EMLÉKEZÉS A NÉPFÖLKELŐKRE

EMLÉKEZÉS A NÉPFÖLKELŐKRE

„… Viszi a gőzös a zalai virágszálakat hazai tájakon át, mennek az öreg népfelkelők kötelességtudóan, becsületesen, mint ahogy öreg flegmás magyarokhoz illik. Pipával a szájukban honi határokat védeni mennek… fölemelt fővel mennek… mi megtettük kötelességünket… menetelnek a tömegsír felé… … Hiába verekedtünk, hiába szenvedtünk, véreztünk és haltak oly sokam hősi halált. A muszkát megállítottuk, de a ránk agyarkodó gyáva népség békóba verte a büszke magyart.” (Győri Sándor népf. százados: Zalai népfölkelők)

Népfelkelő [57] dala

Muszka zörög a határon, Vót szeretőm kettő-három. Hagy sírják ki a szemüket, Kösse be más a fejüket, Tillaárom! Lövészárok, lövészárok! Meleg zupát hjába várok; Répát rágok a határon, Eszembe jut kettő-három, Tillaárom! Legeltettem még a nyáron, Tapicskolok vizen-sáron Hun kődökig, hun hónaljig... Fene nagy bummogás hallik, Tillaárom! Ki-kidugom a fejemet, Neki dűttöm a mellyemet Cement-zsákos fedezéknek, Úgy sóhajtok fel az égnek, Tillaárom! Még a télen meg a nyáron Eddig birtam, csak kiállom. Mást ölel már az a három... Esz a fene a határon, Tillaárom!

2

„… Mi zalaiak, kiknek legmagasabb hegye a Badacsony, melynek tetejére nem hófúváson, szakadékon, hanem szőlőkön át lehet följutni, négy napja már éjjel-nappal megszállva tartjuk [69] a hegyet.”

A közös hadsereg megalakításáról az 1868. évi 40. törvénycikk 1.§- a mondta ki az általános hadkötelezettséget és a katonai szolgálat rendjét: az első vonalbeli közös – K.u.k. – hadsereget, benne a haditengerészet, második vonalbeli osztrák Landwehrt, a m. kir. honvédséget, valamint a harmadik vonalbeli magyar illetve osztrák népfelkelő alakulatokat. A magyar kir. honvédség alakulatai 8 gyalog- és 2 lovashadosztály kötelékében kerültek a harcterekre, tartalékcsapatai nem voltak, ezt kellett volna pótolniuk a népfelkelő csapatoknak. Ezeket az alakulatokat a békeévekben kidolgozott mozgósítási terveknek megfelelően szervezték meg. Mozgósításkor a hadosztályok állomáshelyein felálltak a népfelkelő dandárok és a népfelkelő lovasosztályok is A köztudatban sok esetben tévesen szerepel, hogy a népfölkelők önkéntes, "kiöregedett" katonák voltak, akiket csak a hadtápterületek biztosítására használtak volna. A 20-as és 31-es népfölkelő ezredek A tényleges állományú ezredek kiegészítésével (IV. zászlóalj) egyidejűleg 1914 augusztusában megkezdődött a nagyobbrészt tartalékos legénységi és tiszti állományú zalai és veszprémi népfelkelő ezredek feltöltése, megalakítása. „… mindazokat a polgárokat, akik a sorozásokon nem voltak alkalmasak katonai szolgálatra és még népfelkelő-köteles korban voltak, az úgynevezett népfelkelő szemléken újbóli vizsgálat alá vonták és fegyveres szolgálatra alkalmasnak találták, azokat a közös hadsereg, a honvédség, vagy a népfelkelés veszteségeinek pótlására igénybe vették. A háború elhúzódásával a törvényben 3

meghatározott legfelső korhatár a 42 évesek évfolyama is kimerült. Ezt úgy oldották meg, hogy a háború esetére érvényes kivételes törvények alkalmazásával egyre idősebb és idősebb korosztályokhoz nyúltak. A háború utolsó évében már 55 éves férfiakat is vettek igénybe népfelkelő szolgálatra. Azonban a legidősebb öt évfolyam nem fegyveres szolgálatot teljesített, hanem a hátországban és az ellátó szolgálat kevésbé veszélyes beosztásaiban szolgált. Ugyanez történt a népfelkelésre kötelezett fiatal évfolyamokkal is. A törvény szerint csak a 19. életévnél kezdődött a népfelkelő kötelezettség. A már említett kivételes törvény alapján azonban ezt a korhatárt is kitolták a 18. életévre. A fiatalkorú népfelkelők testi alkalmasságuk szerint, arcvonalbeli [64] szolgálatot teljesítettek.” A "zalai" 20. népfelkelő gyalogezredet a mozgósítás elrendelése után Zala vármegyéből és Veszprém vármegye pápai és devecseri járásából töltöttek fel. A veszprémi 31-eseket a fennmaradó veszprémi járásokból és Fejér vármegye járásaiból egészítették ki. Mindét népfelkelő ezredben ott voltak a fürediek és arácsiak is, függetlenül attól, hogy a zalai vagy a veszprémi hadkiegészítőhöz voltak átjelentkezve. Többek között népfelkelő alakulathoz vonult be Ajtós Emil Imre, Berecz Imre, Bodó Lajos, Farkas Dezső, Győrfy József, Jónás József, dr. Scher Vilmos, Schmidt István - ők épségben hazatérhettek a katonai szolgálatból. A mozgósításkor többszörös volt a túljelentkezés, mert akkor még senki sem [66] tudta közülük, hogy mire is vállalkoztak, ez derül ki Győri Sándor 20-as népfelkelő százados naplójegyzetéből is: „Szívesen mentem, hisz öreg népfelkelő vagyok. Mi már csak hidat meg vasutat fogunk őrizni valahol, talán Zalában, tán egyebütt. Ki gondolta volna akkor, hogy rövidesen tűzbe kerülünk, mi, a vén csontok! Pedig belékerültünk, sőt még mindig benne is vagyunk. Sokat láttunk, tapasztaltunk, végigverekedtük Orosz[67] országot Lublintól a porosz határig.” A fentieket Szabó József János meg:

[70]

hadtörténész az alábbiakkal erősítette

„… Kísérés, őrzés-védelem, vasútbiztosítás lett volna a feladata a soproni 18., a nagykanizsai 20. és veszprémi 31. népfelkelő gyalogezrednek. A szakállas, sokgyermekes családapák géppuska, telefon nélkül, régimódi, sötétkék ruhában, régimódi [62] Werndl puskákkal először csak hátul kísérték az előnyomuló 4

hadsereget. Aztán a helyzet válságosra fordultával erőltetett menetben rendelték őket előre, hogy az ellenség szélső oszlopait ők kerítsék be. A nagy menetekben, a rossz utakon elmaradtak a vonataik, ellátásuk rosszabb volt, mint a többieké, mégis augusztus 26-án Chodelnél ők törték át a drótakadályokkal [63] megerősített orosz állásokat.” A nagykanizsai 20-as népf.ezred 1914. augusztus 10-én az ünnepélyes búcsúztatás után Szombathely-Sopron-Kismarton-Pozsony-Trencsén-ZwardMilow-ka-Ziwiec útvonalon történt vasúti szállítással érkezett meg a gyülekezési körletébe, majd gyalogmenetben egyesült a 101. népfelkelő dandárt alkotó másik két népfelkelő ezreddel, a veszprémi 31-es és a soproni 18-as népf. ezredekkel. Két hónappal később, 1914 októberének elején már újabb 177 fő népfelkelőt kellett kiállítani a füredi járásban. A nagykanizsai 20. népfelkelő ezred parancsnoki állománya a mozgósításkor: [60] Ezredparancsnok: Biffl Ferenc honvéd alezredes [59] Ezredsegédtiszt: Komlósi Gyula honv.főhadnagy Ezredorvos(főnök): dr. Hutiray Andor törzsorvos Gazdászati tiszt: Mathis Lajos főhadnagy I. zászlóalj pk.: Waldherr Rezső cs. és kir. százados II. zászlóalj pk.: Hausmanniger Károly cs. és kir. őrnagy III. zászlóalj pk.: Dobliczky Tivadar cs. és kir. alezredes [61] Tábori lelkész: dr. Sebők Imre, a Rákóczi-kollégium igazgatója. A század-, ill. szakaszparancsnokok tartalékos tisztek voltak - „… ezredünk[67] höz összesen hét tényleges tiszt volt beosztva.”, – így pl. Győry Sándor [58] hadnagy mint utásztiszt, Moriandi Bálint hadnagy, Zsille Kálmán hadnagy, Kocsis Lajos hadnagy, Turi Jenő hadnagy. „… A háború folyamán a csapatoknál már csak az elnevezésük volt más a közös hadseregbeli, honvéd vagy harcoló vonalbeli népfelkelő alakulatok között, hiszen valójában nem is volt már közöttük különbség, mert a jól kiképzett sorkatonaság és tisztikar a háború [65] első évében odaveszett.” A 101. népfelkelő dandár a harcok kezdetén – parancsnoka Siegler Konrád [71] tábornok, vezérkari főnöke Kosmowszky József v.kari százados – a [74] Viktor Dankl lovassági tábornok parancsnoksága (a mozgósítástól 1915.

5

májusig) alatt álló 1. hadsereg XVIII. hadtestébe [75] Tschurtschenhaler tbk. – került besorolásra.

[73]

– parancsnok Henrik

A 101. népfelkelő dandár a legelső harcait 1914. augusztus 23-án, a lengyelországi Chimielnik Nw. község térségében vívta, váltakozó sikerrel. A harcokban még tapasztalatlan egységek jelentős része egyszerűen besétált az oroszok csapdájába: „ Tőlünk jobbra operál a Lilienhof-féle dandár, melybe az 5-ik számú vadászzászlóalj és az 56-ik cs. és kir. ezred is tartozik. Az ő feladatuk volt a Belizyce irányába az Egersdorf falut környező erdőkön át fölvonulni. Az összeköttetést velük a mi 31-ik népfölkelő ezredünknek kellett keresni. A vadászzászlóalj erős tűzben ért ba az egersdorfi nagy erdőségbe, melyen áthaladva, fehér zászlót lobogtató oroszokra akadt. A megadás eme jelére két század gyanútlanul közelíti meg az integető oroszokat, kik 100-150 lépésről gyilkos puska- és gépfegyvertüzet zúdítanak reájuk. A két század teljesen megsemmisült, majdnem az összes tisztjeik elestek… Ugyanezen eset ismétlődött meg állítólag az 56-ik ezreddel is aznap.”

