BUDAFOK-TÉTÉNY XVIII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM
2010. ÁPRILIS 22.
A XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA • MEGJELENIK KÉTHETENTE
Elsöprõ Fidesz-fölény, magas részvételi arány Németh Zoltán gyõzött!
A
Fidesz jelöltje már az elsõ fordulóban megnyerte a választást. A budapesti kerületek között elsõként végzett a szavazatszámlálással a helyi választási bizottság. Németh Zoltán 2006 óta alpolgármester, képviselõ a Fõvárosi Önkormányzatban, a kerületi Fidesz egyik alapítója. Önkormányzati munkája mellett tanárként is dolgozik. Sokat tett BudafokTétényért, kiemelkedõ eredményt ért el a kerületi tömegközlekedés fejlesztésében. Ebben a ciklusban indultak el korábban ellátatlan kerületi körzetekbe a hegyvidéki buszjáratok. Interjú a 3. oldalon, választási körkép a 4-5. oldalon.
Emlékérmét kaptak az elsõ választók – még lehet jelentkezni! Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzata emlékérmével köszöntötte az elsõ választókat 2010. április 11-én. Az elsõ választók örömmel fogadták a gesztust. Aki nem kapott, még jelentkezhet érte. Elsõ választók azok, akik 2009. június 8-a és 2010. április 11-e között töltötték be a 18. életévüket. Azok az elsõ választók, akik részt vettek a választáson és a szavazókörben nem kapták meg az emlékérmét, átvehetik az Okmány- és Ügyfélszolgálati Irodában 2010. április 26-ától, ügyfélfogadási idõben. Tevanné dr. Südi Annamária jegyzõ
Felszabadult öröm a Rózsakertben A rózsakerti óvodás duatlonról szóló tudósításunkat következõ számunkban olvashatják
2
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
Németh Zoltán elsõ fordulós gyõztes
855 436 szavazat, köszönjük!
A
A
szavazatok 50,56%-ával a Fidesz–KDNP jelöltje, Németh Zoltán az elsõ fordulóban elnyerte a XXII. kerületiek bizalmát, és ezzel az országgyûlési mandátumot. Budafok-Tétényben országgyûlési választáson eddig egyetlen jelölt sem tudott az elsõ fordulóban nyerni. A kerületben az országos és a budapesti átlagnál is jóval nagyobb volt a szavazási részvétel: a választópolgárok 73%-a adta le voksát. Egyéni választókerületi szavazatok
Listás szavazatok
Németh Zoltán (Fidesz–KDNP) dr. Szincsák József (MSZP) dr. Staudt Gábor (Jobbik) Polákovics Balázs (LMP) Iván János (MDF–SZDSZ)
Fidesz–KDNP MSZP Jobbik LMP MDF
15 441 (50,56%) 6 910 (22,63%) 3 359 (11,00%) 3 313 (10,85%) 1 515 (4,96%)
15 071 (49,34%) 6 974 (22,83%) 3 515 (11,51%) 3 606 (11,80%) 1 381 (4,52%)
A Fidesz–KDNP listája a kerületben összesítve 49,17%-ot kapott, míg Németh Zoltánra többen szavaztak (50,56%). Így már az elsõ fordulóban eredményes volt a választás, így nem kell második fordulót tartani. Ez 1990 óta még egyszer sem fordult elõ a XXII. kerületben. Egy másik rekord is született: a kerületben még soha nem kapott jelölt ennyi (15 441) szavazatot az elsõ fordulóban. A 32 budapesti választókörzetbõl tizenegyben dõlt el az elsõ fordulóban a mandátum sorsa. Az MSZP a budapesti átlag alatt teljesített a kerületben közel 3 százalékponttal. A Jobbik a negyedik helyre szorult a pártlistán. A kerületi választók nagy többsége – a többi budapestihez hasonlóan – elutasította a radikalizmust. Budafok-Tétény, azaz Budapest 32-es választókerületének eddigi országgyûlési képviselõje Lendvai Ildikó (MSZP) volt 2002 óta, illetve elõtte 1994–1998 között. Az MSZP elnöke ezúttal nem vállalta a megmérettetést.
Németh Zoltán köszönete Köszönöm, Budafok-Tétény! Köszönöm a bizalmat, amivel az országgyûlési választások elsõ fordulójában képviselõvé választottak. E bizalom mértéke megtisztelõ, a felelõsség még nagyobb. Igyekszem megszolgálni az elõbbit, és mindig gondolni az utóbbira! Az új országgyûlés nehéz feladatok elõtt áll. Kérem, javaslataikkal, bírálatukkal segítsék munkánkat.
Tisztelt kerületi lakótársak! Köszönöm támogatásukat!
IVÁN JÁNOS MDF–SZDSZ Köszönöm, hogy ajánlószelvényeikkel lehetõvé tették, hogy indulhassak a 2010. évi országgyûlési választásokon. Köszönöm szavazataikat, mellyel támogattak. Továbbra is számíthatnak rám, mint Budafok-Tétény helyi önkormányzati képviselõjére.
2010. április 22.
Jobbik Magyarországért Mozgalom szeretné megköszönni minden szavazójának a támogatást, ami hozzásegített minket ahhoz, hogy meg tudjuk duplázni az EP-választáson elért eredményünket, elnyerve közel egymillió ember bizalmát. Ez az országgyûlésben erõs frakciót jelent a Jobbiknak, és következetes érdekvédelmet a nemzetnek. Mi megtartjuk, amit megígértünk, minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami a magyar nemzet érdeke, de mindennek ádáz ellenségei leszünk, ami azzal ellentétes. Mi nem fogunk változni, mert továbbra is hisszük, hogy a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. Mi továbbra is itt leszünk az emberek között, továbbra is csak a magyar emberek felé fogunk bármiféle megfelelési kényszert érezni. Biztosak vagyunk benne, hogy csak a Jobbik választási programjában leírtak alapján lehet valódi változást elérni Magyarországon. Erre mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy a következõ kormány vagy a Jobbik programját valósítja meg, vagy el fog bukni, és átadja a helyét a Jobbiknak. Mi úgy fogunk dolgozni a nemzet templomában, a Magyar Országgyûlésben, mintha minden nap az utolsó lenne, hiszen nincsen vesztegetni való idõnk. Be fogjuk bizonyítani, hogy ellenzékbõl is lehet olyan látványos munkát végezni, ami ki fogja vívni azoknak a honfitársainkat is az elismerését és támogatását, akik ezen a választáson még nem ránk szavaztak. Követelni fogjuk a következõ kormánytól a beígért elszámoltatásokat, egyúttal rövid idõn belül létrehozzuk a Pongrátz Gergely Nemzeti Igazságtételi Központot, amely elõ fogja segíteni az elmúlt húsz év bûneinek feltárását. Amennyiben a következõ kormány komolyan gondolja a számonkérést, a Nemzeti Igazságtételi Központ segítségére lesz ebben, de fel vagyunk arra is készülve, hogy egyedül is tegyük a dolgunkat, mert tudjuk, hogy az igazságnak még mindig nincsen alternatívája! Dr. Staudt Gábor, a Jobbik XXII. kerületi szervezetének elnöke
