Erdélyi Társadalom. Társadalomtudományi szakfolyóirat. XIII. évfolyam 2. szám

Erdélyi Társadalom Társadalomtudományi szakfolyóirat

XIII. évfolyam 2. szám

Kolozsvár 2015

Erdélyi Társadalom

Társadalomtudományi szakfolyóirat XIII. évfolyam 2. szám

Kolozsvár 2015

Erdélyi Társadalom A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány lektorált folyóirata. Megjelenik évente két alkalommal. Alapítók Horváth István, Magyari Tivadar, Péter László, Veres Valér Főszerkesztő Veres Valér Lapszámfelelős szerkesztők Péter László – Veres Valér Szerkesztőbizottság Benedek József, Berszán Lídia, Csata Zsombor, Geambaşu Réka, Horváth István, Kiss Dénes, Magyari Tivadar, Pásztor Gyöngyi, Péter László, Dániel Botond (szerkesztőségi titkár) Szerkesztőtanács Bárdi Nándor, Csepeli György, Kuczi Tibor, Ladányi János, Lengyel György, Lőrincz D. József, Mezei Elemér, Pászka Imre, Szabó Béla, Tamás Pál Olvasószerkesztés, korrektúra Kocsis Tünde – Rácz Éva

Fordítás Bogdán Andrea

Borítóterv DTP Módi István-Hunor Virág Péter A szerkesztőség postacíme Revista „Erdélyi Társadalom” Str. Dostoievski/Plugarilor nr. 34, RO–400075 Cluj-Napoca/Kolozsvár Telefon +40 264 599 461, fax: +40 264 430 611. E-mail: [email protected] A folyóirat online elérhető a CEEOL (www.ceeol.com), GESIS és ProQuest nemzetközi adatbázisokban. A tanulmányok beküldésével kapcsolatos információk és a régebbi számok elérhetők a www.erdelyitarsadalom.ro honlapon. A kiadványhoz érkezett kéziratok megjelentetéséről két külső szaklektor anonim bírálata (double-blind peer review) alapján a szerkesztőség dönt. Kiadó: Presa Universitară Clujeană Nyomda: Incitato ISSN: 1583–6347 A lap kiadását támogatja:

Proiect realizat cu sprijinul Primăriei și Consiliului Local Cluj-Napoca Proiectul susține candidatura orașului Cluj-Napoca la titlul de Capitală Culturală Europeană.

Tartalom 1. Összpont: ifjúság ERCSEI Kálmán: Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés 9 VERES Valér – PAPP Z. Attila: A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint, a kolozsvári tudományegyetemek diákjai körében 35 GERGELY Orsolya: „Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” Székelyföldi tizenévesek példaképeiről 65 OLARU Júlia: Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében 85 RUSU Szidónia: Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében 107 Gabriela LAZA: „Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” A végzős építészek átmenete az iskolából a munkaerőpiacra 125 2. Összpont: sport MAGYARI Nándor László – BURISTA Lóránd: A közösségi és etnicizált csíki hokiról CSILLAG Péter: Kolozsvári futballmítoszok – Egy rejtőzködő klub jellemrajza, a valós és vélt kötődések szerepe a CFR 1907 Cluj magyarországi megítélésében BALÁZS Előd – PÉTER László: Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén 3. Mezőny

SÓLYOM Andrea: Fiatalok jövőstratégiáiról PÁSZTOR Gyöngyi: Mi marad az Olimpia után? A londoni Queen Elisabeth

Olympic Park területi és társadalmi hatásairól BERSZÁN Lidia: Egy paralimpia margójára HAJDU Ágnes: „Meg kell szerveznünk önmagunkat” Interjú Oláh Gellérttel, a SHARE Kolozsvár Föderáció munkatársával

139 169 183 211 229 237 241

4. Recenziók

MAGYARI Nándor László: Tudás(deficit) és politikai szakértelem 245 KUSTÁN MAGYARI Attila: Szigorúan ellenőrzött labdarúgás 251 VERES Valér: Nemzeti szempont – erdélyi nézőpontból 255 KISS Zita: Összehasonlító ifjúságkutatások Erdélyben 2008–2013 259 SZABÓ Julia: Magyar Ifjúság 2012 – Tanulmánykötet 263

A szerzőkről

267

Összpont: ifjúság

1

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

8

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés

Ercsei Kálmán Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés1 Kivonat. Kutatásunkban a romániai magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások összegyűjtésére vállalkoztunk azzal a céllal, hogy megvalósult vizsgálatok egyfajta kronológikus, tematikai áttekintését készítsük el. Tárgykörünket tágan értelmezve, a szakirodalmi anyagok alapján igyekeztünk figyelni minden erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos empirikus kutatásra, vizsgálatra, esettanulmányra. Írásunkban a kutatás során elkészült, mintegy 70 kutatást magába foglaló adatbázis alapján tekintjük át a romániai/erdélyi magyar ifjúságkutatás közel 25 évét. Tanulmányunkban először a romániai ifjúságkutatási szférát, majd pedig az erdélyi magyar ifjúságkutatásban érintett műhelyeket mutatjuk be röviden. Ezt követően bemutatjuk az empirikus kutatások eloszlását témakörök, illetve az alkalmazott módszertan szerint. Végül pedig időrendben haladva, a vizsgált időszakot három időintervallumra bontva tekintjük át a különböző témaköröket, kutatásokat. Kulcsszavak: romániai magyar ifjúságkutatás; empirikus kutatások; erdélyi magyar fiatalok; kronológia Abstract. Researches in Time and Space: Chronological Overview of Hungarian Youth ­Research in Transylvania 1990–2014 The present paper focuses on the empirical researches related to the ethnical Hungarian Youth population from Transylvania, Romania with the aim of giving an overview based on the literature of the domain. As a result of our desktop research we build a database which collects the main characteristics of a number of 70 empirical researches. The study first sketches the context of the formation and evolution of the field of the youth researches in Romania, then shortly presents the institutes in the field of ethnical Hungarian youth research from Romania. The next step analyses the distribution of research topics and methods. Finally, a timeline shows the most of the previously presented researches giving an overview of the researches and their topics. Keywords: youth research in Romania; Hungarian youth in Romania; chronology; empirical research

1 A jelen tanulmány alapját jelentő, a Magyar Szociológia Társaság 2014. évi konferenciájára Az erdélyi magyar ifjúsági paradigma. Az erdélyi magyar fiatalokat célzó kutatások összegző jellegű áttekintése címmel tervezett előadás előkészítésében, illetve az ehhez szükséges adatgyűjtésben közreműködtek: Kiss Zita, Plugor Réka, Szabó Júlia, Veres Valér.

9

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

Í

rásunkban egy több szakaszból álló kutatás első fázisaként a romániai magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások egyfajta kronológikus, tematikai áttekintésére vállalkozunk2. Kutatásunk során a szakirodalmi anyagok alapján tettünk kísérletet a megvalósult kutatások azonosítására, azaz a mezőny feltérképezésére. Tárgykörünket tág keretben igyekeztünk kezelni: ilyen módon megpróbáltuk minden olyan empirikus kutatásra, vizsgálatra, esettanulmányra figyelni, amely kérdéseket fogalmaz meg a fiatalokkal kapcsolatban és válaszokat keres, függetlenül a vizsgált társadalmi résztől vagy a vizsgált társadalmi kérdéstől, a probléma jellegétől. Az eképpen létrehozott, mintegy 12 fő témakörrel és 150 résztémával foglalkozó, hozzávetőleg 70 kutatást, vizsgálatot, önálló esettanulmányt tartalmzó adatbázisra3 alapozva kíséreljük meg felvázolni a kilencvenes évek elejétől létrejövő, kibontakozó romániai magyar ifjúságkutatási mezőnyt. Munkánk során nem volt célunk foglalkozni a kutatások finanszírozási forrásainak, illetve finanszírozóinak feltérképezésével, továbbá nem célunk a különböző szervezetek közötti kapcsolatok, network-ök feltérképezése, mint ahogy egy kritikai szempont érvényesítése sem. Célunk leginkább egy felülnézeti kép létrehozása a megvalósult empirikus kutatásokról. A következőkben először röviden vázoljuk a hazai társadalomtudományi-intézményi kontextust, amely keretet adott a megvalósult empirikus kutatásoknak. Ezt követően az áttekintett szakirodalmi anyagok alapján mutatjuk be a kutatások főbb jellemzőit, végül pedig időrendben haladva próbáljuk meg áttekinteni a különböző témaköröket, kutatásokat.

Kibontakozó ifjúságkutatás Romániában 1989-et követően 1989-es rendszerváltást követően a szociológia számára új környezet jött létre, újraindult a szociológusképzés, az intézeti kutatás. A megrendelésre dolgozó közvéleménykutató intézetek mellett, a civil társadalom fejlődésével megjelent egy sor nem kormányzati szervezet, amelyek keretén belül „hatékony, értelmes, célszerű” társadalomkutatói munka vált megvalósíthatóvá (Lőrincz 2002). Kiss és Sólyom szerint ez a szakasz tekinthető a román szociológia harmadik szakaszának (ld. Kiss–Sólyom 2002). A romániai ifjúságkutatásról szóló összegzések terén elsősorban Schifirneț (1999), illetve Mitulescu (2011), az erdélyi magyar ifjúságkutatásra vonatkozó eddigi szintéziseket illetően pedig Gergely (2009), valamint Kiss – Tóth-Batizán (2014) munkáit tartjuk számon kiindulópontként. Schifirneț a romániai ifjúságkutatás 30 évét tekinti át és megállapítja, hogy a 1990-ig a romániai ifjúságkutatás erőteljesen átpolitizált intézményekhez kötődött. Meglátása szerint, az intézményi függés többé-kevésbé a kilencvenes fordulatot követően eleinte megmaradt (az Ijfúságkutató Központ az Ifjúsági és Sportminisztérium hatáskörébe tartozott), s bár a kutatóknak idővel után sikerült megteremteni az ifjúságkutatás tematikai stabilitásának belső feltétele2 A kutatás második fázisa a fiatalok különböző szegmensei körében érvényesülő trendek, tendenciák kutatási eredményekre alapozott körvonalazását célozza a társadalmi lét különböző területein (társadalmi helyzet és életmód, értékrend és identitás, társadalmi közérzet, jövőtervek), szemmel tartva a tágabb (kelet-európai, európai, globális) társadalmi kontextust. 3 Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások adatbázis 1990–2014

10

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés it, ez nem jelentett teljes függetlenséget, ami nem meglepő, hiszen a háttérintézmények mozgási tere rendszerint eléggé behatárolt. A romániai ifjúságkutatások első nagyobb empirikus eredményei 1996-ban jelentek meg. Ekkor készült el az első Ifjúsági Barométer, valamint az Életminőséget Kutató Intézet4 (ICCV) fiatalokkal kapcsolatos kutatásainak eredményei is ekkor jelentek meg (Mărginean 1996). Ezt követően a 2003-ban létrehozott ANSIT5 által végzett kutatások eredményeit összegző kötetek említhetők a 2004-es, illetve 2006-is vizsgálatok alapján. Az eddig említettek alapvetően a fővároshoz kapcsolódó intézményrendszert és kutatómunkát jelentettek, és 2007-ben került középpontba egy országos ifjúságkutató hálózat kialakítására vonatkozó kezdeményezés. A konferencia eredményeként jelent meg egy 2007-es tanulmánykötet, amely a különböző helyeken – Kolozsváron, Nagyváradon, Nagyszebenben, Iași-ban, Bukarestben – működő műhelyek munkáit foglalta magában (Mitulescu 2007). Az együttműködés eredményeként valósultak meg a 2008-as harmonizált adatfelvételek, amelyeket az ország fiataljaira vonatkozóan az ANSIT, a romániai magyar fiatalokra vonatkozóan pedig a Kolozsváron műküdő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet6 készített el.

Az erdélyi magyar ifjúságkutatás műhelyei. A magyarországi ifjúságkutatási szféra Jóllehet az előzőek során jeleztük: kutatásunk tárgyát nem a műhelyek irányából közelítve szándékszunk megközelíteni, illetve az intézmények közötti együttműködések és network-ök, valamint a finanszírozási szféra bemutatására sem vállalkozunk, mégis – a vizsgált kutatási szféra és kutatási terület (ki)alakulása, illetve a kutatások intézményi kötődése szempontjából – szükségesnek gondoljuk egyrészt az erdélyi műhelyek, másrészt az erdélyi ifjúságkutatási szférával kapcsolatban álló magyarországi műhelyek felsorolását.7 Amennyiben az erdélyi magyar ifjúságkutatást egy (vak)térképen szeretnénk ábrázolni, úgy három (Kolozsvár, Csíkszereda, Nagyvárad), illetve egy negyedik földrajzi pont (Budapest) körül sűrűsödnének a kutatásokat kivitelező intézmények. (Magyarországot tekintve továbbá megemlítendő a Szegeden és Debrecenen működő szervezetek, intézmények.) A három hazai földrajzi helyszínen hozzávetőlegesen 10–15 intézmény fontos. Kolozsváron megemlítendő a Babeş-Bolyai Tudományegyetem – Szociológia Tanszék, Magyar Tagozat, illetve ehhez kapcsolódóan a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány, továbbá az Etnikumközi Viszonyokat Kutató Központ, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) – Néprajz és Antropológia Tanszék és a hozzá kapcsolódó Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

4 Institutul de Cercetare a Calităţii Vieţii – ICCV 5 Agenţia Naţională pentru Sprijinirea Iniţiativelor Tinerilor – Országos Hatóság az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért 6 Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale – ISPMN 7 Ez utóbbiak ugyanis a különböző szakmai és partnerségi együtműködéseknek köszönhetően lényeges szerepet játszanak a romániai magyar ifjúságkutatás vonatkozásában.

11

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Csíkszeredában elsősorban a már nyolcvanas évektől tevékenykedő (a nyilvánosság elé eleinte elsősorban térségi antropológiai vizsgálatokkal lépő) KAM8 (jelenleg KAM – Intézet – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja) említendő, továbbá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Kar, Társadalomtudományi Tanszék. Nagyváradon két egyetemi intézmény: a Nagyváradi Egyetem – Társadalom- és Humántudományok Kar, illetve a Partium Keresztény Egyetem (PKE) – Társadalomtudományi Tanszék említendő. A kutatások számottevő része az említett intézményekhez kapcsolódóan, akár a fentiek együttműködésében valósult meg. Mindezek mellett, megemlíthető számos olyan anyaországi intézmény, amely vonatkozó kutatások kapcsán együttműködő partnerként / támogatóként, vagy megvalósítóként érintett. E vonatkozásban szeretnénk megemlíteni a BBTE és a Szegedi Tudományegyetem közötti korai együttműködést, majd később a BBTE –Szociológiai Tanszék Magyar Tagozat, illetve az Oktatáskutató Intézet (OKI) – Ifjúságkutató csoportjának, később a szegedi EIKKA9 munkáját is vezető Gábor Kálmán BBTE Szociológia Tanszék magyar tagozatán végzett vendégoktatói tevékenységét, amely során számos kutatást és együttműködést kezdeményezett. Ő volt például a Budapesten működő Mobilitás, illetve a később létrehozott Nemzeti Ifjúságkutatói Intézet (NKI) munkatársaként, Bauer Bélával és Nemeskéri Istvánnal az első nagymintás adatfelvétel kezdeményezője, a Félsziget-kutatássorozat külső szakértője. Bauer Béla nevéhez fűződik továbbá a MOZAIK2011 kutatás megvalósítása, amelynek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) adott otthont. Megemlíthető továbbá (a teljesség igénye nélkül) a Tusványos 2001 kutatást támogató Teleki László Intézet, illetve a tanulói és hallgatói kutatásokat Erdélyben (is) végző Határon Túli Oktatás Fejlesztéséért Programiroda (HTOF), illetve a Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) keretein belül működő Karrier Iroda, a székelyföldi szubkultúra kutatásokhoz kapcsoldóan a Pécsi Tudományegyetem, a Nagyváradi Egyetemmel, illetve PKE-vel partnerségben együttműködő Debreceni Egyetem, a KAM-Intézettel együttműködő Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, végül pedig a 2013-ban alapított Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), amelynek feladatai között szerepel a Külhoni magyar ifjúságkutatás című vizsgálat. A kutatások számokban A következőkben először témakör és módszertan vonatkozásában tekintjük át a szakirodalom feldolgozása során fellelt kutatásokat, esettanulmányokat, majd néhány kutatás idővonalon történő elhelyezésével kísérletet teszünk az időbeliség bemutatására is. A legtöbb kutatás (a kutatások 85%-a) egy jól körülhatárolható témakörre fokuszál. A komplexebb, szerteágazó vizsgálatok tehát kisebbséget képeznek. A téma szerinti besorolásnál a több témakört is felölelő kutatások (pl. MOZAIK2001, Félsziget-kutatássorozat 2005–2013, Erdélyi fiatalok 2008, Erdélyi fiatalok 2013, stb.) esetén az adott kutatást adatbázisunkban több témakörön belül is szerepeltettük. Ugyanakkor, más esetekben, adott témakörök/kutatási területek között nem minden esetben lehet egyértelműen különbséget tenni: a kutatások/témakörök

8 Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport 9 Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ

12

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés kérdésfeltevései erőteljesen rokoníthatók vagy együttesen, egymást kiegészítve foglalkoznak egy adott társadalmi jelenséggel (pl. az ifjúsági korszakváltással). Ilyen esetekben arra törekedtünk, hogy az egymással rokonítható témákat vagy akár témaköröket azonos csoportba soroljuk be. Adatgyűjtésünk alapján, a témák mintegy 13%-a az ifjúsági kultúra és fogyasztás tárgykörébe tartozik (ld. 1. ábra). A politikai kultúra tárgykörébe tartozó, az oktatással és tanulással foglalkozó, a fiatalok jövőterveit, jövővel kapcsolatos elképzeléseit vizsgáló, továbbá az identitás, értékrend kérdésköreivel foglakozó kutatások egyenként mintegy 10%-os részarányt képviselnek. A részarányukat tekintve nem sokkal maradnak el ettől a munkaerőpiaci elhelyezkedés és érvényesülés, illetve a migráció kérdéseivel foglalkozó témakörök, amelyek mintegy 8–9%-os részarányt tudhatnak magukénak. A média, illetve információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) használatával, illetve a digitális írástudással a kutatások mintegy 7%-a foglalkozik. Kifejezetten az ifjúsági életszakasszal, fiatalok önállósodásával foglalkozó vizsgálatok a kutatások mintegy 5%-át teszik ki. (Megjegyzendő, hogy ezek a kutatások erőteljesen kapcsolódnak az ifjúsági kultúra és fogyasztás témakörhöz. A két témakör kérdései számos pontos kapcsolódnak egymáshoz.)

1. ábra: A fiatalokkal foglalkozó kutatások témakörei Forrás: Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások – adatbázis 1990–2014 Az adatgyűjtési módszertant és technikákat tekintve, a kutatások közel fele (50%-a) kvantitatív módszertant, 37%-a kvalitatív módszertant, a fennmaradó 12% pedig ötvözött módszertant alkalmazott. Aszerint, hogy egy-egy témakörön belül milyen súllyal vannak jelen az egyik vagy másik módszertannal dolgozó kutatások, három csoportot különböztethetünk meg: elsősorban kvan13

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság titatív módszertant, kvantitatív és kvalitatív módszertant közel azonos arányban, valamint elsősorban kvalitatív módszertant alkalmazó témaköröket. Túlnyomórészt kvantitatív módszertant alkalmaznak a fiatalok politikai kultúrájával és szocializációjával foglalkozó kutatások, továbbá az ifjúsági életszakaszt, a fiatalok önállósodását, a média- és IKT-használatot vizsgáló kutatások. (Az egyes, felsorolt témakörökben végzett kutatások legalább 75%-a kvantitatív módszertant alkalmaz. ld. 2. ábra – I.) A tanulás és oktatás, az identitás és értékrend, a jövőtervek és életstratégiák témájú kutatások 67–75%-a alkalmaz kvantitatív módszertant. A munkaerőpiaci vizsgálatok, a migrációs kutatások, illetve az ifjúsági kultúra esetén továbbra is a kvantitatív módszertant alkalmazó kutatások képezik a nagyobb arányt (55%), miközben a kvalitatív módszertannal dolgozó kutatások aránya is relatíve magas (36–45%). (ld. 2. ábra – II.) Kvalitatív módszertan alkalmazása elsősorban az ifjúsági és civil szférán belüli vizsgálatok esetén, továbbá a hátrányos helyzetű fiatalok vizsgálata esetén figyelhető meg. Az ide sorolható kutatások mintegy 50–67%-a alkalmaz kvalitatív módszertant (ld. 2. ábra – III.).

2. ábra: Az alkalmazott módszerek témakörök szerinti megoszlása Forrás: Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások – adatbázis 1990–2014 Amennyiben csak szigorúan a kutatások számával próbáljuk meg jellemezni a vizsgált időszakot (noha ennek a megközelítésnek nyilvánvalóak a korlátai), azt figyelhetjük meg, hogy a kilencvenes éveket követően, a 2001–2009-es időszak kifejezetten termékenynek mondható, 2009 után pedig ismét kisebb csökkenés figyelhető meg: míg az 1994–2014-es időszakban egy 14

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés évre átlagosan öt kutatás esik, addig a 1994–2000-es időszakra átlagban 2, a 2000–2009-es időszakra 7, a 2009 utáni időszakra pedig 3–4 (ld. 3. ábra).10

3. ábra: A kutatások számának évek szerinti megoszlása Forrás: Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások – adatbázis 1990–2014

A kutatások kronológiai áttekintése Értelemszerűen, jelen írás keretei között nem áll módunkban szólni az összes általunk fellelt fiatalokkal kapcsolatos kutatásról (és az ehhez kapcsolódó publikációkról). A továbbiakban, írásunk címéhez híven, a kutatások körének szűkítésre révén, szintézis jelleggel próbáljuk meg kijelölni azt a „krétakört”, amelyen belül az erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások mozognak (kérdésfeltevés, tematika, illetve módszer vonatkozásában). A könnyebb áttekinthetőség érdekében a nagyobb, átfogóbb, jobbára survey jellegű11 kutatásokat (amelyek az összes általunk áttekintett kutatás mintegy 40%-át jelentik) egy idővonalon helyeztük el (ld. Melléklet). Ezek mellett számos kisebb, ám hasonlóan értékes lokális vizsgálat, 10 Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a már elkészített adatfelvételeket követően ne születnének időközben további, a tárgyidőt követő munkák. Az adatok az empirikus kutatásokra vonatkoznak. 11 Az idősoron megjelenített kvantitatív kutatások között kivételt képeznek a romániai magyar ifjúságkutatás első tanulmányaiként számon tartható írások (Kántor 2014, Veres 1994b, Biró A. 1995, Biró–Gagyi–Túros 1995).

15

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság esettanulmány tartható számon. (Amennyiben egy kutatáson belül született összes publikációt figyelembe vesszük, úgy hozzávetőleg mintegy 150 cikkről, írásról, tanulmányról beszélhetünk.) A következőkben a vizsgált időszakot három szakaszra osztottuk. Először az 1990/(1994)2001 között végzett kutatásokat, majd a 2001–2008 közötti vizsgálatokat, végül pedig a 2008tól napjainkig megvalósult kutatásokat tekintjük át.12 a) A kezdetektől az első nagymintás vizsgálatig: erdélyi magyar ifjúságkutatás az 1990– 2001 közötti időszakban Az 1989-es rendszerváltást követően a romániai magyar fiatalokkal foglalkozó első kutatások és írások a fiatalok civil szerveződéseinek feltérképezésével foglalkoznak (ld. Kántor 1994, Veres 1994a, 1994b, 1995, 1996). A Kántor Zoltán által jegyzett esettanulmány publicisztika jellegű írás, amely a temesvári magyar diákságról és diákéletről ad életszerű képet, érintve a diákság moderniációhoz való viszonyát, a kivándorlás jelenségét, a hagyományőrzés és nemzeti gondolkodás kérdésköreit, az önszerveződést és a politikai szerepvállalást. Veres a romániai magyar civil szféra szerveződésével foglalkozik (mennyiben körülhatárolható a romániai magyar civil szféra, milyen funkciókat lát el). Írása továbbá hivatkozást tartalmaz több adatfelvételre: egyrészt egy 1992-es, a MISZSZ felkérésére a szegedi József Attila Tudományegyetem Szociológia Tanszéke és a temesvári magyar szociológus diákok egy csoportja által végzett kutatásra (ld. Gábor 1993), a szintén a MISZSZ által kezdeményezett ifjúsági szerveződések legfontosabb adatait összegyűjtő Ifjúsági adattár elkészítését célzó felmérésre, illetve egy 2185 fős, országos mintán végzett adatfelvételre, amely tematika szempontjából az első komplex ifjúsági adatfelvételként tartható számon. A kutatás vizsgálta a fiatalok szabadidős tevékenységeit, médiahasználatát, értékpreferenciáit, előítéletességét, politikai kutúráját, kivándorlási szándékát, illetve a szervezeti életben való részvételét (ld. Horváth 1994, Magyari 1994, Veres 1994a, 1994b, 1995). Veres említést tesz még egy 1995-ben kezdeményezett szintén ifjúsági szervezetekről információt gyűjtő felmérésről, az RMDSZ 1994-ben alakult Ifjúsági Főosztályának kezdeményezésére. Ugyanekkor, szintén az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya felkérésére készül el a KAM helyzetelemző tanulmánya (ld. Biró A. – Gagyi – Túros 1995). A szakpolitikai javaslatokat is megfogalmazó, áttekintő, leíró elemzés az elsősorban rurális közegben élő fiatal korosztály rendszerváltást követő helyzetéről a Helyzet-könyvek sorozat első kötetében jelent meg. A szerzők az ifjúsági korosztályt társadalmi rétegként definiálják és e társdalmi réteg helyzetének elemzésére vállalkoznak (melyek a társdalami réteg állapotának jellemzői, az állapotot előidéző okok, milyen példák találhatók az önszerveződésre, a közéleti képviseletre, melyek a réteg migrációs jellemzői). A szerzők a történeti-társadalmi kontextust vázolva jutnak el a kilencvenes évek fiatal korosztályának jellemzéséhez, és az ifjúsági életszakasz átmeneti jellegére hívják fel a figyelmet.

12 Számításaink szerint, az első szakaszba a kutatások hozzávetőleg egyötöde (21%-a), a második szakaszba a kutatások valamivel több, mint fele (52%-a), a harmadik szakaszba pedig a fennmaradó 27%-a esik.

16

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés A fenti anyaggal egy évben jelenik meg továbbá Biró A. Zoltánnak az ifjúsági kultúrát a székelyföldi régióban a generációk közötti különbségek szemszögéből vizsgáló írása (ld. Biró A. 1995). A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a székelyföldi fiatalok jobbára befogadói a kívülről jövő behatásoknak, amelyek valamelyest változtathatnak a generációk között viszonyukon, de az erősnek mutatkozó hagyományok erejét viszonylag nehéz megtörni, és valószínűleg nehezen alakul ki körükben alternatív ifjúsági kultúra. Hasonló kérdésekkel, ám valamelyest szélesebb tárgykört felölelve foglalkoztak a kolozsvári műhelyhez kapcsolódó (BBTE Szociológia Tanszék, Max Weber TKA) tanulói/hallgatói vizsgálatok, amelyek nagymértékben összefügtek Gábor Kálmán BBTE-n kifejtett vendégoktatói munkásságával. Ennek eredményeként jött létre az 1997-es két helyszínen (Székelyudvarhelyen és Kolozsváron) végzett kutatás13 (ld. Veres 1998, Cseke 1998, Miklós 1998), amit a négy helyszínen14 végzett az 1999-es adatfelvétel követett (ld. Veres 2000, illetve ld. még Kiss 2001a15, 2001b, 2002a, Veres 2004). Míg az 1997-es kutatás a fiatalok társadalmi háttérét és értékorientációit, jövőtervezését, önállósodását, összességében az ifjúsági korszakváltás folyamatát vizsgálja, addig az 1998-as kutatás az értékrend, önállósodás és jövőstratégiák mellett, a nemzeti és állampolgári identitás, a politikai kultúra és előítéletesség kérdésköreit, a fiatalok politikai cselekvési mintáit és attitűdjeit, az etnikumközi viszonyok vonatkozásában megélt tapasztalatait is vizsgálta. Az előbbi kutatások egyfajta folytatásaként fogható fel az Sapientia EMTE KPI által finanszírozott ösztöndíjprogram keretében a középiskolások körében megvalósított adatfelvétel, amely szintén több helyszínen, 732 fős mintán vizsgálta a magyar középiskolás fiatalokat, ez többnyire az utóbbi kutatás témaköreit fedi le (ld. Sorbán 2002). Az 1999-től kezdődő időszakra erőteljesen jellemzőek a politikai kultúrával, szocializációval, attitűddel kapcsolatos vizsgálatok, kutatások. Az első témában végzett kutatás egy több részből álló sorozat első adatfelvétele volt, amelyre 1999 végén került sor Civil Kurázsi elnevezéssel.16 A vizsgálat a magyar egyetemi hallgatók körében vizsgálta a politikai kultúrát, a politikai cselekvésmintákat (választói magatartás, szervezeti tagság, aktivitás, elvárás-rendszerek), a médiahasználatot. Később a román hallgatók körében is készült adatfelvétel. A kutatássorazat úttörőnek számított a politikai szocializáció, illetve a politikai kultúra állapota vizsgálatának vonatkozásában, amit további három adatfelvétel követett.17 A kutatás eredményeként számos

13 Minta-elemszámok Kolozsváron: 158 magyar, 210 román 8. évfolyamos tanuló; 211 magyar és 359 román középiskolás tanuló; 255 magyar és 239 román egyetei hallgató. Minta-elemszámok Székelyudvarhelyen: 139 általános iskolás tanuló és 406 középiskolás tanuló. 14 Az adatfelvétel a Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben tanuló magyar és román középiskolás diákokra terjedt ki. (N = 836; N-HU=432; N-RO = 404 fő). 15 A szerző továbbá felhasználja egy 2000-ben végzett, három helyszínre (Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti) kiterjedő 309 fős szakiskolai tanulói mintán végzett viszgálat és egy interjús kutatás adatait is. 16 A kutatássorozat a BBTE Szociológia Tanszék Magyar Tagozatán A közvélemény szociológiája című egyetemi előadássorozat részeként készült Péter László kezdeményezésére/koordinálásával. 17 A megvalósult kutatások: Civil Kurázsi I. Egyetemisták és a civil társadalom Kolozsváron 1999. de­ cember (magyar minta), 2000. március (román minta) / Civil Kurázsi II. Egyetemisták és választások

17

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság tanulmány született (ld. Kiss et al. 2000, Péter 2002b, továbbá Péter 2000, 2002a, Gál-Borus 2002, Sólyom 2002a, 2002b, Péter--Pásztor 2003, Pásztor 2003).18 Végül, ezen a ponton említendő a magyarországi finanszírozással megvalósított, a nagymintás MOZAIK2001 – Az erdélyi magyar fiatalok társadalmi helyzete címet viselő vizsgálat, amely meglátásunk szerint (első) mérföldkőnek számít a romániai magyar survey jellegű ifjúságkutatás vonatkozásában, ugyanis az egész Kárpát-medencében élő magyar fiatalokra vonatkozó nagymintás kutatás az Erdélyben (Partiumban, Belső Erdélyben, Székelyföldön) élő 15–29 éves fiatalokat reprezentatív mintán vizsgálta. A kutatás tárgyideje 2001-től 2004-ig terjedt, és tematikailag széles spektrumon vizsgálta a romániai magyar fiatalokat (oktatás és képzés, életkörülmények: gazdasági aktivitás, lakáskörülmények, anyagi helyzet, életmód: dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, sportolási szokások, kulturális fogyasztás és médiafogyasztási szokások, vallásosság, társadalmi közérzet és jövőkép, migrációs szándék, értékrend, identitás), illetve, néhány esetben kontroll mintán vizsgálta az egyes országokon belüli, többségi nemzethez tartozó fiatalok jellemzőit (ld. Szabó et al. 2002, illetve Csata–Magyari–Veres 2002, Bálint–Demeter 2002, továbbá Veres–Magyari–Csata 2002). A kutatásra alapozva számos elemzés és másodelemzés született (ld. Gábor 2004, 2005, Ercsei- Geambaşu 2004, Bálint D. 2004, Veres 2005, Gábor–Veres 2005, Ercsei 2006). b) A MOZAIK2001 kutatástól a 2008-as összehasonlító adatfelvételig 2001 utáni időszakban szintén a politikai kultúra és szocializáció témájában került sor több további, alapvetően a Sólyom Andrea nevéhez fűződő kutatásra, egyrészt a 2002-es Egyetemi hallgatók „Demokrácia?!” vizsgálata19 című felmérésre), másrészt az udvarhelyi középiskolások körében végzett 2004-es lokális kutatására, mely kérdésfelvetését tekintve az előbbi egyetemi hallgatókat vizsgáló kutatással rokonítható 20 Mindkét vizsgálat a fiatalok politikához való viszonyát vizsgálta. A kutatások tárgyát a diákok társadalmi és politikai szférához való viszonyának feltérképezése, ezen belül a szervezeti élethez való viszony, a fiatalok nemzedéki és civil szerveződése, a társadalmi makro-intézményekhez való viszony, a politikai és állampolgári kul-

2000. november / Civil Kurázsi III. Egyetemisták és politikai értékek 2001. november. (A negyedik adatfelvétel, a Civil Kurázsi IV. a kolozsvári lakosságot célozta meg.) A vizsgált fő tematikák: civil társadalommal szembeni attitűdök (szervezeti tagság, aktivitás, elvárás-rendszerek); politikai kultúra (politikummal szembeni attitűdök, aktivitási szintek, politikai ismeretszintek, ideológiai irányultság); választói magatartások; médiafogyasztási minták; a mássággal szembeni attitűdök (kisebbségi csoportokkal, társadalmi nemekkel); a státustörvénnyel szembeni magatartások (vélemények, elvárások, jövőkép). 18 A témához kapcsolódóan ld. még Geambașu és Pásztor (2002) kolozsvári középiskolai hallgatók körében végzett kutatását. 19 Az adatfelvétel 802 fős hallgatói mintán készült, amelyből 446 magyar tagozatra járó és 356 román tagozatra járó diákkal készült kérdőíves interjú. A vizsgálat a Civil Kurázsi I. kutatás tapasztalataira is épített: megismételték az előző adatfelvétel egyes kérdéseit. 20 Az adatfelvételt 2004 május–júniusában a székelyudvarhelyi nappali tagozatos végzős középiskolások körében végezték a város hét középiskolájában, 373 fős mintán.

18

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés túra vizsgálata képezte. (ld. Kiss 2002b, Sólyom 2007a, 2009a, 2009b, 2010a, 2011a, 2011b, 2013)21. Végül, szintén a politikai kultúra vizsgálatához kapcsolódik a 2001-es Tusványos 2001 adatfelvétel, amely a tusnádfürdői szabadegyetem résztvevőinek politikai kultúráját, értékrendjét, attitűdjét vizsgálta egy 300 fős mintán (ld. Ercsei–Kriza–Papp Z. 2002, Ercsei–Geambaşu 2004, Balla 2006). 2001–2007 viszonylatában egy két szakaszból álló szubkultúra-kutatásról tehetünk említést. 2001–2002-ben az OTKA elődintézménye, az OKTK programja keretében végezték a Szapu Magda által koordinált kvalitatív interjús kutatást, amelyben a két magyarországi helyszín (Pápa és Tatabánya) mellett két erdélyi városban (Udvarhelyen és Csíkszeredában) is történt adatgyűjtés (ld. Szapu 2004, illetve Sólyom 2003, 2004, 2005 és Ferencz 2004). E tekintetben nagyon értékes, egyedi kutatásról van szó, amelynek esettanulmányai egyedülálló részletességgel és mélységgel vizsgálják és tárják fel (leíró módon és igencsak szemléletesen) a helyszínek zene mentén szerveződő csoportkultúráit. A két szerző kutatása második szakaszának eredményeit (Sólyom 2007b22, Ferencz 2007) 2007-ben a BBTE Néprajz és Antropológia Tanszék, illetve a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent kötet adta közre (Jakab–Keszeg 2007), amely további, a (nem feltétlenül csak magyar) kolozsvári ifjúsági-szubkulturális színtérrel kapcsolatos esettanulmányokat is publikált (ld. Patakfalvi Czirják 2007, Jakab 2007).23 Itt említenénk meg Gergely Orsolyának kolozsvári egyetemi hallgatók körében végzett egyéni kutatásait is, amelyek a hallgatók életmódját, lakáskultúráját vizsgálták (Gergely 2004, 2005a, 2005b, illetve 2009). 2004–2005-ben három, migrációval kapcsolatos anyaggal is találkozhatunk, egyrészt a kolozsvári, másrészt a csíkszeredai műhely kapcsán. Horváth (2004) az erdélyi magyar fiatalok Magyarországra irányuló egyetemi szintű tanulási migrációját vizsgálja 1990–2000 viszonylatában, hangsúlyt helyezve a migráció történeti kontextusára (statisztikai adatokat is használva) és dinamikájára24. Mohácsek (2005) interjús kutatásban vizsgálja a képzett fiatalok magyaroszági munkavállalását, a migráció mögött meghúzódó motivációkat, a fiatalok (munkaerőpiaci és hétköznapi életben való) érvényesülését, valamint jövőterveiket. Bálint (2004) a MOZAIK2001 adatai alapján vizsgálja a székelyföldi fiatalok körében a migrációs folyamatokat és aspirációkat. Ugyancsak 2004–2005-höz kapcsolódik három, az oktatáskutatás-ifjúságkutatás mezsgyéjén elhelyezhető kutatás. Az egyik a KAM által végzett 2004-es, amely a Hargita megyei nyolcadikos tanulók jövőterveit vizsgálja a továbbtanulás és pályaválasztás terén (ld. Biró A. 2005, Bálint–Miklós 2005, Miklós 2005). A másik kettő pedig a kétezres évek derekán működő Határon Túli Oktatás Fejlesztéséért Programiroda (HTOF) égisze alatt kivitelezett, erdélyi vonat-

21 A témához kapcsolódóan ld. még: Sólyom 2012-es írását (Sólyom 2012). 22 vö. Sólyom 2009c 23 A témához kapcsolódóan megemlíthető továbbá a Patakfalvi Czirják által végzett kutatás második fázisának tapasztalatait összegző 2011-es vizsgálat, amely a kolozsvári elektronikus zenei színtér időbeni változását vizsgálja: a szubkulturális jellegtől a piaci elvek mentén szerveződő szcénává való átalakulás folyamatát (Patakfalvi Czirják 2011). 24 Ehhez kapcsolódóan ld. még Szentannai (2011) írását, illetve a Szarka–Kötél (2008) által szerkesztett kiadványt.

19

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság kozással bíró két kutatás. Az első az OTKA által támogatott, Minőségkoncepciók a romániai magyar középfokú oktatásban – 2005 címet viselő kutatás, amely az érettségi előtt álló erdélyi magyar tanulók szabadidő-felhasználását és ifjúsági kultúráját vizsgálta közel 2000 fős reprezentatív mintán (ld. Papp Z. 2005). A második a Határon túli hallgatók magyarországi tanulmányai címet viseli és HTOF-MÁSZ (Márton Áron Szakkollégium) együttműködésben valósult meg 2004-ben. Ennek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók motivációinak, értékrendjének, kapcsolatrendszerének, társadalmi beágyazottságának és hazatérési szándékainak megismerése volt (ld. Erdei 2005). 2005 továbbá egy többéves kutatássorozat kezdőéve, a Max Weber TKA és a BBTE együttműködésében szervezett Félsziget Fesztivál kutatásoké. Ez részben a Sziget-kutatások adaptációjaként, a 2005-ös első adatfelvételt követően, kilenc alkalommal vizsgálta a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál résztvevőinek jellemzőit, elsősorban a résztvevők társadalmi hátterét, szabadidős és kulturális fogyasztását, értékrendjét, jövőterveit, politikai attitűdjeit (ld. Ercsei–Veres 2005, Ercsei 2006, Kiss–Plugor–Szabó 2006, Veres 2006, Balla 2006, Ercsei 2007, Veres 2007, Ercsei 2009, Bartis 2009, Ercsei-Kiss-Szabó 2010, 2011, Ercsei et al. 2013)25. 2006/2007-re tehető a KAM-Intézet égisze alatt végzett migrációs kutatás (ld. Bodó 2008a, Bodó 2008b), amely kifejezetten a (székelyföldi) fiatalok Magyarországra történő munkamigrációjával foglalkozott, interjúk, esettanulmányok keretében, illetve további kisebb lokális vizsgálatok adatgyűjtésére is támaszkodott (ld. Sárosi 2005, Ferencz 2007, Vén 2007, Vass 2008). Végül, újabb mérföldkőnek számít az időközben létrejött kolozsvári Kisebbségkutató Intézet, a Max Weber TK-val, a BBTE Szociológia Tanszék együttműködésében megvalósított Erdélyi Magyar Fiatalok 2008 (Ifi2008) kutatás. Ennek célja a különböző etnikumú fiatalok társadalmi pozíciójának azonosítása, az értékek, gyakorlatok és attitűdök révén megnyilvánuló etnicitás mint kulturális habitus leírása, a különböző etnikumú egyének strukturális pozíciója közötti viszonyok, illetve a kulturális habitus vonatkozásában a kisebbség és többség közötti hasonlóságok és különbözőségek dokumentálása.26 (ld. Kiss–Barna–Sólyom 2008, illetve Kiss–Barna 2011). A korábban már említett, 2007-től kiépülő országos kutatói hálózaton belüli együttműködés eredményeként, harmonizálták az ANSIT által végzett adatfelvételkor alkalmazott kérdőívet, így a kutatás összehasonlítási lehetőséget biztosított a romániai fiatalok és az erdélyi magyar fiatalok mintái között. c) A 2008 utáni időszak Továbblépve egy másik témához, itt tennénk említést a kolozsvári Sapientia EMTE-n folyó (erdélyi magyar és román) fiatalok médiahasználatával foglalkozó kutatásokról. Egyik első ku-

25 A kutatássorozatban rendszerint két kérdőívet alkalmaztak: egy rövidebb, a kérdezettek demográfiai adataira rákérdezőt (kontaktálási lap), amely a kérdezettek demográfiai eloszlását volt hivatott ellenőrizni, illetve egy hosszabb, omnibusz jellegű tematikus kérdőívet. A kontaktálási lap minta-elemszámai hozzávetőleg 1000–3000 fő közötti volt, a tematikus kérdőív minta-elemszáma pedig hozzávetőleg 650–950 fős intervallumon belül mozgott. 26 Az adatfelvétel és a kiadványszerkesztés a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben történt, a feldolgozás a BBTE – Max Weber TKA és bukaresti ifjúságkutató műhelyekkel együttműködésben történt, más erdélyi ifjúságkutatók bevonásával.

20

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés tatás keretében – 2007-ben – került sor a Maros megyei 15–18 éves középiskolai diákok körében végzett empirikus felmérésre (N=1042), amely az internethez való hozzáférés mértékét, illetve a használat sajátosságait vizsgálta (ld. Tőkés 2010a, 2010b, 2010c, továbbá uő. 2013). Egy másik, 2009-es kutatás (Adatok erdélyi magyar fiatalok digitális műveltségéről – 2009), Erdély három megyéjének (Brassó, Kolozs, Maros) tíz iskolájában, a 10–19 éves tanulók körében vizsgálta a digitális írástudást, digitális műveltséget27. A kutatás célzottan a számítógépes és online tevékenység gyakoriságát és helyszínét, a hozzáértés szubjektív szintjének megítélését mérte. (ld. Tőkés 2011). Mindemellett, 2011 óta folyamatban van egy nagyobb lélegzetvételű, összetett, Gyerekek és fiatalok médiahasználata címet viselő kutatás a KAM-Intézet, illetve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együttműködésében, amelynek keretében négy tanulmánykötetnyi anyag született. A kutatás alapvetően a médiahasználati szokásokat tárja fel, rávilágít a média (elsősorban az internet) különböző funkcióira, mérlegelve azt, hogy mennyire jelent veszélyt a fiatalokra. (ld. Bodó 2012, Gergely 2012, Biró A. – Gergely 2013, Biró A. – Bodó 2013, AUS 2014). 2011-ben kísérlet történt a MOZAIK2001 kutatás megismétlésére (ezúttal a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet – NCSSZI szervezésében). A MOZAIK2011 – Magyar fiatalok a Kárpát-medencében kutatás a tervek szerint két fázisban valósult volna meg. Az első szakaszt egy kvalitatív fókuszcsoport-sorozat jelentette, a második szakaszt pedig a 2001-es kutatáshoz hasonló adatfelvétel. Különböző, főként finanszírozási okoknál fogva, csak az első valósult meg: fókuszcsoportos interjúk készültek a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok körében, ezen belül pedig a romániai magyar fiatalok körében is (Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Máramarosszigeten, Nagyváradon és Csángóföldön). A kutatás a nemzeti identitás, állampolgári indentitás, család (házasság, gyermekvállalás, vegyes házasságok), oktatás, kultúra, nyelvhasználat, munkavégzés, munakerőpiaci esélyek kérdéskörökkel foglalkozott (ld. Szabó–Bauer–Pillók 2013, illetve Székely 2013, Dániel 2013). Bár a MOZAIK2011 adatfelvételre nem kerülhetett sor, megvalósulni látszik egy másik, az NSKI által koordinált 2014-es Külhoni magyar ifjúságkutatás című vizsgálat. A kutatás célja deklaráltan a stratégiaalkotás: az empirikus anyag a stratégiai javaslatcsomag elkészítéséhez hivatott alapul szolgálni, ezt a külhoni fiatalokkal is foglalkozó intézmények az elkészítendő Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2014–2015 cselekvési tervéhez fel tudják használni. A kutatás kvalitatív (civil szervezeti vezetők körében végzett fókuszcsoportos és interjús), valamint kvantitatív (a különböző szervezetek vezetői és tagsága körében alkalmazott online survey) technikával dolgozott. A kutatás három tematikára fókuszált: az ifjúsági önszerveződésekre, a nemzetiségi intézményi és intézményen kívüli oktatásra, valamint a munkaerőpiaci lehetőségekre. A korábbiak során még nem említett nagyváradi műhely eredményének az ottani két felsőoktatási intézmény Románia EU-csatlakozását követően létrejött határ menti regionális együttműködés28 keretében (a Debreceni Egyetemmel partnerségben) végzett 2010 utáni kutatásokat

27 N = 852 fős minta, a 10–19 éves tanulók körében (a 3–4., a 7–8., a 11–12. éfvolyamos tanulók bevonásával). 28 Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-RO) / Hungary-Romania Cross-Border Co-operation Programme (HU-RO)

21

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság tekinthetjük. Az együttműködés eredményeként négy tanulmánykötet látott napvilágot, amelyek közül három a felsőoktatás szerepével, missziójával, régión belüli-régiók közötti kohéziós erejével foglalkozik (ld. Pusztai–Hatos 2012; Kozma–Bernáth 2012; Pusztai–Hatos–Ceglédi 2012), egy pedig a hallgatók körében végzett kutatások eredményeinek ad teret (Györgyi–Nagy 2013). A vizsgálatok azonban jobbára az oktatáskutatás területén mozognak, és nem minden alkalommal tesznek különbséget a különböző etnikumok szerint, így az amúgy nyilvánvalóan értékes eredményeket felvonultató kutatást a magyar fiatalok szempontjából kevéssé tartjuk relevánsnak. Itt tennénk említést az Ifi2008 újabb, Ifi2013 név alatt (is) futó 2013-ban végzett második hullámáról, amely ezúttal a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központja29 felkérésére készült. Mivel a kutatás az összehasonlítás igényével lép fel, ennek témái egybevágnak a 2008-as kutatás témáival (ld. Kiss–Barna 2013).

További kutatások, kutatási területek Végül meg szeretnénk említeni további két területet, amely a romániai magyar ifjúságkutatást tekintve szintén releváns: egyrészt a fiatalok önszerveződését, másrészt pedig a lokális térségi kérdéseket vizsgáló kutatásokat, beleértve a különböző szubkultúrákkal foglalkozó kutatásokat. a) Az ifjúsági civil szférával kapcsolatos vizsgálatok és elemzések Ezen a területen egyrészt képet kapunk magukról a civil szervezetekről és a civil szféra szerveződéséről (Magyari 2000, Barna 2004, Toró–Székely 2012), másrészt a fiatalok civil szerveződésekhez való viszonyáról (Péter 2000), a szervezetekben ellátott tevékenységéről (Kósa 2004). Magyari (2000) a civil szervezetek és a szakértők között fennálló kapcsolatok típusait vizsgálja. Fő kérdése, hogy az ifjúsági civil szervezetek, illetve a szakértők között milyen kapcsolatok áll(hat)nak fenn. Péter, a már említett I. Civil Kurázsi vizsgálat adatai alapján, a hallgatók civil szférához való viszonyulását és magatartását, a szervezettel szemben megfogalmazott elvárásokat vizsgálja a Kolozsvári Magyar Diákszövetség példáján (Péter 2000). Kósa (2004, vö. Kósa 1999) a romániai magyar ifjúsági szféra történetét tekinti át a szervezetek elitképző funkciójának vizsgálata céljából: rámutat arra, hogy az 1989-et követően ifjúsági mozgalomként, illetve tömegszervezetként létrejövő, később professzionalizálódó ifjúsági szervezetekben a vezetői pozíciót vállalók – a szervezeti tevékenységük révén – hogyan szocializálódnak a politika színterén és miként válnak közéleti-politikai szerepvállalókká. A bemutatott ifjúsági civil szféra tehát a társadalmi és politikai szocializációs folyamat részeként fogható fel, amely egyszerre kínálja fel a lehetőséget és a felelősséget a fiataloknak a társadalmi részvételre, lehetővé téve érdekeik felismerését és érvényesítését. Barna (2004) az Erdélyben működő magyar ifjúsági szféra szervezetszociológiai elemzésére vállalkozott, az ifjúsági szervezetek körében 2003 decembere – 2004 januárja között végzett adatgyűjtés, illetve a felmérés eredményeként létrehozott Erdélyi Ifjúsági Szféra (EISZF) elneve-

29 Center for European Studies – CES

22

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés zésű adatbázis alapján. A szerző vizsgálta a szervezetek területi-földrajzi eloszlását, továbbá típusait, jövedelmeit, szervezeti kapcsolathálóját, valamint a szféra dinamikáját. Végül, 2012-ben készült el az Erdélyi Ifjúsági Jelentés (ld. Toró–Székely 2012), amely az erdélyi magyar civil szervezetekről 2011 szeptembere és 2012 februárja között készült online kérdőíves adatfelvétel eredményeit foglalja össze. A kutatás célja az erdélyi ifjúsági szféra működésének feltárása, legfontosabb problémáinak és igényeinek bemutatása volt. A jelentés foglalkozott a szervezetek jellemzőivel, a támogató szervezetekkel fennálló kapcsolataikkal, a pénzügyi gazdálkodásával, a célcsoport­mobilizációjával és az önkéntesség kérdésköreivel. b) Lokális, térségi vizsgálatok Lokális vizsgálatok közé tartoznak a Sapientia EMTE Csíkszeredában működő Társadalomtudományi Tanszékén tanuló hallgatók által végzett helyi-térségi kutatások, esettanulmányok, vizsgálatok számos témakörben: migráció, munkavállalás, pályaválasztás, értékrend, jövőtervek, család és párválasztás, stb., amelyekről Gergely Orsolya készített összegzést (ld. Gergely 2009, 2011a, valamint ld. a publikált írásokat tartalmazó köteteket Biró A. 2006, Bodó 2007, 2008c, Gergely 2011b). Szintén a lokális vizsgálatok sorát gazdagítja egy 2010-ben székelyudvarhelyi középiskolások körében végzett kérdőíves felmérés, értékorientációk, továbbtanulás és társadalmi távolság-percepciók témakörökben. Az adatfelvétel részét képezi egy nagyobb, több moldvai városban lebonyolított kutatásnak. A mintába 334 diák került három székelyudvarhelyi iskolából (ld. Sólyom 2010, illetve 2013b). Másik kutatás egy sepsiszentgyörgyi iskola 5–12. osztályos tanulóinak környezettudatosságát, médiahasználatát, értékorientációit, illetve a társadalmi távolság-percepcióit vizsgálja 761 fős mintán (ld. Bakó et al. 2012).

Összegzés Írásunkban a romániai magyar fiatalokkal foglalkozó empirikus vizsgálatok áttekintésére vállalkoztunk, egy 70 kutatást összegyűjtő adatbázis alapján. A romániai ifjúságkutatási szféra rövid áttekintését, illetve a romániai, erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatásokat végző műhelyek és intézményeinek rövid ismertetését követően, megvizsgáltuk a kutatások tematikai és módszertani megoszlását, majd idővonal szerint sorra vettük az egyes empirikus kutatásokat, illetve a kutatások alapján készült anyagok által vizsgált témákat, kérdésköröket. Rámutattunk a romániai ifjúságkutatás, illetve a romániai magyar fiatalokat vizsgáló mezőny közötti együttműködés alacsony szintjére, szemben az erdélyi magyar ifjúságkutató műhelyek és a magyarországi intézmények közötti együttműködések volumenével. Az erdélyi ifjúságkutatási színtéren 3–4 központ hozzávetőleg 15 intézménye körül szerveződnek a kutatások. Ezek esetében sem beszélhetünk kifejezetten hálózatokról: nagyobb gyakorisággal egy központon, esetleg régión belüli együttműködések fordulnak elő. A kutatások tematikáját tekintve, az erdélyi magyar ifjúságkutatás palettája meglehetősen sokszínű, változatos. Erre utal a feltárt 12 fő tematika és a mintegy 150 altéma. Az alkalmazott módszertan szempontjából, a kutatások összességét tekintve inkább kvantitatív vizsgálatokról 23

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság beszélhetünk: a 12 témakörből három olyan témakört figyeltünk meg, amelyek esetén nem a kvantitatív módszertan alkalmazása képviseli a nagyobb arányt. Az idővonal mentén három szakaszba soroltuk a látókörünkbe került empirikus kutatásokat. Láthattuk, hogy a kezdeti kutatások 1994–1995-re tehetők, és az erdélyi magyar fiatalok önszerveződésével foglalkoztak. Ekkor került sor az első nagyobb adatfelvételre is. Ezt követően, a kilencvenes években viszonylag kevés kutatásról tehettünk említést: ekkor került sor az első hallgatói/tanulói adatfelvételekre. A vizsgált periódus leggazdagabb, legintenzívebb időszaka a 2001–2009 közötti volt. Ekkor végezték az első nagymintás MOZAIK2001 kutatást, továbbá a Civil Kurázsi adatfelvételeket, ekkor vette kezdetét a Félsziget-kutatássorozat és készült el az Ifi2008 kutatás. Mindezek mellett, számos egyéb kutatás, esettanulmány készült, pl. munkaerőpiaci érvényesüléssel, fiatalok migrációjával, politikai kultúrájával kapcsolatban. A kutatások sajátos szegmensét jelntik a szubkultúra-kutatások, amelyekre kevés példa mutatható fel. 2009-et követően kevesebb empirikus kutatás lelhető fel, kiemelendő azonban egyes kutatások folytatása (pl. MOZAIK2011, Ifi2013). Fontos területnek mutatkozik továbbá a digitális írástudás és IKT-használat módja, annak előnyei és kockázatai (főként a tizenéves tanulók körében). Végül a kutatások sorában fontos szerephez jutnak az ifjúsági szerveződések, az ifjúsági civil szféra kapcsán végzett felmérések és elemzések, amelyek a szféra egy sajátos dimenzióját vizsgálják. Ugyanígy értékes vizsgálatok az elsősoban Székelyföldön, főleg Hargita megyében végzett lokális-térségi kutatások, amelyek mozaikdarabokként járulnak hozzá az összkép kialakításához. Kétségtelen, hogy a felsoroltakon kívül léteznek további kutatások is, amelyekre ezúttal nem sikerült rálátást nyernünk. Úgy gondoljuk azonban, hogy a szakirodalmi anyagok alapján fellelt kutatások meglehetősen jó megközelítését adják az erdélyi magyar ifjúságkutatás közel 25 évének, amely megfelelő alapot jelent a kutatás következő szakaszának megvalósításához, éspedig a fiatalokkal kapcsolatos fő jellemzők, trendek, kutatási eredmények alapján történő körvonalazásához.

Felhasznált irodalom 2014 Acta Universitatis Sapientia – Comunicatio – No. 1. BAKÓ Rozália Klára – NISTOR Laura –SÓLYOM Andrea – TELEGDY Balázs

2012 Környezettudatosság, médiahasználat, jövőstratégiák. Gyorsjelentés. Reconect Working Papers 1. [online: https://reconect2009.files.wordpress.com/2013/01/mikes-gyorsjelentes2012junius15.pdf, letöltés időpontja: 2014. 11. 01.]

BALI János

2014 Külhoni Magyar Ifjúságkutatás – 2014 (Alapvetés) In: BALI János et al. Külhoni Magyar Ifjúságkutatás – 2014. Metszetek. Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest, 9–13.

BALLA Réka

2006 Politikai attitűdök a Félsziget fesztivál résztvevői körében. WEB 14–15. sz. 73–78.

BARNA Gergely

2004 Erdélyi magyar ifjúsági szervezetek szervezetszociológiai elemzése. Erdélyi Társadalom 2. évf. 2. sz. 85–112.

24

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés BARNA Gergely – KISS Tamás

2013 Erdélyi magyar fiatalok 2013. (Kutatásjelentés) / Hungarian Youth in Transylvania 2013. (Research Report). Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár.

BARTIS Katalin

2009 Értékpreferenciák a fesztiválozó fiatalok körében. In JANCSÁK Csaba (szerk.): Pillanatfelvételek a kárpát-medencei ifjúságról. Belvedere Kiadó, Szeged, 196–234.

BÁLINT Blanka – DEMETER Gyöngyvér

2002 MOZAIK2001© Gyorsjelentés – Székelyföld. In: SZABÓ Andrea – BAUER Béla – LAKI László – NEMESKÉRI István (szerk.): MOZAIK2001 Gyorsjelentés – Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest, 189–238.

BÁLINT Blanka – MIKLÓS István

2005 Továbbtanulás – család – térségi társadalom. Kérdőíves vizsgálat Hargita megye nyolcadik osztályos tanulói körében. In: TÚROS Endre (szerk.): Igény a tanulásra? TÉRSÉG Könyvek. KAM-Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 29–60.

BÁLINT D. Gyöngyvér

2004 Migrációs folyamatok és aspirációk a székelyföldi fiatalok körében. In: BODÓ Julianna (szerk.): Székelyföldi mozaik. Térségi szociológiai tanulmányok. Csíkszereda: KAMRegionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro Print Könyvkiadó, 77–96.

BIRÓ A. Zoltán

1995 Generációs kapcsolatok székelyföldi közösségekben. Educatio 2. sz. 235–245. 2005 Meddig tanulunk? A tanulási életpálya alultervezése Hargita megyei nyolcadik osztályosok körében. In: TÚROS Endre (szerk.): Igény a tanulásra? TÉRSÉG Könyvek. KAMRegionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 11–28.

BIRÓ A. Zoltán (szerk.)

2006 Állapotok és változások. Szociológiai elemzések. TÉT Könyvek (Térség – Érték – Társadalom) I. Alutus Kiadó, Csíkszereda.

BIRÓ A. Zoltán – BODÓ Julianna

2013 Internethasználat vidéki térségben. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

BIRÓ A. Zoltán – GAGYI József – TÚROS Endre 1995 „Átmeneti” ifjúsági társadalom. In: TÚROS Endre (szerk.): Változásban? Elemzések a

romániai magyar társadalomról. KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 135–152.

BIRÓ A. Zoltán – GERGELY Orsolya (szerk.)

2013 Ártalmas vagy hasznos internet? A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

BODÓ Julianna (szerk.)

2007 Vidék és fejlesztés. Szociológiai és antropológiai elemzések. Térség – érték – társadalom II. Alutus Kiadó, Csíkszereda.

BODÓ Julianna

2008a A székelyföldi fiatal korosztály munkamigrációja. Térség 2. sz. 32–54. 25

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság BODÓ Julianna

2008b Itthon vagy külföldön. A székelyföldi fiatal korosztály munkamigrációja. Diskurzusok és életutak a migráció tükrében. Scientia Humana, Budapest, 85–160.

BODÓ Julianna (szerk.)

2008c Változó térség. Szociológiai és antropológiai elemzések. Alutus Kiadó, Csíkszereda. 2012 Esély vagy veszély? A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

CSATA Zsombor – MAGYARI Tivadar – VERES Valér

2002 MOZAIK2001© Gyorsjelentés – Belső-Erdély. In: SZABÓ Andrea – BAUER Béla – LAKI László – NEMESKÉRI István (szerk.): MOZAIK2001. Gyorsjelentés. Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest, 137–188.

ifj. CSEKE Péter

1998 Székelyudvarhelyi fiatalok – korszakváltás küszöbén. Korunk 9. évf. 6. sz. 37–45.

DÁNIEL Botond

2013 Erdélyi magyar fiatalok jövőterveinek, munkaerőpiaci helyzetének, etnikai fogyasztásának vizsgálata. In: SZABÓ András – BAUER Béla – PILLÓK Péter (szerk.): MOZAIK2011. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. NCSSZI – Belvedere Kiadó, Budapest – Szeged, 169–198.

ERCSEI Kálmán

2006 Félsziget fesztivál ifjúsága: fesztiválok ifjúsága? Az iskolázottság és továbbtanulás összhasonlító vizsgálata az ifjúsági korszakváltás kontextusában. WEB 14/15. sz. 47–62. 2007 Schimbări legate de autonomia tinerilor: de la tinereţea de tranziţie la tinereţea de educaţie şi loisir. In: MITULESCU, Sorin (coord.): Studii în domeniul tineretului. Ed. Didactică şi Pedagogică, R.A., Bucureşti, 8–31. 2009 Az ifjúsági korszakváltás szabadidős szcenáriója Romániában. Megállapítások és tézisek a Félsziget-fesztivál fiataljai kapcsán. In: JANCSÁK Csaba (szerk.): Fiatalok a Kárpátmedencében. Mozaikok az ifjúság világáról. Belvedere Kiadó, Szeged, 206–214.

ERCSEI Kálmán – KISS Zita – SZABÓ Júlia

2010 Consum în timpul liber, autonomie și planuri de viitor. Revista Română de Pedagogie. nr .58 (4) 73–92.

ERCSEI Kálmán – GEAMBAŞU Réka

2004 A „tusványosi táborlakók” ifjúsági státuszának és politikai beállítottságának vizsgálata. Erdélyi Társadalom 2. évf. 2. sz 113–133.

ERCSEI Kálmán – KISS Zita – SZABÓ Júlia

2011 Fiatalok szabadidős fogyasztása, önállósodása és jövőképe a marosvásárhelyi Félszigetvizsgálatok alapján. In: KISS Tamás – BARNA Gergely (szerk.): Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 233–260.

ERCSEI Kálmán – KISS Zita – PLUGOR Réka – SZABÓ Júlia – VERES Valér

2013 Obiceiuri de petrecere ale timplului liber ale tinerilor participanți la Festivalul „Peninsula” din Târgu Mureș. In: LUCA, Sabina (coord.): Tânăr în România. Noi valori, noi identități. Institutul European, Iași, 195–248.

26

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés ERCSEI Kálmán – KRIZA Borbála – PAPP Z. Attila 2002 Számokba fojtva: „Tusványos”. In: BODÓ Barna [szerk]: Erdélyi Magyar Évkönyv

2002. Polis Könyvkiadó, Temesvár – Kolozsvár, 88–96.

ERCSEI Kálmán – VERES Valér

2005 Félsziget fesztivál – Marosvásárhely – 2005. Korunk 11 sz. 103–109.

ERDEI Itala

2005 Hallgatói mobilitás a Kárpát-medencében. In: GÁBOR Kálmán – VERES Valér (szerk.): A perifériáról a centrumba. Az erdélyi fiatalok helyzetképe az ezredfordulón. Belvedere Kiadó –Max Weber Tk Alapítvány, Szeged–Kolozsvár, 108–132.

FERENCZ Angéla

2004 Csíkszeredai fiatalok életmódja és kultúrája. In: SZAPU Magda (szerk.): Ifjúsági „szubkultúrák” Magyarországon és Erdélyben. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 155–187. 2007 A város és a fiatalok. Csíkszeredai fiatalok térhasználata. In: JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról (Kriza Könyvek, 29). BBTE-Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 133–160.

FERENCZ Éva

2007 Pályaválasztási aspirációk a székelyudvarhelyi fiatalok körében. In: BODÓ Julianna (szerk.): Vidék és fejlesztés – Szociológiai és antropológiai elemzések – Térség – érték – társadalom II. Alutus Kiadó, Csíkszereda.

GÁBOR Kálmán

1993 Az ifjúsági kultúra és a fiatalok társadalmi orientációs mintái. In: GÁBOR Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Miniszterelnöki Hivatal – Ifjúsági Koordinációs Titkárság, Szeged, 173–203.

GÁBOR Kálmán

2004 MOZAIK 2001 – A perifériáról a centrumba. Tézisek a határon túli magyar fiatalok helyzetének értelmezéséhez. Erdélyi Társadalom 2. évf. 2. sz. 9–24. 2005 A perifériáról a centrumba. Hipotézisek a határon túli magyar fiatalok helyzetének értelmezéséhez. Korunk XVI. évf. 11. sz. 20–31.

GÁBOR Kálmán – VERES Valér (szerk.)

2005 A perifériáról a centrumba. Az erdélyi fiatalok helyzetképe az ezredfordulón. Belvedere Kiadó –Max Weber TK Alapítvány, Szeged – Kolozsvár.

GÁL-BORUS László

2002 Kire szavaz(na) a kolozsvári magyar diák? WEB 10. sz. 35–38.

GEAMBAȘU Réka – PÁSZTOR Gyöngyi

2002 A kolozsvári Báthory Líceum diákjainak politikai beállítottsága. WEB 10. sz., 27–34. 2003 A Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar hallgatóinak politikai beállítottsága és értékorientációja. In: BÁRDI Nándor – FEDINEC Csilla (szerk.): Etnopolitika – a közösségi-, magán-, és a nemzetközi érdekek viszonyrendszere Közép-Európában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 237–250.

GERGELY Orsolya

2004 Négy év, négy lakás. Korunk 10. sz. 111–116. 27

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság GERGELY Orsolya

2005a „Lakásból otthont”. Kolozsvári diákok lakásmintái. WEB 13 (2) 179–191. 2005b „Diák-Lak” – Kolozsvári egyetemisták lakásmintái. In: CSOMÁN Gábor (szerk.): A XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának díjazott dolgozatai. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest. [online: http://web.uni-corvinus. hu/otdk2005/download/21_1_gergely.pdf, letöltés ideje: 2014. 11. 10.] 2009 Fókuszban a fiatalok. Életmód, fogasztás, jövőstratégiák. Státus Kiadó, Csíkszereda. 2011a Ifjúságkutatás térségi léptékben. In: GERGELY Orsolya (szerk.): Fiatalok a térségben. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 8–16.

GERGELY Orsolya (szerk.)

2011b Fiatalok a térségben. Alutus Kiadó, Csíkszereda. 2013 A média hatása a gyerekekre és a fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

GYÖRGYI Zoltán – NAGY Zoltán (eds.)

2013 Students in a Cross-Border Region: Higher Education for Regional Social Cohesion. University of Oradea Press, Oradea.

HORVÁTH István

1994 A kapcsolat- és viszonyrendszer szempontjai a döntéshozatalban. Hitel. Erdélyi Szemle 5–6 sz. 82–95. 2004 Az erdélyi magyar fiatalok Magyarország irányú tanulási migrációja, 1990–2000. Erdélyi Társadalom 2. évf. 2. sz., 59–84.

JAKAB Albert Zsolt

2007 Kolozsvár. A firkás város. A firkálás és terei Kolozsváron. In: JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról (Kriza Könyvek, 29). BBTE-Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 161–194.

JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Vilmos (szerk.)

2007 Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról (Kriza Könyvek, 29). BBTEMagyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.

KÁNTOR Zoltán

1994 Új generáció? Vázlat a temesvári magyar diákság és diákélet önszerveződési kísérleteiről. Korunk 2. sz. 35–45.

KISS Dénes – KISS Tamás – SÓLYOM Andrea– HERÉDI Zsolt – CSATA Zsombor – PLAINER Zsuzsa – PÉTER László

2000 Civil Kurázsi. A Babeş-Bolyain tanuló diákok politikai és állampolgári kultúrája. Max Weber Kollégium, Kolozsvár.

KISS Tamás

2000 Az ifjúsági életszakasz jellemzői, ifjúsági értékek és orientációk négy erdélyi nagyváros középiskolásainál. In SOMAI József (szerk.): II. Civil Fórum. Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért, Kolozsvár, 99–107. 2001a Értékek és habitusok az erdélyi középiskolások jövőstratégiáiban. Educatio 4. sz. 730–738. 2001b Erdélyi középiskolások politikai prediszpozíciói, Köz-Politika 3 sz., 5.

28

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés 2002a A politikai szocializáció strukturális szempontjai az erdélyi középiskolások vizsgálatában. In: VERES Valér (szerk.): RODOSZ-tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 75–89. KISS Tamás

2002b Demokrácia?! A kolozsvári diákok politikai kultúrájának elemei. REGIO 13. évf. 4. sz. 264–295.

KISS Tamás – BARNA Gergely (szerk.)

2011 Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár.

KISS Tamás – BARNA Gergely – Sólyom Zsuzsa

2008 Erdélyi magyar fiatalok 2008. Közvélemény-kutatás az erdélyi magyar fiatalok társadalmi helyzetéről és elvárásairól. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár.

KISS Tamás – SÓLYOM Andrea

2002 Regionális ellentétek és a központ hangjai. A romániai szociológia helyzete a kilencvenes években. In: KOVÁCS Éva (szerk.): Mi újság a kelet-közép-európai szociológiában? A lengyelországi, a magyarországi, a romániai, a szerbiai és a szlovákiai szociológia a kilencvenes években. Teleki László Alapítvány, Budapest, 118–159.

KISS Zita – PLUGOR Réka – SZABÓ Júlia

2006 Értékrend és ifjúsági szabadidő-kultúra a Félszigeten. WEB 14/15. sz. 63–72.

KISS Zita – TÓTH-BATIZÁN Emese

2014 Mozaikok az erdélyi ifjúságszociológiai kutatások eredményeiből (2000–2014). In: BALI János et al. Külhoni Magyar Ifjúságkutatás – 2014. Metszetek. Nemzeti Stratégiai Kutatóintézet, Budapest, 36–48.

KOZMA Tamás – BERNÁTH Krisztina (eds.)

2012 Higher Education in the Romania-Hungary Cross-border Cooperation Area. Partium University Press & CHERD-Hungary, Oradea–Debrecen.

KÓSA András László

1999 A Maros megyei ifjúság politikai szocializációja. A Maros megyei ifjúsági közélet alternatívái. Magyar Kisebbség V. évf. 2–3. (16–17.) sz. 432–447. 2004 „Timurok és Pál utcai fiúk”. A romániai magyar ifjúsági elit természetrajzának vázlatához. WEB 12. sz, 17–24.

LŐRINCZ D. József

2002 A társadalomtudományok helyzete Romániában 1989 után. In: KOVÁCS Éva (szerk.): Mi újság a kelet-közép-európai szociológiában? A lengyelországi, a magyarországi, a romániai, a szerbiai és a szlovákiai szociológia a kilencvenes években. Teleki László Alapítvány, Budapest, 109–114.

MAGYARI Tivadar

1994 Romániai Magyar fiatalok médiafogyasztási szokásai. Hitel. Erdélyi Szemle 5–6. sz. 73–81. 2000 Az ifjúsági szervezetek szakértőkkel való kapcsolata. In: SOMLAI József (szerk.): A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben. Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért, Kolozsvár, 107–109. 29

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság MĂRGINEAN, Ioan (coord.)

1996 Tineretul deceniului unu. Provocările anilor 90. Editura Expert, Bucureşti.

MIKLÓS István

2005 Kérdőíves vizsgálat Hargitai megyei nyolcadikos diákok körében. In: BODÓ Julianna et al.: ALMa. Acces to the Labour Market. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda.

MIKLÓS Katalin

1998 Tizennégy éves diákok jövőképe. Korunk 9. évf. 6. sz. 46–51.

MITULESCU, Sorin (coord.)

2007 Studii în domeniul tineretului. Ed. Didactică şi Pedagogică, R.A., Bucureşti.

MITULESCU, Sorin

2011 Az utóbbi évtizedek romániai ifjúságkutatásának vázlata. In: KISS Tamás – BARNA Gergő (szerk.): Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 29–36.

MOHÁCSEK Magdolna

2005 A magasan képzett erdélyi fiatalok magyarországi munkavállalása. In: HORVÁTH István (szerk.) Erdély és Magyarország között migrációs folyamatok. Kolozsvár: Scientia Kiadó, 133–172.

PATAKFALVI CZIRJÁK Ágnes

2007 Going Under: A kolozsvári drum and bass színtér bemutatása. In: JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Vilmos (szerk.) Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról (Kriza Könyvek, 29). BBTE-Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 75–100. 2011 Sounds of Cluj. A kolozsvári elektronikus zenei szcéna tíz éve. In: KISS Tamás – BARNA Gergely (szerk.): Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 293–304.

PAPP Z. Attila

2005 Időhasználat és iskolai teljesítmény a romániai magyar középiskolai kultúrában. In: Csata I. et al.: A perifériáról a centrumba. Az erdélyi fiatalok helyzetképe az ezredfordulón. Belvedere Kiadó –Max Weber TK Alapítvány, Szeged–Kolozsvár, 54–74.

PÁSZTOR Gyöngyi

2002 A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem diákjainak politikai kultúrája és adaptált politikai cselekvési mintái. In: SORBÁN Angella (szerk.): Szociológiai tanulmányok erdélyi fiatalokról. Akadémiai Kiadó – Scientia Kiadó, Budapest – Kolozsvár, 73–96.

PÉTER László

2000 Civil kurázsi – Egyetemisták és civil társadalom Kolozsváron. In: SOMAI József (szerk.): A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben. Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért, Kolozsvár, 109–115. 2002a „Az aranykorszak örökösei?” A politikai szellem fenomenológiája. Tanulmány a romániai átmenetről a kolozsvári BBTE diákjainak politikai kultúrája példáján. WEB 10. sz. 13–26. 2002b Civil kurázsi – Politikai kultúra kutatása a kolozsvári egyetemen, WEB 10. sz. 45– 47.

30

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés PÉTER László – PÁSZTOR Gyöngyi

2003 Kolozsvári diákok: jelen és jövő. Korunk 4 sz. 102–106.

PUSZTAI Gabriella – HATOS Adrian (eds.)

2012 Higher Education for Regional Social Cohesion. Hungarian Educational Research Association, Budapest.

PUSZTAI Gabriella – HATOS Adrian – CZEGLÉDI Tímea (eds.)

2012 Third Mission of Higher Education in a Cross-Border Region. University of Debrecen – CHERD, Debrecen.

SÁROSI Z.

2005 Munkaerőpiaci preferenciák csíkszentdomokosi fiatalok körében. (kézirat)

SCHIFIRNEȚ, Constantin

1999 Treizeci de ani de cercetare stiintifica a tineretului, Sociologie românească nr.1 137– 143.

SORBÁN Angella (szerk.)

2002 Szociológiai tanulmányok erdélyi fiatalokról. Akadémiai Kiadó – Scientia Kiadó, Budapest – Kolozsvár.

SÓLYOM Andrea

2001 A kommunikáció, mint társadalmi integrációs modell erdélyi középiskolás fiatalok körében. In: VERES Valér (szerk.): RODOSZ–tanulmányok. III. Társadalom és humántudományok, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 61–75. 2002a A BBTE-n tanuló diákok politikai értékorientációi, In: VERES Valér (szerk.): RODOSZ–tanulmányok. III. Társadalom és humántudományok, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 89–97. 2002b BBTE-n tanuló diákok politikai értékorientációi, In: SZABÓ Ödön (szerk.): Szélrózsa – Tudományos és kulturális évkönyv. RODOSZ – Bihar Megyei Szervezet, Nagyvárad, 183–190. 2003 Esettanulmány ifjúsági csoportkultúrákhoz tartozó székelyudvarhelyi fiatalokról. In: VERES Valér (szerk.): RODOSZ–tanulmányok. III. Társadalom és humántudományok. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 113–145. 2004 Esettanulmány az ifjúsági csoportkultúrákhoz tartozó székelyudvarhelyi fiatalokról. In: SZAPU Magda (szerk.): Ifjúsági „szubkultúrák” Magyarországon és Erdélyben. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 188–237. 2005 Ifjúsági szubkultúrák Székelyudvarhelyen, Új Ifjúsági Szemle 1. sz. 35–51. 2007a Dilemmák a középiskolások és egyetemisták politikához való viszonyának kutatása közben. In: PLUGOR Réka (szerk.): RODOSZ–Konferenciakötet. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 147–150. 2007b Ifjúsági szubkultúrák és csoportfolyamatok Székelyudvarhelyen. In: JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Vilmos (szerk).: Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról. (Kriza Könyvek, 29). BBTE-Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 101–132. 2009a Erdélyi fiatalok politikához való viszonyának kutatása közben felmerülő problémákról. Educatio 4. sz. 519–524. 31

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 2009b High school and university student’s political action patterns. Political Studies Forum Vol. 1. No. 1. 41–80. SÓLYOM Andrea

2009c Subculturi ale tinerilor și procese subculturale în Odorheiu Secuiesc. Studiu de caz. Reconect nr. 3, 177–198. 2010a Egyetemisták és középiskolások politikai kultúrája. In: Doktorandus Fórum 2010. Cermi, Iaşi, 71–82. 2010b Székelyudvarhelyi XI-XII. osztályos diákok értékpreferenciái. Reconect, 3 (1): 61–79. 2011a High school and university students’ opinions about politics, Compaso, Vol. 2. No. 1, 173–206. 2011b Politikai kultúra és társadalmi értékek. In: KISS Tamás – BARNA Gergely (szerk.): Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 261–292. 2012 A diákok politikához való viszonyának életkori sajátosságai. Reconect 4(1): 15–41. 2013a Politikai cselekvési minták középiskolások és egyetemisták körében. Pro Minoritate, 2. sz. 97–128. 2013b Social Distance Perceived by High School Students. In: RUNCAN, Patricia-Luciana – RAŢĂ, Georgeta – IOVU, Mihai-Bogdan (eds.): Applied Social Sciences: Sociology. Cambdridge Scholar Publishing, Newcastle, 301–308.

SZABÓ András – BAUER Béla – PILLÓK Péter (szerk.):

2013 MOZAIK2011. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. NCSSZI-Belvedere Kiadó, Budapest – Szeged.

SZAPU Magda

2004 Ifjúsági „szubkultúrák” Magyarországon és Erdélyben. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest.

SZARKA László – KÖTÉL Emőke

2008 Határhelyzetek. Külhoni magyar egyetemisták peregrinus stratégiái a 21. sz. elején. Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, Budapest.

SZENTANNAI Ágota

2001 A Magyarországon tanult fiatalok karrierkövetése. REGIO 4sz. 113–131.

SZÉKELY Tünde

2013 Erdély, Románia (Esettanulmány). In: SZABÓ András – BAUER Béla – PILLÓK Péter (szerk.): MOZAIK2011. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. NCSSZI-Belvedere Kiadó, Budapest – Szeged, 115–126.

TORÓ Tibor – SZÉKELY Tünde

2012 Erdélyi ifjúsági jelentés. Integratio Alapítvány, Temesvár.

TŐKÉS Gyöngyvér

2010a Digitális egyenlőtlenségek a Maros megyei középiskolások körébe. Reconect 2(2) 96–110. 2010b Internethasználati szokások a Maros megyei középiskolás diákok körében. In: ÁRMEÁN Otília – GAGYI József (szerk.): Új média és kommunikatív magatartás. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 201–214. 2010c Digitális egyenlőtlenségek a romániai fiatalok körében. Korunk 11 sz., 50–62.

32

Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások térben és időben: egy áttekintés TŐKÉS Gyöngyvér

2011 Az erdélyi középiskolások digitális műveltsége és részvétele az új médiakommunikációban. Tőkés Gyöngyvér, Sapientia – EMTE, Médianevelés, Kolozsvár, 2011. (előadás – ld. http:// slideplayer.hu/slide/1991061/#) 2013 Digitális egyenlőtlenségek a romániai fiatalok körében. In: TŐKÉS Gyöngyvér – SÁNTHA Ágota (szerk.): Új média, médiakonvergencia, kulturális változások. 2009. március 27–28. Marosvásárhely. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 69–81.

VASS Melinda

2008 Itthon vagy külföldön? A külföldi munkavállalás mai gyakorlatának elemzése az oroszhegyi fiatalok körében. In: BODÓ Julianna (szerk.): Változó térség. Szociológiai és antropológiai elemzések. Alutus Kiadó, Csíkszereda.

VERES Valér

1994a Egy kutatás előzményei és története. Hitel. Erdélyi Szemle, 5–6 sz. 62. 1994b A romániai magyar ifjúság civil szerveződéseinek, mozgalmi életének fejlettségi szintje. Hitel. Erdélyi Szemle, 5–6 sz., 63–71. 1995 Viata organizaţională a tineretului maghiar din România. WEB 1 40. 1996 A romániai magyar ifjúsági szervezeti szféra. Korunk 5 sz. 102–106. 1998 Pénz vagy tudás? Korunk 9 évf. 6. sz. 26–36.

VERES Valér (szerk.)

2000 Nemzeti vagy nemzedéki integráció? Erdélyi középiskolások átalakulásban. Budapest – Kolozsvár, Új mandátum – Limes.

VERES Valér

2004 Jövőtervek az erdélyi magyar és román középiskolások körében a társadalmi háttér kontextusában. In: BALÁZS Imre József (szerk.): Ablak a jelenre: Erdélyi középiskolások társadalomképe. Komp-Press – Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 176–196. 2005 Kisebbségi magyar fiatalok jövőtervezése. Korunk XVI. évf. 11. sz. 32–49. 2006 Középosztályosodási tendenciák vizsgálata a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál résztvevői körében. WEB 14/15. sz. 35–46. 2007 Tendințe de întărire a clasei de mijloc în rândul tinerilor. In: MITULESCU, Sorin (coord.): Studii în domeniul tineretului. Ed. Didactică şi Pedagogică, R. A., Bucureşti, 32– 46.

VERES Valér – MAGYARI Tivadar – CSATA Zsombor

2002 Magyar fiatalok a Partiumban és Belső-Erdélyben az ezredfordulón. MOZAIK2011. Regionális gyorsjelentés a kisebbségben és szórványban élő erdélyi magyar fiatalok helyzetéről és lehetőségeiről. Max Weber TK Alapítvány, Kolozsvár.

VERES Valér – SÓLYOM Aandrea

2001: Társadalmi-kulturális integráció szintjei az erdélyi magyar fiatalok körében. In: BODÓ Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv, Szórvány Alapítvány – Polis Kiadó, Temesvár, 90–107.

VÉN Enikő

2007 A külföldi munkavállalás típusú migráció jelensége a csíkszeredai Sapientia Egyetem diákjai körében. (kézirat) 33

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

Melléklet – Fiatalokkal kapcsolatos kutatások idővonala (szemelvények 1994–2004)

Forrás: Erdélyi magyar fiatalokkal kapcsolatos kutatások – adatbázis 1990–2014 34

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint

Veres Valér1 – Papp Z. Attila A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint, a kolozsvári tudományegyetemek diákjai körében Kivonat. A tanulmány témája a kolozsvári egyetemi hallgatók szakválasztási motivációinak összetett vizsgálata, az iskolai képzés kompetenciáinak percepciója tükrében. Kutatási kérdéseink: az egyetemi képzésben a szakválasztás hogyan differenciálódik társadalmi származási háttér és nemzetiség szerint, mennyire érvényesül az a tendencia, hogy szakválasztásban az alacsonyabb társadalmi származású fiatalok inkább a munkaerőpiacon könnyebben értékesíthető diplomák megszerzése felé orientálódnak, a nagyobb költséghatékonyság értelmében? A szakválasztás motivációi mint a továbbtanulási aspirációk megnyilvánulási formái, milyen mértékben támaszkodtak a szakmai érdeklődésre, vagy a költség-haszon számításon alapuló diplomaszerzésre, amely viszonylag gyorsan „átváltható” munkahelyi jövedelemszerzésre? Ugyanakkor, kíváncsiak vagyunk arra is, hogyan struktuálódnak a motivációk nemzetiség vagy tannyelv szerint. A középiskola és az egyetem által alakított kompetenciák percepciójának van-e valamilyen osztályspecifikus vagy más szociológiailag megragadható jellege, illetve összefüggése a szakválasztási motivációval? Az elemzés empirikus forrása a kolozsvári tudományegyetemek diákjai körében 2015. júniusában végzett nagyszabású online felmérés, 3732 diák válaszán alapul. Kulcsszavak: egyetemi hallgatók, szakválasztás, továbbtanulási motivációk, iskolai kompetenciák, nemzetiség Abstract. Vocational Choices and Competences among Higher Education Students from Cluj. The Role of Social Background and Motivations The present paper analyses the motivations behind the complex vocational choices of higher education students of Cluj and the role of the students’ perceptions of the set of competences provided by the educational programmes. The research questions are the following: to what extent is the choice for a certain programme is being shaped by social background and ethnicity; is there such a tendency that in their choices students of lower social background are guided towards degrees easily marketable on the labour market, as a more cost efficient solution? The motivations behind vocational choices reflect educational aspirations, but we analyse whether these are based on professional interests or rather on cost-benefit calculations. The latter implies an expectation that certain degrees are readily and easily ‘transferrable’ to employment related income. At the same time we were interested in understanding how motivations are shaped by ethnicity and the language of education. Do the perceptions of the competences provided by high school and higher education programmes have a class-specific or other, sociologically relevant character, or are they related in any form to the motivations behind vocational choices? The empirical base of the research is provided by an on-line survey that was carried out in June 2015 among universities of Cluj on a sample of 3,732 students. Keywords: higher education students, vocational choices, educational motivations, school competences, ethnicity

1 A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

35

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

Bevezető Jelen tanulmány a kolozsvári tudományegyetemek diákjai körében végzett nagyszabású online felmérés első feldolgozott eredményeire épül. A kutatás keretében vizsgáltuk a diákok szakválasztási motivációit, oktatással szembeni attitűdjeit, szakmai és szabadidős tevékenységeit, jövőterveiket, migrációs szándékaikat, munkavállalási terveiket, társadalmi hátterüket, jövedelmianyagi helyzetüket. Az egyetemi hallgatói vizsgálatok az ifjúságkutatások sajátos részét képezik. A felsőoktatás tömegesedésével az egyetemi hallgatók társadalmi csoportja mind társadalmi súlyát, mind pedig jelentőségét illetően felértékelődött, akár mint fogyasztói csoport, akár mint egy sajátos részmunkaidős munkavállalói csoport, a sajátos, értelmiség-utánpótlási funkciója mellett. Romániában a 2011. évi népszámlálás szerint, a 3,2 millió beiskolázott 19,8 százaléka egyetemen tanult, míg arányuk 1992-ben még 6,1 százalék volt (INS 2013, Papp 2008) Ha korcsoportok szerint vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy 2011-ben a 20–24 éves fiatalok 27,2 százaléka és a 25–29 évesek 7,8 százaléka egyetemen tanult (Veres 2015.76). A továbbtanulás társadalmi meghatározottsága és iskolázottsági egyenlőtlenségek alakulásával kapcsolatban a különböző elméletek több hipotézist is megfogalmaztak. Ebben a kutatásban az az elméleti kiindulópontunk, hogy a társadalomszerkezetben magasabb státusszal járó pozíciók megszerzéséhez milyen tényezők játszanak fontosabb szerepet, az egyetemi képzés, diploma megszerzésében, egyáltalán a szakválasztásban milyen módon hat az egyetemi hallgatók társadalmi származása, illetve a rendelkezésre álló kulturális és anyagi háttér erőforrásai. Az egyik megközelítés a kulturális tőkeelmélet, amelynek értelmében az alacsony iskolázottságú szülők gyermekei kisebb eséllyel vehetnek részt a magasabb iskolai szint megszerzésében, milvel kisebb mértékben birtokolnak olyan kulturális képességeket, amelyeket általában a család közvetít (domináns társadalmi értékek ismerete, kifinomult nyelvi kifejezési stílus, idegen nyelvek stb), ez közrejátszik a szakválasztásban is (Bourdieu 1978). A továbbtanulási esélyek szempontjából egy másik megközelítés a szülői család anyagi erőforrásait tartja fontosabbnak, különösen az egyetemi diploma megszerzésében, míg az alacsonyabb iskolai szinteken elismerik, hogy a kulturális erőforrások elsődlegesek. Az elmélet fő képviselője Boudon (1974), aki az iskolai életutat döntések sorozataként értelmezi a különböző iskolai szintek közötti átmenetek vonatkozásában, amikor a fiatal és a szülői család döntést hoz a továbbtanulás tényéről, és megválasztja az intézményt és a szakot. A magasabb, egyetemi szinten való továbbtanulási döntés meghozatala az anyagi helyzet és a továbbtanulási motivációk alapján történik, amelyben fontos szerepet kaphat a diplomával járó előnyök (piacon értékesíthető tudás, jó kereset) reménye. Ezt a megközelítést továbbfejlesztve, Goldthorpe (1996. 489–490) döntéselméleti modellt állított fel, amelyben az egyik fő tényező az aspirációk pozicionális elmélete, vagyis, hogy a magasabb iskolai végzettség megszerzésére vonatkozó aspirációkat az egyének osztálypozíciójához mérten kell értelmezni. Tehát a munkásszármazású gyermekek egyetemi továbbtanulását magasabb aspirációs szintnek kell tekinteni, mint a középosztálybeli, szolgáltatásokban dolgozó és/vagy nem fizikai munkát végző hivatalnokréteg gyermekeinek hasonló törekvését (lásd még Csata 2005.83). A pálya- és szakválasztásban a racionális döntések esetében a remélt előnyök (jó/jobb munkahely, magasabb kereset) elérése a cél, ami nem független az ösztályhelyzettől. A 36

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint magasabb társadalmi státusszal rendelkező családokban a fiatalra rendszerint nagyobb nyomást gyakorolnak, és több erőforrást is megmozgatnak, hogy az utódok társadalmi pozíciója a szülőkéhez hasonló társadalmi szintre kerülhessen az iskolai pálya befejezése után. (Goldthorpe 1996. 489–490) Vannak olyan elméletek, amelyek a két megközelítést (a racionális döntéselméletet és a kulturális tökeelméletet) és az erre épülő osztályspecifikus reprodukciót összeegyeztethetőnek látják. Scott (1996) szerint nincs feltétlenül ellentmondás a racionális döntések és az osztályspecifikus normák érvényesülése között, mivel az emberek olyan normákat és értékeket követnek, amelyekkel érzelmileg is azonosulhatnak, és ennek is megvan a maga racionalitása. Az iskola- és szakválasztás vizsgálata tehát egyaránt alapozódik osztályspecifikus normákra és költség-haszon megfontolású racionális döntésekre (Csata 2005.83). Kohorsz hatást figyelembe vevő elméletek szerint, a beiskolázási arányok időben növekednek, ezáltal a továbbtanulási esélyek egyre inkább kiegyenlítődnek, és az egyenlőtlenségek csökkennek. Ennek magyarázatára Husley azt a strukturális tényezőt hozza fel, hogy míg a magasabb iskolázottságú és társadalmi státuszú családok gyermekei már korábban is jelentős arányban továbbtanultak, esetükben egy idő után a bővülés demográfiai korlátokba ütközik (plafonálód­ nak), míg ezáltal az oktatási expanzióval elsősorban az alacsonyabb iskolázottságú háttérrel rendelkező fiatalok esélye növekedhet a felsőoktatásba való bekerülésre (Shavit-Blossfeld 1993, Shavit et al.2007). Robert Mare (1980) modellje különválasztja az oktatási expanzió hatását a diákok iskolai szelekciójának folyamatáról, így az iskolai szintek közötti átmenetkor a továbbtanulás és szakválasztás döntése egy fához hasonló modellben értelmezhető, ahol a társadalmi-gazdasági háttér hatását lehet vizsgálni a továbbtanulás eldöntésében. Mare kutatásainak következtetése az AEÁban, hogy az egyetemi szintű szelekcióban a társadalmi-gazdasági háttér szerepe nem annyira jelentős, mivel a szelekció a korábbi iskolai szinteken következett be, ahol az alacsony iskolázottságú, és/vagy munkásszármazású szülők gyerekeinek jelentős része már lemorzsolódott, az oktatás rendszerben bent maradtak viszont jó eséllyel eljuthatnak a legmagasabb iskolai szintekre (Mare, 1980 302–303, lásd még Csata 2005.84.). Ezekből a korábbi szakirodalmi eredményekből kiindulva, a következő kutatási kérdéseket vizsgáljuk: Az egyetemi képzésben a szakválasztás hogyan differenciálódik társadalmi származási háttér és nemzetiség szerint, mennyire érvényesül az a tendencia, hogy szakválasztásban az alacsonyabb társadalmi származású fiatalok inkább a munkaerőpiacon könnyebben értékesíthető diplomák megszerzése felé orientálódnak, a nagyobb költséghatékonyság értelmében? A szakválasztás motivációi mint a továbbtanulási aspirációk megnyilvánulási formái, milyen mértékben támaszkodtak a szakmai érdeklődésre, vagy a költség-haszon számításon alapuló diplomaszerzésre, amely viszonylag gyorsan „átváltható” munkahelyi jövedelemszerzésre? Ugyanakkor, kíváncsiak vagyunk arra is, hogyan struktuálódnak a motivációk nemzetiség vagy tannyelv szerint. További kutatási kérdés, hogy a középiskola és az egyetem által alakított kompetenciák percepciójának van-e valamilyen osztályspecifikus vagy más szociológiailag megragadható jellege, illetve összefüggése a szakválasztási motivációval, az oktatási szint tannyelve szerint. 37

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

A kutatás módszertana, adatforrása A kutatás alapsokaságát a kolozsvári tudományegyetemek diáksága képezte, jelesen a Babeș– Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának diákjai. A minta a diákok hozzávetőlegesen 10 százalékát tartalmazza, karok és nemzetiség szerint reprezentatív bontásban. A kutatás online adatfelvételt alkalmazott, az Egyetemek belső nyivántartásai alapján és levelezőlistái alapján a diákok több, mint 90 százaléka emailben felkérést kapott a kérdőív online kitöltésére, amely alapesetben átlagosan kb. tíz percet vett igénybe.2 Az adatfelvételre 2015 május-júniusában került sor. A minta 3732 főtől származó érvényes esetet tartalmaz, az elemzett, súlyozott reprezentatív minta 3237 fős.

A társadalmi háttér sajátosságai nemzetiség szerint Első lépésben a kolozsvári tudományegyetemeken, ezen belül a Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanulók társadalmi származási hátterét vizsgáljuk meg, a két fő nemzetiség szerint. A hallgatók közel egyharmada, 31,3 százaléka származik faluról (a kérdés szerint ott töltötte a gyermekkorát 6–7 éves koráig). A városi hallgatók nagyobb része (42,4%) kisvárosokból származik, a többi (26,3%) megyeszékhelyről. Ez az összetétel számottevő mértékben eltér a 19–24 éves korú népesség településtípus szerinti eloszlásától. Országos szinten, a népszámlálási adatok alapján még a kolozsvári tudományegyetemek adataihoz képest is meglepően alacsonyak a falusi környezetben élő fiatalok egyetemre jutási esélyei: 2011-ben az egyetemi hallgatóknak csupán 16 százaléka származott faluról, ami messze elmarad a falun élő 20–24 éves népesség 41 százalékos arányától (Veres 2015. 77). A kolozsvári tudományegyetemeken mintegy kétharmados nőtöbbség van, és a diákok mintegy háromnegyede tanul alappképzésen, és egynegyede mesterin. A magyarok körében néhány százalékkal kevezebben tanulnak tovább mesterin, mint a románok körében, legalább is ugyanazon az egyetemen. (1. táblázat) A diákok nemzetisége és a származás településtípusa között szignifikáns összefüggést figyelhetünk meg: a magyar diákok 36,2 százaléka, míg a román diákoknak csak 29,6 százaléka származik faluról. Ez az eltérés már nem a korosztályi összetételből származik, hanem abból, hogy mivel a legtöbb szakterületen a kisebb vidéki egyetemeken is tanulhatnak (Gyulafehérváron, Nagyszebenben, Brassóban, Nagyváradon), a román fiatalok köréből arányaiban kevesebben jutnak el a kolozsvári tudományegyetemekre, mint a magyar fiatalok köréből, akiknek a magyar nyelvű továbbtanulás szempontjából a kolozsvári, elsősorban a BBTE-s szakkínálat egyedi. A magyar nyelvű felsőoktatási kinálat is magába foglal több kisebb egyetemet is, más városokban (Sapientia EMTE, PKE), de számos alapszak továbbra is csak Kolozsváron, a

2 A kitöltés ösztönzésére kisértékű díjakat sorsoltunk ki a válaszadók között. A kutatást a BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, a Mathias Corvinus Collegium és az MTA TK Kisebbségkutató Intézet kutatói végezték a Tihanyi Alapítvány, Share Cluj-Napoca/Kolozsvár Federation és a Quinnipiac University támogatásával.

38

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint BBTE-n tanulható (élő természettudományok és egzakt tudományok területén, kivéve az informatikát)3 (lásd 1. táblázat). Ezt a sajátosságot már egy 2006. évi hallgatói vizsgálatban is megfigyelhettük (Veres 2007a, b). 1. táblázat. A diákok összetétele nemzetiség és a származás településtípusa szerint (N=3157) Nemzetiség* román magyar

Összesen

Nemek férfi nő Településtípus falu/község város megyeszékhely Képzési szint alapképzés mesteri doktori Összesen

33,7% 66,3%

35,3% 64,7%

34,1% 65,9%

29,6% 43,8% 26,6%

36,2% 38,3% 25,5%

31,3% 42,4% 26,3%

73,7% 26,1% 0,2% 100,0%

77,3% 22,1% 0,6% 100,0%

74,6% 25,1% 0,3% 100,0%

* Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,05 szinten.

Forrás: Minden táblázat és ábra forrása a Módszertannál leírt felmérés (BBTE – Szociológia Kar, MCC, MTA TK-KI, 2015) Ismerve az országos értékelésen elért eredményeket,4 tudjuk azt, hogy a falusi iskolák teljesítménye elmarad a városi és megyeszékhelyi iskolákétól. A magyarul tanulók esetében a falusi és városi iskolák közötti különbségek nem olyan markánsak, mint a románok esetében, így feltétezhetjük azt is, hogy ezért magasabb a magyar nyelvű felsőoktatásban a falvakról származó populáció. Oktatási nyelv szerint megfigyelhetjük, hogy a hallgatók 70,7 százaléka románul, 17,3 százaléka magyar nyelven tanul, és további 12 százalék német és angol (ebből 9 százalék angol) nyelven végzi tanulmányait. Megfigyelhetjük továbbá, hogy a magyar nemzetiségű diákok 68,5 százaléka tanul magyarul, 24,5 százalék románul, és 7 százalékul angolul vagy németül (lásd 2 táblázat). A mintában kissé felülreprezentáltak a román nyelven tanuló magyar nemzetiségűek, mivel a BBTE statisztikái szerint ezek aránya a diákok körében évente 3–4 százalék körüli, ami közvetve a magyar diákok legfennebb 20 százalékát jelentené. A minta kb. egy százaléka pedig a Sapientián tanul, ugyancsak magyarul. 3 Az más kérdés, hogy a legtöbb alapszak egy telephelyen is elégséges a magyar közösségnek. A több telephelyen is inditott szakok legnagyobb része alacsony diáklétszámmal küszködik a magyar nyelvű egyetemi képzési kínálaton belül. 4 http://bgazrt.hu/_dbfiles/blog_files/7/0000011527/Papp%20Z.%20Attila.pdf (Papp 2015)

39

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 2. táblázat. A diákok eloszlása nemzetiség és oktatási nyelv szerint (N=3235) Nemzetiség román magyar német egyéb Összesen

román 86,0% 24,5% 46,2% 73,9% 70,7%

Tannyelv* magyar angol, német 0,7% 13,3% 68,5% 7,0% 53,8% 4,3% 21,7% 17,3% 12,0%

Összes 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 szinten.

A hallgatók szüleinek iskolázottságát vizsgálva megfigyelhetjük, hogy jelentős mértékben érvényesül az iskolai reprodukció jelensége: amíg az össznépesség körében a felsőfokú végzettségűek aránya országos szinten 15 százalék körüli, addig az egyetemi hallgatók szüleinek 31–34 százaléka végzett egyetemet, és az anyák 39, az apák 33,5 százaléka érettségizett. Általános iskolai végzettséggel rendelkező szülők aránya mindössze 3,6–4 százalék a vizsgálat szerint, miközben a romániai felnőtt népesség több, mint 40 százaléka általános iskolai, vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik (lásd Veres 2015. 73, INS 2013). 3. táblázat. A hallgatók eloszlása a szülők iskolázottsága és nemzetiség szerint (%, N=3157) Anya iskolázottsága* nemzetiség kevesebb, mint 8 osztály általános iskola szakiskola középiskola, érettségi nélkül középiskola érettségivel felsofokú Összesen

román 1,0% 4,3% 15,3% 7,8% 36,1% 35,6% 100,0%

magyar 0,5% 3,8% 13,5% 1,3% 49,1% 31,9% 100,0%

Apa iskolázottsága* Összes 0,9% 4,2% 14,9% 6,1% 39,3% 34,6% 100,0%

nemzetiség román 0,8% 4,1% 24,7% 6,4% 32,3% 31,8% 100,0%

magyar 0,4% 2,3% 24,4% 6,4% 37,1% 29,4% 100,0%

Összes 0,7% 3,6% 24,6% 6,4% 33,5% 31,2% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 szinten. A diákok szüleinek iskolázottságát vizsgálva nemzetiség szerint, megfigyelhető, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya mindkét nemzetiség esetében 30 százalék körüli, ám a román anyák esetében közel 4 százalékponttal magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, míg az érettségizett magyar anyák aránya 13 százalékponttal haladja meg a románokét (lásd 3. táblázat). A diákok apa foglalkozása szerinti eloszlását vizsgálva megfigyelhetjük, hogy jelentősen nagyobb arányban vannak az ún. közép- és felsőosztályhoz sorolható foglalkozási csoportok gyermekei, mint ahogyan azok az össznépesség szerint eloszlanak. Például a vezetők aránya 9,8, míg a 2011. évi népszámlálás szerint az aktív foglalkoztatott népességben ezek aránya 2,6 százalék, 40

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint a magyarok körében még kevesebb, 2 százalék (Veres 2015,120). A vállalkozók, egyéni vállalkozók gyermekei is felülreprezentáltak, viszont az értelmiségi nem fizikai dolgozók és a fizikai munkások gyermekei viszonylag arányosan vannak képviselve a diákok körében az össznépességhez képest. Jelentősen alulreprezentáltak az önálló mezőgazdasági gazdálkodók, a munkanélküliek és más deprivált kategóriák gyermekei, akik összességében a 40 év fölötti felnőtt lakosságnak jelentős részét teszik ki, a diákok szülei körében viszont alig vannak néhány százalékkal reprezentálva (lásd 4. táblázat). 4. táblázat. A hallgatók eloszlása az apa foglalkozása és nemzetiség szerint (% N=3156) Apa foglalkozási státusza* vezető vállalkozó értelmiségi fogalkozású egyéni vállalkozó hivatalnok, irodai nem fizikai dolgozó (ügynök, eladó) munkás (fizikai) önálló gazdálkodó nyugdijas munkanélküli háztartásbeli egyéb meghalt nem válaszolt Összesen

Nemzetiség román 9,8% 4,0% 3,2% 7,6% 8,0% 14,7% 21,8% 3,3% 13,3% 1,9% 0,8% 0%   11,6% 100,0%

magyar 9,8% 5,8% 6,9% 8,0% 5,6% 7,2% 32,6% 6,1% 8,3% 1,6% 0,1% 1,3% 5,3% 1,4% 100,0%

Összesen 9,8% 4,4% 4,2% 7,7% 7,4% 12,8% 24,5% 4,0% 12,1% 1,8% 0,6% 0,3% 1,3% 9,1% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 szinten. A diákok társadalmi hátterének további megközelítési módja a szülőktől kapott anyagi támogatás havi mértéke. Ennek összege átlagosan havi 490,6 lej, a szórása jelentős, 667 lej. A diákok egynegyede 100 lejnél kevesebbet kap szüleitől, mintegy fele 400 lejnél kevesebbet, további egynegyedüket 400 és 700 lej közötti összeggel segítik, míg a diákok további 25 százaléka 700 lejt vegy ennél többet kap havonta. Az is kiderült, hogy a román diákok körében többen vannak, akik nagyobb összeget kapnak a szüleiktől: a magyar diákok körében ezen összeg átlagértéke közel 450 lej, a román diákok körében viszont átlagban 507 lej (lásd 5. táblázat). 5. táblázat. Szülőktől kapott havi pénzösszeg átlag, szórás, decilisek (RON), N=3098 Nemzetiség román magyar Összesen

Esetek száma (N) 2317 781 3098

Átlag 507,3* 449,7* 490,6

Szórás 730,7 516,3 667,8

41

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Nemzetiség Kvartilisek 25% 50% 75%

Esetek száma (N)

Átlag

Szórás

100 400 700

*Az eltérés szignifikáns a T-próba alapján, p<0,01 szinten.