Chodel és Krasnik: a 101. népf. dandár harcainak színhelye 1914 augusztusában

6

Három nappal később, 1914. augusztus 26-án a dandár már az egyik legfényesebb haditettét hajtotta végre: Chodelnél lekűzdötték az áthatolhatatlan orosz védelmi állásokat, de igen súlyos árat fizettek érte: A 18-asok ezredéből csak három gyenge századnyira való katona maradt, a 20-asok minden második embere elesett, a 31-esek 1/3-a odaveszett. Tízezer emberből négy és félezren élték túl a rohamot! 1914. szeptember 14-én Dankl lovassági tábornok, az 1. hadsereg parancsnoka Hadiparancs-ban köszönetet mondott a hőslelkű első hadsereg valamennyi tagjának, köztük a 101. népfelkelő dandár hősies népfelkelőinek. 1915-1916 között a mozgósításkor/után alakult 8+1 népfelkelő dandárt fokozatosan megszüntette a hadvezetés és más besorolást kaptak, a Siegler tbk. vezette 101. népfelkelő dandár a XVIII. hadtest parancsnoksága alá kerül. CS. ÉS KIR. XVIII. HADTESTPARANCSNOKSÁG 1914. december elején alakult a Gruppe Tschurtschenthaler nevű alakulatból és az északi fronton került bevetésre. 1918. őszén a francia hadszíntérre [72] irányították. Harctéri alkalmazása: 1914. november közepe: Keleti /1.Armee (hadsereg)/ 1915. január vége: Keleti /3.A./ 1915. március közepe: Kárpátok /2.A./ 1916. június: É-i szárny /1.A./ 1916. július: É-i szárny /2.A./ 1918.augusztus - október vége: Ny-i fr. /d.11.A.- tartalékban/ Parancsnokai: 1915. áprilisig: Henrik Tschurtschenthaler altbgy. 1915. szeptemberig: Emil Ziegler altbgy. 1918. májusig: Czibulka Kolozs gy.tbk. 1918. augusztusig: Viktor Weber gy.tbk. 1918. novemberig: Henrik Goiginger gy.tbk.

7

Dr. Hutiray-Lukácsy Andor, a zalai 20-as népfölkelők törzsorvosa

Népfölkelők pihenőben

8

TÓFEJI JÓZSEF

Egy vitézségi éremmel kitüntetett szakaszvezető a [78] 20-ik népfölkelő gyalogezredből 1917 augusztusában Bukovina visszafoglalásáért küzdöttek a zalai népfölkelők. Ezekben a harcokban vesztette életét a balatonfüredi Böhm Lajos. A 20-ik népf. gyalogezred előrenyomulását Radautz (Radóc,Râdâuti) irányába legfőképp az ellenség által megszállt D. Sandrului magaslat akadályozta. A hegycsúcson védelemre berendezkedett és túlerőben levő oroszokkal szemben az ezred nem vehette fel a támadó harcot, ezért védekezésre kényszerült, az ellenség azonban vérszemet kapott s támadólag lépett fel. Varga Lajos zászlós ekkor önszántából rohamot vezetett az előre özönlő ellenség ellen, de megfelelő előkészítés hiányában sikert elérni nem tudott. 1917. augusztus 2án, az esti szürkületben a zászlóaljából kiválasztott három rohamjárőrével újra támadást vezetett. Olyan lendületes erejű volt a támadás, hogy a meglepett oroszok első, és második védelmi vonala a Varga zászlós vezette rohamcsapat kezére került, az oroszok elmenekültek a magaslatról. Ebben a harcban jeleskedett Tófeji szakasza, akik félelmetes csataordítással kézigránát harcban megfutamították az oroszokat: tíz gépfegyvert zsákmányoltak, számtalan foglyot ejtettek, ennek következtében az ezred előtt az útvonal ismét szabaddá vált.

9

KŐVÁGÓÖRS ÉS ZAWIERCIE „… Milyen messzire esik Kővágóörstől – Zawiercie. A balatonmenti községtől a 60.000 lelket számláló oroszországi gyárváros. Furcsa, bizony nagyon furcsa! De hát mi köze a két távollevő helynek egymáshoz? Lényegegében semmi, tán egyiknek a lakója is alig tudta azelőtt a másikról, hogy ilyen nevű helység is van a világon. És Kovács István, zalai magyar, amonnan Kővágóörsről, elindult valahová, mert muszáj elindulnia. Megy, megy, hol előre, hol hátra, hol lassan, hol meg futva. Pipája elválaszthatatlan legkedvesebb barátja, ott lóg a szájában, mint ahogy flegmás magyar paraszthoz illik. Jár-kél sűrű esőben, golyózáporban, hideg szélben meg verőfényben és végül odaér Zawiercibe. No itt aztán majd csak pihenünk egy kicsit… Reggelre aztán felharsan a trombita hangja… de Kovács István már arra nem figyel, azaz csak egyedül ő hallja, mert csupán néki trombitálnak. Kovács Istvánnak a mennybéáli angyalok legjobb kürtöse a „lefújást” harsogtatja. Őkelme immár elvégzett a háborúval, ő már nem akar kárt tenni az ellenségben, a zord kaszás egy suhintással learatta a zalai virágszálat. Tíz korona harminc fillér, özvegy és négy árva maradt utána. Lefogom szemeit a bajtársnak, mikor utolsót sóhajt és eltünődöm világ sorján. Ki annyi sokszor nézett a halál szemébe, most itt a szalmán kinyúlva fekszik… Nincs akit hazavárjanak, elment egyszer régen és többé [69/a] sohasem jön vissza.”

Balatonfüredi illetőségű népfelkelők, akik hősi halált haltak:

[76]

BLUMENFELD VILMOS (†1915. március 9.), BÖHM LAJOS (†1917. augusztus 12.), CSAPÓ GYULA (†1915. február 25.), CSOMAI JÓZSEF (†Balatonfüreden temetve), GYENIS PÁL (†1915. november 23.), KISS SÁNDOR (†1915. augusztus 27.), MÉSZÁROS IMRE (†1916. december 2.), PAPP JÁNOS (†Komárom, 1915.), SOÓS GÉZA GÁBOR (†Balatonfüreden anyakönyvezve), ZSOLDOS JÓZSEF (†1916).

10

A zalai népfölkelők. [68]

„Egy vidám katonalevél következik alább. Zalai népfölkelő írta a Kárpátokból február 10-én, közvetlenül a harcok után, melyeket népfölkelőink együtt vívtak meg a derék tiroliakkal. A lelkesedésnek, a méltó büszkeségnek és a bölcs megnyugvásnak pompás vallomástétele ez a levél, melyet oly szerencsésen fest alá a magyar természet egészséges humora. Január 20-án kezdtük — így szól a levél — és február 8-án bevégeztük. A kijelölt magaslatokat elfoglaltuk, az orosz védősereg halálmegvető bátorsága és gyilkos, mindent megsemmisítő tüze mellett is. Előttünk két osztrák ezred két napig nem tudott ez okból előrejutni. Huszadikán délben indultunk mi, a zalai népfölkelők, támadásra, és 22-én hajnalban a magaslatok el voltak foglalva. De a magaslatokat tartani is kellett, míg az egész vonalon megtörik az oroszok ellenállása. Itt ismertük meg a tiroli landschützöket. Találkoztunk egymással azelőtt is, nem egy véres csata előtt, vagy után. Csodálattal párosult tisztelettel tekintettünk rájuk, hisz tudtuk, hogy ők a monarchia legjobb lövői, kitűnő katonái. Itt volt az alkalom megmutatni, hogy mi is kemény legények vagyunk. Soha sem fogom elfeledni a landschütz-tiszt csodálkozó tekintetét és szavait, mikor mi rohamra mentünk. «Nézzétek, fiúk, valamennyi népfölkelőnek pipa van a szájában, s az ezredesük megy legelöl!» Pipaszó mellett vertük szét a muszkát, csak úgy jókedvűen s bizony, még csak nem is haragudtunk rájuk. De a tiroliak is keményen dolgoztak. Mi puskatussal, «csak a fejét, hogy meg ne sántuljon», ők a puskáról levett bajonettel bicskáztak.

11

Mondogatták is az öregek, lévén ők a somogyiak után a legjobb bicskások, hej, hogy ez előbb eszünkbe nem jutott! Három napig dühöng a hóvihar, az orosz vidék hideg szele idáig hozza az éles, metsző, mindenünnen behatoló száraz havat s mi kitartunk rendületlenül, hisz itthon vagyunk, most már Magyarországot, hazánkat védjük. A landschützök bámulnak, hogy lehet azt kibírni, hisz náluk, otthon az Alpesekben sincs ilyen ítéletidő soha. «Hja, Kamerád, Ungarn, Vaterland!» — mondogatják az öregek s most már értik a tiroliak. Hofer András juthat az eszükbe. A kamerádok fölszerelése elsőrangú, a mienk csak népfölkelő. Ők el vannak látva géppuskákkal, telefonnal, alpesi fölszereléssel, szkiosztaggal. Mégis csoda történik. Egy 1200 méteres gerincen járőrbe kell menni, jó messzire, előre az oroszok közé. A mieink mennek, sőt fontos jelentést is hoznak vissza. A landschütz szkiőrjárat pedig az út első ötödén megakadt és visszajött, persze jelentés nélkül. Egy másik 1200 méteres helyet kellett megszállni, nekik lehetetlen volt, sőt a járőreiket szanitéczpatrullal kellett lehozatni, hogy meg ne fagyjanak. Mi zalaiak, kiknek legmagasabb hegye a Badacsony, melynek tetejére nem hófúváson, szakadékon, hanem szőlőkön át lehet följutni, négy napja már éjjel-nappal megszállva tartjuk a hegyet. Lieb' Vaterland, magst ruhig sein, — mint ahogy a német kamerádok, Vilmos katonái dalolták. S az öregek mulatnak, ha a szél elülről fúj, odatartjuk neki a hátunkat is, ne mondhassa a nyavalyás, hogy azt hisszük, hideg van. Így védjük mi zalaiak a mi édes hazánkat. Az ezred már csak hétszáz puskát számlál, leapadt immár másodszor. Várjuk az erősítést, amely minden órában megérkezhet s aztán hajrá, előre, hogy újra diadalmasan utánamehessünk, kiverjük, elpusztítsuk az ádáz ellenséget. Jaj lesz neki, ha összekerülünk: a tiroli bajtársak eszünkbe juttatják a bicskázást s ebben igazán otthon vagyunk.”

