2015. február
BECSENGŐ
mindig is a farsang időszaka volt, így a jelmez kérdése foglalkoztatott mindenkit. Amíg gyerek voltam, a sajátomon „dolgoztam” anyukámmal, amióta gyerekeim vannak, az ő maskarájukat egyengetem estéről estére. Ezután az otthoni viselet már nem kérdés. A hagyományokhoz tartozik a farsangi fánk elkészítése is. Nem tudom, másoknál, hogy van, de a mi családunkban a fánknak nem feltétele a farsang, és bármennyi is készül, elfogy az összes. Sütés terén nincs nagy tapasztalatom, de volt már sikerélményem, így mindenkit csak biztatni tudok. Régi szokásokat tekintve párválasztási és esküvői szezon is volt február a télűzés és tavaszköszöntés mellett. Ezen okból nagy lakomákat, mulatságokat tartottak, főleg húsételekkel, mivel a böjt idején ezt már nem tehették meg. Ha mégis maradt valami húsféle, azt legkésőbb torkos csütörtökön el kellett fogyasztani. Az év második hónapja a ’90-es Az év végi hajtáson innen s a félévi években gazdagodott egy angolszász hajtáson túl, az újévi fogadalmak újraünneppel, a Valentin nappal, 14-én. gondolása közepette, beköszöntött az év Szent Valentin, a szerelmesek védőlegrövidebb hónapja. Immár 5. alkaszentje tiszteletére világszerte üzeneteket lommal vehetjük kezünkbe a suliújsáés apró ajándékokat küldenek egymásgot, melyből hónapról hónapra egyre többet tudhatunk meg egymásról, isko- nak a szerelmesek. Mindenkinek sikeres sütögetést és lánk büszkeségeiről, fejtörőkkel üthetjó hangulatú bálozást kívánok, egészen jük el szabadidőnket, és csodálhatjuk hamvazószerdáig! diákok és tanárok fotóalkotásait. Február egy különleges hónap, ami Vasókné Petőfi Erzsébet a napjai számát illeti, mégis hagyományőrző. Amióta az eszemet tudom,
Előszó
2
A TARTALOMBÓL A Himnuszról emlékezik meg Gál Kitti 4. oldal Tőzsdeversenyen vett részt és kérdéseinkre válaszolt Lajter-Hódos Loretta tanárnő 5. oldal Bizonyítványt magyaráz Mile Roberta és Karácsony Zsanett 8. oldal A félévi eredményt összegzi Dancsné Suller Judit tanárnő 9. oldal Kérdéseinkre válaszolt és fizika különórát tart Szilágyi Attila tanár úr 11. oldal Karatebajnokkal beszélget Szarvas Enikő 13. oldal A januári havat köszönti Vigh Andrea 14. oldal A karácsonyi ünnepséget fotózta Obsitos Barbara 16. oldal
FALIÚJSÁG A 2015-ÖS TANÉV január 5-én vette kezdetét, több mint két hetes szünet után. Legközelebb csak április elején adódik alkalom rövidebb pihenésre.
MÁSODIK ALKALOMMAL szavalt együtt a nemzet és a Hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskolába járó diákok. Tíz órától kezdődően közösen került elmondásra a Himnusz első versszaka és a Szózat hazafias sorai.
*
JANUÁR 16-ÁN a napló és az ellenőrző is új osztályzatokkal gyarapodott. Aznap délután lezárásra került az első félév, osztályonként eltérő eredményekkel. Ezekről az érdemjegyekről részletesebben tájékozódhattok, ha továbblapoztok az újság közepére.
*
*
ÚJABB ARANYÉREMMEL gazdagodott iskolánk Perge Fanni 10.A osztályos tanulónak köszönhetően, aki a Hajdú-Bihar megyei diákolimpián sikeresen szerepelt, első helyezést ért el. Gratulálunk Neki!