Nyílt levél Németh Zoltán Úr részére Tisztelt Németh Zoltán Úr! A Magyar Szocialista Párt politikusaként ezúton is szeretnék Önnek gratulálni a 2010. évi parlamenti választás elsõ fordulójában elért eredményéhez. Elfogadjuk választóink akaratát, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet. Az MSZP továbbra is meghatározó szereplõje lesz a következõ Parlamentnek, és azért fog küzdeni, hogy megvédje szavazóit, megvédje a demokratikus értékeinket. A választási gyõzelem azonban kötelezi Önöket. Arra kötelezi Önt is, és hamarosan kormányt alakító pártját is, hogy mostantól ne csak kérdezzen, de válaszokkal is szolgáljon. Ezért azonnali válaszokat várunk a kérdéseinkre. – A Fidesz eddig titkolta programját és kerülte a vitát. Ezt tették felsõbb parancsra a Fidesz helyi képviselõi is. Most már nincs miért titkolózni. Meg szeretnénk végre tudni, hogy mik az Ön tervei, programja az országra és a választókörzetre nézve? – Elõ a listákkal! Kérem, azonnal nyilatkozzon, követte-e Orbán Viktor elnök és Kubatov Gábor pártigazgató parancsát, listába szedte-e a szavazókat? Követett-e el Kubatov tanácsainak megfelelõen választási csalást, hogy azzal aztán másokat rágalmazzon meg? – A Fidesz vezetõi többször beszéltek arról, hogy kifogásolják az uniós fejlesztéseket. Várom a válaszát arra vonatkozólag, hogy mely fejlesztéseket tervezi felfüggeszteni választókerületünkben? – De az sem maradhat válasz nélkül, hogy tervezi-e az Ön pártja az adócsökkentést, és ha igen, akkor mikor? Megadóztatják-e a minimálbért, mint elsõ kormányzásuk idején tették? – És persze azt is meg szeretnénk végre tudni, hogy mit terveznek az Önök által „nyuggerek”-nek nevezett nyugdíjasokkal? Megtartják-e a nyugdíjprémiumról elfogadott törvényt? Folytatják-e a nyugdíjkorrekciót? Meghagyják-e a méltányossági nyugdíjemelés lehetõségét, vagy megszüntetik, mint 1998-ban tették? – Befagyasztják-e a családi pótlékot, mint elsõ kormányzásuk idején? A Fidesz is, és Ön is üres ígéretekkel kampányolt az elmúlt hetekben. A kampány ideje azonban lassan a végéhez közeledik, és a választóinkat egyre jobban foglalkoztatja, hogy mi lesz „a választás másnapján”, mit és hogyan terveznek megvalósítani kormányzásuk idején. Ezért arra kérem Önt, hogy tisztelje meg a választókat azzal, hogy minél hamarabb megválaszolja kérdéseinket! Dankóné Hegedûs Jolán, az MSZP XXII. kerületi elnöke
Tisztelt Budafok-tétényi szavazópolgárok! Ezúton tisztelettel megköszönöm mindazt a támogatást és segítséget, amit az országgyûlési választási kampány alatt kaptam az Önök részérõl. Köszönöm továbbá az április 11-ei választáson rám leadott támogató szavazataikat. Tisztelettel: Dr. Szincsák József
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
3
H Í R A D Ó
Legyõztük az apátiát! Interjú Németh Zoltán megválasztott országgyûlési képviselõvel
A
kerület szempontjából nemcsak az ön elsõ fordulós gyõzelme érdemel figyelmet, hanem a rendkívül magas, 73 százalékos részvétel is, mivel ez egyúttal nagy választási felhatalmazást jelent. Minek tulajdonítja a jelentõs részvételi arányt, ami ellentmond az elõzetes jelzéseknek? – Úgy gondolom, hogy le tudtuk gyõzni az apátiát, jellemzõ volt a választói felelõsségtudat. Bebizonyosodott, hogy az emberek bele akarnak szólni az ország és a kerület ügyeibe, s az általános kiábrándultság ellenére találtak választható alternatívát. Nagy öröm számomra, hogy mind az országban, mind a kerületben
széleskörûen támogatják programunkat. – A jelentõs támogatás nagy elvárást is jelent. Nem félnek az óriási feladattól? – Ahol a bizalom nagy, ott a felelõsség is óriási. Nagyon nagy teher az ország számára az elmúlt nyolc év öröksége. Mi azonban reális megoldást kínálunk az ország problémáira, jóllehet, azok súlyát csak a következõ hónapokban tudjuk felmérni. A feladat nagy, de nem ijedünk meg, mint ahogy 2006-ban Budafok-Tétényben sem bátortalanított el minket a kerület nehéz öröksége. – A Fidesz visszatérõ jelmondata volt, hogy minél nagyobb arányú
a gyõzelem, annál nagyobb lesz a kedvezõ változás. Miért olyan fontos a kétharmados gyõzelem? – Ez az országnak és az embereknek fontos. Minél nagyobb bizalmat kapunk, annál gyorsabban ki tudjuk vezetni az országot a bajból. Már április 11-én is kitûnt, hogy az emberek egységes és hatékony kormányzást akarnak, nem koalíciós alkudozást. Nálunk nem lesz második forduló, de természetesen én is szeretném, ha ezen a hétvégén is meghatározó lenne ez a törekvés a még szavazásra váró választókörzetekben.
Békés, nyugodt szavazás a kerületben A
z elmúlt húsz év legnyugalmasabb kampánya után fegyelmezett és békés volt a választás Budafok-Tétényben, a kerületben nem volt semmilyen incidens – közölte dr. Apostol János, a helyi választási bizottság elnöke, kiemelve azt, hogy senki sem óvta meg a végeredményt. A kerületek között elsõként készültek el a szavazatok összesítésével, este 11-re már pontos eredményt tudtak. A végeredmény közlésével azonban hajnali fél háromig várniuk kellett, ekkor igazolták vissza az összesítést. Nálunk mintegy négyszázan szavaztak nem a lakóhelyük szerinti szavazóhelyen, hanem külön igazolással, az erre kijelölt szavazóhelyen, a Nádasdy-iskolában, de más körzetektõl eltérõen itt sem volt semmilyen fennakadás – hangsúlyozta az elnök. Hatkor még volt sorban állás, de háromnegyed hétkor már itt is befejezõdött a szavazás. Másutt késõ éjszaka is tartott a voksolás, hoszszú órákig kellett várakozniuk az átszavazóknak, Apostol János szerint fõként azért, mert a nagy többség este akart volna szavazni. Csupán két problémás esetük volt. Egy személy lejárt igazolványnyal akart szavazni, s emiatt nem voksolhatott, egy másik választópolgár pedig bejelentette, hogy megfenyegették. Az õ panaszát kivizsgá-
Köszönjük!
lásra továbbküldték. A kampány idején a választási bizottság minden hétfõn ülésezett, a szavazás napján pedig kora reggeltõl hajnalig dolgoz-
tak. A kampány során csak egyetlen ügy miatt fordultak hozzájuk panasszal, de nem volt pontos a tényállás, ezért elutasították a bead-
ványt. Ez egy nyugodt idõszak volt a korábbiakhoz képest, a legutóbbi országgyûlési választásoknál 30 feletti jogorvoslattal kellett foglalkozni – mondta az elnök. Szerinte a nyugalmas légkör azzal magyarázható, hogy lefutott volt a szavazás, nem volt kiélezett küzdelem. Dr. Apostol János a Gyümölcs- és Dísznövénykutató tudományos fõmunkatársa. Már a hatodik ciklusban elnökölt a kerületi választási bizottságban. A testületben három választott tag van, valamint a pártok jelöltek egy-egy tagot a bizottságba. Szavazategyenlõség esetén a bizottság addig szavaz, amíg döntésre nem jut. Korábban az elnök szava döntött ilyen esetekben.
