Beteg vagy egészséges, szegény vagy gazdag, erős vagy gyenge… - Egy valamiben mindnyájan egyformák vagyunk: o Szeretnénk igazán boldogok lenni. - Mikor is lehetünk igazán boldogok? o Ha szeretnek minket, és ha mi is tudunk szeretni. o Nem véletlen, hogy a legtöbb sláger a szeretet utáni vágyról beszél. o Minden ember szíve mélyén ott a vágy, hogy figyelembe vegyék és elfogadják, hogy megértsék, megbecsüljék, és hogy biztonságban érezze magát. o Ha megbántva, lenézve, kigúnyolva, megvetve érezzük magunkat, az szívünknek az egyik legkomolyabb fájdalom. Mert mindannyian szeretnénk szeretve lenni. Függetlenül a teljesítményünktől, a jelenlegi helyzetünktől, mulasztásainktól, bűneinktől. Mindig azt szeretnénk, ha szeretnének: o És nem azért, mert megfelelünk mások elvárásainak, hanem önmagunk miatt. o Ez a vágy minden emberben él. o Pont akkor vágyakozunk rá a legjobban, amikor csalódottak vagyunk, amikor megalázóan bántak velünk, amikor nem tapasztaljuk környezetünkben azt a szeretetet, amire vágyunk. o amikor gépekként kell működnünk vagy félrelöknek minket, vagy védekezésképpen ezt mondja a lelkünk: "Én ettől sokkal értékesebb vagyok, velem nem lehet így bánni!", vagy beletörődünk és úgy gondoljuk, hogy a megbecsülés utáni vágyunk nem teljesedik be. Hiszen végső soron az élet, legalábbis a mi saját életünk, értelmetlen és értéktelen ... - Vágyakozásunk a tökéletes elfogadó szeretet után nem csak egy álom? o Az elfogadás utáni vágy nem egy szép, de fájdalmas illúzió, ami tökéletesen sosem teljesülhet be? o Miért születik meg újra minden emberben ez a vágyakozás a szeretet után? Nem származhat ez a vágy Istentől? „Isten a szeretet” (1Jn 4,16) - Ezt Jézus élete csodálatosan igazolja. o „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) És ezt Jézus komolyan gondolja, halálosan komolyan. - „Isten a szeretet” o Igen, Istennek nem csak szeretete van – mint nekünk –, hanem Isten maga a szeretet! o Azaz a szeretet alkotja Isten belső lényegét. Jézus, akit az Atya küldött és Isten Fia, kinyilvánította nekünk, hogy Isten önmagában az élet, a szeretet, kapcsolat és közösség. Az Atya szereti a Fiút, mindent Neki ajándékoz, és a Fiú is szereti az Atyát és bízik Benne, Ö is egészen odaajándékozza magát. Amire a szívünk legmélyén vágyakozunk, azaz a bensőséges és maradéktalanul betöltött élet- és szeretetközösségre, ez Istenben tökéletesen meg van.
Ennek az Atya és a Fiú közötti szeretetnek a közege és ereje a Szentlélek. Senki nem tudja egyedül a maga számára a szeretetet megvalósítani vagy megtapasztalni. A szeretet utáni vágyakozásunkban ezért keressük mindig a közösséget és a sikeres kapcsolatokat. Hiszen csak az együttlétben tudunk szeretetet ajándékozni és elfogadni. Ha Isten a szeretet, akkor - emberi szemszögből- ez is érvényes Rá: Ö is csak az együttlétben tudja a szeretetet megélni. De ezért Neki nem kell keresnie a közösséget, hiszen Ö (önmagában) a legbensőségesebb kapcsolatban áll. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége önmagában teljes és boldog. Semmi sem hiányzik ebből a belső egységből. Ezért Isten nincs másokra utalva, még ránk, emberekre sem ahhoz, hogy a szeretetét megvalósítsa. Mi azonban sokszorosan egymásra vagyunk utalva. Így újra és újra megtörténik, hogya .szeretetünket'' szabályszerűen rákényszerítjük a másikra. De Istennél ez másképp van: Ö, akinek ránk, emberekre nincs "szüksége" ahhoz, hogy szeretni tudjon, nem is kényszeríti ránk a szeretetét. Miért alkotott hát minket, ha egyáltalán nincs ránk utalva, és nélkülünk is boldog ... ?! A válasz igazából meghökkentő: Isten azért teremtett minket, mert szeret minket. Nem Maga miatt, hanem miattunk mondta ki
