ELTE Film-, Média- és Kultúraelmélet Doktori Iskola Konferenciája 2011. december 1-2. (csütörtök-péntek, a program összeállítója Záhonyi-Ábel Márk) Program: 2011. december 1. (csütörtök) 251-es terem 14:00-14:30 Labancz Eszter Szidónia: Kulturális szerződések – filmek és díjak. Aczél György kultúrpolitikájának néhány kérdése (Témavezető: Varga Balázs) 14:30-15:00 Buglya Zsófia: „Lesz magából még rendes ember?” Változatok a rend/rendőr témára. Felfelé a lejtőn, Hattyúdal (Témavezető: Gelencsér Gábor) 15:00-15:30 Hilbert Anette: Probléma-e a táncfilm a filmelmélet számára, és ha nem, akkor miért igen? (Témavezető: Rényi András) 15:30-16:00 Lichter Péter: A keretezett absztrakció Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében – az absztrakt film, mint a technikai experimentalizmus terepe (Témavezető: Pápai Zsolt) 16:00-16:30 Kovács Attila: Felügyeleti dokumentarizmus (Témavezető: Kovács András Bálint) 16:30-17:00 Kürti Emese: Szentjóby Tamás (Témavezető: György Péter)
1
2011. december 2. (péntek) 39-es terem 9:00-9:30 Ian MacDonald: The Power of PowerPoint: How Presentation Software Came to Determine the Way People Present (Supervisor: Anna Gács) 9:30-10:00 Kádár Anna: A Privát történelem elemzése (Témavezető: Müllner András 10:00-10:30 Tóth Andrea Éva: Repedésnyi emléknyomok a falakon avagy a szétszóródott képek ereje - Amos Gitaï Traces című installációja (Témavezető: Házas Nikoletta) 10:30-11:00 Bak Árpád: A létrejövés (becoming) politikája az affekcióelméletben (Témavezető: György Péter) 11:00-11:30 Nagy Szilvia: Művészeti intézmények és tereik a városi térben. Esettanulmány: FLAT SPACE, Chisinau (Témavezető: Pellandini-Simányi Léna / György Péter) 11:30-12:00 Zagyi Veronika: Az online újságírói formák, mint adaptációs stratégiák: a Le Monde.fr blog-riportjai (Témavezető: György Péter (ELTE) és Jacques Guyot (Paris 8)) 12:00-12:30 Balogh Lídia: „… Hacsak nem szolgálja a történet jobb megértését…” Újságírói etikai kódexek rendelkezései a hírekben szereplők faji/etnikai hovatartozásának feltüntetéséről (Témavezető: Dr. Pap András László)
1
ABSZTRAKTOK Bak Árpád: A létrejövés (becoming) politikája az affekcióelméletben (Doktori téma: A re-naturalizált test az újmédia elméleteiben: A szubjektum testi megalapozottsága a posztmodern/posztstrukturalista kritika után Témavezető: György Péter) Míg Fredric Jameson 1984-es, „A késői kapitalizmus kulturális logikája” c. esszéjében az affektus posztmodernbéli visszaszorulásáról (the waning of affect in postmodern culture) írt, a rákövetkező évtized közepétől a fogalom olyan jelentőségre tett szert, hogy Eve Kosofsky Sedgewick és Adam Frank 1995-ös, az affektust más megvilágításban tárgyaló tanulmányát egyfajta „affektív fordulat” kezdeteként tárgyalják az elmélettörténeti visszatekintések. Ahhoz, hogy Sedgewick, Frank és a fordulat megalapozásában nem kevésbé fontos szerepet betöltő Brian Massumi rehabilitálni tudják a fogalmat, újra is kellett értelmezniük azt, amelyhez olyan forrásokhoz fordultak, mint Spinoza, Bergson, Deleuze és a neurobiológia. Ezzel egy olyan irányzatot alapoztak meg a kritikai elméletben, amely több tekintetben a posztstrukturalizmussal szemben határozza meg önmagát, noha mélyebb szinten azonosul annak eszmei célkitűzéseivel. Elődeik esetében az affektus – a klasszikus pszichológiai értelemben – az érzelmekre utalt, ám ezek a teoretikusok megkülönböztették egymástól a két fogalmat és a testnek azokra az automatizált működéseire utaltak vele, amelyek ugyan megelőzik a tudatosság és a nyelv szintjét, de mégis fontos szerepet játszanak a társadalmi folyamatokban. Ugyanakkor az irányzat nem csak a posztstrukturalizmus társadalmi konstruktivizmusától határolja el magát, hanem – és az ide vonatkozó kritikája sokkal radikálisabb – a korábbi természettudományos ihletésű társadalomtudományok biológiai redukcionizmusától is. Előadásomban Mark Hansen művészetelméleti munkásságának példáján keresztül fogom szemléltetni az „affekcióelmélet” természettudományos elkötelezettsége mögött megbúvó antiessszencializmust. William Connolly nyomán a „létrejövés politikájának” fogalmával jellemzem a Hansen szövegében megjelenő társadalomszemléletet és Foucault alea-fogalmán keresztül mutatok rá, hogy ez a bergsoni elkötelezettség az esetlegesség iránt hogyan állítható párhuzamba végső soron a posztstrukturalizmussal is.
