ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei „Biológia” TDK 2010. november 25.
Antropológia és humán etológia szekció szerzı(k) Utczás Katinka
évfolyam F K szak biológiamatematika 14 O tanár
Bereczky Boróka
biológus
Arany Katalin
Biológus
Schwarczenberger Magdolna
biológia tanári kiegészítı szak
dolgozat címe
A 3-18 éves magyar gyermekek testalkatának változása az elmúlt 20 évben Kortárs megfigyeléses tanulás 12 O vizsgálata óvodás gyermekeknél A kulturális tanulás gyökerei: a 4 MSc természetes pedagógia szerepe az emberi szociális tanulásában 7-18 éves gyermekek tápláltsági állapota életmódjuk – táplálkozási 6 BSc szokásaik és fizikai aktivitásuk függvényében
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) díjazás munkahelye
J*
Zsákai Annamária
tanársegéd
I
igen
Dr. Topál József
tudományos fımunkatárs
II
igen
Topál József
tudományos fımunkatárs
igen
Zsákai Annamária
tanszékvezetı
igen
Biokémia és jelátvitel szekció szerzı(k) Szakács Dávid
évfolyam - szak Biológus MSc
Biológus MSc Pancsa Rita (Molekuláris, Anna, Fuxreiter immun- és mikrobiológia Mónika szakirány)
F
K
dolgozat címe
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) díjazás munkahelye
J*
4
MSc
Az optimális proteáz-inhibitor hurok szekvenciája függ a vázszerkezettıl: az egyláncú ecotin irányított evolúciója
Pál Gábor
docens
I
igen
4,4
MSc,MSc
A fehérjék rendezetlenségi mintázatának funkcionális és evolúciós vizsgálata
Fuxreiter Mónika
Tudományos fımunkatárs
II
igen
Dr. Reményi Attila
tudományos fımunkatárs
III
igen
Dr. Reményi Attila
tudományos fımunkatárs
igen
Alexa Anita, Reményi Attila
tudományos munkatárs, tudományos fımunkatárs
igen
Kutató, Egyetemi tanár
igen
Glatz Gábor
Biológus MSc
4
MSc
Fördıs Ferenc
Biológus MSc
2
MSc
Gógl Gergı
Kémia BSC
6
BSc
Módos Dezsı, Fazekas Dávid
SOTE Általános Orvos 10,10 O,BSc szak
Rádli Martina
Biológia
2
MSc
Szabó Judit Eszter
Biológus MSc
4
MSc
Mek5-Erk5 kölcsönhatás vizsgálata: egy lineáris motívum és egy moduláris fehérjefehére interakciós modul kooperációja egy MAPK jelátviteli kaszkád mőködésében A MAP-kinázok foszforilációjának specifitását kialakitó faktorok in-vitro vizsgálata JIP1 állványfehérje interakciós térképezése
Kritikus pontok a jelátviteli hálózatban OSM (CCM2) állványfehérje szerepe a p38 MAPK jelátviteli modul szervezıdésében A kooperativitas elvesztése mint funkcionalis adaptacio dUTPazban
Korcsmáros Tamás, Csermely Péter Dr. Reményi Attila Tóth Judit
tudományos fımunkatárs tudományos fımunkatárs
igen igen
Etológia szekció szerzı(k)
évfolyam - szak
F
K
dolgozat címe
Gergely Anna, Kupán Krisztina
Biológus MSc
4,4
MSc,MSc
Kutyák tekintetkövetı viselkedésének vizsgálata Eye tracker módszerrel Egy egyszerő hiba komplex magyarázata: a perszeverációt befolyásoló tényezık kutyáknál Prediktálja-e a hím agresszivitása a fiókák ivararányát? Kire, mire, meddig? – Kérdıíves felmérés kutyák epizodikus memóriájáról
Sümegi Zsófia
Biológus Msc
4
MSc
Szász Eszter
Biológus MSc
2
MSc
Benedek Veronika
biológus bsc
6
BSc
Bisztrony Csaba
Biológus BSc
4
BSc
Selyemkóró visszaszorítás legeltetéssel
Szabó Dóra, Jennifer Bentlage
Biológia Bsc
6,6
BSc,BSc
Különbözı emberi demonstrációk hatása a kutyák teljesítményére szociális tanulási helyzetben
témavezetı(k) neve Dr. Topál József Dr. Topál József Dr. Rosivall Balázs dr Pongrácz Péter Altbacker Vilmos,Dúcs Anita Dr. Miklósi Ádám
témavezetı(k) beosztása tudományos fımunkatárs tudományos fımunkatárs tudományos munkatárs
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
J*
I
igen
II
igen
Különdíj igen
adjunktus
igen
egyetemi docens,egyetemi docens
igen
tanszékvezetı
igen
Genetika és fejlıdésbiológia szekció szerzı(k) Sándor Zoltán
évfolyam - szak
K
4
MSc
Takáts Szabolcs Biológus MSc
4
MSc
Hotzi Bernadette
Biológia Msc
4
MSc
Gyıry Eszter Cecília
Biológus BSc
6
BSc
Biológus MSc
4
MSc
Biológus MSc
4
MSc
Princz Andrea
Biológus MSc
2
MSc
Szendrei Dóra
Biológia Msc
4
MSc
Bısze Bernadett Kárpáti Manuéla
biológus
F
dolgozat címe Az autofágia és a TGF-ß útvonal lehetséges kapcsolatai A FUD (FUsion Defective) lókusz genetikai analízise Az öregedési folyamat és az egyedfejlıdés ivarspecifikus szabályozása C. elegansban A viselkedésben megnyilvánuló ivarspecifikus különbségek molekuláris háttere C. elegansban A morc3b szerepe a zebradánió dorsoventralis tengelyének kialakításában Az autofág génhálózat új tagja: a Drosophila FIP200 A HSF-1 hısokk faktor szerepe a Caenorhabditis elegans dauer fejlıdésének szabályozásában A DFCP1 fehérje evolúciójának vizsgálata
témavezetı(k) témavezetı(k) témavezetı(k) díjazás neve beosztása munkahelye Prof. Sass egyetemi tanár I Miklós tudományos Juhász Gábor II fımunkatárs Dr. Vellai tanszékvezetı II Tibor egyetemi docens Kutnyánszky PhD hallgató, Vera,Dr. Vellai Különdíj tanszékvezetı Tibor tudományos dr. Varga Máté munkatárs tudományos Juhász Gábor fımunkatárs doktorandusz Barna János hallgató Juhász Gábor adjunktus
J* igen igen igen igen igen igen igen igen
Magatartás neurológia és neurokémia szekció szerzı(k)
évfolyam szak
F
K
Spitzer Klaudia Biológus MSc 4
MSc
Zelei Edina Bernadett
O
SE-ÁOK
6
Humli Viktória Biológus MSc 4
MSc
Biró László, Sörös Petra
BSc Biológia
6,10
BSc,O
Drozdovszky Orsolya
biológus
12
O
Sörös Petra,Bíró László
Általános Orvos
10,6
O,BSc
témavezetı(k) neve A megemelkedett endocannabinoid szint Kántor gátolja a PTSD alvászavarainak Sándor,Détári kialakulását László Dr.Orosz A fraktalkin receptor hiányos egér László,Dr.Molnár neuroendokrin és metabolikus Andrea,Dr.Kovács jellemzése Krisztina A melanin koncentráló hormon Kántor receptorának farmakológiai blokkolása Sándor,Détári enyhíti a narkolepszia tüneteit László Korai szociális izoláció hatására megjelenı abnormális agresszivitás Dr. Haller József patkányban Az orexigén NPY és AgRP Dr.Kovács génexpresszió glükokortikoidok általi Krisztina szabályozásának vizsgálata Traumatikus élmény által kiváltott szorongásos zavarok neurobiológiai Dr. Haller József hátterének vizsgálata állatmodellben: rövid- és hosszútávú hatások dolgozat címe
témavezetı(k) témavezetı(k) díjazás J* beosztása munkahelye vendégkutató, tanszékvezetı I igen egyetemi tanár egyetemi professzor, tudományos II igen munkatárs, tudományos munkatárs vendégkutató, tanszékvezetı II igen egyetemi tanár tudományos tanácsadó
igen
tudományos tanácsadó
igen
tudományos tanácsadó
igen
Növényi és állati sejtbiológia szekció szerzı(k)
évfolyam szak
F
K
Juhász Éva Petra
biológus
12
O
Kovács Ramóna
Biológia BsC
6
BSc
Ludmerszki Edit
Biológus
8
BSc
Pap Domonkos Biológus
12
O
Pólya Sára
8
BSc
Végh Ádám
biológia BSc.
