Erdészeti gépek Dr. Horváth, Béla

Erdészeti gépek Dr. Horváth, Béla

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Erdészeti gépek: Dr. Horváth, Béla Publication date 2003

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom 1. ........................................................................................................................................................ 1 1. Erdészeti gépek ................................................................................................................... 1 2. ........................................................................................................................................................ 2 1. Előszó .................................................................................................................................. 2 3. ........................................................................................................................................................ 4 1. 1. Bevezetés ......................................................................................................................... 4 1.1. 1.1. Erdőgazdasági munkák gépesítésének jelentősége ...................................... 4 1.2. 1.2. Erdészeti gépek rendszerezése ....................................................................... 5 1.2.1. ..................................................................................................................... 7 4. ........................................................................................................................................................ 9 1. 2. Erdészeti erőgépek ......................................................................................................... 9 1.1. 2.1. Belsőégésű motorok ........................................................................................ 9 1.1.1. 2.11. Motorok rendszerezése, jellemzői ................................................... 9 1.1.2. 2.12. Dízelmotorok szerkezeti felépítése ................................................ 10 1.1.3. 2.13. Dízelmotorok működése ................................................................ 18 1.1.4. 2.14. Dízelmotorok üzemeltetése ............................................................ 22 1.2. 2.2. Erőgépek rendszerezése, szerkezeti felépítése ............................................ 24 1.2.1. 2.21. Erőgépek csoportosítása, jellemzői ............................................... 24 1.2.2. 2.22. Alvázak ............................................................................................ 27 1.2.3. 2.23. Energiaátviteli rendszerek ............................................................. 28 1.2.4. 2.24. Vonó- és függesztőszerkezetek ...................................................... 41 1.2.5. 2.25. Járószerkezetek .............................................................................. 44 1.2.6. 2.26. Kormányszerkezetek ...................................................................... 52 1.2.7. 2.27. Speciális tartozékok ....................................................................... 59 1.3. 2.3. Erdészeti erőgépek üzemeltetése ................................................................. 59 1.3.1. 2.31. Erdészeti erőgépek üzemeltetési viszonyai ................................... 59 1.3.2. 2.32. Erőgépek stabilitása ....................................................................... 60 1.3.3. 2.33. Erőgépek teljesítménymegoszlása ................................................. 64 1.3.4. 2.33.3. Teljesítményveszteségek ............................................................. 66 1.3.5. 2.34. Erőgép vontatási feltételei ............................................................. 68 1.4. 2.4. Erőgép-járószerkezet és talaj kapcsolata .................................................... 70 1.4.1. 2.41. Járószerkezet és talaj kapcsolatát befolyásoló tényezők ............. 70 1.4.2. 2.42. Talajok mechanikai viselkedése .................................................... 70 1.4.3. 2.43. Jármű mozgása a talajon ............................................................... 80 5. ...................................................................................................................................................... 85 1. 3. Fatermesztési gépek ..................................................................................................... 85 1.1. 3.1. Talaj-előkészítés gépei .................................................................................. 85 1.1.1. 3.101. Talaj-előkészítés gépeinek rendszerezése ................................... 85 1.1.2. 3.102. Ekék ............................................................................................... 86 1.1.3. 3.103. Talajlazítók ................................................................................... 99 1.1.4. 3.104. Talajmarók ................................................................................. 101 1.1.5. 3.105. Tárcsák ........................................................................................ 104 1.1.6. 3.106. Kultivátorok ................................................................................ 108 1.1.7. 3.107. Boronák ....................................................................................... 113 1.1.8. 3.108. Hengerek ..................................................................................... 114 1.1.9. 3.109. Simítók ........................................................................................ 116 1.1.10. 3.110. Kombinátorok .......................................................................... 117 1.1.11. 3.111. Egyéb talaj-előkészítő gépek .................................................... 118 1.2. 3.2. Növényvédelem gépei .................................................................................. 119 1.2.1. 3.201. Növényvédelmi gépek rendszerezése ........................................ 119 1.2.2. 3.202. Permetezőgépek .......................................................................... 120 1.2.3. 3.203. Vegyszerkenő gépek ................................................................... 128 1.2.4. 3.204. Porozógépek ................................................................................ 128 1.2.5. 3.205. Mikrogranulátum-szóró gépek ................................................. 131 1.2.6. 3.206. Csávázógépek .............................................................................. 132 1.2.7. 3.207. Egyéb célra szolgáló gépek ........................................................ 133

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Erdészeti gépek

6.

7.

8. 9.

1.2.8. 3.208. Növényvédelmi gépek jellemző típusai ..................................... 1.2.9. 3.209. Növényvédelmi gépek üzemeltetése .......................................... 1.2.10. 3.210. Növényvédelem gépesítésének fejlődési irányai ..................... 1.3. 3.3. Szaporítóanyag-termesztés speciális gépei ............................................... 1.3.1. 3.31. Szaporítóanyag-termesztés speciális gépeinek rendszerezése .. 1.3.2. 3.32. Alapanyag-előállítás gépei ........................................................... 1.3.3. 3.33. Szabadföldi csemetetermesztés gépei .......................................... 1.3.4. 3.34. Szabadföldi csemetetermesztés gépsorai .................................... 1.3.5. 3.35. Intenzív csemetetermesztés gépei ................................................ 1.4. 3.4. Erdősítés speciális gépei ............................................................................. 1.4.1. 3.41. Terület-előkészítés gépei .............................................................. 1.4.2. 3.42. Részleges talaj-előkészítés gépei .................................................. 1.4.3. 3.43. Szaporítóanyagot talajba juttató gépek ...................................... .................................................................................................................................................... 1. 4. Fahasználati gépek ..................................................................................................... 1.1. 4.1. Fakitermelés gépei ...................................................................................... 1.1.1. 4.11. Fakitermelés gépeinek funkcionális elemei ................................ 1.1.2. 4.12. Döntés gépei .................................................................................. 1.1.3. 4.13. Gallyazás gépei ............................................................................. 1.1.4. 4.14. Darabolás gépei ............................................................................ 1.1.5. 4.15. Többműveletes fakitermelő gépek .............................................. 1.2. 4.2. Faanyagrakodás gépei ................................................................................ 1.2.1. 4.21. Rakodógépek rendszerezése ........................................................ 1.2.2. 4.22. Rakodógépek szerkezeti felépítése, működése ........................... 1.2.3. 4.23. Rakodógépek üzemeltetése .......................................................... 1.3. 4.3. Faanyagmozgatás gépei .............................................................................. 1.3.1. 4.31. Technológiai anyagmozgatás értelmezése .................................. 1.3.2. 4.32. Közelítés gépei .............................................................................. 1.3.3. 4.33. Kiszállítás gépei ............................................................................ 1.3.4. 4.34. Szállítás gépei ................................................................................ 1.4. 4.4. Felkészítés gépei .......................................................................................... 1.4.1. 4.41. Felkészítés gépeinek rendszerezése ............................................. 1.4.2. 4.42. Kérgezőgépek ................................................................................ 1.4.3. 4.43. Hasítógépek ................................................................................... 1.4.4. 4.44. Aprítógépek .................................................................................. 1.4.5. 4.45. Felkészítőtelepi berendezések ...................................................... .................................................................................................................................................... 1. 5. Erdészeti útépítési, útkarbantartási gépek ............................................................... 1.1. 5.1. Földmunkagépek ........................................................................................ 1.1.1. 5.11. Földmunkagépek feladata, rendszerezése .................................. 1.1.2. 5.12. Földkitermelő-rakodógépek ........................................................ 1.1.3. 5.13. Földkitermelő-szállítógépek ........................................................ 1.1.4. 5.14. Talajlazító gépek .......................................................................... 1.1.5. 5.15. Talajtömörítő gépek ..................................................................... 1.2. 5.2. Alapanyag-termelés gépei .......................................................................... 1.2.1. 5.21. Kőbányászat gépei ........................................................................ 1.2.2. 5.22. Kavicsbányászat gépei ................................................................. 1.3. 5.3. Anyag-előkészítő gépek .............................................................................. 1.3.1. 5.31. Kőtörők ......................................................................................... 1.3.2. 5.32. Osztályozó berendezések ............................................................. 1.3.3. 5.33. Adalékanyag mosó és szárító berendezések ............................... 1.3.4. 5.34. Keverők ......................................................................................... 1.4. 5.4. Pályaszerkezet-készítő gépek ..................................................................... 1.4.1. 5.41. Betonburkolat-építő gépek .......................................................... 1.4.2. 5.42. Aszfaltburkolat-építő gépek ........................................................ 1.4.3. 5.43. Talajstabilizáló gépek .................................................................. .................................................................................................................................................... 1. Név- és tárgymutató ....................................................................................................... .................................................................................................................................................... 1. Irodalomjegyzék ............................................................................................................. iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

134 148 158 162 162 162 173 204 226 238 238 261 274 291 291 291 291 293 305 313 316 319 319 321 333 340 340 342 356 359 361 361 361 368 377 390 393 393 393 393 393 398 400 401 408 408 409 409 409 412 415 415 418 418 422 423 428 428 454 454

1. fejezet 1. Erdészeti gépek Szerkesztette: Dr. Horváth Béla Írta: Czupy Imre Dr. Horváth Béla Major Tamás Dr. Marosvölgyi Béla Dr. Sitkei György Lektorálta: Dr. Kovács Jenő Dr. Rónay Jenő Szerkesztette: Dr. Horváth Béla Felelős szerkesztő: Szújó Béla Irodalmi szerkesztő: Tabéry Gábor ISBN 963 9422 76 2 © Dr. Horváth Béla, 2003 Kiadja a Szaktudás Kiadó Ház Zrt. 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/B Telefon: 273-2180 Felelős vezető a kiadó elnöke

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. fejezet 1. Előszó Magyarországon az erdészeti gépesítésről szóló első összefoglaló mű Dr. Szepesi László tollából jelent meg a Mezőgazdasági Kiadónál, 1966-ban, „Erdőgazdasági gépek jellemzői és használata” címmel. A gépesítési terület egy részét fogja át „A fahasználat gépei” című könyv, melyet Dr. Káldy József írt, és amelyet 1986-ban jelentetett meg az Akadémiai Kiadó. Jelentek meg továbbá az elmúlt évtizedekben olyan erdészeti szakkönyvek, amelyekben gépesítéssel foglalkozó fejezetek is helyet kaptak. A témakörnek léteznek továbbá egyetemi jegyzetei, egy-egy részterületet átfogva. Az eddig megjelent könyvek, könyvrészletek gyakorlatilag mindegyike típuscentrikusan tárgyalja az erdészeti gépeket, azaz egy-egy konkrét típus bemutatásán keresztül igyekszik az adott munkaművelet gépesítését megismertetni. Ez a megközelítési mód természetesen a régebbi könyvek megjelenésének időszakában elfogadható volt, mivel az egyes műveletekhez hozzárendelhető típusok száma annyira kevés volt, hogy gyakorlatilag valamennyiről szólt a könyv. Az elmúlt időszakban az erdészeti gépesítés jelentős fejlődésen ment keresztül, ezért egy összefogott, korszerű tananyagot tartalmazó könyv megjelentetése időszerű volt. A tankönyv szakít a típuscentrikussággal – a géptípusok nagy száma miatt ma már ez nem is lenne követhető –, helyette a szerkezeti felépítéseken, működési elveken alapuló tárgyalást követi. Ennek megfelelően egy korszerű, hosszú ideig aktuális tan- és szakanyag áll majd a felsőoktatás hallgatói és az érdeklődő szakemberek rendelkezésére. Tankönyvünkkel a szakmai ismeretanyag összefogásán és a tanulóifjúság részére való átadásán túl a gyakorlat számára is felhasználható ismeretanyagot kívántunk összeállítani. Az erdészeti gépesítés folyamatosan fejlődik, ezért tankönyvünket nem tekintjük teljes, lezárt munkának, a tananyag frissítése és korszerűsítése mindennapi oktatási feladataink közé tartozik. A teljességre való törekvés a tankönyv korlátozott terjedelme miatt sem lehetett reális célkitűzésünk. A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának minden szakán folyamatos a gépesítési ismeretek oktatása, mert a szakok tevékenységi területeinek egyike sem képzelhető el technikai háttér nélkül. A tankönyv elsősorban az erdő- és vadgazdálkodás területéhez kötődő fontosabb gépek és berendezések szerkezeti felépítésének, működési elvének megismeréséhez, ill. az ehhez szükséges műszaki alapismeretek elsajátításához nyújt segítséget. Összefoglalja azokat a legfontosabb ismereteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az erdő- és a vadgazdamérnök-hallgatók, ill. az agrárszakok azon hallgatói, akik ilyen szakirányt választanak – akik számára e könyv tankönyv –, továbbá a szakterületek szakemberei a gépeket, műszaki berendezéseket megismerjék, azokat alkalmazni, üzemeltetni tudják. Elvárás ugyanis, hogy az erdő- és vadgazdálkodással foglalkozók értsenek a technikához, legyen számukra befogadható egy-egy konkrét gép vagy berendezés működtetésének, ill. a gépesített termeléstechnológiai műveletek megvalósíthatóságának gépkönyvekben, használati utasításokban, szakfolyóiratokban, technológiai leírásokban hozzáférhető ismeretanyaga. A tankönyvet szerzői kollektíva készítette – nevezetesen Czupy Imre egyetemi adjunktus; Prof. Dr. Horváth Béla C.Sc. egyetemi tanár, intézetigazgató, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa; Major Tamás egyetemi adjunktus; Prof. Dr. Marosvölgyi Béla D.Sc. tanszékvezető egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudomány doktora; Prof. Dr. h.c. Dr. Sitkei György professzor emeritus, az MTA levelező tagja – olyan szakemberek, akik az erdészeti gépesítési szakterület elismert kutatói, oktatói. A szerzőgárda tehát egyfajta garancia a tartalmas tankönyvhöz. A könyv megjelenését az agráregyetemek Intézményközi Tankönyvkiadási Szakértő Bizottsága és az Oktatási Minisztériumtól elnyert pályázati támogatás segítette, köszönet érte. Köszönet illeti a könyv gondos és alapos lektorait – akik Prof. Dr. h.c. Dr. Kovács Jenő D. Sc. címzetes egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudomány doktora és Prof. Dr. Rónay Jenő D. Sc. a zvoleni Műszaki Egyetem (Szlovákia) nyugalmazott egyetemi tanára, a Szlovák Mezőgazdasági Tudományos Akadémia tagja –, továbbá szerzőtársaimat és minden munkatársamat, aki a könyv anyagának összeállításakor segített, köztük kiemelten Csalló Rudolf szakoktatót, aki az ábrák végleges formájának kialakításához nyújtott segítséget. Köszönet illeti továbbá a Szaktudás Kiadó Ház Rt. kollektíváját a könyv gyors és kiváló minőségben történt megjelentetéséért. Sopron, 2003. január Dr. Horváth Béla 2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

szerkesztő


3. fejezet 1. 1. Bevezetés 1.1. 1.1. Erdőgazdasági munkák gépesítésének jelentősége Magyarországon az érdemi erdészeti gépesítés kezdete az 1950-es évek elejére tehető. Addig gyakorlatilag csak az emberi- és igaerőre alapozott termelés folyt, melyet egyszerű eszközök (pl. ékásó, fejsze, kézifűrész, lófogathoz kapcsolódó szerkezetek) segítettek. Első meghatározó, már gépnek nevezhető eszközünk a láncfűrész vagy motorfűrész (mindkét elnevezés használatos), amely a maga idejében forradalmasította a fakitermelést. E gép legelőször megjelent változatai (Magyarországon 1953-ban) még eléggé nehézkesen használható, kétszemélyes (két ember által kezelhető) gépek voltak (Szepesi, 1958). Tömegük azonban rohamosan csökkent, és viszonylag rövid idő alatt kialakultak a könnyebb, egy ember által kezelhető változataik, melyek korszerűsített formában máig is széles körben használatosak. A láncfűrészek benzinmotoros, alapkivitelükben mechanikus erőátvitelű gépek. Az erőgépek (traktorok) megjelenése és fejlődése jelentősen hatott az erdészeti gépesítés egészének fejlődésére. E fejlődés folyamatos, egymásra épülő szakaszolása csak a történeti áttekintés kedvéért indokolt. Eszerint elkülöníthető és időben egymás után következő: – a mezőgazdasági traktorok megjelenése az 1950-es években az erdészeti gyakorlatban; – a hidraulikus működtetésű függesztőberendezéssel rendelkező univerzális traktorok megjelenése az 1950-es évek végén; – a speciális erdészeti traktorok megjelenése az 1970-es évek elején; valamint – a többcélú erdészeti gépek megjelenése az 1970-es évek közepén. A hidraulikusan működtetett függesztőberendezésű univerzális traktorok azért jelentenek egy meghatározó szakaszt, mert segítségükkel számos olyan munkagép egyszerű üzemeltetésére nyílt lehetőség, amelyek addig nem, vagy csak bonyolult mechanizmusok (pl. csörlős szerkezetek) segítségével voltak működtethetők. A hidraulikus függesztőberendezések megjelenésükkel tehát jelentős lökést adtak a munkagép-fejlesztéseknek is. A speciális erdészeti traktorok szervo- vagy tisztán hidraulikus kormányzásúak, olyanok, amelyek biztosítják a hozzájuk kapcsolt munkagépek (pl. csörlők, markolós vonszolók, szorítózsámolyos vonszolók, kihordók) hidraulikus működtetését. Megjelenésük a motorfűrészek után a második nagy minőségi változást jelentette az erdőgazdasági gépesítésben. A speciális erdészeti traktorok szerkezeti felépítésükben az erdészeti igényeknek megfelelőek, általában törzskormányzásúak. Jellemző rájuk a hidrosztatikus rendszer megléte, amely lehetővé teszi a szervo, vagy a tisztán hidraulikus kormányzást, a traktor szerves részét képező munkagép (pl. csörlő) hidraulikus működtetését, továbbá kihelyezett hidraulikus munkagép működtetéseket. A többcélú erdészeti gépek első változatait – mezőgazdasági analógiára – fakitermelő kombájnokként említik a vonatkozó irodalmak. Oka ennek az, hogy ezek az első gépek a döntést és a közelítést, tehát a mezőgazdasági betakarításhoz leginkább hasonlítható műveletek együttesét végezték. Napjainkig több irányban fejlődtek, így ma inkább a többműveletes (vagy többcélú), erdészeti gépek elnevezés szokásos, melyeknek számos változata létezik, közülük jellemzőbbek: – a döntő-rakásoló gépek; – a döntő-előközelítő-rakásoló gépek; – a döntő-közelítő gépek; – a döntő-gallyazó-daraboló gépek; – a gallyazó-daraboló-osztályozó gépek; – a gallyazó-daraboló-osztályozó-előkészítő gépek;


– a gallyazó-kérgező-daraboló gépek. A többműveletes erdészeti gépek gyakorlatilag kivétel nélkül sajátmotoros gépek, amelyeknek már a legelső változatai is legalább részben hidraulikus működtetésűek voltak, mai kiviteleik pedig teljes egészében hidraulikus hajtásúak, hidraulikus működtetésűek a munkavégző részeik és a járószerkezet-hajtásuk is. Napjaink erdészeti gépesítésében természetesen a különböző kezdetekhez kötött gépesítési változatok – a jelen fejlettségi szintjének megfelelően – mind jelen vannak, hozzájárulva a korszerű színvonalú erdészeti gépesítéshez. Magyarország erdősültsége jelenleg (2003-ban) kerekítve 19 %-os, azaz összes erdőterülete kb. 1,8 millió ha. Erdeinkből évente kb. 7 millió m3 fát termelünk ki, amiből kb. 20 ezer ha erdőfelújítási kötelezettség keletkezik. Az ország erdőterületét az elkövetkező évtizedekben (várhatóan a következő 30 évben) mintegy 450 ezer ha-ral tervezzük növelni. A tervezett erdőterület-növelés évente átlagosan 15 ezer ha fölötti erdőtelepítést jelent, melyhez a szükséges csemetemennyiséget is biztosítani kell. Az erdők kezelése, a fakitermelés, az erdőfelújítás és a tervezett volumenű erdőtelepítés megfelelő gépesítési háttér nélkül nem valósítható meg. A gazdasági és társadalmi fejlődés ütemével és színvonalával együtt változnak továbbá az erdőkkel szemben támasztott igények, melyek kielégítése érdekében napjainkban egyre inkább a természetközeli, fenntartható (tartamos) erdőgazdálkodás kritériumai érvényesülnek, melyek hosszú távú célként is definiálódnak. Az 1980-as évek végéig nagyjából egységes ökonómiai szemléletű erdőgazdálkodás helyett kialakulóban van egy széles palettán dolgozó, ökológiai célokat is megvalósító erdőgazdálkodás. A természetközeliség alapvetően az erdők életébe történő minimális mértékű beavatkozást jelenti, mely elvárás teljesítése egyértelműen kihat a gépesítésre is. Hatása azonban nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy az eddig elért technikai szintet visszafejleszteni lenne szükséges, mint azt egyes kutatók előrejelzései megfogalmazzák, utalva a kézi munka, ill. az igaerő jelenleginél lényegesen nagyobb, várható részarányára. Ilyen irányú „technikai fejlesztéssel” nem teljesíthetők az erdőgazdálkodás minőségi- és mennyiségi elvárásai. A minőség az ökológiai, a technikai és az ökonómiai tényezők harmóniáját jelenti (Solymos, 1997), a mennyiség pedig a fent vázolt feladatok együttesét. Összességében tehát leszögezhető, hogy a természetközeli erdőgazdálkodás és a modern technika nem egymást kizáró kategóriák. Az erdőgazdálkodás területén megvalósított szaporítóanyag-termesztési, erdősítési, erdőnevelési és fahasználati technológiák különböző szinten gépesítettek. Az, hogy a jelenlegi gépesítés mennyire elégíti ki az új célok támasztotta követelményeket, ill. hogy a technikai fejlesztés milyen irányú legyen, alapvetően két szempont – a gépek konstrukciója, ill. üzemeltetése – alapján értékelhető. A gépkonstrukciók olyan irányú fejlesztése, mely a természetközeli erdőgazdálkodás megvalósítását segíti, műszakilag minden nehézség nélkül megoldható, annál is inkább, mivel a jelenleg létező és alkalmazott szerkezeteink jelentős része ilyen szempontból megfelelőnek nevezhető. Számottevő fejlesztés szükséges azonban a gépüzemeltetés területén az üzemeltetés tervezésében és ellenőrzésében, ill. a technikai eszközök differenciált alkalmazását (termőhelyekhez, állományhoz, évszakhoz, időjáráshoz stb. igazítás) illetően (Bondor, 1997). Az eddig elért eredményekhez az is kellett, hogy a gépesítés egyre szélesebb körűvé vált, a tudomány és a technika vívmányai egyre jobban érvényesülni tudtak a mindennapok gyakorlatában. Ez a folyamat még ma is tart, előrevitelének egyik alapfeltétele a megfelelő szintű oktatás, amelynek során a különböző szintű képzésekből olyan szakemberek kerülnek ki, akik megismerik a korszerű gépeket és alkalmazzák azokat az erdészeti technológiákban. E tankönyv célja, hogy megismertesse a korszerű erdészeti gépek szerkezeti felépítését, működését, beállítását és technológiába illesztését. A tankönyvben közölt képletek feltételezik az SI mértékegység-rendszer ismeretét, annak alkalmazásával adnak helyes eredményt.

1.2. 1.2. Erdészeti gépek rendszerezése Az erdészeti gépek köre erőgépekre és munkagépekre osztható. Az erdészeti erőgépek közé a különböző traktorok – elsősorban az univerzális traktorok és a speciális erdészeti traktorok – valamint a különböző sajátmotoros gépek tartoznak. Az erdészeti erőgépek napjainkban szinte kivétel nélkül dízelmotoros gépek. Az erdészeti munkagépek célszerű csoportosítása alkalmazási területükhöz kötötten történhet, az 1. ábrának megfelelően. A fatermesztés három nagy területe: 5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a szaporítóanyag-termesztés; – az erdősítés és – az erdőnevelés. Közülük az erdőneveléshez kötődően azért nem szerepel a gépeknek külön megnevezett csoportja, mert az e technológiákon belüli műveleteket részben a terület-előkészítés egyes gépeivel (melyek az erdősítés speciális gépei közé tartoznak), részben egyes fahasználati gépekkel lehet elvégezni. A fatermesztés gépein belül: – a talaj-előkészítés gépei és – a növényvédelem gépei azért alkotnak kiemelt csoportot, mert mind a szaporítóanyag-termesztési, mind az erdősítési technológiákban alkalmazhatók, továbbá az ezen csoportokon belüli gépek többsége megegyezik vagy nagy hasonlóságot mutat azon mezőgazdasági gépekkel, amelyeket a mezőgazdasági technológiákban hasonló feladatok megoldására alkalmaznak.

1. ábra Erdészeti munkagépek rendszerezése A fatermesztési gépek fő csoportjain belül az alábbi konkrét gépek a jellemzőek: Talaj-előkészítés gépei: Teljes talaj-előkészítés gépei: ekék, talajlazítók, talajmarók, tárcsák, kultivátorok, boronák, hengerek, simítók, kombinátorok, egyéb talaj-előkészítő gépek. Növényvédelem gépei: Permetezőgépek: hidraulikus cseppképzésű permetezőgépek, pneumatikus cseppképzésű permetezőgépek, mechanikus cseppképzésű permetezőgépek, termikus cseppképzésű permetezőgépek. 6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Vegyszerkenő gépek. Porozógépek. Mikrogranulátum-szóró gépek. Csávázógépek. Egyéb célra szolgáló gépek. Szaporítóanyag-termesztés speciális gépei: Alapanyag-előállítás gépei: maggyűjtés gépei (húzó- és gallyazószerkezetek, mászóberendezések, állványzatok, szedőkosaras emelőszerkezetek, rázógépek, gyűjtőgépek, légi gépek), magkezelés gépei (buroktól szétválasztó gépek, tisztító-osztályozó gépek, maghéjkarcolók, magpergetők), dugványtermelés gépei (vesszőbetakarítás gépei, vessződarabolás gépei). Szabadföldi csemetetermesztés gépei: tápanyag-utánpótlás gépei(szervestrágya-szórók, műtrágyaszórók),vetőgépek, iskolázógépek, dugványozógépek, öntözés gépei, alávágógépek, kiemelőgépek, kezelés gépei, vermelőgépek. Intenzív csemetetermesztés gépei: hidegágyas csemetetermesztés gépei, burkolt gyökérzetű csemetetermesztés gépei, termesztőberendezések. Erdősítés speciális gépei: Terület-előkészítés gépei: bozót- és lágyszárúirtók (láncfűrészek, tisztítófűrészek, ágzúzó hengerek, szárzúzók, fűnyírók, kaszálógépek), vágástakarítók(letolók, aprítók), tuskózók (tuskókiemelők, tuskóforgácsolók), tuskóközelítők (letolók, szállítók), tereprendezők (egyengetők, simítók), gyökérkiszedők (gyökérfésűk). Részleges talaj-előkészítés gépei: pásztás talaj-előkészítők (pásztakészítő mélylazítók, pásztakészítő ekék, pásztakészítő tárcsák, tárcsás-láncos pásztakészítők, pásztakészítő talajmarók, speciális pásztakészítők), foltos talaj-előkészítők, tányéros (fészkes) talaj-előkészítők, bakhátas (árkos) talaj-előkészítők. Szaporítóanyagot talajba juttató gépek: vetőgépek, csemeteültetők (csoroszlyás csemeteültetők, lengőkaros csemeteültetők, lyukütők, csemeteültető gödörfúrók), talaj- előkészítő csemeteültető gépek, suháng ültetők (csúszócsoroszlyás suhángültetők, suhángültető gödörfúrók).

1.2.1. 1.2.1.1. A fahasználati gépek fő csoportjain belül a következő konkrét gépek a jellemzőek: Fakitermelés gépei: Döntés gépei: tuskóírtásos döntés gépei, csoportos döntés gépei, motorfűrészek, tisztítófűrészek, döntőgépek. Gallyazás gépei: álló fán gallyazók, döntött fán gallyazók. Darabolás gépei: egyenkénti darabolás gépei, csoportos darabolás gépei. Többműveletes fakitermelő gépek: döntő-rakásoló gépek, döntő-előközelítő-rakásoló gépek, döntő-kőzelítő gépek, döntő-gallyazó-daraboló gépek, gallyazó-daraboló-osztályozó gépek, gallyazó-daraboló-osztályozóelőközelítő gépek, gallyazó-kérgező-daraboló gépek. Faanyagrakodás gépei: Önálló rakodógépek: helyhez kötött rakodógépek, pályához kötött rakodógépek, mobil rakodógépek. Önrakodó gépek: rakodócsörlők, mechanikus önrakodók, hidraulikus önrakodók. Egyéb rakodógépek: rakodó transzportőrök, légi rakodógépek, más speciális rakodógépek. Faanyagmozgatás gépei: 7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Közelítés gépei: csúszdák, sínpályás közelítők, acélköteles közelítő berendezések, traktoorbázisú közelítőgépek. Kiszállítás gépei: kihordók. Szállítás gépei: vízi szállítás gépei, vasúti szállítás gépei, közúti szállítás gépei. Felkészítés gépei: Kérgezőgépek: dinamikus hatással kérgezők, statikus hatással kérgezők. Hasítógépek: mechanikus hasítógépek, hidraulikus hasítógépek. Aprítógépek: tárcsás aprítógépek, dobos aprítógépek, csigás aprítógépek. Az erdészeti útépítési, útkarbantartási gépek fő csoportjain belül a következő konkrét gépek a jellemzőek: Földmunkagépek. Földkitermelő-rakodógépek, földkitermelő-szállítógépek, talajlazító gépek, talajtömörítő gépek. Alapanyag-termelés gépei. Kőbányászat gépei, kavicsbányászat gépei. Anyagelőkészítő gépek. Kőtörők, osztályozó berendezések, adalékanyag mosó- és szárító berendezések, keverők. Pályaszerkezet készítő gépek. Betonburkolat épító gépek, aszfaltburkolat építő gépek, talajstabilizáló gépek.


4. fejezet 1. 2. Erdészeti erőgépek 1.1. 2.1. Belsőégésű motorok 1.1.1. 2.11. Motorok rendszerezése, jellemzői Az erőgépek mozgatásához, a vonóerő kifejtéséhez, ill. a munkagépek hajtásához szükséges energiát a belsőégésű motorok szolgáltatják. A belsőégésű motorok olyan volumetrikus működésű hőerőgépek, amelyekben a hőközlés a tüzelőanyag elégetésével történik. A motorba juttatott éghető keverék vagy levegő először komprimálódik (utóbbiba az összesűrítés végén bejut az éghető anyag), majd az égés alatt, ill. annak megtörténte után – a hőközlés folyamán – a megnövekedett nyomású égéstermék expandál, eközben a motor a belső szerkezeti elemeit a külső terhelőerők ellenében mozgatja, és munkát végez. A munkavégzés után az elhasznált égéstermék a motorból távozik, és a munkaciklus elölről ismétlődik (Vas szerk., 1997). A belsőégésű motorok a tüzelőanyag adagolása és elégetése szempontjából: – Otto-motorok (más néven külső keverékképzésű, szikragyújtású motorok vagy robbanómotorok) és – dízelmotorok (más néven belső keverékképzésű, kompressziógyújtású motorok vagy lassú égésű motorok); A teljes munkaciklus megvalósulási szakasza szempontjából: – négyütemű motorok és – kétütemű motorok; Az energiaátalakító mechanizmus kialakítása szerint: – alternáló dugattyús motorok; – bolygódugattyús motorok és – gázturbinák; A hűtés módja szerint: – folyadékhűtésű motorok és – léghűtésű motorok lehetnek. Az alternáló dugattyús motorok – amelyek ma a legelterjedtebbek – még tovább osztályozhatók a hengerek (dugattyúk) száma szerint, az elrendezés-, a vezérlés- stb. módja szerint is. A belsőégésű motorok tüzelőanyaga lehet: – benzin (Otto-motorok); – gázolaj (dízelmotorok); – gáznemű (Otto-motorok) vagy – alternatív hajtóanyag (Otto- és dízelmotorok). A továbbiakban – e fejezetben – csak a négyütemű dízelmotorokkal foglalkozunk, tekintettel arra, hogy ezek az erdészeti erőgépek leggyakoribb energiaforrásai.


1.1.2. 2.12. Dízelmotorok szerkezeti felépítése A dugattyús dízelmotorok fő szerkezeti egységei: – a motortömb; – a forgattyús hajtómű; – a vezérmű; – a tüzelőanyag-ellátó rendszer; – a kenőrendszer; – a hűtőrendszer és – az elektromos rendszer. 1.1.2.1. Motortömb A motortömb a motorok vázát alkotja, a további alkatrészek ehhez csatlakoznak. A motortömb a hengerfejből (1), a hengerfejtömítésből (2), a hengertömbből (3) és a forgattyúházból (4) áll (2. ábra).

2. ábra Motortömb: 1. hengerfej; 2. hengerfejtömítés; 3. hengertömb; 4. forgattyúház


A hengerfej zárja le felülről az égésteret. Öntöttvasból, vagy alumíniumötvözetből készül. Alakja attól függ, hogy milyen a szelepek elhelyezése, az égéstér alakja és a motor hűtésének jellege. A léghűtéses motorok hengerfeje bordázott, mert a megnövelt felületen nagyobb a hőleadás. A folyadékhűtéses motoroknál a hengerfej kettősfalú öntvényből készül, a két fal között áramlik a hűtőfolyadék. Többhengeres motorok hengerfeje általában egy darabból, öntéssel készül. A hengerfejet nagyszilárdságú acél tőcsavarok rögzítik a hengertömbhöz. A hengerfej és a hengertömb közé kerül a hengerfejtömítés, melynek feladata a nagynyomású gázok kifúvásának megakadályozása. A magas hőmérséklet miatt a hengerfejtömítés azbesztes vörösrézből vagy alumíniumból készül. A hengertömb a hengereket hordozza. Öntési eljárással készül, legtöbbször a forgattyúházzal együtt, azzal egy darabból, a nagy hőterhelés miatt öntöttvasból vagy alumínium ötvözetből. A hengerek a hengertömbben nedves perselyes, száraz perselyes vagy persely nélküli formában kerülnek kialakításra. A nedves persely vastag falú, mivel közvetlenül hat rá a hengerben lévő gázok nyomása. A hengertömbbel csak kis felületen érintkezik, nagyobbrészt a hűtőfolyadék veszi körül. A folyadéktér lezárását a felső részen karima, az alsó részen pedig műanyagból készült hőálló gyűrűk végzik. Egyszerű, olcsó megoldás, könnyen cserélhető és jó a hűtése. Hátránya, hogy a hengertömb merevségét csökkenti, valamint ha a tömítés nem megfelelő, akkor a hűtőfolyadék a forgattyúházba kerülhet. A száraz persely vékonyfalú és közvetlenül illeszkedik a hengertömb furatába. Kopás esetén egyszerűen cserélhető. A persely anyaga általában különbözik a hengertömb anyagától. A persely nélküli hengerkialakítás esetén a motor hengerének végleges alakját és méretét a hengertömb öntvényében fúrással alakítjuk ki. A hengertömbnek nagy szilárdságúnak és hőállónak kell lennie, ezért ötvözött szürkeöntvényből vagy lemezgrafitos öntöttvasból készítjük. Ha a henger fala megkopik, felújítása bonyolult és költséges. Többszöri felújítás után a fala elvékonyodik, ilyenkor a teljes hengertömböt ki kell cserélni. A forgattyúház a főtengely csapágyazására szolgál. Felső része tartalmazza a főtengelycsapágyak csapágyházának felső részét. A csapágyfedeleket alulról csavarok rögzítik. A forgattyúház alsó részéhez csatlakozik tömítésen keresztül az olajteknő. 1.1.2.2. Forgattyús hajtómű A forgattyús hajtómű (3. ábra) feladata az egyenes vonalú alternáló dugattyúmozgás forgómozgássá alakítása. Részei: a dugattyú (1), a hajtórúd (2), a főtengely (forgattyús tengely) (3) és a lendítőkerék (4) a tartozékaival. Az égés során keletkező gáznyomást a dugattyú veszi fel, és a dugattyúcsapszegen keresztül a hajtórúdra viszi át. A dugattyú a motor működése közben magas hőmérsékletre melegszik fel. Mivel a dugattyú anyagának hőtágulása nagyobb, mint a henger anyagáé, ezért a hengerfal és a dugattyú között a motor hideg állapotában megfelelő hézagnak kell lennie. A hézagot úgy méretezzük, hogy a dugattyú még a legnagyobb üzemi felmelegedéskor se szorulhasson meg a hengerben, viszont ne legyen olyan nagy, hogy a motor hideg állapotában jobbra-balra billenve kopogást és kopást okozzon. Anyaga általában alumínium-szilícium ötvözet. A motor működése közben a dugattyút nyomó igénybevétel, nagy hőterhelés és koptató hatás éri. A dugattyú üreges alkatrész, homlokrésze a dugattyútető, oldalrésze a dugattyúpalást. A dugattyútető belül bordákkal kapcsolódik a dugattyúpalásthoz, mely a dugattyú megvezetésére szolgál a hengerben, és a hajtórúd ferde helyzetében átviszi az oldalirányú erőket a hengerfalra. A dugattyúpalást dugattyútető felé eső harmadán kialakított hornyokba szereljük a dugattyúgyűrűket. Az égéskor felszabaduló hőt a dugattyúgyűrűk vezetik a henger falára. Ezek a gyűrűk biztosítják az égéstér és a forgattyúház közötti tömítést is, valamint lehúzzák a henger faláról a felesleges olajat és visszavezetik az olajteknőbe. Feladatuk szerint megkülönböztetünk kompresszió-, olajlehúzó- és olajáteresztő gyűrűket. A kompresszió- vagy tömítőgyűrűk négyszög keresztmetszetűek, a dugattyúra szerelve és a hengerbe helyezve rugalmasan nekifeszülnek a henger falának. Az olajlehúzó gyűrűk szélesebbek, mint a kompressziógyűrűk, de csak kis felületen fekszenek fel a henger falára, hogy keskeny peremükkel a felesleges olajat nagyobb nyomásuk révén lehúzzák. Az olajáteresztő gyűrűk hornyában nyílásokat képezünk ki, ezeken keresztül és a dugattyútest furatain át az olaj visszajut az olajteknőbe. A dugattyú keresztirányú furatába illeszkedik a dugattyúcsap, mely összeköti a dugattyút a hajtórúddal, csuklós kapcsolatot létesítve közöttük. A dugattyúcsap cső keresztmetszetű, a dugattyú csapszemeiben illeszkedik, axiális elmozdulását rögzítő gyűrű (Seeger-gyűrű) akadályozza meg. Anyaga nagy szilárdságú, betétedzett vagy ötvözött acél, kopásállóságát cementálással vagy nitridálással fokozzuk. Felülete simára köszörült vagy tükrösített.


3. ábra Forgattyús hajtómű: 1. dugattyú (1A. dugattyúgyűrűk, 1B. dugattyútest, 1C. dugattyúcsap); 2. hajtórúd (2A. hajtórúdszár, 2B. hajtórúdcsapágy, 2C. hajtórúdfej, 2D. hajtórúdfej-csavar); 3. főtengely (3A. főtengelytest, 3B. főtengelycsapágy, 3C. főtengely-csapágyfedél, 3D. főtengely-csapágyfedél csavar, 3E. hátsó főtengely-tömítés, 3F. fogaskerék, 3G. első főtengely-tömítés, 3H. ékszíjtárcsa, 3I. alátét, 3J. rögzítőcsavar, 3K. fészkes retesz); 4. lendítőkerék (4A. lendítőkerék, 4B. fogaskoszorú, 4C. rögzítőcsavar) A hajtórúd a dugattyút köti össze a főtengellyel, feladata a dugattyúerő átvitele a főtengelyre és ott forgatónyomaték létrehozása. Igénybevétele állandóan változó irányú és nagyságú húzás, nyomás és kihajlás. Anyaga nemesíthető ötvözött acél. Süllyesztékes kovácsolással készül. A hajtórúd felső végét a dugattyú egyenesen vezeti, alsó vége a főtengelyen csapágyazott, azzal együtt forgómozgást végez. Részei a hajtórúdszem, a hajtórúdszár és a hajtórúdfej. A hajtórúdszem bronzperselyes és a dugattyúcsaphoz csatlakozik. A hajtórúdszár nagy merevségű, „I” alakra sajtolt, a hajtórúdszemet és a hajtórúdfejet köti össze. A hajtórúdfej a főtengelyen ágyazott, osztott vagy osztatlan kivitelű. A főtengely öntéssel vagy süllyesztékes kovácsolással készül. Feladata: – a dugattyú egyenes vonalú mozgásának a forgómozgássá alakítása; – a hajtórúdtól átvett forgatóerő forgatónyomatékká alakítása; – a forgatónyomaték átvitele a tengelykapcsolóra; – a szelepvezérlés, a hűtőfolyadék-szivattyú, az olajszivattyú, a hűtőventilátor és az egyéb segédberendezések meghajtása. A főtengelyt a főcsapok, a forgattyúcsapok, a forgattyúkarok és az ellensúlyok alkotják. A főcsapok a főtengely forgattyúházban való csapágyazására szolgálnak. A forgattyúcsapokon csapágyazzuk a hajtórudakat. A 12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

főtengelyen a hengerszámtól függően a forgattyúcsapok síkban (2 és 4 hengeres motorok), vagy térben (3, 6 vagy ennél több hengeres motorok) helyezkednek el. A forgattyúkarok a főcsapokat a forgattyúcsapokkal kötik össze. Az ellensúlyok a forgattyúcsapokkal szemben találhatók, és a forgó főtengely kiegyensúlyozását biztosítják. A főtengely igénybevétele hajlítás, nyírás és csavarás. Anyaga általában nemesíthető ötvözött acél. A csapok felületét edzéssel vagy nitridálással tesszük keménnyé és kopásállóvá, a kívánt felületminőséget köszörüléssel érjük el. A főtengely egyik végén a lendítőkerék, másik végén a motor vezértengelyét és más segédberendezéseit meghajtó fogaskerék vagy ékszíjtárcsa található. A lendítőkerék feladata a motor járásának egyenletesebbé tétele. A munkavégző ütemben energiát tárol, majd tehetetlenségénél fogva a motort átsegíti a holtpontokon. Kovácsolt acélból készül, kerületén található az indítómotor fogaskoszorúja. A hengerszám növelésével egyre kisebb méretű lendítőkerék szükséges. 1.1.2.3. Vezérmű A vezérmű feladata a gázcsere, vagyis a munkavégző közeg kicserélődésének vezérlése. A négyütemű motoroknál a vezérlés mindig szelepvezérlés, melyet megvalósító vezérmű részei (4. ábra): – a szelepek (1); – a szelephimbák (2) és – a vezérműtengely (bütyköstengely) (3) a tartozékaikkal.


4. ábra Vezérmű: 1. szelep (1A. szeleptest, 1B. szelepülék, 1C. szelepvezető, 1D. szeleprugó, 1E. szelepék, 1F. szeleprugó-tányér); 2. szelephimba (2A. himba, 2B. himbabak, 2C. himbatengely, 2D. ellenanya, 2E. állítócsavar, 2F. lökőcsésze, 2G. lökőrúd, 2H. lökőtalp); 3. vezérműtengely A szelepek zárják a szívó- és a kipufogónyílásokat. A szeleptest szelepszárból és szeleptányérból áll. A szelepszár a szelep megvezetésére szolgál. A szeleptányér a szelepülékre fekszik fel, így biztosítva a zárást. A korszerű motorokban egy hengerhez három, négy vagy öt szelep is tartozhat, hogy a feltöltés javuljon. A szelepszár a szelepvezetőbe illeszkedik. A szelepvezető feladata a szelep mozgásának irányítása és a hőelvezetés. A szelepek nagy termikus terhelésnek vannak kitéve. A kipufogószelepek hőterhelése valamivel nagyobb (600–800 °C), mint a szívószelepeké (400–500 °C), mivel a szívószelepeket a beáramló friss levegő hűti. A kipufogószelep tányérja kisebb lehet, mint a szívószelepé, mert kipufogáskor a gázok sokkal nagyobb sebességgel távoznak a hengerből, mint ahogyan a szíváskor beérkeznek. A szelepek a nagy hőterhelésen kívül ütő- és koptató igénybevételnek is ki vannak téve, ezért esetenként szárukat üregesre készítjük és nátriummal töltjük meg. A szelepek anyaga krómmal, mangánnal és szilíciummal ötvözött, hőkezelt acél, kopásálló bevonattal. A szelepeket szeleprugó zárja, amely körszelvényű hengeres csavarrugó. Egyik vége a hengertömb oldalán, vagy a hengerfej felső részén kiképzett támasztékhoz szorul, másik vége pedig a szeleprugó-tányért nyomja, amely a szelepszárhoz van rögzítve. Biztonsági okokból általában két rugó kerül beépítésre, így akadályozva meg azt, hogy rugótörés esetén a szelep beleessen a hengerbe. A szeleprugó-tányér a szeleprugó erejét a szelepék közvetítésével adja át a szelepnek. 14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A szelephimbák a tartozékaikkal a mozgást továbbítják a vezérműtengelyről a szelepekhez. A vezérműtengely a megfelelő időpillanatban nyitja, adott ideig nyitva tartja, meghatározott mértékben megemeli és a szükséges időben zárja a szelepeket. Meghajtását a főtengelyről kapja, négyütemű motorok esetén 2:1 arányú lassító áttételen keresztül, ugyanis a motorban a főtengely két körülfordulására jut egy munkavégző ütem, ezalatt a vezérlő bütyköknek hengerenként csak egyszer kell nyitni a szívó- és a kipufogószelepeket. A vezérműtengely meghajtása fogaskerékkel (ha a vezérműtengelyt alul helyezték el), ill. lánccal, fogazott szíjjal vagy királytengellyel (felül lévő vezérműtengely esetén) történik. A vezérműtengelyt ötvözött acélból készítjük, annyi bütyköt helyezve el rajta, ahány szelepet vezérelni kell. Az összekötő csapok átmérője nagyobb, mint a bütykök legnagyobb átmérője azért, hogy tengelyirányban szerelhető legyen. A bütykök felülete simára csiszolt és a kopásállóság növelése érdekében edzett. A vezérműtengelyen a bütykök a működési sorrendnek megfelelően egymáshoz képest elforgatva helyezkednek el. A főtengely mindig jobbra forog. A vezérműtengely ha közvetlenül a főtengelyről hajtjuk, akkor balra, ha lánccal, vagy szíjjal visszük át a hajtást, akkor ugyancsak jobbra forog. 1.1.2.4. Tüzelőanyag-ellátó rendszer A dízelmotorok tüzelőanyag-ellátó rendszere a nagy nyomású égéstérbe változtatható adagokban fecskendezi be az apróra elporlasztott gázolajat. A rendszer: – a tüzelőanyag-tartályból (1); – a tápszivattyúból (2); – a tüzelőanyag-szűrőkből (3); – a befecskendező szivattyúból (4) és – a befecskendező fúvókákból (5) áll (5. ábra). A tápszivattyú a tüzelőanyag-tartály és a befecskendező szivattyú között mozgatja a tüzelőanyagot. A tápszivattyú rendszerint dugattyús kivitelű, és a befecskendező szivattyú házára szerelt. Mozgatását bütyköstengely, ill. rugó végzi. Ha a bütyköstengely úgy fordul, hogy a dugattyút a közvetítő elemek segítségével a szelepek irányába nyomja, akkor kinyit a nyomószelep, a tüzelőanyag nagy része a dugattyú alatti térbe áramlik, kis része pedig a szűrők felé. A bütyök továbbfordulásakor a dugattyút a rugó lefelé nyomja. Ekkor a dugattyú felett szívó-, alatta pedig nyomóhatás alakul ki. A dugattyú alatti térrészből mindig a motor járásához szükséges mennyiségű tüzelőanyag távozik el, a dugattyú lökete a motor fogyasztásához igazodik. A tápszivattyúhoz általában egy kézi működtetésű szivattyú is csatlakozik, amely a tüzelőanyag-ellátó rendszer légtelenítésére szolgál.


5. ábra Dízelmotorok tüzelőanyag-ellátó berendezése: 1. tüzelőanyag-tartály; 2. tápszivattyú; 3. tüzelőanyag- szűrők (3A. durvaszűrő, 3B. finomszűrő); 4. befecskendező szivattyú; 5. befecskendező fúvókák A tüzelőanyag-szűrők durva és finom szűrők, melyek rendszerint filc, papír vagy pamut betétesek. A befecskendező szivattyúa motor járásának megfelelő mennyiségű, nagy nyomású tüzelőanyagot szállít az égéstérbe. A ma használatosak többnyire soros elrendezésűek, Bosch-rendszerűek és a dugattyús szivattyúk elvén működnek. Minden hengerhez külön szivattyúelem tartozik, melyek dugattyúi a bütyköstengelytől vezérelve alternáló mozgást végeznek, állandó lökethosszal, miközben a gázolaj adagolását szabályozó vezérlőelemmel (gázpedál, gázkar) összeköttetésben lévő fogasléc segítségével tengelyük körül el is fordíthatók. Az elemdugattyúk nyomóterét felülről a fejszelep határolja. Ha az elemdugattyú az alsó holtponton van, az elemhengerbe a tápcsatornából tüzelőanyag áramlik. Ha az elemdugattyú felfelé mozdul, felső éle zárja a beömlőnyílást és az elemdugattyú fölött lévő tüzelőanyag a fejszelepen és a nyomócsövön keresztül a porlasztóba, onnan az égéstérbe kerül. Ha a bütyköstengely továbbfordul, egy rugó visszahúzza az elemdugattyút és az elemhenger újból feltöltődik. Az elemdugattyú palástján egy függőleges gázolaj visszavezető horony, és egy ferde spirálszerű vezérlőél található. A befecskendezett tüzelőanyag mennyisége az elemdugattyú elfordításával szabályozható. Az adagolás akkor kezdődik, amikor az elemdugattyú felső éle zárja a beömlőnyílást és addig tart, amíg a vezérlőél ki nem nyitja azt. A beömlőnyílás nyitását követően az elemdugattyú fölötti tüzelőanyag a függőleges hornyon keresztül visszaáramlik. Ha a motort leállítjuk, vagyis a gázkart teljesen visszahúzzuk, akkor a fogasléc úgy fordítja az elemdugattyút, hogy a függőleges horony éppen szembekerül a beömlőnyílással. Ekkor a beömlőnyílás nem záródik, az adagolás megszűnik. Dízel személygépkocsik és kisebb teljesítményű erőgépek motorján alkalmazzuk az elosztó rendszerű befecskendező szivattyút. Ez a megoldás több hengerű motor esetén is csak egy adagoló elemet, egy szivattyút és egy dugattyút tartalmaz. A befecskendező fúvóka (porlasztó) a dízelmotor hengerfejébe csavart szerkezet, amely a tüzelőanyagot ködszerűen elporlasztva fecskendezi be az égéstérbe. Minden hengerhez külön porlasztó tartozik. A porlasztó 16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

legfontosabb része az égéstérbe nyúló porlasztócsúcs, melyben található fúvókatűt egy rugó szorítja az ülékére, elzárva a tüzelőanyag útját. A rugóerő egy csavarral állítható. A porlasztóba a tüzelőanyag a fúvókatű kúpos elzáró része alá áramlik. Amikor a tüzelőanyag nyomása legyőzi a rugóerőt, a tű megemelkedik és a tüzelőanyag egy vagy több kisméretű furaton keresztül az égéstérbe jut. A befecskendezési nyomás a leszorító rugó előfeszítésével állítható. 1.1.2.5. Kenőrendszer A kenőrendszer feladata, hogy a motor mozgó alkatrészei között folyadéksúrlódást hozzon létre. A négyütemű dízelmotorok kenőrendszere többnyire nyomó- vagy más néven kényszerolajozást biztosít. A kenési mód lényege, hogy a kenőolaj folyamatos körforgásban van az olajteknő és a kenési helyek között. Nyomóolajozásos kenést kapnak a főtengelycsapágyak, a hajtórúdcsapágyak, a vezérműtengely csapágyai, a szelephimbák és a szelepemelők szárai. Szóró olajozással jut el a kenőolaj a hengerfalra, a dugattyúcsaphoz, a szelepszárvégekhez, a vezérműlánchoz és a láncfeszítőhöz. A kenőrendszer: – az olajteknőből; – az olajszivattyúból; – a nyomásszabályozó szelepből; – az olajszűrőkből és – az olajhűtőből áll. Az olajteknő sajtolással vagy öntéssel készül, kívülről bordázott lehet. A megnövelt felület az olaj jobb hűtését szolgálja. Legmélyebb pontján helyezkedik el az olajleeresztő nyílás. Az olajszint ellenőrzésére az oldalán nívópálcát találunk. Üzem közben a felmelegedő olajban gőzök keletkeznek, ezért az olajteknő szellőztetéséről gondoskodni kell. A szellőzőnyílás általában a beöntőnyíláson található. Az olajteknő nedves vagy száraz kialakítású lehet. A nedves olajteknős megoldásnál a kenőolajat közvetlenül az olajteknő tárolja, innen szállítja el az olajszivattyú a kenési helyekre. Az alkatrészekről lecsorgó olaj is itt gyűlik össze. A száraz olajteknős motoroknál az olajteknő feladata csupán az alkatrészekről lefolyó olaj összegyűjtése. A kenőolajat egy külön olajtartály tárolja, ahonnan az olajszivattyú szállítja a kenési helyekre. Az olajteknőben összegyűlt olajat egy másik szivattyú szállítja vissza az olajtartályba. A megoldás előnye az, hogy ha a jármű megdől, akkor is tökéletes kenést biztosít. Az olajszivattyú általában fogaskerekes szivattyú. A nyomásszabályozó szelep általában rugóterhelésű ülékes szelep, amely az olajszivattyú házában található. Az olajszűrők betétes vagy centrifugál szűrők, melyek beépítési helyük szerint főáramú vagy mellékáramú szűrők lehetnek. A betétes olajszűrők szűrőbetétje fémszövet vagy papír. A szűrőházba jutó olaj a nyomás hatására átpréselődik a betéten, amely kiszűri, felfogja a szennyeződéseket. A megszűrt olaj a csőszerű tengelyen át folyik ki a szűrőházból. A centrifugál olajszűrő furatos tengelyén egy könnyen elforduló olajdob található. A beérkező olaj a furatos tengelyen keresztül jut az olajdobba, melyből fúvókákon át tud csak kiáramlani. A kiáramló olaj nagy fordulatszámmal forgatja az olajdobot, ezért a benne lévő olajból a centrifugális erő hatására kiválnak az olajnál nagyobb sűrűségű szilárd szennyeződések és a dob belső falán csapódnak le. Az olajhűtő a nagy teljesítményű motorok kenőrendszerének tartozéka, azoké, amelyeknél az olajteknő felületét érő levegő (menetszél) nem képes a megfelelő hőmérsékletre lehűteni az olajat. Egy hőfokszabályzó szelep biztosítja, hogy a keringetett olaj csak akkor jut az olajhűtőbe, ha annak hőmérséklete nagyobb a megengedettnél. 1.1.2.6. Hűtőrendszer A hűtőrendszer feladata biztosítani, hogy a motor szerkezeti elemei a túlzott hőterhelés következtében ne károsodjanak, továbbá a kenőolaj ne veszítse el kenőképességét a forró alkatrészekkel érintkezve. A dízelmotorok optimális üzemi hőmérséklet tartománya 85–95 °C. A hűtés folyadék- vagy léghűtéssel valósul meg, az elvezetett hő a környezetbe kerül.


A folyadékhűtés a dízelmotorok általánosan elterjedt hűtési módja. A folyadékhűtéses motorok hengere és hengerfeje kettősfalú, a két fal közti üregben áramlik a hűtőfolyadék. Napjainkban főként a szivattyús folyadékhűtést vagy más néven a kényszercirkulációs hűtést alkalmazzuk az erőgépek motorjaiban, mely a hűtő kialakításától függően ejtőcsöves vagy zárt rendszerű lehet. Az ejtőcsöves rendszer szerkezeti elemei a 6. ábrán láthatók. A felmelegedett hűtőfolyadék a hűtő (1) felső tárolóterébe kerül, ahonnét az ejtőcsöveken keresztül jut el az alsó térbe. A hűtőcsövek felülete a jobb hőleadás érdekében bordázott. A hűtés fokozása érdekében a bordák között hűtőventilátor (4) – mely szerkezeti kivitelét tekintve axiálventilátor – kelt légáramot (A). A hűtőfolyadék-szivattyú (2) – mely szerkezeti kivitelét tekintve centrifugálszivattyú – az alsó tárolótérből szívja a lehűtött hűtőfolyadékot, és továbbítja a motorhoz. A felső hűtőfolyadék vezetékbe, a motortömb és a felső tárolótér közé termosztátot (3) építünk be. Amíg a motor hideg, a termosztát (hőszabályozós szelep) nem engedi a folyadékot a hűtőbe áramlani, ezáltal a motor gyorsabban eléri az üzemi hőmérsékletét. Az üzemi hőmérséklet tartományban a termosztát automatikusan szabályoz, a terheléstől függetlenül biztosítja a motor optimális hőmérsékletét. Ha a hőmérséklet emelkedik, nyit a hűtő irányába, ha pedig csökken, akkor zár. A zárt rendszerű hűtés annyiban különbözik az ejtőcsövestől, hogy a hűtőfolyadék egy része a termosztáttól a túlnyomáskiegyenlítő tartályba kerül, és innen folyik a hűtőbe. További különbség, hogy a hűtőben a folyadék nem fentről lefelé, hanem egyik oldalról a másik felé, keresztirányban áramlik. Léghűtés esetén – melyet dízelmotoroknál csak ritkán, a kisebb teljesítményű motoroknál alkalmazunk – a hő elvezetését megfelelő méretű hőleadó felülettel, vagyis a hengerfej és a hengertömb bordázott kialakításával érjük el. A bordák közötti légáramlást hűtőventilátor biztosítja. A levegő beáramlását hőfokszabályozó vezérli, az egyes hengerekhez pedig a terelőlemezek vezetik a levegőt. 1.1.2.7. Elektromos rendszer Az elektromos rendszer a dízelmotorokhoz kötődően az akkumulátort, az áramfejlesztő berendezést – mely általában váltakozó áramú generátor -, az indítómotort és a hidegindítást segítő berendezést jelenti.

6. ábra Kényszercirkulációs folyadékhűtés: A. levegőáram 1. hűtő; 2. hűtőfolyadék-szivattyú; 3. termosztát; 4. hűtőventilátor.

1.1.3. 2.13. Dízelmotorok működése


A dízelmotorok közös jellemzője, hogy tiszta levegőt szívnak be és komprimálnak, majd a komprimált levegőbe porlasztják a tüzelőanyagot (gázolajat). A sűrítés mértéke olyan, hogy a kompresszió véghőmérséklete magasabb a gázolaj gyulladási hőmérsékleténél, így a beporlasztott tüzelőanyag öngyulladással ég el. A sűrítést követő expanzió a munkaütem, ezt követően pedig a munkát végzett gáz a motorból kipufog. A vázolt teljes munkaciklus a dízelmotorban négy- vagy két ütem alatt mehet végbe. A négyütemű dízelmotor hengerében végbemenő, ill. ismétlődő folyamatok: – szívási ütem, mely alatt a motor hengere tiszta levegővel telik meg, miközben a dugattyú a felső holtpontból az alsó holtpont felé halad; – sűrítési ütem, amely alatt a levegő a hengerben összenyomódik, miközben a dugattyú az alsó holtponttól a felső holtpont felé halad; – terjeszkedési ütem, mely alatt a felső holtpont előtt befecskendezett, és a felső holtpont körül elégett gázolajlevegő keverékből keletkezett nagy hőmérsékletű és nagy nyomású égéstermék kiterjed és a dugattyút a felső holtponttól az alsó holtpont felé nyomja; – kipufogási ütem, mely alatt a munkát végzett égéstermékek a hengerből eltávoznak, miközben a dugattyú az alsó holtpontból a felső holtpont felé halad.


7. ábra A négyütemû dízelmotor indikátor-diagramja A négyütemű dízelmotor munkafolyamatát annak indikátor-diagramja (7. ábra) szemlélteti. A diagramból levonható következtetések, ill. a motorra vonatkozó fontosabb megállapítások: – az egyes ütemek alatti jelenségek kezdete, ill. vége nem pontosan a holtpontokra esik, ill. az ütemvégek alatti jelenségek a henger jobb feltöltése érdekében átfedik egymást (Szívóütem a 2–3–4 pontok között, de a szívás az 1–2–3–4–5 pontok között tart, mivel a szívószelep akkor van nyitva. Sűrítési ütem a 4–5–6–7 pontok között, de a szívószelep csak az 5. pontban zár, és a 6. pontban történik meg a befecskendezés, és kezdődik el az égés. Terjeszkedési ütem a 7–8–9-10 pontok között, de az égés csak a 8. pontban fejeződik be, a kipufogószelep pedig már a 9. pontban nyit. Kipufogási ütem a 10–1–2 pontok között, de a kipufogás a 9–10–1–2–3 pontok között tart, mivel a kipufogószelep ekkor van nyitva. Mindkét szelep nyitva az 1–2–3 pontok között, minden második fordulatnál, a felső holtpont közelében. Mindkét szelep zárva az 5–6–7–8–9 pontok között a sűrítési- és a terjeszkedési ütemben. 2. pont: felső holtpont a kipufogás, ill. a szívás alatt. 4. pont: alsó holtpont a szívás alatt. 7. pont: felső holtpont a sűrítés végén. 10. pont: alsó holtpont a terjeszkedés végén, a kipufogás alatt.); – a szelepek előnyitása és utózárása jellemzője a dízelmotoroknak; – a szívási ütem a légkörinél (p0) kisebb nyomáson megy végbe; – a sűrítés mértéke, azaz a sűrítés aránya, amit kompresszió-viszonynak (ε) is nevezünk, a dugattyú fölötti legnagyobb és legkisebb térfogatnak a hányadosa, azaz:

ahol: VL: a lökettérfogat, V C: a kompressziótér; – minél nagyobb ε értéke, annál jobb a motor hatásfoka (a ma használatos dízelmotorok sűrítési viszonya 12–22 között van); – a körfolyamatból eredő munka nagysága a sűrítési és a terjeszkedési vonalak közé eső területtel (4–5–6–7–8– 9–10 pontok által határolt terület) arányos; – a szívási- és a kipufogási görbe közötti terület (1–2–3–4–10 pontok által határolt terület) azzal a munkával arányos, amit a szívás és a kipufogás érdekében be kell fektetni; – az előző két munka különbsége az, amit maximálisan tényleges külső munkára fordíthatnánk; – a ténylegesen felhasználható külső munka nagysága az előzőnél kisebb, mivel a körfolyam megvalósulása során bizonyos hő elvész, amely a motort és a környezetet melegíti, továbbá a motor belsejében súrlódások lépnek fel, valamint a segédberendezéseket is működtetni kell; – a ténylegesen felhasználható külső munka és a körfolyamatba bevezetett hőmennyiségből eredő munka viszonyát a motor gazdaságossági hatásfokának nevezzük (értéke a mai dízelmotoroknál 25–35 % között van). A dízelmotor teljesítőképességét tovább javíthatjuk a feltöltéssel. Az eddigiekben feltételeztük, hogy az égéshez szükséges levegőt a szívási ütemben létrehozott szívóhatás juttatja a hengerbe. Ekkor a hengerbe jutó levegő, és ezzel az eltüzelhető gázolaj mennyisége a henger térfogatával adott. Az adott hengertérfogatba juttatható levegőmennyiséget úgy növelhetjük, hogy oda a levegőt nem a szabadból, hanem külső berendezéssel megnövelt nyomású térből vesszük. Ezt az eljárást nevezzük a dízelmotor feltöltésének. Napjainkban alkalmazott feltöltési módok: 20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a mechanikus feltöltés; – a turbófeltöltés; – a dinamikus feltöltés és – a Comprex feltöltés. A mechanikus feltöltést főleg kis teljesítményű dízelmotoroknál alkalmazzuk. Lényege, hogy a forgódugattyús rendszer befúvási mennyisége a fordulatszám változással arányosan változik. A feltöltő ékszíj-, fogaskerékvagy lánchajtáson keresztül kapcsolódik a motorhoz. A turbófeltöltéses motoroknál(8. ábra)a kipufogógázok maradék energiáját használjuk ki. A távozó gázok egy turbina (5) lapátjait hajtják, a turbina pedig a vele egy tengelyen csapágyazott levegőkompresszort (6) működteti. A levegőkompresszor friss töltetet szív, amelyet túlnyomással juttat a hengerbe. A dinamikus feltöltés a kipufogó- és szívóvezetékekben kialakuló nyomáshullámokon alapszik. Lényege az, hogy a kipufogógázt két fúvókán váltakozva áramoltatva egy diffúzorba vezetjük. Az egyik henger keverőcsőben áramló kipufogógázára rácsapódik egy másik henger kipufogógáza és felgyorsítja azt. A gyorsan áramló gáz a szívócsőben erős szívóhatást hoz létre, ami friss töltetet szív a hengerbe. A Comprex feltöltő forgórésze cellákra osztott. A hajtást a motorról kapja, ékszíjhajtáson keresztül. Állórészén, a házon, mindegyik oldalon két nyílás van, a beömlő, ill. a kiömlőnyílás. A motor feltöltéséhez itt is a gázoszlopban keletkező nyomáshullámokat használjuk fel. A kipufogógáz beáramlik a cellákba, ott nyomáshullámot hozva létre. A friss töltetet a beáramló gáz összesűríti, és amikor a cellák a forgórész forgása révén a motor töltőnyílása elé érnek, kinyomja a cellákból.

8. ábra Turbófeltöltő: 1. motor; 2. szívócsonk; 3. kipufogócsonk; 4. kipufogódob; 5. turbina;


6. levegőkompresszor; 7. légszűrő; 8. léghűtő

1.1.4. 2.14. Dízelmotorok üzemeltetése A dízelmotor üzemi körülmények közötti tulajdonságait legszemléletesebben a motor fordulatszámjelleggörbéi mutatják. E jelleggörbék (9. ábra) a motor fordulatszámának (n) függvényében mutatják a motor teljesítményének (P), nyomatékának (M), időegységenkénti tüzelőanyag-fogyasztásának (B) és fajlagos tüzelőanyag-fogyasztásának (b) változását. A jelleggörbékből levonható következtetések: –a motor egy minimális fordulatszámtól, az üresjárati fordulatszámtól (nü) működőképes, ezért a jelleggörbék ettől kezdve értelmezettek; – a motor teljesítménye kezdetben a fordulatszámmal közel egyenes arányban növekszik; – a motor nyomatéka viszonylag kis mértékben változik úgy, hogy a nyomatéki görbének egy köztes fordulatszámnál maximuma van; – a motor maximális teljesítménye (Pmax) és maximális nyomatéka (Mmax) nem azonos fordulatszámhoz tartozik; – a maximális nyomaték és a maximális teljesítményhez tartozó nyomaték, a névleges nyomaték (Mn) hányadosa

a motor rugalmassága (K), azaz:

(értéke dízelmotoroknál: K = 1,05–1,15);


9. ábra A dízelmotor fordulatszám jelleggörbéi – a K> 1 állapot biztosítja, hogy a maximális teljesítményt szolgáltató motor bizonyos túlterhelésig nem fullad le, mert ugyan a túlterhelésre fordulatszám-csökkenéssel reagál, de mindaddig, amíg fordulatszáma az Mmax-hoz tartozó fordulatszám alá nem csökken, a nyomatéka növekszik, ami megakadályozza a lefulladást; – a fajlagos tüzelőanyag-fogyasztás (azaz az időegységenkénti tüzelőanyag-fogyasztás és a teljesítmény hányadosa) úgy változik, hogy egy köztes fordulatszámon a görbének minimumpontja van (ezen a fordulatszámon a leggazdaságosabb a motor üzeme). A névleges fordulatszám (nn) felett a motort a regulátor szabályozza, amely a mindenkori terhelésnek megfelelően állítja be az üzemanyag-adagolást, biztosítva ezzel a motor túlpörgésének a megakadályozását is. Ezen szakasz alapján értelmezhető a motor regulátorának (fordulatszám-szabályozójának) egyenlőtlenségi foka (δ), azaz:


ahol a közepes fordulatszám:

Az egyenlőtlenségi fok optimális értéke: δ = 0,06 körül van. Annál a motornál, amelynél a regulátor egyenlőtlenségi foka: – túl nagy, a teljesítménygörbe lefutása túlságosan lapos, aminek az a következménye, hogy már kis teljesítményváltozáshoz is nagy fordulatszám-változás tartozik, ami elsősorban a motor fordulatszámával arányos fordulatszámmal működő, TLT-vel hajtott munkagépek esetén hátrányos; ill. ha – túl kicsi, a teljesítménygörbe lefutása túlságosan meredek, és már viszonylag kis fordulatszámesés esetén is (ami terhelésnövekedés hatására következik be), a motor üzeme könnyen átbillen a regulálatlan szakaszba (nn fordulatszám alá), aminek a motor lefulladása lehet a következménye. A korszerű dízelmotorok olyan folyamatos üzemű regulátorral vannak ellátva, amely a szabályozást nemcsak a névleges fordulatszámtól kezdődően, hanem, bármely köztes fordulatszámtól (pl. na) el tudja látni. Ezt a köztes fordulatszámértéket a gázkar maximálisnál kisebb, köztes helyzetével lehet elérni. Ilyenkor a szabályozás ettől a fordulatszámtól kezdődően érvényesül (lásd a 9. ábra szaggatott vonalú részét). Természetesen ilyenkor a teljesítmény is kisebb lesz, de a módszer lényege éppen az, hogy ha a munkagép a névlegesnél kisebb teljesítményt igényel, akkor azt a motor kisebb fordulatszámon, gazdaságosabban tudja szolgáltatni.

1.2. 2.2. Erőgépek rendszerezése, szerkezeti felépítése 1.2.1. 2.21. Erőgépek csoportosítása, jellemzői Az erdészeti erőgépeket rendeltetésük (alkalmazási területük) szerint a következőképpen csoportosíthatjuk: – mezőgazdasági traktorok (ezen belül: univerzális-, talajművelő-, eszközhordozó- és egyéb rendeltetésű traktorok); – speciális erdészeti traktorok; – magajáró erdészeti gépek; – többcélú erdészeti gépek; – erdészeti tehergépkocsik. Az univerzális traktorok – az elnevezésükből is következően – univerzálisan, azaz számos területen alkalmazhatók, szinte minden művelet (talajművelés, vetés, ültetés, növényápolás, szállítás stb.) munkagépe üzemeltethető velük. Főbb jellemzőik a következők: – vonóerejük nagyságát tekintve a vonóerő-intervallum alsó kétharmadába tartozhatnak; – gumiabroncsos járószerkezetűek, két- vagy négykerék-hajtással; – vonó- és függesztő szerkezettel, munkagép-hajtást biztosító teljesítményleadó tengellyel (TLT-vel), és hidraulikával rendelkeznek;


– nyomtávolságuk változtatható; – motorteljesítményük általában 100 kW alatti; – fajlagos tömegük 40–60 kg/kW, de szükség esetén az össztömegük akár 30%-áig pótsúlyozhatók; – kialakításuk szerint hagyományos és trak építési módúak lehetnek. A hagyományos felépítésű univerzális traktorokra (10. ábra): – kétkerék-hajtás esetében a kisebb méretű elsőkerekek, négykerék-hajtásnál a közel azonos méretű kerekek; – a traktor hátsó részére épített vezetőfülke, valamint – a hátsó függesztőberendezés és TLT-hajtás jellemző, az általános paramétereken belül.

10. ábra Hagyományos felépítésű univerzális traktor A trak felépítésű univerzális traktorokat (11. ábra): – az azonos méretű kerekekkel szerelt négykerék-hajtású, és általában négykerék-kormányzású járószerkezet; – az előre, vagy középre épített vezetőfülke; – a kezelőszervek (kezelőülés, kormánykerék stb.) átfordíthatósága; – az előre- és a hátramenetben azonos sebességtartomány; valamint – az elöl és hátul meglévő függesztőberendezés és TLT-hajtás jellemzi. A talajművelő traktorok alapvetően a nagy teljesítményigényű talajművelő gépek üzemeltetésére alkalmasak, melyek: – vonóerejük nagyságát tekintve a vonóerő-intervallum felső részébe tartoznak;


– négykerék-hajtású gumiabroncsos vagy lánctalpas járószerkezetűek; – motorteljesítményük általában 100 kW feletti; – fajlagos tömegük 80–120 kg/kW, és szükség esetén pótsúlyozhatók. Az eszközhordozó traktorok vázszerkezete gerendelyes kialakítású, mely a traktor két tengelye közötti munkagép csatlakoztatást teszi lehetővé. További jellemzőik hasonlítanak a kisebb teljesítményű univerzális traktorokéhoz. Az egyéb rendeltetésű traktorok pl. szőlészeti vagy hidas traktorok, kertészeti traktorok stb. lehetnek, a további erőgépek (speciális erdészeti traktorok, magajáró erdészeti gépek, többcélú erdészeti gépek, erdészeti tehergépkocsik) bemutatására pedig a későbbi fejezetekben kerül sor.

11. ábra Trak felépítésű univerzális traktor Az erőgépeket, ezeken belül elsősorban a traktorokat, vonóerejük nagysága szerint is lehet csoportosítani. A vonatkozó szabvány összesen 10 vonóerő szerinti kategóriát (vonóerőosztályt) definiál, az 1,8–108 kN névleges vonóerő-tartományon belül. Az erőgépek fő szerkezeti egységei az alábbiak: – alváz; – motor és segédberendezései; – energiaátviteli rendszer; – vonó- és függesztőszerkezet; – járószerkezet; – kormányszerkezet; – speciális tartozékok.


A fő szerkezeti egységek közül a motort (mely az erdészeti erőgépeknél szinte mindig dízelmotor) és segédberendezéseit a 2.1. pontban bemutattuk, a továbbbiakkal pedig a következőkben foglalkozunk.

1.2.2. 2.22. Alvázak Az alváz képezi az erőgépek tartószerkezetét. Az alvázra rögzíthetők a további szerkezeti egységek. Az alváz veszi fel az erőgép egészére ható statikus és dinamikus erőhatásokat, ill. azon erőhatásokat, melyeket az erőgéphez kapcsolt szerkezeti egységek (pl. munkagépek) közvetítenek. Ennek következtében az alvázak összetett (hajlító és csavaró) igénybevételnek kitett szerkezetek. Az erőgépek alváza rendeltetéstől függően sokféle lehet. A fontosabb típusok az alábbiak: – keretváz; – önhordó alváz; – félig önhordó alváz. A keretváz két hossztartóból és az ezeket összekötő kereszttartókból áll. A különböző profilú szerkezeti acélból készült keretvázrészeket szegecseléssel, csavarozással vagy hegesztéssel kötjük össze. Keretvázak esetén a fődarabok külön-külön is kiszerelhetők, így a javítások egyszerűbben és gyorsabban elvégezhetőek. A lánctalpas erőgépek rendszerint ezzel az alvázmegoldással készülnek, továbbá keretvázat találunk a törzskormányzású traktorok egy részénél, az eszközhordozó traktoroknál és a hidas traktoroknál is, a célnak megfelelő speciális kialakítással. A törzskormányzású traktorok alvázát csuklós váznak(12. ábra) is nevezzük. A csuklós váz első- (1) és hátsó részből (2), valamint a közöttük lévő darázsderékból (3) áll. A darázsderék teszi lehetővé, hogy a két keretváz egymáshoz képest vízszintes és függőleges síkban is elfordulhasson.

12. ábra Csuklós váz: 1. első váz; 2. hátsó váz; 3. darázsderék; 4. kormányzó hidraulikus munkahenger Az önhordó alváznál lényegében nincs vázszerkezet. Az erőgép fődarabjait (motor, sebességváltó, kiegyenlítőmű) úgy alakítjuk ki, hogy azok nagy szilárdságú csavarokkal összekapcsolhatók, így a fődarabok tartják össze az egész járművet. Előnye a kivitelnek, hogy keskenyre készíthető, hátránya ellenben, hogy nehezen szerelhető.


A félig önhordó alváz(13. ábra) – mely a hagyományos építésű univerzális traktorok jellemzője – átmenetet képez a keretváz és az önhordó alváz között. A sebességváltó és a kiegyenlítőmű önhordó kivitelben (1) készül, a motort félkeretvázra (2) szereljük. A félkeretváz az önhordó vázhoz csavarokkal van rögzítve.

13. ábra Félig önhordó alváz: 1. sebességváltó és kiegyenlítőmű ház; 2. félkeretváz

1.2.3. 2.23. Energiaátviteli rendszerek 2.23.1. Energiaátviteli rendszerek feladatai, fajtái Az energiaátviteli rendszerek feladata a motor hajtóenergiájának (forgatónyomatékának) közvetítése az erőgép járószerkezete és teljesítmény-leadó tengelye (TLT), valamint a szervoberendezés számára. Az energiaátviteli rendszerek az energiaátadás módja szerint mechanikus és hidraulikus elven működők lehetnek. A ma alkalmazott erőgépek többsége még mechanikus energiaátviteli hajtóművel rendelkezik, de terjednek a hidraulikus- és a kombinált hajtóművek, amelyeket elsősorban magajáró gépeken alkalmazunk. Az energiaközvetítésnek szabályozhatónak kell lennie, hogy az erőgép alkalmazkodni tudjon a mindenkori üzemi állapotokhoz, ill. terhelési viszonyokhoz, ezért az energiaátviteli rendszer több egységből áll. A mechanikus energiaátviteli rendszerek esetében mechanikus elemek kötik össze az erőgép főtengelyét a hajtott résszel, a hidraulikus energiaátviteli rendszernél pedig a rendszerben áramló folyadék nyomása (hidrosztatikus energiaátvitel), ill. mozgásmennyisége (hidrodinamikus energiaátvitel) közvetíti az energiát a hajtott rész felé. 1.2.3.1. 2.23.2. Járószerkezet hajtások Mechanikus energiaátvitelű járószerkezet hajtás A mechanikus energiaátvitelű járószerkezet hajtás részei a következők (14. ábra): – tengelykapcsoló (2); – sebességváltó (3); – osztómű; – kardántengely (4); – kiegyenlítőmű (5) és – véglehajtás.


14. ábra Mechanikus energiaátvitelű járószerkezet hajtás: 1. dízelmotor; 2. tengelykapcsoló; 3. sebességváltó; 4. kardántengely; 5. kiegyenlítőmű; 6. hajtott járókerék Tengelykapcsolók Az energiaátviteli rendszer első egysége atengelykapcsoló, melynek feladata a nyomatékátvitel közbeni gyors és könnyen megvalósítható oldható kapcsolat biztosítása a motor és a sebességváltó között. Üzem közben a tengelykapcsolót alkalmazni kell: induláskor (összekapcsolás), sebességváltáskor (szét-, majd összekapcsolás), megálláskor (szétkapcsolás). A tengelykapcsolóknak a forgó főtengelyt az álló vagy hozzá képest eltérő fordulatszámmal forgó sebességváltó bemenő tengellyel simán, rángatásmentesen kell összekapcsolni, ill. kell az együttforgó tengelyek kapcsolatát bontani. Ez mechanikus úton súrlódásos, tárcsás tengelykapcsolókkal oldható meg. A tengelyek összekapcsolása ezeknél a tengelykapcsolóknál fokozatosan történik, a tengelykapcsoló mindaddig csúszik, amíg a két tengely fordulatszáma azonos nem lesz. A tárcsás tengelykapcsolók egytárcsás (15. ábra), kéttárcsás és többtárcsás kivitelben készülnek. Mindhárom típusnál a hajtó rész általában a motor főtengelyére szerelt lendkerékből (1), a házból (2) és a gyűrű alakú nyomótárcsából (3) áll. A hajtott rész a kapcsolótárcsa (súrlódótárcsa) (4), mely a sebességváltó bemenő tengelyén axiálisan elmozdulhat. A két részt a kapcsolószerkezet köti össze, mely az összeszorító erőt biztosító nyomórugókból (5), a kiemelőkarokból (6), a kiemelőcsapágyból (7), a hozzá kapcsolódó kiemelővillából (8), az összekötő rudazatból (9) és a lábpedálból (10) áll. Az összeszorító rugó kialakítása szerint körszelvényű hengeres csavarrugós-, és újabban tányérrugós tengelykapcsolók használatosak. Nyugalmi (összekapcsolt) helyzetben a nyomórugók a nyomótárcsával a lendkerék megmunkált felületének szorítják a kapcsolótárcsát. Az így létrejött súrlódó erő forgásba hozza a kapcsolótárcsát, a hajtás átadódik a sebességváltónak. A lábpedál benyomásakor az összekötő rudazat meghúzza a kiemelővilla szabad végét, ez pedig – a kétkarú emelő elvén – a kiemelőcsapágyat elcsúsztatja a tengelyen a lendkerék felé. A kiemelőcsapágy megnyomja a kiemelő karokat, amelyek elemelik a nyomótárcsát a kapcsolótárcsától. A rugók összenyomódnak, a kapcsolótárcsa és a lendkerék közötti összeszorító erő megszűnik, a lendkerék tovább forog, a kapcsolótárcsa pedig a sebességváltó bemenő tengelyével együtt megáll. Ez az oldott állapot addig áll fenn, amíg a tengelykapcsoló pedált benyomva tartjuk.


15. ábra Egytárcsás száraz tengelykapcsoló: 1. lendítőkerék; 2. ház; 3. nyomótárcsa; 4. súrlódótárcsa; 5. nyomórugó; 6. kiemelőkar; 7. kiemelőcsapágy; 8. kiemelővilla; 9. összekötő rudazat; 10. lábpedál Erőgépeken (pl. olyan traktoroknál, amelyek kardánhajtású munkagépeket működtetünk) gyakran alkalmazzuk a kéttárcsás, kettős működésű tengelykapcsolókat.Ezeknek két kapcsolótárcsájuk (súrlódótárcsájuk) van, amelyek közül az egyik a járószerkezethez, a másik a teljesítményleadó tengelyhez továbbítja a hajtást. A hajtás az egyik kapcsolótárcsáról tömör tengelyen, a másik tárcsáról pedig egy csőtengelyen keresztül adódik át. Zárt (összekapcsolt) helyzetben a lendkerékkel együtt forog mindkét kapcsolótárcsa. A tengelykapcsoló benyomásakor először az első kapcsolótárcsa oldódik, aminek következtében megszűnik a járószerkezet hajtása. A pedál további elmozdulásakor pedig megszűnik a teljesítményleadó tengely hajtása is. A tengelykapcsoló zárása fordított sorrendben történik, a pedál visszaengedésével először a TLT kap hajtást, majd a járószerkezet. A kettős működésű tengelykapcsolók előnye, hogy különválasztható a TLT és a járószerkezet hajtása, így a kardántengellyel hajtott munkagépek üzemeltetése könnyebb. Egyrészt a kedvező kapcsolási sorrend megkönnyíti az indulást azzal, hogy először indul a munkagép hajtása, s csak utána a traktoré, másrészt a munkagép eltömődésekor nem kell a sebességváltót kikapcsolni, mert a tengelykapcsoló pedál benyomásának első szakaszában megáll az erőgép, de a munkagép tovább dolgozik. A tárcsás tengelykapcsolók előzőekben ismertetett változatait mechanikus működtetésű tengelykapcsolóknak nevezzük. A tárcsás tengelykapcsolók működtetése nagyobb tengelykapcsolóknál a pedálon kifejtendő erő csökkentése céljából hidraulikus vagy pneumatikus úton is történhet. Míg a mechanikus működtetés során a pedálon kifejtett erő rudazaton vagy huzalon keresztül adódik át a kiemelőcsapágynak, addig a hidraulikus működtetésű tengelykapcsolóknál a tengelykapcsoló pedál lenyomása egy hidraulikus körfolyamot működtet. A pedál megnyomásával a hozzá kapcsolódó munkahengerből az olaj csővezetéken egy másik (ún. működtető)


munkahengerbe áramlik. A működtető munkahengerbe érkező nagynyomású olaj elmozdítja annak dugattyúját, ill. a vele kapcsolatban lévő lökőrudat. Az elmozduló lökőrúd hozza működésbe a kiemelővillát, s ezzel a tengelykapcsoló kapcsolószerkezetét. A lábpedál elengedésekor a kapcsoló rugói „visszadolgoznak”, és az olaj visszaáramlik a lábpedálhoz kapcsolódó munkahengerbe. A pneumatikus működtetésű tengelykapcsolók is hasonlóan működnek, azzal az alapvető különbséggel, hogy ott hidraulika olaj helyett sűrített levegő a munkavégző közeg. A súrlódásos tengelykapcsolókkal átvihető nyomaték (M) az alábbi összefüggéssel határozható meg: M = 2 · z · µ · F N · r, ahol: z: a kapcsolótárcsák száma, µ: az érintkező felületek közti súrlódási tényező, F N: a felületeket összeszorító rugóerő, r: a kapcsolótárcsa súrlódóbetétjeinek közepes sugara. 1.2.3.2. Sebességváltók A sebességváltó (nyomatékváltó) feladata: – a sebesség és a vonóerő változtatása; – a motor kedvező terhelésének biztosítása; – a hátramenet lehetővé tétele és – a kerekek tartós függetlenítése a motortól. A sebességváltóknak különböző szerkezetű és működésű változatai vannak. Beszélhetünk: – fix fokozatú sebességváltókról; – részben fokozat nélkül kapcsolható sebességváltókról; – fokozat nélkül kapcsolható sebességváltókról. A fix fokozatú sebességváltóknál a nyomatékátvitelt kapcsolódó fogaskerék-párok valósítják meg. Alapelvük az, hogy két párhuzamos tengely között különböző fogszámú fogaskerék-párokkal különböző áttételeket, azaz az egyik tengely állandó fordulatszáma mellett a másik tengely különböző fordulatszámait lehet előállítani. A kapcsolatot egyidejűleg megvalósító fogaskerék-párok száma szerint: – egyfokozatú vagy egylépcsős- és – kétfokozatú, ezen belül szorzó rendszerű és előtéttengelyes sebességváltók lehetnek.


16. ábra Egylépcsős sebességváltó: A. bemenő tengely; B. hátrameneti tengely; C. kimenő tengely Az egylépcsős sebességváltó(16. ábra) két párhuzamos tengely közé épített egyenes fogazású, hengerkerekes fogaskerékpárokból áll, amelyek közül az egyik fogaskerék mereven, a másik pedig bordás tengelykötéssel (azaz axiálisan elcsúsztathatóan) kapcsolódik. Mindezt kiegészíti még a hátramenet kapcsolását biztosító tengely a fogaskerekével. Ilyen megoldással a szükséges számú áttétel csak nagy helyigény mellett biztosítható. A szorzó rendszerű sebességváltó tulajdonképpen nem más, mint két egylépcsős sebességváltó egymás után kapcsolása, az áttételek számának növelése érdekében. Ekkor a kapcsolható áttételek (sebességek) száma a két egylépcsős sebességváltó áttételszámainak szorzatával lesz egyenlő. Legegyszerűbb esetben egy három áttétel kapcsolását lehetővé tevő váltóhoz kapcsolunk egy két áttételű váltót (szorzót), amelynek segítségével az áttételeket (kapcsolható sebességeket) megduplázzuk (17. ábra).

17. ábra Szorzó rendszerű sebességváltó: A. bemenő tengely; B. kimenő tengely; C. hátrameneti tengely; D. bordástengely


18. ábra Előtéttengelyes sebességváltó: A. bemenő tengely; B. kimenő tengely; C. hátrameneti tengely; D. előtéttengely Az előtéttengelyes sebességváltónál(18. ábra) a bemenő tengely állandó kapcsolatban van az előtéttengellyel, utóbbit pedig különböző áttételt adó egyenes fogazású hengerkerekes fogaskerékpárok kapcsolhatják a kimenő tengelyhez, amelyhez a fogaskerekek bordás tengelykötéssel, azaz axiálisan eltolhatóan kapcsolódnak. Az ismertetett fix fokkozatú sebességváltók a sebességváltás módja szerint: – tolókerekes (a 16., a 17. és a 18. ábrák ilyen megoldásokat mutatnak); – tengelykapcsolós, ezen belül körmös-kapcsolós és szinkron kapcsolós; – részben terhelés alatt kapcsolható és – terhelés alatt kapcsolható sebességváltók lehetnek. A tengelykapcsolós sebességváltóknál a fogaskerék-párokat alkotó fogaskerekek állandó kapcsolatban vannak egymással, de egyikük szabadon fut a tengelyén. A tengelykapcsolóval ezt a szabadonfutást lehet megszüntetni, és a fogaskerekeket lehet a tengelyéhez kapcsolni. Ezzel a megoldással csökken a fogaskerekek igénybevétele (azok ferde fogazásúak is lehetnek), és jelentősen csökken a sebesség kapcsolásakor a zaj. A fogaskerék tengelyhez kapcsolását egyszerűbb esetben körmös kapcsolóval, korszerűbben szinkron kapcsolóval (19. ábra) oldhatjuk meg. A szinkron kapcsoló a körmös kapcsoló kúpos súrlódó kapcsolóval kiegészített változata, amelynél a kúpos súrlódó kapcsoló az összekapcsolandó részeket először azonos fordulatszámra hozza. A részben terhelés alatt kapcsolható, fix fokozatú sebességváltók legegyszerűbb formája a nyomatéknövelő vagy nyomatékváltó, mely gyakorlatilag megkétszerezi a kapcsolható sebességfokozatok számát azzal, hogy minden sebességfokozathoz tartozik egy közvetlen (direkt) fokozat és egy lassító áttétel (lassító fokozat). A nyomatéknövelőt a mellék-tengelykapcsoló és a bolygómű alkotja. A mellék-tengelykapcsoló normál körülmények között zárt állapotban van. Ilyenkor a bolygóműház együtt forog a benne elhelyezett bolygókerekekkel és áttételezés nélkül hajtja a sebességváltó bemenőtengelyét. Akadály esetén a melléktengelykapacsoló oldható, aminek következtében a főtengely a bolygókerekeken keresztül csökkentett fordulatszámmal hajtja a sebességváltó bemenőtengelyét.


19. ábra Szinkron kapcsoló: a) szinkronizálási helyzet; b) bekapcsolt helyzet 1. hajtott tengely; 2. szabadonfutó fogaskerék; 3. előtéttengely; 4. rögzített fogaskerék; 5. kúpos súrlódó kapcsoló; 6. körmös kapcsoló A terhelés alatt kapcsolható, fix fokozatú sebességváltók, az angol elnevezés átvételével a powershift sebességváltók, melyek állandó fogaskerék-kapcsolatú előtéttengelyes vagy bolygóműves megoldásúak. Az állandó fogaskerék-kapcsolatú előtéttengelyes powershift sebességváltók abban különböznek a szinkron kapcsolós sebességváltóktól, hogy a szinkrongyűrűk helyett minden sebességfokozathoz egy-egy hidraulikus működtetésű, többtárcsás, olajfürdős tengelykapcsoló van beépítve, melyek mérete sokkal kisebb a hagyományos tengelykapcsolókénál. A bolygóműves powershift sebességváltók bolygóműves egységek sorozatából állnak, és szintén hidraulikus működtetésű, többtárcsás, olajfürdős tengelykapcsolókkal, továbbá fékekkel szereltek, melyek a bolygómű különböző részegységeinek szabadon futását vagy fékezését valósítják meg. Mindkét esetben a sebességváltás a tengelykapcsolók és a fékek együttes működtetésével történik úgy, hogy miközben egyik elem oldja a hajtást, a másik kapcsolja azt. A részben fokozat nélkül kapcsolható sebességváltók mechanikus és hidraulikus sebességváltók kombinációi. A fokozat nélkül kapcsolható sebességváltók mechanikus kivitelei speciális ékszíjhajtások, melyeknél az áttétel változtatási lehetőségét az adja, hogy az ékszíjtárcsák két kúpos féldarabja – általában hidrosztatikus szorítóerő hatására – egymáshoz közelíthető, ill. egymástól távolítható. Ezzel folytonosan változtathatók az ékszíj vezetését és azzal együtt az áttételt is meghatározó átmérők. 1.2.3.3. Osztóművek A négykerék-hajtású traktoroknál a sebességváltó kijövő tengelyéhez közvetlenül – vagy esetleg kardántengelyen keresztül – egy osztómű is csatlakozik, amely biztosítja a mozgás továbbítását a hajtott első és hátsó kerekek felé. 1.2.3.4. Kardántengelyek A kardántengely a sebességváltót, ill. az osztóművet köti össze a kiegyenlítőművel. Alkalmazása azért szükséges, mert az energiaátviteli berendezések egymáshoz képest általában elmozdulnak. A különböző irányú mozgásokat a kardántengely egyenlíti ki, lehetővé téve a nem egy egyenesbe eső tengelyek közötti nyomatékátvitelt is. A kardántengely két kardánkapcsolóból (csuklóból) és az őket összekötő bordás tengelykötésű közdarabból áll. 34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.2.3.5. Kiegyenlítőművek A kiegyenlítőmű (differenciálmű) feladatai: – a hajtási irány 90°-os elfordítása; – a kétoldali hajtott kerekek eltérő fordulatszámának biztosítása kanyarodáskor; – állandó lassító áttétel biztosítása a motor és a hajtott kerekek között. A kiegyenlítőművek a fogaskerekek fajtája szerint kúpkerekesek, homlokkerekesek vagy csigakerekesek, a nyomaték elosztás módja szerint pedig szimmetrikusak és aszimmetrikusak lehetnek. Kúpkerekes kiegyenlítőművek (20. ábra) esetében a meghajtó kúpkerék (1) forgatja a bolygóműházhoz (3) erősített tányérkereket (2). A bolygóműházban mereven befogott kereszttengelyre vannak rögzítve egymással szemben a bolygókerekek (4), melyek a féltengelyekre (5) bordás kötéssel szerelt napkerekekkel (6) kapcsolódnak. A bolygókerekek a napkerekekkel zárt hajtásláncot alkotnak. Amikor a gépjármű egyenesen halad – a mérlegelvből adódóan – a bolygókerekek saját tengelyük körül nem fordulnak el, csak a bolygóműházzal együtt forognak, egyenlő szögsebességgel hajtják a napkerekeken keresztül a két féltengelyt. Kanyarban, amikor a belső járműkeréknek rövidebb utat kell megtennie, mint a külsőnek, a belső kerék a keletkező útkülönbségnek megfelelően kevesebbet fordul, mint a külső. Ezt a bolygókerekek azáltal teszik lehetővé, hogy nemcsak a bolygóműházzal együtt forognak, hanem a saját tengelyük körül is elfordulnak. Amennyivel gyorsabban forog az egyik féltengely, annyival forog lassabban a másik. Ha a hajtott kerekek talajjal érintkező pontján különbözőek a súrlódási viszonyok (pl. az egyik kerék kátyúba fut), a gépjármű kapaszkodni nehezen tudó kereke kipörög, a másik leáll. A szimmetrikus kiegyenlítőmű ugyanis – a féltengelyekre jutó hajtónyomaték egyenlőségének következtében – a jól tapadó keréken sem tud nagyobb nyomatékot kifejteni, így kedvezőtlen esetben a motor és vele a rosszul tapadó kerék felpörög, a jármű megáll. Ilyen esetben a kiegyenlítőművet ki kell iktatni a hajtásból. Ez a kiegyenlítőműzár (7) feladata.


20. ábra Kúpkerekes kiegyenlítőmű: 1. meghajtó kúpkerék; 2. tányérkerék; 3. bolygóműház; 4. bolygókerék; 5. féltengely; 6. napkerék; 7. kiegyenlítőműzár A kiegyenlítőműzár működhet: – a két féltengely összekapcsolásával; – a bolygóműháznak az egyik féltengellyel történő összekapcsolásával; – önzáró kiegyenlítőműzárként. Ha ugyanis a három rész (a két féltengely és a bolygóműház) közül kettő kénytelen együtt forogni, a harmadik sem foroghat külön. Ennek következtében megszűnik a kiegyenlítőmű kiegyenlítő hatása, a féltengelyek csak azonos fordulatszámmal foroghatnak. A kiegyenlítőműzár rendszerint egy egyszerű körmös kapcsoló (ritkábban egy többtárcsás súrlódásos tengelykapcsoló), amellyel a két féltengely köthető össze, vagy az egyik féltengely a bolygóműházzal. A kiegyenlítőműzárat csak a traktor álló helyzetében, oldott tengelykapcsolóval lehet bekapcsolni. Bekapcsolt kiegyenlítőműzárral csak egyenesen szabad haladni, mert a legkisebb kanyarodás esetén is féltengely- vagy fogaskeréktörés következhet be. Léteznek részben önzáró kiegyenlítőműzárak is, melyek rugók által oldott és hidraulikus munkahengerek által zárt súrlódásos kapcsolók. A munkahengerekben csak akkor alakul ki nyomás, ha a traktor egyenesen halad, forduláskor a nyomás megszűnik, aminek következtében a kapcsolótárcsák oldódnak. Az olaj áramlását a kormánykerék forgatásával működtetett tolattyú vezérli.


Homlokkerekes kiegyenlítőművek működési elve megegyezik a kúpfogaskerekesekével. A különbség mindössze annyi, hogy a nyomatékot továbbító bolygó- és napkerekek kiképzésüket tekintve nem kúpfogaskerekek, hanem homlokfogaskerekek. A tányérkereket, melyhez hozzá van erősítve a bolygóműház, itt is kúpfogaskerék hajtja. A bolygókerekek tengelye a bolygóműházba van ágyazva. A bal oldali bolygókerék a bal oldali féltengelyre szerelt napkerékkel, a jobb oldali bolygókerék pedig a jobb oldali féltengelyen lévő napkerékkel kapcsolódik. A homlokfogazású bolygókerekek egyenes haladáskor nem forognak saját tengelyük körül, egyenlő szögsebességgel hajtják a napkerekeken keresztül a két féltengelyt. Kanyarodáskor hasonlóan a kúpkerekes kiegyenlítőműnél mondottakhoz a bolygókerekek nemcsak a bolygóműházzal forognak együtt, hanem a saját tengelyük körül is elfordulnak. Csigakerekes kiegyenlítőművek szerkezeti felépítése a kúpkerekes kiegyenlítőműhöz hasonló. A bolygókereket két-két zárócsiga és egy bolygó csigakerék helyettesíti. A bolygóműházat csigakerék hajtja. A bolygóműház forgásának következtében a belső csigakerekek is forognak. A belső csigakerekek kétoldalt zárócsigákkal kapcsolódnak, melyek a féltengelyekre szerelt csigakerekeken keresztül adják át a hajtást a féltengelyeknek (ez négy sorba kapcsolt csigahajtást jelent). Ha az egyik kerék elveszti tapadását, a sorba kapcsolt csigahajtások súrlódásai összegződnek. Ez oly mértékben megnöveli a kiegyenlítőmű belső ellenállását, hogy a kerekek kipörgését megakadályozza. Nem terjedt el, mivel gyártása költséges, továbbá bonyolult a felépítése és nagyon pontos illesztéseket követel. 1.2.3.6. Véglehajtások A traktorokon a kiegyenlítőmű után további részegységet, a véglehajtást is megtaláljuk. A véglehajtás feladata további áttételcsökkentés, ezzel a forgatónyomaték növelése. Véglehajtás alkalmazásakor a kiegyenlítőművet kisebbre lehet készíteni, ugyanis ilyenkor az a hajtáslánc nagyobb fordulatszámú, tehát kisebb nyomatékú helyén található. A véglehajtás szerkezeti kialakítása szerint homlokfogaskerekes és bolygóműves kivitelű lehet. A homlokfogaskerekes véglehajtás egyfokozatú, lassító áttételű homlokfogaskerekes áthajtómű. A bolygóműves véglehajtás a napkerékből, a bolygócsillagra szerelt bolygókerekekből és a koszorúkerékből áll. Beépítése olyan, hogy a kiegyenlítőműről a napkerék kap hajtást, a koszorúkerék rögzített, a féltengely hajtását pedig a bolygócsillag végzi, amely együtt forog a napkerékkel, de lassabban. 1.2.3.7. Hidraulikus energiaátvitelű járószerkezet hajtás A hidraulikus energiaátvitelű járószerkezet-hajtást erdészeti erőgépeken ma még nem alkalmazzuk széles körben. Az előforduló megoldások működésüket tekintve hidrodinamikusak és hidrosztatikusak lehetnek, melyek fokozat nélkül kapcsolható sebességváltást tesznek lehetővé. A hidrodinamikus energiaátvitelű rendszerek működése az energiát továbbító folyadék nagysebességű áramlásán alapszik. Úgy zajlik le, hogy egy szivattyúval folyadéktömeget gyorsítunk fel nagy sebességre, majd azt egy turbina lapátkerekével ütköztetjük, miáltal az forgásba jön. A hidrodinamikusan átvihető teljesítmény(P) az időegységenként szállított folyadékmennyiségtől (folyadékáramtól)(q), a folyadék sűrűségétől (ρ) és a folyadék sebességétől (v) függ, a következő összefüggés szerint:

A hidrodinamikus energiaátvitelű járószerkezet-hajtás tulajdonképpen kombinált hajtás, a mechanikus hajtáslánc tengelykapcsolójának helyére épített hidrodinamikus tengelykapcsoló, vagy a tengelykapcsoló és sebességváltó helyére épített hidrodinamikus nyomatékváltó alkothatja (Anka, 1978). A hidrodinamikus tengelykapcsoló(21. a, ábra) két főrészből: – a szivattyúból (1) (mely a dízelmotortól (B) kap meghajtást) és – a turbinából (2) (mely a járószerkezetet (C) működteti) áll, melyek egy zárt, és jól tömített házban helyezkednek el. A szivattyú és a turbina háza többnyire sajtolt acéllemez, lapátozásuk radiális elhelyezésű. A két rész egymással szemben található, és egymásnak tükörképei, azaz tulajdonképpen bármelyik lehet hajtó- vagy hajtott rész. 37 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ebből következik, hogy normál menet közben a szivattyú hajtja a turbinát, lassításkor – a dízelmotor hajtóanyag-adagolásának csökkentésekor – azonban a szivattyú és a turbina szerepe megfordul, a csökkent motorfordulatszám miatt a turbina hajtja a szivattyút, és így a járókerék hajtja a motort, tehát a hidrodinamikus tengelykapcsoló alkalmazásakor is van motorfék. A hidrodinamikus tengelykapcsoló szivattyújának és a turbinájának folyadékterét – mely hengeres, körgyűrű alakú rész – kis viszkozitású folyadék tölti ki. Működés közben a szivattyú a rajta keresztülhaladó munkafolyadékot felgyorsítja (kinetikus energiáját növeli), mivel a forgó szivattyú lapátjai magukkal viszik a folyadékot, mely a centrifugális erő hatására a szivattyú külső pereme felé áramlik, ahol a szivattyú lapátozását annak kerületi sebességével arányos sebességgel hagyja el, és átjut a turbinába. A növelt energiatartalmú folyadék a vele szemben elhelyezett turbina lapátjai közé áramlik. Itt az energiatartalmának nagy részét leadja, és az ismét mechanikai munkává alakulva képessé teszi a turbinát a vele összekötött járószerkezet hajtására. A csökkent energiatartalmú folyadék a turbinatengely középpontja felé áramlik, ahol kilép a turbinából és ismét a szivattyúba jut, itt újra felgyorsul, azaz a folyamat kezdődik elölről. A szivattyú és a turbina, vagyis a hajtó- és a hajtott rész között csak folyadékkapcsolat van, mechanikus kapcsolat nincs. A szerkezetben a folyadék spirális pályán mozogva kétféle mozgást végez. Áthalad a lapátkoszorúkon (ez a meridián áramlás), egyidejűleg pedig kerületi irányban is mozog. Egy folyadékrészecske pályája görbült csavarvonalhoz hasonló. Nyomatékátvitelt csak a kerületi és a meridián áramlás együttes jelenléte tesz lehetővé. A hidrodinamikus tengelykapcsoló tehát nyomaték-módosításra nem képes, csak nyomaték-közvetítésre. Mivel az energiát szállító folyadék nem létesít merev kapcsolatot a szivattyú és a turbina között, a turbina fordulatszáma minden esetben kisebb, mint a szivattyúé. Ez a fordulatszám-különbség a szlip, amelynek értéke 2–5% között van. Erre szükség is van, mert különben a folyadék csak együtt forogna a szerkezettel, de nem áramolna a szivattyúból a turbinába és vissza. Mivel a turbina fordulatszáma minden esetben kevesebb, mint a szivattyú fordulatszáma, ezért a hatásfok sohasem lehet 100 %. A hidrodinamikus nyomatékváltó (21. b, ábra) a hidrodinamikus tengelykapcsolótól alapvetően abban különbözik, hogy egy álló – a szerkezet házához rögzített – lapátkoszorúval (vezetőkerékkel) (3) is rendelkezik, melyben a lapátozás iránya változtatható, így a turbinába (2) érkező folyadékáram különböző szögekben ütközhet annak lapátjaihoz. Ezzel változhat a turbinakerék fordulatszáma, mely kihat a turbinatengelyről levehető nyomaték nagyságára. Csökkenő áttételkor – kisebb turbinakerék fordulatszámnál – a turbinatengelyről levehető nyomaték növekszik. A hidrodinamikus nyomatékváltóban tehát a szivattyú- és a turbinakerék nyomatéka általában nem egyenlő, a szivattyú és a turbina nyomatékai közötti különbséget a vezetőkerék felveszi, és reakciónyomatékával a nyomatékegyensúlyt helyreállítja. Működés közben a turbinát elhagyó folyadékáram a vezetőkerék álló lapátjaival ütközik, nyomatékot ébresztve a lapátozáson. Ha a vezetőkerék házhoz rögzítését megszüntetjük, akkor az reakciónyomatékot nem tud kifejteni, így a hidrodinamikus nyomatékváltó hidrodinamikus tengelykapcsolóként működik.

21. ábra 38 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Hidrodinamikus energiaátvitelű rendszerek: a) hidrodinamikus tengelykapcsoló; b) hidrodinamikus nyomatékváltó; 1. szivattyú; 2. turbina; 3. vezetőkerék; A: a folyadékáramlás iránya; B: dízelmotortól; C: járószerkezet felé Azt a hidrodinamikus nyomatékváltót, amelyben a vezetőkerék igény szerint a házhoz rögzíthető, ill. szabadonfutóvá tehető, hidrodinamikus hajtóműnek nevezzük. A hidrodinamikus hajtómű egyesíti a hidrodinamikus tengelykapcsoló és a nyomatékváltó előnyeit, mindenkor a kedvezőbb kimenő nyomatékot és hatásfokot biztosítva. A korszerű gépjárművek hidrodinamikus hajtóművei az üzemidő 90–95 %-ában tengelykapcsolóként dolgoznak, a nyomatékváltó üzem főleg indításkor fordul elő, amikor a nyomatékváltó viszonylag rosszabb hatásfokának (kb. 60%) nincs nagy jelentősége. A hidrosztatikus energiaátvitel alapját a Pascal-féle törvény képezi, mely szerint a zárt terű folyadékban a nyomás a tér minden irányában egyenletesen és gyengítetlenül terjed és a felületre merőleges irányban hat. A nyomáshullám terjedési sebessége a hidraulika-olajokban kb. 1400 m/s, ezért annak terjedési idejét a gyakorlati számításokban általában elhanyagoljuk. A hidrosztatikusan átvihető teljesítmény (P) az időegységenként szállított folyadékmennyiséggel (folyadékárammal) (q) és a folyadéknyomással (p) egyenesen arányos, azaz: P = q · p. A hidrosztatikus energiaátvitelű járószerkezet-hajtás általában zárt körfolyamú hidraulikus rendszer. A hidrosztatikus rendszer változtatható folyadékszállítású hidroszivattyúja közvetlenül kapcsolódik a dízelmotorhoz, változtatható folyadéknyelésű hidromotorjai pedig: – közvetlenül kapcsolódhatnak a hajtott kerekekhez; ill. – egyvagy két központi hidromotor mechanikus energiaátviteli elemek (áthajtómű, differenciálmű, véglehajtás) közbeiktatásával kapcsolódhat a hajtott kerekekhez. A hidrosztatikus rendszer – változtatható folyadékszállítású szivattyúja és változtatható folyadéknyelésű hidromotorjai révén – fokozat nélküli sebességbeállítást tesz lehetővé, általában 0–30 km/h közötti sebességtartományban. 1.2.3.8. 2.23.3. Munkagép-hajtások Az erőgépeken a munkagéphajtás: – az erőgép teljesítményleadó tengelyéről (a TLT-ről, amely a munkagép kapcsolási helye(ke)n a traktor törzséből kiálló bordázott tengelycsonk), és – az erőgép hidraulikus rendszerének kihelyezett hidraulika csatlakozásairól valósulhat meg. Az erőgépen belül a TLT-meghajtása lehet: – mechanikus (motorarányos vagy sebességarányos kivitelű); ill. – hidrosztatikus elven működő. A motorarányos TLT-hajtásnál a TLT fordulatszáma a motor fordulatszámával arányos, és nem függ a bekapcsolt sebességi fokozattól. Ez úgy valósul meg, hogy a TLT-hajtás a járószerkezetet hajtó energiaátviteli rendszerhez a sebességváltó előtt csatlakozik. A TLT motorarányos fordulatszámának névleges értékei szabványosan: 540/min vagy 1000/min. Azért, hogy a kétféle fordulatszámot véletlenül se lehessen felcserélni, az 540/min fordulatszámú tengely kijövő része általában 6 bordás, az 1000/min fordulatszámúé pedig 21 bordás kivitelű. Ez nem jelent két külön kivezetést, hanem a tengelycsonkot lehet kicserélni vagy megfordítani, ami gyakran a fordulatszám automatikus átkapcsolását is megoldja. A TLT alap forgásiránya szemből nézve az óramutató járásával ellentétes, de a korszerű traktorokon mindkét forgásirány előállítható.


22. ábra TLT-hajtások: a) motorarányos, főtengelykapcsolótól függő hajtás; b) motorarányos, főtengelykapcsolótól nem függő hajtás; c) motor- vagy járókerékarányos főtengelykapcsolótól függő hajtás; d) motor- vagy járókerékarányos főtengelykapcsolótól nem függő hajtás 1. tengelykapcsoló, 2. sebességváltó, 3. kiegyenlítőmű, 4. járókerék, 5. hengerkerekes fogaskerékhajtás, 6. körmös kapcsoló, 7. teljesítményleadó tengely, 8. kéttárcsás tengelykapcsoló, 9. bolygómű, 10. szalagfék A sebességarányos (járókerékarányos) TLT-hajtásnál a TLT fordulatszáma a megtett úttal arányos, azaz a bekapcsolt sebességfokozattól is függ. A TLT ilyen hajtása olyan munkagépek (pl. vető-, iskolázó-, ültetőgépek) működő részeinek meghajtásához szükséges, amelyeknél a működő részek fordulatának szigorúan a megtett úttal kell arányosnak lenni. Ekkor a TLT-hajtás az energiaátviteli rendszerhez a sebességváltó után csatlakozik. A TLT járókerék arányos fordulatszámának a számszerű definiálásakor nem fordulatszám-értéket, hanem az egységnyi úthosszra eső fordulatok számát adjuk meg. Ez az érték a különböző traktortípusoknál 2–15 ford/m között változik. A motor- és a járókerékarányos TLT-hajtásra többféle megoldás létezik, amelyek alapelveit a 22. ábra mutatja. Az a) ábrán a legegyszerűbb, csak motorarányos teljesítményleadó tengely látható, amelynél a tengelykapcsoló oldásakor a hátsó kerekek és a teljesítmény-leadó tengely egyszerre megállnak és visszaengedéskor egyszerre indulnak. Ez a régebbi traktoroknál szokásos megoldás agrotechnikai szempontból nem kedvező, mert nem teszi lehetővé a munkagép korábbi indítását, későbbi megállítását, egyszerű kijáratását. A b) ábrán is motorarányos hajtásvázlat látható, de kéttárcsás, kettős működésű tengelykapcsolóval, amelynek első súrlódó tárcsája a sebességváltót hajtja, a második pedig a teljesítményleadó tengelyt. A pedál félig történő benyomásakor csak az első tárcsa oldódik, megáll az előrehaladás, de forog a munkagép. A pedál teljes benyomásakor a második tárcsa is oldódik, megáll a munkagép is. Induláskor mindez fordítva játszódik le. A megoldás előnye még, hogy csak az előrehaladás kikapcsolásával a teljesítményleadó-tengelyről hajtott munkagép kijáratható. A c) ábra teljesítményleadó tengelye motor- vagy járókerékarányos fordulatra kapcsolható, de a tengelykapcsolótól egyik sem független. A d) ábrán a legkorszerűbb hajtásvázlat látható. Motorarányos és járókerékarányos hajtási lehetőség, mindkettő független a tengelykapcsolótól. A tengelycsonk indítása a bolygómű szalagfékeivel történik. A bolygómű arra is alkalmas, hogy a tengelycsonknak kétféle fordulatszámot biztosítson.


A hidrosztatikus TLT-hajtásnál a kijövő tengelyt hidromotor hajtja meg, amelynek lehet önálló hidraulikus köre, de működtetheti azt a traktorra egyéb céllal épített (pl. függesztőszerkezetet működtető) hidraulikus rendszer szivattyúja is. A traktor hidraulikus rendszerének kihelyezett hidraulika csatlakozásai általában a függesztőszerkezetet működtető hidraulikus rendszer részei. Ezen hidraulikus rendszerrel a munkagépre épített hidraulikus fogyasztók is működtethetők.

1.2.4. 2.24. Vonó- és függesztőszerkezetek 1.2.4.1. 2.24.1. Vonószerkezetek A vonószerkezetek a vontatott munkagépek erőgéphez kapcsolását biztosítják. Függőleges tengelyű csapszegen, vagy vonóhorgon keresztüli csatlakozást biztosítanak olyan módon, hogy a hozzájuk kapcsolt vonórúd mindkét síkban el tud mozdulni, beállva az erők irányába. Kialakításuk mindig olyan, hogy kapcsolóelemeik a szétkapcsolódás ellen biztosítva vannak, ill. önműködően záródnak. Típusaik: – a lengő vonórúd (23. a, ábra), amely a TLT alatt helyezkedik el, oldalirányban kilenghet, és vonóvillában (2) végződik;


23. ábra Vonószerkezetek: a) lengő vonórúd; b) felső pótkocsi-vonószerkezet; c) alsó pótkocsi-vonószerkezet; d) vonópad; 1. vonórúd; 2. vonóvilla; 3. alváz; 4. csillapító szerkezet; 5. hidraulikus munkahenger; 6. vonóhorog; 7. emelőrúd; 8. emelőkar; 9. vonólap. – a felső pótkocsi-vonószerkezet (23. b, ábra), amely a TLT felett helyezkedik el, vonóvillában (2) végződik és csillapító szerkezettel (4) van ellátva; – az alsó pótkocsi-vonószerkezet (23. c, ábra), amely a TLT-tengely alatt helyezkedik el, vonóhorogban (6) végződik, hidraulikusan (5) kapcsolható, és egyszemélyes felkapcsolást tesz lehetővé; – a vonópad (23. d, ábra), amely általában a függesztőberendezés alsó függesztőkarjaihoz kapcsolódva vonóvillás (2) csatlakozást biztosít. 1.2.4.2. 2.24.2. Függesztőszerkezetek A függesztőszerkezetek a munkagépek két- (félig függesztett gépek csatlakoztatása) vagy három ponton (függesztett gépek csatlakoztatása) keresztüli kapcsolódását teszi lehetővé az erőgéphez. A hárompontos függesztőszerkezetek a traktor hátulján és elején is elhelyezkedhetnek, így az erőgép egy menetben több művelet elvégzésére is alkalmassá tehető. A függesztőszerkezet részei (24. ábra): – a függesztőtengely (1), amely az alsó függesztőkarokat gömbcsuklókon keresztül köti a traktor vázához; – az alsó függesztőkarok (2), amelyek egyik végükön a függesztőtengelyhez csatlakoznak, másik végükön pedig két gömbcsuklós függesztőfurat található (félig függesztett munkagép csatlakoztatásakor csak ezeket használjuk); – a merevítőláncok (3), amelyekkel az alsó függesztőkarok helyzete rögzíthető, megakadályozva ezzel a kapcsolt munkagép oldalirányú kilengéseit; – a felső függesztőkar (4), amely egyik végén gömbcsuklón keresztül a traktorhoz csatlakozik, másik végén pedig egy gömbcsuklós függesztőfurat található (ez a harmadik pont a függesztett munkagép csatlakoztatásakor; a kar hossza változtatható, biztosítva a munkagép hosszirányú beállítását);


24. ábra Függesztőszerkezet: 1. függesztőtengely; 2. alsó függesztőkar, 3. merevítőlánc, 4. felső függesztőkar, 5. függőleges emelőrúd, 6. emelőkar – a függőleges emelőrudak (5), amelyek az alsó függesztőkarokat csatlakoztatják az emelőkarokhoz (hosszuk változtatható, így biztosítják a munkagép keresztirányú beállítását); – a emelőkarok (6), amelyek a hidraulikus rendszer munkahengeréhez csatlakozva a szerkezet mozgatását teszik lehetővé; – a hidraulikus rendszer, amely a függesztőberendezést működteti. A függesztőfuratokkal ellátott függesztőszerkezethez (ez a hagyományos megoldás) a munkagépet a rajta kialakított függesztőcsapokon keresztül lehet kapcsolni. Ez a kapcsolási művelet, bár fizikailag nem nehéz, de a traktorvezetőn kívül még egy személyt igényel. Ezen kisegítő személy kiváltására – a függesztőberendezés kiegészítő részeként – különböző gyorskapcsolók alakultak ki, amelyek közös vonása, hogy egy közdarab kerül a függesztőfuratok és a munkagép közé. E közdarab összefogja a három csatlakozási pontot, így a kapcsolódás segítség nélkül megvalósítható. A közdarab fordított U vagy háromszög alakú lehet. A fordított U alakú közdarab három csatlakozó horoggal készül. Ezek a horgok az erőgép megfelelő pontjaihoz kapcsolódnak. A háromszög alakú közdarab ellenpárja a munkagépen található, összekapcsoláskor a két egység összeilleszthető és automatikusan rögzíthető. A függesztőszerkezetet hidraulikus rendszer működteti. A mai korszerű traktorok hidraulikus rendszere összetett szerkezet, amelynek csak az egyik, igaz fő funkciója a függesztőberendezés mozgatása. A


függesztőszerkezetet legegyszerűbb esetben a 25. ábra szerinti hidraulikus körfolyam tudja működtetni. A hidroszivattyú által szállított munkafolyadék a 4/4-es útváltó állásától függően: – a munkahenger alsó terébe áramlik (a függesztőberendezés emelkedik); – visszafolyik a tartályba (a függesztőberendezés rögzített helyzetű); – a munkahenger felső terébe áramlik (a függesztőberendezés süllyed); – visszafolyik a tartályba, de közben a munkahenger két tere egymással és a tartállyal is összeköttetésben áll (a függesztőszerkezet úszó helyzetű).

25. ábra Függesztőszerkezetet működtető hidraulikus körfolyam: 1. hidroszivattyú; 2. nyomáshatároló; 3. útváltó; 4. hidraulikus munkahenger; 5. hidraulika-tartály

1.2.5. 2.25. Járószerkezetek 1.2.5.1. 2.25.1. Kerekes járművek járószerkezetei A járószerkezet kapcsolatot létesít az alváz és a talaj között, viseli az erőgép tömegét, lehetővé teszi annak haladását, kormányzását, szükség esetén fékezését, továbbá a szükséges vonóerő kifejtését. A járószerkezettel szemben támasztott fontos követelmény, hogy a kerekek alatt a fajlagos talajnyomás (a talaj taposása, tömörítése) minél kisebb legyen, képes legyen nagy vonóerő kifejtésére, de ugyanakkor még kedvezőtlen viszonyok között is kicsi legyen a kerekek csúszása. A traktor járószerkezetének fő jellemzői: 44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a nyomtáv (bn), mely a jobb és bal oldali kerék középsíkjainak egymástól mért távolsága; – a tengelytáv(L), mely az első és hátsó tengelyek közötti távolság (fontos az erőgép fordulékonysága szempontjából); – a talpszélesség(a), a gumiabroncsok talajra eső vetületének a szélessége (közelítőleg megegyezik a gumiabroncsok szélességével); – a szabad magasság (s), a tengelyek házának legalsó pontja és a talajszint között mérhető távolság (ez a méret adja meg, hogy milyen magas növényzet fölött alkalmazhatjuk a traktort anélkül, hogy a növényzetben kárt okozna); – a hasmagasság(h), a traktor legalacsonyabb pontja és a talajszint közötti távolság; – a fajlagos talajnyomás(pf) a traktor tömegéből adódó súlyerő egységnyi talajfelületre eső része. Értéke a:

összefüggésből számítható, ahol: m: a traktor tömege, g: a nehézségi gyorsulás, A: a kerekek összes felfekvési felülete. A kerekes járószerkezet, amely általában a rugózáson keresztül kapcsolódik az alvázhoz, hajtását tekintve: – kétkerék-hajtású; – mellsőkerék-segédhajtású és – négykerék-hajtású járószerkezet lehet. A kétkerék-hajtású járószerkezet a kisebb elsőkerék-méretű hagyományos felépítésű univerzális traktorokon fordul elő, amikor a két nagyobb hátsókerék hajtott. A mellsőkerék-segédhajtás szintén erre a felépítésre jellemző, tehát a mellső kerekek mérete gyakorlatilag nem változik, legfeljebb az abroncs bordázata magasabb, de ezek a kerekek is meghajthatók, mechanikus- vagy hidraulikus úton. A mellsőkerék-segédhajtás nem folyamatos üzemre készül, hanem csak arra, hogy az időszakonkénti túlterhelési állapotokon átsegítse a traktort. Ezért a hajtás kikapcsolható, ill. olyan szerkezeti megoldású, amely biztosítja, hogy csak egy meghatározott értékű terhelési állapot fölött (a hátsó kerekek bizonyos értékű szlipje fölött) kapcsol be. A négykerék-hajtású járószerkezet a közel azonos méretű kerekekkel rendelkező hagyományos felépítésű- és a trak építésű erőgépekre jellemző. A kerekek hajtása megoldható mechanikusan vagy hidraulikusan, és a mellső kerekek hajtásának kivitele olyan, hogy folyamatos üzemre is alkalmas. A kerekes járószerkezet: – a gumiabroncsozású kerekekből; – a kerékfelfüggesztésből és – a kerékfékből áll. A gumiabroncsozású kerék részei (26. ábra): – a gumiabroncs (1), amely a belső gumitömlőből (1A), a külső köpenyből (1B) és a védőszalagból (1C) áll; – a kerékpánt (2), amely mélyített kialakítású sajtolt acéllemez;


– a keréktárcsa (3), amely a pánt vezetésére és a kerék felerősítésére szolgál; – a kerékagy (4), amely szabadon futó keréknél biztosítja a kerék csapágyazását, hajtott keréknél a féltengelyhez való csatlakozást, és kapcsolódhat hozzá a fékezőelem. A gumiabroncsozású kerék meghatározó eleme a gumiabroncs, amely tulajdonképpen légrugó, csillapítja a talaj vagy az út ütéseit, hordja a traktort és jó kapaszkodási tulajdonságokkal rendelkezik. A gumiabroncsokat azok külső köpenyének kialakítása szerint szokás jellemezni. A köpeny két rétegből áll. Belső rétege gumiba ágyazott többsoros műszál- vagy pamut kordszövet, esetleg acélkord párna, külső rétege pedig kopásálló gumi, amely oldalt viszonylag vékony, a futófelülete azonban vastagabb, és a felhasználási területnek megfelelő mintázattal, bordázattal van ellátva. A belső szövetváz szálainak iránya szerint vannak: – diagonál abroncsok, amelyeknél az egyes sorokban a szövetszálak keresztezik egymást és – radiál abroncsok, ahol a szövetszálak minden sorban sugárirányúak. Azonos körülmények között a radiál abroncs lágyabb rugózást ad. A futófelület bordázatának feladata a jó tapadás és kapaszkodás biztosítása. A bordázat különböző mintázattal készülhet, attól függően, hogy milyen talaj- és útviszonyok közt kívánjuk használni. A gumiabroncsokat a gyártók szabványos méretjelzéssel látják el, amely általában két számból áll, közülük az első az abroncs szélességét jelenti hüvelykben vagy mm-ben, a második pedig a kerékpánt átmérőjét (ill. az abroncs legkisebb átmérőjét) adja meg, általában hüvelykben. A köpenyméret számai után esetenként betűjeleket találunk, amelyek a különleges minőséget vagy a futófelület mintázatát stb. jelölik. Pl. a HD jel (heavy duty) erősített kivitelt jelent. A traktorok nagy részének első kerekei kisebbek és keskenyebbek, mint a hátsók. Mivel ezek a kormányzottak, ezért a köpenyeik felületén a menetiránnyal megegyezően, körben, iránytartó bordák futnak. A hátsó kapaszkodókerekek nagy légterűek, alacsony nyomásúak és köpenyeik általában 45°-os bordázattal készülnek. A bordázat lehet zárt vagy nyitott. A zárt bordázatúaknak jobbak a kapaszkodási viszonyai, a nyitottaknak pedig kedvezőbb az öntisztulása. A tisztán gumiból készült tömlő egyetlen feladata a légmentes zárás. A kerékpánt koptató hatásától gumi védőszalag védi. Készítenek tömlő nélküli abroncsokat is. Ezeknek a belső felületén gázzáró gumiréteg, a pánttal érintkező felületén pedig tömítő gumiréteg van. Levegővel való feltöltésük a kerékpántba helyezett szelepen keresztül történik. A kerékpántra fekszik fel a gumiabroncs. Osztatlan vagy osztott kivitelben készül. Az utóbbi megoldás főleg nagyméretű gumiabroncsoknál használatos, hogy megkönnyítse a szerelést. A kerékpánt acéllemezből sajtolt vagy öntött kivitelű. A keréktárcsához hegesztéssel vagy csavarozással kapcsolódik vagy azzal egy elemet képez. A keréktárcsa a kerékpántra szerelt gumiabroncs közvetítőeleme. Acéllemezből sajtolt vagy öntött. A kerékagy veszi fel a kerékre ható valamennyi erőhatást (tömegerő, vonóerő, fékerő, dinamikus erőhatások), és továbbítja a tengelyekre. A kerékagyat golyós vagy görgős csapágyazással szereljük a tengelyre. Acélöntvényből vagy kovácsolt acélból úgy készül, hogy a keréktárcsát csavarokkal fel lehessen rá erősíteni.


26. ábra Gumiabroncsozású kerék: 1. gumiabroncs (1A. belső gumitömlő, 1B. külső köpeny, 1C. védőszalag); 2. kerékpánt; 3. keréktárcsa; 4. kerékagy A kerekek felfüggesztése lehet: – kapcsolt, amikor a kerekek merev tengelyen vagy a differenciálművet hordó hídon keresztül közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, az összekötő elem pedig csuklósan, gumirugóknak ütközve vagy réteges lemezrugón keresztül kapcsolódik az alvázhoz; – független, amikor a kétoldali kerekek önállóan, lengőkarokon keresztül, általában hengeres csavarrugós csillapítással kapcsolódnak az alvázhoz. A kerékfék szerkezetét tekintve: – szalagfék; – belsőpofás dobfék; esetleg – tárcsafék lehet. Működtető szerkezete alapján a fékrendszer lehet: – mechanikus, amikor a lábpedál és a fékező elem között végig mechanikus kapcsolat van és – hidraulikus (27. ábra), amikor az energiatovábbítás hidrosztatikusan történik, azaz a fékpedál (1) egy kis dugattyús szivattyút működtet (ezt főfékhengernek (2) nevezzük), amelynek nyomás alatti folyadéka hozza működésbe a fékezőelemeket mozgató fékmunkahengereket (3) vagy más elnevezéssel kerék-fékhengereket.


A kerekes járószerkezetű univerzális traktoroknál a járószerkezet-kialakítás nyomtávolságának (kerék-középsíkok egymástól való távolságának) állítását:

biztosítja

a

kerekek

– a kerekek axiális eltolásával, ha a hajtott féltengely vagy a merev tengely kinyúló vége kellően hosszú és bordázott, így a kerékagy tengelyirányban eltolható és tetszőleges helyen rögzíthető; – a domborúra készített keréktárcsájú kerekek átfordításával; valamint – szabadonfutó kerekeknél a felfüggesztés egészének teleszkópszerű mozgatásával.

27. ábra Hidraulikus működtetésű fékszerkezet: 1. fékpedál; 2. főfékhenger; 3. kerék-fékhenger, 4. fékolaj-tartály; 5. fékpofa; 6. fékdob 1.2.5.2. 2.25.2. Lánctalpas járművek járószerkezetei A lánctalpas erőgépek is kerekeken gördülnek, azonban a kerekek nem közvetlenül a talajon támaszkodnak, hanem a lánctalpon. A lánctalp tulajdonképpen egy végtelenített flexibilis sín a talaj és a kerekek között. A lánctalpas járószerkezet főbb előnyei a kerekes járószerkezettel szemben: – a lánctalp sokkal nagyobb felületen fekszik fel a talajra, mint a kerék, ezért a lánctalpas erőgépek fajlagos talajnyomása jóval kisebb, 0,04–0,05 MPa közötti (ez az érték kétkerék-hajtású kerekes traktoroknál 0,09–0,12 MPa, de négykerék-hajtású ikerkerekes traktoroknál is min. 0,07 MPa); – a nagy felfekvési felület következtében a lánc és a talaj között nagyobb a tapadás, ez jobb kapaszkodási képességet, s ezzel kisebb csúszás mellett nagyobb vonóerőt biztosít az erőgépnek (a lánctalpas járószerkezettel ellátott traktorok 10–20%-kal nagyobb vonóerő kifejtésre képesek, mint a velük azonos tömegű kerekes traktorok); – laza talajon, lápos területen is képes munkát végezni.


Hátrányaik: – a lánctalpak gyorsabban elhasználódnak, mint egy gumiabroncs, főleg homoktalajokon rendkívül intenzív a kopásuk; – a lánctalpak gyártása nagyon drága; – alkalmazási területük jóval szűkebb, főként talajmunkákra korlátozódik. A lánctalpas járószerkezeteket előszeretettel használjuk talajművelő traktorokon, terepjáró és harci járműveken, ill. földmunkagépeken. A lánctalpas járószerkezet részei (28. ábra): – a lánctalp (1); – a lánckerék (2); – a láncfeszítő kerék (3); – a támasztókerekek (4); – a támasztógörgők (5) és – a himbakocsi (6).

28. ábra Rugalmas felfüggesztésű lánctalpas járószerkezet: 1. lánctalp; 2. lánckerék; 3. láncfeszítő kerék; 4. támasztókerék (futógörgő); 5 támasztógörgő; 6. himbakocsi A lánctalp lánctagokból szerelt csuklós, végtelenített lánc. A lánctagokat csapos és tarajos kivitelben készítjük. Csapos kapcsolatnál a lánckerék foga hatol be a lánctag hézagaiba és így viszi előre a láncot, tarajos hajtásnál pedig a lánc befelé nyúló taraja hatol a lánckerék fogaiba. A lánctagok kiképzésük szerint alacsonycsuklós és magas-csuklós megoldásúak lehetnek. Az alacsonycsuklós lánctagok általában egy darabból, öntéssel készülnek, gyártásuk és szerelésük is egyszerű. Hátrányuk, hogy a csuklópántok – kialakításuknál fogva – leérnek a talajra, és ezért nagyobb a kopásuk. Az elkopott lánctagokat a csapokkal együtt kell cserélni. A magascsuklós lánctagok összetettek, több darabból állnak. Gyártásuk költségesebb, de kevésbé kopnak. A lánctagok kopott részei felújíthatók vagy cserélhetők. Egy lánctag két sínből és a hozzájuk erősített kapaszkodótalpból áll. A talprészre még külön is lehet kapaszkodókat csavarozni. A két szomszédos lánctagot a sínek egyik furatába besajtolt persely és az abba helyezett csapszeg köti össze egymással oly módon, hogy a persely az egyik lánctaggal, a csapszeg pedig a másikkal forog együtt. A lánckerék a járószerkezet hajtóeleme. Fogaival a lánctagokba kapaszkodik, és a menetiránynak megfelelően vagy az alsó, vagy a felső ágat húzva viszi előre vagy hátra a gépet. A láncfeszítő kerék – mely rugós-csavaros feszítő szerkezettel rendelkezik – a lánctalp feszítését és vezetését biztosítja. A lánc feszességét a mindenkori üzemviszonyokhoz kell igazítani. Laza, vizenyős talajokon laza lánc, kemény kötött talajokon feszesebb lánc használata célszerű. Emellett a kopásból származó megnyúlást is kompenzálni kell. A támasztókerekek (futógörgők) viselik az erőgép


tömegét, és vezetik a lánctalpat miközben a lánc belső felületén legördülnek. Minél több támasztókerék támasztja alá a traktort, annál egyenletesebb a lánctalp talajnyomása. A támasztógörgők a laza lánctalpág belógását akadályozzák meg. Általában oldalanként két támasztógörgő található. A támasztókerekeknek az alvázhoz való kapcsolódása alapján megkülönböztetünk: – merev-; – félmerev- és – rugalmas felfüggesztésű lánctalpas járószerkezetet. Merev felfüggesztésű lánctalpas járószerkezet esetén a támasztókerekek és az alváz között nincs semmilyen rugalmas elem. Ezeknél a támasztókerekek tengelyei közvetlenül az alvázhoz vannak erősítve. Ez a szerkezeti megoldás nem biztosít sima járást, ezért alkalmazási köre olyan gépekre korlátozódik, amelyek nagyon lassan és viszonylag sík területen mozognak (pl. exkavátorok, daruk). Félmerev felfüggesztésű lánctalpas járószerkezet(29. ábra) esetén oldalanként a támasztókerekek (4) a láncfeszítő kerékkel (3) egy lánckocsiba (6) vannak összefogva. A lánckocsi lánckerék (2) felőli vége csuklósan, az ellenkező vége pedig rugózottan (8) kapcsolódik az alvázhoz. Ezen szerkezeti megoldás következtében a lánckocsik függőleges síkban a csuklópont körül egymástól függetlenül is elmozdulhatnak, lengő mozgást végezhetnek, így javítva a traktor talajhoz való alkalmazkodását. Ugyanakkor a támasztókerekek és a lánckocsi közti merev kapcsolat nem teszi lehetővé a talaj egyenetlenségeihez való maradéktalan alkalmazkodást. Csak viszonylag sík, puha talajon működik kielégítően, kemény talajon már kisebb egyenlőtlenségek is rontják a talaj és a lánc közti kapcsolatot. Ha a traktor akadályra megy fel, először a traktor elülső része megemelkedik, majd a súlypont áthelyeződése után átbillen. Az ilyen típusú felfüggesztéseket elsősorban lassú járású, viszonylag puha talajon dolgozó gépeken célszerű alkalmazni. Mivel a mezőgazdasági traktorok munkája éppen ilyen jellegű, ezért a mezőgazdasági lánctalpas traktorokon ez a felfüggesztés széles körben elterjedt, ezért szokás traktor-járószerkezetnek is nevezni. A rugalmas felfüggesztésű lánctalpas járószerkezetnél (lásd a 28. ábrát) a támasztókerekek egyesével vagy párosával rugalmasan kapcsolódnak az alvázhoz. Ha párosával, akkor a két futógörgő egy himbakocsiba van összefogva és a kocsi tengelye körül elfordulhat. A rugalmas felfüggesztésű járószerkezeteknek a legjobb az alkalmazkodóképessége, ezért nagyobb sebességű lánctalpas járműveken (harckocsikon és szállítótraktorokon) kizárólag ezt alkalmazzuk, de talajművelő traktoroknál is kedvelt. Az ilyen futómű szinte elnyeli a talaj egyenetlenségeit és az akadály leküzdésekor a traktor súlypontja nem emelkedik meg, mint a félmerev vagy a merev felfüggesztésű járószerkezet esetében. A rugalmas felfüggesztés hátránya, hogy a lánctagok többnyire nyitottabbak, és így a talajrészek, a koptató anyagok könnyebben bejutnak a csapszeg és a furat közé.