12

MÉGEGYSZER A 48-ASOKRÓL

„Nem tartoztak ők azokhoz, akik csak szóval mondják: Uram, Uram! Azt sem hogy: Hazám, Hazám! Azt sem: Testvéreim! Hanem tettekkel beszéltek, megtették azt, minél nagyobbat sem Isten, sem haza, sem ember nem kívánhat. Életüket adták, legyen hát életük. Amen.” (Prohászka Ottokár)

A 20-as háziezred árnyékában Mindegyik „katonavárosnak” megvoltak a kedvencei, az un. háziezredek, melyek szorosan kötődtek a városhoz, sőt nevét is viselték. Így pl. Székesfehérvárott e büszke címet a 17-esek, Pozsonyban a 12-esek, Budapesten a 32-esek, Veszprémben a 31-esek, úgy Nagykanizsán a 20. honvéd gyalogezred részesült ebben a kitüntetésben. A városban állomásozó másik „Zalai” ezred, a 48-asok már nem részesültek ebben a kitüntető figyelemben. A háború évei alatt a Zalai vármegyei lapok harctéri tudósításaiban – pl. Zalai Közlöny – sokkal többet megtudhatuk a 20. gyalogezred parancsnokának, Sypniewski ezredesnek a lováról, kardjáról, vagy Bugsch őrnagy kedvenc kutyáiról, mint a 48-asok helytállásairól, veszteségeiről!

13

Zala vármegye 90.000 főt állított fegyverbe a Monarchia különböző alakulataiba, legtöbbet a cs. és kir. 48. közös gyalogezredbe, összesen 36.000 főt! Megdöbbentető az első világháborús veszteségükről megismert szám: TIZENKETTŐEZER. Már a hadjárat első 5 hónapja alatt az ezred összes vesztesége halottakban, sebesültekben, eltűntekben és hadifoglyokban - a betegeket nem számítva - 4112 fő volt. A harctérre megérkezett ütközetlétszámot [40] (3146 fő) alapul véve az ezred állományának 130,7%-át vesztette el! Kirchknopf Károly 48-as káplár:

VERS A CSATATÉRRŐL (A krasniki csatában)

Bús a csatatér, Folyt sok drága vér, És egy közvitéz, Most nagy útra kész.

Szép szülőhazám, Jó édes anyám, Rám borult a csend, Jó pihenni lent.

Vár otthon reám, Jó édes anyám! Madár elrebben, Hogy mi lett velem.

Miért meg nem értem, Hogy fogd a kezem? Szíven elakadt, Nincs többé fiad.

Méltatlanul kerültek a 48-asok mellett az árnyékba a veszprémi 31-esek is: A 906-os magaslat elfoglalásának napját, mint a 20. gyalogezred legfényesebb győzelmét az „Ezred emléknapjá”-nak nyilvánították, de valamiért hallgattak arról, hogy azt a fényes győzelmet a veszprémi 31-es zászlóaljak hősi rohamai nélkül soha el nem érték volna. A 48-asok Böhm-Ermolli tábornok parancsnoksága alatt álló 2. hadsereg V. hadtestének a katonáiként vívták meg első ütközeteiket Galíciában. (Kivételt ezalól az ezred I. zászlóalja, ők a hadüzenet napjától már a szerb fronton harcoltak.)

14

BÖHM-ERMOLLI vezérezredes

1914 augusztusától a 2. osztrák-magyar hadsereg parancsnoka az orosz fronton V. KORPS (Pozsony) Kmdt.: FZM. PAUL PUHALLO V. BRLOG Gstbschef: Obst. Hermann Sallagar 14. ID. (Pozsony) FML. Hugo Martiny 27. IBrig.: GM. Georg Schariczer v. Rény, IR. 71 (4), 72 (3), FJB. 11 28. IBrig.: GM. Rudolf Ritt. v. Willerding, IR. 48 (3), 76 (3), FJB. 19 Dionskav.: 1.,2. Schwd. HR. 5 14. FABrig.: GM. Heinrich Ströhr, FKR. 14 (5), I. Dion. FHR. 5 (2) 33. ID. (Komátom): FML. Karl Edl. v. Rebracha 65. IBrig.: GM. Konrad v. Essler, IR. 19 (4), 26 (4) 66. IBrig.: GM Joseph Lieb, IR.12 (3), 83 (4) Dionskav.: 3.,4. Schwd. HR. 5 33. FABrig.: Obst. Eduard Kaufmann, FKR. 15 (5), II. Dion. FHR. 5 (2) 37. HID. (Pozsony) FML. Adrian Wieber 73. HIBrig.: Obst. Paul v. Nagy, HIR. 13 (3), 18 (3) 74. HIBrig.: GM. Franz Cvrček, HIR. 14 (3), 15 (3) Dionskav.: 5.,6. Schwd. HR.5 37. FABrig.: Obst. Karl Wondre, FKR.13 (5), HFKR.4 (4) Korpsunmittelbar: Rschwd. HR. 9, sFHD. 5 (2), 4.,5. Komp. SB. 5, 4. Komp. PB. 10 15

A 48-asokkal Plzenben Švejk és társainak köszönhetően 1915-től a 48-as gyalogezredhez bevonult füredieknek már az sem adódott meg, hogy a frontra indulás előtt hazai földön búcsúzzanak el szeretteiktől, a messzi Plzenből indultak a szerelvények, hogy az orosz frontra szállítsák a harcokban elvérzett ezredek kiképzetlen, rosszul felszerelt utánpótlásait. A plseni időszakról egy volt 69es tiszt, Neusiedler [Arató] Jenő hadnagy az alábbiakat örökítette meg naplójában: "1916. május 2-án érkezem vissza az ezredhez és itt egy igen kellemes hírrel fogadnak: 14 tisztet – közöttük engem is – és 10 őrmestert, mint „überflüssige Sabelcharge”-kat Pilsenbe, a pótzászlóaljhoz vezényeltek. 1915 nyarán több magyar ezred pótzászlóalját áthelyezik Csehországba, ugyanakkor a cseh ezredek pótzászlóaljait Magyarországra, így kerül a mi ezredünk pótzászlóalja Székefehérvárról Pilsenbe. Itt állomásozik egyébként a magyar 48. gyalogezred pótzászlóalja is. [...] Nagyon szedett-vedett a századom, altisztet mindössze nyolcat kapok, csupán hadikórházból előkerült embert, kiket hirtelen egészségesnek nyilvánítottak. Ezek legalább katonák, de a legénység? Van közöttük trén, pék, tüzérkocsis, katonai munkás, hadtápszolgálatos, olyan emberek is, kik a gyalogságnál sohasem szolgáltak. Azt sem tudják, hogyan vegyék kézbe a fegyvert, a századnál alig van egykét ember, aki ki is lenne képezve gyalogsági szolgálatra. [...] Pár napon át sor és menetgyakorlatokat, meg fegyverfogásokat végez a század, hogy legalább össze tudjanak állni. De tíz nap kevés idő, nem sokra megyek az emberekkel. Így vannak a többi századok is, a legénységük – mint az én századomé is – csupa mindenhonnan összekapart, gyalogsági szolgálatot nem ismerő ember, s a többi századparancsnok sem tud csodát tenni, ahogy én nem tudok. Végeredményben úgy megyünk ki a harctérre, hogy az emberek 90%-a soha életében élessel még nem lőtt. 1916. július 16-án indulunk, katonazenével, kivirágozva, kipántlikázva, nemzeti színű [50] zászlókkal..." Természetesen ezekről, a körülményekről a hátország s a hozzátartozók nemigen értesülhettek. Mintha még az első katonavonatok indulnának a frontra, mintha újra Nagykanizsáról indulnának a zalai fiúk harcolni a királyért, ilyen s hasonló hírek érkeztek Plzenből. Nem kell aggódni a magyar katonákért, jól megy a soruk! "Már napok óta készülődnek. Vadonat új ruhát, felszerelést kaptak. Tegnap délután már a muníciót, konzervet, kenyeret is kiosztották s útra készen áll az egész batalion. A legénység kibokrétázva, nemzeti 16

