ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
CSOPORTOS SZÁMLAVEZETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KEDVEZMÉNYES HITELEK (ÉRVÉNYES 2016.08.01-TŐL) A kedvezményes kondíciók igénybevételére jogosult minden olyan gazdasági társaság - valamint annak a közvetlen és közvetett tulajdonában lévő leányvállalatai, - munkaviszonyban álló munkavállalója / alkalmazottja, ahol a gazdasági társaság legalább 2.500 főt foglalkoztat és a foglalkoztatottak legalább 96 %-a az Erste Bank Zrt-nél rendelkezik lakossági bankszámlával, amelyre a munkabére érkezik.1 1. A Bank jelen mellékletben írt valamennyi lakossági deviza alapú lakáscélú kölcsönügyleténél 2010.12.13tól, valamint a 2010.11.27-től folyósított lakossági deviza alapú lakáscélú kölcsönügyleteinél: Az alkalmazott folyósítási árfolyam a folyósítás napján, a tranzakció időpontjában érvényes kereskedelmi középárfolyam. A mindenkor esedékessé váló törlesztések, törlesztőrészletek, illetve bármilyen más pénzbeni kötelezettség teljesítésének elszámolása az esedékesség napján (az esedékessé tétel napján ki nem egyenlített tételek esetén a megfizetés napján) alkalmazott, utolsóként fixált kereskedelmi középárfolyamon történik. Szerződésmódosítás keretében történő részbeni előtörlesztés, teljes előtörlesztés, végtörlesztés során esedékessé váló törlesztések, törlesztőrészletek, illetve bármilyen más pénzbeni kötelezettség teljesítésének elszámolása az esedékesség napján a tranzakció időpontjában érvényes kereskedelmi deviza közép árfolyamon történik. 2. A Bank jelen mellékletben írt valamennyi lakossági deviza alapú szabad felhasználású jelzáloghitelénél 2014.07.02-től: Az alkalmazott folyósítási árfolyam a folyósítás napján, a tranzakció időpontjában érvényes kereskedelmi középárfolyam. A mindenkor esedékessé váló törlesztések, törlesztőrészletek, illetve bármilyen más pénzbeni kötelezettség teljesítésének elszámolása az esedékesség napján (az esedékessé tétel napján ki nem egyenlített tételek esetén a megfizetés napján) alkalmazott, utolsóként fixált kereskedelmi középárfolyamon történik. Szerződésmódosítás keretében történő részbeni előtörlesztés, teljes előtörlesztés, végtörlesztés során esedékessé váló törlesztések, törlesztőrészletek, illetve bármilyen más pénzbeni kötelezettség teljesítésének elszámolása az esedékesség napján a tranzakció időpontjában érvényes kereskedelmi deviza közép árfolyamon történik. 3. Az 1. és 2. pontban írtaktól eltérő minden egyéb jelen mellékletben írt lakossági kölcsönügyletnél: Az alkalmazott folyósítási árfolyam a folyósítás napján, a tranzakció időpontjában érvényes kereskedelmi devizavételi árfolyam. A mindenkor esedékessé váló törlesztések, törlesztőrészletek, illetve bármilyen más pénzbeni kötelezettség teljesítésének elszámolása az esedékesség napján (az esedékessé tétel napján ki nem egyenlített tételek esetén a megfizetés napján) alkalmazott, utolsóként fixált kereskedelmi deviza eladási árfolyamon történik, kivéve a végtörlesztéssel járó szerződésmódosítás esetét, melynél az alkalmazott árfolyam a kereskedelmi középárfolyam.
Nem érvényesíthető a jelen fejezet szerinti kedvezmény az egyedi kondíciójú kölcsönügyletek esetén. Ha az ügyfél az első kamatperiódusra (első 6 hónapra) kamatkedvezményre jogosult, úgy csak ezen időszak leteltét követően érvényesek a jelen fejezet szerinti kedvezmények. 1
1
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
Tartalomjegyzék Csoportos Számlavezetéshez kapcsolódó kedvezményes hitelek ........................................................................................................... 1 13.1. Piaci kamatozású lakáscélú hitelek .........................................................................................................................................................................................3 13.1.1. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 12 hónapos kamatperiódussal .........................................3 13.1.2. EUR Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 12 hónapos kamatperiódussal .........................................4 13.1.3. CHF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) - 12 hónapos kamatperiódussal1 ........................................4 13.1.4. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – 6 hónapos kamatperiódussal ......6 13.1.5. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – Erste hitelkiváltás 1 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal .................................................................................................................................................................................................7 13.1.6. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – Erste hitelkiváltás 2 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal .................................................................................................................................................................................................7 13.1.7. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Jövedelem jóváírással / Jövedelem jóváírás nélkül – 6 hónapos kamatperiódussal ................................................................................................................................................8 13.1.8. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos kamatperiódussal .................................................................................................................................................................................................9 13.1.9. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal ............................................................................................................................11 13.1.10. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, vásárlás előbírálati igazolással, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – 5 éves kamatperiódussal ..................................................................................................................................................................................................12 13.1.11. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, vásárlás előbírálati igazolással, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – 10 éves kamatperiódussal ................................................................................................................................................................................................14 13.1.12. EUR Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 6 hónapos kamatperiódussal .......................................16 13.1.13. CHF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) - 6 hónapos kamatperiódussal ........................................18 13.2. Szabad felhasználású jelzáloghitel ........................................................................................................................................................................................20 13.2.1. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal ........................................................................................................................20 13.2.2. EUR Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal ........................................................................................................................20 13.2.3. CHF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal ........................................................................................................................21 13.2.4. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal ..........................................................................................................................22 13.2.5. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – Erste hitelkiváltás 1 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal .......................................................................24 13.2.6. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – Erste hitelkiváltás 2 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal .......................................................................24 13.2.7. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Jövedelem jóváírással / Jövedelem jóváírás nélkül – 6 hónapos kamatperiódussal ...............................................................................................................................................................................................25 13.2.8. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos kamatperiódussal ..............................................................................................................................................................................................................26 13.2.9. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal ............................................................................................................................................................27 13.2.10. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – ...................................................................................28 5 éves kamatperiódussal ................................................................................................................................................................................................................28 13.2.11. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – 10 éves kamatperiódussal ........................................30 13.2.12. EUR Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal ........................................................................................................................32 13.2.13. CHF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal ........................................................................................................................34 13.3. Kamattámogatás mellett nyújtott lakáscélú hitelek ................................................................................................................................................................36 13.3.1. Kiegészítő kamattámogatás mellett nyújtott lakáscélú kölcsön ..........................................................................................................................................36 13.3.2. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele új lakás vásárlásra vagy építésre - 1 éves kamatperiódussal ........................37 13.3.3. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele korszerűsítésre - 1 éves kamatperiódussal ....................................................38 13.3.4 Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel .......................................................................................................................................................................39 13.4. Lakáscélú közvetlen állami támogatások ..............................................................................................................................................................................45 (LÉK, FOT, adó-visszatérítési támogatás, MEOSZ, utólagos LÉK és -FOT ) közvetítése ............................................................................................................45 13.5. Megelőlegező kölcsönök járulékainak havi részletekben történő visszafizetése és jogosulatlan kiegészítő kamattámogatásúból piaci kamatozásúvá alakított hitelek ..................................................................................................................................................................................................................45 13.6. Személyi hitelek .....................................................................................................................................................................................................................46 13.6.1. Euró alapú személyi kölcsön ..............................................................................................................................................................................................46 13.6.2. Forint alapú személyi kölcsön (12 havi kamatperiódus) .....................................................................................................................................................47 13.7. Erste Törlesztési Védelem - Jelzáloghitelek ..........................................................................................................................................................................48
2
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1. Piaci kamatozású lakáscélú hitelek 13.1.1. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 12 hónapos kamatperiódussal1 (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)3
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi BUBOR + 6,30%
16,63%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi BUBOR + 6,80%
17,22%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megnevezés Piaci kamatozású lakáscélú hitel 2008.09.01től 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében jövedelem, illetve fedezet alapon egyaránt Piaci kamatozású lakáscélú hitel magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-től Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Kamat2 mértéke
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
A termék értékesítése 2008.10.06-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.10.06-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 3 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát 1 2
3
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1.2. EUR Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 12 hónapos kamatperiódussal1 (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi EURIBOR + 2,60%
9,28%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 3,30%
5,90%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 3,10%
9,85%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 3,80%
