ELİTERJESZTÉSEK
A HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
2009. április 17- én megtartandó taggyőléséhez
1
Napirendi pontok 1.
Beszámoló a 2008. évi pénzügyi terv végrehajtásáról – Nógrádi Zoltán
2.
Beszámoló a Társulás 2008. évi tevékenységérıl – Nógrádi Zoltán
3.
Éves Ellenırzési Jelentés a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 2008. évben elvégzett ellenırzések tapasztalatairól – Nógrádi Zoltán, Juhász Róbert
4.
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Központ 2009. elsı negyedéves beszámolója – Csótiné Ördög Edit
5.
A pedagógiai szakszolgálat 2009. elsı negyedéves beszámolója – Porkoláb Mihály
6.
Üllés-Bordány kerékpárút szerzıdésmódosítási kérelme – szóbeli elıterjesztés
7.
Üllés - Bordány kerékpárút építésével kapcsolatos kiadások finanszírozása - Nógrádi Zoltán
8.
Közbeszerzésekkel kapcsolatos döntés – Matula Anikó
9.
A települések LEADER pályázati elképzeléseinek összehangolása – Jójárt Edit
10.
A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ által mőködtetett bordányi családsegítı és gyermekjóléti feladatok kistérségi ellátásának megszüntetése – Nógrádi Zoltán
11.
A Társulás kulturális stratégiájának megvitatása – Törökné Kiss Bernadett
Egyéb aktuális kérdések
2
ELİTERJESZTÉS AZ I. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Beszámoló a 2008. évi pénzügyi terv végrehajtásáról – Nógrádi Zoltán Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 82. §. alapján a munkaszervezet vezetıje által elkészített egyszerősített tartalmú, éves pénzforgalmi jelentést, könyvviteli mérleget, pénzmaradvány kimutatást, és eredmény kimutatást a Társulási Tanács elnökének kell a költségvetési évet követı 4 hónapon belül Társulási Tanács elé terjeszteni. Pénzügyi beszámoló Bevételi források és azok teljesítése I. Intézményi mőködési bevételek 1. Alaptevékenységgel összefüggı egyéb bevétel Alaptevékenységgel összefüggı egyéb bevételünk összege 14.222 e Ft. 2. Kamatbevételek A számlavezetı pénzintézetnél elhelyezett pénzeszközeink kamatából 717 e Ft egyéb bevételünk származott. II. Központi költségvetésbıl kapott költségvetési támogatás 1. többcélú kistérségi társulások normatív mőködési támogatása A Társulás éves elıirányzott 102.821 e Ft összegő normatívája az alábbi tételekbıl tevıdik össze: - szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 94 e Ft, - Társulás által vállalt közszolgáltatások általános mőködési támogatása 20.000 e Ft, - közoktatási feladatok ellátása (pedagógiai szakszolgálat és közoktatási intézményi feladat) 27.059 e Ft, - szociális alapszolgáltatási feladat támogatása 21.778 e Ft - gyermekjóléti alapellátás 5.762 e Ft, - belsı ellenırzés feladatainak támogatása 7.470 e Ft - családsegítés és gyermekjóléti feladat ellátás (3. sz. melléklet szerint) 20.658 e Ft összegben érkeztek a társulás számlájára. 2. központosított elıirányzatok A Társulás az Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ alkalmazásában álló családgondozók részére 1.276 e Ft bérfejlesztési támogatást, valamint a közösségi busz beszerzésére 20.000 e Ft támogatást, a GVOP 4.4.2 optikai pályázatra pedig 38.099 e Ft BM önerıt kapott. 3. központosított elıirányzatok A Társulás az Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ közalkalmazottai részére a Magyar Államkincstár összesen 1.625 e Ft támogatást nyújtott a 13. havi illetmény és keresetkiegészítés finanszírozására. III. Támogatások, kiegészítések és mőködési, felhalmozási célra véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevétel fejezeti kezeléső elıirányzattól: A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium 3.410 e Ft mőködési hozzájárulást biztosított a társulás eredményes mőködtetéséhez. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a regisztrált munkanélküliek foglalkoztatását támogató 2008/10 téli közmunka programra 8.174 e Ft támogatást folyósított. 3
Kistérségi Támogató Szolgálat bıvítése elnevezéső (SZOC-ITKR-07-B-0339) projekt megvalósítására a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól 414 e Ft vissza nem térítendı támogatásban részesült a Társulás. A projekt utófinanszírozása végett a támogatási összeg csak 2008-ban érkezett meg a Társulás bankszámlájára. A támogatási összeg üzemanyag költségekre (100 e Ft), valamint 4+3-as biztonsági rendszer kialakítására (314 e Ft) lett fordítva. Az Önkormányzati Minisztérium a Kistérségi Sportpályázatok megvalósítására 2.841 e Ft támogatást nyújtott. Támogatásértékő mőködési bevétel társadalombiztosítási alapból: A többcélú társulás a központi orvosi ügyelet mőködtetéséhez 28.435 e Ft bruttó köri támogatást folyósított a társulás bankszámlájára. Támogatásértékő mőködési bevétel elkülönített állami pénzalapból: A többcélú társulás az Integrált Szociális Központ 2 alkalmazottja után összesen 350 e Ft munkaügyi támogatásban részesült. Támogatásértékő mőködési bevétel helyi önkormányzatoktól és költségvetési szerveitıl: A többcélú társulás által felvállalt feladatok ellátásához szükséges települési hozzájárulások mértéke 24.224 e Ft volt. Támogatásértékő felhalmozási bevétel központi költségvetési szervtıl: A többcélú társulás által megpályázott GVOP 4.4.2 – Homokháti kistérség településeit összekötı szélessávú közmő, optikai hálózat kiépítése c. projekt támogatására 43.796 e Ft-ot kapott a társulás. Támogatásértékő felhalmozási bevétel fejezeti kezeléstıl: A többcélú társulás által megpályázott Üllés-Bordány kerékpárút projekt megvalósítására a támogató 18.356 e Ft elıleget folyósított. Mőködési célú pénzeszközátvétel non-profit szervezetektıl: A többcélú társulás a Csongrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól a kistérségi szakszolgálati feladatellátás fejlesztésére 1.500 e Ft támogatást, valamint a Magyar Diáksport Szövetségtıl a kistérségi diáksport projekt programjaira 200 e Ft vissza nem térítendı programfinanszírozást kapott. Felhalmozási célra kapott juttatások az Európai Unió költségvetésébıl: A többcélú társulás által megpályázott GVOP 4.4.2 – Homokháti kistérség településeit összekötı szélessávú közmő, optikai hálózat kiépítése c. projekt támogatására 63.285 e Ft-ot kapott a társulás az uniós keretbıl. Támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele államháztartáson belülrıl: A pályázatok utófinanszírozása végett a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának 2008. I. félévében likviditási nehézségei keletkeztek. A likviditási problémák leküzdése érdekében a Társulás a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásától 2.500 e Ft, a Homokhát Eurointegráció Kht-tól pedig 9.000 e Ft eseti likvid kölcsönt kapott. Mórahalom Város Önkormányzata a KEOP 6.3.0 vízügyi monitoring pályázat utófinanszírozása végett a projekt I. fordulójának megvalósításához 14.142 e Ft likvid kölcsönt nyújtott a Társulás részére. Rövid lejáratú hitelek felvétele pénzügyi vállalkozástól: A GVOP 4.4.2 optika pályázat utófinanszírozása miatt a Társulás 2008. februárjában 132.545 e Ft rövid lejáratú hitelt vett igénybe az OTP Bank szegedi fiókjától.
4
VI. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele A 2007.évi 8.337 e Ft pénzmaradvány igénybevételére az elıirányzat szerint 100 %-ban sor került, így az elızı évrıl áthúzódó feladatokat teljes mértékben sikerült végrehajtani(optikai hálózatépítés befejezése). Kiadások alakulása I. Mőködési kiadások Homokháti Kistérség Többcélú Társulása költségvetésének teljesítése az alábbiakban kerülnek értékelésre: Az éves, fıbb igazgatási feladatok költségei az alábbiak voltak: Személyi juttatások: 37.156 e Ft Munkaadókat terhelı járulékok: 11.114 e Ft Dologi kiadás: 108.333 e Ft Ebbıl: készlet 3.047 e Ft szolgáltatás 74.805 e Ft áfa 15.796 e Ft egyéb dologi kiadás 6.612 e Ft adók, díjak, egyéb befizetések 981 e Ft kamatkiadás 7.092 e Ft Támogatásértékő mőködési kiadás: a központi orvosi ügyeletet ellátók vállalkozások részére a társulás 29.947 e Ft vállalkozói díjat fizetett ki. Mőködési célú pénzeszközátadás: a társulás által felvállalt szociális alapszolgáltatási, valamint a közoktatási (közoktatási alapellátás és pedagógiai szakszolgálat) feladatellátás biztosítására az érintett gesztoroknak 53.435 e Ft normatívát adott át. Likvid kölcsön törlesztése: a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása által nyújtott 2.500 e Ft, valamint a Homokhát Eurointegráció Kht. által nyújtott 9.000 e Ft eseti likvid kölcsön visszafizetését tartalmazza. Hiteltörlesztés: a 2008. februárjában felvett 132.545 e Ft rövid lejáratú hitel visszafizetése 100%ban megtörtént. II. Fejlesztési kiadások Az intézményi beruházási kiadások értéke 2008-ban 105.659 e Ft volt. Beruházási kiadások: - GVOP 4.4.2 – Homokháti kistérség településeit összekötı szélessávú közmő, optikai hálózat kiépítése c. projekt 72.510 e Ft építési beruházása - GVOP 4.4.2 – Homokháti kistérség településeit összekötı szélessávú közmő, optikai hálózat kiépítése c. projekt 32.045 e Ft eszköz beszerzés - Vízhálózat felújítás és tisztító berendezés 282 e Ft - Gépi sövénynyíró 145 e Ft (2008/10 téli közmunka program keretében került beszerzésre) - Motoros főkasza 156 e Ft (2008/10 téli közmunka program keretében került beszerzésre) - Hómaró 210 e Ft (2008/10 téli közmunka program keretében került beszerzésre) - Főnyíró kasza 157 e Ft (2008/10 téli közmunka program keretében került beszerzésre) - Memória kártya 154 e Ft 5
A pénzmaradványok tartalma és okai A Társulás a 2008. költségvetési évet 58.917 e Ft pénzmaradvánnyal zárta, mely feladattal terhelt. Az 58.917 e Ft pénzmaradványból 1.267 e Ft az Integrált Szociális Központot illeti meg, a fennmaradó 57.650 e Ft pedig a többcélú társulás pénzmaradványa, mely a közösségi buszbeszerzésre, az Üllés-Bordány kerekpárútra és a közmunka programra átutalt támogatási összegekbıl tevıdik össze. A vagyon alakulása A Társulás vagyona 2008. év végére 94.323 e Ft-ról 227.378 e Ft-ra nıtt, amelynek két fı összetevıje: - beruházások 77.502 e Ft növekedése - pénzeszközök 50.317 e Ft növekedése A pénzeszközök 63.316 e Ft-os fıösszege a közösségi busz pályázati támogatási összegével, az Üllés-Bordány kerékpárút és a 2008/10 téli közmunka program pályázati elılegével (amelyek 2008ban csak részben kerültek felhasználásra), valamint a 2009. évi normatíva elıleg folyósításával indokolható. A Többcélú Társulás és részben önálló intézménye által foglalkoztatott dolgozók száma: 2008. január 01-én 22 fı 2008. december 31-én 20 fı
6
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. évi normatívája Normatíva 2008. évi jogcímei
adatok Ft-ban 2008. évi eredeti elıirányzat
1.
2. 3.
4.
megnevezés Társulás által ellátott szociális alapszolgáltatási feladathoz kapcsolódó támogatás a) Jelzırendszeres házi segítségnyújtás b) Közösségi ellátások c) Támogató szolgálat d) Családsegítés A Társulás által vállalt közszolgáltatások általános mőködési támogatása A közoktatási szakszolgálati feladatok ellátása után járó támogatás a),b) összesen a) Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás b) Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, logopédiai ellátás Többcélú Kistérségi Társulások belsı ellenırzési feladatainak támogatása Többcélú kistérségi társulások gyermekjóléti és alapellátási feladatainak támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás ( 3. sz. melléklet ) Közoktatási intézményi feladat: 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008 tanév (8hó) 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 1-4.oszt. 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 5-8.oszt. 2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008 tanév (8hó)
normatíva
mutatószám
2008. évi módosítás
elıirányzat összesen:
normatíva
mutatószám
elıirányzat összesen:
22 000 2 000 000 3 000 000 320
155 2 2 26 149
3 410 000 4 000 000 6 000 000 8 367 680
22 000 2 000 000 3 000 000 320
155 2 2 26 149
3 410 000 4 000 000 6 000 000 8 367 680
20 000 000
1
20 000 000
20 000 000
1
20 000 000
2 000
281
562 000
2 000
281
562 000
11 000
688
7 568 000
11 000
699
7 689 000
90 000
83
7 470 000
90 000
83
7 470 000
1 200 790
4 802 26 149
5 762 400 20 657 710
1 200 790
4 802 26 149
5 762 400 20 657 710
80 000
53
4 240 000
80 000
53
4 240 000
80 000
12
960 000
74 000
20
1 480 000
80 000
13
1 040 000
80 000
16
1 280 000
40 000
53
2 120 000
40 000
53
2 120 000
7
2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 1-4.oszt. 2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 5-8.oszt. 3.Tagintézményi támogatás 2007/2008 tanév (8hó) 3.Tagintézményi támogatás 2008/2009 tanév (4hó) 4.Kistelepülési tagintézményi támogatás 2008/2009 5. Iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008 5. Iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 5. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása összesen:
40 000
12
480 000
37 000
20
740 000
40 000 70 000 70 000
13 47 22
520 000 3 290 000 1 540 000
40 000 70 000 74 000 60 000
16 47 47 23
640 000 3 290 000 3 478 000 1 380 000
80 000
2
160 000
80 000
2
160 000
80 000 9 400
1 10
80 000 94 000 98 321 790
74 000 9 400
10
94 000 102 820 790
A Magyar Államkincstártól egyéb jogcímen kapott támogatások az alábbiak: Központosított elıirányzat: * illetménynövekedés támogatása * közösségi busz beszerzés támogatása * GVOP 4.4.2 optikai pályázat BM önerı Egyéb központi támogatások: * 13. havi illetmény támogatása * keresetkiegészítés támogatása
A Magyar Államkincstártól mindösszesen kapott kistérségi támogatás (normatíva+egyéb):
59 374 922 1 276 176 20 000 000 38 098 746 1 625 098 1 116 898 508 200
163 820 810
8
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. évi bevételi terve
Kiegyenlítı, függı, átfutó bevétel Összesen: 2. Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ: Kamatbevételek Mőködési bevétel Mők.c.tám.értékő bevétel más önkormányzattól Mők.c.tám.értékő bevétel áll. pénzalaptól Mőködési bevételek összesen:
1 421
1 421
8 337 149 772
8 337 149 772
5 709 58 099 9 494 9 363 1 700 25 642 132 545
8 337 131 012
242 552 4 788
43 913 63 454 13 428 120 795
43 913 63 454 13 428 120 795
270 567
0
10
43 913 63 454 13 428 120 795
270 567
251 807
10
10
74 137 78 925
321 477
90 90 134 144
134 144 9
407 417
180
14 053 715 126 132 23 715 28 435 14 839
-3 100 175 1 088 985 -2 075 5 476
81,9% 132,4% 100,9% 104,3% 93,2% 158,5%
1 700 25 642 132 545 8 337 373 564
1 700 25 642 132 545 8 337 376 113
0 0 0 0 2 549
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,7%
4 788 43 913 63 454 87 565 199 720
43 796 63 285 18 356 125 437
-4 788 -117 -169 -69 209 -74 283
0,0% 99,7% 99,7% 21,0% 62,8%
573 284
9 911 511 461
9 911 -71 734
89,2%
10 90 90 407 597
2 169 509 350 1 030
teljesítés %-ban
17 153 540 125 044 22 730 30 510 9 363
eltérés
rendkívül i elıirányz at
rendes elıirányz at
elıirányz at összesen 540 62 446 12 227 30 510 24 747 9 544
11 444 540 66 945 13 236 30 510
2008. évi tényadatok tény
Felhalmozási c. bevétel más önkormányzatoktól Fejlesztési c. átvett pénzeszköz központi költségvetéstıl Felhalmozási c. átvett pénzeszköz EU-tól Felhalmozási c. átvett pénzeszköz fejezeti kezelésőtıl Felhalmozási bevételek összesen:
540 62 446 12 227 30 510 24 747 9 544
2008. évi módosítás elıirányz at összesen
1. Többcélú Társulás: Mőködési bevétel Kamatbevételek Normatív támogatások Mőködési c. bevétel más önkormányzattól Mőködési c. bevétel TB-i alaptól Mőködési c. bevétel fejezeti kezelésőtıl Mőködési c. bevétel vállalkozástól Mőködési c. bevétel non-profit szervezettıl Mők. célú támogatási (likvid) kölcsön igénybevétele Rövid lejáratú hitelfelvétel Feladattal terhelt pénzmaradvány Mőködési bevételek összesen:
rendkívül i elıirányz at
rendes elıirányz at
2008. évi eredeti elıirányzat
-8 20,0% 79 187,8% 419 565,6% -57 86,0% 433 172,5%
Intézmény finanszírozás/családsegítıs normatíva Összesen: 3. Többcélú Társulás és intézménye mindösszesen: Mőködési bevételek Kamatbevételek Normatív támogatások Mők.c.tám.értékő bevétel áll. pénzalaptól Mőködési c. bevétel más önkormányzattól Mőködési c. bevétel TB-i alaptól Mőködési c. bevétel fejezeti kezelésőtıl Mőködési c. bevétel vállalkozástól Mőködési c. bevétel non-profit szervezettıl Mők. célú támogatási kölcsön igénybevétele Rövid lejáratú hitelfelvétel Feladattal terhelt pénzmaradvány Mőködési bevételek összesen: Felhalmozási c. bevétel más önkormányzattól Fejlesztési c. átvett pénzeszköz központi költségvetéstıl Felhalmozási c. átvett pénzeszköz EU-tól Felhalmozási c. átvett pénzeszköz fejezeti kezelésőtıl Felhalmozási bevételek összesen: Kiegyenlítı, függı, átfutó bevételek Bevételek összesen:
35 876 36 020
0
35 876 36 020
35 876 36 293
2 901 3 081
38 777 39 374
37 689 38 719
-1 088 -655
97,2% 98,3%
11 444 550 102 821 407 13 236 30 510
5 799
17 243 550 163 821 407 22 820 30 510 9 363
14 222 717 163 821 350 24 224 28 435 14 839
82,5% 130,4% 100,0% 86,0% 106,2% 93,2% 158,5%
1 700 25 642 132 545 8 337 412 938
1 700 25 642 132 545 8 337 414 832
-3 021 167 0 -57 1 404 -2 075 5 476 0 0 0 0 0 1 894
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,5%
4 788 43 913 63 454 87 565 199 720
43 796 63 285 18 356 125 437
-4 788 -117 -169 -69 209 -74 283
0,0% 99,7% 99,7% 21,0% 62,8%
612 658
9 911 550 180
9 911 -72 389
89,8%
550 98 322 134 12 227 30 510 24 747 9 544
550 98 322 134 12 227 30 510 24 747 9 544
1 421
1 421
8 337 185 792
8 337 185 792
8 337 167 305
43 913 63 454 13 428 120 795
43 913 63 454 13 428 120 795
43 913 63 454 13 428 120 795
61 000 9 584 9 363 1 700 25 642 132 545 245 633 4 788
306 587
10
0
306 587
288 100
74 137 78 925
324 558
Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának 2008. évi kiadási terve
teljesítés %ban
431 -431 0 270 567 251 807 321 477 573 284 453 479 120 236 8 8 8 8
79,1% 100,0%
Felhalmozási kiadások Felhalmozási kiadások összesen:
126 584 126 584
126 584 126 584 126 584 126 584
Kiegyenlítı, függı, átfutó kiadások Összesen: Költségvetési létszámkeret
270 567 8
2. Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ: Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadás Pénzeszköz átadás Mőködési kiadások összesen: Kiegyenlítı, függı, átfutó kiadások 11
tény
47,0% 47,0%
143 983
25 642 132 545 143 983 125 223 223 266
62 011 3 068
elıirányzat összesen
98 211 224 795 105 659 119 136 98 211 224 795 105 659 119 136
11 593 3 332 24 709 47 109 37 786 694
rend kívüli elıirányzat
109,0% 111,7% 120,1% 105,4% 79,3% 0,0% 44,8% 100,0% 99,7%
rendes elıirányzat
-1 041 -389 -17 414 -2 731 7 839 694 14 142 0 1 100
11 593 3 332 43 500 47 078 37 786 694
1. Többcélú Társulás: Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadás Pe. átadás, egyéb támogatás TB-i alaptól kapott mők. kiadás - Orvosi ügyelet Tartalék Likvid kölcsön törlesztése Hiteltörlesztés Mőködési kiadások összesen:
11 593 3 332 43 500 47 078 37 786 694
2008. évi tény adatok eltérés
2008. évi módosítás
elıirányzat összesen
rend kívüli elıirányzat
rendes elıirányzat
2008.évi eredeti elıirányzat
11 593 12 634 3 332 3 721 86 720 104 134 50 177 52 908 37 786 29 947 694 25 642 11 500 132 545 132 545 348 489 347 389
24 831 7 406 3 783
24 831 7 406 3 783
24 831 7 406 4 056
1 112 557 1 412
25 943 7 963 5 468
36 020
36 020
36 293
3 081
39 374
24 522 7 393 4 199 527 36 641 1 406
1 421 570 1 269 -527 2 733 -1 406
94,5% 92,8% 76,8% 93,1%
Összesen: Költségvetési létszámkeret
36 020 16
0
36 020 16
36 293 16
3 081
36 424 10 738 47 283 47 078 37 786 694
36 424 10 738 28 765 47 109 37 786 694
1 112 557 63 423 3 068
39 374 16
38 047 12
1 327
96,6% 75,0%
380 181 -16 145 -3 258 7 839 694 14 142 0 3 833
99,0% 98,4% 117,5% 106,5% 79,3% 0,0% 44,8% 100,0% 99,0%
98 211 224 795 105 659 119 136 98 211 224 795 105 659 119 136
47,0% 47,0%
1 837 -1 837 0 306 587 288 100 324 558 612 658 491 526 121 132 0 24 24 0 24 20
80,2% 83,3%
3. Többcélú Társulás összesen: Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadás Pe. átadás, egyéb támogatás TB-i alaptól kapott mők. kiadás - Orvosi ügyelet Tartalék Likvid kölcsön törlesztése Hiteltörlesztés Mőködési kiadások összesen:
180 003
37 536 37 156 11 295 11 114 92 188 108 333 50 177 53 435 37 786 29 947 694 25 642 25 642 11 500 132 545 132 545 132 545 180 003 161 516 226 347 387 863 384 030
Felhalmozási kiadások Felhalmozási kiadások
126 584 126 584
126 584 126 584 126 584 126 584
36 424 10 738 47 283 47 078 37 786 694
Kiegyenlítı, függı, átfutó kiadások Kiadások összesen: Költségvetési létszámkeret
306 587 24
12
2008. évi mőködési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlege Többcélú Társulás bevételi terve
Kiegyenlítı, függı, átfutó bevételek Bevételek összesen:
1 421
8 337 185 792
8 337 185 792
14 222 717 163 821 24 224 350 28 435 14 839 0 1 700 25 642 132 545 8 337 414 832
4 788
4 788 43 796 63 285 18 336
-117 -169 -69 209
99,7% 99,7% 21,0%
61 000 9 584
1 700 25 642 132 545
eltérés
245 633
17 243 550 163 821 22 820 407 30 510 9 363 0 1 700 25 642 132 545 8 337 412 938
5 799
9 363
8 337 167 305
teljesítés %ban
rendkívüli elıirányzat
rendes elıirányzat
elıirányzat összesen
1 421
11 444 550 102 821 13 236 407 30 510
2008. évi tényadatok tény
Felhalmozási c. bevétel más önkormányzattól Fejlesztési c. átvett pénzeszköz központi költségvetéstıl Felhalmozási c. átvett pénzeszköz EU-tól Felhalmozási c. átvett pénzeszköz fejezeti kezelésőtıl Felhalmozási bevételek összesen:
550 98 322 12 227 134 30 510 24 747 9 544
550 98 322 12 227 134 30 510 24 747 9 544
2008. évi módosítás elıirányzat összesen
3. Többcélú Társulás: Mőködési bevétel Kamatbevételek Normatív támogatások Mőködési c. bevétel más önkormányzattól Mők.c.tám.értékő bevétel áll. pénzalaptól Mőködési c. bevétel TB-i alaptól Mőködési c. bevétel fejezeti kezelésőtıl Mőködési c. bevétel vállalkozástól Mőködési c. bevétel non-profit szervezettıl Mők. célú támogatási (likvid) kölcsön igénybevétele Rövid lejáratú hitelfelvétel Feladattal terhelt pénzmaradvány Mőködési bevételek összesen:
rendkívüli elıirányzat
rendes elıirányzat
2008. évi eredeti elıirányzat
-3 021 167 0 1 404 -57 -2 075 5 476
82,5% 130,4% 100,0% 106,2% 86,0% 93,2% 158,5%
0 0 0 0 1 894
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,5%
-4 788
0,0%
43 913 63 454 13 428
43 913 63 454 13 428
43 913 63 454 13 428
74 137
43 913 63 454 87 565
120 795
120 795
120 795
78 925
199 720
125 417
-74 283
62,8%
612 658
9 911 550 180
9 911 -72 389
89,8%
306 587
0 306 587 13
288 100
324 558
Többcélú Társulás kiadási terve
180 003
180 003
Felhalmozási kiadások Felhalmozási kiadások összesen:
126 584 126 584
Kiegyenlítı, függı, átfutó kiadások Kiadások összesen:
306 587
teljesítés %ban
1 112 557 63 423 3 068
eltérés
36 424 10 738 28 765 47 109 37 786 694
tény
rend kívüli elıirányzat
36 424 10 738 47 283 47 078 37 786 694
Többcélú Társulás: Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadás Pe. átadás, egyéb támogatás TB-i alaptól kapott mők. kiadás - Orvosi ügyelet Tartalék Likvid kölcsön törlesztés Hiteltörlesztés Mőködési kiadások összesen:
2008.évi tény adatok elıirányzat összesen
rendes elıirányzat
2008. módosítás
elıirányzat összesen
rend kívüli elıirányzat
rendes elıirányzat
2008.évi eredeti elıirányzat
3.