Vegyész
10
BSc
dolgozat címe Claudin-4 hatása humán emlırák sejtek proliferációjára és migrációjára Etioláltsági tünetek szabadföldi körülmények között fejlıdött tulipán (Tulipa sp.) virágbimbó ivarleveleiben. S-metil-metionin által kifejtett védı hatás kukoricában MDMV (kukorica csíkos mozaik vírus) által okozott fertızés esetén CR3 komplementreceptor hatásának vizsgálata humán dendritikus sejteken Összefüggések a Cetaurea fajok in vitro tenyészeteinek organizációja és lignántermelése között Útban a Pseudomonas Aeruginosa gyógyszerpumpájának megismeréséhez
témavezetı(k) témavezetı(k) témavezetı(k) díjazás J* neve beosztása munkahelye Dr. Tıkés Annatudományos Mária,Dr. Hegedős munkatárs,tudományos II igen Balázs munkatárs Prof. Dr. Böddi Béla
tanszékvezetı egyetemi tanár
Rudnóy Szabolcs,Rácz Ilona
tanársegéd, docens
Bajtay Zsuzsa
habil. Phd
Különdíj igen
igen
I
igen
Dr. Preininger Éva adjunktus
igen
Prof. Perczel tanszékvezetó, András,Harmat oktató, Veronika,Henrietta kutató Venter
igen
Ökológia és taxonómia szekció szerzı(k)
évfolyam szak
F
Szederjesi Tímea
biológus
12
Orbán Ildikó
Biológia BSc
6
Biológia Msc
4,4
biológus MSc
4,4
Bálint Boglárka
biológus
4
Bartha Zsuzsanna
Biológia BSc
6
Komoly Cecília
biológus
10
Ónodi Gábor
Biológia Bsc.
6
Merényi Zsolt, Varga Torda Csikós Eszter, Kovács Bence
K
dolgozat címe
Eisenia lucens (Waga, 1857) és Eisenia spelaea (Rosa, 1901): valóban külön O fajok? Egy molekuláris taxonómiai megközelítés. Holocén erdıhatár-változás a RetyezátBSc hegységben Tuber brumale: invazív faj a KárpátMSc,BSc medencében? Mesterséges lékek vizsgálata a MSc,MSc Börzsönyben MÉLYFÚRÁSÚ KUTAKKAL TÁPLÁLT VÁROSI MSc IVÓVÍZHÁLÓZAT VÍZMIKROBIOLÓGIAI ÉS VÍZKÉMIAI ELEMZÉSE Tenyészthetı endobionta baktériumközösségek kimutatása BSc szabadonélı nem patogén amıbákból (Amoebozoa, Arcella spp.) Gyeprekonstrukciós kísérletek hatékonyságának vizsgálata MSc hagyományos és mikrocönológiai módszerekkel A nagy fakopáncs (Dendrocopos major BSc Linnaeus, 1758) élıhelypreferenciája nagy mozaikosságú élıhelyen
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
J*
Csuzdi Csaba
tudományos tanácsadó
I
igen
Magyari Enikı Katalin Dr. Bratek Zoltán
tudományos fımunkatárs
II
igen
egy. adjunktus
III
igen
Standovár Tibor egyetemi docens
Különdíj igen
Palatinszky Márton
tudományos segédmunkatárs
igen
Török Júlia Katalin
adjunktus
igen
Bartha Sándor Dr.
tudományos tanácsadó
igen
Csörgı Tibor
Tudományos munkatárs
igen
Patológia és tumorbiológia szekció szerzı(k)
évfolyam szak
F
K
Van-Weert Szuzan
Biológia Msc
4
MSc
Pálfi Emese
Biológia
2
MSc
Cseri Barbara
Biológus MSc.
2
MSc
Csizmadia Tamás
Biológia
8
BSc
Jócsák Gergely Biológus Péter
10
MSc
Váliczkó Éva
4
MSc
biológus MSc
TDK felelıs: Vellai Tibor
dolgozat címe A felnıttkorban születı hippokampális szemcsesejtek elektrofiziológiai és anatómiai vizsgálata Az ujjbegy reprezentáció idegi összeköttetéseinek preferenciája fıemlısök szomatoszenzoros kérgében A pilokarpin epilepszia indukció monitorozása NEC állatokon A 2-es típusú kloridcsatorna (ClC2) eloszlásának változásai epilepsziás állatmodellben Növényi lignánok eltérı mértékő metilezettségének hatása a szinaptikus ingerületátvitelre Fej-nyaki daganatok preklinikai vizsgálata
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
J*
Szabadics János
tudományos fımunkatárs
I
igen
Négyessy László
tudományos fımunkatárs
II
igen
Juhász Gábor
tudományos tanácsadó
Dr. Maglóczky Zsófia
Tudományos munkatárs
igen
Docens, tanársegéd
igen
osztályvezetı, Egyetemi tanár
igen
Dr. Világi Ildikó,Dr. Borbély Sándor Tóvári József,Sármay Gabriella
Különdíj igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Csillagász TDK 2010. december 2. szerzı(k)
évfolyam szak
Fehér Orsolya Lisztes Mónika
I. csillagász MSc. III. földtudományi BSc.
Hodosán Gabriella
I. csillagász MSc.
F 1 3
1
K
dolgozat címe
Fiatal csillagok modellezése az MSc. Orion csillagképben az BSc. AKARI/FIS katalógus és archív katalógusok alapján Fedési exobolygók MSc. periódusváltozása a Kepler őrtávcsı adataiban
díj
J*
Zahorecz Sarolta
doktorandusz
MTA Csillagászati Kutatóintézet
2. díj
igen
Kiss László Simon Attila Szabó Gyula
ig.h tud. smunkt. tud. munkt.
MTA Csillagászati Kutatóintézet
2. díj
igen
ELTE Komplex Rendszerek Fzikája Tanszék ZMNE Matematika és Fizika Tanszék
1. díj
igen
MTA Csillagászati Kutatóintézet
1. díj
igen
Szécsi Dorottya
I. fizikus MSc. 1
MSc.
