Emlékezés Ázsóth Gyula gyémántdiplomás tanítóra

STUDIA CAROLIENSIA

2009. 2-3. (X.)

47–63.

BENKÉNÉ SZIGETI MÁRTA ,,AKIT AZ ISTENEK SZERETNEK, ANNAK SZÍVÉBE BELEFÉRNEK A JÖVENDŐ NEMZEDÉKEK” Emlékezés Ázsóth Gyula gyémántdiplomás tanítóra ,,Van ennek az intézetnek vagy 180 tanulója, s mind-mind szegény. Nemes és szép feladatra készülnek: szegény, gondsújtotta, porig alázott magyar népünk gyermekeit minden jóra, minden szépre tanítani. Arra, hogyan kell dolgozniuk, hogy ismét Nagymagyarország legyen. Vannak a szegény fiúk között olyanok is, akiknek a szülei minden második este vacsora nélkül feküsznek le, hogy a fiuknak a taníttatás költségeit előteremtsék. Vannak, akik nem tudnak hazautazni a karácsony, meg a húsvét szent ünnepére, mert nincs pénzük az utazásra. Mikor más fiatalember siet haza, hogy a munka fáradalmait az édesanyja ölelő karjai között, a meleg családi fészekben kipihenje, akkor a fergeteges viharban megy énekelni, megy a gyászoló szíveket dalos ajkával enyhíteni, s mikor a hidegtől (vagy talán mástól is) egy-egy könnycsepp esik ki a szeméből, egy elröppenő sóhajtás jelzi: de jó lenne, meleg szobában olvasgatni, s megfeledkezni a máról... Őket akarjuk megsegíteni, ő értük rendezzük műsoros estünket.” Az idézet a Nagykőrösi Híradó 1934. február 6-i számából való, és az előtte való hétvégén rendezett prepabálról tudósít, amelynek nyitó beszédét Ázsóth Gyula V. éves tanuló, ifjúsági elnök tartotta. Az újságot Gyula bácsi egészen egy esztendővel ezelőtt, 93 éves korában bekövetkezett haláláig megőrizte, de nemcsak ezt az egy számot tartotta meg. Ázsóth Gyula ugyanis nemcsak kiváló tanuló, de igen sokoldalú diák is volt. Tagja volt a tanítóképző sok győzelmet aratott futball csapatának, az iskola vonószenekarának, vonósnégyesének, a Nagykőrösi Sakk Egyletnek. És ezeknek eredményeiről a helyi újság rendszeresen tudósított. Ki volt tehát Ázsóth Gyula, hogyan került a nagykőrösi tanítóképzőbe, milyen alapot kapott itt ahhoz, hogy a tavaly október 28-án bekövetkezett elhunyta alkalmából készült gyászjelentésen hat tisztségét és hét rangos kitüntetését sorolhatták fel? Ő volt ,,Kapoly tanítója, Balatonszárszó tanára, iskola igazgatója, szakfelügyelő, a Magyar Pedagógiai Társaság Somogy megyei tagozatának elnöke, Balatonszárszó első díszpolgára”. ,,Miniszteri Dicséret, az Oktatás Kiváló Dolgozója, Kiváló Tanár, Ifjúsági Érdemérem, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, a Magyar Pedagógiai Társaság Emlékérme, a Somogy Megyei Pedagógiai Díj tulajdonosa.” Amit pedig a gyászjelentésen nem olvashatunk, számos pedagógiai cikk szerzője, a ,,somogy megyei helyesírási norma” kidolgozója, a Szivárvány című önéletrajzi kötet szerzője, a Balatonszárszó útikalauz szerkesztője. Studia Caroliensia 2009. 2-3.

47

BENKÉNÉ SZIGETI MÁRTA

Életrajzi adatai Ázsóth Gyula 1914-ben született Budapesten. Gyermekéveit két város határozta meg: Budapest és Izsák. Utóbbi sokkal inkább nyomot hagyott benne, hiszen egész élete falvakhoz, kisvárosokhoz kötődött. Középiskolás korában Nagykőröshöz, fiatal tanító korában Kapolyhoz, tanárként, szakfelügyelőként Balatonszárszóhoz valamint a somogyi kisiskolákhoz, nyugdíjas éveiben számtalan funkció betöltőjeként ugyancsak Balatonszárszóhoz. Nagykőrösi tanítóképzős éveiről leghívebben ő maga számolt be négy évvel ezelőtt, 2004 őszén, amikor a kecskeméti tanítóképző intézet egyik végzős nagykőrösi lakosú hallgatójának a szakdolgozatához – amelynek témája a régi nagykőrösi tanítóképző egykori diákjainak élete volt – segítséget adott. Gyula bácsi ekkor ,,friss” rubindiplomásként 16 A/5-ös lapra írta le gyöngybetűvel emlékeit, amelyeket azután még szóbeli kiegészítésekkel is bővített. A felvételiről Ázsóth Gyula 1928-ban végzett az óbudai Korona utcai Polgári Iskolában. Osztályfőnöke – Schnöller Géza – tanácsára felvételét kérte a Budai Állami Tanítóképző Intézetbe. Mint tudjuk, a Horthy korszakban a népiskolai tanítók képzése középfokú iskolákban történt. Azok jelentkezhettek, akik a gimnázium vagy a polgári iskola négy évfolyamát elvégezték. Voltak állami és felekezeti tanítóképzők külön fiúk és külön lányok számára. Akkoriban a tanítói pálya nagyon vonzó volt. Sokan jelentkeztek és felvételi vizsgán választották ki a legjobbakat. A budai tanítóképzőbe négyszázból negyvenet vettek fel. Ázsóth Gyula bekerült a negyven felvételt nyert tanuló közé. Mint írta a bizonyítványuk mellett a zenei hallásukat vizsgálták elsősorban. Fölvették és mégsem került Budára. 1928-at írunk, a nagy gazdasági világválság küszöbén vagyunk. Ázsóth Gyula 57 éves édesapja évek óta munkanélküli, minden értékük a zálogházban. Nem volt 10 pengőjük szeptemberben, hogy beiratkozhatott volna. Ezért az 1928/29-es évet otthon töltötte. 1929 februárjára a pénz valahogyan mégis összegyűlt. Ekkor küldte el a kérvényét Budára, de elkésett, mert a kérvény beadásának határidejét egy hónappal előre hozták. Akkor már Izsákon laktak, és az ottani lelkész, nagytiszteletű Veress István javaslatára a Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézetbe jelentkezett. Nagykőrösön ismét felvételizett. Itt már jobb volt az arány, mert 180 jelentkezőből 40-et vettek fel. Ázsóth Gyula természetesen beleesett a negyvenbe, így ő is azok között volt, akik 1929 szeptemberében elkezdték az első félévet a nagykőrösi tanítóképző intézetben. Az osztályból hárman már félévkor kimaradtak. A 37-ből 29en kaptak oklevelet, de miután az évek során három diák még érkezett hozzájuk, így az oklevelet 1934 májusában 32-en vehették át, és közülük 30-an egész életükben a pedagógus pályán maradtak. Hogy milyen komolyak voltak a követelmények, mutat48

Studia Caroliensia 2009. 2-3.

