- Maga amúgy is dilettánsszólt a bíboros talárját igazgatva - Vigye innen ezt a vacak csövet és maradjon csendben Galilei!
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen Egy pillanat s kész az idő egésze mit száz ezer ős szemlélget velem.
(Nemtom)
(József Attila)
Honlap: www.eltevedtidoszamitas.hu
Szekeres Sándor
Eltévedt időszámítás (Részletek és kivonat a könyvből)
Bevezető (Részlet a könyvből) Az emberi történelem folyamán egyre fontosabbá vált az idő mérése, a pontos naptárak készítése és az évek helyes számontartása. Az eltelt évezredek során többféle időszámítás jött létre, köztük a mai időszámításunk. Az utóbbi időben azonban egyre többen kérdőjelezik meg a jelenlegi időszámítás pontosságát. A mai kronológiánk vitatóinak zászlóvivője a német származású Heribert Illig, aki a „kitalált középkor” nevet adta tézisének, amiben azt próbálja bizonyítani, hogy a kora középkor 614-től 911-ig tartó idő-szakát utólag tették be az időszámításokba,[1] és egyúttal valamennyibe. Óriási felzúdulást keltő elmélete többnyire elutasításra talált az érintett tudományok képviselői által. Az ellenérzés egyik, és talán legfontosabb oka Illig problémamegoldása, amely szerint a kérdéses időszakot, azaz 297 évet, egyszerűen ki kell törölni az időskálából az ott történt eseményekkel együtt. Az időszámításokban a nevezett korban valóban fennálló ellentmondások és forráshiányok ellenére, a szakértők túlnyomó többsége képtelenségnek tartja a gondolatot. Egyrészt a 297 év betoldásának nyom nélküli elvégzését tartják lehetetlennek, másrészt a törlendő korban több esemény valós bizonyítékkal rendelkezik. Ide illik ez a történelemórai epizód: Láthatóan felkészületlen diák toporog a tanári katedra előtt. - Mondd el, mit tudsz a kora középkor Európájáról. – kérdezi a tanár. - A kora középkor a…az európai… Tanár úr! – nyögte ki végül a diák - Erről én, szinte semmit nem tudok... - Ez az! – kiáltott fel segítőkészen a tanár – Tökéletesen megfogtad a kor lényegét. Szaladj a helyedre. Jeles! Az adott korról igen szerény ismeretanyaggal rendelkezik a história a korábbi korszakokhoz képest. A tanárnak nehéz egy visszaadható anyag felépítése, a tanulók zömének pedig egy egészséges felelet jelent gondot. Így talán sokan egyet is értenének Illiggel, hogy jobb lenne az egészet kihagyni a tananyagból. Ha Illig elmélete csak az információhiányra épülne, aligha állna meg. Majd háromszáz év észrevétlen beszúrását feltételező elméletet könyv-piaci kacsának lehetne minősíteni, de az 1582-es naptárreform is felszínre hozott egy rendellenességet, amelyet az akadémiai tudomány a „naptárreform körüli anomáliának” nevez, amiről később lesz szó. [2] A probléma két irányból kapott igazolása más megoldás keresésére ösztönzött. Az összeesküvés-elméletet, vagyis az utólagos és szándékos naptárhamisítást továbbra sem tartottam a probléma elfogadható magyarázatának. Az elmélet részletesebb tanulmányozása után lassan kialakult egy megérzésre támaszkodó gondolat, amely szerint a mai időszámításunk nem a Krisztus születése utáni, hanem egy másik időszámítás, ami valamilyen tévedés vagy félreértés miatt terjedt el a keresztény Európában. [45] Az ötlet igazolásához olyan történelmi adatokat, forrásokat, jelenségeket kellett keresni, amelyekre a hivatalosan elfogadott történelemírás nem talál elfogadható magyarázatot. A középkori magyar krónikák - a hivatalostól jelentősen eltérő évszámaival - szinte azonnal előtérbe kerültek.
Az azokban fellelhető évszámokból sorban kivonva a szóba jöhető időszámítások kezdő évszámait, egy érdekes egyezés található. Kézai Simon A hunok és magyarok viselt dolgai című krónikájában a hunok bejövetelét a Kárpát-medencébe 700-ra teszi. Az egykori pártus birodalom időszámításának kezdő évszámát, 247-t kivonva 453 a különbség, ami pontosan Attila halálának éve a Jézus születése szerinti időszámításban. A szóban forgó időskálát a birodalom első királyáról, I. Arszakról nevezték el és ma arszakida időszámítás a neve. [3] Az elképzelés szerint Kézai Simon krónikájának évszámai az arszakida időszámításban íródtak, és a további vizsgálódás ebben az irányban folytatódott. Az időszámítás magyar neve, az „Urunk megtestesülésének esztendejében” kifejezés adott egy újabb támpontot. A magyar nyelvben az úr szónak több jelentése van, egyrészt úr vagy uralkodó, másrészt az Úristent is jelenti. Ezt egy másik nyelvre történő áttételkor félre lehet érteni. Az etimológiai szótár szerint az úr szó eredeti formája uru volt, ami „fejedelmet”, „uralkodót” jelentett, és a honfoglalás korában még valószínűleg csak a törzsfők (vezérek), illetve később a király és a hercegek megszólítása volt, akárcsak a kizárólag a fejedelemnőnek, királynénak járó asszony cím. Az úr szóból származik többek között az ország kifejezés is, ami eredetileg uruszág.