29. ábra


Félmerev felfüggesztésű lánctalpas járószerkezet: 1. lánctalp; 2. lánckerék; 3. láncfeszítő kerék; 4. támasztókerék (futógörgő); 5 támasztógörgő; 6. lánckocsi; 7. láncfeszítő; 8. keresztrugó 1.2.5.3. 2.25.3. Speciális járószerkezetek A kerekes traktorok adhéziós tulajdonságainak és fajlagos talajnyomásának csökkentésére alkalmazzuk a féllánctalpas járószerkezetet, melynek lehetséges kialakítási módjai a következők: – segédkerekes, melynél a kerekes traktorra a hátsó kerekek elé egy feszítőtengelyt, ennek két végére pedig az első kerekekhez hasonló méretű kerekeket szerelünk, a segédkerékre és a hátsó gumikerékre két gumi hevederből készített és fémkapaszkodókkal összefogott láncot vagy gumiláncot feszítünk (30. a, ábra); – lánckerekes, melynél a traktor hátsó járókerekeinek helyére nagyméretű lánckerekeket, a hátsó tengely elé vagy mögé pedig egy láncfeszítő kereket szerelünk és a két kerékre félmerev láncot húzunk fel (ez a félmerev lánc nem tud teljesen kiegyenesedni, a talajjal érintkező része mintegy 5–6 m sugarú körívet alkot) (30. b, ábra); – támasztókerekes, melynél a kerekes traktor hátsó kerekeinek helyére lánckereket, a lánckerék alá két láncfeszítő kereket és két támasztókereket szerelünk (30. c, ábra). (a láncfeszítő- és támasztókerekeket tartó öntvény a hátsó tengely körül előfordulhat, így a lánc alkalmazkodni tud a terep egyenetlenségeihez). A féllánctalpas traktor kormányzása továbbra is az első kerekek elfordításával történik.

30. ábra Féllánctalpas traktorok: a) segédkerekes; b) lánckerekes; c) támasztókerekes A lánctalpas és a kerekes járószerkezet előnyeit egyesíti a gumihevederes járószerkezet(31. ábra), melynél az acélláncot kívül erősen bordázott, belül tarajos kiképzésű vászon vagy acélbetétes végtelenített gumiheveder (1) helyettesíti. Jellemzője a nagy vonóerő és a nagyon alacsony talajnyomás. További előnye, hogy a gumihevederes járószerkezettel szilárd burkolatú úton is lehet közlekedni.


31. ábra Gumihevederes járószerkezet: 1. végtelenített gumiheveder; 2. hajtókerék; 3. feszítőkerék; 4. támasztókerék (futógörgő); 5 himbakocsi.

1.2.6. 2.26. Kormányszerkezetek 1.2.6.1. 2.26.1. Kormányzási módok A kerekes járművek irányítása, kormányzása (a kormányszerkezet működtetésén keresztül) a mellső és/vagy a hátsó kerekek elfordításával valósítható meg. A kerekek elfordítása különböző módon történhet, mely alapján az alábbi kormányzási módokról beszélhetünk: – forgózsámolyos kormányzás; – tengelycsonk kormányzás; – törzskormányzás; – hajtáskormányzás. Forgózsámolyos kormányzásnál (32. a, ábra) a kormányszerkezet az egész első járószerkezetet az alvázhoz képest függőleges tengely körül fordítja el. Ezt a kormányzási módot ma már csak a kéttengelyes pótkocsikon alkalmazzuk, ahol kormányzáskor a vonórúddal együtt az egész első tengely – mely forgózsámolyon keresztül kapcsolódik az alvázához – elfordul. A tengelycsonk kormányzás a leggyakrabban alkalmazott kormányzási mód, melynél kanyarban csak a tengelycsonkok fordulnak el a kormányzott kerekekkel. A kormányzott kerekek felfüggesztésének az a jellegzetessége, hogy a kerekek az alvázhoz képest, egy rövid tengelycsonkkal együtt fordulnak el, az azonos tengelyen lévő kormányzott kerekek együttfordulását pedig egy trapéz alakzatú rudazat biztosítja. Az egy 52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tengelyen lévő kerekek kanyarodás közben különböző hosszúságú utat tesznek meg. A csúszás nélküli gördülés biztosítása érdekében szükséges, hogy a belső kerék elfordítási szöge nagyobb legyen, mint a külsőé, tehát a két kerék síkja forduláskor nem maradhat párhuzamos. Az elfordított kormányzott kerekek tengelycsonkjai meghosszabbításainak a merev tengely meghosszabbításában kell egymást metszeni. Ebben az esetben az első és a hátsó kerekek által befutott körpályák középpontja közös. A tengelycsonk kormányzás mellső-, (32. b, ábra), hátsó-, és négykerék (32. c, és d, ábra) kormányzás lehet. A gépjárműveken a mellső tengelycsonk kormányzás a leggyakoribb, a hagyományos építésű traktorokra is ez a megoldás a jellemző. A hátsó tengelycsonk kormányzást többcélú mezőgazdasági gépeken (pl. arató-cséplőgépeken) és targoncákon alkalmazzuk. Előnyük, hogy könnyebben és kisebb helyen lehet velük fordulni. A négykerék tengelycsonk kormányzás speciális terepjáró gépeken fordul elő, és a trak építésű univerzális traktorokra jellemző. Kormányzáskor az első- és a hátsó tengelyen lévő kerekek egyidejűleg elfordíthatók (lásd a 32. c, és d, ábrát): – azonos irányba (ez az állapot a traktor oldalazó mozgását teszi lehetővé, amire pl. a sorok jó megközelítése érdekében, valamint lejtős területen, a rétegvonal menti munkában lehet szükség, a lefele csúszás ellensúlyozására); – ellentétes irányba (ekkor a legkisebb a traktor fordulási sugara, ugyanakkor az azonos oldali kerekek egymás nyomában járnak kanyarban is). A négykerék tengelycsonk kormányzású traktorok általában mellső tengelycsonk kormányzási üzemmódban is működtethetők (a hátsó kerekeket működtető kormánymechanizmus kikapcsolásával, a kerekek alaphelyzetében). A törzskormányzás egyes mezőgazdasági traktorokra és az erdészeti speciális gépekre általánosan jellemző megoldás (32. e, ábra). Ezeknél a traktoroknál kormányzáskor az első- és a hátsó alvázat fordítjuk el egymáshoz képest a darázsderék függőleges tengelye körül. A nagy terhelés és a nagy méretek miatt a kormányzás itt csak hidraulikus kormányszerkezettel valósítható meg.




32. ábra Kormányzási módok: a) forgózsámolyos kormányzás; b) mellső tengelycsonk kormányzás; c) négykerék tengelycsonk kormányzás azonos irányba; d) négykerék tengelycsonk kormányzás ellentétes irányba; e) törzskormányzás; f) hajtáskormányzás Hajtáskormányzáskor a kerekek tengelye a vázszerkezethez képest nem fordul el, az energiaátviteli rendszer – ami ilyenkor általában hidrosztatikus – azonban lehetőséget ad az egyik, ill. a másik oldali kerekek különböző fordulatszámú járatására. Ekkor az egyik, ill. a másik oldal kerekeinek kerületi sebessége különböző lesz, minek eredményeképpen a traktor elfordul a kisebb sebességű oldal irányába (32. f, ábra). Hajtáskormányzásnak minősül a lánctalpas traktorok kormányzása is. A kormányzott kerekek kormánykerékkel szinkronban lévő elfordulását a kormányszerkezetek biztosítják. Ezek lehetnek: mechanikus, hidromechanikus vagy szervo és hidraulikus működtetésűek. 1.2.6.2. 2.26.2. Mechanikus működtetésű kormányszerkezetek Mechanikus működtetésű kormányszerkezet esetén a kerekek elfordítását kézi erővel, mechanikus áttételeken keresztül végezzük. A mechanikus működtetésű kormányszer-kezet (33. ábra) részei: – a kormánykerék (1); – a kormányoszlop (2); – a kormánymű (3) és – a kormányrudazat (4). A kormánykereket a kormányoszlop köti össze a kormányművel. A kormánykerék fémből vagy műanyagból készült küllős kerék. A kormányoszlop, amely egyenes vagy csuklós tengely lehet, a kormánykerék forgó mozgását adja át a kormányműnek. A kormánymű – mely a kormánykerék forgó mozgását egyenes vonalú vagy lengő mozgássá alakítja át – fogasléces-, globoidcsigás- és csavarorsós kormánymű lehet. A fogasléces kormánymű egyszerű szerkezet, a legelterjedtebben alkalmazott megoldás. A kormányoszlopon lévő homlokfogaskerék fogasléccel kapcsolódik. A kormánykereket forgatva a hajtó fogaskerék forgó mozgása következtében a fogasléc tengelyirányban elmozdul, és a kormányrudazat közvetítésével elfordítja a kerekeket. A fogasléces kormánymű közvetlen áttételű, könnyen tér vissza alaphelyzetébe és lapos kivitele következtében kicsi a helyszükséglete. A globoidcsigás kormánymű kormányműházához globoidcsiga és görgő kapcsolódik. A globoidcsiga a kormányoszlophoz, a görgő pedig a lengőkarhoz rögzített. A kormánykereket elforgatva a globoidcsiga elfordulásának következtében a görgő lefordulva a csiga menetein elfordítja a lengőkart, a lengőkar elfordulásakor elmozduló kormánykar pedig működésbe hozza a kormányrudazatot, a kerekek elfordulnak.


33. ábra Mechanikus működtetésű kormányszerkezet: 1. kormánykerék; 2. kormányoszlop; 3. csigás kormánymű; 4. kormányrudazat (4A. kormánykar, 4B. kormánytoló rúd, 4C. irányítókar, 4D. trapézkar, 4E. trapézrúd); 5. mellsőtengely; 6. tengelycsonk A csavarorsós kormányműnél a kormányoszlop végén csavarorsót, azon pedig un. kormányanyát találunk. A súrlódás csökkentésére gyakran golyósort helyezünk el a csavarorsó és az anya közé, minek következtében nagyon könnyű a kormányzás, de kicsi a stabilitás (kitérített helyzetből kicsi a visszatérési hajlama egyenes irányú haladáskor). A kormányanyához emelőkaros csuklós fogasív, mint kormánykar csatlakozik. A kormánykerék elfordításakor elmozdul a kormánykar, amely működésbe hozza a kormányrudazatot. A kormányrudazat (lásd a 33. ábrát) a kormánykarból (4A), a kormánytoló rúdból (4B), az irányítókarból (4C), a trapézkarokból (4D) és a trapézrúdból (4E) áll. A kormánykar lengő mozgásából adódó egyenes vonalú mozgást a kormánytoló rúd viszi át az irányítókarra. Az irányítókar fordítja el az egyik oldali tengelycsonkot. A trapézkarok a tengelycsonkok függőcsapjához kapcsolódnak. A trapézrúd köti össze a kétoldali trapézkarokat. A kormánytrapézt a mellső tengely, a trapézrúd és a trapézkarok alkotják. A kormánytrapéz teszi lehetővé, hogy kormányzáskor az irányítókar segítségével csak az egyik kereket fordítsuk el, ugyanis a trapézrúd réven a másik kerék is a szükséges mértékben elfordul. A trapézkarok megfelelő geometriája biztosítja, hogy a belső kerék kisebb, a külső nagyobb ívben gördül forduláskor (a helyes beállítást a trapézrúd állíthatósága teszi lehetővé). A kormánymű a gépjármű alvázához rögzített, és mivel a mellső tengely rugózott, helyzete változik, ezért a rudazat elemei között gömbcsuklókat találunk. A gömbcsuklók kifogástalan állapota a jó iránytartás és a könnyű kormányozhatóság egyik feltétele. További feltétel a kormánytrapéz helyes geometriája. 1.2.6.3. 2.26.3. Hidromechanikus működtetésű kormányszerkezetek A mechanikus működtetésű kormányszerkezetek esetében a kormánykerék elfordulási erőszükséglete meghatározó mértékben a kormányozott kerekekre jutó tömegerőtől függ. Az elfordítás erőszükséglete nem lehet túlságosan nagy, ennek maximális értékét szabvány határozza meg. Nagyobb erőgépeknél a kormányzott kerekek nagy terhelése nehézzé, fárasztóvá teszi a kézi erővel történő kormányzást. Napjainkban a nagy 57 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

motorteljesítményű traktorok vagy növelt vonóerővel, vagy növelt haladási sebességgel érik el a nagyobb területteljesítményt. A nagy vonóerő összkerék-hajtású, úgynevezett orrnehéz traktorokkal érhető el. Ezeken a kormányzott kerekekre jut a traktorsúly tekintélyes része. A munkasebesség-növelést inkább a hagyományos építésű univerzális traktoroknál alkalmazzuk. Bármelyik utat választjuk is, felvetődik az igény, hogy a traktorvezető munkáját könnyíteni kell, a növelt vonóerejű traktorokon a nehéz kormánykezelés miatt, a növelt sebességű traktorokon a gyorsabb kormányozhatóság miatt. Ez az oka annak, hogy ma már a traktorok zömén hidraulikus rásegítés, az úgynevezett hidromechanikus vagy szervo működtetésű kormányszerkezet könnyíti a traktorvezető munkáját. A szervokormányok szinte teljesen tehermentesítik a vezetőt, mivel a kerekek elfordítását nagynyomású munkafolyadékkal táplált hidraulikus munkahenger végzi. A kormánykeréken lényegében csak a hidraulikus rendszer vezérléséhez szükséges erőt kell kifejteni. A szervo működtetésű kormányszerkezeteknél (34. ábra) megvan a folyamatos mechanikus kapcsolat a kormánykerék (1) és a kormányzott kerekek között, de a működtetést hidraulikus rendszer segíti. A hidraulikus rendszer tolattyús útváltója (7) a kormányoszlopba (2) épül, hidraulikus munkahengere (8) pedig az alváz és a kormánymű (3) közé (tömbrendszerű szervokormány) vagy az alváz és a trapézkar (4D) közé (osztott rendszerű szervokormány). Az útszelep tolattyúját a kormánykerék vezérli, de a beépítés olyan, hogy visszavezetéses szabályozás valósul meg a kormánykerék és a kormányzott kerekek közötti kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy mindaddig, míg a kormánykerék forog, a tolattyú valamelyik irányban nyit, és a munkahengert mozgatja. Mikor a kormánykerék megáll, a kormányzott kerekek mechanikus kapcsolaton keresztüli visszahatásának következtében a tolattyú rögtön semleges helyzetbe kerül vissza. Ilyenmód a munkahenger hidraulikus ereje csak a kormánykerék forgatásának időszaka alatt hat. Meghibásodott hidraulika esetén a kormánykerék forgatásának első rövid szakaszában a tolattyú valamelyik szélső helyzetében felütközik, majd ezt követően a rendszer tisztán mechanikusként működik tovább, ilyenkor azonban a traktorosnak jóval nagyobb erőt kell kifejtenie a kormányzás során.

34. ábra Szervo működtetésű kormányszerkezet: 1. kormánykerék; 2. kormányoszlop; 3. csigás kormánymű; 4. kormányrudazat (4A. kormánykar, 4B. kormánytoló rúd, 4C. irányítókar, 4D. trapézkar, 4E. trapézrúd); 5. hidraulika-tartály; 6. hidroszivattyú; 7. tolattyús útváltó; 8. hidraulikus munkahenger 1.2.6.4. 2.26.4. Hidraulikus működtetésű kormányszerkezetek A hidraulikus működtetésű kormányszerkezeteknél nincs mechanikus kapcsolat a kormánykerék és a kormányzott kerekek között, ezért: 58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a hidraulikus munkahenger csak az alváz és a trapézkar közé építhető; valamint – a visszavezetéses szabályozást is hidraulikusan kell megoldani. Utóbbi miatt a hidraulikus rendszer bonyolultabb, a visszavezetéses szabályozást megvalósító olyan szerkezeti elemet is tartalmaz, amely igény szerint szivattyúként vagy motorként működtethető, és amelyen mindig keresztül áramlik a munkahengert működtető olaj. Erre a célra leginkább a bolygódugattyús- vagy orbit rendszerű energiaátalakítók felelnek meg. Attól függően, hogy az orbit gép bolygódugattyúja egy útszelep tolattyúján keresztül, vagy közvetlenül kapcsolódik a kormánykerék oszlopához: – vezérlőtolattyús- és – irányítószivattyús hidraulikus működtetésű kormányszerkezeteket különböztetünk meg. Mindkét megoldásnál az orbit gép motorként működik akkor, amikor a kormányzás tart, azaz a kormánykerék forog, és a szivattyú olajat szállít. A kormánykerék forgatásának megszűntekor: – a vezérlőtolattyús megoldásnál az orbit gép bolygódugattyúja közvetlenül (mechanikus elemeken keresztül) hat vissza az útszelep tolattyújára, és állítja semleges helyzetbe; – az irányítószivattyús megoldásnál pedig az útszelep hidraulikus működtetésű, olyan megoldással, hogy egyikegyik oldala a működtető nyomást az orbit gép egyik-egyik oldaláról kapja, így a kormánykerék mozgatásának megszűntekor beálló nyomásváltozások állítják az útszelepet semleges helyzetbe. Amikor a szivattyú nem szállít olajat (pl. meghibásodik), az orbit gép – a kormánykerék forgatásának következtében – szivattyúként működik és olajat szállít a munkahengerbe, tehát ilyenkor is – bár nagyobb kormányerő kifejtése árán – biztosítja a traktor kormányzását.

1.2.7. 2.27. Speciális tartozékok Az erőgépek speciális tartozékai biztonsági-, ergonómiai-, közlekedésrendészeti- stb. előírások teljesítését hivatottak biztosítani. Ilyen tartozékok a védőkeret, a vezetőfülke, a kezelőhely, a vezetőülés, a vezérlő elemek, a különböző villamos szerelvények (a forgalmi elektromos jelző- és világító berendezések, az ellenőrző műszerek), a burkolatok stb.

1.3. 2.3. Erdészeti erőgépek üzemeltetése 1.3.1. 2.31. Erdészeti erőgépek üzemeltetési viszonyai Az erdészeti erőgépek feladata, hogy: – a kívánt üzemi sebesség mellett biztosítsák a munkagép működéséhez szükséges vonóerőt; – biztosítsák a TLT és a hidraulikus berendezések teljesítményigényét. Az üzemeltetés szemszögéből az erőgép-motor jellemzői közül a fordulatszám, a teljesítmény, a nyomaték és a hajtóanyag-fogyasztás érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. A köztük fennálló összefüggések a „Dízelmotorok üzemeltetése” című pont szerintiek. Az erőgépek motorjai – amelyek általában dízelmotorok – fordulatszám-szabályozóval (regulátorral) szabályozottak. A regulátor a motor fordulatszámát egy meghatározott névleges fordulatszám (nn) és a maximális fordulatszám (nmax) között tartja. Emelkedő fordulatszámnál a regulátor a motor névleges fordulatszámán lép működésbe, csökkenti a tüzelőanyag adagolást, és ennek hatására – amíg a fordulatszám nmax értékig növekszik – a motor hasznos teljesítménye a névlegesről közel lineárisan 0-ra csökken. A regulátort gyárilag általában úgy állítják be, hogy a névleges fordulatszám a motor minimális fajlagos hajtóanyag-fogyasztásához tartozó fordulatszám közelébe essen, kissé azt meghaladva. A traktormotort úgy kell üzemeltetni, hogy tartós üzem esetén az összes teljesítmény-igény (P) a motor névleges teljesítményének (Pn) 75–85%-át eméssze fel, azaz a terhelési viszony:


A teljesítménytartalék azért szükséges, hogy az üzemeltetés során fellépő teljesítménycsúcsok miatt ne következzen be a motor lefulladása. A névleges teljesítménynél alacsonyabb üzemi teljesítményt a névleges fordulatszámnál nagyobb üzemi fordulatszámon nyerjük, a regulátor által szabályozott szakaszban. A korszerű motorokat univerzális regulátorral szereljük, amely a gázkar állásától függően állítja a regulált szakasz helyét. Ezzel elérhető, hogy: – a motor névleges teljesítményigényénél számottevően kisebb teljesítményigény esetén a motor alkalmi terhelési viszonya kedvező értékű legyen; – a fajlagos hajtóanyag-fogyasztás kisebb lesz; – a regulált motorüzem esetén is (ha az nem maximális gázkar-álláshoz tartozik) lehetőség van a sebesség gázkarral történő szabályozására. A motor fordulatszámával arányos fordulatszámú TLT-vel üzemeltetett munkagépek esetén az univerzális regulátor előnyei nem használhatók ki, mert az ilyen munkagépek optimális fordulatszámát általában a motor névleges fordulatszáma közelében biztosítja a teljesítményleadó tengely.

1.3.2. 2.32. Erőgépek stabilitása 1.3.2.1. 2.32.1. Súlypont-meghatározás A traktor súlypontjának helyzete lényegesen befolyásolja a gép stabilitását. A traktor felbillenése ugyanis mindaddig nem következik be, amíg a súlypont függőleges irányú vetülete a mellső tengelycsap vetülete és a hátsó kerekek talajjal érintkező pontjai által meghatározott háromszögön belül marad. A súlypont helyzetének ismeretében határozhatók meg a statikus stabilitási határszögek. A traktor súlypontjának térbeli helyzete három koordinátával írható le, amelyek (35. ábra): – a hosszirányú koordináta (x): a súlypont vízszintes távolsága a hátsó kerekek tengelyétől; – a keresztirányú koordináta (y): a súlypont távolsága a traktor hossztengelyétől; – a függőleges koordináta (z): a súlypont függőleges távolsága a vízszintes támasztósíktól.


35. ábra A traktor vízszintes támasztósíkon: a) hátulnézet; b) oldalnézet A hosszirányú koordináta(x): a vízszintes támasztósíkon álló traktor mellső kerekének tengelyére felírt nyomatéki egyenletből számítható: G · (L – x) – H · L = 0, amelyből:

ahol: G: a traktor önsúlya, L: a tengelytáv, H: a hátsó tengelyterhelés. A keresztirányú koordináta(y) a vízszintes támasztósíkon álló traktor egyik oldali kerekeinek támasztósíkkal érintkező pontjára felírt nyomatéki egyenletből számítható:

amelyből:

ahol: bn: a traktor nyomtávolsága, J: a jobboldali kerékterhelés. A függőleges koordináta(z) az ε hajlásszögű lejtőn álló traktor (36. ábra) mellső kerekeinek tengelyére felírt nyomatéki egyenletből számítható: (L – x) · G · cos ε +(z – r e ) · G · sin ε – L · H ε · cosε – (r h – r e ) · H ε · sin ε = 0, amelyből:

ahol: Hε : az ε hajlásszögű lejtőn álló traktor hátsó tengelyterhelése, 61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

r h: a traktor hátsó kerekének sugara, r e: a traktor első kerekének sugara.

36. ábra A traktor ε hajlásszögű lejtőn. 1.3.2.2. 2.32.2. Terheletlen traktor stabilitási jellemzői A traktor borulása hossz- és keresztirányban képzelhető el, ennek megfelelően a hosszirányú- és a keresztirányú stabilitás határszögei definiálhatók. Hosszirányban a traktor hátra és előre borulhat. A hátraborulás akkor következik be, ha a súlypont függőleges irányú vetülete a hátsó kerekek talppontjai által meghatározott egyenesen kívül kerül. Ennek megfelelően a hátraborulás határhelyzete, azaz a hosszirányú stabilitás határszöge hátraboruláskor:

Hasonló gondolatmenettel értelmezhető az előreborulás határhelyzete is (a hosszirányú stabilitás határszöge előreboruláskor):

A keresztirányú borulás akkor következik be, ha a súlypont függőleges vetülete kívül kerül a mellső tengelycsap vetülete és valamelyik oldali hátsókerék talppontja által meghatározott egyenesen. A traktor keresztirányú borulásának határhelyzete akkor a legkisebb értékű, ha billenéskor a súlypont a keresztirányhoz képest γ szöggel előremutató síkban mozog (37. ábra). Az ábra jelöléseivel a keresztirányú stabilitás határhelyzetei jobbra-, ill. balra boruláskor: 62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

ahol: m1 = p · sinγ1, m 2 = p · sin(γ + γ2),

γ1 = γ – γ2.

37. ábra A keresztirányú stabilitás határ helyzetei jobbra, ill. balra 63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

boruláskor 1.3.2.3. 2.32.3. Terhelt traktor stabilitási jellemzői Üzem közben a traktor stabilitását a traktorra átadódó külső erők (vonóerő, függesztett-, félig függesztett- vagy rászerelt gép súlya) is befolyásolja. Általános esetben a traktor terhelése a 38. ábra szerinti. A külső terhelések alapvetően a hosszirányú stabilitást befolyásolják. A traktor – a külső terhelések, ill. az emelkedő hatására – a hátsó kerekei talppontjait összekötő egyenes körül billenhet el. A kritikus helyzetben a billenő nyomaték (Mb) és a stabilizáló nyomaték (Ms) egymással egyenlő, majd Mb > Ms esetén a traktor felbillen.

38. ábra A terhelt traktorra ható erők A nyomatékok: M b = h · (F + F f · sinε) + k · F f · cosε + z · G · sinε + r h · w · G · cosε, M s = x · G · cosε. A gyakorlatban az Mb = Ms feltételnek megfelelő helyzet már nem engedhető meg, mert ekkor a mellső tengelyre ható terhelés 0, ami mellett a traktor kormányozhatatlan. Kívánatos ezért, hogy a nyomatékviszony:

Ebből a feltételből kiindulva meghatározható az adott külső terhelések mellett megengedett legnagyobb emelkedési szög, ill. az adott emelkedési szög mellett megengedhető külső terhelések nagysága.

1.3.3. 2.33. Erőgépek teljesítménymegoszlása 1.3.3.1. 2.33.1. Teljesítményfajták


Az erőgép motor által leadott teljesítmény (P) felosztható (39. ábra) hasznosteljesítményre (Ph) és teljesítményveszteségekre (Pv), azaz: P=Ph +Pv. A hasznos teljesítmény fedezi: – a munkagép vontatási teljesítményigényét (Phv); – a munkagép hajtási teljesítményigényét (Pht) és – a traktor hidraulikus teljesítményigényét (Phh).

39. ábra Az erőgép-teljesítmény megoszlása A fenti teljesítmények – a gépcsoport kialakításától és jellegétől függően – előfordulhatnak együttesen vagy külön-külön. A teljesítményveszteségek: – áttételi (Pvá) és – terepveszteségként (Pvt) jelentkeznek. A veszteségek egy részére az üzemeltető nem tud befolyást gyakorolni, azokat mint adottságokat kell elfogadni, másrészüket azonban befolyásolni (csökkenteni) lehet. A veszteségek csökkentése fontos feladat, mert az erőgép üzemeltetése ezáltal gazdaságosabbá válik. Ahhoz azonban, hogy az üzemeltető a veszteségek alakulását befolyásolni tudja, ismernie kell azok helyét és keletkezésük okait. 1.3.3.2. 2.33.2. Hasznos teljesítmények A hasznos teljesítmény: 65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a vontatási teljesítményigényből; – a hajtási teljesítményigényből és – a hidraulikus teljesítményigényből tevődik össze. A munkagép vontatási teljesítményigénye(Phv) a vonóerő (F) és a haladási sebesség (v) ismeretében számítható: P h v = F · v. A vonóerőigényt általánosságban, a munkagép jellegétől függően több tényező befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak az alábbiak: – a vontatmány (munkagép és rakomány) tömege; – a vontatmány gördülési ellenállási tényezője; – a pálya emelkedési szöge; – a művelés mélysége; – a művelés szélessége; – a fajlagos talajellenállás; – a haladási sebesség. A tényleges vonóerőigény meghatározása egy-egy konkrét esetre vonatkozóan, a szóban forgó munkagépnél ténylegesen jelentkező befolyásoló tényezők figyelembevételével történhet. A munkagép hajtási teljesítményigénye (Pht) attól függ, hogy milyen szerkezeti részeket hajtunk meg a munkagépen. Meghatározása csak egy-egy konkrét esetben lehetséges. Minden munkagépnél felbontható azonban a hajtási teljesítmény két összetevőre: – üresjárati- és – hasznos munkavégzéskori teljesítményigényre. Az üresjárati teljesítményigény a szerkezet kialakításától és az üresjárati fordulatszámtól, a hasznos munkavégzéskori teljesítményigény pedig a szerkezet terhelésétől és az üzemi fordulatszámtól függ. Az erőgép hidraulikus teljesítményigénye(Phh) az erőgépen előforduló hidraulikus berendezések (pl. hidrosztatikus kormányzás, hidrosztatikus függesztőberendezés) működtetéséhez szükséges. A mindenkori hidraulikus teljesítményigény (Phh) attól függ, milyen berendezések működnek egyszerre. Csak hidrosztatikus elemek működésekor – ez a gyakoribb – a teljesítményigény:

ahol: q: a hidraulikus szivattyú folyadékszállítása, p: a hidraulikus rendszer nyomása, ηsz: a hidraulikus szivattyú hatásfoka.

1.3.4. 2.33.3. Teljesítményveszteségek 66 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A teljesítményveszteségek: – áttételi teljesítményveszteségek és – terepveszteségek lehetnek. Az erőgép teljesítményét a járószerkezetre, a teljesítményleadó tengelyre és a hidraulikus szivattyú tengelyére energiaátviteli szerkezet viszi át, melyen áttételi teljesítményveszteségek keletkeznek, mivel az energiaátviteli szerkezet elemein a továbbított teljesítmény egy része hővé alakul, és a hasznos felhasználás számára elvész. Az energiaátviteli szerkezet állhat mechanikus elemekből, hidraulikus elemekből, ill. a kettő kombinációjából. A mechanikus elemek (fogaskerékhajtások, lánchajtások, csapágyak, tengelykapcsolók) közül a fogaskerék- és a lánchajtások vesztesége a meghatározó, az egyéb helyeken keletkező veszteségek elhanyagolhatók. A jelenleg használatos mechanikus és hidraulikus szerkezetek átlagos áttételi hatásfokai a következők:

– homlok-fogaskerekes hajtás:

0,975;

– kúpfogaskerekes hajtás:

0,965;

– csavarkerekes hajtás:

0,800;

– lánchajtás:

0,945;

– hidrodinamikus tengelykapcsoló:

i (azaz a turbina és a szivattyú fordulatszámának hányadosa);

– hidrodinamikus nyomatékváltó:

K · i, ahol K: a turbina és a szivattyú nyomatékának viszonya;

– hidrosztatikus erőátvitel:

0,80–0,92, az egybeépített elemek számától függően.

Az energiaátviteli szerkezet összhatásfoka (ηá) az áttételben szereplő elemek hatásfokainak (ηái) szorzatával egyenlő: ηá = ηá1 · ηá2 ······ ηán. Egy-egy konkrét esetre vonatkozóan definiálható: – a járószerkezet-hajtás hatásfoka (ηáj), – a TLT-hajtás-hatásfoka (ηát) és – a hidraulikusszivattyú-hajtás hatásfoka (ηáh). A motor üzemi teljesítménye a három teljesítményt igénylő helynek megfelelően szétbontható, azaz: P=Pk +Pt +Ph, ahol: Pk: a motor üzemi teljesítményének a járószerkezet felé továbbított része, P t: a motor üzemi teljesítményének a TLT felé továbbított része, P h: a motor üzemi teljesítményének a hidraulikus szivattyú felé továbbított része. Ennek megfelelően az áttételi teljesítmény-veszteségek (Pvá): P vá = P váj + P vát + P váh = (1 – η áj ) · P k + (1 – η át ) · P t + (1 – η áh ) · P h ,


ahol: Pváj: a járószerkezet-hajtás áttételi teljesítményvesztesége, P vát: a TLT-hajtás áttételi teljesítményvesztesége, P váh: a hidraulikus szivattyú-hajtás áttételi teljesítményvesztesége. A terepveszteségek (Pvt) sebesség- és vonóerő-csökkenés miatt adódhatnak. A sebességcsökkenés következménye a csúszási- (Pvtδ), a vonóerő-csökkenésé az önvontatási teljesítményveszteség (Pvtö), azaz: P vt = P vtδ + P vtö . A csúszási teljesítményveszteség a hajtókerekek csúszása (szlipje) miatt következik be. A hajtókerék csúszása létrejön, mert a kerék talppontja a talajhoz képest mindaddig elmozdul, míg az üres forgás előidézte vízszintes talajtömörítés hatására létrejött talaj-reakcióerő a kerék kerületi erejével egyensúlyt nem tart. A kerékcsúszás miatt a kerék talppontja a haladási iránnyal ellentétesen mozdul el, s a gép egy kerékfordulat alatt kisebb utat tesz meg, mint tiszta gördüléskor, ill. a gép haladási sebessége kisebb lesz, mint a hajtókerék kerületi sebessége. Az önvontatási teljesítményveszteség az a teljesítmény, amit a traktor a saját tömegének mozgatásához használ fel. 1.3.4.1. 2.33.4. Hatásfokok A gépcsoportokat úgy kell kialakítani, hogy a traktor és a munkagép között energetikailag összhang alakuljon ki. Ez azt jelenti, hogy a teljesítményigények feleljenek meg a rendelkezésre álló hasznos erőgépteljesítménynek. Kedvezőtlen az a helyzet, ha a traktor teljesítménye kihasználatlan, vagy ha az összteljesítményigény túlterheli az erőgépet. Összességében a motor által leadott teljesítmény a következők szerint oszlik meg: P = P h + P v = P hv +P ht + P hh + P váj + P vát + P váh + P vtδ +P vtö . A traktor üzemi hatásfoka (ηü) a hasznos teljesítmény és a motor által leadott teljesítmény viszonya:

a vontatási hatásfoka (ηv) pedig a hasznos vontatási teljesítmény és a motor által leadott teljesítmény járószerkezet felé továbbított részének a viszonya:

1.3.5. 2.34. Erőgép vontatási feltételei A vontatást végző erőgép üzemeltetési paramétereinek üzem közbeni változásáról a traktor vontatási jelleggörbéi (40. ábra) adnak tájékoztatást. A jelleggörbék a traktor által kifejtett vonóerő (F) függvényében mutatják a traktor vontatáskori sebességét (v), vontatási teljesítményét (Phv), tüzelőanyag-fogyasztását (B), fajlagos tüzelőanyag-fogyasztását (b) és szlipjét (δ). A vonóerő létrejöttében, azaz a vontatási állapot kialakulásában szerepe van: – a motor teljesítményének, amelyből következően (figyelembe véve a különböző teljesítmény-felhasználási helyek teljesítményigényét, valamint a motor és a járószerkezet közötti áttételi teljesítményveszteségeket) a hajtott kerekeken Fk nagyságú kerületi erő tud kialakulni; valamint 68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

40. ábra A traktor vontatási jelleggörbéi. – a talaj és a járószerkezet kapcsolatának, ugyanis ez a kapcsolat Fa értékű adhéziós erőt, mint reakcióerőt tud biztosítani a kerületi erővel szemben. Vontatáskor a traktornak létre kell hozni a hasznos vonóerőt (F) és az önvontatáshoz szükséges vonóerőt (Fö), amely a gördülési-, emelkedési- és gyorsítási ellenállásból tevődhet össze, azaz: F ö = m · (w · g · cos ε + g · sin ε + a), ahol: m: a traktor tömege, w: a gördülési ellenállási tényező, ε: az emelkedő szöge, a: a gyorsulás. Az eredő vonóerő tehát ezek összege, azaz: 69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Fe =F+Fö. A talaj és a járószerkezet kapcsolatában keletkező adhéziós erő az adhéziós tényező (μ a) és az adhéziós tömeg, azaz a hajtott kerekek tengelyére eső traktortömeg (ma) függvénye, azaz: F a = μ a · ma · g. Vontatás akkor következhet be, ha egyidejűleg fennáll az, hogy: – a kerületi erő (Fk) nagyobb, vagy határesetben egyenlő az eredő vonóerővel (Fe), valamint – a kerületi erő kisebb, vagy határesetben egyenlő az adhéziós erővel (Fa). Ennek megfelelően a kialakuló üzemállapotok a következők lehetnek: – a traktor vontat, ha: Fe ≤Fk ≤Fa, – a hajtott kerekek megcsúsznak, ha: F e ≤ F k > F a és – a motor lefullad, ha: Fe >Fk ≤Fa.

1.4. 2.4. Erőgép-járószerkezet és talaj kapcsolata 1.4.1. 2.41. Járószerkezet és talaj kapcsolatát befolyásoló tényezők Az egyes gépi műveletek végzése során az erőgépek járószerkezete kölcsönhatásba kerül a talajjal. A járószerkezet típusától és terhelésétől függően erőt fejt ki a talajfelszín egy darabjára és azt minden esetben deformálja. A deformáció mértéke azonban nagymértékben függ a talaj pillanatnyi állapotától, elsősorban a nedvességtartalomtól, a porozitástól és kisebb mértékben a talaj típusától. Erdőtalajok esetén a talajfelszín fedettsége (lomb, kisebb gallyak) lényegesen befolyásolja a terhelés átadását a talajra.

1.4.2. 2.42. Talajok mechanikai viselkedése A talajok mechanikai viselkedése alatt azt értjük, hogy egy adott erőhatásra (nyomóerő, nyíróerő) a talaj milyen és mekkora deformációval válaszol. A mechanikai viselkedést alapvetően a szemcseösszetétel, a szerves anyagok hányada és a nedvességtartalom határozza meg. Hatással van még a térfogati sűrűség (tömörség) és a természetes ülepedés időtartama, amely kohéziós kapcsolatot hoz létre a szemcsék között. A talaj alapvetően ásványi anyagokból és szerves anyagokból áll. A szerves anyag általában nem több 1–4%nál, erdőtalajokon azonban a felszíni réteg nagyobb mértékben feldúsulhat. Ez a réteg nálunk ritkán haladja meg az 5–6 cm-t. Az ásványi anyagok finom szemcsék formájában vannak jelen, a szemcsék alakja lehet fonalszerű, lapkás (korong) vagy a kockához közelálló formájú. A szemcsék mérete a néhány tized millimétertől a nanométer tartományig terjed. A nedvességtartalom hatása döntően függ a talajok szemcseméretétől, s ezen keresztül a fajlagos felülettől. A legkisebb fajlagos felülettel a homokos talajok rendelkeznek (30–40 m2/g), míg az agyagos talajok fajlagos felülete igen nagy lehet (150–200 m2/g). Minél nagyobb a fajlagos felület, az adott vízmennyiség annál vékonyabb rétegű lesz a szemcsék felületén, a talaj annál szárazabbnak tűnik. A tipikus talajféleségek szemcseeloszlási görbéit összeggyakorisági hálón a 41. ábra mutatja. Az alkalmazott valószínűségi hálón a log-normális eloszlásnak egyenesek felelnek meg. Mint látható, az egyenesek mindkét vége általában elhajlik, vagyis eltérés tapasztalható az elméleti log-normális eloszláshoz viszonyítva. A szemcsék 95–98%-a azonban jól követi az elméleti eloszlást, ezért alkalmazása célszerű a matematikai kezelhetőség szempontjából (Sitkei, 1997).


41. ábra Talajféleségek szemcseeloszlási görbéi (szitaáthullás (θ) az átlagos szemcseátmérő (d) függvényében): 1. agyag; 2. vályog; 3. homokos vályog; 4. futóhomok A talaj elemi részecskéi a különböző kötőanyagok (vashidroxidok) hatására összetapadnak és szerkezeti elemeket, aggregátumokat (rögök, morzsák) képeznek. Mind a szerkezeti elemeken belül, mind pedig az elemek között pórusokat (hézagokat) találunk. Általában az elemeken belül találjuk a finom (kapilláris) pórusokat, míg az aggregátumok között a durva pórusok foglalnak helyet. Ülepedett talajokban azonban az aggregátumok között is sok finom pórus helyezkedhet el. A fentiek alapján a talaj háromfázisú közeg: a szilárd ásványi szemcsék között víz és levegő található. A talajt telítettnek nevezzük, ha az összes pórust víz tölti ki. A talaj kapillár-porózus anyag, amely a vizet molekuláris adszorpció és kapilláris adszorpció utján tárolja. A vízmolekulák egyrészt a kolloid részecskék felületéhez tapadnak a molekuláris erők következtében, másrészt a kapillárisokban foglalnak helyet, ahol a kapilláris erők tartják meg azokat. A kapilláris erő fordítva arányos a kapilláris sugarával, ezért a kb. 10 μm-nél nagyobb sugarú kapillárisok a bennük lévő víz súlyát nem tudják ellensúlyozni, a víz az alsóbb rétegek felé mozog. Azt a maximális vízmennyiséget, amelyet a talaj tárolni képes, szántóföldi vízkapacitásnak nevezzük. 71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A talaj víztartó képességét a negatív kapilláris nyomással mint tenzióval jellemezzük. A tenzió a: Δp = h · γ összefüggés alapján a h nyomómagassággal is kifejezhető, és ennek cm-ben megadott értéke 10-es alapú logaritmusát nevezzük a talajtanban pF-számnak (a képletben γ a víz fajsúlya). A térfogati nedvességtartalom (W) és a pF-szám közötti összefüggés a talajok legfontosabb jellemzője. Ilyen összefüggéseket mutat a különböző talajokra a 42. ábra.

42. ábra Különböző talajok pF-szám görbéi: 1. agyag; 2. vályog; 3. homok A talaj tömörítésekor a pórusok egy része átrendeződik, a nagyobb pórusok száma csökken, míg bizonyos tartományban (1–50 μm) a pórusok száma nő, azaz az egyenértékű pórusátmérő (D) megváltozik, ezért a pFgörbe is bizonyos mértékben változhat (szaggatott vonal). A talajok fajlagos felülete fontos szerepet játszik abban, hogy a víz a kolloid részecskék felületén milyen vastagságban lehet jelen. A fajlagos felület az esetek zömében 40–180 m2/g értékek közé esik, és ha ezt a felületet 10 Å vastagságú vízréteg fedi, akkor ez 4–18% nedvességtartalomnak felel meg. A tapasztalatok azt 72 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

mutatják, hogy a víz igen vékony rétegben gyakorlatilag nem mozog a molekuláris erők miatt. Ebben az esetben a gyökérzethez sem folyik a víz, és a növény hervadása következik be (pF = 4,2–15). Ebből következik, hogy a pF = 4,2 értéknél nagyobb tenzióval kötött víz a növények számára nem hozzáférhető, ez a holtvíz. Elmunkált agyagos talajokon megfigyelhető, hogy eső után a víz a felületen megáll, és napokig nem szivárog le a talajba. Ennek oka a vízzáró réteg kialakulása, amelynek mechanizmusa a fentiek alapján könnyen érthető. Ha a talaj a csapadék hatására tömörödésre hajlamos, akkor az összetömörödött rétegben a szemcsék közötti vízréteg 10 Å alá csökkenhet, és a víz mozgása megszűnik. A talaj takarása (mulch, lomb, szerves anyagok) jelentősen csökkenti a vízzáró réteg kialakulását, míg a nehéz gépek talajtömörítő hatása elősegíti azt. A talaj viselkedését különböző mechanikai tulajdonságokkal jellemezzük. A mechanikai tulajdonságok egy része viszonylag jól, egyértelműen meghatározható, míg másrészük lényegesen függhet a vizsgálat módszereitől. Ezért beszélhetünk elsődleges és másodlagos mechanikai tulajdonságokról. Az elsődleges mechanikai tulajdonságok: – a súrlódási tényező adott felületen; – a belső súrlódási tényező; – a kohézió és – a viszkoelasztikus és plasztikus jellemző. A másodlagos (alkalmazott) mechanikai jellemzők: – a teherbírási tényező; – a talaj tömörödése normál feszültség hatására; – a szerszámellenállás és – a talajtörés (aprítás) fajlagos energiaszükséglete. A befolyásoló tényezők: – a talaj típusa, szemcseösszetétele; – a nedvességtartalom és – a térfogatsűrűség vagy a porozitás. A súrlódási tényező fontos szerepet játszik mind a talajművelő szerszámok, mind a járószerkezetek esetében. Az acél és talaj közötti súrlódási tényező a szerszámoknál, a gumi és talaj közötti pedig a járószerkezeteknél fordul elő. Az egyszerű súrlódási törvény szerint: FS = μ · FN, ahol: FS: a súrlódási erő, μ: a súrlódási tényező, F N: a normális erő. Homokos talajok súrlódási tényezője acélon 0,50–0,55 között, míg vályog és agyagos talajoké 0,60–0,65 között vehető fel. A gumiabroncsok súrlódási tényezője 15% nedvességtartalom környékén a legnagyobb, és értéke 0,70–0,78 között változik. A talaj nyírásakor alapvető szerepet játszik a belső súrlódási tényező, az alábbi összefüggés szerint: η = μi · ζ + c, ahol:


η: a nyírófeszültség, μi: a belső súrlódási tényező, ζ: a nyomófeszültség, c: a kohézió. A talaj belső súrlódási tényezője alapvetően függ a szemcseösszetételtől és a nedvességtartalomtól. Homokos talajok belső súrlódási tényezője mindig lényegesen kisebb és ez magyarázza a homokos talajon kifejthető kisebb vonóerőt is. Adott porozitásnál (n) a belső súrlódási tényező (μi) változását háromféle talajra, a nedvességtartalom (U) függvényében a 43. ábra mutatja.

43. ábra A belső súrlódási tényező (μi) változása a nedvességtartalom (U) függvényében, adott porozitásnál (n) 1. agyag; 2. vályog; 3. homokos vályog


A konszolidálódott, ülepedett talajok szemcséi nedves állapotban összetapadnak, ezért az egyes szemcsék szabadon nem mozdulnak el egymáson. Az elmozduláshoz járulékos nyírófeszültségre van szükség, amelyet kohéziónak nevezünk. A deformáció általában megszünteti a kohéziót, ezért kohézió csak addig van, ameddig a talajt nem deformáltuk. A kohéziót döntően a nedvességtartalom, a porozitás és az agyagtartalom befolyásolja. A száraz talaj kohéziója elérheti a 10 bar értéket, míg a 20–25% nedvességtartományban 0,2 bar körül van. Az alkalmazott mechanikai jellemzők egyik legfontosabb tagja a teherbírási tényező. Az erőgépek a talajon járnak és súlyuk a járószerkezeten keresztül a talajra adódik át. Mint minden anyag, a talaj is erőt csak saját deformációja ellenében tud felvenni. A feladat akkora erőátadó felület biztosítása, amely mellett a talaj az adott súlyt minél kisebb deformáció mellett hordani tudja. Az erőgépek járószerkezete kerekes, vagy lánctalpas, amelyek felfekvési felülete a talajon – bizonyos egyszerűsítésekkel – köralakkal, ill. sávalappal vehető fel. A teherbírási tényező mérése általában kör alakú nyomófejjel történik (44. ábra). A nyomófejet a talajba nyomjuk, és mérjük a fejre ható erőt (F) a besüllyedés (z) függvényében. Az adatok feldolgozása a:

függvény szerint történik, ahol: p: a felületi nyomás, k: a teherbírási tényező, z: a besüllyedés, d: a nyomófej átmérője, n: a porozítás.

44. ábra A nyomófej kialakítása és a feldolgozás módszere Az n kitevő értéke 0,8 körül van, de puha és nedves talajon értéke kisebb. A frissen művelt puha talaj teherbírási tényezője (k) 1,5–2 bar, az ülepedett talajoknál 6–15 bar értékek adódnak (Sitkei, 1986). A teherbírást alapvetően a porozitás (n) és a nedvességtartalom (U) befolyásolja. Ilyen összefüggést mutat a 45. ábra vályogtalajokra (Sitkei, 1993). Ülepedett erdőtalajoknál gyakori, hogy a teherbírás a mélység függvényében növekszik, mivel a talaj porozitása a mélységgel csökken. Ilyenkor komplikáltabb nyomásbesüllyedés összefüggéseket kell


45. ábra Vályogtalajok teherbírási tényezője (k), porozitása (n) és nedvességtartalma (U) közti összefüggés


46. ábra re a relatív mélység függvényében: 1–2. kör alakú nyomólap; 3–4. sávalap A nehéz erőgépek és szállító eszközök nem kívánatos hatása a talaj tömörítése. A talaj tömörítését a kerék alatt elsősorban a függőleges nyomófeszültség hozza létre, de kisebb mértékben a nyírófeszültség is hozzájárul. A nyomás a talajra a kerék vagy lánctalp érintkezési felületén adódik át. Ez a nyomás a talajban lefelé haladva fokozatosan csökken. A csökkenés annál gyorsabb, minél kisebb az érintkezési felület sugara, vagy lánctalpnál a fél szélesség. Kisebb mértékben még annak is van befolyása, hogy a nyomás az érintkezési felületben egyenletes vagy a szélek felé csökkenő. A fentiek láthatók a 46. ábrán, amely a nyomás csökkenését mutatja a relatív mélység függvényében kör alakú nyomólap és sávalap alatt. Nagyon fontos a mélységkoordináta jelentése: nagyobb felfekvési felület esetén ugyanaz a relatív mélység nagyobb tényleges mélységet jelent, tehát a nyomás is mélyebbre terjed. Az is látható, hogy a sávalap, ill. a lánctalp szintén mélyebben tömöríti a talajt. Ezt a hatást túl lehet kompenzálni azzal, hogy a lánctalp felületi nyomása fele vagy harmada a kerék alatti nyomásnak. A kerék alatti térben a nyomás mind lefelé, mind oldalirányban csökken. Az állandó nyomású helyeket összekötve jellegzetes nyomás-hagymákat kapunk (47. ábra). Száraz, kemény talajon a nyomás-hagymák közel kör alakúak, míg a nedvességtartalom növekedésekor lefelé megnyúlnak.


47. ábra Az állandó nyomásgörbék alakja a kerék alatt, különböző talajokon: a) száraz, kemény talajon; b) közepesen nedves talajon; c) nedves talajon A porozitás változása (n) a függőleges nyomófeszültség hatására az alábbi általános egyenletből számolható (Laib szerk., 2002):

ahol: no: a kezdeti porozitás, ζ: a nyomófeszültség, m: kitevő (értéke 0,55), c: a nedvességtartalom és a kezdeti porozitás bonyolult függvénye, ezért az egyenlet használata csak közelítő számításokra alkalmas. A felületi nyomás (p), a nedvességtartalom (U) és a kezdeti porozitás (no) hatását a porozitás csökkenésére (Δn) a 48., a 49. és az 50. ábra szemlélteti (Bolling, 1987).


48. ábra A porozitás csökkenésére (Δn) a kerék alatt, a terhelő felület (A) csökkenésekor, állandó terhelőerő mellett, különböző mélységekben (h)

49. ábra A porozitás csökkenésére (Δn) a kerék alatt, különböző nedvességtartalmak (U) mellett, különböző mélységekben (h) A kerékterhelés a 48. ábrán 15000 N, a kiinduló porozitás 44%, a nedvességtartalom 15,5%. A 49. és az 50. ábrán a felületi nyomás 1,5 bar. Az ábrák alapján a következő megállapítások tehetők: 79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a maximális tömörítés helye mindig valamivel a felület alatt adódik, mivel a maximális nyírófeszültség is itt lép fel; – az 1500 cm2-es felület a felső 25 cm-es réteget egyformán tömöríti, az 500 cm2-es felület tömörítő hatása 25 cm mélységben viszont már lényegesen csökken; – a laza és nedves talaj tömörítése a legnagyobb.

50. ábra A kezdeti térfogati sűrűség (ρ0) hatása a porozitás csökkenésére (Δn) különböző mélységekben (h)

1.4.3. 2.43. Jármű mozgása a talajon Az erőgépek és járművek alkalmazásának fő célja a terepen való mozgás, a talajművelő gépek és a szállító eszközök vontatása. A szállító járművek (tehergépkocsik) általában nem vontatnak, a kerekeken kifejtett kerületi erő az önjárás veszteségeit fedezi. A járművek mozgási és vontatási képessége alapvetően függ a talaj mechanikai tulajdonságaitól, ezek között is elsősorban a belső súrlódási tényezőtől és a kohéziótól, valamint a teherbírási tényezőtől.


51. ábra Az abroncs felfekvési felülete (A) A talajon gördülő kerék besüllyed a talajba, deformálódik mind az abroncs, mind a talaj és kialakul egy felfekvési felület (A)(51. ábra). A kerékre jutó terhelés és a felület hányadosa adja a közepes nyomást, és amennyiben a talaj teherbírási tényezője ismert, akkor a kerék várható besüllyedése (z) közelítőleg az alábbi egyszerű egyenletből számolható:

ahol: D: az abroncs átmérője, p k : a közepes nyomás, k: a teherbírási tényező, n: a porozitás.


A besüllyedéssel gördülő kerék a talajt tömöríti és a mélyebb rétegek felé mozgatja. Ehhez erőt kell kifejteni, amely mint gördülési ellenállás jelentkezik. A gördülési ellenállást, mint erőt a kerék függőleges terheléséhez viszonyítjuk, a hányados értéke a gördülési ellenállási tényező (f). Ez utóbbi szintén egy egyszerű összefüggéssel megbecsülhető: Az egyenletben az első tag (0,03) a merev pálya gördülési ellenállási tényezője.

A kerék maximális kerületi erő (Fk) kifejtése az alábbi egyenlet segítségével kapható: ahol: A: a felfekvési felület (lásd az 51. ábrát), η: a nyírófeszültség, μi : a belső súrlódási szög, ζ: a nyomófeszültség, c: a kohézió. Ismét utalunk rá, hogy a deformáció a kohézió jelentős részét megszünteti, ezért a kohézió nem igazán használható ki kerületi erő kifejtése céljából.


52. ábra Vontatási karakterisztika tarlón (folyamatos vonalú görbék) és szántott talajon (szaggatott vonalú görbék), különböző haladási sebességeknél A kerületi erő kifejtéséhez vízszintes talajdeformáció szükséges. Ez a talajdeformáció a gördülő kerék esetén csúszást, szlipet jelent. Ezért a hajtókerék mindig szlippel gördül, a megtett út mindig rövidebb, mint a tiszta gördüléssel mozgó kerék esetén lenne. Ebből az is következik, hogy a kerületi erő a szlip növekedésével először meredeken, majd lassabban növekszik és 100%-os szlipnél a maximális értékhez tart. Az erőgép hasznos vonóerejét úgy kapjuk, hogy a kerületi erőből levonjuk a gördülési ellenállást. A magajáró gép kerületi ereje megegyezik a gördülési ellenállással. A maximális kerületi erő kedvező esetben elérheti a kerékterhelés (adhéziós súly) 80%-át, a gördülési ellenállás kedvező esetben a kerékterhelés 8–10%-a. Kedvezőtlen esetben a jármű mozgásképtelenné válhat, amikor a gördülési ellenállás nagyobb, mint a kerületi erő.


Az erőgépek vontatási képességét fékkocsis mérésekkel határozzuk meg a különféle talajokon. Ilyen mérési eredményeket láthatunk az 52. ábrán. A hasznos vontatási teljesítményt (Phv) a vonóerő (F) és a haladási sebesség (v) szorzata adja. A vontatási teljesítmény maximuma egy adott haladási sebességnél adódik, függetlenül a talajállapottól (itt kb. 11 km/h-nál). A hasznos vontatási teljesítmény és a motorteljesítmény járószerkezet felé továbbított részének a hányadosa a vontatási hatásfok. Az optimális vontatási hatásfokot általában a 8–15% szlip tartományban kapjuk. A nagyteljesítményű erőgépek általában négykerék-hajtásúak. Speciális erdészeti célgépek háromtengelyesek is lehetnek, összkerék hajtással. Ilyenkor fontos követelmény, hogy az egyes kerekek szlipje azonos legyen. Különösen merev pályán (közúton) érzékeny a hajtás a szlipek egyenlőségére, ellenkező esetben az egyik kerékpár fékezi a másikat, a hajtóműben jelentős teljesítmény cirkulál, a vontatási hatásfok csökken.


5. fejezet 1. 3. Fatermesztési gépek 1.1. 3.1. Talaj-előkészítés gépei 1.1.1. 3.101. Talaj-előkészítés gépeinek rendszerezése A vetés és az ültetés számára optimális talajállapot létrehozását célzó művelet elnevezésére az erdészeti gyakorlat a talaj-előkészítés összefoglaló elnevezést használja. Teszi ezt némiképpen eltérően a mezőgazdasági gyakorlattól, ahol a talajművelés megnevezés a szokásos. Az eltérés talán azzal magyarázható, hogy a mezőgazdaságban gyakorlatilag egyeduralkodó teljes felületű talajművelés mellett az erdészeti gyakorlatban a részleges talaj-előkészítés (olyan talajművelés, mely nem terjed ki a megművelendő terület teljes felületére) is szokásos, a kétféle módszer (teljes és részleges talajművelés) együttes elnevezése a talaj-előkészítés. Mindebből következik, hogy a mezőgazdaságban használt talajművelés fogalom a teljes talaj-előkészítés területét fedi le. A későbbiekben a tankönyvben a talaj-előkészítés, ill. a talaj-előkészítés gépei megnevezéseket használjuk. Megjegyzendő még, hogy egyes erdészeti szakkönyvek a talaj-előkészítés fogalomkörébe a terület-előkészítést is beleértik. E tankönyv az utóbbit önálló műveletcsoportként kezeli, tekintettel arra, hogy munkaműveletei jelentősen eltérnek a talajművelés területétől. A talaj-előkészítés a szabadföldi csemetetermesztés és az erdősítés egyik legfontosabb művelete. Célja, hogy alkalmazásával optimális talajállapotot alakítsunk ki, olyant, amely mellett az erdei mag és a csemete képes fejlődésnek indulni. Ennek megfelelően magágy-, ill. gyökérágy előkészítésről is beszélhetünk. A talajelőkészítés során megváltoztatjuk a talaj szerkezetét, nevezetesen kötöttségét, szemcseméretét, víz- és légháztartását. A talajrészeket a kohéziós erő tartja össze, melynek nagysága a fajlagos talajellenállással (k) jellemezhető, és amelynek nagyságától függően a talajok:

– laza

(k ≤ 3,0 · 104 N/m2);

– középkötött

(3,0 · 104 N/m2 < k ≤ 4,5 · 104 N/m2);

– kötött

(4,5 · 104 N/m2 < k ≤ 6,0 · 104 N/m2);

– igen kötött

(6,0 · 104 N/m2 < k) talajkötöttségűek lehetnek.

A talaj-előkészítés módjai és gépei a következők: – forgatás(eke, tárcsa, ásógép); – keverés(tárcsa, eke, talajmaró, borona); – lazítás(talajlazító, kultivátor, eke, talajmaró, tárcsa, borona); – aprítás, porhanyítás (talajmaró, tárcsa, borona, henger, simító); – tömörítés(henger); – felszínalakítás(borona, simító, kombinátor, tárcsa, kultivátor, henger). Mint a felsorolásból látható, egy-egy konkrét talaj-előkészítő gép a rá jellemző alapvető talaj-előkészítési mód mellett általában további hatást is kifejt a talajra. Például az eke a forgatáson kívül keveri és lazítja is a talajt, a tárcsa a keverés mellett forgat, lazít, aprít, porhanyít és felszínt alakít (Bánházi – Horváth – Jóri J., 2000). Mindezeken túl a talaj-előkészítő gépek gyakorlatilag mindegyike gyomirtást is végez. A teljes talajelőkészítésre alkalmas gépek és az általuk megvalósítható alap talajművelési módok a következők:

– eke

(forgatás); 85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– talajlazító

(lazítás);

– talajmaró

(aprítás);

– tárcsa

(keverés);

– kultivátor

(lazítás);

– borona

(felszínalakítás);

– henger

(tömörítés);

– simító

(felszínalakítás);

– kombinátor

(felszínalakítás).

A felsorolt talaj-előkészítő gépek elvileg mindegyikét úgy is alkalmazhatjuk, hogy részleges talaj-előkészítést végezzenek. Rajtuk kívül napjainkra speciális részleges talaj-előkészítő gépek is kialakultak (pásztás, foltos, tányéros, bakhátas talaj-előkészítők), melyek majdnem mindegyikének művelőszerszáma visszavezethető az alapgépek valamelyikének művelőeszközére.

1.1.2. 3.102. Ekék 1.1.2.1. 3.102.1. Ekék rendszerezése Az eke a forgatásos talajművelés alapgépe. Rendeltetése a talaj felső rétegének és a felszínen található növényi maradványoknak a leforgatása, továbbá bizonyos fokú keverés és lazítás. Az általa megvalósított műveletet szántásnak nevezzük. Az ekék különböző szempontok alapján csoportosíthatók, nevezetesen: Az erőgéphez kapcsolás szerint: – vontatott (53. a, ábra), – félig függesztett (53. b, ábra), – függesztett (53. c, ábra). A forgatás iránya szerint: – egy irányba forgató, – váltva forgató és – pásztakészítő. Az ekefejek száma szerint: – egy ekefejes és – több ekefejes. A szántási (forgatási) mélység (a) szerint:

– sekély szántó

(a ≤ 15 cm),

– középmély szántó

(15 cm < a ≤ 25 cm),


– mélyszántó

(25 cm < a ≤ 35 cm),

– mélyítő szántó

(35 cm < a ≤ 50 cm),

– mélyforgató (rigolozó)

(50 cm < a).

a)

b)


c) 53. ábra Ekék: a) vontatott eke; b) félig függesztett eke; c) függesztett eke 1. ekekeret; 2. ekefej; 3. előhántó; 4. csoroszlya; 5. járó- és mankókerekek; 6. vonó vagy függesztőszerkezet Jelenleg a csemetekertekben és az erdősítési területek egy részén (elsősorban az erdőtelepítéseknél) a szántás az alapvető talaj-előkészítési eljárás. A forgatás azonban csak addig a mélységig alkalmazható, ameddig a talaj egynemű. A talajhibák forgatással történő felszínre hozása súlyos károkat okozhat. Ez a tény elsősorban a mélyforgatás alkalmazási lehetőségét határolja be. 1.1.2.2. 3.102.2. Ekék szerkezeti felépítése Az ekék szerkezeti felépítését elemeik egymáshoz kapcsolódásán keresztül tanulmányozhatjuk. Az eke (lásd az 53. ábrát) alapeleme az ekekeret vagy gerendely (1) melyhez: – az ekefejek (2); – az előhántók (3); – a csoroszlyák (4); – a mélylazítók; – a járó- és mankókerekek (5); valamint – a vonó- vagy függesztőszerkezetek (6) kapcsolódnak. Az ekekeret és az ekefej közé biztosítószerkezet, az ekekeret és a járó- és mankókerekek, ill. a vonó- és függesztőszerkezetek közé pedig szabályozó elemek kapcsolódhatnak. Egyes ekéken utóhántó is található. Az ekefej (54. ábra): – az eketörzsből (1); – a kormánylemezből (2); – a szántóvasból (3); – az ekenádból (4) és – a csúszótalpból (5) áll.


54. ábra Ekefej: 1. eketörzs; 2. kormánylemez; 3. szántóvas; 4. ekenád; 5. csúszótalp; a: szántási mélység; b: szántási szélesség Egyes ekefejeken előmetsző is található. Az eke szerkezeti elemeit azok funkciója szerint is csoportosíthatjuk, és így megkülönböztetünk: – működő részeket; – összefogó részeket; – támasztó részeket; – vonó- és függesztőszerkezeteket; – szabályozó elemeket és


– biztosító szerkezeteket. A működő részek közé: – a kormánylemez; – a szántóvas; – az előmetsző; – az előhántó; – a csoroszlya; – a mélylazító és – az utóhántó tartozik. Az összefogó részeket: – az ekekeret és – az eketörzs alkotja. A támasztó részek: – az ekenád; – a csúszótalp; valamint – a járó- és mankókerekek együtteséből tevődnek össze. Az ekekeret az eke fő tartója, váza. Kialakítását tekintve rácsos síktartós, hajlított tartós és szekrénytartós kivitelű is lehet. A rácsos síktartós ekekeret laposacélból készül, a hossztartókat kereszttartók fogják össze. Az ekefejek csavarkötéssel kapcsolódnak a hossztartókhoz. A hajlított tartós ekekeret hossztartójához hajlított végű kereszttartók csatlakoznak, melyek az ekefejeket hordozzák. A szekrénytartós ekekeret összehegesztett idomacél elemekből készül, melyekre kengyelekkel és bilincsekkel erősítjük fel az ekefejeket. Az ekék meghatározó szerkezeti része az ekefej, mely az eketörzsön keresztül – rendszerint csavaros bilincskötéssel – kapcsolódik a gerendelyhez. Az eketörzs – melynek magas- és alacsony törzsű változatai ismertek – az ekefej további szerkezeti részeinek a tartója. A kihasított talajszelet átfordítását a kormánylemez végzi. Napjainkban: – hengeres; – kultúr formájú; – félig csavart; – csavart és – kúpos kormánylemezeket használunk. A kormánylemezek elnevezése azok geometriai alakjára utal. A hengeres kormánylemez szabályos hengerfelület része. Alkalmazása laza talajokon javasolt. A kultúr formájú kormánylemez felületének alsó és középső része hengeres, csupán felső része válik csavarttá. A szélsőségesen laza és kötött talajokon kívül minden talajféleség szántásánál alkalmazható, de csak kb. 6 km/h szántási sebességig, ezért napjainkban alkalmazása visszaszorulóban van. A félig csavart kormánylemez mellső alsó része hengerfelület, amely hátra és felfele haladva csavarttá válik. Adott kialakítású – meghatározott mértékben csavart – változatát univerzális kormánylemezként is emlegetjük. A laza talajok kivételével minden talajra alkalmazható. A csavart és a kúpos kormánylemez teljes felülete az elnevezésnek megfelelő geometriai alakú. Alkalmazásuk a kötöttebb talajokon jellemző. Az egyes kormánylemezek a felületek alakján kívül abban is eltérhetnek egymástól, hogy az adott


felületformából milyen határoló vonalak mentén kerülnek kivágásra. A hagyományos kivágás nagy ívű lekerekítések mellett valósul meg úgy, hogy a hengeres felületűek általában rövidebbek, a csavartak hosszabbak. Napjaink új formája a megközelítően rombusz alakú kivágás, melynek következtében a barázdafal íveltté válik, a szántás felülete egyenletesebb lesz, továbbá a barázdában járó traktorkerék számára nagyobb hely áll rendelkezésre. A különböző formájú kormánylemezek azért alakultak ki, mert azoknak eltérő a forgató, ill. a lazító hatása. Közülük a hengeres kormánylemezek forgató hatása a leggyengébb (még éppen megfelelő), a továbbiaké pedig a fenti felsorolás sorrendjében javul, azaz a kúpos kormánylemezek a legjobb forgató hatásúak. A kormánylemezek forgató hatását a hozzájuk kapcsolható beforgató lemezek tovább fokozhatják. A beforgató lemezek alkalmazása különösen nagymennyiségű növényi maradvánnyal borított területek szántásánál indokolt. A kormánylemezek lazító hatása a forgató hatással pont ellentétesen változik, azaz a hengeres a legjobb, a kúpos a leggyengébb (még éppen megfelelő) lazító hatású. A kormánylemezek többsége ma két vagy három rétegű acéllemezből, sajtolással készül. Összefoglaló elnevezéssel ezek az acél kormánylemezek. A kétrétegűeknél a talajjal érintkező kopásálló, ridegebb réteg mögött rugalmas réteg található. A háromrétegű, úgynevezett „szendvics” kormánylemezeknél a középső réteg készül rugalmas anyagból. A kormánylemezek 7–10 mm vastagok, pl. az egyes John Deere típusú ekéken alkalmazott „szendvics” kormánylemezek 8 mm vastagok úgy, hogy az egyes rétegeket – a talajjal érintkezőtől indulva – 3,5 mm, 2,7 mm és 1,8 mm vastag lemezek alkotják. A kormánylemezek felületén fellépő súrlódás csökkentése érdekében kísérletek folytak, ill. folynak a műanyagok kormánylemez-anyagként való alkalmazásáról. Készültek eddig kormánylemezek kemény műanyag bevonattal és tisztán műanyagból is, melynek következtében kb. 10%-kal csökken az eke vonóerő-igénye. A műanyag kormánylemezek élettartama azonban kisebb a szélesebb körben használt több rétegű acél kormánylemezekénél. A műanyag kormánylemezekkel folytatott kísérletek azonban eddig még nem hoztak átütő sikert, ezért üzemszerű alkalmazásuk nem jellemző. Szintén a súrlódás csökkentése érdekében megjelentek a réselt kormánylemezek, melyek felülete nem összefüggő, hanem lemezcsíkokból áll. Ez a kialakítás azonban csak a különösen tapadós, nedves talajokon alkalmazható előnyösen. A talajszelet átfordítására – a kormánylemezek helyett – görgős és forgódobos szerkezetekkel is folytak kísérletek, melyek eredménye a görgős- és a forgóeke. Utóbbinál aprítókésekkel felszerelt hajtott- vagy szabadonfutó forgódob található. Ezek a próbálkozások azonban eddig még nem hoztak átütő sikert, ezért üzemszerű alkalmazásuk nem jellemző. A szántóvas vagy ekevas az átfordításra kerülő talajszeletet a talajfelülettel párhuzamosan, a szántási mélységben választja el a visszamaradó résztől. A szántóvasak alakjuk szerint: – trapéz; – orros; – vésős és – orrcsoroszlyás kivitelűek lehetnek (55. ábra).

55. ábra Szántóvasak: a) trapéz; b) orros; c) vésős; d) orrcsoroszlyás A trapéz alakú szántóvas a laza és a középkötött, a továbbiak a kötött és az igen kötött talajokon használhatók előnyösen. Az orros, a vésős és az orrcsoroszlyás szántóvasak – melyek orr-része a művelési mélység alá nyúlik – segít az ún. „eketalp betegség” elhárításában. Az „eketalp betegség” elsősorban a trapéz alakú 91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

szántóvas használatakor alakul ki bizonyos talajkötöttség fölött akkor, ha évről évre ugyanabban a szántási mélységben dolgozunk, és különösen akkor, ha ezt kopott élű szántóvassal tesszük. Ilyenkor ugyanis az ekére ható függőleges erők a szántóvason keresztül a barázdafeneket folyamatosan tömörítik, amely így évek alatt annyira felkeményedhet, hogy akadályozza a nedvesség fel-, ill. a gyökerek lejutását. E káros jelenség kiküszöbölése az évente változó szántási mélység, ill. az orros, a vésős és az orrcsoroszlyás szántóvasak alkalmazásával lehetséges. Utóbbiak művelési mélység alá nyúló része feltöri a felkeményedett réteget. Az orrcsoroszlyás szántóvasak a barázdaszelet függőleges irányú kivágásához is hozzájárulnak. A szántóvasak orrrészét úgy is kialakíthatjuk, hogy az üzem közben kissé benyúlik a barázda falába, ami elősegíti az eke mélységtartását és stabil járását. A szántóvas élezett, az élezés a hagyományos kiviteleknél kovácsolással – többször ismételhetően – történik. A szántóvas vágóélének minőségét keményfém felrakással hosszabb időre lehet biztosítani. A szántóvasat süllyesztett fejű, elforgás ellen biztosított (négyszögletes nyakú vagy belső orros) csavarokkal erősíjük az eketörzshöz olyan módon, hogy a kormánylemezhez hézagmentesen és folyamatos felületet alkotva csatlakozzon. Az ekenád a barázdafalon csúszó, azon feltámaszkodó szerkezeti elem, mely az ekefejre ható vízszintes erőket adja át a barázdafalra, az alatta ébredő reakcióerő egyensúlyozza ki az ekefejre ható vízszintes erőket. A súrlódás csökkentése érdekében az ekenád görgős kivitelű is lehet, amikor egy kis átmérőjű gumizott kerék támaszkodik a barázdafal alsó részéhez. A csúszótalp a barázdafenéken csúszó, azon feltámaszkodó szerkezeti elem, mely az ekefejre ható függőleges erőket adja át a barázdafenékre, azaz az alatta ébredő reakcióerő egyensúlyozza ki az ekefejre ható függőleges erőket. Az előmetsző az ekenádra szerelt, balra kinyúló vágópenge, amely segíti a következő barázdaszelet kimetszését és stabilizálja az ekét. Használata nem szükségszerű, de a tarlón járó traktorral üzemeltetett ekéknél előnyös. Az előhántók tulajdonképpen kisebb munkamélységű komplett ekefejek, melyek nem szükségszerűek, nem alaptartozékai az ekének. Feladatuk a talaj felső, vékonyabb rétegének teljes aláfordítása. A csoroszlyák feladata az átfordításra kerülő talajszelet függőleges síkú elválasztása a visszamaradó résztől. Kialakításukat tekintve késes- és tárcsás csoroszlyák léteznek. A késes csoroszlya kivitele egyszerű, jó behúzó hatást fejt ki, viszont hajlamos az eltömődésre. A tárcsás csoroszlya sima- és csipkés kivitelű, behúzó hatása nincs, de nem tömődik el és jól vágja a talajt, ill. a szárrészeket. A csoroszlyát az utolsó ekefej elé általában mindig felszereljük, de kötöttebb talajú, gyökerekkel átszőtt, szármaradványos területeken célszerű valamennyi ekefej elé felszerelni. A mélylazítók a barázdafenék alá nyúlva fejtik ki lazító hatásukat. Nem szükségszerű tartozékai az ekének. Az ekefej mögé szereljük őket, megközelítően azok középvonalában. Alkalmazásuk csak bizonyos esetekben (pl. az „eketalp betegség” megszüntetésére vagy a talaj vízviszonyainak befolyásolására) indokolt. A járó- és mankókerekek kialakítása és elhelyezése a traktorkapcsolat szerint változik az ekéken. A vontatott ekék minimum három (barázdakerék, tarlókerék, farkerék), a félig függesztett ekék minimum két (mélységhatároló kerék, farkerék, de esetenként három: barázdakerék is), a függesztett ekék pedig egy (mélységhatároló kerék) kerékkel rendelkeznek. Az ekék mélységhatároló kerekét nevezzük mankókeréknek is. A farkerekek általában kormányozhatók. A járó- és mankókerekek biztosítják az eke: – szállítási helyzetű vontatását (a vontatott és félig függesztett ekéknél); – munkamélységének beállítását és – munka közbeni gördülését a talajon. A kerekek lehetnek fúvott gumiabroncsú kerekek vagy fémkerekek. Helyzetük az ekekerethez képest mechanikus vagy hidraulikus úton változtatható. A különböző traktorkapcsolatú ekék járó- és mankókerekei az 56. ábrán tanulmányozhatók. A vonó- és függesztőszerkezetek kialakítása és elhelyezése szintén a traktorkapcsolat szerint változik az ekéken. A vontatott ekék vonórúddal rendelkeznek, mely vonócsapon keresztüli kapcsolódást biztosít a traktorhoz. A félig függesztett ekék függesztőtengelyesek, melyen keresztül az erőgép függesztőberendezésének alsó két függesztőkarjához lehet az ekét csatlakoztatni. A függesztett ekéken a függesztőtengely mellett a felső függesztőpont is megtalálható, így a traktor függesztőberendezéséhez három ponton keresztül csatlakoztathatók. A különböző traktorkapcsolatú ekék traktorhoz kapcsolásának elvi lehetőségeit az 56. ábra szemlélteti. 92 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

56. ábra Ekék lehetséges traktorkapcsolatai: a) vontatott eke munka- és szállítási helyzetben; b) félig függesztett eke munka- és szállítási helyzetben; c) függesztett eke munka- és szállítási helyzetben 1. barázdakerék; 2. tarlókerék; 3. farkerék; 4. mankókerék; 5. vonórúd; 6. függesztőtengely; 7. felső függesztőpont A biztosítószerkezet (ekefej-biztosítás) az ekekeret és az ekefej közé épülhet. Az egyszerű kivitelű ekéknek nem feltétlen tartozéka, a korszerűbb ekék azonban mindig felszereltek valamilyen ekefej-biztosítással. Ekefejbiztosításra azért van szükség, mert az ekék munkájuk során találkozhatnak felszín alatt megbúvó kövekkel, gyökérdarabokkal, erdőfelújításra kerülő területek talajművelésénél tuskókkal stb. Ezek az akadályok a megengedettnél nagyobb erőhatásokat indukálhatnak, melyek az eke szerkezeti elemeinek törését, maradó deformációját okozhatják. Ezek a nem kívánatos jelenségek az ekefej biztosításával elkerülhetők. Az ekefejbiztosítások: – mechanikus és – hidraulikus rendszerűek lehetnek. A mechanikus ekefej-biztosítások közül a nyírócsapszeges és a rugós (hengeres csavarrugós és laprugós) megoldások a legjelentősebbek (57. ábra).

57. ábra Mechanikus ekefej-biztosítások: a) nyírócsapszeges; b) hengeres csavarrugós; c) laprugós 1. nyírócsapszeg; 2. hengeres csavarrugó; 3. laprugó


A nyírócsapszeges ekefej-biztosításnál a nyírócsapszeg mechanikailag károsodik (elnyíródik) akkor, ha az ekefej olyan akadálynak ütközik, amelyet nem tud kifordítani vagy átvágni. Amikor ez bekövetkezik, a gépcsoporttal meg kell állni, az ekét ki kell emelni, a tönkrement nyírócsapszeget el kell távolítani, az ekefejet vissza kell billenteni alaphelyzetébe, és új nyírócsapszeget kell betenni. Ezután folytatódhat a szántás tovább. A hengeres csavarrugós ekefej-biztosításnál nyomórugó található, melynek összenyomásával tud kitérni az ekefej az akadály elől. Az akadályon túlhaladva a nyomórugó automatikusan visszaállítja az ekefejet alaphelyzetébe. A laprugós (könyökcsuklós) ekefej-biztosításnál az ekefej túlterhelésekor a laprugó alakváltozik, végpontja a váz kivágásában lefele mozog. A laprugó végpontja viszi magával a hozzá kapcsolt egyik összekötő kar végpontját is, minek következtében a csuklósan kapcsolódó két összekötő kar közös pontja felfele mozdul el, így az ekefej hátrafele kibillen. Amikor ez bekövetkezik, a gépcsoporttal meg kell állni, az ekét ki kell emelni (ekkor az ekefej – saját tömege és a laprugó rugóereje hatására – visszatér alaphelyzetébe), majd leengedés után lehet folytatni a szántást.

58. ábra Hidroakkumulátoros ekefej-biztosítás hidraulikus körfolyama: 1. hidraulikus munkahenger; 2. hidroakkumulátor; 3. nyomásmérő; 4. vezérelt visszacsapó szelep A hidraulikus ekefej-biztosítások közül a hidroakkumulátoros rendszer a legelterjedtebb (58. ábra). Ennél minden ekefejet egy-egy hidraulikus munkahenger (1) támaszt ki. A munkahengerek egymással és a hidroakkumulátorral (2) sorba kötöttek. Induláskor a hidraulikus rendszert adott nyomásúra kell feltölteni. Ha egy ekefej akadállyal találkozik, a támasztó munkahengerét terhelő erő nagyobb lesz, mint amekkorát a munkahenger a rendszerben uralkodó nyomás mellett kiegyensúlyozni tud, ezért az ekefej a munkahenger összenyomásának ellenében kibillen. A munkahengerből az olaj a hidroakkumulátorba áramlik és közben a rendszer nyomása kissé emelkedik. Az akadály megszűnte után a munkahenger visszabillenti az ekefejet alaphelyzetébe. Az ekefej-biztosítással rendelkező ekék csapkodó ekefejei veszélyesek, ezért üzem közben tilos az eke megközelítése. A szabályozóelemek az eke beállítására szolgálnak. Az ekekeret és a járó- és mankókerekek közé, ill. eketípustól függően az ekekeret és a vonó- és függesztőszerkezet közé épülnek be. Mechanikusan vagy hidraulikusan működő szerkezetek, amelyek a járó- és mankókerekek, ill. a vonó- és függesztőszerkezet ekekerethez képesti helyzetének szabályozásával tudják biztosítani az eke megfelelő beállítását. Az utóhántó a barázdafalból a szántási mélységnél kisebb mélységben hasít ki egy keskeny sávot, mellyel a barázdában járó traktorkerék számára biztosít megfelelő helyet. Alkalmazása nem szükségszerű, de a szélesebb gumiabroncsú traktorok esetén előnyös. Az eddigiekben vázolt szerkezeti felépítés alapvetően az egy irányba forgató vagy ágyekékre – ezek mindig jobbra forgatnak – jellemző. Tőlük a váltva forgató ekék (59. ábra) alapvetően abban különböznek, hogy két, egymáshoz képest elékelt ekefejsort hordoznak, melyek közül az egyik jobbra, a másik balra forgató. A jobbra és a balra forgató ekefejsor elhelyezkedhet: – egymáshoz képest 180°-kal elékelve (ekkor az egyik ekefejsor függőlegesen felfele áll, mikor a másik dolgozik); 94 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– egymáshoz képest 90°-kal elékelve (V alakú eke); – egymással párhuzamos gerendelyeken (ikereke). A váltva forgató ekék kialakításából következően a fordulás után – az ekefejsor átfordítását (átállítását) követően – a traktor ugyanabban a barázdában mehet vissza, így a tábla felszínén nem lesznek osztóbarázdák és bakhátak. A váltva forgató ekék speciális változata a lengőeke, amely csak egy ekefejsort tartalmaz. Ekefejein hengeres, függőleges középsíkjukra szimmetrikus kormánylemezek vannak, az ekekeret pedig olyan, hogy a vízszintes síkban jobbra és balra kibillenthető. Az ugyanabban a barázdában történő visszatérés az ekekeret ellenkező irányú kibillentésével lehetséges.

59. ábra Függesztett váltva forgató eke A ma használatos ekék többsége állandó munkaszélességű. Mind az ágyekék, mind a váltva forgató ekék között található változtatható munkaszélességű eke is. A változtatható munkaszélességű ekék megjelenését az magyarázza, hogy esetükben energetikailag jobban össze lehet hangolni az erőgépet és a munkagépet. Ezeknek az ekéknek van egy alap munkaszélessége, amit mindkét irányban 20–25%-kal változtatni lehet. A munkaszélesség az eke gerendelyének elfordításával állítható. Ezzel egyidejűleg az egyes ekefejeket függőleges tengely körül is el kell forgatni, hogy a kormánylemez függőleges éle a haladás síkjába essen. Ez azért szükséges, hogy a barázdafal függőleges legyen, és a kormánylemez ne torlaszolja a talajt. 1.1.2.3. 3.102.3. Ekék működése Az ekéket traktorhoz kapcsolva működtetjük. A működtetés során az erőgépnek a vontatáshoz szükséges teljesítményt kell biztosítani, ugyanis az ekék passzív munkaszervűek (nem hajtottak). A vontatáshoz szükséges teljesítmény meghatározásának alapja az eke vonóerőigénye. Az ekék vonóerőigényét a Gorjacskin-féle összefüggéssel lehet meghatározni: F=w·m·g+k·a·B+E·a·B·v2, ahol: w: az eke gördülési ellenállási tényezője,


m: az eke tömege (m = 60–6000 kg). (A tömegérték nagy szórását az ekék nagy típusválasztéka magyarázza, ugyanis: – a függesztett ekéket: 300–700 kg/m, – a félig függesztett ekéket: 800–1200 kg/m, – a vontatott ekéket pedig: 1100–1400 kg/m egységnyi munkaszélességre eső tömeg jellemzi általában. A különleges, pl. rigolekéknél ez az érték a 4000 kg/m-t is elérheti.), g: a nehézségi gyorsulás (g = 9,81 m/s2), k: a fajlagos talajellenállás (k = 2,0 · 104–8,0 · 104 N/m2), a: a szántási mélység (a = 0,1–0,8 m), B: a munkaszélesség (B = b · z), b: egy ekefej munkaszélessége (b = 0,2–0,5 m), z: az ekefejek száma (z = 1–10), E: az ekefej alakjától függő tényező (E = 3000–5000 N · s2/m4), v: a munkasebesség (v = 1,5–3,5 m/s). A tényezők után zárójelben közölt adatok azok gyakorlatra jellemző értékét, ill. értéktartományát adják meg. A képlettel meghatározható vonóerőigény az előírás szerinti jellemzőkkel rendelkező ekékre vonatkozik, melyektől eltérő paraméterek esetén a vonóerő növekszik. A megkopott szántóvas max. 30–40%-kal is növelheti a vonóerő-szükségletet, és ezentúl elkenődött, tömődött barázdafeneket hagy hátra. Ez az „eketalp betegség”, ami azért is káros, mert nehezíti a gyökerek fejlődését. Vonóerő növekedést okoz a nem sima felületű kormánylemez is, és az ilyen kormánylemezzel végzett munka minősége is rosszabb. Ezért az üzemeltetésnél ügyelni kell arra, hogy: – a szántóvas hézag nélkül illeszkedjék a kormánylemezhez; – a rögzítőcsavarok ne álljanak ki a kormánylemezből és a szántóvasból; valamint – a kormánylemez felülete rozsda, festék stb. mentes legyen. Vonóerő növekedést okoz a helytelen beállítás is. Az indokolatlan vonóerő növekedést mindenképpen ki kell küszöbölni, mert a vonóerő-igény növekedésével nő a tüzelőanyag-fogyasztás, és így végső soron a területegységre jutó költség is. Az ekék vontatásához szükséges teljesítmény a: P = F · v, összefüggéssel számítható, ahol: F: az eke vonóerőigénye, v: a munkasebesség. Az eke munkája során elméletileg téglalap keresztmetszetű barázdaszeletet (ABCD helyzetűt) vág ki és fordít át (60. a. ábra). Az eke működése közben – feltételezve, hogy a barázdaszelet egyben marad – először felállítja a barázdaszeletet (A’B’C’D’ helyzet), majd tovább fordítja (A”B”C”D” helyzetbe) az előző, hasonló módon kimetszett és átfordított barázdaszeletre (az A0B0C0D0 helyzetűre). Az átfordításra a barázdaszelet δ dőlésszöge jellemző, melynek értéke a B’C0B0 háromszögből a:


összefüggéssel számszerűsíthető,

60. ábra Az eke munkája: a) normál szántás; b) maximális munkamélységű szántás ahol: a: a szántási mélység, b: egy ekefej munkaszélessége. Normál szántásnak azt a szántást nevezzük, melynél a szántott talaj felülete – a levegővel érintkező szántott felület – a lehető legnagyobb lesz (Bánházi szerk., 1984). A haladási irányba eső, egységnyi hosszúságú, egy ekefejhez tartozó szántott rész felülete (A) a 60. a. ábra alapján: A = 1 · (a + x), ahol: a = b · sin δ, x = b · cos δ. Behelyettesítve adódik, hogy: A = b · (sin δ + cos δ).

Az A felület maximális értéke ott van, ahol a függvény deriváltja 0, azaz: azaz: sin δ = cos δ, vagyis ha: δ = 45°.

A normál szántás tehát a δ = 45°-os dőlésszögű szántás, melynél az adott munkaszélességhez tartozó szántási mélység:


Adott szántási szélességnél (b) a szántási mélység (a) addig növelhető, míg a barázdaszelet éppen átfordul, azaz egyik átlója éppen függőleges lesz (60. b. ábra). Az átfordulás határhelyzetében a B 0B”C0 és az A”B”D” derékszögű háromszögek hasonlóak – mert szögeik merőleges szárú szögek – ezért felírható az alábbi aránypár:

Az egyenletet rendezve: a max 4 + b 2 · a max 2 – b 4 = 0 alak adódik, melyet amax-ra megoldva kapjuk, hogy a maximális szántási mélység:

Az átfordulás határhelyzetéhez, azaz a maximális szántási mélységhez tartozó dőlésszög pedig:

1.1.2.4. 3.102.4 Ekék beállítása Az ekéknél az üzemeltetés megkezdése előtt a gép munkamélységének beállítását, a gép szintbeállítását és egyes típusoknál a munkaszélesség beállítását kell elvégezni, a legtöbb esetben úgy, hogy a különböző beállítások egymással is összhangban legyenek. A helytelenül beállított eke munkájának minősége rosszabb lesz, esetenként káros igénybevételek léphetnek fel, növekszik a vonóerőigény és az energia felhasználás is. A rosszul beállított ekék vonóerőigénye – a helyesen beállítottakhoz képest – 30–40%-kal is megemelkedhet. Az ekék beállítása némiképpen eltérő teendőket jelent az erőgéphez kapcsolástól függően, így a következőkben a traktorkapcsolatok szerint különválasztva ismertetjük a beállítással kapcsolatos teendőket és azok kivitelezési módját. Vontatott ekék Munkamélység-állítás: csavarorsós vagy hidraulikusan működtetett állítószerkezettel végezhető, amely a tarlókerék alsó síkja és a szántóvas éle közötti távolságot változtatja. Szintbeállítás: rendszerint különböző szerkezetek szolgálnak a keresztirányú és a hosszirányú beállítás elvégzésére. A keresztirányú beállítás a barázdakerék és a keret egymáshoz képesti helyzetének változtatásával történhet. A hosszirányú beállítás a farkerék helyzetének és a vonórúd bekötési helyének változtatásával végezhető el. Helytelen vonórúd bekötésnél az eke „orron” vagy „sarkon jár”. „Orron járó” ekénél a vonórudat az ekekeret mélyebben fekvő furatába, „sarkon járó” ekénél magasabban elhelyezkedő furatába kell bekötni. Optimális munkaszélesség-beállítás: a vonórúd helyes keresztirányú bekötésével biztosítható. Minden eketesthez egy adott értékű, optimális fogásszélesség tartozik. A vonórúd helytelen keresztirányú bekötésekor az eke „balra” vagy „jobbra farol”, s a fogásszélesség az optimálisnál nagyobb vagy kisebb lesz. „Balra faroló” ekénél a vonórúd bekötését jobbra kell tolni, ellenkező esetben megfordítva. A vonórúd bekötése – azaz a hosszirányú szintbeállítás és az optimális munkaszélesség beállítása – akkor helyes, ha a vonórúd képzeletbeli meghosszabbításának iránya: 98 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– páratlan számú eketest felszerelése esetén a középső kormánylemez felületét a barázdafenékről mért szántási mélységnek, ill. a barázdafaltól mért fogásszélességnek 1/3-ában metszi (megközelítően ide esik ugyanis az ekére ható erők támadáspontja); – páros számú eketest esetén pedig a két középső kormánylemez előzőhöz hasonlóan definiálható felületi pontjait összekötő egyenest felezőpontjában metszi. A vontatott eke helyes beállítását legegyszerűbben sík felületen – vízszintesre döngölt agyag vagy beton padozaton – végezhetjük el. Ekkor a tarlókereket a szántás mélységének megfelelő magasságú alátéttel támasztjuk alá, majd a mélységállító szerkezettel a talajszintre engedjük az eketesteket, ezt követően a farkerék állító mechanizmusával vízszintesre állítjuk a keretet. Mivel a tarlókerék munka közben kissé a talajba nyomódik, alátámasztása a beállításkor mintegy 2 cm-rel alacsonyabb legyen, mint a tervezett szántási mélység. A beállítás után – hibátlan szerkezet esetén – minden szántóvas éle fel kell feküdjön a padozaton, ill. az orros ekevasak mindegyikének orra kell, hogy érintse a padozatot. Szükséges továbbá, hogy a szántóvasak élei egymással párhuzamosak legyenek, valamint három vagy többvasú ekénél az is, hogy a szántóvasak mellé fektetett egyenes léc minden szántóvas csúcsát érintse. Félig függesztett ekék Munkamélység-állítás: a mélységhatároló kerék (tarlókerék) ekekerethez képesti helyzetének változtatásával végezhető el. Szintbeállítás: a hosszirányú szintbeállítás a farkerék helyzetének és a traktor- függesztőberendezés alsó függesztőkarjai helyzetének egyidejű állításával oldható meg, a keresztirányú szintbeállítás pedig a függesztőberendezés jobb és bal oldali emelőrúdjai hosszának változtatásával lehetséges. Optimális munkaszélesség-beállítás: csak bizonyos típusoknál kell elvégezni, a függesztőtengely ekekerethez képesti helyzetének változtatásával. A munkaszélesség akkor lesz megfelelő, ha az ekekeret hosszirányú tartói párhuzamosak a haladási iránnyal. Egyes eketípusok önbeálló függesztőtengellyel készülnek, amely az optimális munkaszélességet garantálja. Általában a függesztőtengely beállításával párhuzamosan kell elvégezni a kormányzott farkerék helyzetének beállítását is úgy, hogy a farkerék mindig a barázda sarkában járjon. A farkerék helyzete az összekötő rudazat elemeinek hosszváltoztatásával állítandó be a kívánt értékre. A félig függesztett ekék alapsíkon történő beállítása a vontatott ekéknél elmondottak értelemszerű alkalmazásával lehetséges. Függesztett ekék Munkamélység-állítás: az ekére szerelt mélységszabályozó szerkezet segítségével végezhető el, amely a mélységállító kerék (mankókerék) és a gerendely egymáshoz képesti helyzetét változtatja. Szintbeállítás: a hosszirányú szintbeállítás a traktor-függesztőberendezés felső függesztőkarja hosszának változtatásával, a keresztirányú pedig a függesztőberendezés jobb és bal oldali emelőrudjai hosszának változtatásával oldható meg. A különböző rudak (felső függesztőkar, jobb és bal oldali emelőrúd) hosszait úgy kell beállítani, hogy azok az előírt munkamélységnél biztosítsák a gerendely talajjal párhuzamos helyzetét. Optimális munkaszélesség-beállítás: csak bizonyos típusoknál kell elvégezni, a függesztőtengely és a gerendely egymáshoz képesti helyzetének változtatásával. A munkaszélesség akkor lesz megfelelő, ha az ekekeret hosszirányú tartói párhuzamosak a haladási iránnyal. A függesztett ekék alapsíkon történő beállítása a vontatott ekéknél elmondottak értelemszerű alkalmazásával lehetséges.

1.1.3. 3.103. Talajlazítók A talajlazító a forgatás nélküli talajművelés alapgépe. Rendeltetése a talaj lazítása, azaz térfogatának növelése úgy, hogy a különböző talajrétegek ne keveredjenek. Alkalmazása a talaj levegőztetése miatt szükséges, ill. akkor, ha az alsó talajrétegeket a talajművelés során nem akarjuk a felszínre hozni. Lejtős területen a lazítózás csak a lejtő keresztirányában (lejtőirányra megközelítően merőlegesen) folyhat. A lejtőn keresztirányában végzett munka az előzőeken túl a csapadék-megfogást is segíti. A lejtőirányban történő lazítózás azért tilos, mert talajeróziót okozhat. 99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A talajlazítók lehetnek: – művelési mélységük (a) szerint: – réteglazítók vagy középmély lazítók(a ≤ 50 cm) és – mélylazítók(a > 50 cm); – szerszámkialakításuk szerint: – előrehajló és – hátrahajló élű talajlazítók; – szerszámmozgatásuk szerint: – passzív és – vibrációs szerszámú talajlazítók. Kevésbé jellemző rájuk a traktorkapcsolat, de az elmondható, hogy a kisebb munkaszélességű, kevesebb lazítószerszámú gépek általában függesztettek, a nagyobb munkaszélességűek pedig vontatottak.

61. ábra Lazítószerszám kialakítások: a) előrehajló élû; b) hátrahajló élû A talajlazítók meghatározó szerkezeti eleme a lazítószerszám, mely alapvetően kétféle kivitelben, előrehajló és hátrahajló éllel készülhet. Az előrehajló élkialakítás azt jelenti, hogy a szerszámél legalsó pontja a haladási irányban előbbre helyezkedik el, mint a felső, a hátrahajló élkialakítás pedig ellenkező megoldású (61. ábra). Az előrehajló élű szerszám egyenes vagy ívelt élű gerinclemezből és az arra szerelt lazítóékből, a hátrahajló élű szerszám pedig általában egyenes élű gerinclemezekből és a hozzá kapcsolódó lazítószárnyakból áll. A gépek készülhetnek fix- és változtatható szerszámosztással. Utóbbi egyszerűbb kivitelénél a szerszámok a gép gerendelyéhez bilincses csavarkötéssel kapcsolódnak, és keresztirányban eltolhatók. Korszerűbb kivitel az a megoldás, amikor a gép gerendelyét mechanikusan vagy hidraulikusan állítható V alakú keret alkotja, amelyhez csatlakozó kések önbeállóak, azaz a keretszárak által bezárt szögtől függetlenül vágóélükkel mindig a haladási irányba néznek. A gépen a talajállapothoz alkalmazkodó húzástávolságot a keretszárak által bezárt szög változtatásával lehet beállítani. A keretszárak által bezárt szög csökkentésével a húzástávolság és természetesen a gép egész munkaszélessége is csökken és fordítva (Jóri J., 2001). A vonóerőigény csökkentése és a nagyobb lazító hatás érdekében – különösen a mélylazítók – vibrációs szerszámmal is készülhetnek. Az ilyen kivitelezésnél esetenként az egész gépet, máskor a lazítókést vagy annak csak az alsó részét adott frekvenciával (6–9 Hz) és amplitúdóval (max. 40 mm) mozgatjuk. A talajlazítók egyes kiviteleivel a lazítással egyidejűleg a műtrágya talajba juttatása is megoldható. Ekkor a lazítószerszám gerinclemeze mögött egy csővezetéken keresztül jut a műtrágya a fellazított rétegbe.


Az előrehajló élű talajlazítókra felszerelhető az ún. vakond-drénező szerszám, amely a művelt réteg alsó zónájában egy ideiglenes vízvezető, vízgyűjtő csatornát alakít ki. A talajlazítók elsősorban azokon a területeken alkalmazhatók, ahol a forgatás a talaj káros fizikai és kémiai tulajdonságai miatt nem lehetséges. Alkalmazhatók természetesen talajhibáktól mentes területeken is, ha egyéb szempontok ezt indokolják. Napjainkban az erdősítési területek egyre nagyobb részén (elsősorban a mesterséges erdőfelújításoknál) a talaj-előkészítés a mélylazításon alapul.

1.1.4. 3.104. Talajmarók A talajmaró a talajaprítás gépe, mely az aprítás mellett jelentős mértékű keverést és lazítást is végez. A talajmaró munkavégző része egy hajtott, késekkel felszerelt rotor, mely a talajból a beállított munkamélységnek megfelelően szeleteket vág ki. A talajszeletek egymáshoz, a késekhez és a rotor burkolatához ütközve széttöredeznek, és így aprított, kevert és lazított talajréteg marad a gép mögött (62. ábra).

62. ábra Talajmaró szerszám munkája: vk: rotor kerületi sebessége; vh: talajmaró haladási sebessége A talajmarók általában függesztett, nagyobb munkaszélességű változataik félig függesztett traktorkapcsolatúak. A talajmaró fő szerkezeti elemei (63. ábra): – a rotor (1); – a rotor burkolat (2); – a hajtóberendezés (3) és – a vázszerkezet (4).


63. ábra Függesztett talajmaró: 1. rotor; 2. rotorburkolat; 3. hajtóberendezés; 4. vázszerkezet A rotor általában merev, L alakú kapákkal szerelt, tengelye két helyen – a kapaszakasz két végén – csapágyazott. A rotor forgásiránya a haladási iránnyal megegyező. A rotorburkolat adott résmérettel a rotort felülről fogja közre, általában állítható hátsó terelőlemezzel. Kialakítása biztonságtechnikai célokat szolgál, ill. a művelt talajtömeg elhelyezkedését szabályozza. A hajtóberendezés kardántengelyből, szöghajtóműből, továbbító tengelyből és lánc- vagy ékszíjhajtásból áll. A vázszerkezet a rotorburkolatot közrefogó keretből, az oldalfalakból, a függesztőberendezésből és a csúszótalpakból áll. A csúszótalpak függőlegesen mozgathatók, így a gép a kívánt munkamélységű művelésre beállítható. A talajmarók speciális változata a motoros kapa(64. ábra), amely saját motorral hajtott kisgép. Motorja általában két- vagy négyütemű, 10 kW-nál kisebb teljesítményű benzinmotor.


64. ábra Motoros kapa A talajmarók akkor végeznek jó minőségű munkát, ha az egy rotorfordulathoz tartozó előrehaladásuk nem nagyobb, mint a körkörösen elhelyezkedő kapák összegzett sugárirányú élhossza. Ezen elvárásból következik, hogy a rotor kerületi sebessége (vk) és a talajmaró haladási sebessége (vh) között meghatározott összefüggés van.

A tökéletes talajmegmunkálást biztosító sebesség-viszony: száma, kések sugárirányú élhossza) függően.

a gép típusától (rotorátmérő, kések

A talajmarók normál kivitelei csemetekerti magágykészítésre, erősített, kisebb munkaszélességű változatai tuskós területeken folyó pásztakészítésre, ill. erdősítések sorközi ápolására használhatók. Munkaszélességük 0,6–3 m, munkamélységük 0,1–0,3 m, maródobjuk átmérője 0,4–0,6 m, maródobjuk kerületi sebessége 4–10 m/s, munkasebességük 0,8–1,7 m/s (3–6 km/h), egységnyi munkaszélességre jutó géptömegük 150–600 kg/m közötti.


1.1.5. 3.105. Tárcsák 1.1.5.1. 3.105.1. Tárcsák rendszerezése, szerkezeti felépítése A tárcsák a talajporhanyítás és keverés gépei, amelyek a kialakításuktól függően lazítást, felszínalakítást (pl. szántáselmunkálást), gyomirtást és forgatást is végeznek. A tárcsák lehetnek: – művelési módjuk szerint: – tárcsás boronák (melyek kisebb, 20 cm alatti művelési mélységűek és alapvetően talajkeveréssel egybekötött talajfelület elmunkálására használatosak, 6–10 km/h munkasebesség mellett), – tárcsás ekék, (amelyek nagyobb, 20 cm feletti műveleti mélységűek és talajkeveréssel egybekötött talajforgatásra használatosak); – egy tárcsalevélre eső tömegük (mf) szerint: – könnyű tárcsák(mf ≤ 60 kg), – nehéz tárcsák(60 kg < mf ≤ 90 kg), – igen nehéz tárcsák(90 kg < mf ≤ 120 kg), – szuper nehéz tárcsák(120 kg < mf). A tárcsa munkavégző része a tárcsalevél, mely általában gömbsüveg, ritkábban csonka kúp alakú (65. ábra). A tárcsalevél jellemzői:

65. ábra Tárcsalevél kialakítások: a) sima élű, gömbsüveg alakú; b) csipkés élű, gömbsüveg alakú; c) sima élű, csonka kúp alakú – a tárcsalevél átmérő (d), – a tárcsalevél vastagság (s), – a görbületi sugár (R) a gömbsüveg alakúaknál, ill. a kúpszög (γ) a csonka kúp alakúaknál, valamint – a tárcsalevél éle, mely a h magassági értékkel és a β szöggel értelmezhető.


66. ábra Tárcsalevél geometriája A gömbsüveg alakú tárcsalevelek sima vagy csipkés élűek lehetnek. Utóbbiak a gyomos, gyökerekkel átszőtt talajokon alkalmazhatók előnyösen. A csonka kúp alakú tárcsalevelek általában sima élűek. Előnyük az, hogy könnyebben hatolnak a talajba és kisebb a tárcsalevelek hátrészén kialakuló talajtömörítő erő, ezért kisebb a vonóerőigényük is. Hátrányuk, hogy hamarabb eltömődnek. A tárcsalevél alapsíkja munkavégzés közben szöget zár be a haladási iránnyal (ez a szög a haladási irányra merőleges egyenes és a tárcsalevél tengelye közt is értelmezhető, mert merőleges szárú szögekről van szó). Ezt a szöget beállítási szögnek nevezzük és α-val jelöljük (66. ábra). A tárcsalevél a rá eső tömeg és a beállítási szög hatására behatol a talajba, és ott haladva forgó mozgást végez. Az ekként mozgó tárcsalevél a talajból ívelt alakú barázdaszeletet hasít ki, amely a tárcsalevél belső felületén felcsúszik, majd oldalirányban, aprózódva visszahullik a barázdába. A tárcsalevél haladó mozgása idézi elő alapvetően a talaj porhanyítását, forgó mozgása pedig a keverését. A tárcsalevelek csipkézett barázdafeneket és talajfelszínt hagynak maguk után (lásd a 66. ábrát). A csipkézettség mértéke függ a tárcsalevelek: – átmérőjétől (d), – görbületi sugarától (R), – beállítási szögétől (α) és – osztásától (b). A tárcsalevelekből többet egy tengelyre felfűzve adódik a tárcsatag, amelyből egyet vagy többet a vázhoz csatlakoztatva kapjuk a teljes gépet. A tárcsalevelek között – a tárcsalevél osztásnak (b) megfelelően – távtartó


hüvelyeket találunk. A tárcsalevél átmérő (d) és az osztás viszonya általában: közötti. A tárcsatagok tengelye – a tengelyvégek kivételével – négyszög keresztmetszetű. Az erre felfűzött, négyszög kivágású tárcsalevelek tehát munka közben a tengellyel együtt forogni kényszerülnek. A tengelyvégek menetesek, melyhez csatlakozó csavaranyákkal lehet a tárcsaleveleket axiálisan rögzíteni. A tárcsatag két csapágyazott függesztő tartóval (támbakkal) kapcsolható a tárcsa vázához. A tárcsatag csapágyazása kétféle megoldású lehet. Egyik esetben a távtartó hüvely külső felületét úgy munkáljuk meg, hogy ez alkotja az osztott házú siklócsapágy csapját. Másik esetben a távtartó hüvely hosszirányban osztott, a távtartó hüvelyfél tárcsalevél felé eső vége négyszög, a további szakasza pedig hengeres furatú. A négyszög keresztmetszetű tárcsatag tengelyre kerül az a csőtengelydarab, melynek furata a tengelyhez illeszkedő négyszög keresztmetszetű, külső felülete pedig hengeres, amelyre gördülőcsapágy (általában mélyhornyú golyóscsapágy) illeszthető. A tárcsatagok elrendezése szerint a tárcsák (67. ábra): – egysoros szimmetrikus vagy V elrendezésű tárcsák; – egysoros aszimmetrikus vagy egyirányú tárcsák; – kétsoros szimmetrikus vagy X elrendezésű tárcsák és – kétsoros aszimmetrikus vagy V elrendezésű tárcsák (oldalazó tárcsák) lehetnek.

67. ábra Tárcsa kialakítások: a) egysoros szimmetrikus (V elrendezésű) tárcsa; b) egysoros aszimetrikus (egyirányú) tárcsa; c) kétsoros szimmetrikus (X elrendezésű) tárcsa; d) kétsoros aszimetrikus (V elrendezésű) tárcsa A szimmetrikus tárcsák a traktor mögött, a traktor hossztengelyére szimmetrikusan helyezkednek el munka közben. Az egyirányú tárcsák a traktorokhoz képest aszimmetrikusan, egyik oldalon általában nagyobb kinyúlással helyezkednek el. A kétsoros aszimmetrikus tárcsák a traktorhoz képest elhelyezkedhetnek úgy, hogy munkaszélességük középvonala megközelítőleg egybeesik a traktor hossztengelyével, és lehetnek oldalazó tárcsák, melyek a traktortól oldalra kinyúlva dolgoznak és a fás állományok korona alatti területét, sőt megfelelő vezérlőszerkezettel felszerelve sorát is tudják művelni.


68. ábra Vontatott, X elrendezésű tárcsa Traktorkapcsolatukat tekintve a kisebb munkaszélességű tárcsák általában függesztettek, a nagyobbak vontatottak (68. ábra). A tárcsák megművelhetik a teljes talajfelületet, de a kisebb munkaszélességű, elsősorban kétsoros aszimmetrikus, függesztett változatok használhatók sorközművelésre is. Ezek több sorköz művelésére alkalmas kivitelben (69. ábra) is készülhetnek, alapvetően az erdőfelújítások sorközi ápolására. Léteznek olyan szerkezetű tárcsák is, amelyeknél minden tárcsalevél önállóan, csapágyazott lengőkaron keresztül kapcsolódik a gépvázhoz. Ezek a kivitelek elsősorban tuskós területeken használhatók előnyösen.


69. ábra V elrendezésű, kétsoros függesztett erdészeti sorközművelő tárcsa: 1. főtartó; 2. tárcsatag 1.1.5.2. 3.105.2. Tárcsák beállítása A tárcsák beállításakor a gép munkamélységének beállítását és szintbeállítását kell elvégezni. A munkamélység-állítás: – a mélységhatároló kerekek helyzetének változtatásával (ha vannak ilyenek a gépen); – a tárcsasorok tengelye és a haladási irány által bezárt szög nagyságának változtatásával (erre a célra általában mechanikus szerkezetek szolgálnak) és – a gép terhelésének változtatásával lehetséges. A terhelésváltoztatással történő munkamélység-szabályozásra csak azoknál a típusoknál van mód, amelyeknél terhelőtálcák találhatók, és azokba pótsúlyok – pl. homokkal telt zsákok – helyezhetők. Pótsúlyozásra darabos terhek – kő, stb. – nem ajánlhatók, mert munka közben lerázódhatnak, és a talajt szennyezik. Szintbeállítás: a kétsoros tárcsáknál lényeges azért, hogy mindkét tárcsasor azonos munkamélységben dolgozzon. Itt a szintbeállítás a vonórúd irányának változtatásával (a vonórúd és a tárcsakeret csatlakozási helyének), ill. a traktor függesztőberendezés alsó függesztő karjai helyzetének változtatásával érhető el. A tárcsákat, típustól függően, erdészeti körülmények között: – szántáselmunkálásra; – mélylazított talaj felületének művelésére; – vágásterület más előkészítés nélküli művelésére és – sorközi ápolásra alkalmazzuk. A tárcsák szántáselmunkálásra elsősorban száraz talajviszonyok esetén, ill. akkor alkalmazandók, ha a szántott terület túlságosan elgyomosodott. Az erdészeti gyakorlatban használt tárcsák munkaszélessége 1–5 m, tárcsalevél átmérője pedig 0,5–0,9 m közötti.

1.1.6. 3.106. Kultivátorok 1.1.6.1. 3.106.1. Kultivátorok rendszerezése, szerkezeti felépítése A kultivátorok a talajlazítás gépei, melyek felszínalakítást és igen hatásos gyomirtást is végeznek. A kultivátorok kapakiosztásuk szerint: – szántóföldi- és – sorközművelő kultivátorok lehetnek. A szántóföldi kultivátorok a teljes munkaszélességet, a sorközművelők a növénysorok közeit munkálják meg. A szántóföldi kultivátorok rendeltetése a szántott terület felszíni elmunkálása, a vetőágy elkészítése, ill. laza talajokon a tarlóhántás is. A szántóföldi kultivátorok a velük megvalósítható munkamélység (a) alapján: – könnyű vagy magágykészítő kultivátorokra (a ≤ 15 cm) és – nehéz kultivátorokra (a > 15 cm) oszthatók. A nehéz kultivátorok egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert, mert bizonyos körülmények között – szárazabb kötött talajokon, és vízeróziónak kitett területeken – alkalmasak a szántást helyettesítő munka elvégzésére. A nehéz kultivátorok (70. ábra) a vonó- vagy függesztőrészből (1), a sávos tartószerkezetből (2), a művelőszerszámokból (3) és a mélységhatároló berendezésből (4) állnak. Egy művelőszerszámra jutó vontatási teljesítményigényük – a művelési mélységtől, a talajkötöttségtől és a munkasebességtől függően – 4–8 kW, így 108 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

a nagyobb munkaszélességű (4–5 m), 15–20 művelőszerszámmal szerelt gépek vontatási teljesítményigénye a 100–150 kW-ot is elérheti.

70. ábra Nehéz kultivátor: 1. függesztőrész; 2. sávos tartószerkezet; 3. művelőszerszám; 4. mélységhatároló berendezés A sorközművelő kultivátorok a soros növénykultúrák sorközeinek ápolására (elsősorban gyomirtásra) szolgálnak. A talaj felső rétegében (4–5 cm mélységben) végzik lazító, gyomirtó munkájukat. A sorközművelő kultivátorok (71. ábra) a függesztőrészből (1), a haladási irányra merőlegesen elhelyezkedő gerendelyből (2), a mélységhatároló berendezésből (3), a művelőszerszámokból (4) és egyes típusoknál a sortartást biztosító kormányzó mechanizmusból (5) állnak. A gép gerendelyén a művelőszerszámok – a sorköznek megfelelően – keresztirányban állíthatók.


71. ábra Sorközművelő kultivátor: 1. függesztőrész; 2. gerendely; 3. mélységhatároló berendezés; 4. művelőszerszám; 5. kormányzó mechanizmus A kultivátorok művelőszerszámai a kultivátorkapák, melyek alapkivitelei (72. ábra): – a saraboló-; – a lazító- és – a töltögetőkapák. A sarabolókapák főbb típusai az egyszárnyú (L alakú), a kétszárnyú és a lúdtalp- kapák. A lazítókapák szárnyas, fésűs, íves és véső alakúak lehetnek. A töltögetőkapák szántóvas nélküli pásztakészítő eketest formájúak.

72. ábra Kultivátorkapák: a) egyszárnyú (L alakú); b) lúdtalp; c) szárnyas; d) íves; e) véső; f) töltögető A művelőszerszámokat a kapaszárra erősítik, mely (73. ábra): – mereven; – félmereven; – rugósan és – paralelogramma függesztésen keresztül kapcsolódhat a gépvázhoz. A merev kapaszárat csavarkötés kapcsolja a gerendelyhez. A félmerev kapaszár rugalmas anyagból készül, ezért viszonylag nagymértékű alakváltozásra képes. A rugós kapaszár csuklósan kapcsolódik a gerendelyhez és alaphelyzetét rugóterhelés (laprugó vagy hengeres csavarrugó) biztosítja. A szerszám a rugóterhelés ellenében tud kitérni. A paralelogramma függesztés – egy négycsuklós mechanizmuson keresztül – a kapák függőleges elmozdulását tudja folyamatosan biztosítani, a talajfelszín követés érdekében. A kapák függőleges irányú elmozdulása a kapák lazítószögének állandó értékét is biztosítja. A négycsuklós mechanizmushoz kapcsolt mélységhatároló keréken keresztüli talajkövetést rugóterhelés teheti biztonságosabbá. A kultivátorok az erdészeti területen elsősorban a szabadföldi csemetetermesztésben (szántáselmunkálás, sorközi gyomirtás) kerülnek alkalmazásra.


73. ábra Kapaszár kialakítások: a) merev; b) félmerev; c) rugós; d) paralelogramma függesztésű 1.1.6.2. 3.106.2. Kultivátorok beállítása A kultivátorok közül a sorközművelő kultivátorok beállítása a bonyolultabb, mert itt a szerszámválasztást, a munkamélység-állítást, a szintbeállítást és a munkaszélesség- beállítást is el kell végezni. Szerszámválasztás A sorközművelő kultivátorok – amelyek elsősorban csemetekertekben alkalmazhatók – munkába állítása előtt első lépésként a művelethez legjobban megfelelő szerszámtípust és szerszámelrendezést kell megválasztani. A sorközművelő kultivátorokon általában L alakú és lúdtalp alakú sarabolókapákat, esetenként íves- vagy véső alakú kapákat használunk. A szerszámok egy-, két-, esetleg három sorban helyezhetők el. Egy sorközön belül több szerszám használatakor az egymás mellett dolgozó szerszámok között – a hézagmentes művelés céljából – keresztirányban 3–8 cm-es túlfedést szükséges biztosítani. A szerszámelrendezésre vonatkozó néhány megoldást szemléltet a 74. a) ábra, a 74. b) ábra pedig a hozzátartozó talajmunkáról ad képet. A legsimább talajfelület két L alakú sarabolókapa munkája után nyerhető (I. szerszámelrendezés). Ilyen elrendezésben a legkisebb a kapák gyomgyűjtő hatása is. A II. szerszámelrendezés (két L alakú kapát követő lúdtalpkapa) talajfelszínét a hátul elhelyezett kapa barázdája jellemzi. A megoldás azért sem szerencsés, mert a hátul járó kapa erősen gyűjti a gyomokat, ugyanis az első sorban járatott L alakú kapák azokat közép fele terelik, így a hátsó lúdtalpkapán – amely gyomgyűjtő hatása egyébként is a legnagyobb – könnyen megakadhatnak. Az előzőnél egyenletesebb a III. szerszámelrendezéssel (egy lúdtalpkapát két L alakú kapa követ) nyert talajfelszín, mert a két L alakú kapa a lúdtalpkapa barázdáját majdnem teljesen elsimítja. Ez a kapaelrendezés a gyomgyűjtő hatás szempontjából is szerencsésebb, mert a lúdtalpkapáról elmaradó gyomokat az L alakúak kevésbé szedik össze. A IV. és V. szerszámelrendezés (különbözőképpen kombinált lúdtalpkapák) után – a kapák számától függő mértékben – hullámos marad a talajfelszín. A VI. szerszámelrendezés (véső alakú kapák) elsősorban talajlazítást végez egyenetlen talajfelszín és művelési mélység mellett.


74. ábra Sorközművelő kultivátor szerszámelrendezései és munkája: a) szerszámelrendezések; b) szerszámok felszínalakító munkája Munkamélység-állítás A sorközművelő kultivátorok szerszámai általában paralelogramma felfüggesztéssel kapcsolódnak a gépvázhoz. Ez a felfüggesztés biztosítja, hogy a szerszámok egymástól függetlenül mozdulhatnak el, s a paralelogramma felfüggesztéshez kapcsolódó mankókerék segítségével követhetik a talajfelszínt. A művelési mélység a szerszám síkja és a mankókerék talpa közti távolság, amelynek változtatása a kapaszárak süllyesztésével vagy emelésével végezhető el. A beállítást természetesen minden szerszámnál külön-külön el kell végezni, ügyelve arra, hogy minden kapa azonos művelési mélységben járjon. Szintbeállítás A sorközművelő kultivátorok szinte kivétel nélkül függesztett gépek, így hossz- és keresztirányú szintbeállításuk a traktor-függesztőberendezés felső függesztő karja és jobb- és baloldali emelőrudjai hosszának változtatásával oldható meg. Munkaszélesség-beállítás A sorközművelő kultivátorok munkaszélesség-beállításakor a feladat kettős: – egyrészt helyesen kell megválasztani a teljes gép munkaszélességét, – másrészt a sortávhoz igazodóan kell beállítani az egyes sorközművelő elemek művelési szélességét. A teljes gép munkaszélességét úgy kell megválasztani, hogy az egy menetben kapált sorközök száma igazodjon az egy menetben vetett vagy ültetett növénysorok számához. Ez azonos sortávú kultúrák esetén azt jelenti, hogy a kultivátor sorszáma a vető- vagy ültetőgép sorszámánál eggyel kevesebb teljes értékű sorközben járó 112 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

kultivátor tagból, és jobbról-balról egy-egy fél sort művelő kultivátor szerszámból tevődik össze. Síkágyásos rendszerben vetett vagy ültetett növényzet esetén a kultivátor sorszáma általában eggyel több, mint a vetett vagy ültetett növénysorok száma, mert az ágyások sorai között általában a sortávolság kétszeresének megfelelő a távolság. Nagy vetési, ill. ültetési szélesség alkalmazásakor lehet, hogy ennek felével azonos a kultivátor munkaszélessége. Az egyes sorközművelő elemek művelési szélességét úgy kell meghatározni, hogy a szerszámok a növényt ne károsítsák, azaz a növénysorok mellett megfelelő szélességű biztonsági sáv maradjon. A biztonsági sáv szélessége szorosan összefügg a kultivátor: – munkaszélességével; – kormányozottságával; – művelési mélységével és – munkasebességével. Általánosságban elmondható, hogy a növénysorok mellett: – külön nem kormányozható kultivátoroknál l0–20 cm-es; – kormányszerkezettel is rendelkező kultivátoroknál 6–15 cm-es biztonsági sáv kívánatos. Nagyobb munkaszélességű kultivátorok esetében továbbá az is szükséges, hogy a biztonsági sáv szélessége a munkaszélesség szélei felé 1–2 cm-rel növekedjék, a gép gerendelyének deformációi miatt. A helyesen megválasztott művelési szélességű sorművelő elemeket a gerendelyen a sortávnak megfelelően kell rögzíteni úgy, hogy azok a sorközökben járó traktor nyomtávolságával is összhangban legyenek.

1.1.7. 3.107. Boronák A boronák a talajporhanyítás és felszínalakítás gépei, melyek intenzív rögtörést is végeznek, továbbá alkalmasak magtakarásra és műtrágya bedolgozásra is. A boronák lehetnek: – a boronafogak mozgásmódja szerint: – passzív- és – aktív boronák; – az egy boronafogra eső tömegük (mf) szerint: – könnyű boronák(mf < 1 kg), – középnehéz boronák(1 kg ≤ mf ≤ 2 kg), – nehéz boronák(2 kg < mf). A passzív boronák (amelyeknél a boronafogak a vázhoz képest nem mozognak): – merev boronák (a mindennapi gyakorlat ezeket ismeri fogas boronaként); – láncboronák és – hálóboronák lehetnek. A fogas borona tagokból (75. ábra) áll. Egy-egy tag 1,0–1,5 m széles, Z vagy S alakban hajlított tartókból és az ezekre felcsavarozott fogakból áll. Több tag – a vonókerettel összekötve – alkotja a teljes gépet. Olyan kivitele is létezik, melynél a fog elülső részén vágóél található. Az ilyen fogakkal szerelt boronát késboronaként is emlegetjük. A láncborona három-három foga alkot egy merev egységet, melyeket csuklósan kapcsolunk össze, ezáltal a fogak könnyen elmozdulnak, és jól követik a talaj felszínét.


A hálóborona váza acélhuzalokból készül, melyek hálószerűen csatlakoznak egymáshoz. Ez a kialakítás egy hajlékony keretet eredményez, melyhez csatlakozó fogak jól tudják követni a talaj felszínét.

75. ábra Fogas borona tag Az aktív boronák forgó és lengő boronák lehetnek. Ezeknél a gépeknél a boronafogak a kerethez képest úgy végeznek forgó vagy lengő mozgást, hogy függőleges helyzetüket közben megtartják. Hajtásuk az esetek többségében az erőgép teljesítményleadó tengelyéről történik. A forgóboronáknak a teljesítményleadó tengelyről hajtott változatuk mellett van talajhajtású kivitelük is. A borona munkavégző része a boronafog, mely egyenes vagy hajlított állású. Keresztmetszete leginkább négyszög vagy kör, de előfordul lencse és ék alakú is.

1.1.8. 3.108. Hengerek A hengerek a talajtömörítés alapgépei, melyek aprítást (rögtörést) és felszínalakítást is végeznek. Speciális változataik alkalmasak a mélyebb rétegű tömörítéssel párhuzamos felszíni lazításra is. A hengerek felületüktől függően: – sima hengerek; – alakos hengerek és – léces vagy pálcás hengerek lehetnek. A sima hengerek(76. ábra) a legrégebben alkalmazott talajtömörítő eszközök. Régebben fából, ma már fémből készült szerkezetek.


76. ábra Sima henger Az alakos hengerek különböző alakú, acél- vagy öntöttvas tárcsákból összeállított szerkezetek, melyek alkalmazásának alapvető célja a rögtörés és a mélyebb rétegű tömörítés. Jellemző változatuk a gyűrűs henger (77. ábra) mely V profilú gyűrűkből áll, továbbá a csillaghenger, mely csillag alakú művelő elemeket tartalmaz. A léces vagy pálcás hengerek (hengerboronaként is emlegetjük őket) felülete nem folytonos, hanem a hengeralkotók irányában elhelyezkedő vagy a henger felületén spirálisan körbefutó lécek vagy pálcák alkotják. Az ilyen kialakítás következtében a lécek, ill. a pálcák működési mélységében tömörített, a felszínen pedig aprómorzsás réteg alakul ki. Az így előkészített talaj kiváló vetőágy lesz, ha a tömörítés a vetési mélységben valósul meg, mert a felszíni réteg laza, ami segíti a vetőmag levegőzését, a vetési mélységben pedig tömör réteg alakul ki, mely a kapilláris hatást fokozva segíti a talajnedvesség vetőmaghoz jutását.


77. ábra Gyűrűs henger A hengerek tagokból állnak. Egy tag szélessége a jó talajkövetés érdekében 1,0–1,5 m közötti. A kívánt munkaszélességű eszköz a hengertagok összekapcsolásával áll elő. A hengerek vontatási sebességének növelésével romlik a tömörítő hatás, ezért azokat max. 6 km/h-s munkasebességgel javasolt működtetni. A hengerek jellemző mérete az átmérője, mely a gyakorlatban 0,3–0,8 m között változik. Közülük a kisebb átmérőjűek kötött, a nagyobbak lazább talajokon végeznek jó minőségű munkát. Azonos súlyú és szélességű, de különböző átmérőjű hengerek közül a kisebb átmérőjű tömörít mélyebben, ezért ennek a működtetéséhez nagyobb vonóerő kell.

1.1.9. 3.109. Simítók A simítók a felszínalakítás alapgépei, melyek a beállítástól függően porhanyítást is végezhetnek. A simítók szerkezeti kialakításuk szerint: – egyszerű simítók és – kombinált simítók lehetnek. Az egyszerű simítók készülhetnek fagerendából, acéllemezzel fedett fagerendából vagy kisvasúti sínből (78. a, ábra). A kombinált simítók (78. b, ábra) többsoros acél-fa kombinációból álló simítóeleműek, melyek között mindig van állítható élű elem is. A simítóelem talajjal bezárt szöge elsősorban a porhanyítást befolyásolja. A simítókat a szántás irányára 45°-os szögben célszerű vontatni, mert így hatásosabbak.

a)


b) 78. ábra Simítók: a) egyszerű simító (kisvasúti sínből); b) kombinált simító művelőelemei

1.1.10. 3.110. Kombinátorok A kombinátorok a felszínalakítás és a magágykészítés gépei. A kombinátorok alkalmazása a következő előnyökkel jár: – a magágykészítés összenergia-igénye csökken, mivel kevesebb az előkészítő műveletek száma; – az előkészítő műveletek számának csökkenésével csökken a taposási kár; – az előkészítő műveletek alatt a talaj kiszáradására kevesebb idő marad, így a mag nagyobb valószínűséggel kerül optimális nedvességtartalmú magágyba. A kombinátorok szerkezeti kialakításukat tekintve egymás mögött elrendezett és egy gépként dolgozó eszközkapcsolások, gépkombinációk (innen kapták a nevüket). Különböző alapegységekből (borona, kultivátor, léces vagy pálcás henger stb.) állnak. Jellegzetes kialakításaik: – szántóföldi kultivátor + léces- vagy pálcás henger; – tárcsa + simító; – ásóborona + léces vagy pálcás henger; – tárcsa + nehéz kultivátor; – mélylazító + tárcsa; – rögrendező + csillaghenger + késborona + csillaghenger. Közülük a gyakorlatban (a csemetekerti gyakorlatban is) leginkább a szántóföldi kultivátorból és a léces vagy pálcás hengerből álló eszközkapcsolást alkalmazzuk. E gép munkája olyan magágyat eredményez, melynél (79. ábra): – a talaj hajszálcsövessége megfelelő; – a lazított felszíni réteg egyenletes mélységű; – a lazított felszíni réteg kellően morzsalékos; 117 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a magágy alapja tömör, jó vízvezető képességű.

79. ábra Kombinátor által készített magágy: 1. kultivátorkapa; 2. léces henger; A. lazított felszíni réteg; B. tömör magágy alap A kombinátorok általában függesztett traktorkapcsolatúak (80. ábra). Jó munkaminőséget nagyobb munkasebesség (8–14 km/h) mellett adnak. Az erdészeti területen elsősorban csemetekerti mag- és gyökérágy készítésére használatosak. Az itt alkalmazott gépek munkaszélessége 3–6 m, munkamélysége 0,04–0,16 m, munkasebessége 8–14 km/h, egységnyi munkaszélességre jutó géptömege 200–400 kg/m, egységnyi munkaszélességre jutó vonóerő-igénye 2–4 kN/m, vontatási teljesítmény-igénye 50–100 kW közötti.

80. ábra Függesztett kombinátor (szántóföldi kultivátor + léces henger)

1.1.11. 3.111. Egyéb talaj-előkészítő gépek Napjainkig – az eddig ismertetett, alap talajművelő gépeknek is nevezhető gépeken kívül – a talajművelő gépek számos további változata alakult ki. Ezeket azonban az erdészeti gyakorlat nem, vagy csak ritkán használja, ezért felsorolásukon túl csak néhány mondattal jellemezzük őket. Ebbe a körbe tartoznak:


– a szántáselmunkálók; – a barázdabehúzók; – az ásóboronák; – az ásógépek; – a küllős kapák; – az egyengető rögtörők és – a késes-tüskés aprítók. A szántáselmunkálók közvetlenül az ekéhez kapcsolható, művelő-elemüket tekintve nem új talajművelők, hanem tárcsák, boronák, alakos-, léces- vagy pálcás hengerek, ill. ezek kombinációi. Adott helyre történő összeállításuk az elérendő feladattól (rögök aprítása, felszín egyengetése, szántott réteg tömörítése) függ. Valamennyi változatnál lényeges és közös szempont az egyszerű és gyors fel- és leszerelhetőség, az ekével egyidejű szállíthatóság. A barázdabehúzók a szántáskor keletkező osztóbarázdák elmunkálására szolgálnak. A talajt két oldalról egyegy csiga tereli középre, ahol egy henger tömöríti. Az ásóboronák a tárcsás boronákhoz hasonló gépek, de a tárcsalevelek helyett vágóéllel ellátott kereszt alakú kések a művelőelemei. Különösen jó aprító, rögtörő és keverő munkát végeznek. Jól használhatók tarlóhántásra, szántáselmunkálásra, vegyszerek, műtrágyák talajba keverésére és magágykészítésre. Jó munkaminőséget viszonylag nagy, 10 km/h munkasebesség felett adnak. Az ásógépek a kézi ásás mozdulatait követő forgó, lapátos szerszámmal dolgoznak. Lapátos szerszámuk egyegy talajrészt kiemel, majd átfordítva visszateszi. A gépek csak kis munkasebesség (max. 1,5 km/h) mellett végeznek jó minőségű munkát. A küllős kapák egy tengelyre felfűzött, ívelt tüskés, általában öntöttvas művelő elemekből álló, többnyire két műveletelem sort tartalmazó gépek, melyek rendeltetése a cserepesedett talaj feltörése, a felső talajréteg lazítása, a kelőfélben lévő gyomok irtása. Az egyengető rögtörők a mélylazító és a nehéz kultivátor által feltört talaj egyenletes elmunkálására alkalmasak. A késes-tüskés aprítók szintén talajelmunkálásra, elsősorban a mélylazító és a nehéz kultivátor által feltört talaj egyenletes elmunkálására alkalmasak.

1.2. 3.2. Növényvédelem gépei 1.2.1. 3.201. Növényvédelmi gépek rendszerezése Az erdészeti növényvédelem célját – a szaporítóanyagokra, a csemetekertekre, az erdősítésekre és az erdőállományokra káros állati és növényi szervezetek kártételének meggátolását, a veszélyes károsítók terjedésének megakadályozását – közvetett és közvetlen módszereken keresztül éri el. A közvetett módszerek a károsítók fellépésének megakadályozására, a közvetlenek a károsítók elpusztítására szolgálnak. A közvetett módszerek közül a növényvédelmi zárszolgálat, az agrotechnikai védekezések és a nemesítés eredményeinek gyakorlati alkalmazásai a jelentősebbek. A közvetlen módszerek közé: – a fizikai-; –

a biológiai- és

–

a kémiai védekezések tartoznak.

A fizikai védekezések hang-, fény-, elektromos- és termikus jelenségeken alapulnak, ill. mechanikai eljárásokkal megvalósulók. A biológiai védekezések megvalósításakor különböző élőlényeket (pl.


baktériumokat) alkalmazunk a károsítók elpusztítására. A kémiai védekezések során kémiai szerek (növényvédő szerek) segítségével történik a károsítók elpusztítása (Varga szerk., 2001). A korszerű, integrált növényvédelem nem korlátozódik csupán egyik vagy másik módszer alkalmazására, hanem az összes lehetséges módszer összehangolt, együttes alkalmazását jelenti. A jelenlegi arányokat tekintve azonban ma még a közvetlen védekezési módok közé tartozó kémiai (vegyi) védekezések szerepe a meghatározó. Kivételt csak a fizikai módszerek közé tartozó mechanikai gyomirtások, valamint egyes biológiai eljárások jelentenek. Mindezek miatt növényvédelmi gépek alatt általában – s ezt teszi ez a tankönyv is – csak a kémiai védekezések megvalósítására alkalmas gépeket, eszközöket értjük. A mechanikai gyomirtás különböző talajművelő gépekkel – elsősorban tárcsákkal és kultivátorokkal – végezhető el. E gépeket a „Talaj-előkészítés gépei” című fejezet ismerteti. Növényvédelmi gépeknek azokat az eszközöket, berendezéseket, gépeket nevezzük, amelyek a folyékony vagy szilárd halmazállapotú növényvédő szereket apró cseppekben, permet- vagy ködszerűen, folyadékfilm formájában, por- vagy mikrogranulátum alakban, ill. az előzőeket kombinálva juttatják a védendő felületre. A mezőgazdasági gyakorlat e gépeket egységesen növényvédelmi gépeknek nevezi, szemben az erdőgazdasági gyakorlattal, ahol előfordul az erdővédelmi gépek elnevezés is. Az erdővédelmi gépek elnevezés azonban nem új szerkezetű, a növényvédelmi gépek körétől eltérő típusú gépeket takar, hanem közülük azokat, amelyeket az erdőgazdasági gyakorlat adott időszakban alkalmaz. Tekintettel ezen átfedésre, valamint arra, hogy a növényvédelmi gépek fogalomkör átfogóbb, a későbbiekben egységesen ezt alkalmazzuk. A növényvédelmi gépeknek számos – a pusztítandó kártevők, kórokozók és gyomok, a védendő növények és a felhasználandó növényvédő szerek jellemzői által meghatározott – követelményt kell kielégíteniük. Egy-egy növényvédelmi gép csak néhány feladat ellátására alkalmas, ezért a követelmények egészének kielégítésére többféle géptípus alakult ki. Ezek megismerését könnyíti célszerű csoportosításuk, amely az alkalmazási-, ill. az üzemeltetési mód szerint történhet. A növényvédelmi gépek alkalmazási mód szerint: – permetezőgépek, – vegyszerkenőgépek, – porozógépek, – mikrogranulátum-szóró gépek, – csávázógépek; üzemeltetési mód szerint pedig: – hordozható gépek, ezen belül: – kézi gépek (kézi vagy motoros működtetéssel) és – háti gépek (kézi vagy motoros működtetéssel), – targoncás gépek, – traktorra szerelt gépek (hordozott vagy függesztett), – traktorvontatású gépek, – tehergépkocsira szerelt gépek, – magajáró gépek, – légi járműre szerelt gépek és esetenként – elektromos hajtású gépek lehetnek (Horváth, 1981; Horváth – Káldy, 1975; Kovács, 1978, 1982).