,,AKIT AZ ISTENEK SZERETNEK, ANNAK SZÍVÉBE BELEFÉRNEK A JÖVENDŐ NEMZEDÉKEK”

ja hogy a 60 éves találkozójukra elkészített osztálynévsor szerint az 1933/34-es tanévben 37-es osztálylétszámuk volt, tehát közülük öten a képesítőn bukhattak meg. Az internátusról Gyula bácsi Nagykőrösön internátusban lakott, és érdekes módon a visszaemlékezését az internátusra való visszaemlékezéssel kezdte. Talán azért, mert az adott biztos hátteret, alapot a tanuláshoz, úgy mint a családi otthon. Tehát 1929 őszén, amikor Ázsóth Gyula a tanulmányait elkezdte, három internátus működött Nagykőrösön: a Patay, a Beretvás és a Czirják. (Volt ezenkívül még az Ungvárhy internátus is, de erről Gyula bácsi nem tett említést, mert vele nem volt kapcsolata.) A három internátusnak viszont mindegyikét végiglakta. Első évben a Patayban lakott, mert az elsősöket oda szállásolták el, második évben a kissé messzebb lévő Beretvásban kaptak helyet a másodikosok-harmadikosok, ahol a szobák egymásba nyíltak, és bár 1931-ben már a tanítóképző megvásárolta a főtéren álló gőzmalom épületét internátus céljára, Gyula bácsi hetedmagával mégis a Czirják internátusba került harmadikos korában. Ez kitüntetésnek számított, mert az utcai fronton lakott Váczy Ferenc igazgató úr. A diákok az udvaron lévő két épületben kaptak helyet, egyikben volt a hálószobájuk, a másikban a tanuló és étkező helyiségük. Valamennyi internátus spártai módon volt berendezve. A szobában 8-9 ágy, mosdóállvány, mosdó, asztal, székek és szekrények voltak. A szobában az alsóbb évesekre egy ötödéves szobaparancsnok vigyázott, akinek feltétel nélküli tekintélye volt az alsóbb évesek előtt, köszönhetően annak, hogy őket tanáraik már szinte kollégaként kezelték. Így azután az internátusban lakó felügyelő tanároknak nem sok gondot okoztak a rájuk bízott tanulók. Harmadikos korukban Ázsóth Gyuláék szobaparancsnoka Gyaraky Jenő, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola későbbi legendás hírű igazgatója volt. Ahogyan Gyula bácsi mesélte, első évben a tanulószobájuk egyben étkezőül is szolgált, mert az ételt odavitték nekik, második évben eljártak étkezni a Patay internátusba, harmadik évben pedig a reggelit az igazgató úr feleségétől kapták. Ebédelni, vacsorázni, sőt fürödni is ekkor már az új, főtéren álló internátusba jártak. Negyed- és ötödéves korában már Gyula bácsi is ott lakott. Ott is 6-8 ágyas szobák voltak, két nagy tanulószoba, egy negyven és egy hetven személyes – utóbbinak ötödéves korában már Ázsóth Gyula volt a szobafőnöke – valamint egy társalgó és egy fürdő is volt, és ami nem elhanyagolható: az étkeztetés minősége is javult, mert a kollégium saját szakácsot alkalmazott. A napirendjük a következő volt: 6 órakor ébresztő 6.30-7.30 áhítat, tanulás, reggeli és indulás az iskolába 8-13 tanítási órák 13-15 ebéd és szabad foglalkozás 15-17 énekkar, zenekar, sport, levente, gazdasági gyakorlat Studia Caroliensia 2009. 2-3.

49


17-19 tanulószoba 19-20 vacsora és szabad foglalkozás 20-21.30 tanulás 21.30 áhítat, fekvés (aki nem készült el addig, a kis tanulószobában akár hajnalig is tanulhatott) Vasárnap: Délelőtt istentisztelet – utána szabad foglalkozás 12 ebéd – utána kimenő 17 óráig 17 órától ugyanúgy mint hétköznap S mikor mehettek haza? Egy évben kétszer, karácsonykor és húsvétkor két-két hétre. Az ösztöndíjról Az internátusi díj havi 54 pengő volt. Ez nagyon nagy összegnek számított, hiszen egy tojás 2 fillérbe, 1 liter tej 8-9 fillérbe, 1 kg kenyér 24 fillérbe került, 1 kapás napszám 80 fillér, 1 kaszás napszám 1 pengő volt. Ösztöndíjat az első félév eredménye alapján kaptak. Ez nagy segítséget jelentett a szülőknek, mert például, ha valaki 100 pengő ösztöndíjat kapott a félévre, az azt jelentette, hogy a szülőknek nem havi 54, hanem csak 34 pengőt kellett fizetniük. A korabeli évkönyveket nézegetve Gyula bácsi első osztálytól kezdve minden évben megkapta a 100 pengős ösztöndíjat. Ennél magasabb ösztöndíj alig fordult elő. Emellett gyakran kapott különböző alapítványi ösztöndíjat, tandíjkedvezményt és minden évben kapott segélykönyvet is. Mellékkeresethez is lehetett jutni. A legjobb hangúak énekelhettek a temetéseken Márton Barna irányításával a kis énekkarban. Ennek Ázsóth Gyula nem volt tagja. A dr. Juhász Béla által vezetett ifjúsági sakk-körnek annál inkább. A sakkbajnokságon elért eredményekért is járt pénz. Az elsőnek 20, a másodiknak, harmadiknak 12 illetve 8 pengő. A március 15-i díjnyertes dolgozat írója pedig 20 pengőt kapott, és dolgozatát felolvashatta az ünnepélyen. Ötödéves korában Gyula bácsi is részesült ebben a kitüntetésben. A tantárgyakról A középfokú tanítóképzőben az elméleti tárgyak a gimnáziumban tanultaktól abban különböztek, hogy voltak olyan tárgyak, amelyek jövendő hivatásukra készítették fel őket, például lélektan, nevelés- és tanítástan, neveléstörténet, iskolaszervezettan. Az elméleti tantárgyakat rendesen órarend szerint tanulták, és a már befejezett tantárgyak évvégi osztályzata belekerült a tanítói oklevelükbe. Így például a szépírásé, amelyet csak első évben tanultak. A végzett tanítók többsége tanyai vagy falusi iskolába került, ezért a jövendő életükhöz fontos ismeret volt a gazdasági gyakorlat is, amelyet a városon kívüli gya-

