Epöli Hírmondó
XI. évfolyam 2. szám 2009. június e-mail:
[email protected] honlap: www.epol.hu
"Keresztelı Szent János Tépd szét múltunk láncát, Gyújtsd fel szent tüzeddel Alvó szívünk lángját. Hints ránk szent erıt, Ébredjünk hát." Templomunk védıszentjének, Keresztelı Szent János születésének ünnepén tartjuk a községi búcsút 2009. június 21-én. Tisztelettel köszöntöm Epöl község lakóit, a búcsúi vendégeket, a Hírmondó olvasóit ! Templomunk védıszentjének, Keresztelı Szent Jánosnak születésnapját ünnepeljük minden év június 24-én. Ez a búcsú napja. Az ünneplést általában a hozzá legközelebbi vasárnap tartjuk. Hagyományosan két napos bállal. Napjainkban már a búcsúi ünnepen inkább a világi, mint a vallási rész dominál. A húsvéti hírmondóban részletesen írtam terveinkrıl, pályázatainkról. Megjelent a 2009. évi programtervünk is. Az orvosi rendelı építésére vonatkozó pályázatunk közbeszerzés köteles, egy beszabályozott hosszadalmas eljárással lehet kiválasztani a kivitelezıt. A pályázatok bontása június végéig megtörténik, csak utána kezdıdhet a kivitelezés. A játszóteres és a tájház felújítására vonatkozó pályázatunkon kívül újabb két pályázatot nyújtottunk be: információs és utcanév jelzı táblákra, valamint járdaépítésre a Petıfi tér, Arany J. u. és a Dózsa Gy. utcákra vonatkozóan. Bízunk a sikerben. A pályázati önrészek megvannak, az ÁFA változás az önrészünket kb. 1,5 M F-tal növeli, ezt pluszban be kell vállalnunk. Az idén is virágosítottuk községünket, ezután is köszönöm a sok segítı kezet az ültetésnél és a további gondozásnál. A búcsúi ünnepkörhöz kapcsolódva hétfın 1/2 11-kor igen szeretett volt plébánosunk Feldhoffer Antal atya pappá szentelésének 25. évfordulóján ezüstmisét mond, melyre mindenkit szeretettel vár. Részesüljünk minél többen az ezüstmisés áldásban. Ez évben július 6-án kezdıdik és 12-én kiállítással zárul a hagyományos képzımővészeti alkotótábor. Az idén külföldi alkotókkal is találkozhatnak az érdeklıdık. Kérem, hogy a mővészeket fogadjuk szeretettel. Tavasszal próbáltuk rendbe hozni a szılıhegyi dőlıutakat. Most viszonylag járhatóak, ezért kérek mindenkit, hogy vigyázzunk rájuk és esı alatt vagy után lehetıleg ne ott próbáljuk ki a traktort vagy a terepjárót. Folyamatban van egyes utcáink tulajdonjogának átvétele az Állami Közútkezelı Kht-tıl, mert csak így tudunk pályázni útfelújításra. Még az idén lakossági hozzájárulással lekövezzük az İrhegy utcát, jövıre pedig szintén lehetıség volna elsısorban azoknak az utcáknak az újraaszfaltozására ahol a lakosság is vállalna önrészt. Az elıkészületeket, a tervezést elkezdjük.
Rövid beszámolómból látható, hogy mőködı kistelepülésen élünk. Olyan lesz amilyenné közösen formáljuk. Remélem, még sokáig élhet itt mindenki egymást segítve, megbecsülve és tisztelve. Csak akkor döbbenünk rá, hogy milyen érték ez, mikor látjuk a máshol történteket. Beszámolóm végén minden epöli lakosnak és búcsúi vendégnek nagyon szép együttlétet, áldásos, békében eltöltött vidám ünneplést kívánok a képviselı-testület, a hivatal dolgozói és a magam nevében. Muszela Imre polgármester
A KÉPVISELİ-TESTÜLET ÜLÉSÉRİL ÁPRILIS 29. Távol lévı képviselı: Tácsik Attila, Wencz Péter A képviselı-testület elfogadta a Kegyeleti Léthé Temetkezési Bt beszámolóját a köztemetı 2008. évi fenntartásáról, valamint a Községi Könyvtár beszámolóját a 2008. évi mőködésérıl. Elfogadásra került az önkormányzat gazdálkodásának 2008. évi zárszámadása és ezzel együtt az önkormányzat 2008. évi belsı ellenırzésérıl készült jelentés is. Módosításra került a helyi szociális rendelet. A testület elfogadta az orvosi rendelı építésére vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását. MÁJUS 27. Távol lévı képviselı: Csenki Mihály, Tácsik Attila A képviselı-testület elfogadta a Térségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat 2008. évi munkájáról szóló beszámolót, a Polgármesteri Hivatal beszámolóját a 2008. évi gyámhatósági tevékenységrıl és a 2008. évi helyi adózásról. Módosításra került a Polgármesteri Hivatal és a Bajna-EpölNagysáp Intézményfenntartó Társulás Alapító Okirata. A képviselı-testület két pályázat benyújtásáról is döntött: 1.) utcanév táblák kihelyezése, 2.) Petıfi tér, Dózsa Gy.u. és Arany J.u. járdaburkolatának felújítása. A pályázatok benyújtásához szükséges önerı biztosítása céljából módosításra került az önkormányzat 2009. évi költségvetése.
