KATONÁK KÖZÖTT KERESIK A TERÉZ KÖRÚTI MERÉNYLŐT Profi lehetett a rendőrök támadója, szakértők szerint a pokolgép felrobbantása nagy hozzáértést igényelt.
> 4. oldal
ANIKÓ SOSEM FOG MEGBOCSÁTANI FORRÁSKÚT
NÉGY HELYEN VÁLTOZHAT A MAGYAR ALAPTÖRVÉNY I. évfolyam 88. szám
2016. október 5.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a népszavazás után a kormány érvényt szerez az emberek akaratának. > 4. oldal
Brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták a lányát, csak négyéves unokájában talál vigaszt. > 6. oldal
GÖRÖG ZITA TRAGÉDIÁJA
Elvesztette kisbabáját >> Válságba került házasságáról eddig mélyen hallgatott, most azonban őszintén vallott fájdalmáról és az újrakezdésről > 7. oldal 0
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
Ezrek mögött áll az Új Európa
Az alapítvány fennállásának tíz éve alatt több mint négyezer tehetségnek nyújtott összesen félmilliárd forintnyi támogatást, ők kimagasló eredményeket értek el a sport, a tudomány, illetve a művészet területén.
aktuális
2
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
TÍZ ÉV ALATT TÖBB MINT EGYMILLIÁRD FORINTOT OSZTOTT SZÉT A MOL ÚJ EURÓPA
JÓ HELYRE KERÜLT Sz Fotók: Csudai Sándor
Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte a hétvégén a MOL által megálmodott Új Európa Alapítvány. A szervezet egy évtizede támogat tehetséges fiatalokat és gyermekgyógyító programokban részt vevő civileket. Az alapítvány „neveltjei” között ott van a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron is, aki az évforduló alkalmából kardot ajándékozott Hernádi Zsolt MOL-vezérnek. Hecker Flórián
A tizedik születésnapját ünnepelte a MOL Új Európa Alapítvány a hétvégén a budapesti Millenárison. Az alapítvány a fiatal tehetségek (sport, művészet, tudományok területén) és a gyermekegészségügy tartós és kiemelt támogatója. Az alapítvány az eltelt egy évtized alatt több ezer tehetség és rászoruló gyermek életútját finanszírozta. A jubileumi rendezvényt Herczeg Anita, Áder János köztársasági elnök felesége nyitotta meg, aki felszólalásában
Hernádi Zsolt (balra) ellesett egy-két vágást Szilágyi Áron olimpiai bajnoktól
arról beszélt, hogy a sikerességnek csupán egyik feltétele a tehetség, annak kamatoztatásához elengedhetetlen a stabil háttér. – Az Új Európa Alapítvány nem önmagát helyezi a középpontba, nem egy „szelfi”, hanem figyelmét másokra irányítja – húzta alá. – A MOL Új Európa Alapítványát azért hoztuk létre 2006-ban, hogy segítsük azokat a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban, és hajlandóak ezért keményen megküzdeni – ezt már Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója mondta ünnepi felszólalásában. – Immár tíz éve több ezer ifjú tehetség álmát segítjük
Félmilliárd a gyerekeknek
aktuális
Az Új Európa Alapítvány közvetetten 90 ezer gyermeken segített mintegy félmilliárd forintnyi ös�szeggel az elmúlt évtizedben. Ez a forrás közel 400 gyermekgyógyító programhoz jutott el. Így lett pénz művészeti és élményterápiákra, vagy állatokkal dolgozó sikeres terápiás programokra.
3
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
ALAPÍTVÁNY A TEHETSÉGTÁMOGATÁS ÉS A GYERMEKGYÓGYÍTÁS TERÜLETÉN
ilágyi Áron kardja megvalósítani, a gyermekgyógyító programon keresztül pedig ott állunk több ezer család mellett, akiknek nap mint nap elképesztő teherrel kell megküzdeniük. A munkánkat folytatjuk, büszke vagyok erre a tíz évre, köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne! – fogalmazott. A rendezvényen bemutatták az „Új Európa Alapítvány arcait” is, akikre szeptember 5–28. között lehetett szavazni. Három hét alatt több mint 50 ezer voks érkezett be. Az érdemesnek talált tehetségek és szervezetek egy-egy millió forint támogatást kaptak. Az Új Európa Alapítvány arcának ezúttal Bányai Zsombor párbajtőrvívót, Orosz Viktor íjászt, Knoch Viktor gyorskorcsolyázót, Radnóti Róza zongoristát és Kiss Márton Balázs zongoraművészt választották meg. A civil szervezetek kategóriájában szintén öten kaptak díjat: a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, az Autista Segítő Központ, a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület, a Vertebra Alapít-
Új arcok az Új Európa Alapítványnál KNOCH VIKTOR
27 éves – GYORSKORCSOLYÁZÓ
Viktor hétéves kora óta korcsolyázik, eddigi legjobb eredménye a 2009-es torinói téli olimpián elért 5. hely 1500 méteren. 2015-ben világkupagyőztes lett, ezzel 25 évesen a sportág első magyar világkupa-győzelmét érte el. Pályafutását 2007 és 2009 között segítette a MOL Tehetségtámogató Program.
OROSZ VIKTOR 20 éves – ÍJÁSZ
Viktor 2013-ban első helyezést ért el a terem íjász-bajnokságon, amivel új Európa- és világcsúcsot állított fel. A világszövetség véleménye szerint a magyar sportoló jelenleg a világ legsivány és a Te hangodat ismerem program is megkapta az alapítvány elismerését. A családi rendezvényen a fiatal tehetségeken kívül az Új Európa Alapítvány eddigi támogatottjai is részt vettek. Köztük volt Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, valamint az ötszörös
keresebb ifjúsági íjásza. Viktort 2013 óta támogatja a MOL.
RADNÓTI RÓZA 19 éves – ZONGORISTA
Róza hétéves kora óta zongorázik, jelenleg a Zene akadémián Némethy Attila és Lantos István tanítványa. Számos hazai és nemzetközi versenyen sikeresen szerepelt, amelyek költségeihez a MOL Tehetségtámogató Program 2011 óta több alkalommal is hozzájárult.
BÁNYAI ZSOMBOR 20 éves – PÁRBAJTŐRVÍVÓ
Zsombor 2008-ban kezdett el vívni a Vasasban, 2014ben a junior párbajtőrcsapat tagjaként megnyerte a korosztá-
olimpiai aranyérmes Kozák Danuta kajakozó és Szász Emese párbajtőröző, a riói olimpia bajnoka. Szilágyi Áron tíz éve, még 16 évesen, az elsők között kapott anyagi támogatást az alapít ványtól. A tízéves jubileum al-
lyos világ- és Európa-bajnokságot. A világranglista jelenlegi első helyezettjeként korosztályának legeredményesebb párbajtőrözője. A MOL 2012-től segíti.
KISS MÁRTON BALÁZS
24 éves – ZONGORAMŰVÉSZ
Kiss Márton Balázs zenész szülők gyermekeként hatéves korában kezdett el zongorázni. Több nemzetközi versenyen is dobogós helyen végzett, azóta is rendszeresen hívják külföldre koncertezni. Márton 2016-ban felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, Franciaország egyik legpatinásabb zenei főiskolájára. A MOL 2008 óta kíséri figyelemmel zenei pályafutását.
kalmából a riói olimpián őt aranyéremhez segítő négy kardjából egyet (amellyel az elődöntőben is vívott) Hernádi Zsoltnak ajándékozott. – A segítség azt az időszakot könnyítette meg, amikor az utánpótlásból a felnőttbe kellett átverekednem magam – mondta kétszeres olimpiai
bajnokunk, hozzátéve, hogy ez a váltás nagyon nehéz állomás a sportolók életében, ilyenkor sok tehetséget veszít el a magyar sport. – Biztos vagyok benne, hogy ha akkor nem jött volna a MOL és az Új Európa Alapítvány, nekem is sokkal nehezebb lett volna az átállás – emelte ki.