50



korlókertben töltöttek délután, hetente egyszer. Fél háromkor indultak, természetesen gyalogosan, és ahogyan Gyula bácsi visszaemlékezett rá, jól esett nekik a séta. A jövendő tanítóknak mindig érdekes bekapcsolódni a gyakorló iskola munkájába. Különösen nagy élményt jelenthetett ez akkor, hiszen időben igen közel álltak a kistanító bácsik a gyakorló iskolai tanulókhoz. Abban az időben – ahogyan az újabb időkben ismét – a tanítóképzőben szerzett oklevél hat osztályban való tanításra képesített. A gyakorló iskolában is hat osztály volt. Az első három osztályt Visontay János, a felső hármat Pál Lajos tanította. Már a harmadik évfolyamban hospitáltak a tanítóképző tanulói néhány alkalommal. És tapasztalataikról a mai gyakorlatnak megfelelően hospitálási naplót vezettek megadott szempontok alapján. Mivel a nagykőrösi tanítóképző tanító és kántor oklevelet adott, az éneknek, zenének különösen fontos szerepe volt a tantárgyak között. Minden évfolyamon szerepelt egy egyházi és egy világi énekóra az órarendben. Különlegességnek számít, hogy Nagykőrösön már 1928-29-ben Kodály-módszer szerint tanítottak a tanítóképzőben. Az énekeket szolmizálva tanulták, ami akkor a többi képzőben még nem volt szokás. A zenei képzés keretében első-másod évben hegedűt, zongorát; harmad évben hegedűt, harmóniumot; negyed-ötöd évben hegedűt, orgonát tanultak. A billentyűs hangszeres órákra úgy készültek, hogy minden tanteremben volt egy hangszer, és mellette a falon a gyakorlási rend, hogy ki mikor használhatja a zongorát, harmóniumot, orgonát. Mivel az osztályba nagykőrösi fiúk is jártak, őket 13-14 óra közé osztották be. Az iskolának 70-80 tagú énekkara volt. Ennek minden tanuló tagja volt. Az énekkar valamennyi nevezetes ünnepen, városi megmozduláson szerepelt. Az intézet vonós zenekarában 40-50 tanuló játszott, közöttük Ázsóth Gyula is. Amikor negyedévesek voltak, érkezett az osztályukba egy csellista. Litkey Péter lelkes zenetanáruk azonnal szervezett egy vonósnégyest, amelyben Ázsóth Gyula volt a brácsás. Ha az intézet másik városba vagy községbe látogatott, a tanárok a 12 tagú kis kamaraénekkart és a vonósnégyest vitték magukkal. A testnevelési órákat a gimnázium tornatermében tartották. Ez volt a színhelye az október 6-i és a március 15-i ünnepségeknek is. Abban az időben a diákokat leventeoktatónak is kiképezték. Minden szerda délután zárt rendben, énekelve vonultak a gyakorlótérre, legtöbbször a sportpályára. A sportéletről Az intézetben komoly sportélet folyt, amelynek sikerét az biztosította, hogy az intézet tanárai is – élükön Váczy Ferenc igazgató úrral – nagyon szerették a sportot. Volt labdarúgó, korcsolya, asztalitenisz, kerékpár, céllövő, úszó, atlétikai szakosztályuk, szertorna csapatuk, sakk-körük. Minden évben megrendezték az évfolyamok közötti atlétikai bajnokságot. Gyula bácsiék osztálya ilyenkor tündökölt, negyedéves korukban sorra javították az intézeti rekordokat. Gyula bácsi azonban - bár harmadéves koráig a 400 méteres Studia Caroliensia 2009. 2-3.

51


síkfutásban mindig a legjobbak között volt -, igazában más sportágban, még pedig a labdarúgásban remekelt. Már második osztályos korában benne volt az iskola válogatott csapatában, amely csapat két évvel később a középiskolások országos bajnokságán a legjobb négy csapat közé került. Gyula bácsi emlékezetében azonban az maradt meg legélénkebben, hogy 1933 tavaszán csapatuk a gimnázium válogatottja ellen 13:1-re győzött. Az intézeti válogatott tagjai prémiumban is részesültek. Testnevelő tanáruk – Okruczky András – egy héten egyszer vacsora után ,,játékosértekezletre” hívta őket. Ekkor minden játékos kapott egy bögre tejet és egy szelet kenyeret, ami olyan nagy dolognak számított, hogy Gyula bácsi rubindiplomás tanítóként is szívesen emlékezett rá. Minden évben megrendezték az intézeti sakkbajnokságot is. Ez pénzdíjas verseny volt, de pénz nélkül is megrendezték volna, annyira szerettek játszani. Valószínűleg jó színvonalú volt a bajnokságuk, mert a Nagykőrösi Sakk Egylet meghívta az első három helyezettet a felnőttek csapatába. Komoly sakkélet folyt ugyanis a városban. Vasárnaponként autóbusszal utazott a három diák – köztük Ázsóth Gyula is – Szolnokra, Kecskemétre, Szegedre. A 12 fős csapatban az utolsó három táblán játszottak, és ha nyertek, szállították a pontokat. Már pedig nyertek, mert igen jól játszottak, amit az is bizonyít, hogy az 1934 január-februárjában megrendezett városi sakkbajnokságon a három diák 2., 3., 5. helyezést ért el. Ennek az eseménynek van egy érdekes mozzanata, amely sokat árul el Váczy Ferenc igazgató úr lelkületéből és nevelési módszeréből. A városi bajnokság előtt behívatta a három diákot az igazgatói irodába, és elmondta nekik, hogy a Városi Sakk Egylet vezetője kéri, hogy hárman indulhassanak a felnőtt versenyen, amely a Pártos vendéglőben lesz. 4-6 hétig tart a verseny és esténként 7 órakor kezdődik. Az igazgató úr mint mondotta, engedélyezi a részvételt, de elvárja, hogy verseny után a tanulók várják meg egymást, és egyszerre menjenek be a diákotthonba, hogy Papp bácsinak, a kapusnak csak egyszer kelljen felkelnie ajtót nyitni. Önképzőkör, szavalókör A tanítóképző intézet vezetői, tanári kara fel kívánta készíteni a jövendő tanítókat a közszereplésre is. Ezért az 1930/31-es tanévben az addig mind az öt évfolyam hallgatóit tömörítő önképzőkört megbontották, és az I., II. éves tanulók a szavalókörben bontogathatták szárnyaikat, míg a III., IV., V. évesek továbbra is az önképzőkörben szerepelhettek írásaikkal, versmondásukkal, hangszeres játékukkal, énekkel, bűvészkedéssel stb. Az önképzőkör elnökét, jegyzőjét, háznagyát a diákok választották meg soraikból. A gyűléseket az elnök vezette, a történteket a jegyző rögzítette, a gyűlés tárgyi feltételeiről pedig a háznagy gondoskodott. Mivel a délutáni elfoglaltságok miatt egyedül a szombat délután volt szabad, ezek az összejövetelek havonta egyszer szombat délután történtek. A felügyelő tanár a szavalókörben dr. Juhász Béla igazgatóhelyettes, az önképzőkörben Osváth Ferenc magyar- és némettanár volt. Az ön52



