Eredmények IX. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden 2015. jégbontó havának 14. napján (Február) Végre elérkezett a várva várt nap, melyre előre 185 vitéz nevezett be. Az influenza járvány azonban még a megmérettetés előtti napokban megtizedelte a bátor harcosokat, így 152 nemes versenyző állhatott ki a viadalra. Hősiesen ki is állták a próbát. A dobogós helyeken a daliák között nagyon egyenlő volt a küzdelem, a végleges helyezést csak a szétlövés dönthette el. Így a nehéz küzdelemben a legeredményesebb versenyző Rédei László (KIE Kazincbarcika) lészen. A messzelövészet felnőtt győztese Molnár László (Hajdúböszörményi KIHE), a gyerekek közül Orosz Bence (ASONY ÍE) lett. De hátra volt még az íjászok párviadala is, melyen a győztes vitéz a daliák közül Rusvai Krisztián (Jászapáti) lett. A fiatalok párviadalában Fehér Dániel (Turáni Sólyom, Téglás) győzedelmeskedett. Díjat kapott még az a versenyző, ki az összesítésben az elért 10-esek számaival a 100. helyen végzett, Kegyes Renáta (Turáni Sólyom, Téglás) személyében. A többi vitéz is szépen teljesített. Tanulságul álljon itt az alábbi lista, megnézhesse mindenki, ki kíváncsi fajta:
összes versenyző Név 1.
Rédei László (KIE)
2.
Kéri Zsolt (Unicornis)
3.
Szerencsi Imre
4.
Medgyesi Ernő (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
5.
Dürgő Zoltán (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
6.
Pongrácz István (ASONY íjász egyesület)
7.
Rusvai Krisztián (Jászapáti)
8.
Makai Zsolt (Hajdúböszörményi KIHE) Tóth Tamás László (Nagykállói Csillagösvény Ijász
9.
Egyesület
10.
Halmai László (Matyóföldi Íjász E.)
11.
Harangi Sándor (Nagyhegyesi Íjász Kör)
12.
Vereska Pál(Unicornis ISE)
13.
Pogácsás György (Hajdúdorog)
14.
Molnár Ferenc Karaul (Karcag)
15.
Csízi Sándor (Karcag)
Összpont Százalék Helyezés
340 340 305 305 300 298 295 290
70,83% 70,83% 63,54% 63,54% 62,50% 62,08% 61,46% 60,42%
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
286 280 276 274 270 262 261
59,58% 58,33% 57,50% 57,08% 56,25% 54,58% 54,38%
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
16.
Molnár László 1973 (Hajdúböszörményi KIHE)
17.
Rusvai László (Jászapáti) Andirkó Zsolt (Hajdúböszörményi KIHE) Karsai László (Debrecen) Kéri József (egyéni, Heves) Tompa Tibor Csaba, (Téglás) Németh Zoltán (Borosjenői Kádár István HIE) Pintér László (ASONY íjász egyesület) Pázmándi László (Matyóföldi Íjász E.) Szabó Sándor László (Nagyhegyesi Íjász Kör) Zöldi Sándor, (Tűzmadár IE) Deák Márton (Hajdúböszörményi KIHE) Pál Sándor (Fegyvernek) Nagy Sándor (Hajdúböszörményi KIHE) Györki Attila (Turáni Sólyom (Téglás) Kovács Tibor (Karcag) Kádár István (Hajdúböszörményi KIHE) Nagyfejeő Flórián (Karcag) Gyenes Sándor (Tiszaújváros) Bódi Krisztián (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület Rőth Lajos (Tűzmadár) Fejes Gyuláné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Fejes Gyula (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Szűcs József (Nagyhegyesi Íjász Kör) Sebestyén Lajos Hajdúszoboszló Urbán András (KIE) Balaskó Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE) Asztalos Csaba (Hajdúböszörményi KIHE) Sipeki József (ASONY íjász egyesület) Karas Lajos (Karcag) Baranyai Csaba (Kerege Egyesület,Hajdúdorog) Rady Ákos (ASONY íjász egyesület) Varga János Égerházi Gábor (Fehérlófia DHSE) Jenei Albert (Nomád Íjászcsapat) Csengeri Attila Ádám (Tiszafüred) Lajtos László, Griff Íjász Egyesület (Kaba)
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52.