26 mindenkire az "IGEN"-t. Mindenkinek a szívébe írta: "Azért vagy, mert szeretlek - mert te értékes vagy!" Így érint meg Isten mindannyiunkat egészen személyes en a szeretetével. És nem csak ezt teszi: a "képmásaként" teremtett minket (Ter 1 ,26) - a szeretetének vagyunk a képmása. Ezzel Isten egy végtelen vágyakozást ültetett a szívünkbe a szeretet, a törődés és az elfogadás után. A szeretet ezért Istennek nemcsak a legmélyebb lényege, hanem a mi legmélyebb rendeltetésünk és beteljesülésünk is. Szeretve lenni és szeretetet ajándékozni, ez az, ami végeredményben betölt minket és boldoggá tesz. Isten azt szeretné, ha velünk együtt szerethetne Évszázadokkal ezelőtt egy teológus arra a kérdésre, hogy miért teremtett minket Isten, ha nélkülünk is boldog és beteljesedett, ezt válaszolta: .mert Isten azt szeretné, ha velünk együtt szerethetne". Ez a következőt jelenti: azt szeretné, ha részesei lennénk a szeretetének. .Játszhatok veled együtt?" kérdezi egy gyermek a papáját. Néha nemcsak a gyerekek kérdezik ... Isten azt szeretné, ha velünk együtt szerethetne. Igen, Ö nemcsak azt szeretné, ha részesei lennénk a szeretetének, hanem egyre inkább képessé szeretne tenni minket a szeretetre, János első levelében (Un 3,2) ezt olvashatjuk: "Tudjuk, hogy hozzá leszünk hasonlók". Micsoda ígéret! Az életünk célja, hogy ehhez az Istenhez, aki olyan végtelenü! szeret, hasonlók legyünk. Isten azt szeretné, ha mindannyian valóban képesek lennénk a szeretetrel Van egy víziója rólunk, ami minden emberre vonatkozik: Isten mindannyiunkat meg akar ajándékozni a szeretetével és így képessé tenni a valódi szeretetre. . 27 Ezért a szeretet a fő témája az életünknek. De miközben mi időnként a szeretetünket másokra szabályszerűen rákényszerítjük, vagy megtagadjuk tőlük, Isten másképp cselekszik. Ö szabadságot és méltóságot ajándékoz nekünk, és ügyel is ezekre. Hiszen nem azért alkotott minket, mert szüksége volt ránk, és nem is azért, hogy engedelmeskedjünk Neki és elképzelése szerint működjünk. Sokkal inkább ezt mondja mindannyiunknak: "Azért vagy, mert szeretlek, mert akartalak. A neveden szólítottalak - mert te értékes vagy!"
Pontosan ez adja az embernek a méltóságát, szabadságát, nagyságát és különlegességét. Isten szeretete az a talaj, amelyen minden egyes ember megáll. A méltóság és a nagyság nem a szülőktől, nem az államtól vagy a társadalomtóI, és nem is a természet törv ényeiből vagy az evolúció menetéből fakad, hanem Tőle, aki mindenek fölött áll és önmagában a tiszta szeretet - Istentől. Sokkal régebben, hogy a társadalomban az emberi jogokat megfogalmazták, a Biblia állandóan hangsúlyozta minden egyes ember Istentől kapott nagyságát és méltóságát. Például a 8. zsoltárban az áll, hogy az ember - mint Isten képmásaként alkotott lény - "dicsőséggel és fenséggel koronázott". Mindannyian "meg vagyunk koronázva", mindenkinek részt adott az Ö saját nagyságából és dicsőségéből. Ezért mindenkit figyelem és tisztelet illet meg. Az ilyen szavak nem csak jámbor kívánságot tükröznek, ezt mi is érezzük mélyen magunkban. Megvan az a belső bizonyosságunk, hogy többek vagyunk, mint egy kis kerék a gépezetben, többek vagyunk mint egy szám (a sok közül), mint