[46] Az úr lehet, hogy elvezet az időszámítás nevéig: Úr – uradalom – úrság - uruszág (ország) – Arszak – arszakida. Az úr kifejezést honfoglalás előtti ótörök vagy iráni eredetűnek tartják, amivel egy másik szál is kapcsolódik a mai Türkmenisztán és Irán területén létezett pártus birodalomhoz. Az Úr elnevezés többértelműsége lehet a ’kitalált középkor’ elméletének és a sötét középkornak egyik titka, ami egy nem szándékos, a történelemben azonban homályos korszakot létrehozó tévedéshez vezetett. Ahol az időszámítás eredete a különböző népek közötti többszörös átadás-átvétel során homályba vész, és a nevét egy többértelmű szó miatt félreértik, ez elképzelhető. Ezen a ponton annak a lehetőségét kellett megvizsgálni, hogy az arszakida időszámítás elterjedhetett-e a kora középkor keresztény területein Krisztus születése szerinti időszámításként. A magyar-pártus kapcsolatokra bőségesen található mind írott történelmi, mind régészeti forrásanyag.[6] Így az elterjedése bekövetkezhetett oly módon, hogy valamelyik Kárpát-medencébe bevonuló nép magával hozta a pártusok időszámítását, amit az itt élő népesség hitéletében jelen lévő keleti keresztény elemek és az elnevezése miatt, Jézus születésétől számított időskálának vélt. Szándékosan nem nevezem meg az Árpádokat, annak ellenére, hogy a történéseket a 895-ös honfoglalásuk köré fűzöm. Azt a lehetőséget is fenn kell tartani, hogy az időszámítás már korábban bekerült ide a hunok (avarok) közvetítésével.[7]. A fantomkor létrejöttének folyamatát ez a körülmény nem befolyásolja. [8] Meglepő élmény volt, ahogyan maguktól ugrottak helyre az időszámításban és történelemben meglévő tisztázatlan, homályos események, időpontok. A Julián-naptár bevezetési évének csillagászati eseményei a forrásoknak megfelelően kerülnek a helyükre. A fantomévek szinte automatikusan kerülnek be az érintett időszámításokba, és maradnak ki például az iszlám, a kopt és az etióp időszámításból, mindenféle összeesküvés-elmélet nélkül. Kijelenthetem a következőket: A „kitalált középkor” tézise valós alapokon nyugszik, és az időszámításunk fiktív, meg nem történt éveket tartalmaz. Amikor e sorokat írom, a hivatalosan 2009. július 25-én, állítom, hogy az Úrnak 2009. esztendejében járunk, és július hónapjának 25. napját írjuk, és egyetlen évet sem kell kivenni az időszámításunkból. A Jézus Krisztus születése szerinti időszámítás pedig soha nem terjedt el, és sehol nem vezették be. A következő oldalakon megpróbálom igazolni azt a gondolatot, hogy ez az időszámítás, amiben a világunk gondolkodik, számszerűen egyezik ugyan, de valójában egy másik időszámítás, ami egy, ma már magyarnak számító kifejezés kettős jelentésének félreértelmezése miatt terjedt el és ma úgy ismerik, hogy az „arszakida időszámítás”.
A könyvben a következőket kell bizonyítani, illetve vizsgálni: 1. Elterjedhetett-e a pártusok időszámítása a kora középkorban, Európa keresztény területein, Jézus születése szerinti időszámításként? 2. Létrejöhetett-e benne a „kitalált középkor” elméletében leírt kérdéses korszak, és hogyan? 3. Található-e bizonyíték arra, hogy a mai időszámításunk valóban az egykori pártus birodalom időszámítása? Remélem, Önök is részesei lesznek azoknak a meglepő szellemi élményeknek, amelyek az elmélet kialakítása és a könyv megírása során értek
Rövid kivonat a könyv tartalmából:
A Julián naptár bevezetésétől a Gergely naptár bevezetéséig az évhosszak eltérése miatt a napéjegyenlőség március 21.-ről március 11.-re csúszott vissza. Gergely pápa, tíz nap kiha-gyásával, és a százzal osztható szökőévek elhagyásával, kijavította a naptárat. Ez rendben is volna, de egy nap eltérés 128 év alatt jön össze. A tíz nap eltérés 1280 év alatt gyűlt össze. A két naptárreform között viszont 1627 év telt el. Honnan került elő több mint 340 évnyi többlet? Ez a többlet lenne a kitalált középkor elméletének egyik alapja. A csillagászati programok szintén a probléma meglétét igazolják, mivel a régi dokumentumok által jelzett és a kiszámolt napéjegyenlőségi helyek nem egyeznek. Az eddigi szerzők 2-300 évnyi fantomkort tételeznek fel, amit szerintük utólag, szándékosan illesztettek be az időskálákba, 614-911 közé. A kora középkor e szakaszáról valóban rendkívül gyér az ismeretanyagunk. Mintha Európában erre a kétháromszáz évre generációk butultak volna el. Elfelejtettek írni, építkezni, majd a 900-as évek után úgy folytatják, mintha mi sem történt volna. Pedig Róma bukása nem egy világégéssel egybekötött pusztulás volt, ahol minden kultúra elporladt. Egyszerűen csak hatalmát vesztette, még a hatalmi jelvényeket is átküldték Bizáncba. Kifosztották ugyan, de a tudás megmaradt, lehet hogy egy rövid ideig kevésbé virágzott, de nem kellett mindent újra kitalálni, mint ahogyan a sötét kora középkor történelme sejteti velünk. Az észrevétlenül maradt, szándékos beszúrás azért sem valószínű, mivel több időszámítás létezett, szinte valamennyi jelentős államalakulatnak volt, és ezeket a különböző államok, hatalmak mindegyike nyilvántartotta, jegyezte és viszonyította, a kapcsolatok, az adók, a hadi és egyéb események miatt. Itt nem lett volna esélye annak, hogy valaki csendben ide-oda beszúrjon két-háromszáz évet. Az ellenlábas hatalom azonnal feljegyezte volna, és nyoma lenne valahol. De ilyenről nem tudunk. A mai időszámítás is inkább háttérbe szorította a többit és terjedt el, nem pedig bevezetés által lett elfogadva. Sok korabeli időszámítást a mai napig jegyeznek, vezetnek. Egy használatban lévő, és valamennyi keresztény nagyhatalom (a német-római, a magyar, a bizánci, a kijevi és a többiek) által ismert, jegyzett, figyelemmel kísért időszámítás, félreértésből adódó, széleskörű elterjedése viszont nagyon is valószínű.