Szakválasztás és társadalmi háttér nemzetiség szerint Megvizsgáltuk a szakválasztás társadalmi hátterét nagy tudományterületek szerint, majd részletesebben, szűk tudományterületek, karok szerint is. A nemi összetételt illetően, az egzakt tudományok (matematika, informatika, fizika, kémia) területe kiegyensúlyozott nemi arányokat mutat: fele-fele a diákoknak férfi, illetve nő, a többi tudományterületeken pedig nőtöbbség uralkodik, bár eltérő mértékben, legerősebben a társadalomtudományok területén (beleértve a közgazdaságtant és a jogot). A származási településtípus szerint nincsenek markáns különbségek, csupán azt figyeltük meg, hogy a bölcseszettudományok területén, ami a teológiákat is magába foglalja, a faluról származók kissé nagyobb arányban vannak (35 százalék körül), míg a diákok között ez átlagosan 31 százalék. A faluról származó magyar diákok aránya a mintában magasabb, mint a románok körében (ezt is a két tagozat rekrutációs körének eltéréseivel magyarázzuk). (lásd 6. táblázat) 6. táblázat. A hallgatók eloszlása tudományterületek, nemek, származás településtípusa és nemzetiség szerint (%) Tudományterület, ahol tanul Nemzetiség

Nemek (N=2953) férfi román nő férfi magyar nő összes férfi Összes nő összes

42

Bölcsészet­ tud. (teol, színház) 41,3% 58,7% 100,0% 24,4% 75,6% 100,0% 36,9% 63,1% 100,0%

TársadalomÉlő term. Egzakt tudományok tudományok tudományok Egyéb Összesen (+jog, (biol., földr., (mat-info, (vegyes) közgazdaság) körny.) fiz., kémia) 26,8% 73,2% 100,0% 26,1% 73,9% 100,0% 26,7% 73,3% 100,0%

36,8% 63,2% 100,0% 45,0% 55,0% 100,0% 39,4% 60,6% 100,0%

50,9% 49,1% 100,0% 53,4% 46,6% 100,0% 51,7% 48,3% 100,0%

46,4% 53,6% 100,0% 49,2% 50,8% 100,0% 47,9% 52,1% 100,0%

34,1% 65,9% 100,0% 36,1% 63,9% 100,0% 34,6% 65,4% 100,0%

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint Településtípus (N=2955) falu/ 35,5% község város 41,3% román megye23,1% székhely összes 100,0% falu/ 36,1% község város 39,3% magyar megye24,6% székhely összes 100,0% falu/ 35,7% község város 40,8% Összes megye23,5% székhely összes 100,0%

30,4%

25,8%

24,2%

26,8%

29,6%

42,9%

47,0%

44,6%

50,0%

43,7%

26,8%

27,2%

31,2%

23,2%

26,7%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0% 100,0%

35,6%

37,9%

34,2%

39,4%

36,3%

41,2%

37,9%

36,8%

25,8%

38,1%

23,2%

24,2%

29,1%

34,8%

25,6%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0% 100,0%

31,4%

29,6%

27,2%

33,6%

31,3%

42,5%

44,1%

42,2%

36,9%

42,3%

26,1%

26,3%

30,6%

29,5%

26,4%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0% 100,0%

A karok és szakok szerinti vizsgálatból kiderült, hogy nagyobb mértékben elsősorban a teológiai szakokra iratkoznak a faluról származók. Lényegesek az eltérések nemzetiség szerint: a faluról származó románok kisebb arányban tanulnak kémián, vegyészmérnökin vagy színház szakon. A magyarok körében kevésbé markánsak a különbségek a településtípus szerint, a fizika, kögazdaságtudományok és az üzletkötői kar szakjain a diákok kissé átlag fölötti arányban származnak városról, illetve megyeszékhelyről (lásd 1. melléklet). A diákok anyagi helyzetét a szülői háttér szempontjából a szülőktől kapott pénzösszeggel mértük. Ez alapján, a nagy tudományterületek között kisebb eltérések figyelhetők meg. A legmagasabb átlag az élő természettudományok területén tanulók körében volt, 544 lej, és a szórás is itt a legnagyobb, 967 lej, a társadalomtudományok területén áz átlaghoz közeli 485 lejes az átlag, máshol alacsonyabb (lásd 7. táblázat). Szűkebb tudományágak szerinti besorolásban, a jog, sport és a környezetudományok területén van a legnagyobb összegű szülői támogatás (kb. 700 lej), ezt követik a kémia, politikatudomány és kommunikáció, üzletkötői karok szakjain tanulók 500 lej körüli összeggel, a többi szakok diákjai általában az átlagos 490 lej alatti összegeket kapnak a szülőktől. 7. táblázat. Szülőktől kapott összeg átlag és szórásértékei(RON) tudományterületek szerint (N=2970) Tudományterület, ahol tanul Bölcsészettud. (teol., színház) Társadalomtudományok (jog, közgazdaság) Élő term. tudományok (biol., földr., környt.) Egzakt tudományok (mat-info, fiz, kém.) Egyéb (vegyes) Összesen

Átlag 471,0 485,9 544,8 479,6 459,0 491,7

Esetek száma (N) 474 1476 509 389 122 2970

Szórás 463,0 622,5 967,1 621,5 448,7 667,8

43

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

A szakválasztás motivációi A szakválasztás motivációit a következő kérdésekkel közelítettük meg: „Miért ezt a szakot választottad elsősorban?”, illetve másodsorban. A válaszok többfélék lehettek: a szakmai érdeklődés, az elhelyezkedés, a diploma munkaerőpiaci értéke, a jó hírnév, vagy az, hogy valaki ajánlotta (lásd 8. táblázat). A szakválasztás motivációit vizsgálva megfigyelhetjük, hogy az első és legfontosabb tényező az előzetes szakmai érdeklődés, a válaszadók több mint fele ezt jelölte meg, ám jelentősek az eltérések nemzetiség szerint. A román diákoknak 46,9 százaléka mondotta, hogy „mindig is érdekelt ez a szakterület” ahol tanul, és további 17,2 (16+1,2) százalék válaszolta, hogy motiválta a diploma munkaerőpiaci értéke, és az, hogy könnyen fog munkát találni, 14 százalék a szak jó hírneve miatt (nagyon sok jót hallott róla), míg 3,8 százalék a kedvező tandíjak miatt választotta e szakot. A többiek válasza ennél kisebb arányt ért el vagy nem válaszoltak. A magyar diákok közül jóval többen, kétharmaduk (66,8%) válaszolta, hogy mindig is érdekelte a szakterület ahol tanul, 12 (4,7+7,3 ) százalék a diploma értékét említette, vagy azt, hogy könnyű lesz munkát találni a diploma után, a szak jó hírnevét 6,7 százalék jelölte meg, a többi válaszok megoszlanak kisebb százalékban. Viszonylag kevesen válaszolták, hogy a szakot a barátok, szülők vagy tanárok jvaslatára választották. Mindkét nemzetiségnél 4 százalék körül vannak, akik azt mondották, hogy véletlenül kerültek az adott szakra, feltehetően nem jutottak be oda, ahová először szerettek volna. A szakválasztás motivációi nemenként nem mutatnak jelentős eltéréseket, a román fiatalok esetében kis különbség észlelhető, a szakmai érdeklődést a fiúk mintegy 5 százalékkal többen említették, míg a lányok a diploma utáni kön�nyebb elhelyezkedést említették ennyivel többen (lásd 8. táblázat). 8. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok nemek és nemzetiség szerint (%, N=3158) Román Neme Férfi Nő Nagyon sok jót hallottam róla. 14,0% 14,0% Mindig is érdekelt ez a szakterület. 49,5% 45,6% A diploma munkaerőpiaci értéke miatt. 1,4% 1,1% A kedvező tandíjak miatt. 4,9% 3,3% Diploma után könnyen fogok munkát találni. 13,5% 17,4% Barátaim ajánlották. 0,1% 0,0% Szüleim javasolták. 0,9% 1,1% Tanáraim ajánlották. 1,5% 1,4% Véletlenül kerültem ide. 2,8% 5,0% Egyéb okból 6,6% 6,1% Nem válaszolt 4,9% 4,8% 100,0% 100,0% Összesen Nemzetiség*

Összes 14,0% 46,9% 1,2% 3,8% 16,1% 0,0% 1,1% 1,4% 4,3% 6,2% 4,9% 100,0%

Magyar Neme Összes Férfi Nő 6,8% 6,6% 6,7% 66,1% 67,2% 66,8% 5,0% 4,5% 4,7% 1,4% 1,6% 1,5% 8,2% 6,8% 7,3% 1,8% 2,1% 2,0% 2,1% 1,4% 1,6% 1,8% 2,0% 1,9% 3,2% 4,1% 3,8% 2,9% 2,9% 2,9% 0,7% 0,8% 0,8% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 szinten.

44

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint 9. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok a származás településtípusa és nemzetiség szerint (%, N=3159) Nemzetiség* Településtípus Motivációk

Román Milyen jellegű településen éltél?* falu/ község

Nagyon sok jót 13,7% hallottam róla. Mindig is érdekelt 48,1% ez a szakterület. A diploma munkaerő­piaci 1,1% értéke miatt. A kedvező tandíjak 2,9% miatt. Diploma után könnyen fogok 17,7% munkát találni. Barátaim ajánlották. Szüleim javasolták. 0,6% Tanáraim ajánlot1,9% ták. Véletlenül kerültem 5,1% ide. Egyéb okból. 4,9% Nem válaszolt. 3,9% 100,0% Összesen

város

megye­ székhely

15,4%

12,4%

46,2%

Össze­ sen

Magyar Milyen jellegű településen éltél?*

Össze­ sen

falu/ község

város

megye­ székhely

14,1%

5,2%

7,6%

6,9%

6,5%

46,7%

46,9%

68,8%

65,3%

65,5%

66,6%

1,3%

1,1%

1,2%

4,9%

5,0%

3,9%

4,7%

4,3%

4,3%

3,8%

1,7%

1,0%

1,5%

1,4%

16,9%

13,0%

16,1%

6,6%

7,3%

8,4%

7,3%

3,0% 1,3%

2,0% 3,0%

2,1% 1,8%

1,0%

1,7%

1,1%

1,4% 1,4%

1,0%

1,7%

1,4%

2,1%

1,7%

2,0%

1,9%

3,5%

4,6%

4,3%

4,5%

4,0%

3,0%

3,9%

6,4% 7,6% 6,3% 3,1% 2,9% 2,5% 4,3% 6,8% 4,8% 0,3% 1,0% 1,5% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

2,9% 0,9% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,05 szinten. A szakválasztás motivációit megvizsgáltuk társadalmi háttér szerint is. A diákok szüleinek iskolázottsága szerint is megfigyelhetünk bizonyos sajátosságokat. Bár az összefüggések elég gyengék, elmondható, hogy az alacsony szintű iskolázottsággal rendelkező apák (általános iskola vagy kevesebb) gyermekei nagyobb arányban választottak szakot más okból, mint a szakmai motiváció: ez utóbbit 43 százalékuk jeölte meg, a teljes minta 52 százalékával szemben. Az összefüggést azért is tekintjük gyengének, mert az iskolázottsági „lejtő” nem körvonalazódik, tehát nem az egyetemet végzettek gyermekei jelölték legnagyobb arányban a szakmai érdeklődést motivációul, hanem a szakközépiskolát végzett szülők gyermekei, míg a magyar diákok esetében az összefüggés alig mutatható ki (lásd 10. táblázat).

45

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 10. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok az apa iskolázottsága és nemzetiség szerint (%, N=3159) Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nagyon Diploma Egyéb Mindig is sok jót értéke/ (tandíj, érdekelt ez a hallottam könnyen lehet ajánlott, szakterület. róla. munkát kapni véletlenül) Román* általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen Magyar általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen Összes* általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen

Összesen

13,9% 13,7% 14,9% 13,6% 14,1%

39,1% 50,7% 45,2% 46,1% 46,9%

17,4% 18,8% 17,7% 15,4% 17,3%

29,6% 16,8% 22,1% 24,9% 21,7%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

9,1% 7,4% 5,1% 7,7% 6,7%

63,6% 68,0% 68,0% 64,1% 66,8%

13,6% 13,9% 10,9% 11,1% 12,0%

13,6% 10,7% 16,0% 17,1% 14,6%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

13,1% 12,1% 12,2% 12,2% 12,2%

43,1% 55,0% 51,6% 50,4% 51,9%

16,8% 17,6% 15,8% 14,4% 15,9%

27,0% 15,3% 20,4% 23,0% 19,9%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 szinten. 11. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok anya iskolázottsága és nemzetiség szerint (%, N=3165) Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nagyon Diploma Egyéb Mindig is sok jót értéke/ (tandíj, érdekelt ez a hallottam könnyen lehet ajánlott, szakterület. róla. munkát kapni véletlenül) Román általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen

46

13,6% 15,8% 13,2% 13,9% 14,1%

48,8% 46,0% 49,1% 44,9% 46,9%

14,4% 19,8% 17,4% 16,2% 17,3%

23,2% 18,5% 20,3% 25,0% 21,7%

Összesen

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nagyon Diploma Egyéb Mindig is sok jót értéke/ (tandíj, érdekelt ez a hallottam könnyen lehet ajánlott, szakterület. róla. munkát kapni véletlenül) Magyar* általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen Összes* általános iskola szakiskola, érettségi nélkül középiskola – érettségi felsőfokú Összesen

Összesen

14,7% 8,5% 4,6% 7,9% 6,7%

50,0% 65,8% 70,6% 63,9% 66,9%

14,7% 14,5% 11,1% 11,9% 12,0%

20,6% 11,1% 13,7% 16,3% 14,4%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

13,8% 14,5% 10,6% 12,5% 12,2%

49,1% 49,5% 55,8% 49,3% 51,9%

14,5% 18,9% 15,4% 15,2% 16,0%

22,6% 17,2% 18,2% 23,0% 19,9%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,05 szinten. Az anya iskolázottsága szerint, bár a magyarok esetében kimutatható az összefüggés, hogy az általános iskolát végzett szülők gyermekei 50, míg az teljes minta 66,9 százalékban választotta a szakot, mert „minidg is érdekelte a szakterület”, az összmintán nem szignifikáns az összefüggés (lásd 11. táblázat). Hasonlóképpen, gyengén, de kimutatható az az összefüggés, hogy az alacsony iskolázottságú szülők gyerekei célirányosabban választanak szakot, előtérbe helyezve a diploma munkaerőpiaci hasznosíthatóságát, általában 2–4 százalékkal többen választották ezt a motivációt az általános iskolát vagy szakiskolát végzett szülők gyermekei közül, mint a felsőfokú végzettségűekéi, ami a kulturális tőkeelmélethez kapcsolódó, az ifjúság osztályspecifikus reprodukciójának elméletével magyarázható (Zinnecker 1992). Másrészt, az összefüggések gyengesége azzal is magyarázható, hogy az egyetemi szintre való bekerüléskor már gyengül a társadalmi háttér hatása, milvel az a korábbi iskolai szintek szelekciójánál játszik nagyobb szerepet (Mare, 1980 302–303). Az apa foglalkozása szerint is az körvonalazódik, hogy míg a „diploma értéke/ könnyen lehet munkát kapni” motivációt az értelmiségi foglalkozású szülők gyermekeinek 7,6 százaléka említette, addig a teljes mintában ennek aránya 16 százalék, és a munkanélküli, nyugdíjas és fizikai munkás származásúak körében esetenként még ennél is magasabb. Erősebben kirajzolódik az összefüggés a románok, és gyengébb a magyar diákok körében (lásd 12. táblázat).

47

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 12. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok az apa foglalkozása és nemzetiség szerint (N=3156) Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nemzetiség

vezető vállalkozó értelmiségi fogl. egyéni vállalkozó hivatalnok, irodai nem fizikai dolgozó (ügynök, eladó) Román* munkás (fizikai) önálló gazdálkodó nyugdíjas munkanélküli háztartásbeli egyéb nem válaszolt Összesen vezető vállalkozó értelmiségi fogl. egyéni vállalkozó hivatalnok, irodai nem fizikai dolgozó (ügynök, eladó) munkás (fizikai) Magyar* önálló gazdálkodó nyugdijas munkanélküli háztartásbeli egyéb nem válaszolt 99 nem válaszolt Összesen

48

Nagyon Diploma Mindig is sok jót értéke/ érdekelt ez a hallottam könnyen lehet szakterület. róla. munkát kapni.

Egyéb (tandíjak, ajánlották, véletlenül)

Összes

11,7% 9,6% 15,8% 15,6% 14,7%

48,5% 45,7% 51,3% 47,5% 53,7%

14,3% 18,1% 6,6% 16,8% 15,8%

25,5% 26,6% 26,3% 20,1% 15,8%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

14,9%

48,3%

15,8%

21,0%

100,0%

12,2% 11,8% 16,8% 22,7% 15,8%   13,8% 14,0% 7,7% 6,5% 7,3% 3,2% 2,3%

48,4% 55,3% 41,3% 45,5% 42,1% 100,0% 40,4% 47,0% 62,8% 65,2% 69,1% 57,1% 68,2%

19,7% 18,4% 19,0% 20,5% 10,5%   18,5% 17,3% 10,3% 15,2% 9,1% 19,0% 13,6%

19,7% 14,5% 22,9% 11,4% 31,6%   27,3% 21,7% 19,2% 13,0% 14,5% 20,6% 15,9%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

7,0%

71,9%

8,8%

12,3%

100,0%

7,4% 4,2% 6,1%     20,0% 9,5% 15,4% 6,7%

70,2% 77,1% 57,6% 69,2% 100,0% 60,0% 64,3% 53,8% 66,8%

9,3% 6,3% 21,2% 23,1%   10,0% 14,3% 15,4% 12,1%

13,2% 12,5% 15,2% 7,7%   10,0% 11,9% 15,4% 14,5%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint

Összes*

vezető vállalkozó értelmiségi fogl. egyéni vállalkozó hivatalnok, irodai nem fizikai dolgozó (ügynök, eladó) munkás (fizikai) önálló gazdálkodó nyugdíjas munkanélküli háztartásbeli egyéb nem válaszolt 99 nem válaszolt Összesen

10,7% 8,6% 12,2% 12,4% 12,4%

52,1% 52,1% 58,8% 50,0% 56,4%

13,3% 17,1% 7,6% 17,4% 15,4%

23,9% 22,1% 21,4% 20,2% 15,8%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

13,8%

51,6%

14,8%

19,8%

100,0%

10,6% 8,9% 15,0% 17,5% 15,0% 18,2% 9,5% 13,9% 12,2%

55,6% 63,7% 44,1% 50,9% 45,0% 63,6% 64,3% 41,0% 51,9%

16,3% 13,7% 19,4% 21,1% 10,0% 9,1% 14,3% 18,4% 16,0%

17,5% 13,7% 21,5% 10,5% 30,0% 9,1% 11,9% 26,7% 19,9%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 (*p<0,05) szinten. A diákok két motivációt jelöltek meg, fontossági sorrendben. A másodlagos motivációkat terjedelmi okokból nem tudjuk ugyanolyan részletességgel tárgyalni, mint az elsődlegesen megjelölteket, ezért azt röviden ismertetjük. Megfigyelhetjük, hogy mindkét nemzetiség esetében a diploma munkaerőpiaci értéke és a diploma utáni könnyű elhelyezkedés együttesen a leggyakrabban említett másodlagos motiváció, amelyet követ az adott egyetemi képzés reputációja (nagyon sok jót hallottam róla). Egyébként a többi válasz eloszlik a többi lehetőség között (lásd 13. táblázat) 13. táblázat. Miért ezt a szakot választottad másodsorban? Válaszok nemek és nemzetiség szerint (N=3157) Nemzetiség Nagyon sok jót hallottam róla. Mindig is érdekelt ez a szakterület. A diploma munkaerőpiaci értéke miatt. A kedvező tandíjak miatt. Diploma után könnyen fogok munkát találni. Barátaim ajánlották. Szüleim javasolták.

Román Férfi

Nő

21,4%

17,8%

12,9%

Összesen

Magyar

Összesen

Férfi

Nő

19,0%

15,4%

18,2%

17,2%

12,6%

12,7%

18,2%

15,8%

16,7%

5,0%

3,8%

4,2%

16,4%

14,5%

15,2%

9,0%

8,2%

8,5%

7,9%

5,9%

6,6%

19,2%

24,0%

22,4%

12,9%

14,5%

13,9%

  3,0%

0,1% 3,4%

0,0% 3,3%

7,5% 2,9%

4,3% 3,5%

5,4% 3,3%

49

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Nemzetiség Tanáraim ajánlották. Véletlenül kerültem ide. Egyéb okból Nem válaszolt Összesen

Román Férfi

Összesen

Nő

4,3% 4,7% 3,4% 3,7% 8,5% 8,5% 13,2% 13,3% 100,0% 100,0%

4,5% 3,6% 8,5% 13,3% 100,0%

Magyar Férfi

Nő

7,9% 4,3% 5,7% 1,1% 100,0%

8,6% 5,1% 8,4% 1,4% 100,0%

Összesen 8,3% 4,8% 7,5% 1,3% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 (*p<0,05) szinten.

Szakválasztási motivációk szakok szerint Megvizsgáltuk, hogy a különböző szakokon tanuló diákok milyen motivációt jelöltek meg az egyetemválasztást illetően. Először a diákokat nagy tudományterületek szerint csoportosítva vizsgáltuk meg, majd részletsebben is, szűkebb szakterületek, doméniumok/karok szerint. Elsősorban a bölcsészettudományok és az élő természettudományok területén tanuló diákok említették nagyobb arányban, 60% körül, hogy őket mindig is érdekelte ez a szakterület, míg a társadalomtudományok képviselőinél a legalacsonyabb ez a motiváció (45 százalék), egzakt tudományoknál 52 százalék, és egyéb területeken 62 százalék. Nemzetiség szerint, míg a románok (arányaik miatt) az össznépességi tendenciát hozzák, addig a magyarok egészen eltérően viselkednek: az élő természettudományok kiugranak az érdeklődés motivációjával (76 százalékkal), a többi szakterületek pedig eléggé hasonló arányokkal követik, 62–65 százalékkal (14. táblázat). 14. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Válaszok tudományterületek és nemzetiség szerint (N=3160) Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nemzetiség

Román*

50

Bölcsészettud (teol, szinház) Társadalomtudományok (jog, közgazdaság) Élő term. tudományok (Bio, Földr, Körny.) Egzakt tudományok (Mat-info, Fiz, Ké) Egyéb (vegyes) Összesen

Nagyon Mindig is Diploma Egyéb sok jót érdekelt ez értéke/ (tandíjak, Összes hallottam a szakterü­ könnyen lehet ajánlották, róla. let. munkát kapni véletlenül) 13,0%

60,7%

8,4%

17,9%

100,0%

15,0%

41,7%

19,8%

23,5%

100,0%

12,0%

50,1%

18,3%

19,5%

100,0%

12,3%

48,3%

20,4%

19,0%

100,0%

14,3% 13,9%

55,4% 47,1%

10,7% 17,6%

19,6% 21,4%

100,0% 100,0%

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Nemzetiség

Bölcsészettud (teol, szinház) Társadalomtudományok (jog, közgazdaság) Magyar* Élő term. tudományok (Bio, Földr, Körny.) Egzakt tudományok (Mat-info, Fiz, Ké) Egyéb (vegyes) Összesen Bölcsészettud (teol, szinház) Társadalomtudományok (jog, közgazdaság) Összesen* Élő term. tudományok (Bio, Földr, Körny.) Egzakt tudományok (Mat-info, Fiz, Ké) Egyéb (vegyes) Összesen

Nagyon Mindig is Diploma Egyéb sok jót érdekelt ez értéke/ (tandíjak, Összes hallottam a szakterü­ könnyen lehet ajánlották, róla. let. munkát kapni véletlenül) 7,3%

65,3%

7,3%

20,2%

100,0%

7,4%

63,3%

16,3%

13,1%

100,0%

4,4%

76,7%

3,1%

15,7%

100,0%

6,0%

62,1%

20,7%

11,2%

100,0%

3,0% 6,1%

68,2% 66,7%

13,6% 12,4%

15,2% 14,7%

100,0% 100,0%

11,5%

61,9%

8,1%

18,5%

100,0%

13,5%

45,8%

19,1%

21,5%

100,0%

9,6%

58,5%

13,6%

18,3%

100,0%

10,4%

52,5%

20,5%

16,6%

100,0%

8,2%

62,3%

12,3%

17,2%

100,0%

11,9%

52,1%

16,3%

19,7%

100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 (*p<0,05) szinten.

A szakválasztási motivációk karok/szakok szerint nagy eltéréseket mutatnak. A román nemzetiségű válaszadók jóval átlag fölötti (60–70 százalékos) arányban mondották, hogy mindig is érdekelte a szakterület, ez tapasztalható a színház, szociológia, pszichológia, kémia, biológia és bölcsészettudományi szakokon. A legtöbb szakterületen (fizika, földrajz, jog, politika- és kommunikációtudomány, történelem és filozófia) a 46 százalékos átlag körüli arányban válaszolták, hogy mindig is érdekelte őket, és néhány szakon (környezettudomány, közgazdaságtan területén) átlag alatt jelölték meg a szakmai érdeklődést, viszont annál többen a diploma értékét, hogy könnyen lehet munkát találni (31, illetve 26,8 százalék, lásd 15a. táblázat).

51

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 15a. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Román nemzetiségű diákok válaszai karok szerint (N=2363) Román nemzetiségűek Kar Biológia és Geológia Bölcsészettudományi Európai Tanulmányok Fizika Földrajz Jogtudományi Kémia és Vegyészmérnöki Környezettudományi és Környezetmérnöki Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Matematika és Informatika Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Pszichológia és Neveléstudományok Ortodox Teológia Színház és Televízió Szociológia és Szociálismunkás-képz? Testnevelés és Sport Történelem és Filozófia Üzletkötő Egyéb egyetem, S-EMTE stb Összesen

Miért ezt a szakot választottad elsősorban?* Diploma Nagyon Mindig is értéke/ Egyéb (tandí­ Összesen sok jót érdekelt ez a könnyen lehet jak, ajánlották, hallottam szakterület. munkát véletlenül) róla. kapni 1,5% 63,2% 14,7% 20,6% 100,0% 11,6% 57,2% 12,7% 18,5% 100,0% 18,2% 30,6% 24,0% 27,3% 100,0% 16,7% 44,4% 16,7% 22,2% 100,0% 13,6% 49,2% 16,1% 21,1% 100,0% 20,0% 53,3% 13,3% 13,3% 100,0% 11,1% 66,7% 22,2%   100,0% 13,1%

34,4%

31,1%

21,3%

100,0%

17,1%

41,5%

26,8%

14,6%

100,0%

15,4%

34,0%

24,2%

26,4%

100,0%

11,6%

53,2%

17,4%

17,9%

100,0%

13,5%

67,3%

 

19,2%

100,0%

11,0%  

65,7% 100,0%

10,5%  

12,7%  

100,0% 100,0%

5,6%

72,2%

5,6%

16,7%

100,0%

16,7% 20,6% 14,3% 14,3% 14,0%

38,2% 52,9% 35,2% 55,4% 46,9%

15,7% 11,8% 15,4% 10,7% 17,3%

29,4% 14,7% 35,2% 19,6% 21,8%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 (*p<0,05) szinten.

A magyar diákok szakválasztási motivációiban általában a nagyobb szakmai érdeklődés volt megfigyelhető, így a karok, szakok szerinti átlagok is magasabbak. A legnagyobb arányban, sorrendben, a testnevelés és sport (92%) színház (87,5%), biológia és geológia (83%), pszichológia(82%), történelem és filozófia (73%), politika- és kommunikációtudományok (70%), földrajz (70%), a Sapientia EMTE kolozsvári szakjai (68%) szociológia és szociális munka (67%) szakokon válszolták, hogy mindig is érdekelte őket ez a szakterület. A legkisebb arányban jelölték meg az érdeklődést a környezettudomány, közgazdaságtan, és a teológiák területén. A diploma értékét, és hogy könnyű munkahelyet találni, az üzletkötő 52

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint (business) karon 40, az európai tanulmányokon 28, a közgazdaság-tudományon 24, a jogon 22, matematika és informatika karon 21 a kémia karon tanuló magyar diákoknak pedig a 20 százaléka válaszolta, mint szakválasztási motivációt (lásd 15b. táblázat). 15b. táblázat. Miért ezt a szakot választottad elsősorban? Magyar nemzetiségű diákok válaszai karok szerint (N=797) Román nemzetiségűek Kar Biológia és Geológia Bölcsészettudományi Európai Tanulmányok Fizika Földrajz Jogtudományi Kémia és Vegyészmérnöki Környezettudományi és Környezetmérnöki Közgazdaságtan és Gazdálkodás-tudományi Matematika és Informatika Politika-, Közigazgatásés Kommunikációtudományi Pszichológia és Neveléstudományok Református Tanárképző Római Katolikus Teológiai Színház és Televízió Szociológia és Szociálismunkás-képző Testnevelés és Sport Történelem és Filozófia Üzletkötő Egyéb egyetem, S-EMTE Kolozsvár Összesen

Miért ezt a szakot választottad elsősorban?* Nagyon Egyéb Mindig is Diploma értéke/ sok jót (tandíjak, Összesen érdekelt ez a könnyen lehet hallottam ajánlották, szakterület. munkát kapni róla. véletlenül) 5,4% 5,9%   7,1% 4,4% 22,2% 8,6%

83,8% 64,7% 50,0% 57,1% 70,6% 55,6% 60,0%

2,7% 8,8% 28,6% 21,4% 4,4% 22,2% 20,0%

8,1% 20,6% 21,4% 14,3% 20,6%   11,4%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

12,5%

43,8%

12,5%

31,3%

100,0%

9,0%

51,9%

24,1%

15,0%

100,0%

4,5%

64,2%

20,9%

10,4%

100,0%

9,4%

70,3%

6,3%

14,1%

100,0%

3,3%

82,0%

4,9%

9,8%

100,0%

11,8% 18,2%

52,9% 54,5%

17,6%  

17,6% 27,3%

100,0% 100,0%

  14,0%

87,5% 67,4%

  7,0%

12,5% 11,6%

100,0% 100,0%

  5,3%   3,0%

92,5% 73,7% 60,0% 68,2%

    40,0% 13,6%

7,5% 21,1%   15,2%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

6,6%

66,4%

12,3%

14,7%

100,0%

*Az összefüggés szignifikáns a Khi-négyzet próba alapján, p<0,01 (*p<0,05) szinten.

53

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

A szakválasztás és a társadalmi háttér többváltozós modellje A szakválasztás motivációinak vizsgálatához többféle többváltozós módszerrel is próbálkoztunk. Azt próbáltuk megvizsgálni, hogy a szakmai érdeklődés, illetve a diploma értéke és munkaerőpiaci hasznosíthatósága mint motiváció mennyire magyarázható a diákok társadalmi hátterével, erőforrásaival. A társadalmi háttérváltozók a következők voltak (dummy változóként): nem, településtípus (külön megyeszékhely, más város, falu), szülők iskolázottsága (egyetem, érettségi külön), az apa foglalkozása (vezető, vállalkozó-e külön), szülőktől kapott havi pénzösszeg lejben, és két sajátos változó: járt-e már külföldön, és az angol nyelvismeret. A külföldi látogatás is mutatja a családi hátteret: hogy mennyire mobilis valaki, és van-e rá erőforrása. Először a regresszió módszerével próbálkoztunk, azon belül a logisztikus regresszióval. A függő változó a szakválasztásztás, azon belül külön, hogy a szakmai érdeklődést válaszolta, majd külön modellben, ha a diploma értékét, gyors munkahelyi konverzióját válaszolta. A logisztikus regressziós modell magyarázó ereje 10% alatti volt csupán (Cox & Snell R=0,34, Nagelkerke R=0,05), és a külföldön járás, illetve, ha mesteri képzésben tanult, a nemek közül a fiú volt jelentősebb a magyarázó koefficiensek közül, amelyek a nagyobb érdeklődést mutatták, az apa éretteségi szintű iskolázottsága pedig negatívan hatott. Ezt követően, a többdimneziós skálázás ALSCAL modelljével próbálkoztunk, ahol ugyanezeket a független változókat használtuk, megnézve, hogy ezek mennyire esnek közel a szakválasztásban az érdeklődéshez vagy a diploma fontosságához/értékesíthetőségéhez, nemzetiség és az oktatás nyelve szerint. A modell fontosabb indikátorai a 16 táblázatban olvashatók. 16. táblázat. A többdimenziós Alscal skála indikátorai (Stress érték, RSQ) Modellek Nemzetiséég: román Nemzetiség: magyar Tannyelv: román Tannyelv:magyar

Értékek Stress = .17846 RSQ = .82993 Stress = .16739 RSQ = .86607 Stress = .19342 RSQ = .80885 Stress = .16435 RSQ =.86866

Megj. Az eljárás 5–6 iteráció után leállt, mind a négy esetben. A modellek alapszerkezete hasonló. A modellekben az első dimenzió inkább a kulturális és gazdasági tőke mentén oszlik meg, a függőleges tengely valamiféle térbeli strukturálódást mutat. A román nemzetiségű diákok modelljében a szakválasztási érdeklődéshez legközelebb a városi származás és az angol nyelvismeret áll, és a bal alsó mezőben található, a diploma pedig a vízszintes tengelyhez közel, a közel álló változók pedig az apa vállalkozói vagy vezető státusza, és a szülőktől kapott pénz. A magyar nemzetiségű diákok esetében a szakmai érdeklődés a bal felső mezőbe került, és hozzá közel áll a külföldön járás, valamint az anya érettségi szintű iskolázottsága, míg a diplomaszerzési motiváció a románokhoz hasonló helyen, és hasonló társadalmi változókörnyezetben található. A román tannyelvű diákok esetében a szakmai érdeklődés átkerül a bal felső mezőbe, és az angol nyelv áll hozzá a legközelebb, akárcsak a nemzetiség esetében, de a származási település megváltozik, közelebb van a megyeszékhely, mint a más város. A magyar nyelven tanuló diákok 54

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint esetében a modell nagyon hasonló a nemzetiségi modellhez, tehát a románul tanuló diákok nem képeznek sajátos szociológiai szegmenst (lásd 1. ábra).

1. ábra. Többdimenziós skálázás modelljei, a szakválasztás motiváció, társadalmi hattérváltozók szerint, nemzetiség és tannyelv szerint, Alscal módszer (N=3150)

Az oktatási kompetenciák percepciója (középiskola, egyetem) és szakválasztási motivációk A középiskola és a jelenlegi felsőoktatási intézmény által továbbított kompetenciákat két kérdésblokkal vizsgáltuk, amelyeknek itemjei nagyjából azonosak voltak. Ezzel az eljárással egyrészt azt akartuk megtudni, hogy az iskolai életút során hogyan alakulnak az egyes oktatási szintekhez kapcsolódó kompetenciák, melyek azok, amelyeket inkább az alsóbb, és melyek azok, amelyek a felsőbb szinteken relevánsak. Másrészt, mivel a kompetenciák megléte a válaszadó szempontjából konkrét intézményhez kötött, valójában képet kaphatunk arról is, hogy a különféle tannyelvű oktatási intézmények eltérő mértékben nyújtanak-e diákjaik számára alkalmazható tudást. 55

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság A középfokú oktatás legnagyobb „erénye” az egyetemi továbbtanulás, a másik végleten pedig az álláskeresés elősegítése szerepel, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen olyan személyek voltak a célcsoportunkban, akik jelenleg is felsőoktatási intézményben vannak. A többi – közbülső szintre helyezett – kompetencia és készség viszont sok esetben szignifikáns eltérést mutat a tannyelv szerint: a magyar iskolák, úgy tűnik, erősebbek az önállósodás kialakításában, a baráti kapcsolatok megerősítésében és a magolás elutasításában, a román iskolák viszont erősebbek a szakmai kapcsolatok megerősítésében, illetve az internet szakmai célú használatában és valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátításában is. Ez utóbbiban természetesen az egyéb (elsősorban angol és német) tannyelvű iskolák erősek, de mindenképpen szembeötlő, hogy a magyar iskolák – a percepciók szintjén legalábbis – nem képesek idegen nyelvet olyan mértékben megtanítani, mint a más tannyelvűek, holott, itt már eleve adott a román nyelv mint „tanítandó” idegen nyelv.5 A vizsgált kompetenciák közül a problémamegoldó és alkalmazkodó képesség azonos mértékben van jelen a különféle tannyelvű iskolák esetében. (lásd 17. áblázat) 17. táblázat. Milyen mértékben segítette egykori középiskolád az alábbiakat…? (N=3227, átlagok, ahol: 1 – egyáltalán nem; … 4 – nagymértékben) középiskola tannyelve   magyar román egyéb   3,25 3,31 3,29 egyetemi továbbtanulásodat 2,50 2,27 2,41 majdani álláskeresésedet 2,82 2,49 2,63 önállósodásodat 2,26 2,58 2,62 szakmai kapcsolataid kialakulását 3,39 3,23 3,39 baráti kapcsolataid kialakulását 3,03 3,02 3,00 problémamegoldó képességed fejlődését 3,10 3,11 3,22 alkalmazkodó képességed fejlődését nagy mennyiségű információ gyors megtanulá2,70 3,04 3,02 sát, elsajátítását (magolást) 2,82 3,04 3,40 valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátítását 2,56 2,70 2,80 internet szakmai célú használatát

  Összesen 3,29 2,33 2,57 2,51 3,27 3,02 3,11

  szign 0,303 0,000 0,000 0,000 0,000 0,892 0,203

2,96

0,000

3,01 2,67

0,000 0,001

Kérdés azonban, hogy mi történik ezekkel a hozott kompetenciákkal, készségekkel a felsőoktatásban. Melyek azok, amelyeket képes továbbfejleszteni a felsőoktatás, és melyeket esetleg nem tud kihasználni? Ezért, ugyanazokkal az itemekkel rákérdeztünk arra is, hogy a jelenlegi felsőoktatási intézmény milyen mértékben segíti e készségeket. Ezúttal is a továbbtanulás kapta legmagasabb átlagot, a sorrend végén pedig az idegen nyelv elsajátítása szerepelt. A felsőoktatás

5 E jelenség természetesen ismerős, és elvezethet a román nyelv tanításának módszertani vonatkozásáig is. Ha magyar tannyelvű iskolába járó alanyaink nem a román nyelvre, hanem általában idegen nyelvre gondoltak e kérdés megválaszolásakor, akkor még inkább szembeötlő, hogy a diákok úgy érzik, gondok lehetnek az idegen nyelv kommunikációszintű elsajátítása terén.

56

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint tannyelve szerint vizsgálva, majdnem mindegyik készség vonatkozásában szignifikáns eltéréseket tapasztalni: a magyar tannyelvű egyetemi képzésre járók intézményei az önállósodás, a baráti kapcsolatok szintjén jeleskednek, ugyanakkor szembeötlő ezúttal is az idegen nyelv elsajátításának alacsony mértéke, a román tannyelvűek pedig a továbbtanulási aspirációk, a problémamegoldó képesség területén, valamint az internethasználat és idegen nyelv elsajátítása területén erősebbek. (lásd 18. áblázat) 18. táblázat. Milyen mértékben segíti jelenlegi intézményed az alábbiakat…? (N=3226, átlagok, ahol: 1 – egyáltalán nem; … 4 – nagymértékben)     posztgraduális továbbtanulásodat majdani álláskeresésedet önállósodásodat szakmai kapcsolataid kialakulását baráti kapcsolataid kialakulását problémamegoldó képességed fejlődését alkalmazkodó képességed fejlődését nagy mennyiségű információ gyors megtanulását, elsajátítását valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátítását internet szakmai célú használatát

angol 3,30 3,13 2,97 3,01 2,83 3,07 3,06

felsőoktatás tannyelve magyar német román összesen 3,10 3,14 3,31 3,27 3,04 3,17 3,14 3,12 3,22 3,00 3,07 3,09 3,03 2,95 3,13 3,10 3,10 2,80 2,95 2,96 3,15 2,86 3,20 3,17 3,21 3,02 3,21 3,19

szign. 0,00 0,07 0,00 0,01 0,00 0,00 0,01

2,90

3,14

2,81

3,11

3,09

0,00

2,96

2,00

2,99

2,57

2,51

0,00

2,95

2,65

2,73

2,85

2,82

0,00

A felsőoktatási képzés szerepének értékelése céljából vessük össze részletesebben a román és magyar tannyelvű képzésekre járók véleményét a középiskola és felsőoktatás megítélése vonatkozásában. A két intézménytípus értékelése során kapott átlagok különbsége választ ad arra, milyen mértékben képes a felsőoktatás bizonyos képességek megerősítésére vagy gyengítésére. Az 2. ábra pozitív tartománya azt jelenti, hogy a felsőoktatás hozzá tudott tenni a hozott kompetenciákhoz, a negatív tartomány a készségek, képességek időbeli, azaz a középiskola utáni időszakra tevődő felsőoktatásban történő csökkenésére utal. Összességében megállapítható, hogy két területen, a baráti kapcsolatok kialakulása valamint az idegen nyelv elsajátítása területén van (átlagbeli) csökkenés. Előbbi azt jelenti, hogy az egykori középiskolai kapcsolatok oly mértékben beágyazódnak, hogy az egyetemisták csak kisebb mértékben képesek egyetemi tanulmányaik alatt új barátokra szert tenni. Az utóbbit többféleképpen értelmezhetjük: egyrészt utalhat arra, hogy a felsőoktatásban nem tanulnak meg új idegen nyelvet, hiszen a középiskolában ez már megtörtént, de utalhat arra is, hogy a felsőoktatás még annyira sem képes az idegen nyelv elsajátítását elősegíteni, mint a középiskola. A többi képesség vonatkozásában kisebb-nagyobb mértékű elmozdulás tapasztalható a középiskolai átlagokhoz képest, de helyenként lényegesek a felsőoktatás tannyelve szerinti eltérések: a továbbtanulási láz a magyar tannyelvű diákok esetében alacsonyabb, de előrelépés történt a szakmai kapcsolatok alakulása terén, ugyanakkor mégsem érzékelik olyan mértékben azt, hogy 57

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság az egyetem segíti a majdani álláskeresésüket, mint a románul tanuló diákok. Az is egyértelműen kiderül az összevetésből, hogy a magyar diákok egyetemi éveik alatt „felzárkóztak” magolásból: míg a középiskolában úgy érzékelték, hogy ez annyira nem volt jellemző, a felsőoktatásban rá vannak kényszerítve a nagy mennyiségű információ gyors elsajátítására.

2. ábra. Képességátlag-különbségek a felsőoktatás és középiskola között (Milyen mértékben segíti az intézmény...) A magyar nyelvű képzésre járók idegen nyelv kommunikáció szintű elsajátításával kapcsolatos értékelése rendkívüli szembeötlő: mint korábban láttuk, a magyar középiskolába járók eleve úgy érzékelték, hogy intézményük csak viszonylag kis mértékben tudott segíteni egy idegen nyelv elsajátításában, és úgy tűnik, a felsőoktatás nemhogy kompenzálná ezt, hanem még an�nyira sem képes ebben segíteni, mint az egykori középiskola. Ha ezt tovább vizsgáljuk aszerint, hogy a magyar diákok anyanyelvükön vagy románul (vagy más nyelven) tanulnak-e, akkor még markánsabb azok nyelvi hátránya, akik anyanyelvükön tanulnak. A kompetenciákat, készségeket a középiskolát magyarul végzők körében aszerint vizsgálva, hogy jelenleg milyen tannyelvű képzésben vesznek részt (ld. 19. táblázat) azt láthatjuk, hogy csak 4 területen vannak szignifikáns eltérések: a posztgraduális továbbtanulás, a szakmai és baráti kapcsolatok kialakulása, valamint az idegen nyelv elsajátítása terén. Úgy tűnik, a továbbtanulási aspirációkat, az idegennyelv elsajátításának lehetőségét csökkenti az anyanyelvű felsőoktatási képzés a románul vagy más nyelven tanulókhoz képest. Igaz, „cserében”, a magyarul tanulók szakmai és informális kapcsolathálója nagyobb mértékben bontakozik ki, mint azoké, akik román nyelvű képzésben vesznek részt.

58

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint 19. táblázat. A középiskolai tanulmányokat magyar nyelven folytatók értékelése jelenlegi felsőoktatási intézményükről, jelenlegi tannyelv szerint (átlagok, ahol: 1 – egyáltalán nem; … 4 – nagymértékben) Felsőoktatás tannyelve Milyen mértékben segíti jelenlegi intézményed angol magyar német román összes szign az alábbiakat…? 3,42 3,10 2,93 3,22 3,14 0,040 posztgraduális továbbtanulásodat 3,30 3,04 2,80 3,04 3,05 0,235 majdani álláskeresésedet 3,13 3,23 3,23 3,18 3,22 0,853 önállósodásodat 2,90 3,03 2,55 2,75 2,96 0,007 szakmai kapcsolataid kialakulását 2,91 3,11 2,80 2,72 3,02 0,000 baráti kapcsolataid kialakulását 3,13 3,16 2,66 3,11 3,14 0,392 problémamegoldó képességed fejlődését 3,13 3,22 3,27 3,13 3,19 0,630 alkalmazkodó képességed fejlődését nagy mennyiségű információ gyors megtanulását, 2,87 3,15 3,18 3,07 3,12 elsajátítását 0,226 3,03 1,99 2,73 2,69 2,20 0,000 valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátítását 2,80 2,65 2,82 2,69 2,67 0,799 internet szakmai célú használatát

Az eredeti 10 itemet faktorelemzéssel igyekeztünk leszűkíteni, és úgy tűnik, hogy a középiskola által nyújtott készségek három markáns kompetencia-dimenzióra redukálhatók: egyrészt, körülírható egy karrierépítéssel kapcsolatos dimenzió, egy általánosabb egyéni és szociális kompetenciákat tartalmazó dimenzió, valamint egy nyelvi-digitális kompetenciákat tartalmazó háttér-aspektus. (ld. 20 táblázat) 20. táblázat. A középiskolai kompetenciák háttérdimenziói (faktorelemzés)  

karrierépítés

magyarázottság majdani álláskeresésedet önállósodásodat szakmai kapcsolataid kialakulását alkalmazkodó képességed fejlődését problémamegoldó képességed fejlődését baráti kapcsolataid kialakulását internet szakmai célú használatát valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátítását

21,6% ,784 ,716 ,567

Faktor általános kompetenciák 21,4%

nyelvi-digitális kompetenciák 14,2%

,745 ,741 ,457 ,655 ,573

Megj. Extraction Method: Maximum Likelihood. Rotation Method: Varimax with Kaiser Normalization.

59

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Ha a fenti dimenziók faktorszkórjainak átlagait középiskolai tannyelv szerint vizsgáljuk, az rajzolódik ki, hogy a magyar tannyelvű iskolák a karrierépítés dimenziójában erősebbek, míg a nyelvi-digitális kompetenciák kifejlesztése inkább a román (és angol vagy német) tannyelvű iskolák erőssége. Mondhatni, az eltérő tannyelvű iskolák eltérő mértékben fejlesztették ki a diákok készségeit, azaz létezik egy erős intézményi hatás. Az általános és társas kompetenciák nem strukturálódnak tannyelv szerint. 21. táblázat. A középiskolai kompetenciák tannyelv szerint középiskola tannyelve magyar román egyéb szign.

karrierépítés általános kompetenciák nyelvi-digitális kompetenciák 0,1541 -0,0004 -0,1709 -0,0496 -0,0032 0,0373 -0,0030 0,0432 0,2288 0,000 0,787 0,000

A középiskolai és felsőoktatás által nyújtott kompetenciák közötti különbségek a látens dimenziókban is tetten érhetők. A felsőoktatás vonatkozásában faktorelemzéssel, jó illeszkedéssel az eredeti 10 itemből 6-ot sikerült megőrizni, amelyek két dimenziót rajzoltak ki: egy általánosabb kompetencia dimenziót, illetve egy karrierépítési értékeket tartalmazó faktort. Ez azt is jelenti, hogy míg a középiskolai kompetenciák szintjén határozottan megjelent a nyelvi-digitális dimenzió, itt mondhatni (statisztikailag) eltűnt. Ez újra megerősíti azt, hogy e készségek az egyetemisták esetében már oly mértékben kialakultak, hogy vélhetően a felsőoktatásban már nem bírnak relevanciával. 22. táblázat. Felsőoktatási kompetenciák háttérdimenziói (faktorelemzés) Faktor   alkalmazkodó képességed fejlődését problémamegoldó képességed fejlődését baráti kapcsolataid kialakulását majdani álláskeresésedet önállósodásodat posztgraduális továbbtanulásodat

általános kompetenciák karrierépítés ,836   ,719   ,467     ,874 ,606   ,438

Megj. Extraction Method: Maximum Likelihood. Rotation Method: Varimax with Kaiser Normalization. Kutatási kérdésként merül fel továbbá, hogy a kompetenciák percepciójának van-e valamilyen osztályspecifikus vagy más szociológiailag megragadható jellege. A felsőoktatási kompetenciák percepciójánál azt láthatjuk, hogy a tannyelvnek szignifikáns hatása van: az általános kompetenciák szintjén a német vagy angol nyelvű képzésben részt vevők alacsonyabb értékeket mutatnak, a karrierépítés szintjén pedig a magyarul tanulók percepciója átlag alatti: úgy tűnik, 60

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint a kolozsvári magyar nyelvű képzésben részt vevő egyetemisták kisebb mértékben gondolják azt, hogy intézményük segíti őket a karrierépítésben. A településtípus szerinti átlagokat vizsgálva, az az érdekesség bukkan fel, hogy a kisebb településekről származók nagyobb mértékben gondolják azt, hogy segíti őket intézményük mindkét kompetenciadimenzió megerősítésében: a falvakról származók mintha „hálásabbak” lennének saját felsőfokú intézményüknek, azaz esetükben az intézmény hozzáadott értéke mintha nagyobb lenne. A tanulmányaikat magyarul végzők esetében ez csak az általános kompetencia dimenzióban mutatható ki. 23. táblázat. Felsőoktatási kompetenciák társadalmi háttér szerint (faktorelemzés)

Felsőoktatás tannyelve 

Településtípus

  angol magyar német román Összesen szign. falu/község város megyeszékhely Összesen szign.

kompetencia -0,1946 0,0337 -0,2909 0,0234 0,0000 0,000 0,0527 0,0094 -0,0749 0,0000 0,011

karrier 0,0341 -0,0957 0,0141 0,0176 0,0000 0,075 0,0587 -0,0144 -0,0438 0,0000 0,047

Következtetések A kolozsvári tudományegyetemeken tanuló diákok társadalmi hátterét vizsgálva nemzetiség szerint, elmondhatjuk, hogy a legerősebb tényező a szülök magas iskolázottsága és az áltagosnál magasabb foglalkozási státusza: különösen az egyetemet végzett és érettségizett szólők gyermekei kerülnek be, jelentős arányban a vezetők és a vállalkozók gyermekei. Az értelmiségi és fizikai munkásszármazású fiatalok a szülők össznépességi arányait követik, a deprivált kategóriák és az alacsony iskolázottságúak gyermekei pedig nagyok kis arányban kerülhetnek be ezekre az egyetemekre (a számok alapján ezt elsősorban a BBTE-re jelenthetjük ki). Tehát, nem annyira a hagyományos „munkásosztályi” származású fiatalok bekerülési esélyei az igazán alacsonyak, hanem inkább a „kétharmados” társadalom-megközelítésben (Natter-Riedlsperger 1988, id. Spéder 2002.27–28) értelmezhető depriváltak, a „társadalomalatti” osztályból származó fiatalok aránya alacsony a vizsgált kolozsvári diáknépességben. Erre magyarázatként, segítségül hívhatjuk a Husley-féle strukturális megközelítést, miszerint a felsőoktatás expanziójával már a nagyobb egyetemeken sem tudják bíztosítani a szükséges létszámokat a középosztálybeli, magasabb iskolázottságú és foglalkozási státuszú, magasabb jövedelmű szülők gyermekei, ezért esélyt kapnak a munkásszármazású, érettségi nélküli szakiskolát végzettek gyermekei is a felsőoktatási rendszerbe való bekerülésre. Ezzel együtt, az erdélyi magyar aktív korú, tehát a diákok szüleinek populációját képező népesség jelentős része, akár egyharmada is, olyan deprivált kategóriákhoz 61

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság tartozik (lásd Veres 2014), akiknek gyermekei nagyon kis arányban vannak képviselve a vizsgált diákpopuláción belül. A román fiatalok arányában még hangúlyosabb ez a társadalmi reprodukciós hatás, mint a magyar diákok körében, ahol, úgy tűnik, szélesebb körből rekrutálódnak a magyar diákok (ez az eredmény már tartós tendencia, 2006-ban is mértük: Veres 2007a-b). A szakválasztási motivációkban jelentősebb eltérést figyeltünk meg nemzetiség szerint, mint más szocio-demográfiai háttérváltozók szerint. A magyar diákok kétharmados többsége a szakterület iránti érdeklődést jelölte meg a szakválasztás fő motivációjaként, a román diákoknak pedig kevesebb, mint fele. Ezt a mértékű eltérést önmagában nem sikerült magyarázni. A szakválasztási motivációban csak mint „gyenge’’ magyarázó tényező jelent meg a társadalmi származási háttér, mármint az, hogy az alacsonyabb iskolázottságú és foglalkozási státuszú szülők gyermekei nagyobb mértékben jelölték meg a szakválasztás motivációjaként a diplomaszerzést, illetve annak munkaerőpiaci hasznosíthatóságát, de körükben is arányaiban első helyen a szakterület iránti érdeklődés maradt. A társadalmi háttér gyenge magyarázó elvként jelenik meg a felsőoktatásba való bekerülésben, és közvetve a szakválasztási motivációk társadalmi háttérváltozóinak szerepében, akárcsak Mare (1980) modelljében, az AEÁ-ban végzett vizsgálatokban. A szakválasztási motivációk szakok, karok szerinti sajátosságait vizsgálva, megfigyelhető volt, hogy a szakterület iránti érdeklődés dominál egyes társadalomtudományi szakok, és az élő természettudományok területén, míg, más szakok diákjaihoz képest, jelentősebb motiváció a diploma munkaerőpiaci értéke a business, közgazdaságtan és a környezettudomány területén, de itt vannak nemzetiségi „hangsúlyok” is. Megfigyelhető, hogy a szakválasztási motivációk igazolják a Zinnecker féle társadalmi reprodukciós tendenciát is, hogy azokat motiválja inkább a gyors elhelyezkedést nyújtó diplomát adó szakok választása, akik a gazdasági osztályfrakciókhoz tartoznak, (alacsonyabb iskolázottságú önállók, kisvállalkozók, vezető beosztású szülők), és a mukaerőpiacra való belépés gyorsításéban érdekeltek, többnyire gyakorlati jellegű diplomával, míg az értelmiségi származásúak sokkal inkább a szakmai érdeklődésre fektetik a hangsúlyt, és olyan szakokon tanulnak, ahol a tudásszerzés, a kulturális tőkefelhalmozás jellemző. Tanulmányunkban megvizsgáltuk azt is, a jelenlegi egyetemisták mit gondolnak egykori középiskolájuk és jelenlegi intézményük által nyújtott különféle készségek, kompetenciák elsajátításának mértékéről. A magyar tannyelvű középiskolába járók, úgy tűnik, erősebbek az önállósodás kialakításában, a baráti kapcsolatok megerősítésében és a magolás elutasításában, a román iskolákba járók viszont erősebbeknek mutatkoztak a szakmai kapcsolatok megerősítésében, illetve az internet szakmai célú használatában és valamely idegen nyelv beszédszintű elsajátításában is. A felsőoktatásba kerülve a magyar diákok esetében az idegen nyelv elsajátítása területén nemhogy csökkent volna e hátrány, hanem a jelenlegi intézményük még annyira sem képes ebben segíteni, mint az egykori középiskola. A magyar diákok kb. 30–31 százaléka nem anyanyelven tanul a felsőoktatásban, és e tényezőket tovább árnyalva eszerint, azt is láttuk, még markánsabb azok idegen nyelvi kommunikációs hátránya, akik anyanyelvükön tanulnak. A képességek meglétét település típus szerint vizsgálva, kimutatható, hogy a kisebb településekről származók nagyobb mértékben gondolják azt, hogy segíti őket intézményük: a falvakról származók mintha „hálásabbak” lennének saját felsőfokú intézményüknek, azaz esetükben az intézmény hozzáadott értéke nagyobb. 62

A szakválasztás és az iskolai kompetenciák társadalmi háttere és motivációi, nemzetiség szerint

Szakirodalom BOUDON, Raymond

1974. Education, Opportunity and Social Inequality: Changing Prospects in Western Society.Wiley, New York.

BOURDIEU, Pierre

1978 Az iskolai kiválóság és a francia oktatási rendszer értékei, In: uő: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése (válogatta Ferge Zs.). Budapest. Gondolat, 1978.

GOLDTHORPE, John

1996. Class Analyisis and the Reorientation of Class Theory: the Case of Persisting Differentials in Educational Attainment. British Journal of Sociology, 47.

CSATA Zsombor

2005 Az iskolázottsági esélyek társadalmi meghatározottsága az erdélyi magyar fiatalok körében. In: Veres V. – Gábor K. (szerk.): Perifériából a centrumba, Belvedere, Szeged.

MARE, Robert

1980. Social Background and School Continuation Decisions. Journal of the American Statistical Association 75.

INS

2013: Recensământul populaţiei şi al locuinţelor din România, la 20 octombrie 2011, vol I. Populaţie – Structură demografi că, INS, Bukarest.

PAPP Attila

2008 Átmenetben: a romániai magyarok társadalmi pozícióinak alakulása 1992–2002 között REGIO : KISEBBSÉGTUDOMÁNYI SZEMLE 19: (4) 155 – 2 30. 2015 Minőség az oktatásban a Kárpát-medencében végzett empirikus kutatásokról a kisebbségi oktatás értékei és kihívásai.(előadás), Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciája Duna ház, Torockó, 2015. október 29. (http://bgazrt.hu/_dbfiles/blog_files/7/0000011527/Papp%20Z.%20Attila.pdf )

SCOTT John

1996 Comment on Goldthorpe. British Journal of Sociology, 47

SHAVIT, Yossi – ARUM, R. – GAMORAN, A

2007 Stratification in Higher Education. A Comparative Study, Stanford University Press, Stanford.

SHAVIT, Y. – BLOSSFELD, H. P.

1993 Persistent Inequality: Changing Educational Attainment in Thirteen Countries. Boulder, Colo: Westwiew Press.

SPÉDER Zsolt

2002 A szegénység változó arcai - Tények és értelmezések Századvég, Budapest.

VERES Valér

1998 Pénz vagy tudás? A kolozsvári román és magyar egyetemisták társadalmi háttere és az értelmiségi utánpótlás sajátosságai. Korunk, 1998/6. http://www.hhrf.org/korunk/9806/6k05.htm 2007a Eșantionul cercetării și situația materiala a studenților UBB. In: MISCOIU, S. (szerk.): Percepţii și atutidini ale studenţilor Universităţii „Babeș-Bolyai” fata de Uniunea Europeană. EFES, Kolozsvár, 15–40. 2007b Tendințe de întărire a clasei de mijloc în rândul tinerilor. In: MITULESCU, Sorin (szerk.): Studii în domeniul tineretului. Ed. Didactică şi Pedagogică, R. A., Bukarest, 32–46. 2014 Társadalmi rétegződés és anyagi-jövedelmi különbségek Magyarországon és az erdélyi magyarság körében. Szociológiai Szemle 24. évf. 2014/2. 2015 Népességszerkezet és nemzetiség. Egyetemi kiadó, Kolozsvár.

ZINNECKER, Jürgen

1992 A fiatalok a társadalmi osztályok terében. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. Gábor Kálmán (szerk.), Szeged.

63

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság MELLÉKLETEK 1. melléklet. A diákok eloszlása karok, nemzetiség és a származás településtípusa szerint Kar Biológia és Geológia Kar Bölcsészettudományi Kar Európai Tanulmányok Kar Fizika Kar Földrajz Kar Görögkatolikus Teológia és Tanárképző Kar Jogtudományi Kar Kémia és Vegyészmérnöki Kar Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar Matematika és Informatika Kar Ortodox Teológia és Tanárképző Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar Református, római Katolikus Teológiai Kar Színház és Televízió Kar Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar Történelem és Filozófia Kar Üzletkötő (Business) Kar Egyéb egyetem: S-EMTE Nem válaszolt Összesen

falu/ község 14,7% 30,6% 24,0% 29,4% 29,1% 26,7% 33,3% 19,7% 26,8% 33,1% 25,3% 50,0%

Milyen jellegű településen éltél? Román Magyar Összes falu/ megyeszék­ város megyeszék­ város hely község hely 39,7% 45,6% 48,6% 37,8% 13,5% 100,0% 46,2% 23,1% 35,3% 38,2% 26,5% 100,0% 42,1% 33,9% 38,5% 23,1% 38,5% 100,0% 47,1% 23,5% 28,6% 35,7% 35,7% 100,0% 42,7% 28,1% 33,8% 36,8% 29,4% 100,0% 46,7% 26,7% 44,4% 22,2% 45,7% 28,6% 25,7% 100,0% 54,1% 26,2%   43,8% 56,3% 100,0% 63,4% 9,8% 36,1% 37,6% 26,3% 100,0% 41,9% 24,9% 29,9% 40,3% 29,9% 100,0% 41,1% 33,7% 34,4% 43,8% 21,9% 100,0% 32,7% 17,3%

28,9%

43,3%

27,8%

47,1%

29,4%

23,5%

100,0%

30,6%

45,9%

23,5%

16,7% 33,3% 29,4% 27,5% 26,8% 22,4% 29,6%

50,0% 44,1% 38,2% 40,7% 50,0% 48,3% 43,8%

33,3% 22,5% 32,4% 31,9% 23,2% 29,3% 26,6%

40,0% 25,0% 36,4% 50,0% 35,0% 20,0% 39,4%   36,4%

40,0% 50,0% 40,9% 37,5% 45,0% 60,0% 25,8% 50,0% 38,0%

20,0% 25,0% 22,7% 12,5% 20,0% 20,0% 34,8% 50,0% 25,7%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

2. melléklet. Szülőktől kapott összeg (RON) átlag- és szórásértékei karok szerint (N=3174) Milyen karra jár? Biológia és Geológia Kar Bölcsészettudományi Kar Európai Tanulmányok Kar Fizika Kar Földrajz Kar Görög-Katolikus Teológia és Tanárképző Kar Jogtudományi Kar Kémia és Vegyészmérnöki Kar Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar Matematika és Informatika Kar Ortodox Teológia és Tanárképző Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar Református Tanárképző Kar Római Katolikus Teológiai Kar Színház és Televízió Kar Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar Testnevelés és Sport Kar Történelem és Filozófia Kar Üzletkötő Kar Egyéb egyetem, S-EMTE stb Nem válaszolt Összesen

64

Átlag 537,7 517,9 514,0 461,2 471,2 350,1 696,2 505,4 702,5 477,0 472,3 458,9 506,3 432,2 275,3 283,2 393,1 398,7 681,3 455,6 508,5 459,0 654,5 490,6

Esetek száma (N) 103,0 242,0 139,0 33,0 269,0 14,0 26,0 97,0 95,0 628,0 259,0 110,0 347,0 241,0 16,0 12,0 26,0 144,0 41,0 54,0 94,0 122,0 60,0 3174,0

Szórás 425,5 409,7 518,6 598,1 914,5 787,2 576,7 492,2 1445,0 613,9 667,8 567,4 724,2 563,3 429,9 180,3 369,2 403,8 876,2 419,5 566,5 448,7 1370,5 678,6

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres”

Gergely Orsolya „Olyan akarok lenni, mert ő sikeres”1 Székelyföldi tizenévesek példaképeiről Kivonat. Ki válhat példaképpé a tizenévesek számára? Kinek a magatartása, külső és belső értékei jelennek meg a tinédzserek szemében, mint követendő példa? A média és a médiahasználat erre hatással bír? Szerettük volna megtudni, hogy a térségünkbeli tanulóknak vannak-e példaképeik, és ha igen, kik a azok, akikhez felnőtt korukban hasonlítani szeretnének? Befolyással bír-e az életkor, a nem és a lakóhely a példakép-választásra? Milyen helyet kapnak a székelyföldi tizenévesek példaképei közt a sportolók? Kik azok a sportolók (és melyek azok a sportágak), amelyre a diákok körében népszerűségnek örvendenek? A labdarúgás és a labdarúgók milyen szerepet „játszik”? A tanulmány célja a tizenévesek példakép-kérdését, különös hangsúlyt fektetve a sportolói példaképekre. Az elemzés alapjául egy 2012 és 2014-es adatgyűjtés áll, mindkét alkalommal több mint kétezer 7. és a 11. osztályos tanulót kérdeztünk meg médiahasználat, médiafogyasztás témakörökben. A tanulmány egyik alapkérdése, hogy vajon az új média új példaképeket, új ikonokat fog termelni? És mire világítanak rá ezek az eredmények, mire hívják fel a figyelmet? Milyen az új lehetőséget, új esélyt vagy új kihívást jelenthet ez úgy a szülők, pedagógusok, tanárok, helyi közösségek számára, ha ismerik a tanulók példaképeit? Kulcsszavak: példakép, médiahasználat, médiasztár, érték, tartalomelemzés, futtball Abstract. The Models for the Teenagers in Szeklerland (Eastern Transylvania) Who could be a role model for the teenagers? Whose attitude, outer and inner values appear to the teenagers as an example to be followed? Has the media and media usage an impact on this? How can this be identified? We wanted to find out whether the pupils from our region have role models, if so, who their icons and role models are, who the ones are that have an exemplary behaviour in their eyes, to whom they would like to compare themselves when they grow up. Have the age, the gender, and residence of the pupils any influence on the choice of role model?Have a place among the teenagers’ role models the professional sportsmen? Who are those sportsmen (and which sports), for which the students are enthusiastic about? The football and footballers what role do they “play”? The paper aims to present the role model question among teenagers. The analysis is based on two important surveys conducted among Hungarian teenagers from Szeklerland, Romania (Covasna, Harghita and Mureş counties). The surveys took place in 2012 and 2014. More than two thousand of pupils in the 7th and 11th grades were involved. Can we conclude that the new media brought along the new idols?The media has definitely a strong impact on the young people’s, children’ lives, on their world-perception – can this be identified even here, regarding the role models? What kind of new possibility, new chance or new challenge have the parents, pedagogues, teachers, local communities? Keywords: role model, media usage, media star, value, content analysis, football

1 Egy hetedikes, Hargita megyei, városon lakó kézilabdás lány válasza a következő kérdésre: Melyek azok a tulajdonságok, amik miatt őt választottad? A példaképe: Görbicz Anita, magyar kézilabdás.

65

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

1. Bevezetés A pedagógia, pszichológia, szociológia és számtalan más tudományterület fontos témája a szocializáció. Ennek szerepéről, feladatairól, a folyamat alakulásáról, szereplőiről, a társadalmi fejlődés erre vonatkoztatható hatásmechanizmusairól már könyvtárnyi elemzés született az elmúlt évtizedekben. Így lassan köztudottnak nyilvánítható, hogy alapvetően három nagy szocializációs közeg befolyásolja a gyerekek felnőttkori karakterének, személyiségének kialakulását, de értékvilágának, világról való gondolkodásának megszilárdulását ugyanúgy. Az elsődleges szocializációs közeg a család, a másodikba tartoznak az oktatási intézmények, ahol a kortárscsoport hatása dominál, és ma már egyenrangúként jelennek itt meg a tömegkommunikáció médiumai is (László 1999, Berta 2008). Az erre irányuló vizsgálatok során (Dubow et. al. 2006) egyre inkább az derül ki, hogy a médiának fokozatosan nő a jelentősége, gyakran szinte teljesen háttérbe szorítva a család és az iskola által közvetített értékeket. A média szocializációs térhódításának szemtanúi és -gyakran alanyai is vagyunk, s ez azt is jelenti, hogy a társadalmi normákat, szabályokat, amelyeket a szocializáció során magunkévá teszünk, nagymértékben a médiából kapott minták határozzák meg, ezáltal a média kulcsszerephez jut a szocializáció folyamatában (Dubow et. al. 2006: 405). A tudományos elemzések szerint a modellek követése, a példakép-választás, a megfigyeléses tanulás kiemelten fontos szerepet játszik a szocializáció folyamatában. A modellálás mások viselkedésének pontos megfigyelését és esetleges utánzását jelenti, „melynek révén az egyén új viselkedéselemeket sajátíthat el, a meglévő viselkedésrepertoárjának új kombinációit fedezheti fel és alakíthatja ki, és ráismerhet mások viselkedésének következményeire is” (Kósa 2005: 96.). Ugyanakkor a példakövetésnek, elleséses típusú tanulásnak jelentős időmegtakarító jellege is van: nem kell mindent magunknak megtapasztalnunk, elég, ha eltanuljuk mástól, hiszen azt, amit tudunk, amit megtanultunk, annak nagyobb részét személyesen sohasem tapasztaltuk meg, mégis tudjuk (Gerbner 2000, id. Berta 2008). Így elsajátított, kialakított nemi, életkori, társadalmi, foglalkozási és életstílusbeli szerepeinket többnyire hallott, látott és mesélt történetekből építjük fel, ezek a történetek, tapasztalatok alakítják és határozzák meg gondolkodásunkat, cselekedeteinket és életvitelünket. Ha viszont egyre nagyobb a média befolyása, akkor egyre nagyobb annak is a valószínűsége, hogy az „esetleges utánzás”, a példaválasztás és a példakövetés nem a közvetlen fizikai környezetünkben élők viselkedésével kapcsolatosan merül fel, hanem a médiából kapott minták helyettesítik vagy veszik át a helyüket, szerepüket (Gergely 2013, 2015b). Jelen tanulmány, a példaképekre vonatkozó kutatási eredmények prezentálása mellett, az összehasonlításra tesz kísérletet két, azonos módszertanon alapuló adatfelvétel nyomán, illetve a sportolók iránti példakép-szerű érdeklődést térképezi fel a két év adatai alapján, rámutatva, hogy kiket tekintenek ténylegesen példaképnek ezek a tizenévesek, kiknek az élete, magatartása, külső-belső értékei jelennek meg számukra követendő példaként. A szakirodalom szerint, példaképnek tekinthető az, akit egy másik egyén utánozni szeretne, hozzá szeretne hasonlítani (Yancey 1998, id. Crosswhite et. al. 2003). A kognitív pszichológia szerint, a példakép lényeges eleme a szocializációs folyamatnak. A szociális tanulás elmélete – más néven a szociális kognitív elmélet – szerint a mintaadás vagy példamutatás mindig is az egyik legerősebb eszköze volt az értékek közvetítésének, az elvárt attitűdök, szokások, gondol66

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” kodás és viselkedés megmutatásának (Bandura 1986, id. Crosswhite et. al. 2003). Több kutatás rámutatott, hogy a példakép pozitívan motiválhatja például egy tinédzser sportolási szokásait, teljesítményét. Az is kiderült, hogy többen szeretnének hasonlítani az élsportolókhoz, a médiában gyakran előforduló sztárokhoz, sportolókhoz is, de nemcsak a nagyon kiemelkedő teljesítményű személyek vagy sportolók válhatnak példaképpé. A hétköznapi emberek is lehetnek példaképek, főként, ha a tanulók találnak közös vonásokat, hasonlóságokat az adott személlyel (Crosswhite et. al. 2003).

2. Módszertan 2012-ben indult el a székelyföldi tizenéveseket megcélzó, médiahasználatot, médiahatást, internethasználatot, on-line kultúrát vizsgáló szisztematikus adatgyűjtés. A magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vizsgálataihoz hasonlóan indítottuk el, hetedik és tizenegyedik osztályos tanulókat kérdezve meg elsősorban médiahasználatról, médiaismeretről, internethasználatról, számítógép-kompetenciákról, illetve ehhez kapcsoltan egy sor további, ezekhez szervesen kapcsolódó kérdésről (Biró et. al 2012). 2012 tavaszán, Székelyföldön, Kovászna, Hargita és Maros megyékben 2122 hetedikes és tizenegyedikes tanuló bevonásával végeztek nagy adatfelvételt, A média hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel, a budapesti Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, valamint a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékének partnerségében. A kutatás eddigi eredményei szakmai kiadványokban már napvilágot láttak (ld. Biró–Gergely 2013, Biró–Bodó 2013.). Ezt a kutatást a program folytatásaként két év múlva, 2014-ben is megismételtük, megkérdezve ugyancsak több mint 2000 hetedik és tizenegyedik osztályos tanulót. Az újabb eredményeket szintén szakmai kötetben publikáltuk (l. Biró–Gergely 2015), ugyanakkor, a magyarországi kollégák járt útját igyekeztünk követni. Mindezek következtében, az eredmények regionális és időbeni összehasonlítása is lehetővé vált. A 2012-es adatfelvételhez a megyei iskolalista képezte a mintavételi keretet. Első lépésben rétegzett mintavételt alkalmaztunk az iskolák kiválasztásához, így biztosítva a területi reprezentativitást. A megyék összes iskoláit kisebb térségek szerint listáztuk, azon belül a városi és falusi iskolákat is külön csoportosítottuk, majd ezekből, a tanulók létszámához arányítva, egyenként, véletlenszerűen kiválasztottuk a mintába kerülő iskolákat. A kiválasztott intézményekben két hetedik vagy két tizenegyedik osztályban vettük fel az adatokat, ahol kettőnél több osztály volt, ott véletlenszerűen választottuk ki az osztályokat. A 2014-es adatfelvételnél minden esetben igyekeztünk ugyanabban az iskolában és ugyanazokban a típusú osztályokban készíteni az adatfelvételt, ahol két évvel korábban, és ez sikerült is, néhány kivételtől eltekintve. Ahol ez nem volt megvalósítható, ott próbáltuk hasonló típusú iskolák tanulóit megkérdezni. Az osztályok kiválasztásában is követtük a magyarországi gyakorlatot, kollégáink bejáratott módszertanát, amelyet 1998 óta négyszer ismételtek már meg, minden alkalommal 12-13 éves (hetedik osztályos), valamint 16-17 éves (tizenegyedik osztályos) tanulókat vonva be a kutatásba (Kósa– László 2012, László 1999, 2010, László–Danó 2015). Kutatásainkban is ezt a modellt tekintettük mércének, így az eredmények összevetése is folyamatosan megvalósíthatóvá vált.

67

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 2012-ben 2122 tanuló töltötte ki (önkitöltős) kérdőívünket, két év múlva pedig 2208 válaszadónk volt. Míg 2012-ben 63 iskolában történt adatfelvétel, két év múlva már 9-cel több iskolában kérdeztünk.2 1. táblázat: A minta leírása Minta Iskolák száma Osztály Település Megye

VI. XI. Falu Város Hargita Kovászna Maros

2012 2122 63 1088 1034 630 1492 1240 725 157

2014 2208 72 1165 1043 744 1464 1269 793 146

Mindkét alkalommal valamivel több hetedikes válaszolt a kérdéseinkre, mint tizenegyedikes, illetve mindig sokkal több volt a városi lakhellyel rendelkező tanuló, mint a falun élő. A legtöbb megkérdezett általános és középiskolás tanuló Hargita megyei. Mindkét kutatás során önkitöltős kérdőív segítségével történt az adatfelvétel, 2012. és 2014 március-áprilisa folyamán. Az iskola vezetőségének beleegyezésével, osztályfőnöki vagy más tanórákon válaszolhattak a kérdésekre. Mindkét esetben a magyarországi kérdőívstruktúrát használtuk: 49 kérdést tartalmazó kérdőívünkben főleg zárt kérdések szerepeltek számítógép-, internethasználat, médiahasználat, médiajártasság témakörök kapcsán (Biró et. al. 2012, 2013). Kutatásunkban kiemelt helyet kapott a példakép kérdése: arra is választ kerestünk, hogy a székelyföldi hetedikes és tizenegyedikes tanulóknak vannak-e példaképeik, és ha igen, kik azok, akiknek életét, viselkedését példaértékűnek látják, akihez felnőtt korukban hasonlítani szeretnének. A kutatásról készült általános összefoglaló tanulmányokban is érintettük ezt a kérdést (Biró et. al. 2012:68, 2013:71), ugyanakkor, néhány elemzés is készült már a téma kapcsán (l. Gergely 2013, 2015a, 2015b). A példakép kérdésköréhez kapcsolódóan, négy nyílt kérdésre válaszolhattak: (1.) nevezzenek meg egy olyan személyt, akihez felnőtt korukban a legjobban szeretnének hasonlítani, (2.) írják le, mivel foglalkozik az a személy, akit kiválasztottak, (3.) fogalmazzák meg azon tulajdonságait, ami miatt számukra követendő példa lenne, illetve (4.) amennyiben nem válaszoltak ezekre a kérdésekre, indokolják meg, hogy miért nem. A nyílt kérdésekre kapott válaszok igen sokfélék, természetesen, találni komolyan nem vehető válaszokat is, nem is keveset3 (Biró et. al.

2 Voltak iskolák, ahol csökkent a tanuló- és osztálylétszám, így néhány esetben, a hasonló tanulólétszám elérése érdekében, további iskolákat és osztályokat kellett bevonnunk a kutatásba. 3 A válaszadók mintegy 8%-a esetében úgy véltük, hogy az adott válasz nem vehető komolyan. Vagy azért, mert olyan név jelenik meg, amelyet nem tudtunk azonosítani, és a további indoklás sem segí-

68

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” 2012, Gergely 2013). Ugyanakkor, meglepő módon sokan egyáltalán nem írtak ide semmit, vagy határozottan megfogalmazták, hogy nekik nincs példaképük, nincs is szükségük rá, illetve kinőtték már ezt a „példaképesdis” periódust. Azok közül, akik nem neveztek meg példaképet, sokan azzal indokolják válaszukat, hogy önálló, független személyiségek kívánnak lenni, nem akarnak hasonlítani senkire, sem utánozni, lemásolni senkit, mert ki fog alakulni a személyiségük mások utánzása nélkül is, illetve pont úgy jók, ahogy vannak, nem kell alakulniuk valaki után. Ez a válaszok legtöbbjének az üzenete (Gergely 2015a, 2015b). Az adott válaszok kódolása komoly kihívást jelentett: két, illetve három vagy többnyire négy kérdés válaszait állandóan egymással párhuzamosan elemezve, folyamatosan egymásra vetítve kellett néznünk ahhoz, hogy kiszűrjük a nem valós, nem komolyan vehető válaszokat, illetve ahhoz, hogy azonosítani tudjuk, hogy a megnevezett személy kicsoda.4

3. Hasonlítani? Kire? A magyar nyelvben számtalan közmondás, szólás él arról, hogy mennyire fontos a példa (pl. A papnak példás élete prédikáció, Jobb egy példa száz leckénél). Nem csupán az fontos, hogy mit mond az illető, hanem az is, hogyan viselkedik. Ez minden bizonnyal a gyereküket nevelő szülőkre és a tanulókat oktató pedagógusokra egyaránt vonatkoztatható. A példa ugyanakkor jelentősen segít az életben való boldoguláshoz, ha kicsit utánozzuk mások viselkedését, kivédhetünk számtalan elkerülni kívánt dolgot (pl. Templomban, fogadóban másoktól végy példát.). A magyarországi kutatások eredményei (László 1999, László–Danó 2015) is arra sarkalltak, hogy feltétlenül fontos ezt a kérdést közelebbről megvizsgálnunk. 2012-ben a megkérdezett hetedikesek és tizenegyedikesek alig mintegy fele (Gergely 2013, 2015a), a 2014-es kutatás során már a válaszadó tanulók közel kétharmada (Gergely 2015b: 44) jelölt meg példaképet. Az első adatfelvétel során csupán minden második tanuló nevezett meg valakit, akire hasonlítani szeretne (58,64%), két évvel később jelentősen nőtt az erre a kérdésre válaszolók száma (69,38%), de így sem válaszolt mindenki, így, természetesen, kíváncsiak voltunk, hogy akiknek van példaképe, azok mennyire térnek el az „átlagtól”, vagyis inkább kiknek van példaképe. Mindenek előtt kiderült, hogy a fiatalabb (hetedikes) fiúknak van inkább valamivel kikristályosodottabb képe arról, hogy kihez szeretnének hasonlítani. Míg a teljes minta 51,30 százaléka hetedikes, addig azok körében, akik megneveztek példaképet 58,40 százalék a hetedikesek aránya. Ugyanígy, nemek szerint is tapasztalni eltérést: az összes megkérdezett 43,60 százaléka fiú, de azok, akik azt állították, hogy van példaképük, azok körében 47,49 százalék a fiúk aránya. A

tett benne (pl. Kovács Piroska – és semmi több, hogy szülő vagy tanár, vagy rokon, vagy bárki), vagy azért, mert az indoklásból kiderül, hogy nem átgondolt, őszinte a válasz (például: „Mi közöd hozzá”, „Úgysem mondom meg”, „Találd ki!”) 4 Mivel több helyen találkoztunk azzal, hogy például egy filmszínészt nevez meg az illető tanuló példaképként, de a nevét nem helyesen írja le, meg kell néznünk, hogy mit ír róla, vajon az-e, akire gondolunk, csak elrontotta a nevét, vagy teljesen másról van szó. Vagy leírja egy személy nevét, akiről nem mondja el, hogy kicsoda, mivel foglalkozik. Nem tudjuk, hogy ismerőse, barátja, létező alak vagy filmbeli hős.

69

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság tanulók lakóhelye szerint nagyon kicsi eltérés mutatkozik a példaképet megnevező tanulók körében. A szülők iskolai végzettsége tekintetében sem tudunk megnevezni túlságosan kiugró eltéréseket, talán csak a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyerekei esetében van enyhe változás. Míg az összes válaszadó esetében 17,21 százalékról mondható el, hogy az édesapjának felsőfokú végzettsége van, illetve 20,10 százalék esetében az, hogy az édesanyának van felsőfokú végzettsége, addig azok körében, akiknek van kiválasztott példaképük, valamivel magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkező apa (18,88%) vagy anya (22,16) aránya. Statisztikai próba (chi négyzet) segítségével megnéztük, hogy felfedezhető-e szignifikáns összefüggés a példaképpel rendelkezők és nem rendelkezők esetében a korábban említett alapváltozók (nem, osztály, településtípus, szülők iskolai végzettsége) mentén. Azt tapasztaltuk, hogy míg a 2012-es adatok értelmében mindenhol van statisztikai együttjárás, addig a 2014-es adatokból már sokkal kevésbé írható le így a példaképpel rendelkezők csoportja. Az alábbi (2.) táblázat szemlélteti a kapott eredményeket: a példaképpel nem rendelkezők (példaképet meg nem nevezők) és a példaképpel rendelkezők (példaképet megnevezők) csoportja közti hasonlóságokat és különbözőségeket szemlélteti – a statisztikai próbák eredményét is feltüntetve. A második adatfelvétel során 261-gyel több diák jelölt meg példaképet, így kicsit nagyobb adathalmazon dolgozhattunk. Ami markánsan kirajzolódik, az az, hogy a példaképet megnevezők körében magasabb a hetedikesek aránya, mindkét évben szignifikáns összefüggés van, hogy hányadik osztályos és van-e példaképe az illető tanulónak: a példaképpel rendelkezők 58,5%-a hetedikes, a példaképpel nem rendelkezőknek csak 38,7%-a jár hetedik osztályba. Míg a 2012-es vizsgálat során a nemek esetében is ugyanez elmondható (magasabb, 47 százalék a fiúk arány a példaképmegnevezők közt, mint azok közt, akik nem jelöltek meg példaképet – 37,7%), addig a 2014-es vizsgálatban a nemi eltérések e tekintetben már nem bizonyultak szignifikánsak (p=0,1): 48,9 százalék a fiúk aránya a példaképet megnevezők csoportjában és 43,8 százalék azok körében, akik nem neveztek meg példaképet. A 2014-es adatgyűjtés tehát részben újdonságokat hozott e tekintetben: főleg a korábbi statisztikai együttjárások minimalizálódtak a példaképpel rendelkezők csoportjának növekedésével. Csökkenni látszik az életkorból adódó eltérés: 2012-ben közel 6 százalékkal magasabb volt a hetedikesek aránya a teljes mintához képest, most ez 2 százalékkal csökkent. A nemi különbségek is mondhatni eltűntek: majdnem ugyanolyan a példaképet megjelölők nemi megoszlása, mint a teljes mintáé. Az összmintában a falu-város megoszlás is az egyharmad városon – kétharmad falun élő arány mellett a példaképekkel rendelkezők körében is hasonló az arány, illetve enyhén nőtt a falun élők aránya. Az anyák iskolai végzettsége esetében 2014-re már nem érhető tetten ezzel kapcsolatos markáns eltérés, az apák esetében viszont továbbra is úgy tűnik, hogy a felsőfokú végzettség „meghatározó” jelleggel bír: a példaképpel rendelkezők körében még mindig öt százalékkal magasabb (2012-ben hat százalékkal volt magasabb) a felsőfokú iskolai végzettségű apával rendelkező tanulók aránya mint a példaképpel nem rendelkezők körében.

70

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” 2. táblázat: A példaképpel rendelkezők és nem rendelkezők csoportjának statisztikai összehasonlítása 56

Jelölt meg példaképet?5 Osztály p1<0,001 p2<0,001 Nem p1<0,001 p2=0,1 Település p1=0,002 p2=0,03

Apa iskolai végzettsége p1=0,002 p2=0,021

Anya iskolai végzettsége p1<0,001 p2=0,377

2012 NEM IGEN %6 % 27,6 72,4 VII. 300 788 38,7 58,5 45,9 54,1 XI. 475 559 61,3 41,5 31,5 68,5 Fiú 290 630 37,7 47,0 40,3 59,7 Lány 480 210 53,0 62,3 34,5 65,5 Város 514 978 66,3 72,6 41,4 58,6 Falu 261 369 33,6 27,4 33,3 66,7 Alap 369 594 48,9 45,7 37,6 62,4 Közép 273 453 36,9 34,8 27,9 72,1 Felső 98 253 13,2 19,5 40,9 59,1 Alap 318 460 35,5 35,1 35,5 64,5 Közép 307 557 66,3 42,6 29,3 70,7 Felső 121 292 33,6 22,3

2014 NEM IGEN % % 26,3 73,7 306 859 43,8 56,9 37,7 62,3 393 650 56,2 43,1 29,9 70,1 351 737 45,1 48,9 33,2 66,8 383 769 54,9 51,1 33,2 66,8 486 978 69,5 64,8 28,6 71,4 213 531 30,5 35,2 32,6 67,4 313 648 47,8 44,5 32,0 68,0 249 528 38,0 36,3 25,0 75,0 93 279 14,2 19,2 29,7 70,3 228 539 35,2 36,7 32,3 67,7 280 587 43,2 40,0 29,1 70,9 140 341 21,6 23,2

A kapott válaszok elemzése során, hosszas latolgatások nyomán végül 17 kategóriát hoztunk létre aszerint, hogy milyen foglalkozást adtak meg a megnevezett példaképnek. Listavezetők a szülők: 2012-ben a válaszadók több, mint egyharmada első sorban édesanyját (20,06 százalék) vagy édesapját (17,89 százalék) nevezte meg példaképének. Vannak, akik a testvérükhöz szeret-

5 Chi négyzetet számolva kaptuk ezeket a szignifikanciaszinteket. A p1 minden esetben a 2012-es adatokra vonatkozik, a p2 pedig a 2014-esre. 6 A felső sorok minden esetben az oszlopok közti százalékos megoszlásokat mutatja, az alsó sor (kiemelés: vastagított és dőlt) pedig a sorok közti megoszlásokat mutatja egy változó kategórián belül. Például a felső sor mutatja, hogy a hetedikesek hány százaléka jelölt vagy nem jelölt példaképet, az alsó sor meg azt, hogy a példaképet jelölők közt hány százaléknyi a hetedikes és hány a tizenegyedikes.

71

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság nének hasonlítani, vannak, akik nagyszülőkhöz (egy esetben dédszülőhöz), illetve elég nagy azok tábora, akik valamilyen más rokonhoz, keresztszülőhöz, bérmaszülőhöz akarnak hasonlítani (ld. 3. táblázat). Minden huszadik (5,24 százalék), példaképét megnevező hetedik és tizenegyedik osztályos tanuló egy olyan tanárhoz, tanítóhoz, óvodapedagógushoz vagy vallást oktató lelkészhez szeretne hasonlítani, aki tanítja vagy tanította őt. Ugyanekkora azok aránya is, akik egy ismerősükhöz szeretnének hasonlítani, egy olyan felnőtthöz, aki a számukra elérhető környezetükben él, magatartására, tevékenységére rálátásuk van, akiket főleg szakmájuk és vagy szakmai sikerességük, talpraesettségük, bátorságuk, ügyességük miatt tekintenek követendő példának. Néhány példa: asszisztens, orvos, fodrász, manikűrös, virágüzletes, külföldön dolgozó szomszéd lány, kávézót működtető ismerős, édesanyja barátnője, táncos, táncoktató, ügyvéd, vállalkozó. A lenti (3.) táblázatból az is kiderül, hogy a legtöbb példakép a tanulók számára a hétköznapi életből ismert személy, akikkel valamilyen kapcsolatba is kerültek már: a példaképpel rendelkező válaszadó tanulók kétharmada jelölt meg olyan példaképet, akit ténylegesen, személyesen ismernek. A többiek, minden harmadik (34,25%) VII. és XI. osztályos tanuló választott magának olyan példaképet, akit szinte kizárólag csak a médiából ismer. Minden tizenegyedik válaszadó egy filmszínészhez szeretne hasonlítani (népszerűek: Angelina Jolie, Maite Perroni, Chuck Norris, Bud Spencer, Brad Pitt, Vin Diesel, Gabriela Spanic stb.). Az énekesek, zenészek kategóriában a legtöbbek számára az elérendő cél olyanokra hasonlítani, mint például Rihanna, Shakira, Beyoncé, Tóth Gabi, Kovács Vera, Janicsák Veca, Lukács Laci, Katy Perry. Úgy tűnik, hogy a médiaszereplők, médiasztárok, nem énekes, nem színesz celebek hatása nem túl jelentős a tanulók példaképválasztásában, ugyanis nagyon kevesen jelöltek meg ilyen személyt példaképnek. Azon kevesek közt van Sebestyén Balázs és Ördög Nóra műsorvezető, Palvin Barbara modell, Bill Gates, Steve Jobs híres, gazdag emberek, a Harry Potter írónője, J. K. Rowling. Egy érdekes kategória is helyet kért magának a táblázatunkban: néhányan filmbeli alakot, vagy szuperhőst jelöltek meg példaképnek. Dr. House arroganciája, éleslátása, zsenialitása többeknek tűnik követendő példának, Batman igazságérzetét, rossz elleni harcát, vagy MacGyver ezermesterkedős talpraesettségét is lemásolnák páran. 3. táblázat: Példakép-kategóriák 2012 és 2014 2012 1. Anya 2. Apa 3. Testvér 4. Nagyszülő 5. Rokon 6. Pedagógus, lelkész 7. Ismerős 8. Legjobb barát/barátnő 9. Filmszínész 10. Énekes/zenész 72

249 222 70 31 90 65 63 26 107 92

2014 % 20,06 17,89 5,64 2,5 7,25 5,24 5,08 2,1 8,62 7,41

342 314 88 33 100 44 97 13 72 93

% 23,2 21,3 6 2,2 6,8 3 6,6 0,9 4,9 6,3

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” 2012 11. Futballista 12. Sportoló 13. Autó és motorversenyző 14. Médiaszereplő, médiasztár 15. Fimlbeli karakter, szuperhős 16. Író, színész, képzőművész 17. Más híres személy Érvényes összes

73 66 18 14 14 8 33 1241

% 5,88 5,32 1,45 1,13 1,13 0,64 2,66 100

2014 89 96 5 15 13 13 49 1476

% 6 6,5 0,3 1 0,9 0,9 3,2 100

A 2012-ben a kialakított példakép-kategóriák sorában a listavezetők tehát a szülők voltak, ezt követték a testvért, rokont, nagyszülőt, keresztszülőt, bérmaszülőt példaképnek választók csoportja (Gergely 2013: 59–60). Illetve, egyharmadot tett ki azok aránya, akik filmszínészt, énekest, sportolót, médiaszereplőt, hires embert választottak példaképül (ld. 3. táblázat). A 2014-es kutatás a kategóriák terén nem hozott sok újdonságot, viszont enyhe változások észlelhetőek azért egyes kategóriák esetében. Valamivel többen vannak azok, akik édesanyjukhoz szeretnének hasonlítani felnőtt korukban: 20,06 százalékról 23,2-re nőtt ennek a csoportnak az aránya. Az apák esetében még jelentősebb a növekedés: míg a 2012-es adatok szerint a hetedik és tizenegyedik osztályosok 17,89 százaléka szeretett volna édesapjához hasonlítani, addig a 2014-ben példaképet megjelölő tanulók 21,3 százaléka választotta az édesapját (ld. 3. táblázat). Érdemes felfigyelnünk, hogy 2014-re enyhén zsugorodott a pedagógus, nevelő kategória, bár abszolút értékben nem sokkal kevesebben választottak tanárt, edzőt, lelkészt példaképül, mint 2012-ben, de arányaiban nézve, a példaképet megjelölők csupán 3 százaléka választott így. Itt 2012-höz képest megjelent az edző, ami megint egy apró felkiáltójel és lehetőség: az edzőknek is szerepük lehet a példakép-motiválásban. Ugyanígy kevesebben vannak már, akik legjobb barátjukhoz, barátnőjükhöz szeretnének hasonlítani. Az is fontos adat, hogy míg 2012-ben 35 százalékot tett ki azon példaképek aránya, akik nem a tanulók hétköznapi életéből kerültek ki, azaz többnyire a médiából ismerhették meg őket, addig a 2014-es kutatás azt mutatja, hogy ez az arány 30 százalékra csökkent. Tehát, többen neveztek meg példaképet, és a példaképet megnevezők nagyobb arányban a közvetlen környezetükből választottak követendőnek ítélt személyt. A filmszínészek is veszítettek népszerűségükből a közbeeső két év alatt, hiszen míg korábban 8,62 százalékos volt ez a kategória, most csak 4,9 százalékot tesz ki azok aránya, akik egy filmszínészhez szeretnének majd hasonlítani. Míg 2012-ben Rihanna neve elég sok kérdőívben megjelent, addig 2014-ben már egyáltalán nem jelent meg. És míg Selena Gomez 2012-ben nem szerepelt a példaképek közt, 2014-re nagyon népszerűvé vált, főleg a lányok körében. Annak vizsgálata is érdemesnek mutatkozott, hogy az életkor, a nem, vagy a városi-falusi lakhely valamilyen befolyást gyakorol-e a példaképválasztásra, tetten érhetők-e különbségek. Az derült ki, hogy a nem több esetben is meghatározó a példakép típus és a példakép kategória tekintetében: akik édesanyjukhoz szeretnének hasonlítani, azok jelentős többsége lány, akik édesapjukhoz, azok többsége fiú. Ugyanígy: akik focistákért, sportolókért, autóversenyzőkért 73

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság rajonganak, azok többsége fiú, a lányok pedig inkább filmszínészek, énekesek nyomdokaiba lépnének (ld. 3. táblázat). Vannak azonban apró eltérések, amelyek mindenképpen figyelmet érdemelnek. Mind a nem, mind az életkor (hányadik osztályos), mind pedig a tanuló lakhelye szignifikáns összefüggést mutat a példakép-választással, vagyis úgy tűnik, hogy a hetedikesek és tizenegyedikesek példaképei közt tapasztalunk eltéréseket, a fiúk és lányok által választott minták közt szintén. Illetve a statisztikai próbák7 azt is bizonyítják, hogy valaki városi vagy falusi lakhelye is hatást gyakorol arra, hogy milyen típusú példaképeket részesít inkább előnyben. Például, a városi tinédzserek körében kétszer olyan magas arányban (11,43 százaléka a városon lakó 7. és 11. osztályosoknak) fordul elő az, hogy nagyszülőt, vagy valamilyen más rokont, keresztszülőt jelöltek meg példaképnek, mint a falun élő tanulók körében (5,60 %). A pedagógusok esetében pont fordított a helyzet: a falun élők körében magasabb a pedagóguspéldát követni kívánók aránya (7,28%), mint a városi tanulók körében (4,41%). Ugyanez tapasztalható a jó barát, közeli ismerős összevont kategória kapcsán is: a minden tizedik falusi hetedikes vagy tizenegyedikesnek egy jó barátja, vagy közeli ismerőse a példaképe (11,20%), ellenben csak minden huszadik városiról mondható el ugyanez (5,41%). 4. táblázat: Példakép-kategóriák életkor, nem, lakhely szerint (2012, százalékos megoszlás) 89

Példakép-kategóriák8 Anya Apa Testvér Nagyszülő, rokon Pedagógus, lelkész Jóbarát, jó ismerős Filmszínész Énekes/Zenész Focista Sportoló9 Más

Osztály (P=0,018) VII. XI. (N=725) (N=516) 20,14 19,96 20,14 14,73 6,34 4,65 8,41 11,63 4,97 5,62 7,59 6,59 7,86 9,69 8 6,59 6,07 5,62 6,62 6,98 3,86 7,94

Nem (P<0,001) Fiú Lány (N=586) (N=648) 3,75 35,03 30,03 6,79 4,1 7,1 6,14 13,12 2,73 7,25 7,34 7,1 9,9 7,41 4,95 9,57 12,12 0,31 11,09 2,93 7,85 3,39

Lakhely (P<0,001) Város Falu (N=884) (N=357) 20,25 19,61 16,52 21,29 5,43 6,16 11,42 5,6 4,41 7,28 5,54 11,2 8,94 7,84 8,37 5,06 5,66 6,44 6,56 7,28 6,9 2,24

7 Chi négyzet segítségével állapítottuk meg a statisztikai összefüggést. 8 A 17 korábbi példakép-kategóriát ehhez igyekeztünk sűríteni, nagyobb kategóriákba összevonni, hogy ne okozzon számítási hibát. 9 Az autó- és motorversenyzők példakép-csoportját az alacsony elemszáma miatt (18), itt már összevontuk a sportolók csoportját általában az autóversenyzők csoportjával.

74

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” A focisták iránt hasonló arányban lelkesednek a válaszadóink, ellenben az énekes, zenész példaképet valamivel többen választanak városon lakók, mint falun élők: a városi lakhelyű tanulóknak 8,37 százaléka, míg a falusi lakhelyű tanulóknak csak 5,04 százaléka.

4. A sportolás példaértékű? A különleges fizikai teljesítményt nyújtó személyek már az ókorban kiérdemelték a „tömegek” tiszteletét, figyelmét, a sportolókra és a sportoló hírességekre gyakran példaképként tekintünk. A technológiai fejlődés és az interaktív média korában már bárhol láthatók (Jones-Schumann 2000, id. Bush et al. 2004: 108), „olvashatóvá”, „követhetővé”, elérhetőbbé válnak a sportolók, tevékenységük, életük, magatartásuk. Jelen tanulmányban különös hangsúlyt fordítunk arra, hogy a példaképek közt milyen szerepet kapnak a sportolók, kik azok a sportolók és melyek azok a sportágak, amelyek felé különös érdeklődést mutatnak a székelyföldi tizenévesek, illetve melyek azok a jellemvonások, tulajdonságok, amelyek miatt a hivatásos sportolókat követendő példának tartják a Hargita, Kovászna és Maros megyékben élő magyar hetedik és tizenegyedik osztályos tanulók. A táblázatokba sűrített adatokból kiderül, hogy sokan neveztek meg sportolót mint példaképet: minden nyolcadik példaképpel rendelkező (vagy példaképet megnevező) tanuló egy sportolóra szeretne hasonlítani, minden tizenhetedik pedig konkrétan egy focistára. Természetesen, inkább a fiúk azok, akik ilyen példaképeket neveztek meg. 2014-ben is minden nyolcadik hetedikes és tizenegyedikes tanuló egy sportolót jelölt meg példaképeként, és, bár a második kutatás során többen válaszoltak a példaképes kérdésre, a sportolókat kedvelők aránya nem lett kevesebb. 2012-ben 12,65 százalék volt azok aránya, akik felnőtt korukban leginkább egy hivatásos sportolóra szeretnének hasonlítani, 2014-ben pedig 12,87 százalék. 2012-ben viszonylag sokan Forma 1-es pilótákat jelöltek meg, ezek aránya viszont 2014-re csökkent, így már csupán vizuális szemléltetés érdekében maradt külön kategória ez (l. 3. táblázat). 5. táblázat: Hivatásos sportolókat példaképül választók

Futballjátékos Autó- és motorversenyző Sportoló Összesen hivatásos sportolót példaképül választók

2012-ben % 76 48,41 18 11,46 63 40,13 157 100,00

2014-ben % 93 48,95 5 2,63 92 48,42 190 100,00

A példaképül (focistákon és autóversenyzőkön kívül) sportolókat választók csoportja körülbelül ugyanakkora maradt, mint azt a két évvel korábbi kutatás mutatta: 6,5 százalékot tett ki azok aránya, akik egy sportolóhoz szeretnének hasonlítani (l. 3. táblázat). És itt már megjelennek a magyar sportolók, főleg az olimpikonok, nagyobb számban, mint 2012-ben. Míg a korábbi kutatásban csak a magyar női kézilabda válogatott tagjainak neve tűnt fel egy-két helyen (Gergely 2013: 61), most már Berki Krisztiánt és Gyurta Danit is több ízben említették. A romániai és a romániai magyar sportolók 2012-ben alig kerültek be a példaképek közé, számuk 2014-re nagyon kicsit nőtt. 2012-ben a csíkszeredai Tófalvi Éva biatlonista mellett a gyergyó75

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság szentmiklósi kosaras, Lokodi Mátyás neve is említésre kerül, ugyanakkor a lovas sportokban jeleskedő, illetve lovasedzőként is dolgozó csíkszeredai Ferencz Kataliné10 is. 2014-re más több fiú példaképe a kosárlabdázó Lokodi Mátyás11, egy lányé pedig a sepsiszentgyörgyi Vass Ildikó, aki a román válogatott tagja volt több évig12. Egy tanuló számára a cselgáncsozó Pap Róbert Flórián13 példaértékű, egy másik Mihály Árpád14 hokistára néz fel, egy lány pedig Ferencz Katalin lovas szakedzőhöz szeretne hasonlítani. Ugyanakkor, 2014-ben megjelenik a példaképek közt két román bokszoló, Andrei Stoica15 és Daniel Ghiță16. Ugyanakkor, egy kézilabdás lánynak egy romániai születésű kézilabdázó nő a példaképe, aki szintén Romániából, Brassóból származik: Rotis-Nagy Gabriela17. 6. táblázat: Sportoló példaképek és sportágak 2012 és 2014-ben 1819

Sportág 2012 Például 2014 Például Asztalitenisz 1 Timo Boll 2 Timo Boll Biatlon 2 Tófalvi Éva18 Jégkorong 8 Sidney Crosby, Patrick Roy, Ilya 9 Mihály Árpád, Alexander Covalchuk Ovech­kin, Patrick Polc19 Kerékpár 6 Martin Soderstorm 7 Steve Peat, Peter Sagan, Kris Matt Macduff Holm Dakota Roche Kézilabda 4 Görbicz Anita, Józsa Edit, Pálin­ 15 Görbicz Anita, Rotis-Nagy ger Katalin, Nicola Carabatic Gabriela, Mikkel Hansen, Luc Abalo, Mikler Roland, Nikola Carabatic, Nagy László, Császár Gábor, Eduarda Amorim

10 Csíkszeredai születésű lovas, lovas-szakedző, több évig tagja volt az országos válogatott keretnek (http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/106094/hogy-az-alom-valora-valjon). 11 Gyergyószentmiklósi születésű kosárlabda játékos. Játszott a csíkszeredai Hargita Gyöngye csapatban is (forrás: http://www.csikikosar.ro). 12 http://www.3szek.ro/load/cikk/11243/vass_ildiko_a_valogatottban_kosarlabda 13 Csíkszeredai születésű cselgáncsozó (http://hargitamegye.ro/kituntetesek/dijazottak/2013-as-evdijazottjai/papp-robert-florian.html). 14 Csíkszeredai születésű jégkorongozó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mihály_Árpád). 15 Az egyetlen romániai, nem magyar professzionális sportoló, aki bekerült a székelyföldi diákok példaképei közé. Bokszoló (https://ro.wikipedia.org/wiki/Andrei_Stoica). 16 Szintén román bokszoló (https://ro.wikipedia.org/wiki/Daniel_Ghiță). 17 Brassói születésű kézilabdázó, aki Sepsiszentgyörgyön és Magyarországon is játszott. 18 Tófalvi Éva csíkszeredai sportoló, biatlonista, világkupa-győztes, többször vett részt téli olimpiai játékokon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tófalvi_Éva). 19 Szlovákiai jégkorongozó, kapus, aki Csíkszeredában, illetve a brassói hokicsapatban is játszott (https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%Adkszereda_Hockey_Club).

76

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” Sportág Kosárlabda

2012 Például 2014 Például 13 LeBron James, Michael Jordan, 15 LeBron James, Lokodi Mátyás, Lokodi Mátyás, Scharnee ZollKobe Bryant, Michael Jordan, Normann, Candance Parker, Derrick Rose, Samanatha Pra­ Kobe Bryant, Derrick Rose ha­lis, Vass Ildikó Küzdősport 5 Badr Hari, Fedor Emelianenko, 9 Pap Róbert Flórián, Cserno­ Yuri Boyka vicki Éva, Teddy Riner, Andrei Stoica, Daniel Ghiță Lovasspor2 Kassai Lajos, Ferencz Katalin 3 Ingrid Klimke, Reed Kesler, tok Ferencz Katalin Sporthorgá- 3 Döme Gábor 1 Döme Gábor szat 2 Marija Sarapova Tenisz Roger Federer Testépítés, 6 John Cena, Frank Zane 13 Dexter Jackson, Jay Cutler, fittnessz John Cena, Randy Orton, Lazar Angelov, Béres Alexandra, Rubint Réka, Kocsis Alexandra, Rich Froning, Ronnie Colemann, Lazar Novovic Torna 4 Berki Krisztián Úszás 4 Gyurta Dani Más 13 Shaun White (hódeszkás) 10 Dominik Guers (gördeszkás) Nils Jansons (görkorcsolyás) Sofia Boutella (street dance) Paul Moldovan (versenytánc) Összesen 63 92 2012-ben 18 tanuló, 17 fiú és egy lány, jelölt meg példaképként Forma 1-es pilótát. A lány kedvence Vettel és ő is autóversenyző szeretne lenni felnőttként. A fiúk közül legtöbben, öten Michael Schumachert tekintik példaképnek, négyen Fernando Alonsót, hárman Travis Pastranát, ketten Ken Blockot. Egy-egy tanuló példaképeként megjelenik Jenson Button, Sebastian Vettel és Solberg is. 2014-ben 5 tanuló jelölt meg olyan példaképet, akiket az autó- vagy motorversenyző kategóriába tudtunk sorolni, és ezek mindegyike Forma 1-es pilóta. Mind az öten fiúk, négyen városon laknak. A két hetedikes fiúnak Adrian Newey és Kimi Raikönnen a példaképe, a három tizenegyedikes egyikének szintén Kimi Raikönnen, a másik kettőnek pedig Fernando Alonso és Sebastian Vettel.

