Erdei�T.�Lilla:
Cérnába�szőtt�évszázad A�Halasi�Csipke�110�éve
Erdei T. Lilla:
Cérnába szőtt évszázad A Halasi Csipke 110 éve
Copyright: Erdei T. Lilla, 2012 Kiadja: Halasi Csipke Közalapítvány Felelős kiadó: Dr. Várnai László kuratóriumi elnök
Fotók: Áment Gellért Képek: Iparművészeti Múzeum, Halasi Csipke Közalapítvány, Szterényiné Herczegh Alexandra Angol fordítás: Nagyné Batári Zsuzsanna Német fordítás: Hollósi Éva Japán fordítás: Kósa Bálint /Balint Rei Kosa / Támogató: Iparművészeti Múzeum Jelen kiadvány a jogtulajdonos és a képek tulajdonosai engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható sem elektronikus, sem mechanikus eljárással. Nyomdai előkészítés: Bánóczki Rita Nyomdai munkák: Kópia Nyomda Kft., Kiskunhalas Nyomdavezető: Lichtenberger Csilla ISBN: 978-963-88795-1-6
Köszöntő A csipkéknek gyerekkorom óta őszinte csodálója vagyok. Nagy családban nőttem fel, unokanővérek és nagynénik között. Akkor az volt a divat, hogy az ünneplő ruhákat, blúzokat csipkével díszítették. Kislányként arról ábrándoztam, hogy ha nagy leszek, nekem is lesz szép csipkegallérom és zsabóm. Az élet másként alakult, de a vonzalom megmaradt, és mondhatnám feltámadt, amikor megismertem a lepkekönynyű, lehelletfinom halasi csipkét. Amikor férjem, Mádl Ferenc köztársasági elnök volt, II. Erzsébet királynőnek, a japán császárnénak és több államfő feleségének halasi csipkét vittünk ajándékba. Az elnökség ideje alatt a diplomata-feleségekkel külön látogatást szerveztünk Kiskunhalasra, hogy személyesen ismerjék meg a Csipkeházat, a varróasszonyokat és a nagyon szép kiállításukat. A kapcsolatom a halasi asszonyokkal azóta is folyamatos. Ezért vállaltam 2012-ben a halasi csipke születése 110 éves jubileuma fővédnökségét. Egy régi, korabeli idézettel szeretném felhívni a figyelmet a kezdetekre. 1904-ben, amikor még alig élte második esztendejét a halasi csipke, így írt róla egy népszerű magyar társasági hetilap, az Új Idők cikkírója: „Halasi csipke – új magyar specialitás: szép, értékes, új és magyar zamatú. Tetszeni fog mindenütt, ahol csak műértő, vagy legalább is jó ízlésű emberek szeme elé kerül. [...] A halasi csipke hivatva van megint beszéltetni rólunk, akiket csak közjogi súrlódásaink révén ösmer a művelt világ.” Remélem, ma is teljesíti a feladatát. Mádl Dalma a halasi csipke védnöke
--
--
Köszöntő Vannak szavak, amik összekötődnek, egybeforrnak az emberek fejében: kalocsai hímzés, tokaji bor, herendi porcelán, és igen: HALASI CSIPKE. Tudjuk, hogy ez az egységes fogalommá válás csak ma hat ilyen természetesnek. Ahhoz, hogy kimondva a fentieket mindenkinek ugyanaz jusson eszébe, hosszú és kitartó munkára, a szó legnemesebb értelmében vett alkotó tevékenységre volt szüksége. Stephanek Ernő rajztanár és Markovits Mária varrónő biztosan nem gondoltak arra, hogy 2012-ben, száztíz évvel később még él, sőt elevenebb, mint valaha, az az iparművészeti remek, amivel egy alföldi kisváros a világ meghódítására indult. Japántól Vatikánig, Ausztráliától Kanadáig ezrek számára ma már a művészi csipke – hitünk szerint – egyet jelent a halasi csipkével. Halasi és csipke. Egy kisváros nagy értéke. Mi halasiak büszkék vagyunk arra, hogy az ország büszke lehet ránk, arra, ami nálunk készül, nálunk teremtődik, azt a mi polgáraink keltik életre újra és újra. És természetesen annak is örülünk, hogy a csipkéről Halas, ugyanakkor Kiskunhalasról a csipke jut eszébe sok embernek határokon innen és túl. Tudjuk, hogy ez nagy felelősség, a kreativitás, a minőség, a szépség, a finomság, tehát az érték megőrzésének a felelőssége. De az embert, egy közösséget az éltet, az tesz emberré és közösségé, hogy felelősnek érzi magát valamiért, ami az övé, de úgy az övé, hogy meg akarja, meg szeretné osztani másokkal, hátha ők is azt az örömöt érzik a befogadás, mint a tervezők és a varrónők az alkotás során. A díjak, kiállítások, elismerések – melyek az 1937-es párizsi Grand Prix-től a Szellemi kulturális örökség díjig – szépen, rendben felsorolhatók, nyilvántarthatók, de a hozzájuk vezető út, a mögöttük lévő munka csak akkor válik érzékelhetővé, ha lehetőségünk nyílik saját szemünkkel megnézni, közelről értékelni, megállni egy-egy kiállított darab előtt, belefeledkezni abba, és utána, reményeink szerint kicsit más szemmel nézni a világot. Ehhez kívánok Önöknek, minden kedves érdeklődőnek kellemes és értékes időtöltést. Dr. Várnai László kuratóriumi elnök
--
--
Erdei T. Lilla: Cérnába szőtt évszázad – A Halasi Csipke 110 éve
A 19. század folyamán az egyre jelentősebbé váló gépesítés nem kímélte a csipkekészítést sem. A gépek újabb generációi egyre tökéletesebben és olcsóbban tudták utánozni a kézi csipkéket, így szélesebb társadalmi rétegekhez is eljutott ez a korábban csak a legtehetősebbek számára megfizethető árucikk. A nehéz helyzetbe került csipkemanufaktúrák a tömegtermeléssel szemben többféle módon is igyekeztek felvenni a versenyt. A munkaigényes, drága luxuscsipkék készítése a század második felében – több darabból összeállított, hatalmas méretű csipkék formájában – még egy utolsó nagy lendületet vett, de a század végére a gépesítés már kiszorította a piacról. Egy másik részük a mintakincs és a készítéstechnika egyszerűsítésével, illetve a gépi és kézi csipkék kombinálásával jutott nagyobb vevőkörhöz. A legsikeresebb megoldásnak az egyediségre, új stílus kialakítására való törekvés mutatkozott. Ezek az újfajta csipkék különlegességük és viszonylag kis darabszámuk miatt magasabb áron is kelendőek voltak. A ruskini mozgalom hatására az új csipketípusok gyökereit a múlt művészetében és a régi csipkék megismerésében látták, ezért gyűjtésekbe fogtak. Az előző századok csipkéit reprodukálták, mintáikat feldolgozták és technikáikat alapul véve, egyedi látásmóddal kiegészítve, különleges újításokkal fűszerezve új stílusú csipkéket hoztak létre. Ezek oktatására, készítésére és kereskedelmére iskolákat, tanműhelyeket alapítottak pl. Franciaországban, Angliában, Bécsben. A 19. század második felében hazánkban is megkezdődtek a forrásfeltáró néprajzi gyűjtések, és a szervezett keretek közötti oktatás is kialakult. Az évszázadokon át népszerű népi csipkekészítés fokozatosan visszaszorult, helyette a múlt értékeire alapozva számos csipketípus, csipketechnika, tanműhely, kézimunkaüzlet született, és tervezők, tanárok, munkás kezek ténykedtek a „magyar csipke” megteremtésén. A csipkeműhelyek létrehozásának fő szempontja a művészi megújulás mellett a kereskedelem felélénkítése és a női munkaerő foglalkoztatásának együttes megvalósítása volt. Az első csipkeiskola az 1880-as években vándoriskolaként alakult a felvidéki Soóváron. Néhány évvel később Körmöcbányán letelepülve, Angyal Béla művészeti vezetése mellett, Állami Csipkeverő Tanműhely néven az 1920-as évekig működött. 1902-ben, szinte egy időben két csipkefajta, a halasi varrott és a balatonendrédi vert csipke indult útjára.
A halasi csipke kialakulása Magyarországon a vert csipkével szemben az ún. levegőbe varrott csipke készítésének nem volt hagyománya. Az első igazi magyar varrott csipke, a halasi csipke volt, megalkotása Dékáni Árpád és Markovits Mária nevéhez kötődik. --
Dékáni Árpád (1861–1931) erdélyi származású rajztanár, a háziipari mozgalom tevékeny tagja, mozgatórugója volt. Középiskoláit Székelyföldön végezte, majd Budapesten a Műegyetemi képzést elhagyva a Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében fejezte be felsőfokú tanulmányait. Olyan jeles művészek formálták szemléletét, mint Székely Bertalan, Keleti Gusztáv, Lotz Károly és Schulek Frigyes. Tanulmányai végeztével hamarosan, 1886-ban Kiskunhalasra helyezték, ahol húsz évig a református gimnázium rajztanáraként dolgozott. Ismerte, és figyelemmel kísérte kora hazai és külföldi iparművészeti törekvéseit. Festett, aktívan részt vett a település kulturális és sportéletében, diákjaival néprajzi gyűjtéseket végzett és a rajzórákon a népművészeti tárgyak sablonos másolása helyett önálló tervezésre buzdította tanítványait. Támogatóként részt vett az 1880-as években a Körmöczbányai Csipkeverő Tanműhely létrehozásában. Ennek példájára ő is olyan művészi kézimunkát szeretett volna Kiskunhalason meghonosítani, amivel a helyi asszonyokat biztos kereseti lehetőséghez juttathatta volna. Markovits Mária (1875–1954) fehérneművarrónő, a Magyar Királyi Állami Nőipariskola egykori diákja, a halasi csipke technikájának megalkotója. Már tanulmányi ideje alatt kitűnt tehetségével. Ő készítette Vaszary Kolos hercegprímás megrendelésére a Mátyás templom miseingeinek hímzéseit, I. Ferenc József számára készült garnitúra kárpitjaival az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. Iskolái végeztével beteg édesanyja kérésére hazaköltözött Kiskunhalasra, és fehérneművarró műhelyt nyitott. Kettejük szerencsés együttműködésének eredménye a különleges halasi csipke. Újdonságát a morrisi szecessziós formavilág és a magyar népi hagyományok hangulatos keveredése mellett a minta szépségét kihangsúlyozó, egyedi készítéstechnika adta. Dékáni 1902 elején tervezte meg az első csipkéket, amire Lyka Károlynak, egykori tanárának írt levelében így emlékezett vissza: „1902 év tavaszán az akkor nálam tartózkodó édes anyámmal csipkékről beszélgettünk, szóba került, hogy magyar varrott csipke nincs. … Édes anyám a ki amúgy is igen szépen kézimunkázott vállalkozott az általam készített terv kivitelezésére. Sem a terv sem a kivitel nem sikerült, de ezen… csipke a kezdete a halasi csipkének.” 1 Néhány hónappal később új tervekkel – több hiábavaló kísérlet után – felkereste Markovits Máriát, aki fáradságot nem kímélve kifejlesztette a mintakincshez legjobban illeszkedő technikát. A forradalmi megoldás a fehérneművarrásból átvett szövőöltés (stoppolóöltés, lécezés) alkalmazása volt, ami a csipkevarrásban évszázadok óta használt huroköltések helyett nyugodtabb, egyenletesebb felületet biztosított a finoman ívelő szecessziós csipkéknek. Dékáni ráismert eredeti elképzeléseire, és elkezdődött a munka. Az új csipke 1902-ben, az Iparművészeti Társulat Országos Iparművészeti Múzeumban rendezett karácsonyi kiállításán mutatkozott be először nagy nyilvánosság előtt. A kiállítás katalógusából megtudható, hogy 15 csipkét állítottak ki „…cérna és selyemből. Rózsás, szarvasos, bimbós, címeres, leveles, szőllős, virágos, lukacsos, hatytyús, tubarózsás, stb. mintával. Közöttük egy csipkelegyező Roosewelt Alice részére…” 2. Szakavatott szemek hamar felfigyeltek a különleges csipkékre. Az első írásban fennmaradt méltatás Szmik Antal neves csipkegyűjtő tollából származik a Budapesti Hírlap 1902-es karácsonyi számából: „A folyosó egyik szekrényében a kis-kun-halasi --
nőegyesület a halasi magyar csipkének egy rendkívül érdekes kollekcióját mutatja be. … A halasi csipkékkel a csipke készítésének egy új neme nyer polgárjogot hazánkban s ezt a kérdést nem lehet eléggé méltányolni. Varrott csipke hazánkban alig készült, s ez a körülmény ád a halasi csipke kezdésének oly jelentőséget, mely minden illetékes faktor figyelmét megérdemli. Habár a gyári csipke most már alig különböztethető meg a valódi csipkétől, s a divat szerint használata is változik, azért a finom izlésű közönség előtt a valódi csipke mindég becses és keresett portéka.” 3
A halasi csipke készítése A halasi csipke aprólékos, finom kézimunka, ezért készítéséhez repedésmentes, tiszta kéz kellett. A parasztlányok, -asszonyok keze ezzel szemben kétkezi munkához szokott, ezért „…mielőtt munkához látnánk, előbb egy kisebb fajta operáción kell keresztülmenniök: le kell políroztatni az ujjaik hegyét, hogy a bőr finomabb legyen, bele ne akadjon a selyem, a czérna.” 4 A halasi csipke készítéséhez az első évtizedben selyemcérnát és durvább, illetve vékonyabb lencérnát, 1910 után már csak változó vékonyságú fehérített vagy fehérítetlen lent használtak. 2006-tól azonban már pamuttal dolgoznak. A csipke mintáját fonák oldalával felfelé gondosan átrajzolják egy pergamenlapra, viaszolt vászonra vagy egy vékonyabb kartonra. Rá átlátszó színes papírt, alá több réteg vastagabb textilt rögzítenek, hogy biztosítsák a munkafelület megfelelő feszességét. Ezután az egészet egy négyszögletes rámára kifeszítik. Következik a kontúrozás: a mintarajz körvonalára ráfektetik, és néhány milliméterenként átfogó öltésekkel lerögzítik a vastagabb kontúrszálat. Ez adja a csipke tartóvázát. (1. kép) Utána a félkész munkát
1. kép A kéthattyús terítő felkontúrozás után. (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) - 10 -
alábélelt mintarajzával együtt leveszik a keretről, és a felső végét hozzáerősítik egy homokkal kitömött párnához. Így a csipkét félig kifeszítve, félig kézben tartva először szövőöltéssel elkészítik a mintatestet (2. kép), majd különböző lábazásokkal,
2. kép A kéthattyús terítő a szövőöltések kivarrása után. (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) illetve csipkeöltésekkel kivarrják a fennmaradó köztes részeket. Fontos, hogy a kivarró öltéseket csak a kontúrba vagy a másik cérnához rögzítsék, ne öltsenek bele az alapba. Innen kapta az „igazi varrott csipke” – a szálhúzásosvagdalásos munkákkal szemben – a „levegőbe varrott csipke” megnevezést. Ezután a befejezett csipkét a fércszálak elvágásával leválasztják a mintarajzról, eltávolítják a még benne maradt, feleslegessé vált cérnafoszlányokat és készen van a halasi csipke. (3. kép) A tervezők egy része ismerte a csipkekészítés technikáját másik részük nem, így ettől függően vagy berajzolták 3. kép A kéthattyús terítő elkészítve, az alkalmazandó öltéseket vagy terv: Stepanek Ernő, 1910-es évek. a csipkevarrókra hagyták annak (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 66.356.1.) - 11 -
megválasztását. Sokszor ugyanazt a tervet különböző öltésekkel készítették el, ezért más hatást nyújtanak ugyanazon rajz alapján készült csipkék.