Ez az időszámítás, amit egy idő után „ab incarnatione Domini” címmel ruháztak fel, és amit magyarra az „Úr megtestesülésének” alakban fordítanak, ma pedig polgári időszámításnak neveznek. A magyar krónikák adataira, történelmi és régészeti tényekre alapozva a következőt állítom: A mai időszámításunk azonos az egykori pártus birodalom arszakida időszámításával, amely a Krisztus születése szerinti i.e. 247-ben indult I. Arszak uralomra kerülésével. A pártus-magyar kapcsolatra több igazolást találtak, például a harcmodor, az öltözködés és az eszközök, a hét törzs vagy család, és maga a pártus név is magyar hangzású. Az arszakida időszámítást valamelyik keletről bevonuló, pártusokkal rokon lovasnomád nép hozta magával a Kárpát medencébe, és feltehetőleg rovásírás egyik változatával jegyezték. A hódítók igen aktív fellépése során ismertté válik a Európa keresztény területein. A diplomáciai kapcsolatok és egyéb szerződések irataival szinkronizálják a többi időskálával, azaz megállapítják az egyidejűségét. Neve a birodalom, ország, uradalom, időszámítása, vagy ha I. Arszak úrrá válásának tényét vették alapul, akkor az Úr, Úrnak időszámítása lehetett (úr - uradalom - úrság – ország – Arszak, vagy úr- uraság). Vagy félreértik a nevét és tévedésből az uradalom, ország (Anno Regnum) helyett az Úr időszámításának (Anno Domini) fordítják, vagy a behozó nép is „Úr esztendejének”nevezték. A kor bonyolult időszámításai között a praktikus, egyszerűen követhető és rokonszenves nevű időszámítás széles körben elterjed. A neve miatt Krisztus születése szerinti időszámításnak vélik. A magyarság kereszténységre történő áttérítése során a régi rovásírásos leiratokat megsemmisítik, a rovásírást pedig betiltják. Elfelejtődik honnan ered és maga az elterjedés folyamata is lassan, száz-kétszáz év alatt történik. A XI.- XIV. század során megkeresték Jézus születését a Justinianus korában megszakadt római időszámításban, de a félreértés miatt 247 évvel korábbra teszik. A megszakadt római kor miatt a 900 utáni éveket nem tudják korban visszadatálni, azok ott maradnak a helyükön. Az 550-es és a 900-as közé 247 fiktív év kerül be. A nyomravezető évszám Kézai krónikájában található, aki a hunok bejövetelét teszi 700ra, de ez Attila halálának éve. A helyes időszámításban (a továbbiakban Úr időszámításának nevezve) a rómaiak kora 247 évvel előbbre kerül, így az i.sz. 476-os Róma bukásának éve Úr. 723 lesz. A hátracsúsztatás műveletével a 247 évnyi fantomkor bekerül azokba az időszámításokba, amelyek első évét hipotetikusan, utólag állapítják meg (bizánci, zsidó, keresztény) Azok, amelyek valós első számú évvel rendelkeznek, érintetlenek maradnak. Az egyik kivétel az akkor még nagyon szűk körben ismert iszlám időszámítás, ami a maradt 622-es induló évszámon, de még bőven benne van a római korban., de ilyenek még a kopt és az etióp éra. A Julián naptár Úr. 203-ban lett bevezetve. A január elsejei újhold talán pontosabb, mint jelenlegi i.e. 45-ben. A napéjegyenlőség időpontja Úr. 203. évében március 21.-én 21:45 –kor van. Julius Caesar halálának időpontja: Úr. 204. március 15. Kálti Márk Képes Krónikájának évszámait Kézaitól veszi át. A krónikában Attila halálát a 700-as évszámból származtatják, és 445-re módosítják, a 872-es magyarok bejövetelét pedig 677-re. Az indictio ciklusok számai, a 247-es és a 172-es számok ismétlődnek (872-700=172). Attila halálának írt, a 700. és 445. évek indictio cikluson belüli sorszáma ugyanaz: INDICTIONE XIII. A magyarok bejövetelének tartott 872. és 677. évek indictio cikluson belüli sorszáma pedig: INDICTIONE V. Ez azt mutatja, hogy valakik észrevették, hogy ezek az évszámok nem a Krisztusi éra évszámai, ezért megpróbálták visszadátumozni az éveket, ami sajnos a Kálti krónika hitelességének rovására ment.