képzőkör diákelnökét az ifjúság vezetőjének tekintették. Egyúttal ő volt a diákotthon nagyobb, 70 fős tanulószobájának a főnöke is. Ötödéves korukban Ázsóth Gyulát érte ez a megtiszteltetés. A tanítóképzőnek a városhoz fűződő kapcsolatáról a) A tánciskola Minden évben indítottak tánciskola tanfolyamot. Helye a Polgári Leányiskola tornaterme volt. A tánctanítás vasárnap délutánonként történt. Ezen mindenki külön engedély nélkül vehetett részt, ha a pénztárcája megengedje. A táncpartnerek elsősorban a polgári iskola tanulói közül kerültek ki. b) Az ünnepségek Két nagy ünnep volt minden évben, október 6-a és március 15-e. Ezeket a két testvérintézet az Arany János Gimnázium és a tanítóképző fölváltva rendezte. Az ünnepélyen kötelező volt az egyenruha viselése, amely fehér ing, rajta a tanítóképző címerével, fekete nadrág és tányérsapka volt. A sapkát különben állandóan hordaniuk kellett, ha az utcára kiléptek. c) A bál A tanítóképző minden évben egyszer rendezett bált, február hónapban. Ez addig, amíg a nagy diákszálló nem létezett, vendéglőben történt, 1932 után viszont a központi diákszálló volt a tánc helyszíne. Szép nyomtatott meghívó tudósította a meghívottakat a műsorról. A műsort a moziban nézték-hallgatták meg a résztvevők, a tánc a diákszállóban zajlott. Az esemény az egész várost megmozgatta. A bevételét a szegény sorsú diákok megsegítésére fordították. d) A ,,Madarak és fák napja” A másik nagy alkalom, amikor a tanítóképző tanulói vagy ahogyan akkor mondták a prepák a nagykőrösi felnőttekkel és fiatalokkal találkozhattak, az a ,,Madarak és fák napja”, azaz a majális volt. Színhelye a Pálfája, rendezője minden évben a IV. évfolyam. Sok előkészületet kívánó egész napos ünnep volt. A diákság követei már hetekkel előtte védnököket kértek föl, akik anyagilag segítették a majálist. Amikor negyedikes korukban Ázsóth Gyuláék osztálya rendezte a majálist, osztályfőnökük, dr. Juhász Béla páronként osztotta be őket, és még arra is volt gondja, hogy felhívja a figyelmüket arra, hogy a védnököket vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között keressék fel, mert látogatást csak 10 és 11 illetve 16 és 17 óra között illik tenni. Az ünnepi ebédhez a Református Nőszövetség asszonyai gyúrták-készítették a lúdgégét a húslevesbe és az ebédet záró pörkölt utáni túrós lúdgégéhez. Ebéd után pedig minden diák kapott egy jegyet, aminek ellenében egy pohár sör és egy sóskifli járt a diákok nagy örömére. Délután rövid ünnepség következett, amelyen valamelyik tanár beszélt a növények óvásáról, szeretetéről. Ezután következett az ünnepélyes zászlóátadás. A zászlóvivő három ötödéves átadta az intézet zászlaját három negyedévesnek. Megható Studia Caroliensia 2009. 2-3.

53


szép ünnepség volt! Ekkor indult meg a városból a kocsisor. A fogatos gazdák, különösen a lányos apukák, anyukák elemózsiával megrakott kosarakkal, enni-, innivalóval igyekeztek a Pálfájába. Meghívták uzsonnázni a diákokat, közben az Arénában rázendített a zenekar, és megkezdődött a hajnalig tartó tánc. A képesítő vizsgáról A képesítő vizsga olyan volt, mint a gimnáziumban az érettségi. Írásbeli vizsgát pedagógiából, magyarból és mennyiségtanból kellett tenni. Az 1934/35-ös Értesítő szerint pedagógiából a tétel: ,,Mik a népiskolai történelem oktatás sikerének feltételei?”; magyarból ,,Nemzetünk múltja elbeszélő költeményeinkben”. Szóbeli vizsgát nem csak közismereti, de pedagógiai tárgyakból is kellett tenniük, és tanításból is érettségizniük kellett. A tanítói oklevélen 25 osztályzat szerepelt, és az oklevelet valamenynyi tanár és a vizsgáztató bizottság minden tagja aláírta. Gyula bácsi egész életében kincsként őrizte öt nehéz, de felejthetetlen, tartalmas esztendő színjeles bizonyítványát. A tanítói oklevél mellé orgonista-kántori oklevelet is kapott, ezen egyházi ének, orgona valamint elmélet és egyháztársadalmi munka szerepelt ugyancsak valamennyi jeles eredménnyel. Mennyit ért a jeles oklevél? Izsákon, a hétezer lakosú nagyközségben Gyula bácsi volt a hetedik állástalan tanító, de az egész ország tele volt állástalan tanítókkal. Amikor Madocsán meghirdettek egy állást, több mint százan pályáztak, közöttük Ázsóth Gyula is, és hiába volt a jeles oklevele, bemutatkozni sem hívták meg. Szellemi ínségmunkás lett az izsáki községházán havi 20 pengőért. (A tanító kezdő fizetése akkor 105 pengő volt.) Szerencséjére 1935 januárjában Váczy Ferenc igazgató úr ajánlására havi 50 pengő fizetésért meghívták Kapolyba helyettes tanítónak. Összevont hat osztályt tanított, 55 tanulót egy tanteremben. Májusban érte a nagy öröm: a kapolyi református gyülekezet megválasztotta kántortanítónak. Húsz évig tanított Kapolyon. Kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt Kapoly dolgos népével. Gyula bácsi délelőtt-délután tanított, tanítás után férfi-énekkart vezetett, színdarabokat rendezett. Nagyszerű felkészültségű, széles látókörű főnökével, Mátyás Lajos lelkésszel együtt foglalkoztak az ifjúsággal. Az egyháztól 15 hold földet, 20 köbméter fát, 12 mázsa rozsot és havi 50 pengőt kapott. Ezt még kiegészítette az állami fizetés. Ragyogóan el tudta belőle tartani feleségét, három fiát, édesanyját és édesapját, mert a szüleiről ő gondoskodott 21 éves korától kezdve... Milyen volt a kapolyi gyülekezet? Az 1150 fős Kapolyon 520 lélekszámú református gyülekezet volt. Amikor odakerült 1935. január első napjaiban, azt állapította meg, hogy az iskola igen jó színvonalú. Az elődje Pécsi Benő remek tanító volt, aki azt rendszeresítette, hogy minden kará-

