TÁMOP-1.4.3-10/1-2F-2011-0006 | MOST LÉPJ projekt
Esélyt a Kibontakozásra Alapítvány „Most lépj”
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
KEDVES OLVASÓ! Az Esélyt a Kibontakozásra Alapítványunk történetének egyik legfontosabb állomásához érkezett. Egy olyan program sikeres megvalósításában veszünk részt, amely bizonyos szempontból eltér korábbi tevékenységeinktől. Ez a tény rengeteg kihívás elé állította stábunkat, hiszen számos területen kellett megmérettetni magunkat, amelyekről még nem rendelkeztünk mélyreható ismeretekkel. Mindez azonban nem gátolta munkánkat, sőt kifejezetten ösztönző volt. Szervezetünk olyan művészeti produkciót hozott létre, amely - megítélésünk szerint - mind koncepcióját, mind pedig annak tartalmi részeit tekintve egyedülálló. A TÁMOP 1.4.3-10/1-2F-10/1-2F-2011-0006 kódszámú „Most Lépj” projektünk egyedisége és újszerűsége abban rejlik, hogy a megvalósításban több művészeti ág jeles és elismert képviselője vett részt. Sikerült kitágítani a szűken vett művészeti kereteket, így abban hangsúlyos részt képeznek esélyegyenlőségi szempontok is. A programba munkanélküli roma embereket vontunk be, foglalkoztattunk. Jelen kiadványban elsősorban Alapítványunkat, a „Most Lépj” c. programunkat, valamint azon művészeket mutatjuk be, akik részt vettek az Gipsy-Mirage c. előadás létrehozásában. Reményeink szerint, sikerül betekintést nyújtanunk szervezetünk célkitűzéseiről, eddigi tevékenységeinkről, illetőleg a Romanicum Társulat létrejöttének fontosabb állomásairól.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
ALAPÍTVÁNYUNKRÓL Az Esélyt a Kibontakozásra Szociális és Kulturális Alapítvány 2005-ben jött létre. Legfontosabb küldetésünknek a mélyszegénységben élő közösségek hátrányainak csökkentését, esélyegyenlőségének előmozdítását tekintjük. Alapítványunk elsősorban azokon a településeken lát el feladatokat, ahol magas a szegénységben, nélkülözésben élő roma emberek aránya, ahol nincsenek civilszervezetek, illetőleg ahol a működő civil szerveződések nem fordítanak figyelmet a roma emberek problémáira, helyzetüknek javítására. Szervezetünk a következő területeken nyújt szolgáltatásokat és szervez programokat: oktatás-képzés, kultúra-hagyományőrzés, tanácsadás, szociális tevékenység. Az elmúlt években több településen valósítottunk meg sikeres programokat, amelyek leginkább hátrányos helyzetű emberek munka világába való be- és visszakerülésüket kívánták elősegíteni. Programjaink kisebb arányban hazai, túlnyomó részben Európai Uniós támogatások révén valósultak meg. Alapítványunk nagyon fontosnak tartja azt, hogy az egyes programok befejezését követően is aktív kapcsolatot ápoljon az érintett települések roma közösségeivel. Éppen ezért e közösségek számára fontos információkat szolgáltatunk, különböző segítségeket nyújtunk.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
A „MOST LÉPJ” PROJEKT TÖRTÉNETE Szervezetünk tagjai pár évvel ezelőtt Spanyolországban egy romák integrációjával kapcsolatos konferencián vett részt. A rendezvényen több helyi szervezet is bemutatta a programját. Stábunk itt ismerkedett meg egy olyan programmal, amely művészeti és esélyegyenlőségi elemeket ötvözve nyújtott segítséget romák számára. A konferencián szerzett pozitív tapasztalatok nyújtottak inspirációt ahhoz, hogy olyan programot dolgozzunk ki, melynek célja egy nívós művészeti produkció megalkotása, értékteremtés, valamint a cigány kultúra