Az első évek csipkéi Az első évek csipkéinek stílusa, alapanyaga és készítéstechnikája jelentősen eltért azoktól, amiket napjainkban halasi csipke néven ismerünk. A korai munkákon a hangsúly a nagy felületen alkalmazott szövőöltéses mintákon volt, melyet a lábazások, pókolások vagy a csipkeöltések még jobban kiemeltek. Alapanyaguk szempontjából három csoportra oszthatjuk ezeket a korai alkotásokat: színes selyemcsipkékre, valamint durvább és vékonyabb lencérnából varrottakra. Az első két csoport csipkéi csak 1910-ig készültek, míg a harmadik típusból fejlődött ki a mai csipke. A századelő kedvezett a csipke alkalmazásának. A halasi csipke változatos, nagy választékkal, széles spektrumban igyekezett alternatívát kínálni a külföldről beözönlő kézi és gépi csipketermékekkel szemben. Az öltözködésben betöltött szerepük rendkívül széleskörű volt: szélcsipkék, változatos fazonú gallérok, függők, ruhabetétek, sálvégek, zsebkendőszegélyek és -betétek, tarsolyok, legyezők, nyakkendővégek, zsabók készültek belőle. A lakásokban kisebb-nagyobb terítők, alátétek, függönybetétek formájában jelentek meg, illetve jégkendők, asztali kendők széleit díszítette a halasi csipke. Egyházi használatban elsősorban oltárterítők, kehelytakarók szélesebb és keskenyebb szegélyeiként ismertek.
Színes selyemcsipkék A korai darabok legkülönlegesebb csoportját a színes selyemcsipkék alkotják. A színes szálak alkalmazása a csipkekészítésben korábban sem volt ismeretlen, de csupán a vert csipkékre korlátozódott. A 16. századi itáliai csipkék kézelőiként és ruhaszegélyeiként, a 17. századi magyar úrihímzéses keszkenők kerek csipkecsüngőiként, a későbbi századok szláv lakosságú területeinek népviseleteiben mind szívesen alkalmazták a változatos, néhol kifejezetten erős színeket. Fekete csipkével a francia királyi Chantilly és Puy manufaktúrák termékeiként találkozhatunk. A 19. század utolsó évtizedeiből a francia Félix Aubert 5 fontos kiemelni, aki Bayeux és Courseulleus-sur-Mer manufaktúrái részére tervezett sokszínű szecessziós selyemcsipkéket. A varrott csipkék közül először a halasiban találkozhatunk színes szálakkal. A kontúr nyers len- vagy fekete selyemcérna, a színek legnagyobb felületen a szövőöltésnél érvényesülnek. Ha egy színt erősebbé akartak tenni, akkor vízszintesen és függőlegesen is azonos színű szálat használtak. Ha pedig színátmenetet és árnyalatokat kívántak létrehozni, akkor különböző színű fonalat vezettek egymásba, néhol több színt felváltva, így fokozatos, szinte láthatatlan átmenetet tudtak létrehozni. Ezzel az egyedi megoldással a csipke sokkal plasztikusabbá, szinte térbelivé vált. Színátmeneteket ritkán a lábazásoknál és a csipkeöltéseknél is használtak, de azok feladata többnyire a szövő- 12 -
öltéses rész hangsúlyozása volt. (4-5. kép) Sokféle színt használtak, legkedveltebbek az olajzöld, vörös, narancssárga, rózsaszín, szürke és a májszín. A hangulatos szegélycsipkék, legyezők, függők, ruhabetétek, gallérok, sáldíszek mintáiban a szecesszió és a népművészet mintakincse finoman keveredik. A szecessziós mintaelemek közül főként a morrisi szövetek és tapéták mintája hatott Dékánira. A népművészet elemeit a diákokkal végzett, Kiskunhalas környéki gyűjtések tárgyai ihlették, tükrösök, tulipános ládák, népi kerámiák, ködmönök, subák mintái. Egymás mellé
4. kép „Pávás” legyezőcsipke, terv: Dékáni Árpád, 1903. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 18135)
5. kép „Pávás” legyezőcsipke részlete. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 18135) - 13 -
sorakoztatott, lágyan hajló virágszálak (6. kép), virágbokrok, stilizált fantáziavirágok és -indák, egymás felé forduló madárpárok, széttárt farktollú pávák, népviselet6. kép „Csillagvirágos” csipkeszegély, terv: Dékáni Árpád, 1903. be öltözött lányok (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 10589) és fiúk alakjai jól mutatják, hogy „az ilyen munkában a népiességből sokszor elég egy szemernyi, amit inkább sejtünk, érzünk, mint tisztán látunk” 6. A virágok és növények számtalan fajtáját és formáját ismerhetjük meg csipkébe átültetve, pl. epervirág, gránátalma, hajnalka, csillagvirág, margaréta, tulipán, békavirág, paprika és cseresznye. Az egyházi csipkék központi motívuma a virágminták közötti kereszt és (lélek)galamb lágyan hajló virágindákkal körbeölelve. (7. kép) Földöntúli hatásukat a varrott technikától szokatlan fémfonalak alkalmazása
7. kép „Szent István” csipkeszegély, terv: Dékáni Árpád, 1903. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 10585) - 14 -
adja huroköltések, vagy a keresztből kiinduló isteni fénysugarakat jelképező lábazás formájában. Jellegzetes ábrázolások a népviseletbe öltöztetett lányok és legények alakjai, akár legyezőlapon, akár szegélycsipkéken egymás mellé sorakoztatva. (8. kép) A halasi csipke különleges eleme a zsinórozások, vitézkötések csipkébe való beemelése. A zsinórozások és az erősebb kontúrok három ágból fonott dolgozószálból készültek. A 17. századi nemesi és huszárnadrágokról, illetve később a székely harisnyákról (férfinadrágokról) ismert vitézkötések a csipkeminta szerves részét, középmotívumát
8. kép „Rózsabokorban termettem” csipkeszegély, terv: Dékáni Árpád, 1903. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 10597) képezik. Változatos vonaljátékok, kisebb hurkos vonalvezetések, sűrűn egymás mellé állított hármas hurkok elsősorban a szélek dekoratív díszéül szolgáltak. (9. kép) A színes selyemszállal való munka rendkívül nagy tudást, precizitást igényelt, ezért készítésük nemcsak munka-, de időigényes is volt. Csak kb. 1910-ig varrták, elhagyásában vélhetően a divat változása és a technika egyszerűsítésére való törekvés játszott szerepet. Később, az 1967-es csipketerv pályázat keretei között történtek kísérletek
9. kép „Agancsos, zsinóros” csipkeszegély, terv: Dékáni Árpád, 1903. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 13422) - 15 -
a színes csipke felélesztésére, a kor ízlésének megfelelő újragondolására, de néhány terv megvalósításán és díjazásán kívül nem tudott tartós sikert elérni. Ezekből az új, színes csipkékből csupán három darab ismert 7. Bár a 60-as évek jellegzetes stílusában megtervezetett munkák a pályázat első és második díjait elnyerték, a nagy felületű, erős színeikkel nem tudták visszahozni a századelő finom csipkéjének hangulatát.
Durvább lencérnából készült csipkék Mind durvább, mind vékony lencérnából készült csipkék jellegzetes szecessziós vonaljátékú, felismerhetetlenségig stilizált, egy-két mintaelemenként ismétlődő virágok, levelek és fantáziaminták. E szélcsipkék esetében a különbség csupán az alapanyagukban és méretükben volt. A durvább lencérnából készült csipkék nyers színe, rusztikus megjelenése és mintaelemeik stoppolóöltéses kitöltése miatt leginkább az áttört hímzésekre emlékeztetnek. Körvonalaikat és a szélek játékos hármas hurkolásait is a legtöbb esetben háromágú fonott kontúrból készítették. Ennek a kontúrnak a megfonása a halasi csipke legelső lépése, a kontúrozást megelőző művelet, de csak a kezdeti csipkéknél, a színes és a durvább lencérnák kontúrjainál használták. A folthatást erősíti, az alakokat kiemeli a háromágú, súlyosabb, fonott kontúr és a szabálytalannak tűnő, ám jól átgondolt lábazások és pókolások rendszere. Alapanyaguknak megfelelően elsősorban nagyobb méretű csipkék, változatos szabásformájú gallérok, vállfodrok és szegélyek készültek belőle. Bár hatásukban súlyosnak tűnnek, alakjaik mégis
10. kép „Szarvasos” csipkeszegély, terv: Dékáni Árpád, 1903. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 10605) - 16 -
könnyedek, finom vonalvezetésűek. Mintái főként virágok és párosával egymás felé forduló madarak, szarvasok. (10. kép) A népviseletbe öltözött alakok itt népi életképekként, pl. botjukra támaszkodó juhászok vagy fiatal párt ábrázoló tarsolylap formájában ismertek. (11. kép) A képen bemutatott tarsolylap érdekessége, hogy a csipke szélére rányomva látható Dékáni Árpád vörös viaszpecsétje és mellette kézjegye is olvasható.
11. kép „Jancsi és Iluska” tarsolylap, terv: Dékáni Árpád, 1906 körül. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 76.166.1.)