1.2.2. 3.202. Permetezőgépek 1.2.2.1. 3.202.1. Permetezőgépek rendszerezése


A permetezőgépek a permetlevet – amely szuszpenzió, emulzió vagy oldat lehet, és amelyben az egyik összetevő, a vivőanyag általában víz – cseppekre bontva juttatják ki. Működésük közben különböző permetlé felhasználásokat (területegységre kijuttatott permetlé mennyiségeket) valósíthatnak meg. A permetezőgépek a cseppképzés módja szerint: – hidraulikus-, – pneumatikus-, – termikus- és – mechanikus cseppképzésű; permetlé-felhasználásuk (Q) alapján pedig: – rendkívül nagy permetlé felhasználású: UUHV (2000 dm3/ha < Q), – igen nagy permetlé felhasználású:UHV(500 dm3/ha < Q ≤ 2000 dm3/ha), – nagy permetlé felhasználású:HV(150 dm3/ha < Q ≤ 500 dm3/ha), – közepes permetlé-felhasználású:MV(50 dm3/ha < Q ≤ 150 dm3/ha), – kis permetlé felhasználású:LV(5 dm3/ha < Q ≤ 50 dm3/ha), – igen kis permetlé felhasználású:ULV(0,5 dm3/ha < Q ≤ 5 dm3/ha), – rendkívül kis permetlé felhasználású:UULV(Q ≤ 0,5 dm3/ha) gépek lehetnek (Balázs – Dimitrievics – Ruttkai, 1980). Közülük a hidraulikus- és a mechanikus cseppképzésű permetezőgépeknek szállítólevegős változatai is léteznek, amelyeknél a hidraulikusan, ill. mechanikusan képzett cseppeket levegőáram juttatja a permetezendő felületre. Ez a megoldás növeli a permetcseppek hatótávolságát, és segíti bejutásukat a lombozatba. A hidraulikus és a pneumatikus cseppképzés együttesen is előfordulhat, ilyenkor a hidraulikus cseppképzésű szórófej elsődleges cseppképzését a levegőáram másodlagos cseppfelbontása tovább javítja. Az egyes cseppképzési módok eltérő méretű permetcseppek előállítására alkalmasak. Minél kisebb a permetcseppek átmérője, annál kevesebb lehet az azonos nagyságú felület egyenletes bevonásához szükséges folyadékmennyiség. A cseppképzési eljárást – a cseppképzés módjától függetlenül – attól függően, hogy milyen méretű cseppeket eredményez: – öntözésnek(a cseppek ≥ 80%-ának átmérője: 750–5000 μm közötti); – permetezésnek(a cseppek ≥ 80%-ának átmérője: 150–750 μm közötti); – porlasztásnak(a cseppek ≥ 80%-ának átmérője: 50–150 μm közötti); – ködözésnek(a cseppek ≥ 80%-ának átmérője: 0,5–50 μm közötti) is szokás nevezni (Balázs – Dimitrievics, 1979). Az erdőgazdasági gyakorlatban, permetlé-felhasználást tekintve a HV-, MV- és LV-gépek alkalmazása jelentős. Esetenként az intenzív csemetetermesztésben fordulnak elő az UUHV-gépek, amelyek azonban alaprendeltetésüket tekintve nem növényvédelmi gépek, hanem olyan öntözőberendezések, amelyek növényvédő szerek kijuttatására is alkalmasak. 1.2.2.2. 3.202.2. Permetezőgépek cseppképzése A permetezőgépek a permetcseppeket: – hidraulikus; – pneumatikus;


– termikus- vagy – mechanikus elv alapján hozzák létre. A hidraulikus cseppképzéssel létrehozott cseppek többségének átmérője 200–400 μm közötti. Az eljárás során a folyadékot hengeres nyíláson kényszerítjük kilépni. Ha a kiáramlás sebessége – a belső túlnyomás eredményeképpen – egy határértéket meghalad, a hengeres folyadéksugáron hullámosodás jelentkezik. A felületi hullámok hatására a folyadéksugáron szűkületek és dudorok keletkeznek, majd a szűkületek teljes elvékonyodásával – a felületi feszültség hatására – a folyadéksugár cseppekre bomlik. A cseppképződés során az elvékonyodott folyadéksugárból a szétválás helyén apróbb, a köztes dudorokból pedig nagyobb cseppek lesznek, ezért a hidraulikus cseppképzéssel nem lehet biztosítani a cseppátmérő teljes azonosságát (Turba, 1976). A gyakorlatban a cseppek nem folyadéksugárból, hanem a cseppképző berendezésből kilépő vékony folyadékhártyából képződnek, az előzőekben megismert törvényszerűségek szerint. A folyadékhártya a folyadék kilépés előtti örvénylő mozgásba hozásával vagy a folyadéksugár ütköztetésével hozható létre. A pneumatikus cseppképzéssel 20–200 μm átmérőjű cseppek képezhetők. A cseppképzés során a folyadéktömegből a mellette nagy sebességgel áramló levegő szakítja ki a cseppeket. A pneumatikus cseppképzés akkor valósul meg, ha a levegő- és a folyadékáramlás közötti sebességkülönbség legalább 100 m/s, és ha a cseppképzést végző levegőmennyiség legalább 200-szorosa a folyadékmennyiségnek. A termikus cseppképzés hideg- vagy meleg eljárással valósítható meg. A hideg eljárással 10–20 μm, a meleg eljárással pedig 0,1–10 μm átmérőjű cseppek képezhetők. A hideg eljárás lényege, hogy a hatóanyagot szobahőmérsékleten gyorsan párolgó oldószerben szórja ki. Az oldószer még a permetsugárban elpárolog, a hatóanyag pedig finom köd alakjában marad vissza, amely egy ideig lebeg, majd lassan leülepszik. Az eljárás legegyszerűbb változata az „aerosol csomagolás”, amikor a hatóanyagot cseppfolyósított gázban (freonban vagy ammóniában) oldva, szórószerkezettel ellátott palackban hozzuk forgalomba. A meleg eljárás során az ásványolajban oldott hatóanyagot túlhevített gőzbe vagy forró gázáramba porlasztjuk. A hő hatására az ásványolaj elpárolog, majd a szabad levegőn lehűlve köddé kondenzálódik. A hatóanyag oldásához használt ásványolaj elpárologtatásához általában reaktív motor elvén működő készülékkel fejlesztett füstgázt, esetenként a közönséges robbanómotor kipufogó gázát használjuk. A meleg eljárás hátránya, hogy a túlhevítés alatt a hatóanyag elbomolhat, ezért csak hőre nem érzékeny vegyszerek kijuttatására alkalmazható. Mechanikus cseppképzéssel – amelynek során a cseppképző elemek alakjukkal és a mozgásuk következtében fellépő erőhatások segítségével képzik a cseppeket – különböző méretű cseppek állíthatók elő. 1.2.2.3. 3.202.3. Permetezőgépek szerkezeti felépítése A permetezőgépek általános felépítése, működési elve szinte valamennyi gépnél hasonló, működésük szerkezeti felépítésük elemzésével párhuzamosan tekinthető át legkönnyebben. E gépek általánosságban (81. ábra): – a keverőszerkezettel szerelt permetlétartályból (1), melyen belül 1A: a permetlétartály, 1B: a keverőszerkezet; – a közegtovábbító berendezésből (2); – a cseppképző berendezésből (3); – a szétosztó berendezésből (4); – a kiegészítő elemekből (5), melyen belül 5A: a nyomásszabályozó, 5B: az elzárószerkezet, 5C: a manométer, 5D: a tartályszűrő, 5E: a szívóági szűrő, 5F: a nyomóági szűrő, 5G: a fojtószelep, 5H: a permetlévezeték; valamint – az alvázból és járószerkezetből állnak. A permetlétartály a permetlé tárolására szolgál. Benne mechanikus vagy hidraulikus működésű keverőszerkezet nyerhet elhelyezést. A mechanikus keverésnél forgó, lapátos tengely, a hidraulikusnál pedig a tartályba visszaáramló permetlé tartja mozgásban a tartály permetlétömegét. A permetlétartály térfogata a gép üzemeltetési módjához igazodik, nevezetesen:

– a kézi gépeken:

1–5 dm3;


– a háti gépeken:

15–20 dm3;

– a targoncás gépeken:

20–100 dm3;

– a traktorra szerelt gépeken:

200–800 dm3;

– a traktorvontatású gépeken:

500–2000 dm3;

– a tehergépkocsira szerelt gépeken:

1000–3000 dm3;

– a magajáró gépeken:

2000–4000 dm3;

– a légi járműre szerelt gépeken:

500–3000 dm3;

– az elektromos hajtású gépeken:

100–500 dm3 méretek jellemzőek.

A közegtovábbító berendezés – a permetezőgép működési elvétől függően – a permetlevet szállító permetlészivattyúból és a levegőt továbbító berendezésből állhat.

81. ábra Hidraulikus cseppképzésű permetezőgép felépítése: 1. keverőszerkezettel szerelt permetlétartály; 1A: permetlétartály; 1B: keverőszerkezet; 2. közegtovábbító berendezés; 3. cseppképző berendezés; 4. szétosztó berendezés; 5. kiegészítő elemek; 5A: nyomásszabályozó; 5B: elzárószerkezet; 5C: manométer; 5D: tartályszűrő; 5E: szívóági szűrő; 5F: nyomóági szűrő; 5G: fojtószelep; 5H: permetlévezeték A hidraulikus cseppképzésű permetezőgépeken térfogatkiszorításos szivattyú (dugattyús, membrán, görgős vagy lapátos) vagy oldalcsatornás periférikus járókerekű szivattyú, az egyéb cseppképzésű gépeken pedig általában centrifugálszivattyú található. A térfogatkiszorításos szivattyúk egyik csoportja szelepes kivitelű, szakaszos szállítású (dugattyús, membrán), másik csoportja szelep nélküli, folyamatos szállítású (görgős, lapátos). A szakaszos szállítású szivattyúk szerves tartozéka a szívó- és a nyomóági légüst, amelyek a folyadékszállítás


egyenletességét hivatottak biztosítani. A különböző működési elvű permetlé szivattyúk – típusuktól és méretüktől függően – eltérő folyadékszállításúak és végnyomásúak. Nevezetesen: – a dugattyús szivattyú max. 5 dm3/s folyadékszállítás és max. 6 MPa nyomás; – a membrán szivattyú max. 3 dm3/s folyadékszállítás és max. 2 MPa nyomás; – a görgős szivattyú max. 4 dm3/s folyadékszállítás és max. 2 MPa nyomás; – a lapátos szivattyú max. 2 dm3/s folyadékszállítás és max. 1 MPa nyomás; – az oldalcsatornás periférikus járókerekű szivattyú max. 5 dm3/s folyadékszállítás és max. 1 MPa nyomás; – a centrifugál-szivattyú max. 5 dm3/s folyadékszállítás és max. 0,6 MPa nyomás biztosítására képes. Levegőtovábbításra dugattyús kompresszorok, Root-fuvók és ventilátorok alkalmazhatók. A ventilátorok közül a radiálventilátorok a pneumatikus cseppképzésű gépek, az axiál- és a dobventilátorok pedig a szállítólevegős gépek szerkezeti elemei. A dugattyús kompresszorok kis mennyiségű levegőt szállítanak, viszonylag nagy nyomással (max. 600 kPa), a Root-fuvók pedig közepes mennyiségű levegőt (max. 0,1 m3/s) mozgatnak, közepes nyomással (max. 100 kPa). A ventilátorok közül a radiálventilátorok biztosítják a legnagyobb levegőnyomást (max. 6 kPa) és sebességet (max. 120 m/s), de legkisebb a légszállításuk (max. 2 m3/s). Ellenkezőek az axiálventilátorok jellemzői, tehát ezek biztosítják a legkisebb levegőnyomást (max. 2 kPa) és sebességet (max. 50 m/s), de legnagyobb a légszállításuk (max. 20 m3/s). A kettő közötti értékek jellemzőek a dobventilátorokra (max. 3 kPa levegőnyomás, max. 50 m/s levegősebesség és max. 8 m3/s légszállítás). A cseppképző berendezés szerkezeti kialakítása igazodik a cseppképzési módhoz. Hidraulikus cseppképzéshez cirkulációs (érintőleges beömlésű, ferdefuratú betétes, csigabetétes), ütközéses (ütközőlapos, folyadékütközéses) és injektoros szórófejekalkalmazhatók (82. ábra). A hidraulikus cseppképzésű szórófejek két legfontosabb jellemzője a kiömlőnyílásuk (fúvókájuk) átmérője (0,2–2 mm), és az üzemi nyomásuk (0,1–0,6 MPa). A cirkulációs szórófejek szórásképe rendszerint üreges kúpos, de kis tangenciális sebesség esetén telekúpos szóráskép is létrejöhet. A cirkulációs szórófejek elsősorban állomány-permetezésnél, szállítólevegős szórószerkezetekben alkalmazhatók (Dimitrievics, 2000). Az ütközéses szórófejek szórásképe legyező alakú, és leginkább a síkszórókereteken kerülnek alkalmazásra. A folyadékütközéses szórófejeknek léteznek a kettős réses változatai is, amelyek a haladási irányhoz viszonyítva előre és hátra szóró két permetlegyezőt hoznak létre, biztosítva ezzel a cseppek jobb behatolását a sűrűbb növényállományba. Legújabb változatuk az előporlasztóval szerelt Anti-Drift típus, amelynek cseppelosztási tartománya lényegesen szűkebb – tehát egyenletesebb a cseppeloszlása – mint a hagyományos kiviteleké. Az injektoros szórófejeknél (lásd a 82. f, ábrát) a permetléből (B) a levegőbeszívás (A) révén légzárványos, nagy cseppek keletkeznek, amelyek a célfelületnek ütközve kisebb cseppekre esnek szét, javítva ezzel a fedettség mértékét.


82. ábra Hidraulikus cseppképzésű szórófejek betétjei: a) érintőleges beömlésű; b) ferdefuratú; c) csigabetétes; d) ütközőlapos; e) folyadékütközéses; f) injektoros; A. levegőáram; B. permetléáram A pneumatikus cseppképzés szórófejei a levegőáram (A) és a folyadéksugár (B) találkozását biztosítják (83. ábra). A fúvóka (2) általi folyadéksugár bejuthat a légvezető csőbe (1) a levegőáramlással egyező irányban, vele szöget bezáróan és szemben. A termikus cseppképzés szórófejei hideg cseppképzés esetében a hatóanyag és oldószer keverékének kijuttatását, meleg cseppképzés esetén pedig a permetlé túlhevített gőzbe vagy forró gázáramba porlasztását biztosítják.

83. ábra Pneumatikus cseppképzésű szórófej: 1. légvezető cső; 2. fúvóka; A. levegőáram; B. folyadéksugár


Mechanikus cseppképzéshez – a mai gyakorlatban – forgótárcsás-(84. ábra), vibrációs- és forgókosaras szórófejek alkalmazása jellemző. A forgótárcsás szórófejeknél a fúvóka (2) folyadékárama (A) az elektromos motor (3) által meghajtott forgótárcsára (1) jut, amelyről a tárcsa alakja és a centrifugális erő hatására permetsugár (B) formájában távozik. A forgótárcsás szórófejekkel képzett cseppek átmérője (d) a következő összefüggés szerinti:

ahol: n: a forgótárcsa fordulatszáma, D: a forgótárcsa átmérője, K: a szórásteljesítménytől, a súrlódási viszonyoktól, a permetlé sűrűségétől és felületi feszültségétől függő állandó. A forgókosaras szórófejeket forgódobos szórófejeknek is nevezzük, és elsősorban légi növényvédelmi gépeken alkalmazzuk.

84. ábra Forgótárcsás szórófej: 1. forgótárcsa; 2. fúvóka; 3. elektromos motor; A. folyadékáram; B. permetsugár



85. ábra Szétosztóberendezések: a) síkszóró keret; b) sorszóró keret; c) sorközszóró keret; d) favédelmi szóró-keret; e) lövellőcsöves szórószerkezet; f) félautomatikus (szállítólevegős) szórószerkezet A szétosztóberendezés síkszóró keret (felületpermetező keret), sorszóró keret, sorközszóró keret, favédelmi szórókeret (szóróív), szórópisztoly, lövellőcsöves (fúvócsöves) szórószerkezet és félautomatikus (szállítólevegős) szórószerkezet lehet. Segítségükkel síkszórás és térszórás valósítható meg (85. ábra). A kiegészítő elemek szabályozók (nyomáshatárolók, nyomásszabályozók, fojtószelepek), elzárószerkezetek, manométerek, csöpögésgátlók (visszacsapó szelepek), szűrők (tartályszűrők, szívóági szűrők, nyomóági szűrők, visszafolyóági szűrők, szórófejszűrők), permetlévezetékek (műanyagtömlők, textilbetétes gumitömlők, fémcsövek), csatlakozóelemek (T-idomok, tömlőcsatlakozók) és nyomjelzők a permetezőgépek helyes működését hivatottak biztosítani. Az alváz és a járószerkezet kialakítása a permetezőgép üzemeltetési módjához igazodik. 1.2.2.4. 3.202.4. Permetezőgépek működése A permetezőgép működése közben a permetlétartályba töltött permetlevet a keverőszerkezet tartja állandó mozgásban, az emulgeált vagy szuszpendált hatóanyag-részecskék leülepedésének megakadályozására. A permetlevet a tartályból a permetlészivattyú juttatja el a szétosztó berendezésen elhelyezett cseppképző elemekhez, a szórófejekhez. A szórófejekben a permetlé cseppekre bomlik, és a szétosztó berendezés segítségével viszonylag egyenletesen szétterül a permetezett felületen.

1.2.3. 3.203. Vegyszerkenő gépek A vegyszerkenő gépek folyadékfilm formájában viszik fel a nagy vegyszer-koncentrációjú kenőlevet a növényzet lombozatára. Kenőszerkezetük szerint: – kenőhengeres; – kenőtömlős és – kenőszálas gépek lehetnek. A kenőhengeres gépeknél a kenőlé a tartályból előbb egy szivacshengerre kerül, majd erről egy fémhengerre, vékony rétegben. A rétegvastagságot a két henger összenyomásának mértékével lehet változtatni. A növényzetre a fém kenőhengeren vékony rétegben szétterülő folyadék kerül. A kenőtömlős gépeknél kis nyomással keringetjük a tömlőben a kenőlevet. A tömlő anyagán a nyomás nagyságától függő mértékben szivárog át a folyadék, majd a növényekkel érintkezve felkenődik azokra. A kenőtömlős elvnek kisüzemi használatra alkalmas eszközei is léteznek. Ezek a szerkezetek partvisszerű megoldások, amelyekkel a nyélben, vagy külön, vállon hordozható tartályban tárolt kenőlevet lehet a növényzetre kijuttatni. A kenőszálas gépek kenőszerkezetét egyik vagy mindkét végén megfogott, le- vagy belógó nagy átmérőjű textilszálak alkotják, amelyeket kenőlével átitatva lehet a folyadékot a lombozatra felvinni. A vegyszerkenő gépek alkalmasak: – gyomnövények herbicidekkel történő irtására, amikor a kenőlevet kultúrnövénynél magasabbra növő gyomok csúcshajtásaira kenjük fel; – haszonnövények lombtrágyával vagy stimuláló anyagokkal való kezelésére. Az erdőgazdasági területen elsősorban az erdősítések és a vágásterületek gyom-, cserje- és sarjirtásában alkalmazhatók előnyösen (Gyökös–Horváth–Kiss, 1992). A kenési eljárással felhasznált növényvédő szer mennyisége 50–70%-kal kevesebb, mint a hagyományos permetezésnél.

1.2.4. 3.204. Porozógépek


1.2.4.1. 3.204.1. Porozógépek szerkezeti felépítése A porozógépek a vegyszert finom por alakjában (átlagos szemcseméret 30–100 μm) juttatják a védendő felületre. A porok hatóanyagból és vivőanyagból (kaolin-, talkum- stb. por) álló keverékek. A porozógépek poradagoló szerkezetük jellege szerint osztályozhatók. Ennek megfelelően megkülönböztetünk: – mechanikus poradagolású gépeket, ezen belül csigás, hornyos, forgócellás és szállítószalagos típusokat; valamint – pneumatikus poradagolású gépeket, melyek direkt áramlásos és megcsapolásos rendszerűek lehetnek. A csigás poradagolónál (86. a, ábra) a porlazítóval (2) ellátott tartály (1) aljában elhelyezett jobb- és balmenetű vízszintes csigák (3) a port (A) a tartály közepe felé terelik. A tartály közepén elhelyezett adagolónyílás fölött a csigatengelyre erősített lapátos kerék (4) forog, amely a port az adagolónyíláson keresztül a levegőáramba (B) kényszeríti. A nyílás mérete tolólemezzel (5) változtatható, ezáltal az adagolt mennyiség, azaz a por-levegőáram (C) összetétele szabályozható. A hornyos poradagolónál (86. b, ábra) a hengeres tartály (1) álló csőtengely (2) körül forog. Az adagolás a tartály egyik végén kiképzett hornyok (3) segítségével folyik. A port (A) az álló tengelyhez rögzített tömörítőlap (4) a hornyokba nyomja, amelyekből a porkivezető cső (5) fölött a kaparópálcák (6) ürítik ki. A kivezető csőbe hulló port a levegőáram (B) magával viszi. Az adagolt por mennyisége, azaz a por-levegőáram (C) összetétele a kivezető csőbe ürített hornyok számának és a tartály fordulatszámának változtatásával szabályozható. A forgócellás poradagoló(86. c, ábra) a lefelé keskenyedő tartály (1) aljába építhető. A tartály alján forgó lapátos kerék (2) a lapátközökbe (cellákba) került port (A) a levegőáramlásba (B) forgatja, amely azt magával viszi. A levegőáramlás a tartály tetején egy örvénykamrán (3) is keresztülhalad, amely a por egyenletes eloszlatását, valamint belépő keresztmetszetének változtatásával a kiadagolt por mennyiségének, azaz a porlevegőáram (C) összetételének változtatását segíti. A szállítószalagos poradagoló(86. d, ábra) a tartály (1) alját zárja le. A mozgó szállítószalag (2) a haladási irányba eső tartályoldalon kiképzett, szabályozólemezzel (3) változtatható keresztmetszetű nyíláson át, kefehenger (4) segítségével juttatja a port (A) a levegőáramba (B). A kiadagolt por mennyisége, azaz a porlevegőáram (C) összetétele a kilépőnyílás keresztmetszetének változtatásával szabályozható. A pneumatikus poradagolók a tartályon áthaladó levegőáram segítségével adagolják a port. Attól függően, hogy a levegőáram egésze vagy csak egy része halad át a portartályon, direktáramlásos- vagy megcsapolásos rendszerűek lehetnek. A kiadagolt por mennyiségét a belépő- és a kilépő csatornák keresztmetszeteinek változtatásával lehet szabályozni. 1.2.4.2. 3.204.2. Porozógépek működése A porozógépek működése közben a kijuttatandó port a portartályban a boltozódásgátló szerkezet (porlazító) lazított állapotban tartja. A porlazítók mechanikus és pneumatikus működésűek lehetnek. A mechanikus porlazítók különböző alakú mozgó elemekkel, a pneumatikus porlazítók pedig levegőbefúvással dolgoznak. A porlazítók általában nem önálló szerkezeti egységként, hanem a poradagolók szerves részeként jelennek meg. A portartályból a por a poradagoló segítségével állandó intenzitással jut a levegőtovábbító berendezés légáramába. Levegőtovábbításra a kézi üzemeltetésű gépeken fújtatók (membrános, harmonika rendszerű vagy lengőlapátos kivitelek), a motoros gépeken pedig radiálventilátorok használatosak. A por a gép működési elvétől függően a ventillátor szívó- vagy nyomóágába juthat. A porral keveredett levegőt a szétosztó berendezés juttatja a védendő felületre. A szétosztó berendezés síkszórócső (teljes felületű porozáshoz) és fúvócsöves szórószerkezet lehet.



86. ábra Mechanikus poradagolók: a) csigás: 1. tartály; 2. porlazító; 3. jobb- és balmenetű vízszintes csigák; 4. lapátos kerék; 5. tolólemez; A. por; B. levegőáram; C. por-levegőáram; b) hornyos: 1. hengeres tartály; 2. álló csőtengely; 3. hornyok; 4. tömörítőlap; 5. porkivezető cső; 6. kaparópálcák; A. por; B. levegőáram; C. por-levegőáram; c) forgócellás: 1. tartály; 2. lapátos kerék; 3. örvénykamra; A. por; B. levegőáram; C. por-levegőáram; d) szállítószalagos: 1. tartály; 2. szállítószalag; 3. szabályozólemez; 4. kefehenger; A. por; B. levegőáram; C. por-levegőáram

1.2.5. 3.205. Mikrogranulátum-szóró gépek 1.2.5.1. 3.205.1. Mikrogranulátum-szóró gépek szerkezeti felépítése A mikrogranulátum-szóró gépek granulált növényvédő szerek (szemcseméretük 0,1–1,5 mm) kijuttatására alkalmasak. A mikrogranulátum-szóró gépek adagolószerkezetük szerint: – réses és – hornyos kivitelűek lehetnek. A réses adagoló(87. a, ábra) szabályozható keresztmetszetű nyíláson (adagolórésen) juttatja ki a tartályból (1) a mikrogranulátumot. A nyíláshoz általában talajkerékről hajtott lapátos lazítótárcsa (2) tereli az anyagot. Az adagolórés trapéz keresztmetszetű, amely olyan módon áll elő, hogy egy téglalap alakú kivágás alatt egy háromszög alakú kivágást tartalmazó lemez (3) mozoghat. Az utóbbi helyzetétől függően – melyet az állítószerkezet (4) biztosít – különböző hosszúságú nyílások állíthatók elő. A megoldás nagyon finom szabályozást tesz lehetővé. A hornyos adagolónál (87. b, ábra) egy hornyos adagolóhenger (2) továbbítja a szemcséket a tartályból (1) a szétosztó berendezéshez. A továbbítást végző hornyok (cellák) hossza, és ezzel a fordulatonkénti anyagmennyiség a hornyokba illő belső profilú henger (3) tengelyirányú eltolásával változtatható.

87. ábra


Mikrogranulátum-adagolók: a) réses: 1. tartály; 2. lapátos lazítótárcsa; 3. adagolórés lemeze; 4. állítószerkezet; b) hornyos: 1. tartály; 2. hornyos adagolóhenger; 3. belső profilú henger 1.2.5.2. 3.205.2. Mikrogranulátum-szóró gépek működése A mikrogranulátum-szóró gépek működése közben – az adagolószerkezet segítségével – állandó intenzitással jut a mikrogranulátum a tartályból a szétosztó berendezésbe. A szétosztó berendezés, szerkezeti kialakításától függően, a mikrogranulátumot teljes felületen vagy sávosan szórja szét. A teljes felületre szóró szétosztó berendezések állhatnak egymással érintkező halfarok alakú szóróelemek sorából (az ezekbe adagolt mikrogranulátum a gravitáció hatására jut a talajra), és lehetnek szállítólevegős szétosztó berendezések, amelyeknél a mechanikusan adagolt mikrogranulátumot a ventilátor légárama egymástól egyenlő távolságra kiképzett szórónyílásokon keresztül juttatja ki. A sávosan szóró szétosztó berendezések halfarok alakúak (talajfelületre szórnak) és csoroszlyás kivitelűek (közvetlenül a talajba juttatják a mikrogranulátumot) lehetnek. A sávosan szóró szétosztó berendezéssel szerelt mikrogranulátum-szórók általában nem önálló gépek, hanem más gépekre – pl. vetőgépekre, ültetőgépekre – szerelhető adapterek.

1.2.6. 3.206. Csávázógépek 1.2.6.1. 3.206.1. Csávázógépek szerkezeti felépítése A csávázógépek a vetőmagok vegyszeres kezelésére alkalmasak, nedves, por, előnedvesített por vagy kombinált csávázás és bevonatképzés (inkrusztálás) megvalósításával. Utóbbi olyan különleges nedves csávázási eljárás, amikor is a különböző csávázószereket több rétegben, ragasztóanyag felhasználásával visszük fel a mag felületére. Az eljárás végén összefüggő burok fogja körül a magot. A mai korszerű csávázógépek mindegyik módszer kivitelezését lehetővé teszik (Katz, 1999). A csávázógépek: – magadagoló és magoszlató; – csávázószer-adagoló és – magkeverő szerkezeti egységeik alapulvételével osztályozhatók. A gépeken a magadagoló a magoszlatóval általában szerves egységet képez, folyamatos magadagolást, és síkvagy hengerfelületű magfüggönyt létrehozva. A sík magfüggönyt szabályozható keresztmetszetű nyílás, a hengerfelületűt pedig tengelyirányban mozgatható forgótárcsa segítségével lehet kialakítani. Csávázószer-adagolóként folyadékok adagolására hidraulikus cseppképzésű szórófejek, valamint mechanikus cseppképzésű forgótárcsás szórófejek alkalmazhatók. A hidraulikus cseppképzésű szórófejekkel sík magfüggönyt, a forgótárcsás szórófejekkel pedig hengerfelületű magfüggönyt lehet eredményesen folyadékkal bevonni. A porozószerek adagolására a porozógépeknél ismertetett mechanikus poradagolók alkalmasak. A magkeverők forgókúpos (magemelő kúpos), csigás és dobos kivitelűek lehetnek. A forgókúpos magkeverő lefele szűkülő keresztmetszetű, csonka kúp alakú szerkezet. A szerkezetben, a forgás miatt, a vegyszerrel kezelt magra a centrifugális erő hat, amelynek a kúpfelület síkjába eső komponense a magot felfelé mozgatja. Ennek eredményeképpen a magok a kúpos tányér felső részén átbukva hullanak ki a gépből. A vázolt folyamat alatt a magok egymással keverednek, egymáshoz és a csávázószerhez dörzsölődnek, így lényegesen javul a vegyszer kezdeti eloszlása. A csigás magkeverőnél szállítócsigák mozgatják, és közben keverik a csávázószerrel előkezelt magot. A dobos magkeverőnél forgó dob vagy álló dobban forgó lapátos szerkezetek biztosítják a vegyszerrel előkezelt mag keverését. 1.2.6.2. 3.206.2. Csávázógépek működése A korszerű csávázógépek teljesen zárt rendszerben dolgoznak. Működésük közben a csávázószer és a magok találkozása a csávázótérben valósul meg. A gépek biztosítják a csávázótérbe történő egyenletes magadagolást, az ottani magoszlatást és csávázószer-adagolást, majd az ezután következő magkeverést. A csávázótérbe a magtömeg sík- vagy hengerfelületű magfüggöny formájában, folyamatosan jut be. A magfüggönyre kerül a folyadék halmazállapotú csávázószer vagy nedvesítőszer (ez utóbbi általában víz), attól függően, hogy nedves csávázás vagy előnedvesített porcsávázás folyik. Ezt követően, porcsávázáskor és előnedvesített porcsávázáskor megtörténik a por adagolása, majd a magkeverő berendezés az elsődleges fedettséget tovább javítja. A 88. ábrán folyamatos magadagolású, hengerfelületű magfüggönyös, forgótárcsás szórófejű (5), magemelő-kúpos magkeverőjű csávázógép elvi felépítése látható. A magyar gyártmányú csávázógépek ezen elvet megvalósítva működnek (Gyürk, 1980). A gép működése közben a magtartályból (1) a magtömeg (A) a magoszlató tányér (2) 132 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

és a magterelő (3) segítségével hull alá, létrehozva a hengerfelületű magfüggönyt. A csávázótér-házban (4) megtörténik a magtömeg és a folyadék-csávázószer (C), ill. a porvezető csövön (6) keresztül bejutó por (B) találkozása, majd a magemelő kúp (7) segítségével végrehajtott keverés után a gépből a csávázott mag (D) távozik. Kisebb magtételek esetén – kisebb csemetekertekben – az építőipari kiskapacitású betonkeverő gépek is eredményesen alkalmazhatók a nedves csávázás megvalósítására. A munka során a dobba öntött, ismert tömegű magtételhez forgás közben kell adagolni a szükséges mennyiségű csávázószert. A feladatra alkalmas szerkezet elektromos hajtású, buktatható kivitelű, forgódobos berendezés.

88. ábra Csávázógép felépítése: 1. magtartály; 2. magoszlató tányér; 3. magterelő; 4. csávázótér-ház; 5. forgótárcsás szórófej; 6. porvezető cső; 7. magemelő kúp; A. magtömeg; B. por; C. folyadék-csávázószer; D. csávázott mag

1.2.7. 3.207. Egyéb célra szolgáló gépek Az egyéb célra szolgáló gépek csoportjába tartoznak mindazok az eszközök és berendezések, amelyek a permetező-, vegyszerkenő-, porozó-, mikrogranulátum-szóró- és csávázógépek üzemeltetését segítik (pl. 133 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

vízszállító tartályok, permetlékészítők, repülőgép-feltöltők). Közülük a permetlékészítő gépekkel foglalkozunk részletesebben. A földi permetezőgépeket kiszolgáló permetlékészítők általában két, a légi gépeket kiszolgálók egy keverőtartályosak. A két keverőtartályos permetlékészítő felépítése a 89. ábra szerinti. A gép működése közben a tömény vegyszer a keverőtartályba (1) kerül, ahol víz hozzáadásával meghatározott töménységű törzsoldat keverhető. A keverőtartályba a víztartályból (2) a vízszivattyú (3) segítségével jut a víz, a szabályozó szeleptömb (4) elemeinek megfelelő állásában. A permetezőgép tartályának töltésekor a törzsoldat szivattyú (5) törzsoldatot, a vízszivattyú pedig tiszta vizet juttat a töltőcsövön (6) keresztül a permetezőgép tartályába. A törzsoldat és víz aránya a szabályozó szeleptömb segítségével állítható be a kívánt értékre. Amíg az egyik keverőtartály anyagának felhasználásával a permetezőgépek töltése folyik, a másik keverőtartályban megvalósul a törzsoldat előkeverése. Az egy keverőtartályos permetlékészítő keverőtartályának térfogata célszerűen megegyezik a légi permetezőgép tartályának térfogatával. A permetezőgép tartályának feltöltése után – a légi gép munkaciklusa alatt – folyik a következő adag keverése.

89. ábra Két keverőtartályos permetlékészítő felépítése: l. keverőtartály; 2. víztartály; 3. vízszivattyú; 4. szabályozó szeleptömb; 5. törzsoldat szivattyú; 6. töltőcső; 7. keverőtárcsa; 8. hajtómű

1.2.8. 3.208. Növényvédelmi gépek jellemző típusai (Az erdészeti gyakorlatban leginkább a hordozható, a traktorral üzemeltetett és a légi gépek egyes típusainak alkalmazása jellemző, ezért a továbbiakban közülük mutatunk be néhányat. Természetesen a bemutatott gépekhez hasonló felépítésű, más típusú gépek is előfordulnak a gyakorlatban.) 1.2.8.1. 3.208.1. Hordozható gépek A hordozható gépek közé a kézi és a háti gépek tartoznak. Mindkét csoport készülhet kézi vagy motoros működtetéssel.


– Háti, kézi hajtású permetezőgépet (típusa: D-2M) mutat a 90. ábra. A gép 18 dm3-es tartálya (1) – melynek beöntő nyílása fedéllel (2) zárható – műanyagból készült, a viszonylag kis térfogat miatt permetlékeverőt nem tartalmaz. A hidraulikus cseppképzéshez szükséges nyomást (max. 0,6 MPa-t) a tartály bal oldalán elhelyezett egyhengeres dugattyús szivattyú hozza létre, amelyet kézikarral (7) lehet működtetni. A folyadékszállítás egyenletességét légüst biztosítja, amely a tartály belsejében helyezkedik el. A szivattyú és a légüst kapcsolása olyan, hogy a szivattyú folyadékszállításának egésze keresztülhalad a légüstön. A szivattyú golyósszelepek (szívó- és nyomószelep) közbeiktatásával kapcsolódik a tartályhoz, ill. a légüsthöz. A gép szórószerkezete (3) szórópisztoly, amelyen cirkulációs szórófej (4) található. A szórópisztolyon – melyet a nyomótömlő (6) kapcsol a szivattyú nyomócsonkjára – membrános elzárószelep (5) található. A max. 3 m hatótávolságú gép elsősorban teljes növényfelület (pl. fenyő vagy lassan növő lombcsemete), továbbá talajfelület permetezésére alkalmas.

90. ábra Háti, kézi hajtású permetezőgép (D-2M): 1. permetlétartály; 2. tartályfedél; 3. szórószerkezet; 4. szórófej; 5. membrános elzárószelep; 6. nyomótömlő; 7. kézikar – Háti, kézi hajtású porozógép látható a 91. ábrán (típusa: Kiskunság). A gép egésze körcikk alapú hasábhoz hasonló, amelyet a középen elhelyezett válaszfal a portartályra (1) és a fujtató térre oszt. A fujtató lengőlapátos (2), kézikar (3) működteti. A fujtató nyomóteréből a levegő a keverőtérbe (4) áramlik, ahova szabályozható nagyságú adagolórésen keresztül a gravitáció hatására hullik a por. A por boltozódását az adagolórés fölött lengőmozgást végző – a kézikar tengelyéhez kapcsolt – perforált lemezhenger (5) akadályozza meg. A gép szórószerkezete egyedi, kanalas végződésű fúvócső (6). A max. 6 m hatótávolságú gép elsősorban teljes növényfelület vagy talajfelület porozására alkalmas.


91. ábra Háti, kézi hajtású porozógép (Kiskunság): l. portartály; 2. lengőlapátos fujtató; 3. kézikar; 4. keverőtér; 5. poradagoló a boltozódást gátló perforált lemezhengerrel; 6. kanalas fúvócső


92. ábra Háti, motoros hajtású permetező-porozógép (MD-150) – Háti, motoros hajtású permetező-porozógépet szemléltet a 92. ábra (típusa: MD-150). A gép vázát acélcsőből hajlított keret képezi, amelyhez rugózottan kapcsolódik a radiálventilátor, amely a pneumatikus cseppképzéshez, ill. a porozáshoz szükséges levegőáramot előállítja. A ventilátor házához közvetlenül csatlakozik a hajtását biztosító, 2,6 kW teljesítményű, egyhengeres kétütemű benzinmotor. A ventillátorház felső részén helyezkedik el a műanyag vegyszertartály, közvetlen alatta pedig az üzemanyagtartály. Permetezéskor a tartályból a permetlé részben a gravitáció, részben pedig a tartályban létrehozott levegőtúlnyomás hatására jut el a fúvócsövön elhelyezkedő szórófejhez. A tartályban a túlnyomást a ventilátor nyomóágának megcsapolásával lehet létrehozni. A szórófej kilépő keresztmetszete változtatható, ezzel szabályozható a szórásteljesítmény. Porozáskor a tartály fenékszelepét fel kell emelni, hogy levegő a keverőtérbe juthasson. A tartályt és a fúvócsövet összekötő permetlévezetéket ki kell iktatni, s a két szerkezeti részt nagyobb átmérőjű porvezető csővel kell összekötni. A gép szórószerkezete merev és flexibilis szakaszokból álló fúvócső, amelynek a végén lévő szórófej szórási kúpszöge állítható. A max. 6 m hatótávolságú gép elsősorban teljes növényfelület (pl. fenyő vagy lassan növő lombcsemete), továbbá talajfelület permetezésére és porozására alkalmas.


– A kézi, motoros hajtású ködképzőgép(93. ábra) meleg termikus cseppképzésű (típusa: Swingfog). Az olajban oldott vegyszert forró füstgázba porlasztva juttatja ki. A füstgáz áramot reaktív motor (1) állítja elő. A gép szórószerkezete fúvócső (2). A gép vázát a reaktív motorral egy szerkezeti egységet alkotó fúvócső képezi, amelyre épülnek a további szerkezeti egységek, nevezetesen az üzemanyag-tartály (3), a permetlé-tartály (4), az üzemanyag-porlasztó (5), a rezgőszelep (6), a kézi légszivattyú (7) és a gyújtóberendezés (8). A gép indításakor a kézi légszivattyúval túlnyomást kell létesíteni az üzemanyag- és a permetlétartályban. A túlnyomás hatására – a benzincsap nyitásakor – benzin jut az üzemanyag-porlasztóba, s onnét, levegővel keveredve a reaktív motor égésterébe. A keveréket az égéstérben a gyújtóberendezés szakaszosan megjelenő elektromos szikrája gyújtja meg, s megindul a forró füstgáz áramlása a fúvócsőben. A kiáramló gáz szívó hatására a rezgőszelepen és a porlasztón keresztül újra friss benzin-levegő keverék kerül az égéstérbe. Néhány másodperces üzem után az égéstér a benzin öngyulladási hőfoka fölé melegszik, a gyújtóberendezés kikapcsolható. Az égéstérben keletkezett nyomás hatására – egy vékony csővezetéken keresztül – az üzemanyagtartályban és a permetlétartályban is túlnyomás alakul ki, mely a kézi légszivattyú további működtetését feleslegessé teszi. A túlnyomást létesítő vezetéken visszacsapó szelep található. A gép felmelegedése után – a permetcsap nyitásával – a fúvócsőből kiáramló füstgázba permetlé juttatható, ahol az a termikus cseppképzési elvnek megfelelően cseppekre bomlik. A max.100 m hatótávolságú gép az erdőállományok növényvédelmi munkáiban, a rovarkártevők elleni védekezésben alkalmazható.

93. ábra Kézi, motoros hajtású ködképzőgép (Swintfog): l. reaktív motor; 2. fúvócső; 3. üzemanyagtartály; 4. permetlétartály, 5. üzemanyag-porlasztó; 6. rezgőszelep; 7. kézi légszivattyú; 8. gyújtóberendezés 1.2.8.2. 3.208.2. Traktorral üzemeltetett gépek A traktorral üzemeltetett gépek közé a traktorra szerelt gépek (hordozott vagy függesztett), és a traktorvontatású gépek tartoznak. Közülük néhány megoldást a következőkben mutatunk be, megjegyezve, hogy a szabadföldi csemetetermesztés gépsorain belüli, traktorral üzemeltetett növényvédelmi gépek a gépsorok bemutatásával foglalkozó pontban (3.34.) találhatók. – Hordozott permetezőgépet mutat a 94. ábra (típusa: Huniper-600). A hordozott permetezőgép az eszközhordozó traktor (5) munkagépe. Két műanyag permetlétartálya (1) a traktor eszközhordozó gerendelyeihez csatlakozik keresztirányú elrendezésben. A gép permetlékeverése és cseppképzése hidraulikus. A permetlészivattyú hajtása az erőgép teljesítményleadó tengelyéről történik. A géphez szétosztó berendezésként síkszórókeret (2) vagy két egyidejűleg működtethető szórópisztoly (4) tartozhat. A gép a 8 m-es síkszórókeretével teljes növényfelület vagy talajfelület permetezésére, a szórópisztolyokkal pedig egyedi permetezésekre alkalmas.


94. ábra Hordozott permetezőgép (Huniper-600): l. permetlétartály; 2. síkszórókeret; 3. nyomótömlő; 4. szórópisztoly; 5. erőgép – Függesztett, hidraulikus cseppképzésű permetezőgép látható a 95. ábrán (típusa: E-P-1). A gép univerzális traktorral üzemeltethető. 500 dm3-es permetlétartálya üvegszál erősítésű poliészter, hidraulikus keveréssel. A hidraulikus cseppképzéshez szükséges nyomást az erőgép teljesítményleadó tengelyének csonkjára közvetlenül csatlakoztatott görgősszivattyú biztosítja. A gép felületpermetező kerettel, sorközpermetező kerettel (erdősítések vegyszeres gyomirtásához), és nagyhatósugarú szórószerkezettel szerelhető. Utóbbit DOC típusú szórófejek alkotják.


95. ábra Függesztett, hidraulikus cseppképzésű permetezőgép sorközpermetező kerettel (E-P-1) – Függesztett, pneumatikus cseppképzésű permetezőgépet mutat a 96. ábra (típusa: Pneutox-F). A gép üzemeltetéséhez univerzális traktor szükséges. A gép permetlétartálya korrózió- és saválló acéllemezből készül. Pneumatikus cseppképzésű, a cseppképzéshez szükséges levegőáramot két radiálventilátor állítja elő. A permetlé a gravitáció, és a tartályban létrehozott levegő túlnyomás hatására, szabályozható keresztmetszetű nyílásokon keresztül jut a szórófejekhez. A permetlétartályban a levegő túlnyomást a radiálventilátorok megcsapolt légárama biztosítja. A radiálventilátorok hajtása az erőgép teljesítményleadó tengelycsonkjáról, nyomatékhatárolóval ellátott kardántengely és áthajtómű közbeépítésével történik. A gép lövellőcsöves szórószerkezetű, a szórószerkezet a ventilátorok nyomóoldalához csatlakozik úgy, hogy a négy-négy lövellőcső körbe forgatható, ill. a kívánt helyzetben rögzíthető. A lövellőcsövek torkában, szórógombás pneumatikus cseppképzésű szórófejek találhatók. A szórószerkezet – a lövellőcsövek elforgatásával – felületpermetezésre, ill. különböző magasságú növények sorpermetezésére is beállítható. A gép teljes felületű permetezésekhez, erdősítések és erdőállományok vegyszerezési munkáiban alkalmazható.



96. ábra Függesztett, pneumatikus cseppképzésű permetezőgép (Pneutox-F): a) felületpermetezéskor; b) kétoldali sorpermetezéskor; c) egyoldali sorpermetezéskor – A függesztett porozógép(97. ábra) univerzális traktorral üzemeltethető (típusa: Kertitox-FP). A gép mechanikus poradagolású, a por szállítását biztosító levegőáramot pedig radiálventilátor állítja elő. A gép fúvócsöves vagy síkszórócsöves szórószerkezettel szerelhető.


97. ábra Függesztett porozógép (Kertitox-FP) – A függesztett vegyszerkenőgép az alapgépből és a kenőkeretből áll (típusa: SZVF-60). A gép univerzális traktorral üzemeltethető. Elvi felépítését a 98. ábra mutatja. Az alapgép az alvázból, a kenőlé-tartályból (1), a kisnyomású kenőlé-szivattyúból (2) és a vezetékekből (3, 4) áll. A kenőtömlős kenőkeret cserélhető: szántóföldi-, árok-gyomirtó és erdészeti keret lehet. A szántóföldi keretet a paralel felfüggesztésű rácsszerkezet, a kenőtömlők (5) és a kapcsolótömlők (6) alkotják. Az árok-gyomirtó keret nem egyenes, hanem tört vonalú, igazodva az árok profiljához. Az erdészeti keret a szántóföldi keret kisebb munkaszélességű, erősített változata. A gép erdősítések vegyszeres gyom- és sarjirtási munkáiban alkalmazható.


98. ábra Függesztett vegyszerkenőgép (SZVF-60): 1. kenőlé-tartály; 2. kenőlé-szivattyú; 3. szívóvezeték; 4. visszafolyó vezeték; 5. kenőtömlő; 6. kapcsolótömlő (nyomóvezeték) – Vontatott, hidraulikus cseppképzésű permetezőgépet szemléltet a 99. ábra (típusa: Novor-1005). A gép hegesztett alvázú (1), egytengelyes, gumiabroncsos járószerkezetű (2). Nyomtávolsága és hasmagassága változtatható. Permetlétartálya (3) üvegszál erősítésű poliészter, hidraulikus keveréssel. A hidraulikus cseppképzéshez szükséges nyomást hárommembrános membránszivattyú (4) biztosítja. A szivattyú hajtása az erőgép teljesítményleadó tengelyéről történik, kardántengely (5) közbeiktatásával. A szivattyú folyadékszállítását a szívó- és a nyomóágba épített légüstök teszik egyenletessé. A rendszerben a permetlényomás – a két szélső érték között – fokozat nélkül szabályozható. Nyomásszabályozó szelepe a vezérlő szeleptömbön (6) belül található. A gép szórószerkezete (7) felületpermetező keret, folyadékütközéses szórófejekkel (8). A szórókeret talajhoz képesti magassága változtatható. A szórókeret öt részes, az egyes részek egymáshoz csuklósan kapcsolódnak, ami lehetővé teszi a szórókeret szállítási helyzetű összehajtogatását. A gép vezérlő szeleptömbje (6) olyan, hogy a szórókeret egésze, ill. egyik-egyik fele külön is működhet. A gép felszerelhető nagyhatósugarú szórófejekkel is. A síkszórókerettel csemetekertek és erdősítések, a nagyhatósugarú szórófejekkel erdősítések teljes felületű permetezésére alkalmas.


99. ábra Vontatott, hidraulikus cseppképzésű permetezőgép (Novor-1005): l. alváz; 2. járószerkezet; 3. permetlétartály; 4. membránszivattyú; 5. kardántengely; 6. vezérlő szeleptömb; 7. szórókeret; 8. szórófej 1.2.8.3. 3.208.3. Légi gépek Légi gépek jellemzése A légi növényvédelmi gépek erdősítések és erdőállományok növényvédelmi munkáiban alkalmazhatók eredményesen. Érdekességként említhető, hogy a légi gépek alkalmazásba vétele egy élénk képzelőerővel, alapos biológiai ismeretekkel és fantáziával rendelkező német erdész, Alfred Zimmermann szabadalmához kötődik, mely világszerte elindította a légi járművek növényvédelmi célú alkalmazását, még 1911-ben (Szász– Varga, 1998). Jelenleg Magyarországon hét repülőgép-típust – közülük négy merevszárnyú (AN-2; AN-2M; M-18; Z-137T) három pedig forgószárnyú vagy más néven helikopter (KA-26; MD-500; UH-12E) – használunk a mezőgazdasági és erdőgazdasági repülésben. Az eddigi üzemeltetési tapasztalatok alapján ezek közül erdőgazdasági célokra a helikopterek – közülük a leggyakrabban használt a KA-26 típusú helikopter (100. ábra) – a legalkalmasabbak. Ezt elsősorban az indokolja, hogy ez a géptípus képes leginkább a terepadottságokhoz alkalmazkodni, ez képes leginkább a kisebb területek (szétszórtan elhelyezkedő erdőfoltok) berepülésére, valamint ez a típus a legkevésbé igényes a fel-, ill. leszállóhellyel szemben. Kis táblaméreteknél, továbbá folt- és sávkezeléseknél célszerűen és gazdaságosan alkalmazhatók a növényvédelmi felszereléssel ellátott motoros sárkányrepülők is. Repülőgépekről (merevszárnyú gépekről és helikopterekről) folyékony- és szilárd halmazállapotú, apró szemcsés vegyszerek kiszórására van lehetőség. E tevékenységek elvégzéséhez a gépek permetező és szóróberendezéssel szereltek. Ezek a szerkezetek általában ugyanazon vegyszertartályhoz csatlakoznak, mivel a légi gépeken a tartályt többnyire úgy alakítjuk ki, hogy az folyékony és szilárd vegyszerek hordására egyaránt alkalmas. Általában függőleges elrendezésű, lefele keskenyedő tartályokat alkalmazunk, amelyekhez a permetező vagy a szilárd anyagok kiszórására alkalmas berendezés cserélhető módon kapcsolódik. A tartályt alulról általában egy gyorskapcsoló szerkezettel rögzített fedél zárja le. A gyorskapcsoló szerkezet oldásakor a tartály töltete rövid idő alatt leüríthető. Erre a repülőgép vészhelyzetbe kerülésekor lehet szükség.


100. ábra KA-26 típusú helikopter A repülőgépek hajtást igénylő növényvédelmi felszerelését (a permetlészivattyút, a szilárd anyagok szórását végző berendezést, a lazító és adagoló szerkezetet): – szélkerékkel, – elektromotorral, valamint – a hajtómotorról mechanikus vagy hidraulikus erőátvitel közbeiktatásával lehet meghajtani. A szélkerekes hajtás a legegyszerűbb, de legrosszabb hatásfokú megoldás, ezért a korszerűbb gépeken már ritkán fordul elő. A hajtás lényege, hogy a meghajtott elem tengelyéhez közvetlenül vagy különböző mechanikus elemeken keresztül egy lapátos kerék kapcsolódik, amelyet a menetszél hajt. A szélkerék hajtásához szükséges teljesítményt tulajdonképpen a repülőgép motorja szolgáltatja azáltal, hogy a szélkerék okozta ellenállás-növekedés leküzdésére nagyobb teljesítményt fejt ki. A megoldás csak a merevszárnyú repülőgépeken alkalmazható, ahol a nagyobb munkasebességből következően kialakul érdemleges nagyságú menetszél. Elektromotoros hajtás esetén a repülőgép akkumulátoráról működtetett egyenáramú elektromos motorok hajtják a növényvédelmi felszerelés egységeit. Mechanikus erőátvitel alkalmazásakor a repülőgép motor kijövő tengelyét mechanikus elemek (kardántengely, áthajtómű stb.) kötik össze a meghajtott elem tengelyével. Hidraulikus hajtásnál a repülőgép motor és a hajtott egység közé hidraulikus körfolyam épül. A hidraulikus körfolyam szivattyúja a repülőgép motor kijövő tengelyéhez, hidromotorja pedig a meghajtott elem tengelyéhez kapcsolódik. Légi gépek permetezőberendezései


A légi gépek olyan permetezőberendezésekkel szereltek, melyek hidraulikus vagy mechanikus cseppképzést valósítanak meg. E rendszerek működési elve lényegileg megegyezik földi gépeknél megismert, hidraulikus, ill. mechanikus cseppképzést biztosító működési elvekkel. Apróbb különbségekként a következők említhetők: – a légi gépeken mindig kisnyomású hidraulikus rendszerek találhatók, amelyeket centrifugálszivattyú lát el folyadékkal, ugyanis a cseppképzéskor nem kell túlságosan kis méretű cseppekre törekedni, mert azokat a menetszél adta levegőáramlás úgyis tovább aprítja;

101. ábra Repülőgép permetezőberendezése: l. vegyszertartály; 2. kapcsolószerkezet; 3. permetlészivattyú; 4. szórófej; 5. kardántengely; 6. kétállású szelep; 7. fojtószelep; 8. gyorsleürítő fedél; 9. alsó töltőszelep; 10. fojtószelep vezérlése – a permetező rendszerbe célszerűen mindig beépül olyan szerkezet (visszacsapószelepes szórófej, fékezhető tengelyű permetlészivattyú, a permetlészivattyú-kapcsolást megfordító szabályozó egység), amely a permetlé utáncsöpögést megakadályozza (erre a földi gépekénél lényegesen nagyobb munkasebesség miatt van szükség, amiből következően – az utáncsöpögés megakadályozása nélkül – a nem kívánt permetléterítés nagymértékű lenne). A légi gépek permetezőberendezéseinek szerkezeti felépítése (101. ábra) igazodik a légi gépek sajátosságaihoz. A vegyszertartály (1) alsó harmadában osztott, függőleges tengelyű forgástest alakú. Alsó része egybe épül a további elemekkel. Alsó részén töltőszelep (9) található, melyen keresztül a tartály gépi úton történő, gyors feltöltése végezhető el. Alsó és felső részét a kapcsolószerkezet (2) köti össze. Alul gyorsleürítő fedél (8) zárja. A permetlészivattyú (3) kardántengelyen (5) keresztül hajtható. A szivattyú által a szórófejekhez (4) szállított permetlé mennyiség a visszafolyó vezetékbe épített fojtószelep (7) – mely kézi vezérlésű (10) – segítségével szabályozható. A vezérelt kétállású szelep (6) a permetlészivattyú nyomóágát a tartályra tudja nagyon rövid idő alatt – elsősorban a táblavégi fordulók idejére – visszakapcsolni. Légi gépek szóróberendezései


A légi gépek szóróberendezései általában olyanok, hogy azokkal a porozószerek és a granulátumok is kijuttathatók. A jelenleg üzemelő típusokon általában: – diffúzoros vagy – röpítőtárcsás szóróberendezések találhatók. A diffúzoros szóróberendezés lényege egy szűkülő csatorna, amelyben az adagolószerkezet folyamatosan adagolja a kiszórni kívánt szemcsés anyagot. A kiszórandó anyag a csatornában a nagy sebességgel áramló levegővel keveredik, s azzal együtt terül szét a gép mögötti sávban. A nagy sebességű légáramot a menetszél és a csatorna szűkülő keresztmetszete együttesen hozzák létre. Helikoptereknél – ahol a munkarepülés közbeni menetszél csak kis értékű – a diffúzoros szóróberendezés csak ventilátorral kiegészítve alkalmazható.

102. ábra Repülőgép röpitőtárcsás szóróberendezése: l. vegyszertartály; 2. kapcsolószerkezet; 3. röpitőtárcsa; 4. adagoló berendezés; 5. áthajtómű; 6. adagoló berendezés vezérlése; 7. fékhenger; 8. kardántengely A röpítőtárcsás szóróberendezés (102. ábra) egy nagy fordulatszámmal forgó tárcsa, a röpítőtárcsa (3) segítségével teríti szét a kijuttatandó anyagot. A szóróberendezés a kapcsolószerkezeten (2) keresztül ugyanazon vegyszertartály (1) felső részhez kapcsolódhat, amelyet a permetezőberendezésnél is használunk. A kiadagolandó szemcsés anyag mennyisége réses adagoló berendezésen (4) keresztül szabályozható. Az adagoló berendezés vezérlése kézzel (6), hajtása kardántengelyen (8) és áthajtóművön (5) keresztül történik. A fékhenger (7) az adagoló és vezérlő rendszer káros lengéseit csillapítja, ill. a rendszer pontos beállítását segíti.

1.2.9. 3.209. Növényvédelmi gépek üzemeltetése 1.2.9.1. 3.209.1. Gépkiválasztás Gépkiválasztás alatt: – az adott növényvédelmi munkát elvégezni tudó géptípus kiválasztását; – a gép szórószerkezetének megválasztását (ha a gép különböző szórószerkezetekkel szerelve üzemelhet) és – a gépet működtető erőgép megválasztását értjük. Az adott növényvédelmi munka kielégítő elvégzését biztosító gép kiválasztásánál mindig szem előtt kell tartani, hogy:


– olyan gép kerüljön alkalmazásra, mellyel a kártevők és a kórokozók leküzdése, a haszonnövények eredményes védelme a biológiailag optimális időn belül elvégezhető; – olyan gép kerüljön alkalmazásra, mely a növényvédő szert a szükséges mennyiségben és minőségben (megfelelő eloszlással és fedéssel) képes kijuttatni a védendő felületre; – a gép beszerzési és üzemeltetési költsége minél kisebb, de minden esetben a védett növénykultúra termelési értékével összhangban álló mértékben növelje a termelési költséget. Eredményes védekezést, biológiailag optimális időn belül csak megfelelő területteljesítményű (a védendő terület nagyságával összhangban lévő területteljesítményű) és megfelelő munkaminőségű gépek végezhetnek. A gépek mennyisége az adott feladat és a gép területteljesítménye alapján, a megkívánt védekezési forduló figyelembevételével határozható meg. A növényvédelmi gép területteljesítménye üzemeltetési és üzemszervezési jellemzőktől függ. Az üzemszervezési tényezők hatása a munkaidő-elemzés segítségével mutatható ki. Az üzemeltetési jellemzők közül a területteljesítményre: – a munkaszélesség; – a haladási sebesség; – a tartálytöltéskori átfolyási sebesség; – a tartálytérfogat és – a szórásmennyiség (területegységre kijuttatott anyagmennyiség) hat meghatározó módon. A területteljesítmény a munkaszélesség, a haladási sebesség, az átfolyási sebesség és a tartálytérfogat növelésével, ill. a szórásmennyiség csökkenésével növekszik. Az említett üzemeltetési jellemzők területteljesítmény-növekedést okozó irányban történő változtatása azonban egy optimális határon túl nem célszerű, ugyanis a jellemzők változtatásával nem növekszik egyenes arányban a területteljesítmény. A jellemzők értékének egy optimális határon túli jelentős változtatása is csak kis értékű területteljesítmény növekedést eredményez, ami nem gazdaságos (Ruttkai, 1982). A különböző alkalmazási területek növényvédelmi munkáinak elvégzését biztosító gépek kiválasztásához általános érvényű szabályokat adni nem lehet. Az alkalmazandó géptípusokra – az előzőeken túl – hatással vannak: – a terepadottságok; – a talajjellemzők; – az állományjellemzők (kor, magasság, sortávolság, feltártság stb.); valamint – egyéb feltételek (a károsítók fajtája, az alkalmazandó növényvédő szer, az időjárási viszonyok stb.). A gépkiválasztást a következőkben részletezett megoldások segítik (Horváth, 1987). Csemetekertek növényvédelmi munkái Csemetekertekben elsősorban a hidraulikus és a pneumatikus cseppképzésű permetezőgépek alkalmazhatók. A gépek nagyságrendjének a csemetekert méreteihez kell igazodni. Ennek megfelelően napjainkban a háti gépektől kezdődően a középkategóriájú gépekig (max. 12 m-es munkaszélesség, max. 1000 dm3-es tartálytérfogat) minden nagyságrend alkalmazása indokolt lehet (Horváth, 1983). A különböző munkákhoz javasolt géptípusok a következők: a) Talajfelület vagy teljes növényfelület – ha az fenyő vagy lassan növő lombcsemete – vegyszerezése esetén: – hidraulikus cseppképzésű permetezőgép szórópisztollyal vagy síkszóró kerettel (pl. D-2M és Primavera-20 háti permetezők; Rath, Glória-500FSZ, Farmer-FSZ-300/6, Gambetti-GB-MP és Gambetti-GB-MP-AS függesztett felületpermetezők; Rath hordozott felületpermetező; Novor-1005, Kertitox-K-10/13, KertitoxFullspray-1000/12 és Udor-V vontatott felületpermetezők); 149 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– pneumatikus cseppképzésű permetezőgép egyedi fúvócsővel, esetleg síkszóró kerettel (pl. MD-150 háti motoros permetező, Kertitox KR-10UP vontatott felület-permetező); – porozógép síkszóró kerettel vagy fúvócsöves szórószerkezettel (pl. Kiskunság háti porozó, Kertitox-FP függesztett porozógép); – mikrogranulátum-szóró gép teljes felületre szóró szétosztó berendezéssel (pl. Pneugran ES-3,5 vontatott szállítólevegős mikrogranulátum-szóró). b)Nyár és fűzcsemete termesztő kertek teljes felületű vegyszerezéséhez: – hidraulikus cseppképzésű permetezőgép szórópisztollyal (pl. Minitox-NSZ-3/2 vontatott permetező); – pneumatikus cseppképzésű permetezőgép lövellőcsöves szórószerkezettel (pl. Pneutox-F és Airdrop-400 függesztett permetezők); – hidraulikus cseppképzésű szállítólevegős permetezőgép fúvócsővel (pl. Farmer-FA-300 és SAE-Turbomatic függesztett permetezők, Novatur-1058 vontatott permetező). c) Sorvegyszerezéshez: – hidraulikus cseppképzésű permetezőgép szórópisztollyal vagy sorszóró kerettel (pl. D-2M, Minitox-NSZ-3/2). d) Sorközvegyszerezéshez: – hidraulikus cseppképzésű permetezőgép szórópisztollyal vagy sorközszóró kerettel (pl. D-2M, Egedal függesztett sorpermetező, Rath függesztett vagy hordozott sorközpermetező); – mikrogranulátum-szóró gép sávosan szóró szétosztó berendezéssel (pl. Rath függesztett vagy hordozott mikrogranulátum-szóró, E-GA-1 függesztett mikrogranulátum-szóró). e) Talajfertőtlenítéshez: – a talajfelület és a sorköz vegyszerezését biztosító gépek talajművelés (pl. tárcsázás, kultivátorozás) előtt alkalmazva; – a talajművelő gépre szerelt permetező-, porozó vagy mikrogranulátum-szóró adapterek (pl. Fumitrac talajfertőtlenítő gép). f)Intenzív csemetekerti technológiák vegyszeres munkáihoz: – a teljes felületű vegyszerezésre alkalmas gépek (1ásd a, alatt) közül a kisebb teljesítményűek; – permetező-öntöző berendezés (pl. Debran). g)csávázáshoz: – csávázógépek (pl. FCB és Mobitox-Super csávázógépek, betonkeverő). Erdőtelepítések és teljes talaj-előkészítésű erdőfelújítások növényvédelmi munkái A terepadottságok lehetővé teszik, hogy ezeken a területeken a csemetekertekben alkalmazottakhoz hasonló géptípusokat alkalmazzunk, azok közül elsősorban a nagyobb teljesítményű gépeket. Teljes talaj-előkészítés nélküli erdőfelújítások növényvédelmi munkái E területeken szintén alkalmazhatók a hidraulikus- és a pneumatikus cseppképzésű gépek, a speciális terepadottságok (tuskós területek) azonban a gépekkel szemben különleges követelményeket támasztanak. A terepadottságok miatt a síkszórókeretes gépek elsősorban függesztett kivitelben használhatók (pl. E-P-1 függesztett permetező, a félig függesztett és vontatott gépek pedig csak csökkentett (max. 8 m) szórókeretszélességgel. Előnyösen alkalmazhatók a speciális szórószerkezetű (pl. nagyhatósugarú, DOC-szórófejekkel szerelt) nagyobb munkaszélességű (10–12 m) permetezőgépek (pl. HS-75 hordozott permetező, valamint a fúvócsöves permetezőgépek, továbbá a vegyszerkenőgépek (pl. SM kézi kenőgép, SZVF-60 függesztett 150 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

vegyszerkenő). A nem függesztett gépek alkalmazásakor minden esetben követelmény a viszonylag magas építés. Favédelmi munkák A favédelmi munkák a különálló fák és a fasorok védelmét foglalják magukba. Ezek a munkák hidraulikus és pneumatikus cseppképzésű, szórópisztolyos (pl. D-2M), favédelmi szórókeretes (pl. Kertitox-N-10), lövellőcsöves (pl. MD-150, Pneutox-F, SAE-Turbomatic-P, Airdrop-400) és szállítólevegős (pl. Farmer-FA300, Kertitox-NA-10, Kertitox-Tifone-1000) szórószerkezetű gépekkel végezhetők. Erdőállományok növényvédelmi munkái Erdőállományok növényvédelmi munkáinál problémát jelent, hogy a terület a legtöbb esetben a növényvédelmi gépekkel nem, vagy csak nehezen járható. Ezért általában négykerék-hajtású traktorral üzemeltetett, vagy terepjáró tehergépkocsira szerelt, elsősorban szállítólevegős permetezőgépek, esetleg fúvócsöves porozógépek alkalmazhatók. Az erdőállományok növényvédelmi munkáiban a rovarkártevők elleni védelem a legjelentősebb. Erre a célra gazdaságosan a különböző típusú ködképzőgépek alkalmazhatók (pl. Swintfog kézi motoros ködképző, Termog II. tehergépkocsira szerelt ködképző). Esetenként – rovarkártevők ellen – elégséges lehet az erdőszegélyek vegyszeres kezelése, 40–60 m hatótávolságú lövellőcsöves gépekkel. Erdősítések és erdőállományok növényvédelmi munkáiban eredményesen alkalmazhatók a helikopterek (pl. KA-26) is, valamint – elsősorban kis táblaméreteknél, továbbá folt- és sávkezeléseknél – a növényvédelmi felszereléssel ellátott motoros sárkányrepülők. Megjegyzés: az előzőekben megadott konkrét géptípusok alkalmazása nem kizárólagos, az egyes területeken minden más, a példaként megadott típusokkal azonos kategóriájú gép használható. Erőgépválasztás A traktorral üzemeltetett növényvédelmi gépeknél (ezek a leggyakoribbak) külön gondot kell fordítani az erőgép megválasztására. Az erőgépet úgy kell kiválasztani, hogy teljesítménye, méretei, a munkagép csatlakoztatása és a gépcsoport hosszirányú stabilitása megfelelő legyen. 1.2.9.2. 3.209.2. Gépbeállítás A növényvédelmi gép beállítása alatt a szórószerkezet (szétosztó berendezés) beállítását és a szórásteljesítmény meghatározását és beállítását értjük. Szórószerkezet beállítása A szórószerkezet helyes beállítása a szórás egyenletességét meghatározóan befolyásolja. A különböző típusú szórószerkezeteknél a beállítást a következők szerint kell elvégezni: A permetezőgépek síkszóró keretét a szórófejek szórásképének megfelelően kell beállítani. A szóráskép háromszög (cirkulációs és folyadékütközéses szórófejeknél), ill. trapéz (ütközéses szórófejeknél) eloszlású lehet. A háromszög eloszlású szórásképet adó szórófejekkel szerelt síkszóró keretet úgy kell beállítani, hogy a permetezett felület minden részét azonos számú szórófej permetezze. Ha lehetőség van rá, célszerű a szórókeretet úgy elhelyezni, hogy a permetsugarak a permetezett felületen legalább kétszeres fedéssel találkozzanak (103. ábra). Ezzel biztosítható, hogy esetleges szórókeret magasság-változáskor (ez bekövetkezhet a talajegyenetlenségek miatt) nem maradnak el permetezetlen sávok. Mindenképp kerülni kell az egyenetlen fedés magasságába (he) történő beállítást. A helyes beállítás történhet: – a szórókeret magasságának (permetezett felülettől való távolságnak); – a szórófejek egymástóli távolságának és – a szórófejek szórási szögének változtatásával.


103. ábra A permetsugarak fedése a szórókeret magasságának függvényében A gyakorlatban általában a keret magasságának (h) változtatásával végezzük el a kívánt beállítást, mivel a szórófejek egymástóli távolsága, a szórófej-osztás (b1) a növényvédelmi gép szerkezeti méreteként adott, a szórófejek szórási szöge (α) pedig a szórófej-típus és a permetlényomás által meghatározott. Az egyszeres (h1), a kétszeres (h2) és így tovább n-szeres (hn) fedésnek megfelelő szórókeret magasság a következőképpen számítható:

A trapéz eloszlású szórásképet adó szórófejekkel szerelt síkszóró keretet a trapéz oldalaira vonatkozó kétszeres fedés magasságába célszerű beállítani. Erre vonatkozóan a gyártók általában egyértelmű tájékoztatást adnak. Sor- és sorközszóró keretek beállításakor az elemeket a sortávnak megfelelően kell rögzíteni, valamint biztosítani kell a szórófejek helyes irányítottságát és megfelelő távolságát a permetezett felülettől. Lövellőcsöves és szállítólevegős szórószerkezeteknél, ahol a nagytömegű légáramlás a vegyszerelosztás egyenlőtlenségét csökkenti, a szórófejek egyedi beállításának kisebb a jelentősége, az egész szórószerkezetet kell a védendő felületre irányítani. Vegyszerkenő gépeknél a kenőszerkezet beállítása annak a növényzet magasságához igazodó elhelyezését jelenti. Porozógépek szórószerkezete síkszórócső vagy fúvócső. A síkszórókeret beállítása annak a növényzet magasságához igazodó elhelyezését, a fúvócsöves szórószerkezet beállítása pedig a kilépő por-levegő áramnak a célfelületre irányítását jelenti. Mikrogranulátum-szóró gépeknél a szórószerkezet beállítása értelemszerűen jelenti annak célfelületre irányítását. 152 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Szórásteljesítmény meghatározása A szórásteljesítmény (q), azaz az időegység alatt kiszórt anyagmennyiség (permetezőgépeknél a permetlémennyiség, vegyszerkenőgépeknél a kenőlémennyiség, porozógépeknél a pormennyiség, mikrogranulátum-szóró gépeknél a mikrogranulátum-mennyiség) függ: – a szórásmennyiségtől (Q), azaz a területegységre kijuttatott permetlé-, kenőlé-, por- vagy mikrogranulátum mennyiségétől (permetezőgépeknél a permetlé felhasználástól, vegyszerkenőgépeknél a kenőlé felhasználástól, porozógépeknél a por felhasználástól, mikrogranulátum-szóró gépeknél a mikrogranulátum felhasználástól); – a gép munkaszélességétől (b) és – a gép haladási sebességétől (v) és velük egyenesen arányos, azaz: q = Q · b · v. A szórásteljesítményt meghatározó jellemzők közül: – a szórásmennyiség a hatóanyag és a károsító jellemzőinek ismeretében határozható meg; – a munkaszélesség a kiválasztott gép szerkezeti méreteként adott; – a haladási sebességet pedig a lehetséges legnagyobb értékre kell választani, mert így érhető el a legnagyobb területteljesítmény (a lehetséges legnagyobb haladási sebességet befolyásolják a terepadottságok, az erőgép teljesítménye és a szórásteljesítmény beállítható max. értéke). A számítások megkönnyítésére a gyártó cégek általában segédleteket (monogramokat, táblázatokat, számolóléceket, elektronikus, célirányosan programozott számológépeket) adnak ki, amelyek közvetlenül mutatják az üzemeltetési jellemzők közötti kapcsolatokat. A 104. ábra például egy permetezőgép beállítási nomogramját mutatja, ahol: b, m: a munkaszélesség, v, km/h: a haladási sebesség, Q, dm3/ha: a permetfelhasználás, q, dm3/s: a szórásteljesítmény, p, bar: a permetlényomás, DOC: a szórófejtípus.


104. ábra Permetezőgép beállítási nomogramja Szórásteljesítmény beállítása A szórásteljesítmény beállítása a géptípustól függően különböző módokon történik, a leggyakrabban előforduló esetekben a következők szerint:


Térfogat-kiszorításos szivattyúval üzemelő permetezőgépeknél a szórásteljesítmény (q) az üzemi nyomásnak és a szórófejek jellemzőinek (elsősorban a kilépőnyílás keresztmetszetének) függvénye:

ahol: A: a szórószerkezetre szerelt szórófejek összkilépő keresztmetszete, µ: a szórófej átfolyási tényezője, p: a permetlé nyomása, ρ: a permetlé sűrűsége. Ennek megfelelően a szórásteljesítmény beállítása történhet: – a nyomás változtatásával és – a szórófejek vagy szórófejbetétek cseréjével. A nyomás beállítása a ma használatos gépek szinte mindegyikén két szélső érték között, fokozat nélkül eszközölhető. Az üzemi nyomás alsó határát a permetcseppek növekedése, a felsőt pedig a szóráskép fokozatos leromlása szabja meg. A korszerű gépekhez több szórófej-, ill. szórófejbetét-sorozat tartozik, amelyekkel a gyakorlat igényei szerinti beállítás elvégezhető. A beállítás során mindig ellenőrizni kell azt, hogy az egész szórószerkezeten azonos típusú szórófej, ill. szórófejbetét legyen. Centrifugál szivattyúval üzemelő permetezőgépeknél a szórásteljesítmény beállítása: – a különböző méretű szórófejek cseréjével; – a szórófejek elé iktatott különböző méretű fojtótárcsák cseréjével és – a visszafolyó vezetékbe épített fojtás keresztmetszetének változtatásával történhet. Folyadékszivattyú nélkül üzemelő permetezőgépeknél a permetlé a gravitáció, vagy a permetlétartályban létesített túlnyomás hatására jut el a szórófejekhez. Ekkor a szórásteljesítmény szabályozása történhet: – a különböző méretű szórófejek cseréjével; – a permetlévezetékbe épített fojtás(ok) keresztmetszetének változtatásával és – a permetlétartályban lévő levegő nyomásának változtatásával, ami a levegő belépő vagy kilépő keresztmetszetének változtatásával lehetséges. Vegyszerkenő gépeknél a szórásteljesítmény általában a kenőlé vezetékbe épített fojtás(ok) keresztmetszetének változtatásával állítható a kívánt értékre. Porozógépeknél a szórásteljesítményt, mechanikus poradagoló szerkezetek esetében: – a kilépőnyílás keresztmetszetének és – az adagolóelem (dob, cella) fordulatszámának változtatásával; – pneumatikus poradagoló szerkezetek esetében pedig a tartályba belépő, ill. a tartályból kilépő légvezetékekben elhelyezkedő fojtószelepekkel állíthatjuk be. Mikrogranulátum-szóró gépeknél a szórásteljesítmény:


– az adagolószerkezet kilépő keresztmetszetének változtatásával (réses adagolók); ill. – a működő cellahossz és adagolóelem fordulatszám változtatásával (forgócellás adagolók) állítható be. 1.2.9.3. 3.209.3. Gépbeállítás helyességének ellenőrzése A növényvédelmi gép és az általa végzett munka értékeléséhez olyan ellenőrző mérések szükségesek, amelyek a munka megkezdése előtt, vagy munka közben elvégezhetők. Ezen ellenőrző méréseknek – a szórásmennyiség helyessége ellenőrzésének és a munka minősége ellenőrzésének – a célja olyan jellemzők meghatározása, amelyektől, kísérletekkel igazolhatóan függ a védekezési munka eredménye. A jellemzők a gép működési elvétől, műszaki állapotától és beállításától függnek, így azok egy részét szükséges meghatározni minden beállítás után, más részét csak időszakosan. Szórásmennyiség helyességének ellenőrzése A szórásmennyiség helyességének ellenőrzésével a gépbeállítás helyességét kontrolálhatjuk. Legegyszerűbb közvetlen módszere a húzatási próba, melynek elvégzése minden új beállítás után szükséges. A mérés permetezőgépek esetében a következőképpen hajtható végre: – a mérőszakasz kijelölése (A méréshez meghatározott hosszúságú, de legalább 100 m-es mérőszakaszt kell kijelölni, amelynek minősége azonos a permetezésre kerülő tábla jellemzőivel. Célszerű a mérőszakaszt magán a permetezendő területen kijelölni.); – a permetezőgép tartály feltöltése, a folyadéknívó megjelölése (a permetezőgépet tiszta vízzel töltjük fel, és a gépet vízszintes talajra állítva jelöljük meg a folyadék szintet); – a gép üzemeltetése a mérőszakaszon (a gépet a kijelölt mérőszakaszon, a beállítás során meghatározott sebességgel és szórásteljesítménnyel üzemeltetjük); – a mérőszakaszon felhasznált folyadékmennyiség (Qx) meghatározása (ezt legegyszerűbben úgy végezhetjük el, hogy a megjelölt folyadékszintig hitelesített mérőedénnyel pótoljuk a hiányzó vízmennyiséget); – a tényleges permetlé felhasználás (Qt) számítása (A permetlé-felhasználást leíró összefüggés:

ahol: Qx: a mérőszakaszon felhasznált folyadékmennyiség, x: a mérőszakasz hossza, b: a gép munkaszélessége; – a mérés értékelése (ha a tényleges és az előre tervezett permetlé felhasználás eltérése 5 %-nál nagyobb, akkor a gépbeállítást módosítani kell). Légi növényvédelmi gép üzemeltetésekor, a permetlé-felhasználás (Q) helyességének ellenőrzéséhez: – a munkaszélességet (b), – a repülési sebességet (v) és – a tartály teljes mennyiségének (Qtart) kipermetezéséhez szükséges időt (t) célszerű mérni, és ezekből az adatokból a:


összefüggéssel lehet meghatározni a permetlé felhasználást. Megjegyzés: Vegyszerkenő, porozó és mikrogranulátum-szóró gépek üzemeltetéskor a kenőlé, a por, ill. a mikrogranulátum felhasználás helyességének ellenőrzése a permetlé felhasználás helyességének ellenőrzésére vonatkozó eljárás értelemszerű alkalmazásával végezhető el. Munka minőségének ellenőrzése Arról, hogy a növényvédelmi gépek teljesítik-e a velük szemben támasztott követelményeket, az általuk végzett munka minősége ad tájékoztatást. A növényvédelmi gépekkel szemben támasztott követelmények: – az egyenletes eloszlás; – a megfelelő fedés és – a szükséges hatóanyag-mennyiség pontos adagolása. A gépek által végzett munka minőségének számszerű jellemzésére a követelményeknek megfelelő mutatók szolgálnak. E mutatók meghatározására a napi gépüzemeltetéssel párhuzamosan általában nem kerül sor, ilyen méréseket csak a gépek időszakos ellenőrzésekor, ill. az új gépek minősítésekor végzünk. 1.2.9.4. 3.209.4. Üzemeltetéshez szükséges anyagok biztosítása A traktoros gépcsoport (erőgép – növényvédelmi gép egység) működtetéséhez biztosítani kell a traktor üzemanyagát és a kiszórandó anyagmennyiségét. A traktor üzemanyagának utánpótlása általában nem jelent különösebb üzemanyagtartálya akkora, hogy egy műszakra szükséges üzemanyagot tárolni tud.

gondot,

ugyanis

annak

A szükséges anyagmennyiség a védendő terület nagyságának, a növényvédelmi gép területteljesítményének, a szórásmennyiségnek és a munkavégzésére előírt időtartamnak az ismeretében határozható meg. Permetezőgépek üzemeltetésekor, attól függően, hogy a permetlé keverése a munkaterületen vagy egy központi helyen folyik-e, a szükséges hatóanyag és vízmennyiség, ill. a kész permetlé kiszállításáról kell gondoskodni. Annyi folyadékszállító kocsit kell üzembe állítani, hogy a víz, ill. permetlé ellátás folyamatos legyen. A szükséges szállítójárművek száma a szórásteljesítmény, a munkaterület – víznyerőhely távolság és a tartálytöltési idő növekedésével növekszik, a szállítótartály-térfogat és a szállítási sebesség növekedésével pedig csökken. A permetlé keverése: – kisebb volumenű munkáknál magában a permetezőgép tartályában; – nagyobb volumenű munkáknál pedig mobil permetlékeverő berendezések vagy stabil permetlékeverő tornyok alkalmazásával folyik. A mobil permetlékeverők (pl. Pemix-1001) követik a permetezőgépet, és a keverést a munkaterületen végzik el, ahova ilyenkor a vízutánpótlást kell biztosítani. Ha a keverés stabil permetlékeverő tornyokban történik, a kész permetlé munkaterületre szállítása a feladat. Vegyszerkenő, porozó és mikrogranulátum-szóró gépek üzemeltetésekor a fenti elvek alapján meghatározott kenőlé, por, ill. mikrogranulátum mennyiség folyamatos biztosítását kell megoldani. Az eddigiek értelemszerűen vonatkoznak a légi növényvédelmi gépek kiszolgálására is. A KA-26 helikopter folyamatos üzemeltetéséhez légióránként 6–7 m3 permetlevet kell biztosítani. A felszállóhelyen történő permetlékeveréshez szükséges biztosítani egy, a gép töltését ellátó motoros szivattyút a megfelelő hosszúságú csővezetékkel, egy 2–3 m3-es keverőtartályt, és két, a törzsoldat készítésére alkalmas 100–300 dm3-es kisebb tartályt. Fentiek helyett alkalmazható az erre a célra kifejlesztett Pemix-1002 típusú permetlékeverő berendezés 157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

is. A felszállóhelyen történő permetlékeverés munkaerő-szükséglete 3–4 fő. Porozásnál üzemóránként általában négy felszállással lehet számolni. Ennek alapulvételével határozható meg a szükséges pormennyiség. A helikopter porral való feltöltéséhez célszerű biztosítani egy zárt csőrendszerű feltöltő berendezést is (Bajcsy, 1976). A légi gépek üzemeltetésénél további kiszolgálási feladatot jelent még: – a repülőgép munkaterület feletti esetleges irányítása (a biztonságos repülés, valamint a megfelelő minőségű munka érdekében lehet szükséges) és – a repülőtér biztosítása (a fel-, ill. leszállópályák talajállapotáról, méreteiről, megközelíthetőségéről a vonatkozó légügyi előírások intézkednek, amelyeket betartva kell a légi gépet alkalmazó üzemeltetőnek a munkarepülőteret kijelölni).

1.2.10. 3.210. Növényvédelem gépesítésének fejlődési irányai 1.2.10.1. 3.210.1. Gépfejlesztést befolyásoló tényezők A mezőgazdasági területeken folytatott vizsgálatok szerint a növényvédelem összes költségén belül (függően attól, hogy a védelemre milyen technológián belül kerül sor): – 70–90 %-ot tesz ki a növényvédő szer költség; – 10–30 %-ot pedig a kiszórás költsége. A számok alapján könnyen belátható, hogy a növényvédelem gazdaságossága elsősorban a növényvédő szer költségek csökkentésével javítható, még azon az áron is, ha több munkaidővel és drágább (jobb műszaki jellemzőkkel rendelkező) géppel juttatjuk ki a növényvédő szert. Mivel a növényvédő szerek árának csökkenése nem várható – sőt továbbra is az utóbbi időben tapasztalható emelkedéssel kell számolni – a növényvédelem költségeinek csökkentése, vagy legalább szinten tartása, csak a felhasznált növényvédő szerek mennyiségének csökkentésével, vegyszertakarékos módszerek alkalmazásával lehetséges. A növényvédő szer takarékosabb felhasználása természetesen csak akkor lehet gazdaságos, ha ezzel nem csökken a védekezés hatásossága. Az optimális hatás eléréséhez szükséges mennyiségű – nem több és nem kevesebb – növényvédő szert időben és pontosan ki kell juttatni arra a felületre, ahol hatását kifejtheti. A növényvédelem gépesítése tehát szükségszerűen abban az irányban fejlődik, hogy segítségével környezetkímélő növényvédelmi technológiákat lehessen megvalósítani. Ezek a kémiai növényvédelemben egyértelműen a vegyszertakarékos eljárások (László, 2000). A növényvédelem gépesítésének fejlesztése jelenleg tehát: – a növényvédő szer megtakarítást és – a hatóanyagok kiszórásának minden eddiginél nagyobb pontosságát célozza. A célokat: – a növényvédő szer árak rohamos növekedése; – az újabb, nagy biológiai aktivitású hatóanyagok megjelenése és – a természeti környezet vegyszerterhelésének alacsony szinten tartása határozza meg. A növényvédelem gépesítésének fejlesztése – tekintettel arra, hogy a védekezések egészén belül a permetezések jelentősége meghatározó – napjainkban elsősorban a permetezőgépek fejlesztésére irányul, ezért a továbbiakban csak a permetezőgépek fejlesztését célzó elképzelésekkel foglalkozunk. A permetezőgépeknél a növényvédő szer veszteségek csökkentése: – a szakszerű permetlékészítéssel, – a permetezendő felületen kívül lecsapódó permetlé mennyiségének csökkentésével; – az éppen szükséges mennyiségű növényvédő szer pontos adagolásával és – a permetezett sávok pontos illesztésével érhető el.


Nem jelent egyértelmű növényvédő szer megtakarítást, de a művelet gazdaságosságát javítja a kisebb vízmennyiséggel, töményebb permetlével, apróbb cseppekkel végzett permetezés. Mindezeket: – új gépkonstrukciók alkalmazásával és – az üzemeltetési feltételek javításával (az éppen szükséges mennyiségű növényvédő szer pontos adagolásával) lehet elérni. 1.2.10.2. 3.210.2. Új gépkonstrukciók a növényvédő szer veszteségek csökkentésére A szakszerű permetlékészítés jelentős megtakarításokat eredményezhet, mert üzemi megfigyelések szerint: – a növényvédő szer adagolás pontatlansága (ami sok esetben a növényvédő szer és a víz mennyiségének becsléssel történő meghatározásából adódik), valamint a nem kellő intenzitású keverés miatt a permetlé koncentráció 20–40%-kal is eltér a kívánt értéktől; – a permetlékeverő kádak körül jelentős mennyiségű az elszóródó, elcsorgó növényvédő szer (ami nemcsak veszteséget jelent, hanem a környezetet is szennyezi). Ezek a veszteségek minimálisra csökkenthetők a mobil permetlékeverők (pl. Pemix-1001; Pemix-1002; Mobimix-1) szélesebb körű alkalmazásával. Ezen területen a fejlődés további lehetőségei: – olyan zárt rendszerű mobil permetlékeverő gépek kialakítása, amelyek lehetővé teszik a növényvédő szer göngyölegek automatikus vagy félautomatikus felbontását zár térben, az adagok pontos bemérését, az eddiginél hatékonyabb keverést, és az elcsurgás nélküli töltést; továbbá – olyan konstrukciójú permetezőgépek alkalmazása, amelyek lehetővé teszik a növényvédő szer és a víz veszteségmentes, pontos adagolását és összekeverését a permetezőgép tartályában. A permetezendő felületen kívül lecsapódó permetlémennyiség, a meglévő gépek esetében különböző konstrukciós módosításokkal, ill. új működési elvet megvalósító gépek alkalmazásával képzelhető el. A permetléveszteséget csökkentő konstrukciós megoldások közül (László, 1999, 2000): – a szakaszoló adapteres; – a fúvócsővel kiegészített axiálventilátoros; – a permetezőernyős; – a pajzsos keretes és – a légzsákos szórószerkezetek; valamint – a permetlé-visszanyerő berendezések említhetők. A szakaszoló adapteres szórószerkezetek – melyek a növénysorok permetezésénél bírnak jelentőséggel – mechanikus vagy ultrahangos érzékelője egy elektromos szerkezetet kapcsol, mely nyitja vagy zárja a szórófejekhez menő permetlévezetéket. Az érzékelő a vezérlő jelet a növénysor lombkoronájának elhelyezkedéséhez igazodóan adja, így célzott permetezést biztosít. A fejlődés során várható olyan szerkezetek kialakulása is, amelyek nemcsak a lombozat sorirányú elhelyezkedését, hanem az arra merőleges méretét és a levélzet sűrűségét is érzékelik, ennek megfelelően nemcsak a kiszórás idejét, hanem a kiszórt permetlémennyiséget és a levegőátfúvás intenzitását is szabályozzák. A fúvócsővel kiegészített axiálventilátoros szórószerkezetek az alsó szórófejekből kilépő permetsugarak talajra kerülését akadályozzák meg, s egyidejűleg javítják a permetcseppek behatolását a lombozat belsejébe. A permetezőernyős szórószerkezetnél az ernyő a síkszórókeret fölött, annak teljes hosszában helyezkedik el, csökkentve a permetlé elsodródását. A pajzsos keretes szórószerkezet keretrésze a síkszórókeret előtt, pajzsrésze pedig előtte és fölötte helyezkedik el. A keret működés közben a növényzetet előre dönti, és az így keletkező keresztirányú „árok” segíti a permetsugár jobb behatolását az állományba. A pajzsrész a permetlé elsodródását csökkenti. 159 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A légzsákos szórószerkezeteknél az alsó részén kifúvó nyílásokkal ellátott légzsák a síkszóró kerettel párhuzamosan helyezkedik el. A kifúvó nyílásokból kilépő levegőáram a szórókeret teljes hosszában segíti a permetcseppeket a célfelületre juttatni. Így csökken az elsodródás, javul a penetráció (behatoló képesség), és az intenzív levélmozgás miatt a fonákoldali fedettség is nő. A permetlé-visszanyerő berendezések olyan folyamatos fejlesztés alatt álló szerkezetek, amelyek a növénysorok mellett elhaladó vagy azokon áthatoló permetcseppek felfogását és ismételt felhasználását célozzák. Egyik, már működő szerkezeti kivitelűk az alagutas sorszóró szerkezet, amelynél a hagyományos kialakítású sorszóró keretet két oldalról és felülről gyűjtőernyők zárják, amelyek a növényzeten áthatoló cseppeket felfogják, majd az így visszanyert permetlevet szűrőkön keresztül visszavezetik a gép folyadékrendszerébe. A megoldással 10–40%-os permetlé visszanyerés érhető el. A permetléveszteséget csökkentő új működési elvet megvalósító gépek közül (Dimitrievics – Gyürk – László, 2000): – a vegyi kaszás; – az elektrosztatikus; – az elektrodinamikus; – a közvetlen adagolású; – az automatikus adagolású és szabályozású, valamint – a lokális helymeghatározással irányított permetezőgépek említhetők. A vegyi kaszás permetezők gyomirtásra alkalmazhatók, a kultúrnövénynél magasabbra növő gyomok ellen, amiket levélen keresztül felszívódó herbicidekkel permeteznek. Ezek a gépek a haladási irányban előre, vízszintes síkban permeteznek. A szórófejekkel szemben felfogó ernyők találhatók azért, hogy a gyomnövényeken le nem rakódott permetcseppeket felfogják, megakadályozva azok leesését a kultúrnövényre. A felfogó ernyőkön összegyűjtött permetlevet megszűrve ismét fel lehet használni, ami a hagyományos eljáráshoz képest 30–70%-kal csökkentheti a felhasznált növényvédő szer mennyiségét. Az elektrosztatikus permetezők a permetcseppeket elektromos töltéssel látják el, amelyek így nagyobb lerakódási készséget mutatnak a lombozaton, csökkentve ezáltal az elsodródás, elpárolgás veszélyét. Az elektrosztatikus feltöltés 20–70 kV feszültséggel történik. Az elektrosztatikus permetezők kifejlesztését, tökéletesítését célzó kutatási munka jelenleg folyik, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában, ahol már néhány kísérleti gép üzemel is. Az elektrosztatikus permetezőkön a cseppek elektromos feltöltése: – korona töltési; – kontakt töltési és – influencia töltési eljárásokkal történik (Moser, 1983). A korona-töltésnél a nagyfeszültség alá helyezett elektróda csúcsán koronakisülés lép fel, és ez a teret (és ezáltal a cseppeket) az elektróda körül ionizálja. A kontakt töltésnél a magasfeszültséget közvetlenül a szórófejre, ill. a permetlére kapcsoljuk. A cseppek a kilépésnél nyert elektromos töltést magukkal viszik. A kontakt töltésű gépek hátránya, hogy a rendszert szigetelni kell a környezettől. Az influencia töltésnél az elektromos mezőben töltésmegosztás révén történik a cseppek feltöltése. Irodalmi adatok szerint a permetfedettség az elektrosztatikus feltöltés esetén, influencia eljárással átlagosan 70%-kal, korona feltöltésnél 150%-kal, kontakt feltöltésnél 350%-kal nagyobb, mint a hagyományos permetezésnél. Mivel az elektrosztatikus permetezésnél a cseppek a legközelebbi felületre igyekszenek lerakódni, nagyobb lombozatú kultúráknál fennáll annak a veszélye, hogy a lombozat külső részén rakódik le a permetlé nagy része, így a penetráció nem lesz kielégítő. Ezért az ilyen növények permetezésénél mindenképpen szállító légáramra van szükség, mely lehetővé teszi a cseppek behatolását a lombozatba. Légszállítással az elektrosztatikus feltöltésű permetezés penetrációja jobb, mint a hagyományos eljárásé. Az elektrodinamikus permetezők kifejlesztése jelenleg folyik, üzemszerűen alkalmazható berendezések még nem állnak rendelkezésre. Az elektrodinamikus permetezési módszernél a porlasztás elektromos térerő segítségével történik, melynek során a cseppek statikusan is feltöltődnek. A cseppek mérete a térerő 160 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

változtatásával állítható be a kívánt értékre. Előnye az eljárásnak, hogy azonos méretű cseppek képzését teszi lehetővé. A közvetlen adagolású permetezők a tömény hatóanyagot közvetlenül a kiszórás előtt keverik össze a tiszta vízzel. A keverés minőségét számítógép ellenőrzi. Környezetvédelmi szempontból további előny, hogy a munka befejezésekor nem marad a gépben permetlé. Az automatikus adagolású és szabályozású permetezőgépek a hatóanyag területarányos kijuttatását biztosítják: – a szórásteljesítmény vagy – a koncentráció pontos beállításával. Az első esetben az automatika a bemenő adatok (munkaszélesség, adott kerékfordulat alatt megtett út, előírt szórásmennyiség) függvényében a szórószerkezet szórásteljesítményét a visszafolyó mennyiség vagy a permetlé szivattyú fordulatszámának változtatásával mindig úgy módosítja, hogy a permetlé felhasználás (szórásmennyiség) állandó maradjon. A második esetben az automatika a vivőanyag (általában víz) folyadékáramába a haladási sebesség függvényében adagolja a hatóanyagot (pl. a vegyszeradagoló szivattyú fordulatszámának változtatásával), mindig olyan koncentrációt beállítva, amely biztosítja a területegységként kivitt hatóanyag mennyiség állandóságát. A lokális helymeghatározással irányított permetezőgépek – a gépcsoport táblán belüli pontos helymeghatározásával (navigációs rendszerével) – helyspecifikus permetlé-kijuttatást valósítanak meg. A gépek működésükkor „foltszerűen”, a helyi igényeknek megfelelően azt a hatóanyagot adagolják ki, amelyet az adott növényállomány igényel. A helyspecifikus igényeket pl. infravörös fototechnikával készült, digitalizált térkép (pl. gyomtérkép) és helymeghatározás alapján folyamatosan dolgozza fel a rendszer. A helymeghatározást a műholdas rendszer (Global Positioning System – GPS) végzi, amelyhez kapcsolódik a földrajzi információs rendszer (Geographic Information System – GIS), melyek együtt biztosítják: – a táblákhoz kapcsolódó jellemzők (pl. gyomosság) helykoordinátákhoz rendelt felvételét, tárolását, feldolgozását, valamint térképformában való megjelenítését; – a helykoordinátákhoz rendelt adatok szerinti beavatkozást (pl. permetezést), azaz a táblán belüli helyi igényekhez igazodó termesztéstechnológia megvalósítását; – traktorok és magajáró gépek (pl. növényvédelmi gépek) kormányzását, ezen keresztül a fogásszélesség pontos csatlakoztatását. 1.2.10.3. 3.210.3. Üzemeltetési feltételek javítása Sávcsatlakoztatás pontosításának lehetőségei A permetezett sávok pontos illesztése a vegyszerveszteségek csökkentése és a permetezés munkaminősége szempontjából lényeges. A munka minősége nemcsak teljes sávkihagyás esetén lehet rossz, hanem akkor is, ha részleges az átfedés, van ugyan hatóanyag a kritikus sávban, de nem elégséges a károkozó elpusztításához. Ha viszont a túlfedés a megengedettnél nagyobb, a kultúrnövény károsodik és növekszik a növényvédő szer veszteség. A permetezett sávok pontos illesztése a mai technikai színvonal és a ma alkalmazott technológiák mellett csak igen nehezen elégíthető ki. A sávok megfelelő csatlakoztatásában a gép vezetőjének távolságbecslése és iránytartása játszik szerepet. A sávcsatlakozási hibák csökkentésére eddig esetenként alkalmazott habos nyomjelzők nem hoztak teljes értékű megoldást, csak kisebb munkaszélességeknél volt némi hatásuk. Ezért, valamint alkalmazásuk nehézsége miatt szélesebb körben nem terjedtek el. Mai ismereteink szerint e kérdésben a művelőnyomos vetési és növényápolási technológia alkalmazása látszik elfogadható megoldásnak. A módszert erdészeti csemetekertekben, a síkágyas csemetetermesztési technológiákban már jó ideje alkalmazzuk (Horváth, 1999). Hatóanyag kiszórás pontosságának növelése A hatóanyag kiszórás pontossága általában nem felel meg az elvárásoknak. Ennek okaiként elsősorban a kedvezőtlen üzemeltetési feltételeket kell említeni, nevezetesen: – a gépbeállítás pontatlanságát; 161 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a gépbeállítás helyessége ellenőrzésének elmulasztását és – a gép karbantartásának elmaradását. Ezen a téren fejlődés az üzemeltetési előírások szigorúbb betartásával, ill. azok tökéletesebb megvalósítását lehetővé tevő eszközök, műszerek kialakulásával képzelhető el. Az üzemeltetési előírások betartását segíthetik azok a beállítási, ellenőrzési és karbantartási technológiai utasítások, amelyek tartalmazzák: – a munka megkezdése előtti gépbeállításnak; – a gépbeállítás időszakos ellenőrzésének; – a gép műszakonkénti karbantartásának; – a gép műszaki szemléinek; – a gép tárolásának és korrózióvédelmének teendőit, s utalnak azokra a műszerekre, berendezésekre és segédeszközökre, amelyekkel ezek a feladatok elvégezhetők. A permetezőgépek üzemeltetésének hatékonyságát fokozó műszerek, eszközök a közelmúltban kezdtek kialakulni, napjainkban kerülnek adaptálásra, ill. folyamatos fejlesztésre. Közülük: – a szivattyúvizsgáló berendezések; – a szórófejek és szórószerkezetek szórásteljesítményét mérő műszerek; – a manométer ellenőrző és hitelesítő berendezések; valamint – a programozható permetezés ellenőrző monitorok érdemelnek említést.

1.3. 3.3. Szaporítóanyag-termesztés speciális gépei 1.3.1. 3.31. Szaporítóanyag-termesztés speciális gépeinek rendszerezése A szaporítóanyag-termesztés speciális gépei közé: – az alapanyag-előállítás gépei; – a szabadföldi csemetetermesztés gépei és – az intenzív csemetetermesztés gépei tartoznak.

1.3.2. 3.32. Alapanyag-előállítás gépei 1.3.2.1. 3.32.1. Alapanyag-előállítás gépeinek rendszerezése A csemetetermesztés, ill. az erdősítés fontos, nélkülözhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag, a mag és a dugvány. Ennek biztosítása a magtermelő állományok tudatos kiválasztásával és kezelésével, új magtermelő ültetvények (plantázsok) létesítésével, a magterméshozam állandó megfigyelésével, begyűjtésével, kezelésével, tárolásával, felhasználásával, ill. a dugvány anyatelepek fenntartásával és művelésével lehetséges (Bondor–Gál, 1976). Az alapanyag-előállítás gépei közé: – a maggyűjtés gépei; – a magkezelés gépei és – a dugványtermelés gépei tartoznak. A maggyűjtés eszközei, berendezései, gépei a következők: – húzó- és gallyazószerkezetek; – mászóberendezések; 162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– állványzatok; – szedőkosaras emelőszerkezetek; – rázógépek; – gyűjtőgépek és – légi gépek. A maggyűjtés gépei részben az álló fáról (ekkor a dolgozó maga is a fa koronájában tartózkodik), részben a földről történő maggyűjtést teszik lehetővé. A felsorolt technikai megoldások közül csak az álló fáról történő maggyűjtést segítik: – a mászóberendezések; – az állványzatok; – az emelőszerkezetek és – a légi gépek. Csak a földről való maggyűjtést teszik lehetővé: – a rázógépek és – a gyűjtőgépek; ill. mindkét helyről alkalmazhatók: – a nyíró- és vágószerkezetek. A magkezelés gépeihez tartoznak: – a buroktól szétválasztó gépek; – a tisztító-osztályozó gépek; – a maghéjkarcolók és – a magpergetők. A dugványtermelés egyrészt az anyatelepekről a szálvesszők – általában egyéves, erőteljes növekedésű, jól fejlett vesszők – letermelését (betakarítás), másrészt a szálvesszők darabolását (dugványkezelés) foglalja magába. Ennek megfelelően a dugványtermelés gépei közé: – a vesszőbetakarítás eszközei, gépei és – a vessződarabolás gépei tartoznak. A vessző-betakarítás eszközeihez, gépeihez: – a kézi ollókat; – a pneumatikus ollókat; – a hidraulikus ollókat; – az elektromos ollókat; – a hordozható körfűrészeket és – a traktorra szerelt körfűrészes gépeket;


a vessződarabolás gépei közé pedig: – a dugványvágó gépeket és – a speciális körfűrészeket soroljuk. Mindkét gépcsoporttal szemben támasztott követelmény, hogy: – az átvágható vesszőátmérő legalább 30 mm legyen; – a dugvány hossztengelyére merőleges, sima, roncsolásmentes vágáslap keletkezzen; – a vágás során ne sérüljön meg a vessző kérge; – a gép kezelése könnyű legyen; – a gép jól mobilizálható legyen, a dolgozót ne akadályozza a gyors átállásban; – a vágóélek tartósak legyenek, egy műszakon át élezés nélkül működjenek. 1.3.2.2. 3.32.2. Maggyűjtés gépei Húzó- és gallyazószerkezetek A húzó- és gallyazószerkezetek rúdra szerelt eszközök, melyek húzó része kampós kialakítású, gallyazóelemét pedig különböző ollók és metszőberendezések alkotják. Húzó- és gallyazórészük külön-külön és kombináltan is használható. A húzórészek alapvetően csak a hozzájuk csatlakoztatott rúd hosszában térnek el egymástól, és ettől függően lehetnek ágbehúzók, melyeket a fa koronájából, és áglehúzók, melyeket a földről használunk. Az ágbehúzókat és áglehúzókat önmagukban használva az ágak közelebb húzhatók és így a termés kézzel leszedhető, vagy az ágak megrázhatók, így a termés a földre hullik. Az ollók és metszőberendezések szintén használhatók önmagukban vagy az ágbehúzókkal, ill. áglehúzókkal kombinálva (105. ábra). Alkalmazásukkal a termés szárának elvágása vagy ágak levágása történhet. Utóbbi esetben a termést az ágvégekkel együtt gyűjtjük be. Ez a módszer csak azoknál a fafajoknál alkalmazható, ahol az ágvégek levágása nem okoz jelentős károsodást.

105. ábra Húzó- és gallyazószerkezetek


A fáról használt húzó- és gallyazószerkezetekkel a törzs közeléből érjük el a korona távolabbi, akár legkülső ágait is. A földről használva őket kb. 3–6 m-es magasságig alkalmazhatók, és leginkább csak a korona alsó szélét tudjuk megközelíteni velük. Ilyen módon főleg fenyvesekben, tobozgyűjtéshez használjuk őket. Mászóberendezések A mászóberendezések lehetnek: – mászóvasak; – rúdlétrák; – egyágú létrák; – kitolható létrák; – kétágú létrák és – váltólétrák. A mászóvasak a korona megközelítésére alkalmas legegyszerűbb és leginkább ismert mászóberendezések. Több változatuk létezik, melyek csak kivitelben különböznek egymástól. Hátrányuk, hogy sértik a fa kérgét (előfordul, hogy a dolgozó csúszik vele a fa törzsén), és nem biztosítják a magasban a biztonságos munkavégzést. Velük a fára mászás nagy fizikai igénybevételt jelent. Fejlettebb megoldást jelentenek a rúdlétrák, melyek alumíniumból készült rúdból és a rúd két oldalára erősített fokokból állnak. A rudak összerakhatók, így tetszés szerinti magasságig feljuthatunk velük. A dolgozó az első tagot a fához erősíti, a többit pedig az övéhez csatolva a létrán felmászva viszi magával. A második tagot összeilleszti az elsővel, azt is a fához rögzíti és így halad tovább, amíg a kívánt magasságot el nem éri. Hátrányuk, hogy a fel- és lemászás a szerelések miatt sok időt vesz igénybe. Nagyobb magasság eléréséhez a dolgozónak több létratagot kell magával vinnie, ami a mászást nehezíti. Ez a megoldás sem biztosítja a magasban a veszélytelen munkavégzést, mivel a létra fokán állva kell a magot gyűjteni. Az egyágú létrák – melyeket gyakran alkalmazunk maggyűjtéshez – a törzshöz támaszthatók. Kivitelük és kiképzésük különböző. Hátrányuk, hogy segítségükkel csak a törzs érhető el, nem a korona külső része, ahonnan a mag gyűjtése előnyösebb. A kitolható létrák az egyágú létrák hosszított változatai, melyeknél szállítási helyzetben a létratagok teleszkópikusan egymásba vagy egymásra tolhatók. Járószerkezetre szerelt változataik is léteznek. A kétágú létrák önmagukban állóképesek, bár az egyenetlen talajon eléggé instabilak. Előnyük, hogy segítségükkel a korona külső része is elérhető, ahonnan a mag gyűjtése előnyösebb. Hátrányuk, hogy csak korlátozott magasságokig használhatók. A váltólétrák a magasban is biztonságosabb munkavégzést tesznek lehetővé. A szerkezet felső vázához csuklósan egy könnyű létra csatlakozik, az alsó pedig állvánnyal rendelkezik, amelyen a dolgozó maggyűjtés közben áll. Az alsó váz szíjak segítségével a dolgozó derekához erősíthető, aki felfelé haladás közben először az állványon állva a létrát tolja felfelé, majd a létrára mászik és a szíjak segítségével maga után húzza az állványt. A folyamat addig ismétlődik, míg a kívánt magasságot el nem érte. A váltólétra csak bizonyos átlagos törzsátmérőnél biztonságos, kisebb átmérőknél labilissá válik, bizonyos átmérő felett pedig nem használható. Alkalmazhatósága tehát korlátozott, ill. különböző átmérőcsoportokhoz más-más méretű váltólétra szükséges. Állványzatok Az állványzatok: – földi és – a fa koronájába építhető állványzatok lehetnek. A földi állványzatok különböző szedőemelvények, és elsősorban az alacsonyabb növésű fák koronájából történő termésgyűjtésre alkalmazhatók. Az alacsony-, a közepes- és a magas szedőemelvények kerekeken mozgatható stabil kiképzésű létrából és emelvényből állnak. Segítségükkel a maggyűjtés 2–4 m magasságig 165 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

végezhető. Előnyük, hogy stabil felfekvésűek és biztonságos munkavégzést tesznek lehetővé, mivel a dogozó az emelvényen állva végezheti munkáját. A fa koronájába építhető állványzatok a különösen értékes egyedek (törzsfák) magjának kíméletes módon történő begyűjtéséhez használhatók. A könnyűfémből készült, összetolható létrákkal kombinált állványzattal a korona felső harmadából is gyorsan és biztonságosan elvégezhető a maggyűjtés. A fa koronájában stabilan felépített állványzat alkalmas rendszeres megfigyelésekhez és nemesítéshez is. Szedőkosaras emelőszerkezetek A szedőkosaras emelőszerkezetek: – teleszkópikus – gémes és – harmonikaszerű szerkezetek lehetnek. E gépekkel a munka termelékenysége javítható és a művelet elvégzése biztonságosabbá tehető. A traktorra vagy tehergépkocsira szerelhető, esetenként magajáró szedőkosaras emelőszerkezetek mechanikus vagy hidraulikus elven működtethetők. A traktorra szerelt változatok a traktorok jó terepjáró képessége miatt a nehéz terepviszonyok között is jól alkalmazhatók. Előnyük, hogy nagy távolságra (10–20 m-re), de egyes típusaik akár 30 m-re is kinyúlhatnak, ezáltal a korona periférikus részein lévő vékony ágakról is lehetővé teszik a maggyűjtést. Szedőkosarukban egy vagy két munkás is dolgozhat. A teleszkópikus szerkezetek egymásból kitolható elemekből és a felső elemhez kapcsolt szedőkosárból állnak. A szedőkosár a teleszkópikus elemek irányába mozoghat, ill. elfordulhat a teleszkópikus elemek egészével együtt, azok alsó, vízszintes forgástengelye körül. A gémes szerkezetek csuklós rendszerűek, egyvagy kétkosaras (106. ábra), kivitelben készülhetnek. Az egykosaras kivitelek gémszerkezete 360°-ban elfordítható, billenthető, és a gém elemei számától függően megtörhető. A kétkosaras kiviteleknél a kosarak egymástól függetlenül vezérelhetők. A kosarak mozgatását a rajta elhelyezett vezérlő egységgel a dolgozó végzi. A harmonikaszerű szerkezetek csuklós-karos rendszerűek, melyeknél a szedőkosár alaphelyzetével párhuzamos, függőleges mozgásra képes.

106. ábra Gémszerkezetes szedőkosár (kétkosaras): a) szállítási helyzet; b) munkahelyzet Rázógépek A rázógépek segítségével az érett termést a fákról a földre rázzuk, fokozva ezzel a maggyűjtés termelékenységét. A traktorra vagy más erőgépre szerelt rázóberendezés a fa megközelítése után fogószerkezetével megmarkolja a törzset és szabályozott amplitúdójú rezgéssel megrázza a fát. A rázás erőssége és a rezgetés amplitúdója szabályozható. Az előre megtisztított talajfelületről vagy a kiterített ponyváról a 166 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

lehulló termés vagy a magok kézzel vagy pneumatikus szívóberendezéssel könnyen összegyűjthetők. Csak sík vagy enyhe lejtésű terepen, elsősorban fiatalabb állományokban alkalmazható. Gyűjtőgépek A gyűjtőgépek: – tolólemezes és – pneumatikus gépek lehetnek. A tolólemezes gyűjtőgépek a földről való maggyűjtést segítik. Elsősorban akácállományokban alkalmazhatók, ahol a tolólemezzel felszerelt traktorok az állomány alatt a felső, 4–6 cm-es talajréteget lehántják, és halmokba tolják, miután a magok a földre hulltak. A magok avartól való elválasztására a halmokat homokkal célszerű keverni, majd az egész halmazt megrostálni. A pneumatikus gyűjtőgépek szívórendszerben dolgoznak. Egyes fafajok (pl. tölgy, bükk) földre hullott magvainak összegyűjtése alkalmasak elsősorban. A szívóberendezés működésekor a hajlékony szívócső (gégecső) végén elhelyezett szívófejet a talajon végigvisszük. A ventilátor légritkító hatására a szívófejen keresztül beáramló levegő felszívja a magokat és a szívócsövön át a tartályba továbbítja. A magok felszívásakor avar is kerül a tartályba, ezért tisztítóberendezés is szükséges. Általában a gyűjtőtartályt a traktor elejére szereljük, a szívóventilátort, a szívócsövet és a szívófejet a traktor hátuljára függesztjük. A szívófejet hosszú rúd végére erősítve a magok a koronából is összegyűjthetők. Légi gépek A maggyűjtésben elvileg alkalmazható légi gépek: – helikopterek és – léggömbök lehetnek. Ezekkel a gépekkel eddig csak kísérletek folytak, elsősorban nehéz terepviszonyok között, feltáratlan erdőkben, de a kísérletek eddig még nem jártak kellő sikerrel. A helikopterekkel folytatott maggyűjtési kísérletek tapasztalatai: – a helikopter függő-álló helyzete túlságosan igénybe veszi a motort; – a helikopterek üzemeltetése drága, így a maggyűjtésben alkalmazásuk nem gazdaságos; – ha a fa koronáját helikopterrel közelítjük meg, a rotor keltette légörvény erősen mozgatja a fa koronáját, gyakorlatilag lehetetlenné téve a maggyűjtést. A léggömbök esetében sem jobb a helyzet, mert az egy-két dolgozót a magasba emelő léggömbök faállományban való mozgatása rendkívül nehézkes. Ugyanilyen nehézségek merültek fel akkor is, amikor a léggömb által kifeszített tartókötélen mozgott a szedőkosár. További hátrányt jelent, hogy a léggömb a meteorológiai viszonyokra fokozottan érzékeny. A léggömbből végzett maggyűjtés is gazdaságtalan. 1.3.2.3. 3.32.3. Magkezelés gépei Buroktól szétválasztó gépek A buroktól szétválasztó gépek a húsos magvúak burkának eltávolítására alkalmasak. Zúzók, prések és verőléces gépek lehetnek. A zúzó összeforgó alakos hengereivel, a prés pedig nyomólapjával összezúzza a húsos burkot, miután az a magtól szétválasztható. A verőléces gép garatába öntött termés a szabályozott beömlő nyíláson át a rostatérbe hullik. A forgó verőtengelyen elhelyezett behordó csiga előreviszi azt, majd a verőlécek forgásuk révén nagy sebességgel a rostahenger falához verik és kisebb sebességgel tovább viszik előre, a rostahenger hossza mentén. Eközben a húsos rész jelentős mennyisége a rostán átpréselődik, amit még a tengely felől sugárirányban beömlő vízsugarak is segítenek. A mosadék és a víz a burkolat tölcsérén keresztül, a rostahengerben előre haladó magok pedig a rostahenger végén lévő kifolyónyíláson távoznak. Tisztító-osztályozó gépek 167 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A tisztító-osztályozó gépekhez: – a különféle rosták (síkrosta, kúpos rosta); – a pneumatikus tisztító-osztályozók; ill. – a szárnytalanító gépek tartoznak. Síkrostával történő osztályozáskor több, különböző lyukbőségű rostát helyezünk el egymás fölött és a legnagyobb lyukbőségű legfelsőre öntjük az osztályozandó magot. A lyukbőség lefele, rostánként fokozatosan csökken. A rosták alternáló mozgást végeznek, miközben áthullnak rajtuk a lyukbőségűknél kisebb részek. Ha kúpos rostával osztályozzuk a magokat, akkor a különböző lyukbőségű, egymásba tolt csonka kúp alakú rosták forgó mozgást végeznek. A legnagyobb lyukbőségű belső rostába öntjük az osztályozandó magot. A lyukbőség belülről kifelé haladva csökken. Elsősorban a síkrostáknál levegőáram átfúvása is segítheti a tisztítást, ill. az osztályozást. A levegőátfúvásos rostát szelelőrostának nevezzük, mely vízszintes vagy függőleges légáramú lehet. A legegyszerűbb síkrosta a kalmárrosta, amely egy kerettel ellátott rostalap, kézi működtetéssel. Speciális síkrosta a Paddy-asztal, mely a magvak fajsúly szerinti osztályozására alkalmas. Az asztal működő eleme egy kétrészes, háromszögekkel csatornákra osztott asztallap, amely a csatornák irányára merőlegesen lengő mozgást végez. Az asztallap közép felé lejt és középen mereven egyesített. A szétválogatandó magot is középen adagoljuk. A lengő mozgás révén a magok a prizmák ferde lapjainak ütődnek. A nagyobb, súlyosabb magok lefelé, a kisebbek felfelé vándorolnak addig, amíg a csatornák végén az asztallapot elhagyják. Az asztallap lengésszáma: 120–160 1/min. Speciális kúpos rosta a Deszpot-féle dobrosta. A dobrosta kétkúpos, a belső elem nagyobb lyukú, mely a durva hulladék elválasztására, a külső kisebb lyukú pedig a kisméretű szennyeződés (pl. homok) átbocsátására szolgál. A gép alapváltozata kézi hajtású. Az állományból összegyűjtött, homokkal kevert, alommal szennyezett magot a dob hajtókarral átellenes végén kell belapátolni, itt a dobrosta átmérője kisebb. A durva hulladék a nagyobb lyukú rostáról a hajtókar felőli oldalon visszahullik a földre. A mag a homokkal együtt a kisebb lyukú rostába hullik, ahonnét az apró szennyeződés (homok) a rostán áthullik, a mag pedig a kisebb lyukú rosta hajtókar felőli oldalán felfogható. A pneumatikus tisztító-osztályozók lebegtető és dobó-lebegtető rendszerűek lehetnek. A lebegtető rendszerűeknél a tisztítandó mag a ventilátor nyomó légáramába jut, a dobó-lebegtető rendszerűeknél pedig a szívó légáramába. Utóbbi esetben a tisztítandó anyag a ventilátor házán is áthalad és a ventilátor lapátozását úgy hagyja el, hogy a részecskékre a lapátozás dobó hatást fejt ki. A lebegtető rendszerű gépek úgy működnek, hogy a magládából az adagolón át aláhulló magot a ventilátor keltette légáram osztályozza és tisztítja oly módon, hogy a levegő a legkisebb, legkönnyebb magot repíti legmesszebbre, a szemetet pedig kifújja. A dobó-lebegtető rendszerű gépek működésének alapja, hogy a különböző tömegű részecskék különböző mozgási energiával hagyják el a lapátozást, amihez még hozzáadódik a légáram hatása. Mindennek következtében a részecskék tömegüktől és méretüktől függő távolságra repülnek, így különválaszthatók. A szárnytalanító gép dobjában forgó kefék vannak, amelyek forgás közben a szárnyas magokat a dob falához nyomják. A dörzsölés közben a magok szárnyai letörnek. A szárnytalanított magok tisztítására a szelelőrosta – apróbb erdei magok tisztítására elsősorban a függőleges légáramú – alkalmas. Maghéjkarcolók Némely mag (pl. akác) száraz, kemény héja nem engedi a nedvességet az embrióhoz jutni, ill. megakadályozza a csíra kibújását a maghéjból. A kemény maghéj megsebzésével, megkarcolásával vagy részleges ledörzsölésével, vagyis száraz módszerrel, nedvesség közbejötte nélkül a csírázás elősegíthető. Az eljárást maghéjkarcolásnak vagy szkarifikációnak nevezzük. A művelet kézi erővel, homokkal, csiszolópapírral vagy erre a célra készült speciális gépekkel végezhető. A maghéjkarcolók vagy szkarifikátorok kivitelük szerint lehetnek: – forgódobosak (tárcsásak), – pneumatikus elven működők, – koptatóközeggel működők és – reszelőlamellásak. A forgódobos (tárcsás) szkarifikátorok zárható, hengeres házában (a forgódobban) egy vízszintes tengelyre egymástól 10–15 cm távolságban elhelyezett, csiszolópapírral borított tárcsák találhatók, és a forgódob belső fala is csiszolópapírral bélelt. A csiszolópapír levehető, ha elkopik könnyen cserélhető. A dob tengelyét 168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

elektromotor hajtja. Működés közben a magvak a tárcsák és a forgódob érdes felületén csúszva megkarcolódnak. A dob fordulatszámától és a gépbe öntött mag tömegétől függően a kezelési idő általában 7– 15 min. A pneumatikus szkarifikátorban (107. ábra) a magládából (1) aláhulló magokat a ventilátor (2) keltette légáram ívelt alakú, csiszolópapírral bélelt csatornán (3) fújja keresztül. A magvak a csatorna oldalfalán végigcsúszva megkarcolódnak. A gép kialakítása olyan, hogy ugyanaz a magtömeg a koptatócsatornán többször átengedhető (mindaddig, míg a szükséges mértékű héjkoptatás be nem következik). A ventilátor tengelyét elektromotor (4) hajtja. A koptatott magok garatba (6) jutását az ütközőlapok (5) segítik. A garatból a mag zsákokba tölthető. A koptatóközeggel működő gépeken egy függőleges tengelyre 10–12 pár acél keverőpengét szerelünk, amelyek élkihajlása a vízszintes síkból 15° körüli. Működés közben a gép forgórésze – melynek fordulatszáma: 100–120 1/min – keveri a koptatóközeg és a mag 2:1 arányú elegyét. A felhasznált koptatóközeg durva szemcsés folyami építési homok. A koptatási idő 20–25 min. Ha a magot az optimálisnál tovább koptatjuk, annyira felmelegszik, hogy károsodást szenvedhet. A koptatás után a homokot rostálással kell az elegyből eltávolítani.

107. ábra Pneumatikus szkarifikátor: 1. magláda; 2. ventilátor; 3. csiszolócsatorna; 4. elektromos motor; 5. ütközőlapok; 6. garat Az eddig bemutatott gépek szakaszos működésűek, egyszerű szerkezetűek és olcsó üzeműek. Általában megfelelő teljesítményűek ahhoz, hogy az üzemi magszükségletet vetésre előkészítsék. A reszelőlamellás szkarifikátor folyamatos üzemű és ott alkalmazható, ahol nagy mennyiségű mag koptatása szükséges. A függőleges elrendezésű forgótengelyre érdes felületű tárcsákat szerelünk. A henger belső felülete szintén érdes felületű. A garatba öntött mag a felső tárcsa közepére hull, és a tárcsával együtt kezd forogni, majd a centrifugális erő miatt az érdes felületen sugárirányban kifele mozog, és a tárcsa peremén túljutva, a henger falát


is érintve, a tárcsa alatt elhelyezett tölcsérbe hull. A tölcsér a következő tárcsa középpontjához vezeti a magot. Ezután a folyamat ismétlődik mindaddig, amíg az utolsó tárcsán túljutva a koptatott mag a kiömlőnyíláson keresztül a felfogó edénybe hull. Magpergetők Az erdei-, a fekete-, a luc- és a vörösfenyő magot pergetéssel nyerhetjük ki a tobozokból. A művelet során először a tobozban lévő vizet el kell párologtatni. Minél magasabb a hőmérséklet, annál gyorsabban nyílnak ki a tobozok, azonban a túl magas hőmérséklet következtében a magok csírázóképessége csökkenhet. A magpergetőket szerkezeti felépítésük és működési elvük szerint a következőképpen csoportosíthatjuk: – egyszerű szerkezetű magpergetők; – mesterségesen fűthető magpergető szobák és – automatizált magpergető berendezések. Az egyszerű szerkezetű magpergetők álló cserények vagy tobozpergető ládák lehetnek. A cserények állványokon elhelyezett ládák, amelyek rossz idő esetén fagörgők segítségével mozgathatva betolhatók a magpergető színbe. A tobozpergető ládák két fiókosak. A felső fiókban egy dróthálón található a toboz, ahonnan a kihúzható alsó fiókba hull le a mag. Lényegük az egyszerűség és az olcsóság. A természeti adottságokat, vagyis a nap melegét és a relatív légnedvesség természetes változását használják ki. A mesterségesen fűthető magpergető szobákat általában dob- vagy cserépkályhával fűtjük. Berendezésüket a deszkából és dróthálóból készült cserények, valamint a falak mentén elhelyezett állványzatok alkotják. A tobozzal töltött cserényeket úgy helyezzük el az állványokon, hogy a frissen töltöttek mindig felülre kerüljenek. Bizonyos idő eltelte után a cserényeket fokozatosan lejjebb helyezzük az állványokon. A cserényekből a mag a földre hull, ezért a szoba padlózata olyanra készül, hogy arról a lehullott mag könnyen összesöpörhető vagy felszívható. A kályhákat az ajtóval átellenes oldalra építjük és a külső előtérből fűtjük. A magpergető szobában cserények és állványok helyett kívülről forgatható, sűrű dróthálóból készült dob vagy dobok is elhelyezhetők. Alkalmazásuk azért előnyös, mert így a dolgozók csak rövid ideig tartózkodnak az egészségre káros, 40 °C feletti hőmérsékletű helyiségben. A dobok forgatása lényegesen kevesebb fizikai munkával jár, mint a cserények állandó emelgetése. Az automatizált magpergető berendezések jellemzője a munkafolyamatok teljes gépesítése, a pergetéshez használt száraz, meleg levegő cirkuláltatása, a pergetőtérben forgó dobok gépi töltése és programszerű vezérlése, valamint a kipergetett mag azonnali elszállítása. Működési elvük szerint horizontális és vertikális munkamenetű pergetőket különböztetünk meg. A vertikális működésűek előnye, hogy a tobozszállítás és a hővezetés célszerűbben, könnyebben és olcsóbban oldható meg. A száraz, meleg levegőt központi kazánházban állítjuk elő és a magpergetést általában a szárnytalanítással és a tisztítással összekapcsoljuk. Egy vertikális magpergető lehetséges vázlatát mutatja a 108. ábra. A szerkezet cserényes előpergetővel (2, 3) és forgódobokkal (5) ellátott pergetőtérrel, szitás szárnytalanítóval (10) és szelelőrostás tisztító-osztályozóval (11) van kiegészítve. A pergető kapacitása a dobok és a cserények számának növelésével vagy a pergetési idő csökkentésével fokozható. A pergetési idő úgy csökkenthető, hogy a páratelt, meleg levegőt nedvességelvonó anyagon vezetjük keresztül, vagy a levegő áramlási sebességét a lehetséges mértékig fokozzuk.


108. ábra Vertikális magpergető: 1. tárolótér; 2. cserénykocsi; 3. előszárító; 4. szárítótér; 5. pergetődob; 6. ventilátor; 7. légfűtő rendszer; 8. garat; 9. üres toboz kifúvó; 10. szárnytalanító; 11. tisztító-osztályozó; 12. homogenizáló; 13. kazán; 14. porleválasztó; A. magáram; B. elhasznált szárítólevegő-áram Kisebb mennyiségű toboztermés pergetésére alkalmasak a szállítható, automatizált rendszerű magpergetők. Ezek kis méretűek és kis teljesítményűek, elektromos fűtésűek és meghajtásúak. Gyors és jó eredményt adó berendezések. A pergetés ütemét rendkívül meggyorsítják azzal, hogy a pergetőtérből a nedves levegőt kiszívják és ezáltal az elpárolgást fokozzák. Egyes berendezések a meleg levegőt nedvességelvonó anyagon keresztül cirkuláltatják. Kísérleti célokra is alkalmasak, ahol az egyes törzsfák magtermését elkülönítetten kell kezelni. Egyes esetekben – pl. vörösfenyő pergetésekor – még jelentős mennyiségű mag maradhat a tobozban, ezért pergetés után még toboztépő vagy toboztörő géppel kell szétszedni a tobozt. 1.3.2.4. 3.32.4. Dugványtermelés gépei Vesszőbetakarítás gépei A vesszőbetakarítás eszközei, gépei a kézi-, a pneumatikus-, a hidraulikus- és az elektromos ollók, a hordozható körfűrészek, valamint a traktorra szerelt körfűrészes gépek. Ezekkel a gépekkel egymástól eltérő munkaminőség és teljesítmény érhető el. Bár a kézi ollók (metszőollók), a pneumatikus- és a hidraulikus ollók működési elve szinte teljesen azonos, meghajtásuk, energiaigényük és főleg munkafiziológiai hatásuk miatt külön csoportokba soroljuk őket. A kézi ollók kétkaros, központi csuklós, vágópengével ellátott szerkezetek. Jobb- és balkezes, áttétel nélküli és áttételes változatban, különböző méretekben készülnek. A pneumatikus ollók tápegységből (kompresszorból) és a hozzá kapcsolódó metszőollókból álló gépegységek. Annyiban különböznek a kézi metszőollóktól, hogy a vágókéseket pneumatikus munkahenger működteti, melyhez szükséges sűrített levegőt a traktormotor által hajtott kompresszor termeli. Az ollószerkezet markolatához egy vezérlőtolattyú csatlakozik, amelynek nyitásával a kompresszortól légtömlőn át érkező 171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

sűrített levegő mozgásba hozza a vágószerkezetet működtető pneumatikus munkahengert. Egy tápegységhez több (2–4 db) metszőolló is csatlakozhat, így egy kompresszorról egyidejűleg akár négy dolgozó is végezheti a munkát. Az ollók légtömlők segítségével kapcsolódnak a tápegységhez. Fontos, hogy a tömlők olyan hosszúságúak legyenek, hogy megfelelő mozgásteret biztosítsanak a dolgozóknak a munkavégzéshez. A pneumatikus olló (109. ábra) fő részei a munkahenger, a markolat az ollószerkezettel, a vezérlőtolattyú, a légtömlő-csatlakozás és a kiegészítő berendezések. Minden olyan légtartállyal ellátott kompresszorral működtethető az olló, amelynek legalább 0,5–0,7 MPa nyomása és 70–150 dm3/min légteljesítménye van.

109. ábra Pneumatikus olló szerkezeti felépítése A hidraulikus ollók elvi kialakításukat tekintve megegyeznek a pneumatikus ollókkal, csak működtetésük hidraulikus. Az elektromos ollók markolata és ollószerkezete elvileg megegyezik a pneumatikus ollókéval, ollószerkezetüket azonban elektromágnes működteti. A működtetéshez szükséges elektromos energiát hordozható akkumulátor vagy a traktor elektromos rendszere biztosítja. A hordozható akkumulátoros megoldások – amelyeknél az akkumulátor munka közben a dolgozó derekára függeszthető – még széles körben nem terjedtek el, mert a viszonylag kis méretű akkumulátor nem tud egy műszakra elegendő energiát tárolni. A hordozható körfűrészek kézben hordozható kisgépek, elektromos (akkumulátoros) működtetéssel. A hordozható körfűrészeket általában olyan nagyobb átmérőjű vesszők levágására alkalmazzuk, amelyek a különböző ollókkal nem vághatók le. A traktorra szerelt körfűrészes gépek munkaszélességük mentén több körfűrésztárcsát hordanak, melyek hajtása mechanikusan a traktor teljesítményleadó tengelyéről vagy hidraulikusan történhet. A körfűrészes vágóberendezés a traktor hátuljára csatlakoztatható. Munkahelyzetben a talajra támaszkodik, szállítási helyzetben pedig befordítható. A gép ott alkalmazható eredményesen, ahol az ültetvény egyedüli funkciója a dugványtermelés. Ebben az esetben az anyanövényeket sűrűn telepítjük, a tőtávolság 30–40 cm, a sortávolság pedig 70–80 cm, ami lehetővé teszi a dugványvesszők traktorral történő betakarítását. Az ilyen ültetvényeken minden évben tarvágást végzünk. A vágószerszámok vágási sebessége, élezése és a vágóélek kiképzése nagymértékben befolyásolja a vágási felület minőségét és a vessző roncsolódását. Ezért a dugványvesszők betakarításánál a vágandó vesszők átmérőjéhez igazodva kell kiválasztani a legalkalmasabb metszőberendezést. Amennyiben metszőollóval, vagy hordozható körfűrésszel dolgozunk, a tábla hosszában pásztákat vágunk, vagy pedig a tábla teljes szélességében végezzük a munkát. A kitermelt vesszőket segédmunkás szedi és gyűjti össze, majd meghatározott helyen csoportosítja. A csoportosítási helyeket célszerű közlekedési utak mentén kijelölni, hogy a vesszőt traktorral vagy más járművel könnyen össze lehessen szedni. Amennyiben a traktor kompresszoráról hajtott pneumatikus ollóval vagy traktorról működtetett hidraulikus ollóval történik a munkavégzés, a kitermelt vesszők közvetlenül a traktor által vontatott pótkocsira tehetők és a további feldolgozás helyére szállíthatók. Vessződarabolás gépei A vessződarabolás gépei a dugványvágó gépek és a speciális körfűrészek. 172 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A dugványvágó gépek csoportjába tartoznak: – a kézi ollók (metszőollók); – a pneumatikus ollók és – a késes gépek. A kézi ollók szerkezeti kivitelüket tekintve megegyeznek a vesszőbetakarításnál alkalmazott hasonló eszközökkel. A pneumatikus olló – melynek működési elve megegyezik a vesszőbetakarításhoz használt pneumatikus olló működésével – a vessződaraboláshoz általában dugványvágó padra szerelt, mely a dugvány hosszát meghatározó sablonnal, valamint vessző- és dugványtartó ládával rendelkezik, továbbá rajta a kezelő részére kényelmes ülés található. A padra erősített pneumatikus olló kompresszorral működtethető és lábbal vezérelhető. Számláló berendezéssel is ellátható, így a dolgozónak nem kell a levágott dugványokat számolni, csak a vágás minőségére kell figyelnie. A pneumatikus metszőolló segítségével 50–55% időmegtakarítás érhető el a kézi vessződaraboláshoz viszonyítva. A dugványdarabolás művelete termelékenyebbé tehető, ha több, pneumatikus ollóval szerelt dugványvágó padot egymás mögött, futószalag mentén helyezünk el. A munka ekkor úgy folyhat, hogy az elkészült dugványkötegeket a szalag a fertőtlenítő helyiségbe viszi. A sínen futó tartályokkal a dugványt a fertőtlenítő kádakba lehet süllyeszteni, majd onnan továbbvinni a csurgató helyre. A késes dugványvágógép fő részei az állópenge, a mozgópenge, a vágóasztal és a pad. A vágóasztal közepén lévő nyílásban helyezkedik el az állópenge, amelyet csavarkötéssel erősítünk a szögvas kerethez. A mozgópenge – mely a tartókeret függőleges nyúlványában lévő csap körül fordul el – az előre nyúló rúd és a végén kiképzett kengyel segítségével lábbal működtethető. A vágóasztal és a pad közös szögvas vázra van felépítve. Az asztallapon elhelyezett ütköző a kívánt dugványhosszúságnak megfelelően beállítható. Az asztal jobb- és bal oldalára szerelt hajlított köracél pálcák a darabolás előtt álló vesszők, ill. a már ledarabolt dugványok elhelyezésére szolgálnak. A vágórész védelmét lemezburkolat biztosítja. A géppel percenként körülbelül 40 vágás végezhető, alkalmazásával a kézi dugványvágáshoz viszonyítva 20–30%-nyi időmegtakarítás érhető el. A speciális körfűrészek általában szintén dugványvágó padra szereltek. A gépek fűrésztárcsája olyan fogazatú, mely a dugvány kérgét nem tépi fel. A fűrésztárcsa védőlemezzel ellátott. A gépnek része a méretszabályozó lap, mely állítható, és segítségével a darabolandó dugvány hossza a kívánt méretűre beállítható, továbbá a dugványtároló láda.