valami, aminek működnie kell. Érezzük a nagyságunkat és a méltóságunkat akkor is, amikor nem figyelnek erre, vagyis amikor átlépnek rajtunk és megsértenek. Minden más előtt azt akarjuk (és ennek így is kell lennie), hogy odafigyeljenek a nagyságunkra és méltóságunkra és elfogadják azt. Ezért marad a legnagyobb vágyunk az, hogy szeressünk és szeressenek minket. Egyúttal nagyon is jól tudjuk, hogy mennyire hiányzik közöttünk ez a szeretet, hogy a szeretetlenség egészen a gonoszságig és a gyűlöletig fajulva mennyire eltorzítja vagy elcsúfít ja emberi életünket, a nagy dolgokban ugyanúgy mint az aprókban. 28 Ez nemcsak mások által, de általunk is történik, mindannyiunk által. Isten a bűneink ellenére is hűséges hozzánk Szomorú, de igaz, hogy az ember újra és újra szétrombolja a szerető kapcsolatot, amelyre meg lett hívva. Már a Biblia első oldalain leírták az Isten és az emberek közötti jó és bizalmas kapcsolat lerombolását. Ezalatt az a törés értendő, amelyet "bűnnek" nevezünk. "Bűnt elkövetni" azt jelenti, hogy "elkülönül ni" , eloldani magunkat és leválasztani magunkat az Istennel való bizalmas szeretetközösségtől. A bűnbeesés bibliai leírásában (Ter 3,1-7) egyértelműen megfogalmazzák ennek a kapcsolatnak a törését. Eredetileg az emberek bizalmas kapcsolatban éltek Istennel és egymással: .meztelenek voltak, de nem szégyenkeztek egymás előtt". Ahol bizalom, jóindulat és biztonság jellemzi a légkört, ott nem kell az embereknek egymás elől megvédeniük magukat és nem kell szégyenkezniük. Aki a szeretetben bízik, meg tudja mutatni, hogy ő milyen. Később azonban már nem bízik meg az ember Istenben. Ö, aki azt gondolja, hogy Isten meg akar tőle vonni valamit, maga nyúl a gyümölcshöz. Az Istennel szembeni bizalmatlanságában azt gondolja, hogy magának kell gondoskodnia magáról. Így elveszi magának azt, amit Isten ajándékozni szeretne neki. Ez a cselekedet azonban megzavarja és elpusztítja a bizalmas, szerető együttlétet. Az emberek érzik, hogy gyanakvás, félelem és szégyenkezés hatolt be a kapcsolatba. Meg kell védeniük magukat és ágyékkötőt kéSZÍtenek maguknak. És ugyanaz az Ádám, aki az előbb a vágyott társ miatt ujjongott, a szemrehányásaival és a bűn elhárításával egyértelművé teszi, hogy mennyire mérgezett a légkör: "Az asszony, akit
29 mellém rendeltél adott a fáról" - mondja. Ez olyan ijesztően egyértelműen fejezi ki, hogy milyen szakadás jött létre az Istennel és a feleségével való kapcsolatában. Egy szakadás, amely az egész emberiség történeimén átível, és amelybe mi is állandóan beleütközünk önmagunkban. A mi együttlétünket nem hordozza és nem uralja a bizalom és a szeretet, hanem újra és újra megzavarja és megmérgezi valami. Ádám, azaz az "ember" megzavarja és megszakítja a szerető kapcsolatot az Istennel, embertársaival és önmagával. Ezért mélyen a csontjainkban ott rejtőzik
bennünk a szeretet és az elfogadás utáni vágyakozás mellett az ellenkezője is, a félelem, a bizalmatlanság, az akaratosság ("Ezt megszerzem magamnak!") és az önhatalmúság ("Ezt Isten nélkül akarom megtenni l"). És Isten? Megtehette volna, hogy ezután a törés után "szakít" velünk. Megvonhatta volna tőlünk a szeretetét és a lehetőségünket is az életre. De Isten hűséges marad önmagához, vagyis a szeretetéhez. Ö nem engedi el az embert. Sőt, még többet tesz: nem hagy bennünket magunkra ebben a helyzetben. Éppen akkor, amikor az ember elfordul Istentől, Ö különleges módon fordul