színü pántlikával földíszítve jár-kel a városban. A szükséges bevásárlásokat végzi délután, mire az utolsó nap „dinst freit" kaplak. Ezek a bevásárlások pedig haza szólnak Az apróbb gyermekeknek baba, lovaskatona, a nagyobbaknak kés, színes ceruza, az elhagyott feleségek kendő, kötény. […] Reggel ébresztőkor, négykor szokatlanul vidámabban kelnek, mint máskor Nóta az imádság, nóta az egész ház, az udvar. Rukkolás már nincs délelőtt, mert féltizenegykor már mennek. Mennek diadalmas csatákba, ismeretlen országokba hazát menteni, trónt védeni. Az egész délelőtt készülődésre, cihelődésre van szánva. Egyik-másik még elfut a közeli csapszékbe egy-két pohár pompás pilsenir.e 13 kr. egy nagy korsó, 7 pedig egy pohár. Nagy a sürgés-forgás, bizsergő izgatottság az egész kaszárnya. […] Eléneklik a Himnuszt, egy pár uj nótát rá fényes jókedvvel; gyönyörűséggel hallgatják az arra járó, ámuljak-bámulják a csehek, hogy indul a magyar baka a csatába. […] Pont kilenckor megszólal a trombita, gyülekezésre hiv az udvarra. A borjú reggel még szaporodott a pokróccal és a sátorral. Hatalmas súly! Nem megy már olyan könnyen a földobása, mint előbb. Megnyomja a katonát, megnehezíti a járást. Így érkeztek meg az állomás előtti térre, hol felállanak imához, azután bevonulnak a pályaudvarra. Megtörténik a bevaggonirozás. A zászlókat hozzá erősitik a kocsikhoz kivölről. Krétával mindegyikre felírják a cugot, a század, ezred számát. De megfenyegetik az ellenséget is tömör, rövid mondatokban, igy: »Jaj neked muszka, ha megérkezünk!, Várj csak te gaz talján!«, »Itt mennek a híres negyvennyolcasok!« A zenekar folyton játszik, fölváltva a 69-es bandával. Tisztek, altisztek futkosnak össze-vissza, olvassák össsze a legénységet, nehogy lemaradjon valaki….” S hogy mi lett ezeknek a sebtiben frontra küldött menetzászlóaljaknak a sorsa? - A Plzenből feltöltött 69-esek III. zászlóalja nem sokkal később, 1916. július 29-én Ratysce falu melletti 395-ös magaslat elfoglalási kísérletekor megsemmisült, orosz fogságba esett. „… Ennek visszafoglalására az 5. marschbrigád kap parancsot. Ostoba parancs, mert a brigád három gyenge és katonailag féligmeddig kiképzett zászlóalja semmi ütőerőt nem képvisel…”(Neusiedler Jenő) - A 48-asok is hatalmas veszteségeket szenvedtek: 1916 júniusában gyakorlatilag megsemmisült az ezred, mindössze egy gyenge zászlóaljnyi katonája – kb. 350 fő – a harcbaindult közel 2000 főből! - s a Pilsenből érkező újabb nenetzászlóaljakkal feltöltve már egy új hadszíntérre, az olasz frontra irányították. Attól kezdve már az újabb s újabb menetszázadok bokrétaerdő és rezesbanda nélkül, s egyre halkabban mentek és egyre csendesebben. 1917 elején már a visszatérőket látták volna szívesebben 17

A szoboravatás és az utolsó ezredparancs 1932 novemberében érkezett el az az idő, mikor első alkalommal – való[44] színűleg a Zalai Közlöny akkori főszerkesztőjének, Barbarits Lajosnak a tollából, (ki maga is 48-as tiszt volt) felhívás és tudósítás jelent meg „Mozgalom indult a 48-as hősi szobor gyors megvalósítására” címmel. „Alig van ma már magyar ezred, amelyiknek hősi véráldozatát ne örökítenék meg szebbnél-szebb emlékművek. Minden kis falu felállította már elesettjeinek díszes vagy szerényebb emlékét. Csak éppen az 1721 óta fennált és 1798 óta magyar 48. gyalogezrednek nincs emlékszobra abban a Zalavármegyében, ahonnét hősei és halottai rekrutálódtak s egy szerény falitáblán kívül nem hirdeti emlékét egyéb Nagykanizsán sem, az ezred székhelyén. A piactérre került 20-as honvédezred áldozatait örökítette bronzba, mert a 48asok már akkor külön hősi emlék felállítását tervezték. A terv azonban mindmáig csak terv maradt, az idők egyre romlottakm, már-már azt hittük, jobb napokra tevődött el a mozgalom. Örömmel üdvözöljük tehát most az erőteljes, új lendületet, mivel [43] szárnyra bocsátották ismét a 48-as gondolatot…” Megszólaltak az ezred volt parancsnokai is: Schöfl Rezső ny. ezredes, Szathmáry Béla és Bremser Gusztáv. „ …A zalai ifjak ezrei ontották vérüket Tanew mocsaraiban, a Dnyeszter s a Szereth folyók partjain, a Kárpátok bércein, a felsőolaszországi síkságon s a borzadályoktól sem mentes nyugati harctéren. Tízezerre rúg azoknak a száma, kik lélekölő hadifogságban sínylődve vagy harctéren szerzett sebesülés és betegség következtében vesztették életüket… De hol marad az elismerés, a hála a megdicsőült hősök iránnt, hol van a 48-ik gyalogezred fényes haditetteinek a megörökítése? … Ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy 48-as hősi szobor gyors megvalósítása érdekében [45] mozgalmat indítsunk….”

*

A 48-as hősök emlékművét – Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotását – 1934. szeptember 2-án leplezték le méltó körülmények között. Az ezred egykori ezredzászlója már előző nap, szeptemben 1-én 8 óra 51 perckor megérkezett a fellobogózott kanizsai állomásra. A volt ezredzászló fogadására fel-

18

sorakozott 48-as díszszázadot Szathmáry Béla volt 48-as százados vezette. Megjelent a fogadáson a helyőrség tisztikara, a város vezetői és az utolsó (ezred)parancsnokok: Pacor és Zsifkovocs ny. altábornagyok, Trommer és Zsákmándy tábornokok, valamint Habacher ezredes is. A vonat érkezésekor a kanizsai honvédzenekar rázendített a 48-as indulóra, majd a Himnusz hangjai alatt a Hadtörténeti Múzeum képviseletében Oszlányi volt 48-as őrnagy [50] nyújtotta át a lobogót az utolsó ezredparancsnoknak, Pacor altábornagynak. Az ezredzászlót az ünnepségsorozat időtartamára a kanizsai piarista kápolnában 48-as vitézek helyezték el. „Ünnepi díszbe öltözőit tegnap délutánra Nagykanizsa. Nem csak a 48-as szobor környéke színesedett meg a házak ormán, magas rudakon lobogó nemzeti zászlóktól és a város piros-fehér lobogóitól, hanem végig az utcák is zászló-parádés ünnepi köntöst [45] öltöttek.”

„Az ünnepségek sorozata 2 órakor kezdődött az országzászlónál, ahova felvonult az egykori 48-asok díszszázada és a Leventezenekar. Majd egymásután jöttek Zsifkovics Sándor ny. tábornok, vitéz Kacor József ny. altábornagy, vitéz Zsákmándy ny, tábornok, Götzl Virgil ny. tábornok, Schöffl Rezső ny. ezredes, Finta József, Czigány Gyula esperes, egykori ezredlelkész és a többi egykori parancsnok és vezetőtiszt… Majd megékezezett dr. Krátky István polgármester, Király Sándor tanácsnok és a város számos vezető tényezője. A bécsi bajtársak Keszthely felől jöttek, ahová elébük [46] utazott Hremser Gusztáv testnevelési tanácsnok…”

19

A szoboravató beszédet az ezred utolsó parancsnoka, Pacor altábornagy tartotta, - bár kínosan érintette a szervezőket, hogy az arra felkért József főherceg, a 48-asok egykori hadseregparancsnoka az utolsó pillanatban lemondotta a részvételét a szoboravatáson. (A tervek szerint 2-án de. 10 órakor Balatonfüredről autón érkezett volna Nagykanizsára.) Ugyanígy, az utolsó pillanatban mondta le részvételét az egykori tábori püspök, Zadravecz István is. A lemondások valódi okait ma sem ismerjük. Részletek az avató beszédből: "...Aztán jött a világháború. Az ezred itt is minden fronton, a végtelen orosz síkságokon, a Kárpátok bércein, a kietlen Karszton, az Isonzo, a Piave poklában, mindenütt száz meg száz csatában, támadásokban és rohamokban, a lövészárok minden borzalmaiban, kimondhatatlan kinok, szenvedések és nélkülözések közben, mindig vitézül és férfiasan állta meg a helyét és mindig csak dicsőséget szerzett királynak, hazánknak és a zalai szülőföldnek. 1916ban a Doberdón, 19l7-ben a Tölgyes-szorosban József főherceg vezérlete alatt győzedelmeskedett.[…] — És ott, a világháború gránátvető bakája és az ezred dicső zászlaja mellett áll egy magasztos alak, a 'Talpra magyar"- halhatatlan költője, Petőfi Sándor. Mi, 48-asok, benne nem csak a magyar Parnassus dicsőséggel koszorúzott költőjét látjuk, hanem ezredbajtársunkat is. Petőfi 1839-től 1841-ig, mint Gemeiner Alexander Petrovics. 18 hónapig szolgált az akkori báró Gollner Linien-lnfanterie regimentben. Petőfi géniusza és szelleme vezette a 48-asokat a világháborúban, az vezesse a zalaiakat a jövőben is. […] — Ameddig csak Zalának kies dombjai tükröződni fognak a Balaton vizében, és amíg csak kialudt vulkánjai termelni fogják a tüzes magyar bort, amig csak magyar szivek fognak dobogni és az édes magyar szó és ének fog hangzani ezeken a tájakon, addig élni [47] fog a 48-asok emléke. .." * A

SZOBOR FELAVATÁSA UTÁN KIOSZTÁSRA KERÜLT A VOLT 48-AS FRONTHARCOSOK KÖZÖTT A MINTEGY 10.000 PÉLDÁNYBAN KINYOMTATOTT UTOLSÓ EZREDPARANCS IS, AMELY A SZOBORLELEPLEZÉSSEL KAPCSOLATOS ÜNNEPSÉGEKEN KÍVÜL ISMERTETTE A SZOBORÉPITÉSI AKCIÓT MEGINDULÁSÁTÓL EGÉSZ BEFEJEZÉSÉIG AZ UTOLSÓ EZREDPARANCSOT MINDEN VOLT 48-AS MEGKAPTA, ÚGY A HELYBELIEK, MINT A VIDÉKIEK.

20

SCHÖFL REZSŐ

ezredes

Katonái csak úgy hívták künn a harctéren: „Schöfl-apánk”. Szebben nem nyilvánulhatott meg a 48-as kanizsai ezred katonájának az érzése parancsnoka iránt, amikor elnevezte „Schöfl-apánk”-nak. És mikor a háború véget ért és Schöfl ezredes nyugállományba került, egész életét a front hősei, egykori bajtársai emlékének szentelte. Nagy része van a nagykanizsai és a többi 48-as emlék-művek felállításában, a 48-asok ezüst-koszorúja, amivel minden évben megkoszorúzzák az elesett bajtársak emlék-szobrát, az ezred összeállítás alatt álló történetének megírása: Schöfl ezredes nevéhez fűződik. Schöfl Rezső ezredes 1878-ban Marosvásárhelyen született. A kassai alreálés nagyszebeni hadapródiskola elvégzése után a cs. és kir. 48-ik gyalogezred kötelékébe lépett, amely akkor Pozsonyban állomásozott. 1896-ban hadnaggyá léptették elő. 1897-ben a II. zászlóaljjal Nagykanizsára került és azóta kisebb-nagyobb megszakítással itt lakik. 1900-ban főhadnagy, 1910-ben százados lett. 1914. augusztus 11-én ezredével mint századparancsnok a harctérre vonult és ennek kötelékében az orosz és olasz hadszíntéren küzdött, ahol hősi és vitéz magatartásáért szépen kitüntették. A wolbroni ütközetben 1914-ben és a zwizyni rohamnál 1916-ban megsebesült. Birtokában van a vaskoronarendnek a hadiékítményekkel és kardokkal, a katonai érdemkeresztnek, ezüst és bronz érdeméremnek a vitézségi érem szalagján és kardokkal, Károly-csapatkeresztnek, sebesülési éremnek, hadiemlékéremnek. 1916-ban őrnagy, 1919-ben alezredes és 1920-ban ezredes lett. Mikor a 48-as ezred megszűnt, ezen ezred legénységéből alakult csapatoknál szolgált. 1924[77] ben nyugalomba vonult.