1.3.3. 3.33. Szabadföldi csemetetermesztés gépei 1.3.3.1. 3.33.1. Szabadföldi csemetetermesztés gépeinek rendszerezése A szabadföldi csemetetermesztés gépei közé tartoznak (Horváth, 2001.a; Horváth–Varga, 1981; Hrotkó, 1995): – a tápanyag-utánpótlás gépei (szervestrágya-szórók és műtrágya-szórók); – a vetőgépek; – az iskolázógépek; – a dugványozógépek; – az öntözés gépei; – az ápolás gépei; – az alávágógépek; – a kiemelőgépek; – a kezelés gépei és – a vermelőgépek. 173 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.3.3.2. 3.33.2. Tápanyag-utánpótlás gépei Szervestrágyaszórók A szervestrágyázás a szabadföldi csemetetermesztés technológiáinak művelete, melynek segítségével a talaj tápanyagtartalmát a termesztendő csemeték számára optimális állapotúvá alakítjuk. A szervestrágyaszóró gépek az általuk kijuttatott anyag halmazállapota szerint: – hígtrágyaszórók és – istállótrágyaszórók lehetnek. A hígtrágyaszórók a folyékony halmazállapotú, több-kevesebb szilárd és pépes részt tartalmazó hígtrágyát juttatják a talaj felszínére. A hígtrágya tartálykocsik segítségével szállítható és juttatható ki, melyek alépítményük szerint lehetnek: – egytengelyes és – kéttengelyes kivitelűek; valamint – tehergépkocsi felépítmények; a tartálykocsik töltési és ürítési módjukat tekintve: – töltő- és ürítőberendezés nélküli; – szivattyús és – kompresszoros gépek lehetnek. A töltő- és ürítőberendezés nélküli gépek a legegyszerűbb megoldások – lajtkocsiként is emlegetjük őket – melyek feltöltése különálló szivattyúval lehetséges, ürítése pedig gravitációs úton, azaz a területen egyszerűen szétfolyatjuk a hígtrágyát. Ilyen esetben a szétterítés egyenletessége természetesen nem a legjobb. Korszerűbb változataiknál a tartály alján hosszirányú keverőcsiga található, mely nem engedi a kiszórandó anyag esetleges szilárd és diszperz részeit kiülepedni, továbbá a kilépőnyíláshoz csatlakozó vége szivattyúként működik, és a fordulatszámától függő nyomással juttatja ki a folyadékot. A szivattyús gépek folyadékszivattyúja olyan kivitelű és kapcsolású, hogy képes a tartály feltöltésére és ürítésére is. A kompresszoros gépek – melyeket szippantókocsiknak (110. ábra) is nevezünk – a tartályukban (3) vákuumot létesítve szívják fel a folyékony anyagot, majd a tartály túlnyomás alá helyezésével ürítik. A tartályban – melynek térfogata 3–10 m3 közötti – a vákuum típustól függően 60–80 kPa, a túlnyomás 50–200 kPa között változik. A hígtrágya sűrűségétől függően 4–7 m szívómagasság áthidalására alkalmasak. Szállításkor a kompresszor (4) által nyomott levegő a tartály alján hosszirányban elhelyezett perforált csövön keresztül áramlik, megakadályozva a leülepedést. A hígtrágyaszórók – a gravitációs ürítésű gépek kivételével – általában szétosztóberendezéssel is rendelkeznek, melyek segítségével jobb minőségű kijuttatás érhető el. A szétosztóberendezés speciális terítőfej, szórótárcsa, szórókeret, csúszócső vagy injektáló berendezés lehet. Utóbbi közvetlenül a talajba juttatja a hígtrágyát úgy, hogy elosztócsövei lazítószerszámok mögé csatlakoznak.


110. ábra Kéttengelyes szippantókocsi: 1. járószerkezet; 2. vonórúd; 3. tartály; 4. kompresszor; 5. kardántengely; 6. ürítőszelep A hígtrágya szűrés, ill. homogenizálás után, az öntözőberendezéseken keresztül – esetleg az öntözővízzel keverve – is kijuttatható. Ehhez speciális kialakítású, nagyobb fúvóka méretű öntöző szórófejek szükségesek. Az istállótrágyaszórók szórószerkezetük kialakítása és elhelyezkedése szerint: – állódobos; – fekvő keresztdobos (111. ábra) és – fekvő hosszdobos gépek lehetnek. Az istállótrágyaszórók szerkezeti kialakításukat tekintve speciális pótkocsik, esetleg tehergépkocsik, amelyek felépítményének hátsó vagy egyik oldalsó részére épül a szórószerkezet. A szórószerkezet a fekvő hosszdobos gépeknél oldalt, a másik kettőnél hátul helyezkedik el. A pótkocsi aljára kaparólánc kerül, melynek feladata, hogy a szervestrágyát folyamatosan mozgassa a szórószerkezet felé. A gépeken a szórószerkezet és a kaparólánc hajtása lehet mechanikus (az erőgép teljesítményleadó tengelyéről), vagy hidraulikus (az erőgép hidraulikus rendszere működteti a hidromotorokat, amelyek hajtják a szórószerkezetet és a kaparóláncot). Az állódobos és a fekvő keresztdobos gépek általában szállítják is az istállótrágyát, a fekvő hosszdobos gépek pedig célgépek, amelyek általában csak a kiszórást végzik, feltöltésük a trágyázandó területen, billenthető rakfelületű szállítójárművekről történik. Ezt a folyamatot kétmenetes istállótrágya-szórásnak is nevezzük. Az istállótrágya felrakására hidraulikus rakodógépekkel történik. Az istállótrágyaszórók beállítása a legtöbb esetben a kaparólánc sebességének változtatásával történik. Adott istállótrágya-felhasználás (Q) megvalósításához: q=Q·b·v szórásteljesítmény (időegységenként kijuttatott istállótrágya-mennyiség) (q) tartozik, ahol: b: a gép munkaszélessége, v: a gép haladási sebessége.


111. ábra Fekvő keresztdobos istállótrágyaszóró (BSZ-3000-EF): 1. alváz; 2. járószerkezet; 3. istállótrágya-szóró felépítmény A gép munkaszélessége általában kisebb a gép szórásszélességénél, mert az egymás melletti húzások között túlfedés van. Ez azért szükséges, mert a szélek fele közeledve a gép kevesebb anyagot szór, így a túlfedéssel a keresztirányú egyenetlenséget lehet javítani. A szórásteljesítmény (q) ismeretében számítható a rakomány (Qrak) kiszórásához szükséges idő (trak):

mellyel a beállítandó kaparólánc sebesség (vlánc):

ahol: L: a hasznos lánchossz (a rakfelület láncmozgás irányába eső hossza). A ma használatos gépeken a kaparólánc sebessége általában 5–20 fokozatban, 0,003–0,04 m/s között állítható. Műtrágyaszórók A műtrágyaszórás a csemetetermesztés technológiáinak művelete. A műtrágyaszóró gépek az általuk kijuttatott műtrágya és a talaj kapcsolata szerint: – felszínre szórók és – talajba juttatók lehetnek. A felszínreszóró gépek szórószerkezetének számos változata létezik, közülük a csemetetermesztésben:


– a tányéros, – a röpítőtárcsás (112. ábra) és – a pneumatikus szórószerkezetű gépeket használjuk.

112. ábra Függesztett röpítőtárcsás műtrágyaszóró A gépek általános felépítésüket tekintve – a műtrágyaládából, a szórószerkezetből, a hajtóberendezésből, a vázból és a járószerkezetből (vontatott gépek esetén) állnak. Leggyakrabban a röpítőtárcsás szórószerkezetű gépek alkalmazottak, melyeknél a kisebb gépeken egy, a nagyobbakon két röpítőtárcsa található. Géptípustól függően a röpítőtárcsa átmérője 0,5–0,7 m, fordulatszáma 500–1000 1/min közötti, a gépek szokásos munkasebessége 8–10 km/h, munkaszélessége pedig 6–24 m közötti. A talajba juttató műtrágyaszóró gépek tulajdonképpen nem új típusok, hanem olyan általában tányéros szórószerkezetű gépek, amelyek valamilyen talajművelő gépre – általában mélylazítóra vagy kultivátorra – szereltek, és a kultivátor szerszám elé vagy a mélylazító szerszám után juttatják ki a műtrágyát, így az rögtön a talajba kerül. A műtrágyaszórók szórásteljesítménye alapvetően a kilépőnyílásuk keresztmetszetének változtatásával lehetséges. 1.3.3.3. 3.33.3. Vetőgépek A csemetetermesztési technológiákban a vetőgépek az erdei magok talajba helyezését végzik. A vetőgépeknek számos változata létezik, közülük a csemetekertekben használatos típusokat az általuk vethető átlagos magméret (d) alapján két nagy csoportba sorolhatjuk, nevezetesen: – az aprómagvetők(d ≤ 5 mm) és – a nagymagvetők(d > 5 mm) csoportjába. Az aprómagvetők:


– mechanikus működtetésűek, ezen belül, a vetőszerkezetük kialakítása szerint: – tolóhengeres, – tolóbütykös-hengeres, – kefés és – kanalas; valamint – pneumatikus (szívórendszerű) működtetésűek; a nagymagvetők pedig általában mechanikus működtetésűek, ezen belül: – kefés és – szalagos kivitelűek lehetnek. A vetőgépek szerkezeti felépítésüket tekintve (113. ábra): – a magtartályból (melybe boltozódást gátló szerkezet épülhet) (1); – a vetőszerkezetből (2); – a hajtószerkezetből (3); – a magvezető csőből (4); – a vetőcsoroszlyából (5); – a takarószerkezetből (6) és – a tömörítő szerkezetből (7) állnak.


113. ábra Vetőgép szerkezeti felépítése: 1. magtartály; 2. vetőszerkezet; 3. hajtószerkezet; 4. magvezető cső; 5. vetőcsoroszlya; 6. takarószerkezet; 7. tömörítő szerkezet A vetőgépek a magtartályuk szerint lehetnek: – központi magtartályosok, amikor a munkaszélesség egészét egy tartály fogja át, és ebből adagolódik a mag valamennyi sor vetéséhez; és – soronkénti magtartályosak (vetőelemes gépek), amikor minden sor vetéséhez önálló magtartály biztosítja a vetőmagot. A vetőgépek vetőszerkezete(114. ábra) a gép típusához igazodik. A tolóhengeres vetőszerkezet a magtartály alján, a kilépőnyílás előtt forgó hornyos tengelyből és a rajta axiálisan eltolható külső hengerből áll. A magadagolást a szabadon hagyott hornyok végzik. A vetett mag mennyisége a henger helyzetével és a vetőtengely fordulatszámával szabályozható. A tolóbütykös-hengeres vetőszerkezet lelke a magtartály alján, a kilépőnyílás előtt forgó bütykös henger (olyan henger, amelyen sugárirányú bütykök találhatók). A magadagolást a bütykök végzik, maguk előtt tolva a magokat. A bütykös henger cserélhető, így a vetett mag mennyisége a bütyökmérettel és a henger fordulatszámával szabályozható. A kefés vetőszerkezetnél a tartály aljában egy kefehenger forog. A kefehenger olyan tengely, amelyből sugárirányban merev műanyag szálak 179 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

állnak ki. A magadagolást a forgó kefehenger végzi. A kefés apró- és nagymagvető gépek csak kefehenger- és kilépőnyílás-méretükben különböznek egymástól. A vetett mag mennyisége a kilépő keresztmetszet nagyságának változtatásával szabályozható. A kanalas vetőszerkezet szemenként vetésre alkalmas. Egy forgó tárcsából körkörösen axiális irányban kinyúló, saját tengelyük körül is forogni képes kanalak olyan vezérlésűek, hogy a tárcsával körbeforgó kanál alsó helyzetében belemerül a tartály magtömegébe, ott méretétől függően egy vagy néhány szem magot magára vesz, amelyeket a tárcsával forogva körbe magával visz, majd közel felső helyzetében a magvezető csőbe ejt. A vetett mag mennyisége a kanálmérettel és a tárcsa fordulatszámával szabályozható. Utóbbi a tőtávolságra is hatással van. A szalagos vetőszerkezeteknél a tartály alján soronként egy-egy szállítószalag mozog, mely fölött változtatható keresztmetszetű kilépőnyílás található. A magadagolást a szállítószalag végzi, a vetett magmennyiség pedig a szalagsebesség és a kilépő keresztmetszet változtatásával szabályozható. A pneumatikus vetőszerkezetek általában szívóhatással dolgoznak és szemenkénti vetésre alkalmasak. Szívókáikhoz – melyek általában egy forgó henger palást- vagy homlokfelületén találhatók, és amelyek furata kisebb a mag méreténél – a tartályban mag tapad, így a hengerrel a mag körbeforog, majd a pálya adott pontján, a szívóhatás megszűnésekor, a magvezető csőbe esik. Léteznek nyomórendszerű pneumatikus vetőszerkezetek is, ezeket azonban az erdészeti gyakorlat nem alkalmazza.

114. ábra Vetőszerkezetek: a) tolóhengeres; b) tolóbütykös-hengeres; c) központi adagolású pneumatikus A vetőgépek hajtószerkezete a vetőszerkezet működését biztosítja. A hajtószerkezet a gépek többségén mechanikus kialakítású, mely lánc- vagy szíjhajtásokból, ill. fogaskerék-hajóművekből állhat, és kapcsolatot teremt a vetőgép járókereke vagy az erőgép teljesítményleadó tengelye és a vetőtengely között. A magvezető cső a vetőszerkezet által adagolt magokat a vetőcsoroszlyába juttatja. A vetőcsoroszlya általában csúszócsoroszlya, mely a talajban vetőhornyot készít. A takarószerkezet a vetőhornyot zárja, a mag fölött adott vastagságú takaróréteget hoz létre. Általában lemezes vagy fésűs kialakítású. Csemetekerti körülmények közt előfordul, hogy a vetőmag takarása nem a tábla anyagával, hanem idegen, steril anyaggal (speciális talajkeverékkel) történik. Ekkor a vetőgépek takarószerkezete kiiktatásra kerül, a takaróréteg kiszórását pedig újabb gép, a takarótalajszóró végzi. A tömörítőszerkezet egy henger, amely a takarószerkezet után járhat, és a takaróréteget tömörítheti. Alkalmazása nem feltétlen szükséges, azt a talaj minősége határozza meg. Megjegyzés: A vetőgépeket – általában egysoros kivitelben – a maggal történő erdősítési technológiákban is alkalmazhatjuk. Ekkor a mag közvetlenül az erdősítési területen kerül elvetésre. Ilyen célra általában kefés vetőszerkezetű gépeket használunk, melyek elvi kialakításukat tekintve nem különböznek a csemetekerti vetőgépektől, de vetőcsoroszlya kialakításuk robusztusabb, és előfordul, hogy a vetőcsoroszlya előtt elővágó tárcsa jár, amely a tuskókon való áthaladást is könnyíti. A vetőgépek beállítása: – a vetendő magmennyiségnek megfelelő vetőszerkezet-beszabályozást; – a vetési mélység; 180 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a sortávolság és – a csatlakozó sor beállítását jelenti. A vetőszerkezet-beszabályozás a szerkezet típusától függően, a szerkezeti részek ismertetésénél leírtak szerint történhet. A vetési mélység beállítása a vetőbarázda húzását végző csoroszlya gépvázhoz, vagy vetőelem-vázhoz képesti helyzetének változtatásával lehetséges. A vetési mélység állandósága a csoroszlyaterhelés helyes megválasztásával biztosítható. A sortávolság beállítása – géptípustól függően – fokozatosan vagy fokozat nélkül történhet. Adott sortávolság esetén a gépre maximálisan felszerelhető csoroszlyák (vetőelemek) száma (z):

ahol: b v: a vetőgép nyomtávolsága, e: biztonsági távolság (a járókerék függőleges középsíkja és a szélső csoroszlya függőleges középsíkja közötti minimális távolság, mely a szerkezeti méretekből adódik), b: a sortávolság. A gép üzembe helyezésekor a csoroszlyákat (vetőelemeket) célszerűen középről kiindulva kell felszerelni. A csatlakozó sor beállítása az egymás melletti húzások pontos illeszkedését biztosítja. A vetőgépek munkájuk során mindig vetélő mozgást végeznek. A minőségi munka szempontjából fontos, hogy a vetés szomszédos meneteinek (húzásainak) szélső sorai az un. csatlakozó sorok közötti távolság is egyenlő legyen a sortávolsággal. Ezért alapvető szabály, hogy a szomszédos gépmenetben a vetőgép függőleges középsíkja éppen a munkaszélességgel tolódjék oldalra az előző gépmenethez képest (115. ábra).


115. ábra Vetőgép csatlakozó sorának beállítása A munkaszélesség a: B=z·b összefüggéssel definiálható, ahol: z: a gépre maximálisan felszerelhető csoroszlyák (vetőelemek) száma, b: a sortávolság. A jó csatlakozás érdekében a csatlakozó húzásban a traktor mellső kerekét a vetőgépre szerelt nyomjelző által, az előző menetben húzott nyomon kell vezetni. A nyomjelző jelzőelemének helyzete a vetőgéphez képest változtatható, és a kívánt értékre beállítható. A jelzőelem és a vetőgép járókerék függőleges középsíkja közti távolság (lj):


ahol: B: a munkaszélesség, bv: a vetőgép nyomtávolsága, bn: a traktor első kerekeinek nyomtávolsága. Függesztett és rászerelt vetőgép esetén célszerűbb a nyomjelző jelzőelemének helyzetét (lk) a vetőgép függőleges középsíkjától kiindulva megadni:

Az összefüggésből következik, hogy abban az esetben, amikor a vetőgép munkaszélessége és a traktor nyomtávolsága megegyezik – függesztett csemetekerti vetőgépeknél ez gyakran előfordul – a csatlakozó húzásban a traktort az előző keréknyomon kell vezetni, külön nyomjelző alkalmazása nem szükséges. Az üzemeltetésnél ügyelni kell arra, hogy a táblavégi fordulásokkor a nyomjelző nem maradhat a földön. Ikersoros és síkágyásos vetésnél – ahol a különböző nagyságú sorközök váltogatják egymást – a csatlakozó sor beállítására vonatkozó fenti elvek értelemszerűen alkalmazhatók, ügyelve arra, hogy a szomszédos menet szűkebb vagy tágabb sorközzel csatlakozik-e. A csatlakozó sor beállításának egyszerűsített módszere is létezik, amikor számítás nélkül, méréssel határozzuk meg a nyomjelző helyét. Ekkor az eljárás a következő: – lemérjük a szélső csoroszlya és a hozzá közelebb lévő traktor első kerék közép-síkja közötti távolságot (ez a

115. ábra jelöléseivel a

távolság);

– ehhez hozzáadjuk a csatlakozó sor távolságát (egyenletes sortávolság esetén a sortávolságot); – az így kapott hosszúságra húzzuk ki a nyomjelzőt a szélső csoroszlyától. 1.3.3.4. 3.33.4. Iskolázógépek Az iskolázógépekkel a területegységenként nagy növényszámmal nevelt magágyi csemetéket kiemelés után tágabb hálózatba ültetjük át, hogy azokat tovább nevelve méretesebb, erdősítésre alkalmas szaporítóanyagot kapjunk. Az iskolázógépek: – üzemeltetési módjuk szerint: – függesztett, – magajáró és – vezetőpályához kötött; – adogatószerkezetük kialakítása szerint:


– adogatószerkezet nélküli; – fogóelemes és – rugalmas tárcsás gépek lehetnek. Valamennyi üzemeltetési mód szerinti változat szerkezeti kialakítására az olyan felépítés jellemző, amelynél egy-egy sor elültetését önálló iskolázóelem biztosítja. Ezen iskolázóelemek szerkezeti kialakítása elvileg azonos a különböző üzemeltetési módú gépeknél. Ennek megfelelően: – a függesztett gépek (116. ábra) a vázszerkezetből (1), a mélységhatároló szerkezetből (4), a csemetetárolóból (3) és az iskolázóelemekből (2);

116. ábra Függesztett iskolázógép (RATH): 1. vázszerkezet; 2. iskolázóelemek; 3. csemetetároló; 4. mélységhatároló szerkezet – a magajáró gépek (117. ábra) a vázszerkezetből (3), a motorból (1), az erőátvitelből (2), a járószerkezetből (4), a kormányműből (5), a csemetetárolóból (7) és az iskolázóelemekből (6);


117. ábra Magajáró iskolázógép (RATH): 1. motor; 2. erőátvitel; 3. vázszerkezet; 4. járószerkezet; 5. kormánymű; 6. iskolázóelem; 7. csemetetároló – a vezetőpályához kötött gépek pedig a vezetőpályából, a motorból, az erőátvitelből, a járószerkezetből, a csemetetárolóból és az iskolázóelemekből állnak. A függesztett gépek vázszerkezete kétgerendelyes hegesztett szerkezet, amely első részén hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit, gerendelyeihez pedig általában kétsorosan teszi lehetővé az iskolázóelemek (általában összesen 5 db) csatlakozását. Mélységhatároló szerkezete a váz két oldalára szerelt kerékpárból áll, melyek a váz helyzetét a talajhoz képest üzem közben stabilizálják (ilyenkor a függesztőberendezés úszó helyzetű). A csemetetároló fából vagy fémből készült tálca, amely adott mennyiségű csemete (minimálisan a tábla hosszára elegendő) hordására alkalmas. A csemetetároló egyes géptípusokon osztottan, az iskolázóelemhez kapcsolódóan készül. A magajáró gépekvázszerkezete az iskolázóelemek kétsoros csatlakozásán túl a további szerkezeti részeket is hordozza. Motorja viszonylag kis teljesítményű (általában 20 kW alatti) dízel vagy benzinmotor, erőátvitele mechanikus vagy hidrosztatikus, mindenképpen olyan kialakítással, hogy a járószerkezeten – amely kerekes vagy lánctalpas lehet – széles sebességintervallumot tud biztosítani. A sebességintervallum alsó határa a mászósebesség tartományba esik, tekintettel arra, hogy az iskolázáskori munkasebesség ebbe a tartományba esik. Kormányműve általában mechanikus rendszerű. Csemetetárolója a függesztett gépekével megegyező kialakítású. A vezetőpályához kötött gépek pályája áttelepíthető, járószerkezete pedig olyan, hogy biztosítja a pályához kapcsolódást. A vezetőpálya fém sín vagy peremes favályú lehet. További szerkezeti részeik jellegüket tekintve hasonlóak, mint a magajáró gépeké. A gépek iskolázóelemei a keretből, a sornyitó csoroszlyából, az adogató szerkezetből, a kezelőhelyből, a tömörítő kerékpárból, a takaróelemből és a hajtásátvitelből állnak. A keret a további szerkezeti elemek összefogását biztosítja. A sornyitó csoroszlya általában csúszócsoroszlya, esetenként tárcsás csoroszlya. Az adogató szerkezet – mely alapján a gépek egymástóli megkülönböztetése is szokásos (pl. függesztett rugalmas tárcsás iskolázógép stb.) – fogóelemes és rugalmas tárcsás lehet. Az adogató szerkezet nélküli gépek – melyeket sornyitóknak is nevezünk – az iskolázógépek legegyszerűbb változatának tekinthetők. A sornyitók az iskolázási művelet minimális szintű gépesítésére alkalmas berendezések. Működésük közben a talajban barázdákat – egy menetben egyszerre több sorban – nyitnak, amelyekbe kézzel kell behelyezni az iskolázandó csemetéket, majd a barázdát taposással kell a gyökérzet körül zárni. A sornyitókkal nyitott barázdába vetőmag (pl. tölgymakk) is szórható, tehát a gép a vetést is segítheti. Egyes változataik tömörítő- és takarószerkezettel, továbbá kezelőhellyel is rendelkeznek. Ezeken a gépeken a csemetét a kiszolgáló dolgozók a gépen ülve helyezik közvetlenül a talajba. A sornyitók függesztett gépek, melyek a barázdanyitó elemük kialakításától függően: – csúszócsoroszlyás (118. ábra) és – gördülőtárcsás gépek lehetnek.


118. ábra Csúszócsoroszlyás sornyitó (EGEDAL): 1. alapkeret; 2. sornyitó elem Az utóbbiak lazább talajokon adnak jobb munkaminőséget. A barázdanyitó elemek mindkét változaton cserélhetők, ezzel az elkészített barázda szélessége és mélysége változtatható, igazodóan az iskolázandó csemeték gyökérzetéhez. Az elemek a gép vázán keresztirányban mozgathatók, ezzel a sortávolság állítható be a kívánt értékre. A fogóelemes adogató szerkezetnél egy tárcsa kerületén helyezkednek el a fogóelemek, melyekbe azok felső helyzetében a kiszolgáló dolgozó adagolja az iskolázandó csemetéket úgy, hogy azok behelyezéskor gyökérrel felfele állnak. A fogóelemeket a csemeték behelyezése után a kiszolgáló dolgozó zárja, így azok a csemetéket magukkal viszik és alsó helyzetükben – mikor a csemete éppen függőleges helyzetű lesz – elengedik. Az elengedés a fogóelemek mechanikus nyitásának következménye. A fogóelemek nyitási helyzete változtatható annak érdekében, hogy az optimális elengedési időpont beállítható legyen. Napjainkban – az erdészeti gyakorlatban – szerte Európában általában a francia szabadalom szerinti SUPER-PREFER fantázianevű, fogóelemes rendszerek használatosak. A fogóelemes szerkezetek előnye, hogy kötött, a kiszolgáló dolgozóktól független tőtávolságot eredményeznek. A rugalmas tárcsás adogató szerkezet két egymással összeforgó, egymással szöget bezáró tengelyű rugalmas műanyag tárcsából áll. A tengelyek szöghelyzete biztosítja, hogy a tárcsák kb. egyharmad kerületük mentén együtt – a kerületükön egymással érintkezve – forognak, az azon túli szakaszon pedig egymástól elválnak. Az érintkezés megközelítőleg az alsó helyzetig tart, a haladási irányba eső oldalon. A kiszolgáló dolgozó a csemetéket a felső érintkezési ponton helyezi – gyökérrel kifelé – a tárcsák közé. A tárcsák a csemetét magukkal viszik és az alsó érintkezési pontnál – a csemete függőleges helyzetében – elengedik. A rugalmas tárcsás rendszereknél a tőtávolság nem szigorúan kötött, attól függ, hogy a kiszolgáló dolgozó mennyire egyenletesen adagolja a csemetéket a tárcsák közé. A korszerűbb gépeken ütemjelző is található, amely az egyenletes adagolást jelentősen segíti.


A kezelőhely – melyen a kiszolgáló dolgozó helyezkedik el – a kezelőülésből, a lábtámaszból és esetenként a védőtetőből áll. A tömörítő kerékpár alakos fémkerekek (gömbsüveg, csonka kúp vagy henger alakú), ill. fúvott gumiabroncsú kerekek együttese. Közülük (Walter, 1972): – a gömbsüveg alakú fémkerekek tömörítő hatása gyökérmentes talajokon a legjobb; – a henger alakú fémkerekek és a fúvott gumiabroncsú kerekek tömörítő hatása középkötött és kötött talajokon közel egyforma, és jobb, mint a gömbsüveg alakúaké; – a tömörödöttség oldal- és mélységirányú eloszlása a fúvott gumiabroncsú kerekeknél a legkedvezőbb. A tömörítő kerekek a gépvázhoz úgy csatlakoznak, hogy három irányban (hossz- és keresztirányban, valamint függőleges tengely körül forgathatóan) mozgathatók azért, hogy az optimális tömörítési helyzet beállítható legyen. A takaróelem a csemeték gyökfője irányába mozgatja a talajt, megszüntetve a tömörítőkerék által létrehozott bemélyedést. A hajtásátvitel az egyik oldali tömörítőkerék tengelye és az adogató szerkezet tengelye közé épített kétfokozatú fogaskerék- vagy lánchajtás. A hajtás áttétele – fogaskerék vagy lánckerék cserével – változtatható. Az iskolázógépek beállítása: – a tőtávolság-; – a sortávolság-; – az ültetési mélység- és – a csatlakozó sor beállítását; valamint – a haladási (iskolázási) sebesség helyes megválasztását; ill. függesztett gépeknél még – a szintbeállítást jelenti. A tőtávolság beállítása általánosságban: – a tömörítőkerék tengelye és az adogató szerkezet tengelye közé épített hajtás áttételének változtatásával; valamint – a fogóelemek számának (fogóelemes gépeknél), ill. a csemeték egymáshoz képesti helyzetének (rugalmas tárcsás gépeknél) változtatásával lehetséges. A hajtásáttétel (i) változtatása több fokozatban, valamennyi gépnél lehetséges, és a tőtávolság beállításának alapját jelenti. Értéke fogóelemes gépeknél a tőtávolság függvényében a következő összefüggéssel számítható (119. ábra):


119. ábra Iskolázógép hajtásvázlata: 1. hajtó tömörítőkerék; 2. hajtásátvitel; 3. fogóelemes adogatótárcsa

ahol: D: a hajtó tömörítőkerék átmérője, δ: a hajtó tömörítőkerék csúszása, t: a tőtávolság, p: a fogóelemek száma.


A hajtásáttétel rugalmas tárcsás gépeknél az:

összefüggéssel számítható, ahol: D: a hajtó tömörítőkerék átmérője, s: a rugalmas tárcsa kerületén mért, a tárcsák közé kerülő csemeték közti ívhossz, d: a rugalmas tárcsa külső átmérője, t: a tőtávolság. A gépeken a szükséges áttétel általában a két fokozatú hajtásátvitel előtéttengelyén lévő hajtó fogas- vagy lánckerék cseréjével állítható be. A cserekerék megkívánt fogszámmal (z3):

ahol: z1: a hajtó tömörítőkerék tengelyén lévő kerék fogszáma; z2: az előtéttengely hajtott kerekének fogszáma; z4: az adogató szerkezet tengelyén lévő kerék fogszáma, i: a hajtásáttétel. A fogóelemek számának változtatása lehetséges: – adogató tárcsa cserével (az egyes géptípusokhoz általában különböző számú fogóelemet tartalmazó adogató tárcsák tartoznak); ill. – az adott adogató szerkezetnél olyan üzemeltetési előírással, hogy a kiszolgáló dolgozó minden második, harmadik, esetleg negyedik fogóelembe helyezzen csak csemetét (ezzel az adogató szerkezet adta alap tőtávolság kétszerezhető, háromszorozható, ill. négyszerezhető). A sortávolság beállítása az iskolázóelem vázszerkezethez képesti helyzetváltoztatásával (keresztirányú eltolásával) lehetséges. Az iskolázóelemek a vázszerkezeten a kívánt – a sortávolságnak megfelelő – helyzetben rögzíthetők. Iskolázógépeinken általában min. 0,25 m-es sortáv állítására van lehetőség. Az ültetési mélység beállítása az iskolázóelemen belül, a sornyitó csoroszlya kerethez képesti helyzetváltoztatásával lehetséges. Iskolázógépeinken az ültetési mélység max. 0,2 m-re állítható. A csatlakozó sor beállítására vonatkozóan a vetőgépeknél ismertetett elvek értelemszerűen alkalmazhatók. A legtöbb iskolázógép-típusnál a beállítást egyszerűsíti, hogy az iskolázógép munkaszélessége egy ágyás szélességével azonos, azaz egy menetben az ágyáson belüli sorszámnak megfelelő számú sor iskolázása történik, az ágyások egymás mellé csatlakoztatását pedig az üzemeltető erőgép járószerkezete biztosítja.


Az iskolázási sebesség megválasztása akkor helyes, ha üzem közben a kiszolgáló dolgozók biztonságosan el tudják látni feladatukat, azaz az iskolázandó csemeték adogató szerkezetbe helyezését úgy tudják elvégezni, hogy minden fogóelembe kerül csemete, ill. a rugalmas tárcsák közé a kívánt távolságként kerül a csemete. A haladási sebesség (v) a: v = Y· t, összefüggéssel számítható, ahol: Y: az egy kiszolgáló dolgozó által, időegység alatt adagolt csemeték száma, t: a tőtávolság. Tekintettel arra, hogy a kiszolgáló dolgozó óránként: Y = 1800–2500 db csemete adogatására képes, valamint hogy a különböző fafajok csemetéinek iskolázásakor: t = 3–10 cm közé esik (sortávolságtól is függően) az optimális tőtávolság, az iskolázás sebessége: v = 50–250 m/h közötti, ami a mászósebesség tartományába esik. A függesztett iskolázógépek üzemeltetésére tehát olyan traktor alkalmas, amelyen a mászósebességek is kapcsolhatók. A magajáró és a vezetőpályához kötött gépek erőátvitele olyan, hogy a mászósebességek kapcsolását biztosítja. A függesztett gépek szintbeállítását úgy kell elvégezni, hogy vázszerkezetük üzem közben párhuzamos legyen a tábla felszínével. Ez a helyzet az üzemeltető traktor hárompontfüggesztő berendezése emelőrudjainak hosszváltoztatásával (keresztirányú szintbeállítás), ill. felső függesztőkarja hosszváltoztatásával (hosszirányú szintbeállítás) érhető el. 1.3.3.5. 3.33.5. Dugványozógépek A dugványozógépek az iskolázógépekhez hasonló szerkezettel, a magágyi csemeténél méretesebb anyag, a dugvány – mely 1–2 cm átmérőjű és 15–20 cm hosszú – talajba helyezését biztosítják. A dugványozandó anyag méretének megfelelő a gép mérete, tehát az iskolázógépeknél nagyobb munkamélységet biztosít a sornyitó csoroszlyájuk, adogató szerkezetük fogóelemei a dugványok továbbítására alkalmasak, és nagyobb sortávolság állítható rajtuk. A gépek általában függesztett, dugványozóelemes gépek (120. ábra), azaz olyan szerkezeti kivitelűek, melynél egy-egy sor dugványozását önálló elem (2) biztosítja. Legegyszerűbb változatuk az adogatószerkezet nélküli kivitel, melynél a dugványokat a kiszolgáló dolgozók közvetlenül a csoroszlya által nyitott barázdába helyezik. Automatizált változatuknál (121. ábra) egymással szembeforgó, hajtott hengerpárok (2) továbbítják az adagoló nyíláson (1) keresztül érkező dugványokat (A), melyeket tömörítőhenger (3) nyom le teljesen a megművelt (kellően fellazított) talaj (B) felszínéig.


120. ábra Függesztett dugványozógép (RATH): 1. függesztőkeret; 2. dugványozó elem; 3. dugványtároló tálca A dugványozógépek üzemeltetésére vonatkozó előírások megegyeznek az iskolázógépek üzemeltetési előírásaival, bár itt általában nagyobb a sortávolság (min. 0,5 m) és az ültetési mélység (max. 0,3 m).


121. ábra Automata adagolású dugványozógép működési elve: 1. adagoló nyílás; 2. henger-párok; 3. tömörítőhenger; A. dugvány; B. talaj 1.3.3.6. 3.33.6. Öntözés gépei Az öntözéssel a csemetekerti terület vízhiányát pótoljuk. Ez különböző módokon: – esőztető; – csepegtető; – felszíni (felületi) és – felszín alatti (alagcsöves) öntözéssel történhet. Közülük a csemetekertjeinkben az esőztető öntözés terjedt el, ezért a továbbiakban ezzel foglalkozunk. Az esőztető öntözőberendezések a természetes csapadékborítást utánozva, az öntözendő területre telepített öntöző szórófejekből cseppek formájában juttatják ki az öntözővizet. Az esőztető öntözőberendezések: – az öntözőszivattyús gépcsoportból; – a fővezeték rendszerből és – a szárnyvezeték rendszerből állnak. Csoportosításuk szárnyvezeték rendszerük alapján szokásos, mely szerint: – hordozható; – vontatható; – gördülő; – csévélhető tömlős; – konzolos és – beépített (stabil) szárnyvezetékű öntözőberendezéseket különböztetünk meg. Közülük a szabadföldi csemetetermesztésben a hordozható- és a csévélhető tömlős szárnyvezetékű, az intenzív csemetetermesztésben pedig a stabil szárnyvezetékű öntözőberendezések alkalmazása jellemző. Az öntözőszivattyús gépcsoport az öntözővizet szállító szivattyú – mely mindig centrifugálszivattyú – a szivattyúhoz tartozó szívócső és csőszerelvények, valamint a hajtómotor együttese. A hajtómotor elektromosvagy belsőégésű motor (általában dízelmotor) lehet. A fővezeték rendszer a víztároló és az öntözendő terület közti vízszállítást biztosítja. Kivitelét tekintve: – ideiglenes (a talaj felszínén felépített); – félstabil és – stabil (a talajfelszín alá épített) fővezetékű rendszerek készülhetnek. A félstabil és stabil rendszerek a felszíni csőhálózattal a hidránsokon keresztül csatlakoznak. A fővezeték rendszerek egyenes csövekből, csőidomokból és csőszerelvényekből állnak. Itt kell megemlíteni, hogy a víztároló vízellátását fúrt kút, természetes vízfolyás vagy mesterséges csatorna biztosíthatja. Csemetekerti körülmények között a víznyerőhelyek általában fúrt kutak.


A szárnyvezeték rendszer az öntözővíz kijuttatását biztosítja. Kivitele a különböző változatoknak megfelelően más és más. A hordozható szárnyvezeték rendszer – mely a talaj felületére telepíthető – egyenes csövekből, csonkos csövekből, csőidomokból, csőszerelvényekből és szórófejekből áll. A csövek gyorskapcsoló szerkezettel kapcsolhatók egymáshoz, csonkos kiviteleik hordozzák a szórófejeket. A szórófejeknek számos változata ismert, lehetnek egyvagy kétfúvókásak, körkörösen- vagy szektorosan öntözők (122. ábra). A csévélhető tömlős szárnyvezeték rendszer (123. ábra) meghatározó eleme egy hosszú, hajlékony, dobra (4) felcsévélt tömlő (5), amelynek a végén helyezkedik el az öntöző szórófej (10). A szerkezet egésze vontatható, egytengelyes járószerkezetű (1), állítható lábbal (2) alátámasztott alvázra (3) épül. A tömlőt a végén lévő szórófejjel – mely egy kerekes (8) állványon (9) helyezkedik el – az öntözés megkezdése előtt a dob tengelyére merőleges irányban ki kell húzni a tömlő teljes hosszának, ill. az öntözendő terület méretének megfelelően, majd az öntözést indítani. Az öntözés alatt a tömlő folyamatosan – a megkívánt öntözöttségnek megfelelő sebességgel – csévélődik fel a dobra, azaz a szórófej folyamatosan közeledik a dobhoz. Ennek megfelelően a felcsévélődés befejezésekor egy téglalap alakú terület beöntözése történik meg, melynek hossza megegyezik a tömlő kihúzási hosszával, szélessége pedig a szórófej öntözési sugarának kétszerese. A tömlő feltekercselését a dobhoz csatlakozó hidraulikus hajtás (6) biztosítja. A beépített (stabil) szárnyvezeték rendszer – mely a csemetekertben az intenzív csemetetermesztési technológiákat alkalmazó területek fölé épül – elhelyezkedhet oszlopokon vagy az intenzív területet borító termesztőberendezés vázára szerelve. Egyenes csövekből, csőidomokból és szórófejekből áll. A rendszer elemeinek keresztmetszeti méretei – az időegység alatt kijuttatandó kevesebb vízmennyiség miatt – kisebbek, mint a szabadföldi csemetetermesztésben alkalmazott rendszereké. Szórófejeik (124. ábra) egyszerűbb, kisebb cseppméretet eredményező, általában a csőre közvetlenül felfúrható kivitelűek.

122. ábra Öntöző szórófej


123. ábra Csévélhető tömlős öntözőberendezés: 1. járószerkezet; 2. láb; 3. alváz; 4. dob; 5. tömlő; 6. hidraulikus hajtás; 7. hajtómű; 8. kerék; 9. állvány; 10. öntöző szórófej

124. ábra Porlasztásos öntöző szórófejek: a) ütközőkúpos; b) ütközőlapos; c) ütközőbetétes; d) egylapátos rotoros; e) kétlapátos rotoros Az esőztető öntözőberendezések üzembe állításakor: – az öntözőszivattyús gépcsoport megválasztása; – az öntözőrendszer vízigényének; – az öntözőcsövek méretének és – feladat.

az öntözőrendszer nyomásigényének meghatározása a

Az öntözőszivattyús gépcsoportot úgy kell megválasztani, hogy szivattyújának vízszállítása és nyomása feleljen meg az öntözőrendszer igényeinek. A vízigény, azaz az időegység alatt kiöntözendő vízmennyiség (q) a:


összefüggéssel számítható, ahol: f: az öntözöttség, azaz a területen megjelenítendő vízmagasság, A: az öntözendő terület, t: a terület öntözéséhez rendelkezésre álló idő. Az öntözőcsövek méretét (átmérőjét) a:

összefüggés értelemszerű alkalmazásával lehet meghatározni, ahol: q: a vízigény, v: a víz áramlási sebessége az öntözőcsőben. Az öntözőrendszer nyomásigénye a: p = pg + pv + pc + pp összefüggéssel számítható, ahol: pg: a geodéziai szintkülönbségek legyőzésére fordítandó nyomás, pv: a vezetékrendszer nyomásvesztesége, pc: az öntözővíz áramlásban tartásához szükséges nyomás, pp: az öntözővíz porlasztásához szükséges nyomás. Az esőztető öntözőberendezések üzemeltetését úgy kell megvalósítani, hogy egyidejűleg azon minimális számú szárnyvezeték üzemeljen, melynek működése mellett az öntözendő terület egésze beöntözhető lesz az öntözéséhez rendelkezésre álló idő (t) alatt, a szárnyvezetékek adott idő utáni áttelepítése mellett. A szárnyvezeték egy helyben történő üzemelési ideje (t1) a:

összefüggéssel számítható, ahol: f: az öntözöttség, azaz a területen megjelenítendő vízmagasság,


i: a szórófej öntözési intenzitása (a szórófej által időegységenként kibocsátott öntözővíz magasság). 1.3.3.7. 3.33.7. Alávágógépek

Az alávágógépek – melyek a vegetációs időszakban a gyökérzetet adott mélységében és esetleg kétoldalt átvágják – a csemetetermesztési folyamatban az optimális méretű – megfelelő gyökér-szár arányú – csemeték előállítását segítik. A gyökérvégek levágásával – tekintettel arra, hogy a vágáslap fölött többirányú növekedés indul – bolyhosabb (nagyobb gyökértömegű) csemeték állíthatók elő (Horváth, 1997). Az alávágógép (125. ábra) fő szerkezeti részei: 125. ábra Alávágógép (BÁA-1,25-EF): 1. váz; 2. alávágókés; 3. mélységhatároló szerkezet – a váz (1); – az alávágókés (2); – az oldalvágó elemek és – a mélységhatároló szerkezet (3). A gép váza cső- vagy zártszelvényű egyszeres vagy kettős tartó, mely hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit (az alávágógépek mindig függesztettek) és biztosítja a további szerkezeti részek kapcsolódását. Az alávágókés közel szögletes U alakú, és szélessége attól függően változik, hogy egy menetben egy sor- vagy egy ágyás kerül alávágásra. Az alávágókés a vázhoz általában csavarkötéssel csatlakozik, mely lehetővé teszi az elkopott szerszám gyors cseréjét. Az alávágókés vágólapja a vízszintessel 5–10°-os szöget zár be. A kismértékű döntésből következő behúzó hatás a biztos talajban járást eredményezi. Az oldalvágó elemek a gépre szerelhető csúszó- vagy tárcsás csoroszlyák, melyek a sortávolságnak megfelelően úgy helyezkednek el, hogy a sorköz felénél végeznek függőleges vágást. Az oldalvágást a gyökérnevelési folyamatban viszonylag ritkán alkalmazzuk, ezért a legtöbb alávágógépről ezek a szerkezeti elemek hiányoznak. A mélységhatároló szerkezet a gépvázhoz kétoldalt, az alávágókés szélességén kívül csatlakoztatott kerékpár, melynek vázhoz képesti függőleges helyzete változtatható. 1.3.3.8. 3.33.8. Kiemelőgépek A kiemelőgépek a beérett (megfelelő gyökérzet- és szárméretű) csemeték, suhángok és sorfák vegetációs időszakon kívüli kiemelésére (talajból való eltávolítására) alkalmasak. A kiemelést úgy végzik, hogy működésük közben a növények gyökérzete nem, vagy csak a megengedett mértékben sérül. A gépek különböző szempontok alapján rendszerezhetők, nevezetesen:


– a kiemelt szaporító anyag minősége szerint: – csemetekiemelők és – suhángkiemelők; –az egy menetben kiemelt szaporítóanyag mennyisége (elhelyezkedése) szerint: – soros kiemelők és – ágyáskiemelők; – a gép szerkezeti kivitele szerint: – lazítóvillás kiemelők és – rázóvillás kiemelők; – az üzemeltető traktorhoz történő kapcsolás jellege szerint (a kiemelőgépek traktorkapcsolatukat tekintve mindig függesztettek): – külpontos kiemelők és – középpontos kiemelők különböztethetők meg. A napi gyakorlat a lehetséges változatok közül több gépet használ az alábbiak szerint: Csemetekiemelők: – lazítóvillás soros kiemelő; – rázóvillás soros kiemelő; – lazítóvillás ágyáskiemelő; – rázóvillás ágyáskiemelő. Suháng kiemelők: – lazítóvillás soros kiemelő; – rázóvillás soros kiemelő. Megjegyzések a napi gyakorlat gépeihez kapcsolódóan: – a soros kiemelők az üzemeltető traktorhoz képest általában külpontosak, az ágyáskiemelők pedig középpontosak, ezért a „külpontos”, ill. „középpontos” megjelölés a gyakorlati elnevezésekben csak akkor használatos, ha a fentiektől eltérő a gépkialakítás (pl. középpontos soros csemete kiemelő); – az azonos elnevezésű csemete-, ill. suhángkiemelők szerkezeti kivitelben nem, csak méretben különböznek egymástól, igazodva a kezelendő szaporítóanyag méretéhez (a suhángkiemelők a méretesebbek); – az ágyáskiemelők egy menetben több, az ágyáson belül elhelyezkedő csemetesort, ill. a szórva vetett ágyás teljes szélességében elhelyezkedő csemetéket tudják – a suhángkiemelők ágyáskiemelőként nem készülnek, mert a méretesebb szaporítóanyag nem teszi lehetővé, hogy a kiemelő gépcsoport (erőgép és kiemelőgép együttese) a kiemelendő sor fölött haladjon, ezért ezek a gépek központosan nem építhetők; – a suhángkiemelők értelemszerűen sorfa kiemelésére is alkalmasak. A lazítóvillás soros kiemelő (126. ábra) fő szerkezeti részei: – a váz (1), 197 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a kiemelőszerszám (2), – a mélységhatároló szerkezet (3) és – a kiegyenlítő elem (4).

126. ábra Lazítóvillás soros kiemelő (BLK-1-EF): 1. váz; 2. kiemelőszerszám; 3. mélységhatároló szerkezet; 4. kiegyenlítő elem A gép váza cső- vagy zártszelvényű tartó, mely hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit, és biztosítja a további szerkezeti részek kapcsolódását. A kiemelőszerszám az elöl élezett U alakú kiemelőkésből és a hozzá mereven, általában hegesztett kötéssel csatlakozó, esetenként vele egy anyagból kialakított lazítóvillákból áll. A kiemelőkéshez kapcsolódó lazítóvilla-sor általában iránytörés nélküli. A kiemelőszerszám a váz tartójának jobb oldalához hegesztett zárólaphoz csavarkötéssel kapcsolódik. Az oldható kapcsolat lehetővé teszi az elkopott kiemelőkés gyors cseréjét. A mélységhatároló szerkezet egy függőleges tartó végén csapágyazott fém tárcsa vagy fúvott gumiabroncsú kerék. A függőleges tartó a gép vázához képest függőleges irányba mozgatható, és különböző helyzetekben (géptípustól függően fokozatosan vagy fokozat nélkül) rögzíthető. A kiemelési mélység a kiemelőszerszám késének legalsó pontja és a mélységhatároló szerkezet tárcsájának (kerekének) talppontja közötti függőleges távolságként adódik. A kiegyenlítő elem egy késes- vagy tárcsás csoroszlya (utóbbi körbefutó peremmel kiegészítve), amely a gép vázán a kiemelőszerszámmal ellenkező oldalon kerül rögzítésre. Feladata, hogy a kiemelőszerszám külpontos elhelyezkedéséből adódó kiemelő erőt részben ellensúlyozza, hogy annak forgatónyomatéka kisebb mértékben terhelje az erőgépet, így könnyebb legyen a sortartás. A rázóvillás soros kiemelő(127. ábra) szerkezeti kivitele annyiban tér el a lazítóvillás soros kiemelőétől, hogy a kiemelőszerszámon a kiemelőkéshez a villák nem mereven, hanem csuklósan kapcsolódnak. A csuklós kapcsolat lehetőséget ad a villa végek fel-le mozgatására, a nagyobb mértékű talajlazítás, ill. a gyökér-talaj szétválasztás érdekében. A villamozgatást a gépre épített hajtószerkezet biztosítja, amely általában kardántengelyből, szöghajtóműből, ékszíj- vagy lánchajtásból és forgattyús hajtóműből áll. A hajtás az erőgép teljesítményleadó tengelyéről történik.


127. ábra Rázóvillás soros kiemelő (BRK-1-EF): 1. váz; 2. rázóvillás kiemelőkés; 3. mélységhatároló szerkezet; 4. kiegyenlítő elem; 5. hajtóberendezés


Lazítóvillás ágyáskiemelő (EGEDAL): 1. váz; 2. kiemelőszerszám; 3. mélységhatároló szerkezet A lazítóvillás ágyáskiemelő (128. ábra) fő szerkezeti részei: – a váz (1); – a kiemelőszerszám (2) és – a mélységhatároló szerkezet (3). A gép váza hegesztett tartó, mely hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit és biztosítja a további szerkezeti részek kapcsolódását. A kiemelőszerszám a közel szögletes U alakú, elől élezett kiemelőkésből és a hozzá mereven, általában hegesztett kötéssel csatlakozó, esetenként vele egy anyagból kialakított lazítóvillákból áll. A kiemelőkés szélessége 15–20%-kal nagyobb, mint a kiemelendő ágyás két szélső sorának egymástóli távolsága. A kiemelőszerszám a váz két oldalára csavarkötéssel kapcsolódik, mely kapcsolat lehetővé teszi az elkopott kiemelőkés gyors cseréjét. A mélységhatároló szerkezet a gépvázhoz kétoldalt, a kiemelőkés szélességén kívül csatlakozó fém tárcsa pár vagy fúvott gumiabroncsú kerék pár, melynek vázhoz képesti függőleges helyzete változtatható. A rázóvillás ágyáskiemelő(129. ábra) fő szerkezeti részei: – a váz (1); – a kiemelőszerszám (2); – a mélységhatároló szerkezet (3) és – a hajtószerkezet (4). A gép szerkezeti kivitele annyiban tér el a lazítóvillás ágyás kiemelőétől, hogy a kiemelőszerszámon a kiemelőkéshez a villák vagy azok egy része nem mereven, hanem csuklósan kapcsolódik. Ezek kivitele és mozgatása elvileg hasonló, mint a rázóvillás soros kiemelőknél. Gyakorlati különbségként említhető, hogy a forgattyús hajtómű és a rázóvilla sor kapcsolata nem csak egyoldalas, hanem szimmetrikus kivitelben is készül, azaz ilyenkor a hajtástovábbítás a villasor két oldalán valósul meg. A rázóvillás ágyáskiemelő akkor működik helyesen, ha a kiemelőkésével körülhatárolt, csemetékkel tele talajszelet talajtömege a villasoron keresztülhullik, a csemeték pedig a villasor hátsó részén távoznak, így a már korábban lehullott talaj felületére kerülnek.

129. ábra Rázóvillás ágyáskiemelő (BÁK-1,25-EF): 1. váz; 2. kiemelőszerszám; 3. mélységhatároló szerkezet; 4. hajtószerkezet A kiemelőgépek fejlesztett változatai a kiemelő-gyűjtő gépek olyan szerkezetek, amelyek:


– rázóvillás kiemelőből; – felhordó szalagból és – raktérből (pótkocsiból) állnak. Működésük közben a kiemelt és talajtól megtisztított gyökerű csemete nem esik vissza a talaj felszínére, hanem a felhordó szalag segítségével a gép rakterébe kerül. Az ilyen módon összegyűjtött csemeték közvetlenül a hűtőházba vihetők, így károsodásuk minimálisra csökkenthető. Kezelésük (osztályozás, számlálás, kötegelés) így a kiemeléstől időben elválasztva is történhet. A kiemelőgépek beállítása: – a keresztirányú szintbeállítást; – a kiemelőkés beállítását; – a kiemelési mélység beállítását és – a kiemelési (haladási) sebesség helyes megválasztását jelenti. A keresztirányú szintbeállítást úgy kell elvégezni, hogy a gép vázának főtartója a kiemelésre kerülő terület felszínével párhuzamos legyen. Ez a helyzet az üzemeltető traktor hárompontfüggesztő berendezése emelőrúdjainak hosszváltoztatásával érhető el. A kiemelőkés beállítása az optimális beállítási szöget biztosítja, mely elérhető az üzemeltető traktor hárompontfüggesztő berendezése felső függesztőkarjának hosszváltoztatásával, ill. a kiemelő szerszám gépvázához történő rögzítési helyzetének változtatásával (utóbbi állítás csak egyes típusoknál lehetséges). A kiemelési mélység beállítása a mélységhatároló szerkezet vázhoz képesti helyzetváltoztatásával lehetséges. A kiemelési sebesség megválasztása akkor helyes, ha a munka minősége kielégíti az elvárásokat. A kiemelési sebesség optimális értéke: – lazítóvillás gépeknél: 2–3 km/h, – rázóvillás csemetekiemelő gépeknél: 0,1–0,6 km/h, – rázóvillás suhángkiemelő gépeknél pedig: 1–2 km/h közötti. A rázóvillás csemetekiemelő gépeknél a kisebb, mászósebesség tartományba eső munkasebesség értéket az indokolja, hogy a gép elhaladása közben a rázóvilla-soron át kell hullania annak a talajtömegnek, amit a kiemelőkés körbehatárol. Ekkor biztosítható, hogy a kiemelt csemeték – a rázóvillasor végén távozva – a már korábban lehullott talaj felületére kerülnek (ellenkező esetben a csemeték a talajjal összekeverve maradnak vissza, ami a felszedésüket nehezíti vagy lehetetlenné teszi). Fentiekből következik, hogy nagyobb kiemelési mélység és kötöttebb talaj kisebb kiemelési sebességet (a fenti intervallumon belül), és fordítva igényel. Optimális kiemelési sebességnek az a konkrét sebességérték nevezhető, amelynél a talajtömeg teljes egésze éppen áthullik a rázóvilla soron, a villasor hátsó részén pedig csak a földtől megtisztított csemeték távoznak. A normál kivitelű univerzális traktorok névleges motorfordulatszám melletti legkisebb haladási sebessége általában 2 km/h körül van, így ezek a traktorok a rázóvillás csemetekiemelő gépek üzemeltetésére alapkivitelükben csak kiegészítő mászóművel szerelve alkalmasak. 1.3.3.9. 3.33.9. Kezelés gépei A kiemelt csemeték kezelése az osztályozás, a számlálás és a kötegelés részműveleteiből áll. Napjainkban e feladatsor részben kézi munkával, részben az alapvetően kötegelést ellátó gépekkel oldódik meg. A kötegelőgépek a kiemelt és kezelt (osztályozott és számlált) csemetékből készített kötegek átkötésére alkalmasak. A kötegelőgép (130. ábra) fő szerkezeti egységei: – a vázszerkezet (1); – a futómű (2); – a munkaasztal (3); – a kötöző szerkezet (4) és 201 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a meghajtó berendezés (5).

130. ábra Kötegelőgép (EGEDAL): 1. vázszerkezet; 2. futómű; 3. munkaasztal; 4. kötöző szerkezet; 5. meghajtó berendezés A csemeték osztályozása és számlálása egyes géptípusoknál a kötegelőgép asztalán is elvégezhető. A kötegelőgépek jelentősen könnyítik a munkát a kiemelési időszakban, amikor nagyszámú csemetét kell rövid idő alatt kezelni. A kötegelőgép kötöző szerkezetének működése elvileg megegyezik a kévekötő aratógépeken és a bálázógépeken található kötöző szerkezetek működésével. A kötegelőgépek működése közben a csemetehalmazok kötöző szerkezethez juttatását és a kötöző szerkezet működtetését egy kiszolgáló dolgozó végzi. A kiemelést és a kötegelést egy munkamenetben végzik el a kiemelő-kötegelő automaták (131. ábra). A kiemelő-kötegelő automaták olyan, a csemetekerti betakarításban alkalmazható többcélú gépek, melyek a kiemelésen kívül a kezelés műveleteit (osztályozás, számlálás, kötegelés) vagy azok egy részét is elvégzik. A jelenleg elérhető gépek: – kiemelő-kötegelő; ill. – kiemelő-számláló-kötegelő gépek. Jellemzőjük, hogy a csemetéket soronként, rázóvillás kiemelőszerszámmal (4) emelik ki, majd azokat függőleges helyzetükben – két együttfutó függőleges tengelyű szállítószalag-pár (6) segítségével – megemelik és a gép hosszirányában mozgatják. Ezen a szakaszon – verőelemek (5) segítségével – a csemeték gyökérzete teljesen megtisztul a talajtól, és közben történhet meg a számlálás is, általában infravörös fényű érzékelők jeleinek összegzéseként. A szállítószalag-párból kikerülő csemeték a kötöző szerkezet (7) előtti gyűjtőtérbe 202 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

kerülnek, ahonnét a beállított számú csemete megléte, ill. számláló nélküli gépeknél a felhalmozódott csemeteköteg méretének érzékelése alapján jutnak a kötöző szerkezetbe. A kötöző szerkezet a csemetéket átköti, és a kész köteget a gép után a talajon hagyja vissza. Ma már a gépeknek tárolótérrel szerelt változata is létezik, amely a kötegek összegyűjtését is elvégzi.

131. ábra Kiemelő-kötegelő automata (EGEDAL): 1. mélységhatároló szerkezet; 2. nyitócsoroszlya; 3. csemeteterelő; 4. kiemelőszerszám; 5. verőelemek; 7. kötöző szerkezet 1.3.3.10. 3.33.10. Vermelőgépek A vermelőgépek a kiemelt, kezelt és kötegelt csemeték időszakos tárolását segítik, ha a csemeték a kiemelést követően nem kerülnek azonnal erdősítésre. Az időszakos tárolás a minőség megóvást célozza. Lényege, hogy a csemeteköteget általában a kiemelt tábla szélén vagy a csemetekert erre kijelölt helyén gyökerükkel talajba ágyazzuk úgy, hogy a szárrész is kb. egyharmad magasságig talajtakarást kap. Ezzel a módszerrel a csemeték megóvhatók a kiszáradástól. A vermelőgép talajmaróhoz hasonlítható szerkezet, annál rövidebb szerszámmal és olyan szerszám elrendezéssel, melynél a marótengely a haladási irányba esik. A gép munkája közben egy barázdát nyit, és az onnan kikerülő földdel takarja az előző menetben elkészített barázdába helyezett csemetekötegek gyökérrészeit. A mai gyakorlatban használatos vermelőgépek (132. ábra) többsége függesztett gép, mely: – a vázszerkezetből (1); – a hajtószerkezetből (2); – a marószerkezetből (3); – a mélységállító szerkezetből (4) és – a burkolatokból (5) áll. A mechanikusan hajtott marószerkezet – mely fellazítja és oldalra készteti a barázda talajtömegét – a vágókésekből és a röpítőtárcsából épül össze. Az oldaldobás mértéke, azaz a takarási szint a marószerkezet mozgatható burkolatával szabályozható.


132. ábra Függesztett vermelőgép (RATH): 1. vázszerkezet; 2. hajtószerkezet; 3. marószerkezet; 4. mélységállító szerkezet; 5. burkolatok

1.3.4. 3.34. Szabadföldi csemetetermesztés gépsorai 1.3.4.1. 3.34.1. RATH csemetekerti gépek, gépsorok Az osztrák gyártmányú RATH csemetekerti gépek egy eszközhordozó traktor (a QUICKTRAK), és az alábbi műveletek elvégzésére alkalmas munkagépek együttesét jelentik:

Talajtömörítés:

sima henger (vontatott). 204 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Vetés:

soros aprómagvető gép (hordozott és függesztett), sávos aprómagvető gép (hordozott és függesztett), takarótalaj-szóró gép (vontatott), soros nagymagvető gép (függesztett).

Iskolázás:

iskolázógép (magajáró és függesztett).

Ápolás:

kombinált ápolószerkezet ápológép (függesztett).

Kiemelés:

ágyáskiemelő gép (függesztett).

Kötegelés:

kötegelőgép (vontatott).

Kiemelés-kezelés:

kiemelő-kötegelő automata (vontatott).

Vermelés:

vermelőgép (hordozott és függesztett).

Rakodás:

szállítószalag (hordozott).

Szállítás:

szállítókeret (hordozott).

(hordozott),

kombinált

A munkagépek többsége kétféle kialakítású: azonos munkavégző rész mellett hordozott- és függesztett csatlakozást lehetővé tevő vázszerkezettel rendelkezik. A hordozott gépek a gépcsoport részét képező eszközhordozó traktorral, a függesztettek pedig univerzális traktorral üzemeltethetők. Találhatók továbbá a gépek között vontatott és magajáró munkagépek is. A vontatott gépek közül a kiemelő-kötegelő automata csak univerzális traktorral, a többi a QUICKTRAK-kal is üzemeltethető. A RATH csemetekerti gépek alapvetően a fenyő- és a lassan növő lombcsemete termesztés síkágyásos soros technológiáinak gépesítésére alkalmasak (133. ábra). Műszaki jellemzőik olyanok, hogy egy menetben az 1,5– 1,6 m széles ágyást kezelik, kivétel a felületpermetező, amely egy menetben három ágyást permetez. Az ágyáson belül max. 5 csemetesor helyezkedhet el úgy, hogy a két szélső sor egymástól 1 m távolságra van. Ennek megfelelően az ágyáson belüli sortáv 5 soros ágyás esetén 0,25 m, 4 soros ágyás esetén 0,33 m, és 3 soros ágyás esetén 0,5 m. A RATH csemetekerti gépekből célszerűen kétféle alapgépsor alakítható ki. Az egyik alapgépsor a QUICKTRAK-ra épül, de tartalmaz olyan gépeket is, melyeket nem a QUICKTRAK üzemeltet. A másik alapgépsort az univerzális traktor üzemelteti. Az egyik-egyik alapgépsoron belül adott csemetekert konkrét igényeinek kielégítésére természetesen többféle megoldás lehetséges, az adott gépsorba épített gépek típusától és számától függően (Horváth – Matáncsi, 1998). A QUICKTRAK-ra épülő alapgépsor munkagépei: – vontatott sima henger; – hordozott soros aprómagvető gép; – hordozott sávos aprómagvető gép; – vontatott takarótalaj-szóró gép; – függesztett soros nagymagvető gép; – magajáró iskolázógép; – hordozott kombinált ápolószerkezet; – függesztett ágyáskiemelő gép;


– vontatott kötegelőgép; – vontatott kiemelő-kötegelő automata; – hordozott vermelőgép; – hordozott szállítószalag; – hordozott szállítókeret.

133. ábra Sikágyásos soros ágyáselrendezések (n: ágyásonkénti sorszám) Az univerzális traktorra épülő alapgépsor munkagépei: – vontatott sima henger; – függesztett soros aprómagvető gép; – függesztett sávos aprómagvető gép; – vontatott takarótalaj-szóró gép; – függesztett soros nagymagvető gép; – függesztett iskolázógép; – függesztett kombinált ápológép; – függesztett ágyáskiemelő gép; – vontatott kötegelőgép; – vontatott kiemelő-kötegelő automata; – függesztett vermelőgép. 206 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– A QUICKTRAK két gerendelyes, könnyű, mozgékony eszközhordozó traktor (134. ábra). Munkaeszközei a gerendelyekre – amelyek egyben a traktor vázát (3) is alkotják – szerelhetők, vagy vontatott munkagép esetén a traktor után kapcsolhatók. Motorja (1) egyhengeres, négyütemű, léghűtéses benzinmotor. Erőátviteli szerkezete (2) mechanikus. Tengelykapcsolója egytárcsás, száraz. Sebességváltója négy előre és egy hátra sebességet biztosít. Olyan sebességtartománnyal rendelkezik, és minden esetben képes akkora vonóerő kifejtésére, amekkora munkagépei üzemeltetéséhez szükséges. Differenciálműve differenciálzárral szerelt. Fékszerkezete mechanikus, az osztott fékpedálja segítségével a kétoldali kerekek külön-külön is fékezhetők, így szükség esetén nagyon kis helyen képes megfordulni. Járószerkezete (4) fúvott gumiabroncsozású kerekes járószerkezet, kétkerék-hajtással. Kormányműve (5) mechanikus.

134. ábra RATH „QUICKTRAK” eszközhordozó traktor: 1. motor; 2. erőátviteli szerkezet; 3. váz; 4. járószerkezet; 5. kormánymű A vontatott sima hengert a QUICKTRAK vagy univerzális traktor üzemeltetheti. Munkaszélessége (1,3 m) igazodik az ágyás csemetékkel lefedett szélességéhez. Alkalmazható a vetés előtti talaj-előkészítésnél, vagy a vetés utáni takarótalaj tömörítésénél. Utóbbi műveletben általában nem külön, hanem a vetéssel egy menetben alkalmazzuk. A hordozott soros aprómagvető gép(135. ábra) a QUICKTRAK munkagépe, annak tengelyei közé, a traktor eszközhordozó gerendelyeire szerelhető. A gép a csoroszlyái által nyitott barázdákba vet, s a barázdákat takarólemezekkel zárja. Nem alkalmas tehát olyan üzemre, amelynél a takarást meghatározott összetételű idegen anyaggal (homok, tőzeg, perlit stb.) kell elvégezni. A gép a vetőágy előtömörítését végző hengerből (1) és a vetőelemekből (2) áll. A henger paralel felfüggesztésekkel kapcsolható a QUICKTRAK egyik kereszttartójához, a vetőelemek pedig a henger vázához erősített, függőlegesen elmozgatható sínhez köthetők. A vetőelemek kefés adagoló szerkezetűek, s olyan kivitelűek, hogy velük a beállítástól függően soros vagy fészkes vetés végezhető.


135. ábra RATH hordozott soros aprómagvető gép: 1. előtömörítő henger; 2. vetőelem A függesztett soros aprómagvető gép az előzőekben ismertetett hordozott soros aprómagvető gépből és a függesztett kombinált ápológép keretéből alakítható ki úgy, hogy a vetőgépet a kombinált ápológép keretéhez kapcsoljuk. Ezzel a szerkezeti kialakítással a gépet az univerzális traktor tudja üzemeltetni. A hordozott sávos aprómagvető gép a QUICKTRAK munkagépe, annak a tengelyei közé szerelhető. A gép a vetőágy előtömörítését végző hengerből és a vetőszerkezetből áll. A henger paralel-felfüggesztésekkel kapcsolható a QUICKTRAK egyik kereszttartójához, a vetőszerkezet pedig a henger vázához erősített, függőlegesen elmozgatható sínhez köthető. Vetőszerkezete tolóbütykös-hengeres, az 1 m-es munkaszélessége mentén 12 adagolóelem működik. Az előzőleg tömörített talajfelületre vet, ezért a vetés takarásáról külön kell gondoskodni. A függesztett sávos aprómagvető gép az előzőekben ismertetett hordozott sávos aprómagvető gépből és a függesztett kombinált ápológép alapkeretéből alakítható ki úgy, hogy a vetőgépet a kombinált ápológép alapkeretéhez kapcsoljuk. Ezzel a szerkezeti kialakítással a gépet az univerzális traktor tudja üzemeltetni. A vontatott takarótalaj-szóró gép egy szórószerkezettel ellátott, 2 m3 raktérfogatú pótkocsi, amelyet a QUICKTRAK, ill. megfelelő nyomtávú univerzális traktor üzemeltethet. A gép a talajfelületre vetett magok takarására alkalmas. A két egységet (hordozott aprómagvető gép, takarótalaj-szóró gép) a QUICKTRAK egy menetben is üzemeltetheti. A gép szórószerkezetét a gépre szerelt egyhengeres, 1,5 kW teljesítményű kétütemű benzinmotor hajtja meg. A fedés vastagsága a menetsebesség- és a szórószerkezet kilépő keresztmetszetének változtatásával szabályozható. A géppel takaró anyagként komposzt, tőzeg, homok, fűrészpor és ezek keverékei szórhatók ki. A függesztett soros nagymagvető gép(136. ábra) az univerzális traktor munkagépe. A hegesztett vázú (1) gép a vetőelemeinek (6) csoroszlyái által nyitott hornyokba vet, és a hornyokat takarólemezekkel zárja. Magadagoló szerkezete (3) talajkerék hajtású (4), szalagos vetőszerkezet, melyből kiadagolt mag a magvezető csöveken (5) keresztül jut a vetőhornyokba. A magtartály (2) alsó részében a vetendő sorok számának megfelelő számú nyílás található, s ezekhez egy-egy gumihevederes szállítószalag csatlakozik. A szállítószalagok a magot a kilépőnyílások reteszeivel beállított rétegvastagságban adagolják. A kiadagolt magmennyiség szabályozható továbbá a szállítószalagok sebességének változtatásával is.


136. ábra RATH függesztett soros nagymagvető gép: 1. váz; 2. magtartály; 3. magadagoló szerkezet; 4. hajtószerkezet; 5. magvezető cső; 6. vetőelem A magajáró iskolázógép (lásd a 117. ábrát) szerkezeti elemei közül több (pl. a motor) a QUICKTRAK-éval megegyező. Fő különbség a nyújtottabb építésben (nagyobb tengelytáv) és a speciális sebességváltóműben jelentkezik. A nagyobb tengelytáv azért szükséges, hogy a két sorban elhelyezkedő iskolázó elemek az eszközhordozó részhez csatlakoztathatók legyenek, a speciális sebességváltómű pedig azért, hogy a gép a kívánt sebességgel – üzem közben mászósebességgel – tudjon haladni. Iskolázóelemei csúszócsoroszlyával, fogóelemes tárcsás adogató szerkezettel és fém tömörítő kerekekkel rendelkeznek. Az adogató tárcsa hajtása a tömörítő kerék tengelyéről történik. Működése közben a kezelőülésen helyet foglaló kiszolgáló dolgozók a csemetetároló tálcáról levett csemetéket egyenként helyezik az adogató tárcsa fogóelemeibe. A gépen az optimális üzemeltetéshez szükséges sebességek kapcsolhatók, a gép alkalmas akkora vonóerő kifejtésére, amekkora az iskolázóelemek ellenállásának legyőzéséhez szükséges, még akkor is, ha a talaj kötöttebb. A függesztett iskolázógép (lásd a 116. ábrát) az univerzális traktor hátsó hárompontfüggesztő berendezéséhez csatlakoztatható. Fő szerkezeti elemei: a vázszerkezet (1), az iskolázóelemek (2), a csemetetároló (3) és a mélységhatároló szerkezet (4). Iskolázóelemei a magajáró iskolázógépével azonos szerkezeti kialakításúak. A hordozott kombinált ápolószerkezet olyan kivitelű, hogy a QUICKTRAK vázához csatlakoztatott munkaeszközeinek kombinálásával, ill. cseréjével soros műtrágyaszóró, sorközlazító, kultivátor, sorközpermetező és felületpermetező egységek állíthatók össze. Az egyes egységekhez felhasznált alkotórészek a 137. ábrából következnek. A szerkezet jellegéből adódik, hogy a soros műtrágyaszóró – mely 100–1000 kg/ha


műtrágya kiszórására alkalmas – végezhet talajfelületre szórást és dolgozhat együtt a sorközlazító vagy a kultivátor elemekkel, melyekből hat sorközt művelő mennyiség szerelhető fel egyszerre. A sorközlazító vagy a kultivátor elemek egy menetben a műtrágya talajba dolgozását is elvégzik. A lazító elemek (talajfésűk és lúdtalp kapák) paralel felfüggesztéseken keresztül kapcsolódnak a QUICKTRAK eszközhordozó keretéhez. Sorközpermetezéskor a permetező adapter – mely 100–1000 dm3/ha permetlé-felhasználást tud biztosítani – csak a paralel felfüggesztésekhez kapcsolódó árnyékoló lemezek között elhelyezkedő szórófejekhez, míg felületpermetezéskor a felületpermetező keret szórófejeihez juttat permetlevet. A műtrágyaszóró adapter talajkerék hajtású, a permetező adapter szivattyúja pedig a QUICKTRAK motorjáról kapja hajtását.

137. ábra A RATH kombinált ápolószerkezet felépítése


138. ábra RATH függesztett kombinált ápológép (soros műtrágyaszóró): 1. alapkeret; 2. paralel felfüggesztés; 3. talajfésű; 4. műtrágyaszóró adapter A függesztett kombinált ápológép az univerzális traktor munkagépe. A hordozott kombinált ápolószerkezettel azonos adapterekből és művelőelemekből épül össze úgy, hogy azok egy függesztett alapkerethez csatlakoztathatók. A létrehozható gépkapcsolások is megegyeznek a hordozott kombinált ápolószerkezetnél ismertetettekkel, azaz soros műtrágyaszóró (138. ábra), sorközlazító, kultivátor, sorközpermetező (139. ábra) és felületpermetező (140. ábra) kialakítására van lehetőség.


139. ábra RATH függesztett kombinált ápológép (sorközpermetező): 1. alapkeret; 2. paralel felfüggesztés; 5. permetező adapter; 6. sorközpermetező elem; 7. árnyékoló lemez


140. ábra RATH függesztett kombinált ápológép (felületpermetező): 1. alapkeret; 5. permetező adapter; 8. felületpermetező keret A függesztett ágyáskiemelő(141. ábra) rázóvillás gép, mely az univerzális traktor hátsó függesztett adaptereként üzemeltethető. A hegesztett vázszerkezetű (1) gép egy menetben több csemetesor, egy ágyás kiemelését tudja elvégezni. A gép munkája során kiemelőkésével (2) vízszintesen alávágja és függőlegesen elválasztja a környező talajtól a kiemelendő ágyást. A kiemelési mélység a mélységállító szerkezettel (3) állítható a kívánt értékre, max. 0,2 m-ig. A kiemelőkéssel leválasztott és fellazított, csemetékkel tele talajszelet a rázórostára (4) kerül, ahol a talaj a rostán keresztülhullik, a csemeték azonban csak a rosta hátsó részén távozhatnak, így a már korábban lehullott talaj felületére kerülnek. A talajfelületről a csemetéket kézzel kell összegyűjteni. A rázórostát a hajtószerkezet (5) köti össze az erőgép teljesítményleadó tengelyével. A gép vontatásához min. 30 kW teljesítményű, mászó sebességgel (0,1–0,6 km/h) is haladni tudó traktor szükséges.


141. ábra RATH függesztett ágyás kiemelő: 1. vázszerkezet; 2. kiemelőkés; 3. mélységállító szerkezet; 4. rázórosta; 5. Hajtószerkezet


142. ábra RATH vontatott kötegelőgép: 1. vázszerkezet; 2. futómû; 3. munkaasztal; 4. kötöző szerkezet; 5. meghajtó berendezés A vontatott kötegelőgép (142. ábra) a vázszerkezetből (1), a futóműből (2), a munkaasztalból (3), a kötöző szerkezetből (4) és a meghajtó berendezésből (5) épül össze. Működtetését 1,5 kW teljesítményű saját motor biztosítja. A QUICKTRAK-kal, univerzális traktorral vagy szükség esetén kézi erővel (két ember elégséges hozzá) a csemete-kiemelési helyre vontatható, ahol a korábbi művelet során kiemelt csemeték válogatása és kötegelése végezhető el segítségével. A válogatás a gép 1×2 m felületű asztalán kézzel történik. A válogatott és számlált csemeték a gép asztalán a megfelelően kiképzett rekeszekben addig tárolhatók, míg kötözésre nem kerülnek. A csemetehalmazok kötöző szerkezethez juttatását és a kötöző szerkezet működtetését a kiszolgáló dolgozó végzi egy kézikar segítségével. A kézikar elforgatásával lefut egy teljes kötözési ciklus, ismételt kötözéshez a kézikar ismételt elmozdítása szükséges. A kötöző szerkezetet a meghajtó motor (kétütemű benzinmotor vagy elektromos motor lehet) működteti a hajtóművön, a lánchajtáson, a forgattyús mechanizmuson és a tengelykapcsolón keresztül. A kiemelő-kötegelő automata egytengelyes, fúvott gumiabroncsú, univerzális traktor által vontatott munkagép. Szerkezeti részei hidraulikus működtetésűek. A gép iskolázott vagy nagyméretű, sorba vetett magágyi csemeték soronkénti kiemelésére, osztályozására, számlálására és kötegelésére alkalmas. 60–80 ember munkáját képes pótolni. Üzemeltetéséhez a traktorvezetőn kívül csak egy ellenőrző személy szükséges. A kiemelés során a csemeték hajszálgyökereit nem sérti meg. Alkalmazásával rövid idő alatt megtörténik a kiemelés, az osztályozás, a számlálás és a kötegelés, így a csemetekötegek a kiemelés után azonnal vermelhetők, azok minőségében bekövetkező károsodás teljesen kiküszöbölhető. A hordozott vermelőgép a QUICKTRAK tengelyei közé szerelhető. Feladata, hogy a korábbi műveletek során kiemelt és kötegelt csemeték gyökérrészeit megfelelő vastagságú és tömörségű talajréteggel takarja be azért, 215 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

hogy azok a kiemelés és erdősítés közötti időszakban ne károsodjanak. Munkája közben egy max. 0,25 m mély barázdát nyit, s az onnan kikerülő földdel takarja az előző menetben elkészített barázdába helyezett csemetekötegek gyökérrészeit. Ilyen módon a géppel tetszőleges számú sorban vermelhetők a csemeték egymás mellé. Legfontosabb szerkezeti eleme a marószerkezet, amely a késtárcsa és a röpítőtárcsa együttese. A késtárcsa kései síkfelületűek, ívelt véggel, és olyan elhelyezkedéssel, hogy síkjuk a haladási iránnyal szöget zár be. A röpítőtárcsa sugárirányú lapátozású, a lapátokat az agyrészhez erősített gumilapok alkotják. A függesztett vermelőgép (lásd a 132. ábrát) az univerzális traktor függesztett adaptere. Szerkezeti részei, működése megegyezik a hordozott vermelőgépével. Meghajtását az erőgép teljesítményleadó tengelyéről kapja. A hordozott szállítószalag a QUICKTRAK-ra szerelhető berendezés, mely főleg magas tehergépkocsira rakodásnál jelent segítséget. Elvégezhető vele a csemetekötegek, táptalaj stb. felrakása. Emelési magassága max. 3,5 m. A hordozott szállítókeret QUICKTRAK-ra szerelhető egyszerű keret, mely elsősorban az esőztető öntözőberendezés szárnyvezetékeinek nagyobb távolságú áttelepítésénél nyújt hasznos segítséget. 1.3.4.2. 3.34.2. EGEDAL csemetekerti gépek, gépsorok A dán gyártmányú EGEDAL csemetekerti gépek az alábbi műveletek elvégzésére alkalmasak:

Talajművelés:

ásóborona (vontatott), sima henger (vontatott).

Vetés:

soros aprómagvető gép (függesztett), sávos aprómagvető gép (függesztett), kombinált vetőgép (függesztett), takarótalaj-szóró gép (vontatott).

Iskolázás:

csúszócsoroszlyás sornyitó (függesztett), gördülőtárcsás sornyitó (függesztett), iskolázógép (függesztett és magajáró).

Ápolás:

kultivátor (függesztett), talajmaró permetezőgép (függesztett).

Alávágás:

soros alávágó gép (függesztett), ágyásalávágó gép (függesztett).

Kiemelés:

soros kiemelő gép (függesztett), ágyáskiemelő gép (függesztett).

Kötegelés:

kötegelőgép (vontatott).

Kiemelés-kezelés:

kiemelő-kötegelő automata (vontatott).


(függesztett),

143. ábra EGEDAL függesztett soros aprómagvető gép: 1. alapkeret; 2. magtartály; 3. vetőszerkezet; 4. magvető cső; 5. mélységhatároló; 6. sornyitó csoroszlya; 7. takaróelem; 8. tömörítőkerék; 9. hajtószerkezet; 10. járókerék Az EGEDAL csemetekerti gépek közül több az építőszekrény elv alapján állítható össze, azaz ugyanazon kivitelű alapkeretre építhető fel a soros aprómagvető, a sávos aprómagvető, a csúszócsoroszlyás sornyitó, a gördülőtárcsás sornyitó, a kultivátor és a permetezőgép, ill. közös az alapkerete az alávágóknak és a kiemelőknek. A gépek – a magajáró iskolázógép és a kötegelőgép kivételével – univerzális traktorral üzemeltethetők. Az EGEDAL csemetekerti gépek műszaki és üzemeltetési paraméteri hasonló nagyságrendűek, mint a RATH gépeké. A gépekből összeállítható gépsorok alapvetően a fenyő- és a lassan növő lombcsemete termelő kertek gépesítésére alkalmasak. A vontatott ásóborona csillag alakú művelőelemeket tartalmaz, amelyek három sorban, egy hegesztett kerethez a művelőelem-tengelyen keresztül kapcsolódnak. A vontatott sima henger univerzális traktorral üzemeltethető munkagép. A henger súlya vízfeltöltéssel növelhető. Alkalmazható a vetés előtti talaj-előkészítésnél, vagy a vetés utáni takarótalaj tömörítésénél. Üzemeltethető egyes elemként vagy több elem összekapcsolásával. A függesztett soros aprómagvető gép(143. ábra) az alapkeretből (1), valamint az ehhez csatlakoztatható magtartályból (2), a lapátkerekes vetőszerkezetből (3), a magvető csövekből (4), a mélységhatárolóval (5) szerelt sornyitó csoroszlyákból (6), a takaróelemekből (7) és a tömörítőkerekekből (8) áll. A gép által kiadagolt 217 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

magmennyiség a lapátkerék fordulatszámának és a kiömlőnyílás keresztmetszetének változtatásával szabályozható. A gép üzem közben – az erőgép hárompontfüggesztő berendezésének úszó helyzetében – saját járókerekein (10) gördülve követi a talajfelszínt, és hajtását (9) az erőgép teljesítményleadó tengelyéről kapja. A függesztett sávos aprómagvető gép – amely talajfelületre vetést végez – a soros aprómagvető gépből alakítható ki a csuszócsoroszlyák elhagyásával, és a magvezető csövek végére szerelt szórócsövek sávszélességnek megfelelő beállításával. A szórócsövek a rugós függesztésű melléktartóhoz kapcsolódnak, amelyen keresztül a gép kiegyenlítő kormányzása lehetséges, a kormánykar segítségével. Az ilyen beállítású gép műtrágya, ill. granulátum kiszórására is alkalmas. A talajfelületre szórt anyagot a lazító elemek keverik össze a talaj felső rétegével. A lazító elemek (talajfésűk) is a melléktartón keresztül kapcsolódnak a gép alapkeretéhez.

143. ábra EGEDAL függesztett soros aprómagvető gép: 1. alapkeret; 2. magtartály; 3. vetőszerkezet; 4. magvető cső; 5. mélységhatároló; 6. sornyitó csoroszlya; 7. takaróelem; 8. tömörítőkerék; 9. hajtószerkezet; 10. járókerék 218 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A függesztett kombinált vetőgép univerzális traktorral üzemeltethető munkagép. Olyan konstrukciójú eszköz, amely szállításnál függesztett, munkavégzés közben pedig járószerkezetén keresztül támaszkodik a talajra (a traktor függesztőberendezésének úszó állásánál). A gép – megfelelő elemeinek cseréjével – alkalmas apró- és nagymagok vetésére, ill. soros és sávos vetésre (Major–Marosi, 2000). Fő szerkezeti részei (144. ábra) a váz (1), a függesztőberendezés (2), a magládák az adagoló szerkezettel (3), a vetőelem / a sávosan vető szerkezet (4), a hajtómű (5), a járószerkezet (6) és a kezelőhely (7). A vontatott takarótalaj-szóró gép(145. ábra) trapéz keresztmetszetű tárolótartállyal (1) szerelt, egytengelyes járószerkezetű (2), vontatott munkagép. A traktorhoz vonórúdon (3) keresztül kapcsolódó gép hajtását (4) az erőgép teljesítményleadó tengelyéről kapja. Tartálya boltozódásgátló szerkezettel (6) van ellátva. A takarótalaj adagolását a tartály aljára épített alakos henger (5) végzi, a szabályozó elemek helyzetétől függően sávosan vagy teljes felületre.

145. ábra EGEDAL vontatott takarótalaj-szóró gép: 1. tárolótartály; 2. járószerkezet; 3. vonórúd; 4. hajtószerkezet; 5. adagoló szerkezet; 6. boltozódás-gátló szerkezet A függesztett csúszócsoroszlyás sornyitó (lásd a 118. ábrát) az alapkeretből (1) és az arra szerelhető csúszócsoroszlyás sornyitó elemekből (2) áll. A géphez többféle sornyitóelem-sorozat tartozik, amelyekkel különböző mélységű és szélességű barázdák képezhetők. A függesztett gördülőtárcsás sornyitó az előző géptől csak a sornyitó elemek kialakításában különbözik. E gép sornyitó elemei gördülőtárcsák. A függesztett iskolázógép az univerzális traktor munkagépe. Ültető elemei csúszócsoroszlyával, fogóelemes tárcsás adogató szerkezettel és fém tömörítő kerekekkel rendelkeznek. Az adogatótárcsa hajtása az egyik tömörítő kerékről történik. 219 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A magajáró iskolázógép hidrosztatikus járószerkezet-hajtású berendezés. Munkahelyzetben lánctalpakon gördül, szállítási helyzetben pedig gumikerekekre emelve félig függesztetté tehető. Ültetőelemei a függesztett iskolázógépével azonos rendszerűek. A függesztett kultivátor, amely a sorközök művelésére alkalmas, az alapkeretből és az ehhez a rugós függesztésű melléktartón keresztül csatlakoztatható művelőelemekből áll. A művelőelemei saraboló- vagy lazító kapák lehetnek. A függesztett talajmaró, amely a sorközök művelésére alkalmas, az alapkeretből és az ehhez a rugós függesztésű melléktartón keresztül csatlakoztatható talajmaró elemekből áll. Utóbbiak az erőgép teljesítményleadó tengelyéről kapják hajtásukat. A függesztett permetezőgép (146. ábra) az alapkeretből (1) és a permetező adapterből (16) áll. Utóbbi különböző szétosztó berendezésekkel – sorköz- (17) és felületpermetező kerettel – szerelhető. A függesztett soros- és az ágyásalávágó, valamint a lazítóvillás soros- és a lazítóvillás ágyáskiemelő (utóbbit lásd a 128. ábrán)mélységhatároló kerekekkel szerelt függesztőkeretből alakítható ki úgy, hogy ahhoz különböző méretű és szerkezetű, U-alakú késsel szerelt szerszámokat csatlakoztatunk.

146. ábra EGEDAL függesztett permetezőgép (sorközpermetező): 1. alapkeret; 10. járókerék; 12. melléktartó; 14. kormánykar; 16. permetező adapter; 17. sorközpermetező keret A függesztett rázóvillás soros- és a rázóvillás ágyáskiemelő a lazítóvillás kiemelőgépektől abban különbözik, hogy a késhez nem csak merev, hanem lengőmozgást végző villák is kapcsolódnak. A lengőmozgást végző 220 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

villák közös tengelyre vannak felfűzve és az erőgép teljesítményleadó tengelyéről egy hajtóművön és annak kimenő tengelyére szerelt excenteren keresztül kapják hajtásukat. A vontatott kötegelőgép (lásd a 130. ábrán) a munkavégzés helyére húzható, de álló helyzetben üzemelő munkagép. A gép elekromotoros- vagy robbanómotoros hajtású kötözőszerkezete segítségével az előre elkészített csemetehalmazok átkötését tudja elvégezni. A csemetehalmazok kötözőszerkezethez juttatását egy kiszolgáló dolgozó végzi. A kiemelő-kötegelő automata (lásd a 131. ábrán) egytengelyes, fúvott gumiabroncsú, vontatott munkagép. Szerkezeti részei hidraulikus működtetésűek. A gép egy menetben egy sor csemetéinek kiemelésére, osztályozására, számlálására és kötegelésére alkalmas. 1.3.4.3. 3.34.3. BGT-EF típusú csemetekerti gépsor A BGT-EF típusú csemetekerti gépsor a szabadföldi csemetetermesztési technológiák minden műveletéhez rendel munkagépeket, olyan munkagépeket, amelyek – hasonlóan a RATH és az EGEDAL gépekhez – alapvetően a síkágyásos soros munkarendszer (lásd a 133. ábrát) megvalósítására alkalmasak (Gyurátz– Horváth, 2002). A gépsor gépei a következők:

Tápanyag-utánpótlás:

szervestrágyaszóró (BFM-400-EF).

(BSZ-2500-EF),műtrágyaszóró

Talajművelés:

eke (BFE-3-EF), talajmaró (BTM-160-EF), kétsoros tárcsa (BXT-3-EF), fogasborona (BFB-3-EF), kombinátor (BPL-220-EF),sima henger (BSH-3-EF).

Vetés:

aprómagvető gép (BNV-5-EF).

Iskolázás:

rugalmastárcsás iskolázógép csúszócsoroszlyás sornyító (BCS-5-EF).

Öntözés:

öntözőgép (BÖB-KITE-EF).

Ápolás:

kultivátor (BKU-6-EF), sorközpermetező (BSP-6-EF), felületpermetező (BFP-4,8-EF).

Alávágás:

ágyás alávágógép (BÁA-1,25-EF).

Kiemelés:

rázóvillás soros külpontos kiemelőgép (BRK-1-EF), lazítóvillás soros külpontos kiemelőgép (BLK-1-EF), rázóvillás soros központos kiemelőgép (BRS-1-EF), lazítóvillás soros központos kiemelőgép (BLS-1-EF), ágyás kiemelőgép (BÁK-1,25-EF).

Vermelés:

függesztett vermelőgép (BVG-300-EF).

(BAV-5-EF),nagymagvető

gép

(BIR-5-EF),

A BSZ-3000-EF típusú szervestrágyaszóró (lásd a 111. ábrát) az alvázból (1), a járószerkezetből (2) és az istállótrágyaszóró felépítményből (3) áll. Az alváz hegesztett kivitelű, elől vonórúdban végződik. A járószerkezet egytengelyes, fúvott gumiabroncsozású, légfékkel ellátott kivitelű. A szervestrágyaszóró felépítmény támlappal szerelt, keresztdobos szerkezet. A pótkocsi aljára kaparólánc kerül, melynek feladata, hogy a szervestrágyát folyamatosan mozgassa a szórószerkezet felé. A szórószerkezet hajtása mechanikus (az erőgép teljesítményleadó tengelyéről), a kaparóláncé hidraulikus (az erőgép hidraulikus rendszeréről). A BFM-400-EF típusú függesztett műtrágyaszóró a függesztett vázból, a keverőszerkezetes tartályból, a hajtásrendszerből, a szabályozó rendszerből és a szóróberendezésből áll. A függesztett váz biztosítja az erőgéphez kapcsolást és hordja a gép további szerkezeti elemeit. A tartály lemezből készül, felül négyzet, alul kör alakú. A tartályban elhelyezkedő keverőszerkezet a keverőszárból és a keverőtárcsából áll, melyek 221 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

biztosítják az anyag folyamatos ürítését, és az összeállt rögök szétaprítását. A hajtásrendszer a kardántengelyből és a hajtóműből áll. A szabályozó rendszerrel lehet beállítani a röpítőtárcsára folyó anyag mennyiségét és a terítés szögét. Az állítókarokkal két ovális furattal ellátott tárcsát lehet forgatni. A furatok egymáshoz viszonyított helyzete határozza meg a mennyiséget, a géphez viszonyított helyzetük pedig a terítés szögét. A szóróberendezés a röpítőtárcsából és a kétoldali terelőlemezekből áll. A BFE-3-EF típusú függesztett eke a függesztőberendezésből, a gerendelyből, az ekefejekből és a munkamélység-állító szerkezetből áll. A függesztőberendezés szabványos kialakítású, és az univerzális traktorhoz való kapcsolódást biztosítja. A gerendely üreges euroszelvényű, hegesztett kivitelű. Az ekefejek az eketörzsből, a kormánylemezből és a szántóvasból állnak, melyek csavarkötéssel kapcsolódnak egymáshoz. A munkamélység-állító szerkezet a gerendelyhez képest szakaszosan állítható fém kerék. A BTM-160-EF típusú függesztett talajmaró a függesztőberendezésből, a hegesztett keretből, a munkamélység-állító szerkezetből, a hajtásrendszerből, a maróhengerből és a maróhenger-burkolatból áll. A függesztőberendezés szabványos kialakítású, és az univerzális traktorhoz való kapcsolódást biztosítja. A hegesztett keret a két oldallemezből és az őket összefogó két zártszelvényű főtartóból áll. A munkamélységállító szerkezetet két függőlegesen állítható támasztókerék alkotja. A hajtásrendszer a kardántengelyből, a hajtóműből, a kihajtótengelyből és a lánchajtásból áll. A maróhenger a hegesztett keret oldallemezeihez mélyhornyú golyóscsapágyazáson keresztül kapcsolódik. A maróhenger dobrésze cserélhető. A dob kapatartóihoz csavarkötéssel csatlakoznak a kapatestek. A maróhenger-burkolat a hegesztett keret hátsó főtartójához csatlakozik csuklópántokkal és szemescsavarokkal. A BXT-3-EF típusú vontatott tárcsa fő szerkezeti elemei a vonórúd, a keret, a tárcsatagok és a járószerkezet. A vonórúd az univerzális traktorhoz való kapcsolódást biztosítja. A keret hegesztett szerkezet, mely a további elemeket hordja. A tárcsatagokat egy tengelyre felfűzött nyolc tárcsalevél és a csapágyazások alkotják. A járószerkezet kétkerekes, a kerethez képest hidraulikusan mozgatható, a munka- és a szállítási helyzet beállítása érdekében. A BFB-3-EF típusú fogas borona (egy tagja a 75. ábrán látható)fő szerkezeti elemei: a vonókeret és a boronatagok. A vonókeret hegesztett szerkezet, melyhez a kapcsolófülek és a kapcsolóláncok csatlakoznak. A három boronatag fogas kivitelű. A BPL-220-EF típusú függesztett kombinátor fő szerkezeti elemei: a függesztőberendezés, a szántóföldi kultivátor egység és a léces henger egység. A függesztőberendezés szabványos kialakítású, és az univerzális traktorhoz való kapcsolódást biztosítja. A szántóföldi kultivátor egység három sorban elhelyezkedő, rugós szárú kapákkal szerelt. A léces henger egység a két sorban elhelyezkedő hengertagokból épül össze. A BSH-3-EF típusú vontatott sima henger fő szerkezeti elemei: a vonórúd és a hengertagok. A vonórúd rúdacélból hajlított, hegesztett szerkezet. A hengertagok sima felületűek, tömegük növelése érdekében vízzel tölthetők. A BAV-5-EF típusú aprómagvető gép (147. ábra) kétféle vetőszerkezet-változattal készül, és aprómagok (erdeifenyő, feketefenyő, lucfenyő, akác, kislevelű hárs stb.) sorba vetésére alkalmas. A BAV-5K-EF típusú kefés vetőszerkezetű aprómagvető gépnél furatokon vagy ovális nyílásokon keresztül hullik ki a mag közvetlenül a csoroszlyába. A vetendő mag vetési normájának megfelelő beállítás a nyílásméret változtatásával lehetséges. A BAV-5H-EF típusú hornyos vetőszerkezetű aprómagvető gépnél a magok kiadagolását a palástján alkotóirányú hornyokkal rendelkező adagolóhenger végzi. A gépen a különböző horonyméretű adagolóhengerek cserélhetők. A vetendő mag vetési normájának megfelelő beállítás az adagolóhenger horonyméretének és fordulatszámának változtatásával lehetséges. A gép a függesztett vázból (1) és a vetőelemekből (2) áll. A függesztett váz részei a gerendely és a függesztőszerkezet. A vetőelemek a vázból, a felfüggesztésből, a magtartályból, a talajkerékből, a vetőszerkezetből, a hajtóberendezésből, a csoroszlyából, a takarószerkezetből és a tömörítő szerkezetből állnak.


147. ábra BAV-5-EF típusú aprómagvető gép: 1. függesztett váz; 2. vetőelemek A BNV-5-EF típusú nagymagvető gép kefés vetőszerkezettel készül, és nagymagok (kocsányos tölgy, kocsánytalan tölgy, cser, bükk, dió stb.) sorba vetésére alkalmas. A géppel végzett vetéskor egy zárólemezzel szabályozott nyíláson keresztül jut a mag a garatba, majd a magvezető csövön keresztül a csoroszlyába. A vetendő mag vetési normájának megfelelő beállítás a nyílásméret és a kefehenger fordulatszáma változtatásával lehetséges. A BNV-5-EF típusú nagymagvető gép a függesztett vázból, a vetőegységből, a hajtóberendezésből és a sornyitó egységből áll. A függesztett váz részei a keret a függesztőszerkezet és a talajkerekek. A vetőegység a magtartályból, a szabályozó szerkezetből, a kefés vetőszerkezetből, a garatból és a magvezető csövekből áll. A hajtóberendezés lánc- és fogaskerekes hajtások kombinációja. A sornyitó egység csúszócsoroszlyás kivitelű. A BRI-5-EF típusú rugalmastárcsás iskolázógép (148. ábra) a függesztett vázból (1), a mélységhatároló szerkezetből (2), a csemetetárolóból (3) és az iskolázóelemekből (4) áll. A függesztett váz kétgerendelyes hegesztett szerkezet, amely első részén hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit, gerendelyeihez pedig kétsorosan teszi lehetővé az iskolázóelemek csatlakozását. A mélységhatároló szerkezet a függesztett váz két oldalára szerelt kerékpárokból áll, melyek a váz helyzetét a talajhoz képest üzem közben stabilizálják (ilyenkor a függesztőberendezés úszó helyzetű). A csemetetároló fából készült tálca, amely adott mennyiségű csemete (minimálisan a tábla hosszára elegendő) hordására alkalmas. Az iskolázóelemek a keretből, a sornyitó csoroszlyából, az adogatószerkezetből, a kezelőhelyből, a tömörítő kerékpárból, a takaróelemből és a hajtásátvitelből állnak.


148. ábra BRI-5-EF típusú rugalmastárcsás iskolázógép: 1. függesztett váz; 2. mélységhatároló szerkezet; 3. csemetetároló; 4. iskolázóelemek A BCS-5-EF típusú csúszócsoroszlyás sornyító a függesztett vázból, a mélységhatároló szerkezetből, és a horonynyitó elemekből áll. A függesztett váz kétgerendelyes hegesztett szerkezet, amely első részén hordozza a hárompontfüggesztő berendezés elemeit, gerendelyeihez pedig kétsorosan teszi lehetővé a horonynyitó elemek csatlakozását. A mélységhatároló szerkezet a függesztett váz két oldalára szerelt kerékpárból áll, melyek a váz helyzetét a talajhoz képest üzem közben stabilizálják (ilyenkor a függesztőberendezés úszó helyzetű). A horonynyitó elemek a keretből és a horonynyitó csoroszlyából állnak. A BÖB-KITE-EF típusú öntözőberendezés a csemetekerti feladatokhoz kész gépként nem rendelhető hozzá, azt minden egyes csemetekerthez külön-külön kell megtervezni, összeállítani. Készként rendelkezésre állnak azonban az öntözőberendezés egységei, elemei (öntözőszivattyús gépcsoport, csővezetékek, csőidomok, csőszerelvények, szórófejek), amelyekből az adott csemetekert igényeit kielégítő konkrét gép összeállítható. A BKU-6-EF típusú kultivátor a függesztett vázból, a művelőtagokból, a védőtárcsa-párokból és a kormányszerkezetből áll. A függesztett váz részei a gerendely (ugyanaz, mint az aprómagvető gépé), a függesztőszerkezet és a támasztókerekek. A gerendelyhez kapcsolódó két támasztókerék a két szélen, a síkágyás nyomvonalában jár. A kultivátorhoz 6 db művelőtag tartozik. A művelőelemek lúdtalp kapák vagy L alakú kapák lehetnek. A kormányszerkezet mechanikus, és kiegyenlítő kormányzási lehetőséget biztosít. Működtetését a kultivátorkezelő végzi. A BSP-6-EF típusú sorközpermetező sorközi ápolásra (vegyszeres gyomirtásra) alkalmas. A gép üzembe állítása előtt a kultivátor függesztett vázának gerendelyére a művelt sorok számánál eggyel több művelőtagot kell felszerelni. A sorközpermetező keret elemei a kultivátorkapák helyére kerülnek. A gépkezelő – aki a kezelőülésen foglal helyet – által működtetett kormányszerkezet kiegyenlítő kormányzási lehetőséget biztosít, azaz lehetővé teszi, hogy a traktor által megszabott haladási irányhoz képest a sorközpermetező keresztirányban ±100 mm-t kitérjen. A sorközpermetező ezen keresztmozgásával gyakorlatilag csemete-sérülés mentes munka végezhető. A sorközpermetező alapgépe a traktor elején helyezkedik el, a sorközpermetező keretet pedig a kultivátor vázszerkezete hordja. A sorközpermetező szerkezeti részei a váz, a permettartály, a permetlészivattyú, a szabályozó elemek, a vezetékek, a kultivátor vázszerkezete, a sorközpermetező keret. A váz hajlított csőből készül. A permetlétartály anyaga polietilén, a tartály menetes zárófedéllel, beöntőszűrővel, szintjelzővel és keverővel van felszerelve. A permetlészivattyú membránszivattyú. A szabályozó elemek közé a nyomásszabályozó, az útirányító és a manométer tartozik. A vezetékek összekötik a permetező körfolyam szerkezeti elemeit, biztosítva a permetlé áramlását. A sorközpermetező keret fő részei az árnyékoló lemez, a tartócső, a szórófej és a rögzítőcsavar. Az árnyékoló lemez hajlított, hegesztett szerkezet, melynek felső részéhez tartószár csatlakozik. A tartószár mérete megegyezik a kultivátorkapák szárméretével, mert így biztosítható, hogy a kapák helyén rögzíthető legyen az árnyékoló lemez. A tartószárhoz hegesztett nyúlványban rögzíthető a tartócső. A tartócső – melynek alsó végéhez a szórófej, felső végéhez a nyomótömlő csatlakozik – biztosítja a szórófej különböző magasságú beállítását. A szórófej hidraulikus cseppképzésű, réses szórófej, cserélhető szórófej-betétekkel.


A BFP-4,8-EF típusú felületpermetező teljes felületű ápolásra (vegyszerezésre) alkalmas. A felületpermetező keret egy menetben három ágyás permetezését végzi. A felületpermetező szerkezeti részei a váz, a permetlétartály, a permetlészivattyú, a szabályozó elemek, a vezetékek, a felületpermetező keret. A felületpermetező szerkezeti részei közül csak a felületpermetező keret tér el a sorközpermetező szerkezeti részeitől. A felületpermetező keret a traktor elejére szerelt permetező alapgéphez csatlakozik. A felületpermetező keret fő részei a keretváz, a csatlakozó elemek és a szórófejek. A BÁA-1,25-EF típusú ágyás-alávágógép (lásd a 125. ábrát) a függesztett vázból (1), az alávágókésből (2) és a mélységhatározó szerkezetből (3) áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a támlapok és a függesztőszerkezet. Az alávágókés az U alakban hajlított késből és a rögzítőelemekből áll. A BRK-1-EF típusú rázóvillás soros külpontos kiemelőgép (lásd a 127. ábrát) a függesztett vázból (1), a rázóvillás kiemelőkésből (2); a mélységhatározó szerkezetből (3); az ellenkésből illetve a kiegyenlítő elemből (4) és a hajtóberendezésből (5) áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a támlap és a függesztőszerkezet. A váz profilacélból készített, hegesztett szerkezet. A további szerkezeti egységeket a vázra szerelték. A rázóvillás kiemelőkés az U-alakban hajlított késből, a rázóvillákból és a rögzítőelemekből áll. Az ellenkés a kiemelőkéssel ellentétes oldalon függőlegesen felszerelt alkatrész. Feladata a munkavégzés közbeni iránytartás, a mellette található támasztókerékre szerelt vágótárcsával együtt. A hajtóberendezés a kardántengelyből, a szöghajtóműből és a forgattyús hajtóműből áll. A rázóvilla és a traktor teljesítményleadó tengelye közötti erőátvitelt valósítja meg. A BLK-1-EF típusú lazítóvillás soros külpontos kiemelőgép(lásd a 126. ábrát) a rázóvillás soros külpontos kiemelőgép hajtóberendezés nélküli változata, mely lazább talajok esetén alkalmazható. A kiemelőgép: a függesztett vázból (1), a lazítóvillás kiemelőkésből (2), a mélységhatároló szerkezetből (3), az ellenkésből, illetve a kiegyenlítő elemből (4) áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a támlap, a függesztőszerkezet és a támasztókerekek. A váz profilacélból készített, hegesztett szerkezet. A további szerkezeti egységek a vázra szereltek. A lazítóvillás kiemelőkés az U-alakban hajlított késből, a lazítóvillákból és a rögzítőelemekből áll. Az ellenkés a kiemelőkéssel ellentétes oldalon függőlegesen felszerelt alkatrész. Feladata a munkavégzés közbeni iránytartás, a mellette található támasztókerékre szerelt vágótárcsával együtt. A BRS-1-EF típusú rázóvillás soros központos kiemelőgép(149. ábra) a traktor hasa alatt központosan elhelyezkedő csemetesor kiemelésre alkalmas. Egy menetben egy csemetesor kiemelését végzi. A függesztett gép a művelet során a csemeték gyökérzetét a felszíntől meghatározott mélységben, az U alakú késével körbevágja, rázóvillájával pedig elválasztja a talajt a gyökérzettől. A csemetéket a fellazított talajtömegből kézzel könnyen ki lehet szedni. A gép a függesztett vázból (1), a rázóvillás kiemelőkésből (2) és a hajtóberendezésből (3) áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a csúszótag, a függesztőszerkezet és a támasztókerekek. A váz profilacélból készített, hegesztett szerkezet. A további szerkezeti egységeket a vázra szerelték. A rázóvillás kiemelőkés az U alakban hajlított késből, a rázóvillákból és a rögzítőelemekből áll. A hajtóberendezést – mely rázóvilla és a traktor teljesítményleadó tengelye közötti teljesítményátvitelt valósítja meg – a kardántengely, a szöghajtómű és a forgattyús hajtómű alkotja. A szöghajtómű csavarkötéssel kapcsolódik a megfordítható hajtóműtartóhoz, amely a vázon el is tolható. A BLS-1-EF típusú lazítóvillás soros központos kiemelőgép a rázóvillás soros központos kiemelőgép hajtóberendezés nélküli változata, mely lazább talajok esetén alkalmazható. A függesztett vázból és a lazítóvillás kiemelőkésből áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a csúszótag, a függesztőszerkezet és a támasztókerekek. A váz profilacélból készített, hegesztett szerkezet. A további szerkezeti egységeket a vázra szerelték. A lazítóvillás kiemelőkés az U alakban hajlított késből, a lazítóvillákból és a rögzítőelemekből áll.


149. ábra BRS-1-EF típusú rázóvillás soros központos kiemelőgép: 1. függesztett váz; 2. rázóvillás kiemelőkés; 3. hajtóberendezés A BÁK-1,25-EF típusú ágyáskiemelő-gép(lásd a 129. ábrát) a függesztett vázból (1), a rázóvillás kiemelőkésből (2) a mélységhatároló szerkezetből (3) és a hajtószerkezetből (4) áll. A függesztett váz részei a kereszttartó, a támlapok és a függesztőszerkezet. A váz profilacélból készített, hegesztett szerkezet, amelyhez csavarkötéssel kapcsolódnak a gép további szerkezeti elemei. A függesztett váz kialakítása megegyezik a BÁA1,25-EF típusú ágyás alávágógép vázának kialakításával. A rázóvillás kiemelőkés a késből, a rázóvillákból és a rögzítőelemekből áll. A kés U alakú, acéllemezből hajlított szerkezet, amely csavarkötésekkel kapcsolódik a vázhoz. A rázóvilla középen osztott kivitelű. A hajtóberendezés – mely a rázóvilla és a traktor teljesítményleadó tengelye közötti teljesítményátvitelt valósítja meg – a kardántengelyből, a szöghajtóműből, a tengelykapcsolókból és a forgattyús hajtóműből áll. A szöghajtómű csavarkötéssel kapcsolódik a hajtóműtartóhoz. A BVG-300-EF típusú vermelőgép a függesztett vázból, a hajtószerkezetből, a marószerkezetből és a burkolatokból áll. A függesztett váz része a tartógerenda, a függesztőszerkezet és a támasztókerék. A hajtószerkezet lánchajtás. A marószerkezet marókésekből és röpítőlapátokból épül össze. A burkolatok egyike a lánchajtást védi, másika a marószerkezet által mozgatott talajtömeget irányítja.

1.3.5. 3.35. Intenzív csemetetermesztés gépei 1.3.5.1. 3.35.1. Intenzív csemetetermesztés gépeinek rendszerezése Az intenzív csemetetermesztés gépeit, berendezéseit: – a hidegágyas csemetetermesztés gépei; – a burkolt gyökérzetű csemetetermesztés gépei (egyedi burkolatú csemetetermesztés gépei, tekercses burkolatú csemetetermesztés gépei) és – a termesztőberendezések alkotják. 1.3.5.2. 3.35.2. Hidegágyas csemetetermesztés gépei A hidegágyas csemetetermesztés szabadban vagy termesztőberendezésekben folyhat. Napjainkban a termesztőberendezésekben megvalósuló hidegágyas csemetetermesztés a gyakoribb. Az erdészeti csemetekertekben termesztőberendezésként a fóliaházak terjedtek el. A hidegágyas csemetetermesztés munkaműveletei és azok gépesítési jellemzői a következők (Bondor, 1972):


Termesztőközeg-előállítás: az adott technológiához szükséges, optimális összetételű keverék előállítását jelenti. A hidegágyas csemetetermesztésben használt termesztőközeg: – speciális talajkeverék lehet, mely szerkezetadókból (pl. komposzt, humusz, fenyőtűavar) áll; vagy – szubsztrátum, mely tőzeg, homok és perlit különböző arányú keveréke. A termesztőközeg-előállítás – csemetekerti körülmények között – a kisebb volumenek esetében kézi munkával, nagyobb mennyiségeknél különböző keverő- és rakodógépek segítségével valósul meg. Ugyanabban a termesztőközegben több éven keresztül is folyhat a termesztés, tehát több, egymást követő technológia futhat végig benne. Hidegágy-kialakítás: (150. ábra) a termesztőközegnek (1) keretet adó ágyások kialakítását jelenti. A hidegágyak oldalfalait (4) pallóból, beton lapokból, téglából stb. készíthetjük. A h = 15–30 cm mélységű hidegágyak alját – a gyökerek benövésének megakadályozására – ledöngöljük, esetleg téglával, cseréppel stb. lefedjük (5). A hidegágy-kialakítás részben kézi munkával, részben rakodó-markoló gépek segítségével folyik. Ugyanabban a hidegágyban több éven keresztül is folyhat a termesztés, tehát több, egymást követő technológia megvalósításra van segítségével lehetőség. Hidegágy talaj-előkészítés: induláshoz a termesztőközegnek a keretek közé töltését, majd – ha ugyanazt a termesztőközeget több technológián keresztül alkalmazzuk – a szükséges talajműveléseket és tápanyagutánpótlásokat jelenti. A volumentől függően kézi munkával vagy motoros kisgépekkel végezhető.

150. ábra Hidegágy: 1. termesztőközeg; 2. vetőmag; 3. takaróréteg; 4. oldalfal; 5. a gyökér mélybehatolását akadályozó réteg; h: ágymélység; b: ágyszélesség; p: peremmagasság Vetés: a hidegágyas csemetetermesztésben általában szórva vetést jelent, amikor is az ágyás teljes felületére kerül vetőmag, azon minél egyenletesebben elosztva. Kézzel, emberi erővel mozgatott kisvetőgépekkel vagy a csemetekerti gépsorok szórva vető gépeivel végezhető. Öntözés: általában esőztető öntözés, a termesztőberendezésbe stabilan épített öntözőberendezéssel, mely kis hatósugarú, porlasztásos öntözést biztosító szórófejekkel szerelt. Az öntözés művelete a technológiában többször ismétlődik. Ápolás: alapvetően vegyszeres eljárásokat foglal magába. Célszerűen kézi- és háti-, ill. targoncás növényvédelmi gépekkel végezhető. Az ápolás művelete a technológiában többször ismétlődve is előfordulhat. Kiemelés, kezelés, vermelés: a folyamat további műveletei, melyek a szabadföldi csemetetermesztésben használt gépekkel, eszközökkel végezhetők el. 1.3.5.3. 3.35.3. Burkolt gyökérzetű csemetetermesztés gépei


A burkolt gyökérzetű csemetetermesztés – hasonlóan a hidegágyashoz – szabadban vagy termesztőberendezésekben folyhat. Napjainkban a termesztőberendezésekben megvalósuló burkolt gyökérzetű csemetetermesztés a gyakoribb. Az erdészeti csemetekertekben termesztőberendezésként a fóliaházak terjedtek el. A burkolt gyökérzetű csemetetermesztés munkaműveletei (Tompa, 1982): – a termesztőközeg előállítás (hasonló feladatot jelent, mint a hidegágyas csemetetermesztésben); – a burkolóelem töltés és vetés, ill. iskolázás; – az öntözés és az ápolás (a technológiában többször ismétlődve is előfordulhatnak, és hasonló feladatot jelentenek, mint a hidegágyas csemetetermesztésben); – a csemeteszállítás (az egyéb csemetetermesztésekhez kötődő gépekkel, eszközökkel végezhető). A burkolt gyökérzetű csemetetermesztéshez a korábbiaktól eltérő speciális gépek tehát csak a burkolóelem töltéshez és vetéshez, ill. iskolázáshoz szükségesek. Ezen gépek kialakítása a burkolóelem jellegéhez igazodik, így rendszerezésük a lehetséges burkolatformákhoz kötötten szokásos. Burkolatként: – egyedi burkolatok (mikor minden csemete egymástól jól elhatárolt térben nevelődik) és – tekercses burkolatok (mikor a csemeték növőtere egymástól oldalirányban nincs elválasztva) használatosak. A burkolatok alakjuk szerint lehetnek henger, csonka kúp, csonka gúla, ill. hasáb alakúak. Méretüket tekintve általában 15–20 cm mélységűek, és 5–10 cm átlagos átmérőjűek. Az egyedi burkolatok: – önállóak és – tömbösítettek lehetnek. Az önálló egyedi burkolatok különálló, egyenként kezelendő nevelőtereket (pl. műanyag tasak, műanyag cső, műanyag háló, gumírozott textilháló, agyagcserép) jelentenek. Alkalmazásukkor a folyamat egészéből igazán csak a termesztőközegnek a burkolatba töltése és – ha iskolázás is folyik – az ültetőlyuk elkészítése gépesíthető. Önálló egyedi burkolatok töltésére alkalmas gépet számos gyártó gyárt, melyek elvi kialakításukban néhány alapváltozatot képviselnek. Jellegzetes típusaikat a következőkben mutatjuk be. A JAVO-Mini típusú töltőgép különböző méretű és anyagú önálló egyedi burkolatok (merev műanyag edény, fólia tasak stb.) termesztőközeggel való, egyenkénti töltésére alkalmas (Czupy–Horváth–Major, 1999.a). Fő szerkezeti részei (151. ábra):


151. ábra JAVO-Mini töltőgép önálló egyedi burkolatokhoz: 1. termesztőközeg-szállító berendezés; 2. burkolattartó; 3. gépváz; 4. vezérlő berendezés – a termesztőközeg-szállító berendezés (1), mely a behordószalagból, adagolóberendezésből, valamint a szalag- és felvonóhajtásból áll; – a burkolattartók (2), melyek a burkolatok töltés alatti tárolására szolgálnak; – a gépváz (3), mely a további szerkezeti egységek hordására szolgál; és – a vezérlő berendezés (4). A gép műkődése közben megtörténik: – a termesztőközeg gépbe adagolása; – a burkolatok felhelyezése; – a burkolatok táptalajjal töltése; – az ültetés és – a kész burkolatok leszedése.


a

ferdefelhordóból,

az

Az előbb részletezett műveletek közül kézi munkát igényel: – a termesztőközeg gépbe adagolása; – a burkolatok felhelyezése; – az ültetés; – a kész burkolatok leszedése. A további műveletet, a burkolatok táptalajjal töltését a gép automatikusan elvégzi. A gép működése közben a behordószalagra adagolt termesztőközeg szakaszosan – a behordószalagot működtető kilincsműves hajtómű beállításától függően – jut a ferdefelhordóra. A ferdefelhordó által felemelt termesztőközeget, az adagolóberendezés beállításának megfelelően – a burkolatokba juttatja vagy visszaejti a behordószalagra. A termesztőközeg és az üres burkolatok géphez közelítése, valamint a kész burkolatok géptől való eltávolítása a gépet közvetve kiszolgáló dolgozók feladata. A JAVO-Standard típusú töltőgép különböző méretű és anyagú önálló egyedi burkolatok (merev műanyag edény, fólia tasak) termesztőközeggel való folyamatos töltésére és a termesztőközeggel töltött burkolatokban az ültetőlyuk elkészítésére alkalmas úgy, hogy kezelőasztalán lehetőség van kézi vetésre vagy iskolázásra (Czupy– Horváth–Major, 1999.b). Fő szerkezeti részei (152. ábra):

152. ábra JAVO-Standard töltőgép önálló egyedi burkolatokhoz: 1. termesztőközeg-szállító berendezés; 2. burkolatszállító- pálya; 3. fúróberendezés; 4. gépváz; 5. vezérlő berendezés


– a termesztőközeg-szállító berendezés (1), mely a behordószalagból, a ferdefelhordóból, a szalag- és felvonóhajtásból, az adagolóberendezésből és az adagolóberendezés hajtásból áll; – a burkolatszállító-pálya (2), mely a szállítóláncból, a burkolattartókból, a tárolóállványból, a pályahajtásból és a pályahajtás állítószerkezetéből áll; – a fúróberendezés (3), mely a termesztőközeggel töltött burkolatokban az ültetőlyukat készíti el; – a gépváz (4), mely a további szerkezeti egységek hordására szolgál és – a vezérlő berendezés (5). A gépet négy elektromos motor működteti. Közülük: – egy a behordószalagot és a ferdefelhordót; – egy az adagolóberendezést; – egy a burkolatszállító-pályát, az adagolóberendezés záró- és tömörítőszerkezetét, valamint a fúróberendezés előtolását; továbbá – egy a fúróberendezést (biztosítva a forgó főmozgást) működteti. A gép irányítását az erre kijelölt kiszolgáló dolgozó végzi, a kezelőelemek működtetésével. A gép működése közben megtörténik: – a termesztőközeg gépbe adagolása; – a burkolatok felhelyezése a burkolatszállító-pályára; – a burkolatok termesztőközeggel töltése; – az ültetőlyuk elkészítése a termesztőközeggel töltött burkolatokban; – a csemeteültetés (esetleg magvetés) a burkolatokba; – a kész burkolatok leszedése a burkolatszállító-pályáról. Az előbb részletezett műveletek közül kézi munkát igényel: – a termesztőközeg gépbe adagolása; – a burkolatok felhelyezése; – a csemeteültetés (esetleg vetés); – a kész burkolatok leszedése. A további műveleteket: – a burkolatok termesztőközeggel töltését és – az ültetőlyuk elkészítését a gép automatikusan elvégzi. Megjegyzendő, hogy gép magasabb szinten automatizált változatainál: – a burkolatok felhelyezése (burkolat adagolás) és – a kész burkolatok leszedése is gépi úton történik. A gép működése közben a behordószalagra adagolt termesztőközeg szakaszosan – a behordószalagot működtető kilincsműves hajtómű beállításától függően – jut a ferdefelhordóra. A ferdefelhordó által felemelt termesztőközeget az adagolóberendezés – beállításának megfelelően folyamatosan vagy szakaszosan – juttatja a burkolatokba. Az üres burkolatokat a burkolatszállító-pálya adagolóberendezés irányába mozgó oldalán a 231 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

kiszolgáló dolgozók helyezik a pályára. A felhasználásra kerülő üres burkolatok a burkolatszállító-pálya tárolóállványán helyezhetők el. A burkolatok az adagolóberendezés alatt megtelnek termesztőközeggel, majd a töltés után közvetlenül elkészül az ültetőlyuk. Ezt követően – a burkolatszállító-pálya burkolat felhelyezéssel ellenkező oldalán – megtörténik az ültetés (vetés), mely műveletet a kiszolgáló dolgozók végzik. A burkolatszállító-pályán tovább haladó kész burkolatokat – az üres burkolatok felhelyezésével azonos oldalon – a kiszolgáló dolgozók szedik le a burkolatszállító-pályáról. A termesztőközeg és az üres burkolatok géphez közelítése, valamint a kész burkolatok géptől való eltávolítása a gépet közvetve kiszolgáló dolgozók feladata. A hálóburkolatba töltő gép nagyméretű, 100 mm-es átlagátmérőt meghaladó burkolatok készítésére alkalmas, melyhez gumírozott textilhálót használ. A gép használható továbbá a földlabdával kiemelt csemeték csomagolására is (Horváth–Varga, 1989). Fő szerkezeti részei: a vázszerkezet, az asztallap, a hálótekercs- tartó, a töltőkert, a hálóburkolat-továbbító szerkezet, a vibrátor, az ollószerkezet és a hajtóberendezés. A hálóburkolatú csemetéket előállító gépek működése közben úgy töltődik fel termesztőközeggel a kifeszített hálóburkolat, hogy abban elhelyezésre kerül a nevelendő csemete. A gép közvetlen működtetéséhez 1 fő kiszolgáló dolgozó szükséges, aki iskolázáskor a következők szerint tevékenykedik: – a hálóburkolatot a töltőkeret belsejébe húzza; – a töltőkeretbe helyezi az iskolázandó csemetét, s közben a táptalajt a töltőkeretbe folyatja; – a gép típusától függően kézzel vagy vibrátor segítségével elvégzi a termesztőközeg tömörítését; – a burkolatot a csemetével és a táptalajjal együtt, a hálóburkolat-továbbító szerkezet működtetésével, kiemeli a töltőkeretből (a működésből következően a termesztőközeg körül a hálóburkolat kettőzötten helyezkedik el); – a burkolat alatt az ollószerkezettel átvágja a burkolóanyagot (mivel a burkolóanyag gumírozott textilháló, az az átvágás után összeugrik, és a burkolatot alulról is lezárja). A tömbösített egyedi burkolatok (153. ábra) egymáshoz rögzített nevelőterekből állnak. A burkolatok anyaga papír, kemény műanyag, habosított műanyag, tőzeg, alumíniumlemez stb. lehet. A tömbösítés – a burkolat anyagától függően – ragasztással (papírcellák esetén), tartókeret segítségével (kemény műanyagból készült cellák esetén), rögzítőelemek segítségével (alumínium lemezből készült cellák esetén), egybeöntéssel (habosított műanyagból készült cellák esetén), préseléssel (tőzegből készült cellák esetén) történhet. A tömbösített egyedi burkolatok kezelésére szolgáló gépek alkalmasak:

153. ábra Tömbösített egyedi burkolatok: a) egymáshoz ragasztott, majd műanyag kerethez feszített papírcellák; b) préselt tőzegcellák – a burkolategységek adagolására; – a termesztőközeg burkolatokba töltésére; – a vetésre és – a vetés takarására.


A vetés elmaradása esetén a termesztőközeggel feltöltött cellákba a kézi iskolázás is lehetséges megoldás. Jellegzetes típusuk a finn Paperpot gépsor, melynek fő szerkezeti részei (154. ábra): – a burkolategység-adogató (1); – a termesztőközeg-töltő (2); – a vetőszerkezet (3) és – a takarótalaj-adagoló (4).

154. ábra Paperpot gépsor: 1. burkolategység-adogató; 2. termesztőközeg-töltő; 3. vetőszerkezet; 4. takarótalaj-adagoló A burkolategység-adogató, amely kerettel ellátott kényszerhajtású textilbetétes gumiheveder, a burkolategységeket – amelyeket általában műanyag tálca tart össze – folyamatosan juttatja a termesztőközegtöltő adagoló tornya alá. A torony alatt elhaladó tálcák burkolatai (cellái) termesztőközeggel töltődnek fel. A termesztőközeget két alakos hengerpár adagolja, változtatható keresztmetszetű kiömlő nyíláson át. A cellák azonos minőségű feltöltését biztosítja: – egy simítólap, amely azonos magasságúra húzza a cellák fölött a termesztőközeget; – a tömörítő hengerek, amelyek a termesztőközeget a cellák felső síkjának magasságáig lenyomják; – a rázóberendezés, amely az egyenletes tömörödést segíti elő; és – a kefehenger, amely a cellákból bizonyos mennyiségű termesztőközeget kisöpör, a vetési mélységnek megfelelően (az itt eltávolított termesztőközeg helyére kerül majd a sor végén a takarótalaj). A termesztőközeg töltés, a tömörítés és a termesztőközeg mennyiség beszabályozásának műveletei alatt a tálcákba erősített cellák a szállítószalagon folyamatosan haladnak előre. A szállítószalag négy különböző sebességgel járatható. Az egység elemeinek mozgatását elektromos motorok hajtóműveken keresztül biztosítják. A termesztőközeggel töltött cellákba a pneumatikus vetőszerkezet juttatja a magokat. A vetőszerkezet a magtároló tálcából, a cellák méretének megfelelő hálózatú szívófejeket tartalmazó magszállítóból és a magellenőrző asztalból áll. A magszállítóval a magtároló tálcából a magok a magellenőrző asztal vályúiba egyvagy két szemenként juttathatók. Ellenőrzés után – a vályúk aljának nyitásával – a magok a cellákba ejthetők. A vetőszerkezet pneumatikus magszállítója és magellenőrző asztala cserélhető, annak függvényében, hogy a vetés milyen típusú cellákba történik. A tálcákba erősített cellák, a magellenőrző asztal vályúi és a pneumatikus magszállító fúvókáinak elhelyezkedése ugyanis egymással meg kell, hogy egyezzen. A pneumatikus magszállító fúvókái szintén cserélhetők, ugyanis azok szívónyílásainak száma határozza meg a cellánként elvetett magszámot, a nyílás átmérő pedig a vetendő mag átmérőjével függ össze. A vetőszerkezet elemeinek meghajtását elektromotorok, a működéshez szükséges vákuumot pedig ventilátor biztosítja. A takarótalaj233 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

adagoló a bevetett cellákat a szükséges vastagságú takaróréteggel látja el. A takarótalajt a tartályból egy forgó alakos henger adagolja, változtatható keresztmetszetű kiömlőnyíláson át. A Paperpot gépsor üzemeltetése során a gépsor beállítását és kiszolgálását kell elvégezni. A gépsor beállításának legfontosabb mozzanatai az alábbiak: – a burkolategység- adogató kilépőnyílásának beszabályozása (a kilépőnyílás magasságának a használatos tálca magasságánál kb. 50%-kal kell nagyobbnak lenni); – a szállítószalag sebességének megválasztása és beállítása (a gépen négy sebességérték kapcsolására van lehetőség, amelyek közül azt kell választani, amelynél a cellák termesztőközeggel feltöltése még biztosított); – a szállítószalag menti tálcavezető görgős sínek beállítása (a sínek egymáshoz képesti távolsága, valamint a szállítószalaghoz képesti magassága változtatható, helyzetüket a tálcaméretekhez igazodóan kell meghatározni); – a termesztőközeg adagoló torony helyzetének beállítása (a torony magasságát úgy kell beállítani, hogy a szállítószalag felső síkja és az alakos hengerek alsó síkja közti távolság a tálca magasságánál kb. 50%-kal legyen nagyobb); – a termesztőközeg adagolási szélesség beállítása (a torony oldallemezeinek mozgatásával úgy, hogy a kiömlő keresztmetszet szélessége megegyezzék a tálcák szélességével); – a kiadagolt termesztőközeg mennyiség beszabályozása (a kiadagolt mennyiségnek a cellák befogadó képességéhez kell igazodni, a mennyiségszabályozás az alakos hengerek közötti távolság változtatásával, az alakos hengerek fordulatszámának és a torony-oldalajtó nyitásának változtatásával eszközölhető); – a simítólap és a tömörítő hengerek magasságának beállítása (az elemek magasságának a tálcák magasságához kell igazodni); – a rázóberendezés beállítása a rezgéserősség és a frekvencia szabályozásával (a rezgéserősség a rázótengelyen excentrikusan elhelyezett súlyok egymáshoz viszonyított helyzetének változtatásával, a frekvencia pedig a hajtó elektromos motor tengelye és a rázótengely közé épített ékszíjas variátor segítségével szabályozható); – a kefehenger magasságának beállítása (a hengert a tálcamagasság és a vetési mélység különbségének megfelelően kell beállítani); – a magellenőrző asztal kiválasztása, felszerelése (méreteinek a cellák méreteihez kell igazodni); – a magellenőrző asztal helyzetének beállítása (az asztal magasságát úgy kell beállítani, hogy az alatta haladó görgősor felső, és az asztal alsó síkja közötti távolság a tálca magasságánál kb. 50%-kal legyen nagyobb); – a vetőszerkezet tálcavezető lemezeinek beállítása (a tálcavezető lemezek egymáshoz képesti távolságának a tálca szélességéhez kell igazodni); – a pneumatikus magszállító kiválasztása, felszerelése (méreteinek a cellák méreteihez kell igazodni); – a szívófejek kiválasztása és felszerelése (egy vagy két furatú szívófejek felszerelésére van lehetőség, attól függően, hogy cellánként hány magot kívánunk vetni); – a takarótalaj- adagoló helyzetének beállítása (a szerkezet görgősorhoz képesti magasságát úgy kell beállítani, hogy a résméret a tálca magasságánál kb. 50%-kal legyen nagyobb); – a takarótalaj-adagoló tálcavezető síneinek beállítása (a tálcavezető sínek egymáshoz képesti távolságának a tálca szélességéhez kell igazodni); – a kiadagolt takarótalaj mennyiségének beszabályozása (a mennyiség-szabályozás a kiömlő keresztmetszet méretének változtatásával történhet). A gépsor kiszolgálásához a következő tevékenységek elvégzése szükséges: – termesztőközeg-előkészítés; – tálca-előkészítés; 234 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a gép üzembe helyezése (a hajtó elektromos motorok indítása); – álca felhelyezés a burkolategység-adogatóra; – termesztőközeg-töltés (adagoló toronyba juttatás); – termesztőközeg-visszatöltés (a helyes gépbeállításkor nem jelent folyamatos tevékenységet); – termesztőközeg-pótlás; – vetőmag-adagolás; – vetőszerkezet-működtetés; – takarótalaj-töltés; – rögzítőkapocs-eltávolítás; – tálcalevétel és tárolás. A gépsor kiszolgálásához 7 fő szükséges akkor, ha a termesztőközeg-előkészítés előre megtörtént, és a bevetett tálcákat közvetlenül a gép mellett rakásoljuk. A gépsor teljesítménye nagy, műszakóránként – a cella méretétől és a gépkihasználási tényezőtől függően – 10 000–40 000 vetett cella készíthető vele. A tekercses burkolat alapja adott szélességű műanyag fólia, melyre kiterítve rákerül a termesztőközeg és – ha iskolázás is történik – az iskolázandó csemete, majd az egészet összegöngyölítve alakul ki a nevelőtér. A tekercsbe a termesztőközeg ömlesztett vagy tápkockás (előre préselt) formában kerülhet. Ha a termesztőközeg terítéssel együtt iskolázás nem folyik, akkor az elkészített és felállított tekercsekbe vetni lehet. Ezt célszerűen a nevelési helyen, általában kézzel végezzük. A feladat megoldására napjainkban Magyarországon a Kanizsa-típusú tekercses burkolat készítő gépet használjuk (Mátrabérczi, 1976). A gép stabil kivitelű, elektromos hajtású berendezés (155. ábra), melynek fő részei: – termesztőközeg-szállító berendezés (1); – termesztőközeg-adagoló berendezés (2); – munkaasztal (3).