4
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Hatodszor is választott az ország és a kerület E
z volt a hatodik szabad jelenkori országgyûlési választás, amelynek eredménye már nyilvános. Április 11-én, a választás napjának reggelén viszont kíváncsiak voltunk, hogyan választ a kerület vezetése, képviselõjelöltjei, így ahol lehetett, ott voltunk és megkérdeztük õket szavazási szokásaikról. Az ország pedig egész nap választott, és mint az várható volt, a 2010-es parlamenti választások eredménye egészen rendkívüli lett. A választó polgárok gyökeres változást akartak. Sohasem látott gyõzelem született, és átalakult a parlamenti struktúra is. Párt soha még akkora gyõzelmet nem aratott, mint most a Fidesz, de eltüntették a választók a politikából a rendszerváltás mindkét nagy pártját, az MDF-et és az SZDSZ-t is. Egyértelmû, hogy az ország nagy változást akar. A Fidesz–KDNP 2,65 millió listás szavazata sokkal több, mint amennyit egy párt valaha kapott 1990 óta. Elõször fordulhat elõ, hogy egy párt egyedül kétharmados többséget szerezzen. Ehhez még 52 mandátum kell a második fordulóban. Elsõként a Kolonics György Általános Iskolában találkoztunk Szincsák Józseffel, aki az MSZP színeiben indult a választásokon. Õ a nagy tömeggel még 10 óra elõtt érkezett, egyedül, jókedvûen. VH: Ez a hatodik szabad parlamenti választás. Ön mindegyiken részt vett? SZJ: Mindig szavaztam. VH: Milyen volt az elsõ szabad választás, és mi változott azóta? SZJ: Az elsõ szabad választásra anyámmal jöttünk el. Nem igazán tudtuk, hogy mire, kire szavazzunk, de volt egy párt, amit Magyar Demokrata Fórumnak hívtak, ami akkor nagyon jól hangzott, így természetesnek tûnt, hogy rájuk adtuk a voksunkat. Nem volt olyan nagy kampány, mint a késõbbi választások során. VH: Késõbb, gondolom, már ön is tudatosabban választott. SZJ: Igen tudatosabban, hiszen beindult a politikai gépezet, megismertük a pártokat, politikusokat. VH: Milyen érzés így szavazni,
hogy a választási plakátokról a saját fényképe néz vissza? SZJ: Amikor engem megválasztottak jelöltnek, azt mondtam a Fidesz jelöltjének: „Ha jót akarsz tenni a kerületnek, elsõ leszek, aki melléd állok.” Engem az amerikai elnökválasztás mintája vezérel.
valasztas.hu internetes oldal adatai szerint – 30 755 kerületi szavazatból 6910-et szerzett, amely 22,63%-ra volt elegendõ. Fél 11 körül a Gádor Általános Iskolába vonult a kerületi média (Promontor TV, fotós és természetesen a Városházi Híradó munka-
kalizmust támogatja. Egységesen szavazunk mindannyian, mert ebben hiszünk. VH: Milyenek a várakozások? SG: Azt gondolom, a Jobbik meglepetést okoz és találkozunk a második fordulón is. Így is lett. A Jobbik tavaly óta
Amikor Obamát megválasztották, ellenfele odament és azt mondta: Gratulálok, elnök úr! Mostantól fogva nem az ellenfele vagyok, hanem a barátja és támogatója, és mindent el fogok követni, hogy a haza érdekében együtt tudjunk mûködni. Na, szerintem ez a kulturált viselkedés. Húsz év eltelt. Valahogy európaiabb módon kellene viselkednünk. Így legyen… Szincsák József – a
társa), ahol a Jobbik fiatal jelöltje, dr. Staudt Gábor is szavazatott. VH: Koránál fogva meg kell kérdeznem, hányadik országgyûlési választáson van túl, mint választópolgár? SG: Ez a harmadik alkalom. VH: Változott valami az elsõ alkalom óta? SG: Az elsõn – nem titok – a MIÉP-re szavaztam. Nálunk a családban mindenki a nemzeti radi-
megduplázta szavazói számát, és jelentõs erõvel bekerült a Parlamentbe. Dr. Staudt Gábor 3359 szavazatot kapott. Innen utunk ismét visszavezet a Kolonics György-iskolába, ahol Németh Zoltán alpolgármester és egyben a Fidesz országgyûlési képviselõjelöltje érkezik kéz a kézben feleségével. Szavazatuk leadása után a megszokott csöndes mosollyal, röviden válaszol kérdéseinkre. VH: Ez a hatodik szabad parlamenti választás. Ön mindegyiken részt vett? NZ: Az elsõn még nem szavazhattam, de a többin részt vettem. VH: Mindig együtt jön a család szavazni? Van otthon szó politikáról? NZ: Mindig együtt jövünk, beszélgetünk is politikáról, de otthon nem ez jellemzi a mindennapjainkat. VH: Hányadik egyéni jelöltsége ez a mostani? NZ: Második. VH: Ha kérdezhetünk ilyet, mi-
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
lyenek a remények a mai napot illetõen? NZ: (Újabb sokat sejtetõ mosoly.) Bizakodunk. Mire a lap megjelenik, úgyis megtudjuk az eredményt. Azóta természetesen tudjuk, hogy Németh Zoltán több mint 50%-kal bejutott a Parlamentbe, így második forduló nem lesz. Szerepléséhez gratulálunk! Budafokról az út Nagytéténybe vezet, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy a kerület elsõ embere, Szabolcs Attila polgármester hogyan szavaz. VH: Ez a hatodik szabad parlamenti választás. Ön mindegyiken részt vett? SZA: Természetesen mindegyiken részt vettem. Sõt, amikor még nem voltam érintett, szavazatszámláló bizottsági tag is voltam. VH: Látom, a kedves feleségével érkezett. A választás mindig családi program? Mindenki szívügyének tekinti? SZA: Igen. Bár a lányom sajnos idén nem tudott jönni, mert az Egyesült Államokban van, és a kinti szavazását pedig – egy akkora ország esetében – szinte lehetetlen megoldani, csak repülõvel leküzdhetõ távolság. VH: Beszélnek otthon politikáról, egységes az elképzelés? SZA: Beszélünk, és azt gondolom, hogy az a normális, ha egység van egy családon belül. Nem is tudom, hogy lehet-e úgy élni, hogy különbözõek a nézetek akár a tágabb családban. Mi több mint 40 éve vagyunk együtt egyetértésben, és izgatottan várjuk a mai nap eredményeit. VH: A kampányban szinte nem múlt el nap, hogy ne vett volna részt valamilyen rendezvényen. A család hogyan viselte a gyakori távollétet? SZA: Általában feleségemmel együtt mentünk ezekre a programokra. Õ és a családom többi tagja már hozzászokott ahhoz, hogy keveset látnak. A kampány nagyon fontos volt mindannyiunk számára. Én hozzászoktam az ilyen terheléshez, õsszel új feladat vár rám, szeretnék indulni a polgármesterválasztáson. Útban visszafelé a városközpontban a Kempelen-gimnázium egyetlen szavazóhelyisége elõtt
Süveges Gergõ és kisfia
Karsay Ferenc alpolgármestert nem csak mint választópolgárt, hanem mint a kampányfõnököt is kérdeztük. VH: Ez a hatodik szabad parlamenti választás. Ön mindegyiken részt vett? KF: Természetesen igen. 1994 óta én voltam az országgyûlési választások kampányfõnöke. VH: Változott valami az elmúlt 20 év során? KF: Én azt gondolom, hogy jelentõsen javult a morál, a kultúra a kerületben. Azt tapasztalom, hogy ez kerületi specialitás. Amit nagyra értékelek, hogy nem volt semmiféle atrocitás. Tudomásom szerint a választási bizottsághoz sem érkezett olyan bejelentés, ami a pártokhoz szorosan köthetõ és a választási kultúrához kapcsolódó – értem ezalatt az illegális plakátolásokat, tépkedéseket. Ebben komoly jelentõsége van a kihelyezett oszlopoknak, helyeknek, amelyeket a kerü-
leti és a fõvárosi önkormányzat szerelt fel. VH: Hogy telik a szavazás napja a kampányfõnöknek? KF: Körbejárok az egész kerületben. A Fidesz által delegált szavazatszámlálóknak viszünk egy kis üdítõt, csokoládét és persze érdeklõdünk, hogy tapasztaltak-e bármilyen rendellenességet. Most körülbelül a felénél tartunk a napnak, és elmondhatom, hogy eddig semmi problémáról nem számoltak be a delegációk. VH: A családból mindenki megy szavazni? KF: Természetesen. Négy gyermekembõl ma a legkisebb elsõ szavazó lesz!