Vékony lencérnából készült csipkék A vékony fehér lencérnából készült csipkék mintái rendkívül aprólékosak, a finom batiszt hatását keltik. Leggyakoribb felhasználási módok a zsebkendőszélek és -keretek, terítők, zsabók, alátétek. A főként virágminták vagy fantáziaformák apróak, finom kidolgozásúak, az összekötő részek lábazásai mellett a csipkeöltések nagyobb szerepet kapnak. Az első években Markovits Mária 10-15 féle csipkeöltést használt, de a század második felétől kezdve ugrásszerűen megnőtt a számuk. Ma egyedülálló módon 60 féle csipkeöltés közül választhat a csipke tervezője és kivitelezője. A csipkeöltések hangzatos, népies neveket kaptak, pl. csokros, szalagos, gyermeklánc, rózsafüzér, kerítéses, hópelyhes, szélmalomvitorlás, stb. Ismerünk olyan csipkéket, melyet színes selyemcérnából és vékony lencérnából is elkészültek, természetesen az alapanyag lehetőségeit és hatását figyelembe véve. En- 17 -
nek szép példája a ’Legényes és leányos’ legyezőcsipke. (12. kép) Színes változatát sajnos csak fényképről ismerjük, de a 8. kép szélcsipkéjének alakja megegyezik a színes legyezőcsipkéjével. A lányt kibontott hajjal, térdig érő szoknyában, hozzá illő kötényben, buggyos ujjú ingben, a legényt tollas kalapban, bő ujjú ingben, mellényben, rövid, bőszárú gatyában ábrázolja. A színes csipke esetében teltebbek az alakok és a színek dominálnak, míg a lenfonalas változatnál a csipkeöltésekre kerül a hangsúly.
12. kép „Legényes és lányos” legyezőcsipke, terv: Dékáni Árpád, 1903, kivitel: 1909. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 54.2945.1.)
Kezdeti sikerek Az új csipke sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1902-es bemutatkozást számos elismerés és kitüntetés követte. 1903-ban az Iparművészeti Társulat és a Vízcsöpp Társaság legyező pályázatának első díját az egyik szecessziós vízililiomos selyemcsipke nyerte meg. 1904-ben a csipkeműhely a Kereskedelmi Miniszter 2000 koronás iparművészeti díjat kapta meg. A kezdeti években Markovits Mária három tanítványával, saját műhelyében kivitelezte a tervek sorát. E díjnak köszönhetően jobb munkakörülmények közt folyhatott a munka, és több csipkevarrót tudtak kiképezni a növekvő igények kielégítésére. A csipkeműhely céghirdető kártyájának tanúsága szerint Dékáni Árpád célja lassan megvalósulni látszott: „Szegény lányok által készített magyar mintájú halasi csipkéket a művészi szépért érdeklődő közönségnek pártfogásába ajánlja a Kis-Kun-Halasi Nőegylet.” 8 - 18 -
1904-ben a St. Louis-i Világkiállításon a csipkéket nagydíjjal tüntették ki, és ráadásként a díjazott kollekciót St. Louis városa megvásárolta. Még ez évben az Országos Iparművészeti Múzeum az első két év csipkéiből egy közel 40 darabos kollekciót vásárolt, mely ma a kezdeti évek különleges darabjainak legnagyobb gyűjteménye. 1906-ban a Milánói Világkiállítás nagydíját is elhozták. A Magyar Iparművészet cikkében így írt a külföldi sikerek magyar hatásáról: „Az általános nemzeti felbuzdulás… végre szalonképessé tette Magyarországon a külföldön nagy hírnévvel bíró halasi csipkét olyannyira, hogy a főrangú hölgyeink egymással vetekedve halmozzák el a halasi műhelyt megrendeléseikkel.” 9 Az angol International Studio és a The Studio folyóirat is több alkalommal közölt cikket a csipkéről. A külföldi sikerek mellett a belföldi kiállításokon is sikerrel szerepeltek a csipkék, Kecskeméten és Pécsett díszoklevéllel jutalmazták a munkákat. 1906-ban Dékáni Árpádot Budapestre helyezték és a hazai csipkeipar szervezését és irányítását bízták rá. Székhelye Budapest belvárosában, a Kígyó tér 1. szám alatt (most Ferenciek tere) nyílt Műhely nevű állami csipkekészítő-, bemutató- és árusítóhelység lett, „élő kirakata a magyar csipkeművészetnek”. Megfelelő anyagi háttér hiányában azonban rövid életűnek bizonyult a kezdeményezés. Dékáni két évvel később az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola újonnan alakult háziipari osztályának lett a vezetője. Feladata fókuszába most az iskola hatáskörébe utalt 12 textilműhely – köztük a halasi csipkeműhely, és a gödöllői szőnyegműhely – szakmai irányítása tartozott, összességében több mint 700 tanítvánnyal. Kiskunhalas mellett Kispesten, Diósgyőrben is tanították a halasi csipke készítését, sőt Solton is történtek előkészületek egy nagyobb műhely elindítására. A műhelyek mellett az Iparművészeti Iskolában is tanítottak csipkekészítést, sőt tervezést is. Az iskola évkönyveiből és az International Studio 10 1911. számából ismerünk néhányat az iskolában tervezett és kivitelezett halasi csipkék közül. Ismerjük például Mirkovszky Gizella szecessziós gallérját és zsebkendőcsipkéjét, Szendrői Dezső és Örkényi István jellegzetes stílusú zsebkendőjét és alátétcsipkéjét. A bécsi Iparművészeti Múzeum csipkegyűjteménye őriz néhány kisméretű, színes, 13. kép Négyzetes terítő, terv: Tar Antal, 1910-15 között virágmintás próbadara(Szterényiné Herczegh Alexandra tulajdona) bot, melyek rajzuk alapján - 19 -
Örkényi Istvánnak – 1910-1919 között az Iparművészeti Iskola textilművészeti tervezést oktató tanárának – tulajdoníthatóak. Az iskolai csipkék közül kiemelkednek a kiskunhalasi születésű Tar Antal munkái. Dékáni tanítványaként eleinte mestere stílusában tervezett, ezért rajzaik nehezen megkülönböztethetőek. (13. kép) Tar Antal az iskola elvégzése után Ötfán csipkevarró telep létrehozásán dolgozott, de a világháború meggátolta terveit. Bazala Béláné Gábris Ilona nevét az 1916-ban készült, 60 cm átmérőjű ’Állatalakos’ csipketerítőjéről ismerjük elsősorban, mely igazi mestermunka, mind tervezését, mind kivitelezését illetően. A budapesti csipkeműhely munkájaként ismert. (14. kép) A terítő középső sávjában hat különböző állatalakot ábrázol, egy kardot tartó oroszlánt, haltestű oroszlánt, úszó hattyút, fenyőágat tartó unikornist, jogart tartó oroszlánpárt és egy fiait etető pelikánt. A köztük levő teret a magyar népművészetből ismert virágbokrok töltik ki. Középen több sávban virágkoszorúk, a külső szélen szívformában növő virágok, köztük felváltva kecses madarak és madárpárok láthatóak. Újabb tervek esetén az állatalakok rajzait külön-külön
14. kép Állatalakos terítő, terv: Bazala Béláné Gábris Ilona, 1916. (IM 79.26.1.) - 20 -
terítőközépként is felhasználták. Ilyen például a fiait etető pelikán az ún. 24,5 x 17,5 cm-es ’Pelikános’, vagy a Metropolitan Múzeum egyik kardot tartó oroszlánt ábrázoló terítője 11. A kiskunhalasi iskolában 1906-tól Stepanek Ernő (1881 - 1934) vette át az üresen maradt tanári széket. Sokoldalú művészként rajzolt, festett, írt, hegedült, zenét szerzett és gyűjtötte a népművészeti motívumokat. Dékáni Árpád után ő volt az egyik legjelesebb és legismertebb tervezője a halasi csipkének. Már 1908-ban bekapcsolódott a Csipkeház munkájába. A világháború előtti tervei a régi magyar hímzések mintakincsén alapultak. Ő alkalmazta először a csipkék kontúrjainak hurkos vonalvezetését, mely apró kis lyukak formájában légiesebbé tette a csipkét. Az utána jövő tervezők mind átvették, így a halasi csipke jellegzetes elemévé vált. Vonalvezetései, mintái könnyedebbek, karcsúbbak lettek, a szövőöltések egyre kisebb, míg a változatos csipkeöltések egyre nagyobb felületet kaptak. Mintái általában szimmetrikusak, illetve egymás mellett ismétlődő mintaelemek sorából állnak. A háború előtti időszak legszebb munkája az 1916-ban Zita királynénak tervezett, fiatal kalotaszegi párt ábrázoló koronázási tarsoly.
A két világháború közötti csipkék Markovits Mária az első világháború vészterhes időszakában is folytatta a csipkék készítését, és várta türelmesen azt az időt, amikor majd újból felvirágozhat a halasi csipke. A világháború utáni évek nehéz időszakában is készültek szebbnél szebb csipkék Stepanek Ernő tervei alapján. A máig legnépszerűbb csipketervek az 17. kép Nagy gallér, terv: Stepanek Ernő, 1920. (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 54.2911.1.) ő nevéhez kötődnek, pl. a ’Páros hattyú’ (lsd: 3 kép), az ’Úszó hattyú’, a ’Kétszarvasos terítő’. Keretdíszei, melyek már nem kapcsolódtak szervesen a belső díszítményhez, a későbbi tervezők munkáin is sokszor felismerhetőek. Szögletes nagy gallérjának aprólékos rajza, buja virágindái és azok kidolgozása is (17-18. kép) magukkal ragadja a szemlélőt. Kanyargós a barokk és a rokokó hangulatát idéző virágos terítői, gallérjai, páros szarvas és madárábrázolásai, népies jellegű képei, mesetörténetei szintén virágos ágakkal - 21 -
18. kép Nagy gallér részlete
körülvéve romantikus hangulatot sugallnak. Kiemelkedik közülük egy szemérmes fiatal szerelmespárt ábrázoló tarsolylap. Különlegessége, hogy a lány szoknyájában, a fiú gatyájának alján, illetve kalapjában egy-egy piros-fehér-zöld színes sáv fut. (19. kép) Stepanek Ernő a harmincas években számos címert tervezett, pl. Horthy Miklós, Gömbös Gyula számára, de Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve Kiskunhalas címere is az ő munkája alapján készült. Kiskunhalas címere kisebb-nagyobb méretben, különböző kerettel ismert, sőt még egészen apró, néhány centiméteres változatban, könyvjelzőként is árulták. Már 1911-től bekapcsolódott a terezési munkákba Pongrácz Margit. Nőipariskolát végzett, ismerte a csipkekészítés különböző típusait és a halasi csipkét is megtanulta. Az Országos Háziipari Szövetkezet budapesti részlegének üzeletvezetője volt. A 20-as évek végétől az Apponyi téren (korábban Kígyó tér, ma Ferenciek tere) saját üzletet nyitott és egyedi varrott csipketípust is kifejlesztett, mely Pongrácz csipke néven került forgalomba. Keskenyebb-szélesebb szélcsipkéi főként hurkos vonalvezetésekből kialakított virágsort alkotnak. Zsabói közül a hatalmas gránátalmán álló galambpár emelkedik ki. (20. kép) Későbbi nagy méretű, főleg címerállatos
19. kép Tarsolylap, terv: Stepanek Ernő, 1930-as évek (Iparművészeti Múzeum, ltsz. 79.64.1.)