6,44%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megnevezés Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-2009.05.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2009.05.15-től Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-2009.05.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2009.05.15-től Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Kamat2 mértéke
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.3. CHF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) - 12 hónapos kamatperiódussal1 Megnevezés Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között
Kamat2 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)3
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi LIBOR + 3,00%
4,67%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,50%
5,21%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
1
A termék értékesítése 2008.10.06-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.10.06-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. 2 A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 3 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
4
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2010.03.12-től – Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2010.03.12-től –
13. számú melléklet
12 havi LIBOR + 4,10%
5,78%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,80%
5,49%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,30%
4,68%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,50%
5,21%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,00%
5,75%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,60%
6,32%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,30%
6,03%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,80%
5,21%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
5
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1.4. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – 6 hónapos kamatperiódussal Megnevezés Jövedelem és fedezet alapon – 2008.10.062008.12.01 között befogadott ügyletek esetén 2008.10.06-tól – Jövedelem alapon 2008.12.02-2010.10.17 között befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-től – Fedezet alapon 2008.12.02-2009.05.24 között befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-től – Fedezet alapú 1. kategória 2009.05.252010.10.17 között befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Fedezet alapú 2. kategória 2009.05.252010.10.17 között befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Magas finanszírozással 2008.10.062008.12.01 között befogadott ügyletek esetén 2008.10.06-tól – Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-től – Magas finanszírozással 2009.02.162010.10.17 között befogadott ügyletek esetén 2009.02.16-tól – Jövedelem 1. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól – Jövedelem 1. alapú kategória 2011.09.282011.12.06 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem 1. alapú kategória 2011.12.072012.03.31 között befogadott ügyletek esetén 2011.12.07-től – Jövedelem 2. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól – Jövedelem 2. alapú kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem 3. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól – Jövedelem 3. alapú kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól –
Kamat1 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi BUBOR + 2,60%
12,36%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 2,60%
14,91%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,10%
15,48%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,10%
15,48%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,60%
16,05%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,10%
12,93%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,60%
14,10%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,10%
14,67%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 2,35%
9,08%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,35%
11,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 5,35%
13,75%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 2,60%
9,36%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,35%
11,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 2,35%
9,08%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 5,35%
12,34%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Díj megnevezése Kezelési költség 1 2
A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
6
Megfizetés módja kamatfizetéskor
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Rendelkezésre tartási jutalék
13. számú melléklet
0 %/év
Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.5. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – Erste hitelkiváltás 1 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal 2012.01.11-től a termék nem értékesíthető! (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi BUBOR + 3,35%
10,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,35%
10,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,35%
11,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megnevezés Jövedelem alapú 2. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.11.052011.12.06 között befogadott ügyletek esetén 2011.11.05-től – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.12.072012.01.10 között befogadott ügyletek esetén 2011.12.07-től –
Kamat1 mértéke
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.6. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitelkiváltás) – Erste hitelkiváltás 2 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal 2012.01.11-től a termék nem értékesíthető! Megnevezés 1 2
Kamat1 mértéke
A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
(%/év)
7
THM
(teljes hiteldíj mutató)2
Esedékesség
Törlesztés módja
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Jövedelem alapú 1. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.11.052011.12.06 között befogadott hitelek esetén 2011.11.05-től – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.12.072012.01.10 között befogadott hitelek esetén 2011.12.07-től – Jövedelem alapú 2. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem alapú 3. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól –
13. számú melléklet
6 havi BUBOR + 3,35%
10,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,35%
11,34%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 5,35%
12,34%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,35%
10,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,35%
11,34%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.7. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Jövedelem jóváírással / Jövedelem jóváírás nélkül – 6 hónapos kamatperiódussal 2013.07.03-tól a termék nem értékesíthető! Megnevezés
Kamat bázisa3
Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.04.012012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2012.04.01-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.04.012012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.06.042012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2012.06.04-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.06.042012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.10.012013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2012.10.01-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.10.012013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól –
6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR
1 2
A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
Kamatfelár THM Esedékesség (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 6,90%
16,05%
hó 15-e
4,90%
13,74%
hó 15-e
5,40%
13,42%
hó 15-e
4,40%
12,29%
hó 15-e
4,40%
10,65%
hó 15-e
3,40%
9,56%
hó 15-e
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 3
8
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.04.01-2012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2012.04.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.06.04-2012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2012.06.04-től – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.10.01-2013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2012.10.01-től – Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR
Mértéke Havi 0,0% 0%/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
4,90%
13,74%
hó 15-e
4,40%
12,29%
hó 15-e
3,40%
9,56%
hó 15-e
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.8. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos kamatperiódussal Megnevezés
Kamat bázisa1
AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2014.04.07-2014.12.31 között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2015.01.01-2015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31 között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től –
6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
2,70%
5,06%
hó 15-e
2,50%
4,85%
hó 15-e
2,90%
5,27%
hó 15-e
2,70%
5,06%
hó 15-e
2,50%
4,85%
hó 15-e
3,10%
5,47%
hó 15-e
3,00%
5,37%
hó 15-e
2,50%
4,85%
hó 15-e
3,40%
5,79%
hó 15-e
3,40%
5,79%
hó 15-e
3,10%
5,47%
hó 15-e
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 1
9
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
Az egyes kedvezmény kategóriák igénybe vételének feltételei a következők: Kedvezmény kategória Kedvezmény kategória feltétele elnevezése - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy AKCIÓ - Extra - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő kedvezmény kategória ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és 1. kedvezmény kategória - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 2. kedvezmény kategória - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 3. kedvezmény kategória - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 2014.12.15-ig alkalmazott szabály: Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a továbbiakban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2014.12.15-től a fenti szabály az alábbiak szerint módosul Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a következő kamatperiódusban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció:
Kamat bázisa1 6 havi BUBOR Kamat bázisa1 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 4,10%
6,53%
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 4,10%
6,53%
Esedékesség
hó 15-e
Esedékesség
hó 15-e
A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosult a következő kamatperiódustól a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Mértéke Havi 0,0% 0%/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 1
10
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1.9. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal Megnevezés
Kamat bázisa1
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató)
AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 6 havi 2,50% 2015.01.01-től befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2015.01.01-től 6 havi 2,50% befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2015.01.01-től 6 havi 2,50% befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2015.01.01-től 6 havi 3,10% befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.03.21-től befogadott 6 havi 4,10% kérelmek esetén – 2016.03.21-től* – BUBOR *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla, mely esetben a jelzáloghitel
Esedékesség
3,64%
hó 15-e
3,64%
hó 15-e
3,64%
hó 15-e
4,26%
hó 15-e
5,30%
hó 15-e
törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltétele, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória Kedvezmény kategória feltétele elnevezése - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy AKCIÓ - Extra - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő kedvezmény kategória ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és 1. kedvezmény kategória - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 2. kedvezmény kategória - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 3. kedvezmény kategória - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a referencia kamat módosulását követő következő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció:
Kamat bázisa1 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 4,10%
5,30%
Esedékesség
hó 15-e
A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosult a referencia kamat módosulását követő következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék Folyósítási jutalék
Mértéke Havi 0,0% 0%/év
Esedékesség havonta Havonta
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamatból a referenciakamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet referencia kamatperiódusának kezdő időpontjához igazodva automatikusan módosul. Az ügyleti kamatból a kamatfelár mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamatfelár változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatfelár periódusának forduló napján módosul. 1
11
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
13. számú melléklet
0%
Egyszeri
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.10. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, vásárlás előbírálati igazolással, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – 5 éves kamatperiódussal A 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén: Megnevezés AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2015.06.222016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2015.06.222016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2015.06.222016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től –
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
4,07%
4,26%
hó 15-e
4,07%
4,26%
hó 15-e
4,07%
4,26%
hó 15-e
4,67%
4,88%
hó 15-e
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltételei a következők: Kedvezmény kategória elnevezése AKCIÓ - Extra kedvezmény kategória 1. kedvezmény kategória 2. kedvezmény kategória 3. kedvezmény kategória
Kedvezmény kategória feltétele - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a 5,67% 5,93% hó 15-e kamatkedvezmény mértékével növelt kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Mértéke Esedékesség Megfizetés módja Kezelési költség Havi 0,0% havonta kamatfizetéskor Rendelkezésre tartási jutalék 0%/év Havonta Minden hó 15-én
1
Az ügyleti kamat mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosul.