az emberhez: Isten maga lesz emberré - a fiában, Jézus Krisztusban. És Jézus a végsőkig megéli a szeretetet. Ö nem hagy fel vele, noha az életébe kerül! Mindent, azaz önmagát "veti be" Isten értünk, emberekért, mert szenvedélyesen szeret bennünket. Ha embertársaink részéről túl sok szeretet és kedvesség ér bennünket, ezt kérdezzük néha: "Miért teszi ezt, mit használ ez neki?" - Nem kellene Istentől is megkérdeznünk: "Mi származik Neked ebből, miért csinálod ezt egyáltalán?" - Isten válasza egészen egyszerű és szívből jövő: "Mert szeretlek, mert fontos vagy nekem. A bűneid ellenére és azokkal, valamint a hibáiddal együtt is IGENT mondok rád - mert te értékes vagy a szememben l''. Újra és újra szakadatlanul mondja ezt Isten minden egyes embernek! Így minden ember számára érvényes: én személyesen olyan fontos vagyok Istennek, hogy Ö mindent, valóban mindent megtesz értem! Pontosan erre tud és szabad minden embernek ráhagyatkoznia, a nehéz helyzetekben is, vagy amikor ostobaságot követ el! Mi magunk sok 30 mindent már nem tudunk rendbe hozni. Nem tudjuk megtenni, de nem is kell. Jézus maga száll síkra mindenkiért. ... és egészen konkrétan mellénk áll A Biblia beszámol arról, hogy Jézus a nyilvános fellépése kezdetén megkeresztelteti magát Keresztelő Jánossal a Jordánban. János "a bűnbánat keresztségét hirdette a bűnök bocsánatára" (Mk 1,4). Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy megkeresztelkedjen. Noha teljesen bűntelen, beáll a bűnösök sorába és a Jordánba ereszkedik. Szolidaritást vállal velünk, szolidaritást vállal a bűneinkkel. Leereszkedik a Jordán vizébe és ezzel együtt bűneink szennyébe, emberi sötétségeinkbe és minden ostobaságunkba. Ö ezzel magára veszi minden egyes ember személyes bűnét. Ö, akinek nincs szüksége rá, hogy megkeresztelkedjen, síkra száll értünk! Ez a szeretet - szeretet a végsőkig! Isten mellénk áll - minden helyzetben! A következő kép könynyen érthetővé teszi ezt: egy ember egy szakadékba esik, amelyből saját erejéből nem tud kimászni. Magára van hagyva, kilátástalan a helyzete, tehetetlen és gyámoltalan ... Egy szakadékban ülünk és nem tudunk a saját erőnkből kimászni - ki nem élt meg még ilyet! Sokan elmennek figyelmetlenül mások mellett, anélkül, hogy segítenének. Jézus is elmegy a szakadék mellett, és Ö felismeri nemcsak a helyzetet, hanem bátran reagál is. Mit tesz Ö? Nem tart erkölcsi prédikációt ("Jobban is odafigyelhettél volna"), nem ad jó tanácsokat, nem is nyugtat meg vagy vígasztal meg. Nem rendel más segítőket oda, és nem is enged le föntről egy kötelet. Ö maga ugrik a sötét szakadékba. Fényt visz a sötétségbe, a csüggedt és kétségbeesett emberbe szeretne lelket önteni. Jézus, aki tudja, hogy az Atya szeretete hordozza és megtartja, azt szeretné, ha az Ö saját bizalmából egy szikra erre a tehetetlen és elhagyott emberre átpattanna. Azt szeretné, ha az ember részesedne az Istenbe, az Ö Atyjába vetett bizalmából és bíztatja: "Bízd magad az én bizalmamra, hagyatkozz valóban Rám, én kiviszlek innen!" Aki elfogadja Jézusnak ezt a meghívását, azt megszabadítja, fölvezeti és fölviszi a fényre. 31 Ilyen az Isten! És így mindenki mondhatja: "Amikor talán megsebzett az élet, amikor kudarcot vallottam, sőt talán el is fordultam Istentől, akkor O hozzám jön, úgyszólván mellém lép a sötétségbe és ezt mondja: .Veled vagyok, itt vagyok neked - mert te értékes vagy!" Igen, Jézus
