EP512 TPV elektronikus alközpont MOLNÁR BÉLA B H G Fejlesztési I n t é z e t
MOLNÁR
ÖSSZEFOGLALÁS A B H G Híradástechnikai Vállalat több mint 25 éve folytat önálló alközpont fejlesztési tevékenységet. Ennek főbb állomásai a CA típusú crossbar alközpontcsalád (több mint 1 millió vonal értékesíté sével), majd az E P E X rendszer központjainak kifejlesztése (eddig 150 000 vonal értékesítésével) voltak. Az EP512 típusú központ az E P E X (Klectronic Priváté Automatic Branch EXchange) rendszer legnagyobb kapacitású 400—6000 mellékállomás bekötésére alkalmas tagja. Ebben a cikkben — a jellegzetes rendszertechnikai és áram köri megoldásokon túl — közreadjuk azokat a szempontokat is, melyek az egyes megoldások kiválasztását motiválták.
1. Bevezetés A 70-es évek elején megindult és m é g jelenleg is t a r t a P A B X berendezések — a k o r á b b i a k h o z k é p e s t — gyors fejlesztési folyamata. Ennek az az oka, hogy sok új specifikáció ellenére mindeddig nem sikerült egy olyan nemzetközi megállapodást létrehozni, amely legalább a különböző P A B X konfigurációk főbb rendszertechnikai paramétereit, a kiépítettség méreteit szabályozná. B á r ilyen irányú tevékenység mind a KGST-országok Igazgatásainak Szervezete k e r e t é b e n folyt, mind a G e r m á n Federal Post Office adott k i k ö v e t e l m é n y e k e t (amit számos igazgatás á t vett), mégsem beszélhetünk olyan általánosan el fogadott ajánlásokról, amilyet a nyilvános hálózat központjaira a CCITT k e r e t é b e n kidolgoztak. Fentiek m i a t t egy rövid időszakot — 5—10 évet — is csak olyan rendszer fog túlélni, amely: — alkalmas az igények széles skálájának leggaz daságosabb kielégítésére; — e g y a r á n t rugalmasan t u d alkalmazkodni a m á r meglevő és a jövőben fellépő k ö v e t e l m é n y e k h e z ; — részeiben is továbbfejleszthető, azaz viszony lag kis ráfordításokkal felhasználhatók benne a m ű s z a k i t u d o m á n y o k új eredményei.
2. Az EP512 rendszer jellemzői Az EP512 típusú k ö z p o n t ú n . teljesen elektronikus, t á r o l t programú vezérléssel m ű k ö d ő kapcsolóberen dezés, amely elsősorban alközponti felhasználásra készült, de gazdaságosan a l k a l m a z h a t ó egyéb — k ü lönösen z á r t hálózatok vég- és t r a n z i t k ö z p o n t i — fel adatok ellátására is. A rendszer alapvető jellemzői az a l á b b i a k : — Vezérlőrendszere célorientált utasításkészlettel rendelkező miniprocesszorokból kialakított „számítógéphálózat", amely speciálisan tele fonközponti alkalmazásra k e r ü l t kifejlesztésre. Beérkezett: 1985. I V . 10. ( # ) Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
BÉLA
A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmér nöki Kar műszer- és sza bályozástechnika sza kán 1965-ben szerzett mérnöki diplomát. Mun káját a BHG-ban kezd te, főbb témái az IT3 Rotary távválasztás, ECR típusú elektronikusan ve zérelt crossbar rurál köz pontok voltak — a kez deti években. 1970-től fog lalkozik intenzíven a tá
rolt programú vezérléssel ellátott telefonközpontok fejlesztésével. 1978-tól a BHG Fejlesztési Intézete Kapcsolómező fejlesztési osztályának, majd 1982től az egyik kapcsolás technikai fejlesztési fő osztályának vezetője. Ez a főosztály fejlesztette ki a QA96/MRK, QA512/ MRK, EP128 és EP512 típusú központokat — egyéb más kapcsolástech nikai fejlesztések mellett.
— Kapcsolómezeje háromfokozatú, ú n . vissza hurkolt szerkezetű elektronikus analóg kap csolómező, amely csak a „beszéd"-átvitelre szolgál, és ebből a szempontból a fémes kon t a k t u s o k b ó l k i a l a k í t o t t kapcsolómezőkével azo nos á t v i t e l t e c h n i k a i tulajdonságokkal rendel kezik. — A csatlakozó vonalak (mellékállomási vonal, fővonal, t á r s k ö z p o n t i vonalak . . . stb.) interface-ei minimális hardware-t tartalmaznak; a vett jelzések kiértékelése és az adott jelzések szekvenciája software ú t o n van biztosítva. — Az egyes interface-ek k ö z ö t t i jelzésátvitel és/vagy jelzéstranszláció fizikailag a vezérlő rendszeren keresztül software eszközökkel tör ténik. — Mind hardware, mind software s t r u k t ú r á j a moduláris. A fenti rendszerjellemzők biztosítják azt, hogy a k ö z p o n t t á g h a t á r o k k ö z ö t t a legkülönbözőbb szolgál t a t á s o k k a l [1] — k ö n n y e n illeszthető az egyes felhasználók k ü lönböző k ö v e t e l m é n y e i h e z ; — egyszerűen b ő v í t h e t ő ; — egyszerű a k a r b a n t a r t á s a ; — szolgáltatási k ö r e k ö n n y e n b ő v í t h e t ő .
3. A hardware struktúra Az EP512 t ö m b v á z l a t a — a m ű k ö d é s szempontjából lényeges modulokkal — az 1. á b r á n l á t h a t ó . A rend szer funkcionálisan h á r o m fő modulból áll össze [6], úgymint: — a vonali és jeladó-vevő interface-ek KAV, KAV2);
(CSÁK
433
I
'
0, KSL
H76-1
1. ábra. Az EP512 tömbvázlata 0. K B L , . . . . i. K B L : kapcsoló alrendszerek, kapcsolóblokkok; 0. P, . . . n. P: processzorok (MAT512/2 típusúak); 0. BUS, . . . n. B U S : a processzorok buszrendszerei; AG: adatcserélő egység; D F D : mérnöki pult két disc-driver-rel (D) és egy video-display-el (TVM); MDF: főrendező keret; VO: a rendező vonaloldala; K O : a rendező központoldala; C—G link: két irányú linkek a K B L - e k között; K K : kezelő asztal; CSÁK: vonali interface egység, a vonaljelzések vételére és adására. (Egy K B L végkiépítésben tipikusan 4 CSÁK egységet tartal maz, egy CSAK-egység 128, így egy K B L 512 különböző vonal kiszolgálására alkalmas.); A B S : a kapcsolómező első két fokozatát (A, B) tartalmazó egység. (Egy ABS egység vég kiépítésben 256 „A" bemenetét — ívpontot —, 256 „A—B" linket és 128 „ B " kimenetet tartalmaz. Egy KBL-ben tipi
434
kusan 2 db ABS egység van szerelve.); CSJ: a kapcsolómező harmadik fokozatát (C), és összekötő áramköröket tartal mazó egység. (Egy C S J egység végkiépítésben tipikusan 16 db 16 x16-os G mátrixot tartalmaz, melynek bemeneteihez csat lakoztatható a két ABS felől jövő összesen 256 „B—C" link, a 16 mátrix összesen 256 kimenetéhez pedig 128 összekötő áramkör van csatlakoztatvá.); GGE: közbenső rendező; K A V : kódadók, kódvevők befogadására alkalmas egység. Ebben kerül elhelyezésre a — K D (DTMF-kóddal működő mellékállomási készülékekhez való kódvevő); — SAV (20 mAes áramhurokkal működő soros adóvevő a kezelői munkahe lyek illesztésére); KAV2: kódadók, kódvevők befogadására alkalmas egység, melyet két processzor [(n—1). P; n. P] tud elérni; P R : sornyomtató üzemviteli és üzemfelügyeleti célokra
Híradástechnika
XXX¥1.