Balogh Lídia: „… Hacsak nem szolgálja a történet jobb megértését…” Újságírói etikai kódexek rendelkezései a hírekben szereplők faji/etnikai hovatartozásának feltüntetéséről (Kutatási téma címe: „Színvakság” vagy „őszinteség”? – A faji és etnikai hovatartozás mint szenzitív adat a hírmédiában (nemzetközi összehasonlításban) Témavezető: Dr. Pap András László) A hírekben szereplők faji/etnikai hovatartozásának feltüntetése mint problematikus kérdés egy médiaetikai dilemma kontextusában vizsgálandó, amely szerint nem világos, hogy az etnikai csoportok közötti ellentétek keretében érzékelt társadalmi feszültségek akkor súlyosbodnak-e, ha a média „színvak” megközelítést alkalmaz, és ezzel teret enged a találgatásoknak; vagy akkor, ha az „őszinteség” politikáját alkalmazza, azaz beszámol a hírek – pl. bűnügyi esetek – szereplőinek etnikai hovatartozásáról. A fenti kérdés megközelítését az Európa Tanács államaiban hatályos médiaetikai kódexek bemutatásával és tipologizálásával kezdem, majd magyarországi újságok jogászaival készült, interjúkkal folytatom.
1
A kódexek és interjúk elemzése során világossá válik, hogy a „színvakság” vagy „őszinteség” kérdése az újságírói munka során nem dilemmaként, hanem soktényezős problémaként jelentkezik, amelynek megoldásához az egyedi helyzetek vizsgálatára van szükség, amihez kevés támpontot adnak az etikai kódexek és a szerkesztőségi szabályzatok.
Buglya Zsófia: „Lesz magából még rendes ember?” Változatok a rend/rendőr témára. Felfelé a lejtőn, Hattyúdal (Kutatási téma: Szubverzív/álszubverzív komikumhasználat a Kádár-kor filmjeiben – a komikum mint a politikai ideológiatermelés eszköze Témavezető: Gelencsér Gábor) Kutatásomban azt vizsgálom, hogyan instrumentalizálja a magyar film intézménye a komikumot a politikai hatalom szolgálatában a Kádár-kor alatt; hogyan termeli ki a puha diktatúra – a szakma szereplői által – önmaga játékos, látszólag szubverzív kritikáját, elsősorban a „könnyű műfaj” keretein belül. Hogy a komikum jelentéseket lebegtetni képes természete milyen sajátos, a rendszer legitimálására alkalmas filmes produktumokat, illetve esztétikai-ideológiai álvitákat generál. Előadásomban egyet emelek ki a vizsgálódási szempontok közül: hogyan jelennek meg a szocialista világnak ebben a filmek által felkínált komikus tükrében a hatalom képviselői – például mindennemű egyenruhások. Választott két példám a rendőr, értelemszerűen a jó rendőr témáját variálja. Gertler Viktor 1958-as bűnügyi komédiájában a vígjátéki cselekmény teszi lehetővé, hogy a főhős az ideális rendőr megtestesülésévé váljon. Keleti Márton 1963-as meséjében a verbális humor oldja a történet sematizmusát, miszerint a „hibátlan emberek” (a korbeli kritikust is idegesítő) hosszú sora – köztük a „nyájas, álszigorú rendőr” – a szocialista humanizmus jegyében megkísérlik megmenteni a kallódó hősöket. A filmek intenzív kritikai visszhangja ízelítőt ad abból a polémiából, amely több évtizeden át kutatja majd a komikum hasznát/használhatóságát, társadalmi teherbírását.