54



csonyra és március 15-re színdarabot rendezett, hogy a több mint száz éves eléggé rossz állapotú iskolaépület helyett, újat építtessen. Gyula bácsi ezt a hagyományt folytatta. Ő is rendezett színdarabot minden karácsonykor és március 15-én. Az ifjúsági egyesület pénztárosa a bevételt mindig betette a takarékpénztárba, és amikor az építkezés napirendre került, elhatározták, hogy téglát égettetnek. Vályogot vettettek, de a téglaégetéshez rengeteg fa kellett. Ezért az első évben a gazdák bekopogtattak a gyülekezet minden tagjához, hogy ajánljanak fel tüzelőt. Az egyik egy köbméter fát ajánlott fel, a másik egy köbméter tuskót, a harmadik tíz kéve venyigét. Mindent köszönettel fogadtak. A második nyáron a presbiterek mentek ki ugyanezért, a harmadik nyáron Mátyás Lajos lelkész és Gyula bácsi, és összegyűjtöttek annyi fát, hogy elég lett 40 ezer vályog kiégetéséhez. Ehhez az Ifjúsági Egyesület hozzáadott 1800 pengőt, amelyet a színdarabokból gyűjtött össze, és ebből felépült egy 25 méter hoszszú, 10 méter széles iskolaépület, amelyből 100 négyzetméter a szolgálati lakás volt. Ez lett Gyula bácsiék otthona. Az épületben volt egy 10-szer 6 méteres, 60 négyzetméteres tanterem, és ennek folytatásaként egy négyszer nyolc méteres ifjúsági szoba, közepén egy nagy pingpongasztallal, ahol Gyula bácsi a lelkésszel hetente háromszor tartott összejövetelt: az asszonyoknak, ifjaknak, lányoknak. Az építkezés egyébként 11 ezer pengőbe került, amelyhez ötezer pengő államsegélyt kaptak, hatezer forint kölcsönt pedig a gyülekezet vett föl, amelyet három-négy év alatt törlesztett le. Az épület ma is áll, de napjainkban óvodaként használják. Csodákra volt képes a kapolyi gyülekezet, Gyula bácsi elmondása szerint. A története egy hősköltemény, hiszen Gyula bácsi Kapolyra kerülése előtt két évvel egy négy szobás lelkészlakást építettek, irodahelyiséggel. A kapolyiak nagyon becsülték mind a lelkészüket, mind a tanítójukat. Az ő emberüknek tartották, hiszen az ő gyermekükkel foglalkozott. Soha sem fordult elő, hogy a szülői értekezleten ne jelent volna meg az édesanyjuk vagy az édesapjuk a gyerekeknek, esetleg ne mentette volna ki magát másnap. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a tanárképző elvégzése után sem hagyta ott sokáig Gyula bácsi a kapolyi iskolát és a kapolyi gyerekeket. Úgy érezte, hogy Kapoly népe megválasztotta és köteles őket szolgálni. A fronton és a hadifogságban A kapolyi 20 év nem volt zavartalan. Közbeszólt a második világháború. Két évi frontszolgálat és két évi szovjetunióbeli hadifogság. 1937/38-ban volt tényleges katona, 1940-ben Erdély visszacsatolásakor ismét behívták négy és fél hónapra. '41-ben már hadapródőrmesterként kellett bevonulnia a Bácskába a dél vidéki terület visszacsatolásakor. '42 májusában került a szovjet harctérre. Részt vett a doni rettenetes harcokban, ahol a 150 ezer magyarból 100 ezer ott maradt. Neki az volt a szerencséje, hogy a gyalog ezredtől átkerült a híradókhoz. De maga is megsebesült egy felrobbant kézigránáttól. 1943 májusában szerelték le, de '44 szeptemberében újra behívták.


55


Mezőtúrról a rádió századdal Ausztriába került. 1945. május 8-án esett hadifogságba, amikor a fegyverletételt aláírták... Hadifogolyként kétszer kéthetes utazással jutott el a Keleti tenger partjára. A vonat utolsó nyitott szerelvényében mint a hasábfák feküdtek a halott katonák. Észtországban, Lettországban, Litvániában romeltakarításban, erdei munkákban, villanyszerelésben vettek részt mínusz 28-29 fokban. 1946. február 8-án súlyos balesetet szenvedett. Kocsijuk egy szakadékba zuhant. Egyik társuk meghalt, Gyula bácsi megmenekült. Akkor úgy érezte, hogy újraszületett. Azon a napon született Kapolyon a harmadik fia: László... Narva városából 1947 áprilisában került Leningrádba. Onnan indult haza. 1947. június 27-én jutott vissza a kapolyi ház édes otthonába. Szerencséje volt – mondhatnánk – de ő ehelyett azt mondta: ,, Az Úr énnékem őriző pásztorom”. Élet a háború, a hadifogság után Az 1934. május 16-i ballagáson még ezt olvashattuk a feldíszített táblán: ,,Egy szebb hazában találkozunk”. Ez bizony nem következett be. Gyula bácsiék első találkozója, a 15 éves találkozó volt 1949-ben. Ezen a találkozón meggyászolták azokat az osztálytársaikat, akik elestek a háborúban. Közötte Koncz Lászlót is, aki nem a háborúban esett el, hanem a háború után végezték ki koholt vádak alapján... Az 1949-es találkozó után szinte minden alkalommal találkozott ötévenként az 1934-ben végzett osztály. A találkozó egyik főszervezője a Nagykőröstől talán legmesszebb került Ázsóth Gyula volt. A találkozóknak külön forgatókönyvet készített. Minden találkozóra valamilyen szép beszéddel készült, és nem mindig szomorú hangvételűvel, mert Gyula bácsinak igen jó humora volt. A '91-es találkozóra például csasztuska formában írta meg öt diákévük történetét... Minden alkalommal kimentek tanáraik sírjához is a református temetőbe, és ott minden sírnál egy-egy osztálytárs emlékezett meg előzetes megbeszélés alapján az illető tanárról és helyezte el a megemlékezés virágait. Felemelő, szép pillanatok voltak ezek! Sajnos a sírok száma egyre növekedett, az emlékezők pedig egyre kevesebben voltak. A gyémánt diploma átvételekor már alig győzte végigjárni a sírokat a hét öregdiák... Az aranydiplomát még 17-en vették át. Akkor az emlékező beszédet Gyula bácsi Váczy Ferenc igazgató úr domborműve előtt mondta el az egykori tanítóképző bejáratánál: ,,Visszatekintve az elszáguldott évtizedekre, el kell mondanunk, hogy ha néha – egy-egy rövid időre – elcsüggesztett bennünket feletteseink, munkatársaink meg nem értése, néhány tanítványunk szüleinek közönye, példaként lebegett előttünk a Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző intézet tanári kara és annak bölcs irányítója... Mert kemény volt ő, mint a szilfa, ha egy-egy tanítójelölt rosszfát tett a tűzre, s szégyent hozott az intézetre. Lágy, mint a hárfa, ha segíteni kellett a nagyon szegény diákokon. A tölgyfa méltósága sugárzott magatartásából, ha meg kellett védenie szeretett intézetét minisztériumi vagy városi urak packázásaitól. 56