évfolyam 1985. Mí .szám
— a kapcsolómező (ABS, CSJ, CCE); — a vezérlőrendszer ( n + 1 db MAT512/2 típusú processzor, AC, D F D ) .
— A z egyes processzorok nem rendelkeznek sem milyen hardware eszközzel a többiek m ű k ö d é sébe való fizikai b e a v a t k o z á s r a .
Zárójelben azokat a konstrukciós egységeket sorol t u k fel, melyek a kapcsolástechnikai funkciók realizá lásához szükségesek. Az egységek és a teljes k ö z p o n t — m i n t rendszer — felépítésében m é g egy közbenső lépcső: egy alrend szer vagy „kapcsolóblokk" ( K B L ) k e r ü l t kialakí t á s r a . Ez az a l a p v e t ő kapcsolástechnikai funkciók v o n a t k o z á s á b a n önálló m ű k ö d é s r e is képes rész, vagy — m á s k é p p e n fogalmazva — ö n m a g a is egy telefonközpont. Egy kapcsolóblokk tipikusan 512 í v p o n t k a p a citású —, innen az EP512 típusmegnevezés is. M i n den alrendszer tartalmaz egy „ s a j á t " vezérlőt (0. P, 1. P . . . i . P ) . Ezek a saját buszrendszerü k ö n keresztül (0. BUS, 1. BUS, . . . i . BUS, . . . n — 1 . BUS, n . BUS) csatlakoznak az AC-modulhoz. Az AC (adatcserélő) egység biztosítja a k é t i r á n y ú összeköttetést bármelyik k é t processzor buszvégző dése között. A t ö m b v á z l a t o n a k ö z p o n t n a k csak a kapcsolástechnikailag lényeges egységei l á t h a t ó k . Ezek közül is csak azok, melyek tipikus alközponti szolgáltatá sokhoz szükségesek. í g y nem t é r t ü n k k i például arra, hogy a K A V egységben MFC R2-es jelzésrend szer regiszterközi jelzéseinek adására, vételére alkal mas MFCA, M F C B k ó d adó-vevők, a K A V 2 egy ségben pedig — távfelügyeleti célból t e l e p í t e t t mo dem csatlakoztatásához — V24 interface k á r t y a is elhelyezhető. Az egyes egységek — melyek e g y ú t t a l mechanikai modulok is — magukban foglalják a másodlagos tápellátó rendszer tápegységeit (konverterek, hangés csengető á r a m k ö r ö k ) , így a fő (primer) t á p e l l á t ó rendszer felé is egységes interface volt k i a l a k í t h a t ó , így minden mechanikai egység csak ± 48 V-os t á p ellátást igényel. Ezek a mechanikai egységek telje sen vagy részben funkcionális egységek is és duga szolható előregyártott kábelekkel c s a t l a k o z t a t h a t ó k egymáshoz.
A P processzorok MAT512/2 típusú, 8 bites, mikro programozott miniprocesszorok [4]. Maximálisan 64 k b y t e memória és 4096 címen levő olvasható/ír h a t ó — l e t a p o g a t h a t ó vagy m ű k ö d t e t h e t ő — 8 bites periféria kezelésére alkalmasak. A periféria busz p á r h u z a m o s , party-line rendszerű, differenciál a d ó vevőkkel felépített szimmetrikus érpáron m ű k ö d i k . A c í m t a r t o m á n y egyik része üzemszerűen v a n hasz nálva (0. B U S . . . n . BUS), a másik rész a proceszszorokkal t ö r t é n ő közvetlen k o m m u n i k á c i ó lehető ségére v a n fenntartva, amit egy service t á s k a csat l a k o z t a t á s á v a l lehet eszközölni. A processzor utasításkészlete 255 u t a s í t á s t t a r t a l maz, melyek jelentős része bit-, és telefonközpont orientált. ( P l . válaszd k i jobbról az első „ l " - e s b i tet.) Lehetőség v a n direkt, indirekt és indexelt címzésre, max. 8 egymásba á g y a z o t t szubrutin h í vásra és hardware időmérők segítségével a vezérlő programok megfelelő időzítésére. A processzor hibás működését, leállását egy beépített hardware alarm rendszer figyeli, amely — adott ü z e m m ó d b a n auto matikus restart k i v á l t á s á r a is képes. A b e é p í t e t t alarmrendszer kimeneti vezetékei, a BUS-szal közös k á b e l b e n futnak. Az egyes egységek a V J — vezérlő illesztő — k á r t y á i k k a l csatlakoznak a processzorok B U S - á h o z . (2. ábra.) A V J k á r t y á k o n t ö r t é n i k az egyes egy ségek periféria címeinek „felismerése", ezek d e k ó dolása, a B U S szimmetrikus kisszintű jeleinek T T L szintű jelekké t ö r t é n ő á t a l a k í t á s a . A vezérlő rendszer processzorai az AC (adatcserélő) egységen keresztül k o m m u n i k á l n a k egymással. A k o m m u n i k á c i ó lényegét a 2. á b r á n l á t h a t ó á r a m k ö r i séma, és a 3. á b r á n l á t h a t ó jelzésváltási diagram i l lusztrálja. Egy AC egységhez max. 8 db processzor csatlakozik a saját periféria buszával. (0. B U S , . . . 7. BUS) A buszokhoz csatlakozó általánosan hasz n á l t V J vezérlő illesztők — adott á l l a p o t b a n — a DCB-kbe ( D A T A Change Buffer) írják, i l l . innen olvassák a max. 16 byte-ból álló üzeneteket. A DCB-k a vevő processzorokhoz vannak szervezve, s z á m u k 3.1. A vezérlőrendszer a processzorok s z á m á n a k négyzetével n ő , és ez szab A vezérlőrendszert (P-processzorok; D F D ; AC) ú g y h a t á r t a rendszer kiépíthetőségének. A D C B „ í r t " / „ o l a l a k í t o t t u k k i , hogy az alábbi követelmények telje v á s o t t " á l l a p o t á t az SFF-ek (Status Flip-Flop) álla süljenek : pota határozza meg, i l l . jelzi mind az i-edik (adó), — A processzorok k ö z ö t t a hívásfeldolgozás szem mind a k-adik (vevő) processzornak. Az SFF-et az adó és vevő processzorok e g y a r á n t t u d j á k „ í r n i " , az pontjából nincsen k i t ü n t e t e t t . — A processzorok számítástechnikai perifériákat SFF-ek kimenetei pedig — 8 processzoronként az ( D F D ) és/vagy k ö z p o n t - h a r d w a r e - t (CSÁK, adó processzorok sorszáma szerint — egy byte-ba vannak összefogva. A B S ; CSJ . . . ) vezérelhetnek. — A processzorok k ö z ö t t i k o m m u n i k á c i ó eszköze (AC) is elosztott, vagyis bármelyik k é t proceszszor k ö z ö t t k ü l ö n hardware áll rendelkezésre. — A többprocesszoros rendszerben egy proceszszor kiesése csak a hozzá tartozó hardware (i. K B L ) á l t a l é r i n t e t t vonalak forgalmát b é nítja meg, a t ö b b i forgalma zavartalan marad. — A z ember—gép kapcsolatot is biztosító, szá mítástechnikai perifériákat t a r t a l m a z ó rend szer ( D F D ) duplikált, a h á t t é r t á r a i t is bele értve. H íradástechnika XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
3.2. A
kapcsolómező
A kapcsolómező 4x4x2-es elemi mátrixokból fel épített, háromfokozatú linkkapcsolás. A beszédút a 4. á b r á n l á t h a t ó m ó d o n épül fel, bármelyik k é t vonali interface á r a m k ö r között. K i a l a k í t á s á n á l fontos szempont volt, hogy bővítő egységként is felhasználható legyen az EP512-vel azonos rendszerek a l a p j á n felépülő, de kvázielektronikus kapcsolómezővel felépített QA512/MRK t í -
435
O E O L / k.EŰL
lO-LDB Q O.BUS
O.EOS
"t
FtH
•
5FF
0 STB
ILDB,
VJ
T5E
TLE_
W
R
0.
