Erika, Szarvas Erzsébet, Bódis Ferenc
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
29–31 Testvértelepülések Találkozója
Végvár
Helyi Tanács, civilszervezetek
29–31 MiniJazz Fesztivál
Csíkszereda, Mikóvár udvara
Mini Jazzfesztivál Egyesület Szilágyi Nóra
29–31 Vámosgálfalvi Napok
Vámosgálfalva, Sportpálya
30
Erdőhegyi kirándulás
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
30
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
30
Kisiratosi Gazdanapok
Kisiratos
Gazdakör
Halai János
30
Tájházak képviselőinek találkozója
Tornya
PRO PIR KULT
Jámbor Ilona, Tóth Piroska
30
Székely Csaba: Bányavakság
Mikháza
Yorick studió – Marosvásárelyi Nemzeti Színház
Sebestyén Aba
30
Örménytalálkozó
Csíkszépvíz
Zuglói Örmény Kissebbségi Zárug Katalin Önkormányzat
30
Sáromberki Napok
Sáromberke, Iskola sportpályája
30
Huszártalálkozó
Gernyeszeg
15. Mátyás Huszárezred H.Ö. Csoportja
Szabó István
30–31 Görgényi-túra: Libán-tanya–Délhegy
Libán-tanya
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Zrínyi István
30–31 Ülkei Falunapok
Ülke
Ülkéért Alapítvány
Szász Domokos
Crăciun Baja Éva
Balog Elemér
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Máté Barna
149
2014
AUGUSZTUS 150
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
30–31 Tövisháti Napok
Szilágycseh
Tövishát Kulturális Társaság Vida Katalin, Varga András
30–31 M-KIDSZ Nap
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Zágoni Szabó András
30–31 Zágoni Falunapok
Zágon
Polgármesteri hivatal
Barabás Tünde
31
Túra a Retyezátba
Retyezát-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
31
Újvári Falunapok
Újvár
RMDSZ Újvár, Polgármesteri hivatal
Vajda Pál
31
Büdösfürdői búcsú
Csíkszentkirály, Bódösfürdő
Egyházközség
Csató Béla
31
Gyülekezeti Nap
Szentgericei Református templom
Szentgericei Református Egyház
Kirizsán György
Kolozsvári Magyar Napok – kiállítóstand
Kolozsvár
Erdélyi Magyar Közműve- Széman Péter, lődési Egyesület – Országos Vincze László, Elnökség Ács Zsolt
Homoród Kupa
Homoródszentmárton Reménység Sportegyesület Nágó István
Falutalálkozó
Kányád
Kánya Egyesület, Kányád Önkormányzata
Szabadi Kinga
Falutalálkozó
Petek
Közbirtokosság, Református Egyház
Kerekes András, Szabó Károly
Anna-bál
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, Ifjúsági szervezet
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
XVIII. Kaláka Tábor
Feketelak
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
A Magyarfenesi Vegyeskar külföldi turnéja Magyarfenes
Helyi Tanács, Magyarfenesi Asztalos István, Vegyeskar Toth Guttman Emese, Bárdos Attila
Hargitafürdői Borvíznap
Hargitafürdő
Csik-Info Turisztikai Információs Iroda
III. Kösségi Arató Nap
Backamadaras
Backamadarasi Polgármes- Turbák Zoltán, Kiss teri Hivatal Zsuzsanna
Falutalálkozó
Újszékely
Bem József Általános Iskola, Balló Zoltán egyház, önkormányzat
Roma Folklor Fesztivál
Székelyszenterzsébet Gi Rromano Kulturális Egyesület
Core Marika
Nemzetközi Roma Tánctábor
Székelyszenterzsébet Romani-Jag Kulturális Egyesület
Koré Géza
25–28 Szüreti bálok
Tófalvi Ildikó
2014
RENDEZVÉNY
AUGUSZTUS
NAP
Homoródszentmárton
151
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Állatvásár
Homoródszentmárton
1–6
Tánctábor
Szentegyháza
Gyermekfilharmónia Alapítvány
Haáz Sándor
1–7
Sziklatúrák a Dolomitokban, Olaszország
Cortina d'Ampezzo, Olaszország
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Pápai Levente
1–10
A Kökényes Néptáncegyüttes külföldi turnéja
Horvátország
ALKISZ
Gagyi Zoltán
1–31
Szüreti bálok
Község falvaiban
Helyi ifjúság
Sipos Irén
2
Magyar folyóiratok, könyvek a Brukenthal Nagyszeben Könyvtárban
Polgári Magyar Művelődési Şerbănescu Olga Egyesület
3–7
Autóbuszos túra a Cseh paradicsomba
Cseh paradicsom
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Zrínyi István
3–7
Gyalogtúra: Szlovák paradicsom
Szlovákia
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
5
Szilva-nap, a hagyományos lekvárfőzés bemutatója
Tornya
PRO PIR KULT
Köles Rozália
5–7
XIII. Szenesnapok
Kalonda-tető
Farkaslaka Önkormányzata
5–6
Szilvaízfőző Fesztivál
Marosjára
5–7
Szilvafesztivál
Oroszhegy
5–7
Zetelaki Ifjúsági Napok
Zetelaka, futballpálya Zetelaki Ifjúsági Fórum
Bokor Ildikó
5–7
Székely Kupa labdarúgó torna
Zetelaka, futballpálya
Sebestyén Csaba
5–7
Szilvanapok
Oroszhegy
5–7
Ifjúsági Napok
Zetelaka, sportpálya Zetelaki Ifjúsági Fórum
2014 2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Kolcsár Gyula Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Pál Székely Sándor
Pál-Székely Sándor Bokor Ildikó
153
2014
SZEPTEMBER 154
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5–7
XIII. Szenes Napok
Farkaslaka, Kalonda-tető
Farkaslaka Község Polgármesteri Hivatala
5–7
Tűzoltó Napok
Nyárádremete
Önkéntes Tűzoltók
6
Tarkő-hegység-túra
Petki-pataka – BiliCsíkszéki Erdélyi Kárpátbók-tető – Kontumác Egyesület
Olti Kálmán
6
XII. Hargita teljesítménytúra
Kalibáskő
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Kovács-Kendi Lehel
6
Szüreti bál
Bögöz Művelődési Ház
Fiatalság
Nagy Klára
6
Firtos Kupa labdarúgó bajnokság
Etéd
Etéd Önkormányzata
Szőcs László
6
Szüreti bál
Kissolymos
Románandrásfalva község Önkormányzata
6
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
6
Erdélyi gazdanap és gasztronómiai fesztivál
Mikháza
RMGE Maros BoGastro Project
Csomoss Attila, Gáspár Botond
6
Aurelházi búcsú
Aurelháza
RMDSZ Aurelháza
Vajda Pál
6
Nagybodófalvi tradicionális terméknapok
Nagybodófalva
Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete
6
Szentgericeiek találkozója
Szentgerice
Szentgericei Unitárius Egyház
6
A Küküllőmenti borút napja
Dicsőszentmárton
Szent Márton Borlovagrend Ozsaváth Jenő
6
Szüreti bál
Erdőszentgyörgy
FIESZTA
Pál Imola
6–7
Szilágybagosi Bánffy Napok
Szilágybagos
Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület
Szabó Tamás, Bernáth István, Marina Ida
Majos Levente
Varró B. Barna
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6–7
Torboszlói Napok
Torboszló
Kulturális Egyesület
6–7
Bonchidai Kastély Napok
Bonchida, Bánffykastély
Transylvania Trust Alapít- Tarr Margit vány
6–8
Barlangfesztivál
Homoródalmás
Polgármesteri Hivatal
Rigó Mihály
6–8
Falunapok
Lövéte, Központ, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Zoltán
6–8
X. Kisboldogasszony Falunapok
Göröcsfalva, Kultúrotthon
Bogátalji Mozgalom
Antal Géza
7
Túra a Fogarasi-havasokba
Fogarasi-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
7
Szüreti bál
Pálfalva, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Kerestély Tibor
Kacsó Antal
7
Szüreti bál
Lövéte, Népház
Fiatalok
7
Templombúcsú és bál
Sztrigyszentgyörgy, Római katolikus templom és Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Iosan Ocsi, Fogarasi Károly, Kovács Sándor, Dobre Gabriella, Borgovan Anna
7
Templombúcsú
Máriafölde
RMDSZ Máriaföld
Kaszta Árpád, Elekes Árpád
7
Kisboldogasszony-búcsú
Csíkszentgyörgy, Egerszék
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
7
Hoszúaszó búcsú ünnepe
Csíkszentlélek, Hos�- Római Katolikus Egyház szúaszó
7
Szüreti bál
Nyárádremete
Helyi közösség
7
Idősek vasárnapja
Erzsébetváros
Református Egyházközség
8
Kisboldogasszony-búcsú
Lövéte, Római katoli- Római Katolikus Egyház kus templom
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Demeter Gergely
Miklósi Mátyás-Csaba László István
155
2014
SZEPTEMBER 156
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
8
Zetelaka – Kisboldogasszony búcsúünnepe Zetelaka, római kato- Zetelaka, likus templom római katolikus plébánia
Papp Antal
8
Győrödi Római Katolikus búcsú
Győröd
Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete
8
Petőfi Sándor-megemlékezés
Erdőd
Erdődi Petőfi Kör, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
10
Irodalmi Kávéház: Weöres Sándor proszeutikája
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, EMKE Szilágysomlyó Acsádi Annamária
Szakács Imre
12–14 Hagymafesztivál
Madéfalva, Közösségi Madéfalva Község Ház
Székely Ibolya
12–14 Vakációbúcsúztató
Csernáton, Hasz mann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Haszmann Gabriella, dési Egyesület, Csernátoni Dimény-Haszmann Népfőiskola Orsolya
13
Csíkszéki EKE teljesítménytúra
Hargita-hegység
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Daday Hunor
13
Szüreti bál
Agyagfalva Művelődési Ház
Fiatalság
Farkas Mózes
13
Szüreti bál
Farkaslaka, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
13
Gac-oldali megemlékezés
Gac-oldal
Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala
13
Vakációsirató – Suli Buli
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Miklós Árpád
13
A nagy ho-, ho-, horgász visszavág
Déva
RMDSZ Déva
Pogocsán Ferdinánd
13
Magyar–magyar Gazdatalálkozó
Arad, Expo Arad International
Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete
Kocsik József
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
13
Óteleki falunapok
Ótelek
Polgármesteri Hivatal, RMDSZ Ótelek, egyház, civilek
13
Szüreti bál
Kászon, Kászonaltízi Kultúrotthon Kultúrotthon
Lakatos Tamás
13–14 Gyalogtúrák Görgényüvegcsűrről: Görgényi-havasok
Görgényüvegcsűr
Pánczél Tibor
13–14 VI. Gyergyói Lovasnapok
Gyergyószentmiklós, Krigel Sportklub Mocsári dülő
13–14 Óradnai Magyar Napok
Óradna
Óradnai Magyar Közműve- Strimbuné lődési Egyesület Osztrovszki Erzsébet
13–15 XX. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Marosvásárhely
Romániai Magyar Könyves Kőváry László Céh Kulturális Kör
14
Csernakeresztúri templombúcsú – bál
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Bloj Anna
14
EKE-forrás emléktúra
Gorbó-völgy
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Nagy Lajos
14
Gyalogtúra: Barátkai kilátók
Barátka
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Danicska János
14
Szent Kereszt felmagasztalása búcsú
Szákelyfancsal
Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal
Fancsali Árpád
14
Szüreti bál
Szentegyháza
Gábor Áron Művélődési Ház György László
14
Horgászverseny
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
14
Templombúcsú
Kisiratos
Római Katolikus Egyház
14
Templombúcsú
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
PROGRAMFELELŐS Szabó Csaba Zoltán, Talpai Gábor
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Bajkó Tibor
Nagy István
Kocsis József
157
2014
SZEPTEMBER
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
14
Iskolatáska program
Temesvár
Kohézió Egyesület
Sipos Ilona-Icu, Tigler Lore
14
Európai Örökség Napok
Bonchida, Bánffy-kastély
Transylvania Trust Alapítvány
Tarr Margit
14–15 Kulturális örökségvédelmi napok – Székelykapuk napja néprajzi tanácskozás
Csíkszereda, Művelődési ház
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Kovács Piroska
15
Tanévnyitó
A község iskoláiban
15
Dr. P. Boros Fortunát Gimnázium évnyitó ünnepség
Zetelaka
Dr. P Boros Fortunát Elméleti Líceum
15
Tanévnyitó ünnepség
Petrozsényi Jézus Szíve Kollégium
Petrozsényi RMPSZ, Carbo Ács Éva, Bartos Gremium Humanitárius Anikó Egyesület
15
Tanévnyitó ünnepség
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Melánia
15
Iskolatáska program
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Máthé Lóránd
15–30 Honismereti vetélkedő
Zsibó
RMDSZ Zsibó, Wesselényi Társaság, Református Egyház
Hőgye Gál Róbertó, Csatlós Sándor
15–30 Szüreti bál
Kibéd, Kultúrotthon
RMDSZ Kibéd
Barabási Attila Csaba
16
Arad
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Lakatos András
Irodalmi kör – Dr. Brauch Magda: Karácsony Benő munkássága
16–20 Iskola-napok
158
PROGRAMFELELŐS
Csáki Péter, Zsidó Zsuzsánna, Mircse Irén Sebestyén IstvánElemér
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
16–22 Mobilitás hete
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
17–30 Starmüller Géza festészeti tárlata
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
18
Takarítási világnap
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
18
Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely, Hegyimentő Egyesület
PROGRAMFELELŐS
Németh Júlia
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Bakó Szabolcs, Kovács Róbert
18–25 IV. Csodás kezek kézművestábor
Mezőmadaras
19
V. Máréfavi családok napja
Máréfalva, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Fazakas Ildikó Sándor István
19
Bemutató előadás
Marosvásárhely
Maros Művészegyüttes, FD&M
Barabási Attila Csaba, Incze Tünde
19–21 VIII. Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra
Görgényüvegcsűr
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Pánczél Tibor
19–21 XI. Ifinapok
Gyergyószentmiklós Ifitéka
Málnási Andrea
19–21 Történelmi vetélkedő
Madéfalva
55-ös Kőműves Kelemen Cserkész Csapat
Daradics János
19–21 XII. MIÉRT Akadémia
Püspökfürdő
Magyar Ifjúsági Értekezlet
Debreczeni Sándor
19–21 Arad megyei magyar ifjúsági találkozó
Arad
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
Szabó Mihály
159
2014
SZEPTEMBER 160
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
19–21 Krasznai Napok
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Pop Imre Polgármesteri Hivatal, Cserey Farkas Társaság, Krasznai Petőfi Sándor Társaság, Cserey–Goga Iskolacsoport, Krasznai Magyar Fiatalok Klubja, Petőfi Sándor Művelődési Ház, Krasznai egyházak
20
Gyalogtúra: Scărişoara – Pádis
Gârda
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
20
Irodalmi est
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
20
Megemlékezés Tamási Áron író születésének 116. évfordulójáról
Tamási Áron-sírkert
Farkaslaka Önkormányzata
20
Szent Gellért-búcsú
Szentegyháza
Szent Gellért Alapítvány
György Attila
20
IV. Nemzetközi Népzenei Fesztivál
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
20
Szüreti bál
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
Manguci Elisabeta, Török Sándor
20
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Szilágysomlyó Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
20
Újszentesi Napok
Újszentes
Pogármesteri Hivatal, Miklós Árpád, Dénes RMDSZ Dumbăviţa, egyház, Ildikó civilek
20
Zsombolyai nemzetközi vásár
Zsombolya
Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
20
Szüreti bál
Sáromberke, Kultúrotthon
20
Hagyományőrző Fesztivál
Idecspatak, Művelődési Otthon
Cunoaştere Culturii Ţărăneşti Egyesület
Bârsan Mărioara
20
Kraszna Kupa – fedett pályás labdarúgó torna
Kraszna
Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Bogya Miklós
20
Táncház kicsiknek
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
Mezei János
20–21 Kulturális örökségnapok – Székelykapuk napja néprajzi tanácskozás
Máréfalva, Művelő- Kőlik Hagyományőrző dési Ház, Csíkszereda Művelődési Egyesület
20–21 Kulturális Örökség Napjai
Székelyudvarhely
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
20–21 Petrozsényi Sport Napok
Petrozsény
Hunyad Megyei Magyar If- Stoica Alex, júsági Tanács, RMDSZ Pet- Baboczi Imre rozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
20–21 Rhédey-napok
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László, Kovrig Zoltán
20–21 Rhédey Kastély Napok
Erdőszentgyörgy
Polgármesteri Hivatal, Bodor Péter Művelődési Egyesület, Württemberg Sándor Egyesület, EMI, Százfonat Szociális és Kulturális Egyesület, Buksi, FIESZTA
Ambrus Róbert, Kovrig Magdolna, Báthori István, Máthé Csaba Lóránd, Ambrus Emese, Jakab Erzsébet, Szabó Ferenc
20–21 Bucsecs-túra
Valea Morarului– Omul–Vf. Scara– Ciobotea Bran
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Szallós Kis Judit
161
2014
SZEPTEMBER
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
21
Veteránok Retyezát túrája
Retyezát-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Hints Miklós
21
Horgászverseny
Hárcsas János Dénes
Brád
RMDSZ Brád
23–26 Lelkem ékköve – verseny hallássérültek számára
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
25
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Nagy Attila
25–27 A jó szó vidékein – A népmese elméleti és gyakorlati megközelítései X. Országos népmese-konferencia
Sepsiszentgyörgy, Csernáton, Kézdivásárhely, Kisbacon
BPMK (társszervező: Magyar Olvasástársaság, Budapest)
Szonda Szabolcs
26
Vers emberközelből – a Sebő együttes, Jordán Tamás és Fűzfa Balázs székelyföldi irodalmi-zenés előadásai Radnóti M. és Dsida J. emlékére, nagy versmondással
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Bod Péter Megyei KönyvSzonda Szabolcs, tár, Haszmann Pál Közmű- Dimény-Haszmann velődési Egyesület Orsolya
26
Iskolanap 2014
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
26
Könyvbemutató – Versek 1956-ról
Arad, Jelen Ház
In memoriam 1956
Jambor Ilona, Fekete Károly
26
Kukoricafosztás és a susojka felhasználása Tornya – kézműves foglalkozás
PRO PIR KULT
Suttyák András, Köles Sándor
26
X. Néptánctalálkozó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Játékkuckó Bara Jusztina, Szodorai Melinda
YBL MIKLOS magyar építész – az új építészeti stílus megteremtője
Szilágysomlyó
26–17 XIX. Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztivál Parajd
162
PROGRAMFELELŐS
Transport Tur, Polgármes- László Ildikó, teri Hivatal, Vendégfogadók Bokor Sándor, Egyesülete Moldován László
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26–27 XIX. Káposztafőző Fesztivál
Parajd
Trans-Tur KFT, Polgármes- László Ildikó, teri Hivatal, Vendégfogadók Bokor Sándor, Egyesülete Moldován László
26–28 Báthory Napok, Szilágysomlyói pedagógus-továbbképző
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Péter EME Szilágysomlyó
26–28 V. Szent Mihály-napi vásár
Székelyudvarhely
Romantika Étterem és Panzió, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
26–28 XXII. Báthory Napok – benne XV. Pedagógus továbbképző
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Dr. Széman Péter, Acsádi Annamária, Vida Annamária, Lőrincz Attila
26–28 Szent Mihály Napok
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Bartók Piroska
26–28 Fotóstábor
Herkules–Kazánszoros
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Kiss Gyula
27
Babatúra a Szolcsvai-búvópatakhoz
Torockói-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Veres Ágnes
27
Dél-Hargita
Tusnádújfalu– Mitács pusztája– Tusnádfürdő
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Kovács János
27
Gyalogtúra: Pătrăiţeşti-vízesés
Aranyosfő
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Torma Jozsef
27
Őszi Fesztivál
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna, Bloj Anna, Kelemen Ilona
27
Énlaki falunap
Énlaka
Etéd Önkormányzata
Dancs Alpár
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
163
2014
SZEPTEMBER 164
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
27
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
27
Carpathian Gladiator
Gyilkostó üdülőtelep ForFun, Gyergyószentmik- Pál Levente lós Művelődési Központ
27
Aradi Ifjúsági Nap
Arad
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
Molnár Melinda, Nagy Zsolt
27
Homoktövisgyűjtés
Beszterce
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
27
Igazfalvi napok
Igazfalva
Pogarmesteri Hivatal, RMDSZ Igazfalva, egyház, civilek
Ihász János
27
TRE Nőszervezet Kézműves Nap
Igazfalva
Temes megyei Református Nőszövetség
Fazakas Csaba, Kovács Ibolya
27
Állatvásár
Dánfalva, Kubik Gödör
Csíkdánfalva Önkormányzata
Both Norbert
27
Szüreti bál
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Ágoston Lehel György Kulturális Egyesület
27
Szüreti bál
Udvarfalva, Művelődési ház
Kerekes Csilla
Varga Szabolcs
27–28 Honismereti túra Bukovinába a moldvai kolostorokhoz
Bukovina
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
27–28 II. Szilvaízfőző Fesztivál
Györgyfalva, Bethlen Ház
Falu Kútja Egyesület
Nagy Ákos
27–29 Hőlégballon Parádé
Vármező
Nyárád Sportegyesület, Polgármesteri Hivatal
Kádár Levente
28
Üknyéd
Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal
Bálint Elelmér-Imre
Szent Mihály-búcsú
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
28
Szimfonikus hangverseny
Székelyudvarhely
Székelyföldi Filharmónia
28
Szépkorúak Találkozója
Végvár
Református Egyház Végvár, civilszervezetek
28
Szent Kozma és Damján vértanúk ünnepe
Kozmás, Csíkkozmás Katolikus egyház
28
Szüreti bál
Csíkkozmás, Községháza
28
Termésbál
Kászon, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Kultúrotthon Általanos Iskola
Lakatos Tamás
28
Szüreti bál
Kolozsvár, Szamosfalvi RMDSZ Kolozs megye, Kultúrotthon Szamosfalva kerület
Vér István
29
Bodolai Gyöngyi szerkesztő-író és meghívottai
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Alapítvány Ház, Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Jakabházi Béla
30
Oklándi Unitárius Egyház kapujának hely- Oklánd reállítása
Bodis Ferenc
Csíkkozmási Fiatalok
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
múzeumi restaurátor
30
Magyar népmese napja
Székelyudvarhely
Városi Könyvtár
30
Népmese napja
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
30
Nyílt napok a Máltánál
Arad
Máltai Szeretetszolgálat – Arad
Farkas Viktória, Kőműves Mária
30
A népmese napja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Simon Tünde, Jakab Erzsébet
165
2014
SZEPTEMBER 166
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
EMKE-kirándulás
Maros megye
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Kiss Zoltán Ferencz Anna
Szüreti bál
Kápolnásfalu
Helyi ifjúság
Szüreti bál
Malomfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Szüreti bál
Szentlélek, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Gyerek-szüreti bál
Szentlélek, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
Gyerek-szüreti bál
Bogárfalva, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
PROGRAMFELELŐS
Gyerek-szüreti bál
Fenyéd
Szüreti bál
Kápolnásfalu
Helyi ifjúság
Ferencz Anna
Kovács Imre
Gulyáskóstoló
Petrilla, RMDSZ székház
RMDSZ Petrilla, egyházak
Márton Csaba, Dani Emese
Kisenciklopédia Szabadegyetem: A család Vajdahunyad és az iskola nevelő szerepe
RMPSZ, RMDSZ, KUN, EMKE Vajdahunyad
Kiss Mihály András, Takács Aranka, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix
Regionális civiltalálkozó
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Incze Vanda
A tordaszentlászlói kulturális csoportok vendégszereplése Hosszúhetényben
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Thamó Laczi Enikő Gyula Közművelődési Egyesület, Tordaszentlászlói Művelődési Ház
A Magyarfenesi Stúdiószínpad külföldi turnéja
Magyarfenes
Magyarfenesi Stúdiószínpad Kun Tibor, Laczi Enikő
HELYSZÍN
Brassó Megyei Magyar Napok
Brassó
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
RMDSZ Brassó
Kovács Attila
Nyílvesszőfutam – lovas ügyességi verseny Csíkcsicsó, Olt pusztája
Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület
Lutz Levente
Szüreti bál
Madéfalva, Közösségi Ház
Madéfalvi Fiatalok
Búcsú a Hargitán
Csíkmadaras, Madarasi Hargita
Csíkmadarasi Egyház
Bálint Zsolt
Iskolakezdés
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Közsági iskolák és ovodák
Pál Katalin
Iskolakezdési szaktanácsadás
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
Magyar Kulturális Napok
Régen
RMDSZ Régen
Nagy András, Demeter Mária, Böjte Lidia, Zsigmond Zsolt
Hagyományos szüreti bál
Székelyszenterzsébet Fiatalok
Hagyományos szüreti bál
Újszékely
Fiatalok
Hagyományos szüreti bál
Alsóboldogfalva
Fiatalok
27–4
Fogyatékos személyek művelődési estje
Marosvásárhely
Olympikus Sportegyesület, Fogyatékos személyek Szociális Beilleszkedéssel Foglalkozó Egyesület
27–6
Aradi Magyar Napok
Arad
RMDSZ Arad, Faragó Péter Szabadság-szobor Egyesület
Zsil völgyi Magyar Kulturális Napok
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, Ifjúsági szervezet, EMKE
2014
RENDEZVÉNY
SZEPTEMBER
NAP
Soós Zsigmond
Benedekfi Dávid, Antal Amália, Nagy Attila Zoltán
167
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
1
Idősek napja
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
1
Idősek világnapja
Máréfalva, Balázs Gyulafehérvári Caritas Imre Képtár, Művelő- Családsegítő Szolgálat dési Ház
1
Idősek világnapja
Korona terem
Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
1
Idősek világnapja
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
Wersanski Eduárd, Léka Erzsébet
1
Idősek világnapja
Kolozsvár
RMDSZ Kolozs Megye
Barabás Katalin
1
Magyar Pedagógusok Napja, Márki Sándor-díjak átadása
Arad, Csiky Gergely Főgimnázium
Romániai Magyar Pedagó- Kiss Anna, Szabó gusok Szövetsége – Arad Attila megyei Szervezet
1
A magyar népmese napja – maratoni meseolvasó nap
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, JK
Széman Rózsa, Sallay Brigitta
1
Idősek világnapja
Göröcsfalva, Kultúrotthon
Bogátalji Mozgalom
Vizoli Zsombor
1
Idősek napja
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Városi Tanács
1
Idősek világnapja
Marosvásárhely
Marosvásárhelyi RMSZ, Béres Lóránt, Nyugdíjasok Klubja, Magá- Haller Béla, nyosok Klubja, Nőszervezet Koreck Mária
1–30
Kákonyi Csilla és Bálint Zsigmond festésze- Marosvásárhely, ti és fotókiállítása Bernády-ház
Barabás Miklós Céh
PROGRAMFELELŐS Lázár Béla Sándor István
2014 2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Kákonyi Csilla
169
2014
Október 170
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1–31
Almabálok iskolásoknak
Siménfalva, Rugonfalva, Kobátfalva
Általános iskolák
1–31
Öregek napja
Község falvaiban
Önkormányzat, egyházak
1–31
Szüreti bál
Koronka, Kultúrotthon
Gyöngyvirág Egyesület
3
Szent Ferenc, kereszténységnek fénye
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, KJFVT Doboly Beatrix
3
Szabadság-szobor Egyesület napja
Arad
Szabadság-szobor Egyesület
4
Egyeskő 60 Teljesítménytúra
Csíkmenaság– Egyeskő
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
4
Gyalogtúra: Biharfüred–Meziád
Biharfüred
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
4
Tűzoltóverseny
Homoródszentmárton Önkéntes Tűzoltók Egyesülete
4
Szelídgesztenye-fesztivál
Karácsonyfalva, Gesztenyes
Dungo Kulturális Egyesület Benedek Enikő
4
Szüreti bál
Parajd
Ide lábam... Egyesület
4
Őszi Gazdanapi Sokadalom és Nagyvásár
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente zöldségpiac mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
4
VII. Ivóvölgye Hegyi Kerékpárverseny
Ivó
Turul Panzió
4
VIII. Erdélyi Néptánc Antológia
Nyárádszereda
Romániai Magyar Néptánc Kerezsi Hajnalka Egyesület
Boda Csilla, Zsidó Zsuzsa, Mircse Irén Voniga Loránd, Barabás Levente Horváth Levente
Tiponut Mónika Godra László
Szabó Judit, Szabó Ernő
Dénes Ödön
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Szüreti bál
Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Ballok János, Kondrát Tibor, Mózes Domokos
4
Emlékkiállítás Baranyi F.
