Építészmérnöki BSC szak • •
nappali tagozaton 8 féléves levelezı tagozaton 10 féléves alapképzés
Az építımesterség egyidejő az emberiséggel, ısi, talán már ösztönös képességünk, igényünk az építés a konstruálás. Az építész-konstruktıri szakma olyan munka, amely rendkívül változatos, sokszínő munkalehetıséget biztosít. A kivitelezés irányítása a szerkezeti ismeretek mellett szervezési, és emberi kvalitásokat is igényel: a tervezés folyamatában való részvétel, a részletek kidolgozása egyfajta sajátos alkotó tevékenység, csakúgy, mint az építésigazgatás, vagy az ingatlanfejlesztés- fenntartás. A szakma többféle kreativitást igényel, szociális, szervezı, konstruktív, és gazdasági téren. A lakosság és a vállalkozások olyan mértékben igénylik a jó minıségő, korszerő épületeket, hogy a következı évtizedekben a végzett hallgatók biztosan találnak munkát maguknak. A végzettek adják a szakma középvezetıinek zömét a kivitelezı vállalatoknál, az önkormányzatokban, a szerkezetgyártó és forgalmazó cégeknél. Végzett hallgatóink elhelyezkedhetnek tervezıirodákban is szerkesztı, feldolgozó munkakörben, az ingatlanforgalmazásban, ingatlanfejlesztésben az épületfenntartás területén, karbantartó, felújító vállalkozásoknál. A hallgatókat az alapos gyakorlati képzés miatt mindenütt szívesen látják, hiszen azonnal hasznosítható tudással lépnek ki fıiskolai karunk falai közül, elhelyezkedési lehetıségeik hosszú távra biztosítottak. Az oklevélben szereplı szakképzettség megnevezése:
•
építészmérnöki alapdiploma (BSc)
Szakirányok:
• • • •
településtervezés építész épületszerkezeti konstruktır építéskivitelezés-szervezés
A képzés célja:
Felkészült, nyelvtudással rendelkezı alapdiplomás építészmérnökök képzése, akik alkalmasak magasépítési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására, a képzési szakirányoknak megfelelı témájú, irányítás melletti tervezési feladatok elvégzésére. Az építészmérnök alkalmas lesz:
• • •
az oklevél megszerzése után bármely felsorolt tevékenység területén, irányítás mellett részfeladatok megoldására; megfelelı szakmai gyakorlat után bármely szokványos építészeti feladat önálló megoldására; a szakmagyakorlás jogosítványainak (szakértıi, mőszaki ellenıri, vállalkozói stb.) megszerzésére.
Érvényesülési területek:
• • • • • •
építıipari vállalkozásoknál ügyvezetıként, építésvezetıként, technológusként, menedzserként, szaktanácsadóként stb.; szerkezetgyártó és szakipari üzemekben irányító mérnökként, üzemvezetıként; tervezıirodákban segédtervezıként; önkormányzatoknál, szakhatóságoknál mérnöki munkakörben; az oktatásban (szakközépiskola, szakmunkásképzés); kutató- és minıségellenırzı intézetekben munkatársként
Építımérnöki BSC szak • •
nappali tagozaton 8 féléves levelezı tagozaton 10 féléves alapképzés
Az oklevélben szereplı szakképzettség megnevezése:
• •
szerkezetépítı mérnök alapdiploma (BSc) infrastruktúraépítı mérnök alapdiploma (BSc)
Szakirányok:
• •
szerkezetépítı mérnök ágazaton: geotechnika, magasépítési, tőz- és katasztrófavédelmi infrastruktúraépítı mérnök ágazaton: települési
A képzés célja:
Gyakorlati készséggel rendelkezı építımérnök képzése, akik alkalmasak a kivitelezés, a tervezés és a szakhatósági munkák ellátására. A képzés további célja, hogy a diplomát szerzett építımérnökök az alapképzésben megszerzett tudásuk révén alkalmasak legyenek a többciklusú képzés további szintjeinek elvégzésére (MSc, PhD). Az építımérnök alkalmas lesz:
Az alapfokozat birtokában az építımérnökök képesek az elvégzett ágazat és szakiránynak megfelelıen: • • •
kellı szakmai gyakorlat után tervezıi és vezetı tervezıi jogosultság megszerzésére; egyszerőbb fejlesztési feladatok önálló megoldására; irányítás mellett érdemi mérnöki közremőködésre bonyolultabb tervezési munkákban.