Jobbról: Perge Fanni (10.A) Forrás: facebook.com
A BRÓKEREK, a 2/14. osztály csapata bejutott a nemzetközi Tőzsdeverseny elődöntőjébe, amit február 9-én tartanak meg. Több mint kétszáz induló közül kerültek a legeredményesebbek közé, sok sikert kívánunk Nekik! A csapat tagjai: Gaál Tímea, Kovács Ilona, Csőke Pál; felkészítő tanár: Lajter-Hódos Loretta. *
JANUÁR 23-ÁN iskolánkban Bolyai Matematika Csapatverseny zajlott Perge Fanni, Szalai Csilla, Szathmári Bettina és Gál Kitti részvételével. Felkészítő tanáraik Vasókné Petőfi Erzsébet és Szilágyi Attila voltak. Mint azóta kiderült, a négy diák az ország legjobb hat helyezettje között van.
*
ORSZÁGOS KARATEBAJNOKSÁGOT rendeztek január 17-én Egerben, amin iskolánkból Szabó Rebeka (10.A) és Szabó Péter (13.N) vett részt. A nap végén mindketten felállhattak a dobogó tetejére, Nekik is gratulálunk!
2015. február
Együtt szaval a nemzet Forrás: youtube.com
Gál Kitti 10.A osztály
3
2015. február
ISKOLASZINT
Együtt szavalt a nemzet – és az iskola A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. Ilyenkor Kölcsey Ferencre és legismertebb művére, országunk szimbólumára, a Himnuszra emlékezünk. Az évfordulóhoz kapcsolódó események alkalmat adnak arra, hogy egy pillanatra elgondolkodjunk szülőföldünk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Így újra átélhetjük hagyományainkat, valamint újabbakat is teremthetünk. Ilyen tradícióvá válhat a közös szavalás, melyet iskolánk már második alkalommal tartott meg. A tíz órától kezdődő eseményen minden diák részt vett, intésekre intézve szavaikat a világnak. A Himnusz soraival felidéztük őseink hazaszeretetét, hőseink hazafiasságát. A Szózat versszakait hangoztatva pedig megfogadtuk, hogy áldjon vagy verjen sors keze, itt élnünk, halnunk kell. Végezetül, nemzeti költeményeink elszavalása után visszatértünk a hétköznapi órák világába. De talán ezek után más szemmel fogunk gondolni a magyar történelemre, irodalomra és mindarra, ami naggyá, ami magyarrá tesz bennünket. Gál Kitti 10.A osztály
A rendezvényről készült videó megtalálható iskolánk honlapján és a Youtube-on is, a következő címen: Együtt szaval a nemzet 2015. – Hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola.
4
FOLYOSÓ
Találkozásunk a tőkepiacokkal 2014 szeptemberében a KözépEurópai Brókerképző Alapítvány az Erste Befektetési Zrt.-vel együttműködve meghirdette a Tőzsdejáték középiskolásoknak c. szakmai vetélkedőt. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várták nem csak Magyarországról, hanem a környező országokból is – végül 200 csapat regisztrált nemzetközileg. Az előző tanévben már próbálkoztunk, de akkor nem sikerült az elődöntő közelébe jutnunk. Az idei tanévben újult erővel vágtunk bele ismét, Brókerek néven. A csapat tagjai: Gaál Tímea, Kovács Ilona és Csőke Pál (2/14.) voltak. A verseny két szálon futott, az egyikben online teszteket kellett megoldani 4 alkalommal. A kérdések alapvetően szövegesek voltak, de előfordultak képek, ábrák és filmrészletek is (például A Wall Street farkasa c. filmből). Nem csak az elméleti tudásukra volt szüksége a diákoknak, hanem az általános műveltségük is sokat segített. A vetélkedő során folyamatosan figyelemmel kísértük a világgazdasági helyzetet.