0. DCB 0
EOL
7
EOL.
i.EOS
/
k.EOS-
o
LÓ cu
0
SFF
ö
VJ
b D!
VJ
\ OLOBy k.LDB, 7 LOB
I.,
k.
i.STB
r
Í.BUS
— * — »
o o
W
"D <
R
i/ DCB OEOL/
7 EOS
k EOL*
\
OLDB. / k LOS 7. LDB.
7-, VJ
;
TLE.
SFF
7. STB
4+ W
R
7, DCB
H76-2 2. ábra. Az adatcserélő egység elvi felépítése AT: az adatcserélő (AC-egység) egy kártyája, amely adat vétel szempontjából á k. processzorhoz van rendelve; Ö. V J , . . . 7. V J : a 0. P, . . . 7. P processzorok vezérlő illesztői; S F F : egy-egy processzor hoz adás szempontjából hozzárendelt státusz űíp-flop; DCB: data Change Buffer-ek, melyek az adó pro cesszorok (0. P, . . . 7. P) által írhatók és a vevő processzor (k. P) által olvashatók; E O L , EOS, L D B , STB, T L E , T S E : dekódolt címvezetékek, melyek a 3. ábra szekvenciája szerint aktiválódnak
pUsú központhoz. E z é r t tekintjük a kapcsolómező szerves részének a vonalak illesztését és a finomvé delmet. ( T R ; Z l ; Z 2 ; D l , . . . D4.) A keresztpontokban levő tirisztorok dinamikus ellenállása az alkalmazott 20 mA-es munkapontban tipikusan 6 ohm, lezárt á l l a p o t b a n m u t a t o t t ellen állásuk nagyobb, mint lOOMohm. Ez u t ó b b i lehetővé teszi, hogy — az egész rendszerre vonatkozó m i n i
436
málisan 70 dB-es áthallási csillapítás mellett — egy 2,25-szeres impedancia transzformáció is bevezetésre kerüljön. Ez biztosítja, hogy a kapcsolómező beik t a t á s i csillapítása 0,6 dB, az egész központ vonali interface-ekkel e g y ü t t m é r t beiktatási csillapítása pedig 1,0 d B alatt t a r t h a t ó , a teljes beszédsávban. A kapcsolómező t a r t á s a k é t áramgenerátor összeg zett á r a m á v a l a C-mátrixok kimenetéről történik [7]. Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
I. P processzor
SFF
DCB
építésű (5., 6. á b r a ) . Természetesen a CCE-n alkal mazott á t k ö t é s e k a K B L - e k s z á m á n a k és ezeknek m á s K B L - e k felé felkínált forgalmának a függvényé ben „helyszínfüggő" adatok a l a p j á n k e r ü l n e k k i a l a k í t á s r a . A C—C linkek alkotta k é t i r á n y ú n y a l á b 4-es lépésekben 16 — 128 k ö z ö t t v á l t o z h a t . A kapcsolómező bővíthetőségének h a t á r á t a 256 C í v p o n t h a t á r o z z a meg. E z t végkiépítésként 16 irány ra felosztva mind a visszaforduló, mind a m á s K B L ek felé m e n ő C —C n y a l á b o k m é r e t e 16-os. Ez azt jelenti, hogy végkiépítésben a pont-pont k ö z ö t t i kapcsolásokhoz a 7. á b r á n l á t h a t ó gráf a l a p j á n k e l l szabad utat keresni. Természetes a kérdés, hogy érdemes-e, szabad-e a 80-as évek elején egy, a fentiekben vázolt térosztá sos kapcsolómezőt kifejleszteni? Nem v i t a t v a azt a t é n y t , hogy a jövő az időosztásos telefonközpontoké, azok számos közismert, perspektivikusan k i h a s z n á l h a t ó előnye m i a t t , i t t felsoroljuk azokat az előnyö ket, melyek a jelenkori, zömmel analóg k ö r n y e z e t b e t e l e p í t e t t P A B X - e k n é l fennállnak abban az esetben, ha az előzőekben vázolt p a r a m é t e r e k e t biztosítani lehet. Ezek:
•<. P Vevő processzor
EOS
_
TSE
m
TSE TLE TSE 0
,
^
LOB TSE
max.15
TSE
LOB EOL
_
1 TLE _
|
TSE STB
0
STB
max.15
TLE TLE
EOS TLE
1
H76-3I 3. ábra. Egy adó (i. P) és egy vevő (k. P) processzor közötti jelzésváltás szekvenciája, amely biztosítja a „kézfogásos" üzemmódot S F F : a status Flip-Flop állapota; ] ; "0", ; | ; "1"; D C B : a Data Ghange Buffer állapota: ; ; kiolvasott, | ; nem kiol vasott; E O S : (End of store) a k. P az előző üzenet utolsó Byte-ját vette; T S E : (Test of the store enable) van új üzenet? T L E : (Test of the load enable) előző üzenet vétele megtörtént? L D B : (Load of a Byte) üzenet Byte-jainak írása; E O L : (End of the load) az üzenet utolsó Byte-jának írása meg történt; S T B : (Store of a Byte) üzenet Byte-jainak olvasása
Ezek közül az I - e t ; I - t , a d ó 2-szeres á r a m ú , és a k é t félút számára közös. I t t lehetőség van egy csilla pítótag vezérelhető b e i k t a t á s á r a is. Az I ; I . . . á r a m o k (névlegesen 10 m A nagy ságúak) a tirisztorok á l t a l igényelt minimális t a r t ó á r a m m a l nagyobbak. H a a zavarokból adódó i jeláram bármelyik beszédvezeték t a r t ó á r a m á t 10 m A alá csökkenti, a D l ; . . . D8 diódák valamelyike lezár és az I az I rovására (vagy fordítva) meg növekszik — kompenzálva ezzel i „ k i o l t ó " h a t á s á t . Az áramgenerátorok a P-processzorok BUS-aihoz csatlakozó periféria regiszterekről m ű k ö d n e k . M i n den egyes kapcsolásnál sor kerül a felkapcsolt félutak t a r t ó á r a m a i kialakulásának ellenőrzésére — az ugyancsak a C-ívpontokhoz kapcsolódó N K kompa rátorok processzorok á l t a l való olvasásával. A T R t r a n s z f o r m á t o r o k a t úgy m é r e t e z t ü k , hogy egy ívpontra, egyidőben a k á r négy A — B link is fel kapcsolódhat. A kapcsolómező a legkülönbözőbb igények k i elégítésére gazdaságosan konfigurálható, miközben az A B S ; CSJ és CCE mechanikailag v á l t o z a t l a n fel al
a 3
a 2
— nincs szükség 2/4 huzalos á t a l a k í t á s r a ; — nincs szükség kodekre és kodek s z ű r ő k r e ; — nincs probléma a 2/4 huzalos á t a l a k í t ó k n á l je lentkező visszafordulási csillapítással; — tekintettel az előfizetői h á l ó z a t p a r a m é t e r e i n e k inhomogenitására, összességében kisebb beikta t á s i csillapítást lehet biztosítani az ívpontok k ö z ö t t , a gerjedés veszélyének teljes kizárásá val; — k ö n n y e n megvalósítható a konferenciakap csolás; — k ö n n y e n megvalósítható foglalt mellékállo m á s r a való r á k a p c s o l á s ; — egyszerűbbek a mellékállomási vonali inter face-ek, mivel fenti kapcsolómezőn az „ ü v ö l t ő " hangot is á t lehet vinni. (Az E P k ö z p o n t o k kapcsolómezején 5 V _ jelnél kezd a finom védelem „ v á g n i " . ) ; — a k ö z p o n t sávszélessége nagyobb (a 3 dB-es felső határfrekvencia az E P 5 1 2 - n é l nagyobb, mint 40 k H z ) , így egyes speciális jelzések ( p l . 12 vagy 16 kHz-cel t o v á b b í t o t t tarifaimpulzu sok) a k ö z p o n t o n keresztül kapcsolhatók. p