Az alapfokozat birtokában az építımérnökök képesek az építımérnöki szakma teljes területén: • • • •
mőszaki vezetıi tevékenység végzésére; építési mőszaki ellenıri tevékenység végzésére; építési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására; települési infrastrukturális és településüzemeltetési feladatok ellátására az önkormányzatok területén.
Megjegyzés: A tőz- és katasztrófavédelmi szakirányon végzett építımérnökök a korábbi, fıiskolai szintő tőzvédelmi mérnökök tőzvédelmi szakmai jogosultságaival rendelkeznek. További szakirányok elvégzésével egyéb szakmai jogosultságok is megszerezhetı. Érvényesülési területek:
Geotechnika és magasépítési szakirány: • • • • • •
közmő- és mélyépítı vállalatoknál építésvezetıként, vállalkozási mérnökként, technológusként, különbözı szintő vezetıként; szerkezetgyártó és szakipari üzemekben irányító mérnökként, üzemvezetıként; tervezıirodákban segédtervezıként, tervezıként, megfelelı számú gyakorlati év után önálló tervezıként; kisvállalkozóként, vállalkozóként; szakhatóságoknál mérnöki munkakörben; oktatásban (szakmunkásképzés, szakközépiskola, felsıfokú szakképzés).
Tőz- és katasztrófavédelmi szakirány: • • •
állami tőzoltóságnál mőszaki tiszti beosztásokban; önkormányzati tőzoltóságoknál vezetı mőszaki tiszti beosztásokban; biztosítótársaságoknál, mérnöki irodákban, gazdálkodó szervezeteknél tőzvédelmi szakértıként
Települési szakirány: • • • • • • •
tervezıintézeteknél, közmővállalatoknál, gazdasági szervezeteknél; önkormányzatoknál települések infrastruktúrájának tervezésében való részvétel; szakhatósági tervek, környezetvédelmi beruházások készítése; önkormányzatok mőszaki osztályain beosztott mérnökként, vezetıként; kommunális üzemeknél vagy városgazdasági vállalatoknál beosztott mérnökként, vezetıként, vállalkozásvezetıként; településtervezıi irodákban segédtervezıként, tervezıként; oktatásban (szakmunkásképzés, szakközépiskola)
Mőszaki menedzser BSC szak • •
nappali tagozaton 7 féléves levelezı tagozaton 9 féléves alapképzés
A mőszaki menedzser szakon folyó képzés erısségei
1. Ipari, termelési gyakorlat teljesítése. A hallgatók vállalati gyakorlaton vesznek részt, a céljaiknak megfelelı, illetve a képzı intézmény felé érkezı vállalati igények alapján kiválasztott vállalkozásoknál. A fogadó vállalatok köre széles választékot biztosít a hallgatóknak arra, hogy megtalálják a számukra legmegfelelıbb gyakorlati helyet. A cégek között ott vannak a hazai kivitelezı ipar reprezentánsai (pl. Magyar Építı Rt., Interestate Rt.), továbbá az építéssel, ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban álló más szektorok cégei, vállalkozásai (Pl. bankok, befektetési intézmények, biztosító társaságok, a telekommunikáció területén mőködı cégek), és természetesen azon
kisebb, innovatív, és jól prosperáló társaságok is, amelyek vezetése felismerte a képzés és a gyakorlat szorosabb együttmőködésének szükségességét, s egyúttal respektálják a kölcsönös elınyök elvét. A vállalati gyakorlat sikeres teljesítése megalapozza a problémamentes pályakezdést, a megfelelı elsı munkahely és munkakör megtalálását, és a versenyképes kezdı jövedelem elérését. Hallgatóink döntı többsége az utolsó oktatási félévben állandó munkahellyel rendelkezik. 