Rendkívül érdekes és fontos találkozási pont, László Gyula „kettős honfoglalás" elméletének i.sz. 670-re jelzett griffes-indás első honfoglalásának kezdeti időpontja. Nagyon érdekes az i.sz. 420-453 és az Úr. 670-700 közötti korok párhuzama. Mindkettő Attila halálával ér véget, és mindkettő egy nép Kárpát-medencébe történő bevonulásával kezdődik. A hunokról, és az avarokról van szó. László Gyula a következőket írja: 670 körül eddigitől különböző kultúrájú nép áramlik a Kárpátmedencébe, akik magyar helyneveket adnak szállásainak. Az e korból talált temetők rendkívül nagy lélekszámúak, gyakran több száz, néha ezernél is több sír található egy-egy temetőben, szemben Árpád magyarjainak 10-15-ös lélekszámú temetőivel. Ez a tény egy olyan, a történelmi iratokban nyomtalan, népvándorlási hullám régészeti bizonyítéka, ami sokszorosan meghaladja a történelemben határozott nyomot hagyó magyar honfoglalás méretét. A magyarázata pedig az, hogy ez a népvándorlási hullám azonos a hunok i.sz. 420 körüli, méretében a Római Birodalmat is megrendítő, bevonulásával a Kárpát-medencébe. László Gyula leírja azt is, hogy az i.sz. 420 utáni fejedelmi sírokat megtalálták ugyan, de a közemberek sírjait nem, amit a temetkezési szokásokkal, illetve a rövid 20-30 éves ittléttel próbálnak magyarázni. Egyrészt, ez egy emberöltőnyi idő, ennyi idő alatt a fele lakosságnak ki kellett cserélődnie. Másrészt, ha a hamvasztás után urnasírokba temetkeztek, akkor ezeknek is nyomai lennének. Priszkosz rétor írja, hogy Attila egy faluból nősül, egy helyi vezető lányát veszi el. Később egy letelepedett göröggel találkozik, akinek hun felesége és gyerekei vannak. Vagyis az ekkor itt élt nép hosszabb, vagy állandó tartózkodásra rendezkedett be. Szintén Priszkosz rétor leírásából tudjuk, hogy Attila megtiltotta hunjainak a kereskedelmet Bizánccal, aminek régészeti bizonyítéka a bizánci érmék szinte teljes hiánya e sírokból. Véleményem szerint a hun közemberek sírjai ott vannak a 670-es évek utáni régészeti leletekben. Az Úr időszámításában a római érát megszakító Justinianus császár 812-ben hal meg. A magyarok honfoglalása viszont marad 896-on. Ebben az időszakban kellene rendbe tenni az európai történelmet, amit valamikor a XI - XIV. század során körülbelül 350 évre húztak szét. Nem biztos, hogy törölni kell a történelem fiktív szakaszába tartozó eseményeket. Lehet, hogy csak össze kell nyomni a 350 évet 100 évre, és a lelet- és forrásanyag egy ideális mennyiségűvé válik. A honfoglalástól kezdve a kronológiánk többé-kevésbé rendben van. Feltételezem, hogy a fantomkor egyúttal rátolta a római kort, az őt megelőző korokra, és nem az egész történelem csúszik. A csillagászati jelenségek azonosítása segíthet ebben. Az összeesküvés elmélet végül is abban a formában megállhat, hogy később rájöhettek az időszámítás hibájára, de vagy a kijavítása esett kútba, vagy a bevezetésének kudarcától féltek, ezért elhallgatták és eltüntették a nyomait. Véleményem szerint először Gergely pápa naptári reformjának előkészítői döbbentek rá, hogy valakik, valamikor elrontottak valamit, ha nem is szándékosan, és ez nem az, aminek hiszik. Ezt mutatja a rovásírásos emlékek későbbi szisztematikus üldözése, eltüntetése. Arra nem számítottak, a tudomány fejlődésével nyomára akadnak a hibának, és mindig marad valamennyi forrás, ami segít felfedni a titkot.
***
Egy igazán komoly bizonyíték lenne az elmélet igazolására, ha az arszakidák időszámításának egy adott évszámához köthető csillagászati eseményt, a mai, polgári időszámítás szerint ugyanabban az évben azonosíthatnánk be, találnánk meg. Következzen:
Az arszakida időszámítás napfogyatkozása (Részlet a könyvből) Az eltévedt időszámítás elméletének különleges igazolása található a British Múzeumban őrzött két ékírásos agyagtáblán, amelyeken ugyanazon évnek az eseményeit jegyezték fel. A British Múzeum BM 34034 és a BM 45745 számú agyagtáblái alapján, F. R. Stephenson Historical eclipses and Earth’s rotation című könyvében bemutat egy mezopotámiai napfogyatkozást. "SE 175, [király] Arsaces, [hónap XII2]. 29-én, 24 fokkal [kb. 96 perccel] a napkeltét követően, a napfogyatkozás kezdődött, a délnyugati oldalon, [?] [Ven] us, Merkúr, és a szokásos csillagok láthatóak, a Jupiter és a Mars, amelyek ekkor láthatatlanok voltak, látható a napfogyatkozáskor [?]."[84] [85] A szeleukida időszámítás 175. évére jelzett esemény az i. e. 136. április 15-i napfogyatkozással lett azonosítva. Az évszám megközelítőleg illeszkedik, és az SE 175-ös év az időszámítás előtti 136/137-es évnek felel meg. A fogyatkozás sávja jól láthatóan áthalad az egykori Mezopotámia területén. A napfogyatkozás kora reggeli időpontban kezdődött, így megfelel az ókori leírásnak. Azonban az kizárható, hogy áprilisi hónap közepén volt a korabeli mezopotámiai év utolsó hónapjának utolsó napja. Az ekkor használt naptárban az év rendszerint a tavaszi napéjegyenlőség (március 20/21) körüli időpontban kezdődött. Az április 15.-i dátum a következő babiloni év első hónapon belüli időpontjának felelne meg.