A tesztfordulóval párhuzamosan regisztráltunk az Erste Trader rendszerében, ahol minden csapat kapott 10 millió virtuális forintot, amivel kereskedhettünk a tőzsdén. 2014. október 15-én megnyitották a felületet, és attól kezdve 2015. január 14-ig szabadon dönthettünk a 10 millió forint felhasználásáról. Akár több tőzsdén is szabad volt kereskedni, és a részvényeken kívül elérhetővé vált az árupiac, és az indexek is ún. CFD formájában. A hozamverseny természetes velejárója a szerencse: egy-egy ügylet a mennybe vagy a pokolba küldött néhány csapatot. Ugyanakkor a szerencse nem elég a sikerhez, hiszen a kereskedési időszak három hónapja alatt többször is érdemes volt pozíciót váltani és folyamatosan ügyelni a kockázatkezelésre (főként CFDesetén). A portfolio.hu felületén folyamatosan figyelemmel lehetett kísérni a részvények árfolyam-ingadozásait, emellett per-
2013. február sze a Trader felületén is látni lehetett a vételi és eladási árakat. A hazai vállalatokat részvény formájában nem lehetett elérni, csak CFD formában, de a nagy kockázat ellenére mégis megpróbálkoztunk a Mol részvényekkel – nem sok sikerrel. 2014. november 12-én kötöttük rá a megbízást, és 2015. január 12-én értékesítettük (a következő oldali ábrán jól látszik, hogy január 12-én az árfolyam alacsonyabban állt, mint 2 hónappal előtte). Eközben más külföldi vállalatok értékpapírjaival is kereskedtünk, többek között a Hyundai és Heineken részvényeivel, amikkel nagyot „kaszáltunk” (a második diagramon a Heineken és a Hyundai részvényeinek árfolyamváltozása látható az előző 3 hónapban). A részvényeket 2014. október 16-án vettük, és 2014. november 6-án értékesítettük. A Hyundai részvényekkel körülbelül 3314 dollárt realizáltunk, míg a Heinekenével egy kicsit kevesebbet, mert ott más stratégiát folytattunk – több megbízást kötöttünk kisebb összegekkel – de mindegyik ügyleten nyertünk. Jól látható, ha egy kicsit kivárunk, még nagyobb nyereségünk lett volna, de ilyen a tőzsde: jókor kell lenni jó helyen. (Folytatás a következő oldalon…)
5
2015. február
TANULMÁNYI VERSENY
13+1 kérdés Lajter-Hódos Loretta tanárnőhöz 1. Milyen trauma hatására választotta a tanári pályát? Nem tanárnak készültem. Gyerekkoromban orvos akartam lenni, de hamar rájöttem, hogy az nem fog menni nekem. Aztán ide, a Közgázba sodort az élet, és megpecsételődött a sorsom. Nagyon sze-
A Mol árfolyamváltozása
A Hyundai és és a Heineken árfolyamváltozása
A kereskedést 2015. január 14-én zárták le, előtte 24 órával már mutatták a rangsort, és meglepve tapasztaltuk, hogy benne vagyunk az első tízben. Mikor lezárták a hozamversenyt először el sem hittük, de aztán tudatosult bennünk: Bejutottunk az elődöntőbe! Több mint 200 csapatból, 4 országból 9. helyezettek lettünk a hozamversenyen. Ezzel párhuzamosan a tesztfordulók végeredménye is felkerült, onnan is az első 10 csapat jutott be – tehát 20 csapat küzdhet a döntőbe jutásért. Február 4-éig be kell adnunk egy esszét a tőzsdei kereskedésünkről, majd február 9-én lesz a döntőbe jutás online tesztfordulója. Onnan a legjobb 5 csapat bejut a döntőbe, ahol az első helyezett brókerképző tanfolyamra nyerhet részvételt, és akár gyakornoki állást is kaphat a Budapesti Értéktőzsdén. Tehát van miért küzdeni. Lendületesen és kellő szorgalommal vágunk neki az elődöntőnek, és igyekszünk megállni a helyünket a továbbiakban is. Köszönjük a biztatásokat, Hajrá Brókerek! Lajter-Hódos Loretta felkészítő tanár
6
RÖPDOLGOZAT
2015. február