Mike Hajnalka jegyzı
és Kereskedelmi Kft-ben, az ácsi Leier Holding Kft.-ben, a Meszlényi és Társai Szolgáltató Bt.-ben és a Janibex Szolgáltató Bt-.ben tettek üzemlátogatást, ismerkedve a szakmákkal és remélem a továbbtanulásukat segítı tapasztalatokkal tértek haza. Május 18-án szülıi értekezleten elemeztük és értékeltük a szülıkkel a 2008. évi kompetenciamérések eredményeit és tájékoztattuk ıket a 2009. évi mérés elıkészületeirıl. Május 27-én 4. 6. és 8. osztályos diákjaink remélem ügyesen vettek részt az országos kompetencia mérésben. Június 11-én ismét új élményekkel gazdagodtunk egy csodálatos hollókıi kirándulás során. Június 19-én a 17 órakor kezdıdı Ballagás és Évzáró ünnepély pedig hivatalosan is lezárja a 2008/2009-es mozgalmas tanévünket.
ISKOLAI HÍREK A tanév végén minden epöli kisdiáknak és szüleiknek, pedagógus kollégáimnak kívánok napsütésben gazdag és gondtalan nyarat. Igazán mindnyájunkra ráfér a nyári pihenés, kikapcsolódás és regenerálódás. Mozgalmas és fárasztó tanév áll mögöttünk, melynek minden hónapja dolgos munkával és eseménnyel telt el. Mint az elızı hírekben is jeleztem az áprilisi hónap a térségi versenyek jegyében telt. A tavaszi szünet elıtt és után sorra kerültek megrendezésre a kistérségi versenyek. Március 30tól április 20-ig a tokodi Móra napi versenyeken vettek részt tanulóink, ahol elmondhatjuk, hogy ügyesen szerepeltek. Az elsı osztályosok közül, Révész Richárd és Nemes Kristóf olvasás-szövegértésbıl mutatták meg teljesítményüket, Kristóf 3., Richárd pedig 4. helyezést ért el. A másodikosok közül Bula Fanni és Tácsik Evelin mérette meg tudását olvasás-szövegértésbıl, ügyesek voltak a lányok, de a szoros versenyben a középmezınyben végeztek. A 3. osztályosok közül Wencz Anna, a 4. osztályosok közül, Gyimesi Kristóf, Quasem Hayat nyelvtan-helyesírás versenyen vettek részt. Ügyesen helyt álltak ık is, így a középmezınyben végeztek. Gyimesi Kristóf a német tudásával is eredményesen szerepelt. Felsıseink logika, matematika, szövegértés és kommunikáció készségekbıl mérették meg tudásukat a Móra-napi tanulmányi versenyen. Fábián Dávid, Nilgesz Dániel 5. osztály, Gyapjas Martin 6. osztály, Jakab Márta, Wencz Blanka 7. osztály, Nagy Klaudia 8. osztály. A legkiemelkedıbb helyezést Gyapjas Martin érte el, aki a matematika versenyen 3. helyezett lett. Kis csapatainkkal idén is részt vettünk a sárisápi akadályversenyen, mely országos versennyé nıtte ki magát. Április 17-én tanulóink újra megmérették tudásukat a nagysápi Rákóczi-napi tanulmányi versenyeken, melynek eredményei a következık: nyelvtan 4. osztály: Qasem Hayat 2. helyezett, rajz 56.osztály: Tácsik Márton 1. helyezett, rajz 7-8. osztály: Zeley András 3. helyezett, szövegértés 7. osztály: Kovács Martin 1. helyezett, Wencz Blanka 3. helyezett, szövegértés 8. osztály: Nagy Klaudia 1. helyezett, matematika 6. osztály: Gyapjas Martin 1. helyezett, matematika 7. osztály: Jakab Márta 1. helyezett. Tanulóink közül Jakab Márta és Qasem Omar vett részt Bajnán, a Simor János matematikaversenyen, ahol Omar a 2. helyezést érte el. Ezeknek a szép eredményeknek és a versenyeken való lelkes részvételnek mindannyian nagyon örültünk Köszönetet mondok a versenyeken részt vevı diákoknak a helytállásért és a felkészítıtanároknak: Csenki Mihálynénak, Nagyné Zhorela Máriának, Csenki Jolánnak, Bartha Katalinnak, Harangos Zsuzsannának, Bula Péternének, hogy tanulóink felkészítésében és a versenyekre való kísérésben lelkesen részt vettek. Illetve azoknak a szülıknek, akik szabadidejükkel és gépkocsijukkal hozzájárultak ahhoz, hogy diákjaink a versenyekre eljussanak. Április 6-7-én a leendı elsısök beiratkozása is megtörtént. Négy, kicsit megszeppent nagycsoportos óvodás kísérte el édesanyját, hogy beiratkozzanak intézményünkbe. Április és május hónapokban elsıseink a leendı elsısökkel közös kézmőves foglalkozásokon és kirándulásokon vettek részt, ismerkedve egymással, az iskolával és tanító nénijükkel. Május 4-én egy kedves és megható mősorral köszöntöttük az édesanyákat. Május 20-án 7. osztályosaink a piszkei Öko Élelmiszergyártó