2008.évi pénzforgalom egyeztetése nyitó egyenleg bevételek kiadások pénzmaradvány igénybevétele záró egyenleg
36 424 10 738 47 283 47 078 37 786 694
37 156 11 114 108 333 53 435 29 947
161 516
25 642 132 545 226 347
37 536 11 295 92 188 50 177 37 786 694 25 642 132 545 387 863
11 500 132 545 384 030
380 99,0% 181 98,4% -16 145 117,5% -3 258 106,5% 7 839 79,3% 694 0,0% 14 142 44,8% 0 100,0% 3 833 99,0%
126 584 126 584
126 584 126 584
98 211 98 211
224 795 224 795
105 659 105 659
119 136 119 136
47,0% 47,0%
0 306 587
288 100
324 558
612 658
1 837 491 526
-1 837 121 132
0,0% 80,2%
adatok eFt-ban 12 999 550 180 491 526 8 337 63 316
14
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. évi összevont mérlege
2008. január december
adatok eFt-ban 2008. január december
Eszközök 1.Alapitás-átszervezés aktivált ért 2. Kisérleti fejlesztés aktivált ér 3.Vagyoni értékü jogok (1113,1123) 4.Szellemi termékek (1114,1124) 5.Immat.jav.adott elöleg(1181,1182) 6.Immat.javak értékhely.(119) I.Immateriális javak (01+...+06) 1.Ingatlanok,kapcs.v.jog(121,122) 2.Gépek,berend,felsz.(1311,1312) 3.Jármüvek (1321,1322) 4.Tenyészállatok (141,142) 5.Beruházások,felujitások 6.Beruh-ra adott elölegek 7.Állami készletek, tartalékok (1591., 1592.) 8.Tárgyi eszközök értékhelyesbitése II.Tárgyi eszközök össz(08+...+15) 1.Egyéb t.részesedés(171,1751) 2.T.hit.értékpapir(172-174,1752) 3.Tartosan adott kölcsön(191-194-bı 4.Hosszu lejáratu bankbetétek(178) 5.Egyéb hosszu lejáratu követelések 6.Befekt.pénzeszk.értékhely.(179)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
III.Befekt.pü-i eszk.össz(17+...+22) 1.Üzemelésre, kezelésre átadott eszközök (161.162.)
23. 24.
2.Koncesszióba átadott eszközök (163.164.) 3.Vagyonkezelésbe adott eszközök (167., 168.) 4.Vagyonkezelésbe vett eszközök (165., 166.)
25. 26. 27.
Források 1.Indulo töke (411) 2.Tökeváltozások (412) 3.Értékesitési tartalék(417) D.)SAJÁT TÖKE ÖSSZESEN (61+62+63) 1.Ktgv-i tartalék elszám.(66+67) - tárgyévi ktgv.tartalék(4211) - elözö évi ktgv.tartalék(4214) 2.Költségv-i pénzmaradvány(4212) 3.Kiadási megtakaritás(425) 4.Bevételi lemaradás(426) 5.Elöirányzat-maradvány (424) I.Ktgv-i tartalék össz(65+68+69+70+71) 1.Vállalk.tartaték elszám.(74+75) - tárgyévi váll.tartalék(4221) - elözö évi váll.tartalék(4224) 2.Vállalkozási tev.eredménye(4222) 3.Vállal.tev.kiadási megtak.(427) 4.Vállal.tev.bev.lemaradása(428) II.Váll.tartalék össz (73+76+77+78) E.)TARTALÉKOK ÖSSZESEN (72+79) 1.Hosszu lejár.kölcsönök(4351,4361) 2.Tartozás fejl.c. kötvény.(4341) 3.Tartozások mőködési célú könyvénykibocsátásból (4341bıl) 4.Beruh.,fejl.hitel(4311,4321,4331) 5.Mőködési célú hosszú lejáratú hitelek (43111-bıl, 4321bıl, 4331-bıl) 6.Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek (438-ból) I.Hosszu lejáratu köt.(81+82+83+84+85+86)
28.
1.Rövid lejár.kölcsönök(4561,4571)
88.
2.Rövid lejár.hitelek (4511,4521,45
89.
5.Üzemeltetésre, kezelésreátadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök értékhelyesbítése (169.) IV.Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszkközök (24+…+28
29.
12 397
3 092
12 397 5 801 13 616 15 429
3 092 106 380 34 002 11 271
30 100
100
64 946
151 753
0
0
0
0
15
61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82.
69 164
141 037
69 164 8 337 8 337
141 037 58 917 58 917
512
-7 825
8 849
51 092 0
0 8 849
0 51 092
0
0
83. 84. 85. 86. 87.
14 142
A.)BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (07+16+23+29) 1.Anyagok (21,241) 2.Bef.-len term,félk.term.(253,263) 3.Növendék-,hizo állat.(252,262) 4.Késztermékek (251,261) 5./a Áruk közv.szolg. 5./b Köv.fejében átvett eszk.,kész I.Készletek összesen (31+32+33+34+35+36) 1.Követelés áru.sz.(vevö)(282,283,2 2.Adosok (281,2881)
30. 77 343 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 2 041
3.Rövid lejáratu kölcsönök(27,278)
40.
4.Egyéb követelések (285-287,2885-2 - tartósan adott kölcsönökbıl és mérlegfordulónapot követı egy éven belül esedékes részlet
41.
-támogatási program elılege
43.
-támogatási programok szabálytalan kifiztése miatti követelés
44.
II.Követelések össz (38+39+40+41)
45.
1.Egyéb részesedés(2951,298-bol) 2.Forg.célu hitelvisz.értékpapirok III.Értékpapirok összesen (46+47) 1.Pénztárak,csekkek,betétkönyv.(33) 2.Költségvetési bankszámlák (34) 3.Elszámolási számlák (35) 4.Idegen pénzeszközök (36) IV.Pénzeszközök összesen (49+50+51+52) 1 Ktgv-i aktiv függı elszámol. (391 2 Ktgv-i aktiv átfutó elszám. (392,396, 398.) 3 Ktgv-i aktiv kiegyenlitı elsz. (394.) 4 Ktgv-en kiv. aktív pénzügyi elszámolások (399.) V.Egyéb aktiv pü-i össz (54+55+56+57) B.)FORGOESZKÖZÖK ÖSSZESEN (32+45+48+53+58) ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (30+59)
46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60.
154 845
0 5 440
42.
2 041
5 440
277 12 722
0 419 62 897
12 999 241 1 699
63 316 763 3 014
1 940 16 980 94 323
3 777 72 533 227 378
3.Kötelez.(szállito)(441-443)(91+92) - tárgyévi szállito.köt. - t.évet köv.év szállitoi köt. 4.Egyéb rövid lejár.köt.(4551,449,4 -váltótartozások -munkavállalókkal szembeni különféle kötelezettségek -költségvetéssel szembeni kötelezettségek -iparőzési adó feltöltés miatti kötelezettségek -helyi adó fúlfizetés -szabálytalan kifizetések miatti kötelezettségek -hosszú lejáratra kapott kölcsönök következı évet terhelı törlesztı részletei -felhalmozási célú kötvénykibocsátásból származó tartozáok következı évet terhelı törlesztı részletei -mőködési célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következı évet terhelı törlesztı részletei -beruházási, fejlesztési hitelek köevtkezı évet terhelı törlesztı részletei -mőködési célú hosszú lerjáatú hitelek következı évet terhelı törlesztı részletei -egyéb hozzsú leráratú kötelzettségek köevtkezeı évet terhelı törlesztı részeltei tárgyévi költségvetést terhelı egyéb rövid lejáratú kötelezettségek -egyéb különféle kötelezettségek II.Rövid lejáratu köt. (88+89+90+93) 1 Ktgv-i passziv függö elszám. (481 2 Ktgv-i passziv átfuto elszám. (48 3 Ktgv-i passziv kiegy.elszám. (483 4 ktgv-en kiv.passz.kiegy. elsz. (4 -Ktv-en kiv. letéti elszám.(488-bol -Nemzetközi tám.prog.dev.elszámol. III.Egyéb passziv elsz. (109+…+112) F.) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (87+108+115) FORRÁSOK ÖSSZESEN (64+80+116)
16
90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99.
10 220 1 025 9 195
5 106 1 632 3 474
10 220
19 248
6 090
16 001
6 090 16 310 94 323
16 001 35 249 227 378
100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117.
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. évi normatíva alakulása
Normatíva 2008. évi jogcímei
adatok Ft-ban
2008.évi beszámoló alapján véglegesen járó normatíva
2008. évi igénylés megnevezés Társulás által ellátott szociális alapszolgáltatási feladathoz 1. kapcsolódó támogatás a) Jelzırendszeres házi segítségnyújtás b) Közösségi ellátások c) Támogató szolgálat d) Családsegítés
normatíva
mutatószám
22 000 2 000 000 3 000 000 320
155 2 2 26 149
elıirányzat összesen:
elıirányzat mutatószám összesen:
normatíva
3 410 000 4 000 000 6 000 000 8 367 680
22 000 2 000 000 3 000 000 320
e) pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye ( 8.sz.melléklet szerint)
90 000
0
0
90 000
pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye ( 3.sz.melléklet szerint)
220 000
0
0
220 000
A Társulás által vállalt közszolgáltatások általános 2. mőködési támogatása
különbözet (visszafizetendı ill.utólag igényelhetı)
147 2 2 26 149 1,3
3 234 000 4 000 000 6 000 000 8 367 680
176 000
117 000
117 000
220 000
220 000
1 1 20 000 000
1
20 000 000
A közoktatási szakszolgálati feladatok ellátása után járó 3. támogatás a),b) összesen a) Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
2 000
281
562 000
b) Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, logopédiai ellátás
11 000
699
7 689 000
11 000
90 000
83
7 470 000
90 000
7 470 000
1 200
4 802
5 762 400
1 200
5 762 400
790
26 149
20 657 710
790
20 657 710
Többcélú Kistérségi Társulások belsı ellenırzési 4. feladatainak támogatása Többcélú kistérségi társulások gyermekjóléti és alapellátási feladatainak támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás ( 3. sz. melléklet )
17
20 000 000
-
20 000 000
608
6 721 000
562 000 968 000
Közoktatási intézményi feladat: 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008 tanév (8hó) 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 1-4.oszt. 1.Intézményi társulás által fenntartott óvodákba, iskolákba bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 5-8.oszt. 2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008 tanév (8hó) 2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 1-4.oszt.
80 000
53
4 240 000
80 000
46
3 680 000
560 000
74 000
20
1 480 000
74 000
19
1 406 000
74 000
80 000
16
1 280 000
80 000
16
1 280 000
0
40 000
53
2 120 000
40 000
46
1 840 000
280 000
37 000
20
740 000
37 000
19
703 000
37 000
640 000 3 150 000 3 478 000 1 380 000
0
2.Intézményi társulás által fenntartott az intézmény székhelyén, telephelyén állandó lakóhellyel rendelkezı gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 tanév 5-8.oszt. 3.Tagintézményi támogatás 2007/2008 tanév (8hó) 3.Tagintézményi támogatás 2008/2009 tanév (4hó) 4.Kistelepülési tagintézményi támogatás 2008/2009
40 000 70 000 74 000 60 000
16 47 47 23
640 000 3 290 000 3 478 000 1 380 000
40 000 70 000 74 000 60 000
5. Iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2007/2008
80 000
2
160 000
80 000
74 000 9 400
10
5. Iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2008/2009 5. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása összesen:
16 45 47 23 2
140 000 0
160 000
-
94 000 100 360 790
2 460 000
-
18
94 000 102 820 790
74 000 9 400
10
Kérem a tisztelt Társulási Tanácsot, hogy a benyújtott pénzügyi beszámolót vitassa meg, és fogadja azt el.
Határozati javaslat 1. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 79 paragrafusa alapján a 2008. évi pénzügyi terv végrehajtásáról szóló beszámolót megtárgyalta, és azt 550.180 e Ft bevételi fıösszeggel 491.526 e Ft kiadási fıösszeggel 63.316 e Ft záró pénzkészlettel elfogadja. 2. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa megállapítja, hogy az év során finanszírozási problémák nem keletkeztek. A központi költségvetésbıl származó bevételek terv szerint alakultak. 3. A 2008. évi beszámolóhoz nyújtott tagtelepülések által leadott normatíva adatok alapján megállapításra került, hogy a Többcélú Társulásnak 2008. évre vonatkozóan 2.797.000,- Ft normatíva visszafizetési kötelezettsége keletkezett a Magyar Államkincstár felé. Ebbıl 1 530.000.- Ft pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátásából, 176.000,-Ft jelzırendszeres házi segítségnyújtásból, és 1.091.000,- Ft az intézményi társulások oktatási normatívájából keletkezett. Plusz igénylésként a szenvedélybetegek nappali intézményére igényelhettünk 337.000,-Ft-ot, így a Magyar Államkincstárnak ténylegesen visszafizetett összeg 2.460.000,Ft. 4. A feladatonkénti tételes lebontásról készült jegyzıkönyvet az érintett gesztor önkormányzatok részére eljuttatjuk, mely alapján a települések kötelesek a jogtalanul igénybe vett normatívát visszafizetni a Többcélú Társulás részére. Errıl értesítést kap: 1. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2. Társulási Tanács elnöke 3. Munkaszervezet vezetıje 4. Mórahalom Város Önkormányzata 5. Ásotthalom Község Önkormányzata 6. Ruzsa Község Önkormányzata 7. Üllés Község Önkormányzata 8. Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ 9. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ
Mórahalom, 2009. március 17. Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke
19
ELİTERJESZTÉS A II. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Beszámoló a Társulás 2008. évi tevékenységérıl – Nógrádi Zoltán
BESZÁMOLÓ A HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRİL
I. A TÁRSULÁS BEMUTATÁSA A kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselı-testületei 2004. április 30-án önálló jogi személyiséggel rendelkezı többcélú kistérségi társulást hoztak létre. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása tagtelepülései Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, és Zákányszék. A Többcélú Társulás célja, hogy - szervezeti keretet biztosítson a települési önkormányzatok kapcsolat- és együttmőködési rendszerének, - az önkormányzati feladat- és közszolgáltatási rendszer közös, ill. térségi rendszerének kialakítása, szervezése, összehangolása, mőködtetése, fejlesztése, (térségi feladatellátás) - egyes ágazati feladatok közös szervezése, összehangolása, ellátása (ágazati feladatellátás), - a térség intézményrendszerének integrálása, feladatellátásának összehangolása, intézményfenntartás, - a feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinációja, fejlesztése, a térség területének összehangolt fejlesztése, - közigazgatási (államigazgatási) feladat- és hatáskörök ellátása, - térségfejlesztés: területfejlesztés és településfejlesztés összehangolása. A Többcélú Társulás önkéntes alapon hármas funkciót lát el: - önkormányzati feladat- és hatáskör ellátás, térségi közszolgáltatások (ellátási- és szolgáltatási rendszerek, intézményrendszerek szervezése, összehangolása, integrálása, intézmények közös fenntartása, mőködtetése, fejlesztése) szervezése, összehangolása, biztosítása, fejlesztése, - államigazgatási feladat- és hatáskör ellátása, - térségfejlesztés: - területfejlesztés: a kistérség területének összehangolt fejlesztése, (fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítése, megvalósítása) - településfejlesztés összehangolása. A Többcélú Társulás területfejlesztési feladatkörében ellátja a külön törvényben meghatározott feladat- és hatásköröket. A területfejlesztési feladatok ellátásával kapcsolatban a Társulás vállalja: - a társulási tanács (2004. CVII. törvény) a kistérségi területfejlesztési feladatok tekintetében kistérségi fejlesztési tanácsként jár el; - vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait; - kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, illetve ennek figyelembevételével készített területfejlesztési programját, ellenırzi azok megvalósítását;
20
-
-
-
-
a kistérségi területfejlesztési program figyelembe vételével elızetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területérıl benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha ez a jogkör a pályázati felhívásban is szerepel, megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális fejlesztési tanáccsal a saját kistérségi fejlesztési programjai finanszírozására és megvalósítására, pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében; elısegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttmőködését erısítı felhasználását; közremőködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében; koordinálja a kistérségben a területfejlesztésben érdekelt szervezetek együttmőködését, együttmőködik az állami és civil szervezetekkel; a kistérségben összegyőjti és további elıkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit; folyamatos kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben mőködı közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében;
II. A TÁRSULÁS ÁLTAL 2008-BAN ELLÁTOTT FELADATOK
1. Pedagógiai szakszolgálati és szakmai szolgáltatási feladatok A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a mórahalmi Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ közremőködésével az alábbi feladatokat látta el: Pedagógiai szakszolgálati feladatok: A 2008. évben megvalósult szakszolgálati ellátás: • korai fejlesztés – 2 település, 4 fı • logopédiai ellátás – 5 település, 205 fı • nevelési tanácsadás – 9 település, 350 fı • pályaválasztási tanácsadás – 9 település, 281 fı A 2008. évben többletszolgáltatásként megvalósított ellátás: • óvodai szőrıvizsgálat 242 fı részére 2008. szeptember 1. – december 31. között 9 településen (a többletszolgáltatásként megvalósított ellátási óraszám összesen 242 óra) Pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok: 2008. évben megvalósult szakmai szolgáltatási feladatok: • Pedagógiai szaktanácsadás – 12 szakmai mőhelyfoglalkozás, workshop • Pedagógiai tájékoztatás – 2 szakmai konferencia, 500 pedagógus • A pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése • Tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezése, összehangolása – 15 kistérségi verseny, kistérségi karácsony, színházlátogatás • Tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat – regionális tini-parlament szervezése.