Arad
Kölcsey Egyesület
Fekete Károly
4
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Szilágysomlyói EMKE Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
4
Szüreti bál
Végvár
Önkéntes Tűzoltó Testület
4
Szüreti bál
Kozmás, Lázárfalvi Kultúrotthon
Lázárfalvi Fiatalok
4
Szüreti bál
Csíkszentkirály, Kul- Csőszök túrotthon
Gál Mária
4
Hagyományos szüreti bál
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület
Szőcs Mihály
4
Lovas Napok
Bekecs-tető
Kulturális Egyesület
Kacsó Antal
4
Termés Nap
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
5
Idősek napja
Énlaka
Etéd Önkormányzata
Szőcs László
5
Idősek napja
Körispatak
Etéd Önkormányzata
Szőcs László
5
Idősek napja
Siklód
Etéd Önkormányzata
Szőcs László
5
Idősek napja
Nagygalambfalva, Református Egyház, Önkor- Kányádi György, Református templom mányzat, iskola Gyerkó Levente, Bálint Hajnal
5
Idősek napja
Kisgalambfalva, Református Egyház Református templom
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Pataki Árpád
Kányádi György
171
2014
Október 172
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5
Idősek napja
Kányád
Kánya Egyesület, Kányád Önkormányzata
Szabadi Kinga
5
Idősek napja
Kissolymos, Unitárius templom
Kissolymosi Unitárius Egyház
Jabab Zsolt
5
Idősek napja
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
5
Ifjúsági szüreti bál
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
ifjúság
5
Sikaszó falu búcsúünnepe
Sikaszó
Zeteváralja, római katolikus Mátyás Gábor plébánia
5
Megemlékezés
Zsibó, RMDSZ Jibó, Wesselényi Református templom Társaság
Sárközi Pál
5
Szüreti mulatság
Györgyfalva, Kultúrotthon
Georgikon Alapítvány
Sajgó Melinda
5
Az ember tragédiája – Rendhagyó irodalomóra középiskolásoknak
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
5
Jótékonysági bál
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Lakatos András
5
Vértanúk példája
Petrilla-Lónya, Refor- RMDSZ Petrilla, egyházak mátus templom
Kovács Szabadi Levente, Kovács Kati
5
Idősek napja
Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János, Papp Csaba
5
Idősek világnapja
Szilágybagos
Szilágybagosi Polgármesteri Hivatal
Marina Ida, Bernáth István
Tornai Dénes
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5
Madách Imre halálának 150. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
5
Arató hálaadási ünnep
Fazekasvarsánd, Fazekasvarsándi Evangéli- Horváth Csaba Evangélikus templom kus Egyház
5
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Acsádi Annamária, EMKE, RMDSZ Széman Rózsa
5
Ősszel a természetben
Beszterce
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea, Máthé Lóránd
5
Templomszentelés
Beszterce
Római Katolikus Egyház Beszterce
Geréd Péter
5
Templomszentelés
Mezőerked
Római Katolikus Egyház Beszterce
Geréd Péter
5
Idősek találkozója
Máriafölde
RMDSZ Máriaföld
Kaszta Árpád, Boncidai Ilonka
5
Katalin-bál
Madéfalva, Közösségi Ház
Madéfalva Község
Bartos Angyalka
5
Rózsafüzér Királynője-búcsú
Csíkszentgyörgy
Római katolikus plébánia
Pál Vilmos Barna
5
Idősek napja
Dánfalva, Vendégház Csíkdánfalva Önkormányzata
Szabó Imre
5
Öregek vasárnapja
Szentgericei Unitári- Szentgericei Unitárius us templom Egyház
Varró B. Barna
5
Idősek napja
Nagyernye, Kultúrotthon
Kali Gabriella, Kádár Zsolt
5
Pedagógusok világnapja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely, Pegadógus Szövetség
Haller Béla
6
Az aradi vértanúk emlékünnepsége
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
Benedek László
Tamás G. Melinda
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
173
2014
Október 174
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6
Emlékezés az aradi vértanúkra
Temesvár, Sági úti temető
Geml József Társaskör
Ördög Imre
6
Megemlékezés
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
6
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Ditró
Ditró Község Önkormányzata
Fazakas Szilárd
6
Az aradi vértanúk emlékünnepsége
Kápolnásfalu
Kápolnás község Önkormányzata
Benedek László
6
Emlékezés az 1848–1849-es szabadságharc Aradon kivégzett 13 vértanú tábornokára
Székelykeresztúr, Molnár István Múzeum, Millennium emlékmű
Székelykeresztúr város Önkormányzata, Petőfi Sándor Általános Iskola
Simó Béla, Simó Ildikó, Faluvégi-Bartha Noémi, Benyovszki Lajos
6
Aradi vértanúk – megemlékezés
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
6
Október 6-i megemlékezés
Gyergyószentmiklós, római katolikus temető
Gyergyószentmiklós PolPál Levente gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
6
Akikben nékünk az Isten izen... – Aradi vértanúk az irodalomban
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
6
A vértanúk emlékére
Hunyad megye
RMDSZ VH, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, EMKE, KUN HT
Takács Aranka
6
Aradi vértanúk
Brád
RMDSZ Brád
Baráth Árpád
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6
Aradi vértanúk napja
Petrozsény, Római katolikus és Református templom
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, EMKE
6
Főhajtás a vértanúk előtt
Vajdahunyad
Diversitas, Corvin Savaria Takács Aranka, Társaság, RMPSZ, RMDSZ, Gherghina Rozália, KUN, EMKE Vajdahunyad Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix
6
Az október 6-i vértanúk emlékére
Vulkán
RMDSZ Vulkán
Pepelán Tilda
6
Vértanúinkra emlékezünk – történelmi vetélkedő
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Balogh B. Csaba, Kun-Gazda KingaViola
6
Koszorúzás, megemlékezés az aradi vértanúkról
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
6
Az aradi vértanúkra emlékezünk
Magyarléta
Magyarlétai Református Egyházközség, RMDSZ Magyarléta
Máté István, Mátyás Attila, Halmi László
6
Az aradi vértanúkra emlékezünk
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, RMDSZ Tordaszentlászló
Boldizsár Zeyk Zoltán, Boldizsár Zeyk Imre
6
Az aradi vértanúkra emlékezünk
Magyarfenes
Magyarfenesi Református Egyházközség, Magyarfenesi Vegyeskar
Lengyel István, Toth Guttman Emese
6
Aradi vértanúk emlékünnepség
Kolozsvár, Házsongárdi temető, Szamosfalva
RMDSZ Kolozs Megye
Vincze László, Biró Attila
Wersanski Eduárd, Szász János, Márton Zoltán
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
175
2014
Október 176
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
6
Megemlékezés az október 6-os eseményekről
Kolozs megye
KIFOR
6
Nemzeti gyásznap
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
6
Koszorúzás
Fazekasvarsánd, RMDSZ Fazekasvarsánd Evangélikus templom
Tóth Mihály, Bodonyi Erzsébet
6
Hősök voltak – emlékezzünk az aradi vértanúkra
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
6
Az aradi 13 vértanú emléknapja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László, Szilágyi Magdolna
6
A 13 aradi vertanúról való megemlékezés
Detta
RMDSZ Detta
Czifra Iuliana
6
Emlékezés az aradi vértanúkra
Temesvár, Sági úti temető
Geml József Társaskör
Ördög Imre
6
Idősek napja
Madéfalva, Közösségi Ház
Madéfalva Község
Bartos Angyalka
6
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Backamadarasi Református templom
Backamadarasi Református Egyház
Koncz László Ferenc
6
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Marosludas, Magyar Ház
Ludas, RMDSZ-Székház
Kocsis Csaba, Toth Sándor, Kiss István, Enyedi Mihály
6
Október 6-i megemlékezés
Régen, Művelődési Ház
RMDSZ Régen
Fábián András
6
A 13 aradi vértanú emléknapja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László
6
Aradi vértanúk ünnepi rendezvénysorozat Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Novák Zoltán, Haller Béla
6
A szabadság vértanúira emlékezünk
Szent István Kör
Szőcs Péter
Szatmárnémeti
PROGRAMFELELŐS Vincze Róbert
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
7
Fotókiállítás
Kolozsvár
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Lőrinczi István
8
UEKE Fotókiállítás
Székelyudvarhely Művelődési Ház
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
UEKE
8
Irodalmi Kávéház: Kemény Zsigmond – Özvegy és leánya
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, Szilágysomlyói EMKE Acsádi Annamária
8
Magyarok Nagyasszonya-búcsúnapok
Csíkpálfalva
Helyi tanács, Baranta Egyesület, Csomortányért Egyesület
8
A 13 aradi vértanú – Emlékünnepség
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Kalmár Zoltán, Egyesület Szabó János
10
Öregek napja
Homoródszentmárton Györfi Tibor Nyugdíjas Klub
Nágó István
10
Gólyabál
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Konya Maria
11
Gyalogtúra: Grohot
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Császár Mária
11
Idősek napja
Kápolnásfalu
Önkormányzat, római katolikus plébánia
11
Kerpely Kálmán emléknap, Kerpely Kálmán születésének 150. évfordulója
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya
Bitay Enikő
11
Kirándulás: Hollókő
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Fekete Irén
11
Less Nándor-teljesítménytúra
Magyarország
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
11
Túra a Háromszéki-havasokba
Musató-csúcs
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Csóg Réka
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Ferencz Csaba
177
2014
Október 178
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
11
Idősek napja
Kápolnásfalu
Kápolnás község Önkormányzata, Római katolikus plébánia
11
Szüreti bál
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
11
Szüreti jótékonysági bál
Temesvár
Kohézió Egyesület
Sipos Ilona-Icu, Vetési Zoltán, Hollo László
11
Káposztavásár-vágás
Csíkszépvíz
Szépvíz Községháza
Ferencz Tibor
11
Gyöngykoszorú Fesztivál
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bekecs Néptáncegyüttes
11
Szüreti kupa
Kraszna
RMDSZ Kraszna
Szőnyi Lajos, Oláh Miklós
11
Nagykárolyi szüreti bál
Nagykároly
Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület
Vénig Gabriella
12
Túra a Királykőre
Királykő
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
12
Szüreti bál
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
12
Idősek napja
Csíkszentkirály, Római katolikus templom, Kultúrotthon
Tiva Egyesület
Gál Mária
12
Idősek köszöntése
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
12
Szüreti bál
Zágon
Gyöngyvirág tánccsoport
Barabás Tünde
13
Őszi állatvásár
Lövéte, Vásárkert
Lövéte Önkormányzata
Györgylőrincz Ernő
14
Irodalmi kör – Dr. Brauch Magda, Regéczy Arad Szabina Perle: Tompa László-megemlékezés
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
A látássérültek világnapja
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
16
Az 1848-as Székely Nemzetgyűlés 166. évfordulója
Agyagfalva
Agyagfalva 1848 Kulturális Farkas Mózes, Alapítvány, Bögöz Községi Szilágyi Ferenc RMDSZ
16
Kenyér világnapja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs
17
Az ’56-os magyar forradalom szilágycsehi Szilágycseh résztvevője
Tövishát Kulturális Társaság
Vida Katalin
17
Szüret a Magurán – szüreti szokások felele- Szilágysomlyó venítése egy szüreti bál segítségével
Báthory István Alapítvány, RMDSZ, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Márton Gabriella, Széman Rózsa
17
Az Evangélikus-lutheránus templom felszentelésének 175. évfordulója. Az első temesvári közös protestáns templom
Temesvár
Temesvári Ev-Luth. Egyházközség, Belvárosi Református Egyház
Kovács Zsombor, Fazakas Csaba
17
Kriza János ballada- és mesemondó verseny megyei szakasza
Zilah
Simion Barnutiu Általános Pály Kis Éva Iskola Zilah
18
Budvár Kupa természetjáró verseny – őszi szakasz
Zeteváralja
Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhely
Kiovács-Kendi Lehel
18
Gyalogtúra a Zászpás-tetőre
Fekete-Göde
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Bod Attila
18
Gyalogtúra: Gutin–Kakastaréj
Gutin-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Huszár István
18
Kosaras szüreti bál
Zsilvásárhely
RMDSZ Gorj megye
Şerbănoaica-Ilyés Klára
18
Székely Zsiga teljesítménytúra
Szolcsva– Aranyosrákos
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Pálfi Miklós-Zoltán
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
179
2014
Október 180
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
18
Az 1848-as székely nemzetgyűlésről való megemlékezés
Agyagfalva szoborcsoport
Bögöz község Önkormány- Farkas Mózes zata, 1848-as Alapítvány
18
Termésünnep
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
Éva Hagyományőrző Klub
Sánduly Margit
18
Szüreti bál
Déva
RMDSZ Déva
Pogocsán Ferdinánd
18
Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója
Csíkszereda
Romániai Magyar Néptánc Kerezsi Hajnalka Egyesület
18
Égig érő fa – Benedek Elek mesemondóver- Szilágycseh seny
Tövishát Kulturális Társaság Szekeres Enikő
18
Kolozs megyei szüreti bál
RMDSZ Kolozs Megye, KIFOR
Geréd Imre
18
XXIII. Honismereti év megnyitója. Előadás: Kolozsvár, Györkös Kós Károly, az építész Mányi Albert Emlékház
Kőváry László Honismereti Kör
Ács Zsolt, Kiss Margit, Soós István
18
Megemlékezés és koszorúzás a szamosfalvi Kolozsvár, RMDSZ Kolozs megye, 1848-as emlékműnél szamosfalvi 1848-as Szamosfalva kerület emlékmű
Vér István
18
Szakmai tanácskozás – Népművészet tegnap, ma, holnap
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Tifán Irén
19
Brüll Emánuel-emléktúra
Brüll-kilátó
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Szőcs János
19
Szépkorúak napja
Homoródalmás, Kultúrotthon
Polgármesteri Hivatal
Rigó Mihály
19
Állatvásár
Homoródszentmárton
19
Idősek napja
Csíkszentlélek, Csík- Csíkmindszenti Kulturális mindszenti kultúrház és Sportegyesület, Polgármesteri Hivatal
Kolozsvár, Sportcsarnok
PROGRAMFELELŐS
Keresztes Balázs
HELYSZÍN
19
Tanulmányi út – Torockó, Nagyenyed, Magyarlapád
Torockó, Nagyenyed, Kőváry László Honismereti Ács Zsolt, Magyarlapád Kör Kiss Margit
20
Kilencedikesek összerázója
Algyógy
Bethlen Gábor Alapítvány
Kónya Tibor
20
Kulcsár-Székely Attila pódiumműsora
Segesvár, Gaudeamus Ház Oktatási és Művelődési Szórványközpont
Segesvári Gaudeamus Alapítvány
Fodor Gyöngyi
22
Rendhagyó történelemóra
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, KJFVT Doboly Beatrix
22
Tökfesztivál
Székelykeresztúr, Gyermekek Klubja, Sportpálya
Szitakötő Egyesület
Salat Judit
22
Virtuális cégek bemutatkozása
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Lőrincz Helga
22
Concordia vonósnégyes műsora
Segesvár, Polgármes- Segesvári Gaudeamus teri Hivatal díszterme Alapítvány
Farkas Miklós
23
Megemlékezés
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Zoltán
23
Az 1956-os forradalom – megemlékezés
Bögöz, Református templom
Református Egyház
Szilágyi Ferenc
23
Emlékezés az 1956-os magyar forradalom Székelykeresztúr, és szabadságharc kitörésének 58. évfordu- Katolikus templom, lójára Millenniumi emlékmű
Székelykeresztúr város Önkormányzata, székelykeresztúri történelmi egyházak, Zeyk Domokos Technológiai Líceum
Benyovszki Lajos, Pávai Gyöngyvér, történelmi egyházak lelkészei
23
1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepsége
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Székelyudvarhely
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
181
2014
Október 182
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
23
'56-os megemlékezés
Gyergyószentmiklós, római katolikus temető
Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente mesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
23
A jeltelen sírok hősöket rejtenek – Történelmi vetélkedő az ’56-os forradalom emlékére
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika, Alapítvány Gróf Mikó Imre Kovács Levente Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
23
Rendhagyó történelemóra '56
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Kovács Erzsébet
23
Megemlékezés az 1956-os forradalomról
Petrozsény
Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, EMKE
András József
23
Az 1956-os szabadságharc és forradalom emléknapja
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, RMDSZ Tordaszentlászló
Boldizsár Zeyk Zoltán, Boldizsár Zeyk Imre
23
1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepség
Kolozsvár, Sétatér
RMDSZ Kolozs Megye, Pro- Biró Attila, Nagy Kolozs Ildikó
23
Megemlékezés az 1956-os forradalomról
Kolozs megye
KIFOR
Vincze Róbert
23
Az 1956-os forradalom
Arad
RMDSZ Arad
Faragó Péter
23
56-os emlékműsor
Arad, RMDSZ székház
In memoriam 1956
Jámbor Ilona Faragó Péter
23
Az 1956-os forradalom emléknapja
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Hegyi László, Kovrig Magdolna
23
EMISZ-megemlékezés
Brassó, Reménység Háza
RMDSZ Brassó
Kovács Attila
23
Október 23. – Nemzeti ünnep
Csíkszereda
Csíkszereda megyei jogú város
Antal Attila
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
23
Október 23. – Nemzeti ünnep
Temesvár
RMDSZ Temes megye
Halász Ferenc, Fazakas Csaba
23
Október 23. – Nemzeti ünnep
Csíkszereda, 1956os tér
Csíkszereda megyei jogú város
Kulturális iroda
23
Megemlékezés az '56-os forradalomról
Marosludas, Magyar Ház
23
Az 1956-os forradalom emléknapja
Erdőszentgyörgy
Szent György Technológiai Tóth Domokos, Líceum, Bodor Péter Műve- Hegyi László lődési Egyesület