retek tanítani, megtaláltam a hiva- gika nevű kurzus. Számomra Az egyetemmel volt szerencsém tásomat. egyáltalán nem volt logikus… kimenni két éve Rómába. Gyönyörű város, rengeteg emlékmű2. Mikor került a Közgázba? Mivel 7. Gyűjtött-e valamit gyerekkorában? vel, mindenkinek csak ajánlani foglalkozott előtte? Feliratos képeslapokat, még min- tudom. És ha már ott jártok, a Diákként kerültem ide, itt érett- dig megvannak valahol. Vatikánt se hagyjátok ki. ségiztem, majd maradtam a szakképzésen, aztán az egyetem alatt 10. Mi az a három tárgy, amit jogi asszisztensként dolgoztam, magával vinne egy lakatlan szigetre? majd a diploma után egy étterem Gyufát, kötelet, könyvet. gazdasági vezetője voltam. Ezután kerültem ide, 2013-tól tanítok. 11. Mit tart a legidegesítőbb tulajdonságnak magában és másokban? 3. Volt-e valaha rendőrségi/bírósági Az érzelmeimet nem tudom paügye? Ha igen, miért? lástolni, ami néha kellemetlen sziMost a nyáron, a nászutunkon tuációkat szül. Nem szeretem a Bulgáriában voltunk, és „elkanaplopó, céltalanul élő embereket. pott” a bolgár traffipax. Fogalmazzunk úgy, hogy nyelvi ellen12. Mi az, amit nem szeret a szakmátétek miatt büntetés nélkül elenjában? gedett a rendőr (életemben nem Nincs olyan (még). stand upoltam ilyen jót). 13. Milyen tanácsot adna egy mai 4. Kapott-e osztályfőnöki/igazgatói diáknak? intőt? Ha igen, miért? Tanuljatok, amíg csak lehet, min8. Mit csinál szabadidejében, van-e den lehetőséget ki kell, hogy haszIntőt nem kaptam soha. valamilyen hobbija? náljatok, mert aztán munka mel5. Mi szeretett volna lenni kiskorában, Zongorázok már 12 éve, most lett nagyon nehéz tanulni. már csak hobbiszinten. Emellett és miért nem az lett? Orvos szerettem volna lenni, de nagyon szeretek táncolni, zenéshamar rájöttem, hogy nem megy táncos tornát szoktam tartani heKÖNYV Charlotte tente kétszer Nagyhegyesen, lasnekem a biológia. Brontë: Jane Eyre san már 5 éve, nagyon szeretem, FILM Oscar nagyon jó kis csapatunk van. 6. Melyik tantárgyat nem szerette ZENE Sam Smith: Mindemellett imádok olvasni. diákként? I'm Not The Only One A középiskolában nem volt ilyen, viszont az egyetemen igen, a Lo- 9. Mi a legszebb hely, ahol járt?
7
2015. február
FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNY
– Apa le tudod írni csukott szem– Ja bocsi , összekevertem, itt lesz mel a nevedet? az enyém! – Miért, fiam? – Mert itt a félévi bizonyítványom. Mivel már túl vagyunk rajta, ha ezt olvasod, akkor még élsz, úgyVagy keresd meg az egyik szü- hogy ezt is megúsztuk. Irány a köBizonyára mindenki nagyon várta lő régi bizonyítványát (azét, akié vetkező félév. gyengébb), és add oda. Hallgasd már a bizonyítványosztást. VanMile Roberta nak, akik azért, mert büszkeséggel végig a fejmosást, majd add oda a tölti el őket, és vannak akik csak tiédet: 10.A osztály túl akarnak lenni rajta. Az utóbbiak vannak többen. Leginkább a szülők kíváncsiak. Íme, néhány jó tanács, hogy add elő nekik a nem túl fényes bizonyítványodat:
Félévi bizonyítvány
– Hol a félévi bizonyítványod? – Kölcsönadtam egy osztálytársamnak. – Minek? – Ijesztgetni akarja vele a szüleit. Vagy: – Apa, óriási mázlid van! – Na ne mondd, mi az? – Lehet, hogy jövőre nem kell új tankönyveket venned! Vagy: – Hát fiam, mit mondjak erre a bizonyítványra? – Azt, hogy fő az egészség! Vagy még ez is:
8
Rajz: Karácsony Zsanett 10.A osztály
FÉLÉV
2015. február
A félévi átlagok és a bukások száma 4,5
4,0
3,5
3,36
3,0 3,70
3,72
3,70 3,38
2,5
3,14
3,05
10B
11A
3,92 3,58 3,20
3,18
2,96
2,58
2,0
9A
9B
10A
1
12A
12N
13N
1/13 pü.