20. kép „Galambos” zsabó, terv: Pongrácz Margit, 1919. (Szterényiné Herczegh Alexandra tulajdona) - 22 -
terítőtervei számos nemzetközi kiállítás kedvelt darabjai voltak. A 20-as évek végére hazánkba is begyűrűző gazdasági világválság kedvezőtlenül befolyásolta a halasi csipke alakulását is. Az állami támogatás és a reklám hiánya miatt a megrendelések és vásárlások is fokozatosan elmaradtak, sőt a csipkeműhely felszámolása is napirendre került. Sokan síkra szálltak a műhely megmentése mellett, köztük Lyka Károly aki 1928-ban a Magyar Iparművészet folyóiratban a következőket írta a hazai kortárs csipkeművészetről: „…Hazánkban nem is egy csipkegyűjtemény gyűjtötte szeretettel a mult a nemű munkáit. De megtaláljuk e valamennyiben a modern csipke legszebb darabjait is? Nemsokára ott tartunk majd a téren, hogy Amerikába kell utaznunk magyar csipketanulmányaink során, mert odavitték ládaszámra az akkor még uj, élő csipkeművészetünk gazdag sorozatát…. Vajon mi a bűne ezeknek a sok sikert aratott, nálunk azonban a gyűjtőktől mellőzött művészeteknek? Csak az, hogy mai, hogy a jelené, hogy kortársunk. Meg kell előbb halnia, régivé kell előbb válnia, hogy bebocsájtást nyerjen. A baj csak az, hogy ezzel a felfogással körülbelül meghuzzuk a lélekharangot élő iparművészetünk felett.” 12 A 30-as évek elején Dr. Fekete Imre, a város ambiciózus polgármestere az új művelődési- és gazdaságpolitika érdekeivel összetalálkozva, az idegenforgalomra építve újra felvirágoztatta a halasi csipkét. A csipkeműhely állami segélyt kapott, „filléres vonatok” indultak Budapestről Kiskunhalasra, ahol a világhírű csipkevarrás bemutatója mellett kiállításokkal, néprajzi előadásokkal, rádióadásokkal szórakoztatták a közönséget. 1933-ban Sz. Csorba Tibor kiadta könyvét „A halasi csipke múltja-jövője” címmel, aminek a célja a figyelemfelkeltés mellett a halasi csipke készítésének és három évtizedes történetének, összefoglalása és megismertetése volt. Előszavában Spolarich László, a Nőipariskola igazgatója a következőket írta: „A halasi csipke nagyszerű érték azonban már is. Kellő felkarolást érdemel. …Csipke kultuszt kell teremteni Halason a halasi csipke kedvéért s munkával ellátni a téli szűkölködőket.” A propaganda olyan jól sikerült, hogy az egyre népszerűbb 15. kép A halasi csipkécsipketechnika védelme érdekében 1934-ben a Kereskedelmi be varrt védjegy és Iparügyi Kamara felvette áruvédjegy lajstromába a halasi csipkét és védjeggyel láttak el minden újonnan készülő darabot. Ettől kezdve került be a csipkék rajzába Kiskunhalas címeréből az egymásra fektetett három hal (15. kép) és a csipkéhez rögzíthető, papír alapú azonos mintájú védjegy (16. kép). Még ebben az évben, egy brüsszeli tanulmányút hatására felvetették egy népművészeti ház létesítésének gondolatát. Hamar megvalósult a nagyszerű terv, egy évvel később, 1935. június 23-án a jelenlegi helyén felavatták a halasi Csipkeházat. A hatalmas fás park 16. kép A halasi csipke közepén fekvő, háromosztatú, tornácos parasztházban a csippapír alapú védjegye kevarrók megfelelő munkakörülmények között dolgozhattak. - 23 -
Méltó helyet kapott az épületben a régi halasi csipkékből álló csipkegyűjtemény és a népi élet tárgyai, köztük azok is, amelyeket Dékáni Árpád tanítványaival még a századfordulón gyűjtött, és inspirációul szolgáltak csipketerveihez. A régi, népművészeti tárgyak között dolgoztak a csipkevarrók, amiket a helyi kisiparosok új berendezési darabjai egészítettek ki. Az épület megtervezésében az Országos Néprajzi Múzeum segédkezett, a költségeket a Kereskedelmi Minisztérium, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kiskunhalas városa állta. A kedvező körülmények és lehetőségek a művészi fejlődésnek is szabad utat nyitottak. 1935-ben a Brüsszeli Világkiállításon hatalmas elismerésben részesült a bemutatott kollekció. Mme Paulis, a brüsszeli Királyi Művészeti és Történeti Múzeum csipkeszakértője elismerően nyilatkozott a Világkiállítás halasi csipkéiről: „Nagyon sok kultúrnemzet csipkéjét ismerjük, de nagyon meglep minket a magyar háziipari csipkék újszerű formameglátása, finom technikája. A világszerte közismert, folyton ismétlődő minták és készítési módok mellett feltűnő a magyar csipkék újszerű, sajátos művészi szépsége.” 13 1935-ben a mintakincs megújítására pályázatot írtak ki: „Suly fektetendő ujszerű és eredeti elgondolásokra, magyaros motívumokra, s azok diszkrét elosztására, valamint az anyag lengeségére és az elkészítés technikai követelményeire. Egy-egy minta részleteiben gyönyörködtető legyen, összességében pedig harmonikus egészet alkosson. Tervezhetők: női ruhagallérok és kézelők, zsabók, plasztronok, métercsipkék, betétek…, zsebkendők, zsebkendőkeretek…, kis vitrinkendők négyzetes vagy kerek formában…, ovális formában…, nagyobb terítők kerek, négyzetes vagy téglány formában…” 14 Terveket csak Magyarországon élő művészek adhattak be. 119 pályamű érkezett, az első díjat Tar Antal új felfogású Pásztoros terítője nyerte. Tervének érdekessége, hogy a központi nap motívum körül körben, önmagába visszatérve mutatja be a birkáját legeltető pásztor körüli növényvilágot. Tar Antal a világháború után csak a 30-as években kezdett újra tervezni. Az 1935-ös pályázatot megnyert hasonló stílusú terítői (’Jancsi és Iluska’, ’Szarvas’, ’Fajdkakas’) újszerű szerkesztési elvével különlegesen ötvözi a hagyományokat, a Dékáni Árpád féle nagy felületű vászonöltést, a lábazást és a széleken a hármas zsinórozást. Más stílusban tervezte kisebbnagyobb virágos terítőit, szélcsipkéit, zsabóit, ahol a hurkolásos vonalvezetés és a változatos csipkeöltések teszik mozgalmassá a csipkéket. A Fajdkakas alá- 21. kép „Fajdkakas” alátét, terv: Tar Antal, 1930-as évek (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) tét (21. kép), volt ez időben az a - 24 -
darab, amin a kezdő csipkekészítők tanulták a mesterséget. Különösen érdekes az 1938ban tervezett virágos nagyterítő kollekciója, ahol burjánzó, mozgalmas virágmintáit, hol szimmetrikusan rendezte el, hol a teljes felület szabálytalan kitöltésével játszott. (22. kép)
22. kép Nagy virágos terítő, terv: Tar Antal, 1938. (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) A halasi csipke újra fénykorát élte, a hazai és külföldi vásárlók egymásnak adták a kilincset és az állami megrendelések is egymást követték. Számos tervező munkái ismertek ebből a korból, a Csipkeház alkalmazásában lévők mellett megbízott külső tervezőket is foglalkoztattak. Szakácsi Csorba Tibor (1906 – 1985) író, műfordító, filozófus, rajztanár, kiskunhalasi tanári évei alatt készített csipketerveket. Rajzaiban a halasi szűrök motívumkincsét és a halasi növényvilág csipkévé stilizálását követte. Munkái közül kiemelkednek címertervei. Egyik legszebb munkája Fáy András virágkeretbe komponált családi címere, mely ma a Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Főiskola megbecsült darabja. A csipke kivitelezése mestermunka, a címer apró részletei mind rendkívül aprólékosan kidolgozottak, minden részletre kiterjednek, a fehé- 25 -
rített lencérnából készült csipkeöltések pedig a színek hatását idézik. A keret nagy virágai hangsúlyozzák a középrész szépségét. (23. kép) Komjátszegi Kelety Eszter (? – 1936) az Iparművészeti Iskola hallgatója, majd textil szaktanítónője volt. Kisebb terveket készített, legismertebb és sok változatban elkészült alkotása a ’Táncoló lány’ és a ’Táncoló fiú’ csipkekép. Ábrahám Dezsőné Rucsinszky Anna Nőipariskolát végzett. Nagyméretű csipkete-
23. kép Fáy András címere, terv: Sz. Csorba Tibor, 1934 (Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskola tulajdona) rítőinek stílusa jellegzetes: rendkívül dekoratívan, helyenként zsinórozásos formában vezeti a kontúrt, virágkompozíciói kecsesek, lágyan hajlóak. Kis felületen használja a szövőöltést, csipkeöltései nagy, összefüggő felületet képeznek. Többféle csipkeöltést használ egy-egy terítőn, mégis jól megválasztott alkalmazása átlátható kompozíciót eredményez. - 26 -
1937 Párizsi Nemzetközi Kézműipari Kiállítás aranyérmét Bazala Béláné Gábris Ilona 1916-ban tervezett 60 cm átmérőjű Állatalakos terítője kapta. (ld. 14. kép) Egy évvel később, 1938-ban a Berlini Nemzetközi Kézműipari Kiállítás nagydíját hozták el. A kiállítás legismertebb darabja a később Hitlernek ajándékozott 80 cm átmérőjű kerek terítő, Molnár Béla terve. A csipkében a keskenyebb-szélesebb virágkoszorúk gyűrűjébe komponált, két angyal által tartott koronás magyar címer látható. Később ennek egy kisebb méretű, egyszerűsített, csipkehálós közepű változata is elkészült. Molnár Béla Munkács-díjas textiltervező, az Iparművészeti iskola textil tanszékének a vezetője volt. A harmincas években készült munkáira a modernség és a hagyománytisztelet egyszerre volt jellemző. Népviseletbe öltözött alakokat, népi életképeket, címereket tartó angyalokat, madarakat, virágokat a kor ízlését tükröző, kissé merevebb kompozíciós egységbe ülteti. Jellegzetes tervei az ’Ötfiús’ és a ’Négyalakos’ terítő. A berlini kiállításról a másik ismert darab Pongrácz Margit ’Oroszlános címeres’ terítője, mely hasonlóan Bazala Béláné korábban ismertetett Állatalakos terítőjéhez, körformákba komponált állatokkal tervezte meg a mintát. Újabb sikerként 1940ben, a VII. Milánói Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon bemutatott munkákat Diploma D’onore-ral jutalmazták. A nagy érdeklődésre való tekintettel 1939-ben új szárnnyal bővült a Csipkeház. Az új épületrészben állandó csipkekiállítás és múzeum nyílt, a közel 100 főt foglalkoztató csipkeműhely újabb helyiségekkel gyarapodott. Ez évben a
24. kép Keresztelőruha és főkötő az 1910-es évekből származó csipkékkel díszítve, 1941 (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) - 27 -
nyugdíjazását kérő Dr. Fekete Imre polgármesternek „a halasi csipke megmentőjének” is készült egy ovális csipkekép. A csipkének csupán a tervét ismerjük: virágos koszorúban egy nádas fölött repülő sas a szájában csipkét tart. Kiskunhalas városa 1941-ben Kathona Mihály polgármester kislánya keresztelőjére egy régi csipkékből összeállított bájos keresztelő ruhát és főkötőt ajándékozott. (24. kép) A csipkék az ingecske mellrészén függőlegesen és a kézelőn futnak, illetve a főkötő elő- és hátlapját díszítik rózsaszín alapanyagon, rózsaszín masnik közt tüllre applikálva. A második világháborút megelőző gazdasági nehézségek egyre inkább éreztették hatásukat, ezért a kereslet drasztikusan csökkenni kezdett. Nemesi címerekkel díszített terítők, kötények még készültek, de főként kisebb terítőkre, jelvényekre volt kereslet. A csipkevarrók nagy részét elbocsátották, és a Csipkeház egy részét más célra adták át. „A csipketörténetben szinte páratlan hazai és külföldi pályafutás után a halasi csipke a legnemesebb külföldi csipkék versenytársává lett. És akkor kitört a második világháború…” 15
A II. világháború végétől napjainkig A II. világháború végére a megrongálódott és kifosztott Csipkeház berendezésének, dokumentációs anyagának, néprajzi- és csipkegyűjteményének csak egy része menekült meg az enyészettől. A nagy veszteségek ellenére a halasi csipke 1946-ban a kiskunhalasi Mezőgazdasági Kiállításon újra a kiállítók között szerepelt, majd 1949-ben a Budapesti Őszi Nemzetközi Vásáron díszoklevelet kapott. Köszönhető ez Markovits Máriának, aki másodmagával, Papp Amáliával a háború alatt is fáradhatatlanul dolgozott. Az 50-es évek elején a gazdasági változások és a kultúrpolitika alakulása pozitívan befolyásolta a halasi csipke fejlődését és a Csipkeház működését. Megalakult a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége és annak helyi apparátusa, a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. A helyi szervezet keretein belül igyekeztek összefogni a háziipart és újraéleszteni a csipkevarrást. Az intézményi hátteret a szövetkezet adta a Csipkeház részleges helyreállításával, tanfolyamok rendezésével és megrendelések biztosításával. A művészi felügyeletet az újonnan megalakult Népi Iparművészeti Tanács adta. 1954-ben részlegesen helyreállították a Csipkeházat, és az épületben újra megkezdődött a csipkevarrás. Sajnos ezt Markovits Mária már nem érhette meg, az átadás előtt két héttel elhunyt. Néhány év múlva a Csipkeház teljes felújítása is befejeződött és a halasi csipke történetét bemutató kiállítás is helyet kapott az épületben. 1957-ben ünnepélyes keretek között átadták az épületet, és Markovits Mária emléktábláját is felavatták. Ez alkalomból a Budapesti Állami Pénzverde Csúcs Viktória tervei alapján bronz és ezüstözött bronz emlékérmet adott ki. Az érem egyik oldalán a stilizált csipkeháttér előtt a Csipkeház, fölötte KISKUNHALAS, alatta CSIPKEHÁZ felirat. (25. kép) A hátlapján a halasi csipke három halas védjegye csipkekeretbe illesztve, alatta terve- 28 -