23
1956-os megemlékezés
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Novák Zoltán
23
Történelmi előadás
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Szőcs Péter
24
Operett napja
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga
24
56-os emlékműsor
Pécska, 2-es Iskola díszterme, Szentháromság tér
In memoriam 1956
Jámbor Ilona, Bölöni György
25
Csipkelekvár-fesztivál, Kalotaszentkirály
Kalotaszentkirály
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
25
Gyalogtúra a Barta-tetőre
Görgényi-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Sükösd Sándor
25
Részvétel a kalotaszegi csipkelekvár-feszti- Kalotaszentkirály válon, túra a Hármas-kősziklára
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
László Györgyi
25
Szüreti bál
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
Kisjenő, Erdőhegy
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Kocsis Csaba, Toth Sándor, Kiss István, Enyedi Mihály
183
2014
Október 184
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
25
Házasember szüreti bál
Bögöz Művelődési Ház
Fiatalság
25
Szépkorúak napja
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata Széles Csaba
25
Hagyományos termékek vására
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
25
VI. Ivóvölgye Favágóverseny
Ivó
Turul Panzió
Dénes Ödön
25
Szüreti bál
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Iosan Öcsi, Fogarasi Károly, Kovács Sándor, Dobre Gabriella, Borgovan Anna
25
Szüreti bál
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület
Wersanski Eduárd, Stoica Alex
25
Kolozs megyei szüreti bál
Kolozsvár
KIFOR
Vincze Róbert
25
II. Nemzetközi Kórustalálkozó
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
25
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Szilágysomlyói EMKE Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
25
Gyereksarok a Kolozs megyei szüreti bálon Kolozsvár
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Márton Orsolya
25
Szüreti kosaras bál
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
26
Bukovinai Székely Mesemondó Vetélkedő
Csernakeresztúr
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Szabó Julianna
26
Megemlékezés az 1848-as forradalomról
Harasztos, RMDSZ Harasztos Református templom
Nagy Klára
Széll Jenő
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
26
Megemlékezés az 1956-os forradalomról
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Acsádi Annamária, Szilágysomlyói EMKE Széman Rózsa, Balla Bernadett
26
Mindszent búcsú ünnepe
Csíkszentlélek, Csíkmindszent
Római Katolikus Egyház
26
Idősek napja
Csíkmadaras, Kultúr- Csíkmadarasért Egyesület otthon
26
Hagyományos szüreti bál
Marosludas, Tivoli Vendéglő
Hajdina Néptánc Egyesület Toth Sándor, Kiss István, Enyedi Mihály
27
Teaház – idősek klubja
Szilágysomlyó
RMDSZ Szilágysomlyó, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
28
Könyvtári esték
Déva
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda KingaViola
29
Búcsú, bál
Pálfalva, Római katolikus templom, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
29
Szüreti bál
Medgyes
RMDSZ Medgyes, EMKE Balázs Béla Attila, Medgyes, MADISZ Medgyes Orosz Csaba, Balázs Botond
30
Székelykapuk regionális fóruma
31
Reformáció ünnepe
2–5
21. Őszi vásár
Demeter Gergely
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Biró Éva
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Szallós Kis Judit
Backamadarasi Református templom
Backamadarasi Református Egyház
Koncz László Ferenc
Székelyudvarhely
Príma Rádió, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa
185
2014
Október 186
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
3–4
XVI. Évadnyitó Őszi Fesztivál
Szamosújvár
Téka Alapítvány
3–4
XXII. Báthory Napok – benne a XXI. Orvostovábbképző
Kolozsvár
Báthory István Alapítvány, dr. Széman Péter, EMEOGYSZ, MET dr. Bódis György
3–5
Őszi hadjárat
Szentegyháza
Szentegyházi Hagyomány- Molnár Tibor őrző Huszár Egyesület
4–5
Gyalogtúra: Hargita-fürdő–Madarasi Hargita
Hargita-hegység
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Kocsis András, Fazakas Robert
4–5
Néphagyományai által él a szórvány. Maros, Fehér és A Kökényes Néptáncegyüttes kultúra-nép- Szeben megyék 10 szerűsítő karavánja Maros, Fehér és Szeben szórványtelepülése megyék 10 szórványtelepülésén, VI. kiadás
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Bándi Timea, Molnár Margit, Barabás Annamária
4–6
Megemlékezés az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról
Temesvár
RMDSZ Temes megye
Fazakas Csaba, Sipos Ilona
4–30
Kortárs művészeti parádé
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
Tosa Szilágyi Katalin
7–12
Resicabányai Magyar Napok
Resicabánya, Magyar Ház
Platanus Egyesület
Bálint Mihály, Kun László
10–12 Dalospacsirta és Cserkész szüreti bál
Marosszentgyörgy
21 Petki Dávid CsCs
Molnár Szilárd
11–12 Magyarok Nagyasszonya-búcsúnapok
Csomortán
Helyi tanács, Baranta Egyesület, Csomortányért Egyesület
Ferencz Csaba
11–12 A Kökényes Néptáncegyüttes kultúra-nép- Maros, Fehér és szerűsítő karavánja, VI. kiadás Szeben megyék 10 szórványtelepülése
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Bándi Timea, Molnár Margit, Barabás Annamária
10–12 II. Termésnap Várfalván
Erdélyi Kárpát-Egyesület
Veres Ágnes
Várfalva
PROGRAMFELELŐS Egri Hajnal
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
16–19 Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944–1945-ben. Konferencia a Malenkij Robot emlékév keretében
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Murádin János Tudományegyetem, TMK, Szerencs város Német Nemzetiségi Önkormányzata, Gulágkutatók Nemzetközi Társasága
17–18 Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok
Dicsőszentmárton
Kis-Küküllő Alapítvány
Balázs Edit Éva
18–19 Bucsecs-túra
Buşteni–Pichetul Roşu–Prepeleac– Mălăieşti–Brâul caprelor–Omul– V. Gaura–Bran
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Tőke Dénes
18–20 Csipkebogyó-fesztivál
Kalotaszentkirály
Kalotaszentkirályi Vendég- Péter Mónika-Mária fogadók Egyesülete
18–25 Vörösmarty Szavalóverseny
Zsibó
RMDSZ Zsibó, Wesselényi Társaság
21–25 A Kolozsvár Társaság Októberi Napjai
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
24–25 Önkéntes kórházi betegápoló képzés
Marosvásárhely, Bod Szent Balázs Alapítvány Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ
Dr. Vicsi Ildikó
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Csatlós Sándor, Deák Hilda
24–25 XV. Film- és Médiatudományi Konferencia Sapientia Erdélyi Erdélyben Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
dr. Pethő Ágnes
24–26 XVIII. Mezőségi Fesztivál
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
24–26 Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál – PADIF 2014
Szilágycseh
Berekenye Ifjúsági Társaság Bodea György
187
2014
Október 188
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
25–26 Bethlen-napok
Nagyenyed, Gyulafehérvár
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Melánia
26–28 Báthory-napok
Medgyes
Báthory István Általános Iskola
Szederjesi György
28–30 Szeben Megyei Magyar Napok
Medgyes
RMDSZ Medgyes, EMKE Balázs Béla Attila, Medgyes, MADISZ Medgyes Fazekas Attila László, Balázs Botond
6–23
Megemlékezések
Marosszentkirály, RMDSZ Marosszentkiráy történelmi egyházak
Szüreti bál
Bogárfalva, Kultúrotthon
Ifjúsági szüreti bál
Fenyéd
Szépkorúak köszöntése
Székelyvarság, Műve- Székelyvarság község Önlődési Ház kormányzata
Tamás Ernő Takács Aranka
Horváth Anna, Veres László
Farkaslaka Önkormányzata
Szüreti bál
Vajdahunyad
Vajdahunyadi RMDSZ
Szüreti bál
Tordaszentlászló
THN, Tordaszentlászlói Mű- Laczi Enikő, velődési Ház Enyedi Tamás
Szüreti bál
Magyarfenes
Magyarfenesi Stúdiószínpad Kun Tibor, Krasznai Márton
Termésünnep
Csíkcsicsó, Kultúrotthon
Csíkcsicsói Keresztény Ifjak, Kájoni Tanoda
Idősek napja
Csíkszereda
Hargita Megyei Idősek Ta- Máthé Rudolf nácsa, Csíkszereda megyei jogú város
Idősek napja
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne
Helyi Tanács, Csomortányért Egyesület, Dolna Egyesület
Lutz Levente
Ferencz Csaba, Zöld Ilona, Bakó Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
A magyar festészet erdélyi nagyjai. Emlékezés Miklóssy Gáborra. A Dónát úti műtermek régi mestereiről
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
Iskolai szüreti bálok
Backamadarasi és Szentgericei Kultúrotthon
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola, Szentgericei Elemi Iskola
Marc Erzsébet
VII. Hagyományos szüreti kosaras bál
Backamadarasi kultúrotthon
Backamadarasi Szőlőtermesztők és Borászok Egyesülete
Szőcs Antal
500 éves Dózsa György – megemlékezés
Régen, Dió ház
Kemény János Művelődési Társaság
Böjte Lidia
Idősek napja
Újszékely
Egyház, Önkormányzat
Lelkipásztorok
Idősek napja
Székelyszenterzsébet Székelyszenterzsébet, Református Egyház Egyház, Önkormányzat
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
Október
NAP
Kincses Kálmán
Idősek napja
Alsóboldogfalva
Óvodások szüreti bálja
Székelyszenterzsébet Óvoda
Lelkipásztorok
Őrültök-bál I–IV. osztályosoknak
Székelyszenterzsébet Pécsi Simon Általános Iskola Szakács Anikó
Nagy Hajnal, Buzogány Erzsébet
189
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1
Megemlékezés elhunyt tagtársainkról
Házsongárdi temető
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Kovács D. Zsuzsa
1
A két világháborúban elesett hőseinkre emlékezünk
Székelyvarság
Székelyvarság község Önkormányzata
Tamás Ernő
1
Koncert és szüreti bál
Harasztos, Művelődési Ház
RMDSZ Harasztos
Széll Jenő
1
Koszorúzás Kántorné Engelhárdt Anna sírjánál
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
1
Halottainkra és a falu határában elesett honvédekre emlékezünk
Tordaszentlászló, Magyarfenes
Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, RMDSZ Torda szentlászló
1
Gyertyagyújtás a szamosfalvi 1848-as emlékműnél
Kolozsvár, szamosfalvi RMDSZ Kolozs megye, 1848-as emlékmű Szamosfalva kerület
Vér István
2
Máréfalváért díj díjátadó ünnepsége
Balázs Imre Képtár, Kőlik Hagyományőrző Máréfalvi Művelődési Művelődési Egyesület ház
Szallós Kis Judit
2
Családbarát, játékos nap az állatkertben
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
András Erika, Török Zsuzsa
2
Túra a Révi-szorosba
Király-erdő-hegység Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Ambrus Tibor
2
Nyugdíjasok napja
Petrilla, RMDSZ-székház
RMDSZ Petrilla, egyházak
Ifj. Kovács István, Kovács Kati
3
Erdélyi népi hagyományok
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Ferencz Ernő Egyesület
2014 2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
Boldizsár Zeyk Zoltán, Boldizsár Zeyk Imre, Tamás Gebe András
191
2014
NOVEMBER 192
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
4
Mártírok napja
Brassó, Áprily Lajos Főgimnázium, Reménység Háza, Földvári emlékmű
RMDSZ Brassó
5
Codex hangverseny
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
Farkas Miklós
5
Mikulás-ünnepség
Kisbácsi Községi Művelődési Ház
Pro-Kisbács Egyesulet
Deák Ferenc, Pop Piroska, Gábor Árpád
7
Irodalmi nap- és népdalest
Csíkcsicsó, Kultúrotthon
Csíkcsicsói Keresztény Ifjak, Kájoni Tanoda
Lutz Levente
8
Elhull a virág, eliramlik az élet XXV. Őszi szavalóverseny
Gyergyószentmiklós Karácsony János Alapítvány
Ferenczi Attila
8
Gyalogtúra a Kőgombákhoz
Görgényi-havasok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Vita Zoltán
8
XIV. Nagy olajgyűjtési akció
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Bara Lilla
8
Szent Imre-napi búcsú
Máréfalva, Római katolikus templom
Máréfalvi katolikus plébánia
Egyed Gábor
8
Táncház
Máréfalva, Arimi Bár, Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Művelődési Ház Egyesület
András Lóránd
8
Szüreti bál
Szilágybagos
Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület
Szabó Tamás, Bernáth István
8
Mesemondóverseny
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Széman Rózsa, Bara Jusztina, Szodorai Melinda
Kovács Attila
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
8
Szüreti bál
Szilágycseh
Berekenye Ifjúsági Társaság Szőke Anna, Szőke Sándor
8
Magyarszentmártoni búcsú
Magyarszentmárton RMDSZ Magyarszentmárton
Boros György
8
Értékkeresőben
Temesvár
Kohézió Egyesület
Vetési Zoltán
8
Iskolák közötti műemlék-ismereti vetélkedő
Kolozsvár
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
Takács Gábor
8
Márton-nap
Erdőszentgyörgy
Százfonat Szociális és Kulturális Egyesület
Ambrus Emese, Barabás Ágnes, Szilágyi Mónika, Szekeres Melinda, Jakab Erzsébet
8
Táncház
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
9
Gyalogtúra: Hármashatárjárás
Bihar–Kolozs–Szilágy Erdélyi Kárpát-Egyesület megye határa '91 Nagyvárad – Bihar
Danicska János
9
Vári László-emléktúra
Vlegyásza-hegység
Szilágyi András
9
XIX. Műkedvelő Színjátszók Találkozója
Pál Levente Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós PolMűvelődési Ház gármesteri Hivatala, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ
9
Reformáció emléknapja a németekkel
Szászváros
Református templom
Sipos Szabolcs
9
Szüreti bál
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Máthé Lóránd
9
Búcsú
Csíkszentmárton
Római katolikus plébánia
Vakaria Béla
10
A tudomány világnapja a békéért és fejlődésért
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Novák Zoltán, Haller Béla
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
193
2014
NOVEMBER 194
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
12
Irodalmi kávéház: Arany János öregkori lírája
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, Szilágysomlyói EMKE Acsádi Annamária
13
Kossuth Lajos halálának évfordulója és zilahi vonzata
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Zilah
Lóga Zsolt
15
Gyalogtúra: Kis-Szegyesdi-völgy
Szegyesd
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
15
Kászoni-hegyek-túra
Kászonaltíz
Csíkszéki Erdélyi KárpátEgyesület
Nagy Attila
15
Túra a Bodoki-havasokba
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Dukrét Lajos
15
Fehér megyei szüreti bál
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
15
Magyar szórvány napja
Hunyad megye
RMDSZ Hunyad megye, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Dezméri István, Kofity Zoltán
15
Magyar szórvány napja
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet, EMKE
Benedekfi Dávid, Antal Amália
15
Magyar szórvány napja
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, Carbo Gremium Humanitárius Egyesület, EMKE
Wersanski Eduárd, Szász János
15
Magyar szórvány napja
Vajdahunyad
Diversitas, Corvin Savaria Takács Aranka, Társaság, RMPSZ, RMDSZ, Kofity Zoltán, KUN, EMKE Vajdahunyad Doboly Beatrix
15
Hagyományos évadzáró ünnepség
Tornya
PRO PIR KULT
Tóth Piroska, Suttyák András
15
Magyar szórvány napja
Arad
RMDSZ Arad
Faragó Péter
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
15
Beszámolók a nyári pedagógus továbbkép- Arad, Csiky Gergely zések tapasztalatairól Főgimnázium
Romániai Magyar Pedagó- Rogoz Mariana gusok Szövetsége – Arad megyei Szervezet
15
Születésnapi ünnepség a kerek évfordulósok részére 20–100 éves korig
Fazekasvarsánd, Essig-ház
RMDSZ Fazekasvarsánd
15
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Szilágysomlyói EMKE Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
15
A magyar szórvány napja
Beszterce
RMDSZ Beszterce
Becsky Kinga, Máthé Lóránd
15
A magyar szórvány napja
Temesvár
RMDSZ Temes megye
Halász Ferenc, Fazakas Csaba
16
Szenterzsébeti búcsú
Székelylengyelfalva
Római Katolikus Egyház
Bálint Domokos
16
Felenyedi Nap
Felenyed
László István, Dr. Szász Pál Egyesület, Nagy Mária, Fehér Megyei RMDSZ, Felenyedi Református Egy- Lőrincz Konrád házközség
16
Nótaest
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
RMDSZ Pusztakalán
Geller Irén, Fogarasi Izabela, Bakai Katalin
16
Festménykiállítás
Brád
RMDSZ Brád
Illés István, Raţ Janos
16
Idősek és betegek vasárnapja
Beszterce
Római Katolikus Egyház Beszterce, Szenterzsébet Nőszövetség
Geréd Péter, Horváth Erzsébet
16
Tolerancia a jövő záloga
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
16
Dávid Ferenc emlékünnepség
Szentgerice, Unitárius templom
Szentgericei Unitárius Egyház
Varró B. Barna
Török Sándor
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
195
2014
NOVEMBER 196
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
16
Tinikomédiások diákszínjátszó csoport évzáró gála műsora
Kraszna
Petőfi Sándor Művelődési Ház
17
Magyar Népdal és Népköltészet hete
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
17
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Segesvár, Gaudeamus Segesvári Gaudeamus Ház, Oktatási és Alapítvány Művelődési Szórványközpont
18
Irodalmi kör – Jókai Mór reformkori regényei Arad
19
Szent Erzsébet-ünnepség
Gyimesközéplok, Szent Erzsébet Líceum Szent Erzsébet Líceum
Ambrus István
19
Erzsébet-napozás Székelyszenterzsébeten
Székelyszenterzsébet
Kincses Kálmán, Kincses Olga
21
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 13. fórum