21
2. Szociális alap- és szakszolgáltatási feladatok Jelzırendszeres házi segítségnyújtás A feladatellátás a saját otthonukban élı, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelı használatára képes idıskorú vagy fogyatékos személyek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülı krízis helyzetek elhárítására irányul. A Homokháti Kistérség valamennyi települése nagy külterülettel, tanyavilággal, többnyire magányosan, izoláltan élı idısödı népességgel rendelkezik. A szociális szolgáltatások között ezért rendkívül nagy jelentıségő a jelzırendszeres házi szociális gondozás kiépítése és mőködtetése. A társult települések közigazgatási területén élı bármely idıskorú és/vagy egészségügyi, szociális helyzete miatt rászorult személy igényelheti a szolgáltatás biztosítását. Közösségi ellátás Közösségi ellátás tekintetében létrehozott mikrotársulások – gesztor települések: Ásotthalom és Üllés - feladata a pszichiátriai és szenvedélybetegek lakókörnyezetében történı gondozása, továbbá gyógyulásuk és rehabilitációjuk elısegítése érdekében való együttmőködés. A gesztor települések vezetésével valamennyi településen szakképzett dolgozók foglalkoztak 2008. I. féléve folyamán a pszichiátriai és szenvedélybetegekkel. A szolgáltatás célja: az ellátást igénylı személy minél további megtartása az eddigi életterében. Segítség, illetve támogatás nyújtása a kliens és szőkebb környezete részére. Ebben a speciális ellátási típusban a különbözı szociális segítségnyújtáson túl (étkeztetés, segéllyel kapcsolatos ügyintézés), a megkeresı programok, az életviteli készségek fejlesztése, a szabadidı hasznos eltöltésének strukturálása, az ellátott egészségügyi ellátással való kapcsolatának követése, kapcsolattartás más szolgáltatási intézménnyel (munkaügyi központ), reintegráció, illetve a környezetben való megtartás, a pszicho-szociális tanácsadás jelenik meg. Támogató szolgálat Támogató szolgálat esetében két gesztor település –Ásotthalom és Bordány - által irányított mikrotársulások feladata a fogyatékos személyek önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsıdlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megırzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. A szolgáltatás révén, a fogyatékkal élı ember aktív közremőködésével hozzájárulunk az esélyegyenlıség megteremtéséhez, életminıségük javításához, a személyi szükségleteik kielégítéséhez a fizikai, egészségügyi ellátás, mentális gondozás során. A szolgáltatás az életvitelszerően tartózkodó valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó személyre kiterjed. A gesztor települések (Ásotthalom, Bordány) vezetésével 2008. I. félévében mind a 9 településen szakképzett dolgozók foglalkoztak a fogyatékos személyekkel. Családsegítı és Gyermekjóléti Központ illetve az Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ ellátásai A Családsegítı és Gyermekjóléti Központ célja, hogy az ellátottak számára biztosítsa - szociális ellátás keretében - azokat a feltételeket, melyek szükségesek az egészségügyi, szociális helyzetet figyelembe véve az élet sajátos szakaszához. A feltételek biztosítása során figyelemmel kell lennünk az egyéni, (családi) szükségletek kielégítésére is. Az egyént és/vagy a családot segíteni kell hozzájutni ezekhez a szükségletekhez. A gyermekjóléti szolgálat feladata a gyermek testi és lelki egészségének, családban történı nevelkedésének elısegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelızése, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése illetve a családból kikerült gyermek visszahelyezése. A gyermekjóléti szolgáltatás ellátási formái: az ellátások teljesítésével (gondozással): a gyermekkel és családjával végzett szociális munka, az ellátások közvetítésével 22
(szolgáltatás): elısegíti a hozzájutást a nem a szolgálat által nyújtott szolgáltatásokhoz, szervezı tevékenységgel: szabadidıs programok, gyermekvédelmi feladatokat ellátó személyek és intézmények együttmőködésének, valamint a helyettes szülıi hálózatnak a szervezésérıl, mőködtetésérıl, vagy az önálló helyettes szülık foglalkoztatásáról. A gyermekjóléti szolgáltatás ellátási formái: az ellátások teljesítésével (gondozással): a gyermekkel és családjával végzett szociális munka, az ellátások közvetítésével (szolgáltatás): elısegíti a hozzájutást a nem a szolgálat által nyújtott szolgáltatásokhoz, szervezı tevékenységgel: szabadidıs programok, gyermekvédelmi feladatokat ellátó személyek és intézmények együttmőködésének, valamint önálló helyettes szülıi férıhely mőködtetésérıl. Családsegítı szolgálat: Családsegítı szolgálatnál foglalkoztatott családgondozók száma: 5 fı, melybıl 3 fı szakképzett 1 fı a szakmai végzettség megszerzése érdekében felsıfokú fıiskolai tanulmányokat folytat. 2008-ban a szolgáltatást igénybevevık száma a Homokháti Kistérség területén: 1236 fı A családsegítı szolgálat által kezelt problémák típusai: • Életviteli probléma: 196 esetben • Családi- kapcsolati problémák: 263 esetben • Családon belüli bántalmazás : 24 esetben • Lelki- mentális esetkezelés: 113 alkalommal • Gyermeknevelési probléma: 173 esetben • Anyagi probléma: 344 esetben • Foglalkozással kapcsolatos problémák: 1004 esetben • Egészségkárosodás következménye: 125 esetben • Ügyintézésben segítségnyújtás: 249 alkalommal • Információhiány esetén segítségnyújtás: 229 esetben • Egyéb szolgáltatás: 58 esetben • Krízishelyzetben segítségnyújtás: 65 esetben • Problémakezelés összesen: 2778 esetben • Több probléma együttes elıfordulása: 377 kliens esetén Egyéb tevékenységek: • Szolgáltatások közvetítése és nyújtása: 488 fınek • Dologi javak közvetítése és nyújtása: 496 fınek • Redszeres Szociális segélyezettek beilleszkedési programja: 413 fınek • Mediáció és konfliktuskezelés: 34 fınek Gyermekjóléti Szolgálat: Gyermekjóléti szolgálatnál foglalkozatott családgondozók száma: 5 fı, ebbıl a szakképzettek száma: 3,25 fı, 0,5 fı a szükséges szakképesítés megszerzése érdekében fıiskolai tanulmányokat folytat. 2008-ban a gyermekjóléti szolgálat által gondozott gyermekek száma a Homokháti Kistérségben: 342 fı Életkor szerinti bontásban: • 0-5 éves: 97 fı • 6-13 éves: 155 fı • 14-17 éves: 90 fı
23
Gondozási forma szerint: • Alapellátásban történı gondozás:250 fı • Védelembe vett: 88 fı • Utógondozott szakellátásból kikerült gyermek: 4 fı A gyermekjóléti szolgálat által kezelt problémák típusai: • Anyagi probléma: 451 esetben • Gyermeknevelési probléma: 193 esetben • Gyermekintézménybe való beilleszkedési nehézség: 30 esetben • Magatartás, teljesítményzavar:162 esetben • Családi konfliktus:180 esetben • Szülık család életvitele: 205 esetben • Szülıi elhanyagolás:117 esetben • Családon belüli bántalmazás: 42 esetben • Fogyatékosság, retardáció: 28 esetben • Szenvedélybetegség:146 esetben A gyermekjóléti szolgálat által nyújtott szakmai tevékenységek: • Információnyújtás: 346 esetben • Tanácsadás: 351 esetben • Segítı beszélgetés: 533 esetben • Segítségnyújtás hivatalos ügyek intézésében: 219 esetben • Családlátogatás: 1086 esetben • Közvetítés más szolgáltatásba: 71 esetben • Kapcsolattartási ügyelet: 13 esetben • Konfliktuskezelés: 28 esetben • Esetmegbeszélés: 99 esetben • Esetkonferencia:25 esetben • Örökbefogadással kapcsolatos ügyintézés: 3 esetben • Egyéb tevékenyég:328 esetben Szenvedélybetegek nappali ellátása: 2008. október 1-jétıl az intézmény által nyújtott szolgáltatások köre bıvült szenvedélybetegek nappali ellátásával. A szolgáltatás nyújtását biztosító telephely címe: 6782 Mórahalom, Bercsényi u. 564/17. Szenvedélybetegek nappali ellátása feladaton dolgozó kollégák: 1 fı pszichológus, 1 fı heti 30 órában addiktológiai konzultáns, 1 fı heti 35 órában szenvedélybeteg gondozó képzés folyamatban. Ellátottak száma 2008. év folyamán: 11 fı. Biztosított szolgáltatások köre: nappali ellátás, étkezés, tisztálkodási lehetıség, mentálhigiénis tanácsadás, terápia.
3. Központi orvosi ügyelet A háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyelet ellátásának részletes szakmai és mőködési feltételeit a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása és az Országos Mentıszolgálat közötti megállapodás tartalmazza. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása közigazgatási területén a központi orvosi ügyeleti feladatok ellátása, a Ruzsai – Forráskút, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés települések
24
vonatkozásában - és a Mórahalmi Ügyeleti Központokban – Ásotthalom, Mórahalom, Zákányszék, Bordány települések vonatkozásában -, mint feladat-ellátási helyeken történik.
4. Belsı ellenırzés A belsı ellenırzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, melynek célja, hogy az ellenırzött szervezet mőködését fejlessze, és eredményességét növelje. Homokháti Kistérség Többcélú Társulás 2007. évtıl végzi a belsı ellenırzési feladatok ellátását. A többcélú kistérségi társulás a belsı ellenırzési feladat ellátásáról saját munkaszervezeti feladatellátás keretében gondoskodik 1 fı fıállású pénzügyi ellenır alkalmazásával. A függetlenített belsı ellenırzés jogszerő mőködésének a szervezeti keretei biztosítva vannak. (Megfelel a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. Rendeletben foglalt elıírásoknak.) A belsı ellenırzési feladatok ellátásának részletes szakmai és mőködési feltételeit a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása által 2007-ben elfogadott valamennyi településre kiterjedı Belsı ellenırzési kézikönyv tartalmazza. A belsı ellenırzési egység 2008. évben Az alábbiak szerint alakult: 1 fı teljes munkaidıs belsı ellenır, aki egyben belsı ellenırzési vezetı feladatokat is ellátja. 2008-ben a növekvı szakmai követelményeknek megfelelı felkészültséget továbbképzések keretében biztosítottuk. Az ellenırzésekhez alapvetıen szükséges tárgyi feltételek biztosítottak voltak. A tárgyi feltételek, szükségletek felmérése folyamatos, így Az ellátottság is folyamatosan javuló, bıvülı tendenciát mutat. A 2008. évi ellenırzések száma: Áthúzódó 2007-rıl 2008-ban elvégzett, lezárt 4 32
2008. évi összes 36
Tervbıl 2009-re átütemezett 7
Fentiek alapján 1 ellenırzés elvégzésére – ami áll tervezés, szervezés, felkészülés, helyszíni ellenırzés, jelentés lezárása, intézkedések nyomon követése - átlag 4 nap jutott. A belsı ellenır az ellenırzések végzése mellett a különféle szakmai kérdések megoldását tanácsadással segítette. 5. Területfejlesztési feladatok A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a területfejlesztési feladatok ellátása során a kistérség területének összehangolt fejlesztését kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a Társulás folyamatos kapcsolatot tartott fenn a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi koordinátorokkal, a kistérségben mőködı közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében. 2008-ban kidolgozásra és elfogadásra került a Dél-alföldi Regionális Operatív Program 2009-2010 évekre vonatkozó regionális akcióterve, melyet a Társulás munkaszervezete a kistérségi területfejlesztési alapdokumentumok és a konkrét önkormányzati fejlesztési célok elıtérbe helyezésével véleményezett. Segítséget nyújtottunk a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára egy felmérés elkészítésében, melynek célja a vállalkozások jövıbeni munkaerıigénynek feltérképezése volt, azért, hogy a képzési igényeket is annak megfelelıen tudják alakítani (erre a felmérésre 2009-ben is sor kerül). 2008 végén döntött a Társulási Tanács egy javaslattételi jogosultsággal rendelkezı Fejlesztési Bizottság felállításáról. A foglalkoztatási helyzet javítása érdekében pályázatot nyújtottunk be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz, melynek révén 65 álláskeresı térhetett vissza a munka világába. A sportpályázatok terén is aktív volt a Társulás, ezt több pályázati támogatásból lebonyolított program bizonyítja. 25
Területfejlesztési célokat szolgálnak a Környezet és Energia Operatív Program kiírásaira benyújtott pályázatok. A Társulás ezen túlmenıen pályázatot nyújtott be a DAOP-4.1.3 kiírásra Öttömös és Pusztamérges települések szociális feladatellátásának segítése érdekében, melynek megvalósítása - támogatás elnyerése esetén – 2010-re valószínősíthetı. Szintén a térségi szociális feladatellátás feltételrendszerének javítását kívánja elısegíteni az pályázat, amelyet a területi irodák eszközellátását javítása céljából nyújtottunk be. A pályázat megvalósítása, támogatás döntés esetén, 2009 második félévére valószínősíthetı. 6. Általános mőködési feltételek: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa üléseinek száma 2008. év 12 db. 2008. évben a Társulási Tanács összesen 111 db határozatot hozott, melybıl 38 db pályázatokkal, 62 db pedig egyéb témákkal kapcsolatos döntés. A társulás tárgy évi költségvetése - bevételi elıirányzat: - kiadási elıirányzat:
610.544.000,- Ft 610.544.000,- Ft
A Többcélú Társulás Társulási Tanácsa mellett mőködı tanácsadó illetve döntés-elıkészítı szervek: Bizottságok: Pénzügyi Bizottság elnök: Matuszka Antal, Zákányszék Község Polgármestere tag: Nógrádi Zoltán, Mórahalom Város Polgármestere, a Társulás Elnöke tag: Nagy Attila, Üllés Község Polgármestere Szociális- és Egészségügyi Bizottság elnök: Nógrádi Zoltán, Mórahalom Város Polgármestere, a Társulás Elnöke tag: Bata Ferenc, Öttömös Község Polgármestere tag: Petró Ferenc, Ásotthalom Község Polgármestere Közoktatási Bizottságának elnök: Balogh Ferenc, Bordány Község Polgármestere tag: Dr. Papp Sándor, Pusztamérges Község Polgármestere tag: Fodor Imre, Forráskút Község Polgármestere Közbeszerzési Bíráló Bizottság elnök: Nógrádi Zoltán, Mórahalom város polgármestere, és a Társulási Tanács elnöke tag: Bata Ferenc, Öttömös község polgármestere tag: Petró Ferenc, Ásotthalom község polgármestere tag: Dr. Szántó Mária, a Társulás munkaszervezetének vezetıje, Mórahalom város jegyzıje tag: a közbeszerzés tárgya szerinti szakértı
Kistérségi Fejlesztési Tanács: • • • • •
Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal KISOSZ-IPOSZ Csongrád Megyei Agrárkamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Üllés és Vidéke ÁFÉSZ 26
• • •
Autonóm Szakszervezetek Szövetsége Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága Civil Fórum delegáltja
A Civil Fórum tagjai : • SZÉP-KÖR Környezetvédelmi és Városszépészeti Közhasznú Egyesület • Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület • Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Egyesülete • Homokháti Kistérségi Háziorvosok Egyesülete • ORCHIS Természetvédelmi Egyesület • Ásotthalmi Bedı Albert Alapítvány • Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete • Óvodák Kistérségi Egyesülete • Homokháti Iskolaszövetség • Csutri Hagyományörzı Egyesület A kistérség szakmai munkaszervezetének mőködése: Többcélú Társulás munkaszervezetének feladatait 2008. évben a székhely település hivatala látta el. Az év folyamán elindult az elıkészítése annak, hogy a Társulás feladatait önálló költségvetési szervként mőködı önálló munkaszervezete keretében lássa el. A munkaszervezet a kistérség legnagyobb népesség számú településén, Mórahalom városában mőködik, mely a Társulás székhelye is egyben. Az elektronikus ügyintézés megvalósítása mellett a kistérségi többcélú társulás által ellátandó operatív ügyintézési és feladat-ellátási, fejlesztési feladatok megvalósításához szükséges a rendelkezésre áll a megfelelı irodai és informatikai infrastruktúra, egy több mint 100 éves épületben – 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16-18. A munkaszervezet mőködéséhez a saját dolgozóin kívül számos külsı szakértı szaktudását is igénybe veszi.