155. ábra Kanizsa típusú tekercses burkolat készítő gép: 1. termesztőközeg-szállító berendezés; 2. termesztőközeg-adagoló berendezés; 3. munkaasztal A termesztőközeg-szállító berendezés egy járószerkezettel szerelt alvázra épített felhordó szalag, amely magasságállító szerkezettel és etetőgarattal van ellátva. A felhordószalag meghajtása elektromos motorral történik, fordulatszám-csökkentő fogaskerék-hajtóművön és lánchajtáson keresztül. Az egység feladata, hogy a termesztőközeget folyamatosan juttassa az adagoló berendezés tároló tartályába. A felhordó szalag vázeleme szekrényalakra hajlított ötvözött alumínium lemez, amelynek felső síkjával a gumiheveder teljes felületén érintkezik. A gumiheveder külső felülete mélyített profilozású, a belső csúszófelület pedig jó súrlódási és kopásálló tulajdonsággal bíró műanyag borítású. Az etetőgarat egy lemezből készített vályú, változtatható keresztmetszetű kiömlőnyílással. A kiömlőnyílás keresztmetszete a gumiheveder síkjára merőlegesen mozgatható lemezzel szabályozható, így a termesztőközeget a kívánt mennyiségben, egyenletesen lehet az adagoló berendezés tároló tartályába juttatni. A termesztőközeg-adagoló berendezés az adagoló hengerekkel szerelt tároló tartályból és a tömörítő hengerből áll. Feladata, hogy a termesztőközeget az alatta elhaladó fóliaszalagra a szükséges vastagságban, egyenletesen terítse és tömörítse. Az adagoló hengerek vízszintes síkban, egymással párhuzamosan helyezkednek el, a tároló tartály alsó részén. A köztük lévő távolság változtatható, így szabályozható a műanyag fóliára jutó réteg vastagsága. Az adagoló hengereket a haladási irányban követi a tömörítő henger, amely a termesztő-közeg réteget tömöríti. A munkaasztal stabil vázszerkezetre épített vízszintes szállítószalag. A vázszerkezethez erősített még a fóliatekercs-tartó keret. A szállítószalag meghajtása elektromos motorral történik, fordulatcsökkentő fogaskerék-hajtóművön és lánchajtásokon keresztül. Ugyanez az elektromos motor hajtja meg az adagoló berendezés adagoló hengereit is. A munkaasztalon történhet a csemeték termesztőközeg-rétegre helyezése (ha az iskolázás is feladat), a műanyag fólia szakaszolása és a csemetékkel berakott, termesztőközeg paplan borítású fóliaszalag tekercselése. A szállítószalag gumihevedere textilbetétes, külső felülete sima. A gumiheveder felső és alsó ágának alátámasztását vezetőgörgők biztosítják. A felső ágat alátámasztó görgők két, egy tengelybe eső félből állnak. A tekercselés helyén a gumihevedert nem vezetőgörgők, hanem acéllemez támasztja alá. A fóliatekercs-tartó a gépváz első részéhez hegesztett keret, amihez egy álló tengely csatlakozik. Ehhez a tengelyhez a fóliatekercs két, kívül kúpos, csapágyazott betéten keresztül kapcsolódik. A Kanizsa-típusú tekercses burkolat készítő gép üzemeltetése során a beállítást és a kiszolgálást kell elvégezni. A gép beállításának legfontosabb mozzanatai az alábbiak:


– a termesztőközeg-szállító berendezés etetőgarata kiömlőnyílásának beállítása (a kilépőnyílás keresztmetszetetét úgy kell megválasztani, hogy a termesztőközeg-adagoló berendezés tároló tartályába a felhasználás ütemének megfelelően kerüljön termesztőközeg); – a kiadagolt termesztőközeg mennyiségének beszabályozása (a kiadagolt mennyiségnek biztosítani kell a megkívánt termesztőközeg vastagságot, a mennyiség-szabályozás az alakos hengerek közti távolság változtatásával eszközölhető). A gép kiszolgálása a következő tevékenységek elvégzését jelenti: – termesztőközeg-előkészítés; – iskolázandó csemeték beszállítása; – fóliaszalag-előkészítés és felhelyezés; – a gép üzembe helyezése (a hajtó elektromos motorok indítása); – termesztőközeg-adagolás; – csemeték elhelyezése a termesztőközeg terítésen; – fólia-szakaszolás; – tekercselés; – tekercsek kötözése, átvágása; – kötegek elszállítása. A géppel általában iskolázást is végzünk, ekkor a folyamatot tekercsbe iskolázásnak nevezzük, mely a következők szerint történik: A szükséges termesztőközeget egy dolgozó kézi erővel adagolja a termesztőközegszállító berendezés etető garatába. Innen a termesztőközeg az adagoló berendezés tároló tartályába jut, ahonnan az adagoló hengereken keresztül kerül ki, amelyek egyenletes rétegben terítik az alattuk mozgó fóliaszalagra, majd a tömörítőhenger a laza termesztőközeg-réteget tömöríti. A fóliaszalag a munkaasztal gumihevederére terített és azzal együtt halad előre. Ezalatt a munkaasztal két oldalán álló két-két dolgozó a csemetéket a termesztőközeg-rétegre helyezi úgy, hogy azok teljes gyökérzete a termesztőközeg-réteg fölött lesz. A csemetéket egymástól egyenlő távolságra kell elhelyezni, a gumihevederen lévő osztásnak megfelelően. A munkaasztal mellett álló dolgozók a csemeték adagolásán kívül elvégzik a fóliaszalag szakaszolását is. A csemetékkel berakott, termesztőközeg paplan borítású fóliaszalag tekercselése kézzel történik, a munkaasztal végén. A kész tekercsek ezután egy asztalra kerülnek, ahol két dolgozó azokat két helyen átköti, középen kettévágja és álló helyzetben szállításra készen tárolja. Amikor megfelelő számú kész tekercs összegyűlt, elszállítjuk azokat a nevelési helyre. A gép folyamatos működése esetén a kiszolgálást 8 dolgozó képes elvégezni, abban az esetben, ha a szükséges termesztőközeg és az iskolázandó csemeték beszállítása, ill. a csemeték esetleg szükséges válogatása előre megtörtént, valamint ha a kész kötegek tárolása a gép közelében történik (azok elszállítását nem a gépet közvetlenül kiszolgálók végzik). A géppel 5000–6000 db csemete iskolázható műszakóránként. A Kanizsa-típusú géphez hasonló kialakítású, de tekercselő szerkezettel ellátott berendezés a finn Nisula-típusú gép. 1.3.5.4. 3.35.4. Termesztőberendezések A termesztőberendezések azok a létesítmények, melyekben a csemeték fejlődéséhez szükséges életfeltételeket részben vagy egészben mesterségesen teremtjük meg, ezzel a tenyészidőszakot – elsősorban a tavaszi korábbi kezdéssel – meghosszabbítjuk. A termesztőberendezések a vázszerkezetűk anyaga, a burkolatuk anyaga és az építésük módja alapján rendszerezhetők. Vázszerkezetűk anyaga szerint: – faszerkezetű; – alumíniumszerkezetű;


– acélszerkezetű; – műanyag szerkezetű; valamint – kombinált szerkezetű (az előbbi anyagok kombinációjából álló vázszerkezetű); burkolatuk anyaga szerint: – üveg; – műanyag fólia; – keményműanyag lemez; valamint – kombinált borítású (az előbbi anyagok kombinációjából álló burkolat); építésük módja alapján: – egyhajós és – többhajós termesztőberendezések lehetnek. Az erdészeti csemetekertekben az alumínium-, az acél- és a műanyag szerkezetű, műanyag fólia borítású, egyhajós termesztőberendezések terjedtek el. Ezeket fóliasátrakként vagy fóliaházakként ismerjük. A fóliaházak 5–12 m szélességben, min. 25 m, de akár 200 m hosszúságban is építhető félkör vagy félellipszis keresztmetszetű szerkezetek. Vázuk hosszmerevítőkkel és kereszttartókkal van ellátva. A borításukra használt műanyag fólia polietilén, polivinil-klorid, polivinil-fluorid, poliészter vagy etilvinilacetát lehet. A fóliák 0,05– 0,2 mm vastagságban készülnek. Érzékenyek az ultraibolya sugárzásra, ami roncsolja őket, ezért adalékanyagok nélkül az élettartamuk általában nem hosszabb egy évnél. Adalékanyagokkal az ultraibolya sugárzással szembeni ellenállásuk növelhető, és így ma már tartós – két-három évig is használható – elsősorban polietilén fóliák is készülnek.

1.4. 3.4. Erdősítés speciális gépei 1.4.1. 3.41. Terület-előkészítés gépei 1.4.1.1. 3.41.1. Terület-előkészítés gépeinek rendszerezése, jellemzése A terület-előkészítés gépeinek feladata, hogy a vágásterületet előkészítsék a talaj-előkészítés, ill. az ültetés számára. Ennek során a vágásterület tuskóit, sarjait és cserjéit, ill. a területet borító vágáshulladékot távolítják el (Káldy, 1980). A terület-előkészítés gépeit az alábbi csoportokba sorolhatjuk: – bozót- és lágyszárúirtók; – vágástakarítók; – tuskózók. Bozót- és lágyszárú irtáson a vágásterületen vagy a természetes felújításra kerülő területen maradt félcserjék, sarjak vagy a természetes újulat és a lágyszárúak eltávolítását értjük. A művelet célja, hogy a vágásterületen visszamaradt vagy felverődött, az erdősítés további munkaműveleteinél a mozgást akadályozó bozótot eltávolítsuk, vagy a természetes újulatnak, az ültetendő fafajok csemetéinek nyújtsunk kedvezőbb környezeti feltételeket. Bozótirtásról beszélünk akkor is, ha a nyiladékot vagy a villanypásztát tisztítjuk meg a felverődött növényi anyagtól. A lágyszárú irtás a területen felverődött lágyszárú növényzet eltávolítását jelenti. A bozótirtásra alkalmas gépek többsége a lágyszárú irtást is képes elvégezni, a speciálisan lágyszárú irtásra fejlesztett eszközök azonban a bozótirtásra nem alkalmasak. A bozótirtás végezhető kézi eszközökkel is (fejsze, irtókapa, fűrész), de termelékeny munkavégzés csak a gépektől várható. A bozótirtó gépek lehetnek: – motorfűrészek; – tisztítófűrészek (nyeles körfűrészek);


– ágzúzó hengerek; – szárzúzók. Csak a lágyszárú irtásban használhatók: – a fűnyírók és – a kaszálógépek. A bozótirtás gépei közül a motorfűrészekkel (melyek alapvetően a döntés és a gallyazás gépei) és a tisztítófűrészekkel (melyek alapvetően a kisebb tőátmérőjű fák döntésének gépei) itt nem foglalkozunk részletesen. E gépek ismertetésére – mivel ezek alapvetően fahasználati gépek – az ennek megfelelő fejezetben kerül sor. A motorfűrészek a terület-előkészítésen belül a tuskók visszavágására, a vastagabb sarjak (7 cm-nél nagyobb átmérőjűek) irtására és tisztításra alkalmasak. A tuskók visszavágása a motorfűrészek ugyanazon kategóriáival történhet, mint a döntés, a sarjirtás és a tisztítás pedig a kisebb méretűekkel. A tisztítófűrészek a terület-előkészítésen belül – megfelelő vágófejjel – bozót- és lágyszárú irtásra egyaránt alkalmazhatók. Fás szárúak irtására (max. 15 cm-es faátmérőig) alkalmas vágófejük a fűrésztárcsa, damilos fűnyírófejjel vagy vágólappal pedig fűnyírásra, lágyszárúak irtására használhatók. A vágástakarítás a fakitermelések után visszamaradó hulladék (ágfa, kéreg, kisebb-nagyobb fadarabok stb.) – mindaz ami a természetes újulatot nyomja, a további terület-előkészítést vagy a talaj-előkészítést és ültetést akadályozza – összegyűjtését vagy felaprítását, azaz olyanfajta rendezését jelenti, melynek következtében a további munkák akadály nélkül végezhetők. A vágástakarítás része a tuskózás során kitermelt tuskók összegyűjtése vagy aprítása is. A vágástakarításnak különböző módozatai ismertek. A gépi megoldások alapvetően kétfélék: – a vágáshulladékot valamilyen továbbfeldolgozás vagy megsemmisítés (elégetés) céljából a letoló gépekkel összegyűjtjük; – a vágáshulladékot (összegyűjtés nélkül) az aprítógépekkel feldaraboljuk. A tuskózás a vaktuskók eltávolításának művelete. Hazánkban a tuskózás ma még nem nyersanyag-termelési céllal történik, hanem a forgatásos gépi talaj-előkészítés egyik előfeltétele és így az erdőművelési munkákhoz tartozik. Költséges művelet, ugyanis a vaktuskó eltávolításának – a talaj kötöttségétől, a fafajtól és az eltávolítandó tuskó átmérőjétől függően – nagy erő (több tízezer Newton), ill. nyomatékigénye van. Csak ott indokolt elvégzése, ahol a termőhely vagy a telepítendő célállomány igényli a forgatást, ill. az alapos mélylazítást. A tuskózás történhet teljes területen vagy csak meghatározott sávokban. A tuskózási feladat gépesítésére sokféle megoldás született, ezen géptípusokat a következők szerint rendszerezhetjük: – mélyforgató ekék (max. 20 cm tuskóátmérőig); – tuskókiemelők, ezeken belül: – tolólemezes gépek (max. 25 cm tuskóátmérőig), – emelővillás gépek, – húzóvillás gépek, – markolva kiemelő tuskózógépek; – tuskóforgácsolók ezeken belül: – tuskókörülvágó gépek, – tuskófúró gépek, – tuskómaró gépek. A kisebb átmérőjű tuskók a mélyforgató ekékkel kiforgathatók. Ezen módszer azonban csak nagyon kevés esetben használható, mivel 20 cm tuskóátmérő alatti terület csak nagyon ritkán fordul elő összefüggően. A tuskókiemelők közös jellemzője, hogy villás-karos szerkezetek segítségével távolítják el a tuskót. A 239 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tuskóforgácsolók a tuskó egy részét vagy egészét szétforgácsolják. Elsősorban a fenyő és a lágy lombos fafajok tuskóinak eltávolítására alkalmasak (Gál–Káldy, 1977). 1.4.1.2. 3.41.2. Bozót- és lágyszárú irtók Ágzúzó hengerek Az ágzúzó hengerek alapvetően a fakitermelések során a területen maradt ágak, gallyak zúzására, összetörésére készült gépek. Alkalmasak továbbá: – elgyomosodott vágásterületek, nyiladékok tisztítására; – lábon álló sarjak, cserjék irtására (pl. akác sarjaztatás térbeli rendjének kialakítására); – sematikus tisztításra, elsősorban fenyő fiatalosokban. Az ágzúzó hengerek nagy tömegű, traktor által vontatott gépek (156. ábra), melyekkel az ághulladékkal borított területet bejárva az ágak zúzása és a zúzott darabok részbeni talajba dolgozása történik meg. Az ágzúzó hengerek tömegük növelése érdekében vízzel feltölthetőek. A hengeren alkotó irányú kések vannak, melyek az ágak zúzását, darabolását végzik. Kétféle kialakításuk létezik: – az alkotó mentén folyamatosan végigfutó késekkel szerelt; – az alkotó mentén szakaszosan elhelyezett késekkel szerelt, amelyek egymáshoz képest eltolt helyzetben vannak.

156. ábra Ágzúzó henger Az első megoldás hátránya, hogy a késközök gyorsan eltömődnek, s ekkor az ágzúzó henger nem tölti be funkcióját, gyakorlatilag tömörítőhengerként működik a továbbiakban. Az ágzúzó hengerek szállítására – mivel járószerkezet nélküli, vontatott gépek, így vágókéseik állandóan érintkeznek a talajjal – olyan speciális pótkocsit célszerű alkalmazni, amely csörlővel rendelkezik a henger felhúzásához. Szárzúzók A szárzúzók a terület-előkészítési munkákban – a rászerelt vágószerkezet kialakításától függően – lágy szárú gyomok vagy fás szárú növények (lábon álló sarjak, cserjék), esetenként sorba rakott nyesedék aprítására 240 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

alkalmasak. Elvileg használhatók sematikus tisztításra is, ha az eltávolítandó sor fáinak a törzsátmérője az 5 cmt nem haladja meg, valamint ha a sortávolság akkora, hogy a gépcsoport munkája lehetséges. Alkalmazhatók útszegélyek, árokpartok karbantartására és az erdősítési technológiák ápolási műveletében is, ekkor a sorközi gyomok és hajtások zúzhatók össze velük (Czupy, 1996). A szárzúzók lehetnek: – függőleges tengelyű szárzúzók és – vízszintes tengelyű szárzúzók. A függőleges tengelyű szárzúzók függesztett munkagépek, az univerzális traktorok hátsó adapterei, melyek 1,0–1,5 m-es munkaszélességgel készülnek. Fő szerkezeti részeik (157. ábra): – a váz (1); – a függesztőszerkezet (2); – a hajtószerkezet (3); – a vágószerkezet (4) és – a csúszótalp vagy a mankókerék (5).

157. ábra Függőleges tengelyű szárzúzó: 1. váz; 2. függesztőszerkezet; 3. hajtószerkezet; 4. vágószerkezet; 5. mankókerék


158. ábra Függőleges tengelyű szárzúzó lengőkése: 1. késtartó; 2. felső zúzókés; 3. finom menetű csavar; 4. alátét; 5. vállas persely; 6. rugós alátét; 7. koronás anya; 8. csapszeg; 9. alsó zúzókés A váz általában acél anyagból hegesztett, lemezborítással rendelkező szerkezet, amely a gép további részeit hordja. A szerkezeti elemek csavarkötéssel vagy hegesztéssel kapcsolódnak a vázhoz. A zúzott anyag kirepülését hátul védőláncok akadályozzák meg. A függesztőszerkezet hajlított laposacélokból készül. A váz első részéhez csatlakozva hárompontos kapcsolást biztosít az erőgéphez. Merevítése laposacél karokkal történik, amelyek csavarkötéssel kapcsolódnak a vázhoz. A hajtás szabadonfutós és nyomatékhatárolós kardántengelyből és szöghajtóműből áll. Kapcsolatot biztosít az erőgép teljesítményleadó tengelye és a vágószerkezet között. E kapcsolat révén a teljesítményleadó tengely motorarányos fordulatszáma a hajtómű gyorsító áttételén keresztül jut el a vágószerkezet tengelyére. A vágószerkezet függőleges tengelyű, lengőkéses kialakítású. A mozgó zúzókések csuklósan szereltek, akadályba ütközve elfordulnak (158. ábra). Bizonyos típusoknál a forgó kések munkáját a váz két oldalára csavarozott ellenkések segítik. A kések hőkezelt, kopásálló anyagból készülnek, hogy élüket minél hosszabb ideig megtartsák. A csúszótalpak vagy a mankókerekek a munkagép megtámasztására, és a vázhoz elmozgathatóan csatlakozva különböző vágási magasságok beállítására szolgálnak. A csúszóelemek a tuskón való átjutást is segítik, megkönnyítik. A gép működésekor a vízszintes síkban mozgó késeivel – a traktor előrehaladása közben – a lábon álló lágyszárú növényeket levágja és szétzúzza, a fásszárú gallyakat (5 cm átmérőig) felaprítja, és egyenletesen zúzott, tiszta felületet hagy maga után. Amennyiben nyesedéket, hulladékot kell felaprítani, azt a gép munkaszélessége 80%-ánál nem szélesebb sorokba, az előrehaladás irányába célszerű elhelyezni úgy, hogy a traktor hasa alatt elférjen. A forogva haladó vágószerkezet két egymás utáni kése súrolta, cikloisokkal határolt területsávokat a 159. ábra mutatja. A vágószerkezet akkor nem hagy maga után elvágatlan szálakat, ha a két egymás utáni kés által súrolt sáv csatlakozik egymáshoz, azaz: h = AB, ahol: h: a kés élhossza, AB: a gép által, egy késre eső vágószerkezet körbeforgási idő alatt megtett úthossz. E feltétel csak bizonyos kerületi- és haladási sebességaránnyal elégíthető ki. Amíg a gép az A pontból a B pontba jut, a z számú késsel ellátott vágószerkezet 242 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

szögelfordulást végez, melynek időtartama (t):

ahol: ω: a vágószerkezet szögsebessége. t idő alatt a gép a kés élhosszával (h) megegyező utat tehet meg, azaz:

ahol: vh: a gép haladási sebessége.

159. ábra Függőleges tengelyű szárzúzó kései által súrolt terület. Mivel:

a szükséges sebességarány: 243 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

ahol: vker: a vágószerkezet kerületi sebessége. A gyakorlatban – hogy biztonsággal ne maradjanak elvágatlan szálak – szükséges, hogy a cikloiscsíkok 5–10%kal átfedjék egymást. Ez a legutóbbi összefüggés alapján számított kerületi sebességnél nagyobb kerületi sebességgel érhető el. A vízszintes tengelyű szárzúzók – melyek 1,0–2,5 m-es munkaszélességgel készülnek – vágószerkezete vízszintes tengely körül forog. A gépek késrendszere hengerre vagy vízszintes tengelyű többtárcsás forgódobra erősített. Szerszámai lengőkések vagy zúzókalapácsok. Lengőkésről beszélünk akkor, ha a szerszám viszonylag karcsú, és általában lemezből hajlított, zúzókalapácsnak pedig a tömör, öntött vagy sajtolt szerszámot nevezzük (Major, 1997). A lengőkések és a zúzókalapácsok többféle kialakításúak lehetnek (160. ábra). A lengőkések és a zúzókalapácsok csuklósan rögzítettek, és a centrifugális erő következtében lépnek működésbe. Akadályba (tuskó, kő stb.) ütközéskor tengelyük körül elfordulhatnak, és a tárcsák közé süllyednek.

160. ábra Vízszintes tengelyű szárzúzók szerszámai: a) lengőkések; b) zúzókalapácsok A vízszintes tengelyű szárzúzók fő szerkezeti részei (161. ábra): – a váz (1); – a függesztőszerkezet (2); – a támhenger (3); – a döntőkeret (4); – a hajtás (5) és – a vágószerkezet (6). A váz lemezprofilokból összehegesztett szerkezet, amelynek oldalsó zárólapjai egyben csúszótalpként is szolgálnak. A vázhoz csavarkötésekkel csatlakozik a függesztőszerkezet, a támhenger és a döntőkeret. Elől a zúzott anyag kirepülését védőláncok akadályozzák meg. A függesztőszerkezet a váz hátsó részéhez csatlakozva hárompontos kapcsolódást biztosít az erőgéphez. A támhenger a váz hátsó, alsó részéhez csatlakozva a talajkövetést segíti. Bizonyos típusoknál a támhenger hiányzik, helyette a vágási magasság állítására alkalmas csúszótalpak találhatók. A döntőkeret hegesztett csőtartó, mely a váz első részéhez csatlakozik és a zúzandó anyag vágószerkezethez jutását segíti. A hajtás a traktor teljesítményleadó tengelyéről meghajtott nyomatékhatárolós kardántengelyből, a hozzá csatlakozó szöghajtóműből, a hajtóművet és az előtéttengelyt összekötő szabadonfutóból, valamint az előtéttengely és a vágószerkezet tengelye közé épített ékszíjhajtásból áll. A vágószerkezet vízszintes tengelyű, többféle vágószerszámmal szerelhető. A lengőkéses vágószerkezet


könnyebb munkákra, főként lágy szárú gyomok irtására alkalmazható, de vékonyabb fás hajtások is zúzhatók vele. A zúzókalapácsokkal szerelt vágószerkezet nehezebb munkákhoz készült, amikor erősebb fás hajtások is vannak a zúzandó területen. A szerszámok soronként eltolva szereltek.

161. ábra Vízszintes tengelyû szárzúzó: 1. váz; 2. függesztőszerkezet; 3. támhenger; 4. döntőkeret; 5. hajtás; 6. vágószerkezet A vízszintes tengelyű szárzúzók a traktor elejére és hátuljára is szerelhetők. A talajra leengedett és a traktor által meghajtott munkagép vágószerkezete a gyomokat levágja és maga fölött átemelve a támhenger mögött a talajra dobja. Üzem közben a gép támhengere a talajon gördül, biztosítva az egyenletes vágási magasságot (bizonyos típusoknál a vágási magasság beállítása csúszótalpakkal, fokozatonként történik). A magasabb gyomokat és fás hajtásokat a döntőkeret dönti előre, segítve a vágószerkezet alá jutásukat. A vágószerkezet által esetlegesen előrehajított köveket, vagy egyéb sérülést okozó tárgyakat a vágószerkezet előtti láncfüggöny fogja fel. Fűnyírók A fűnyírók alapvetően parkok, utak és egyéb gyepfelületek ápolására alkalmas eszközök, amelyeknek nagyon sok fajtája létezik. Bizonyos típusaik az erdészeti terület-előkészítési munkákban akkor alkalmazhatók, ha a területen csak lágyszárú irtást kell végezni. Rotációs működésűek, egyszerű a felépítésűk. A függőleges tengelyre vízszintesen fölszerelt vágópenge a meghajtást a centrifugális tengelykapcsolón keresztül kapja. A kés a jobbra forgó tengelyre balmenetes csavaranyával van rögzítve, hogy ezzel megakadályozzuk a lelazulást. A pengét a fűnyíróház veszi körül, amellyel egybe van építve a fűterelő. A fűnyíró kerekei magasságállító szerkezettel rendelkeznek. A magasságállítás fokozatokban lehetséges, ami a négy keréken általában különkülön végezhető el. A fűnyírók egyre formatervezettebbek, egyre több, a velük való munkát megkönnyítő felszerelés tartozik hozzájuk. Vannak magajáró változataik, melyek nagy területek gyors és jó minőségű nyírását teszik lehetővé. Ezek már többnyire két vágókéssel rendelkeznek, melyek külön tengelyre szereltek. A kések egymással 245 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

szemben forognak, egymáshoz képest 90°-kal elékelve. Kialakításuknál fogva csíkmentesen vágják le a füvet. A rotációs fűnyírók a fűnyírás zavartalansága végett a gyepfelület viszonylagos egyenletességét kívánják meg. Szilárd tárgyakba, kövekbe ütközve a fűnyíró kések könnyen megsérülhetnek. Kaszálógépek A kaszálógépek alapvetően rétek, legelők, parkok, utak és egyéb gyepfelületek ápolására, továbbá szálastakarmány betakarítására is alkalmas eszközök, amelyeknek nagyon sok fajtája létezik. Bizonyos típusaik az erdészeti terület-előkészítési munkákban akkor alkalmazhatók, ha a területen csak lágyszárú irtást kell végezni. A kaszálógépek vágószerkezetük kialakítása és működési elve alapján: – alternáló mozgást végző (alternáló kaszák) és – forgó mozgást végző (rotációs kaszák) lehetnek. Az alternáló kaszák a következő fő szerkezeti részekből épülnek fel (162. ábra): – vágószerkezet (1) a csúszósarukkal (2), a rendválasztóval (3) és a szárterelővel (4); – meghajtószerkezet (5); – gépkeret (6); – kiemelő szerkezet (7); – biztonsági berendezések (8).

162. ábra


Függesztett alternáló kasza: 1. vágószerkezet; 2. csúszósaru; 3. rendválasztó; 4. szárterelő; 5. meghajtószerkezet; 6. gépkeret; 7. kiemelő szerkezet; 8. biztonsági berendezés A vágószerkezet a metszés elvén működik. Az álló pengéhez képest szögben hajló mozgó penge elmozdulása során az ujjközökben elhelyezkedő szálakat elhajlítja, tömöríti, nekinyomja az álló pengének és elvágja. A hátrahagyott tarló némiképp egyenetlen, mivel a szálak különböző mértékig hajlanak el a vágás előtt. A tarló magassága az ujjosztástól, a szálak helyzetétől, a pengék talaj feletti magasságától, a gép haladási sebességétől és annak a pengemozgás sebességéhez viszonyított arányától függ. A meghajtó szerkezet a mozgó pengesor ide-oda (alternáló) mozgását biztosítja. A hajtás általában az erőgép teljesítményleadó tengelyéhez kapcsolódó kardántengelyből, ékszíjhajtásból és forgattyús hajtóműből áll. A gépkeret rendszerint a főkeretből és a mellékkeretből tevődik össze. A főkeret a traktorhoz csatlakozást biztosítja függesztett vagy rászerelt módon, a főkerethez csuklósan kapcsolódó mellékkeret pedig a vágószerkezetet hordja. A kiemelő szerkezet rácsos, szögemeltyűs vagy hidraulikus működtetésű lehet. Feladata a vágószerkezet kiemelése, felhajtása, azaz a főkeret és a mellékkeret egymáshoz képesti mozgatása. Segítségével tulajdonképpen a gép szállítási és munkahelyzete állítható. A biztonsági berendezések feladata a vágószerkezet védelme. A vágószerkezetet munkahelyzetben tartó kapcsolórúd rögzítése túlterheléskor (pl. ha a vágószerkezet kőbe, tuskóba ütközik) oldódik, és a vágószerkezet egésze befordul a haladási irányba. A kasza túlterhelés elleni védelmét a hajtásba épített rugós tengelykapcsoló biztosíthatja, amely bizonyos nyomatéknál old. A vágószerkezetet szállítási helyzetben mechanikus rögzítés biztosítja. A rotációs kaszák(163. ábra) fő szerkezeti részei – azok funkcióit tekintve – megegyeznek az alternáló kaszák fő részeivel, kivitelük ellenben természetesen eltérő. Vágószerkezetük (1) forgódobos – a dobok alsó részére szerelt lengőkésekből áll – amely az ütés elvén működik. Az egymás melletti, ellentétes forgásirányú dobpárok lengőkései nagy kerületi sebességgel forognak, olyannal, amely mellett már a növény szárát megtámasztani nem kell, azt a kés ütéssel kettészakítja, majd a forgó dobok a terményt középre terelik, és rendre rakva hagyják vissza. A rendek száma a rotorpárok számával azonos. Meghajtó szerkezetük (2) a dobok forgó mozgását biztosítja. A hajtás általában az erőgép teljesítményleadó tengelyéhez kapcsolódó kardántengelyből, lánchajtásból vagy ékszíjhajtásból és fogaskerekes szöghajtóműből áll a belső (traktorhoz közelebb eső) dobig. Innen a további dobokhoz már csak csúszásmentes hajtástovábbítást biztosító megoldások (lánchajtás, fogaskerék-hajtás) alkalmazhatók, mivel a biztonságos vágás érdekében a lengőkések burkolókörei metszik egymást. A dobok alulról vagy felülről hajtottak lehetnek. A köztük lévő kapcsolatot az első esetben általában lánchajtások, a másodikban pedig közös hajtótengelyre felfűzött kúpfogaskerekes hajtások biztosítják. Gépkeretük (3), kiemelő szerkezetük (4) és biztonsági berendezéseik hasonlóak az alternáló kaszákéhoz.

163. ábra Függesztett rotációs kasza: 1. vágószerkezet; 2. meghajtószerkezet; 3. gépkeret; 4. kiemelő szerkezet


1.4.1.3. 3.41.3. Vágástakarítók Letolók A gépi vágástakarítás általánosan használt módja, amikor valamilyen erőgépre szerelt berendezéssel a vágástéri hulladékot, vagy a bozótirtó gépekkel kitermelt hulladékot – kisebb vágásterületek esetén azok széleire, nagyobb vágásterületeken egymástól meghatározott távolságú és szélességű sávokba – összetoljuk, ill. összehúzzuk. A vágáshulladék összegyűjtése sima tolólemezzel vagy valamilyen fésűszerűen kiképzett, fogas szerkezettel történhet. A tolólemezes gépek tulajdonképpen földmunkagépek, melyek bizonyos esetekben a vágástakarítási-, valamint a bozót és lágyszárú irtási munkákban is használhatók. A traktor elejére szerelt munkagépek, melyek tolólemezét hidraulikus rendszer mozgatja. A fogas vágástakarítók célgépek, melyek kimondottan a vágástakarítási feladatok ellátására készültek. Kivitelül olyan, hogy tolt vagy húzott üzemmódban dolgoznak. Megkülönböztetünk: – merevfogú és – rugós fogú (mechanikus- vagy hidraulikus rugós) gépeket. A merev fogú vágástakarítókat ma már ritkán alkalmazzuk, majdnem teljesen kiszorították őket a rugós fogú gépek. Legegyszerűbb változatuk az a megoldás, mikor a tolólemezes gép tolólemezének keretére fogak kerülnek. Léteznek kimondottan erre a célra készített merevfogas szerkezetek is, melyek általában az erőgép elejére függesztettek. A merev fogú vágástakarítók a gépkezelő részéről nagy figyelmet igényelnek, ha ugyanis a gépkezelő nem veszi észre az akadályt (tuskót), és nem emeli fel a munkagépet, a vágástakarító fogai könnyen elhajlanak, rosszabb esetben eltörnek. A rugós fogú vágástakarítók közös jellemzője, hogy fogaik – akadályba ütközéskor – rugó ellenében elmozdulhatnak. Az akadályba ütköző fog felemelkedve az akadály (tuskó) felett átcsúszik, majd a rúgó hatására eredeti helyzetébe kerül vissza. Ezek a rugók lehetnek mechanikus vagy hidraulikus előfeszítésűek. A vágáshulladék ilyen módon való összegyűjtésére alkalmas berendezések egy része az univerzális traktorok, túlnyomó része azonban az erdészeti csuklós (törzskormányzású) traktorok bázisán alakult ki. A középkategóriájú (30–50 kW teljesítményű) univerzális traktorokra szerelhető rugósfogú vágástakarítók tipikus fajtája a lengőkaros vágástakarító, mely a traktor homlokrészére szerelhető és munkavégző része hidraulikával emelhető, ill. süllyeszthető. A lengőkaros vágástakarító főbb szerkezeti részei (164. ábra): – a felfogó keret (1); – a tartókeret (3); – a hidraulikus munkahengerek (8) és vezetékek; – a dőléshatároló szerkezet; – a támlap (5) a függesztőcsapokkal (2) és a függőleges csövekkel (4); – a fogak (7) a négycsuklós mechanizmussal (6).


164. ábra Lengőkaros vágástakarító: 1. felfogó keret; 2. függesztőcsapok; 3. tartókeret; 4. függőleges csövek; 5. támlap; 6. négycsuklós mechanizmus; 7. fogak; 8. hidraulikus munkahengerek

165. ábra Lengőkaros vágástakarító fogainak négycsuklós mechanizmusa: a) a fog helyzete a tuskónak ütközéskor; b) a fog helyzete a tuskón való áthaladáskor A felfogó keret hegesztett szerkezet, mely a traktor vázához csavarkötésekkel rögzíthető. A tartókeret két különálló, de a gép hossztengelyére szimmetrikus, idomacélból hegesztett elemből áll. Feladata a támlap erős megtámasztása és oldalirányú merevítése. A támlap a tartókerethez két függesztőcsappal kapcsolódik, melyeken a függőleges síkban elfordulva válik lehetővé a támlap – és vele együtt az ággyűjtést végző fogak – emelése ill. süllyesztése. A két hidraulikus munkahenger – melyek a gép emelését, ill. süllyesztését végzik – a felfogó keret és tartókeret közé van szerelve. Működtetésük a traktor hidraulikus rendszerének kihelyezett csatlakozópontjairól történik, a vezetőfülkéből a traktoros által vezérelve. A két hidraulikus munkahenger 249 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

azonos hidraulikus körről, párhuzamos kapcsolásban működik. A dőléshatároló szerkezet lényegében két végállás határoló lemez, melyek segítségével beállítható a fogak hegyének munkahelyzetben kívánatos minimális magassága, valamint biztosítható a támlap felső végállásának határolása. A támlap acél profilidomból hegesztett keret, mely elől lemezzel burkolt. Homlokrészére vannak szerelve a fogak tartó és vezető tokjai a függőleges csövekkel együtt. A hátoldalán kiképzett tartófülek és csapszegek közvetítésével kapcsolódik a tartókerethez. A fogak vastagfalú csőből készülnek, orr-részükön lemezborításos, íves csúcskiképzéssel. Kényszerpályán történő mozgásukat négycsuklós mechanizmus – melyet maga a fog, a két lengőkar és a támlap alkot – biztosítja. A fogak csúcsai alapállásban a talajfelszínt érintik, hossztengelyeik a talajjal hegyesszöget (kb. 15°) zárnak be (165. ábra). Előrehaladás közben, akadályba ütközés esetén, a fogak a négycsuklós mechanizmus lengőkarjain rugóterhelés (körszelvényű hengeres csavarrugó) ellenében elmozdulhatnak. Ez az elmozdulás – a négycsuklós mechanizmus lengőkarjai hosszméretéből következően – a haladó erőgéphez viszonyítva hátra és egyidejűleg felfelé történik úgy, hogy közben a fogaknak a talajfelszínnel bezárt szöge folyamatosan csökken és szélső helyzetben a fog hossztengelye néhány fokos emelkedéssel már felfelé irányul. Ez a mechanizmus lehetővé teszi, hogy az akadályba ütköző fog felemelkedve, az akadály (tuskó) felett átcsússzon, majd rugó hatására eredeti helyzetébe visszakerüljön. A fogaknak a paralelogramma elv alapján lengőkarokra történt helyezése lehetővé teszi továbbá, hogy a fogak hegye a talajfelszínt kopírozza, valamint azt is, hogy a fogak egymástól függetlenül, egyidejűleg különböző magasságokban működhetnek. A vágásterületen lévő tuskók az őket oldalról érintő fogakat oldalirányban is ki akarják téríteni helyzetükből. Merev szerkezet esetében ez feltétlenül a berendezés deformálódásához vezetne. Ezt elkerülendő, a lengőkarok csuklói nem illeszkednek szorosan, hanem olyan lazán, hogy a fogak talajjal érintkező végének oldalirányú ±10 cm-es kilengését lehetővé teszik.

166. ábra Erdészeti csuklós traktorra (2) szerelt csúszófogas vágástakarító (1) Erdészeti csuklós traktorra (2) fejlesztett rugós fogú vágástakarítót (1) – melyet csúszófogas vágástakarítónak nevezünk – mutat a 166. ábra. Ez a munkagép a csuklós traktor első tolólapja helyére, a traktor hidraulikusan működtethető karjaira szerelhető. A munkagép függőleges mozgatása a traktor hidraulikus rendszere segítségével, a tolólapot mozgató hidraulikus munkahengerekkel történhet. A csúszófogas vágástakarító fő szerkezeti részei (167. ábra): – a pajzslemez (1); –

a csúszófogak (2);

– a fogvezető elemek (3); – a feszítőrugók (4); – a terelőbordák és – a kapcsoló elemek (6). 250 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A pajzslemez a gép vázát alkotja. Alakja olyan, amely biztosítja a rugóterhelésű fogak vezetését. A pajzslemez minden fog számára egy vezetőpályát tartalmaz, a vezetőpályák alsó és felső részéhez csatlakoznak a fogvezető elemek. A pajzslemez első felületének felső részéhez hegesztett kötéssel kötődnek a terelőbordák, hátsó felületéhez pedig a kapcsolóelemek. A csúszófogak a pajzslemez vezetőpályáiban helyezkednek el, a pajzslemezhez a fogvezető elemeken keresztül kapcsolódnak. Hosszuk mentén kb. középen megtörve kerülnek kialakításra. A fogak felső részéhez csatlakoznak a feszítőrugók. A fogvezető elemek – foganként kettő – a pajzslemez és a hozzá képest elmozdulni képes fogak közötti kapcsolatot biztosítják. A feszítőrugók – foganként kettő – körszelvényű hengeres csavarrugók, az elmozdulni képes fogak alaphelyzetben tartását teszik lehetővé. A rugók felső vége a fogak felső részéhez, alsó vége pedig a pajzslemez alsó részéhez kapcsolódik. A rugók előfeszítése csavaros szerkezet segítségével szabályozható. A terelőbordák a pajzslemez elejének felső részéhez hegesztett kötéssel kapcsolódnak úgy, hogy kettő-kettő közrefog egy-egy fogat. A terelőbordák felfelé túlnyúlnak a pajzslemezen, és előre hajlanak. Ezzel a kialakítással biztosítják, hogy a gép által összetolt vágáshulladék nem tud a gépen keresztülbukni, és a munkagép és a traktor közé kerülni. A kapcsolóelemek a pajzslemezhez hegesztettek és a traktorhoz való kapcsolódást biztosítják.

167. ábra Csúszófogas vágástakarító: 1. pajzslemez; 2. csúszófogak; 3. fogvezető elemek; 4. feszítőrugók; 5. terelőbordák; 6. kapcsoló elemek A csúszófogas vágástakarítóval a vágásterületen szétszórtan elhelyezkedő vágáshulladékot sávokba vagy halmokba lehet összetolni. A hulladék összetolása közben a gép úgy működik, hogy az elé került akadályokon, elsősorban tuskókon, folyamatosan haladva, a szerkezeti részek károsodása nélkül tud átjutni. A tuskókon való zavarmentes áthaladást a gép fogainak kialakítása, és a fogak rúgós kitámasztása biztosítja. A fogak kialakítása olyan, hogy a fogvégen megjelenő külső terhelés hatására a fog felfelé, a rugóerő ellenében elmozdulni képes. A külső terhelés megszűnése után a rugók a fogat alaphelyzetbe húzzák vissza. Léteznek a húzott üzemmódú rúgósfogú vágástakarítók is, melyek a középkategóriájú, 30–60 kW teljesítményű erőgépek hátuljára szerelhető adapterek. Munkavégző elemük olyan fog, mely egy csukló körül tud elfordulni. A fog alaphelyzetben tartását mechanikus rugó vagy hidraulikus támasz biztosíthatja. A fogak hidraulikus kitámasztásának elve megegyezik a hidraulikus ekefej-biztosítások elvével. A húzott üzemmódú rugós fogú vágástakarítóknál az egyszerre mozgatható vágáshulladék mennyiségét a gép szerkezeti mérete és a rugós mechanizmus támasztóereje határozza meg. Túlterheléskor a rugó ellenében hátrafele kibillenő fogak elengedik a vágáshulladékot. E gépek hátránya, hogy a vágáshulladék összehúzása során csak kisebb halmok képezhetők, és azok általában véletlenszerűen helyezkednek el e területen. Aprítók 251 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A vágástakarítás másik lehetséges módja, mikor a vágáshulladékot felaprítjuk. A vágáshulladék felaprítására és a területen történő szétszórására alkalmasak a szárzúzók bizonyos típusai, elsősorban a vízszintes tengelyű szárzúzók. Ezen gépekről már szóltunk. Amennyiben a felaprított vágáshulladékot ipari célra (pl. kazánok tüzelőanyagaként) szeretnénk felhasználni, a nagy teljesítményű erdei aprítógépek alkalmazhatók, amelyek a méretesebb, pl. a véghasználati faanyag aprítására is alkalmasak. A vágástéri hulladék aprításához olyan, a vágásterületen mozogni képes aprítógépek szükségesek, melyek a hulladékot hidraulikus darujukkal felszedik, az etetőgaratba helyezik, aprítják, és az aprítékot konténerbe gyűjtik. Vannak kimondottan a fakitermelések során keletkező tuskók aprítására kifejlesztett gépek is. Ezek általában alkalmasak más faanyag és erdőgazdasági hulladék, ill. papír, műanyag, autógumi, építési hulladék, valamint ipari és háztartási hulladék aprítására is. Az aprítógépek alapvetően a fahasználati gépek körébe tartoznak, ezért ezekkel részletesen később, az ennek megfelelő fejezetben foglalkozunk. 1.4.1.4. 3.41.4. Tuskózók Tuskókiemelők Tolólemezes gépek A tuskókiemelés legegyszerűbb esetben elvégezhető az útépítésnél használt tológéppel (bulldózerrel), tehát olyan földmunkagéppel, amelynek az alapgépe 75–80 kW motorteljesítményű traktor, munkaeszköze pedig egy tolólemez, amely a traktor első adaptere. A tolólemez működtetése történhet mechanikusan vagy hidraulikusan. Napjainkban az utóbbi a gyakoribb. A munka során a tolólemez alsó élét mintegy 15–20 cm mélyen nyomjuk a felszín alá, és a tuskót a földréteggel együtt kitoljuk. A módszer max. 25 cm tuskóátmérőig használható. Nagyobb tuskónál a gép tolólemezét 10–15 cm magasan nyomjuk a tuskónak és a traktor előrehaladó mozgásával kifordítjuk a tuskót. A második menetben aztán a tolólemez 15–20 cm mélyen való leeresztésével és a traktor előremozgásával, valamint a tolólemez egyidejű emelésével lehet a tuskót az oldalgyökerekkel együtt kiemelni. A tuskókiemelés a normál tolólemezen túl történhet fogas kiképzésű tolókerettel is, amelyen a fogak az alsó szélen vannak elhelyezve. Emelővillás tuskókiemelő gépek Az emelővillás tuskókiemelő gépek munkavégző része az emelővilla, amely lehet: – mechanikus és – hidraulikus működtetésű. Ennek megfelelően mechanikus- és hidraulikus emelővillás tuskókiemelő gépekről beszélhetünk. E gépek üzemeltetéséhez min. 80 kW vagy ennél nagyobb motorteljesítményű traktorok szükségesek. Napjainkban leginkább a különböző lánctalpas traktorokhoz kapcsolva működnek. Az emelővillás tuskókiemelő gépeknél a tuskók kiemelése alapvetően a toló- és emelőerő együttes alkalmazásával történik. A gépek a tuskót a kiemelővilla tuskó alá való benyomásával és a forgatható karoknak, mint kétkarú emelőnek a tengelyük körüli elforgatásával emelik ki. A tuskó kiemelése a traktor tolóerejének igénybevételével és a kiemelővillák egyidejű működtetésével történik. Az egy menetben (egy gépállásból) kiemelhető tuskók átmérője 15–30 cm, a fafajtól és a talaj kötöttségétől függően. Az ennél méretesebb tuskók kiemeléséhez 2–3 menet szükséges. Először jobbról és balról az oldalgyökereket kell az emelővilla benyomásával eltépni, majd a szívgyökeret „megtámadva”, emelve-tolva kell a tuskót kifordítani. Az emelővillás tuskókiemelő gépek használatakor a következő módszerek alkalmazhatók: Kitolás. Kis átmérőjű (20 cm-nél kisebb) tuskók esetében alkalmazható módszer. A kiemelővilla fogainak segítségével a tuskók egy menetben kitolhatók. Emelve kitolás. Szintén csak kisebb átmérőjű tuskók esetén alkalmazható módszer. Az előzőtől csak annyiban különbözik, hogy a kitolás alatt az emelővillát egy kissé fölfelé mozgatjuk. Ez a mozgás a gyökerek elszakítását segíti. Forgatás utáni emelve kitolás. Nagyobb tuskóátmérők esetén alkalmazandó módszer. Első lépésben a kiemelő villa fogait a tuskó alá kell nyomni, majd az emelővillát el kell forgatni. Ez a művelet a gyökerek elszakítását célozza. A forgatást nagyobb átmérőjű tuskók esetén több menetben kell végezni, amikor is sorozatosan járjuk 252 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

körbe a tuskót, egyszerre a gyökereknek csak egy részét elszakítva. A gyökerek meghatározó részének elszakítása után következik az emelve kitolás. A mechanikus emelővillás tuskókiemelő gépek főbb szerkezeti elemei (168. ábra): – a vázkeret (1); – az árboc (2); – az emelővilla (3) és – a mozgató szerkezet (4). A vázkeret a traktor alvázának hátsó részéhez csuklósan kapcsolódik. Szállítási helyzetben felemelhető, munka közben pedig ha szükséges, a talajra támasztható, így a tuskó kiemelésével szembeni erőket – melyek az emelővilla forgatásakor jönnek létre – közvetlen átadja a talajra, ezzel a traktor túlterhelését csökkenti, ill. kiküszöböli. A vázkeret U szelvényű hosszirányú főtartókból áll, merevvé tételét pedig keresztirányú tartók biztosítják. A vázkereten – az emelővilla két oldalán – egy-egy fog található az oldalgyökerek átvágására. Az árboc alsó része az alvázkeret elejéhez, felső része pedig a két kitámasztó rúddal és a két árboc-rögzítővel a traktor hátsó részéhez csatlakozik. A vázkeret és az árboc egyszerűsége lehetővé teszi a tuskókiemelő gép gyors le- és felszerelését az üzemeltető traktorról. Az emelővilla, amely tulajdonképpen egy kétkarú emelő, a vázkeret végéhez csapágyazott. Maga az emelővilla hegesztett kivitelű, többfogas, merev szerkezet. A mozgató szerkezet a tuskókiemelő gép működtetésére szolgál. Részei a kétdobos csörlő, a csigasor és a sodronykötelek. A tuskókiemelő gép vázkeretét függőleges irányban a kétdobos csörlő egyik (általában jobboldali) dobjával lehet emelni, míg az emelővillát a kétdobos csörlő másik dobjával lehet a csigasoron keresztül forgatni. Az egyik sodronykötél tehát a vázkeretet mozgatja, az árbochoz csatlakozó csigasoron pedig fut egy másik sodronykötél, amelynek egyik vége az emelővilla felső karján, a másik vége a kötéldobon van rögzítve.

168. ábra Mechanikus emelővillás tuskókiemelő gép: 1. vázkeret; 2. árboc; 3. emelővilla; 4. mozgató szerkezet 253 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A tuskókiemelést a gép az emelővilla fogainak a tuskó alá való benyomásával, ill. az emelővillának, mint kétkarú emelőnek tengelykörüli elfordításával végzi. Az emelővilla kararányai és a csigasor segítségével a gép nagy erőt (400–500 kN-t) képes kifejteni. A tuskókiemelés a traktor tolóerejének igénybevételével, valamint a vázkeret, ill. az emelővilla egyidejű felfele mozgatásával történik. Ezzel a toló-emelő rendszerrel egy menetben 15–30 cm átmérőjű tuskók emelhetők ki. Nagyobb tuskóátmérőnél több, általában három menet szükséges a tuskó kiemeléséhez, azaz előbb a jobb- és a baloldalon kell elvágni, ill. elszaggatni az oldalgyökereket, majd a szívgyökereket megtámadva azt tolva-emelve kell elszakítani, majd a tuskót kifordítani. A mechanikus emelővillás tuskókiemelő gépek továbbfejlesztett változatai a hidraulikus emelővillás tuskókiemelő gépek(169. ábra). Ezeknél a gépeknél csörlő helyett hidraulikus munkahengerek segítségével történik az emelővilla elforgatása. A hidraulikus emelővillás tuskókiemelő gépek főbb jellemzői:

169. ábra Hidraulikus emelővillás tuskókiemelő gép: 1. keret; 2. függesztőszerkezet; 3. hidraulikus berendezés; 4. emelővilla – használhatóságuk csaknem korlátlan, laza-, középkötött- és kötött talajokon is alkalmasak tuskózásra; – a velük kiemelt tuskók vágáslap átmérője elérheti a 180 cm-t is; – hidraulikus üzemmódjuk biztosítja, hogy az üzemeltető traktor igénybevétele még a legnagyobb tuskó kiemelésekor sem éri el azt a szintet, ami a mechanikus változat üzemeltetésekor jellemző; – teljesítményük 70–90%-kal nagyobb a mechanikus változatok teljesítményénél; – a velük végzett munka fajlagos költsége 50–60%-kal alacsonyabb, mint a mechanikus változatoké. A gépek felépítése hasonló a mechanikus emelővillás tuskókiemelő gépekéhez, azaz főbb szerkezeti részeiket tekintve a keretből (1), a függesztőszerkezetből (2), a hidraulikus berendezésből (3) és az emelővillákból (4) állnak. A gép hidraulikus berendezését három vagy négy hidraulikus munkahenger alkotja, melyek az emelővillák mozgatását, valamint a keret emelését és süllyesztését biztosítják. A munkahengereket a traktor hidraulikus rendszere működteti. Húzóvillás tuskókiemelő gépek


A húzóvillás tuskókiemelő gépek szintén mechanikus vagy hidraulikus működésűek lehetnek. Ennek megfelelően ezeket a gépeket mechanikus- vagy hidraulikus húzóvillás tuskókiemelő gépeknek (egyszerűbben mechanikus- vagy hidraulikus tuskókihúzóknak) nevezzük. Ezeknél a gépeknél a tuskók kiemelése alapvetően az emelőerő és a haladó mozgás együttes alkalmazásával történik. A mechanikus tuskókihúzók főbb szerkezeti részei (170. ábra): – a gerendely (1); – a vágókések (2); – a kiemelőfogak (kihúzókések) (3) és – a mozgató szerkezet (4).

170. ábra Mechanikus tuskókihúzó: 1. gerendely; 2. vágókés; 3. kiemelőfog; 4. mozgató szerkezet A gerendely U szelvényű, V alakú idomacél, mely a traktor vonóhorgához kapcsolódik vízszintes keresztirányú tengely közbeiktatásával. A gerendely a tengely körül csörlő segítségével billenthető. A vágókések (két darab) kétoldalt vannak elhelyezve. A vágókések egymástól való távolsága változtatható (általában 60–110 cm között) a kiemelendő tuskók átmérőjének függvényében. A vágókések feladata a tuskók oldalgyökereinek kétoldali elvágása. A kiemelőfogak (általában kettő) a tartószerkezet végén vannak felfüggesztve, egymástól akkora távolságra, hogy a kiemelendő tuskó ne férhessen közéjük. Helyzetük tehát meghatározza a gép optimális alkalmazási körét. A kiemelőfogak a haladási irányban kb. 1 m-rel hátrább helyezkednek el, mint a vágókések. Erre azért van szükség, hogy a gyökerek átvágása előbb történjen meg mint a húzás, így a kihúzáshoz kisebb erő legyen szükséges. A mozgató szerkezet csigasoros, csörlős működtetésű. A gerendely végére van rögzítve a csigasor mozgó része, amelyen át történik a gerendely sodronykötéllel való felemelése, míg a csigasor álló része a traktorra szerelt bakon van elhelyezve. A sodronykötél egydobos csörlő dobjához kapcsolódik. A csörlős mozgató szerkezetnek a tuskókiemelésben csak másodlagos szerepe van: segít a tuskó kifordításában, ill. növeli a tuskókihúzó erő eredőjének függőleges összetevőjét. A mechanikus tuskókihúzók elsősorban homoktalajokon alkalmazhatók a tuskózási feladatok megoldására. A munkagép homoktalajokon kb. 40 cm tuskóátmérőig a haladó mozgás és az emelőerő együttes érvényesítésével egy menetben kihúzza a tuskót. Ennél nagyobb átmérő esetén egy-egy menettel előbb a bal, majd a jobb oldali oldalgyökereket kell átvágni, végül a harmadik menettel a tuskó kihúzható. A gép a kiemelt tuskót 1–2 m távolságra vonszolja a kiemelés helyétől. Ez alatt a tuskóval kiemelt föld nagy része lehullik. A tuskókat azután egy vonal mentén egymástól adott távolságra össze kell tolni tárolás céljából. A mechanikus tuskókihúzók erőgépe a 70–100 kW motorteljesítményű, általában lánctalpas traktor (függően a talajkötöttségtől és a 255 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tuskóátmérőtől). A gép munkájának hatékonyságát növeli, ha a gerendely elejére még egy vágókést is felszerelünk, hogy a tuskót kiemelés előtt elhasítsuk. Így kisebb a vonóerőigény és nagyobb tuskók (50–70 cm) is biztonságosan, egy menetben kiemelhetők. A megoldás azonban csak lágy fafajok esetében alkalmazható, mert azok tuskói hasíthatók könnyen ketté még a talajban. A hidraulikus tuskókihúzók szerkezeti kialakítása hasonló a mechanikusokéhoz, csak mozgató szerkezetük hidraulikus működtetésű. Markolva kiemelő tuskózógépek A markolva kiemelő tuskózógépek működése az emelővillás megoldásra vezethető vissza. A toló- vagy húzóvillás gépekkel végzett tuskókiemeléskor a kiemelés szinte teljes folyamata alatt mozog az alapgép, a kiemelő szerkezet pedig hosszabb-rövidebb úton maga előtt tolja, vagy maga után húzza a talajban a tuskót, amíg annak teljes kiemelése megtörténik. Eközben mind a járószerkezet, mind a kiemelő szerkezet jelentős talajkárosítást okozhat. A markolva kiemelő tuskózógépek alkalmazásakor a tuskóeltávolítás általában az alapgép álló helyzetében, a kiemelő szerkezet közel függőleges mozgatásával valósul meg. Ilyen módon lényegesen kisebb mértékű talajkárosítás keletkezik, és emellett a markolva kiemelő szerkezet – a tuskózással egy menetben – a bozótirtási, a vágáshulladék letakarítási, a mélylazítási- és a talajfelület elmunkálási műveleteket vagy azok egy részét is el tudja végezni. Speciális változataik a markolva kiemelő hasító gépek, az ún. „stumpharveszterek”, melyek a tuskó kiemelése mellett a kiemelt tuskó, ill. gyökerek hasítását, darabolását is elvégzik. A markolva kiemelő tuskózógép (171. ábra) tulajdonképpen egy baggerra (mely forgó felsővázas földmunkagép) szerelt, speciális munkavégző fejjel ellátott tuskózógép (Czupy–Horváth–Major, 1998). Két fő szerkezeti elemcsoportja:

171. ábra Markolva kiemelő tuskózógép: 1. alapgép; 2. tuskóeltávolító szerkezet – az alapgép (a továbbiakban: bagger) (1) és – a tuskóeltávolító szerkezet (2). A bagger fő részei a lánctalpas járószerkezet, a segédalváz, a dízelmotor, a hidraulikus berendezés, az elektromos berendezés és a kezelőfülke. A lánctalpas járószerkezet az alvázból és a lánctalpakból áll. Az alváz


hegesztett szerkezet, mely hordja a lánctalpakat, ill. a felépítményt. A lánctalpak a lánctalp-elemekből, a lánctagokból, az első-, a felső- és az alsó vezetőgörgőkből, a láncvezetőkből, valamint a lánckerékből épülnek össze. A járószerkezet felépítése igen nehéz terepviszonyok között is biztonságos mozgást tesz lehetővé. A segédalváz – mely a forgó felépítmény keretét alkotja – a járószerkezet alvázához forgókoszorún keresztüli csatlakozást biztosít, és hordja a további elemeket. Hátsó része ellensúlyozott. A dízelmotor – melynek teljesítménye 100–120 kW kell legyen – a gép hajtását biztosítja. A hidraulikus berendezés többkörös rendszer, mely biztosítja a hidrosztatikus járószerkezet-hajtást és a munkavégzőrész hajtásokat. Az elektromos berendezés indítási, világítási és vezérlési funkciókat lát el. A tuskóeltávolító szerkezet a gémből, a lengőkarból és a tuskóeltávolító fejből áll. A baggerhoz elvileg különböző gém- és lengőkar kombinációk csatlakoztathatók, melyek 8–12 m maximális kinyúlásúak. A tuskóeltávolító fej, mely markolós kivitelű, különböző fogszámokkal készülhet. Két egymással szembe mozgó tagból áll, a két egység fél fogosztással eltolt egymáshoz képest úgy, hogy az egyik egység fogai a másik egység fogai közé tudnak befordulni. A tuskóeltávolító fej cserélhető, igazodva a végzendő munka igényeihez. A markolva kiemelő tuskózógéppel folytatott tuskókiemelés mozzanatai a következők: – a segédalváz elfordítása úgy, hogy a gém a tuskó irányába nézzen; – a tuskóeltávolító fej nyitása; – a lengőkar közel függőleges helyzetbe állítása; – a gém leengedése úgy, hogy a közel függőleges helyzetű lengőkar a tuskó fölött legyen (ha szükséges, közben a bagger előre vagy hátra mozgatása is lehetséges, a tuskó pontos közelítése érdekében) (Megjegyzések: A lengőkar közel függőleges helyzetbe állítása csak ajánlott. A kiemelés a gém és a lengőkar teljes kinyújtásakor is végezhető, ekkor azonban csökken a max. kifejhető kiemelő erő. Az egy menetben ténylegesen kiemelhető sáv szélességét a műszakilag lehetséges maximumon belül tulajdonképpen az határozza meg, hogy a tuskókiemeléshez szükséges erő milyen gém- és lengőkar helyzetben fejthető még ki. Minél nagyobb az összkinyúlás, annál kisebb a kifejthető erő és fordítva. A termelékenységre törekvés érdekében természetesen az adott kötöttségű talaj és tuskóméret mellett lehetséges legnagyobb kinyúlásig kell dolgozni.); – a tuskóeltávolító fej talajba mélyesztése és zárása a tuskó körül úgy, hogy a tuskó lehetőleg a fogrendszer közepébe kerüljön; – a tuskó kiemelése a gém felfelé mozgatásával, ill. szükség esetén a járószerkezet oda-vissza mozgatásával (Megjegyzés: Kötöttebb talaj és méretesebb tuskó esetén a kiemelés az előzőek értelemszerű ismétlésével, több lépésben is történhet, mely lépések először az oldalgyökerek elszaggatását célozzák.); – a kiemelt tuskó tuskósorba rakása a segédalváz értelemszerű elforgatásával, ill. a gém és lengőkar értelemszerű mozgatásával (Megjegyzések: Kisebb tuskók esetén a tuskósorba rakás több tuskó összegyűjtésével és együttes mozgatásával is lehetséges. Kötött talaj esetén célszerű a kiemelt tuskót egyszer-kétszer magasra emelni majd leejteni, hogy a gyökérzetéről a talaj lehulljon. Ezt követően kell aztán a tuskót a tuskósorba rakni.). A tuskózásnál szükséges nagy erő- és nyomatékszükséglet jelentősen csökkenthető, ha a tuskót kiemelés előtt megrázzuk, vagyis a gépészetben általában káros jelenséget, a rezonancia frekvencián történő rezgetést alkalmazzuk a tuskó kiemelésének megkönnyítésére. Intenzív kísérletek folynak a vibrációs tuskókiemelők fejlesztésére, melyeknél az egyik lehetséges megoldás a váltakozó áramú hidraulika felhasználása a gépek működtetésére (Czupy–Horváth–Lukács, 2000). 1.4.1.5. Tuskóforgácsolók Tuskókörülvágó gépek A tuskókörülvágó gépek a tuskók tődarabját vágják körül és választják le a gyökérzet többi részéről. A tuskókörülvágó gép a traktor hátsó adaptere (172. ábra), amely függesztett kerettel (1) kapcsolódik a traktor hátsó hídjához. A keret emelését és süllyesztését hidraulikus működésű munkahengerpár (2) – a függesztő munkahengerek – teszi lehetővé. Ugyancsak hidraulikus működésű munkahengerpár (3) – a buktató 257 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

munkahengerek – végzi a kerethez függesztett hajtómű buktatását is. A hidraulikus rendszer szivattyúja lehet a traktor elejére szerelve, ebben az esetben a hajtást a főtengelyről kapja közvetlenül, de lehet az erőgép szivattyúja is. A tuskókörülvágó henger meghajtása általában mechanikusan, az erőgép teljesítményleadó/tengelyéről történik. A beépített hajtómű – mely kardántengelyből és áthajtóműből (4) áll – feladata a nyomaték átvitele a teljesítményleadó tengelyről a munkavégző részre (a tuskókörülvágó hengerre). A tuskókörülvágó henger (5) lemezből készült hengerpalást, melynek felső részéhez karima van hegesztve, melyen keresztül kapcsolódik a meghajtóházhoz. Különböző átmérőkkel (általában 500–700 mm-rel) és hosszakkal (általában 800–1200 mm-rel) készülhet. Alapvetően e méretek határozzák meg az alkalmazási körét. A tuskókörülvágó henger alsó végéhez késkoszorú (6) illeszkedik, amelyen a belső és a külső gyalufogak találhatók. A hengerpaláston csavarmenetszerűen kiképzett szalag rendeltetése a forgács, ill. föld kihordása. A tuskókörülvágó henger felső részéhez hidraulikus munkahenger (7) – a kilökő munkahenger – csatlakozik, melynek feladata a körbe forgácsolt tuskó szívdarab kilökése a tuskókörülvágó hengerből, annak felemelése és hátradöntése után.

172. ábra Tuskókörülvágó gép: 1. függesztett keret; 2. függesztő munkahengerek; 3. buktató munkahengerek; 4. áthajtómű; 5. tuskókörülvágó henger; 6. késkoszorú; 7. kilökő munkahenger A tuskókörülvágó gépek erőgépe a 60–100 kW motorteljesítményű traktor (függően a talajkötöttségtől és a tuskóátmérőtől). A tuskókörülvágó gépek működtetésének első lépésében a tuskókörülvágó hengert függőlegesen a tuskó fölé kell állítani úgy, hogy a henger a tuskót teljesen körülfogja. Ezt követően a tuskókörülvágó hengert lassan forgatni kell, és indítani kell a hidraulikus munkahengerek segítségével a függőleges előtolást. A süllyesztés alatt a tuskó kilökésére szolgáló munkahengernek behúzott állapotban kell lennie. Ha nincs vastag oldalgyökér, amelyet forgácsolással át kell vágni, a tuskókörülvágó henger fordulatszáma gyorsan növelhető és a henger süllyeszthető. Ha azonban van erős oldalgyökér, akkor a megfelelő fordulatszám (kb. 540/min) elérése után a tuskókörülvágó hengert lassan kell süllyeszteni. Ha nem észlelhető rángatás, csak akkor lehet a süllyesztés és a forgatás sebességét fokozni. A tuskókörülvágó henger süllyesztését mindaddig kell folytatni, amíg a tuskómag forogni nem kezd. Ha a tuskómag megpördült, a tuskókörülvágó hengert fel kell emelni, majd hátrabillenteni, végül a hidraulikus munkahengerrel a tuskót kilökni a tuskókörülvágó hengerből. Tuskófúró gépek


A tuskófúró gépek fúrószerszámuk forgó és haladó mozgása mellett szétforgácsolják a tuskó tődarabját, így a tuskók összegyűjtésére és elszállítására nincs szükség. A gép részei (173. ábra): – a függesztőkeret (1); – a hajtómű (2) és – a fúrószerszám (3).

173. ábra Tuskófúró gép: 1. függesztőkeret; 2. hajtómű; 3. fúrószerszám A fúrószerszám a fúrószárból és a fúrófejből áll. A fúrófej kétbekezdésű fúróspirálból, önbehúzó fúrókúpból és ívelt késekből épül össze. A vágóerő nagyságának azonos szinten tartása érdekében nagyon fontos, hogy a fafajnak megfelelő késbehúzó fúrókúpot alkalmazunk. Keményfa tuskókhoz a kisebb menetmagasságú fúrókúp használata ajánlatos. A tuskófúró gépek erőgépe a 60–100 kW motorteljesítményű traktor. Munkavégzéskor fontos a tuskó vágáslapjára való központos ráállás és a kések egyenletes terhelése. Az előtolást az önbehúzó fúrókúp végzi, a két ívelt kés felszeleteli a tuskó középső részét, majd az így keletkezett forgácsot a fúróspirál kitereli. Nagyobb tuskók esetében az erősebb oldalgyökerek irányában is célszerű megdolgozni a fúrószerszámmal a talajt, nemcsak magát a tuskót elforgácsolni. Míg a tuskókörülvágó gépek a kisebb átmérőjű tuskók eltávolítására – akkorákra, amekkorák a tuskókörülvágó henger belsejében elférnek – addig a tuskófúró gépek a nagyobb tuskók szétforgácsolására alkalmazhatók. Tuskómaró gépek A tuskómaró gépek szintén elforgácsolják a tuskókat, így azok összegyűjtésére és elszállítására nincs szükség. A tuskómaró gép a min. 60 kW motorteljesítményű erőgéphez hárompont-felfüggesztéssel csatlakoztatható. A maródob meghajtása a traktor teljesítményleadó tengelyéről kardántengely, szöghajtómű és ékszíjhajtás segítségével történik. A gép szerkezeti sajátossága, hogy a maródobra szerelt marókések vízszintes tengely körül forognak. A késeket tartó maródob dinamikusan kiegyensúlyozott, forgása egyenletes. A cserélhető marókések a maródob palástjára rögzíthetők, a marókések éle kopásálló keményfém betéttel készül. A kések elhelyezése spirálvonal mentén történik. A burkolóelemek acéllemezből készülnek, és a maródob, valamint a kardántengely és az ékszíjhajtás burkolásával munkavédelmi célokat szolgálnak.


A tuskózás során a tuskómaró gép maródobját a tuskó fölé kell állítani és a megfelelő fordulatszám elérése után kis értékű, egyenletes előtolással kell a tuskóra engedni. Ehhez megfelelő begyakorlottság kell a gépkezelő részéről. Ennek megfelelően a tuskómaró géppel végzett tuskóeltávolítás lépései a következők: – a tuskó megközelítése úgy, hogy a maródob a tuskó fölött helyezkedjen el; – a maródob maximális fordulatszámú járatása; – a maródob leengedése a tuskóig; – a marás kezdése a maródob lassú előtolásával; – a maródob esetleges kiemelése akkor, ha terhelése következtében a fordulatszám lényegesen lecsökkent; – a maródob eredeti fordulatszámának felvétele után a marás folytatása; – utóbbi két tevékenység ismétlése az erőgép esetleges mozgása mellett addig, amíg a tuskó kívánt mértékű szétforgácsolása bekövetkezik. A nagy átmérőjű tuskóknál, amelyeknél a teljes tuskó szétforgácsolásához többhelyzetű marás kell, a munkát úgy kell kezdeni, hogy azt a tuskómaró gép baloldalán elhelyezkedő maródob-hajtás ne zavarja. A tuskómaró gép köves, sziklás talajon nem használható, mert a marófogak megsérülhetnek. Gyökérfésűk A gyökérfésűk feladata a tuskókiemelés után a talaj átfésülése a felszínen levű- vagy a felszín közelében (az ültetés mélységéig) elhelyezkedő gyökerek eltávolítása érdekében. A gyökérszív és a főgyökerek kiemelése után ugyanis még sok kisebb-nagyobb átmérőjű gyökér marad a talajban. Főbb részei (174. ábra): – a függesztőszerkezet (1); – a tartókeret (2); – a fésűszerűen elhelyezett fogak (3).

174. ábra Gyökérfésű: 1. függesztőszerkezet; 2. tartókeret; 3. fogak


A függesztőszerkezet általában hegesztett kötéssel csatlakozik a tartókeret első részéhez, és biztosítja a gép traktorhoz csatlakoztatását. A tartókeret profilacélból készült tartó, amelyhez csavarkötéssel kapcsolódnak a fogak, melyek egymástól való távolsága változtatható. A fogak profilacélból készülnek, és az előrehaladás irányára merőlegesen álló tartókeretre vannak felszerelve. Ha a fésűszerűen elhelyezett fogak megteltek, a függesztett gép egészének felemelésével (hidraulikával) lehet az összegyűlt gyökereket elhagyni, majd egy-egy ürítés után folytatni a munkát. A gyökérfésűk nagy tömegű (1000 kg körüli) gépek, melyek 2–4 m-es munkaszélességgel készülnek, munkamélységük eléri vagy meghaladja a 0,5 m-t, üzemeltetésükre pedig – a talaj kötöttségétől függően – 80 kW vagy annál nagyobb motorteljesítményű traktorok szükségesek. A munkavégzés során az erőgép leeresztett gyökérfésűvel dolgozik úgy, hogy bizonyos hosszúságú munkamenet után a gép fölemelésével az összegyűlt gyökereket a talajfelszínre hozza. Kétirányú (egymásra mérőleges) mozgásmóddal a talajban maradt gyökérzet 60–70%-a kifésülhető és sávokban gyűjthető (majd eltávolítható). Amennyiben a gyökérfésülést nem követi további talajmunka, az utolsó húzásiránynak meg kell egyeznie az ültetés irányával.

1.4.2. 3.42. Részleges talaj-előkészítés gépei 1.4.2.1. 3.42.1. Részleges talaj-előkészítés gépeinek rendszerezése Részleges talaj-előkészítésről akkor beszélünk, ha a terület (elsősorban a tuskós vágásterület) felszínének csak egy részét, azt, ahova a szaporítóanyag kerül majd, műveljük meg (Bondor, 1978). A megművelt felszíni rész alakjától függően: – pászta; – folt; – tányér (fészek) és – bakhát vagy árok lehet. Pásztának a nem nagy szélességű (1 m alatti), folyamatos sávot (csíkot) nevezzük. A pászták a területen egymással párhuzamosan, egymástól állandó távolságra helyezkednek el úgy, hogy középvonaluk távolsága a majdani sortávolsággal (1,2–4 m) azonos. Folt alatt a kis kiterjedésű, szabálytalan alakú felületrészt értjük. Mérete egyik irányban sem haladja meg az 1 m-t. A foltok a felületen elhelyezkedhetnek a tervezett erdősítési hálózatnak megfelelően (ez a gyakoribb) vagy szabálytalanul. Utóbbi inkább csak akkor fordul elő, ha a természetes erdőfelújulást segíti a részleges talajelőkészítés. Tányér (fészek) alatt a kis kiterjedésű, szabályos kör alakú felületrészt értjük. Átmérője 1 m alatti. A tányérok a felületen elhelyezkedhetnek a tervezett erdősítési hálózatnak megfelelően (ez a gyakoribb) vagy szabálytalanul. Utóbbi inkább csak akkor fordul elő, ha a természetes erdőfelújulást segíti a részleges talaj-előkészítés. Bakhátnak a nem nagy szélességű (1 m alatti), a felületből kiemelkedő, folyamatos sávot nevezzük. A kiemelkedés mértéke a gyakorlatban általában 0,2–0,4 m közötti. A bakhátak a területen egymással párhuzamosan, egymástól állandó távolságra helyezkednek el úgy, hogy középvonaluk távolsága a majdani sortávolsággal azonos. Ároknak a nem nagy szélességű (1 m alatti), a felületbe süllyedő, folyamatos sávot nevezzük. A besüllyedés mértéke a gyakorlatban általában 0,2–0,4 m közötti. Az árkok a területen egymással párhuzamosan, egymástól állandó távolságra helyezkednek el úgy, hogy középvonaluk távolsága a majdani sortávolsággal azonos. A bakhát és az árok a területen gyakorlatilag egyszerre alakul ki, mert az árok talajtömegéből készül a bakhát. A talaj-előkészítést akkor nevezzük bakhátasnak, ha a hullámossá tett talajfelszín kiemelkedéseire (a bakhátakra) kerül a csemete, árkosnak pedig akkor, ha az árkok fenekére. A részleges talaj-előkészítés módjaihoz igazodóan a gépek: – pásztás talaj-előkészítők; – foltos talaj-előkészítők; – tányéros (fészkes) talaj-előkészítők és


– bakhátas (árkos) talaj-előkészítők lehetnek. 1.4.2.2. 3.42.2. Pásztás talaj-előkészítők A pásztás talaj-előkészítők pásztakészítő mélylazítók, pásztakészítő ekék, pásztakészítő tárcsák, tárcsás-láncos pásztakészítők, pásztakészítő talajmarók és speciális pásztakészítők lehetnek. Pásztakészítő mélylazítók Az erdészeti gyakorlatban alkalmazott pásztakészítő mélylazítók általában hátrahajló élű gépek, melyek a tömörödött erdei talaj ültetés előtti lazítását végzik. Alkalmazhatók laza, középkötött és kötött talajokon, gyökeres és tuskós területeken. Az erdőtelepítési- és az erdőfelújítási technológiákban részleges-, esetleg teljes talaj-előkészítésre, valamint gyökérszaggatásra (a sarjaztatás elősegítésére) használhatók (Czupy–Horváth, 1997; Horváth, 2001.b). A gép fő szerkezeti részei (175. ábra): – a váz (1); – a lazítókés (2); – a lazítószárnyak (3) és – a pótsúlyok (4).

175. ábra Erdészeti pásztakészítő mélylazító szerkezeti felépítése: 1. váz; 2. lazítókés; 3. lazítószárnyak; 4. pótsúlyok A váz hegesztett szerkezet, amely a keresztirányban húzódó csőtartóból, a hosszirányú tartólapból és a függesztőberendezés elemeiből áll. A csőtartó két végébe ágyazzuk az alsó függesztőcsapokat, amelyekkel a gép a traktor hátsó hárompontfüggesztő berendezésének alsó függesztőkarjaihoz kapcsolható. A tartólap a gép elemeinek összefogását biztosítja. Felső részéhez csatlakoznak a súlytartó rudak, alsó felületéhez a lazítókés, elején pedig a függesztőberendezés található, melynek elemei a traktorhoz a három ponton – a két alsó függesztőcsapon és a felső függesztőfuraton – keresztüli csatlakozást teszik lehetővé. A felső csatlakozást biztosító elemeken három függesztőfurat-pár került kialakításra, lehetővé téve a munkagép optimális hosszirányú szintbe állítását. A lazítókés megfelelő alakúra kivágott acéllemez, mely hegesztéssel kapcsolódik a váz tartólapjának alsó felületéhez. A haladási irányhoz képest hátrahajló (azzal tompaszöget bezáró) élkialakítású. Ez a megoldás lehetővé teszi a tuskókon való áthaladást a gép szerkezeti részeinek károsodása nélkül. A pásztakészítő mélylazító az útjába eső tuskókra felcsúszik a hátrahajló élű lazítókése segítségével. A 262 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tuskó elhagyása után a művelőszerszám folyamatosan ismét a talajba mélyed, de a beállított munkamélységet csak bizonyos távolság megtétele után éri el, a talaj nedvességi állapotától, a növényborítás mértékétől, és a talaj fizikai jellemzőitől függően. A ma használatos gépeknél a tuskón való átlépéskor a munkamélység csökkenése kb. 0,9 m távolságra kezdődik a tuskótól, de gyakorlatilag egészen a tuskóig van talajművelés, a tuskó után pedig 0,4–1,0 m távolság megtétele után alakul ki ismét a beállított munkamélység. A lazítószárnyak (egy, kettő vagy három pár) a lazítókés oldalnyúlványai, ahhoz hegesztett kötéssel kapcsolódnak. A pótsúlyok a gép tömegének növelését biztosítják. Segítségükkel állítható be a kívánt munkamélység a különböző kötöttségű talajokon. Az erdészeti gyakorlatban használt pásztakészítő mélylazítók általában egysorosak, munkamélységük 0,3–0,6 m, munkasebességük 2–4 km/h, öntömegük 300–400 kg (mely pótsúlyozással 1000–1200 kg-ra növelhető), vonóerőigényük 14–30 kN közötti. Pásztakészítő ekék A pásztakészítő ekék a részleges talaj-előkészítésen alapuló erdősítési technológiák munkagépei. Ültetési sávok készítésére alkalmasak mindenfajta erdősítési területen (elsősorban tuskózás nélküli erdőfelújítások esetén), továbbá lehet használni őket tűzvédelmi pászták készítésére, erdőtűz elleni védekezésnél (Horváth, 1996.a). Az általuk készített ültetési sávok olyan módon jönnek létre, hogy az eke a sáv felső talajrétegét két oldalra kifordítja, és esetleg az átfordított rétegeket tömöríti is (176. ábra). A gép fő szerkezeti részei (177. ábra):

176. ábra Pásztakészítő eke munkája után kialakuló talajprofil: a: barázda mélység; b1: barázda szélesség; b2: pászta szélesség; h: bakhát magasság – a kereszttartó (1); – a mélységállító berendezés (2); – az alapkeret (3); – a tárcsás csoroszlya (4); – az eketest (5); – a szállítókerék és – a tömörítő szerkezet (6). A kereszttartó az eke alapkeretének elülső részéhez függőleges tengelyű csapszeggel kapcsolódik, így az alapkeret és a kereszttartó egymáshoz képest vízszintes síkban elmozdítható. Az elmozdulás mértékét az alapkereten levő két ütköző korlátozza. A kereszttartó és az alapkeret stabilizálására mindkét oldalon egy-egy feszítőrugó található. A kereszttartón helyezkednek el a traktor függesztőberendezésének alsó függesztőkarjaihoz való csatlakozást biztosító függesztőfuratok, amelyek lehetővé teszik a függesztőkarok különböző magassági bekötését. A kereszttartó első része olyan kialakítású, amely biztosítja az akadályokon


(tuskókon) való áthaladását a gépnek. E szerkezeti rész tulajdonképpen egy ívelt kialakítású, hátrahajló éllel rendelkező ütköző, amely csavarkötésekkel csatlakozik a kereszttartó vázához úgy, hogy ahhoz képest magassági irányban állítható. Az ütköző ívelt, lefelé keskenyedő alakja a tuskók és egyéb akadályok biztos elkerülését teszi lehetővé. A mélységállító berendezés az alapkerethez csatlakozik úgy, hogy görgői hosszirányban közvetlen követik az akadályokon átemelő ütközőt. A mélységállító berendezés a mélységállító görgőkből, a görgők keretéből és a csavaros állító-mechanizmusból épül össze. A görgők függőleges irányban, a két szélső helyzetük között fokozatmentesen állíthatók. Az elállítódást küszöböli ki a két oldalsó vezetőelemre szerelt egy-egy hatlapfejű csavar, amelyekkel a mélységállító görgők keretét lehet rögzíteni adott helyzetben. A görgők golyóscsapágyakon forognak. A két görgő egy egységet képez, köztük távtartó gyűrű található. Az alapkeret a gép további szerkezeti részeinek hordására szolgál. Első részéhez – függőleges tengely körül elfordíthatóan – kapcsolódik a kereszttartó, hátsó részéhez – vízszintes tengely körül elfordíthatóan – a tömörítő szerkezet tartója, középső szakaszához pedig mereven kötődik a mélységállító berendezés, a tárcsás csoroszlya és az eketest. Az alapkeret gerendelyének hátsó végéhez csatlakoztatható a szállítókerék, amely munkahelyzetben felfelé, szállítási helyzetben lefelé állóan helyezkedik el. Az alapkeret kivitelét tekintve zárt szelvényű, első részén függőleges síkú háromszög merevítéssel bíró keretszerkezet. Az első rész háromszög merevítésének felső pontján került kialakításra a függesztőberendezés felső összekötőkarjának csatlakozási pontja, a felső függesztőfurat. A tárcsás csoroszlya az eketest és a mélységhatároló görgők között található. A csoroszlya golyóscsapágyakon forog. Tengelye álló tengely, amely tulajdonképpen egy mindkét végén menetes csap, melyet csavaranyák rögzítenek a tartólapokhoz. Az egyik oldali anya leszerelése után a tengely kihúzható, és a tárcsás csoroszlya kivehető a gépből. A csoroszlya pontos beállítását – mind függőleges, mind vízszintes irányban – fokozatmentes állítási lehetőség biztosítja. Üzem közben a csoroszlya legmélyebb pontjának az ekevas hegyének alsó éle alatt kell lenni kb. 20 mm-rel. Az eketest egy jobbra és egy balra forgató ekefej együtteséből áll. Törzse hegesztett konstrukció, melyhez a kormánylemezek, a szántóvasak és a szántóvasak kétoldali toldalékai (oldalvágók) csavarkötéssel kapcsolódnak. Az oldalvágók rendeltetése az átfordításra kerülő talajszelet széleinek függőleges átvágása. A szállítókerék az alapkeret hátsó részén helyezkedik el, közúti szállításhoz lefele, munkahelyzetben pedig felfele fordítva. A szállítókerék golyós csapágyazású. A tömörítő szerkezet szimmetrikus kialakítású, egyik-egyik oldala a keresztirányú tartóból, a lengőkarból és a hengerből áll. A keresztirányú tartó hosszirányú tengellyel kapcsolódik az alapkerethez, a lengőkar pedig keresztirányú tengellyel a tartóhoz. A lengőkar végéhez kapcsolódnak a tömörítő hengerek. Ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy a hengerek kövessék a talajfelszín egyenetlenségeit. A tömörítő hengerek feladata, hogy az átfordított talajszeletet lenyomják, és ezzel visszafordulását megakadályozzák. A nyomás fokozására lehetőség van úgy, hogy a hengereket vízzel vagy homokkal feltöltjük, ezzel súlyukat megnöveljük. A hengerek siklócsapágyakon forognak, zsírozásuk beépített zsírozógombokon át lehetséges.

177. ábra Pásztakészítő eke: 1. kereszttartó; 2. mélységállító berendezés; 3. alapkeret; 4. tárcsás csoroszlya; 5. eketest (két oldalra forgató); 6. tömörítő szerkezet


Az erdészeti gyakorlatban használt pásztakészítő ekék munkamélysége 0,1–0,2 m, munkasebessége 2–4 km/h, tömege 300–600 kg, teljesítmény-igénye 30–50 kN közötti. A pásztakészítő eke szerkezeti kialakításából következően alkalmas a tuskókon való átlépésre, vagy a tuskók kikerülésére. Az eke a szimmetriavonalába eső tuskókra felcsúszik a kereszttartó hátrahajló élű ütközőjének segítségével. A tuskó elhagyása után az eke folyamatosan ismét a talajba mélyed, de a beállított munkamélységet csak bizonyos távolság megtétele után éri el, a talaj nedvességi állapotától, a növényborítás mértékétől, és a talaj fizikai jellemzőitől függően. A tuskón való átlépéskor a barázda mélységének csökkenése 0,3–0,6 m távolságra kezdődik a tuskótól, de gyakorlatilag egészen a tuskóig van talajművelés, a tuskó után pedig 0,5–1,0 m távolság megtétele után alakul ki ismét a beállított munkamélység. A nem szimmetriavonalba eső tuskókat az eketest a kereszttartó függőleges tengelyű csapszege körüli elfordulással kerüli ki, majd a kereszttartó és az alapkeret közé épített feszítőrugók segítségével tér vissza ismét középhelyzetbe. Ilyenkor a talajművelés folyamatosan fennáll, bár a kitérítés függvényében a munkamélység ingadozik. Pásztakészítő tárcsák A pásztakészítő tárcsák: – szabadonfutó és – hajtott kivitelűek lehetnek. A szabadonfutó pásztakészítő tárcsák szerkezeti kivitele hasonló a teljes felületet művelő tárcsákéhoz, csak kisebb (1 m alatti) munkaszélességűek, nagyobb tárcsalevél átmérőjűek, általában egy, esetleg kétsorosak, és robosztusabb építésűek. A hajtott kivitelű pásztakészítő tárcsák pásztánként egy (178. ábra) vagy két tárcsalevelűek, általában csonka kúp alakú, külső kerületükön csipkés tárcsalevelekkel. Hajtásuk hidraulikus vagy hidromechanikus. Az első esetben a hajtó hidromotor közvetlenül kapcsolódik a tárcsalevél tengelyéhez, az utóbbiban pedig fogaskerekes hajtóművön keresztül. Változtatható a tárcsák dőlésszöge és fordulatszáma, ennek megfelelően elérhető az adott talajállapothoz szükséges optimális beállítás. Munkájuk során a pászta vonalából kisöprik az esetlegesen ott maradt vágáshulladékot, továbbá a pászta felső talajrétegét oldalra mozgatják.


178. ábra Hajtott kivitelű pásztakészítő tárcsa Tárcsás-láncos pásztakészítők A tárcsás-láncos pásztakészítők a tuskózás nélküli erdőfelújítási technológiák részleges talaj-előkészítésének eszközei. A tárcsás-láncos pásztakészítő letisztítja a pászta felületét, eltávolítva arról a kisebb méretű vágástéri hulladékokat, sarjakat és lágyszárú aljnövényzetet. Forgó láncos művelőszerszámával a talaj felső rétegét oldalra söpri és ezáltal tiszta sávot hagy maga után, lehetővé téve abba az ültetést. A gép főbb szerkezeti egységei (179. ábra) a váz (1), a függesztőberendezés (2), a tárcsatagok (3) és a láncos tag (4). A váz hegesztett szerkezet, melynek első részéhez csatlakozik a függesztőberendezés, alsó felületéhez a tárcsatagok, hátsó részéhez pedig a láncos tag. A tárcsatagok olyan beállításúak, hogy a talaj felső rétegét – a rajta lévő vágástéri hulladékkal együtt – kifele mozgatják, a láncos tag pedig a fellazított réteget oldalra söpri. Létezik a gépnek olyan kivitele is, amely művelőszerszámként csak a láncos tagot tartalmazza.


179. ábra Tárcsás-láncos pásztakészítő: 1. váz; 2. függesztőberendezés; 3. tárcsatagok;4. láncos tag Pásztakészítő talajmarók A pásztakészítő talajmarók szerkezeti kivitelüket tekintve megegyeznek a teljes felület művelésére alkalmas talajmarókkal, csak kisebb (1 m alatti) munkaszélességűek, általában nagyobb rotorátmérőjűek és robosztusabb építésűek. A robusztusabb építés azért szükséges, mert nagyobb részt tuskós területeken használjuk őket. Speciális pásztakészítők A speciális pásztakészítők (gyártójuk után: bagodi pásztakészítők) alapvetően a tuskózás nélküli erdőfelújítási technológiák talaj-előkészítésének eszközei. Segítségükkel részleges (pásztás) talaj-előkészítés végezhető. Alkalmasak továbbá az erdővel borított területek alátelepítéskori, valamint egyéb erdősítendő területek pásztás talaj-előkészítésére. Művelőszerszám együttesük passzív- és hajtott (forgó mozgású) művelőelemek kombinációjából áll. Bizonyos körülmények között a passzív művelőelemük nélkül is üzemeltethetők. Forgó művelőszerszámuk – mely az erőgép teljesítményleadó tengelyéről hajtott – a hátrahajló élű, szárnyas talajlazítók forgó változataként fogható fel. A gép – a rászerelt passzív művelőelem típusától függően – letisztítja a pászta felületét, eltávolítva róla a kisebb méretű vágástéri hulladékokat, sarjakat és lágy szárú aljnövényzetet. Forgó művelőszerszámával a talaj felső humuszos rétegét az alsóbb rétegekkel keveri. Porhanyóssá teszi a pászta talaját, ezáltal megkönnyíti az ültetést, és nagyban megnöveli a talaj vízelnyelő és vízmegtartó képességét, amivel elősegíti a csemeték hatékonyabb megeredését, biztonságosabb megmaradását. A gép főbb szerkezeti egységei (180. ábra): – a vázszerkezet (1), amely a függesztőszerkezetből, a rugós szabályozó berendezésből, az oldalmerevítőkből, a csúszótalpakból, a tisztítókéssor-tartóból és a hátsó védőelemből áll; – a hajtóberendezés (2), amely a nyomaték-határolós kardántengelyből, a szöghajtóműből és a lánchajtásból áll; – a passzív művelőelemek (3), melyek lehetséges változatai a vágókés, a pásztakészítő eke és a görgős szerkezet; 267 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a forgó művelőszerszám (4), amely a tengelyből, a csapágyazásokból, a késrendszerből és a tisztítókéssorból áll.

180. ábra Speciális pásztakészítő: 1. vázszerkezet; 2. hajtóberendezés; 3. passzív művelőelem (pásztanyitó eke); 4. forgó művelőszerszám A vázszerkezet több tagból, kombináltan összeállított acélszerkezet. Hegesztett elemekből, ill. csavarkötéssel szerelhető kivitelű elemekből áll, nevezetesen a függesztőszerkezetből, a rugós szabályozó berendezésből, az oldalmerevítőkből, a csúszótalpakból, a tisztítókéssor-tartóból és a hátsó védőelemből. A függesztőszerkezet hegesztett kivitelű, és biztosítja a munkagép erőgéphez kapcsolását. Alsó középső részéhez oldható kötéssel csatlakoztatható a passzív művelőelem. A függesztőszerkezet hátsó részéhez – a függesztőszerkezet és az oldalmerevítők közé – kapcsolódik a rúgós szabályozó berendezés, amelynek a körszelvényű hengeres csavarrugókkal és csavarorsós határolókkal szerelt paralel vezérlésű mechanizmusán keresztül szabályozható a forgó művelőszerszám munkaminősége. Az oldalmerevítők durvalemezből kivágott alakos lapok, amelyek tartják a köztes elemeket (a szöghajtóműházat, a tisztító késsor tartót és a forgó művelőszerszámot). A csúszótalpak az oldalmerevítők alsó részéhez csatlakoznak, és segítségükkel fokozatokban szabályozható a művelési mélység. A hajlított, ill. hegesztett csúszótalpak kialakítása olyan, hogy a gép tuskón való áthaladását megkönnyíti. A tisztítókéssor-tartó az oldalmerevítők közé, azokhoz csavarkötéssel csatlakozik, biztosítva a forgó művelőszerszám tisztítókéseinek hordását. A hátsó védőelem hegesztett acélszerkezet és védő gumiszalag-csíkok kombinációja, melynek szerepe elsősorban a baleset-megelőzésben van. A hajtóberendezés nyomatékhatárolós kardántengelyből, szöghajtóműből és lánchajtásból áll. Kapcsolatot biztosít az erőgép teljesítményleadó tengelye és a forgó művelőszerszám között. E kapcsolat révén a teljesítményleadó tengely motorarányos fordulatszáma a szöghajtóművön és a lánchajtáson keresztül jut el a forgó művelőszerszám tengelyére. A nyomatékhatárolós kardántengely szabványos kialakítású gépelem. A szöghajtómű hegesztett házú szerkezeti egység, amely közdarabokon keresztül, csavarkötésekkel csatlakozik a vázszerkezet két oldalmerevítőjéhez. A szöghajtómű behajtótengelye szabványos hatbordás tengelyvégződésű száras kúpkerék, mely az oldalkihajtó tengelyre szerelt tányérkeréken keresztül biztosítja a hajtásáttételt. A szöghajtóműház tetőlemezén található az olajbeöntő nyílás, az első falon az olajszint ellenőrző és alul az olajleeresztő csavar. A lánchajtás burkolattal ellátott zárt rendszer, mely görgőslánccal kapcsolja össze a hajtómű kihajtótengelyét a 268 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

forgó művelőszerszám tengelyével. A lánc feszítése a burkolaton kívülről szabályozható, csavaros láncfeszítő mechanizmus által mozgatott csúszótalpon keresztül. A gép túlterhelésének védelmére egyrészt a kardántengely nyomatékhatárolója, másrészt a forgó művelőszerszám tengelye és a hozzá csatlakozó lánckerék kapcsolatában elhelyezett nyírócsapszeges biztosítás szolgál. A passzív művelőelemek lehetséges változatai a vágókés, a pásztakészítő eke és a görgős szerkezet. Közülük az adott munkaterületen legjobb minőségű munkát biztosító szerkezet szerelhető a gépre. A vágókés egy nagykeresztmetszetű, hátrahajló élű szerszám, mely a vágó funkción túl a tuskón való áthaladást is biztosítja azzal, hogy tuskónak ütközéskor kiemeli a gépet. A pásztakészítő eke vezetőkéssel ellátott kétszárnyú eke, szerelhető ekevasakkal, hegesztett kormánylemezekkel. A vezetőkés íves kiképzésű, mely a vágó funkción túl a tuskón való áthaladást is biztosítja azzal, hogy tuskónak ütközéskor kiemeli az ekeszerkezetet. A görgős szerkezet egy görgöpárból és az akadályokon átemelő ütközőből áll. Az ütköző állítható kivitelű a görgőkhöz, az egész szerkezet pedig a gép vázszerkezetéhez képest. A forgó művelőszerszám a tengelyből, a csapágyazásokból, a késrendszerből és a tisztító késsorból áll. A tengely hegesztett kivitelű, peremes csatlakozású csőtengely, mely az oldalmerevítőkbe csapágyazott. A csapágyazások gördülő csapágyazásúak. A késrendszert a tengelyre szerelt kazettás rendszerű késtartók és az ívelt kialakítású, lazítószárnyakkal ellátott, keményfémmel felrakott vágóélű kések alkotják. A késeket csavarkötések rögzítik a kazettás rendszerű késtartókban. A tisztító késsort a forgó késrendszer kései közé benyúló álló késsor alkotja, melynek feladata a forgó művelőszerszám tisztántartása. A speciális pásztakészítők munkaszélessége 0,6–0,9 m, munkamélysége 0,15–0,25 m, forgó művelőszerszámuk fordulatszáma 0,9–1,1 1/s, munkasebessége 1–3 km/h, tömege 600–700 kg, teljesítmény-igénye 30–40 kW közötti. 1.4.2.3. 3.42.3. Foltos talaj-előkészítők A foltos talaj-előkészítők közös jellemzője, hogy küllős kialakítású, forgó művelőszerszámaikkal egy sávon belül szakaszosan felszaggatják a talajt, és ilyen módon készítenek művelt foltokat a tábla felszínén. A foltos talaj-előkészítés: – kisebb összenergia-igénye miatt, ill. azért alakult ki, mert – az ilyen elven dolgozó gépek egyszerűen képesek a tuskókon átlépni. A foltos talaj-előkészítők dolgozhatnak állomány alatti területeken – munkájuk ekkor a természetes felújítást segíti – és vágásterületeken is, amikor az erdőfelújítási technológiákon belüli részleges talaj-előkészítést végeznek. A gépek munkájuk során foltos talajszaggatást végeznek úgy, hogy a felszaggatott foltok sávosan – a gép haladási irányával párhuzamosan – helyezkednek el. A gépek művelőszerszámai a talaj felső rétegét lehántják (felszaggatják) és oldalra fordítják, a talajon lévő vágáshulladékot pedig részben oldalra, részben maguk előtt tolják, és a megművelt foltok közti szakaszokon visszahagyják. A gépek által készített foltok hossza általában változtatható, és a megkívánt optimális értékre beállítható. A gépek művelőszerszámai az akadályokon (tuskók, kövek) a szerkezeti részek károsodása nélkül képesek áthaladni. Egy menetben – típustól függően – egy, két vagy három foltsor készítésére alkalmasak. A többsoros gépek többségénél a sortávolság változtatható. A foltos talaj-előkészítők – melyeket talajszaggatóknak vagy pásztakészítő szkarifikátoroknak is nevezünk – általában függesztett gépek. Üzemeltetheti őket univerzális traktor vagy speciális erdészeti erőgép. Utóbbi esetben a függesztésük, azaz a szállítási- és a munkahelyzet közti átállás, a munkagépre szerelt hidraulikus rendszer vagy az erőgép csörlője segítségével oldódik meg. Erre mutat példát a 181. ábra. Teljesen hidraulikusan működtetett, változtatható sortávolságú, háromsoros gép látható a 182. ábrán.


181. ábra Foltos talaj-előkészítő (speciális erdészeti erőgéppel (1) üzemeltetet, csörlős függesztésű gép (2)


182. ábra Foltos talaj-előkészítő (speciális erdészeti erőgéppel (1) üzemeltetet, teljesen hidraulikusan működtetett, változtatható sortávolságú, háromsoros gép (2) A gépek küllős művelőszerszámai három vagy négy küllősek, és a küllő végén kiképzett művelőfogakkal rendelkeznek. Munka közben mindig egy művelőfog (küllővég) érintkezik a talajjal és végzi a szaggatást. A szakaszos talaj-előkészítés úgy valósul meg, hogy adott folthossz után a művelőszerszám továbbfordul – ez-alatt nincs talajművelés – majd a következő művelőfog kezd el dolgozni. A művelőszerszámok általában hidraulikus előfeszítésűek – azaz a művelőszerszám munkahelyzetét egy hidraulikus munkahengerrel kitámasztott ellendarab biztosítja. A művelőszerszám továbbfordulása akkor következik be, ha rajta a talajellenállásból következő nyomaték nagyobb lesz, mint a hidraulikus támasz biztosította nyomaték. Utóbbit a hidraulikus rendszer nyomásával lehet a kívánt értékre – a megvalósítandó folthossznak megfelelő értékre – beállítani. A művelőszerszámon a talajellenállásból következő nyomaték azért növekszik folyamatosan, mert a művelőszerszám éppen munkában lévő művelőfoga előrehajló élű szerszámként dolgozik, és fokozatosan húzza be önmagát a talajba, azaz munkamélysége fokozatosan növekszik. Bizonyos munkamélységnél a terhelő nyomaték túllépi az előfeszítő nyomatékot és a művelőszerszám egy művelőfoggal tovább fordul. Amikor a művelőszerszám tuskóval találkozik, terhelő nyomatéka hirtelen megnövekszik, azaz az átfordulás azonnal bekövetkezik, minek eredményeképpen a művelőszerszám átlép a tuskón. 1.4.2.4. 3.42.4. Tányéros (fészkes) talaj-előkészítők Tányéros vagy fészkes talaj-előkészítésről akkor beszélünk, ha a talaj felületén hossz- és keresztirányban megközelítőleg azonos méretű – általában kör alakú – megmunkált részek keletkeznek. A megmunkált felületrészek átmérője kisebb 1 m-nél. A tányéros talaj-előkészítés: – kisebb összenergia-igénye miatt, ill. azért alakult ki, mert – az ilyen elven dolgozó gépek egyszerűen képesek a tuskós területeken a talajfelszínt művelni. A tányéros (fészkes) talaj-előkészítők függőleges Művelőszerszámuk művelőeleme általában:

tengely

körül

forgó

művelőszerszámú

gépek.

– boronafog; – kultivátor kapa vagy – tárcsalevél. A tányéros (fészkes) talaj-előkészítők gyakorlatilag mindig függesztett gépek. A boronafogas és a kultivátor kapás művelőelemű gépeknél a fogak egy olyan vázra kerülnek, amely felülnézetben kör keresztmetszetű. Ezt a szerszámot függőleges irányban előtolva – a megkívánt munkamélységnek megfelelően – és függőleges tengely körül megforgatva történik meg a kör felületű talajművelés. A szerszámot általában nem önmagában, hanem 271 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

más munkaművelet – pl. gödörfúrás – szerszámával együtt alkalmazzuk. Ilyen komplett szerszámú gép pl. a tányérozó gödörfúró. A tárcsaleveles művelőelemű gépek egyik változatánál (183. ábra) a viszonylag kis átmérőjű tárcsalevelekből álló tárcsatag szabadon forog a saját tengelye körül, mely vízszintes, és forog egy hajtott függőleges tengely körül. A gép tehát a vázból (1), a hajtóberendezésből (kardántengely, szöghajtómű) (2) és a művelőszerszámból (3) áll. Munkájának eredménye a tárcsatag szélességével megegyező átmérőjű tányér. Másik változatánál (184. ábra) a normál méretű tárcsalevelek (2) száma kevesebb, melyek egyenként csapágyazva egy körbeforgó vázon (1) helyezkednek el. A talaj felületén a művelt tányér kialakulását vágókések (3) is segítik. A művelőszerszámot általában hidromotor (4) forgatja.

183. ábra Tányéros talaj-előkészítő (tárcsatagos művelőszerszámmal): 1. váz; 2. hajtóberendezés; 3. művelőszerszám


184. ábra Tányéros talaj-előkészítő (normál tárcsaleveles művelőszerszámmal): 1. váz; 2. tárcsalevél; 3. vágókés; 4. hidromotor 1.4.2.5. 3.42.5. Bakhátas (árkos) talaj-előkészítők Bakhátas (árkos) talaj-előkészítésről akkor beszélünk, ha a művelt terület felszínét úgy alakítjuk, hogy azon a művelési iránnyal párhuzamos kiemelkedések (bakhátak) és bemélyedések (árkok) jönnek létre. Ilyenkor a művelt felszín művelési irányra merőleges metszetének kontúrja hullámvonal. Ilyen művelésre erdősítésre kerülő területek esetében, a talaj vízviszonyaitól függően lehet szükség. Magas vízállású területeken – a talajelőkészítés után – az ültetés a bakhát tetejére, alacsony vízállású területeken pedig az árok aljára történik.


185. ábra Bakhátas (árkos) talaj-előkészítő: 1. tárcsatag; 2. alakos tömör henger Hullámos talajfelszín – az eddig megismert talaj-előkészítő gépek közül – létrehozható az ekékkel és a tárcsákkal. Ágyekék alkalmazásával úgy, hogy velük nem folyamatos szántást végzünk, hanem a tábla felületén a barázdákat és a bakhátakat a megkívánt ültetési sortávolságnak megfelelően hozzuk létre. Tárcsák közül az egysoros, viszonylag kis munkaszélességű tárcsák – köztük a hajtott tárcsák is – alkalmasak erre a feladatra olyan beállítás mellett, mikor a tárcsatagok egy irányba terelik az általuk mozgatott talajtömeget. Speciális bakhátas (árkos) talaj-előkészítő a két, három, vagy négy tárcsaleveles tárcsatagból (1) és alakos tömör hengerből (2) álló gép (185. ábra). A gép működése közben a tárcsatagok a munkaszélességükbe eső talajtömeget – beállításukból következően – középre terelik, az alakos henger pedig a alakjának megfelelő profilúra tömöríti azt.

1.4.3. 3.43. Szaporítóanyagot talajba juttató gépek 1.4.3.1. 3.43.1. Vetőgépek Az erdősítési technológiákban alkalmazott vetőgépek működési elvüket tekintve megegyeznek a csemetetermesztési technológiákban használt vetőgépekkel. Szerkezeti kialakításukat tekintve abban különböznek, hogy az itt használt gépek általában egy, esetleg két- vagy háromsorosak. 1.4.3.2. 3.43.2. Ültetőgépek rendszerezése Az ültetőgépek az erdősítési technológiákon belül a csemeték, ill. a suhángok talajba helyezését végzik. A gépek által ültethető anyagnak megfelelően – a gépek alkalmazási területe szerint – beszélünk: – csemeteültetőkről és 274 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– suhángültetőkről. A csemeteültetők szerkezeti kialakításuk szerint: – csoroszlyás gépek; – lengőkaros gépek; – lyukütők és – csemeteültető gödörfúrók lehetnek; a suhángültetők pedig: – csúszócsoroszlyás gépek és – suhángültető gödörfúrók. Az ültetőgépeket adogatószerkezetüktől függően is jellemezhetjük, melynek megfelelően léteznek: – az adogatószerkezet nélküli; – a félautomatikus adogatószerkezetű és – az automatikus adogatószerkezetű gépek. Az ültetés – elsősorban a csemeteültetés – egyszerű kézi eszközökkel is elvégezhető. Ilyen eszközök alkalmazására kis méretű, ill. géppel nem járható területek erdősítése esetén kerül sor. Ebbe a körbe sorolhatók az ékásók és az ültetőcsövek (186. ábra). Utóbbiak a burkolt gyökérzetű csemetével történő erdősítést segítik (Bondor, 1980).

186. ábra Ültetőcső és munkája: a) ültetőcső: 1. fogantyú; 2. csőrkitámasztó kézikarja; 3. csőrnyitó lábpedál; 4. csőrkitámasztó; 5. mozgó csőr; 6. lábtámasz; b) talajba nyomás; c) csemete beejtés; d) csőrnyitás; e) csőrkitámasztás és kihúzás 1.4.3.3. 3.43.3. Csemeteültetők Csoroszlyás csemeteültetők A csoroszlyás csemeteültetők általában egysoros, függesztett gépek (187. ábra), melyek üzemeltetésére a 30 kW motorteljesítmény körüli traktorok alkalmasak. Közös jellemzőjük, hogy barázdanyitó (sornyitó) elemük – a csoroszlya – folyamatosan a talajban jár. Esetenként két-, ill. háromsoros változatuk is előfordul olyan kivitelben, hogy az egysoros alapgép egy széles gerendelyhez kapcsolva a sorszámnak megfelelően ismétlődik. 275 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A gépek napjainkban adogatószerkezet nélküli és félautomatikus adogatószerkezetű (188. ábra) változatban készülnek. A csoroszlyás csemeteültetők fő szerkezeti részei: – a váz; – a csoroszlya; – a mélységhatároló szerkezet; – a tömörítő szerkezet; – a talajegyengető szerkezet; – a kezelőhely; – a csemetetároló; – az adogató szerkezet és – a hajtásátvitel. A gépek váza acélcsőből vagy idomacélból készül. Hozzá mereven vagy csuklósan kapcsolódnak a további szerkezeti részek. A csoroszlya feladata az ültetőbarázdák nyitása a talajban. Mérete igazodik a géppel ültethető csemete méretéhez (max. 10 cm-es barázdaszélesség és max. 30 cm-es barázdamélység jellemző). A csemeteültető gépeken a csoroszlyáknak – alakjuk és a gépvázhoz kapcsolásuk szerint – számos változata alakult ki. A csoroszlyák alakjuk szerint: – előrehajló élű csúszócsoroszlyák; – hátrahajló élű csúszócsoroszlyák és – gördülőtárcsával kombinált előrehajló élű csúszócsoroszlyák lehetnek.


187. ábra Egysoros, függesztett, adogatószerkezet nélküli, csúszócsoroszlyás csemeteültető: 1. váz; 2. csoroszlya; 3. tömörítő szerkezet; 4. kezelőhely; 5. csemetetároló


188. ábra Egysoros, függesztett, rugalmastárcsás adogatószerkezetű, csúszócsoroszlyás csemeteültető: 1. váz; 2. csoroszlya; 3. tömörítő szerkezet; 4. kezelőhely; 5. csemetetároló; 6. adogató szerkezet Az előrehajló élű csúszócsoroszlyák állandó munkamélységűek, a hátrahajló élűek pedig képesek az akadályokon áthaladni. Az előrehajló élű csúszócsoroszlyával szerelt gépek az erdőtelepítések és a teljes talajelőkészítésű erdőfelújítások technológiáiban, a hátrahajló élű csúszócsoroszlyával szereltek pedig a részleges talaj-előkészítésű erdőfelújítások technológiáiban alkalmazhatók. A hátrahajló élű csúszócsoroszlyával szerelt gépek képesek a tuskókon átcsúszni. Esetenként előfordul, hogy az előrehajló élű csúszócsoroszlya előtt – ahhoz illesztve – egy gördülőtárcsa forog, mely segíti a barázdanyitást, ill. a tuskókon való áthaladást. A csoroszlyák a gép vázához kapcsolódhatnak: – mereven; – állíthatóan és – billenthetően. A merev kapcsolatú csoroszlya a gép vázához alulról általában hozzáhegesztett, esetenként csavarkötéssel rögzített. Az állítható csoroszlya mindig csavarkötéssel kapcsolódik a gépvázhoz- és a vázhoz képesti helyzete – több furatpár alkalmazásával – állítható. A billenthető csoroszlya csuklósan – általában hidraulikus henger által kitámasztva – kapcsolódik a gépvázhoz. A csuklós kapcsolat alkalmazása előrehajló élű csoroszlyák esetén jellemző és biztonsági szerepet tölt be. Nem várt akadálynak (tuskónak) ütközés esetén a csoroszlya hátrafelé kibillenhet vagy kibillenthető. A mélységhatároló szerkezet csak az előrehajló élű csúszócsoroszlyával szerelt gépeken szükséges, csak azokon fordul elő. Azért itt szükséges, mert az előrehajló élű csúszócsoroszlyán keletkező talajba húzó erőt a 278 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

mélységhatároló szerkezet kerekei alatt ébredő erő egyensúlyozza ki. A mélységhatároló szerkezet a gép vázához két oldalt kapcsolódó, állítható helyzetű, szabadonfutó kerékpárból áll. Segítségével a géppel megvalósítható ültetési mélység is beállítható. Egyes gépkonstrukcióknál a mélységhatároló szerkezet feladatát átveszi a tömörítő szerkezet. A tömörítő szerkezet a csoroszlya által nyitott barázda zárására szolgál, miután abba a csemete belekerült. A tömörítő szerkezet két csapágyazott, szabadonfutó, kifele döntött kerékből áll, melyek csapágyháza a vázhoz mereven vagy állíthatóan kapcsolódik. A tömörítő kerekek állítása történhet: – a haladási irányba; – a haladási irányra merőlegesen és – függőleges tengely körül forgathatóan. Az állíthatóság azt a célt szolgálja, hogy a tömörítő szerkezet a csoroszlyával és az adogatószerkezettel szinkronban dolgozzék. Ez akkor következik be, ha a tömörítés keresztirányban igazodik a csoroszlya által nyitott barázda szélességéhez, hosszirányban pedig úgy érvényesül, hogy az ültetett csemete függőleges helyzetben marad vissza a gép elhaladása után a talajban. A tömörítő kerekek függőleges tengely körüli forgathatósága kötöttebb talajok esetén lehet szükséges, mikor is a haladási iránnyal szöget bezáró tömörítőkerék-sík következtében a talaj keresztirányú intenzívebb mozgatása érhető el. A fix csoroszlyával szerelt, adogatószerkezet nélküli ültetőgépeken általában mereven csatlakoznak a tömörítő kerekek csapágyházai. A tömörítő kerekek alakjukat tekintve lehetnek (189. ábra): – gömbsüveg alakú kerekek, – hengeres kerekek, – íves (gumi abroncsos) kerekek és – csonka kúp alakú kerekek.

189. ábra Tömörítőkerék alakok: a) gömbsüveg alakú; b) hengeres; c) íves (gumiabroncsos); d) csonka kúp alakú A tömörítő kerekek anyagukat tekintve általában fémkerekek, kivételt csak az íves kerekek jelentenek, amelyek az esetek többségében fúvott, ritkábban tömör gumiabroncsozásúak. A hengeres kerekeknek olyan változatuk is létezik, amelynek középsíkjában körbefutó perem található. A különböző alakú tömörítő kerekek közül a gömbsüveg alakúak gyakorlatilag minden gyökérmentes talajon, a továbbiak pedig középkötött- és kötött talajokon alkalmazhatók előnyösen. A tömörítő kerék átmérője a kerék túrásmentes gördülésére van hatással. A túrásmentes gördülés – az ezzel foglalkozó vizsgálatok (Walter, 1972) szerint – akkor következik be, ha a kerékátmérőre (D) igaz az alábbi egyenlőtlenség:


ahol: Z: a tömörítő kerék besüllyedésének mértéke, ρ: a keréktalp és a talaj közötti súrlódási szög. Az összefüggésből következik, hogy: – a nagyobb átmérőjű tömörítő kerekek munkaminősége kedvezőbb, mert kisebb a valószínűsége a talajtúrásnak; – a rugalmasan deformáló fúvott gumiabroncsú talajkerék talajtúró hatása kisebb, mivel a rugalmas deformáció látszólagos átmérő-növekedést jelent. A talajegyengető szerkezet nem feltétlen tartozéka a csemeteültető gépeknek. A talajegyengető szerkezet – mely a tömörítő szerkezet után jár és a gyökfő irányába mozgatja a talajt – kivitelét tekintve lehet: – egy csuklósan kapcsolt takarólemez; – tárcsa vagy – borona. A kezelőhely – melyen a kiszolgáló dolgozó vagy dolgozók helyezkednek el – a kezelőülésből, a lábtámaszból és egyes gépeknél a védőtetőből áll. Egy-egy sor kiszolgálását a gépeken egy vagy két dolgozó végzi. A csemetetároló általában acéllemezből készült tálca, amely a kezelőhely közelében úgy helyezkedik el, hogy azt a kiszolgáló dolgozók könnyen elérjék. Adott mennyiségű, minimálisan egy táblahosszra elegendő csemete hordására alkalmas. Az adogatószerkezet félautomatikus – vagy automatikus megoldású lehet, attól függően, hogy a csemeték a csemetetárolóból emberi kéz érintésével vagy anélkül kerülnek a talajba. A félautomatikus adagolószerkezeteknél a csemetéket az adogatószerkezetbe egyenként adagolják a kiszolgáló dolgozók, az adagolószerkezet pedig tovább mozgatva azokat a talajba helyezi. Az automatikus adogatószerkezetek működtetéséhez kiszolgáló dolgozókra nincs szükség. Az adogatószerkezet az ültetőgépek nem szükségszerű tartozéka, a gépek azok nélkül is működőképesek. Ebben az esetben a kiszolgáló dolgozók – ergonómiailag viszonylag kényelmetlen testhelyzetben – közvetlenül a csoroszlya által nyitott barázdába (hasítékba) helyezik a csemetéket. Ez esetben az egyenletes tőtáv elsősorban a kiszolgáló dolgozók gyakorlottságán múlik, amit fényvagy hangjelzés adással lehet pontosabbá tenni. A félautomatikus adagolószerkezetek(190. ábra): – fogóelemes; – rugalmas tárcsás és – ejtőcsöves kivitelűek lehetnek.


190. ábra Félautomatikus adagolószerkezetek: a) fogóelemes (tárcsás); b) fogóelemes (láncos); c) rugalmas tárcsás A fogóelemes szerkezetek körbefutó fogóelem sorból állnak, melyekbe – azok közel felső helyzetében – kerül a csemete, alsó helyzetében pedig kikerül azokból, át a talajba. A fogóelemekbe, azok felső helyzetében a kiszolgáló dolgozó adagolja a csemetéket. A fogóelemeket a csemeték behelyezése után a kiszolgáló dolgozó zárja, így azok a csemetéket magukkal viszik és alsó helyzetükben – mikor a csemete éppen függőleges helyzetű lesz – elengedik. Az elengedés a fogóelemek mechanikus nyitásának következménye. A fogóelemek nyitási helyzete változtatható annak érdekében, hogy az optimális elengedési időpont beállítható legyen. A fogóelemek elhelyezkedhetnek egy forgó tárcsa kerületén, körbefutó lánc elemeihez vagy hevederhez erősítve. A rugalmas tárcsás adogató szerkezet két egymással összeforgó, egymással szöget bezáró tengelyű rugalmas műanyag tárcsából áll. A tengelyek szöghelyzete biztosítja, hogy a tárcsák kb. egyharmad kerületük mentén együtt – a kerületükön egymással érintkezve – forognak, az azon túli szakaszon pedig egymástól elválnak. Az érintkezés megközelítőleg az alsó helyzetig tart, a haladási irányba eső oldalon. A kiszolgáló dolgozó a csemetéket a felső érintkezési ponton helyezi – gyökérrel kifelé – a tárcsák közé. A tárcsák a csemetét magukkal viszik és az alsó érintkezési pontnál – a csemete függőleges helyzetében – elengedik. A rugalmas tárcsás rendszereknél a tőtávolság nem szigorúan kötött, attól függ, hogy a kiszolgáló dolgozó mennyire egyenletesen adagolja a csemetéket a tárcsák közé. Az ejtőcsöves adagoló szerkezet burkolt gyökérzetű csemetéket ültető gépeken fordul elő. Az ejtőcső – melynek alsó része félcsőrben végződik – a kezelőhelyről a csoroszlya által nyitott barázdába viszi a csemetéket, melyeket az ejtőcsőbe a kiszolgáló dolgozó adagol. A csemeték a félcsőr nyitásakor – mely a haladási irányban hátrafelé történik – maradnak vissza a barázdában. A félcsőr nyitását a tőtávolságnak megfelelően vezéreljük. Az automatikus adogató szerkezetek alkalmazása ma még nem jellemző, egyes prototípus gépeken fordulnak csak elő. Egyik változatánál az előzőleg szalagra helyezett csemetéket – feltekercselt állapotban – kazettába tesszük. A kazettában lévő szalagot a szalagtovábbító szerkezet, ill. az ültető mechanizmus hozza működésbe. A csemetét a szalagról az ültetőszerkezet befogója emeli ki és továbbítja a barázdába. A hajtásátvitel az adagolószerkezetes gépek sajátja, mivel a hajtásátvitel az adogatószerkezet működtetését biztosítja. A gépek többségénél az egyik tömörítő kerék tengelye és az adogató szerkezet tengelye közé épített kétfokozatú fogaskerék- vagy lánchajtásból áll. A hajtás áttétele – fogaskerék vagy lánckerék cserével – változtatható. Lengőkaros csemeteültetők A lengőkaros csemeteültetők egysoros, függesztett gépek. Tömegük 300–400 kg közötti, üzemeltetésükre a 30 kW motorteljesítmény körüli traktorok alkalmasak. Működtetésük általában hidraulikusan történik. Közös jellemzőjük, hogy barázdanyitó elemük – a lengőkar – csak a csemete lehelyezésének időszakában érintkezik a talajjal. Ebből következően alapvetően a tuskós területek ültetőgépei, tekintettel arra, hogy a gépeknek nincs folyamatosan talajban járó szerkezeti eleme, így a tuskókon viszonylag könnyen tudnak áthaladni. A lengőkaros csemeteültető fő szerkezeti részei (191. ábra):


– a vázszerkezet; – az ültetőszerkezet; – a tömörítő szerkezet; – a hidraulikus rendszer; – a kezelőrész és – a csemetetároló.

191. ábra Lengőkaros csemeteültető szerkezeti felépítése: 1. csemete; 2. megfogó szerkezet; 3. ültetőkar; 4. tartókart mozgató kettősműködésű hidraulikus munkahenger; 5. tartókar; 6. ültetőkart mozgató kettősműködésű hidraulikus munkahenger; 7. tömörítő szerkezet A hegesztett kivitelű vázszerkezet alapeleme a zárt szelvényű alváz, amelyhez hegesztett kötéssel csatlakozik az ültetőszerkezetet tartó keret, a hárompont felfüggesztés alsó függesztőcsapjai, a tömörítő szerkezetet hordó keret, a csemetetároló tartója és az olajtartály tartója. A zárt szelvényű alváz összeköttetésben áll a hidraulikus rendszer olajtartályával és annak részét képezi, így a beépített olajtartály kisebb méretű lehet. Az ültetőszerkezetet tartó keret felső részén található a hárompont felfüggesztés felső függesztőcsapjának a furata. Az ültetőszerkezet részei az ültetőkar, a tartókar, a csemetefogó berendezés és a mélységhatároló. A géphez különböző méretű, a csupasz- és a burkolt gyökérzetű csemeték megfogására alkalmas ültetőkarok tartoznak. Az éppen alkalmazott ültetőkarnak a csemete méreteihez kell igazodni. Az ültetőkar a csemeték talajba helyezését végzi. A tartókar szolgál az ültetőkar és a vázszerkezet közötti kapcsolat biztosítására. A csemetemegfogó berendezés a behelyezett csemetét mindaddig tartja, míg a talajba hatoló ültetőkar közel függőleges helyzetű nem lesz. A megfogó berendezés mechanikus vezérlésű, a vázszerkezeten és a tartókaron megfelelően elhelyezett ütközők nyitják és a rugóerő zárja. A burkolt gyökérzetű csemeték ültetéséhez alkalmas ültetőkarok esetében a csemetemegfogó berendezést csemetekilökő berendezés helyettesíti. A csemetekilökő berendezés szintén mechanikus vezérlésű. A mélységhatároló berendezés a csemete előírt mélységű ültetését biztosítja úgy, hogy a mélységhatároló berendezést a megfelelő helyzetbe beállítva, az a tartókar mozgás-útját behatárolja. A két szélső érték között az ültetési mélység fokozatmentesen állítható. Az ültetési mélység számszerű értéke az ültetőkar méretétől függ. Az ültetőkar és a tartókar mozgatását egy-egy kettős működésű hidraulikus munkahenger biztosítja, a mélységhatároló berendezését pedig egy egyszeres működésű hidraulikus 282 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

munkahenger. Az egyszeres működésű hidraulikus munkahenger a mélységhatároló berendezést az alsó helyzetből felső helyzetbe tudja mozgatni. A tömörítő szerkezet a tömörítő kerekekből és azok felerősítéséből áll. A tömörítő kerekek általában középen körbefutó peremmel ellátott acélkerekek, melyek az ültetőkar mozgássíkjára szimmetrikusan helyezkednek el. A tömörítő kerekek felerősítése olyan, hogy biztosítja a kerekek háromirányú állíthatóságát, a megkívánt tömörítés mértékének megfelelően. A hidraulikus rendszer hidraulikus munkahengereken keresztül az ültetőszerkezetet működteti. A kezelőrész a lábpedálból, a kezelőülésből, a lábtartó lemezből és a védőkorlátból áll. A kezelőrész a lábtartó lemez és a kezelőülés tartójának segítségével a vázszerkezet menetirány szerinti bal oldali részéhez hegesztett. A kezelőülés rugózott, lengéscsillapítóval van ellátva, így kényelmes elhelyezkedést biztosít a kezelő számára. A csemetetároló speciális alakú, lemezből készített tartály. A gép jobb oldalán, a kezelőülésből kényelmesen elérhető távolságra helyezkedik el. A csemeteültető gép működése közben a gépkezelő – aki a kezelőülésen foglal helyet – lábpedálon keresztül vezérli a hidraulikus rendszer útváltóját, amelynek állása meghatározza a munkahengerek mozgását. Ezen kívül a kezelő végzi a csemeték folyamatos adagolását úgy, hogy azokat a csemetetárolóból kiveszi, s egyenként helyezi a csemetemegfogó berendezésbe akkor, amikor az ültetőkar felső, nyugalmi helyzetű (192. a, ábra). A nyitott csemetemegfogóba úgy kell a csemetét behelyezni, hogy annak gyökere az ültetőkar alsó része felé (hátrafelé) essék, de azon ne nyúljon túl. A csemete behelyezése után a kezelő a lábpedál előrenyomásával elmozdítja a hidraulikus rendszer útváltójának tolattyúját olyan helyzetbe, hogy az ültetés folyamata elkezdődjön. Először a tartókart működtető hidraulikus henger kap olajat, s a tartókar elmozdul alsó helyzetébe (192. b, ábra), miközben a mechanikus vezérlésű csemetemegfogó berendezés bezárul, s a csemetét a gyökérrész fölött megfogva tartja. Miután a tartókar az alsó helyzetében felütközik, a szivattyú által szállított olaj az ültetőkart mozgató hidraulikus munkahengerbe áramlik, s az ültetőkar is elindul lefelé. Az ültetőkar mozgásának utolsó szakaszában a talajba nyomódik, ekkor a csemetemegfogó berendezés elengedi a csemetét, ami így az ültetőkar által nyitott barázdában marad (192. c, ábra). Ezután a kezelő a lábpedált hátrabillenti, aminek következtében az útváltó olyan helyzetbe kerül, hogy a munkahengerek ellenkező tere kap olajat, először a tartókar visszamozog kiindulási helyzetébe (192. d, ábra). Eközben a gép halad előre, a tömörítőszerkezet megfelelően beállított kerekei két oldalt elhaladnak a csemete mellett, és az ültetőkar által nyitott barázda falait összenyomva, a csemetét a talajban rögzítik. Miután a tartókar felütközött, az ültetőkar is visszamozog kiindulási helyzetébe, azaz az ültetőszerkezet a 192. a, ábra szerinti helyzetbe kerül, így az ültetés folyamata ismétlődhet. Folyamatos működés esetén a gép kiszolgálásához az ültetőgép kezelőjén kívül két fő segítő szükséges. Ôk gondoskodnak a csemete utánpótlásáról és az ültetett csemetékkel kapcsolatos korrekciók elvégzéséről (tömörítés, csemetehiány-pótlás).


192. ábra Lengőkaros csemeteültető működése: a) csemete-behelyezés az ültetőkar felső helyzetében; b) tartókar-mozgás lefele; c) ültetőkar-mozgás előre; d) tartókar-mozgás felfele Lyukütők A lyukütők – az ültetőbarázda helyett – egymástól egyenlő távolságra lévő ültetőgödrök készítésére alkalmasak. Az ültetőgödröket a forgó szerszám kerületén közel sugárirányban kinyúló speciális alakú elemek (ék, kúp, lap stb.) készítik. Legegyszerűbb változatuk az, amikor a szerszám a traktor kerekének oldalára kerül úgy, hogy a lyukütő elemek a gumiabroncs külső palástfelületén túlnyúlnak. Az önálló lyukütők forgó szerszáma szabadonfutó, melynek kerületén helyezkednek el az ültetőgödör-készítő elemek (193. ábra). A gépek többségén az elemek méretét (cserével) és dőlésszögét változtatni lehet, a különböző csemeteméreteknek és talajtípusoknak megfelelően. Egyes gépek ültetőgödör készítő elemei – amelyek ekkor kúpos kivitelűek – saját tengelyük körül is foroghatnak, ennek megfelelően jobb minőségű ütöttfúrt gödröt készítenek. A lyukütők által készített ültetőgödrökbe a csemetéket általában kézzel helyezük be, majd gyökérzetük körül a talajt tömörítjük.

193. ábra Lyukütő Csemeteültető gödörfúrók A csemeteültető gödörfúrók egy-egy ponton fúrt ültetőgödör készítésére alkalmasak. Az általuk fúrható gödör mérete igazodik a csemeték méretéhez, azaz a gödör átmérője 5–30 cm közötti, mélysége 50 cm alatti. Az ültetőgödörbe általában kézzel helyezzük be a csemetét, majd temetjük be a gödröt és tömörítjük a csemete gyökérzete körül a talajt. A csemeteültető gödörfúrók üzemeltetési módjuk szerint: – sajátmotoros és


– traktorral üzemeltetett gépek lehetnek. A sajátmotoros gépek kisgépek (194. ábra), melyek kézi vagy targoncás változatban léteznek. Alkalmazásuk olyan meredekebb területeken hangsúlyos, melyek traktorral nem járhatók. A sajátmotoros csemeteültető gödörfúrók: – a robbanómotorból (1); – az áthajtóműből (2); – a tengelykapcsolóból (3); – a fúrószerszámból (4) és – a gépkeretből (5) állnak. A robbanómotor általában kétütemű benzinmotor, tekintettel arra, hogy ezeket a gépeket elsőként a motorfűrész-gyártók fejlesztették ki a motorfűrész motorokra építve. Újabban, elsősorban a targoncás gépeknél, négyütemű benzinmotorok is előfordulnak. Az áthajtómű lassító hajtómű, mely a robbanómotor fordulatszámát csökkenti a gödörfúrás számára optimális (mindenképpen 100/min alatti) értékre. A tengelykapcsoló a fúrószerszám szárát kapcsolja az áthajtómű kijövő tengelyéhez. Általában kúpos hüvelyes, merev kapcsoló. A fúrószerszám a készítendő gödör méretéhez igazodó méretű, és a fúrószárból, a fúrócsúcsból és a fúróspirálból áll. Munkavégzéskor a fúrószerszám a talajba hatol és átmérőjének megfelelő átmérőjű gödröt alakít ki, miközben a talajt porhanyítva a felszínre hozza és a gödör köré rakja. Az ültetőgödör akkor megfelelő minőségű, ha függőleges tengelyű, feneke laza és fala nincs elkenődve. A gépkeret a kézi gépeken a két oldalt kinyúló ívelt fogantyúból, a targoncás gépeken pedig a targonca-vázból és a hozzá kapcsolt járókerékből áll.

194. ábra Saját motoros gödörfúrók: a) kézi; b) targoncás; 1. robbanómotor; 2. áthajtómű; 3. tengelykapcsoló; 4. fúrószerszám; 5. gépkeret A traktorral üzemeltetett csemeteültető gödörfúrók általában függesztettek (195. ábra), esetenként a traktor oldalára szereltek, és: – a vázszerkezetből (1);


– a hajtóberendezésből (2); – a tengelykapcsolóból (3) és – a fúrószerszámból (4) állnak.

195. ábra Traktorra függesztett csemeteültető gödörfúró: 1. vázszerkezet; 2. hajtóberendezés; 3. tengelykapcsoló; 4. fúrószerszám A vázszerkezet a gödörfúró függesztett traktorkapcsolatát, ill. egyes típusoknál a traktor egyik oldalára szerelését biztosítja. A függesztett gödörfúrók függesztőkaros vázszerkezete biztosítja a fúrószerszám függőleges előtolását. A függesztett gödörfúrók olyan vázszerkezetűek is lehetnek, amelyek biztosítani tudják a fúrószerszám mindkét oldalra történő kifordítását a traktor hossztengelyéből (Czupy–Major, 2002). Ezzel a megoldással a traktor mögött elhelyezett gödörfúrót oldalra billentve, egy menetben akár három csemetesor gödrei is kifúrhatók, vagy a már meglévő csemetesor mellett haladva a pótlások számára készíthetők ültetőgödrök. Az oldalra szerelést biztosító vázak lehetnek olyan kivitelűek is, amelyeken a fúrószerszám keresztirányban mozgatható, így egy menetben két csemetesor gödrei is fúrhatók. A vázszerkezet esetenként alkalmas csemetetároló tálca felszerelésére, melyben az ültetendő csemetéket a gép magával viszi, így azok a 286 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

gödörfúrással egy menetben elültethetők. A hajtóberendezés általában mechanikus (tengelykapcsoló, szöghajtómű), ritkábban – elsősorban az oldalra szerelt változatoknál – hidraulikus kivitelű. A tengelykapcsoló és a fúrószerszám szerepe, jellege ugyanaz, mint a sajátmotoros gépeknél. 1.4.3.4. 3.43.4. Talaj-előkészítő – csemeteültető gépek A talaj-előkészítő – csemeteültető gépek a csemeteültetéssel egy menetben részleges talaj-előkészítést – pásztakészítést vagy tányérozást – is végeznek úgy, hogy a gép első tagja a talaj-előkészítő egység. A gép pásztakészítést végző része lehet: – pásztakészítő eke (196. ábra); – szárnyas mélylazító; – talajmaró; – függőleges tengelyű maró (szkrifer).

196. ábra Talaj-előkészítő – csemeteültető gép (pásztakészítő eke előtaggal): 1. csúszócsoroszlya; 2. pásztakészítő eke; 3. tömörítő kerék; 4. tömörítő kerék tartó; 5. csemetetároló; 6. kezelőhely; 7. tárcsás csoroszlya; 8. védőtető; 9. függesztőszerkezet; 10. vezetőgörgő


197. ábra Tányérozó gödörfúró: 1. vázszerkezet; 2. hajtóberendezés; 3. tengelykapcsoló; 4. fúrószerszám; 5. tányérozó elem; 6. csemetetároló A talaj-előkészítő egységet követő ültetőrész általában félautomatikus adagoló szerkezetű. Esetenként az ültetőgépeket nem vagy nemcsak talaj-előkészítő, hanem műtrágyaszóró előtaggal is ellátjuk. Ebbe a kategóriába tartozó speciális gépként említhetők a tányérozó gödörfúrók (197. ábra), amelyek a gödörfúrással egy menetben tányéros talaj-előkészítést végeznek. Teszik ezt olyan módon, hogy a fúrószáruk felső részéhez tányérozó elem csatlakozik. A tányérozó elem a fúrószerszámnál nagyobb ármérőjű, alsó felületén boronafog-szerű elemekkel vagy kultivátor kapákkal, amelyek körbe forogva kör felületet művelnek meg. 1.4.3.5. 3.43.5. Suhángültetők Csúszócsoroszlyás suhángültetők A csúszócsoroszlyás suhángültetők általában egysoros függesztett, adogatószerkezet nélküli gépek. Szerkezeti kialakításuk elvileg megegyezik az adogatószerkezet nélküli egysoros csúszócsoroszlyás csemeteültetők szerkezeti kialakításával, csak annál lényegesen nagyobb méretűek. A csúszócsoroszlyás suhángültetők 10–30 cm széles, max. 100 cm mély ültetőbarázda készítésére alkalmasak. Ennek megfelelő a csoroszlya méretük, ill. a gép további szerkezeti részeinek a méretei. Suhángültető gödörfúrók A suhángültető gödörfúrók az általuk készített gödör mélysége szerint: – normál (gödörmélység 1 m körüli) és – mély (gödörmélység nagyobb 1 m-nél, nemritkán 3–4 m is lehet) gödörfúrók lehetnek.


198. ábra Normál suhángültető gödörfúró: 1. alsó függesztőkar; 2. felső függesztőkar; 3. támasztóláb; 4. áthajtómű; 5. irányváltó kar; 6. fúrószerszám; 7. kardántengely A normál suhángültető gödörfúrók(198. ábra) traktorra függesztett gépek, melyek szerkezeti kialakítása elvileg megegyezik a traktorra függesztett csemeteültető gödörfúrók szerkezeti kialakításával, csak annál – a készítendő gödör méretének megfelelően – méretesebbek. A velük készítendő gödör átmérője a 0,6 m-t is elérheti, mélysége pedig 1 m körüli. A normál suhángültető gödörfúróval – fúrószerszám cserével – a csemeteültetés céljaira alkalmas gödör is készíthető. A mélygödörfúrók speciális gépek, melyeket elsősorban nemesnyárasok mélyfúrásos ültetéséhez alakultak ki, és amelyek traktorkapcsolatuk szerint: – függesztettek; – hordozottak (rászereltek) vagy – vontatottak lehetnek (199. ábra). A mélygödörfúrók: – a vázszerkezetből (1); – a hajtó- és előtoló-berendezésből (2); valamint – a fúrószerszámból (3) állnak. A vázszerkezet a traktorkapcsolatnak megfelelő kialakítású, mely biztosítja a fúrószerszám előtoláskori vezetését. A nagyobb munkamélységű gépek vázszerkezete a szállításhoz megdönthető vagy megtörhető, hogy a szállítási helyzetű gép a KRESZ által előírt 4 m magas űrszelvénybe beleférjen. A hajtó- és előtoló-berendezés a fúrószerszám forgatását és előtolását biztosítja. Működtetését tekintve: – hidraulikus vagy – hidromechanikus megoldású. Hidraulikus működtetésű hajtó- és előtoló berendezés esetén hidromotor forgatja a fúrószerszámot, hidraulikus munkahenger pedig biztosítja annak előtolását. Nagyobb – 2 m feletti – előtolás megvalósításakor a tisztán hidraulikus megoldás nehézkes, ekkor alkalmazzuk a hidromechanikus működtetésű hajtó- és előtoló berendezést. A fúrószerszámot ekkor a hidromotor forgatja, a nagy előtolás azonban csigasor közbeiktatásával


valósul meg, melynek alaplöketét itt is hidraulikus munkahenger biztosítja. A fúrószerszám kis átmérőjű (10– 20 cm), nagy hosszúságú (max. 4 m) szerszám, mely a fúrószárból, a fúrócsúcsból és a fúróspirálból áll. A mélyfúrók víz kijuttatására alkalmas szerkezettel (víztartály, szivattyú, vízvezeték, sugárcső) kombinálva is készülnek. A kiegészítő szerkezettel létrehozott vízsugár a gödör fúrás utáni azonnali betemetését (betömését) segíti, miután abba a karódugvány – általában kézi adagolással – bekerült.