p
a 4
s
a l
ű 2
s
Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
Természetesen a fenti előnyök mellett h á t r á n y k é n t jelentkezik a viszonylag terjedelmesebb hardware, ezen belül is a linkkapcsolások á l t a l m e g k í v á n t v i szonylag bonyolult kábelezés. E z t azonban a meg felelő konstrukció megválasztásával részben ellen súlyozni lehetett. Az alkalmazott 320 X 220 mm-es k á r t y a m é r e t e k lehetővé t e t t é k azt, hogy az A — B fokozatok k ö z ö t t i linkkapcsolás, így egy komplett A — B csoport (5., 6. á b r a ) egy k á r t y á n kerüljön megvalósításra. 3.3. Vonali interface-ek A vonali interface-ek a CSÁK-egységben foglalnak he lyet. A CSÁK egység fő eleme a K P nyomtatott á r a m k ö r i lap. Ez szintén egy 320X220 mm-es alap k á r t y a , amelyre „fianyák"-ok szerelhetők. A z alap-
437
[H76-Z 4. ábra. A kapcsolómezőben bármely két vonali interface között kialakuló „beszéd"-út T R ; MG2; MC3; HOM3: a kapcsolómező realizálásához szük séges nyomtatott áramköri lapok; T h : a keresztpontok kap csoló eleme; I„i; laz; I
áramai; i; i : primer és szekunder oldali beszédáramok H F F : tartást/bontást vezérlő flip-flop; A F F : csillapításve zérlést végző flip-flop; N K : Nand Comparator a tartóáramok figyelésére; T I — T 2 , . . . T7—T8: áramgenerátor kettősök a tartóáramok kapcsolására s
Ki <
IH76-6I 5. ábra. Egy „normál"-f orgalmú kapcsolóblokk kapcsolómezeje A; B ; C: a három kapcsolófokozat, alatta a kapcsolómátrixok kapcsolástechnikai méreteivel; N : az A — B csoportok sor száma; n ; nt; n : a kapcsolómátrixok sorszáma a
438
c
6. ábra. „Növelt" forgalmú kapcsolóblokk kapcsolómezeje (További két (N = 8; N = 9) hozzáadásával minden negyedik ivpont elérhetősége a duplájára növelhető) A; B ; C: a három kapcsolófokozat, alatta a kapcsolóinártixok kapcsolástechnikai méreteivel; N : az A—B csoportok sorszáma
Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
c
[H7F71 7. ábra.
Két tetszőleges ivpont közötti szabadútkeresés gráfja — végkiépités esetén A; B ; C: kapcsolófokozatok a kapcsolómátrixok sorszámaival; (A szaggatott vonnallal jelzett linkek csak a növelt forgalmú kapcsolóblokkokban léteznek)
k á r t y a tartalmaz h á r o m 8 bites periféria regisztert és 12 db „ f i a n y á k " csatlakoztatására alkalmas. Minden „ f i a n y á k " részére egy 2 bites periféria re giszterrész áll rendelkezésre, amely jelfogó meghaj t ó k k a l csatlakozik a „ f i a n y á k " bemeneteihez (8. á b ra). A K P alaplemezen ezenkívül minden olyan lényeges multiplikáció k i van alakítva, melyet a vo nali interface-ek á l t a l á b a n igényelnek. (Pl. tápfeszült ségek, hangok, csengetés . . . stb.). E z e n k í v ü l min den „ f i a n y á k " pozícióból k é t vezeték csatlakozik az L T letapogató k á r t y a felé a vonalállapotok és/vagy ezek változásainak érzékelése céljából [5]. A fenti, maximum 4 különböző állapotba beállít h a t ó vonali interface a gyakorlati esetek 90%-ában elégségesnek bizonyult. Ez a rendszer egyszerűen a „fianyák"-ok v á l t o z t a t á s á v a l sokféle variációt tesz lehetővé, k ö n n y e n cserélhető, j a v í t h a t ó , b ő v í t h e t ő . Az EP512 típusú k ö z p o n t h o z standard vonali i n terfaceként a mellékállomási (vagy előfizetői) sze relvény (típus jele: ESZ), CB rendszerű fővonal pólus érzékenység nélkül ( K B T 4 ) , CB rendszerű fővonal pólusérzékenységgel ( K B T 6 ) , tie-line hurokszaggatásos jelzésrendszerrel (TL2A), tie-line a, b/föld jelzésrendszerrel (TL3), L B mellékállomási vonali szerelvény (LBA2) k e r ü l t e k kidolgozásra. Amennyi ben az adott k ö z p o n t ívponthoz valamilyen hang frekvenciás k ó d adó-vevő á r a m k ö r csatlakozik, úgy ezt a „ f i a n y á k " helyébe ü l t e t e t t egyszerű rövid zárral lehet a K A V egységhez csatlakoztatni. Amennyiben a fent vázolt maximum 4 állapotú vonali interf ace-ekkel nem lehet a k o n k r é t igényeket kielégíteni, úgy egy-egy vonalhoz t ö b b „fianyák"-ot rendelünk. Erre standard m ó d o n is v a n lehetőség, mivel egy CSÁK egységbe 132 „ f i a n y á k " helyezhető el 128 í v p o n t kapacitáshoz. Az interface á r a m k ö r ö k tartalmaznak egyedül jel fogókat, melyek vagy por ellen v é d e t t , vagy her metikusan zárt m i n i a t ű r k á r t y a jelfogók. Az á r a m k ö rök a hagyományoshoz hasonló m ó d o n k e r ü l t e k k i fejlesztésre (pl. i n d u k t í v t á p h í d , a beszéd és egyen á r a m ú jelzések transzformátoros szétválasztása . . . H íradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
[^76=81
8. ábra. A csatlakozó áramköri egység (CSÁK) felépítése K P : közös panel; L T : letapogató; V J : vezérlő illesztő
stb.), mellyel elértük azt, hogy különleges védelmet nem igényel a berendezés, t e h á t felhasználási köre ebből a szempontból nincs korlátozva. 3.4. Mechanikai felépítés A m i n t arról m á r szó volt, az egyes funkcionális egy ségek egyben mechanikai egységek is. Ezek kerete ken nyernek elhelyezést. A keret konstrukció a K o n t a k t a á l t a l g y á r t o t t K O N T A S E T 30 típusú, eloxált a l u m í n i u m profilrudakból van k i a l a k í t v a , melynek max. teherbírása 300 k g . A l a p m é r e t e : 586x340 m m , magassága 2444 m m . A keret a nem zetközileg h a s z n á l t 19"-os rendszernek felel meg, 50E beépíthető magassággal. A z a l k ö z p o n t b a n alkal mazott kerettípusok a k ö v e t k e z ő k : — — — —
Előfizetői (mellékállomási) keret (E keret). Vezérlő keret (P keret). Adatcserélő keret (A keret). Vegyes keret (V keret).