Iván János az SZDSZ jelöltje idén is mint mindig családja körében szavazott. – Az eddigi hatból hány választáson vett részt és mi az, ami ön szerint az elmúlt húsz évben változott? – Eddig mindegyiken. Hogy mi változott? Kevesebb a jelölt és kevesebb a párt. Teret nyert a szélsõjobb és a gyûlölet. – A család mennyire politikus? Beszélnek otthon politikáról? – Mindig a feleségemmel és a gyerekekkel jövünk szavazni és átbeszéljük a dolgokat, de nem befolyásoljuk egymást. Nem is kell, egy világnézetet képviselünk. A választások után Iván Jánostól a következõ üzenetet kaptam: „Gratulálok a gyõztesnek! Kívánom, hogy munkájuk az ország és
5 az itt élõ emberek javát tudja szolgálni és minél jobb életkörülmények között szabadságban élhessünk!” S.V.
Egy kis választási gyorstalpaló Magyarország államformája 1989. október 23-a óta köztársaság – alkotmányos parlamentáris képviseleti demokrácia. A politikai rendszert a rendszerváltás során, 1989-ben nyugatnémet mintára hozták létre. Eszerint a magyar parlament egykamarás, az Országgyûlést négyévente parlamenti választások során választja a nép. Az Országgyûlés hozza meg a törvényeket, és 2/3-os többséggel módosíthatja az alkotmányt. A választásokon a politikai pártok képviselõjelöltjei, illetve független jelöltek indulnak. Az Országgyûlésben a választásokon mandátumot szerzett képviselõk kapnak helyet. A választásokon legtöbb mandátumot elért pártok tárgyalásokat kezdenek egymással, hogy létrehozzanak egy több mint 50%-os parlamenti többséget, amely azután megválasztja a miniszterelnököt. Ezután a miniszterelnök jelöli az Országgyûlés felelõs kormányát. A miniszterek a Parlamentben interpellálhatók, de a minisztert csak a miniszterelnök mozdíthatja el hivatalából. Az Országgyûlés csak a kormányfõtõl vonhatja meg a bizalmat, s ezzel a teljes kormány megbízatása megszûnik. Szintén az országgyûlés választja meg Magyarország köztársasági elnökét. (wikipédia)
Kerítést építenek a Duna-part II. beruházási területén
L
apunk megjelenésével egy idõben megkezdik a kerítésépítést a Dunapart II. beruházás területén, a nagytétényi Duna-parton, hogy a környezetet minél kevésbé zavarja az építkezés zaja és pora. Korintus Balázs, a Duna Spirit beruházás vezérigazgatója közölte, hogy a kerítésépítést egy nagytétényi cég, a MOLNING 2000. Építõipari Kft végzi. Ez a vállalkozás a Metallochemia környezetszennyezésének felszámolásánál, a talajcserénél is hasonló megbízásokat teljesített. A tömör kerítést préselt falemezekbõl, úgynevezett OSB lapokból építik fel. Az igazgató hangsúlyozta, hogy továbbra is biztosítják a lejutást a Duna-parthoz a Kastélypark utcán és az Ánizs utcán keresztül, s közvetlenül a Duna-parton is megmarad egy szabad sáv. A munkálatokról szórólapokon keresztül is értesítették a helyi lakosokat, s májusban tájékoztató fórumot is szerveznek.
6
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
A hónap mûvésze: Bálványos Huba grafikus E
gyszerre volt nehéz és könnyû dolog Bálványos Huba mûvésztanárról bemutatkozót készíteni. Könnyû volt azért, mert rengeteg anyagot lehet kikutatni róla, ugyanakkor nehéz, mivel pár percbe sûríteni munkásságát – egyszerûen lehetetlen. Így ez a kis írás a teljesség igénye nélkül született. Bálványos Huba 1956-ban, a mûvészeti gimnázium befejezése után a Képzõmûvészeti Fõiskolán folytatta tanulmányait olyan mesterek keze alatt, mint Pap Gyula, Szõnyi István és Ék Sándor. Életútja, rendkívül gazdag pályája ekkor indult el, mely több mint 50 évet ölel át. 1962-tõl tagja a Mûvészeti Alapnak, a Fiatal Mûvészek Stúdiójának, és ebben az évben szerezte meg középiskolai tanári diplomáját is, hogy a szabadkézi rajz, ábrázoló geometria és mûvészettörténet világának kapuit megnyissa diákjai elõtt. 1963-tól 9 évig tanította az ábrázoló geometriát a Képzõmûvészeti Fõiskolán. 1972 és 1977 között õ vezette a Jókai Klub Képzõmûvész Körét. 1977-ben kezdett tanítani a Budapesti Tanítóképzõ Fõiskolán (ma ELTE Tanító- és Óvóképzõ Fõiskolai Kar), 1986-ban kapta meg
fõiskolai tanári kinevezését, majd 1990 és 2003 között a Vizuális Nevelési Tanszék vezetését látta el. 2000-ben lett nyugdíjas, ami csak „papíron” jelentett egy másfajta életet, mivel még nyolc évig a korábbi, megszokott tempóban dolgozott. Manapság már alapvetõ dolog, hogy egy valamire való mûvésznek legyen profi honlapja, õ ebben is jeleskedett. Az érdeklõdõk itt megtalálhatják több évtizedes munkássága válogatott mûveit, amelyek nagyobb részt litográfiák, vegyes technikával készült rajzok. Alkotott nagyméretû faliképet és dom-
bormûveket is. Ez utóbbiak az 1990-es évekbõl valók, a többi közt Ladányi Mihály, Tamási Áron és Petõfi Sándor portréit formázzák. Pedagógiai munkássága elismeréseként 1977-ben Szent-Györgyi Albert-díjban részesült, mûvészetéért Munkácsy-díjat kapott 1979-ben. Elõbbivel az oktatói munkája mellett a vizuális nevelés érdekében kifejtett publikációs tevékenységét is elismerték. A 2008as év további két rangos elismerést hozott az életébe, a Professor Emeritus címet és a tulajdonképpeni legmagasabb pedagógusi ki-
tüntetést, az Eötvös-díjat. A Professor Emeritus címre érdemesnek tartott tanárokat az egyetem szenátusa elé szokták a karok terjeszteni, akik közül a kari tanácsok évente négy vagy öt pedagógusnak odaítélik. Hát ez az – jegyezte meg a tanár úr –, amire azt szoktam mondani, hogy ehhez meg kell öregedni. Tavaly megkapta a Mûvészetpedagógiai Díjat és az idén februárban tarsolyába került a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj is. A magyar grafika külföldi szerepeltetéseibõl sem maradhatott ki, Hanoitól Rómáig, Addis-Abebától Oslóig, és egyénileg több grafikai biennálén, így Párizsban, Firenzében, Heidelbergben, Fredrikstadban, Szófiában ismerhették meg mûveit. Közel 20 kiállítási díjat kapott, és máig több mint 120 egyéni kiállítást rendezett. Bálványos Huba pályájáról elmondható, hogy az elsõ negyedszázadot a nagyon aktív mûalkotás mellett – az úgyszintén alkotótevékenység – a tanítás fémjelezte. Ezután jött a mind több írással, cikkek, könyvek kiadásával a publikációs korszak. Számtalan díja, elismerése mellett kollégái, tanítványai örök megbecsülése, tisztelete és szeretete veszi körül. HAÁSZ ORSOLYA
Osztozunk a lengyel gyászban A