odamegy az életem sötétségeibe és "szakadékaiba", a frusztrációmba, a tehetetlenségembe, a kétségbeesésembe és amikor a bűn behálóz, mindenből kivezet engem." Jézus kész arra, hogy mindannyiunk mellé radikális an odaálljon és minden megpróbáltatást és sötétséget "átvegyen". Hasonlóan, mint ahogy néha más embereket tehermentesítünk, amikor velük együtt hordozzuk az érzéseiket és hangulataikat, egy darabot "átveszünk" tőlük. Jézus teljesen felvállalja a sorsunkat, a megpróbáltatásainkat és a sötétségünket. O mindezt velünk együtt hordozza és megszabadít minket a kötelékeinktől, a sötétségünkből és tehetetlenségünkből. O teljesen fel váll al bennünket, anélkül, hogy önmaga eközben "rámenne". Fényt visz a szakadékba, bizalmat és erőt ad. Azért lehetséges Számára ilyen törődés, a szeretetének ilyen bizonyítéka, mert O tudja, hogy az Atya szeretete teljesen megtartja Ot. Jézus minden emberhez oda akar menni, éppen oda, ahol az ember aszakadékban ül. Jézus valóban leereszkedik a sötétségünkbe. Amikor az ember már nem tudja, hogyan tovább és már nem tud bízni, akkor jön O a bizalmával és beleviszi minden szükségünket az Atyával való kapcsolatába. Aki erre a törődés re ráhagyatkozik, az megtapasztalja: "Jézus magával visz engem az Atya iránti bizalmába. Ha erre nyitott vagyok, átpattan egy szikra az O szívéből az én szívembe. Ekkor egy új élet jön létre, egy változás kezdődik, megváltás történik." Az, amit elmeséltünk Jézus viselkedéséről a szakadékban ülő emberrel kapcsolatban, egyáltalán nem csak egy szép történet, hanem ez a valóság. Egy korábbi lelkigyakorlat résztvevője mesélte: "Egy nagyon nehéz élethelyzetben ezt éreztem: "Itt jön a nehéz helyzet, és ki kell tartanom! " Iszonyú félelem vett erőt rajtam! Egyúttal tudatossá vált bennem: "Ezen nem jutsz át: Menj be a féleImedbe! Ezt kell tenned, különben beteg leszel!" És akkor hirte. len előbukkant bennem egy kép, egy alak - egy személy - és tudta a 32 lelkem: Ő velem van." Tudtam: ebben a személyben 711,eg tudok bízni. Most is, hosszú idő után, a kritikus helyzetekben érzem a világos felhívást: "Ne hagyd magad elbizonytalanitani, menj át a félelmeden! ", és ma belső bizonyosságom van: Ö, Jézus, velem van, átkel velem és végül életre vezet. " Ez a személyes megtapasztalás bizonyítja, amit a szakadékról szóló történet mondani akar: a szeretet nem illúzió, hanem valóság. Isten számára minden ember végtelenül fontos, és Isten kész arra, hogy meg tegye mindannyiunk számára a legrendkívülibbet. Látjuk Jézus életében, szenvedésében és halálában, hogy O ezt valóban megtette. Isten azt szeretné, ha újra és újra tudatossá válna bennünk az O szerető jelenléte, itt-léte, gondoskodása a hétköznapokban. Sajnos néha megtörténik, hogy a tekintetünk rossz helyre téved. Hiányzik a megfelelő szemüveg. Ekkor segítségünkre válhat, hogy tudatosan az életünkben lévő jóra tekintünk, és az elkövetkező napokban a hétköznapok jó tapasztalataira egészen konkrétan odafigyelünk. Ha ezeket a jó tapasztalatokat felírjuk, segíthet, hogy megtanuljunk újra látni. ("A tüzet újra lángra lobbantani" résztvevők könyvében található ehhez ösztönzés.) Kétségtelenül sok sötét, nyomasztó dolog található a világunkban és a saját életünkben is. De nem kell, hogy tönkremenjünk ezekben. Nemcsak a sötétség létezik, hanem a szeretetnek is fölfedezhető sok nyoma, Isten szeretetéé, amelyről Jézus feltámadása óta tudjuk, hogy hatalmasabb a világ minden sötétségénél. Még a halálnál is hatalmasabb.