Tiboriné Kardos Éva igazgató-helyettes ÓVODAI HÍREK „Viszlát! Vár a tudás palotája, vár engem az iskola, szeptembertıl megyek oda, viszlát Epöli Óvoda” Így búcsúztak a május 29-én megtartott évzáró és ballagó ünnepségen Gyimesi Evelin, Ollé Marika, Kosztolányi Márk, Tóth Kevin, hogy szeptembertıl az Általános iskolában kezdhessék meg tanulmányaikat. Izgatottan készülıdtek kicsik, nagyok. A helyi mővelıdési ház megtelt, eljöttek szülık, nagymamák, nagypapák, rokonok barátok, hogy óvodásokkal töltsék ezt a szép délutánt. Az elballagott „nagyoknak” jó tanulást, sikeres éveket kívánok, az óvoda minden dolgozója nevében. Az elmúlt nevelési év folyamán sok érdekes tevékenységet végeztünk, sok szép élményt éltünk át együtt. Kirándultunk, énekeltünk, meséltünk, verseltünk, és nagyon jókat játszottunk. Május 17-én projektprogram keretén belül Családi napot szerveztünk a Nagysápi óvodában a helyi óvodásokkal és családtagjaikkal együtt. A délelıtt egy zenés táncos programmal kezdıdött, melyen a Póker együttes szolgáltatta a talpalávalót. A zenés-játékos mulatság után pihenıre vonultak a kicsik, a nagyobb gyerekek pedig a kézmőves foglalkozásokon vettek rész, melyen pillangót és papírképet készíthettek a gyerekek. Délután megékezett az ugráló vár, melyet egybıl birtokba vettek kicsik és nagyok, közben Dudó bohóc szórakoztatta a gyerekeket vidám gitáros-lufis mősorával. A nap végére jól elfáradva, és rengeteg élménnyel tértünk haza. Az év folyamán sikerült óvodánk eszközkészletét is bıvítenünk. Megérkeztek a csoportba vásárolt jó minıségő és esztétikus faszékek és asztalok. Továbbá a babaszoba bútorzatát is kicseréltük szebbre, esztétikusabbra. A Megyei Közoktatási Közalapítvány pályázatán nyert anyagi forrásból pedig az új nevelési évre mesekönyveket és szakkönyveket vásárolhatunk. A nyári karbantartási, takarítási szünet ideje alatt, mely július 01 -augusztus14-ig tart, az óvoda fertıtlenítı meszelését, a nyílászárók mázolását terveztük és új burkolat kerül a falakra, és a radiátorokra is, így ıszre szépen megújult óvoda várja a régi és új óvodásokat. 2
A 2009/2010-es nevelési évre felvételt nyert új óvodás gyermekek névsora: Gál Anna, Wágenszommer András, Nemes Réka, Koppányi Laura, Tácsik Vivien, Gyimesi Gergı.
EGYHÁZI ROVAT
Tájékoztatom az olvasókat, hogy a templom búcsújának ünnepe június 21-én lesz a szokott idıpontban 11.30-kor. Másnap, búcsúhétfın 10.30-kor kezdıdik a szentmise (amely egyben Feldhoffer Antal volt epöli plébános ezüstmiséje), amint a búcsú napján is, 24-én szerdán.
Gagyiné Páldi Hajnalka Óvodavezetı-helyettes Tájékoztató a Búzavirág Népdalkör tevékenységérıl, munkájáról
Érdemes néhány szót szólnunk magáról a búcsúról, amelynek eredeti jelentése kicsit megkopott és maradt belıle a családi összejövetel, a céllövölde és a bál. Mindezek értékesek, de még értékesebb, amit a búcsú kínál. Mi a búcsú és miért érdemes élni vele ? A búcsú a bőnökért járó büntetés ideigvaló, vagy teljes eltörlése. Minden tettnek ugyanis megvan a maga következménye, amint igaz ez a bőnre is. Van ennek egy profán oldala és van lelki vonatkozása. A profán oldalba tartozik pl. ha valaki többet iszik, mint kellene, aminek következtében egészségileg megromlik az állapota. Van azonban lelki vonatkozása is, ami abban áll, hogy a bőn visszahat az emberre, és rombolja a lelket. Amikor az ember meggyónja a bőnt, Isten azt eltörli, de a hatás, amit a bőn kivált, megmarad. S mert az üdvösség az egészséges lélek osztályrésze, kell tisztulnia annak, aki bőnt követett el. Erre és ezért rendeletetett a tisztítóhely. Amikor azonban valaki búcsúban, különösen, ha teljes búcsúban részesül, Isten eltörli a tisztulás idejét és ajándékozza meg az embert a teljes egészséggel. Úgy vagyunk ezzel, mint amikor valaki betegségbıl gyógyult meg. Orvosilag kimutatták ugyan a gyógyult állapotot, de annak hatását, a gyengeséget még érzi az ember. Amikor valaki búcsúban részesül ez a gyengeség eltörlıdik. Nagyon szemléletesen fejezte ezt ki Tarnóczy Ferenc, kesztölci plébános atya a tavaly nálunk tartott búcsúi misében, amikor azt mondta, hogy ha valaki búcsú napján meggyón, aztán az esti eszem-iszomban rá esik a nagyhordó, repül a mennyországba. Az elmondottak fényében érdemes élni a búcsú lehetıségével, különösen 24-én a napján, amelyen 10.00 órától lesz gyóntatás.