A juhar derűje csillogott szemében, ha értesült tanítványai sport, kulturális, tanulmányi vagy egyéb téren elért sikereiről. S az akácfa bánata ömlött el rajta, ha munkatársai vagy a képzősök közül valaki leverte a követelmények általa magasra emelt mércéjét. A mi igazgatónk a tudomány követeiként küldött el bennünket falura, városba, tanyára. Reá is vonatkoznak felejthetetlen diákvárosunk költőóriásának, Arany Jánosnak Széchenyi emlékezetére írott sorai: Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja múl...” A gyémántdiploma átvételekor Nagykőrösnek mondott végső búcsút Gyula bácsi a maroknyi csapat nevében. ,,A szeretetet éreztük meg tanulóként e város lakóinak sokféle megnyilvánulásában, és tanáraink példamutató lelkiismeretességében. 1929-ben jött ide csapatunk, hogy meghódítsa a tudomány várát, s e várost. Most, hogy 60 esztendeje vettünk végső búcsút – oklevéllel a kezünkben –, fogadjátok el az itt töltött öt esztendőre emlékezve a hajdani kis csapat még néhány tagjának tisztelgését, háláját.” A rubindiplomát pedig Gyula bácsi már csak egyedül vette át osztálytársai közül a nagykőrösi református templomban. Kapolyon a háború után Visszatérve Kapolyba, 1948-ban, az államosítás után összevonták a katolikus és a református iskolát. Két katolikus tanító volt, ők vállalták az alsó tagozatos gyerekek tanítását, Gyula bácsi a felső tagozatosokét. 55-58 tanuló volt az osztatlan 5-8. osztályban. Rengeteg munka volt a heti terv elkészítésével. Gyula bácsinak a szombat délutánjai és a vasárnap délelőttjei azzal teltek el, hogy maga elé tette a négy osztály összes tankönyvét és eltervezte, hogy a hét valamennyi tanóráján melyik osztályban milyen közvetlen illetve önálló foglalkozásokat tart. Rengeteg munka volt vele! Két év múlva a megyei művelődési osztályon felfigyeltek pontos óravázlataira, eredményes tanítási módszerére. Attól kezdve ősszel és tavasszal bemutató órákat kellett tartania a járásból hozzá látogató 25-30 kolléga számára, akik ugyanolyan összevont osztályokban tanítottak. Végül azt kérték, hogy vázlatokat is sokszorosítson, de mivel akkor még számítógép nem volt, az írógépen pedig csak öt példányban lehetett gépelni, ettől később eltekintettek. Kapolyon Ázsóth Gyulának az iskolai elfoglaltságokon kívül rendkívül sok társadalmi megbízatása is volt. Minden este volt valamilyen hazafias népfronti, nőszövetségi, ifjúsági megmozdulás, amelyen részt kellett vennie. Még a falu futballcsapatát is ő patronálta! Közben levelező tagozaton a Pécsi Tanárképző Főiskolát végezte magyar–történelem szakon. Ennek elvégzése után több helyre hívták, de ő nagyon nehezen hagyta ott Kapolyt. Balatonszárszón végleg otthonra talált Amíg egyházi iskolában tanított, olyan szép jövedelme volt Gyula bácsinak, hogy azon gondolkodtak feleségével: vesznek a Balaton mellett egy kis telket. Az iskolák


57


államosítása után keresete megcsappant, így a telekvételről lemondtak, ezért is jött kapóra a nagyszerű meghívás a Járási Művelődési osztálytól, hogy szakfelügyelőként Balatonszárszóra kerülhet, ahol szolgálati lakást is kapnak, egy nagy kerttel. Balatonszárszón felesége is el tudott helyezkedni óvónőként. Azonkívül Balatonszárszón villanyvilágítás, járda, orvos, gyógyszertár, állatorvos, mozi, osztott iskola volt. Mindezek pedig Kapolyon akkor még hiányoztak. Nagy örömmel fogadták Ázsóth Gyulát Balatonszárszón, mert akkorra már ott is ismert volt nagyszerű tanári tevékenysége. Nyolc évig járta szakfelügyelőként a tabi és a siófoki járás 30 iskoláját, ezenkívül még egy nagy kaposvári iskola is hozzá tartozott. Abban az időben még sokkal nehezebb volt megközelíteni a kis községeket, mint most. Nem volt buszjárat, sokszor 4-6 kilométert kellett gyalogolnia, mire elért egy-egy iskolát, és két évenként minden iskolát végig kellett járnia. Nyolc év után trombózist kapott a lába, és orvosi tanácsra le kellett mondania a számára egyébként nagyon szívesen végzett szakfelügyelőségről, amelyben az elve mindig a kollégák segítése volt. Addig hetente csak három napot tanított Szárszón és három napon a községek iskoláit látogatta. Attól kezdve Szárszón tanított 1963–68-ig igazgatóhelyettesként, az iskola igazgatójának nyugdíjazása után pedig őt bízták meg az igazgatói teendőkkel, így 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatóként vezette a József Attila Általános iskolát. A balatonszárszói alkotó évek Igazgatói működésének legnevezetesebb eredményei egy új háromtermes óvoda felépítése, a Szólád utcai két tantermes iskola korszerűsítése, a szabadpolcos folyóiratolvasó és könyvtár berendezése volt az iskola zsibongójában valamint a Balatonszárszó és Vidéke ÁFÉSZ anyagi támogatásával az iskola tanulóiból szervezett 25-30 tagú zenekar, amely nagy sikert aratott mind a kulturális szemléken, mind a községi ünnepségeken. Ázsóth Gyula igazgatói működése alatt kapta meg az iskola a felnőttek vizsgáztatásának jogát. Ez azt jelentette, hogy 12 községből Balatonszárszóra kellett jönniük azoknak, akik felnőttként a nyolc osztály valamelyikéből bizonyítványt kívántak szerezni. Az iskolához tartozó épületeket és a nevelői lakásokat felújították. Ekkor indult a faluban a tisztasági mozgalom, amelyből az iskola tanulói alaposan kivették a részüket. József Attila első sírhelyének a rendben tartását is vállalták. A tanulók a járási tanulmányi versenyeken több tárgyból is első helyezést értek el. Kiemelkedően szerepeltek a kulturális szemléken is, még az országos pályázatokba is bekapcsolódtak. Az iskolában sokrétű, komoly szakköri munka folyt. A honvédelmi szakkör feldolgozta a falu közelmúltjának a történetét. A tanulók segítettek a József Attila Országos Szavalóverseny lebonyolításában is. Tanulói számára ő jelentette a mércét. ,,Amint belépett, elcsitult az osztály. Fehér köpenyben, kezében napló, könyv, füzet. Szeme végigsiklott az osztályon, szeretettel nézett végig bennünket, mint apa a gyermekeit. Ritkán volt borús hangu58