Hilbert Anette: Probléma-e a táncfilm a filmelmélet számára, és ha nem, akkor miért igen? (Témavezető: Rényi András) A kortárs filmelméletek csak részben alkalmasak a táncfilm leírására, ezért az elméleti kereteket ki kell bővíteni, és más megközelítések felé kell elindulni, a majdani dolgozat célja ezen utak feltárása. Jelen prezentáció egy tánc-rövidfilm segítségével a táncfilm elméleti relevanciáját boncolgatja, problémafelvetéseit vázolja fel a narratológia-, a montázs- és az interdiszciplinaritás diskurzusai felől. Mit jelent a nem-narratív forma, mely narrativitás-fogalom segítségével tudunk állítást megfogalmazni erről a sajátos művészeti megnyilvánulásról. Miért értheti jobban a táncfilmet a képzőművészet, mint a film, amelyhez látszólag szervesebben kapcsolódik? Milyen szinten viselhető el a mozgóképi absztrakció a néző számára, meddig feszíthető az értelmezés nehézsége? Vajon az érzéki mozi megértése nehezebb, vagy valójában könnyebb? Lehet-e az értelmezés érzéki? Vajon a táncfilm esetében az alkotó - mű - befogadó háromszög mely szegmense mentén érdemes a kutatást folytatni? Mit jelent például egy hermeneutikai táncfilm-vizsgálat?
1
A montázs - klasszikus funkcióin túl - mennyiben működik másképp a táncfilm esetében? A tér- és időszervezés jelentősége megváltozik ebben az esetben, a montázs szétszabdalóhangsúlyozó jellege a tánc folyamatosság-egység-igényének feszül. Hogyan lehet behatárolni a kutatási területet, mit tekintünk táncfilmnek. Bizonyos lehatárolásokra van szükség, jártasságra táncelmélet, képzőművészet és film területein a megértéshez, értelmezéshez. Amennyiben a három művészeti ág egyaránt jelen van és nagyjából ugyanolyan szinten, vajon melyikük elméleti diskurzusába tud valósan csatlakozni a táncfilmről való gondolkodás? Mennyiben választható el gyakorlat és elmélet táncfilm esetében? Honnan került „hirtelen” elő és mi a táncfilm jelentősége, perspektívája, és mi lehet továbblépésének útja?
Kádár Anna: A Privát történelem elemzése (Kutatási téma: Töredékesség, idézet, appropriáció Bódy Gábor világában Témavezető: Müllner András) Archív felvételeket újrahasználó modernista és avantgárd filmalkotások elemzésével és rendszerezésével foglalkozom. Szűkebben vett témám a filmes idézetek vizsgálata a 70-es években készült magyar filmekben különös tekintettel Bódy Gábor munkáira. Az archívhasználat esztétikai, filmtörténeti aspektusainak elemzésén túl disszertációm témája a művek intézményi, társadalmi háttere, az allúzió, az idézet, az appropriáció és az ezeket nyelvi rendszerbe rendező montázs eszközei. Ezeknek a formai megoldásoknak elsősorban társadalmi vonatkozásait kutatom. Mit kommunikál, milyen eszközei és funkciója van a történelmi múltat megjelenítő archívok eltulajdonításának? Hogyan épül fel, és milyen közösségeket teremt az utalásokon alapuló, enigmatikus nyelv egyes művészeti alkotások esetében? Előadásomban Bódy Gábor és Tímár Péter Privát történelem című filmjét fogom elemezni a fenti szempontok alapján.