A 2009-es év is komoly és szép feladatokat ad a népdalkör tagjainak. Több szereplésre, fellépésre készülünk. A próbákat heti rendszerességgel tartjuk. Új dalokat, népdalcsokrokat tanulunk, mely komoly felkészülést, tanulást igényel a dalkör tagjaitól. Január 9-én emlékeztünk a Don-kanyarban elesettekre. Mise után a templomban énekeltünk. Március 15-én részt vettünk a községi ünnepélyen három - alkalomhoz illı - dal elıadásával. Még ebben a hónapban, 28-án énekeltünk a közösségi házban. Ekkor nyílt meg a Szent Pál életét bemutató grafikai kiállítás. Két új dalt adtunk elı. Május 9-én részt vettünk az Országos Magyar Viselet Napja rendezvényen. Nagy élmény volt látni a gyönyörő népviseleteket, a színvonalas mősorokat. Június 7-én a trianoni megemlékezésen két dalt énekeltünk. Az elsı félév a fenti szereplésekre készüléssel és jó részben dalok tanulásával telt el. Most rövid nyári szünetet tartunk, hogy készülhessünk újult erıvel a II. félévben ránk váró izgalmas feladatokra. Ezek közül kiemelkedik: augusztus 9. Bajót; szeptember 12. húsz éves a népdalkör; szeptember 20. Sándor Móricz Kórustalálkozó Bajna; október 16. Idısek Napja Epöl; november: Országos minısítı hangverseny, december eleje: Adventi Dalos Találkozó Oroszlány. Az említetteken kívül még számos szereplési lehetıségünk, meghívásunk van. Alapos felkészüléssel igyekszünk részt venni ezeken a fellépéseken, hiszen a számos EZÜST minısítés és a három ARANY fokozatú elismerés kötelez bennünket a színvonalas szereplésre. Szeretném megköszönni a dalkör tagjainak önfeláldozó munkáját. A búcsú megünnepléséhez, a rokonokkal, barátokkal történı együttléthez kívánok nagyon jó egészséget, szép idıt, örömteli készülıdést.
Másik örömteli esemény Feldhoffer Atya június 22-én búcsúhétfın nálunk tartandó ezüstmiséje. A most Piliscséven szolgáló atya 1987. és 1993. között volt községünk plébánosa. Szolgálata alatt pezsgı hitélet folyt a plébánián és sportélet a futballpályán. Emberségét és segítıkészségét sokan megtapasztalták. Fogadjuk ıt nagy szeretettel.
Szatai Gyuláné dalkörvezetı
Tóth Z. Fülöp plébániai kormányzó
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Duna Takarékszövetkezet 2009. június 22-én (búcsúhétfı) nem tart ügyfélfogadást a Polgármesteri Hivatalban.
3
annyira megsérült, hogy a maradványait a mellette lévı árokba temették. A korpuszrészét a család hazavitte, és a mai napig gondosan megırizte. Epöl hetedik keresztjének visszaállítása a jelenkor feladata. Legenda, vagy valóság? Egyet biztosan tudhatunk, ennek a harangnak küldetése volt. Volt aki öntötte, és volt aki megszentelte, használták, majd elásták. Volt, aki megtalálta, és ennek helyét megjelölte, de késıbb eladta. Másik megvette, de nemsokára elajándékozta. Haragoztak vele recsegı haranglábon, szél fújta fatoronyba, majd végül esıtıl, hótól védett kıtoronyba került. Újraöntötték, majd sorsát bevégezve, feláldozták a haza oltalmáért. Ezért biztosan mondhatjuk „Isten nagyobb dicsıségére” szolgált. A teljes történetet talán soha nem tudjuk meg. De az öreg harangunk, amikor majd templomunk búcsúnapján megkondul, mesél a harangok küldetésérıl. İ tud errıl a legtöbbet, mert már 1740-tıl az Epöli lelkeket szolgálja, Keresztelı Szent János oltalma alatt. Minél többen értsük Istenre figyelmeztetı, templomba hívó hangját.
LEGENDA AZ EPÖLI KISHARANGRÓL. Isten nagy kegyelmébıl, volt egy eldugott szeglet Esztergom vármegyében, amit Epely-nek hívtak. Magyar ıseink régi római romok környékén, bı vizét ontó díszesen faragott kút mellett jelölték ki e falu helyét. Eleink szorgalmas munkával tépték föl a föld kérgét, szívós és bıtermı szılıfajtákkal ültették be az oldalakat, amelynek zamatos borát a királyok asztalára is szállíthatták. Sokasodtak, gyarapodtak, és szent királyok törvényét követve, a falu legmagasabb pontján templomot emeltek. A tatárok dúlása után hazánkat újjáépítı királyunk IV. Béla, rút viszályba keveredett fiával, Istvánnal. Szeretetlenség elmélyült, és késıbb méltatlan háborúskodássá fajult. A csatazajt, a megbékélés csendje oldotta fel, mivel a szent élető Margit imái meghallgatásra találtak. V. István trónra kerülése után, édesapja lelki üdvéért az egyház görbebotjára bízta Epölt. Árpádkori templom kisharangja békeidıben, számtalanszor hívta szentmisére az itt élıket. Az ı hangját verte vissza az epöli szikla, amikor tőz ütötte föl fejét, vagy ha pusztító vihar közeledett, de a megholtat is ı búcsúztatta. 1532-ben megpecsételıdött Epöl sorsa. Esztergom eleste után, a sikertıl megittasodott török csapatok templomát, épületeit földig rombolták, lakosait elhurcolták, szétkergették. Szomorú némaság ült az İr-hegy, és a Babály vonulatai közötti völgyre. Ezt a gyászos csendet, csak a több mint százötven évre rá ideérkezı új telepesek szekérzaja söpörte ki. A szekerek nem az ısi templom környékén álltak meg, hanem attól, mint egy ezer méterrel lejjebb lévı völgyben. Új falu épült, és új élet bontakozott ki. A falu földesura az esztergomi káptalan, bizonyos ideig tartó adómentességet ad minden újból mővelés alá vont földre, ezért az epöli határ viszonylag gyorsan kivirul. Nagyobb területek kerülnek kivágásra, kitisztításra, felszántásra. A Szentegyház-dőlıt is tisztogatták, de sok köszönet nem volt benne. Tört az eke, szakadt az istráng, mindenféle köveket csontokat, tárgyakat hányt ki magából föld. Ezekbıl az idıkbıl maradt fenn egy írásos feljegyzés, hogy Epölre települı lakosság egy kisebb része helvét vallású volt. Istentiszteletüket valamelyik hívı házában tartották, melyre egy kis harang szólította ıket. A súlya 12,3 kg volt, szélessége pedig 24 cm, tetején lyukas volt ezért hangja tompán szólt. 