256 254 253 252 250 244 242 242 239 238 237 235 235 234 233 230 227 224 223 217 217 216 215 215 213 212 211 211 211 211 210 209 205 205 205 204 203
53,33% 52,92% 52,71% 52,50% 52,08% 50,83% 50,42% 50,42% 49,79% 49,58% 49,38% 48,96% 48,96% 48,75% 48,54% 47,92% 47,29% 46,67% 46,46% 45,21% 45,21% 45,00% 44,79% 44,79% 44,38% 44,17% 43,96% 43,96% 43,96% 43,96% 43,75% 43,54% 42,71% 42,71% 42,71% 42,50% 42,29%
16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52.
53.
Molnár László 1967. (Hajdúböszörményi KIHE)
54.
Kobezda Imre Hajdúszoboszló
55.
57.
id Sipeki József (ASONY íjász egyesület) Albert László Matesz Roland (KIE)
58.
Ifj Karas Lajos (Karcag)
59.
Csorvási Zoltán (Fehérlófia DHSE)
60.
Kórik Csaba (Hajdúnánás)
61.
73.
Hercegné Takács Ibolya (Karcag) Dobos Károly (ASONY íjász egyesület) Tóth Lajos (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE) Molnár Péter (Tűzmadár) Varga Sándor Marczis László (Emődi Főnix IE) Kovács Imre (Karcag) Dajka Marcell (Nyíregyháza) Héczey-Szabó János (Hajdúsámson) Borisov Melitta Komlósi Ferenc Hajdúszoboszló Csengeri Attila (Tiszafüred) Szatmári Ádám (Nagyhegyesi Íjász Kör)
74.
Kerekes Mihály, (Unicornis ISE)
75.
Fehér Sándor Mátyás (Turáni Sólyom (Téglás)
76.
79.
Farkasné Tóth Katalin (UNICORNIS SE, Eger) Potornai Gábor Polgári Zsolt (Nomád Íjászcsapat) Orosz Bence (ASONY íjász egyesület)
80.
Moldován Ákos (ASONY íjász egyesület)
81.
Balog Sándorné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Horváth Sándor Cornaille (Ebes) Kissné Dalanics Ildikó Fazekas Zsolt (Fehérlófia DHSE ) Molnár János (Tűzmadár) Dajka Dominik (Nyíregyháza) Farkas Gábor Miskolci Íjász Egylet Bódi János (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület) Bereczki Zsolt (Karcag)
56.
62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72.
77. 78.
82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89.
202 200 199 198 196 196 196 194 193 189 188 187 183 183 183 182 181 180 179 177 175 174 173 173 171 171 170 169 169 168 168 167 167 165 165 164 163
42,08% 41,67% 41,46% 41,25% 40,83% 40,83% 40,83% 40,42% 40,21% 39,38% 39,17% 38,96% 38,13% 38,13% 38,13% 37,92% 37,71% 37,50% 37,29% 36,88% 36,46% 36,25% 36,04% 36,04% 35,63% 35,63% 35,42% 35,21% 35,21% 35,00% 35,00% 34,79% 34,79% 34,38% 34,38% 34,17% 33,96%
53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89.
90.
Gyárfás Péter (ASONY íjász egyesület)
91.
108.
Ifj.Bereczki Zsolt (Karcag) Lovas Tamás Csaba Lovas-Íjász Kör Győri László (Hajdúbagos) Mihálszki Zsolt (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület Fehér Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE) Molnár Lászlóné (Hajdúböszörményi KIHE) Kállai Sándor (Nagyhegyesi Íjász Kör) Kamuti Réka (Griff Íjász Egyesület (Kaba) Dobrossi Ferenc (Orosházi Íjász Egyesület) Kegyes Renáta (Turáni Sólyom HÍE (Téglás) Farkas Antal (UNICORNIS SE, Eger) Szabó Imre (Hajdúsámson) Lénárt Lászlóné (Emődi Főnix IE) Szatmári Gábor (Ebes) Szőke György (Gyöngyös) Vass László (KIE) Kiss György (Turáni Sólyom (Téglás) Miklós Máté Bendeguz (KIE)
109.
Tóth Gyula (Kende Baranta)
110.
Horváth Tamás
111.
Papp Áron (Nagyhegyesi Íjász Kör)
112.
Szabó Dániel (Nomád Íjászcsapat)
113.
Dajka István (Nyíregyháza)
114.