5. Focista-álom Kiknek követendő példa focistának lenni? Kik szeretnének közismert világklasszisokhoz hasonlítani? Természetesen a fiúk. A kisebbek, azaz inkább a hetedikesek. És a városiak? Nem, 201277

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság ben körülbelül hasonló a falun és városon lakó tizenévesek focista-példakép választása. Mivel alapvetően több mint kétszer annyi városon lakó tanuló volt a mintában (l. 1. táblázat), mint falun élő, ezért ez az arány csak a mintabeli arányokat tükrözi. A két évvel későbbi vizsgálat viszont azt mutatja, hogy hangsúlyosan inkább a falun élő tanulókra jellemző, hogy példaképük focista, a városiakra sokkal kevésbé. Tehát 2014-es vizsgálat szerint futball játékost példaképül inkább a falun élő hetedik osztályos fiúk választanak. 7. táblázat: Focista példaképpel rendelkezők aránya 2012 és 2014-ben 2021

Nem Lakhely Osztály

Fiú Lány Város Falu VII. XI.

72 2 51 23 45 29

2012 % 97,3 2,7 68,9 31,1 60,8 39,2

% 47,49 52,51 71,23 28,77 58,40 41,60 20

90 3 38 55 71 22

2014 % 96,7 3,30 40,9 59,1 76,3 23,8

%21 48,84 51,16 64,81 35,19 56,93 43,07

Kik a legidealizáltabb focisták a székelyföldi tizenévesek szemében? Mint kiderült, a spanyol válogatott két játékosának népszerűsége töretlen volt ebben a periódusban: Lionel Messihez és Iker Casillashoz22 (akiknek neve összekapcsolódik a spanyolországi Real Madrid csapatával) szeretnének leginkább hasonlítani a fociszerető székelyföldi tizenévesek, 2012-ben és 2014-ben is ők vezetik a példakép-listát (ld. 8. táblázat). Sem 2012-ben, sem 2014-ben egyetlen magyarországi23 vagy romániai hivatásos futball-játékos neve nem került fel a példaképek listájára. 8. táblázat: Focista példaképek 2012 1. Lionel Messi (23)24 2. Cristiano Ronaldo (22) 3. David Beckham (5) 4. David Villa (4) 4. Iker Casillas (4) 5. Fernando Torres (3)

24

2014 1. Lionel Messi (33) 2. Cristiano Ronaldo (28) 3. Iker Casillas (6) 3. Fernando Torres (6) 4. Xavi Hernandez (4) 5. Frank Lampard (3)

20 A példaképet megnevezők csoportjában összesen az adott kategória relatív megoszlása, 2012-ben. 21 A példaképet megnevezők csoportjában összesen az adott kategória relatív megoszlása, 2014-ben. 22 Casillas ma már az FC Porto játékosa, de pályafutása eddigi jelentős részét a Real Madridnál töltötte (https://hu.wikipedia.org/wiki/Iker_Casillas). 23 Egy tizenegyedikes Maros megyében, városon élő fiú Kassai Viktort jelölte meg példaképként, aki szintén a foci világához tartozik, viszont nem játékos, hanem játékvezető. 24 Említési gyakoriságok.

78

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” 2012-ben egy vagy két említés erejéig még megjelentek a következők: Ricardo Santos (2), Victor Valdes (2), Didier Drogba, Ryan Giggs, Miroslav Klose, Frank Lampard, Sergio Ramos, Wayne Rooney, Neymar da Silva, Marcelo Viera, Zinedine Zidan. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy három kivételtől25 eltekintve, európai sportolókról van szó, akik egy nyugat-európai országból származnak: Spanyolországból, Portugáliából, az Egyesült Királyságból vagy Franciaországból.26 2014-re David Beckham lecsúszik a toplistáról, alig egyetlen tanuló, egy kovászna megyei, falun élő tizenegyedikes fiú említi a 89-ből. Bekerült Xavi Hernandez (három személy példaképeként), valamint Frank Lampard is (ebben az évben nem csak egyetlen alkalommal fordult elő). Mellettük, azok a székelyföldi hetedik vagy tizenegyedik osztályosok, akik felnőtt korukban focistákhoz szeretnének hasonlítani, ketten-ketten Ronaldinhot, Neymar da Silvát és Steven Gerrardot jelölték meg, egy-egy tanulónak pedig David Beckham, Angel di Maria, Andres Ineista, Philipp Lahm, Robin van Persie, Sergio Ramos, Victor Valdes a példaképe. 2014-ben is többnyire európai,27 azon belül is hangsúlyosan spanyolországi futballjátékosokat kedvelnek és tekintenek követendő példának a székelyföldi tizenéves fiúk.

Tehetség, ügyesség, küzdelem, szerénység A példaképválasztás indoklásánál szintén sokfélék a válaszok. Viszont, ha összehasonlítjuk azzal, amit erre a kérdésre azok a tanulók írtak, akik szüleikre, rokonaikra, ismerőseikre szeretnének felnőtt korukban hasonlítani, akkor érzékelhetőek az eltérések és válaszbeli különbségek. Akik focistát választottak példaképül, azok szemében felértékelődik a fizikai alkat, a kinézet, a sportosság, a kiemelkedő, átlagon felüli teljesítmény, átlagtól eltérő megvalósítás. Azokhoz képest, akik szüleikre, rokonaikra, közeli ismerőseikre szeretnének hasonlítani, ritkábban fogalmazódik meg valamely viselkedésbeli érték és tulajdonság, mint például a segítőkészség, türelem, őszinteség, szerénység. A válaszokat elemezve három nagyobb motivációs csoportot tudtunk elkülöníteni: vannak, akiket az illető focista profizmusával fogott meg, kevesebben vannak, akiket erős jelleme inspirál, és akadnak olyanok, akiket valamilyen külsőség ejtett ámulatba. A leggyakrabban előforduló példakép-indoklás a (1.) Profizmus: mert „jól focizik”, „jól játszik”, „jók a reflexei”, „a világ legjobb kapusa”, „mindig gólt rúg”, „nagyon jó a technikája”, „ő a legjobb”, „tehetséges.” A tanulók valamivel több, mint fele28 elsősorban ilyen vagy ehhez hasonló választ adott arra a kérdésre, hogy melyek azok a tulajdonságai, amelyek miatt őt választotta. Egy szűkebb csoportot tesznek ki az olyan típusú válaszok, amelyek az illető focista (2.) Erős jellemére utalnak, mint „kitartó”, „optimista”, „céltudatos”, „hisz önmagában”, „bátor”, „sokat küzd”, „nem beképzelt”, „kedves”, „motiválja a csapattársait”, „vezéregyéniség.” És van egy harma25 Kivételt képeznek Ricardo Santos, Neymar da Silva és Marcelo Vieira, akik brazíliai focisták. Didier Drogba bár nem Európában született, de Franciaországban nőtt fel. 26 Kivételt talán Klose képezhet, viszont őt is, származása ellenére, németországinak tekinthetjük. 27 Egy új kivételt képez Angel di Maria argentin focista, akit egyetlen alkalommal említettek. 28 46 esetben (a 73-ból) fogalmaztak meg hasonló típusú indoklást.

79

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság dik, alig pár személy válaszát tömörítő csoport: nagyon a (3.) Külsőségek motiválta példaképválasztás, indoklás. Itt találunk olyan indokokat, hogy azért szeretnék hozzá hasonlítani, mert „híres”, „jól néz ki”, „gazdag”, „jól keres.” A 2014-es kutatás adatai annyiban módosítanak ezen, hogy még inkább szélesedik a profizmusra mint értékre utaló válaszok aránya. Illetve, ezeken belül több esetben is előfordul az a válasz, hogy „ő a világ legjobb focistája”, „ő a világ legjobb kapusa”, „amióta megszületett nincs nála jobb” – azaz „leg”-nek lenni nagyon nagy vonzerővel bír.

6. Konklúziók. Kitekintés A 2012-ben és 2014-ben folytatott kutatás két eddigi adatfelvétele során nyert adatok szerint, a megkérdezett VII. és XI. osztályos tanulók első alkalommal (2012-ben) valamivel több, mint fele nevezett meg példaképet, 2014-ben viszont már kétharmad mondta azt, hogy van példaképe. A többiek többnyire egyediségük megőrzése céljából nem kívánnak sem példaképet keresni, sem valamely egyén külső vagy belső tulajdonságaival azonosulni, magukat azonosítani (Gergely 2015a, 2015b). Akiknek van példaképe, elsősorban szüleikhez szeretnének hasonlítani, illetve testvérükhöz, valamelyik nagyszülőhöz, rokonhoz, közeli ismerőshöz. A példaképpel rendelkezők közül minden harmadik tanuló választott olyan követendő, példaértékű egyént magának, akit feltehetőleg a médián keresztül ismerhet, személyesen nem találkozhatott, nem beszélgethetett vele, valós tények, benyomások nem állnak a rendelkezésére vele kapcsolatosan. A válaszadók egy része, főleg a fiúk, sportolókat jelöltek meg példaképként, legnépszerűbb csoport itt a futballjátékosoké. A legnépszerűbbek Messi és Casillas, viszont mind külföldiek, többnyire nyugat-európai játékosok. A nem focista, de sportoló példaképet választóknál már, a Michael Jordanek, Marjia Sarapovák mellett, néhány magyar név is feltűnik, főleg a magyar kézilabda válogatott tagjai, mint Görbicz Anita, Pálinger Katalin, de szintén itt jelennek meg – nagyon kis számban – a helyi vonatkozású sportolók: 2012-ben csupán Tófalvi Éva29 és Lokodi Mátyás, 2014-ben már kicsit gyarapszik ez a lista. „1970-es évekbeli iskolai tankönyvben kérdés: 1. Kérdés: Ki a példaképe? 1. Válasz: _____________ 2. Kérdés: Miért pont Lenin? 2. Válasz: ______________”

29 Tófalvi Éva csíkszeredai sportoló, biatlonista, világkupa-győztes, többször vett részt téli olimpiai játékokon, 2010-ben és 2014-ben is ő volt a romániai csapat olimpiai zászlóvivője. A szűk sportberkeken kívül mégsem túl ismert sportolói tevékenysége, ahogyan a többi romániai, romániai magyar sportolóé sem.

80

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” A beidézett adoma arról tanúskodik, hogy a példaképválasztás sem lehet bármikor magától értetődő egyéni szabadság kérdése. Meg arra is rámutat, hogy 1989 előtt miért nem lehetett Romániában is közbeszédszerűbb a példakép-kérdés, miért nem izmosodott meg az iskolai oktatásban (sem) a példakép-állítás, a példakép-kérdés az oktatási-nevelési folyamat szerves részévé tevés. A kutatási adatok azt mutatják, hogy a tanulók jelentős része esetében nem teljesen tisztázott ez a kérdés: nem mindenki tudja megmondani, hogy kire szeretne hasonlítani, sokan nem is gondolkodtak még erről. Illetve, azok közül, akik azt vallják, hogy van egy ilyen személy, sokak válasza nem tanúskodik arról, hogy tényleg széleskörű információk nyomán választották azt a személyt (pl. nem írják le helyesen a nevét, kevés, felszínes információval rendelkeznek róluk). Fontos megjegyeznünk, hogy a tizenévesek példakép-vizsgálatának csupán egy első lépését, egy kiindulópontját adja ez az adathalmaz. A beidézett kutatás csupán részben érintette ezt a kérdést, így egy kvalitatív kutatás sokkal közelebb vinne a tizenévesek példakép-keresésének, valamint példakép-követésének kérdésköréhez. Interjús kutatással egyértelműbb képet kaphatnánk arról, hogy valójában egy idol-megnevezést, egy szimpatizálást, átmeneti rajongást érhetünk tetten, vagy egy eltökélt példakövetést, hasonlítási szándékot. Ez részletesebb választ adna arra is, hogy a tizenévesek által elfogadott és vállalt értékek struktúrája hogyan alakul, és mennyiben tér el a társadalom main-stream értékeitől. Kijelenthetjük, hogy az új médiával új ikonok jelentek volna meg? Nehéz egyértelmű választ adni erre a kérdésre, mert láthattuk, hogy igen összetett a középiskolások példakép-mintázata, még ennél is bonyolultabb, hogy ezek a mintázatok honnan származnak. Viszont, néhány válasz megfogalmazódik az adatok alapján. Egyrészt (1.) igen, azt mondhatjuk, hogy az új média világa új ikonokat teremt, mutat és termel. Láthattuk ugyanis a 2014-es kutatásunk során is, hogy azok, akik nem jelennek meg a médiában, azaz nincsenek kellőképpen „mediatizálva”, nem tudnak beférkőzni a tanulók példaképei közé (Crosswhite et. at. 2003). Azok a helyi, kortárs vagy történelmi személyiségek, akik szülőfalujuk, városuk szempontjából jelentős szerepet játszottak vagy játszanak sportban, közéletben, tudományban, irodalomban vagy bármilyen téren, tevékenységük messze túlmutat egy kistérség határain, mégsem válnak ismertté a székelyföldi tanulók előtt, és nem is gondolnak rájuk potenciális példaképként. Ugyanakkor (2) a válasz csak részben igen, azaz a székelyföldi hetedik és tizenegyedik osztályos tanulók jelentős része olyan példaképeket nevez meg, olyanokat állít példaértékűnek maga elé, akiket a médiából ismerhet. De ez csak egy része a példaképeknek, nem haladja meg az egyharmadot, nem több, mint a 2012-es kutatásunk során, és ez az arány alacsonyabb, mint amit feltételezhetnénk a médiahasználati gyakorlatukat ismerve. Ugyanakkor, az is ide tartozik, hogy a legtöbb esetben a válaszokból az is kiderül, hogy noha példaképként megnevezik az illető személyt, mégis igen keveset tudnak róla, inkább külső jegyeket sorolnak fel, amiért felnéznek rá, felületes dolgok, olyan is tudhatja, aki éppcsak a nevét ismeri. Ez arra enged következtetni, hogy az esetek egy részében elég laza ez a példakép-kötődés, és amennyiben lennének alternatíváik, ismernének más követendő példákat, akkor nem biztos, hogy őket nevezték volna meg. Harmadrészt viszont, (3.) a válasz az, hogy az új média részben nem feltétlenül termel új ikonokat, új példaképeket, hiszen láthatjuk, a példaképek kétharmada közvetlen környezetből, kevésbé híres emberekből, nem médiában szerepeltetett egyénekből áll. Annak ellenére, hogy vitathatatlan a média hatása és hétköznapjaikra gyakorolt befolyása, azt látjuk – ennek a kérdésnek a vizsgálata kapcsán –, hogy három tanulóból kettő inkább édesanyjához, édesapjához, testvéréhez, 81

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság nagymamájához, nagynénjéhez, barátnőjéhez, unokatestvéréhez, tanárához szeretne hasonlítani, mintsem egy híres focistához vagy énekesnőhöz. A médiából kapott személyiségek, ikonikus személyek mellett, ezek mégis hitelesebbeknek tűnnek számukra. Ez összecseng a Hankiss által megfogalmazottakkal: a média által kapott túl sok információ elbizonytalanító, zavart és bizonytalanságot okoz (Hankiss 2008, id. László 2010), így a közvetlen környezet biztosabbnak, megfoghatóbbnak tűnik. Ha ezek a személyek, akik a helyi közösségből kerültek ki, és a közösségben köztiszteletnek örvendenek, de a fiatalok nem ismerik a megvalósításaikat, nem tudnak a szűkebb-tágabb régió szempontjából fontos megvalósításaikról, akkor ők nem lesznek fontosak a tizenéveseknek, magától értetődő, hogy máshol fognak követendő példákat keresni. Még akkor is, ha az ő életpályájuk habitusilag, életvilág szempontjából közelebb áll hozzájuk, mint a médiasztárok élete. Vagyis a helyi média, a helyi közösség és a pedagógusok, szülők szerepet játszhatnak abban, hogy a példaképek közt szerepelni fog vagy sem Erőss Zsolt30 élete, Barabási Albert László31, Novák Károly Eduárd32, vagy, amennyiben könnyebben „találkoznak” velük, akkor Lionel Messihez, Steve Jobshoz vagy Selena Gomezhez szeretnének inkább hasonlítani.

Bibliográfia BERTA J.

2008 A szocializációs ágensek hatása a példaképválasztásra. Új Pedagógia Szemle 58 (6–7). 64–78.

BIRÓ A. Z. – BODÓ J.

2013 (szerk.) Internethasználat vidéki térségben. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

30 ERŐSS Zsolt (1968 – 2013) Csíkszeredában született, Hargita megyében. Noha a 90-es évek elején Magyarországra költözött, a hegymászás szeretetét a keleti Kárpátokban szívta magában, és állandó kapcsolata volt a székelyföldi hegymászókkal és hegymászás-szeretőkkel. Minden idők legeredményesebb magyar hegymászójaként tartják számon. A világ tizennégy 8000 méternél is magasabb csúcsából tízet megmászott. Ő volt az első magyar, aki a Mount Everestet megmászta. 2013 májusában egy expedíció során vesztette életét a Himalájában. Nagyon ismert és népszerű volt Székelyföldön, minden évben előadókörutakat szervezett, előadásain Székelyföld városaiban (Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Marosvásárhely stb.) zsúfolásig telt termek fogadták. 31 BARABÁSI Albert László 1967-ben született Csíkkarcfalván, Hargita megyében, az Amerikai Egyesült Államokban él és dolgozik kutatóként és egyetemi oktatóként a legnevesebb egyetemeken (pl. Harvard). Fizikus, leginkább hálózatelméletéről ismert. Könyvei: Behálózva, Villanások. Az erdélyi magyar (felnőtt) társadalomban is ismert és elismert kutató, amit egy 2014-es 3. helyezés is mutat: internetes népszerűségi szavazáson Böjte Csaba ferences szerzetes és és Kányádi Sándor költő mögött lett harmadik (forrás: http://boxpopuli.transindex.ro). 2014-ben Magyarországon megkapta a Prima Primissima díjat. 32 NOVÁK Károly Eduárd 1976-ban született Csíkszeredában, Hargita megyében. Jelenleg is Csíkszeredában él családjával. Romániai magyar paralimpiai ezüst- (Peking 2008) és aranyérmes (London 2012), világ- és európa-bajnok kerékpározó. Románia első paralimpikonja. Szülővárosában nagy fogadást rendeztek tiszteletére, ennek jelentős médiakampánya volt.

82

„Olyan akarok lenni, mert ő sikeres” BIRÓ A. Z. – GERGELY O.

2015 (szerk.) Kihívások és megoldások. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda. 2013 (szerk.) Ártalmas vagy hasznos az internet? A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda.

BIRÓ A. Z. – GERGELY O. – KISS A. – OZSVÁTH BERÉNYI H. 2012 A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. In: GERGELY O. (szerk.) A média hatá-

sa a gyermekekre és fiatalokra. Konferenciakötet. Státus Kiadó, Csíkszereda. 9–74. 2013 Társadalmi és/vagy egyéni innováció? A média hatása a gyermekekre és fiatalokra a székelyföldi térségben. In: BIRÓ A. Z. – GERGELY O. (szerk.) Ártalmas vagy hasznos az internet? A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda, 13–94.

BUSH, A. J. – MARTIN, C. A. – BUSH, V. D.

2004 Sports Celebrity Influence on the Behavioral Intentions of Generation Y. Journal of Advertising Research 03/2004; 44(01):108–118.

CROSSWHITE, J. J. – WILDE, K. – VESCIO, J. A.

2003 The relevance of sporting role models in the lives of adolescent girls. ACHPER Australia Healthy Lifestyles Journal, Vol. 50, No. 3–4, 2003: 31–36.

DUBOW, E. F. – HUESMANN, L. R. – GREENWOOD, D.

2006 Media and Youth Socialization: Underlying Processes and Moderators of Effects. In GRUSEC, J. – HASTINGS, P(eds.). The Handbook of Socialization. New York, NY: Guilford Press. pp. 404–432.

GERGELY O.

2013 Hasonlítani? Kire? Példaképkérdés a székelyföldi tanulók esetében. In: BIRÓ A. Z. – BODÓ J. (szerk). Internethasználat vidéki térségben. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda. 55–65. 2015a New Media, New Role Models? Acta Universitatis Sapientia – Communicatio. 1 (2014). 109–120. 2015b Új média, új ikonok? In: BIRÓ A. Z. – GERGELY O. (szerk.) Kihívások és megoldások. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Státus Kiadó, Csíkszereda. 43–51.

KÓSA É.

2005 A szocializáció elméleti kérdései. In: VAJDA ZS. – KÓSA É. (szerk.) Neveléslélektan. Osiris Kiadó, Budapest, pp. 46–113.

KÓSA É. – LÁSZLÓ M.

2012. Együtt – egyedül. In: Gabos E. (szerk.): A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra. VI. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, 2011. Nemzetközi Gyermekmentő SzolgaÏlat, Budapest, 2012. 103–119.

LÁSZLÓ M.

2010 Példaképkutatások 2000–2009. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Budapest. 1999 Példa-kép. A tizenéves korosztály értékválasztásai és a média. Jel-Kép, 3., 33–47.

LÁSZLÓ M. – DANÓ Gy.

2015 Akik példaképek és akik nem. In: KÓSA É. – BERTA J. Médiaszocializáció. Wolters Kluwer, Budapest. pp. 179–226. 83

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

84

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében

Olaru Iulia Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében Kivonat. Az árnyékoktatás a két oktatási rendszer – az állami, illetve magánoktatás – speciális metszete, amely az oktatásszociológiában újszerű kutatási területnek számít. Vizsgálatunk az árnyékoktatás erdélyi középiskolások körében megnyilvánuló típusaival, pontosabban az oktatáson kívüli tevékenységek és magánórák jelenségével foglalkozik. Milyen szocio-demográfiai változókkal, illetve motivációkkal jellemezhető az észak-erdélyi és székelyföldi magyar diákok részvételi hajlandósága? Mik jellemzik a magánórákat igénybe vevő középiskolásokat? Kutatásunkban általános képet szeretnénk nyújtani egyrészt a diákok időhasználatáról, másrészt az árnyékoktatás jelenségének megnyilvánulásáról. Kulcsszavak: árnyékoktatás, magánórák, oktatáson kívüli tevékenységek, időhasználat, motivációk Abstract. Research of Shadow Education among High School Students from Northern Transylvania and Szeklerland The shadow education is the special segment of the two educational systems of the public and private tutoring education. In the sociology of education these topics were only recently discussed, and researches about these subjects only have a history of two decades. In our research we try to define the types of shadow education among Transylvanian high school students, more exactly those activities that do not take part of the formal educational system and private tutoring. What kind of socialdemographic variables and motivations define the participation tendency of Hungarian students from Northern Transylvania and Szeklerland? What are the characteristics that describe those students who participate in private tutoring? In our study we would like to offer a general idea about the amount of time students spend doing various activities, and on the other hand the manifestation of shadow education in our region. Keywords: shadow education, private tutoring, informal educational activities, time usage, motivations

K

utatásunk az árnyékoktatás erdélyi középiskolások körében megnyilvánuló típusaival foglalkozik, pontosabban az iskolán kívüli tevékenységek és magánórák jelenségének vizsgálatával. Az árnyékoktatás a két oktatási rendszer – az állami, illetve magánoktatás – speciális metszete, amely az oktatásszociológia fogalomtárába csupán az 1990-es évek után került be. Általánosabb megközelítésben, olyan hivatalos oktatási rendszeren kívüli oktatási-nevelési tevékenységek összessége, amelyeknek célja növelni a diákok sikerességét (Stevenson, Baker, 1992). Vizsgálatunkban azonban olyan aktivitásokat is elemzünk, amelyek elsődlegesen nem oktatási jellegű tevékenységek, hanem indirekt módon járulnak hozzá a diák kompetenciáinak a fejlesztéséhez. Emellett az árnyékoktatásnak két fontos alcsoportját különböztethetjük meg, egyrészt 85

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság az oktatáson kívüli tevékenységeket, másrészt a magánórákat. A strukturált oktatáson kívüli tevékenységek olyan önként vállalt, az iskolai tananyaggal össze nem függő aktivitások, amelyek első sorban belső motivációk által választottak (Gefferth, Herskovits, 1990), illetve teret engednek a kreativitásnak, és célpopulációjuk nem korlátozódik csupán a tehetséges gyerekekre. A magánoktatás a „legfontosabb akadémikus tantárgyak oktatásával foglalkozó, profitorientált, nem formális oktatási forma, amely remediáló, korrepetáló és dúsító-gazdagító oktatás biztosításával kívánja a benne résztvevő diákok oktatási sikerességét, a formális oktatási rendszerben való előrejutásának esélyeit növelni.” (Gordon, 2008: 265.; Stevenson, Baker, 1992; Bray, 1999) A kutatás célja részben leíró, részben pedig magyarázó. Elemzésünk során egyrészt, részleges időmérleg segítségével, szeretnénk feltérképezni a diákok időhasználatát, valamint szeretnénk megragadni az ezek mögött meghúzódó különbségeket. Másrészt, vizsgálni szeretnénk az oktatáson kívüli szervezett tevékenységeket, ezeknek kínálatát és igénylését, diákok részvételi hajlandóságát és motivációit. Harmadsorban a magánórára járókat írjuk le, a társadalmi, demográfiai és egyéb változók mentén meghúzódó hasonlóságaikat és különbségeiket, illetve motivációikat is. Az árnyékoktatással mint kutatási témával, csupán az utóbbi három évtizedben kezdtek el jelentősen foglalkozni, egyrészt mivel a poszt-szocialista országokban nem volt megragadható a jelenség, másrészt pedig csak az utóbbi időkben kezdtek el diverzifikálódni azok a programok, amelyek félig strukturált szabadidőeltöltési lehetőséget nyújtanak a fiatalok számára, harmadrészt pedig a magánórák iránti igény is a posztmodernitással kezdett el exponenciálisan növekedni. A fogalomnak több megközelítése van. A skála az „iskolán kívüli független tanulási tevékenységektől” (Olszewszki – Kubilius, Lee, 2004), a strukturált, szervezett rendszeres elfoglaltságot jelentő tanulási alkalmakig terjed. Legáltalánosabb megközelítés szerint, az árnyékoktatás olyan hivatalos oktatási rendszeren kívüli oktatási-nevelési tevékenységek összessége, amelyeknek elsődleges célja növelni a tanulók esélyeit az allokációs folyamat során, avagy a társadalmi javakhoz való hozzáférés sikerességeit (Stevenson, Baker, 1992). Ez a fajta oktatásipar árnyékként idomul, gyorsan és flexibilisen képes alkalmazkodni a formális oktatás tartalmi és strukturális jellemzőihez. Ennek felerősödése összefügg azzal, hogy az oktatási rendszerben egyre inkább az individuális tehetségtől, teljesítménytől függ az, hogy ki hol tanulhat majd tovább, illetve az is, hogy miként tud érvényesülni, esetleg bekerülni az elitbe (Gordon, 1998; Stevenson, Baker 1992). Kiváltó okai közül hármat kell kiemelnünk, vagyis három olyan allokációs részmechanizmusa lehet, amely elősegítheti ennek megjelenését, illetve megerősödését: (1) ha a meglévő iskolai rendszer az általános versengés „kiesést” eredményező szabályozó mechanizmusokra épül, (2) ha a centralizált tanügyi rendszer a jellemző, vagyis formális, egységes vizsgarendszer működik. (3) ha az egyén későbbi társadalmi pozícióját iskolai eredményessége egyértelműen kijelöli és meghatározza. Az árnyékoktatás Mark Bray (2010) értelmezése szerint lehet remediáló, vagyis korrepetáló és gazdagító, amely a korábban már eredményesen teljesítő tanuló további bővítését jelenti. Ukai Russel (2002) fogalmazott meg egy harmadik kategóriát, a felvételire összpontosító árnyékoktatást, amellyel szemben az állami szintű elutasító magatartás jellemző (Halász, é.n.). Ennek következtében már az elején meg kell említenünk, hogy ezek – például szakkörök, vitakörök, felkészítők, magánórák – mellett, kutatásunkba belefoglaltunk olyan tevékenysége86

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében ket is, amelyek indirekt módon hozzájárulnak a diák sikerességéhez, illetve, a tevékenységek végzése során elsajátítható kompetenciái fejlesztéséhez – mint például a színjátszó körök alatt a kommunikációs készségek fejlesztése vagy a diáktanácsban való tevékenykedés alatt a szervezőkészség fejlesztése. Tehát, míg a szakirodalom szűkebb értelmezést társít az árnyékoktatáshoz, mi úgy gondoljuk, hogy más, nem oktatási jellegű tevékenységek alatt is alkalma van a diáknak tudást és tapasztalatot szerezni, s ezeket a későbbiekben kamatoztathatja. Mindezeket figyelembe véve, az árnyékoktatásnak két fontos alcsoportját szükséges megkülönböztetnünk: egyrészt beszélhetünk a tanórán kívüli tevékenységekről, amelyek lehetnek iskolán belül, illetve iskolán kívül szervezettek, másrészt a magánórákról mint külön tevékenységről, amely oktató jellege nem köthető az iskolákhoz. Az informális oktatás igénybevétele legtöbb esetben autonóm döntés, de kiemelkedően fontos szerepet játszik a szülők támogató vagy ellenző attitűdje is. Renzulli (1986) szerint, annak érdekében, hogy sikeres legyen az ilyen tevékenységekben résztvevők tapasztalatszerzése, négy feltételnek kell teljesülnie: elsőként a speciális érdeklődés, a következő a korlátozás nélküli elmélyedés, gyakorlás lehetőségének a megteremtése, vagyis magával a tevékenységgel eltöltött idő. A harmadik feltétel szerint, a gazdagító tapasztalatszerzésnek meg kell haladnia a formális tantervet. Ha az egyén érdeklődik valamilyen témakör iránt, akkor az gyors fejlődést ígér, de fontos feltétel a hibákkal való szembesülés, valamint az is, hogy folyamatosan kisebb „akadályok” legyenek az előrejutás útjában. Elengedhetetlenül fontos szerepet tölt be ebben az oktató, aki mindig újabb kihívásokat és differenciált feladatokat állít a diákok elé, amelyek segítségével képesek lesznek eddigi teljesítményüket túlhaladni. Ebben a kontextusban beszélhetünk a negyedik és egyben utolsó feltételről, amely értelmében mindezek sikeres kivitelezéséhez az oktatónak igazodnia kell a tanuló aktuális tudásszintjéhez és az általa preferált tanulási stílushoz. Ezek mellett, egy fontos szempontot nem tárgyaltunk: a szülők befolyását, vagyis a közvetlen, illetve közvetett részvételüket a diák fejlődésében. A szülői viselkedés, magatartás hozzájárul, illetve biztosítja a gyerek tehetségének fejlődését, ez azonban nem írható le általános sémában, nem beszélhetünk egységesen „tökéletes és követendő” viselkedésről sem. Annál inkább érdemes úgy fogalmazni, hogy vannak olyan általános mintázatok, amelyek előnyösek a fejlődés szempontjából. Idetartoznak a szülők percepciói a gyerek fejlődésének irányíthatóságáról és a szülői szerepekről, a felhalmozott kulturális tőkéjük, illetve a közvetlen és közvetett szülői részvételük a formális iskolai és az iskolán kívüli tanulási tevékenységekben (Pásku, 2000).

1. A közvetlen szülő-gyerek közös tevékenység A szülő-gyerek kapcsolat minősége nagyon fontos abból a szempontból, hogy a későbbiekben mennyire fogja a diák használni és igénybe venni az iskolán kívüli tanulási lehetőségeket. Szocializáció során tanulja meg a „szeretem”, „nem szeretem” kifejezéseket, azt, hogy miként kell felfedezni azt, amikor valami tetszik és vonz, valamint azt is, ami nem érdekel (Milardo és mtsai, 2005; Schmitt-Rodermund, Vondracek, 1999). A támogató-fejlesztő környezet biztosítása, a normák és értékek közvetett vagy közvetlen átadása, a bátorítás és ugyanakkor szabályok és elvárások felállítása együttesen mind hozzájárulnak a gyerek potenciáljának fejlesztéséhez (David, Rimm, 1985). Ilyen környezetben a gyerek nyitottá, érdeklődővé válik, receptív a szü87

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság lői buzdításra, és ez a szülő számára is stimuláló abban, hogy olyan környezetet teremtsen a gyermekének, amelyben az képes kibontakozni (Winner, 1996). Ezek mellett, fontos elemként említhető meg a szülők különböző tevékenységekbe való bekapcsolódása, illetve az ezekből adódó társadalmi tőkéje, ami előnyt jelent a gyereknek (Flouri, Buchanan, 2004).

2. Közvetett szülői részvétel a gyermek aktivitásában A szülők indirekt módon is részt vehetnek gyerekeik tanórán kívüli tevékenységeiben, „menedzselik”, szabályozzák azt – pontosabban családon és iskolán kívüli társas környezetét. Ugyanúgy, a szülő státusza is meghatározó lehet a tevékenységekkel eltöltött idő mennyiségében, illetve különböző anyagi források elérhetőségében, amelyek előnyt jelenthetnek a gyereknek. A magasabb társadalmi pozícióban levők sokkal több extrakurrikuláris tevékenységet tudnak felkínálni gyerekeiknek, tehát a diáknak sokkal több a választási lehetősége, amelyekből érdeklődése és tehetsége szerint válogathat (Lareau, 2003). Ebből kifolyólag alkalma lesz fejleszteni kompetenciáit, illetve gyarapítani társadalmi tőkéjét. Ennek ellenére, nem minden esetben kijelenthető, hogy az alacsonyabb foglalkozási presztízsű szülők kevesebb időt, törődést fektetnének a gyermekeik nevelésébe, támogatásába, illetve azt sem állíthatjuk, hogy nem számít értéknek a tudás, a tudásszerzés. Freeman (1993) kutatása során azt találta, hogy azonos intelligencia, valamint szocio-kulturális háttér esetében, azon gyerekeknek lesznek sikeresebbek, akiket nem csupán érzelmileg támogatnak, hanem a kérdés anyagi dimenziója is biztosított, vagyis a szülőknek lehetőségük van fedezni a tanulás anyagi és tárgyi feltételeit is (Gordon, 2008). Ezzel párhuzamosan pedig a kutatások azt is kimutatták, hogy nem csak a szülő társadalmi tőkéje hat a gyerekekre, hanem ez fordítottan is érvényes: a gyerekek részvétele az extrakurrikuláris programokban elősegíti a szülők társas hálózatának kiépülését, amely során további lehetőségekhez, forrásokhoz jutnak, ezáltal újabbakat tudnak felkínálni gyermekeiknek (Horvát és mtsai, 2003; Bryant és mtsai, 2006). A továbbiakban az árnyékoktatás már említett két válfaját szeretném bemutatni részletesebben, az oktatáson kívüli tevékenységeket, illetve a magánórák fogalmát és dimenzióit. Oktatáson kívüli tevékenységek Pásku Judit és Münnich Ákos (2010) kutatása rámutat arra, hogy az iskolai és iskolán kívüli önként választott tevékenységek – a tudáshalmozáson túl – összefüggnek az önértékeléssel, valamint a munkához kapcsolt attitűdökkel. Ugyanakkor fontos szerepe van a szülők hozzáállásának, támogatásának, illetve gazdasági és társadalmi tőkéjüknek (Szabó, 2014; Darby 2009; Andor, 1998) abban, hogy milyen, illetve hány tevékenységben vesznek részt a diákok. Emellett, megjelenik a család struktúrája is mint befolyásoló tényező, a bekapcsolódott tevékenységekbe való tartozás pedig összefügg a tanulmányi eredményességgel (Pásku, 2000). A szabadidőre vonatkozó kutatások többsége a diákok életmódját feltérképező időmérlegekre korlátozódik (Korczak, 1987), amelyek segítségével megállapítható a részvételi idő, illetve ennek alakulása. Ebből kifolyólag, kérdőívünk szerkesztése során megfogalmaztunk egy részleges időbeosztásra vonatkozó kérdést is. Részleges, mivel a hagyományosan ismert időmérleg módszerével végzett kutatások jóval több tevékenységet tartalmaznak. A mi kérdésünk csupán 88

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében azokat a tevékenységeket tartalmazza, amelyek szorosan kötődnek témánkhoz, összefüggésben állhatnak az általunk vizsgált kérdéskörrel. Magánórák A magánórák, amelyek az árnyékoktatás egyik jelentős részét képezik, elsősorban nem a formális, iskolarendszerű oktatásban zajlanak, hanem ahhoz képest kiegészítő oktatási formákban, továbbá ez pénzért, gazdasági javakért folyatott tevékenység (Gordon, 2008). A kiegészítő oktatás vonatkozhat olyan tartalmakra1, amelyeket tanítanak az iskolában is, valamint amelyeket minden diáknak el kell sajátítania valamilyen szinten, és ehhez szükségét érzi a kiegészítésének. Emellett olyanokra is, amelyeket a hivatalos oktatás nem tud lefedni – ezek igénylése azonban kevésbé elterjedt. Tehát a magánoktatás, amely az árnyékoktatás egyik típusa, a „legfontosabb akadémikus tantárgyak oktatásával foglalkozó, profitorientált, nem formális oktatási forma, amely remediáló, korrepetáló és dúsító-gazdagító oktatás biztosításával kívánja a benne résztvevő diákok oktatási sikerességét, a formális oktatási rendszerben való előrejutásának esélyeit növelni” (Gordon, 2008: 265.; Stevenson, Baker, 1992; Bray, 1999). Azokat a tantárgyi és tudásterületeket igyekszik lefedni, amelyek az adott iskolai rendszerben a leginkább preferált, alapvetően transzfertárgyakhoz tartoznak (Horváth, 1996). Romániában hivatalosan az iskolarendszerrel párhuzamos tanításnak hívják (sistemul paralel de educație). Daedalus Millward Brown (2010) az országra vonatkozóan azt találta, hogy a városon élő gyerekek 27%-a jár magánórára, ezzel szemben a vidéken elő gyerekek csupán 7%-a. Hasonló tendenciákat figyeltek meg Németországban (Dohmen, 2008), Görögországban (Hagitegas, 2008), Magyarországon (Bordás, 2011), Litvániában (Būdienė & Zabulionis 2006), valamint Spanyolországban is (Álvarez Fernández, 2009b). Ezt a különbséget elsőként a kínálat és kereslet határozza meg, tehát nem csupán az, hogy a városon versenyképesebbek lennének a fiatalok, vagy nagyobb igényt fejeznének ki a magánoktatásra, hanem a kínálat is fontos, hogy hány tanár közül választhatnak. Egy későbbi, szintén 2010-ben készített kutatás, amelyben 1316 véletlenszerűen kiválasztott szülőt kérdeztek meg, azt mutatta, hogy 50%-uk fogadott magánoktatót gyerekei mellé (IRES, 2010). Luxemburgban, Cipruson, Romániában és Magyarországon egyaránt a matematikát találták a legigényeltebb tantárgynak (Mischo, Haag, 2002; Aizstrauta, 2004; Stylianou, 2004 Guill, 2010; Gruber, 2008; Azevedo, Neto-Mendes 2009; IRES, 2010; Bordás, 2011). A tanárok szempontjából Brown (2010) kimutatta, hogy a diákok 30%-a saját oktatójához járt magánórára, 60,4%-a pedig akár az iskolájában vagy az iskoláján kívüli tevékenykedő tanárhoz. Egyrészt azért jártak saját tanáraikhoz, mert szakmailag megfelelőknek tartották őket, másrészt 8,6%-uk abban reménykedett, hogy ezáltal elnézőbbek lesznek velük az iskolában. Továbbá, azt is megállapította, hogy a érettségi vizsgák előtt jelentősen megnő ezen órákra járó diákok száma (Yool, 2014). A kutatás során kvantitatív módszerek használatával vizsgáljuk a székelyföldi és észak-erdélyi magyar középiskolások körében működő árnyékoktatást, a diákok részvételi hajlandóságát mind a hivatalos oktatáson kívüli informális programokban, mind a magánórák igénylésében.

1 Főként olyan tantárgyakat igényelnek, amelyek vizsgákhoz is szükségesek.

89

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Első körben a megyei tanfelügyelőségek által szolgáltatott nyilvántartásokból szelektáltuk az iskolákat, a vegyes, illetve teljesen magyar osztályokkal működő oktatási intézményeket, majd az 1293 osztályból véletlenszerű mintavétel logikája alapján kiválasztottunk 80-at. Kezdeti megfontolásaink szerint, egész Erdélyre reprezentatív mintát kívántunk kialakítani, ezért négy területre osztottuk fel – Székelyföld, Észak-Erdély, Partium és Dél-Erdély – tehát figyelembe vettük a területiséget és az iskola nyelvét, hogy mintánkban egyaránt szerepeljenek színmagyar és kétnyelvű iskolák is. Ezek alapján, a mintavételi egységet az osztályok, az elemzési egységet a tanulók képezik. A kiválasztott 80 osztályból azonban, különböző korlátok miatt, 51-et sikerült lekérdeznünk. Elsősorban az időhiány miatt, úgy döntöttünk, hogy a kutatást két részre osztjuk, első részében két régió lekérdezésére, illetve elemzésére fektettük a hangsúlyt. Emellett a kutatás nehézségei között megemlíthatjük a terjedelmi korlátokat, illetve az egyes kérdéseknek a helytelen kitöltését. A felmérés egy panelkutatás kezdetét jelöli, kvantitatív, valamint deduktív logika mentén halad. Önkitöltős kérdőív alkalmazásával, a sikeresen lekérdezett 51 osztályból 16 reál, 11 humán, 4 professzionális, 12 műszaki és 8 vokacionális profilú került be a mintánkba. 1108 diák töltötte ki kérdőívünket, 95%-os megbízhatóság mellett, 1,6%-os a minta hibahatára. Eredmények Elemzésünk első lépésében tisztázni szeretnénk azt, hogy milyen logikai sorrend alapján készítjük vizsgálódásunkat. A mintánk általánosabb bemutatása után, amint az elméleti áttekintésem is tükrözi, az árnyékoktatás – a két alfejezetemnek a gyűjtőfogalma – elemzésével kívánom kezdeni, ez az időmérleg tanulmányozását foglalja magába. Ezt követően az oktatáson kívüli, pontosabban iskolán belüli és kívüli tevékenységeknek az analizálásával, majd harmadrészt a magánórára vonatkozó kérdéseimnek a vizsgálatával szeretném folytatni, illetve teljes képet alkotni a jelenségekről. A átláthatóság érdekében egy ábrával illusztráljuk:

1. ábra: Elemzésünk felépítése A minta bemutatása Elsőként a mintánkat szeretnénk bemutatni, amelybe 1108 székelyföldi, illetve észak-erdélyi diák került be, ezáltal 95%-os valószínűség mellett 1,6%-os a hibahatár. 90

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében Az adatok megtisztítása után szükségessé vált egy tevékenységi index készítése. Ez alapján minden egyén aktivitásai mellé egy óraszámot rendeltünk, ezáltal megtudva, hogy egy héten külön mindegyik tevékenységre mennyi időt szán. 1. táblázat: A tevékenységekkel eltöltött idő heti lebontásban (N=906) Tevékenységek listája Tanulás Internetezés Tévézés Olvasás (nem kötelező olvasmány) Sportolás Magánórára járás Iskolán kívüli tevékenységek

Minimum

Maximum

Átlag

Szórás

0 0 0 0 0 0 0

60 101 55 37 43 9 51

14,42 20,97 8,28 5,70 9,37 0,57 11,41

10,851 15,989 9,065 6,657 7,858 1,134 10,892

Az indexek alapján látható, hogy a diákok az internetezéssel töltenek el átlagban a legtöbb időt, megközelítőleg hetente 21 órát, ami napi 3 órát feltételez. A tanulás átlagban 14,5 órát ölel fel, a legkisebb értéket pedig a magánórára járás kapta (0.5, vagyis fél óra), majd ezt követi az olvasás 5,7 órával. A szórások a magánórára járást kivételével mind magasak, nagyon heterogén csoportot mutatva. Tevékenységekkel eltöltött idő nemek szerint

2. ábra: Tevékenységekkel eltöltött idő hetente nemek szerint

91

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság A sportolással eltöltött idő a fiúk esetében megközelítőleg 12 óra hetente, míg a lányoknál 7,5 (7 és fél) óra. Szignifikáns összefüggés van a nem és a tanulással eltöltött idő között (p<0,01), a lányok kicsivel kevesebb, mint 17 órát fordítanak erre a tevékenységre, ezzel szemben a fiúk hetente 11 órát tanulnak. Gyenge korreláció, de szignifikáns hatás (p<0,01) figyelhető meg a nem és az olvasással eltöltött idő változók között, a nem kötelező olvasmányokkal a lányok több mint 7 órát foglalkoznak, ezzel ellentétben a fiúk hetente 3,48 órát fordítanak erre. Nincs szignifikáns összefüggés az internetezéssel eltöltött idő és a nem között, a fiúk megközelítőleg 22 órát, a lányok kicsivel több mint 20 órát böngésznek az interneten, azonban ezektől függetlenül látható, hogy ez a tevékenység vesz fel a legtöbb időt mindkét nem esetében, mivel ez számos alkalommal más tevékenységgel párhuzamosan is folyhat (például telefonon internetezik tévénézés közben vagy iskolai tanórák alatt). A magánórára járás tekintetében sem figyelhető meg szignifikáns eltérés a két nem között, a lányok kicsivel több, mint fél órát, a fiúk pedig fél órát töltenek el ilyen alkalmakon, másrészt pedig ez számít a legkevésbé kedvelt tevékenységnek. Tévénézés tekintetében, szintén megegyezik az arra szánt idő mennyisége, kicsivel több, mint 8 órát vesz fel mindkettő idejéből hetente. Ugyanez mondható el az iskolán kívüli tevékenységekre, mindkét nem több mint 11 órát vesz részt ilyen aktivitásokban egy hét lefolyása alatt. Tevékenységekkel eltöltött idő a szülők iskolai végzettsége szerint Amint említettük, a szülők iskolai végzettségét egy újabb változó kialakításában három csoportba kívántuk tömöríteni, így kialakítottuk az alapfokú végzettség, középfokú végzettség, illetve felsőfokú végzettség kategóriákat. A szakirodalom által említett hatást, miszerint a szülő státusza is meghatározó lehet a különböző tevékenységekkel eltöltött idő mennyiségében (Lareu, 2003, Szabó, 2014; Darby, 2009), kimutathatónak találjuk a részleges időmérlegünk vizsgálata során. Mind az édesapa, mind az édesanya iskolai végzettsége tekintetében szignifikáns a kapcsolat a tévénézéssel eltöltött idő változóval (p<0,01). Az átlagokat vizsgálva látható, hogy azon diákok, akiknek szülei alapfokú végzettségűek, hetente több, mint 10 órát töltenek el ezzel, míg a magasabb végzettségű szülők gyermekei megközelítőleg fele ennyi időt töltenek el a tévé előtt, 5 és fél órát. Szignifikáns összefüggés van a két szülő végzettségi szintje és az iskolán kívüli programokkal eltöltött idő változók között (p<0,05), az eltöltött idő mértéke fokozatosan növekszik a tanulmányi szint függvényében. Az édesapa tekintetében, az alacsony végzettségűek gyerekei kicsivel kevesebb, mint 9 órát vesznek részt iskolán kívüli programokban, míg a magas végzettségűek gyerekei szinte 13 órát töltenek el ilyen aktivitásokban. Az ismeretszerzésre fordított idő tekintetében, a legtöbbet a középfokú végzettségűek gyerekei tanulnak, heti 15 órát. Ezzel szemben az alapfokú végzettségűek gyerekei megközelítőleg 12 órát, illetve a felsőfokú végzettségűek gyerekei pedig átlagban 14 órát tanulnak. Az internetezéssel, illetve sportolással eltöltött idő nincs összefüggésben sem az édesanya, sem az édesapa végzettségével, az aktivitásokra fordított idő minimális eltérésekkel mindegyik szint esetében megegyező. Tevékenységekkel eltöltött idő a tanulmányi átlag függvényében Az elméletek főként a tanulmányi sikerességre ható tényezőket foglalják össze, erre azonban bővebben a következő fejezetünkben fogunk visszatérni. Ahhoz, hogy átlagok tekintetében megvizsgáljuk a kérdést, a tanulók médiáit három kategóriába soroltuk, így az új változónkban 92

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében elkülöníthetjük az alacsony, közepes, illetve magas tanulmányi átlaggal rendelkező diákokat. Ezek alapján szignifikáns összefüggés (p<0.01) van a média és a tanulással eltöltött idő között: az alacsony átlaggal rendelkező diákok hetente 8 órát fordítanak tanulásra, ezzel szemben a közepes média esetében több mint 13 órát, a magas átlag esetében pedig szinte 17 órát vesz fel a tanulási idő. A tévénézéssel kapcsolatban a készülék előtt töltött idő fordított arányban növekszik a tanulási eredményességgel, tehát míg a magas átlagokkal rendelkező diákok 7 és fél órát nézik a különböző műsorokat, addig az alacsony média kategóriába tartozók kicsivel kevesebb, mint 12 órát fordítanak rá. De ez lehet, hogy két tényező együtt járása, nem feltétlenül oksági kapcsolata: a többet tanuló diákok tanulással eltöltött ideje a tévézési időből vonódik le, illetve a több tanulással terhelt diákok kevésbé pihentek ahhoz, hogy tartósabban tévézzenek. Az olvasás a harmadik olyan mutató, amely összefügg a diák médiájával (p<0,01), az átlagok értelmében, minél magasabb az átlag annál több időt töltenek el olvasással. Az alacsony média esetében szinte 3 órát, míg a magas média esetén kicsivel kevesebb, mint 7 órát (6,74) olvasnak hetente. Összevetve az átlagokat a sportolással, látható, hogy szintén szignifikáns kapcsolat van közöttük (p<0,01), mert azok, akik a legtöbb időt töltenek el ezzel az aktivitással – 11 és fél órát – alacsony médiával rendelkeznek, majd az átlag növekedésével az órák száma folyamatosan csökken, a magas iskolai eredményt elérő diákok már csak 8,25 órát sportolnak. Nem mutatkozik szignifikáns összefüggés az internetezés és a diákok médiái között, az órák mennyisége minimálisan tér el. Ezen adatok és korrelációk alapján, immár ebben a fejezetben is igazolni tudjuk a szakirodalomban részletezett nemek közötti különbségeket, illetve a szülői hatást, valamint az iskolai sikerességet. Habár ezeket inkább az oktatáson kívüli önkéntesen vállalt, tehetségfejlesztő programok, illetve magánórák kontextusába helyeztük, ezekben a tevékenységekben is kifejtik hatásukat. A következőkben rátérünk az árnyékoktatás már említett két válfajára, elsőként az oktatáson kívüli tevékenységekre, annak dimenzióira, illetve hatásaira, kínálatára-keresletére. Oktatáson kívüli tevékenységek Az oktatáson kívüli tevékenységek legfontosabb jellemzője az, hogy teret engednek a kreativitásnak, amelyhez nem kapcsolódik büntetés vagy jutalom. Olyan programok, amelyek strukturálják a diákok szabadidejét – Pásku és Münnich (2000) definiálása szerint irányított szabadidő fogalmával ragadható meg – ugyanakkor informális körülmények között zajlanak. Ebben a fejezetben elsősorban az iskolák felől kívánjuk megközelíteni a kérdést. Mivel kutatásunk nem ad lehetőséget arra, hogy iskolánként a valóságnak megfelelően tudjuk megmondani a ténylegesen létező tevékenységek számát, azt kívánjuk megnézni, hogy a diákok hány tevékenységet ismernek a saját iskolájukon belül, majd e számok alapján megnézni, hogy milyen eltérések mutatkoznak különböző változók mentén, illetve melyekkel korrelálnak. Továbbá, a diákok felől közelítjük meg: jellemezni szeretnénk azokat a diákokat, akik részt vesznek, illetve nem vesznek részt a különböző általunk felsorolt tevékenységekben, majd megvizsgáljuk a motivációs faktorok mentén kialakuló különbségeket, és, nem utolsósorban, a szülői befolyást is. A követezőkben az ismert tevékenységek további különbségeit kívánjuk megvizsgálni különböző társadalomstatisztikai változók alapján. 93

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 2. táblázat: Tevékenységek kínálata különböző változók alapján Térség

Megye

Iskola profilja Iskola nyelve

Osztályok

Észak-Erdély Székelyföld Hargita Kolozs Kovászna Maros Szilágy Elméleti iskola Szakiskola Vokacionális Önálló magyar Vegyes nyelvű IX X XI XII

4,36 4,03 4,20 5,48 4,13 3,45 3,48 4,78 2,64 4,71 4,80 2,34 3,79 4,59 5,16 3,08

A táblázat alapján látható, hogy milyen mértékben térnek el az átlagok a különböző változók tekintetében, makroperspektívából haladva a mikroperspektíva fele. A vizsgált térségek szerint nem mutatkozik különbség: mind Észak Erdélyben, mind Székelyföldön iskolánként átlagban négy-öt tevékenységet kínálnak fel a diákoknak a tanítás után. Továbbá, összevetve a megyéket a tevékenységek számával, Kolozs megye esetében kaptuk a legnagyobb átlagot, kicsivel kevesebb, mint 6 tevékenységet ismernek. A következő Hargita megye, több, mint négy tevékenységgel, majd Kovászna megye átlagban 4,13 tevékenységgel. Átlagban a Maros és Szilágy megyei iskolákban van a legkevesebb tevékenység, 3,45 és 3,48 értékkel. Ezeken túl, az iskolák profilja szerint hasonló középértékek vannak az elméleti és vokacionális státuszú intézményekben, szinte 5 tevékenység iskolánként, míg a szakiskolákban jelentősen kevesebb (2,64) aktivitás van. A létesítmények nyelve szerint szignifikáns összefüggés figyelhető meg (p<0,01), az önálló magyar nyelvű iskolák esetében átlagban szinte öt tevékenység (4,8) érhető el a diákok számára, ezzel szemben vegyes nyelvű iskolákban feleennyi aktivitást szerveznek a diákoknak (2,34). Végül, az osztályok szempontjából megfigyelhető, hogy míg kilencedikesen érthető módon jóval kevesebb tevékenységet ismernek a diákok, majd tizedikben és tizenegyedikben folyamatosan növekedik ez a szám, tizenkettedikben újra csökken. Esetleges magyarázatként hozható fel, hogy sokuk esetében az érettségi és az arra való felkészülés válik az egyik legfontosabb prioritásukká, az ehhez köthető tevékenységeket keresik az iskoláikban, és a többi programtól eltekintenek. A kérdés számunkra azonban megválaszolatlan marad, erre egy mélyebb kutatás során lehetne magyarázatot keresni. 94

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében Részvételi arány oktatáson kívüli tevékenységekben A továbbiakban az önként vállalt tevékenységekben való részvétel arányát kívánjuk vizsgálni, ugyanakkor azt is, hogy ezeken kívül mire lenne szükségük, milyen motivációk határozzák meg részvételi hajlandóságukat, mennyire szülő-függő az, hogy miként szervezik meg szabadidejüket, illetve mindezek mögött milyen szocio-demográfiai tényezők húzódnak meg. Ezek alapján elsőként a részvételi arányokat szeretnénk bemutatni, amelyek a következő ábrán láthatók:

3. ábra: Részvételi arányok oktatáson kívüli tevékenységekben (százalékban) A legnagyobb arányban az iskolákban rendezett kirándulásokon vettek részt, a mintába került személyek több mint fele (56,7%). A következőkben már jelentősen csökken a részvételi hajlandóság, az alkalmi rendezvényeken a diákok kicsivel több, mint egyharmada vesz részt (34,5%). Sportkörökben a tanulók 28,3%-a vesz részt, vallási csoportokba a megkérdezettek negyede (25,1%) jár. A legkisebb arányok pedig a szakkörök (7,1%), könyvklubok (5,1), illetve vitakörök (4,1%) esetében figyelhetők meg. Nemek szerinti eloszlás alapján a sportkörökbe járók kétharmada fiú, 66,4%-a, míg a lányoknak csupán 16,6%-a vesz részt ilyen tevékenységekben. A tánckörökben kicsivel több lány vesz részt, mint fiú: a lányok szinte egyötöde (17,8%) jár táncoktatásra, a fiúknak pedig 13,1%a. A vallási csoportokba kapcsolódók mintegy kétharmada lány (63,6). A szakkörök igénylése mindkét nem esetében alacsony: a fiúk 7,4%-a vesz részt ilyeneken, a lányoknak pedig 6,7%-a. Szintén fölényben vannak a lányok a diáktanácsba való tartozás tekintetében is, mivel az ilyen csoportokba járók 72,8%-a lány, tehát szignifikáns összefüggés van a két változó között (p<0,01). A hagyományőrző egyesületekbe való kapcsolódás szintén inkább a lányokra jellemző: az ilyen körökbe a lányok 15,1%-a és a fiúk csupán 7,9%-a jár, tehát a hagyományőrző körök 72,4%-a lány. Az alkalmi rendezvényeken már kisebbek ezek a különbségek, a fiúk szinte egyharmada (29,6%-a) és a lányok kicsivel több, mint egyharmada (38,1%) szívesen bekap95

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság csolódik. Hasonlóan, a kórusban nagyobb számban képviseltetik magukat a lányok, az énekcsoportok 69,8%-a lány, az iskolai újságszerkesztésben tevékenykedők 68,3%-a szintén lány. Hangszertanulásra a fiúk 12,7, a lányok 15%-a jár, kirándulásokra pedig a fiúk 51, a lányok 61,1%-a jelentkezik. A felkészítőkre ugyancsak nagyobb arányban lányok járnak (22,4%), a résztvevők csupán egyharmada fiú. Mind a vitakörök, mind a könyvklubok esetében kevés diák vesz részt, arányaikban is nagyon kevéssel térnek el. Térségek tekintetében, Székelyföldön összességében nagyobb arányban vesznek részt a különböző aktivitásokban, a megyék tekintetében, a mintánkból Hargita megye tűnik ki. Az iskolák profilja szerint, a színjátszó körökbe való bekapcsolódás a vokacionális iskolákra jellemző: a színjátszó körökbe járók mintegy 52,6%-a vokacionális profilú iskolába, 30,9%-a elméleti iskolába jár. Sportkörökön mindhárom típusú iskolából hasonló arányban vesznek részt a diákok, ahogy a tánckörök tekintetében is, egyharmados eloszlásokban. Vallási körökben a vokacionális iskolák tűnnek ki a teológia profilú osztályok miatt, s ezek a diáktanácsoskodás terén is magasabb arányt adnak, majd ezt követik az elméleti iskolások, akik a diáktanácsi tevékenységben résztvevők 34%-át teszik ki. Alkalmi tevékenységekben szintén a vokacionális profilú iskolák vezetnek: 38%-uk részt vesz ilyen tevékenységekben, ez az elméleti iskolásoknál 37%. A kórushoz való tartozást illetően az elméleti profilú iskolák és a szakiskolák hasonló arányban vesznek részt ilyen tevékenységben (11% és 11,2%), míg a vokacionális iskolában a diákok 21,5%-a jár énekelni ilyen csoportokba. Hangszertanulást illetően, 41,9%-át az elméleti iskolások teszik ki, a kirándulásokban pedig mind az elméleti, mind a vokacionális iskolák diákjainak több mint 60%-a részt vesz. A vitakörökbe inkább az elméleti iskolák diákjai kapcsolódnak be, és hasonlóképpen, az érettségi felkészítőket is inkább ők igénylik. Harmadrészt pedig, a versenyeken is az elméleti profilú iskolák tűnnek ki: a versenyen résztvevők 47,5%-át az elméleti iskolások, további 39%-át pedig a vokacionális profilú iskolák tanulói teszik ki. Minden tevékenységre alacsony értéket kaptunk a szakiskoláknál. Az iskolák tannyelve alapján már megvizsgáltuk, hogy hány tevékenységet kínálnak a diákoknak, ebben a részben pedig részvételi hajlandóságukat elemezzük. A színjátszó körökben résztvevők 81,4%-a önálló magyar iskolába jár, és a sportkörökbe járók nagy része szintén magyar nyelvű iskola diákja. Összességében, mivel a román nyelvű iskolákban – a magyar diákok számára – nehezebben érhetők el a különböző tevékenységek, illetve nyelvi korlátok miatt is, jóval kisebb arányban vesznek részt a különböző aktivitásokban. A részvételi hajlandóságot összevetve az osztályokkal, megfigyelhető, hogy a tizenkettedikesek jelentősen kevesebben vesznek részt a tevékenységekben, feltételezhetően az érettségi miatt, kivéve a felkészítőkön, ahol a tevékenységre járók kicsivel kevesebb, mint 50%-át ők teszik ki. Ezen kívül, a kilencedikesek azok, akik nagyobb arányban járnak olyan tevékenységre, mint a sportkörök, vallási körök, szakkörök, hagyományőrző egyesületek, iskolaújság szerkesztése. A tizedikes diákok nagyobb arányban a diáktanácsban, alkalmi rendezvények szervezésében, hangszertanulásban, kirándulásokon, vitakörökben, illetve versenyeken vesznek részt. A szülők iskolai végzettsége tekintetében, a középfokú iskolai végzettségűek gyermekei minden tevékenységben nagyobb arányban jelennek meg az alacsony vagy a magas végzettségűek gyermekeivel szemben. A diákok tanulmányi átlaga tekintetében, a színjátszó körben résztvevő diákok között kicsi eltéréssel hasonló arányban vannak a közepes, illetve magas médiával rendelkezők. A sportkörökben jelentősen nagyobb arányban vannak a közepes médiával rendelkezők, mintegy 58,1%96

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében uk, és a tánckörökben is hasonló eloszlások figyelhetők meg. A diáktanácsban főként a magas médiával rendelkezők vesznek részt, a hagyományőrző egyesületeket azonban inkább a közepes tanulmányi átlagú diákok igényelik: a résztvevők mintegy 56,1%-át teszik ki. Az alkalmi rendezvényeken résztvevők több mint 50%-a közepes tanuló, továbbá az újságszerkesztésben résztvevők 60,7%-a és a hangszertanulók 50,4%-a magas átlaggal rendelkezik. A kirándulásokon, könyvklubokba, illetve versenyekre jelentkezők mind magas tanulmányi átlaggal rendelkeznek, a felkészítőkre, vitakörökre pedig többségben a közepes médiával rendelkezők járnak. Szignifikáns összefüggés van a nem és a tevékenységek száma között (p<0.01). A lányok átlagban kicsivel kevesebb, mint három tevékenységben vesznek részt (2,70), míg a fiúk csupán átlagban 2,31-ben. Térségek szerint, kisebbek a különbségek: Székelyföldön átlagban 2,57 Észak-Erdélyben 2,39 aktivitásban vesznek részt a diákok, továbbá megyék alapján a hargitai iskolákban tanuló diákoknál látható a legnagyobb érték, és a legkevesebb aktivitásra jelentkezők Szilágy megyében vannak, kevesebb, mint 2 tevékenységgel (1,8). Ez egyrészt annak tudható be, hogy Hargitában, a többi megyéhez viszonyítva, nagyobb arányban vannak az önálló magyar nyelvű iskolák, ahol több tevékenységből választhatnak a diákok, illetve nagyobb számban vannak a vokacionális profilú iskolák is, amelyeknél láthattuk az előző értelmezéseink alapján, hogy több aktivitásban is tevékenykednek. Az iskolák profilja szerint, az imént említettek alapján, a vokacionális profilú iskolákban a diákok átlagban három tevékenységben vesznek részt (2,82), ezzel szemben a szakiskolákban tanulók csupán kettőben. Szignifikáns összefüggés van az iskolák nyelve és a részvételi hajlandóság változók között, az önálló magyar nyelvű iskolákban a diák mintegy 2,61 tevékenységben van jelen, míg a vegyes nyelvűekben kevesebb, mint két tevékenységben. Az osztályok alapján a legtöbb aktivitásban résztvevők tizenegyedikesek (2,85), majd őket követően a kilencedikesek, a legkisebb értéket a tizenkettedikeseknél figyelhetünk meg, ami az érettségire való felkészülésnek tudható be. Amint a szakirodalom is kiemelte, a különböző oktatáson kívüli programokon való részvételhez szorosan kötődik a szülők kulturális és társadalmi tőkéje, direkt vagy indirekt módon hozzájárulnak a részvételi hajlandóság alakulásához (Lareau, 2003). Ezen állítások esetünkben is beigazolódnak: a legtöbb tevékenységben részt vevők szülei felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, az édesapa végzettségi szintje szerint 3,17 és az édesanya végzettségi szintje szerint átlagban 3,27 tevékenységben vesznek részt. A gazdasági tőke (vagyis a család anyagi háttere) esetünkben nem mutat szignifikáns összefüggést az oktatáson kívüli strukturált tevékenységek e formáival, mivel azon családok gyerekei, akiknek havi jövedelme 1–1000 RON között van, kicsivel kevesebb, mint három tevékenységben vesznek részt, ezzel szemben azon családok gyermekei, akik 1001–1500 RON között keresnek, átlagban csupán 2,2 tevékenységben vesznek részt. Ezt követően a havi jövedelemmel párhuzamosan újra növekedni kezd a tevékenységek száma is, 3001–3500 RON között az átlag már 3,24. Tehát a gazdasági háttér befolyása csupán részben igazolódott be. Arra a kérdésünkre, hogy a szülők mennyire szólnak bele az iskolán kívüli tevékenységekbe, a diákok 37,5%-a válaszolta azt, hogy egyáltalán nem szólnak bele. 56,7% vallotta azt, hogy kismértékben teszik ezt, továbbá 3,8% érzi úgy, hogy inkább a szülei akarata érvényesül, illetve 2,1% gondolja úgy, hogy teljes mértékben a szülei mondják meg, hogy miben vehetnek részt és miben nem. A szülők iskolai végzettsége szempontjából szignifikáns összefüggés van az anya 97

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság végzettsége és a „szigorúság” változók között (p=0,05), illetve az osztály és a „szigorúság” között (p<0,01), természetszerűen, a kilencedikesek esetében nagyobb a beleszólásuk a szülőknek. Tevékenységekbe való kapcsolódás tekintetében nincs kapcsolat, illetve az átlagokat vizsgálva azt figyelhettük meg, hogy azok esetében, akiknek szülei egyáltalán nem szólnak bele, átlagban 2,6 aktivitásban vesznek részt, azok, akiknek kismértékben szólnak bele átlagban 2,7-ben vesznek részt, akiknek pedig teljes mértékben a szülők döntik el, hogy mikben vehet részt, átlagban csupán 1,3 aktivitásra járnak. Nemek szerint, szigorúbbak a lányokkal, a szakiskolába járókkal, valamint a közepes médiával rendelkező diákokkal. Diákok motivációi A diákok motivációiról főként pszichológiai megközelítésben olvashatunk, számos kutatás vizsgálja a tanulók részvételi hajlandóságának mozgatórugóit, belső motivációit (Gefferth, Herskovits, 1990). Sato (1991) megvizsgálva az általános diákok motivációt azt találta, hogy a gyerekek mintegy 60%-át a közösséghez való tartozás motiválja, ahol egyszerre biztosítva van számukra a kellemes szociális környezet, valamint a tanulás lehetősége is. Fülöp Márta (2006) kutatása szerint – amelyben magyar és japán diákokat vizsgált – a diákok jelentős előnyként tekintettek ezekre a különböző árnyékoktatási programokra, azokkal szemben, akik nem vettek részt hasonlókban. Kutatásunkban 12 itemből álló skála segítségével törekedtünk megragadni a motiváció kérdését, amelyeket a további elemzések érdekében faktorokba kívánunk tömöríteni. A kérdőívben megfogalmazott skála alapján meg tudjuk állapítani az Észak-Erdélyben és Székelyföldön élő és tanuló diákok részvételi motivációt, valamint ezek különbönségeit bizonyos szocio-demográfiai változók mentén. A 12 változó skálája 1-től 10-ig tartalmaz értékeket, ahol az 1-es egyáltalán nem fontos és a 10-es teljes mértékben fontos. A 3 faktoros modell 63,26%-os magyarázóerővel bír, ami alapján a következő faktorokat különíthetjük el: 3. táblázat: A háromfaktoros modell adta eredmények

Segít a karrieremben Hozzájárul a jövőterveimhez Segít az iskola utáni elhelyezkedésben Hozzájárul az önmegvalósításomhoz Közösségre lelek ezáltal Szeretném hasznosan eltölteni a szabadidőmet Kapcsolatépítést tesz lehetővé Mert sok plusz dolgot tanulok ezáltal Mert így kitűnhetek a tanárok előtt Anyagi érdekből teszem

98

1

2

3

.839 .753 .750 .622 .177 .088 .224 .307 .137 .142

.200 .233 .115 .462 .785 .724 .722 .625 .145 -.130

.046 .205 .273 -.051 -.015 .065 .117 -.162 .818 .800

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében A három faktor azonosítása után a következő elnevezéseket használjuk átfogó jellemzésükre: (1) karrier és elhelyezkedés faktora, (2) a képességfejlesztés és kapcsolatépítés faktora, valamint (3) materialista érdekek faktora, amelyek külső motivációkra vonatkoznak. A fiúknak a materialista érdekek faktorában magasabbak az átlagértékeik (3,4) mint a lányoknak (2,57), továbbá az utóbbi csoportot főként a képességfejlesztés és kapcsolatépítés motiválja. Térségek tekintetében megfigyelhető, hogy az Észak-Erdélyben tanuló diákokat szintén a kapcsolatépítés ösztönzi, Székelyföldön pedig mindhárom faktor esetében nagyobb átlagértékek láthatók. A materialista érdekek átlagai egyik régióban sem számottevően magasak, ÉszakErdélyben 2,87, Székelyföldön 2,92. Megyék alapján, a képességfejlesztés és kapcsolatépítés faktor a hargitai diákok körében kapta a legmagasabb átlagértékeket, a legkisebbeket pedig Szilágy megyében. Materialista érdekek leginkább a Maros megyei diákokat ösztönzik, a karrier és elhelyezkedés faktorában Kovászna megye tűnik ki. Szignifikáns összefüggés figyelhető meg az iskola nyelve és a motivációs faktorok között: mind az önálló magyar, mind a vegyes nyelvű iskolákba járó diákokat inkább a kapcsolatépítés és képességfejlesztés lelkesíti. Továbbá, az egynyelvű iskolákban a karrier és elhelyezkedés faktora nagyobb átlagértékkel rendelkezik a kétnyelvű iskolákkal szemben, és ez fordítottan is elmondható a materialista érdekek tekintetében: a vegyes nyelvű iskolákba járóknak fontosabbak a materiális érdekek, mint az önálló magyar iskolába járóknak. Az iskola profilja szerint, az elméleti iskolákban tanulók átlagban 6,14-es értéket adtak az első faktornak, 7,08-at a második faktornak, s ezekhez hasonló átlagok figyelhetők meg a vokacionális profilú iskoláknál is. A harmadik faktorban pedig a legmagasabb értékeket a szakiskolásokat adták. Az osztályok tekintetében, a tizenkettedikeseket motiválja a legkevésbé a karrier és képességfejlesztés, a többiek esetében pedig mindhárom faktorban hasonló átlagok vannak. Továbbá, a városon élő diákokat inkább a kapcsolatépítés ösztönzi, míg a falun élők esetében jóval nagyobb átlagok jöttek ki a materialista érdekek tekintetében. Kapcsolat van a szülők iskolai végzettsége és a motivációk között: minél magasabb az iskolai végzettségük, annál kevésbé vezérlik materialista érdekek a gyerekeket és annál fontosabb számukra a képességfejlesztés és kapcsolatépítés. A háztartások havi összjövedelmét illetően megfigyelhető, hogy az első két faktor és a család jövedelme között nincs szignifikáns kapcsolat, azonban a harmadik faktor esetében már van: minél kisebb az összeg, annál inkább materialista érdekek vezérlik a diákokat. Végül pedig, a diákok tanulmányi átlagát tekintve, az első két faktor átlagértéke a médiával egyenes arányban növekszik, a harmadik faktor viszont fordított arányban áll: csökken a média növekedésével. Vagyis, míg az alacsony tanulmányi átlaggal rendelkező diákok magas átlagértékeket adtak a materiális faktorban szereplő itemeknek (4,21), addig a magas médiával rendelkezők átlagértéke csupán 2,5. Azokat, akik semmilyen oktatáson kívüli tevékenységben nem vesznek részt, öt itemű skála kitöltésére kértük fel, ebből megtudhattuk, hogy a diákok többsége időhiány miatt nem tud bekapcsolódni ilyen aktivitásokba (átlagban 5,4 érték). A legmagasabb átlagok az ingázás itemnél figyelhetők meg (4,27) valamint az érdektelenség itemnél (4,20). A háztartások havi összjövedelme tekintetében látható, hogy minél kisebb a család gazdasági tőkéje, annál nagyobb értéket adtak a tanulók a pénz itemének, vagyis nem tudnak járni az aktivitásokra, mert azok pénzbe kerülnek. Emellett, a tanulók médiája szerint, minél magasabb a diák tanulmányi átlaga, annál nagyobb értéket jelölt be az időhiány iteméhez. A nemek tekintetében hasonló 99

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság átlagok vannak minden változónál, viszont a „tanárok rossz szemmel nézik” item minden változó esetében alacsony értéket kapott. Mindezek alapján, választ kaphattunk több kutatási kérdésünkre is. Megtudhattuk, hogy milyen tevékenységek érhetők el a diákok számára, illetve milyen különbségek ragadhatók meg az elérhetőségekben számos változó mentén. Továbbá, megvizsgáltuk a tevékenységek átfedését a helyszínek függvényében, majd a tanulók oldaláról megközelítve, megállapíthattuk, hogy miben vesznek részt a legtöbben, milyen különbségek és hasonlóságok vannak a részvételi hajlandóságok között, milyen motivációik vannak, mennyire befolyásolják és szólnak bele a szüleik, és hogy milyen tevékenységeket igényelnének. Magánórák A magánórák elsősorban nem a formális oktatásban zajlanak, hanem ahhoz képest egy kiegészítő oktatási forma, gazdasági javakért folytatott tevékenység, amely ugyanakkor hatással van mind a hivatalos, strukturált oktatásra, mind a diák sikerességére az iskolarendszerű oktatásban (Gordon, 2008). Azokat a tudásterületeket igyekszik lefedni, amelyek bármelyik iskolai rendszerben a leginkább preferált transzfertárgyakhoz tartoznak, illetve olyan tartalmakra vonatkozik, amelyeket a diákoknak szükségszerűen el kell sajátítani (Horváth, 1996). Ezek közé főként a reál tantárgyak tartoznak, mint a matematika, biológia, de olyanok is, amelyek a hivatalos oktatás nem tud biztosítani, bár az utóbbiak igénylése kevésbé elterjedt. A következőkben a magánórára járók körét fogjuk bemutatni különböző változók mentén, majd az órára járás motivációit, az igényelt tantárgyakat, valamint azon okokat, amiért nem igényelnek ilyen órákat. A magánórára járók csoportja a különböző változók mentén írhatók le: 4. táblázat: A magánórára járók leírása különböző változók mentén Nem

Megye

Iskola nyelve Iskola profilja

100

Fiú Lány Hargita Kolozs Kovászna Maros Szilágy Önálló magyar Vegyes Elméleti iskola Szakiskola Vokacionális iskola

112 (25,1%) 191 (30,9%) 122 53 40 70 13 224 80 147 50 107

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében

Osztály

Édesanya iskolai végzettsége

Család gazdasági háttere

IX X XI XII Alapfokú végzettség Középfokú végzettség Felsőfokú végzettség 1–1000 RON 1001–2000 RON 2001–3000 RON 3001–3500 RON felett

65 86 68 84 15 168 110 16 60 50 44

Nemek tekintetében megfigyelhető, hogy a mintánkban levő lányok kicsivel kevesebb, mint harmada jár magánórákra (191 személy), ezzel szemben a fiúknak csupán negyede igényel magántanárt (112 személy). A magánórára járók közül 43,8%-a Észak-Erdélyben, 56,2%-uk Székelyföldön él; megyék szempontjából a legtöbben Hargitából (122 diák), illetve Maros megyéből (70 diák) járnak különórákra. Az iskolák nyelve alapján, a magánórát igénylők 73,7%-a (224 diák) önálló magyar iskolában tanul, ezzel szemben, a vegyes iskolákba járó diákok kicsivel több, mint negyede igényli tudásának kibővítését. Szignifikáns összefüggés van az iskola profilja és a magánórára járás változók között (p<0,01), az elméleti iskolások közül 40,6% jár ilyen órákra, ezzel szemben a szakiskolásoknak csupán 16,7%-a. Az a hipotézisünk, miszerint tizenkettedikesek nagyobb arányban járnak magánórákra, nem igazolódott be: a tizedikesek is hasonló számban vesznek részt ilyenen. A szülők iskolai végzettségét illetően, az édesanya iskolai eredményessége alapján látványosabbak az eloszlások. Míg a magánórákra járók 57,3%-a középfokú végzettségű édesanya gyereke, addig az alapfokú végzettségű édesanyák gyerekei jóval kevesebben vannak, csupán 5,1%-uknak van lehetőségük magánórákra. A család gazdasági hátterét vizsgálva, látható, hogy az alacsony jövedelmű családokból számottevően kevesebben járnak (9,2%-át teszik ki), mint az 1000–2000, illetve 2001–3000 RON közötti jövedelmű családok gyermekei, akik a magánórára járók szinte kétharmadát adják. A diákok médiája tekintetében, a magánórára járók mintegy fele közepes tanulmányi átlaggal rendelkezik, az alacsony médiával rendelkezők csupán 9,3%-a jár, valamint a magas médiával rendelkezők kicsivel több, mint egyharmada (35,5%) jár magánórűkra. A szülők gazdasági státusza alapján, akik magánoktatót fogadó gyerekek, szüleinek többsége alkalmazottként dolgozik. Azok a diákok, akik magánórákra járnak, átlagban 8,81-es médiával rendelkeznek, és hetente kicsivel kevesebb, mint 18 órát fordítanak tanulásra. Velük szemben, azoknak, akik nem igényelnek magánoktatót, átlag médiája 8,45, illetve már csak 13,06 órát töltenek el tanulással egy hét alatt. Internetezéssel eltöltött idő tekintetében nem figyelhetünk meg jelentős különbségeket, kicsivel kevesebb, mint 20 órát interneteznek azok, akik magántanárok segítségéhez fordulnak, és 21,62 órát böngésznek az interneten azok, akik nem járnak ilyen órákra. Szignifikáns összefüggés van a magánórára járás és a tévénézéssel eltöltött idő változók között: míg a 101

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság magánórákat igénylők 6,7 órát fordítanak erre az aktivitásra hetente, a másik csoport szinte 9 órát (8,97). Szintén hasonló kapcsolat van az olvasással eltöltött idő esetében is, a magánórára járók két órával többet olvasnak nem kötelező irodalmat, tehát hetente 7,16 órát, míg azok, akik nem járnak, csupán 5,05 órát olvasnak. A sportolást illetően nem figyelhető meg számottevő különbség, mindkét csoport több, mint 9 órát sportol hetente. Motivációk Arra a kérdésre, hogy milyen célból jár a diák magánórára, több kijelentést fogalmaztunk meg, amelyek közül a tanulók a leginkább rájuk jellemzőeket kellett, hogy kiválasszák. A válaszlehetőségek között a következők szerepeltek: (1) Segít az érettségi vizsgára való felkészülésben, (2) hogy növeljem az egyetemre való bejutási esélyeimet, (3) mert gyenge minőségű a tanítás az iskolában, (4) a szülők kényszerítettek, hogy járjak magánórákra, (5) azért, hogy észben tartsam és rendszerezni tudjam a korábban tanultakat, (6) azért, hogy kiegészítsem a tudásomat, (7) más diákok is magánórára járnak, ezért döntöttem én is úgy, hogy járni fogok, illetve (8) egyéb. A válaszok alapján a következő arányokat kaptuk:

4. ábra: Magánórára járók motivációi (százalékban) A 7. ábrán látható, hogy az egyik leginkább motiváló elem, amiről a szakirodalom is említést tesz, a záróvizsgákra való felkészülés. A válaszadók mintegy 72,7%-a érettségire való felkészülés miatt jár magánoktatóhoz. Továbbá, akik ezt választották, azoknak átlagban 8,83-as a médiája, ami – ezt majd a későbbiekben részletezzük – alacsonyabb, mint az egyetemre való bejutási esélyeit növelni kívánó diákoké (átlagban 9,05). Összevetve a tanulással eltöltött idővel, ezek a 102

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében diákok kicsivel kevesebb, mint 19 órát, és velük szemben azok, akiket más tényezők motiválnak csupán 15,5 órát tanulnak. Internetezés szempontjából, valamint a tévénézéssel eltöltött idő tekintetében sem figyelhetők meg nagy különbségek. Sportolásra kicsivel több időt fordítanak (9,3 órát) a többiekkel szemben (ők 8,15 órát), ugyanakkor kisebb számban vesznek részt más oktatáson kívüli tevékenységekben. Emellett, iskolák profilja alapján, nagyobb arányban vannak az elméleti iskolákba járók (mintegy 47,3%). Osztályok alapján természetesen a végzősök tűnnek ki: a magánórára járó tizenkettedikesek 87,1%-a azért jár magánoktatóhoz, hogy jobban fel tudjon készülni az érettségi vizsgáira. A következő motiváció, a válaszadók több, mint felét a tudás kiegészítése motiválta (51,3%). Esetükben főként az olvasással eltöltött idő tekintetében figyelhetünk meg nagyobb különbséget, míg ők kicsivel több, mint 8 órát olvasnak nem kötelező irodalmat, addig azok, akik ezt nem jelölték be, hetente 6,3 órát fordítanak erre a tevékenységre. Hasonló módon nagyobb számban karikázták be ezt a válaszlehetőséget az elméleti iskolások, a tudásuk kiegészítésére vágyó diákok 52,2%-a elméleti iskolás. Osztályok tekintetében a tízedikesek nagy számban tűnnek ki, a tizenkettedikesek pedig a legkisebb arányban. Harmadsorban, az egyetemre való bejutás ösztönzi a diákokat, 34,9%-uk ezért keres magánoktatót. Média tekintetében, az imént említett, átlagban 9,05-ös médiával rendelkeznek, és átlagban a tanulással eltöltött idő (19,5 óra) is több, mint azoknál, akik ezt nem választották (16,9). Kevesebb időt fordítanak más jellegű oktatáson kívüli tevékenységre, viszont internetezéssel, tévézéssel eltöltött idő, olvasással eltöltött idő tekintetében nem figyelhetők meg különbségek. Hasonló arányban vannak közöttük az elméleti, illetve vokacionális iskolákban tanuló diákok, továbbá a motivációt megjelölök osztálya alapján, természetszerűen kicsivel többen vannak a tizenkettedikesek. Ezek mellett, a diákoknak 21,6%-a választotta többek között azt a motivációt, miszerint azért járnak magánórára, hogy észben tartsák és rendszerezni tudják a korábban tanultakat. Időbeosztás, tanulmányi átlag és osztály tekintetében nem figyelhetünk meg számottevő különbségeket, az iskola profilja alapján pedig többségben vannak az elméleti iskolások. A magánórára járó diákok 16,7%-a tartja gyenge minőségűnek az iskolában történő oktatást, és ezért keres magánoktatót, 8,3%-uk egyéb okok miatt jár, és elenyésző arányban vannak azok, akik szülői kényszerítés miatt járnak (3,6) vagy azért mert más diákok is ezt teszik (1,6). Mindezek alapján láthattuk, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a diákok motivációi között. A továbbiakban pedig arra kértük a magánórára járókat, hogy sorolják fel mindazon tárgyakat, amelyekből magánoktatójuk van. Ezek alapján, a következő tárgyak kerültek megemlítésre: angol, román, német, francia, biológia, matek, fizika, ének, zongora, kémia, rajz, történelem. Tehát, amint a szakirodalomban is megfogalmazták (Horváth, 1996), a legigényeltebb tantárgyak a nyelvek, a reál tantárgyak (matematika, biológia, kémia), valamint részben olyan tárgyak, amelyek iskolában nem elérhetők. Azon diákok közül, akik nem járnak magánoktatóhoz, 55,9% gondolja úgy, hogy magántanár nélkül is jól teljesít. Ezeknek átlagban 8,7-es a médiájuk, ami számottevően nagyobb, mint azoké akik nem ezt az okot jelölték be (átlagban 8,1). Kicsivel több időt is fordítanak a tanulásra, azonban internetezés, tévénézés, olvasás, illetve sportolás tekintetében nem mutatkoznak különbségek. Iskolák profilja szerint, hasonló arányban vannak az elméleti és vokacionális profilú iskolákba járók, továbbá szignifikáns kapcsolat van az osztály és ezen ok között: míg a kilencedikesek 66,5%-a gondolja úgy, hogy magántanár nélkül is jól teljesít, addig a tizedikesek 103

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság már kevesebben, a tizenkettedikesek pedig már csupán 16%-át teszik ki azoknak, akik ezt gondolják. Továbbá, a diákoknak szinte negyede (24,2%) azt állítja, hogy a barátai ingyen segítenek neki és ebből kifolyólag nem kell magánórákra járnia. Az időbeosztásuk szinte egyáltalán nem tér el azokétól, akik más okokkal magyarázzák azt, hogy miért nem járnak ilyen órákra; egyedül az olvasás terén van különbség: az utóbbi csoport hetente másfél órával kevesebbet olvas nem kötelező olvasmányokat. Ezen változót nagyobb arányban jelölték a vokacionális iskolákba járók, illetve a tizedikesek. A diákok 15,9%-a választotta azt, hogy családja nem tudja megfizetni a magánórákat. Ezeknek a diákoknak átlagban kicsivel kisebb a médiája (8,19), mint azoknak, akik nem ezt választották (8,5), és hetente kicsivel kevesebbet olvasnak, de többet sportolnak, ugyanakkor ezen okot választók kicsivel kevesebb, mint fele (42,6%) szakiskolába jár. Egyéb okok miatt nem jár magánórára a diákok 10,6%-a, további 10,5%-a pedig azért, mert mire rájött, hogy szüksége lenne, már késő volt, illetve szinte 7%-uk azért, mert nem ismer jó magántanárt. Következtetések Az árnyékoktatás a hivatalos oktatási rendszeren kívüli oktatási-nevelési tevékenységeket jelenti, célja növelni a tanulók esélyeit az allokációs folyamatban (Stevenson, Baker). Ezek mellett, kutatásunkban olyan tevékenységeket is figyelembe vettünk, amelyek elsősorban nem oktatási jellegű aktivitások, indirekt módon azonban hozzájárulnak a diákok sikerességéhez és kompetenciáik fejlesztéséhez. Ezen belül megkülönböztethetjük az oktatáson kívüli tevékenységeket, illetve a magánórákat. A részleges időmérlegünk elemzése alapján, szignifikáns kapcsolat van (p<0,01), a nem és a tanulással eltöltött változók között: a lányok kicsivel kevesebb, mint 17 órát fordítanak erre a tevékenységre, ezzel szemben, a fiúk hetente 11 órát tanulnak. A magánórára járás tekintetében nincs nagy eltérés a két nem között, a lányok kicsivel több, mint fél órát, a fiúk pedig átlagban fél órát töltenek el ilyen alkalmakon hetente. Megállapítható, hogy szignifikáns összefüggés van (p<0,05) a két szülő végzettségi szintje és az iskolán kívüli programokkal eltöltött idő változók között: az eltöltött idő mértéke fokozatosan növekszik a tanulmányi szintjük függvényében. Az oktatáson kívüli tevékenységek vizsgálata során elsőként az iskolák felől közelítettük meg a kérdést. Az intézmények nyelve szerint megfigyelhettük, hogy szignifikáns kapcsolat van (p<0,01) a két változó között: a vegyes nyelvű iskolákban fele annyi aktivitás (2,34) érhető el a diákok számára, mint az önálló magyar nyelvű iskolákban, ahol átlagban szinte öt (4,8) tevékenységet szerveznek a tanulóknak. Továbbá, a diákok perspektívájából vizsgálva a kérdést, szintén meghatározó szerepet tölthet be a szülő hozzáállása, támogatása vagy éppen ellenzése, illetve gazdasági és társadalmi tőkéje (Pásku, 2000; Szabó, 2014; Darby, 2009). A szülők iskolai végzettsége tekintetében, a középfokú iskolai végzettségűek gyermekei minden tevékenységben nagyobb arányban vesznek részt, mint az alacsony vagy a magas végzettségűek gyermekei. A szülők munkaerőpiaci helyzetét tekintve, nem csupán a saját alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozók vagy egyéni vállalkozók gyerekei vesznek részt több tevékenységben (2,5 és 2,2), hanem kimagasló értéket kapunk az alkalmazottak (2,6), alkalmi munkákból élők (3,4) és nyugdíjasok/betegnyugdíjasok (2.8) gyerekeinél is. A gazdasági tőke vagyis a család anyagi háttere esetünkben nem mutat szignifikáns összefüggést az oktatáson kívüli strukturált tevékenységek e formáival. 104

Az árnyékoktatás vizsgálata az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében A szülők szigorúsága függvényében, szignifikáns kapcsolat figyelhető meg az osztály és a „szigorúság” változók között (p<0,01). A tevékenységekbe való bekapcsolódás átlagait vizsgálva, azt figyelhettük meg, hogy azok, akiknek szülei egyáltalán nem szólnak bele, átlagban 2,6 aktivitásban vesznek részt, azok, akiknek kismértékben szólnak bele, átlagban 2,7-ben vesznek részt, akiknek pedig teljes mértékben a szülei döntik el, hogy mikben vehet részt, átlagban csupán 1,3 tevékenységbe jelentkeznek. .A diákok motivációiról főként a pszichológiai megközelítésben olvashatunk. Számos kutatás vizsgálja a tanulók részvételi hajlandóságának mozgatórugóit, instrinsic motivációt (Gefferth, Herskovits, 1990). Kutatásunkban 12 itemből álló skála segítségével törekedtünk megragadni a motivációkat, amelyeket a további elemzések érdekében faktorokba tömörítettünk. Materialista érdekek leginkább a Maros megyei diákokat ösztönzik, a karrier és elhelyezkedés faktorában pedig Kovászna megye tűnik ki. Szignifikáns összefüggés figyelhető meg az iskola nyelve és a motivációs faktorok között: mind az önálló magyar, mind a vegyes nyelvű iskolákba járó diákokat inkább a kapcsolatépítés és képességfejlesztés lelkesíti. A háztartások havi összjövedelmét illetően megfigyelhető, hogy az első két faktor (karrier és kapcsolatépítés) és a család jövedelme között nincs szignifikáns kapcsolat, azonban a harmadik faktor esetében már van: minél kisebb az összeg, annál inkább materialista érdekek vezérlik a diákokat. A magánoktatás azokat a tudásterületeket igyekszik lefedni, amelyek az iskolai rendszerben a leginkább preferált transzfertárgyakhoz tartoznak, illetve olyan tartalmakra vonatkozik, amelyeket a diákoknak szükségszerűen el kell sajátítaniuk (Horváth, 1996). A szülők iskolai végzettségét illetően, az édesanya iskolai eredményessége alapján látványosabbak az eloszlások. A magánórákra járók 57,3%-a középfokú végzettségű édesanya gyereke, az alapfokú végzettségű édesanyák gyerekei közül jóval kevesebbnek, csupán 5,1%-uknak van lehetősége magánórákra. A család gazdasági hátterét vizsgálva, láthatóvá vált, hogy az alacsony jövedelmű családokból számottevően kevesebben (9,2%) járnak, mint a magas jövedelmű családokból, akik a magánórára járók szinte kétharmadát teszik ki. A szülők gazdasági státusza alapján, a magánoktatót fogadott gyerekek szüleinek többsége alkalmazottként dolgozik. Motivációk szempontjából fontos kiemelnünk, hogy osztályok alapján (természetesen) a végzősök tűnnek ki, a magánórára járó tizenkettedikesek 87,1%-a azért jár magánoktatóhoz, hogy jobban fel tudjon készülni az érettségi vizsgákra – ami alátámasztja a szakirodalomban írtakat (Alon, 2009; Byuan and Park, 2012).

Forrásjegyzék SIGAL, Alon

2009 The evolution of class inequality in higher education. American Sociological Review 74 (5): 731–55.

ANDOR Mihály

1998 Az iskolaválasztás társadalmi meghatározottsága 1997-ben. Iskolakultúra, 9, (8).

BRAY, Mark

1999 The Shadow Education System: Private Tutoring and its Implications or Planners. Fundamentals of Educational Planning No. 61. Paris: UNESCO International Institute for Educational Planning. 105

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság BRAY, Mark

2010 Researching Shadow Education: methodological challenges and directions. Asia Pacific Education Rev. 11:3–13.

BYUN, Soo-yong – PARK, Hyunjoon

2012 The Academic Success of East Asian American Youth. Sociology of Education 85 (1): 40–60.

FLOURI, Erini – BUCHANAN, Ann

2004 Early father’s and mother’s involvement and child’s later educational outcomes. British Journal of Educational Psychology, 14, 293–314.

GEFFERTH Éva – HERSKOVITS Mária

1990 A szabadidős tevékenységek, mint a tehetség előrejelzői. Pedagógiai Szemle, 40. 12. sz. 1200–1209

GORDON Győri János

2008 Tömegoktatás és kiegészítő ipar. Educatio 2. sz. 263–274.

GORDON Győri János

1998 Mitől hatékony még a japán oktatás? Magyar Pedagógia, 98. 4. sz. 273–317.

HALÁSZ Ágnes

é. n. India és Dél-Korea oktatáspolitikájának bemutatása. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar.

KORCZAK, Leandra

1987 A fiatalok szabadidőeltöltésének módjai. Pedagógiai Szemle, 37. 7–8. sz. Központi Statisztikai Hivatal: Időmérleg-módszertan, http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/ idoszaki/pdf/idomerleg_mod.pdf

OLSZEWSKI-KUBILIUS, Paula – LEE S. Y.

2004 The Role of participation of In-School and Outside-of-School Activities in the Talent Development of Gifted Students. The Journal of Secondary Education, 15, (3), 107–123.

PÁSKU Judit – MÜNNICH Ákos

2000 Az extrakurrikuláris oktatás nem specifikus hatásai. Magyar Pedagógia, 100. évfolyam, 1. szám, 59–77.

PÁSKUNÉ KISS Judit

2010 Tanórán kívüli iskolai és iskolán kívüli programok a tehetséggondozásban. Géniusz Műhely Kiadó, Debrecen.

RENZULLI, Joseph

1986 The three-ring conception of giftedness: a developmental model for creative productivity. In: STERNBERG, R. J. – DAVIDSON, J. E. (szerk.): Conceptions of Giftedness. Cambridge University Press, Cambridge.

STEVENSON, David Lee – BAKER David P.

1992 Shadow education and allocation in formal schooling: Transition to university in Japan. American Journal of Sociology, 97. 6. sz. 1639–1657.

SZABÓ-THALMEINER Noémi

2014 Az iskolai motiváció vizsgálata 5–12., osztályban. In: Pedacta: 4. kötet, 1. szám.

SUNG-YOOL Choi

2014 Who benefits most from shadow education?: The heterogeneous effect of SAT preparation activities on SAT scores. University of California, Los Angeles.

106

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében

Rusu Szidónia Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében Kivonat. Hazánkban az önkéntesség egyre népszerűbb és ezzel egy időben az önkénteskutatások gyakorisága is viszonylag növekvő tendenciát mutat. Erdélyi magyar középiskolások körében végzett kérdőíves kutatásra alapozva, tanulmányunkban az önkéntességgel mint társadalmi jelenséggel, valamint a hozzá kapcsolódó motivációkkal foglalkozunk. Milyen mintázatok rajzolódnak ki az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások önkéntes tevékenységeiben? Ezek a mintázatok milyen értékek mentén jellemezhetőek, illetve milyen motivációk határozzák meg őket? Kutatásunkban ezekre és hasonló kérdésekre vagyunk kíváncsiak. Kulcsszavak: önkéntesség, középiskolások, értékek, önkéntes tevékenységek típusai, motivációk Abstract. Volunteerism Patterns among High School Students from Northern Transylvania and Szeklerland In our country volunteerism is more and more popular and at the same time volunteer researches are also noticeably increasing. Based on a survey among Hungarian high school students in Transylvania, in our study we are dealing with volunteerism, as a social phenomenon, and the main motivations for these activities. What kind of patterns can be highlighted among the volunteer activities of students in Northern-Transylvania and Seklerland? What are those values and motives which can define and characterise volunteer work? In our research we are looking to answer these and similar questions. Keywords: volunteerism, high school students, types of volunteer activities, motivations, values

Bevezető Erdélyi magyar középiskolások körében végzett kérdőíves kutatásra alapozva, tanulmányunkban az önkéntességgel mint társadalmi jelenséggel, valamint a hozzá kapcsolódó motivációkkal foglalkozunk. Kutatásunk során az önkéntességet társadalmi jelenségként, egyfajta tevékenységként definiáljuk, amelyet bizonyos egyének kulturális mintáik mentén, bizonyos típusú tevékenységeket felölelve, eltérő intenzitási fokkal, meghatározott vagy meghatározatlan szervezeti keretek között, különféle motivációkkal végeznek. Kutatásunk célja elsősorban az volt, hogy ezeket a mintázatokat feltárjuk a leíró statisztika módszerei segítségével, másodsorban, hogy feltérképezzük ezen mintázatok társadalmi meghatározottságát a szocio-demográfiai változók mentén. Az önkéntesség folyamatként való leírásában figyelembe vettük az önkéntesség előzményeit, szervesen összekapcsolódva annak motivációival, magát az önkéntes tevékenységet, valamint az 107

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság önkéntesség következményeit. Tanulmányunk legfőképpen az önkéntes tevékenységre, valamint annak motivációira fekteti a hangsúlyt. A témaválasztás elsősorban személyes preferenciákat követ, a téma iránti érdeklődés, valamint módszertani megfontolások és azon tényszerűség is indokolja, miszerint hazánkban nincsenek széleskörben elterjedve az önkénteskutatások, és így viszonylag új területnek számítanak. Alacsony mértékű kutatottsága ellenére, a témának romániai viszonylatban is jelentős a szociológiai relevanciája, egyrészt mivel a kérdés társadalmi jelenségként definiálható, kutatható, valamint a munka kiterjesztettségével és a szabadidő növekedésével egyre nagyobb teret kap, presztízse is növekszik, másrészt a 2014 júniusi törvénymódosítás értelmében, hazánkban is szakmai tapasztalatnak számítható az önkéntes tevékenység.

Elméleti keret 1. Az önkéntesség definíciós kérdései Az önkéntességet mint társadalmi megnyilvánulási formát, aktivitást és a hozzákapcsolódó magyarázatokat akkor érthetjük meg, ha folyamatként értelmezzük a jelenséget. Az önkéntesség folyamatához hozzákapcsolódnak az azt megelőző motivációk, amelyek meghatározzák magát az önkéntességet, a hozzá kapcsolódó tevékenységi területeket, típusokat, azok intenzitását és gyakoriságát is. A motivációk tükrében így e folyamat második lépése az maga az önkéntes tevékenység. A harmadik lépcsőfok az önkéntes tevékenységből fakadó eredmények, következmények, mind egyéni, mins társadalmi szinten. Számos definíció alapján, a voluntarizmust megkülönböztetjük a hagyományos értelemben vett munkavégzéstől, amelynek általános feltétele a szerződés alapján fizetett munkabér, az olyan jellegű gyakornokságtól, amely nyilvánvalóan nem szolgálja a gyakornokon kívüli személyek érdekeit, a társadalmi munkától vagy a közmunkától, amelyre értelemszerűen nem jellemző az önkéntesség. Más perspektíva szerint, túllépve a munka fogalmának általános használatától, figyelembe véve a munkavégzés kiterjesztettséget, a „munka triád fogalmát” is használhatjuk. E terminológia különbséget tesz a fizetett és az önkéntes, valamint az önértékű munkavégzés között. Míg az önkéntes munkánál a hangsúly más csoportokra, egyénekre helyeződik, addig az önértékű munka nem mások számára végzett, szubjektív jelentéssel bíró tevékenységnek számít (Hustinx, L. et al., 2003). A kulcskérdésünk a definíciókat illetően tehát az, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy tevékenységet önkéntességnek tekintsünk. Elsősorban annak végzője ezt anyagi ellenszolgáltatás nélkül kell, hogy tegye, viszont a kiadások megtérítése vagy a jelképes fizetség megengedhető.1 Másodsorban, a cselekvés teljes mértékben önkéntes kell legyen. Harmadsorban az önkéntesség más személyek, csoportok, társadalmi rétegek vagy magának a társadalom

1 Jelképes fizetség és kiadások alatt olyan költségeket értünk, amelyek az önkéntes feladatának elvégzéséhez szükségesek, annak könnyítésére, jó előmenetelére szolgálnak, mint az útiköltség-térítés, tömegközlekedési bérlet (szerz. megjegyzés).

108

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében egészének a hasznára irányul. Nem számít tehát önkéntességnek a saját vagy a családunk érdekében végzett tevékenység, annak ellenére, hogy köztudottan az önkéntes számára is pozitív hatással bír (Czike, 2001). Makro- vagy társadalmi szinten a szakirodalom az önkéntesség szerepét főként annak társadalmi (integráció, kirekesztettség csökkenése), illetve a gazdaságban betöltött szerepe mentén elemzi. A társadalmi, közösségi hasznosság szempontjából mindegy, hogy valaki gyakorlatias, pragmatikus értékek mentén vagy altruista, idealista értékek birtokában önkéntes. Mindkét motivációt valló csoport a közösség fejlődését, ugyanakkor a tudatos és felelős polgárok sorát bővíti. Viszont az önkéntességről mint társadalmi szintű jelenségről, kizárólagosan a modernitás okozta társadalmi változások következtében beszélhetünk, amelynek során e tevékenység is radikális változásokon megy keresztül. A tranzíció legfőképpen a típusváltás terminusaiban ragadható meg. A tradicionális, klasszikus, avagy régi önkéntességtől a modern vagy új önkéntességig (Hustinx, 2001); a kollektívtől az individuálisig (Eckstein, 2001); a tagság-alapútól a program-alapúig (Meijs and Hoogstad, 2001); valamint az intézményesítettől egészen a „selforganized” típusú önkéntességig (Brömme and Strasser, 2001). A következő táblázat jól személteti ezen típusokat, amelyek a szakirodalomban használatos régi, illetve a társadalmi változások nyomán kialakult új fajta voluntarizmus mentén, a felsorolt dimenziók és értelmezési szintek alapján meghatározottak. 1. táblázat. Önkéntesség típusai különböző szintek és dimenziók mentén Szintek Idődimenzió

Önkéntesség típusai Régi típusú Új típusú

Társas dimenzió

Kollektív

Szervezettségi szint Intézményesülési szint Gyakorlatiassági szint Foglalkozottsági szint Kiterjesztettség dimenzió Térség dimenzió

Tagság-alapú Program-alapú Intézményesített; Self-organized; Formális Nem formális GyakorlatiAltruista-idealista pragmatista Foglalkoztatási Nem foglalkoztatási

Individuális

Hivatkozás Hustinx, 2001 Eckstein, 2001; Czike, 2001 Meijs & Hoogstad, 2001 Brömme & Strasser, 2001; Czike, 2001 Czike & Kuti, 2006 Czike, 2001

Globális

Lokális

Hustinx, 2001

Belföldi

Külföldi

Czike, 2001

2. Az önkéntesség motivációi Fényes Hajnalka és Kiss Gabriella (2011) az önkéntesség három fő jegye mellé hozzácsatol egy negyediket is, amely szervesen összekapcsolódik az önkéntesség motivációival: az önkéntest vagy belső (szubjektív, értékorientált) vagy valamiféle külső (instrumentális) motiváció kell, hogy vezérelje, ahhoz, hogy ellenszolgáltatás nélküli tevékenységet végezzen. Az önkéntesek motivációi különféle dimenziók mentén haladnak. Az önkéntesség motivációival foglalkozó kutatások kezdetei az 1970-es évekre vezethetőek vissza, és ezek az idősebb korosztályt helyezik a középpontba. Manapság az önkénteskutatásokban a többdimenziós, 109

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság multifaktoriális modellt alkalmazzák, amely egyrészt kiszélesíti a vizsgált populációt, másrészt figyelembe veszi az önkéntesség modernitásba beágyazott típusváltozatait is. Bartal Annamária és munkatársai a 2009-ben zajló mintegy 3000 magyar önkéntes motivációit vizsgáló kutatás során az Esmond-Dunlop-féle Volunteer Motivation Inventory (VMI) skálát ültették át magyarországi környezetbe. A VMI adaptálásakor a skálában használt 10 faktort további három olyan faktorral egészítették ki, mint a kormányzati, valamint az önkormányzati hiányosságok megszűntetésére irányuló szándék és a vallás motivációs faktora. Így e 13 motivációs faktorba sűrített 59 item képezi a skála kérdéseink alapját is. A motivációs faktorok a következők: érték faktor, megértés faktor, szociális interakciók és társadalmi faktor, önvédelem (protektivitás) faktor, karrier, elismertség, reciprocitás, visszahatás (reaktivitás), önmegbecsülés, vallás, kultúra, környezet, helyi önkormányzati és kormányzati hiányok faktorok. A kutatásunk szempontjából az utóbbi két faktort kivettük az elemzésből, mivel úgy gondoltuk, hogy a középiskolások, akik az elemzési egységünket képezik, nem feltétlenül érzékelik azt, hogy a helyi önkormányzati, valamint a politikum által megoldatlan problémákat önkéntes munkával tudnák, akarnák megoldani, és ezáltal pótolnák a kormányzati hiányosságokat. A kutatás eredményei szerint, a magyarországi önkéntesség erőteljesen szociális értékek, kevésbé társadalmi norma, és egyáltalán nem hitrendszer által vezérelt cselekvésként értelmezhető (Bartal, 2009). A középiskolások önkéntességi hajlandóságát és motivációit felmérő kutatásunkba a Bartal Annamária és munkatársai által kifejlesztett önkéntesmotivációs skálát adaptáltuk, amelynek módszertani vonatkozásaiba a későbbiekben részletesebb betekintőt nyújtunk.