kormány április 17-ét – az évszázados sorsközösségen alapuló lengyel–magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczyñski, a Lengyel Köztársaság elnökének halála miatt érzett gyászában – nemzeti gyásznappá nyilvánította. A Lech Kaczyñski lengyel államfõt és kíséretét szállító TU154-es kormányrepülõgép Oroszországban, helyi idõ szerint szombaton kora reggel zuhant le. Kaczyñski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba (Katyn), magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében 97 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai
Lengyel Köztársaság Nagykövetsége Budapest, Michal Andrukonis ideiglenes ügyvivõ
Igen tisztelt ügyvivõ úr! Kerületünk, Budafok-Tétény a testvérvárosi kapcsolatok keretében évek óta jó kapcsolatokat ápol az önök fõvárosa, Varsó Bialoleka kerületével. Kölcsönös látogatásokat, diákcsere-programokat valósítunk meg. Így önkormányzatunkat, kerületünket, a testvéri lengyel nép magyar barátait mélyen megrendítette a hír a 2010. április 10-i, szmolenszki repülõbalesetrõl, amelynek során köztársasági elnökük és kísérete életét veszítette. Gyászukban õszinte, baráti szívvel osztozunk. Tudjuk, hogy a szörnyû csapás dacára népük töretlenül halad a demokrácia, Lengyelország további építése és felvirágoztatása útján! Mély részvétünk ismételt kifejezése mellett kívánunk a gyászoló hozzátartozóknak és a lengyel népnek vigaszt és erõt! Budapest, 2010. április 12. Szabolcs Attila polgármester
Tevanné dr. Südi Annamária jegyzõ
és katonai vezetés számos képviselõje. Szabolcs Attila polgármester és Tevanné dr. Südi Annamária jegyzõ levélben fejezte ki együttérzését Michal Andrukonisnak, a Lengyel Köztársaság budapesti ideiglenes ügyvivõjének és a kerület lengyel testvérvárosa Bialoleka vezetõinek. Tisztelt Polgármester Úr, Bialoleka kerület önkormányzata és a kerület polgármesteri hivatala nevében köszönetet szeretnék mondani Önnek részvétnyilvánító szavaiért és támogatásáért, barátságáért és szolidaritásáért, osztozva velünk a fájdalomban ezekben a nehéz percekben a lengyel nemzetért! Tisztelettel: Jacek Kaznewski
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
7
H Í R A D Ó
Mûvészek és mûvészcsaládok a kerületben A
múlt hét végén két kiállítás is nyílt a kerületben. 16-án, pénteken este a budafoki könyvtárban, és másnap a Rózsavölgyi Közösségi házban. Elõbbin Sarkadi Petra szobrászmûvész munkáit csodálhatják meg az érdeklõdõk, míg utóbbin Gyõri Judit grafikus és Gyõri Lajos festõmûvész alkotásaiban gyönyörködhetnek. Most pedig, hogy megmagyarázzam a fenti címet, csöppet belebonyolódnék a családi kötelékekbe. Judit és Lajos édestestvérek, míg Petra Lajos felesége és Judit sógornõje. Ugye, értik? Így jön össze egy rendes mûvészcsalád és két kiváló kiállítás a kerületben.
ez vele és Petrával is, megszületett egy kapcsolat. Ez a kiállítás címe is: Kapcsolat, amelyet bár szobrászmûvész fémjelez, a két üvegtárlóban található egy-egy apró szobron kívül különleges eljárással készített mûveket, bekeretezett képeket láthatunk. „Ha a fényeket is hozzávesszük, még izgalmasabb, bonyolultabb lesz a kép, pont olyan, mint a valóság – mondta köszöntõjében Haász Orsolya. Petra számára a mondanivaló mindig elsõdleges volt, most sincs ez másként. Szobrászként ezzel az új mûvészi nyelvvel arra szólít fel bennünket, hogy figyeljünk egymásra, barátainkra, gyermekeinkre, a környezetünkre
Kapcsolat – a könyvtárban Péntek este a könyvtár galériájában már nyarat idézõ a meleg, ahol család, barátok és meghívottak gyûltek össze Sarkadi Petra szobrászmûvész kiállítására. A rendezvényt és a tárlatot Haász Orsolya, a Polgármesteri Kabinet programszervezõ referense nyitotta meg egy egészen személyes hangvételû beszéddel. Beszélt a mûvészekrõl és arról, hogy menynyire más, ha nem csak képeiket, szobraikat nézzük, hanem találkozunk, beszélgetünk velük. Így volt
és legfõképpen – kapcsolatainkra. Tanuljuk meg értékelni a biztonságot, ha nincs, próbáljuk azt megkeresni, és ezen biztonságos keretek között éljünk és gondolkodjunk a lehetõségeinkhez igazítva szabadon.” A fantasztikus körítést a kiállításhoz zenében a Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskola tanulói, míg italban Szalai Gyula sommelier biztosította. Aki kíváncsi a kiállításra, az május 3ig nyitvatartási idõben megnézheti a könyvtár galériájában. „Testvértárlat” Másnap újabb kiállításra szól a meghívó az Ady Endre útra, ahova ismerõsök közé megyek. A Gyõri
testvéreket egészen kicsi koruk óta ismerem, talán mióta megszülettek. Rózsavölgyben nõttünk fel mindannyian, egymás szomszédságában. Ki gondolta volna akkor, hogy most, 2010-ben, sok-sok évvel késõbb kettõjük közös kiállítására leszek hivatalos. Bár nekik nem ez az elsõ tárlat, ahol munkáikat együtt mutatják be, én elõször látom a családi kiállítást. Judit – mint mondja – az utóbbi idõben fõleg fákat rajzol, barnás, zöldes földszínekkel dolgozik, képei mégis mind-mind mások. A grafikusi aprólékosság pedig szöges ellentétben áll Lajos nagyvonalúan használt vonalaival, harsány színeivel, amely az óriás vásznakról, családi fotóalbumba illõ pillanatképeirõl visszaköszön. Mégis minden harmonikus. Jó így együtt látni a két testvér munkáit, tudni, hogy a keramikus édesapa után – teljes anyai támogatással – a gyermekek is a mûvészeti pályát választották, holott jól tudjuk, ez ma nem feltétlenül a biztos megélhetést jelenti. Judit illusztrátorként az utóbbi idõben saját mesék írásával is próbálkozik – melyek legfõbb kritikusa három saját gyermeke –, míg Lajos restaurátorként nívós munkákat vállal. S.V.
Ha nagy hangok találkoznak… Á
prilis 14-én rendezték meg ötödik alkalommal a Bartók Béla Általános Iskolában a kerületi iskolák kórustalálkozóját. A házigazda intézményen kívül a Rózsakerti Általános Iskola, a Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola, a Herman Ottó Általános Iskola és a Nádasdy Kálmán Mûvészeti és Általános Iskola nyújtott betekintést ének-zene iránti szeretetébe és tudásába. Erdélyi kapcsolatok Elsõként Bánhegyi Boglárkát, a Bartók Béla Általános Iskola Kicsi Rigók kórusának vezetõjét kérdeztem. – A Kicsi Rigókat nyolc éve alapítottuk meg. Mi elsõsorban népdalokat énekelünk. Viszont számos kerületi rendezvényre hívnak meg minket. Testvérkapcsolatot létesítettünk egy gyimesközéploki iskolával is. Idén is voltunk már náluk
Erdélyben – meséli a tanárnõ. A kórustalálkozó célja a zene megszerettetése a gyermekekkel és a hagyományok megõrzése. Az elmúlt évtõl szervezi a Bartók-iskola ezt a programot. Elõttük a Nádasdy Kálmán Mûvészeti és Általános Iskola hozta össze a csengõ hangokat.