Szulágyi Judit
I. csillagász MSc.
Az argon [ArII] vonalának Ábrahám igazgató MSc. elsı kimutatása protoplanetáris Péter tud. mts korongokban Pasucci, Ilaria
1
A Fermi gammamőhold mozgásának vizsgálata
témavezetı(k) témavezetı(k) témavezetı(k) neve beosztása munkahelye
J= OTDK-ra javasolva zsőri: Érdi Bálint, egyetemi tanár, ELTE Csillagászati Tanszék Nagy Imre, tudományos munkatárs, ELTE Csillagászati Tanszék Tóth L. Viktor, egyetemi adjunktus, ELTE Csillagászati Tanszék TDK felelıs: Tóth L. Viktor
Bagoly Zsolt docens Horváth István fıisk. tanár
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Fizika TDK 2010. november 20. Statisztikus-, bio- és asztrofizika tagozat évfolyam szak Kovács II. fizikus András MSc. Orgován I. biofizikus Norbert MSc. Cserpán II. fizikus Dorottya Rita MSc. szerzı(k)
F
K
3
MSc.
1
MSc.
3
MSc.
Werner II. fizika BSc. Bence Tamás
3
BSc.
Orgován Norbert
I. biofizikus MSc.
1
MSc.
Szabó Áron
I. fizikus MSc. 1
MSc.
témavezetı(k) témavezetı(k) témavezetı(k) neve beosztása munkahelye A kozmikus mikrohullámú University of Hawaii, Szapudi István professzor háttérsugárzás fázisai Institute for Astronomy Folyadékkezelés OWLSHorváth tudományos MTA KFKI MFA, kísérletekben Róbert fımunkatárs Fotonika Osztály Mire jó egy elektróda egy egér Somogyvári tudományos KFKI RMKI Biofizika agyában? Zoltán fımunkatárs Osztály CNS Csoport A ragasztószalagok Nguyen egyetemi ELTE Anyagfizikai letépésekor létrejövı fizikai Quang Chinh docens Tanszék folyamatok vizsgálata Dinamikus rendezetlenség egyetemi ELTE Biológiai Fizika Derényi Imre fehérjékben docens Tanszék ELTE Komplex Kémiai agy a sejtben Vattay Gábor egyetemi tanár Rendszerek Fizikája Tanszék dolgozat címe
J= OTDK-ra javasolva zsőri: Kürti Jenı egyetemi tanár, Intézet Igazgató, Biológiai Fizika Tanszék, Csordás András egyetemi docens, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék, Szilágyi Edit tudományos fımunkatárs, KFKI RMKI, Meszéna Géza egyetemi docens, Biológiai Fizika Tanszék
díj
J*
1. díj
igen
2. díj
igen
2. díj
igen
3. díj
igen
3. díj
igen
3. díj
igen
Részecske és nehézionfizika tagozat évfolyam szerzı(k) F K dolgozat címe szak Kalmár Gergely
III. fizika BSc.
5
Meszéna Balázs
I. fizikus MSc.
1
Kiss Gábor
I. fizikus MSc.
1
Májer Imre
III. fizika BSc.
5
Márton Krisztina
I. fizikus MSc.
1
Oláh László
I. fizikus MSc.
1
Kıfaragó Mónika
III. fizika BSc.
5
Nagy Máté Ferenc
I. fizikus MSc.
1
Bámer Csaba
III. fizika Bsc.
5
Hadronizációs folyamatok vizsgálata Tsallis–Pareto-alakú fragmentációs függvényekkel Neutrínóoszcilláció és kvantumMSc. összefonódás részletes vizsgálata Sokszálas proporcionális kamrák MSc. fejlesztése részecskefizikai detektorokhoz Kvarkanyag idıfejlıdésének BSc. vizsgálata termális fotonokkal Idıprojekciós kamra prototípusának MSc. építése a CERN NA61 kísérlethez BSc.
MSc.
Föld alatti üregek vizsgálata kozmikus részecskék segítségével
Az eta' mezonok bomlástermékeinek BSc. azonosítása ultra-relativisztikus ütközésekben GPU alkalmazása az ALICE MSc. részecskefizikai eseménygenerátorában Ionizációs kamra Radon bomlás BSc. detektálására
J= OTDK-ra javasolva zsőri: Lévai Péter akadémikus, igazgatóhelyettes, KFKI RMKI Siklér Ferenc tudományos fımunkatárs, KFKI RMKI Dávid Gyula szakoktató, Atomfizikai Tanszék TDK felelıs: Varga Dezsı
témavezetı(k) témavezetı(k) témavezetı(k) neve beosztása munkahelye
díj
J*
Barnaföldi Gergely Gábor
tudományos fımunkatárs
MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
1. díj
igen
Patkós András
egyetemi tanár
ELTE Atomfizikai Tanszék
1. díj
igen
Varga Dezsı
adjunktus
ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
1. díj
igen
Csanád Máté
adjunktus
ELTE Atomfizikai Tanszék
2. díj
igen
Varga Dezsı
adjunktus
2. díj
igen
3. díj
igen
Barnaföldi tudományos Gergely Gábor, fımunkatárs Varga Dezsı adjunktus
ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék MTA KFKI RMKI, ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
Csanád Máté
adjunktus
ELTE Atomfizikai Tanszék
3. díj
igen
Barnaföldi Gergely Gábor
tudományos fımunkatárs
MTA KFKI RMKI
3. díj
igen
Varga Dezsı
adjunktus
ELTE Komplex Rendszerek Fizikaja Tanszék
dícséret igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Geofizika TDK 2010. 12. 03. szerzı(k)
évfolyam - szak F
K
dolgozat címe
Balázs Attila Bıgér Ágnes Király Ágnes Péntek András
3. földtudományi 1. geofizikus 3. földtudományi 3. környezettan
5 1 5 7
Gál Judit Pál Lénárd
1. geográfus 2. geofizikus
1 3
BSc. Bazaltvulkánok a Balaton MSc. alatt BSc. BSc. Mágneses és elektromos kutatások a középkorban elpusztult Csittfalva és Malomfalva területén MSc. A Marcal-medence MSc. vízfolyásainak tektonikus geomorfológiai vizsgálata
Somogyvári Márk
3. földtudományi 5
BSc.
Farkas Róbert
1. geofizikus
1
MSc
Pál Lénárd
2. geofizikus
3
MSc
Szénhidrogén kutató fúrásokban végzett geofizikai mérések inverziója apriori információk segítségével Hévíztermelı és visszasajtoló kutak által okozott hımérsékletváltozás modellezése Elektromágneses impulzus terjedése veszteséges, több komponenső plazmában
témavezetı(k) neve Horváth Ferenc
témavezetı(k) beosztása egyetemi tanár
Lenkey László
témavezetı(k) munkahelye FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
díjazás
J*
4
igen
tud. fımunkatárs FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
3
igen
Kovács Gábor Zámolyi András
doktorandusz doktorandusz
4
igen
Balázs László
tud. munkatárs
1
igen
Lenkey László
tud. fımunkatárs FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
5
igen
Erhardtné Ferenc Orsolya
tud. fımunkatárs FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
5
igen
FFI Természetföldrajzi Tanszék FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
Nagy Melinda
3. fizika
5
Szabó Brigitta
1. geofizikus
1
Keszthelyi Dániel 1. geofizikus
1
BSc.