III. A TÁRSULÁS ÉRTÉKELÉSE
FELADATAINAK
ELLÁTÁSA
ÉRDEKÉBEN
TÖRTÉNİ
EGYÜTTMŐKÖDÉS
A Többcélú Társulás tagönkormányzatai között megvalósul a belsı együttmőködés a Társulás által ellátott közös feladatok, a közös pályázatok bonyolítása és az egyéb napi feladatok ellátása tekintetében. Az együttmőködés jegyében 2009. január 1-jétıl a Társulás elısegíti a települések szociális kohézióját, azáltal hogy biztosítja az egységes szociális ellátórendszert. 2008. év folyamán többszöri tárgyalást követıen a Társulás részben önálló költségvetési szervének, a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központnak feladatává vált a családsegítés és a gyermekjóléti feladatok ellátásán túl a • szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény értelmében a szenvedélybetegek közösségi ellátása a Mórahalmi statisztikai kistérséget alkotó települési önkormányzatok közigazgatási területén, • házi segítségnyújtás feladatának ellátása a Mórahalmi statisztikai kistérséget alkotó települési önkormányzatok közül Ásotthalom Község, Forráskút Község, Mórahalom
27
Város, Öttömös Község, Pusztamérges Község, Üllés Község, Zákányszék Község közigazgatási területén • személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében a szenvedélybetegek nappali ellátása feladatának ellátása a Dél-alföldi régió területén. • idısek nappali ellátás feladatainak ellátása Ásotthalom Község, Mórahalom Város és Zákányszék Község közigazgatási területén. • a jelzırendszeres házi segítségnyújtás feladatainak ellátása: Ásotthalom Község, Forráskút Község, Mórahalom Város, Öttömös Község, Pusztamérges Község, Üllés Község, Zákányszék Község közigazgatási területén, • szociális étkeztetés feladatainak ellátása: Ásotthalom Község, Mórahalom Város, Öttömös Község, Pusztamérges Község és Zákányszék Község közigazgatási területén, • idısek bentlakásos otthona feladatainak ellátása: a Zákányszéki és az Ásotthalmi Tagintézmény keretében Magyarország közigazgatási területén, • támogató szolgálat feladatainak ellátása az Ásotthalmi Tagintézmény keretében Ásotthalom község, Mórahalom Város, Öttömös Község és Ruzsa Község közigazgatási területén, • közösségi pszichiátriai ellátás feladatainak ellátása az Ásotthalmi Tagintézmény keretében Ásotthalom község, Mórahalom Város, Öttömös Község és Ruzsa Község közigazgatási területén, • A tanyagondnoki szolgálat feladatainak ellátása: Mórahalom Város Közigazgatási területén 4 körzetben Zákányszék Község Közigazgatási területén 3 körzetben Az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében a védınıi szolgálat feladatainak ellátása Mórahalom Város és Zákányszék Község közigazgatási területén. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása összehangolja a térségi sporttevékenységeket kistérségi szinten. 2008-ban a Társulás többek között a települési Gondozási Központokkal és Általános Iskolákkal együttmőködve sikeres pályázatot adott be komplex szabadidı sport tevékenységek folytatására, szenior sport program és táboroztatási programok megvalósítására. A Többcélú Társulás tágabb értelemben együttmőködik a regionális és területi illetékességő szervekkel is, többek között a • Szegedi Körzeti Földhivatal Mórahalmi kirendeltségével, kirendeltség épületében lévı szerver szobát a Társulás és a Földhivatal közösen használja, • a Mórahalmi Rendırırssel a sport és a bőnmegelızés területén, • a Csongrád Megyei Egészségpénztárral és az Országos Mentıszolgálattal a központi orvosi ügyeleti ellátások területén, • Csongrád megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltségével foglalkozatási kérdésekben, • APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságával pénzügyekkel kapcsolatos kérdésekben, • Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatóságával pályázatokkal kapcsolatosan és normatív állami támogatásokkal illetve a mőködéssel kapcsolatosan, • Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatallal a Társulás mőködésének törvényességi ellenırzése tekintetében, • a Kistérségi Koordinációs hálózat munkatársaival szoros együttmőködést ápolunk, a koordinátorok tájékoztatást nyújtanak lehetséges pályázatokról, tanácsot adnak a pályázatok elkészítéséhez, megvalósításához és elszámolásához
28
Gazdasági szervezetek közül együttmőködünk a Mórakert Szövetkezettel és a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkkal mely az ország elsı agrár-ipari parkja. Egyes projektek megvalósítása tekintetében együttmőködünk az érintett gazdasági szervezetekkel, egyéni vállalkozókkal. Civil és nonprofit szervezetekkel való együttmőködés tekintetében a Társulás kapcsolatban áll: • Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Egyesületével, szakmai programjai összehangolása érdekében • Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolával környezetvédelmi tárgyú pályázatai tekintetében, • Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvánnyal egyes szociális tárgyú pályázatok tekintetében, • Homokháti Kistérségi Háziorvosok Egyesületével a központi orvosi ügyeleti ellátás tekintetében, • Homokháti Jegyzık Egyesületével a mőködés jogszabályoknak való megfelelısége tekintetében. • A Homokhát Eurointegráció Kht-val és az általa mőködtetett Helyi Vidékfejlesztési Irodával a Társulás tagtelepülései számára a vidékfejlesztési támogatások minél hatékonyabb kihasználása érdekében. • A Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesülettel, melyben minden települése képviselteti magát (kivéve Bordányt). Az egyesület feladata az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alap vidékfejlesztési valamint LEADER intézkedéseire szánt források a lehetı leghatékonyabb kihasználása érdekében koordináló, projektgeneráló és tanácsadó tevékenység. Tagjai: Forráskút Község Önkormányzat, Homokkert Kistérségi Integrációs Kht., Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Egyesülete, Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesülete, Öttömös Község Önkormányzata, Pusztamérges község Önkormányzata, "Puszi" Ásotthalmi Nagycsaládosok Egyesülete, INBA Szövetkezet, Ásotthalom Község Önkormányzata, Ruzsa Községért Közalapítvány, Ruzsa Község Önkormányzata, Zöld - Termék Termelı Értékesítı Szövetkezet, Agróna Szövetkezet, Üllés Község Önkormányzata, Zákányszék Közmővelıdési Egyesület, Papp István Szilveszter egyéni vállalkozó, Kazi Péter Egyéni vállalkozó. . IV. A
KISTÉRSÉG GAZDASÁGI, TÁRSADALMI, ÉS KÖRNYEZETI FEJLESZTÉSE CÉLJÁBÓL A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK, A KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŐKÖDİ GAZDASÁGI, TÁRSADALMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEI ÖSSZEHANGOLÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE
A Többcélú Társulásnak a Helyi Vidékfejlesztési Irodával történı együttmőködése eredményeként a kistérség két települése 2008-ban az FVM támogatásában több falunapos rendezvényt valósított meg. Mórahalom, Üllés, Bordány, és Pusztamérges Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására pályázott melynek eredményeként a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások tágabb körő hozzáférhetısége javul, a térség gazdasági és társadalmi fejlıdése erısödik. Az önkormányzatok, települési civil szervezetek valamint a gazdasági élet szereplıi folyamatos tájékoztatást kaptak a vidék fejlesztését érintı lehetıségekrıl tájékoztató fórumok, levelek és cikkek formájában. 2008 októberétıl folyamatos kapcsolattartás a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal melynek célja hogy olyan tudásfórumot hozzon létre, mely kapcsolatot teremt az egyetemi kutatói bázisok a gyakorlati alkalmazók, a kormányzati és vállalati szféra valamint a civilek között. A Hálózat elnökségében a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumon kívül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi 29
Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint az Önkormányzati Minisztérium is képviselteti magát ezzel is hozzájárulva a kistérségeket érintı minél szélesebb spektrumú fejlesztési stratégiák kidolgozásához. Az érdekek összehangolása megvalósul a Társulási Tanács-, a Területfejlesztési Tanács üléseken, valamint a Civil Fórum ülésein. V. A KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FORRÁSOK IGÉNYLÉSÉHEZ BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK FELSOROLÁSA, RÖVID TARTALMÁNAK BEMUTATÁSA 1./ Forrás neve / Támogató megnevezése Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (Környezet és Energia Operatív Program) Támogatás célja Homokháti Kistérségi Integrált Környezeti Monitoring Központ és Hálózat létrehozása Támogatás összege (ezer Ft) 14 142 Rövid összefoglaló a pályázatról: A Társulás pályázata támogatásban részesült az 1. forduló tekintetében, melynek keretében projekt elıkészítést valósít meg, a támogatás összege 14.142.000,- Ft. A projekt megvalósítási helyszíne Mórahalom hrsz. 0185/32, Nagy Széksós, de a projekt eredményei kiterjednek a statisztikai kistérséget alkotó települési önkormányzatok közigazgatási területére. A támogatásból lebonyolítandó tevékenységek a következık: tervek elkészítése, melyek a követezık: hálózat kialakításának tervezése, felszíni vízhozam mérı állomás tervezése, mérımőtárgy felújítási terveinek aktualizálása, csapadékmérı állomás mőszerezése, hidrometeorológiai állomás tervezése, talajkút felújítások tervezése, adatbázis kiegészítése, kezelésének tervezése, vízgyőjtı- fejlesztés tervezése. A projekt jelentıs, hosszú távú hatása lenne a térségi mezıgazdasági tevékenységek támogatása, mert megszüntetné a gazdák éghajlati elemeknek való kiszolgáltatottságát aszályos idıszakban. Ezzel versenyképesebb térségi gazdálkodást tenne lehetıvé. A projekt gyakorlati célkitőzése az, hogy kiegészítse a meglévı hidrometeorológiai és vízrajzi észlelıhálózatot úgy, hogy a víz természetbeni körforgásával kapcsolatos valamennyi adat a helyi mezıgazdasági, ipari és területfejlesztési tevékenység igényei szerint rendelkezésre álljon. Ezen felül egységes adatbázisba rendezi az eddig különbözı helyeken meglévı adatokat, s biztosítja azok szélesebb körő hozzáférést. Ezzel a fejlesztéssel mérséklıdnek a térségben a globális éghajlatváltozás okozta aszálykárok. A rendszer hosszú távon biztosítja az aszálykárok kiküszöbölését úgy, hogy a térség vízbázisát mind mennyiségileg, mind minıségileg biztosítjuk. A projekt mőszaki eredményeképpen megoldja ezen térség egy régi problémáját (e térségre vonatkozóan), mert a Duna-Tisza közi hátságon eddig végzett monitoring fejlesztések integrációja és folyamatos karbantartása eddig nem történt meg. A Homokháti Kistérségre kidolgozott jelen projektünk példát teremthet a Duna-Tisza közi hátság más részeire vonatkozóan is. A létrejövı adatbázis valójában az országos rendszerbe kerül, de ott a lekérdezések szempontjából különálló egységet képez. A projekt eredményei képesek a mezıgazdasági tevékenységeket hatékonyan támogatni, az újonnan rendelkezésre álló információk közlésével, megosztásával, nyilvánossá tételével. Így irányítottabb, tervszerőbb mezıgazdasági tevékenység folytatható, alkalmazkodva az idıjárás változásaihoz. A beruházás a turisztikai élet fellendítéséhez is hozzájárul abban a tekintetben, hogy a vizes élıhelyek rehabilitációja alkalmas lesz fenntartható turisztikai hasznosításra (sajátos élıvilág bemutatása, ökoturizmus, aktív turizmus stb.). A térség fellendülésébıl a tágabb értelemben vett földrajzi régió is profitál, mivel a projekt megvalósulásával javulnak a térség statisztikai mutatói, az eredmények pozitív példaként felhasználható más regionális, országos fejlesztésekhez, ezáltal hozzájárul az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvalósulásához, és az EU-s elvárásoknak való megfeleléshez.
30
2/ Forrás neve / Támogató megnevezése Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (Környezet és Energia Operatív Program) Támogatás célja Homokháti Kistérség Többcélú Társulása települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének fejlesztése szemléletformálás, veszélyes hulladékok elkülönített begyőjtése, és házi komposztálás elterjesztése révén Támogatás összege (ezer Ft) 9.006 A Projekt keretében megvalósításra kerülı fejlesztés: a) Hatékony szelektív győjtési, begyőjtési és elıkezelési formák és módszerek bevezetése, b) Házi komposztálás elterjesztése, szemléletformálás, komposztáló edények kiosztása igény szerint, feltételekkel, c) Veszélyes hulladék begyőjtése: rendszeresen vagy idıszakonként, (veszélyes hulladék fajtájától függıen), elıre meghirdetett idıben és módon, lakos általi beszállítás az átrakóhoz, d) Veszélyes hulladék átrakó létesítése. 3/ Forrás neve / Támogató megnevezése Önkormányzati Minisztérium Támogatás célja Közösségi busz beszerzése Támogatás összege (ezer Ft) 20.000 Rövid összefoglaló: A pályázat keretei között egy 29+1 fıs busz beszerzése, elsıdlegesen az Ásotthalom-Öttömös települések együttmőködésével létrejött oktatási intézményi társulás gyermekek utaztatása (Gyermekek székhelytelepülés közoktatási intézménybe való átjárása, valamint a kötelezı testnevelési feladatok megoldása teljes iskola számára a székhelyintézménybe való átjutással). Másodlagosan egyéb oktatási (Kihelyezett órákon való részvétel segítése /erdei iskolák, szakfoglalkozások/, iskolások és óvodások kulturális rendezvényekre való eljutása, osztálykirándulások.) és szociális feladatok ellátására és civil szervezéső programok segítése (Szociális ellátásokhoz jutás segítése, helyi civil szervezetek szervezésében megvalósuló programokhoz busz biztosítása) a társulás mind a 9 településén. A közösségi busz tehát az alábbi tevékenységeket szolgálná (prioritási sorrendben) 1. Gyermekek székhelytelepülés közoktatási intézménybe való átjárása, valamint a kötelezı testnevelési feladatok megoldása teljes iskola számára a székhelyintézménybe való átjutással. 2. Kihelyezett órákon való részvétel segítése (erdei iskolák, szakfoglalkozások). 3. Iskolások és óvodások kulturális rendezvényekre való eljutása, osztálykirándulások. 4. Szociális ellátásokhoz jutás segítése. 5. Helyi civil szervezetek szervezésében megvalósuló programokhoz busz biztosítása.
4./ Forrás neve / Támogató megnevezése Önkormányzati Minisztérium Támogatás célja Komplex Kistérségi Szabadidısport Program Támogatás összege (ezer Ft) 1.200 Rövid összefoglaló:
31
A Kistérségi szabadidı sport programok megszervezésével és bonyolításával célunk az életminıség javítása, pozitív irányú változások elérése a népesség egészségi állapotában, mivel a lakosság fizikai aktivitásának ösztönzését döntı módon befolyásolhatja a szabadidısport programok kistérségi kínálatának bıvítése, szervezett keretek között történı lebonyolítása, a résztvevık körének kiszélesítése, számának növelése. Összességében kiemelt célunk a Többcélú Társulás és annak területén mőködı civil szervezetek (sportegyesületek, szabadidı klubok, stb.) illetve intézmények együttmőködésének erısítése, valamint a „szabadidısport háló” létrehozása, az egészséges-életmód egész életen át tartó megırzése, a Kistérségi lakosság fizikai aktivitásának a szabadidısporton keresztüli javítása, a kistérségi programok kínálatának bıvítése. A részletes programterv szerint megvalósuló/megvalósult események: Ásotthalmon: Falunap, Ásotthalmi Sportnap, Bordányban: Falunapi Futóverseny, Homokháti Tekergı – teljesítménytúra fiataloknak, Forráskúton: MÉTA Bajnokság, Fecskefészek Kupa Kispályás Labdarúgótorna, Mórahalmon: kerékpárverseny, kistérségi nıi labdarúgó torna, Nyárbúcsúztató Kistérségi Strandparti, Homokhát Kistérségi Maraton, Öttömösön: Fut a Falu, Kerékpártúra, Ruzsán: Kerékpárverseny, XXXI. Ruzsai Sportnap, Pusztamérges: Családi Sportfesztivál, Pusztamérges Kupa Tájfutóverseny, Üllés: Sportnap, Üllési Kézilabdatorna, Zákányszék: Teremfoci, teremkézi, Természetjáró Kerékpártúra.
5./ Forrás neve / Támogató megnevezése Önkormányzati Minisztérium Támogatás célja Szeniorsport-Aktív Éltemód –Egészségfejlesztı Program Támogatás összege (ezer Ft) 1.200 Rövid összefoglaló: A szenior sport keretében tevékenységünkkel célunk a Kistérség településein egyedül élı idısek társas kapcsolatainak kialakításában való közremőködés, az egyedülléttel járó káros hatások megszüntetése a csoportos sport tevékenységeken való részvétellel, a sport megszerettetése, preventív jellegének kihasználása, valamint az életminıség javítása a mozgás rehabilitációs tevékenységek, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos ismertetı elıadások segítségével. A megvalósításban közremőködı partnereink: Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ, Zákányszéki Gondozási Központ, Mórahalom város Képviselı-testülete Gondozási Központ, Kistérségi Focisuli SE. A program megnevezése és a megvalósításba bevont szakmai partnerszervezet Ásotthalom Község Önkormányzat Gondozási Központ Kistérségi Focisuli Sport Egyesület Mórahalom Város Önkormányzata Gondozási Központ Zákányszéki Gondozási Központ
A program helyszíne, idıpontja Ásotthalom, Mórahalom, Gárdián-erdı, Ópusztaszer 2008.05.16.-2008.10.31. Mórahalmi sportcsarnok, Móra Ferenc ÁMK, Mórahalom környéke, 2008.05.20.-2008.10.31. Mórahalom Gondozási Központ,Erzsébet Gyógyfürdı,Ópusztaszer, Nagyszéksós, 2008.05.16-2008.10.31. Zákányszéki Gondozási Központ, Sportcsarnok mórahalmi és kiskunmajsai Gyógyfürdı, 2008.05.15.-2008.október
6./ Forrás neve / Támogató megnevezése Önkormányzati Minisztérium Támogatás célja Kistérségi Sporttáborozási Program
32
A felhasználható támogatási összeg 300.000Ft 300.000Ft 300.000Ft
300.000Ft
Támogatás összege (ezer Ft) 1.290 Rövid összefoglaló: A komplex kistérségi táboroztatási programmal szeretnénk elısegíteni, hogy a sport valamennyi hasznos funkciója - egészségfejlesztés, nevelés, személyiségformálás, a mozgáskultúra fejlesztése, az identitástudat-, és a közösségi magatartásformák kialakítása, a társadalmi mobilitás segítése, a szabadidı kultúrált eltöltése - érvényesülhessen az ifjúság körében. A program megnevezése és a megvalósításba bevont szakmai partnerszervezet Móra Ferenc ÁMK Kistérség Focisuli SE
Zákányszéki Gondozási Központ Forráskúti Általános Iskola és AMI DSK
A program helyszíne, idıpontja Csipaki Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola 2008.07.07. – 2008.07.13. Füzesgyarmat, 2008.06.23. – 2008.06.29. 6787 Zákányszék, József A. u. 36., Zákányszék Községi Önkormányzat Sportcsarnoka 2008.06.29. – 2008.07.06. 6793 Forráskút, Jókai u. 32., 2008.07.01. – 2008.07.08.
A felhasználható támogatási összeg 300.000,420.000,-
420.000,-
150.000,-
7./ Forrás neve / Támogató megnevezése Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (Dél-Alföldi Regionális Operatív Program) Támogatás célja A homokháti kerékpárút hálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével Támogatás összege (ezer Ft) 73.422 Rövid összefoglaló: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. május 1-jén elkezdte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által támogatott, és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., mint Közremőködı Szervezet által kezelt DAOP-2007-3.1.2-0048 kódú, „A homokháti kerékpárúthálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével.” c. pályázat megvalósítását. A kerékpárút építési beruházás tárgyában az ajánlatkérı Homokháti Kistérség Többcélú Társulása – nyílt eljárás lefolytatása mellett - ajánlati felhívást jelentetett meg a Közbeszerzési Értesítı 61. számában 2008. május 30-án KÉ-7704/2008. szám alatt. Az ajánlati dokumentációt 5 db cég vásárolta meg. A megjelölt ajánlattételi határidıig 3 db ajánlat érkezett. A három ajánlattevı közül az összességében legkedvezıbb ajánlatot tett DH Konzorcium ajánlata érvénytelen a Közbeszerzési törvény (Kbt.). 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján: „egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek;” A második legkedvezıbb ajánlatot tevı Délút Építı és Bányászati Kft. ajánlatát pedig a Többcélú Társulása nem tudja elfogadni forráshiány miatt, a Kbt. 92.§ c) pontjára hivatkozva: „egyik ajánlattevı sem vagy az összességében legelınyösebb ajánlatot tevı sem tett - az ajánlatkérı rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelı ajánlatot.” Mindezeket figyelembe véve az ajánlatkérı új közbeszerzési eljárást kívánt lefolytatni. A kerékpárút építésével kapcsolatos meghívásos gyorsított közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van. 33
8./ Forrás neve / Támogató megnevezése Magyar Mővelıdési Intézet és Képzımővészeti Lektorátus Támogatás célja Közkincs-kerekasztal létrehozása és mőködtetése Támogatás összege (ezer Ft) 600 Rövid összefoglaló: A Magyar Mővelıdési Intézet és Képzımővészeti Lektorátus, mint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt támogató vissza nem térítendı pénzügyi támogatást nyújtott a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása részére a K-I.2-06-035/da08 azonosítószámú, Közkincskerekasztal létrehozása és mőködtetése megnevezéső program pályázati kiírásnak megfelelıen történı lebonyolításához. A projekt megvalósítási ideje: 2008. május 20. - 2009. május 20. A KÖZKINCS 2008 I/2 pályázat célja, hogy a Homokháti Kistérségben egy olyan kulturális kerekasztal valósuljon meg, mely segíti a kulturális javak megörökítését, a kistérségi kulturális stratégia elkészítését, helyismereti, helytörténeti dokumentumokból álló adatbázis létrehozását és a kultúra területén dolgozó szakemberek együttgondolkodását, együttmőködését. Közkincs-kerekasztal feladata részvétel a kulturális tervezési, fejlesztési folyamatokban, térségi/mikrotérségi szintő partnerségek kezdeményezése, pályázat készítése, információ közvetítés a regionális közkincs bizottság, a megyei és kistérségi szakmai tanácsadást ellátó mővelıdési központok, intézetek, könyvtárak, múzeumok és a térségben a kultúra területén dolgozó szakemberek között, kistérségi kulturális adatbázis, ezzel összefüggı szolgáltatásjegyzék készítése, és nyilvánossá tétele kulturális/közmővelıdési stratégia elkészítésének koordinálása, részvétel annak megvalósításában kistérségi, mikrotérségi komplex kulturális programok kezdeményezése, koordinálása. A pályázat sikeres megvalósulásának feltétele, hogy a Homokháti Kistérség kulturális szakemberei együttmőködjenek, együtt gondolkodjanak, tapasztalataikat és elképzeléseiket megosszák egymással. Ennek érdekében több találkozón, kerekasztalon vagyunk már túl. A pályázat ütemezése az indulásnál kicsit késett, hiszen a tervek szerint 2008. augusztusában kezdtük volna meg a munkát, de a támogatási szerzıdést csak szeptemberben tudta a Társulás aláírni. A Kerekasztal alakulását követıen felosztottuk a munkát egymás között. Folyamatban van a helyismereti, helytörténeti adatbázis létrehozása, melyhez szükség van a könyvtárakban ırzött anyagok digitalizálására. A pályázat során nincs lehetıség a teljes helyismereti, helytörténeti győjtemény digitalizálására és adatbázisba való rendezésére, de a könyvtárosok által legfontosabbnak ítélt anyagok belekerülnek a mórahalmi könyvtár honlapjáról elérhetı győjteménybe, amely a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása és a Kistérség intézményeinek honlapjáról egy link segítségével szintén elérhetı lesz. A kulturális intézmények szintén ezen a honlapon lesznek adatbázisba rendezve. Ez annyit jelent, hogy a településeken lévı kulturális intézményekre, szervezetekre, alapítványokra, egyesületekre, illetve azok elérhetıségére lehet majd rákeresni. Folyamatban van a kistérségi kulturális stratégia készítése, mely „A szabadság kultúrája – Magyar Kulturális stratégia 2006 – 2020” alapján készül, a helyi, térségi adottságokat figyelembe véve, elıtérbe helyezve, hangsúlyozva. A kistérségi kulturális stratégia készítése során a települések közmővelıdési koncepcióit, ifjúsági koncepcióit, könyvtári stratégiáit illetve fejlesztési terveit is figyelembe vesszük.