A 2016-os díjazottakat Herczeg Anita asszony is köszöntötte
Brit tudósoké a fizikai Nobel-díj
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden kihirdette a fizikai Nobel-díj idei nyerteseit. Az elisme rést három brit tudós: David J. Thouless, Duncan Haldane és J. Michael Kosterlitz vehette át, akik a topológia és az anyag szokatlan állapotainak kutatása területén végzett munkájukért kapták a díjat.
aktuális
4
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
Röviden
ORBÁN VIKTOR: BRÜSSZEL SENKIT NEM HOZHAT A NYAKUNKRA
Novemberre lehet új alaptörvényünk
Gyurcsány cégét eladták Bruttó másfél milliárd forintért eladta az Altus Portfólió Kft.-t Gyurcsány Ferenc. A cég ügyvezetője Dobrev Klára, a DK-elnök felesége – ő is értékesítette a tulajdonában lévő, az alaptőke 49,78 százalékát kitevő részesedését jelentő Motim Zrt.-részvényeit a GPS Kft.-nek.
Rendkívüli bejelentést tett tegnap Orbán Viktor miniszterelnök és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A vasárnapi népszavazás nyomán a kormány négy helyen is alaptörvény-módosítással fog élni. A változások november közepére hatályba is léphetnek.
Legkésőbb október 10-én benyújtja a kormány azt a tervezetet, amely az alaptörvény módosításait tartalmazza – közölte tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A javaslat rá egy hétre a parlament elé kerül, ahol a pártok általános vitanapon értékelik majd a tervezett változásokat. Ezekről leghamarabb november 8-án szavazhat az Országgyűlés, a sikerességhez kétharmados többség szükséges. Ha ez rögtön meglesz, Áder János köztársasági elnöknek kell jóváhagynia a módosításokat. Az új alaptörvény november közepén léphet hatályba. Orbán Viktor jelezte: az alkotmány négy helyen változhat, a legfontosabb a 14. cikk második bekezdése, amely megtilthatja a csoportos betelepítést Magyarországra, és azt is kiköti, hogy csak a magyar hatóságok jóváhagyásával és a parlament döntésével lehet nem magyar
állampolgárokat letelepíteni az ország területén. – Három lehetőségünk volt, vagy parlamenti határozatban, vagy sima törvénnyel, vagy alaptörvény-módosítással reagálunk az emberek akaratára – fogalmazott a kormányfő. Azt mondta, hogy azért választották az utóbbit, mert a 3,3 millió „nem” szavazat és az így létrejövő 98 százalékos többség súlya akkora, hogy csak ez lehet a méltó válasz. – Egy új, pártok feletti egység jött létre. Erre reagálva a legvilágosabban ki kell mondanunk, hogy Brüs�szel senkit nem hozhat a nyakunkra, ha mi nem akarjuk – húzta alá. A miniszterelnök megjegyezte: reméli, hogy az ellenzék hozzáteszi a magáét a kétharmados elfogadási küszöbhöz. A kormányfő azt is kiemelte, hogy a vasárnapi döntés nem az Európai Unió ellen, hanem a népvándorlás megállításáról szólt. – A magyarok kimondták, hogy nem a bajt kell behozni, hanem a megoldást kell odavinni – emlékeztetett Orbán Viktor.
Négy százalékponttal erősödött a Fidesz–KDNP tábora augusztushoz képest, a teljes felnőtt népesség 36 százaléka támogatja a kormánypártokat – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Idők számára készített kutatásából. A Jobbik egy százalékpontot vesztett (11 százalék), az MSZP 10, a DK 6 százalékon áll, az LMP 3, az Együtt 2, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutya Párt a választók 1 százalékát tudhatja maga mögött.
Megindultak a migránsok
Orbán Viktor az ellenzékre is számít a kétharmados törvénynél
Fotó: Csudai Sándor
Hecker Flórián
Ma is lenne kétharmad
Belgrádból több száz migráns indult meg tegnap rendőri felvezetéssel a szerb–magyar határ felé. A migránsok óránként mintegy hat kilométert haladnak, vagyis várhatóan három-négy nap alatt érik el a magyar határt. Azt mondják, hogy ott letáboroznak, és követelik a határnyitást.
Aktív és egykori katonák, valamint rendészeti szakemberek között is keresik a nyomozók a szeptember 24-i, Teréz körúti robbantás elkövetőjét – közölte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén elhangzottakra hivatkozva a Magyar Idők. A konzervatív lap azt fejtegeti, hogy szakértők szerint a robbantás módja feltételezi: az elkövető alapos ismeretekkel rendelkezik
KÖRÚTI MERÉNYLET
a robbanóeszközök összeállításában, ezért jöhetnek szóba olyan katonai, rendészeti szerveknél kiképzett személyek, akiket diverzánscselekmények végrehajtására is felkészítettek, vagyis könnyen beszerezhető „háztartási” eszközökből is képesek összeállítani egy pokolgépet. Ezt erősítette meg lapunknak
egy neve elhallgatását kérő pirotechnikai szakember is, aki szerint a távirányítású robbanóeszközök elkészítése igényli a legnagyobb hozzáértést. Mivel a távirányítók más eszközök által is használt frekvenciákon adnak jeleket, nagyon kell érteni ahhoz, hogy a létrehozott eszközt ne robbantsa fel véletlenül például egy autó távirányítója.
Fotó: KNYF
Katonák között keresik a robbantót
Továbbra sem találják a rendőrök támadóját
Ler.bancozta a lánya Nicole Kidmant
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
SZERETNÉ ELKERÜLNI AZ ÚJABB ÖSSZEOMLÁST A SZÍNÉSZ
Hujber Túljutott Feri a válságon
Megannyi zűr, dráma és botrány után úgy tűnik, végre sikerült visszavennie a tempóból és megnyugodnia Hujber Ferinek. Bár nemsokára újra sokasodnak a teendői, saját bevallása szerint immár tudja, hogyan kezelje a helyzetet egy újabb összeomlás veszélye nélkül. Ulicska Viktória
Hujber Feri az elmúlt évtizedéről igen hosszú és botrányos listát tudna felmutatni. Cikkeztek róla alkoholproblé-
5
ma, gyógyszerfüggőség, agresszivitás, házassági válság, idegösszeomlás és komoly életveszély miatt is. Tavaly összeomlott a keringése, az
Hujber állítja, feleségével, Cynthiával ma már harmóniában élnek
orvosoknak kétszer is újra kellett éleszteniük. Nemrégiben pedig ismét kórházba került: az első hírek stroke-ról szóltak, ám Feri szerint csak kivizsgálásra ment be. – Most jöttem ki csatak izzadtan az edzőteremből, egy buszban ülök, és épp játszani indulok egy olyan darabban, amelyben énekelek és táncolok is. Szóval most úgy érzem, nincs baj, aztán meglátjuk, mi jön még – mondta akkor a Lokálnak, utalva arra, hogy esze ágában sincs lassítani. A sok botrány és megpróbáltatás után azonban úgy tűnik, a színész felismerte, hogy túlhajtja magát, és visszavett a tempóból. – Nagyon szeretnék zavartalan életet, és hogy egy jó ideig ne is írjanak rólam. Szép, átlagos életet élünk a két gyönyörű gyermekemmel és a feleségemmel Szentendrén, nyugodt vasárnap délutáni sétákkal a Duna-parton. Minden olyan rózsaszín, és szeretném ezt megóvni – mondta a Lokálnak a színész, akinek pár hét múlva ismét sokasodni fognak a teendői, de már tudja, hogyan teremtse meg az egyensúlyt a család és a hivatása között. – Elkezdődött az újabb színházi évad, teli leszek előadásokkal, de legtöbbször esténként vannak a fellépések, így napközben sokszor tudok a gyerekeimmel lenni. Bármikor, amikor hazaérek és meg-
pillantom azt a három embert, mintha töltőre tennének. Ők adják az energiát, a motivációt, az értelmét mindennek – lelkendezett Hujber Feri, aki szerint félreismerik őt az emberek. – Sokan azt hiszik, hogy egy mindig nyüzsgő, vibráló, nyughatatlan ember vagyok, pedig ez nem így van. Az agyam szüntelenül kattog, ez igaz, de ha be lenne kamerázva a lakásunk, akkor mindenki meglepődve venné tudomásul, hogy végtelenül türelmes, nyugodt, kiegyensúlyozott fickó vagyok – mesélte a Lokálnak.