Őr-idıjárási vizsgálatok mőholdas VLF adatok alapján MSc. A Rayleigh-Taylorinstabilitás numerikus vizsgálata a köpenylitoszféraasztenoszféra rendszerben MSc. Európa dinamikus topográfiája
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(sztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
Steinbach Péter
tud. munkatárs
FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
3
igen
Herein Mátyás
doktorandusz
FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
2
igen
Horváth Ferenc
egyetemi tanár
FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
6
igen
(egy példát odaírtam)
A zsőri tagjai: elnök: Székely Balázs, egyetemi docens, FFI Geofizikai és Őrtudományi Tanszék TDK felelıs: Dombrádi Endre
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Geológus TDK 2010. december 6. szerzı(k) Benei Balázs, Tóth Krisztián
évfolyam - szak
földtudomány BSc
F
5
K
BSc
Dudás Árpád
geológus
11
O
Ivanics Balázs
földtudomány BSc
3
BSc
Káldos Réka
geológus
8
O
Magyar László
környezettudomány
8
MSc
dolgozat címe A dunavarsányi pleisztocén kavicsösszlet riolitjainak petrográfiai jellemzése Neogén-kvarter oldalelmozdulásos jelenségek vizsgálata 2Ds szeizmikus adatok alapján a Duna-Tisza közének Kecskemét vonalától délre esı részén A Naszályivíznyelıbarlang nagyobb vetısíkjainak vizsgálata Fluidum- és olvadékzárvány vizsgálatok a gátaljai lamproit olivin fenokristályaiban Éghajlati elemek hatása debreceni tölgyek növekedésére
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
Józsa Sándor
egyetemi adjunktus
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
igen
Pogácsás György
egyetemi docens
ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
3., Papp Simon igen Alapítvány különdíj
Leél-İssy Szabolcs
egyetemi docens
ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
közönségigen díj
Szabó Csaba
egyetemi docens
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
igen
Kázmér Miklós, Kern Zoltán
egyetemi docens, tud.s.munkatárs
ELTE İslénytani Tanszék
díjazás
LRG különdíj
J*
igen
Micsinai Daniella, Molnár Mária
környezettan BSc
7
Molnár Kata
földtudomány BSc
5
Németh Gabriella
geológus
3
Pintér Zsanett
földtudomány BSc
3
Pocsai Angelika földtudomány BSc
3
Schlakker Attila
környezettan
9
A Dél-Pesti síkság pleisztocén BSc kavicsösszletének Józsa Sándor összefoglaló vizsgálata Dunavarsányban Komagmás zárványok Harangi BSc jelentısége a csomádi Szabolcs, dácitban (DK-i Kárpátok) Kiss Balázs A csomádi (DKKárpátok) dácitok Harangi cirkonjainak szöveti és MSc Szabolcs, geokémiai jellemzése: Kiss Balázs petrogenetikai következtetések Füzes-tó felsıköpeny eredető xenolitjainak BSc petrográfiai vizsgálata Szabó Csaba (Bakony - Balatonfelvidéki Vulkáni Terület) A doreni csuszamlás változásának vizsgálata Zámolyi András, BSc geológiai mérések és Székely Balázs lézerszkennelt adatok alapján
BSc
2D-s és 1D-s süllyedéstörténeti rekonstrukció a Viking Graben északi részén
Pogácsás György
egyetemi adjunktus
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
tanszékvez. egy. tanár, PhD hallgató
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
1
igen
tanszékvez. egy. tanár, PhD hallgató
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
1
igen
egyetemi docens
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
2
igen
PhD hallgató, egyetemi docens
ELTE Geofizikai és Őrtudományi Tanszék
igen
egyetemi docens
ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
Papp Simon igen Alapítvány különdíj
igen
Szabó Ábel
geológus
1
MSc
Topa Boglárka
geológus
7
MSc
Török Ágnes, Ünnep Viktória
földtudományi
5
BSc
Udvardi Beatrix
geológus
3
MSc
Vetlényi Enikı
geológus
1
MSc
Metaszomatózis folyamtának nyomonkövetése felsıköpeny zárványokban, Persányhegység Belélegezhetı szemcsemérető kvarc por mennyiségi vizsgálata A kápolna-hegyi édesvízi mészkı terepi szedimentológiai vizsgálata (Budaihegység) Az agyagásványok mennyiségi és minıségi meghatározásának infravörös spektroszkópiai megközelítése Szilikátolvadékzárványok vizsgálata a pohangi bazaltban (DélKorea)
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(sztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
(egy példát odaírtam)
A zsőri tagjai: Molnár Ferenc, egyetemi docens, központvezetı, Ásványtani Tanszék
Szabó Csaba, Tóth Attila
egyetemi docens, tanársegéd
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék, Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszék
Weiszburg Tamás, Lovas György
egyetemi docens, egyetemi docens
ELTE Ásványtani Tanszék
Mindszenty Andrea
tanszékvezetı egyetemi tanár
ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
Kovács István János, Szabó Csaba
tud. munkatárs, ELGI, ELTE Kızettanegyetemi docens Geokémiai Tanszék
Szabó Csaba
egyetemi docens
ELTE KızettanGeokémiai Tanszék
2
igen
igen
3., közönség- igen díj
igen
igen
Haas János, kutatóprofesszor, MTA Geológiai Kutatócsoport Pálfy József, egyetemi tanár, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék Kázmér Miklós, egyetemi docens / Galácz András egyetemi tanár, İslénytani Tanszék Harangi Szabolcs, egyetemi tanár / Józsa Sándor egyetemi adjunktus / Sági Tamás, PhD hallgató, Kızettan-Geokémiai Tanszék TDK felelıs: Erıss Anita, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei „Kémia” TDK 2010. november 13. szerzı(k)
évfolyam - szak
F
Vegyész Bertalanits Edit
9 Vegyész
Bodai Zsolt
7
Vegyész Cserép Balázs Gergely
9 Biológia
Danis Judit
Daru János
BSc
MSc 9
Vegyész
MSc 7
dolgozat címe
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása adjunktus
MSc. Az elektrolit kettıs hatása az ellentétes töltéső Mészáros Róbert polielektrolitok és tenzidek asszociációjára MSc Szívgyógyszerek és tanársegéd gyomorsav túltengést gátló szerek meghatározása Eke Zsuzsanna szennyvíziszapból LCMS/MS technikával MSc Bioortogonális ligációra adjunktus alkalmas tirozin-jelölı Kele Péter molekulák szintézise
7 Vegyész
Dosztály Katinka
K
Bakteriális kemotaxis modell érzékenységanalízise A von Pechmann reakció mechanizmusának vizsgálata elméleti kémiai módszerekkel A beltéri aeroszol jellemzése egy egyetemi elıadóteremben
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
igen ELTE Kémiai Intézet igen ELTE Kémiai Intézet
ELTE Kémiai Intézet
A zsőri fıdíja (kiemelt I. díj)
egyetemi tanár Turányi Tamás
igen
igen ELTE Kémiai Intézet
tudományos tanácsadó Stirling András
igen MTA KKK
egyetemi tanár Salma Inre
J*
II. díj
igen ELTE Kémiai Intézet
Vegyész Enyedi Kata Nóra
MSc 9
Vegyész Galát Márk
MSc 9
Vegyész Gelencsér Annamária
MSc 11
Kémia Harsányi Antal
BSc 7
Vegyész Huszka Beáta
MSc 7
Vegyész Illés Gergely
O 13
Vegyész Jeszenszki Péter
MSc 9
Vegyész Kardos Attila
MSc 8
Kémia Nemes Ákos
BSc 5
Urokináz plazminogén aktivátor receptor blokkoló peptidek szintézise és konjugálása Poli(vinil-klorid) láncmenti módosítási reakciói Hagyományos kínai gyógynövények az alfaszinuklein amiloid képzıdés gátlásában Perfluoralkil-aril szulfidok szintézise Az exendin-4 minifehérje „élete” a DNS-tıl az NMR-ig
Mezı Gábor
Iván Béla
tudományos tanácsadó
egyetemi magántanár
ELTE Kémiai Intézet
III. díj igen
ELTE Kémiai Intézet
csoportvezetı
igen MTA-SZBK Enzimológiai Int.