Az i.e. 136. április 15-i napfogyatkozás ábrája
Ezt az eltérést az egykori csillagászok hozzá nem értésére sem lehet ráfogni. Több száz, vagy ezer évig folyamatosan végzett pontos megfigyelések leírásai nem ezt mutatják. Nem ezt mutatja a XI. században megreformált mai perzsa naptár sem, amelyet az óriási mennyiségű megfigyelés során megalapozott tudás segítségével alakítottak ki. A naptár számottevő hibája állítólag 2 millió év múlva fog jelentkezni, szemben a Gergely-naptár 4-8 ezer évével. Az egykori babiloni naptár hagyományos évének hónapjai következőképpen alakultak: A babiloni naptári év tizenkét hónapjának adatai
I II III IV V VI
Niszannu Ajaru Simanu Du'uzu Abu Ululu
30 nap 29 nap 30 nap 29 nap 30 nap 29 nap
VII VIII IX X XI XII
Tasritu Arahsamna Kislimu Tebetu Sabatu Addaru
30 nap 29 nap 30 nap 29 nap 30 nap 29 nap
A szökőévekben plusz egy hónapot illesztettek be, vagy a VI. hónap után, amit második Ululu-ként neveztek és 29 (30) napos volt, vagy a XII. hónap után második Addaru-ként, ami 30 (29) napos volt.[85]
Babilonban ekkor az i. e. 5. század elején bevezetett tizenkilenc éves ciklust használták, amelyben hét szökőhónap volt, a 3., 6., 8., 11., 14., 17. és a 19. évben. A 17. évben két Ululu hónap volt, a többiben pedig két Addaru. A ciklus eredményeképpen az első hónap (Niszannu) első napja soha nem távolodott el a tavaszponttól. A babiloni naptár 19 éves ciklusának táblázata
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 A A A A A U A A szökőhónapot minden esetben az uralkodó jelölte ki, természetesen a tudósainak tanácsára, és rendszerint az előző hónapban. A szökőhónapok változó beillesztésével a mezopotámiai naptár egyfajta mozgó jelleget kapott. Az egész rendszer legfontosabb feladata az évkezdet meghatározása volt. A naptári év első napját minél közelebb akarták helyezni, illetve tudni a tavaszi napéjegyenlőséghez. Az ideális esetben az első hónap, a Niszannu tizenötödike – a telihold napja - a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltére esett. [85]. A következő táblázat a 19 éves ciklus évkezdeteinek elcsúszását tartalmazza, napokban kifejezve. Az első év nulláról indul, és a ciklus végén, a 19. év után ismét nulla lesz. Ha az első évnek március 21-e az első napja, akkor csak a nyolcadik évnél lépi túl a kívánatos dátumot. A ciklus többi éve jóval 21-e előtt kezdődik. A táblázatból látható, hogy a szökőévek úgy vannak elhelyezve, hogy abban az évben az évkezdet megközelítse a napéjegyenlőség időpontját. A babiloni naptár évkezdeteinek elcsúszása cikluson belül 1
2
3
4
5
6
7
-11
-22
-3
-14
-25
-6
-17
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2 -9
-20
-1
-12
-23
-4
-15
-26
-8
-19
0
Ha az agyagtáblákon 2. Addaru hónap 29. napja szerepel, akkor az i.e. 136-ra eső babiloni évkezdet április 16/17-re esett. Az i.e. 136. év cikluson belüli éve pedig csak egy 2. Addaru szökőhónapot tartalmazó év lehet, azaz a 3, 6, 9, 11, 14, vagy a 19 közül az egyik. A legkedvezőbb esetben, ha a 136-os év a 19-es sorszámú a ciklusban, a legkorábbi évkezdet április 17-e lehet, ami ellentmond a babilóniai naptár tavaszi napéjegyenlőség március 21-hez kötött kezdetének. Ekkor a 16. évben közelíti meg legjobban 20/21-i dátumot, de ott is két nappal később, 22/23-án következik be. A többi szökőévben még jobban eltávolodik a dátum a napéjegyenlőség időpontjától. Egy normál esztendőben pedig májusra is kitolódna egyik-másik évkezdet. Ezek alapján belátható, hogy az i.e. 136. év április 15-e nem lehet 2. Addaru hónap 29. napja. Visszatérve az agyagtáblák tartalmához, a BM 45745 számú tábla fordításában[86] megtalálható „Arsaces” neve. Mivel egy időszámítás lett elnevezve az Arszakidák dinasztiájáról, ajánlatos megvizsgálni azt a lehetőséget, hogy a 175-ös évszám valójában a róluk elnevezett időskálán van értelmezve. A könyv témája szerint a mai időszámításunk az Arszakidák időskálája, ezért magától értetődik, hogy a 175. évi napfogyatkozást a maiban kell keresni, és található is egy, a kérdéses időpont közelében, igaz egy évvel korábban, i.sz. 174. február 19-én, de ezen kívül semmi más nem szól ellene. A helyszín Mezopotámia, és kora reggeli időpontban kezdődött a fogyatkozás. A szöveg fordítása ugyan 2. Addaru 29. napjára jelzi, de az ékírásos szövegek fordításánál jelen van a külső körülményeket is számításba vevő szubjektivitás. Véleményem szerint ez egy normál Addaru hónap lesz.
Az i.sz. 174. február 19-i napfogyatkozás
Ha ez a normál XII. (Addaru) hónap 29. napja, akkor a rá következő második Addaru hónap után, pontosan március 20/21-re esik a Niszannu hónap első napja, és egyúttal a fentebb említett „ideális eset” következik be, hogy a Niszannu 15. napján telihold van. Ebben az esetben a szóban forgó 175-ös év a cikluson belül vagy a tizenegyes vagy a tizenkilences sorszámú lehetett. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy az új jelölt eleget tesz-e a kívánalmaknak, az ékírásos agyagtáblák többi adatának elemzésére is szükség van. A következők olvashatóak, illetve értelmezhetőek az ékírással írt táblákról: 1. 24 fokkal a napkeltét követően, a napfogyatkozás kezdődött; 2. a Vénusz, Merkúr, és a szokásos csillagok láthatóak; 3. a Jupiter és a Mars, ekkor láthatatlan időszakukban voltak, és láthatóvá váltak napfogyatkozáskor [86] ; Az első pont fok-nak nevezett babiloni egysége körülbelül négy perces időtartam[87], ami azt jelenti, hogy a fogyatkozás kb. másfél órával (96 perccel) a napfelkelte után kezdődött. A második pont, feltehetőleg a napfelkelte előtti égbolt állapotát jelzi. A babiloni csillagászok gyakran fel szokták tüntetni a fényesebb csillagok jelenlétét is, és a „szokásos” szó valószínűleg azt jelentheti, hogy ilyenek nem voltak láthatóak. A harmadik pont „láthatatlan időszak” kifejezése pedig vagy a horizont alatti állapotot, vagy a nappali égbolton való tartózkodást jelentheti. A két szóban forgó fogyatkozás folyamatának összehasonlítása érdekes megállapításokhoz vezet. A napfogyatkozások modellezése a Stellárium csillagászati program segítségével történt. A következő két ábrán a napfelkeltei állapotok láthatóak. Az i.e. 136. április 15-i napfelkelte.