Röviden Előre eltervezte a válást Jolie Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
extra
Jó ideje megromlott a viszony Nicole Kidman és örökbe fogadott gyerekei, Isabella és Connor között. Mindezek mögött állítólag Tom Cruise áll, aki volt felesége ellen fordította Bellát, aki büdös r.bancnak is nevezte már az anyját.
Hónapok óta tervezhette a lejáratókampányt Brad Pitt ellen Angelina Jolie, ugyanis a színésznő alig 72 óra leforgása alatt a földdel tette egyenlővé a drog- és alkoholproblémáival küszködő Pittet. Angie állítólag így akarja elérni, hogy neki ítéljék hat gyerekük felügyeleti jogát.
Távkapcsolatban él Sofia Vergara
Alig egy év után máris gondok akadtak Sofía Vergara és Joe Manganiello házasságával. Pletykák szerint a színész azt szeretné, ha éjjel-nappal vele lenne kedvese, akit viszont szigorú szerződés köt a Modern család című sorozathoz.
A Magyar Posta Zrt. Országos Logisztikai Központja
LOGISZTIKAI KÜLDEMÉNYFELDOLGOZÓ I-II. munkatársakat keres Budaörs, Gervay Mihály u 9-11 sz. alatt lévő telephelyén történő munkavégzésre.
A munkakört betöltő feladatai: – postai levél és csomagküldemények kézi és gépi feldolgozása, felvétele (fizikai munka) A munkakör betöltésének feltételei: – 8 általános vagy középfokú állami iskolai végzettség – bejegyzés-mentes erkölcsi bizonyítvány – 8 órás délutáni/éjszakai munkavégzés Egyéb információ: A munkakör azonnal betölthető. A műszakokhoz Budapestről és Pest megyéből bérelt autóbuszos közlekedés biztosított. A jelentkezés:
[email protected] (önéletrajz megküldésével) telefon: 06-30-772-9769 hétfőtől péntekig 08:00-15:00 óra között Jelentkezési határidő: Folyamatos a munkakör betöltéséig, de maximum 2016. december 31-ig. Kérjük, hogy jelentkezésében az alábbi referenciaszámra hivatkozzon: LOG-11 /2016.
www.posta.hu
Péter Szabó Szilvi bepánikolt az anyaságtól
extra
Anikó:
Szárnyal a boldogságtól, de közben telis-tele van félelemmel Péter Szabó Szilvia, akinek hamarosan megszületik az első gyermeke. Az énekesnő a Mokkában vallott arról, mennyire bizonytalannak érzi magát a gyereknevelést illetően, csak abban határozott, hogy a pici az elején velük fog aludni.
6
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
HARMINCÖT ÉVET KAPOTT A FORRÁSKÚTI ELKÖVETŐ
Sosem bocsátok meg a lányom gyilkosának A forráskúti nagymama, Deák Anikó talán sosem tudja feldolgozni, ami lányával, Viviennel történt. A fiatal nőt brutálisan meggyilkolta gyerekkori barátja, így most Anikó egyedül neveli árván maradt négyéves unokáját.
Kevin nyugodt, barátkozós, szőke kisfiú, a napokban ünnepelte negyedik születésnapját – még a szeme is mosolyog. Mindennél jobban szereti a nagymamáját és emlékszik még anyukájára is, akit lassan két éve, 2014-ben temettek el. – Az unokám tudja, hogy az anyukája nem jön vissza. Amikor tehetem, kiviszem a temetőbe – sóhajtott Anikó, aki a picivel együtt december elején visszaköltözik Forráskútra. Az elmúlt évben Angliában éltek, kicsit távol akartak lenni, de Anikó úgy döntött, hogy itthon szeretné felnevelni unokáját. A nagymama felújítja a régi házukat és lassan be zsákol mindent, ami a tragédiára emlékeztette.
– Ezen a szörnyűségen nem lehet túllépni, de muszáj előre menni. Nem nézek fotókat, nem vagyok képes Vivi kedvenc zenéjét hallgatni. Fáj az emlékezés – tette
A kis Kevin tudja, hogy nagymamája fogja felnevelni
hozzá Anikó. 2014 novemberében Vivien (22+) átment gyerekkori barátjához, hogy segítsen B. Lászlónak önéletrajzot írni. A gyerekét egyedül nevelő fiatal édesanya azon kevesek közé tartozott, akik – zűrös ügyei ellenére – még bíztak a fiúban. A gyerekkori barát azonban egy percig sem kímélte. – A mai napig nem tudni pontosan, miért tette! Nem mintha lenne erre épeszű magyarázat. Sokáig nem is árulták el nekem a brutális részleteket, zárt tárgyalást rendeltek el, de ügyvédet fogadtam és minden iratot kikértem. A gyilkos két és fél órán keresztül kínozta a lányomat, mocskosul megalázta, megerőszakolta, eltörte a nyakát, majd kalapáccsal agyonverte. A lányom annyira szörnyű sérüléseket szenvedett, hogy nem is
A sztárfodrász és Judit húsz éve szereti egymást
Fotó: Máté Krisztián
nagyon jól tolerálja, hogy naphosszat szebbnél szebb nők között forgolódom. Ez a munkám része, elfogadta, és ezért is működik ilyen jól ez a kapcsolat. Megbízunk egymásban, és ez a legfontosabb – mesélte a Lokálnak Hajas László.
láthattam – mondta Anikó, aki személyesen is találkozott B. Lászlóval a gyilkosság után. – Tanúvallomás közben egyszer találkoztam vele a tárgyalóteremben. Akkor is hazudott, azt mondta, hogy csak tudjak róla, viszonya volt a lányommal. Ami egyébként biztos nem igaz! Vivinek és neki is komoly
kapcsolata volt, ráadásul egy ilyen brutális gyilkosságnál ez nem is számít – tette hozzá a 45 éves Anikó. B. Lászlót végül aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték el. A férfi a gyilkosság idején 21 éves volt, így az ítélőtábla úgy döntött, hogy 35 év múlva feltételesen szabadulhat.
Anastacia egészsége ismét veszélyben van
Hajas László neje nem féltékeny a bombázókra A hazai sztárvilág egyik legharmonikusabb házassága kétségtelenül Hajas Lászlóéké. A mesterfodrász és felesége, Judit közel húsz éve alkotnak egy párt, és annak ellenére, hogy a hajszobrászt gyönyörű nők veszik körül, nyoma sincs köztük féltékenységnek. – Szerencsére a feleségem
A fiatal anyuka két éve hunyt el, mindennél jobban szerette a kisfiát
Az ismert énekesnő, Anastacia nemrég elvállalta, hogy egy táncos show-műsorban indul versenyzőként. A próbák alatt azonban olyan erőteljes mozdulatot tett, hogy korábbi melleltávolító műtétjének hegei felszakadtak. Az énekesnő kebleit 2013-ban kiújult rákja miatt távolították el. A műsor készítői arra kérték az énekesnőt, hogy az egészségére való tekintettel inkább adja fel a versenyt, Anastacia azonban még nem döntött.