21

TÜZÉREK ÉS LÉGJÁRÓK

Füredi tüzérek nyomában

„A honvéd büszke g y a l o g o s mivoltára. Tudja, hogy békében ő volt a lenézett fegyvernem, a háborúban azonban a gyalogosé a babér. Ahol szerét teheti, ennek kifejezést is ad. A t ü z é r s é g e t áltálában nem sokra becsüli, még az ellenséget érthető okokból némileg respektálja, de a sajátunkat nem. Ha t ü z é r s é g ü n k lődöz, lekicsinyelve mondja, hogy a t ü z é r s é g e t eszi megint a fene, s ha néha néhány ágyunk elvesztéséről értesül, nem fogja fel a dolgot tragikusan, úgy is minket lő, meg úgyis minket lőtt - és [33] napirendre tér az egész dolog felett.” A gyalogosok és huszárok mellett jelentős számban képviselték a tüzéreket [38] a füredi és arácsi kötődésű bevonultak. Többen közülük már a kötelező katonaidőt leszolgált, kitűnően kiképzett tüzérként vonultak be a mozgósítás elrendelése után a közeli Hajmáskérre, ahol a Monarchia – többek szerint Európa - legmodernebb tüzérségi kiképzőközpontját építették fel 1905-1908 között. Azt, hogy milyen eredménnyel képezték ki tüzéreinket, jól bizonyítja az a teljesítményük, amelyet 1914 szeptemberében a Toul-Verdun védelmi vonal áttörésénél tanúsítottak: „…Miután a németek a szárnyakat biztosították, a nehéz német tüzérség és az osztrák-magyar motoros mozsarak erőteljesen és a legnagyobb eredménnyel kezdtek működni. A mi motoros mozsaraink olyan bámulatosan dolgoznak, hogy a német tüzérek is alig győzik csodálni…” 22

A Toul és Verdun közötti erődrendszer 1914 szeptemberében. A magyar és az osztrák tüzérek első alkalommal történt (ideiglenes) megjelenését az tette szükségessé, hogy a német haderő tüzérségi eszközökben és jól kiképzett tüzérek hiányában szenvedett. A m. kir. honvédségben az 1912/13. évi haderő reformig i ágyús ezredek nem voltak, - a tüzérséget a k.u.k. tüzérség biztosította - a 7. m.kir. honvéd tábori ágyús ezredet 1914-ben hozták létre. A honvéd tüzérségnél a közös hadseregbe használt 5 mintájú 8 cm-es tábori ágyút rendszeresítették A hajmáskéri tüzérezredek közül a 7. honvéd tüzérezred (Feldkanonenregiment Nr. 7.) a budapesti cs. és kir. 12. tábori ágyúsezred (K.u.k. Feldkanonenregiment Nr. 12.) 3 ütegével a m. kir. 41. honvéd tüzérdandár kötelékében a 41. gyaloghadosztály kötelékébe tartozott. (A m..kir. 41. honvéd tábori tüzérdandár a budapesti állomáshelyű 41. honvéd gyaloghadosztály kötelékében alakult a mozgósításkor.)

23

Hadjárat esetén a hadtest tüzérezredek a hadtesteknél, a hadosztály tüzérezredek a gyaloghadosztályoknál, a lovagló ütegosztályok a lovashadosztályokhoz kötelékébe tartoztak. A gyaloghadosztálynál 32, a lovashadosztálynál 12, a hadtestnél 32 löveg; a 3 hadosztály tüzérségével együtt egy hadtestnél össze[31] sen 128 löveg volt rendszeresítve. Hajmáskéri ezredben teljesített harctéri szolgálatot MEGYESI SCHWARTZ RÓBERT (Salzburg, 1897. február 24. – Sopron, 1985. július 26.), PETRICS ÖDÖN (Nagykanizsa, 1894. október 2. – Bp, 1942. november 22.) A katonai akadémia elvégzése után Hajmáskéren a 7. tü. ezrednél zászlósként kezdte katonai pályafutását, majd frontszolgálatát VITÉZ NEMES VÖRÖS JÁNOS tábornok (Csabrendek, 1891. márc. 25. - Balatonfüred, 1968. júl. 23.) a m. kir. honvédség későbbi vezérkari főnöke, az Ideigleines Kormány hadügyminisztere. A 7. tüzérezred tisztjeként szolgált a háborúban PEREMARTONI NAGY SÁNDOR főhadnagy is. (Temesvár, 1883. 03. 11.- Balatonfüred, 1978. december. 18.) 1938. június 11-12-én épp az ő szervezésében tartotta meg a volt cs. és kir. 12. tábori ágyúsezred tisztikara a szokásos havi ezredtalál-kozóját Balatonfüreden. LAMPÉRTH VINCE szakaszvezető pedig a m. kir. 7. tábori ágyús ezred 2. aknavetős (üteg) századához került. 1915. szeptember 23-án íródott Tábori levelezőnapján még igen kedvező hírekről tudósított: „Megint üldözzük az [32] oroszokat….”

„Most nem lehet bővebbet írni, mert 20-óta mindig bolyongunk, már 12 napja gyalogolunk. 2 napig voltunk Lublinban, 2 napig vonaton és most már megint 6 napja, hogy menetelünk. Megint üldözzük az oroszokat. Írod kedves testvérem, hogy küldesz tábori lapot, most még nincs rá szükségem, mert hazulról kaptam 24 darabot. Más újságot nem írhatok. Egészségem igen jól van, melyet nektek is, az egész családnak tiszta szívemből kívánok és sok szerencsét a jó szürethez…” 24

Az aknavetők Az első világháborúban a központi hatalmak elsősorban ún. légaknavetőket állítottak hadrendbe, amelyek lőpor helyett sűrített levegővel röpítették ki az aknagránátokat a csőből. A németek 105 és 150 mm űrméretű, az osztrák-magyar hadsereg 80 és 150 mm, később 240 mm űrméretű légaknavetőket használt. Működési elvük viszonylag egyszerű: a vetőcsőben úgy rögzítik az aknagránátot, hogy az csak meghatározott erőhatásra tud onnan kiszabadulni (a magyar légaknavető a célra egy ún. szakadócsavart használt). Az aknagránát mögötti zárt térbe sűrített levegőt vezettek, és amikor ennek nyomására legyőzte az előbb említett ellenállást, akkor az aknagránát kirepült a csőből. A [35] lőtávolságot természetesen a fegyvercső állásszögével szabályozták. A haditechnika kivételes gyorsasággal fejlődött és tökélersedett az első világháború során. A küzdelem terhét még elsősorban a gyalogság viselte: a rendszeresített gyalogsági ismétlőfegyvetrek, a franciák által először bevetett lángszórók, a németek által először alkalmazott gázok, a hirtelen tömegesen használt aknavetők, vegyi gránátok, kézigránátok. Lampért Vince is Hajmáskéren részesült 4 hetes aknavetőkezelői kiképzésen, mielőtt a frontra indult. Lampérth Vince tábori lapjainak a bélyegzőin egyúttal végis is követhető az aknavető egységek mennyiségi változása:

1916 februárjában az aknavetősök még az ágyús ezredek kötelékében, a tüzéregységek mellérendeltjeiként szerepeltek.

1916 közepén már megalakultak az önálló aknavető ütegek. Erre az időszakra tehető az is, amikor a gyalogezredek zászlóaljainál is rendszerbe állított aknavető ütegeket rendszeresítettek.

25

1916: K.u.k. aknavetősök munkában. (Rózsafi János közreadása.) Amíg a 20-asok és 31-esek a 41. gyaloghadosztály kötelékében harcoltak, a nagykanizsai 48-asok az V. hadtestnek alárendelt cs. és kir. 14. gyaloghadosztály parancsnoksága alatt álló 28. dandár kötelékébe tartoztak. A hadosztályt alkotó cs. és kir 27., valamint a cs. és kir. 28. dandár mellé beosztott 13. és 14. tábori ágyús ezred és az 5. tábori tarackosezred jelentette a teljes hadrendet. A 13. tábori tüzérezrednél (K.u.k. Feldkanonenregiment Nr. 13.) szolgált VARGA IMRE (Balatonfüred, 1892.) és NÉMETH LÁSZLÓ (Zalaegerszeg, 1894. július 27. – Szőc, 1977. február 14.)

DÉNES SÁNDOR tűzmester (Sümeg, 1895. szept. 24. – B.füred, 1956.

december 28.) a K.u.k. 5-ik nehéz tábori ágyúsezrednél (K.u.k. Feldhaubitzregiment Nr. 5.) volt felelős beosztásban, feladata volt az ágyú kezelőszemélyzetének irányítása. TAMÁS LAJOS (Balatonfüred, 1895. november 16. – Balatonfüred, 1958. április 22.) a 4. tüzérezrednél szolgált. PAPP JÁNOS (Kemenesszentpéter, 1887. – Komárom, 1915.) a komáromi 9. tü. ezreddel vonult hadba. TORMA SÁNDOR (B.füred, 1883. 10. 26. – B.füred, 1944. 06 18.) pedig 6. vártüzér ezrednél teljesített szzolgálatot. (K.u.k. Festungsartillerieregiment Nr. 6.) BEDEGI PÁLT (Balatonfüred, 1886. január 16. – Balatonfüred, 1955. február 2.) 1914. augusztus 18-án a 14. tüzérezred katonájaként vitték az

26

orosz hadszíntérre. 1916-ban az Asiago környéki harcokban a 106. tüzérezred tagjaként szolgált. Ezt követően a 206. tüzérezreddel a Verdunhöz került.