Az E típusú keretbe beépítésre k e r ü l t k é t 20E magasságú CSÁK egység és közéjük egy 10E magas ABS egység. Az egységek oldható (csavaros) k ö t é sekkel vannak rögzítve. A P típusú keretbe fölülről lefelé a k ö v e t k e z ő egy ségek k e r ü l t e k beépítésre. Legfelül egy 4E magas CCE egység, alatta egy 22E magas CSJ egység van. A CSJ egység alatt 1E üres rész van kihagyva — hőterhelő lemez részére — és e z u t á n következik egy 10E magas MAT512/2 egység. Ez alatt van sze-
439
relve a 10E magas K A V egység. A keret legalján 3E üres hely van. Az A t í p u s ú keretbe legfelülre a 13E magas AC egység k e r ü l t elhelyezésre, olyan m ó d o n , hogy az egység felső és alsó részénél 1 —1E t á v o l s á g szaba don van hagyva a jó h ű t é s érdekében. A keret tete jétől 15E távolságra egymás alá k é t 10E magas MAT512/2 egység k e r ü l t beszerelésre. Ezek között 1E nagyságú üres hely van. A keret alsó 14E magas része üres. Ide, valamint a változó beültetésű V ke retbe k e r ü l n e k beszerelésre azok a berendezések, amelyek a k ö z p o n t kiegészítő szolgáltatásait bizto sítják ( p l . K A V 2 egység). A k ö z p o n t h o z az L M Ericsson cégtől vásárolt l i cenc a l a p j á n g y á r t o t t B A B 340 típusú M D F k e r ü l t rendszeresítésre. Az EP512 központhoz a fentiekben leírt egyes ke rettípusok 150 mm-es közökkel keretsorokká sze relhetők össze. A p a d l ó z a t esetleges egyenlőtlenségei nek kiegyenlítésére, ül. a p a d l ó z a t deformációinak csökkentésére a keretek alá egy 32 m m vastag borí t o t t fatalp kerül elhelyezésre. A keretek közötti 150 mm-es k ö z egyben a keretek k ö z ö t t i kábelek vertikális vezetésére is szolgál. Egy keretsorban sze relt keretek k ö z t i kábelezés a keretsor alján, illetve tetején k i a l a k í t o t t k á b e l c s a t o r n á k b a n vezetett k á b e lekkel t ö r t é n i k . Igazodva a rendszerelvhez tipikus keretsorok ke r ü l t e k kialakításra. Ezek: — Kapcsolóblokk 512 ívpontra ( K B L / 5 1 2 ) ; amely 512 ívponti csatlakozásra k i a l a k í t o t t kapcsoló blokk. K é t E típusú és egy P típusú keretből áll. A keretsor hossza 2058 m m (9. á b r a ) . — Kapcsolóblokk 256 í v p o n t r a és A-keret ( K B L / 2 5 6 / A ) ; amely egy 256 í v p o n t i csatla kozásra k i a l a k í t o t t kapcsolóblokk (egy E t í pusú, egy P t í p p u s ú kerettel) és egy A t í p u sú keretből áll (10. á b r a ) . Ezen keretsorokból 256 í v p o n t k a p a c i t á s ú lép csőkben (tipikusan 200 mellékállomás) a k i építési h a t á r o k o n belül b á r m i l y e n igény kielé gíthető.
f—1
! CSAK
CSAK
ABS
I
II! CSJ
ABS
CSAK
CSAK KAV
i
r
II
V I 14
-
HCS
|
•flr.-nr.-ív,-ff"-n
IH76-9I 9. ábra. Egy 512 ívpontot (tipikusan 400 mellékállomási szerelvényt) tartalmazó KBL/512 kapcsolóblokk mechanikai íelépítése F K : a kapcsolóblokk főkapcsolója (főbiztosítéka); P: a kap csolóblokk MAT512/2 típusú vezérlő processzora; A B S : a kapcsolómező A — B fokozatát, az illesztő transzformátoro kat, finomvédelmet tartalmazó egysége; C S J : a kapcsoló mező C-fokozatát, az összekötőket tartalmazó egysége. Az egységhez tartozik í db ± 5 V-os és 4 db 12 V-os konverter (IT5/5, ill. IT12), valamint egy külön főbiztosító (FB3); CSÁK: csatlakozó áramköri egység. Az egységhez tartozik 1 db ± 5 V-os (IT 5/5), 1 db 24 V-os (IT24) konverter, egy hang- és csengető generátor (HCS) is. Az egységnek külön főbiztositója (FB3) van; K A V : kód adó-vevő egység ± 5 V-os (IT 5/5) és 24 V-os (IT 24) konverterekkel
4. A software struktúra A 3.1. pont alatt a vezérlőrendszerrel szemben t á m a s z t o t t k ö v e t e l m é n y e k a gyakorlatban természetesen csak akkor jutnak érvényre, ha a software rendszer ezt lehetővé teszi. í g y a software s t r u k t ú r a az alábbi k ö v e t e l m é n y e k e t kell, hogy kielégítse: — A hívásfeldolgozást végző processzorok soft ware szempontból teljesen azonosak. — Az ember—gép kapcsolatot biztosító üzemvi teli és felügyeleti rendszer is elosztott. — A processzorokban levő supervisor vezérlése alatt egyidejűleg futhatnak karbantartási, üzemviteli, valamint hívásfeldolgozó progra mok. — Az üzenetkezelő a p p a r á t u s olyan, hogy a fel használó programok nem látják az adatcserélés mechanizmusát. — A z automatikus felügyeleti rendszer csak a saját processzoron futó software működésének
440
szabályozására képes, idegen (más processzo rokból származó) beavatkozásokkal szemben viszont védelemmel rendelkezik. Az EP512 software rendszerének s t r u k t ú r á j á t a 11. és 12. á b r á k segítségével követhetjük. A rendszer a l a p v e t ő e n h á r o m részből áll: — SYSTEM2 operációs rendszer; — E X C H A N G E hívásfeldolgozó rendszer, ami az üzemviteli és k a r b a n t a r t ó rendszer regio nális részét is tartalmazza; — IOS számítástechnikai m ű k ö d t e t ő rendszer. A l i . á b r á n egy „telefonos" processzor, a 12. á b r á n pedig egy — számítástechnikai perifériákat ve zérlő — üzemviteli processzor programrendszerének felépítését l á t h a t j u k . Az egyes alrendszerek által ellátott feladatok: SYSTEM2 operációs rendszer: Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1983. 10. szám
— a monitor parancsok értelmezése és ezek to v á b b í t á s a a végrehajtásban részt vevő progra mokhoz; — a mágneslemezen t á r o l t program- és adatmo dulok kezelése. 4.1. A SYSTEM2
operációs
rendszer programjai
IPL
inicializáló program, amely vagy k ö z v e t lenül a processzorhoz kapcsolódó perifé riákról ( h á t t é r t á r a k ) vagy az adatcseré lőn keresztül olvassa be az inicializáláshoz szükséges program és adatfile-okat. SCHDLR ü t e m e z ő program. RSMN program („Resource management") a szo kásos memória és eszközgazdálkodási fel adatokat látja el, amely az E X C H A N G E alrendszernél a h í v á s t á r a k lefoglalását, a feldolgozásra várók kijelölését jelenti. DTCH adatcserélő program, ami az adatcserélő (AC) handlerének is t e k i n t h e t ő .
j i
•
-= | ]••'ír" l ;; |i A
1
n
».