Fotó: Profimedia
Lakatos Brigitta
Hoppá! Britney és Justin újra együtt
7
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
MEGPRÓBÁLJÁK MEGMENTENI HÁZASSÁGUKAT KOLTAY TAMÁSSAL
Fotók: Csudai Sándor, Máté Krisztián
extra
A This Morning reggeli adásában Britney Spears megerősítette a hírt, miszerint exével, Justin Timberlake-kel közös produkcióra készülnek. A rajongók boldogságukban elárasztották üzeneteikkel a két világsztár közösségi oldalát.
Görög Zita:
Nehéz volt feldolgozni a babám elvesztését
Görög Zita és Koltay Tamás házasságának kudarca hónapok óta köztudott, de a valódi okokról eddig mindketten mélyen hallgattak. Zita most megdöbbentő vallomást tett és elárulta: lehet, hogy a házasságuk gondjai miatt veszítették el a babájukat. Ulicska Viktória
Görög Zita és a TV2 volt sajtófőnöke, Koltay Tamás kapcsolata mesébe illőnek tűnt: fél évre rá, hogy egymásba szerettek, tavaly decemberben Saona egzotikus szigetén kimondták a boldogító igent. Alig telt el azonban pár hónap, a földöntúli boldogságot a nyár közepén máris házassági válság váltotta fel, és a meseszép történet egyik pillanatról a másikra fájdalmas drámává vált. A sztárpár különköltözött és mély hallgatásba burkolózott. Görög Zita most megtörte a csendet, és meglepő őszinteséggel vallott házassági válságuk okairól: kisbabájuk elvesztéséről és a férje és közte lévő éles ellentétekről. – Egy éve még boldog voltam és bizakodó, ott volt mellettem a férjem, a hasamban pedig egy
kis babuci mozgolódott. Aztán eltelt egy rövid idő, és megváltozott minden. A babát elvesztettük, a házasságunknak pedig abban a formájában hamarosan viharos vége lett. Az együttélés során döbbenten vettük észre egymás korlátjait, és ezekből egyre több lett. Tudom, hogy velem sokszorosan nem könnyű, de vele sem. Kavicsos szerelem a mienk, de a szövetségünk nem sérült. Várunk, hogy a sebek gyógyuljanak és teszünk ezért – vallotta be a Nők Lapjának az egykori modell, aki a házasságának megmentéséről szóló sejtető mondatát a Lokálnak tisztába is tette. – Sose mondtuk, hogy lezártuk a házasságunkat és válunk. Ha mondtunk valamit, akkor is maximum azt, hogy bajban vagyunk! Tény és való, közel voltunk a váláshoz, és iszonyú nehéz volt külön tölteni a nyarat,
másrészt viszont segített a távolság. Hogy a fényt látjuk-e az alagút végén, arról még nem beszélnék, de egy biztos: dolgozunk az ügyön – bizakodik Görög Zita, aki azt is leszögezte, nem kisbabájuk elvesztése miatt futott zátonyra a házassága. – Nem volt könnyű, de sikerült feldolgoznom, hogy elveszítettük a babánkat. Helyére került bennem ez is. A kapcsolatunk megromlásában nem játszott közre a vetélés, inkább fordítva. A baba elveszMa már képes tése már következmény volt – beszélni fájdalmáról árulta el a Lokálnak Zita.
Hol adózik, aki külföldön dolgozik?
Akkor válik adókötelessé egy adott országban a munkaviszonyból származó jövedelem, ha az adózó az év nagyobb részében ebben az államban tartózkodik vagyis ha a munkavállaló 183 napnál többet tartózkodik egy adott országban munkavállalás céljából.
állás
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
Az álommelóhoz jó csapat kell! Egy hazai felmérés szerint az ideális munkahely egyik legfontosabb eleme a jó munkahelyi légkör, ezen belül elsősorban a jó csapat, de nem kevésbé lényeges maga a munka jellege. A kreativitással, hivatással, érdekességgel, emberközpontúsággal jellemzett szellemi szempontok a megkérdezettek mintegy 59 százalékának nagy Kiemelt bérezéssel, X. kerületbe keresünk
GYÓGYSZERGYÁRI TAKARÍTÓKAT
súllyal esnek a latba, a megkérdezettek 35 százaléka pedig azt sem bánná, ha álommunkahelye közel lenne az otthonához. A karrier- vagy előrelépési lehetőséget a megkérdezettek 22 százaléka sorolta az öt legfontosabb elvárás közé, miközben a jó csapat minden második ember számára alapfeltétele egy álommunkahelynek.
ÜGYFÉLKAPCSOLATI
REFERENST KERESÜNK!
teljes munkaidőben, három műszakban. Megbízható munkahely, plusz munka lehetőség.
Kötetlen munkaidő! Bruttó 200.000 Ft.
Érdeklődni 8-16 óráig: 06-30/841-0585 vagy
[email protected]
06 70 370 7311
Sürgősen keresünk Budapest XV. kerületbe, A osztályos irodaházba
Kiemelt bérezéssel
takarító/nőket, 17-22 óráig történő munkavégzésre.
Telefon: 20/289-1525
TAKARÍTÁSI CSOPORTVEZETŐT keresünk X. kerületi munkavégzésre. Egészségügyi intézményben szerzett tapasztalat előny. Érdeklődni 8-16 óráig: 30/841-0585 vagy
[email protected]
HM EI Zrt. (Székhelye: Budapest) munkatársat keres
FEGYVERES VAGYONŐR munkakörbe határozatlan időre
Feladatok: • fegyveres vagyonőri szolgálatellátás. Elvárások: • minimum 8. általános iskolai végzettség, • személy- és vagyonőr szakképesítés és személy- és vagyonőri tanúsítvány, vagy mentesség igazolása • fegyvervizsgáról bizonyítvány, • érvényes vagyonőri igazolvány, • egészségügyi alkalmasság, • lőfegyver használathoz szükséges pszichológiai-, valamint I. csoportos orvosi alkalmasság, • erkölcsi fedhetetlenség.
Előnyt jelent: • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Munkavégzés helye: • Budapest. Amit kínálunk: • biztos munkahelyi háttér, • hosszú távú munkalehetőség, • változatos munkakörülmények, • cafeteria, munkaruha, • folyamatos képzés, • jogosultság a MH által fenntartott egészségügyi létesítmények igénybe vételére, • jogosultság a MH által fenntartott kulturális és rekreációs központok igénybe vételére • ingyenes élet- és balesetbiztosítás.
Timeshare értékesítésben jártas tapasztalt Rep.-eket és To.-kat keresünk kreditek értékesítésére. Telefon: 06-20/939-4329 06-70/443-3448 e-mail:
[email protected]
Hírlapkézbesítőt
A Petrányi Autó Kft. kiemelt bérezéssel
KAROSSZÉRIA LAKATOS, AUTÓSZERELŐ, AUTÓFÉNYEZŐ munkatársakat keres.
Jelentkezés:
[email protected] vagy 06-30-432-8473
Dorogi munkavégzésre keresünk férfi segédmunkás takarító kollégát csarnok takarítására, váltott műszakban. Érdeklődni 8-16 óráig: 30/733-8664 vagy
[email protected]
keresünk az I-II-XII. kerületbe. Munkaidő: Hétfőtől szombatig 03-07 óra között. Munkavégzés gyalogosan vagy saját gépkocsival, motorkerékpárral.