zőjének CSV monogramja látható. (26. kép) Az épületben a csipkevarrás mellett szövők, hímzők, kötöttáru, babaruha készítők is helyet kaptak, és a környékbe25. kép Emlékérem színoldala 26. kép Emlékérem hátoldala li településeken bedolgozói renda kibővített Csipkeház átadásászerben is foglalra, terv: Csúcs Viktória, 1957 koztatták a szövetkezet több száz tagját. Feltételezhetően ennek a szövetkezetnek a közös munkája az 1960-as évekből származó, fehér zsorzsett anyagba applikált halasi csipkével díszített főkötő és keresztelőingecske. (27. kép) A csipkevarrás a szövetkezet keretein belül lassan újra erőre kapott, főként kisebb darabok, zsebkendőszélek, tenyérnyi vitrinterítők, keskeny fehérnemű csipkék, nyakkendővégek, zsabók, faliképként használt Jézus szíve és kereszt motívumok voltak kelendőek. A legjelentősebb bevételi forrást az állami megrendelések adták. 1950-ben Sztálin születésnapjára, 1951ben a Magyar Népi Demokratikus Szövetség asszonyainak kongresszusára, 1952-ben Rákosi Mátyás születésnapjára, 1954-ben a Népművelési Mi27. kép Keresztelőruha és főkötő, 1960-as évek nisztérium megrendelésére, ha(Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) zánk „felszabadulásának” 10. évfordulójára készült egy-egy nagy terítő. Ezeken, illetve a további kisebb-nagyobb állami megrendeléseken is az új politikai berendezkedés jelképei, az ötágú csillag, a traktor, a búzakalász és kalapács alkották a központi motívumot. A terveket Tóth Béla (1910-1996), a kiskunhalasi gimnázium tanára és egyben a műhely vezetője készítette. Ezeken a csipkéin gyakran - 29 -
ráismerhetünk Stepanek Ernő, Tar Antal, Pongrácz Margit korábbi rajzainak egy-egy elemére, főként a keretdíszekre, amit a tervek elkészítésének rendkívül rövid, esetenként egyetlen éjszakás határideje indokolt. Hagyományos csipketervei tanára, Stepanek Ernő stílusát idézik, a népművészet mintakincséből merítve. A háború után a csipke a legnagyobb külföldi sikert az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon aratta, ahol a Csipkeház Molnár Béla terveivel vett részt. Brüsszel címerével és a brüsszeli Városházát ábrázoló halasi csipkével nagydíjat nyert, amit a kiállítás után a szövetkezet Brüsszel városának ajándékozott. Molnár Béla a hatvanas évek táján készült csipketervein a többi munkájához hasonlóan a kor jellegzetes geometrizáló szerkesztési módját követte. Az állatalakok, a növényvilág is mind a háromszögek, négyszögek, ovális és körformákra vezethetőek vissza, ami a ’Szarvasos’, ’Madaras’, ’Buzogányos’ terítőkön megfigyelhető. Terveinek érdekessége a halasi védjegy három halának szögletes megformálása, átvariálása. Népi életképein (’Faültető’, ’Halász’) ez
28. kép Nagy csipketerítő, terv: Pongrácz Margit, 1958. (IM ltsz. 2010.154.1.) - 30 -
az ábrázolásmód kicsit oldottabb. Külön figyelmet érdemel a népies stílusban, Kodály Zoltán 75. születésnapjára készült pávás terítő, közepén „Hej páva, hej páva” felirattal. A brüsszeli kiállítás magyar pavilonjából származik az a 100 cm átmérőjű, 5800 órai munkával elkészült virágos terítő, melyet 2010-ben ajándékozott Schei Franciska azt Iparművészeti Múzeumnak. (28. kép) Ennek a terítőnek még egy másik fajta középrészszel elkészült 1967-ben kivitelezett változata ismert, nyolc csipkevarró közös munkája. A brüsszeli kiállítás sikerére való tekintettel 40 főre nőtt a csipkevarrók száma, majd néhány év múlva a kereslet hirtelen visszaesésével 12 főre csökkent. 1960-ban a Magyar Posta a közlekedési és postaügyi miniszter támogatásával nyolc címletből álló bélyegsorozatot adott ki. A bélyegek (20, 30, 40, 60 fillér és 1, 1,50, 2, 3 forint értékben) Zombory Éva grafikusművész munkája alapján készültek ofszetnyomásos technikával. A síknyomásos bélyegek finom aprólékossággal mutatják be az 1920-30-as évek csipkéit. 1964-ben a Csipkeház múzeumi részének felújításával egy időben, újabb nyolccímletű (20, 30, 40, 60 filléres és 1, 1,40, 2, 2,60 forintos) sorozatot bocsátott ki a Magyar Posta Zombory Éva és Füle Mihály közös munkája alapján. Ez a sorozat újabb, ún. réznyomásos technikával készült. Ennek a dombornyomásos technikának a különlegessége, hogy a bélyeg felületének tapintása olyan érzetet kelt, mintha miniatűr csipkét érintenénk meg ujjunk hegyével. A kiválasztott csipkék az 1930-as években és 1957-ben készült új munkákat mutatják be. Az 50-60-es évek legjelesebb tervezői Molnár Béla, Esztergominé Nagy Kálózi Lili, Nagy Szeder István, Vorák József voltak, de számos alkalmi tervező munkája is ismert. Esztergomi Miklósné Nagy Kálózi Lili (1918-…) 1957 óta tervezett csipkéket. Markovits Máriával való rokonsága révén már kislánykorában megismerkedett a halasi csipke készítésével, így határozott elképzelése volt a kivarrásról. A csipketervekre a kitöltőöltéseket is berajzolta. Tervei világos vonalvezetésről tanúskodnak, apró középmintái keretben képszerűen, vagy három, négy, illetve hatos osztású elrendezésben ismétlődnek. Kisebb29. kép Négyvirágos terítő, nagyobb tulipán, meterv: Esztergominé Nagy Kálózi Lili, 1964 zei, csillag-, harangvirág (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) - 31 -
mintájú kerek és négyszögletes terítőket tervezett. Munkáira jellemző, hogy a szövőöltés csak a karcsú, keskeny mintákat emelte ki, ezek összeállításra nagy felületen változatos csipkeöltéseket használt. (29. kép) Vorák József, a halasi múzeum igazgatója kevés vászonöltéssel készülő, egymásba hajló virágokat és a változatos csipkeöltéseket kedvelte. A kereslet ismét fokozatosan csökkenni kezdett, kevés új terv született. Ennek orvoslására 1967-ben, majd 1976-ban tervpályázatot írtak ki, melyek közül csak kevés csipke tudott maradandó sikert elérni. A 70-es évek végén Lengyel Györgyi összegyűjtötte és megírta a halasi csipke többszáz oldalas dokumentációját, melynek sajnos csak egy kis töredéke került kiadásra 1982-ben a Kiskunhalas a csipke városa című kiadványban. 1981-ben megszűnt a Csipkeház állami támogatása. Ezután elsősorban a külföldi és belföldi kiállítások tartották életben a csipkekészítést, csak néhány csipkevarrót tudtak foglalkoztatni. 1988-ban Bodor Miklós a koronázási palást motívumaiból tervezett terítőt, melyet 1996-ban II. János Pál pápa kapott meg magyarországi látogatása alkalmából. Az újonnan készült munkák a régi csipkék mintái és a csipkevarrók újabb tervei alapján készültek. Az évtized végére a csipke fennmaradása kérdésessé vált. 1992-ben a Halasi Csipke Alapítvány létrehozásával, a Csipkeház megmentésével és felújításával egy új korszak kezdődött. A Tóth Zoltán polgármester elnökletével megalakult Alapítvány fő célja a halasi csipke felvirágoztatása, és népszerűsítése lett. Támogatásukkal 1996-ban László Emőke, Pásztor Emese és Szakál Aurél munkája alapján kiadásra került a halasi csipke szakkatalógusa, mely a csipke dokumentálása szempontjából fontos mérföldkőnek tekinthető. Ismét hazai és külföldi kiállítások sora hivatott fenntartani az érdeklődést a csipke iránt. Az utóbbi évtizedekben iparművészek bevonásával folyamatosan keresik a halasi csipke művészi felhasználásának, megújulásának lehetőségeit, mind új tervek, új formák vagy a régi csipkék, minták megújult felhasználása révén. Bródi Mária grafikus, dekoratőr, 2000 óta tervez csipkéket a Csipkeház részre. Alkotásain a szecessziós vonalvezetés, a mesék világának tisztasága, finomsága ötvöződik és alkot egy sajátos stílust. Rajzain jelöli az alkalmazandó öltéseket: szövőöltéssel kiemeli a mintatestet és változatos, sűrű csipkeöltésekkel árnyalja a kisebb-nagyobb, összefüggő háttérfelületeket. Jó 30. kép Páva, terv: Bródi Mária, 2001. arányérzékkel helyenként pókolással (Halasi Csipke Alapítvány tulajdona) - 32 -
vagy finom lábazással töri meg a csipkés felületet. (30. kép) A csipke kidolgozásában Dékáni Árpád stílusát követi modern formában. Az ő tervei alapján készült csipkéket kapják 2001 óta a Pro Urbe és a Kiskunhalas Díszpolgára cím kitüntetettjei. A Magyar Posta 2002-ben, a csipke 100. évfordulójára három címletből álló (100, 110, 140 forint értékben) bélyegsort, illetve ehhez kapcsolódóan elsőnapi, alkalmi borítékot készített Kara György tervei alapján. A bélyegek és a különleges boríték is valódi, nagy felbontású dombornyomással készültek. A kiválasztott csipkék ez alkalommal három jeles tervező, Bazala Béláné, Tar Antal és Stepanek Ernő egy-egy népszerű csipkéjét mutatták be. E különleges alkalomból a Magyar Pénzverő Zrt. Kósa István tervei alapján halasi csipkemintával díszített, színezüst emlékérmet hozott forgalomba. Előlapján Markovits Mária és Dékáni Árpád szobra, hátlapján a Berta Gyöngyi által tervezett és készített „Fantázia virágos csipketerítő” látható. 2001-ben a Csipkeházban kiállítás nyílt Mészáros Éva divattervező halasi csipkével díszített ruhaimprovizációiból. A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010-ben felkerült a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, és védett kulturális kincs lett. 2012-ben az örökségvédelemért elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal Millennium Díját. A halasi csipke eddigi korszakainak bemutatása az Iparművészeti Múzeumban rendezett Cérnába szőtt évszázad című történeti kiállítással zárult. Az elmúlt évszázad legszebb csipkéit bemutató kiállítás 2012. december 13-án nyílt meg, pontosan 110 évvel azután és ugyanazon a helyszínen, ahol legelső alkalommal mutatkozott be e különleges magyar varrott csipke. A kiállításhoz kapcsolódóan d’Elhougne Zsuzsanna halasi csipkével díszített elegáns ruháit csodálhatta meg a közönség. (31-32. kép)
32. kép A ruha csipkéje (részlet)
31. kép Csipkével díszített ruha, ruha és csipketerv: d’Elhougne Zsuzsanna, 2012. - 33 -
Jegyzet MTA Művészettörténeti Kutatócsoport Adattára, MDK-C-I-17/261. 1. Katalógus a Magy. Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításához az Orsz. Iparművészeti Múzeumban. Budapest, 1902. 21. tétel 3 Szmik Antal: Halasi csipke. In.: Budapesti Hírlap 1902. december 25. (kivonatosan: Kiskun-Halas Helyi Értesítője. 1902. december 31.) 4 Lónyay Sándorné: Valódi csipkékről. In.: Az Ujság. 1903. dec. 25. 2. p 5 Pomp and Poetry. Lace through 400 Years. Koppenhagen, Det Danske Kunstindustrimuseum, 1991. 47., 63-65., 98. 6 Éber László: A karácsonyi kiállítás. In.: Magyar Iparművészet. 1905/1. sz. 3. p. 7 Lengyel Györgyi: Kiskunhalas a csipke városa. Kiskunhalas, A Halasi Csipkeház kiadása. 1982. 75-77. 8 Katalógus a Magy. Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításához az Orsz. Iparművészeti Múzeumban. Budapest, 1902.; Iparművészeti Múzeum, Adattár KRTF-707 9 Különfélék. In.: Magyar Iparművészet. 1906/3. sz. 139. p. 10 Levetus, S. A.: Revival of Lace-Making in Hungary. In.: Internatioanl Studio. 1911. Vol. 42. 3035. 11 Metropolitain Múzeum ltsz. 1992.215.2. 12 Lyka Károly: Iparművészeti tárgyak gyűjtése. In.: Magyar Iparművészet. 1928/1. sz. 1. 13 Janó Ákos – Vorák József: Halasi csipke. Kiskunhalas, A halasi Csipkeház kiadása. 1975. 19. 14 Lengyel Györgyi: Halasi csipke dokumentáció. Kézirat. 1977. 36. p. 15 Janó Ákos – Vorák József: Halasi csipke. Kiskunhalas, A halasi Csipkeház kiadása. 1975. 150. 1 2
- 34 -
Irodalomjegyzék Csorba Tibor, Sz. 1933 A halasi csipke múltja – jövője. Kiskunhalas. Sütő József 1935 Kiskunhalas világhíres ékessége a halasi csipke. Budapest. Janó Ákos – Vorák József 1969 Halasi csipke. Kiskunhalas, A halasi csipkeház. (újabb kiadás: 1975) Lengyel Györgyi 1982 Kiskunhalas – A csipke városa. Kiskunhalas, A halasi Csipkeház kiadása. Earnshaw, Pat 1992 Outlines and Stitches. A Guide to Design with Special Reference to Halas Needle Laces. London, Grose Publications. László Emőke – Pásztor Emese – Szakál Aurél 1996 Halasi csipke. Kiskunhalas, Halasi Csipke Alapítvány. László Emőke 2004 A magyar szecesszió csipkéi – színes varrott csipkék. In.: Éri István (szerk.): Restaurálási tanulmányok Timár-Balázsy Ágnes emlékkönyv. Budapest, Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület. 105-110. Janó Ákos – Vorák József 2004 A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig. Cumania könyvek 3. Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete. Szűcs Károly 2005 A halasi csipke. In.: Ö. Kovács József – Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Kiskunhalas, Thorma János Múzeum. 761-777.