és hagyományok újszerű, színházi keretek között történő bemutatása. Mindezt úgy kívántuk létrehozni, hogy a programban az esélyegyenlőség kiemelt szempontként és hatékony módon jelenjen meg. A már eddig megvalósított projektjeink során szerzett, gyarapított ismeretek, elsajátított készségek magabiztos szakmai tudással ruházták fel stábunkat. Gyakorlati munkáink során megalapozott, elmélyített szakmai tudásunk révén nyújtottuk be pályázatunkat a TÁMOP 1.4.3-10/1 konstrukcióra. Támogatott pályázatunk célcsoportjaként a fővárosban élő, munkanélküli elsősorban roma zenészeket és táncosokat határoztuk meg, akik
számára képzéssel egybekötött foglalkoztatást kívántunk biztosítani. A kezdetek óta látszik, hogy „Most Lépj” programunk a legösszetettebb, legsokrétűbb program, amelyet eddig megvalósítottunk. A támogatási összeg mértéke, a program egyes elemei, azok bonyolultsága elmélyült, összehangolt, jól koordinált és átlátható szakmai tevékenységet kívántak meg a stáb, valamint a programba bevont
célcsoport minden egyes résztvevőjétől. A programban kiemelt hangsúlyt fektettünk a hatékony kommunikációra. Különböző médiákban és az interneten is folyamatosan információt szolgáltattunk a projekt előrehaladásáról. Fontos célkitűzésünk volt, hogy színvonalas előadást hozzunk létre. Ez alapozta meg a bevont művészek több fázisú, szigorú szempontok szerinti kiválasztását. Kiváló színpadi produkció létrehozására törekedtünk, ezért a programba bevont művészek több fázisban, szigorú szakmai szempontok és a projekt meghatározott célkitűzéseit is szem előtt tartva kerültek kiválasztásra. E folyamatban olyan roma és nem roma művészek egyaránt részt vettek, akik a saját művészeti águkban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A kiválasztott előadók egy része jelentős előadói múlttal, míg a fiatalabb művészek kiemelkedő tehetséggel bírnak, amely számos szempontból megkön�nyítette a próbafolyamatokat. Ennek ellenére fontosnak ítéltük azt is, hogy a táncosok és zenészek olyan, a művészeti tevékenységükhöz illeszkedő képzésben részesüljenek, amelyek gördülékenyebbé, sikeresebbé teszik a közös alkotói tevékenységet.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Alapítványunk a program befejezését követően is segítséget nyújt, szociális szövetkezet keretén belül tovább foglalkoztatásra kerül sor. Alapítványunk a program befejezését követően a bevont zenészek, táncosok önfoglalkoztatóvá válásában és számukra egy szociális szövetkezet létrehozásában is segítséget nyújt. A projektbe összesen 66 fő került bevonásra, ebből 40 főt 6 hónapig, 7 főt 4 hónapig foglalkoztattunk. 63-an sikeresen eleget tettek a képzési követelményeknek. Munkánk sikerességét az is fémjelzi, hogy
mindössze 5 fő morzsolódott le. A bevont célcsoporti személyek közül 29 fő vesz részt a színpadi produkció bemutatásában, 8 fő biztosítja a technikai hátteret, 10 fő az értékesítéssel foglalkozik. A programban résztvevők 346 óra képzésben vettek részt. Alapítványunk munkatársai hiszik, hogy a produkcióval lehetőséget teremtünk a roma kultúra és hagyomá-
nyok újszerű ábrázolására, ápolására, mindezek révén pedig a roma emberekről alkotott sztereotípiák lerombolására. Mivel az előadás alapvetően külföldi turisták számára kerül bemutatásra, ezért meggyőződésünk, hogy részét képezhetjük a pozitív országimázs kialakításának. Eszerint az bizonyos szempontból pozitív országimázs funkciókat is ellát majd.