1714. körül a reformátusok elköltöznek, de Csenky János egésztelkes jobbágy megveszi tılük ezt a harangot, majd az 1730. körül a régi alapokra épülı katolikus templom részére ajándékozza azt. Isten áldja meg emlékében is azt az embert, mert ez a kisharang, az ısi köveibıl újraépült templomba hívhatta a megfáradt embereket. Késıbb két nagyobb testvérével a falu közepén lévı haranglábon szolgált addig, míg 1780 körül a templomra fatorony került. Neki ez lett az új lakhelye. Megszerették, megbecsülték, mert társaival együtt ıt is felhúzták 1805-ben a falu szívében épült új templom tornyába. Ez után Kiss István harangöntı mester keze alatt újjáöntötték, és Jézus, Mária és József tiszteletére szentelték. Az elsı világháború idején kisebb testvérével együtt ıt is elvitték. Pénzben kifizették, de a fizetı eszköz - a válság miatt - értéktelenné vált. Azt a helyet ahol a harangot megtalálták sokáig fakereszt jelölte. Majd ennek a helyére I. Világháborúból hazatérı Libik János 1927-ben új keresztet állítatott. A II. Világháború alatt lövészárkot ástak a kereszt mellett, és mivel egy gránát a közelében robbant fel, a kereszt
Kovács Gábor A Dorog és Térsége Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat tájékoztatója: Szolgálatunknál személyi változás történt, a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója Schmidt Zsuzsanna helyett Wiezner Nikoletta lett. A családgondozók a nyári szünet ideje alatt is várják ügyfeleiket a megszokott csütörtöki délelıttökön, 9-12 óráig. A gyerekeknek nyári szabadidıs programokat is szerveznek, lesz kirándulás és kézmőves foglalkozás is. Az érdeklıdıknek bıvebb felvilágosítást adnak az ügyfélfogadáson. Minden gyermeket szeretettel várnak! Szeretettel köszöntöm a Karitász hírek olvasóit ! Ez év májusában tartottuk a Bajóti Karitász régió 15 éves évfordulóját. Az ünnepséget Dr. Erdı Péter Bíboros Úr nyitotta meg szentmisével és meleg elismerı szavakkal. Kihangsúlyozta, hogy milyen nagy szükség van a karitász munkára, mivel egyre több a rászoruló ember. A Szent Adalbert Központban azután egy kiállításon bemutatkoztak a régió csoportjai, ki mivel és milyen munkával segíti az elesett embertársait. Örülünk, hogy a mi kis falunk is kiveheti részét ebbıl a felemelı tevékenységbıl. Szép és bensıséges ünneplésben volt részünk. Itt a faluban is igyekszünk egy-egy problémát megoldani. Pl. három rászoruló gyermeknek fizettük ki az iskolai kirándulás költségét. A nyáron szeretnénk elvinni 10-15 gyermeket egy kellemes kirándulásra. Mindenkit kérünk, ha valakinek van valami problémája, forduljon hozzánk bizalommal, a Jó Isten segítségével megpróbáljuk azokat megoldani. Kívánok mindenkinek nagyon szép és kellemes búcsúi ünneplést a család és a rokonok körében. Muszela Imréné Karitász csoport vezetı 4
Figyeljenek a környezetükben élı idıs emberekre, nyújtsanak részükre tanácsadást, baj esetén segítsék egymást !
A DOROGI RENDİRKAPITÁNYSÁG FELHÍVÁSA ! Az utóbbi idıben elszaporodtak illetékességi területünkön az idısek sérelmére elkövetett vagyon elleni bőncselekmények, trükkös lopások, ezek közül is azok, ahol az elkövetık magukat rendırnek, hatósági személynek vagy szolgáltatók ( E-On, Égáz, Vízmő, UPC kábelszolgáltató) munkatársának, jótékonysági szervezet vagy önkormányzat, kistérségi társulás képviselıinek kiadva jutnak be idıs emberek otthonába és ott a sértettek figyelmét elterelve tulajdonítják el értékeiket.
Amennyiben gyanús jármővel találkoznak, a rendszámot írják fel, gyanús személy felbukkanása esetén pedig legyenek fokozottan óvatosak és erre hívják fel a lakókörnyezetükben élık figyelmét is ! Forduljanak bizalommal a Dorogi Rendırkapitánysághoz, a helyi önkormányzathoz vagy a helyi polgárırséghez !
Újabban megjelentek az elkövetés azon formái, melyben ismerısre hivatkozva (pl. valamely hozzátartozó felé tartozás megadása céljából), vagy pénzváltás ígéretével vagy ajándékot hozva követik el a bőncselekményt. Elıfordult olyan eset is, hogy termékértékesítés címén férkıznek az elkövetık az idıs személyek bizalmába, aztán a lakásban lévı értékek eltulajdonításával vagy a termék valós értékének többszörösét vételárként feltüntetve okoznak kárt.
ELİZZE MEG GÉPKOCSIJA FELTÖRÉSÉT ! Ne hagyjon értékeket, tárgyakat - még ruházatot sem - a gépkocsijában ! Az autót mindig zárja be ha kiszáll belıle, akármilyen rövid idıre is hagyja el a gépjármővet ! Ne hagyja lehúzva a gépkocsi ablakait ! Riasztóját - ha van - mindig aktiválja ! Ha bőncselekmény elkövetését észleli, azonnal értesítse a Rendırséget a 107 és 112 segélyhívó számon !