Kocsis Tímea (MISKOLCI IJÁSZ EGYLET) Jankech László Hajdúszoboszló Pogácsás Mariann (Hajdúdorog) Dürgő Zoltánné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Sári László, (Griff Íjász Egyesület (Kaba) Kun Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE) Gyenes Sándorné (Tiszaújváros) Takács Tibor Hajdúszoboszló Ágoston Katalin (MISKOLCI IJÁSZ EGYLET) Faragó Sándor (Eger) Cséti Gabriella Dobosné Klaj Mónika (ASONY íjász egyesület) Vályi Lászlóné (ASONY)
92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107.
115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126.
161 160 160 158 155 155 154 150 149 149 148 148 147 146 144 143 142 142 140 140 140 139 138 137 137 136 136 134 132 132 132 126 126 125 123 123 122
33,54% 33,33% 33,33% 32,92% 32,29% 32,29% 32,08% 31,25% 31,04% 31,04% 30,83% 30,83% 30,63% 30,42% 30,00% 29,79% 29,58% 29,58% 29,17% 29,17% 29,17% 28,96% 28,75% 28,54% 28,54% 28,33% 28,33% 27,92% 27,50% 27,50% 27,50% 26,25% 26,25% 26,04% 25,63% 25,63% 25,42%
90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126.
140.
Szatmári Fanni (Nagyhegyesi Íjász Kör) Farkasné Jászka Mónika (Miskolci Íjász Egylet) Balog Sándor (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Tar Árpád Szász Béla (Turáni Sólyom HÍE (Téglás) Kállai Dénes (Nagyhegyesi Íjász Kör) Kassai László Hajdúszoboszló) Bene Zsuzsa (Karcag) Dr. Pluhár Emese Vályi Máté ( ASONY) Fehér Dániel (Turáni Sólyom (Téglás) Tar Máté Horváth Hajna, Balog Tamás (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
141.
Tuza Balázs, (Tűzmadár IE)
142.
151.
Horváth Barna Czinege Alexandra (Karcag) ifj. Tóth Gyula (Kende Baranta) Szarka Lili Emese (Nagyhegyesi Íjász Kör) Menyhárt Olivér Márk (Hajdúszoboszló) Király Lívia (Turáni Sólyom HÍE (Téglás) Vladár László (Tűzmadár) Karas Ákos (Karcag) Nagy Gábor Duzs Mihály (Eger)
152.
Versenyen kívül: Szűcs Gyula Vadász (Emődi Főnix IE)
127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139.
143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150.
121 121 120 118 113 107 105 103 102 100 97 97 97 95 91 89 85 80 69 57 50 46 41 40 36
25,21% 25,21% 25,00% 24,58% 23,54% 22,29% 21,88% 21,46% 21,25% 20,83% 20,21% 20,21% 20,21% 19,79% 18,96% 18,54% 17,71% 16,67% 14,38% 11,88% 10,42% 9,58% 8,54% 8,33% 7,50%
235 48,96% korcsoport: GYERKŐC - APRÓNÉP - 9 éves korig GYERKŐC
Név 1 2 3
Csengeri Attila Ádám (Tiszafüred) Dajka Marcell (Nyíregyháza) Ifj.Bereczki Zsolt (Karcag) APRÓNÉP
Szatmári Fanni (Nagyhegyesi Íjász Kör)
Összpontszám
Helyezés
204 182 160
1. 2. 3.
121
1.
127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151.
85 korcsoport: LEGÉNY - 10 -13 éves korig
Czinege Alexandra (Karcag)
5 11 9 7 10 13 2 12 1 3 6 4 8
Név Matesz Roland (KIE) Szatmári Ádám (Nagyhegyesi Íjász Kör) Orosz Bence (ASONY íjász egyesület) Miklós Máté Bendeguz (KIE)
2.