1/13 inf.
2/14 pü.
2/14 inf.
3
5 1
21
matematika
3
elméleti gazdaságtan
1
informatika
3
történelem irodalom nyelvtan fizika angol
8
német üzleti g. gyak. 12 4
szoftverfejlesztés kémia testnevelés ének
8
2 11
Dancsné Suller Judit
9
2015. február
RÖPDOLGOZAT
13+1 kérdés Szilágyi Attila tanár úrhoz 1. Milyen trauma hatására választotta a tanári pályát? Mivel nem tudtam eldönteni, hogy fizikával vagy matekkal menjek tovább, így mindkettőt választottam, ami pedig csak tanári szakon volt lehetséges.
KÖNYV Az utolsó könyvem az Egri csillagok volt, ami annyira nem nyerte meg a tetszésemet, így ezt nem ajánlanám. FILM Mivel nagy sci-firajongó vagyok, így rengeteg filmet sorolhatnék fel, utoljára például A galaxis őrzői című filmet láttam. ZENE Régebben trance és elektro house zenéket hallgattam, de mostanság inkább magyar drum and bass és hip-hop számokat favorizálok.
10
2. Mikor került a Közgázba? Mivel foglalkozott előtte? 2009. augusztus 22-én kezdtem a Közgázban, mint ének-zene tanár, de miután meghallották borzasztóan szép hangomat, gyorsan átsoroltak mat-fiz tanárnak. Ez volt az első munkahelyem a nyári diákmunkákat leszámítva.
5. Mi szeretett volna lenni kiskorában, és miért nem az lett? Nem volt konkrét elképzelésem kiskoromban a jövőképemet illetően, de a reál tantárgyak mindig is borzolták az idegrendszeremet. 6. Melyik tantárgyat nem szerette diákként? Kezdjük el a felsorolást: magyar nyelv és irodalom, angol, német, rajz, ének, magyarán mondva a humán tárgyak nagy része. 7. Gyűjtött-e valamit gyerekkorában? Turbórágós papírokat, illetve az előbb említett tárgyakból az egyeseket. 8. Mit csinál szabadidejében, van-e valamilyen hobbija? Mindenféle sport, igazából mindegy, illetve a saját tudományterületeim legfrissebb eredményeinek tanulmányozása.
3. Volt-e valaha rendőrségi/bírósági ügye? Ha igen, miért? 9. Mi a legszebb hely, ahol járt? Nem volt. Kifejezetten legszebb helyet nem tudok említeni, szeretem a hegyvi4. Kapott-e osztályfőnöki/igazgatói dékes tájakat, ahol szívesen túráintőt? Ha igen, miért? zok. Sajnos a középiskolás éveimet több szaktanári figyelmeztetéssel, 10. Mi az a három tárgy, amit magáosztályfőnöki megrovással küz- val vinne egy lakatlan szigetre? döttem le (igazgatóihoz is közel Egy machetét, egy kulacsot és egy álltam), amiket az iskola házirend- Bear Grylls-féle tűzgyújtót. jének megsértéséért kaptam.
KÜLÖNÓRA 11. Mit tart a legidegesítőbb tulajdonságnak magában és másokban? A túlzott precizitást, másokban pedig a precizitás teljes hiányát (remélem, nem ismert senki sem magára). 12. Mi az, amit nem szeret a szakmájában? Rengeteg plusz munka van, ami a szakmámhoz tartozik. 13. Milyen tanácsot adna egy mai diáknak? Célirányosan készüljetek a jövőre.
2015. február
MÚLT HAVI KÉRDÉSEM
…ÉS A VÁLASZ
Képzelj el két szomszédos szobát. Az egyikben van három működő villanykörte, a másikban három villanykapcsoló, de nem lehet tudni, melyik melyikhez tartozik. Csak háromszor nyomhatod meg a kapcsolókat (a fel- és lekapcsolás már kettőnek számít!) és csak egyszer mehetsz át a szomszéd szobába. Hogyan jössz rá, melyik kapcsoló melyik izzóhoz tartozik?