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő
21
A Magyar Tudomány Napja
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
21
Magyar pedagógusok konferenciája
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Lőrincz Helga
21
Kórustalálkozó
Arad
Kölcsey Egyesület
Fekete Károly
21
András-napi bál
Madéfalva, Közösségi Ház
Madéfalva Község
Bartos Angyalka
21
Erzsébet-napi táncház
Szilágynagyfalu
Báró Bánffy György Kulturális Társaság
Posta Rozália
Tóth Árpád Irodalmi Kör
PROGRAMFELELŐS Ozsváth Ilona
Fodor Gyöngyi
Regéczy Szabina Perle
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
21
Katalin-napi táncház
Kraszna
Petőfi Sándor Művelődési Ház
Lelik Berta
21
Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Kolosváry Bálint Emlékkonferencia
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK, EME
Veress Emőd
22
Kolosváry Bálint Emlékkonferencia
Kolozsvár
EME Jog-, Közgazdaság- és Kokoly Zsolt Társadalomtudományi Szakosztály, Sapientia EMTE Jogtudományi Intézet
22
Erdélyi Természettudományos Konferencia Kolozsvár
EME Természettudományi Kékedy-Nagy László Szakosztály
22
Gombásztúra
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Frink György
22
Katalin-bál
Kápolnásfalu
Kápolnásfalu Önkormányzata
Ferencz Anna
22
Szent Erzsébet- és Katalin-bál
Temesvár, Székház
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
22
XV. Műszaki Tudományos Ülésszak
Kolozsvár
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bitay Enikő Műszaki Tudományok Szakosztálya
22
Katalin-napi kosaras bál
Máréfalva, Művelődési Ház
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd
22
XVI. Udvarhelyszéki felnőtt amatőr színját- Kobátfalva szó találkozó
Felnőtt műkedvelő színjátszók
Boros Ibolya
22
Névnapi bál
Györgyfalva, Kultúrotthon
Georgikon Alapítvány
Sajgó Melinda
22
Klebelsberg-nap
Pécska
Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület
Nagy István
22
András-bál
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
197
2014
NOVEMBER 198
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
22
Adventi kézműves foglalkozás
Fazekasvarsánd, Essig-ház
Katica-Buburuza Egyesület Gyurkócza Tünde
22
Szt. Erzsébet és Katalin-bál
Temesvár, Székház
Geml József Társaskör
Wenczel Hajnalka
22
Katalin-bál
Csíkcsicsó, Kultúrotthon
Csíkcsicsói Keresztény Ifjak, Kájoni Tanoda
Lutz Levente
22
Ifjúsági Katalin-bál
Dánfalva, Vendégház Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
22
Kosaras Katalin-bál
Csíkmadaras, Kultúr- Csíkmadarasért Egyesület otthon
Biró Éva
22
Erzsébet- és Katalin-bál
Kozmás, Tulipán Panzió
Tulipán Panzió
Pari Ildikó
22
Katalin-napi műsor
Csíkszentkirály, Kultúrotthon
Vadrózsa Néptánccsoport
22
Katalin-bál
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
22
Érmindszenti zarándoklat (XXV. kiadás)
Adyfalva
Muzsnay Árpád
22
Életutak, példamutató egyéni sorsok: Pákey Lajos – előadás
Kolozsvár, Györkös Kőváry László Mányi Albert Emlék- Honismereti Kör ház
Kiss Margit, Ács Zsolt
22
Színdarabos bál
Szentgerice, Kultúrotthon
Szőcs Mihály
22
Iskolabál
Nagyernye, Kultúrotthon
22
Katalin-bál
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége
Sancta Gratia Egyesület
PROGRAMFELELŐS
Kali Gabriella RMDSZ Marosvásárhely, Nőszervezet
Koreck Mária, Bakó Szabolcs
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22
Györffy György Történelmi Vetélkedő
Szucság
Szucsági Református Egyházközség
Tamás Ernő
23
Ünnepre jöttünk e napon
Temesvár
Bartók Béla Vegyeskar
Tácsi Erika
23
Irodalmi est
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Hamar Alpár BenGyörgy Kulturális Egyesület jamin
24
Teaház – idősek klubja
Szilágysomlyó
RMDSZ, BIA, EMKE Szilágysomlyó
Acsádi Annamária, Széman Rózsa, Balla Bernadett
25
Szent Katalin-búcsú
Ditró
Ditrói plébánia
Baróti László-Sándor
25
Könyvtári esték
Déva
RMDSZ Nőszervezet
Kun-Gazda KingaViola
25
Őszi kosaras bál
Brassó, Szent Imre Ifjúsági Ház
RMDSZ Brassó
Kovács Attila
25
Figyelemfelkeltő akció a nők elleni erőszak Kolozs megye világnapján
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Oláh Emese
25
Katalin-bál
Ny. Gálfalva
Polgármesteri Hivatal
26
Adventikoszorú-kötés
Dánfalva, Művelődési Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Katona Melinda ház
27
Műhely – adventi koszorú készítése
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, nőszervezet
Wersanski Eduárd, Nőszervezet elnöke
28
Diáknapok
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Ildikó
28
Fehér megye VIII. osztályainak találkozója Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Turzai Ildikó
28
Adventi könyvvásár
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, EMKE Acsádi Annamária
29
András-napi nyugdíjasok napja
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
Bíró Zoltán
199
2014
NOVEMBER 200
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
29
Gyalogtúra: Biharfüred–Mezőhavas-csúcs Biharfüred
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
29
Adventi gyermekfoglalkozások és jótékonysági vásár
Szilágysomlyó
EMKE, Báthory István Ala- Széman Rózsa, pítvány, Báthory Magyar Sallay Brigitta, Iskola Vida Annamária
29
Adventikoszorú-készítés
Csíkrákos, BM-székhely
Bogátalji Mozgalom
Vizoli Zsombor
29
Nádas menti falu VII. Szavalóversenye
Szucság
Szucsági Református Egyházközség
Tamás Ernő
30
Szent András-búcsú
Szentegyháza
Római katolikus plébánia
Portik Bakai Sándor
30
Szent András-búcsú
Gyimesközéplok, Központi templom
Római katolikus plébánia
Vass Nimród-István
30
Adventikoszorú-szentelés
Dánfalva, Művelődési ház
Önkormányzat
Zsók Levente
30
Adventi vásár
Backamadaras, Gyülekezeti ház imaterme
Backamadarasi Református Egyház, Kiss Gergely Általános Iskola
Koncz László Ferenc
31
Készülünk karácsonyra
Petrilla-Lónya, Refor- RMDSZ Petrilla, egyházak mátus Parókia
1–15
Lackó Katalin népdalverseny
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
1–30
Nemzedékek ha találkoznak – csoportos képzőművészeti tárlat
Kolozsvár, Barabás Miklós Galéria
Barabás Miklós Céh
3–9
36. Homoródszentmártoni Képzőművésze- Homoródszentmárton Homoródmente Művészeti Alkotótábor, Őszi téért Alapítvány
7–8
XVIII. Erdélyi Orvos Napok
Csíkszereda
Tiponut Tibor
Tinca Gizi
Tosa Szlágyi Katalin dr. Sata Attila
EME Orvos- és GyógyszeEMEOGYSZ Elnökség, résztudományi Szakosztály Dr. Pázmán Enikő
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
7–8
Magyar Tudomány Napja – konferencia
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Péter Éva
7–8
Egészséges életmód – prevenciós képzés
Marosvásárhely, Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Szent Balázs Alapítvány
Dr. Szabó MonicaIudita Maria
7–8
Kisebbségi Néptánctalálkozó
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
7–8
Márton-napi újborkostoló
Dicsőszentmárton
Szent Márton Borlovagrend Ozsaváth Jenő
7–9
Gyöngykoszorú
Marosludas, Kultúrotthon
Hajdina Néptánc Egyesület Toth Sándor, Kiss István
8–9
Civil Napok
Temesvár
Temes megyei Civil Tanács Erdei Ildikó
10–20 VII. Hunyadi Reneszánsz
Vajdahunyad
Corvin Savaria Társaság
Kiss Mihály András
12–16 Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Nagyenyed
Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ
László István, Nagy Mária
14–15 Pityókabál
Lövéte, Népház
Lövéte Önkormányzata
Lázár Zoltán
14–16 Tehetséggondozás a felsőoktatásban (kon- Sapientia Erdélyi ferencia) Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
Bodó Barna
15–16 Néphagyományai által él a szórvány. Maros, Fehér és A Kökényes Néptáncegyüttes kultúra-nép- Szeben megyék 10 szerűsítő karavánja, VI. kiadás szórványtelepülése
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Bándi Timea, Molnár Margit, Barabás Annamária
20–22 Kriza János Országos Balladamondó, Balla- Sepsiszentgyörgy daéneklő és Mesemondó Verseny
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Erdély Judit
21–23 Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók XXII. Színpad Fesztiválja
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna, Simon Tünde
Erdőszentgyörgy
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
201
2014
NOVEMBER 202
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
22–23 Néphagyományai által él a szórvány. Maros-, Fehér-, és A Kökényes Néptáncegyüttes kultúra-nép- Szeben megyék 10 szerűsítő karavánja, VI. kiadás szórványtelepülése
ALKISZ
Gagyi Zoltán, Bándi Timea, Molnár Margit, Barabás Annamária
22–24 Pentaktív
Nagyenyed
55-ös Kőműves Kelemen Cserkész Csapat
Daradics János
26–27 Adventi Szórvány Kórus Találkozó
Medgyes
MMV, EMKE Medgyes
Iszlay László
26–29 8. FfeST Nemzetközi Diákfilm Fesztivál
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Szenkovics Dezső Tudományegyetem, BBTE, Művészeti és Formatervezői Egyetem, TransFilmArt Egyesület
28–29 XI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó
Kolozsvár
Ördögtérgye Egyesület
Nyitrai Ágnes
28–30 Honismereti túra Gábor Áron születésének Háromszék 200. évfordulója alkalmából
Erdélyi Kárpát-Egyesület
Veres Ágnes
29–30 Adventi koszorú készítése
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Kocsik Imre
29–30 Partiumi Focikupa
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
Muresan István
8–9
Biharrósa, Királyerdő Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Barlangtúra, Farcu-barlang
Olimpia Sportegyesület
Nagy Endre
Nyugdíjastalálkozó
Fenyéd
Nyugdíjastalálkozó
Küküllőkeményfalva Fenyéd község Önkormányzata
Bokor Botond
Idősek napja
Lupény
Benedekfi Dávid, Antal Amália
RMDSZ Lupény, Nőszervezet
Bokor Botond
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Kisenciklopédia Szabadegyetem: Otthont a hazában
Vajdahunyad
EMKE Vajdahunyad, Corvin Savaria Társaság
PROGRAMFELELŐS Doboly Beatrix
X. Pörgettyű – Anyanyelvi Vetélkedő
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Budai Annamária
Mikulás-járás
Madéfalva
Madéfalvi Ifjúsági Kezdeményezés
Kristó Erika
Miklós Márton-emléknap
Csíkmadaras, Kultúrotthon
Csíkmadarasért Egyesület
Biró Éva
Idősek napja
Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós
Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület
András Róbert
Idősek napja
Csíkszépvíz, Borzsova
Borzsovai Ifjúsági Egyesület
Kovács Károly
Idősek napja
Csíkszépvíz
Szépvízért Ifjúsági Egyesület
Gál Emese
Korszerű sportoktatás. Meghívott: Habala Péter
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Kántor Lajos
Katalin-bál
Régen, Gliga étterem RMDSZ Régen
Zsigmond Zsolt
2014
RENDEZVÉNY
NOVEMBER
NAP
203
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
1–20
Csipike játszóház (Adventi esték)
Kányád
Kánya Egyesület
Szabadi Kinga
1–31
Karácsony-várás
Szilágynagyfalu
Báró Bánffy György Kulturális Társaság
Posta Rozália
2
Kereszténység a festészetben
Nagyszeben
Polgári Magyar Művelődési Orth István Egyesület
3
Fogyatékos emberek világnapja
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Miklós Erika, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Gondviselés EgyesüKönyvtár, Szarkaláb Kultu- let tagjai rális Egyesület
4
Bányásznap
Parajd
Parajdi Sóbánya
Seprődi Zoltán, Sebestyén József
4
Bányásznap – a Petrozsényi Szent Borbála- Petrozsény templom búcsúja
RMDSZ Petrozsény, római katolikus plébánia
Wersanski Eduárd, Szász János
4
Mikulás-várás
Beszterce
Láncszem Nőegylet
Szente Mária
4
Mikulás-buli
Beszterce
MADISZ Beszterce
Sipos Tímea, Máthé Lóránd
4–28
Karácsonyi ünnepkör a Magyar Házban
Vajdahunyad
RMPSZ, RMDSZ, KUN, EMKE Vajdahunyad, Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
Kiss Mihály András, Kun Kriza Ilona, Doboly Beatrix, Kofity Magdolna
5
Mikulás-party időseknek
Máréfalva, Balázs Imre Képtár, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István
5
Mikulás-járás
Zetelaka község
Zetelaki Ifjúsági Fórum
Bokor Ildikó
5
Mikulás-napi rendezvény
Arad
RMDSZ Arad
Albert László
5
Mikulás-járás
Arad
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
Albert László
2014 2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
205
2014
DECEMBER 206
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
5
Mikulás-járás
Csíkszentkirály, Csíkszentkirály területe
Tiva Egyesület
5
Mikulás-karaván
Dánfalva
Dánfalvi Ifjúsági Szervezet Zsók Levente
5
Mikulás-járás
Kászon
Polgármesteri Hivatal
Lakatos Tamás
5
Mikulás
Erdőszentgyörgy
FIESZTA
Ozsváth Emese, Madaras Borbála, Márton Dénes
5
Mikulás-járás
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
5
Erdélyi Magyar Matematika Verseny megyei szakasza
Zilah
Simion Barnutiu Általános Faluvégi Melánia Iskola Zilah
5–6
Mikulás
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
5–6
Mikulás
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
5–8
Szent Miklós Napok 2014
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente Művelődési Ház előtti mesteri Hivatala, Gyergyótér szentmiklós Művelődési Központ
6
Mikulás
Kispereg, Székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Kocsis Ilonka, Pop Regina
6
Mikulás-túra
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
6
Mikulás-ünnepség
Rugonfalva, Siménfalva, Kobátfalva
Általános iskolák
Zsidó Zsuzsánna, Boda Csilla, Mircse Irén
Gál Mária
Kocsis József
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6
Tátika Show
Zetelaka, Kultúrotthon
6
Fehér megyei Szórvány Mikulás
Nagyenyed
6
Mikulás-járás
Györgyfalva, Kultúr- Georgikon Alapítvány otthon
6
Mikulás-járás
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Kolcsár Ildikó
6
Mikulás-várás
Hunyad megye
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Miklós Árpád
6
Mikulás-nap
Petrozsény
RMDSZ Petrozsény, CGHT, nőszervezet
Ács Éva, Bartos Anikó, Nőszervezet elnöke
6
Mikulás-várás
Vulkán
RMDSZ Vulkán
Cucutean Tünde
6
Mikulás fogadása
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
6
Mikulás az óvodában
Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János
6
Mikulás-váró
Tordaszentlászló, Magyarfenes, Magyarléta
Helyi Tanács, Tordaszentlászlói Borbély József Iskola, Magyarlétai Iskola-Óvóda
Tamás Gebe András, Asztalos István, Boldizsár Zeyk Ibolya, Szakács Melinda, Gurzó Adél
6
Mikulás-napi rendezvénysorozat
Bánffyhunyad, Körösfő, Várfalva, Aranyosgyéres
RMDSZ Kolozs Megye, Pro-Kolozs
Nagy Ildikó, Barabás Katalin
6
M-KIDSZ Mikulás
Pécska
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
Kocsik Imre
Dr. P. Boros Fortunát Gimnázium Dr. Szász Pál Egyesület, Fehér Megyei RMDSZ, Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
László István, Nagy Mária, Szőcs Ildikó
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Sajgó Melinda
207
2014
DECEMBER 208
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
6
Mikulás
Kispereg, Székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Kocsis Ilonka, Pop Regina
6
Mikulás közvárta – Jön a Mikulás!
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
6
Mikulás-napi ünnepség
Fazekasvarsánd, Óvoda
RMDSZ Fazekasvarsánd
Török Sándor, Tóth Mihály, Bodonyi Erzsébet
6
Szent Miklós-búcsú
Kászonújfalu
Egyházközség
Lakatos Tamás
6
Mikulás-bál
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalui Nőszervezet
Dioszegi Csilla
6
Mikulás
Kispereg, Székház
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
Kocsis Ilonka, Pop Regina
6
Szent Miklós napja
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Városi Tanács
6
Jótékonysági Mikulás-futás
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs, Kovács Róbert
6
Mikulás-buli
Kraszna
Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Bogya Miklós
6
Adventi vásár
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
6–13– Kézműves ajándék karácsonyra 20
Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
Haszmann Pál Közművelő- Dimény-Haszmann dési Egyesület, Csernátoni Orsolya Népfőiskola
6–7
Mikulás-ünnepség és adventi vásár
Szatmárnémeti
RMDSZ, City Rádió
Balázsi István
7
Mikulás-túra
Szent-János-kút
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Hints Miklós
7
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Túra a Vulkán-kőre
Erdélyi-szigethegység Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891 Székelyudvarhely
PROGRAMFELELŐS Ambrus Tibor
7
Szimfonikus hangverseny
7
A Pharao Dance tánciskola tanítványainak Karcfalva Mikulás-napi előadása
Pharao Dance Tánciskola
Székelyföldi Filharmónia Fazakas Hajni
8
Szeplőtelen fogantatás-búcsú
Csíkszentgyörgy, Csíkmenaság
Római katolikus plébánia
Csala László
8
Csíkdánfalva egyházi ünnepe
Dánfalva, templom
Egyházközség
Bara Ferenc
10
Irodalmi kávéház: Katona József – Bánk bán
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Pocsveiler Ilona, Szilágysomlyói EMKE Acsádi Annamária
10
Emberi jogok napja
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Novák Zoltán
10–22 Vásáros karácsonyi kiállítás
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Albert Olga, Mózes Katalin
11
XIV. Betlehemes Találkozó
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Egri Hajnal
12
Hagyományos disznóvágás és disznótor
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Balogh B. Csaba, Kun-Gazda KingaViola
12
Mosolygós karácsonyt!