Kovács Attila: Felügyeleti dokumentarizmus (PhD dolgozat címe: FILM/SZEM/GÉP A megfigyelés módszerei Vertov-tól az ellenőrzés társadalmáig Témavezető: Kovács András Bálint) Az előadás arra fókuszál, hogy milyen hasonlóságok mutathatók ki Dziga Vertov filmkoncepciója és a kortárs felügyeleti technológiák (video surveillance, CCTV) működésmódja között, valamint, hogy a megfigyelő rendszerek felvételeit felhasználó alkotásokban hogyan jelennek meg a Vertov műveit is meghatározó problémák. Az előadás központi témája a vertov-i dokumentarizmus újraértelmezése a felügyelet kortárs diskurzusának nézőpontjából, és a Vertov által kifejlesztett film-szem módszer jellegzetességeinek kimutatása olyan alkotásokban, amelyek a CCTV rendszerek képeit használják fel. (Pl. Michael Klier: Der Riese, Manu Luksch: Faceless, stb.)
Labancz Eszter Szidónia: Kulturális szerződések – filmek és díjak. Aczél György kultúrpolitikájának néhány kérdése (Kutatási téma: A pécsi Magyar Játékfilmszemlék a Kádár-korszakban Témavezető neve. dr. Varga Balázs) A fejezet felépítése:
1
1. Kulturális szerződések 2. Egy hivatalos kultúrafogalom 3. Mi is az a Kádár-kori esztétika? 4. Díjak és filmek - politika és esztétika Meddig terjedt a hatvanas években Magyarországon az alkotói szabadság? Hogyan és főleg miért lehetett egy művész a Kádár-rendszer képviselője? Hogyan működött az informális kapcsolatokra építkező kultúrpolitika? Mi alapján választotta ki Aczél György, a kultúra első és legbefolyásosabb embere azokat, akik később a konszenzus részei lettek? Ezek azok a kérdések, melyek legtöbbször felmerülnek Aczél kultúrpolitikája kapcsán. A válaszadást bonyolulttá teszi a minden bizonnyal sokarcú személyiség köré fonódó legendahalmaz, valamint a még köztünk élők érzelmi érintettsége, mely általában az olyan erős személyiségű emberekhez kapcsolódik, mint Aczél György. I. Előadásom első részében egy Aczél György-interjúból kiemelt premisszákkal világítom meg az aczéli kultúrpolitika természetét. Az általam tárgyalt időszak a hatvanas évek második felétől a nyolcvanas ével elejéig tart. Az első nagy korszak, a hatvanas évek második fele Magyarországon a konszolidált Kádár-rendszer virágzásának első évei, amikor a kultúra szerepe megváltozott és az irodalom körüli heves ideológiai küzdelmek némileg csillapodtak. A hivatalos kultúrpolitikai elvek alapjait az MSZMP által kiadott 1958-as Művelődéspolitikai Irányelvekből ismerhetjük, mely irányelveket Aczél maga is különféle dolgozataiban elemez, részletez, aktívan közvetíti a hivatalos állásfoglalást, mely immár az értelmiségiek felé deklarált kiegyezési szándék nevében íródott. Az irányelvek egy fontos kijelentése a szabadabb tér megadása, azaz „a művészetek fejlődéséhez… messzemenő szabadság” biztosítása, mely „a témaválasztásban, a feldolgozás módjában, az irányzatok, formakísérletezések kérdésében” szabadabb kezet ad. Az egyik ilyen aczéli írás egy 1969 augusztusában készült interjú szövege a Lityeraturnaja Gazetából, melyben Aczélt a szocialista demokrácia és a magyar kultúra összefonódásairól, találkozásairól és ütközéseiről kérdezték. Előadásom első részében tehát a fent leírtakat ebből az interjúból néhány idézettel világítom meg, a korabeli magyar film helyzetére is utalva. II. Előadásom második részében a fenti kérdéseket egészítem ki egy 1965. szeptember 28-i titkosszolgálati jelentés elemzésének segítségével, mely újabb kérdéseket vet fel: Hogyan beszéljünk a Kádár-kor esztétikájáról, amikor ez a fogalom a korszakban egyfajta politikus esztéticizmussal fonódik össze, elénk tárva a humanizmus, a népiség, a cselekvő művészet, a szociológiai ihletettségű látszólagos tényfeltárás, a valóságfeltárás, az alternatív létformák vs. hivatalosság stb. kérdéseinek korabeli politikai és esztétikai elvárásrendszerét? Mi is valójában ez az esztéticizmus a mából nézve? Hogyan találjunk fogalmi kapaszkodókat egy első pillantásra rendezett és kiszámítható világ kulturális tereinek és kódrendszerének értelmezéséhez a mai tapasztalataink és elvárásaink teremtette világból? Hogyan közelítsünk meg egy jelenséget a Zeitgeist, a társadalmi közeg interpretációjával úgy, hogy élünk az értelmezés jogával?