A híres-hirhedt „30 ÉS FELES MOZSÁR” tűzállásban A besorozott állomány mellett – a már említett Vörös Jánoson kívül – olyan kiváló és füredi kötődésű hivatásos tisztekkel folytatható a felsorolás, mint Hellebronth Antal vezérezredes, Paleta Géza és Krinner Lajos alezredesek: VITÉZ TISZABEÖI HELLENBRONTH ANTAL ny. tüzérségi tábornok, Balatonarács díszpolgára. (Tiszabő, 1858. december 20. – Bp., 1946. június 12.) Az első világháborúban a budapesti 1. honvéd tábori ágyúsezred parancsnoka, majd a 7. hadsereg tüzérségi parancsnoka, 1917-től pedig a m. kir. honvédtüzérség főfelügyelője PALETA GÉZA - 134. tábori tüzérezrednél, majd a volt cs. és kir. 4. Hegyi tüzérezrednél teljesített szolgálatot. Az 1940-ben alezredessé előléptetett moldovai Paleta Gézát nevezték ki 1941. június 9-től a m. kir. "Gábor Áron" Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola parancsnokának. IFJ. KRINNER LAJOS (1896-1967) m. kir. tábori tüzér alezredes a K.u.k. 18. tábori ágyúsezred, majd a 2. hegyi tüzér ezred (Gebirgs-ArtillerieRegimenter) kötelékében harcolta végig az első világháborút.

27

11-es tábori tüzérek (1915)

Vitéz Hellenbront Antal tábornok a m. kir. honvédség tüzérségi főfelügyelőjeként az 1920-as évek végén.

28

HALÁSZY SÁNDOR tüzérfőhadnagy pedig a 48-asokkal együtt, a 2. hadsereg V. hadtestében harcolt. (Róla bővebben a „Közös Légjáró Csapatok” c. fejezetben.)

Tüzérhadnagyként 1916-ban

Halászy Sándor Menetlevelének a részlete

29

Komáromi15-ös tüzérek állásban Részletek Halászy Sándor (akkor tüzérzászlós) naplójából: "1914. augusztus 30. Támad az ellenség, gyalogságunk hősiesen védi minden támadását. Ágyuink tönkremennek a rengeteg lövöldözéstől. Az orosz tüzérség mesésen dolgozik. Nem csoda, hisz saaját lőterén operál. Állítólag egy francia kapitány által parancsnokolt üteg, - ahogy a muszka foglyok monjdák - tesz bennünk kárt. Egész közelről lő a disznó, de nem tudom megtalálni..." 1915. szeptember 1. "...A hirhedt francia üteget nem tudom felfedezni, pedig gyalogságunk egyre könyörög, hogy némítsuk el. Három új ütegről is beszélnek, melyek most lövik be magukat. Majdnem minden félórában érkezik hozzám egy baka, ki a zászlóalj skitzét hozza egy-egy feltétlenül megfigyelt orosz üteg állásáról. Oly lehetetlen helyeket jelölnek meg tüzérségi állásoknak, hogy bődület. Borzasztó, hogy a bakák mily gyöngék a térkép olvasásában. Állásunk egész pontosan be van már lőve a muszkáktól. Oly szemtelenül vágódnak ide a

30

gránátjaik, hogy egy percre sem dughatjuk ki orrunkat a megfigyelő állásból." 1914. szeptember 2. "... Még tegnap este egy kis Stellungswechselt (helyváltoztatást) hajtottunk végre és így reméljük a muszka kijátszását. Az a bitang már úgy be volt lőve állásunkra, hogy szitává lőtt volna mindnyájunkat... Egyes ütegeik messzebbre tudnak lőni a mieinknél. Mi ezeket távolságban el sem érhetjük...Ütegünk a falut, s a mögötte levő erdőt lőtte, melyben az üteget sejtettem. 650 lövést adtunk le, többet, mint tegnap." 1914. szeptember 3. „Egész nap a rajvonalakat mászkáltam és figyeltem az orosz ütegek lövéseit. Már-már azt hittem, hogy vállalkozásom fiakóba végződik, midőn egy ordonánc a táboriörsről jelenti, hogy onnan egy muszka üteget látnak egész tisztán, szabad szemmel is elég jól kivehetően. Pontosan megállapíthattam, hogy ez az az átkozott franciának csúfolt üteg, amely annyi jó derék magyarnak ontotta ki életét. Négy ágyúja van a bitangnak, amelyek mesésen vannak maszkírozva. Sajnos ma már elég késő van, majd holnap elszámolok veled bitang.'" 1914. szeptember 5. „. Délután 4 óra körül a francia üteg is megkezdte a munkát. Ütegeinket kezdte megdolgozni. Ez rettenetes bosszúvágyat ébresztett bennem. Gyalogságunk ujjongot örömében, midőn szabad szemmel is jól láthatta gránátjaink inponáló hatását. A Batterie 2. a francia ütegre leadott kb. 150 gránátot és srapnelt vegyítve. A Batterie 1-gyel a másik üteget lőttem be. Örömünk nem tartott sokáig. Bár az általam belőtt ütegek többé nem tüzeltek, azonban annál több lövést kaptunk más irányból.” 1915. március 21. Állás a Muczny patak mellett. „… Tüzérbrigadérosunk szigorú parancsára még 20-án déli 12 órára állásba kellett mennünk. Schicht hdgy. az előreküldött 2 ágyúval, már a szürkület beálltával, 19-én nekiindult a meredek kapaszkodónak. Én este 10 órakor kaptam a parancsot, hogy nézzem meg, mi van Schichttel. Lovastól majd belefulladtam a patakmenti iszapba, s nyakig sárosan, rettenetes állapotban találtam meg őt éjjel fél 12-kor. A lovak mind lefeküdtek a havas sárba és hörögtek a kimerültségtől. A szuroksötétben, szakadó esőben, térden felül érő sárban borzalmas volt az állapot. Reggel 3 óra körül újra nekifogtunk a rettenetes kapaszodónak, de nem mentünk semmire. Végre reggel 5 órára sikerült nekem a 38-as bakákkal felhúzatni a legnehezebb útszakaszon a két

31

ágyunkat. Szerencsénkre az eső folyton szakadt, így a belátható vonalakon is szerencsésen átkeltünk és déli 12 órára elértük a magas erdő vonalát…”

A podkamieni kolostorról készült képeslap a naplóban. Alatta Halászy főhadnagy megjegyzése: „Ezt nekem kellett összelőnöm. 1915 IX. 6-án.” 1915. június 18. „… Tulajdonképp támadnunk kellene, de Tárnoky tábornok urat erősen kérleljük, hogy maradjon nyugodtan, kár volna minden csepp vérért. Rám is hallagat az öreg 48-as honvéd, bíz ő már inkább a veteránok közé volna, mint egy dandár élére. Örült az öreg mikor látta az általam összelőtt ütegállást, bár ő egyebet sem látott, hiába mutogattam a 15-ösben, hogy hol állt a muszka üteg és mint szaladnak az agyúktól a kezelők. Az öreg alig mert a távcsőbe nézni, félt, hogy az is elsül. Minden, fejünk fölött elsivító gránátunkra azt hitte, hogy a muszka lő, ilyenkor mindig lebukott, azért mégsem hitte, hogy saját lövés volt…”

32

A „Közös Légjáró Csapatok” Balatonfüredi, arácsi vagy környékbeli születésű első világháborús repülőről eddig még nem került elő adat. Két főről mégis bővebb összeállítás szerepel ebben a fejezetben. Egyikük eleméri Kiss Antal, akit egyes hadtörténeti források a néhai ittebei és eleméri Kiss Ernő tábornok unokájával azonosítanak. Igaz, hogy a 48-as vértanú tábornok életének csak egy nagyon rövid szakasza kapcsolódik Balatonfüredhez, de az Anna-bálokon - 2003-ban először átadott - Kiss Ernő herendi porcelánszobra elismeréssel a mai napig méltón őrzik füredi emlékét. A másik személy Halászy Sándor k.u.k. tüzértiszt, majd légi felderítő, később m. kir. honvédfőhadnagy, kinek közel 400 oldalas háborús naplója fél évszázadon át egy balatonfüredi magángyűjteményben pihent. A napló írójáról is keveset tudunk. 1895 körül Enese (Győr-SopronMoson vm.) községben született egy jómódú földbirtokos család második gyermekeként. Harctéri szolgálatát 1914. augusztus 11-én a komáromi 15. tüzérezred zászlósaként kezdte meg Galíciában. Bátyja, József (Dodó) a háború kitörésekor m. kir. honvédtiszt, főhadnagy. 1915 végére az akkor már hadnaggyá előlépett Halászy Sándor hadosztálya legeredményesebbb tüzérségi megfigyelőjévé, felderítőjévé lépett elő. A felsőbb parancsnokság döntése értelmében 1916 márciusában áthelyezték a Fliegerekompagnie Nr. 3. Brody-ban állomásozó parancsnokságához, erről a következőket írta naplójában: „… útmutatásokat fogok adni a légi megfigyelőknek, illetve itt az együttműködésünk harmóniáján kell egy kicsit munkálkodnom, ami eddig sajnos a repülők és a tüzérek között nagyon hiányzott.”- tehát Halászy hadnagy az osztrák-magyar katonai repülés légi felderítőinek első kiképzői közé tartozott. Későbbi bejegyzéseiből ismert, hogy 2-3 hónap alatt sikeresen ki is képezte a 3. repülőszázad legénységét tüzérségi felderítésből, célpontmeghatározásból és kiértékelésből. 1916 közepén – főleg bátyja közbenjárására – a cs. és kir. közös haderőtől átkérte magát a m. kir. honvédséghez és a honvéd lovas tüzérosztály tisztjeként szolgált tovább. Azt, hogy Halászy főhadnagy életében Balatonfüred milyen szerepet játszott, még nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy a naplójában többször említett –

33

több felvételen is megörökített - Brázay Kálmán (†1916.) azonos-e Füred és Arács életében jelentős szerepet játszott Brázay család egyik tagjával. A fenti kétségek ellenére mégis indokoltnak látszott Halászy főhadnagy repüléssel kapcsolatos emlékeinek - vázlatos - közreadása, mivel azon kevés dokumentumok közé tartozik, amelyek a cs. és kir. katonai repülés kezdetének magyar származású tagjairól fennmaradt.