34
A kistérségi rendezvénynaptár is folyamatosan alakul a tervezett programoknak megfelelıen. A települési rendezvény tervezeteket a közmővelıdési referens győjti, és szervezi kistérségi egészbe. A projekt megvalósításért felelıs: Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház (6782 Mórahalom Röszkei u. 2.) 9./ Forrás neve / Támogató megnevezése Államreform Operatív Program Támogatás célja a leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Támogatás összege (ezer Ft) 10 323 Rövid összefoglaló: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2008. szeptember 12-én döntött az ÁROP-1.1.5/C azonosító számú kiírásra pályázat benyújtásáról (71/2008 (IX. 12) Tkt. határozat) A projekt célja a leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése volt, a pályázat támogatásban részesült. A pályázatban a szakmai tartalom megvalósításán túl vállalni kellett egy térségfejlesztési szervezı munkatárs foglalkoztatását, továbbá egy javaslattételi és döntés-elıkészítési jogosítvánnyal rendelkezı kistérségi fejlesztési bizottság felállítását, mely megtörtént. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa hozzájárult ahhoz, hogy a korábban a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása által az ÁROP-1.1.5/C kiírásra benyújtott pályázatban vállalt térségfejlesztési szervezı munkatárs dr. Sáricz Brigitta (6783 Ásotthalom, Kossuth u. 17.) legyen. A Társulási Tanács megbízta a Társulás Munkaszervezetét arra, hogy a korábban a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása által az ÁROP-1.1.5/C kiírásra benyújtott pályázatban vállaltaknak megfelelıen döntés-elıkészítési és javaslattételi jogosítvánnyal rendelkezı kistérségi Fejlesztési Bizottság felállításáról gondoskodjon. A Fejlesztési Bizottság tagjai: Szavazati joggal rendelkezı tagok: 1. Nógrádi Zoltán, Mórahalom Város polgármestere, 2. Sánta Gizella, Ruzsa Község polgármestere, 3. Nagy Attila, Üllés Község polgármestere, 4. Matuszka Antal, Zákányszék Község polgármestere, 5. Fodor Imre, Forráskút Község polgármestere, 6. Bata Ferenc, Öttömös Község polgármestere, 7. Tanács Gábor, a bordányi Ifjúsági Önkormányzat vezetıje, 8. Andrési Pál, ORCHIS természetvédelmi Egyesület elnöke, 9. Fodor Csaba, Homokkert Kht ügyvezetıje, 10. dr. Dobó István, Homokhát Kht. ügyvezetıje, 11. Csala István, Pusztemérgesi Ifjúsági Szervezet vezetıje, 12. Hódi Pál, Mórakert TÉSZ elnöke, Tanácskozási joggal rendelkezı tagok: 13. Gyuris Péterné, Móra Ferenc ÁMK igazgatója, 14. Varga Zsolt, Térségi Vízmő-üzemeltetési Intézmény vezetıje, 15. Kószó Anita, Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ intézményvezetıje, 16. Kondor Árpádné, Csongrád megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltsége vezetıje, 17. Kuklis Nikoletta, Kistérségi Koordinációs Hálózat munkatársa, 35
18. Hatvani Donát, Kistérségi Koordinációs Hálózat munkatársa, 19. Kazi Péter, Helyi Vidékfejlesztési Közösség képviselıje.
10./ Forrás neve / Támogató megnevezése Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Támogatás célja Többcélú Társulás Informatikai hálózat kialakítása Támogatás összege (Ft) 143 156 250 Rövid összefoglaló: 75/2005. (VIII. 29.) Tkt számon határozat született arról hogy a Többcélú Társulás Informatikai hálózat kialakítására GVOP 4.4.2 pályázati forrás kíván igénybe venni. A Társulási Tanács akkor a beruházás teljes bekerülési költségét bruttó 252.000.000,- Ft-ban az igényelt támogatást bruttó 189.000.000,- Ft-ban. állapította meg. 2007 július 27-én hatályba lépett támogatási szerzıdés szerint viszont csak 190.875.000 Ft teljes bekerülési költségkeret állt a Társulás rendelkezésére. Amelynek 75 %-a azaz 143 156 250 Ft vissza nem térítendı támogatás a fennmaradó 47.718.000 Ft önerı, melyet a Társulást egyrészt a Belügyminisztérium Önerıpótló támogatásából, illetve az érintett Önkormányzatok anyagi hozzájárulásából kívánta biztosítani . Sikerrel zárult közbeszerzést követıen 2007 11 08–án hivatalosan is megkezdıdtek a hálózat kiépítésének földmunkálatai. A kivitelezı neve: BAUSZER Kft. székhely: 6723 Szeged Hajós u. 24/A. A kivitelezést irányító felelıs mőszaki vezetı Jakus József, mőszaki ellenır Zahorán István. A rádiós technikai eszközöket központosított közbeszerzés útján a SCI-NETWORK Zrt szállította. Sajnos a beruházás a vállalt határidıre nem fejezıdhetett be – az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt - erre tekintettel a MAG Zrt-nél kezdeményeztük a záró befejezés dátumának módosítását 2008. február 28.-ra, melyet a MAG Zrt. elfogadott. Újabb szerzıdésmódosítási kérelmet nyújtottunk be az Irányító Hatóság felé, mivel a projekt 2008 február 28.-ra még csak 95 %-os készültségi fokban állt. Igaz, hogy a rendszer kiépítése és telepítése teljes, a hálózat üzemképes volt de a szállító azonban néhány dokumentációs és oktatási feladatának nem tett eleget hiánytalanul, így a Társulás nem kívánt elszámolni a szállítóval és a projektet idıben nem tudta volna lezárni. Erre tekintettel az új projektzárási határidı 2008. május 3l volt, amelyet sikeresen teljesítettünk. A pályázat pénzügyi elszámolása 2009 február 15.-vel megtörtént. A projekt tervezett összköltségébıl (190.875.000 Ft) 190.493.732 Ft került felhasználásra. Röviden a létrejött hálózatról: Készült a tagtelepüléseket összekötı informatikai hálózat. (minden igényt kielégítı és biztonságos kapcsolat alakult ki) Készült a településeket lefedı mikrohullámú hálózat. (amely a tanyai lakosság elérését is szolgálja) Központi internet kapcsolatot létesítettünk. (olcsó internethez jutást segítve elı) Bekötöttük az optikai hálózat végét az önkormányzatokhoz. ( a települések direkt kapcsolatba kerültek egymással) Kapcsoltunk a meglévı kábeltelevíziós hálózatokhoz. (bıvítve az elérés lehetséges platformjait) Ezáltal a térséget egy nagy zárt hálózattá alakítottuk ki úgy, hogy a települések között korlátlan és gyors forgalmú összeköttetés létesült. Olcsó, és elfogadható technikai színvonalú, nagy sávszélességő internet szolgáltatást indítottunk a lakosság felé.
11./ Forrás neve / Támogató megnevezése DAOP 4.1.3/A Támogatás célja a Homokháti Családsegítı és Gyermekjóléti Központ fejlesztése A kért támogatás összege: 47.481.410,- Ft 36
A kért támogatás mértéke: 95% A tervezett fejlesztés rövid összefoglalója: • Építés: A Központ épületének északi homlokzatára ablak beépítése, energetikai korszerősítése (világítás korszerősítés, főtéskorszerősítés, használati melegvíz korszerősítése, szellızéstechnika), az épület info-kommunikációs akadálymentesítése, parkosítás • Eszközbeszerzés: telephelyek fejlesztése bútorokkal, számítástechnikai eszközökkel, szakmai munkát segítı terápiás csomagokkal. 2008-ban a pályázat beadásra került. A döntés várhatóan 2009. áprilisában születik meg.
12./ Forrás neve / Támogató megnevezése DAOP-4.1.3/D Támogatás célja Homokháti komplex szociális alapellátó és gyermekjóléti intézmény létrehozása A kért támogatás összege: 75.779.007,- Ft A kért támogatás mértéke: 95% A tervezett fejlesztés rövid összefoglalója: • Öttömös és Pusztamérges településeken tervezett fejlesztés célja, hogy létrehozzuk a hiányzó ellátásokat, valamint a meglévıket fejlesszük. • Pusztamérges település esetében: A meglévı épület teljes felújítása, korszerősítése, akadálymentesítése, a megfelelı szakmai ellátás megvalósítása érdekében. • Öttömös település esetében: A hiányzó ellátások megteremtése egy funkcióját vesztett épület felújításával, szociális ellátó központ akadálymentes kialakításával. 2008-ban a pályázat beadásra került. Az 1. fordulót lezáró döntés várhatóan 2009. áprilisában születik meg.
13./ Forrás neve / Támogató megnevezése: 2008/10 Téli közmunkaprogram, Szociális és Munkaügyi Minisztérium Támogatás célja: Regisztrált munkanélküliek foglalkoztatása Támogatás összege (ezer Ft) 16 120 Támogatási intenzitás: 100 % (tekintettel arra, hogy a leghátrányosabb helyzetben lévı kistérségnek minısülünk), kivéve a költségek ÁFA tartalmát Rövid összefoglaló: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása pályázatot nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008/10. számú „Téli közmunka program” elnevezéső pályázati kiírásra. A Minisztérium a projektet támogatásra érdemesnek ítélte és így 65 regisztrált álláskeresı foglalkoztatására nyílt lehetıség 2008. december 15. és 2009. február 15. közötti idıszakban. A kistérség minden települése érintett volt az alábbi létszámokkal:
37
Ásotthalom Bordány Forráskút Mórahalom Öttömös Pusztamérges Ruzsa Üllés Zákányszék Összesen
12 fı 3 fı 6 fı 15 fı 4 fı 6 fı 6 fı 8 fı 5 fı 65 fı
A foglalkoztatottak legalább 40 %-ának rendszeres szociális segélyben részesülınek kellett lennie. A Társulás közmunkaprogramjában ez az arány 60% volt. A támogatás legalább 85 %-át munkabérre és annak járulékaira fordítódott, a fennmaradó összeg a foglalkozásegészségügyi vizsgálat, a munkaruha, az eszközbeszerzés valamint az irányítás, szervezés költségeit fedezte. (A közmunkások további foglalkoztatásának lehetıségét teremtette meg a 2009 januárjában megjelenı 2008/10/a „Téli közmunka program” elnevezéső pályázat, amelyre csak a korábban támogatást nyert kedvezményezettek nyújthattak be kérelmet. A Társulás a települési igényekre tekintettel ezt megtette és támogatás nyert, így a munkaszerzıdések meghosszabbításra kerültek 2009. március 31-ig) A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása nyertes pályázatai megvalósítása tekintetében a projektmegvalósításban résztvevı szervezetekkel minden egyes alkalommal partnerségi megállapodást köt, mely segíti a szerzıdı felek munkáját, rögzíti az együttmőködı felek jogait és kötelezettségeit, feladatait és felelısségi körét.
VI. A KISTÉRSÉGBEN KIALAKULT TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI VÁLSÁGHELYZETEK KEZELÉSE ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEK ISMERTETÉSE A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása tagjai 2006. december 5-én tartott taggyőlésén úgy döntöttek, hogy a családsegítı és gyermekjóléti szolgálatok ellátását Többcélú Társulás által fenntartott új intézmény formájában mőködtetik. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Családsegítı és Gyermekjóléti Központ alapvetı feladata, hogy biztosítsa az egységes szociális ellátórendszert a Homokháti Kistérség minden lakosa számára, azáltal hogy a települések területi irodájában az ellátás elérhetıvé válik minden település lakói számára. A Központban dolgozó családgondozók szociális, életvezetési és mentálhigienes tanácsadást tartanak, segítséget nyújtanak a szociális, gyermekjóléti ügyek vitelében, a családban jelentkezı konfliktusok, mőködési zavarok és esetleges krízisek megoldását segítik elı. A társulási formában történı mőködtetés szakmai indokain túl az együttmőködés mellett szólt az is, hogy ily módon magasabb állami támogatásban részesül az ellátórendszer, ami hosszútávon az ellátás színvonalának növekedését segíti elı. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójában kifejti abbéli szándékát, hogy a már mőködı szolgáltatásai mőködı képességének megırzése, továbbbıvítése, fejlesztése mellett az ésszerőség és költséghatékonyság szem elıtt tartásával, a kistérségi együttmőködésen alapuló kistérségi komplex ellátórendszer bıvítését tervezi a jövıben.
38
Távmunkások alkalmazásának támogatására pályázati felhívást jelentetett meg a Budapesti Munkaerıpiaci Intervenciós Központ. A Munkaügyi Minisztérium megbízásából kiírt pályázat célja az elektronikus munkavégzés fejlesztése, továbbá a rugalmas munkavégzési formák alkalmazásának népszerősítése volt. Ennek a modern üzemszervezési módszernek a megvalósítására jelen pályázat keretében a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása is nyert támogatást. A kapott pénzforrás tartalmaz képzésre felhasználható keretösszeget is, amelyeket az illetékes munkaügyi kirendeltség utal át a munkáltatóknak. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása kettı távmunkahely létrehozására nyert kiegészítı, vissza nem térítendı bér és járuléktámogatást. A Munka törvénykönyvének módosításával - melynek köszönhetıen a távmunka is jogi szabályozást nyert - a távmunkás foglalkoztatás lehetısége megteremtıdött hazánkban. A feltételek változásával várhatóan itthon is nı majd a távmunka lehetıségek száma, és így ez a típusú munkavégzés egyre szélesebb körben terjedhet el. 2007/1 számú, „Munkaképes korú, rendszeres szociális segélyre jogosultak foglalkoztatásának 2007. évi támogatása” címő közmunkaprogram keretében 7 olyan személy foglalkoztatására nyílt lehetıség, akik rendszeres szociális segélyben részesültek és legalább 3 gyermekük van. A foglakoztatás idıtartamát tekintve 3 hónap volt, melyet mint parkgondozó munkás töltöttek ki. A Többcélú Társulás 3 tagtelepülése vett részt a programban: Mórahalom, Pusztamérges és Ruzsa. A támogató a Szociális és Munkaügyi Minisztérium volt, a támogatás összege 2.520.000 Ft 2007/5.c. számú, „A hátrányos helyzető tartós munkanélküli lakosság foglalkoztatását, megélhetését, életkörülményeinek javítását szolgáló, a regionális munkaügyi központtokkal együttmőködésében megvalósuló foglalkoztatási programokkal” címő közmunkaprogram. Kistérségünk a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központtal együttmőködve valósítja meg ezt is folyamatban lévı programot. Ezen pályázatnak Forráskút kivételével a Többcélú Társulás minden tagönkormányzata részese, összesen közel 50 ember foglalkoztatása és 11 személy képzése valósul meg. A foglalkoztatás idıtartama 4 hónap, a munkakör szintén parkgondozó munkás. A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 19.575.780 Ft-tal támogatta. VII. A
KISTÉRSÉG HAZAI ÉS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŐKÖDÉSEKBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉNEK BEMUTATÁSA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EGYÜTTMŐKÖDİ PARTNEREKRE ÉS AZ EGYÜTTMŐKÖDÉS CÉLJÁRA
2008. évben Ludason megalakult a magyar-szerb határon átnyúló Falusi Turizmus Klaszter, mely egy non-profit civil szervezet, melyet alapítói önként váltak alapítókká és a munkában is önként vesznek részt. A Klaszter célja a magyar-szerb határ két oldalán mőködı falusi turizmussal és ahhoz kapcsolódó más turisztikai tevékenységgel foglalkozó vállalkozások összefogása. Tevékenységei közé tartozik a tapasztalat és információ csere, közös képzések szervezése, a régió minél szélesebb körő megismerése, a határon átnyúló kapcsolatos erısítése, közös turisztikai programcsomagok kidolgozása, a turisztikai potenciálok erısítése. A Klaszter az egyenlıség elvén alapul, minden tagja egyenlı joggal rendelkezik, tevékenysége nyilvános, mind a közvélemény, mind az államigazgatási szervek, mind a turisták elıtt. A Klaszter megalapításának fı kezdeményezıje a Csornai Richard Ökológusok Egyesülete és a Regionális Tudományos Társaság, Szabadka. Az idegenforgalom területén a Kistérség jó táji és települési adottságokkal rendelkezik. Számos de csak részben kihasznált vonzerık a mórahalmi gyógyfürdı, a táji és természetvédelmi értékek (láprétek, tavak, erdık, homoki sztyeppék, mocsarak), az épített környezet értékei (népi házak, tanyák), a kulturális értékek, a rekreációs lehetıségek, valamint a gazdálkodási hagyományok és a gasztronómia. Jelenleg a lehetıségekhez képest még elmarad a szálláshelyek és idegenforgalmi szolgáltatások kapacitása. Mórahalmon és Pusztamérgesen Tourinform iroda mőködik. A térségbe érkezı vendégek 7565 vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Az átlagos 39
tartózkodási idı 1-2 nap. Valamennyi adat az országos átlagtól elmarad. A vendégek számára 336 kereskedelmi szálláshely áll rendelkezésre. Ezt egészíti ki a 43 minısített falusi turisztikai szálláshely. A kistérséget elsısorban a belföldi turisták (79%) keresik fel. A külföldi látogatók részben a Szerbia felıl érvényesülı tranzitforgalom, valamint a szervezett programok keretében érkeznek a térségbe. Mintegy kétharmaduk (64%) EU országból, közel egyharmaduk (28%) szomszéd országból, 8% egyéb országból érkezik. A Homokháti Kistérségi Irodában a Társulás alkalmazottai minden munkanap 8.00 - 16.30 óráig rendelkezésre állnak, végzik a mőködéssel kapcsolatos tevékenységeket. A Homokháti Kistérségi Irodában kapott helyet az UMFT TH munkatársai, és a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetıje, akik kedden délelıtt 9.00 – 11.00 óráig, szerdán 14.00-16.00 óráig rendelkezésre állnak. A Társulás munkaszervezete a mőködésével és a társulási eseményekkel kapcsolatos információkat megjeleníti a honlapján is. Mórahalom, 2009. április 1.
Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot a 2008. évi mőködésrıl szóló szakmai beszámoló megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács elfogadja a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2008. évi mőködésérıl szóló részletes szakmai beszámolót. Felelıs: Nógrádi Zoltán Határidı: nincs. Jelentést a Társulási Tanács nem kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása tagönkormányzatai 4./ Juhász Róbert belsı ellenır 5./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ 6./ Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ Pedagógiai Szolgáltató Intézményegysége 7./ Országos Mentıszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentıszervezete 8./ Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Nógrádi Zoltán elnök sk.