1
III. Előadásom harmadik részében kitérek a filmszemle díjaira és az alkotók politikai szerepvállalására, a filmek körüli vitákra (nyilvános) és a titkosszolgálati jelentésekre (titkos) melyek a következő kérdéseket vetik fel: Mi az összefüggés a díjak és a titkosszolgálati jelentések között? Hogyan működik a művészeti világ a speciális kulturális rendszerben? Hogyan válik a kánon árucikké a Filmszemlén? Itt kitérek Kósa Ferenc Ítélet c. filmjére és annak vitájára.
Lichter Péter: A keretezett absztrakció Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében – az absztrakt film, mint a technikai experimentalizmus terepe (Kutatási téma: Az amerikai avantgárd absztrakt formanyelvének megjelenése a hollywoodi filmekben Konzulens: Pápai Zsolt) Kiselőadásomban Kubrick filmjének „Csillagkapu” jelenete kapcsán fogok arról beszélni, hogy az avantgárd film absztrakt technikái miért a sci-fi műfajában terjedtek el legszembetűnőbben. Ebből adódik a kérdés, hogy az avantgárd film absztrakt irányzatának története mekkora átfedésben van a hollywoodi trükk-technika történetével? A hollywoodi és avantgárd film kánonjának és intézményének összekapcsolódása érdekel.
Ian MacDonald: The Power of PowerPoint: How Presentation Software Came to Determine the Way People Present (Research Theme: Western Presentation Methods and Techniques Supervisor: Anna Gács) In the above lecture I will discuss how presentation software and PowerPoint in particular came to dominate the way many people give formal presentations. I will begin by reviewing the history and development of presentation aids and software and I will demonstrate how PowerPoint established a virtual monopoly in this market. I will point out some of the flaws and limitations that are built into PowerPoint (and similar presentation software) whilst aiming to provide a balanced view of user and audience experience. Ultimately, I will ask, does presentation software aid presenters in mediating effective communication?