I n
- '
" í-
!
-(-
—Q
.
-
a—,
t
1
J
1H H!li •
A processzorok állapotainak (NO E X I S T , NO L I V E , I P L W A T C H , I P L L O A D I N G , . . . SV RUN) átmeneteit a
•
AC hardver
Restart
•1H76-10
PSTP
10. ábra. Egy 256 ívpontot (tipikusan-200 mellékállomási szerelvényt) tartalmazó kapcsolóblokk és egy A-keretből ki alakított állványsor (KBL/256/A) F K : a kapcsolóblokk főkapcsolója (főbiztosítéka); P: a kap csolóblokk MAT512/2 típusú vezérlő processzora; A B S : a kap csolómező A—B fokozatát, az illesztő transzformátorokat, finomvédelmet tartalmazó egysége; C S J : a kapcsolómező C-fokozatát, az összekötőket tartalmazó egysége. Az egység hez tartozik 1 db + 5 V-os és 4 db 12 V-os konverter (IT 5/5, ill. IT12), valamint egy külön főbiztosító (FB3); CSÁK: csatlakozó áramköri egység. Az egységhez tartozik 1 db ± 5 V-os (1T 5/5), 1 db 24 V-os (IT 24) konverter, egy hangés csengető generátor (HCS) is. Az egységnek külön főbizto sító ja (FB3) van; K A V : kód adó-vevő egység +5 V-os (IT 5/5) és 24 V-os (IT 24) konverterekkel; n—1. P; n. P: a.MAT 512/2 típusú service-processzorok; AC: az adatcserélő egység, amely 4 db + 5 V-os (IT 5/5) konvertert tartalmaz
>* a processzorok közötti kapcsolat biztosítása (adatmozgás); — az aktuális processzorkonfiguráció megállapí tása és biztosítása (felügyeleti rendszer); .; .'— a programok ütemezése; ••— az erőforrásokkal való gazdálkodás (hívás tárak). E X C H A N G E alrendszer feladatai: — a telefonos perifériák lekérdezése, i l l . m ű k ö d tetése; i , — a hívások szervezése, lebonyolítása; — a k ö z p o n t hardware hibáinak felderítésében , való részvétel (a k a r b a n t a r t ó rendszer regionális feladatai); — statisztikai feladatok ellátása (szintén regio nális szinten). IOS alrendszer feladatai: - • — a számítástechnikai perifériák lekérdezése, i l l , ezek m ű k ö d t e t é s e ; ; ; :; Híradástechnika
XXXVI..
évfolyam 1985. 10. szám
IPL
x o
PSAP ' I
rendszer felügyelet
SCHDLR
| RSMN
DTMN
I |
SYSTEM 2
felügyelet
T•
i
EXCHANGE
Vizsgolo es diagnoszti záló proqr.
SIGN
&S
tjy •2 S
•ü'-
forgalommérés torifikáció
INTPRT
CL
OPRT híváskezelés [ÍH7&
I
II.
ábra. A kapcsolástechnikai perifériákat vezérlő proeeszszorok (0. P, . . . i. P) szoftware szerkezete SYSTEM2: operációs rendszer programjai; D T C H : data Change; I P L : lhitial Program Loader; PSTP: Processor State Transaction Program; PSAP: Processor State Action Program; DTMN: Data Management program; S C H D L R : Scheduler program; RSMN: Resource Management program; E X C H A N G E : hívásfeldolgozó rendszer; SIGN: letapogató program(ok); OP!RT: működtető program(ok); I N T P R T : Interpreter, amely a CPL (Gall Processing; Lahguage) uta•>!••" íi sltásait avMAT 512/2 processzoron interpretálja
441
•
1
L
IPL
PSTP
X (_> r-
PSAP rendszer _felücjyelet_
megjeleníthetők és az ilyen m ó d o n való olvasásuk sokszor kényelmesebb lehet, mint a hard copy-ban rendelkezésre álló program listáké. A k ö z p o n t előfizetői adat bázisának n y i l v á n t a r t á s a , k a r b a n t a r t á s a , módosítása ugyancsak az F M modul közve títésével lehetséges. A különböző statiszti k a i adatok (forgalommérés), mellékállo más díjszámlálásból származó adatok t á r o lása, n y i l v á n t a r t á s a nem kevésbé igényli a jól szervezett könyvtárkezelést. „ U S E R " Programok azok, melyek á monitorból kiadott parancsok h a t á s á r a a különböző processzorok egy ú n . over-lay területére t ö l t h e t ő k és f u t t a t h a t ó k szükség szerint és melyekre a k ö z p o n t működése során nincs á l l a n d ó a n szükség. Ezek a *file-ok programból is h í v h a t ó k , így az automati kus öndiagnosztizáló rendszerek külön böző nagy helyigényű fázis-programjai egymás u t á n automatikusan is betölthetők és f u t t a t h a t ó k . Ilyen programok formájában állnak rendelkezésre, i l l . kerültek kifej lesztésre p l . a P R O M programozó, köz pont adatbázis kezelő, különböző vizs gáló, teszt és diagnosztikai programok stb.