A célcsoport egyéni fejlesztési tervben meghatározott képzésékben vett részt pl. önismereti tréning, konf liktuskezelő tréning, színpadi mozgás és helyzetgyakorlatok. E tréningek, képzések jelentős mértékben erősítették a részt vevők személyiségét, kommunikációs képességeit A megismertetett, elsajátított technikák olyan kompetenciákkal ruházták fel a programba bevontakat, amelyek révén a jövőben magabiztosabban tudják képviseli érdekeiket, hatékonyabbak, sikeresebbek lehetnek.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
A ROMANICUM TÁRSULAT ÉS A GIPSY MIRAGE CÍMŰ ELŐADÁS
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
ri és színpadi tapasztalattal rendelkezik. Az idősebb és fiatalabb fellépők szakmai tapasztalatai, magas szintű zenei és táncművészeti tudása, hangszerkezelési technikája, tánc- és mozgáskultúrája garanciát nyújt a produkció minőségére, annak művészi igényességére. A Romanicum Társulat egy rendhagyó kultúrtörténeti utazásra invitálja a nézőket, minek keretében a különböző művészeti ágak segítségével szerezhetnek impressziókat a roma kultúráról, hagyo-
Az előadás létrejöttét részben azok a roma zenészek, táncosok, művészek segítették munkájukkal, akik a „Most Lépj” elnevezésű programunkba kerültek bevonásra, részben pedig azok, akiket Alapítványunk kért fel a produkció megalkotásában való részvételre. A társulat a Romanicum nevet kapta, amely érzékletes módon fejezi ki a roma kultúra egyediségét, egyben fémjelzi azt a művé-
szi hitvallást is, amelyet tagjai magukénak éreznek: kultúraápolás, művészi igényesség, professzionalizmus, progresszivitás, nyitottság. Az elnevezés utal a Hungaricum kifejezésre is, így hangsúlyozva az alkotók azon meggyőződését, miszerint a roma kultúra a magyar kultúra szerves részét képezi. A társulat tagjainak egy része több évtizedes zenész és táncos múlttal, szórakoztatóipa-
mányokról, illetőleg a romák vándorlásáról és közös történelmük jelentősebb eseményeiről. A Gipsy Mirage alkotói a zene-, tánc- és festőművészet egy speciális formája révén, a fényfestés segítségével mondanak modern mesét a romákról, jelenítik meg életük egy-egy epizódjait. Bízunk benne, hogy aki megtekinti az előadást az maradandó élménnyel gazdagodik. Az előadás sikeres megvalósításához olyan elismert művészek munkájára is szükség volt, akik kimagasló sikereket értek el saját művészeti águkban.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
MŰVÉSZEK Szentandrássy István – a Kossuth-díjas festőművészt a színpadi kép megalkotására, a díszlettervezésre kértük fel. Díszletei megfelelő színpadi-dramaturgiai atmoszférát, képi és hangulati világot teremtettek, melyek harmonikusan illeszkednek a darab zenei világához. A Kossuth-díjas festőművész a produkció vizuális kialakításán túl segítette a darab szinapszisának megalkotását, a forgatókönyv megírását is.
Alapítványunk büszke a közösen megalkotott produkcióra, az alkotókra, művészi alázatukra, professzionális zenei és tánctudásukra, elhivatottságára! Az elmúlt másfél év dolgos, kihívásokkal, megtorpanásokkal, mindazon által jelentős sikerekkel, örömökkel teli időszak mindannyiunk számára. Novák Péter – a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkereszt és Huszka Jenő-díj kitüntetettjét, a színész, szövegíró, zeneszerző, műsorvezetőt, a Kultúrpart kreatív igazgatóját a Gipsy Mirage című előadás megrendezésére kértük fel. Meggyőződésünk, hogy Péter eddigi színházi munkái, néptáncos múltja,
nép- és rockzene területén szerzett tapasztalatai, innovatív művészi elképzelései, agilis személyisége inspirálóan hatottak az előadásra, valamint a részt vevő művészekre. Farkas Zsolt – a Köztársaság Díj Bronz Érdemkereszttel kitüntetett táncművészt, zeneszerzőt, a Khamoro Budapest Band zenekar vezetőjét az előadás koreográfiájának elkészítésére kértük fel. Zsolt több évtizedes néptáncos múlttal rendelkezik, elhívatásának érzi a roma táncok, ezen keresztül pedig a roma kultúra megismertetését, terjesztését országszerte.
Mindezek mellett kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik, a produkció táncosai számos mesterfogást tanulhattak el tőle. Szitai Mária – női cigányt Rembedszki ánc előadó művészt tánckar vezetőnek kértük fel. A Gipsy Mirage produkció koreográfiáját segítették továbbá – Ábrahám Judit, Szitai Mária, Rembedszki Eszter - Bencze Gábor , Díszlettervezést segítették kiváló fényfestés alkotásával az IAMNEWHERE és a VJ. Centrum alkotói Karcis Gábor és Kálmán Mátyás.