Nagy Szilvia: Művészeti intézmények és tereik a városi térben. Esettanulmány: FLAT SPACE, Chisinau (Kutatási téma címe: Társadalmi-kulturális funkciók a művészeti térben / Sociocultural function in the art space Témavezető: Pellandini-Simányi Léna / György Péter) Általánosságban jellemző tendencia, hogy az 1970-es években a társadalmi változások eredményeként a művészeti intézmények (múzeumok, galériák, műhelyek, stb) krízishelyzetbe kerültek társadalmi szerepüket illetően, s ennek következtében szükségessé vált programjaik, célkitűzéseik és célcsoportjaik evaluálása, újradefiniálása. Az újrafogalmazott intézmény- és múzeumkritikai teóriák – "új muzeológia" és "új institucionalizmus" – a hagyományos kulturális intézmények, s azon belül is főként a múzeumok bevett gyakorlatának elégtelenségét, társadalmi szerepvállalásának hiányosságait kritizálták, és az elsődleges célt a különböző társadalmi rétegek felé való nyitásban, a művészeti intézmények és az átalakuló közösségek közelítésében határozták meg a
1
gyűjteménygondozás és hagyományápolás helyett. A kritikai diskurzussal egyidőben megjelentek a hagyományos múzeumi gyakorlattól eltérő programmal rendelkező alternatív múzeumi, intézményi formák, melyek a művészeti intézmények mindennapi életben betöltött szerepét igyekeztek megerősíteni, lokális bázisokként, központokként működve. mint a közösségi múzeumok az Egyesült Államokban, integrál múzeumok Latin-Amerikában, vagy az ecomúzeumok, jellemzően francia nyelvterületeken. Ezek a változások azonban csak részlegesek voltak. Az 1990-es évekre a kultúrturizmus helyszíneinek előtérbe kerülése és a múzeumok fogyasztói kultúrához való közelítése volt jellemző: az intézmények épülettömegének és látogatószámának növekedése komplex társművészeti programokkal (megamúzeumok, múzeumi negyedek) egészült ki, azonban ezek az intézmények nem tudták betölteni a lokális-társadalmi központok szerepét. Ezzel az átalakulással párhuzamosan a kultúrpolitikai diskurzus továbbra is olyan intézmények szükségességét fogalmazta meg, melyek aktív helyszínekként, közösségi központokként, kutatási és oktatási helyszínként egyaránt képesek funkcionálni. Ezek a „progresszív” intézmények többnyire kortárs művészeti intézményekként jöttek létre, társadalmi szemléletmóddal. Ilyen intézmény például a Rooseum, Kunst-Werke Berlin, a Museum of Contemporary Art Osloban, Kunsthalle Helsinkiben. Ezek az új megközelítések – bár elég hamar sikereket értek el a nemzetközi művészeti színtéren, és új közösségeket is sikerült többé-kevésbé bevonniuk – nem váltak állandósult programokká, az intézmények nagy része rövid időn belül alapvető átalakulásokon ment keresztül: beolvadtak más intézményekbe, gazdasági elvonásokkal kellett megküzdeniük, az adott programokat vezető kurátorokat leváltották, bezártak, vagy programjaikat a hagyományos múzeumi szemlélethez kellett közelíteniük, melyet Möntmann nagyrészt a kritikai szemléletmódnak tulajdonít. Az alapvető igény megmaradt: továbbra is szükség van progresszív (új-progresszív) intézményekre, de az elmúlt néhány évben a kritikai szemléletmód helyett a közösségi részvétel került a középpontba. Simon ezeknek a részvételi intézményeknek (participatory institutes/museums) a célkitűzéseit modern médiaelméletekből kiindulva fogalmazza meg, ahol a hálózati rendszerekhez hasonlóan az alkotás/kreativitás, a megosztás és a kapcsolat/kapcsolódás kerül a középpontba, ahol a „látogatókat” „résztvevők” váltják fel. Előadásomban a Chisinauban található művészeti intézmények kanonizációs lehetőségeit vizsgálom. Arra a kérdésre helyezem a hangsúlyt, hogy milyen szerepet játszik a helyszínválasztás a részvételi művészeti intézmények programjában, milyen módon járul hozzá a transzparens, befogadó, és egyensúlyozott kapcsolat kialakításához a közösséggel. Prezentációm fókuszában egy kortárs művészeti intézmény – a Moldova Young Artists Association Oberliht – városi térhasználatra épülő projektje, a FLAT SPACE áll, mellyel a fentebb vázolt részvételi intézmények lehetőségeit szeretném szemléltetni. A FLAT SPACE egy köztéren megjelenő falak nélküli galéria, mely a tipikus közép-európai panellakások alaprajzával egyezik meg Stefan Rusu tervei alapján. Tanulmányomban azt a kérdést szeretném körüljárni, hogy milyen alternatívákat nyújt a köztér és a „falak nélküli kiállítótér” használata a közösségi részvételen alapuló dinamikus és nyitott művészeti szféra megteremtésében, a gyakorlat és elmélet közötti szakadék áthidalásában, a széles társadalmi rétegek bevonásában, a kortárs művészet hozzáférhetővé tételében. Ez a fajta jelenlét lehetőséget ad a specifikus, helyi problémák fókuszpontba állítására: a FLAT SPACE lehetőséget nyújt a lokális közösség igényeire reagáló programok létrehozására, s mindezt alulról szerveződő módon, a lokális igények figyelembe vételével interdiszciplináris, részvételen alapuló- és projekt alapú tevékenységgel, valamint a helyi közösség, kurátorok, művészek, kutatók együttes bevonásával teszi.