A kutatás módszertana Kutatásunk az észak-erdélyi és székelyföldi magyar középiskolások önkéntességi hajlandóságát és önkéntesmotivációit vizsgálta kvantitatív módszereket alkalmazva. A megyei tanfelügyelőségi nyilvántartások alapján, Erdély szinten összeállítottunk egy 1293 iskolai osztályból álló adatbázist, amelyből véletlenszerű mintavétel logikáját követve 80 osztályt választottunk ki. Véletlenszerű mintavételkor figyelembe vettük azt, hogy a kapott minta területileg és az iskola nyelvére legyen reprezentatív. Ennek függvényében, Erdélyt négy területre osztottuk: Székelyföld, Észak-Erdély, Partium és Dél-Erdély. Ugyanakkor figyelembe vettük azt is, hogy a mintába bekerüljenek színmagyar iskolák, valamint kétnyelvű iskolák is. A mintavételi egységet az osztályok, az elemzési egységet pedig maguk a diákok képezik. Vizsgálatunkat végsősoron a Székelyföldre és Észak-Erdélyre korlátoztuk, a minta e két régióra reprezentatív, így az adatfelvételhez e térségekből választottunk ki 51 osztályt. A kutatás célja részben leíró, részben pedig magyarázó jellegű. Elsősorban általános képet szerettünk volna alkotni arról, hogy kik a középiskolás önkéntesek, milyen szocio-demográfiai jellemzők és dimenziók alapján írhatók le, ezzel szemben pedig milyen attribútumai vannak a semmilyen önkéntes tevékenységet nem végző középiskolás diákoknak. Ugyanakkor, reflektálva az elméleti vonatkozásokra és előzetes kutatásokra, az önkéntességet leíró elemzések során azt is ki szeretnénk deríteni, hogy a modernizációs folyamat hatása mennyire érződik az önkéntes tevékenységek típusain, valamint az ezekhez kapcsolódó motivációkon. 110

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében A legfőbb kutatási kérdés tehát az, hogy kik képezik a középiskoláskorú önkéntesek csoportját, milyen ismérvek mentén differenciálódnak az önkéntes tevékenységet nem végzők csoportjától, mekkora az önkéntes tevékenység intenzitása, valamint az önkéntesek közül ki rendelkezik önkéntestudattal. A kutatás alapvetően kvantitatív, deduktív logika mentén halad. A hozzákapcsolódó kérdéstömbök egy kérdőíves panelkutatás részei, amely az önkéntesség és vallásosság mellett, a diákok iskolán kívüli tevékenységeit, nyelvtudását, illetve pályaválasztási terveit méri fel. Adatfelvételi módszerként strukturált kérdőívet használtunk. Az adatfelvétel három fázisban történt, összesen 51 osztály került lekérdezésre, amelyből 16 reál, 11 humán, 8 vokacionális, 12 műszaki profilú középiskolai osztály volt, illetve 4 professzionális, szakiskolai osztály. A Középiskolások önkéntességi hajlandóságának vizsgálatában az 1107 középiskolás diák által kitöltött kérdőív két olyan kérdéstömböt tartalmazott, amelyeket felhasználtunk az elemzés során: • Az első rész az önkéntesek szocio-demográfiai adataira kérdez rá, mint: nem, iskola, állandó lakhely, szülők legmagasabb iskolai végzettsége, foglalkozása, munkaerőpiaci helyzete, a családi háttér jellemzői, végül pedig az anyagi háttérre vonatkozó kérdések. • A kérdőív második része az önkéntességgel kapcsolatos jellemzőkre és motivációkra kérdez rá: az önkéntes tevékenység típusára, formális vagy informális voltára, rendszerességére és motivációira. Az önkéntes tevékenységekre vonatkozó kérdésnél 26 különböző típusú aktivitást soroltunk fel, amelyeket a következő tevékenységi területeket figyelembe véve hoztunk létre: kulturális, vallási, oktatás-kutatás, szociális-egészségügyi, környezetvédelem, polgári- és jogvédelem, valamint sport-szabadidő tevékenységi területek. Az önkéntesség motivációira vonatkozó kérdést a Bartal Annamária és munkatársai (2009) által, az Esmond-Dunlop-féle Volunteer Motivation Inventory-ból adaptált motivációs skála alapján alakítottunk ki. A 13 faktort és 59 itemet tartalmazó motivációs skálát terjedelmi és egyéb módszertani megfontolásokból 39 itemet tartalmazó skálára csökkentettük.

Az adatok elemzése Összesen 1107 magyar középiskolás diák került be a mintánkba, amely a középiskolás összpopulációval arányos nemi eloszlást követett: a lányok 57,1 százalékos arányban, míg a fiúk 42,9 százalékos arányban vannak reprezentálva. A vizsgált középiskolások 26 százaléka jár kilencedik osztályba, 28,1 százaléka tizedikbe, illetve 22,5 tizenegy, 22 százalék pedig tizenkettedik osztályba. Az osztályprofil szerint a válaszadók közül a legtöbben reál osztályba járnak, humán és professzionális osztályokba a válaszadók egynegyede, teológia profilú osztályba pedig 11,8 százaléka jár. A mintába bekerült diákok több, mint nyolcvan százalékának a szülei együtt élnek. A szülők iskolai végzettségét figyelembe véve, az anya és az apa végzettsége nagyjából ugyanazt az eloszlást követi. Mindkét esetben a legtöbbüknek mindkét szülője középiskolai végzettséggel és érettségi diplomával rendelkezik. A családi jövedelemmel való megelégedettség szubjektív besorolásánál, a válaszadók kevéssel több, mint fele (52 százalék) pozitívan ítélte meg családja jövedelmét a szükségleteikhez mérten, ők a Meg tudunk vásárolni drágább dolgokat is, 111

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság ha megszorítunk más kiadásokat válaszlehetőséget jelölték be. További 45% jövedelem szempontjából a szükségletekhez mérten, a legfelső kategóriába sorolta magát, azaz Meg tudunk vásárolni mindent, amire szükségünk van, megszorítások nélkül.

3. Önkéntes tevékenységek 3.1. A tevékenységek tartalma A kutatásunkban az önkéntes tevékenységet öt tevékenységi területre bontottuk fel – amelyek később a tevékenységi területekbe tömörített faktorokból is visszatükröződnek, s ezek alapján 26 féle önkéntes tevékenységet fogalmaztunk meg (Bartal, 2009). A tevékenységek kiválasztásakor arra törekedtünk, hogy minél több területet lefedjünk, illetve a tevékenységtípusok olyan jellegűek legyenek, hogy azok megfeleljenek az önkéntesség három kritériumának – önkéntes jellegű, anyagi ellenszolgáltatás nélküli, valamint a közjó érdekét szolgáló tevékenység. A kutatás során létrehozott tevékenység intenzitási indexet 26 itemből álló skála alapján alakítottuk ki, amelyből adatsűrítés során, faktoranalízis segítségével meghatároztunk öt tevékenységi területet. Az adatok faktorokba való sűrítésekor az egészségvédelem és egészségügyi tevékenységek item nem illeszkedett egyik faktorba sem, így azt kihagytuk a további elemzésből. Az első faktorba a szociális jellegű tevékenységek kerültek, mint az idősek megsegítése, vagy adománygyűjtő kampányban való részvétel, így ez a faktor a Szociális tevékenységi terület elnevezést kapta. A második faktor a Vallási tevékenységi terület faktora, amelyben gyerektanítói, táborszervezői, illetve vallásos csoportokkal való foglalkozás itemek kerültek. A Kulturális-szabadidős tevékenységi terület olyan tevékenységeket foglal magába, mint a hagyományőrző programok vagy tánccsoport szervezése. A negyedik faktor a Környezetvédelmi aktivista tevékenységi terület elnevezést kapta, és olyan tevékenység típusokból tevődik össze, amelyek környezetvédelemmel, társadalmi, közösségi aktivizmussal (mint felvonulás, tüntetés) kapcsolatosak. Az ötödik, egyben utolsó faktor a Politikai tevékenységi terület faktora, a politikai párt tevékenységében való részvétel és a politikai kampányban való részvétel itemekből áll. A tevékenységek közül az ifjúsági szervezetben tevékenykedés kapta a legmagasabb átlagpontot (M=2,42), ezt követték a karitatív jellegű tevékenységek, mint adakozás, idősek, szegények megsegítése.2 A kulturális-szabadidős, valamint a környezetvédelmi aktivista tevékenységek az átlagok rangsorában középtájt helyezkednek el. A legkisebb átlagot kapták a politikai tevékenységek, mint a kampányban (M=1,52) vagy a politikai aktivitásban való részvétel (M=1,33), valamint a vallási tevékenységek, mint vallásórai gyerektanítói tevékenység (M=1,60) és önkéntesség vasárnapi iskolában (M=1,43). Tehát a tevékenységek szempontjából a középiskolás önkéntesek inkább a karítativ, szociális jellegű és a szabadidős-kulturális tevékenységeket preferálják, annál kevésbé a politikai és kimondottan vallási jellegűeket.

2 Az adott tevékenységekben való részvétel gyakoriságát, intenzitását egy 1-től 5-ig terjedő Likert skálával mértük, amelyben az 1-es érték azt jelölte, hogy a válaszadó soha nem vett részt az adott tevékenységben, míg az 5-ös érték Nagyon gyakran résztveszek választ jelentette. Ezen értékekből számoltunk átlagot az adott tevékenységi területekre, valamint külön tevékenységekre is.

112

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében A vizsgálat során a különböző tevékenységi területek faktorainak az átlagait a nem, településtípus és osztályprofil változókkal vetettük össze. Az 1. ábra jól szemlélteti azt, hogy az átlagok a szociális tevékenységeknél a legmagasabbak. Ebben a faktorban a lányok átlagai (M=2,09) a fiúk átlagához (M=1,84) képest számottevően magasabbak, illetve szignifikáns a különbség közöttük, ugyanígy a vallási tevékenységi terület, illetve a környezetvédelmi-aktivista terület tekintetében is (p<0,01). A politikai tevékenységi területnél a fiúk (M=1,40) és lányok (M=1,43) átlagai megközelítőleg azonosak, és nincs szignifikáns különbség közöttük. Az állandó lakhely tekintetében csupán a kulturális-szabadidős tevékenységi terület esetében találtunk szignifikáns (p<0,01) különbséget a két változó között.

1. ábra. Tevékenységi területek eloszlása nemek szerint (átlag) A válaszadók osztályprofilonként megközelítőleg hasonló arányban vannak reprezentálva adott tevékenységi területeken. A legtöbben a szociális tevékenységi területen önkénteskednek, összességében legkevesebben pedig a politikai tevékenységi területen. Ugyanakkor, a teológia profilú osztályok, a környezetvédelmi-aktivista tevékenységi területet leszámítva, a legmagasabb arányban jelennek meg, viszont a többi profilhoz képest az eltérés nem olyan mértékű, hogy ezzel mélyebben foglalkoznunk kellene.

113

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság

4. Az önkéntes tevékenység intenzitása 4.1. Tevékenységi indexek kialakítása Az adatok feldolgozása során kisebb definíciós és értelmezési korlátokba ütköztünk. Az elméleti áttekintés után körvonalazódott definíciós keretbe ágyazva határoztuk meg azt, hogy kiket számítunk a további elemzés során önkéntesnek. Így önkéntesek mindazok, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen, a széleskörű társadalom vagy bizonyos csoportok javát szolgáló tevékenységet végeznek. Ennek tükrében olyan tevékenységekre kérdeztünk rá, amelyek megfeleltethetőek a definíciónkban felsorolt három kritériumnak. Az önkéntesek csoportjának pontos meghatározása érdekében, háromféle módszer alapján kialakított próbaváltozót hoztunk létre. Az egyik változó megalkotásakor megnéztük azt, hogy a bizonyos önkéntes tevékenységekben való részvétel 1-től 5-ig terjedő Likert-skáláján esetenként melyik volt a maximális érték, amelyet a kitöltő bekarikázott. Ezt követően kvantilisenként öt kategóriába osztottuk az eseteket. Második módszerként létrehoztunk egy tevékenységtípusindexet, ahol az értékeket sorban duplájára növelve pontoztuk, majd ez alapján hoztunk létre egy intenzitási rangsort, amely az összes tevékenységtípust és változót figyelembe vette, továbbá ezt is kvantilisekbe osztottuk. Harmadik lépésben esetenként megnéztük a tevékenységek gyakoriságának átlagát, s majd ezeket is kategorizáltuk. A másik irányú megközelítés alapján, külön csoportba osztottuk az önkéntestudattal rendelkező és az önkéntestudattal nem rendelkező középiskolásokat, illetve azokat, akik egyáltalán nem tekinthetők önkéntesnek. Önténtestudattal rendelkezőknek azokat a válaszadókat tekintettük, akik kérdőívünkben a magukat önkéntesként definiáló egyénekre vonatkozó szűrőkérdéseket is kitöltötték. 3 Így az 1108 esetszámból 116 személy egyáltalán nem tekinthető önkéntesnek, 992 személyt önkéntesnek tekintünk, ezek közül pedig 55 százalékának, azaz 609 középiskolásnak van önkéntestudata, a többiek pedig, a maradék 383 eset kisebb-nagyobb intenzitással végez önkéntes munkát, anélkül, hogy önkéntesként definiálná magát. Az elemzés során tehát a tevékenységintenzitási index alapján öt kategóriát hoztunk létre, s minden olyan személyt, aki minimum egy tevékenységet végzett a múltban vagy végez a jelenben, önkéntesnek tekintettünk. Természetesen, az önkéntesnek tekintett személyek között eltérő lesz a tevékenységek végzésének intenzitása s ennek függvényében önkéntestudatuk, illetve motivációik is, így kategorizálni tudjuk őket különböző változók és dimenzióik mentén, valamint meg tudjuk állapítani a különféle intenzitású önkéntes csoportok közötti eltéréseket is. A három módszer között magas korrelációt fedeztünk fel, így, az indikátorok felcserélhetőségének elve alapján, az elemzés további részeiben a tevékenységi indexet használtuk. 4.2. Tevékenységi indexek eloszlása A következőkben érdemesnek láttuk a kategóriák klasszifikálását, elnevezését is, viszont ahhoz, hogy ez átláthatóvá váljon, szükséges első lépésként ezek eloszlását megtekinteni. Tehát ahogyan az előbbiekben említettük, a tevékenységi index alapján létrehoztunk kvantilisenként

3 Ide tartoznak a tevékenység gyakoriságára, szervezetben való önkéntességre, valamint az önkéntességet motiváló tényezőkre vonatkozó kérdések.

114

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében öt csoportot. Az elemzésben különválasztottuk azokat, akiknek az intenzitási indexe nulla lett, illetve az adathiányos eseteket, őket értelemszerűen a továbbiakban nem tekintjük önkéntesnek, az 1108-ból 116 ilyen esetünk van.4 A többi 992 személyt öt kategóriába osztottuk, és a továbbiakban önkéntesnek tekintjük őket. A legalsó kategóriába 173 személy tartozik, akiknek az intenzitási indexük 2–16 érték közötti, tehát ide bekerültek azok az esetek is, akik az önkéntes tevékenység intenzitását mérő skálán egy második legkisebb értéket adtak egy bizonyos tevékenységhez. A második alsó csoport index értékei 18–30 között mozogtak, míg a középső csoportba tartozók 32–46 közötti értéket vettek fel, az előbbibe 208, míg az utóbbiba 202 személy tartozott. A felső két kategóriában az indexek sorban 207 középiskolásra vonatkozóan 48–68, míg a legfelső csoportban 202 személyre vonatkozóan 70–156 közöttiek voltak. Az alsó csoportba tartozókat tekinthetjük alkalmi önkénteseknek, azok tartoznak ide, akik valamikor a közelmúltban vagy éppen az adatfelvétel időszakában kipróbáltak egy-két tevékenységtípust, legyen ez akár egyszeri önkénteskedés egy nyári táborban vagy éppen az iskola vagy a helyi közösség által szervezett szemétszedési akcióban való részvétel. Ahogy haladunk felfele a rangsorolásban a tevékenységek egyre sokrétűbbek vagy egyre intenzívebbek lesznek a legfelső csoportig, akiket akár kísérletező önkéntesként is klasszifikálhatunk. Az önkéntesség mint szabadidős tevékenység paradigmájában megjelenik a kísérletező modell, amely szerint az önkéntesség szabadidős tevékenységként értékelődik a fiatalok körében, növekszik ennek attraktív jellege, a tevékenységek változatossága, az úgynevezett „forgóajtós önkéntesség” (Hustinx, 2001). Ennek értelmében, ahogy növekszik kategóriánként a tevékenységintenzitási index, úgy halad az alkalmi önkéntességtől a kísérletező, illetve a magasabb gyakorisággal végzett önkéntes tevékenységek fele. 4.3. Tevékenységi indexek társadalomstatisztikai jellemzők mentén Az önkéntesek társadalomstatisztikai jellemzőinek vizsgálatakor arra voltunk kiváncsiak, hogy az adott kategóriákhoz tartozókat, s ezzel egyidőben a tevékenységeket adott intenzitással végzőket milyen szocio-demográfiai változók mentén tudjuk leírni. Az elemzéskor a nemet, a településtípusokat, a szülők iskolai végzettségét, valamint az osztályprofilt vettük figyelembe.

4 Az indexben 0 értéket kaptak, akik egyáltalán nem végeztek semmilyen típusú tevékenységet, a maradék érték pedig kettessével növekedett. Így ahhoz, hogy valaki bekerülhessen az önkéntesek legalsó kategórájába minimum 2 pontot kellett kapjon, ennek függvényében, ha valaki feltehetően minden tevékenységtípusnál a legmagasabb értéket karikázta volna, akkor a maximális értéke 832 pont lett volna.

115

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság 2. táblázat. Önkéntestevékenységet végzők társadalomstatisztikai ismérvek alapján Nem Alsó AlsóKözép FelsőFelső önkén­ kategó­ közép kategó­ közép kategó­ Össz. tesek ria kategória ria kategória ria Fiú Lány Település Város típus Falu Alapfokú Anya iskolai Középfokú végzettsége Felsőfokú Alapfokú Apa iskolai Középfokú végzettsége Felsőfokú Nem

15,10% 4,90% 8,00% 10,30% 17,10% 8,90% 5,90% 18,50% 8,00% 7,40%

17,50% 14,70% 18,80% 13,60% 14,60% 16,80% 14,90% 9,20% 17,60% 14,90%

20,10% 18,30% 21,50% 17,50% 19,50% 17,50% 23,10% 18,50% 18,00% 21,10%

17,70% 19,10% 18,00% 18,20% 17,10% 18,00% 20,00% 24,60% 18,20% 17,10%

16,40% 20,90% 17,20% 20,80% 13,40% 19,30% 19,20% 12,30% 18,90% 21,10%

13,30% 22,10% 16,60% 19,70% 18,30% 19,40% 16,90% 16,90% 19,40% 18,30%

100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%

Figyelembe véve külön a fiúk és lányok önkéntestevékenységi indexét, elmondhatjuk, hogy a fiúk 15,10 százaléka nem önkénteskedik, ezzel szemben a lányoknak csupán 4,9 százaléka tartozik ebbe a csoportba. A felső kategóriába pedig a lányok 22,10 százaléka, míg a fiúk 13,30 százaléka tartozik. A nemi eloszlás esetében azt is vizsgáltuk, hogy adott kategóriákban hogyan vannak reprezentálva a fiúk illetve a lányok. A nem önkénteskedők csoportjának 69 százalékát fiúk, míg a maradék 31 százalékot lányok teszik ki. A felső kategóriában ez az arány megcserélődik, hiszen a magas tevékenységintenzitási indexszel rendelkezők 30,35 százalékát fiúk, míg 69,65 százalékát lányok alkotják. E tekintetben elmondhatjuk, hogy a felső kategóriában a lányok magas arányban szerepelnek a fiúkhoz képest. A településtípus változó esetében elsősorban azt vizsgáltuk, hogy egyes településtípusokon milyen eloszlásban vannak a különböző csoportokba tartozó önkéntesek. Természetesen ebből csupán az derülhet ki, mint ahogyan a 2. táblázatban is láthatjuk, hogy a városiak 8 százaléka nem önkénteskedik, a falusi diákoknak pedig a 10,3 százaléka, valamint a többi kategóriában az eloszlások között nincsenek érdemleges eltérések a településtípus tekintetében. A vidéken vagy a városon élő középiskolások kategóriánként való eloszlása nem mutatja ki azt, hogy az önkéntességet végzők hol, milyen településtípuson végzik tevékenységeiket. A szülők iskolai végzettsége tekintetében, mindkét szülő esetében elmondhatjuk, hogy a szülők iskolázottsági szintjének növekedésével csökken a nem önkéntes csoportba tartozó középiskolások száma, magyarán: azok, akiknek szülei középfokú vagy felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, alulreprezentálva jelennek meg a nem önkéntes csoportban. A szülők iskolai végzettségét tekintve, a többi csoportban nincs különösebb eltérés, hasonló arányban vannak reprezentálva az önkéntesek. A mintánkba bekerültek mind professzionális és műszaki, mind elméleti (reál, humán), vokacionális, valamint teológia osztályok is. Az önkéntes tevékenységek intenzitását figyelembe véve a következő ábrán (2. ábra) jól láthatjuk, hogyan oszlanak el tevékenységintenzitási kategóráinként. A nem önkéntes kategóriában a professzionális és műszaki osztályok, valamint 116

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében a reál profilú osztályok vannak felülreprezentálva. Meglepő módon, az alsó három kategóriában a vokacionális (művészeti és pedagógia) profilú osztályok vannak a legnagyobb százalékban. A legmagasabb intenzitású felső csoportban a teológia osztályok vannak felülreprezentálva. Tehát, a teológia profilú osztályba járó középiskolások intenzívebben és magasabb arányban önkénteskednek a többiekhez képest.

2. ábra. Osztály-profilok eloszlása tevékenység intenzitási kategóriák szerint

5. Önkéntestudat Ha az önkéntestudattal rendelkezők (61,4 százalék), illetve az önkéntestudattal nem rendelkezők (38,1 százalék) irányából indulunk ki, akkor a következő eloszlásokat kapjuk: az önkéntestudattal nem rendelkezők 60,06 százalékának alacsony a tevékenységintenzitási indexe, tehát a két alsó kategóriába tartoznak, a legfelső kategóriába mindössze 8,62 százalékuk tartozik. Ezzel szemben, az önkéntestudattal rendelkezők csupán egynegyede (24,79 százalék) tartozik a két alacsony tevékenységi intenzitással rendelkezők csoportjába, míg kicsivel több, mint fele arányban (53 százalék) a két felső kategóriában foglalnak helyet. Ez alapján elmondhatjuk, hogy az önkéntestudattal rendelkező középiskolások nagyobb intenzitással végeznek különféle önkéntes tevékenységeket, mint önkéntestudattal nem rendelkező társaik, tehát az önkéntes tevékenység intenzitása és az önkéntestudat összekapcsolódik. Ugyanakkor, külön megvizsgáltuk az önkéntestudattal rendelkezők, illetve az önkéntestudattal nem rendelkezők jellemzőit nemek, önkéntesség gyakorisága, felekezeti hovatartozás dimenziói mentén haladva. A következő táblázat reprezentálja ezek százalékos eloszlását: 117

3. táblázat. Önkéntestudattal rendelkezők és önkéntestudattal nem rendelkezők társadalomstatisztikai ismérvei Változók

Itemek

Fiú Lány Hetente Önkéntesség gyakorisága Havonta Ritkábban Római katolikus Református Felekezeti hovatartozás Unitárius Egyéb Nem

Nincs önkéntestudata 43,6% (N=167) 56,4% (N=216) 12,50% 8,90% 78,60% 46,20% 44,80% 8,80% 0,30%

Van önkéntestudata 36,5% (N=222) 63,5% (N=386) 16,70% 25,30% 58,00% 45,20% 42,60% 9,60% 2,60%

Nemek tekintetében mind az önkéntestudattal rendelkezőknél, mind az önkéntestudattal nem rendelkezőknél az eloszlás követi a vizsgált populáció nemek szerinti eloszlását: a teljes minta 41,3 százalékát fiúk, illetve 57,1 százalékát lányok teszik ki. Az önkéntestudattal rendelkezők csoportjában a lányok vannak felülreprezentálva (63,5 százalék). Azoknak a középiskolásoknak, akiknek nincs önkéntestudatuk, 12,50 százalékuk hetente, 8,9 százalékuk havonta, valamint a döntő többség, azaz 78,60 százalék csak szünidőben vagy annál ritkábban önkénteskedik. Az önkéntestudattal rendelkező középiskolások 16,7 százaléka végez önkéntesmunkát heti rendszerességgel, egynegyede havonta egyszer vagy többször, valamint több mint fele, azaz 58 százalékuk csak szünidőben vagy annál ritkábban. A felekezeti hovatartozás szerinti eloszlás szintén követi a teljes minta felekezeti eloszlását. Mind az önkéntudattal rendelkezőknél, mind az önkéntestudattal nem rendelkezőknél a római katolikusok, illetve a reformátusok vannak felülreprezentálva. Az önkéntestudattal rendelkezők közül 488-an (44 százalék) barátokkal, baráti körrel vesznek részt a különböző önkéntes tevékenységekben, 27,7 százalékuk bizonyos csoporttal (például osztályközösség, ifjúsági szervezet), 12,2 százalékuk vallásos ifjúsági csoporttal, míg 9,7 százalékuk bizonyos szervezet keretében végzi az önkéntességet. A középiskolások körében legnépszerűbb szervezetek a következőek: Caritas (N=19), Cserkészet (N=12), IKE – Ifjúsági Keresztény Egyesület (N=9), Erdélyi Ifjúsági Egyesület (N=7). Azon középiskolások közül, akik bizonyos szervezet keretében végeznek önkéntes tevékenységet, 60 esetben kötöttek az adott szervezettel önkéntesszerződést is.

6. Az önkéntes tevékenységek mögött álló motivációk Ahogyan a szakirodalmi összefoglalásban is említést tettünk róla, többféle modell alkalmazása használatos az önkéntesek motivációinak mérésekor. Kutatásunkban a Bartal Annamária által átdolgozott multifaktoriális VMI-index 59 itemből álló motivációs skálát adaptáltuk. Az

önkéntestevékenységek mögött álló motivációk vizsgálatában ezen modell rövidített változatát alkalmaztuk. A 39 itemből álló motivációs skála átlagpontjai alapján elmondhatjuk, hogy a legnagyobb intenzitású, legfontosabb motivációk sorban a közösségi igény (Közösségben lehetek másokkal), az önkéntesség öröm hozadéka (Számomra öröm önkéntesnek lenni), a társadalmi tőke kiszélesítése (Új barátokra tehetek szert), másokon való segítés (Így segíteni tudok az embereken, Fontosnak tartom a szükségben levők megsegítését). A legkevésbé fontosnak tartott motivációk a példaképek által bemutatott önkéntességi mintához kapcsolódnak és ilyen itemeket ölelnek fel, mint A példaképeim is önkénteskednek, Családom tagjai között is vannak önkéntesek; valamint szinten alacsony átlagértékkel az Én is voltam már hasonló helyzetben és a Barátaim, osztálytársaim is felnéznek rám motivációk helyezkednek el a rangsor végén. E motivációs itemeket elemzésünk során faktorokba sűrítettük. Tudni kell, hogy az általunk is kialakított és felhasznált többdimenziós modellben a faktorok nem különülnek el szervesen egymástól, illetve adott faktorok több esetben is erősen korrelálnak egymással. Így, amikor a faktorok érvényességéről beszélünk, fontos ezt az tényt is szem előtt tartani (Bartal, 2009). Az általunk adaptált motivációs skála 39 itemet tartalmazott, ezek alapján 13 faktorba sűrítettük az adatokat. A kiválasztott 38 változó együttes alkalmassági mutatója a KMO (Kaiser-MeyerOlkin) kritérium alapján, ami jelen esetben: 0,948, elmondhatjuk, hogy a változók nagyon jók a faktoranalízisre.5 Az itemek a következő faktorokba tömörültek: (1) karrierfejlesztés és megértés faktor, (2) szociális interakciók és elismertség faktor, (3) kultúra és környezet faktor, (4) szociális értékek faktor, (5) kapcsolatépítés faktor, (6) vallás faktor, (7) társadalmi norma faktor, (8) reciprocitás és visszahatás faktor, (9) példakép faktor, (10) szervezeti önkéntesség faktor, (11) hasznosság érzete faktor, (12) egyenlőség faktor, (13) önvédelem faktor.

3. ábra. Az önkéntes középiskolások motivációi faktorok átlagai szerint (átlagok)

5 Családom tagjai között is vannak önkéntesek alkalmazási mutatója alacsony volt, ezért kivettük az elemzésből

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság A megkérdezett önkéntestudattal rendelkező középiskolás önkéntesek számára a kapcsolatépítést elősegítő motivációk bizonyultak a legfontosabbnak (M=3,47). A magas pontszám azt jelzi, hogy a középiskolás fiatalok önkénteskedését a társadalmi tőke kiszélesítése és új, hasznos kapcsolatok, ismeretségek szerzése motiválja. Czike Klára (2001) tanulmányában a fiataloknál szintén a társadalmi tőke növelését, illetve a gyenge kötések létrehozását, a híd szerepét emeli ki mint az önkéntesség legfontosabb szocializációs funkcióit. Esetünkben elsődlegesen nem tudatos tőkenövelésről és a gyenge kötések későbbi karrier során való felhasználásáról beszélünk, hanem inkább baráti kapcsolatok kereséséről, baráti kör bővítéséről. A második legjelentősebb motiváció – ahogyan számos önkénteskutatásban is megjelenik – a szociális értékek, vagy értékmotiváció (M=3,44) által vezérelt önkéntes aktivitás volt. A magas átlagpontszám azt jelzi, hogy az önkéntest elsősorban a másokon való segítés, a társadalmi szolidaritás, valamint az altruista cselekvések motiválják. Harmadikként az egyenlőség faktor jelenik meg, 3,34-es átlagértékkel, amely arra vonatkozik, hogy az önkéntesek között mindenki egyenlő, illetve a tevékenységek végzése során társadalmi hátterétől függetlenül az egyén új barátokra tehet szert. Negyedikként a karrierfejlesztés és megértés faktor (M=3,15) jelenik meg, ami arra vonatkozik, hogy az önkéntesnek fontos a jövőbeni munkája tekintetében a gyakorlati tapasztalatszerzés, valamint azon szervezet működésének megértése, ahol az önkéntes tevékenységét végzi. A következő, a hasznosság érzete faktor magas átlagértéke (M=3,10) azt jelzi, hogy az önkéntes középiskolások számára fontos az önbecsülés, az, hogy munkájuk által fontosabbnak, hasznosabbnak érezzék magukat. A kultúra és környezet faktor átlaga (M=2,82) azt jelzi, hogy az önkéntest az értékmegőrzés, a kulturális és környezeti értékek fenntartása és ápolása motiválja. A továbbiakban a szociális interakciók és elismertség faktor (M=2,82) jelenik meg, amelyben a fő motivációs item a közösségi igény, majd ezt követően a társadalmi norma faktor (M=2,77), amely szerint a környezet, a barátok hatása motiválja az egyént az önkéntes tevékenységek végzésére. A szervezeti önkéntesség faktor (M=2,71) a szervezeti megismerést és szervezeti elismerést emeli ki mint motivációs tényezőket, viszont ez viszonylag alacsony átlagpontot kapott, mivel az önkéntesek nagytöbbsége nem bizonyos szervezet keretén belül végzi a tevékenységét. A kutatásunk egyik fő irányvonalát és hipotéziseinket figyelembe véve, a vallásosság motivációs itemeket is bevettük a kutatásba, viszont az ezekből kialakított faktor viszonylag alacsony átlagértéket kapott (M=2,64), viszont a vallás faktornak a többi faktorhoz képest legmagasabb szórásértéke (St. Dev. 1,17) arra enged következtetni, hogy e változó esetében heterogén csoportról beszélhetünk, így figyelembe véve különböző befolyásoló tényezőket és dimenziókat valószínűsíthető, hogy ezek mentén a vallásosság motivációs faktor arányai is differenciálódnak. A középiskolás önkéntesek számára a három legkevésbé fontos faktor a reciprocitás és visszahatás faktor (M=2,52), amely szerint az önkéntest a „jó tett helyében jót várj” szállóige alapelve motiválja, illetve az, hogy tevékenységei által ellensúlyozni tudja rossz cselekedeteit. Az önvédelmi faktor átlaga megegyezik az előbbiével, viszont ez a középiskolások számára nem fontos motivációként jelenik meg, mivel legfőképpen nem azért végeznek önkéntes tevékenységet, hogy ezáltal csökkentsék a saját magukról alkotott és felgyülemlett negatív érzéseket. A legalacsonyabb átlagértéket (M=2,13) a példakép faktor kapta, az önkénteseket tehát legkevésbé motiválja az, hogy példaképeik vagy környezetükben élő személyek is végeztek hasonló jellegű aktivitást. Ez annak tudható be, hogy hazánkban, ahogyan a nem fizetett mun120

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében ka társadalmi presztizse és elismertsége alacsony, úgy az önkéntesség sem örvend túl nagy népszerűségnek (Czike, 2011).

Következtetések Az önkéntesség olyan társadalmi cselekvés, amely adott kulturális minták, társadalmi mutatók, motivációk és funkciók mentén értelmezhető, a hozzákapcsolódó tevékenységek intenzitása és eloszlása, valamint azokhoz köthető, azokat befolyásoló motivációk tükrében. A szakirodalom a voluntarizmust olyan önkéntesen végzett tevékenységnek tekinti, amelyért cserébe annak végzője nem fogad el anyagi ellenszolgáltatást, és egyéni hasznán túl, más személyek, társadalmi csoportok, közösség érdekeiben teszi (Czike–Kuti, 2006). Az önkéntességet megkülönböztetjük a hagyományos értelemben vett munkavégzéstől, viszont felfoghatjuk a munka triád részeként is, ahol a hangsúly más csoportokra, egyénekre helyeződik (Hustinx, 2003). Az önkéntességet társadalmi folyamatként is felfoghatjuk, amely felbontható az önkéntes tevékenység motivációira, magára a tevékenységre, illetve annak mikro- és makroszintű következményeire, hasznára is. Kutatásunk során az önkéntesség különböző mintázatok mentén történő leírására törekedtünk, és azok társadalmi meghatározottságának feltérképezésére, továbbá az önkéntes tevékenységet meghatározó motivációk hatásának bemutatására koncentráltunk. A mintánkba bekerült fiatalok tevékenységeik alapján erőteljesebben szociális tevékenységi területen önkénteskednek, ezt követi a vallási, illetve a környezetvédelmi-aktivista tevékenységi terület. A tevékenységtípusok szerinti eloszlást is figyelembe véve, legmagasabb átlagértékeket, az ifjúsági szervezetben való tevékenység után, az olyan szociális jellegű tevékenységek érték el, mint adakozás, időseken vagy szegényeken való segítés. Az önkéntestudattal rendelkezők csoportjában a lányok vannak felülreprezentálva. Az önkéntestudattal rendelkező középiskolások túlnyomó része csak szünidőben vagy annál ritkábban önkénteskedik, csupán 16,7 százalékuk végez önkéntesmunkát heti rendszerességgel. Az önkéntestudattal rendelkező középiskolások 44 százaléka barátokkal, baráti körrel végzi tevékenységeit, illetve kicsivel több, mint egynegyedük valamilyen csoporttal, szervezettel. A legnépszerűbb önkéntesfogadó szervezetek a Caritas, Cserkészet és az Ifjúsági Keresztény Egyesület. Azon középiskolások közül, akik bizonyos szervezet keretében végeznek önkéntes tevékenységet, 60 esetben kötöttek az adott szervezettel önkéntes szerződést is. A motivációk tekintetében, a középiskolás önkéntesek számára a kapcsolatépítést elősegítő motivációk bizonyultak a legfontosabbnak (M=3,47). Eszerint a középiskolás fiatalok önkéntes­ kedését az új, hasznos és baráti kapcsolatok, ismeretségek szerzése motiválja. Ugyanakkor, második legfontosabb motivációs faktorként itt is a szociális (értékek) faktor jelenik meg. A karrierfejlesztés és megértés motivációi csak negyedik helyet foglalnak el. Teljességében tehát a mintánkban szereplő középiskolásokról nem mondhatjuk el, hogy cselekvésük erősen individualizált és reflexív lenne, inkább az önkéntesség tradicionális, értékvezérelt formája jellemző. Másrészt azt is elmondhatjuk, hogy ezek az értékek és típusok különböző szocio-demográfiai adatok mentén árnyalhatókká válnak, például, míg a fiúk motivációi inkább a társadalmi tőke kiszélesítését erősítik meg, addig a lányok motivációi inkább szociális értékek által vezéreltek. 121

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Természetesen, kutatásunk inkább afféle önkéntes mintázatok megrajzolására való törekvésként, kísérletként értelmezhető, és, idő- valamint terjedelmi korlátok miatt, nem járja teljesen körül az önkéntesség dimenzióit, illetve nem tudja teljes mértékben körvonalazni az egyes csoportokba tartozó önkénteseket. Viszont a jelenlegi kutatási eredmények számos továbbgondolási lehetőséget, illetve újabb kutatási kérdéseket rejtenek magukban. Az egyik ilyen irányvonal a jelenlegi eredmények tükrében az eddigi kvantitatív elemzések kvalitatív adatgyűjtési technikák segítségével történő árnyalása, kiegészítése. A motivációk mögött rejlő háttérváltozók és dimenziók feltérképezése, illetve a vizsgált minta kiszélesítése, bővítése. Összességében a középiskolások önkéntességi hajlandóságának és a hozzákapcsolódó motivációknak az elemzésével a hazai önkénteskutatások eredményeihez szerettünk volna hozzájárulni, illetve újabb kutatási területeket feltérképezni az önkéntesség terén.

Forrásjegyzék STEBBINS, A. R.

1996 Cultural tourism as serious leisure. Annals of Tourism Research.

BARTAL, A. – KMETTY, Z.

2009 A magyar önkéntesek motivációinak vizsgálata és a Magyar Önkéntesmotivációs Kérdőív (MÖMK) sztenderdizálásának eredményei. In: Civil Szemle, Évf. 4, 7–30.

BECK, U.

1992 Risk Society: Towards a New Modernity. In: Sage. London. Beck, U. (2003). A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég Politikai Iskola Alapítvány.

BECK, U. – BECK-GERNSHEIM, E.

2002 Individualization. In: Sage. London.

BRÖMME, N. – STRASSER, H.

2001 Divided civil society? The unequal consequences of structural changes in commitment and participation. In: Politik Und Zeitgeschichte.

CAPUTO, R. K.

2009 Religious Capital and Intergenerational Transmission of Volunteering as Correlates of Civic Engagement. Nonprofit and Voluntary Sector Quarterly.

CASTELLS, Manuel

2005 A hálózati társadalom kialakulása. Gondolat Könyvkiadó Kft., Budapest.

CLARY, E. G. – SNYDER et Al.

1998 Understanding and assessing the motivations of volunteers: A functional approach. In: Journal of Personality and Social Psychology, 74, 1516–1530.

CLARY, E. G. – SNYDER, M.

1991 A functional analysis of altruism and prosocial behavior: The case of volunteerism. In: M. Clark, Review of personality and social psychology, Vol. 12, 119–148. Newbury Park, CA: Sage.

122

Önkéntességi mintázatok az észak-erdélyi és székelyföldi középiskolások körében CURTIS et al.

2001). Nation of Joiners: Explaining Voluntary Association Membership in Democratic Societies. In: American Sociological Review, 66, 783–805.

CZIKE, K. – KUTI, É.

2006 Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutatócsoport és Önkéntes Központ Alapítvány. Budapest.

CZIKE, Klára – BARTAL, Anna Mária

2005 Önkéntesek és non-profit szervezetek. OFA.

CZIKE, Klára

2001 Önkéntesség számokban. In: Esély 2001/6.

DEKKER, P. – HALMAN, L.

2003 Volunteering and Values. An Introduction. In: DEKKER, P. – HALMAN, L. (eds.). The Values of Volunteering. Cross-Cultural Perspectives. New York. In: Kluwer AcademicPlenum Publishers.

ECKSTEIN, S.

2001 Community as gift-giving: Collectivistic roots of volunteerism. Am. Sociol. Rev.

ESMOND, J.

2004 Booming recruiting: An action research project. Perth: Volunteering Secretariat, Department for Community Development.

FÉNYES, Hajnalka – KISS, Gabriella

2011 2011 – az Önkéntesség Európai Éve. Az önkéntesség társadalmi jelensége és jelentősége. Fitch, R. T. (1987). Characteristics and Motivations of College Students Volunteering for Community Service. In: Journal of College Student Personnel, 28, 424–430.

GIL, Clary – MARK, Snyder

(n. é.) The Functional Approach to Volunteers’ Motivations.

GRANOVETTER, M.

1985 Economic action and social structure: The problem of embeddedness. American Journal of Sociology, 91, 481–510.

HUSTINX, L.

2001 Individualisation and new styles of youth volunteering: An empirical exploration. In: Volunt. Action.

INGLEHART, R.

1997 Modernization and Postmodernization: Cultural, Economic and Political Change in 43 Societies. Princeton University Press, Princeton. NJ.

JACKSON, E. – BACHMEIER, M. – WOOD, J. – CRAFT, E.

1995 Volunteering and charitable giving: Do religious and associational ties promote helping behavior? Nonprofit and Voluntary Sector Quarterly.

LESLEY – HUSTINX et al

2003 Religion and Volunteering. Springer International Publishing.

LUHMANN, N.

1988 Familiarity, confidence, trust: problems and alternative. In: GAMBETTA, D. (Ed). Trust: Making and Breaking Cooperative Relations. Oxford, Blackwell. 123

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság LUKKA, P. – LOCKE, M.

2000 Faith-based volunteering: Policy and research questions. Paper presented at the National Council for Voluntary Organizations Researching the Voluntary Sector Conference, Birmingham, UK.

MARC, A. Musick – JOHN, Wilson

2007 Volunteers: A Social Profile (Philanthropic and Nonprofit Studies). Indiana University Press. Bloomington.

MEIJS, L. C. P. M. – HOOGSTAD, E.

2001 New ways of managing volunteers: Combining membership management and programme management. In: Volunt. Action.

MUTZ, G., KÜHNLEIN, I., KLEMENT, C., JANOWICZ, C.

2000 On the Way to a New Work Society? Paid Work, Citizen Activities and Eigenarbeit. In: Munich Institute for Social Sciences, Unpublished manuscript.

OMOTO, Allen M. Et al

1995 Sustained Helping Without Obligation: Motivation, Lonevity of Service, and Perceived Attitude Change Among AIDS Volunteers. In: Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 68, No. 4, 671–686.

PERPÉK, Éva

2011 Az önkéntesség nemzetközi és hazai tendenciái. In: Confessio 35. évf. 2011/1.

PITTERMAN, Lawrence

1973 The older volunteer: Motivation to work. Unknown Binding.

RUITER, S. – DE GRAAF, N. D.

2006 National Context, Religiosity, and Volunteering: Results from 53 Countries. American Sociological Review.

SCHULZE, G.

2003 A Német Szövetségi Köztársaság kulturális átalakulása. In: WESSELY Anna: A kultúra szociológiája. Osiris Kiadó, Budapest.

SMITH, D. Horton

1981 Altruism, volunteers, and volunteerism. In: Journal of Voluntary Action Research, 10, 21–36.

TANIGUCHI, H.

2010 Who are Volunteers in Japan? Nonprofit and Voluntary Sector Quarterly.

WILSON, John – JANOSKI, Thomas

1995 The Contribution of Religion to Volunteer Work. In: Sociology of Religion 56, 137–152.

YEUNG, A. B.

2001 Manifold motives for volunteerism. A study on the motives of the people inspired to volunteer by a Salvation Army advertisement. In: Journal fur Psychology.

124

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…”

Gabriela Laza1 „Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” A végzős építészek átmenete az iskolából a munkaerőpiacra „Romániában az építész szakma fejlődése nem lineáris, hasonló a román állam és társadalom fejlődéséhez. Az építészet hűen tükrözi a társadalom állapotát és komplex fejlődését.”2 Kivonat. A jelen tanulmány célja, hogy mélyrehatóan elemezze a romániai építészeti egyetemet végzett diákok iskolából munkaerőpiacra való átmenetének folyamatát az elmúlt évtized során, és megfigyelje, hogy milyen szakmai pályát választanak a gyors társadalmi és gazdasági változások kontextusában. Azok a fogalmak és elméletek, amelyek a tanulmány megírásakor vezéreltek, kritikusan közelítik meg az építész szakma stabilitással és biztonsággal kapcsolatos, a szigorú oktatási rendszer által szült elvárásait. A szakmai pályát befolyásoló egyéni tényezők (mint pl. Schein karrierhorgonyai, az oktatási rendszer hiányosságaival kapcsolatos percepciók, az oktatási rendszer és a munkaerőpiac kapcsolatának percepciói) és a kontextuális tényezők (mint pl. a felsőfokú oktatás expanziójának hatása, a gazdasági válság hatása) elemzése rávilágít egyéb neoliberális szakmákkal közös jellemvonásokra, amelyeket Arthur és Rousseau „határtalan karrier” fogalma magyaráz. Ez a közös vetület megkérdőjelezi az építészeti karrier egzotikus jellegét. Kulcsszavak: iskolából a munkaerőpiacra való átmenet, egyén vállalkozás, portfolió dolgozó, munkaerőpiac Abstract. Transition from the School to Labour Market of the Arhitecture Faculty Graduates (Cluj-Napoca) The purpose of this paper is to make a thoroughgoing study on the processes of transition from school to work through architecture graduate students from Romania in the last decade and to observe different professional pathways that individuals take in the context of swift social and economical changes. The concepts and theories that guided me in this paper present a critical perspective on professional stability and security expectations in the architectural career field, expectations created by a strict regulated educational system. Analyzing individual factors (like Schein’s career anchors, perceptions on educational system deficit, perceptions on link between educational system and labour market) and contextual factors (as higher educational expansion impact, economical crisis impact) that influences decisions on professional pathway, it can be observed common characteristics to the other neoliberal professions, characteristics that are explained through Arthur & Rousseau’s concept

1 Jelen tanulmány az azonos címet viselő, 2015 júniusában megvédett szakdolgozatom rövidített, lefordított változata. Köszönettel tartozom Anca Simonca egyetemi adjunktusnak, a dolgozat témavezetőjének, a dolgozat irányításáért és a munka során nyújtott segítségért. (Fordította: Bogdán Andrea) 2 Ţigănaş – Chiribucă (2010: 7)

125

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság of “boundaryless career”. This common aspect call in question the exotic character of the architectural career field. Keywords: school to work transitions, self-employment, portofolio worker, labour market

I. Bevezetés Az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet dinamikus folyamat, amelynek során az egyének az oktatási rendszerből egy viszonylag stabil munkavégzési pozícióba lépnek át. Makrotársadalmi szempontból az átmeneti típusok a munkaerő-piaci folytonosságot és változásokat, valamint a társadalom rétegződési rendszerét tükrözik. Jelen tanulmány célja, hogy feltárja azokat a folyamatokat, amelyek során a végzős építészek az iskolából a munkaerőpiacra lépnek át, és leírja, hogy az elmúlt évtizedben a szakma gyakorlásának mely módjait választják a fiatal építészek a gyors gazdasági és társadalmi változások közepette. Tekintettel arra, hogy az építészet erősen szabályozott oktatási terület, bizonyos elvárásokat szül a munkaerőpiac biztonságával kapcsolatosan. Más szóval, az elvárás az, hogy 6 nehéz egyetemi év, majd 2 év szakmai gyakornokság után, más szakokkal ellentétben, már ne tevődjön fel a munkahelytalálás problémája. Amint a dolgozat címe is mutatja, jelen tanulmányban kritikusan próbálom megközelíteni azokat az elvárásokat, amelyeket ez a karriermező támaszt, és megkérdőjelezem az építész karrier egzotikus jellegét. Mivel az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet komplex jelenség, úgy döntöttem, hogy néhány szűrőt alkalmazok, melyek segítenek majd tisztázni és megérteni azokat a folyamatokat, amelyeken a végzős építészek a munkaerő-piaci integráció során átmennek. A XX. század utolsó évtizedében a szervezetszociológia teoretikusai (Arthur&Rousseau, Weick, Gunz) górcső alá vették az „új karrier” fogalmát. Ez a perspektíva hangsúlyozza a karrierek növekvő változatosságát, az egyén készenlétét az új lehetőségekre, az egész életen át tartó tanulást, és kritikusan szemléli az egyén és egyetlen munkaadó szervezet hosszú távú kapcsolatát. Ebben a kontextusban az egyén „portfolió munkavállalóvá” („portfolio worker”) válik, aki egy „határtalan” karrier keretében felelős saját személyes és szakmai fejlődéséért (Arthur&Rousseau 1996: 12). Az egyénnek azt az elhatározását, hogy karrierjében bizonyos pályát kövessen, a Schein „karrierhorgonyai” (id. Danzinger és Valency 2005: 293–294) által megragadott egyéni tényezők és kontextuális, gazdasági, valamint társadalmi tényezők egyaránt befolyásolják. Saar et alii. (2008: 32–33) – a munkaerőpiacokra jellemző – dichotomikus perspektívájából, Románia a kevésbé sztenderdizált belső munkaerőpiacokkal és oktatási rendszerekkel rendelkező szervezeti térbe tartozik, az egyetemek és a munkaerőpiac közötti kapcsolatok pedig lazák; e rendszer hatásai közé sorolható a különféle szakmák esetében tapasztalható magas munkanélküliségi ráta, a szakterületen való elhelyezkedés nehézsége, valamint bizonyos esetekben az átképzés szükségessége. Ebben a képben az építészet kirívó színfoltnak tűnik, hiszen erősen szabályozott oktatási területet képvisel, amelynek keretében a folytonos tanulást a gyakornoki időszak teljesítésének feltétele biztosítja, ami elengedhetetlen az aláírási joggal rendelkező építésszé váláshoz; a karrierek ezen almezejének intenzív szabályozottságát magas fokú szakmai stabilitással és biztonsággal társítják. 126

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…”

II. A kutatás célja Az elmúlt évtizedben Románia jelentős gazdasági változásokon ment keresztül. Ezek között megemlítjük Románia EU-s csatlakozását és az ingatlanpiac robbanását, amelyet a 2008-ban kezdődő gazdasági válság követett. Tekintettel arra, hogy az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet dinamikus folyamat, amelyre erőteljesen hatnak a társadalomban jelen lévő gazdasági és társadalmi jelenségek, feltettem magamnak a kérdést: milyen hatást gyakorolnak a gazdasági változások vagy az EU-s csatlakozás a végzős építészek karrierjére? Nyilvánvalóan a gyakorlati oktatásnak és felkészítésnek meghatározó szerepe van a végzősök munkaerőpiacra való belépésének pillanatában. Az Építészeti és Urbanisztikai Egyetemet végzett fiatalok esetében kiemelkedő jelentőséggel bír a diákok elméleti és gyakorlati felkészülésének vizsgálata az egyetemi tanulmányok során, valamint ezek szerepe az iskolából a munkába való átmenetkor. Ennek következtében az elemzés egy része azoknak az elsajátított képességeknek és készségeknek a leírásával foglakozik, melyek az iskolából a munkába való átmenet folyamatát alakítják. Megszületett tehát néhány olyan kérdés, amely a kutatást vezérelte: Milyen szerepet játszanak a sajátos és a transzverzális képességek az átmenet folyamatában? Melyik az a korlát, amellyel a végzősök a gyakornokság során leggyakrabban szembesülnek? Egyensúlyhiány vagy az oktatás során átadott kompetenciák egyfajta adaptációja jellemző a munkaerőpiac viszonylatában? Hogyan befolyásolják a végzős építészek karrierjét a szakmai képzést biztosító intézmények közötti különbségek? Milyen módon befolyásolják a gazdasági változások az iskolából a munkaerőpiacra való átmenetet? Jelen dolgozat alapkutatás, amely megkíséreli leírni, megmagyarázni és feltérképezni a végzős építészek iskolából munkaerő-piacra való átmenetének különböző vetületeit. A dolgozat céljának megvalósítása érdekében szükségessé vált néhány olyan célkitűzés megfogalmazása, amely kutatási irányokat mutasson és vezérelje a dolgozat empirikus részét. A célkitűzések az alábbi szempontok köré csoportosultak: az Építészeti Egyetem végzőseinek karrierrel kapcsolatos opcióit befolyásoló tényezők leírása; az oktatási rendszer hiányaival kapcsolatos percepciók és ezek karrierre gyakorolt hatásának leírása; az oktatási rendszer munkaerő-piaci integrációban játszott szerepével kapcsolatos percepciók leírása, és a szakma gyakorlásának korlátozását kiváltó tényezőkkel kapcsolatos percepciók leírása. 1. célkitűzés: A karrierrel kapcsolatos opciókat befolyásoló gazdasági tényezők azonosítása és leírása • Kutatási kérdés: Milyen módon befolyásolják a gazdasági változások az iskolából a munkaerőpiacra való átmenetet? 2. célkitűzés: Az oktatási rendszer munkaerőpiacra való belépésében játszott szerepével kapcsolatos percepciók azonosítása és leírása • Kutatási kérdések: Milyen szerepet játszanak a sajátos és a transzverzális képességek az átmenet folyamatában? Hogyan befolyásolják a végzős építészek karrierjét a szakmai képzést biztosító intézmények közötti különbségek? 3. célkitűzés: Az oktatási rendszer hiányaival kapcsolatos percepciók és ezek karrierre gyakorolt hatásának azonosítása és leírása

127

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság • Kutatási kérdések: Melyik az a korlát, amellyel a végzősök a gyakornokság során leggyakrabban szembesülnek? Egyensúlyhiány vagy a képzések egyfajta adaptációja jellemző a munkaerőpiac viszonylatában?

III. Módszertan A dolgozat empirikus része az építészeti egyetem végzőseinek különböző kategóriáival készített interjúk során gyűjtött adatokon alapul. Elsősorban arra figyeltem, hogy interjúalanyaim különböző formákban fejtsenek ki tevékenységet: a minta egyaránt tartalmazzon alkalmazásban álló, saját építészeti irodával rendelkező, valamint társult építészeket, akik nagyjából a 25–35 éves korosztályhoz tartoznak. Mindezt annak érdekében, hogy megfigyeljük az építészet területén szerzett munkaerő-piaci tapasztalatnak köszönhető perspektívabeli különbségeket. Hogy biztosítsam eseteim változatosságát, úgy döntöttem, hogy 3 városban készítek interjút építészekkel: Aradon, Kolozsváron és Bukarestben. E három várost a gazdasági szerkezetükben fellelhető különbségek miatt választottam: Arad az iparosodott megyék élén áll országos szinten, Bukarest és Kolozsvár pedig az első, illetve a második helyen áll az országban a szakmai szolgáltatások terén. Eszközként a félig strukturált interjúvezetőt választottam, amely az építészek karrierjét alkotó 5 perspektívából épül fel. Ezek a következők: (1) az egyetem ideje alatt szerzett tapasztalatokra, képességekre és készségekre vonatkozó információk; (2) a gyakornokság ideje alatt felmerülő nehézségekre, azok típusára és a munkavégzés körülményeire vonatkozó vetületek; (3) a jelenlegi munkaviszony választását befolyásoló tényezők (munkavállaló, társ, egyéni építészeti iroda) és a választás előnyei/hátrányai; (4) esetenként a független munkavégzés vetületei, míg (5) az utolsó perspektíva a karrierrel kapcsolatos jövőbeli elvárásokat tárja fel. Az empirikus adatok primér (7 építésszel készített interjú) és szekundér adatokból (Anca Simionca által 6 építésszel készített interjú) származnak. A tanulmány populációját az alábbiak jellemzik: két 25 éves válaszadó Kolozsváron tevékenykedik egy építészeti iroda gyakornokaként, illetve társtulajdonosként; öt válaszadó aradi, közülük hárman 28 és 29 év közötti alkalmazott gyakornokok, a másik kettő pedig egy 29 éves alkalmazott és egy 37 éves, egyéni építészeti irodát működtető építész. A szekundér adatokat szolgáltató hat interjú alanyai Bukarestben dolgoznak, és ugyanahhoz a korcsoporthoz tartoznak; egy építésznek egyéni építészeti irodája van (34 éves), ketten társként dolgoznak (27, 28 évesek), ketten alkalmazottként (27 évesek), valamint egy építész tudományos kutató (a szekundér adatokból nem derült ki a kora).

IV. Az empirikus adatok elemzése Az építészetet végzett személyek iskolából munkaerőpiacra való átmenete azért keltette fel figyelmemet, mivel a gyors gazdasági változások, a dinamikus gazdasági környezet, a technológia fejlődése és a felsőoktatás eltömegesedése radikálisan megváltoztatták azt, ahogyan az egyetemi végzettséggel rendelkező személyek szakmai tevékenységüket kifejtik. Jelen dolgozatban azt a célt tűztem ki, hogy megvizsgáljam az építészetet végzettek iskolából munkaerőpiacra való át128

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” menetének folyamatait, és megfigyeljem az építészet gyakorlásának különféle irányait az utóbbi évtized gyors gazdasági és társadalmi változásainak kontextusában Románia területén. IV.1. Az építész karrier horgonyai A szakmai tevékenység bizonyos formában történő kifejtésére vonatkozó döntést egyéni és kontextuális tényezők is befolyásolják, Azok, akik azt választják, hogy független vagy társult munkavállalóként fejtsék ki tevékenységüket, az Edgar Schein karrierhorgony elmélete nyomán kidolgozott autonómia, kreativitás és vállalkozás terminusaiban beszélnek a szakma gyakorlásának e formájáról (id. Danziger és Valency 2005: 293–294). Azok az építészek, akiknek saját irodájuk van, úgy vélik, hogy ennek a munkavégzési formának a legnagyobb előnye a rugalmasan alakítható munkaidő. A szakmai fejlődés lehetősége és a kreativitás megnyilvánulása egy másik szempont, amit figyelembe vesznek. „Ha délben lefeküdni van kedvem, lefekszem, ha éjjel 12-ig kell fennmaradnom, éjjel 12-ig maradok fenn, ha hajnali 5-kor kell felkelnem, akkor hajnali 5-kor kelek. Ehhez képest egy normál irodában nem tűrik az ilyenfajta kihágásokat…” (37 éves férfi, egyéni építészeti iroda tulajdonosa, Arad) „Mintsem, hogy elszegődjünk egy építészeti irodához csarnokokat tervezni… Ha építészeti irodához mész gyakornoknak, az alsó munkát végzed, nyilvánvalóan a legalsó munkát. A rajzlapok cipelésétől … és ezt latba vetettük, és gondolkodtunk … mivel én irodában dolgoztam, tartottam a kapcsolatot ottani emberekkel és gyakornokokkal, akik egy adott ponton azt mondták, hogy »nagyon jó, klassz, hogy napi 5 órán keresztül én hordom az ételt az építőtelepen dolgozó munkásoknak«. Nem tűnt feltétlenül klassz dolognak… ” (25 éves férfi, társtulajdonos, Kolozsvár)”.

A gyakornokok az aláírási jog megszerzéséhez előírt feltételek miatt választják azt, hogy egy iroda keretében dolgozzanak. A megkérdezett gyakornokok azonban leginkább saját építészeti iroda létesítésében vagy abba való betársulásban gondolkodnak. A megfontolás az, hogy minél több projekthez férhessenek hozzá és minél több „nagy” projektet – magas- és mélyépítési munkálatot – vehessenek át, ami hírnevet és a szakmai elégtétel sajátos formáját generálja, így elkerülhetővé válik a lakóövezeti projektek szintjén való megrekedés. Az építészeti karrier megtartására vonatkozó döntések, valamint adott munkavégzési formák választása Schein karrierhorgony fogalmával ragadhatók meg (1990). Az építészek körében előforduló horgonyok a stabilitás, az autonómia és a kreativitás megnyilvánulása. IV.2. A felsőoktatás eltömegesedésének hatása A posztkommunista időszakban, a gyors gazdasági változások eredményeként az egyetemet végzett személyek számának gyors növekedése – azaz a felsőoktatás eltömegesedésének nevezett jelenség – egyike azon legfontosabb tendenciáknak, amelyek hatást gyakoroltak a felsőoktatási intézmények végzőseinek munkaerő-piaci integrációjára. Ez a jelenség a dezindusztrializációval és szolgáltató szektor munkapiaci szerepének növekedésével magyarázható, és a nem műszaki felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számának növekedését eredményezte. Az interjúalanyok azt állítják, hogy az eltömegesedés kihatott a munkapiacra való belépésükre, mivel 129

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság nehezebben találtak munkát. A vélemények megoszlanak azonban, amikor az építészek jelenlegi száma kerül szóba az építészeti szolgáltatások piacának viszonylatában: „Most világos, hogy túl sokan vannak. Amikor én kezdtem az egyetemet (Temesvár, 2004), 25 hely volt. Utána egyetemi karrá váltunk, emiatt 100 diáknak kellett lennie egy évfolyamon. Automatikusan már nem számított a minőség, hanem az, hogy sokan legyenek. Most rájöttek, hogy túl sokan vannak, és hogy túl sokan jutnak be, de kevesebben végeznek. De túl sokan vannak, sok barátom van, aki sok helyre beküldte az önéletrajzát, de senki nem hívta őket.” (29 éves férfi, alkalmazott, Arad)

Mindhárom városban interjúalanyaim úgy vélik, hogy az építészek száma az építészeti szolgáltatások piacának viszonylatában elég magas, és sok a felkészületlen építész, aki rossz minőségű építészeti szolgáltatásokat nyújt. Annak ellenére, hogy az arány elég nagy, a munkaerőpiacon nem problémaként fogják fel, mivel mindenki „megtalálja a helyét”: a piac homogenizálódik, egy szerves struktúra, amely a kereslet függvényében alakul. IV.3. A gazdasági válság hatása az építész szakmára Habár az építőipar a 2010–2012-es években helyreállt, és zsugorodását mindössze 2%-ra csökkentette, az építészet további 12%-kal csökkent a legutóbbi időszakban. Az építészek száma 10%-kal növekedett az Európában 2008-ban dolgozó építészlétszámhoz képest. Ez azt feltételezi, hogy egyre több építésznek egyre kevesebb megrendelése volt. Következésképpen, különféle túlélési stratégiák alkalmazására került sor ebben az időszakban: a nagy építészeti cégek száma érezhetően csökkent, sok cég személyzetcsökkentést hajtott végre, a részmunkaidőben dolgozók száma 9%-ról 15%-ra növekedett, és míg a függetlenként dolgozó építészek lecsökkentették munkaidejüket, az alkalmazott építészek a személyzethiány miatt túlórázni kényszerültek.3 Ezt a helyzetet leginkább a kis cégek és a független építészek szenvedték meg. 2014ben, a magánvállalkozás keretében betöltött alkalmazotti státusz (27%) az építészet gyakorlásának leggyakoribb formája Romániában, ezt közvetlenül követi az egyéni építészeti iroda (26%), majd a társulás (22%). Romániában a független, szabadúszó építészek 1%-os arányt képviselnek (Mirza-Nacey 2015). Tekintettel arra, hogy jelen pillanatban Románia továbbra is válságban lévő társadalom az építészeti szolgáltatások tekintetében, az egyéni építészeti iroda a leginkább megcélzott munkavégzési forma, a társulással együtt. Az egyetemi tanulmányok elvégzése után a végzősöknek különböző módon sikerül a munkaerőpiacra belépni. A 3 város különböző gazdasági struktúrája kihatással van a megkérdezett építészek által végzett munka típusára is. Míg Arad ipari megye, és e tevékenységi terület alkalmazottainak aránya a legmagasabb Románia szintjén, Bukarest és Kolozsvár szakmai szolgáltatásokra összpontosuló városok, és országos szinten az első, illetve a második helyet foglalják el az alkalmazott személyek arányát illetően (1. tábla).

3 Az adatok az Építészek Európai Tanácsa (Architects’ Council of Europe) által végzett 2012-es adatfelvételből (Sector Study Survey 2012) származnak (id. Ţigănaş 2013).

130

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” 1. tábla: Románia egyes megyéinek helye a megyék rangsorában (2008–2011, az évek átlaga) A megye Mező­ Lo­ Keres­ Szakmai Közszol­ Ipar Építőipar neve gazdaság gisztika kedelem szolgáltatások gáltatások Bukarest 42 42 9 2 36 1 40 Kolozs 41 36 13 15 29 2 27 Konstanca 24 40 1 7 22 4 37 Brassó 30 24 5 10 25 5 41 Temes 21 14 18 30 16 6 35 Iasi 25 38 22 5 35 7 6 Prahova 29 8 10 27 24 8 36 Arad 18 1 17 39 40 23 39 Argeş 34 2 26 12 30 17 32 Ialomiţa 1 39 8 32 26 26 19 Călăraşi 2 33 29 25 20 39 9 Forrás: Petrovici, 2014 2. tábla: Az egyes ágazatokban alkalmazott dolgozók aránya 2011-ben Románia megyéiben (a teljes dolgozói létszám százalékában) Szakmai Közszol­ Építő­ Keres­ A megye Összesen Mezőgaz­ Ipar Logiszti­ szolgál­ gál­ ipar kede­ neve (fő) daság (%) (%) ka (%) tatások tatások (%) lem (%) (%) (%) Bukarest 809 689 0,4 13,1 6,3 10,0 13,7 26,4 15,7 Kolozs 178 794 0,8 26,1 6,5 6,9 15,1 15,1 21,4 Konstanca 163 019 2,5 22,7 12,0 8,8 16,1 13,0 16,7 Brassó 145 274 1,9 32,0 6,9 8,5 15,7 12,9 15,7 Temes 195 913 2,7 36,1 5,7 6,4 17,2 12,5 17,3 Iasi 164 886 2,1 26,3 5,1 10,7 13,4 10,5 25,8 Prahova 156 988 1,8 36,8 6,1 6,9 18,2 11,3 17,2 Arad 111 434 2,9 44,6 5,8 4,9 11,7 8,4 15,8 Argeş 124 853 1,6 42,2 4,9 8,2 14,9 9,0 19,1 Ialomiţa 40 772 10,6 22,8 6,4 6,2 15,5 8,2 23,0 Călăraşi 40 611 8,3 28,6 4,8 6,5 18,9 6,8 27,1 Románia 4 348 739 2,2 29,0 5,9 7,7 17,3 17,4 20,5 Forrás: Petrovici, 2014 Következésképpen, az aradi interjúalanyok esetében a szakmai tevékenység nagy része a lakóházak (házak, tömbházak) és közterületek (vendéglők, panziók, poliklinikák, imaházak, táborok) tervezésére koncentrálódik, a kolozsvári és bukaresti interjúalanyok pedig nagymértékben belső tervezési projekteket, tárgytervezési és urbanisztikai projekteket is átvesznek, ami a gazdasági válság pozitív hozadéka: „Megszületett a román design” (27 éves férfi, társtulajdonos, 131

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság Bukarest). A bukaresti interjúalanyok a belső tervezést a kompromisszum elfogadható formájának tekintik a más építészektől lemásolt projektek aláírásával vagy az ügyfelek által készített projektekkel szemben. Az interjúalanyok narrációiban kapcsolatot figyeltem meg a választott munkavégzési forma és a jelenlegi pénzügyi helyzet között: „Társadalmi válságban vagyunk, és kicsinek lenni a legjobb módja annak, hogy gazdaságilag is hatékony maradj…minél kisebb vagy, annál nagyobb a túlélés esélye, és annak, hogy ne legyenek költségeid (takarítónő, aki megeszi a jövedelmed)… minél kisebb vagy, annál jobb.” (37 éves férfi, egyéni építészeti iroda tulajdonosa, Arad) „Leginkább belső tevezés(sel foglalkozunk), azonban építészeti projektjeink is vannak, műszakibbak, amelyek jogi és dokumentációs részt is feltételeznek. Az emberek inkább belső tervezésbe fektetnek, ez kisebb összeg, mintsem hogy házat építsenek” (26 éves férfi, építészeti stúdió társtulajdonosa, Kolozsvár).

A gazdasági válság nagy problémákat okozott az építészek karrierjében. A projektek hiánya rányomta bélyegét a jövedelmekre és az építész szakma gyakorlására vagy a pályamódosítási döntésekre egyaránt. A gyakornoki állások nehezebb elérhetősége a gazdasági válság egy másik következménye.

„Diákként volt munkám, annyi házam volt, hogy azt sem tudtam, mit csináljak velük, a válság előtt… és kerestem… nagyon jól, annyi pénzem volt…sok. Aztán, amikor jött a válság, az árak valósággal lementek, és az embereknek már nem volt meg a biztonsága, hogy hitelt vegyenek fel, hogy építési tervet készítsenek. S azóta mind így, elég rosszul…” (29 éves férfi, alkalmazott, Arad) „Mészárlás volt… és valamilyen fajta szelekció történik… vagyis kollégáim, akik dolgozni kezdenek a közigazgatásban, akik elmennek főépítésznek falvakba, községekbe… én parkettát raktam le. Parkettáztam az ügyfeleknek! Ez a kompromisszum, amit meg kellett kötnöm, hogy ne adjam fel, és ne fulladjak meg… van egy gyermekem, fel kell nevelni. Parkettát raktam le, és megragadtam a munkát…” (37 éves férfi, egyéni építészeti iroda tulajdonosa, Arad)

Az interjúk alapján sikerült azonosítanom néhány olyan problémát, amellyel a végzősök a gyakornokság ideje alatt szembesülnek. Az aradi és a bukaresti belső piacot alanyaink úgy jellemzik, hogy megfullasztja néhány nagy iroda, amely átveszi a fontos projekteket, majd azokat továbbadja, míg a többi építészeti iroda számára a kisebb kihívást támasztó projektek maradnak. „Nincsenek kihívások Aradon. Tehát a piacot megfullasztják az egymással kapcsolatban álló építészeti cégek, és esélyed sincs, hogy az egyenletből kilépj, egyetlen esélyed sem… ki kell menned a városból vagy meg kell halnod itt egyedül. Vannak olyan építészeink Aradon, akiknek évi 450 projektjük van, nem mondom meg, hogy mennyibe kerül a pecsét, és ezt szorozd meg 450-el… nézd meg, milyen forgalmuk van, és nem csinálnak abszolút semmit. Innen következik a minőség… falun már nincs is ellenőrzés, a műszaki átvétel dokumentációjában levő épület nem hasonlít a valóságos munkához… a kőkorszakban vagyunk, ez van….” (37 éves férfi, egyéni építészeti iroda tulajdonosa, Arad)

132

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” „A válság előtt sok olyan projekt volt, amely a cápák ujjai közül kicsúszott, most nagyon kevés morzsa megy át a szitájukon”. (27 éves férfi, alkalmazott és szabadúszó, Bukarest)

Az előbbiekben bemutatott helyzet kihatással van a megye építészetének minőségére, de jelentős hatása van az építészek jövedelmeire is. Az összes megkérdezett gyakornok azt állítja, hogy a jelenlegi munkahelyük hátránya pénzügyi jellegű a szakmai megrekedés mellett, mivel nincs kitől szakmát tanulniuk. „Óóóó, szeretnék (irodát váltani-GL)… valahol jobban fizető helyen… apropó összeg… megtudtam, hogy a KFC jobban fizet… vagy a FORNETTI. Tehát 6 év egyetem után, így járunk, szegény fejünk…” (29 éves férfi, alkalmazott gyakornok, Arad)

A mintába bekerült építészek által felkarolt karrierirányok a gazdasági környezettől, az egyetemek és a privát szféra kapcsolódási fokától, az alkalmazhatóság vetületeit szabályozó jogszabályoktól és a nemzeti és regionális politikáktól függnek. Példa erre az építészeti szolgáltatások piacának nyitása a belső tervezés és a terméktervezés irányába, a gazdasági válság által generált projekthiány következtében. A negatív következmények – főként a gyakornokok esetében – az alacsony jövedelmek szintjében, továbbá a szakmai gyakorlati és gyakornoki lehetőségek alacsony hozzáférhetőségében érzékelhetők. Léteznek olyan munkavolumenű időszakok, amelyekben az irodák ideiglenesen inkább diákokkal vagy gyakornokokkal működnek együtt, anélkül, hogy alkalmaznák őket, vagy meghatározott időre kötnek velük munkaszerződést. Az alkalmazás ezen vetülete a megkérdezett gyakornokokat megakadályozza abban, hogy a gyakornoki időszakot a törvény által előírt feltételek szerint 2 év alatt teljesítsék, így körülbelül 30 évesen sikerül aláírási jogot szerezniük. IV.4. Az oktatási rendszer munkaerőpiacra való belépésben játszott szerepével kapcsolatos percepciók A szakma gyakorlásához lényegesnek tekintett sajátos képességek és készségek a számítógépes tervezés, a képzelőerő (amelyet „valamely tervezési feladat eredeti módon történő megválaszolásának képességeként” határoznak meg), a tárgyak tanulmányozása (amely képzelőerőt generál), a térben látás és az esztétikai érzék. A tervezési ismeretek teszik lehetővé azt, hogy a diákok már az egyetemi évek alatt építészeti irodákkal működjenek együtt, ezek az irodák pedig lehetséges munkáltatókká válnak. A gyakorlat idejét élesen bírálják amiatt, hogy valójában alig képes az építész szakma gyakorlásához szükséges képességeket és készségeket átadni. A leghatékonyabb oktatási formának magát a tanárt tekintik, akinek akkor van értéke, ha képes „tapasztalatból beszélni”, hiszen jómaga is jelenlegi városi művek szerzője, nem csupán „mesélő”. Az interjúk alapján megfigyeltem, hogy a munkaerőpiacra való belépéskor a végzősök „alkalmazhatóságát” az egyetemi évek során szerzett képességek és készségek, valamint a két intézmény, az egyetem és a belső piac, kapcsolatából adódó lehetőségek biztosítják. Így tehát a mintába bekerült végzősök egy részének sikerült építészeti irodákkal együttműködnie, akár tervezési versenyek megnyerésével, akár e tervezőirodák keretében történő gyakorlatozással. A végzős és a tervezőiroda együttműködését az építészeti szolgáltatások piacán megjelenő projek133

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság tek iránti kereslet is szabályozza. A külföldi tanulmányi lehetőségek, mint például az Erasmusösztöndíjak, sajátos szerepet játszanak az egyetemi évek során szerzett szakmai felkészülésben. Ezek a programok jóval nagyobb információmennyiséghez biztosítanak hozzáférést, a különféle épületek megtekintésétől a modellezési műhelyekben végzett munkáig és új anyagokkal való kísérletezés lehetőségéig, ezek mind kihatással vannak a szakma gyakorlására. A külföldi tanulmányi lehetőségek valódi – a román építészetbe új életet lehelő – előnynek számítanak (különösen a tapasztalt építészek szemében, akiknek nem volt ehhez hozzáférése). Az építészet területén eddig végzett empirikus tanulmányok jelentős információkat szolgáltatnak az iskolából a munkaerőpiacra való átmenettel kapcsolatosan. A végzősök és a munkaerőpiac című kutatásban4 megvizsgálták a különböző területek végzőseinek munkaerőpiacra való belépéséhez szükséges időt. Az adatok szerint a végzős építészek átlagban tanulmányaik elvégzésétől számított 2,8 hónapon belül találnak munkát, a leghatékonyabb munkahely-keresési módszer pedig a potenciális alkalmazók megkeresése. A megkérdezett építészek narrációi nem igazolják az utóbbi adatokat – interjúalanyaink a gyakornoki és szakmai gyakorlati lehetőségekhez nagyrészt barátok vagy ismerősök ajánlása alapján jutottak. IV.5. Az oktatási rendszer hiányosságaira vonatkozó percepciók Az oktatás hiányosságaira vonatkozó percepciók az „elméleti” és a „gyakorlati rész” közötti szakadékra irányulnak. Emellett hiányolják a gyakorlati készségek – mint például az építőtelepi tapasztalat és a különböző építkezési anyagok kezelése – elsajátítási lehetőségét; ezekkel gyakran felsőoktatási intézményen kívüli környezetben találkozhatnak a diákok. A gyakornokok számára az általuk megvalósított projekt megrendelőjével fenntartott kapcsolat jelenti a legnagyobb kihívást, és ugyanakkor ez az a probléma, amivel a leggyakrabban szembesülnek. A kommunikációt, a tárgyalást és az ügyfél igényeihez való alkalmazkodást gyakran említik a szakma gyakorlásához elengedhetetlen képességekként, azonban ezekre nem egyetemi tanulmányaik során tesznek szert. A tárgyalási készséget lényegesnek tekintik a szakma gyakorlásában, mivel segítséget nyújt abban, hogy az ügyfelet meg lehessen győzni a projekt műszaki és esztétikai vetületeiről, és ezáltal elkerülhetővé válnak a félresikeredett épületek: „Ha nem győzöd meg te, meggyőz ő (az ügyfél) téged, és egy gyenge házat készítesz.” (29 éves férfi, alkalmazott, Arad). Nagy előnyt jelen a hatékony kommunikáció az ügyfelekkel, ennek hiánya pedig, ha szégyenlőséggel társul, nagy veszteségeket okoz, még akkor is, ha az építész különleges műszaki és alkotókészséggel rendelkezik. A kommunikáció elengedhetetlen az építészek munkájának kevésbé kedvelt területén is, éspedig az állami intézményekben az engedélyek megszerzésekor. Habár a sajátos képességek hasznosak az építész szakma gyakorlásában, az építészek úgy vélik, hogy ezek szintje kívánnivalót hagy maga után, mivel egy részük a számítógépes tervezést azokban az irodákban tanulja meg, amelyekben gyakorlatozik. Léteznek olyan irodák is, amelyekben az építészetet olyan személyek tanítják és gyakorolják, akik nem végeztek építészetet, hanem egy építész „nevelte ki” őket. A társadalmi kapcsolatok két síkon játszanak fontos

4 „Absolvenţii şi piaţa de muncă (A végzősök és a munkaerőpiac)”, Studiu naţional de monitorizare a inserţiei pe piaţa muncii a absolvenţilor de învăţământ superior (A felsőfokú végzettséget szerzett személyek munkaerőpiacra való belépésének országos vizsgálata) (POSDRU/60/2.1/S/41750).

134

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…” szerepet a „portfolió munkavállaló” megteremtésében: a gyakornoksági tevékenység végzéséhez szükséges hely megszerzésében és az ügyfelek toborzásában.

V. Következtetések Az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet olyan folyamat, amely a végzősök munkaerő-piacra való belépését meghatározó belső szabályozások függvénye és következménye. Bár elsőre úgy tűnik, hogy e belső szabályozások, valamint a munkaerőpiacra való belépés mikéntje az egyének jellemzőiből fakad, ha figyelmesebben megnézzük az egyének erőforrásait, kiderül, hogy ezeket az intézményi kontextus, az oktatási rendszer, a belső piacok és az ezek közötti kapcsolat alakítja. Figyelembe véve Arthur & Rousseau (1996) karrierekre vonatkozó fogalmait, az építészek karrierjét a „modern” karrier fogalmának lencséjén keresztül szemléltük, és azonosítottuk jellemzőit. Ezek a következők: a rutin- és a bürokratikus feladatok kiváltotta felháborodás mint olyan „aljamunka”, mely kimeríti a kreatív lehetőségeket; az építészek arra irányuló törekvése, hogy saját karrierjüket építsék és „portfolió munkássá” váljanak. Ez utóbbi érdekében állandó készenlétben állva gyűjtik portfóliójukba azokat a projekteket, melyek révén ismereteiket és képességeiket gyarapíthatják, s melyek egyúttal alkalmazhatóságukat és stabilitásukat is javítják. Az alkalmazhatóság növelésére való törekvés során olyan kapcsolatokat „ápolnak”, amelyek révén könnyebben hozzáférhetnek további munkáltatókhoz és ügyfelekhez, és lévén, hogy több munkaadó ernyője alá tartoznak, a munkavégzés során zajló csoportos interakciók révén készségeket szereznek és adnak át egymásnak. Ez mind a alkalmazó cég, mind pedig egyéni szinten is érvényesül. Azok a tényezők, amelyekből a „portfolió munkavállaló” felépül, képezik majd az alapját az építészeti szolgáltatások piacán újonnan alakuló társulások és egyéni irodák hálózatának. Az építészet területén a „határtalan” karrier jellemzői közé tartozik a szakmai mobilitás (az interjúalanyok átlagban három irodában dolgoztak 29 éves korukig) és az alkalmazó cégen kívüli ügyfelek bevonzásának képessége – vannak olyan építészek, akik „maszekolnak” a cégnél kifejtett tevékenységük mellett, és független ügyfeleknek készítenek projekteket. Mindez bátorítja is a független munkavállalóként végzett munkát. Az építészekkel folytatott beszélgetések során észrevettem, hogy létezik két olyan tényező, amely a független munkavállalóként kifejtett munkavégzési formára (egyéni építészeti iroda) ösztönöz. Az első tényező a munkahely átszervezés miatt történő elvesztése. A gazdasági válság kontextusában a független munkavégzést a legstabilabb túlélési stratégiának tekintik az építészeti szolgáltatások piacán. A második tényező a saját építészeti iroda nyitásával társított szabadság és személyes beteljesülés romanticizált képe, amellyel nagyon rugalmas munkaidő, az alkotás függetlensége és a megvalósított projektekkel járó elismerés jár. A megkérdezett építészek esetében az identitás érvei komplex, olykor azonosíthatatlan külső struktúrákra utalnak. Valakiből nem attól lesz építész, hogy elvégez egy szakirányú oktatási intézményt. Az építész szakmát inkább az életen át tartó tanulási tapasztalatok által meghatározott társadalmi konstrukcióként fogják fel („amióta legózol, az utolsó felépített házig”). Az építész értékét azonban az határozza meg, hogy képes-e megérteni és ötvözni azokat a struktúrákat, amelyeknek része (és amelyekből őt alakították), és képes-e másként válaszolni azokra a társadalmi szükségletekre és problémákra, amelyekkel a szakma gyakorlásában szembesül. 135

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: ifjúság A jelen tanulmánynak a karrierek építészeti almezejének megértéséhez való első és legfontosabb hozzájárulása az, hogy leírja azokat a folyamatokat, amelyeken keresztül az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet megvalósul, valamint a különböző munkavégzési formákat befolyásoló tényezőket. Az eddigi kutatások főleg mennyiségi módszertannal dolgoztak és az általános szempontokra, valamint az építész szakma és az építészeti szolgáltatások piacának állapotfelmérésére összpontosítottak. Másodsorban, jelen dolgozatban megpróbáltam elméleti szempontból az építész karriert általánosan a karrier mezejébe behelyezni, és az iskolából a munkaerőpiacra való átmenetet holisztikus, kritikus szempontból megközelíteni, figyelembe véve azokat a gazdasági és társadalmi tényezőket, amelyek ezt a folyamatot befolyásolják. Ez a megközelítés lebontja az építészetről mint „egzotikus” karrierről alkotott felfogást, és a társadalom szintjén megnyilvánuló gazdasági változások által alakított, általános, neoliberális karrierre jellemző tényezőket azonosítja benne.

Szakirodalom ARTHUR, Michael – ROUSSEAU, Denise

1996 The Boundaryless Career, Oxford University Press, New York, NY, 12

DAMIAN, Mircea Radu

2007–2013 Absolvenții și Piața Muncii, Studiu Național de Monitorizare a inserției pe piața muncii a absolvenților din învățământul superior http://www.absolvent-univ.ro/UserFiles/File/Raport-2006–2010-final_cuprins.pdf

DANZIGER, Nira – VALENCY, Rony

2005 Career anchors: distribution and impact on job satisfaction, the Israeli case, Emerald Career Development International 11. (4), 293–294

MIRZA, Aziz – NACEY, Vince

2015 The Architectural Profession in Europe 2014, A Sector Study, West Sussex, UK, p.90

PETROVICI, Norbert

2014 Industrii creative sau cum ne pierdem locuințele din orașe CriticAtac (2014. szeptember 30). http://www.criticatac.ro/26365/industrii-creative-dezvoltare-urban/ (letöltve: 2014. március 31.)

SAAR, Ellu – UNT, Marge – KOGAN, Irena

2008 Transition from Educational System to Labour Market in the European Union: A Comparison between New and Old Members, International Journal of Comparative Sociology 49. (1) 32–33

SCHEIN, Edgar Henry

1990 Career Anchors: Discovering Your Real Values, University Associates Inc., San Diego, CA

ȚIGĂNAȘ, Șerban

2013 Ce se întâmplă cu profesia de arhitect în România. Zeppelin No. 111, 2013 február http://e-zeppelin.ro/ce-se-intampla-cu-profesia-de-arhitect-in-europa-2/ (letöltve: 2014. március 31.)

ȚIGĂNAȘ, Șerban – CHIRIBUCĂ, Dan

2010 Arhitect în România: studiu de fundamentare a politicilor naționale pentru arhitectură, Editura EIKON, Cluj-Napoca

136

„Kiderült, hogy a KFC jobban fizet…”

Összpont: sport

2

137

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport

138

A közösségi és etnicizált csíki hokiról

Magyari Nándor László – Burista Lóránd A közösségi és etnicizált csíki hokiról Kivonat. A tanulmány empirikus alapját egy félstrukturált interjúsorozat adja, amit 2012-ben készítettek a szerzők, és aminek narratíváit (egyéb médiabeli szövegekkel együtt) a kritikai kultúrakutatás ismert módszertani eljárásaival dolgoztak fel. A „csíki hoki” újradefiniálásával indul a szöveg és alapvetően a jégkorong adott régióban való társadalomtörténetének újrainterpretálására vállalkozik. Az értelmezés magjaként a szerzők a csíki hoki közösségi és etnicizált, erősen tradicionális és amatőr jellegét, megjelenésének, konszolidálódásának, valamint fönnmaradásának történetitársadalmi-kulturális értelemben sajátos kontextusát hozzák előtérbe. A jégkorong (szub)kultúra modernizációjának és professzionalizálódásának elmaradását, a (neo)tradicionalista lokális és regionális mentalitások erőteljes jelenlétében és hatásában jelöli meg a tanulmány. Az írás elsősorban nem a jégkorongra, mint profi performanszra és a neki megfelelő szubkultúra jellemvonásaira fókuszál, hanem annak erős identitásképző, közösségmegtartó jellegére összpontosít, amit a csíki hoki eredeti tradíciójaként fedez föl: arra ahogyan a sportban megmutatkozik a társadalom és fordítva, ennek tükrében, arra ahogyan a társadalomba beágyazódik, működik és reprezentálódik a sport. Kulcsszavak: sport, hoki, mentalitás, etnicitás Abstract. The Ethicized and Communitarian Szekler Ice Hockey The empirical basis of the study is drawn from a series of interviews performed by the authors in 2012. The narratives along with several texts and articles from the media were defined using the framework and methodology of critical culture studies. The article begins by redifing the meaning of local hockey in Miercurea Ciuc/Csíkszereda/Szeklerburg, focusing on the reinterpretation of social history which surrounds hockey in the region. At the core of this understanding lies the ambition to bring forward the communal and ethnic nature of a „hockey culture” that has a strong tendency towards the traditional, harbors a persisting amateur spirit regarding its appearance and consolidation in a socio-cultural and historical sense, and eventually to place it in a specific context. The study points out how local hockey (sub)culture lags behind in regards to current professional and modernising tendencies, being rather embedded and influenced by strong and persisting local and regional, (neo)tradional mentalities. It’s important to note that the matter of focus here lies not on hockey per se nor on the subcultural aspects that surround it. Instead, the study sheds light and reveals the main role of hockey in Miercurea Ciuc/Csíkszereda/Szeklerburg, how it impacts the modeling of identities and preserves the community spirit altogether. We find how in sports various aspects of society are being revealed but this also goes vice versa, how sports become represented in society. Keywords: sport, hokey, mentality, etnicity

Bevezető Témánk, amivel kapcsolatban legjobb esetben csak egy értelmezési keret és legfontosabb jellemzőinek vázlatos bemutatására vállalkozhatunk, egy olyan komplex társadalmi jelenség vizsgálata – és itt a szó legtágabb értelmében vett közösségi, kulturális, szocilizációs, politikai, de persze 139

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport rekreációs, sporttevékenység is –, melynek központi elemét a „csíki hoki”, általunk többé-kevésbé újradefiniált hagyománya és dinamikája adja. A fogalmat nem valamiféle földrajzi értelemben használjuk, hiszen azt gondoljuk, hogy a szeredai hoki mintájára, már a harmincas évektől kezdődően, a tágabb régióban létrejövő, átalakuló és megszűnő hokicsapatokat „jellegükben és szellemükben”, közösségi beágyazódási kísérleteikben, ha úgy tetszik, éthoszukat tekintve a csíki hoki általunk újradefiniált körébe sorolhatjuk. Legfennebb a többi csapat esetében – a gyergyói lényeges kivételétől eltekinve – a beágyazódás, a meghonosodás, a közösségi identitásadó jelleg kiépítése elakadt vagy a relokációs/expanziós kísérlet kurdarcot vallott. Azt állítjuk ugyanis, hogy a székelyudvarhelyi Küküllőtől (1934–1993) egészen a marosvásárhelyi Locomotiva csapatáig, és főként a gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi csapatok - mind a csíkihoz kapcsolódtak. De a csíki-gyergyói játékosok még a kolozsvári hokicsapatba is magukkal vitték közösségi attitűdjeiket, és nem volt ez másként a brassói vagy a bukaresti csapatoknál – ez utóbbiaknál gyakran kényszerűségből – játszó székely játékosok esetében sem. Akár úgy, hogy felvállalták annak közösségi és etnicizált éthoszát, közösségi identitásképző funkcióját, akár úgy, hogy a jellemző helyi közösségek közötti kompetitív szellemet vállalták fel, árnyalva a rivalizálások „szcénáját”, mégpedig a sportvetélkedők fair play alapú megmérettetéseiben.1 Azt föltételezzük, sőt igazoltnak véljük az állítást, miszerint a közösségi hoki (community hockey – a kanadai zsargonban) tagolta és ugyanakkor építette a „székely identitást” (is), olyan időszakokban, amikor az identitásépítés egyéb kulturális formái anyagi vagy ideológiai meggondolásokból erősen hiányosak voltak. Mint látni fogjuk, ezt a közösségi éthoszt, vagy szellemet, a tradíció-építést az amatőr jégkorong hordozta és hordozza ma is (vagy legalábbis az amatőrizmus az, ami közvetlenül reprezentálja). A profizmus mint deterritorializáció, és a gyökerektől való eltávolodás, a helyi játékosok idegenbe való elszerződése a „helyiek” mentális térképén mint kilépés jelenik meg, olyan kilépés a helyi közösségből, amelynek a fenntartására a közösségi jégkorong vállalkoz(ott/ik), vagy vállalkoznia kelle(ne). A játékosok visszatérését pedig éppen ellenkezőleg mint a hűség és a gyökerekhez való visszatérés morálisan is értékelendő gesztusát értékeli a helyi közösség, nemcsak földrajzi értelemben „hazatérés”, hanem a morális tradícióhoz való újboli csatlakozás (az új klub menedzsere Rajz Attila narratívája ezt jól tükrözi). 2 Ezzel összefüggésben arra a kérdésre is választ próbálunk keresni, hogy miért éppen Csíkban sikerült (és részben Gyergyóban) a hokit „kisajátítani”, szinte már teljesen exkluzív sporttá tenni? Ez – a kezdetben igencsak figyelembe veendő éghajlati viszonyokon túl3– azzal kapcso-

1 A kezdetekbeli éghajlati tényezők mellett, nem kizárt, hogy ez a viszonylag zárt és etnicizált csíki, majd a nyomán létrejövő romániai jégkorong és a hozzá kapcsolódó igen erős motiváltság, mint modell akadályozta máshol, országos szinten is a jégkorong erős beágyazódását; hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott jelentőséget nyerni, széles körben népszerűvé válni és bizonyos értelemben a „professzionális attitűdök” kialakulását is akadályozta. Ennek bizonyítása viszont egy mélyebb és hosszabb tanulmányozást igényelne. 2 Az interjú a Transindex.ro honlapján olvasható: http//eletmod.transindex.ro/?cikk=25217 3 A jégkorong történetében különös helyet foglalnak el a hosszú téli hidegek, hiszen e sportot kezdetben a természetben, szabad ég alatt játszták, és ezért ott volt népszerű, ahol hosszak és hidegek voltak a telek. Ebből a szempontból az egész régióban Csíkban és Gyergyóban volt/van a leghidegebb. A Csíkszereda egyetlen műjégpályáját csupán 1970-ben adták át, a gyergyószentmiklósi műjégpálya pedig 1982 óta üzemel.

140

A közösségi és etnicizált csíki hokiról latos, ahogyan egy lokális közösség, amelynek határozott etnikai, vallási karaktere van, egy sportágat a magáénak tekint – beleértve azt is, hogy hajlandó érte áldozatot hozni a (sport-, oktatás-) politikai kiállástól kezdve, egészen az „érzelmi befeketetésig” (moral entrepreneurship) és az anyagiakig. A lokális közösség úgy határolja körül, illetve definiálja újra a sport által saját természetét és jellegét, hogy ezzel egy normatív értékrendszert hoz létre, amelybe egyesek belekerülnek, mások pedig nem (Wilson, 2006). A csíki hoki befogadó is, amennyiben valakik mint kulturális hagyományt, egyfajta sportban megnyilvánuló lokálpatriotizmust elfogadják, de kizáró, ha a sportot csupán professzionális szórakoztatóipari termékként tekintik, és nem fogadják el vele együtt a „csíkiség” identitásbeli kellékeit, és a hokit nem a történelmileg kialakult „morális tradíció” részeként tekintik. Az ilyeneket lenézik, mint hozzá nem értőket bélyegzik meg. Mint azt a „hivatalos” hoki-induló mondja: „Csíkban a fiúk korcsolyával a lábukon születnek”, és szinte lehetetlen ezt az eredendő köteléket – valójában persze kitalált tradíciót –, a máshonnan jötteknek a helyieknél jobb játéktudással vagy gyakorlással „bepótolniuk”. Ezért nem egyszerűen a jégkorongról - mint a Székelyföld jelzett régiójában igen népszerű sportról - értekezünk, hanem és elsősorban, annak társadalmi vetületéről. A csíki hokiról, mint a legjellemzőbb és szinte egyedülálló, nem néphagyományra (ami alatt a legtöbbszőr tradicionális paraszti kultúrát értenek), hanem modern és szekuláris „kitalált hagyományra” – értsd átvett, illetve importált és aztán mélyre beágyazott és adoptált – tradícióra fogunk fókuszálni. Jelen írás tehát, mind módszertanát, mind elméleti/szemléleti kereteit tekintve eltér a szokásos sportszociológiai tanulmányoktól, de nem követi a csíki (illetve némelykor) székely jégkorong történetét leíró, azt dokumentáló munkák szokványos, ha úgy tetszik, lineáris kifejtését sem. Ezzel szemben egy olyan kritikai elemzés, amely a kultúrakutatás (cultural studies) eszközeivel igyekszik feltárni a sportjelenség társadalmi kapcsolódásait, a csíki hoki4 beágyazottágát a helyi társadalom egyéb kulturálisan is releváns elemei és „történetei” közé. A kulturális elemzés előnye, hogy képes olyan lokális társadalmi és etnikai, egyszóval közösségi identitásokat kritikai szempontok szerint leírni és értelmezni, amely a csíki hoki keretében feltárulkozó sport és társadalom összefonódásának sajátos formáin túl egy jellegzetes kisebbségi identitás szimbolikus felépítését és éltetését képes egymás tükrében értelmezni. Amikor a csíki hoki történetét tekintjük, akkor annak társadalom és kultúrtörténete érdekel; amikor mint identitáspolitikai tényezőt tekintjük, akkor a helyi társadalom és identitások kialakításában és karbantartásában, illetve újratermelésében játszott szerepére reflektálunk; amikor a helyi jégkorong jelenbeli helyzetét vizsgáljuk, akkor a közösségi hoki esélyeit és annak nem elsősorban piac, hanem közösség-függőségét mint egymással kölcsönhatásban levő társadalmi mozgalmat vizsgáljuk: eredmény­ centrikus piaci termék helyett, a profizmus kifejeződései mellett, sőt azokat megelőzve, a közös-

4 Igyekszünk a „csíki hoki” kifejezést elfogadtatani, mert egyfelől túl szűknek – és főleg politikailag inkorrektnek – tűnik, ha csupán szeredai hokiról és csapatról beszélnénk, amelyben az idők folyamán az egész régióból, tehát Alcsíkról és Felcsíkról éppen úgy, mint Gyergyóból játszottak tehetséges fiúk, az utóbbi időben pedig még külföldiek is. Ugyanakkor túl általánosító volna, hogy a „székely-hokit” jelöljünk meg elemzésünk tárgyának, hiszen a Székelyföld egyes vidékein szinte ismeretlen a jégkorong. A csíki hoki terminus tehát, egy sok szempontból deterritorializált fogalom, amely azt a típusú közösségi és etnicizált jelleget sűríti magában, amelynek az éthoszát a csíkszeredai Sportklub, mint egyedi márkanév hordozza.

141

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport ségmegtartó és azt folyamatosan redefiniáló szerepet tekintjük kiemelendőnek. A csíki hoki a helyi (és bizonyos fokon regionális) populáris kultúra része, és ilyenként is „kitalált tradíció”, amely túlmutat a szigorúan vett sport performansz – a szórakoztatás, szabadidős tevékenység, egészségtermelés, (sport)pedagógiai funkció, szurkolói lelkesedés (boosterism) – keretein. Minket éppen ez az eredeti kontextusból való „kilépés” foglalkoztat. Abból indulunk ki, hogy a csíki hoki lényegében olyan kulturális konstrukció – a szó legszélesebb kulturális antropológiai értelmében –, amely egyben reprezentáció és önkifejezési eszköz arra, hogy egy etnikai/nemzeti kisebbség sajátos tartalommal töltse fel és jelenítse meg identitását (etnikai identifikáció). A jégkorong ebben a vonatkozásban cultural stuff, ami a szeredaiságot/csíkiséget tartalommal tölti ki, szembefordítja és elhelyezi nemcsak, és nem is elsősorban a sport világában, hanem a többségi (de gyakran a magyarországi, és távolabbi) közösségi identitások kontextusában. A jégkorongkutatásnak a kritikai kultúrakutatás eszközeivel való sikeres, lassan klasszikussá váló precedens értékű előzménye, a Richard Gruneau és David Whitson Hockey Night in Canada (Gruneau-Whitson, 1993) című könyve, amelynek szemléletét, mélyen szántó és heurisztikus értékű gondolatait, valamint eljárásait próbáljuk mi is a csíki hoki jelenségére „alkalmazni”.

Módszertan és a téma körülírása Írásunk alapját, empirikus hátterét a téma szakirodalma és az elérhető sajtószövegek áttanulmányozása mellett, rövid félstrukturált interjúk készítése és tartalmuk feldolgozása képezi, valamint a részvevő megfigyelés és följegyzések, amelyeket a szerzők a helyszínen végeztek. A 2012ben rögzített félstrukturált interjúk, aktív és volt játékosokkal, edzőkkel, újságírókkal, valamint rajongókkal készültek. Az interjúk átírt szövegei alkalmasak arra, hogy megragadhatóvá, értelmezhetővé váljanak azok a tudástartalmak – mindenekelőtt szakértői tudásról van szó, de a jégkorongról lokális szinten élő és generációkon át újratermelődő populáris tudás is fontos –, azonosulási mechanizmusok nyelvi kifejeződései, sajátos jelentésekkel bíró narratívák, amelyek a jégkorong és a helyi civil társadalom és hoki-kultúra, vagy szubkultúra5 viszonyában körvonalazódnak, s amelyek feltehetőleg tükrözik az imént említett fogalmak valós természetét a sportjelenségen belül. Segítséget jelentett ugyanakkor két rövid etnofilm is, melyet csíkszeredai helyszíneken a kanadai Dave Bidini forgatott 2001-ben, és egy másik, amelyet Becze Zoltán

5 A szubkultúra vagy a „neotribalizmus” alkalmas fogalmak lehetnének a csíki hoki jelzett közösségi, földrajzi környezethez, lokalitáshoz kapcsolt és etnicizált jellegének leírására, viszont mi inkább a kultúra fogalmat fogjuk használni ebben a kontextusban, mert úgy véljük, itt egy domináns „szubkultúráról” van szó, ami sokkal szélesebb körben struktúrálja, megjeleníti és szervezi a helyi identitásokat, mint a rajongók, az integrált szubkultúra szigorúan vett tagsága. A szubkultúra és/vagy neotribalizmus fogalma jelezné a csíki hoki nagyon erős beágyazottságát, és azt is, hogy nem sikerült kilépnie ebből a keretből, nem vált transzlokális szcénává, olyan „vándorcirkusszá”, ami földrajzi határoktól függetlenül a sport-genre köré szerveződő közösségek globalizált szcénáját jelentené (legtipikusabb sportpélda erre az F1 autóversenyek lehetnének), ami a professzionalizált és kommercializált sportot jellemzi (akárcsak a zenei közösségeket – lásd Hesmondhalgh, 2005). Ez a transzlokalitás hiányzik a csíki hoki neotribalizmusából, vagyis marad lokálisan domináns szubkultúra, amit a következőkben kultúrának fogunk nevezni.

142

A közösségi és etnicizált csíki hokiról 2007-ben forgatott, és amelyben hokistákat, azok családját, illetve szurkolókat szólított meg, képileg is rögzítve egy tétmérközés hangulatát és utóéletét/környezetét. A kritikai kultúrakutatás (a birminghami iskola által kialakított elméleti/módszertani eredmények6) eszközeit használtuk az említett módon gyűjtött empirikus anyag, szövegek értelmezésére, vagyis hermeneutikai, minőségi módszerek segítségével, sajátos interpretációját igyekszünk adni a témának, mindezt a társadalom, a sport, a közösségi identitások dinamikája, illetve a történeti perspektíva kontextusában. Az eljárás a minőségi módszerek alkalmazásán túl, egy olyan komplex, dinamikus és konstruktivista kultúra, illetve közösségi identitásépítés fogalmának előtérbe helyezésére fekteti a hangsúlyt, amely nem statikus vagy egysíkú, hanem többdimenziós és állandóan alakul, változik. De a hokikultúra és a hozzá kapcsolódó identitásépítési gyakorlatok nemcsak időben és társadalmi térben változnak, hanem mindenekelőtt, a politikai hatalommal és annak változásaival is lényegesen módosulnak, az örökös átmenet állapotában vannak. Ennek radikális következményeit a csíki hoki jelensége több mint 85 éves története során, többször megélte. A csíki hoki – minden jel szerint – nem egyszerűen egy sport performansz, amely egy kis belső piacon uralja közönségét és a kollektív képzeletet, hanem egy viszonylag hosszútávú, bár lényegét tekintve többé-kevésbé rejtett, és csak egyes elemeiben tudatosult/uló közösségi identitáspolitikai projekt. Jelenében, a jelenség komplex megítélésében mintegy természetesen, magában hordozza előzményeit, mindazokat a tényezőket, amelyek az elmúlt időszakokban létét és reprezentációját, a hozzá való külső és belső viszonyulásokat meghatározták. Ezt a történeti dinamikát és komplex változást igyekszünk kritikai értelemben is megvilágítani, főként amikor a jövőt illető perspektívákat próbáljuk meg előrevetíteni. Amire fókuszálunk az nem is a sport gyakorlata, nevezetesen a jégkorong, hanem sokkal inkább a játék társadalmi környezete, pontosabban az a közösségi éthosz7, amit kifejez és megjelenít. Célunk a csíki hoki sajátos társadalmi és kulturális, valamint politikai szerepének és beágyazottságának a feltárása, azoknak a jelentéstartalmaknak, identitásoknak a körvonalazása, amelyek meghatározzák a helyi társadalom viszonyulását a sportághoz, de ezen túl a társadalmi interakciókat is. A sport és a közösség, valamint a közösségi sport, azaz hoki kontextuális meghatározásait előnyben részesítjük a formálisakkal szemben. Azt a bonyolult folyamatot igyekszünk megérteni és mások számára is hozzáférhetővé tenni, hogy a helyi társadalom hogyan termelte ki és örökítette át generációkon, és főként változó országhatárokon és rezsimeken keresztül az identitását, azt, amelynek egyik központi magja éppen a csíki hoki; az identitásépítés mechanizmusai mellett, a tartalmat és az asszociációs összefüggéseket is áttekintjük. Úgy véljük ugyanis, és ez elemzésünk szemléleti keretének esszenciája, hogy nem egy általunk tulajdonított – esetleg részben vagy egészben önkényes attribúciós, osztályozási gesztus eredményeként előálló – asszociációról beszélünk akkor, amikor a csíki hoki társadalmi beágyazottságának erősségét, és identitás-termelő jelentőségét tételezzük, hanem a részvevők értelmezéseit tárjuk

6 Az Iskolát a Stuart Hall neve fémjelzi, akinek Notes on Deconstructing the Popular című korai tanulmányát használtuk elemzéskor (Hall, 1981). 7 Az éthosz kifejezést a Clifford Geertz által adott definíciónak megfelelően használjuk: „Egy közösség éthosza nem más, mint tagjai életének alapárnyalata, jellege, minősége; morális és esztétikai stílusa, atmoszférája; azaz alapvető viszonyulás saját maguk és az élet által visszatükrözött világ fele” (Geertz, 1994, 5).

143

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport fel, az ők asszociációiról és interpretációiról beszélünk. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a csíki hoki egy olyan etnikai környezetben jelent meg, illetve működik, ahol az országos szinten kisebbségi magyar/székely közösség helyben lokális/kistérségi többséget képez. A csíki hoki egész dinamikája és eredményei - a vetélkedés részben megváltozott reprezentációs funkcióján (kisebbségi, csíki, illetve székely/magyar etnikai/nemzeti identitáson) keresztül - úgy értelmeződnek a közösségi diskurzusokban mint az országos etnikai arányok (az asszimetrikus viszonyok) szimbolikus inverziójára tett kísérletek. A csíki hoki etnikai vetélkedést közvetít. Ebben is hasonlít a klasszikus kanadai anglofon-frankofon hokivetélkedőkre, mert a sajátosan kisebbségi éthoszt és mentalitást függetleníti a szigorúan vett sporteredményektől.8 Azt próbáljuk nyomon követni, hogy az etnikai vetélkedés fenntartására tett sokrétű erőfeszítés, egyfelől hogyan konzerválja a közösségi csíki hokit (mint látni fogjuk hosszú időn keresztül ez a közösségi jelleg abban nyilvánult meg, hogy tévesen vagy valóságosan „klasszikus kanadainak” gondolták a csíki hokit, amelynek stílusa – legalábbis szándék szerint – megőrizte az eredeti játék agresszivitását, dinamizmusát, de mindenekelőtt közösségi jellegét), pontosabban annak közösségi és etnicizált jellegét, szemben akár a professzionalizálódással is. Másrészt pedig azt, hogy ez hogyan reprezentálódik a sportban, a jégpályán, a sportmozgalomban, a sporttal kapcsolatos helyi politikában, a szurkolói megnyilvánulásokban és attitűdökben, a nyilvános és hétköznapi diskurzusokban. A drukkerek és az egész helyi közösség szintjén rég megtanulták disszociálni, sőt szembeállítani az eredménytábla kijelzőjén megjelenő számszerű eredményt a „közösségi teljesítménytől”, miszerint egy-egy fantáziadús megmozdulás és főként a „keménykedés” („oda kell tenni a csontot”), agresszív, belemenős és meg nem alkuvó, lelkes hajtás, a véksőkig kitartó és ambíciós játék előbbre való a győzelemnél is. Ilyen körülmények között a győzelem jelentősége megnő (a kis Dávid legyőzi a nagy Góliátot), egyenesen mitikus magasságokba emelkedik a Steaua legyőzése: az etnikai „megváltás”, a közösségi katarzis messze túlmutat a „játékon” – szimbolikusan az egész közösséget jelképezi, s mindezt a médiák (rejtett vagy egyre növekvő mértékben explicit módon) így is közvetítik. A vereséget a leggyakrabban éppen azzal lehet elfogadottá tenni, hogy kisebbségi helyzetben minden ellenünk van: elsősorban a románok – de még a magyar bírók is „románnak”, idegennek és ellenségesnek tűnnek –, és a reális hatalom, a sportpolitika, az asszimetrikus viszonyok és a kevés anyagi forrás is. A drukkerek viselkedése, jellemző attitűdjei viszont azt is megmutatja, hogy a köztük kialakult csoportkohézió, bajtársiasság nemcsak csapat- és sportkötődés, és a számukra megfelelő identitás sem csupán jégkorongszeretet, hanem erősen etnikai jellegű is. A legjobban éppen a pályán, a győzelmet követő-

8 Tanulmányunk egy olyan pillanatban készült, amikor a csíkszeredai Sportklub történetének egyik legmélyebb válságát éli, ami az elért eredményeket illeti. A tavaly nem jutott be a rájátszásba, sem a román bajnokságban, sem a MOL Ligában; az idei első tíz mérkőzéséből egyet nem sikerült megnyernie. És ez nem független a szakértelemmel szemben túlhangsúlyozott közösségi jellegtől (az edzők és a kezdő keret tagjai is helyiek), ami az amatőrszellemhez kapcsolódik. Nyilvánvalóan hiányzik a csapatból az a fajta profi játéktudás, ami a bajnokság többi szereplője esetében, a már lezajlott profizálódás következtében, meg a megvásárolt külföldi játékosok/edzők révén megvan. Jellemző módon a tavalyi kudarcokra, mintegy ellenszerként, új csapat-menedzsert alkalmaztak, aki éppen a közösségi jelleg további erősítését, és nem a játékerő, a tudás, a hozzáértés fokozását jelőlte meg krédójának (Lásd. http//eletmod.transindex.ro/?cikk=25217).