Tompa Péter docens Rábai József
igen ELTE Kémiai Intézet
I. díj
egyetemi tanár Perczel András
igen ELTE Kémiai Intézet
Új típusú amfifil polimer kotérhálók szintézise ”CLICK” kémiai kapcsolási reakcióval
Iván Béla Szanka István
Összetett részecskék kvantumkémiai leírása
egyetemi tanár Surján Péter adjunktus Szabados Ágnes
Sztérikusan stabilizált inteligens mikrogélek elıállítása Nafiontartalom hatásának vizsgálata a PEMFC tüzelıanyag-cellák mikrostruktúrájára
igen
egyetemi magántanár tud. mts.
adjunktus Varga Imre
ELTE Kémiai Intézet MTA KKK AKI
Eötvös napi tartalék elıadó
ELTE Kémiai Intézet ELTE Kémiai Intézet
Eötvös napi tartalék elıadó
ELTE Kémiai Intézet
egyetemi tanár Inzelt György
II. díj igen
igen
igen
igen ELTE Kémiai Intézet
Vegyész
Németh Brigitta
MSc
9
Vegyész Osváth Zsófia
MSc 9
Vegyész Pásztor Szabolcs
MSc 7
Vegyész Pethı Lilla
MSc 7
Vegyész Pribranská Kinga Sarka János
MSc 7
Kémia
5
Vegyész Sedyó Inez Székely Anna
BSc MSc
7 Kémia
5
BSc
Hiperelágazásos polisztirol elıállítása sztirol és divinil-benzol karbokationos kopolimerizációjával környezetileg elınyös reakciókörülmények között A poli(N-izopropilakrilamid), mint intelligens anyag PMAA-l-PIB amfifil polimer kotérhálók elıállítása és pH-függı duzzadási tulajdonságaik vizsgálata Alzheimer-kór diagnosztikájára alkalmas β-amiloid epitóp peptidet tartalmazó konjugátumok szintézise Tuberkolózis elleni hatóanyag és konjugátumának nanokapszulázása Alagúthatás karbénekben
egyetemi magántanár ELTE Kémiai Intézet
Iván Béla
Iván Béla
Iván Béla Kali Gergely Áron
igen
egyetemi magántanár egyetemi magántanár tud. mts
tudományos tanácsadó Mezı Gábor
ELTE Kémiai Intézet
Gerecs Árpád díj
igen ELTE Kémiai Intézet MTA KKK AKI
"Alkímia ma" elıadói díj igen
ELTE Kémiai Intézet
docens
Császár Attila
A hidrogén égésénél fontos reakcióparaméterek Turányi Tamás bizonytalanságának hımérsékletfüggése Kationadszorpció Inzelt György
igen ELTE Kémiai Intézet
Kiss Éva egyetemi tanár
igen
ELTE Kémiai Intézet
egyetemi tanár
Eötvös napi elıadó I. díj
igen igen
ELTE Kémiai Intézet
egyetemi tanár
ELTE Kémiai Intézet
igen
vizsgálata platinaelektród felületén elektrokémiai kvarckristály nanomérleggel Tarsoly Gergely Vegyész
MSc 9
Kémia Varga Tamás
BSc 5
Vegyész Végh Ádám Vörös Tamás
MSc 11
Kémia
BSc 3
Az Aprotinin meglepetései: avagy gyártásközi szennyezık tömegspektrometriai szerkezetvizsgálata Reakciókinetikai szimulációk a PrIMe adatbázis alapján Útban a Pseusomonas Aeruginosa gyógyszerpumpájának megértéséhez Mátrixizolációs Raman mérési lehetıség kidolgozása az ELTE-n
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(sztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
tud. mts. Kóti János
Turányi Tamás Zsély István Gyula Harmat Veronika Perczel András Henrietta Venter
Richter Gedeon Nyrt.
egyetemi tanár adjunktus
ELTE Kémiai Intézet ELTE Kémiai Intézet
igen
adjunktus egyetemi tanár
ELTE Kémiai Intézet ELTE Kémiai Intézet Univ. Cambridge Dep. Pharmacology ELTE Kémiai Intézet ELTE Kémiai Intézet
igen
adjunktus Tarczay György doktorandusz Bazsó Gábor
(egy példát odaírtam)
A zsőri tagjai: Horváth Viktor tanársegéd, ELTE Kémiai Intézet, Analitikai Kémiai Tsz. Szalay István adjunktus, ELTE Kémiai Intézet, Analitikai Kémiai Tsz. Szalay Roland adjunktus, ELTE Kémiai Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék Pasinszki Tibor egyetemi tanár, ELTE Kémiai Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék Kuzmann Ernı tudományos tanácsadó, ELTE Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék
igen
igen III. díj
Sziráky Laura egyetemi docens, ELTE Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék Jalsovszky István egyetemi docens, ELTE Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék Máthé Árpád ny. egyetemi docens, ELTE Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék
TDK felelıs: Vass Gábor, ELTE Kémiai Intézet
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Környezettudományi TDK 2010. november 26. szerzı(k)
évfolyam - szak
F
K
Bálint Boglárka
V. biológus
11
O
Baricza Ágnes
II. környezettudomány
9
MSc
Berta Márton Király Csilla
I. környezettudomány, III. környezettan
7, 7
MSc, BSc
Berta Márton Lenti Fruzsina
I. környezettudomány I. környezettudomány
7, 9
MSc, MSc
Czeibert Katalin
V. biológus
11
O
Drozdovszky
V. biológus
11
O
dolgozat címe
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
J*
"Tiszta vizet a pohárba" Vízminıségjavítását célzó Tudományos Palatinszky vízmikrobiológiai és Mikrobiológiai Tanszék 2. díj igen Márton segédmunkatárs vízkémiai vizsgálatok egy vározi ivóvízhálózaton 222 rn együttes CO2 és elıfordulása Egyetemi Kızettani és Szabó Csaba igen Geokémiai Tanszék Környezetgeokémiai docens elıtanulmány Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontjából Egyetemi KKKK Kızettani és döntı geokémiai Szabó Csaba Igen Geokémiai Tanszék docens különdíj folyamatok tanulmámnyozása A Rákospalotai Hulladékhasznosító Mő Egyetemi Kızettani és Szabó Csaba, Igen Geokémiai Tanszék kemencéjében képzıdött docens szilárd fázis vizsgálata Összehasonlító környezet mikrobiológiai vizsgálatok Egyetemi a Böddi-szék vizében egy Borsodi Andrea Mikrobiológiai Tanszék 3. díj Igen docens alga tömegprodukció idején Egészségfejlesztési és Az elektromágneses Bárdos György, Egyetemi tanár, igen
Orsolya
Freiler Ágnes
II. környezettudomány
9
MSc
Grosch Mariann
III. környezettan
9
BSc
Kálmán Ákos
V. környezettudomány
10
O
Kiss Nóra
Végzett hallgató
Strádi Andrea
II. környezettudomány
9
MSc
Tremmel Bálint
II. környezettudomány
9
MSc
Turcsán Edit
V. környezettudomány
11
O
terhelés hosszútávú, viselkedésre gyakorolt hatásainak az annak tulajdonított tünetek feltételezett pszichológiai és biofizikai háttértényezıinek vizsgálata A természetes radioaktivitás vizsgálata a Rudas-fürdı Törökforrásában A nagy-kopasz-hegyi cheralit környezetgeokémiai vizsgálata Levegıs és folyadékos napkollektor vizsgálata egy óbudai panellakásban A stratégiai zajtérképezés hazai tapasztalatai
Szemerszky Renáta
doktorandusz
Sporttudományi Intézet, Élettani és Neurobiológiai Tanszék
Horváth Ákos, Erıss Anita
Egyetemi docens, tudományos segédmunkatárs