Gondolatban számozd be a három kapcsolót. Az elsőhöz ne nyúlj. Kapcsold fel a másodikat és a harmadikat, majd pár perc múlva kapcsold le a harmadikat. Most menj át a másik szobába. Az egyes számú égő nem világít, a második igen, a harmadik pedig forró lesz, mivel az előbb kapcsoltad le.
A fizika története: Ókor
A következő számunkban két újabb portréval találkozhattok, amelyekben ugyanerre a 13+1 kérdésre várunk választ.
Nehéz a fizika tudományának ereA legjelentősebb ókori görög detét kinyomozni. Érdemes meg- filozófusok, akik hozzájárultak a említeni, hogy a régi kultúrák, pél- fizika fejlődéséhez: dául Babilónia vagy Egyiptom népe a fizika fejlődésében nem vetPithagorasz tek részt, ugyanakkor nagymérHippokratész tékben hozzájárultak a matematiDémokritosz ka és a csillagászat fejlődéséhez. Arisztotelész Az első kultúra, ami a fizikával is foglalkozott, az ókori görögök Arkhimédész társadalma. Mivel ők sokkal közePtolemaiosz lebb álltak a földi problémákhoz, így tapasztalat által fedezték fel az Folytatás a következő oldalon… összefüggéseket.
11
2015. február Pithagorasz (i.e. 6. század közepe) a matematikán túl hangtannal is foglalkozott. A húrokon kialakuló rezgések hosszarányát írta le, például 2:1 oktáv, 3:2 kvintett, 4:3 kvart. Amikor az alap 24 rezgés másodpercenként, akkor az oktáv 48, a kvint 36, és a kvart 32. Hippokratész (i.e. 4. század közepe) az akkori időkben a lehető legnagyobb pontosságig fejlesztette a csillagok helyzetének megfigyelését, és 1080 csillagról állított össze katalógust, amit a csillagászok még ma is használnak. Névrokonát az orvostudomány megalapítójának tartják. Démokritosz (i.e. 400 körül élt) úgy tartotta, hogy az anyagok oszthatatlan részekből, atomokból állnak, de természetesen az atomszerkezet felfedezésére még sokáig kellett várnia az emberiségnek (20. sz., Niels Bohr). Arisztotelész (i.e. 384-347.) történelemből nagyon sokan ismerik Nagy Sándor nevelőjeként. A platóni filozófiai iskola tanait vallotta, viszont a fizika területén legfontosabb eredménye az volt, hogy megalkotta e tudomány nevét, amely a görög phüszisz (természet) szóból származik. Foglalkozott továbbá még a geocentrikus világkép kialakításával, mely 12
KÜLÖNÓRA inkább ártott a tudomány haladá- súlyára vonatkozó törvény, melysának, mint segítette azt. nek története Hierón királyig nyúlik vissza, aki csináltatott magának Arkhimédész (i.e. 3. évszázad) egy aranykoronát, melynek valómatematikával, illetve fizikával is diságáról nem volt biztos, így felfoglalkozott. Legfontosabb ma- kérte Arkhimedészt a probléma tematikai eredménye a gömb és a megoldására. Aki rájött, hogy ha köré írt henger felszíne és térfo- egy test jobban merül bele a vízgata közötti arány meghatározása be, annál több vizet szorít ki. Túlvolt. A fizikában a mechanika tu- áradó örömében kiugrott a vízből dományának atyja. és meztelenül futott haza, hangoNevéhez fűződik az emelők san kiáltva: „Heureka! Heureka!”. elve (forgatónyomaték), amit az ókorban hadigépek építéséhez Ptolemaiosz (i.e. 2. évszázad máhasználtak fel, ennek az elvnek a sodik fele) csillagász, aki jelentős későbbiekben is nagy hatása volt mértékben bővítette Hippokratész két évszázaddal régebbi adatait. Optika című könyvében különböző közegekből áthaladó fénysugarak törésével foglalkozott, amivel kapcsolatban 14 évszázaddal később Snellius is kutatott. Sajnos közben a geocentrikus világképet „tökéletesítette” ami a 17. századig uralkodó tévhit volt.