199. ábra Mélygödörfúró: 1. vázszerkezet; 2. hajtó- és előtolóberendezés; 3. fúrószerszám


6. fejezet 1. 4. Fahasználati gépek 1.1. 4.1. Fakitermelés gépei 1.1.1. 4.11. Fakitermelés gépeinek funkcionális elemei A fakitermelés alatt az álló fa tőtől való elválasztását, valamint azokat a tevékenységeket értjük, amelyek eredményeként a természetes helyzetű és állapotú fából a felhasználó igényeinek kielégítését szolgáló méretekkel rendelkező és értékesíthető választékokat (rönkök, egyéb ipari választékok), mellékterméket (tűzifa) és fakitermelési hulladékot (vágástéri hulladék) nyerünk. A fa tőtől való elválasztása a döntés, a fa törzsének és ágainak elválasztása a gallyazás, a vastagfán (a törzsön és az 5 cm-nél vastagabb oldalágakon) a megfelelő méretű darabok előállítását célzó, a farész tengelyére merőlegesen végzett vágás a darabolás (Marosvölgyi, 1998.a; Kovács, 2000). A fakitermelés gépein a döntéshez, a gallyazáshoz és a daraboláshoz minden esetben valamilyen vágást végző szerszámot kell használni, melyek működhetnek: – forgácsolással (fűrésztárcsák, marók, fűrészláncok); – forgácsolás nélkül (tolt késes, nyomott késes és ütőkéses vágószerkezetek). A fűrésztárcsák kerületükön élezett fogakkal ellátott körlapok. Döntőgépeken a viszonylag nagy fogakkal kialakított fűrésztárcsákat alkalmazzuk. A fogakat gyakran keményfém-feltöltéssel vagy keményfémlapka felhegesztéssel tesszük hosszú élettartamúakká. Vágás közbeni kerületi sebességük 20–40 m/s. Azért, hogy az álló fa tőrészének átvágása közben a fűrésztárcsa ne szoruljon meg, nagy fűrészréssel és nagy előtolási sebességgel működtetjük. A marók kialakításukat tekintve ujjmarók. A fa átvágását a palástjukon kialakított élekkel végzik. Nagy, 3000/min fölötti fordulatszámmal járnak. A marókkal végzett forgácsolás esetében előny a kis hajtónyomatékigény, és az, hogy a fa átvágása közben nem szorulhatnak meg. A nevelővágásokban folyó fakitermelésnél döntőfejekben, valamint gallyazófejekben használatosak. A fűrészláncok a fakitermelés gépeinél legjobban elterjedt forgácsoló szerkezetek. Motorfűrészeken és vezetőlemezes döntőfejeken is megtalálhatók. Korábban az ún. tépőfogasfűrészláncokat használtuk. A tépőfogas fűrészláncok működése közben az élezett fogak vágták át a rostokat, a tisztítófogak pedig eltávolították a keletkező forgácsot. A láncba vezetőszemek is beépültek, melyek vezették a futó fűrészláncot a vezetőlemez hornyában. A tépőfogas fűrészláncok csak a fa rostjaira merőlegesen működtek megfelelően. A szög alatti vágás esetében érdes, tépett rostú a vágásfelületük, bizonytalan a vágáspontosságuk. A fűrészláncok jelenleg használt változata a gyalufogas fűrészlánc, melynek fő szerkezeti elemei (200. ábra) a gyalufog (2, 3), a vezetőszem (1), a heveder (4) és a szegecs (5). A fűrészlánc-elemeket szegecseléssel végtelenített lánccá egyesítjük, majd a lánckerékből és a vezetőlemezből álló vágószerkezetre szereljük fel. Három szegecs távolságát felezve kapjuk meg a fogosztást (láncosztást), melynek leggyakoribb értékei: 0,404˝ (10,26 mm), 3/8˝ (9,32 mm) és 0,325˝ (8,25 mm). A fogosztásnak meg kell egyezni a fűrészláncok hajtásához használt lánckerekek (csillagkerekek) osztásával. A lánckerékkel meghajtott, és a vezetőlemezen futó fűrészlánc forgácsolással vágja át a fát. A forgácsolást a gyalufogak végzik, melyek élét úgy alakítjuk ki, hogy a fa rostjaira merőlegesen, ill. azokkal szöget bezárva (szélső esetben azokkal párhuzamosan is) alkalmasak legyenek forgácsolásra. A gyalufogon forgácsoló él és a fogásmélységet meghatározó mélységhatároló található. A forgácsoló él a foglapból kiindulva először a lap síkját követi, majd a kihajtáson fut a lapsíkra merőleges gyalusíkra, létrehozva az élcsúcsot. Ez a megoldás biztosítja, hogy az él a függőleges és a rá merőleges síkban is forgácsol. Az élcsúcs (vagy fogcsúcs) normál, lekerekített és sarkos kialakítású lehet. A mélységhatároló és az él közötti távolság határozza meg forgácsolás közben a fogásmélységet. A fűrészláncban – ahhoz, hogy a forgácsolás mindkét vágásfelületen szabályszerűen folyjon – felváltva kétféle (balos és jobbos) gyalufog található, megfelelő osztással, és a fűrészlánc hossza által meghatározott számban. A két gyalufog együtt dolgozik, és alakítják ki a fűrészrést. A gyalufogak között a láncban vezetőszemek találhatók. A vezetőszem lába a vezetőlemez hornyába nyúlik be, és biztosítja a horony menti futást. A vezetőszem lábon esetenként horony is található, mely a kenőanyagot a szegecsekhez vezeti. A gyalufogakat és a vezetőszemeket megfelelő 291 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

elrendezésben hevederekkel kapcsoljuk össze olyan szegecseléssel, amely a szemek egymáshoz viszonyított akadálytalan elmozdulását teszi lehetővé, így lesz a fűrészlánc végteleníthető és a vezetőlemezen futtatható.

200. ábra Gyalufogas fűrészlánc és részei: a) összeszerelt fűrészlánc; b) részek 1. vezetőszem; 2. balos gyalufog; 3. jobbos gyalufog; 4 heveder; 5. szegecs Fűrészelés közben a fűrészlánc nagy sebességgel, és a peremen viszonylag nagy felületi nyomással fut. Működése közben forgácsolási, és a súrlódással összefüggő ellenállások lépnek fel. A forgácsolási ellenállás a fűrészrés méretével és a fogásmélységgel meghatározott forgácsolási szelvénytől, a fafajtól, a faanyag nedvességtartalmától, a forgácsolási sík és a rostok által bezárt szögtől függ. A fűrészlánc futása közben súrlódások a fűrészlánc csuklópontjain, a lánc és a vezetőlemez között (a horonyperemen és a horonyfalon), valamint a gyalufogak fűrészréssel érintkező felületein lépnek fel. A fellépő ellenállások határozzák meg a fűrészlánc hajtásához szükséges teljesítményt:

ahol: k: egy láncelem ellenállása, 292 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

l: a vágásban résztvevő lánchossz, t: a fűrészlánc osztása, v: a fűrészlánc sebessége. A fűrészlánc működésekor fellépő ellenállások egy része tehát a forgácsolással függ össze. Ezek az erők a megfelelő szerszámélezéssel ugyan kismértékben csökkenthetők, de alapvetően nem változtathatók meg. Ugyanakkor kenéssel jelentősen befolyásolható a vezetőlemez és a fűrészlánc közötti súrlódás. A lánckenés a más helyeken ma már nagyon ritkán használt szóróolajozás. Ennek magyarázata az, hogy a kisméretű motorfűrészben nincs hely a kényszerolajozás elemeinek elhelyezéséhez, az olaj hűtéséhez és tisztításhoz. A lánckenéshez korábban hagyományos, de nagy viszkozitású olajakat használtunk azért, hogy a nagy láncsebesség mellett is megfelelő minőségű kenés jöjjön létre. A hagyományos olajok azonban a környezetre károsak, ezért először az olajfogyasztás csökkentésére törekedtünk. A szóróolajozás azonban nem csak a súrlódás csökkentését szolgálja, hanem leszóródás közben magával viszi a súrlódás közben keletkező hő egy részét és a szennyeződéseket is. Ezért az utóbbi időben az olajfelhasználást a jobb kenés, hűtés és tisztítás érdekében kismértékben növeltük, de a felhasznált lánckenőolaj ma már általában nem ásványi, hanem növényi eredetű, ezért környezetbarát, és gyorsan lebomló. A tolt késes vágószerkezet adapter, melyen egy robosztus kés található, egy azt tartó vázszerkezethez rögzítve. A kés és tartószerkezete adapterként erőgépre szerelhető. A gép haladása közben, a haladási iránnyal szöget bezáró kés a kivágandó fával találkozik és azt csúszóvágással átvágja, majd a fa a talajra dől (rendre vágás). A nyomott késes vágószerkezet két, legyezőmozgást végző, hidraulikus munkahengerekkel működtetett, acéllemezből készült késből áll, mely úgy helyezkedik el a döntendő fa tőrészén, hogy a fa a kések közé kerül. Vágáskor a kések behatolnak a fába, és azt – az ollóhoz hasonlóan – keresztbe vágják. A hidraulikus munkahengerek nagy erők kifejtésére képesek, ezért a nyomott késes vágószerkezettel nagy átmérőjű fák is átvághatók, viszonylag kis ciklusidő (kb. 1 s) alatt. A megoldást döntőgépeken kiterjedten használjuk. A nyomott késes vágószerkezet kései szinte kivétel nélkül egy oldalon élezettek. A működtetésükhöz szükséges nagy erők miatt jelentős szerkezeti méretekkel készülnek. A késeket: – az élezési szög; – az él lekerekítési sugara (élvastagság) és – a késlap vastagsága jellemzi. Az átlagos méretű döntőfejeken a kés élezési szöge 30°, a késlap vastagsága 20 mm. A késes vágáskor a kés behatolásával szemben fellépő ellenállást: – az átvágandó fa jellemzői (fafaj, nedvességi állapot, szövetszerkezet, átmérő stb.) és – a késjellemzők (késlap vastagsága, élezési szög, élvastagság, vágási sebesség, vágásirány stb.) határozzák meg. Átlagos körülmények között a fajlagos vágási ellenállás erdeifenyőnél: 1,5–1,7 kN/cm, kocsánytalan tölgynél: 2,0–2,7 kN/cm, akácnál: 3,0–3,5 kN/cm. A késél behatolása közben a fában rugalmas és maradandó alakváltozások lépnek fel. A vágott szelvényben fellépő feszültségek az él alatt a rostok átvágását, a rostirányban fellépő feszültségek az évgyűrűk mentén nyírást eredményeznek. A rostirányú deformációk következtében létrejövő repedések rontják az átvágott faanyag minőségét, ezért késes vágószerkezetet csak kis értékű faanyag (papír-, forgácslap-, farostipari alapanyagok és energiafa) kitermelésénél célszerű használni. Nagy értékű faanyag (ipari rönkök) kitermeléséhez a fűrészes vágószerkezetet használjuk. Az ütőkéses vágószerkezeten a vágást végző kést nagy sebességű mozgásba hozzuk. A nagy mozgási sebesség közben a késben a tömegével arányos mozgási energia halmozódik fel. Ha a mozgó kés az átvágandó fával ütközik, a kés mozgása igen rövid időn belül megszűnik, mozgási energiája pedig nagy lassulás mellett nagy erők formájában szabadul fel, és átvágja a kés mozgási tartományában levő fát. A vágás igen nagy sebességű és dinamikus, ezért a fajlagos energiafelhasználás kedvező.

1.1.2. 4.12. Döntés gépei


1.1.2.1. 4.12.1. Tuskóirtásos döntés gépei A fakitermelés legáltalánosabb módja az egyenkénti döntés. Jellemzője, hogy a kivágandó fákat egyenként vesszük munkába, és a fa alaki-, méret- és helyzetjellemzőinek, valamint a terepviszonyoknak megfelelően választjuk meg a gépet és az üzemeltetési jellemzőket. Az egyenkénti döntésnek speciális és hagyományos módjai ismertek. Speciális egyenkénti döntés a tuskóirtásos döntés. Ennek a módszernek alkalmazásakor erdőművelési vagy fahasznosítási céllal nem csak a földfeletti dendromasszát termeljük ki, hanem azzal együtt a gyökfő, a tuskó és részben vagy egészben a gyökérzet kiemelése is megtörténik. A tuskóirtásos döntés végezhető döntőkerékpárral és döntőfejekkel (201. ábra). A döntőkerékpárral végzett döntésnél a kidöntendő fához (1) erősítjük a döntőkerékpár vonórúdját (2), majd csörlővel fejtjük ki azt az erőt (Fv), amellyel létrehozott nyomaték hatására a tuskó (3) és a gyökérzet kiszakad a talajból. A fa kidöntését követően a fa a döntőkerékpárral a kitermelés helyéről elvontatható. A tuskóirtó döntőfejet az erőgép (4) homlokfelületére szereljük. A gép előrehaladása közben a támasztógörgő (5) a törzsön (1) fejt ki tolóerőt (Fv), és a tuskó (3) alá nyomott, majd haladás közben emelt kiemelővillák (6) a tuskót (a fával együtt) kifordítják a talajból. A tuskóvágó döntőfejet erőgépre szerelt emelőszerkezet végére szereljük. A vágófej a fogószerkezetből, a késekből és a késeket működtető hidraulikus nyomószerkezetből áll. A fa kitermelésekor az erőgéppel megközelítjük a fát, majd az emelőkar mozgatásával a gyökfőhöz illesztjük a döntőfejet. A fej fogószerkezetével a fejet a törzshöz rögzítjük, majd a hidraulikus munkahengerekkel a késeket a gyökfőre nyomjuk. A kések a törzs mentén behatolnak a talajba, majd az oldalgyökereket elvágva a gyökfő alá kerülnek. A gyökerek átvágását követően az emelőkar a fát felemeli, az erőgép kezelőfülkéje fölött kialakított tartókeretre helyezi, és a traktor a rá helyezett fát kiközelítheti. Kisebb fák esetében több darabot is elhelyezhetünk a tartókereten.

201. ábra Tuskóirtásos döntés: a) döntőkerékpárral; b) tuskóirtó döntőfejjel 1. fa; 2. döntőkerékpár vonórúdja; 3. tuskó; 4. erőgép; 5. támasztógörgő; 6. kiemelővillák 1.1.2.2. 4.12.2. Csoportos döntés gépei


A csoportos döntés során egyidejűleg több fa kitermelését végezzük, menet közben. A fakitermelés ebben az esetben hasonlít a mezőgazdaságban használatos betakarításhoz, a menet közben, vágószerkezettel történő aratáshoz. Az erdészeti gyakorlatban csoportos döntést: – fiatal állományokban nevelővágás céljával végzett sematikus tisztításban; ill. – energetikai faültetvények betakarításánál végzünk. Nevelővágások esetében a kitermelt faanyag hasznosításával legtöbbször nem foglalkozunk. A kitermelt fa anyagát (aprítást követően) szétszórjuk a vágásterülten, ezért a faanyag gyűjtése és azt követő közelítése nem szükséges. Ilyen esetben lehetséges az, hogy a kivágott fákat rendre vágjuk, esetleg lengőkéses forgórészű terület-előkészítő géppel (vízszintes vagy függőleges tengelyű szárzúzóval) levágjuk, zúzzuk és a területen szétszórjuk. Energetikai faültetvények esetében a csoportos vágást járvaaprítókkal végezzük. A járvaaprító (202. ábra) speciális betakarítógép, mely a faültetvények sorai mentén haladva vágószerkezetével a hajtásokat levágja, a levágott fákat behúzószerkezettel az aprítógépbe húzza, ott felaprítja, és az előállított aprítékot a működtető erőgép mögé kapcsolt pótkocsira (esetleg a betakarító gép mellett vontatott pótkocsira) dobja. A vágószerkezet többnyire függőleges tengelyű fűrésztárcsa. Az aprítást csigás vagy tárcsás aprítórész végzi, mely az előállított aprítékot dobószállítással továbbítja a gyűjtőgépre.


202. ábra Járvaaprító: 1. erőgép; 2. függesztőberendezés; 3. hajtómű; 4. csúszótalp; 5. fűrésztárcsa; 6. fa; 7. csigás forgórész; 8. terelőelem; 9. dobócső; 10. apríték 1.1.2.3. 4.12.3. Motorfűrészek Magyarországon jelenleg a fakitermelést kb. 95%-ban gépesítve végezzük, és ezt a gépesítettséget a motoros kézi eszközökkel (motorfűrész, tisztítófűrész) értük el, melyek az ún. motormanuális technikai szint meghatározó gépei. A fakitermeléskor, az álló fa tőtől való elválasztása közben a tőrészt kell átvágni. Ehhez a munkavégző szerszámnak fő- és mellékmozgásokat kell végezni. A motoros kézi eszközökkel végzett döntés közben csak a főmozgás (a döntéshez szükséges forgácsoló mozgás) gépesített, a mellékmozgásokat (előtolás, az eszköz hordozása stb.) a gépkezelő végezi (Marosvölgyi, 1982). A motorfűrészek a fakitermelés motoros kézi eszközei, egyben a hazai erdőgazdálkodás alapgépei. Ezekkel a gépekkel végezhetők el azok a műveletek, amelyek eredményeként a fa kidönthető, de motorfűrészeket használunk gallyazáshoz és daraboláshoz is (Szepesi, 1963).


A motorfűrész fő szerkezeti részei (203. ábra): – a motorikus rész (1) (motor, hűtőrendszer, tüzelőanyag-ellátó rendszer, gyújtóberendezés, rezgéscsillapító elemek, indító-berendezés); – az erőátviteli rész (2) (tengelykapcsoló, csillagkerék vagy kapcsolódob a lánckoszorúval); – a fűrészelő rész (3) (vezetőlemez, láncfeszítő szerkezet, fűrészlánc, láncfék, lánckenő berendezés) és – a kiegészítő elemek (4) (kezelőszervek, biztonsági berendezések) (Szőke, 1985).

203. ábra Motorfűrész fő szerkezeti részei: 1. motorikus rész; 2. erőátviteli rész; 3. fűrészelő rész; 4. kiegészítő elemek A motorfűrészek motorja általában egyhengeres, kis lökettérfogatú, nagy fordulatszámú kétütemű Otto-motor, ritkábban elektromotor. A motor hűtése léghűtés, melynél a főtengelyre ékelt lendítőkerékre szerelt ventilátor segítségével keltett légáram végzi a motor hűtését. A tüzelőanyag-ellátó rendszer feladata a motor működéséhez szükséges tüzelőanyag tárolása, szállítása és a tüzelőanyag-levegő keverék előállítása. A tüzelőanyag-ellátó rendszer részei a tüzelőanyag-tartály, a tüzelőanyag-szűrők, a csővezeték, a tápszivattyú, a porlasztó, a levegőszűrő és a fordulatszám határoló. Közülük a tápszivattyú és a porlasztó – melyek egy házba építettek – különlegesek (membrános kivitelűek) azért, mert a motorfűrész minden helyzetében biztosítaniuk kell a motor működését. A gyújtóberendezés – mely elektronikus rendszerű – a hengertérben összesűrített levegő-tüzelőanyag keveréket gyújtja meg. Az indítóberendezés – mely a ventilátorház fedelére szerelt – hozza forgásba a főtengelyt. Sarulemezes, kapcsolókörmös és kapcsolócsapos kivitelű lehet. Az utóbbi években kísérletek történtek a motorfűrészek más működési elvű motorokkal (négyütemű Otto-motor, Wankel-motor) történő működtetésére, de gazdasági megfontolásból mindmáig megmaradtak a kétütemű motorok. Az erőátviteli rész oldható kapcsolatot létesít a főtengely és a lánckerék között. A motorfűrészek tengelykapcsolója centrifugális röpsúlyos kapcsoló, amely a legnagyobb üresjárati fordulatszámon kapcsol be és hajtja a fűrészláncot. Kapcsolódobból, röpsúlytartó tárcsából, röpsúlyokból és visszahúzó rugókból áll. A fűrészelő rész feladata a tulajdonképpeni hasznos munkavégzés. A vezetőlemez – mely három acéllemezből sajtolt szendvicsszerkezet – rendeltetése a fűrészlánc vezetése és sík felület biztosítása a vágásoknál. A fűrészlánc hajtótagjai a lánckereket elhagyva a vezetőlemez hornyában futnak, ill. egyes vezetőlemezeken a fűrészlánc futását segítő orrkerék is található (204. ábra). A horony pereme a nagy kopásállóság biztosításához edzett, vagy kopásálló keményfémmel (stellit) feltöltött. A vezetőlemez a forgattyús házból kiálló két tőcsavarra helyezhető fel, és két csavaranyával a lánckerék fedélen keresztül erősíthetjük a fűrész támasztó oldali részére. A láncfeszítő szerkezet a motorfűrész rönktámasz felöli oldalán van elhelyezve. A fűrészlánc feszességét a


feszítőcsavarral szabályozhatjuk. A fűrészlánc gyalufogas rendszerű, mely a fa átvágása közben forgácsolást végez. Részei a gyalufog (jobbos, balos), a vezetőszem (hajtótag), a heveder és a szegecs. A láncfék a felvágódó motorfűrész fűrészláncának – mely fej-, váll-, és kézsérülést okozhat – gyors lefékezését biztosítja. A láncfék szalagos rendszerű, és a kézvédő működteti. A lánckenő berendezés feladata csökkenteni a súrlódást a fűrészlánc és a vezetőlemez, a lánc alkatrészei, valamint a fűrészlánc és a fa között. Továbbá feladata a fűrészlánc és a vezetőlemez hűtése. Részei az olajtartály, az olajszűrő a hajlékony csővezetékkel és az olajszivattyú. Az olajszivattyú dugattyús rendszerű, meghajtása történhet egy membránon keresztül, a motor forgattyús házának impulzus változását kihasználva, vagy csigahajtáson keresztül a lánchajtó kerékről.

204. ábra Vezetőlemezek: a) feltöltött; b) orrkerekes A kezelőszervek a fogantyúk. Ezek segítségével hozható és tartható a motorfűrész a munkavégzéshez megkívánt helyzetben. A motorfűrészek üzemeltetése közben részben a motor, részben a fűrészlánc működéséből következően jelentős vibráció lép fel. Ennek a dolgozóra vonatkozóan káros hatásnak a csökkentése céljából a fogantyúk rezgéscsillapítókkal szereltek, sőt (munkavédelmi céllal) a fogantyúk fűtése is lehetséges. A biztonsági berendezések közé a láncfék, a láncfogó csap, a gázkarrögzítő, a kézvédő, a rezgéscsillapító fogantyú és a fogantyú fűtése tartoznak. A motorfűrészek különböző felhasználási területekre készülnek. A hobby motorfűrészek eseti feladatok megoldására alkalmasak, és a szakképzetlen felhasználók gépei. Kis tömegűek, de az egységnyi tömegükre eső fajlagos motorteljesítményük viszonylag nagy. A gép könnyített, ezért élettartama viszonylag kicsi. A vibráció is jelentős, de ez a kis expozíciós idő miatt az üzemeltetőre számottevő veszélyt nem jelent. A profi motorfűrészek tartós üzemre, és szakmai feladatok megoldására (pl. erdőgazdálkodás) készülnek. Ennek megfelelően felépítésük robosztusabb, élettartamuk hosszabb, és nagy figyelmet fordítunk a gépkezelő egészségének védelmére, mindenek előtt a vibráció és a zajszint csökkentésével. A profi motorfűrészek tömege és fajlagos tömege (2–2,5 kg/kW) nagyobb, mint a hobbi motorfűrészeké. Ennek az a magyarázata, hogy az optimálisan megválasztott géptömeg még nem terheli jelentősen a gép hordozóját, ugyanakkor a fajlagosan nagy géptömeg jelentősen csillapítja a vibrációt. Az extra motorfűrészek speciális feladatok megoldására készülnek (pl. különlegesen nagy méretű fák kitermelése), ezért motorteljesítményük és tömegük nagy, vezetőlemezük is (a feladathoz igazodóan) hosszú. A motorfűrészeket a műszaki adataik jellemzik. Ezek egy része valódi, fizikai mértékegységekkel megadható jellemző, másik része a primer jellemzőkből számítható fajlagos paraméter. A primer műszaki adatok közé a gép tömege, motorteljesítménye, vezetőlemezének hossza, fűrészláncának sebessége, zajemissziója és vibrációja tartozik. A fajlagos paraméterek lehetővé teszik, hogy különböző cégek által gyártott motorfűrészeket értékelemzési céllal összehasonlítsunk. A motorfűrészek üzemeltetését mindenek előtt a produktív időre jutó teljesítés, az időegység alatt átvágható keresztmetszet, a fajlagos a tüzelő- és a kenőanyag felhasználás, valamint a szerszámfelhasználás (vezetőlemez-, fűrészlánc- és a csillagkerék-elhasználódás) jellemzi. A produktív időre jutó teljesítés függ a fakitermelési módtól, mivel a termelékenységet a faméretek jelentősen befolyásolják. Pl. véghasználatokban 2,5–3,5 m3/h, gyérítésekben a 1,3–2,1 m3/h közötti teljesítmények érhetők el. A tüzelő- és a kenőanyag felhasználás is a fakitermelési módoknak megfelelően változik. Az átlagos a tüzelőanyag felhasználás véghasználatokban 0,46


kg/m3, gyérítésekben 0,86 kg/m3, az átlagos kenőanyag felhasználás pedig véghasználatokban 0,16 kg/m3, gyérítésekben 0,29 kg/m3. Magyarországon a lombos fafajok, és a klimatikus viszonyokkal magyarázható viszonylag nagy kéregvastagság miatt nagyobb a motorfűrészek energia- és az alkatrész-felhasználása, mint az észak-európai országokban. 1.1.2.4. 4.12.4. Tisztítófűrészek A tisztítófűrész a nevelővágások, és egyéb ápolási munkák (sorközápolás, bozótirtás, fűnyírás) gépe. Fő részei (205. ábra): – a motorikus rész (1) (motor, hűtőrendszer, tüzelőanyag-ellátó rendszer, gyújtóberendezés, rezgéscsillapító elemek, indító-berendezés); – az erőátviteli rész (2) (tengelykapcsoló, meghajtótengely, szöghajtómű, védőcső); – a munkavégző rész (3) (vágószerszám, védőburkolat) és – a kiegészítő elemek (4) (kezelőszervek, hordheveder). A motorikus rész jellemzői megegyeznek a motorfűrészeknél már bemutatott jellemzőkkel. Az erőátviteli rész tengelykapcsolója röpsúlyos. A meghajtótengely a tengelykapcsoló hajtott oldalát köti össze a szöghajtóművel. A szöghajtómű egyfokozatú, kúpkerekes áthajtómű. A védőcső a meghajtótengelyt burkolja, de szilárd kapcsolatban van a motorházzal és az áthajtóművel, továbbá a gép vázszerkezetének is része.

205. ábra Tisztítófűrész: 1. motorikus rész; 2. erőátviteli rész; 3. munkavégző rész; 4. kiegészítő elemek A munkavégző rész a vágórész, mely az erőátviteli rész szöghajtóművének kijövő tengelyére szerelhető. A vágószerszámok sokfélék. Mindegyikük meghatározott használati célra készült. A vágószerszámok lehetnek 299 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

vágólapok, fűrésztárcsák és fűnyírófejek. A vágólapok fűvágó lapok és bozótvágó lapok lehetnek. A fűvágó lap közel kör felületű, melynek kerületéből három-négy vágócsúcs áll ki. Ezek a vágóéleket hordozzák. A fűvágó lap szívós füvezet kaszálási munkálataihoz vagy nem fás szárú cserjék (pl. szeder, málna) levágásához alkalmazható. A bozótvágó lap közel háromszög alakú, a vágóélek a háromszög oldalai mentén helyezkednek el. A bozótvágó lap bozótok tisztításához vagy eltávolításához alkalmazható. A fűrésztárcsák kör keresztmetszetű, kerületükön fűrészfogakkal ellátott lapok. Fás cserjék (bokrok) eltávolításához vagy fiatalosok ápolásában törzsszám csökkentéshez használatosak. Mindegyik szerszámhoz tartozik egy speciális védőburkolat, ami a szerszámnak elegendő munkateret biztosít anélkül, hogy a védelmi funkcióját korlátozná. A kezelőszervek a fogantyúk, melyek rezgéscsillapítottak és a kiszolgáló személy testméreteihez igazíthatók. A jobb oldali fogantyú markolata többfunkciós. Itt található a gázkar és egy leállító kapcsoló vagy gomb. A hordheveder a gép védőcsövén lévő fülhöz kapcsolódik úgy, hogy az egész gépet kiegyensúlyozottan függesztett helyzetben tartja. A pántok lehetővé teszik, hogy a vállon átvetett részeivel a gép hordozása közben a terhelés egyenletesen oszoljon el a gépkezelőn, miközben a gép könnyen kezelhető. 1.1.2.5. 4.12.5. Döntőgépek A motormanuális technológiák mellett (főleg külföldön) terjednek a folyamatgépesített fakitermelési technológiák is. Ezekben már döntőgépek használatára kerül sor. A döntőgépek a fakitermelést úgy végzik, hogy a gépkezelőnek – hasonlóan az egyéb gépesített munkákhoz – csak a gép irányítása a feladata. A fő- és a mellékmozgások végzéséhez szükséges erőket, nyomatékokat, valamint a munkavégző rész hordozását erőgép végzi. A döntőgépekkel történhet meg a fakitermelés valódi gépesítése. A döntőgépek fejlesztése jelenleg intenzíven folyik, és elsősorban az olyan fejlett országokban alkalmazzák ezeket, ahol munkaerőhiány van, ill. az élőmunka a magas bérek miatt drága. A döntőgépek: – a tőtől való elválasztást végző döntőfejből (adapterből); – a döntőfejet működtető szerkezetből és – az alapgépből állnak. A döntőgépeket csoportosíthatjuk: – az egyidejűleg kitermelt fák száma; – a vágószerkezet működési elve és – a döntőfej-alapgép kapcsolata alapján. Az egyidejűleg kitermelt fák száma szerint a döntőgép lehet egyenkénti-, ill. csoportos döntést végző. Az egyenkénti döntés esetén egyszerre csak egy fa vágását végzi a döntőfej. A csoportos döntés esetében egyszerre több fa (akár menet közbeni) döntését végzi a gép. A döntőgép a vágószerkezet működési elve szerint lehet nyomott késes, fűrészláncos és fűrésztárcsás döntőfejű. A nyomott késes vágószerkezetek(206. ábra) kis, átlagos és extra faméretekhez készülnek. A kisméretű döntőfejeket nevelővágásokban (tisztítás, gyérítés) használjuk. Az európai erdőkben végzett végvágásokhoz a közepes méretű (35 cm tőátmérőjű fák kitermelésére alkalmas) döntőfejek ajánlottak. Az extra döntőfejek a trópusi erdőkben folyó fakitermelésekhez alkalmasak. A fűrészláncos vágószerkezet a vezetőlemezből, a fűrészláncból és a lánc hajtására szolgáló csillagkerékből áll. A vágószerkezet kapcsolódik egy olyan alaplaphoz, melyet hidraulikus munkahengerrel lehet elfordítani. A fűrészláncot a csillagkeréken keresztül hidromotor hajtja meg. A fát az alaplap elfordításával létrehozott legyezőmozgás közben vágja át a vágószerkezet. A fűrészlánc a nagyobb igénybevétel miatt a motorfűrészeknél használt fűrészláncnál nagyobb gyalufogakkal szerelt, és nagyobb osztású. Döntőfejek használatakor a vágásfelület minőségét illetően kisebbek a minőségi követelmények, ezért itt a kisebb hajtóteljesítmény-igényű, de gyorsabb vágást biztosító sarkos gyalufogakat használjuk. A fűrésztárcsás vágószerkezeten egy vagy két fűrésztárcsa található. A fűrésztárcsák nagy kerületi sebességű (40–50 m/s) forgása közben a döntőfejet a fához közelítjük, majd megtörténik az átvágás. A fűrésztárcsás vágószerkezet alkalmas lehet egyidejűleg több fa átvágására is. A fűrésztárcsás vágószerkezetű döntőfejnek – kisebb átmérőjű fák átvágásához – lengőmotorral működtetett változata is ismert.


206. ábra Nyomott késes vágószerkezetű döntőfej: 1. vágókés; 2. hidraulikus munkahengerek; 3. váz; 4. kötegelőkar; 5. rögzítőkarok A döntőfej-alapgép kapcsolata szerint a döntőgépek: – szerelt, – függesztett és – manipulátorra szerelt kivitelűek lehetnek. A változatok üzemeltetés szempontjából igen fontosak, mert a döntőfej-alapgép kapcsolat meghatározza a döntőgép üzemmenetét. A szerelt változat esetében a döntőfej vázát az alapgéphez mereven szereljük. A döntőfej munkahelyzetbe hozása (a fa megközelítése, a fej tőre illesztése stb.) az alapgéppel végzett mozgásokkal történik, ezért a döntőgépnek a vágásterületen sokat, és nagy pontossággal kell mozogni. A géppel többnyire csak a tőtől elválasztást lehet elvégezni, rendrevágás formájában. A függesztett változat(207. ábra) esetén a döntőfej (3) az alapgép (1) emelőszerkezetéhez (2) kapcsolódik. Az emelőkarokkal az adapter emelhető-süllyeszthető, kiegészítő karokkal a kivágott fa tartható is. Az ilyen megoldások esetében a döntőfej fához illesztése az alapgép kevesebb mozgásával is megvalósítható, ezen kívül a fával a gép mozogni is tud, tehát döntő-előközelítő, ill. egységrakomány-képző tevékenység végzésére is alkalmas lehet. A manipulátorra szereltváltozattal (208. ábra) a manipulátor (2) hatókörzetében bármely fa elérhető, a fák kivágás után a manipulátorral a hatókörzetben bárhol lerakhatók. A géppel az alapgép (1) egyenes vonalú mozgása mellett egy


működési sávban, talajkímélő módon, az alapgép minimális mozgása mellett történhet a fakitermelés még úgy is, hogy a fák egy része nem kerül kivágásra, azaz a géppel szálalóvágás, gyérítés is végezhető.

207. ábra Döntőgép függesztett döntőfejjel: 1. alapgép; 2. emelőszerkezet; 3. döntőfej

208. ábra Döntőgép manipulátorra szerelt döntőfejjel: 1. alapgép; 2. manipulátor; 3. döntőfej A döntőgépek fejlesztése napjainkban igen intenzíven folyik. Ennek magyarázata az, hogy a döntőgépekből viszonylag könnyen kifejleszthetők azok a többműveletes (multifunkciós) gépek (harveszterek), amelyekkel a funkcionális elemek többcélú felhasználása és kiegészítő elemek felszerelése mellett (számos melléktevékenység elhagyásával) az egymás utáni műveletek hatékonyan végezhetők. Ezek tesztelése és technológiába illesztése a fejlett erdészeti technológiákat alkalmazó országokban jelenleg is folyik. Érdekesek a döntőgépek járószerkezeteinek fejlesztésével kapcsolatos eredmények. Az egyik fejlesztési cél az, hogy a kerekes járószerkezettel rendelkező gépek nagy keresztdőlésű terepen is biztonsággal üzemeljenek. Ehhez a járószerkezetet úgy építjük, hogy a gép két oldalán levő kerekek szintben jelentősen eltérő helyzetbe hozhatók úgy, hogy a kezelőfülke alapja vízszintes helyzetben marad (209. ábra). A folyamatos helyzettartást elektrohidraulikus és automatizált berendezések biztosítják. Így a döntőgép keresztirányú stabilitása nagy lejtések mellett is biztosítható. A másik fejlesztési irány egy teljesen új járószerkezet létrehozása. Ennek eredménye az ún. „lépegető” járószerkezettel szerelt döntőgép. A lábak mozgatása komputerrel vezérelt 302 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

elektrohidraulikus rendszerrel történik. A járószerkezet igen változatos terepviszonyok között is működőképes, olyan mikrodomborzat mellett is, amelynél a kerekes járószerkezet már alkalmatlan. A gép bonyolultságán kívül hátrányos tulajdonsága az, hogy a lábak felfekvési felületénél a talajon igen jelentős felületi nyomások jönnek létre, ami főleg laza, felázott talajokon kedvezőtlen. A döntőgépek a tényleges fakitermelés-gépesítés eszközei, mert velük a főtevékenység (a fa átvágása) mellett a melléktevékenységeket (a munkavégző rész hordozása, a fa megközelítése, a vágófej fához illesztése stb.) is a gép végzi, sőt a gép a kezelőt is hordozza. Döntőgép használatakor (szemben a motorfűrésszel) tehát a gépkezelőnek csak az irányítással kell foglalkozni, rá a gép munkájával kapcsolatban fizikai terhelés nem hat. A megoldás az ember-gép kapcsolatban tehát igen kedvezően értékelhető, de a termelékenység legtöbbször nem nő a költségekkel arányos mértékben, ezért ennek a gépfajtának a terjedése lassú.

209. ábra Lengőkaros járószerkezetű döntőgép: a) rétegvonal irányú haladáskor; b) lejtő irányú haladáskor A döntőgépek üzemeltetését: – a kitermelhető fa méretei (tőátmérő, famagasság) és jellemzői (tömeg, súlypontmagasság); – a fakitermelés anyagárama; – a tevékenység fajlagos energiaigénye és – a fajlagos élőmunka-igény jellemzik. A tőátmérő (d) a vágószerkezet méreteit, és a hajtásához szükséges motorteljesítményt határozza meg. Napjainkban három nagyságrendben (d < 0,20 m; 0,20 m< d < 0,35 m; d ≥ 0,35 m) készülnek döntőfejek. A 0,20 m-nél kisebb átmérőre tervezetteket nevelővágásokban, a másik kettőt végvágásokban használjuk. A famagasság, a fa tömege és súlypontmagassága az alapgép méreteit (nyomtáv, tengelytáv, tömeg) befolyásolják. Az alapgépnek olyannak kell lenni, hogy a döntés és lerakás közben fellépő nyomatékok ne veszélyeztessék a gép stabilitását. A döntőgéppel végzett fakitermelés anyagáramát mindig térfogatáramként(IV), azaz az időegységenként döntött faanyag térfogataként értelmezzük. Az időalapú jellemzőknek – így a térfogatáramnak is – elméleti, névleges és tényleges értékei lehetnek. Az elméleti értékek mindig a gép és a gépüzem maximálisan lehetséges jellemzőiből következnek, és elsősorban a géptervezők részére adnak egyértelmű tájékoztatást. A névleges értékek a gép és a gépüzem átlagos jellemzőiből adódnak, folyamatos gépüzemet feltételezve. A tényleges értékek az üzemi körülmények közt előálló jellemzőket jelentik. Az elméleti értékeket az alapjel indexében evel, a névleges értékeket n-nel, a ténylegeseket pedig t-vel jelöljük. Az ezen indexek nélküli időalapú jellemzők mindig tényleges értékeket jelentenek.


A döntőgépek névleges térfogatárama (IVn) a fatérfogattól (V), ill. a ciklusidőtől függ. A ciklusidő (Tc) a műveletelemek együttes időigénye: Tc = Tmk + Tdf + Tvg + Tfh + Tcz, ahol: Tmk: a fa megközelítésének, Tdf: a döntőfej fára helyezésének, Tvg: a fa átvágásának, Tfh: a fa felemelésének, az elfordulásnak és a fa talajra helyezésének, Tcz: a következő fa megközelítéséhez szükséges helyzetbe hozásnak az időigénye. A névleges térfogatáram (IVn) pedig:

A döntőgépek tényleges térfogatáramát (IVt) – azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot – a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn. A gépkihasználási tényező a produktív és az összes munkaidő aránya, értéke a produktív időtől és a további időelemektől függ, nevezetesen: – a karbantartáshoz; – a javításhoz; – az előkészületekhez; – a beszabályozásokhoz; – a munkahelyek megközelítéséhez és a munkahelyek közötti átállásokhoz; – a technológiai zavarok megszüntetéséhez; – a kiszolgáló dolgozók személyi szükségleteihez; – az esetleges kapcsolódó gépek miatti állásokhoz; – a szervezési okok miatti állásokhoz; – a meteorológiai okok miatti állásokhoz és – az egyéb okok miatti állásokhoz szükséges időktől. A döntőgéppel végzett tevékenység energiaigényességét a fajlagos energiaigény (Wfajl), azaz az egységnyi térfogatú faanyag döntéséhez szükséges energia jellemzi:


ahol: B: az időegységenkénti tüzelőanyag-felhasználás, U: a tüzelőanyag fűtőértéke, IVt: a tényleges térfogatáram. A fajlagos élőmunkaigény (M), azaz az egységnyi térfogatú döntött faanyagra eső élőmunka-órák száma, a döntőgép tényleges térfogatáramának (IVt) és a gép üzemeltetéséhez szükséges, gépkezelők és kisegítők 1 gépórára jutó számának függvénye:

ahol: Nkis: a kisegítők száma. Optimális esetben a gép működtetéséhez csak 1 fő (gépkezelő) szükséges. Más esetben munkahelyi felvezetőre, a fák kijelölését végzőre stb. is szükség lehet.

1.1.3. 4.13. Gallyazás gépei 1.1.3.1. 4.13.1. Gallyazógépek rendszerezése A gallyazás célja a fák oldalágainak eltávolítása a törzsről, vagy a törzsből előállított választékról úgy, hogy a visszamaradó ágcsonkok a legkisebb mértékben rontsák a gallyazott fa vagy választék minőségét, ill. lehetővé váljon a fahasznosítás kapcsolódó műveleteinek (pl. gépi kérgezés) végrehajtása. Az élő fán végzett gallyazáskor a cél a göcsmentes rönk előállítása, azaz a minőségi fatermesztés. A gallyazást régen kézi eszközökkel, később motorfűrészekkel, napjainkban gallyazó motorfűrészekkel és gallyazógépekkel végezzük. A gallyazógépek a gallyazott fa állapota, az egyszerre gallyazott fák száma, ill. a funkcionális rész működési elve szerint lehetnek: – álló fán gallyazók: – gallyazó motorfűrészek, – pneumatikus vagy hidraulikus ollók, – fűrészelő fejek, – mászókeretes láncfűrészek; – döntött fán gallyazók: – gallyazó motorfűrészek; – csoportos gallyazók (csigás- és láncos csoportos gallyazók); – egyenként gallyazók (hosszirányban gallyazók, forgógyűrűs gallyazók). 1.1.3.2. 4.12.2. Gallyazógépek szerkezeti felépítése, működése


Álló fán gallyazók Álló fán két esetben végzünk gallyazást. Kisebb faméretek és fiatal fák esetében az oldalágak részbeni eltávolításával az elhaló ágak törzsbe növését előzzük meg (törzsnevelés). Az idős állományokban, nagyméretű fákon fakitermelés előtt a döntési károk (újulatkárok) csökkentése, ill. a törzsrész megóvása a cél. A törzsnevelés céljával végzett gallyazás motoros eszközét a gallyazandó törzsmagasság (H) függvényében választjuk meg. Ha H < 2 m, gallyazó motorfűrészt, ha H = 2–5 m, pneumatikus ollót, hidraulikus ollót, fűrészelő fejet, ill. ha H > 5 m, mászókeretes láncfűrészt használhatunk. A gallyazó motorfűrészt a motorfűrészek fejezetben már megismerhettük. A hidraulikus és a pneumatikus ollók a dugványtermelés gépei között kerültek bemutatásra. A fűrészelő fej egy nyél végén elhelyezkedő fűrésztárcsa, melyet pneumatikával vagy hidraulikával, esetleg akkumulátorról táplált, egyenáramú elektromos motorral működtetünk. A mászókeretes láncfűrész (210. ábra) monopodiális, kis sudarlósságú, méretes törzzsel rendelkező álló fák gallyazására alkalmas. Főként gyérítési korú állományokban végzett nyesésre használjuk, de alkalmas véghasználati korú és méretű fák (főleg fenyő) gallyazására is, ha a kitermelés előtti gallyazás a cél. A gép a vázból (1), a rá szerelt motorból (2), az áthajtóműből (5), a keretelemekből (6) és a fűrészelő szerkezetből (7) áll. A vázhoz kapcsolódnak még a szögben álló, hajtott mászókerekek (4) tengelyei és két íves keret, melyeken a szabadonfutó támasztókerekek (3) találhatók, amelyeket rúgós szerkezet szorít a fa felületére. A keretelemek nyithatók. A gépet a motor indítását követően nyitott keretes állapotban a fatörzsre helyezzük, majd zárjuk a keretet. Így a mászó- és a támasztókerekek a törzsre támaszkodnak, a vezetőlemez pedig a fa tengelyével párhuzamos helyzetben a palást közvetlen közelében van. A fűrészlánc indítását követően a kerekek hajtása egy karral eszközölhető. Mivel a kerekek síkja a fa tengelyével szöget zár be, a hajtott kerekek spirál mentén járnak a fa felületén, és eközben a fűrészelő rész tőben átfűrészel minden gallyat, amely az útjába kerül. Ha a gép a fa törzsén megfelelő magasságba jutott, az áthajtómű kilincsművéhez kapcsolódó lelógó vezérlő zsinórt meghúzva vagy a távvezérlőt működtetve a hajtás (és ezzel a mászás) iránya megváltoztatható. Így a gép visszatér kiindulási helyzetébe, ahol leállítható és levehető a fatörzsről.


210. ábra Mászókeretes láncfűrész: 1. gépváz; 2. motor; 3. támasztókerék; 4. hajtott mászókerék; 5. áthajtómű; 6. keretelem; 7. fűrészelő szerkezet Döntött fán gallyazók A fakitermeléshez kapcsolódó gallyazást általában döntött fán végezzük. Célja a kis értékű ágak és gallyak elválasztása az értékesebb törzsrésztől. A döntött fán végzett gallyazás legtöbbször a választékok előállítását szolgáló darabolást előzi meg, de speciális esetben teljes fa gallyazására is sor kerülhet. A művelet csoportosan vagy egyenként végezhető. A csoportos gallyazást egyszerre több fán, azaz egységrakományon végezzük. A csoportos gallyazással a cél az, hogy a korábbi műveletekkel egységrakománnyá egyesített fákat a gallyazáshoz ne kelljen egymástól újabb gép felhasználásával elválasztani, hanem a művelet elvégzésére az egységrakományon kerüljön sor. Ennek a megoldásnak előnye az is, hogy a kisebb méretű fák gallyazásakor ezzel a módszerrel nagyobb anyagáram érhető el. Csoportos gallyazást kisebb méretű teljes fákon az aprítéktermelési munkarendszerben, homogén választék előállítása (papírfa-termelés, aprítéktermelés) közben, valamint szerény gallyazás-minőségi követelmények esetében végezhetünk. Az alkalmazott gépeknek két fajtája ismeretes. Az egyik (csigás csoportos gallyazógép) a meghatározott hosszra darabolt fák gallyazására alkalmas, a másikkal (láncos csoportos gallyazógép) teljesfa gallyazását végezhetjük.


A csigás csoportos gallyazógép, mely stabil vagy vontatható kivitelben készül, egységes hosszra darabolt választékok gallyazására használható. A 2–6 m hosszra darabolt fákat markolóval szerelt manipulátor vagy magajáró rakodógép helyezi a gallyazóteknőbe, melynek alján helyezkednek el a gallyazócsigák. A berakott fák tengelye párhuzamos a gallyazócsigák tengelyével, ezért a forgó csigák a fapalást alkotója mentén találkoznak a törzsrésszel. Ha ott ágak vannak, a csiga éle az ágtő mentén levágja azokat. Több csiga alkalmazásával elérhető, hogy a fák gallyazás közben elfordulnak, és így újabb és újabb gallyak kerülnek levágásra. A levágott gallyakat vagy a gallyazócsigák vagy a kiegészítő csigák felaprítják. A gallyazási hulladék a gép alatt vagy mellett halmozódik fel, amit időszakonként rakodógéppel vagy más anyagmozgató berendezéssel el kell távolítani. A láncos csoportos gallyazógép olyan csoportos gallyazásra alkalmas, amelynél az alapanyag kisebb méretű teljesfából álló egységrakomány. Ezeket az egységrakományokat legtöbbször markolós vonszoló közelíti a gallyazás helyszínére. A láncos csoportos gallyazógép (211. ábra) a traktor függesztett adaptere. Meghajtása saját motorral (2) vagy a hordozó erőgép teljesítményleadó tengelyéről kardántengellyel történhet. Funkcionális eleme a forgórész (4), a hozzá füleken (5) keresztül kapcsolódó gallyazóláncokkal (6), melyek 300–500 mm hosszú, erős szemesláncok. A forgórész álló helyzetében a gallyazóláncok szabadon lógnak, forogáskor pedig a centrifugális erő hatására sugárirányba rendeződve kimerevednek. Minél nagyobb fordulatszámot ér el a forgórész, annál nagyobb mozgási energiák halmozódnak fel a láncokban. Ha a forgórész láncainak hatókörébe gally kerül, a láncok azzal ütköznek, és a hirtelen lassulás közben mozgási energiájuk törőerőként szabadul fel. Ha ez az erő elegendő a gally le- vagy széttöréséhez, a gallyazás megtörténik, ha az erő az adott gallymérethez viszonyítva kicsi, a törőerő csak roncsolja a gallyat, a végleges eltávolítására a következő láncok hatására kerül sor. A gallyazást úgy végezzük, hogy a gallyazó adaptert hordozó traktorral megközelítjük a markolós vonszolóval a felkészítőhelyre vonszolt, és a földön fekvő rakományt. A gallyazás megkezdése előtt a forgórész fordulatszámát az üzemi értékre (kb. 1000/min) növeljük, majd a hordozó traktorral a rakományra rájárva a gallyazógépet a fákra süllyesztjük, és az erőgéppel előre-hátra járva megtörténik a gallyazás. Ez a gallyazás a hagyományos értelemben rossz minőségű, mert nagyméretű ágcsonkok maradnak vissza, ezért ilyen géppel gallyazás csak akkor végezhető, ha a nagy ágcsonkok a következő műveletet (pl. aprítás) nem akadályozzák.

211. ábra Láncos csoportos gallyazógép: 308 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. váz; 2. meghajtó motor; 3. áthajtómû; 4. forgórész; 5. láncfülek; 6. gallyazóláncok; 7. burkolat; 8. hajtóanyag-tartály Az egyenkénti gallyazás gépeinek funkcionális elemei különböző működési elvet hasznosítanak. Vannak: – a hosszirányban, a fatesttel párhuzamos mozgás közben gallyazó szerkezetek (késes, marófejes és ívkéses gallyazófejek, melyek közül ma már csak az utóbbit használjuk) és – a fatest körüli forgó mozgás közben gallyazó szerkezetek (forgógyűrűs gallyazógépek). Az ívkéses gallyazófejek (212. ábra): – a vázból (2); – az íves kialakítású, de mereven szerelt állókésből (3); valamint – a legyezőmozgásra alkalmas íves késpárból (4) állnak, melyek lehetnek merevek vagy rugalmasak (övkések).


212. ábra Ívkéses gallyazófej: 1. hordozó gépváz; 2. gallyazófej-váz; 3. állókés; 4. íves mozgókés; 5. menesztő-hengerek A merev állókésnek kettős funkciója van. Rajta támaszkodik a gépre helyezett fa, ugyanakkor a kés egyik oldalon élezett, így a rajta mozgatott fa gallyait a fapalást mentén levágja. A mozgókések fő funkciója a gallyazás. A kések ívelése arra szolgál, hogy a fa palástjával minél nagyobb felületen érintkezzenek. Így válik lehetővé, hogy a gallyazás után a legkisebb magasságú ágcsonkok maradjanak vissza. Az ívkések akkor gallyaznak a legjobb minőséggel, ha a késél íveltségének görbületi sugara közel azonos a gallyazott fa keresztmetszetének sugarával. Lényegesen kisebb élsugár esetében a késélvégek futnak a paláston, az él többi pontja távol kerül a fa felületétől, és nagy ágcsonkok maradhatnak vissza. Ha a késél-ív sugara jelentősen nagyobb, mint a fakeresztmetszet sugara, az él középső része érintkezik a fával, és az élvégek közelében maradnak vissza nagy ágcsonkok. Az előbbiekből következik, hogy merev ívkéses gallyazószerkezettel csak egy viszonylag szűk mérettartományban lehet jó minőséggel gallyazni. Ezért a gépek különböző késméretekkel készülnek (15–25 cm, 20–40 cm és 35–50 cm faátmérőkre), ill. kialakult a nagy átmérőtartományban gallyazó övkés. A megoldásban újszerű az, hogy a merev ívkések helyére acélcsőből készült keretek kerülnek, melyek végpontjai közé csatlakoznak a kis késtagokból, láncszerű kiképzéssel kialakított övkések. A késtagok csuklósan kapcsolódnak egymáshoz, alakváltozásukat rúgós felfüggesztés is segíti, ezért jól követik a fa felületét. A velük gallyazható faátmérő általában 15–40 cm. A fa gallyazása a fatesttel párhuzamos szerszámmozgás közben úgy történik, hogy az ívkések nyitott állapotában a fa gallymentes részét manipulátorral a merev késre, mint támaszra helyezzük. Ezt követően – hidraulikus munkahengerek segítségével – zárjuk az íves mozgókéseket, így a merev- és a két mozgókés közrefogja a törzset, és a kések élezett oldalaikkal a fakorona irányába mutatnak. A gallyazáshoz a fa és a gallyazókések egymáshoz viszonyított elmozdulására van szükség. A gallyazószerszámok a törzsön mozogva előbb-utóbb valamennyi gallyat elérik, és azokat tőben, a fatesthez a lehető legközelebb (azaz ággöcs 310 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

meghagyása nélkül) vágják le. A vágáshoz szükséges erőt a gallyazófej tolásával vagy húzásával, ill. a fát előtoló berendezéssel, esetleg a fa vonszolásával hozzuk létre. A forgógyűrűs gallyazógépeken a gallyazáshoz az ágas fát a forgórész középpontján húzzuk (toljuk) át. A menesztőhengerekkel mozgatott fa körül forog a forgógyűrű, és az arra szerelt karok végén levő szerszámok – melyek a fő- és a mellékmozgások eredményeként spirálvonal mentén érintik a fa felületét – végzik a gallyazást. A gallyazókarok végén gallyazókések vagy marószerszámok helyezhetők el. A késes forgógyűrűs gallyazógép (213. ábra) esetében a gépvázon (7) csapágyazott forgórész (5) egyik végéhez ékszíjhajtás (8) csatlakozik, a másik végére pedig a forgógyűrű (2) kerül. A forgórész és a forgógyűrű egymással merev kapcsolatban van. A forgógyűrűre speciális gallyazókéseket (3) szerelünk, melyeket a késhez kapcsolódó, és forgás közben a centrifugális erő hatására elmozduló röpsúlyok (9) szorítanak a fára. A gallyazókések éle fogazott (4), ezért a gallytövet részben vágják, részben forgácsolják. A gallyátmérő max. 70 mm lehet. Nagyobb gallytő-átmérő esetén a késes megoldás nem használható, mert vágás közben a késszárra ható erők túlságosan nagyok. Nagy gallytőátmérőhöz a marófejes forgógyűrűs gallyazógép alkalmazható, melynél a forgórész egy igen nagyméretű gördülőcsapágyra épül, minek a belső gyűrűje a gépvázhoz fixen kapcsolódik, míg a külső gyűrűjéhez szerelt dob oldallemezén csapágyazzuk a gallyazó karok tengelyeit. E tengelyekhez kívül a gallyazókarok, a dobban a kart a fára szorító, de a fa befogadásához szükséges karmozgást lehetővé tevő rúgós feszítőberendezések kapcsolódnak. A gallyazókarok végén nagy fordulatszámmal (3000/min) forgó ujjmarók helyezkednek el. Ezek az ujjmarók a forgórész forgása közben átforgácsoják a gallytövet. A forgácsolás sokkal kisebb ellenállás mellett végezhető, mint a vágás, ezért a gallytőátmérő itt akár 150 mm is lehet.

213. ábra Késes forgógyûrûs gallyazógép: 1. gallyazott fa; 2. forgógyûrû; 3. gallyazókés; 4. fogazott késfej; 5. forgórész; 6. hajtómotor; 7. gépváz; 8. ékszíjhajtás; 9. röpsúly A termelékenység növelése és a gépszerkezetek jobb kihasználása céljából napjainkra megjelentek az egyszerre több műveletet végző gépek is. A gallyazás célszerűen a kérgezéssel kombinálható, ezért alakultak ki a gallyazó-kérgezőgépek, melyeknél egy előtoló berendezés két gépet szolgál ki egyidejűleg. E gépek elsősorban egyenes, monopodiális törzsű fák (főleg fenyők) gallyazására és kérgezésére alkalmasak. 1.1.3.3. 4.13.3. Gallyazógépek üzemeltetése A gallyazógépek üzemeltetésének célja a jó minőségű gallyazás, ezért az üzemeltetés közben először meg kell vizsgálni azt, hogy a feltételek lehetővé teszik-e a jó minőségű munkát. Ez azt jelenti, hogy bizonyos feltételek hiánya esetén a gépi gallyazás ma még nem lehetséges. A gallyazógépek között egyedül a láncos csoportos gallyazógép az, amelyik használata esetén az ágcsonk méretére, a fa alaki tulajdonságaira vonatkozóan semmilyen követelmény nincs. Az ilyen géppel gallyazott fa ágasfa vagy szálfa formájában legtöbbször felaprításra kerül, és ilyen felhasználás esetén nincsenek minőségi követelmények. A többi, egyenként gallyazó gép esetében már minőségi követelményeket is ki kell elégíteni, ekkor a gépigallyazás alapfeltételei:


– a fa gallyazhatósága és – a megfelelő gép kiválasztása az adott feladathoz. A gépi gallyazás esetében tudomásul kell venni, hogy a gallyazógép csak bizonyos feltételek megléte esetén alkalmas a feladat megoldására. Ha ezek a feltételek részben vagy egészben hiányoznak, le kell mondani a gallyazógép használatáról. A legfontosabb feltétel a fa gallyazhatósága. Géppel csak az a fa gallyazható, amelyiknek törzse monopodiális (elágazás nélküli), viszonylag egyenes (kis tér- és síkgörbeségű) és kis gallytőátmérőjű ágai vannak. A felsorolt jellemzők közül a legfontosabb a monopodiális törzs, mert elágazó törzs esetében a gallyazószerkezet alkalmazása teljesen kizárt. A tér- és síkgörbeség kis mértékben megengedett. Várható, hogy a gallyazógépekkel folyó műszaki fejlesztés eredményeként a görbeség egyre kisebb problémát jelent majd. A gallytő-átmérő jelentősen befolyásolja azt, hogy milyen működési elvű gallyazógépet alkalmazhatunk. Pl. a késes gallyazógépek esetében a gallyak tőbeni átvágásakor nagy erők lépnek fel, melyek meghatározzák azt, hogy ezeket a gépeket max. mekkora gallyátmérőig használhatjuk. A gallyazás minőségével kapcsolatos igények attól függően változnak, hogy a gallyazott fa vagy választék milyen további műveletek alapanyaga lesz, nevezetesen: – nincs minőségi követelmény akkor, ha a gallyazott faanyag aprításra kerül; – nem emelkedhet ki a kéregből az ágcsonk, ha a választék fűrész- vagy lemezipari hasznosításra kerül; – fatestig kell lefaragni az ágcsonkot abban az esetben, ha a választék kérgezésére kerül sor (kiemelkedő ágcsonkok különösen a forgógyűrűs kérgezőgépek munkáját zavarják, és okoznak technológiai vagy műszaki problémákat). A gallyazógépek hajtóteljesítmény-igénye a fő- és a melléktevékenységek teljesítmény-igényének függvénye. A hajtóteljesítmény-igény mértéke és számításának módja is nagymértékben függ attól, hogy milyen működési elv alapján történik a gallyazás. Késes gallyazószerkezet alkalmazásakor a gallyazási ellenállás viszonylag egyszerűen meghatározható. Az előtoló erőnek (Fe) nagyobbnak kell lenni, mint a gallyazás közben fellépő legnagyobb erőnek (Fg), azaz: Fe > Fg. A gallyazás közben fellépő ellenerő a gallytövek átvágásakor fellépő erőből (Fv) és a gallyazófejben a faszerszám kapcsolatban fellépő egyéb súrlódási ellenállásokból (Fs) jön létre, azaz: Fg = Fv + Fs. A gallytövek átvágásakor fellépő erő (Fv) mindenek előtt a gallytőátmérő (d) függvénye, de ezen kívül igen nagy mértékben függ a fafajtól, a fa nedvességtartalmától, a gallyazókések éljellemzőitől stb. A vágás közben fellépő ellenállást mérésekkel határozzuk meg, és értékét a fajlagos vágási ellenállás (fv) jellemzi. Ha egyidejűleg több gally elvágására kerül sor (ágörv), a gallytőátmérőket (di) összegezni kell: Fv = (d1 + d2 + … + dn) · fv. A gallyazógép működtetésének hajtóteljesítmény-igénye (P) az eddigiekből már levezethető:

ahol: Fg: a gallyazás közben fellépő eredő erő, ve: az előtolási sebesség (a gallyazás sebessége), η: a teljesítmény-átvitel hatásfoka.


A gallyazás anyagárama, melyet mindig térfogatáramként, azaz az időegységenként gallyazott faanyag térfogataként értelmezünk, az a műszaki-technológiai mutató, amellyel a gép teljesítőképességét jellemezzük. Az elméleti térfogatáram(IVe) meghatározásához a gallyazott fa lehetséges maximális térfogatát (Vmax), a gallyhányadot (λ), és a gallyazás sebességét (ve) vagy ciklusos munka esetében a ciklusidőt (Tc) kell ismerni. A gallyhányad (λ) a gallyazott fa térfogatának és a gallyazandó teljes fa faanyagtérfogatának hányadosa. Az elméleti térfogatáram (IVe): ahol: dmax: a gallyazott törzs legnagyobb átmérője.

A névleges térfogatáram(IVn) a gallyazógép középátmérőjű törzsekkel folyó zavarmentes és folyamatos munkája esetében elvárható jellemző: ahol: Vmed: a gallyazott törzs középes térfogata, dmed: a gallyazott törzs középátmérője. A gallyazógépek tényleges térfogatáramát(IVt), azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot, a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn.

1.1.4. 4.14. Darabolás gépei A darabolás a szálfából a választékok előállítását szolgáló, a fa- vagy farész hossztengelyére (rostirányára) merőlegesen végzett vágás. A darabolás végezhető egyenként és csoportosan. Az egyenként végzett darabolás során egyszerre egy fa vagy farész átvágását végezzük, mely történhet: – motorfűrésszel; – tolt késes vágószerkezettel; – fűrésztárcsával; – többműveletes döntő-gallyazó-daraboló adapteren elhelyezett fűrészlánccal vagy fűrésztárcsával. A motorfűrésszel végzett darabolás a legelterjedtebb megoldás. Az erre a célra használt motorfűrészek szerkezeti megoldásai teljes mértékben megegyeznek a döntéshez használt motorfűrészekével. Különbség csak a gép tömegében, a vezetőlemez hosszában és a hajtómotor teljesítményében van. Daraboláshoz a közepes méretű motorfűrészeket használjuk. Darabolásnál az átvágott fa keresztmetszete kisebb mint döntésnél, egyben az egy vágásra jutó fahossz is kisebb, ezért darabolás közben a termelékenység lényegesen kisebb mint döntésnél. A motorfűrésszel végzett darabolás munkaminősége jó, a vágásfelület sima, rajta repedések nincsenek, ezért bármilyen választék (értékes fűrészipari és lemezipari rönkök) előállításához is alkalmazható. A motorfűrésszel végzett darabolás egyetlen lényeges hátránya az, hogy a motorfűrészt hordozó, kezelő dolgozót viszonylag nagy zaj és vibrációs hatás éri, ezért csak korlátozott idejű folyamatos munkavégzés engedhető meg vele. Ezt a problémát kiküszöbölendő (ha a munkaminőséggel kapcsolatos igények, ill. a gépesítettség mértéke azt lehetővé teszik) többműveletes döntő-daraboló gépeket, esetleg a csoportos darabolást használjuk.


A tolt késes vágószerkezet (ha azt daraboláshoz használjuk) hasonlít a döntésnél használt vágószerkezethez, esetenként ugyanaz a vágószerkezet szolgál darabolásra is. A fűrésztárcsákat daraboláshoz (eltekintve a tisztítófűrészektől) elsősorban a felkészítőhelyeken, ill. a felkészítő telepeken használjuk. Ennek magyarázata az, hogy a fűrésztárcsa mozgatása nehézkes és veszélyes, ezért azt lengőkar végére szereljük, és a fát mozgatjuk a fűrésztárcsa alatt. Legjellemzőbb megoldás az ún. ingafűrész elrendezés (214. ábra).

214. ábra Ingafűrész: 1. fűrésztárcsa; 2. ingakar; 3. hajtómotor; 4. lefogókar; 5. rönk; 6. feladókar; 7. gépváz; 8. transzportőr A többműveletes döntő-gallyazó-daraboló adaptereket, melyek fűrészlánccal vagy fűrésztárcsával a darabolás elvégzésére is alkalmasak, részletesebben a többcélú fakitermelő-gépekkel foglalkozó fejezetben ismertetjük. A csoportos darabolásra az a jellemző, hogy egyszerre több, egy egységrakományban levő fát vágunk át. Kis átmérőjű fák egyidejű darabolásához kidolgozott technológia. Alkalmazása esetén a mellékidők jelentősen csökkennek, ezért a darabolás anyagárama jelentősen növekszik. A csoportos darabolás végezhető: – motorfűrésszel; – fűrésztárcsával; – fűrészlánccal. Motorfűrésszel végzett csoportos daraboláshoz darabolókeretet készítünk, az ebben elhelyezett faanyagot egységrakat formájában folyamatos vágással daraboljuk. Főként kis átmérőjű fák darabolásánál használjuk, mert


ezzel a módszerrel jelentősen növelhető a termelékenység, és csökken a dolgozókra ható vibrációs- és zajhatás expozíciós ideje is. Fűrésztárcsával végzett csoportos darabolás erdei munkahelyeken viszonylag ritkán, főleg céltechnológiákban fordul elő. A művelet eszköze a csoportos darabológép, mely az erőgépből, a manipulátortból, a darabolókeretből és a daraboló fűrésztárcsából áll. A manipulátor általában hidraulikus daru. Feladata a darabolásra kerülő egységrakomány gépre helyezése, a vágás közben a fák rögzítő-fogása, ill. a darabolást követően a levágott farészek sarangba helyezése. A darabolókeret tulajdonképpen a gép váza, mely az ütközőlapban végződik. A daraboló fűrésztárcsát hidromotor hajtja, a tárcsát tartó kart hidraulikus munkahenger mozgatja a fákra merőleges irányban. A daraboló fűrésztárcsa síkja és az ütközőlap egymáshoz viszonyított távolsága határozza meg a levágott választék hosszát. A gép működése közben a darabolandó szálfákból álló egységrakományt általában markolós vonszoló közelíti. A csoportos darabológép mellett fekvő rakományt a manipulátor markolójával megfogja, és a bütüket ütközteti az ütközőlaphoz. Ezzel a favégek egy síkba kerülnek. A manipulátor a darabolókeretre fektetett rakományt a darabolás alatt végig fogva tartja. Az átvágást követően a levágott választékokat a manipulátor a sarangba helyezi. Innen a műveletek ismétlődnek mindaddig, amíg a szálfákat teljes hosszukban feldaraboljuk. A fűrészlánccal végzett csoportos darabolás a fűrészelő elemet tekintve hasonlít a motorfűrész munkavégző részéhez. Az alapvető eltérés az, hogy a fűrészláncot hidromotor hajtja, és a vezetőlemez fűrészelés közben legyezővágással végzi a rakomány átvágását. Ez úgy lehetséges, hogy a vágást végző főegységet (hajtómotor, csillagkerék, vezetőlemez, fűrészlánc) egy olyan alaplemezre szereljük, amely egy csap mentén hidraulikus munkahengerrel elfordítható, és így jön létre a vágószerkezet elfordulása a csillagkerék tengelye körül. A fűrészláncos csoportos darabolást végző vágószerkezet épülhet: – manipulátorra szerelt markolószerkezetbe és – stabilan telepített gépvázra.

215. ábra Manipulátorra szerelt markolószerkezetbe épített fûrészláncos vágószerkezet: 1. fogókar; 2. váz; 3. fûrészláncos vágószerkezet; 4. rotátor A manipulátorra szerelt markolószerkezetes megoldásnál (215. ábra) a manipulátorral a rakományt a tervezett vágássíkhoz közel megfogjuk (1), majd a rakományt fogva a fűrészlánccal (3) legyezővágással átvágjuk. A 315 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

vágást követően a vágószerkezet automatikusan visszatér a markolószerkezeten kialakított burkolata alá. Újabb darabolóvágáshoz a fákat újabb helyen kell megfogni. A stabilan telepített gépvázas megoldásnál a darabolást végző vágószerkezet általában egy gépsorban helyezkedik el, mely egy behordó transzportőrből, megfogó szerkezetből, a darabolást végző vágószerkezetből és az elhordó transzportőrből áll. A darabolandó fákat (szálfák vagy hosszúfák) a behordó transzportőr viszi a csoportos darabológéphez. A vágószerkezet alatt a rakományt olyan hosszan engedjük át, amilyen hosszú választékot akarunk előállítani. Ha a fák megfelelő helyzetbe kerülnek, azokat a megfogó szerkezet a darabológép támasztógörgőire nyomja. Rögzítést követően a fűrészláncos vágószerkezet legyező mozgást végezve egy menetben átvágja a teljes egységrakományt, majd visszatér alaphelyzetébe. Ezt követően a műveletelemek ismétlődnek mindaddig, amíg az anyag el nem fogy. A megoldást felkészítőtelepeken használjuk.

1.1.5. 4.15. Többműveletes fakitermelő gépek A többműveletes (multifunkcionális) gépek a fakitermelés célgépei. Jelenleg a legfejlettebb technikát képviselik. Alkalmazásuk jelenleg a magas üzemeltetési költség, valamint az üzemfenntartásukhoz szükséges fejlett infrastruktúra iránti igény miatt csak a műszaki területen fejlett és a nagyon magas munkabérekkel jellemezhető országokban terjed. A gépek fejlesztésénél a fő cél az, hogy az energiaforrásként is szolgáló hordozó alapgépre minél több adaptert szereljünk fel úgy, hogy azok több feladatot is megoldhassanak, ill. az egymást követő műveletek időveszteség nélkül, optimális esetben egyidejűleg is végrehajthatók legyenek. Alapvetően két nagy csoportjuk ismert, nevezetesen: – a fa tőtől való elválasztását és hozzá kapcsolódóan még egyéb műveleteket (rakásolás, gallyazás, darabolás, előközelítés, közelítés) is elvégző többműveletes fakitermelő gépek (harveszterek) és – a fa tőtől való elválasztását nem, de további műveleteket (gallyazás, kérgezés, darabolás, előközelítés, közelítés) kapcsoltan végző többműveletes fakitermelő gépek (processzorok). Mint látható a többműveletes gépek – melyeket általában a fakitermelés gépei közé sorolunk – tevékenységükkel átnyúlnak a faanyagmozgatás (előközelítés, közelítés), ill. a felkészítés (kérgezés) gépei közé. A harveszterek a vágásterületen mozognak, minden esetben elvégzik a fa tőtől való elválasztását és emellett egyéb műveleteket is, melyektől függően: – döntő-rakásoló; – döntő-előközelítő-rakásoló; – döntő-közelítő; – döntő-gallyazó-daraboló stb. változatokat különböztetünk meg. Valamennyi változat esetében két alapmegoldás lehetséges. Az egyik változat – alapgépre szerelt döntőfej – esetében a hordozó alapgépre szereljük vagy függesztjük a munkavégző adaptereket. Ilyen megoldás esetén a döntést mint főmozgást a vágószerkezet végzi, a mellékmozgásokat (a fa megközelítése, újabb fák felkeresése stb.) az alapgéppel kell végezni. A mellékmozgások közben az alapgéppel sok, bonyolult mozgást kell végezni a vágásterületen. A sok mozgás idő- és energiaigényes, emellett talaj- és faállomány-károkat is okozhat, ezért az utóbbi időben ezen változatok fejlesztése visszaszorulóban van. Az alapgéppel végzett mellékmozgások csökkentése, és a fa pontosabb megközelítése érdekében esetenként a döntőfejet hidraulikus elemekkel mozgatható kar végére helyezzük. A másik változat – manipulátorra szerelt döntőfej – esetében az alapgépre speciális manipulátort szerelünk, és ennek a végén található a döntőfej. A munkavégzéshez a hordozógépnek nem kell bemenni a tő mellé. Elég, ha az ún. munkanyiladékon halad, és onnan a vágásterület fölé benyújtott 7– 15 m hosszú manipulátor karral éri el a kitermelendő fát, amelyen elvégzi a döntést, majd azt a munkanyiladék közelébe emeli, ahol további műveletek végzésére kerülhet sor. A megoldás nagy előnye az, hogy a géppel nem vagy csak keveset kell a vágásterületen mozogni, csak közelítő pontossággal kell a fa közelébe menni, a döntőfej pontos gyökfőre helyezését a manipulátor karral végzett (oldalirányú és függőleges) mozgásokkal oldjuk meg. A munkanyiladékon mozgó gép a vágásterületen a talajt, ill. a visszamaradó állományt nem, vagy csak elviselhető mértékben károsítja, ezért gyérítésekben is használható.


216. ábra Fûrészláncos vágószerkezetû döntőfej: 1. manipulátor; 2. döntőfej; 3. fogókarok; 4. vágószerkezet; 5. burkolat A döntő-rakásoló gépek a többműveletes gépek legegyszerűbb, a döntőgépek fejlettebb változatai (ma már ezeket a megoldásokat sok esetben egyszerűen döntőgépnek nevezzük). A gépre szerelt döntőfejjel a tőtől való elválasztást és a fa megfogását tudjuk megoldani. Alapgépük traktor, amely lehet univerzális vagy speciális erdészeti traktor. A döntőfej a nem manipulátoros változatnál többnyire hidraulikus működtetésű nyomott késes vágószerkezetű, a manipulátoros változatnál pedig fűrészláncos (216. ábra). A gép a fát, a döntést követően a talajra helyezi, majd erre kerül a többi is mindaddig, amíg egy, a közelítőgép igényeinek megfelelő méretű egységrakomány létrejön. Ezt követően újabb egységrakományt alakítunk ki. A döntő-előközelítő-rakásoló gépek(217. ábra) döntőfeje (4) speciális kialakítású. A vágószerkezet mellet a döntőfejen a fa megfogására és függőleges helyzetben tartására, valamint egységrakomány képzésére alkalmas fogó-rögzítő szerkezetek is találhatók. A tőtől való elválasztás után a gép a fát álló helyzetben tartja, és így mozog az állomány alatt. Kisebb fák esetében több fa kivágásával egységrakományt képez, nagyobb fák esetében egyenként a vágásterületen mozogva előközelíti a fákat a közelítő nyomokhoz vagy a felkészítőhelyre, ahol a további műveletek elvégzésére kerül sor. Manipulátoros változat esetében az alapgép lehet szorítózsámolyos vonszoló. Ilyen esetben a fákat a döntőfejes manipulátor a szorítózsámolyra helyezi, és abban alakul ki az egységrakomány. Amikor a megfelelő méretű rakomány kialakult, a gép a közelítő nyom mellé vagy a felkészítőhelyre vonszolja a faanyagot.


217. ábra Döntő-előközelítő-rakásoló gép: 1. hidrosztatikus hajtású járószerkezet; 2. pajzslemez és gépváz; 3. emelőkar; 4. döntőfej

218. ábra Döntő-közelítő gép: 1. hajtott járószerkezet; 2. motor; 3. kezelőfülke; 4. szorítózsámoly; 5. törzskormányzás csuklója; 6. manipulátor; 7. döntőfej A döntő-közelítő gépek (218. ábra) a döntő-előközelítő-rakásoló gépek manipulátoros változatából fejlődtek ki. Alapgépük egy, az előközelítőkénél nagyobb mozgási sebességekre és nagyobb rakományok kialakítására (5–15 m3) képes szorítózsámolyos vonszoló. Erre szereljük a manipulátort (6), és annak végére a döntőfejet (7). A manipulátor nagy gémkinyúlású, nagy húzóerejű, általában gémes-teleszkópos kivitelű. A döntő-gallyazó-daraboló gépek a fakitermelő gépek legösszetettebb változatai. Alapgépből (törzskormányzású erdészeti traktor), manipulátorra szerelt döntőfejből, és egy, az alapgépre szerelt gallyazó318 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

daraboló adapterből épülnek fel. A tőtől való elválasztást a vágásterület fölé benyúló manipulátor végén lévő döntőfej végzi. A fej fűrészes vágószerkezetből és fogókarokból áll. Működés közben a levágott fát a teleszkópos gémmel a géphez húzzuk, majd a fa tőrészét a gépen levő gallyazó adapter menesztőhengerei közé helyezzük. A menesztőhengerek a fát közrefogva áthúzzák a gallyazógép íves kései között, így itt megtörténik a gallyazás. Szükség esetén a vastagabb oldalágakat a döntőfej vágószerkezetével vághatjuk le. A gallyazószerkezet menesztőhengereit követően a gépen darabolószerkezet található. A darabolószerkezet fűrészláncos, melyet hidromotor hajt, és hidraulikus munkahenger segítségével legyezőmozgást végez. A daraboló vágás idejére a fa előtolását leállítjuk. Azt, hogy a daraboló vágást a fa mely részén végezzük vagy a gépkezelő határozza meg kézi vezérléssel, vagy egy fedélzeti számítógép vezérli, megfelelő szoftver segítségével. A munkavégzés vágásterületen és munkanyiladékon is történhet, tehát a gépfajta (a részegységek méreteitől függően) egyaránt alkalmas gyérítések vagy végvágások végzésére. A processzorok szintén a vágásterületen mozognak, de döntést nem, csak egyéb műveleteket végeznek, melyektől függően: – a gallyazó-daraboló-osztályozó; – a gallyazó-daraboló-osztályozó-előközelítő; – a gallyazó-kérgező-daraboló stb. változataik lehetségesek. A gépek szerkezeti felépítése nagymértékben hasonlít a harveszterek felépítéséhez. A fejlesztések közben igen sokféle szerkezeti megoldás született, melyek közül azok váltak be, amelyeken a legtöbb művelet végezhető úgy, hogy: – a részegységek egymás munkáját nem akadályozzák; – az egyes műveletek egy időben is végezhetők; – a részegységek tevékenységének összehangolása-vezérlése automatizált és – a létrejövő választékok minőség szerinti szétválasztása is megtörténik. A felsoroltakból következik, hogy az ilyen gépek igen bonyolultak, nagy értékűek, ezért a velük végzett munkának nagyon hatékonynak (kis időfelhasználásúnak) és nagy anyagáramúnak kell lenni. Ezért az ilyen gépeket csak nagy anyagkoncentráció és jelentős nagyságú feladat (20 000–30 000 m3/év) mellett célszerű használni. A gallyazó-daraboló-osztályozó gépek alapgépe általában egy törzskormányzású erdészeti traktor. A gép további részegységei a manipulátor a markoló-szerkezettel, az övkéses gallyazó, a menesztőhengerek a fa tengelyirányú előtolásához és a mérőszerkezet a hossz- és az átmérőméréshez. A gallyazó-daraboló-osztályozó-előközelítő gépek a gallyazó-daraboló-osztályozó gépek rakományok kialakítására alkalmas szerkezeti résszel bővített változatai. A gallyazó-kérgező-daraboló gépek teljesfa felkészítésére alkalmasak olyan esetben, amikor a fából kérgezett választékot (pl. papírfa) kell előállítani. A gép fő részegységei a hordozó alapgép, a manipulátor, a gallyazószerkezet, az előtoló berendezés, a forgógyűrűs kérgezőegység és a daraboló berendezés. A gép működése közben a felkészítendő fát a manipulátorral helyezzük az előtoló berendezés menesztőhengerei közé. A menesztőhengerek áthúzzák a fát a gallyazószerkezet kései között. A gallyazott szálfa a kérgezőegységbe, majd onnét a daraboló berendezésbe kerül, így a gépből gallyazott, kérgezett és adott hosszra darabolt faanyag távozik.

1.2. 4.2. Faanyagrakodás gépei 1.2.1. 4.21. Rakodógépek rendszerezése A faanyagrakodás egyrészt önálló tevékenység, mely az erdészeti anyagmozgatásban (közelítés, kiszállítás, szállítás) az anyagáram egyes szakaszait kapcsolja össze, másrészt technológiai művelet akkor, amikor a munkahelyen (erdei rakodó, felkészítőhely vagy felkészítőtelep) átrakással válogató-osztályozó tevékenység valósul meg. A rakodás műszaki színvonala nagymértékben függ a szakmai műveletek műszaki színvonalától, de vissza is hat azok fejlődésére, ezért a rakodás a fahasználat általános műszaki színvonalának meghatározó 319 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tényezője. Ennek közvetlen oka, hogy a fakitermelés, a faanyag mozgatás és a felkészítés folyamatában többször is átrakásra kerül a faanyag, amit az anyagmozgatási többszörös jellemez, melynek értéke: 2,3–2,8. A rakodás tehát a fahasználat legnagyobb volumenű tevékenysége. A rakodógépeket aszerint, hogy önálló rakodási feladatok végzésére vagy anyagmozgató gép önfelterhelésére (vagy önleterhelésére) alkalmasak: – az önálló rakodógépek; – az önrakodó gépek és – az egyéb rakodógépek főcsoportokra osztjuk. Az önálló rakodógépek célgépek, melyek rakodási feladatok megoldására alkalmasak, és az anyagmozgatásban önálló feladatuk van. Legfontosabb jellemzőjük, hogy a rakodógép a rakodás helyén marad, a fel- vagy a leterhelendő járművek érkeznek hozzájuk. A gép és a munkahely viszonya alapján az önálló rakodógépek lehetnek: – helyhez kötöttek (a gépek munkahelyüket változtatni nem tudják); – pályához kötöttek (a gépek kényszerpályán tudnak rakodást segítő mozgásokat végezni); – mobilak (a gépek a munkahelyen belül és a munkahelyek között kötetlen mozgásokat végezhetnek). Az egyes csoportokban gépfajtákat különböztetünk meg. Eszerint: – a helyhez kötött rakodógépek fontosabb fajtái: – az átrakó manipulátorok, – az árbocos csörlők, – a rakodóhidak és – a kábeldaruk; – a pályához kötött rakodógépek fontos változatai: – a bakdaruk és – az úszódaruk (más elnevezéssel: uszályrakók); – a mobil (magajáró) gépek között pedig: – az autódaruk, – a forgórakodók, – a homlokrakodók és – a targoncák, melyeken belül a homlokvillás, az oldalvillás és a gémes targoncák a legfontosabbak. Az önrakodó gépek adapterek. Jelentőségük abban van, hogy velük az anyagmozgató (szállító) gépek külön rakodógép (önálló rakodógép) igénybevétele nélkül is fel, ill. leterhelhetők. Az önrakodó adaptereket a szállítógépek többnyire magukon hordozzák, és meghajtásuk, működtetésük arról az anyagmozgató gépről történik, amelynek rakodási feladatait megoldják. Fontosabb fajtáik: – a rakodócsörlők; – a mechanikus önrakodók; – a hidraulikus önrakodók, ezen belül: – az emelőlapok, 320 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– az emelőkarok és – a járműdaruk (más elnevezéssel: hidraulikus daruk). Az egyéb rakodógépek olyan gépek, amelyek a klasszikus rakodógépek közé nem sorolhatók. Ebbe a csoportba: – a rakodó transzportőrök (hossz- és kereszttranszportőrök); – a légi rakodógépek (helikopterek) és – más speciális rakodógépek (pl. dobó-pneumatikus rakodás-szállítás gépei) tartoznak. Fagazdasági szempontból elsősorban a rakodó transzportőröknek van jelentősége. A rakodógépeknek igen sok fajtája használatos, tehát szerkezeti megoldásaik, ill. az üzemeltetési jellemzőik részletes ismertetése itt lehetetlen. Ezért a már az előzőekben megismert csoportosításnak megfelelően csak a leggyakrabban használt megoldások elvi elrendezését mutatjuk be. A rakodógépek üzemeltetésével kapcsolatos azon legfontosabb ismereteket, melyek általános érvényűek, a gépfajtáktól függetlenül ismertetjük, és ezt egészítjük ki a fontosabb rakodógép fajtákra jellemző speciális üzemeltetési paraméterek bemutatásával.

1.2.2. 4.22. Rakodógépek szerkezeti felépítése, működése 1.2.2.1. 4.22.1. Önálló rakodógépek Helyhez kötött rakodógépek A helyhez kötött rakodógépek legfontosabb jellemzője az, hogy azokat állandó munkahelyre telepítjük vagy gépalapokra szereljük, és velük két állandó anyagmozgatási szakaszt kapcsolunk össze. Az átrakó manipulátor(219. ábra) a felkészítőtelepek és a fafeldolgozó üzemek gépe, melynek fő részei a talp (1), a forgó oszlop (2,), a gémszerkezet (3, 4), a fogószerkezet (5, 6), a vezérlés és a hidraulikus munkahengerek (7, 8, 9), melyek a fő- és a mellékmozgások létrehozásához szükségesek. Az átrakó manipulátorokkal a felkészítőtelepeken vagy a fafeldolgozó üzemekben lévő fogadóhelyeken a faanyagot a szállítógépről a fogadópadra rakjuk át. Ilyen munkahelyen egyszerre több- és nagyméretű fa megfogása, emelése, és az átfordulást követően a fogadópadra vagy a kereszttranszportőrre helyezése a feladat, tehát a manipulátort nagy emelőnyomatékú gémszerkezettel és nagy fogókeresztmetszetű markolóval szereljük. Esetenként a szállítógép teljes rakományának (10–12 t) egy menetben történő leterhelésére is alkalmasak. A felkészítőtelepi átadóhelyre telepített manipulátor feladata a fák két transzportőr közötti, egyenkénti áthelyezése. Jellemzően kereszt- és hossztranszportőr csatlakoztatási helyéhez telepítjük. A kereszttranszportőr a fákat rakatban, a fák hossztengelyére merőleges irányban a hossztranszportőr felé mozgatja. Az átrakó manipulátor a fákat a szakaszosan mozgatott kereszttranszportőrről egyenként helyezi át a hossztranszportőrre, amely daraboló vagy felkészítő gépekhez (a fa hossztengelyével egyező irányban) mozgatja a faanyagot.


219. ábra Átrakó manipulátor: 1. talp; 2. forgó oszlop; 3. emelőkar; 4. billenőkar; 5. 6. fogószerkezet; 7. 8. 9. hidraulikus munkahengerek Az árbocos csörlő régebben az erdei rakodók gépe volt. A gép két erős, 4–6 m hosszú árbocból, és a hozzájuk kapcsolódó két kétdobos csörlőből, azok kötélzetéből, valamint a kötélterelő elemekből áll. Az árbocok – általában az erdei út szélén – egymástól 4–6 m távolságban a talajban fixen rögzített tartókhoz csuklósan kapcsolódnak. Az egyik csörlő kötélzete az árbocok billenő mozgását teszi lehetővé, a másik csörlő köteleit az árboc tetején levő görgőkön vetjük át. Üzemeltetés közben az árbocok tövében ászokfákat fektetünk le, melyekre vonszolással annyi anyagot közelítünk, amennyi egy tehergépkocsi rakománya. A rakomány alatt átvezetjük a sodronyköteleket, és azok végét az árbocon erre a célra elhelyezett kampóba akasztva zárt hurkot képezünk. A csörlő működtetésével a rakományt megemeljük, majd a szállítógép az emelt rakomány alatt, annak közvetlen közelében áll meg. Az árbocok billentésével a rakományt a tehergépkocsi fölé helyezzük, majd a csörlővel a rakfelületre eresztjük. A sodronykötelek leakasztását követően a szállítógép indulhat. A rakodóhidak hasonló módon működnek, mint az árbocos csörlők. Az alapvető különbség az, hogy a rakodóhíd merev szerkezet. A függőleges tartószerkezethez merev konzolok kapcsolódnak, és a sodronyköteles emelő-süllyesztő szerkezet ezen működik. A korszerűbb megoldásoknál a konzolon darukocsi is mozog, amellyel a terhet vízszintes irányban mozgatjuk. A rakományt horogüzemmel vagy fogószerkezettel megfogjuk, a fogószerkezetet sodronykötelekkel megemeljük, majd a rakományt a darukocsival a szállítógép fölé helyezzük, és ott leeresztjük. Ilyen megoldást általában vasúti, ill. vízi szállítógépek fel- és leterhelésére használunk. A kábeldaru korábban a nagy fafeldolgozó üzemek leterhelő-, ill. belső anyagmozgató gépe volt. Szerepe a felkészítőtelepek megszűnésével erősen csökkent. A gép két, stabilan alapozott oszlopból, az azok merevítését szolgáló pányvázó sodronykötelekből, és az oszlopok között kifeszített acél tartókötélből áll. A legegyszerűbb esetben a tartókötélen kötélkocsi mozgatható, csörlővel működtetett vonókötélen keresztül. A kötélkocsin általában villanymotorral működtetett csörlő található, melynek csörlőkötelét leeresztve, a kötélkocsi alatti rakomány felköthető, majd felemelhető. A felemelt rakományt a kötélkocsi tartókötélen való mozgatásával a tárolóhely fölé lehet vinni, majd ott leereszteni.


220. ábra Bakdaru: 1. pályasín; 2. tartóláb; 3. támasztóláb; 4. híd; 5. tartósín; 6. darukocsi Pályához kötött rakodógépek A pályához kötött rakodógépek működésére az jellemző, hogy a rakodógép egy kiépített vagy természetes, de a mozgását szigorúan meghatározó pályán közlekedik, és a pálya vagy a pályák által meghatározott terület bármely pontján képes terhet felemelni, azzal mozogni, és a rakományt bárhol leereszteni. A bakdaru a pályához kötött rakodógépek legismertebb fajtája. Nagy forgalmú rakodókon, fafeldolgozó üzemek rönkterén, tehát ipari (nem erdei) munkahelyeken van szerepe. Fő szerkezeti részei (220. ábra): – a közlekedő-pályasínpár (1); – a daruszerkezet a lábakkal (2, 3), a híddal (4) és a tartósínnel (5); valamint – a darukocsi (6). A közlekedő-pályasínpárat a vasúti felépítményhez hasonlóan építjük ki, azaz tömörített földműre kavicságy kerül, és abban helyezzük el a keresztaljakat, melyekre sínalátétek és síncsavarok felhasználásával rögzítjük a sínszálakat. A sínszálakat szigorúan vízszintesen, és nagyon pontos nyomtávtartással kell lerakni. A nyomtáv nagy, 25–30 m, a sínszálak hossza pedig 200–300 m. A daruszerkezet rácsos acélszerkezet, melynek egyik lába a tartóláb, melyhez a rá merőleges híd mereven kapcsolódik, míg a másik, a támasztóláb (a dilatációból eredő méretváltozások hatását kiiktatandó) csuklósan kapcsolódik a hídhoz. A lábak végén acélkerekes járószerkezet van, melyet villanymotorokkal hajtunk. A járószerkezet kerekei a síneken gördülnek. A híd alsó részén fut a tartósín, melyen a darukocsi mozgatható. A darukocsira szereljük a futómacskát (221. ábra), mely egy speciális fogó-, emelő- és mozgatószerkezet, a kezelőfülkét, valamint a darukocsi keresztirányú mozgatásához szükséges hajtásokat. Ha a híd csak a két darulábat köti össze, a gépet bakdarunak nevezzük. Ha a híd a lábakon túlnyúlik (a farakodásnál használt gépeknél mindkét oldalon 6–8 m-t) konzolos bakdaruról beszélünk. A daruhíd hossza és a sínpálya hossza határozza meg az úgynevezett „bedaruzott terület”-et. Ez az a terület, amelynek minden pontja elérhető a futómacskával. Az erdészet és a faipar által használt bakdaruk teherbírása igazodik a szállítógépek rakománynagyságához. A tehergépkocsik teherbírása általában nem nagyobb, mint 10 t, ezért a bakdaruk is ilyen teherbírásúak, így alkalmasak a tehergépkocsit egy emeléssel leterhelni. A leemelt rakományt a bakdaruval a bedaruzott területen a megfelelő tárolóhelyre lehet lerakni. Konzolos bakdaru esetében a


konzolok az iparvágány, ill. a beszállító út fölé is benyúlhatnak, tehát a konzolos bakdaru a közúti és a vasúti szállítópályákon folyó anyagmozgatást is összekapcsolhatja.

221. ábra Futómacska horogüzemű teheremeléshez: 1. tartósín; 2. futókocsi görgői; 3. csörlő; 4. villanymotor; 5. teherhorog Az úszódaruk (uszályrakók) a vízi szállítás rakodógépei. Bár a vízen szabadon mozoghatnak, a víziút mégis kötött pályának tekinthető, ezért tárgyaljuk ezt a gépfajtát a kötöttpályás rakodógépek között. A gép egy úszótestből, egy saját motorral hajtott hidraulikus tápegységből, és egy hidraulikus daruból áll. A darut és a hidrosztatikus tápegységet egy úszó testre (régebben uszályra, napjainkban a sokkal stabilabb katamaránra) építjük rá, és kezelőhellyel vagy kezelőfülkével kiegészítve egy speciális rakodógépet hozunk létre. Az uszályrakót az erdészeti vízi szállításnál használjuk úgy, hogy a géppel a part és az uszály közé állunk. A berakandó faanyag a parton van sarangokban vagy máglyákban. Az úszódaru speciálisan nagy gémkinyúlású (12–14 m) és nagy emelőnyomatékú (70–100 kNm). Mobil (magajáró) rakodógépek Az erdészet és a fafeldolgozás munkafeltételeiből (térben szórt és folyamatosan változó munkahelyek) következik, hogy a rakodási és belső anyagmozgatási feladatok megoldásában igen nagy szerepe van a mobil rakodógépeknek. Ezek legfontosabb jellemzője a nagy mozgásszabadság, azaz a munkahelyek közötti mozgásnak nincsenek korlátai. A munkahelyen a rakodáshoz szükséges mozgásokat figyelembe véve a mobil rakodógépek két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba azok a gépek tartoznak, melyeket rakodás közben (a keresztirányú stabilitás biztosítása céljából) az alapgép álló helyzetében támasztólábakkal stabilizálnak, azaz rakodás közben nem mozoghatnak. A másik csoportba tartoznak azok a gépek, amelyek a felemelt teherrel haladó mozgásokat is végezhetnek. Az autódaruk gyors áttelepítésre alkalmas, nagy teherbírású, nagy és változtatható gémkinyúlású rakodógépek, melyek alapgépe egy nehéz tehergépkocsi, mely terepjáró járószerkezettel szerelt (222. ábra). A platón 324 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

forgózsámoly (3) található, melyre a daruszerkezet váza épül. A vázra szereljük fel a motorházat (2), a kezelőfülkét (5), a gémet (1) és a gép működtetéshez szükséges egyéb szerelvényeket. A gém csuklósan kapcsolódik a forgózsámoly fölötti vázrészhez. A váz és a gém közé csuklósan szerelt hidraulikus munkahengerek ki- vagy behaladó mozgásával a gém szöghelyzete változtatható. Munkavégzéshez az autódaruval felkeressük a munkahelyet, és ott a gép stabil munkahelyzetének biztosítása és a járószerkezet védelme céljából leeresztjük a hidraulikus működtetésű teleszkópos támasztólábakat (4). A teher emeléséhez a szükséges mértékig megtörjük a gémet, majd a teherhez leeresztjük az emelőkötelet, melyet csörlő működtet. A kötélre függesztjük a terhet, azt csörlőzéssel megemeljük, majd az egész daruszerkezetnek a forgózsámolyon történő elforgatásával a lerakási helyre mozgatjuk. Az autódaruk 20–50 t teherbírásúak.

222. ábra Autódaru: 1. gém; 2. motorház; 3. forgózsámoly; 4. támasztóláb; 5. kezelőfülke A forgórakodók a teher rakodásához szükséges mozgásokon túl a felemelt teherrel a munkahelyen belül mozgásokat is tudnak végezni, mert igen erős, jó terepjáró képességű gépek. Az alvázhoz alul a hajtott járószerkezet kapcsolódik, felül – trak elrendezésben – a motorház és a kezelőfülke, mögöttük pedig a forgózsámoly található. A rakodószerkezet – mely mechanikus vagy hidraulikus működtetésű – a forgózsámolyhoz kapcsolódik, így az az alvázhoz viszonyítva körbe forgatva végezheti a rakodást. A mechanikus működtetésű forgórakodó forgózsámolyára a rakodó-szerkezetet meghajtó motort, a kezelőfülkét és a rácsos szerkezetű gémet szereljük. A csuklósan kapcsolódó gém billentését csörlős szerkezettel oldjuk meg. A teher emeléséhez és süllyesztéséhez, mely többnyire horoggal történik, sodronyköteles berendezést használunk. A hidraulikus működtetésű forgórakodó forgózsámolyára hidrosztatikusan működtetett csuklógémes gémszerkezetet szerelünk. A rövidgém végéhez horog vagy forgatómotor kapcsolódik, utóbbihoz pedig markoló csatlakozik. A forgózsámolyra szereljük fel a kezelőfülkét is, így a gépkezelő együtt fordulva a rakodószerkezettel, a lehető legkedvezőbb körülmények között irányíthatja a fő- és mellékmozgásokat. A hidrosztatikus rendszert működtető tápegységet vagy az alapgép motorjáról vagy a forgózsámolyon levő motorról hajtjuk meg. A forgórakodóval az alapgép álló helyzetében a gémszerkezet emelő-süllyesztő mozgásával, ill. a forgózsámoly elforgatásával végezzük a tehermozgatást. Ha a gém hossza az egyszeri átrakáshoz kicsi, a rakodáshoz a teheremelés és süllyesztés mellett az alapgép előre-hátra mozgására 325 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

(teherhordozás) is szükség van. A munkavégzéskor a géppel az átrakandó faanyag és a megrakandó gép közé állunk. A forgózsámoly elforgatásával és a gém mozgatásával a teherhorgot vagy a markolót a faanyaghoz közelítjük. Horogüzem esetében a rakományt sodronykötelekkel (kötöző kötél) fogjuk át, és a sodronykötelet a horogra akasztjuk. Markoló használata esetén a fogókarokat a hidraulikus munkahengerekkel nyitjuk, majd a fára süllyesztve zárjuk, és így a rakományt megfogjuk. Ezt követően a gém emelésével, majd a forgózsámoly forgatásával és a teher leeresztésével elvégezzük az átrakást. Ha a rakomány és a megrakandó gép egymástól viszonylag távol van, a rakodógéppel haladó mozgásokat is kell végezni. A homlokrakodók speciális rakodógépek, melyek a teljes géppel történő mozgások mellett végzett rakodásra alkalmasak, azaz a teherrel végzett mozgás a rakodás fontos alapművelete. Az erdei rakodókon ugyanolyan fontos rakodógépek, mint a fafeldolgozó üzemekben. A rakodógép alapgépe egy igen jó terepjáró képességű, négykerék-hajtású, általában törzskormányzású traktor, melynek elejére hidraulikus munkahengerekkel mozgatott, legyezőmozgást végző emelőkarok csatlakoznak. Az emelőkarok végére szereljük a fogószerkezetet vagy a rakodókanalat, mely szintén billenthető. A homlokrakodók egyik változata az un. szerelt homlokrakodók csoportja. Ezek alapgépe többnyire univerzális traktor, melynek vázához csatlakoztatjuk az emelőkarokat, ill. az azt működtető hidraulikus munkahengereket. Ebben az esetben tehát egy viszonylag könnyen egyesíthető vagy bontható gépcsoportról van szó, melyet – ha nincs rakodási feladat – bontunk, és az alapgép (a traktor) egyéb munkákban foglalkoztatható. Ha a rakodási feladatok folyamatosan jelentkeznek, a homlokrakodók célgép változatát (223. ábra) használjuk. A célgépen az alapgép (4) és az adapter (1, 2, 3) véglegesen egy egységet képez. A homlokrakodókkal nagy tömegű rakományok (3–10 t) emelhetők, és 5–15 km/h sebességgel lehet velük teherhordozást végezni. A teherrel végzett mozgás úthossza a 100–200 m-t is elérheti. Az emelőmagasság 4–5 m is lehet. Nagy tömegűek, ezért teheremeléskor a rakodógépet letámasztással nem kell stabilizálni. Az emelőkarokkal csak emelő-süllyesztő mozgások végezhetők, ezért a gép keresztirányú stabilitását a teher tömege alig befolyásolja. A hosszirányú stabilitás a gép hosszirányú elrendezésével és a jól tervezett tehermozgásokkal biztosítható. Erdei rakodón tehergépkocsik megrakására, vasúti rakodókon, fűrészüzemek rönkterén faanyagszállító gépek leterhelésére, rönkök máglyázására és máglyabontásra, osztályozást szolgáló átmáglyázásra, vagonrakásra használjuk ezeket a gépeket.

223. ábra Homlokrakodó (célgép): 1. rakodókanál; 2. emelőkar; 3. hidraulikus munkahenger; 4. alapgép; 5. Kezelőfülke


224. ábra Homlokvillás targonca: 1. emelőszerkezet; 2. kezelőfülke; 3. teherhordozó kerekek; 4. motor; 5. pótsúlyozás; 6. kormányzott kerekek; 7. emelővilla; 8. rönklefogó kar A targoncák teheremelésre, és az emelve mozgatásra kifejlesztett speciális rakodógépek. Üzemeltetésük sík területen és szilárd, nagy tengelynyomásra méretezett burkolaton (betonozott, aszfaltozott vagy stabilizált felületen) lehetséges, ezért főleg ipari üzemekben (fűrészüzem, vasúti rakodó, raktárak) használt gépfajta. A gép az alvázból, a járószerkezetből, a meghajtó motorból, a teljesítményátviteli rendszerből, a kezelőfülkéből és az emelőszerkezetből áll. Lehetséges változatai közül a homlokvillás targoncát(224. ábra) a fagazdaságban elsősorban rönkök rakodására, ill. a fűrészüzemekben a máglyák közötti átrakással osztályozásra, és a fűrészcsarnok alapanyag-ellátására használjuk. Elrendezése olyan, hogy a viszonylag nagy tömegű teher emeléséhez az emelőszerkezet (1) és a kezelőfülke (2) a teherhordozó kerekek (3) tengelyéhez a lehető legközelebb van, az egyéb géprészek – motor (4), hidrosztatikus tápegység, pótsúlyozás (5) – a kormányzott kerekek (6) fölött helyezkednek el, így munka közben a targonca hosszirányú stabilitása megfelelő. Homlokvillás targoncákon az emelőszerkezet tartókeretét csuklósan kapcsoljuk az alvázhoz. Az alváz és a tartókeret között hidraulikus munkahengerek találhatók. Ezek mozgásával a keret ±(15–20)°-os előre-, ill. hátra döntése érhető el. Ezzel a mozgással a rakodás könnyíthető, ill. a stabilitás növelhető. Az emelőszerkezetre az anyagminőségnek megfelelő emelő-, fogó-, ill. tartó elemeket lehet felszerelni. Alapkivitelben a homlokvillás targoncákra emelővillát (7) szerelünk, mellyel a gépet – 3–5 t teherbírással – kiterjedten használjuk rönkök mozgatására, máglyázására és osztályozására. A homlokvillás targonca rakományának tengelye merőleges a haladási irányra, ezért a homlokvillás targoncák üzemeltetéséhez hosszú választékok esetében széles targoncautakra van szükség. Ez azt eredményezi, hogy a tárolótér kihasználhatósága csökken. A rönkök targoncavillával történő emelése (a rönkök gördülékenysége miatt) nem biztonságos, ezért a rönkmozgatáshoz a targoncavilla fölé hidraulikus munkahengerrel működtetett rönklefogó kart (8) szerelünk. Az oldalvillás targonca rakodóelemei a gép egyik oldalán találhatók, egyébként a felépítése nagymértékben hasonlít a homlokvillás targoncákéra. Alapvető különbség az, hogy az emelőszerkezet a két tengely között, a gép egyik


oldalán található, és a gép vázán egy teherhordozó felület helyezkedik el. Teheremeléshez először az emelőszerkezetet oldalirányban (hidrosztatikus rendszerrel) a gép munkaoldaláig toljuk, mialatt az emelőszerkezet emelővillája a rakomány alá kerül. Ezt követően a rakományt megemeljük, az emelőszerkezetet eredeti helyzetébe húzzuk vissza, majd a rakományt leeresztjük, és a targonca teherhordozó felületére helyezzük. Ezt követően a targonca a rakományt új tárolóhelyére szállítja, és ott a rakományfelvételnél bemutatottakhoz viszonyítva fordított sorrendben végzett műveletekkel a terhet az új tárolóhelyére helyezi. Oldalvillás targoncát elsősorban fűrészáru készárutéri mozgatásánál használunk. A gémes targonca(225. ábra) a targoncák viszonylag új, speciális változata. Erdei- és közbenső rakodók belső anyagmozgatási feladatainak (átrakás, rövid távú vonszolás, osztályozás, szállítógép felterhelés) megoldására alkalmas. A gép saját motorral (1), hidrosztatikus hajtású járószerkezettel és gémszerkezettel (3, 4) rendelkezik. A gép kezelője a kezelőfülkében (2) elhelyezkedve irányítja a mozgásokat és a munkavégző szerveket. A járószerkezet elől két, híd nélkül szerelt, hidraulikusan hajtott járókerékből (8), és egy hátul elhelyezett mankókerékből (9) áll. A mankókerék – melynek egyetlen funkciója a gép támasztása – szabadonfutó, függőleges tengelye a mozgásirányhoz igazodva elfordul, azaz a kerék önbeálló. A mozgatandó fát a gémszerkezet végén lévő markolóval (7) kell megfogni. A markoló a forgatómotorral (6) tetszés szerinti helyzetbe fordítható. A gémszerkezet billentését, a gémtagok egymáshoz viszonyított szöghelyzetének változtatását, a teleszkópos gémtoldat kitolását, ill. behúzását hidraulikus munkahengerekkel oldjuk meg. A fa súlypontjánál megfogva emelhető. A felemelt fa tengelye merőleges a haladás irányára. A felemelt fával a gép haladó mozgásokat végezhet. Nagyobb méretű fát a géppel először csak az egyik végén fogjuk meg, majd a favéget kissé megemelve (a másik favég a földön marad) a rönköt (a gép stabilitásának veszélyeztetése nélkül) vonszolni lehet.

225. ábra Gémes targonca: 1. motor; 2. kezelőfülke; 3. főgém; 4. mellékgém; 5. teleszkópos gémtoldat; 6. forgatómotor; 7. markoló; 8. hajtott járókerekek; 9. mankókerék 1.2.2.2. 4.22.2. Önrakodó gépek Rakodócsörlők 328 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A rakodócsörlők sodronyköteles berendezések, melyek a csörlő és annak sodronykötele segítségével rakják fel a faanyagot az anyagmozgató gépre. A szállítógépre két csörlőt, vagy egy kétdobos csörlőt szerelünk. Meghajtásuk a szállítógép motorjáról történhet. A faanyagot felrakáshoz az erdei út mellett (arra merőlegesen) elhelyezett ászokfákra rakjuk, így a fák nem érintkeznek a talajjal. Az ászokfákra helyezett rönkök, szálfák hossztengelye párhuzamos a szállítópálya tengelyvonalával. A szállítógép munkahelyre érkezését követően a rakodási oldalon a rakoncákat leeresztjük, és gördítőfákat támasztunk a rakfelülethez. A csörlők köteleit – lecsévélést követően – áthúzzuk az ászokfákon fekvő rakomány alatt, majd a rakományon átvetve a kötélvéget vagy a szállítógéphez vagy magához a kötélhez kapcsoljuk. A csörlők egyidejű indításával a rakományt a gördítőfákon csúsztatva vagy gördítve a rakfelületre húzzuk. A rakomány szállítógépre jutását követően a rakoncákat felhajtjuk, és a szállítógép indulhat. A megoldás előnye az egyszerűség, hátránya az, hogy a csörlőhajtás és a kötélkezelés nehézkes, a felterhelés csak egy oldalról történhet, és csak hosszú faanyag rakodásánál lehet vele megfelelő anyagáramot elérni. Mechanikus önrakodók A mechanikus önrakodók ma már ritkán használt egyszerű mechanizmusok. Fő részeik az oszlop, az ennek tetején és erre merőlegesen elhelyezett (esetleg billenthető) emelőkar és a teherfüggesztő. Az oszlop elforgatható, így a kart a teher fölé forgatva a terhet fel lehet emelni, majd a szállítógép fölé fordítva arra le lehet ereszteni. Csak kis anyagáramú berendezéseken fordulnak elő. Fő feladatuk a dolgozók fizikai igénybevételének csökkentése. Elsősorban kis közelítőgépek kiegészítő adaptereként használatosak. Újabb megoldásoknál vonszolócsörlővel kombinálva is előfordulnak. Hidraulikus önrakodók A hidraulikus önrakodók a legelterjedtebb rakodást segítő berendezések. Jellemzőjük, hogy: – mechanikus elemeik igen robusztusak, ezért nagy terhek emelésére alkalmasak; – a részegységek egymáshoz viszonyítva csuklók mentén elfordulva emelő-süllyesztő mozgásra képesek; – az egymáshoz viszonyítva csuklósan elmozduló elemeik mozgatása, és a mozgás közben szükséges erők létrehozása hidraulikus munkahengerekkel történik, melyekkel közép- és nagynyomású hidrosztatikus rendszerek alkalmazása révén igen nagy erők fejthetők ki. Lehetséges változataik közül az emelőkarok az önfelterhelést segítő egyszerű szerkezetek, melyek többnyire tehergépkocsikon használatosak. Fő részeik: – a két emelőkar, melyeket csuklókkal kapcsolunk a tehergépkocsi vázához, és – a hidraulikus munkahengerek, amelyek a karok és az alapgép alváza közé szerelve a karok legyezőmozgásához szükségesek. A két emelőkart zárt szelvényű acélgyártmányból készítjük, és kereszttartóval is összekötjük. A karok végén horgok, vagy más kapcsolóelemek találhatók, melyekre sodronykötéllel vagy közvetlenül kapcsolható a teher. Leggyakrabban konténerek felvételéhez és a szállítást követő lerakásához használjuk őket, de néhány közelítőgépen (pl. lánctalpas vonszolón) is megtalálhatók. Az emelőlapok az emelőkarokhoz hasonló szerkezetek. Az alapvető különbség az, hogy a csuklósan szerelt karokat acéllemezzel kötjük össze. Tehergépkocsik végére szerelve alkalmasak arra, hogy azokat teherrel (zsákok, raklapon levő rakomány) megrakjuk, és az emelőlapot a szállítógép platójának szintjéig emelve a rakományt a raktérbe vigyük (ehhez akár kisgépek is használhatók). Más esetben az emelőlap (egyben tolólemez is) közelítőgépek orrészére kerül. Ilyen esetben a tolólemezzel – a rönköket súlypontjuknál a tengelyére merőlegesen tolva és emelve – a vágásterület szélén, ill. erdei rakodókon max. 2 m magasságig máglyázásra is használhatók. A járműdaruk (más elnevezéssel: hidraulikus daruk) olyan emelőszerkezetek, melyeket teljes mértékben hidrosztatikus rendszerrel működtetünk, erőgépre, munkagépre vagy szállítógépre szerelhetők fel, és így a rakodás járulékos gépesítésére alkalmasak, vagy önálló rakodógép kialakításához használhatók fel. A gépek a mechanikus elemekből, az azokat működtető hidraulikus elemekből és a hidraulikus elemek működését lehetővé tevő hidraulikus tápegységből, vezérlő- és biztonsági elemekből állnak (226. ábra). A hidraulikus daruk az erdészeti anyagmozgatás legelterjedtebb gépei. A legkülönbözőbb szerelési változatokban jelennek meg. Traktorra szerelve olyan gépcsoport jön létre, amely összeépített változatban önálló rakodógépként üzemeltethető. Rakodási feladatok hiányában a járműdarut leszereljük a traktorról, és a traktor egyéb munkák végzésében vehet részt, azaz a kihasználtsága nagymértékben növelhető. A hidraulikus darukkal a lehetséges 329 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

legnagyobb mozgási szabadságfokok valósíthatók meg. Fő részeik a darutalp (1), a támasztólábak (11), a daruoszlop (3), a főgém (4), a mellékgém (5), a gémtoldat (6), a fordítómotor (7) és a markoló (12). A darutalp a járműdaru alváza. Szerelőlapjával a hordozó-működtető alapgépre lehet felszerelni. A darutalp acéllemezekből hegesztéssel kialakított üreges tartószerkezet. Két végén támasztólábakat lehet hozzá szerelni, felül pedig a daruoszlop csapágyazása és az oszlopforgató berendezés található. A darutalp üregét a hidrosztatikus rendszer munkafolyadékának tárolására (olajtartály) is felhasználjuk. A támasztólábak a járműdaru rakodás közbeni – a tehernyomaték hatására romló – keresztstabilitásának javítását és a hordozó gép járószerkezetének tehermentesítését szolgálják. A támasztóláb legtöbbször egy egyszerű kettősműködésű, vagy teleszkópos kettősműködésű munkahenger. A dugattyúrúd végén mereven, vagy gömbcsuklóval szerelt acéllemez talp van. A talpat a talajra helyezzük, majd a lábak kitolásával mindaddig emeljük a gépet, amíg az keresztirányban vízszintes helyzetbe nem kerül, és amíg a járószerkezete a talajról fel nem emelkedik. Ezt követően a gép munkavégzésre kész állapotban van. A daruoszlop a darutalpra merőlegesen szerelve függőleges helyzetű. Vége a darutalpon csapágyazott, elforgatását (290–340°-ban) a daruoszlopra szerelt fogaskerékhez kapcsolódó fogazott dugattyúrudas, kétdugattyús hidraulikus munkahenger biztosítja. A főgém – melynek mozgatását hidraulikus munkahenger biztosítja – a daruoszlop végéhez csuklósan kapcsolódik. A főgém lehet:

226. ábra Hidraulikus daru: 1. darutalp; 2. forgató lineáris motorok; 3. daruoszlop; 4. főgém; 5. mellékgém; 6. gémtoldat; 7. fordítómotor; 8. gémemelő munkahenger; 9. vezérlőtömb; 10. kezelőülés; 11. támasztóláb; 12. markoló – csuklógémes- vagy – teleszkópgémes szerkezet része. A csuklógémes szerkezet esetében a daruoszlophoz viszonylag hosszú főgém csatlakozik. A főgém végéhez csuklósan kapcsolódik a mellékgém. A főgém és a mellékgém szerelési pontjaihoz kettősműködésű hidraulikus munkahenger kapcsolódik, melynek ki- és behaladó mozgásaival a két gém egymáshoz viszonyított szöghelyzetét, ezzel a teher emelését és süllyesztését, valamint közeledő és távolodó mozgását lehet elérni. A 330 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

teleszkópgémes szerkezet esetében a daruoszlophoz – összenyomott helyzetében – egy viszonylag rövid főgém kapcsolódik, mely teleszkópikus kivitelű. A gémtoldat a mellékgém végén található, és hozzá daruhorog vagy más fogóeszköz kapcsolható. A gémtoldatot hidraulikus munkahengerrel, esetleg sodronykötéllel ki-be lehet mozgatni, és ezzel a gémkinyúlást növelni vagy csökkenteni. A daruhorogra sodronykötéllel terhet lehet függeszteni. Napjainkban a gémtoldat végére az esetek legnagyobb részében hidraulikus fordítómotor kerül felszerelésre, melynek funkciója az, hogy a hozzá kapcsolódó hidraulikus markolót, kanalat stb. megfelelő helyzetbe tudjuk fordítani. A fordítómotor hidraulikus, lapátos lengőmotor. Az elfordulási szöge 290–340°. Újabban a gémtoldat végén már gyakran kis fordulatszámú és nagy forgatónyomatékú hidromotort találunk, mellyel a markoló tetszés szerinti forgatása végezhető. A markoló feladata a faanyag emelés előtti megfogása, emelés közbeni tartása, majd megfelelő helyzetbe forgatást követően a fa lerakása. Fő részei a csatlakozófej (a fordítómotorhoz), a fogókarok és a fogószerkezet nyitását-zárását végző hidraulikus munkahenger. A hidraulikus darut univerzális vagy speciális traktorra, ill. szállítógépre szerelhetjük. Ha a traktorhoz utánfutót, pótkocsit nem kapcsolunk, és a hidraulikus daruval szállítógépet rakunk meg, akkor a hidraulikus daruból és a traktorból álló gépcsoport önálló rakodógépként használható. Gyakoribb eset az, hogy a traktorral pótkocsit vontatunk, vagy a traktor rakfelülettel is rendelkezik (forvarder). Ekkor a hidraulikus daruval az anyagmozgató gépet megrakjuk, majd a gép hordozza a hidraulikus darut mindaddig, amíg újabb rakodási feladat (leterhelés) jelentkezik (227. ábra). Ilyen üzemmódban a hidraulikus daru rakodásban töltött munkaideje viszonylag kevés. A hidraulikus darukat igen gyakran tehergépkocsira szereljük. Ilyen esetben a hidraulikus daru feladata a szállítógép fel- és leterhelése. A hidraulikus darut a tehergépkocsira két változatban szerelhetjük (228. ábra). Hosszabb választékokat szállító, és szólóban közlekedő tehergépkocsikon a hidraulikus darut a vezetőfülke mögé szereljük. Ilyen szerelés mellett a gépes kocsi megrakható, a tehergépkocsira a rakfelületén túlnyúló (hosszú) faanyag is felrakható, sőt szállítócsoportban dolgozó tehergépkocsik megrakását is végezheti az ilyen módon felszerelt hidraulikus daru. A tehergépkocsi végére szerelt (farszerelésű) hidraulikus daru a gépes kocsi és a pótkocsi megrakását végzi. Elsősorban speciális választékok szállításához használjuk ezt a megoldást. A hidraulikus darukat elsősorban a 8–12 t teherbírású tehergépkocsikra szereljük. Munkavégzés közben az az előnyös, ha a hidraulikus daruk nagy gémkinyúlással rendelkeznek. Ebből azonban az következik, hogy nagy méretűek. A szállítógépek mozgása (szállítás) közben azonban a hidraulikus daru nem lehet terjedelmes, mert az a szállítógép mozgását gátolná. Ezért a gémszerkezetet a szállításhoz un. „csomagolt” állapotba hozzuk.

227. ábra Hidraulikus daru és speciális erdészeti traktor kapcsolata: a) erőgép mögött, szorítózsámolyos üzemmódban; b) rakfelület mögött, forwarder üzemmódban; c) erőgép mögött, forwarder üzemmódban


228. ábra Hidraulikus daru tehergépkocsin: a) fülke mögött; b) hátsó (far) szerelésben A hidraulikus darukkal a rakodás a következők szerint végezhető: Az alapgép stabilizálását követően a daruoszlop elforgatásával, majd a gémszerkezet működtetésével a markolószerkezetet a fa (vagy fák) közelébe visszük, majd a markolószerkezet nyitása után azt a fára eresztjük. A fa megfogását követően a gémszerkezet működtetésével (emelés) és a daruoszlop elforgatásával a terhet a lerakási helyig mozgatjuk, ahol a markoló elforgatásával a lerakáshoz a legmegfelelőbb helyzetet hozzuk létre. A leeresztett markoló nyitásával a rakodási ciklus befejeződik. 1.2.2.3. 4.22.3. Egyéb rakodógépek Rakodó transzportőrök A rakodó transzportőrök azon folyamatos üzemű rakodógépek közé tartoznak, melyek az anyagmozgatást ferde (emelkedő) pályán végzik. Jellemzőjük, hogy a funkcionális géprészük folyamatos mozgást végez, és az arra helyezett anyagot állandó sebességgel mozgatja. Lehetséges változataik közül a hossztranszportőr(229. ábra) a vázból (5), a vázra szerelt végdobokból vagy lánckerekekből (1, 2), a végtelenített hordozóelemből (6), a hajtószerkezetből (3) és az emelőszerkezetből (4) áll. A váz emelőszerkezetének beállításával (szöghelyzetváltoztatás) hozható rakodásra alkalmas helyzetbe a szerkezet. A hordozóelem gumiheveder, bordázott gumiheveder vagy vonólánc lehet. Legfontosabb műszaki jellemzői a hevedersebesség és az emelkedési szög. Faanyag mozgatásakor a fa hossztengelye és a mozgatás iránya egybeeső.


229. ábra Állítható meredekségû hossztranszportőr: 1. és 2. végdob; 3. hajtószerkezet; 4. emelőszerkezet; 5. váz; 6. hordozóelem A kereszttranszportőr vázból, meghajtásból, és két végtelenített felhordóláncból áll. Hosszabb választékok felrakására (főként vagonba rakására) használjuk. A felhordóláncokra meghatározott osztásban felhordó elemeket (emelőfogakat) szerelünk. A felhordóláncok hajtása közös tengelyről kényszerkapcsolatban történik, ezért sebességük azonos, az emelőfogak egymással párhuzamosan mozognak. Az emelőfogakra helyezett fa hossztengelye merőleges a fa mozgatásának irányára. 1.2.2.4. Dobó-pneumatikus rakodás-szállítás gépei Ömlesztett anyagok (faapríték, faporok, forgácsok) átrakására és szállítására gyakran alkalmazzuk a dobópneumatikus rakodás-szállítást, melynek gépe a dobóventilátor. A lapátos dobóventilátor lemezburkolatban, vízszintes tengellyel szerelve helyezkedik el. A dobóventilátort elektromotor hajtja úgy, hogy a dobólapátok kerületi sebessége 40–50 m/s közötti. A lemezburkolat az egyik homlokoldalon, a tengely közelében átlyuggatott. A dobóventilátor forgása közben itt léphet be levegő. A lemezburkolat másik homlokoldalán található nyíláson jut be a szállítandó anyag, amely a dobólapátokra jutva felgyorsul, a centrifugális erő hatására a ventillátorház pereméhez kerül, és az érintőlegesen csatlakozó dobó-csővön keresztül a korábban nyert mozgási energiát és a légáram szállítóképességét felhasználva viszonylag nagy távolságra repül. A megoldást pl. aprítógépeken a faapríték szállítógépre rakásához, kérgezőgépeken a kérgezési hulladék géptől eltávolítására használjuk.

1.2.3. 4.23. Rakodógépek üzemeltetése 1.2.3.1. 4.23.1. Rakodógép-üzemeltetés általános jellemzői A rakodógépek üzemeltetésének általános és speciális jellemzői vannak. A továbbiakban először az általános jellemzőkkel foglalkozunk, ezt követően a fontosabb gépfajták speciális üzemeltetési jellemzőit foglaljuk össze. A rakodás az anyagmozgatás egy fajtája, ezért az anyagáram, a fajlagos energiaigény stb. (mint az anyagmozgatás általános jellemzői) a rakodásra is érvényesek. A fagazdaság rakodási tevékenységét az anyagáram mindkét változatával (térfogatáram, tömegáram) jellemezhetjük. A térfogatáramot(Iv), azaz az időegységenként mozgatott faanyag térfogatát, nagyobb méretű hengeres fák (rönkök, egyéb választékok) rakodásakor értelmezzük. Mint jellemző, használatának különös előnye az, hogy egyszerű eszközökkel és számításokkal határozható meg, ill. az utólagos ellenőrzés vagy 333 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

számbavétel szintén egyszerű mérőeszközökkel és számítással elvégezhető. A tömegáramot(Im), azaz az időegységenként mozgatott faanyag tömegét, az anyagmozgatás jellemzőjeként olyan választékokkal végzett anyagmozgatás esetében használjuk, ahol a tömegmérés (mérlegelés) könnyen megoldható, ill. amikor a geometriai méretek felvétele, vagy a térfogatmérés nem, vagy csak nehezen oldható meg. A rakodás elméleti fajlagos energiaigényét (Wfajle), azaz az egységnyi térfogatú faanyag mozgatásához elméletileg szükséges energiát, a gépi idő alatti elméleti energiafelhasználásából (Ee) és a rakodott faanyag térfogatából (Vr) számítjuk:

Az elméleti energiafelhasználás (Ee) – mely a rakodógép műszaki színvonalát jellemző elméleti érték – a rakodógép hajtómotorjának névleges teljesítményéből (P), a motor terhelési viszonyából (η) és a rakodási idő hosszából (Tr) számítható: Ee = P · τ · Tr. A rakodás tényleges fajlagos energiaigényét (Wfajlt), azaz az egységnyi térfogatú faanyag mozgatásához ténylegesen szükséges energiát, a géppel végzett munka közben felhasznált tüzelőanyag energiatartalmából és a rakodott faanyag térfogatából (Vr) kell számítani:

ahol: m: a felhasznált tüzelőanyag tömege, U: a tüzelőanyag fűtőértéke. A tényleges fajlagos energiaigény az időegységenkénti tüzelőanyag-felhasználás (B) és a tényleges térfogatáram (IVt) értékeivel is meghatározható:

1.2.3.2. 4.23.2. Pályához kötött rakodógépek üzemeltetése A pályához kötött rakodógépek üzemeltetésének – hasonlóan a többi rakodógéphez – vannak általános és speciális jellemzői. A ciklusidők, az anyagáramok és a fajlagos energiaigény az egyéb rakodógépeknél bemutatott módon ezeknél a gépeknél is meghatározhatók. A legáltalánosabban használt bakdaru üzemeltetésének speciális jellemzői a rakomány nagyságával, felkötésével és az időjárási viszonyokkal függenek össze. Méretes faanyag, ill. rakomány daruzásakor gyakran alkalmazzuk az úgynevezett horogüzemet. Ekkor a teher felkapcsolásához sodronykötelekből készített bekötőköteleket használunk, melyek rakományra kötése kézi munkát igényel. A rakomány előkészítés ideje tehát bővül a kötélkezelés idejével. Ha a bekötőköteleket speciális záróelemmel is felszereljük, a kötelek a rakományon maradnak, és azt egyben tartják. Így a rakomány tárolása majd további mozgatása egységrakományként végezhető. A bakdaruk igen nagyméretű gépek, ezért a szélnyomásra érzékenyek, erős szélben nem üzemeltethetők. A hosszabb üzemidőre vonatkozó anyagáram számításakor tehát a szokásos üzemeltetési tényezők mellett az időjárási zavartényezőt is figyelembe kell venni. 334 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.2.3.3. 4.23.3. Magajáró rakodógépek üzemeltetése Magajáró rakodógépek üzemeltetésének általános kérdései A magajáró rakodógépekkel végzett munka három fontos tevékenységből (műveletből) áll. A két munkahely közötti átállásból, a munkahelyen belül a rakománykezelésből és a tényleges tehermozgatási tevékenységből. Azátállási időszámítása:

A két munkahely közötti átállás időigénye (Tv) függ: – a munkahelyek közötti távolságtól (s); – az átállás mozgási sebességétől (v) és – az átállás előkészítéséhez (Táe) és a munkahelyzetbe hozáshoz (Tmh) szükséges tevékenységek időigényétől, melyekkel: A rakodógép anyagárama: A munkahelyen a rakodógép anyagáramát a rakománynagyság és a ciklusidő befolyásolják. A rakománynagyság kifejezhető a géppel egyszerre felvehető rakomány térfogatával (Vrak) vagy tömegével (mrak). A rakodógép ciklusideje (Tc): Tc = Trf + Ttm + Tlr + Tcz, ahol: Trf: a rakomány-előkészítés vagy a megfogás időigénye, Ttm: a rakomány (teher) mozgatásának időigénye, Tlr: a teher lerakásának időigénye, Tcz: a cikluszárás (új rakomány megfogásához előkészület vagy az alaphelyzetbe visszatérés) időigénye. A munkahelyen belüli névleges térfogatáram:

névleges tömegáram:

A tényleges térfogatáramot (IVt), azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot, a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: 335 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

IVt = K03 · IVn. Targoncák üzemeltetése A targoncák üzemeltetési jellemzői a ciklusos üzemű gépek esetében használt módszerekkel számíthatók. A ciklusidő(Tc) ezeknél a gépeknél: T rf: a rakomány megfogásának idejéből, T tm: a tehermenet idejéből, T lr: a lerakás idejéből, T cz: a cikluszáró üresmenet idejéből, összegzéssel számítható, azaz: Tc = Trf + Ttm + Tlr + Tcz. Ha az átlagos rakománytérfogat Vrak, akkor a névlegestérfogatáram:

Az üzemi körülmények között elvárható tényleges térfogatáramot (IVt) a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn. 1.2.3.4. 4.23.4. Önrakodó gépek üzemeltetése Önrakodó gépek üzemeltetésének általános kérdései Az önrakodást lehetővé tevő berendezések igen nagy mértékben befolyásolják a szállítógép munkáját, ezért az ilyen célú adapterek felszerelésével és működtetésével kapcsolatos legfontosabb jellemzőket részletesebben is meg kell ismerni. A legfontosabb önrakodást lehetővé tevő adapter a hidraulikus daru, ezért ezzel a rakodógépfajtával foglalkozunk. A hidraulikus daruk üzemeltetési szempontból legfontosabb jellemzői: – a bedaruzható szelvény, ill. űrszelvény; – az emelőnyomatékok; – a működés ciklusidői; – a fogó- vagy markolószerkezet geometriai jellemzői; – a rakománynagyság és – a saját tömeg.


230. ábra Hidraulikus daru mûködési tartománya (bedaruzható szelvénye) A bedaruzható szelvény(230. ábra) és az ebből levezethető tér a hidraulikus daru hatóköre. Ebben a horoggal, vagy a fogószerkezettel bármely pont elérhető, tehát rakomány felvétele és lerakása történhet. A bedaruzható szelvény a gémkinyúlás lehetséges mértékétől és az egyes gémtagok munkahelyzetétől függ. Ezeket a paramétereket már a hidraulikus daru felszerelése előtt figyelembe kell venni, mert a hordozó gép űrszelvénye a bedaruzható szelvényt jelentősen befolyásolja. Az emelőnyomaték a hidraulikus daruk másik legfontosabb jellemzője. Értékét az adott gémkinyúlás (L), és az ahhoz tartozó legnagyobb terhelőerő (F) szorzataként határozzuk meg. A legnagyobb gémkinyúlás a leggyakrabban használt erdészeti járműdaruknál 5–7 m, az emelőnyomaték 35–70 kNm. Ezeket a műszaki jellemzőket akkor várhatjuk el, ha a hidrosztatikus rendszer nyomása elérheti a 180 bar-t (18 MPa), és a folyadékáram a 90–130 dm3/min. értéket. A markolószerkezet forgatásához szükséges forgatónyomaték 10–15 kNm.


A működtetés ciklusidői a rakodás anyagáramát határozzák meg. A rakodás műveletelemekből (teher megfogása, teher mozgatása, leeresztés-elhelyezés, cikluszárás új rakomány felvételéhez) tevődik össze. A középkategóriás járműdaruk átlagos ciklusideje 30–50 s. A markolószerkezet geometriai jellemzői: a karok íveltsége és a markolószelvény. A fogókarok íveltsége a rakomány lehetséges keresztmetszetét határozza meg, a markoló-szelvény mérete pedig azt, hogy milyen keresztmetszet áll rendelkezésre a rakomány befogadásához. A hidraulikus daru emelőképessége műszakilag meghatározott (a rakománynagyság ezt az értéket nem lépheti túl), de ezen érték alatt a faméretek és a markolószelvény határozzák meg az emelhető teher tömegét. Ilyen számításokhoz figyelembe vesszük a markolószelvény kihasználtságát is. A markoló névleges szelvényének (Amark) kihasználtságát a szelvénykihasználási tényezővel (χ) jellemezzük:

ahol: Afaö: az egyidejűleg emelt fák együttes keresztmetszete. A rakománynagyság a ciklusidővel együtt a hidraulikus daru anyagáramának a meghatározója, a rakománynagyságot pedig a faméretek és a markoló jellemzői együttesen befolyásolják. A faanyagot rakó hidraulikus daru markolószerkezetét a faméretekhez igazodva választjuk meg. Rövidebb választékok (papírfa, tűzifa stb.) rakodásakor a fahossz 1–2 m, tehát az emelőképesség kihasználásához nagy markolószelvény szükséges, mert elfogadható mértékű anyagáram eléréséhez egyszerre több fát kell megfogni-emelni. Hosszú választékok rakodásakor (rönk, oszlop stb.) kis markoló-szelvény is elegendő, hiszen a hosszú választék kis fakeresztmetszet mellett is nagy tömegű lehet. A rakomány tömege (mrak):

ahol: dmed: a közepes faátmérő, Lmed: az átlagos fahossz, ρ: a fa anyagának térfogati sűrűsége, z: a markolóban levő fák száma. A saját tömeg a hidraulikus daru igen fontos gépjellemzője, mindenek előtt azért, mert: – a felszerelt hidraulikus daru tömege csökkenti a szállítógép terhelhetőségét (hasznos teherbírását); továbbá – a hidraulikus darut a szállítógép mozgása közben folyamatosan hordozza, ezért nő a tüzelőanyag-felhasználás. A szállítógép teherbírásának csökkenése (azonos teher- és üresmeneti sebességeket feltételezve) csökkenti az anyagáramot. A névleges anyagáramban bekövetkező változások a következő jellemzőkből számíthatók: m hd: a hidraulikus daru tömege, m tb: a szállítógép teherbírása, T tm: a szállítógép menetideje teherrel (tehermeneti idő),


T üm: a szállítógép visszatérésének menetideje (üresmeneti idő), T fr: a megrakás ideje, T lt: a leterhelés ideje. A hidraulikus daru nélküli szállítógép névleges anyagárama (tömegárama):

A hidraulikus daruval szerelt szállítógép névleges anyagárama (tömegárama):

Műszaki szempontból még elfogadható, ha

: A gépüzemeltetők számára – sok esetben – a műszaki szempontoknál fontosabb az, hogy a hidraulikus daru alkalmazása gazdasági szempontból legyen indokolt. A gazdasági szempontú értékeléshez figyelembe kell venni: – a hidraulikus daru nélküli szállítógép üzemóra-költségét; – a hidraulikus daruval szerelt szállítógép üzemóra-költségét; – a szállítógép megrakásához egyébként szükséges rakodógép üzemóra-költségét, valamint – az anyagáram értékét a két szállítógép-üzemeltetési változatban. Az időelemek és a hozzájuk tartozó gépóra-költségek szorzásával, majd a részköltségek összegzésével és az anyagáramok számításba vételével a fajlagos költségek (egységnyi térfogatra vagy tonnakilométerre esők) meghatározhatók, összehasonlíthatók. Ökonómiai szempontból a hidraulikus daru felszerelése már akkor is indokolt, ha költségmegtakarítás nem érhető el, hiszen önrakodó szállítógép használatakor a szállításszervezés egyszerűbb, és a folyamatban kevesebb élőmunkaórára van szükség. Rakodócsörlők üzemeltetése A rakodócsörlők – mint rakodógépek – használatára ma már egyre ritkábban kerül sor. Ennek magyarázata az, hogy a csörlő meghajtása műszaki szempontból nem egyszerű feladat, emellett a kötélkezelés idő és élőmunkaigényes. A hidraulikus daruk elterjedésével tehát a rakodócsörlők alkalmazása a faanyagszállításban visszaszorult, és napjainkban csak a közelítésben és a kiszállításban lehet szerepük. A közelítő-, ill. a kiszállító gépeken alkalmazott hidraulikus darukon az utóbbi időben megjelentek a rakodó csörlők is. Ezek a csörlők kiegészítő berendezések, és használatuk esetleges. Az anyagmozgató gépek átlagos esetben a manipulátorral vagy a szerelt hidraulikus daruval rakfelületükre rakják a faanyagot (önfelterhelés). Olyan esetben, amikor a felrakandó fák a hidraulikus daru hatósugarán kívül vannak, és valamilyen okból meg 339 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

sem közelíthetők (az erdei útról a kiszállító gép nem mehet le) a hidraulikus daru mellékgémére szerelt csörlő kötelét a gémtoldat végén (a horog fölött) levő görgőn átvezetve kihúzzuk a távoli fához, a kötelet arra rákapcsoljuk és addig csörlőzünk, amíg a faanyag a hidraulikus daru hatókörébe nem kerül. Ekkor a fát már a markolóval megfogva rakjuk fel az anyagmozgató gépre. 1.2.3.5. 4.23.5. Rakodó transzportőrök üzemeltetése A rakodó transzportőrök folyamatos üzemű gépek, azaz üzemeltetésük közben az anyag folyamatos mozgása a jellemző. Ennek megfelelően az üzemeltetésükkel kapcsolatos számítási módszerek is eltérnek a ciklusos üzemű rakodógépeknél megismert módszerektől. Hossztranszportőr esetében az anyagáramot meghatározza: – a mozgatott fák átlagos hossza (Lmed); – a mozgatott fák átlagos térfogata (Vmed); a mozgatott faanyag fajlagos térfogata

– a transzportőr vonóláncának vagy hevederének mozgási sebessége (ve). A névleges térfogatáram (IVn): IVn = ve · Vfajl, a tényleges térfogatáram (IVt) pedig: IVt = K03 · IVn, ahol: K03: a gépkihasználási tényező (értelmezése a 4.12.5. pontban található). Kereszttranszportőr (vagonrakó transzportőr) üzemeltetésekor a névleges térfogatáram (IVn) számítása más módon történik. A számításhoz ismerni kell: – a vonólánc mozgási sebességét (ve); – a fogak egymástól mért távolságát a fogosztást (t);

– az 1 m lánchosszra jutó fogpárok számát – a fogakra helyezett fák átlagos térfogatát (Vmed); melyekből: IVn = z · ve · Vmed.