12
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Szerződésmódosításkor egy összegben
A 2016.08.01-től befogadott kérelmek esetén: Megnevezés
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2016.08.01-től 4,49% befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória - 2016.08.01-től 4,49% befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2016.08.01-től 4,49% befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2016.08.01-től 5,09% befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.08.01-től befogadott 6,44% kérelmek esetén* – 2016.08.01-től – *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla, mely esetben
Esedékesség
4,69%
hó 15-e
4,69%
hó 15-e
4,69%
hó 15-e
5,32%
hó 15-e
6,74%
hó 15-e
a jelzáloghitel törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltétele, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória elnevezése Extra kedvezmény kategória 1. kedvezmény kategória 2. kedvezmény kategória 3. kedvezmény kategória
Kedvezmény kategória feltétele - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a 6,44% 6,74% hó 15-e kamatkedvezmény mértékével növelt kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2016.08.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. 1
Az ügyleti kamat mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosul.
13
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
13. számú melléklet
Mértéke Havi 0,0% 0%/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.1.11. HUF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, vásárlás előbírálati igazolással, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, lakáscélú hitel kiváltás) – 10 éves kamatperiódussal Megnevezés
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2016.02.01-től 5,72% befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től 5,72% befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től 5,72% befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től 6,32% befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.03.21-től befogadott 7,32% kérelmek esetén* – 2016.03.21-től – *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla, mely esetben
Esedékesség
5,98%
hó 15-e
5,98%
hó 15-e
5,98%
hó 15-e
6,61%
hó 15-e
6,74%
hó 15-e
a jelzáloghitel törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltételei, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória elnevezése Extra kedvezmény kategória 1. kedvezmény kategória 2. kedvezmény kategória 3. kedvezmény kategória
Kedvezmény kategória feltétele - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – 1
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
7,32%
6,74%
Esedékesség
hó 15-e
Az ügyleti kamat mértéke 10évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosul.
14
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Mértéke Esedékesség Megfizetés módja Kezelési költség Havi 0,0% havonta kamatfizetéskor Rendelkezésre tartási jutalék 0%/év Havonta Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított Folyósítási jutalék 0% Egyszeri kölcsönösszeg után Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó 0% Egyszeri Szerződésmódosításkor egy összegben szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
15
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1.12. EUR Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) – 6 hónapos kamatperiódussal1 Megnevezés Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.062008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2008.10.06-2009.05.14 között Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.062008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15-től Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.10.22-2008.11.02 között Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.11.03-2009.05.14 között Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15-től – Jövedelem alapon 2008.12.02-től befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-2009.05.14 között Jövedelem alapon 2008.12.02-től befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-től – Fedezet alapon 2008.12.02-től befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-2009.05.14 között Fedezet alapon 2008.12.02-2009.05.24 között befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-től – Fedezet alapú 1. kategória 2009.05.25-től befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Fedezet alapú 2. kategória 2009.05.25-től befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-2008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2008.10.062009.05.14 között Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-2008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15től – Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.10.222008.11.02 között Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.11.032009.05.14 között
1
Kamat2 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi EURIBOR + 2,30%
8,77%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,00%
5,40%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,20%
9,35%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 2,90%
9,15%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,60%
6,05%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 2,60%
7,41%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,70%
7,25%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,10%
7,96%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
7,80%
Hó 15-e
7,80%
Hó 15-e
8,35%
Hó 15-e
6 havi EURIBOR + 2,80%
5,60%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,50%
5,94%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,70%
6,58%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,40%
6,25%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 5,20% 6 havi EURIBOR + 5,20% 6 havi EURIBOR + 5,70%
egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással)
A termék értékesítése 2010.07.01-el megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2010.07.01-ig befogadott ügyletekre vonatkozik.
16
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15től – Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetén 2008.12.02-2009.05.14 között Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-től – Magas finanszírozással 2009.02.16-tól befogadott ügyletek esetén 2009.02.162009.05.14 között Magas finanszírozással 2009.02.16-tól befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-től –
13. számú melléklet
6 havi EURIBOR + 4,10%
6,60%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,60%
6,47%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,30%
6,82%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,10%
7,01%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 6,20%
8,91%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
17
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.1.13. CHF Piaci kamatozású lakáscélú hitelek (vásárlás, építés, bővítés, felújítás, korszerűsítés) - 6 hónapos kamatperiódussal1 Megnevezés Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2008.09.01-2009.03.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.03.15-2009.05.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.05.15-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től – Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2008.10.22-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től – Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től –
Kamat2 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)3
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi LIBOR + 3,00%
4,35%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,50%
4,89%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,10%
5,44%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,80%
5,16%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,30%
4,36%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,10%
7,70%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 5,80%
7,38%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 5,30%
6,51%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,50%
4,89%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,00%
5,42%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,60%
5,98%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,30%
5,70%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,80%
4,89%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
1
A termék értékesítése 2008.11.03-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.11.03-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. 2 A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 3 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
18
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2008.10.22-2009.11.30 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2009.12.01-2010.03.11 között Piaci kamatozású lakáscélú hitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től –
13. számú melléklet
6 havi LIBOR + 6,60%
8,26%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,30%
7,94%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 5,80%
7,05%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
19
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.2. Szabad felhasználású jelzáloghitel 13.2.1. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal1 Kamat1 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi BUBOR + 9,00%
19,84%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi BUBOR + 9,50%
20,458%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megnevezés Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-től Szabad felhasználású jelzáloghitel magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-től Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.2. EUR Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal2 Megnevezés Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-2009.05.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2009.05.15-től – Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2008.09.01-2009.05.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetében 2009.05.15-től –
Kamat3 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató) 4
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi EURIBOR + 3,40%
10,19%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 4,10%
6,77%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 3,90%
10,76%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi EURIBOR + 4,60%
7,32%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
A termék értékesítése 2008.10.06-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.10.06-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. A termék értékesítése 2008.10.06-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.10.06-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. 3 A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 4 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát 1 2