A fenti ábrán, az i.e. 136-os évnél a napfelkelte előtt csak a Mars bolygót láthatta egy rövid ideig az egykori csillagászpap. A szövegben említett Jupiter, Merkúr és a Vénusz bolygó itt még a horizont alatt van. A lenti ábrán, a 174-es évben, már jóval napkelte előtt látható volt a Vénusz és a Merkúr is, és fényesebb csillag sincs a közelben, pontosan úgy, ahogyan az egykori csillagnéző lejegyezte a fordítás szerint. Az i.sz. 174. február 19.-i napfelkelte
A két napfelkelte ideje között több mint egy óra különbség van, a februári és az áprilisi időpontok miatt. Az ábrákon az egységes világidővel (UT) vannak feltüntetve az időpontok. Az akkori helyi idő 3-4 órával lehetett több. A napfogyatkozások kezdetét ábrázolja a következő két kép. A szimuláció során a napfogyatkozás sávját figyelembe véve, egy valószínűsíthető hely lett beállítva. A valós észlelési idő ettől húsz-negyven perccel is eltérhet, mindkét évnél. Az i.e. 136. április 15-i napfogyatkozás kezdete
A fenti ábra alapján, az i.e. 136. évi eseménynél a napkelte és a fogyatkozás kezdete között körülbelül 3 óra és 20 perc telt el. A lenti ábra alapján, az isz. 174-es évnél ugyanez körülbelül 2 óra és 10 perc. A forrás 96 percet jelez, amihez az észlelési idő eltéréseit figyelembe véve, a 174-es év fogyatkozása esik közelebb.
Az isz. 174. február 19-i napfogyatkozás kezdete
A legnagyobb fedés közeli állapotot vizsgálva további érdekes következtetések vonhatók le. Az alábbi ábra a vitatott 136-os év napfogyatkozását mutatja a teljes takarás közeli helyzetben. Az i.e. 136. április 15.-i napfogyatkozás ábrája
A négy bolygó valóban ott van a képen, de a Merkúr és Mars láthatósága megkérdőjelezhető. A Merkúr napközeli helyzete miatt elvékonyodott sarlóját a teljes fogyatkozás pillanataiban nem biztos, hogy észlelni lehetett. A Mars fényereje pedig jól láthatóan még kisebb volt. Az ábrán minél nagyobb az égitestet jelölő kör, annál nagyobb a látszólagos fényessége. A szimulációból nem lehet megállapítani azt, hogy a fogyatkozás mekkora elsötétedést okozott, illetve milyen fényességű égitestek váltak ekkor láthatóvá. Hiányos ismereteink ellenére, a Vénusz valóban látható lehetett, de a Nap mellett tartózkodó Jupiterről csak pontosabb számítások után lehet véleményt mondani, ugyanis a napkorona környékén mutatja a program. Az ábrával kapcsolatban a program készítői a szimuláció kisebb pontatlanságait is elképzelhetőnek tartják, és jelezték is a mellékelt leírásban. Összefoglalva elmondható, hogy az időszámítás előtti 136. április 15-i napfogyatkozás itt megismert folyamata nem illeszkedik az ékírásos szövegben leírtakhoz. A bolygók másképp jelennek meg, mint ahogyan a korabeli csillagász lejegyezte. Az arszakida időskála 174. február 19-i napfogyatkozása időben körülbelül ugyanakkor éri el a teljes fedést, mint az előző fogyatkozás, de egy órával később kezdődik. Több ábrán kell bemutatni, hogy látható legyen mindegyik itt szereplő égitest.
Az i.sz. 174. február 19-i napfogyatkozás ábrája 1.
A fenti ábra szerint lehet, hogy újra láthatóvá vált a Merkúr és a Vénusz az egykori szemlélő számára. Ugyanazt a pillanatot ábrázolja még a lenti kép is, csak az égbolt másik felét, ahol megjelent a másik három ismert bolygó. Az Uránusz ekkor még ismeretlen volt. A Mars és a Jupiter itt távolabb volt a Naptól, és nagyobb felülettel fordultak a Föld felé, és így láthatók lehettek a fogyatkozás alatt. A Szaturnusz is ott van a képen, de a látszólagos fényességét kisebbnek jelzi a program a Marsénál. Vagy nem látta az akkor élt csillagászpap, vagy az erről szóló szöveg a tábla sérült részén szerepel. Az isz. 174. február 19-i napfogyatkozás ábrája 2.