Atomfizikai Tanszék, Ált. és Alk. Földtan Tanszék
Igen
Szabó Csaba Szabó Zsuzsanna
Egyetemi docens
Kızettani és Geokémiai Tanszék
Igen
Pávó Gyula
Tanszéki mérnök
Atomfizikai Tanszék
KTC Igen különdíj
Ballabás Gábor
Egyetemi tanársegéd
Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
Egyetemi adjunktus
Szerves Kémiai Tanszék
Egyetemi docens
Atomfizikai Tanszék
Igen
Egyetemi adjunktus
Analitikai Kémiai Tanszék
igen
A levulinsav katalitikus Mika Lászó hidrogénezése gammaTamás valerolaktonná A termodinamika II. fıtétele a környezettudományokban Martinás Katalin - Entrópia, extrópia, exergia Az adszorbeálható szerves Barkács Katalin halogén vegyületek
Nem 2. díj
Igen
koncentrációváltozásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérı módszerekkel történı fertıtlenítése során 1
Várai Anita 2 Barsy Eszter
V. A sőrőséghajtotta óceáni környezettudomány1, 101, O1, Jánosi Imre, Tél vízkörzés és mélységi Tamás, Vincze I. matematika1, 21 BSc1, konvenció numerikus és 2 2 Miklós V. 11 O laboratóriumi modellezése 2 környezettudomány
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(sztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
(egy példát odaírtam)
A zsőri tagjai: Elnök: Tasnádi Péter, egyetemi tanár, ELTE Meteorológiai Tanszék Tagok: Ács Éva, tudományos tanácsadó, MTA ÖBKI Dunakutató Józsa Sándor, egyetemi adjunktus, ELTE Kızettan és Geokémiai Tanszék Záray Gyula, egyetemi tanár, a Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ
TDK felelıs: Angyal Zsuzsanna
Egyetemi docens, egyetemi tanár, doktorandusz
Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
1.díj
igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Matematikus TDK 2010. december 3.
szerzı(k)
Kovács Balázs
évfolyam - szak
F
alk. matematikus 3
K
MSc
MSc Nemes Gergı Soukup Dániel
Szabó András
matematikus matematikus
1 3
alk. matematikus 3
MSc
MSc
MSc Sziráki Dorottya matematikus Tomon István
matematikus
1 3
matematikus Tóthmérész Lilla
BSc MSc
3
dolgozat címe Hatékony numerikus módszerek összehasonlítása egy nemlineáris elliptikus feladaton log2π, végtelen sorok, lánctörtek és Laplace transzformáltak The inconvenient Dproperty Járványterjedés hálózatokon: A MonteCarlo szimuláció és differenciálegyenlet összehasonlítása Applying algebraic logic to Vaught’s conjecture and related problems Ponthalmazok fedése monoton utakkal A ko-citáció és a SimRank alkalmazása nagy biológiai hálózatokra
témavezetı(k) neve
Karátson János
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
ELTE Alkalmazott Analízis és egyetemi docens Számításmatematikai Tanszék
díjazás
J* igen
I.
igen Tóth Árpád
egyetemi docens ELTE Analízis Tanszék I.
Szentmiklóssy Zoltán
egyetemi adjunktus
Simon Péter
ELTE Alkalmazott Analízis és egyetemi docens Számításmatematikai Tanszék
ELTE Analízis Tanszék I.
igen igen
II.
igen Sági Gábor
Rényi Intézet
II.
Katona Gyula
Rényi Intézet
II.
Grolmusz Vince egyetemi tanár
ELTE Számítógéptudományi Tanszék
II.
igen igen
alk. matematikus Csörgı Gábor
Sajtos László
MSc 3
bizt. és pü matematikus
3
MSc
Kémiai reakciókat leíró differenciálegyenletek összehasonlítása és bifurkációs vizsgálata Tızsdeindexek idıbeli viselkedésének vizsgálata kopulákkal
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(sztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
Simon Péter
egyetemi docens ELTE Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék
Zempléni András
egyetemi docens
(egy példát odaírtam)
A zsőri tagjai: Komjáth Péter egyetemi tanár, (a zsőri elnöke), ELTE Számítógéptudományi Tanszék Faragó István egyetemi tanár, ELTE Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék Frank András egyetemi tanár, ELTE Operációkutatási Tanszék
TDK felelıs: Jordán Tibor egyetemi tanár, Operációkutatási Tanszék
igen III.
Valsz.elm és Statisztika III. Tanszék
igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Meteorológus TDK, 2010. december 9. szerzı(k)
évfolyam - szak
F
K
Miklós Erika
II. meteorológus
3
MSc.
Kis Anna
III. meteorológia szakirányos földtudományi alapszak
5
BSc.
Hollósi Brigitta
I. meteorológus MSc.
1
MSc.
Bartha EnikıBoglár
I. meteorológus MSc.
1
MSc.
Lelovics Enikı
I. meteorológus MSc.
1
MSc.
Szelepcsényi Zoltán
II. meteorológus
3
MSc.
Barsy Eszter és Várai Anita
II. környezettudomány MSc.
3
MSc.
Domsa Daniella
III. meteorológia szakirányos földtudományi alapszak
5
BSc.
Dolgozat címe A Kárpát-medencére várható klímaváltozás a XXI. század során ensembles szimulációk alapján Csapadékindexek elemzése az ENSEMBLES klímaszimulációk felhasználásával Csapadék- és aszályviszonyok XXI. században várható változásai a Kárpát-medence térségére Magyarországi hıhullámok várható változása a RegCM modell szimulált hımérsékleti adatai alapján A budapesti városi hısziget összehasonlító elemzése mőholdas és állomási mérések felhasználásával Magyarország éghajlata a XX. században Thornthwaite alapján Több évtizedes oszcilláció az Atlanti-óceán hımérsékleti rendszerében: kísérleti demonstráció A helicitás alkalmazása a zivatartevékenység elırejelzésében
témavezetı(k) neve
témavezetı(k) beosztása
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
J*
Dr. Bartholy Judit, Dr. Pongrácz Rita
tszv. egyetemi tanár, egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
1
Igen
Dr. Pongrácz Rita
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
Dr. Bartholy Judit, Dr. Pongrácz Rita
tsz. egyetemi tanár, egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
Dr. Pongrácz Rita
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
Igen
Dr. Bartholy Judit, Dr. Pongrácz Rita
tsz. egyetemi tanár, egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
Igen
Dr. Ács Ferenc, Breuer Hajnalka
egyetemi docens, tud. segédmunkatárs
ELTE Meteorológiai Tanszék
3
Igen
1
Igen
Különdíj
Igen
Dr. habil. Jánosi Imre, Dr. Tél Tamás, Vincze Miklós
Egyetemi docens, egyetemi tanár doktorandusz
Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék, Elméleti Fizika Tanszék, ELTE Kármán Laboratórium
Dr. Tasnádi Péter
egyetemi tanár
ELTE Meteorológiai Tanszék
Igen
2
Igen
Brajnovits Brigitta
II. meteorológus
3
Lázár Dóra
III. meteorológia szakirányos földtudományi alapszak
5
BSc.