az erő és a munka fogalmának megállapításakor. Felfedezte továbbá a róla elnevezett arkhimédészi csigasort, mely testek felemelésénél felezi, negyedeli, nyolcadolja, stb. a kifejtett erőt. Legfontosabb törvénye a folyadékokba merült testek egyen-
Ezzel az ókor főbb filozófusait kimerítettük. Látható volt, hogy mérőeszközök és kellő matematikai háttér hiányában is hihetetlen fejlődés ment végbe a fizika területén. Ezzel búcsúzom egyelőre, és amint lesz időm, folytatom is a középkor csodáival. Szilágyi Attila
PLUSZTESI
Egy csapat vagyunk Interjú Szabó Rebekával Mikor és miért kezdtél el karatézni? 2007 őszén kezdtem el a hajdúszoboszlói Shotokan Karate Egyesület edzéseire járni. A szüleim szerették volna, hogy sportoljak valamit. Úszni nem szerettem, nem tudtam, mit szeretnék csinálni, aztán szóba jött a karate. Apa már régóta ismerte az edzőt, akkor éppen együtt dolgoztak. Azzal csábítottak, hogy így majd meg tudom verni a bátyámat, és nem csak ő engem. Milyen jó lesz nekem… Miből áll ez a sportág? A formagyakorlat (Kata), az alapiskola (Kihon) és a harc (Kumite) három eleméből áll. Elméleti rész is van, tanulunk a Shotokan Karate történetéről, alapítójáról. A legújabb tanítványokkal mindig külön foglalkozunk. Általában egy magasabb övfokozatú tanítja meg nekik az alaptechnikákat, alapállásokat, az edzésen használatos japán kifejezéseket. A versenyidőszakban, ha van rá lehetőség, pluszedzések vannak beiktatva. Ilyenkor a rendes edzé-
2015. február
seken is a versenyzők felkészíté- meg. Az eddigi legjobb versenysén van a hangsúly. eredményem is ehhez kötődik, a legutóbbin 2014-ben 3. helyezést Mikor volt és hogyan sikerült az első értem el. Az idei év versenyidőversenyed? szaka szerencsésen kezdődött A legelső versenyem 2008 de- számomra, az SKS-SKDUN Ipcemberében, szövetségünk orszá- pon Shobu Országos Bajnokságos bajnoksága volt, ott 2. helye- gon 1. helyezést értem el. zést értem el. Vannak nehézségei ennek a sportnak? Milyen versenyeken fordultok meg a Mint mindenféle sportnak, encsapattal és mi az eddigi legjobb ver- nek is megvannak a maga nehézsenyeredményed? ségei. Újra és újra megfelelni vizsÉvente kb. olyan 4-5 versenyre gákon, versenyeken, míg mások járunk el. Leginkább a nagyobb iskola vagy munka után otthon, a versenyeken szoktunk indulni, Facebook előtt pihennek. Elviselilyen a diákolimpia, az országos ni edzésen a fáradtságot, kizárni a bajnokságok, és volt szerencsénk külvilágot, a személyes problémámár az SKDUN Európa Bajnok- kat edzésen kívül hagyni. Elviselni ságon is szerepelni, ugyanis a azt, ha valamit nem jól csinálunk négyből hármat Egerben tartottak és azt a szemünkbe mondják. Ez mind nehéz. De többek leszünk általa, mert ezáltal fejlődünk. Miért szeretsz karatézni? Mert megtanít az önfegyelemre, kitartásra, az egymás iránti tiszteletre. Megtanulunk küzdeni, egymást támogatni. Barátokat, példaképeket kaphatunk, mindig új embereket ismerhetünk meg. És mert mi egy csapat vagyunk.