A további bőncselekmények megelızése érdekében kérjük, fogadják el néhány tanácsunkat: Ne engedjenek be idegen személyt a lakásba, csak akkor, ha meggyızıdtek személyazonosságáról, illetıleg jövetele céljáról: - a rendırt, illetıleg más hivatalos személyt (tőzoltót, mentıt) egyenruhája, jelvénye és igazolványa igazolja (civil ruhás rendırnek is van jelvénye és igazolványa !) - egyetlen hivatalos személy sem kíván úgy magánlakásba bemenni, hogy jövetelének egyértelmő célja ne legyen, pusztán azért, hogy az idıs ember értékeit látni szeretné egyetlen rendır sem fog bekopogni senkihez - amennyiben a magánlakásba bemenni kívánó személlyel kapcsolatban kétség merülne fel, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot azzal a szervvel, amelyhez az idegen tartozik, rendır esetén a 107-es (mobiltelefonról 112-es) ingyenes hívószámon lehet azonosítást kérni, szolgáltatók munkatársa esetén pedig a számlán jelzett ügyfélszolgálati telefonszámon - egyetlen szolgáltató munkatársa vagy hivatalos személy sem kíváncsi arra, hogy hol tárolja az értékeit ! A pénz tárolási helyét ne mutassa meg idegeneknek, arról ne beszéljen ismeretlenek elıtt ! - Amennyiben a lakásba bemenni kívánó személy mégis gyanúsnak tőnik és nincs módjuk arra, hogy telefonon ellenırizzék hovatartozásukat, kérjék hozzátartozójuk, szomszédjuk vagy az önkormányzat, polgárırség, rendırség segítségét az azonosításban ! Ha valaki hozzátartozójukra hivatkozna, azt ellenırizzék !
MÉHNYAKSZŐRÉS MÁR A VÉDİNİNÉL IS! Elindult a méhnyakszőrés Bajnán, a védınıi tanácsadóban. A méhnyakrák nem mindig okoz tüneteket, ezért fontos a szőrıvizsgálat. Sajnos az elmúlt idıszak esetei alapján kijelenthetı, hogy évente 500 nı esik áldozatául e betegségnek, pedig rendszeres- fájdalommentes- szőréssel, a halálesetek 90%-a megelızhetı lenne. Most egy országos képzési program keretén belül, az epöli lakosoknak is lehetısége nyílik arra, hogy e képzésen való részvételem után, helyben végezhetek szőrıvizsgálatot, mely teljesen ingyenes Önöknek. Ennek fontossága, hogy azok az elváltozások is idıben felismerhetıek lehetnek, amelyek esetleg késıbb, kezelés nélkül, rákká alakulnának. A szőrés feltétele a 2009. április-május hónapban, az ÁNTSZ által kiküldött meghívó leadása, a kenetvétel idıpontjában. Meghívót azok a 25-65 év közötti nık kaptak, akik az elmúlt három évben nem vettek részt méhnyakszőrésen. Ne hagyják ki ezt a lehetıséget. Idıpont egyeztetés: a bajnai Védınıi Tanácsadóban (Vértes u. 2 a posta alatt, a fogorvosi rendelı mellett) vagy a 06 20 242 9257-es telefonszámon.
A legfontosabb: értékeiket ne otthon tartsák ! Megtakarított pénzüket tegyék bankba vagy postai takarékbetétkönyvbe, mely minden faluban elérhetı, így eltulajdonítás esetén sem jut az elkövetı a pénzhez, mert az ilyen betétkönyv névre szóló , azt csak a tulajdonos válthatja ki megfelelı személyazonosítás után ! - Ha mégis megtörténik a baj, bőncselekmények áldozataivá válnának, ne nyúljanak semmihez és a lehetı legrövidebb idın belül kérjenek segítséget, illetve a 107-es (mobiltelefonról 112-es) ingyenesen hívható telefonszámon értesítsék a rendırséget .
A szőrés életet ment! Ha meghívót kap, éljen vele!
Máthé Andrea védını
5
KÖZÉRDEKŐ FELHÍVÁSOK
Tisztelt Fogyasztóink!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a kerti hulladékok égetése a képviselı-testület 16/2005.(VIII.26.) Ökt. rendelete szerint június, július és augusztus hónapokban TILOS !
Értesítjük Önöket, hogy a szolgáltatásunk a magas kinnlevıség miatt megnehezült. Bár a 2008-as évet sikeresen lezártuk, ez évben új kihívásokkal kell szembenéznünk. A szolgáltatásunk után járó díjakat sokan nem, vagy csak késve fizetik be, emiatt banki hitelt kell igénybe vennünk, aminek a kamat- és egyéb költsége, ugyancsak Önöket terheli. Epöl településen több, mint 1,2 millió Ft kinnlevıséget, vagyis be nem fizetett díjat tartunk nyilván. Megkérjük a hátralékos Fogyasztóinkat, hogy a tartozásaikat mielıbb rendezzék, mert ellenkezı esetben kénytelenek leszünk náluk a vízszolgáltatást korlátozni. Ez a mővelet újabb, nem kevés többletkiadással jár. Tudjuk jól, hogy az egészséges ivóvíz a legfontosabb élelmiszerünk. Azt már kevesebben értékelik, hogy egy pohár vízben mennyi törıdés, szakértelem, gondosság, odafigyelés van. Ez bizony a világon mindenütt pénzbe kerül. Fogyasszák egészséggel!