144

A közösségi és etnicizált csíki hokiról en lehet/érdemes (főként némi alkoholos befolyásoltság mellett) üvölteni, hogy „Szép volt fiúk!” és énekelni a Sportklub-induló mellett a székely himnuszt is. In extremis a hoki csak „szimulákrum”, a „valódi” etnikai vetélkedés allegóriája/evokációja, a játékosok pedig „harcosok” és reprezentánsok. Ma is kevés a lehetőség, a csíkiség/székelység országos, sőt még tágabb nyilvánosság előtt való reprezentálására, az etnikai identitás „nosztalgikus és álomszerű” átadására, sőt megélésére: mikor jó székelynek/csíkinak lenni, ha nem akkor, amikor a Sportklub győz? Amikor azt visszhangozza a jégpálya, amikor elcsattan a kérdés: „Ki a legjobb?” – és a kórus iszonyú hangerővel válaszol: „Szeeeeredaaaa!”. Elemzésünk nem önmagában a gyakorlatként létező jégkorongra fókuszál – bár ez adja az empirikus tartalmat és keretet –, hanem a csiki-hoki hagyományának a jelenségére, ami a csíkiség legjellemzőbb modern és szekuláris tradíciójává lett (talán egyetlen másik, viszont vallási tartalommal rendelkező hasonló tradíció létezik, mégpedig a csíksomlyói búcsújárás hagyománya, de ez most nem témánk). Ennek a tradíciónak a központi magja a közösségi hoki és annak sajátosan konzervatív és etnicizált rítusai, ahol a hangsúly a közösségin van, mert identitástermelő, illetve -megtartó jellege ma is erősebb a sportteljesítmények valódi, összehasonlítható – valamint a játék eredményességében megmutatkozó „piaci értékétől”. Csík (és Gyergyó) viszonylag elszigetelt és hosszú telekkel rendelkező város, ami azt eredményezte, hogy általában a téli sportok számára jó lehetőség, köztük mindenekelőtt a csíki hoki azzá a kapcsolódási csatornává, kommunikációs lehetőséggé válhatott, amin keresztül a fiatalok nemcsak az elkülönülést és a sportvetélkedést, hanem a kapcsolódást, a sporthálózatokba való belépést is gyakorolhatták. Nem volt az ritka már a hoki kezdeteikor sem, és azóta sem, hogy sok fiatal kizárólag a csapattal járt nemcsak külföldön, hanem egyáltalán más városban, ezáltal találkozott, érintkezett román és magyarországi (aztán egyre inkább más országbéli) fiatalokkal. A román válogatottban való szereplés utazási alkalmakat, érintkezési és mobilitási csatornákat, valamint karrier lehetőségeket teremtett (kezdve a gyerek- és ífjúsági szintektől a felnőttig) sok fiatal számára, akik a tágabb világból származó meghatározó tapasztalataikat hokistaként szerezték. A román csapatokban játszani (különösen a hatvanas évektől kezdődően egészen a rendszerváltásig) és a válogatottban (az egész időszakra vetítve) sokszor igencsak felemás tapasztalat volt, mégis lehetőség nemcsak az elkülönülésre és vetélkedésre, hanem a csatlakozásra és integrálódásra is. A román–magyar válogatott mérkőzések pedig megmutatták azt az ambivalenciát9 is, amit a kisebbségi helyzet jelent, a kontextuálisan változó identitásdimenziók – székelység/magyarság és állampolgárság szintjén való románság – összekapcsolódásának nehézségét, és a változó – sok szempontból bizonytalan – tartalmát, nemcsak a játékosok, hanem a drukkerek szintjén is. Az erős identitástermelő dimenzió, a közösségi jelleg kezdetektől fogva bele volt kódolva a csíki hokiba, hiszen egy egyedi módon elszigetelt közösségben és egy olyan történelmi pillanatban történt meg az átvétel, amikor a társadalmi, gazdasági, sőt identitástudatbeli bizonytalanság jellemzőek voltak.

9 Az ambivalencia, a helyzet ellentmondásossága régóta fönnáll, viszont korszakonként változott a feszültség erőssége és tartalma is. Papp Z. Attila ezt olyan dilemmának nevezi, amely az állampolgári és etnikai identitás között húzódik meg és lényegében feloldhatatlan feszültség. Nem kételkedünk abban, hogy ez a jelenben nemcsak a játékosok, hanem a drukkerek szintjén is jelen van (Papp, 2001).

145

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport

A csíki hoki eredeti paradigmája Egyetértés van abban a történészek és a szociológusok között, hogy az iparosodás és az urbanizáció a maga szervezeti és működési, valamint technológiai és innovációs logikájával hozzájárult a modern sport kialakulásához (Guttman, 1996). A sport társadalmi alakulása nagyban összefüggött magában a társadalomban végbemenő folyamatokkal és különösen azokkal a változásokkal, amelyek alapvetően meghatározták az egyén ön- és világképét egyaránt. Kezdetben a sport és egyéb rekreációs tevékenységek egyértelműen tükrözték az adott társadalom szervezési és működési logikáját, természetét. A rendi és korai társadalmakban a sporthoz hasonló tevékenységeknek erős vallási és/vagy hierarchikus jellege volt, a részvételben meghatározóak voltak a nemi, származási és faji hovatartozások, valamint az egész gyakorlatot erős misztifikáció jellemezte. Azt is fontos megemlítenünk, hogy akkoriban nem létezett egy különálló rendszere ezeknek a tevékenységeknek, tehát a modern, intézményesült sport tipikusan a modern, ipari és elsősorban a nyugati (demokratikus) társadalmak terméke. A sport intézményesülése nem feltétlenül a kortárs szociológiai elméletben honos jelentéssel azonos, bár kétségkívül összefügg azzal, inkább tendenciákat, folyamatokat/procedúrákat jelölnek a sport szervezési és adminisztrációs logikájának alakulásában, valamint abban, ahogyan az egyes sporttevékenységek szerveződtek (Guttman, 1996). A sport intézményesülése tehát azt a folyamatot jelenti, ahogyan egyes jól meghatározott szabályok, normák, jelentések, értékek kialakulnak, majd meghatározzák és szabályozzák a kortárs jelentését annak, hogy mi a sport és hogyan kell azt játszani, hogyan kell részt venni benne. A játék bizonyos módozata közösségi normává válik. Az intézményesülés tehát elsősorban különböző társadalmi szükségletekre és nyomásokra adott egyfajta válaszreakció (Adelman, 1986). Ez nem csak egy passzív reakciót jelent az általános társadalmi modernizációra, hanem egy belső szükségérzetet jelöl a növekedésre, szerveződésre és magára a versenyre, amely sportágtól függően más és más jelleget ölt. Az intézményesülés egyik legfontosabb összetevője, hogy a hatalom és az általa ellenőrzött szervezetek szabályokon, előírásokon, szervezési formákon keresztül igyekszik ellenőrizni magát a sportmozgalmat, egy sport jellemző művelési módozatait, illetve a kapcsolódó közönséget. Ez a hatalmi mozzanat hiányzott a szeredai hoki alapító gesztusából, vagyis a csíki hoki – egyébként a maga korában és környezetében az egyetlen – civil társadalmi kezdeményezés volt, amely egy sajátos történelmi pillanatban (a nagyromán nemzetállam kialakítása kontextusában) jelent meg, és adott választ – valamilyen mértékben „kárpótlást”, vigaszt – a modernizmus kezdetén levő, elszigetelt és „letargikus” magyar kistársadalom számára. A kezdetekben a szeredai/csíki jégkorong, a helyi kulturális és sportélet hiányában megfelelő melegágyat biztosított a jégkoronggal kapcsolatos közösségi élménynek a kialakulására, amely később is folyamatos referenciaként jelenik meg a közösség diskurzusaiban, valamint ez az egyik kulcsfontosságú momentuma a ma is élő jégkorong kultúra létrejöttének: „Itt nemcsak a magam véleményét fogalmazhatom meg, hanem elbeszélgetve az alapító tagoktól kezdve a különböző generációk reprezentatív játékosai a következőket mondták – és én is ezt vissza tudom igazolni. Az a helyzet, hogy amikor a hoki indult, Csíkszeredában semmilyen sport-, de talán kulturális élet sem volt, Trianon után vagyunk 15–17 évvel, amikor hát óriási letargia van Székelyföldön, szinte nem hiszik el, hogy most egy új világ kezdődik, egy új ország tagja leszel és ez az az időszak, amikor mind tanügyi vonalon, mind gazdaságilag óriási negatívumok következnek be. Itt gondolok arra, hogy érettségizni már csak Brassóban lehetett román nyelven, vagy 146

A közösségi és etnicizált csíki hokiról gondolok arra, hogy elvették a csíki magán javakat, amelyeket a mai napig nem adták vissza. (…) Nagyon nehéz helyzetben megalapítottak egy hoki csapatot, és mikor beszéltem az első csapat utolsó túlélőjével, L.A.-val, ő kihangsúlyozta, hogy egy nagyon fontos momentum volt ez, és ők is ekkor tapasztalták meg, mikor a mérkőzéseikre az emberek Felcsík-, Alcsíkról bejöttek, és ahogy ő fogalmazott: Úgy üvöltött a székely a hokimeccsen, ahogy a torkán kifért, mert ez az egyetlen – és hangsúlyozom: egyetlen hely volt, ahol üvölthetett, ahol kiadhatta az örömét és mérgét” – B.Z. (szakértő, elemző). „Szereda mindig is egy eldugott hely volt, egy kisváros, ahol nem nagyon voltak kiugrási lehetőségek, s ugye abban az időben, hogy a hoki itt megjelent, akkor került be Szereda is a köztudatba, s rájöttek, hogy a hoki társadalmilag egy kiugrási lehetőséget jelent, s emiatt az egész közösség emellé állt” – SZ.F. (szakértő, elemző). „…ugye abban az időben, a húszas években, a harmincas években nem voltak itt különösebben nagy show-műsorok, nem volt semmi látványosság, valami kellett, ami összerántsa a helyi települést, a helyi közösséget, és voltaképpen így lett a hoki szerintem egy olyan, hát mondhatnám: közszereplő, ami utána aztán fennmaradt nemzedékeken is át. (…) Ilyen közösségi performansz nem volt a városban” – SZ.F. (szakértő, elemző). „Itt más sportág nemigen létezett Csíkban, a futball is később kezdődött el” – B.I. (szurkoló, volt amatőr játékos). Ugyanakkor egy olyan kezdeményezésről van szó, amelyben nem szerepel az állami hatalom, nem központi akarat vagy idegen intézményesítési szándék a mérvadó, hanem az önkéntesség, az eleve a közösségért (is) fölvállalt amatőrizmus: „A hoki az elején, hogy is mondjam, arisztokrata sportként indult, de nem csak itt, hanem az egész országban, Bukarestben például grófok, hercegek, s itt is akik hokiztak - a helyi elitnek számított, diplomás emberek, tehát felsőbb réteg voltak. Ahogy viszont a csapatok egyre többen kezdtek lenni, ez a dolog megszűnt. Ez úgy nagyjából az ötvenes évek végéig tartott, utána elmentek a dolgok, a játék is megváltozott, sokkal gyorsabb lett, sokkal eredménycentrikusabb” – SZ.F. (szakértő, elemző). A jégkorong datálhatóan átvett sport, viszont már a kezdetektől fogva a régebbi korcsolyás hagyományokhoz kapcsolták, úgy tüntették föl, azzal legitimálták, hogy a már korábban népszerű Csíkszeredai Korcsolyázó Egylethez kötik a sport meghonosodását: „…a korcsolyázásnak egy hagyománya volt, hiszen már az 1800-as évek elején és közepe táján volt egy csíki korcsolyázó egylet, megvoltak, hogy kik korcsolyázhattak és kik nem, a középréteg megengedte magának, hogy Bécsből hozasson magának korcsolyát. Megvolt ennek egy hagyománya és meglátván ezt a filmet, akkor alapították meg a hokit” – B.Z. (szakértő, elemző). A korabeli sajtót és egyéb beszámolókat elemezve az is kiderül, hogy a későn polgárosodó kisváros számára, amelynek lakossága ráadásul egy impériumváltást követően a kisebbségi sors megpróbáltatásaival ismerkedett, nem beszélve az akkori gazdasági krízisről, a jégkorong és annak kialakulása volt az első olyan nagyobb esemény, ami közösségi élményként bekerülhetett a köztudatba. A hoki volt az első import jelenség, hisz ez a fajta tevékenység idegen volt a régió számára, viszont éppen ezért adott egyfajta elkülönböződésre lehetőséget, valami olyasmi lehetett, ami a szeredaiságot/csíkiséget közösségként individualizálta (a „Mi es tudunk ilyent csinálni” – legendássá lett kijelentése által10), valami olyannak az ígéretét hordozta, amit csak „mi”

10 Nincs is olyan csíki hokiról szóló történeti beszámoló, amely ne említené a már-már mitizált gesztust, amikor egy helyi polgár (az alapítók egyike, Vákár Lajos) a kanadai hokit egy film előzetes híradójában meglátta, és (állítólag) akkor jelentette ki először ezt a „meghatározó” idézett mondatot.

147

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport fogunk csinálni, szemben még a legközelebbi „más”-okkal is, ez a gesztus pedig összefonta a lokalitást a sporttevékenység révén. Az erős közösségi jelleg, ami a csíki hokit a legelső perctől jellemezte, elsősorban az önkéntességen/önszerveződésen, a csapat és a közönség nagyon szoros azonosulásán alapult, ugyanakkor az amatőrizmus minden jellemvonását magán hordozta. Ez azt is jelentette, hogy a kapocs, ami összekötötte a közönséget és a hokit, nagyon erős emocionális töltéssel rendelkezett. Lényegében az egyéb hatalmi eszközök, megjelenési alkalmak, kulturális rendezvények hiányában a jégkorong vált a sajátosság, a „mi” tudat legerősebb hordozójává. Ekkor történhetett meg, hogy a közösség tagjai elhitték, hogy a „csapatuk teljesítménye, tulajdonképpen arról a közösségről is mond valamit, amely kitermelte – nem csak a játékosok hozzáértésének szintjéről, hanem ugyanakkor az emberek jelleméről is” (Gruneau-Whitson, 1993:67). Ami a csíki hokit erősen közösségi jégkoronggá tette az a kezdetektől fogva az erős érzelmi azonosulás a sportággal, ami a jelentős társadalmi és politikai változások mentén felgyülemlett elégedetlenségeknek az eredménye és következménye. A Trianont követő időszak nyomán Székelyföldön erős a „magáramaradottság” érzete, valamint a szociopolitikai és a gazdasági krízisnek köszönhetően erős a frusztráció – ezek adják a talajt a „kitörni akarásra”. A jégkorong korai amatőr megszervezése pedig tökéletes kohéziós eszköznek/projektnek tűnik a közösség újraszervezésére, felrázására. A helyi polgárság nevezetesebb alakjai karolják fel a sportágat (Vákár Lajos, Schmidt Béla és Dóczy András). Szinte teljes mértékben civil társadalmi, közösségi szervezkedés történik, ekkor indulnak el, kezdenek kialakulni azok a hálózatok és „gyenge kötések”, amelyek aztán végikísérik a sportág történetét. Az a mítosz kezd szárnyra kapni, hogy a csíki hoki egy egzisztenciális fontosságú eszköz, ami a helyi közösségi öntudat egyfajta gerincét képezi – olyan reprezentációvá válik, amivel mindenki, aki helyi, azonosulni tud és ami köré a közösség egy egés�szé tudja definiálni/elképzelni magát. A szeredai/csíki hoki így már első percétől egy erős „kollektív reprezentáció” központi elemévé lesz, amiben a közösségi jelleg, a saját közösség kiválósága mutatkozik meg, másfelől pedig ez a szellem minden szálon az amatőrizmushoz kapcsolódik. A csíki hoki eleve úgy intézményesült mint sajátos kultúra, amelyben a közösségi reprezentáció megelőzte az eredmény-centrikusságot. Végül is mindazokkal a jellemzőkkel bírt (és ezeket többé-kevésbé máig őrzi), amelyek alapján a neves amerikai szociológus Robert A. Nisbet (1996) közösségnek minősítené a csíki hoki sajátos szubkultúráját. Nisbet közösség alatt azt értette: „ami messze túlmutat a mindenkori helyi közösségen. A világot jelenti, belesűrítve az összes kapcsolati formát, melyeket a magas szintű személyes intimitás, érzelmi mélység, morális bizalom, társadalmi kohézió és időbeli folytonosság jellemez. A közösség az egész embert bevonja, és tartós. Kiteljesedve az egyén teljes alárendelődését valósítja meg, ami nem lehetséges az örökkön csupa időszakosan kedvező egyesületekben, vagy racionális jóváhagyással. Az ad hoc (pillanatnyi) elkötelezettség ellentétje…” (Nisbet, 1966). A csíki hoki ugyanígy jelent többet, mint egyszerű lokális kötődést, kezdeteitől fogva morális tradíció, közösségi szellemiség. A csíki hoki alapító atyái és a köréjük szerveződött sportmozgalom tagjai, beleértve a drukkerek szűk csoportját is, úgy éli meg az importot, a „honosítást” mint (heroikus) alapító ak-

148

A közösségi és etnicizált csíki hokiról tust11, és figyelmen kívül hagyja a sportág korabeli fejlődésének minden problémáját. Ezzel szemben viszont érdemes itt kitérni arra, hogy amikor a csiki-hokit „megalapítják”, a modellként használt kanadai jégkorong már túl van amatőr-közösségi szakaszának hőskorán, megvívta azokat a professzionalizálódással, piacosodással kapcsolatos harcait, amelyek nyomán a kezdeti lelkesedés helyét a tudatos piacorientált szórakoztatás veszi át a nagyvárosokban, illetve már az AEÁ északi városaiban is. A szeredaiak mégis a régi/eredeti kanadai közösségi hokit látják meg, és ennek a tradíciónak az átvételére, honosítására, adaptációjára vállalkoznak. Kanadában a múlt század elején, a végbemenő társadalmi/gazdasági változásoknak köszönhetően, a jégkorong (is) elkülönböződik, egyfelől vidéken és a kisvárosokban – a lokális vagy tartományi bajnokságokban résztvevő csapatok szintjén – megmarad a közösségek azonosulási pontjának mint népszerű amatőr sport, a „kanadaiság jelképe”, a durkheimi értelemben vett „kollektív reprezentáció”. Másfelöl viszont – a hatvanas évektől kezdődően a nagyvárosok, a nemzeti és nemzetközi bajnokságok szintjén – kommercializálódik (előtte pedig professzionalizálódik), deterritorializálódik és a piaci szórakoztatóipar részévé válik, különösen a National Hochey League megindulásával és az AEÁ északi nagyvárosainak bekapcsolódásával. A lokális közösségi hokiból kifejlődik a modern, ma is ismert professzionális sport, amely sok szempontból eltávolodik a helyi közösségektől. A kezdetben esetlegesen kialakított játék a helyiek által ismert tereken: tavak, befagyott folyók holtágain zajlik, ami erősíti a lokalitás érzetét, viszont a helyiek által erős szimbolikus jelentéssel bíró szabad ég alatti hokipályák idővel kitermelik az urbánus játékot, a játék bekerül a lakott településre, a közösség által jól látható térbe, megépülnek az első jégpályák lelátókkal, majd a műjégpályák, a játék egyre inkább a szélesebb közönség szórakoztatásának ügyévé válik. Kezdetben a közösségi hoki jellege a közösségek közötti kompetíció, tehát a versenyszellem mentén körvonalazódik, ahol több különböző közösségből származó játékos méri össze a képességeit. A „mi” játékosaink az „övékével”, ahol viszont nem csak a játékbeli képességek, a hozzáértés, felkészültség, tehetség, esetleg gazdasági erő, hanem a két közösségi éthosz, az eltérő helyi vagy távolabbi identitások mérkőznek meg. Ebben a folyamatos játékszerű harcban erősödik meg a közösség és a jégkorongcsapat viszonya, hiszen az utóbbit az előző termeli ki. Ekkor a tét a hírnév, elismerés, „dicsőség” még nem pusztán személyes profi teljesítmény, hanem egyben annak a megerősítése, hogy a közösség sikert ér el a csapat kiváló teljesítménye által – ezzel a közösségi szellem folyamatosan reprodukálja és megerősítít magát. A dicsőség és a közösség elismerése gyakran nem is az eredmények függvénye, hanem a közösségi helytállás és kitartás dicsérete, a pozitív modell, a jó reprezentáció, a közösségi ikonok létrehozása, a közösségi éthoszban jelenlevő tulajdonságok fölmutatása. Amikor a kanadai filmhíradó eljut Csíkszeredába, melyből ihletődve Vákárék eldöntik, hogy ők is felállítanak egy jégkorongcsapatot, akkor ez a jelleg még erős Kanadában, de már nem ez a domináns szcénája a jégkorongsportnak. Csíkszereda és a térség szociopolitikai és gazdasági adottságainak köszönhetően az alapító atyák

11 Erre a „hősies” alapító gesztusra, illetve ennek a mai napig élő mítoszára utalhat vissza a Sportklub mai szlogenje: „Nem ma kezdtük!”

149

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport ugyanazt a fajta közösségi jégkorongot igyekeztek újra megalapítani, ami a XIX. század végi kanadai hoki volt.12 Visszatekintve, ma már kicsit humorosnak tűnhet, de a dolog lényegéhez, a csíki hoki eredeti pozicionálásához tartozik, hogy amikor a kanadai jellegű jégkorongot megpróbálják az „(újra)alapítás” gesztusával létrehozni13, akkor már Bukarestben szervezett jégkorong folyik (az anekdota szerint, ezeken az első mérkőzéseken a csíkiak még a szabályokat sem ismerték). Sőt, az ottaniak, ahogy megtudják, hogy a csíkiak is csapatot alapítottak, azonnal barátságos mérkőzésre hívják ki őket. A tény, hogy az első meccs egy bukaresti csapattal történik - nagymértékben befolyásolja majd a csíki hoki további alakulását és azt, hogy a román fővárost képviselő csapatokkal a székelyek folyamatosan „harcban állnak”. Az első 4–0-ás vereség után, a csíkiak a visszavágón döntetlent játszanak és ettől kezd, a harmincas évekre jellemzően elterjedni a jégkorong Székelyföldön. A korábban jellemző, környező közösségek közti kerületi korcsolya-vetélkedőn előállt Csík vs. Udvarhely, Marosvásárhely, Gyergyó, aminek erdeményeként a pólusok is megváltoznak. A jégkorong megjelenésével az addigi vetélkedés Bukarest vs. székelyföldi jégkorongcsapatok közöttivé válik, ezen belül legfőképpen Csíkszereda vs. Bukarest, párharccá alakul át.

A csíki hoki elmaradt modernizációja Azért tartottuk fontosnak a fenti történelmi tényeket, illetve a kanadai hoki modernizálódásának és professzionalizálódásának, valamint közösségi jellegének szétválását vázolni, mert úgy véljük, a csíki hoki egészen a kilencvenes évekig, sőt szinte kétezerig nem nézett szembe, pontosabban nem ment át ezen a folyamaton, megmaradt eredeti közösségi éthoszánál. A modernizációs kihívás a csíki hokit elszigeteltsége, valamint a korabeli hatalmi, közlekedési, gazdasági viszonyok okán nem érte el. Egészen a II. világháborúig megmaradt alapvetően amatőr, közösségi jégkorongnak, és bár voltak expanziós/relokációs kísérletei, máshol nem igazán ágyazódott be, ugyanakkor a bukaresti vagy a budapesti jégkorong - minden rivalizálás ellenére - egészen más szcénán, más feltételek mellett, „távol” működött a székelyfölditől. A sportbeli és általában a modernitás fogalmában fontos értelmeznünk azt az implicite evolucionista tézist, amelyet a modern szó magában hordoz. Ez a feltevés tehát azt állítja, hogy a modern sport a jelenlegi formájában a legracionálisabb és a sportfejlődés legmagasabb tetőfokán áll, valamint a kulturális fejlődés egyik legmagasabb rendű terméke. Ennek megértése azért fontos, mert így válik nyilvánvalóvá, hogyan szorította ki a „modern” sport a kultúra perifériá-

12 A kanadai hoki is „többször megalakult”, aszerint, hogy milyen dátumhoz kötik a mai értelemben vett sport létrejöttét. Konszenzus látszik kialakulni akörül, hogy a mai értelemben vett jégkorong legkorábbi formája a XIX. század végén jelent meg Kanadában, egész pontosan 1875 márciusában a montreali Victoria Skating Rink korcsolyázó egyesület épületében a McGill egyetem hallgatói szervezésében (Gruneau-Whitson, 1993). 13 Megjegyzendő az is, hogy a húszas évek elejétől Budapesten már nemcsak működik jégkorongcsapat, hanem 1926-ban megépül a Városligeti Műjégpálya, ’27-ben már EB-n vesz részt a magyar csapat, majd ’29-ben éppen Pesten rendezik a hoki EB-t.

150

A közösségi és etnicizált csíki hokiról jára a hagyományos és rekreációs sporttevékenységek némelyikét. A kiszorítási folyamatban nagy szerepet játszott az egyes társadalmi csoportok eltérő hatalmi és gazdasági háttere. A kulturális változás egy illedelmes eufemizmus vagy politikailag korrekt megfogalmazása annak a folyamatnak, amikor egyes kulturális formák és gyakorlatok, aktívan és közvetlenül a közélet középpontjából a perifériára sodródnak, azaz aktívan marginalizálódnak és nem a használhatatlanság passzív okán szorulnak le a társadalmi színtérről. Ezeket az elemeket, gyakorlatokat aktívan kiszorítják, hogy helyüket újak vegyék át (Hall, 1981). A sport alakulása ebből a szemszögből tehát kulturális „egyezkedéseknek”, kompromisszumoknak és harcoknak a folyamata és nem pusztán a társadalmi értelemben vett modernizálódás közvetlen következménye. Nem egy kvázi-evolúciós folyamat a „hagyományos” és a „modern” közöt, ahol az utóbbi az előző szükségszerű „leszármazottja”, bár ezek a harcok vagy ellentétes diskurzusok leggyakrabban a hagyományosság és modernitás tengelyén helyezkednek el, de ugyanakkor az elitek részéről leggyakrabban a hatalomról és a privilégiumokról szólnak, és azt a definíciós törekvést, valamint képességet jelölik, hogy a sport általánosan elfogadott jelentését megváltoztassák (GruneauWhitson, 1993). Úgy tűnik, a csíki hokit ez a modernizációs kihívás elkerülte, kulturális egyezkedésre nem került sor, nem kellett más sportokkal versenyeznie, és a marginalizálás sem fenyegette, hiszen a teljes helyi elit – története egész folyamán (kivéve talán a legutolsó éveket, amire még visszatérünk) – mellé állt. A helyi sportpolitika a jégkorong, a játékosok és a közönség reprezentációját vállalta fel, mintha a jégkorong valóban csíki találmány lenne, úgy állt mögé. A jégkorong támogatása, az érte való rajongás a lokálpatriotizmus lehetséges formája volt a legkeserűbb kommunista érában is. A politikai elit – az anyagi támogatásért cserében – népszerűségre tehetett szert általa, nem ismerünk olyan jelentős helyi politikust, aki szembe ment volna a jégkoronggal, viszont mindenki megpróbálta az etnikai és lokálpatrióta érzelmekkel saját népszerűségét erősíteni.14 Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legtöbb szempontból a csíki hoki egész története folyamán megmaradt a bizonyos értelemben premodern állapotban, vagy amatőr játéknak, még akkor is, amikor a szocialista rendszer utolsó felében „már” félprofesszionális formában működött. A szocialista rendszerben a negyvenes évek végétől egészen a kilencvenesekig15 a csíki hoki erős etnicizálódásának története zajlott.

A csíki hoki etnikai dimenziója Az alapítás aktusában és a csíki hoki első szakaszában – mondjuk 1930-tól egészen a II. világhaborút követően a negyvenes évek második feléig – a jégkorong erős közösségi beágyazó-

14 Jó példák erre az összes elsőtitkár és kinevezett „magyar” állami vezető, akik évtizedekig mutatkoztak a pályán, vagy kísérték el a csapatot mérközéseire, továbbá azok a vállalatvezetők és polgármesterek (a legutolós különösen kitűnt ebben), akik támogatták, finanszírozták a csapatot, és akik ugyanakkor profitáltak a jégkorong és a csapat népszerűségéből. 15 A rendszerváltás utáni első évtizedet az azelőtti szakasz „meghosszabbításának” tekintjük, amikor az etnikai rivalizálás el nem varrott szálai, a régóta várt „revans”, mintegy önkéntelenül, tehetetlenségi erejénél fogva működött tovább, és tette, illetve hagyta a csíki hokit továbbra is elsősorban közösségi és erősen etnicizált sportjelenségnek.

151

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport dása, „meghonosodása” folyt, és az etnikai identitástermelő jelleg kevésbé volt hangsúlyos: „… amikor indult a hoki, a harmincas években, nem volt etnikai vonzata, abszolút nem volt, a szeredaiak közül egy-kettő játszott a bukaresti csapatoknál, s azt itt nagy örömmel fogadták” – SZ.F. (szakértő, elemző). Legfennebb a lokalitás volt hangsúlyos és nem az etnikai elkülönülés, emiatt a kezdeti csíki hoki hamarosan feladva közösségi jellegét - akár a teljes professzionalizálódás irányába is fejlődhetett volna, és a szórakoztatóipar részévé válhatott volna, ahogyan az máshol lejátszódott, de egyáltalán nem ez történt. A második korszakban a közösségi mellé – vele szorosan összefonódva – az erős etnicizálódás is belépett, olyan interferenciából származó (pozitív „interszekcionalítás”16) nagyon erős kötést hozva létre, ami évtizedekig rögzítette (egyfajta kulturális imprintingként vagy mémként) a csíki hoki közösségi és etnicizált jellegét. Ezt a korszakot mi a szocialista viszonyok konszolidálódásától kezdődően egészen a Ceaușescu-éra kezdetéig datáljuk. A Sportklub indulójának megkomponálása jelzi a szakasz végét, aminek szövege már a „székely sorshoz” köti a jégkorongot: „azok, akik az indulót írták, ott járt Balló doktor, Nagy Benedek az újságíró, édesapám, aki akkor kultúrelnök volt és a zeneszerző aki meghalt, s leültek, s azt mondták, hogy kellene írni egy himnuszt a hokinak, s leültek, s hárman meg is írták. Itt ebben Nagy Benedeknek és Balló doktornak volt a nagy szerepe, s kezdtek gondolkozni, hogy ezt milyen név alatt adják ki, mit csináljanak vele? S akkor édesapám kitalálta, hogy népi művelő dal, mert csak akkor adhattál ki valamit, ha író voltál, ez ’64-ben volt, s ilyen volt Salló Pista bácsi, őt is beszedték szövegszerkesztésbe meg minden, s akkor így jött ki a himnusz”- B.Z (szakértő, elemző). A Salló-Gál-féle induló is népszerű volt, de kicsit a korabeli hangulatra, illetve a szocialista életérzésre emlékeztetett, azért a közönség ezt is szívesen énekelte/i.17 Szempontunkból egy másik, a csíki pályán gyakran fölcsendülő hoki-himnusz18 az, ami jól jelzi, hogy milyen kötődések és identifikációk kapcsolódtak a csíki hokihoz. Egyfelől megőrizte az azelőtti, szinte kizárólagosan jellegzetesen populáris kultúra népi/paraszti elemeit, a népdalokból (és/vagy katonadalokból) ismert fordulatokat, dallamot, hangzást (ez egészen más, mint a korabeli szocialista dalocskák vagy csasztuskák hangzása, témája, világa). Ugyanakkor a hokit egyfelől a lokalitással, a helyi közösséggel kapcsolta össze, másfelől pedig a székelységgel mint sajátos etnicitással. Az összekapcsolással igen erős identitáskonstrukció és egy erős brand jött létre; a néhány sor és rigmus a csíki hoki – sok szempontból máig megőrzött – sajátos névjegyét teremtette meg.

16 A fogalmat rendszerint a Kimberly Crenshaw fekete feminista jogásznő (https://en.wikipedia.org/ wiki/Kimberlé_Williams_Crenshaw) által adott értelemben használják a társadalomtudományi diskurzusokban, annak jelölésére, hogy a különböző társadalmi egyenlőtlenségek, hierarchiák és hatalmi relációk (például osztályi, etnikai vagy nemi viszonyok) közötti dinamikus kölcsönhatást értelmezze. De amíg a feminista alapvetésű szociológia/antropológia elsősorban a negatív hatások, a diszkrimináció halmozását érti alatta, mi itt abban az értelemben használjuk, hogy a közösségi jellegű sport és aztán az erre ráépülő etnicizálódás együtt a társadalmi mezőny tradicionalizmusával – a csíki hoki esetében – egymást fölerősítik és konszolidálják, stabil és roppant ellenálló konstrukcióvá teszik. 17 A „Hajrá fiúk, csíki gyerekek” dal szövege: „Hajra fiúk, jégkorongozók/ Ezt kiáltja öreg, s fiatal/ Gördül előre a villámtámadás/ Egy bodycheck!, két „budicsek”/ Majd egy beadás, / Száll a korong és a bíró sípja szól/ Ez aztán a gól, gól, gól, gól!”  18 A népdalszerű szöveg a következő: „Édesanyám, kedves anyám, / Csak az a kérésem,/ Hoki botot, hokibotot/ Csináltasson nékem,/ Hoki botot, sejhaj,/ Korcsolyát melléje,/ Ez illik, illik, illik,/ Ez illik, illik, illik,/ A székely legénynek.” 

152

A közösségi és etnicizált csíki hokiról A hatvanas évek közepétől kezdődően az etnikai fontosság bekerül a közösségi háttér mellé, és ezzel a csíki hoki további egy generációra elnyeri jellegét és kognitív stílusát, sőt, ez lesz a hőskor, aminek sajátosságait még a rendszerváltást követően, a kilencvenes években is megőriznek. A csíki hoki közösségi és etnicizált formában – a hatvanas évek közepétől kezdődően egészen a nyolcvanasok végéig – nagyon erős rögzülésének okai közül a legfontosabb, hogy a szocialista rendszerre való áttéréssel megszüntek az önkifejezési lehetőségek, a kommunista rendszerben először burkoltan, aztán a Ceaușescu-féle nacionál-kommunizmus alatt már egészen nyilvánvalóan jelen volt a kisebbségellenes hangulat és gyakorlat. Sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a sovén, nemzeti elnyomás, a kisebbségi identitás kiépítése, illetve újratermelésének akadályozása, szimbolikus tereinek, alkalmainak és lehetőségeinek beszűkülése, ellehetetlenülése vagy betiltása/üldözés volt a korszaknak a helyi közösség által megtapasztalt alapvető élménye. A nyolcvanas évekre az identitás építésének és kifejezésének hagyományos kulturális terei és különösképpen a nyilvános reprezentáció lehetőségei fokozatosan felszámolódtak. Az így keletkezett űrben, illetve a tiltásokkal körülzárt, kulturális tartalmaitól megfosztott – helyébe a szocialista kultúra, soha be nem ágyazódott kellékeit kínáló – térben kezdett a csíki hoki sajátos jelentőségre szert tenni, identitástényezővé válni. A jégkorong és a jégpálya19 az egyetlen olyan helyszínnek, szcénának bizonyult, ahol az új generációk számára az etnikai identitás hangosan és teatrálisan kifejezhető volt: „A kommunizmusban ugye a jégpálya volt az az egyetlen hely, ahol az emberek, majdnem azt merem mondani, hogy szabadon, kinyilváníthatták magukat a rendszer ellen, szidhatták akár, vagy a székely himnuszt elénekelhették - és sokan ezért jöttek el, a hokiért is, de sokan ezért is jöttek. S ez meg is maradt” – Cs.SZ. (manager). Másik vonatkozás, hogy először a trianont követő „impériumváltás” alatt, aztán a világháborút követően határozottan folyt a székelységnek (és ezen belül az elszigetelt „keleti végek” Csík, Gyergyó- és Kézdiszék) az anyaországtól és a magyar (kultúr)nemzettől való elszigetelése, a kötelékek lazítása. A csíki hoki a közeledés és az együvétartozás felmutatásának a szcénája is volt: „…hogy mit jelentett a hoki a kommunizmusban, ifjúsági EB volt, ’79-ben Csíkszeredában egy nagyon gyenge magyar válogatott volt, de tudták azt, hogy az osztrákokat megverhetik. Tudta azt Csík népe, hogy a mérkőzés végén a győztesnek a himnuszát elhúzzák, és az a himnusz, amit nem szabadott csak titokba énekelni, szilveszterkor is, azt a himnuszt lehetett hallgatni. A meccset tíz órára rakták a szervezők, hogy legyen a csíkszeredai jégpálya a világ legnéptelenebb helye, ennek ellenére tele volt. Én akkor láttam rokolyás, székely néniket, ilyen szőttesbe, csizmába, mint a vasárnapi misén vagy pünkösdre, székely bácsikat, és bejöttek magyar himnuszt hallgatni” – B.Z. (szakértő, elemző).

19 Van ebben analógia a jégkorongnak mint a „kanadaiság” hordozójának a kialakulásával, azért is, mert közismert az ottani etnikai kompetíció, a frankofon és az anglofon közösségek vetélkedésének hagyományos modellje.

153

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport

Professzionalizálódási kísérlet A csíki hoki közösségi és etnicizált jellegének megvédését, illetve a professzionalizálódással szembeni ellenállás példájaként tekintünk arra a sporttörténeti mozzanatra, amikor Csíkszeredában egy új csapat jött létre és próbálta meg a profi vetélkedés szabályai szerint felépíteni saját márkanevét, illetve átalakítani a helyi jégkorong mezejét, és végső soron, megosztani a hokikultúra, addig megszokott, egységes közösségi hátterét.20 Ez a változás 2002-ben történik, amikor KJ helyi vállalkozó megalapítja a Hockey Club – Csíkszereda (továbbiakban HC) jégkorongcsapatot. Azért is fontos megemlíteni a HC-t, mert alapításához egy erős ideológiai, illetve identitáspolitikai aspektus kapcsolódik, ugyanis az alapító gesztus és aztán a csapat nyilvános üzenete az volt, hogy egy „tiszta székely” csapatot fognak létrehozni. Ezzel nemcsak a toborzást segítette elő, amikor fiatal középiskolás diákokat gyűjtött, de magát a csíki szurkolókat is nagymértékben megosztotta. Lényegében, a Sportklub és közönségének erős magját hívta ki versengésre, hiszen azelőtt, 70 éven keresztül egyedül a Sportklub (és jogelődjei) jelenítette meg azt a szimbólumot, amivel Csíkszereda és a csíki hoki a sportágban reprezentálva volt. Addig a pillanatig – legalábbis explicit módon – nem létezett az a határozott üzenet, hogy a Sportklub „tiszta székely” lenne, vagy kellene legyen, mivel ezt mindenki tudta és magától értetődő volt. A csapat beágyazottsága 70 év szimbolikus küzdelmeiben alakult ki, a márkanév pedig olyan társadalmi/közösségi toposszá21 vált, ami a kollektív (ön)tudatban markásan meghatározó volt. A Sportklub és a hozzá kapcsolódó szimbolikus rendszer, az állandó jelző, miszerint ez a „miénk”, a hozzá való erősen idealizált viszonyulás, a drukkerség, illetve a közösséghez való tartozás homológ jelenségekként való felfogása (később erre még visszatérünk), olyan erős társadalmi alakzatot hozott létre (lásd Elias, 2005), amely a helyiek nagy többségét a „régi” egyben az „igazi” csapathoz horgonyozta le. Az ezredfordulót követően – nagyon megkésve, de – Csíkban is felbukkan az a dilemma, amit a profi jégkorong meghonosodási kísérletének mérföldköveként tekinthetünk: a csapat szimbolikus reprezentációt és identifikációs támpontot jelentő közösségi beágyazottsága, vagy pedig a játékteljesítmény, az eredménycentrikusság, a versengés szelleme legyen a domináns eleme a csíki hokinak? A hokikultúra jórésze – különösen a fiatal generáció, aki játékosként karrierlehetőséget látott a hokiban, és közönségként minőséget, látványosságot és bajnoki győzelmeket akart látni a jégen –, hajlott az új kihívás, a „nagy lépés”, a profizálódás elfogadására és szorgalmazására, viszont a helyi közvélemény egy része rendkívül kritikusan fogadta a kezdeményezést. Amikor a már jelzett helyi (egyébként közismert, a hokivilágban azelőtt is ténykedő) vállalkozó létrehozott egy – az addigi lokalitás szimbólumaként elfogadott Sportklub mellett – egy másik rivális csapatot, a probléma akuttá vált és nagyon gyorsan megosztotta a

20 Nem előszőr van két csapat jelen Csíkszereda történetében (lásd. 23. jegyzet), de mindezidáig az ikonikus csapathoz, a Sportklubhoz és annak jogelődjeihez viszonyítva a második csapat utánpotlásként, esetleg ifjúsági csapatként volt jelen, illetve így reprezentálódott a drukkerek mentális térképén. 21 Bourdieu ebben látja a társadalmi beágyazódás biztos jelét (Bourdieu, 1985).

154

A közösségi és etnicizált csíki hokiról közvéleményt.22 Különösen akkor váltak robbanékonnyá az ellentétek, amikor egyre inkább kiderült, az új csapat sikeresebb, eredményesebb tud lenni a „réginél”, ami a profizmus logikája szerint büszkeséget kellett volna hozzon, másfelől viszont mégiscsak úgy percipiálták/értékelték a helyi közösség hangadói, hogy „szembefordult” az új a régivel, a beválttal, a „sajáttal”, a helyivel, a közösségi és székellyel, az ikonikus csapattal. A HC megjelenésekor – és a kezdeti szezonokban – többnyire középiskolásokból tevődött össze, mondhatni ismeretlenekből, akik nem vívtak ki korábbi dicsőséget, mint a Sportklub és játékosai, így nem is szerezhették meg a közönség többségének támogatását. Ha kezdetben nem is jelentett problémát, ahogy a HC a kedvező anyagi támogatottságnak köszönhetően egyre sikeresebb lett, egyre eredményesebben rivalizált a jégen a Sportklubbal, a téma és a vetélkedés erősen megosztotta a közösséget. Egyre akutabbá lett a kérdés, hogy ki HC és ki Sportklub szurkoló? Közben, az 2007–2008 évadtól, egyre több idegenlégiós jelent meg a HC soraiban és a kezdeti ideologikus indíttatású „tiszta székely csapat” szlogen hamar szertefoszlott, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csíki hokiban egy olyan csapat jelent meg, amelyik teljesen más logika mentén szerveződik, kevésbé érdekli a közzöségi jégkorong éthosza, szó szerint profi csapat, nemcsak játéktudásban, hanem mentalitásában és eredménycentrikusságában is. Az inditó szlogen azt jelzi, hogy az újonnan szervezett csapat megpróbálta éppen a közösségi és etnikai jellegel identifikálódva elfogadtatni magát a helyi közösségel. Egy tudatosan megkonstruált marketing fogásról, egy célzatos és erősnek vélt jelszóról volt szó (ez többek között a Csíkszereda városnévnek csapatnévként való használatában is megjelent, amit nem fordítottak románra, vagy más nyelvre; a játékosok mezén pedig nagy betűkkel és róvásírással is ki volt írva a Székelyföld), ami a közösségi értékrendnek való hangsúlyos – és bizonyos értelemben kizárólagos – megfelelési szándékot jelzett. Másfelől – és percepciójában minden ellenkező igyekezet ellenére – inkább azt mondhatjuk, hogy a HC jelentette a profi értelemben vett, erős anyagi háttérre építkező, teljesítményorientált jégkorong megjelenését Csíkszeredában. Korábban is vannak érintkezések a profizmussal, a csíki hoki igen erősen igyekszik bekapcsolódni az országos hokisportba, a negyvenes évek elején a magyarországiba is, aztán az ötvenes években többször is román bajnokságot nyer, s egyéni játékosok szintjén is ez folyamatosan megtörténik. Azokban az években viszont a közösségi jégkorong, az amatőrizmus szelleme, és a profivá válás, a jó teljesítmény és versenyszellem mintegy szervesen kapcsolódik egymásba, vagyis a hoki lokális jellegéhez – ekkor még az etnicizálódás sem jellemzi, noha viták akkor is voltak a követendő útról. A kétezres évekre viszont, újra megjelent és nagyon élesen felvetődött a kétfajta értékrendnek a szembenállássa, a közösségi és a profi hokinak az ellentéte. A HC kudarca, amelynek következtében a csapat rövid életű lett, felbomlott – jól kifejezi, hogy a domináns értékrend és éthosz ami a csíki hokit jellemzi az elsősorban a közösségi jelleggel (az amatőrizmus szellemével) és az etnicizáltsággal fonódik össze. Ez az identitáshordozó toposz vagy figuráció, és a 80 éven át szövődött interdependencia annyira erős, hogy nem enged teret a másfajta profizmusnak. Az új 22 Amint az már lenni szokott, az új csapat szurkolói új törzskocsmát hoztak létre, amely a régivel a „szervezkedés” alatt és a meccs utáni szórakozáskor, valamint a „nagy beszélgetések” új színhelyeként, szintén rivalizált. Elég az új lokál választott nevét említeni, hogy megérsük a felállást: míg a régi törzshely „hagyományos” neve, az „Öt kutya” – mint egy sor hokista –, addig az újnak, a „Sintérhez” címet adták.

155

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport csapat föllépését, sőt sikereit is úgy értékelte a hokikultúra törzsgárdája, a szélesebb közönség és nem utolsó sorban a helyi hatalom, hogy magát a közösséget osztja meg. A kétezres években beindult vetélkedés: a közösségi hoki és a profi hoki ilyenfajta erős rivalizálása, megváltozott formában, ma is zajlik. A HC volt játékosai alapjait szolgálták később a 2007-ben alapított Brassói Corona csapatának, amelyet szinte teljességgel a profi jégkorong szervezési logikája határoz meg, és amely folyamatos kihívást jelent a csíkszeredai jégkorongnak. A megosztottság nem maradt nyomtalan Csíkban sem mert a HC esetében a közösségben is kialakult egy olyan, főleg fiatal réteg, amelyik hajlandó a profi hoki logikájának – akár transzlokális és az entertainment részeként felfogott – irányába elmozdulni, viszont a mindenkori Sportklub csapata megmaradt a csíkiak kollektív tudatában, annak „ami mindig is volt”, egy erős közösségi és etnikai szimbólumnak. A jelenség nagyban foglalkoztatta a csíkszeredai közönséget és az egész csíki hoki jelenség résztvevőit, a fejlemény körül összeesküvéselméletek és valós teóriák is kivirágoztak, de a vita és az ellentétek lényegét a fent kifejtett dilemma adta, erről számol be szakértő interjúalanyunk:„… én úgy láttam akkor, hogy az egész fentről indult, bizonyos érdekcsoportok, ugye az egyik KJ., a másik pedig A.I.-hoz tartozott, ez előbbinek ugye nagyon jót tettek a változások annak idején, és kemény pénzekre tettek szert, úgy érezték szerintem, hogy nincsen elég szimbolikus tőkéjük, hogy valamit fel is akartak mutatni a közönségnek, s akkor effektív ezt akarták felmutatni, hogy igen mi képesek vagyunk egy újabb hoki csapatot is eltartani és akár győzelemre is vinni. A „tiszta székely csapat” kijelentése segített nekik, hogy elfogadtassák magukat, de majd ez is osztotta meg. Nagyon kiéleződött a dilemma, hogy akkor mi székely hokit akarunk, ahol székely játékosok vannak vagy profi hokit, ahová mások is jönnek, hogy most melyik a fontosabb”- SZ.F. (szakértő, elemző). Az új csapat megalakulásának keretfeltételeire sokféle magyarázat keletkezett, akárcsak „árulásának” bemutatására, illetve a csapat feloszlására:„hogy KJ miért vált ki, amikor kivált, volt egy gyűlés ahol bizonyos emberek megmondták, hogy annyi legyen a szavazati joga vagy a beleszólása, mint amennyivel hozzájárult a költségvetéshez, ez nem esett jól neki, mert elég komolyan harcolt a HCért. A baj ott kezdődött, amikor kijelentik, hogy mi leszünk a színmagyar bajnokcsapat, s akkor utolsó percen nézzük, hogy 17 játékos, amelyik le van igazolva, nem magyar, hanem idegen. Nem nyerték meg, de ha megnyerik biztos nagyon nagy szégyen lett volna Csíkszereda számára” – B.Z. (szakértő). A nyilvánosságban vagy a közösség szintjén – tudomásunk szerint – senki nem figyelt fel a profizmus kísérletének elakadására, csak a csíki hokit – mint a közösségi és etnicizált ikont – ért támadásra voltak érzékenyek. Kivételt képez pár szakértő, aki átlátta a helyzetet: „volt a HC–Sportklub ellentét, ami semmiképpen nem tett jót a csíkszeredai közönségnek, de jót tett a hoki szintjének. Mert annyi jó játékos sosem volt, mint akkor Csíkszeredában” – CS.SZ. (manager). Interjúink tanúsága szerint csak annyit állapíthatunk meg, hogy a vélemények megoszlanak az etnikai és lokális identitás fontossága, valamint a kívánt jó teljesítmény közt, és ez okozta a törést a két csapat táborában. A Sportklub szurkolótábora a hagyományos „törzsszékely”-nek tartott csapatot képviselte, míg a HC szurkolók egy olyan fiatalabb generációt képviseltek, akik már nem élték meg azokat a korszakokat, amikor a Sportklub a régió etnikai harcának szimbólumává vált, így a jégkoronghoz elsősorban más volt a viszonyulásuk, mint a Sportklub táborának. A HC már említett kezdeti jelszava, hogy „tiszta székely” csapatot akar, egyfelől marketingfogásnak, más oldalról pedig egy olyan kísérletnek tűnt, amivel a csapat megpróbálja elfogad156

A közösségi és etnicizált csíki hokiról tatni magát a helyi társadalommal, hiszen egy ilyen szlogen alkalmazása egyértelműen nyerőnek bizonyult a kezdeti időszakban: „a kapusok s a játékosok is a HC-ben jobbak voltak merem állítani, mint a Sportklubnál. (…) De ilyent nem engedhetünk meg Szeredának” – B.Z. (szakértő, elemző). Skizoid helyzet keletkezett, hiszen sokan a HC jobb teljesítményét elismerték, viszont etnikai identitásféltés okán, morális szinten elítélték, az új csapat így valami idegennek, elfogadhatatlannak tűnt a közösség számára, ami egyfelől a csapat feloszlásával végződött, másfelől megmutatta a város (és a régió) tradicionalizmusát, a premodern formákhoz (közösségi-hoki, amatőrizmus szelleme, etnikai önkifejezés) való ragaszkodás mértékét. A témában általunk ös�szegyűjtött narratívák is ellentmondásosak („az kell a fontos legyen, hogy Szereda nyerjen, s nem az, hogy most helyileg rivalizáljunk” – B.Z. (szakértő, elemző); „most már annyira teljesítményorientált lett a dolog, hogy mindenki ott játszik, ahol megfizetik” – T.Z. (szurkoló). Bár a nyilvános diskurzusok szintjén az utóbbi időben egyre inkább a profizmus igénye és annak számonkérése a domináns, a közvéleményben határozottan tovább él a Sportklub és a kék-fehér mez eredeti közösségi/etnicizált emblematikus jelentése. A hokiba mint közösségi ügybe vetett hit – továbbra is fennmarad akárcsak az, hogy az egyes szimbólumok, mint a „kék-fehér mez”, a csíki jégkorongozás továbbra is kizárólagosan legitimnek elfogadott formáját képezi: „nekem a hoki és a Szeredai hoki az két különböző dolog. Először is lakunk egy kisvárosban, amelyikben van egy olyan kiugrási terület, amivel híres lehet Románián belül, s azon túl híres lehet még Magyarországon belül is, s nekem ez tökéletesen elég volt, hogy van egy jó csapata Csíkszeredának. Másban semmiben nem ennyire kiugró, s akkor ez a dolog egy lokálpatriotizmus, s akkor ez egy ilyen öröm számomra” – B.Z. (szakértő, elemző). Ezek a tovább örökölt hagyományok még ma is mindig meghatározzák azok attitűdjeit, akik folyamatosan aktívan részt vesznek e közösségi élményben. A lelátók világa egy külön szimbolikus világot képez azok számára, akiknek a jégkorong mindig is többet jelentett egy puszta sportágnál. Ez az identitás folytonosságát, a hagyományhoz való ragaszkodás bevett sémáit, nosztalgiát nyújtott és az „otthonosság érzését” erősítette: „Ugyanarra a helyre ülök tíz éve, ugyanazok az emberek ülnek körülöttem, ugyanaz a haveri társaság s ezekkel találkozunk meccs előtt, s úgy megyünk. Volt, hogy megszűnt a csapat (Sportklubból HSC Csíkszereda lett /sic!/) s, eldöntöttem, hogy ugyanoda nem ülök vissza, s azt vettem észre, hogy leültem máshova egy üres helyre, s mondták, hogy oda ne üljek, mert ott nem tudom hány éve egy ember ül. Most még nem jött meg, de biztos mindjárt megjön, s így körbe mindenki tudta, hogy oda ki kell üljön, s akkor elmentem egy másik helyre, ahol mondták, hogy oda is kell valaki jöjjön, s egyszer csak rájöttem, hogy mindenhol ki van alakulva, hogy ilyen bajok vannak kialakulva, s azt is láttam a pálya túlsó feléből, hogy az én helyemen nem ül senki. Akárhányan mellette leülhetnek, az én helyemen nem ül senki, mert oda én kell üljek, s azóta is hallom, valaki le akar oda ülni a helyemre mások is mondják, hogy: Oda ne üljél, mert az T.Z.-nek a helye, s ő biztos fog jönni” – T. Z. (szurkoló).

„Csaka, csaka, csak a sportklub” A csíki hoki és természetesen mindenekelőtt a csíkszeredai Sportklub márkanév kialakulása és beágyazódása, társadalomtörténetének dekonstruálása azért fontos, mert megmutathatja a sport jelenlegi krízisének eredetét, vagy hátterét. Itt egy kis elméleti kitérőt és kitekintést kell 157

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport tennünk, hogy érthetővé váljék a Sportklubnak, mint egyedi márkanévnek a létrejötte és sajátos jellege, kívülről nem mindig látható éthosza. A sportmárkák – és így a jégkorongban ismertek és elismertek is – akkor jöttek létre, amikor elengedhetetlenné váltak a közönség- és a piaci siker szempontjából, ezért a média marketingigényei, az ottani „eladhatóság” egyre inkább szerves részét kezdték képezni a csapatok fund raising stratégiájának, marketing terveinek. A csapatok a különböző szimbólumok és jelentések kitermelésére, valamint az egyes célközönségek elérésére törekedtek. A márka az egyes csapatokat, valamint azok nevét jelentette, és azok a korábbi kötődések, azonosulások, amelyek a közösség részéről származtak, a márkanév konszolidálódásával most egy teljesen újszerű mediatizált jégkorong-világban találtak otthont. A brandfejlesztés tudatos tevékenysége akkor vált fontossá, amikor a nyerés és a vesztés, valamint a játék maga eladható termékké vált, amelyért az emberek hajlandóak voltak pénzt fizetni, és - ami nagyon fontos!- amibe hajlandóak voltak érzelmeket befektetni. (Gruneau-Whitson, 1993). A jelenség a kanadai hokiban már a XIX. század utolsó évtízedében, illetve a XX. század első éveiben azt eredményezi, hogy lényegében, szétválik a kisközösségi, kistelepülési, vidéki és amatőr hoki a nagyvárosi profi sporttól, ezután a márkanevek (mindenekelőtt az NHL-ben játszó csapatoké, ahol ezeket adják-veszik a franchise-rendszer piaci szabályai szerint) igencsak értékesek lesznek. Az amatőr és vidéki jégkorong esetében az említett közösségi azonosulás és a csapat iránti hűség továbbra is megmaradt, de a profi hokiban kevésbé a régió, valamint az etnikai kritériumok váltak fontossá, hanem mindinkább az egyes csoportok által preferált brand vagy csapatnév vált irányadóvá. A kötődésnek egyéb kritériumai is megjelentek, olyanok, amelyek jobban identifikálják a csapatokat és drukkereiket, finomabbak lettek a megkülönböztetések, eltávolodtak a közösségi és/vagy etnikus szimbolumoktól és transzlokális ragaszkodást, illetve kötődéseket, érzelmi befektetéseket hoztak létre. Innentől kezdve már csak egy nagyon kis lépés volt, hogy megjelenjenek azok a jégkorongjátékosok, akik megélhetésüket kizárólag a játékból szerzik, valamint abból, hogy a fogyasztóknak, azaz a közönségnek egy olyan elvárását elégítik ki, amelyik az ügyes, színvonalas, látványos játék és a győzelem sikeres performanszát foglalja magába. Az intézményesülés korszakában az amatőrizmust mintegy leseperték a profizmus hívei, akik egy olyan tágabb társadalmi szükségletet is kielégítettek, amelyik megkövetelte az intézményesült szakértelem alkalmazását, valamint a racionális szervezésmódot a weberi értelemben (Weber in Ritzer, 2005). A gazdaság, a politikum, a termelés és a munkaerő egyre inkább a racionális szakosodásra és szakosításra fektette a hangsúlyt. Ez az irányzat egy legitim alapot adott arra, hogy a sportban is hasonló törekvések fogalmazódjanak meg, pontosabban a jégkorongon belül is a költség-haszon, valamint a kiszámíthatóság és az intézményes működés váljon elfogadottá. A kora viktoriánus kultúra nagy szerepet játszott a sportban a fair play és a képességek széles skálájának az elsajátítására, valamint a középosztálynak és a középosztály ethoszának a felemelésében és fenntartásában. Az ipari kapitalizmusban az individualizáció, a pluralizmus és a bürokratizáló folyamatok közepette a hangsúly a technikai szakértelemre és magára a szakosodásra került. Az amatőr sport hagyományaiban is fellelhetőek a technikai szakosodásra, valamint a profi, tudományos képzettségre való törekvések, főleg ami a szabályszerkesztés tudományos alkalmazását jelenti, az edzés és a felkészülés pontos és ésszerű megszervezését, valamint a különböző diszciplínák elsajátításának és művelésének módját. Már a múlt század elején az amatőr sportirányon belül is törés keletkezett, ugyanis azok, akik a hangsúlyt továbbra is a hagyomá158

A közösségi és etnicizált csíki hokiról nyos sport etikettre, valamint a morális értékekre és a játék önmagáért való művelésére fektették, éles ellentétbe kerültek azokkal, akik a sport tudományossága mellett törtek lándzsát (Gruneau-Whitson, 1993). Az utóbbiak rájöttek, hogy a teljesítményt a jégkorongban is a technika racionalizációjával és a szisztematikusan kikalkulált módszerekkel egyértelmű fölénybe kerültek az amatőr szellem képviselőivel szemben, akik továbbra is makacsul ragaszkodtak a hagyományos sport értékekhez. Tehát azok, akik a sportban is a „cél szentesíti az eszközt” nézetre alapoztak, előbb-utóbb egy olyan nyomós érvet fogalmaztak meg, amely a kor társadalomfilozófiai irányzatának teljes egészében megfelelt: „a technika fejlődésére ráhangolódva egyetlenegy döntő következmény született: javult a teljesítőképesség” (Gruneau-Whitson, 1993, 72). Egyre inkább elvesztette jelentőségét, hogy a korábban közösségi reprezentációként definiált csapatokban a játékosok melyik városból vagy régióból valók, az új kritérium és az új trend értelmében a professzionalizmus, a képzettség és a teljesítmény színvonala kezdett számítani. A teljesítményelv messze legyőzte a lokalitás kritériumát, a jégkorong előbb kiszabadult a lokalitás fogságából – ami a játékosok rekrutációját illeti, és nagy mobilitást eredményezett a játékosok számára, majd „globalizálódott”. Többé már nem volt kétséges, hogy a jó játék ismérvei a jól képzett játékosokon, a hatékony csapatmunkán és a szervezésmódon múlott. Az emberek a jó hokit, a színvonalas játékot többre értékelték a közösségi és etnikai identitás „drámai” fölmutatásánál, és ezért hajlandóak voltak felvenni a fogyasztó szerepét. Bár az előbbi azonosulási formák és az érzelmi befektetés továbbra is fennmaradtak, az azonosulás már nem annyira etnikai vagy regionális természetű volt, inkább a sikernek tudható be. Az emberek elsősorban a siker élményének közös megtapasztalásában voltak érdekeltek, így a siker önmagában termékké vált, amelyet a csapatok termeltek. A tehetségek adásvétele hamarosan szerves részét képezte a sport piaci működésének és a csapatok számára világos volt, hogy akkor tudnak sikeresek lenni a piacon, ha önmaguk is sikert aratnak a pályán és kielégítik a közönség szükségleteit. Ennek értelmében azok a csapatok, amelyek nem produkáltak vagy képtelenek voltak szurkolói támogatást szerezni, hamar a süllyesztőbe kerültek és nem számított, hogy a helyi közösséget vagy a régiót képviselik (Gruneau-Whitson, 1993). A jégkorong társadalomtörténete során rengeteg változáson ment át, először Kanadában, majd az egész világban. Azok a korai résztvevők, akik jelen voltak a hoki megjelenésénél és intézményesülésénél, és akik kezdetben a hokit csak egy újabb ágként definiálták az amatőr sportok világában, valamint akik a játék önmagáért „the game for its sake” jellegét hangsúlyozták – bizonyára meglepődnének és talán meg is botránykoznának annak láttán, hogy a jégkorong világa - mint a tömegsportok egyike - a XXI. században az egyik legnagyobb üzletet jelenti. Az NHL megjelenésével és az általa kialakított monopóliummal nyilvánvalóvá vált, hogy a jégkorong eladhatósága, szórakoztató értéke meghatározó, de az is világos lett, hogy a tömegek hajlandóak ezt fogyasztani, sőt fizetni érte, hiszen egy színvonalas jégkorongmérkőzés a maga dinamikájával és szépségével a legelégedetlenebb rajongónak is képes örömet szerezni. Gyakran hallottuk a csíki hoki kapcsán, hogy a csapat(ok) „kanadai hokit” játszik(anak), ez egyfelől azt jelentette, hogy az induláskor (lásd az alapító aktusról mondottakat) azt vették mintául, másfelől pedig azt, hogy itt (hiper)maszkulin, fizikális (egyenesen „belemenős”, erőszakos), agresszív, viszont kevésbé technikás játék alakult ki, erre volt – és még ma is erre – vevő a helyi közönség is. Az első vonatkozás történetileg pontos, hiszen a kanadai hoki példája lebegett a csíki hokit meghonosító alapítók szeme előtt, viszont itt érdemes egy rövid kitérőt ten159

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport nünk. Amikor a szeredai hoki elindult, akkor úgy rögzült mint egy helyi „érdekesség”, és mindenekelőtt mint egy amatőr – értsd hobbiból, a játék szeretetéből űzött, szabadidős tevékenység – csapatjáték, mely ebben a közösségi jellegében vált márkanévvé, sőt azt állítjuk, hogy az amatőrizmus kezdeti imprintingje, mély bevésődése, máig fennmaradt. Amikor a csíki hoki intézményesült, még a két világháború között (amikor a fent leírt jelenségeken már túl volt a kanadai hoki és rég professzionalizálódott), akkor elsősorban a helyi közösség ügyeként jött létre és reprezentálódott, ebben a habitusában vált exkluzívvá, lett „csíki” unikum. A csíkszeredai felnőtt („első”) csapat gyakran változtatott nevet a kezdetektől fogva23, ezért sem a konkrét megnevezés, hanem a „szeredaiság”, a lokális kötöttsége, közösségi beágyazottsága vált igazán branddé.24 Az már a sajátos történeti viszonyoknak a következménye, hogy a csíki hoki márkaneve nem járhatta be a piaci tényezővé válás útját, fejlődésének első 60–70 esztendejében,

23 A csíkszeredai hokicsapat (a Sportklub jogelődje) az idők folyamán sokszor változtatott nevet: 1929ben Vákárék létrehozzák a Csíki Korcsolyázó Egylet csapatát (CSKE) – dr. Balog János mint szellemi vezető, ő ismerte a szabályokat, 1935-ben a csapat felveszi a Csíkszeredai Sport Club (CSC) nevet és innentől választanak kék-fehér mezt. 1948–49-től a csíkszeredai Fakitermelő és Fafeldolgozó Vállalat (IPEIL) válik a csapat fő szponzorává, amit ekkor a csapat fel is vesz. (Fások). 1951–52-ben alakul egy Spartak nevű csapata Szeredának, ez mintaszerű ugyanis akkoriban több városban országszerte alakultak hasonló nevű csapatok. A szeredai csapatot a Kereskedelmi Vállalatok Egyesülete támogatta. Tehát innen kezdve két csapat létezik Csíkban. Közben a fásokból „Lendület” is lesz „Csíkszeredai Lendület IPEIL”. 1954–55-től a Lendületet Incze László irányította. A tehetséges játékosok kiválnak és belőlük lesz a Haladás (Progresul), melyet aztán Gecze István nevez el, az edzői teendőket pedig Szentes Gábor végzi. A Haladás egyébként a pénzügyi intézmények csapata. Ezek után több szakosztály is indul Csíkban. 1956–57-től a Termés (Recolta) lesz a Lendület IPEIL-ből, mivel ettől kezdve a Faipari Minisztérium tevékenysége a Mezőgazdasági Minisztérium hatásköre alá kerül. Ebben az időben kezd feljönni az „Akarat” generációja, amely aztán később nagy sikereket ér el. Bodó József az akkoriban Augusztus 23 név alatt futó Szabók Szövetkezete élén felvállalja az Akarat hoki szakosztályának működtetését. Az Edzője az Akaratnak Nagy Béla lesz. 1957–58-ben már három csapat van Szeredában: a Termés, a Haladás és a fiatal Akarat. Az előző kettő már szerepel az 57–58-as évad bajnokságában. 1958-ban diákcsapat alakul Szeredában Csíkszeredai Hargita néven, Jónás Béla és Ladó Dénes testnevelő tanárok által, de csak rövid ideig működik, mivel a tanügy megszüntette. 1959–60-ban a Termés csapata ismét Lendület lesz. 1970-es években megalakul a Csíkszeredai Sportiskola, edzője Antal Zsombor, 1971-ben a Sportiskola hokicsapata megnyeri a Reménységek Kupáját. Ugyancsak 1971-ben alakul az 1-es Számú Líceum keretében az első középiskolás hokiszakosztály a „Lyceum2” csapata. 1972–73-ban a Lendület felveszi a Sportklub nevet, ez annak tudható be, hogy Csíkszeredában megalakul a téli sportokkal foglalkozó Sportklub a Megyei Testnevelési és Sporttanács hatásköre alatt. 1972–73-ban Mezey Imre tanáredző által megalakul az ország legfiatalabb gyerekcsapata a „Bacilusok”, amely első osztályosokból áll. 1973–74-ben a Sportklub kiválik a Megyei Testnevelési és Sporttanács kötelékéből. Külön költségvetésű klub lesz, amely a hokin kívül a téli sportokkal általában is foglalkozik. Ekkoriban jön létre több falusi jégkorongközpont a környező falvakban. 1979-ben három nagy csapata van szeredának: Sportklub, Lyceum és a frissen alakult Haladás. Emellett a Sportiskola ificsapata. Az 1988–89-es idényben betiltják a Sportklub magyar nevét és Sportclub-ra változtatják. 1990 után csak a Sportclub marad, mert a többi csapat anyagi utánpótlás miatt megszűnik. 2002-ben alakult a HC Csíkszereda. 24 A „szeredaiság” kisajátítását célozta meg a HC is, ráadásul azzal a marketing fogással, hogy bevette a csapat nevébe a város magyar megnevezését, és így a román kommentátorok, híradások is kénytelenk voltak a magyar megnevezést használni. Az átvétel mégsem sikerült, hiszen a tradicionális közönség, és helyi politikai, kulturális és gazdasági elit, a Sportklub „régiségét”, történelmi hagyományainak és

160

A közösségi és etnicizált csíki hokiról ugyanis nem volt olyan sportpiac, amelyen a jégkorong mint profi sport megmutatkozhatott volna. Egyfelől az első időszakban alig volt szervezett hoki (néhány csapat időszakosan, télen, ad hoc bajnokságot szervezett), később pedig a szocializmus egész időszakában nem jöhetett létre piaci alapú profi sport, ezért többnyire a félprofesszionális csapatok25 versengése folyt helyi vagy központi hatalmi gócpontok ízlésének és bujtatott állami támogatásoknak kiszolgáltatva. A szervezett jégkorong konszolidálódása a szocializmus, sőt a Ceaușescu-rendszer időszakára esett, ami azzal járt, hogy a csíki hoki (mint már jeleztük elsősorban egyéb önkifejező eszköz hiján) erősen etnicizálódott, közösségi jellege megerősödött, az ellenállás kizárólagos szcénáját és az amatőr sport sikerekben mérhető, fogyasztói értékét reprezentálta. Ennek megfelelően a rajongók nem piaci fogyasztókként, elsősorban a látványos és sikeres játék miatt mentek a pályára, fizették meg a jegyek árát, hanem azért hogy a csíki hoki által reprezentált identitáskonstrukcióban részt vegyenek, azt fenntartsák és megerősítsék. A csíki hoki elsődleges fogyasztói nem mint szórakoztatóipari szolgáltatásra tekintenek a csíki hokira – magyarán, és a szó szoros értelmében nem szokványos piaci fogyasztók, sőt inkább konzumerizmus ellenesek – hanem, mint a közösség etnicizált önkifejezésének eszközét tekintik a csapatot, járnak ki a műjégpályára.26 Azért emeltük ki a HC–Sportklub rövid ideig tartó vetélkedését és tekintettük a profizálódás kudarcának a HC feloszlását, mert ez a történet példaként mutatja be a Sportklub márkanév természetét, azt, hogy a csíki hoki kultúra a közönség tagjai számára milyen jelentéssel is bír. Azt láttuk, hogy a brand név inkább rögzíti, vagy az arányaiban és a percepciója intenzitásában inkább kötődik a csapat közösségi és etnicizált, és ezzel együtt mintegy természetesen amatőr (teljesítményét is tekintve „félprofi”) hagyományaihoz, mint egy piaci sportmárkához, amely sikert, teljesítmény, eredményességet – ezek által fogyasztói élvezetet okoz. a jogutódlásnak nagyobb jelentőséget tulajdonított az új csapat meghírdetett „székelységénél”, sőt profizmusánál, jobb teljesítményénél is. 25 Megérne egy külön kutatást annak a témának a részletes körüljárása, hogy a szocialista sporttámogatási rendszer hogyan működött a jégkorong területén. Mindenképpen egy olyan rendszer működött, amelyben a játékosok profik voltak (abban az értelemben, hogy nem másodállásban vagy szabadidős tevékenységként folytatták a jégkorongot), bár a sportot mindenestől amatőr játéknak tekitette az állam és a kommunista párt. A rendszer úgy működött, hogy a játékosok fiktív munkahelyekről kaptak rendszeres fizetést (az egyéb költségek és a premizálási rendszer pedig más költségvetési sportalapokból folyt), vagy a két bukaresti csapat (Steau, Dinamo) esetében a hadsereg, illetve a belügy fizette (tisztként) a játékosokat, vagy pedig rendes sorkatonai idejüket töltötték játszva a besorozott hokisták (a székelyföldiek rendszerint így – egyfajta kényszerből – kerültek a bukaresti csapatokhoz). A profizmusnak viszont a másik jellegzetessége, hogy magas színvonalú mesterségként űzött módon, minden vonatkozásában a konszumerizmus és kompetitivitás, szervezettség tekintetében (a korszakban, Kanadában/Nyugaton, a hokisták teljesítményét „munkáját”, társadalmi habitusát és teljesítményét, a piac minden szereplője, leginkább az előadóművészekéhez hasonlítja, zenészekéhez, színészekéhez), technicizált, stb. tekintetében is magas színvonalú. Ebben az értelemeben nem mondható, hogy a csíki hoki professzionális lett volna, a csapatok teljesítményét tekintve,(ezt a harmadrangú nemzetközi szereplés, a többi szocialista ország – mindenekelőtt a Szovjet, de akár a Csehszlovákhoz viszonyított igencsak elmaradó teljesítmény – jól jelzi), a játékminőség tekintetében is a „félprofizmus” volt rájuk a jellemző. 26 Mint már jeleztük: volt – és bizonyára most is létezik – igény a fogyasztói jégkorongra. Ez a HC– Sportklub összecsapásokon kirajzolódott, viszont az új csapat megszűntével – feltételezhetően – akik, mint ilyen modern fogyasztók jártak meccsre azelőtt, távol maradnak a jégpályától.

161

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport

Összegzés helyett Az etnicizált közösségi sport, amilyen a csíki hoki, hajtóereje az etnicitás, az etnikai vetélkedés, és a közösség ebben való reprezentációja pedig – arányaiban – fontosabb az eredménycentrikus és professzionalizálódott, szórakoztatóipari játéknál. A játék identifikációs lehetőségeket teremt, pontosabban egy olyan éthoszt és egyben világképet közvetít27, amivel a közönség/közösség azonosulni tud, sőt, ami eligazítja őt a világ dolgaiban, vagy legalábbis arról szól, hogy milyennek kell lennie „a rendnek”, és kinek milyen helye van abban. Itt egy-egy téttel rendelkező, azaz interetnikus vetélkedést megjelenítő hokimeccs (rendszerint a bukaresti „román” csapatok elleni mérközések) dramaturgiája annak minden kellékével, beleértve a jégpályától a lelátóig, sőt a közeli „Ötkutyáig”, a rajongók törzskocsmájáig, evokatív jellegű: közösségi emlékeket idéz fel. A játékosok pályán való viselkedése nemcsak a sportszabályoknak megfelelően értékelődik, nem puszta sportteljesítmény, hanem ők egyszerre történelmi hivatást hajtanak végre, egy történelmi dráma szerepjátékosai. Feladatuk nem a puszta sporteredmény, a kijelzőtáblán megjelenő győzelem, hanem a játékkal azonosuló etnikai közösség (a székelységnek/csíkiaknak) győzelme egy – egyéb vonatkozásban hatalommal, pénzzel és játéktudással, rendelkező – „másik” közösség fölött. A játszott hoki stílusa pedig (pozitív, s amenyiben túl gyenge teljesítményt nyújtanak egyesek, azok „nem is a miénkek”, illetve mindenféle felmentő történeteket találnak ki velük kapcsolatban) etnikai tulajdonságokat, „kiválóságot” jelképeznek: (hiper)maszkulinitás, agresszivitás, erő, gyorsaság, kitartás, bajtársiasság. A közösségi és etnicizált csíki hoki tradíciója – és ez magyarázhatja hosszú történetét, olykor a nehéz időszakokban, a körülmények ellenében való fönnmaradását –, az elképzelt etnikai közösség allegóriája, ami a csíkiség/székelység lényegét reprezentálja. A győzelem (de semmiképpen sem a vereség, ami elfelejthető) nem csak a játékosok vagy a „csapat” (a Sportklub) győzelme, hanem az egész etnikai közösségé (a „Hajrá Szereda!” – leggyakoribb bíztatás közvetlenül erre utal). A vereség, esetleg a himnuszbeli balsors beteljesedése után (az is nagyon székely/magyar életérzés, és tapasztalat), jön a következő mérközés és az újabb győzelem ígérete/vágya, addig meg ott van a nosztalgia, a régi meccsek és győzelmek kollektív emléke. A csíki hoki a közösség mentális térképén etnikai identitást termelő és újratermelő közegként, ebben a sajátos álomszerűségben28 az idealizált hoki-történetekben, emlékekben és reményekben van jelen. Ezáltal sikerül a generációs átadása, ezáltal valósul meg a hoki szocializációs funkciója. De ugyanez a szimbolikus gesztus felelős azért is, hogy a föltétlen és többnyire kritikátlan ragaszkodás olyan kognitív sémát teremt és tart fönn, amely nagyon erősen kötődik a csíki hoki közösségi és etnicizált jellegéhez, és már-már akadálya a

27 Igaz, hogy a kameruni futball vonatkozásában veti fel az antropológus azt, hogy a sport több, mint a világ puszta reflexiója, szimbolikus természetéből adódóan többértelmű, és ez áll a csíki hoki jelenségére is. Nemcsak tükrözi a valóságot, hanem „arra is módot nyújt az embereknek, hogy olyannak képzeljék el a világot, amilyennek lennie kellene” (Vidacs, 2009:15). 28 Itt Michael M. J. Fischer klasszikus tanulmányára utalunk, aki az etnicitást úgy jellemzi mint valami dinamikus identitást, amit minden egyes generációnak meg kell tapasztalni, az átadásáról pedig azt mondja: „…gyakran nem kognitív nyelven vagy tanuláson keresztül történik (…), hanem inkább az álmodással és pszichoanalitikai kezelések transzferfolyamataival analóg folyamatokon keresztül” (Fischer, 1986:195–196).

162

A közösségi és etnicizált csíki hokiról professzionalizálódásnak, a helyi szint meghaladásának, egyben a globális hokiszcénába való belépésnek. A közösségi és etnicizált csíki hoki erős beágyazottsága, rögzültsége kognitív disszonanciát termel a játékosok és a drukkerek szintjén is, ami egy román–magyar válogatott mérközésen sűrített formában jelentkezik, mert a lokális, az állampolgári és az etnikai/nemzeti identitás hármas konfliktusa jelenik meg benne. Egy ilyen mérközés sajtóvisszhangját írja le Papp Z. az állampolgársági vs. etnikai identitás paradoxonjaira is kitérve (Papp Z., 2001). Az 1998-ban Budapesten játszott román–magyar válogatott mérközés (végeredmény 2–3) román, illetve magyar sajtóvisszhangjainak az elemzése etnikai alapú erős törésvonlakat mutat. A sztereotíp világlátás az egyik fél esetében pozitívumként jön számításba, a másik oldalon viszont negatívum. Ilyen jellegű konfliktusos helyzet alakult ki 2011. december 18-án, amikor az Euro Ice-Hockey Challenge (EIHC) jégkorongtorna keretén belül Románia válogatottja Magyarország csapatával mérkőzött a csíkszeredai „Vákár Lajos” műjégpályán. Nemzetközi sporthagyományokhoz illően a meccs kezdete előtt mindkét válogatott nemzeti himnuszát eljátszották, viszont hatalmas botrányt generált a román sajtóban, hogy az akkori román válogatott 24-es keretű csapata (amelyben 22-en székelyföldi magyarok egy ukránnal és egy román játékossal) a román himnusz lejátszásakor nem énekelt, viszont az ellenfél himnuszát, a magyart, a román válogatott székely játékosai erőteljes hangon végigénekelték, ezt követően pedig a székely himnuszt is, amelyet a közönség kezdeményezett a lelátókon. (A meccset egyébként a hazaiak nyerték 4–1-es arányban, „történelmi jelentőséget” generálva, ugyanis utoljára 1997-ben győzte le a román válogatott a magyart). Az eset botrányszerű berobbanását a román sajtóba az is megelőzte, hogy néhány héttel korábban az U16-os válogatott csapatában, amelyben egyetlenegy román nemzetiségű játékos volt a többségben lévő magyarok mellett, december 1-én az öltözőben társai fizikailag bántalmaztak, mivel állítólag az azt követelte a többiektől, hogy Románia nemzeti ünnepének napján, vagyis aznap, beszéljenek románul. A fiatal játékos édesapja panaszt tett, amely elindította a botránylavinát. A sajtódiskurzusok azt is jelzik, hogy sokkal inkább a jégkorongon túlmutató, az agresszivitásában reprezentálódó, sűrített nacionalista politizálás strukturálja az eseményt mint a játék saját éthosza, vagy logikája. Az agresszív játékkal való etnikai affinitást fejezi ki egy volt játékos, ma hokiedző, amikor ezt nyilatkozza: „…itt kitartóak az emberek, s ez egy olyan férfias durva sport, a székely emberre jellemző, hogy a székely is durva is, meg nagyfejű is. A székelység kiegészíti a hokit valahogy, úgy érzem, mert mindenki hokista szeretett volna lenni, s ez a mai napig is úgy van. Székelyek vagyunk, s szeressük az ilyen agresszív dolgokat…” – H.L. (volt játékos, edző). A történetet a különböző médiák rendre kapták fel, amelynek folytán köz- és különböző politikai szerepelők is felszólaltak. Újra megismétlődött a három évvel előtti politikai szembenállásnak a sajtódiskurzusokban való erőteljes megjelenése és eszkalálódása egészen a parlamenti felszólalásokig, illetve a jégkorong szövetségi vitákig, világossá téve, hogy a sportpolitika egyben identitáspolitika, eképpen erősen kötődik az etnikai/állampolgári identitásokhoz minden érintett fél esetében. Mi a román–magyar jégkorong mérkőzéseknek a játékosok és a közönség szintjén is föllépő kognitív disszonancia értelmezésekor Clifford Geertz fogalmait használjuk, az ellentmondást és feszültséget a „primér lojalitások”, a csíki hokistáknak és a közönségnek a magyar nemzethez való tartozása, valamint a „fennálló entitás”, a párhuzamosan érvényes román állampolgári nemzethez is való tartozás közé húzzuk meg (Geertz, 1998). Azt is feltételezzük, hogy a csíki hoki 163

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport politikája – nagyrészt, de nem egészében – identitáspolitikai a szó Craig Calhoun általi definíciója szerint. „Az „identitáspolitikának« nevezett törekvések nem csupán egyéni, hanem kollektív, nem pusztán privát, hanem nyilvános törekvések. Nem egyszerűen próbálkozások, hanem küzdelmek; következményeik részben hatalomfüggőek, a hatalmi viszonyokat viszont megváltoztatja ez a küzdelem. Az identitáspolitikák nem csupán önkifejezésre és autonómiára törekszenek, hanem elismerésre, legitimitásra (és időnként hatalomra); válaszra késztetnek más embereket, csoportokat és szervezeteket (beleértve az államot is)” (Calhoun, 1997). A hétköznapi életben működő „esszencialista”, durva etnikai sztereotípiákkal megjelenített közösségi identitástudatot (amelyek mondjuk egy csíki–bukaresti hokimeccsen reprezentálódnak) helyzetfüggővé, illetve relativizálhatóvá tesz a román–magyar válogatott mérközések kontextusa, ami zavart okoz a játékosok és a drukkerek szintjén is, vagy legalábbis nehezen emészthető helyzetet idéz elő, dilemmákat vet fel. A székely himnusz eléneklése nemcsak egyszerű csapatbiztatás, hiszen arra ott vannak a csapatindulók és skandált jelszavak, hanem egy etnikai kisebbség önkifejezési formája, autonómiára és elismerésre való törekvése, a jégkorong itt – leginkább, bár nem mindenestől – ennek az önkifejezésnek az eszköze és alkalma, az a színház, ahol a székely etnopolitikai törekvés színre vihető. Ez jelenik meg a válogatottságban mint dilemmatikus helyzetben. Egyfelől a kiválóságot, a hozzáértést, a teljesítményt célozza a székely játékosok föllépése a román válogatott mezében mindahányszor más (de nem a magyar) válogatott ellen lépnek föl (ha nyernek, még valamiféle nagylelkűséget is éreznek, hogy pontot szereztek „Bukarestnek”) – másfelől (egyre inkább) arra is törekednek, hogy a sajátos székely etnopolitikai reprezentációt is „színre”, azaz jégre vigyék (székely zászló színei, székely himnusz eléneklése), a lokális és etnikai identitást megjelenítsék, s a küzdelemben megszerzett reprezentációs jog által elfogadtassák annak legitimitását. Ezt drukkereik, a helyi közönség elvárja tőlük – a csetlések-botlások, a rossz eredmények, ehhez képest akár el is törpülnek a közösségi megítélésben –, az etnikai reprezentáció képeinek fölmutatása (különösen egy győzelem után) viszont a csapat és a közönség közötti erős érzelmi identifikációt eredményezi, olyan kollektív élményt jelent, ami szinte kizárólag a jégpályához a hokimeccshez kapcsolódik. És ebben az erőfeszítésben, ebben a reprezentációs performanszban kap a csapat hathatós segítséget a közönségtől/közösségtől (a reprezentáció képei bejárják a romániai magyar nyilvánosságot és negatív konnotációval a román sajtót is). Amikor a Sportklub, amelyikről mint láttuk az a brand, amelytől a közösségi éthoszt, az etnicizált sportpolitika megvalósítását várják, és aki cserében – szinte feltétel nélküli – támogatást kap, amikor az örök riválissal, a bukaresti Steauaval játszik rangadót, akkor zajlott/ik a „tiszta” identitáspolitikai küzdelem a pályán és a lelátón egyaránt. A bukaresti katonacsapattal való megmérközés mindenkor a legkifejezőbb szintere és tematizációs alkalma volt a csíki hoki etnikai küldetésének, annak, hogy az országosan asszimetrikus többség-kisebbség viszonyok, legalább szimbolikusan és időszakosan, legalább a csíki rinken megfordíthatóak. Erre gondolhatott megkérdezett szurkolónk, amikor azt nyilatkozta: „ha a bukaresti csapattal játszottál, annak más jelentősége volt és másként élték meg az emberek” – T.Z. (szurkoló). Az inverzió lehetősége ott lógott a levegőben, miközben azt kiáltotta a közönség, hogy „Ki a legjobb? – és jött az elnyújtott, kitartott és orkánszerű válasz, hogy – Szeeereeedaaa!” Különösen a hatvanas évektől keződően, miután a csíki hoki közösségi beágyazódását követően konszolidálódott a jégkorong etnikai küldetése is, de egészen a kilencvenesekkel bezárva – ez a sport és etnikai rivalizálás túlélte a rendszerváltást, sőt azután teljesedett ki – az etnikai viszonyok 164

A közösségi és etnicizált csíki hokiról (ethnic order), az országosan asszimetrikus rend felborítására való kísérletként kezelték, élték meg és reprezentálták a Sportklub-Steaua rangadókat. Így vált a sportvetélkedő „élet-halál” harccá, a győzelem pedig egy heroikus – a közösség/etnikum számára megnyert – csatává, és ezzel együtt rögzült a jégkorongra amúgy is jellemző erőszakos, hipermaszkulinizált játékstílus, amit sokszor „kanadai stílusnak” bélyegeztek a hokikultúra avatott – és kevésbé avatott – tagjai. Ennek oldalági következménye volt az is, hogy ellenségesen viszonyultak a bukaresti csapathoz (többnyire kényszerből) szegődött székely játékosokhoz29, de főként mély ellenszenv (egyenesen gyűlölet) irányult a hokibírók felé. A jégkorong bírókat úgy reprezentálták mint a központi hatalom akaratának, a hátrányos beavatkozásnak az ágenseit (és ez akkor is működött, ha az illető helyi volt, sőt, arra úgy tekintettek, mint aki eladta magát és a mérkőzéseket a hatalomnak, a többségi nemzetnek). Ők azok, akik miatt a Sportklub nem nyerhetett bajnokságot (ez valahol a hatalom csúcsán el volt döntve), illetve akik miatt a hőn óhajtott, etnikai alapú asszimetria inverziója nem sikerülhetett. Keveset tudunk arról, hogy a központi hatalom valóban, és milyen módszerekkel/eszközökkel „győzte meg” alkalomadtán a bírókat, hogy a bukaresti csapatok javára fújják a sípot (azért a dolog elképzelhető, akár jutalommal, akár fenyegetéssel történt is a meggyőzés, vagy más esetben nemzeti elköteleződésből, azaz önként), a másik oldalon viszont a szeredai jégpálya közönsége is igyekezett nyomást gyakorolni a bírókra.30 Végezetül, de a teljesség igénye nélkül, szólnunk kell a csíki hoki fejlődésének aktuális kihívásairól, mégpedig abban a kontextusban, hogy az a válság, amit ma a Sportklub megél, egyáltalán nem konjunkturális vagy csupán átmeneti jellegű, hanem – meglátásunk szerint – strukturális válság. Nemcsak a jégkorong, hanem a helyi és a székelyföldi társadalom szélesebb körű társadalmi, gazdasági és kulturális, egyfajta modernizációs deficitjéből származó krízise reprezentálódik a csíki hokiban. Mint fentebb bizonyítani próbáltuk, a csíki hoki megőrizte tradicionális, közösségi, etnicizált és amatőr jellegét, szemben azokkal a sportmodernizációs kihívásokból származó lehetséges válaszokkal, amelyek máshol megújították, sokkal szakszerűbbé, látványosabbá, hatékonyabbá, szervezettebbé, egyszóval professzionálissá31 tették a jégkoron-

29 A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, amikor egy székely játékos először jelent meg a csíkszeredai pályán bukaresti csapat mezében, úgymond testi épségét kockáztatta. Egyfajta rituális megverése elkerülhetetlen volt, amit a közönség „jogosnak és méltányosnak” vélt („úgy kell neki”), szerencsére utána ez a beavató gyakrolat nem vált rendszeressé. 30 A hoki-bírók szerepéről a Ceaușescu-érában, legalábbis tudtunkkal, még nem készült átfogó és hiteles kutatás, ami a valós szerepüket feltárta és kielemezte volna, úgy hogy inkább arról tudunk szólni, ami a közönség soraiban való reprezentációjukat illeti. A szeredai hokiértő közönség férfi tagjai erősen hozzá voltak kapcsolódva a jégkorong-kultúra hálózataihoz, maguk is játszottak életük korábbi szakaszában, hosszabb-rövidebb ideig – emiatt a „bíróverésekről” is tudunk. A „közösségi nyomásról” pedig, ami viszont a szeredai bírókat sem kímélte, egyik szakértőnk számolt be: „én többel is beszéltem, bírókkal, és mondták azok a bírók, akik szeredaiak voltak, hogy nem mertek vállalni meccseket, mert ugye örökké mondták itt, hogy mindig csak bukaresti bírók vezetik a tétmeccseket, de az itteniek képtelenek voltak erre, akkora volt a nyomás. Szívesebben bíráskodtak Bukarestben, mint Szeredában” – SZ.F. (szakértő, elemző). 31 A professzionalitásnak legkevesebb kettős jelentése van, és mindkettő szemben áll az amatőrizmussal: 1) először jelenti a formálisan fizetésért, hivatásszerűen, pénzkereső „munkaként” végzett sporttevékenységet, ez a formális jelentés, majd 2) a populáris interpretáció és nyelvhasználat szerint a profiság tartalmilag egy bizonyos szintet, egy elvárást jelent. Aki profi, az egy szintnél magasabb mércével

165

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport got. Tekintve, hogy – amint arra utaltunk már – a sport a társadalom (lét)állapotának a kifejezője, azt hisszük, hogy az ezen a téren keletkezett modernizációs deficit a csíki-székelyföldi társadalom igen sok más terültére is érvényes, a csíki hoki sokféle válsága, ennek a sokszintű társadalmi krízisnek is a leképeződése. Igazolhatónak tűnik az a föltételezésünk, hogy a csíki hoki habitusában - elmúlt 25 éves társadalomtörténetét tekintve - nem játszódott le igazi „rendszerváltás” ezen a területen sem. Azt állítjuk, hogy a csíki hoki rendszerváltás utáni egész története jól reprezentálja mindazt, amit minden más területen is úgy élnek meg az emberek és a közösségek és úgy értelmeznek elemzők, mint az „elmaradt rendszerváltás” paradigmáját, sőt, olykor a „forradalom eltérítését, kisajátítását”. A tranzícióban felgyűlt csalódás egy helyi, illetve regionális formáját jeleníti meg a csíki hoki válsága. Ez korántsem jelenti azt, hogy ne lettek volna kísérletek a helyzet újradefiniálására, radikális megváltoztatására, sem társadalmi léptékben, sem pedig a csíki hoki profizálásának irányában, csak azt jelenti, hogy ezek a kísérletek kudarcot vallottak. A kilencvenes években az addigi közösségi és erősen etnicizált, identitásépítő projekt részeként működő hoki csak „kiteljesedett”, inerciából működött, országos sikeressége okán nem igazán reflektált saját habitusára, nem figyelt a kihívásokra. Aztán az új csapat megjelenése egyszerre döbbentette rá a hokiszubkultúrát, de helyi nyilvánosságot, közéleti elitet és hatalmat is arra, hogy a profizálódás olyan modernizációs kihívás, amivel előbb-utóbb meg kell küzdeni. A válasz viszont a tradicionális, premodern formákhoz való visszatérés volt, az új profi csapat feloszlásra kényszerítése. Ez egyfajta regresszió, a régi, jól bevált, versengésmentes, de közösségi és etnicizált, mentalitásában amatőr (legfennebb félprofi) játékhoz és csapat-stratégiához való kényszerű visszatérés/rendeződés. Az akkor fölmerült és megoldatlan problémákat bevitték a csapatba, a vezetőségbe, és bár hoztak idegen játékosokat és edzőket/szakértőket, ezeket megpróbálták a hagyományos csíki hoki mentalitásába asszimilálni, és nem tanultak tőlük, nem mozdultak el a profi jégkorong irányába, legalábbis csak kis mértékben tették. Miután megjelentek alternatív önkifejező fórumok, terek, lehetőségek és kulturális szcénák, a jégpálya csak még hangosabban viszhangozta azokat a sztereotíp, erősen etnicizált („esszencialista”) önkifejezési formákat, amelyeket csak halkan mertek a nyolcvanas években kifejezni (egyik szakértő alanyunk ezt „mélyszékelykedésnek” mondta). Sőt, olyan új jelképeket, jelvényeket, zászlókat és himnuszokat kapcsoltak a csíki hokihoz, annak szubkultúrájához, amelyek

méretik mint az, aki csak saját kedvtelésből rekreatív vagy egészségi, stb., meggondolásokból űzi a sportot. Ebben az értelemben a profizmust a kifejezetten pejoratív jelentésű dilettantizmus ellentétének képzelik, és néha műkedvelőnek is mondják, noha legtöbbször az amatőr kifejezést használják erre a köznyelvben. A gyenge játékot és játékost akkor is amatőrnek mondják, ha formálisan pénzért produkálja a gyenge teljesítményt. A profi játék valójában arról szól, hogy „munkában” látjuk a felkészült, technicizált, erősen szabályozott és persze látványos (performansz) szerepben az „atlétákat”, akik jól begyakorolt eljárásaik mellett néha „villognak”, szerepelnek is. (Olyasmi ez, mint a jazz muzsikusok improvizációi) kreatívan alkalmazzák szakértelmüket, tetszetős és eredményes játékot produkálnak. El ne feledjük, hogy a jégkorong az egyetlen olyan – ráadásul full contact – csapatverseny, ahol az atlétákat percenként cserélik a pályán: ennyi idő alatt kell produkálnia egy játékosnak a maximumot. Az amatőr-profi szembenállás a hokiban is feszültség és kihívás kérdése, mint ahogy az amatőr/műkedvelő művészt és művészetet is világosan el szokás különíteni a „profitól” (ez utóbbinak szuperlativusza is van a populáris nyelvezetben: a „vérprofi”).

166

A közösségi és etnicizált csíki hokiról azelőtt nem is kapcsolódtak hozzá. Még jobban megterhelték olyan szimbolikus elemekkel, amelyek nem a sport szakszerűségét erősítették, hanem az etnopolitikai eszköz-jellegét hozták felszínre. Ebben a folyamatban a sport nem volt képes felzárkózni, vagy bekapcsolódni a közvetlen és a tágabb sportszcéna folyamataiba, „etnopolitikai hokivá” lett, és már-már megfulladt az identitáspolitikai elvárások roppant súlya alatt. Az az amatőr szint, amivel a csíki hoki a rendszerváltáskor rendelkezett, elég volt még egy évtizedre ahhoz, hogy a hazai bajnokságot rendre megnyerje, de a MOL-Ligába való bekapcsolódást követően kiderült, ez már nem elég. A csíki hoki jelenének példája egyben annak is az allegorikus kifejezése, hogy egy erősen beágyazott, identitáspolitikai projekt, erős közösségmegtartó erőként, kohéziós gócpontént működhet – és a sport kiváló terep ehhez. Viszont arra is példa lehet a jelenlegi válság, hogy a modell, a projekt túlhajtása, a jelentkező kihívások negligálása, vagy az a törekvés, hogy csupán (retró) a tradícióra épülő válaszokat adjanak rá, akadálya lehet a kibontakozásnak. A régi, de beágyazott premodern mentalitások foglyul ejthetik a közösséget. A csíki hoki professzio­ nalizálódásban való lemaradásának legfőbb oka, nem is a lelkesedés hiánya, vagy az, hogy a közönség nem lenne hajlandó további „érzelmi befektetéseket” eszközölni a fenntartás érdekében, hanem a kisváros és a régió igen alacsony gazdasági potenciálja; aztán nagyot nyom a latban az elhibázott sport és hokipolitika is, egyfelől mert megjelent és komoly vetélytársat jelent (az utánpótlásnevelés terén is) a futball (magyarországi kormánytámogatással), másfelől, mert továbbra is igen megterhelő reprezentációs/identitáspolitikai terheket rónak a jégkorongra (gyakran olyanokat, amelyek megvalósítására esélye sincs a csapatnak). Ahhoz, hogy a csíki hoki fennmaradjon és modernizálódjon a közösség modernizációjára, gazdasági megerősödésére, nyitásra, egyszóval „rendszerváltásra” van szükség: „Hajrá Sportklub, Hajrá Szereda”!

Felhasznált irodalom ADELMAN, Melvin

1986 Sporting Time. In: Journal of Sport History, Vol. 13., No. 2., Summer.

BECZE Zoltán

2004–2009 Harjá Szereda! – Dokumentumfilm a 80 éves csíki jégkorongról.

BIDINI, Dave

2001–2002 The Hockey nomad in Csíkszererda – short documentary.

BODA Jenő – SZÉKEDI Ferenc

2004 Hoki a Hargita alján – A csíkszeredai jégkorongozás hetvenöt esztendeje. Alutus Rt, Csíkszereda.

BOURDIEU, Pierre

1985 The Social Space and the Genesis of Groups. In: Theory and Society 14., No. 6., 723– 744 p.

CALHOUN, Craig

1997 Társadalomelmélet és identitáspolitikák. In: ZENTAI Violetta (szerk.) Politikai antropológia. Osiris, Budapest, 99–114 p.

ELIAS, Norbert

2005 Az udvari társadalom. A királyság és az udvari arisztokrácia szociológiai jellemzőinek vizsgálata. Napvilág, Budapest. 167

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport FISCHER, M. Michel

1986 Ethnicity and the Post-Modern Arts of Memory. In: CLIFFORD, James – MARCUS, E.George (Eds.) Writing Cultures. The Poetics and Politics of Ethnography. Univ. of California Press, Berkeley, Los Angeles, London, 194–234 p.

FLAMAROPOL, Mihai

1962 50 ani de hockey pe gheaţă.Turisztika – Sport Könyvkiadó, Bukarest. 1980 Hockey pe gheaţă. Nemzeti Testnevelési és Sport Könyvkiadó, Bukarest.

GEERTZ, Clifford

1994 Az éthosz, a világkép és a szent szimbólumok elemzése. In: Az értelmezés hatalma. Századvég, Budapest, 5–22 p. 1998 Az identitás politikájáról. In: Magyar Lettre, 31., Tél.

GRUNEAU, Richard – WHITSON, David

1993 Hockey Night in Canada, Sport, Identities and Cultural Politics – Culture and Communication in Canada Series, Garamond Press, Toronto.

GRUNEAU, Richard – WHITSON, David (Eds.)

2006 Artificial Ice, Hockey, Culture and Commerce, Garamond Press – Broadview Press, Toronto.

GUTTMAN, Allen

1996 Games and Empires: Modern Sports and Cultural Imperialism. Columbia Univ. Press.

HALL, Stuart

1981 Notes on Deconstructing the Popular. In: Raphael Samuel (Ed.) People’s History and Socialist Theory, Routledge. 227–240 p.

HESMONDHALGH, David

2005 Subcultures, Scenes or Tribes? None of the Above, In: Journal of Youth Studies, Vol. 8., No 1., March, 21–40 p.

NAGY Benedek – SZÉKEDI Ferenc

1979 50 éves a Csíkszeredai Jégkorong. Csíkszeredai Sportclub jégkorong szakosztálya, Csíkszereda.

NISBET, A. Robert

1966 The Sociological Tradition. Basic Books, NY.

PAPP. Z. Attila

2001 Az eltűnt hokimeccs nyomában – diskurzuselemzés egy sportesemény ürügyén. In: Sétanyomatok – Szocioesszék, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda.

PUTNAM, D. Robert

1993 Making Democracy Work, Princeton University Press.

RITZER, George

2005 Encyclopedia of Social Theory, Vol. I, II, University of Maryland, College Park, SAGE Publications.

VIDACS Bea

2009 Egy szebb jövő képei. A futball a kameruni közgondolkodásban. L’Harmattan, Budapest.

WILSON, Brian

2006 Selective Memory in a Global Culture: Reconsidering Links between Youth, Hockey, and Canadian Identity. In: GRUNEAU, Richard – WHITSON, David (Eds.) Artificial Ice, Hockey, Culture and Commerce, Garamond Press – Broadview Press, Toronto, 53–71 p.