1
Tóth Andrea Éva: Repedésnyi emléknyomok a falakon avagy a szétszóródott képek ereje - Amos Gitaï Traces című installációja (Témavezető: Házas Nikoletta) A kiállítási tereket néhány éve már nem csupán képzőművészek által készített mozgóképek ragyogják be, hiszen egyre inkább terjed az eredetileg filmrendezők által mozitermekbe szánt alkotások installációkként való újraértelmezése is (Abbas Kiarostami, Chantal Akerman, Fliegauf Benedek, stb.). Jelen előadásban Amos Gitaï Traces című installációját fogom megvizsgálni, amely a párizsi Palais de Tokyo átépítési munkálatok alatt álló alagsorában kapott helyet az idei év folyamán. Bár a projekt meghívásos alapon nyugszik, mégsem gondolhatjuk, hogy bármiféle véletlen folytán kerülnének a történelmet, az emlékezetet és a száműzetést tematizáló filmrészletek (Berlin, Jeruzsálem; Au nom du duce; Free Zone és a forgatás alatt álló Lullaby to my Father) abba a térbe, ahol a második világháború folyamán a zsidóktól elkobzott ingóságokat tárolták. A többcsatornás installáció egyértelműen párbeszédbe lép a képeket befogadó térrel egyrészt annak történelemben játszott szerepe folytán, másrészt pedig a kiállítás megrendezésének koncepciója miatt is (a loopba állított filmrészletek a puszta, sérült, töredezett falakra vannak vetítve). Az előadásban azt fogom tanulmányozni, hogy milyen dialógus alakul ki a mozgóképek és a történelem súlyával terhelt tér között, valamint hogy miként képes a képek folyamatos továbbhaladása révén az állandó múltat kreáló film (Alain Badiou) a történelem nyomait felidézni egy kiállítási térben. Arra keresem tehát a választ, hogy miért alkalmas különösen a térbekerülése által elkerülhetetlenül fragmentálódott mozgókép a már csak nyomokban fellelhető emlékek megjelenítésére.
Zagyi Veronika: Az online újságírói formák, mint adaptációs stratégiák: a Le Monde.fr blog-riportjai (Doktori téma: Az újságírói gyakorlatok megújulása és a legitimációs folyamatok változásai az információ-termelésben / „Émergence de nouvelles pratiques journalistiques et transformation des processus de légitimation” Témavezető: György Péter (ELTE) és Jacques Guyot (Paris 8) - (Cotutelle az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Univestié de Paris 8 között)) 2009 januárjában a Le Monde.fr, tartalmi és formai újitás céljával egy a hétköznapi ember, hétköznapi problémáira fokuszáló blog-riport sorozatot indított. Az azóta önálló műfajjá vált kezdeményezés része az újság online stratégiáinak, melyek a francia hírpiacon eddig siekresnek tekinthetők: „multimédia” tartalmak, növekvő interaktivitás, percrekész, színes információ. A Le Monde vállalat versenyképességét erősítik gazdasagi háttere és technológiai felszereltsége, melyek az online működés fontos mozgatórugói. De a technológiai és gazdasági meghatározók csak részben magyarázzák az orgánum internetes adaptációjának sikereit. A vezető napilapok online megjelenésének tétje dupla: egyszerre fejleszteniük kell és megtartani „hangjukat”, vagyis azt az identitást, mely felismerhetővé és összetéveszthetetlenné teszi a médiatérben. Egy-egy formai újítás, jelen esetben egy „új” műfaj, magában hordozza e konstruktív kettősség jegyeit, melyeket egy négy különböző blogriportból álló korpusz elemzésén és azok újságíróival készített interjúkon keresztül vizsgálok.
1