20
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
13. számú melléklet
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.3. CHF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 12 hónapos kamatperiódussal1 Megnevezés Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től – Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között
Kamat2 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató) 3
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
12 havi LIBOR + 3,50%
5,21%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,00%
5,75%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,60%
6,32%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,30%
6,03%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 3,80%
5,36%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,00%
5,75%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,50%
6,29%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
1
A termék értékesítése 2008.10.06-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.10.06-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. 2 A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 3 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
21
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-ig befogadott ügyletek esetén 2010.03.12-től –
13. számú melléklet
12 havi LIBOR + 5,10%
6,87%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,80%
6,58%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
12 havi LIBOR + 4,30%
5,91%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.4. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal Megnevezés Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.062008.12.01 között befogadott ügyletek esetében 2008.10.06-tól – Jövedelem alapon 2008.12.02-2010.10.17 között befogadott ügyletek esetében 2008.12.02-től Fedezet alapon–2008.12.02-2009.05.24 között befogadott ügyletek esetében 2008.12.02-től – kategória 2009.05.25Fedezet alapú 1. 2010.10.17 között befogadott ügyletek esetén – 2009.05.25Fedezet2009.05.25-től alapú 2. kategória 2010.10.17 között befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – 2008.10.06Magas finanszírozással 2008.12.01 között befogadott ügyletek esetében 2008.10.06-tól – Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetében 2008.12.02-től – Magas finanszírozással 2009.02.162010.10.17 között befogadott ügyletek esetében 2009.02.16-tól–
Kamat1 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi BUBOR + 3,10%
12,82%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
15,24%
hó 15-e
15,81%
hó 15-e
15,81%
hó 15-e
16,38%
hó 15-e
6 havi BUBOR + 3,60%
13,98%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,10%
14,55%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,60%
15,12%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,10% 6 havi BUBOR + 3,60% 6 havi BUBOR + 3,60% 6 havi BUBOR + 4,10%
22
egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással)
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Jövedelem 1. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól Jövedelem 1. alapú kategória 2011.09.282011.12.06 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem 1. alapú kategória 2011.12.072012.03.31 között befogadott ügyletek esetén 2011.12.07-től – Jövedelem 2. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól – Jövedelem 2. alapú kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól –
13. számú melléklet
6 havi BUBOR + 2,85%
9,63%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,85%
11,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 6,35%
14,75%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,10%
9,90%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,85%
11,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Jövedelem 3. alapú kategória 2010.10.182011.09.27 között befogadott ügyletek esetén 2010.10.18-tól –
6 havi BUBOR + 2,85%
9,63%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Jövedelem 3. alapú kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól –
6 havi BUBOR + 5,85%
12,82%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
23
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.2.5. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – Erste hitelkiváltás 1 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal 2012.01.11-től a termék nem értékesíthető! (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi BUBOR + 3,85%
10,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,85%
10,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,85%
11,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megnevezés Jövedelem alapú 2. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott ügyletek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.11.052011.12.06 között befogadott ügyletek esetén 2011.11.05-től – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.12.072012.01.10 között befogadott ügyletek esetén 2011.12.07-től –
Kamat1 mértéke
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.6. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel – Erste hitelkiváltás 2 kategória – 6 hónapos kamatperiódussal 2012.01.11-től a termék nem értékesíthető! Megnevezés Jövedelem alapú 1. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.11.052011.12.06 között befogadott hitelek esetén 2011.11.05-től – Jövedelem alapú 1. kategória 2011.12.072012.01.10 között befogadott hitelek esetén 2011.12.07-től – Jövedelem alapú 2. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól –
Kamat3 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)4
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi BUBOR + 3,85%
10,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 4,85%
11,82%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 5,85%
12,82%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi BUBOR + 3,85%
10,71%
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát 3 A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 4 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát 1 2
24
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Jövedelem alapú 3. kategória 2011.09.282011.11.04 között befogadott hitelek esetén 2011.09.28-tól –
13. számú melléklet
6 havi BUBOR + 4,85%
11,82%
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.7. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Jövedelem jóváírással / Jövedelem jóváírás nélkül – 6 hónapos kamatperiódussal 2013.07.03-tól a termék nem értékesíthető! Megnevezés
Kamat bázisa1
Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.04.012012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2012.04.01-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.04.012012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.06.042012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2012.06.04-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.06.042012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.10.012013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2012.10.01-2013.07.02 között Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírás nélkül – 2012.10.012013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.04.01-2012.06.03 között befogadott kérelmek esetén – 2012.04.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.06.04-2012.09.30 között befogadott kérelmek esetén – 2012.06.04-től – Jövedelem alapú 1. kategória jövedelem jóváírással – 2012.10.01-2013.07.02 között befogadott kérelmek esetén – 2012.10.01-től –
6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR
Díj megnevezése Kezelési költség
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Kamatfelár THM Esedékesség (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 7,90%
17,09%
hó 15-e
5,90%
14,77%
hó 15-e
6,40%
14,60%
hó 15-e
5,40%
13,42%
hó 15-e
5,40%
11,75%
hó 15-e
4,40%
10,65%
hó 15-e
5,90%
14,77%
hó 15-e
5,40%
13,42%
hó 15-e
4,40%
10,65%
hó 15-e
Megfizetés módja kamatfizetéskor A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 1
25
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
13. számú melléklet
0%
Egyszeri
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.8. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos kamatperiódussal Megnevezés
Kamat bázisa1
AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2014.04.07-2014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2015.01.01- 2015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2013.07.032014.04.06 között befogadott kérelmek esetén – 2013.07.03-tól – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2014.04.072014.12.31. között befogadott kérelmek esetén – 2014.04.07-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2015.01.012015.02.01 között befogadott kérelmek esetén – 2015.01.01-től –
6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM Esedékesség (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 3,90%
6,32%
hó 15-e
3,70%
6,11%
hó 15-e
3,90%
6,32%
hó 15-e
3,90%
6,32%
hó 15-e
3,70%
6,11%
hó 15-e
4,10%
6,53%
hó 15-e
4,20%
6,63%
hó 15-e
3,70%
6,11%
hó 15-e
4,40%
6,85%
hó 15-e
4,60%
7,06%
hó 15-e
4,30%
6,74%
hó 15-e
Az egyes kedvezmény kategóriák igénybe vételének feltételei a következők: Kedvezmény kategória Kedvezmény kategória feltétele elnevezése AKCIÓ - Extra - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. kedvezmény kategória - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és 1. kedvezmény kategória - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 2. kedvezmény kategória - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 3. kedvezmény kategória - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 1
26
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
2014.12.15-ig alkalmazott szabály: Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a továbbiakban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2014.12.15-től a fenti szabály az alábbiak szerint módosul Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a következő kamatperiódusban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció:
Kamat bázisa1
Kamatfelár (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
6 havi BUBOR
5,10%
7,59%
hó 15-e
Kamat bázisa1 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 5,10%
7,59%
Esedékesség
hó 15-e
A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosult a következő kamatperiódustól a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.9. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – Kedvezmény kategóriákkal – 6 hónapos referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal Megnevezés
Kamat bázisa1
Kamatfelár THM Esedékesség (%/év) (teljes hiteldíj mutató)
AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 6 havi 3,70% 2015.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2015.02.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2015.02.01-től 6 havi 3,70% befogadott kérelmek esetén – 2015.02.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2015.02.01-től 6 havi 3,70% befogadott kérelmek esetén – 2015.02.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2015.02.01-től 6 havi 4,30% befogadott kérelmek esetén – 2015.02.01-től – BUBOR Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.03.21-től befogadott 6 havi 5,10% kérelmek esetén* - 2016.03.21-től – BUBOR1 *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla, mely esetben a jelzáloghitel
4,88%
hó 15-e
4,88%
hó 15-e
4,88%
hó 15-e
5,51%
hó 15-e
6,35%
hó 15-e
törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamatból a referenciakamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet referencia kamatperiódusának kezdő időpontjához igazodva automatikusan módosul. Az ügyleti kamatból a kamatfelár mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamatfelár változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatfelár periódusának forduló napján módosul 1
27
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltétele, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória Kedvezmény kategória feltétele elnevezése AKCIÓ - Extra - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. kedvezmény kategória - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és 1. kedvezmény kategória - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 2. kedvezmény kategória - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 3. kedvezmény kategória - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. Amennyiben 3 egymást követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult a referencia kamat módosulását követő következő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt kamatfelárat veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció:
Kamat bázisa1 6 havi BUBOR
Kamatfelár THM (%/év) (teljes hiteldíj mutató) 5,10%
6,35%
Esedékesség
hó 15-e
A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosult a referencia kamat módosulását követő következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.10. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – 5 éves kamatperiódussal A 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén: Megnevezés AKCIÓ – Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1 kedvezmény kategória – 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2 kedvezmény kategória – 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3 kedvezmény kategória – 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től –
1
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
5,27%
5,51%
hó 15-e
5,27%
5,51%
hó 15-e
5,27%
5,51%
hó 15-e
5,87%
6,14%
hó 15-e
Az ügyleti kamat mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosulhat
28
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltételei a következők: Kedvezmény kategória Kedvezmény kategória feltétele elnevezése AKCIÓ - Extra - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. kedvezmény kategória - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és 1. kedvezmény kategória - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 2. kedvezmény kategória - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 3. kedvezmény kategória - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. Kamat1 (%/év)
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a 6,67% 6,98% hó 15-e kamatkedvezmény mértékével növelt kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2015.06.22-2016.01.31 között befogadott kérelmek esetén – 2016.08.01-től – A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
A 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén: Megnevezés Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1 kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2 kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3 kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.03.21-től befogadott kérelmek esetén* – 2016.03.21-től – *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla,
Megfizetés módja kamatfizetéskor A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
6,04%
6,32%
hó 15-e
6,04%
6,32%
hó 15-e
6,04%
6,32%
hó 15-e
6,64%
6,95%
hó 15-e
7,44%
7,80%
hó 15-e
mely esetben a jelzáloghitel törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
1
Az ügyleti kamat mértéke 5 évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosulhat
29
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltétele, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória elnevezése Extra kedvezmény kategória 1. kedvezmény kategória 2. kedvezmény kategória 3. kedvezmény kategória
Kedvezmény kategória feltétele - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. -
350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
követő hónapban nem teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a 7,44% 7,80% hó 15-e kamatkedvezmény mértékével növelt kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2015.06.22-től befogadott kérelmek esetén – 2016.01.01-től A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség
Mértéke Havi 0,0%
Esedékesség havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja kamatfizetéskor A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
13.2.11. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitel (szabad felhasználásra, ezen belül hitelkiváltásra is) – 10 éves kamatperiódussal Megnevezés Jövedelem alapú 1. kategória, Extra kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 1. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 2. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – Jövedelem alapú 1. kategória, 3. kedvezmény kategória – 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – 1
Kamat1 (%/év)
THM (teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
6,92%
7,25%
hó 15-e
6,92%
7,25%
hó 15-e
6,92%
7,25%
hó 15-e
7,52%
7,82%
hó 15-e
Az ügyleti kamat mértéke 10évente a kölcsönszerződésben meghatározott kamat- változtatási mutatónak megfelelően az ügylet kamatperiódusának forduló napján módosul.
30
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
Jövedelem alapú 1. és Standard kategória – 2016.03.21-től befogadott 8,32% 8,68% hó 15-e kérelmek esetén* – 2016.03.21-től – *Ezen kategóriához igényelhető Erste Standard Számla Jelzáloghitelhez elnevezésű számla, mely esetben a jelzáloghitel törlesztése érdekében nyitott számla számlavezetési díja a hitel futamideje alatt 0 Ft. A 0 Ft-os számlavezetési díj a hitel utolsó törlesztésének, vagy végtörlesztésének hónapjáig áll fenn, az utolsó törlesztést vagy végtörlesztést követő naptári hónaptól a Bank a hirdetmény szerinti alap díjat számítja fel.
A Bank a Kölcsönkérelemben kéri az ügyfél az irányú nyilatkozatát, hogy a hitel felvétele esetén mely kedvezmény kategória szerinti feltételek teljesítését vállalja a hitel teljes futamidejére. Ezen nyilatkozat alapján kerül meghatározásra a kamatkondíció. Az egyes kedvezmény kategóriák igénybevételének feltétele, hogy a hitel devizaneme HUF és a következők: Kedvezmény kategória elnevezése AKCIÓ - Extra kedvezmény kategória 1. kedvezmény kategória 2. kedvezmény kategória 3. kedvezmény kategória
Kedvezmény kategória feltétele - 600.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása vagy - ERSTE Ingatlan Kft. vagy ERSTE IN-FORG Kft. (ERE) tulajdonában lévő ingatlan – kivéve telek – vásárlása és 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 350.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása, és - Egyik fedezeti ingatlan hitelbiztosítéki értéke minimálisan 10M Ft. - 200.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása. - 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás vállalása.
A Bank a teljes futamidő alatt jogosult az ügyleti év kezdő napjától számított 6 Kamat1 THM Esedékesség havonta felülvizsgálni, hogy a vállalt kedvezmény kategória szerinti feltételek (%/év) (teljes hiteldíj teljesülnek-e. Amennyiben a felülvizsgálat előtti 3 egymást követő hónapban nem mutató) teljesül a vállalt feltétel, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél nem jogosult az ellenőrzést követő 6 hónapban igénybe venni egyik kedvezmény kategória szerinti kondíciót sem. Ebben az esetben a kamatkedvezmény mértékével növelt 8,32% 8,68% hó 15-e kamatot veszi fel az ügylet, azaz az ellenőrzést követően a kedvezmény nélküli kondíció: 2016.02.01-től befogadott kérelmek esetén – 2016.02.01-től – A fentiekből eredő kamatváltozás nem tekinthető a Bank részéről egyoldalú kamatmódosításnak. Amennyiben a következő felülvizsgálatkor megállapítást nyer, hogy az ügyfél ismét teljesíti a kölcsönkérelemben vállalt feltételt, akkor az ügylet vonatkozásában az ügyfél ismét jogosulttá válik a következő 6 hónapban a kölcsönkérelemben vállalt kedvezménykategória szerinti kamatkedvezmény igénybevételére. Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Mértéke Havi 0,0% 0%/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
31
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.2.12. EUR Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal1 (%/év)
(teljes hiteldíj mutató) 3
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi EURIBOR + 2,80%
9,33%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,50%
5,94%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.10.22-2008.11.02 között
6 havi EURIBOR + 3,70%
9,91%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.11.03-2009.05.14 között
6 havi EURIBOR + 3,40%
9,91%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,10%
6,60%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
7,96%
hó 15-e
7,80%
hó 15-e
8,51%
hó 15-e
8,36%
hó 15-e
8,36%
hó 15-e
8,92%
hó 15-e
6 havi EURIBOR + 3,30%
6,07%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,00%
6,49%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,20%
7,04%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 3,90%
6,71%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Megnevezés Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.062008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2008.10.06-2009.05.14 között Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.062008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15-től –