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Balogh B. Csaba, Kun-Gazda KingaViola
12
Karácsonyi Könyvvásár
Szilágycseh
Tövishát Kulturális Társaság Vida Katalin
12
II. Országos Sportjogi Konferencia
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, TMK
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Veress Emőd
209
2014
DECEMBER 210
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
12–14 Karácsonyi jótékonysági vásár
Kraszna
RMDSZ Kraszna, RMDSZ Krasznai Nők Szervezte
Bogya Annamária
12–24 Karácsonyi vásár
Székelyudvarhely
Székelyudvarhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
Kerekes Csilla
13
Évzáró összejövetel
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Szilágyi Eszter
13
Évzáró túra
Nagyvárad
Erdélyi Kárpát-Egyesület '91 Nagyvárad – Bihar
Tiponut Tibor
13
Hagyományos Sóvidéki Gyermek karácsony
Parajd, Sóbánya
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Kovács Ágnes
13
Keze-lába motolla – játszóházas táncház
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány, Széman Rózsa, Szilágysomlyói EMKE Sallay Brigitta, Rózsa Róbert
13
Örvendj ég, örvendj föld
Bethlen
RMDSZ Beszterce, MADISZ Sipos Tímea, Beszterce, Pro Hereditatem Becsky Kinga Egyesület
13
Szép adventi estén
Nyugdijasok klubja
Bartók Béla Vegyeskar
13
XVI. Honismereti Nap. Népviseletek Erdélyben
Kolozsvár, Györkös Kőváry László Mányi Albert Emlék- Honismereti Kör ház
Ács Zsolt, Kiss Margit, Soós István
13–14 Ifjúsági Sportnapok
Szatmárnémeti
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
Muresan István
13–14 Szebeni honismereti túra
Nagyszeben
Erdélyi Kárpát-Egyesület Torda
Kiss Gyula
13–21 Karácsonyi vásár
Székelyudvarhely
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
Bálint Júlia
Tácsi Erika
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
14
Hagyományos borforraló túra
Bácsi-torok
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Szilágyi András
14
Fenyőfát egy szebb karácsonyért – jótékonysági esemény
Kolozsvár
KIFOR
Vincze Róbert
14
Karácsonyi koncert
Erdőszentgyörgy
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig Magdolna
14
Betlehem-állítás és karácsonyfa-díszítés
Backamadarasi központi park
Kincses Néptáncegyüttes, Polgármesteri Hivatal
Kiss Zsuzsanna
14
Karácsonyi jótékonysági koncert
Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal, Cserey Farkas Társaság, Krasznai Petőfi Sándor Társaság, Cserey–Goga Iskolacsoport, Krasznai Magyar Fiatalok Klubja, Petőfi Sándor Művelődési Ház, Krasznai egyházak
Pop Imre
15
Menjünk Betlehembe, vallásos műsor
Almásmálom
Almavirág Egyesület
Székely István László
14–20 Az 1989-es forradalom 25. évfordulója és az RMDSZ megalakulásának 25. évfordulója
Temesvár
RMDSZ Temes megye
Halász Ferenc, Fazakas Csaba
15
Medgyes
RMDSZ Medgyes
Balázs Béla Attila
Óévbúcsúztató
PROGRAMFELELŐS
15–17 Karácsonyi készülődés
Homoródszentmárton Homoródmente Művészetéért Alapítvány
dr. Sata Attila
15–31 Emlékezés a magyar festészet napjára
Barabás Miklós galéria, Kolozsvár
Barabás Miklós Céh
Kolozsi Tibor
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Regéczy Szabina Perle
16
Irodalmi kör – Az alkotóműhely karácsonyi Arad rendezvénye
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
211
2014
DECEMBER 212
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
17
Adventi játszóház
Kolozsvár, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Miklós Erika, Alapítvány Gróf Mikó Imre Virginás Emese Könyvtár, Szarkaláb Kulturális Egyesület
17
Karácsonyi műsor
Segesvár, Gaudeamus HázOktatási és Művelődési Szórványközpont
Segesvári Gaudeamus Alapítvány
Engel Mária
18
Pótnagyis-pótunokás karácsony
Máréfalva, Balázs Imre Képtár, Művelődési Ház
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat
Sándor István, Török Emőke
18
Karácsonyi ünnepélyek
Nagyenyed
Bethlen Gábor Alapítvány
Lőrincz Ildikó
18
25 éves a szilágysomlyói RMDSZ
Szilágysomlyó
RMDSZ, Berek István, Báthory István Alapítvány Acsádi Annamária
18
Karácsonyi ünnepség az iskolában
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
Marc Erzsébet
19
Kisiskolások karácsonyi műsora
Zetelaka, Kultúrotthon
Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Líceum
Sebestyén IstvánElemér
18–23 Karácsonyi jótékonysági vásár
Marosludas, RMDSZ-székház
RMDSZ, Nők Szervezete
Kováts Zsuzsanna
19
Bogáncs–Zurboló karácsonyi előadás
Kolozsvár, Tranzit Ház
Bogáncs–Zurboló Egyesület Dénes Imola
19
Karácsonyi vásár
Erdőszentgyörgy
Zöld Fény Egyesület, Szatmári Borbála, Szent György Technológiai Beke Tünde Líceum
19
Évzáró ünnepség önkéntesekkel
Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhely
Bakó Szabolcs
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
20
Év végi Gyöngykoszorú találkozó
Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
20
Karácsonyi bál
Kissolymos
Románandrásfalva község Önkormányzata
20
Karácsonyi műsor
KalotaszentkirályZentelke
Ady Endre Általános Iskola Kovács Erzsébet, Lakatos Anikó
20
Karácsonyi koncert
Kisiratos
Pro-ki-dor
20
Karácsonyi előadás
Pécska
Búzavirág Egyesület Pécska Engi Márta
20
Szórványkarácsony a Kohézióval
Temesvár
Kohézió Egyesület
Sipos Ilona-Icu, Stanics Piroska
20
VIII. Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánctalálkozó
Marosvásárhely
Maros Művészegyüttes, FD&M
Barabási Attila Csaba, Incze Tünde
20
Közös karácsonyfa-díszítés
Udvarfalva
20
Karácsonyi előadás
Medgyes
Gyöngyvirág Néptánccsoport
Lukács Levente, Lukács Gyöngyi
20
Karácsonyi ünnepi műsor
Medgyes
Báthory István Általános Iskola
Szederjesi György, Iszlay László
20
Karácsonyi ünnepély
Székelyszenterzsébet Gi Rromano Kulturális Egyesület
20–26 Karácsonyi ünnepségek
Község falvaiban
21
Sztrigyszentgyörgy, Kultúrotthon
Karácsonyi hagyományok
PROGRAMFELELŐS Ábrám Zoltán
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Németh Anikó
László Ildikó, óvónők, tanítók
RMDSZ Pusztakalán
Core Marika
Alb Elvira, Fogarasi Izabela, Iosan Öcsi, Fogarasi Károly, Kerekes Erzsébet, Kulcsár Ferenc
213
2014
DECEMBER 214
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
21
Szociális karácsony
Petrozsény
RMDSZ nőszervezete
Nőszervezet elnöke
21
Angyali buli
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Miklós Árpád, Kofity Zoltán
21
Karácsonyi előadás
Pécska
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
Bede-Bacsilla Eszter
21
Karácsonyi játszóház
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
21
Karácsonyi koncert
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bocskai és Credo Dalkar
22
Karácsonyi sokadalom
Déva, Vajdahunyad
Téglás Gábor Elméleti Líceum, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Balogh-Botár KárolyCsaba
22
Megemlékezés az 1989-es decemberi forradalomról
Koronka, Hősök emlékműve
Polgármesteri Hivatal
Takács Olga
22
Karácsonyi műsor
Marosvásárhely
Lakatos Tamás
Füzesi Albert, Fazakas János
22–27 Betlehemes játékok
Resicabánya
Platanus Egyesület
23
Készülünk karácsonyra
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
Székely Zsolt
23
Tóth Sándor-megemlékezés
Arad
RMDSZ Arad
Bognár Levente
23
Karácsonyi vásár
Csíkrákos, Központi Park
Bogátalji Mozgalom
Máthé Nóra
23
Karácsonyi bál
Medgyes
MADISZ Medgyes
Balázs Botond
24
Pásztorjáték, gyerekeknek karácsonyi csomagosztás
Bögöz, Római katoli- Római Katolikus Egyház kus templom
Pál Ferenc
24
Istentisztelet, gyerekeknek karácsonyi csomagosztás
Bögöz, Református Egyház Református templom
Szilágyi Ferenc
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
24
Istentisztelet, gyerekeknek karácsonyi csomagosztás
Agyagfalva, Reformá- Református Egyház tus templom
Farkas Mózes
24
Karácsonyi ünnepség
Petrilla-Lónya, RMDSZ Petrilla, egyházak Református templom
Kovács Szabadi Levente, Tinca Júlia
24
Magányosok karácsonya
Arad
RMDSZ Arad, Szabadságszobor Egyesület
Farkas Viktória
24
Bethlehemezés
Csíkcsicsó, templomkert
Egyházközség
Lutz Levente
24
Karácsonyi csomagosztás
Dánfalva, Művelődési ház
Önkormányzat
Both Norbert
24
Karácsonyi ünnepség
Szentgericei Református templom
Szentgericei Református Egyház
Kirizsán György
24
Karácsonyi ünnepség, kántálás
Szentgericei Unitári- Szentgericei Unitárius us templom Egyház
24
Kántálás, Cipősdoboz-, Mézeskalács-akció Erdőszentgyörgy
Százfonat Szociális és Kul- Barabás Ágnes, turális Egyesület, FIESZTA Ambrus Róbert, Ambrus Emese
24
Fiatalok karácsonyi műsora
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Varró B. Barna
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
24–25 Karácsonyi bál
Rév
Pro Rév Egyesület
Hasas János, Papp Csaba
24–26 Karácsonyi ünnepségek
Csíkpálfalva, Csomortán, Delne, Csíkpálfalva
Községi iskolák és óvodák
Pál Katalin
24–26 Karácsonyi pásztorjáték
Medgyes, Erzsébetváros, Mihályfalva, Vízakna
MADISZ Medgyes, Medgye- Balázs Botond, si Magyar Diáktanács Burján Tünde
215
2014
DECEMBER
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
25
Karácsonyi koncert
Homoródszentmárton Homoródmente Művészetéért Alapítvány
dr. Sata Attila
25
Karácsony
Lövéte, Római katoli- Római Katolikus Egyház kus templom
László István
25
Karácsonyi bál
Zetelaka, Közbirtokosság nagyterme
Szegedi Csongor
25
Karácsonyi ünnep – pásztorjáték és mise
Brád
RMDSZ Brád
Buciuman Gyuszi, Ladány Mihai
25
Karácsonyfa-ünnepély
Szászváros
Református templom
Sipos Szabolcs
25
Karácsonyi bál
Magyarléta
Magyarlétai Művelődési Ház
Laczi Enikő
25
Karácsonyi előadás, karácsonyi bál
Tordaszentlászló
Laczi Enikő, Tordaszentlászlói AmaTamás B. István, tőr Színjátszócsoport, Tamás Gebe András Tordaszentlászlói Hagyományőrző Néptánccsoport, Tordaszentlászlói Művelődési Ház, Tordaszentlászlói Fúvószenekar, Helyi Tanács
25
Karácsonyi bál
Magyarfenes
Magyarfenesi Stúdiószínpad Kun Tibor, Laczi Enikő
25
Karácsonyi fúvóskoncert
Karcfalva
Bitykó Zenei Egyesület
25
Karácsonyi fúvóskoncert
Dánfalva, Művelődési ház
Csíkdánfalvi Fúvós Zenekar Bőjte Csongor
25
Karácsonyi ünnepség
Backamadaras, Backamadarasi Református templom Református Egyház
Koncz László Ferenc
25
Gyermekek karácsonyi műsora
Erzsébetváros
Református Egyházközség
Miklósi Mátyás-Csaba
Sz. Háromság
Ifjúság
25–26 Karácsonyi bál
216
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Bálint Zoltán
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
26
Adok-kapok – Karácsonyi est a nyugdíjasoknak
Zilah, EMKE Ház
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Zilah
Szilágyi Sándor, Gombos Gyöngyi
26
Karácsonyi túra
Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszék
Jártó Gábor
26
18 évesek nagykorúsítási ünnepsége
Farkaslaka, Kultúrotthon
Farkaslaka Önkormányzata
26
Kántálás
Fenyéd
Fenyéd község Önkormányzata
26
Nagykorúsítás
Lövéte, Népház
Kortársak
26
Karácsonyi ünnepély
Máréfalva, Művelődési Ház
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület
Dávid Izabella
26
Szent István-napi bál
Déva
RMDSZ, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Segesvári Miklós Pál Egylet, Nőszervezet
Pogocsán Ferdinánd, Balogh B. Csaba, Kun-Gazda KingaViola
26
Karácsonyi szokások és bál
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
26
Nótaest
Zimándújfalu
Borostyán Egyesület
Kocsis József
26
Karácsonyi játszóház
Csíkrákos, Kultúrotthon
Bogátalji Mozgalom
Antal Hajnalka
26
Csíkcsicsói fúvosok karácsonyi koncertje
Csíkcsicsó, Kultúrotthon
Csíkcsicsói Fúvos Egyesület Lutz Levente
26
Karácsonyi ünnepély
Csíkmadaras, Kultúr- Csíkmadarasért Egyesület otthon
Biró Éva
26
Karácsonyi bál
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
26
Karácsonyi koncert
Csíkszentkirály, Kultúrotthon
Csiszér Imre
Fúvószenekar
PROGRAMFELELŐS
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Kovács Imre
217
2014
DECEMBER 218
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
26
Hagyományos karácsonyi koncert
Zágon
Iskola és óvoda
26
Évzáró műsor
Nyárádszereda, Kultúrotthon
Bekecs Néptáncegyüttes
27
Nagykorúsítás
Kápolnásfalu
Helyi ifjúság
Ferencz Anna
27
Szent Tamás-búcsú
Székelyszenttamás
Székelyszenttamásért Alapítvány
Gergely László
27
Nagykorúsítás
Szentegyháza
Gábor Áron Művélődési Ház
György László
27
Csíki betlehemesek fogadása
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
27
Karácsonyi fúvós koncert
Korond
Pro Muzica Alapítvány
Molnár Andor
27
Karácsonyköszöntő ünnepély
Szilágybagos
Szilágybagosi Általános Iskola
Bacsadi Diószegi Piroska
27
Karácsonyi bál
Marosszentkirály, Művelődési Ház
Marosszentkirályi Kádár Jánosi Andor, György Kulturális Egyesület Madaras Tibor
27
Hagyományőrző Fesztivál
Erdőidecs Művelődési Maris 21 Egyesület Otthon Gernyeszeg
Sava Gheorghe
27
A Kökényes Néptáncegyüttes évzáró műsora
Dicsőszentmárton
ALKISZ
Gagyi Zoltán
28
Évzáró túra
Marosvásárhely
Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhely
Dósa László
28
Karácsonyi bál
Kibéd, Kultúrotthon
RMDSZ
Korondi Erzsébet, Kálmán Ildikó
29
Krasznai férfiak napja – Krasznai borverseny Kraszna
RMDSZ Kraszna, Krasznai Polgármesteri Hivatal
Pop Imre, Szőnyi Lajos
30
25 éves az RMDSZ
RMDSZ
Bálint Mihály, Kun László
Resicabánya, Magyar Ház
PROGRAMFELELŐS Barabás Tünde
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
30
Fili-koncert
Szentegyháza
Gyermekfilharmónia Alapítvány
Haáz Sándor
30
Ion Creangă halálának 125. évfordulója
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
Tamás G. Melinda
31
EKE-szilveszter
Kolozsvár
Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891
Bagaméri Tibor
31
Szilveszteri bál
Kisjenő, Erdőhegy
RMDSZ Kisjenő, Erdőhegyért Szervezet
Bíró Zoltán
31
Szilveszteri bál
Kecset, Kultúrotthon Farkaslaka Önkormányzata
31
Szilveszteri évzáró újévköszöntő
Parajd, Kultúrotthon Polgármesteri Hivatal, Kultúrotthon
31
Városi szilveszter
Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklós Polgár- Pál Levente Művelődési Ház előtti mesteri Hivatala, Gyergyótér szentmiklós Művelődési Központ
31
Szilveszteri fiatalok
Hunyad megye
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Miklós Árpád
31
Szilveszteri mulatság
Vajdahunyad
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Miklós Árpád, Kofity Zoltán
31
Szilveszter
Pusztina
Pusztinai Házért Egyesület Nyisztor Ilona
31
Közösségi szilveszter
Szilágybagos
Szilágybagosi Polgármeste- Marina Ida, ri Hivatal Bernáth István
31
Szilveszteri batyus bál
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszócsoport
Laczi Enikő, László János
31
Szilveszter
Kisiratos
Pro-ki-dor
Németh Anikó
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Bokor Sándor
219
2014
DECEMBER 220
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
31
Kosaras bál
Memorandului utcai RMDSZ Brassó étterem
Kovács Attila
31
Szilveszteri műsorok
Kászon, Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal Kultúrotthon
Lakatos Tamás
31
Szilveszter
Csíkszentkirály, Kul- Polgármesteri Hivatal túrotthon
Gál Mária
31
Szilveszteri mulatság
Erdőszentgyörgy
Százfonat Szociális Kulturális Egyesület
Keresztes Hajnal, Szekeres Melinda
31
Szilveszteri fáklyás felvonulás
Kraszna
RMDSZ, Krasznai Polgármesteri Hivatal, Krasznai Petőfi Sándor Társaság
Pop Imre
31
Szilveszteri mulatság
Tordaszentmihály, Unitárius tanácsterem
RMDSZ, Tordaszentmihály, Lovász Pál Kolozs megye
Évzáró ünnepség
Lupény
RMDSZ Lupény, Nőszervezet
Adventi koszorú
Vajdahunyad
RMPSZ, EMKE Vajdahunyad Gherghina Rozália
Adventi hangverseny
Tordaszentlászló
Tordaszentlászlói Énekkar, Balázs Attila, Tordaszentlászlói Reformá- Balázs Ágnes tus Egyházközség
Adventi hangverseny
Magyarfenes
Magyarfenesi Református Egyházközség, Magyarfenesi Vegyeskar
Lengyel István, Toth Guttman Emese, Bárdos Attila
Karácsonyi ünnepségsorozat
Madéfalva
Madéfalva Község
Kristó Erika
Szent Miklós-búcsú
Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós
Szentmiklósi Egyházközség Drocsa László
Benedekfi Dávid, Antal Amália
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Szopos Sandor festőművész, grafikus emléktábla-felavatása a Farkas utcában
Kolozsvár
Kelemen Lajos Műemlékvé- Takács Gábor dő Társaság
Adventi foglalkozások, rendezvények
Kolozs megye
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete
Magyarok, románok – családok. Kerekasztal-beszélgetés
Kolozsvár, Kolozsvár Kolozsvár Társaság Társaság székháza
Buchwald Péter
70 év fölöttiek találkozója
Szentgerice, Kultúrotthon
Sancta Gratia Egyesület, Szentgericei Unitárius és Református Egyház
Szőcs Mihály, Varró B. Barna
Évzáró gálaműsor – Backamadarasi fotóal- Backamadarasi Kulbum bemutatása túrotthon
Backamadarasért Egyesület
Dávid György, Kiss Zsuzsanna
Karácsonyi ünnepség
Napsugár Egyesület
A forradalom 25. évfordulója
Szatmárnémeti
Szent István Kör
Karácsonyi ünnepély, csomagosztás
Újszékely
Bem József Általános Iskola, Újszékely Önkormányzata
Karácsonyi ünnepély, csomagosztás
Székelyszenterzsébet Pécsi Simon Általános Iskola, Székelyszenterzsébet Önkormányzata
Karácsonyi ünnepély, csomagosztás
Alsóboldogfalva
Hagyományos színdarabos karácsonyi bál Újszékely
PROGRAMFELELŐS
Márton Orsolya
2014
RENDEZVÉNY
DECEMBER
NAP
Szőcs Péter
Általános Iskola, Alsó boldogfalva Önkormányzata Fiatalok
Hagyományos színdarabos karácsonyi bál Székelyszenterzsébet Fiatalok Hagyományos színdarabos karácsonyi bál Alsóboldogfalva
Fiatalok
221
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Gáspár Attila, Széman Rózsa, Bara Jusztina
min- Néptánc I–VIII. osztályosok számára den csütörtökön
Máréfalva, Nyírő József Általános Iskola
Nyírő József Általános Iskola
Kovács Imre
Kedd– Táncoktatás péntek
Máréfalva, Művelődési Ház
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
András Lóránd, Székely Mária
Január–június min- Citeraoktatás kezdő és den haladó csoportoknak szombaton Január–december
Dalegyleti próbák
Balázs Imre képtár, Kőlik Hagyományőrző Máréfalvi Művelődési Művelődési Egyesület ház
Dávid Izabella
Gyöngykoszorú néptánc, -dal, -zene és -viselet találkozó
Maros megye
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Ábrám Zoltán, Barabás László, Fazakas Ildikó
Felolvasóestek
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Pál atya gyerekotthonban varrás, tojásfestés-tanítás
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Néptáncoktatás
Marosvásárhely
Füzesi Albert
Néptáncoktatás
Erdőcsinád
Fazakas János
Citeraoktatás
Erdőcsinád
Páczkán Éva
2014
RENDEZVÉNY
Az év folyamán
NAP
Czika Mária, Fogarasi Irma
223
2014
Az év folyamán
NAP
RENDEZVÉNY
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
min- Jeles napok, kézműves tevékenység, den hagyományfelelevenítés hónap első szerdáján
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Széman Rózsa, Bara Jusztina, Szodorai Melinda, Márton Gabriella, Sallay Brigitta
min- Játszóház, néptáncoktatás den hónap páros hetében
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Rózsa Róbert, Széman Rózsa, Szodorai Melinda
min- Idősek Klubja den harmadik vasárnap
Végvár
Riveto Egyesület
Czudar István
kétha- Művészbeugró vonta
Szamosújvár
Téka Alapítvány
Debreczeni Orsolya
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
Máréfalvi Tájház
Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület, Nyírő József Általános Iskola
Február–július
Február–december
Március–április 14–30 Kós Károly világa – kiállítás Március–október Honismereti órák a tájházban
224
Bogos Rozália
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
PROGRAMFELELŐS
Kántorné Engelhardt Anna magyar színésznő – sorozat rendezvények
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Náznán B. Olga, Kilyén Ilka, Icze Vanda
Életen át tartó tanulás – programtanítás
Maros megye
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Incze Vanda, Fogarasi Irma
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
min- Jeles napok, kézműves tevékenység, hagyományfelelevenítés den hónap első szerdáján
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Széman Rózsa, Bara Jusztina, Szodorai Melinda, Márton Gabriella, Sallay Brigitta
min- Játszóház, néptáncoktatás den hónap páros hetében
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Rózsa Róbert, Széman Rózsa, Szodorai Melinda
Május–november
Július–szeptember 25–30 Pulzus művésztelep kiállítása
2014
RENDEZVÉNY
Az év folyamán
NAP
Augusztus–december 18–31 Néprajzi kiállítás Szeptember–december
225
2014
Az év folyamán
NAP
RENDEZVÉNY
min- Citeraoktatás kezdő és haladó csoportokden nak szombaton Szövésoktatás
HELYSZÍN
SZERVEZŐ INTÉZMÉNY
Szilágysomlyó
Báthory István Alapítvány Gáspár Attila, Széman Rózsa, Bara Jusztina
Marosvásárhely, Erdőcsinád
PROGRAMFELELŐS
Fazakas Ildikó
Október–december 3–31
Restaurált templomi orgonák – kiállítás
Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
November–december 30–21 Négy vasárnap – négy gyertyaláng adventi Csíkszereda, Majláth Csíkszereda megyei jogú rendezvénysorozat Gusztáv Károly tér város
226
Kulturális iroda
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
105-ös Szemlér Ferenc Cserkész Csapat
500403 Brassó, Zajzoni utca 7. szám, Brassó
0740– 0368–
[email protected] 863201 455157 www.cserkeszbv.webs.com
Máthé Tibor
15. Mátyás Huszárezred H.Ö.Csoportja
547280 Gernyeszeg, 416. szám, Maros megye
0744– 692922
Balogh József
55-ös Kőműves Kelemen Cserkész Csapat
Déva, Hunyad megye
0724– 0354–
[email protected] 289866 104491
Daradics János
Ady Endre Általános Iskola 407515 Kalotaszentkirály, 308. szám, Kolozs megye
0264– 257593
0264–
[email protected] 257593 www.aei.kalotaszentkiraly.ro
Lakatos András
Ady Endre Kulturális Egyesület
407515 Kalotaszentkirály, 308. szám, Kolozs megye
0264– 257593
0264–
[email protected] 257593 www.sancraiu.ro
Vincze J. Timea
Ady Endre Társaság
440073 Szatmárnémeti, Fragilor utca 8. szám, Szatmár megye
Agyagfalva 1848 Alapítvány
537212 Agyagfalva, 172. szám, Hargita megye
0266– 245831
Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal
547005 Ákosfalva, 214. szám, Maros megye
0265– 0265–
[email protected] 333298 333112 www.acatari.ro
Almavirág Egyesület
427204 Almásmálom, 0263– Főút 133. szám, Beszterce- 350196 Naszód megye
[email protected]
VEZETŐJE
[email protected]
Tóth-Páll Miklós
[email protected]
Antal István
0263–
[email protected] 350196
Osváth Csaba Székely István László
Alsó Kis-Küküllőmenti Ma- 545600 Dicsőszentmárton, 0744– 0265–
[email protected] gyar Ifjúság Szövetsége Republicii utca 78. szám, 573045 446997 www.kokenyes.ro, Maros megye www.alkisz.ro
Gagyi Zoltán
Alsóboldogfalvi Általános Iskola
Rezi Erika Gabriella
537291 Alsóboldogfalva 61. szám, Hargita megye
0266– 244858, 0743– 906213
[email protected]
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
227
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Alsósófalvi Farsangolók Egyesülete
537242 Alsósófalva 535. szám, Hargita megye
0747– 342240
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
[email protected]
Káli Árpád, Fülöp Noémi
520003 Sepsiszentgyörgy, 0267– Gróf Mikó Imre utca 311940 4/1/C/10. szám, Kovászna megye
[email protected] www.aesz.ro
Dr. Péntek János
Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete
310084 Arad, Episcopiei 0257– utca 32. szám, Arad megye 254605
[email protected]
Kocsik József
Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet
310084 Arad, Püspökség 0257– 0257–
[email protected] utca 32. szám, Arad megye 250627 250627 www.amisz.ro
Albert László
Babszemjankó Óvoda
537195 Homoródalmás, 149. szám, Hargita megye
[email protected]
Szabó Piroska
[email protected]
Dávid György
0265–
[email protected] 710150 www.scpasareni.blogspot.ro
Marc Erzsébet
0265–
[email protected] 710290 www.e-primarii.ro/primariapasareni
Turbák Zoltán
Backamadarasért Egyesület 547455 Backamadaras, 30. 0265– szám, Maros megye 710258 Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola
228
0743– 256435
557455 Backamadaras, 0265– 293/A. szám, Maros megye 710150
Backamadarasi Polgármes- 547455 Backamadaras, teri Hivatal 209. szám, Maros megye
0265– 710112
Backamadarasi Református 547455 Backamadaras, Egyház 293. szám, Maros megye
0265– 710154
FAX
[email protected]
Koncz László Ferenc
Bánsági Magyar Gazdák és 300024 Temesvár, 1989-es 0731– Vállalkozók Egyesülete Forradalom sugárút, 8/1. 864734, szám, Temes megye 0745– 842587
[email protected] www.banatgazda.ro
Prof.univ.dr.ing. Csősz János
Báró Bánffy György Kulturális Társaság
[email protected] Diószegi Attila
457260 Szilágynagyfalu, 0747– Arany János utca 10. szám, 897331 Szilágy megye
TEL.