WOHL, Andrzej

1974 A sportszociológia fogalma és területe. In: Sportszociológia/válogatás/Közgazdasági és Jogi

168

Kolozsvári futballmítoszok

Csillag Péter Kolozsvári futballmítoszok – Egy rejtőzködő klub jellemrajza, a valós és vélt kötődések szerepe a CFR 1907 Cluj magyarországi megítélésében Kivonat. Megkülönböztetett figyelemmel követte a magyarországi futballtársadalom a 2008 után háromszor is a Bajnokok Ligája-főtáblájára jutó CFR 1907 Cluj nemzetközi szereplését. A kolozsvári csapat népszerűségét alapvetően három tényező magyarázza: a romániai egyesület magyar vonásai, az anyaországi labdarúgás sikerhiánya, valamint Erdély „fővárosának” a történelmi múltból táplálkozó vonzereje. Ami az első szempontot illeti, a klubot az európai menetelés idején tulajdonosként vezető Pászkány Árpád személye, a hivatalos névbe beépített, Trianon előtti időket idéző 1907es évszám, valamint a közönség számos magyar tagja és a régi csapatnevet viselő KVSC Galeri erősítette a magyar színezetet. A kérdés azonban ennél összetettebb, hiszen hiába szerződtette Pászkány Árpád 2012-ben – talán szimbolikus lépésként – a nyakára hatalmas magyar címert tetováltató Vass Ádámot, az erdélyi üzletember sohasem vállalta a klub magyar identitását. Annál inkább képviselte az erdélyiség eszméjét, amely a bukaresti, regáti vonallal szemben egyfajta európai, felvilágosult, kulturált gondolkodásmódot jelenít meg. Az etnikai szempontokat háttérbe szorító Erdély-tudattal a – városi viszonylatban saját felfogásukat az Universitatea-táborral szemben megfogalmazó – CFRszurkolók is képesek azonosulni, nem véletlenül rakták ki az óriás molinót a Manchester United elleni BL-mérkőzésen: „Transylvania, this is where we live, this is where we belong.” Magyarország konstans kudarcélménye is hozzájárult ahhoz a vonzalomhoz, amelyet Románia egyik futballban jóval sikeresebb csapata iránt táplált, ráadásul Pászkány Árpád személyében – becenevéhez híven – valóban Erdély Abramovicsát, a magyar labdarúgásból hiányzó, modern klubtulajdonost látta. Kiegészült mindez azzal a historizáló Erdély-nosztalgiával, amelyet Kolozsvár városa mint a CFR történelmi időket idéző környezete táplált. Az esszé igyekszik rávilágítani a kötődés vélt vagy valós indokaira, a magyarországi CFR-kultusz hátterére és a kérdéssel kapcsolatban kibontakozó magyar– román vagy kolozsvári–budapesti vitákra. Kulcsszavak: labdarúgás, Kolozsvár, CFR 1907 Cluj, magyar–román viszony, identitás, történelem Abstract. Football Myths of Cluj-Napoca – Character-study of a Club with Hiding Identity or the Role of Real and Presumed Bonds in Hungary’s Opinion about CFR 1907 Cluj The football society in Hungary paid particular attention to the European presence of CFR 1907 Cluj from the club’s first Champions League-season in 2008. Basically three motives explained the popularity of the club of Cluj-Napoca: a Hungarian feature of the Romanian team, a lack of football success in Hungary and the appeal of the „capital” of Transylvania, deriving from the historical past. Regarding the first aspect, Árpád Pászkány, the Hungarian-born owner during the great European march, the date of 1907 – a time before the Treaty of Trianon – in the official name, the Hungarian members of the public in the stadium and the supporter group with the old club name (KVSC Galeri), all gave the impression of a Hungarian tinge. However, the question is more complex as the 169

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport Trasylvanian businessman has never assumed the club’s Hungarian identity. Although, perhaps as a symbolic step, he signed Ádám Vass, a player from Hungary with an enormous tattoo of the Hungarian crest on his neck. All the more accepted the owner the idea of transylvanianism which represents some kind of European, enlightened, cultivated mentality as opposite to the line of Bucharest or the Romanian Old Kingdom. The Transylvania-sense overshadows the ethnical aspects and provides a conception to embrace for the CFR-supporters who identify themselves contrary to the Universitatea-fanbase. It is no coincidence that they showed a big banner during the Champions League game against Manchester United with the inscription: „Transylvania, this is where we live, this is where we belong.” The affection for the successful Romanian team was assisted in Hungary by the constant experience of failure in its own football, complete with the admiration of Árpád Pászkány, a club owner who personifies the Eastern European version of Roman Abramovich (and bears the nickname „Abramovich of Transylvania”). In addition, people in Hungary tend to cultivate a nostalgia towards Transylvania, and the city of Cluj-Napoca as the historical-spirited environment of CFR promoted this impression. The essay’s aim is to reflect on this bond’s real and presumed motives, the background of the CFR-cult in Hungary as well as the debates between Hungarians and Romanians or Cluj-Napoca and Budapest unfolding in the issue. Keywords: Football, Cluj/Kolozsvár, CFR 1907 Cluj, identity, history, image, interethnic relationship Abstract. Studiul descrie imaginea clubului CFR 1097 Cluj din perspectiva suporterilor de fotbal din Ungaria respectiv a presei de specialitate. Autorul susține pe baza articolelor publicate că deși în heterodefinițiilre despre club acesta este perceput ca un club “maghiar” datorită istoriei și anului înființării care apare și în denumirea oficială, clubul are o identitate mai degrabă transilvană, regională. Textul este fundamentat empiric pe analiza de texte respectiv pe interpretarea interviurilor realizate cu oficialii clubului transilvănean, dar și cu șefii galeriilor ceferiști. Cuvinte-cheie: fotball, Cluj, CFR 1907, identitate, istorie, relații interetnice

„Hiszen minden léleknek van valahol a mélyben egy dédelgetett, megsiratott, eltemetett, feltámasztott, ezerszer visszaálmodott »Kolozsvár«-ja.” (Reményik Sándor)

Bevezető Több mint ezer magyarországi szurkoló kelt útra Kolozsvár felé, mielőtt 2008. október 1-jén a CFR csapata lejátszotta története első hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzését. A Chelsea-t látni éles meccsen Budapesttől ötszáz kilométerre nyilván vonzó program, a lelkesedés azonban érezhetően inkább a CFR-nek vagy még inkább „Erdély fővárosának” szólt. Játszottak neves európai csapatok az elmúlt években a régió több városában, például Bécsben, Zágrábban, Mariborban, Belgrádban, Kassán, Prágában, mégsem indultak el ennyien Magyarországról. Aligha kétséges, az európai kupák történetében korábban sohasem állt annyi magyarországi magyar egy nem magyarországi klub mögé, mint a kolozsvári együttes BL-idényei során. 170

Kolozsvári futballmítoszok „Magyar BL-sikertörténet Kolozsvárott” – szólt 2008 szeptemberében az Origo hírportál cikkcíme, amely szinte öntudatlanul is felsorakoztatta az anyaországi CFR-láz három legfőbb összetevőjét. Egyrészt Pászkány Árpád tulajdonos személye és a klub – bújtatott vagy inkább ügyesen kódolt – profiljának néhány vonása magyar színt kölcsönzött a Romániát képviselő csapatnak; másrészt a Bajnokok Ligája főtábla a Ferencváros 1995 őszi szereplése óta az európai élmezőnyhöz tartozás objektív mutatójának és epekedve várt élményének számított a magyarországi futballközönség szemében; harmadrészt Kolozsvár neve régóta a historikus nosztalgiából táplálkozó, romantikus Erdély-mítosz jelképe (nem lebecsülendő adalék a pozitív imázshoz, hogy sok budapestinek első asszociációként ugrik be a város nevéről Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének dala, a „Szép város Kolozsvár”). Kikötésekkel és közvetve bár, de a magyarországi futballkör kapcsot talált az európai élmezőnyhöz, úgy érezte, a CFR irigylésre méltó sorsát bátran szívügyének tekintheti. Hogy romániai és főként nemzetközi siker híján mit jelent a – hivatalos klubnévnél maradva – CFR 1907 Cluj Magyarországon? Valószínűleg nem többet, mint bármelyik, történelmi Magyarországhoz tartozó, Trianonnal elcsatolt város futballcsapata. Szunnyadó szimpátiát táplál azok körében, akik számon tartják, hogy a CFR Cluj 1907 Kolozsvári CFR-t, a Vojvodina FK Újvidéki FK-t, az FK Hoverla Uzshorod Ungvári Hóvár FK-t takar. Ám éppen a magyar gyökereket nyíltan sohasem vállaló, a klub identitás-meghatározásánál meglehetősen „szégyenlős”, sőt néha kifejezetten kompromisszumkereső magatartás magyarázza, hogy a CFR-nél sohasem alakult ki olyan nyílt, magyarok közti egymásra találás, mint például a szlovákiai élvonalban szereplő DAC esetében. Dunaszerdahelyen hétről hétre ezrek éneklik el a lelátón a magyar himnuszt, a Slovan Bratislava elleni, 2015. augusztus 2-i mérkőzés előtt a pályán előadott, Nélküled című Ismerős arcok-számot pedig egy hónap alatt több mint egymillióan nézték meg a YouTube-on – a nacionalista szál ott nem átlátszó damil, hanem vastag, kézzel fogható, durva kötél. Kolozsváron, a Gépész utcai Dr. Constantin Rădulescu Stadionban elképzelhetetlen lenne, hogy a közönség egy emberként zúgja, „…történjék bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”, piros-fehér-zöld zászlót lengessen, majd együtt skandálja a „Ria, Ria, Hungáriát”.

Bújtatott üzenet: az 1907-es szám misztikája Ám talán a CFR rejtőzködő, titokzatos jelleme teszi a csapatot még izgalmasabbá messziről nézve. Megannyi megfejtésre váró üzenetből, rejtjelekkel kommunikált közlésből épült fel Pászkány Árpád kolozsvári varázslatos futballbirodalma. Mást olvastak ki belőle Kolozsváron, mást láttak benne Budapesten, és mást észleltek belőle Bukarestben, az értelmezés a földrajzi távolsággal valószínűleg egyre tágabb kereteket kapott. Noha a klub centenáriuma apropóján románul kiadott könyv kétszázötven oldalából mindössze tizenhat szól az 1907-től 1945-ig tartó, közvetlen magyar kötődést kínáló időszakról, aligha véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi születésű klubtulajdonos beépítette az egyesület hivatalos nevébe az Osztrák–Magyar Monarchiába visszanyúló hagyományokra célzó, 1907-es évszámot (Cantor–Rus, 2007). Amikor szóba került a kérdés, maga Pászkány Árpád a rá jellemző diplomatikus, kétértelmű magyarázattal állt elő. 171

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport „Mi erre büszkék vagyunk, mert Romániában miénk a legrégebbi sportklub. Ez volt az egyedüli szempontja a döntésnek, hogy igenis tegyük oda a nevünk mellé. Egyébként ez sok klubnak sajátossága világszinten is, elég a Hannover 96-ra vagy a Schalke 04-re gondolni. Hogy a magyar gyökerekre utalna? Egyesek ezt észrevették, de hát abban az évben millió esemény történt! Ha 1911 lett volna az alapítási év vagy 1899, akkor az szerepelne a klub neve mellett. Nem volt ennek semmiféle politikai vagy egyéb színezetű indíttatása” (Csillag, 2013a). Arra nem tért ki az interjúban, hogy például az 1921-es dátumot is ugyanilyen magabiztosan felvállalná-e. Arra viszont igen, hogy számára a játékosválasztásnál nem szempont a nemzetiség, és ahogyan korábban a magyar futballisták hiánya, úgy a marosludasi Sepsi László vagy a kápolnásnyéki Vass Ádám 2012-es szerződtetése sem koncepciózus terv része volt. Pedig számos jel utalt az ellenkezőjére. Igazolhatatlan városi legenda, hogy a magyar származása miatt amúgy is a román futball fekete bárányának számító tulajdonos sokáig azért vonakodott magyar futballisták beépítésétől, hogy ne kínáljon plusz támadási felületet. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy a teljes piacképes magyar játékosmezőnyben nem talált volna még egy embert, akinek a nyakán Magyarország címere virít hatalmas tetoválás formájában – egyedül Vass Ádámot… Tetézte a provokációt a feltehetően kissé zavarban lévő futballista angol nyelvű televíziós nyilatkozata, amelyben Kolozsvárt szerencsétlen fordulattal „Hungarian city”-nek nevezte. Határozottan kiállt a klubvezető a támadások kereszttüzébe kerülő játékos mellett, ami a körülményeket ismerve nem kis kockázatot jelentett számára, kiváltképp, ha figyelembe vesszük védence markáns nemzeti álláspontját: „Büszke vagyok rá, hogy magyarnak születtem. Valahol családi vonás ez nálunk, engem illetően leginkább a huszonhat éves bátyám, János hatása van benne. Vállalom a magyarságomat, így gondoltam a tetoválás idején is, és így gondolom ma is. Nem azért kell a címer, hogy lássák az emberek, ez inkább személyes ügy” (Csillag, 2012). Hogy az egy évvel később már a Ferencvárossal tárgyaló és a budapesti klub lehetséges megvásárlójaként emlegetett Pászkány Árpád Vass Ádám szerződtetésével akart nyitni Magyarország felé? Netán a kolozsvári magyaroknak vitte ajándékként a játékost? Lett volna mindkét megfontolásban ráció. A kolozsvári klub hivatalos ajándékboltjában még 2012 őszének közepén is ott volt az eladási lista dobogóján a hónapok óta sérült középpályás meze, a Bulgakov kávézóban pedig jelen sorok írója szemtanúként élte meg a jelenetet, amint az éjszaka közepén betoppanó fiatalembert Lionel Messinek kijáró rajongással rohanja le autogramért, közös fotóért a törzsközönség. Népmesei hősként ünnepelte a 24 éves fiút, aki az etnikai feszültségektől, magyarozástól (bozgorozástól), cigányozástól, gyűlölettől mérgezett román futballközegben szemrebbenés nélkül mondja Kolozsvárt magyar városnak, majd úgy sétál be a pályára magyar címeres tetoválásával, mintha csak egy kedves delfinfigura díszítené a nyakát. Meleg fogadtatását jellemzi az interneten ma is fellelhető, bátorító üzenetek sora, köztük például egy csíki székelyé:„Kolozsvári barátaim! Vegyétek ezt a gyereket a kezeitek közé, és tanítsátok, biztassátok! Kérem, hogy segítsétek, készítsétek fel a román viszonyokra! Tegyétek meg az erdélyi magyarság miatt, higgyétek el, örömötök lesz benne, mert vagány gyerek és ügyes futballista!” (erdely.ma, 2012). Vass Ádám személye és különösképp Romániában nagy vihart kavaró megnyilvánulásai Magyarországon is a figyelem fókuszába kerültek, és kétségtelenül rokonszenvet ébresztettek azokban, akik fogékonyak a magyar–román ellentét kiéleződésére. Mivel ez a magyar futballtársadalom túlnyomó többségéről elmondható, a 2009-ben válogatottbeli csapattársai bundázása ellen kirohanó, akkoriban amúgy is pozitív, karakteres egyéniségnek számító futballistában afféle 172

Kolozsvári futballmítoszok partizánhőst láthatott az anyaországi szurkoló. Az elmúlt évek magyar–román válogatott mérkőzéseit kísérő csörtéket ismerve felesleges hangsúlyozni, mekkora elégtételt jelentett a magyar drukkernek, amikor azt látta, hogy egy 11-szeres magyar válogatott játékos hazafias viselkedésén háborog a román média. És mivel a burkoltan vagy nyíltan románellenes érzelmű magyar tábor saját „követe” az ellenség földjén a CFR mezét viselte, értelemszerűen a kolozsvári klub anyaországi kultuszának kibontakozása is új lendületet kapott.

Euopéer–bizantinus törésvonal Durva leegyszerűsítések, szögletesre kalapált gondolatok, vagy-vagy világértelmezések táplálják mindenütt a földkerekségen a szurkolói kultúrát, a futballstadionok lelátójára kifüggesztett kétszavas üzenetek nem alkalmasak az árnyalt, többrétű szemlélet megfogalmazására. A hatás mégis példátlan, amint arra Jiří Černý cseh újságíró is felhívta a figyelmet már 1971-ben: „Századunk különös, de tipikus tünete, hogy a legspontánabb, legelfogultabb és legnagyobb közösség a labdarúgó- és általában a sportpályákon gyűlik össze. Hangos, őszinte lelkesedés – mely egyébként csak a művészet csúcsteljesítményeit kíséri –, az emberi gondolatok és pillanatnyi szenvedélyek valódi mozgását kifejező jelszavak ütemes kiabálása, transzparensek, fétisként tisztelt egyesületi zászlók és jelvények önkéntes használata – mindez a nézők százezrei előtt zajló, hetente rendületlenül ismétlődő modern élsport terméke. A művészek, a menedzserek, a tudósok, a politikusok irigyelhetik a sport, az emberi játék társadalmi hatalmát és spontaneitását” (Rózsa, 1981:178). Még úgy is, hogy a befolyás ereje és az üzenet tartalmi megalapozottsága sokszor nincsen arányban egymással. Ha van is mélysége a szurkolói megnyilvánulásnak, azt legtöbbször nem a gondolati részletek, hanem az irónia adja, mint például a népszerű Trollfoci Facebook-oldalt vezető Rekop György megjegyzésénél a Budapestről Bukarestbe tartó hosszú drukkerbuszos utazás során: „Románia indokolatlanul nagy ország” (Gazdag, 2015:259). Súlyos történelmi terhek, évtizedes, évszázados folyamatok, nemzeti sérelmek válnak érzékelhetővé a sport révén, végletekig lecsupaszított, nyers formában. A futball mint globális játék olyan alternatív fórumot biztosít a nemzeti traumákat elfojtva bár, de tudatában hordozó egyén számára, amely lehetővé teszi, hogy kimondja, kiabálja, sőt tömegben skandálja, amit az utcán, munkahelyén, de talán még otthon sem szabad neki – a stadionban kialakuló „ideiglenes társadalom” szelepként engedi ki a hétköznapokon elfojtott gőzt (Rózsa, 1981:154). Ráadásul a magyar történelem sajátosságai miatt a sportra ebből a szempontból a huszadik század folyamán megkülönböztetett szerep hárult. „A magyar társadalom, és főként a megbicsaklott, elbizonytalanodott nemzettudat, a »trianoni« Magyarországon (az elcsatolt területeken talán még inkább) vigaszra szorult, bonyolult kompenzációs mechanizmusokra volt/lett szüksége. Innen eredeztethető a sport, különösen a labdarúgás különleges szerepe a két világháború közötti Magyarországon, majd az újabb nemzeti tragédiák kompenzációjaként a szovjet mintájú »szocialista kísérlet« rövidebb Rákosiérájában, majd hosszabb Kádár-korszakában is. Röviden: a futball 1920, és még inkább 1947 után fokozatosan történelmi dimenzióba került Magyarországon” (Borsi-Kálmán, 2014:103). Mivel pedig a labdarúgás – minden szépsége mellett – jellegéből fakadóan agresszív elemekre épülő sport, a fekete-fehér nézőtéri felfogás könnyen ihletet meríthet a pályán érvényes sza173

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport bályszerűségekből (Gerry P. T. Finn, 2006:91). Fehérek a feketék ellen, feketék a fehérek ellen, első, vagy ha kell, utolsó vérig. Mit is üzent Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt akkori elnöke, az azóta elhunyt populista politikus Vass Ádámnak, viccelődve a román nyelv magyar (maghiar) és szamár (măgar) szavával? „Ez a Vass magyarnak vallja magát, de valójában nem magyar, hanem szamár! Hogy mondhat ilyen baromságot? Saját szememmel láttam a nyakán a rátetovált magyar címert, valamint azt a Magyarország-térképet, amelyen Erdély is szerepel. Javaslom, ragassza le egy tapasszal, amikor pályára lép a román bajnokságban, különben nem tudom, miként tudnánk eltüntetni anélkül, hogy ne vágjuk el a gégéjét” (Gazeta Sporturilor, 2012). Ne legyen kétségünk afelől, hogy a „magyarfaló” Tudor fenyegetése legalább annyira lázba hozta a magyarországi közönséget – mint a szélsőséges román retorika híveit –, amely igazolni vélte benne Vass Ádám magányos harcának jogosságát. Megint elvált egymástól a budapesti és a kolozsvári értelmezés: Erdélyben valószínűleg sokkal inkább tisztában voltak azzal, hogy a bukaresti politikus szavait a helyükön kell kezelni; a parlamenti képviselőválasztás előtt kétségbeesett szavazatszerzési kísérletnek hatottak, súlyuk körülbelül akkora volt, mint Gigi Becali Steaua-tulajdonos vádaskodása, amikor azzal gyanúsította meg Pászkány Árpádot, hogy az erdélyi szabadkőművesek pénzéből futtatja klubját (Csepregi, 2008). Itt el is jutottunk a CFR-sikertörténet egy olyan vetületéhez, amely magyarországi szemmel nézve szinte teljesen irreleváns, a klub helyi kultúrája szempontjából azonban talán a leglényegesebb. A Bukarest–vidék vagy még inkább a Regát–Erdély futballban mutatkozó szembenállásáról van szó, arról az alapvető gondolkodásbeli, stílusbeli, műveltségi, kulturális (de nem feltétlenül etnikai!) különbségről, amely élesen kettéválasztja a Pászkány Árpád által képviselt vonalat a Gigi Becali-félétől, a CFR-rel azonosított kolozsvári futballmiliőt a bukaresti világtól (erről lásd még Péter, 2014a:308-311). A klubvezetési módszerek közti eltérés nyilvánvaló, még akkor is, ha egy egészségtelen viszonyok szerint működő futballbajnokságban valószínűleg mindenkire tapadnak bacilusok. Érdekes aspektust kínál Jonathan Wilson, a neves angol futballszakíró, aki kelet-európai bolyongásairól szóló könyvének román fejezetében Gheorghe Popescut idézi. A korábbi 115-szörös román válogatott és korábbi titkosszolgálati ügynök, a Romániában az Universitatea Craiovában, a Steaua București-ben és a Dinamo București-ben megforduló játékos a nagy reformokról szólva megkérdezi: „Ha a tolvaj tízszer kirabolt, hiszel-e neki, amikor azt mondja, tizenegyedszerre már nem fog?” (Wilson, 2006:223). A felvetés az egész romániai futballközeg kritikája, közelebbről nézve azonban egyáltalán nem homogén a román futballtársadalom, különböző értékrendszerek, hagyományok rivalizálását tapinthatjuk ki benne. A nagy törésvonal világosan látszik Borsi-Kálmán Béla történész kategorizálásában is. „Az energikus adminisztratív centralizáció, a Bukarest-központúság eltökélt és tűzzel-vassal megteremteni igyekvő szándéka (…) napjainkban is érzékelhető ádáz versenyhelyzetet teremtett a közép-európai mentalitást, munka-éthoszt, erkölcsi és viselkedésnormákat, magatartásformákat továbbvivő, szociológiailag és társadalompolitológiailag a (magyar) »úriember« kategóriába sorolható – magyarul rendszerint anyanyelvi szinten beszélő és író – erdélyi román intelligencia és az ó-királyságbeli (regáti, főként bukaresti, igen gyakran görög vagy balkáni eredetű) elit között. Helyszűkében lévén ismét lecsupaszítva: mindez jelentős civilizációs szintkülönbséget jelent: erdélyi korrekt, »européer«, szavahihető és szavatartó román »úriemberek« versus regáti, balkáni/bizantinus karrieristák, szerencselovagok konfrontációját” (Borsi-Kál174

Kolozsvári futballmítoszok mán, 2014:112). A jelek szerint a klub helyi identitása ebben a vélt vagy valós különbségben nyer értelmet. Budapesten a CFR egyesületi önazonossága nem az européer–bizantinus koordináta-rendszerben kap értelmet, 2008 őszén nem az européer kultúrkörért lelkesedett a Magyarországról Kolozsvárra induló ezer ember, a kérdés számukra sokkal egyszerűbb volt: tekinthető-e – akár csak részben – magyar egyesületnek a CFR? Biztatást nyertek a pozitív válaszra a külső jelekből, Pászkány Árpád, az 1907-es évszám, a történelmi múltat idéző kolozsvári környezet, a Madarász Lóránt vezette KVSC-szurkolótábor, a nézőtéren hallható magyar szó, a magyarországi média kiemelt figyelme egyaránt ezt az érzést erősítette. Csalóka volt azonban a benyomás, tévúton járt, aki gyanúja egyértelmű visszaigazolását várta. Aki belép a CFR klubházába, egy pillanatig sem gondolja, hogy magyar környezetben mozog. Ugyanúgy idegennek érzi magát, mint egy német, angol vagy spanyol; az európai sztenderd ridegen és érzelemmentesen érvényesül, a berendezési tárgyakban, a gesztusokban, a látogatók kezelésében nincsen bújtatott üzenet, nincsen magyaros összekacsintás. Ha BL-mérkőzést játszik a CFR, az akkreditációk elbírálásánál nem élvez előjogot a magyarországi újságíró. Ám ahogyan nincsen magyar arculat, úgy nincsen román sem. Amikor Európába ért a csapat, Bukarestből rendszeresen támadták kozmopolita jellege, a játékoskeretben hemzsegő légiósok, a futballszövetség érdekeinek semmibe vétele miatt – nyilvánvalóan nem a hagyományos román vonalat képviselte és képviseli a klub (Csepregi, 2008). Ám ha a CFR nem magyar és nem is román csapat, akkor milyen? – adódik a kérdés, a választ pedig maguk a szurkolók adták meg. „Transylvania, this is where we live, this is where we belong” – hirdette az egész szektort beborító molinó a 2012. októberi CFR–Manchester United mérkőzésen, és hasonló színvallásra máskor is sor került, például a gigantikus Erdély-címer kirakásával. A fenti kérdésre tehát ez a válasz: a CFR nem magyar és nem román, hanem erdélyi klub, mégpedig a regáti kultúrától élesen elütő, saját gondolkodásmódot képviselő értelemben, úgy, ahogyan Borsi-Kálmán Béla is utalt rá. Ezzel összecseng Pászkány Árpád definíciója: „A CFR tipikusan erdélyi csapat, amely immár a határok nélküli Európa jelképe is lehet. Szurkolóink, sőt egész szurkolói csoportjaink vannak például Magyarországon, sokaknak vannak ott is erdélyi gyökereik, vagy a Felvidéken például, de a sok portugál játékosunk miatt, mondjuk, dél-európai drukkereink is akadnak. Ha valahol Erdélyben ellenfélként lépünk fel, a helyi szurkolók a hazaiakat buzdítják ellenünk, de a meccs végén megtapsolnak bennünket, sok sikert kívánnak, és a többi mérkőzésen nekünk drukkolnak a bukaresti klubok ellen” (Szöllősi, 2008). Erős a gyanú, Budapestről szemlélve, a fekete-fehér, igen-nem, magyar–román szurkolói viszonyrendszerben ez a kategória nehezen befogadható, a nacionalista, nemzetalapú világrendbe kevéssé illeszkedik. „Klasszikus modernista divat szerint a huszadik század folyamán a nemzet vált a labdarúgás fő rendező egységévé. Ebből kifolyólag a sportágban kibontakozó nacionalizmus magában rejti bizonyos népek erős nemzeti identifikálását, amelynek értelmében bizonyos identitás elismerésre méltó, míg »más« kategorikusan elutasítandó. Azonban a nemzeti identitás sohasem mozdulatlan és egy tőről fakadó. Egyetlen nemzeten belül is nemzeti identitások – strukturális és ideológiai vonalak mentén elkülöníthető – sora jelentkezhet, amelyek vallás, osztály, származás vagy más szuverén kategória alapján tagolják a társadalmat. Multikulturális közegben a nacionalista hangok heterogén jellege különösen erősen hallható” (Giulianotti, 2008:32). 175

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport

CéeFeR vagy CséFéRé? – tudatos nyelvi hiba Bizonyos szempontból a 2011-es népszámlálási adatok szerint 16 százalékos magyar (és elenyésző német) lakossággal bíró Kolozsvár is városi szinten multikulturális társadalomnak tekinthető, ennek megfelelően meghatározó jellemzője a Richard Giulianotti által említett sokféleség. A futballban – így például a CFR táborán belül is – a polarizált, etnikailag, korosztályt és adott esetben társadalmi hátteret tekintve is – különböző drukkerek közös platformját esetükben valóban a csapat iránti rokonszenv kínálja. Jellemző a kompromisszumra törekvő hozzáállásra, hogy a korábban egymással rivalizáló két CFR-tábor, a részben magyar színezetű Galeria KVSC és az inkább románokból álló Commado Gruia másfél éve egyesült Peluza Vișinie néven (Csillag, 2015). Bár városi viszonylatban szokás magyar–román vetekedésként említeni, a CFR és a másik nagy klub, az 1919-ben alapított Universitatea helyi harcát, az igencsak leegyszerűsített meghatározást jelentős fenntartásokkal kell kezelnünk. Igaz ugyan, hogy a kolozsvári derbik során előfordultak etnikai természetű összetűzések, és az sem véletlen, hogy a 2015. szeptember 4-i Magyarország–Románia Európa-bajnoki selejtező előtt az Universitatea provokáló román drukkerei ragasztgatták tele U-s matricával Budapesten az Üllői úti stadion környékét, a fő határvonalat nem a nemzeti hovatartozás szabja meg. A CFR körét sokkal inkább a fentebb említett „erdélyiséggel” rokon társadalmi hagyomány és pozitív társadalmi perspektíva különbözteti meg az Universitatea táborától. „A CFR akarva-akaratlanul a helyi, cívis-urbánus identitások hordozójaként jelent meg, az »elveszett polgári múlt« letéteményesét, annak »újrafelfedezését« jelképezte. Ezt az 1907 dátum folyamatosan jeleníti meg – mint egy felvállalandó tradíciót. Magyarán, egy magát szimbólummá kinőtt csapat és egy nyertes-befolyásosabb társadalmi réteg kapcsolódott össze: így a CFR 1907 elsősorban nemcsak egy csapatot, hanem egy pozitív társadalmi réteghelyzet-változást jelenített meg” (Péter, 2014b). Okkal hangsúlyozza Péter László az 1907-es évszám jelentőségét, hiszen ha sok áttéttel és anakronisztikus kanyarral is, de a CFR mai szurkolói környezetében látjuk a folytatását annak az első világháború előtti polgári közegnek, amelyhez a kávéházi élet, a parkbéli séta, a fürdőlátogatás éppúgy hozzátartozott, mint a színház vagy a sport (Killyéni, 2012:54). Nincsen a párhuzamra alkalmasabb bizonyíték Madarász Lóránt személyénél, aki világviszonylatban is ritka ötvözettel egyszerre irányítja vezérszurkolóként a KVSC-tábort és lép fel esténként a Kolozsvári Magyar Opera elismert énekeseként. A kozmopolita, felvilágosult polgári szemlélet azonban nem jelenti a hagyományok elengedését, amint azt a szurkolói csoportnál a valamikori jogelőd, a Kolozsvári Vasutas Sport Club emlékét megidéző KVSC elnevezés is jelzi. Mint a misztikus 1907-es dátum értelmezési lehetőségei mutatják, a név nagyon fontos, alapvető tényezője az önképnek és a kifelé képviselt identitásnak, érthető sérelemként éli meg az, aki úgy érzi, elferdítik. Különös vitatémát jelentett a magyarságukra büszke kolozsvári drukkerek körében a magyarországi média gyakorlata, amely Kolozsvári CFR vagy KVSC helyett hivatalos nevén, CFR Clujként említi a csapatot. A felháborodás lenyomata a 2012-es, „CseFeRe Kluzs a nénikétek!” című blogbejegyzés. „Egész biztosan nem én vagyok kies erdélyi tájainkon az egyetlen, aki majd hülyét kap, amikor azt látja, hogy szeretve tisztelt anyaországi testvéreink Kluzsozzák Kolozsvárt, és legújabban CseFeRe-zik a CéeFeR-t. (…) Úgy négy éve fordult elő az, hogy kissé »befolyásolt« állapotban egy meglehetősen felháborodott hangvételű levélben tettem szóvá az Index egyik újságírójának (aki azóta már nem ott 176

Kolozsvári futballmítoszok dolgozik), hogy CFR Cluj-ozzák a Kolozsvári CFR-t. Őszinte meglepetésemre rögtön válaszolt, arra ugyanis nem számítottam, hogy minden beszeszelt olvasó levelére válaszolnak. Az volt a válasz, és ezt azóta más anyaországi újságírótól is hallottam, hogy »ez az előírás. Nem írjuk azt sem, hogy Slovan Pozsony, sem azt, hogy Rapid Bécs, pedig lehetne«. Hozzáfűzte: »annyit elárulok, súlyos viták folytak a szerkesztőségben a kérdésről«. Itt annyiban hagytam a dolgot, aminek legfőbb oka az volt, hogy időközben kijózanodtam, és nem láttam értelmét annak, hogy egy számomra ismeretlen emberrel villámpostán ilyesmiről vitatkozzak. A tudományos pontosság igénye nélkül megkísérelem röviden összefoglalni a kluzsozó érvelés lényegét. Magyarán arról van szó, hogy a csapatnevek leírásakor az adott csapat hivatalos neve a mérvadó – mondják ők, ezért azokat nem indokolt magyarítani. Az ő értelmezésükben tehát a KVSC hivatalos neve CFR Cluj, és ezzel az ügy el van intézve, punktum, kuss, pofa súlyba. (…) Nos, minden tiszteletem és nagyrabecsülésem biztosítása mellett kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez az az érvelés úgy, ahogy van: marhaság! Jól van, na, ha nem is teljes egészében, de azért nagyrészt mindenképp. Egyébként nem is magában a gondolatmenetben van a hiba, hanem annak a kizáró jellegű, minden más megfontolást eleve kizáró alkalmazásában. Nem mondom, valóban hülyén nézne ki, ha, mondjuk, New York-ot az egyszerűség kedvéért ezután Új York-nak neveznénk. Nincs is ezzel semmi gond, azonban minél közelebb kerülünk az újvilágtól a Kárpát-medencéhez, a dolgok kezdnek kissé összekuszálódni. Aki összekuszálta őket, azonos azzal az illetővel, aki állítólag zsebre vágott minket: igen, a történelem. (…) Miközben az erdélyi magyar sajtó a nyelvvesztés ellen küzdve kínosan ügyel rá, hogy amit csak lehet, magyarul írjon (a közintézmények neveinél például mindent, amiben románul az áll, hogy Nemzeti, következetesen Országosnak fordítanak, továbbá ha közigazgatási származási helyről van szó, akkor nem román, hanem romániai, stb.) addig sajnos úgy látszik, ez Nagyváradtól nyugatra nemes egyszerűséggel a kutyát sem érdekli. Az ebben a leginkább bántó, hogy gyakorlatilag nem vesznek tudomást az erdélyi magyar valóságról, a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott hétköznapi apró ütközetekről. Mintha nem is léteznénk. Pedig nem véletlen, hogy még Pászkány Árpád klubtulajdonos is következetesen CéeFeR-nek ejti csapata nevét, amikor magyarul beszél. Nemrégiben Szili Katalin, a magyar országgyűlés korábbi elnöke járt itt Kolozsváron, és ő is egyetértett abban, hogy a CéeFeR jobban hangzik, mint a CséFéRé” (kvsc.blog.nepsport.hu, 2012). A kiejtésmód szimbolikus funkciója ebben a dilemmában érzékelhetően felülírja a nyelvhelyesség szabályait, hiszen miután a CFR a román vasúttársaság, a Căile Ferate Române nevének román rövidítése, kimondásánál is a román nyelvszabályok érvényesülnek (ebben az esetben a történelmi hagyomány nem mérvadó, ugyanolyan elbírálás alá esik, mint például az Olasz Labdarúgó-szövetség neve, amelyet FIGC-nek írunk, ám helyesen nem „efigécé”-nek ejtünk, hanem olaszosan „efidzsicsi”-nek). Természetesen szurkolói szinten nem az akadémiai szabályok hatályosak, és a klub huszadik századi kacskaringós előtörténetét figyelembe véve lehet alapja annak a felfogásnak, amely a „céefer” ejtésmódot tartja elfogadottnak. Akár jelképnek is tekinthetjük a tudatosan és következetesen alkalmazott nyelvi fonákságot, amely kicsiben mintázza a több évszázados magyar–román együttéléstől őrlődő kolozsvári világ ellentmondásos viszonyrendszerét. Ami a Kolozsvár–Cluj kérdést illeti, bár említést tesz róla, a blogger nagyvonalúan átsiklik egy lényeges különbség felett. Más megítélés alá esik a város neve, mint a futballklubé. Nemze177

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport ti szempont itt megint nem játszik közre, a gyakorlat következetes, a magyarországi sajtóban „a CFR 1907 Cluj Kolozsváron játszik” mondat helyes, ami még véletlenül sem jelenti azt, hogy az adott sajtótermék Cluj-ként tüntetné fel Kolozsvárt („a CFR 1907 Cluj csapata ClujNapocán játszik” fordulat természetesen nem használatos). Néhány éve egy interjú keretében felvetettem a problémát Buzgó Józsefnek, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, aki a kolozsváriak kifogását megértően fogadva és a nemzeti szempontot szem előtt tartva tisztázta a sportnapilap álláspontját. „Mivel a CFR esetében Pászkány Árpád ugyanúgy magyar ember, ahogyan te vagy én, mérvadó, hogy ő miként szerepelteti az egyesületet. Most csak a klub nevéről beszélek. Az teljességgel kizárt, hogy a Nemzeti Sportban ne Kolozsvárként szerepeljen a város. A Cluj nem jelenhet meg az újságban, sőt, ha valaki még a korrektúra előtt leír ilyet, annak is következményei lehetnek” (Csillag, 2013b).

Népmese Erdély Abramovicsáról A magyarországi média CFR-re irányuló megkülönböztetett figyelme éppen a Nemzeti Sport példáján mutatható be a legszembetűnőbben. Öt idény leforgása alatt ötször tudósított európai kupamérkőzésről a Dr. Constantin Rădulescu Stadionból az újság munkatársa, 2008-ban a Chelsea (0–0) és a Roma (1–3), 2010-ben a Roma, 2012-ben a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, 2013-ban az Internazionale elleni Európa-liga találkozón volt jelen a sportlap, amely a sorozatban jellemzően csak a BL-döntőt követi a helyszínen. Mint a cikk elején szó esett róla, a fokozott érdeklődést részben a magyarországi futball nemzetközi sikereinek hiánya magyarázta, egyfajta pótcselekvésként is értékelhető a lelkesedés a határon túli „magyar” csapatért. Feltételezhetjük, hogy ha minden évben BL-főtáblás együttest adna az NB I, nem mutatkozott volna olyan izgatott vonzalom az európai dicsőséget reménytelenül szomjazó magyarországi futballtársadalom részéről. A kolozsvári csapattal rokonszenvezők számára a CFR bizonyos szempontból gyógyszer volt, amely segítette enyhíteni a saját konstans kudarcélményükből és identitásválságukból fakadó kellemetlen érzést. „A magyar labdarúgás válsága ugyanis egy folyamatos »öntudatlan tudatzavar« kísérő jelenségeként, illetve következményeként, sok-sok esztendő során kialakult, morális és szakmai elemeket vegyítő, történelmileg determinált önszemléleti válság” (N. Pál, 2009:41). Ehhez hozzájött még Pászkány Árpád személye, akinek lenyűgöző futballvállalkozása éles kontrasztot adott Magyarország saját futballvezetőinek alkalmatlanságához. A modern labdarúgás csillogó és elérhetetlen világát magyar népmesei romantikával érte el, meggazdagodásának csodálatos története a világban szerencsét próbáló legkisebb fiú esetét idézi. „Azok közé tartozom, akik elmondhatják, hogyan keresték meg az első milliót. Húszas éveimet végigdolgoztam, vállalkozóként a nulláról indultam. Apám 1990 tavaszán telepedett le Németországban, ahová én is követtem. Építkezési vállalkozást működtettünk, Romániából vittük a munkaerőt, és húszról négyszáz főre duzzadt az alkalmazottak létszáma. Ezzel párhuzamosan nagykereskedelmi szinten beálltam illatszerárusnak: kölcsönöztem 13 ezer márkát, és behoztam Romániába egy teherautó sprayt. Az emberek ki voltak éhezve az árura, ráadásul a legjobb célközönség akkor is a szebbik nem volt, így nagyon jól lehetett nyerni a dezodorokon, mert a haszonkulcs a beszerzési ár többszöröse volt. Pár hónap alatt megkerestem az első millió márkát, a pénzt pedig újraforgattuk. 178

Kolozsvári futballmítoszok Belefogtam az autóalkatrész-üzletbe. Romániában az enyém volt az első, külföldi autók számára létesített nagy- és kiskereskedelmi hálózat, emellett kamionszámra hoztam be a használt autókat, később pedig márkakereskedéseket nyitottam. Miután megismertem Demján Sándort és a Trigránit-csoportot, tevékenységem kiszélesedett az ingatlanbefektetésekre is” (Rostás, 2007). Az üzletembert, aki saját bejelentése szerint 2014-ben megvált a futballklub 2001-ben megvásárolt részvényeitől, a média előszeretettel emlegette a hízelgő Erdély Abramovicsa becenévvel, annak ellenére, hogy a párhuzamot ő maga elutasította: „Valaki kitalálta ezt a hangzatos nevet, pedig Abramovics és én olyan távol vagyunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ha csak az anyagi lehetőségeinket nézzük, akkor sem lehet bennünket összehasonlítani” (Szöllősi, 2008). Mégis, az immár több mint tíz éve Európa szűk elitjéhez tartozó, 2012-ben Bajnokok Ligája-győztes Chelsea dollármilliomos orosz tulajdonosának, Roman Abramovicsnak emlegetése megtette a hatását. Úgy érezhette Kolozsvár, Erdély és a magyar futballkör, hogy a CFR vezérének személyében Kelet-Európa felmutathatja azt a befektetőt, aki a londoni klub teljhatalmú urához hasonló hatalom Európa innenső felén, és felépítheti a régió csodacsapatát. Ma már tudjuk, a helyzet ennél jóval árnyaltabb, a népmese nem jutott el a pozitív végkifejletig, a CFR-t vezető üzletember tevékenysége mégis irigylésre méltó. Felvitte a csapatot a román harmadosztályból az élvonalba, piacképes nemzetközi játékosokat vásárolt, korszerű stadiont épített, és előbb az Intertotó-kupa-döntőig (2005), majd háromszor a Bajnokok Ligája (2008, 2010, 2012), egyszer az Európa-liga csoportkörébe (2009) segítette. Tanulságos Sallói István korábbi 13-szoros magyar válogatott, jelenlegi sportvezető nyilatkozata, amelyben kifejti, a magyar futball általános válságára éppen egy Pászkány Árpádhoz hasonló, messiásszerű klubtulajdonos felbukkanását tartaná gyógyírnak: „Egy Abramovicsra lenne szükségünk nekünk is. A problémát a pénzhiány jelenti. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy jó játékosokat vegyünk, a fiatal tehetségeket pedig elveszítjük. Közülük sokan inkább elmennek játszani az osztrák ötöd- vagy hatodosztályba, mert ott jobb pénzt keresnek, mint itthon” (Wilson, 2006:96).

Sütkérezni a tradíciók fényénél A magyarországi CFR-szimpátia harmadik összetevője az etnikai és a szakmai tényezőn túl a historikus Kolozsvár- és Erdély-nosztalgia, amely Trianon után majdnem száz évvel is meghatározza az érzelmi viszonyulást a történelmi Magyarország elszakított vidéke iránt. A vonzalom többnyire független az anyaországi és az erdélyi magyarság mindenkori kapcsolatától és a sokszor pillanatnyi érdekek által vezérelt, aktuális politikai felfogástól. Noha a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló, az igenek minimális többségét hozó magyarországi népszavazás eredménye sötét képet mutatott, ne felejtsük például, hogy az 1956-os forradalom után az első alulról szervezett tömegmegmozdulás Budapesten az erdélyi falurombolás és Ceaușescu politikája elleni, több tízezres tiltakozás volt 1988-ban (Romsics, 2001:542). Pontosan érzékelteti Erdély fogalmának pozitív hátterét Ablonczy Balázs Erdély ötven hónapja című cikkében. „»Jó föld! Tiszták és nem tiszták mindenhol vagynak, nálunk, mint nálatok, s nálatok mint nálunk. De te valóban nem vagy úgy elromolva, mint mi« – így zárta Kazinczy Ferenc az Erdélyi leveleket, a művet, amelyet sohasem fejezett be, de a magyar reformnemzedék egyik meghatározó Erdélyélménye vált belőle. 179

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport Hogy a keleti országrész lenne a tisztább, archaikusabb magyarság hona – ez meghatározta a magyar közéleti szereplők Erdély-képét napjainkig. Ebben az imázsban sok minden ért össze: az Orbán Balázs munkássága nyomán kibontakozó Székelyföld-kultusz, a Gyarmati Zsigáné által promotált Kalotaszeg-imázs és az a nemzetiségi harc, amelyet Rákosi Viktor Elnémult harangokja vésett be a köztudatba. A huszadik század elejének magyar modernizmusa is sokat merített a régió művészetéből, elég csak Toroczkai Wigand Ede vagy Kós Károly munkásságára gondolni” (Ablonczy, 2015). A megközelítéssel kapcsolatos dilemma ugyanaz, mint Kővári László kolozsvári történetkutató idején, az 1880-as években: „Sütkérezni az egykori kincses Kolozsvár tradíciói fényénél, vagy sírni, mint annyi Marius Carthago romjain?” (Egyed–Kántor, 2005). A Magyarországhoz Székelyföldet, valamint Észak-Erdély és Partium jelentős részét visszacsatoló, 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés után a magyar labdarúgás vezetői számára egyértelmű volt a kérdésre adott válasz: sütkérezni az egykori kincses Kolozsvár tradíciói fényénél. A visszatérés felszabadító élménye kölcsönös volt, amint az Bor Jenő magyar királyi altábornagy visszaemlékezéseiből is kiviláglik. „Késő délelőtt futott be a kocsi kelet felől Kolozsvárra. A román csapatok kora hajnalban elvonultak. A város olyan benyomást tett, mintha az emberek eszüket vesztették volna örömükben. Öt-hat zenekar járta az utcákat indulókat fújva és egymást túlharsogva. Az emberek az utcán ujjongva, énekelve, táncolva tolongtak, és jaj volt a szegény szállást csináló, előreküldött egyes katonáknak. Minduntalan az emberek vállára kerültek. Mikor végre a Mátyás-szobor előtt kiléphettem a kocsimból, nyakamba ugrott egy magából kikelt leányka és össze-vissza csókolva, zokogva jajdult fel: »Jaj, csakhogy már itt vannak! Nem tudják maguk, hogy még tegnap is, az utolsó óráig is, mit kellett kiállanunk«” (Illésfalvi–Szabó, 2010:155). Talán távoli a párhuzam, a magyarországi CFR-kultusz történelmi gyökereit kutatva mégis kiemelt figyelmet kell fordítanunk az 1940 és 1945 közötti időszakra, amely a futballban is visszaadta Kolozsvárt az országnak. Ha a mai rokonszenv pszichológiai hátterét nézzük, a CFR magyar vonásait kereső budapesti szurkoló számára a mozgatórugó ugyanaz az együvétartozásélmény, amely hetvenöt évvel ezelőtt például Gidófalvy Pál MLSZ-elnök kolozsvári beszédéből kihallatszik: „»Az MLSZ és százezer magyar labdarúgó hódolatát, tiszteletét hozom ide, a nagy magyar Alföld, a Dunántúl, a visszatért Felvidék és Kárpátalja labdarúgóinak soha szét nem szakítható találkozását. Itt fogadjuk ezen a helyen, hogy a magyar labdarúgás százezres tábora minden magyar értéket segít, támogat. Mátyás király, nagy magyar király, köszönt téged és Erdélyt a csonka haza minden fiatal labdarúgója a magyar labdarúgás jelszavával: Szebb jövőt!« A sokezres tömeg zúgta rá: »Adjon Isten!«” (Ellenzék, 1940). A sportvezető Erdély futballját a magyar sportélet legkedvesebb fiaként aposztrofálta, Kolozsvárnak pedig szimbolikus szerepet szánt. Éppen ezért jelentett problémát, amikor az 1940– 1941-es idény NB I-be jutásért zajló erdélyi selejtezői során a Kolozsvári Atlétikai Club nem tudta kiharcolni a négyes döntőbe jutást. A szövetség leleményes ötlettel segítette mégis pozícióba a térség mintacsapatát, a Nagyváradi AC kiemelésével megmentve a saját csoportjában csak harmadik KAC-ot. „A NAC az elért eredményei és a többi erdélyi csapatokkal szemben mutatott messze kimagasló játékereje miatt egyből az NB I-be kerül. (…) Helyére Kolozsvár város kulturális, történelmi és társadalmi helyzetére való tekintettel a város arra legérdemesebb csapatát, a Kolozsvári AC-ot jelöli” (Nemzeti Sport, 1941). „A Kolozsvári AC-nak további esélyeket adtak az NB I-be való feljutáshoz, mert ha a felső vezetés valamit el akar érni, azt el is éri. Hi180

Kolozsvári futballmítoszok szen nem lehetett egy kincses Kolozsvárt kihagyni – mondogatták – az első osztályból. Nagybánya kitűnő kis csapatával egyszer majd csak feltornássza magát az első osztályba – ha nem, hát ez a futball” (Demjén, 1989:23). Amikor a CFR szereplése kapcsán fókuszba került a magyarországi sajtóban a kolozsvári futball múltja, felvetődött a kérdés, hogy a mai csapat és az 1944-ben Magyar Kupa-ezüstérmet nyerő KAC között egyenes-e a vérvonal, ha egyáltalán létezik. „Szinte hihetetlen, de amikor a budapesti lapok 1945 júniusában beszámoltak egy romániai négyes tornáról (Bukarest válogatottja, a Bukaresti CFR, a Kolozsvári Bástyából lett Dermata és a kolozsvári munkásválogatott vett részt az eseményen), a korabeli olvasó meglepve tapasztalhatta, hogy a munkáscsapat ös�szeállítása egy az egyben megfelel a korábbi KAC-énak! Az ideiglenes »munkásválogatott« helyett júliusban már Kolozsvári Munkás Sport Egyesület, nem sokkal később Ferar KMTE szerepel a hírekben – továbbra is a KAC játékosaival –, ebből jött létre a kolozsvári Ferar (Vasas), amely 1948-ban összeolvadt a korábbi Kolozsvári MÁV-val, a CFR Cluj-zsal. Ilyen módon közvetve és néhány áttétellel ugyan, de tekinthető a KAC a Bajnokok Ligáját is megjárt jelenkori sikercsapat, az egyenes ágon a Kolozsvári MÁV leszármazottjának számító CFR 1907 Cluj elődjének” (Csillag, 2011). Mint láthatjuk, a 2008 őszétől már Bajnokok Ligája-csapatnak számító CFR magyarországi megítélését a történelmi örökség, a huszadik század sebeit magán viselő magyar–román viszony, az anyaországi futballtársadalom szakmai kiéhezettsége és a körülmények sajátos együttállása egyaránt befolyásolta. Mindezen tényezők sokszor csak tudat alatt, kimondatlanul jelentkeztek; ha a Chelsea elleni mérkőzésre hét éve útnak induló ezer embert kérdeznénk vonzalmuk okáról, aligha kapnánk ennyire összetett választ. Talán csak azt tudnánk meg, amit az idézett Reményik Sándor-sorból: mindenkinek van egy ezerszer visszaálmodott Kolozsvárja.

Felhasznált irodalom ABLONCZY Balázs

2015 Erdély ötven hónapja. Népszabadság, 2015. augusztus 29., Hétvége, 4.

BORSI-KÁLMÁN Béla

2014 Nemzetépítés és nemzettudat a futball tükrében: a magyar, francia és román példák. In: KÁROLYI Elisabeth (ed.): Sport, politika és történelem. Károlyi József Alapítvány, Fehérvárcsurgó, 96– 130.

CANTOR Zoltán – RUS, Ciprian

2007 100% CFR. Texte, Kolozsvár.

CSEPREGI J. Botond

2008 A Bajnokok Ligájába tart Erdély Abramovicsa. futball/2008/02/28/080227cfr/ (letöltve: 2015. szeptember 15.)

Index,

http://index.hu/sport/

CSILLAG Péter

2011 Kolozsvár magyar futballélete (1940–1945). ME.DOK 1. (6.), 61–72. 2012 Egy igásló Kolozsváron – interjú Vass Ádámmal. Nemzeti Sport, 2012. 10. 04., 6. 2013a Hol van már a szakadt háló? – interjú Pászkány Árpáddal. Nemzeti Sport, 2013. 02. 23., 5. 2013b 2040-ig lehet tervezni – interjú Buzgó Józseffel. ME.DOK 3. (8) 103–108. 2015 Kolozsvár dilemmája. Nemzeti Sport, 2015. 08. 17., Magyarromán melléklet, 3.

DEMJÉN Sándor

1989 A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941–1944. Középületépítő Vállalat, Kecskemét.

EGYED Ákos – KÁNTOR Lajos

2005 Kincses Kolozsvár – Erdély fő városa. Rubicon 2-3. (15) 4–5.

181

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport Ellenzék (név nélkül)

1940 Erdély futballsportja jelen pillanatban magasabb nívón áll, mint az anyaországé. Ellenzék, 1940. október 15., 7.

Erdély.ma (név nélkül)

2012 A CFR játékosa kimondta: Kolozsvár magyar város! Erdély.ma, http://erdely.ma/sport. php?id=122686&cim=a_cfr_jatekosa_kimondta_kolozsvar_magyar_varos_video (letöltve: 2015. szeptember 15.)

GAZDAG József

2015 Egy futballfüggő naplójából. Kalligram, Pozsony.

Gazeta Sporturilor (név nélkül)

2012 Singurul maghiar din lotul CFR-ului l-a scos din minţi pe Corneliu Vadim Tudor: „Nu e maghiar, e măgar!” Gsp.ro, http://www.gsp.ro/fotbal/liga-1/singurul-maghiar-din-lotul-cfr-ului-l-a-scos-dinminti-pe-corneliu-vadim-tudor-nu-e-maghiar-e-magar-359695.html (letöltve: 2015. szeptember 15.)

GIULIANOTTI, Richard

2008 Football – A Sociology of the Global Game. Polity Press, Cambridge.

ILLÉSFALVI Péter – SZABÓ Péter

2010 Erdélyi bevonulás, 1940. Tortoma, Barót.

KILLYÉNI András

2012 Kolozsvár sport-kultúrtörténete Trianon előtt (1868–1920). Magánkiadás, Kolozsvár.

Kolozsvári Vasutas blog (keg monogrammal)

2012 CseFeRe Kluzs a nénikétek! Kolozsvári Vasutas blog, http://kvsc.blog.nepsport.hu/ archives/2012/10/09/CseFeRe_Kluzs_a_neniketek/#comments (letöltve: 2015. szeptember 15.)

N. PÁL József

2009 Magyar sport – magyar sors. Kortárs, Budapest.

Nemzeti Sport (név nélkül)

1941 Az erdélyi selejtezők sorsolása. Nemzeti Sport, 1941. 05. 29., 1.

Origo (név nélkül)

2008 Magyar BL-sikertörténet Kolozsvárott. Origo, http://www.origo.hu/sport/focivilag/ bajnokokligaja/20080918-paszkany-arpad-sikercsapatot-epitett-kolozsvarott.html (letöltve: 2015. szeptember 15.)

P. T. FINN, Gerry

2006 Football Violence – A Societal Psychological Perspective. In: BONNEY, Norman – GIULIANOTTI, Richard – HEPWORTH, Mike (ed.): Football, Violence and Social Identity. Routledge, New York.

PÉTER László

2014 Football and Society in Romania. Issues and Problems in Soccer Discourses. University of Jyvaskyla, Jyvaskyla. (megjelenlés alatt) 2014b Fociológia – az Universitatea 1919 és a CFR 1907 mai mérkőzésének margójára. peterlaci.blogspot.hu, http://peterlaci.blogspot.hu/2014/09/fociologia-universitatea-1919-es-cfr. html (letöltve: 2015. szeptember 15.)

ROMSICS Ignác

2001 Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest.

ROSTÁS Szabolcs

2007 Óvakodik a politikától Erdély Abramovicsa. Magyar Nemzet Online, http://mno.hu/ migr_1834/ovakodik-a-politikatol-erdely-abramovicsa-420692 (letöltve: 2015. szeptember 15.)

RÓZSA András

1981 Fociológia. Sport, Budapest.

SZÖLLŐSI György

2008 Erdélyből az elitbe. Nemzeti Sport Online, http://www.nemzetisport.hu/migralt_cikkek/20080925/erdelybol_az_elitbe (letöltve: 2015. szeptember 15.)

WILSON, Jonathan

2006 Behind the Curtain. Orion Books, London.

182

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén

Balázs Előd – Péter László Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén1 Kivonat. A mediált profi labdarúgás önálló üzletágként működik. A labdarúgás gyakorlatának közvetlen alakítói – játékosok, edzők, fizioterapeuták – munkajogi státusuk szerint alkalmazottak, de a kommercializált és kommodifikált játék piaci szabályai szerint pénzben felbecsülhető piaci transzferétékük van. Így nem véletlen, hogy számos szakértő és szervezet azzal foglalkozik, hogy minél pontosabban valószínűsítse egy-egy játékos aktuális piaci értékét. Jelen írásban a labdarúgás transzferpiacára vonatkozó szakirodalmat szemlézzük, hogy megalapozhassunk egy olyan elemzési modellt, amiben a piaci tőkeértéket meghatározó gazdasági tényezők mellett a társadalmi természetű faktorok is szerepet játszanak. Kulcsszavak: labdarúgás, transzfer, migráció, piaci érték, társadalmi tényezők, magyarázó modell, Románia Abstract. Reflections on Transfer Market. Theoretical Sketch of a Market Value Predictive Model

The mediated professional soccer is a special economic domain. All those actors directly connected with the inner practice of the game – footballer, coaches or physiotherapists – have estimated market values. That’s why a large number of experts and organizations concern themselves with the appraisal of the aforementioned value. In the present study we are going to summarize the special literature concerning the football transfer market in order to develop an explicative model to estimate the transfer value which takes into account numerous social factors too besides the economic element which are in play in the variation of market values of football players. Keywords: football, transfer market, migration, market value, exlicative model, social factors, Romania

Bevezetés A professzionális versenysportok mára a globálisan integrált sportrendszer részeként profitmaximalizáló tevékenységcsoportot képeznek. A sport sajátos formátumú foglalkoztatási rendszer, amiben a szereplők elsődleges célja a profitszerzés. A magas fokon intézményesített és formalizált keretek közötti, szervezetten végzett sporttevékenységek jellege és természete a gazdasági célokhoz idomult. Ezt a változást a szerzők (például Kew, 1999; Coakley, 1992; Lewis, 2009) a sport kommercializációja és a mediatizáltsága mentén tárgyalják (a globalizálódásának betudhatóan), aminek eredményeképpen a sportok piaci termékké váltak, más szóval kommodifikálódtak

1 Jelen tanulmány a BBTE Szociológa Tanszék és Max Weber Szociológiai Szakkollégium szervezésében működő Sportszociológiai Kutatóműhely keretében végzett Focipiac elnevezésű kutatási projekt előzetes eredményeit foglalja össze. A szerzők köszönettel tartoznak Csata Zsombornak javaslataiért, de minden felelősség őket terheli.

183

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport (lásd még Péter, 2014a:74–92). Mindezen folyamatok következtében a sportolás sokkal inkább munka (Woods, 2011:7–9), illetve a sport egy jól felépített médiatermék, tévéműsor, mintsem klasszikus értelemben vett öncélú ludikus játék. Tehát a sport egy erősen központosított, magas fokon ellenőrzött, standardizált és piaci logikában felépített szimbolikus áru: a szponzorok bevonzása és a nézőszám növelése sokkal fontosabb, mint maga a játék. De ez azt is jelenti, hogy a sportoló is (média)termék, aminek tőkeértéke, ára van. Ebben az alapozó, elméleti-módszertani és kérdésfelvető előtanulmányban a „sportok királya”, a labdarúgás mentén reflektálunk a játékosok transzferpiacára: elsősorban az idevágó szakirodalmat szemlézzük, hogy a jövőben megalapozzunk egy olyan elemzési modellt, ami a hagyományos gazdasági természetű tényezők kiegészítéseként a piaci transzferértéket befolyásoló társadalmi elemeket is figyelembe veszi (természetesen a sportteljesítmény mutatói mellett). Arra az egyszerű kérdésre keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolhatják a futballisták piaci értékét? Amellett érvelünk, hogy mivel a labdarúgás társadalmilag és kulturálisan mélyen beágyazott jelenség (lásd Giulianotti, 2006), a transzfereket (kiket, hová igazolnak) és a transzferértéket (mennyiért igazolják és milyen mértékben vonzó egy játékos) szükségszerűen társadalmi tényezők is befolyásolják. Tanulmányunk elsődleges célja az, hogy azonosítsa ezeket a társadalmi természetű faktorokat és érveket hozzon ezek későbbi alkalmazása mellett – miközben mindezeket egyben vitaindítónak is szánjuk. Írásunknak három fő része van. Kezdetben az idevágó szakirodalmat szemlézzük, majd a lehetséges magyarázó tényezőket vesszük számba. Végül az elméleti modell néhány változója között tesztelt részeredményeket mutatunk be, amit négy romániai futballcsapat játékosaiból álló, kísérleti jelleggel létrehozott adatbázison végeztünk. Szövegünket következtetésekkel zárjuk.

Sporttörténeti és elméleti alapok – piac, transzferpiac és piaci értékek Az európai labdarúgás globális viszonylatban a sportág centrumát és motorját jelenti: a futball gazdasága által termelt bevételek mintegy 80 százaléka ide folyik be (Littlewood et al., 2011). Ezzel párhuzamosan az európai foci vált a játékosok migrációjának elsőszámú célpontjává is, ahová a világ összes kontinentális futballszövetségének területéről érkeznek idegenlégiósok (Maguire–Stead, 1998). A kontinens futballgazdaságáról elmondható, hogy világviszonylatban meghatározó transzferpiacot működtet, tehát a munkaerő-rekrutációs stratégiája sokkal inkább az idegenlégiósok toborzásában, mint a saját nevelésű labdarúgók alkalmazásában áll (McGovern, 2002). A labdarúgók – mint munkavállalók – mozgása a munkaadók, azaz a klubok között már egy nagyjából száz éve létező jelenség, de a kilencvenes évek óta vált meghatározóvá, párhuzamosan a játék erőteljes kommercializálódásával és mediatizációjával. Ha bepillantunk a focival foglalkozó sajtó- és médiatermékek tartalmába, láthatjuk, hogy a transzferjelenségek a sportág egyik jól tematizált kérdéskörét jelentik. A játékosok klubváltásai iránt mutatott érdeklődés nem véletlen, hiszen az egyesületek sikerében kiemelten nagy szerepet játszik az, hogy mennyire jó labdarúgókat képesek magukhoz csábítani, vagy maguknál tartani. A futball transzferpiaca en184

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén nél fogva egy rendkívül dinamikus mechanizmusként működik, s mint ilyen, különösen izgalmas témát szolgáltat a gazdasági, sporttudományi, jogi és nem utolsósorban szociológiai kutatások szempontjából. A következőkben a transzferpiac jellemzőit szociológiai szempontból rajzoljuk meg. Demaziére és Jouvenet (2013) szerint a transzferpiacra három alapvető vonás jellemző: mozgalmas, túlterhelt és mesterkélt. Mozgalmas, mivel ez a piac egy hiperaktív, maximális fordulatszámon pörgő mechanizmus nagyszámú tranzakciókkal, különösen a munkáltatók és a munkavállalók számához képest. Emellett túlterhelt, mert a kereslet és kínálat erősen egyenlőtlen ezen a sajátos munkaerőpiacon – jóval nagyobb azoknak a száma, akik munkát keresnek, mint amennyit a profi klubok alkalmazni tudnak, ami fokozza a versenyt (kb. 20–25 munkahely/ klub). Harmadsorban – és minket ez érdekel leginkább –, a transzferpiacon végbemenő ügyletek gyakran mesterkélt, körmönfont, nem teljesen átlátható eljárások. Jó példa a mesterkélt jellegre az, ahogyan az egyes klubok kihasználják az utóbbi évtizedekben végbement jogszabálymódosítások adta lehetőségeket. Itt speciel a Bosman-ügy következményeire gondolunk. Binder (2011) rámutatott, hogy a Bosman-szabály néven elhíresült EU-s szabályozás nyomán a transzferpiac mobilitása megélénkült, felgyorsult, illetve az erős és kevésbé erős ligák közötti szakadék megnőtt. Más szavakkal a sportteljesítmény egyre inkább anyagi-pénzügyi kérdés lett: a sportágon belüli teljesítménybeli eltéréseket a gazdasági egyenlőtlenségek okozzák. Emiatt az igazolások szerepe felértékelődött, hiszen a teljesítmény „pénz kérdése” lett. De a Bosman-ügynek más következményei is vannak. A játékosok karrierjük során átlagban több klubnál fordulnak meg, a karrierek átlagos időtartama lerövidül, s gyakran szakadnak félbe profi pályafutások. Ezek a jelenségek mind a transzferpiac dinamikáját erősítik, és a fluiditását szolgálják.2 Demaziére és Jouvenet (2013) szerint a futballisták munkaerőpiacára egyfajta kettősség is jellemző. Egyrészt a hagyományos munkaerő-piaci logikát követve a szereplők a szerződéseken és a fizetéseken alkudoznak, a klubok alkalmazzák a munkavállalókat, azok pedig váltogatják a munkahelyeiket és karriert építenek. Ugyanakkor viszont ez a piac hasonlít az értékpapír-piacokhoz is, mivel a futballisták játékjogát a klubok megvásárolják, és befektetési stratégiákban használják fel azokat. Magyarán a játékosok nem teljesen szabadon mozognak ezen a munkaerőpiacon, és természetesen ebből a munkaadók profitálnak. Ezt jól szemléltetik például a mezeladásokból származó bevételek.3 A labdarúgók tehát nem egyszerűen a munkaadók munkavállalói, hanem a szerződésük révén vagyont és befektetési lehetőséget is jelentenek a klubjaik számára (31.). Bourg és Gouget (2001) szerint a futball piacának munkaerő-állománya két nagy szegmensre osztható: a kisszámú, nagy hírnévvel rendelkező topjátékosok, illetve az átlagos „tömeg-fut-

2 A FIFA szabályozza, hogy mikor van lehetőség a transzferekre. Ez a bajnoki szezon közepére eső januári periódust, illetve a szezonok közötti, 3–4 hónapig tartó nyári időszakot jelenti. Forrás: www. fifa.com, link: http://www.fifatms.com/en/Football-Data/transfer-windows/. Letöltve: 2015. augusztus 18. 3 Alig több mint fél évvel azután, hogy a világ egyik legértékesebb és legnépszerűbb labdarúgójának tartott Cristiano Ronaldo a Real Madrid csapatához szerződött, a nevével ellátott hivatalos mezekből több mint 100 millió euró értékben kelt el. Forrás: „Százmillió eurónál a Ronaldo-mezek bevétele”. www.nemzetisport.hu. Letöltve: 2015. augusztus 22.

185

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport ballisták” kategóriájára. A kettő között nagymértékű egyenlőtlenség van, az utóbbiak fokozott kockázatoknak vannak kitéve: munkanélküliség, rossz egészségbiztosítás, rövidebb karrier. Az előbbiek szűk csoportjához tartozók válogathatnak a munkaajánlatok között, magas fizetéssel rendelkeznek és nagy befektetési értékkel bírnak klubjuk szempontjából. De mi teremtette ezt a relatíve új helyzetet? Milyen jogi szabályozások strukturálják a transzferpiacot? A választ a következők adják: az EU-hoz köthető „forradalmi” Bosman-szabály, illetve az UEFA kezdeményezésre született a saját nevelésű játékosok minimális számát meghatározó intézkedés, valamint az újszerű, némi szociális érzékenységet is mutató UEFA pénzügyi fair-play szabály. Elméleti bevezetőnk további részében ezeket vázoljuk. A posztmodern látványfoci megjelenéséig (Péter, 2014b) a huszadik században a transzfereket nemzetállami keretben szabályozták: így vagy úgy a klubok rendelkeztek az alkalmazásukban álló focisták klubváltásának engedélyezéséről (Ericson, 2000). Erről a pontról sikerült elmozdulni – értsd egységesíteni és liberalizálni – a Bosman-szabály4 révén, ami 1995-től „szabadügynökökké” tette a lejárt szerződésű labdarúgókat. Az új szabályhoz való alkalmazkodás nem egyik pillanatról a másikra következett be, az első öt évben a topligákban az átigazolások elsősorban kivásárlások voltak, azaz nem nőtt szignifikánsan a szabadon (értsd ingyen) szerződtetett labdarúgók száma (Antonioni–Cubbin, 2000). De 1995 után 10–12 évvel már egyértelműen látható volt a két kiemelkedő súlyú trend, miszerint a gyengébb csapatoktól rendszerint a jobbakhoz igazolnak a játékosok, illetve a gyengébb ligákból előbb-utóbb a magasabb színvonalúakba migrálnak a tehetségesebb labdarúgók (Verbon, 2007). Az alacsonyabban jegyzett bajnokságok szereplői, a Bosman-féle szabály életbelépése után hosszú távú kontraktusokkal igyekeztek, igyekeznek megfékezni a legértékesebb munkaerő elveszítését, de Verbon szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobbak előbb-utóbb mindenképp távoznak a csábítóbb, tőkeerősebb klubokhoz (4.). A fent említett szabály tehát egyáltalán nem járul hozzá az egyensúly fenntartásához, ellenkezőleg, a munkaerőt kibocsájtó kisebb ligák marginális vesztesége nagyságrendekkel nagyobb, mint a felvásárló nagy ligák marginális haszna (Kesenne, 2007). Egy másik fontos, ma is érvényben lévő szabály a saját nevelésű játékosok minimális számát megszabó intézkedés, amelyet az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vezetett be. A 2008– 2009-es szezon idején véglegesített határozat értelmében az európai klubversenyekre (Bajnokok

4 Ezzel véget ért egy korszak: korábban a futballklubok akkor is pénzt kérhettek az általuk foglalkoztatott labdarúgók játékjogáért, ha azoknak már lejárt a szerződése. Ezt a változást egyetlen játékos esete hozta el, a belga Jean-Marc Bosmané, aki a ’90-es évek elején a belga első osztályban játszó RFC Liege labdarúgója volt. Bosman az Európai Unió Bíróságához fordult, mivel úgy látta, hogy a klubja megakadályozza az EU egyik alapvető munkavállalói jogának gyakorlásában. A belga labdarúgó 1990ben szeretett volna a francia Dunkerque klubjához szerződni, de miután lejárt a szerződése az akkori munkaadójánál, a belga klub nem fogadta el az érte tett ajánlatot, miközben a fizetését is lecsökkentette és játéklehetőséget sem adott neki. A bíróság végül 1995 decemberében mondta ki az ítéletet, miszerint az EU területén a lejárt szerződésű labdarúgók esetében a mobilitás korlátozása ellentmond a Római Szerződés 39-es cikkelyének, amely biztosítja a munkaerő szabad áramlását a tagállamokon belül. Kezdetben ez a törvény csak azokra a transzferügyletekre volt érvényes, amik különböző EU-s országban működő klubok között születtek, sőt az angol klubok esetében csak az 1998–99-es szezon óta érvényes a szabály. Később kiterjesztették ezt a FIFA más tagországaira is.

186

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén Ligája és Európa-liga) nevező kluboknál a 25 nevezett labdarúgóból legalább nyolc saját nevelésű kell, hogy legyen5. A saját nevelésű játékosok szabályának ugyancsak korlátozó hatása lehet a mértéktelen migrációra, hiszen csökkentheti a külföldiekre való igényt, ráadásul a gyengébb klubok is erősödhetnek, hiszen legjobbjaik elcsábítása problémásabbá válik, mint korábban. A harmadik, nagyon fontos és komplex törvény – amely az utóbbi években lépett érvénybe és jelentős strukturáló hatással bír a poszt-Bosman éra erősen neoliberális állapotaihoz képest –, az UEFA pénzügyi fair play szabálya. Ezt azzal a célkitűzéssel ültették gyakorlatba (2011), hogy egészében javítsák az európai klubfutball pénzügyi fenntarthatóságát és csökkentsék a klubok közötti folyamatosan növekvő gazdasági egyenlőtlenségeket, ezzel mérsékelve a teljesítménybeli különbségeket is.6 A Bosman-következmények nem tesznek jót az utánpótlás-nevelésnek, hiszen nem arra ösztönzik a klubokat, hogy tehetségeket neveljenek, hanem hogy fennmaradjanak a költség-haszon alapon működő rendszerben és minél jobb labdarúgókat vásároljanak. De milyen kritériumok alapján alakulnak a „játékosok árai” – mik a transzferértékek meghatározói? A továbbiakban erre fókuszálunk és a „kemény” gazdasági piaclogikában megragadott tényezők mellett a transzferérték7 „puha” társadalmi tényezőinek szerepére hívjuk fel a figyelmet.

A transzferértéket meghatározó tényezők az irodalom tükrében Vizsgálatunkban azt a kérdést szeretnénk megválaszolni, hogy milyen tényezők magyarázzák a labdarúgók becsült piaci transzferértékét, majd, hogy egyik-másik milyen erősséggel teszi azt. Tudatában vagyunk, hogy a becsült piaci érték nyilvánvalóan egy képlékeny szám, nemcsak mert

5 Az UEFA hivatalos honlapjának közleménye alapján. Link: http://www.uefa.com/news/ newsid=943393.html. 6 Azóta az UEFA európai klubversenysorozataiban való szereplés feltétele az, hogy a kluboknak ne legyen pénzbeli tartozása más klubok, a saját játékosaik, vagy olyan szervek irányában, amelyek felé kötelesek bizonyos adókat és járulékokat fizetni. 2013-tól egy újabb feltételt vezettek be, amely szerint egy klubnak nem lehet több a kiadása három vizsgált szezon alatt, mint bevétele, vagyis nem lehet adóssága. Mindezt 2015 júniusában írták felül legutóbb, így már a 2015–2016-os szezonnal kezdődő hároméves vizsgálati időszakban érvényesek a legfrissebb szabályok, amelyek közül a legfontosabbak a következők: A klubok maximum 5 millió euróval költhetnek többet, mint amennyi bevételük volt. Ezt az összeget megpótolhatják további 30 millióval (2013 és 2015 között 45 millió volt ez az összeg) amennyiben azt a klub tulajdonosa vagy egy társult vállalkozás folyósítja, azaz vissza nem térítendő támogatás formájában folyik be. A szponzortámogatások összegére vonatkozóan nincs felső határ, azonban amennyiben egy vagy több, ugyanazon tulajdonoshoz vagy szervhez kapcsolódó gazdasági entitás a klub teljes bevételének több mint 30 százalékát adja, akkor az „kapcsolt vállalkozásnak” minősül és érvényes lesz rá az előző pontban leírt 30 millió eurós felső határ. A klubok bármen�nyit költhetnek stadion- és edzőközpont építésére vagy felújítására, utánpótlás-nevelésre, illetve a női szakág fejlesztésére. – Mindez az UEFA alapján. Link: http://www.uefa.com/community/news/ newsid=2064391.html. Letöltve: 2015. augusztus 13. 7 Felfogásunkban a transzferérték nem csupán a játékos pénzben kifejezett becsült vagy konkrét árát jelenti, hanem azokat a nehezen kvantifikálható „vonzerőket” is, amelyek a klubok számára őket profitábilis befektetéssé teszik, mint például a fegyelem, ismertség, kapcsolatok, nemzetiség.

187

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport állandóan változik, hanem mert egyetlen meghatározott időpontban sincs egyértelmű konszenzus afölött, hogy „mennyit ér egy játékos a piacon”. Mi több, ha továbbgondoljuk a kérdést, azt is láthatjuk, hogy gyakran egy-egy labdarúgóért a tehetősebb klubok jóval többet (vagy kevesebbet) fizetnek, mint amennyire előzetesen „beárazták”. Itt a transzferpiac korábban említett mesterkélt jellege mutatkozik meg, és mi azt gondoljuk, hogy a mesterkéltség elsősorban társadalmi okokra vezethető vissza. A mesterkéltség abban is megváltozik, hogy a sportszakmában mérvadónak számító Transfermarkt német „beárazó” szervezet által használt értékelési modell algoritmusa nem ismert, tehát indokoltabb egy ilyen magyarázó modell kialakítása. Az eddigi elemzések leginkább lineáris modellező technikákat használnak a transzferpiac vizsgálatára (Frick, 2007), a sikerességre (Szymanski, 2015), a futballisták piaci értékének felbecsülésére (lásd például He, 2012), vagy a piaci értékek és a teljesítmény közötti összefüggések feltárására (He–Cachucho–Knobbe, 2014). Az alkalmazott technikák természetesen sokfélék, van közöttük korrelációszámítás, varianciaanalízis, Rodge-féle, illetve LASSO-féle regresszió­ analízis. Leggyakrabban a játékosra, illetve a pályán nyújtott teljesítményére vonatkozó prediktor változókat használnak. He (2012) például az előbbi kategóriába a játékos posztját, életkorát, magasságát, a lábjátékát, az előző évi piaci értékét, valamint a nemzeti válogatottban való szereplésének (szelekciók) számát, illetve az országa válogatottjának nemzetközi pozícióját, rangsorát alkalmazta. A teljesítményre vonatkozó változók között találjuk a klubcsapatának nemzetközi pozícióját, az előző szezonban játszott mérkőzések számát, a szerzett gólokat. A kérdésben végzett relatív kevés kutatási eredmények nem egyértelműek, mert a különböző technikák eltérő eredményeket produkálnak. He például azt találta, hogy a piaci értéket leginkább az előző év piaci értéke határozza meg (lásd He, 2012:13). A továbbiakban azt nézzük meg, hogy egyáltalán milyen szociológiai változók jöhetnek elméletileg számba egy magyarázó modell kidolgozása során a tágabban értelmezett piaci transzferérték predikciójában.

Leheséges magyarázó változók egy későbbi elemzési modellben Egyfelől, a futballjátékos személyi és demográfiai adatai. Véleményünk szerint olyan adatkora van szükség, amelyek gyakorlatilag a legtöbb csapatnévsor mellett megtalálhatóak. Ide tartozik a név, klub, életkor és leggyakoribb poszt. Kuper és Szymanski (2014) nyomán már tudjuk, hogy a transzferpiac szereplőinek leggyakoribb hibái között van az idősebb (nem túl idős) labdarúgók túlárazása és túlértékelése, illetve az egyes posztokon játszók közötti számottevő transzferértékbeli eltérések újratermelése. A szerzőpáros ez utóbbi hiba esetében elsősorban a középcsatárok túlértékelését emeli ki, miközben rámutat arra is, hogy a kapusokat rendre alulárazzák. Érdekes összefüggésekre tehát akár a legalapvetőbb jellemzők esetében is rámutathat egy egyszerű elemzés. Továbbá, ott vannak a játékos fizikai jellemzői. Többen hangoztatják, hogy a mai futball egyre inkább fizikai csatává, erőjátékká válik, amelyben a gyengébb fizikai adottságokkal rendelkező labdarúgóknak nincs sok keresnivalója. Ha visszatekintünk a nagyjából száz évvel ezelőtti helyzetre, amikor például a bécsi zsidóság által alapított futballcsapat, a Hakoah Wien által is vallott fizikai erőnlét fontossága még újszerű nézőpontnak számított (Foer, 2004), egy188

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén értelműen látható, hogy manapság fizikai erőnlét nélkül már szinte lehetetlen érvényesülni egy magasabb szintű futball-ligában.8 Ebből kiindulva úgy véljük, a játékos magasságát és testtömegét érdemes összevetni a piaci értékkel, vagyis azzal a hipotézissel, hogy minél magasabb és nagyobb tömegű egy focista, annál nagyobb az értéke. Kivételek és kiugró értékek nyilván előfordulhatnak, általánosságban viszont úgy véljük, létezhet egy lineáris kapcsolat, és főképpen az agresszívebben játszó csapatok esetében ez a vonás értékes lehet. A labdarúgó fizikai adottságainál maradva – ám némileg más szempontot képviselve – megvizsgáljuk azt is, hogy van-e kapcsolat az ügyesebbik láb és a piaci érték között. Bryson et al. (2009) az ügyesebbik láb és a fizetések nagysága közötti kapcsolatot vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy azok a játékosok, akik mindkét lábukkal lényegében ugyanolyan ügyesen bánnak a labdával, 15,4 százalékkal keresnek jobban az öt topliga labdarúgóinak medián jövedelménél. Németországban ez a szám 13,2 százalék. Emellett az is kiderült, hogy ez a képesség csak a középpályások esetében mutat szignifikáns összefüggést a teljesítménnyel. Az a feltevés viszont nem talált bizonyításra, hogy minél több kétlábas játékos játszik egy csapatban, annál jobb lesz a csapat teljesítménye. Kutatási modellünkben mi az ügyesebbik láb kérdését a piaci érték kérdésével vetjük össze. Logikánk azon alapul, hogy a mindkét lábukat egyformán ügyesen használó játékosok többet érnek meg klubjuk számára (ahogyan arra Bryson et al. kutatása is utal), ezért a transzferpiacon is többet kérnek el értük. Emellett arra is látunk esélyt, hogy a ritkábbnak számító ballábas futballisták értékesebbek legyenek, mint a jobblábasok. Fontos megjegyezni, hogy ezekre a különbségekre sokkal inkább a valós transzferárak ismeretében tudnánk rámutatni, ha nem állna fenn az a probléma, hogy a valós transzferárakról megbízható információt szerezni csaknem lehetetlen. Mindemellett tovább nehezítené a helyzetet az a természetes tény is, hogy nem minden labdarúgó váltott klubot a karrierje során, vagy a vizsgált időszakban. Végeredményben tehát maradunk az ügyesebbik láb és a piaci érték összevetésénél. Ott van továbbá a sérülékenység, pontosabban az elszenvedett sérülések száma. A gyakran megsérülő labdarúgókra azt mondják „üveglábúak”. Még a legnagyobb sztárok némelyikével is előfordul, hogy gyakran visszatérő sérülések hátráltatják karrierjük előrehaladását, az ilyen peches sérüléssorozatoknak pedig nem csupán az illető játékos, de a klubja is megissza a levét. A sérültek rend szerint ugyanúgy megkapják a fizetésüket, mintha minden héten a pályán lennének (legfeljebb nem kapják a bizonyos feltételekhez kötött bónuszokat), emellett pedig a profi futball világában az orvosi költség is a klubot terheli. Mindezt figyelembe véve logikusnak mondható, ha a kifejezetten sérülékeny labdarúgók szerződtetését sok esetben úgy sem vállalják be a klubok, ha az illető játékos egészséges állapotban egyértelmű erősítést jelentene a keretükben. A kerethez tartozó labdarúgók egészségének megőrzése persze a klubok felelőssége is, hiszen jó példák igazolják, hogy megfelelő profizmussal rengeteg – egyébként valószínűleg bekö-

8 Jó példa a fizikai felkészültség megkerülhetetlenségére a Manchester United által 2014-ben 37,5 millió euróért szerződtetett angol válogatott balhátvéd, Luke Shaw esete. Az akkor 19 éves, tinédzserként éppen rekordigazolásnak számító játékost a klubhoz érkezését követően menedzsere a tartalékcsapatba küldte, azzal az indokkal, hogy fizikálisan nem áll készen a szezonkezdetre. Forrás: irishtimes.com, link: http://www.irishtimes.com/sport/soccer/english-soccer/louis-van-gaaltells-luke-shaw-to-get-fit-1.1881487. Letöltve: 2015. augusztus 24.

189

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport vetkező – sérülést meg lehet előzni. Ismét Kuper és Szymanski mutat rá arra, hogy a 2000-es években hazai és nemzetközi porondon egyaránt sikeres AC Milan egyebek mellett ezzel emelkedett ki a mezőnyből (2014:8). Visszatekintve például a klub által megnyert 2007-es Bajnokok Ligája-döntőre, látható, hogy az akkori kezdőcsapatban számos 30 éves kor fölött járó játékos kapott helyet9. Mindazonáltal elmondható, hogy a sérülések számos labdarúgó karrierjét tördelik, ez pedig kihat az irántuk mutatott érdeklődés mértékére is. Kutatási modellünkben két erre vonatkozó változó bevezetését látjuk indokoltnak: egyik a sérülések számát figyeli a vizsgált időszakon belül, másik a sérülten töltött napok számát méri a szóban forgó három szezonban. E kérdés kapcsán azért is indokolt csak a közelmúltat figyelembe venni, mert a három évnél régebb történt visszatérő sérülésekről elképzelhető, hogy hatékonyan sikerült kikezelni, avagy fordítva, a fiatalabb korban ritkábban jelentkező „maródiság” az évek múltával gyakoribbá válhat. A sorban a játékos marketing jellemzői következnek. Ezek közül megemlítendő a mezszám. Első ránézésre irrelevánsnak tűnhet a mezszám mint magyarázó tényező számbavétele. Tévednénk azonban, ha elmennénk emellett a kérdés mellett, hiszen a futball több mint százéves története során, a csapaton belüli mezszámok mindig is jelentést hordoztak magukban, és bizonyos mértékben igaz ez napjainkban is. A hagyományos csapatösszeállításokban – hogy csak a legismertebb posztokra utaljunk –, a kapus az 1-es, az egyik középhátvéd az 5-ös, az irányító a 10-es, a középcsatár pedig a 9-es számot viselte, és nagyon sok klubnál mindez ma is megfigyelhető (Wilson, 2014). Ha összekapcsoljuk a Demaziére és Jouvenet (2013) által emlegetett befektetési logikát a Kuper és Szymanszki (2014) nyomán értelmezett transzferpiaci viselkedéssel, akkor a mezszámok tekintetében is eljuthatunk egy érdekes összefüggéshez. A klubok arra vonatkozó döntéseiben, hogy melyik játékost vásárolják meg, komoly szerepet játszik az is, hogy az adott pillanatban mely játékosok vannak magasan értékelve (Kuper–Szymanski, 2014:53). A magasra értékelt státusz nemcsak a teljesítménnyel, hanem a népszerűséggel is összefügg, amelynek egyik pontos indikátora az illető focista nevével ellátott mezek értékesítési mutatója. A reklámmezek vonzereje részben a hátára nyomott számban is rejlik, azaz egy futballistának jó eséllyel magasabb reklámértéke tud lenni egy népszerű mezszámmal, mint egy futballban alig használatos számmal (nem mindegy például, hogy 7-es, vagy 77-es áll a focidresszen). Ha tehát népszerű a mezszám, könnyebben lesz népszerű a játékos is, akiért akár emiatt is magasabb árat kérhet a klubja. Összegezve tehát eljutottunk oda, hogy a mezszám kihat a labdarúgók befektetési értékére, amely nagy befolyással lehet a piaci árra. A mezszám kérdésének ebből a megfontolásból van helye a kutatási modellünkben. Ebben a logikában a névhossz sem elhanyagolható, szintén társadalmi meggondolások alapján. Az előbbiekben tárgyalt logikát követve úgy véljük, érdemes megvizsgálni a kapcsolatot a játékosok mezén feltűntetett név hossza és a piaci érték között is. A nevek vélhetően legalább annyit nyomnak a latban a mezek és ajándéktárgyak piacán, mint a játékosok mezszámai. Ettől kezdve felmerül a kérdés, hogy hatással lehet-e a befektetési értékre, majd közvetett módon a

9 Forrás: uefa.com. Link: http://www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2006/matches/ round=2361/match=300099/postmatch/lineups/index.html. Letöltve: 2015. augusztus 31.

190

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén piaci értékre is egy olyan tényező, mint a mezen feltűntetett név10 karakterszáma. Kutatási modellünkben ez a kérdés is helyet kap, hipotézisünk pedig az, hogy a magas piaci értékkel semmiképp sem a túl rövid (4 vagy annál kevesebb karakterből álló) nevek, hanem a hosszabb nevek állnak összefüggésben, bár azt sem gondoljuk, hogy a túl hosszú (9–10, vagy több karakterből álló) nevek önmagukban kapósak lennének a fogyasztók körében. Rasszizmusnak tűnhet, de a hajszín sokszor befolyásolja a scouterek véleményét. A korábban már többször hivatkozott Kuper és Szymanski (2014:54) rámutattak, hogy a transzferpiacon elkövethető legnagyobb és leggyakoribb hibák egyike az, amikor a klubvezetők túlértékelik az előnyös kinézetű, külalakra eladhatóbbnak tűnő futballistákat. Szerzőink ezt a hibát azzal a kijelentéssel foglalják össze, hogy: „Az urak a szőkéket szeretik”.11 Megfigyelhető tehát egy olyan tendencia, hogy a külalakra az átlagtól eltérő, fogyasztói szempontból kedvezőbb imázzsal rendelkező labdarúgók túlértékeltek a fogyasztók, szurkolók körében, s ebből fakadóan esetenként a klubok döntéshozóinak körében is. E logikát követve érdemesnek látjuk megvizsgálni a kapcsolatot a hajszín és a piaci érték között, bár egy erősebb kapcsolat feltárásához úgy véljük, egy nagyobb kiterjedésű adatbázisra lenne szükség, mint amit jelen módszer igazolására felépítettünk. A pályára lépések és a mérkőzéseken nyújtott teljesítmény mutatói is fontosak lehetnek. A pályán nyújtott teljesítmény kétségkívül a legfontosabb, legerősebb prediktora a labdarúgók transzfer- illetve piaci értékének – ezt a jelen írásnak sem célja megcáfolni. Egy futballista mindenekelőtt attól értékes a piacon, hogy eredményesen futballozik, állandó tagja a kezdőcsapatnak, gólok, gólpasszok kerülnek a neve mellé, ami által győzelmekhez segíti a klubját. Frick (2007), Kuper és Szymanski (2014), Tomkins et al (2010), Hu (2012) nyomán kijelenthető, hogy a legtöbb elemzés, amely a futball transzferárainak tényezőit vizsgálja, elsők között számol a teljesítménymutatókkal. Az említett szerzők munkáiból kiindulva, saját ötletekkel is kibővítve, kutatási modellünk a következő teljesítménymutatókra terjed ki (minden esetben a játékosra, nem pedig a klubjára, valamint csakis a vizsgált időszakra vonatkozóan). Mire gondolunk? Először is, az elért sikerek mértékére három egymást követő szezonban (külön-külön) az országos bajnokságban, az országos kupában, az országos szuperkupában, az UEFA-bajnokok ligájában vagy más, elsőszámú kontinentális klubviadalban (amennyiben játszott Európán kívül is a korábbi vizsgált szezonok során), az UEFA Európa-ligában, illetve az európai Szuperkupában. Másodszor, a játszott mérkőzések számára (hány meccsen lépett pályára a jelenlegi klubjában az országos klubviadalokon?; hány meccsen játszott a játékos a jelenlegi előtti klubjában (ha volt ilyen a vizsgált időszakban), az országos klubviadalokon, illetve hány meccsen játszott a jelenlegit időben kettővel megelőző klubjában (ha volt ilyen a vizsgált időszakban) az országos klubviadalokon. Harmadszor, a klubcsapatának országos és nemzetközi helyezésre (rangsorban elfoglalt pozíciója). Utóbbihoz kapcsolódóan azt is fontosnak tartjuk megvizsgálni, hogy a játékos 10 Azért használjuk a „mezen feltűntetett név” kifejezést, mert időnként előfordul, hogy nem a családnév szerepel a játékos hátán. 11 A Soccernomics című könyv szerzői egy teljes fejezetnek is az ismerősen csengő „Gentlemen prefer blonds” címet adták, Howard Hawks 1953-ban bemutatott „Gentlemen Prefer Blondes” című, nagy sikerű filmjének címére játszva rá, amelyet magyarra „Szőkék előnyben” címmel fordítottak.

191

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport jelenlegi, illetve korábbi klubja(i) hányadik helyen áll(nak) jelenleg, vagy hányadik helyen állt(ak) akkor, amikor az illető elhagyta a klubot. Ehhez a clubworldranking.com nevű portált hívhatjuk segítségül, amely hetente frissíti arra vonatkozó adatbázisát, hogy aktuálisan hogyan áll a klubok világranglistája egy egységes pontozási rendszer szerint. Megnézhetjük azt is, hogy a játékos jelenlegi klubjának ligája, illetve az esetleges korábbi klubok ligái milyen pozíciót foglalnak el, illetve foglaltak el az adott szezonban az IFFHS12 vonatkozó rangsorában. A klubok és a ligák rangsorban elfoglalt helyezését azért tartjuk fontos információnak, mert önmagában nem elég azt tudni, hogy egy játékos hányszor lépett pályára egységnyi idő alatt, illetve milyen teljesítményt nyújtott (ha már ott volt), hanem azt is számba kell venni, hogy mindezt egy mennyire erős klubban, illetve futballigában tette. Jó esély van például arra, hogy egy, az európai topligák egyikében futballozó játékos szezononként öt pályára lépés mellett is nagyobb piaci értékkel bírjon, mint egy, a román első ligában a szezon minden meccsén szerephez jutó futballista. Negyedszer, a klub(ok)ban letudott pályára lépések mellett fontos kérdés, hogy az illető focista szerepelt-e már országa válogatottjában, s ha igen hányszor, tehát a játszott válogatott mérkőzések száma is hasznos prediktor lehet. Kimagasló teljesítménymutatók A pályára lépések száma már önmagában teljesítménymutatónak számít, ám vélhetően még inkább kirajzolódnak az egyének közötti különbségek, ha részletesen megvizsgáljuk a pályán nyújtott teljesítményeket. Javasolt modellünkbe e célból a következő változók kerültek be: A lőtt gólok száma az országos és a nemzetközi klubviadalokon, illetve a nemzeti válogatottban, az adott gólpasszok száma az országos és a nemzetközi klubviadalokon, illetve a nemzeti válogatottban – ezek inkább csatárok és támadó középpályások esetében relevánsak. A védők és a kapusok esetében a kapott gól nélküli meccsek száma a klubviadalokon, illetve a kapott gól nélküli meccsek aránya a nemzeti válogatottban, valamint a kapott gólok száma a védők és a kapusok esetében (a három említett porondon). Bár nem kapcsolódik szorosan a teljesítményhez, közvetett módon mégis ide sorolható a szerződésből hátralevő idő kérdése. A gyakorlat azt mutatja, hogy azok a klubok, amelyeknek a pénzügyi korlátaik szélesebbek, a lehető leghosszabb időre próbálják magukhoz kötni az értékesebb labdarúgókat, és erre értelemszerűen több esélye van egy gazdag klubnak, mint egy szegénynek. Erre gyakran azzal tesznek rá egy lapáttal a nagyok, hogy évente vagy kétévente új szerződést kötnek a játékos számára kedvezőbb feltételekkel és meghosszabbított időtartammal. Az értékes labdarúgók esetében tehát az tűnik logikusnak, hogy az érvényben levő szerződésük még sokáig tartson. A kisebb gazdasági potenciállal rendelkező klubok esetében mindeközben elképzelhető, hogy éppen az értékesebb labdarúgók azok, akik közel állnak a szerződésük lejártához, mivel nem áll szándékukban meghosszabbítani azt. Ez utóbbi lépések a Bosman-szabály által életbe léptetett jogoknak tudhatók be, a szerződés lejártával a játékos új szerződéskínálat esetén ingyen igazolhat bármelyik klubba.

12 A szervezet teljes neve International Federation for Football History and Statistics, hivatalos honlapja: www.iffhs.de.

192

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén A játékos jellemére vonatkozó változók A teljesítményre vonatkozó információk kapcsán, úgy véljük, egy klub számára az is fontos, hogy a leigazolandó játékosnak milyen a személyisége. Természetesen nem feltételezzük, hogy egy kiváló adottságokkal rendelkező labdarúgó a sikeres orvosi vizsga után megbukhat egy személyiségteszten, s ez által meghiúsul az átigazolása, az viszont elképzelhető, hogy egy gyakran kiállított, a pályán fegyelmezetlenül viselkedő focista kevésbé kelendő az átigazolási piacon. Ebből kiindulva a kutatási modellben helyet kaphat a standardizált meccsenkénti sárga és piros lapok száma. Hipotézisünk szerint minél alacsonyabb a meccsenkénti sárga lapok száma egy egyén esetében, annál magasabb az illető piaci értéke. Az átlagolt szám azért indokolt, mert ha egy abszolút értéket vennénk alapul, az félrevezető lenne, mivel ha egy játékos sok meccsen pályára lép, akkor jó eséllyel több sárga vagy piros lapos figyelmeztetést kaphat, mint egy olyan, aki kevésszer jut szerephez. Ebben tehát az lehet megtévesztő, hogy egy alapembernek számító futballista sok sárga lappal a neve mellett nagy eséllyel jóval magasabb piaci értékkel rendelkezhet, mint egy szerephez alig jutó, s ezáltal figyelmeztetésben is alig részesülő társa. A jellemre vonatkozóan egy másik változót is beveszünk a modellbe, ez pedig a „karizma”, ami a vezérszerep kérdésével kapcsolatos. Meglátásunk szerint ennek egy empirikusan megalapozható mutatója az a tény, ha az adott játékos jelenleg, vagy a vizsgált időszak során csapatkapitánynak, vagy második, esetleg harmadik számú kapitánynak számít, avagy számított a csapatában. Ezt a mutatót azért tartjuk relevánsnak, mert a csapatkapitányi pozícióról tudvalevő, hogy egy - a csapat nagy többsége által - elfogadott és értékelt személyt illet meg, éppen ezért feltételezhető, hogy a piacon is nagyobb kereslet van egy olyan labdarúgó iránt, aki jelenleg csapatkapitány, vagy alkapitány, avagy az elmúlt három évben elmondhatta ezt magáról. A karizma ezen indikátora tehát vélhetően korrelál a piaci értékkel, kutatási modellünk pedig utána is jár ennek. A játékos klubjára vonatkozó változók Nem vállalunk nagy kockázatot azzal a kijelentéssel, hogy általában a sikeresebb klubokban értékesebb labdarúgók játszanak, mint a kevésbé sikeresekben. A piaci értékben szerepet játszó, a klubhoz köthető faktorok közül igyekeztünk számba venni a lehető legtöbbet – a következőkben ezeket vesszük sorba. Jó prediktornak tartjuk a piaci érték meghatározásában a klub nemzetközi rangsorban elfoglalt helyét. Bár sem a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, sem a kontinentális szövetségek nem vezetnek hivatalos ranglistát a klubok között globális szinten, akad olyan szakmai kezdeményezés, amely már évek óta foglalkozik azzal, hogy rangsort állítson fel a világ 975 legerősebb futballklubja között. Kutatási modellünkben ezt a forrást, nevezetesen a clubworldranking.com elnevezésű weboldalt használtuk, amelyről egyebek mellett azt érdemes kiemelni, hogy hetente frissíti a szóban forgó rangsort, és évekkel ezelőtti dátumok esetében is megtekinthető az akkori állás. A honlap adatbázisát felhasználva tehát független változóként számolunk a klub rangsorával, azt feltételezve, hogy minél előbb szerepel az a listán, annál értékesebb labdarúgók találhatók a keretében. Vizsgálatunkban még a következő három további változóhoz használjuk fel a clubworldranking információit: A játékos előző klubjának rangsora azon a héten, amelyiken a jelenlegi klubjához szerződött (ha előfordult ilyesmi); az előző előtti klub rangsora azon a héten, amelyiken onnan elszerződött (ha előfordult ilyesmi), illetve az előző klubját időben 193

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport kettővel megelőző klubja rangsora azon a héten, amikor onnan elszerződött (ha előfordult ilyesmi). A rangsoron túl szintén árulkodó a klub gazdasági helyzete, amelyet néhány jól ellenőrizhető, viszonylag megbízható forrásból származó mutató mentén tudunk meghatározni. Ezek közül egyik a transzferekre költött pénzek és az abból származó bevételek, azaz, ha úgy tetszik egy rész-költségvetés. Úgy véljük, hogy minél nagyobb pénzösszegek fordulnak meg egy klub számláján a transzferpiaci tranzakciók során, annál sikeresebb alakulatról van szó (általában), és ennek a mutatónak a változása egyenesen arányos a klubban szereplő játékosok piaci értékváltozásainak mértékével. Egyszerűbben: minél tevékenyebb egy klub a piacon, annál értékesebb játékosai vannak. Hasonlóan sok minden kiderülhet akkor, ha megnézzük a klub vásárolt és eladott játékosainak piaci értékösszegét.13 Valamelyest redundáns, ám mindenképpen az előbbiek mellé sorolható a klub játékosállományának összesített piaci értéke. A játékos szülőországára vonatkozó sportszakmai változók A szülőhaza kapcsán kétféle megközelítést alkalmaz kutatási modellünk, egyrészt számba vesszük a lényeges és beszerezhető sportszakmai információkat, majd a későbbiekben a származási országgal kapcsolatos társadalmi és kulturális tényezőket igyekszünk azonosítani. Sportszakmai oldalon – úgy véljük – az árulhat el sokat egy-egy labdarúgó értékéről, ha tudjuk, a szülőhazájának válogatottja hányadik helyet foglal el a FIFA-világranglistán, mekkora az illető válogatott játékosállományának az összértéke14, összességében milyen eredményeket tudhat magáénak a világbajnokságokon (és konkrétan az időben utolsó ilyen tornán) és a kontinentális válogatott tornákon (konkrétan az időben utolsó ilyen tornán). Kuper és Szymanski (2014) már említett listáján, amely a transzferpiac szereplői által elkövetett leggyakoribb hibákat sorolja fel, az is szerepel, hogy a legutóbbi nagy válogatott tornák hőseit túlértékelik a klubok (53.). A játékos klubjának városára és bajnokságára vonatkozó sportszakmai változók Amikor egy labdarúgónak döntenie kell, hogy melyik klubba szerződjön, az is szerepet játszik a döntésében, hogy a potenciális leendő klubjának városában működő klubok mennyire sikeresek. Egyszerűbben fogalmazva, szerintünk az is dönthet egy transzfer esetén két gyengébb, esetleg másod- vagy annál alacsonyabb osztályban szereplő klub között, hogy az illető városban működik-e másik, akár sikeresebb klub. Ennek okát abban látjuk, hogy a feltörekvő labdarúgók számára fontos, hogy „szem előtt” legyenek, s ez által könnyebben felfedezhető legyen a jó teljesítményük. Ez a tendencia még inkább működhet a bajnokságok vonatkozásában, hiszen a gyengébb színvonalú bajnokságokból sokszor akár az erősebb bajnokságok leggyengébb klubjaiba is átteszik a székhelyüket a tehetséges labdarúgók. Ebben a döntésben vélhetően több tényező is motiválja őket, így például az, hogy magas színvonalon, nemzetközi viszonylatban is erősebb bajnokságban rúghatják a labdát, jóval erősebb ellenfelekkel néznek szembe, és egy esetleges jó teljesítménnyel magukra vonják a nagyobb klubok figyelmét is. E logikából kiindulva kutatási modellünk annak is utánanézhet, hogy a játékos klubjának város-

13 A transfermarkt.de alapján. 14 A transfermarkt.de alapján

194

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén ában működő többi klub milyen teljesítményt mutatott fel összességében a hazai és nemzetközi klubviadalokon. A bajnokság erejét felmérendő, olyan változókat vezetünk be a modellbe, mint a tévéközvetítésekért járó díjak egy szezon esetében az illető bajnokság egészére nézve, illetve a stadionba kilátogató nézők meccsenkénti átlagos száma a bajnokság egészére vetítve. Ugyancsak a bajnokság erejét mutatja a benne szereplő összes játékos átlagértéke15 a vizsgált időszak mindhárom szezonjára vonatkozóan. Társadalmi háttér, kulturális kapcsolatok jelentősége Elsőként a nemzetiségi hovatartozás, származási ország is szerepet játszhat. Az imént áttértünk a sportszakmai szempontokról a labdarúgók személyiségét érintő kérdésekre, most pedig az egyént vizsgáló szempontról az őt körülvevő társadalmat érintő nézőpontra térünk át. Kezdjük mindjárt a nemzetiség és a származás kérdésével! „Bizonyos nemzetek túlértékeltek.”16- mondja Kuper és Szymanski, a transzferpiacon elkövetett leggyakoribb hibák közé sorolva e kijelentés tartalmát (2014). A transzferpiac történéseit követve egyet kell értenünk velük, hiszen évről évre megfigyelhető, hogy bizonyos nemzetiséghez tartozó labdarúgókra nagyobb a kereslet, mint a legtöbb, más nemzetiségű társukra. A szóban forgó szerzőpáros elsősorban a brazilokat emeli ki mint keresett „árucikkeket”, ám megfigyelhető még néhány más ország labdarúgóira irányított fokozott érdeklődés is. Az utóbbi éveket tekintve elmondható például, hogy a belga labdarúgókra megnőtt a kereslet az európai topligákban szereplő klubok részéről. Jól szemlélteti ezt az a tendencia, miszerint amíg a 2010– 2011-es szezonban az angol Premier League-ben csak 9 belga játékos játszott, akik az említett szezon alatt 5 gólt szereztek együttvéve, addig a 2014–2015-ös szezonban már 17 belga légiósa volt a ligának, akik együtt 64 gólt vállaltak, s ezzel a harmadik helyen végeztek a liga nemzetek szerinti góllövőlistáján.17 Mindemellett szemléletes az is, hogy a 2014–2015-ös szezonban a liga játékosainak egyesülete (Player’s Football Association) és a futballszakírók is egy belgát, Eden Hazardot választottak meg a szezon legjobbjának18, egy évvel korábban pedig az akkori bajnok Manchester City csapatkapitánya is belga volt (Vincent Kompany). A belgák esete tehát indokoltnak látszik, azonban az nem minden nemzetről mondható el, hogy a transzferpiacon tapasztalható jó megítélés, minősítés egyértelműen a játékosok jó teljesítményére vezethető vis�sza. Kuper és Szymanski (2014) a brazilokat elsősorban egy ilyen negatív példaként tűnteti fel, és amellett érvel, hogy bár kétségkívül számos kiváló focista kerül ki Brazíliából, nagyon sok olyanra is van példa, aki kifejezetten rossz igazolásnak bizonyul, pedig jelentős összeget fizetett érte a klubjuk. Szerzőink úgy vélik, ilyen esetben az illető játékosok megvásárlása mellett az a tényező döntött, hogy az illető labdarúgók brazilok, esetleg argentinok, portugálok, hogy a népszerű transzfercélpontok közül említsünk néhányat (25–26.). Nemcsak a válogatott-szinten sikeres országok játékosai tudnak népszerű átigazolási célpontok lenni, hiszen egyes közép-kelet

15 A transfermarkt.de alapján 16 „Certain nations are overvalued.” (szerzők fordítása) 17 Forrás: transfermarkt.de. Link: http://www.transfermarkt.co.uk/premierleague/erfolgreichenationen/ wettbewerb/GB1/plus/?saison_id=2013. Letöltve: 2015. augusztus 26. 18 Forrás: espnfc.com. Link: http://www.espnfc.com/blog/espn-fc-united-blog/68/post/2546978/ eden-hazard-is-the-premier-league-best-player. Letöltve: 2015. szeptember 19.

195

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport európai országokban időnként olyan trendek is felerősödnek, mint például az afrikai labdarúgók iránti kereslet. Foer (2004) ezt a jelenséget egy nigériai labdarúgó esetén mutatja be, akit az ukrán élvonalban szereplő Karpati Lviv szerződtetett 2001-ben. A történet tanulsága szerint Edward Anyamkyegh három év alatt sem találta meg a helyét a hideg teleiről ismert Ukrajnában, így az átigazolás melléfogásnak bizonyult. Az efféle téves döntésekben – a szakirodalom megállapításaira is támaszkodva - úgy véljük, szerepet játszanak a félrevezető sztereotípiák, illetve a fogyasztói igények is. Valószínűnek tartjuk ugyanis azt is, hogy egy-egy, a futballberkekben népszerű nemzetiségű focista leigazolása a nézőszámot is megemelheti egy adott klub mérkőzésein, nem beszélve a mezeladási mutatókról és egyéb kapcsolódó gazdasági hasznokról. Gondolatmenetünkkel arra igyekszünk rávilágítani, hogy bizonyos ország állampolgárainak a piaci értéke csupán a nemzetiségi hovatartozásuk miatt is lehet magasabb, mint más országok állampolgáraié. Ezen megfontolásból az elsőszámú állampolgárságot független változóként vesszük be a kutatási modellbe. Kapcsolódóan az állampolgárság témaköréhez megvizsgálandó az is, hogy a játékosok milyen más országnak állampolgárai, illetve, ha nem is állampolgárai egy másik országnak, de lehet-e tudni róluk, hogy a családjuk, vagy annak egy része (pl. egyik szülő) egy bizonyos másik országból származik. A több állampolgársággal rendelkező labdarúgók például azért vannak lépéselőnyben, mert – ahogyan a Bosman-szabály kapcsán is említettük – bizonyos esetekben fontos lehet, hogy egy EU-n kívüli országból, az EU-ba vándorolt focistának legyen egy uniós ország által kibocsátott útlevele is. Ez ugyanis azt jelenti számukra, hogy ugyanazt az ügyintézést kell lebonyolítani az esetükben mint az EU-s országokban született társaik esetében. Egy másik szempont, amiért véleményünk szerint nagyobb eséllyel történik klubváltás: a származás, avagy nemzetiség kérdése lehet. Így például elképzelhető, hogy egyes romániai, magyar anyanyelvű labdarúgók szívesebben igazolnak magyarországi klubokhoz, mint más szomszéd országokba, avagy akár mint romániai klubokba. Hasonlóképpen valószínű, hogy egy, a német nyelvet anyanyelvként beszélő ausztriai vagy svájci labdarúgónak a topligák közül a német Bundesliga a prioritás, nem pedig az angol vagy épp a spanyol.19 Ha nem tekintjük a közös anyanyelvet az egyedüli ilyen mozgatórugónak, érdemes utánanézni annak is, hogy például a román labdarúgók inkább az ugyanazon nyelvcsaládhoz tartozó hivatalos nyelvet beszélő országokba (pl. Olaszország, Spanyolország) távoznak-e gyakrabban légiósnak, vagy nem figyelhető meg ilyen és ehhez hasonló tendencia. A játékosnak az anyanyelvét hivatalos nyelvként alkalmazó országok tehát csábító célpontok lehetnek, akárcsak az, ha a célország népességében számottevő részt tesz ki egy, a játékossal azonos nemzetiségű, vagy anyanyelvű népesség. Mindez igaz lehet csupán a városra is, azaz elképzelhető, hogy azért dönt valaki egy bizonyos klub mellett, mert annak városában több olyan ember él, aki ugyanolyan nemzetiségű vagy anyanyelvű, mint ő. Ha még jobban fókuszálunk a leendő

19 Jó példa a leírtakra: A 2014–2015-ös szezonban Ausztria válogatott keretének mintegy 73%-a, a svájcinak mintegy 56%-a játszott Németországban, jobbára az első osztályban. Úgy véljük, az összefüggés abban is keresendő, hogy mindkét országban sokaknak a német az anyanyelve. Az adatok forrása: transfermarkt.de, linkek: http://www.transfermarkt.de/osterreich/startseite/verein/3383 (Ausztria válogatottjáról). http://www.transfermarkt.de/schweiz/startseite/verein/3384 (Svájc válogatottjáról). Letöltve: 2015. szeptember 28.