Jövedelem és fedezet alapon 2008.10.222008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15-től – Jövedelem alapon 2008.12.02-től befogadott hitelek esetén 2008.12.02-2009.05.14 között Jövedelem alapon 2008.12.02-től befogadott hitelek esetén 2009.05.15-től – Fedezet alapon 2008.12.02-től befogadott hitelek esetén 2008.12.02-2009.05.14 között Fedezet alapon 2008.12.02-2009.05.24 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15től – Fedezet alapú 1. kategória 2009.05.25-től befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Fedezet alapú 2. kategória 2009.05.25-től befogadott ügyletek esetén 2009.05.25-től – Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-2008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2008.10.062009.05.14 között Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.06-2008.10.21 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15től – Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.10.222008.11.02 között Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2008.11.032009.05.14 között
Kamat2 mértéke
6 havi EURIBOR + 3,10% 6 havi EURIBOR + 5,20% 6 havi EURIBOR + 3,60% 6 havi EURIBOR + 5,70% 6 havi EURIBOR + 5,70% 6 havi EURIBOR + 6,20%
A termék értékesítése 2010.07.01-el megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2010.07.01-ig befogadott ügyletekre vonatkozik. A kamat változó, de ügyleti éven belül állandó 3 A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát 1 2
32
egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással) egyenlő részletben (annuitással)
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-2008.12.01 között befogadott hitelek esetén 2009.05.15től – Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetében 2008.12.02-től – Magas finanszírozással 2008.12.022009.02.15 között befogadott ügyletek esetében 2008.12.02-2009.05.14 között
13. számú melléklet
6 havi EURIBOR + 4,60%
7,14%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,10%
6,93%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi EURIBOR + 4,80%
7,36%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Magas finanszírozással 2009.02.16-tól befogadott ügyletek esetében 2009.02.162009.05.14 között
6 havi EURIBOR + 4,60%
7,48%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Magas finanszírozással 2009.02.16-tól befogadott ügyletek esetében 2009.05.15-től–
6 havi EURIBOR + 6,70%
9,47%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
33
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.2.13. CHF Szabad felhasználású jelzáloghitel – 6 hónapos kamatperiódussal1 Megnevezés Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2008.09.01-2009.03.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.03.15-2009.05.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.05.15-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén - 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től – Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén - 2008.10.22-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel jövedelem és fedezet alapon 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től – Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2008.09.01-2009.03.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.03.15-2009.05.14 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.05.15-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.21-ig befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től –
1
Kamat1 mértéke (%/év)
(teljes hiteldíj mutató)2
THM
Esedékesség
Törlesztés módja
6 havi LIBOR + 3,50%
4,89%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,00%
5,42%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,60%
5,98%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,30%
5,70%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 3,80%
4,89%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,60%
8,26%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,30%
7,94%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 5,80%
7,05%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,00%
5,42%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,50%
5,96%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 5,10%
6,53%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,80%
6,24%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 4,30%
5,43%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
A termék értékesítése 2008.11.03-i hatállyal megszűnt. A hirdetmény ezen sora a 2008.11.03-ig befogadott ügyletekre vonatkozik.
34
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén 2008.10.22-2009.11.30 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén 2009.12.01-2010.03.11 között Szabad felhasználású jelzáloghitel tisztán fedezet alapon és magas finanszírozással 2008.10.22-től befogadott hitelek esetén – 2010.03.12-től –
13. számú melléklet
6 havi LIBOR + 7,10%
8,81%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,80%
8,49%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
6 havi LIBOR + 6,30%
7,60%
hó 15-e
egyenlő részletben (annuitással)
Mértéke Havi 0,0% 0 %/év
Esedékesség havonta Havonta
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Díj megnevezése Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
35
Megfizetés módja kamatfizetéskor Minden hó 15-én A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3. Kamattámogatás mellett nyújtott lakáscélú hitelek 12/2001.(I.31.) Kormány rendelet 13.§-a alapján folyósított kamattámogatott kölcsön esetében a jelen melléklet szerint kamatkedvezmény nem nyújtható. A mindenkor hatályos kamatmértéket a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.4. számú melléklete tartalmazza. 13.3.1. Kiegészítő kamattámogatás mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
Rendelkezésre tartási jutalék
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Szerződésmódosításkor egy összegben
Kezelési költség / hitelkezelési díj a 2003.12.22. után befogadott hitelek esetében, 2008.09.01-től
Havi 0,168 %
Hó 15-e
Törlesztőrészlettel egyidőben, az ügyleti év elején fennálló tőketartozás után
36
Megfizetés módja Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.2. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele új lakás vásárlásra vagy építésre - 1 éves kamatperiódussal
Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele jövedelem jóváírással és jövedelem jóváírás nélküli finanszírozási móddal: 2010.02.15-2013.07.02. között volt igényelhető. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele Jövedelem alapú 1 kategóriában, jövedelem jóváírással 2013.07.03-től igényelhető. A kondíciók valamennyi finanszírozási mód esetén azonosak. Az igényelhető finanszírozási módok: jövedelem alap, fedezet alap 1. kategória, fedezet alap 2. kategória, magas finanszírozás, jövedelem alapú 1 kategória jövedelem jóváírással voltak. 134/2009.(VI.23.) Kormányrendelet alapján folyósított Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne esetében a jelen melléklet szerint kamatkedvezmény nem nyújtható. A mindenkor hatályos kamatmértéket a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.4. számú melléklete tartalmazza.
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
Megfizetés módja
Hó 15-e
Törlesztőrészlettel egyidőben, az ügyleti év elején fennálló tőketartozás után
2010.02.15-től befogadott, 2010.04.30-ig folyósított hitelek esetében: Kezelési költség: 0-4 gyermek esetén:
5-6 vagy több gyermek esetén:
Rendelkezésre tartási jutalék
Havi 0,168 % Havi 0,21% 0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
2010.02.15-től befogadott, 2010.05.01-től folyósított hitelek esetében: Kezelési költség:
Havi 0,21%
Hó 15-e
Rendelkezésre tartási jutalék
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
37
Törlesztőrészlettel egyidőben, az ügyleti év elején fennálló tőketartozás után Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.3. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele korszerűsítésre - 1 éves kamatperiódussal
Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele jövedelem jóváírással és jövedelem jóváírás nélküli finanszírozási móddal: 2010.02.15-2013.07.02. között volt igényelhető. Fiatalok valamin többgyermekes családok kamattámogatott lakáshitele Jövedelem alapú 1 kategóriában, jövedelem jóváírással 2013.07.03-től igényelhető. Az alábbi kondíciók valamennyi finanszírozási mód esetén azonosak. Az igényelhető finanszírozási módok: jövedelem alap, fedezet alap 1. kategória, fedezet alap 2. kategória, magas finanszírozás,jövedelem alapú 1 kategória jövedelem jóváírással voltak. 134/2009.(VI.23.) Kormányrendelet alapján folyósított Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne esetében a jelen melléklet szerint kamatkedvezmény nem nyújtható. A mindenkor hatályos kamatmértéket a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.4. számú melléklete tartalmazza.
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
Havi 0,168 %
Hó 15-e
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Kezelési költség
Havi 0,21%
Hó 15-e
Rendelkezésre tartási jutalék
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2010.02.15-től befogadott hitelek esetében 2013.05.31-ig: Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel egyidőben, az ügyleti év elején fennálló tőketartozás után Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
2010.02.15-től befogadott, hitelek esetében2013.06.01-től:
38
Törlesztőrészlettel egyidőben, az ügyleti év elején fennálló tőketartozás után Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4 Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel
A kölcsönkérelem befogadása: használt lakás vásárlására és korszerűsítésére első alkalommal 2013.01.11-én, bővítésre, új lakás vásárlására és építésére első alkalommal 2014.02.24-én lehetséges. Az alábbi kondíciók a jövedelem alapú 1. kategória szerinti finanszírozási formában érhetőek el, amennyiben a Hiteligénylő a Kölcsönkérelemben tett nyilatkozata révén legalább 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás teljesítését vállalja a hitel törlesztési számlájára vagy az Erste Bank szerződött Prémium ügyfele. 341/2011.(XII.29.) Kormányrendelet alapján folyósított Otthonteremtési kamattámogatott kölcsön esetében a jelen melléklet szerint kamatkedvezmény nem nyújtható. A mindenkor hatályos kamatmértéket a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.4. számú melléklete tartalmazza. 13.3.4.1. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel használt lakás vásárlására, korszerűsítésére, bővítésére a teljes futamidő alatt 5 éves kamatperiódussal, jövedelem jóváírással A termék értékesítése 2016.01.18-tól átmenetileg felfüggesztésre került A hitel kamatozása a teljes futamidő alatt az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött. A kamat mértéke: a 2015.01.31-ig befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 1,9%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. a 2015.05.01-től befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,0%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam vagy referenciahozam 50%-a. A Hirdetményben meghatározott kamat mértéke az ügyfél által mindenkor fizetendő kamat mérték.