Alul a harmadik: Szabó Rebeka
Szarvas Enikő 10.A osztály
13
2015. február
AJÁNLOTT OLVASMÁNY
Olvass Többet! Vetélkedő tavaszi forduló
Vigh Andrea ELSŐ HÓ Minden évben, mikor elsőnek leesik a hó, mindenki felnyomja Facebookra, hogy esik a hó. Annyira jó! Befagy a tó. A VERSENY ELSŐ RÉSZE Február 9. és február 23. között kell elolvasnod egyegy oldalt a két könyvből (vagy csak az egyikből) az Ady Gimnázium honlapján, válaszolni a hozzájuk tartozó kérdésekre, majd a válaszokat e-mailben beküldeni, ezzel jelentkeztél a versenyre. A VERSENY MÁSODIK RÉSZE
Osszátok meg gondolataitokat Ti is! Továbbra is várjuk verseiteket, prózai írásaitokat, rajzaitokat (névvel vagy akár álnéven) újságunk címére:
Március 17-én délután fél háromkor itt, a Közgázban kell kitöltened egy vagy két 60 perces feladatlapot (attól függően, hogy mindkét könyvet elolvastad, vagy csak az egyiket), és a két forduló együttes pontszáma alapján alakul ki a verseny eredménye.
[email protected]. További információ és segítség az olvasmányok beszerzésében: Majoros Csaba tanár úr
14
SZORGALMI FELADAT
2015. február 2. Szerzők DANCSNÉ SULLER JUDIT GÁL KITTI MAGYAR VIKTÓRIA MILE ROBERTA SZARVAS ENIKŐ SZILÁGYI ATTILA VIGH ANDREA Képek GÁL KITTI (1.) KERÉKGYÁRTÓ TAMÁS (16.) OBSITOS BARBARA (16.) Rovatvezető FARKASNÉ KOVÁCS ÁGNES Nyomdatechnika TÓTH LAJOSNÉ Szerkesztő KASZÁSNÉ TÓTH EDIT MAJOROS CSABA Kiadó HAJDÚSZOBOSZLÓI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 4200 Hajdúszoboszló, Gönczy Pál utca 17.
[email protected] Alapítva 2014-ben. Megjelenik minden hó első tanítási napján
2015. február
Rejtvény Egészítsd ki az összetett szavakat valamelyik gerinces állat nevével! A meghatározások segítik a megoldást! 1. …út (menekülési útvonal) 2. …láb (X alakú asztalláb) 3. …szorító (szorult helyzet) 4. …zene (fülsértő zene) 5. …lelkű (fondorlatos, álnok) 6. …bérc (minden oldalról meredek hegy)
Egészítsd ki a szólásokat, közmondásokat a megfelelő állat nevével! 7. Annyi a pénze, mint a … tolla. 8-9. ... alatt is …-t keres. 10. Büdös, mint a … . 11. A ...-kal fekszik. 12. Szereti a fényesen csillogót, mint a ... . A 12 válasz ezúttal is 3 pontot ér!
Az előző szám megoldásai: 1.) Restnök - D) Lajhár; 2.) Lomhár Figyelem! - G) Szamár; 3.) Csurrancsepp - H) Ezen az oldalon minden hónap- Mellékjövedelem; 4.) Csucsag - F) Piban fejtörőket találtok, amelyek ramis; 5.) Szaladár - I) Strucc; 6.) megoldása 3 pontot ér a diákön- Mozgony - A) Gép. kormányzat-napi vetélkedőben. Amelyik osztály hét hónapon ke- A rejtvényekre eddig öt osztályresztül beküldi a rejtvények meg- tól érkeztek megoldások, a gyűjoldását, az a DÖK-napig 21 pont- tött pontszámok (javítva) a következőképpen alakulnak: tal lehet gazdagabb! Címünk:
[email protected] A levél tárgyaként az osztály nevét és az aktuális hónapot kérjük beírni! A megoldásokat mindig a következő szám végén közöljük.
9.A osztály: 3 pont 9.B osztály: 3 pont 10.A osztály: 3pont 13.N osztály: 3 pont 2/14. osztály: 12 pont
15
Első oldal GÁL KITTI A vetélkedő képei KERÉKGYÁRTÓ TAMÁS A karácsonyi műsor képei OBSITOS BARBARA