Németh Csilla
I. meteorológus MSc.
1
MSc.
Tajti Dávid
II. meteorológus
3
MSc.
Leelıssy Ádám
I. meteorológus MSc.
1
MSc.
Cseh Melinda
III. meteorológia szakirányos földtudományi alapszak
5
BSc.
I. meteorológus MSc.
1
Laza Borbála
I. meteorológus MSc.
1
Mona Tamás
III. meteorológia szakirányos fizika alapszak
Sábitz Judit
MSc.
MSc.
MSc.
A Richardson–extrapoláció matematikai vizsgálata és alkalmazása egy egyszerősített Dr. Havasi Ágnes globális széndioxid-modellben
egyetemi tanársegéd
ELTE Meteorológiai Tanszék
3
Igen
Ihász István
vezetı fıtanácsos
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
2
Igen
Ihász István
vezetı fıtanácsos
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Igen
Ihász István
vezetı fıtanácsos
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Igen
Dr. Mészáros Róbert
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
1
Igen
Ipari pontforrás emissziójának Dr. Mészáros hatása környezetének Róbert levegıminıségére
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
3+ Különdíj
Igen
Ensemble elırejelzés verifikációs technikák összehasonlítása Ensemble hımérséklet elırejelzések térbeli vizsgálata Magyarország térségében Az ECMWF ensemble elırejelzések alapján ensemble vertikális profilok elıállítása és verifikációja Az ALOHA lokális szennyezıanyag-terjedési modell vizsgálata és alkalmazási lehetıségei
Kórokozók terjesztéséért felelıs vektorok légköri sodródásának vizsgálata trajektória statisztika segítségével Az MM5 modellel szimulált planetáris határréteg magasságának érzékenysége a talajadatbázisok használatára A villámgyakoriság parametrizálása
Dr. Barcza Zoltán,
egyetemi adjunktus,
ELTE Meteorológiai Tanszék,
Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport, MTA-BCE
Igen
Dr. Solymosi Norbert
tud. segédmunkatárs
Dr. Ács Ferenc, Breuer Hajnalka
egyetemi docens, tud. segédmunkatárs
ELTE Meteorológiai Tanszék
Igen
egyetemi docens
ELTE Meteorológiai Tanszék
Igen
Dr. Ács Ferenc
Richter Péter
II. meteorológus
3
MSc.
Dobor Laura
II. meteorológus
3
MSc.
Gulyás Krisztina
III. meteorológia szakirányos földtudományi alapszak
5
BSc.
Farkas Alexandra
I. geográfus MSc.
1
MSc.
Tótiván Bernadett
II. meteorológus
3
MSc.
Söveges Bianka
III. meteorológia szakirányos környezettan alapszak
5
BSc.
Herrmann Dóra
III. meteorológia szakirányos fizika lapszak
5
BSc.
Villámgyakoriság parametrizálása Price és Rind alapján A vertikálisan integrált vízgız napi menetének vizsgálata különbözı légrétegekre SEVIRI mőholdas mérések alapján Tapadó hó miatti káresemények meteorológiai hátterének vizsgálata Éjszakai világító felhık és megfigyelésük Magyarországról A városi légszennyezés vizsgálata a Péczely-féle makroszinoptikus osztályozás segítségével A belterek levegıje; mikrometeorológiai mérések egy nagyelıadó-teremben Mért és a WRF modellel számított szélsebesség és szélenergetikai adatok összehasonlító vizsgálata
F = aktív félévek száma K = képzés típusa: BSc/Msc/O(osztalatan kredites) J = OTDK-ra javasolja-e a zsőri: igen vagy nem.
Dr. Ács Ferenc, Breuer Hajnalka
egyetemi docens, tud. segédmunkatárs
Dr. Barcza Zoltán,
egyetemi adjunktus,
Dr. Pongrácz Rita
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
2
igen
ELTE Meteorológiai Tanszék
2
Igen
Tóth Katalin, Kolláth Kornél
tanácsos, tanácsos
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
3
Igen
Dr. Kiricsi Ágnes, Dr. Tasnádi Péter
egyetemi adjunktus, egyetemi tanár
Károli Gáspár Református Egyetem, ELTE Meteorológiai Tanszék
1
Igen
Dr. Mészáros Róbert
egyetemi adjunktus
ELTE Meteorológiai Tanszék
Dr. Weidinger Tamás, Dr. Salma Imre Dr. Weidinger Tamás, Gyöngyösi András Zénó
egyetemi docens, egyetemi tanár
Igen
ELTE Meteorológiai Tanszék, Közönségdíj Igen ELTE Kémiai Intézet
egyetemi docens, ELTE Meteorológiai Tanszék tud. segédmunkatárs
Igen
A zsőri tagjai: Tasnádi Péter, egyetemi tanár, ELTE Meteorológiai Tanszék, elnök Bartholy Judit, egyetemi tanár, ELTE Meteorológiai Tanszék Práger Tamás, egyetemi docens, ELTE Meteorológiai Tanszék Radics Kornélia, ırnagy, osztályvezetı-helyettes, MH GEOSZ Dunkel Zoltán, c. egyetemi tanár, szakmai fıtanácsadó, OMSZ Ihász István, vezetı fıtanácsos, OMSZ TDK felelıs: Weidinger Tamás, egyetemi docens, ELTE Meteorológiai Tanszék
A jegyzıkönyv készült: 2010. december 17.