A két fogyatkozás részleteinek összehasonlítása alapján ki lehet jelenteni, hogy a kettő közül az isz. 174. évi napfogyatkozás folyamata felel meg az ékírásos forrásokban leírtaknak, egyúttal a mai és az arszakida időskála azonossága is igazolódni látszik. A BM 45745 és a BM 34034 számú agyagtáblák hátoldalának töredezett szövegrészében is olvasható egy utalás holdfogyatkozásra, amelyet valamelyik hónap 15. napjának éjszakáján figyelt meg az egykori szemlélő. Az ékírásos szöveget többféle értelmezéssel idézik az egyes szerzők, olykor a beazonosított fogyatkozáshoz igazítva a jelentésüket, amit talán nem is szabad felróni nékik. A BM 45745 agyagtáblán csak egy 15-i nappal kapcsolatos töredékes szövegrészlet található: A 15-én éjszaka a Hold felkeltét és napnyugtát 8 fok 40 ' felhők,.. nem tudtam nézni, valamennyi ne [m ...] 15 fokos éjszakai maximális fázis…, amikor kezdett világossá…, hogy elszámolni az éjszakai 18 fok keletről északra és nyugati [...] ott állt, a többi a bolygók nem álltak ott ….3 és fél könyök előtt Alfa Lib volt háttérbe szorította a ... [88]
Itt nincs szó konkrétan holdfogyatkozásról, de a „15 fokos éjszakai maximális fázis,… amikor kezdett világossá” szövegrészt egy halvány utalásként figyelembe lehet venni. Ha eltekintünk ettől, akkor azt sem lehet tudni, hogy melyik hónapról van szó. A BM 34034 tábla hátoldalán már határozott utalást lehet találni F. R. Stephenson könyvének 188. oldalán: (SE) 175 év XIII/2 hónap 15-én…… Amikor az α-Cor tetőzött, holdfogyatkozás, attól a dél-keleti oldalán. 18 (?) fokkal az éjszaka... 7 ujjnyit. Egy (?) beruval napkelte előtt [89] [BM 34034 (= LBAT 1285), Rev. 17-23; ford.: Huber, p 69] A hónap csak egy feltétezett adat, mint ahogyan az α-Cor (Vadászebek csillagkép?) is. A szerző valószínűleg hozzá akarta illeszteni az i.e. 136. évi napfogyatkozáshoz a dátumot. A beru a fokhoz hasonló babiloni mértékegység és harminc fokkal egyenlő (egy fok kb. négy perc), ami így két órának felel meg. Az isz. 174. évben csak egy holdfogyatkozás volt, augusztus 29-ról 30-ra virradó éjjelen, és teljes. Előtte pedig isz. 173. március 17-én, de nem volt látható a kérdéses területről. A babiloni napról tudni kell, hogy napnyugtától napnyugtáig tartott. A napok beazonosítása során ezt számításba kell venni. A 174. augusztus 30-i teljes holdfogyatkozás adatai a NASA honlapjáról, az egyetemes időben megadva (UT). A babiloni helyi idő körülbelül három-négy órával több. Belépés a félárnyékba Belépés a teljes árnyékba Teljes fedés ideje Kilépés a teljes árnyékból Kilépés a félárnyékból
: : : : :
isz. 174. augusztus 30. 00. 01 isz. 174. augusztus 30. 00. 58 isz. 174. augusztus 30. 02. 14 isz. 174. augusztus 30. 04. 08 isz. 174. augusztus 30. 05. 06
A baloldali ábra a holdfogyatkozás kezdetét szemlélteti, a jobboldali pedig a fogyatkozó Hold lenyugvása előtti percekben készült.
A napkelte az egyetemes idő (UT) szerint körülbelül 02.00-kor következett be. A megfigyelés helyének bizonytalansága miatt, a helyi idő szerint 500 és 600 között lehetett. Mivel ugyanazt a tetszőleges időt kell hozzáadni mindegyik adathoz, talán nem is fontos. A képek alján lévő időpontokból látható, hogy a holdfogyatkozás kezdete és a napkelte között kb. két óra telt el, azaz egy beru, ahogyan BM 34034-es tábla ékírásos szövegének fordításában szerepel. A napfogyatkozás alapján 175. év Addaru hónap 29. napja 174. év február 18/19-vel esik egybe, azaz február 18-i napnyugtától február 19-i napnyugtáig tart. Ennek megfelelően kiszámolva, augusztus 29/30-a Ululu 15-re esik, a forrásban szereplő dátumnak megfelelően.
A két fogyatkozás helye a babiloni naptárban
Egy apró módosítás azonban bekerült a naptárba. A második Addaru hónapot 30 naposra jelzik, de abból, hogy az uralkodó rendelte el az előző hónapban a beszúrását, feltételezhető, hogy nem mindig tartották be, és hol 30, hol 29 napos volt attól függően, hogyan lehetett pontosabban újhold napjára illeszteni a hónap elejét. Itt a második Addaru 29 naposként lett figyelembe véve. A harminc napos Addaru II. esetén Ululu 14-re esne az augusztus 30-i holdfogyatkozás. A február 19-e utáni következő újhold március 20-án 18.30 körül következett be. Feltehetőleg éltek azzal a lehetőséggel, hogy 21-re tegyék az évkezdetet. A tavaszi napéjegyenlőség ebben az évben március 21. 22.13 –kor következett be, az egyetemes idő szerint. A holdfogyatkozások a naptár jellegéből adódóan, rendszerint a hónap közepén következnek be, 15-e körül. A napfogyatkozások pedig az újholdhoz igazodó hónap kezdetekor, azaz elseje környékén. Stephenson könyvében az i.e. 136. április 1-i holdfogyatkozást rendeli ide. A mintegy 70 %-os fedést elérő részleges fogyatkozás napkelte előtt körülbelül másfél órával kezdődött, ami nincs egy beru, azaz két óra. A Szaturnusz bolygó jól látható volt ekkor, de az agyagtáblán nem található róla adat, pedig a babiloni csillagászpap feltehetőleg lejegyezte volna. Szembetűnő különbség ugyan nincs a 136-os és a 174-es év holdfogyatkozásai között, de az utóbbi mégis pontosabban illeszkedik az agyagtáblán lejegyzett folyamathoz. A bizonyítások eddig arra irányultak, hogy melyik év fogyatkozása felel meg jobban a leírásnak, ami után mindig marad egy kis kétség, hogy mégis a kevésbé illeszkedő a megoldás. Az agyagtáblák azonban egyszerűen nem készülhettek az i.e. 136-os évben. A táblán együtt szereplő 175-ös év és az Arsaces név kizárja ezt a lehetőséget. Két Arsaces nevű uralkodót ismer a história, akik közül az első i.e. 247-211, a második i.e. 211-185 között uralkodott. Ekkor már egyik sem élt. Ezért a szeleukida éra 175. éve és az Arsaces név között nincs logikai kapcsolat. Stephenson könyvében tévesen társítja az évszámot a szeleukida időszámításhoz.[107] Az agyagtáblán található Arsaces név csak az időskála nevét jelentheti.