196

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén potenciális klub környezetére, sokat nyomhat a latban, ha a kiszemelt város futballklubjaiban már játszanak a játékossal azonos nemzetiségű vagy anyanyelvű játékosok. Ez gyakran oda-vissza logikában működik, vagyis bizonyos klubok esetében is megfigyelhető, hogy két-három, ugyanazon országból érkező játékos után a következő külföldi igazolásaik is ugyanonnan érkeznek, tehát az átigazolási politika is ráállhat bizonyos nemzetiségű labdarúgókra, miközben az illető labdarúgók is szívesebben jönnek a honfitársak után. A perspektíván belül maradva szintén jó kérdésnek látszik az, hogy a futballban is tükröződnek-e a hagyományos munkaerőpiacon tetten érhető tendenciák, ami az egyes kelet-európai országok (pl. Románia) külföldön élő és dolgozó népességének számát mutatják, azaz hasonló arányban emigrálnak-e futballisták egy adott országból egy bizonyos másik, egyébként fejlettebb országba, mint a hagyományos munkavállalók. Egy ország labdarúgását vizsgálva talán nem, három-négy közép-kelet európai államból vett mintán azonban jó eséllyel kimutatható az összefüggés az imént említett társadalmi-gazdasági tendenciák és a futball munkaerőpiaca között. Fontos megjegyezni, hogy a nemzetiségi hovatartozás, származási ország alcím alatt bemutatott tényezők nem szükségszerűen a piaci értékkel vetendők össze, mivel elsősorban amellett érveltünk, hogy a klubok kiválasztására vonatkozó döntés és az előbb felsorakoztatott társadalmi-kulturális tényezők között van az összefüggés, nem pedig utóbbiak és a piaci érték alakulása között. Szintén ehhez a témakörhöz kapcsolódik a rasszizmus jelensége, pontosabban az a kérdés, hogy érhet-e labdarúgót hátrányos megkülönböztetés a futballpályákon, valamint – közvetett módon – a munkaerőpiacon a faji hovatartozása miatt. Reilly és Witt (1995) az angol élvonalbeli bajnokság 1991–1992-es szezonjának pénzért történő átigazolásait vizsgálta. Az adatbázisukba csak azok a transzferügyletek kerültek be, amelyek angol klubok között mentek végbe. A kutatás fő kérdése az volt, hogy létezik-e diszkrimináció a transzferárak tekintetében a színesbőrű játékosok ellenében. Bár eredményként azt kapták, hogy a színesbőrű labdarúgók ára átlagban 9%-kal alacsonyabb, a minta alapján nem jelentik ki, hogy statisztikai összefüggés volna a faji hovatartozás és az átigazolási árak között. A szóban forgó szerzőpáros kutatása már egy több mint húsz éve elvégzett vizsgálat, és az azóta eltelt időszak alatt minden bizonnyal nőtt a színes bőrű, illetve más, nem a többségi fehér rasszhoz tartozó labdarúgók száma Európa-szerte. A rasszizmus ellen számtalan figyelemfelkeltő kampányt dolgoznak ki a futballszervezetek, a nemzetközi és a nemzeti hatóságoktól kezdve egészen az egyes klubokig, a jelenség mégis létezik az európai futballban, és vélhetően nemcsak a lelátókon. Mivel egyes szurkolói rétegek gyakran kifejezik ellenszenvüket némely afroamerikai származású játékossal szemben20, nem túlzás kije-

20 Közelmúltbeli példa a szurkolók rasszista megnyilvánulására a ghánai Kevin-Prince Boateng esete, akit az AC Milan játékosaként „támadtak”, avagy a Barcelona brazil hátvédjének, Daniel Alvesnek az emlékezetes esete. Előbbi a mérkőzés közben döntött úgy, hogy levonul a gyepről az ellenfél szurkolóinak sorozatos rasszista bekiabálásai miatt, míg utóbbi egészen frappáns módon válaszolt arra, hogy szimbolikus célzattal egy banánt dobtak be neki az ellenfél szurkolói: beleharapott a gyümölcsbe. Link Boateng esetéről: http://www.nemzetisport.hu/nemet_labdarugas/schalke-boateng-arasszizmus-miatt-tavozott-a-milantol-2278357. Link Alves esetéről: http://www.nemzetisport.hu/ spanyol_labdarugas/barcelona-alvest-banannal-dobaltak-evett-belole-video-2331973. Letöltve: 2015. szeptember 21.

197

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport lenteni, hogy a futball klasszikus értelemben vett fogyasztói termék, azaz a szurkolók helyenként diszkriminálják a színes bőrű focistákat. Feltevésünk szerint ennek a transzferpiacon is nyoma lehet, vagyis elképzelhető, hogy két ugyanolyan képességű játékos közül a színes bőrűért fizetnek kevesebbet, éppen azért, mert potenciálisan alacsonyabb lehet a befektetési értéke a klub szempontjából. Hogy ezt kiderítsük, annak is utánanézünk, hogy a vizsgálatba bekerülő futballisták mely rasszhoz tartoznak. Szakmai kapcsolatok jelentősége A következő bekezdésekben amellett érvelünk, hogy a labdarúgók klubváltást illető döntéseit számos szakmához kötődő, ám emberek között létező kapcsolat befolyásolja. Ennek kapcsán mi most az edző és a játékosügynök személyére térünk ki. Az edző szerepe abban áll, hogy személye mind sportszakmai, mind társadalmi-kulturális szempontból befolyásolhatja a transzferpiac történéseit is. Az egyik legfeltűnőbb jelenség a transzferpiacon, hogy az egyes edzők a saját hazájukból szerződtetnek labdarúgót, ha egy új, külföldi klubhoz szerződnek, avagy ha nem a honfitársi kapcsolat, akkor egy korábbi szakmai kapcsolat idézi elő ezeket az átigazolásokat. Ezen megfontolásból érdemesnek látjuk betenni a modellbe a következő változókat: az edző állampolgársága, illetve ha ebből több van, akkor a másodlagos, harmadlagos is, az edző anyanyelve (ennek akkor lehet jelentősége, ha nem honfitársakat, de vele azonos anyanyelvet beszélő labdarúgókat hív a klubhoz), és dolgozott-e együtt más klubnál (esetleg válogatottnál) a játékos és az edző? Sportszakmai megközelítésben vizsgálatunkba az kerül bele, hogy milyen sikereket ért el edző ez európai topligákban, milyen sikereket ért el a topligáknál gyengébb ligákban, mit ért el nemzetközi porondon, válogatott-tornákon, milyen győzelemszázalékkal rendelkezik, hány éves jelenleg, illetve, hogy volt-e profi futballista. A játékosügynök szerepe a FIFA törvénybe foglalt definíciója szerint abban áll, hogy ő az, aki egy bizonyos jutalmazás ellenében beajánl munkavállaló labdarúgókat munkaadó kluboknak egy munkavállalói szerződés megkötését vagy annak megújítását javasolva, avagy kapcsolatba hoz két klubot, egy vagy több transzferügylet megkötésének javaslatával. Mindezt a FIFA által megszabott statútumok szerint teheti meg. A játékosokat képviselő ügynökök egyfajta harmadik szereplőkként határozhatók meg, akiktől nagyban függ a piaci kereslet és kínálat. Általában minden nyélbeütött szerződéskötésből profitálnak, méghozzá oly módon, hogy az újonnan szerződést kötő játékos kialkudott fizetéséből átlagban 7–10 százalékot kapnak meg. Egy játékos számára is kifizetődő leszerződni egy ügynökkel, mivel így hatékonyabban képviseltetik az érdeke minden, a munkájával kapcsolatos ügyben, többek között abban is segíthet neki ez a fajta együttműködés, hogy kedvezően alakuljon a munkaerő-piaci értéke. Az ügynökök súlya ma már egyre nagyobb, a játékosok egyre fiatalabban kapcsolatba lépnek velük, informálisan akár az első profi szerződésük előtt is. Ilyen értelemben a játékosügynökök fontos szerepet játszanak a hivatásos futballisták munkaerőpiacának társadalmi szempontból értelmezett trendjeiben (Fornalik, 2013:7). A transzferpiaccal kapcsolatos történéseket követve valószínűnek tartjuk, hogy egy jó ügynök jelenléte a labdarúgó karrierjében még a piaci értéken is növelhet, tekintve, hogy ezeknek a közbenjáró egyéneknek éppen az a célja, hogy minél több pénzt fizessenek az ügyfeleikért, mivel abból nekik is jár egy bizonyos részlet. A kutatási modellbe három, az ügynökökkel kap198

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén csolatos változót vezettünk be, azt a kérdést, hogy képviseli-e ügynök az illető játékost, ha igen, az összesen hány labdarúgóval áll szerződésben, illetve ezeknek a labdarúgóknak mennyi az átlagos piaci értéke. Hipotézisünk szerint az ügynökkel szerződésben álló labdarúgók valamivel értékesebbek a piacon azoknál, akikről ez nem mondható el, és minél több játékossal dolgozik együtt az ügynökük, annál magasabb a piaci értékük, illetve – ami különösen valószínű – átlagban minél értékesebb játékosokkal dolgozik együtt az ügynök, annál magasabb a vizsgált játékos értéke is. Írásunk utolsó részében néhány orientatív célú empirikus erdeményt mutatunk be.

A vázolt elméleti modell néhány elemének empirikus előtesztelése Folyó kutatásunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolhatják a futballisták piaci transzferértékét?21 A továbbiakban néhány változó közötti öszefüggést vázolunk. A következőket tettük: felállítottunk egy a felsorolt változók értékeit tartalmazó tesztadatbázist, amelyben a 2011 és 2014 közötti szezonok adatait négy reprezentatív klub játékosaira alkamaztuk: Bukaresti Steaua, Kolozsvári CFR 1907, Petrolul Ploiești, FC Vaslui. A magyarázandó változót (piaci transzferértéket) a transfermarkt.de becslései képezték.22 E változók magyarázó erejét egyelőre korreláció-vizsgálat23, illetve egy kétmintás révén elemeztük. (Jelen írásunk elsődleges célja a kutatási modell vázlata. A változók tesztelése irányadóként szolgál a későbbi, bővebb adatbázison elvégzett kutatásunkhoz).

21 A transzferár esete problematikus, mivel a román klubok transzferpolitikája miatt és megbízható információk hiányában viszonylag kevés játékos esetében írhattunk le konkrét átigazolási árakat. Célszerűbb ehelyett függő változóként a piaci árakkal dolgozni. A piaci értéket minden esetben megnéztük éves átlagban a 2011-es, 2012-es, 2013-mas és 2014-es években is, valamint bevezettük az adatbázisba a 2014 májusában legutolsóként feltűntetett piaci értéket is. Mindezt kizárólag a transfermarkt.de adatai alapján tettük. Fontos megjegyezni ugyanakkor azt is, hogy a transzferárak, avagy éppen a transzfert lebonyolító klubok kiléte, bizonyos jellemzői relevánsabb információt jelenthetnek, ha egy-egy tényező magyarázó erejét próbáljuk felmérni. Erre bizonyos független változók kapcsán részletesebben is visszautalunk. 22 Gondolatmenetünkben arra igyekszünk rávilágítani, hogy nincs olyan piaci értékbecslés, ami megkérdőjelezhetetlen volna, viszont egy forrást kénytelenek vagyunk kiválasztani. A mi választásunk, ez a németországi illetőségű portál nem az egyetlen olyan szakmai szervezet, amely a futballlisták széles skálájának piaci árát határozza meg időről-időre, hiszen közismert még például a CIES Football Observatory e téren kifejtett kutatási tevékenysége is. A Transfermarkt mellett végül azért döntöttünk, mert a német piaci portáléhoz hasonló mélységű adatsorral más források nem rendelkeznek. 23 Minden érték a transfermarkt.de piaci értekkel számol.

199

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport 1. táblázat: A játékos teljesítményére vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók Változó

Meccsszám Gólok Gólok Meccsszám Meccsszám Gólok a jelenlegi nemzet- váloga­ nemzetközi válogatottban országos klubban közi tott

Korrelációs együttható Szignifikanciaérték

0,6

0,7

0,57

0,29

0,27

0

0

0

0

0,03

0,41 0,03

2. táblázat: A játékos teljesítményére vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók

Változó neve

Kapott gól Kapott gól nélküli nélküli meccsek meccsek – nemzetközi – válogatott

Gólpassz országos

Gólpassz nemzetközi

Kapott gól nélküli meccsek – országos

0,4

0,27

0,72

0,84

1

0

0,03

0,01

0,03

0

Korrelációs együttható Szignifikanciaérték

A piaci érték változójával korreláló változók közül a legtöbb – első körben úgy tűnik, hogy – a labdarúgók egyéni teljesítményével kapcsolatos. Az 1. táblázatból kiderül, hogy a nemzetközi klubviadalokon való pályára lépések száma erős pozitív korrelációt mutat a piaci érték varianciájával. Minél többször játszott nemzetközi klubviadalokon egy romániai játékos a vizsgált időszakban, annál magasabb a jelenlegi piaci értéke. Majdnem ugyanennyire erős lineáris kapcsolat van az országos klubviadalokon (bajnokság, kupa) való szereplések száma és a függő változó között is, akárcsak a nemzeti válogatottakban összehozott pályára lépések esetében. Közepes lineáris kapcsolatot mutat az imént említett három porondon elért gólok száma, külön-külön. E három közül a nemzeti válogatottban elért magas gólmutató vonja maga után a legmagasabb piaci értéket. A gólpasszok száma csak a klubviadalokban korrelál a piaci értékkel, amit az is magyarázhat, hogy a vizsgálatba bekerült labdarúgók jelentős része nem szerepelt Románia válogatottjában. A kapusok esetében külön megnéztük, hogy a kapott gól nélküli meccsek száma hogyan függ össze a piaci értékkel. A mutatók szemléletesek: mind a válogatottban, mind klubszinten a gól nélküli meccsek száma erős pozitív korrelációt mutat a piaci értékkel. 3. táblázat: A játékos egyéb mutatóira vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók Változó neve Korrelációs együttható Szignifikanciaérték 200

Családnév karakterszáma Életkor Szerződésből hátralévő idő 0,2

0,24

-0,28

0

0,02

0

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén A javaslatban utaltunk rá, hogy az olyan tényezők, mint például a játékos külalakja, avagy nevének hosszúsága is némi jelentőséggel bírhatnak a piaci értéke szempontjából. Jelen vizsgálat esetén ebben a témakörben egy skálaváltozóról derült ki, hogy közepes lineáris kapcsolatot mutat a függő változóval, ez pedig a játékos családnevében24 található karakterek száma. Mivel a korrelációs együttható alig haladja meg a 0,2-t ebben az esetben nem beszélhetünk szoros összefüggésről, de mindenképpen arra ösztönöz ez a mutató, hogy a kutatott játékosállomány megnövelésénél is foglalkozzunk ezzel a változóval, akárcsak a hasonló jellegű változókkal. A 3. táblázatból az is kiderül, hogy inkább a magasabb életkor feltételez magasabb piaci árat. A két változó között viszont nem erős az összefüggés, azaz sejthető, hogy bizonyos életkor fölött már csökken a piaci érték. A számok azt mutatják, hogy minél több hónap van hátra egy játékos szerződéséből, annál alacsonyabb piaci értékű személyről beszélhetünk. Ez a vizsgálat tehát azt a már említett hipotézisünket támasztja alá, hogy az értékesebb labdarúgókat a gyengébb színvonalú ligák klubjai rövidebb időre tudják magukhoz kötelezni, avagy a piacképesebb labdarúgók kevésbé hajlandók szerződést hosszabbítani, abban bízva, hogy egy erősebb klubba, bajnokságba szerződhetnek kontraktusuk lejártának közeledtével. 4. táblázat: A játékos klubjára vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók Klubjának Klubja Klubja Klubja átlagos A klubja piaci piaci transzfer­ Klubjának nézőszáma a játékosállo­ Változó neve forgalma forgalma forgalma rangsora hazai mányának ’12–13- ’13–14- ’13–14meccseken összértéke ban ben ben ’13–14-ben Korrelációs -0,400 0,348 0,219 0,220 0,387 0,412 együttható Szignifikancia0,00 0,00 0,02 0,02 0,00 0,00 érték Ahogyan azt sejthettük, gyengébb klubokban gyengébb labdarúgók szerepelnek, erősebbekben erősebbek. Hogy ezt igazoljuk, a klubok rangsorát vetettük össze a függő változóval, minek utána kiderült, hogy minél előkelőbb helyet foglal el a játékos klubja a ranglistán, valószínűsíthető, hogy annál magasabb az ő piaci értéke. A hazai mérkőzések nézőszámáról csak a 2013– 2014-es szezon kapcsán derült ki, hogy pozitív lineáris kapcsolatban van a klub játékosainak piaci értékével. Ez a változó a klub gazdasági helyzetének egyik legszemléletesebb mutatóját adja, hasonlóan a következő kettőhöz. A klub piaci forgalma, azaz a vett és eladott labdarúgók összesített értéke az elmúlt két szezon esetében egyaránt korrelál a függő változóval, azonban csak a közepes erősséget éri el ez a kapcsolat. Ebből kiindulva azt feltételezhetjük, hogy a legértékesebb játékosállománnyal rendelkező klubok nem föltétlenül sokba kerülő játékosokba fek-

24 Scouterekkel folytatott kvalitatív kutatatások szerint a nevek megjegyezhetősége marketing szempontból fontos. Ugyanakkor a nagy klubok boltjaiban a hosszabb nevű sztárjátékosok meze drágább.

201

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport tetnek be, inkább olcsóbban szereznek meg tehetséges, nem túl magas értékű focistákat. Mes�szemenő következtetést négy klub elemzése után azonban óvakodnánk megfogalmazni. A klub transzferforgalmának mutatója ugyanakkor valamivel jobban korrelál a piaci értékkel, ami arra utalhat, hogy a legnagyobb összegeket a legutóbbi szezon során a legértékesebb játékosállománnyal rendelkező román csapatok költötték. Itt megjegyzendő, hogy adott esetben a nyugat európai topligák egyes klubjainak bevonásával nagy valószínűséggel nő a korrelációs együttható az utóbbi két változó esetében. 5. táblázat: Az edzőre vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók Változó neve Korrelációs együttható Szignifikanciaérték

Edző rangsor­ helyezése

Edző klubjának rangsora

Edző életkora

Edző győzelem­ százaléka

-0,358

-0,237

-0,316

0,298

0,00

0,00

0,00

0,00

A két ,,rangsor-változó” esetében gyorsan leszögeznénk, hogy a negatív irányú kapcsolat arra utal, hogy minél kisebb szám jelöli az edző rangsorát a coachworldranking listáján (azaz minél előbb van rangsorolva), annál értékesebb játékosok dolgoznak a keze alatt. Ez a kapcsolat nyilván kétirányú, mivel bizonyos fokig az edző jó teljesítményét is a játékosok jó teljesítménye adja meg, azonban egy kétéves munkakapcsolat után, mint például a bukaresti Steaua esetében, nyilvánvaló, hogy az edzőnek is elévülhetetlen érdemei vannak a két bajnoki címben és jó néhány játékos piaci értékének növekedésében. Ugyanilyen logika szerint működik az edző győzelemszázalékának a közepes erősségű korrelációja is a függő változóval. Az viszont egy új és további elemzésre sarkalló információ, hogy minél fiatalabb az edző, annál jobb labdarúgók dolgoznak a keze alatt. 6. táblázat: Az ügynökre, a bajnokság stadionbeli nézettségére és a klub városára vonatkozó, szignifikáns korrelációs együtthatójú változók Változó Korrelációs együttható Szignifikanciaérték

Ügynök ügyfe­ Ügynök ügyfelei­ Meccsek nézett­ Klubja városá­ leinek száma nek átlagos értéke sége ’12–13-ban nak népessége -0,289

0,409

0,393

0,386

0,00

0,00

0,00

0,00

Érdekes információkkal gazdagodtunk, miután a játékosok ügynökeivel kapcsolatban két releváns mutatót is bevontunk a vizsgálatba. Kiderült, a négy román klub esetében az ügynökkel vagy ügynökséggel szerződésben álló labdarúgók közül átlagosan annak alacsonyabb a piaci értéke, akinek az ügynöke sok ügyféllel dolgozik. Bár itt a negatív korrelációs együttható értéke csak közepes erősségű, mindenképp meglepő, hogy nem a sok ügyfelet foglalkoztató ügynökök 202

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén felelnek az értékesebb játékosok ügyeiért. Hogy miért van ez, arra némiképp választ kapunk a következő változó mutatójából, hiszen az ügynök ügyfeleinek átlagos piaci értéke pozitív lineáris kapcsolatban áll a játékosok piaci értékével. Ebből kiindulva egy olyan feltételezést fogalmazhatunk meg, miszerint a legértékesebb játékosok olyan ügynökökkel szerződnek le, akik elsősorban értékes focistákkal működnek együtt. Az értékesebb labdarúgók tábora pedig a transzferpiac szegmentáltsága kapcsán – ahogyan a tanulmány elméleti összefoglalójában is említettük –, jóval kisebb, mint az átlagosnak, vagy annál is kevésbé értékesnek minősített focistáké. Az 6. táblázat utolsó változója arról árulkodik, hogy a vizsgált időszak utolsó előtti szezonjában – amikor a vizsgált játékosállomány egy része még nem a román élvonalban futballozott –, az értékesebb labdarúgók inkább olyan ligákban szerepeltek, ahol a meccsek nézettsége magasabb volt, mint az alacsonyabb értékű játékosok akkori ligáinak esetében. Magyarán, az adatbázisban szereplő azon labdarúgók, akik az átlagnál magasabb piaci értékkel rendelkeznek, valamint a 2013–2014-es szezon volt az első évük Romániában, gazdasági értelemben erősebb ligákból érkeztek. Jóllehet, a táblázat negyedik változójának esetében a közepes erősség alsó határát súrolja a korrelációs együttható, mindenképpen kiemelendő, hogy a szokásos sportszakmai, infrastrukturális és gazdasági mutatók mellett egy társadalmi jellegű változó is korrelál a piaci érték varianciájával. A 6. táblázatból ugyanis kiderült, hogy minél nagyobb a klub városának népessége, annál értékesebb labdarúgók vannak a klubban. Ennek nyilván gazdasági vetülete is van, hiszen a nagyvárosok azok a települések, amelyek el tudnak tartani egy, az országos élvonalba tartozó egyesületet, például azáltal, hogy az emberek kilátogatnak a hazai mérkőzésekre. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a piacon jól pozícionált labdarúgók szívesebben szerződnek egy nagyvárosba, ha két egyforma fizetési feltételekkel kecsegtető szerződés közül kell választaniuk. A mutató tehát arra is utal, hogy minél nagyobb a város, annál vonzóbb a keresett futballisták számára. Erősebb összefüggések hiányában ugyanakkor nem jelenthetjük ki, hogy a város nagysága szignifikánsan kapcsolódna az ott dolgozó futballisták értékéhez. E tematikához kapcsolódóan néhány változóval igyekeztünk megmérni azt is, hogy men�nyiben függ össze egy labdarúgó munkahelyválasztásával az, hogy a lehetséges városokban, vagy azokon belül a klubokban hány honfitársuk, illetve velük egy nyelvet beszélő ember él (lásd fentebb, a kutatásmódszertan bemutatásánál). Feltehetően a román liga sokszínű, és viszonylag alacsony számú idegenlégiós-tábora miatt, és amiatt, hogy a román nagyvárosokban a magyar kisebbségen kívül igazán nagy számú kisebbség nem él, ezek a változók nem mutattak semmilyen összefüggést a függő változóval. Hipotézisünk azonban továbbra is áll, és a kutatás kiterjesztésével elképzelhetőnek tartjuk, hogy szignifikáns összefüggések mutathatók ki ebben a témakörben. Az adatbázis egyes változói nem magas mérési szintűek voltak, hanem előre meghatározott értékeket vehettek fel. Ebből következően a korrelációs vizsgálatból ezek kimaradtak. A szóban forgó nominális változókat a ,,dummy”-zás módszerével skálaváltozókká alakítottuk, majd kétmintás T-próbának vetettük alá mindegyiket a piaci érték függő változójával. A következőkben bemutatjuk a szignifikáns eltéréseket mutató változókat. 203

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport 7. táblázat: A játékos teljesítményére vonatkozó T-próbás változók Változó neve A hozzá tartozó átlagérték (euróban) A másik csoport átlagértéke (euróban) Szignifikanciaérték (p)

Első helyezett a Első helyezett a Csoportkörig Nyolcaddöntős ’12–13-mas ’13–14-es jutott a ’13–14- volt a ’12–13-mas bajnokságban bajnokságban es BL-ban EL-ban 1300000

1143500

1412300

1535100

581167,84

544987,65

531087,64

580251,12

0

0

0

0

Amint az a 7. táblázatban is látszik, a műveletből kiderült, hogy az utóbbi két szezonban bajnoki címet nyert labdarúgók átlagos piaci értéke szignifikánsan nagyobb, mint az ennél gyengébben szereplőké. Az első helyen végzettek értéke több mint a duplája a maradék csoport átlagos értékének, mindkét szezon esetében. Hasonlóan nagyot dobott a piaci értéken az utóbbi két évben a nemzetközi kupában való szereplés is. A legutóbbi kiírásban a Bajnokok Ligája csoportköréig jutó, illetve a 2012–2013-mas kiírásban Európa Liga-nyolcaddöntőt játszó játékosok átlagértéke meghaladja az 1,4, illetve 1,5 millió eurót is, szemben a két eset maradékkategóriájával, ami alig több mint félmillió euró. 8. táblázat: Az edzőre vonatkozó T-próbás értékek Változó neve A hozzá tartozó átlagérték (Euróban) A másik csoport átlagértéke (Euróban) Szignifikancia-érték (p)

Többször nyert országos bajnokságot

Egyszer nyert országos kupát

Szerepelt a BL-ban

1143500

514895,72

1143500

544987,65

890857,14

544987,65

0

0

0

A korrelációs táblázatoknál már akadtak olyan - az edzőkhöz kapcsolódó - változók, amik szignifikáns összefüggést mutattak a függő változóval. Az eredményei szerint a mi kutatásunkba bekerülő játékosállomány esetében azt láthatjuk, hogy az edzők eredményei között három eset van, amelyek közül bármelyik teljesülése egy szignifikánsan értékesebb játékosállományt feltételez az edző keze alatt. Ha egy edző egynél több alkalommal nyert országos bajnokságot, a jelenleg vele dolgozó játékosállomány átlagértéke több mint 1,1 millió euró, ami szignifikánsan több mint a maradék játékosállomány összértéke. Ugyanezek az arányok érvényesülnek egy BL-szereplés esetén is, így már kiderül, hogy a mi adatbázisunk esetében ugyanaz az edző nyert két bajnoki címet és szerepelt a BL csoportkörében a csapatával. Egy másik edző esetében egy 204

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén országos kupagyőzelem jelent szignifikánsan nagyobb átlagértékű játékosállományt, mint a maradék esetek átlaga. Az itt bemutatott összefüggések kapcsán külön kiemeljük, hogy ilyen kevés klubot és edzőt vizsgálva nem érdemes tudományos érvényű összefüggésekről beszélni. Nagyobb skálán viszont mindenképp érdemes ezeket a változókat is összevetni az edzők közötti különbségek vizsgálatánál. 9. táblázat: Az ügynökre és a városra vonatkozó T-próbás értékek

Változó neve

A játékost ügynök képviseli

A város klubjai többször bajnokok

A hozzá tartozó átlagérték (Euróban)

1208800

1143500

944888,88

1143500

648601,1

544987,65

470695,89

544987,65

0

0

0

0

A másik csoport átlagértéke (Euróban) Szignifikancia-érték (p)

A város klubjai A város egyik között van klubja bejutott az egyszeres ELkupagyőztes nyolcaddöntőbe

A 9. táblázatból kiderül, hogy nagyobb azoknak a labdarúgóknak az átlagos piaci értéke, akiket egy konkrét személy képvisel ügynökként, nem pedig egy ügynökség, rokon vagy éppen senki. Azok a futballisták, akik olyan városban játszanak, ahol az élvonalbeli klubok az utóbbi három szezon során egynél többször is bajnokságot nyertek, átlagban kétszer akkora piaci értékkel rendelkeznek, mint a közelmúltban sikertelenebb kluboknak otthont adó városokban játszó társaik. Ugyanez a képlet érvényes azon város labdarúgóira is, amelynek klubjai között van egyszeres kupagyőztes, illetve EL-nyolcaddöntős. Ez utóbbi adatok esetén ugyancsak érdemes hozzáfűzni, hogy a játékosállomány jelentős része csak Románia-viszonylatban mozgott a vizsgált három évben, ahol is Bukarest és Kolozsvár lényegesen jobb eredményeket ért el klubcsapatai révén a vizsgált három szezonban, mint bármely másik város.

Következtetések Írásunkban egy elemzési modellben használható lehetséges változólistát adtunk a szakirodalom és személyes megfigyeléseink alapján. A társadalmi megközelítés hasznos összefüggések megismerését szolgálhatja egy nagy volumenű kutatás elvégzésekor. A transzferpiac társadalmi, kulturális és intézményi logikában értelmezhető ok-okozati összefüggései egyelőre kiaknázatlan területet jelentenek a sportágra vonatkozó, gazdasági megközelítést képviselő vizsgálatokban, de még a társadalomtudományi perspektíván belül is. Javasolt változólistánk elsősorban az utóbbi, társadalmi vonatkozású magyarázó tényezők bevonásával hozhat újat a sportszociológia területén. A modellbe bekerülő társadalmi tényezők (mint például a nemzetiség, a származás, az anyanyelv vagy a bőrszín) összefüggése a futballisták lehetőségeivel, megítélésével nem álta205

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport lunk kitaláltak, előttünk is leírták mások ezeknek a feltételezett vagy bizonyított hatását a futball berkeiben születő döntésekre. Mindazonáltal úgy véljük, egy ilyen - típusú faktorokat kiterjesztő, valamint a gyakran elemzett sportszakmai tényezőket is ötvöző - vizsgálati módszer egy komplexebb összképet adhat arról, milyen tényezők magyarázzák a futballisták (közülük is főképp az Európában játszók) piaci-, vagy akár transzferértékének a nagy, sokszor váratlan varianciáját. Az általunk épített teszt-adatbázison elvégzett korreláció-elemzés, illetve a kétváltozós révén kapott eredmények is azt tükrözik, hogy a négy kiválasztott román klub esetében a piaci árának varianciáját elsősorban a játékos egyéni teljesítménymutatói határozzák meg, illetve sokan nyom a latban a klub teljesítménye is bizonyos versenykiírásokban. Emellett számottevőnek bizonyult a klub gazdasági potenciálja, az edző reputációja és sikeressége (amely gyakran interferál a játékos teljesítményével), a játékosügynök ügyfeleinek átlagértéke és száma, illetve a város népessége és a városi klubok sikeressége is. Az a hipotézisünk, miszerint a futballisták piaci árának alakulásában néhány társadalmi jellegű változó is szerepet játszik, a próba-kutatás során kis mértékben igazolódott be. Ez viszont nem jelenti azt, hogy egy nagyobb volumenű kutatásban nincs helye ilyen típusú változóblokknak, sőt, nagy valószínűséggel éppen úgy rajzolódik ki egyfajta összefüggés a társadalmi jellegű változók és a piaci érték varianciái között, ha több országot bevonunk a vizsgálatba és komplexebb elemzéseket végzünk. Kutatási modellünket éppen ezért a jövőben nagyobb mintán is tervezzük tesztelni, hogy azokból a magyarázó erővel nem bíró változókat kihagyhassuk. Arra számítunk, hogy ez által és a focipiac-kutatási folyamat eredményeképpen - nagyobb horderejű összefüggések kerülnek majd felszínre.

Irodalomjegyzék ANTONIONI, Peter – CUBBIN, John

2000 The Bosman Ruling and the Emergence of a Single Market in Soccer Talent. In: European Journal of Law and Economics. 9(2), 157–173.

FRICK, Bernd

2007 The Football Players’ Labor Market: Empirical Evidence from the Major European Leagues. In: Scottish Journal of Political Economy 54.3: 422–446.

BINDER, John J.

2011 The Effects of the Bosman Ruling on National and Club Teams in Europe. University of Illinois, Chicago.

BRYSON, A. – FRICK, B. – SIMMONS, R.

2009 The Returns to Scarce Talent: Footedness and Player Remuneration in European Soccer. CEP Discussion Paper (948).

COAKLEY, JAY J.

1992 Sport in Society: Issues and Controversies. Kingston, London Press.

DEMAZIERE, Didier – JOUVENET, Morgan

2013 The Market Work of Football Agents and the Manifold Valorizations of Professional Football Players. In: Economic Sociology, the European Electronic Newsletter. 15(1), 29–41.

206

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén ERICSON, Thomas

2000 The Bosman Case: Effects of the Abolition of the Transfer Fee’. In: Journal of Sports Economics. 3: 203–18.

FOER, Franklin

2004 How Soccer Explains the World: An Unlikely Theory of Globalization, Harper Collins

FORNALIK, Jakub A.

2013 Players’ Agents’ Role in Football Transfer Market: Evaluating the Need of Improving FIFA Regulations. Chicago Kent Collage of Law.

FRICK, Bernd

2007 The Football Players Labour Market: Empirical Evidence from the Major European Leagues. In: Scottish Journal of Political Economy. 54(3), 422–446.

GIULIANOTTI, Richard

2004 Football. A Sociology of the Global Game. Polity Press, Cambridge.

GOLDBLATT, David

2006 The Ball is Round. A Global Perspective of History. Penguin Books, London.

HE, Miao – CACHUCHO, Ricardo – KNOBBE, Arno

2015 Football Player’s Performance and Market Value. In: LIACS, Leiden University, 1–9. (COMMIT-Netherlands Organisation for Scientific Research (NWO) project MASS research paper) https://dtai.cs.kuleuven.be/events/MLSA15/papers/mlsa15_submission_8. pdf [11.09.2015.]

HE, Yuan

2012 Predicting Market Value of Soccer Players Using Linear Modelling Techniques. University of Berkeley (working paper)

KESENNE, Stefan

2007 The Peculiar International Economics of Professional Football in Europe. In: Scottish Journal of Political Economy (July): 388–399.

KEW, Frank

1999 Sport. Social Problems and Issues. Butterworth-Heinemann, Oxford.

KUPER, Simon – SZYMANSKI, Stefan

2014 Soccernomics: Why England Loses, Why Spain, Germany and Brazil Win, and Why the US, Japan, Australia, Turkey – and Even Iraq – Are Destined to Become the Kings of the World’s most Popular Sport. Nation Books, New York.

LEWIS, Jerry, M.

2009 Sociology of Sport. Wadsworth Publishing Company

McGOVERN, Patrick

2002 Globalisation or Internationalisation? Foreign Footballers in the English League 1946–1995. In: Sociology. 36: 23–42.

MAGUIRE, Joseph – STEAD David

1998 Border Crossings: Soccer Labour and Migration and the European Union. In: International Review for the Sociology of Sport. 33: 59–73.

PÉTER, László

2014a Football and Society in Romania. Issues and Peroblems in Soccer Discourses. University of Jyvaskyla, Jyvaskyla. 207

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Összpont: sport 2014b Futball és média. A közvetített futball és termékei. In: Média. Életterünk a kommunikáció, Cluj, Editura Egyetemi Műhely: 164–193. REILLY, Barry – WITT, Robert

1995 English League Transfer Prices: Is There a Racial Dimension? In: Applied Economic Letters, 1995(2), 220–222.

SZYMANSKI, Stefan

2015 Money and Football. A Soccernomics Guide. Nation Books, New York

VERBON, Harrie A. A.

2007 Migrating Football Players, Transfer Fees and Migration Controls. Tilburg University: Tilburg, Netherlands.

WOODS, Ronald B.

2011 Social Issues in Sport. Human Kinetics, Champaign.

208

Reflexiók a labdarúgás transzferpiacára egy lehetséges elemzési modell vázlatkísérlete mentén

Mezőny

3

209

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny

210

Fiatalok jövőstratégiáiról

Sólyom Andrea Fiatalok jövőstratégiáiról Kivonat. Műfaját tekintve, ez rendhagyó írás. Nem illeszkedik sem a folyóirat rovataiban megszokott tanulmányokhoz, sem a kutatásjelentésekhez, sem más, szakpolitikai dokumentumokhoz: elsősorban fiataloknak szóló előadás „vázlata.” Szerkezetének első eleme a rövid fogalomtisztázás. Ezt követően európai, romániai, erdélyi, székelyföldi friss (2012–2014-es) kutatási eredményeket foglalunk össze, különös tekintettel az elvándorlásra és a 15–24 év közötti, nem dolgozó és tanuló fiatalokra. Majd következik az ifjúsági munkanélküliséget tárgyaló szakpolitikai megközelítések, valamint az orvoslásukra kialakított uniós, országos és megyei programok felvázolása. Végül az utolsó részben további szükséges lépések fogalmazódnak meg, amelyek kutatási eredmények, szakpolitikai dokumentumok és tereptapasztalatok alapján, a fiatalok itthoni boldogulását elősegítő intézkedéseket körvonalaznak. Kulcsszavak: fiatalok, jövőstratégiák, elvándorlás, munkanélküliség Abstract. About Youth’ Future Plans This is an unconventional article. It does not fit into any types of theoretical and empirical papers of the review, or into any category of policy papers. It is a kind of outline of a presentation focused on youth. The first element of the paper structure constitutes in a short notion clarification of youth. The second part summarizes recent (from 2012–2014) empirical results of European, Romanian, Transylvanian surveys and studies from Seklerland, which concentrates on migration and NEETs (15–24 years old people who are not in employment, education or training). After presenting the research data policy approaches about youth’ unemployment and different measures will be sketched that were implemented on the level of European Union, on national and county level to remedy the mentioned main problems. Finally the last part concludes next steps based on research results, policy analyzes and field experiences in order to promote integration of youth in their home society. Keywords: youth, future plans, emigration, unemployment

Bevezető Jelen írás alapanyaga egy előadás, amely 2015 tavaszán hangzott el a Botorka Közművelődési Órák keretében Balánbányán, majd a székelyudvarhelyi Tamási áron Gimnáziumban zajlottak beszélgetések a fiatalokat érintő témákban, ezeknek egy összefoglaló változatát tartja kezében az olvasó. Műfaját tekintve keveredik benne a különböző szintű (európai, romániai, erdélyi, székelyföldi), elsősorban a fiatalokat érintő problémákra vonatkozó kutatási eredmények és a szakpolitikai dokumentumokban ezekre a problémákra fellelhető szintén több szintű (uniós, országos és megyei) intézkedések tárgyalása. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyek a vonzó és taszító tényezők, illetve a tapasztalatok alapján milyen tényezők ösztönözhetik a fiatalok itthon maradását.

211

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny

A fiatalokról

Azt gondoljuk, hogy nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért tekinthetők kulcsszereplőknek a fiatalok, így csak felsorolásszerűen említünk meg néhány aspektust ezek közül. Ők lesznek egyrészt a következő fogyasztói generáció, másrészt a legújabb választópolgárok, így az értékeiken, normáikon, attitűdjeiken, prioritásaikon múlik egy sor társadalmi csoport, jelenség sorsa. A szakirodalomban és a közbeszédben sem uralkodik teljes konszenzus arról, hogy ki számít fiatalnak. Ha megnézzük az elmúlt negyedszázad ifjúságkutatásainak célcsoportjait, akkor azt tapasztaljuk, hogy míg a kilencvenes években, a kétezres évek elejéig főként 29 évesig bezárólag húzták meg a határt a társadalomtudósok, addig a kétezres évek második felétől ez kitolódott 35 éves korig. Ennek a mind felfele, mind lefele történő kitolódásnak gazdag a szociológiai szakirodalma, az ifjúsági életszakasz meghosszabbodása összefügg az oktatásban eltöltött idővel és egyes életesemények későbbi bekövetkezésével (Gábor 2000, Kiss 2000). Főként a számítógép- és internethasználattal foglalkozó szakirodalom megkülönböztet X, Y illetve Z generációt, amelyek között jelentős különbségeket mutattak ki, nem csak az információs társadalomhoz való viszony szempontjából. Bár e generációk közötti határvonalakat tekintve sincs teljes konszenzus a kutatók között, többnyire a következő periódusra datálják az egyes csoportokat: X (1965–1979), Y (1980–1995), Z (1996–) generációk. Az ifjúságkutatások az Y és Z generációra koncentrálnak, az X generáció pedig a mai Z generáció szüleit foglalja magába, így amikor a szocializációs intézmények felelősségét tárgyaljuk, akkor ennek a nemzedéknek a szerepét is értjük alatta. Abban, hogy milyenekké alakulnak a fiatalok értékei, normái, prioritásai, attitűdjei, cselekvései, kiemelkedő szerepe, felelőssége van (aktív szűrő, rendszerező tevékenységük mellett) a szocializációs intézmények – család, iskola, kortárscsoport, média, szervezetek stb. – mintaközvetítő funkciójának.

Empirikus kutatásokról, amelyek elsősorban a fiatalokkal foglalkoznak Több-kevesebb gyakorisággal négy szinten végeznek a fiatalokat célcsoportként kitűző vizsgálatokat: európai uniós, országos, regionális és lokális szinten. Az Európai Unió szintjén az európai statisztikai hivatal (Eurostat), illetve az Európai Bizottság honlapja tartalmazza a fiatalokra vonatkozó információkat, eredményeket. Az eurobarométerek között az utóbbi néhány évben négy kifejezetten a fiatalokra irányuló vizsgálatot találunk, ezek telefonos lekérdezések voltak: 2011-ben (The Gallup 2011), illetve 2014-ben (TNS 2014) a drogokkal kapcsolatos attitűdökre koncentráltak, 2013-ban (TNS 2013) a politikai részvételt, szintén 2014-ben (TNS 2015) pedig a civil, politikai, kulturális aktivitást, az önkéntességet mérték. Országos szinten a kétezres években nagyrészt évente készült közvéleménykutatás a fiatalok körében, ezeknek jelentős részét az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért felelős Országos Hatóság rendelte meg. Készültek továbbá tematikus vizsgálatok, ebben a szövegben a Fiatalok Romániában elnevezésű, a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával, a CURS által készített 2014-es felmérés eredményeit használjuk fel. 212

Fiatalok jövőstratégiáiról Viszonylag ritkán készül Erdély szintű ifjúságkutatás, ezek általában magyarországi indíttatásból, ottani vizsgálatok határon túli térségekre történő kiterjesztéséből születnek. Ilyenként említhető a Mozaik2001, (1917 fő Belső Erdélyből valamint 750 fő Székelyföldről, 18–29 évesek), az Ifjúság2008, (1202 fő, 18–35 évesek), valamint az Ifjúság2013 (1238 fő, 18–35 évesek) vizsgálat is, amelyekről a hivatkozott irodalomban találunk támpontokat. A helyi, illetve megyei vizsgálatok az utóbbi években tematikusak voltak, főleg városokban, amelyek többnyire a fiatalok jövőterveivel is foglalkoztak. A legfrissebb megyei szintű vizsgálat a SEEMIG projekt keretében készült 2014-ben. Nem a fiatalok képezik ugyan a célcsoportját, de felhasználható még egy kutatás kiindulópontként, mivel olyan témára koncentrál, amely a következő generáció jövőterveiben fokozottan megjelenik. 2014-ben egy módszereiben és megközelítésében sajátos vizsgálat zajlott migráció témában, amelyről bővebben Kiss Tamás tanulmányában olvashatunk. Fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveztek migránsok, döntéshozók, szakértők körében, amelyek során negatív és pozitív forgatókönyveket vázoltak fel makro és mikro szinten. A beszélgetések folyamán érintett témák: Románia demográfiai helyzete, a térség demográfiai helyzete, 2025-ig mi várható demográfiailag, taszító és vonzó tényezők, milyen szakpolitikák befolyásolhatják a migrációt. A migrációt befolyásoló tényezők közé az ország gazdasági helyzetét, az oktatási rendszert, a szülőföldhöz való kötődést valamint az egyenlőtlenségek alakulását sorolták elsősorban (Kiss 2014).

Tágabb kontextus: fiatalkori foglalkoztatási és munkanélküliségi helyzetkép Európában EU-szinten a fiatalok közel egyharmada dolgozik. A tagállamok egyharmadában ez az arány másfélszerese vagy közel kétszerese az átlagnak, míg a sor végén olyan tagállamokat is találunk, amelyekben a fiataloknak kevesebb, mint negyede-ötöde dolgozik. Ezzel párhuzamosan, a fiatalok közel negyede munkanélküli az EU-28 szintjén: néhány tagállamban mindössze tizedüket érinti ez a probléma, míg a skála túlsó végén minden második fiatal munkát keres. A munkanélküliségi ráta időbeli alakulása a különböző társadalmi csoportokban azt mutatja, hogy miközben minden a következő ábrán feltüntetett csoportban érezhető a válság hatása, a fiatalokat és az alacsony iskolai végzettségűeket érinti fokozottabb mértékben a munkanélküliség növekedése. Speciális, veszélyeztetett csoportnak számítanak a 15–24 éves nem dolgozó és nem tanuló fiatalok (NEET – Not in Employment, Education or Training). A következő térkép jeleníti meg különböző jelzéssel azokat a tagállamokat, amelyekben ezen fiatalok aránya alacsony (10% alatti), az átlagos szinten levőket (10–14%), és azokat az országokat, ahol 17% fölötti a nem dolgozó és nem tanuló fiatalok aránya. Leginkább érintettek Spanyolország, Görögország, Bulgária, Románia, valamint Írország. Az Eurostat adatai alapján, a gazdasági válság kezdete (2008) óta Romániában 12%-ról 18%-ra nőtt a nem dolgozó és nem tanuló 15–24 év közöttiek aránya (Európai Bizottság 2013: 4). 213

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny

1. ábra. Forrás: Tolnai 2014: 6

2. ábra. Forrás: Tolnai 2014: 7 214

Fiatalok jövőstratégiáiról

3. ábra. Munkanélküliségi ráta, Forrás: Európai Bizottság 2013: 2

4. ábra. NEET fiatalok aránya az Európai Unióban 2011-ben, Forrás: Eurofound, 2012: 28 215

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny Az, hogy a fiatalok számottevő része ebben az életkorban sem az oktatási intézményrendszerben, sem a munkaerőpiacon nem található meg, meglehetősen magas társadalmi költségekkel jár, ami szerteágazó következményeket vonhat maga után egyéni, családi, közösségi stb. szinten. A társadalmi költségek mellett, vannak számszerűsíthető mutatók, amelyek azt jelzik, hogy mennyibe kerülnek egy-egy tagállamnak ezek a csoportok. Románia például a GDP 1,5%-át költi rájuk, miközben oktatásra 3–4%-ot fordít – ez utóbbinak szintén megvannak a maga társadalmi költségei. A következő térkép azt jeleníti meg, hogy mennyit fordítanak az egyes tagállamok a nem tanuló és nem dolgozó fiatalokra, a GDP %-ában kifejezve.

5. ábra. A NEET fiatalok költségei a GDP %-ában, Forrás: Eurofound, 2012: 77 Az EU-ban ezeknek a fiataloknak több mint fele közép- és felsőfokú végzettségű.

216

Fiatalok jövőstratégiáiról

6. ábra. Forrás: Kissné Bencze et al 2012: 12 2012-ben az újonnan csatlakozott tagállamok közül Romániában a legmagasabb a 6 évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodók aránya. A külföldön tartózkodás időtartama fontos az esetleges visszatéréskor felmerülő visszaintegrálódási nehézségek miatt. Valószínűsíthetően minél több ideig él, dolgozik valaki egy másik társadalomban, annál inkább átveszi annak a befogadó társadalomnak a fogyasztási és ügyintézési mintáit, elvárásai átalakulnak az azokhoz való alkalmazkodásban, illetve meggyengülhetnek a kapcsolatai a kibocsátó társadalomban.

7. ábra. Forrás: Kissné Bencze et alii 2012: 20 217

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny A tíz, kétezres években csatlakozott volt szocialista tagállamban a migránsok nagy része a 25–34 év közötti korcsoportba tartozik. Romániában, 2012-es adatok alapján, minden ötödik migráns 15–24 év közötti.

8. ábra. Forrás: Kissné Bencze et alii 2012: 21 Iskolai végzettség alapján, bár a külföldre távozók többsége középfokon képzett, jelentős különbségeket fedezhetünk fel például Románia és Magyarország között. Míg a magyarországi migránsok egyharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, addig Romániából ugyanennyien mennek ki alapfokú képzettséggel. Nem elhanyagolható az önfoglalkoztatás megtartó ereje, így vizsgáljuk az említett 15–24 év közötti generáció önfoglalkoztatási rátáit tagállamonként, a teljes aktív lakosságéhoz viszonyítva. Az Eurostat 2010-es adatai alapján, Romániában viszonylag magas a saját vállalkozásban dolgozó fiatalok, illetve aktív lakosok aránya. Természetesen, találunk számottevő nemi különbségeket az önfoglalkoztatási rátában, ugyanis a férfiak körében jóval jellemzőbb ez a fajta foglalkoztatás.

218

Fiatalok jövőstratégiáiról

9. ábra. Forrás: Kissné Bencze et alii 2012: 22

10. ábra. Önfoglalkoztatási ráták az Európai Unióban, Forrás: Szepesi et alii 2013: 89 219

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny

Szűkebb kontextus: Románia, Erdély, Székelyföld Miután láttuk számokban kifejezve EU-szinten a fiatalok foglalkoztatási, munkanélküliségi, kivándorlási és önfoglalkoztatási helyzetképét, felvázoljuk azokat a makrotársadalmi jellemzőket, amelyek hozzájárultak a hazai állapotok kialakulásához. Ezek közül demográfiai, gazdasági, illetve politikai tényezőket említünk meg. A 2002–2011 közötti periódusban is jelentős demográfiai, társadalmi átalakulások zajlottak le: Románia lakossága 2,7 millió fővel fogyott, ebből 2 millió elvándorolt. 1998–2007 között duplájára nőtt az egyetemre járók száma. Kitolódik a házasságkötés és gyermekvállalás ideje, viszont több gyermeket terveznek, mint korábban. Elöregedő magyar lakossággal számolhatunk (Bálint 2015). A 2011-es népszámlálás eredményei alapján, a 15–29 év közöttiek teszik ki az ország lakosságának 18,8%-át, tehát közel egyötödét (Sandu et alii 2014). Az országos munkanélküliségi arány a fiatalok körében 2014 második felében 23,4% (Sandu et alii 2014), a Központi régióban magasabb, 31,7%, az EU-s átlag 22%, Európában 7,5 millió NEET fiatallal számolhatunk (Eurofound 2012), miközben 2 millió betöltetlen állás van, tehát szükség lenne a munkaerőpiaci kereslet és kínálat fokozottabb találkoztatására. Amint az Országos Statisztikai Hivatal sajtóközleményéből kiderül, Romániában 2008– 2014 között a 15–24 év közöttiek foglalkoztatása csökkent a legjelentősebben, 28,2%-ról 22,5%-ra.

11. ábra. Foglalkoztatási arányok Romániában, Forrás: INSSE 2015: 2 Romániában egyenetlen gazdasági fejlődés jellemző, majd válság 2008-tól. Közéleti aktivitás terén kiemelkedő fejlemény, hogy 2014-ben a legmagasabb a választási részvétel (58%) mind a fiatalok, mind a felnőttek körében a rendszerváltás óta (IRES 2014, idézi Sandu et alii 2014: 5). Miközben országos és regionális szinten készülnek ifjúsági stratégiák, úgy tűnik, hogy a döntéshozóknak nincs képük a következő generációról. 220

Fiatalok jövőstratégiáiról

Romániai fiatalok helyzete, egy 2014-es országos vizsgálat alapján Az ifjúságkutatások között említett, Fiatalok Romániában elnevezésű felmérés 1302, 15–29 év közötti megkérdezett bevonásával készült, valamint, a jelentés 10 fókuszcsoportos interjú tanulságait tartalmazza. Az ország helyzetének megítélése többnyire negatív: közel 66% szerint rossz irányba halad az ország. Legégetőbb problémáknak a korrupciót, a szegénységet, illetve a munkanélküliséget tartják. Származási hátterüket tekintve a 15–29 évesek közel háromnegyede, a 18 év fölöttiek fele szülőkkel lakik, anyagi kényszerből. Anyagi helyzetük alapján, mintegy 50%-uk a középosztályba, egyharmaduk a munkásosztályba sorolja magát. Az 1989 utáni fiatalok képzettebbek, mint szüleik. A vidékiek, szegény térségek fiataljai, valamint a fiúk kisebb eséllyel terveznek továbbtanulást. Összességében egyharmaduk elégedett az oktatási rendszerrel, a fiatalabbak elégedettebbek. A fiúk és lányok tanulmányi eredményei, magánórára járása eltér egymástól, a falusiak és városiak is különböznek ebben a tekintetben egymástól. Egyharmaduk tíz év múlva külföldön látja megvalósulva álmait, karrierjét, közel kétötödük tervez kilépést a kibocsátó társadalomból hosszabb-rövidebb időre. Az elvándorlás okai: jobb életkörülmények, jobb elhelyezkedési lehetőségek. Célországok: I. Anglia, II. Németország, III. Amerikai Egyesült Államok, Spanyolország, Olaszország. Jellemző a fizetésbeli különbség településtípus és nem szerint. Fontos tényezők az elhelyezkedésben: személyes kapcsolatok, szakmai tapasztalat, felkészültség, a legfontosabb szempont: a fizetés. A 25 év fölöttiek több mint egyötöde tervez saját vállalkozást. Optimisták a jövőt illetően: bíznak abban, hogy jobb életük lesz, mint a szüleiknek, összefüggésben a szabad mozgástérrel. Közel egyötödük tapasztal hátrányos megkülönböztetést, elsősorban anyagi helyzet, nem, etnikai hovatartozás miatt. Alacsony a politika iránti érdeklődésük, kiábrándultak, de tüntetési akciókban mozgósíthatók. Kevésbé bíznak a más nemzetiségűekben. A falusiak és városiak életstílusa, szabadidő eltöltése tér el leginkább egymástól – ez összefügg a szülők végzettségével és anyagi helyzetével. Kevesebbet tévéznek, többet interneteznek. Különbségeket találtak a kutatók a fiúk és lányok között a szexuális szokásokban, a dohányzási és alkoholfogyasztási gyakoriságban, valamint a fizikai agresszió megítélésében és gyakorlásában. A fiatalabbak – a 15–24 év közöttiek – a szülőkkel közösen hozzák meg döntéseiket, míg a 25 évnél idősebbek többnyire egyénileg. Tehát ekkorra bekövetkezik ebben a tekintetben a privát szféra önállósodása. Az életesemények közül a házasságkötést a lányok 24,7 éves korukra, a fiúk 27,4 éves korukra tervezik, és átlagosan 2 gyermeket terveznek (Sandu et alii 2014).

Az erdélyi magyar fiatalok helyzete, az Ifjúság 2013 vizsgálat alapján Anyagi helyzetük szubjektív megítélését az jellemzi, hogy 21%-uknak romlott az életszínvonala a vizsgálatot megelőző évben, 20%-uknak javult. Maroktelefonja, számítógépe majdnem mindenkinek van, az autóhasználat, a lakásbirtoklás (feltehetően egyrészt a csökkenő ingatlan221

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny árak, másrészt az Első lakás hitel révén, harmadrészt a vásárlás időpontjánál későbbi jogi átírás miatt) aránya megnőtt a 2008-as vizsgálat óta (Barna–Kiss 2013). A munkanélküliség, az alacsony jövedelmek, illetve a kilátástalan jövő adnak okot leginkább pesszimizmusra. 13%-uk háztartásában, 50%-uk tágabb családjában van külföldön élő személy. A 18–35 éves korosztály 43%-a, a 18–29 éves korosztály 51%-a tervez külföldi munkavállalást. Célországok: Németország és Ausztria 51%, Anglia 33%, Magyarország 27%. Az országos sorrendhez viszonyítva eltéréseket tapasztalhatunk: a magyar fiatalok számára Németország „bevettebb” célpont, mint az Egyesült Királyság, illetve természetesen kisebb súllyal, mint a kilencvenes években, de megjelenik Magyarország mint helyszín. Az individuális életesemények korábbi időpontra kerülnek. Az első szexuális tapasztalat megszerzése 17,6 éves korban jellemző. A házasságkötés terveik szerint átlagosan 26 éves korban következik be. A privát szférához tartozó értékek enyhe felértékelődése figyelhető meg: a „változatos élet”, a „szépség”, a „kultúra, műveltség” fontosabbakká válnak. Enyhén csökken a vallás szerepe és gyakorlásának intenzitása. Csökken a dohányzó fiatalok aránya. Kulturális fogyasztás tekintetében csökken az újságot és szépirodalmat olvasók aránya. Legnépszerűbb erdélyi magyar személyiségek: Kányádi Sándor, Tamás Gábor, Dancs Annamária, Böjte Csaba, Baricz Gergő, László Attila. Az erdélyi magyar fiatalok körében is nőtt a szavazási részvétel a legutóbbi választásokon (Barna–Kiss 2013).

Székelyföldi, sepsiszentgyörgyi fiatalok helyzetképe egy 2014-es vizsgálat tükrében 642 végzős középiskolás válaszai alapján, a sepsiszentgyörgyi végzősök kétharmada elégedett a középiskolai oktatás színvonalával. A román diákok jobban tudnak angolul. A magasabb tanulmányi átlag, a középiskola típusa összefügg az idegennyelv-ismerettel. Közel háromnegyedük tervezi, hogy folytatja tanulmányait. Nagyobb valószínűséggel tanulnak tovább az elméleti középiskolák diákjai, a lányok, a városiak, a román diákok, a magasabb iskolai végzettségű és kedvezőbb anyagi helyzetű szülők gyermekei. Kolozsvár és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem a leginkább vonzó, második a brassói Transilvania Egyetem, harmadik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). Közel háromnegyedük kedvezőtlennek tartja az elhelyezkedési lehetőségeket a környéken, ugyanakkor 35%-uk kevésbé tart a középiskola elvégzése utáni elhelyezkedéstől. 43,2%-uk továbbtanulást tervez, munkavállalás nélkül. Az elhelyezkedést tervezők 56,9 százaléka (ami a végzősöknek majdnem egyharmada) külföldön vállalna munkát. Célországok: Németország, Anglia, Magyarország – tehát ilyen szempontból illeszkednek az erdélyi magyar fiatalok kivándorlási mintáihoz. Háromnegyedük járt már külföldön kirándulni, rokonokat látogatni. Közel háromötödüknek van családtagja, aki külföldön él vagy élt. Jelentős ebből a szempontból a magyar és román diákok közötti különbség (62,9% versus 47%) illetve a fiúk és lányok közötti eltérés (47,7% versus 66,1%). Közel háromnegyedük gondolt már kivándorlásra; fokozottabban foglalkoztat222

Fiatalok jövőstratégiáiról ja az elvándorlás gondolata a román diákokat, a városiakat, a magasabb iskolai végzettségű szülők gyermekeit. Közel egyharmaduk a jobb életkörülmények, jobb fizetések miatt menne el, egyötödük elhelyezkedés céljából (Bálint–Sólyom 2014).

A Hargita megyei fiatalok és felnőttek migrációjáról A megye lakosságszáma 1990–2014 között 11,3%-kal csökkent. Természetes fogyás is jellemző, de jóval kisebb mértékben, mint országosan. 1991–2011 között 8200 fő költözött Hargita megyéből külföldre (1146 külföldi költözött ide). A 2011-es népszámlálás eredményei alapján, Hargita megyében a hosszú időre külföldre távozók kategóriájában a 25–34 évesek aránya a legnagyobb (40,6%). A migránsokon belül a 25–39 évesek aránya 55%. Az összes hosszú távú migráns 43%-a Magyarországra irányul. Az ideiglenesen külföldön tartózkodók 52%-a Magyarországon próbál szerencsét. A 25–29 évesek 10%-a emigráns (a felnőtt lakosságban is hasonló ez az arány). 2014-ben zajlott egy Hargita megyei fiatalokat célzó vizsgálat, a SEEMIG projekt keretében. Ennek eredményeiből kiderül, hogy a tágabb rokonságra és az ideiglenes migrációra is kiterjesztve a kérdést, a migráció által érintettek aránya eléri a 73%-ot. A diákok 47,5%-a gyakran informálódik a külföldi munkahelyek felől. Célországok: Németország, Magyarország, Amerikai Egyesült Államok és Anglia. Tehát e kutatás eredményei alapján úgy tűnik, hogy a Hargita megyeiek esetében a sorrend eltér általában az erdélyi fiatalokétól, Magyarországot előnyben részesítik Angliával szemben, feltehetőleg az idegennyelv-tudás szab határt az aspirációknak. A külföldre való emigrálás előnyeinek tartják a nagyobb jövedelmeket, az idegen nyelvek elsajátítását valamint a hasznos tapasztalatokat, míg hátrányai között elsősorban az szerepel, hogy a családi életre negatív hatással van (Manucode 2014).

Az ifjúsági munkanélküliség értelmezésének megközelítései Miután röviden felvázoltuk az egyes kutatások eredményei alapján a fiatal generációt foglalkoztató problémákat, lássuk, milyen megközelítéseit találjuk a munkaerőpiaci integrációjuknak a szakpolitikai dokumentumokban! A következő táblázat összesen nyolc megközelítést tartalmaz, amelyek az ifjúsági munkanélküliség problémáit, okait, következményeit illetve ezek orvoslására tett javaslatokat járják körül vázlatosan. Ezek közül hármat emelünk ki. Az egyik a válság, amely a kétezres évek végétől jellemző, egyidőben a bolognai rendszerre való áttéréssel és a helyi munkaerőpiac bizonyos fokú telítődésével. A válság következtében történt elbocsájtások és önkormányzati állásbefagyasztások fő vesztesei a fiatalok voltak, az ő esetükben ugyanis alacsonyabb volt a munkaerőpiacról való kikerülés kára és társadalmi költsége. A következő két kiemelt megközelítés összefügg egymással és az oktatási intézmények, valamint a munkaerőpiac szereplői közötti kommunikáció és megfelelés hiányára vonatkozik. Egyrészt, a munkaadók nem kapnak megbízható információt a fiatalok felkészültségére vonatkozóan az oktatási intézményektől, másrészt, rugalmatlansága folytán, az oktatási intézményrendszer nem képes alkalmazkodni a munkaerőpiac igényei223

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny hez. Ezeknek a problémáknak az orvoslására mind uniós, mind tagállami szinten, mind pedig regionális, lokális léptékben egyaránt találunk szisztematikus programokat és eseti kezdeményezéseket.

12. ábra. Ifjúsági munkanélküliség Magyarországon – főbb jellemzők Forrás: Szepesi et alii 2013: 38 224

Fiatalok jövőstratégiáiról

Ifjúsági Garancia program 2014–2020 Az uniós kezdeményezés célja a 25 év alatti fiatalok munkaerőpiaci vagy oktatási integrációja. Vannak olyan intézkedések, amelyek több tagállamban is megtalálhatóak közös elemként, a fiatalok munkaerőpiaci integrációját elősegítendő: szakképzési, gyakornoki, mentorálási, önkéntességi, vállalkozóvá válási, felzárkóztatási programok. Ezek egy része az oktatási intézményeknek szól, másik részük a foglalkoztatóknak, harmadik részük közvetlenül a fiataloknak. Főként az illetékes szakpolitikai dokumentumokban olvashatunk magyarországi intézkedésekről a 2014–2020 közötti programozási időszakban. Ezek egy része azonban csak felsorolásszerűen tartalmazza az Ifjúsági Garancia program támogatási területeit: • Álláslehetőség • Gyakornoki program (ösztöndíjas foglalkoztatás) • Munkatapasztalat-szerzés támogatása • Nyári diákmunka • Bértámogatás • Mobilitási támogatás • Vállalkozóvá válás támogatása • Szakképzési lehetőség • Tranzitfoglalkoztatás • Nonprofit szervezetek fiatalokat célzó munkaerő-piaci programjai • „Második esély iskola”, HÍD program • Kompetencia-fejlesztés bizonyos formái • Felzárkóztató képzés (Téglásy 2014, Tolnai 2014). Az Ifjúsági Garancia Program célja Romániában is a 16–24 évesek munkanélküliségének csökkentése, minőségi munkahelyekhez jutás elősegítése révén. Intézkedések: A munkáltatók ösztönzése három formában valósul meg. Egyrészt az úgynevezett inaskodás intézményének bevezetésével, inasonként havi 300 lej támogatásban részesülnek a munkáltatók a romániai társadalombiztosításból, valamint inasonként havi 250 eurót kapnak EU-s forrásból 1–3 évig terjedő időszakra. Másrészt, a próbaidős foglalkoztatás havi 750 lej/próbaidős foglalkoztatott támogatást jelent a munkáltatóknak a romániai társadalombiztosításból, valamint havi 300 eurót EU-s forrásból 6 hónapra. Harmadrészt a frissen végzettek foglalkoztatásáért végzettenként havi 500 lej támogatás jár a munkáltatóknak a romániai társadalombiztosításból, illetve havi 200 euro EU-s forrásból 1 évre. A mobilitás ösztönzése két esetben közvetlenül a fiatalok számára történő kifizetéseket jelent. A lakhelyüktől több mint 50 km-re munkát vállaló fiatalok 1000 lej egyszeri támogatást kaphatnak a romániai társadalombiztosításból, illetve havi 250 eurót EU-s forrásból. A munkavállalás érdekében lakhelyet változtató fiatalok 3500 lejt kaphatnak a romániai társadalombiztosításból, valamint 1000 euro egyszeri támogatást EU-s forrásból. A vállalkozások létrehozásának ösztönzése egy 30000 eurós csomag révén valósulhat meg, amely tartalmazza a mentorálás, vállalkozás-létrehozás, szükséges képzés költségeinek fedezését. 225

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny A kompetenciák ingyenes felmérése intézmények támogatásaként valósul meg: az értékelő központok kaphatnak fiatalonként 400 eurót EU-s forrásból. A rugalmas, munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakképzés támogatása abban áll, hogy az engedélyezett képző intézmények kaphatnak fiatalonként 400 eurót EU-s forrásból. A marginalizált fiatalok – fogyatékkal élők, romák, gyermekvédelmi rendszerből kikerülők – munkaerőpiaci integrációját úgy próbálja elősegíteni a program, hogy a munkáltatók megkaphatják a havi alapfizetés összegét a romániai társadalombiztosításból a foglalkoztatás végéig. Karrierorientáció és -tanácsadás címén az intézmények fiatalonként 100 euróban részesülnek. Az oktatási minisztérium intézkedései: második esély program, szakképzési ösztöndíj, nappali középiskolai „pénz”. A Kis- és Közepes Vűllalkozások Minisztériumának intézkedései: SRL-D (10000 euro), Start Up (25000 euro/üzleti terv), Mentorálás, Growing Up (6 hónapos próbaidő tapasztalt EU-s vállalkozók mellett).

Javaslatok a Hargita megyei ifjúságpolitikához és migrációpolitikához (SEEMIG) A fő célcsoport: a 15–24 éves korosztály azon tagjai, akik sem oktatásban, sem foglalkoztatásban nem vesznek részt. A tartós NEET státus következményei: elszigetelődés, bizalomhiány, fizikai és lelki egészségügyi problémák, nem biztonságos munkakörülmények, alacsony fizetések, bűnözés stb. A szakpolitikai dokumentum készítői három fő célkitűzést fogalmaztak meg: • Alacsony iskolai végzettségűek elhelyezkedésének elősegítése; • Szakiskolák újraindítása a munkaerőpiaci igényekhez igazodva; • Szakmai képzés biztosítása olyan elméleti középiskolásoknak, akik nem terveznek továbbtanulást. Kiemelten foglalkoznak tehát az alacsony iskolai végzettségűekkel, ugyanis indoklásuk alapján ők háromszor veszélyeztetettebbek, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Három forgatókönyvet vázolnak fel a célkitűzések teljesítésére: 1. Az inaskodás megszervezése a szakma elsajátítására. Van erre törvény 2005-ből: piaci szereplők és a megyei munkaügyi hivatal létrehozhat konzorciumokat gyakorlati képzőközpontok (munkahelyi inaskodás) érdekében. 2. A rossz érettségi eredményekből kiindulva, a szakiskolák újraindítása. Itt is szükséges a partnerség a piaci szereplők, az oktatási intézmények és a hatóságok között. 3. Legalább 3 hónapos szakmai gyakorlat biztosítása azoknak, akik érettségi után nem terveznek továbbtanulást. Hargita megyében a 2014/2015-ös tanévben beiratkozott 2500 IX.-es és 2000 XII.-es, átlagosan 70–75%-a érettségizik, 50%-uk tanul tovább, jelentős az elvándorlás veszélye. A munkáltatók és a diákok kapcsolatát a megyei önkormányzat egy online felület révén segítené. (http://migracio.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/06/PoliticiMigrationiste.pdf ) 226

Fiatalok jövőstratégiáiról

További szükséges lépések A kutatási eredmények, szakpolitikai dokumentumok, tereptapasztalatok alapján a következő tennivalók körvonalazódnak: Egyrészt, a szükséges „alapfelszereltség” megszerzése elősegíthetné a fiatalok sikeresebb integrációját a hazai munkaerőpiacon. Ebbe beletartoznak a nyelvi kompetenciák – a román nyelv és az angol nyelv ismerete –, valamint a gépjárművezetői jogosítvány. Másrészt, az itthonmaradást ösztönző tényezők közül három fontos megtartó erőt különböztetünk meg: az egyik a munkahely, amely egyben szociális környezet is, a másik a lakáshoz jutási esély, amely pénzgazdálkodást feltételez, a harmadik a helyi identitás, szabadidőeltöltés, közösséghez való tartozás. Harmadrészt, mind az oktatási intézmények, mind az illetékes civil szervezetek, szereplők feladata lenne a helyi jó példák népszerűsítése. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány társadalmi felzárkóztatás és szakoktatás területén rendelkezik tapasztalatokkal, eredményekkel, jövőtervekkel. További sikerekhez vezethetne ezeknek a kiterjesztése, támogatása, intézményesítése. A szocializációs közegek felelőssége, a mintaadáson túl, a kommunikáció révén az ideiglenesen elvándoroltakkal való intenzív kapcsolattartás is, mivel rendelkezésére állnak a szükséges eszközök, hogy számottevően befolyásolják a szülőföldhöz való kötődést, illetve növeljék a visszatérés esélyeit. Az itthoni lehetőségek feltérképezése, a munkaerőpiaci kereslet és kínálat találkoztatása, a munkaerőpiaccal intenzívebben kommunikáló és annak igényeihez fokozottabban igazodó oktatási rendszer szintén jelentős feladat az ifjúsági jövőstratégiák alakulása szempontjából is. A már említett önkéntesség mint szakmai tapasztalatszerzési lehetőség, illetve a vállalkozóvá válást segítő programok ismertebbé tétele, információinak eljuttatása a célközönséghez azok fokozottabb és sikeresebb kihasználását eredményezné. Végül, ahhoz képest, hogy elvileg 2015 „a külhoni szakoktatás éve”, egyelőre ennek a hangzatos elnevezésnek a gyümölcsei nem látványosak, az ilyen típusú „támogatások” bevonására az erdélyi magyar oktatási és szakmai hálózatoknak hosszú távú stratégiával kellene rendelkezniük.

Felhasznált források THE GALLUP ORGANIZATION

2011 Youth Attitude on Drugs, Analytical Report, Flash Eurobarometer http://ec.europa.eu/public_ opinion/flash/fl_330_en.pdf, (letöltve 2015. május 7-én)

TNS POLITICAL & SOCIAL

2014 Young People and Drugs, Flash Eurobarometer, http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/ fl_401_en.pdf, (letöltve 2015. május 7-én) 2013 European Youth: Participation in Democratic Life, Flash Eurobarometer, http://ec.europa.eu/ public_opinion/flash/fl_375_en.pdf, (letöltve 2015. május 7-én) 2015 European Youth, Flash Eurobarometer, http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_408_en. pdf, (letöltve 2015. május 7-én)

***

2015 Propuneri pentru dezvoltarea politicii de tineret și politicii migraționale la nivel județean în cadrul proiectului “GESTIONAREA MIGRAȚIEI ȘI A EFECTELOR SALE ÎN EUROPA DE SUD-EST (SEEMIG)”, http://migracio.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/06/Politici-Migrationiste. pdf, (letöltve 2015. május 6-án)

227

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny BARNA Gergő – KISS Tamás

2013 Erdélyi magyar fiatalok 2013, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

BÁLINT Gyöngyvér

2015 A migráció jelensége Hargita és Kovászna megyékben, kézirat

BÁLINT Gyöngyvér – SÓLYOM Andrea

2014 În pragul absolvirii, kézirat

EUROFOUND

2012 NEETs – Young people not in employment, education or training: Characteristics, costs and policy responses in Europe, Publications Office of the European Union, http://www.eurofound. europa.eu/publications/report/2012/labour-market-social-policies/neets-young-people-not-inemployment-education-or-training-characteristics-costs-and-policy, (letöltve 2015. május 21.)

EURÓPAI BIZOTTSÁG

2013 Tervezet – közös foglalkoztatási jelentés, http://ec.europa.eu/europe2020/pdf/2014/jer2014_ hu.pdf, (letöltve 2015. szeptember 18.)

GÁBOR Kálmán

2000 A középosztály szigete. Belvedere Meridionale, Szeged

INSTITUTUL NAȚIONAL DE STATISTICĂ

2015 Comunicat de presă nr. 96 din17 aprilie 2015, http://www.insse.ro/cms/files/statistici/ comunicate/com_anuale/ocup-somaj/somaj_2014r.pdf, (letöltve 2015. október 4.)

KISSNÉ BENCZE Katalin – PELEI Krisztina – SZARVAS Andrea (koord.)

2012 Egy jó kezdet fél siker!, Nemzetgazdasági Minisztérium, http://nfsz.munka.hu/resource. aspx?resourceID=sajtonak_hirlevel_2013_01_tripartit_hu, (letöltve 2015. május 19.)

KISS Tamás

2000 Az ifjúsági életszakasz jellemzői, a fiatalok orientációs pontjai Erdély négy nagyváro­sában. In: VERES Valér (szerk.) Nemzeti vagy nemzedéki integráció - Erdélyi fiatalok átalakulásban. Új Mandátum - Limes: Kolozsvár - Budapest 2014 Developing future scenarios of demographic, migratory and labour market processes in Romania: Foresight findings. Foresight report developed within the project ‘SEEMIG Managing Migration and Its Effects – Transnational Actions Towards Evidence Based Strategies’. http://www.seemig.eu/ downloads/outputs/SEEMIGForesightReportRomania.pdf, (letöltve 2015. május 7.)

KISS Tamás – BARNA Gergő – SÓLYOM Zsuzsa

2008 Erdélyi magyar fiatalok 2008, ISPMN, Műhelytanulmányok 2008/12, Kolozsvár, http://www. ispmn.gov.ro/uploads/Kiss-Barna-Solyom-12.pdf, (letöltve 2014. április 10.)

MANUCODE Consulting and Research

2014 Social Research Report within the project „Managing Migration and its Effects in South-East Europe (SEEMIG)”, http://migracio.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/06/SOCIALRESEARCH-REPORT.pdf, (letöltve 2015. május 19.)

SANDU, Daniel – STOICA, Cătălin Augustin – UMBREȘ, Radu

2014 Tineri in Romania, Friedrich Ebert Stiftung, http://www.fes.ro/media/2014_news/RaportFES-Tineri_in_Romania.pdf, (letöltve 2014. december 19.)

SZEPESI Balázs – LUKSANDER Alexandra – CSITE András

2013 Az ifjúsági munkanélküliség csökkentését célzó NSRK-fejlesztések társadalmi-gazdasági hátterének feltárása, http://palyazat.gov.hu/download/48176/Ifj%C3%BAs%C3%A1gi_munkan%C3%A9lk %C3%BClis%C3%A9g_%C3%89rt%C3%A9kel%C3%A9si_jelent%C3%A9s.pdf, (letöltve 2015. május 19.)

SZABÓ Andrea – BAUER Béla – LAKI László – NEMESKÉRI István (szerk.)

2002 Mozaik 2001, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest

TÉGLÁSY Kristóf

2014 Garancia az ifjúságpolitikában, in: ELEK Tímea (szerk.): Összebeszélünk, ISZT Alapítvány – Excenter Kutatóközpont, http://www.ifjusagugy.hu/kotetek/iko1kotet-teljes.pdf, (letöltve 2015. szeptember 18.)

TOLNAI Attila

2014 A foglalkoztatáspolitika aktuális kérdései, Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014, http://szef.hu/ lapok/1953/csatolmany, (letöltve 2015. szeptember 18.)

228

Mi marad az olimpia után?

Pásztor Gyöngyi Mi marad az olimpia után? A londoni Queen Elisabeth Olympic Park területi és társadalmi hatásairól Kivonat. A szerző a 2012-es londoni olimpiai játékok társadalmi hatásait taglalja, kiemelten a városi térben végbement folyamatokat és a jövőben várható következményeket a városszociológia fogalomtárát használva. Arra a következtetésre jut, hogy a 2012-es kiadású nyári játékok pozitív hatásai az előzetes tervezés, valamint a tudatos városépítészeti terveknek köszönhetőek, ugyanakkor valós kockázatokat is jelent Kelet-London szegényebb népessége számára, akik a rehabilitációs projektek nyomán létrejövő ingatlanpiaci változások és dzsentrifikáció miatt nyomás alá kerülhetnek. Kulcsfogalmak: olimpia, Olimpiai Park, London, dzsentrifikáció, városi tér, társadalmi változás, tervezés Abstract. Autorul tratează efectele sociale ale olimpiadei de vară din 2012 găzduite de Londra cu accent pe consecințele din spațiul urban utilizând terminologia specifică sociologiei urbane. Drept concluzie se afirmă următoarele: consecințele pozitive semnificative ale demersului sunt rezultatul unei planificării economice, sociale, teritoriale, dar pot fi trasate și unele efecte negative, în special în cazul populației sărace din East London. Aceste categorii sunt puse sub presiune datorită schimbării structurii pieței imobiliare din zonă și a procesului de gentrificare. Cuvinte cheie: olimpiadă, Park Olimpic, Londra, East London, gentrificare, spațiu urban, schimbare socială, planificare Abstract. What Remains after Olympics? The Social and Spacial Effects of Queen Elisabeth Olympic Park, London The author focuses on the social and spatial effects of the 2012 London Olympics. She argues that the resulting positive effects are the outcome of the planning policy with some possible negative consequences. For example the poor population of East London now become highly exposed to risk due to the structural changes of the real estate market and the rapid gentrification process. Keywords: Olympics, Olympic Park, East London, gentrification, urban space, social ­change, urban renewal, planning

Bevezetés 2012. szeptember 9-én éjfél körül kialudtak a fények a londoni Olimpiai Stadionban. Eredményekben, szervezésben, részvételben és médiavisszhangban egyaránt sikeres rendezvénysorozatot1 zár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, valamint Lon1 XXX. olimpiai játékok 2012. július 27. és augusztus 12. között, valamint a XIV. paralimpia 2012. augusztus 29. és szeptember 9. között zajlottak.

229

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny don. Számokban összegezve: 205 ország közel 7 ezer sportolója mérkőzött meg 26 sportágban 2100 éremért. Megarendevény, megamédiaesemény ez (Horne–Whannel, 2012), amelyet 200 ezer munkatárs, ebből 70 ezer önkéntes működtet, és amelynek láthatósága is világméretű: 8.8 millió belépőt értékesítettek, a nyitórendezvénynek pedig közel 4 milliárd nézője2 volt. Mindezt megelőzte egy 9.3 milliárd GBP (14.5 milliárd USD)3 összegű beruházás a rendezvény helyszínéül szolgáló Olimpiai Parkba, a sportolókat vendégül látó olimpiai faluba, közlekedési és egyéb infrastukturális fejlesztésekbe, valamint közvetlenül a rendezvény költségeibe. S bár nem ez volt a legnagyobb költségvetésű olimpia − hiszen például a Sochiban később megszervezett téli olimpia költségeit 55 milliárdra USD-re saccolták (Müller, 2014), a 2008-as bejingi nyári olimpia összköltsége 40 milliárd USD, az athéni pedig 15 milliárd dollárba került −, a fenti számok mégis számottevőek. Természetesen sokakban felmerül(t) a kérdés, hogy van-e a társadalomnak haszna egy olimpia megszervezéséből, ami ennyibe kerül? Különös tekintettel arra, hogy az előbb említett helyszínek utótörténetei arra engednek következtetni, hogy a befektetések haszna csak rövidtávú volt, hiszen a játékok legfontosabb helyszínei mára elhagyatottak, az épületek omladoznak, az infrastruktúra is idejétmúlt. Egyes elemzők szerint Görögország nehéz anyagi helyzetét csak súlyosbította az olimpia költsége. Vannak természetesen pozitív példák is, ahol az olimpiai játékok megszervezése nem csupán rövid távon volt anyagilag sikeres, hanem hosszú távú hatásai is kedvezőeknek tekinthetők. Ilyenek az 1984-es Los Angeles-i, valamint az 1992-es barceloniai olimpiák; mindkettő esetében egy gazdaságilag megfontolt, hosszútávú tervezés előzte meg a játékokat (Gold–Gold, 2008). Jelen írás néhány gondolat erejéig a 2012-es, Londonban megszervezett nyári olimpia hatásaira fokuszál, azonban nem annak pénzügyi vonatkozásaira, hanem társadalmi, valamint területi, területfejlesztési hatásaira. Úgy vélem ugyanis, hogy a megéri-e? kérdésnek elsősorban nem anyagi, hanem legalább annyira fontos társadalmi vonatkozásai vannak. Teszem mindezt többszöri helyszíni megfigyelés/látogatás4, valamint szakirodalmi áttekintés alapján (Pásztor, 2006).

Olimpiák Londonban London háromszor látta vendégül az olimpiai játékokat: 1908-ban, 1948-ban és legutóbb 2012-ben (egyetlen más város sem büszkélkedhet három olimpiával). Az első két alkalomra sajátos történelmi kontextusokban került sor; az első alkalom az olimpiai mozgalom kibontakozásához és sikeréhez járult hozzá (Mellor, 2010), a második pedig a világégés után „támasztotta fel” a fair-play eszményét (Craig–Beedie, 2010). Az 1908-as nyári olimpia volt a negyedik újkori olimpia, amelynek tervek szerint Róma adott volna otthont, azonban a Vezúv 1906. április 7-i kitörése miatt az eseményt áthelyezték Londonba. Az egész nyár folyamán (1908. április 27-től október 31-ig) zajló összesen 110 sporteseményen 22 ország sportolója vett részt,

2 Forrás: http://www.olympic.org [03.11.2015.] 3 Forrás: http://www.olympic.org [03.11.2015.] 4 Az előkészületek alatt 2009-ben, közvetlenül az olimpia után 2012 őszén, valamint 2015-ben látogattam a helyszínre.

230

Mi marad az olimpia után? és ez a rendezvény jelentősen hozzájárult a további olimpiák intézményesedéséhez, a szabályok bevezetéséhez és standardizálódásához, valamint a sportágak formalizálódásához. Ebből fakadóan a rendezvényt nézeteltérések és ellentmondások is jellemezték, több eredményt megkérdőjeleztek, végül a maratoni érmet sem az elsőnek befutó atlétának itélték oda. Ez alkalommal vált az olimpia hangsúlyosan a nemzetek játékává, ahol minden játékosnak valamilyen ország színeiben kellett megmérkőznie. 1908-ban standardizálódott − egyebek mellett − a maratoni táv is5 (Mellor, 2010). London tehát fontos állomása a játékok intézményesülésének. A modern olimpiai mozgalom 50. évfordulóján, 1944-ben is London lett volna a házigazda, de a II. világháború miatt a küzdelemsorozat elmaradt; így a NOB 1948-ben szervezte meg Londonban a következő, immár első békebeli, XIV. nyári olimpiát. A világháborút követően a nagy nemzetközi összefogás jegyében 59 ország 4104 sportolója vett részt – eközben jelentős „távolmaradók” voltak: Németország, Japán és a Szovjetunió. A nehéz gazdasági körülmények között megszervezett rendezvény a Megszorítás Játékai6 néven váltak ismertté. Új helyszínek nem épültek, a sportolókat meglévő épületekben: a férfiakat kaszárnyákban, a nőket főiskolák kollégiumaiban szállásolták el (Craig–Beedie, 2010). Az érvényben lévő jegyrendszer szerint a sportolóknak az átlagosnál nagyobb, a dokkmunkásokhoz és bányászokéhoz hasonló élelmiszeradagot adtak (Mellor, 2010). Ekkor szerveztek először az olimpia kisérőrendezvényeként mozgássérültek számára sportvetélkedőt, a háborús veteránokat célozva meg ezzel – ez a későbbi paralimpia őse. Bár az esemény politikai felhangja nyilvánvaló volt, elég hogyha Németország és Japán jelentkezésének a visszautasítását, Szovietunió távolmaradását vagy a cseszlovák küldöttség nyilatkozatait7 vesszük figyelembe, a közvélemény a politikai elszakadás naiv idealizmusában élt. Az 1936-os ideológiailag meghatározott berlini olimpia és a II. világháború borzalmai után szükség volt arra a felszabaditó tudatra, hogy a sport politikum fölött való, összekötő, nemes célú esemény. London ekkor ismét fontos állomása az olimpiai mozgalomnak. 2012-ben tehát harmadszor is az olimpia (és másodszor a paralimpia) helyszíne a Temze menti világváros. A szervezéssel kapcsolatos elvárások időközben gyökeresen megváltoztak az előző állapotokhoz képest; a helyi és globális társadalom már konkrét elvárásokat támaszt a NOB és a londoni szervezők irányába. Az adófizetőkkel szembeni anyagi felelősség és elszámoltathatóság következtében felértékelődik a rendezvény hagyatékának a kérdése (Mellor, 2010). Az olimpiai játékok londoni filozófiája szerint a rendezvény a lakhatás, közlekedés, szabadidő és egyéb infrastrukturális fejlesztések motorja és ugyanakkor különböző társadalmi problémák enyhítésének a hatékony eszköze kell legyen. A „Plans for the Legacy from the 2012 Olympic and Paralympic games”8 című dokumentum a következő célokat fogalmazza meg: 1. A brit társadalom hagyományos sport iránti szenvedélyét érvényesítve növelje a széles tömegek sportolási kedvét és ösztönözze a rendszeres fizikai aktivitást. 2. Maximálisan használja ki az olimpia által nyújtott gazdasági lehetőségeket. 3. A közösségi szerepvállalást támogassa egy minél szélesebb 5 A White City stadion és a Windsori kastély királyi erkélye közötti pontos távolság: 42,2 km 6 Austerity Games 7 Vezetőjük a kialakuló politikai helyzet és a szabadságjogok korlátozására hivatkozva megtagadta a hazautazást. 8 Cselekvési terv a 2012-es olimpiai és paralimpiai játékok örökségéért (fordítás PGy).

231

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny társadalmi mobilizáció révén. 4. Biztosítsa, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló Olimpiai Park Kelet-London (East London) regenerációjának legfontosabb hajtóerejévé váljon. Bár az olimpia több helyszínen zajlott, mégis az Olimpiai Park9 jelentette a játékok központi helyszínét. A részben ipari romok, alulhasznált infrastruktúra és zöldövezet helyére épített 560 hektár területet elfoglaló park és az azt kiszolgáló infrastruktúra a következő új épületegyütteseket tartalmazza: az olimpiai stadion, a Copper Box Sportaréna, a London Aquatics Centre, a Lee Valley hoki- és teniszközpont, a Lee Valley VeloPark, az olimpiai falu, a Here East Sajtó és Műsorszoró Központ, illetve az ArcelorMittal Orbit posztmodern stílusú emlékmű és kilátó. A fenntarthatóság jegyében való tervezés és kivitelezés azt feltételezte, hogy mindezeket nem csupán az olimpia időszakára tervezték, hanem az azt követő közösségi felhasználásra is. A sportlétesítmények részben átalakítva utólag valóban megtartották rendeltetésüket: máig a helyi sportklubok és a lakosság használatára, valamint további sportrendezvények megszervezésére szolgálnak. A sajtóközpont irodaközponttá alakult át a fejlett technológiát igénylő kreatív üzletágak számára, az East London Tech City részeként10. Az olimpiai falu East Village néven önkormányzati bérlakásokat és szociális lakásokat is magába foglaló lakónegyeddé vált az elmúlt négy évben. Az ArcelorMittal Orbit turistákat vonzó emlékmű és kilátó, egy népszerű célpontként működik, környékére a közeljövőben egy olimpiai múzeum is épül. Mindezek kiegészítéseként 2014-ben a brit kormány támogatásával London város önkormányzata egy oktatási és kulturális központ létrehozása mellett döntött Olympicopolis néven, amelynek partnerei a University College London, a University of the Arts London, aVictoria & Albert Múzeum, valamint London College of Fashion.11 Ennek kiegészítéseként University College London egy kampuszt is tervez a parkban vagy annak közvetlen közelében. Íly módon a helyszín nemhogy lepusztulna, hanem ellenkezőleg, fejlődik és a helyi közösség érdekében hangsúlyos sport-, oktatási- és szabadidős jelleget kap. Az épületek eredeti funkciójának újragondolásán túl egy sor további változás helyszíne az Olimpiai Park és közvetlen környéke. Már az előkészületek időszakában a Park közelében felépült Európa legnagyobb bevásárlóközpontja Westfields Stratford City néven; jelenleg mellette épülőben vannak a Chobham Manor, Marshgate Wharf és Pudding Mill elnevezésű lakónegyedek, amelyeket tervek szerint még további kettő követ a jövőben. Midezeket figyelembe véve – a Park első látásra jelenleg egy hatalmas építőtelep benyomását kelti – jogosan merül fel egy fontos kérdés: hogy mindezek hogyan illeszkednek Kelet-London sajátos arculatához, valamint milyen térbeli és társadalmi változásokat generál? S a változások megfelelnek-e az eredeti közösségi célú terveknek? Ahhoz, hogy a kérdés lényege érthetővé váljon, valamint válaszolni is tudjak, hadd szemlézzem röviden a terepről való fontos tudnivalókat.

9 2012-es olimpiai játékok alatt használt megnevezése az Olympic Park volt, később nevezték el Queen Elisabeth Olympic Parknak, a királynő 60 éves uralkodásának évfordulója emlékéül. 10 Londoni székhelyű, a világ harmadik legnagyobb technológiai startup klasztere a San Francisco-i és New York-i után. 11 Forrás: http://queenelizabetholympicpark.co.uk

232

Mi marad az olimpia után?

Kelet-London, az olimpia színhelye Az olimpiának helyszínt adó városrész, a kelet-londoni Stratford, ez a XIX. századig rurális jellegű település, ami csak a vasúthálózat gyors terjeszkedése révén válik London ipari jellegű külvárosává. Közvetlenül az East Endhez kapcsolódva annak meghosszabításaként kezd el működni, amikor a City (az üzleti negyed) a növekedése következtében folyamatosan kifele tolja a lakóövezetet. Röviden összefoglom azokat a változásokat, amelyek érthetőbbé teszik az olimpiával is kapcsolatos folyamatok mai jellegét. Kelet-London12 egy kiterjedt területű városrész, amely a középkori várfaltól keletre a Temze északi részén kezdődik és ma magába foglalja a Londonba beolvadt kis falvakat és kisvárosokat. Évszázadokon át a bevándorlók „kedvelt” célpontja volt, amelyet leginkább a túlzsúfoltság, a kedvezőtlen lakófeltételek, a szegénység és más társadalmi problémák jellemeztek. Kialakulása a londoni kereskedelmi kikötő dokknegyedével (Dockland) hozható kapcsolatba, hiszen a környék elsősorban a dokkokban dolgozó rakodómunkásoknak nyújtott lakóhelyet. A kétkezi fizikai munka és állandó jövedelem lehetősége vidékiek tömegeit vonzották ide, majd ezeket különböző származású bevándorlók hullámai követték: kezdetben hugenotta menekültek, majd ír munkások, később kelet-európai askenázi zsidók, majd a XX. században bangladesiek, afrikaiak, kínaiak és muszlimok. A tömeges bevándorlás, az alacsonyan képzett, szegény csoportok térbeli szegregációja és marginalizációja sok esetben egy sor társadalmi problémákhoz vezetett: tömeges megbetegedések, bűnözés, drogfogyasztás. Ez a jelenség már a XVIII. század közepén felkeltette a szociális reformerek figyelmét, ami a század végén a szakszervezetek és munkavállalói szövetségek kialakulásához, majd a Brit Munkáspárt megalakulásához vezetett. Ma Kelet-London egy igazi multikulturális hely, ahol különböző bőrszínű, nyelvű, kultúrájú, viseletű közösségek élnek egymás mellett, többnyire szerény, gyakran „extrém” anyagi körülmények között; nem ritka az egymás közötti konfliktus, a hatóságok és drogdílerekkel között is rendszeresek a feszültségek és súrlódások. Beszédes e tekintetben, hogy míg a City-közeli részeken akadnak még turisták, hiszen a Canary Warf, Old Spitalsfield Market, vagy a Whitechapel még szerepelnek az útikönyvekben, keletebbre szinte kizárólag csak a helyiekkel, esetleg misszionáriusokkal vagy elszántabb „terepkutatókkal” találkozunk. A Brick Lane déli részén lévő kelmeboltokat egy sor a TripAdvisor által jegyzett bengáli és indiai étterem (curry house) váltja fel, észak-keletebbre London legnagyobb vintage-shop-jaiés alternatív kultúrközponjai következnek, az utca végén található Beigel Bake-ben pedig igazán ízletes kóser marhahús szendvics fogyasztható. A szombat délelőtti piacon a Bethnal Greenen, illetve az Old Bethnal Greenen azonban a színes és hangos tömegben ma már alig hallani angol szót – itt ötvennél is több nyelvet beszélnek az emberek. Különös, antropológusnak való egzotikus világ.

12 Kelet-London az angol antropológia és szociológiai kutatások és szakirodalom kitüntetett és agyonkutatott terepe. Könyvtárnyi bibliográfia született a hely mozgalmas társadalomtörténetéről és az itt lezajlott társadalmi folyamatokról (lásd például a paradigmatikus Young, Michael és Wilmott, Peter Család és rokonság Kelet-Londonban (Új Mandátum, Budapest, 2000) című magyarul is olvasható könyvet, vagy Cornwell, Jocelyn Hard-earned Lives: Accounts of Health and Illness from East London (Routledge Kegan & Paul, 1984) című nagyhatású művét.

233

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny A Brick Lane-en (ahogy a neve is sugallja) a klasszikus ipari korszak elején épített volt téglagyár épülete áll. Ma az utca déli végén Bengália, az északi felén pedig a fentebb említett Család és rokonság Kelet-Londonban (Young–Wilmott, 2000) című könyvben elemzett helyszín, a „legendás” Old Bethnal Green terül el. A közepén az egykori hugenotta imaház áll, amely az idők során volt már zsinagóga, későbbi metodista templom, most muszlim mecset, ami szimbolikusan is jelzi a száz év alatt lezajlott városi migrációs folyamatokat. A távolabbi Kelet-London az iparosítási folyamat fontos helyszínévé válik a XIX század folyamán, amely további területi és népességnövekedéshez vezetett. A II. világháború utáni válságot követő évektől kezdődően a londoni városvezetés folyamatosan napirenden tartja a városrész rehabilitációjának a kérdését. A lakásállományt megpróbálták felújítani, London szociális lakásállományának nagy része is ide koncentrálódik. A nyolcvanas évektől kezdődően a Cityhez közeli helyek egy jelentős dzsentrifikációs folyamaton estek/esnek át: legjelentősebbek talán a Chanary Warf és az Isle of Docks, valamint a közelebb eső Barbican Centre. Minden felújítási projekt azonban lakosságcseréhez és nem az ott lakók életminőségének a javításához vezetett: a városkép javult, de a valós probléma: a szegénység, a szegregáció és a társadalmi konfliktusok nem oldódtak meg, csak egyszerűen keletebbre költöztek.

Az olimpia területi és társadalmi hatásaról Érdekes fordulatot vett ez a dzsentrifikációs, város-rehabilitációs forgatókönyv az olimpia kapcsán, amikor az olimpiai stadion és olimpiai falu helyszíneként Stratfordot nevezték ki, pontosabban ezt a Kelet-London távolabbi részén lévő elhagyott ipari zónát. A befektetett 9,3 milliárd fontot nem csupán az olimpai helyszínek felépítésére és infrastrukturális beruházásokra költötték, az összeg jelentős részét deklaráltan a negyed tervezett „regenerációjára” szánták. A 2007-ben elkészített előtanulmányok a környéken élők helyzetét úgy jellemzik mint Anglia leghátrányosabb helyzetű közösségeinek egyikét. Az ipari romok között és közelében kialakuló rendezetlen fizikai környezetet, az átlagosnál alacsonyabb népsűrűséget és nem megfelelő lakhatási körölményeket, valamint a gyenge infrastruktúra következtében kialakuló területi „lekapcsolódást” tekintették a területi marginalitás okozójának. Ebben az értelemben a területi marginalitás megszüntetése megfelelő közlekedési hálózatok, valamint jelentős társadalmi intézmények ide helyezése által, visszacsatolná a környéket a város szövetébe és javítana a környék lakóinak marginális társadalmi helyzetén is (LOC-OGP, 2007). Közel kétszáz épületet bontottak le és ennél több szociális lakásoknak otthont adó épületet újítottak fel. A tervek szerint az East Village-i új lakások egy része hasonlóan szociális célokat szolgál majd. London egyik legszegényebb és legveszélyesebb negyedének tartott Hackney „Murder Street”-jeként emlegetett Chatsworth utca szomszédságában színházat újítottak fel és a Boutique mozit is renoválták. A kérdés azonban az, hogy kik lesznek ennek a gyorsan ható regenerációs projektnek a haszonélvezői és mi történik a „megjavult”, dzsentrifikálódótt negyedekkel körkörösen „bekerített” tradicionális East Enddel? A feltehetően City fele közeledő rehabilitációs projektek hatásai milyen konfliktusokat generálnak majd az egyre sűrűbbé váló szegénynegyedekben, s hol bukkannak majd elő újabb „East Endek”? 234

Mi marad az olimpia után? A szervezőbizottságnak készült hatáselemzés (Thoronton, 2012) főként a „beavatkozás” pozitív hatásait hangsúlyozza a növekvő foglalkoztatottság, valamint az új oktatási, egészségügyi és szabadidő-eltöltési lehetőségek révén. Az Olimpiai Park társadalmi hasznosításának és a rehabilitációs projekteknek a kritikusai viszont ismételten rámutattak a folyamatok negatív társadalmi következményeire is. Egyrészt arra, hogy az erőforrások hiányában a helyi közösség számára tervezett facilitások csak részben valósultak meg, illetve ami megvalósult, az sem az igazi rászorultaknak ad támogatást. Véleményem szerint az olimpiai park újragondolásának a folyamatában vannak olyan kezdeményezések is, amelyek társadalmi és közösségi érzékenységről beszélnek. A környékbeli kertészkedő közösségnek visszaadott terület ennek egy nagyon jó példája. Az Olimpiai Parkal építésekor ugyanis több helyiek által gondozott kiskertet voltak kénytelenek felszámolni, amelyek a helyiek számára fontos jövedelemkiegészítési forrás, szabadidőtöltés és közösségi hely volt egyben. Szimbolikus és egyben valós közösségi visszajuttatásként értékelhető az, hogy az újragondolt parkban kijelöltek és felszereltek olyan területeket amelyeket a környéken élő hobby-kertészek használnak. Idén (2015) tavasszal a East Enden és az Olimpiai Park környéken „szociológusan kémlelve” 2009-hez, illetve 2012-höz képest is érzékelhetőek társadalmi változások: a korábban meglátogatott helyek jellege változik, jelentős infrastrukturális beruházások zajlanak, a felújított lakások környéke rendezettebb, a hagyományos ázsiai viseletek mellett egyre gyakrabban láthatók egyenruhát viselő fehér középosztálybeli iskoláskorú gyerekek. S már nem csak a Brick Lane, hanem a Chatsworth Road környékén is egyre jellemzőbb jelenlét az angol kreatív középosztály, az azt kiszolgáló kávézók, pékségek, sikkes kisboltok vagy bioterméket áruló kispiacok. Bár a környék egyre rendezettebb, szemmel láthatóan biztonságosabb, ez már egyre kevésbé érvényes a hagyományos East End lakók számára. A folyamat természetesen még alakul és alakítható, a beavatkozások hatásait éveken belül fogja igazán érzékelni Kelet-London. Visszatérve a gondolatmenet során felmerülő második kérdésére: Megéri-e olimpiát szervezni? Lehet-e annak pozitív társadalmi hatása? Véleményem szerint természetesen igen, amennyiben a tervezés és kivitelezés hosszútávú, azaz nem elsősorban az eseményre, pontosabban annak wow-effektusára, hanem hosszútávú hatásaira koncentrál, akárcsak a londoni olimpia esetében.

Irodalomjegyzék LOC-OGP

2007 London 2012 Pre-Games Sustainability Report – Delivering change(http://learninglegacy. independent.gov.uk/themes/sustainability/london-2012-sustainability-plan-and-reports. php (letöltve 2015. november) 2011 London 2012 Pre-Games Sustainability Report – Delivering change II http:// learninglegacy.independent.gov.uk/themes/sustainability/london-2012-sustainabilityplan-and-reports.php (letöltve 2015. november) 2012 London 2012 Sustainability Report – A blueprint for change http://learninglegacy. independent.gov.uk/themes/sustainability/london-2012-sustainability-plan-and-reports. php (2015. november 5.) 235

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny DEPARTAMENT FOR CULTURE, MEDIA & SPORT

2013 Games Meta Evaluation. Report 5. Post Games Evaluation https://www.gov.uk/ government/publications/report-5-post-games-evaluation-meta-evaluation-of-theimpacts-and-legacy-of-the-london-2012-olympic-and-paralympic-games (letöltve 2015. november)

GOLD, John R. − GOLD, Margaret M

2008 Olympic Cities: Regeneration, City Rebranding and Changing Urban Agendas. Geography Compass 2/1 p. 300–318.

HORNE, John − WHANNEL, Garry

2012 Understanding the Olympics. Routledge, London.

MELLOR, Gordon T.

2010 Sport, Modernity and the Olympics: a case study of the London Olimpiads In. CRAIG, Peter; BEEDIE, Pule eds. Sport Sociology, Learning Matters, Exeter.

MÜLLER, Martin

2014 After Sochi 2014: costs and impacts of Russia’s Olympic Games.Eurasian Geography and Economics vol 55/6 p. 628–655.

PÁSZTOR Gyöngyi

2006 Városszociológia. Elméletek és problémák. Presa Universitară Clujeană, Kolozsvár.

POINTNER, Gavin − VIEHOFF, Valerie − YANG, Li

2015 The London Olympics and Urban Development: The Mega-Event City. Routledge, New York.

236

Egy paralimpia margójára

Berszán Lídia Egy paralimpia margójára Kivonat. Az első paralimpia megszervezése a kolozsvári, speciális oktatási igényű és fogyatékos gyerekek/fiatalok számára, egy olyan esemény, amely a már két évtizede tartó inklúziós folyamat számottevő mozzanata. Minden bizonnyal van mit tanulnia a társadalomnak is belőle: elsősorban szolidaritást, de sokszor megküzdési stratégiát, rugalmasságot is. Kulcsszavak: paralimpia, fogyatékosok, sport Abstract. Side Notes of a Paralympics Organizing the first Paralympics in Cluj Napoca for children and youth with disabilities and special educational needs was a significant moment of a 20-year-long inclusion process. Certainly, our society still needs to learn from this event: primarily solidarity, but also coping strategies and flexibility. Keywords: paralympics, with disabilities, sport

„A

hogyan a törött gyertya is képes teljes lánggal égni, úgy a testi vagy lelki gondokkal küzdő egyén is képes teljes életet élni” – ezzel a gondolattal nyitotta meg november 4-én a Clujana/Dermata strand sporttermében a kolozsvári Paralimpia 2015-ös kiadását Lészai Emőke főszervező, a Csemete Református Óvoda vezetője a rendezvényt. Az óvodásoknak szervezett tavalyi és idei olimpia sikere nyomán, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Dorcas Alapítvány hatékony közreműködésével és támogatásával Lészai Lehel elhatározta, hogy az intézmény speciális nevelést igénylő gyermekei számára megszervezik a paralimpiát. Az elképzelés olyan szinten is fejlődött, hogy a Csemete Alapítvány által befogadott és felkarolt speciális csoport mellett a város más, hasonló jellegű intézményeiből is érkeztek versenyzők. A paralimpián így öt csapat mérettette meg magát. A versenyszámokat Apró Rozália gyógytornász önkéntesek segítségével bonyolította le. Több érdekes, szórakoztató és képességeikhez igazított játékba kapcsolódhattak be a résztvevők; így például volt akadálypálya, ahol egy nagy labdát kellett végiggurítaniuk, „téglákat” (papírdobozokat) kellett egyik helyről a másikra vinniük, és egymást kellett irányítaniuk egy kijelölt úton.“)1

A paralimpia nemzetközi története Nemzetközi viszonylatban a paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy Angliában, egy gerincsérülést szenvedett hadirokkantakat kezelő kórházban, július 28-án, a

1 KOVÁCS Orsolya, MIHÁLY Kriszta Kinga, VICSI Judith, Szabadság – Erdélyi közéleti napilap, 2015. november 5. [06.11.2015.]