latban, inkább derűsen, életvidáman tanított bennünket. Hozzá mindig mehettünk gondjainkkal. Szeretettel meghallgatott és ha módjában állt, segített. Tőle a rossz jegy, a dorgálás sem volt felháborító gyermekszívünknek, mert tudtuk, éreztük mindig, hogy igaza van” – írta róla később egyik tanítványa. A községben jelentős közéleti, társadalmi tevékenységet is folytatott. 1955-ben került Balatonszárszóra, és a körülmények felmérése után '57 januárjában elment egy tanácsülésre – bár nem volt tanácstag –, és meggyőzte az illetéseket, hogy hozzanak létre egy művelődési otthont. Két régi gazdatiszti lakást alakítottak át, és a művelődési ház azóta is ott működik. Gyula bácsi vezetésével felkutatták azokat a forrásokat, ahonnan pénzt kaphattak. Utána építőanyagot szereztek. Mindehhez nagyon sok személyes utánjárásra volt szükség, de 1959 decemberére – két és fél év alatt – tető alá hozták a szárszói József Attila Művelődési Házat. Ez lett a helyszíne az 1967 és 1974 között tartott országos József Attila Versmondó Versenyeknek, amelyek az egész országot megmozgatták, és a szárszóiak számára különös ünneppé varázsolták az április 11-e körüli napokat. Ázsóth Gyula a verseny főszervezőjeként működött közre. Az országos találkozók történetét megírta a Balatonszárszó című helytörténeti kötetben. Tartalmas megnyitó beszédei közül pedig a Szivárvány című kötetében olvashatunk. Pedagógiai és egyéb írásai Ázsóth Gyula megjelent írásainak jegyzéke arról tudósít, hogy az első pedagógiai írása 1958-ban, az utolsó pedig 1988-ban jelent meg. A három évtized alatt különböző pedagógiai folyóiratokban megjelent nagyszámú írásában leginkább a történelemtanítással, a felnőttoktatással és az igazgatók sokrétű tevékenységével foglalkozott. A Somogy megyei pedagógiai folyóiratnak, az Iskolai szemlének alapításától kezdve hat évig egyik szerkesztője, rovatvezetője volt. Pedagógiai munkái közül legnagyobb jelentőségű a ,,Somogyi helyesírási norma” megalkotása. Ez ,,Ti+én = jobb helyesírás” címmel jelent meg 1962-ben a Köznevelésben, de a somogyi iskolákban akkor már évek óta használták és jó eredményeket értek vele. Segítségével a tanár az addigiaknál jobban tudta érzékelni, hogy a tanulók hol tartanak a helyesírás elsajátításában, mert a hibák súlyosságát 1-2-3 aláhúzással jelölve osztályonként megállapított pontrendszer mutatta, hogy milyen osztályzatot kaphat helyesírásból a dolgozat írója. Ennek alapján lehetett a hiányosságokat, megint csak általa javasolt módszerekkel javítani. Például szóíratással, hibaborítékkal, javítási ablakkal stb. Már nyugdíjas volt Gyula bácsi, amikor a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója felkérte, hogy segítse az új igazgatókat illetve igazgatóhelyetteseket munkájuk jobb elvégzésében. Hat évig vezette a továbbképzésüket Kaposváron. Az igazgatói munkával kapcsolatos írásai ebből az időből valók. Egyéb tárgyú írásai természetesen 1988 után is születtek, sőt igazán akkor születtek, így a „Barakkmajom” című, a fogság éveit novellisztikus formában feldolStudia Caroliensia 2009. 2-3.

59


gozó kötet, a Balatonszárszó című helytörténeti antológia, amelynek főszerkesztője volt. Benne öt tanulmánya jelent meg Balatonszárszó iparáról, sportéletéről, az iskolán kívüli művelődésről, az 1943-as szárszói író találkozóról és az Országos József Attila Szavalóversenyről. Emellett átnézte és rendszerezte annak a húsz szerzőnek az írását – közötte tudományos kutatókét is –, akik a kötetbe írtak. Az utolsó nagy lélegzetvételű munkája a 2003-ban megjelent ,,Villanások. Szárszói szivárvány” című önéletrajzi kötet, amely életének fontos állomásairól ad pillanatképeket: iskolaéveiről, a harctérről, a fogságról, Kapolyról, Balatonszárszóról, tanári munkájáról – egy kicsit kronológiai, kicsit fontossági sorrendben. A befejező írás a nagykőrösi aranydiploma átvételekor elmondott beszéde. Egy kis független nyugalom... 1993-ban a balatonszárszói kábeltelevízió ,,Visszatekintő” címmel interjút készített Gyula bácsival. Arra a kérdésre, hogy mit kíván még élete hátra lévő részére, Aranyt idézte: ,,Egy kis független nyugalmat, // Melyben a dal megfoganhat //... Csöndes fészket zöld lomb árnyán // Hova múzsám el-elvárnám // Ennyi volt csak // Lám, a független nyugalom hozzám is megérkezett. S ebben a forrongó, zűrzavaros, zajos világban kell ennél több?” – tette fel a kérdést Gyula bácsi közel nyolcvan évesen, és tudjuk, hogy utána még 14 évet élt mindvégig teljes szellemi frissességben, és testileg is csak az utolsó félévben legyöngülve. Ha ő nyugalmasnak tartotta utolsó éveit, az nagyon jó, bár ez a nyugalom nála korántsem jelentett valamilyen testi, szellemi ellazulást, inkább csak többet hódolt kedvenc időtöltésének, a sakknak és a tarokknak. A fiatalkori futballból, teniszből, sakkból örök szerelemként ugyanis a sakkozás maradt meg. Amíg tanított, tanítványai a megye legjobbjai voltak. Rendszeresen indultak járási sakkbajnokságokon, villámversenyeken. Tanítványai egészen 2007 áprilisában bekövetkezett első infarktusáig voltak. Ezenkívül hetente egy délután maga is játszott két körben három barátjával, akik közül az egyik Pestről járt le. Egy másik barátja pedig ugyancsak Pestről utazott le hetente egyszer tarokk-partira. Kedves kis otthonát, amely a híres Nefejecs villa közvetlen szomszédságában van, és ugyanolyan típusú, mint ahol a híres 1943-as írókongresszust tartották, példásan rendben tartotta, csak a vasárnapokat és a téli hónapokat töltötte legkisebbik fiáéknál Székesfehérváron. Nagy sétákat tett, és ha előadás megtartására kérték fel, az utolsó időkig nem mondott nemet. A pedagógiai kérdésekben végig otthon volt. Az egyik utolsó vele készített interjúban a fiatal pedagógusoknak azt üzente, hogy az értelmi és érzelmi nevelés mellett fordítsanak nagyobb gondot az akarat nevelésére, amelynek ő mindig nagy jelentőséget tulajdonított.