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2013.01.11-től befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 1
39
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4.2 Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel használt lakás vásárlására, korszerűsítésére, bővítésére 2015.01.31-ig szerződött ügyletekre a támogatott időszakot követően 6 havi kamatperiódussal, jövedelem jóváírással 2015.02.01-től szerződött ügyletekre 6 havi referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal, jövedelem jóváírással A termék értékesítése 2016.01.18-tól átmenetileg felfüggesztésre került A hitel kamatozása a kamattámogatott időszakban az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött, a támogatott időszakban 5 éves kamatperiódusú. A kamat mértéke: a 2015.04.30-ig befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 1,9%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. a 2015.05.01-től befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,0%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. A hitel kamatozása a kamattámogatott időszakot követően, azaz a hatodik évtől 6 havi BUBOR-hoz, mint referenciakamathoz kötött, azaz a kamatbázis mindenkor 6 havi BUBOR2, melyhez kamatfelár kapcsolódik. Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2014.04.18-tól befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
1 Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 2
A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul.
40
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4.3. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel új lakás vásárlására, építésére a teljes futamidő alatt 5 éves kamatperiódussal jövedelem jóváírással A termék értékesítése 2015.02.01-2015.04.30. között átmenetileg felfüggesztésre került A termék értékesítése 2016.01.18-tól átmenetileg felfüggesztésre került A hitel kamatozása a teljes futamidő alatt az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött. A kamat mértéke: a 2015.01.31-ig befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 1,9%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. a 2015.05.01-től befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,0%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam vagy referenciahozam: 60%-a legfeljebb két eltartott gyermek esetén, 70%-a kettőnél több eltartott gyermek esetén. A Hirdetményben meghatározott kamat mértéke az ügyfél által mindenkor fizetendő kamat mérték. Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2014.02.24-től befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 1
41
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4.4. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel új lakás vásárlására, építésére 2015.01.31-ig szerződött ügyletekre a támogatott időszakot követően 6 havi kamatperiódussal, jövedelem jóváírással 2015.02.01-től szerződött ügyletekre 6 havi referencia kamatperiódussal, 5 éves kamatfelár periódussal, jövedelem jóváírással A termék értékesítése 2016.01.18-tól átmenetileg felfüggesztésre került A hitel kamatozása a kamattámogatott időszakban az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött, a támogatott időszakban 5 éves kamatperiódusú. A kamat mértéke: a 2015.04.30-ig befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 1,9%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. a 2015.05.01-től befogadott hitelügyletek esetén az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,0%-kal növelt mértéke, melyhez a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam vagy referenciahozam: 60%-a legfeljebb két eltartott gyermek esetén, 70%-a kettőnél több eltartott gyermek esetén. A Hirdetményben meghatározott kamat mértéke az ügyfél által mindenkor fizetendő kamat mérték. A hitel kamatozása a kamattámogatott időszakot követően, azaz a hatodik évtől 6 havi BUBOR-hoz, mint referenciakamathoz kötött, azaz a kamatbázis mindenkor 6 havi BUBOR2, melyhez kamatfelár kapcsolódik. Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2014.04.18-tól befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 2 A 6 havi BUBOR a törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes érték. A 6 havi BUBOR érvényes értékeit a Lakossági Hitel Hirdetmény 15. számú melléklete tartalmazza. Az ügyleti kamat mértéke a 6 havi BUBOR változásának hatására hat havonta, az ügylet kamatperiódusának forduló napján automatikusan módosul. 1
42
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4.5. Három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatott lakáshitele új lakás vásárlására, építésére a teljes futamidő alatt 5 éves kamatperiódussal jövedelem jóváírással
A jelen fejezet a 341/2011. (XII.29.) Korm.rendelet 7. § (1) bekezdése alapján igényelhető otthonteremtési kamattámogatott hitelre vonatkozik. A kölcsönkérelem befogadása: új lakás vásárlására és építésére első alkalommal 2016.01.18-án lehetséges. A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott támogatott lakáscélú hitelekre vonatkozó kamat és egyéb díjak mértékét a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. A hitelekhez kapcsolódó egyéb díjtételek (folyósítási jutalék, szerződésmódosítási díj, ingatlan-szakértési díj) a Hirdetmény törzsanyagában találhatók meg. Az alábbi kondíciók a jövedelem alapú 1. kategória szerinti finanszírozási formában érhetőek el, amennyiben a Hiteligénylő a Kölcsönkérelemben tett nyilatkozata révén legalább 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás teljesítését vállalja a hitel törlesztési számlájára vagy az Erste Bank szerződött Prémium ügyfele. A hitel kamatozása a teljes futamidő alatt az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött. A kamat mértéke az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,00%-kal növelt mértéke, melyhez az állam maximum 25 évig nyújt kamattámogatást. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-a. A Hirdetményben meghatározott kamat mértéke az ügyfél által mindenkor fizetendő kamat mérték. Megnevezés
Kamat2 mértéke
Folyósításkori kamatérték a 2016.01.18-tól 2016.02.10-ig befogadott hitelekre 2016.01.18tól -
(%/év)
(teljes hiteldíj mutató)
THM3
Esedékesség
Törlesztés módja
3,00%
3,15%
Hó 15-e
Egyenlő részletben (annuitással)
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2016.01.18-tól 2016.02.10-ig befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 1
2 3
A kamat változó, de kamatperióduson belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
43
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.3.4.6. Három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatott lakáshitele új lakás vásárlására, építésére a teljes futamidő alatt 5 éves kamatperiódussal jövedelem jóváírással
A jelen fejezet a 16/2016. (II.10.) Korm.rendelet IV. fejezete alapján igényelhető Három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelére vonatkozik. A kölcsönkérelem befogadása: új lakás vásárlására és építésére első alkalommal 2016.03.04-én lehetséges. A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott támogatott lakáscélú hitelekre vonatkozó kamat és egyéb díjak mértékét a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. A hitelekhez kapcsolódó egyéb díjtételek (folyósítási jutalék, szerződésmódosítási díj, ingatlan-szakértési díj) a Hirdetmény törzsanyagában találhatók meg. Az alábbi kondíciók a jövedelem alapú 1. kategória szerinti finanszírozási formában érhetőek el, amennyiben a Hiteligénylő a Kölcsönkérelemben tett nyilatkozata révén legalább 100.000 forintot elérő havi jövedelem jóváírás teljesítését vállalja a hitel törlesztési számlájára vagy az Erste Bank szerződött Prémium ügyfele. A hitel kamatozása a teljes futamidő alatt az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozamhoz1 kötött. A kamat mértéke az ÁKK Zrt. által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-ának + 3,00%-kal növelt mértéke, melyhez az állam maximum 25 évig nyújt kamattámogatást. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam vagy referenciahozam 130%-a. A Hirdetményben meghatározott kamat mértéke az ügyfél által mindenkor fizetendő kamat mérték. Megnevezés
Kamat2 mértéke
Folyósításkori kamatérték a 2016.03.04-től befogadott hitelekre 2016.03.04-től -
(%/év)
THM3
(teljes hiteldíj mutató)
Esedékesség
Törlesztés módja
3,00%
3,15%
Hó 15-e
Egyenlő részletben (annuitással)
Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
0,00 %/év
Hó 15-e
Folyósítási jutalék
0%
Egyszeri
Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés, végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
0%
Egyszeri
Megfizetés módja
2016.03.04-től befogadott hitelek esetében: Rendelkezésre tartási jutalék
Törlesztőrészlettel együtt a rendelkezésre tartott összeg után A kölcsön folyósításakor, a folyósított kölcsönösszeg után
Szerződésmódosításkor egy összegben
Az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok vagy amennyiben az előző módszer alapján átlaghozam nem számítható, az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga. 1
2 3
A kamat változó, de kamatperióduson belül állandó A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát
44
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.4. Lakáscélú közvetlen állami támogatások (LÉK, FOT, adó-visszatérítési támogatás, MEOSZ, utólagos LÉK és -FOT ) közvetítése 2009.07.01-től a termék nem értékesíthető! (kivéve utólagos LÉK és –FOT 2009.06.30-ig megkötött kölcsönszerződéshez kapcsolódóan) Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
Kezelési díj
díjmentes
egyszeri
Külön eljárások, egyedi engedélyezések díja
díjmentes
egyszeri
Megfizetés módja Eljáráskor, az eljárás alapjául szolgáló összeg után Eljáráskor, az eljárás alapjául szolgáló összeg után
13.5. Megelőlegező kölcsönök járulékainak havi részletekben történő visszafizetése és jogosulatlan kiegészítő kamattámogatásúból piaci kamatozásúvá alakított hitelek 12/2001.(I.31.) Kormány rendelet 5/A.§-a alapján folyósított megelőlegező kölcsön esetében a jelen melléklet szerint kamatkedvezmény nem nyújtható. A mindenkor hatályos kamatmértéket a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.4. számú melléklete tartalmazza.