237

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny XIV. Olimpiai Játékok nyitónapján, Dr. Ludwig Guttmann professzor, az intézmény igazgatója, megrendez a kórház udvarán 12 kerekesszékes kórházi kezelt számára egy íjászversenyt. A második világháború utáni években egyébként más angliai, de holland, lengyel, belga, francia kórházakban és szociális otthonokban is elkezdik a sport mozgósító-motiváló erejét felhasználni a rehabilitációs folyamatban. Az íjászat mellett később atlétika, vívás, asztalitenisz és kosárlabda versenyeket is rendeztek (Nádas, 2002). A sport nemcsak a fizikai felépülésben és habilitációban volt hatásos, de ugyanakkor visszaadta az önbecsülés érzését és élményét is. Orvosi szempontból meggyőző volt az eredmény: visszaállíthatóvá vált az agy és a test aktivitásának összhangja. Természetesen a sportban szerzett sikerek a társadalomba való újbóli beilleszkedéshez is hozzásegítették ezeket a háborúban rokkanttá vált embereket. 1958-ban megalakult az első nemzetközi sportszövetség a mozgáskorlátozottak számára. Először csak a kerekesszékes amputáltak számára biztosítottak versenyzési lehetőséget a játékok keretein belül, de fokozatosan bekapcsolódtak látássérült versenyzők is. A látássérültek az atlétika és csörgőlabda kategóriákban, míg az amputált sportolók még az úszás, asztalitenisz, lövészet és röplabda kategóriákban is versenyezhettek. Ez a nemzetközi szinten egyre inkább megizmosodó sportmozgalom mindinkább befogadóvá vált, nemcsak a hadisérültek és a „paraplég” sportolók számára, hanem a másfajta fogyatékossággal élő, sportolni és versenyezni akaró személyek számára is. Mindez szükségessé tette egy nemzetközi szervezet létrejöttét: így 1964-ben megalapították az International Sports Organisation for Disabled-et (ISOD) (Coppenolle Van Herman, 2006). Egy másik fontos hozadéka is volt a para-versenyeknek: a kerekesszék, mint sporteszközök látványos, ugrásszerű technikai fejlődése és a többi gyógyászati segédeszközök javuló minőségi változása. Az 1989 őszén Düsseldorfban megalakuló Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC – International Paralympic Committee) közgyűlésen 41 nemzet képviseltette magát. Az IPC alapszabálya igyekezett tömöríteni és egységesíteni a paralimpiai sportágakat és megszervezni a nemzetközi versenyek előtti kvalifikációs időszakot is. Ettől kezdve arra törekedtek, hogy szakmailag is, és szervezetileg is integrálódjanak a „többségi-épek” nemzetközi sportági munkájába (Nádas 2002). A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság IPC fejlődése nagy hatással volt a nemzetek szerveződéseire: sorra alakultak meg és még ma is alakulnak a Nemzeti Paralimpiai Bizottságok. Jelenleg az IPC a világon második legnépesebb sportszervezet a maga 161 nemzeti tagszervezetével (50 Európából, 42 Afrikából, 26 Amerikából, 22 K-Ázsiából, 13 Közép-kelet, 8 Óceánia). 2012-től kezdve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) között egy megállapodás jött létre arra nézve, hogy a paralimpiai versenyeket a mindenkori olimpiai játékokat követően két héttel, az olimpiai játékokat rendező városban azonos helyszínen kell megrendezni. A két szervezet közötti integrációt az is erősíti, hogy a megállapodás szerint az IPC mindenkori elnöke a NOB közgyűlésének a testületében is helyet kap.

238

Egy paralimpia margójára

Paralimpia és inklúzió Annak ellenére, hogy a sérültség, fogyatékosság ténye tabu-téma volt Romániában a hatvanas évek végétől az 1989-es rendszerváltásig a kommunista vezetés fontosnak tartotta, hogy a fogyatékos személyek számára rendezett nemzetközi sportrendezvényeken Románia is képviseltesse magát. Ha ezt a nagyvonalú gesztust az ellátásukra és védelmükre hozott többi, nagyon szűkmarkú szolgáltatáshoz mérjük, az a feltevésünk támadhat, hogy inkább az ország ’image’-e és nem a fogyatékos személyek jogainak érvényesülése volt a tét. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1975-ben meghozott Nyilatkozat a fogyatékos személyek jogaiért határozatának megfelelően, romániai csapatok is részt vettek az ISOD sportversenyein: 1976-ban vett részt először romániai csapat a Vakok Nemzetközi Sportversenyén és ötödik helyezést ért el, 1977-ben 3 aranyérmet nyertek a romániai résztvevők (Berszán 2005). A rendszerváltás után a szociális ellátórendszer teljes fel- és újjáépítése vette kezdetét. Törvények és kormányrendeletek kezdeményezték a kulturális életben, társadalmi és szabadidős programokban való részvételt: kiállítások, előadások, folyóiratok, publikációk a fogyatékos személyek műveiből, sport rendezvények szervezését. Ezek a kulturális-művészeti-sport tevékenységek alkalmat adtak a társadalom számára a fogyatékos személyekben rejlő potenciál felfedezésére, komolyan vételére és igénybevételére. A paralimpián azóta rendszeresen részt vesznek és helyezést, akár aranyérmet is szereznek romániai versenyzők. (A legutóbbi, 2012-es paralimpián Novák Károly-Eduárd, csíkszeredai kerékpározó aranyérmet szerzett; az eseményen egy másik csíkszerdai kerekes, Török Imre is részvett). Hogy milyen irányba alakulhat, mit tanulhat az épek társadalma egy paralimpiából? Elsősorban szolidaritást, de sokszor megküzdési stratégiát, rugalmasságot is (Rimmer és mtsai, 2004). Ehhez viszont elengedhetetlen lenne a “közös tér”, a paralimpián legalább szurkolóként való jelenlét. Ha csak a média közvetít egy ilyen eseményről, akkor a hatás is közvetett, s így elenyésző. Gyakran elhangzanak utilitarista kérdések az inklúziót illetően: profitál-e abból a közösség, a társadalom, ha befogadóbbá válik? A szociális tanulás mindig interaktív folyamat – nemcsak a szocializáló szereplő hat a másikra, hanem ez alatt az is visszahat őrá, így ő is szocializálódik.

Felhasznált irodalom BERSZÁN, Lídia

2005 Schimbările sistemului de protecţie socială şi efectele acestora asupra familiilor copiilor cu deficienţe, In: România sociala–Drumul schimbării şi al integrării european, ILUT, Petru – NISTOR, Laura – ROTARIU, Ttraian, EIKON Kiadó, Kolozsvár, III. kötet, p. 96–101.

VAN HERMAN, Coppenolle

2006 “Count me in”. A guide to inclusive physical activity, sport and leisure for children with a disability. I, 77. (www.peai.org/wp-content/.../2006-Count-Me-In [04.11.2015.]

239

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny NÁDAS, Pál

2002 A parasport és a Paralimpiai Játékok története. Fejlesztő pedagógia, 13. Évfolyam, 2002/4–5 63–76. o 72. (http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=20301) [04.11.2015.]

RIMMER, J. – RILEY, B. – WANG, E. – RAUWORTH, A. – JURKOWSKI, J.

2004 Physical activity participation among persons with disabilities: Barriers and facilitators, In American Journal of Preventative Medicine (Washington, DC), Vol. 26, 419–425.

240

„Meg kell szerveznünk önmagunkat”

Hajdu Ágnes „Meg kell szerveznünk önmagunkat” Interjú Oláh Gellérttel, a SHARE Kolozsvár Föderáció munkatársával1 Kivonat. Az alább olvasható írás egy szerkesztett interjú Oláh Gellérttel, aki a Share Föderáció képviselőjeként a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros szervezője. Kulcsszavak: ifjúsági főváros, civil kezdeményezés Abstract. “We Have to Organize Ourselves” Gellért Oláh is member of the SHARE Kolozsvár Federation’s staff responsible for the organisation of Kolozsvár 2015 European Youth Capital. He shares his experiences and speaks both of the feedbacks and the cooperation between Hungarian and Romanian organisers. Keywords: youth capital, civil initiative – Kérlek, mutatkozz be röviden! – Oláh Gellért vagyok, 21 éves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán veszek részt magiszteri képzésben, nemzetközi kapcsolatok területen. Az egyetem mellett a SHARE Kolozsvár Föderációnál dolgozom.2 – Hogy kerültél kapcsolatba a jelenlegi munkahelyeddel? – Ők kerestek meg. Előtte egy munkaközvetítéssel foglalkozó német-román multinál dolgoztam. Jó volt, hasznos volt, jól kerestem, de nem tudtam volna ott hosszú távon elképzelni magam. És akkor jött ez az ajánlat, hogy dolgozhatnék itt, az Ifjúsági Fővárosnál, és akkor elfogadtam. – Teljes állásban vagy részmunkaidőben dolgozol? – Ez egy teljes állás, azaz napi 8 óra. – Milyen konkrét feladataid vannak? – A kiemelt programokért vagyok felelős és önkéntes koordinátor vagyok. Rengeteg, nagyjából kétezer önkéntesünk van, velük kell együttműködnöm, kitalálnom, hogy mit csináljunk, hova menjünk, milyen táborokat szervezzünk. Nagyon sokrétű feladataim vannak, attól kezdve, hogy pályázok és pályázatot számolok el, tábort szervezek, de ha kell, akár parkot is festek. Amúgy nagyon hasznos, nagyon szeretem. Nagyon fárasztó, és abszolút nem éri meg anyagilag, de nagyon jó. – Hányan dolgoztok a föderációnál? – 57-en, ebből 5-en vagyunk magyarok. – A román kollegákkal közösen vagy külön dolgoztok egy-egy rendezvény megvalósításán? – Az erdélyi magyarság életének, mindennapjainak számos más területéhez hasonlóan itt is külön magyar és külön román részről beszélhetünk. Két külön világban élünk, van magyar Ifjúsági Főváros és román Ifjúsági Főváros. Az Untold volt a legnagyobb magyar rendezvény, mert sokkal több magyar volt, mint a magyar napokon, azért, mert az egy nemzetközi rendezvény. Magyarként

1 Az interjút Hajdu Ágnes készítette Kolozsváron, 2015. 11. 10-én, az MWTKA és az NSKI közös, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa cím apropóján végzett ifjúságkutatási projekt keretében. 2 A SHARE föderációt elsősorban a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros projekt kivitelezése céljából hozták létre, hogy biztosítsa a fenntartható együttműködést az ifjúsági szervezetek és az önkormányzat között.

241

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Mezőny és románként két külön burában élünk. A román kollegákkal mindössze annyi közös programunk van, hogy együtt megyünk gyűlésekre, megbeszélésekre. Kikérik a tanácsunkat, de amúgy nem nagyon szólunk bele egymás dolgaiba, mindenki a saját pocsolyájában szeret tapicskolni. Minden nap találkozunk, elmondjuk egymásnak a problémáinkat, de mindkét félnek megvan a saját – sokszor egyébként nagyon hasonló – baja: hogy az embereket nem lehet bevonni, nem akarnak fizetni a programokon való részvételért vagy cirkuszolnak, ha nem tetszett nekik valami. – Az Ifjúsági Főváros román és magyar programjait már a tervezés és a cím megpályázása során is szétválasztottátok? Ez egy tudatos döntés eredménye? – Én a pályázás fázisában nem vettem részt, de amennyire tudom, ez egy román–magyar projektnek indult el, amelynek éppen az együttműködés lett volna a célja. Az nem kérdés, hogy azért bizonyos szinten van együttműködés, például ha bármikor megkérek egy román kollegát, hogy segítsen, akkor segít, és fordítva. Csak ez azért nem olyan együttműködés, mint amelynek a keretében például most ez a ti kutatásotok folyik. De szerintem volt egy olyan elképzelés, hogy együttműködjenek ezek az emberek és ezek a csapatok. A magyar közösség irányából pedig – amúgy ezt a sajtó gerjesztette nagyon – jöttek ilyen támadások, hogy miért nincs minden két nyelven, meg olyan hangok, kritikák, hogy ezen és ezen a rendezvényen csak románul lehetett vásárolni. Ezek után mi is arra álltunk rá, mivel ez így könnyebb is, hogy jó, akkor az általunk szervezett programok legyenek csak magyar rendezvények. A csapat magyar „fele” szervezi ezeket, mivel mi egyébként is a magyarokat akarjuk megszólítani és megszervezni. Mert legyünk őszinték, hogy meg kell szerveznünk önmagunkat is, mivel rettentően szervezetlenek vagyunk. Az Európa Ifjúsági Fővárosa cím egy jó lehetőség, hogy megszervezzük magunkat, hogy még inkább összébb húzzuk és kézben tartsuk a szálakat. – Mikor zárul az Ifjúsági Főváros programsorozat és mikorra tudjátok lezárni a háttérmunkát? – A programok decemberben zárulnak, de nekünk, azaz a föderációnak február-márciusra lesz vége. Nyilván kell még néhány hónap kifutási idő, amíg mindent lecsengetünk. Nagyjából márciusra lesz számunkra teljesen vége. – Volt olyan program, rendezvény, amit idén először rendeztetek meg és várhatóan tovább fog folytatódni jövőre vagy a következő években? – Igen, például a zsidó kulturális fesztivál és az Untold biztos ilyen lesz, mivel az utóbbi volt a legnagyobb rendezvényünk. – Hogyan hatott az Európa Ifjúsági Fővárosa cím és programsorozat magára a városra? – Kolozsvárnak biztosan hasznára vált. Az Untold fesztivállal minden kolozsvári állampolgár 140 euroval lett gazdagabb. Ki lehet számolni, bár nyilván ez nem ilyen egyszerű. A szállodák telistele voltak, nekik persze, hogy megérte, és a beszállítóknak, kisvállalkozóknak, taxisofőröknek is. Nyilván volt egy olyan réteg, akinek abszolút nem érte meg, de nekik nem éri meg semmi. Ha itt lenne Kolozsváron az Európai Parlament, nekik az sem érné meg. Mindig lesz egy ilyen réteg. A városnak mindenképpen megérte, kulturálisan felpezsdült. Azt, hogy felkerült-e ezzel Európa térképére, nem tudom. Milliók ettől még biztosan nem tudják, hogy hol van Kolozsvár vagy ClujNapoca. De mindenképpen megérte, szerintem hasznos volt. – Végeztek, végeztetek a programsorozathoz vagy az egyes rendezvényekhez kapcsolódóan valamilyen kutatást, elégedettségi felmérést? – A Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézettel közösen végez ezekben a hetekben egy kérdőíves adatfelvételt, Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták körében. Ennek a kérdőívnek az utolsó blokkja az Ifjúsági Főváros programjainak ismertségét, népszerűségét, hatásait méri. Az Untold fesztiválról egyértelműen pozitívak a visszajelzések, minden szempontból. Nyilván a magyar napokról is. A kisebb rendezvények esetében – például amilyen az önkéntes tábor is volt – az a száz ember, aki ott volt, biztosan jól érezte magát. A zsidó kulturális fesztivál is nagyon jól sült el. Rendezvényenként nem mértük, mérjük az elégedettséget, de ami visszajelzést kapunk, akár a sajtóból vagy a kommentekből, azok abszolút pozitívak. – Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok.

242

„Meg kell szerveznünk önmagunkat”

Recenziók

4

243

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók

244

Tudás(deficit) és politikai szakértelem

Magyari Nándor László Tudás(deficit) és politikai szakértelem

H

asznos és ugyanakkor elgondolkodtató kötet a Tudás és politika1, hiszen azokat a tudásformákat és transzfermechanizmusokat elemzi, melyek egy adott politikai korszakot jellemeztek (lényegében 2006–2011 között, amikor a kötet tanulmányainak empirikus hátterét képező kutatás folyt), de amelyek mint patternek túlmutatnak azon, és eligazíthatnak következő politikai ciklusok tudástermelési és döntéshozási eljárásai között. A Berényi-Erőss-Neumann szerkesztette kötet közpolitikai esettanulmányai közül csak a romániai vonatkozású részletesebb értékelésre/kritikára térhetek ki, természetesen a kötetet bevezető, elméleti és eljárásbeli gondolatokat is megpróbálom bemutatni/értelmezni azzal az ajánlással, hogy érdemes az összes szöveget akár többször is áttanulmányozni, gondolatait megfontolni. Kiváló elméleti, módszertani és nemzetközi összehasonlító apparátussal elkészült komplex kutatási jelentésekre alapozott tanulmányokról van szó, melyek igen hasznos tudományos, gnoszeológiai haszonnal járnak és ugyanakkor eligazítóak a további kutatásokat illetően is. A (KNOWandPOL) kutatás és a kötet is olyan területet, témát választ, amelynek kutatása és értelmezése meglehetősen bonyolult feladat elé állítja a szakértőket, hiszen két terület kapcsolódási mechanizmusaira, a közpolitikákban érvényesülő döntéshozás tudásalapjára, az egész folyamat jellemző mátrixára vagy dinamizmusára fókuszálnak, miközben ez a köztes terület számos elméleti és módszertani kérdést fölvet. Itt nemcsak a kutatás elsődleges tárgya problematikus, hiszen önmagában is hibrid terület – ezt talán a foucault-i „pouvoir-savoir” fogalommal, a hatalom-tudás összekapcsolódásának analitikus/metaforikus kategóriájával írhatjuk le -, hanem fölveti (bár a szerzők ódzkodnak ennek az aspektusnak a behatóbb elemzésétől) az ennél is bonyolultabb mezőny: a közpolitikák (policy) és a politikum (politics) közötti kapcsolódási pontok kérdését is. Ugyanakkor egy-egy részterületen keresztül (egészségügy, közoktatás) végül a racionális állam és hatalomgyakorlás modern (poszt)bürokratikus tudáshátterét elemzik a szerzők. Minden esetre – számomra úgy tűnik – a közpolitikák kidolgozásának hátterében föllelhető „működő tudás” jellemzése és szerepük bemutatása a legsikerültebb – és a további kutatás irányait kijelölő/megalapozó – része a tanulmánykötetnek. A bevezetőben a szerzők a közpolitika, illetve egyre inkább a közcselekvés és a posztbürokratikus közigazgatás formáit, új paradigmáját vetik fel és írják le, valamint azt, ahogyan új tudásformák jelennek meg a döntési folyamatban, illetve a közpolitikák új szcénái fejlődnek ki azáltal, hogy deliberatív konzultációk során egyre szélesebb társadalmi kört vonnak be az előkészítésbe és döntéshozatalba. Központi kérdése az egész jelenségnek a folyamatban résztvevő tudásformák analitikus leírása, a hallgatólagos, a tudományos és a tapasztalati tudásformák szerepének elkülönítése, ami nemcsak analitikus, hanem ugyanakkor gyakorlati kérdés is. A közpolitikák döntési hátterét meghatározó tudás esetében a szemléletváltás lényegében a jelzett tudásformák arányaitól, és aztán azoktól a „fordítási” vagy tudástranszfer-folyamatoktól

1 Berényi Eszter – Erőss Gábor – Neumann Eszter (szerk.) Tudás és politika. A közpolitika-alkotás gyakorlata. L’Harmattan, Bp. 2013.

245

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók függ, melyek végül megalapozzák a közcselekvési döntéseket.2 A döntéshozatalban szerepet játszó tudás „archeológiája”, eredete és fejlődése igencsak meghatározza a döntések minőségét, legitimitását és hitelességét is. Demszky Alma kötetben szereplő tanulmánya3 világossá teszi, hogy a szakértői tudás legitimitását annak tudományos megalapozottsága adja, míg a tapasztalati, a személyes részvéten és érintettségen alapuló tudás teszi hitelessé azt – és ezen tulajdonságok a helyes közpolitikai döntésekre is érvényesek. Különösen fontos az ilyenszerű elemzés, a racionális döntéshozatal előnyeinek vázolása akkor és ott, amikor és ahol lépten-nyomon „szakértők” jelennek meg a nyilvánosságban, de akik szakértelmüket politikai retorikával igyekeznek hitelesíteni és a legkevésbé sem rendelkeznek egyik fent említett összetevővel sem. * Meglátásom szerint Bíró Z. Zoltán és Kis Adél (Ki kicsoda a romániai közoktatási rendszer decentralizációs folyamatában? Szereplők és tudástermelési gyakorlataik) Romániára vonatkozó esettanulmányának végén tett megjegyzés, miszerint a román oktatási rendszer decentralizációjának szakmai vitáját szándékoznak beindítani – komolyan veendő, és szövegüket ebből a kontextusban érdemes olvasni. Elsősorban azért érdekes és fontos, mert mind ami a diagnózist illeti, mind pedig a következtetések tekintetében korrekt és módszeres kifejtése a valós viszonyoknak. Van viszont néhány – a választott eljárásukkal és szűkebb témaválasztásukkal kapcsolatos – kritikai megjegyzésem. Ez utóbbival kezdeném, azzal, hogy a decentralizáció az oktatás technikai, műveleti, szervezési, egyszóval adminisztratív oldala, és nem par excellence a pedagógia tudásterülete, valamint nem az oktatási folyamat tartalmi kérdéseihez kapcsolódik, hanem a rendszer társadalmi és politikai beágyazásának, működtetésének kérdése (a foucault-i „kormányozhatóság” – azaz a „gouvernamentalité”, ami egyszerre a kormányzás elvi/eszmei és ugyanakkkor gyakorlati jellegű – keretébe tartozik4). Fontos kérdéskör a decentralizáció, mert a román oktatási rendszer ma elszigetelt a társadalmi elvárásoktól (részben ezért versenyképtelen, illetve képtelen alkalmazkodni a munka világához), túlterhelt (mert olyan feladatok megoldására kényszerül, melyeket nem ő kellene megoldjon), zárt és alulfinanszírozott, miközben más szempontból nagyon is pazarló, vagyis alacsony hatékonysággal használja a szűkös erőforrásokat is. Ilyen körülmények között a döntéshozatal közelvitele az oktatási rendszer ágenseihez – diákok, tanárok, szülők, helyi közösségek –, tehát az oktatás társadalmasítása: pozitív változásokat hozhat. Főként, ha egybehangolják a curriculum és az oktatásban alkalmazott módszerek egészével. Azok a dokumentumok, amelyeket a szerzők is elemeznek, éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a román oktatási rendszernek nemcsak formális/szervezési problémái vannak, hanem és elsősorban tartalmiak: „a román oktatás versenyképtelen, eredménytelen, méltánytalan és középszerű, illetve rossz minőségű” – foglaltam össze a diagnózist az egykori tanügymi-

2 Ezt a leginkább Szívós Mihály kiváló tanulmánya boncolgatja: Tudományos, tapasztalati és szakértői tudás, valamint a szakpolitika és tudásgazdálkodás viszonya a Kelet-Közép-Európában című tanulmányában (jelen kötet, 23–61. old.) 3 A közpolitikai döntések mögött álló tapasztalati alapú tudás védelmében felhozott racionális érvek, melyek a hitelesség hordozói – igencsak gondolatébresztőek a Demszky Alma tanulmányában: A tapasztalat alapú tudás szerepe a politikai döntéshozatalban (jelen kötet, 61–81. old.). 4 Lásd. Michel Foucault, A „kormányozhatóság”, In: Fantasztikus könyvtár, Pallas-Attraktor, Bp. 1998, 106–123. p.

246

Tudás(deficit) és politikai szakértelem niszter vezette szakértői csoport jelentését követve5 –, és a döntési jogok kihelyezése ezeket csak részben orvosolhatja. Ezzel kapcsolatban fölmerülhet a kérdés: vajon az az elemzési keret, kognitív frame, amelyet a szerzők felállítottak és következetesen alkalmaznak érthetőnek és „természetesnek”, magától értetődőnek tűnt-e a vizsgált személyek számára? Írásuk csak lábjegyzetben tesz utalást az esettanulmány empirikus anyagaira, de nem világos, hogy például az interjúvezetők is a tanulmány gondolati egységeit követték-e vagy sem? T.i. könnyen megtörténhet, hogy a megkérdezettek a legtöbbször nem tudták analitikusan elkülöníteni a decentralizáció problematikáját az oktatási rendszer egyéb, sokdimenziós problémáitól, s amelyek közül az alulfinanszírozottság ténye és percepciója dominál. Ezért például a többször említett pedagógusi passzivizmus, az elutasítás, a bizalmi tőke hiánya nem is azon a szinten és formában van jelen, ahogy itt kitűnhet, és főként nem elsősorban a decentralizálás elvi/gyakorlati projektjének szól. Egyébként a decentralizációs folyamatból hiányzó motivációs hajtóerővel kapcsolatban jól jelzik a szerzők, hogy annak oka elsősorban abban áll, hogy a folyamat külföldi nyomásra és nemzetközi szakértők tudására építve, azok tanácsára indult be még a kísérleti formájában is. Igen fontos fölvetésük az is, hogy észreveszik: a folyamat a kilencvenes évek kezdetétől 2010-ig legalább három ciklusban zajlott, mely ciklusok nagyrészt újrakezdést is jelentettek.6 Meglehet, amit nyernek áttekinthetőségben és amennyi kognitív haszna van annak, hogy szerzők egy formális rácsot7 alkalmaznak az oktatási közszereplők és a tervezett oktatási decentralizációban játszott szerepük értelmezésére, ugyanannyit veszít is szövegük azzal, hogy lényegében strukturalista/formális elemzés marad. Az alkalmazott rács átláthatóvá teszi a szereplők egymáshoz viszonyított szervezeti és szemléletbeli különbségeit, az egész folyamat töredezettsé-

5 Az oktatás átfogó reformját – különös tekintettel az egyetemek és azok autonómiájának kialakítását – egy átfogó terv keretében Andrei Marga oktatási miniszter (1997–2000) szorgalmazta (lásd. Magyari Nándor László, Quo vadis sistem de invățământ, In: Caietele Tranziției, no. 1., 1997, 29–31. p.). A Miclea-bizottság jelentését kommentálva azt is kifejtettem, hogy bizonyos helyzetekben a decentralizáció – és a kisebbségi nyelven is működő egyetem(ek) helyzetét hoztam példaként –, nem feltétlenül ajánlatos és előnyös kisebbségi szempontból (lásd. Magyari Nándor László, Mi ugyan (semmit) nem jelentünk?, In: A Hét, 2007 (www.ahet.ro/content/view/2321/101/). 6 A szerzők ezzel kapcsolatban nem vetik föl, hogy a ciklusok mögött politikai diskurzusok és kormányzati szándékok állnak, a folyamat akadozását és újrakezdését politikai/hatalmi tényezők okozták és nem a decentralizáció szakmai – vagy a szigorúan vett átszervezési – problémáiból fakadtak. Egyébként az oktatási reform mostanra már új szakaszát éli, mely 2011-ben minden előkészítés nélkül, rohammunkában, a megváltoztatott oktatási törvényt követően indult. A szabályozásból származó ellentmondások, a végrehajthatatlan utasítások hányada, valamint az elmélet és a gyakorlat közti távolság megnövekedtek, a decentralizálásból származó formális döntéshozói mandátum pedig jórészt alkalmazhatatlan a közbeszerzési eljárásoktól kezdve egészen a pedagógusok kiválasztásában kapott igazgatói hatáskörig, melyet fölülír a továbbra is létező címzetes tanári státusrendszer, stb. 7 A kutatók számára föl sem merül, hogy a diákok valamilyen formában bele is szólhatnak a decentralizáció folyamatába. A fogalmi rácsból kimaradnak a diákok, a tanulmány egy mondatot sem szentel nekik mint az oktatással kapcsolatos „közcselekvések” potenciális alanyainak, és ezzel – akár szándéktalanul is – jól tükrözik azt, hogy a reformok és a decentralizációs kísérletek szempontjából sem játszanak szinte semmilyen szerepet. Pedig a diákok egyáltalán nem passzív elszenvedői a rendszernek, hanem annak raison d’etre-jei, központi szereplői kellene legyenek, ezért státuszuk kielemzése egyáltalán nem mellékes, a rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatuk pedig igencsak lényeges szempontokat és ismereteket szolgáltathat az elemzéshez.

247

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók gét, az eltérő érdekek és ellenérdekek, különféle tudásformák egyidejű jelenlétéből származó kölcsönös akadályoztatást és főként a döntési szintek és aktorok intézményes elszigeteltségét, ellentmondásos ténykedését, egyszóval a határaikat. A választott eljárás meggyőzően emeli ki azt, hogy mennyire nem volt egyik elemzett reformciklusban sem igazi és hatékony koordináció, nem volt átfogó és a folyamatokat kontroll alatt tartó, valamint irányító menedzsmentje a román oktatási hálózat decentralizációs kísérleteinek, és hogy a sikertelenség egyik fő tényezője éppen az intézményes és döntési szintek gyakran egymás ellenében való működése volt. Ugyanakkor az általuk elemzett decentralizációs kísérleteket annak ellenére, hogy erősen és minden szinten fragmentáltak voltak „közcselekvésként” (ami szinonímája a közpolitikai akciók rendszerének) valamilyen értelemben egy egyéges folyamatként, vagy legalábbis (műveleti zártsággal rendelkező) „rendszerként” kezelik a szerzők. Így viszont éppen a ciklikus reformprojekteknek az intézményi kereteken átnyúló általános/konkrét műveleti szintjét nem képesek mélységében leírni, sem pedig kudarcát kielégítően megmagyarázni. Márpedig egy esettanulmányokra (is) épülő összefoglaló kutatástól elvárható, hogy észlelje és fölvesse: a decentralizáció formális akadályai mögött a rendszer igen magas korrupciós rizikófaktora, a privilégiumok és monopóliumok, megvesztegetési kiskapuk és „vámok”, a befolyással való üzérkedés, stb. jól bejáratott és minden szintre kiterjedt – többé-kevésbé rejtett, mégis sok vonatkozásában konszenzuális – rendszere áll. Viszont a rendszert működtető aktorok a kialakult hatalmi elrendeződéseket a decentralizálással veszélyeztetve látják. Ezek az alanyok nem mellesleg az ezzel kapcsolatos „speciális” típusú tudás birtokosai is egyben, csakhogy a korrupciós kiskapuk, hálózatok és eljárások rögzültek a sztereotip gondolkodásban, és ezek megváltoztatása igen hosszadalmas és vesződséges dolog. Ilyen körülmények között a decentralizálás8 a központi és a helyi politikai érdekeltek közötti egyezkedésekről, különféle alkukról és az ellenállásról szól, még pontosabban a hatáskör-átruházás egyben a korrupció decentralizálását is jelenti9, és az erőviszonyok, hatalmi hie-

8 Ugyanez áll a kormányzati adminisztráció decentralizációjának, a közigazgatási határok újrarajzolásának egészére, a regionalizációra, amely még látványosabban elbukott, mint az oktatási decentralizáció itt bemutatott kísérletei. Utoljára 2013-ban történt kísérlet arra, hogy egy átfogó terület-szervezési reformot elindítsanak, mégpedig egy a jelenlegi statisztikai-pályázati régiók legitimálását és adminisztratív jogkörökkel való felruházását hangsúlyozó „áltudományos” jelentésre alapozva, melyet az akkori miniszterelnök-helyettes Liviu Dragnea által létrehozott bizottság (CONREG) tett közzé (lásd. Disparități și fluxuri în fundamentarea social-economică a regionalizării administrative a României – Raport CONREG, 2013). A tervezet nem élte meg a közvitát sem, azóta is csend honol körülötte, nem zárható ki viszont, hogy előbb-utóbb újra napirendre kerül. 9 A decentralizáció akadályoztatása vonatkozásában mindenekelőtt a rendszerspecifikus, belső korrupcióra gondolok (a valóságban számolni kell a rendszer határán jelentkező, de azt nagyban befolyásoló korrupcióval is) mint olyan megkerülhetetlen tényezőre, amelynek működési mechanizmusait, sajátos kreativitását föl kell tárni ahhoz, hogy az esélylatolgatásnak értelme legyen, és főként ahhoz, hogy az elméleti tervek gyakorlatba ültetése szóba kerülhessen, megvalósíthatósági ütemtervek készülhessenek, stb. Attól tartok, hogy a korrupciós mátrix, a begyakorolt sémák és eljárások, stb. fölülírják és végletesen eltorzítják a mégoly jószándékú reformtörekvéseket is. A korrupció az oktatás terén sem csupán eseti, hanem a rendszer ellentmondásos szabályozásába, egész gyakorlatába beépült, a formális decentralizáció pedig – úgymint a döntési hatáskörök leszállítása és átadása új oktatási közszereplőknek (mint az önkormányzatoknak) – nemcsak a korrupció decentralizálását eredményezi, hanem új szereplőket is bevon a korrupt hálózatokba. A korrupció decentralizálására jó példa, hogy a taná-

248

Tudás(deficit) és politikai szakértelem rarchiák részleges vagy teljes újrarendezését feltételezi. Amennyiben a vizsgálat nem jut el attól a valószerűtlen hipotézistől, miszerint a rendszer minden elemében és összességében integráns, aktorai pedig feddhetetlenek, addig, hogy pontosan észlelje azt, hogy a korrupció annak minden elemét áthatja – addig pusztán formális/spekulatív marad, és ezért magyarázó értéke csekély. Azt hiszem, a szintenként kialakított pusztán formális osztályozási, beskatulyázási eljárás, az itt felállított értelmező rács (nem mellesleg egy-egy kategória, illetve rekesz üres halmaz marad, nem is találnak aktivitást abban) interpretációs hozadéka alacsony. Meggyőződésem, hogy egy interakcionalista és ugyanakkor kritikai megközelítés, mely a politikai gyakorlatra fókuszál, a decentralizációs folyamat aktorai közötti együttműködések és ellentétek, sőt a láthatatlan, informális szerepek, és a hálózatok működésének, valamint sajátos dinamizmusának, a folyamatban jelenlevő tudásformák mobilizálásának és transzferének működése, illetve a kölcsönös akadályoztatás mögötti érdekek feltárása nagyobb magyarázó erővel bírna. A decentralizáció mögött nincs politikai és még kevésbé van társadalmi konszenzus (még az elfogadott többpárti paktumot követően sincs), ezért pozitív hatását egyáltalán nem érezteti. A folyamat el sem jut addig, hogy a decentralizációt követően az oktatás figyelembe vegye a diákok, szülők, helyi közösségek sajátos igényeit, elvárásait. Sem a reformokat kezdeményező központi hatalom, sem az ellenérdekeltek nem fogalmaznak egyértelműen és világosan, politikai kommunikációjuk zavaros. Egyfelől a folyamat aktorai nem a szubszidiaritás elvének valós hozadékát, az oktatásügy társadalmiasítását hangsúlyozzák, hanem általában a kormányzás modernizálását, illetve a költséghatékonyság elvét jelölik meg a decentralizáció céljaként. Másfelől, az ellenérdekeltek a szervezési kompetenciák hiányára hivatkoznak, valamint nem egyszer éppen az etnopolitikai játszma kereteként vetik fel a decentralizálás „nemzet egységére és oszthatatlanságára” veszélyes voltát, aminek következtében minden autonómiát, mindenféle önrendelkezést és helyi kezdeményezést elvetendőnek tekintenek. Csak egy példa erre az ajánlott megyei tanfelügyelőségek fölszámolásának szándéka, ami alig elképzelhető/megvalósítható, amíg ezek a hibrid intézmények egyfelől – a prefektúrához hasonlatosan – a kormány „kihelyezett ellenőrző/irányító” kifejeződései, emiatt egyáltalán nem a helyi társadalom, a diákok, szülők, helyi közösségek fele nyitottak, hanem a központ fele tekintenek és a legkevésbé sem tisztán szakmai fórumok; másfelől pedig egyfajta hosszútávú román nemzetpolitikai projekt intézményes garanciái, a nemzeti tantervek védelmezői, különösen ott, ahol magyar (vagy egyéb nem román) nyelvű oktatás is folyik10. Igencsak fontos fölvetés lehetett volna, ha nem csak megemlítik a megyei tanfelügyelőségek, a pedagógustársadalom és az iskolavezetők jó részének úgymond „passzivitását”, kívül maradását a decentralizációs kísérleteken, még a know how biztosítás szintjén is, hanem ezt a magatartást az említett aktorok „politikai állásfoglalásaként”, ellenállásaként értelmezték volna, mint ahogy a valóságban ez a helyzet. A szerzők kitérnek egy ilyenszerű elemzés elől, és ezzel

rok véglegesítő vizsgáinak a központból a megyei szintre való áthelyezése nem csökkentette, hanem – amint a visszajelzésekből kiderült- , éppenséggel növelte a rendszerspecifikus korrupciót. 10 Ezzel a mélyen vagy strukturálisan rögzült – nemzetpolitika, sőt román nacionalizmus által megfertőzött – oktatáspolitikai gesztussal szemben igyekszik rendszerként föltűnni a magyar nyelvű oktatás, több-kevesebb sikerrel (lásd. Magyari Nándor László, 2008 Relații și probleme interetnice în Transilvania post-socialistă, EFES, Cluj, 164–203. p.).

249

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók tulajdonképpen bele is sétálnak abba a csapdába, amit a politikum állít föl azért, hogy a kudarc okait a rendszerek önálló természetéből és olyan strukturális tényezőkkel magyarázzák, illetve indokolják, és amely senki intézményes vagy akár személyes felelősségét föl sem veti. Vélményem szerint azért (is) történik ez, mert – minden bizonnyal a politika gyakorlatától való túlzott óvakodás folytán – „értéksemlegesen” kívánják elemezni azt, ami mögött politika/hatalmi játszmák, érdekek és eljárások, kommunikáció és pozicionálódások állnak. Ráadásul észre kell venni, hogy a decentralizáció nemcsak oktatáspolitikai kérdés, hanem ennél általánosabb, mely a teljes román adminisztráció átalakításának, valamint a szubszidiaritás elvének következetes alkalmazásának az elmaradásával függ össze. Egyelőre a decentralizáció folyamata fragmentált – egy átfogó és törvénykezési ciklusokon átnyúló politikai paktum híján, melyre az oktatás (erre hivatkoznak a szerzők) és az egészségügy kapcsán legalább formális, de gyakorlatba nem ültetett kísérlet történt –, és mindmáig egy meg-meglendülő, aztán elakadó projekt. * Jól tudott, hogy a tudás, illetve a tudásmenedzsment a politikai stílus és kommunikáció része, és korántsem csak elméleti és gnoszeológiai/episztemológiai kérdés. Azt is mondhatnánk, hogy a politika (politics) szcénáján csupa praxeológiai kihívással, megoldandó gyakorlati feladattal találkozunk, amelyek megítélése az utólagos eredményesség szempontjai szerint történik. Annyit érnek a döntések és a megalapozásuk is, amennyire eredményesek, amennyire jó irányba viszik a dolgokat – esetünkben az egészségügyi közellátás, illetve a közoktatás ügyét –, és lehetnek bármennyire jól megalapozottak a közpolitikai döntések, ha megvalósulásuk elakad vagy torzóban marad. Kézenfekvő tapasztalat, hogy az elemzett politikai ciklust követően a nyitás, a döntések racionalizlása és különösképpen az átláthatóság és társadalmasítás folyamata nem lépett előrébb. Az elemzett megújulási folyamatok nemcsak elakadtak, hanem – az einstandolás, meg a gleichajtolás11, hogy két németes, de gyakran alkalmazott kifejezést használjak, és – a centralizálás folytán legalábbis visszafordulni látszanak Magyarországon. A román adminisztráció, közoktatás (és minden más terület) decentralizációja pedig legjobb esetben is stagnál. A szerzők elemzései mégis fontosak, mert megmutatják azt is, hogy a tudásdeficit, ami a közcselekvéseket a mában jellemzi, milyen szociológiai és episztemológiai dimenziókkal rendelkezik. És lényegében azt is, hogy a paradigmaváltás elengedhetetlen, más sikeres útja nincs a közigazgatásnak, mint hogy a tudományosan megalapozott döntéshozatal mellett a közcselekvéseket társadalmasítsa, és ezáltal motivációs hátteret és részvételből származó hitelességet nyerjen a közcselekvéshez.

11 Az einstandolás szótári jelentése, hogy a nagyobb hatalom vagy intézmény éppen az erősebb jogán (jogtalanul) lefoglalja valakinek a tulajdonát (ilyen volt a magánnyugdíj-alapok államosítása). A gleichstandolás pedig többé-kevésbé erőszakos egyenlővé tételt, uniformizálást jelent.

250

Szigorúan ellenőrzött labdarúgás

Kustán Magyari Attila Szigorúan ellenőrzött labdarúgás Recenzió Takács Tibor Szoros emberfogás – Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban c. könyvéről (Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 2014) 2014 áprilisában mutatták be Magyarországon Takács Tibor történész a futball és az állambiztonság Kádár-korszakbeli történetét feldolgozó könyvét. A Szoros emberfogás – Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban számos kérdésre választ ad, de leginkább talán arra, hogy miért van igaza Esterházy Péternek, amikor azt mondja: a futball problémái a világ problémái (Esterházy 2006 26.). A kötet plasztikusan ábrázolja a kádárizmus hétköznapjait, ami azt jelenti, nemcsak az általános tudnivalókat ismerteti, például az állambiztonsági szervek működését, hanem jelentésekbe is betekintést nyújt, és valós történeteket is leír. A könyv jelentőségéről maga nyilatkozik az atv.hu-nak adott interjújában. Mint mondja: „arról, hogy mi történt a magyarok és a szovjetek között, nagyon sok tanulmányt olvashatunk, de ezek elsősorban a felső vezetésről szólnak: mikor és miről tárgyalt Kádár, mit reagált Moszkva. Arról, hogy a magyar társadalom hogyan tekintett erre a kapcsolatra, a focin keresztül sokkal többet megtudhatunk”1. A magyar DIGI Sportnak adott interjúban pedig úgy nyilatkozik, hogy néhány évvel korábban egy – olimpiáról szóló – kötetet állítottak össze a kollégákkal, és akkor bukkant rá egy olyan érdekes – a labdarúgás és az állambiztonság kapcsolatát őrző – operatív jelentésre, amely ennek a könyvnek a megírására ösztönözte2. Mint azt nevetve megfogalmazza, a fociról szurkolóként korábban is tudott, de azt, hogy operatív helyzete is van, nem. Arra a kérdésre, hogy milyen volt a futball operatív helyzete az általa vizsgált korszakban, elmondta, az állambiztonság a külföldre utazó csapatokra, a „problémás” játékosokra és szurkolókra fókuszált. A kötet a tartalom rövid felvázolásával indít, majd tematikus fejezetekre bomlik: így betekintést nyerhetünk különböző korszakok, futballcsapatok életébe, a szurkolók világába, jelentős események hátterébe, az állambiztonsági szervek embereinek „működésébe”, és mint már említettük, jelentések részleteit is olvashatjuk. A szerző a bevezetőben gondosan összeválogatott idézeteket sorakoztat fel amellett, hogy miért más a foci, mint más kulturális termékek, és miért több csupán egy sporteseménynél vagy játéknál. Ez utóbbit egy megkapó érvvel is alátámasztja: „a labdarúgást nem egy légüres térben játsszák és nézik, így természetes, hogy a »külvilág« értékei, érdekei, nézetei, hiedelmei megjelennek a pályán, és még inkább a nézőtéren” (10.). Az identitásokat hordozó, teremtő, visszatükröző foci mindig felhívta a politika figyelmét, ez nem volt másként a második világháború utáni Magyarországon sem, Takács Majtényi Györgyre hivatkozva azt írja, az akkori vezetők „futballőrülete” a munka éthoszával van összefüggésben, így, a futball által igyekeznek a tömegektől őket elválasztó határokat láthatatlanná tenni (12.). A szerző azonban figyelmezteti az olvasót, könyve nem általában a foci és a politika vagy az állam

1 http://www.atv.hu/belfold/20140614-puskas-czibor-es-az-avh-szoros-emberfogas 2 https://www.youtube.com/watch?v=v48YQXMIccc

251

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók viszonyát taglalja, hanem a Kádár-korszak focival kapcsolatos állambiztonsági lépéseit igyekszik felvázolni. Hozzáteszi ugyanakkor, nem egyfajta ügynökközpontú megközelítést alkalmaz, hanem működésében mutatja be a Kádár-korszak politikai rendőrségét (13.). A magyar sportot 1949 és 1951 között szervezték újra, amely során „egy végletekig centralizált és hierarchizált szervezeti struktúra jött létre” új sportegyesületekkel, a hagyományos sportklubok felszámolását követően (15.). Ezt a folyamatot ugyan felfüggesztette az 1956-os forradalom, de az új hatalom hamarosan visszaállította a korábbi állapotokat (16.). A sport „többszörös alá-fölérendeltségi viszonyok között működött”, a központi hatóság, területi- és bázisszervek egyaránt felügyelték a szereplőket, karöltve a könyv központi szereplőjével, az állambiztonsági szervekkel (17.), akik többek között a nyugati utazásokat tartották különösen veszélyesnek. A kémelhárítás 1957-ben olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint a kiutazó sportolók üzeneteket közvetítettek és „egyéb illegális megbízásokat teljesítettek” (19.). A forradalom előtti időszakkal szemben 1956 után egyre több nemzetközi sporteseményen vettek részt a magyar sportolók, határ menti sporttalálkozókon szintén, ami azonban – a sportra rátelepülő tőkés érdekeltségek és politikusok miatt – „veszélyes” volt, hiszen „disszidálásra csábították a kiutazó sportolókat” (22–23.). Odafigyeltek ugyanakkor a „belső reakció” tevékenységére is: sportvezetők és játékosok egyaránt tettek rendszerellenes megjegyzéseket (26.), depolitizálási törekvéseket is regisztráltak, amelyek a politikai rendőrség szerint ellenséges megnyilvánulást jelentettek (28.). A hatvanas években a budapesti politikai rendőrség elsősorban a Ferencvárosra figyelt, főként olyan rendezvényekre, amelyek nagyobb tömegmegmozdulásokkal járnak, ehhez pedig a központi állambiztonsági szervek is segítséget nyújtottak (30–31.), míg a vidéki egyesületeket a megyei szervek felügyelték (33.). A fővárosra visszatérve: a Budapesti Honvéd fölött a katonai elhárítás, az Újpesti Dózsa fölött pedig a belügy „őrködött” (33–34.). Változást 1986 hozott: az Országos Testnevelési és Sporthivatal helyébe az Állami Ifjúsági és Sporthivatal lépett (35.), amely a sportirányítás depolitizálási törekvéseinek szellemében a szövetségeket csak felügyelte, a sportegyesületeket pedig „ösztönözte” (36.). A kötet következő fejezetében Takács egy 1969-es jelentést közöl, amelyből „az irányok, célok, eszközök és módszerek tekintetében” ki lehet olvasni a Kádár-rendszerben uralkodó helyzetet (37.). A jelentésben leírják, a futball „a legnagyobb tömegeket vonzó és érdeklő sport”, így a különböző eseményeken nem kívánatos személyek is megjelennek, akik „a nézőtér hangulatát saját ellenséges céljaik elérésére igyekeznek felhasználni (antiszemita, rendszerellenes, nacionalista stb. kijelentések, megjegyzések)” (38.). A válogatott és az élvonalbeli klubokban létező visszaéléseket szintén megemlítik: „nemkívánatos nyugati kapcsolatok fenntartása, deviza- és vámszabálysértés vagy bűntett elkövetése, hazatérés megtagadása stb.)”, figyelmüket „ellenséges propagandaszervek nyílt vagy burkolt, direkt vagy közvetett módon” Magyarország és a szocialista tábor elleni tevékenység ellensúlyozására fordítják (39.). Takács kiemeli, az állambiztonságtól még a hatvanas években is függött a válogatott kerete, az operatív tisztek „segítségét” a kapitány „nagy megelégedéssel” fogadta (46.). A hatalom rossznéven vette a labdarúgók „anyagiasságát”: hivatalosan nem létezhetett professzionális futball, így a játékosok illegális vagy legális eszközökkel pótolták ki a vagyonukat (54.). Eddig a kiadvány picivel kevesebb, mint egyharmadát ismertettük, tizenkét fejezetből az első hármat. Mivel ezek a fejezetek vázolják fel az állambiztonsági szervek struktúráját, a labdarúgással való kapcsolatokat átfogó képet adva a Kádár-rendszer vizsgált szeletéről, fontosnak tartottuk, hogy részletesebben ismertessük a leírtakat. A következőkben személyekről, klubokról, jelenségekről és történetekről teszünk említést.

252

Szigorúan ellenőrzött labdarúgás Takács rámutat, 1954 előtt a hazai labdarúgók nemzetközi szinten alacsony jövedelmét úgy kompenzálták, hogy lehetővé tették számukra a seftelést, a csempészetet. A hatalom és a sportolók viszonya összetett volt: miután az 1952-es olimpiára viták után, de kiengedték őket, Puskás, Bozsik, Lóránt és Papp László azt hangoztatták, a párt és a kormány „sohasem fogja tudni kellően meghálálni nekik” az elért eredményeket – állapította meg elítélően a MDP titkársága 1955ben (66.). A sport és a politika összefonódása Rákosi Mátyás szerint el lett hanyagolva, ugyanakkor veszélyes volt az ellenkezője is, hiszen a sikerek elmaradása egyben politikai értelmet is nyerhetett, azaz ártott a pártnak (67.). Takács leírja, nem maradtak fenn iratok arról, hogy szemmel tartották Puskást, de ez biztosan tudható, mert 1953-ban a magyar hatóságokat a nyugati kapcsolatairól szovjet tanácsadók figyelmeztették, és mivel azt gyanították, hogy az amerikai hírszerzés embere, ezért nyomozás indult ellene (67.). ‘56 után az a hír járta, hogy haza akar térni (69.), később azt vélték tudni, hogy az ő személye köré épül egy – az emigrált focistákból összeálló – csapat, a „Szabad Magyarország” (78.). A katonai elhárítás viszont megállapította, hogy Puskás nem folytat ellenséges tevékenységet, Magyarországra sem akar hazatérni (81.) – a nyolcvanas évek állambiztonsági irataiban már nem emlegetik (83.). A későbbiekben Kádár személyére is kitér: ifjúkora óta a Vasas drukkere volt, annak az 1911ben a szervezett munkásság csapataként megalakuló klubnak, amelyhez a Horthy-korszak ellenségesen viszonyult, de amelyet 1946-ban már az MKP is felkarolt (85–86.). A csapat Kádár-kori felívelését és helyzetét ecsetelve Takács kiemeli, az 1969-ben készített jelentés alapján kiderül, a többi klub úgy vélte, a Vasas előjogokat élvez (96.), a FTC (Ferencvárosi Torna Club, rövidebben Fradi) identitásának pedig fontos eleme volt, hogy a hatalom nem engedi őket nyerni, a Vasast pedig segíti (97.), később a Vasas elleni gyűlölet összehozta az FTC-t és a Dózsát is (99.). A Vasas mint hagyományosan „baloldali” klub „csupán ebben a relációban vált a rendszer vagy a párt csapatává”, egyébként ugyanúgy ellenőrizték őket a külföldi utak során, a „problémás” játékosokat is megfigyelték, ahogyan más csapatokat. A könyv egy fejezetében az 1964. szeptember 13-i eseményeket tagolja, amikor az FTC-Győr bajnoki mérkőzését követően tömegmegmozdulás történt. Ekkor a szurkolók előbb a rendőröket szidták, aztán össze is csaptak velük, miközben azok szét akarták oszlatni a tömeget – ettől kezdve a Fradi a rendszerrel való szembenállás egyik szimbólumává vált (125.). A jelenség egy évvel korábban kezdődött, a történész megjegyzése szerint „lényeges sport-, sőt művelődéstörténeti” mozzanattal, amely „új típusú szurkolási” formát jelentett: 1963-ban a jégkorong-, majd a labdarúgó-meccseken „zászlókkal, zajkeltő eszközökkel felszerelkezett csoportosulás” jelent meg a Fradi mérkőzésein, transzparensekkel, rigmusokat kiabálva. Ezeket az embereket a hatalom „szélsőséges elem”-ként jellemezte (126.), illetve „huligánokból álló, rendbontásra szövetkezett, szervezett akciókat végrehajtó” csoportként minősítették – bár az iratokban megjegyezték, a szervezettséget nem tudják bizonyítani (128.). A tömegmegmozdulás előtt szó volt arról, hogy ünnepséget szervez a klub, ez azonban a hatalommal való tárgyalásokkor meghiúsult (128.), de mivel a drukkerek nem tudtak erről, rendőrségi kordonba ütköztek. Jelszavakat kiabáltak, kővel dobálták a rendőröket (129.). Az állambiztonsági szervek ugyan nem találtak összeesküvést, igyekeztek fellépni a „huligánokkal” szemben felkérve a sajtót is, hogy járassák le őket. A Vasas és a Fradi tárgyalása után a történész rátér az MTK-ra is. Miután röviden felvázolja, hogy az állambiztonsági szervek miként közelítették meg a klubot, rátér fejezete lényegére, a „zsidókra és zsidózókra”. Az 1959 decemberi FTC-MTK mérkőzés alatt és után fradisták antiszemita felhangokkal szidalmazták a sportvezetést, és ez a jövő év szeptemberében megismétlődött

253

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók (151–152.). 1962 novemberében pedig az állambiztonság tervezett rendbontásról számolt be, amelyből végül a rossz időjárás miatt kevés szurkolót vonzó meccs után semmi nem lett (154.). A hetvenes években elhalkult a két klub közti viszály, a nyolcvanas években azonban felerősödött (155.). Az MTK-t ugyanakkor nem csak a Fradi egyes drukkerei „bántották”, már a hatvanas években, más klubokkal szervezett meccsek alatt is regisztráltak antiszemita megnyilvánulásokat (158.). A történész azonban felhívja a figyelmünket arra, hogy az állambiztonság maga is „zsidó klubnak” tartotta az MTK-t, különösen 1967 után, amikor „cionistákat” keresett a klub környékén, azzal nem lévén tisztában, hogy az MTK „hagyományosan az asszimilálódni kívánó zsidó polgárok csapata volt” (160.). Érdemes odafigyelni az 1969-ben zajló, Csehszlovákia elleni mérkőzést tárgyaló fejezetre is, a meccs ugyanis politikai jelentőséget kapott az egy évvel korábban megtörtént csehszlovákiai bevonulás miatt (163.). Az állambiztonságot érdekelte a közhangulat változása és a meccs kimenetele is: ez utóbbiról szurkolói véleményeket gyűjtöttek össze, ugyanakkor odafigyeltek arra is, hogy számos jegyigénylést regisztráljanak csehszlovák részről, amivel tartani lehetett a vendégcsapat szurkolóinak magas létszámától, akikről úgy tudták, „tömegesen próbálnak majd áthozni Dubčeket ábrázoló és éltető transzparenseket, és a mérkőzés után felvonulást is terveznek Budapesten. Röplapokat is akarnak szórni a vonatokon, Budapest utcáin, valamint a meccs alatt a Népstadionban” (168.). Végül – az előkészületek és félelmek ellenére – semmilyen komolyabb „rendbontás” nem történt, ugyanakkor „az állambiztonságot egyáltalán nem érdekelte, hogy 2–0 lett a javunkra, vagy hogy a gólokat Dunai II. és Albert szerezte”, számukra csak az volt fontos, hogy „egy szomszédos »baráti« ország megszállása után háromnegyed évvel egy focimeccs kapcsán fokozta működésének intenzitását és igazolta létének fontosságát”(173.). A magyar és szovjet válogatott meccsek mindig különös hangsúly kaptak: széles körben elterjedt az az elmélet, hogy „a találkozók eredménye nem a pályán dől el”, a magyarok felsőbb utasításra adják le a mérkőzéseket. A közvélemény ugyanakkor többnyire politikai tettként értelmezte ezeket a meccseket, ahogyan az állambiztonság is – ez utóbbiakat elsősorban az érdekelte, az emberek szerint ki felel a kihagyott helyzetek miatt, illetve hogy „ezek a találkozók alkalmat adnak a szovjetellenes, nacionalista meggyőződésük nyilvános hangoztatására” (176.). A hatvanas években zajló meccsek és az azok köré épülő állambiztonsági tevékenységek taglalása után a szerző rávilágít, a hetvenes években a jelek szerint a sportvezetés mintha hangsúlyt fektetett volna a szovjetek legyőzésére, két győzelem után pedig „a szurkolók számára lassacskán természetessé vált, hogy nyerhetünk ellenük”, ez az 1980-as barátságos mérkőzésen való kikapás után csalódást okozott (191–192.). Takács szerint a magyar–szovjet meccsek karneválként értelmezhetők, mert „lehetőséget teremtettek a világ feje tetejére állítására”, „a két ország egyenlőtlen viszonya is kiegyenlítődött a futballpályákon” (195.). Takács Tibor könyve csak egyetlen ország egyetlen hatalmi berendezkedésének a futballhoz való viszonyulását írja le, ezzel arra késztet, hogy feltegyük a kérdést: hogyan viszonyult a hatalom a labdarúgáshoz más országokban, akár olyan szabad államokban is, ahol nem eszközöltek „szoros emberfogást”, illetve, hogy mi történt 1989 után és óta, mit jelent a futball ma a parlamentben, a stadionokban, a kocsmákban és a televíziók előtt?

Bibliográfia ESTERHÁZY, P.

2006 Utazás a tizenhatos mélyére. Budapest: Magvető.

254

Nemzeti szempont – erdélyi nézőpontból

Veres Valér Nemzeti szempont – erdélyi nézőpontból

E

z a recenció a Prazsák Gergő1 által szerkesztett Nemzeti szempont című, 2014-ben megjelent tanulmánykötetet ismerteti, elemzi. A kötet, mint a bevezetőt író Csepeli György tollából megtudhatjuk, az ELTE interdiszciplináris Társadalomkutatások Doktori Program hallgatóinak írásait tartalmazza. A kötet előszavában Csepeli György ismerteti a kötet születésének, előzményeinek fázisait. A doktorjelölteknek a „nemzetek Európában”, valamint az „értékszociológia” tárgykörében készült írásai közül történt a válogatás. A kötet tanulmányai négy részre tagolódnak. Mindegyik részhez több tanulmány tartozik, ezért az összesen 19 írást terjedelmi okokból nem tudjuk ugyanolyan mélységgel áttekinteni, hanem e sorok írója szubjektív érdeklődésének a függvényében is, eltérő részletességgel kerülnek ismertetésre és értékelés alá. A kötet szerkesztője az első résznek a A nemzet és a nemzetek címet adta. Ebben a részben négy tanulmány jelent meg, amelyek a magyar és valamely szomszédos nemzet jelenlegi vagy múltbeli viszonyával, összefonódásaival kapcsolatos elméleti, vagy empirikus kérdésekkel foglalkozik. Az első tanulmányban Nógrádi András Zrínyi Miklós nemzeti identitása című írásában megvizsgálja, hogy a költő és hadvezér Zrínyi közösségi kötődése hogyan alakult ki, és miben nyilvánult meg. A kérdés azért érdekes, mert mind a magyar, mind a horvát nemzeti kultúra a sajátjának tekinti, mivel a nemzethez való tartozást mint kizárólagos lojalitást értelmezik: „a 20. századra jellemző kizáró, vagy-vagy nacionalizmus nem tudja értelmezni Zrínyi nemzeti identitásának kérdését” (i. m. 11.). A tanulmány egy olyan elméleti keretet próbál felvázolni, amelyben értelmezni lehet ezt a kettősséget – ezért több dimenzió mentén tekinti át a hadvezér-költő életművét, a megszerzett (achieved) és az örökölt (ascribed) társadalmi tulajdonságainak elemzéséből kiindulva. A tanulmány irodalmárok számára is érdekes lehet, mivel a költő főművét, a Szigeti veszedelmet is elemzi, mégpedig annak magyar és horvát verzióját is, amelyet a költő testvére fordított horvátra. A kétségtelenül érdekes és pártatlan elemzés azonban nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy alapvetően mégis egy premodern, feudális típusú csoport-identifikációval állunk szemben, a „nemzeti identitás” szó itt megtévesztő, mert a magyar és a horvát nemzet fogalmai egy feudális, nemesi nemzetet jelentenek, amely alapvetően egy rendi jellegű azonosulás, mindamellett Zrínyinek is, mint mindenkinek van etnikai és nyelvi kötődése. A szerző tisztában van ezzel, amikor azt írja: „a nemzetté válás időszaka – Kelet Európában a 18–19. századról van szó […] de érdekes gondolatkísérlet a néhány évszázaddal korábban élt Zrínyit ez alapján vizsgálni” (i. m. 12.). A következtetés az, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani a költő nemzeti identitását, azaz a két nemzet, egy haza iránti kötődéssel lehetne a legjobban leírni azt. A fejezet második tanulmánya Fodor Gabriella Nemzeti ünnep Egerben 1898–1944 című írása, egy város március 15-i megemlékezéseit mutatja be, hogyan válik a nemzeti ünnep cere-

1 Prazsák Gergő (szerk.): Nemzeti szempont. Apeiron Kiadó, Budapest, 2014. (291 old.)

255

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók móniává, hogyan kanonizálódik a nemzeti ünnep „forgatókönyve” a 20. század első felében Magyarország egy jelentős vidéki városában. Megtudhatjuk, hogy a nagy történelmi változások (Trianon, II. világháború, a bécsi döntések) hogyan visznek új elemeket az ünnepi ceremónia forgatókönyvébe. A harmadik tanulmány egy erdélyiek számára fontos és releváns témáról ír, a kisebbségi nyelvhasználat mindennapi intézményesülésének mozgalmáról. Borzási (Sándorné Baricz) Mária Poharak és csuprok – gondolatok az erdélyi „Igen, tessék!”-ről című írása ismerteti a mozgalmat, és kezdeményezőit, Kolozsvár szerepét a mozgalom kialakulásában, majd megvizsgálja a mozgalomban részt vevők diskurzusát, érvelését. Ezt követően kontextualizálja a kisebbségi nyelvhasználat szociodemográfiai kontextusát demográfiai adatok és nemzeti identitáselemek bemutatásával, amihez több erdélyi magyarokról szóló szociológiai művet is felhasznál. Podhradská Lea tanulmányának a terjedelmes címe önmagában is informatív: A „hazaszeretetélmény” és szimbólumai a 2008. november 1-jei DAC–Slovan mérkőzés tükrében, tekintettel a szlovákiai magyar és magyar futballhuliganizmusra. A tanulmány alapján részletes képet nyerhetünk arról, hogyan fonódott össze a politikai jellegű nemzeti nacionalizmus egy futballeseménnyel, és hogyan sikerült egy szlovákiai belföldi mérkőzés helyszínét a magyar nemzeti radikalizmus megnyilvánulásának és egy (magyarországi) magyar–szlovák incidens helyszínévé tenni. A második fejezet címe a Nemzet és radikalizmus. Itt hat tanulmányt olvashatunk olyan jelenségekről, amelyek a a magyar nemzeti radikális csoportok többé-kevésbé a törvényesség határain mozgó akcióival kapcsolatosak. Az első tanulmány, melynek szerzője Kiss Tibor, Gyűlölet-bűncselekmények és szélsőséges csoportok az információs társadalomban című írásában először a gyűlölet-bűncselekvények társadalmi gyökereit tárgyalja, áttekintve a csoporthatárok, csoportkonfliktus fogalmait és magyarázó elméleteit. A fejezet végén a szerző abból indul ki, hogy „a különböző irányultságú szélsőséges attitűdök nem minden esetben vezetnek az agresszió nyílt megjelenéséhez […], a negatív érzelmek akkor alakulhatnak veszélyes tettekké, amikor a rejtett indulatokat valamely aktor cselekvéssé transzformálja (Austin nyomán)” (i. m. 72.). A témához kapcsolódóan a szerző megállapítja, hogy „napjainkra az offline térben számos olyan erőszakos bűncselekmény történik, amelynek a forrása az online kommunikációban keresendő” (i. m. 79.). A további elemzés fonalát jól mutatják az alfejezetek címei: a gyűlöletcsoportok online szerveződése; Tagság, követés, toborzás; Nemzettudat és közösséghez tartozás megerősítése; Az ellenségkép kialakítása; Gyűlöletkeltés; Szervezés és koordinálása; A csoportok kontrollja; A vizsgált csoportok virtuális elterjedtsége. Az összegzésben a szerző megállapítja, hogy a gyűlöletcsoportok virtuális működése új jelenség, de körvonalazható az a folyamat, mely kiesik a hatóságok és a társadalom kontrollja alól. Ébl Zsuzsa Polgármesterek cigány kisebbséggel kapcsolatos előítéletessége című írása érdekes elméleti felvetést is tartalmaz, miszerint az allporti előítéletesség fogalmának létjogosultsága megkérdőjeleződik annyiban, hogy a polgármestereknek konkrét tapasztalataik vannak a cigány kisebbséggel kapcsolatban. A tanulmány eredményeit és következtetéseit olvasva azonban maga a szerző is árnyalja ezt a kijelentést, rámutatva, hogy sok esetben a túláltalánosítás kifejezés illik a polgármesterek romákkal kapcsolatos kijelentéseire, azzal együtt, hogy a polgármesterek körében a romák megítélése vegyes. A fejezet többi tanulmányai is rendkívül érdekesek és fontos kérdéseket feszegetnek. Hargitai Lilla tanulmányának címe: Jótékonyság és humanizmus a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet viselő párt tevékenységében. A Jobbik pozitív kommunikációs te256

Nemzeti szempont – erdélyi nézőpontból vékenységének elemzése, Szombati Orsolya pedig a Betyársereg népszerűségének lehetséges okairól értekezik. A fejezet zárótanulmánya Muchichka László és Sütő Anna Metapédia – a másféle lexikon? Avagy: „Nem minden megélhetési zsidó kriptozsidó, de minden judeofil zsidócsahos” című írása a Metapédiát mint interneten elérhető, olvasók által szerkeszthető online lexikont a Wikipédiával összehasonlításban elemzi, módszeresen, jól dokumentáltan. Következtetése, hogy a Metapédia „ragyogó tárháza az előítéletes, sztereotip gondolkodás szélsőjobboldalhoz kapcsolódó aktuális mintázatainak” (i. m. 141.). A kötet harmadik fejezetének címe Értékek és megoldások. Ebben a fejezetben a nemzeti kérdések értékrendbeli eltérésekhez, percepciókhoz kapcsolódó összefüggéseit elemzik. Az első tanulmány Molnár István tollából, egy időélménnyel kapcsolatos kutatást javasol, ami alapján a romák és a magyar többség időhasználatának értékrendbeli eltéréseit lehetne megérteni. Máthé Veronika a tradicionális és modern buddhista tanításokat elemezte a Schwartz-féle értékkategóriák segítségével, szövegelemzések és más országokban végzett kérdőíves felmérések eredményei alapján. Bereczky Tamás tanulmánya a szociodráma elméleti kereteinek feltárását vizsgálja egy játékmenet bemutatásával és elemzésével. Szabó Júlia írása a másik reprezentációját elemzi a Prix EU médiafesztivál rádiódokumentumában McQuail (2003) és Horel (2011) ­elméleti megközelítése alapján. Sarlós Gábor tanulmánya az értékválasztás és atomenergia kérdéskörét tárgyalja, míg Fekete Mariann Értékek. Kultúra és McWorld-magatartás címmel a magyarországi értékrend-változásokat vizsgálja 1978-tól kezdődően. Megállapítja, hogy az értékpreferenciák szerkezetében Magyarországon jelentős változás az elmúlt negyven évben nem történt. A kötet utolsó fejezete a Kultúra és művészet: a kiút? címet viseli. Itt három írás olvasható. Az első Horváth Judit Nemzeti kommunikáció a képzőművészetben – Bukta Imre és a nemzeti művészet című írása, amely egy művész munkásságán keresztül elemzi a nemzeti ideológia változásának, „társadalmi működésének” eredményét, a politikai döntések és a „nemzeti üzenetek” találkozását a művészeti alkotásokban. Soós Katalin Nemzeti jelképek a kortárs magyar képzőművészetben néhány példán keresztül című írásában olyan alkotásokat vizsgál, amelyek a „kultúrpolitikára – az identitás alakításáért és különböző értékek megmutatásáért a szimbolikus térben folyó harcra – reagálnak (i. m. 239.). Batári Sándor Nemzeti konyha: hagyomány és politikai legitimáció című zárótanulmánya a nemzeti jelzővel ellátott konyha, nemzeti étel jelzős szerkezeteket olyan konglomerátumnak tekinti, aminek létrejötte, fejlődése, fennmaradása, esetenként az átalakulása elárul valamit magáról a nemzeti jelző tartalmáról (i. m. 274.). A szerző a nemzeti étel eszményének másodvirágzását a reformkorba vezeti vissza, amikor a pörkölt vált a nemzeti ételek szimbólumává. Röviden végigvezeti az újkori magyar történelmen a nemzeti konyha változásának fő állomásait, rámutatva a nemzeti ideológia, és a külvilággal való viszonynak a szerepére. A tanulmány különösebb következtetéseket nem von le, ezért kis hiányérzettel zárhatjuk a kötetet. Összességében viszont egy színes, sokféle témájú, elméleti és módszertani kidolgozottságában eltérő színvonalú kötettel állunk szemben. Ezzel együtt, a könyv nagy előnye, hogy összetett, részletes képet alkothatunk arról, hogy milyen módon történik, milyen következményekkel jár Magyarországon a „nemzeti ideológia társadalmi működése” (Csepeli 1992).

257

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók

Hivatkozások CSEPELI György

1992 Nemzet által homályosan. Századvég Kiadó, Budapest.

HOREL, Catherine

2011 A középnek mondott Európa. A Habsburgoktól az európai integrációig, 1815–2004. Akadémiai Kiadó, Budapest.

MCQUAIL, Denis

2003 A tömegkommunikáció elmélete. Osiris kiadó, Budapest.

PRAZSÁK Gergő (szerk.)

2014 Nemzeti szempont. Apeiron Kiadó, Budapest. 291 p.

258

Összehasonlító ifjúságkutatások Erdélyben 2008–2013

Kiss Zita Összehasonlító ifjúságkutatások Erdélyben 2008–2013

A

Barna Gergő és Kiss Tamás szerzőpáros Erdélyi Magyar Fiatalok 2013 című kötete 2013ban látott napvilágot, az Európai Tanulmányok Központja, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közös kiadványaként. A kötet egyik nagyon fontos erősségeként, meg kell említenünk kétnyelvűségét, magyar, illetve angol. A kötet alapját a 18–35 év közötti erdélyi magyar fiatalokat megcélzó, reprezentatív mintán elvégzett szociológiai adatfelvétel képezi. Amint azt a szerzők is hangsúlyozzák, a vizsgálatot úgy állították össze, hogy összehasonlítható legyen másik két ifjúságot megcélzó átfogó kutatással: a budapesti Nemzeti Ifjúságkutató Intézet által kezdeményezett MOZAIK2001 című kutatással, illetve 2008-ban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Országos Ifjúsági Hatóság által végzett felméréssel az erdélyi magyar fiatalok körében. A kötet arra a kérdésre próbál választ adni, hogy az elmúlt években milyen változások következtek be az erdélyi magyar fiatalok társadalmi helyzetében, attitűdjében, mindezt három különböző szinten. A kutatások műfajából adódóan, közvélemény-kutatásról lévén szó, a legtöbb kérdés a fiatalok különböző témáról alkotott véleményét, attitűdjét, értékeit, terveit próbálja megragadni, emellett, kissé tényszerűbb szinten a közéleti cselekvés, a fogyasztói szokások, a szabadidő-használat, a migrációs gyakorlatok különböző modelljeire világítanak rá, végül a harmadik szinten az anyagi és társadalmi helyzetet meghatározó tényszerű mutatókra világítanak rá, viszont, ahogy azt a szerők is kiemelik, elsősorban „véleményekre, attitűdökre, illetve a társadalmi/fogyasztói praxisokra” koncentrálnak. A kutatások módszertana, amelyek alapján a kötet készült, nagyon jól kidolgozott, megalapozott, a 2008-as és a 2013-as kutatás azonos módszertannal, a 2001-es pedig nagyon hasonló eljárással készült, ami növeli az eredmények összehasonlíthatóságát, ugyanakkor mindhárom kutatás az erdélyi magyarokra reprezentatív mintán készült. Itt megragadnám az alkalmat, hogy a kötet egyik előzményéről írjak néhány sorban. Amint azt a szerzőpáros is leírja a kötete elején, a 2008-as kutatást az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) kezdeményezte, kapcsolódva egy nagy országos ifjúságkutatáshoz. E kutatások eredményeképpen született meg az Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés1 tanulmánykötet. Amint azt a bevezető tanulmányban is megfogalmazza Kiss Tamás és Barna Gergő, a kutatások és a kötet egyik fő célja az volt, hogy „egyszerre próbált a román és a magyar ifjúságkutatáshoz kapcsolódni. Kísérletet tettünk arra, hogy a bukaresti (román anyanyelvű) és a kolozsvári (magyar anyanyelvű és elsősorban a magyarországi szakmához kapcsolódó) vizsgálatok közötti nagyfokú párhuzamosságot enyhítsük, feloldjuk.” (7. o.). Ugyanakkor a kötet két nyelven, magyarul és románul is megjelent, aminek célja az volt, hogy mindkét etnikumhoz tartozó érdeklődő saját

1 Kiss Tamás – Barna Gergő: Erdélyi magyar fiatalok. Összehasonlító elemzés. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion, Kolozsvár, 2011.

259

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók anyanyelvén hozzáférhessen a tanulmánykötethez. Az írás formálisan tizennégy darabból álló tanulmánykötet, az írásokat három nagy fejezet köré építi fel. Az első tematikus rész két tanulmányt tartalmaz, amint azt a címe is jelzi, Két ifjúságszociológia Romániában, a hazai két nagy ifjúságkutatás mentén ír. Sorin Mitulescu az utóbbi évtizedek romániai ifjúságkutatásának vázlatát tárja elénk, míg Gábor Kálmán és Veres Valér az ifjúsági korszakváltásról ír Kelet-Európában, ezen belül is az erdélyi magyar fiatalok helyzetéről. A második tematikus blokk az összehasonlító vizsgálat tanulságaira fókuszál. Veres Valér írásában a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről, a társadalmi közérzet és a problémaérzékelés rétegspecifikus eltéréseiről olvashatunk, Iulian N. Dalu az oktatás és munka megjelenéséről a román és a magyar fiatalok értékrendjében ír. Barna Gergő írása a román és magyar fiatalok fogyasztási szokásait ecseteli, kitérve a szabadidő-, kultúra-, média-, internethasználati szokásaira. Bokor Zsuzsa elénk tárja az erdélyi fiatalok családról, gyermekekről, főzésről és munkáról alkotott véleményét, ugyanakkor Sorin Mitulescu felvázolja a család és a fiatalok kapcsolatát, Veress Ilka a fiatalok értékrendjét, Kozák Gyula pedig a fogyasztási szokásaikat. A blokk utolsó írásának szerzője, Gina Angelescu írását olvasva megtudhatjuk, melyek a hasonlóságok és különbségek az erdélyi magyar fiatalok és a román fiatalok migrációs viselkedésében. Végül, de nem utolsó sorban, a kötet harmadik és egyben utolsó tematikus blokkjában bepillantást nyerhetünk néhány, az ezredforduló utáni erdélyi ifjúságvizsgálatba. Ercsei Kálmán, Kiss Zita és Szabó Júlia írása elénk tárja a fiatalok szabadidős fogyasztási szokásait, önállósodási törekvéseit, illetve jövőképét a marosvásárhelyi Félsziget-vizsgálatok alapján. Sólyom Andrea a fiatal nemzedék politikai kultúrájáról és társadalmi értékrendszeréről ír, míg Patakfalvi Ágnes a kolozsvári elektronikus zenei szcéna tíz évét tárja olvasói elé. Visszacsatolva az Erdélyi Magyar Fiatalok 2013 című kötetre, másik nagy erősségét abban látom, hogy a szerzőpáros kontextusba helyezi az írását. Mivel a fiatalok véleményének a leírását tűzik ki célul, figyelnek arra is, hogy ezt az alakulást a tágabb makro-környezet változásainak a tükrében tegyék, felvázolva „az elmúlt másfél évtized legfontosabb gazdasági, társadalmi és politikai változásait, amelyek nagymértékben befolyásolhatják a fiatalok különböző attitűdjeit, elvárásait”(10. o.). Leírják, hogy Romániában az ezredfordulót követően beindult egy jelentős gazdasági gyarapodás, amely viszonylag töretlen volt 2009-ig, amely meghatározta a lakosság anyagi helyzetét, ugyanakkor ez a percepciók szintjén optimista hangulatot eredményezett. Az ezután bekövetkező világméretű gazdasági válság kirobbanása, úgyszintén rányomta a bélyegét a fiatalok attitűdjeire, elég itt csak azt a tényt megemlíteni, hogy a fiatalkori munkanélküliség 2011-ben érte el a csúcsértékét. Természetesen említésre kerül itt Románia NATO, később Európai Unióhoz való csatlakozása, a negatív migrációs egyenleg, és nem utolsó sorban az oktatás robbanásszerű expanziója. Ugyanakkor a demográfiai változások a fiatal lakosságot is nagymértékben befolyásolták, jelentősen csökkent a Közép-Erdélyben és általában a nagyvárosokban élő magyar fiatalok aránya, az iskolai végzettségben bekövetkeztek markáns változások, nő a felsőfokú végzettségűek aránya, és ezzel szemben csökken azoknak a súlya akik alapfokú képzéssel rendelkeznek, mindezekkel párhuzamosan a fiatalok egyre későbbre halasztják a házasságkötés és gyermekvállalás időpontját, olvashatjuk az írásban. A szerzőpáros tematikus fejezetekben mutatja be a fiatalokat. Olyan tematikákról kapunk információkat, mint a társadalmi közérzet és elégedettség, fiatalok anyagi helyzete, problémái, életútjuk, értékeik, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaik, család, gyermekvállalás, migrációs tapasztalat és potenciál, szabadidő-fogyasztás, kulturális fogyasztás, médiafogyasztás, inter260

Összehasonlító ifjúságkutatások Erdélyben 2008–2013 net- és számítógép-használat, nyelvismeret, nyelvhasználat, etnikumközi viszonyok, politikai érdeklődés, illetve részvétel, ifjúsági szervezetek ismerete, azokkal való elégedettség. Megtudjuk, hogy a fiatalok hangulata jelentősen változott a vizsgált időszakban, nőtt azoknak az aránya akiknek életszínvonala romlott, mindennek ellenére többségük pozitívan látja saját jövőjét. Ugyanakkor a korábbi évekhez képest valóságos fogyasztói expanziónak lehettünk tanúi, például elmondható az, hogy a fiatalok közül csaknem mindenki rendelkezik mobiltelefonnal, de ugyanez a helyzet a saját használatukban levő számítógéppel is. De a nagy értékű vagyontárgyak (lakás, autó) birtokosai esetében is számottevő a növekedés. A fiatalok problémaérzékenységét illetően három kérdés értékelődött fel: a munkanélküliség, a pénztelenség és az alacsony keresetek, illetve a kilátástalan jövő-problémák, amelyeket az adott időszak gazdasági nehézségei határoztak meg. Mindhárom vizsgálat egyik központi kérdése volt, hogy a különböző biográfiai eseményeket milyen korban élik meg vagy tervezik megélni az erdélyi magyar fiatalok. Megtudjuk, hogy elsősorban az individualista életesemények kerülnek a fiatalok életútjának korábbi szakaszába, ebből is kiemelkedik az első szexuális tapasztalat megszerzése. A lányok esetében a szélsőséges alkoholfogyasztás kipróbálása kerül jelentősebb mértékben előtérbe, míg a férfiak esetében a szülőktől való függetlenedés. A házasságkötés mindkét nem esetében jelentősen kitolódik, míg 2001-ben a fiatalok 25 éves koruk után készültek házasodni, ez 2013-ra majdnem 26 éves korra halasztódik, viszont az első komoly kapcsolat kialakítása és az állandó partnerrel való együttélés előbbre hozódik, és az is érdekes tény, hogy a fiatalok egyre inkább előnyben részesítik a házasság előtti együttélést. A formális oktatásból való kikerülés, illetve a szakmai végzettség megszerzése is későbbre tolódik, elsősorban a lányok terveznek tovább tanulni, mint 2001-ben. Az erdélyi magyar fiatalok értékpreferenciáiban kis változásokat lehet csak megfigyelni. Ennek alapvető okát a szerzőpáros abban látja, hogy „a kutatások során mért értékek esetében kiemelkedő az irányukban pozitívan viszonyulók aránya, a család, a jövedelem, a munka, a barátok, a szabadidő, a műveltség egyaránt fontos az egyének életében” (15. o.). Érdekes megállapítás az is, hogy jelentősen csökken a nem dohányzó fiatalok aránya, ezzel szemben nő azoknak az aránya, akik kipróbálják az alkoholt, viszont a rendszeresen alkoholt fogyasztók arányában nincs változás. A migrációval kapcsolatos témakörben is változások következtek be, mind érintettség, mind személyes tapasztalat tekintetében (2013-ban 13 százalékuknak a háztartás tagjai közül valaki épp külföldön tartózkodott, míg 2001-ben ez csupán 7 százalék volt), viszont a külföldön való letelepedést fontolgatók aránya nem változott 2008-hoz képest, elsődleges célországjuk Magyarország, ezt követi Németország, illetve az Egyesült Királyság. A fiatalok legnépszerűbb szabadidős tevékenységei a tévézés, a rádióhallgatás, a barátokkal való együttlét, a sportolás, az újságolvasás, a bevásárlás, kávézók és bárok látogatása. A fiatalok nyelvhasználatával kapcsolatosan megtudhatjuk az írásból, hogy a magyar anyanyelvű fiatalok túlnyomó többsége saját bevallása szerint beszéli valamilyen szinten az ország nyelvét, és nőtt azoknak az aránya, akik a polgármestei hivatalokban kizárólag a magyar nyelvet használják, viszont azoknak az aránya is emelkedett akik román nyelven rádióznak. Nagyon érdekes megállapításokat olvashatunk a fiatalok etnikumközi viszonyokról kialakított véleményéről, ezen „fiatalok mintegy fele gondolja úgy 2013 áprilisában, hogy a románok és a magyarok között konfliktusos a kapcsolat az országban, egynegyedük együttműködési viszonyt lát, másik negyedük szerint pedig kölcsönös érdektelenség jellemzi a román–magyar viszonyt”, erre a felerősödő negatív megítélésre a szerzőpáros magyarázatot is ad, „az adatfelvételt övező periódus261

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók ban hangsúlyosan mediatizált „székely zászló ügy”, illetve a „trikolóros hajpánt ügy”, és általában a március 15-i magyar nemzeti ünnep kapcsán felmerülő feszültségek számlájára írható” (20. o.). A politika a fiatalokat csak kismértékben érdekli, viszont az előző mérésekhez képest minimálisan nőtt a részvételi szándék. Összegezve: mindkét kötetről elmondható, hogy olvasmányos, igényes alkotás, nem csupán pillanatképekben írják le az erdélyi magyar fiatalokat, hanem tágabb kontextusba helyezve, összhasonlítva időben és térben, magyarázatokat is adva a különböző alakulásokra, hogy olvasó minél pontosabb képet kaphasson.

262

Magyar Ifjúság 2012 – Tanulmánykötet

Szabó Júlia Magyar Ifjúság 2012 – Tanulmánykötet Szerk. Székely Levente, 2013, Kutatópont

A

recenzált kötet a negyedik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredménye, amely 2012-ben zajlott. Ez sorrendben a második kötet, amely a nagymintás adatokat dolgozza fel. Az első egy gyorsjelentés volt (10 kérdés az ifjúságról − Magyar Ifjúság 2012, szerk. Székely Levente), amelyben a szerzők tíz kérdésen keresztül mutatják be a magyar ifjúságot. A második Magyar ifjúság 2012 − Tanulmánykötet (szerk. Székely Levente) szintén tíz fejezetre tagolódik és tizenkét tematikus írást tartalmaz. A harmadik kötetben (Másodkézből − Magyar Ifjúság 2012, szerk. Nagy Ádám−Székely Levente) szintén tizenkét tanulmányt olvashatunk, amelyek mindegyike – a szerzők szavaival élve – egy gondolati ringlispil, egyfajta kutatói jutalomjáték. Ebben a kötetben a fiatalokat érintő témák mélyebb elemzéseiről olvashatunk, mint például az új „csendes generáció” hipotézisének vizsgálatáról, vagy a fiatalok kulturális kasztrendszeréről, azaz kulturális aktivitásáról. Egy további kötet a fiatalok regionális elemzésére vállalkozik (Harmadrészt − Magyar Ifjúság 2012. Regionális helyzetelemzések, szerk. Nagy Ádám−Székely Levente1), és Magyarország hét statisztikai régiójára, a megyékre és településekre lebontva mutatja be a fiatalok élethelyzetét. Megemlítjük, hogy a „Magyar Ifjúság 2012” felmérés során nyolcezer 15–19 éves fiatalt kérdeztek meg egy közel 70 perces kérdőívvel. A jelen írásban tehát a második kötetet – a Magyar ifjúság 2012 – Tanulmánykötetet – mutatjuk be. A teljesség kedvéért azonban fontosnak tartottuk megemlíteni az egyéb írásokat is, hogy ki-ki az érdeklődésének megfelelően választhasson további olvasnivalót. A tanulmánykötet első fejezete egy részletes demográfiai bemutatással kezdődik (családi állapot, gyermekvállalási kedv, gazdasági aktivitás, egzisztencia). Domokos Tamás leíró statisztikai jellemzőkkel mutatja be − nem csupán gyorsjelentésszerű adatközléssel − a magyar ifjúság demográfiai helyzetét, és ezt népesedéselméleti kontextusba helyezi. Két fő elméleti keretet tárgyal: a felnőttkorba való átmenet lépcsőit, illetve a második demográfiai átmenetet. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy megjelent két olyan demográfiai esemény, ami értékválasztáshoz kapcsolható: az akaratlagos gyermektelenség, illetve a vállalt egyedüllét, ami módosítja a posztadoleszcencia konceptuális keretét. A fiatalok felnőtté válásának hagyományos útjai módosulnak, a mintaátadás iránya is megváltozik − az egyirányú felnőtt-fiatal mintaátadás kétirányúvá, azaz felnőtt-fiatal és fiatal-felnőtt mintaátadássá alakul −, így alapvetően különböző életstratégiák mentén, egyéni megoldásokkal alakítják a fiatalok életpályájukat. A következő tanulmányt az első folytatásaként vagy kiegészítéseként is értelmezhetjük. Nagy Ádám azt vizsgálja meg, hogy a Magyar Ifjúság 2012 célcsoportja menyire írja le azt a csoportot amelyet ifjúságnak nevezünk. Felveti azt a kérdés, hogy ha nem az életkor, akkor milyen más kritériumok alapján sorolunk valakit az ifjúsági korosztályhoz. Egy következő kérdés az, hogy milyen méréssel jellemezhetjük jobban napjaink fiataljait: életkorra alapuló vagy egyéni érettségre alapuló mérési módszerrel. Az ifjúságügy modell – eltérően a hagyományos statisztikai modelltől – nem korosztályi kategóriákban, hanem az egyén életútja alapján fogalmazza meg az

1 Mindegyik tanulmánykötet olvasható a világhálón.

263

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók ifjúság fogalmát. Következtetései arra utalnak, hogy bár az életkor jellemző tényező, a fiatalok csak 50-60 százalékának helyzete konzisztens, és a különböző érettségi dimenziók alapján az egyes csoportok illeszkedése meglehetősen különböző, vagyis kissé eltolódott a szociológiai érés a statisztika által használt életkori kategóriától. A következő fejezet a családalapítás és a gyermekvállalás alapvető mutatóival és motivációival foglalkozik. A szerző beszámol az egységes párkapcsolati mintázat megváltozásáról, ami az 1970-es években kezdett megváltozni a nyugat-európai országokban, vagyis csökkent a házassági kedv, kitolódott az életkor, illetve a családalapítási forma elvesztette jelentőségét, helyette az élettársi kapcsolat hódított teret. A fiatalok döntő többsége 15–29 éves kor között nőtlen, illetve hajadon, de a nők még mindig nagyobb arányban és hamarabb házasodnak, mint a férfiak. A gyerekvállalási szokások alakulása szorosan követi a családalapítási kedv görbéjét, így talán nem meglepő, hogy a megkérdezett fiatalok 85 százalékának még nem született gyermeke. Bár a családalapítás és gyerekvállalás egyre inkább eltolódik, a fiatalok többsége mégis fontosnak tartja a házasságot és jövőterveikben a gyerekvállalás is jelen van − főleg a hagyományos kétgyerekes családmodell van jelen elképzelésükben. A harmadik fejezet egy oktatási helyzetkép, amelyet a szerző úgy jellemez mint egy kimerevített pillanatfotót, mert egy kissé ahhoz hasonló, mint amikor egy mozgó tárgyról éles képet próbálunk készíteni, ugyanis a fiatalok iskolai életútja állandóan változik. Az eddigi kutatások alapján az oktatási expanzió felfele ívelt, viszont jelen kutatás adatai alapján ez a tendencia megtörni látszik, ugyanis az elmúlt négy év alatt az oktatásban részt vevők aránya 3 százalékkal csökkent. A tanulmány első része ezt az úgynevezett kimerevített helyzetképet szemlélteti, amelyen azt láthatjuk, hogy az általános iskola befejezése immár természetessé vált a fiatalok körében. Továbbá a fiatalok többsége (70 százaléka) érettségit adó iskolában kezdte el tanulmányait, és közel ennyien meg is szerzik a diplomát, de ugyanakkor minden huszonötödik fiatal kimarad a középfokú oktatásból. A felsőoktatásból lemorzsolódottakról nem kapunk információt a jelen kutatás alapján. A tanulmány második része a társadalmi háttér és az iskolai életút összefüggéseit vizsgálja. A szerző szerint a Magyar Ifjúság 2012 adatai is igazolják a származás és az iskolai egyenlőtlenség erős összefüggéseit, ugyanis minden szelekciós lépcsőben érvényesül a kedvezőtlen családi hátterűek le-, illetve kimaradása. Bár a szelekciós hatás gyengül a képzési szinteken felfele haladva, ez mégis inkább a korai erőteljes szelekcióval magyarázható, melynek következtében egyre homogénebb csoport kerül a felsőbb szintekre.A tanulmány végül kitér azokra az atipikus esetekre, amelyekkel a társadalmi hierarchia végén találkozhatunk. A kedvezőtlen családi háttérrel rendelkező, de jól teljesítő fiatalokat sebezhetetlennek nevezi a szakirodalom, a másik atipikus csoport a védtelenek csoportja, akik kedvező családi háttérrel rendelkeznek, mégis sikertelennek mondható az iskolai életútjuk. A negyedik fejezet a fiatalok munkaerő-piaci helyzetképe. A szerző egy komparatív dimenzióban értelmezi az elmúlt négy évet, a 2012-es vizsgálat eredményeit elsősorban a 2008-ban végzett ifjúságkutatás eredményeivel együtt értelmezi. Először egy általános munkaerő-piaci helyzetképet vázol fel, majd az aktuális munkahely jellemzőit veszi számba. A vizsgálat idején a fiatalok 40 százaléka dolgozott valamilyen formában, ezek 90 százaléka alkalmazott, a fennmaradó 10 százalék nagyobb részt vállalkozó, kisebb részt pedig alkalmi munkás. A fiatalok 10 százaléka volt munkanélküli a lekérdezéskor, míg 2008-ban csak 7 százalék, illetve a fiatalok 15 százaléka éppen munkát keresett. A munkanélküliség magas aránya nemcsak az alacsony képzettségű, hátrányos helyzetű fiatalokra jellemző, ugyanis az adatok azt jelzik, hogy mára már a diploma sem nyújt védelmet a munkanélküliségtől, viszont az adatok azt is alátámasztják, hogy minél alacsonyabb egy fiatal képzettsége, annál kedvezőtlenebb a munkaerő-piaci helyzete. 264

Magyar Ifjúság 2012 – Tanulmánykötet A következő fejezetben az ifjúság mobilitásáról, lehetőségeiről és jövőterveiről olvashatunk. A szerző a migrációs statisztikák problematikájának felvázolása után röviden összefoglalja a korábbi migrációs kutatások eredményeit, és ezt követően a fiatalok mobilitási attitűdjeire, illetve motivációira koncentrál. A tanulmányból kiderül, hogy szinte minden második 15–29 éves fiatal hajlandó lenne elhagyni az országot, munkavállalás vagy tanulás céljából − a korosztály 10 százalékát foglalkoztatja a külföldi tanulás lehetősége. Talán még érdemes megjegyezni, hogy 12 százalékuk akár végleges letelepedést is el tud képzelni. Szignifikáns összefüggést mutattak ki a külföldi mobilitási hajlandóság és a nem, az életkor, a család anyagi helyzete, a családi állapot és az iskolai végzettség között. Minél fiatalabb valaki, nőtlen vagy hajadon, nincsen gyermeke, jobb anyagi helyzetben van és már van külföldi munkatapasztalata, annál nagyobb mértékben tervezi, hogy elhagyja az országot hosszabb-rövidebb időre, ha erre lehetőség adódik. A mobilitási ösztönzők közül a fiatalokban elsőként a jobb megélhetési igény fogalmazódik meg, illetve a nyelvtanulás és tapasztalatszerzés. A továbbiakban még olvashatunk a belföldi mobilitás és ingázás hajlandóságáról és a fiatalok jövőterveiről. A szerzők külön fejezetet szánnak a fiatalok kockázati magatartásának és háttértényezőinek, amelyben a káros szenvedélyekről (dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás és öngyilkossági „magatartásról”) írnak. Röviden összefoglalva a fiatalok kockázati magatartásával kapcsolatos eredményeket, a szerzők azt mondják, hogy bár az Ifjúság 2008 kutatás eredményeihez ­viszonyítva javulás mutatható ki bizonyos területeken, mégis elég magasak a káros szenvedélyekre jellemző értékek. A fiatalok körében 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik soha nem dohányoztak, ugyanakkor a fiatalok 27 százaléka napi rendszerességgel dohányzik. Továbbá, kissé csökkent azoknak az aránya is, akik kipróbáltak valamilyen kábítószert. A kockázati magatartások háttértényezőinek felderítésére is kísérletet tesznek a szerzők, és bár ok-okozati ös�szefüggések megállapítására nincs lehetőségük, mégis kiemelnek néhány kockázati faktort, ami az adott viselkedésforma előfordulásában szerepet játszik. A 14 éves kor előtti negatív életesemények − a szülők korai elvesztése, a válás, és az ezzel együtt járó bizonytalan családi háttér, a negatív szülői minta − minden esetben növelik a káros magatartásformák esélyeit. Ugyanakkor a fiatalok „sebezhetősége” összefügg azzal is, hogy életükben egyre nagyobb szerepet játszik a szabadidő és a fogyasztás. Míg a kapitalizmust a szűkösség, a korlátozott lehetőségek határozták meg, a bőség társadalmát a tág lehetőségek és az élmények keresése jellemzi. A fogyasztóipar kiépülésével megváltoznak a fiatalokat érintő hatások és kihívások, a fokozódó verseny és a korai önállósodás jelentősen megnöveli a fiatalok veszélyeztetettségét. A szabadidő tereiről és térhódításáról a hetedik fejezetben olvashatunk. A szerző fogalmi tisztázással kezdi írását, és felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell különböztessünk mennyiségi és minőségi időt, ugyanis felméréseink gyakran csak a mennyiségi időre vonatkoznak. Azt mondja, hogy a korábbi adatokhoz viszonyítva csak részben módosult a fiatalok szabadidő eltöltésének struktúrája, a szabadidő legfontosabb színtere továbbra is az otthon maradt. Ezzel szemben a szabadidős tevékenységekben mérhető változásnak lehetünk tanúi, ugyanis egyre nagyobb teret hódit az internet, amellyel egyidőben visszaszorult a zenehallgatás, az olvasás és a tévézés. Kulturális tevékenységeket még kevésbé végeznek a fiatalok, a megkérdezettek több mint fele soha nem látogatott el a magas kultúra tereibe, például színházba, múzeumba vagy hangversenyre. A szabadidő céltalansága jobban jellemzi a rossz anyagi körülmények között élőket, illetve az alacsonyabb iskolai végzettségűeket, de ugyanakkor úgy tűnik, hogy a fiatalok szemléletében a szabadidő eltöltése inkább egy passzív tevékenység folytatása, mintsem egy megtervezett aktív időtöltés. 265

Erdélyi Társadalom – 13. évfolyam 2. szám • Recenziók Egy további tanulmány, ami szorosan kapcsolódik a szabadidő eltöltési módozatokhoz, a sportolási szokásokról, illetve stagnáló mozgásterekről számol be. A fiatalok sportolási részvételére vonatkozóan a korábbi vizsgálatokhoz képest 4 százalékos részvételi arány csökkenése figyelhető meg, ami az európai sportolási arányokhoz viszonyítva alacsony, viszont magyarországi viszonylatban stagnálás jeleként értelmezhető. A sportolási szokások csökkenő tendenciája különösen a nők körében figyelhető meg, illetve azt láthatjuk, hogy az iskolai végzettség ebben az esetben is differenciál, vagyis a magasabban képzettek körében magasabb a sportolási arány. A már korábbi fejezetek arra utaló gondolatai, hogy napjaink fiataljai a „képernyők társadalmában” szocializálódnak, most a hetedik fejezetben teljesedik ki, ahol a fiatalok médiafogyasztásáról, médiahasználati trendjeiről szerezhetünk tudomást. Előzőekben olvashattuk, hogy a fiatalok szabadidő-eltöltésében legfontosabb szerepe a médiának, ezen belül a számítógépnek, internetnek van. A felmérésből kiderül, hogy a számítógéppel való ellátottság bővülése kisebb ütemű a korábbi vizsgálatokhoz képest, illetve a számítógépet használó fiatalok arányának a stagnálása jellemző, ami részben azzal magyarázható, hogy a mobiltelefonok is egyre inkább ellátnak olyan funkciókat, amelyeket korábban csak a számítógép tudott. A mobilkommunikációban megjelenő ingyenes információcsere széles körű elterjedésével az internetezés és a mobiltelefonon végzett tevékenységek átstrukturálódtak. A közösségi média központi helyet foglal el a fiatalok életében, az ifjúság közel 70 százaléka tagja valamilyen kapcsolatépítő portálnak, többnyire a Facebooknak, és túlnyomó többségük (63 százalék) naponta legalább egyszer ellátogat erre az oldalra. A legújabb felmérések szerint (Socialbakers kutatása alapján) a fiatalok közül többen hátat fordítottak a Facebooknak, de ez a trend a magyarországi adatokon 2012ben még nem érzékelhető. A szerző kifejti, hogy létezik a fiatalok körében egy nagyon szűk csoport (7 százalék), akik nem rendelkeznek semmilyen „digitális kütyüvel”, akik élethelyzetükből adódóan képtelenek az információs társadalmon belüli mobilitásra. A tanulmánykötet utolsó fejezete a civil és közéleti aktvitást tárgyalja. A fiatalok társadalmi közérzete és a politikához való viszonya inkább pesszimizmusra utalnak, a fiatalok rendkívül negatívan értékelik a makrogazdasági folyamatokat. A korábbi kutatások és a jelenlegi adatok is azt igazolják, hogy a fiatalok politikai érdeklődése és aktivitása rendkívül alacsony, közel 60 százalékukat egyáltalán nem érdekli a politika, illetve alig 2 százalékukra jellemző a politika iránti fokozott érdeklődés. Már korábbi tanulmányok is igazolták a civil szervezetek fejlődési anomáliáit, kiüresedését a rendszerváltást követően, és ez a felnőtt társadalomra jellemző politikai életből való kivonulás a fiatalok esetében is érvényesül. A tanulmányban még olvashatunk a politikai szocializációhoz kapcsolódóan a szülők mintaadó szerepéről, vagyis arról, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a szüleik értékrendjéhez, nézeteihez. A szerző következtetései szerint a felmérés adatai a fiatalok dezintegrációjára, magukra hagyatottságára és növekvő elidegenedésére utalnak. A fiatalok vallásgyakorlatáról az utolsó tanulmány ír, amely szerint az egyház tanítását követő vallásosság a fiatalok csak egy kisebb csoportjára jellemző, sőt, a vallásukat nem egyházi keretek között megélők aránya is csökkent. Ennek okait a szerző abban látja, hogy a korosztály szüleinek generációja döntő részben abban a korszakban szocializálódott, amelyet a vallás hanyatlása jellemzett, és ezt még az egyházi iskolák szocializációs tere is csak kis mértékben tudja pótolni. Végezetül úgy gondoljuk, hogy a szerzők elérték céljukat, ugyanis sikerült olvasmányos formában egy átfogó képet nyújtani a magyar fiatalok élethelyzetéről. A kötet rendkívül gondosan szerkesztett, több ember igényes munkája. Összefoglalásképpen azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltással beköszönő társadalmi átalakulásokkal megváltozik a fiatalok viszonyrendszere, az ifjúsági életszakasz meghosszabbodik, jelentősen kitolódik a tanulmányi idejük, amivel egyidőben megnő az autonómiájuk, szabadságuk, de ugyanakkor a kockázatvállalásuk is felerősödik. 266

A szerzőkről

A szerzőkről Balázs Előd szociológus, a csíkszeredai Country Development Consulting (Cdc) munkatársa. Kutatási területei: a labdarúgás szociológiája, vidékfejlesztés. E-mail: [email protected] Berszán Lídia, PhD, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Szociális Munka Tanszék oktatója. Kutatási területei: szociális munka idős emberekkel; a fogyatékkal élő személyek társadalmi integrációja; segítő kapcsolat, segítő beszélgetés; a speciális igényű családokkal való munka. E-mail: [email protected] Burista Lóránd szociokulturális antropológus. Kutatási területei: a jégkorong antropológiája, kritikai kultúrakutatás. Érdeklődési területek: kognitív antropológia, szociálpszichológia, politikai antropológia. E-mail: [email protected] Csillag Péter újságíró, sporttörténész, a Nemzeti Sport munkatársa. Érdeklődési területei: a sport társadalmi és politikai vetülete, futball és történelem. E-mail: [email protected] Ercsei Kálmán szociológus, a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány kutató munkatársa. Kutatási területek: oktatáskutatás, ifjúságkutatás. E-mail: [email protected] Gergely Orsolya, szociológus, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán a Társadalomtudományi Tanszék adjunktusa, illetve a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának kutatója 11 éve. Elsősorban családszociológiai és gender kutatásokban érdekelt a székelyföldi térségben, de több írásában az ifjúság és életmód kapcsolatot, ifjúság és információs társadalom problémakört vizsgálja. E-mail: [email protected] Hajdu Ágnes etnográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományok Doktori Iskola Európai Etnológia doktori programjának hallgatója. Fő kutatási területe: az erdélyi magyarok Magyarországra irányuló migrációja. E-mail: [email protected] Kiss Zita szociológus, a Kvantumresearch közvéleménykutató cég munkatársa. Kutatási területek: ifjúságkutatás, lakásszociológia, oktatáskutatás. E-mail: [email protected] Kustán Magyari Attila a BBTE kulturális antropológia szakos hallgatója, újságíró. E-mail: [email protected] Laza, Gabriela 2015-ben végezte tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karának humán erőforrás szakán. Jelenleg a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kar A humánerőforrás pszichológiája és szervezeti egészségügy magiszteri program diákja. Érdeklődési területek: szervezeti szociológia, társadalmi rétegződés, a csoportok szocio-pszichológiája. E-mail: [email protected] Magyari Nándor László, PhD, antropológus a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója. Kutatási területei: nacionalizmus, valamint politika és korrupció. E-mail: [email protected] Olaru Júlia 2015-ben végezte a tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karának szociológia szakán. Jelenleg a BBTE Közintézetek és nemkormányzati szervezetek vezetésében alkalmazott szociológia magiszteri program diákja. Érdeklődési területek: oktatás, ifjúságszociológia, szegénység szociológiája. E-mail: [email protected] Papp Z. Attila, PhD, szociológus, tudományos főmunkatárs, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet igazgatója, illetve a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének docense. Kutatási területei: kisebbségszociológia, oktatáskutatás, romák oktatása. E-mail: [email protected] Pásztor Gyöngyi, PhD, szociológus, a kolozsvári BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója. Kutatási területei: városszociológia, valamint a turizmus szociológiája. E-mail: [email protected] Péter László, PhD, szociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója. Kutatási területei: a sport, a politika és a társadalmi problémák szociológiája. E-mail: [email protected] Sólyom Andrea, PhD, szociológus, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Intézetének adjunktusa. Érdeklődési területe: ifjúság- és politikaszociológia, a helyi társadalom, gazdálkodás és vidékfejlesztés. E-mail: [email protected] Szabó Júlia szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány kutató munkatársa. Érdeklődési területe az ifjúságszociológia és az oktatásszociológia. E-mail: [email protected] Rusu Szidónia 2015-ben végezte tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karának szociológia szakán. Jelenleg a BBTE Közintézetek és nem-kormányzati szervezetek vezetésében alkalmazott szociológia magiszteri program diákja. Érdeklődési területek: vallásszociológia, önkéntesség, kisebbségszociológia. E-mail: [email protected] Veres Valér, PhD, szociológus, egyetemi docens, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Intézetének vezetője. Kutatási területei: kisebbségi nemzeti identitás, ifjúságkutatás, az erdélyi magyarok társadalomszerkezete és népességfogyása. E-mail: [email protected]

267

Table of Contents 1. Focus: Youth ERCSEI, Kálmán: Researches in Time and Space: Chronological Overview of Hungarian Youth Research in Transylvania 1990–2014 9 VERES, Valér – PAPP Z., Attila: Vocational Choices and Competences among Higher Education Students from Cluj. The Role of Social Background and Motivations 35 GERGELY, Orsolya: The Models for the Teenagers in Szeklerland (Eastern Transylvania) 65 OLARU, Júlia: Research of Shadow Education among High School Students from Northern Transylvania and Szeklerland 85 RUSU, Szidónia: Volunteerism Patterns among High School Students from Northern Transylvania and Szeklerland 107 LAZA, Gabriela: Transition from the School to Labour Market of the Arhitecture Faculty Graduates (Cluj-Napoca) 125 2. Focus: Sport

MAGYARI, Nándor László – BURISTA Lóránd: The Ethicized and Communitarian Szekler Ice Hockey 139 CSILLAG, Péter: Football Myths of Cluj-Napoca – Character-study of a Club with Hiding Identity or the Role of Real and Presumed Bonds in Hungary’s Opinion about CFR 1907 Cluj 169 BALÁZS, Előd – PÉTER, László: Reflections on Transfer Market. Theoretical Sketch of a Market Value Predictive Model 183

3. Outfield

SÓLYOM, Andrea: About Youth’ Future Plans PÁSZTOR, Gyöngyi: What Remains after Olympics? The Social and Spacial

211

Effects of Queen Elisabeth Olympic Park, London 229 BERSZÁN, Lidia: Side Notes of a Paralympics 237 HAJDU, Ágnes: “We Have to Organize Ourselves” 241 4. Reviews About the Authors

267