Restart
AC
nEE± SCHDLR
iz:
Q
j
r
RSMN
DTMN
felügyelet
SY.STEM2
_j
IOS
„USER" Esetenként hasz nált felhaszná ló' programok
FM
HNDLR
MON
I [H76-12
12. ábra. A számítástechnikai perifériákat vezérlő szerviz processzorok [(n—1). P., n. P] szoftware szerkezete SYSTEM2: operációs rendszer programjai; DTGH: Data Change program; I P L : Initial Program Loader; PSTP: Processor State Transaction Program; PSAP: Processor State Action Program; DTMN: Data Management program; S C H D L R : Scheduler program; RSMN: Resource Manage ment program; I O S : Input Output System — számítástechni kai alrendszer; F M : File Management program; H N D L R : a számítástechnikai perifériák handlere(i); MON: monitor program
PSTP
program kezeli, az egyes állapotokra jellem ző t e v é k e n y s é g e t pedig a PSAP program végzi el; D T M N program ( „ D a t a management") az adat mozgatási feladatok vezérlését látja el. 4.2. Az IOS alrendszer programjai H N D L R A s z á m í t á s t e c h n i k a i perifériákat (floppy drive, T V M , printer) kezelő programok (,,handler"-ek). MON monitor program, amely értelmezi a T V M ről j ö v ő parancsokat és t o v á b b í t j a azokat a végrehajtásban részt vevő programmo dulokhoz. FM A k ö n y v t á r kezelés („File management") programja. A központrendszer minden b e t ö l t h e t ő program — és adat — m o d u l j á t mágneslemezes h á t t é r t á r o n ( D F D ) t á r o l j u k . Ezek n é v szerint h í v h a t ó k és t ö l t h e t ő k be az egyes processzorokba. Ezen object f o r m á t u m ú file-ok kezelése, új file-ok létesítése az F M modul egyik feladata. Másrészt rendelkezésre állnak a progra mok forrásnyelvi file-jai is, ezek display-n
442
4.3. A hívásfeldolgozás alrendszer
elvei, az
EXCHANGE
Az alkalmazott elvek az a l á b b i a k : Hívásosztás Minden egyes hívás a hívásfeldolgozásban egy külön önálló jobot képvisel, melyhez job-specifikus adat területek, ú n . h í v á s t á r a k tartoznak. A jobok a vég rehajtó programokat közösen használják. Esemény vezérlés A hívásokhoz t a r t o z ó jobok az idő nagy részében i n a k t í v a k . Az ü t e m e z ő program akkor aktivizálja őket, ha a hívásban résztvevő végpontokról vala milyen esemény folytán jelzés, üzenet érkezik. Az ese m é n y h a t á s á r a a job állapota á l t a l á b a n megváltozik, az á l l a p o t - á t m e n e t során bizonyos műveletek kerül nek elvégzésre, majd ezek u t á n a job az új állapotá ban újra i n a k t í v á l l a p o t b a k e r ü l és i t t várja meg a k ö v e t k e z ő eseményt. Ez így megy a hívás, vagyis a job keletkezésétől megszűnéséig. A h í v á s o k a t á l l a p o t á t m e n e t e i k segítségével írjuk le, a véges a u t o m a t á k elméletében ismert m ó d o n [2]. A z egyes hívások leírására á l t a l á b a n nem egy, hanem t o v á b b i funkcionális osztás révén t ö b b , egy mással e g y ü t t m ű k ö d ő a u t o m a t á t használunk. Ezek az a u t o m a t á k a k ö z p o n t o n belül egységes jelzés rendszer segítségével k o m m u n i k á l n a k , az ezen érke ző jelzések h a t á s á r a mennek á t egyik állapotból a másikba. A realizáció s o r á n az a u t o m a t á k állapotátmeneteit egy speciális „ i n t e r p r e t e r " program ( I N T R P R T ) hajtja végre, amely a t e n n i v a l ó k a t az e m l í t e t t állapot á t m e n e t e k e t definiáló, i l l . leíró, egyszerű nyelven megadott program értelmezése, interpretálása révén h a t á r o z z a meg [3]. A z e m l í t e t t program tulajdon k é p p e n egyszerű szabályok alapján összeállított, t á b Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
lázathoz hasonló lista, melyben a t á r g y a l t automa ta minden állapotához annyi „bejegyzés" tartozik, a h á n y jelet az illető á l l a p o t b a n az a u t o m a t á n a k ér telmezni kell tudni. Az egyes jelekhez t a r t o z ó a n a lista tartalmazza a k ö v e t k e z ő új állapotot és az álla p o t á t m e n e t során elvégzendő tevékenységeket. A k ö z p o n t hardware á l t a l szolgáltatott bemenő je leket (vonalak, kezelőasztalok stb.) a SIGN prog ramok konvertálják egy egységes belső jelzésrend szerre. A SIGN programok m ű k ö d é s é t is véges auto m a t á k k a l modellezhetjük, hiszen a hívások során az egyes végződésekhez is különböző állapotokat r e n d e l h e t ü n k . A SIGN programok t e h á t az ú n . jel vevő a u t o m a t á k a t realizálják. A k ö z p o n t hardware m ű k ö d t e t é s é t vezérlő OPRT programok az egységes belső jelzésrendszer üzeneteinek megfelelő hardware specifikus akciókat hajtják végre.
— Egységes számbillentyűzet használata külső és belső forgalomban; — F ő v o n a l a k és t á r s k ö z p o n t i vonalak egyéni hí vása ; — Bejövő hívások á t a d á s a másik kezelői munka helyre; — Gyors fővonaladás; — Éjszakai kezelés kijelölt mellékállomási vonal ról; visszahívás és á t a d á s segítségével. Standard hivatali, i n t é z m é n y i alközpontok az alábbi mellékállomási szolgáltatásokat t a r t a l m a z ó software csomaggal kerülnek szállításra: — — — — —
5. Az EP512 szolgáltatásai
—
Sok esetben egy-egy hivatal, intézmény területén fontos szerepet kap az alközpont-kezelő. Ez nagy részt abból adódik, hogy számos helyen nincs lehe tőség a beválasztásra, így a hívások CB fővonalakon kezelő közvetítésével j u t n a k el a mellékállomásokig. A központhoz éppen ezért egy, a kezelők m u n k á j á t n a g y m é r t é k b e n m e g k ö n n y í t ő , azt számos információ val t á m o g a t ó , asztalba é p í t e t t kezelői munkahelyet fejlesztettünk k i . Ennek alábbi szolgáltatásai minden esetben ren delkezésre állnak az a l k ö z p o n t üzemeltetőinek.
—
— Hívások egyenletes elosztása a bekapcsolt ke zelői munkahelyek k ö z ö t t ; — Az érkező hívások h á r o m csoportba való soro lása (külső, belső, visszatérő hívás), akusztikus és vizális jelzésekkel; — Várakozó hívások jelzése; — A kezelővel beszédkapcsolatban levő vonalak azonosítása, visszatérő hívásnál a visszatérés o k á n a k kijelzése; — Hívások t a r t á s b a tételének lehetősége; — Hívások kiközvetítése bejelentéssel vagy anél kül; — F2gy-egy 100-as mellékállomási csoport foglalt sági á l l a p o t á n a k kijelzésére szolgáló l á m p a tabló ; — Egy-egy 100-as mellékállomási csoport blokkoltsági á l l a p o t á n a k jelzése a foglaltsági lámpa tablón ; — A kezelő által h í v o t t mellékállomás állapotának kijelzése; — Befigyelés foglalt mellékállomás beszélgetésébe, titkossági hang k i a d á s á v a l ; — Ü v ö l t ő hang blokkolt mellékállomási vonalra történő kiadása; — Kezelő azonnali lekapcsolódása kiközvetítés után; — Kiközvetítés lánckapcsolással; — Bejövő fővonali hívás visszatérése a kezelőhöz, ha az válasz nélkül marad; — Előre figyelés, visszafigyelés, bejelentés köz ben; — H á r m a s összekapcsolás, bejelentés k ö z b e n ; Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985. 10. szám
— — — —
Számtárcsás v á l a s z t á s ; Automatikus házi forgalom; Automatikus k i m e n ő forgalom; F é l a u t o m a t i k u s k i m e n ő híváskapcsolás; H á r o m - ; négy-számjegyű mellékállomási hívó számok; Kezelők hívása egy- vagy kétjegyű hívószám mal; Megkülönböztetett csengetés fővonali és házi hívásoknál; Visszahívás; beszédkapcsolat alatti titkos t u dakozó h í v á s ; K ü l s ő beszélgetések á t a d á s a ; Bejövő fővonali hívások gyors á t a d á s a a ke zelőhöz ; Mellékállomások egyéni kategorizálása.