- 35 -
Century through the Needle – 110 Years of Halas Lace There was no tradition of preparing the so-called lace sewn into the air – as opposed to bobbin lace, looking back to several hundred years of past. The creation of the first real Hungarian sewn lace, the Halas Lace can be connected to Árpád Dékáni and Mária Markovits. Árpád Dékáni (1861-1931), former student of the Model School, was the teacher of the secondary school in Kiskunhalas. It was he who designed those special patterns of Halas Lace which were inspired by the forms and patterns of secession, the selection of patterns from Hungarian folk art and the needlework created or collected by the female members of his family. Mária Markovits (1875-1954), the former student of the Women’s Vocational School, founded a workshop in her birthplace as a lingerie-seamstress. After several unsuccessful attempts, upon Árpád Dékáni’s request, she was the one who worked out experimentally the unique preparation technique of the lace. Halas Lace is the result of their fortunate encounter and joint work. Thanks to the innovation of Mária Markovits, the main motive was enhanced by a weaving stitch technique, further increased by colourful silk threads, thick or fine linen yarn and Hungarian cross lacing, an uncharacteristic trait of sewn lace. The finely bent main motives were connected by footing, spider and lace stitches. Deer, doves, peacocks, stylized flowers and flower bouquets, winding trailers and folk idyllic pictures were popular motives. The extraordinarily decorative lace borders, intended for secular and ecclesiastical use, women’s collars, handkerchiefs, shawl ornaments, jabots, fans, pads and tablecloths attracted great attention in a short period of time inside and outside of the country borders. The first introduction of the new lace took place at the Christmas Exhibition of the Applied Arts Society in the Museum of Applied Arts in 1902. Its success is proved by the fact that it was awarded several times in the first years: first prize of the fan competition of the Applied Arts Society in 1903, the 2000-crown Applied Arts Prize from the Minister of Commerce in 1904, and the Grand Prix Prizes of the World Exhibitions of St. Louis in 1904 and of Milan in 1906. The English journal The Studio published articles about the lace several times. The Museum of Applied Arts in Budapest bought a larger collection of the laces of the first two years. Today, this is the greatest selection of the especially beautiful Halas Lace of the early years. In 1906, after Árpád Dékáni left Kiskunhalas Ernő Strapanek, Antal Tar and Ms. Bazala Béla also joined the design process. During World War I, the work was suspended due to lack of demand, only Mária Markovits kept the lace “alive”. After World War I the future of the lace workshop became settled only slowly. From 1934 the three-fish brand was introduced. The Lace House was built in 1935, which besides being the home for the lace-makers’ workshop, also housed a lace exhibition and an ethnographical display room. Work thrived again; lace-makers and new designers were hardly able to satisfy the significant private and public demand. Apart from Ernő Strepank the most important designers of the age were Tibor Sz. Csorba, Margit Pongrácz, Béla Tóth and Béla Molnár. Order shifted from clothes to interior decoration, more precisely to smaller and larger tablecloths, lace-pictures and coats of arms. Due to this, the character of the lace also changed. - 36 -
The aerial lightness of its new pattern consisting of mainly flower trailers and figural scene was combined with varied lace stitches; weaving stitch was driven back to a smaller surface. The grand prizes of the World Exhibition of Paris, in 1937 and the Handicrafts Exhibition of Berlin in 1938 and the Diploma D’Onore of the 7th Milan International Applied Arts Exhibition in 1940 were significant international successes of the age. The flourishing lasted till World War II, during the years of war Mária Markovits kept the lace “alive” once again. After World War II the renovation of the Lace House took place in 1954, however demand became significant only towards the end of the decade. The most important recognition of the period was the grand prize of the Brussels World Exhibition, organised in 1958, when the works of Béla Molnár were awarded. Besides several occasional designers the most outstanding designers were Lili Esztergomi Nagy Kálózi and József Vorák. However, Halas Lace became extremely endangered at the end of the 1980s due to lack of order and financial support. By establishing the Halas Lace Foundation in 1992; saving and renovating the Lace House a new era has begun. The main aim of the Foundation was to make the Halas Lace flourish and popular. The catalogue of the Halas Lace was published in 1996, which is an important milestone concerning the documentation of the lace’s history. In the latest decades the possibilities for artistic use and revival of the Halas Lace have been searched for with the help of industrial designers, focusing on new designs and new forms or the renewal of older laces and patterns. Since 2001 the honorary citizens of Kiskunhalas and those rewarded with the Pro Urbe prize have also received Halas Lace, following the designs of Mária Bródi besides their award. In 2001 industrial artist-fashion designer Éva Mészáros, in 2012 Zsuzsanna d’Elhougne fashion designer created dresses which were decorated with Halas Lace. Nowadays Halas Lace can be found in several great museum collections of the world, e. g. London, Brussels, New York, St. Petersburg, Rome and Vienna. During the 110 year-old history of Halas Lace, it was often given as state present all over the world; thus several notabilities of the world received one piece of this masterwork from the Hungarian state e.g. a colourful fan for Alice Roosevelt, a lace hand-bag, tablecloth and fan for the coronation