1.3. 4.3. Faanyagmozgatás gépei 1.3.1. 4.31. Technológiai anyagmozgatás értelmezése Az erdészeti technológiákban az anyagmozgatás nem csak a faanyag helyváltozásához szükséges mozgatásokat jelenti, hanem azt is, hogy az egyes anyagmozgatási műveletek közben technológiai műveletek elvégzésére is 340 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

sor kerül. Az erdészeti anyagmozgatásban három anyagmozgatási rendszert különítünk el (Marosvölgyi, 1998.b). Ezek: – a technológiai anyagmozgatás; – a rakodás és – a logisztikai anyagmozgatás (szállítás, tárolás). A technológiai anyagmozgatás az erdészeti tevékenység szerves része. Szerephez jut a fahasználati munkák értékteremtő folyamatában nem csak azzal, hogy anyagáramok jönnek létre, hanem azzal is, hogy: – technológiai szakaszokat kapcsol össze; – eltérő intenzitású anyagáramok közötti kiegyenlítést tesz lehetővé; ill. – átrakásokkal osztályozási műveletek is megvalósíthatók. A technológiai anyagmozgatás fajtái (231. ábra): – a vágásterületen, ill. a közelítőnyomokon vagy munkanyiladékokon (tehát terepen) végzett közelítés (A); – a vágásterület és az időjárástól függetlenül használható szállítópálya melletti rakodó között részben kiépített üzemi anyagmozgató pályán végzett kiszállítás (C); – az erdei vagy más utakon, ill. szállítópályákon végzett, a választékok koncentrálását és értékesítés előtti tárolását lehetővé tevő szállítás (D).

231. ábra Technológiai anyagmozgatás fő szakaszai: A. közelítés; B. rakodás; C. kiszállítás; D. szállítás


A közelítés a vágásterületen, a kiszállítás kezdőpontjáig végzett technológiai anyagmozgatás. Technológiai szempontból a legfontosabb erdészeti anyagmozgatási mód. Ezt bizonyítja az is, hogy a fahasználati munkarendszerek elkülönítése is a szerint történik, hogy a közelítés a fa milyen megjelenési formájával folyik. A közelítés végezhető: – választékkal (rövidfás munkarendszer); – hosszúfával (hosszúfás munkarendszer); – teljesfával (teljesfás munkarendszer) és – aprítékkal (aprítéktermeléses munkarendszer). Ennek megfelelően a közelítés lehet a rövidfás, a hosszúfás, a teljesfás vagy az aprítékos munkarendszer része. A munkarendszereket azért szükséges megkülönböztetni, mert az egyes munkarendszerekben nagymértékben eltérő méretűek a mozgatandó farészek, és ebből következően igen eltérő műszaki megoldások lehetnek alkalmasak a feladat gépesítésére. A közelített anyag (rakomány) és a talaj kapcsolatát tekintve a közelítés történhet (Káldy, 1986): – vonszolással (a terepen vonszolt fa teljes hosszával érintkezik a talajjal); – részben függesztve végzett vonszolással (a vonszolt fa csak részben érintkezik a talajjal); – függesztve (a fa közelítés közben nem érintkezik a talajjal). Vonszolás közben a fa teljes egészében a talajon fekszik és azon csúszik. A vonszoláshoz szükséges erő függ a talaj-fa közötti súrlódási tényezőtől, a fa tömegétől, a fa mozgása közben a talajon bekövetkező deformációktól, valamint a különböző akadályok (gyökér, kő stb.) által keltett vonszolási ellenállásoktól. A vonszolás a legnagyobb vonóerőt igénylő közelítési mód. A művelet végzése szempontjából a súrlódási ellenállás a meghatározó. A vonszolás gépesítésének tervezésénél az egymásra ható tényezők közül a munkát végző gép jellemzőinek (tömeg, motorteljesítmény, vonszolási sebesség) és a feladat jellemzőinek (rakománynagyság, súrlódási és lejtviszonyok, közelítési távolság) van meghatározó szerepe. Hegymenetben a kifejthető vonóerő az emelkedő függvényében jelentősen csökken. A lejtmenetben végzett vonszolás rakománya sem lehet tetszés szerinti. Ilyen esetben a fellépő erőket figyelembe véve azt kell meghatározni, hogy milyen viszonyok mellett jön létre az az eredő súrlódási erő, amellyel a szerelvény biztonsággal fékezhető, ill. megállítható. Az anyagáramot a rakománynagyság és a ciklusidők határozzák meg. A részben függesztve végzett vonszolás közben a fának csak egy része fekszik a talajon, a másik része a vonszolást végző géprészre vagy adapterre támaszkodik. Ebben az esetben a súrlódási erők kisebbek, mert a rakomány tömegének csak egy része eredményez súrlódást, a tömeg másik részét a vonszoló hordozza. Ez nem csak kisebb súrlódást eredményez, hanem a vonszolót terhelő tömeg pótsúlyhatást fejt ki, és ezzel növekszik a traktor által kifejthető vonóerő. A részben függesztett vonszolás csörlős- vagy markolós vonszolóval, szorítózsámolyos vonszolóval, ill. közelítő kötélpályával valósítható meg. A függesztve végzett közelítés (teljes mértékben emelt fával végzett közelítés) közben a fa és a talaj között semmilyen kapcsolat nincs. Ebből következik, hogy nincs súrlódási ellenállás, nem szennyeződik a fa, és a talajban okozott károk is nagyrészt elmaradnak. Ez a közelítési mód a leginkább környezetbarát megoldás. Közelítő kötélpályával vagy kihordóval valósítható meg.

1.3.2. 4.32. Közelítés gépei 1.3.2.1. 4.32.1. Közelítő gépek rendszerezése A közelítés gépei igen sokfélék lehetnek. Valamennyi lehetőséget figyelembe véve vízi, szárazföldi és légi közelítő berendezéseket különböztethetünk meg (Bondor–Radó – Temesi, 1979). A vízi közelítő gépek a vontató kishajók, melyekkel vízen úszó egységrakományokat, ill. tutajokat vontathatunk. Hazai jelentőségük kicsi, bár néhány, nagy árterülettel rendelkező erdőgazdálkodónál időszakosan szerepet kapnak ezek a gépek is.


A légi közelítő berendezések helikopterek és ballonok lehetnek, melyekre a faanyag felkapcsolására alkalmas adaptereket szerelve történhet a légi mozgás, néhány ezer méteres közelítési távolságig. Ezeket a gépeket a magas üzemeltetési költségek miatt csak speciális fakitermelési feladatok megoldásánál alkalmazzuk, vagy olyan helyen, ahol a hagyományos szállítópályák (utak) hiányoznak, ill. kiépítésük nagy költségekkel járna. A földi közelítő gépek csoportjába tartoznak: – a csúszdák; – a sínpályás közelítők; – az acélköteles közelítő berendezések és – a traktor-bázisú közelítőgépek (vonszolók). 1.3.2.2. 4.32.2. Csúszdák A csúszdák a rövidfás munkarendszerekben használható egyszerű technikai megoldások. Alkalmazásuk olyan helyeken lehetséges, ahol a fakitermelés helye és a közelítés végpontja között jelentős szintkülönbség van, a terep fedett, nehezen járható vagy különleges védelmet igényel. A csúszdát félcső szelvényű elemekből állítjuk össze úgy, hogy az elemek egymáshoz kapcsolódva, a lejtős terepen fekvő olyan csatornát alkotnak, amelyben a behelyezett fa a gravitáció hatására a feladóhelyről a leszedő-helyre csúszik. A csúszda-elemeket napjainkban üvegszál-erősítésű, kis súrlódási együtthatójú műanyagból készítjük, ezért a csúszda-pálya telepítése, áthelyezése kézi eszközökkel is könnyen megoldható. A rövidfás, ill. a szálalásos fakitermelésekben természetvédelmi okok miatt a csúszda alkalmazása ismét terjed. 1.3.2.3. 4.32.3. Sínpályás közelítők A sínpályás közelítőknek korábban, az erdészeti feltáró utak kiterjedt építése előtt, és a keskeny nyomtávú erdei vasutakhoz kapcsolódóan volt fontos szerepe. Ezek a közelítők a sínpálya-szakaszokból (repülősínek), a gördülő szerkezetekből (csille, pályakocsi, truck) és a vontatókból állnak. A megoldás speciális része a repülősín. Ez hagyományos pályaelemekből készül úgy, hogy a keresztaljakat idompréseléssel vagy odorba kovácsolással acéllemezből készítjük, és ezekhez kötjük (csavarkötéssel vagy hegesztéssel) – megfelelő nyomtávval (600 vagy 760 mm) – a sínszálakat. Ezzel a módszerrel 10–12 m hosszú sínmezőket nyerünk, melyeket a kifektetéskor hevederkötésekkel kapcsolunk egymáshoz. A fakitermelés helyéig (vágásterület) az állandó sínpályáról váltóval kiágaztatott vágánycsonkhoz csatlakoztatva, alépítmény nélkül fektetjük le a repülősíneket. Ezeken a síneken vontatjuk ki a kocsikat, trucköket, és azokat fával megrakva a vontató mozdony húzza el a vasúti rakodóig. Ha a fakitermelés befejeződött, a repülősíneket felszedjük, és a következő vágásterülethez áttelepítjük. A síneken végzett faanyag mozgatás (az igen kis gördülési ellenállás miatt) kis vonóerővel végezhető, azaz a fajlagos energiafelhasználás nagyon kedvező. A bemutatott megoldás jelentősége a természetvédelmi követelmények növekedése és az erdei kisvasutak várható megújulása miatt nőni fog. 1.3.2.4. 4.32.4. Acélköteles közelítő berendezések Az acélköteles közelítő berendezések legfontosabb jellemzője az, hogy a munkavégző elemek (a funkcionális elemek) között a legfontosabb az acélkötél, mellyel a közelítéshez szükséges erőket, mozgási jellemzőket (irány, sebesség), esetenként a mozgatási pályákat hozzuk létre, ill. alakítjuk ki. Az acélkötél (sodronykötél) speciális gépelem (rugalmas, feltekerhető stb.), melyet acélhuzalokból sodrással, nagy erők kifejtésére készítünk. Az acélköteles közelítő berendezések számos változata létezik, melyek közül a legfontosabbak: – az eregetők; – a csörlők; – a vonszoló köteles csörlők és – a közelítő kötélpályák. Eregetők Az eregetők (232. ábra) olyan acélköteles közelítő berendezések, melyek jelentősen lejtős, szabdalt területeken a faanyag lejtő irányú mozgatását teszik lehetővé a gravitáció kihasználásával. A munkavégzéshez acél 343 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tartókötelet (9) feszítünk ki a terep fölött, és hozzá két munkahelyet (feladó- és leszedőhely) alakítunk ki. A feladóhelyen egy vagy két, az acél tartókötélen könnyen csúszó elemhez, a csúszkához (10) függesztjük a rakományt (11), és a csúszkát ráhelyezzük a tartókötélre. A gravitáció hatására a függesztett teher a tartókötél mentén lecsúszik a leszedőhelyig, ahol azt leakasztjuk a csúszkáról.

232. ábra Eregető elvi elrendezése: 1. csörlő; 2. feszítőkötél; 3. terelőgörgő; 4. máglyázott faanyag; 5 pányvázó kötelek; 6. tartóoszlop (élő fa); 7. görgő; 8. ütköző; 9. tartókötél; 10. csuszka; 11. rakomány A megoldás nagy előnye az, hogy hagyományos közelítőgépekkel nem, vagy csak nehezen járható terepen is használható, a közelített fa nem érintkezik a talajjal, ezért ott kárt nem okoz, és nem is szennyeződik. Az alkalmazás korlátja az, hogy csak viszonylag nagy tereplejtés mellett működik. A lejtés mértékének (a tartókötél belógása miatt) annál nagyobbnak kell lenni, minél hosszabb a pálya. Az eregető szerepe a védett területeken folyó, erdő-egészségügyi fakitermelések esetében növekedni fog. Csörlők A csörlők olyan acélköteles gépek, melyekkel az acélkötélen keresztül nagy erőt és viszonylag nagy anyagmozgatási (vonszolási, emelési) sebességet lehet kifejteni, ill. elérni. A csörlők (233. ábra) – melyek egyvagy kétdobos kivitelben készülhetnek – legfontosabb szerkezeti elemei a gépváz, a csörlődob (2), a dobfék (3), az áthajtómű, ill. a hidrosztatikus hajtás (1), a tengelykapcsoló (5) és az acélkötél (4). A csörlődob acéllemezből készül, és a dobátmérő, a dobhossz és a dobvégeken levő peremmagasság jellemzi. A dobátmérő szoros kapcsolatban áll a rátekercselt acélkötél elemi szálainak átmérőjével, és annak 350–500- szorosa. A dobátmérő és a dobhossz, valamint a peremmagasság együtt meghatározzák azt, hogy a felhasznált acélkötélből milyen hosszú fér el a dobon, és összesen hány rétegben tekercselhetünk. A csörlőről az acélkötelet legtöbbször a gépkezelő lehúzással tekercseli le akkor, amikor azt a rakományig kifekteti. A könnyű kötélkihúzáshoz a csörlődob szabadonfutóvá tehető, de a túlzott sebességű letekeredést a gépre szerelt szalagfékkel csökkenteni lehet. A kötél visszahúzását a csörlődob forgatásával érjük el úgy, hogy a csörlődobot tengelykapcsoló közbeiktatásával, áthajtóművön keresztül hajtjuk meg. A meghajtás történhet saját motorról (motoros csörlő) 344 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

vagy a csörlőt hordozó erőgép teljesítményleadó tengelyéről (traktorcsörlő). A meghajtás lehet mechanikus vagy hidrosztatikus. Az utóbbi időben a hidrosztatikus hajtás terjed. A csörlő üzemeltetését: – a csörlő által létrehozható vonóerő (Fv) és – a csörlőzési sebesség (v) határozzák meg.

233. ábra Csörlők szerkezeti felépítése: a) egydobos, hidrosztatikus energiaátvitelű csörlő; b) kétdobos, mechanikus energiaátvitelű csörlő 1. energiaátvitel (hidrosztatikus hajtás, ill. mechanikus áthajtómű); 2. csörlődob; 3. dobfék; 4. acélkötél; 5. tengelykapcsoló A csörlővel létrehozható vonóerő függ a csörlődob nyomatékától (M), valamint a működő kötél szelvényközéppontjának a csörlődob tengelyközepétől mért távolságától (r). Az így számítható erő nem lehet nagyobb, mint a felhasznált kötél szakítóerejének (Fb) a biztonsági tényezővel (x) redukált értéke, azaz:

A csörlőt az elhúzással szemben, a fellépő erők hatásának ellensúlyozásával védeni kell. Ez történhet úgy, hogy a csörlőt (fához, tuskóhoz stb.) kikötjük, vagy traktorra szerelt csörlő esetén az erőgépre szerelünk olyan adaptert (hegytámaszt), amelyet hidraulikával a talajra eresztve meggátoljuk az erőgép elhúzását, és a járószerkezetet is mentesítjük a csörlőzés közben fellépő erők hatásától. A csörlőzés másik fontos jellemzője a csörlőzési sebesség(v), mely függ a csörlődob fordulatszámától (n) és a működő kötél szelvényközéppontjának a csörlődob tengelyközepétől mért távolságától (r), azaz: v = 2 · r · π · n. Erdészeti csörlők esetében a csörlőzési sebesség 0,3–1,0 m/s értékek között változik. A csörlőzési sebesség és a kifejtendő vonóerő meghatározzák a gép hajtásához szükséges teljesítményt (P): 345 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

ahol: η: a hajtás eredő hatásfoka. A csörlőket önálló gépként (saját motorral felszerelve) is használjuk, de sokkal jellemzőbb a traktorra szerelt és arról üzemeltetett csörlő. Ebben az esetben traktorcsörlőről beszélünk. A traktorcsörlők üzemeltetése történhet az erőgép kezelőfülkéjéből, kézi karos kapcsolással, vezetékes távirányítással vagy rádiós távirányítással. A távirányítás legkorszerűbb módja az, amikor olyan rádióval működő elektro-hidraulikus rendszert alkalmazunk, amellyel a gépkezelő egy nála levő rádióadóval ad vezérlő jeleket, a traktoron levő vevő pedig veszi azokat, és így nem csak a csörlő, hanem a motor működtetése is a távolból történhet. A megoldás előnye, hogy a kötélkezelést a traktoros végzi, azaz a munkavégzéshez egy fő elegendő. A csörlők munkájának legfontosabb jellemzője az, hogy a csörlővel a felkapcsolási helyen lévő rakományt a csörlőig (lekapcsolási hely) csörlőzzük. A rakományt a lekapcsolási helyen készítjük fel, vagy egy másik géppel történik a továbbmozgatás. Vonszolóköteles csörlők A vonszolóköteles csörlők a kétdobos csörlők speciális változatát jelentik. Az alapgép többnyire motoros csörlő, melynek két dobja van. A csörlőtől megfelelő távolságban terelőgörgőt szerelünk fel, és a két dob kötelét félig lehúzva a terelőgörgőn kívül összekapcsoljuk (végtelenítjük). A csörlődobok ellentétes irányú meghajtásával elérhetjük azt, hogy az egyik kötél feltekerése közben a másik dob kötelének kihúzása is megtörténik. Ha a csörlőkötelekhez bekötő kötelekkel fát vagy rakományt kapcsolunk, akkor a csörlőzés a talajon fekvő kötelekkel elvégezhető úgy, hogy a munkavégző kötél behúzása közben a következő ütemben munkát végző kötél kihúzása is megtörténik. Újabb rakomány közelítése a kötélágaknak az előbbihez viszonyított fordított mozgatásával, vagy az eredeti állapotba húzást követően lehetséges. Lehetőség van arra is, hogy további terelőgörgőket felhasználva az egyik vagy mindkét kötélág a rakomány felés lekötéséhez leereszthető, a vonszolás időszakára pedig felemelkedik, és így a vonszolás félig- vagy teljes mértékben függesztve is végezhető. Az ilyen kötélelrendezés esetében a munka jellege hasonló a közelítő kötélpályákkal végzett munkáéhoz. Közelítő kötélpályák A közelítő kötélpályák a kötélpályák speciális erdészeti változatai. Kötélpályát több más termelő ágazat is használ (bányászat, építőanyagipar stb.) Ezekre a kötélpályákra az a jellemző, hogy a nyersanyagforrást és a felhasználóhelyet (pl. agyagbánya és téglagyár) kapcsolják össze, ezért helyük állandó. Ezzel szemben az erdészeti közelítő kötélpályák a kíméletes közelítés korszerű eszközei, és munkahelyük a mindenkori fakitermeléshez kapcsolódik. Ebből következik, hogy munkahelyük változik, tehát az áttelepíthető gépek közé sorolhatók. A közelítő kötélpályák sok és különböző bonyolultsági fokú változata ismert. Legfontosabb közös jellemzőjük az, hogy a vonóerő kifejtésére szolgáló, és a teher hordozására szolgáló köteleik elkülönülnek. A munkahelyhez kapcsolódás jellege alapján a telepített és az árbocos közelítő kötélpályákat különböztetjük meg. A telepített közelítő kötélpályákat a kijelölt munkahelyre időszakosan telepítjük. Tartókötelüket két meghatározott pont (oszlop, élő fa) közé feszítjük. A két végpont közötti távolság meghatározott, így feltárásra a kötél alatti téglalap alakú terület kerül. A tartókötélen mozgó pályakocsi és a vonókötél felhasználásával történik meg a közelítés. Ha a tartókötél alatti területről (a feltárt vágásterületről) a faanyag elfogyott, a kötélpályát leszereljük, és új helyre telepítjük át. Az árbocos közelítő kötélpályák abban különböznek az előbbiektől, hogy a tartókötelüknek csak egyik végét kapcsoljuk fix ponthoz, a tartókötél másik vége a tartókötél-dobon van úgy, hogy közben a tartókötelet a közelítő kötélpályát működtető erőgépre szerelt, üzemállapotban függőleges helyzetbe állított árbocon levő terelőgörgőn vetjük át. A tartókötél megfeszítését a tartókötél-dobbal, mint csörlővel végezzük. Ha a munka befejeződött, a tartókötelet lazítjuk, majd az árbocot hordozó erőgéppel új munkahelyre állunk anélkül, hogy a tartókötél másik végét a rögzítőről leoldanánk. Az új felállási helyen a tartókötelet ismét megfeszítjük. A feltárt 346 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

terület tehát a tartókötél fix, és az árboc első és utolsó felállási pontja által meghatározott, háromszög alakú terület. A közelítő kötélpályák a kötélmozgatás lehetősége szerint: – egycsörlős (lejtmenetben vagy hegymenetben közelítő)- és – többcsörlős kivitelűek lehetnek. Az egycsörlős közelítő kötélpályák egy tartókötélből és egy vonókötélből állnak. A tartókötelet két fix pont között feszítjük ki. A tartókötélre pályakocsi helyezhető, mely egy futógörgőkkel felszerelt kocsiszerkezet, amely legegyszerűbb esetben acéllemezből készült, dobozszerű elem. A futógörgők horonnyal készülnek azzal a céllal, hogy a tartókötélre helyezhetők legyenek, és azon, mint pályán gördüljenek. A pályakocsihoz kapcsolódik a vonókötél, és egy, a munkahelyhez igazodó hosszúságú bekötőkötél. A tartókötél 16–22 mm átmérőjű, hossza a pályahossz függvénye. Hazánkban 300 m-nél hosszabb pályát ritkán használunk. Ennek legfőbb magyarázata az, hogy a tartókötél a feszítettség mértékének, a teher nagyságának és a kötél önsúlyának függvényében belóg (üres és terhelt kötélgörbe), ezért hosszú pálya esetén a végpontokat nagyon magasra kellene szerelni vagy közbenső alátámasztásokat (oszlopok) kellene alkalmazni annak elkerülésére, hogy a kötél a terepre feküdjön. Egycsörlős közelítő kötélpálya esetében az üzemeltetésre az a jellemző, hogy a tartókötélen mechanikus elemekkel kell meghatározni a pályakocsi mozgási határait. A teher fel- vagy levétele közbenső pontokon nem lehetséges. Ha a teher mozgatása lejtmenetben történik, a pályakocsi mozgását a vonókötéllel úgy szabályozhatjuk, hogy a csörlődobot letekeréshez forgatjuk, és a tehermozgás sebességét a csörlő fékezésével szabályozzuk. Lejtmenetben a pályakocsi és terhe (teljesen felemelt rakomány esetén) a gravitációs erő hatására addig mozog, amíg a gravitációból származó erő kötélirányú komponense nagyobb, mint a pályakocsi és a tartókötél közötti súrlódási erő. A tartókötél két végpontja között (az alsó végpont közelében) a kötélgörbe jellemzőiből következően van olyan szakasz, amelyen a pályakocsi gravitáció hatására már nem mozoghat. Ebből következik, hogy a tartókötél, mint a pálya teljes hossza, egy vonókötél-csörlős kötélpálya esetében nem használható ki. Az egy vonóköteles, közelítő kötélpálya hegymenetben jobban használható, mert ilyen esetben a vonókötél a pálya alatt csörlős vonszoláshoz is felhasználható. Ilyen esetben a pályakocsihoz a vonókötelet úgy szereljük, hogy a vonókötelet egy görgőn vetjük át, és a görgő mentén a pályakocsi alsóállomási megállását követően a kötélvég tovább húzható. A lehúzott vonókötél végén teherhorog van, melyet a közelítendő faanyagra kötött bekötő kötélhez lehet kapcsolni, akár a pályától oldalt elhelyezkedő teher esetében is. Ha a vonókötél csörlőjét működtetjük, akkor a vonókötél először a tartókötél alá vonszolja a fát, ezt követően a pályakocsihoz emeli, és csak ezután történik meg a fa közelítése függesztett állapotban. Hegymenetben végzett csörlőzés esetén a vonókötelet is a felső tartóoszlopra szerelt terelőgörgőn kell átvezetni, egyébként a vonóerő iránya a kötélgörbe aktuális érintőjével olyan kedvezőtlen szöget zár be, amely esetében a kötél mentén felfelé haladó mozgás nem jöhet létre. A többcsörlős kivitelű pályák általában árbocos közelítő kötélpályák. Az árbocos közelítő kötélpálya tekinthető a legkorszerűbb, és a legváltozatosabb körülmények között üzemeltethető közelítő kötélpályának. Fő szerkezeti elemei a következők: – a hordozó és meghajtó erőgép; – a billenthető árboc a rögzítő szerkezettel; – a tartókötél (pályakötél) a csörlőjével; – a pályakocsi és – a vonókötelek a működtető csörlőkkel. Az erőgép a közelítő kötélpálya működtetéséhez szükséges alapgép. Ez rövidebb kötélpályák (L = 200–350 m) esetében univerzális traktor vagy erdészeti traktor, attól függően, hogy a pálya mobil végének áttelepítése kiépített erdei úton, vagy közelítő nyomon történik. Az erőgéppel kapcsolatban alapkövetelmény, hogy a hátsó híd mögött szerelési (vagy függesztési) lehetőség és a csörlők hajtásához teljesítményleadó tengely, hidrosztatikus hajtáshoz munkafolyadék levételi lehetőség legyen. A traktorok viszonylag lassú mozgásúak, ezért a kötélpálya munkahelyeit viszonylag kis átállási távolságokkal kell kijelölni, egyébként az áttelepülés a 347 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

megengedhetőnél időigényesebb lesz. Nagyobb pályahosszak (L = 300–1500 m) esetében, és akkor, ha a munkahelyek között viszonylag nagy a távolság, erőgépként tehergépkocsi motoros alvázát használjuk úgy, hogy a rakfelületre építjük a kötélpálya saját meghajtómotorral rendelkező csörlőállomását és az árbocot. A tehergépkocsi-alvázra szerelt géppel – a nagy mozgási sebesség miatt – nagy távolságokra is gyors az áttelepülés, ugyanakkor a saját meghajtómotor használatával a pályahajtáshoz túl nagy teljesítményű tehergépkocsi-motor kisebb teljesítményű (és olcsóbb) motorral, ill. az arról meghajtott hidraulikus tápegységgel kiváltható.

234. ábra Árbocos közelítő kötélpálya árboca a szerelvényekkel: 1. árboc; 2. tartókötél; 3. tartókötél csörlője; 4. vonókötél; 348 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. vonókötél csörlője; 6. pányvakötél; 7. pányvakötél csörlője; 8. támasztóláb; 9. kezelőelemek Az árboc(234. ábra) erős acélcső vagy rácsos szerkezet (1). Magassága a pályahossz függvénye. A leggyakoribb, 300–400 m-es pályahosszhoz 5–6 m magas árbocot használunk. Az árboc talprészén a szerelőelemek találhatók. Ezekkel csatlakoztatható az erőgéphez. Az árbocot az erőgéphez kapcsolódó talphoz csuklósan csatlakoztatjuk, így az alapgép és az árboc közé épített hidraulikus munkahengerekkel az árboc pontosan függőleges helyzetbe hozható, szállításhoz pedig elfektethető. Az árbocra a tartókötél és a vonókötelek átvetéséhez szükséges görgőket szerelünk. A felső harmadban találhatók a pányvakötelek (6) fülei. Ezekhez önbeálló csuklókkal szerelt görgők kapcsolódnak. A fülek az árboc palástján egymáshoz, és a tartókötél terelőgörgőjéhez viszonyítva 120°-os szögben helyezkednek el, így válik lehetővé, hogy a görgőkön átvetett pányvakötelekkel a legstabilabban rögzítsük az árbocot. A pányvakötelek tárolására, ill. a megfeszítésre szolgáló csörlődobok (7) az árboctalpon vagy annak közelében találhatók. A tartókötél a közelítő kötélpálya tartószerkezete, melyben részben a kötélfeszítés, részben a teher hordozása közben igen nagy húzóerők lépnek fel, ezért a kötélátmérő is viszonylag nagy (16–24 mm). A tartókötél hossza néhány méterrel meghaladja a névleges pályahosszat. Egyik végén fül vagy horog található. Ezzel kapcsoljuk a fix tartó megfelelő eleméhez vagy az un. kötélhorgonyzáshoz. Ez utóbbi sziklába fúrt vagy talajba süllyesztett, a nagy kihúzó erőnek biztonsággal ellenálló rögzítési lehetőség. A tartókötelet úgy szereljük fel, hogy a tároló- és feszítő csörlő dobjáról a kötelet letekerjük, átvetjük a terelőgörgőkön, majd a kötélvéget a horgonyhoz kapcsoljuk. Ezt követően a tartókötélcsörlőt meghajtjuk, a kötéldobra tekercselésével a kötelet kifeszítjük, és a szükséges feszítőerőt is beállítjuk. A kötélben fellépő erőkkel szembeni ellenerők mindkét kötélvégen a pányvakötelekben ébrednek, ill. azokon keresztül adódnak át a pányvázó kötelek horgonyaira. A pálykocsi a közelítő kötélpályák azon eleme, amellyel a közelítést megvalósítjuk. A pályakocsi lehet egészen egyszerű, és viszonylag bonyolult részegység. Elhagyhatatlan részei a váz, a görgők, a kötélfülek, de az elemek sora (csörlő, fék stb.) jelentősen bővülhet attól függően, hogy előközelítés végzésére alkalmas-e, a pálya tetszés szerinti pontján megállítható-e, a futási sebesség fékezhető-e, és milyen műszaki színvonalú a kocsi működtetése, vezérlése. A pályakocsi váza acéllemezből készül, kialakítása dobozszerű, és az elemek elhelyezésére, hordozására szolgál. A görgők hornyolt acélgörgők. Legalább két görgőpárt használunk. A görgőkön levő hornyok kialakítása illeszkedik a tartókötél átmérőjéhez. A görgők alulról-felülről fogják közre a tartókötelet. A felső görgők hordozzák a pályakocsit, az alsók a pályakocsi kötélen tartását biztosítják. A kötélfülek a vázhoz kapcsolódnak, és hozzájuk kapcsoljuk (a pályakocsi két végén) a vonókötél-végeket. Egyszerűbb pályakocsik esetében a kötélvég nem kapcsolódik a fülhöz, hanem arról egy görgőn keresztül a talajra ereszthető, és így előközelítésre és teheremelésre is felhasználható. A csörlő a legújabb, korszerű pályakocsik része. A kisméretű csörlő meghajtó hidromotorból, csörlődobból és csörlőkötélből, valamint a hidromotor működtetéséhez szükséges hidraulikus tápegységből áll. A csörlődob kisméretű, és rövid (10–15 m) csörlőkötél befogadására alkalmas. A hidraulikus tápegységben fogaskerékszivattyú (amit többnyire a tartókötélen futó egyik görgő hajt meg), hidroakkumulátor (amelyben a nagynyomású munkafolyadékot tároljuk) és rádióval működtethető útváltó (amellyel a csörlődobot hajtó hidromotort lehet be-ki kapcsolni) található. A fék pofái a tartókötelet fogják közre, és hidraulikus munkahengerekkel lehet a pofákat a kötélhez szorítani. Enyhe nyomással a kocsi futása fékezhető, nagy erővel nyomva a kocsit a kötélhez lehet rögzíteni. A vonókötelek és csörlőik a pályakocsi mozgatására szolgálnak. A vonóköteleket a kötélcsörlőkön tároljuk. Üzemeltetéskor az egyik vonókötelet a pálya egyik végénél levő terelőgörgőn vetjük át, és onnan behúzva kapcsoljuk a pályakocsihoz. A másik kötelet a pálya ellenkező végén vetjük át terelőgörgőn, és húzzuk ki egészen a pályakocsiig, majd a kötélfülhöz akasztjuk. Jelenleg az árbocos közelítő kötélpályát tekintjük a legkorszerűbbnek, ezért részletesen ennek üzemeltetését mutatjuk be. A leírás alapján az egyszerűbb pályák üzemmenetét is megismerhetjük. A munkavégzéshez az árbocot hordozó erőgéppel erdei úton a kijelölt munkahelyre állunk, és ott az árbocot függőleges helyzetbe hozzuk. A tartókötelet – többnyire segédcsörlő segítségével – a kijelölt pálya nyomvonalán kifektetjük, majd a fix pályavég oszlopán vagy élőfán szerelt görgőn vetjük át. A fix pályavégen


levő tartószerkezetet pányvakötelekkel stabilizáljuk, a kötélvéget pedig kihorgonyozzuk. A mobil pályavégen az árboc tetején, ill. a horgonyzás közelében terelőgörgőket helyezünk el, és ezeken átvetjük a tartókötelet, majd az árbocot pányvakötelekkel stabilizáljuk. A tartókötél számára itt is horgonyt alakítunk ki, és a horgonyhoz egy kötélfeszítőt kapcsolunk. A kötélfeszítő hidraulikus vagy mechanikus feszítőszerkezetből, a hozzá két oldalon szerelt kötélszakaszokból, és az egyik kötélszakasz végén levő, csavarokkal a tartókötélhez rögzíthető hevederpárból (saru) áll. A kötél egyik végét a horgonyhoz rögzítjük, ezt követően a tartókötelet a tartókötélcsörlő működtetésével előfeszítjük, majd a feszítőszerkezet saruit ráhelyezzük a feszített tartókötélre, és rögzítjük azon. A sarut sok csavarral rögzítjük, ezért közte és a kötél között igen nagy súrlódás jön létre. Ezt követően a feszítőszerkezetet működtetjük, és műszerrel mérve a kötélben fellépő erőket, létrehozzuk azt a kötélfeszítést, amely mellett a legkisebb a belógás, ugyanakkor a terhelt kötélben sem lépnek fel veszélyes mértékű feszültségek. A pályakocsit legtöbbször még a laza, fekvő kötélre szereljük. Közben kifektetjük, majd felszereljük a vonóköteleket is, és azok végeit a pályakocsihoz kapcsoljuk. A tartókötél megfeszítését követően megfeszítjük a vonóköteleket is. Ha az egyik vonókötelet a csörlődobra csévéljük, akkor a másik vonókötél csörlődobját kötélleeresztő állapotba kapcsoljuk. Így a pályakocsi mindig a feltekeredő vonókötéllel mozog, és követi a másik vonókötél. Ha mindkét kötelet megfeszítjük, akkor a pályakocsi rögzített helyzetben megáll. A pályakocsi mozgása közben a kocsi hidraulikus tápegységének szivattyúját működtető görgő a kötéltől dörzshajtással meghajtva működteti a szivattyút, az pedig feltölti a hidroakkumulátort. Ha a kocsival rakományt akarunk felvenni, akkor annak leállítását követően távirányítással oldjuk a kocsi csörlőkötelét rögzítő féket, és így a kötél a végén levő teherrögzítő súlyának hatására leereszkedik a terepre. Itt a kötelet oldalra kihúzva a kötélvéghez kapcsoljuk a rakományt. A rakomány felkapcsolását követően távirányítással bekapcsoljuk a kocsi csörlőjének hajtását (a hidroakkumulátorból az útváltón keresztül kiáramló munkafolyadék működteti a hidromotort, az pedig hajtja a csörlőt). A csörlő először a pálya alá húzza a rakományt (előközelítés) majd a pálya alól a kocsiig emeli. Ha a teher felemelése megtörtént, a vonókötelek üzemszerű működtetésével a megfelelő helyre húzzuk a pályakocsit (közelítés), majd a kocsi rögzítését követően (ez a hidroakkumulátorról működtetett, távirányítással vezérelt kocsifékekkel történhet) a terhet a talajra eresztjük, és ott leakasztjuk a pályakocsi csörlőköteléről. A csörlőkötél felhúzását követően a kocsi új rakományért indul. Ha a pályamezőről a közelítendő faanyag elfogyott, a tartókötelet lazítjuk, a pálya árbocának pányvázó köteleit leszereljük, majd az erőgép az árboccal új munkahelyére áll, és ott a rögzítéseket és kötélfeszítéseket követően ismét megkezdhető a munka. 1.3.2.5. 4.32.5. Traktor-bázisú közelítőgépek A traktor-bázisú közelítőgépek (vonszolók) a faanyag vonszolásához használatosak. Közös jellemzőjük az, hogy az erőgép által kifejtett vonóerő felhasználásával, és a munkavégzésre jellemző sebességgel közelítik a faanyagot úgy, hogy a vonszolt fa vagy rakomány teljes mértékben vagy részben a talajon fekszik fel, és vonszolás közben azon csúszik. A rakomány tömege határozza meg azt a talajra merőleges erőt, amely a súrlódási tényezővel a vonszolás súrlódásos ellenállását határozza meg. A vonszoláshoz a súrlódás mértékét meghaladó erőkre van szükség, mert a vonszolási ellenállás az előbbieken túl attól is függ, hogy a vonszolt fa vagy rakomány teljes egészében vagy – a rakomány erőgép felőli végét megemelve – csak részben fekszik a talajon. Ha a rakományt teljes egészében a talajon vonszoljuk, a vágásfelület (bütü) a talajba mélyedhet (talajtúrás), ami jelentősen növeli a vonszolási ellenállást. A vonszolók traktorból – amely lehet univerzális vagy speciális – munkavégző adapterekből és munkabiztonsági szerelvényekből épülnek fel (Káldy, 1979). Kialakításuk alapján megkülönböztetünk: – csörlős-; – markolós- és – szorítózsámolyos vonszolókat. Csörlős vonszolók A csörlős vonszolók olyan, a közelítési feladatok megoldásához átalakított vagy kialakított traktorok, amelyek csörlővel, a rakomány felemelt végű közelítését lehetővé tevő adapterrel, a traktor hosszirányú stabilitását és a kormányozhatóságot biztosító pótsúlyozással és felborulás esetén a kezelőt védő biztonsági kerettel vannak felszerelve. A csörlős vonszolókkal előközelítést (a csörlővel) és közelítést (a traktorral) végezhetünk. Munka közben a csörlős vonszolóval nem kell közvetlenül megközelíteni a fát, hanem a vonszoló leállítását és stabilizálását követően a csörlő kötelét húzzuk ki a rakományhoz. Az első szakaszban tehát a vonszolás a


csörlővel történik (előközelítés), majd a gép az odacsörlőzött faanyaggal végzi a vonszolást. Ez a kombinált megoldás igen elterjedt. A csörlős vonszolók alapgépe lehet univerzális traktor vagy speciális erdészeti traktor. Ha az alapgép univerzális traktor, akkor azt a csörlőn és a kötélterelőn kívül fel kell szerelni a hárompontos függesztőberendezéssel talajra ereszthető támasszal, a traktor orr-részén pótsúlyokkal és a kezelőfülke körül ún. borulásvédő kerettel. Univerzális traktorra egydobos csörlőket szerelünk. A csörlődobot teljesítményleadó tengelyről nyomatékváltóval vagy hidromotorral a traktor hidrosztatikus rendszeréről hajtjuk meg. Viszonylag rövid (25–30 m hosszú) kötéllel szereljük fel. A csörlővel előközelített fát vagy rakományt közelítünk úgy, hogy a vonszolmányra kötözőláncot kötünk, és ezt kapcsoljuk a csörlőkötélhez. A csörlőzés idejére a függesztőberendezésre szerelt támaszt a talajra eresztjük, és így tehermentesítjük a traktor járószerkezetét a közelítés közben fellépő erők hatásától. Ha a vonszolmányt a traktorhoz csörlőztük, a támaszt tehermentesítjük, majd a favégeket erre húzva, a vonszolmány elejét megemeljük, és végezhető a vonszolás. Ha az alapgép speciális erdészeti traktor, akkor az négykerék-hajtású, törzskormányzású és trak elrendezésű gép. Már gyártás közben felszereljük olyan védőkerettel, amely a gépkezelő biztonságát szolgálja. A négykerékhajtás nagy vonóerő kifejtését, a törzskormányzás nagy fordulékonyságot tesz lehetővé. A trak elrendezés miatt a traktoron nagy szerelési felület áll rendelkezésre, ezért a gépre viszonylag nagy hatótávolságú csörlő szerelhető.

235. ábra Csörlős vonszoló (speciális erdészeti traktor-alapgépű): 1. hajtott kerekek; 2. törzskormányzás csuklója; 3. motor; 4. rönkrendező tolólemez; 5. csörlő; 6. kötélterelő; 7. csörlőkötél; 8. pajzslemez (hegytámasz); 9. kezelőfülke; 10. védőkeret A csörlős vonszolókra (235. ábra) hátul hegytámaszt (8), elől hidraulikával működtethető rönkrendező tolólemezt (4) szerelünk. A csörlőkötelet (7) a traktor hátuljára felszerelt kötélterelőn (6) vetjük át. A kötélterelő lehetővé teszi, hogy a csörlőzés a rakomány elejének emelésével legyen végezhető. A kötélterelő azt is segíti, hogy a kötélrétegek a dobon önmaguktól rendeződjenek. A csörlős vonszolókat újabban kétdobos csörlővel szereljük. Ez azt jelenti, hogy a vonszolón két, egymástól függetlenül is működtethető csörlő található, melynek több előnye van. Előnyt jelent az, hogy egyidejűleg két csörlőzést is végezhetünk, amivel nő a gép termelékenysége. Lehetőség van arra, hogy a vonszoló a csörlőkkel nagy csörlőzési erőt tudjon kifejteni, és a csörlőzési távolság is nagy legyen. Ezt úgy érjük el, hogy egy-egy dobot viszonylag kis átmérőjű, és így kisebb szakítóerejű (250 kN) kötéllel szerelünk, ezért egy dobra viszonylag hosszú (50–75 m) kötél tekerhető fel. Ha nagy csörlőzési erőre van szükség, a két kötelet egyszerre üzemeltetjük. Lehetőség van arra is, hogy a csörlőköteleket egy, a géptől távolabbi (max. a kötélhossz fele)


ponton lehorgonyzott kötélterelőn vessük át, és összekapcsolással végtelenítsük. Ilyen módon létrejön a vonszoló köteles csörlő. A csörlős vonszoló működtetése közben a csörlőzés jelenti az előközelítést, a csörlőzést követi a vonszolás. A csörlőzés közben rakományképzés is történhet. Ez úgy történik, hogy a vágásterületen szórtan elhelyezkedő fákrönkök traktor felőli végeire speciális bekötőköteleket szerelünk. Ezek rövid acélkötelek, melyek egyik végén a kötözőfül, a másikon egy csatlakozóvég található. A bekötőkötelet a kifektetett kötélen levő csúszó elemhez („csóker”-hoz) kapcsoljuk, majd a csörlőzést végezve az egyes fák egymás után rendeződnek a csörlőkötélvéghez, és végül egy rakományként érkeznek a traktorhoz, ahol a csörlővel a favégeket emelt helyzetben a pajzslemezhez ütköztetjük. Ezt követően végezhető a vonszolás. Az emelt favéggel végzett vonszolásnak egyik előnye az, hogy a rakomány tömegének egy része a hátsó tengelyt terheli, és ez a pótsúlyhatás növeli a kifejthető vonóerőt. A megoldás hátránya az, hogy a vonszolás közben fellépő erők a hátsó kerék tengelyéhez viszonyítva hátul és magasan hatnak, ezért jelentősen csökkenhet az első tengelyre jutó terhelés, ami a kormányozhatóság romlásához vezet. Ezért követelmény az, hogy csak olyan tömegű rakomány vonszolható, amelynek kedvezőtlen hatásai ellenére is az első hídra jut a sajáttömeg 25%-a. A csörlős vonszolók jelenleg a közelítés legelterjedtebb gépei. Ennek magyarázata az, hogy a rájuk épített csörlővel olyan körülmények között is alkalmasak munkavégzésre, ahol az egyéb közelítők már nem (pl. fa előközelítése vízmosásból). Különleges előnyt jelenthet a csörlő vonszolás közben is akkor, ha az erőgéppel (átmenetileg) a szükséges vonóerőt nem lehet kifejteni (felázott útszakasz, vízátfolyás stb.). Ilyen esetben a csörlős vonszoló a kritikus útszakasz előtt leáll, rakományát a talajra ereszti, majd a csörlődobot szabadonfutóra kapcsolva rakomány nélkül áthalad a problematikus szakaszon. Amikor a talaj- vagy útviszonyok ismét kedvezőek, a traktor leáll, maga után csörlőzi rakományát és folytatja a vonszolást. A csörlős vonszolók legfontosabb műszaki jellemzői: – a saját tömeg; – a motorteljesítmény és – a mozgási sebességek. A csörlős vonszoló saját tömege viszonylag nagy, mert csak ebben az esetben képes még nedves, laza erdei talajokon is kis szlippel, a motorteljesítménnyel arányos, nagy vonóerőket kifejteni. A motorteljesítmény a kisméretű vonszolók esetében, melyek a nevelővágások közelítési munkáinak végzésére alkalmasak, 25–35 kW. A közepes méretű vonszolók, melyek a véghasználatok átlagos közelítési feladatainak megoldására alkalmasak, motorteljesítménye 50–65 kW. A nagyméretű vonszolók motorteljesítménye: 80–120 kW, és a speciális véghasználatok (nagyméretű fák, nagy lejtések, erősen szabdalt terepek) közelítési feladatainak megoldására szolgálnak. Speciális körülmények között (ártér, laza homok) a csörlős vonszolók lánctalpas járószerkezettel szerelt változatai is használhatók. A csörlős vonszolók üzemeltetését: – az anyagáram; – a fajlagos élőmunka-igény és – a fajlagos energiaigény jellemzik. Az anyagáramot térfogatáramként (IV), azaz az időegységenként mozgatott faanyag térfogataként értelmezzük. Névleges értéke (IVn) a vonszolmány térfogatától (Vvon) és az anyagmozgatás teljes ciklusidejétől (Tc) függ:


ahol: Trk: a rakományképzés időigénye, T cs: a csörlőzés időigénye,

T vo: a rakomány vonszolásának időigénye T lr: a rakomány leterhelésének időigénye,

T cz: a cikluszárás (kitermelési helyre visszatérés) időigénye s: a közelítési távolság, v t: a tehermenet sebessége, v ü: az üresmenet sebessége. A csörlős vonszolók tényleges térfogatáramát(IVt), azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot, a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn. A fajlagos élőmunkaigény (M), azaz az egységnyi térfogatú vonszolt faanyagra eső élőmunka-órák száma, a közelítőgép tényleges térfogatáramának (IVt) és a gép üzemeltetéséhez szükséges, gépkezelő és kisegítők 1 gépórára jutó számának függvénye:

ahol: Nkis: a kisegítők száma. Optimális esetben a csörlős vonszoló működtetéséhez csak 1 fő (gépkezelő) szükséges. A tényleges fajlagos energiaigény (Wfajl) az időegységenkénti tüzelőanyag-felhasználás (B) és a tényleges térfogatáram (IVt) értékeivel határozható meg:

ahol: U: a tüzelőanyag fűtőértéke. Markolós vonszolók


A markolós vonszolók adaptere a hidraulikus működtetésű markoló. Ennek nyitását-zárását, valamint emelésétsüllyesztését hidraulikával oldjuk meg. A géppel a rakományvéget megközelítve a markolóval a fát megfogjuk, megemeljük, és ebben az állapotban vonszoljuk. A favég felemelve pótsúlyként terheli a traktor hátsó tengelyét, tehát a vonóerő kifejtés feltételei kedvezőbbé válnak (bár a hosszirányú stabilitás romlik), emellett a kötözőelemek és az acélkötelek kezelésével járó munkák is megtakaríthatók, rövidül a fordulóidő. A markolós vonszolók egyszerűbb változata az, amikor az univerzális traktor hárompontos függesztőberendezésére szereljük fel a markolót (236. ábra) és hidraulikus elemeit az erőgép hidraulikus rendszeréről, a kihelyezett hidraulika-csonkokról működtetjük. Ekkor a markoló (3) viszonylag egyszerű adapter. Egy rövid vázelemhez két csuklóval kapcsolódnak a fogókarok. Ezek legyezőmozgását (nyitás, zárás, tartás) hidraulikus munkahengerrel (4) oldjuk meg. A markoló vázához egy rotátor (2) – mely lengőmotor vagy lassú forgású hidromotor – kapcsolódik, amelynek másik füle a vázhoz (1) szerelt. A vázat a függesztőberendezéshez csatlakoztatjuk és azzal működtetjük. Traktorra függesztett markolóval igen könnyen lehet előközelítést és közelítést végezni. Univerzális traktorra szerelt markolóval sík vagy enyhe lejtésű dombvidéken lehet dolgozni.

236. ábra Univerzális traktor-alapú markolós vonszoló: 1. váz; 2. rotátor; 3. markoló; 4. hidraulikus munkahenger A domb- és hegyvidéki közelítéshez a speciális erdészeti traktort használjuk markolós vonszoló (237. ábra) kialakításához. Ilyenkor az alapgép (1) egy négykerék hajtású, trak elrendezésű törzskormányzású traktor, amelyre a markolót tartó gémszerkezetet (2) szereljük. A gémszerkezet hidraulikus munkahengerekkel (4) billenthető, mely mozgás a markoló (3) emelését és süllyesztését eredményezi. A gémszerkezet végéhez kapcsoljuk a markolót hordozó rotátort (5), azaz a forgatófejet. Ez lehet lengőmotor vagy forgómotor. A rotátorral a markoló függőleges tengely körül forgatható. A rotátorhoz kapcsolódik a markoló. A fogókar-pár


nagy erővel végzett nyitó-záró mozgásait hidraulikus munkahengerrel oldjuk meg. A speciális erdészeti traktoralapú markolós vonszolókra jellemző, hogy:

237. ábra Speciális traktor-alapú markolós vonszoló: 1. alapgép; 2. gémszerkezet; 3. markoló; 4. hidraulikus munkahenger; 5. rotátor – velük a rakomány felvétele és leadása gyorsan, kézi munka nélkül végezhető; – a gémszerkezetük kezelőfülke irányába billentésével a rakományból származó terhelés a hátsó hídhoz egészen közel vihető, így a vonszolási feltételek javulnak; – a törzskormányzásból következően mozgékonyak, az egy nyomon járás miatt nagyon jó terepjáró képességgel rendelkeznek; – motorteljesítményük szoros kapcsolatban van a gép tömegével; – fajlagos teljesítményük: 12–15 kW/t közötti; – a vízszintes terepen vonszolható rakományuk m3-ben kifejezett térfogata kb. azonos a gép t-ban kifejezett tömegével. A közelítési feladatokhoz igazodva kis, közepes, nagy, és extra méretű kivitelben készülnek. A kisméretűek tömege 3–4 t, a közepes méretűeké 5–6 t, a nagyméretűeké 6–7 t, az extra méretűeké 7 t fölötti. Nevelővágásokhoz a kis, gyérítésekhez a közepes, véghasználatokhoz a nagy, és nehéz terepi viszonyok között az extra méretű markolós vonszolókat használjuk. A markolós vonszolók fejlesztése jelenleg is folyik. A kedvezőtlen terepviszonyokhoz alkalmassá tétel céljából esetenként a gémet elfordíthatóvá tesszük. Ezzel a külpontos teherfelvétel is lehetővé válik. További változat az, melynél a gépre egy viszonylag rövid teleszkópos gémtoldatot szerelünk, és ennek a végére kerül a markoló. Így a markolót a géptől távolabb levő fához (pl. árok túloldalára) kitoljuk, majd a fát megfogva a teleszkóppal a traktorhoz húzzuk, és csak ezt követően emeljük meg a vonszoláshoz. Ismert olyan megoldás is, amelynél a gém végére kis méretű, hidrosztatikus hajtású csörlőt szerelünk. A vonszolandó fát vagy fákat először ezzel a csörlővel húzzuk a gép közelébe, és a markoló csak akkor veszi fel a rakományt, ha már elegendő fa van együtt.


238. ábra Szorítózsámolyos vonszoló: 1. járószerkezet; 2. motor; 3. kezelőfülke; 4. tolólemez; 5. szorítózsámoly; 6. hidraulikus daru Szorítózsámolyos vonszolók A szorítózsámolyos vonszolók (238. ábra) alapgépe trak elrendezésű traktor. Ennek szerelősíkjára kerül a szorítózsámoly (5), melynek hordozógerendelye, és a hidraulikusan nyitható-zárható-rögzíthető karjai a közéjük helyezett faanyagot szilárdan megfogják-tartják. A fa (rakomány) másik vége a talajon fekszik. A szorítózsámolyba a fát a traktorra szerelt hidraulikus daru (6) helyezi be. A szorítózsámoly a járószerkezet (1) hátsó kerekei felett van, ezért a pótsúlyhatás nő, ugyanakkor (szemben a markolós vonszolóval) nem csökken az első tengelyre jutó terhelés, azaz a vonszolás feltételei egyértelműen javulnak. A szorítózsámolyos vonszolók a vonszolás közben fellépő erőhatások szempontjából nagyon kedvező elrendezésű gépek. Szemben a csörlős, ill. a markolós vonszolókkal, a vonszolmány (a szorítózsámolyra támaszkodva) nem a hátsó kerekek mögött terheli a traktort, hanem a tengely fölött, esetleg a gép első és hátsó tengelye között, így nem jönnek létre olyan nyomatékok, amelyek a gép hosszirányú stabilitását rontanák, ill. az első tengelyre jutó terhelést csökkentenék. Ezért a szorítózsámolyos vonszolók nagyon stabil, fajlagosan (a saját tömegükhöz viszonyítva) nagy rakományok vonszolására alkalmas gépek.

1.3.3. 4.33. Kiszállítás gépei A technológiai anyagmozgatás második szakasza a kiszállítás. Ezt a műveletet a vágástérről eltávolított (kiközelített) anyaggal végezzük alacsonyabb rendű, kedvezőtlen időjárás esetén nem mindig járható utakon. A kiszállítás időjárásbiztos út mellett fejeződik be (többnyire rakodókon), és így a faanyag olyan helyen koncentrálódik, ahonnan azt a szállítógépek bármilyen időjárás mellett el tudják szállítani. A kiszállítás tehát a közelítésnél könnyebb feltételek mellett, de nagyobb távolságra történik. Igen fontos jellemzője az is, hogy az anyagmozgatás sebessége nagyobb, mint a közelítésnél, és legfontosabb különbség az, hogy a faanyagot nem vonszoljuk, hanem a kiszállító gép rakfelületére rakva mozgatjuk. A kiszállítás alapgépe a kihordó, melynek a fejlesztések során számos változata jött létre, de minden esetben három fő részből (erőgép, rakoncás utánfutó, hidraulikus daru) áll. A rakoncás utánfutó a sajátos üzemi igényeknek megfelelően kerül kialakításra. Az utánfutónak nagy tömeget kell hordozni, járószerkezetének pedig változatos terepviszonyok mellett kell a vontathatóságot biztosítani. Ehhez a fajlagos talajnyomásnak jóval a


szokásos érték alatt kell lenni. Az utánfutón a rakományt a rakoncák által határolt térben helyezzük el. A felrakást és a lerakást is a hidraulikus daru végzi (Horváth–Marosvölgyi, 1989). A kihordók két változata terjedt el: az univerzális traktor- alapú kihordó, melyet kihordó szerelvényként is emlegetünk, és a speciális erdészeti traktor- alapú kihordó, melyet általában a kihordó vagy forvarder névvel illetünk. A kihordó szerelvény(239. ábra) erőgépe univerzális traktor (1). A könnyen járható terepen, ill. feltáróutakon a viszonylag olcsó, kétkerék-hajtású traktorokat használjuk, és az utánfutót (2) a vonópadhoz kapcsoljuk. A hidraulikus daru (3) vagy az utánfutón, vagy a traktor megerősített kezelőfülkéjén helyezkedik el. Az utóbbi megoldást olyan gazdálkodók használják, akik az erdőgazdálkodás mellett mezőgazdasági, vagy más anyagmozgatási tevékenységet is végeznek, így az erőgép és a hozzá szerelt hidraulikus daru más vontatmányok kiszolgálásához is felhasználható, és ezzel ezeknek a gépeknek a kihasználtsága jelentősen növelhető. Ez a szempont az egyre rövidülő fakitermelési idény miatt egyre fontosabb szempont lehet (Horváth–Pirkhoffer, 1996).

239. ábra Kihordó szerelvény: 1. traktor; 2. utánfutó; 3. hidraulikus daru A kihordók(240. ábra) a kiszállítás célgépei, melyek speciális erdészeti traktoron alapulnak. A hegy- és a dombvidéki kiszállításhoz használhatók előnyösen. Az erőgépes részük (1) alváza csuklóban végződik, és ide kapcsolható az utánfutó (3) alváza egy függőleges csappal (királycsap). A két géprész alváza között egy hidraulikus munkahenger található, mellyel a kormányzást (törzskormányzást) lehet végezni. A hidraulikus daru (2) az utánfutó fel- és leterhelésére szolgál. A kihordók különböző teherbírással készülnek. Nevelővágásokhoz a 3–5 t, véghasználatokhoz az 5–10 t teherbírású gépeket használjuk. A gépeket számos fajlagos érték is jellemzi, melyek közül a fontosabbak: – a fajlagos tömeg, mely a géptömeg és a motorteljesítmény aránya (120–150 kg/kW); – a fajlagos teherbírás, mely a teherbírás és a motorteljesítmény aránya (100–120 kg/kW); – a teherbírás és a géptömeg aránya (0,9–1,0 kg/kg). A kiszállítás a technológiai anyagmozgatás egyik szakasza, amely a gépesítés alacsony szintjén egyértelműen elkülönült a közelítéstől és a szállítástól. Újabban a fejlesztések abban az irányban is folynak, hogy a közelítést és a kiszállítást lehetőleg egy géppel lehessen megoldani, mert ebben az esetben egy átrakási művelet megtakarítható. A feladatok egy részénél a két szakasz össze is vonható abban az esetben, ha a terepi feltételek ehhez kedveznek, ill. ha a kihordó a vágástéri mozgásokra is alkalmas. A közelítési feladatokra alkalmasság biztosításához a kihordók esetében pótlólagos fejlesztések szükségesek, melyek közül a fontosabbak: – a fajlagos teljesítmény, mely a motorteljesítmény és a géptömeg aránya, növelése; – az utánfutó fakultatív, vagy állandó hajtásának megoldása; – a hidraulikus daru gémkinyúlásának növelése, ill. alkalmassá tétele jelentős vonóerő kifejtésére.


240. ábra Kihordó: 1. erőgép; 2. hidraulikus daru; 3. utánfutó A fajlagos teljesítmény növelése azt jelenti, hogy a kihordót a szokásosnál nagyobb teljesítményű motorral szereljük. Ezzel elérjük azt, hogy a gép a nagy gördülési ellenállás mellett járható vágásterületen is tud mozogni, ill. azt, hogy szabad motorteljesítmény áll rendelkezésre az utánfutó fakultatív vagy állandó meghajtásához. Az utánfutó hajtása azt jelenti, hogy a kerekeket fakultatív vagy állandó hajtással szereljük fel. A megoldás legtöbbször hidrosztatikus hajtás. Ehhez az utánfutó hídját a hajtott járószerkezeteknél használatos (differenciálműves-féltengelyes) módon alakítjuk ki. A bemenő tengelyt többnyire kis fordulatszámú, de igen nagy nyomaték leadására alkalmas hidromotorral hajtjuk meg. A hajtást csak abban az esetben kapcsoljuk be, mikor a gép lassan halad, és nagy terepi ellenállásokat kell leküzdeni. Egyéb esetben a hajtás üzemen kívül van, tehát a kiszállítás klasszikus körülmények között, viszonylag nagy sebességgel végezhető. Bevált megoldás az is, amikor az utánfutó kerékagyaiba építünk be hidromotorokat, és szükség esetén ezeket hajtjuk meg az erőgép motorjáról működtetett zárt hidrosztatikus hajtással. Ha a kihordót közelítésre is használni akarjuk, szükség van arra, hogy esetenként a szórt választékok összegyűjtésére is alkalmas legyen, azaz a manipulátor a szükséges mértékben vonóerőt tudjon kifejteni. Ehhez a manipulátor gémtoldatát teleszkópos kivitelben készítjük. Az egyébként viszonylag kis gémkinyúlás (4–5 m) mellett a kihordó a távolabbi rönköket nem érhetné el, ill. törtgémes szerkezettel nem tudná felemelni. A toldóelemek jelentős távolságra tolhatók ki. A markolóval a fát megfogva, azt először a gémtoldat teleszkópjának behúzásával az utánfutó közelébe húzzuk, majd onnan már a gépre rakható. Nagyobb hatósugarú előközelítés végzéséhez újabban kis csörlővel is felszereljük a hidraulikus darut, így az előközelítés távolsága a 20–25 m-t is elérheti. A kihordókat esetenként csak közelítésre használjuk. Ilyen esetben az utánfutó járószerkezetét átalakítjuk azzal a céllal, hogy a terepen mozgás a teljes terhelés mellett is viszonylag kis fajlagos nyomással történjen. Emellett az utánfutó járószerkezetét hajtottá is tesszük. A fajlagos talajnyomást már azzal is csökkentjük, hogy növeljük az abroncsok profilszélességét, és ezzel a felfekvő felület nagyságát. Csökkentjük a tengelynyomást is azzal, hogy lengőtengelyek alkalmazásával kétszeresére növeljük a kerekek számát. Ezzel a megoldással a terepjáró képesség is nő. Ha a terepviszonyok nagyon kedvezőtlenek (felázott talaj, síkosság) fakultatív hevederes járószerkezetet hozhatunk létre. Ez úgy oldható meg, hogy acél-gumi kombinációként létrehozott hevedert kapcsolunk az utánfutó kerekei köré. Ezzel a hajtott és a szabadon futó kerekek a hevederen keresztül együttfutni kényszerülnek, így nő a kifejthető vonóerő, csökken a gördülési ellenállás és jelentősen csökken a fajlagos talajnyomás. Megfelelő útviszonyok közé jutó gép kerekeiről a hevedert könnyen lekapcsolhatjuk. A kihordók hagyományos változataival kiszállítást végzünk. Ilyen tevékenység közben a gépek munkáját az anyagáram – amit térfogatáramként (IV), azaz az időegységenként mozgatott faanyag térfogataként vagy tömegáramként (Im), azaz az időegységenként mozgatott faanyag tömegeként értelmezünk – jellemzi. A 358 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

névleges anyagáram a rakomány nagyságától – térfogatától (Vrak) vagy tömegétől (mrak) – és a kiszállítás teljes ciklusidejétől (Tc) függ:

ahol: Tft: a rakomány felterhelésének időigénye,

Ttm: a tehermenet időigénye Tlr: a rakomány leterhelésének időigénye,

Tüm: az üresmenet időigénye s: a kiszállítási távolság, vt: a tehermenet sebessége, vü: az üresmenet sebessége. Ha a kihordót az anyagmozgatási szakaszokat összekapcsolva használjuk, akkor az anyagáramot a három szakasz időfelhasználásának és a rakomány nagyságának függvényében számíthatjuk. A szakaszok összekapcsolása az átrakásokhoz szükséges idők megtakarítását eredményezi. Az egyes műveletek összevonásáról, ill. külön gépek használatáról a műveletek külön-külön számított fajlagos költségeinek összehasonlítását követően dönthetünk.

1.3.4. 4.34. Szállítás gépei A szállítás technológiai, ill. logisztikai anyagmozgatás lehet, mely a fanyersanyag, ill. a fatermékek termelő és felhasználó közötti mozgatásával kapcsolatos. A szállítás erdei vagy más utakon, ill. szállítópályákon folyik azért, hogy a választékok koncentrálását és értékesítés előtti tárolását lehetővé tegyük. A szállítás lehetőségei és gépei sokfélék lehetnek. Valamennyi lehetőséget figyelembe véve vízi, vasúti és közúti szállítást és ennek megfelelően gépeket különböztethetünk meg. A vízi szállítás nagyobb folyóinkon – elsősorban a Dunán – a MAHART eszközparkjával folyhat. Érdemben csak a nagyobb folyókhoz területileg kapcsolódó


erdőgazdaságok tudják igénybe venni. A vasúti szállítás a vasúttársaságok vagonparkjára építve vitelezhető ki. Igénybevétele nagy szállítási távolságok esetén lehet gazdaságos. A közúti szállítás a legnagyobb jelentőségű, mely kerekes szállítógépekkel valósul meg, melyek traktorpótkocsi szállítószerelvények, közúti tehergépkocsik, erdészeti terepjáró tehergépkocsik és speciális rönkszállító tehergépkocsik lehetnek, melyek után pótkocsik kapcsolhatók. Közös jellemzőjük, hogy rakoncás felépítménnyel szerelt raktérrel rendelkeznek. A traktor-pótkocsi szállítószerelvények univerzális traktorból, és a faanyag szállítására átalakított pótkocsiból állnak. A szállítószerelvények legtöbbször hidraulikus daruval is felszereltek, így műszaki kivitelüket tekintve teljesen megegyeznek a közelítésre használt kihordó szerelvényekkel. A közúti tehergépkocsik két- és háromtengelyesek lehetnek, a kéttengelyesek általában egy, a háromtengelyesek egy vagy két hajtott tengellyel. Pótkocsit általában a két hajtott tengelyes változatok után kapcsolunk.

241. ábra Erdészeti terepjáró tehergépkocsi: 1. járóképes alváz; 2. hidraulikus daru; 3. rakoncás felépítmény Az erdészeti terepjáró tehergépkocsik(241. ábra) részben a terepi, részben a közúti igényeknek felelnek meg. Az erdészeti terephez és az erdészeti utak méreteihez legjobban illeszkedik a 10–12 t teherbírású, háromtengelyes, összkerék hajtású, megerősített alvázzal (1) épített, rakoncás felépítménnyel (3) szerelt tehergépkocsi, amelyen gyakran hidraulikus daru (2) is található. A hidraulikus daru a fülke mögé épül akkor, ha szóló változatban, a rakfelület végére akkor, ha pótkocsival üzemeltetjük (Horváth – Juhász, 1999). A speciális rönkszállító tehergépkocsi gépes kocsija két- vagy háromtengelyes nyerges vontató (242. ábra), amelynek zsámolya fölött rönkök rögzítésére alkalmas rakoncák helyezkednek el. Az utánfutó két- vagy négykerekes, rakoncás kivitelű. Egyszerűbb esetben az utánfutó és a gépes kocsi között gépváz nincs, a kapcsolatot a rakoncák közé helyezett, szilárdan rögzített rakomány biztosítja. Fejlettebb megoldás esetében a gépes kocsit és az utánfutót hidraulikával nyújtható-rövidíthető gerendely kapcsolja össze. Egyes változatoknál üres menetben az utánfutót a gépes kocsi magára tudja emelni.


242. ábra Nyerges vontató változatok: a) háromtengelyes nyerges vontató, egytengelyes utánfutóval; b) kéttengelyes nyerges vontató, egytengelyes utánfutóval; c) háromtengelyes nyerges vontató, kéttengelyes utánfutóval

1.4. 4.4. Felkészítés gépei 1.4.1. 4.41. Felkészítés gépeinek rendszerezése Felkészítésnek nevezzük azokat a fakitermeléshez-, ill. fahasznosításhoz kapcsolódó műveleteket, amelyeket teljesfán, farészen vagy választékon végzünk azzal a céllal, hogy a további műveletek elvégzésének vagy a faanyag hasznosításának, értékesítésének feltételeit megteremtsük. A felkészítés történhet erdei munkahelyen vagy felkészítőtelepen. Az erdei munkahelyen (amely lehet vágástér, munkanyiladék, felsőrakodó, vagy felső felkészítőhely) végzett felkészítést tekinthetjük a hagyományos megoldásnak, melynek felkészítési műveletei: – a kérgezés; – a hasítás és – az aprítás. A felkészítőtelepeken végzett felkészítés a kitermelt fa iparszerű felkészítésének módszere. A felkészítőtelepeken sok esetben a hagyományos felkészítési műveletekhez (kérgezés, hasítás és aprítás) kacsolódóan végezzük a gallyazást, darabolást és az osztályozást is, ezért a felkészítőtelepek felkészítési műveletei ezekkel kiegészülnek (Káldy, 1981.a). A felkészítési műveleteket korábban kézi eszközökkel (fejsze, vonókés) végeztük. Bár kézi eszközöket még ma is használunk, a fakitermelés felkészítési műveleteinek meghatározó eszközeivé a gépek váltak. A felkészítés gépeinek fajtáit a műveletek neve szerint különböztetjük meg, tehát vannak: – kérgezőgépek; – hasítógépek és – aprítógépek, valamint léteznek – a felkészítőtelepi berendezések.

1.4.2. 4.42. Kérgezőgépek 361 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.4.2.1. 4.42.1. Kérgezőgépek rendszerezése A kérgezés az a felkészítési művelet, amely elvégzésekor a fatestről eltávolítjuk a kérget, amely egyes választékok faanyagával együtt nem hasznosítható. A kérgezést optimális esetben úgy végezzük, hogy a kérget a kambium mentén választjuk le a fáról. Kérgezés közben ezt a – bizonyos időszakban igen kis szilárdságú – réteget (kambium) statikus vagy dinamikus igénybevételnek kitéve roncsoljuk, és így a kéreg leválik a fatestről (Káldy, 1971). A kérgezést igen sokféle céllal, sokféle faméret mellett és különféle fafajokkal végezzük, ezért sok kérgezőgép fajta alakult ki, melyeket: – a végzett munka jellege; – a gép és a munkahely kapcsolata; valamint – a munkavégző géprész működési elve alapján csoportosítunk. A végzett munka jellege szerint kérgező és kérgező-faragó gépeket különböztetünk meg. A kérgezőgépek üzemeltetése közben a fő cél a kéreg eltávolítása a lehető legkisebb faveszteséggel. Az ilyen gépek alkalmazásakor tehát a fa eredeti alaki tulajdonságai (ovalitás, bordásság stb.) nem változnak meg, a kérget a fatestről a fa felületét követő szerszámokkal vagy más módon távolítjuk el. A kérgező-faragó gépek a kérgezés mellett a kérgezett faanyag szelvényének szabályozását is elvégzik (pl. ovális keresztmetszetből körszelvény lesz), ill. a kérgezett választék egyéb minőségrontó fahibáit (ágcsonkok, bordák stb.) is eltávolítják, így műszaki vagy esztétikai szempontból értékesebb terméket állítanak elő (pl. vezetékoszlop). A gép és a munkahely kapcsolata szerint a kérgezőgép lehet stabil, áttelepíthető és mobil. A stabil kérgezőgépek fafeldolgozó üzemekben gépalapokra helyezve, állandó munkahelyen dolgoznak. Üzemeltetésük közben a kérgezendő anyagot anyagmozgató berendezések viszik a kérgezőgéphez, és anyagmozgató gépek gondoskodnak a kérgezett anyag, valamint a kérgezési hulladék gép mellőli eltávolításáról is. Az áttelepíthető kérgezőgépek erdei munkahelyeken dolgoznak. A kérgezendő anyagot közelítéssel, esetleg kiszállítással a kérgezőhelyekre koncentráljuk. Ezeket a munkahelyeket keresi fel az áttelepíthető (magajáró vagy vontatott) kérgezőgép, és ott – hasonlóan a stabil kérgezőgépekhez – elvégzi a kérgezést. A mobil kérgezőgépek vontatott, traktorhajtású gépek. A gépek felkeresik a vágásterületen vagy a munkanyiladékon készletezett (sarangolt) választékot, és elvégzik a kérgezést. Kisebb feladatok esetében kézi, nagyobb feladatok megoldásakor gépi kiszolgálású kérgezőgépeket használunk. A munkavégző géprész működési elve szerint a kérgezőgépek lehetnek: – dinamikus hatással kérgezők, ezen belül: – kalapácsos kérgezőgépek és – dobkérgezők; valamint – statikus hatással kérgezők, ezen belül: – élesélű szerszámokkal kérgezők és – tompaélű szerszámokkal kérgezők (forgógyűrűs kérgezőgépek), melyek hántolószerszámokkal és kaparószerszámokkal dolgozhatnak. A dinamikus hatással kérgező gépeken a kérgezőszerszámokkal vagy más módon ütő-, nyomó-, ill. súrlódó erőket hozunk létre, és ezek az erők távolítják el a kérget a fáról. Dinamikus hatással kérgező gyakoribb gépek a kalapácsos kérgezőgépek, ill. a dobkérgezők. A statikus hatással működő gépek kérgezőszerszámaikkal forgácsolják, lefejtik vagy letolják a kérget a fatestről. A statikus hatással kérgezők az alkalmazott kérgezőszerszám éljellemzői szerint élesélű, ill. tompaélű szerszámokkal kérgező gépek lehetnek. Az élesélű szerszámok kések vagy marócsapok, a tompaélűek pedig hántoló, ill. kaparókések lehetnek. 1.4.2.2. 4.42.2. Kérgezőgépek szerkezeti felépítése, működése Dinamikus hatással kérgező gépek A dinamikus hatással működő kérgezőgépeknek számos változata (vízsugaras, pneumatikus, porfúvásos stb.) alakult ki, de mint a legfontosabb fajták, a kalapácsos kérgezőgépek és a dobkérgezők terjedtek el.


A kalapácsos kérgezőgépek(243. ábra) korábban igen fontos és gyakran használt gépek voltak a magyar erdőgazdálkodásban. Funkcionális részük a forgórész (1), melynek főtengelye a gépvázon (6) két ponton csapágyazott. A forgórészen két acéltárcsa között szerszámtengelyek találhatók. A munkavégző szerszámok a rugalmas verőkalapácsok (2). Ezek speciális gumiszárból, a száron lévő acél verőfejből és a szár másik végén szerelőhüvelyből állnak. A szerszámokat a szerelőhüvellyel, mint siklócsapággyal szereljük a szerszámtengelyre úgy, hogy a hüvelyek között levő távtartókkal az egymást követő szerszámtengelyen váltakozva helyezkedjenek el. A forgórész forgása közben a szerszámfejre centrifugális erő hat. A verőfejek szerszámkörön mozognak, miközben tömegükkel és a kerületi sebességgel arányos mozgási energiát halmoznak fel. Ha a szerszámokat a kérgezendő fa kérgével ütköztetjük, az ütközéskor felszabaduló erők roncsolják a kérget és a kambiumot. A dinamikus ütőerők és a fellépő súrlódás hatására a kéreg darabokban leválik a fatestről.

243. ábra Kalapácsos kérgezőgép: 1. forgórész; 2. verőkalapácsok; 3. kérgezőkocsi; 4. faforgató szerkezet; 5. befogó szerkezetet működtető kar; 6. gépváz; 7. gördítőkerekek munkahely-változtatáshoz

244. ábra


Dobkérgező: 1. felhordó transzportőr; 2. daraboló tárcsa; 3. kérgezendő fa; 4. kérgeződob; 5. ürítőoldali véglap; 6. kérgezett anyag; 7. elhordó transzportőr; 8. kérgezési hulladék; 9. kéregelhordó transzportőr; 10. hulladéktömörítő; 11. görgők A dobkérgezők (244. ábra) a nagy anyagáramú csoportos kérgezés gépei. Fafeldolgozó üzemekben (elsősorban cellulózgyárakban), ill. kérgezőtelepeken használjuk őket. Funkcionális elemük a kérgeződob (4), amelyben a dob forgása közben a kérgezés folyik úgy, hogy a beadott faanyaggal (3) kb. 2/3-os mértékben töltjük ki a dobot, és így a fák egymáson súrlódnak, ill. a forgás közben a legmagasabbra emelt darabok a tölteten legördülve ütődnek az alattuk levő fákhoz. A gép töltését, a faanyag dobban tartását, a kérgezett anyag (6) ürítését, valamint a levált kéreg (8) folyamatos eltávolítását további géprészek – felhordó transzportőr (1), ürítőoldali véglap (5), elhordó transzportőr (7), kéregelhordó transzportőr (9), hulladéktömörítő (10) – végzik. A dobkérgező fő része tehát egy viszonylag nagy átmérőjű (2,5–5 m), és nagy tengelyhosszúságú (5–30 m) henger, valamint a dobvégen levő véglap. A dobot acélgyűrűkre szerelt, áttört acéllemezből készítjük, és a vázszerkezetre görgőkön (11) keresztül szereljük. Ezek a görgők lehetnek csak támasztógörgők (ez esetben a hajtás fogaskerék-áttétellel történik) vagy hajtógörgők. A hajtógörgők nagy méretűek és gumizott felületűek, tehát alkalmasak arra, hogy a rájuk helyezett dobot dörzshajtással forgassák. A dobkérgezők igen nagy áteresztésűek (50–250 m3/h), üzemeltetésük száraz, vagy vizes technológiában történhet. A száraz technológia víz hozzáadása nélkül folyik. Előnye az egyszerű szerkezet, valamint az, hogy az üzemeltetés közben nem keletkezik szennyvíz. A kéreghulladék természetes nedvességtartalmú, ezért tüzelőberendezésekben energiatermelési céllal elégethető. Hátránya, hogy a kérgezés folyamata energiaigényesebb, és a kérgezés minősége nem éri el a vizes technológiával elérhető minőséget (a kéreg vagy a háncs egy része a fa felületén maradhat, ill. a kérgezés közben keletkező kéregpor elszennyezi a fafelületet). A vizes technológiában a kérgezendő faanyagot áztatóból emeljük ki, és juttatjuk a dobkérgezőbe. A dobba – fúvókákon keresztül – kérgezés közben is nagy mennyiségű víz jut. A vízsugarak mossák a kérgezett faanyagot, és a dobból távozó víz a kérgezési hulladékot, valamint az egyéb szennyeződéseket magával viszi. A megoldás előnye az, hogy a vízzel áztatott faanyag kérge fellazul, ezért eltávolítása kevésbé energiaigényes, a fa felülete pedig tisztább. Hátránya, hogy kérgezés közben nagy mennyiségű szennyvíz keletkezik, aminek tisztítása és visszaforgatása külön berendezést igényel. Emellett a kérgezési hulladék víztartalma nagy, ezért energetikai hasznosítása közvetlenül nem lehetséges.


245. ábra Rögzített tengelyes marófejes kérgezőgép mûködési elve: 1. kúpcsigás előtoló-görgető berendezés; 2. marófej; 3. fa; 4. kéreg Statikus hatással kérgező gépek A statikus hatással kérgező gépek működésére az jellemző, hogy a kéreg eltávolítása a klasszikus statikus igénybevételek (nyomás, nyírás stb.) hatására megy végbe, azaz a kérgezőszerszám munkája közben az ütésnek, a mozgási energiáknak elhanyagolgató szerepe van. A statikus hatással működő kérgezőgépek munkájukat szerszámokkal végzik, melyek lehetnek: – élesélű szerszámok (a marófejes kérgezőgépeken és a gyalukéses kérgezőgépeken), valamint – tompaélű szerszámok, ezen belül hántolószerszámok és kaparószerszámok (a forgógyűrűs kérgezőgépeken). A marófejes kérgezőgépek munkavégző része az élesélű marófej. A marófejes kérgezőgépeknek sokféle változata ismert. Ezek közül a fontosabbak a rögzített tengelyes- (245. ábra), a lengőtengelyes- és a forgórendszerű marófejes kérgezőgépek. A gyalukéses kérgezőgépek(246. ábra) más néven a faragótárcsás kérgezők vagy a faragó-kérgezőgépek. A faragótárcsás kérgezőkön a faragókéseket (2) forgó tárcsára (1) szereljük. A fa (4) forgató kúpos csigával (3) történő előtolása közben a kérgezés a kéreg lefaragásával történik meg. A működési elvből következik, hogy a szerszámok a fa egy részét is elforgácsolják, azaz a kérgezés faveszteséggel jár. A fatest faragása egyes választékoknál előny (oszlop, korlátelem stb.), míg másoknál (papírfa) a jelentős faveszteség miatt hátrány.

246. ábra Gyalukéses kérgezőgép működési elve: 1. tárcsa; 2. faragókés; 3. forgató kúpos csiga; 4. kérgezett fa A forgógyűrűs kérgezőgépek a leggyakrabban használt kérgezőgép fajták. Ennek oka az, hogy (247. ábra): – tompaélű szerszámokkal (1) működnek, ezért a velük végzett kérgezés viszonylag kis faveszteséggel jár, vagy faveszteség-mentes; – a szerszámok a fa (4) felületén futva viszonylag jól követik a fa felületét, ezért nem teljesen körszelvényű faanyag is kérgezhető velük; – a fát a szerszámok körbejárják, ezért az előtolás tengelyirányban forgatásmentesen történhet (ha az előtolt fa tengelye körül nem forog, a viszonylag nagy görbületű, sík vagy térgörbe fák is kérgezhetők). 365 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

247. ábra Forgógyűrűs kérgezőgép működési elve: 1. hántolóél; 2. héjkéreg; 3. kambium; 4. fatest

248. ábra Forgógyűrűs kérgezőgép: 1. gépváz; 2. menesztőhengerek; 3. menesztőhengereket központosító mechanizmus; 4. feszítő gumirugó; 5. forgógyűrű; 6. meghajtó motor A forgógyűrűs kérgezőgépek (248. ábra) közel körszelvényű, papír-, fűrész- és lemezipari célokat szolgáló síkés térgörbe faanyag kérgezésére alkalmasak, faveszteség-mentesen. Tekintettel arra, hogy a faanyag görbesége és rönkök esetében a nagy tömeg a forgatva előtolást nem teszi lehetővé, a tompaélű szerszámokkal működő gépek esetében a kérgezőszerszámokat kell a tengelyirányban előtolt fa felületén mozgatni. A forgógyűrűs kérgezőgépek legfontosabb részei: 366 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a gépváz (1); – a forgógyűrű (5) a kérgezőszerszámokkal; – az előtoló (menesztő) berendezés (2, 3, 4); – a meghajtó motor (6); – a teljesítmény-átviteli rendszer; – a járószerkezet és – a kiszolgáló berendezések. 1.4.2.3. 4.42.3. Kérgezőgépek üzemeltetése A kérgezőgépek üzemeltetésének legfontosabb jellemző: – a faanyag kérgezhetősége; – a kérgezés minősége; – a hajtóteljesítmény-igény és – a kérgezés anyagárama. A faanyag kérgezhetősége alatt a géppel kérgezhetőséget, azaz azt értjük, hogy a kérgezendő anyag alaki jellemzői (keresztmetszet, tér- és síkgörbeség), valamint kérgének állapota a gépi kérgezést milyen mértékben teszi lehetővé. Jól kérgezhető a körszelvényű, egyenes, átlagos vastagságú kéreggel rendelkező faanyag, melynek nedvességtartalma és kambiumának állapota is optimális. Ilyen esetben bármelyik gépfajta használható. Ha a fajellemzők az optimálistól eltérőek, a kérgezőgépeknek csak egy része alkalmazható. Rászáradó kéreg esetében a kaparókéses forgógyűrűs kérgezőgépek a megfelelőbbek. Fagyott kéreg esetén a gyalukéses gépek végeznek jobb minőségű munkát. A közelítés közben szennyeződött kéreg esetében a hántolókéses forgógyűrűs kérgezőgépeknél hosszabb szerszámél-élettartamra számíthatunk. A kérgezés minősége szakmai előírás, melyet a kérgezőgépek jó megválasztásával lehet elérni. A szakmai előírások szerint ismerünk részleges (csipkés, mandzsettás) kérgezést és teljes felületre kiterjedő kérgezést. A részleges kérgezést faanyagvédelmi vagy víztartalom csökkentési céllal végezzük. Gépesítésére ma még nincs lehetőség. Kérgezőgépeket a teljes kérgezésre használunk. A teljes felületre kiterjedő kérgezés lehet fehérre kérgezés (a kérget és a háncsot teljes mértékben eltávolítjuk) és vörösre kérgezés (a háncs részben vagy egészben a fatesten marad). A kérgezés megkívánt minőségének megfelelően választjuk ki a kérgezőgépet, ill. állítjuk be azokat az üzemeltetési jellemzőket, amelyek mellett a kérgezés minősége a megkívánt lesz. A kérgezés minőségét a fa felületén visszamaradó kéreg- vagy háncsfelület (Avm) és a teljes fafelület (Akr) arányával jellemezzük:

A kérgezés minősége egy konkrét gép esetében beszabályozásokkal, az úgynevezett szerszámátfedési tényező (ψ) helyes mértékének beállításával történik. Szerszámátfedési tényezőnek nevezzük azt a számot, amely megmutatja, hogy kérgezés közben a szerszámok élei hányszor érintik ugyanazt a fafelületet. Jól kérgezhető fák esetében ez az érték: 1–2, átlagos körülmények között: 2–3, nehezen kérgezhető faanyag és fehérre kérgezés esetén: 2,5–5 között változhat. A szerszámátfedési tényező a szerszámjellemzőkből és az előtolási sebességből számítható. Pl. a forgógyűrűs kérgezőgépeknél, ha a forgógyűrűre szerelt hántoló- vagy kaparó kések száma z, a működő szerszámél mértékadó hossza l, a forgógyűrű fordulatszáma n, a fa előtolási sebessége ve, akkor a szerszámátfedési tényező értéke:


Más működési elvet hasznosító kérgezőgépek szerszámátfedési tényezője más módon, de hasonló elven számítható. A kérgezés anyagárama a kérgezőgépek legfontosabb üzemeltetési jellemzője. Az anyagáramot (I) a fa térfogati jellemzői alapján számítjuk, tehát térfogatáramot(IV) határozunk meg, amit az időegységenként kérgezett faanyag térfogataként értelmezünk. Néhány választék (papírfa, rostfa) esetében tömegáram(Im) – amit az időegységenként kérgezett faanyag tömegeként értelmezünk – meghatározására is sor kerülhet. A tömegáram a térfogatáram és a térfogati sűrűség szorzata. Az egyenként kérgező gépek esetében az elméleti térfogatáramot (IVe), a névleges térfogatáramot (IVn), és a tényleges térfogatáramot (IVt) határozzuk meg. Az elméleti térfogatáramot a géppel kérgezhető legnagyobb faátmérő (dmax) és a beállítható legnagyobb előtolási sebesség (vemax) számításba vételével határozzuk meg. Értéke csak a gépfejlesztők számára fontos, mert erre vonatkozóan méretezik a szükséges hajtóteljesítményt, és az annak átvitelére alkalmas teljesítmény-átviteli rendszer elemeit.

A névleges térfogatáram meghatározásához a kérgezésre kerülő faanyag átlagos középátmérőjét (dmed) és a jó minőségű kérgezéshez választott előtolási sebességet (ve) vesszük figyelembe. A névleges térfogatáram meghatározása ahhoz szükséges, hogy a gép üzemeltetője tudja, hogy a főidőben milyen teljesítés érhető el, és ehhez ki tudja választani a kérgezőgéphez megfelelő motorteljesítményű erőgépet. A tényleges térfogatáramot (IVt) – azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot – a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn.

1.4.3. 4.43. Hasítógépek 1.4.3.1. 4.43.1. Hasítógépek rendszerezése Hasításra akkor van szükség, ha a választék túl nagy keresztmetszete miatt nehezen mozgatható (nagyméretű tűzifa), vagy nem fér be a további megmunkálás (pl. aprítás) gépébe, esetleg szabványos előírások miatt a fa keresztmetszeti méretét csökkenteni kell. Amíg a darabolással a választékok hosszméretét változtatjuk meg, addig a hasítással a választék keresztmetszetét csökkentjük. A hasítógépek működése az ékhatáson alapul, azaz a hasítóéket a fatestbe nyomjuk, ahol az ék lapjain fellépő erők a rostokat egymástól elválasztják (rostokra merőleges irányú szakítás). A hasítógépeket a hasítást végző ék főmozgása alapján: – lineáris főmozgással, ill. – forgó főmozgással működő gépek csoportjaira osztjuk.


A lineáris főmozgású hasítógépeken(249. ábra) az ék a fában a rostok irányában egyenes vonalú mozgást végez. A hasítandó anyag vagy a hasító szerszám mozgatásához választott műszaki megoldások jellemzői alapján: – folyamatos főmozgású; ill. – alternáló főmozgású-, ezen belül tolófejes és hasítófejes gépeket különböztetünk meg. A forgó főmozgású hasítógépek esetében egy forgó kúp hatol a fába és fejti ki a hasító ékhatást. A hasítógépek a hajtásmód alapján mechanikus vagy hidrosztatikus teljesítmény-átvitelűek lehetnek. Eszerint mechanikus és hidraulikus hasítógépeket különíthetünk el egymástól.


249. ábra Lineáris főmozgással működő hasítógépek: a) alternáló főmozgású, mechanikus hasítófejes; b) alternáló főmozgású, mechanikus tolófejes; c) alternáló főmozgású, hidraulikus hasítófejes; d) folyamatos főmozgású, mechanikus tolófejes (vonóláncos); 1. gépváz; 2. fa; 3. hasítóék; 4. hajtás- és lendítőkerék; 5. támasztófej; 6. tolófej; 7. hidraulikus munkahenger; 8. vonólánc; 9. vonólánc-tolófej; 10. hajtott lánckerék; 11. láncfeszítő kerék 1.4.3.2. 4.43.2. Hasítógépek szerkezeti felépítése, működése A hasítógépek fontosabb részegységei a gépváz, a funkcionális egység, a működtető egység, a teljesítményátviteli rendszer és a kiegészítő egységek. A gépváz a funkcionális és más géprészek hordozására szolgál. A vázhoz csatlakoznak azok a szerkezeti elemek is, amelyek a munkagép erőgépre függesztését, vontatását stb. teszik lehetővé. Fekvő elrendezésű váz (vízszintesen hasítók) esetében a váz egyben a hasítandó fa tartását, alátámasztását is biztosítja. A funkcionális egység a hasítást végző elem, az ék és a támasztó- vagy tolófej. Az ék végzi a hasítást, a támasztófej pedig a fa elmozdulását gátolja meg hasítás közben. A tolófej a hasítandó fát tolja rá a hasítóékre. Hasításkor az ék behatol a fa rostjai közé, és a lapjain fellépő, a rostokra merőleges irányú erők ébresztik az ék éle közelében azokat a feszültségeket, amelyek a rostirányra merőleges szakítószilárdságot meghaladva a hasítást eredményezik. A hasítófej készülhet egy ékkel, keresztékkel, csillag-elrendezésű ékkel, ill. kúppal (250. ábra). A működtető egység a funkcionális elemek működtetését biztosítja, azaz a munkavégző elem megfelelő sebességű (fordulatszámú) mozgását, a szükséges erőt, ill. nyomatékot hozza létre, valamint a hasítás megtörténtét követően az újabb fa befogadásához szükséges visszajáratást oldja meg. Ehhez a meghajtó traktor- vagy a saját motor teljesítményét használjuk fel teljesítmény-átviteli rendszer és működtető elemek felhasználásával. A működtető egység elemei a teljesítmény-átviteli rendszer ki-be kapcsolásához, a hasítófej vagy a tolófej mozgásának szabályozásához, esetenként a faanyag (esetleg az ék) helyzetének szabályozásához szükségesek. A teljesítmény-átviteli rendszer – mely a hasítógépek működtetése szempontjából meghatározó jelentőségű – mechanikus, ill. hidrosztatikus lehet. A jellemző műszaki megoldásokat ilyen csoportosításban mutatjuk be.


250. ábra A hasítóék fontosabb változatai: a) normál ék; b) kettős ékszögû ék; c) kereszték; d) csillagék; e) kereszték mozgatható központosító éktaggal; f) csillagék mozgatható központosító éktaggal Mechanikus hasítógépek A mechanikus hasítógépek működtetése mechanikus teljesítmény-átviteli rendszerrel történik. Ez azt jelenti, hogy a teljesítmény-átvitel rendszerében a klasszikus elemek (tengelykapcsoló, nyomatékváltó, mechanikus hajtások) találhatók meg. Régebben a mechanikus alternáló főmozgású gépeket is használtuk, újabban a folyamatos előtolású és a forgókúpos gépfajták használatosak.


251. ábra Vonóláncos hasítógép: 1. vonólánc; 2. tolófej; 3. hasítóék; 4. mozgatható horizontális ék; 5. faanyagot leszorító kar A folyamatos előtolású hasítógép egyik tipikus fajtája a vonóláncos hasítógép(251. ábra). A gép alapkivitelben stabilan telepített, a hasítandó anyagot a géphez kell vinni, és a hasított anyagot a géptől el kell távolítani. A hasítógép vázára rögzítjük a hasítóéket (3). A hasítóékhez a fát olyan tolófejekkel (2) toljuk, amelyek meghatározott osztással egy igen nagy szakítóerejű vonóláncra (1) vannak felszerelve. Külön géprész (5) gondoskodik arról, hogy a fa hasítás közben ne emelkedhessen fel az ék előtt. Hasítás közben a fa mozog, ezért az előtolás sebessége – ha a gép mellett gépkezelő munkások dolgoznak – nem lehet túl nagy, értéke függ a fafajtól és a faátmérőtől. Olyan munkahelyen, ahol a hasítógép kiszolgálása teljes mértékben gépesíthető, az előtolási sebesség jelentősen növelhető. Mivel a vonólánc méretének megfelelő megválasztásával gyakorlatilag tetszés szerinti vonóerő fejthető ki, ezt a gépfajtát igen nagy faméretekhez is alkalmazzuk. Ekkor az egyszerre több részre hasításhoz szükséges kereszt- vagy csillagékeket (4) használjuk. A forgókúpos hasítógép(252. ábra) eseti hasítási feladatok megoldására készített adapter, melyet traktorra függesztve mozgatunk a munkahelyen, és a meghajtását is az erőgépről kapja. A gép – hasonlóan a többi hasítógéphez – a hasításhoz az ékhatást hasznosítja. Az eltérés az, hogy minden más esetben a hasítóéket mechanikus vagy hidraulikus berendezésekkel létrehozott erővel nyomjuk a fába, itt azonban egy nagyméretű élesmenetes hasítókúp (10) hatol be a fába forgás közben. A hasítókúp kúpszöge mint ékszög hozza létre a hasítóerőket. A hasítókúp a fa palástja vagy a bütü felől is behatolhat. A gép működésekor a támasztókart (4) a talajra eresztjük, ezzel a támasztólap (6) is a talajra kerül. A fát a támasztólapra helyezzük, melyen tüskék találhatók, melyek a gép működése közben megakadályozzák a fa elfordulását. A géppel hasítható fa átmérője a hasítókúp legnagyobb átmérőjének 2–3-szorosa. 372 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

252. ábra Forgókúpos hasítógép: 1. emelőkar; 2. függesztőkarok; 3. pozicionáló kar; 4. támasztókar; 5. összekötő; 6. támasztólap; 7. kardántengely; 8. tengelykapcsoló; 9. váltókar; 10. forgó hasítókúp; 11. elfordulásgátló; 12. hajtómű; 13. hasítókúp menete Hidraulikus hasítógépek Az alternáló főmozgással működő hasítógépek gépüzemeltetés szempontjából legnagyobb hibája az, hogy az ütemek (munka- és üresmenet) állandó ciklusidejűek, ezért a kiszolgálásuk is csak nagyon szabályos ütemben történhet. Ez gépesített kiszolgálás esetében nem probléma, de az etetés gépesítését csak nagy anyagáramok esetében lehet gazdaságosan megoldani. Kisebb anyagáramok mellett a kézi, vagy kézzel vezérelt kiszolgálást célszerű választani. Ebben az esetben a toló- vagy a hasítófej mozgását minden munkadarab hasításakor szabályozni kell, ezért az igényeknek sokkal jobban megfelel a hidraulikus rendszer, melynek fontosabb előnyös tulajdonságai a következők: – a lökethossz tetszés szerint változtatható; – nagy nyomóerők hozhatók létre; – túlterhelés ellen a hidraulikus rendszer nyomáshatároló szelepével könnyen megvédhető; – az üresjáratban a tolófej vagy a hasítófej mozgási sebessége a munkaütemi sebességnél lényegesen nagyobb lehet. A hidraulikus hasítógépek legfontosabb jellemzője az, hogy a hasításhoz szükséges főmozgást (a nagy tolóerővel együtt), valamint a mellékmozgásokat hidrosztatikus rendszer felhasználásával hozzuk létre (253. ábra).


253. ábra Hidraulikus hasítógép hidraulikus körfolyama: 1. olajtartály; 2. szűrő; 3. fogaskerék szivattyú; 4. irányítóelemtömb: 4.1 nyomáshatároló, 4.2 útváltó vezérlőegység a hasító hidraulikus munkahenger-párhoz, 4.3 és 4.4 útváltó állítóegység, 4.5 útváltó kiegészítő egység, 4.6 útváltó vezérlőegység az emelő hidraulikus munkahengerhez; 5. hasító hidraulikus munkahenger-pár; 6. szívóvezeték; 7. nyomóvezeték; 8. visszafolyó vezeték; 9. emelő hidraulikus munkahenger A hidraulikus hasítógépnek két változata (a hasítófejes és a tolófejes) ismert. A hasítófejes változatnál a hidraulikus henger dugattyúrúdjára szereljük a hasítóéket, és a váz végén támasztófej található. A megoldás előnye az, hogy a hasítást követően a farészek a váz erre a célra kialakított vázlemezén maradnak, így ha szükséges, azok az újabb hasításhoz egyszerűen behelyezhetők a munkatérbe. A megoldás hátránya, hogy hasítás közben az ék követi a rostok irányát, ezért a hasítóéken igen jelentős oldalirányú erők lépnek fel. Ezek az oldalirányú erők hajlításra veszik igénybe a dugattyúrudat, ami a dugattyúrúd és tömítésének tönkremenetelét 374 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

eredményezheti. Ezt elkerülendő az ékre alul csúszótalpat szerelünk, és azt a vázon kialakított vezetőhoronyban megveztjük. A tolófejes változatnál (254. ábra) a dugattyúrúd végére kerül a tolófej (3), a váz (1) végére pedig a hasítóék (4). Az ék és a tolófej közé, a hasítógép-asztalra (2) helyezett fa hasadása közben oldalirányú mozgásokat is végez, de ez a tolófejen viszonylag kis oldalirányú igénybevételt jelent, tehát a dugattyúrúd hajlítása minimális. Ennek ellenére a tolófejet is megvezetjük, de itt lényegesen egyszerűbb és kisebb szilárdságú megoldás is megfelel.

254. ábra Tolófejes hidraulikus hasítógép: 1. váz; 2. hasítógép-asztal; 3. tolófej; 4. hasítóék; 5. járószerkezet; 6. vonórúd 1.4.3.3. 4.43.3. Hasítógépek üzemeltetése A hasítógépek üzemeltetését befolyásoló fontosabb jellemzők: – a hasítóerő vagy a hasítási ellenállás; – a hasítás sebessége; – a faméretek; – a hasítási többszörös és – a hasítás ciklusideje. A hasítóerő az az erő, amely a fa vagy az ék tolása közben a toló- vagy vonószerkezeten fellép. Értéke függ: a fafajtól, a fa nedvességtartalmától, a hasítandó anyag keresztmetszetének formájától és méretétől. Mértéke jelentősen eltérő attól függően, hogy a hasítás kezdeti vagy későbbi szakaszát vizsgáljuk. A kezdeti szakaszban az ék deformációt okozva behatol a fába. A fában bekövetkező alakváltozások eredményeként az ék lapjára merőleges nyomóerők és a lap síkjával párhuzamos súrlódási erők lépnek fel. Ebben a szakaszban valódi hasítás még nem folyik. A hasadás akkor következik be, amikor az ék már behatolt a fába, és az éklapon felfekvő


farészben hajlító igénybevétel, ezzel összefüggően pedig a rostokra merőleges irányú szakítóerő lép fel. A tényleges hasítást ez az erő okozza. A hasítás sebessége az a műveleti sebesség, amellyel a hasítandó faanyag vagy a funkcionális elem hasítás közben mozog. Biztonsági okokból a sebesség értéke viszonylag kicsi, kézi vezérlésű gépeknél: 0,15–0,2 m/s, gépi kiszolgálású folyamatos előtolású gépeknél elérheti az 1–1,2 m/s értéket. A faméretek azok a geometriai méretek, melyek a hasítóerőt (Fh) és az anyagáramot (I) meghatározzák. Ezek a faátmérő (d), a fahossz (L), és az ezekből számítható darabtérfogat (V). A faméretek befolyásolják a hasítóerőt és a hasadási időt, a faátmérő meghatározza a szükséges hasítások számát, a hasítási többszöröst. Nagy átmérőjű fák esetében a hasított farészek keresztmetszete is nagy, ezért a hasítás közben fellépő hajlításból következően nagy súrlódások lépnek fel. Nagyobb faátmérők esetében a hasított részek további hasítása is szükséges lehet abban az esetben, ha a keresztmetszet bármely irányban mérhető legnagyobb mérete meghaladja a 0,25 m-t. A hasítási többszörös (th) az a szám, amely megmutatja, hogy a hasítandó fát majd a farészeket hányszor kell újabb hasításhoz a gépre helyezni (pl. egy ékkel 4 részre hasítás esetén a hasítási többszörös: th = 3). A hasítás ciklusideje az az időtartam, amelyen belül egy fa hasítása, ill. az ehhez szükséges mellékműveletek elvégzése megtörténik. A befolyásoló tényezők felhasználásával: – anyagáramot (I); – hajtóteljesítmény-igényt (P) és – fajlagos energiaigényt (Wfajl) szokás meghatározni. Az anyagáramként – a hasítógépekhez kötődően – általában térfogatáramot(IV) határozunk meg, amit az időegységenként hasított faanyag térfogataként értelmezünk. Szokásos az elméleti-, a névleges- és a tényleges térfogatáramot számítani. Az elméleti térfogatáram(IVe) az a térfogatáram, amely a géppel a legnagyobb faméretek és a legnagyobb műveleti sebességek mellett érhető el:

ahol: Amax: a hasítható legnagyobb fakeresztmetszet, azaz: d max: a hasítható legnagyobb faátmérő, L max: a hasítható legnagyobb fahossz, T c: a hasítás ciklusideje, t h: a hasítási többszörös. A hasítógépek szerkezeti elemeinek méretezésekor a hasítási többszörös figyelembe vétele nélkül számított IVe értékből indulunk ki. A névleges térfogatáram(IVn) az adott munkahelyen jellemző faméretekből, és az ott választott előtolási sebességgel összefüggő ciklusidőből számítható:


ahol: Amed: a hasítandó faanyag átlagos keresztmetszete, L med: a hasítandó faanyag átlagos hossza. A tényleges térfogatáram a gyakorlatban tapasztalható, mérhető üzemeltetési jellemző. A gyakorlati gépüzemeltetés esetén a tényleges térfogatáram lényegesen kisebb, mint az elméleti vagy a névleges. Ennek oka az, hogy az átlagos faátmérő (dmed) általában lényegesen kisebb, mint a megengedhető legnagyobb (dmax), a kiszolgálási problémák miatt a ciklusidő hosszabb, és a gép karbantartásával, javításával, a munkaidőalap kihasználásával, a technológiai zavarokkal stb. összefüggően térfogatáram csökkenés következik be. A tényleges térfogatáramot (IVt) – azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot – a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVt = K03 · IVn. A hajtóteljesítmény-igény (P) a gép működtetéséhez szükséges motorikus teljesítmény. Mértéke a hasítási ellenállást legyőző erőtől (Fh), a hasítás közben fellépő egyéb ellenállásokat legyőző erőtől (Fe), a hasítási sebességtől (v) és a teljesítmény-átvitel hatásfokától (η) függ:

A fajlagos energiaigény (Wfajl) – mely az időegységenként hasított faanyag térfogatára vonatkoztatott hajtóteljesítmény-igényt jelenti – a következő összefüggéssel határozható meg:

1.4.4. 4.44. Aprítógépek 1.4.4.1. 4.44.1. Aprítógépek rendszerezése Az aprítás az a felkészítési művelet, amellyel teljesfából, farészekből vagy fahulladékokból a felhasználó igényeinek megfelelő méreteloszlású, homogén választékot, az aprítékot állítjuk elő (255. ábra). Az aprítás az aprítógépek késeivel (2, 3) történik a fa (1) rostirányával szöget bezáróan végzett vágással. Aprítás közben a kések átvágják, ill. roncsolják a rostokat, és a fellépő feszültségek hatására az évgyűrűk mentén bekövetkező lemezes szétválással apríték részecskék (4) jönnek létre. Az aprítógépekkel a faanyagot különböző megjelenési formákból (teljesfa, fakorona, gally, fafeldolgozás közben keletkező hulladékok stb.) kiindulva kell aprítani, ezért a változatos feladatok megoldásához sokféle aprítógép alakult ki (Herpay–Marosvölgyi–Rumpf, 1984). Csoportosításuk: – a funkcionális géprész működési elve; – az aprítógép és a munkahely kapcsolata; valamint – a kiszolgálás módja alapján történhet.


255. ábra Apríték előállítás: a) forgácsképzés aprítás közben; b) aprítókés-fej; 1. fa; 2. aprítókés; 3. ellenkés; 4. apríték; 5. támasz; 6. név

Az aprítógépek funkcionális géprészének – a forgórésznek – működési elve szerint az aprítógépek lehetnek: – tárcsásak; – dobosak és – csigásak. Az aprítógép és a munkahely kapcsolata szerint a gépek lehetnek: – stabilak (helyhez kötöttek); – áttelepíthetők és – mobilak. A kiszolgálás módja alapján: – kézi és – gépi kiszolgálású aprítógépekről beszélhetünk. 1.4.4.2. 4.44.2. Aprítógépek szerkezeti felépítése, működése


Aprítógépek szerkezeti felépítésének általános jellemzése A tárcsás aprítógép funkcionális egysége (256. ábra) az aprítótárcsa (2) a rajta levő késekkel (3) és a vázra szerelt ellenkés (4). A tárcsa nagy átmérőjű és viszonylag kis vastagságú fődarab (vastagsága az átmérő 8–10%a), melynek tengelye két végén csapágyazott. A tárcsa forgása közben a kés-ellenkés alkatrészpár hozza létre azokat a vágó-nyíróerőket, amelyek hatására az apríték (8) létrejön. A tárcsa az aprítóházban forog. A keletkezett aprítékot az aprítóházból dobószállítással távolítjuk el.

256. ábra Aprítótárcsa működése: 1. fa; 2. tárcsa; 3. aprítókés; 4. ellenkés; 5. késrögzítő csavar; 6. késhelyzet állító csavar; 7. áttörés (nyílás) az apríték eltávolításához; 8. apríték A dobos aprítógép forgórésze (257. ábra) az aprítódob (1). A vágás és a nyírás a dobon elhelyezett kés (2) és a gépvázra szerelt ellenkés (3) között megy végbe. A késél a dob forgása közben íves pályán mozog, tehát a vágásirány és a rostok által bezárt szög a forgácsolás közben változó. Ennek következtében az apríték részecskék rostirányban mért hossza is változó. Az aprítódob: – a kialakításától függően tömör, üreges vagy tagolt; – a kések száma szerint többkéses vagy sokkéses; – a dob-kés kapcsolatot tekintve merev-, ill. lengőkéses lehet. A tömör dob henger alakú fődarab. Hossza az átmérő 2–6-szorosa. Palástján az alkotókkal párhuzamos hornyokat (2–6) alakítunk ki. Ezekben rögzítjük a késeket csavarkötésekkel, és itt vannak azok a horonyüregek is, amelyekben a forgácsolás közben keletkező apríték elhelyezkedhet mindaddig, amíg a dob forgása közben az ellenkés mögött az aprítóházba jut. Aprítás közben a fa csak a dob palástjáig tolható elő, ezért az apríték legnagyobb méretét a dobpalást és az aprítókés-él közötti távolság határozza meg. Az üreges dob két erős 379 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

végtárcsából és a tárcsákat a dobalkotók mentén összekötő késtartókból áll. A kések állása hasonló a tömör dobokra jellemző késálláshoz, de itt nincs akadálya annak, hogy az alkotókkal szöget zárjanak be, és így kedvezőbb vágási viszonyok (csúszóvágás) jöjjenek létre. Az üreges dobokra jellemző az is, hogy aprítás közben a favég behatolhat a dobüregbe, ezért az apríték hosszméretét a dob fordulatszáma és a fa előtolási sebessége határozza meg. Üreges dobbal sokkal nagyobb méretű apríték állítható elő, mint tömör dobbal. A tagolt dobot bordás főtengelyre felfűzött tárcsákból szereljük össze. A tárcsák közepén a főtengelyhez illeszkedő bordáshüvely van. A tárcsák palástján alakítjuk ki a kések helyét. A kések élezettek, nagy szilárdságú acélból, ill. keményfém feltétekből készülnek. A dobot úgy szereljük össze, hogy a tárcsákat egymást követően, de az éleket egymáshoz viszonyítva elfordítva toljuk rá a főtengelyre. Így elérhető, hogy az élek spirál mentén helyezkednek el a dobon, és sokkal egyenletesebb a dob terhelése, mint a paláston elhelyezett hosszú kések alkalmazásakor.

257. ábra Aprítódob működési elve: 1. aprítódob; 2. aprítókés; 3. ellenkés; 4. fa; 5. etetőgarat; 6. dobócső

258. ábra Csigás aprítógép működési elve: 1. csigatengely; 2. aprítócsiga; 3. dobólapát; 4. etetőgarat; 5. fa; 6. dobócső 380 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A csigás aprítógépben a forgórész (258. ábra) egy kúpos csiga (2). Az aprítást a csiga végzi folyamatos vágással úgy, hogy közben a faanyagot (5) behúzza az etetőgaratba (4). A vágás egyszerre több szelvényben folyik és folytonos, ezért az ilyen gépekben lényegesen kisebb dinamikus hatások lépnek fel. A stabil aprítógépek állandó munkahelyen dolgoznak. Üzemekben alkalmazzuk őket. Az aprítandó anyag géphez juttatását, valamint az apríték géptől eltávolítását járulékos anyagmozgató gépek (szállítószalagok, pneumatikus szállítóberendezések) végzik. Az áttelepíthető aprítógépek az erdőgazdálkodás nagyteljesítésű aprítógépei. Kialakításuk hasonló a stabil aprítógépekéhez, de a gépvázhoz járószerkezet és kiszolgáló manipulátor is kapcsolódik. Járószerkezetük lehetővé teszi, hogy vontatással egyik munkahelyről a másikra áttelepüljenek, a manipulátoruk pedig a fa gépbe táplálását végzi. Az üzemeltetés során a faanyagot a géphez közelítjük, az aprítékot pedig szállítógépekkel visszük el a gép mellől. A mobil aprítógépek a legváltozatosabb kialakításúak, az egészen kis teljesítményű gépektől a nagy anyagáramú gépekig minden változat megtalálható közöttük. A mobil aprítógépek a munkahelyet felkeresik, tehát az aprítógép keresi fel a faanyagot. Az előállított aprítékot szállítógépek viszik el a gép mellől. A mobil aprítógépek lehetnek: – függesztettek; – vontatottak és – magajárók. A függesztett aprítógépeknek nincs járószerkezetük, a meghajtó traktor vázrészére vagy hárompontos függesztőszerkezetére szereltek. A meghajtásuk az erőgép teljesítményleadó tengelyéről történik. A vontatott aprítógépek járószerkezettel is rendelkeznek. A vontatás az aprítógép vázához szerelt vonórúd traktor vonóhorgához vagy vonópadjához történő csatlakoztatását követően lehetséges. Meghajtásuk saját motorral vagy a vontató traktor teljesítményleadó tengelyéről történhet. A magajáró aprítógépek hajtott járószerkezettel rendelkeznek. A hajtás az aprítógép motorjáról vagy külön motorról történhet. A magajáró gépek között vannak lassú mozgású gépek, melyeknél a járószerkezet és az aprítógép hajtása azonos motorról történik. Léteznek továbbá gyors mozgású aprítógépek is, melyeknél a járószerkezet és az aprítógép hajtása külön motorokkal történik. Az aprítógépek funkcionális elemükkel (aprítórészükkel) a fa vagy farészek aprítását végzik. A funkcionális elem folyamatos működéséhez azonban további géprészek is szükségesek, nevezetesen: – a gépváz; – a teljesítmény-átvitel; – a működtető-előtoló egység és – a kiegészítő egységek. A sok aprítógép-fajta közül hazai körülmények között: – a stabil (tárcsás, dobos); – az áttelepíthető (tárcsás) és – a mobil, ezen belül a függesztett (tárcsás, dobos, csigás), a vontatott (dobos, tárcsás) és a magajáró (dobos, tárcsás, csigás) aprítógépek alkalmazása indokolt. Stabil aprítógépek szerkezeti felépítése és működése A stabil aprítógépeket fafeldolgozó üzemekben állandó munkahelyekre telepítjük. Feladatuk lehet egy üzem alapanyaggal történő ellátása (forgácslapgyár, cellulózgyár), vagy a fafeldolgozás közben keletkező hulladékok aprítása energetikai vagy egyéb célokra (Kovács, 1998). Ipari apríték előállításához a tárcsás, energetikai apríték készítéséhez a dobos aprítógépet használjuk.


259. ábra Tárcsás stabil aprítógép: 1. gépváz; 2. tárcsatengely csapágyazás; 3. aprítóház; 4. szállítólánc; 5. behúzó menesztőhenger; 6. kidobócső csatlakozó csonkja Tárcsás stabil aprítógép (259. ábra) a gépvázból (1), az aprítótárcsából, a tárcsahajtásból, az aprítóházból (3) és az aprítandó anyagot előtoló támasztó- és menesztő-berendezésből (4, 5) áll. Az aprítótárcsát az előtolási irányhoz képest döntve szereljük azért, hogy ferde vágás jöjjön létre. A tárcsa tengelye a gépvázon csapágyazott (2). Egyik végén az ékszíjhajtás tárcsája található. Az ehhez kapcsolódó ékszíjakkal hajtjuk meg a tárcsát egy villanymotorról. A tárcsa acéllemez aprítóházban (3) forog. Az aprítóházon egy be- és egy kimeneti nyílás (6) található. A bemeneti nyíláshoz kapcsolódik a garat, amelyben menesztőhengerek találhatók. A legalább két bordázott vagy tüskézett menesztőhengerből az egyik a vázhoz viszonyítva fixen, a másik függőlegesen elmozdulóan szerelt. A két hajtott henger közé tolt fa a felső hengert nyitja, az alsón támaszkodik. A hengerek a fa felületére nyomódva a tárcsához tolják a fát, melynek végét az aprítókések az ellenkés mentén forgácsolják. A keletkezett apríték a tárcsán – a kések felszerelésére is helyet adó áttörések mentén – a tárcsa túloldalára jut, ahol a tárcsára szerelt dobólapátok az apríték-részecskéket az aprítóház külső fala mentén magukkal viszik. Az apríték-részecskék a dobólapátok működése közben felgyorsulnak, majd az aprítóház kilépő nyílásán keresztül a dobócsőbe jutnak. A dobólapátok nem csak az apríték-részecskéket mozgatják, hanem a tengely környékén bevezetett levegőt is, így a dobócsőben az apríték részben a dobás, részben az ott nagy sebességgel áramló légáram hatására mozog, és távozik az aprítógépből. Az előállítandó apríték méretét a kések élének a tárcsa síkjához viszonyított helyzetével lehet szabályozni. Az újabb tárcsás aprítógépeken gyakran utóaprító elemeket is elhelyezünk. Ezek feladata az, hogy a gépből egy meghatározott méretnél nagyobb apríték távozását megakadályozzuk. Ehhez az aprítóház egy megerősített részére fésű alakú ellenkést szerelünk, melynek ellendarabjai a dobólapátokra kerülnek felszerelésre. Az utánaprítás úgy valósul meg, hogy a dobólapátok által szállított túlméretes apríték-részecskéket a fésűs utánaprító szerszámok nyírással tovább aprítják, és a kidobónyíláshoz csak azok a részek jutnak el, amelyek a fésűs ellenkés nyúlványai között átférnek. A dobos stabil aprítógép (260. ábra) hengeres fa és darabos fahulladék, gally, fakorona aprítására egyaránt alkalmazható. Fő része az aprítódob (2), melyet a gépvázon (1) csapágyazunk. Az aprítódob aprítóházban (8) forog, melynek bemeneti és kilépő nyílása van. Az aprítóház alsó része nagy fordulatszámmal működő dob esetében lemezzel, lassú forgású, tagolt dob alkalmazásakor perforált lemezzel vagy ráccsal van lezárva. Az aprítandó anyagot a gép behordó szőnyegláncára (7) helyezzük. A szőnyeglánc 20–30 m/min sebességgel viszi 382 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

az anyagot az etetőgarathoz, amelynek keresztszelvénye meghatározza a beadható legnagyobb faméretet. A garatban egy bordázott vagy tüskézett hajtott menesztőhenger (6) található. A menesztőhenger a garatba lépő fa előtt megemelkedik, majd annak felületén fut, és a szőnyeglánccal együtt a dobhoz tolja a fát. Az előtolás sebességének és az aprítás intenzitásának összhangban kell lenni. A dobaprítón az apríték méretét a késél és a dobpalást közötti távolság változtatásával szabályozzuk. A tömör aprítódob esetében nincs olyan nagy méretváltoztatási lehetőség mint a tárcsás aprítóknál, mert az aprítódob egy kése által forgácsolt anyag – mindaddig, amíg a kés (4) el nem halad az ellenkés (5) előtt – a késhoronyban halmozódik. A horony befogadó képessége azonban korlátozott. Ha a késeket túl nagy fogásmélységre állítjuk, a forgács túltölti a hornyot, betömörödik, és jelentős súrlódásokat hoz létre, esetleg benntapad. Ha ez bekövetkezik, a következő ciklusban a kés már nem tud forgácsolni, és üzemzavar áll be. Hosszabb aprítékot üreges vagy tagolt dobbal lehet előállítani.

260. ábra Dobos stabil aprítógép: 1. gépváz; 2. aprítódob; 3. hajtómotor; 4. aprítókés; 5. ellenkés; 6. menesztőhenger; 7. behordó szőnyeglánc, 8. aprítóház; 9. dobócső Áttelepíthető aprítógépek szerkezeti felépítése, működése Az áttelepíthető aprítógépek átmenetet képeznek a stabil és a mobil aprítógépek között. Nem helyhez kötöttek, tehát munkahelyet tudnak változtatni, de nagy anyagáramuk csak jelentős anyagkoncentráció mellett használható ki, ezért viszonylag hosszú ideig üzemeltetjük őket egy munkahelyen úgy, hogy az aprítandó anyagot közelítjük hozzájuk. Az áttelepíthető aprítógépek tehát gépláncban üzemeltetendők, melynek tagjai a közelítőgépek, az aprítógép és a szállítógépek, melyek munkáját az anyagáram alapján kell összehangolni. Az áttelepíthető aprítógépek (261. ábra) nagy áteresztésű (anyagáramú), nagyméretű fák aprítására alkalmas gépek. A főidő alatti áteresztésük 30–100 t/h is lehet. Ilyen anyagáramhoz nagy teljesítményű (250–300 kW) saját motor (3) és manipulátor (6) is szükséges. Az aprítógépet új munkahelyére rövidebb távolság esetén vontatjuk, nagyobb távolság esetén trailerrel szállítjuk. A munkahelyen (amely a felkészítőhely) a gépet stabilizáljuk, majd elkezdheti munkáját. A gép irányításához a gépkezelő a kezelőfülkében (7) helyezkedik el. Az aprítandó anyagot közelítő traktorral vonszoljuk az aprítógép manipulátorának hatókörébe. A manipulátor 383 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

markolójával (5) fogjuk meg a fa (vagy fák) bütürészét, és a gépbe táplálás irányába helyezve a behordó szőnyegláncra (8) húzzuk. A nagy vonóerő-igény miatt a manipulátornak teleszkóposnak vagy vonógerendásnak kell lenni. A szőnyegláncra helyezett fa a menesztőhenger (9) alá jut. Innen a menesztőhenger és a behúzó szőnyeglánc együtt tolják be a fát az aprítóházba (4). Nagyobb gépeken a pontosabb betáplálás, és a laza fakorona tömörítése céljából az etetőgarat két oldalán is hajtott menesztőhengerek helyezkednek el. Az oldalsó menesztőhengerek egymáshoz közelíthetők, ill. egymástól távolíthatók, a felső henger pedig hidraulikus berendezés segítségével le-fel mozgatható, így a hengerek a határozott betápláláshoz nagy erőkkel nyomhatók a fa vagy farészek felületére. Az aprítóházból az apríték a dobócsövön (10) keresztül dobószállítással távozik. Az aprítékot közvetlenül szállítógépre vagy depóniába lehet irányítani. A depóniába kerülő aprítékot később rakodógépekkel rakjuk a szállító tehergépkocsikra.

261. ábra Áttelepíthető aprítógép: 1. gépváz; 2. járószerkezet; 3. motor; 4. aprítóház (aprítótárcsával); 5. markoló; 6. manipulátor (vonógerendás); 7. kezelőfülke; 8. behordó szőnyeglánc; 9. menesztőhenger; 10. dobócső Mobil aprítógépek szerkezeti felépítése, működése A mobil aprítógépek nincsenek helyhez kötve. Függesztett, vontatott és magajáró változataikkal a fakitermelés helyén keressük fel az aprítandó anyagot, és az előállított aprítékot szállítjuk el a vágástérről. A mobil aprítógépek tehát technológiai szempontból különböznek a stabil és az áttelepíthető gépektől. A függesztett aprítógépek(262. ábra) a legkisebb kapacitású aprítógépek, melyek a kis átmérőjű (d < 150 mm), elsősorban nevelővágásokból származó faanyag aprítására alkalmasak. A gépek saját járószerkezettel nem rendelkeznek, a gépvázon olyan csatlakozó elemek vannak, amelyekkel az erőgép hárompontos függesztőberendezésére (5) csatlakoztathatók. A meghajtás az erőgép teljesítményleadó tengelyéről kardántengellyel történik. Üzemeltetés közben az aprítógépet hordozó traktorral megközelítjük az aprítandó anyag rakatát, majd a függesztőberendezéssel az aprítógépet a talajra eresztjük. Ezzel az erőgépet tehermentesítjük az aprítás közben fellépő dinamikus hatásoktól. Az aprítandó anyagot kisebb méretű fák esetében kézzel, nagyobb méretű fák esetében manipulátorral (4) helyezzük az etetőgaratba (2). Az etetőgaratban a faanyag behúzásához, ill. aprítótérbe (1) tolásához behúzószerkezet található, ami lehet hajtott görgőpár, ill. hajtott görgő és behordó szőnyeglánc alkotta menesztőberendezés (3). A behúzószerkezetbe helyezett anyag előtolással bejut az aprítótérbe, ahol a kések végzik a forgácsolást. A keletkezett aprítékot az aprítótérből dobószállítással távolítjuk el. A függesztett aprítógépek forgórésze lehet tárcsa, dob vagy csiga.


262. ábra Függesztett aprítógép: 1. aprítótér; 2. etetőgarat; 3. menesztőberendezés; 4. manipulátor; 5. függesztőberendezés; 6. dobócső

263. ábra Gyûjtőkonténeres vontatott aprítógép: 1. erőgép; 2. manipulátor; 3. vonórúd; 4. alváz; 5. járószerkezet; 6. aprítógép; 7. dobócső; 8. aprítékgyûjtő konténer; 9. tartálybillentő konzol


A vontatott aprítógépek már nagyobb méretű fák (d < 250 mm) aprítására készülnek úgy, hogy az aprítógép teljesfát vagy fakoronát is tud aprítani, ezért viszonylag nagy a garatkeresztmetszetük (A > 0,25 m2). A gép vontatása traktorral történik. A meghajtás történhet teljesítményleadó tengelyről, vagy az aprítógép vázára épített saját motorral. A faanyag gépbe juttatásához többnyire az erőgépre, vagy az aprítógép-alvázra szerelt manipulátort használunk. A vontatott aprítógépeket aprítódobbal vagy aprítótárcsával szereljük. A gép üzemmenete hasonló a függesztett gépekéhez. Különbség csak annyi, hogy ezek a gépek nagyobb anyagárammal dolgoznak, ezért a keletkezett apríték gyűjtése-kezelése nagyobb feladatot jelent. Ha az aprítékot nem depóniában gyűjtjük, az aprítógép mellé vagy mögé aprítékgyűjtő pótkocsit állítunk vagy az aprítógéphez vontatmányként kapcsolunk. A megtelt pótkocsit traktorral vontatjuk el, és az aprítéktároló helyen ürítjük. Abban az esetben, ha az aprítógép mellett nincs elég hely az aprítékgyűjtő pótkocsi elhelyezésére, vagy a vontatmányként kapcsolás sem lehetséges, a gyűjtőkonténeres vontatott aprítógép (263. ábra) használható. A gyűjtőkonténer (8) 10–15 m3 térfogatú. A dobócsőből (7) az apríték közvetlenül a konténerbe jut. Ha az megtelt, a konténeres aprítógépet szállítógép vagy szállító konténer mellé vontatjuk, és emelve billentéssel az aprítékot áttöltjük. A magajáró aprítógépek legfontosabb jellemzője az, hogy az aprításhoz szükséges gépegységeket (aprítógép, kiszolgáló és menesztő berendezések, meghajtó motor, esetenként aprítékgyűjtő konténer) hajtott járószerkezettel rendelkező alvázra szereljük. Ezzel a megoldással biztosítható az aprítógép maximális mozgási szabadsága. A gépfajta lehetséges változatai: – a járvaaprítók; – a lassúmozgású magajáró aprítógépek és – a gyorsmozgású magajáró aprítógépek. A járvaaprítók a faanyag döntését és aprítását egy menetben végzik. A járvaaprító mint aprítógép is fontos megoldás, ennek ellenére (mert a fa tőtől való elválasztását is végzi, az erdészeti gépek osztályozására vonatkozó nemzetközi megállapodásnak megfelelően) a döntőgépek között tartjuk nyilván, és ott is tárgyaljuk. A járvaaprítók (l. a 202. ábrát) elsősorban az energetikai faültetvények betakarítására alkalmasak. Egy menetben két műveletet, a tőtől való elválasztást és az aprítást végzik el úgy, hogy a levágott faanyag ledöntés nélkül azonnal felaprításra kerül. A járvaaprítók jelenleg fejlesztés alatt álló fajtája a csigás aprítóval szerelt gép, amely a tőtől való elválasztást egy függőleges tengelyű fűrésztárcsával végzi, a függőleges helyzetű, és a kis átmérőjű (d < 0,1 m) fákat egy függőleges tengelyű csigás forgórésszel aprítja. A lassúmozgású magajáró aprítógépeket terepen végzett mozgásokhoz fejlesztették ki. Haladási sebességük kicsi (3–10 km/h), ezért a vágásterületeken, vagy egy vágáshoz tartozó munkahelyek között mozoghatnak. Új munkahelyre trailerrel kell őket átszállítani. A lassúmozgású magajáró aprítógépek tipikus változata a gallyaprító (264. ábra). A gépet legtöbbször valamilyen eszközhordozóra építjük, így adott a járószerkezethajtás, a kormányzási lehetőség, a kezelőfülke, és a hidrosztatikus teljesítmény-átviteli rendszer hajtóoldala. A vázra felszereljük az aprítógépet, mely gally vagy fakorona aprítása esetén aprítódobos (4), a behordószerkezetet (2) és az etető manipulátort (1). Az előállított apríték fogadásához az aprítógéphez pótkocsit kapcsolunk (vagy vele párhuzamosan traktorral pótkocsit vontatunk). Az aprítógép mellett vagy előtt a talajon fekvő fákat vagy gallyat a gép manipulátorával felveszi, és a gép etetővályújában működő szőnyegláncra helyezi. Az alapanyagot a szőnyeglánc egy hidraulikus munkahengerrel mozgatható kar végén levő, hajtott behúzó és tömörítő henger (3) alá viszi. A karral a hengert az aprítandó anyagra nyomjuk, így a laza gally vagy a fakorona kisebb térbe tömörítve jut a menesztő hengerhez. A menesztőhenger és a szőnyeglánc a közöttük levő faanyagot az aprítótérbe juttatja, ahol a kések felaprítják. A keletkező aprítékot dobószállítással a dobócsövön (6) keresztül a gyűjtő pótkocsira irányítjuk. A lassúmozgású magajáró aprítógépeknek van teljesfa aprítására kifejlesztett változata is. Ezt a típust nevelővágásokból kikerülő anyag munkanyiladékon történő aprítására használjuk. A gép alapja egy trak elrendezésű erdészeti traktor. Az erőgép szerelősíkján rögzítjük az aprítóegységet, a behordószerkezetet, a manipulátort és a billentve üríthető gyűjtőkonténert. A gép a gyűjtőkonténeres vontatott aprítógéphez hasonlít, üzemmenetük is megegyezik. Alapvető különbség a két megoldás között az, hogy az építésmód miatt a gépcsoport hossza lényegesen kisebb, ugyanakkor a fordulékonyság és a terepjáró-képesség sokkal jobb.


264. ábra Gallyaprító: 1. etető manipulátor; 2. behordószerkezet; 3. hajtott tömörítő henger; 4. aprítódob; 5. motor; 6. dobócső; 7. vezetőfülke A gyorsmozgású mobil aprítógépek szerkezeti alapja egy terepjáró tehergépkocsi. A platóra szereljük fel az aprítógépet, annak meghajtó motorját, a behordószerkezetet és az etető manipulátort. A gép az egymástól távoli munkahelyeket közúton vagy üzemi úton nagy haladási sebességgel képes felkeresni. A felállítási helyén (az aprítóhelyen) az áttelepíthető aprítógépeknek megfelelő technológiában alkalmazható. 1.4.4.3. 4.44.3. Aprítógépek üzemeltetése Az aprítógépek üzemeltetése közben alapvető cél az, hogy az elvégzendő feladathoz a legmegfelelőbb gépet alkalmazva az aprítékot a legkisebb költséggel, a legjobb minőségben és a legkisebb anyagveszteséggel állítsuk elő. Ehhez az aprítógép munkáját tervezni, üzemeltetés közben pedig szervezni és ellenőrizni kell. A tervezéshez, ill. az elemzésekhez műszaki, energetikai, technológiai szempontokat kell figyelembe venni (Lukács, 1989). Műszaki szempontból az aprítógépet: – az etetőgarat geometriai méretei; – a forgórész átmérője; – a forgórész tömege; – a kések száma; – a késél tárcsasíktól mért távolsága, csigás aprítónál a csiga menetemelkedése és – a forgórész fordulatszáma jellemzik. A felsorolt műszaki jellemzők határozzák meg az aprítás legfontosabb jellemzőit, melyek: – az apríték minősége és


– az anyagáram. Az apríték minőségét fahasználati és gépüzemeltetési szempontból értékehetjük. Fahasználati szempontból igen fontos az, hogy milyen alapanyagot aprítunk. Tiszta (kéregmentes) fa aprítása közben fehér aprítékot, ágasfa esetében vagy lombmentes teljesfa aprításakor (mert a faanyagon a kéreg is rajta van) barna aprítékot, lombos teljesfa vagy gally aprításakor zöld aprítékot nyerünk. A gépi paraméterek által (is) befolyásolt minőségi jellemzők: – a névleges aprítékhossz; – a rostirányú hossz; – a méreteloszlás; – a lazulási tényező és – a halmazsűrűség. A névleges aprítékhossz az a hosszméret, melynek előállításához (a faanyag jellemzőket figyelembe véve) az aprítógép működési jellemzőit (előtolás, a vágási sík és a tárcsasík egymástól mért távolsága stb.) beállítjuk. Értéke elméletileg a legnagyobb aprítékméret. A rostirányú hossz az aprítékdarab vágási síkon mért rostirányú mérete. A méreteloszlás az a mérőszám, amely megmutatja, hogy a névleges aprítékhossztól nagyobb, ill. kisebb részecskék milyen arányban vannak jelen az aprítékban. A méreteloszlást frakcióelemzéssel határozzuk meg, és eloszlási függvénnyel (célszerűen telítődési függvénnyel) jellemezzük. A lazulási tényező(tl) az a mérőszám, amely megmutatja, hogy a bevitt alapanyag térfogata hogyan viszonyul az előállított apríték térfogatához. A tényezőt két módon számítjuk. Tömörfa (teljesfa, ágasfa, szálfa, törzsrész) aprításakor a fatérfogatot (V) viszonyítjuk az előállított apríték térfogatához (Vapr):

Fahulladékok (gallyak, nyesedék stb.) esetében az alapanyag megjelenési állapotban mért térfogatát (Vhu) és az előállított apríték térfogatát (Vapr) hasonlítják össze:

Tömörfa aprításakor az előállított apríték térfogata 2 – 4-szerese az alapanyag térfogatának. Fahulladékok

aprításakor az előállított apríték térfogata lényegesen kisebb volt.

mint az alapanyag által kitöltött térfogat

Az anyagáram az időegységenként előállított apríték mennyisége. Tömegáramként, azaz az időegységenként előállított apríték tömegeként, vagy térfogtáramként, azaz az időegységenként aprított fa vagy előállított apríték térfogataként értelmezhetjük. A tömegáram (Im) a gépüzemeltetés technológiai elemzéséhez, különösen gazdasági számításokhoz használt korrekt jellemző, hiszen a gépbe táplált és az abból távozó anyag tömege azonos, így a technológiai folyamatok nagyon jól elemezhetők. Problémát csak az okoz, hogy aprítás előtt a fa mérlegelése nem szokásos, ezért a


tömeg csak a könnyen meghatározható térfogat és a térfogati sűrűség adataiból számítható. Ennek ellenére a tömegáram meghatározása esetenként nélkülözhetetlen. A térfogatáram(IV) értékét úgy határozzuk meg, hogy az aprított fa (V) vagy az előállított apríték térfogatát (Vapr) osztjuk az aprítási idővel (Tapr):

A térfogatáram értéke tehát függ attól, hogy az alapanyagra vagy az előállított aprítékra vonatkozik. A gyakorlatban mindkettővel találkozunk. Megkülönböztetésük rendkívül fontos. Az apríték térfogata mindig nagyobb, mint az a fatérfogat, amelyből előállítjuk. Az aprítás közben bekövetkező térfogatnövekedést a lazulási tényező fejezi ki, azaz:

A térfogatáram a gép műszaki adataiból és az aprított fa méreteiből is meghatározható. Az időegység alatt forgácsolt fából előállított apríték mennyisége tárcsás és dobos aprítógépeknél: – a forgórész fordulatszámától (n); – a kések számától (z); – a kések működésére jellemző fogásmélységtől (e); – az egyidejűleg forgácsolható fák max. keresztmetszetétől (Amax) és – a lazulási tényezőtől (tl) függ. Az adatok alapján a fa előtolási sebessége: ve = n · z · e. Az aprítékra vonatkozó elméleti térfogatáram: IVeapr = ve · Amax · tl, ill. ve értékének helyettesítésével: IVeapr = n · z · e · Amax · tl. Az aprítógépek üzemeltetése közben a névleges térfogatáram kevesebb, mint az elméleti, mivel a maximális betáplálási keresztmetszetet nem tudjuk folyamatosan kihasználni:

ahol: Amed: az egyidejűleg forgácsolt fák átlagos keresztmetszete, 389 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ve: a gépbe egyszerre betáplált fák együttes térfogata, Tc: a betáplálás ciklusideje. A tényleges térfogatáramot(IVtapr) – azaz az üzemi körülmények között elvárható térfogatáramot – a névleges térfogatáramból a gépkihasználási tényező (K03) – értelmezése a 4.12.5. pontban található – figyelembe vételével számítjuk: IVtapr = K03 · IVnapr. Csigás aprítógépeknél az aprítékméret a csiga menetemelkedésétől függ, és csak csigacserével változtatható. A térfogatáram pedig az előtolási sebességtől, a forgácsolt keresztmetszettől és a lazulási tényezőtől függ. A térfogatáramból a tömegáram az apríték térfogati sűrűségének (ρ) figyelembe vételével számítható. A térfogati sűrűség a fafajtól, az apríték nedvességtartalmától, az apríték névleges méretétől és méreteloszlásától függ. Értéke 250–450 kg/m3 között változik. Az aprítógépek kiszolgálása, azaz az aprítógépek etetése kézzel, manipulátorral, ill. egyéb anyagmozgató géppel történhet. A kézi kiszolgálás csak kis tömegű (m < 20 kg) és kis hosszméretű (L < 4 m) fák esetében megengedett. Nagyobb faméretek, ill. 1,5–2,5 t/h-nál nagyobb tömegáram esetén mobil és áttelepíthető aprítógépekhez manipulátort, stabil aprítógépekhez egyéb anyagmozgató gépeket kell használni.