Az Epöl Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2003.(III.8.) Ökt. rendelete szerint az ingatlan tulajdonosának, használójának, bérlıjének kötelessége az ingatlan megmővelése, rendben tartása, gyomtól való megtisztítása, továbbá az ingatlan elıtti járdaszakasz (járda hiányában 1 m széles területsáv) illetıleg ha a járda mellett zöldsáv is van az úttestig terjedı teljes terület (beleértve az árkot is !) tisztán tartása, a zöldsáv rendszeres kaszálása. Sajnos nem mindenki tesz eleget ez irányú kötelezettségének, ıket a jövıben kénytelenek leszünk megbírságolni. E körbe tartozik az ingatlanok parlagfő mentesítése is. A parlagfő mentesítéssel és gyommentesítéssel kapcsolatos kötelezettségre különösen felhívom a használaton kívüli belterületi kertek és a használat alatt álló vagy nem használt külterületi zártkertek tulajdonosainak a figyelmét, ugyanis a legtöbb mővelési gondatlanság itt merül fel. A pénzbírság összege JELENTİS !
Hétforrás Kft. ÉRTESÍTÉS
A parlagfő mentesítési kötelezettségének 2009. június 30-ig mindenki önként köteles eleget tenni, utána pénzbírság kiszabása történik !
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Polgármesteri Hivatal 2009. június 22-én (búcsúhétfı)
Mike Hajnalka jegyzı
és
EBTARTÓK FIGYELMÉBE !
2009. július 1. napján (Köztisztviselık Napja)
Az utóbbi idıben újra sok probléma merült fel az utcákon csavargó kutyák miatt. Kérünk mindenkit, hogy a kutyákat tartsák a telken belül, ne engedjék ki felügyelet nélkül az utcára, oldják meg, hogy a kutya semmiképpen ne juthasson ki a zárt udvarból az utcára ! Sokan nem veszik komolyan az Önkormányzat figyelmeztetését, mindaddig, amíg a kutya valamilyen bajt nem okoz (pl. harap) vagy kárt nem tesz valaki másnak a tulajdonában (pl. kisállatokban). A kutya gazdája a rendes kártérítés szabályai szerint felelıs a kutya által okozott károkért ! Ezen kívül az egyes szabálysértésekrıl szóló 218/1999.(XII.28.) Korm. r. 3.§. szerint aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre ill. kóborolni hagyja 30 E Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható. Aki ezen magatartásával másnak 8 napon belül gyógyuló sérülését okozza 50 E Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható.
Z Á R V A TART ! A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK 2009. JÚLIUS 2. (csütörtök) NAPJÁN 11-15 ÓRA KÖZÖTTI IDİPONTBAN KERÜLNEK KIFIZETÉSRE.
BUDAPEST-BAMAKO !
DESERT ANGELS TEAM TÖRTÉNETE A BUDAPEST - BAMAKO RALLY 2009. FUTAMON. Az EPÖLI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN 2009. június 20-án (szombaton) 18:00. órai kezdettel kérésünkre, diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart Mike Zoltán a Desert Angels csapat epöli tagja.
Mike Hajnalka jegyzı
Minden érdeklıdıt szeretettel várunk !
6
Tisztelt Epöli Lakosok, İstermelık és Gazdálkodók! patkányról terjedt át a sertésekre. Ezért fontos a higiéniai elıírások betartása és a rágcsálómentes környezet. Mindig tartsunk rendet és tisztaságot lakókörnyezetünkben, a baromfiudvarban, a gazdasági épületeinkben. Így szinte azonnal észrevesszük a hívatlan látogatók jelenlétét, és idıben védekezni tudunk ellenük. A gazdálkodók a területalapú támogatást az idei évben már kizárólag elektronikus úton nyújthatták be május 15-ig. Az agrárkörnyezet gazdálkodási célprogramok támogatási kérelmeit június 1. és június 30. között lehet benyújtani. Információink szerint az idei évben a géptámogatások keretét is megnyitják 30 milliárd Ft értékben. A növénytermesztés gépeinek beszerzését 25 %-os, az állattenyésztését 35 %-os mértékben támogatják.