2. A szak lehetıséget biztosít két szakképesítés megszerzésére is. A középfokú ingatlanközvetítı OKJ (Országos Képzési Jegyzékben szereplı) képesítés, illetve a költségszakértı felsıfokú OKJ képesítést nyújtó végzettség megszerzéséhez szükséges ismeretek a mőszaki menedzser képzés tananyagát képezik. A képesítést megszerzık egyrészt önálló vállalkozóként ingatlanok (házingatlanok és telkek) adás-vételének és cseréjének közvetítésével, forgalmiérték-becslésükkel, az adás-vételi és bérleti ügyletek lebonyolításának elıkészítésével foglalkozhatnak hivatásszerően. A költségszakértık önálló szakértıként beruházás szervezı, költséggazda, befektetési tanácsadó, projektmenedzser, közbeszerzési felelıs megbízatásokat vállalhatnak. A diplomát szerzett mőszaki menedzserek az alapképzésben megszerzett tudásuk révén alkalmassá válnak a többciklusú képzés további szintjeinek elvégzésére (MSc, PhD). A mőszaki menedzserek MSc-szintő képzése a Szent István Egyetemen belül biztosított. Az oklevélben szereplı szakképzettség megnevezése:
•
mőszaki menedzser / gazdálkodási mérnök alapdiploma (BSc)
Szakirány:
•
építési és ingatlanfejlesztési
A képzés célja:
Felkészült, nyelvtudással rendelkezı alapdiplomás mőszaki menedzserek képzése, akik a mikrogazdasági szférára vonatkozóan átfogó elméleti, technológiai és módszertani ismeretekkel rendelkeznek, ismerik a mőszaki menedzsment terület alapfogalmait és összefüggéseit, a szervezetek mint céltudatos rendszerek mőködési elveit, a szervezetekben a mőszaki, gazdasági és menedzsment jellegő tevékenységeket, a kapcsolódó tudományok (pl. szociológia, pszichológia, jog) és a mőszaki és menedzsmenttudományok határterületeinek elveit és hasznosítható eredményeit, különös tekintettel az építıiparra, valamint birtokában vannak a termelı és szolgáltató vállalkozások alapításához és menedzseléséhez szükséges ismereteknek. A mőszaki menedzser alkalmas lesz:
Az alapfokozat birtokában a mőszaki menedzser / gazdálkodási mérnökök képesek az elvégzett szakiránynak megfelelıen: • • • • • •
a termelési, ezen belül az építıipari, a szolgáltató folyamatok reál, humán és gazdasági szempontból történı áttekintésére üzleti tervek készítésére döntés-elıkészítési feladatok elvégzésére innovációs stratégiák megvalósítására munkahelyi csoportok irányítására információ menedzselésére
• • • • • • •
az emberierıforrás-menedzselés feladatainak ellátására a számviteli rendszer áttekintésére a termelésmenedzsment operatív feladatainak ellátására, termelı és szolgáltató tevékenység nyújtására a minıségi és hatékonysági mutatók javítására a versenytársak, termékek, a piacra lépési lehetıségek elemzésére termelésirányítási eladatok ellátására különösen az építıiparon belül alsó- és középszintő menedzseri feladatok ellátására
Érvényesülési területek:
•
A szakon végzett hallgatók kiváló elhelyezkedési lehetıségekkel rendelkeznek az ingatlanfejlesztés, az üzemeltetés, a beruházás-elıkészítés és a kivitelezı építıipar területén
Felsıfokú szakképzés Épített környezet mérnökasszisztens szakon OKJ száma:
•
55-810-01-0010-55 02
A szakképzés megnevezése:
•
épített környezet mérnökasszisztens
Szakirányok:
• • • •
építész építő (vízmérnök) vízmester (vízmérnök) vízgazda
Képzési idı:
•
4 félév, nappali vagy levelező tagozaton
A felvétel feltétele:
•
bármelyik érettségi tárgy
A képzés finanszirozása:
•
bármelyik tagozaton lehet államilag finanszírozott vagy költségtérítéses.