Kovács Antal – énekes, zeneszerző, szövegíró a darabzenei részének megalkotásában vett részt. Kovács Antal művészetére a tradíció tisztelete és ápolása mellett a nyitottság és a kísérletezés jellemző leginkább. A zenei nyitottság fontos szempont volt számunkra, hiszen a darab nem csak magyarországi cigány népzenei elemeket tartalmaz, hanem más országok folklórzenéjéből is merít. Farkas István – zenész, zeneszerző, szövegíró a darab zenei részének megalkotásában vett részt. Farkas István kreativitásával modern hangzás világot kölcsönzött egy-egy zenei etűdnek.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
DEAR READER!
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
ABOUT OUR FOUNDATION “A Chance To Unlock Potentials” Foundation was established in 2005. The most important objective of its activity is to support the disadvantaged Roma communities in their social integration including different spheres of social life: employment, education, health, housing, etc., as well as to provide social services, child
Our foundation „A Chance To Unlock Potentials” has arrived to a milestone in the history of its activities. We are committed to the successful implementation of a program, which in a way is different from our former initiatives. Because of this fact our team had to face enormous challenges, since we had to test our ability to deal appropriately with tasks for which we hadn’t been provided with the required in-depth knowledge and experience. However, fortunately this did not hinder our work, in fact it was quite inspiring and stimulating. The uniqueness and innovative nature of our project called „Leap Ahead” running under the code of TÁMOP 1.4.3-10/1-2F-10/1-2F-2011-0006 is that
prominent, well known representatives of many artistic profiles have been involved in its implementation. We’ve managed to open up the initially narrow frames of artistic professionalism, thus giving an emphatic chance for the enforcement of equal opportunities for participation. This publication focuses primarily on our program „Leap Ahead”, and on the artists involved in the production process of the „Gipsy Mirage” performance. Hopefully, we can provide a comprehensive insight into the foundation’s objectives, into our former activities, and the major stages of the artistic maturity process of the Romanicum troupe.
and youth protection and care. In the past few years, the foundation has taken its activities down to highly neglected villages and settlements, where we have successfully implemented several programs that mainly aim to facilitate the inclusion and reintegration of the underprivileged Roma people into the labour market.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
THE „LEAP AHEAD„ PROJECT A few years ago the members of our team attended a conference in Spain dealing with Roma integration. There we got acquainted with a project, which could provide help for Roma people combining elements of art and equal opportunities. The positive experiences we gained at the conference have inspired us later to work out a program that aims to create a high-level artistic production, to present the Roma culture and traditions applying innovative art assets within the frames of a theatre performance of high value. Parallel to that we’ve planned to achieve this taking into consideration as a key criterion the enforcement of equal opportunities for participation in the program. For a target group of our supported project we have defined the unemployed Roma musicians and dancers living in the capital, planning to create jobs for them following an appropriate training. Some of the selected performers have had already a great artistic background, while the younger artists have been and still are of outstanding promising talent, which has definitely facilitated many aspects of the rehearsal process. Nevertheless, we’ve found it important that the performers get the right professional training, a prerequisite for a smoother and more successful creative team work on stage. We’ve organized for the participants in the project
such educational services, that facilitate their competitiveness as a work force on the labour market. Altogether 66 people have been involved In the project ; 40 of them were employed for a 6-th months’ period, while 7 - for 4 months. 63 persons of the target group have successfully complied with the training requirements. An indicative benchmark of our success is the fact, that only 5 people have dropped out from the program. 29 persons of the target group have taken part in the process of presenting the performance on stage; 8 participants have provided its technical back up,10 persons have been involved in creating the prerequisites for the sales and marketing to follow. The participants have attended 346 hours of training. The target group has undergone tailor made training according to a personal development plan, such as: self knowledge training, conflict resolution training, stage movement and positioning exercises. These training sessions have significantly strengthened the participants’ personality, have developed positively their communication skills. The acquired knowledge of new techniques and competences have made them far more self confident, capable of efficient advocacy of their interests, in brief - be more successful.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