ceremony of King Charles IV. and Queen Zita, a coat of arms for Miklós Horthy, a huge tablecloth for Julianna, the Dutch crown-princess, a tablecloth for Pope John Paul II, in 2004 Halas Lace set in a silver tray from Dalma Mádl for the Japanese Empress and Elizabeth II and a lace cross for Pope Benedict XVI. In 2010 the living tradition of Halas Lace-making was listed in the National Catalogue of Intangible Cultural Heritage in Hungary and became a protected cultural treasure. For protection of heritage in 2012 it received the Millennium Prize of the Hungarian Intellectual Property Office. The presentation of the Halas Lace’s period up to now is closed with the historic exhibition, organised in the Museum of Applied Arts, with the title Century Through the Needle. It is opened on 13th December, 2012; exactly 110 years after the day of the introduction of the Halas Lace, at the same place where people saw this wonder of Hungarian applied arts for the first time.
- 37 -
In Fäden genähtes Jahrhundert 110 Jahre Halaser Spitze In Ungarn verfügte - im Gegensatz zur mehrere Jahrhunderte alten Geschichte der Klöppelspitze – die Anfertigung der sog. in die Luft genähten Spitze über keine Tradition. Die Erschaffung der ersten wirklich ungarischen Nadelspitzen, der Halaser Spitze knüpfft sich an die Namen Árpád Dékáni und Mária Markovits. Árpád Dékáni (1861–1931), der einstige Schüler der Musterzeichenschule, war Lehrer am Gymnasium von Kiskunhalas. Er entwarf die besonderen Muster der Halaser Spitzen, die die Formenwelt der Sezession, der Formenschatz der ungarischen Volkskunst und die von seinen weiblichen Familienmitgliedern gefertigten und gesammelten Handarbeiten inspirierten. Mária Markovits (1875-1954), die einstige Schülerin der Frauenindustrieschule, gründete in ihrer Geburtsstadt Kiskunhalas als Unterwäschenäherin eine Werkstatt. Nach mehreren erfolglosen Versuchen gelang ihr auf Bitte von Árpád Dékáni die individuelle Anfertigungstechnik der Spitze zu erfinden. Die Halaser Spitze ist das Ergebnis des glücklichen Zusammentreffens und der gemeinsamen Arbeit der beiden. Auf eine für die Nadelspitzen ungewöhnliche Art hob – dank der Erneuerung von Mária Markovits – das Hauptmuster die Webstichtechnik hervor, die die bunten Seidenfäden, die dicken und dünnen Leinenfäden sowie ungarischen Beschnürungen weiter verstärkten. Die fein gewölbten Hauptmotive verbanden Spitzenstiche. Beliebte Motive sind Hirsche, Tauben, Pfauen, stilisierte Blumen und Sträuche, schlängelnde Ranken und volkstümliche Idyllebilder. Die besonders dekorativen, für weltliche und kirchliche Nutzung gefertigten Spitzenränder, Frauenkragen, Taschentücher, Halstücher, Brustkrausen, Fächer, Untersetzer, Tischtücher erweckten in kurzer Zeit gleichermaßen großes Aufsehen inner- und außerhalb der Landesgrenzen. Die neue Spitze wurde zum ersten Mal 1902 auf der Weihnachtsausstellung der Gesellschaft für Angewandte Kunst im Kunstgewerbemuseum vorgestellt. Ihr Erfolg bezeugt nichts besser, als dass sie schon in den ersten Jahren zahlreiche Anerkennungen und Auszeichnungen bekam: 1903 Erster Preis des Fächerwettbewerbs der Gesellschaft für Angewandte Kunst, 1904 Kunstgewerbepreis des Handelsministers mit 2000 Kronen, Grand Prix der Weltausstellungen 1904 in St. Louis, 1906 in Mailand. Auch die englische Zeitschrift The Studio veröffentlichte mehrere Artikel über die Halaser Spitzen. Das Budapester Kunstgewerbemuseum kaufte 1904 eine größere Kollektion der Spitzen der ersten zwei Jahre, die heute die größte Sammlung der besonders schönen Halaser Spitzen der Anfangszeit bildet. 1906, nach dem Árpád Dékáni Kiskunhalas verließ, entwarfen auch Ernő Stepanek, Antal Tar und Frau Bazala neue Muster. Während des Ersten Weltkrieges pausierte die Arbeit wegen mangelnder Nachfrage, nur Mária Markovits hielt die Spitze am Leben. Nach dem Krieg wurde das Schicksal der Spitzenwerkstatt nur allmählich konsolidiert. 1934 führte man das Markenzeichen mit den drei Fischen ein. 1935 wurde das Spitzenhaus erbaut, das außer der Werkstatt der Spitzennäher auch einer Spitzenschau und ethnografischem Ausstellungsraum ein Zuhause bot. Die Arbeit erlebte einen neuen Aufschwung, die Spitzennäher und die neuen Musterentwickler konnten den vielen privaten und staatlichen Bestellungen kaum nachkommen. Die bedeutendsten Entwickler der Zeit waren - 38 -
neben Ernő Stepanek Tibor Sz. Csorba, Margit Pongrácz, Béla Tóth und Béla Molnár. Die Nachfrage lagerte sich allmählich von der Bekleidung auf die Wohngestaltung über, in Richtung kleinere und größere Decken, Spitzenbilder und Wappen. Dem entsprechend veränderte sich ein bisschen auch der Charakter der Spitzen. Die ätherische Leichtigkeit des neuen, besonders aus Blumenranken und figuralen Szenen bestehenden Musters war mit wechselhaften Spitzenstichen gepaart und der Webstich wurde auf kleinere Flächen zurückgedrängt. Bedeutende internationale Erfolge dieser Epoche waren 1937 die Pariser Weltausstellung und 1938 der Großpreis der Berliner Handwerkerausstellung, 1940 das Diploma D’ onore der VII. Internationalen Kunstgewerbeausstellung in Mailand. Der Aufschwung hielt bis zum Zweiten Weltkrieg, in den Kriegsjahren war es wieder Mária Markovits, die die Spitze weiter am Leben erhielt. Nach Kriegsende erfolgte der Wiederaufbau des Spitzenhauses 1954, die Nachfrage wurde aber erst gegen Ende des Jahrzehnts bedeutend. Wichtigste Anerkennung dieser Zeit war 1958 der Grand Prix der Brüsseler Weltausstellung, wo die Auszeichnung den Arbeiten von Béla Molnár galt. Neben zahlreichen Gelegenheitsentwicklern der Zeit gelten als wichtige Entwickler noch Lili Nagy Kálózi und József Vorák. Ende der 1980-er Jahre drohte der Halaser Spitze aus Mangel an Bestellung und finanzieller Unterstützung äußerste Gefahr. 1992 begann mit der Gründung der Halaser Spitze Stiftung, dem Retten und Renovieren des Spitzenhauses eine neue Ära. Hauptziel der Stiftung ist die Förderung und Popularisierung. 