Jelentkezni lehet:
minden évben február 15-ig, vagy (amennyiben meghirdetésre kerül) a pótfelvételi eljárásban július végén és augusztus elsı hetében. A pótfelvételi eljárásban is lehetıség kínálkozhat arra, hogy államilag finanszírozott férıhelyekre pályázzanak!
Kiknek ajánljuk az FSZ képzést?
Minden érettségivel rendelkezı, az építımesterség (akár magas, akár mélyépítés) iránt érdeklıdı, tanulni vágyónak, aki: • •
•
Rövid időn belüli szakképzettség megszerzése a célja, nem szeretne továbbtanulni. Nem járt felsőoktatási intézménybe, középiskolai előképzettsége nem elegendő a BSc szak sikeres elvégzéséhez, ezért előtanulmányokat kezd az FSZ-ben, általa szakképzettséget szerez, és felzárkózik tudásban a BSc szak elkezdésére. A 60 kreditet kr. beszámítása által a felvételi után a hallgató második éven kezdheti tanulmányait a BSc képzésben. Járt már felsőoktatási intézménybe, azonban nem sikerült megbirkóznia a főiskolai, egyetemi vagy BSc-s követelményekkel, de végzettséget szeretne szerezni. Amennyiben az FSZ-ben oktatott tárgyakat a felsőoktatásban már teljesítette, a képzési ideje lecsökkenhet, mert beszámítjuk a korábbi sikeres teljesítmény egy részét. Szakképzettséget szerezhet az FSZ-ben előírt követelmények sikeres teljesítése esetén rövid időn belül (minimum 1 maximum 2 éven belül). Ez után bekapcsolódhat a BSc képzésbe, ahol maximum 60 (kr) beszámítunk az FSz-en teljesített tanulmányokból.
Mire válik alkalmassá:
a.) A mőszaki tervezés területén (tervezıirodáknál): •
•
műszaki szerkesztő-rajzoló Feladata: az építész vagy statikus mérnök által megtervezett épületek műszaki terveinek elkészítése hagyományos rajzi eszközökkel illetve számítógépes (CAD alapú) szoftver segítségével. műszaki előkészítő Feladata: a műszaki tervek alapján anyagkigyűjtések elvégzése, költségvetés elkészítése.
b.) A kivitelezés-fenntartás területén: (kivitelezı cégeknél): •
•
•
művezető, építésvezető Feladata: Épületek kivitelezésének közvetlen (építéshelyi), felelős irányítása, az építési munka megszervezése. műszaki előkészítő Feladata: A műszaki tervek alapján anyagkigyűjtések elvégzése, költségvetés készítése. Árajánlatok készítésében való részvétel. építési menedzser Feladata: Építési munkákra kiírt pályázatok megírása, árajánlatok készítése, "munkaszerzés".
Kompetenciát szerezhet mérnöki irányítás mellett:
• • • • • • •
művezetői, építésvezetői feladatok végzésére, mérnök által megtervezett épületek műszaki terveinek elkészítésére, részfeladatok megoldására, anyagkigyűjtések elvégzésére, költségvetés készítésére, helyszíni mérések végzésére, mérési adatok kiértékelésére, részlettervek megoldására, kivitelezési területen ajánlat készítésére, helyszíni ellenőrzésekre, laboratóriumi munkák végzésére, adatok feldolgozására, kiértékelésére, hatósági eljárások (pl.: építési engedély) bonyolítására.