40
ELİTERJESZTÉS A III. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Éves Ellenırzési Jelentés a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 2008. évben elvégzett ellenırzések tapasztalatairól – Nógrádi Zoltán, Juhász Róbert ÉVES ELLENİRZÉSI JELENTÉS a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 2008. évben elvégzett ellenırzések tapasztalatairól A költségvetési szervek belsı ellenırzési rendjét meghatározó jogszabályi környezet és annak módosításai alapján került sor a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 2008. évben elvégzett ellenırzések tapasztalatairól szóló Éves Ellenırzési Jelentés elkészítésére. A fıbb jogszabályi elıírások az alábbiak: - A helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. Törvény 92. § (10) A Társulási Tanács elnöke a tárgyévre vonatkozó - külön jogszabályban meghatározott - éves ellenırzési jelentést, valamint az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenırzési jelentései alapján készített éves összefoglaló ellenırzési jelentést - a tárgyévet követıen, a zárszámadási rendelettervezettel egyidejőleg - a Társulási Tanács elé terjeszti. - A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló, módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 31. § (1) szerint a költségvetési szerv vezetıje felelıs az éves ellenırzési jelentés elkészítéséért. Az éves ellenırzési jelentést a költségvetési szerv vezetıje megküldi a felügyeletét ellátó szerv vezetıjének (jegyzı, munkaszervezet vezetı) legkésıbb a tárgyévet követı év március 15-éig. (3) A pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutató figyelembevételével elkészített éves ellenırzési jelentés, illetve éves összefoglaló ellenırzési jelentés az alábbiakat tartalmazza: a) a belsı ellenırzés által végzett tevékenység bemutatása: aa) az ellenırzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelését, a tervtıl való eltérés indokát, a terven felüli ellenırzések indokoltságát, ab) az ellenırzések személyi és tárgyi feltételeit, a tevékenységet elısegítı és akadályozó tényezıket, ac) az ellenırzések fontosabb megállapításait, ad) az ellenırzések során büntetı-, szabálysértési-, kértérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések számát és rövid összefoglalását, ae) a folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési rendszer szabályszerőségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatokat; b) a belsı ellenırzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosítását: ba) az intézkedési tervek megvalósításáról szóló beszámolót, az ellenırzési megállapítások és ajánlások hasznosulásának tapasztalatait, bb) az ellenırzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokat. (4) A (3) bekezdés a) pontjában foglaltak elkészítéséért a belsı ellenırzési vezetı, a (3) bekezdés b) pontjában foglaltak elkészítéséért pedig a költségvetési szerv vezetıje felelıs.
41
ÉVES ELLENİRZÉSI JELENTÉS 2008. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENİRZÉSI JELENTÉS
1. A BELSİ ELLENİRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Homokháti Kistérség Többcélú Társulás 2007. évtıl látja el a kistérség önkormányzatánál és valamennyi intézményénél a belsı ellenırzési feladatokat. A többcélú kistérségi társulás a belsı ellenırzési feladat ellátásáról saját feladatellátással a munkaszervezeti feladatellátás keretében gondoskodik 1 fı fıállású pénzügyi ellenır alkalmazásával. A.) Tervfeladatok teljesítésének értékelése A belsı ellenırzési egység Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeire vonatkozóan 2008. évben 2 vizsgálatot tervezett. - A Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 3 vizsgálatra került sor a beszámolási idıszakban az alábbiak szerint: • Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél annak megállapítása, hogy a 2007. évre megilletı normatív állami támogatásokat alátámasztó dokumentumok, nyilvántartások megfelelıen rendelkezésre állnak-e, a normatív állami hozzájárulások elszámolása szabályos volt-e, a kötött és felhasználási kötöttségnélküli normatív hozzájárulások, valamint a központosított elıirányzatok igénybevétele az adott idıszakban a törvényi elıírásoknak megfelelt-e •
Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál annak megállapítása hogy a számviteli politikát, és a részét képezı pénzügyi szabályzatokat betartják-e
•
Soron kívüli ellenırzés keretében került sor a munkaszervezeti feladatok ellátásával kapcsolatos mőködési feltételek vizsgálatára
Az ellenırzések a tervezettek szerint zajlott, tervtıl való eltérés nem volt. B.) Ellenırzések személyi feltételeinek megléte A függetlenített belsı ellenırzés jogszerő mőködésének a szervezeti keretei biztosítva voltak a beszámolási idıszakban, a belsı ellenır megfelelt a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben foglalt elıírásoknak. A belsı ellenırzési egység 2008. évben az alábbiak szerint alakult: 1 fı teljes munkaidıs belsı ellenır, aki egyben belsı ellenırzési vezetı feladatokat is ellátja. 2008-ben a növekvı szakmai követelményeknek megfelelı felkészültséget továbbképzés keretében biztosították. C.) Ellenırzések tárgyi feltételeinek megléte Az ellenırzésekhez alapvetıen szükséges tárgyi feltételek biztosítottak voltak. Az avulásból adódóan az informatikai és kommunikációs eszközök megújítása szükségessé válik.
42
A jelentıs adminisztrációs feladatok könnyítése és munka minıségének biztosítása érdekében indokolt lenne kistérségi belsı ellenırzési rendszer mőködését segítı szoftver beszerzése vagy fejlesztése. D.) Ellenırzéseket segítı egyéb tényezık Az ellenırzött intézmények az ellenırzések során segítı módon közremőködtek. Egyéb, az ellenırzéseket jelentısen segítı tényezık nem adódtak. Külsı erıforrás igénybevételére nem került sor. E.) Ellenırzéseket akadályozó egyéb tényezık Egyéb, az ellenırzéseket jelentısen akadályozó tényezık nem adódtak. F.) Ellenırzések fontosabb megállapításai •
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása teljesítette a jogszabályban foglalt igénylési feltételeket. A normatív állami támogatások elszámolásához szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak, azokból megállapíthatók az elszámoláshoz szükséges adatok.
•
A számviteli fegyelem betartásának, pénztári és banki pénzkezelésnek ellenırzése kapcsán megállapítható, hogy a társulás a pénzkezeléssel összefüggı szabályzatait elkészítette. A biztonságos pénzkezelés tárgyi feltételei nem teljesen biztosítottak. A pénztári bizonylatokat a formai, tartalmi követelményeknek megfelelıen vezették, az idıszaki zárások ellenırzötten megtörténtek. A feladatellátók írásbeli megbízása, nyilatkoztatása megtörtént meg.
•
A társulás munkaszervezetének mőködésével kapcsolatban az ellenırzés megállapította, hogy 2004. december 21-i állapot szerint Mórahalom város székhelyő kistérségi társulás részben önállóan gazdálkodó, bankszámlával rendelkezı költségvetési intézmény volt. Az új szabályozás szerint abban változott többcélú kistérségi társulások jogállása, hogy 2004. december 1. után ugyan jogi személyek, de nem költségvetési szervek, csak gazdálkodásukra kell a költségvetési szervek mőködésére vonatkozó szabályokat alkalmazni. A homokháti társult önkormányzatok a többcélú kistérségi társulási megállapodással együtt alapító okiratot is elfogadtak. Alapító okirattal költségvetési szerv alapítható.
G.) Jogellenes magatartások miatt tett jelentések száma Ilyen cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja nem merült fel a vizsgálatok során. H.) FEUVE javítása érdekében tett javaslatok A Társulás fenntartása alá tartozó költségvetési intézményeknél 2008. évben elkezdıdött az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A, 145/B és 145/C paragrafusaiban szereplı FEUVE (folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés) rendszer kialakítása, mőködtetése, és a kötelezıen elıírt szabályzatok (ellenırzési nyomvonal, kockázatkezelés, szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje) elkészítése. 2. A BELSİ ELLENİRZÉS ÁLTAL TETT MEGÁLLAPÍTÁSOK ÉS JAVASLATOK HASZNOSÍTÁSA 43
A.) A javasolt intézkedések felsorolása: Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél a 2007. évi normatív állami támogatások elszámolásának ellenırzése során a belsı ellenırzés megállapítást nem tett. A munkaszervezeti feladatok ellátásával kapcsolatban az alapdokumentumok módosítását javasolta az ellenırzés. Az ellenırzést követıen intézkedési terv került elfogadásra. B.) javaslatok hasznosulásának tapasztalatai Az ellenırzés javaslatát követıen intézkedési tervnek megfelelıen a feladatok végrehajtása megtörtént vagy folyamatban van. 3. AZ ELLENİRZÉSI JAVASLATOK
TEVÉKENYSÉG
FEJLESZTÉSÉRE
VONATKOZÓ
A FEUVE fejlesztésével kapcsolatos, megoldásra váró legfontosabb feladatok: - A kötelezıen elıírt szabályzatok (ellenırzési nyomvonal, kockázatkezelés, szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje) elkészítése, aktualizálása; a szabályzatokban foglaltak maradéktalan végrehajtása. A FEUVE rendszerrel összhangban a kapcsolódó ellenırzési feladatok a megfelelı, gazdálkodásra vonatkozó szabályzatokba, munkaköri leírásokba, ügyrendbe, SZMSZ-be épüljenek be. A belsı ellenırzés fejlesztésével kapcsolatos, megoldásra váró legfontosabb feladatok: A belsı ellenırzéssel az összhang további javítása, együttmőködés biztosítása a hatékonyság növelése érdekében. A Társulás által alapított és fenntartott valamennyi költségvetési szerv vizsgálata és a javaslatok hasznosulásának értékelése utóvizsgálat keretében. Folyamatos kommunikáció erısítése az intézmények vezetıi és a belsı ellenırzés között. Mórahalom, 2009. március
Juhász Róbert belsı ellenır
A helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. törvény 92. § (10) bekezdése értelmében a Társulási Tanács elnöke a tárgyévre vonatkozó - külön jogszabályban meghatározott éves ellenırzési jelentést -a tárgyévet követıen, a zárszámadási rendelettervezettel egyidejőleg- a Társulási Tanács elé terjeszti. A Pénzügyi Bizottság az éves ellenırzési jelentéssel kapcsolatos véleményét a testületi ülésen ismerteti. 44
Kérem a tisztelt Társulási Tanácsot, hogy a határozati javaslatot fogadja el. Határozati javaslat 1./ A Társulási Tanács elfogadja a belsı ellenırzésnek a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásnál és költségvetési intézményeinél 2008. évben elvégzett ellenırzéseinek tapasztalatairól készült Éves Ellenırzési Jelentést. Felelıs: Munkaszervezet vezetı Határidı: azonnal Jelentést a Társulási Tanács nem kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ 4./ Juhász Róbert belsı ellenır
Nógrádi Zoltán elnök sk.
45
ELİTERJESZTÉS A IV. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Központ 2009. elsı negyedéves beszámolója – Csótiné Ördög Edit
BESZÁMOLÓ
A
HOMOKHÁTI SZOCIÁLIS KÖZPONT 2009. ÉV ELSİ NEGYEDÉVI MŐKÖDÉSÉRİL
Zákányszék. 2009. 04. 08.
46
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Társulási Tanács! Szakmai és költségvetési beszámolóban a megalakulást követı három hónap legfontosabb az intézmény mőködését befolyásoló eseményekrıl, döntésekrıl felsorolás szinten szeretném Önöket tájékoztatni Az intézmény mőködésének prioritása a jogszabályoknak megfelelı szociális, gyermekjóléti szolgáltatási rendszer kialakítása. Helyi igényekhez kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, fejlesztése, ellátási mutatók javítása. Humán erıforrás fejlesztése, képesítési, továbbképzési elıírások teljesítése. Ennek megfelelıen elkezdıdött a munkáltatói, ellátotti dokumentációs rendszer egységesítésének kidolgozása. Ez rendkívül munkaigényes, idıt igénylı munkafolyamat. Az egységes munkaügyi rendszer kiépítésének elısegítése érdekében 2009.02.25-n kitelepítésre került az IMI rendszer a központi irodában. Eddigi tapasztalataink alapján az intézmény gazdálkodása rendkívüli terhet ró a munkaszervezet gazdálkodási egységére, napi, rendszeres túlórákkal tudjuk biztosítani az intézményi gazdálkodást. A pénzügyi teljesítések rugalmasabbá tételéhez célszerőnek tartanánk egy terminált kitelepíteni az átutalások gyorsabb teljesítésének érdekében. Intézményünk elnevezése Homokháti Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ mellett elfogadásra került a rövidített Homokháti Szociális Központ név 2009.03.13-n. Az intézményvezetı személyében 2009.02.16-n változás következett be. Kószó Anita Zsuzsanna intézményvezetıi munkakörbıl kérésére kinevezés módosítást követıen családsegítı és gyermekjóléti munkacsoport és intézményvezetı helyettesei munkakörbe került továbbfoglalkoztatásra. Az intézményvezetıi munkakört megbízott vezetıként Csótiné Ördög Edit látja el a pályáztatási eljárás lezárásáig. A pályázati kiírás a 2009.03.30 Szociális Közlönyben jelent meg, innen számítva 30 nap a pályázati anyagok beadási határideje a Társulási Tanácshoz. A Társulási Tanács ennek letelte után követıen dönt a következı társulási ülésen az intézményvezetı személyérıl. Erre várhatóan a 2009.májusi ülésen kerül sor. Az intézmény jelenlegi közalkalmazotti létszáma 108 fı. Fıállású munkakörben 92 fı, részmunkaidıben alkalmazott 16 fı. Jelzırendszeres tevékenységben résztvevı személyek egységesen tiszteletdíjas megbízási szerzıdéssel látják el a tevékenységüket. Mórahalom város közfoglalkoztatási tervének keretében 1 fı gondozónı került felvételre 2009.03.16-tól. Megbízási szerzıdéssel alkalmaznak 1 fı háziorvost a Zákányszéki tagintézmény 2 fı háziorvost az Ásotthalmi tagintézmény idısek bentlakásának folyamatos orvosi felügyeletének biztosítására. Az Ásotthalmi tagintézménynél részmunkaidıben dietetikus és gyógytornász került alkalmazásra a törvényességi elıírások betartása miatt. A Zákányszéki tagintézmény jelenleg heti 4 órára gyógytornászt keres, megbízási szerzıdéssel.2009.május 1-tıl áthelyezéssel 4 fı tanyagondnok a Mórahalmi tagintézménybıl átkerül Mórahalom város önkormányzatához illetve Zákányszék Község Önkormányzatához 1 fı tanyagondnok kerül áthelyezéssel továbbfoglalkoztatásra a Zákányszéki tagintézménybıl. A tagintézményenként, telephelyenként folyamatban van a továbbképzési terv elkészítése, mely a szakképzési normatíva elszámolás alapját kell, hogy képezze a továbbképzési nyilvántartással. Ez az Ásotthalmi és Zákányszéki tagintézményeknél rendelkezésre állt. A legfontosabb a Mórahalmi tagintézmény dolgozóinak továbbképzési tervének kidolgozása és ennek anyagi hátterének biztosítása. Kiemelnénk az intézmény keretein belül mőködtetett szenvedélybetegek nappali ellátását mely innovatív ellátási formaként nyújt segítséget a Dél-alföldi régióban a szenvedélybetegek részére. A szakmai vezetı nagy hangsúlyt fektet a szolgáltatás mind szélesebb körben történı megismertetésére. A közösségi és támogató szolgált az Ásotthalmi tagintézmény keretében mőködik, 2009 évtıl ezek az ellátási formák nem részesülnek normatív támogatásban. Pályáztatási eljárásban kell részt venni a fenntartóknak. A Foglakozatási és Szociális Hivatallal már megkötésre kerültek 2009.évre a finanszírozási szerzıdések. 2009.04.09-n módszertani ellenırzést kap a támogató szolgálat. 47
A jelzırendszeres házi segítségnyújtás szakmai irányítása a Mórahalmi tagintézményen keresztül valósul meg. Jelzırendszeres házi segítségnyújtásnál 130 készülékre volt mőködési engedélye az intézménynek. 2009.05.01-tıl ennek kibıvítését kezdeményeztük 211 készülékre. Jelenleg Öttömösön 4 készülék és Pusztamérges településeken 4 készülék kerül kihelyezésre. Tényleges normatív támogatásra 2009.05.01 – tıl 138 készülékre leszünk jogosultak. Idısek nappali ellátása tekintetében 2009.05.01-tıl Mórahalmi tagintézménynél kezdeményeztük a férıhelyszám kibıvítését 35 fırıl 40 fıre. Tanyagondnoki szolgálatok fokozott szakmai ellenırzését végzi az FSZH országosan. A szakmai ellenırzésre való felkészülés segítése céljából tanyagondnoki szakmai napot tartottunk a társulásban résztvevı tanyagondnoki szolgáltok tanyagondnokainak intézményvezetıinek. Meghívott vendégünk volt Csörszné Zelenák Katalin a Duna-Tisza Közötti falu és tanyagondnoki szövetség ügyvezetıje. Tanyagondnoki szolgálat tekintetében 2009.05.01-tıl kezdeményeztük a mőködési engedély visszavonását Zákányszék község II.sz tanyagondnoki körzetének és Mórahalom város mind a négy tanyagondnoki körzetének. A tanyagondnoki szolgálatokat a települések a továbbiakban önállóan kívánják ellátni. Az intézménynél üzembetartói szerzıdéssel üzemeltetett gépjármővekre megkértük 2009.03.25-n a területileg illetékes ÁNTSZ élelmiszerszállítói engedélyét. Az engedélyeztetési eljárás helyszíni szemléje 2009.04.15-n Zákányszéken lesz. A családsegítı és gyermekjóléti szolgálatok zökkenımentesen kezdték 2009.évi mőködésüket. Minden településen megtartásra kerültek a rendszeres, az elmúlt év gyermekvédelmi tevékenységét értékelı tanácskozások. A Forráskúti, Üllési, Bordányi telephelyen 2009.04.15-n a Pusztamérgesi, Ruzsai, Zákányszéki telephelyen 2009.04.16-n a Dél-alföldi Regionális Szociális és Gyámhivatala a Szentesi módszertani intézménnyel szakmai ellenırzést tart. 2009.04.01-tıl indul a TÁMOP 5.2.5.-08/1-2008-0315 jelő megnyert pályázat. A pályázat a gyermekjóléti szolgálatok infrastrukturális és szakmai mőködésének minıségi javítását célozza meg. A 2009.03.13 Társulási határozatnak megfelelıen kezdeményezte az Intézmény Lucsik János Közbeszerzési szakértınél az intézményt érintı közbeszerzési eljárások elindítását. Az intézmény költségvetésének elsı negyedéves alakulását a mellékletben szereplı táblázatokon keresztül kívánom bemutatni. A táblázatokban szereplı adatok tájékoztató jellegőek, mivel a készítésekor nem állt rendelkezésre minden az elsı negyedévet érintı számla. Tisztelt Társulási Tanács, kérem az intézménytájékoztató jellegő beszámolójának elfogadását!