A mezopotámiai területek i.e. 136-ban már valóban a pártus birodalomhoz tartoztak, de ekkor I. Mitridatész volt a király, és ez a 111. év az arszakidák érájában. A mai értelemben vett arszakida időszámítás 175. évének az i.e. 72 felel meg, és a források szerint Szinatrukész uralkodott. A babiloni részen a 72-es év körül, i.e. 61. szeptember 9-én, és i.e. 79. március 17-én volt nagyobb fedésű fogyatkozás, de egyik sem volt teljes azon a részen, így az agyagtáblák fogyatkozásai nem kapcsolhatók az i.e. 72-es évhez, de kétszáz évnyi távolságban sem található megfelelő napfogyatkozás. A csillagászati feljegyzéseket tartalmazó agyagtábla a British Múzeumból.
Az eddig leírtak alapján kijelenthető, hogy a British Múzeum BM 45745 és a BM 34034 számú agyagtáblái a mai időszámításunk 174. évében bekövetkezett nap- és holdfogyatkozás leírását tartalmazzák. Az pedig teljességgel kizárható, hogy a babiloni papok Jézus Krisztus születésétől számolt években dátumozták volna agyagtábláikat, és ismereteink szerint nincs más időszámítás, ami ekkor indult volna a folyamközi részen.[109] Az agyagtábla adatai szerint az i.sz. 174. március 21-i Nisannu elsejével már a 176-os évébe lépett a babiloni naptár arszakida időszámítása. Arra a kérdésre, hogy miért van 21 hónap különbség a feltételezés szerint ugyanannak az időszámításnak két vonala között, nehéz megnyugtató választ adni. Három, hat vagy kilenc hónapos eltérés a különböző évkezdetek átszámítása során létrejöhetett, de a plusz egy évre még keresni kell a magyarázatot. Az alábbi kép a szóban forgó agyagtáblát ábrázolja. Jól láthatóak a sérülések, amelyek igencsak megnehezíthették a fordítók dolgát. Nem elképzelhetetlen, hogy a hiányzó évek titka itt rejtőzik valahol. Az agyagtáblák fordításakor volt egy kisebb bizonytalanság az évszámok körül. A fordítás kommentárjában leírják, hogy először csak a 75-ös évszámban voltak bizonyosak, és az 1-es számot később azonosították. Vajon az a 75-ös is az volt-e, vagy pedig csak azért 175, mert 136 és 175 összege egyenlő 311-el, ami a szeleukida időszámítás kezdő éve. A 174-nél viszont hiányzott volna egy év.
2009. július 25.
Szekeres Sándor Az elmélet és a hozzá kapcsolódó forrásanyagok oldala: www.eltevedtidoszamitas.hu
Jegyzetek [1] Heribert Illig. Kitalált középkor, 15. oldal [2] A bizonyítást először Hunnivári Zoltán a Hungár naptár című könyvében végezte el, aki 198 év betoldását tételezi fel, ő is az összeesküvés elmélet híve. [3] Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, 117. oldal [4] A forrás Kézai Simon A hunok és magyarok viselt dolgai, és az adott mondatot több helyen idézem a könyvben. [5] Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, 128. oldal [6] Az interneten hozzáférhető forrásokon kívül: Marton Veronika „A pártusok története” című munkája, R. Ghirsmann: Az ókori Irán című könyve, illetve Szántai Lajos előadásainak anyaga. [7] A 700-as évszám pontossága akkor kap magyarázatot, ha valahol a Kárpát-medencében jegyezték fel. [8] Az őstörténeti elméletekkel elkötelezettség nélkül példálózok, mivel a „kitalált középkor” létrejöttét tulajdonképpen nem befolyásolja az, hogy melyik lesz a jövőbeni elfogadott, vagy az igazán megtörtént őstörténetünk. [46] Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. [84] SE 175, month XII2.-The 29th, solar eclipse. When it began on the south-west side, in 18 deg daytime in the morning it became entirely total (TIL ma TIL ti gar AN). (It began) at 24 deg after sunnse. [BM 34034 (= LBAT 1285), Rev. 24-28; trans Hunger- (1995).] (F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 129 oldal) [85] SE 175, [king] Arsaces, [month XII2]. The 29th, at 24 deg after sunrise, solar eclipse; when it began on the south and west side, [...] [Ven]us, Mercury and the Normal stars were visible; Jupiter and Mars, which were in their period of invisibility, were visible in its eclipse [...] it threw off (the shadow) from west and south to north and east; 35 deg onset, maximal phase and clearing; in its eclipse, the north wind hich was set [to the west? side blew ...]. [BM 45745 (= LBAT 429), Rev. 13'-15'; trans.. Sachs és Hunger Ill, p. 185.] (F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 129-130 oldal) [86] [BM 45745 (= LBAT 429), Rev. 13'-15'; trans.. Sachs és Hunger Ill, p. 185.] [87] Magyar Katolikus Lexikon ide vonatkozó részei. [88] Night of the 15th, moonrise to sunset 8 degrees 40’ clouds, I did not watch; all ni[ght…] 15 degrees of night maximal phase; when it began to clear, it cleared in 18 degrees of night from east to north and west […] stood there, the remainder of the planets did not stand there; 3 ½ cubits in front of Alfa Lib it was eclipsed at… F.R. Stephenson and J.M. Steele, Astronomical Dating of Babylonian Texts Describing the Total Solar Eclipse of s.e. 175. 55-69 oldal, (57 oldal) [89] Year 175 (SE) month XIII/2 15 moon rise to sunset When a Cor culminated, lunar eclipse,beginning on the south-east side. In 18 (?) deg of night it made 7 fingers. At 1 (?) beru before sunrise. [BM 34034 (=LBAT 1285), Rev. 17-23; fordította.: Huber, p 69] F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 188. oldal. [107] F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 64-68, 129-131, 136-137 oldal [109] Ezek után két valószerűtlen esetben vonható kétségbe, hogy a mai időszámításunk az arszakida időszámítás. Első, ha valamennyi csillagászati program hibásan számolja ki a napfogyatkozásokat, mellesleg a NASA is. A második, ha az ékírásos agyagtáblák fordítása teljes egészében téves.
© Copyright: Szekeres Sándor 2009.