A pünkösd idıszakában hullott jelentısebb mennyiségő esı hosszú, csapadékmentes idıszak után érkezett, és sajnos az ıszi vetéső növényeknek már kicsit késın. Ilyen száraz idıszakokban különösen fontos a talajnedvesség megırzése, a kultúrnövények mellıl a gyomok eltüntetése növényvédelmi megoldásokkal vagy gépi, esetleg kézi eszközökkel. Ilyen munkák tervezéséhez is segítséget adhat egy új internetes szolgáltatás, amit egy növényvédı szereket forgalmazó cég üzemeltet. Nemcsak a talajmunkákhoz, de növényvédelmi és betakarítási feladatokhoz (például szénabetakarítás idejének tervezése) is segítséget ad. A rendszer a szántóföldi termelık, de a hobbi kertészek számára is hasznos információkkal szolgál. Két alapszolgáltatást nyújt. Az egyik az idıjárás elırejelzı, ami az érdeklıdı gazdálkodó számára a legközelebbi meteorológiai mérıállomás által 5 nappal elıre részletesen jelzi a várható idıjárást. A másik a kijuttathatósági tanácsadó, ez arról informál, hogy melyik nap, melyik idıszakában javasolt a permetezés (idıjárási szempontból), illetve mire kell különös figyelmet fordítani mezıgazdasági munkák tervezésekor az adott idıszakban. A település ( Epöl ) nevének beírásával lehet rákeresni az adatokra, a www.syngenta.hu honlapon. Fontos figyelni az idıjárás alakulását azért is, mert jelentıs költséget takaríthatunk meg. Például sok gyomírtószer hatóanyaga csapadékfüggı, ha nincs bemosó csapadék, nem hat a kijuttatott szer és feleslegesen dolgoztunk. Az uniós csatlakozás óta a mezıgazdaság területén is egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezettudatos gazdálkodás az élelmiszerbiztonság és a környezet védelme. Ennek is köszönhetı, hogy vizsgálati adatok szerint a magyar termelık által elıállított termények szermaradvány szempontjából biztonságosabbak a külföldieknél. Vásároljuk ezért inkább az egészségesebb hazai termékeket, még akkor is, ha esetleg kicsit magasabb árfekvésőek. Ezzel hozzájárulunk a magyar munkahelyek megırzéséhez is. Ezt a célt szolgálja a termelık, feldolgozók és kereskedık által kötött úgynevezett "Etikai kódex˝ is, amely elıírja, hogy az áruházláncok polcain a hazai termékek aránya érje el a 80 %-ot. A gazdálkodóknak is egyre több elıírást és kötelezettséget kell figyelembe venniük munkájuk során. Például törvény írja elı, hogy a termelınek, földhasználónak védekezni kell mindazon károsítók ellen, amelyek mások, különösen a szomszédos termelık növénytermelési, növényvédelmi biztonságát, vagy az emberi egészséget bármi módon veszélyeztetik. Ide tartozik többek között a parlagfő mentesítés, de a szántóföldön és lakókörnyezetünkben elıforduló egyéb kártevık elleni hatékony védekezés is. A már megtermelt és betárolt termények, zöldségfélék, gyümölcsök minıségének megóvása is fontos feladat. A rovarkártevık, de a rágcsálók, a háziegér, a pocok és a patkány is komoly károkat tud okozni, nemcsak a táplálkozásával, de azzal is, hogy beszennyezi az élelmiszer alapanyagként tárolt terményeket. A legveszélyesebb azonban az, hogy számos betegség terjesztéséért is felelısek. Elég, ha csak a tavalyi évben nagy nyilvánosságot kapott Békés megyei esetre gondolunk, ahol öten betegedtek meg trichinellózisban. (Trichinella bélféregfaj okozta izom- és gyomor -bélrendszeri gyulladásos betegség). A betegek egy disznóvágás résztvevıi és a disznótoros fogyasztói voltak. Az állategészségügyi hatóság vizsgálatai alapján egyértelmővé vált, hogy a fertızés
Bercsényi Sándor falugazdász İSEINK MÉRTÉKÉVEL. órajárás = kb. 3,7km. vonal = 2,2 mm. ujj = 1,8-2,1 cm. hüvelyk = 2,63 cm = 12 vonal. kerékfordulás = 3,38m. tenyér = kb. 8 cm = 4 ujj. hüvelykes tenyér = 9-11 cm = 5 ujj. elıarasz =18 -20 cm. ( a kiterjesztett hüvelyk- és mutatóujj közötti távolság) arasz = kb. 23 cm = 12 ujj – ( a kiterjesztett hüvelyk- és kisujj közötti távolság) láb = 31,36 cm = 12 hüvelyk. öl = 6 láb –( kb. 1,9 m). magyar mérföld = 8,353 km. magyar rıf = 62,2 cm. vég ( vászon) = 28 m= 45 rıf. vég (posztó) 20 m = 32 rıf. römpöly = 0,21 l. meszely = 0,42 l = 2 römpöly. butélia ( tokaji) = 0,63 l. icce = 0,84 l = 2 meszely. pint = 1,68 l = 2 icce = 4 meszely. kanta ( kanna) = 8,4 l = 10 icce. cseber ( csöbör) = 13,44 l = 16 icce. veder ( vödör) 43,7 l = 3,25 cseber = 52 icce. puttony = 37,8 l. fertály = 14,0 l. véka = 31,0 l. négyszögláb = 0,0977 m2 - ( kb. 0,1 m2) . négyszögöl □ = 3,597 m2 6 X 6 láb = 36 négyszögláb –( kb. 3,6 m2). katasztrális hold = 1600 □ = 0,575 hektár = 5754,6 m2. magyar hold = 1200 □ kis hold = 1000 □. ekealja = 220 kat. hold – ( amit 1 ekével 1 gazdasági év alatt megmőveltek). kapaalja ( kapás) = 70-420 □öl ( 1 kapával 1 nap alatt megkapálható terület) . kaszaalja ( kaszás) = 300 – 1760□öl – ( 1 kaszával 1 nap alatt lekaszált terület). boglya = kb. 10 petrence - ( kúp alakú szénarakás). petrence = 80 – 10 kg széna –( 20-30 villahegy) marok = 5 – 8 kg szálas gabona. kéve = 2 marok szálas gabona. kepe ( csomó) 13 kéve szálas gabona. kereszt = 20, 18, 18, kéve ( környékünkön 16 kéve = 2 kepe). zsák = 110 l ( átlagtérfogat) = 78 kg (átlagsúly) – ( gabona). öl ( fa) = 3 láb x 1 öl x 1öl ( 0,95 x 1,896x 1,896) = 3,42 m3 Impresszum: Az Epöli Hírmondó megjelenik negyedévente. Kiadó és sokszorosítást végzı: Polgármesteri Hivatal 2526. Epöl, Kossuth L.u.8. Tel.: 33/448-530. Fax.: 33/448-544. e-mail:
[email protected]. ISSN 2060-3711 7
A kiadásért és a szerkesztésért felelıs: Mike Hajnalka jegyzı
8
9
10
11
12
13
14
15
16