Tisztelettel:
Csótiné Ördög Edit Megbízott intézményvezetı
Mellékletek: 1.sz.melléklet : Homokháti Szociális Központ jelenleg érvényes normatíva igénylést megalapozó mutatószámai. 2009. év elsı negyedév költségvetésének alakulása településenként: 2.sz.melléklet: Homokháti Szociális Központ 3.sz.melléklet: Szenvedélybetegek nappali 4.sz.melléklet: Ásotthalom tagintézmény 5.sz.melléklet: Bordány telephely 48
6.sz.melléklet: Forráskút telephely 7.sz.melléklet: Mórahalom tagintézmény 8.sz.melléklet: Öttömös telephely 9.sz.melléklet: Pusztamérges telephely 10.sz.melléklet: Ruzsa telephely 11.sz.melléklet:Üllés telephely 12.sz.melléklet: Zákányszék telephely
Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ feladatellátásról szóló 2009. év I. negyedévi beszámolóját elfogadja. Felelıs: Csótiné Ördög Edit Határidı: nincs. Jelentést a Társulási Tanács nem kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ 5./ Társulási Tanács tagjai
49
1.sz.melléklet Ásotthalom feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás szociális étkezés a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150-300% között a) nyugdíjminimum 300% felett idıskorúak nappali ellátása
Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 4 102 661 25 5 20 23 74 18 52 4 50
idıskorúak ápolást, gondozást nyújtó otthona szociális továbbképzés, szakvizsga Bordány feladatellátás családsegítés gyermekjólét
33 19 Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 3 189 616
Forráskút feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás
Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 2 180 426 18 4 14 16
Ellátotti létszám 2009.03.31
Mórahalom feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás szociális étkezés a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150-300% között a) nyugdíjminimum 300% felett falugondnoki szolgálat idıskorúak nappali ellátása
Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 5 937 1 099 51 16 35 47 73 18 45 10 4 35
Ellátotti létszám 2009.03.31
Öttömös feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás
Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 790 148 15
Ellátotti létszám 2009.03.31
50
Ellátotti létszám 2009.03.31 4 102 661 26 2 24 23 59 11 44 4 50 33 23 Ellátotti létszám 2009.03.31 3 189 616
2180 426 17 5 12 16
5 937 1 099 10 2 8 47 71 18 46 7 4 35
790 148 15
a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás szociális étkezés a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150-300% között a) nyugdíjminimum 300% felett
0 15 3 25 0 24 1
Pusztamérges feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás szociális étkezés a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150-300% között a) nyugdíjminimum 300% felett Ruzsa feladatellátás családsegítés gyermekjólét Üllés feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás Zákányszék feladatellátás családsegítés gyermekjólét házi segítségnyújtás a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150% felett jelzırendszeres házi segítségnyújtás szociális étkezés a) nyugdíjminimum 150% alatt b) nyugdíjminimum 150-300% között a) nyugdíjminimum 300% felett falugondnoki szolgálat idıskorúak nappali ellátása
Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 1 220 204 18 3 15 5 70 12 53 5 Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 2 696 470 Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 3 239 606 6 1 5 20 Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01 2 849 517 20 3 17 16 34 8 24 2 3 30
idıskorúak ápolást, gondozást nyújtó otthona Többcélú Társulás feladatellátás
0 15 3 39 2 32 5 Ellátotti létszám 2009.03.31 1 220 204 23 3 20 5 70 20 43 7 Ellátotti létszám 2009.03.31 2 696 470 Ellátotti létszám 2009.03.31 3 239 606 6 1 5 20 Ellátotti létszám 2009.03.31 2 849 517 17 3 14 16 26 8 16 2 3 30
16 Normatíva igénylés mutatószáma 2009.01.01
pszichiátriai és szenvedélybeteg nappali ellátása továbbképzés és szakvizsga támogatása
18 8
51
16 Ellátotti létszám 2009.03.31 18 8
2.sz.melléklet
Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak 2009. évi terv
bevételek: települési hozzájárulás normatívából Bordány, Ruzsa hozzájárulás átcsoportosítás belsı ellenırzésrıl továbbképzés szakvizsga normatíva
összes bevétel
I. negyedévi teljesítés
teljesítés %
10 000 420 1 303 200 2 041 050 75 200
11 378 820
0
0
kiadások: 1 560 személyi bér
4 956 000 175
31,48% 90
étkezési hozzájárulás
személyi juttatások
264 000 000
5 220 000
34,09%
1 650 175
31,61%
452 Tb-járulék
1 437 240 454
31,48% 46
munkaadói-járulék
148 680 806
31,48% 17
EHO
42 900 550
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások összes kiadás
40,91%
1 628 820 4 530 000
516 810 444 506
31,73% 9%
11 378 820
2 611 491
22%
52
3.sz.melléklet
Szenvedélybeteg Ház mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak
bevételek:
2009. évi terv
I. negyedévi teljesítés
teljesítés %
1 370 szenvedélybeteg ellátás normatíva szenvedélybeteg ellátás 2008.évi normatíva feladattal terhelt pénzmaradvány tervezet
5 483 700 925
25% 232
930 000 500 692 000
25% 34
étkezési díj bevétel térítési díj bevétel összes bevétel
5,60%
605 000 000 100 000 7 810 700
1 637 425
21%
kiadások: 951 személyi bér
3 910 800 005
24,31% 54
étkezési hozzájárulás
346 500 000
15,58% 46
utiköltség térítés (munkába járás költsége)
személyi juttatások
232 870 200
4 490 170
1 051 205
21,06%
258 Tb-járulék
1 134 132 593
22,80% 26
munkaadói-járulék
117 324 751
22,80% 16
EHO
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások összes kiadás
61 428 818
1 312 884 2 007 646 7 810 700
53
27,38%
302 162 302 125 1 655 492
23,02% 15,05% 21,20%
4.sz.melléklet
Ásotthalom tagintézmény mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak bevételek: családsegítés és gyermekjólét normatíva házi segítségnyújtás normatíva jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva szociális étkezés normatíva idıskorúak nappali ellátása normatíva idıskorúak otthona normatíva szociális továbbképzés normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen térítési díj bevétel gyógyszer, étkezés, telefon térítési díj bevétel gyermekétkeztetés támogató szolgálat pályázati támogatás közösségi ellátás pályázati támogatás munkaügyi központ egyéb bevételek összesen önkormányzat hozzájárulása összesen összes bevétel
2009. évi I. negyedévi terv teljesítés 5 346 420 1 568 6 273 500 375 342 1 368 500 125 1 522 6 091 300 825 1 827 7 310 000 500 7 169 28 677 000 250 178 600 -1 640 700 53 604 620 637 29 681 643 705 23 000 000 7 500 000 8 000 000 651 960 68 833 603 848 000 123 286 223 13 067 780
Teljesítés %
25% 25% 25% 25% 25%
2.1%
10,60%
kiadások: 14 665 személyi bér
52 975 400 382
27,68% 150
600 000 000
gyógytornász bére
25,00% 80
jelzırendszeres tiszteletdíj
440 000 000
18,18%
36 500 -
továbbképzés költségei
1 160
étkezési hozzájárulás
3 017 000 985
38,48% 122
utiköltség térítés (munkába járás költsége)
925 200 860
13,28% 1 240
kredit jutalom személyi juttatások
1 129 900 700 60 609 000
Tb-járulék
15 864 537 516
17 413 942 4 466
109,80% 28,73% 28,15%
462 munkaadói-járulék
1 641 159 061
28,15% 231
EHO munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások
összes kiadás
879 450 725 18 467 177 44 210 046
123 286 223 54
5 160 302 8 915 206
31 489 450
26,36% 27,94% 20%
25%
5.sz.melléklet
Bordányi Területi Iroda mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak I. negyedévi 2009. évi terv teljesítés
bevételek:
Teljesítés %
családsegítés és gyermekjólét normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen önkormányzati hozzájárulás
2 519 310 -1 275 500 1 243 810 846 202
629 828
25%
összes bevétel
2 090 012
629 828
30,13%
kiadások: 294 személyi bér
1 214 100 390
24,25% 39
étkezési hozzájárulás tandíj
személyi juttatások
264 000 000 180 000
1 658 100
-
333 390
14,77% -
20,10%
85 Tb-járulék
352 089 372
24,25% 8
munkaadói-járulék
36 423 831
24,25% 3
EHO
23 400 900
munkáltatót terhelı járulékok munkaruha
összes kiadás
411 912
16,67%
98 103
23,82%
20 000
-
-
2 090 012
431 493
20%
55
6.sz.melléklet
Forráskút telephely mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak 2009. évi terv
bevételek: családsegítés és gyermekjólét normatíva házi segítségnyújtás normatíva jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen önkormányzati hozzájárulás
összes bevétel kiadások:
I. negyedévi teljesítés
teljesítés %
2 931 000 4 556 800 952 000 -871 900 7 567 900 486406
732 750 1 139 200 238 000
25% 25% 25%
8 054 306
2 109 950
26,20%
1 288 személyi bér jelzırendszeres tiszteletdíj
4 938 200 100 360 000
26,08% 150
étkezési hozzájárulás
414 000 000
36,23% 122
122 600 600
kredit jutalom
személyi juttatások
6 140 800
100%
1 560 700
25,41%
409 1 467 632 100
Tb-járulék
27,87% 42
munkaadói-járulék
151 824 321
27,87% 20
EHO
76 050 475
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások
összes kiadás
26,92%
1 695 506 218 000
471 896 87 327
27,83% 40%
8 054 306
2 119 923
26%
56
7.sz.melléklet
Mórahalom tagintézmény mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak 2009. évi terv
bevételek:
I. negyedévi teljesítés
Teljesítés %
1 977 családsegítés és gyermekjólét normatíva
7 908 870 218
25% 3 344
házi segítségnyújtás normatíva
13 376 200 050
25% 699
jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva
2 796 500 125
25% 1 477
szociális étkezés normatíva
5 910 400 600
25% 1 279
idıskorúak nappali ellátása normatíva
5 117 000 250
25% 2 202
falugondnoki szolgálat normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen védınıi szolgálat OEP bevétel
8 809 200 300 -2 374 600 41 543 570 10 286 400
25%
1 047 étkezés térítési díj bevétel
9 619 644 186
jan,febr
10% havi 24
gondozási díj bevétel diákszállítás egyéb bevételek
összes bevétel
778 800 492 91 667 20 776 511
62 320 081
jan,febr
3% havi
12 051 221
19,33%
kiadások: 6 636 22 322 300 683
személyi bér
29,73% 188
tiszteletdíjak
1 056 000 000
17,80% 426
étkezési hozzájárulás
2 064 000 000
20,64% 55
utiköltség térítés (munkába járás költsége) iskolakezdési támogatás
személyi juttatások
570 000 350 65 000
26 077 300
9,71%
7 300 033
28,99%
1 695 Tb-járulék
6 494 917 466
26,10% 175
munkaadói-járulék
669 669 393
26,19% 86
EHO
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások tartalék összes kiadás
313 950 029
27,40%
7 478 536 22 908 482 5 855 763
1 956 888 2 616 933
26,17% 11%
62 320 081
11 873 854
19%
57
8.sz.melléklet.
Öttömös telephely mőködési költségvetésének akalulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak
bevételek:
2009. évi terv
I. negyedévi Teljesítés teljesítés % 263625 866250 44625 500200
25% 25% 25% 25%
132 570
5%
8 739 000
1 807 270
20,68%
3 542 386 220 000 324 000 86 400
494 455
13,96%
58 000 8 280
17,90% 9,58%
családsegítés és gyermekjólét normatíva házi segítségnyújtás normatíva jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva szociális étkezés normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen térítési díj bevétel egyéb bevétel összesen
1 054 500 3 465 000 178 500 2 000 800 -316 000 6 382 800 2 356 200 2 356 200
összes bevétel
kiadások: személyi bér jelzırendszeres tiszteletdíj étkezési hozzájárulás utiköltség térítés (munkába járás költsége)
személyi juttatások Tb-járulék munkaadói-járulék EHO
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások összes kiadás
4 172 786 1 027 292 106 272 52 650
560 735 143 392 14 832 8 778
13,44% 13,96% 13,96% 16,67%
1 186 214 3 380 000
167 002 131 081
14,08% 4%
8 739 000
858 818
9%
58
9.sz.melléklet
Pusztamérges telephely mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak 2009. évi terv
bevételek: családsegítés és gyermekjólét normatíva házi segítségnyújtás normatíva jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva szociális étkezés normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen térítési díj bevétel egyéb bevétel összesen önkormányzati hozzájárulás
összes bevétel
I. negyedévi teljesítés
1 599 000 4 457 100 297 500 5 689 700 -488 000 11 665 688 2 655 670 2 655 670 1 184 164
399 750 1 114 275 74 375 1 422 425
15 395 134
3 350 310
339 485
Teljesítés % 25% 25% 25% 25%
12% jan,feb
21,76%
kiadások: 1 327 személyi bér
4 921 400 083
27% 20
jelzırendszeres tiszteletdíj
240 000 000
8,33% 142
étkezési hozzájárulás
357 000 000
39,78% 8
utiköltség térítés (munkába járás költsége)
személyi juttatások
43 200 960
5 804 600
20,74%
1 498 043
25,81%
384 Tb-járulék
1 427 206 847
26,97% 39
munkaadói-járulék
147 642 814
26,97% 25
EHO
97 500 349
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások összes kiadás
26%
1 672 348 7 918 186
450 010 591 612
26,91% 7%
15 395 134
2 539 665
16%
59
10.sz.melléklet
Ruzsai Területi Iroda mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak I. negyedévi 2009. évi terv teljesítés
bevételek: családsegítés és gyermekjólét normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen önkormányzati hozzájárulás
összes bevétel
Teljesítés %
2 129 840 -1 078 300 1 051 540 1 489 396
532 460
25%
2 540 936
532 460
20,95%
kiadások: 531 személyi bér
1 714 800 074
30,97% 52
étkezési hozzájárulás tandíj
144 000 000
36,11%
90 000 -
személyi juttatások
1 948 800
-
583 074
29,92%
154 Tb-járulék
497 292 012
30,97% 15
munkaadói-járulék
51 444 932
30,97% 5
EHO
23 400 850
munkáltatót terhelı járulékok munkaruha
összes kiadás
572 136
25%
175 794
20 000 -
2 540 936
60
30,73% -
758 686
29%
11.sz.melléklet
Üllés telephely mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak
bevételek:
2009. évi terv
családsegítés és gyermekjólét normatíva házi segítségnyújtás normatíva jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen
térítési díj bevétel összes bevétel
I. negyedévi teljesítés
4 322 490 1 485 700 1 190 000 -1 295 500 5 702 690
1 080 623 371 425 297 500
100 000
10 800
5 802 690
1 760 348
teljesítés % 25% 25% 25%
10% jan,febr 30,33%
kiadások: 730 személyi bér jelzırendszeres tiszteletdíj
2 831 700 320 330 000
25,80% 60
étkezési hozzájárulás utiköltség térítés (munkába járás költsége)
személyi juttatások
132 000 000 76 800
3 514 500
45,45%
790 320
22,49%
212 Tb-járulék
821 193 889
25,92% 22
munkaadói-járulék
84 951 023
25,92% 11
44 850 700
EHO
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások tartalék
összes kiadás
950 994 390 000
26,09%
246 612 10 000
25,93% 2%
1 046 932
18%
947196
5 802 690
61
12.sz.melléklet
Zákányszék tagintézmény mőködési költségvetésének alakulása 2009.01.01 - 2009.03.31-ig terjedı idıszak I. negyedévi 2009. évi terv teljesítés
bevételek:
Teljesítés %
945 családsegítés és gyermekjólét normatíva
3 782 790 698
25% 1 229
házi segítségnyújtás normatíva
4 919 100 775
25% 238
jelzırendszeres házi segítségnyújtás normatíva
952 000 000
25% 698
szociális étkezés normatíva
2 793 200 300
25% 1 096
idıskorúak nappali ellátása normatíva
4 386 000 500
25% 1 651
falugondnoki szolgálat normatíva
6 606 900 725
25% 3 476
idıskorúak otthona normatíva hozzájárulás a központ mőködéséhez ténylegesen felhasználható normatíva összesen védınıi szolgálat OEP bevétel
13 904 000 000 -881 816 36 462 174 5 647 000
térítési díj bevétel egyéb bevétel összesen önkormányzati kiegészítés
9 613 895 155 15 260 895 11 306 589
25%
1 533
összes bevétel
63 029 658
16,00%
10 869 153
17,24%
kiadások: 7 961 28 380 300 452
személyi bér
28,05% 678
étkezési hozzájárulás
1 728 000 000
39,23% 76
utiköltség térítés (munkába járás költsége)
528 000 015
14,40% 72
tandíj
402 500 500
18,01% 438
jubileumi/ egyéb jutalom
személyi juttatások
374 100 503
31 412 900
117,21%
9 226 470
29,37%
2 429 Tb-járulék
8 338 776 124
29,13% 251
munkaadói-járulék
862 632 096
29,11% 128
EHO
munkáltatót terhelı járulékok dologi kiadások összes kiadás
473 850 214
27,06%
9 675 258 21 941 500
2 808 434 4 254 739
29,03% 19,00%
63 029 658
16 289 643
25,00%
62
ELİTERJESZTÉS AZ V. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: A pedagógiai szakszolgálat 2009. elsı negyedéves beszámolója – Porkoláb Mihály
A pedagógiai szakszolgálati feladatok 2009. év I. negyedévi ellátásával kapcsolatos beszámolási kötelezettségünkre való hivatkozással a mórahalmi Móra Ferenc ÁMK Pedagógiai Szolgáltató Intézményegysége nevében az alábbi tájékoztatást nyújtjuk: PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ♦ A 2009. év I. negyedévében megvalósított szakszolgálati feladatok: o korai fejlesztés: 2 település, 2 fı, megvalósított esetszám: 96 (a 2009. évre vállalt feladatok 34,3 %-a) o logopédiai ellátás: 9 település, 389 fı, megvalósított esetszám: 4012 (a 2009. évre vállalt feladatok 29,5 %-a – indok: 4 településen 2009. február 1-tıl indult meg az ellátás) o nevelési tanácsadás - terápia: 9 település, 278 fı, megvalósított esetszám: 3336 (a 2009. évre vállalt feladatok 34,3 %-a) o nevelési tanácsadás - diagnosztika: 9 település, diagnosztizált létszám: 87 fı (a 2009. évre vállalt feladatok 60,8 %-a – indok: iskolaérettségi vizsgálatok ebben a negyedévben zajlottak) A feladatellátás részleteit, települési bontását a melléklet tartalmazza! ♦ A fentiekben bemutatott, 2009. év I. negyedévében megvalósult szakszolgálati feladatok ellátásához leszámlázandó normatíva összege o korai fejlesztés: a 2009. évre esedékes normatíva 34,3 %-a: 14.715,- Ft o logopédiai ellátás: a 2009. évre esedékes normatíva 29,5 %-a: 1.682.857,- Ft o nevelési tanácsadás - terápia: a 2009. évre esedékes normatíva 34,3 %-a: 1.584.660,- Ft o a társulás felé leszámlázandó szakszolgálati ellátás összege összesen: 3.282.232,- Ft Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot az elıterjesztés megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. Porkoláb Mihály sk.