Híres madarak Bartókos diákokkal, Bencsik Bettivel és Katulic Emesével beszélgettem. Mindketten elõször jártak ezen a rendezvényen. A lányoknak nagyon tetszik, hogy az õ iskolájuknak is van egy kórusa. Rengeteg rendezvényen vehetnek részt, és így akár híresek is lehetnek. A Rózsakerti Általános Iskola diákjával, Pusztai Tímeával is társalogtam. – Hetente kétszer tartanak nálunk énekórát. Számtalanszor elgyakoroltuk a kórussal a dalokat, amikkel a találkozóra készültünk. Sokszor órák helyett is a hangszálainkat rezegtettük – meséli Tímea. Nem voltak problémák Három kicsi rigós csapattagot is kérdezgettem. Tóth Panna Gyöngyike, Sajti Alexandra és Burghardt Katalin Orsolya számos megnyi-
tón, programon vett részt a csoporttal. – Az énekkarba elsõ osztálytól lehet jelentkezni – kezdenek bele a lányok. A nótákat úgy tanuljuk meg, hogy Boglárka néni soronként elénekli a dalt, mi meg énekeljük utána. – Egyikõjük ebben az évben csatlakozott a közösséghez. Mint az elõtte belépõket, õt is örömmel fogadták, és a beilleszkedés sem okozott problémát neki. Rendszeresen járnak az érdi kórusfesztiválra is. Onnan két Kodály Zoltán-emlékplakettet is hazahoztak iskolájuknak. Ezenkívül rengeteg oklevéllel büszkélkedhet a csapat. A kórustalálkozón egy gyimesi népdalt adtak elõ. KIRÁLY DÓRI (14 ÉVES), A MATILD MÉDIA ISKOLA TANULÓJA, ÚJSÁGÍRÓ TAGOZAT
8
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Történelmi gyökereink az alkotmány tükrében A választás egyik izgalmas kérdése, hogy létrejön-e kétharmados többség ami lehetõvé teszi, hogy a „feljavított” pártállami alkotmány helyett új, demokratikus alaptörvényt alkossanak. Errõl a kérdésrõl tartottak nemrég vitát a Rózsavölgyi Közösségi Házban. Dr. Tóth Zoltán József jogtörténész kifejtette, hogy az alkotmány nem önmagáért, hanem a közösségért jött létre, egyfajta szabályozórendszerként mûködik az állampolgárok érdekében. A mai magyar alkotmányos rendszer válságáról beszélve a szakjogász kifejtette, hogy a húsz évvel ezelõtti rendszerváltozáskor – bár politikailag elítélték a kommunista diktatúrát – mégsem hozott létre új alkotmányt az 1990-es elsõ szabad választások nyomán felálló országgyûlés, amelyet a szovjet blokkba tartozó számos térségbeli ország megtett. „Magyarországon az egypártrendszer alkotmányjogilag nem lett leváltva” – fogalmazott dr. Tóth Zoltán József. Az 1949 óta fennálló – 1989-ben módosított – ideiglenes magyar alkotmány, a hatályos jogszabályok hiányosságai, „hézagai” döntõen hozzájárultak az ország
eladósodásához. Az állam ellen elkövetett bûncselekmények napjainkra többnyire már elévültek, húsz év távlatából büntetõjogilag nagyon nehéz bármit is számon kérni. A zsúfolásig megtelt mûvelõdési ház hallgatóságának a nyomatékosság kedvéért Deák Ferenc, a „haza bölcsének”, az 1867-es kiegyezés létrehozójának szavait idézte fel: „törvénytelenségre nem lehet jogot alapítani”. A jogtörténész az ország legfontosabb feladatának a jogfolytonosság helyreállítását tekinti, új kiegyezés kell a vezetõ gazdasági-politikai körök és a társadalom között, de ehhez vissza kell térni az 1000 éves történeti alkotmány hagyományaihoz. A következõ felszólaló, Bogár László közgazdász a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait alapul véve döbbenetes számadatokról tájékoztatta az érdeklõdõ közönséget. Többek között az élve születések számának drasztikus csökkenésérõl beszélt (az 1970-es évek elején körülbelül 250 000 gyermek született, napjainkban ez a szám 95 ezer körüli, a közeljövõben, a jelenlegi folyamatot alapul véve nagyjából 60 ezer gyermek
születése várható), miközben a halálozások száma az elmúlt évben 130 000 fõ körül alakult. Az ezredfordulót követõen az elõbbi mutatók alapján egyértelmûen az élet és a halál aránytalansága figyelhetõ meg. A gazdasági szakember már számtalan felszólalásában elmondta, ezúttal is figyelmeztetett: „A kritikus pont, ahonnan nincsen visszatérés, a következõ évtizedben várható, vagyis cselekedni kell, most még megállítható a hazánkra nézve rendkívül kedvezõtlen tendencia!” A részletes adatsorokat magába foglaló elõadás folyamán tanulságos adatként hallhattuk, hogy amíg 1971-ben kevesebb középkorú magyar férfi halt meg, mint osztrák, napjainkban már a nyugati szomszédjainkhoz képest háromszor annyi a magyar halálozások száma. A neves közgazdász szerint a társadalom egy jelentõs része azzal sincs tisztában, hogy a privatizáció még Németh Miklós kormányfõsége – és nem az elsõ szabadon választott, Antall József vezette kormány – idejében kezdõdött el, majd az állami vagyon áron aluli eladása a társasági törvény 1988-as megalkotását és bevezeté-
sét követõen, a „kiskapuk és nagykapuk” adta lehetõségek kihasználásával öltött ijesztõ méreteket. Éppen ennek a kedvezõtlen folyamatnak a további megakadályozása miatt lenne szükség napjainkban is a történeti alkotmányra, a lelki-erkölcsi talapzatot kellene erõsíteni és egyenesen szembenézve a gazdasági problémákkal, azokat hatékonyan orvosolni. Az est harmadik meghívott elõadója, Tóth Gy. László politológus szerint nagy kihívás az Európai Unió. A keresztény civilizáció jelenleg az önfeladás idõszakát éli, köztük Magyarország is, amely olvasatlanul fogadta el a Lisszaboni Szerzõdést. Napjainkra a magyar nép lelkiállapota a mélypontra csökkent, a megmaradásunk érdekében nem adhatjuk fel a hazai – gazdasági és kulturális – érdekek határozott képviseletét; a soknemzetiségû öreg kontinensen a hagyományaink védelmezésével maradhatunk fenn és õrizhetjük meg a függetlenségünket. www.rozsavolgyegyesulet.hu KERTÉSZ LÁSZLÓ
Elsõrendû feladatuk a tanítás Dr. Jelenits István a piarista tanító rendrõl A közelmúltban nagy vita volt az egyházi iskolák állami támogatásának megkurtításáról, ami ellen élesen tiltakoztak a történelmi felekezetek. Dr. Jelenits István atya, aki 1985–1995 között a Magyar Piarista Rend fõnökeként dolgozott, úgy gondolta, minden korosztálynál el kell kezdeni az egyház irányítása alatt álló oktatást és nevelést. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy miért fontos az egyházi iskolák fenntartása. A lehetõ legtöbb ember számára elérhetõvé tenni az iskolás mûveltséget – volt a célja már Kalazanci Szent Józsefnek is négy évszázaddal ezelõtt, amikor létrehozta tandíj nélküli „tömeg” iskoláit Rómában. A piarista rend megalapítója koldulni is képes volt annak érdekében, hogy a legszegényebb réteg gyerekei is tanulhassanak. Úgy vélte, a családban elsajátított ismeret kevés (a fiúgyermekek számára),