Báthory István Alapítvány
455300 Szilágysomlyó, Csorgó utca 8. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 678697, 678697 www.bathoryalapitvany.ro 0745– 845416
Dr. Széman Péter
Bem József Általános Iskola 537290 Újszékely, 39. szám, Hargita megye
0266– 244752, 0743– 906213
Rezi Erika Gabriella
Benedek Elek Általános Iskola
0266– 220096
537010 Szentábrahám, 173. szám, Hargita megye
Berekenye Ifjúsági Társaság 455100 Szilágycseh, Ró0744– zsák Tere, 24. szám, Szilágy 559313 megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
[email protected]
VEZETŐJE
Szőcs Enikő 0260–
[email protected] 650380 www.berekenye.ro
Bodea György
Besztercei Római Katolikus 420044 Beszterce, Gh. Egyház Şincai utca 26. szám, Beszterce-Naszód megye
0741– 437320
Geréd Péter
Bétai Római Katolikus Egyház
537207 Béta, 67/A. szám, Hargita megye
0266– 245643
Jakab Lajos
Bethlen Gábor Alapítvány
515200 Nagyenyed, Bethlen Gábor utca 1. szám, Fehér megye
0258– 861947
0258–
[email protected] 861947 www.bethlengabor.ro
Szőcs Ildikó
Bod Péter Megyei Könyvtár 520008 Sepsiszentgyörgy, 0267– 0267–
[email protected] Gábor Áron utca 14. szám, 351609 351609 www.kmkt.ro Kovászna megye
Szonda Szabolcs
Bodor Péter Művelődési Egyesület
Kovrig AnnaMagdolna
547535 Erdőszentgyörgy, Bălcescu utca 13. szám, Maros megye
0746– 671318
[email protected]
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
229
2014
rövidítések és címjegyzék 230
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Bogáncs–Zurboló Egyesület 400105 Kolozsvár, 1989 December 21 sugárút, 9. szám, Kolozs megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
0364–
[email protected], 101705
[email protected],
[email protected] www.bogancs.ro, www.zurbolo.ro
VEZETŐJE Bajnóczi Zoltán
Bogátalji Mozgalom Csíkrákos és Göröcsfalva
537298 Csíkrákos, Főút, 232. szám, Hargita megye
0749– 680073
[email protected] Vizoli Zsombor www.bogataljimozgalom.ritte.ro
Bögöz Önkormányzata
537205 Bögöz, 150. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] 245490 245430 www.primariamugeni.ro
Farkas Mózes
Bögöz, Református Egyház
537205 Bögöz, 263. szám, Hargita megye
0266– 245427
[email protected]
Biró Endre
Bögözi Római Katolikus Egyház
537205 Bögöz, 27. szám, Hargita megye
0266– 245690
[email protected]
Pál Ferenc
BOLdoGICS
500403 Brassó, Zajzoni utca 7. szám, Brassó
0747– 472672
Borbély József Iskola
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 150. szám, Kolozs megye
0264– 347279
Borostyán Egyesület Búzavirág Egyesület
0368–
[email protected] Szotyori Imola 455157
[email protected]
Boldizsár Zeyk Ibolya
317425 Zimándújfalu, 329. 0729– szám, Arad megye 003272
[email protected]
Probszt Ferenc
317235 Pécska, 3. utca 216. 0740– szám, Arad megye 092466
[email protected] www.buzavirag.ro
Bartok András
Carbo Gremium Humanitá- 332014 Petrozsény, E. rius Egyesület Vacarescu utca 9. szám, Hunyad megye
0354– 109450
Caritas Petrozsény
0254– 549843
332014 Petrozsény, E. Vacarescu utca Nr. 12. szám, Hunyad megye
0254– 545491
Bartos Anna
Dubyk Nóra
TEL.
FAX
Corvin Savaria Társaság
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0740– 184819
0254– hunyad@rmdszámro 217524
Cserey Farkas Társaság
457085 Kraszna, Hősök tere 13. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 636010 636010 www.crasna.eu
Pop Imre
0260– 0260–
[email protected] 636062 636062 www.crasna.eu
Ardelean Daniel
Cserey–Goga Iskolacsoport 457085 Kraszna, Hősök Kraszna tere 14. szám, Szilágy megye
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE Takács Aranka
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
0254– 0726–
[email protected] 330003 DévaCsernakeresztúr, Bukovina 236059 688547 utca 40. szám, Hunyad megye
Szabó Julianna
Csíkajnádi Szent István Szervezet
537103 Csíkajnád, Főút, 146/A. szám, Hargita megye
0745– 329593
[email protected] www.csikajnad.ro
Szőgyör Loránd
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
530110 Csíkszereda, Vár 0266– tér 1. szám, Hargita megye 315120
0266–
[email protected], 371165
[email protected] www.szereda.ro, www. miercureaciuc.ro
Csűrszínház Egyesület
547211 Mikháza, 144. szám, Maros megye
Cunoaşterea Culturii Ţărăneşti Egyesület
547131 Idecspatak, Maros megye
Dávidvára Egyesület
537009 Siklód, Fő utca 26. 0744– szám, Hargita megye 404133
[email protected] www.davidvara.ro
Balázs Dávid
Dél-Erdélyért Kulturális Társaság
330011 Déva, Mareşal 0722– Averescu utca 20/39. szám, 267600 Hunyad megye
[email protected]
Gáspár Barra János
0744– 394186
[email protected] www.csurszinhaz.ro
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Ráduly Róbert Kálmán
Szélyes Ferenc Bârsan Mărioara
231
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
537240 Parajd, 422. szám, 0721– Hargita megye 522112
Diversitas Társaság
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
[email protected] Kovács Ágnes www.magnificat.ro
0741– 0354–
[email protected] 038251, 405744 0735– 224676
Doboly Beatrix
Dr. Bernády György Közmű- 540051 Marosvásárhely, 0365– 0265–
[email protected] velődési Alapítvány Horea utca 5. szám, Maros 805869 266855 www.bernady.ro megye
Borbély László
Dr. P. Boros Fortunát Alapítvány
537360 Zetelaka, Főút 0266– 1103. szám, Hargita megye 241122
0266– 241122
Sebestyén István-Elemér
Dr. Szász Pál Egyesület
515200 Nagyenyed, Malom utca 24. szám, Fehér megye
0258– dr_szasz_pal_egyesulet@ 861258 rmdsz.ro www.nagyenyed.ro
Kováts Krisztián
0258– 861258
Dungo Kulturális Egyesület 537226 Karácsonyfalva, 17. 0757– szám, Hargita megye 025538
232
VEZETŐJE
0359– 411693
Benedek Enikő
EKE '91 Nagyvárad-Bihar
410326 Nagyvárad, Doina utca 12/16. szám, Bihar megye
EKE Csíkszék
530122 Csíkszereda, Nagy 0751– Imre utca 140. szám, Har- 065345 gita megye
EKE Gyergyó
535500 Gyergyószentmik- 0741– 0741–
[email protected] lós, Gábor Áron utca 2. 086701 086701 www.ekegyergyo.ro szám, Hargita megye
Vadász Szatmári István
EKE Kolozsvár 1891
400029 Kolozsvár, Card. Ion Hossu utca 20. szám, Kolozs megye
Ambrus Tibor
0722– 377622
[email protected] www.ekenagyvarad.ro
Tiponut Tibor
[email protected] www.cseke.ro
Szabó Károly
[email protected] www.ekekolozsvar.ro
TEL.
EKE Marosvásárhely
540544 Marosvásárhely, Sârguinţei utca 10/14. szám, Maros megye
0740– 174568
EKE Székelyudvarhely
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
[email protected] www.ekemvh.ro
Böjthe-Beyer Barna
535600 Székelyudvarhely, 0743– II. Rákóczi Ferenc utca 9. 982061 szám, Hargita megye
[email protected] www.ueke.ro
Kovács-Kendi Lehel
EKE Torda
401151 Torda, Dr. Ioan 0723– Raţiu utca 86. szám, Kolozs 229886 megye
[email protected],
[email protected]
Pálfi Miklós Zoltán
Életfa-Falusi Vendégfogadók Egyesülete
537026 Máréfalva, 447. szám, Harghita megye
0741– 326185
Életfa-Korondi Fazekasok Szövetsége
537060 Korond, Tószeg utca 1233. szám, Hargita megye
0266– 249401
EME Agrártudományi Szakosztály
400009 Kolozsvár, Napoca 0751– 0264–
[email protected] utca 2–4. szám, Kolozs 016063 595176 www.eme.ro megye
Farkas Zoltán
EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
400009 Kolozsvár, Napoca 0264– utca 2–4. szám, Kolozs 595176 megye
Egyed Emese
EME Csíkszeredai Fiók
530111 Csíkszereda, Bolyai utca 9. szám, Hargita megye
EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály
400009 Kolozsvár, Napoca 0264– utca 2–4. szám, Kolozs 595176 megye
0266–
[email protected] 245140 www.marefalva.ro
[email protected]
0264–
[email protected] 595176 www.eme.ro balazslajos@sapientia. siculorum.ro www.eme.ro 0264–
[email protected] 595176 www.eme.ro
Kovács Piroska Józsa László
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Balázs Lajos
Vincze Mária
233
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
EME Műszaki Tudományok 400009 Kolozsvár, Napoca 0751– 0264–
[email protected] Szakosztálya utca 2–4. szám, Kolozs 016063 595176 www.eme.ro megye
Bitay Enikő
EME Orvos- és Gyógysze540103 Marosvásárhely, résztudományi Szakosztály Cornisa sétány 18/12
0265– 0265–
[email protected] 215386 215386 www.emeogysz.ro
Egyed Zs. Imre
EME Szilágysomlyói Fiók
455300 Szilágysomlyó, Gheorghe Lazăr utca L20/14. szám, Szilágy megye
0745– 845416
Széman Péter
EME Természettudományi Szakosztály
400009 Kolozsvár, Napoca 0264– 595176 utca 2–4. szám, Kolozs megye
EME Zilah és Vidéke fiókegyesület
450015 Zilah, Mihai Vitezaul utca 7/D/A/17. szám, Szilágy megye
EMKE Arad Megye
310084, Arad, Püspökség 0744– 0257–
[email protected] utca 32. szám, Arad megye 343183 250627
Matekovits Mária
EMKE Beszterce
420041 Beszterce, Gheorghe Şincai utca 12. szám, Beszterce-Naszód megye
0744– 0263– 697555 236105
Plesch Katalin
0264– 0264–
[email protected] 598102, 598102 www.emke.ro 0744– 201071, 0766– 294646
Dr. Széman Péter, Kós Katalin
EMKE Györkös Mányi 400015 Kolozsvár, MajáAlbert Emlékház Egyesület lis utca 5/1. szám, Kolozs megye
234
TEL.
[email protected] www.eme.ro
0264–
[email protected] 595176 www.eme.ro
0742– 881898
[email protected] www.eme.ro
Kékedy-Nagy László Bajusz István
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
EMKE Hunyad megye
330168 Déva, Decebal sugárút, 1/B/54. szám, Hunyad megye
0254– 227588
hunyad@rmdszámro
Schreiber István
EMKE Lupény
335600 Lupény, Vladimirescu utca 47/2. szám, Hunyad megye
0254– 0254– 560513 560513
EMKE Maros megye
540015 Marosvásárhely, 0745– 0265–
[email protected] Dózsa György utca 9. szám, 764297 211465 www.emke.ro Maros megye
Farkas Éva
Dr. Ábrám Zoltán
0261– 0261–
[email protected] EMKE Partiumi Alelnöksége 440049 Szatmárnémeti, Rândunelelor utca 1. szám, 712808 712808 www.emke.ro 0771– Szatmár megye 042700
Muzsnay Árpád
EMKE Petrozsény
332095 Petrozsény, Viitorului utca 9A/19. szám, Hunyad megye
Varga Rezső
EMKE Szeben megye
551003 Medgyes, 0269– 0269–
[email protected] I.C.Brătianu utca 32. szám, 832657 832657 www.medgyes.ro Szeben megye
Iszlay László
EMKE Szilágysomlyó
455300 Szilágysomlyó, Csorgó utca 8. szám, Szilágy megye
0742– 0260–
[email protected] 609946 678697
Széman Rózsa
EMKE Vajdahunyad
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0741– 0354–
[email protected], 038251, 405744
[email protected] 0735– 224676
Doboly Beatrix
0722– 262067
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
235
2014
rövidítések és címjegyzék 236
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
EMKE Zilah
450031 Zilah, 22 Decembrie 1989 utca 55. szám, Szilágy megye
Erdélyi Kárpát-Egyesület
400114 Kolozsvár, Unió utca 6/9. szám, Kolozs megye
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
0260– 632953, 0745– 750925, 0747– 016105
[email protected],
[email protected],
[email protected] www.emke.ro
Lakó Éva
0723– 159000
[email protected] www.eke.ma
Dezső László
Erdélyi Magyar Ifjak
0751– 429562
[email protected] www.emitabor.hu
Máthé Csaba Lóránd
Erdélyi Magyar Közműve- 400183 Kolozsvár, lődési Egyesület – Országos Gheorghe Lazăr utca 30. Elnökség szám, Kolozs megye
0264– 434110
0264–
[email protected] 434110 www.emke.ro
Dr. Széman Péter
Erdélyi Múzeum-Egyesület
400009 Kolozsvár, Napoca 0264– utca 2–4. szám, Kolozs 595176 megy
0264–
[email protected] 595176 www.eme.ro
Sipos Gábor
Erdőcsinádi Református Egyházközség
547286 Erdőcsinád, 136. szám, Maros megye
0265– 343064
Bálint Csaba lelkész
Erdődi Petőfi Kör
447020 Erdőd, M. Emines- 0726– cu utca 2/2. szám, Szatmár 693073 megye
[email protected], Szakács Imre
[email protected]
Etédért Egyesület
537005 Etéd, 22. szám, Hargita megye
0745– 322938
FAX
Máthé Lóránt
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Etéd Önkormányzata
537005 Etéd, 469. szám, Hargita megye
0266– 0266– 226201, 226201 0266226259 0745– 322939
Szőcs lászló
Éva Hagyományőrző Klub
537360 Zetelaka, 1296. szám, Hargita megye
0748– 312518
Sánduly Margit
Falu Kútja Egyesület
400139 Kolozsvár, Roşiori utca 38. szám, Kolozs megye
0746– 200268
Farcádi Református Egyház 537099 Farcád 140. szám, Hargita megye
0743– 260437
Farkaslaka Önkormányzata 537165 Farkaslaka 566. szám, Hargita megye
0266– 248212, 0266– 248104
Fehérgyarmat, Kölcsey Társaság
HU 4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő utca 2. szám, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
+36–34– +36–
[email protected], 286962 30–428 www.kolcseytarsasag.hu 6962
Jánosi Zoltán
Felsőboldogfalva Önkormányzata
537095 Felsőboldogfalva, 208. szám, Hargita megye
0266– 245311
Sándor József
Felsőboldogfalvi Római Katolikus Egyház
537095 Felsőboldogfalva 93. szám, Hargita megye
0744– 236349
Fenyéd Önkormányzata
537025 Fenyéd 89. szám, Hargita megye
0266– 245001
[email protected] www.falukutja.ro
VEZETŐJE
Nagy Ákos
Antal Géza 0266–
[email protected] 248212, www.farkaslaka.ro 0266– 248104
0266–
[email protected] 245327
Kovács Lehel
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Mátyás Karoly
[email protected] www.fenyedkozseg.ro
Bokor Botond, Csergő Dénes
237
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
Fenyédi Általános Iskola
537025 Fenyéd 264. szám, 0266– Hargita megye 245004
Fiatal Erdőszentgyörgyiek Tanácsa
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Pál Zsuzsanna
0742– 422997
[email protected]
Ozsváth Emese
Figura Stúdió Színház
535500 Gyergyószentmik- 0266– 0266–
[email protected] lós, Testvériség sugárút 9. 364370, 364370 www.figura.ro szám, Hargita megye 0755– 802150
Czegő Csongor
Firtos Művelődési Egylet
537060 Korond, Főút, 664. 0266– szám, Hargita megye 249185
[email protected] www.egylet.korond.ro
Ambrus Lajos
For Fun Eegyesület
537250 Gyergyóremete, Szent Lénárd utca 13. szám, Hargita megye
[email protected]
Bodó István, Lackó Angi László
Fülöp Áron Általános Iskola 537095 Felsőboldogfalva, Alapitvány 9. szám, Hargita megye
0748– 217358
0213– 111076
0266– 0266–
[email protected] 245260 245260
Gábor Áron Művelődési Ház 535800 Szentegyháza, Mú- 0758– zeumszálló utca 13. szám, 109274 Hargita megye
238
VEZETŐJE
Tamás Zoltán György László
Galambfalvi Önkormányzat 537214 Porumbenii Mari, 244/A. szám, Hargita megye
0266– 244689 0266– 244691
[email protected] www.primariaporumbeni.ro
Gyerkó Levente
Geml József Társaskör
300188 Temesvár, Mangalia utca 2. szám, Temes megye
0722– 316507
[email protected]
Marossy Zoltán
Georgikon Alapítvány
407272 Györgyfalva 416. szám, Kolozs megye
0744– 132681
[email protected]
Antal Árpád
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal
547280 Gernyeszeg 429. szám, Maros megye
0730– 0265–
[email protected] 107870 342411 www.primariagornesti.ro
Gi Rromano Kulturális Egyesület
537292 0758– Székelyszenterszébet, Har- 225927 gita megye
Core Marika
[email protected]
Erdei Sándor
0788– 191807
Gróf Mikó Imre Könyvtár
0264– 0264–
[email protected] 590096 590096
Gyergyószentmiklós Műve- 535500 Gyergyószentmik- 0742– lődési Központ lós, Testvériség sugárút 9. 215503 szám, Hargita megye
Kolcsár Gyula
[email protected]
Görböc Kulturális Egyesület 417183 Micske 197. szám, Bihar megye 400006, Kolozsvár, Mikó utca 18. szám, Kolozs megye
VEZETŐJE
Pillich Katalin
0266–
[email protected] 361992 www.gymk.ro
Pál Levente
0266– 0266–
[email protected] 364494 364494 www.gheorgheni.ro
Mezei János
Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület
535500 Gyergyószentmik- 0730– lós, Szabadság tér, Hargita 710965 megye
Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal
535500 Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 27. szám, Hargita megye
Gyermekfilharmónia Alapítvány
535800 Szentegyháza, 0266– Köztársaság utca 24. szám, 246130, Hargita megye 0744– 763513
www.fili.ro
Haáz Sándor
Gyöngyvirág Néptánccsoport Kulturális Egyesület
551003 Medgyes, 0764– I.C.Brătianu utca 32. szám, 211295 Szeben megye
[email protected]
Lukács Levente
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
239
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Gyöngyvirág Egyesület
547367 Koronka 108/5. szám, Maros megye
0740– 641109
Gyulaffy László Iskola
455100 Szilágycseh, Egye- 0260– 0260–
[email protected] sülés út 4. szám, Szilágy 650935 650935 megye
Szekeres Enikő
Haáz Rezső Múzeum és Képtár
535600 Székelyudvarhely, 0266– Kossuth Lajos utca 29. 218375 szám, Hargita megye
0266–
[email protected] 218375 www.hrmuzeum.ro
Miklós Zoltán
Harmónia Nyugdíjas Klub
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0254–
[email protected] 714658
Takács Ibolya
Hauer Erich Társaság
331079 Vajdahunyad, Ste- 0254– fan cel Mare utca 23. szám, 715592 Hunyad megye
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
400006 Kolozsvár, Mikó utca 18. szám, Kolozs megye
0264– 0264–
[email protected] 590096 590096
Pillich Katalin
Hodgyai Református Egyház
537101 Hodgya, 43. szám, Hargita megye
0722– 772445
Bereczki-Orbán Zsolt
Homoródalmási Önkormányzat
537195 Homoródalmás, 144. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] 220688 220688 www.homorodalmas.ro
0723– 718722
Homoródmente Művészeté- 537175 0723– ért Alapítvány Homoródszentmárton, 81. 213667 szám, Hargita megye Homoródszentmártoni Ön- 537175 0731– kéntes Tűzoltók Egyesülete Homoródszentmárton, 85. 328664 szám, Hargita
240
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
v_lorand@yahoo. com
Voniga Loránd
[email protected]
[email protected]
[email protected] www.hmalapitvany.ro
Dr. Hauer Erich, Iosif Mihai
Rigó Mihály Dr. Sata Attila
Godra László
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Homoródszentmártoni Önkormányzat
537175 Homoródszentmárton, 258. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] Kerekes Péter 223046 223046 Tivadar
Hóvirág Néptáncegyüttes
535500 Gyergyószentmik- 0744– lós, Testvériség sugárút 9. 548027 szám, Hargita megye
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
330152 Déva, Iuliu Maniu sugárút, L2/földszint, Hunyad megye
0721– 0254–
[email protected], Kofity Zoltán 297543 217524
[email protected], szell.