„Gut Land”. Brody repülőtere, 1916. Halászy József hadnagy (jobbról) és Schallinger tizedes a felszállás előtt. „ A repülők vegyes fegyvernemű emberek. Van köztük gyalogos, ulánus, huszár dragonyos, tüzér, de még sanitätz is. Ezek megoszlanak, osztákok, polyákok, kroboptok, csehek s csak magam vagyok közöttük magyar. Egyik főhadnagy, br. Jellashich a háború kitörésekor az idegen légióból szökött meg. Ki hitte volna, hogy a hazaáruló öregapjának, a 48-as betörőnek, ilyen becsületes, hazafias kötelességű unokája legyen… ez egy rendkívüli ember a maga nemében. Volt már pap, színész, tényleges tiszt, cowboy, s legutoljára idegenlegionista, a háború kitörésekor honvéd huszárfőhadnagy s most a legügyesebb repülőmegfigyelő.”

34

Egy „Brandenburger” indulás előtti motorpróbán

„Czerny zászlós a géppuskát próbálja ki. Megjegyzem, hogy így majdnem lehetetlen a célzás a gépről, mert a pilóta sohasem tud alkalmazkodni a megfigyelőjéhez.”

35

Podkamieini (Galícia) vonalak felett 1916 májusában „Ez egy valóságos üdülés a harctéri szolgálat mellett, és ha netalán a mi áthelyezésünk dugába dőlne, akkor minden esetre mérlegelni fogom az itteni élet előnyeit. A pilóta kiképzés Fischhamentben 3-4 hónapig tart, különben ez is egyéni dolog. Lehetséges, hogy 2 hónap elmúltával is már kész egyikmásik. S az önként jelentkezésnek az előnye az, hogy ha bármikor az ember a friss levegővel torkig lesz, akkor visszamehet a Truppenkörperéhez. […] A muszkának nincsenek Bölkéji és Immelmannjai, tehát ezek a légi harcok itt nem veszélyesek. […] Tegnap járt nálam Laurentzky, ki már egy éve egy repülőelhárító üteg parancsnoka… Karácsony óta Brody-t őrzi a muszka Fliegerektől. Nekem bevallotta, hogy ő, mint tüzér, ezekkel az ágyúkkal csak egy véletlen disznónak tartaná, ha egy-egy repülőgépet eltalálna. […] 1916. március 28., Brody. Ma gyönyörű verőfényes időnk volt és az összes gépünk a levegőben járt. Nagyobb munka folyt a levegőben, mint az egész vonalon a lövészárkokban. Érdekes légi harca volt egyik repülőnknek, melyből úgy ő, mint a muszka egészségesen érkezett haza.”

36

„Mint látjátok, a legkényelmesebb fotelben ülök, előttem a pilóta Schallinger tizedes. A nagy fekete kereszt az ismertetője a német és k.u.k. Appartoknak.”

Légelhárító üteg Brody repülőterénél

37

1916. április 25. Brody „Délelőtt az Armeekommandó radio állomáson gyakorolunk és délután kimegyünk a Flugfeldre, ott gyakorlatozva tovább. Fotografálunk, rajzolunk szorgalmasan és a fénykép felvételek szerint rajzoljuk be a térképen az ellenséges állásokat. Jelentéseink egyenest az Armeekommandóhoz mennek s a mi jelentéseink a legfontosabbak az egész stratégiai helyzetről. […] Reggel már 5-kor kelünk és 12-ig elméleti előadást hallgatunk. Közben fotografáló gyakorlatokat is végzünk, radio telegrammokat adunk le… tanulmányainkat képezik a motorismeret, aviatik, fotografálás és orientirung a térképen és a magasból. Ezek a legérdekesebb feladatok, melyeket még idáig katonáéknál megoldottam.”

A 3. repülőszázad gépkocsiparkja

1916. május 6. Flugfeld-Brody „…A Flugfelden van egy pompásan berendezett pavillonunk, melyben teljes európai kényelemben élünk. Repülőterünk Brody-tól 6 km.-re fekszik, azonban autóval bármikor berándulhatok a városba. De e szép helyről és s szép tavaszi napokban nem kívánkozik senki Brody szutykos utcáira…”

38

„Feldfliegerkomp Nr. 3.”parancsnokai és pilótái Felülről kezdve, balról jobbra, a kereszttel jelzettek hősi halált haltak: Pappius zászlós, Dworzsák hadnagy, Gürtl főhadnagy, Lederer pilóta, Heran tizedes, Barth, Gröschl főhadnagy, Pichler szakaszvezető. 39

ELEMÉRI ÉS ITTEBEI KISS ERNŐ TÁBORNOK UNOKÁJA VOLT? A CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI LÉGIERŐ legeredményesebb magyar hadi repülőjét ITTEBEI KISS JÁNOSnak hívták. [10] A Honvédelmi Minisztérium hivatalos honlapján , a róla írt életrajzi regényben, – vitéz Boksay Antal: A legendás vasmadár – s a többi életrajzi összeállításokban egy közös: mindannyian a mártírhalált halt eleméri és ittebei Kiss Ernő tábornok unokájaként említik. Vajon ittebei Kiss János hadnagy nagyapja valóban eleméri és ittebei Kiss Ernő tábornok volt?

Vadász Ernő: „Ő volt a magyar Richthofen, s ha hasonló viszonyok és körülmények között repült volna, mint Richthofen, talán még annál is nagyobb lett volna. A magyar aviatika legnagyszerűbb hőse kétségtelenül ő volt. A repülés történetében külön fejezetet fognak nyitni számára, melynek aranylapján [12] dicsőségesen fog ragyogni a bátor hős egyszerű neve: Kiss József."

40

A balatonfüredi Anna-bálokon átadott Kiss Ernő-díj: Kiss Ernő tábornok herendi porcelánszobra (Fotó: Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred.)

41

Balatonfüred, 1825. július 26. „… Javában állt már a bál, amikor széptermetű, jó kiállású fiatal huszártiszt lépett a terembe, megkereste a ház urát, s az illendőséghez híven összevágta előtte sarkantyús csizmáit. - Eleméri és ittebei Kiss Ernő vagyok. A ház ura erre a bemutatkozásra, mit mondhatott mást? - Isten hozott, öcsémuram. Örvendek a megtiszteltetésnek. - Azon tiszteletteljes kérésem lenne bátyámuramhoz, hogy szerény személyemet a ház kisasszonyánál kommendálni szíveskedjék. - Ezer örömmel, uramöcsém…” (Baróti Géza: A füredi Anna-bál százötven éve.) Így kezdődött el egy romantikus szerelem eleméri és ittebei Kiss Ernő (Temesvár, 1799. 07. 13. – Arad, 1849. 10. 06.) és Szentgyörgyi Horváth Anna-Krisztina [Domicella Christina Horváth de Sz. György] (Baja, 1803. 07. 15. – Pest, 1827. 02. 07.) között, amelyik rövidesen házassággal folytatódott és 1849 októberében tragikus véget ért. A balatonfüredi Helytörténeti Gyűjtemény beszerzett dokumentumai szerint Kiss Ernőné, miután kislányukat, Ernesztint megszülte, elhunyt. Ernesztint hét évvel később az eleméri családi kriptában (Kiss család) temették el. Kiss Ernő később már nem nősült meg, – hivatalosan - az 1849-es hadbírósági ítéletben családi állapota megjelöléseként „özvegy” szerepel. Házasságon kívüli kapcsolatából még két leánya született, fiú utódot nem említenek az iratok. Ezt támasztják alá a Nagy Iván által közreadott életrajzi adatok is: „… Ernő, mint forradalmi altábornagy 1849-ben Aradon kivégeztetetvén, ez ágazat férfi-ágon kihalt…” Sőt, 1859-ben a Kiss család Kiss Ernő édesapja férfiágán is kihalt. * „Nevezett Kiss Ernőnek uradalma hűtlenségi bélyeg utján elkoboztatván, 1853-ban nővérének Kiss Máriának gr. Pejachevic Istvánnénak végrendeleti hagyományozásai névszerint Pálma Emil cs.k. főhadnagy és Klein Auguszta az adománylevél kivétele folytán, mint a férfiág megszakadásán az adományozási pénzösszegnek öröklői indítanának pert a [11] kir. ügyész ellen…” (*Kiss Ernő teljes egészében csak az eleméri uradalom fele felett rendelkezett.) Arról, hogy unokahúgával bensőséges, sőt igencsak bizalmas kapcsolatot ápolt, már bővebb ismeretanyag maradt fenn, ebből a kapcsolatból Kiss Ernőnek két lánya is született. Tehát fiú utódról továbbra sincs említés.