Díj megnevezése Kezelési költség ha 2003.06.16 előtti az elődügylet befogadása Kezelési költség ha 2003.06.16. és 2003.12.22 közötti az elődügylet befogadása Kezelési költség ha 2003.12.22 utáni az elődügylet befogadása Szerződésmódosítási díj - pénzügyi teljesítéssel járó szerződésmódosítás: • részbeni előtörlesztés , végtörlesztés - pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás (fedezetcsere, fedezetkiengedés, adóstárs kiengedés, devizanemváltás, illetve minden egyéb, az ügyfél részéről kezdeményezett szerződésmódosítás)
Mértéke 1,99%/év , de max. évi 108.000 Ft
Esedékesség
Megfizetés módja
havonta
Kamatfizetéskor
1,99%/év
havonta
Kamatfizetéskor
2,016%/év
havonta
Kamatfizetéskor
0%
Egyszeri
Szerződésmódosításkor egy összegben
45
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.6. Személyi hitelek 13.6.1. Euró alapú személyi kölcsön 2010. szeptember 1-től a Bank nem értékesít Euró alapú személyi kölcsönt. Kamat: a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.1. számú melléklete tartalmazza. Díj megnevezése
Mértéke
Folyósítási költség
a szerződött összeg 0 %-a
Esedékesség A kölcsön folyósításakor
szerződött összeg havi 0 %-a
Havi
Egyéb díj megnevezése
Díj/Tételdíj Mértéke
Esedékesség
Szerződésmódosítási díj
0 EUR
Alkalmanként
Különeljárási díj (2010. 03. 01 előtt szerződött ügyletekre)
Fennálló tőketartozás 0%-a, minimum 0 EUR
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Különeljárási díj (2010. 03. 01–jétől szerződött ügyletekre)
Előtöbb mint 1 év, /végtörlesztés akkor az időpontja és a előtörlesztett hitel összeg 0%-a hitelszerződés kevesebb mint 1 szerinti év, akkor az lejáratának időpontja közötti előtörlesztett összeg 0%-a időtartam:
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Alkalmanként
Rendkívüli levelezés alkalmával
Esedékesség
Megfizetés módja
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Kezelési költség
Rendkívüli ügyintézési díj 2011. 09.28-ig Rendkívüli ügyintézési díj 2011.09.29-től 2011.10.06-ig Rendkívüli ügyintézési díj 2011.10.07-től Rendkívüli levelezési díj 2011.09.28-ig Rendkívüli levelezési díj 2011.09.29-től Egyéb díj megnevezése Ügyfél kérésére kiállított igazolások díja 2011.09.28-ig Ügyfél kérésére kiállított igazolások díja 2011.09.29-től 2011.10.06-ig Ügyfél kérésére kiállított igazolások díja 2011.10.07-től
Megfizetés módja Folyósítást követően az ügyfél számlájáról kerül leemelésre Havi törlesztő részletekben kerül felszámításra Megfizetés módja Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
8 EUR 2.300 Ft 2.100 Ft 1 EUR/levél 200 Ft Díj/Tételdíj Mértéke 4 EUR
1.100 Ft
1.000 Ft
46
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.6.2. Forint alapú személyi kölcsön 2012.04.01-jétől Kamat: az értékesített hitelek kamatait a mindenkor érvényes Lakossági Hitel Hirdetmény 1. és 3. sz. melléklete tartalmazza. A már nem értékesített hitelek kamatait a Lakossági Hitel Hirdetmény 11.1. számú melléklete tartalmazza. Díj megnevezése
Mértéke
Esedékesség
Megfizetés módja
a szerződött összeg 0 %-a
A kölcsön folyósításakor
Folyósítást követően az ügyfél számlájáról kerül leemelésre
szerződött összeg havi 0 %-a
Havi
Havi törlesztő részletekben kerül felszámításra
Egyéb díj megnevezése
Díj/Tételdíj Mértéke
Esedékesség
Szerződésmódosítási díj
0 Ft
Alkalmanként
Különeljárási díj (2010. 03. 01 előtt szerződött ügyletekre)
Fennálló tőketartozás 0%-a, minimum 0 Ft
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Különeljárási díj (2010. 03. 01-jétől szerződött ügyletekre)
több mint 1 év, Előakkor az /végtörlesztés előtörlesztett időpontja és a összeg 0%-a hitel hitelszerződés szerinti kevesebb mint 1 lejáratának év, akkor az időpontja közötti előtörlesztett időtartam: összeg 0%-a
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Rendkívüli ügyintézési díj
2 000 Ft
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Rendkívüli levelezési díj
300 Ft/levél
Alkalmanként
Rendkívüli levelezés alkalmával
1 000 Ft
Alkalmanként
Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
Folyósítási költség
Kezelési költség
Ügyfél kérésére kiállított igazolások díja
47
Megfizetés módja Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
13. számú melléklet
13.7. Erste Törlesztési Védelem - Jelzáloghitelek Csomag neve
A - Teljes csomag
B - Baleseti csomag
C - Munkanélküliségi és keresőképtelenségi csomag
1 2
Csomag tartalma (fedezett kockázatok) Haláleset 79%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás Keresőképtelenség Munkanélküliség Évente egyszeri, díjmentes devizanemváltás2 Baleseti halál Baleseti rokkantság (balesetből eredő, 51%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás) Keresőképtelenség Munkanélküliség Évente egyszeri, díjmentes devizanemváltás3 Keresőképtelenség Munkanélküliség Évente egyszeri, díjmentes devizanemváltás3
Csomag havi díja1
0,06394%
0,03286%
0,02558%
A díj vetítési alapja a folyósított, illetve a rendelkezésre tartott hitel összege az adott kölcsönszerződés devizanemében. A devizanemváltást kizárólag EUR vagy HUF devizanemre lehet kezdeményezni.
48