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei „Társadalom- és gazdaságföldrajz” TDK 2010. 12. 11. szerzı(k)
évfolyam - szak
F
K
dolgozat címe BUDAPEST versus KERÜLETEK. Egy rendezetlen kapcsolat bemutatása A budapesti City határai és vizsgálatának új megközelítési lehetıségei Fenntartható városi élet Budapesten - avagy a közösségi kertek megjelenése Törekvések a Ferihegyi Repülıtér megközelíthetıségének javítására A budapesti agglomeráció hálózatosodást elısegítı, urbanizált társközpontok létrehozásának lehetıségei A tudományos tudás történeti földrajza Teret hódító idegen világ - a Krisna-völgy hatása Somogyvámos társadalmigazdasági viszonyaira
Vajas Ákos
2. geográfus
3
MSc
Baji Péter
2. geográfus
3
MSc
Budai Edina Barbara 1. geográfus
1
MSc
Gerse József
1. geográfus
1
MSc
Varga József Zoltán
1. geográfus
1
MSc
Gyimesi Zoltán
3. földrajz
7
BSc
Tóth Virág Tóth Patrik
2. földrajz 2. földrajz
3 3
BSc BSc
témavezetı(k) neve Izsák Éva
témavezetı(k) beosztása egyetemi docens
témavezetı(k) díjazás J* munkahelye ELTE TTK igen
Izsák Éva
egyetemi docens
ELTE TTK
Munkácsy Béla
adjunktus
ELTE TTK
igen
Szalkai Gábor
adjunktus
ELTE TTK
igen
Berényi Eszter
projektmenedzser BAFT
igen
Gyıri Róbert
adjunktus
ELTE TTK
igen
ELTE TTK
igen
Lıcsei Hajnalka tanársegéd
3
igen
Baji Péter
2. geográfus
3
MSc
Hohl Zsófia
3. földrajz
5
BSc
Szentpáli Áron Zsolt 1. geográfus
1
MSc
Zsom Brigitta
2. geográfus
3
MSc
Czaller László
3. földrajz
5
BSc
Farkas Máté Bence
1. geográfus
1
MSc
Harizin Adrienn Horváth Szilveszter
3. földrajz 3. földrajz
7 7
BSc BSc
A hazai egyházak területi szervezetrendszerének vizsgálata Nagykanizsa környéki települések német kisebbségeinek vizsgálata A bánffyhunyadi etnikai térszerkezet vizsgálata Az Internet-felhasználás területi egyenlıtlenségeinek elırejelzése Magyarországon A vállalati nyereségadókedvezmények területfejlesztési célú alkalmazásának elmélete és hazai gyakorlata A munkanélküliség és a fejlettség területi különbségeinek alakulása Spanyolországban Az Óbudai-sziget településszerkezeti jelentısége, átalakuló funkciói
A zsőri tagjai: Vidéki Imre, docens, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Bottlik Zsolt, adjunktus, Regionális Tudományi Tanszék Szabó Szabolcs, adjunktus, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék TDK felelıs: Lıcsei Hajnalka, Regionális Tudományi Tanszék
Nemes Nagy József
egyetemi tanár
ELTE TTK
igen
Farkas György
adjunktus
ELTE TTK
1
igen
Farkas György
adjunktus
ELTE TTK
2
igen
Jakobi Ákos
adjunktus
ELTE TTK
Forman Balázs
adjunktus
ELTE TTK
1
igen
Szabó Pál Éltetı Andrea
adjunktus tudományos fımunkatárs
ELTE TTK MTA VKI
3
igen
Zábrádi Zsolt
tervezı
Terra Stúdió Kft
különdíj igen
igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei „Természetföldrajz” TDK 2010. 12. 01. szerzı(k)
évfolyam - szak
F
. BSc
Földrajz 3
Biró Tamás
Földtudomány
BSc 3
Ignéczi Ádám
Molnár Rita
K
Földrajz
6
BSc
témavezetı(k) témavezetı(k) beosztása munkahelye Tud. Fımunk. ELTE KızettanAz eocén képzıdmények docens Geokémia Tanszék vulkanogén Józsa Sándor, ELTE homokkıelıfordulásai a Budai- Karátson Dávid Természetföldrajzi hegységben Tanszék adjunktus ELTE Az akkumulációs területarány Természetföldrajzi Nagy Balázs, módszer optimalizálása néhány Tanszék, Kern Zoltán atipikus jégárcsoportra MTA Geokémiai Kutatóintézet A tatai Öreg-tó hatása az Általtanársegéd ELTE Környezet- és Kiss Klaudia ér vízminıségére tájföldrajzi Tanszék adjunktus Tordas település Nulla ELTE Környezet- és Munkácsy Béla Hulladék terve tájföldrajzi Tanszék dolgozat címe
témavezetı(k) neve
Sáfián Fanni- Geográfus MSc 3, 7 BSc Molnár KörnyezetAndrás mérnök (BME) Környezetkredites Sérülékenységi és környezeti Iván 11 vizsgálatok a bükki Kis-fennsík Móga János tudomány Veronika karsztján Kultúrtájváltozás a mernyei Földrajz BSc Laki Ádám 6 uradalom területén a 18. és 19. Csüllög Gábor Mihály században Esztergom 19. századi Geográfus MSc Hesz Roland 7 funkcióinak történeti földrajzi Csüllög Gábor Attila vizsgálata
docens
adjunktus
adjunktus
ELTE Természetföldrajzi Tanszék
díjazás
J* igen
I.
igen I.
II.
igen igen
II. igen II. igen
ELTE Környezet- és tájföldrajzi Tanszék
II.
ELTE Környezet- és tájföldrajzi Tanszék
II.
igen
Geológus, Geográfus Kürthy DóraSzabó Judit
Biró Csilla Földtudomány Karina Józsa Földtudomány GabriellaTéglás Tímea
MSc
7, 7
5
BSc BSc
5
Piliscsév környékének tektonikai változásokra utaló nyomai terepi vizsgálat illetve különbözı térinformatikai alkalmazások alapján, a különbözı felbontású domborzatmodellek elınyei és lehetıségei kutatásában A Pilismaróti-öblözet holocén felszínfejlıdése A Visegrádi-hegység emelkedésnek hatása a Rámszakadékra
A zsőri tagjai: Gábris Gyula ELTE Természetföldrajzi Tanszék, egyetemi tanár Karátson Dávid ELTE Természetföldrajzi Tanszék, docens Horváth Erzsébet ELTE Természetföldrajzi Tanszék, docens Telbisz Tamás ELTE Természetföldrajzi Tanszék, adjunktus Kéri András ELTE Természetföldrajzi Tanszék, adjunktus Mari László ELTE Természetföldrajzi Tanszék, docens Ruszkiczay Zsófia ELTE Természetföldrajzi Tanszék Móga János ELTE Természetföldrajzi Tanszék, docens Nagy Balázs ELTE Természetföldrajzi Tanszék, adjunktus Horváth Gergely ELTE Környezet- és tájföldrajzi Tanszék, docens Csüllög Gábor ELTE Környezet- és tájföldrajzi Tanszék, adjunktus Munkácsy Béla ELTE Környezet- és tájföldrajzi Tanszék, adjunktus Székely Balázs ELTE Geofizikai és őrtudományi Tanszék TDK felelıs: Nagy Balázs
docens adjunktus Székely Balázs, Telbisz Tamás
Székely Balázs
docens docens
Székely Balázs
igen ELTE Természetföldrajzi III. Tanszék ELTE Geofizikai és őrtudományi Tanszék ELTE Geofizikai és III. őrtudományi Tanszék ELTE Geofizikai és III. őrtudományi Tanszék
igen igen
ELTE TTK Szakterületi TDK Konferencia eredményei Térképész TDK 2010.12.10. szerzı(k)
Kirisics Judit
évfolyam - szak
dolgozat címe
témavezetı(k) neve
A Perczel-glóbusz rekonstrukciójának jelen 5. évf., térképész állapota Észak-Amerika Márton Mátyás és az Északi-Csendesóceán példáján
témavezetı(k) beosztása
egyetemi tanár
* igen vagy nem. A zsőri tagjai: Gercsák Gábor, egyetemi docens, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Zentai László, egyetemi tanár, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Jesús Reyes Nunez, egyetemi docens, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék TDK felelıs: Jesús Reyes Nunez
témavezetı(k) munkahelye
díjazás
OTDK-ra javasolva*
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai elismerés igen Tanszék