Tel.: 06/30-235-1747
RAKODÓ/SZORTÍROZÓ
FELADAT: A szortírozó-üzembe beérkező csomagok pakolása, irányítása futószalag mellett ELVÁRÁSOK: jó fizikai állóképesség, terhelhetőség, pontosság, erkölcsi bizonyítvány AMIT KÍNÁLUNK: • Akár Nettó 150.000 Ft-os fizetés (+étkezési hozzájárulás, és 13. havi fizetés) • Munkába járáshoz ingyenes céges busz vagy költségtérítés • Hosszú távú, stabil munkahely Munkaidő: hétköznapokon 16:30-01:30 Munkavégzés helye: Alsónémedi
Várjuk jelentkezését! (30) 367-4248
keresünk
Budapest belvárosába! Szeretsz telefonálni? Nem félsz új kapcsolatokat teremteni, ápolni? Fix jövedelemre + jutalékra – fejlődési lehetőségre vágysz? Jelentkezz!
[email protected] +36 30 458 4182 Digitális nyomda SZAKMAI TAPASZTALATTAL RENDELKEZŐ
OPERÁTORT KERES digitális nyomtatáshoz, azonnali kezdéssel. Munkavégzés helye Budapest, XXI. kerület. Jelentkezni:
[email protected] címre küldött önéletrajzzal.
munkavégzésre
Budapesti takarító cég megbízható, gyakorlott, munkájára igényes, aktív korú
keresünk takarító kollégákat, nappalos műszakba. Érdeklődni 8-16 óráig:
VIII. kerületi munkaterületre. Munkaidő: h-p.: 5.00-7.30 Feltétel: büntetlen előélet
VecsésiVecsési munkavégzésre
TAKARÍTÓNŐT keres
vagy
[email protected]
30/841-0585
Jelentkezni munkanapokon 9.00-14.00 óra között a 06-1-3630241-es telefonon.
BUDAÖRSI székhelyű élelmiszergyártó üzembe KERESÜNK NŐI ÉS FÉRFI kollégákat
Budapesten, a metró területén működő Princess Pékségeinkbe keresünk 2 műszakos munkarendbe
BETANÍTOTT MUNKÁRA.
eladó-pénztárost, betanított sütőmunkást, illetve szendvics és pizza készítésben jártas munkatársakat!
Keresünk továbbá
csomagológép kezelőt, valamint
Önéletrajzát várjuk az
[email protected] email címre.
Éjszakai munkalehetőség!
TELE SALES OPERÁTOROKAT
árufeltöltőt. Nyugdíjasok és diákok jelentkezésére is számítunk.
Kereskedelmi gyakorlat előny! Budapest közigazgatási határáig bérletet biztosítunk.
Várjuk a jelentkezéseket a 06-20-510-7686-os telefonszámon minden hétköznap 10-14 óra között.
Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a
[email protected] email címre kérnénk, vagy leadható bármely a metró kijáratánál található üzletünkben!
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat kerületi óvodákba kedvező fizetési feltételekkel kertvárosi környezetbe
ÓVODAPEDAGÓGUSOKAT keres.
Várjuk akár a pályakezdő, esetleg nyelvvizsgával még nem rendelkező, akár a több éves gyakorlattal rendelkező óvodapedagógusok jelentkezését. Az állással kapcsolatosan érdeklődni lehet, vagy az állásra önéletrajz elküldésével jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken: Majorné Szabó Etelka Krisztina Intézményi Referens Intézményi Iroda Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 1163 Budapest, Havashalom utca 43. Telefon: +36 1 4011-528 E-mail:
[email protected]
TARGONCÁS, SZERELŐ, CSOMAGOLÓ, CNC GÉPKEZELŐ
MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK 23. KERÜLETI PARTNERCÉGÜNK SZÁMÁRA TÖBB MŰSZAKOS MUNKARENDBE. Amit kínálunk: versenyképes alapbér + teljesítménybónusz +jelenléti bónusz + cafetéria + műszakpótlékok, hosszú távú, bejelentett munkalehetőség, professzionális szakmai háttér. Jelentkezés:
[email protected] vagy a +36 70 492 5817-es telefonszámon.
www.prohuman.hu
Veseköve van? Hullámvasutazzon!
egészség
Egy amerikai urológus kimutatta, hogy a hullámvasúton utazás csaknem 70 százalékos sikerrel segít megszabadulni a betegeknek a vesekövektől.
9
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
A REFLUX A NEGYVEN PLUSZOSOK NYAVALYÁJA
Ősszel fellángol a gyomorégés Évszakváltáskor, különösen ősszel és tavasszal sokan tapasztalják a gyomorégés kellemetlenségeit. A kiújuló reflux és a gyomorfekély is sok kellemetlenség és fájdalom forrása.
Lokál
Fotó: Profimedia
Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A gyomorégés vagy reflux egy olyan betegség, amelynek kapcsán
A stressz önálló rizikófaktor
a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt akár a garatba, a szájüregbe is. A magyar felnőttek több mint fele különböző gyakorisággal tapasztalja a reflux tüneteit, különösen negyvenéves kor után. A rizikót növeli az elhízás, a légúti betegségek, a túlzott alkoholfogyasztás, a terhesség és a dohányzás. – A reflux kezelésének alapja a savas pH normalizálása – hangsúlyozta dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa. – Ha nem túl súlyosak a tünetek, elég lehet, ha kiiktatjuk az étrendből a túl savanyú, fűszeres ételeket, az alkoholt, kávét, csokoládét, és kerüljük a dohányzást. A növényi zsiradékokkal és a vajjal is mértékletesen kell bánni. A szénhidrátok közül a keményítőtartalmúak – pékáru, keksz, rizs, tészta, burgonya – ajánlottak, mert bár rövidebb ideig tartózkodnak a gyomorban, nagyon jó savkötők. A zöldség- és főzelékfélék, gyümölcsök egyéni érzékenység szerint ajánlottak, főként a rosttartalmuk miatt. A gasztroenterológusok régi megfigyelé-
se, hogy ősszel és tavasszal többen fordulnak hozzájuk hasfájással, gyomorégéssel, feltételezett fekélybetegségekkel. Az időzítés oka nem ismeretes pontosan, de valószínűleg hozzájárul az ilyenkor fokozódó munkahelyi, iskolai nyomás, a nehezebb
ételek fogyasztása és a kevesebb mozgás. Tény, hogy a fekélyek kialakulásában a már ismert rizikófaktorokon túl szerepet játszik bizonyos gyulladásgátló, fájdalomcsillapító gyógyszerek szedése és a Helicobacter pylori neveze-
tű baktérium is. Ez utóbbi elsősorban a nyombélfekély kockázatát fokozza, míg a fájdalomcsillapító szerek kontrollálatlan szedése a gyomorfekély kialakulásának kockázatát növeli a negyvenszeresére. Ugyanakkor a stressz is önálló rizikófaktor.