mert a fejlõdés gyors üteme, a könyvnyomtatás, a természettudományos gondolkodás és a modern technika minden embertõl megköveteli a naprakész tudást, ezért iskoláiban az ábécétõl és az egyszeregytõl kezdte az oktatást majd térképkészítéssel és mérnöki rajzzal fejezte be. Õ és rendtársai az értelmiségi munka lehetõségét megteremtve a legfrissebb tudást nyújtották tanítványaiknak, így az iskola elvégzése után a diákok egyetemi tanulmányokat is folytathattak, de tanításukkal annak a gyereknek is megélhetést és kenyeret adtak a kezébe, akinek munkáját családja csak néhány évig volt képes nélkülözni. A piarista tanító rend a viharos évszázadokon keresztül ennek szellemében tevékenykedett és tevékenykedik ma is. A szerzetesek akkor taníthattak, ha értettek hozzá, papírral igazolt végzettségre nem volt szükségük, mert úgy mûködött az oktatás,
mint a cipészszakma: ahogy a jó suszternek is mindig volt munkája, úgy a nagy tudású, jól tanító szerzetesekhez is szívesen beíratták a szülõk gyermekeiket. A XVIII. század második felében azonban Mária Terézia állami szabályozás alá vonta az iskolákat és tanítani már csak diplomával lehetett. Az államosítás után két évvel, 1950-ben az egyházi intézményekbõl néhányat visszaadtak – a piaristáknak a tíz gimnáziumból kettõt. Az addig tanító szerzetesek közül ezért csak kevésnek, a legjobbaknak jutott katedra, így a két iskola a kiváló tanárok gyûjtõhelyévé vált. A ‘70-es években már oly mértékû volt középiskoláikban a túljelentkezés, hogy még a legjobb képességû gyerekek között is válogathattak. A rendszerváltás után az egyház visszakapta iskoláit, így a piaristák is. A rendnek megoldást kellett találnia arra, hogy intézményeikben
megkezdõdhessen a katolikus szellemû oktatás. – Nehezen gyõztem meg rendtársaimat, hogy bár elõször nehezen fog menni, a semmibõl kell létrehoznunk az iskolákat, és az új tantestületeket. Évek múlva azonban az itt tanuló gyerekek között sokan lesznek olyanok, akik tanári diplomát szereznek, visszatérnek hozzánk tanítani, és a piarista rend szellemében fogják oktatni a jövõ nemzedékét – mondja bizakodva a piarista szerzetes, majd hozzáteszi, hogy ma is megtiszteltetésnek veszik, ha a szülõ rájuk bízza gyermekét. A színvonalas oktatáson túl igyekeznek tanítványaiknak erkölcsi tartást adni, és a kötelezõ hitoktatáson megismertetni velük a kereszténységet. Ma is a tanítást tartják legfontosabb feladatuknak, így minden idõben arra törekednek, hogy tanítványaiknak „ablakot nyissanak a világra”. TAMÁS ANGÉLA
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
9
Tavaszi szél vizet áraszt… Mûvészeti Iskolák I III. Országos Fotóversenye dén immár hagyományosan rendezte meg a Rózsakerti Általános Iskola a népdaléneklési találkozót, meghívva a kerület minden iskolájának tanulóit erre az értékmentõ énekes délutánra. A megmérettetésre váró népes gyereksereg és a nagyszámú hallgatóság is igazolta, hogy elemi igény mutatkozik a
„csak tiszta forrásból” merített repertoár irányába. Kodály Zoltán iránymutatása alapján a Rózsakerti Általános Iskola nem versenyként, hanem találkozóként hirdette meg ezt a délutáni összejövetelt. Minden résztvevõnek szép oklevéllel és kedves kézmûves ajándékkal kedveskedtek a vendéglátók.
E
gy évvel ezelõtt Budafok-Tétény Önkormányzata kérelmezte a Fõvárosi Önkormányzatnál a nagytétényi Templom térnél álló régi épületek bontását. A magántulajdonban lévõ épületet, amelyben korábban virágüzlet volt hamar elbontották, a OTP tulajdonában levõ pavilon bontása 1 hónapig húzódott a közmûvek kikötése miatt.
Kiemelkedõ fotós eredményei alapján A Nádasdy Kálmán Mûvészeti és Általános Iskola nyerte el a Mûvészeti Iskolák III. Országos Fotóversenyének rendezését. A versenyt, amelyben a 10-22 éves tanulók 4 korcsoportban vetélkednek, 2010. április 23-24-én rendezik kerületünkben. A növendékek 1 kötelezõ és 1 szabadon választott témát kapnak. Változatos feladatok és változatos helyszínek várják a versenyzõket: ellátogatnak a Kastélymúzeumba és a Szoborparkba, állatfotókat készítenek a Tropikáriumban, tárgyfotókat az Álomautó-kiállításon. Feltérképezik Budafok belváros utcáit, tereit és szobrait, balettpróbán vesznek részt a Nádasdy Kálmán Mûvészeti és Általános Iskolában. A kétnapos verseny során feladatonként 3-3 fotót mutatnak be az országos szaktekintélyekbõl álló zsûrinek. A digitális technikának köszönhetõen az utolsó feladat elvégzését követõen néhány órával a zsûri már ki is hirdetheti a verseny eredményét: négy korcsoportban 3-3 díjat vehetnek át a legjobbak. Kanyó Ferenc tanár, fotómûvész
Mûvészeti ösztöndíjak Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának Kulturális, Sport- és Turisztikai Bizottsága nyílt pályázatot hirdet a kerületben élõ fiatal elõadómûvészek, valamint zene-, képzõ- és iparmûvészek számára. Az ösztöndíj idõtartama: 12 hónap. Az ösztöndíj összege: kategóriánként havi bruttó: 40 000 Ft, mely összeg adóköteles. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. május 10. A pályázat részletes kiírása megtalálható a www.bp22.hu internetes oldalon vagy beszerezhetõ a Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kapható a 229-2687-es telefonszámon.
Tavaszi Pincenyitó Mulatság Budafokon! Kedves Borbarátaink! Tisztelettel meghívjuk Önöket a Debreczeni Szõlõbirtok és Pincészet (Etyek), valamint a Ferenczi Szõlõbirtok (Szekszárd) új évjáratú borait bemutató pincenyitó mulatságára! Idõpont: 2010. április 24. szombat 11h-tól kifulladásig. Helyszín: 1221 Budapest, Nagytétényi út 18. Meghívott vendégeink: Tokaj-Hétszõlõ Szõlõbirtok (6 féle tokaji különlegességgel), valamint az Ízek és Érzések magazin (a tudatos és ínyenc táplálkozás szakértõje különleges ételbemutatókkal) A prémium menü ára: 3 500 Ft Az elõre regisztrált vendégeinknek a Prémium menü árából -40% kedvezményt biztosítunk, így a menü ára 2 100 Ft lesz! Regisztrálás:
[email protected]
Akár 40%-kal csökkentheti fûtésszámláját dryvitszigeteléssel! – Külsõ homlokzati hõszigetelõ rendszerek kivitelezése budafoki referenciákkal. – Ingyenes helyszíni felmérés, árajánlatkészítés. – Társasházak részére vállaljuk a Panel Plusz Program keretei között meghirdetett munkálatok komplett kivitelezését elõkészítési munkálatokkal együtt. Bõvebb információért kérem hívja az alábbi telefonszámokat! Telefon: 06-20-268-8930, 06-30-252-1218, 06-20-253-4471,
[email protected], www.hungarojuice.hu.