42

Az egyik leányának a fia, - azaz Kiss Ernő unokája - báró Dániel Ernő (Elemér, 1843. május 3. – Balatonfüred, 1923. július 24.), a Bánffy-kormány [14] kereskedelemügyi minisztere volt . Dániel Ernő édesanyjának nevét ismerjük: ő volt Kiss Ernő unokahúga, Kiss Auguszta. (Kiss Ernő leányait később Ferenc József törvényesítette.) Az előzőekben említett kapcsolatból születhetett még egy második fiú is, annak akadálya, hogy a „Kiss” nevet megtartsa, nem volt, de Dániel Ernő életrajzi adatait átnézve semminemű utalás sincs arra vonatkozóan, hogy egy féltestvére is lett volna - ebben az esetben is legfeljebb DÉDUNOKÁRÓL beszélhetnénk ittebei Kiss József hadnagy esetében. Azt pedig teljes egészében ki kell zárni, hogy Kiss Augusztának 1896-ban, – mikor Kiss József megszületett - kb. 70 éves korában egy újabb gyermeke született, volna! Kiss Ernő tábornok második lányának is születhetett egy fia az 1840-es évek közepén, aki megtartotta a Kiss nevet, de ebben az esetben is Kiss József hadnagy legfeljebb DÉDUNOKÁJA lehetett Kiss Ernő tábornoknak. Tehát Kiss Ernő tábornok törvényesített lányai részéről minden kétséget kizárhatunk arra vonatkozóan, hogy ittebei Kiss József hadnagy valamelyikük fia lehetett, legfeljebb egyikük unokája volt. Harmadik lehetőségként felvetődik, hogy Kiss Ernőnek születhetett még egy törvénytelen fia is 1849 előtt, ebben az esetben az 1896-ban született Kiss József valóban lehetett Kiss Ernő tábornok unokája. A Kiss család – és leszármazottai - 1849 után továbbra is Magyarország leggazdagabb családjai közé tartozott, ezért nem valószínű, hogy a feltételezett fiú utód – Kiss József édesapja - a pozsonyi Hadapródiskola kertészeként tengődött volna nemesi előnevével. (Wikipédia: Édesapja kertészként, a pozsonyi hadapródiskola alkalmazásban állt.) Ha Kiss Ernő leányait Ferenc József törvényesítette, akkor kevés a valószínűsége annak, hogy a fiú utód esetében ez nem következett volna be. Abban az esetben pedig az „ittebei” helyett teljes előnevet kellett volna használni, vagyis „ELEMÉRI ÉS ITTEBEI”, akkor pedig Kiss József hadnagy neve helyesen: ELEMÉRI ÉS ITTEBEI

KISS JÓZSEF hadnagy

Az 1807. július 10-én Bécsben nemesi előnevet kapott Kiss családban az ELEMÉRI ÉS ITTEBEI nemesi előnév viselésére volt jogosult még Kiss Ernő édesapjának testvére, Kiss Antal s annak leszármazottai, köztük Kiss Ernő 43

tábornok unokatestvére, eleméri és ittebei Kiss Antal őrnagy (Nagyvárad, 1823. – Gyula 1895.) Kiss Ernő tábornok földi maradványait unokatestvére, ittebei Kiss Miklós (1813-1882) 1850. március 5-én a katalinfalvai családi kriptába, majd 1867[13] ben, az eleméri kriptában helyezte el. A család ezen ágának elszegényesedése ittebei ifj.Kiss Miklós nevéhez köthető: „… ifjabb Kiss Miklós (szül. 1852-ben), gondos nevelést kapott, és Berlinben tanult jogot a híres Geist professzornál. Apja halála után neki szánták a birtok legértékesebb részét, az ittebei „lápot”. Csakhogy az uzsorások és spekulánsok úgy behálózták ezt a jámbor, idealista embert, hogy hamarosan tönkrement anyagilag, majd konzuli pályára lépett. Így jutott el trópusi országokba, egészsége megromlott, és hamarosan meghalt. Felesége, Schratt Katalin, bécsi udvari színésznő volt. Házasságukból született egy szellemileg kiemelkedő képességű fiú, [13] Antal. Apjához hasonlóan diplomata pályára lépett…” Putz Jakab Katalinfa történetének feldolgozásakor részletesen ismerteti a Kiss Antal leszármazottainak – azaz Kiss Ernő édesapja testvéreinek is – történetét, de ittebei Kiss Józsefről nem tesz említés, sem annak elszegényedett édesapjáról, a pozsonyi Hadapródiskola kertészéről.

ITTEBEI KISS JÓZSEF hadnagy

(Pozsony, 1896. január 26. – Campolongo, 1918. január 27.)

44

Ittebei Kiss József 1896. január 26-án született, Pozsonyban. Az első világháború kitörésekor, tizennyolc évesen, önként jelentkezett katonai szolgálatra. A pozsonyi 72-esekhez sorozták be; az orosz hadszíntérre került, ahol a Nida folyó mellett vívott ütközetben megsebesült. A kórházi ápolást követően visszatért alakulatához, de néhány hónapnyi újabb frontszolgálat után, 1915 őszén, jelentkezett a császári és királyi „légjáró csapathoz”. Bécsújhelyen végezte el a repülőgépvezetői-tanfolyamot. 1916-ban már a légierő kötelékében került az olasz frontra. Számos megnyert csatájának köszönhetően az egyik legeredményesebb osztrák-magyar pilótává vált. Azonban nem annyira a győzelmei számának köszönhetően, hanem az általa megvívott csaták során tanúsított magatartása miatt vált ismertté, mert ellenfeleit lehetőség szerint nem lelőtte, hanem leszállásra kényszerítette. Emberséges viselkedésével mindkét oldalon kitűnt a sokszor kíméletlenül küzdő ellenfelek sorából és még ellefelei is a "levegő lovagjának" hívták. 1916. június 20-án került sor első győzelmére. Felderítőgépével a perginei és az Etsch-völgyi repülőterek bombázására induló, tíz Caproni típusú repülőgéppel került szembe. A harminc percig tartó összecsapás során az egyedül küzdő Kiss József repülőgépét hetven találat érte. Ennek ellenére sikerült az egyik ellenségét lelőnie. A második és harmadik győzelmét már a saját maga által kidolgozott taktika szerint érte el. Ez abból állt, hogy az ellenséges repülőgépet maga előtt terelte és a frontvonal mögött, saját területen leszállásra kényszerítette. Ellenfele ennek következtében nem vesztette életét, hanem hadifogságba esett. 1917 novemberében, a hetedik győzelme után az 55. vadászszázadhoz helyezték át és Kiss József így vadászpilóta lett. 1917. november 15. és 18. között három bevetésen vett részt, amely során öt alkalommal aratott diadalt ellenfelei felett. Tettéért arany vitézségi érmet kapott. November 28-án, egy nap alatt két győzelmet ért el, melyhez IV. Károly magyar király és a vezérkari főnök személyesen gratulált. Az 55. vadászszázad által ellenőrzés alatt tartott területeken a Caproni típusú olasz bombázók nem tudtak érdemleges tevékenységet kifejteni. Ebben Kiss Józsefnek jelentős szerepe volt. 1918. január 27-én három olasz vadászpilótával vívott csatát. Ennek során Kiss géppuskája meghibásodott, repülőgépét pedig számos találat érte és lezuhant. Bár a magyar pilóta ezt túlélte, azonban sérülései következtében hosszabb kórházi kezelésre szorult és felgyógyulása májusig eltartott. Az 55. vadászszázadhoz visszatérve azt tapasztalta, hogy az erőviszonyok teljesen megváltoztak. A dél-tiroli fronton az antant légiereje döntő fölényre tett szert és a jól kiképzett angol pilóták mellett már jelentős volt a francia és amerikai repülőgépek jelenléte is.

45

Erre való tekintettel az egyéni akciókat megtiltották és a bevetésekre kizárólag kötelékben kerülhetett sor. 1918. május 27-én reggel hat órakor Kiss József Kasza Sándor őrmesterrel és Maier József századossal együtt szállt fel. A magyar pilótákat a Cizmon folyó völgye felett angol Sopwith típusú repülőgépek támadták meg. Kiss József ügyes manőverezéssel az angol pilóták mögé került és tüzelni kezdett. A géppuskája azonban az első sorozat kilövése után meghibásodott. Mivel gépe védtelenné vált így megpróbált kitérni a csata elől. Hosszas manőverezésbe kezdett, azonban az angol pilóták végül Campolongo községnél utolérték és kilőtték a repülőgépét, amely lezuhant és Kiss József hősi halált halt. Az 55. vadászszázad tisztikara gyászjelentést bocsátott ki, melyben az addig tiszthelyettesként szolgáló Kiss József már hadnagyként szerepelt. Pályafutása során három arany, négy nagy ezüst, valamint öt-öt kis ezüst és bronz vitézségi érmet kapott. Összesen tizenkilenc légi párbajt nyert meg az első világháború során. Pár nappal halála után az angol pilóták koszorút dobtak le a levicói repülőtérre, melyhez egy levelet mellékeltek. Ebben a következő állt: „A ROYAL FLYING CORPS VÉGSŐ ÜDVÖZLETÉT KÜLDI BÁTOR ELLENFELÉNEK, KISS JÓZSEF PILÓTÁNAK, AKI CAMPOLONGO FELETT HALT HŐSI HALÁLT.” Hitelesített győzelmei: 00

1 20 Jun 1916

12

Flik 24

Hansa-Brandenburg C.I Farman (61.23)

Monte Cimone

2 25 Aug 1916

a.m. Flik 24

Hansa-Brandenburg C.I Caproni (26.29)

Fort Lusern

3 17 Sep 1916

Flik 24

Hansa-Brandenburg C.I Caproni

Chizzola

4 10 Jun 1917

Flik 24

Hansa-Brandenburg D.I Nieuport (28.37) Scout

Asiago

5 14 Jun 1917

Flik 24

Hansa-Brandenburg D.I SAML 2 (28.37)

Roana

6 13 Jul 1917

Flik 24

Hansa-Brandenburg D.I Savoia(28.37) Pomilio

Levico

7 11 Sep 1917

Flik 24

Hansa-Brandenburg D.I SAML 2

Asiago

46

8 15 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.17) Caproni

Near Asiago

9 15 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.17) Caproni

Near Asiago

10 17 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.47) SAML 2

SE of Asiago

11 18 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.47) SavoiaPomilio

Monte Cengio

12 18 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.47) EA

N of Arsiero

13 27 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.87) SAML 2

N of Asiago

14 27 Nov 1917

Flik 55J

Albatros D.III (153.87) SAML 2

Roana

15 07 Dec 1917

Flik 55J

Albatros D.III

Pomilio PE E of Asiago

16 07 Dec 1917

Flik 55J

Albatros D.III

SAML 2

Monte Sprung

17 16 Dec 1917

Flik 55J

Albatros D.III

SAML 2

Near Feltre

18 12 Jan 1918

Flik 55J

Albatros D.III

R.E.8

Casa Rigoni

19 26 Jan 1918

Flik 55J

Albatros D.III (153.47) SAML 2

Monte Magna

 (Kiss József életrajzi adatainak összeállításánál felhasznált források: Feith László: A magyar Richthofen, Kiss József adatai az aerodrome honlapján, Wikipédia, Wapedia - Az Osztrák–Magyar Monarchia leghíresebb pilótái az első világháborúban.)

47