63
Korai fejlesztés
Logopédiai ellátás
Nevelési Tanácsadás - terápia
heti óraszám
2009. évre vállalt esetszám (35 hét)
2009. I. negyedévben teljesített esetszám
2009. I. negyedévi teljesítés %-ban
2009-ben ellátandó gyereklétszám
heti óraszám
2009-ben ellátandó gyereklétszám
heti óraszám
2009. évre vállalt esetszám (35 hét)
2009. I. negyedévben teljesített esetszám
2009. I. negyedévi teljesítés %-ban
január
február
március iskolaérettségi vizsgálat
2009.évre vállalt létszám
2009. I. negyedévi teljesítés %-ban
Ásotthalom
1
4
140
48
34,3%
50
7
1750
600
34,3%
23
2
805
276
34,3%
1
1
8
15
66,7%
Bordány
-
-
-
-
-
44
6
1540
352
22,9%
23
2
805
276
34,3%
1
1
5
8
87,5%
Forráskút
-
-
-
-
-
50
7
1750
400
22,9%
35
3
1225
420
34,3%
1
1
10
20
60,0%
Mórahalom
1
4
140
48
34,3%
60
9
2100
720
34,3%
70
6
2450
840
34,3%
4
7
14
40
62,5%
Öttömös
-
-
-
-
-
35
5
1225
420
34,3%
23
2
805
276
34,3%
4
1
2
11
63,6%
Pusztamérges
-
-
-
-
-
40
6
1400
480
34,3%
23
2
805
276
34,3%
1
2
4
6
116,7%
Ruzsa
-
-
-
-
-
35
5
1225
280
22,9%
23
2
805
276
34,3%
1
1
3
6
83,3%
Üllés
-
-
-
-
-
40
6
1400
480
34,3%
35
3
1225
420
34,3%
1
1
10
25
48,0%
Zákányszék
-
-
-
-
-
35
5
1225
280
22,9%
23
2
805
276
34,3%
1
1
---
12
16,7%
összesen:
2
8
280
96
34,3%
389
56 13615 4012 29,5%
278
24
9730
3336
34,3% 15 16
56
143
60,8%
Település
2009.évre vállalt esetszám (35 hét) 2009. I. negyedévben teljesített esetszám 2009. I. negyedévi teljesítés %-ban
2009-ben ellátandó gyereklétszám
gyógypedagógiai/pszichol ógiai terápia
Nevelési Tanácsadás - terápia diagnosztikus vizsgálat során vizsgált gyermekek száma (fı)
64
Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács a mórahalmi Móra Ferenc ÁMK Pedagógiai Szolgáltató Intézményegysége pedagógiai szakszolgálati és szakmai szolgáltatási feladatellátásról szóló 2009. év I. negyedévi beszámolóját elfogadja. Felelıs: nincs. Határidı: nincs. Jelentést a Társulási Tanács nem kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ Pedagógiai Szolgáltató Intézményegysége 5./ Társulási Tanács tagjai
65
ELİTERJESZTÉS A VI. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Üllés - Bordány kerékpárút szerzıdésmódosítási kérelme - szóbeli elıterjesztés
66
ELİTERJESZTÉS A VII. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Üllés - Bordány kerékpárút építésével kapcsolatos kiadások finanszírozása - Nógrádi Zoltán A Többcélú Társulás „A homokháti kerékpárút-hálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével” c. DAOP-3.1.2. 20070048 számú projekt megvalósításához elıleget kapott a Támogató szervezettıl. Az elıleg felhasználásának feltétele, hogy a szerzıdéskötéstıl számított 6 hónapon belül el kell számolni azzal. A közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt a határidıbıl kifutott a Tárulás, így az elıleget vissza kellett utalni a közremőködı szervezetnek. A kivitelezı be kívánja nyújtani az elsı számláját, mivel a 2009. március 25-én Bordányban készült teljesítést igazoló jegyzıkönyv alapján 70 %- feletti készültséget tudott igazolni. Ezt, és az ezután benyújtandó számláit a Társulás saját forrásból elıfinanszírozni nem tudja. Javasoljuk, hogy az ehhez szükséges forrásokat az érintett önkormányzatok, Üllés és Bordány tagi kölcsön formájában nyújtsák a Társulás részére, amíg a Támogató szervezet a támogatást el nem utalja, és abból vissza nem tudjuk fizetni a két település részére arányosan járó támogatási összeget. A két település részérıl befizetett tagi kölcsön tartalmazza az arányos önerıt is A tagi kölcsönrıl szeretnénk az Üllés és Bordány valamint a Többcélú Társulás között létrejött Partnerségi Megállapodásban is rendelkezni, a szerzıdés kiegészítéseként megfogalmazni. Szeretnénk jelezni, hogy a Társulás hitelt nem kíván felvenni, mert sem kapacitása nincs ennek ügyintézésére, sem anyagi fedezete nincs a hitel kamatainak megfizetésére, vagy elıfinanszírozására. A szerzıdés kiegészítését a melléklet tartalmazza. Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot az elıterjesztés megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács kéri Bordány és Üllés Község Önkormányzatait, hogy „A homokháti kerékpárút-hálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével” c. DAOP-3.1.2. 2007-0048 számú projekt szállítói kifizetéseinek finanszírozása érdekében tagi kölcsönt nyújtson a Társulásnak, hogy a projektmegvalósítás ne ütközzön pénzügyi akadályba. 2./ A felek elhatározzák, hogy a közöttük 2008. június 4-én létrejött Partnerségi Megállapodást kiegészítik a tagi kölcsönrıl szóló rendelkezésekkel. Felelıs: Nógrádi Zoltán Határidı: azonnal Jelentést a Társulási Tanács kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Üllés Község Önkormányzata 5./ Bordány Község Önkormányzata Nógrádi Zoltán elnök sk. 67
PARTNERSÉGI SZERZİDÉS KIEGÉSZÍTÉSE Mely létrejött egyrészrıl Név: Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 2. Képviseli: Nógrádi Zoltán, elnök, mint a Támogatási Szerzıdés Kedvezményezettje (továbbiakban Kedvezményezett), másrészrıl Név: Bordány Község Önkormányzata Cím: 6795, Bordány, Felszabadulás u. 44. Képviseli: Balogh Ferenc, polgármester, mint a pénzügyi támogatás közvetlen igénybevételére nem jogosult közremőködı partner, azaz Partner valamint: Név: Üllés Község Önkormányzata Cím: 6794, Felszabadulás u. 40. Képviseli: Nagy Attila Gyula, polgármester mint a pénzügyi támogatás közvetlen igénybevételére nem jogosult közremőködı partner, azaz Partner között (továbbiakban együttesen: Partnerek ) a 2008. június 4-én kötött partnerségi szerzıdés kiegészítése tárgyában az alábbiak szerint:
1. Felek kölcsönösen kötelezettségeket vállaltak abból a célból, hogy a Homokháti Kistérség Többcélú társulása által a DAOP 3.1.2 kiírására benyújtott és megnyert „A homokháti kerékpárút-hálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével” projektben és a kapcsolódó DAOP-3.1.2. 2007-0048 számú Támogatási Szerzıdésben foglalt vállalásokat közös együttmőködéssel valósítsák meg.
2. Üllés és Bordány Községek tagi kölcsön keretében elızetesen megfinanszírozzák a Társulásnak a Délút Kft. – továbbiakban kivitelezı – által benyújtott részszámlák összegének megfelelı összeget, amíg a projektet Támogató szervezet a támogatást el nem utalja a Társulásnak és abból vissza fizetésre nem kerül a két település részére arányosan járó támogatási összeg. A felek megállapodnak abban, hogy egymás között a következı arány szerint térítik meg tagi kölcsön keretében a kivitelezı számláin szereplı összegeket: Üllés: 43,5 %, Bordány: 56,5 %. Jelenen megállapodás 6 db eredeti példányban készült, melybıl minden szerzıdı fél 2-2 eredeti példányt kap. A szerzıdı felek jelen szerzıdést, mint akaratukkal mindenben megegyezıt jóváhagyólag írják alá. Kelt: Mórahalom, 2009. április 10.
__________________ Nógrádi Zoltán elnök
__________________ Balogh Ferenc polgármester
__________________ Nagy Attila Gyula polgármester
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Bordány Község Önkormányzata
Üllés Község Önkormányzata
P.H.
P.H.
P.H.
Ellenjegyzık:
__________________ Matula Anikó ellenjegyzı
__________________ Dr. Kerekes Tibor jegyzı
__________________ Dr. Sugár Anita jegyzı
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Bordány Község Önkormányzata
Üllés Község Önkormányzata
68
ELİTERJESZTÉS A VIII. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: Közbeszerzésekkel kapcsolatos döntés – Matula Anikó A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása mint ajánlatkérı hirdetmény közzététele nélküli – feltételes - egyszerő közbeszerzési eljárást indított meg 2009. március 19-én a következı közbeszerzési tárgyakban: Bútorok, felszerelések, kis értékő tárgyi eszközök beszerzése szociális alapszolgáltatások projekthez – árubeszerzés Az ajánlati dokumentációt 3 cég részére küldtük meg: - Expert-team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet, 6763 Szatymaz, Kukovecz Nana u. 4., - Elektro Prompt 2000 Kft. 6728 Szeged, Dorozsmai út 14., - I.T.C. Kft., 6726 Szeged, Fı fasor 53/B. A megjelölt ajánlattételi határidıig 2 db ajánlat érkezett. - Expert-team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet, 6763 Szatymaz, Kukovecz Nana u. 4., - Elektro Prompt 2000 Kft. 6728 Szeged, Dorozsmai út 14., Bírálati szempont: legalacsonyabb ajánlati ár. - Expert-team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet: bruttó: bruttó 7.436.400,- Ft. - Elektro Prompt 2000 Kft.: bruttó 8.200.000,- Ft. Mindkét ajánlat tartalmi értékelése során megállapítást nyert, hogy az ajánlatok formailag és tartalmilag megfelelnek az ajánlatételi felhívásban, az ajánlatételi dokumentációban és a jogszabályokban meghatározottaknak. A legkedvezıbb ajánlatot az Expert-team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet tette. Informatikai eszközök beszerzése projektekhez - árubeszerzés Az ajánlati dokumentációt 3 cég részére küldtük meg: Elektro Prompt 2000 Kft. 6728 Szeged Dorozsmai út 14. I-WARE Számítástechnikai Szolgáltató Bt., 6729 Szeged, Dettre János u. 8., I.T.C. Kft., 6726 Szeged, Fı fasor 53/B. A megjelölt ajánlattételi határidıig 2 db ajánlat érkezett. Elektro Prompt 2000 Kft. 6728 Szeged Dorozsmai út 14. bruttó 14.625.600,- Ft I.T.C. Kft., 6726 Szeged, Fı fasor 53/B. bruttó 15.883.000,- Ft Mindkét ajánlat tartalmi értékelése során megállapítást nyert, hogy az ajánlatok formailag és tartalmilag megfelelnek az ajánlatételi felhívásban, az ajánlatételi dokumentációban és a jogszabályokban meghatározottaknak. A legkedvezıbb ajánlatot az Elektro Prompt 2000 Kft. tette. DAOP 2007-4.1.3. „Szociális alapszolgáltatások korszerősítése” címő projekttel kapcsolatos építési beruházás – építési beruházás Az ajánlati dokumentációt 3 cég részére küldtük meg: BAUSZER Kft. 6723 Szeged, Hajós u. 24/A. MÓRAÉP Kht., 6782 Mórahalom, Röszkei út 34. Labaro Kft., 6772 Deszk, Tömörkény I. u. 18. A megjelölt ajánlattételi határidıig 2 db ajánlat érkezett BAUSZER Kft. 6723 Szeged, Hajós u. 24/A. MÓRAÉP Kht., 6782 Mórahalom, Röszkei út 34. Az ajánlatok bírálati szempontja volt az összességében legelınyösebb ajánlat. Bruttó ajánlati ár (HUF) 8,0 2,0 Kötelezı jótálláson felül megajánlott jótállási idı hónapokban
69
Mindkét ajánlat tartalmi értékelése során megállapítást nyert, hogy az ajánlatok formailag és tartalmilag megfelelnek az ajánlatételi felhívásban, az ajánlatételi dokumentációban és a jogszabályokban meghatározottaknak. A legkedvezıbb ajánlatot a BAUSZER Kft. tette. Az Ajánlatkérı a közbeszerzésekrıl szóló 2003. évi CXXIX törvény 8. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint Bíráló Bizottságot hozott létre, amely szakvélemény készítésével segíti a döntéshozó döntését. A Bíráló Bizottság az ajánlatételi felhívásban megadott szempontok szerint az ajánlatotokat megvizsgálta. Az ajánlat áttanulmányozását követıen a Bíráló Bizottság kialakította egységes álláspontját. A Bíráló Bizottság az ajánlattal kapcsolatos szakmai véleményét, a megadott szempont szerint kidolgozott szakmai értékelését, valamint javaslatát és annak indokait a Bíráló Bizottság bírálatról szóló jegyzıkönyvei tartalmazzák. A döntéshozó a Bíráló Bizottság az írásbeli szakvéleményében foglalt javaslatot annak indokával együtt elfogadva meghozza az alábbi döntését. Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács a Bíráló Bizottság írásbeli szakvéleménye alapján - annak indokát elfogadva - úgy döntött, hogy a jelen feltételes közbeszerzési eljárásokban a nyertes ajánlattevı: a) Bútorok, felszerelések, kis értékő tárgyi eszközök beszerzése szociális alapszolgáltatások projekthez tekintetében: Expert-team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet, 6763 Szatymaz, Kukovecz Nana u. 4., b) Informatikai eszközök beszerzése projektekhez tekintetében: Elektro Prompt 2000 Kft. 6728 Szeged Dorozsmai út 14. c) DAOP 2007-4.1.3. „Szociális alapszolgáltatások korszerősítése” címő projekttel kapcsolatos építési beruházás tekintetében: BAUSZER Kft. 6723 Szeged, Hajós u. 24/A. tekintettel arra, hogy ajánlatuk megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A közbeszerzési eljárás eredményes volt. 2./ Társulási Tanács felkéri a Bíráló Bizottság elnökét, hogy a fenti döntést a Kbt. rendelkezéseinek megfelelıen hirdesse ki az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési idıpontban. Felelıs: Nógrádi Zoltán Határidı: azonnal Jelentést a Társulási Tanács kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ BAUSZER Kft. 5./ Elektro Prompt 2000 Kft. 6./ Expert - team Tanácsadó és Szolgáltató Szövetkezet 7./ I.T.C. Kft. 8./ MÓRAÉP Kht. Matula Anikó sk.
70
ELİTERJESZTÉS A IX. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: A települések LEADER pályázati elképzeléseinek összehangolása – Jójárt Edit 1.) Az ÚMVP III. tengelyes intézkedéseinek jelenlegi állása és ütemterve: Mikrovállalkozás, Turizmus , Falufejlesztés, Vidéki örökség intézkedésekre A Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területérıl összesen 59 kérelem érkezett be, melynek megoszlása: • Kisteleki Kistérség településeitıl 7 db kérelem, • Mórahalmi Kistérségbıl 52 db kérelem Kérelemszámok településenként: Ásotthalom Forráskút
Mórahalom Öttömös
Pusztamérges Ruzsa
Üllés
Zákányszék Összesen
7
14
4
7
4
2
4
10
52
Rendelkezésre álló keret: 843.988.750 Ft volt, amelybıl 607.897.365 Ft összegő támogatási igény érkezett be. Megoszlása: • Mórahalmi kistérségbıl az igényelt támogatási összeg: 531.472.437 Ft, • Kisteleki kistérségbıl az igényelt támogatási összeg: 76.424.928 Ft. Jelenleg a kérelmek az MVH-nál vannak. Megkezdıdtek a helyszíni szemlék és a hiánypótlások megküldése. A támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntéseket várhatólag az MVH június végén hozza meg. Újabb kérelem beadásra várhatóan 2009. október 15.-2009. november 15.-ig lesz lehetıség. A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet majd benyújtani.
2.) ÚMVP IV. tengely megvalósítás ütemterve, az aktuális feladatok ismertetése A LEADER intézkedésekhez kapcsolódó rendeletnek az átdolgozását jelenleg végzi az Irányító Hatóság. Leader jogcímekre várhatóan szeptember közepétıl lehet kérelmet benyújtani. Általános rendelkezései a rendeletnek támogatási intenzitás vonatkozásában. • Vállalkozási célú fejlesztések esetén a támogatási intenzitás 65% • Közösségi célú fejlesztések esetén a támogatási intenzitás 80-100% A tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a lekötött forrásoknak több mint 45% a gazdaságfejlesztést kell, hogy szolgálja (vállalkozási célú fejlesztéseknek kell lenni túlsúlyban) A Helyi Közösségnek még tavaly májusban el kellett készítenie a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáját (HVS) amely állt helyzetelemzésbıl, prioritás-intézkedés meghatározásból valamint megoldás és várható eredmény kidolgozásából. A LEADER tengely intézkedéseihez a Közösség az eddigi, elfogadott stratégiájában 9 db megoldási javaslatot dolgozott ki a településekrıl elızetesen beérkezett projektötletek alapján: 1.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Hagyományırzést célzó helyi termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó képzések szervezése 71
1. Hagyományırzésre irányuló képzések szervezése lebonyolítása, 2. Leader fejlesztési elképzelésekhez kapcsolódó képzések szervezése lebonyolítása. 2.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Nem agrár-erdészeti rendszer keretében, de környezeti adottságokhoz és a hagyományokhoz igazodó gyógy-főszer és aromanövények telepítését, termelését és piacra jutását elısegítı beruházások támogatása − Gyógy-főszer és aromanövény termesztı tevékenység beindításának fejlesztésének valamint piacra jutásának elısegítését célzó beruházások. 3.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Térségspecifikus nyerstermékek feldolgozására alkalmas tevékenységek elindítását, fejlesztését szolgáló beruházások támogatása. Az elıállított termék termékpálya további pontjain való megjelenésének biztosítása Feldolgozási szint emeléséhez szükséges beruházások támogatása, Piacra jutás segítı beruházások támogatása 4.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: A térségben elıállított termékek egységes arculattal való megjelenésének elısegítése márkanév és védjegy kialakításával 1. A piacokon való egységes arculattal való megjelenést elısegítı márkanév védjegy kialakítása, bevezetése 5.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: A térségben elıállított termékek egységes arculattal való megjelenésének elısegítése marketing eszközökkel 1. Értékesítést elısegítı marketing tevékenység támogatása 6.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Kereskedelem hálózatosodásának elısegítése egységes helyi arculat megteremtése céljából. Bolt épület kialakításához szükséges építési tevékenységek valamint eszközbeszerzés 7.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Speciális helyi termékek elıállítását, illetve piacra jutását segítı beruházások.(zöldmezıs) − Zöldmezıs beruházások támogatása. ( 500 tonna ill.3000 lég m3 tároló kapacitás alatti hőtı tároló, manipuláló építése és az ehhez kapcsolódó eszközök beszerzése. 8.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: Építészeti és térségi specifikummal rendelkezı tanyasi épületek innovatív, környezetbarát és fenntarthatóságot szem elıtt tartó korszerősítése, átalakítása és építése. Ökológiai és fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevı technológiák integrálása a térségi építészeti hagyományaihoz 9.Megoldási javaslat címe és tevékenység megfogalmazása: A térség emlékeirıl, életérıl, civil kezdeményezésekrıl szóló hírek, információk eljuttatása a lakossághoz helyi közösségek információs csatornáinak fejlesztésével.
Ahhoz, hogy az IH rendeletet tudjon alkotni a HVS felülvizsgálatára van szükség. Az IH ezt a felülvizsgálatot is kötött formában szeretné a közösségek részérıl , ezért egy eljárásrend keretében meghatározta mikor, mit és milyen formában lehet javítani, módosítani.
72
A Felülvizsgálat 2009 04 01.-2009 05 11.-e közötti idıszakban kell, hogy megtörténjen. A felülvizsgálat során részletesen kidolgozott megoldási javaslatokat vár az IH. A fenti megoldási javaslatokhoz a Mórahalmi és Kisteleki kistérség 14 települése részére a tervezési idıszakban (7 év) mindösszesen kb. 290 m Ft áll rendelkezésre. Ez alapján a megoldási javaslatokra 2-7 m Ft-nál nagyobb támogatási összeg nem javasolt. A megoldási javaslat formai és tartalmi követelménye: • Megoldási javaslat címe ( a már meghatározottak megoldási javaslatokhoz kapcsolódó projektcím) • Projekt megvalósításának bruttó összköltsége. • Pályázók körének meghatározása ( természetes személy, önkormányzat , vállalkozás stb. ) • Támogatható tevékenységek köre és hozzá rendelt arány ( gépbeszerzés az összköltség 30 %, kisléptékő infrastruktúra fejlesztés az összköltség 20 %, építés az összköltség 40% stb. a csatolt 1 sz. melléklet szerint) • Várható eredménye ( 20 % nı a településen a vendégéjszakák száma, 10 új munkahely jön létre stb.) A formai és tartalmi követelményeket őrlap formájában küldjük el a településeknek, az őrlap kitöltésének és visszaküldésének a határideje 2009. 04. 24.-e.
Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot az elıterjesztés megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa az ÚMVP III. tengelyes intézkedéseinek jelenlegi állásával és ütemtervével kapcsolatos beszámolót elfogadja. 2./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa az ÚMVP IV. tengely megvalósításával kapcsolatos ütemtervet elfogadta, az aktuális feladatokat megismerte és az abban meghatározottak szerint részt vesz a stratégia átdolgozásában. Felelıs: Fodor Csaba Határidı: 2009 04. 24. Jelentést a Társulási Tanács kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Munkaszervezet vezetıje Nógrádi Zoltán elnök sk.
73
ELİTERJESZTÉS A X. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ által mőködtetett bordányi családsegítı és gyermekjóléti feladatok kistérségi ellátásának megszüntetése – Nógrádi Zoltán
Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot az elıterjesztés megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. 74
Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács hozzájárul ahhoz, hogy a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ által mőködtetett bordányi telephelyő családsegítı és gyermekjóléti feladatokat a továbbiakban nem a Társulás Intézménye által látja el. A feladatellátást 2009. június 1-jétıl Bordány Község Önkormányzata veszi át. 2./ A Társulási Tanács utasítja a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ megbízott intézményvezetıjét, hogy a feladatellátás átadásával kapcsolatos mőködési engedélyezési, elszámolási, pénzügyi és szakmai feladatokkal összefüggı intézkedéseket tegye meg. Felelıs: megbízott intézményvezetı Határidı: 2009. június 1. Jelentést a Társulási Tanács kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Bordány Község Önkormányzata 5./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Nógrádi Zoltán elnök sk.
75
ELİTERJESZTÉS A XI. NAPIRENDI PONTHOZ Tárgy: A Társulás kulturális stratégiájának megvitatása – Törökné Kiss Bernadett A Homokháti Kistérség Többcélú társulása által a „KÖZKINCS-2008.” c. pályázati kiírásra benyújtott és megnyert „Közkincs-kerekasztal létrehozása és mőködtetése” c. projektben többek között vállaltuk egy kistérségi kulturális stratégia megalkotását, melyben a Kistérség településeinek jövıbeli kulturális életének fıbb irányvonalait, változtatási területeit vázoltuk fel. A jelenlegi – kiinduló - helyzet bemutatása után kitérünk a hagyományırzés (helyi specifikációk, rendezvények), a kulturális örökségvédelem, az esélyegyenlıség fontosságára, s nem utolsó sorban a civil szervezetekkel, más intézményekkel, támogatókkal való együttmőködés fenntartására és bıvítésére. A jövıkép és a célok megfogalmazása után az ehhez szükséges eszközöket soroljuk fel, végül egy összefoglalóval zárunk. Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot az elıterjesztés megvitatására és a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: 1./ A Társulási Tanács a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Kulturális Stratégiáját elfogadja. Felelıs: Törökné Kiss Bernadett Határidı: nincs. Jelentést a Társulási Tanács nem kér. Errıl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán Társulási Tanács elnöke 2./ Munkaszervezet vezetıje 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Kovács Csilla kistérségi közmővelıdési referens Törökné Kiss Bernadett sk.
76