[email protected]
Hunyadi Magyar Vállalkozók Egyesülete
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0770– 0254– 054523 745511
Ide, lábam Egyesület
537240 Parajd, 498. szám, 0742– Hargita megye 419897
Identitás Alapítvány
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda
535500 Gyergyószentmik- 0266– 0266–
[email protected] lós, Testvériség sugárút 9. 364056 364056 www.ifiteka.ro szám, Hargita megye
Málnási Andrea
In memoriam 1956 Egyesület
310273 Arad, Imasului utca 4/B/5. szám, Arad Megye
Jámbor Ilona
Kádár György Kulturális Egyesület
547525 Marosszentkirály, 0730– Fény utca 17. szám, Maros 654162 megye
[email protected] www.facebook.com/hovirag. neptancegyuttes
VEZETŐJE
Szász Ferenc
[email protected], Horváth Zoltán
[email protected] [email protected]
0261– 0261– 713566 713566
Szabó Judit
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Steir Péter
0724– 240059
[email protected]
Gál Sándor
241
2014
rövidítések és címjegyzék 242
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Kákvirág Együttes
537140 Lövéte 826. szám, Hargita megye
0769– 130361, 0266– 220625
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
[email protected]
Török Sándor
Kalkuttai Teréz Anya Kato- 547210 Nyárádremete 300. 0751– 0265– likus Nőszövetség szám, Maros megye 173354 347030
Magyari Piroska
Kálmány Lajos Közművelő- 317235 Pécska, 109. utca dési Egyesület 16. szám, Arad megye
0744– 637820
Kalotaszentkirályi Önkormányzat
0264– 0264–
[email protected] 257588 257588 www.sancraiu.ro
Póka AndrásGyörgy
0264– 0264–
[email protected] 257662 257588 www.sancraiu.ro
Péter MónikaMária
407515 Kalotaszentkirály 340. szám, Kolozs megye
Kalotaszentkirályi Vendég- 407515 Kalotaszentkirály fogadók Egyesülete 335. szám, Kolozs megye Kánya Ifjúsági és Kulturális 537340 Kányád 29. szám, Egyesület Hargita megye
[email protected] www.klke.ro
[email protected]
Nagy István
Szabadi Kinga
Kányádi Általános Iskola
537340 Kányád 110. szám, Hargita megye
Benedek Enikő
Kányádi Polgármesteri Hivatal
537340 Kányád 30. szám, Hargita megye
György Sándor
Kapisztrán Szent János Ferences Világi Rend
331128 Vajdahunyad, Forradalom utca 5. szám, Hunyad megye
Kápolnási Önkormányzat
507030 Kápolnásfalu 352. 0266– szám, Hargita megye 247601
Kapuk Iskolája Egyesület
537026 Máréfalva 480. szám, Hargita megye
0354–
[email protected] 0741– 038251, 405744 0735– 224676 0266–
[email protected], office@ 247524 kapolnasfalu.ro www.kapolnasfalu.ro
0266– 0266–
[email protected] 245020 245020 www.facebook.com/ KapukIskolajaEgyesulet
Doboly Beatrix
Benedek László
Bálint Tibor
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
Karácsony János Alapítvány 535500 Gyergyószentmik- 0266– 0266–
[email protected] lós, Gyilkostó utca 3–5. 364757 364757 szám, Hargita megye
Lakatos Mihail
Kelemen Lajos Műemlékvé- 400084 Kolozsvár, Farkas dő Társaság utca 23. szám, Kolozs megye
0744– 263185
[email protected] www.klmt.ro
Dr. Gaal György
Kémerért Kulturális Alapít- 457060 Kémer, Nagy utca vány 1. szám, Szilágy megye
0260– 672101
0260–
[email protected] 672301
Szoboszlai Attila
Kémeri Általános Iskola
457060 Kémer, Nagy utca 273. szám, Szilágy megye
0260– 672114
0260– 672114
Szabó Monika
Kémeri Polgármesteri Hivatal
457060 Kémer, Nagy utca 1. szám, Szilágy megye
0260– 672101
0260–
[email protected] 672301
KIFOR Egyesület
400529 Kolozsvár, Gr. Alexandrescu utca 21/45. szám, Kolozs megye
0743– 038299
Kisgalambfalvi Református 537216 Kisgalambfalva, Egyház 164. szám, Hargita megye
0266– 244505
[email protected]
[email protected]
Szabó Levente Geréd Imre
Pál Attila
Kis-Küküllő Alapitvány
545600 Dicsőszentmárton, 0745 December 22 utca 1/23. 483359 szám, Maros megye
[email protected]
Kakassy
Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet
317241 Kispereg, 277. szám, Arad megye
0723– 791448
[email protected] www.kmisz.ro
Rostás Norbert
Kissolymosi Unitárius Egyház
537257 Kissolymos, 94. szám, Hargita megye
0741– 045353
Kohézió Egyesület
300593 Temesvár, Putan 0726– utca 7. szám, Temes megye 903360
[email protected] www.kohezioo.ro
Vetési Zoltán, Sipos Ilona-Icu
Koronkai Polgármesteri Hivatal
547367 Koronka, 108. szám, Maros megye
[email protected]
Takács Olga, Takács Szabolcs
0265– 243152
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Jabab Zsolt
243
2014
rövidítések és címjegyzék 244
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Kölcsey Egyesület
310422 Arad, Al. Ulise utca 0751– 2/Y9B/B/17. szám, Arad 851385 megye
Kőlik Hagyományőrző Mű- 537026 Máréfalva, 450. velődési Egyesület szám, Hargita megye
0741– 326185
Kolozsvár Társaság
0264– 592187
400113 Kolozsvár, Főtér 22/8. szám, Kolozs megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
[email protected]
Jankó András
0266–
[email protected] 245140 www.marefalva.ro
[email protected] www.kolozsvartarsasag.com
Szallós Kis Judit Kántor Lajos
Kolozsvári Hallgatói Önkor- 400193 Kolozsvár, Tordai mányzat út 4. szám, Kolozs megye
0372– 0264–
[email protected] 788890 593690 www.khok.sapientia.ro
Ferencz István
Kőváry László Honismereti 400038 Kolozsvár, Horea Kör utca 28/13. szám, Kolozs megye
0264– 0264–
[email protected] 595575, 434110 www.emke.ro/hu/kővárylászló-honismereti-kör 0731– 07088, 0740– 915607
Kiss Margit
Krasznai Magyar Fiatalok Klubja
457085 Kraszna, Hősök tere 13. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 636066 636066 www.crasna.eu
Vékás Albert
Krasznai Petőfi Sándor Társaság
457085 Kraszna, Hősök tere 13. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 636010 636010 www.crasna.eu
Bogya Miklós
Krasznai Polgármesteri Hivatal
457085 Kraszna, Hősök tere 13. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 636066 636066 www.crasna.eu
Pop Imre
Krigel Sportklub
535500 Gyergyószent0744– 0266–
[email protected] miklós, Kossuth Lajos 592800 364688 www.fogathajtas.ro utca 208/A. szám, Hargita megye
Bajkó Tibor
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Kun Humanitárius Társaság
331107 Vajdahunyad, Căprioarei utca 1/30. szám, Hunyad megye
0743– 0254–
[email protected] 099683 714646
Láncszem Nőegylet
420044 Beszterce, Nicolae 0263– Titulescu utca 46. szám, 236105 Beszterce-Naszód megye
0263– 236105
László János Hagyományőr- 330175 Déva, Liliacului 0745– 0254–
[email protected] ző Egylet utca 21/A/6. szám, Hunyad 215504 234429 megye Lorántffy Zsuzsanna Kultu- 540049 Marosvásárhely, rális Egyesület Rózsák tere, 5. szám, Maros megye
0743– 694811
VEZETŐJE Kun Árpád
Szente Mária
László Anna
0265–
[email protected] 266788 www.lorantffy-zsuzsannaegyesulet.ro
Náznán B. Olga
0266– 249185
Ambrus Sándor
Lőrincz Márton Birkózó Sport Klub
537060 Korond, Főút, 590. 0730– szám, Hargita megye 522189
Lövétei Ifjak Egyesülete
537140 Lövéte 321. szám, Hargita megye
0266– 220724 0723– 485317 0723– 415131
Lázár László
Lövétei Önkormányzat
537140 Lövéte 397. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] 220729 220534 www. lovete.ro
Lázár Zoltán
Lövétei Római Katolikus Egyház
537140 Lövéte 430. szám, Hargita megye
0266– 220732
László István
MADISZ Beszterce
420044 Beszterce, Nicolae 0263– 0263–
[email protected] Titulescu utca 46. szám, 236105, 236105 www.beszterce.eu Beszterce-Naszód megye 0745– 524497
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Ferenczi László
245
2014
rövidítések és címjegyzék 246
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Magyar Demokrata Ifjúsági 551003 Medgyes, I. C. Szervezet Medgyes Brătianu utca 32. szám, Szeben megye
0269– 0269–
[email protected] 832657 832657 www.medgyes.ro
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
0261– 0261–
[email protected] 713566 713566 www.mikszatmar.ro
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
VEZETŐJE Balázs Botond
Magyardécsei Gazdák Egye- Magyardécse, Besztercesülete Naszód megye
0740– 907134
[email protected]
Mátyás János
Magyarfenesi Iskola
407513 Magyarfenes, Kolozs megye
0745– 529109
[email protected]
Szakács Melinda
Magyarfenesi Művelődési Ház
407513 Magyarfenes, Kolozs megye
0746– 632133
[email protected]
Laczi Enikő
Magyarfenesi Református Egyházközség
407513 Magyarfenes, 116. szám, Kolozs megye
0264– 374754
Lengyel István
Magyarfenesi Stúdiószínpad 407513 Magyarfenes, Kolozs megye
0744– 591865
Kun Tibor
Magyarfenesi Vegyeskar
407513 Magyarfenes, Kolozs megye
0742– 092845
Bárdos Attila
Magyarlétai Iskola-Óvoda
407501 Magyarléta, Nagy utca, Kolozs megye
0746– 827063
Gurzó Adél, Kajcsa Kinga
Magyarlétai Kultúrotthon
407501 Magyarléta, Temp- 0746– lom utca, Kolozs megye 632133
Magyarlétai Református Egyházközség
407501 Magyarléta, Temp- 0747– lom utca, Kolozs megye 775421
Máréfalvi Katolikus Plébánia 537026, Máréfalva 178. szám, Harghita megye
0266– 245112
Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület
0740– 127412
537026 Máréfalva 427. szám, Harghita megye
[email protected]
Laczi Enikő Máté István Egyed Gábor
[email protected]
Pálfi József
TEL.
Maris 21 Egyesület Gernyeszeg
547132 Erdőidecs, Maros megye
Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács
540015 Marosvásárhely, Dózsa György utca 9/5. szám
0743– 870670
Maros Művészegyüttes
540022 Marosvásárhely, 1848 sugárút 47. szám, Maros megye
0265– 0265–
[email protected] 306650 306650 www.marosme.ro
Barabási Attila Csaba
Marosszéki Kulturális Egyesület
540303 Marosvásárhely, Aleea Carpaţi utca 25/35. szám, Maros megye
0365– 0365–
[email protected] 405529 405529
Fazakas Ildikó
Marosvásárhelyért Egyesület
Marosvásárhely, Ion Buteanu utca 41. szám
0742– 290830
Portik Vilmos
Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség
540095 Marosvásárhely, 0365– 0365–
[email protected] Nicolae Grigorescu utca 806856 806856 www.mmdsz.ro 15A/1. szám, Maros megye
Tubák Nimród
Mensana Egyesület
420044 Beszterce, Subcetate utca 37. szám, Beszterce-Naszód megye
0740– 050721
Csurka Molnár Helén
Merke Ifjúsági Egyesület
537195 Homoródalmás 512/A. szám, Hargita megye
0266– 220820
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE Sava Gheorghe
Mikes Kelemen Művelődési 527185 Zágon 128/A. Központ szám, Kovászna megye Minimum Party Társaság
FAX
400068 Kolozsvár, postafi- 0745– ók: 1364, 1-es Posta, Kolozs 972892 megye
[email protected] Nagy Botond
www.forgatag.ro
[email protected]
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Rigó Ildikó
0267–
[email protected] 343090
[email protected] www.minimumparty.org
Barabás Tünde Lőrincz Ildikó
247
2014
rövidítések és címjegyzék 248
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
Mureşul Egyesület
547134 Disznajó, Maros megye
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE Vita István
Nagygalambfalvi Általános 537214 Nagygalambfalva, Iskola 186. szám, Hargita megye
0266– 244525
Bálint Hajnal
Nagygalambfalvi Reformá- 537214 Nagygalambfalva, tus Egyház 203. szám, Hargita megye
0266– 244205
Kányádi György Attila
Nagyhomoród Kisrégió
537175 Homoródszentmárton, 258. szám, Hargita megye
0723– 188705
Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület
445100 Nagykároly, Kölcsey Ferenc utca 2. szám, Szatmár megye
0261– 0261– 713566 713566
Nagyvész Közbirtokosság
537026 Máréfalva 448. szám, Harghita megye
0742– 079211
Napsugár Alapítvány
400462 Kolozsvár, Constantin Brâncuşi sugárút 202/101. szám, Kolozs megye
0264– 418001
Nyárád Sportegyesület
547210 Nyárádremete 8B. szám, Maros megye
0743– 0265– 030608 347030
Kádár Levente
Nyárádremetei Önkéntes Tűzoltók
547210 Nyárádremete 307. 0745– 0265– szám, Maros megye 700180 347030
Majos Levente
Nyírő József Általános Iskola
537026 Máréfalva 480. szám, Harghita megye
ig. Bogos Rozália
Oklándi Polgármesteri Hivatal
537225 Oklánd 174. szám, 0266– 0266–
[email protected] Hargita megye 224023 224023 www.okland.ro
[email protected]
Kerekes Péter Tivadar Vénig Gabriella
nagyveszkozbirtokossag@ gmail.com 0264–
[email protected] 418001 www.napsugar.ro
0266– 0266–
[email protected] 245020 245020
Papp Zsolt Zsigmond Emese
Cseke Miklos
TEL.
Olimpia Sport Egyesület
537025 Fenyéd 86. szám, Hargita megye
Olympikus Sport Egyesület, Fogyatékos Személyek Szociális Beilleszkedésével Foglalkozó Egyesület
540477 Marosvásárhely, 0746– Armoniei utca 2/23. szám, 367277 Maros megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE Bokor Botond
[email protected] www.clubolympikus.ro
Soos Zsigmond
Óradnai Magyar Közműve- 427245 Óradna, Vl. Marte 0723– 0263–
[email protected] lődési Egyesület utca 649. szám, Beszterce- 384828 377265 Naszód megye
Strimbuné Osztrovszki Erzsébet
Ördögtérgye Egyesület
400280 Kolozsvár, Vrancea 0741– 186589 utca 12. szám, Kolozs megye
[email protected] www.ordogtergye.ro
Miklós Sándor
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
537080 Oroszhegy, Főút 95. szám, Hargita megye
0266– 225106, 0744– 753580
[email protected] www.oroszhegy.org
Pál-Székely Sándor
Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal
537080 Oroszhegy 601. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] pho@ 225106 225106 oroszhegy.ro
Bálint ElemérImre
Összhang Nőegylet
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0723– 718722
0254–
[email protected] 714657
Takács Ibolya
PanArt Egyesület
405200 Dés, Horea utca 6/A. szám, Kolozs megye
0741 635324
[email protected] www.komplex.ro
Crăcea Adam
Parajdi Kultúrotthon
537240 Parajd 480. szám, Hargita megye
0742– 807578
Parajdi Önkormányzat
537240 Parajd 394. szám, Hargita megye
0266– 240175
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Györfi Csaba
[email protected] www.primariapraid-parajd.ro
Bokor Sándor
249
2014
rövidítések és címjegyzék 250
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Parajdi Sóbánya
537240 Parajd 44. szám, Hargita megye
0266– 0266– www.salinapraid.ro 240200 240200 0722– 287744 0723– 186047
Parajdi Sportegyesület
537240 Parajd 1030. szám, 0740– Hargita megye 093635 0741– 031356
Pécsi Simon Általános Iskola
537292 Székelyszenter zsébet 226. szám, Hargita megye
Pécskai 2-es sz. Általános Iskola
317235 Pécska, 2. utca 176. 0257– 0257–
[email protected] szám, Arad megye 468088 468088
Pécskai Ipartestület
317235 Pécska, 335. utca 4–6. szám, Arad megye
Pécskai Kolping Család
317235 Pécska, 337. utca 1. 0747– szám, Arad megye 134696
Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet
317235 Pécska, 3. utca 5. szám, Arad Megye
Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egylet
330175 Déva, Liliacului 0745– utca 21/A/6. szám, Hunyad 215505 megye
Petőfi Sándor Művelődési Ház Kraszna
457085 Kraszna, Hősök tere, 559. szám, Szilágy megye
0266– 221013 0740– 376535
0741– 056468
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE Seprődi Zoltán, Sebestyén Dósa József
Horváth István
[email protected] Demeter Éva
Bede-Bacsilla Eszter
[email protected] Kovács Márton
[email protected]
0743– 040607
Kocsik Imre Zágoni Szabó András
0254–
[email protected] 234430
0260– 0260–
[email protected] 636066 636066 www.crasna.eu
László Anna
Dimény István
TEL.
Pipacsok
537323 Rugonfalva 82. szám, Hargita megye
0266– 242927, 0744– 632669, 0749– 331324
Platanus Egyesület
320050 Resicabánya, Mi- 0255– hai Viteazu utca 16. szám, 214144 Krassó-Szörény megye
Pro Hereditatem Egyesület
420044 Beszterce, Nicolae 0263– 236105 Titulescu utca 46. szám, Beszterce-Naszód megye
Pro Kisbács Egyesület
407055 Kisbács 707. szám, 0740– Kolozs Megye 122121
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE László Csaba
www.pipacsok.ro
platanus.resita
0263– 236105
Kun László
Müller Árpád
Deák Ferenc
Pro Kolozs Megye Egyesület 400414 Kolozsvár, Al. Godeanu utca 7/50. szám, Kolozs megye
0264– 592217
[email protected]
Pro Muzica Alapítvány
537060 Korond, Főút 65. szám, Hargita megye
0741– 540329
Pro Pir Kult Egyesület
317238 Tornya 256. szám, 0726– Arad megye 128898
Pro Provincia Egyesület
547286 Erdőcsinád 162. szám, Maros megye
0365– 0365–
[email protected] 405529 405529
Fazakas Ildikó
Pro Rév Egyesület
417615 Rév 640. szám, Bihar megye
0751– 514293
Hasas János
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Máté András Levente Imre Imre
[email protected]
0259–
[email protected], 443037
[email protected]
Tóth Piroska
251
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
Pro Rugonfalva
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
537323 Rugonfalva, Főút, 0740– 175. szám, Hargita megye. 243150, 0744– 563436
[email protected]
Barabás Csaba Biro József
Pro Sarmaság Kulturális Egyesület
457330 Sarmaság, Hársfa utca 72/A. szám, Szilágy megye
0260– 655630
[email protected] www.sarmasag.ro
Lucza István
Pro Scola Mediensis
551003 Medgyes, I. C. Brătianu utca 32. szám, Szeben megye
0269– 0269–
[email protected] 832657 832657 www.medgyes.ro
Iszlay László
0744– 636712
Gergely István
Pro Zetelakáért Alapítvány 537360 Zetelaka 272. szám, Hargita megye
TEL.
Pro Zrind Egyesület
317420 Nagyzerind 274/A. 0257– 0257–
[email protected] szám, Arad megye 355542 355542
Szabó János
Pro-Ki-Dor
315201 Kisiratos 482. szám, Arad Megye
Almási Vince
0257– 0257–
[email protected] 535262 535252
Pusztinai Házért Egyesület 607437 Pusztina, Főút 133. 0722– szám, Bákó megye 447351
252
FAX
[email protected]
Nyisztor Ilona
RMDSZ Szatmárnémeti
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
0261– 0261–
[email protected] 713566 713566
Kereskényi Gábor
RMDSZ Szilágynagyfalui Nőszervezet
45726 Szilágynagyfalu, Arany János utca 3. szám, Szilágy megye
0764– 488862
Csiki Éva
RMDSZ Arad Megye
310084 Arad, Episcopiei 0257– 0257–
[email protected] utca 32. szám, Arad Megye 250627 250627
[email protected]
Bognár Levente
TEL.