A nap sportközvetítései
tv-ajánló
M4 SPORT • 17.30 Vízilabda. Magyar bajnokság (élő) SPORT 1 • 08.30 Tenisz. ATP500-as torna (élő) DIGISPORT 1 • 12.30 Tenisz. WTA-torna, Peking (élő)
10
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
07.00 Híradó 07.25 Hrvatska Kronika 07.55 Ecranul Nostru 08.25 Rejtett kincsek (6) 08.30 Freddie, A Daltól Stockholmba 08.45 Váratlan utazás (6) 09.35 Elfeledett szerelem (12) 10.20 Család-barát 12.00 Híradó 12.55 Ízőrzők 13.30 Halálbiztos diagnózis Sorozat, VI. 22/20. (12) 14.25 A palota ékköve (12) 15.30 Elfeledett szerelem (12)
16.15 Charly, majom a családban (12) 17.10 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo (12) 19.35 Maradj talpon! (12) 20.35 Skandináv lottó (12) 20.50 Szabadság tér ’56 (12) 21.45 Szamárköhögés Magyar film (1986) (16) 23.15 Kenó (12) 23.20 Róma ege alatt Életrajzi film, 2/2. (12) 01.10 A rettegés foka Thriller (1962, 102’) (12)
06.20 Mokka (12) 09.20 Stahl konyhája (12) 09.30 Babapercek (12) 09.40 TeleShop 10.45 Asztro-Világ 12.00 Tények délben 12.30 Aktív (12) 13.00 Csapdába csalva (12) 13.35 Knight Rider (12) 14.40 Walker, a texasi kopó Sorozat, 131. (12) 15.45 Maria Sorozat, 72. (12) 16.50 Megtört szívek Sorozat, II/81. (12)
18.00 Tények 19.25 Ezek megőrültek! Szórakoztató műsor (12) 20.40 A szultána Török történelmi sorozat, 14. (12) 22.00 Star Academy – Összefoglaló Zenei tehetségkutató reality (12) 23.20 Lángoló Chicago Amerikai akciófilmsorozat, IV/9. (12) 00.25 Red Carpet – Sztárok testközelben (12)
05.50 Jó reggelt, skacok! (6) 07.35 RTL Híradó – Reggel 08.05 Fókusz (ism.) (12) 08.40 Magyarul Balóval (ism.) 09.20 Asztro-Show 10.20 Top Shop 12.00 SütniCake 1. (ism.) (12) 12.30 Story Extra (ism.) (12) 13.05 Éjjel-Nappal Budapest Sorozat, 873. (ism.) (12) 14.20 A Konyhafőnök Az Íz-faktor, 7. (ism.) (12) 15.50 Isten áldjon, Esperanza! Sorozat, 174. (12)
16.55 Story Extra (12) 17.25 Fókusz (12) 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 A Konyhafőnök Az Íz-faktor, 8. (12) 20.20 Éjjel-Nappal Budapest Sorozat, 874. (12) 21.35 Barátok közt Sorozat, 8107–8108. (12) 22.15 Szulejmán Sorozat, 195. (12) 23.25 RTL Híradó 23.55 Házon kívül (12) 00.30 Magyarul Balóval
MOZI+ • 21.00
Transformers 2.: A bukottak bosszúja
Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, hogy végre béke és nyugalom köszönt a Földre. S közben Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. Ám a nyugalom csak Raymond Blanc látszólagos. A Scorpinox nevű Álca ugyanis ellopja Megatron holttestét és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron – Titkok a konyhából és cinkosa, Üstökös így bosszút I. évad, 1. rész esküsznek az Autobotok elRaymond Blanc nagyra becsült gasztronómiai legenda, len, és minden korábbinál akinek ízletes ételek iránti szeretete életre szóló. Évek alatt nagyobb erőt gyűjtenek, megszerzett tapasztalata hatalmas tudás birtokosává tette, DUNA • 23.20 hogy legyőzzék ellenfeképességeivel pedig fantasztikus ételeket készít, melyek újra és Róma ege alatt leiket. Nem számolnak újra megállják a helyüket. A legendás konyhafőnök, Raymond Az egyház bazilikáiban, templomai azonban Sammel, Blanc számos inspiráló és bárki által elkészíthető recepttel tér ban, kolostoraiban rejtegetik az aki ekkor ismét vissza a televízió képernyőjére. üldözött zsidókat. A gettókból sok emösszefog az bert még így sem sikerül megmenteniük, Autobotokkal, Miriamot is elszakítják szerelmétől. Dahogy felvegye vide és Marco újra találkoznak, pedig holta harcot az nak hitték egymást. A pápa tovább hirdeti a Álcákkal… békét és a segítségadás mellett tesz hitet. TV PAPRIKA • 19.30
FILM+ • 23.00
Dupla csapda
Tes (Malin Akerman) és két társa elég egyszerűnek tűnő feladatot kap gengszterfőnöküktől, Meltől (Bruce Willis). Egy konkurens drogszállítmányt kell megszerezniük, ami egy elhagyatott étkezdében kerülne átadásra. De lövöldözés tör ki, és a dolgok kicsúsznak az irányításuk alól. Hamarosan rájönnek, hogy a helyszínen senki sem az, akinek látszik és valójában teljesen másról van szó, mint egy egyszerű rablás. TV2 • 23.20
Lángoló Chicago
PRIME • 22.00
Zoo – Állati ösztön
Jackson Oz abból él, hogy szafarikat vezet Afrikában. Egy nap furcsa állati támadásokra lesz figyelmes. Időközben Jamie Campbell újságíró és Mitch Morgan állatorvosi kórboncnok hasonló rendellenes állati viselkedést fedeznek fel Los Angelesben. A két szál összeér, az állatok fellázadtak az emberiség ellen. Jackson, Jamie és Shaffer ügynök keresnek egy kémikust Alabamában, akinek bizonyítéka van a Raiden Global szerepéről az ügyben. Ezalatt Chloe, Mitch és Abraham elrepülnek Rio de Janeiróba, hogy késleltessék a helyi önkormányzat tervét a tömeges denevérkiírtással kapcsolatban. Eközben összetűzésbe kerülnek egy könyörtelen drogbáróval.
Boden távollétében Pat terson veszi át a lakta nya vezetését és nem szeretné, ha Freddy ismét megjelenne. Herr mann és Otis viszont munkát ajánlanak neki a Molly’sban. Dawsonba belekötnek az utcán, amiről felvétel is készül, de már csak a nő dühödt kiabálása kerül a hírekbe. Jamie segítségével sikerül megtalálni Serenát. Freddy leszúrja Herrmannt…
A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK.
SZERDA • TV-MŰSOR
Mesélő emléktáblák
program
Gábor Miklóst a magyar filmművészet első világsikerű alkotásából, a Valahol Európában című filmből ismerte meg az ország, de volt ő Mágnás Miska is. Az ő életéről tart előadást 17 órától az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban Balla Ferenc András.
11
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
A főhős: Jakupcsek BESZÉLGETÉS Beszélgetés, játék és inspiráció ismert közéleti szereplőkkel. Minden alkalommal új főhős a középpontban. Drámák, örömök, titkok és vágyak imprójelenetekben. Októberben a Momentán Társulat Főhős című előadásán Jakupcsek Gabriella kerül a forró székbe, hogy a műsorvezető kérdései és a társulat improvizációja által kicsit jobban bekukucskálhassanak az életébe, gondolataiba. Mindig érdekes, mikor a hóhért akasztják, nem? Jakupcsek Gabriella életével október 5-én 19 órakor játszik a Momentán Társulat a kreatív 2016. október 5. 19 óra töltőállomáson az Ó utca 4.-ben.
Kettős: játék
A14 és A15 egy online videójáték chatszobájában ismerkednek meg. Mindenben őszinték egymással, egyetlen dolgot, a legfontosabbat kivéve. De létezhet-e kiteljesedés vélt vagy valós gyengeségeink felvállalása nélkül? Kerülőutak és párhuzamosan futó ösvények, amelyek végül a megértéshez és az elfogadáshoz vezetnek. A közönség egyik része a lánnyal, a másik része a fiúval teszi meg az utat távolodóban egymástól – egymásig. Az előadást 12 éves kortól ajánlják.
2016. október 5. 15 és 18 óra Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház VI. kerület, Jókai tér 10.
Impró – kreatív töltőállomás VI. kerület, Ó utca 4.
Random szerda
A Random szerda Barabás Lőrinc trombitás vezetésével 2005 és 2010 között a budapesti hiphop-dzsessz színtér jeles képviselőiből alakult alkalmi formációkat vonultatta fel. 2008-ban Small Talk címmel koncertlemez jelent meg a projekt legsikeresebb felvételeiből. Most újra belekóstolhatnak a vendégek a fúziós, instrumentális zene születésének megismételhetetlen pillanataiba! A Random szerda keretében Barabás Lőrinc a kortárs zenei paletta ismert alakjait invitálja izgalmas örömzenélésre 20 órától a Budapest Jazz Clubba.