1996 wurde der Katalog der Halaser Spitze herausgegeben, der als wichtiger Meilenstein der Dokumentation der Spitze gilt. In den letzten Jahrzehnten sucht man mit Einbezug angewandter Künstler ständig die neuen Möglichkeiten der künstlerischen Nutzung, Erneuerung der Halaser Spitzen, mit neuen Entwürfen, neuen Formen oder erneuerter Anwendung der alten Spitzen bzw. Muster. Seit 2001 bekommen die Ehrenbürger und Pro-Urbe-Ausgezeichneten von Kiskunhalas eine Halaser Spitze nach Entwürfen von Mária Bródi zu ihren Preisen. 2001 konnte das Publikum die mit Halaser Spitze geschmückten Kleider der Modedesignerin Éva Mészáros bewundern, 2012 sind es die der Modedesignerin Zsuzsanna d’Elhougne. Heute kann man Halaser Spitzen in zahlreichen Sammlungen großer Museen der Welt antreffen, z.B. in London, Brüssel, New York, Sanktpetersburg, Rom und Wien. Die Halaser Spitze diente in ihren 110 Jahren auch als diplomatisches Geschenk, so bekamen zahlreiche Berühmtheiten der Welt solche Prachtstücke vom ungarischen Staat: bunter Fächer für Alice Roosevelt, eine Handtasche aus Spitze, Decke und Fächer zur Krönung von König Karl IV. und Königin Zita, Wappen für Miklós Horthy, große Decke für die holländische Kronprinzessin Julianna, Tischdecke an Papst Johannes Paul II., 2004 in Silberschale gefasste Halaser Spitze von Frau Dalma Mádl, der Gattin des damaligen Staatspräsidentin, an die japanische Kaiserin und der königin Elisabeth II. sowie 2012 ein Kreuz aus Spitze an Papst Benedikt XVI. 2010 wurde die lebendige Tradition des Halaser Spitzenähens in das Nationale Verzeichnis des Ungarischen Geistigen Kulturerbes aufgenommen, wurde zum geschützten Kulturschatz. 2012 gewann die Halaser Spitze für die Pflege des Kulturerbes den Millenniumspreis des Nationalen Amtes des Geistigen Eigentums. Die Präsentation der bisherigen Geschichte der Halaser Spitze endet mit der historischen Ausstellung „In Fäden genähtes Jahrhundert” im Kunstgewerbemuseum, die am 13. Dezember 2012, gerade 110 Jahre nach dem Tag als das Publikum dieses Wunder der ungarischen angewandten Kunst zum ersten Mal zu sehen bekam, am selben Ort eröffnet wird. - 39 -
1
㹼⣒࡛⣳ࡄୡ⣖㹼 ࣁࣛࢩ࣭࣮ࣞࢫࡢ 110 ࿘ᖺ
䝝䞁䜺䝸䞊䛷䛿䚸ఱⓒᖺ䜒䛾Ṕྐ䛜䛒䜛่⧆䛻ẚ䜉䚸䝺䞊䝇䛿䛒䜎䜚▱䜙䜜䛶䛔䜎䛫䜣䛷䛧䛯䚹䝝 䞁䜺䝸䞊ึ䛾ᡭ⧊䜚䝺䞊䝇䚸䛂䝝䝷䝅䞉䝏䝥䜿䛃䛾ᢏ⾡䜢㛤Ⓨ䛧䛯䛾䛿䝕䞊䜹䞊䝙䞉䜰䝹䝟䞊䝗䛸䝬䝹䝁䞂䜱 䝑䝏䞉䝬䞊䝸䜰䛷䚸ᙼ䜙䛾ຌ⦼䛻䜘䛳䛶䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛜ㄌ⏕䛧䜎䛧䛯䚹䝕䞊䜹䞊䝙䞉䜰䝹䝟䞊䝗䠄㻝㻤㻢㻝㻙 㻝㻥㻟㻝䠅䛿ᆅඖ䛾ᆺ⤮䝕䝄䜲䞁ᑓ㛛ᰯ䜢༞ᴗ䛧䛯ᚋ䚸䜻䝅䝳䜽䞁䝝䝷䝅䝳㧗ᰯ䛾ᩍㅍ䛸䛧䛶ά㌍䛧䜎䛧䛯䚹ᙼ 䛜䚸䝉䝉䝑䝅䝵䞁ᵝᘧ䛾䛺䛛䛻䝝䞁䜺䝸䞊䛾ఏ⤫ᕤⱁ䛾⣠ᵝ䜢ྲྀ䜚㎸䜣䛰䚸≉ᚩ䛒䜛䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾ᶍᵝ 䜢᭱ึ䛻䝕䝄䜲䞁䛧䛯䛾䛷䛩䚹ዪᏊᕤⱁᑓ㛛Ꮫᰯ䛾༞ᴗ⏕䛷䛒䛳䛯䝬䝹䝁䞂䜱䝑䝏䞉䝬䞊䝸䜰䠄㻝㻤㻣㻡㻙 㻝㻥㻡㻠䠅䛿䚸⏕䜎䜜ᨾ㒓䛷䛒䜛䜻䝅䝳䜽䞁䝝䝷䝅䝳䛷⦅≀ᕤᡣ䜢❧䛱ୖ䛢䚸䝕䞊䜹䞊䝙䛸䛾ฟ䛔䛻䜘䛳䛶 䝺䞊䝇䛾ୡ⏺䛻㋃䜏ฟ䛧䜎䛧䛯䚹䛣䛖䛧䛶䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䠄䝝䞁䜺䝸䞊ㄒ䛷䛂䝝䝷䝅䞉䝏䝥䜿䛃䠅䛾≉Ṧ䛺ᢏ⾡ 䛿䚸ே䛾ฟ䛔䜘䛳䛶ᡂ䛥䜜䛯䛾䛷䛩䚹㻌 㻌䝬䝹䝁䞂䜱䝑䝏䞉䝬䞊䝸䜰䛾㠉᪂ⓗ䛺ᢏᕦ䛻䜘䛳䛶䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛿ᵝ䚻䛺ᢏἲ䜢㧗ᗘ䛻ඹᏑ䛥 䛫䜛䛻ᡂຌ䛧䜎䛧䛯䚹⤱䜔⥥䛾䜚⣒䜢㔪୍ᮏ䛷⧊䜛䚸⤌䜏⣣䜢య䛸䛩䜛䚸⢭⣽䛺䝯䜲䞁䝰䝏䞊䝣䜢䚸 䝷䞊䝞䝄䞊䝅䝳䠄⬮䜢⧊䜛䠅䝫䞊䝁䝷䞊䝅䝳䠄⻡⺸⧊䜚䠅䚸䝏䝥䜿䠄䝺䞊䝇䠅䛻䜘䜚䚸ᾋ䛛䜃ୖ䛜䜙䛫䜎䛧䛯䚹㮵䚸 㬀䚸Ꮝ㞛䚸ⰼ䜔䝤䞊䜿䚸ⶬ䜔⏣⯋䛾㢼ᬒ䛺䛹䛜᭱䜒ዲ䜎䜜䛯⤮䛷䛧䛯䚹㠀ᖖ䛻㣭䛜㇏䛛䛷䚸ᩍ䛾 ᘧ䛺䛹䚸ಙ௮䛻㛵䜟䜛⪷䛺䜛⏝㏵䛻䜒⏝䛷䛝䜛䜋䛹⣽䜔䛛䛺䛂䝏䝥䜿䛃䛿༶ᗙ䛻ᅜ㝿ⓗ䛺ྡኌ䜢ᚓ䚸 䝝䞁䜹䝏䜔䝇䜹䞊䝣䚸ᡪᏊ䚸䝔䞊䝤䝹䜽䝻䝇䛺䛹䛾〇ရ䛻䜟䜜䜛䜘䛖䛻䛺䜚䜎䛧䛯䚹䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾䚻 ⓗ䛺䝕䝡䝳䞊䛿 㻝㻥㻜㻞 ᖺ䛾䜽䝸䝇䝬䝇䚸䝝䞁䜺䝸䞊ᅜ❧ᕤⱁ༠ദ䛻䜘䜛䜲䝧䞁䝖䛷䚸ᛂ⏝ᕤⱁ⨾⾡㤋 䛷⾜䜟䜜䜎䛧䛯䚹䝕䝡䝳䞊┤ᚋ䚸㻝㻥㻜㻟 ᖺ䛻䛿ᕤⱁ༠䛾ᡪᏊไస䝁䞁䜽䞊䝹䛷୍➼䜢ཷ㈹䛧䚸㻝㻥㻜㻠 ᖺ 䛻䛿㈠᫆⮧≉ู㈹䛸㈹䛾 㻞㻜㻜㻜 䝁䝻䝘䠄ᙜ䛾䝝䞁䜺䝸䞊㏻㈌䠅䚸ྠ䛨䛟 㻝㻥㻜㻠 ᖺ䛻䝉䞁䝖䝹䜲䝇ᅜ ༤ぴ䛾䜾䝷䞁䝥䝸䚸㻝㻥㻜㻢 ᖺ䛾䝭䝷䝜༤䛾䜾䝷䞁䝥䝸䜢ཷ㈹䛧䚸ྡኌ䜢ື䛾䜒䛾䛸䛧䜎䛧䛯䚹䜲䜼䝸䝇䛾 䛂䝄䞉䝇䝍䝆䜸䛃ㄅ䜒ᵝ䚻䛺≉㞟グ䜢ᥖ㍕䛧䜎䛧䛯䚹䝤䝎䝨䝇䝖䛾ᅜ❧ᛂ⏝ᕤⱁ⨾⾡㤋䛿䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇 䛾᭱ึ䛾ᖺ㛫䛾సရ䜢ከᩘ㈙䛔ୖ䛢䚸⌧ᅾ䛣䜜䛜ึᮇ䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾᭱䜒䛝䛺䝁䝺䜽䝅䝵䞁䛸䛺䛳 䛶䛔䜎䛩䚹㻝㻥㻜㻢 ᖺ䛻䝕䞊䜹䞊䝙䞉䜰䝹䝟䞊䝗䛜䜻䝅䝳䜽䞁䝝䝷䝅ᕷ䜢ཤ䛳䛯ᚋ䚸䝅䝳䝔䝟䝛䜽䞉䜶䝹䝚䞊䚸 䝍䝹䞉䜰䞁䝍䝹䚸䝞䝄䝷䞉䝧䞊䝷䞊䝛䞊䜒䝕䝄䜲䞁䛾సᅗ䛻ຍ䜟䜚䜎䛧䛯䚹➨୍ḟୡ⏺ᡓ୰䚸㟂せ䛾ⴠ䛱 ㎸䜏䛛䜙ᕤᡣ䛷䛾䝺䞊䝇⧊䜚䛿ఇᴗ䛧䚸䝬䝹䝁䞂䜱䝑䝏䞉䝬䞊䝸䜰୍ே䛜䚸ᢏ⾡䜢ᚋୡ䛻ṧ䛩䛯䜑άື䛧䛶 䛔䜎䛧䛯䚹㻌 䜸䞊䝇䝖䝸䜰䞉䝝䞁䜺䝸䞊㔜ᖇᅜ䛾ゎయ䛻⤊䜟䛳䛯ᩋᡓᚋ䚸䝺䞊䝇ᕤᡣ䛾⏕⏘యไ䛿ᚎ䚻䛻䛧 䛛ᅇ䛧䜎䛫䜣䛷䛧䛯䚹㻝㻥㻟㻠 ᖺ䜘䜚䛂䝝䞊䝻䝮䞉䝝䝷䝅䛃䠄୕䛴䛾䝝䝷䝅䠅Ⓩ㘓ၟᶆ䜢☜❧䛧䚸㻝㻥㻟㻡 ᖺ䛻䛂䝏 䝥䜿䝝䞊䝈䛃䠄䝺䞊䝇䛾ᐙ䠅䛜ᡂ䛧䜎䛧䛯䚹䝺䞊䝇䛾ᐙ䛷䛿䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䜢ᖖタᒎ♧䛧䚸ᐃᮇⓗ䛻䝕䝰䞁 䝇䝖䝺䞊䝅䝵䞁䛺䛹䜒⾜䛖タ䛸䛧䛶タ❧䛥䜜䜎䛧䛯䚹᪂䛧䛔䝺䞊䝇స䜚䛾௦䛜ᖥ㛤䛡䚸᪂䛯䛺䝕䝄䜲䞁䛺 䛹䜒⏕䜎䜜䚸ಶே䜔Ẹ㛫ᴗ䜔ᅜ䛛䜙䛾ὀᩥ䛜ẅ฿䛧䜎䛧䛯䚹㻌 䛣䛾௦䛾᭱䜒᭷ྡ䛺䝕䝄䜲䝘䞊䛿ᡓ๓ 䛛䜙ά㌍䛧䛯䝅䝳䝔䝟䝛䝑䜽䞉䜶䝹䝚䞊䛾䜋䛛䚸䜶䝇䞉䝏䝵䝹䝞䞉䝔䜱䝪䝹䚸䝫䞁䜾䝷䞊䝒䞉䝬䝹䜼䝑䝖䚸䝖䞊䝖䞉 䝧䞊䝷䚸䝰䝹䝘䞊䝹䞉䝧䞊䝷䛷䛧䛯䚹᭹䛾㣭䛛䜙䝙䞊䝈䛿ᚎ䚻䛻ᐙ㈈⏝ရ䛻⛣䜚䚸ᑠ䛾䝔䞊䝤䝹䜽䝻 䝇䚸䝺䞊䝇䛾⤮䜔⣠❶䛺䛹䛜䛻ไస䛥䜜䜎䛧䛯䚹䛣䜜䛻క䛔䚸䝺䞊䝇䛾ᶍᵝ䜒ኚ䜢㐙䛢䜎䛧䛯䚹ⰼ䜔 ⶬ䚸ே≀䛺䛹䛾䚸䝙䞊䝗䝹䝺䞊䝇䛷స䜛㍍䜔䛛䛺䝰䝏䞊䝣䛜య䛸䛺䜚䚸⤌䜏⣣䜢䛖㒊ศ䛿ᑡ䛺䛟䛺䜚䜎 䛧䛯䚹䛣䛾௦䛾䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䜒ᅜ㝿ⓗ䛻ேẼ䛜䛒䜚䚸㻝㻥㻟㻤 ᖺ䛾䝧䝹䝸䞁ᕤⱁᒎ♧䛾㈹䚸㻝㻥㻠㻜 ᖺ➨ 㻣 ᅇ䝭䝷䝜ᅜ㝿ᕤⱁᒎ♧䛾䝕䜱䝥䝻䝬䞉䝗䝜䞊䝹㈹䜢ཷ㈹䛧䜎䛧䛯䚹➨ḟୡ⏺ᡓ୰䚸䜎䛯༴ᶵ䛻㠃䛧 䛯䝝䝷䝅ᆅ᪉䛾䝺䞊䝇ᩥ䛿䚸ᗘ䝬䝹䝁䞂䜱䝑䝏䞉䝬䞊䝸䜰䛾⊩㌟ⓗ䛺ຌ⦼䛻䜘䛳䛶⏕䛝Ọ䜙䛘䜎䛧䛯䚹㻌
- 40 -
2
➨ḟୡ⏺ᡓᚋ䛾 㻝㻥㻡㻠 ᖺ䛻䚸ᡓⅆ䛻䛒䛳䛯䛂䝏䝥䜿䝝䞊䝈䛃䠄䝺䞊䝇䛾ᐙ䠅䛿㠃ᨵಟ䛥䜜䜎 䛧䛯䛜䚸㈍䛿ఙ䜃䛪䚸㻡㻜 ᖺ௦ᮎ䜎䛷ᆅᇦ䛿䛧䛶䛔䜎䛧䛯䚹䛣䛾௦䛾䛺㈹䛿䚸䝰䝹䝘䞊䝹䞉䝧 䞊䝷䛾సရ䜢ᒎ♧䛧䛯 㻝㻥㻡㻤 ᖺ䛾䝤䝸䝳䝑䝉䝹ᅜ༤ぴ䛷䚸༤䛾㈹䜢ཷ㈹䛧䜎䛧䛯䚹ᵝ䚻䛺᪂䛯䛺 䝕䝄䜲䝘䞊䛜ά㌍䛧䛯୰䚸⌧ᅾ䛷䜒ㄆ▱ᗘ䛜㧗䛔䛾䛿䜶䝇䝔䝹䝂䝭䝛䞊䞉䝘䝆䜹䞊䝻䞊䝒䜱䞉䝸䝸䛸䞂䜷䝷䞊 䜽䞉䝶䞊䝆䜵䝣䛷䛩䚹㻝㻥㻤㻜 ᖺ௦ᮎ䚸ὀᩥ䛜⃭ῶ䛧㈨㔠㞴䛻㝗䛳䛯䝝䝷䝅ᆅ᪉䛾䝺䞊䝇ᩥ䛿䚸ᾘ⁛䛾༴ ᶵ䛻䛒䜚䜎䛧䛯䚹䛧䛛䛧䚸㻝㻥㻥㻞 ᖺ䛻䝝䝷䝅䞉䝏䝥䜿ᇶ㔠䜢❧䛱ୖ䛢䚸䛂䝏䝥䜿䝝䞊䝈䛃䛾ᨵಟᕤ䛻䜘䛳䛶 ᪂䛯䛺௦䛾ᖥ㛤䛡䜢㏄䛘䜛䛣䛸䛜䛷䛝䜎䛧䛯䚹ᇶ㔠䛾䛺άື┠ⓗ䛿䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾ㄆ▱ᗘ䜢ୖ䛢䜛 䛷䛩䚹㻝㻥㻥㻢 ᖺ䛻䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾䜹䝍䝻䜾ᮏ䛜Ⓨ⾜䛥䜜䜎䛧䛯䚹䜎䛯䚸⌧ᅾ䛻⮳䜛䜎䛷ᵝ䚻䛺ᕤⱁᐙ䛯 䛱䛾ᨭ䜢ཷ䛡䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾᪂䛯䛺᪉ྥᛶ䜔䚸ά⏝䛩䜛ศ㔝䛾ᣑ䛺䛹䛜ᶍ⣴䛥䜜䛶䛔䜎䛩䚹㻞㻜㻜㻝 ᖺ௨㝆䚸䜻䝅䝳䜽䞁䝝䝷䝅ᕷ䛾ྡᕷẸ䛸䝥䝻䞉䜴䝹䝧㈹䛾ཷ㈹⪅㐩䛻䛿䝤䝻䞊䝕䜱䞉䝬䞊䝸䜰䛾䝕䝄䜲䞁 䛻䜘䜛䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛷⧊䛳䛯グᛕရ䜢㈹䛸䛧䛶䛘䜙䜜䜛䜘䛖䛻䛺䜚䜎䛧䛯䚹䜎䛯䚸㻞㻜㻜㻝 ᖺ䛻䛿䝯䞊䝃 䞊䝻䝅䝳䞉䜶䞊䞂䜯䛾䚸㻞㻜㻝㻞 ᖺ䛻䛿䝕䝻䞊䝙䝳䞉䝆䝳䝆䝱䞁䝘䛾䝕䝄䜲䞁䛻䜘䜛䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䜢ά⏝䛧䛯 ᭹䛾䝣䜯䝑䝅䝵䞁䝅䝵䞊䜒⾜䜟䜜䜎䛧䛯䚹㻌 ᪥䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛿䝻䞁䝗䞁䚸䝤䝸䝳䝑䝉䝹䚸䝙䝳䞊䝶䞊䜽䚸䝉䞁䝖䝨䝔䝹䝇䝤䝹䜾䚸䝻䞊䝬䚸䜴䜱 䞊䞁䛺䛹䚸ୡ⏺ྛᅜ䛾⨾⾡㤋䛷䜒ᒎ♧䛥䜜䛶䛔䜎䛩䚹䜎䛯䚸䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛿ᅜ㈱䜈䛾㉗⟅ရ䛸䛧䛶䜒ዲ䜎 䜜䚸㻝㻝㻜 ᖺ䛾Ṕྐ䛾୰䚸䜰䝸䝇䞉䝹䞊䝈䝧䝹䝖⡿⤫㡿ኵே䛻䛿ᡪᏊ䚸䝝䞁䜺䝸䞊⋤䜹䞊䝹ᅄୡ䛸䝆䝍⋤ ድ䛾ᡝෙᘧ⏝䛾䝫䞊䝏䚸䝔䞊䝤䝹䜽䝻䝇䚸ᡪᏊ䚸䝩䝹䝔䜱䞉䝭䜽䝻䞊䝅䝳⏝䛾⣠❶䚸䜸䝷䞁䝎䛾䝴䝸䜰䝘⋤ዪ䚸 ἲ⋤䝶䝝䝛䞉䝟䜸䝻ୡ䛻䝔䞊䝤䝹䜽䝻䝇䛺䛹䛜㉗䜙䜜䚸㻞㻜㻜㻠 ᖺ䛻䛿䝬䞊䝗䝹䞉䝎䝹䝬⤫㡿ኵே䜘䜚᪥ ᮏ䛾ⓚྡྷ䛸ⱥᅜ䛾ዪ⋤䜶䝸䝄䝧䝇ୡ䛻㖟─䛻⣡䜑䜙䜜䛯䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛜㉗䜙䜜䜎䛧䛯䚹᭱㏆䛷䛿䝻䞊 䝬ἲ⋤䛾䝧䝛䝕䜱䜽䝖䜳䝇 㻝㻠 ୡ䛻 㻞㻜㻝㻞 ᖺ䛻䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾༑Ꮠᯫ䛜㉗䜙䜜䜎䛧䛯䚹㻌 䝝䝷䝅䛾䝺䞊䝇ᩥ䛿 㻞㻜㻝㻜 ᖺ䚸䝝䞁䜺䝸䞊䛾ᩥ㑇⏘䛸䛧䛶ㄆ䜑䜙䜜䚸ᅜᐙ䛻䜘䛳䛶ಖㆤ䛥䜜䜛 䛸䛺䜚䚸㻞㻜㻝㻞 ᖺ䛻䛿䝝䞁䜺䝸䞊▱ⓗ㈈⏘ົᒁ䛾䝭䝺䝙䜰䝮㈹䜢ཷ㈹䛧䜎䛧䛯䚹㻌 䝝䝷䝅䞉䝺䞊䝇䛾Ṕྐ䛿䚸᭱᪂䛾䜲䝧䞁䝖䛷䛒䜛䚸ᅜ❧ᛂ⏝ᕤⱁ⨾⾡㤋䛻䛶 㻞㻜㻝㻞 ᖺ 㻝㻞 ᭶ 㻝㻟 ᪥ 䜘䜚㛤ദ䛥䜜䜛ᒎ♧䛂⣒䛷⣳䛠ୡ⣖䛃䛷⥾䜑ᣓ䜙䜜䜎䛩䚹ᗘ 㻝㻝㻜 ᖺ๓䚸ྠ䛨ሙᡤ䛷䛂䝝䝷䝅䞉䝏䝥䜿䛃䛿 ⾪ᧁⓗ䛺䝕䝡䝳䞊䜢㣭䜚䚸ே䚻䛻▱䜜Ώ䜛䜘䛖䛻䛺䜚䜎䛧䛯䚹㻌
- 41 -