Összpontszám
Helyezés
196 175 170 140 132 100 97 97 95 89 57 41 40
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Sári László, (Griff Íjász Egyesület (Kaba) Vályi Máté ( ASONY) Fehér Dániel (Turáni Sólyom (Téglás) Tar Máté Balog Tamás (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Horváth Barna Menyhárt Olivér Márk (Hajdúszoboszló) Karas Ákos (Karcag) Nagy Gábor
korcsoport: LEÁNY - 10 -13 éves korig Összpontszám
Név 1 2 4 3
Cséti Gabriella Horváth Hajna, Szarka Lili Emese (Nagyhegyesi Íjász Kör) Király Lívia (Turáni Sólyom HÍE (Téglás)
123 97 69 50 korcsoport: IFJONC - 14 -17 éves korig
Név 1 5 3 2 4 7 8 6
Összpontszám
Bódi Krisztián (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület Ifj Karas Lajos (Karcag) Fehér Sándor Mátyás (Turáni Sólyom (Téglás) Dajka Dominik (Nyíregyháza) Gyárfás Péter (ASONY íjász egyesület) Kállai Dénes (Nagyhegyesi Íjász Kör) Tuza Balázs, (Tűzmadár IE) ifj. Tóth Gyula (Kende Baranta)
217 196 173 165 161 107 91 80 korcsoport: DALIA - 18 - 54 éves korig
Név 1.
Helyezés
Rédei László (KIE)
1. 2. 3. 4. Helyezés
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Összpontszám Helyezés
340
1.
2.
Kéri Zsolt (Unicornis)
3.
Szerencsi Imre
4.
Medgyesi Ernő (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
5.
Dürgő Zoltán (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
6.
Pongrácz István (ASONY íjász egyesület)
7.
Rusvai Krisztián (Jászapáti)
8.
Makai Zsolt (Hajdúböszörményi KIHE) Tóth Tamás László (Nagykállói Csillagösvény Ijász
9.
Egyesület
10.
Halmai László (Matyóföldi Íjász E.)
11.
Harangi Sándor (Nagyhegyesi Íjász Kör)
12.
Vereska Pál(Unicornis ISE)
13.
Pogácsás György (Hajdúdorog)
14.
Molnár Ferenc Karaul (Karcag)
15.
Csízi Sándor (Karcag)
16.
Molnár László 1973 (Hajdúböszörményi KIHE)
17.
Andirkó Zsolt (Hajdúböszörményi KIHE)
18.
Kéri József (egyéni, Heves)
19.
Tompa Tibor Csaba, (Téglás)
20.
Németh Zoltán (Borosjenői Kádár István HIE)
21.
Pintér László (ASONY íjász egyesület)
22.
Pázmándi László (Matyóföldi Íjász E.)
23.
Deák Márton (Hajdúböszörményi KIHE)
24.
Nagy Sándor (Hajdúböszörményi KIHE)
25.
Györki Attila (Turáni Sólyom (Téglás)
26.
Kovács Tibor (Karcag)
27.
Kádár István (Hajdúböszörményi KIHE)
28.
Nagyfejeő Flórián (Karcag)
29.
Gyenes Sándor (Tiszaújváros)
30.
Fejes Gyula (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat)
31.
Sebestyén Lajos Hajdúszoboszló
32.
Balaskó Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE)
33.
Asztalos Csaba (Hajdúböszörményi KIHE)
34.
Sipeki József (ASONY íjász egyesület)
35.
Karas Lajos (Karcag)
36.
Baranyai Csaba (Kerege Egyesület,Hajdúdorog)
37.
Rady Ákos (ASONY íjász egyesület)
38.
Varga János
340 305 305 300 298 295 290
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
286 280 276 274 270 262 261 256 253 250 244 242 242 239 235 234 233 230 227 224 223 215 213 211 211 211 211 210 209 205
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
39.
Égerházi Gábor (Fehérlófia DHSE)
40.
Jenei Albert (Nomád Íjászcsapat)
41.
Lajtos László, Griff Íjász Egyesület (Kaba)
42.
Molnár László 1967. (Hajdúböszörményi KIHE)
43.
Kobezda Imre Hajdúszoboszló
44.
Albert László
45.
Csorvási Zoltán (Fehérlófia DHSE)
46.
Kórik Csaba (Hajdúnánás)
47.
Dobos Károly (ASONY íjász egyesület)
48.
Tóth Lajos (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE)
49.
Molnár Péter (Tűzmadár)
50.
Varga Sándor
51.
Marczis László (Emődi Főnix IE)
52.
Komlósi Ferenc Hajdúszoboszló
53.
Csengeri Attila (Tiszafüred)
54.
Kerekes Mihály, (Unicornis ISE)
55.
Potornai Gábor
56.
Polgári Zsolt (Nomád Íjászcsapat)
57.
Moldován Ákos (ASONY íjász egyesület)
58.
Horváth Sándor Cornaille (Ebes)
59.
Fazekas Zsolt (Fehérlófia DHSE )
60.
Farkas Gábor Miskolci Íjász Egylet
61.