KERESZTES TAMÁS AZ EGY ŐRÜLT NAPLÓJÁBAN
2016. október 5. 20 óra Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház II. kerület, Jurányi utca 1–3.
Párhuzamos gondolatok utoljára
A mai napon látható utoljára az Artézi Galéria színpompás tárlata: Orvos András és Fekete István képei egya ránt tobzódnak az élénk árnyalatokban. Mindkét alkotót vonzzák az organikus témák, alkotásaik részletekben gazdagok. Műveik között ugyan határvonalat húz az idő és a technika – Orvos András olajfestményei az elmúlt évekre datálódnak, míg Fekete István fotográfiáinak tárgya egy 1973-ban készült kép –, a két művész szellemi rokonsága azonban letagadhatatlan. Ezt sűríti egyetlen mondatba a közös kiállítás címe: Párhuzamos gondolatok, melyet az Artézi Galériában (III. kerület, Kunigunda útja 18.) nézhetnek meg az érdeklődők.
Egy kis segítség
rejtvény
Kedves Olvasók! Rejtvényoldalunk két felső fejtörőjének megoldását a rejtvények alatt fejjel lefelé találhatják. A sudoku megfejtéseihez keressék fel a www.lokal.hu/rejtveny címet.
12
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
Délelőtt
Délután
6°
mix
11°
6°
Holnap
11°
13
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
BORAJÁNLÓ
Laposa-borbirtok:
Laposa Rizling
A Laposa-birtok központja a Badacsony-hegy déli oldalán, a régi Bogyaybirtokon található. Dr. Laposa József és felesége, a badacsonyi születésű Nóra a Balaton-felvidék szerelmesei, első földjeiket 1990-ben vásárolták meg. A vulkanikus tanúhegyek legjobb fekvésű területein elhelyezkedő Laposa-birtok mára már nyolchektárossá lett: Badacsonyhegyen 1,5, Csobáncon 3,5, Köves-hegyen 1, a Szent György-hegyen 0,5, Somlón pedig 1,5 hektár saját tulajdonú szőlőjük van. A borvidéki hagyományoknak megfelelően csak fehérbort készítenek,
évente átlagosan 80 ezer palack olaszrizling, rajnai rizling, szürkebarát, kéknyelű, juhfark és furmint készül. A birtok irányítását három gyermekük közül 2005-ben fiuk, Laposa Bence vette át, de a család minden tagja aktívan vesz részt a vállalkozás életében, fejlesztésében. A Laposa Rizling Badacsony legszebb déli lejtőiről származik. Gyümölcsös és ásványos, komplex illattal rendelkezik. Klasszikus ízek modern formába csomagolva, a hagyományok és a XXI. század találkozása. A matematikusok kedvence.
ADÁS-VÉTEL • Brilles ékszer ( nagyobb kő ) , Ezüst, arany, régiség felvásárlás üzletünkben! Bp. VII, Erzsébet krt. 29. 0630789-3034 ny: h-cs: 10-18, p : 10-17-ig. • Platina készpénzes felvásárlás! Akár huzal, tégely, ipari ezüst, arany, fog, bármi ami nemes fém! Üzletcím: Bp. VII. Erzsébet krt. 29. 0630/789-3034 • Márka óra készpénzes felvásárlása üzletünkben ! Akár régi, akár új. Iwc, Patek, Phillippe , Rolex, stb. 0630 789 3034 Üzlet : Bp VII Erzsébet krt 29 • A hír igaz! Ha régi, sárgás, golyós borostyánja van akár több százezer forintot is ér! Szivesen megnézzük! Üzlet: Bp. Erzsébet krt 29. 0630-7893034 • Zepter Bioptron Lámpát, Színterápiát, Légterápiát és állványt, valamint Ceragem Ágyat vásárolok készpénzért! 20-5299861 ALBÉRLET • X. kerületi munkásszállónkon szoba kiadó, napi-heti-havi fizetéssel. Tel: 06/20-482-9609, 06/20-945-1599 ANTIKVITÁS - RÉGISÉG • Hagyaték, régiség felvásárlás azonnal készpénzért, bútorok, festmények, porcelánok, órák, könyvek, csipkék, bizsuk, régiségeket hibásan is. Tel.: 06-70/600 1727 • Bélyeget, régi pénzt, könyveket, papírrégiségeket, régiséget vásárolunk. VI. Andrássy u. 16. Tel.: 317-4757 H-Sz:10-17, Cs:10-18 ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉS • Kőműves, burkoló, festő,tetőfedő, bádogos és víz, gázszerelés munkát gyorsan vállalok. 06/30/557 9074
JÁRMŰ • Megvásárolnám gépkocsiját. Lehet Suzuki, Opel és Veterán jármű is. Telefon: 06-20/938-0796 KÖNYV • Központi könyvfelvásárló antikvárium minden könyvet, hanglemezt, teljes könyvhagyatékot, készpénzért ingyenes kiszállással megvásárol. Tel.: 06-20/ 9921358 SZÁLLÁS • Kökitől 4 megállóra lévő családias légkörű, tiszta szálláshely kiadó 2000.-Ft-tól. Tel.: 06-70/228 5408 SZOLGÁLTATÁS • Cserépkályhás: Új kályhák, átépítés, bontás-javítás, adás-vétel korrekt árakon, nyugdíjas kedvezmény, ingyenes állapotfelmérés. Óhegyi József: 06-30/4183292
Hirdetésfelvétel:
+36 20 455 6655
Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Benkő Gábor Felelős szerkesztők: Hunyadi Áron, Urmai Gabriella, Vörös Viktória Főmunkatárs: Hecker Flórián
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Sir Bob Geldof
Az ír énekes, zeneszerző, politikai aktivista ma ünnepli 65. születésnapját. 1985-ben Nobel-békedíjra jelölték, mert segélykoncertet szervezett az etióp éhezők megsegítésére.
IKREK (V. 21.–VI. 21.) Házastársával beszélje meg a pénzügyi tranzakciókat, nem lehet véleménykülönbség ezen a téren. Gyermekével egy közös programmal közelebb kerülhetnek egymáshoz.
APRÓ
ISSN 2498-6747
Este
TÁRSKÖZVETÍTÉS • Találja meg társát, szabadidőpartnerét 25 éve sikeresen működő társközvetítő irodámban. Rendezvények, klubesték. Tel.: 269-4589 Kiss Etelka ÜDÜLÉS • Hajdúszoboszlón akciós wellness gyógyüdülés félpanzió gyógykezelés+fürdőbelépő 6 nap 29 900 Ft, 3 nap félpanzió 9 900 Ft. Tel.: 06-30/856 4990 primavilla.hu INGATLAN • XI. Őrmezőn eladó egy 49 nm-es, másfél szobás, felújított, erkélyes, emeleti panel lakás, szigetelt házban. Iár: 20MFt. Tel.szám: 06-70/526-0466 • XIV. Egressy térnél, 2 szobás, loggiás, emeleti, napfényes lakás eladó! Jó állapotú, tehermentes ingatlan. Iár: 16,49 MFt. 06-20/964-3491 • Bomba vétel! VIII. Fás, hangulatos mellékutcára néző, emeleti, 64 nm-es, napfényes lakás eladó, szuper közlekedésnél! Iár: 15.2 MFt. Tel: 06-30/238-2734 • Eladóvá vált Kelenföldön egy másfél szobás, emeleti, 47 nm-es, erkélyes, újépítésű téglalakás. Nagyon szép állapotú. Hívjon bátran! 06-30/283-1120 • Eladó az István utcában, egy 3 külön nyíló szobás, újszerű, 54 nm-es lakás. Érdeklődni: 06-20/774-1819 • Eladó a IX. ker-ben, Dunához közel, belső kertre néző, 32 nm-es, felújított, 2. emeleti lakás. Kiváló közlekedés, befektetésnek ideális. 06-30/466-1591 • II.kerületi lakóparkban 77 m2-es, 2 szobás, délnyugati fekvésű öröklakás eladó. Iár: 37,9 MFt Telefon: 06-30/644-3162
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Szerelmével csodás párost alkotnak, nagyon egymásra találtak. Sokat gondolkozik a kapcsolat komolyabbra fűzéséről, akár az összeköltözés is szóba kerülhet.
RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Le kell tennie valamit az asztalra, ha anyagilag fejlődni szeretne. A kapcsolataira is érdemes lenne hangsúlyt fektetnie, a gyakorlatban mutassa meg, mit tud.
BAK (XII. 23.–I. 20.) A szenvedélyességén a szerelemben még dolgoznia kell. Párja tökéletesen megbízik önben, már kiismerte személyiségét. Este készítsen valami különlegességet vacsorára.
OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Legyen sokat ma a friss levegőn. A túl sok munka kimerítette, fel kell töltenie magát. Végezzen feszültségoldó légzőgyakorlatokat, meditáljon csendesen.
VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Karrierjének egy magasabb szintjére léphet. A munka gyümölcse beérhet, a jutalom nem marad el. Sétáljon naponta fél órát legalább, és sokkal fittebb lesz.
SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Nyerő pozícióba nagyon sokszor kerül, de a legtöbbször nem csap le elég gyorsan a lehetőségre, így pedig elszalasztja. Az estét egyedül töltheti, családja nélkül.
HALAK (II. 20.–III. 20.) Nem fél elkötelezni magát, nem ezért van most egyedül. Tisztázza az érzéseit és fordítson a szerelmi életén. Nem szereti ezeket a magányos heteket.
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Nem fél attól, hogy esetleg magányos lesz. Ilyenkor lassít, magával van elfoglalva. Lepje meg szeretteit valami kulturális programmal, például színházjeggyel.
KOS (III. 21.–IV. 20.) Nem teljesen elégedett a munkahelyével. Értékelje át, tud-e itt tovább fejlődni, ha nem, akkor gondolja át, merre menne szívesen tovább. Belekezdhet egy tanfolyamba.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) A legjobb taktika, ha mindig kevesebbet költ, mint a bevétele. Ez a legkifizetődőbb módszer az ön számára. Önmérséklet szükséges, hogy ellenálljon a pénzköltésnek.
Fotórovat-vezető: Csudai Sándor Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-1-398-8357 E-mail:
[email protected] Apró- és rovatolt hirdetések: +36-20-455-6655 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Lakatos Viktor Terjesztés: MMS Kft. Terjesztési panaszok:
[email protected]
BIKA (IV. 21.–V. 20.) Nem kell sok idő, hogy párkapcsolatát stabilnak érezhesse. Partnerét könnyen betöri és formálja elvárásai szerint. Befolyása ma szinte delejesnek mondható.
Általános felhasználói feltételek: A Lokál című napilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
Infantino 48 csapatos világbajnokságot szeretne
14
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 5., SZERDA
A STATISZTIKA A MAGYAR CSAPAT MELLETT SZÓL, A PAPÍRFORMA ELLENE
A magyar labdarúgó-válogatott eddig 44 alkalommal találkozott a svájci nemzeti tizeneggyel és 30-szor nyertünk. Remélhetőleg pénteken a Groupama Arénában megszerezzük 31. győzelmünket.
Fotó: Csudai Sándor
sport
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke felvetette a 48 csapatos világbajnokság ötletét. A svájci sportvezető úgy fogalmazott, hogy a 48 válogatottból 16 egy selejtezőforduló után kiesne, majd a torna 32 csapattal folytatódna. A döntést a FIFA januárban hozza meg.
MÉG
2 NAP
A magyar válogatott Telkiben készül az összecsapásra
Harmincszor vertük már meg Svájcot Filipp Dávid
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese versenyképes tud lenni élcsapatokkal szemben is, és készek ezt bizonyítani a Svájc elleni vb-selejtezőn. A német szakember nehéz mérkőzésre számít, ami nem véletlen, ám ha a statisztikákra hagyatkozunk, akkor a magyar válogatott a meccs esélyese. A két nemzeti tizenegy 44-szer találkozott egymással. Harminc magyar sikert könyvelhettünk el öt döntetlen és kilenc vereség
mellett. A gólkülönbség is magáért beszél, 127-58 a mi javunkra. Jelen pillanatban a FIFA-ranglistán Svájc a 16., mi pedig a 20. helyen állunk. Legutóbb 1997-ben találkoztunk tétmeccsen Svájc-
cal, talán a sors fintora, hogy akkor is vb-selejtezőn játszottunk ellenük. Azon a meccsen Klausz László góljával vezettünk, azonban a 90. percben Stéphane Chapuisat egyenlíteni tudott. – Jól emlékszem arra a
A legutóbbi tíz meccs eredménye 2002. II. 13. Magyarország–Svájc 1-2 (barátságos) 1998. XI. 18. Magyarország– Svájc 2-0 (barátságos) 1997. VIII. 20. Magyarország– Svájc 1-1 (vb-selejtező) 1997. IV. 30. Svájc–Magyarország 1-0 (vb-selejtező) 1995. X. 11. Svájc–Magyarország 3-0 (Eb-selejtező)
1995. III. 29. Magyarország– Svájc 2-2 (Eb-selejtező) 1994. III. 9. Magyarország–Svájc 1-2 (barátságos) 1989. IV. 4. Magyarország–Svájc 3-0 (barátságos) 1984. VIII. 22. Magyarország– Svájc 3-0 (barátságos) 1981. X. 14. Magyarország–Svájc 3-0 (vb-selejtező)
gólra, hiszen az volt az első tétmeccsen szerzett találatom a nemzeti csapatban – elevenítette fel a 19 évvel ezelőtti meccset a 27-szeres válogatott Klausz. – Egy beadást követően fejeltem a kapuba. A Népstadionban játszottunk, és élképesztő érzés volt betalálni. Sajnos az utolsó pillanatokban kiegyenlítettek. Ez a svájci válogatott sokkal jobb, mint amilyen az én időmben volt. Rengeteg topjátékos szerepel náluk, ezért nehéz meccsre számítok, de biztos, hogy Storck jól felkészítette a keretet, és ismét úgy játszunk,
Klausz László 1997ben szerezte az utolsó gólunkat tétmeccsen Svájc ellen
mint az Európa-bajnokságon. Győzelemre számítok. Az 1997-es meccs után még kétszer találkozott a két csapat egy-egy barátságos meccsen. 1998-ban 2-0-ra nyertünk, 2002-ben viszont 2-1-re kikaptunk. A Magyarország–Svájc találkozót pénteken 20.45 órától rendezik a Groupama Arénában.
Piásan vezetett a szlovák válogatott labdarúgója Kitették a világbajnoki selejtezőkre készülő szlovák labdarúgó-válogatott keretéből Vladimír Weisst, akit vasárnap ittas vezetésen értek – írta az MTI. Jan Kozak szövetségi kapitány, hogy nem számít az 56-szoros válogatottra.
– Ez egy ideiglenes állapot, a végső döntést a rendőrségi vizsgálat után hozom meg – mondta a szakvezető, hozzátéve, szomorú a történtek miatt, mert kedveli és rendkívül hasznos játékosnak tartja Weisst.
A 26 éves futballista nem nyilatkozott, ügyvédje szerint ártatlan az ügyben. A szlovákok szombaton Szlovéniában lépnek pályára világbajnoki selejtezőn, majd három nappal később a skótokat fogadják.
Weiss (balra) nagy hülyeséget csinált