60



1997-ben kapta meg Balatonszárszó díszpolgára címet. Ő volt Balatonszárszó első díszpolgára. Boldog volt, hogy értékelték társadalmi és pedagógiai munkásságát, mert az addig kapott számtalan kitüntetésére ez tette fel a koronát. ,,Ázsóth Gyula világ életében alkotni vágyó, tettre kész ember volt. Akár falujáért Szárszóért, akár megyéjéért Somogyért, akár hazájáért, a pedagógiáért, a pedagógusokért, vagy a tanulókért, gyerekekért, iskoláért kellett tenni valami hasznosat, ő mindig vállalta a cselekvés felelősségét”– írta egykori tanítványa, Gyarmati László újságíró a díszpolgárrá avatás alkalmából. Nagykőrössel soha sem szakadt meg a kapcsolata. Utoljára tavaly január végén járt itt, igaz csak átutazóban, de azért egy kis időt eltöltött régi diákvárosában. Benézett a gyakorló iskolába, egy pillantást vetett a régi valamint az új tanítóképzőre és a református templomra. Ígérte, hogy május környékén újra eljön, mert azon a január végi napon kedves tanárának, Csikai Pali bácsinak a 100. születésnapjára volt hivatalos. A születésnapi ünnepséget Kecskeméten, a Pali bácsi lakásához közeli klubban tartották, amelynek gyakori vendége mind a mai napig. Ott köszöntötte a 93 éves tanítvány 100 éves tanárát: ,,Kedves ünneplő Hallgatóim! Messziről jöttem. A Balaton mellől érkeztem erre a csupán egyszer megtörténhető szívmelegítő eseményre: a 100. születésnap megünneplésére. Mintegy ezer tanítvány szeretetét, háláját és köszönetét tolmácsolom Csikai Pál tanár úrnak. Azért mert Csikai tanár úr a Nagykőrösi Református Tanítóképzőben tanító tanártársaikkal együtt fölkészített bennünket, jövő tanítókat az önállóságra. Arra, hogy a tanulás során elsajátítottakkal – mint fegyverekkel – harcoljunk a magyar nép három nagy ellensége: a szegénység, a betegség és a tudatlanság ellen. Csikai tanár úr példa volt. Több mint 7 évtized távlatában köszönöm, hogy példája fényszóróként világította meg életutunkat. Képes Géza szerint: ,,Akit az istenek szeretnek, annak szívébe beleférnek a jövendő nemzedékek.” Kívánom, hogy sok-sok Csikai Pál neveljen-tanítson a magyar iskolákban! Kedves Pali Bátyám! Kívánom, hogy a jó Isten még sokáig szeressen, jó egészségben éltessen! 2007. jan. 26.” Azután sajnos három hónap múlva, április végén két infarktus következett gyors egymásutánban. Utána egy kis remény a gyógyulásra, majd október 28-án a végzetes harmadik. A november 3-i temetésen Balatonszárszón polgárőrök irányították a temetőbe igyekvő gyászoló sokaságot. A református lelkipásztor, a polgármester és az iskola igazgatójának búcsúztatása után a helyi lelkész az egykori kapolyi lelkész fiának, Mátyás Lajos nyugalmazott esperesnek temetési búcsúbeszédét olvasta fel. Végül


61


az egyik több generációval fiatalabb tanítványa, Petkes Csaba a következő verssel búcsúzott tőle: Ázsóth Gyula bácsi emlékére Látjátok feleim... Keze nyomán kertkapuja mindig csak halkan zörrent; Példát adott, jelet hagyott, s most már csendesen elment. Ugye látjátok még feleim... A gondoskodó, kedves mosolyt, halljátok a baráti kérdést, Mint kedvenc versét, úgy tudta mindőnk gyermekét. Látjátok feleim... tanítónk volt, tanárunk, igazgatta oskolánk s utunk S ha jól figyelünk, tőle még sokáig tanulhatunk. Látjátok feleim... Hát ilyen az, ha hű férj, szerető apa s igaz barát, Meghozza értünk ráadásként önzetlen áldozatát. Ugye látjátok feleim... A példát, a munkát, a tudást, amit nekünk hagyott, Egész életével feladta most az utolsó házi feladatot. Ugye látjátok feleim... Látjátok és olvassátok, emlékeztek és folytatjátok; Folytatjuk, mert az erős gyökerű fa gyümölcse áldott. Halljátok feleim... Soha nem múló tisztelettel imádkozunk érte, Ki múltunkban lámpás, jövendőnkben mérce! Istenünk nyugosztalja érte! Irodalom A Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző-Intézet Értesítője az 192930., 1930-31., 1931-32., 1932-33., 1933-34. évről. Szerkesztette: Váczy Ferenc Nagykőrös, Dajka Lajos Könyvnyomdája ,,A Prepabál” Nagykőrösi Híradó, 1934. február 6. Felelős Kiadó és Szerkesztő V. Szűcs Sándor Ázsóth Gyula: Villanások. Szárszói szivárvány. Magánkiadás, 2003. 62



Ázsóth Gyula: Ti+én = jobb helyesírás. Köznevelés, 1961. 21. sz. Ázsóth Gyula: Új igazgatók. Köznevelés, 1977. 26. sz. Ázsóth Gyula: Egy igazgató feljegyzései. Köznevelés, 1971. 13. sz. Ázsóth Gyula: Az iskolavezetés és az alsó tagozat. A pedagógia gyakorlati kérdései Somogyban sorozat 11. füzete, Somogy Megyei Pedagógus Továbbképző Intézet, 1979. Gyarmati László: Aki a ,,mércét” jelentette. Rendhagyó portré Ázsóth Gyuláról. Siófoki Hírek, 1997. szeptember 11. Osváth Ferenc: A nagykőrösi református tanítóképző-intézet története. Az intézet megalapításától a világháborúig. Nagykőrös, 1939. Seri András. A Nagykőrösi Tanítóképző-Intézet története. Az Arany János Társaság Évkönyve XX. Nagykőrös, 1986-87. Szerk.. Farkas Péter és Novák László Szárszó. Balatonszárszó múltjáról és jelenéről Szerkesztette: Ázsóth Gyula, Balatonszárszó, 1990.


63

Emlékezés Ázsóth Gyula gyémántdiplomás tanítóra

Recommend Documents