Ezeken a szolgáltatásokon kívül m á s opcionális software csomagok is a d h a t ó k kiegészítőlég. Az alábbi felsorolásban az A , B , C oszlopban jelölteket hivatali, üzemi, intézményi, a D oszlopban jelölteket hotel-központi célokra ajánljuk.
Billentyűs ( M F V ) telefon készülék használata L B telefonkészülék használata R ö v i d í t e t t hívószámok (kódválasztás) — közös Távhívás korlátozás Beválasztás T á r s k ö z p o n t i forgalom T ö b b fővonali és t á r s k ö z p o n t i irány P B X csoportok képzése F é l a u t o m a t i k u s házi forgalom E g y é n i h a s z n á l a t ú fővonalak Éjszakai h í v á s a d a p t e r Tarifakijelzés kezelőnél Tarifa k i n y o m t a t á s Konferencia kapcsolás mellékállomásról Hívásátirányítás Közvetlen összeköttetés (forródrót) Automatikus visszacsengetés Várakozás foglalt mellékállomásra Befigyelés (elsőbbségi jog)
A B
c
o
o o
D
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
o o o o o o o o o o o o o
o o o o o o o o o o o o o o o o o
o o
443
— F ő n ö k - t i t k á r i szolgáltatás („hívás rosta") — Belső és külső forgalom szelektív k o r i . — Egy-, k é t - , ötjegyű mellékállomási hívószám — Visszahívás speciális s z á m m a l — Vészkapcsolás — H e l y i forgalom időszakos korlátozása — Időszakos korlátozás k ö z p o n t i óráról vezérelve — Tarifa kijelzésre kijelölt kezelő asztal — Bejövő forgalomból k i z á r t kezelő asztal — Hotel-szervizszolgáltatás
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o o
o 7. Köszönetnyilvánítás O O o o o
Ez a felsorolás természetesen nem jelenti azt, hogy más software csomagok nem lennének — kívánság esetén — g e n e r á l h a t ó a k . A k ö z p o n t a d a t - s t r u k t ú r á j a olyan, hogy a vo nalak összesen 255-féle kategória osztályba sorol hatók. P é l d a k é n t i t t azokat a mellékállomási vonali szolgáltatások és/vagy tulajdonságok összességét közöljük, melyek a l a p j á n a mellékállomási vonalakra vonatkozó kategória osztályok definiálhatók: — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — —
Tárcsás készülék M F V billentyűs készülék L B telefonkészülék P B X csoport főszám F ő n ö k - t i t k á r i csoport tagja F o r r ó d r ó t jogú F ő v o n a l i irányok h í v á s á b a n k o r l á t o z o t t T á r s k ö z p o n t i irányok h í v á s á b a n k o r l á t o z o t t F ő v o n a l i hívószámok h í v á s á b a n korlátozott H e l y i forgalomban k o r l á t o z o t t H í v á s á t i r á n y í t á s r a jogos K ó d v á l a s z t á s r a jogos Automatikus visszacsengetésre jogos Foglalt mellékállomásra v á r a k o z h a t Konferencia összehívására jogos Befigyelni tilos a beszélgetésbe Befigyelés jogú Hotel-szervizhely Egyéni használatú fővonallal rendelkezik Tarifaköteles Kezelő kapcsolhat részére fővonalat
6. A fejlesztés eddigi eredményei Ezen cikk leadásáig 40 db k ö z p o n t , összesen mintegy 50 000 mellékállomási vonal k a p a c i t á s b a n k e r ü l t le gyártásra. A z első berendezések 2 éve üzemelnek. A k ö z p o n t a Magyar és Csehszlovák Igazgatások által hivatalosan is approbálásra k e r ü l t , és számos helyen m e g t ö r t é n t rendszerbe állítása mint országos hatáskörű szervek z á r t célú hálózatának Vég-, i l l . vegyes (vég és tranzit) központja. Megoldott a be rendezés sorozatgyártása, melyet n a g y m é r t é k b e n
444
elősegített az a rendszertechnikai elv, hogy a központ valójában ö n m a g u k b a n is működőképes kapcsoló blokkokból áll össze. Ezek „előregyártásával" gyor san elégíthetők k i a legkülönfélébb igények.
Az előzőekben vázolt fejlesztési eredmények t e r m é szetesen — a BHG-ban az elmúlt 5 évben végzett t a l á n legnagyobb fejlesztési p r o j e k t k é n t — kollektív munka eredményeként születtek. A cikk szerzője — m u n k a t á r s a i nevében is — elsősorban a B H G , i l l . a B H G Fejlesztési I n t é z e t e — vezetőségének ezúton is köszönetét nyilvánítja, elsősorban a bizalomért, és — sok esetben erre is nagy szükség volt — a t ü r e lemért. A cikk szerzője közvetlen m u n k a t á r s a i közül köszö n e t é t fejezi k i Balogh Dezsőnek, Haffner J á n o s n a k , Khek Norbertnek, N é m e t h Attilának, dr. Toldi G á b o r n a k — a hardware rendszer és az egyes hard ware modulok; dr. Bartolits I s t v á n n a k , Győri Er zsébetnek, Berhidai Erzsébetnek, Makay Attilának, dr. R é t Andrásnénak, Szebeni Z o l t á n n a k , Vass Bélá nak — a software rendszer, i l l . az egyes software mo dulok; dr. Darabos Z o l t á n n a k , dr. R e z n á k R o x á n n a k — a software fejlesztő rendszer kifejlesztésében vég zett m u n k á j u k é r t , Alaksza J á n o s n a k , Farkas László nak, Magyar Gábornak, Nagy Albertnek — a külön böző rendszerek vizsgálatában, a p p r o b á l t a t á s á b a n kifejtett tevékenységéért, H o r v á t h Péternek, Károlyi Sándornak, Kovács Józsefnek, P á l m a i Józsefnek — a mechanikai konstrukció k i a l a k í t á s á b a n végzett mun k á j u k é r t , dr. Gosztony Gézának a rendszer teljes körű forgalomtechnikai vizsgálatáért,
IRODALOM [1] Pató Lajos: A T P V központok folyamatos korsze rűsítésének szükségessége és feltételei. Híradás technika, X X I I I . évf. 11. sz. 505. o. [2] Makay Attila: A T P V telefonközpontok hívásfel dolgozó rendszerének funkcionális specifikációja. Híradástechnika, X X I I I . évf. 5. sz. 217. o. [3] Makay Attila—Hasenauer Miklós —dr. Reznák Roxán: T P V telefonközpontok hívásfeldolgozó fel adatainak programozása. Híradástechnika, X X I V . évf. 1. sz. 27. o. [4] Programozható vezérlőberendezés kis- és közepes kapacitású kapcsolórendszerekben, különösen táv beszélő központokban történő alkalmazásra. 172 445 sz. magyar szabadalom. [5] Kapcsolási elrendezés központilag vezérelt kap csolóberendezések, különösen távbeszélő közpon tok számára. 174 451 sz. magyar szabadalom. [6] Kapcsolóberendezés információforrások összekap csolására, különösen távbeszélő központok számá ra. 178 906 sz. magyar szabadalom. [7] Egy- vagy többfokozatú, tirisztorokat tartalmazó kapcsolómátrixokból kialakított csatolóutas kap csolómező tárolt programvezérlésű kapcsolóberen dezés. 183 988 sz. magyar szabadalom. [8] DG/DC stabilizált feszültségátalakító egység. 176 793 sz. magyar szabadalom.
Híradástechnika
XXXVI.
évfolyam 1985, 10. szám