Bódi János (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület)
62.
Bereczki Zsolt (Karcag)
63.
Lovas Tamás Csaba Lovas-Íjász Kör
64.
Győri László (Hajdúbagos)
65.
Mihálszki Zsolt (Nagykállói Csillagösvény Ijász Egyesület
66.
Fehér Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE)
67.
Kállai Sándor (Nagyhegyesi Íjász Kör)
68.
Farkas Antal (UNICORNIS SE, Eger)
69.
Szabó Imre (Hajdúsámson)
70.
Szatmári Gábor (Ebes)
71.
Szőke György (Gyöngyös)
72.
Vass László (KIE)
73.
Tóth Gyula (Kende Baranta)
74.
Horváth Tamás
75.
Papp Áron (Nagyhegyesi Íjász Kör)
205 205 203 202 200 198 196 194 189 188 187 183 183 179 177 174 171 171 169 168 167 165 164 163 160 158 155 155 150 148 147 144 143 142 140 140 139
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75.
76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.
Szabó Dániel (Nomád Íjászcsapat)
138 137 Dajka István (Nyíregyháza) 136 Jankech László Hajdúszoboszló 132 Kun Sándor (Bárándi Sólymok Hagyományőrző ÍE) 126 Takács Tibor Hajdúszoboszló 125 Faragó Sándor (Eger) 120 Balog Sándor (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) 118 Tar Árpád 113 Szász Béla (Turáni Sólyom HÍE (Téglás) 46 Vladár László (Tűzmadár) korcsoport: FEHÉRNÉP - 18 - 54 éves korig Név
10 12 4 9 2 15 18 13 14 17 16 19 7 11 1 5 20 8 3 6
76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.
Összpontszám Helyezés
Fejes Gyuláné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Hercegné Takács Ibolya (Karcag) Borisov Melitta Farkasné Tóth Katalin (UNICORNIS SE, Eger) Balog Sándorné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Kissné Dalanics Ildikó Molnár Lászlóné (Hajdúböszörményi KIHE) Kamuti Réka (Griff Íjász Egyesület (Kaba) Kegyes Renáta (Turáni Sólyom HÍE (Téglás) Lénárt Lászlóné (Emődi Főnix IE) Kocsis Tímea (MISKOLCI IJÁSZ EGYLET) Pogácsás Mariann (Hajdúdorog) Dürgő Zoltánné (Zsákai NOMÁD Íjászcsapat) Gyenes Sándorné (Tiszaújváros) Ágoston Katalin (MISKOLCI IJÁSZ EGYLET) Dobosné Klaj Mónika (ASONY íjász egyesület) Vályi Lászlóné (ASONY) Farkasné Jászka Mónika (Miskolci Íjász Egylet) Bene Zsuzsa (Karcag) Dr. Pluhár Emese
216 193 180 173 169 168 154 149 148 146 137 136 134 132 126 123 122 121 103 102
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
korcsoport: BÖLCS - 55 éves kortól Név 1. 2. 3.
Rusvai László (Jászapáti) Karsai László (Debrecen) Szabó Sándor László (Nagyhegyesi Íjász Kör)
Összpontszám Helyezés
254 252 238
1. 2. 3.
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Zöldi Sándor, (Tűzmadár IE) Pál Sándor (Fegyvernek) Rőth Lajos (Tűzmadár) Szűcs József (Nagyhegyesi Íjász Kör) Urbán András (KIE) id Sipeki József (ASONY íjász egyesület) Kovács Imre (Karcag) Héczey-Szabó János (Hajdúsámson) Molnár János (Tűzmadár) Dobrossi Ferenc (Orosházi Íjász Egyesület) Kiss György (Turáni Sólyom (Téglás) Kassai László Hajdúszoboszló) Duzs Mihály (Eger)
237 235 217 215 212 199 183 181 167 149 142 105 36
Versenyen kívül: Szűcs Gyula Vadász (Emődi Főnix IE)
235
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Mindenkinek szívből gratulálunk, és továbbra is sikeres versenyzést kívánunk! Köszönet illeti hű segítőinket, kik nélkül ez a verseny sikeresen nem valósult volna meg: Mihály Gabriella Mihály Izabella Pallai Gabriella Vajkó Ildikó Krajnyák Edit Szőkéné Csorba Erzsébet Köszönet támogatóinknak: Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet Tiszafüred Város Önkormányzata