THE “ROMANICUM“ TROUPE AND THE “GIPSY MIRAGE“ PERFORMANCE
The troupe got the name “Romanicum”, which suggestively expresses the uniqueness of Roma culture, as well as hallmarks the artistic creed which its members confess, and that is: nursing culture, artistic intensity, professionalism, progressiveness, openness. The term also refers to the word Hungaricum, thus highlighting the authors’ conviction that Roma culture is an integral part of Hungarian culture. The professional experience of the older and younger performers, the high level of their musical and dance skills, the mastered instrumental technique, their dance and movement culture guarantee for the quality of the production, including its artistic intensity. The Romanicum Troupe
invites us to an exclusive cultural journey with unique scenic elements and specific technical sleights to present the Hungarian Roma dance and music traditions. The creative mixture of elements of the music and dance styles absorbed in the course of their wanderings, makes the show still more exciting. The creators of the performance tell a modern tale about the Hungarian Roma people using the expressive language of music, dance, painting and spectacular light painting of theatrical scenery as shown in the background. We hope that those who view the performance will become a part of something truly amazing and will be enriched with a remarkable lasting experience.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
ARTISTS For the successful implementation of the project the work of recognized artists was strongly needed, artists who achieved outstanding success in their artistic branches, such as:
Peter Novak – awarded the Cross of Merit of the Hungarian Republic, as well as a winner of the “Huszka Jenő” award, actor, lyricist, composer, showman, creative director of the “Kulturpart” Agency; we’ve invited him to become the director of the Gipsy Mirage performance. We believe that the former theater work of Peter, his experiences in the field of folk and rock music and as a folk dancer, his innovative artistic ideas, agile personality have had an inspiring impact on the show, and on the participating artists.
Zsolt Farkas – “Bronze Cross of Merit of the Republic” Prize laureate, dancer, composer, musician, Budapest Khamoro Band leader; we’ve asked him to prepare the choreography of the show. Zsolt has decades of experience like a folk dancer, he considers the country wide promotion of Roma dance and Roma culture his personal vocation.
Romani Divat Studio - we’ve asked the Romani Fashion Studio to design and make the stage costumes for female performers. The Romani Design represents a unique style, upholds specific values. Their clothes meet the expectations of the modern age, still at the same time the design sustains the diversity of Roma traditions and culture. Maria Szitai - female gypsy dance performer. We’ve asked the artist to be the leader of the dance group.
The choreography of the Gipsy Mirage production has been further assisted and enhanced by: Judit Abraham, Maria Szitai and Rembedszki Eszter - Gabor Bencze. Set design contributed to the high light painting creations IAMNEWHERE and VJ. Scratch’s creative center Gabor Kalman and Matthias. The artists of IAMNEWHERE and VJ. Center Gabor Karcis and Matyas Kalman have an outstanding contribution to the set design with their amazing light painting creations.
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Esélyt a kibontakozásra | MOST LÉPJ projekt | GIPSY MIRAGE
Istvan Farkas – musician, composer, lyricist, former member of the Ternipe Band; we”ve asked him to compose music for the performance. Istvan Farkas is one of the best contemporary Hungarian composers of pop music and lyrics. Hundreds of thousands of young people know and love his songs.. The past year and a half has been for all of us a busy period, full of challenges, halts, but also achieved success and joy. Our foundation is proud of the production set up with joint efforts, of the creators, of their artistic humbleness, professional musical and dance skills and passionate commitment!
Istvan Szentandrassy – Kossuth Prizeawarded artist, set design and costume design. His theatrical scenery, imposes a dramatic atmosphere, creates a imagery, picturesque world which is in a magical symbiosis with the music and dance of the show. Besides the visual design of the production and the costumes, the Kossuth Prize- awarded artist helped a lot in writing the synopsis and the script of the piece.
Antal Kovacs – composer, lyricist, singer, the leader of Romano Drom Band; we’ve asked him to compose the music, write the lyrics and do the orchestration of the show. Antal Kovacs plays authentic gypsy folk music with his band, composes, writes texts. His art is characterized mostly by respect for tradition, openness and experimentation. The openness was an important aspect for us, as the musical body of the performance consists not only of Hungarian gypsy folk elements, but borrows features from the folklore of other countries.
www.eselyt.hu | www.romanicum.hu