RMDSZ Beszterce
420044 Beszterce, Nicolae 0263– Titulescu utca 46. szám, 236105 Beszterce-Naszód megye
RMDSZ Brád
Brád, Hunyad megye
RMDSZ Brassó
500020 Brassó, Alecu 0268– Russo utca 4. szám, Brassó 472101 megye
RMDSZ Detta
305200 Detta, Győzelem utca 32. szám, Temes megye
0761– 605520
RMDSZ Fehér megye
515200 Nagyenyed, Malom utca 24. szám, Fehér megye
0258– 861258
RMDSZ Gernyeszeg
547280 Gernyeszeg, 176. szám, Maros megye
0745– 509169
RMDSZ Gorj megye
210185 Zsilvásárhely, Vasile Alecsandri utca 53. szám, Gorj megye
0723– 811212
RMDSZ Harasztos
407130 Harasztos 37. szám, Kolozs megye
0728– 022687
RMDSZ Hunyad Megye
330152 Déva, Iuliu Maniu 0254– sugárút L2. szám, Hunyad 217524 megye
0254–
[email protected] 217524 www.rmdszhunyad.ro
Winkler Gyula
RMDSZ Kalotaszentkirály
407515 Kalotaszentkirály, 288. szám, Kolozs megye
0264– rmdszkalotaszentkiraly@ 257593, gmail.com 0742– www.sancraiu.ro 252531
Okos-Rigó Dénes
0728– 163330
0264– 257593
FAX
E-MAIL, HONLAP
0263–
[email protected] 236105 www.beszterce.eu
[email protected] 0268–
[email protected] 472101 www.rmdsz.ro
[email protected]
0258–
[email protected] 861258 www.nagyenyed.ro
[email protected] 0353–
[email protected] 805910
VEZETŐJE Décsei Atilla Lehel Baráth Árpád Kovács Attila
Katona György
Ladányi Árpád Csaba
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Orbán Zoltán ŞerbănoaicaIlyes Klara Széll Jenő
253
2014
rövidítések és címjegyzék 254
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
RMDSZ Kémer
457060 Kémer, Nagy utca 1. szám, Szilágy megye
0260– 672101
0260–
[email protected] 672301
Szoboszlai Attila
RMDSZ Kolozs megye
400014 Kolozsvár, I. Raţiu 0264– utca 2. szám, Kolozs megye 592217
0264–
[email protected] 592217
Máté András Levente
RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezet
400014 Kolozsvár, I. Raţiu 0264– 0264–
[email protected] utca 2. szám, Kolozs megye 592364 592217
Oláh Emese
RMDSZ Kolozs megye – Szamosfalvi kerület
400014 Kolozsvár, I. Ratiu 0741– utca 2. szám, Kolozs megye 211403
Vér István
RMDSZ Koronka
547367 Koronka, Maros megye
0725– 543139
Takács Szabolcs
RMDSZ Körtvélyfája
547287 Körtvélyfája, 225. szám, Maros megye
0745– 004452
RMDSZ Krassó-Szörény megyei Nőszervezet
320050 Resicabánya, Mi- 0255– hai Viteazu utca 16. szám, 214144 Krassó-Szörény megye
Fazakas Tünde
RMDSZ Kraszna
457085 Kraszna, Cserey 0260– 0260–
[email protected] Farkas utca 28. szám, Szil- 636066 636066 www.crasna.eu ágy megye
Oláh Miklós
[email protected]
VEZETŐJE
Bartis Levente
RMDSZ Krasznai Nőszervezt 457085 Kraszna, Hősök tere 13. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 636066 636066 www.crasna.eu
Bogya Annamária
RMDSZ Lupény
335600 Lupény, Aleea Liliacului utca 2/50–51. szám, Hunyad megye
0744– 0254–
[email protected] 362710 563715
Benedekfi Dávid
RMDSZ Magyarfenes
407513 Magyarfenes, Kolozs megye
0769– 095101
Asztalos István
RMDSZ Magyarléta
407501 Magyarléta, Nagy utca, Kolozs megye
0746– 187204
Mátyás Attila
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
RMDSZ Marosvásárhelyi
540015 Marosvásárhely, Dózsa György utca 9/5. szám, Maros megye
0265– 267116
0265– 267116
[email protected] Peti András www.facebook.com/pages/ RMDSZ-Marosvásárhely
RMDSZ Marosvásárhelyi Nőszervezet
540015 Marosvásárhely, Dózsa György utca 9/5. szám, Maros megye
0265– 267116
0265– 267116
noszervezet@ rmdszmarosvasarhely.ro www.facebook.com/ rmdsznokszervezeteMS
RMDSZ Parajd
537240 Parajd 394. szám, Hargita megye
0744– 163021
RMDSZ Pécska
317235 Pécska 3 utca 1. szám, Arad megye
0733– 441388, 0728– 968058
[email protected]
Bölöni György
RMDSZ Petrilla
335800 Petrilla, T. Vla dim irescu utca 103/21. szám, Hunyad megye
0769– 630842
[email protected]
Kovács István
RMDSZ Petrozsény
0254–
[email protected] 332024 Petrozsény, 1 Dec. 0722– 1918 utca 90/40. szám, Hu- 335034, 545491 nyad megye 0731– 497396
Wersaszki Eduárd
RMDSZ Pusztakalán
335300 Pusztakalán, Sztrigyszentgyörgy, 195. szám, Hunyad megye
Alb Elvira
335700 Szászváros, Dominic Stanca utca 13. szám, Hunyad megye
0724– 349860
0720– 431515
Koreck Mária
Molnár József
[email protected]
RMDSZ Románandrásfalva 537255 Románandrásfalva 0266– 128. szám, Hargita megye 221157 RMDSZ Szászváros, EMKE Szászváros
VEZETŐJE
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Nagy Lajos 0254– 241147
Fülöp Julianna
255
2014
rövidítések és címjegyzék 256
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
RMDSZ Szatmár megyei Nőszervezet
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
0261– 0261–
[email protected] 713566 713566
Őri-Pákay Franciska
RMDSZ Szeben megye
551003 Medgyes, I. C. Brătianu utca 32. szám, Szeben megye
0269– 0269–
[email protected] 832657 832657 www.medgyes.ro
Balázs Béla Attila
RMDSZ Szilágycseh
455100 Szilágycseh, Ró0260– 0260– zsák tere 24, Szilágy megye 650408 650408
RMDSZ Szilágynagyfalu
457260 Szilágynagyfalu, Arany János utca 3. szám, Szilágy megye
0746– 900066
RMDSZ Temes megye
300024 Temesvár, Forradalom út 8. szám, Temes megye
0256– 0256–
[email protected] 493338 493338
Halász Ferenc
RMDSZ Tordaszentlászló
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 150. szám, Kolozs megye
0264– 374001
[email protected]
Boldizsár Zeyk Imre
RMDSZ Tordaszentmihály
407405 Tordaszentmihály 0757– 885. szám, Kolozs megye 252072
[email protected]
Lovász Pál
RMDSZ Vajdahunyad
331122 Vajdahunyad, Libertăţii tér 20. szám, Hunyad megye
0740– 0254–
[email protected] 184820 217524
Takács Aranka
RMDSZ Vulkán
Vulkán, Malom utca 2. szám, Hunyad megye
0722– 0254–
[email protected] 550912 217524
Pepelán Tilda
RMDSZ Zsibó
455200 Zsibó, Szabadság 0740– út 23. szám, Szilágy megye 199699
Sárközi Pál
RMPSZ Arad megye
310023 Arad, L. Blaga utca 0745– 0257–
[email protected] 2. szám, Arad megye 602839 250627
Matekovits Mihály
Varga András
[email protected]
Fórizs László
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
RMPSZ Hunyad Megye
330055 Déva, Anemonelor 0723– 0254–
[email protected] utca 57A. szám, Hunyad 504845 228080 megye
Csatlós Erzsébet
RMPSZ Lupény
335600 Lupény, Vladimirescu utca 47/2. szám, Hunyad megye
0254– 560486
Kovács Éva
RMPSZ Vajdahunyad
331122 Vajdahunyad, Timotei Cipariu utca 29. szám, Hunyad megye
0756– 0254--
[email protected] 009667 217524
Kiss Mihály András
Román Viktor Általános Iskola
537175 Homoródszent márton 84. szám, Hargita megye
0728– 062224
Szász Enikő
Románandrásfalvi Önkormányzat
537255 Románandrásfalva 0266– 0266–
[email protected] 70. szám, Hargita megye 221001 221001
Nagy Lajos
Romániai Magyar Könyves 540493 Marosvásárhely, 0265– 0265–
[email protected] Céh Moldovei utca 4A/5. szám, 258001 258001 Maros megye
Káli Király István
Romániai Magyar Néptánc 520050 Sepsiszentgyörgy, 0267– Egyesület Kós Károly utca 5/A. szám, 318577 Kovászna megye
Deák Gyula Levente
0267–
[email protected] 318577 www.neptanc.ro
Romani-Jag Kulturális Egyesület
537292 Székelyszenter zsébet, Hargita megye
0741– 404636
[email protected]
Salvaspeo Maros megyei Hegyimentő Szolgálat
540384 Marosvásárhely, Godeanu utca 3/9. szám, Maros megye
0365– 0365–
[email protected] 430941 430941 www.salvamontms.ro/
Kovács Róbert
Sancta Gratia Egyesület
547457 Szentgerice, 294. szám, Maros megye
0740– 898516
Szőcs Mihál
[email protected]
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Koré Géza
257
2014
rövidítések és címjegyzék 258
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
400193 Kolozsvár, Tordai út 4. szám, Kolozs megye
0372– 0264–
[email protected] Dr. Tonk Márton 788890 593690 kv.sapientia.ro
Segesvári Gaudeamus Alapítvány
545400 Segesvár, Ecaterina Teodoroiu utca 2. szám, Maros megye
0265– 0265–
[email protected] 772348 772348 www.gaud.ro
Tóth Tivadar
Segesvári Miklós Pál Egylet 330153 Déva, L. Blaga utca 0729– 0254–
[email protected] 5. szám, Hunyad megye 905227 217525
Kiszely József
Siklód Egyesület
537009 Siklód, Hargita megye
Balázs Dávid
Silvanus Ökológiai Egyesület
407515 Kalotaszentkirály, 331–332. szám, Kolozs megye
Simonyi Társaság
317216 Simonyifalva, 433. 0257– szám, Arad Megye 354632
Sport Egyesület Cetatea Marosvécs
547130 Marosvécs, Maros megye
Szabadság-szobor Egyesület
310084 Arad, Episcopiei 0257– 0257– szabadsagszobor2004@yahoo. Király András utca 32. szám, Arad Megye 250627 250627 co.uk www.szabadsagszobor-arad.ro
Szalmakalapkészítők Hagyományőrző Egyesülete
537006 Kőrispatak, 150. szám, Hargita megye
Szarkaláb Kulturális Egyesület
400441 Kolozsvár, Ara0264– 0264–
[email protected] nyos utca 23. szám, Kolozs 590096 590096 www.szarkalab.ro megye
[email protected] 0264– 0264–
[email protected] 257662 257588 www.sancraiu.ro
[email protected]
Péter GyörgyÁrpád Balázs János Katona Levente
0266– 226016, 0266– 226306, 0745– 322939
[email protected] [email protected]
Szőcs lászló
Pillich Balázs
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
0261– 0261–
[email protected] 713566 713566
VEZETŐJE Őri-Pákay Franciska
Szatmárnémeti Kölcsey Kör 440049 Szatmárnémeti, 0261– 0261–
[email protected] Rândunelelor utca 1. szám, 712808, 712808 Szatmár megye 0771– 042700
Muzsnay Árpád
Százfonat Szocio-Kulturális 547535 Erdőszentgyörgy, Egyesület Egyesülés tér, 15. szám, Maros megye
[email protected]
Ambrus Emese
[email protected] www.szekelymozes.ro
Molnár Juliánna
Székely Mózes Általános Iskola
0744– 274601
537140 Lövéte 1102. szám, 0266– Hargita megye 220726
Székelyderzsi Önkormányzat 537075 Szekelyderzs, Főút, 0266– 0266– info@comunadarjiu 26. szám, Hargita megye 222002 222250
Zoltáni Csaba
Székelyföldi Filharmónia
535600 Székelyudvarhely, 0722– Hargita megye 640194
Bodurian Aram
Székelykeresztúri Önkormányzat
535400 Székelykeresztúr, Szabadság tér 27. szám, Hargita megye
0266– 242190
Székelylengyelfalvi Római Katolikus Egyház
537103 Székelylengyelfalva, 124. szám, Hargita megye
0722– 696588
Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége
535600 Székelyudvarhely, 0366– 0366–
[email protected] office@ Kossuth Lajos utca 43. 103793, 103793 szmvsz.ro szám, Hargita megye 0748– 384593
[email protected] www.filharmonia.ro 0266–
[email protected] 206012 www.keresztur.ro
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Rafai Emil
Benedek Sándor
Jakab Áron Csaba
259
2014
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
Székelyudvarhelyi Művelő- 535600 0266– dési Ház Székelyudvarhely,Tamási 218147 Áron utca 15. szám, Hargita megye
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
www.muvelodesihaz.ro
Elekes Gyula
Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal
535600 Székelyudvarhely, 0266– Városháza tér 5. szám, 218145 Hargita megye
0266–
[email protected] , Bunta Levente 218145
[email protected] ,
[email protected] www.varoshaza.ro
Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár
535600 Székelyudvarhely, 0266– Kőkereszt tér 2. szám, Har- 218332 gita megye
Székelyvarsági Önkormányzat
537350 Székelyvarság 351. 0266– 0266–
[email protected] szám, Hargita megye 244395, 244395 www.varsag.ro 0744– 795768
[email protected] www.biblioudv.ro
Székelyvarsági Római Kato- 537350 Székelyvarság 349. 0266– likus Egyház szám, Hargita megye 244410, 0742– 141069
260
Szent Balázs Alapítvány
540067 Marosvásárhely, Memorandului utca 14. szám, Maros megye
0728– 124989
Szent Ferenc Alapítvány
330046 Déva, Progresului utca 6. szám, Hunyad megye
Szent Gellért Alapítvány
535800 Szentegyháza, 0745– Tavasz utca 24. szám, Har- 251341, gita megye 0740– 799581
Szőcs Endre
Tamás Ernő
Jánosi Gellért
[email protected] www.szentbalazs.ro 0254–
[email protected] 214873
[email protected]
Dr. Szabó Monica-Iudita Maria Böjte Csaba
György Attila
TEL.
Szent István Kör
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
0261– 0261– 713566 713566
Szőcs Péter
07460368–
[email protected] 045622 455157 www.kolpingbv.webs.com
Aczél Barna
Szent József Kolping Család 500403 Brassó, Zajzoni utca 7. szám, Brassó
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
Szent Márton Borlovagrend 545600 Dicsőszentmárton, N. Bălcescu utca 1/I/9. szám, Maros megye
szentmartonborlovagrend@ gmail.com
Antal Lehel
Szentábrahámi Önkormányzat
537010 Szentábrahám 126. 0266– szám, Hargita megye 220010
[email protected] www.szentabraham.ro
Simó Dezső Szabolcs
Szentábrahámi Unitárius Egyház
537010 Szentábrahám 12. 0266– szám, Hargita megye 220019
Berei István
Szentegyházi Hagyomány- 535800 Szentegyháza, őrző Huszár Egyesület Turnătorilor utca 20. szám, Hargita megye
0742– 313362, 0744– 629308
[email protected] Sándor Péter, www.szentegyhazihuszarok.hu Mihály József
Szentegyházi Önkormányzat 535800 Szentegyháza, Turnătorilor utca 20. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] 246634 246635 www.szentegyhazavaros.ro
Rus Sándor
Szenterzsébeti Református Egyház
537292 Székelyszenter zsébet 209. szám, Hargita megye
0730– 190080
Kincses Kálmán
Szentgericei Református Egyház
547457 Szentgerice, 153. szám, Maros megye
0265– 710374, 0749– 260885
[email protected]
Batizán Attila, Kirizsán György
Szentgericei Unitárius Egyház
547457 Szentgerice 286. szám, Maros megye
0265– 710335
[email protected]
Varró B. Barna
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
261
2014
rövidítések és címjegyzék 262
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
Szent-Györgyi Albert Társaság
440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca 10. szám, Szatmár megye
0261– 0261–
[email protected] 713566 713566 www.szat.ro
Vass Zoltán
Szilágybagosi Általános Iskola
457262 Szilagybagos 128. szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 623709 623709
Bacsadi Diószegi Piroska
Szilágybagosi Bánffy Kultu- 457262 Szilágybagos 152. rális Egyesület szám, Szilágy Megye
0260– 0260–
[email protected] 623850, 623850 www.szilagybagos.ro 0766– 610838
Szabó Tamás
Szilágybagosi Polgármesteri 457262 Szilágybagos 152. Hivatal szám, Szilágy megye
0260– 0260–
[email protected] 623850, 623850 www.primariaboghis.ro 0784– 228022
Marina Ida
SZiNT Kulturális Egyesület
400441, Kolozsvár, Ara0264– 0264–
[email protected] nyos utca 23. szám, Kolozs 590096 590096 megye
Pillich Balázs
Szitakötő Egyesület
535400 Székelykeresztúr, Hargita utca 14. szám, Hargita megye
0735– 231169
Nagy Ludovic
Szőlőtermesztők és Borászok Hagyományőrző Egyesülete
547455 Backamadaras, Maros megye
0729– 814167
Szucsági Református Egyházközség
0266–
[email protected] 242164
[email protected]
Szőcs Antal
407062 Szucság 155. szám, 0264– Kolozs megye 280606
[email protected]
Tamás Ernő
Tacsi Gyékényfonók Egyesülete
427089 Tacs, Főút, Beszterce-Naszód megye
[email protected]
Szilágyi Ilona
Téglás Gábor Elméleti Líceum
330055 Déva, Anemonelor 0254– 0254–
[email protected] utca 57A. szám, Hunyad 228080 228080 www.devatgi.ro megye
0741– 437320
Kocsis Attila Levente
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Téka Alapitvány
405300 Szamosújvár, Mi- 0264– hai Viteazu utca 39. szám, 243198 Kolozs megye
Tholdalagi Mihály Általános Iskola
547367 Koronka 186. szám, Maros megye
0265– 257404
[email protected] Fülöp Rezső
Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszócsoport
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 368. szám, Kolozs megye
0746– 632133
[email protected]
Tordaszentlászlói Énekkar
407505 Tordaszentlászló, 0745– Pap utca 350. szám, Kolozs 359581 megye
Tordaszentlászlói Helyi Tanács
407505 Tordaszentlászló, 0264– Nagy utca 35. szám, Kolozs 374275 megye
0264–
[email protected] 243198 www.teka.ro
VEZETŐJE Balázs-Bécsi Attila
Laczi Enikő
Balázs Ágnes
0264– 374433
Tamás Gebe András
Tordaszentlászlói Fúvósze- 407505 Tordaszentlászló, nekar Kolozs megye
0744– 396947
Tordaszentlászlói Hagyományőrző Néptánccsoport
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 368. szám, Kolozs megye
0746– 632133
[email protected]
Tordaszentlászlói Községi Könyvtár
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 368. szám, Kolozs megye
0264– 374280
[email protected] Tamás Gebe Melinda
Tordaszentlászlói Művelődési Ház
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 368. szám, Kolozs megye
0746– 632133
[email protected]
Tordaszentlászlói Óvoda
407505 Tordaszentlászló, Pap utca, Kolozs megye
0740– 232662
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Tamás B. István Laczi Enikő
Laczi Enikő
Neagomir Hajnalka
263
2014
rövidítések és címjegyzék 264
INTÉZMÉNY NEVE
CÍME
TEL.
E-MAIL, HONLAP
VEZETŐJE
Tordaszentlászlói Reformá- 407505 Tordaszentlászló, 0740– tus Egyházközség Pap utca 350. szám, Kolozs 239998 megye
[email protected]
Balázs Attila
Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület
407505 Tordaszentlászló, Nagy utca 368. szám, Kolozs megye
[email protected]
Boldizsár Zeyk Zoltán
Tordaszentmihályi Önkormányzat
407405 Tordaszentmihály, 0264– 1014. szám, Kolozs megye 329101
Tóth Árpád Irodalmi Kör Arad
310022 Arad, Gheorghe Popa de Teius utca 2–4. szám, Arad Megye
0264 374345
0257– 256510
FAX
primariamihaiviteazu@yahoo. Zeng János com www.primariamihai-viteazu.ro 0257– www.bibliotecaarad.ro 256510
Regéczy Szabina Perle
Tövishát Kulturális Társaság 455100 Szilágycseh, Ró0260– 0260–
[email protected] zsák tere 24, Szilágy megye 650408 650408 www.tovishat.free.fr
Vida Katalin
Transylvania Trust Alapítvány
400253 Kolozsvár, Brétfű utca 14A. szám, Kolozs megye
Szabó Bálint
Tündöklő Vármezőért Egyesület
547212 Vármező, 40. szám, 0743– 0265–
[email protected] Maros megye 030608, 347030 www.varmezoert.ro 0735– 840000
Kádár Levente, Birtok György
Turul Panzió
537362 Ivó, Hargita megye 0755– 875409
[email protected] www.turul-panzio.ro
Dénes Ödön
Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
535600 Székelyudvarhely, 0742– Tamási Áron utca 15. 419663 szám, Hargita megye
[email protected] Tifán Irén www.nepmuvesz.ro
0264– 0264–
[email protected] 439858 439858 www.transylvaniatrust.ro, www.heritagetrainingbanffycastle.org
TEL.
FAX
E-MAIL, HONLAP
Újszékelyi Önkormányzat
537290 Újszékely 224. szám, Hargita megye
0266– 0266–
[email protected] 244750 244755
Újszékelyi Unitárius Egyház 537290 Újszékely 30. szám, 0741– Hargita megye 045253 Unitarcoop Alapítvány
540067 Marosvásárhely, Bolyai utca 23. szám, Maros megye
0265– 267272
Vágási Római Katolikus Egyház
537217 Vágás 188. szám, Hargita megye
0266– 245643
Vajdahunyadi Magyar Nőszövetség
331082 Vajdahunyad, Drum Nou utca 4. szám, Hunyad megye
0723– 71872
Varságért Egyesület
537350 Székelyvarság, 0266– Központ 332. szám, Hargi- 244395 ta megye
Wesselényi Társaság
455200 Zsibó, Szabadság 0725– út 23. szám, Szilágy megye 549310
Württemberg Sándor Egyesület
547535 Erdőszentgyörgy, December 22. utca 3. szám, Maros megye
0749– 419234
Zetelaki Ifjúsági Fórum
537360 Zetelaka 272. szám, Hargita megye
0744– 176843
Zöld Fény Egyesület Zsibói Református Egyházközség
0726– 736600 455200 Zsibó, 1918 December 1 tér 15. szám, Szilágy megye
0751– 947787
VEZETŐJE Balló Zoltán Jakab Zsolt Mihály
0265–
[email protected] 267272 www.unitarcoop.go.ro
Kecskés Csaba
Jakab Lajos 0254–
[email protected] 714657
[email protected] www.varsag.ro
Takács Ibolya
Tamás Ernő
2014
CÍME
rövidítések és címjegyzék
INTÉZMÉNY NEVE
Mátyus Éva
[email protected] Báthori István www.wurttemberg.hupont.hu Kozma-Péter Levente
[email protected]
Bartha Ágnes Hőgye Gál Róbertó
265
2013 2013
képek Ákosfalva
Ótelek – Bartók Kórus
Beszterce – Cseresznyemajális
Beszterce
267
2013
képek Beszterce
Pécska - Búzavirág Egyesület
268
Gyergyószentmiklós – Családi Sportnapok
2013
képek Csíksomolyó – Ezer Székely Leány Napja
269
2013
képek 270
Etéd - Dávid Vára Egyesület
Gernyeszeg
Kolozsvár – Györkös Mányi Albert Emlékház
Kolozsvár – Györkös Mányi Albert Emlékház
2013
képek Gyulafehérvár
Ivó völgye
Kémer
Kémer
271
2013
képek 272
Csíkszereda
Máréfalva – Kölik Hagyományőrző Egyesület
Máréfalva – Kölik Hagyományőrző Egyesület
Máréfalva – Kölik Hagyományőrző Egyesület
2013
képek Marosvásárhely – Maros Művészegyüttes
Kolozsvár – Minimun Party Társaság
Illyefalva – Napsugár Tábor
Nyárádremete
273
2013
képek 274
Csíkrákos
Csíkrákos
Csíkrákos
Csíkrákos
2013
képek Máréfalva – Rozetta Egyesület
Kolozsvár – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sarmaság
Sarmaság
275
2013
képek Mezőmadaras
Simonyifala – Leveles Táncegyüttes
276
Segesvár – Gaudeamus Alapítvány
2013
képek Szilágycseh – Tövisháti Napok
Szamosújvár – Téka Alapítvány
Csíkszereda – Városnapok
Szeben Megyei Magyar Napok
277
2013
képek Gyergyószentmiklós – Ifinapok
278
Eseménynaptár 2014 Kiadja az RMDSZ Főtitkárságának Kulturális Főosztálya. 400428 Kolozsvár, Aron Densusianu u. 6/A, tel./fax: 0264 441 425, e-mail:
[email protected] www.rmdsz.ro Nyomdai munkálatok: IDEA és GLORIA 400117 Kolozsvár, Dorobanţilor u. 12. tel. 0264 594 634 Felelős vezető: Nagy Péter