1.4.5. 4.45. Felkészítőtelepi berendezések A felkészítés az erdészeti munkák egyik leg idő- és élőmunkaigényesebb tevékenysége, ezért a gépesítésére mindig nagy figyelmet fordítunk. Hosszú idő óta hol a mobil gépekkel végzett felkészítést, hol a felkészítőtelepeken végzett munkát tartjuk jobb megoldásnak. Nyilvánvaló, hogy mindkét változatnak létjogosultsága van, ezért gépeik fejlesztése intenzíven folyik. A felkészítőtelepek olyan ipartelepszerű létesítmények, amelyeken lehetőség nyílik a faanyag felkészítésének centralizált végzésére (Káldy, 1981.b). Rajtuk megtalálható: – az ipari létesítményekre jellemző energiaellátási rendszer és a közművek; – a felkészítéssel kapcsolatos műveletek végzésére alkalmas gépek; – a gépek üzemeltetését végző dolgozók állandó munkahelyei; – a szociális ellátáshoz szükséges infrastruktúra; – a belső anyagmozgatás pályái és gépei; – a kapcsolódó ágazatok elérését lehetővé tevő közlekedő vagy szállító pályák. A felkészítőtelepek tervezésekor korábban az volt a fő cél, hogy a fahasználati munkák lehető legnagyobb részét az erdei munkahelyek helyett a felkészítőtelepeken, az ipari üzemekhez hasonlóan komfortos körülmények között végezzük. További cél volt az időjárás kedvezőtlen hatásaitól független munkahelyek létesítése, a koncentrált, ezért jól szervezhető munka, a nagyobb hatékonyság stb. A fejlesztések különböző szakaszaiban a legkülönbözőbb megoldások születtek, de a felkészítőtelepek elterjedése nem következett be. Ennek magyarázata az, hogy a felkészítőtelepek alkalmazásakor megnőttek a szállítási távolságok, koncentrálódtak a káros környezeti hatások (zaj, por), megnőtt a felkészítés fajlagos költsége, a kisebb kapacitású felkészítőtelepeken nem jelentkeztek a gépi felkészítés várt minőségi előnyei. A fejlődés ellenmondásainak eredményeként mára egyértelművé vált, hogy a felkészítőtelepeket a nagykapacitású fafeldolgozó üzemek mellé, vagy logisztikai központokba célszerű tervezni. A mai felkészítőtelepek hagyományos vagy speciális kivitelűek. A hagyományos felkészítőtelepek teljesfát, szálfát vagy szállítható hosszra darabolt hosszúfát fogadnak. A teljesfa fogadása esetén a felkészítőtelepen gallyazás, darabolás és osztályozás folyik, majd az osztályozott faanyagból a megfelelő választékok kérgezése, hasítása vagy aprítása történhet meg. Szálfa fogadásakor a gallyazás elmarad, a többi műveletet el kell végezni. A szállítható hosszra darabolt fa fogadásakor a faanyagnak csak egy részét kell darabolni. Mindenek előtt az osztályozás, és az egyes választékok esetében a kérgezés, hasítás, aprítás jelent feladatot (Marosvölgyi, 1982.b). A hagyományos felkészítő telepek (265. ábra) legelterjedtebb változatán (a szálfás felkészítőtelepen) alkalmazott legfontosabb gépek a következők: 390 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

265. ábra Felkészítőtelep általános elrendezése: 1. fogadópad; 2. tolófej a rakomány mozgatásához; 3. egyenkéntező manipulátor; 4. aprítógép; 5. hossztranszportőr; 6. bemérő; 7. osztályozó vezérlőkabinja; 8. osztályozósor vezérlőberendezése; 9. osztályozó transzportőr; 10. darabolóhely; 11. fa; 12. gyűjtőrekeszek; 13. választékok máglyái; 14. darusín; 15. bakdaru; 16. iparvágány az elszállításhoz – leterhelő berendezés, amely a közúti szállítógépek rakományát leemeli, és a fogadópadra helyezi; – a fogadópadok (1) kereszttranszportőrei, melyek a beszállító gépről levett rakományt a fák hossztengelyére merőleges irányban, tolófejekkel (2) a következő géphez mozgatják; – az egyenkéntező manipulátorok (3), amelyekkel a fák egyenként egy hossztranszportőrre helyezhetők; – a hossztranszportőrök (5), melyeken a fa a bemérő és választékoló helyekre jut; – a bemérő hely (6), ahol a fa jellemző méreteit (átmérő, hossz, alaki jellemzők) határozzuk meg, és a darabológép számára a darabolási utasítást kiadjuk; – a darabolóhely (10), ahol a darabológép (fűrészláncos vagy fűrésztárcsás) az előtolt fa megfelelő időben történő megállítását követően a darabolóvágást elvégzi; – az osztályozó transzportőr (9), amely a darabolással előállított választékot hosszirányban továbbítja, és a választékoló helyről vezérelt automatikák segítségével az egyes választékokat a számukra kijelölt helyekre, a gyűjtőrekeszekbe (11) dobja le; – a targoncák, melyekkel a gyűjtőrekeszekből az adott választékokat a választék máglyákhoz (13) tárolásra vagy további felkészítést (kérgezést, aprítást) végző helyekre visszük. A hagyományos felkészítőtelepeken a főtechnológia mellett melléktechnológiák is megjelenhetnek. Pl. a teljesfás felkészítőtelepen a gallyazás külön gépsoron történik, és a gallyazási hulladékot külön aprítógép készíti fel. 391 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A speciális felkészítőtelepeken a felkészítési tevékenység egy részét végezzük, vagy speciális igényeket elégítünk ki. Ezek lehetnek: – osztályozó-elosztó telepek; – aprítótelepek és – kérgezőtelepek. Az osztályozó-elosztó telepek vagy a faanyag forgalmazásának egy fontos csomópontján, vagy a fafeldolgozó üzemek mellett találhatók. Jellemző rájuk az, hogy a beszállított anyagot erdei munkahelyeken már gallyaztuk, és a könnyebb szállíthatóság érdekében, vagy a további felkészítés szempontjait figyelembe véve szállítható hosszra (6–10 m) elődaraboltuk. A felkészítőtelepen fogadópad, egyenkéntező, hossztranszportőr, választékbemérő, daraboló és osztályozó transzportőr található. További darabolás céljára kereszttranszportőrök és a hossztengelyre merőlegesen előtolt fák mozgás közbeni darabolását végző, változtatható helyű darabolótárcsák, és a kereszttranszportőrök után a választékokat az osztályozó transzportőrre juttató átadó található. A felkészítőtelep feladata a beérkező faanyag felhasználói igények szerinti szétválogatása majd egy részének tárolása, később a tárolt faanyag darabolása a vevő vagy a feldolgozó üzem aktuális igényeinek megfelelően. Az ilyen felkészítőtelep azzal, hogy a felhasználói igények gyors kielégítésével bevételi többlet elérését teszi lehetővé, tárolóhelyként is szolgál. A tárolóhely a fakitermelés és a fafelhasználás időbeni eltéréseit egyenlíti ki. Az aprítótelepek faapríték-nagyfogyasztók kielégítésére szolgáló felkészítőtelepek. Létesítésük akkor indokolt, ha az aprítandó faanyag méretei nagymértékben változnak, és az aprításhoz viszonylag nagy anyagáramú gépekre lenne szükség, amelyek hatékony kihasználására – mobil üzemmód esetében – a kis anyagkoncentrációk, ill. a gyakori átállások miatt nincs lehetőség. Aprítótelepek esetében további előny lehet az is, hogy a gép meghajtása az olcsóbb villamos energiával történhet. Az aprítótelepen a beérkező anyag fogadására és leterhelésére, a faanyag aprítógéphez mozgatására, az aprítandó anyag esetleges fémzárványainak kimutatására, az aprításhoz, az apríték tárolóba juttatásához használunk gépeket. A gépek gépsorba építve üzemelnek, munkájuk folyamatos és nagy intenzitású. A tömegáram általában 30–150 t/h közötti. A kérgezőtelepeket kérgezett választékot nagy mennyiségben igénylő fafeldolgozó üzemek (pl. cellulózgyár, forgácslapgyár) mellett, vagy ilyen választék alapanyagául szolgáló anyag logisztikai csomópontjában célszerű létesíteni. A kérgezőtelepeken a kulcsfontosságú gép a kérgezőgép (dobkérgező, forgógyűrűs kérgezőgép) amelyhez előkészítő, leszedő és utókezelő gépek kapcsolódnak. A kérgezőtelepeken igen nagy térfogatárammal folyik a munka (50–250 m3/h). A kérgezőtelepek fontos előnyeként említhető, hogy az a kéreganyag (a faanyag 10–20%-a), amely erdei kérgezésnél nem hasznosul, (a faanyag kéregben történő értékesítésekor pedig szállítási többletköltséget eredményez, de árbevételt nem) a kérgezőtelepen koncentrálódik, és igen eredményesen használható fel energiatermeléshez (hő vagy kogeneráció).


7. fejezet 1. 5. Erdészeti útépítési, útkarbantartási gépek 1.1. 5.1. Földmunkagépek 1.1.1. 5.11. Földmunkagépek feladata, rendszerezése A talaj – valamely műszaki létesítmény megvalósítása céljából történő – kitermelését (lazítását és bontását), a bontásból származó anyag rakodását, szállítását, továbbá elhelyezését vagy beépítését végző gépeket földmunkagépeknek nevezzük. A földmunkák során el kell végezni: – a talaj lazítását; – a lazított vagy laza anyag kiemelését; – az anyag felrakását szállítóeszközre; – az anyag elszállítását; – az anyag lerakását a szállítóeszközről; – az anyag elterítését; – a laza anyag tömörítését (Temesvári, 1978). Ezek a munkafázisok egymásba olvadhatnak, esetleg bizonyos fázisok kimaradhatnak, a földmunka jellegétől vagy a munkagép típusától függően. Ma már nagyon sokféle földmunkagép létezik, melyek különböző sajátosságokkal rendelkeznek. A kitermelendő anyag minősége és mennyisége, valamint a helyi adottságok szabják meg, hogy milyen típusú gépeket célszerű a munka elvégzéséhez alkalmazni. A földmunkagépek a munka jellege szerint lehetnek: – földkitermelő-rakodógépek (kotrógépek); – földkitermelő-szállítógépek (talajszállító földmunkagépek); – szállítójárművek (alapgépük hasonló a faanyagszállításban használatos gépekéhez, ezért velük itt külön nem foglalkozunk, felépítményük pedig az ömlesztett anyagnak megfelelő, általában billenthető kivitelű); – talajlazító gépek; – talajtömörítő gépek.

1.1.2. 5.12. Földkitermelő-rakodógépek 1.1.2.1. 5.12.1. Földkitermelő-rakodógépek feladata, fajtái Földkitermelő-rakodógépeknek – más elnevezéssel kotrógépeknek – azokat a lánctalpas vagy gumikerekes magajáró gépeket nevezzük, amelyek a talaj kitermelését és depóniába vagy szállítóeszközre rakását végzik. Léteznek az egymunkaedényes (egykanalas) és a többmunkaedényes (többkanalas) kotrógépek. Az egymunkaedényes kotrógépekre szakaszos, ciklusos működés jellemző. A többmunkaedényes kotrógépeknek a működése folyamatos, az egyes munkafolyamatok időben nem választhatók szét. 1.1.2.2. 5.12.2. Egymunkaedényes kotrógépek Az egymunkaedényes kotrógépek (exkavátorok, baggerek, forgókotrók) forgó felsővázas kivitelűek és forgó felsőváz nélküliek lehetnek. A forgó felsővázas kotrógépek fő részei (266. ábra): 393 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– a járómű (1); – a forgó felsőváz (2) és – a munkaszerelék (3).

266. ábra Forgó felsővázas kotró: 1. járómű; 2. forgó felsőváz; 3. munkaszerelék A járómű lánctalpas vagy gumikerekes kivitelű lehet. A járóműn helyezkedik el a munkaszerelék mozgatását végző forgó felsőváz. A forgó felsőváz része a motor, az energiaátviteli rendszer és a kezelőfülke. A munkaszerelék karokból (gémrendszer), munkaedényekből, ill. az azokat működtető elemekből áll. A munkaszerelék működtetése mechanikus vagy hidraulikus úton történhet. A mechanikus kotrógépek energiaátviteli rendszere igen bonyolult felépítésű, köteles kotróknak is nevezzük őket, mivel mind a gémrendszer, mind a kanálszár mozgatását sodronykötéllel csörlők segítségével végezzük. A hidraulikus kotrógépek napjainkra szinte teljesen kiszorították a mechanikusakat, mivel sokkal egyszerűbb kivitelűek, könnyebben kezelhetők, továbbá biztonságosan üzemeltethetők, nem érzékenyek a túlterhelésre. A forgó felsővázas kotrógépek azon változatait, melyeken a különböző munkaszerelékek (hegybontó, mélyásó, markoló stb. szerelék) cserélhetők, univerzális kotrógépeknek nevezzük. A forgó felsőváz nélküli gépeknél (267. ábra) a munkaszerelékeket többnyire hidraulikusan működtetjük és traktorra (1) szereljük, ezért ezeket a gépeket traktorkotróknak is nevezzük. A traktorkotró az egyik legáltalánosabban alkalmazott hidraulikus kotró. Elterjedését a nagy sorozatban gyártott traktorbázis és a hidraulikus hajtás lehetősége segítette (Módli–Gémesi, 1986). Az alapgép hátuljára szerelik fel a félig elforduló kotrószereléket (2), az elejére pedig egy tolólapot vagy egy rakodókanalat (3). A gép elejére szerelt munkaeszközre jellemző, hogy csak függőleges síkban mozog, míg a hátsó kotrószerelék – oszlop vagy csap körül – mindkét oldalra elfordulhat. A kotrószerelék gyakran oldalra eltolható a kerekek síkjáig, növelve a gép hasznos munkaterületét. A kotrószerelék kialakítása hasonló a hidraulikus forgó felsővázas kotrógépek munkaszerelékeihez, leggyakrabban kombinált hegybontó-mélyásó vagy markoló szereléket alkalmazunk. A nagyobb stabilitás érdekében a gumikerekes gépeknél az alváz hátsó része hidraulikus kitámasztókkal van ellátva.


267. ábra Forgó felsőváz nélküli kotró: 1. traktor; 2. kotrószerelék; 3. rakodókanál 1.1.2.3. 5.12.3. Többmunkaedényes kotrógépek A többmunkaedényes kotrógépek munkaeszközük kialakításának következtében nagyobb teljesítményűek, mint az egymunkaedényes munkagépek, ugyanakkor alkalmazási területük szűk, csak ott alkalmazhatók, ahol nagymennyiségű, azonos fajtájú földmunka elvégzésére van szükség. Különösen nagy jelentőségűek a vonalas jellegű földmunkák, így az útépítés, öntözőcsatorna-rendszerek, valamint a kőolaj-, földgázvezetékek építésekor, továbbá külszíni fejtéseknél. A talaj kitermelését végtelenített láncpályán elhelyezkedő vedersor vagy marótárcsán elhelyezett vedrek (puttonyok) végzik. Ez alapján megkülönböztetünk:


268. ábra Keresztkotrású merítéklétrás kotrógép: 1. kotrótörzs; 2. kirakó berendezés; 3. merítéklétra – merítéklétrás (vedersoros) és – marótárcsás többmunkaedényes kotrógépeket. A merítéklétrás kotrógépek lehetnek kereszt- vagy hosszkotrásúak. A keresztkotrású merítéklétrás kotrógépek a nagyteljesítményű többmunkaedényes kotrók legelterjedtebb fajtái. Általában anyagkitermelő munkákhoz (agyag, kavics, homok kitermelésére, fedőréteg letakarítására), árkok és csatornák készítésére, meglévő csatornák tisztítására, rézsűk kialakítására alkalmasak. A keresztkotrású merítéklétrás kotrógép (268. ábra) alapvetően három részből, a kotrótörzsből (1), a merítéklétrából (3) és a kirakó berendezésből (2) áll. A hosszkotrású merítéklétrás kotrógépek alapvetően árkok ásására alkalmasak, ezért árokásógépeknek (269. ábra) is nevezzük őket. A nagyobb teljesítményű változataik lánctalpas, a kisebbek általában gumikerekes kivitelben készülnek. Munkaeszközük függesztett vagy vontatott. A függesztett munkaeszköz az alapgéppel egy egységet képezve az árok aljára átmásolja a terep egyenetlenségeit. A vontatott munkaeszköz alig reagál a talaj egyenetlenségeire, mivel felső vége csuklósan csatlakozik az alapgéphez, az alsó vége pedig az árokfenékre támaszkodik. A munkaeszköz emelése és süllyesztése mechanikusan (sodronyköteles szerkezettel) vagy hidraulikus berendezéssel történhet. A munkaeszközök vedrekkel (puttonyokkal) vagy kaparó szerszámokkal szereltek. A gépek kirakóberendezése szállítószalag, csigás, ill. kaparószalagos berendezés lehet.


269. ábra Árokásógép (hosszkotrású merítéklétrás kotró): 1. traktor; 2 merítéklétra; 3. kirakó berendezés A marótárcsás kotrógépek(270. ábra) a legtermelékenyebb földkitermelő gépek, melyeknél a vedrek (puttonyok) egy marótárcsán (3) helyezkednek el. A marótárcsa a gép törzséből előrenyúló gém (4) végén helyezkedik el. A gémen található a lenyesett talaj továbbítását végző szállítószalag is. A kitermelt földet a gépről egy másik szállítószalag (5) viszi tovább a szállítójárműre vagy depóniába. A gém emelése és süllyesztése sodronykötéllel (6) vagy hidraulikus munkahengerrel történhet. A kotrógép függőleges tengely körüli elfordulását a forgó felsőváz teszi lehetővé.

270. ábra Marótárcsás kotrógép: 1. járómű; 2. forgó felsőváz; 3. marótárcsa; 4. gém; 397 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. szállítószalag; 6. sodronykötél

1.1.3. 5.13. Földkitermelő-szállítógépek 1.1.3.1. 5.13.1. Földkitermelő-szállítógépek feladata, fajtái A földkitermelő-szállítógépek a föld kitermelése, fejtése mellett annak szállítására is alkalmasak. A munkaeszközük szerkezeti kialakítása és munkavégzésének módja szerint két fő csoportba sorolhatjuk őket, nevezetesen: – tolólapos gépek (földtológépek, földgyaluk); – puttonyos vagy ládás gépek (földnyesők). 1.1.3.2. 5.13.2. Földtológépek A földtológépek – más elnevezéssel dózerek – vékony talajréteg leválasztására, rövid távú földszállításra, a föld durva terítésére alkalmas szakaszos üzemű gépek. Alkalmazási területük elsősorban a terep előkészítése, a nyomvonal termőrétegtől, növényzettől való megtisztítása. A földműépítésnél elsősorban akkor használjuk őket, ha vegyes keresztmetszetben (bevágás és töltés egy szelvényben) kell földmunkát végezni. A földtológépek alapgépei általában lánctalpas traktorok, de vannak gumikerekes gépek is. Munkaszerszámuk az alapgépre szerelt tolólap, melynek mozgathatósága szerint a gépeket feloszthatjuk: – bulldózerekre (a tolólap mindig merőlegesen áll a gép hossztengelyére, de emelhető, süllyeszthető); – angledózerekre (a tolólap keresztirányban elfordítható, továbbá emelhető, süllyeszthető); – tildózerekre (a tolólap merőlegesen áll a gép hossztengelyére, amely körül mindkét irányban, billentő, továbbá emelhető, süllyeszthető) (Káldy, 1986). A földtológépek (271. ábra) főbb részei az erőgép (1), a tolólap (2), a tolórudak (3) és az emelőszerkezet (4). A tolólap alul cserélhető vágóéllel van ellátva, alakja szerint lehet síklapokkal határolt vagy íves, körevolvens. A tisztán anyagtovábbításra használt lemezeknél elegendő a sík felület. Az angledózer tolólapjánál jobb az íves felület, mert ez az anyag oldalgördülését jobban biztosítja. A traktor a tolóerejét tolórudakon keresztül adja át a tolólapnak. A rudak végei csuklósan kapcsolódnak a tolólaphoz és a traktor járószerkezetének keretéhez. Ez a rögzítési mód lehetővé teszi a tolólap vertikális mozgatását, valamint a vágószög (nyesési szög) talaj kötöttségnek megfelelő változtatását. Az emelőszerkezet hidraulikus működtetésű, a tolólapot munkahengerek állítják a kívánt helyzetbe.

271. ábra


Földtológép: 1. erőgép, 2. tolólap, 3 tolórudak, 4. emelőszerkezet 1.1.3.3. 5.13.3. Földgyaluk A földgyaluk – más elnevezéssel gréderek – vékony talajréteg leválasztására, a talajfelszín egyengetésére, föld vagy útépítési anyag (kő, kavics stb.) terítésére alkalmas gépek. Állítható munkaeszközük alkalmassá teszi őket arra, hogy a legkülönfélébb földmunkákat – útprofilok kialakítása (a földmű profiljának végső kialakítása, úttükör kivágása a felépítmény számára, sík terepen földutak kialakítása), terep egyengetése, úttöltések építése, árkok és csatornák tisztítása, útépítő anyagok (kavics, zúzalék és homok) mozgatása, elterítése, hóeltakarítás stb. – el tudják végezni. Gyalukésük a váz alatt, a gép első és hátsó tengelye között helyezkedik el, ezért a talaj egyenetlenségeit csak csökkentett mértékben veszi át, így kedvező terepegyengetési tulajdonságokkal rendelkezik. A földgyalu magajáró és vontatott kivitelű lehet. A magajáró földgyalu (272. ábra) tolt gép, mert az erőgép (1) hátul a gyalukés (2) mögött helyezkedik el. Dízelmotor működteti, kormányzása mechanikusan vagy hidraulikusan történhet. Háromtengelyes, fúvott gumiabroncsos járószerkezetű gép. Kerekei lengőtengelyre szereltek, dőlési szögük változtatható, így egyenlőtlen terepen és rézsű gyalulásakor is jó menettulajdonságokkal rendelkezik. A forgatókoszorúra (3) szerelt gyalukése a beállítószerkezet (4) segítségével vízszintesen, függőlegesen és oldalirányban is elmozdítható. A vontatott földgyalu traktorvontatású.

272. ábra Magajáró földgyalu: 1. erőgép; 2. gyalukés; 3. forgatókoszorú; 4. beállítószerkezet 1.1.3.4. 5.13.4. Földnyesők A földnyesők – más elnevezéssel: szkréperek – feladata a föld nyeséssel való fejtése, szállítása és rétegenkénti eltérítése. A lenyesett talajt láda alakú munkaeszközükbe gyűjtve szállítják a beépítés helyére. Földkitermelési, szállítási és beépítési munkák egyidejű elvégzése esetén töltésépítésnél, bevágások fejtésénél, anyagtermelő helyek feltárásánál, talaj egyengetésénél alkalmazzuk őket. A vontatás (mozgatás) módja szerint a földnyesők vontatott-, nyerges- és magajáró kivitelűek lehetnek (273. ábra). A vontatott földnyesőket lánctalpas, ritkábban kerekes traktor vontatja. Nagyobb részük kéttengelyes, kisebb részük egytengelyes kivitelben készül. Erdészeti körülmények között rendszerint vontatott földnyesőket alkalmazunk. A nyerges földnyesők általában egytengelyűek, súlyuk egy részét átadják a vontatónak, ezzel növelve a tapadási súlyt és javítva a vontatási jellemzőket. A magajáró földnyesők célgépek, melyeknél az erőés a munkagéprész szerves egységet képez. Egyes típusaiknál a talaj ládába jutását töltő kaparószalag segíti. A vonóerővel töltő gépek nyesési folyamatához – a nagyobb teljesítményű gépeknél – általában nem elegendő a vontató vonóereje, ezért a láda térfogatától függően tológép alkalmazása vagy a hátsó tengely külön motoros meghajtása lehet szükséges.


273. ábra Földnyesők: a) egytengelyes vontatott; b) kéttengelyes vontatott; c) nyerges; d) magajáró

1.1.4. 5.14. Talajlazító gépek A talajlazító gépek – más elnevezéssel ripperek – feladata, hogy megkönnyítsék, ill. lehetővé tegyék más földmunkagépek (kotrógépek, földtológépek, földnyesők stb.) munkáját. A talajlazító gépek a talajt megfelelő méretre szétdarabolják és további kitermelésre, rakodásra és szállításra alkalmassá teszik. Használhatók továbbá


irtásokon a gyökerek szaggatására, erősen köves talajon a kövek lazítására, sőt utak javításánál a burkolat megbontására is. A talajlazító gépek (274. ábra) traktorra (1) függesztett vagy traktor által vontatott berendezések. Erős acélkeretbe (2) fogott szakítófogakból (3) készülnek. A szakítófogak geometriai méretei, száma és elrendezése a szükséges lazítási mélységtől és szélességtől, az alapgép teljesítményétől és vonóerejétől, valamint a talaj fizikai-mechanikai tulajdonságaitól függően változik. Alakjuk lehet egyenes, kissé vagy erősen hajlított (Módli– Gémesi, 1986). A vonóerőigény csökkentése érdekében egyes típusoknál a szakítófogak vibráltathatók. A kötött, sziklás, fagyott talajok, esetleg beton vagy aszfalt felületek lazítására alkalmazhatóak a különböző bontógépek (pl. pneumatikus vagy benzinmotoros bontókalapácsok).

274. ábra Függesztett talajlazító gép: 1. traktor; 2. acélkeret; 3. szakítófogak; 4. hidraulikus munkahenger

1.1.5. 5.15. Talajtömörítő gépek 1.1.5.1. 5.15.1. Talajtömörítő gépek feladata, rendszerezése A földművek állékonyságát a legelőnyösebben megfelelő tömörítéssel biztosíthatjuk. A tömörítés célja a nőtt földnek vagy a töltésnek a nemkívánatos hézagtérfogatát a lehető legkisebb értékre csökkenteni, egyrészt a vízzáróképesség, másrészt a megfelelő teherbíró-képesség érdekében. Az elérhető tömörség függ a tömörítendő anyag szemszerkezetétől, a talaj nedvességtartalmától, a tömörítő eszköztől és alkalmazásának intenzitásától. 401 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Olyan tömörítő eszköz, mely minden körülmények között a legkedvezőbb tömörséget állítja elő, nincs, mert az egyes tömörítő gépek, tömörítési módszerek egy bizonyos talajnem, mások más talajnem esetén eredményesek. Ezenkívül az egyes módszerekhez szükséges kedvező talajnedvesség is más és más. A tömörítő gépek szerkezeti kialakításuk, ill. működési elvük alapján lehetnek: – statikus tömörítő gépek (merev hengerek, rugalmas (gumiabroncsos) hengerek); – dinamikus tömörítő gépek (vibrációs hengerek, vibrációs lapok, döngölők). A tömörítő gépeket nemcsak a földművek elkészítésénél, hanem az útépítés valamennyi fázisában alkalmazzuk. Néhány speciális berendezés kivételével a tömörítő gépek a földmű, a stabilizáció vagy az aszfaltburkolat tömörítésére egyaránt alkalmasak. Ezen gépek így nemcsak a földmunkagépek, hanem a pályaszerkezet készítő gépek közé is sorolhatók lennének. 1.1.5.2. 5.15.2. Statikus tömörítő gépek A statikus tömörítő gépek – egyszerűbb elnevezéssel a tömörítő hengerek – közös jellemzője, hogy saját tömegükből eredő súlyerővel tömörítenek. A tömörítő hengerek munkaszerve merev vagy rugalmas kivitelben készül. A merev hengereknél csak a talajnál lép fel alakváltozás, míg a rugalmas henger és a talaj érintkezési helyén nem csak a talaj, hanem a henger is deformálódik, és ezáltal változik az érintkezési felület nagysága. A hengerpalástok a merev hengereknél sima, bütykös, szegmenses és rácsos felületűek lehetnek. A merev hengerek közül a sima hengereket az útalap, és az útburkolat tömörítésénél, a bütykös és szegmenses hengereket a kötött talajok tömörítésénél, míg a rácsos hengereket a málladékos, fagyott, darabos talajok tömörítésénél alkalmazzuk. A sima hengerek nagyobb földművek jó minőségű tömörítésére nem alkalmasak, mivel a megfelelő nagyságú nyomóterhelést nem tudják biztosítani. A sima hengerek vontatottak vagy magajárók lehetnek (275. ábra) (Korsós–Dollmayer, 1980). A vontatott simahenger keretre erősített csapágyakban forgó tengelyre ékelt fémhenger. A henger tömegét a belsejébe töltött vízzel, esetleg homokkal, ill. a vázra helyezett pótsúlyokkal lehet növelni (Temesvári, 1978). A magajáró simahengerek általában dízelmotorosak.

275. ábra Simahengerek: a) vontatott; b) magajáró 1. hátsó hengertag; 2. első hengertag; 3. kezelőhely; 4. lehúzólap A bütykös hengerek – más elnevezéssel a juhlábhengerek, melyek általában vontatott kivitelben (276. ábra) készülnek – felületi nyomása jelentős, mert a henger súlyát kis felületen adják át a talajnak. A jó tömörítéshez a 402 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

juhlábhengerrel többször kell a felületet megjárni. A tömörítés a leterített réteg alsó részén kezdődik, a felszín közelében pedig kisebb lazulás áll elő, melyet csak sima hengerrel lehet megszüntetni (Módli–Gémesi, 1986).

276. ábra Juhlábhenger A gumikerekekkel szerelt rugalmas hengerek a kötött talajok és az aszfaltburkolatok tömörítésének gépei. A rugalmas hengerek (gumiabroncsos hengerek) vontatott, nyerges és magajáró változatai számos előnnyel rendelkeznek a merev hengerekkel szemben, nevezetesen: – talajtömörítésnél jelentős gyúróhatást is kifejtenek; – nagyobb a tömörítési mélységük; – kevesebb számú járattal érik el ugyanazt az eredményt; – a felületre kifejtett fajlagos nyomásuk nagysága változtatható; – a kerekek függőleges elmozdulási lehetősége miatt homogén talajszerkezetet (egyenletesebb tömörséget) alakítanak ki; – nem roncsolják az aszfaltfelületet és szerkezetet. A gumiabroncsos hengerek talajra ható fajlagos felületi nyomását a kerekek levegőnyomásának változtatásával lehet szabályozni, ezért hatékonyan lehet alkalmazni őket mind a kötött, mind a laza talajok hengerlésére. A gumiabroncsos hengerek jellemző sajátossága a kerekek egyenletes terhelését létrehozó kerékfelfüggesztési rendszer, mely biztosítja a tömörítés egyenletességét. A vontatott gumiabroncsos hengerek(277. ábra) szerkezetének egységei a kocsiszekrény (1), a gumiabroncsos kerekek (2) és a vonószerkezet (3). A kocsiszekrény hordja a megfelelő felületi nyomáshoz szükséges terheket, pótsúlyokat (homok, beton, fémöntvény stb.). A gumiabroncsos kerekek felfüggesztése merevtengelyű, szekciós, köteles és hidraulikus kivitelű lehet. A nyerges gumiabroncsos hengerek munkavégző részüket tekintve a vontatottakkal mutatnak nagy hasonlóságot. A magajáró gumiabroncsos 403 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

hengerek(278. ábra) általában kéttengelyes kivitelben készülnek egy hajtott tengellyel, de előfordulnak összkerék- hajtású változataik is. A kerékfelfüggesztésük általában lengőtengelyes vagy hidraulikus megoldású.

277. ábra Vontatott gumiabroncsos henger: 1. kocsiszekrény; 2. gumiabroncsos kerekek; 3. vonószerkezet A vontatott és a nyerges gumiabroncsos hengereket elsősorban talajok tömörítésére, míg a magajáró gumiabroncsos hengereket talajstabilizációnál, kavicsos útalapok és útburkolatok tömörítésénél – ezen belül a magajáró változatokat sima köpennyel aszfaltburkolatok, míg a vontatott és a magajáró hengereket bordázott abronccsal kötött talajok tömörítésére – alkalmazzuk.


278. ábra Magajáró gumiabroncsos henger: 1. gépváz; 2. gumiabroncsos kerekek; 3. felépítmény 1.1.5.3. 5.15.3. Dinamikus tömörítő gépek A dinamikus tömörítő gépek a tömörítő hatást nemcsak önsúlyukkal, hanem vibrációstömörítők esetében rezgetéssel, döngölők esetében munkaeszközeik ütésével fejtik ki. Vibrációs tömörítők alkalmazásakor azt a fizikai törvényszerűséget hasznosítjuk, hogy a szemcsés talajoknak a szemcsenagyságuktól és tömörségüktől függően van egy jellemző rezgésszámuk (rezonanciaszám). Ha a jellemző rezgésszámmal megegyező vagy annak egész számú többszörösét adó rezgéseket közlünk a talajszemcsékkel, akkor azok rövid idő alatt – optimális víztartalom mellett – a legtömörebb állapotot veszik fel. A talajszemcsék közötti súrlódás és kohézió úgyszólván teljesen megszűnik, az apróbb szemcsék kitöltik a nagyobb szemcsék hézagait, kiszorítva onnan a levegőt és a vizet. A tömörítés annál intenzívebb, minél nagyobb a részecskék méretének különbsége. A vibrációs tömörítők vibrációs hengerek és vibrációs lapok lehetnek. A vibrációs hengereknél a vibrációs hatást általában a henger belsejében elhelyezett kiegyensúlyozatlan tömeg idézi elő (279. ábra). A vibrátor (4) rezgése a csapágyakon keresztül adódik át a hengerpalástra (5). A gép vázát lengéscsillapítókkal (spirálrugó, gumirugó) (6) védjük (Korsós–Dollmayer, 1980). A vibrációs hengerek statikus hengerként is használhatók,


mivel lehetőség van a vibrátor kikapcsolására. A vibrációs hengerek lehetnek vontatottak vagy magajárók. A vontatott vibrációs hengerek között vannak vibrációs juhlábhengerek is, melyeket kimondottan a kötött talajok tömörítésére használjuk. A magajáró vibrációs hengerek lehetnek kézi karral irányíthatók (kormány nélküli) és kormányozottak. A kézi karral irányítható vibrációs hengereknél – melyeknél a kéthengeres megoldás terjedt el – a gépkezelő a gép után haladva a vázhoz erősített irányítókarral forgatja el a hengereket. A kormányzott hengereknél a gépkezelő a kezelőülésen foglal helyet.

279. ábra Vibrációs henger kinematikai vázlata: 1. motor; 2. tengelykapcsoló; 3. ékszíjhajtás; 4. vibrátor; 5. henger; 6. Lengéscsillapító A vibrációs lapok (lapvibrátorok) sík felülettel tömörítenek. Alkalmasak födémek, padozatok, járdák felületének tömörítésére. Laza talajok tömörítésére is eredményesen használhatók. A vibrációs lapok fő szerkezeti részei a tömörítő lap, a rezgéskeltő elem és a hajtómotor. A rezgést excentrikus elhelyezésű forgó tömeg ébreszti. A vibrációs lapok a munka közbeni haladás szerint lehetnek vontatottak, magajárók, hordozhatók és kézzel irányítottak. A vontatott vibrációs lapokat munka közben alacsony sebességfokozattal ellátott erőgépek vontatják, szállításuk pedig vontatva, vagy függesztve történik. Az erőgép és a rudazat csatlakozásánál gumi csillapítók találhatók. A magajáró vibrációs lapok nagytömegű gépek, vezetőüléssel is el vannak látva. A haladó mozgás megvalósítására rendszerint nincs szükség külön mozgató mechanizmusra, mivel haladásukat a vibrátor által keltett rázóerő vízszintes összetevője teszi lehetővé. A haladási irányt és a haladási sebességet a gerjesztőerő irányítási szögének vagy az excenter forgásirányának változtatásával lehet szabályozni. A hordozható vibrációs lapokat elsősorban szűk, nehezen megközelíthető helyeken alkalmazzuk. Mozgatásuk kotrógépek vagy daruk gémjéhez függesztve történik. Kisebb változataik a kézzel irányított vibrációs lapok(280. ábra), melyeket rúddal (1) irányítunk. Szerkezeti kialakításukra jellemző, hogy belsőégésű- vagy elektromotor (2) ékszíjjal (3) hajtja meg a rezgéskeltő egységet (4), amelynek a tömörítőlapon (5) való elhelyezése határozza meg a lap haladási sebességét. A nagyobb tömegű vibrációs lapoknál irányított rezgésű vibrátorokat alkalmazunk, ami nagyobb tömörítési mélységet tesz lehetővé. A nagytömegű vibrációs lapok kézi elforgatása nehézkes, ezért alakultak ki az irányváltós vibrációs lapok, melyek előre-hátra tudnak haladni azáltal, hogy az irányított rezgésű vibrátor elforgatásával az eredő erő vízszintes összetevője előre vagy hátra mutat. 406 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

280. ábra Vibrációs lap: 1. irányító rúd; 2. belsőégésű motor; 3. ékszíjhajtás; 4. vibrátor; 5. tömörítőlap A döngölők jellemzője, hogy nemcsak önsúlyukkal tömörítenek, hanem földre zuhanásukkal dinamikus ütőmunkát is kifejtenek. A kisebb mennyiségű, de erőteljes tömörítést igénylő földtömegek (épületek alatti feltöltés, csővezetékek, munkagödrök visszatöltése, műtárgyak mögötti háttöltések, rézsűk stb.) legjobb tömörítő eszközei a döngölők. A döngölők működési elvük alapján robbanómotoros, forgattyús, verődugattyús és ejtősúlyos gépek lehetnek (281. ábra). A robbanómotoros döngölő fő egységei a henger, a döngölőtalp a szárral és a munkadugattyú. Az égéstérben a benzin-levegő keverék robbanásának hatására először a henger, majd a munkadugattyú, végül a döngölőtalp halad felfelé különböző sebességgel. A felső holtpont elérésekor mindegyik egység a lehetséges legfelső helyzetét foglalja el, majd a gép a talajra esve tömöríti azt, eközben a dugattyú a keveréket beszívja a hengerbe az újabb munkafolyamathoz. A robbanás hatására felfelé haladó henger a robbanási energia egy részét spirálrugóban vagy levegőrugóban tárolja, ez teszi lehetővé a munkadugattyú felfelé haladását. A forgattyús döngölőt a forgómozgást végző alkatrészek és a magas ütésszám jellemzi, ill. különbözteti meg a robbanómotoros döngölőtől. A gép működése közben elektromos vagy belsőégésű motorral meghajtott forgattyús mechanizmus segítségével, közbeiktatott rugón keresztül fel-le mozog a döngölőtalp, mely ütéseket mér a talajra. A verődugattyús döngölőnek levegőüzemű és dízelüzemű változatai vannak. A dízelüzemű döngölőnél a talajra helyezett gép hengerében szabadon mozgó dugattyú leesésekor ráüt a talajon feltámaszkodó ütközőtuskóra, majd az általa összesűrített levegőben az ütés által szétporlasztott gázolaj meggyullad. Az égés folyamán keletkezett gáznyomás ismét felemeli a dugattyút felső kiindulási helyzetébe (Módli–Gémesi, 1986). Az ejtősúlyos döngölő nagy súlyú és felfekvő felületű döngölőlap, mely általában erőgép működtette csörlőmű segítségével emelhető, majd saját súlyának hatására esik a talajra.


281. ábra Döngölők: a) robbanómotoros; b) forgattyús; c) verődugattyús; d) ejtősúlyos

1.2. 5.2. Alapanyag-termelés gépei 1.2.1. 5.21. Kőbányászat gépei A kőbányászat mindig külszíni fejtéssel történik, mert a földalatti kitermelés nagyon költséges lenne. A fedőréteg eltávolítása után a követ le kell választani a szikláról (ezt fejtésnek, ill. jövesztésnek nevezzük), majd a jövesztett kőkészletet fel kell szedni, és el kell szállítani. Ez utóbbi két munkafolyamatot együttesen kőkitermelésnek nevezzük. A bányatető (fedőréteg) letakarítása földmunkagépekkel (dózerekkel, szkréperekkel, ritkábban exkavátorokkal és billenő szekrényű szállító járművekkel) történik. A fejtést fejtőkalapácsokkal vagy robbantással végezhetjük. A kőkitermeléshez általában hegybontó szerelékkel ellátott, forgó felsővázas kotrókat és dömpereket használunk. A jövesztett kőből a szállításra és az utántörésre alkalmas zúzottkőanyagot az előtörőművekkel állítjuk elő. Az előtörésre a pofás és kúpos kőtörők alkalmasak.

282. ábra Bontókalapács: a) bontókalapács szerkezeti elemei; b) bontószerszám típusok 1. henger; 2. dugattyú; 3. fogantyú; 4. kézikapcsoló; 5. bontószerszám; A. sűrített levegő A fejtőkalapácsok (bontókalapácsok) (282. ábra) többnyire pneumatikus gépek. A bontókalapács belsejében a levegőnyomás (A) hatására mozgó szabadlöketű dugattyú (2) található, melynek lökethossza az üzemi körülményeknek megfelelően változik (nincs határolva). A dugattyúrúdra erősítjük a különféle alakú bontószerszámokat (5), melyek a folyamatos lökések hatására behatolnak a fejtendő anyagba. A robbantásos fejtés során a robbanóanyag elhelyezéséhez a sziklába lyukakat fúrunk. A lyukak készítésére használt furókalapácsok működési elvük alapján lehetnek: – kalapácsos fúrógépek (ütve és forogva működő gépek); 408 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

– rotációs fúrógépek (nyomva és forogva működő gépek). A kalapácsos fúrógépeknél a fúrórúd alsó vagy felső végén egy fúrókalapács dolgozik. Két fajtájuk van: a merűlőkalapácsos fúrógép és a külső (ráverő) kalapácsos fúrógép. A merűlőkalapácsos fúrógépnél a kalapács a fúrórudazat alsó végén dolgozik, és a fúrófej magán a kalapácson van. A külső kalapácsos fúrógépnél a kalapács nem a rudazat alsó végén van, hanem azt felülről üti. A merűlőkalapácsos gépeknél az ütési energiát közvetlenül felhasználhatjuk a furásra, míg a ráverő kalapácsos gépnél az ütőenergia egy része a rudazatban elvész. A rotációs fúrógépeknél nincs kalapács, a fúrórudazat alsó végére erősített fúrófej vágóélei fejtik ki a fúróhatást. Ezek a gépek csak kisebb nyomószilárdságú, üledékes (mészkő, márga) vagy kis szilárdságú eruptív kőzetek fúrására alkalmasak. A kőzetben lévő repedésekre érzékenyek, ugyanis azok eltérítik a fúrófejet az eredeti irányból, ami a rudazat beszorulásához vezethet.

1.2.2. 5.22. Kavicsbányászat gépei A kavicsbányászatban alkalmazott berendezések jelentős része megegyezik a kőbányászatban alkalmazottakkal. A fedőréteg letakarítása kotrógépekkel, elszállítása pedig billenő szekrényű szállító járművekkel történik. A fedőréteg eltávolítására használt kotrógépek szerkezete azonos a kavics kitermelését végző gépekével, sőt gyakran ugyanaz a gép végzi váltakozva a fedőréteg eltávolítását és a kavics kitermelését is. A kavicskitermelés lehet száraz (szárazbánya) vagy vízből való kitermelés (vizes bánya). A homok vagy a kavics száraz bányából való kitermelése földmunkagépekkel (hegybontó szerelékkel ellátott kotrókkal, homlokrakodókkal vagy merítéklétrás kotrókkal) valósítható meg, melyek a kitermelt anyagot billenőszekrényes gépkocsiba vagy szállítószalagra rakják. Ha a haszonanyag víz alatt van, azaz bányatóból történik a kitermelés, szintén kotrógépeket alkalmazunk. A kitermelés történhet parton álló exkavátorral (ilyenkor forgó felsővázas vonóvedres, vagy markoló szerelékes kotrót alkalmazunk), vagy úszókotrókkal. Az úszókotrók a száraz kotrógépekhez hasonló szerkezetű és munkaeszközű gépek. Bányatóból a kitermelést merítéklétrás- vagy markolószerelékes úszókotróval végezhetjük. A markolószerelékes úszókotró nagy mélységben (30–50 m) fekvő kavics kitermelésére is alkalmas. A merítéklétrás úszókotró (283. ábra) kotrási mélysége a merítéklétra (2) hosszától és hajlásszögétől függ. A kitermelt kavics a kirakó berendezésen (3), általában szállítószalagon keresztül uszályba, parton álló vasúti kocsiba, közúti járműbe (dömperbe) vagy depóniába kerül.

283. ábra Merítéklétrás úszókotró: 1. hajótest; 2 merítéklétra; 3. kirakó berendezés; A. vízfelszín; B. mederfenék

1.3. 5.3. Anyag-előkészítő gépek 1.3.1. 5.31. Kőtörők Az útépítés során mind a beton, mind az aszfalt készítéséhez megfelelő minőségű zúzottkőre van szükség. A természetben előforduló alapanyag általában nem felel meg a követelményeknek, ezért a túlméretes szemcséket le kell választani, és csak aprítás után lehet azokat felhasználni. A megfelelő minőségű adalékanyag (zúzottkő) előkészítésének műveleteit (törés, osztályozás és tisztítás) a kitermelés vagy a felhasználás helyén végezhetjük el. A kőtörők működési elvük, ill. szerkezeti felépítésük szerint pofás-, kúpos-, rotoros-, kalapácsos- és centrifugális gépek lehetnek.


A pofás kőtörő(284. ábra) főbb részei: az állópofa (1), a törőpofa (2), a lendítőkerék (3), a belsőégésű motor, a váz, esetleg a dobrosta és a szállítószalag. A zúzópofák függőleges bordázatú acélöntvények. A lökésszerű terhelések áthidalására és a gép egyenletes járásának biztosítására a lendítőkerék szolgál. Megkülönböztetünk egyszerű lengőmozgású (kétingás) és összetett lengőmozgású (egyingás) pofás kőtörőket.

284. ábra Egyszerű lengőmozgású (kétingás) pofás kőtörő: 1. állópofa; 2. törőpofa; 3. lendítőkerék A kúpos kőtörő(285. ábra) esetén állóhenger vagy lefelé keskenyedő állókúp (1) belsejében felfelé keskenyedő zúzókúp (2) jár excentrikusan körbe. A kúpos törőgépek aprítási folyamata a pofás törőgépekéhez hasonló, de attól eltérően nem szakaszos, hanem folyamatos üzemben aprítják a beadagolt kőzetet, mivel az excenteren keresztül forgatott kúp egyik fele minden helyzetben közeledik az álló kúphoz (törési fázis), míg a másik fele mindig távolodik attól (ürítési fázis).


285. ábra Kúpos kőtörő: 1. állókúp; 2. zúzókúp A rotoros kőtörő(286. ábra) a vízszintes tengely körül forgó törőelemek (4) ütése révén, dinamikus hatással aprít. A gépbe gravitációs úton beadagolt anyag aprítása részben a szemcsék és a törőelemek ütközése, részben pedig a törőelemekkel felgyorsított szemcsék ütközőelemekkel (6) való találkozása révén jön létre. Az így aprított anyag találkozva az újonnan beadagolt szemcsékkel tovább aprítódik. A rotoros kőtörőnél a töret maximális mérete a törőelem és az ütközőelemek közti távolságtól (e) függ. A résnyílás változtatása általában az ütközőelem helyzetének állításával lehetséges csavarorsós vagy hidraulikus megoldással. A túlterhelés elleni védelmet az ütközőelem rugalmas felfüggesztése (7) szolgálja. A feladó garatnál (5) elhelyezett láncfüggöny (8) a kőzetdarabok kipattanásától védi a környezetet.


Rotoros kőtörő: a) aprítási folyamat; b) szerkezeti részek; 1. felső váz; 2. alsó váz; 3. rotor; 4. törőelemek; 5. garat; 6. ütközőelemek; 7. rugó; 8. láncfüggöny A kalapácsos kőtörő (287. ábra) szerkezetileg hasonlít a rotoros kőtörőhöz, de míg annál a törőelemek mereven vannak befogva a rotorba, addig a kalapácsos megoldásnál csuklósan kapcsolódnak, ezáltal a törőelemek (kalapácsok) (2) a felfüggesztésük (3) körül is el tudnak fordulni. Ennek következtében nagyobb a gép ütési energiája, ill. emiatt külön biztonsági elemre sincs szükség. A gép burkolatát alul rostély (8) zárja le, amelynek nyílásai szűkebbre vagy tágabbra állíthatók. A rostéllyal szabályozható a kiömlő anyag nagysága, mert a köveknek addig kell a kalapácsok között keringeni, amíg a rostély által meghatározott méretre aprózódnak.

287. ábra Kalapácsos kőtörő: 1. rotor; 2. kalapácsok; 3. Kalapács tengely; 4. ütközőelem; 5. hidraulikus munkahenger; 6. alsó váz; 7. felső váz; 8. rostély A centrifugális kőtörő esetén a törőtérben elhelyezett forgó rotor felgyorsítja a szemcséket, melyek a törőtérbe gravitációs úton behulló kőzetdarabokkal, valamint a törőtér bordázata között megszoruló anyaggal ütköznek. Mivel nem a gép fémes részeivel ütköznek, a szerkezet kopása jóval kisebb, mint más dinamikai hatással aprító kőtörőké. A törőtérben felhalmozódó anyag kedvező hatása az is, hogy nagymértékben csillapítja a szerkezetet érő dinamikai hatásokat, ezért a környezetnek átadott dinamikus terhelés is kisebb. A töret szemszerkezeti összetétele a feladott anyag méretétől és minőségétől, valamint a rotor fordulatszámától függ.

1.3.2. 5.32. Osztályozó berendezések 1.3.2.1. 5.32.1. Osztályozó berendezések feladata, rendszerezése Az osztályozás elsődleges célja, hogy a kőtörő töretét az előállítandó frakciókra bontsa, másodlagos feladata pedig, hogy a technológiai sor egyes keresztmetszeteiben az anyagfolyamot megossza oly módon, hogy adott törőgépbe ne kerüljön olyan méretű kődarab, melyet az nem tud befogadni, vagy feleslegesen aprítana tovább. Az osztályozógépek a működési elvük alapján mechanikus berendezések és vízárammal működő hidraulikus berendezések lehetnek.


A 3–4 mm szemcseméret felett a mechanikus elven működő, az alatt általában a hidraulikus osztályozó berendezéseket használjuk (Kása–Rácz, 1997). 1.3.2.2. 5.32.2. Mechanikus osztályozás gépei A mechanikus osztályozás lényege, hogy egy rostára kerülő anyagból az adott résnyílásnál kisebb szemcsék áthullanak, míg a nagyobbak fennmaradnak. A rostasíkra feladható anyag mennyisége az adott rostalemez átbocsátóképességétől és szállítóképességétől függ. Az osztályozás folyamatossága érdekében a rostasíkon fennmaradó anyagot tovább kell szállítani. Ez a szállítás a rostasík periodikus mozgatásával valósítható meg, melynek létrehozása szempontjából kényszerhajtású lengőrosták és vibrációs rosták ismertek. A kényszerhajtású lengőrosták periodikus mozgását forgattyús hajtómű hozza létre. A vibrációs rosták a gerjesztés módja szerint lehetnek tömegerő gerjesztésű rosták és elmozdulással gerjesztett rezonanciarosták (Kása–Rácz, 1997). A rostalemezek acélból, gumiból, vagy kisebb résméreteknél műanyagból is készülnek. A résnyílás mérete, és alakja mellett a rostalemez jellemezhető a rostalemez kihasználási fokával is, mely az egységnyi felületen lévő résnyílások összfelületét adja meg %-ban. Az acél rostalemez kihasználási foka többnyire nagyobb, mint az azonos résnyílású gumi vagy műanyag lemezeké, ugyanakkor élettartama sokkal kisebb azokénál. A rostasík kialakítása szempontjából a mechanikus osztályozógépek síkrosták és dobrosták lehetnek, közülük azonban az útépítéshez kötődően csak a síkrostákat használjuk, melyek a rostaelemek elhelyezkedése szerint soros, párhuzamos és vegyes rosták lehetnek (288. ábra). A soros elrendezés előnye, hogy az egyes frakciók tárolóbunkerei közvetlenül a rostalemez alatt helyezhetők el, és a szitaszövetek (csere, vagy tisztítás céljából) könnyen hozzáférhetők. Hátránya, hogy a legfinomabb rostasíkot terheli a teljes anyagmennyiség, ezért annak nagyon nagy az igénybevétele, valamint viszonylag nagy a rosta hossza. A párhuzamos elrendezés az előző hátrányokat kiküszöböli, de az egyes frakciók tároló tartályba jutatásához surrantók is szükségesek, továbbá nehezen lehet az alsó rostasíkokhoz hozzáférni.

288. ábra Síkrosta elrendezések: a) soros; b) párhuzamos; c) vegyes 1.3.2.3. 5.32.3. Hidraulikus osztályozás gépei A hidraulikus osztályozó berendezések a szilárd anyagok különböző méretű, ill. tömegű szemcséinek folyékony közegben – általában vízben – való eltérő viselkedését használják a szétválasztásra. A hidraulikus osztályozó berendezések a legtöbb esetben az adalékanyag tisztítására is szolgálnak. Az osztályozás alapjául az eltérő süllyedési sebesség, a térfogatsúly különbség, esetleg a szemcsék folyadékhoz való eltérő tapadása szolgálhat. Az adalékanyag szétválasztására használatos hidraulikus osztályozó berendezések alapvetően kétfélék lehetnek: – az áramkészülékek (tölcséres osztályozó, hidrociklon stb.); – a hidromechanikus berendezések (szállítócsigás, kaparóláncos, serleges stb.). A két gépcsoport között elsősorban a szétválasztott frakciók további szállítási módjában van különbség, mivel az első csoportnál maga a vízáram, míg a másodiknál valamilyen mechanikus berendezés (szállítócsiga, kaparólánc, elevátor stb.) hordja ki a leülepedett anyagot. 413 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Az áramkészülékek egyik legegyszerűbb típusa a tölcséres osztályozó (289. ábra), melynél a zagyot a csúcsával lefelé fordított kúpalakú tartály közepén juttatjuk be. A folyamatosan betáplált zagy először feltölti a tartályt, majd ha a szint a tölcsér felső, perforált lemezből kialakított részét eléri, a tölcsért körülvevő külső csatornába folyik. Közben a betáplált zagy áramlási sebessége folyamatosan csökken, ezért a folyadék a tölcsér széle felé haladva egyre kisebb méretű szemcséket képes magával vinni. A tölcsér felső peremén keresztül távoznak el azok a szennyezőanyagok is, melyek anyagsűrűsége kisebb a vízénél, és ezért a felszínen úsznak. A nagyobb méretű szemcsék az edény alján gyűlnek össze, ahonnan a nagy koncentrációjú víz-homok keverék a felette elhelyezkedő folyadék nyomásának hatására gumifúvókán keresztül távozik. A hidrociklon a centrifugális erőt hasznosító áramkészülék. Egy felül zárt hengerből és csonka kúpból összeállított tartály, amelybe a zagyot a hengeres részen érintő irányban vezetjük be. A centrifugális erő hatására a szemcsék nagyság szerint rendeződnek úgy, hogy a henger palástja mentén a legnagyobb méretű, és attól befelé az egyre kisebb sugarakon az egyre kisebb méretű szemcsék helyezkednek el. A hidrociklon belsejében a nagyobb méretű szemcsék csavarvonal mentén lefelé haladnak, míg a kisebb méretű szemcséket a hengeres rész tengelyében elhelyezett csővezetéken keresztül kiáramló víz magával ragadja. A víz nagyobb része a finom frakcióval együtt felül távozik a készülékből, ezért a durva frakció csak kevés vizet tartalmaz.

289. ábra Tölcséres osztályozó: A. zagy; B. adalékanyag; C. víz + agyag + iszap + szennyeződés A hidromechanikus berendezéseket leggyakrabban az adalékanyag mosására (iszaptalanítására) alkalmazzuk. Fő szerkezeti részeik a zagy befogadására és ülepítésére szolgáló tartály, a leülepedő anyagot kihordó berendezés és a víz szállítására és kezelésére szolgáló egység. A gyorsan ülepedő, nagyobb szemcsés frakció kihordására és a zagy állandó keverésére különböző folyamatos üzemű szállító berendezések használatosak. A szállítócsigás és a kaparóláncos berendezések (290. ábra) zagytartályának (1) alja rendszerint lejtős kialakítású. A tisztított anyag elvezető nyílása (8) általában magasabban helyezkedik el, mint a túlfolyónyílás (7). A túlfolyónyíláson keresztül távozik a víz jelentős része, magával sodorva a víz felszínén úszó szennyeződéseket, valamint a lassan ülepedő finom szemcséket. A megtisztított anyagot a szállítócsiga (2), ill. a kaparólánc (3) maga előtt tolva kiemeli a zagyból, és a magasabban elhelyezett elvezető nyíláshoz szállítja.


290. ábra Hidromechanikus osztályozó-mosó berendezések: a) szállítócsigás; b) kaparóláncos 1. zagytartály; 2. szállítócsiga; 3. kaparólánc; 4. hajtómű; 5. motor; 6. garat; 7. túlfolyónyílás; 8. elvezető nyílás Hasonlóan működik a serleges mosó-osztályozó berendezés is. Itt a zagytartály hengeres alakú, és a leülepedő nagyobb méretű szemcséket a serlegekkel együttforgó terelőlapátozás kényszeríti a serlegek elé, amelyek azután kihordják a tartály aljára leülepedő, megtisztított anyagot. A forgódobos hidromechanikus osztályozó legfontosabb szerkezeti része a ferde tengely körül forgó zagytartály, amely egyaránt szolgál a zagy befogadására és ülepítésére, valamint a leülepedő anyagok kihordására is. A folyamatosan leülepedő szemcsék a dob aljához és falához tapadva, a dob forgásának következtében kiemelkednek a zagyból, majd az anyagfeladással szemben elhelyezett rögzített tengelyű terelőlekotró lemezeket elérve, azok az ürítőnyílás felé terelik a leválasztott frakciót.

1.3.3. 5.33. Adalékanyag mosó és szárító berendezések Az adalékanyag többnyire agyaggal és iszappal szennyezett, felhasználás előtt ezektől meg kell tisztítani. A hidraulikus osztályozógépek az osztályozás mellett többnyire az adalékanyag mosását is elvégzik. A mosásnak alávetett adalékanyag sok vizet tartalmaz. A víztelenítést természetes szárítással vagy centrifugákkal lehet elvégezni. Költséges volta miatt a módszert csak az értékes, 0,1–3 mm-es szemnagyságú anyagoknál alkalmazzuk (Temesvári, 1978).

1.3.4. 5.34. Keverők 1.3.4.1. 5.34.1. Betonkeverő gépek A különböző építőanyagok alkotóinak homogenizálására használatos keverőgépek működési elvűk alapján gravitációs és kényszerrendszerű keverőgépek lehetnek. A gravitációs keverőgépeknél a keverőlapátok a különböző forgástestekből kialakított keverődob belső palástjára vannak felszerelve. A dobba betöltött anyag összekeverése azáltal jön létre, hogy a dob forgása során a lapátok az anyag egy részét felemelik, majd visszaejtik a dob aljába. A keverék tengelyirányú keveredése a lapát és a keverődob tengelyének megfelelően megválasztott hajlásszögével érhető el. A keverőgép ürítése a keverődob billentésével, kihordókanalak segítségével vagy a keverődob forgásirányának megváltoztatásával történik (Kása–Rácz, 1997). A gravitációs keverőgépek jellegzetes típusa az ún. mixerkocsi (291. ábra), amely a keverés mellett a beton szállítását is elvégzi. A gépjármű (1) alvázra szerelt keverődob (2) űrtartalma rendszerint 2–6 m3. A keverődob belsejében csavarvonal mentén elhelyezett lapátozás (9) a forgásiránynak megfelelően vagy a dob belsejébe, vagy ellentétes forgásirány esetén az ürítőnyílás felé tereli az anyagot.


291. ábra Betonkeverő-szállító gépkocsi: a) (mixerkocsi) b) keverőtér 1. alapgép; 2. keverődob; 3. hajtómű; 4. támasztógörgő; 5. adagoló tölcsér; 6. víztartály; 7. surrantó; 8. vezetőgyűrű; 9. keverőlapát; 10. csapágyazott tengely A kényszerrendszerű keverőgépeknél vízszintes vagy függőleges keverőtengely körül forgó lapátok kényszerítik keveredésre az egyes alkotókat. Legjellegzetesebb típusaik a rotoros- és a bolygólapátozású keverők. A rotoros keverőknél a körgyűrű alakú keverőtérben a különböző sugarakon elhelyezett keverőlapátok körpályán forognak. A keverék sugárirányú áramlása érdekében az egyes lapátok hajlásszöge olyan, hogy azok felváltva kifelé, ill. befelé tereljék az anyagot. A bolygólapátozású keverőkben a lapátok egy része egyidejűleg két különböző tengely körül végez forgómozgást. Ennek eredményeként a lapátok hurkolt ciklois pályán mozognak. A bolygólapátozású keverőt egyenáramúnak nevezzük, ha a két tengely körüli forgás iránya azonos, és ellenáramúnak, ha ellentétes (Kása–Rácz, 1997). 1.3.4.2. 5.34.2. Aszfaltkeverő berendezések Az útépítéseknél és az útjavításoknál használt aszfalt, valamint egyéb bitumenes keverékek előállítása aszfaltkeverő telepeken történik, melyek lehetnek: – mobil, könnyen szállítható és gyorsan üzembe helyezhető, kis teljesítő képességű keverőtelepek és – stabil, helyhez kötött keverőtelepek. A keverőtelepek berendezéseit az anyagmozgatás, a szárítás, az adagolás és a keverés elvégzésére szolgáló gépek alkotják. Az aszfaltkeverő telepek berendezései működési módjukat tekintve (Módli–Gémesi, 1986): – szakaszos-; – folyamatos- és – vegyes működésűek lehetnek.


292. ábra Szakaszos működésű aszfaltkeverő telep berendezései: 1. előadagolók; 2. szállítószalag; 3. szárítódob; 4. mérleges adagoló; 5. osztályozó berendezés; 6. melegelevátor; 7. lapátos keverő; 8. kihordó kocsi; 9. készanyag tároló; 10. bitumen előmelegítő; 11. kőliszt tároló siló; 12. szállítócsiga; 13. füstgáz vezeték; 14. füstgáz hűtő; 15. porleválasztó; 16. levegő ventilátor; 17. kémény; 18. füstgázelszívó ventilátor A szakaszos működésű aszfaltkeverő berendezéseken (292. ábra) az előosztályozott adalékanyag (homok és zúzottkő) az előadagolókból (1) elevátorra vagy szállítószalagra (2) kerül, amely az anyagot a szárítódobba (3) továbbítja. A tüzelőtér a szárítódob anyagáramlási iránnyal ellentétes végén helyezkedik el, a melegítés ellenáramú. A szárítódobból az ún. melegelevátor (4) az osztályozó berendezésre (5) viszi tovább az anyagot, ahol azt újraosztályozzuk. Az osztályozó berendezés alatt található a mérleges adagoló (6), ahonnan az anyag a szükséges mennyiségben a lapátos keverőbe (7) jut. Itt adjuk hozzá a (mész)kőlisztet, melyet elevátor vagy szállítócsiga (12) segítségével juttatunk a mérleges adagolóba. A keverőben először szárazon keverjük az anyagot, miközben a mészkőliszt is felmelegszik, majd ezt követően az előmelegített bitument is hozzáadjuk. A bitument szivattyú juttatja a keverőbe, adagolása külön mérleggel történik. A keverés után előállt aszfalt hőszigetelő burkolattal ellátott készanyag tárolóba (9) kerül, ahonnan billenőplatós tehergépkocsikkal vagy speciális aszfaltszállító gépjárművekkel szállítjuk a bedolgozás helyére.


293. ábra Folyamatos mûködésû aszfaltkeverő telep berendezései: 1. előadagolók; 2. szállítószalag; 3. feladószalag; 4. szárító-keverődob; 5. kőliszt tároló siló; 6. bitumen tároló siló; 7. bitumenszivattyú; 8. kihordószalag; 9. készanyag tárolók; 10. porleválasztó; 11. füstgázelszívó ventilátor; 12. kémény felé A folyamatos működésű aszfaltkeverő berendezések a szárítási és a keverési műveletet ugyanazzal a berendezéssel (drummixer) végzik, ezért nincs szükség az adalékanyag újraosztályozására. Az anyagmozgatási műveletek száma így lecsökken, ezért a porképződés jelentősen kisebb. Hátrányuk, hogy az anyagminőség megváltoztatása hosszabb átállást igényel, ezért csak olyan esetben alkalmazhatók gazdaságosan, amikor viszonylag hosszú ideig azonos minőségű aszfalt előállítására van szükség. Ugyanakkor sokkal érzékenyebbek az aszfalt szállítási-bedolgozási gépláncának üzemében bekövetkező fennakadásokra, ezért nagyobb igényeket támasztanak annak szervezési kérdéseivel szemben is. A folyamatos működésű aszfaltkeverő berendezéseknél (293. ábra) az előadagolókból (1) nagy pontosságú elektronikus mérlegekkel, a szállítószalagon (2) keresztül folyamatosan adagoljuk az egyes frakciókat. A feladószalagra (3) való átadásnál az egymás felett elhelyezkedő frakciók már előkeverednek. A szárító-keverődob (4) égőfeje az anyagfeladás oldalán helyezkedik el, így a szárítandó anyag a magas hőmérsékletű térből folyamatosan halad az alacsonyabb felé. A feladással szembeni oldalon adagoljuk a keverékhez a kőlisztet, és a bitumenszivattyú (7) segítségével itt fecskendezzük be a bitument is. A folyamatos működés érdekében a készanyag tárolók (9) rendszerint nagyobb befogadóképességűek, mint a szakaszos üzemű berendezéseknél. A vegyes működésű aszfaltkeverő berendezéseknél a szárítás folyamatos, a keverés pedig szakaszos üzemben történik.

1.4. 5.4. Pályaszerkezet-készítő gépek 1.4.1. 5.41. Betonburkolat-építő gépek Az útépítéseknél a betonkeverék bedolgozását a betonfiniserek végzik, melyeknek két fő típusa ismert: – a forma- és járósínen mozgó; valamint – a csúszózsalus finiserek. A forma- és járósínes megoldásnál a burkolat vastagságát és a pontos pályaszintet a formasínekkel határozzuk meg, az ezekre szerelt járósínen haladnak a géplánc tagjai. A géplánc első tagja a betonelosztó gép, mely a kész 418 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

betonkeverék formasínek közötti adott rétegvastagságban történő elterítését végzi. Lehet szakaszos vagy folyamatos működésű. A szakaszos működés előnye az egyszerű munkaszervezés és a lerakott réteg vastagságának nagyon pontos szabályozása. A folyamatos üzemű gépek nagy teljesítményűek, azonban nagyobb munkaszervezést igényelnek. Működésük szerint tartályos (szekrényes), csigás és lapátos kivitelűek lehetnek. A tartályos elosztók szakaszos, a többiek folyamatos működésűek. A tartályos betonelosztó gépek (294. ábra) a betont a kiürítő nyíláson át a formasínek (3) közé öntik, a beton elosztását a tartály alsó élével szabályozzák. Ez a művelet a gép álló helyzetében az elosztótartálynak (1) a pálya hossztengelyére merőleges mozgása (A) mellett valósul meg. A következő sáv lefektetéséhez a gép előrehalad (B) és a folyamat megismétlődik. A betonkeveréket az elosztótartályba általában billenőplatós tehergépkocsi üríti. A lerakott betonréteg vastagságának szabályozására az elosztótartály emelőmechanizmusa szolgál. A csigás betonelosztó gépek a gép elülső részén lévő csigák segítségével a gép egyenletes előrehaladása közben egyengetik el a szállítóeszközökből az úttestre lerakott betonkeveréket. Közvetlenül a csigák mögött helyezkedik el a profilkialakító lap, amely a felesleges betont leszedi és a megfelelő profilt adja a burkolatnak. A rétegvastagság szabályozása a csigák emelésével és süllyesztésével történik. Jellemzőjük, hogy az útprofilt is ki lehet alakítani velük. A lapátos betonelosztó gépek munkaszerve sík vagy hajlított lapát, esetleg serleg. A munkavégző szerv az úttesten keresztbe ide-oda haladva egyengeti el az úttükörbe ürített betonkeveréket. A lapát független meghajtású forgató mechanizmussal rendelkezik, és bármely helyzetben változtatni lehet a dőlésszögét. A szélső helyzetekben speciális szerkezet úgy fordítja a lapátot, hogy a betonkeverék a sínkeretnél nem torlódik fel. A csigás és lapátos elosztógépeket gyakran vibrációs szerkezettel is ellátjuk, a betonkeverék előzetes tömörítéséhez. Az elosztógépek munkaszélességét általában változtatni lehet, a keret szélességének változtatásával. Ebből a célból a keretben különböző hosszú, cserélhető betétek vannak. Néha a keret keresztgerendái teleszkópos kivitelűek. A szélességváltoztatás a korszerűbb gépeknél 2,5–12 m között lehetséges.


294. ábra Tartályos betonelosztó gép: 1. elosztótartály; 2. kezelőhely; 3. formasín; A. elosztótartály mozgási iránya; B. gép haladási iránya


A géplánc második tagja a betonelosztó gépet követő finiser (bedolgozógép), mely a formasínek közé egyenletesen elterített betonkeverék bedolgozását (finomegyengetését, profilkialakítását, tömörítését és simítását) végzi. A legelterjedtebb forma- és járósínes finiser három munkaeszközzel rendelkezik (295. ábra). A járósínen haladó gép első munkaeszköze egy egyengető szerszám, mely forgólapátos tengely (6), csiga vagy olyan sík gerenda lehet, amely nagy amplitúdójú vízszintes lengőmozgást végez a gép haladási irányára merőlegesen. A következő munkaeszköz a tömörítő szerszám, amely lehet döngölőlap vagy vibrációs lap (7). A korszerű gépek vibrációs lapokkal vannak ellátva. A betonfelület végleges egyengetését, simítását a harmadik munkaeszköz, a haladási iránnyal szöget bezáró, vízszintes síkban lengő mozgást végző simítólap vagy simítógerenda (8) végzi. Ezeket vibrátorral is elláthatjuk. A csúszózsalus betonfiniserek általában nagy teljesítményű vagy speciális feladatra (szegélykészítés stb.) alkalmas gépek. Formasín helyett a gép két oldalán lévő zsaluzat támasztja meg a betont, és haladás közben simítja is. A hossz- és keresztirányú lejtésszög szabályozására speciális automatikus rendszert alkalmazunk, amely valamilyen bázissal van kapcsolatban. Ilyen bázis lehet az útszegélyre lerakott sablon vagy kifeszített vezeték. Többsávos burkolat készítése esetén ilyen másolóbázis lehet a burkolat első sávja is. Ezek a finiserek az elkészített és betömörített úttükörben közlekednek (Módli–Gémesi, 1986). A gép fő munkaszervei:

295. ábra Forma- és járósínes finiser: 1. gépváz; 2. motor; 3. járókerék; 4. forma- és járósín; 5. kezelőelem; 6. forgólapátos tengely; 7. vibrációs lap; 8. vibrátoros simítógerenda – a terítő-elosztó csiga (A gép első munkaeszköze, amely az útalapra helyezett betont adagolja, elteríti és keveri. Két különhajtású csigából áll, melyek forgásiránya egymástól függetlenül változtatható. A magasság állítása a gép vázának beszabályozásával történik.); – a lehúzólemez (A csigák mögött található. Hidraulikus hengerekkel lehet emelni-süllyeszteni és ezzel a beton mennyiségét szabályozni.) – A merülő rúdvibrátorok (A lehúzólemez mögött a függesztőlappal közös tengelyre szereltek, hidraulikus hengerrel lehet emelni-süllyeszteni őket. A vibrátorok egymástól kb. 70 cm-re helyezkednek el, és válaszfalak teszik lehetővé a betonkeverék egyenlő elosztását, megakadályozva a keverék oldalirányú elmozdulását.) – A tömörítő-lehúzó egység (A merülő rúdvibrátorok mögött található, elvégzi a betonhabarcs elosztását és tömörítését. A vibrálás mellett nyomóerő is hat a tömörítendő betonra (vibro-sajtoló lapnak is nevezzük ezt az egységet))


– Az első simítólap (A haladási irányra merőleges lengő mozgásával egyengeti-simítja, kialakítja a beton felületét. A lengő mozgást hidromotor által hajtott forgattyús tengelytől kapja.) – A második simítólap (feladata és kialakítása megegyezik az első simítólapéval) – A végső simítólap. (Feladata további simítás, amit az önsúly hatására végez. Vonórudakkal csatlakozik a vázhoz.) – A csúszó zsaluk. (A gép két oldalára szereltek. A betont határolják és menet közben simítják). A csúszózsalus betonfinisereket elterjedten alkalmazzuk sík burkolatok, útszegélyek, csatornarézsük, csatorna profilok és folyókák kialakítására. Ezek a gépek olyan lánctalpas járóművel rendelkeznek, amelynél a három vagy négy lánctalpra feltámaszkodó váz szélessége és magassága hidraulikus munkahengerekkel változtatható. A betonburkolaton végzendő utómunkák egyik legfontosabb gépe a betonhézag-vágó gép, mellyel a monolit betonburkolatban hossz- és keresztirányú hézagokat készíthetünk. A hézagok azért szükségesek, hogy a hőmérsékletváltozás miatti deformációk repedéseket ne okozzanak a beton szilárdulása és a burkolat használata közben. A hézag vágása történhet a frissen lerakott betonban annak megkötése előtt, vagy a megszilárdult betonban, a lerakás után 8–12 óra múlva. A frissen lerakott betonban történő hézagok vágására szolgáló szerszám lehet: késes vagy tárcsás csoroszlya, ill. kúpos kés. A szerszámok munkavégzés közben passzívak vagy vibráló mozgást végeznek. A vibrációs kések keresztirányú hézagok vágására, a vibrációs tárcsák hosszirányú hézagok készítésére alkalmasak. A megszilárdult betonban a hézag vágása tárcsákkal (köszörűkoronggal) ellátott speciális gépekkel történik. Koptatóanyagként a korongba ágyazott elektrokorund, kerámiakorund, és/vagy ipari gyémánt szolgál. Az egytárcsás hézagvágó gép elektromotortól vagy belsőégésű motortól kapja a meghajtást ékszíjon keresztül. A tárcsa hűtése céljából centrifugálszivattyú nyomja a tárcsaburkolat alá a vizet. A betonba készített hézagokat gumibitumennel vagy más, műanyagbázisú kitöltőanyaggal töltjük ki. A kitöltőanyag feladata meggátolni a víz behatolását és kődarabok vagy egyéb szilárd testek beszorulását a hézagba.

1.4.2. 5.42. Aszfaltburkolat-építő gépek Az aszfaltburkolat-építő gépek az aszfaltfiniserek. Feladatuk az aszfalt és egyéb bitumenes keverékek átvétele a szállítóeszközről, elosztása az útalapon és előzetes tömörítése. Egyes aszfaltfinisereket betonburkolatok építésénél is lehet alkalmazni. Vannak vontatható és magajáró aszfaltfiniserek. A vontatható gépek teljesítőképessége kicsi és csak kisebb (elsősorban javító) munkáknál kerülnek alkalmazásra. A magajáró gépek járműve lehet lánctalpas, gumikerekes vagy kombinált megoldású (296. ábra).

296. ábra Aszfaltfiniserek: a) lánctalpas; b) gumikerekes Az aszfaltfiniserek közvetlen adagolású vagy kaparószalagos kivitelűek lehetnek (297. ábra). A közvetlen adagolású gép fő szerkezeti részei: a fogadótartály (1), a támasztógörgő (2), a tolóajtó (3) a kiömlőnyílás változtatására, a döngölőpalló (4), a vibrációs simítólap (5) és a vázszerkezet (6). A felsorolt szerkezeti részek a kaparószalagos gépnél még kiegészülnek a kaparószalaggal (7) és az elosztócsigával (8).


A keverőtelepeken előállított aszfaltkeveréket billenőszekrényes tehergépkocsik (9) szállítják az aszfaltfiniserhez. A finiser a már előkészített és tömörített úttükörben halad, támasztógörgők közvetítésével maga előtt tolva a tehergépkocsit, amely fokozatosan a finiser fogadótartályába önti az aszfaltkeveréket. A fogadótartályból a kaparószalag hordja hátra az anyagot az elosztócsigákhoz. Az elosztócsigák az előrehordott anyagot egyenletesen szétterítik a beállított sávszélességben. A bedolgozást a döngölőpalló kezdi, amely az elterített aszfaltkeveréket előtömöríti (ez szabályozza az előírt rétegvastagságot). A döngölőpalló után simítólap következik, amely egyengetést és tömörítést végez. A simítólapot vibrátorokkal és egyes gépeknél fűtőberendezéssel is felszereljük. Az utóbbit 10–15 °C alatti levegő hőmérsékletnél szükséges üzemeltetni. Mind a sávszélesség, mind a rétegvastagság bizonyos határok között változtatható (Kecskés–Kosztka, 1985).

297. ábra Aszfaltfiniserek szerkezete: a) közvetlen adagolású; b) kaparószalagos 1. fogadótartály; 2. támasztógörgő; 3. tolóajtó; 4. döngölőpalló; 5. vibrációs simítólap; 6. vázszerkezet; 7. kaparószalag; 8. elosztócsiga; 9. billenőszekrényes tehergépkocsi; A. aszfalt

1.4.3. 5.43. Talajstabilizáló gépek A talajok stabilizálásakor a talaj tulajdonságait céljainknak megfelelően változtatjuk meg úgy, hogy a meglévő talajhoz megfelelő más anyagokat (más talajféleséget, kötőanyagokat) keverünk. Kötőanyagként cementet, meszet, bitument, pernyét, granulált kohósalakot, esetleg különféle vegyszereket használhatunk (Kecskés– Kosztka, 1985). Ennek megfelelően beszélünk mechanikai, cement, bitumen stb. stabilizációról. A stabilizáció készítése (298. ábra) során megtörténik a talaj fellazítása, szétdarabolása, egyengetése; a javítóanyagok (víz és kötőanyag) adagolása, elterítése, a talaj és a kötőanyag összekeverése, egyengetése, valamint a keverék 423 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

tömörítése. A keverés történhet a beépítés helyén mozgó gépek segítségével, a beépítés helyén külön keverőberendezésben vagy külön keverőtelepen. A talajstabilizáló munkaműveletek gépei részben megegyeznek az eddig megismert útépítő gépekkel (gréder, henger, tehergépkocsi stb.), részben csak erre a célra használt változatok, melyek közül a marógépek és a komplex talajstabilizáló gépek a fontosabbak.

298. ábra Talajstabilizálási technológiák: a) mechanikai stabilizáció; b) cementstabilizáció; c) bitumenstabilizáció; 1. tükör kiemelése (gréder); 2. tükör tömörítése (gumihenger); 3. anyagszállítás (billenő tehergépkocsi); 4. anyag elterítése (gréder); 5.talaj visszahúzása (gréder); 6. keverés, porhanyítás (marógép); 7. vízpermetezés; 8. tömörítés (gumihenger); 9. egyengetés (gréder); 10. tömörítés (simahenger); 11. cement kihordása; 12. cement kiosztása, elterítése; 13. bitumenszórás; 14. zuzalékterítés; A. haladási irány


299. ábra Marási módok: a) felülről lefele; b) alulról felfelé A marógépek üzemeltetési módjuk szerint lehetnek magajáró, függesztett, vontatott és nyerges kivitelűek. A magajáró marógépek munkaeszközét speciális gumikerekes vázra építjük. A függesztett marógépeket sorozatban gyártott lánctalpas vagy gumikerekes traktorokra szereljük. A vontatott marógépek egytengelyesek, vontatásukat traktorok végzik. A nyerges marógépek megfelelő méretű nyerges vontatókhoz csatlakoztathatók. A vontatott és a nyerges marógépek munkaeszközének meghajtása célszerűen saját erőforrással történik. Ismeretesek olyan vontatott marógépek is, amelyeknél a rotor tengelyét a vontató erőleadó tengelye hajtja meg. A marógépek a talajnyesés iránya (a marás módja) alapján alulról felfelé marók és felülről lefele marók (299. ábra) lehetnek. A marógép fő szerkezeti részei az alapváz (gép), a munkaeszköz, a munkaeszköz-meghajtás, valamint a folyékony adalékanyag- és vízadagoló. Alapgépként a magajáró marógépeknél kizárólag kéttengelyes gumikerekes alvázat alkalmazunk egy vagy két hajtott tengellyel. Hajtott kerekeit nagy átmérőjű, alacsony nyomású gumiabroncsokkal szereljük fel, hogy a gép a fellazított útfelületen megfelelő terepjáró képességgel rendelkezzen. A kerekek meghajtása mechanikus vagy hidrosztatikus lehet. A mechanikus meghajtás merev kapcsolatot biztosít a marógép haladása és a rotor forgása között, ezáltal a levágott forgács vastagsága állandó lesz. Hiányossága a nagy méretű szerkezet. A marógépek munkaeszköze merev, rugalmas vagy csuklós felfüggesztésű lapátokkal ellátott rotor(300. ábra). A rotor merőleges a gép hossztengelyére. A rotor keresztmetszetében (minden sorban) 2, 3 vagy 4 lapát lehet. 425 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Elrendezésük csavarmenetszerű és egyenletes elosztású. Mindegyik lapát a szomszédos sorban lévő legközelebbihez 12–40°-ra helyezkedik el. A merev lapátos rotor szerkezete a csőtengelyből (1) és a rászerelt cserélhető vágófejű (3) lapátokból (2) áll. Akadályba ütközés esetére az erőátviteli berendezésbe ezeknél a rotoroknál biztonsági szerkezetet kell beépíteni. A rugalmas lapátos rotor csőtengelyből (1) és a palástra szerelt tartókból (4) áll, melyekbe a lapátokat (2) helyezzük. A lapátok szárai rugóacélból készülnek, és akadályba ütközéskor elhajlanak. A csuklós lapátos rotor tengelyéhez (1) a lapátok (2) csuklón (5) keresztül kapcsolódnak, és rugós kitámasztással (6) vannak ellátva. Akadályba ütközéskor a lapát a rugó ellenében el tud fordulni tengelye körül és megvédi a rotort a túlterheléstől. A rotor lapátjainak cserélhető vágófejeit (3) kopásálló anyagból készítjük.

300. ábra Marógépek rotor kialakításai: a) merev lapátos; b) rugalmas lapátos; c) csuklós lapátos 1. csőtengely; 2. lapát; 3. vágófej; 4. tartó; 5. csukló; 6. rugós kitámasztás A rotor burkolatában történik a talaj felaprózódása és a kötőanyaggal való elkeverése. A burkolat hátsó fala általában csuklósan felnyitható, hogy a rotorhoz hozzá tudjunk férni a lapátok ellenőrzése és cseréje érdekében. A burkolat a gép tengelyéhez képest lehet úszó és merev.

301. ábra Komplex talajstabilizáló gép alapmunkaeszközei: 1. maró; 2. aprító; 3. keverő; 4. simító A komplex talajstabilizáló gépek egy menetben végzik a marást, az aprítást, a stabilizáló anyag bekeverését, a simítást (301. ábra) és egyes változatok a talaj tömörítését is. E gépek gyakorlatilag mindig magajáró kivitelben készülnek (302. ábra).


302. ábra Komplex talajstabilizáló gép: 1. maró; 2. aprító; 3. keverő; 4. simító; 5. tömörítő; 6. alapgép


8. fejezet 1. Név- és tárgymutató acélköteles közelítő berendezés 323 ágzúzó henger 222 ágyásalávágó gép 208 ágyáskiemelő gép 209 aktív borona 111 alakos henger 111 alapanyag-előállító gép 154 alapanyag-termelő gép 384 alávágógép 183 álló fán gallyazó 286 állványzat 157 alternáló kasza 228 alváz 35 anyagáram 314, 319, 333, 339, 349, 355, 366 anyagelőkészítő gép 386 anyagmozgatás 320 ápolás 211 aprítás 356 aprítéktermeléses munkarendszer 320 aprító 234 aprítógép 356 aprítótelep 370 aprómagvető gép 169, 205 áramkészülék 390 árbocos csörlő 302 árbocos közelítő kötélpálya 327, 330 árok 245 ásóborona 114 ásógép 115


aszfaltburkolat-építő gép 398 aszfaltfiniser 398 aszfaltkeverő berendezés 393 átfolyási sebesség 140 átrakó manipulátor 301 áttelepíthető aprítógép 359, 362 áttelepíthető kérgezőgép 343 autódaru 304 automatikus adagolású és szabályozású permetezőgép 152 automatizált magpergető berendezés 162 bagger 239 bakdaru 315, 303 bakhát 245 bakhátas (árkos) talaj-előkészítő 256 barázdabehúzó 114 bedaruzható szelvény 316 bedaruzott terület 303 beépített (stabil) szárnyvezeték 182 befecskendező fúvóka, 26 befecskendező szivattyú 26 bagger 372 belsőégésű motor 19, betonburkolat-építő gép 395 betonelosztó gép 395 betonhézagvágó gép 397 betonkeverő gép 392 biztosítószerkezet (ekefej-biztosítás) 92 bolygólapátozású keverő 393 borona 110 bozót- és lágyszárúirtó 221 burkolt gyökérzetű csemetetermesztő gép 211 buroktól szétválasztó gép 159


bütykös henger 380 centrifugális kőtörő 389 ciklusidő 316 cirkulációs szórófej 120 Comprex feltöltő 30 csatlakozó sor beállítása 172, 178 csávázógép 127 csávázószer-adagoló 127 csemetekiemelő 185 csemeteültető gödörfúró 266 csemeteültető 258 cseppképzés 116 csigakerekes kiegyenlítőmű 44 csigás aprítógép 359 csigás betonelosztó gép 395 csigás csoportos gallyazógép 288 csigás poradagoló 125 csoportos darabolás 294 csoportos döntés 276 csoportos gallyazás 288 csoroszlya 90, 258 csoroszlyás csemeteültető 258 csörlő 324 csörlős vonszoló 331 csörlőzési sebesség 325 csuklós váz 35 csúszda 322 csúszócsoroszlyás sornyitó 207 csúszócsoroszlyás suhángültető 269 csúszófogas vágástakarító 233 csúszótalp 90 csúszózsalus betonfiniser 396


darabolás 272, 293 Deszpot-féle dobrosta 159 diffúzoros szóróberendezés 139 dinamikus feltöltés 30 dinamikus hatással kérgező gép 343 dinamikus tömörítő gép 382 dízelmotorok 20 dobkérgező 344 dobó-pneumatikus rakodó-szállító gép 313 dobos aprítógép 358 dobos stabil aprítógép 361 dobóventilátor 313 döngölő 382 döntés 272 döntő-előközelítő-rakásoló gép 297 döntő-gallyazó-daraboló gép298 döntőgép 281 döntőgépek fejlesztése 284 döntőkerékpár 275 döntő-közelítő gép 298 döntő-rakásoló gép 297 döntött fán gallyazó 288 dugattyú 21 dugattyús kompresszor 119 dugványozógép 179 dugványtermesztés gépei 155, 163 egyágú létra 156 egycsörlős közelítő kötélpálya 327 egyéb rakodógép 300 egyéb rendeltetésű traktor 35 egyengető rögtörő 115 egyenként végzett darabolás 293


egyenkénti döntés 275 egyenkénti gallyazás 289 egylépcsős sebességváltó 40 egy munkaedényes kotrógép 372 egyszerű simító 112 egyszerű szerkezetű magpergető 161 ejtősúlyos döngölő 384 eke 85 eke munkája 95 ekeék vonóerőigénye 94 ekék beállítása 96 ekekeret 88 ekenád 90 ekevas 89 elektrodimamikus permetező 152 elektromos olló 164 elektromos rendszer 28 elektrosztatikus permetező 151 elméleti energiafelhasználás 314 elméleti fajlagos energiaigény 314 elméleti térfogatáram 292, 355, 366 előhántó 90 előmetsző 90 előtéttengelyes sebességváltó 41 emelőkar 309 emelőlap 309 emelőnyomaték 317 emelővillás tuskókiemelő gép 235 energiaátviteli rendszer 36 erdészeti terepjáró tehergépkocsi 341 erdészeti útépítés, útkarbantartás gépei 371 eregető 322


esőztető öntözőberendezés 180 eszközhordozó traktor 35, 193 exkavátor 372 extra motorfűrész 279 fa koronájába építhető állványzat 157 faanyagmozgatás 320 faanyagrakodás 299 fajlagos élőmunkaigény 286, 334 fajlagos energiaigény 286, 356 fajlagos talajellenállás 84 fajlagos talajnyomás 52 fakitermelés 272 fakitermelés anyagárama 284 fakitermelés gépei 272 fejtőkalapács 385 félig önhordó alváz 36 felkészítés 342, 368 felkészítőtelep 342, 368 féllánctalpas járószerkezet 58 feltöltés 30 felületpermetező 207 fix fokozatú sebességváltó 39 fogas borona 110, 205 fogas vágástakarító 230 fóliaház 220 fóliasátor 220 folt 245 foltos talaj-előkészítő 253 folyadékhűtés 27 folyamatos működésű aszfaltkeverő berendezés 394 fordulatszám-jelleggörbe 31 forgattyúház 21


forgattyús döngölő 384 forgattyús hajtómű 21 forgó felsővázas kotrógép 372 forgó főmozgású hasítógép 349 forgó művelőszerszám 252 forgócellás poradagoló 125 forgódobos (tárcsás) szkarifikátor 160 forgódobos hidromechanikus osztályozó 391 forgóelemes adogató szerkezet 175 forgógyűrűs gallyazógép 290 forgógyűrűs kérgezőgép 345 forgókotró 372 forgókúpos hasítógép 352 forgórakodó 304 forgótárcsás-, vibrációs- és forgókosaras szórófej 121 forgózsámolyos kormányzás 59 forma- és járósínes finiser 396 földgyalu 376 földi állványzat 157 földi közelítőgép 322 földkitermelő-rakodógép 371 földkitermelő-szállítógép 375 földmunka 371 földmunkagép 371 földnyeső 377 földtológép 375 főtengely 23 fővezeték rendszer 181 fúrókalapács 385 fúvócsővel kiegészített axiálventilátoros szórószerkezet 150 függesztett ágyáskiemelő 198 függesztett aprítógép 359, 363


függesztett csúszócsoroszlyás sornyitó 202 függesztett eke 204 függesztett gördülőtárcsás sornyitó 202 függesztett iskolázógép 196, 202 függesztett kombinált ápológép 197 függesztett kombinált vetőgép 201 függesztett kombinátor 205 függesztett kultivátor 202 függesztett műtrágyaszóró 204 függesztett porozógép 135 függesztett rázóvillás soros- és rázóvillás ágyaskiemelő 203 függesztett sávos aprómagvető gép 195, 201 függesztett soros ágyásalávágó 202 függesztett soros aprómagvető gép 195, 201 függesztett soros nagymagvető gép 195 függesztett talajmaró 202, 204 függesztett vegyszerkenőgép 135 függesztett vermelőgép 199 függesztett, hidraulikus cseppképzésű permetezőgép 133 függesztett, pneumatikus cseppképzésű permetezőgép 134 függesztőszerkezet 50 függesztve végzett közelítés 322 függőleges tengelyű szárzúzó 223 fűnyíró 228 fűrészelő fej 287 fűrészlánc 295 fűrészlánc 272 fűrészláncos vágószerkezet 282 fűrésztárcsa 294, 294 fűrésztárcsás vágószerkezet 282 fűrésztárcsa 272 gallyazás 272, 286


gallyazás anyagárama 292 gallyazás minősége 292 gallyazó-daraboló-osztályozó gép 299 gallyazó-daraboló-osztályozó-előközelítő gép 299 gallyazógép 286, 291 gallyazógépek üzemeltetése 291 gallyazó-kérgező- daraboló gép 299 gémes szerkezet 157 gémes targonca 308 gépkihasználási tényező 285 Gorjacskin-féle összefüggés 94 gravitációs keverőgép 392 gumiabroncs 53 gumihevederes járószerkezet 58 gyalufogas fűrészlánc 272 gyalukéses kérgezőgép 345 gyorsmozgású mobil aprítógép 365 gyökérfésű 244 gyűjtőgép 158 hagyományos felépítésű univerzális traktor 33 hagyományos felkészítőtelep 368 hajtáskormányzás 60 hajtórúd 22 hajtóteljesítmény-igény 292 haladási sebesség 140 hálóborona 110 hálóburkolatba töltő gép 214 harmonikaszerű szerkezet 158 harveszter 296 hasítás 349 hasítás ciklusideje 355 hasítás sebessége 355


hasítási többszörös 355 hasítóerő 354 hasítógép 349, 354 hasmagasság 52, hasznos teljesítmény 68 hatásfok 71 háti gép 130 hegymenet 327 helikopter 137, 158 helyhez kötött rakodógép 301 henger 111 hengerfej 20 hengerfejtömítés 21 hengertömb 21 hevederes járószerkezet 339 hidarulikus daru 310 hidarulikus önrakodó 309 hidegágy kialakítás 210 hidegágy talaj-előkészítés 210 hidegágyas csemetetermesztés gépei 210 hidraulikus cseppképzés 117 hidraulikus daru 318 hidraulikus emelővillás tuskókiemelő gép 237 hidraulikus energiaátvitelű járószerkezet hajtás 45 hidraulikus hasítógép 353 hidraulikus működtetésű forgórakodó 305 hidraulikus működtetésű kormányszerkezet 63 hidraulikus olló 164 hidraulikus osztályozás gépei 390 hidraulikus tuskókihúzó 239 hidrociklon 390 hidrodinamikus hajtómű 47


hidrodinamikus nyomatékváltó 46 hidrodinamikus tengelykapcsoló 45 hidromechanikus berendezés 391 hidrosztatikus TLT hajtás 49, hígtrágyaszóró 165 hobby motorfűrész 279 homlokkerekes kiegyenlítőmű 44 homlokvillás targonca 306 hordozható gép 130 hordozható körfűrész 164 hordozható szárnyvezeték 181 hordozható vibrációs lap 383 hordozot kombinált ápolószerkezet 196 hordozott permetezőgép 132 hordozott sávos aprómagvető gép 195 hordozott soros aprómagvető gép 194 hordozott szállítókeret 200 hordozott szállítószalag 200 hordozott vermelőgép 199 hornyos adagoló 126 hornyos poradagoló 125 hosszkotrású merítéklétrás kotrógép 374 hossztranszpontőr 313 hossztranszpontőr 319 hosszúfás munkarendszer 320 húzó- és gallyazó szerkezetek 155 húzóvillás tuskókiemelő gép 238 hűtőrendszer 27 injektoros szórófej 120 intenzív csemetetermesztés gépei 209 iskolázóelem 174 iskolázógépek 173


istállótrágya-szóró 167 ívkéses gallyazófej 289 járműdaru 310 járó- és mankókerék 91 járvaaprító 276, 364 kábeldaru 302 kalapácsos fúrógép 385 kalapácsos kérgezőgép 343 kalapácsos kőtörő 388 kanalas vetőszerkezet 170 kardántengely 42 kaszálógép 228 kavicsbányászat gépei 385 kefés vetőszerkezet 170 kenőhengeres gép 123 kenőrendszer 26 kenőszálas gép 123 kenőtömlős gép 123 kényszerhajtású lengőrosta 389 kényszerrendszerű keverőgép 393 kerekek felfüggesztése 54 kerekes szállítógép 340 kerékfék 54 keresztirányú szintbeállítás 188 keresztkotrású merítéklétrás kotrógép 374 kereszttranszpontőr 313, 320 keretváz 35 kérgezés 342 kérgező-farakó gép 342 kérgezőgép 342, 347 kérgezőtelep 370 késes dugványozógép 165


késes forgógyűrűs gallyazógép 290 késes-tüskés aprító 115 kétágú létra 156 kétkerék hajtású járószerkezet 52 segédmellsőkerék hajtás 52 kéttárcsás, kettős működésű tengelykapcsoló 38 keverők 392 keverőszerkezet 118 kezelés 211 kezelés gépei 189 kézi olló 163 kiegészítő elemek 123 kiegyenlítőmű (differenciálmű) 43 kiemelés 211 kiemelési mélység 188 kiemelési sebesség 188 kiemelőgép 184 kiemelő-gyűjtő gép 188 kiemelő-kötegelő automata 190, 199, 203 kihordó szerelvény 337 kihordó 338 kiszállítás 320, 337 kitolható létrák 156 kohézió 77 kombinált simító 112 kombinátorok 113 komplex talajstabilizáló gép 402 kompresszió-viszony 29 konzolos bakdaru 303 koptatóközeggel működő gép 160 kormánylemez 88 kormánymű 61


kormányszerkezet 60 kormányzási mód 59 kotrógép 371 kőbányászat 384 kőbányászat gépei 384 kötegelőgép 189 kőtörő 386 közegtovábbító berendezés 118 közelítés 320, 322 közelítő kötélpálya326 középmély lazító 98 közúti szállítás 340 közúti tehergépkocsi 341 közvetlen adagolású permetező 152 kultivátorkapa 106 kultivátor 105, 207 kúpkerekes kiegyenlítőmű 43 kúpos kőtörő 387 kúpos rosta 159 küllős kapa 115 láncborona 110 láncos csoportos gallyazógép 288 lánctalp 56 lánctalpas járószerkezet 55, 239 lapátos betonelosztó gép 395 lassúmozgású magajáró aprítógép 364 lazítóvillás ágyáskiemelő 187 lazítóvillás soros- és lazítóvillás ágyáskiemelő 202 lazítóvillás soros kiemelő 185 lazítóvillás soros külpontos kiemelőgép 208, 209 lazítózás 98 lazulási tényező 366


léces vagy pálcás henger 111 léggömb 158 léghűtés 28 légi gépek 158 légi közelítő berendezés 322 légi növényvédelmi gép 137, 147 légzsákos szórószerkezet 151 lejtmenet 327 lendítőkerék 23 lengőeke 93 lengőkaros csemeteültető 262 lengőkaros vágástakarító 231 letoló 230 lineáris főmozgású hasítógép 349 lokális helymeghatározással irányított permetezőgép 152 lyukütő 265 magadagoló 127 magajáró aprítógép 359, 364 magajáró földgyalu 376 magajáró földnyeső 377 magajáró gumiabroncsos henger 380 magajáró iskolázógép 195, 202 magajáró rakodógép 315 magajáró vibrációs lap 383 maghéjkarcoló 160 magkeverő 127 magpergető 161 magvezető cső 171 markolós vonszoló 334 markolva kiemelő tuskózógép 239 marófejes forgógyűrűs gallyazógép 290 marófejes kérgezőgép 345


marógép 400 marók 272 marótárcsás kotrógép 374 mászóberendezés 156 mászókeretes láncfűrész 287 mászósebesség 189 mászóvas 156 mechanikus cseppképzés 118 mechanikus emelővillás tuskókiemelő gép 236 mechanikus energiaátvitelű járószerkezethajtás 37 mechanikus feltöltés 30 mechanikus hasítógép 351 mechanikus működtetésű forgórakodó 305 mechanikus osztályozó gép 389 mechanikus önrakodó 309 mechanikus tuskókihúzó 238 mélygödörfúró 270 mélylazító 91, 98 merev fogú vágástakarító 231 merev henger 379 merítéklétrás kotrógép 374 mesterségesen fűthető magpergető szoba 161 mikrogranulátum-szóró gép 126, 146 mobil (magajáró) rakodógép 304 mobil aprítógép 359, 363 mobil kérgezőgép 343 motorarányos TLT-hajtás 47 motorfűrész 277, 293, 294 motoros kapa 101 motoros kézi eszköz 277 motorteljesítmény 334 motortömb 20


mumiabroncsozású kerék 53 munkagéphajtás 47 munkamélység-állítás 97, 105, 109 munkaszélesség 140 munkaszélesség-beállítás 109 műtrágyaszórás 168 műtrágyaszóró 168 nagymagvető 169 nagymagvető gép 206 nedves persely 21 nedvességtartalom 74 négykerék hajtású járószerkezet 52 négyütemű dízelmotor 29 névleges anyagáram 318 névleges aprítékhossz 366 névleges térfogatáram 285, 293, 315, 316, 366 névleges tömegáram 316, 349, 355 normál suhángültető gödörfúró 269 növényvédelmi gép 115 növényvédő szer 149 nyerges földnyeső 377 nyerges gumiabroncsos henger 380 nyomásszabályozó szelep 27 nyomott késes vágószerkezet 274, 281 nyomtáv 52 olajhűtő 27 olajszivattyú 26 olajszűrő 27 olajteknő 27 oldalvillás targonca 307 optimális munkaszélesség-beállítás 97 osztályozás 389


osztályozó berendezés 389 osztályozó-elosztó telep 370 osztómű 42 önálló egyedi burkolat 211 önálló rakodógép 299, 301 önhordó alváz 36 önrakodó gép 300, 308, 316 öntözés 180, 211 öntözés gépei 180 öntözési intenzitás 183 öntözőberendezés 207 öntözőszivattyús gépcsoport 181 öntözöttség 183 Paddy-asztal 159 pajzsos keretes szórószerkezet 151 pályához kötött rakodógép 303, 315 passzív borona 110 passzív művelőelem 252 pászta 245 pásztakészítő eke 247 pásztakészítő mélylazító 245 pásztakészítő talajmaró 250 pásztakészítő tárcsa 249 pásztás talaj-előkészítő 245 permetezőernyős szórószerkezet 151 permetezőgép 116, 146 permetező-porozógép 131 permetlé-felhasználás 116 permetlékészítő 129 permetlétartály 118 permetlé-visszanyerő berendezés 151 pneumatikus cseppképzés 117


pneumatikus cseppképzés szórófejei 120 pneumatikus gyűjtőgép 158 pneumatikus olló 163 pneumatikus poradagoló 125 pneumatikus szkarifikátor 160 pneumatikus tisztító-osztályozó 160 pneumatikus vetőszerkezet 170 pofás kőtörő 386 poradagoló 125 porozitás 78 porozógép 124, 130, 146 processzor 298 profi motorfűrész 279 rakodó transzpontőr 319 rakodó traszpontőr 312 rakodócsörlő 308, 319 rakodógép anyagárama 315 rakodógép ciklusideje 315 rakodógép 299 rakodóhíd 302 rakománynagyság 315, 317 rázógép 158 rázóvillás ágyáskiemelő 187 rázóvillás soros kiemelő 186 rázóvillás soros központos kiemelőgép 209 rázóvillás soros külpontos kiemelőgép 208 regulátor 64, repülőgép 137 repülőgép-feltöltő 129 réses adagoló 126 részben függesztve végzett vonszolás 321 reszelőlamellás multifikátor 161


részleges talaj-előkészítés gépei 245 réteglazító 98 ripper 378 robbanómotoros döngölő 383 robbantásos fejtés 385 Root-fúvó 119 rotációs fúrógép 385 rotációs kasza 229 rotoros keverő 393 rotoros kőtörő 387 rőpítőtárcsás szóróberendezés 139 rövidfás munkarendszer 320 rugalmas henger 380 rugalmas tárcsás adogató szerkezet 176 rugalmastárcsás iskolázógép 206 rugós fogú vágástakarító 231, 234 saját tömeg 333 sebességarányos (járókerékarányos) TLT hajtás 48 sebességváltó 39 serleges mosó-osztályozó berendezés 391 síkrosta 159 sima henger 111, 379 simító 112 sínpályás közelítő 322 sorköznövelő kultivátor 106 sorközpermetező 207 sornyitó 175 sortávolság beállítása 172, 178 speciális felkészítőtelep 369 speciális körfűrész 165 speciális pásztakészítő 151 speciális rönkszállító tehergépkocsi 341


stabil aprítógép 359 stabil kérgezőgép 343 statikus hatással kérgező gép 345 statikus tömörítőgép 379 suhángkiemelő 185 suhángültető gödörfúró 269 suhángültető 269 súrlódási tényező 76 szabad magasság 52 szabadföldi csemetetermesztés gépei 165 szabadföldi csemetetermesztés gépsorai 192 szabályozóelem 93 szakaszoló adapteres szórószerkezet 150 szakaszos működésű aszfaltkeverő berendezés 394 szalagos vetőszerkezet 170 szállítás 320 szállítócsigás és kaparóláncos berendezés 391 szállítószalagos poradagoló 125 szántás 85 szántáselmunkáló 114 szántóvas 89 száraz persely 21 szárnytalanító gép 160 szárnyvezeték rendszer 181 szárzúzó 223, 276 szedőkosaras emelőszerkezet 157 szelep 23 szelephimba 24 szélkerekes hajtás 138 szervestrágyaszóró 165, 204 szervestrágyázás 165 szervo működtetésű kormányszerkezet 62


szétosztó berendezés 123 szintbeállítás 97, 105, 109, 179 szórásteljesítmény 144, 167 szorítózsámolyos vonszoló 337 szorzó rendszerű sebességváltó 40 takarószerkezet 171 takarótalaj-adagoló 216 talaj 73 talaj belső súrlódási tényezője 77 talaj tömörítése 79 talaj-előkészítés 84 talaj-előkészítő csemeteültető gép 268 talaj-előkészítő gép 85 talajlazító 98, 378 talajmaró 99 talajművelés 84 talajművelő traktorok 34 talajok fajlagos felülete 76 talajstabilizáló gép 399 talpszélesség 52 tányér (fészek) 245 tányéros (fészkes) talaj-előkészítő 255 tápszivattyú 25 tárcsa 101 tárcsalevél 101 tárcsás aprítógép 357 tárcsás borona 101 tárcsás ekék 101 tárcsás stabil aprítógép 360 tárcsás-láncos pásztakészítő 250 tárcsatag 103 targonca 306, 316


tartályos betonelosztó gép 395 tartálytérfogat 140 technológiai anyagmozgatás 320, 337 teherbírási tényező 77 tekercses burkolat készítő gép 218 telepített közelítő kötélpálya 326 teleszkópikus szerkezetek 157 teljesfás munkarendszer 320 teljesítmény 325 teljesítményleadó tengely 47 teljesítményveszteség 69 tengelycsonk kormányzás 59 tengelykapcsoló 37 tengelykapcsolós sebességváltó 41 tengelytáv 52 tenzió 75 tényleges fajlagos energiaigény 314 tényleges térfogatáram 285, 334, 349, 356, 366 tépőfogas fűrészlánc 272 térfogatáram 284, 314, 333, 339, 366, 348, 355 térfogati nedvességtartalom 75 térfogatkiszorításos szivattyú 119 terhelési viszony 64 termesztőberendezés 220 termesztőközeg-előállítás 210 termikus cseppképzés 118 termikus cseppképzés szórófejei 120 terület-előkészítés gépei 221 területteljesítmény 140 tisztítófűrész 277, 280 tisztító-osztályozó gép 159 tolóbütykös-hengeres vetőszerkezet 170


tolóhengeres vetőszerkezet 170 tolólemezes gép 230, 235 tolólemezes gyűjtőgépek 158 tolt késes vágószerkezet 274, 294 többcsörlős kivitelű pálya 327 több munkaedényes kotrógép 373 többműveletes döntő-gallyazó-daraboló adapter 294 többműveletes gép 296 tölcséres osztályozó 390 töltőgép 211 tömbösített egyedi burkolat 214 tömegáram 314, 339, 348, 366 tömítőszerkezet 171 törzskormányzás 59 tőtávolság beállítása 177 trak felépítésű univerzális traktor 34 traktor súlypontja 65 traktorbázisú közelítőgép (vonszoló) 331 traktor-pótkocsi szállítószerelvény 340 traktorra szerelt körfűrészes gép 164 traktorral üzemeltetett gép 132 transzportőr 300 turbófeltöltéses motor 30, tuskóeltávolító szerkezet 240 tuskóforgácsoló 241 tuskófúró gép 242 tuskóhúzó 221 tuskóirtásos döntés 275 tuskóirtó döntőfej 275 tuskókiemelő 235 tuskókörülvágó gép 241 tuskómaró gép 243


tuskóvágó döntőfej 275 tüzelőanyag ellátó rendszer 25 tüzelőanyag szűrő 26 univerzális traktor 33 úszódaru 304 útépítés 386, 393 útjavítás 393 utóhántó 93 ültetési mélység beállítása 178 ültetőcső 257 ültetőgépek 257 ütközéses szórófej 120 ütőkéses vágószerkezet 275 vágástakarító 221, 230 váltólétra 156 változtatható munkaszélességű eke 94 váltva forgató eke 93 vasúti szállítás 340 véglehajtás 44 vegyes működésű aszfaltkeverő berendezés 395 vegyi kaszás permetező 151 vegyszerkenő gép 123, 146 ventilátor 119 vermelés 211 vermelőgép 191, 209 verődugattyús döngölő 384 vesszőbetakarítás eszközei, gépei 163 vessződarabolás gépei 155, 164 vetési mélység beállítása 172 vetőcsoroszlya 171 vetőgép 169, 257 vetőszerkezet 170, 216


vetőszerkezet-beszabályozás 171 vezérmű 23 vezérműtengely 24 vibrációs henger 382 vibrációs lap 382 vibrációs rosta 389 vibrációs tömörítő 382 vízi közelítő gép 322 vízi szállítás 340 vízszállító tartály 129 vízszintes tengelyű szárzúzó 223, 226 vonó- és függesztőszerkezet 91 vonóerő 325 vonóerőosztály 35 vonóláncos hasítógép 352 vonószerkezet 49 vonszolás 321 vonszoló köteles csörlő 325 vontatás 72, 82 vontatási jelleggörbe 72 vontatott aprítógép 359, 363 vontatott ásóborona 200 vontatott földnyeső 377 vontatott gumiabroncsos henger 380 vontatott kötegelőgép 199, 203 vontatott sima henger 194, 200, 205 vontatott takarótalaj-szoró gép 195 vontatott tárcsa 205 vontatott vibrációs lap 383 vontatott, hidraulikus cseppképzésű permetezőgép 136


9. fejezet 1. Irodalomjegyzék Ábrahám K. (1978): A közúti közlekedés kézikönyve 1. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 1008 p. Anka I. (1978): A hidromotoros hajtás és szabályozás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 206 p. Bajcsy L. szerk. (1976): A mezőgazdasági repülés technológiája. MÉM Repülőgépes Szolgálat, Budapest. 168 p. Balázs F. – Dimitrievics Gy. (1979): A növényvédelem gépei (2. átdolgozott kiadás). Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 200 p. Balázs F. – Dimitrievics Gy. – Lovró I. – Tündik F. (1986): A növényvédelem gépesítésének fejlődési irányai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Balázs F. – Dimitrievics Gy. – Ruttkai P. (1980): A növényvédő gépek üzemeltetése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Bánházi J. szerk. (1984): A szántóföldi munkagépek működésének elméleti alapjai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Bánházi J. – Horváth B. – Jóri J. I. (2000): Talajművelő gépek. In. Szendrő P. szerk. Mezőgazdasági gépszerkezettan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 54–140. p. Bolling, I. (1987): Bodenverdichtung und Triebkraftverhalten bei Reifen. Dissertation TU München, MEG 133. Bondor A. (1972): Erdészeti szaporítóanyag előállítása. MÉM, Budapest. 60 p. Bondor A. (1978): Erdészeti talaj-előkészítés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 184 p. Bondor A. (1980): Erdőtelepítés, erdőfelújítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 192 p. Bondor A. (1997): A minőség, mint értékkategória az erdőművelésben. „AGRO-21”füzetek. Az agrárgazdaság jövőképe. 16:20–47. Bondor A. – Gál J. (1976): Erdészeti szaporítóanyag-termelés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 262 p. Bondor A. – Radó G. – Temesi G. (1979): Erdőnevelés gépesítése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 226 p. Bognár J–Hentz K. – Szendrő P. (2000): Berendezés és módszer dinamikus szálaprítási folyamatok energetikai vizsgálatához. Mezőgazdasági Technika, XLI. 5:4–5. Bumerl, M. – Rónay, E. (1982): Doprava dreva (Faanyagszállítás). Bratislava, Priroda. 302 p. Cerny, Z. szerk. (1983): Mechanizace pestebních prací. Vysoká Zemedelská v Brne. 234 p. Czupy I. (1996): ERZ-1 erdészeti zúzó. Gépesítési információ, 3. Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron. 16 p. Czupy I. – Horváth B. (1997): ETL-3 erdészeti talajlazító. Gépesítési információ, 6. Soproni Egyetem, Sopron. 16 p. Czupy I. – Horváth B. – Juhász G. – Major T. (2000): Hazai gyártású erdészeti gépek. Gépesítési információ, 15. Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron. 96 p. Czupy I. – Horváth B. – Major T. (1998): CASE POCLAIN 1188 CK tuskózógép. Gépesítési információ, 10. Soproni Egyetem, Sopron. 32 p. Czupy I. – Horváth B. – Major T. (1999.a): JAVO Mini töltőgép (konténerezőgép). Gépesítési információ, 11. Soproni Egyetem, Sopron. 20 p.


Czupy I. – Horváth B. – Major T. (1999.b): JAVO Standard töltőgép (konténerezőgép). Gépesítési információ, 12. Soproni Egyetem, Sopron. 28 p. Czupy I. – Horváth B. – Lukács J. (2000): Development research of AC hydraulic energy transfer. Hungarian Agricultural Engineering. 13:74-75. Czupy I. – Major T. (2002): BGF-450 K2 típusú gödörfúró (két oldalra kifordítható). Gépesítési információ, 17. Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron. 20 p. Dejmál, J. – Rónay, E. (1991): Erdőhasználat. Bratislava, Priroda. 358 p. Dimitrievics Gy. (2000): Permetező szórófejek és fúvókák. Mezőgazdasági Technika, 6:17–18., 23–24. Dimitrievics Gy. – Gyürk I. – László A. (2000): Növényvédő gépek. In. Szendrő P. szerk. Mezőgazdasági gépszekezettan. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 177–220. p. Dózsa G. – Major T. (2000): Tuskózás és teljes talaj-előkészítés nélküli környezet- és energiakímélő pásztás talaj-előkészítésen alapuló természetes és mesterséges erdőfelújítás. MTA Agrár-műszaki Bizottsága Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. Nr. 24. 1. kötet: 305-308. Gál J. – Káldy J. (1977): Erdősítés. Akadémiai Kiadó, Budapest. 640 p. Gondor T. – Harangozó L. (1982): Lehetőségek favédelmi permetezőgépek üzemeltetésének fejlesztésére. Akadémiai Kiadó, Budapest. Gyökös S. – Horváth B. – Kiss J. (1992): Vegyszerkenő gépek erdészeti alkalmazásának lehetőségei. Erdészeti Lapok, CXXVII. 6:173–175. Gyurátz F. – Horváth B. (2002): BGT-EF típusú csemetetermesztési gépsor. Gépesítési információ, 17. Nyugatmagyarországi Egyetem, Sopron. 56 p. Gyürk I. (1980): A csávázógép-fejlesztés szempontjai. Járművek, Mezőgazdasági Gépek, 2:63–68. Herpay I. – Marosvölgyi B. – Rumpf J. (1984): A faapríték termelése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Horváth B. (1981): Erdészeti gépek üzemeltetése I. Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti technológus szakmérnöki tagozat). Sopron. 204 p. Horváth B. (1983): Az erdészeti szaporítóanyag-termesztés gépesítésének fejlesztése. Kandidátusi értekezés. Kézirat, Sopron. 111 p. + 63 p. melléklet. Horváth, B. (1985): Razvityie ekszpluatacii masin gruntovom vürascsivanyii szejancev. Acta Facultatis Forestralis, Sopron. 45-54. Horváth B. (1987): Növényvédelmi géptan. Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti növényvédelmi szakmérnöki tagozat). Sopron. 222 p. Horváth B. (1996.a):EFE-1 pásztakészítő eke. Gépesítési információ, 4. Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron. 20 p. Horváth B. (1996.b): Az SR-8 kihordó funkcionális vizsgálatának főbb eredményei. Mezőgazdasági Technika, 7:2–4. Horváth B. (1997): ALV-1 ágyásalávágó. Gépesítési információ, 5. Soproni Egyetem, Sopron. 16 p. Horváth B. (1999): Az erdészeti gépesítés helyzete és fejlesztési tendenciái I., II. Erdészeti Lapok, CXXXIV. 2:38–39., 3:68–69. Horváth B. (2001.a): Az erdőgazdaság gépesítésének helyzete, fejlesztési lehetőségei. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának 2000. évi tájékoztatója. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. 192–198.


Horváth B. (2001.b): Tuskós területek talajművelő szerszámainak elemzése. „Tudományos tanácskozás Dr. h.c. Dr. Sitkei György professzor, akadémikus 70. születésnapja alkalmából” c. rendezvény kiadványa, Sopron. 54– 59. Horváth B. (2002): Gépek az erdőgazdálkodásban. Agronapló, VI. 4:146–150. Horváth B. (2001): Betekintés a világ erdészeti gépkínálatába. Erdészeti Lapok, CXXXVI. 10:328–329. Horváth B. – Juhász G. (1999): RÁBA FA 27.235–6.6–000 / LOGLIFT F60S erdészeti tehergépkocsi. Gépesítési információ, 13. Soproni Egyetem, Sopron. 30 p. Horváth B. – Juhász G. (2002): Erdészeti- és elsődleges faipari gépek dokumentációs tára. Gépesítési információ, 18. Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron. 36 p. Horváth B. – Káldy J. (1975): Erdővédelmi géptan. Egyetemi jegyzet, Sopron. 134 p. Horváth B. – Kovács J. – Marosvölgyi B. (1993): Az erdészeti gépesítés új szempontjai. Erdészeti Szakmai Konferencia (WOOD TECH) kiadványa, Sopron. 203–206. Horváth B. – Kovács J. – Marosvölgyi B. (1994): Az átalakuló erdészeti ágazat gépigénye. Erdészeti Szakmai Konferencia (WOOD TECH) kiadványa, Sopron. 179–182. Horváth B. – Matáncsi J. (1998): Erdészeti csemetekertek (faiskolák) számítógéppel segített gépesítéstervezése. Lippay János–Vass Károly Nemzetközi Tudományos Ülésszak kiadványa, Budapest. 248. Horváth, B. – Major, T. (2001): Analyse der Bodenbearbeitungswerkzeuge für Klotzflächen. Trendy Lesníckej, Drevárskej a Environmentálnej Techniky a Jej Aplikácie Vo Vyrobnom Procese, Zvolen. 293. Horváth B. – Marosvölgyi B. (1989): Hazai gyártású erdészeti kihordók műszaki–gazdasági jellemzése. Járművek, Mezőgazdasági Gépek. 36. 5:186–191. Horváth B. – Neményi M. – Mouazen, A. M. (1998): Investigation of Forestry deep subsoiling by the finite element method. Hungarian Agricultural Engineering. 11:47–49. Horváth B. – Pirkhoffer J. (1996): SR-8 kihordó. Gépesítési információ, 1. Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron. 28 p. Horváth B. – Spingár P. (1997): BPG-600 pásztázógép. Gépesítési információ, 7. Soproni Egyetem, Sopron. 24 p. Horváth B. – Varga Sz. (1981): A szabadföldi szaporítóanyag-termelés gépesítésének fejlesztése. Agrártudományi Közlemények. 40:430–433. Horváth B. – Varga Sz. (1989): A hálóburkolatú csemetenevelés és gépei. Az Erdő, XXXVIII. 9:404-406. Horváth B. – Vargovics J. (1997): Függesztő-berendezések LKT típusú traktorokhoz. Gépesítési információ, 8. Soproni Egyetem, Sopron. 22 p. Hrotkó K. szerk. (1995): Gyümölcsfaiskola. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 356 p. Imely I. – László A. – Svincsók L. (1983): A növényvédelem gépesítése. Egyetemi jegyzet, Keszthely. Jane č ek, A. (2000): Principles of the general system analysis of the optimization of parameters of forest machinery and its verification (Az erdészeti gépek jellemzőinek optimalizálása az általános rendszeranalízis elmélet alapján). MTA Agrár-műszaki Bizottsága Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. Nr. 24. 1. kötet: 309–312. Jóri J. I. (2001): Talajvédő és környezetkímélő talajművelő gépek fejlesztése. „Tudományos tanácskozás Dr. h.c. Dr. Sitkei György professzor, akadémikus 70. születésnapja alkalmából” c. rendezvény kiadványa, Sopron. 26-31. Jóri, J. I. – Farkas, P. – Soós, S. (1998): New machines for sustainable tillage systems. Proc. of the workshop on Sustainable Tillage Systems. Auburn, Alabama. USA. 134–143. 456 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Káldy J. (1971): A kérgezés gépi eszközei. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 92 p. Káldy J. (1975): Erdészeti gépek A. (Erdőművelés gépei). Egyetemi jegyzet, Sopron. 196 p. Káldy J. (1979): Erdészeti géptan II. (Fahasználat gépei). Egyetemi jegyzet, Sopron. 188 p. Káldy J. (1980): Erdészeti géptan I. (Erdőművelés gépei). Egyetemi jegyzet, Sopron. 240 p. Káldy J. (1981.a): Erdészeti géptan II. (Fahasználat gépei. 1. rész). Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti technológus szakmérnöki tagozat), Sopron. 248 p. Káldy J. (1981.a): Erdészeti géptan III. (Fahasználat gépei. 2. rész). Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti technológus szakmérnöki tagozat), Sopron. 212 p. Káldy J. (1986): A fahasználat gépei. Akadémiai Kiadó, Budapest. 288 p. Kása L. – Rácz K. (1997): Közlekedéstan II/B. Műegyetemi Kiadó, Budapest. 148 p. Katz K. (1999): Vetőmagcsávázó gépek. In. Láng Z. szerk.: A zöldség-, dísznövény- és szaporítóanyagtermesztés berendezései és gépei. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 98–100. p. Kecskés S. – Kosztka M. (1985): Erdészeti útépítés II/B. Egyetemi jegyzet, Sopron. 304 p. Koltay Z. – Sztachó-Pekáry I. (1996): Traktorok, a talajművelés és a tápanyag-visszapótlás gépei. Főiskolai jegyzet, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskemét. 188 p. Kopcsikov, V. P. – Minkov, A. Sz.- Nevmerzsickij, A. Sz. (1986): Tehnyicseszkaja ekszpluatacija masin i obopudobanyija leszozagatovityelnoj promüslennosztyi. Lesznaja Promüslennoszty, Moszkva. 224 p. Korsós J. – Dollmayer M. (1980): Az útfenntartás gépei és üzemeltetési adatai. 43. Közlekedési Tudományos Kutató Intézet, Budapest. 132 p. Kovács J. (1998): Az erdészeti és a faipari hulladékok energetikai hasznosításának eredményei. „Természetközeli Erdő- és Vadgazdaság, Környezetbarát Fagazdaság”. Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest. 266-274. p. Kovács J. (2000): A fahasználatok műszaki fejlesztése. „Stratégiai Kutatások 2000”. Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest. Kovács J. (2001): Műszaki fejlesztés az erdőtelepítésben. Erdészeti Tudományos Intézet Kiadványa, Budapest. Kovács L. (1978): Permetezés- és szórástechnika. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Kovács L. (1982): A permetezés és műtrágyázás technikája a házikertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Kröell Dulay I. szerk. (2001): Hidraulika, pneumatika a XX. században Magyarországon. Szocio Produkt Kft., Miskolc. 210 p. Laib L. – Vas A. (1998): Traktorok, autók. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 393 p. Laib L. szerk. (2002): Terepen mozgó járművek. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. 340 p. Láng Z. (1998.a): Automatic steering control of plantation tractor based on image processing. VDI-MEG Conference of Agricultural Engineering, Tagung Landtechnik, München. Proceedings, 93–98. Láng Z. (1998.b): Számítógépes képfeldolgozáson alapuló automatikus traktorirányítás kutatásának első eredményei. Járművek, Építőipari és Mezőgazdasági Gépek, 45. 4:144–147. Láng Z. szerk. (1999): A zöldség-, dísznövény és szaporítóanyag-termesztés berendezései, gépei. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 384 p. Láng Z. (2000): Műszaki alapismeretek. Egyetemi jegyzet, Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar, Budapest. 113 p.


Láng Z. (2002): Mezőgazdasági erő- és munkagépek. Egyetemi jegyzet, Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar, Budapest. 105 p. László A. (1999): A növényvédelem gépei. In. Láng Z. szerk.: A zöldség-, dísznövény- és szaporítóanyagtermesztés berendezései és gépei. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 140–160. p. László A. (2000): Növényvédelem gépei. In. Szendrő P. szerk. Mezőgazdasági géptan (harmadik, javított kiadás). Mezőgazda Kiadó, Budapest. 228-246. p. Lukács G. S. (1989): Energiaerdő. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 174 p. Major T. (1997): VTZ-1 vízszintes tengelyű zúzó. 9. Soproni Egyetem, Sopron. 20 p. Major T. (1999): ETS-2 erdészeti sorközművelő tárcsa. Gépesítési információ, 14. Soproni Egyetem, Sopron. 20 p. Major T. – Marosi A. (2000): EGEDAL-COMBI típusú vetőgép. Gépesítési információ, 16. Nyugatmagyarországi Egyetem, Sopron. 28 p. Marosvölgyi B. (1982.a): Erdészeti gépek üzemeltetése II. Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti technológus szakmérnöki tagozat). Sopron. 196 p. Marosvölgyi B. (1982.b): Erdészeti gépek üzemeltetése III. Egyetemi jegyzet, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Kar (erdészeti technológus szakmérnöki tagozat). Sopron. 194 p. Marosvölgyi B. (1998.a): A fahasználat gépesítése. „Stratégiai Kutatások 2000”. Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest. Marosvölgyi B. (1998.b): Műszaki igények és lehetőségek a fahasználatban. MTA Erdészeti Bizottság: A természetközeli többcélú erdőgazdálkodás műszaki fejlesztése. Budapest. 36-39. p. Mátrabérczi S. (1976): A KANIZSA-iskolázógép. Az Erdő, 25. 1:19-21. Mátrabérczi S. (1996.a): Géptan I. Ötödik, változatlan kiadás. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 196 p. Mátrabérczi S. (1996.b): Géptan II. Ötödik, változatlan kiadás. Dinasztia Kiadó, Budapest. 170 p. Mátrabérczi S. (1996.c): Géptan III. Ötödik, változatlan kiadás. Dinasztia Kiadó, Budapest. 176 p. Mesterházi P. Á. – Neményi M. – Pecze Zs. (2001): A helyspecifikus tápanyagvisszapótlás műszaki háttere. Mezőgazdasági technika, XLII. 2:5–6. Mikles, M. (2000): Kinematics of turning of skidder without/with the load (A terheletlen és a terhelt csuklós traktor fordulásának kinematikája). MTA Agrár-műszaki Bizottsága Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. Nr. 24. 1. kötet: 316–319. Mikles, M. – Rónay, E. (1997): Forstwirtschaft und Perspektíven der Forsttechnik in der Slowakei. Das XXXI. Internationale Symposium über die Mechanisierung der Waldarbeit, Brno, Mezőgazdasági Egyetem. 54–59. p. Mikles, M. – Rónay, E. (1998): Erdőművelési gépfejlesztések Szlovákiában. VI. Erdészeti Szakmai Konferencia (WOOD TECH) kiadványa, Sopron. 39–42. p. Módli J. – Gémesi J. (1986): Építőgépek II. Tankönyvkiadó, Budapest. 472 p. Moser E. (1983): A vegyi védelem javítása a permetsugár elekrosztatikus feltöltéseivel. Járművek, Mezőgazdasági Gépek, 5: 161–165. Pampel, W. (1985): Grundlagen der Forsttechnik und Forsttechnologie. Veb Deutscher Landwirtschaftsverlag, Berlin. 260 p. Popescu, I. – Popescu, S. C. (2000): Mecanizarea lucrarilor silvice. Editura Universitatii Transilvania, Brasov. 534 p. 458 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Rónay E. (1996): Ökológiai feltételek és műszaki lehetőségek a természetközeli erdőgazdálkodásban. „A Természetközeli Többcélú Erdőgazdálkodás Műszaki Fejlesztése” c. konferencia kiadványa. Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottsága, Budapest. 9–12. p. Rónay, E. (1999): Waldwirtschaftsformen, Forsttechnik und Feinerschliesung. das XXXII: Internationale Symposium über die Mechanisierung der Waldarbeit, Freising, Forstwirtschaftiere Fakultät, MM Universität München. 64–70. p. Rónay, E. – Suchomel, J. (1996): Ausformung und Sortierung des Rohholzes an den Zentrallagerplätzen. Zn.: Das XXX. internationale Symposium über die Mechanisierung der Waldarbeit, Moskva. 112–121. p. Rónay, E. – Suchomel, J. (2000): Development reseach and manufacture of forest articulated traktors in the Slovak Republic (Erdészeti csuklós traktorok fejlesztése és gyártása Szlovákiában). MTA Agrár-műszaki Bizottsága Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. Nr. 24. 1. kötet: 313–315. Ruttkai P. (1982): A permetezőgépek területteljesítményének és munkaminőségének optimalizálása. Akadémiai Kiadó, Budapest. Sitkei, Gy. (1985): Mechanics of Agricultural Materials. Elsevier Publ. House, Amsterdam-New-York. 475 p. Sitkei Gy. (1986): Mezőgazdasági és erdészeti járművek modellezése. Akadémiai Kiadó, Budapest. 86 p. Sitkei, Gy. (1993): Unconfined Compression of Agricultural Soils with Viscoelastic Behavior. Proc. of the 11th ISTVS Conf., at Lake Tahoe, USA. 322–331. Sitkei Gy. szerk. (1997): Gyakorlati áramlástan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 504 p. Skirja, T. M. (1988): Tehnologija i masinü leszoszecsnüh rabot. Izdatelsztvo pri Lüvovszkom Goszudarszvennom Universzitete, Lvov. 224 p. Spingár P. (2002): ETB-2 erdészeti tárcsa. Gépesítési információ, 2. Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron. 16 p. Solymos R. (1997): Az erdő- és fagazdaság minőségi fejlesztése. „AGRO-21” füzetek. Az agrárgazdaság jövőképe. 16:3–19. Szendrő P. szerk. (1997): Példák mezőgazdasági géptanból. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 308 p. Szendrő P. szerk. (2000.a): Mezőgazdasági géptan (harmadik, javított kiadás). Mezőgazda Kiadó, Budapest. 560 p. Szendrő P. szerk. (2000.b): Mezőgazdasági gépszerkezettan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 662 p. Szász Á. – Varga L. (1998): Mezőgazdasági repülés. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 248 p. Szepesi L. (1958): Milyen irányban fejlesztik a motorfűrészeket? Az Erdő, 11: 416-418. Szepesi L. (1963): A motorfűrész. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 228 p. Szepesi L. (1966): Erdőgazdasági gépek jellemzői és használata. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 406 p. Szepesi L. szerk. (1977): A VALMET 870 CN kihordó vontató vizsgálata. ERTI Gépesítési információ, Budapest. 20 p. Szepesi L. szerk. (1979): Hidraulikus és pneumatikus üzemű döntőékek értékelése. ERTI Gépesítési információ, Budapest. 30 p. Szepesi L. szerk. (1982): Az LKT program és az LKT-120A vizsgálata. ERTI Gépesítési információ, Budapest. 24 p. Szőke M. (1985): Munka az erdőn, hobbi a ház körül. A motorfűrészes munka. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 260 p.


Takátsy T. – Stépán Zs. (2002): Traktorok. Egyetemi jegyzet, Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar. Kaposvár. 122 p. Temesvári J. (1978): Mélyépítőipari gépek. Műszaki könyvkiadó, Budapest. 188 p. Tibold V. szerk. (1983): Gépek üzemeltetése a mezőgazdaságban. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 500 p. Tompa K. (1982): A burkolt gyökérzetű szaporítóanyag jelentősége és előállítása. Az Erdő, 31. 1:8–11. Turba J. (1976): Porlasztók. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 416 p. Varga F. szerk. (2001): Erdővédelemtan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 294 p. Vas A. szerk. (1997): Belsőégésű motorok az autó- és traktortechnikában. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 380 p. Walter F. (1972): Az erdészeti csemete ültetés műszaki fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata. Kandidátusi értekezés. Kézirat, Kecskemét. 92 p.


Erdészeti gépek Dr. Horváth, Béla

Recommend Documents