Locsolja kertjére az ÁFA összegét és nyerjen vásárlásával egy bringát!
Lakossági BARKÁCSVÁSÁR április 27–28-án 8–20 óráig. Cím: XXII., Borkõ u. 12. Részletek a www.bakosfa.hu-n vagy a 424-0429/17-es mellékû telefonszámon!
10
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Ellopták az Ifjú lányt 1962 januárjának egyik csípõs délelõttjén nagy volt az öröm és várakozás a Hungária Mûanyagfeldolgozó Vállalatnál. Szoboravatásra készültek. A vállalat fõépülete mögötti udvaron kialakított területen egy 50 cm-es posztamensen letakarva állt a felavatandó szobor. Az alkotó, Kalló Viktor az életnagyságú bronzszoborral a fiatalságot, a jövõ reményét ábrázolta. Amikor lehullott a lepel, a bájos ifjú lány alakja azonnal megnyerte az ott dolgozók tetszését. Évek múltával a környékét a dolgozók szépen rendezték, parkosítottak, tujafákkal körbeültették. Az 1970-es évek elején a kor szellemének megfelelõen a katalógusokban már munkáslányként szerepelt a szobor, ám mûvészeti értékébõl ez mit sem vont le. Barátként köszöntötte az évtizedeken át odajáró dolgozókat. Aztán a nagy gumigyárból Pannonplast, majd Pannonlucky lett, de a szobor ezzel mit sem törõdött. Csak állt, viselve fagyot, tûzõ napsü-
tést, és várta az odaérkezõ dolgozókat. Nem gondolta, nem gondolhatta, hogy az új évezred beköszöntével napjai meg vannak számlálva. 2010 februárjának egyik fagyos éjszakáján bronzvadászok úgy döntöttek, eleget állt már a gyár udvarán. Megszûnt a gyár, nincsenek munkások, akikre vigyázzon. Nemes egyszerûséggel ellopták. Úgy tehették ezt, hogy a mûvelethez darus kocsi kellett, hiszen több száz kilós volt. Állítólag portaszolgálat mûködik – az enyészetnek indult – egykori gyár tele-
Takarítás a Duna-parton T
avaszi nagytakarítást tartottak április közepén Nagytétény több pontján, így többek között a Duna-telep közvetlen szomszédságában tevékenykedõ Tétényi Duna-part Lovasklub környékén, ahol többek között a környezetvédelmi program egyik szervezõjével, a lovasklub „motorjának” számító dr. Schütt Margittal váltottam néhány szót a takarítás kora délelõtti megkezdése elõtt. Elmondta, hogy egy hónappal ezelõtt kereste
meg telefonon László Istvánné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke azzal az elhatározással, hogy április 22., a Föld Napja alkalmából a hozzá idõben legközelebb esõ hétvégén szemetet fognak gyûjteni a nagytétényi horgászokkal és a Hárosi Yacht Klubbal közösen, a nagytétényi kastélyparkban és környékén. Szívesen csatlakoztak az akcióhoz amely sikerrel zárult. -KERTÉSZ-
pén, sõt, egyesek tudni vélik, hogy iparikamerarendszerrel is felszerelt az épület. Lehet, hogy ezt a színesfémgyûjtõk is tudták. Mindenesetre a mûalkotásokkal gyéren ellátott Budafok-Tétényben ez már a második szobor melynek lába kélt. Emlékezzünk, jó két évtizeddel ezelõtt Hugonnay Vilma bronz mellszobrától ugyancsak megszabadították a kerületet. Kár értük. Tehetünk ez ellen valamit, vagy egy totót állítunk ki a kerület lakosságának, melyben tippelni lehet a következõ képzõmûvészeti alkotás eltûnésére. Ne engedjük! Ha bárkinek bármilyen információja van a szobor eltûnésével kapcsolatban, úgy értesítse a kerületi rendõrkapitányságot. Egyébként ismeretlen tettes ellen a terület tulajdonosa a feljelentést megtette. GARBÓCI LÁSZLÓ
Szabolcs Attila megjutalmazza a bátor rendõröket Bankrablókat tettek ártalmatlanná a napokban kerületi rendõreink. Bürger Gyula rendõr törzsõrmester menekülés közben rálõtt az egyik bankrablóra. A rablókat elfogták. Szabolcs Attila polgármester lapunk megjelenésével egyidõbenpénzjutalmat ad át Bürger Gyulának és a másik körzeti megbízottnak, Szabó Gyula rendõr fõtörzs-zászlósnak.
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
11
„Reményt ad a következõ versenyre” Kerületünk úszóbüszkesége: Takács Tamás Korábbi lapszámunkban már beszámoltunk a Kempelen Farkas Gimnáziumba járó Takács Tamásnak kecskeméti diákolimpián elért kiváló eredményérõl. Most maga a 12 éves úszóreménység, a Budafóka SE sportolója beszél eredményeirõl, versenyekrõl, tervekrõl, ahogy szóba kerülnek a vetélytársak, és persze a példakép is. Tamás édesapja, Imre is hozzáfûzött a beszélgetéshez olykor néhány szót… Városházi Híradó: Mesélj a diákolimpiai élményeidrõl, hol volt, mennyire volt nehéz? Takács Tamás: Kecskeméten tartották, nagyobbakkal úsztam, ezért nehezebb volt egy kicsit, mint általában. V. H.: Mennyivel nagyobbakkal kellett úsznod és miért? T. T.: Egy évvel idõsebbekkel, a ’97-sekkel úsztam azért, mert minden diákolimpián két korcsoport van összevonva. Jövõre én leszek a nagyobb – mondja mosolyogva. A papa megjegyzése: ez a III. korcsoport, õk az 1997 és 1998-ban születettek. V. H.: Hány versenyzõ indult? T. T.: Nagyon sokan voltunk, de nem igazán tudom, az biztos, hogy a döntõben nyolcan voltunk. A papa megjegyzése: megyénként egyegy versenyzõ, Budapestrõl a legjobb három kvalifikálja magát az országos döntõbe. Tomi a budapestin a 2. helyen jutott be. V. H.: Ha jól tudom, itt nem az egyesületet, hanem az iskolát képviselted… T. T.: Igen, ráadásul egyedül mentem az iskolából – Kempelen Farkas Gimnázium –, mert a korcsoportomból csak én jutottam tovább. Apukám vitt le. Valaki minden versenyemen ott van a családból. V. H.: Hogy zajlott a megmérettetés? T. T.: A döntõ elõtt bemelegítettünk, aztán jött is a verseny, elég gyorsan megy ilyenkor minden. Tomi apukája kiegészít: elõször délelõtti idõfutamokban dõl el, kik kerülnek be a délutáni döntõbe. Mivel Tomi a korosztályban a kisebbeket képviseli, így neki délelõtt is a maximumot kellett hoznia. Futamát
megnyerve elsõ helyen került a döntõbe, meglepve ezzel a többieket. V. H.: Mire kellett figyelned, mikor beugrottál a medencébe? T. T.: Arra, hogy lesz-e erõm a végére és hogy mennyire kezdenek be elõbb a nagyobbak, mert nem tökéletes a rajtom. A fordulóra néha behozom, néha nem. Az a taktikám, hogy a forduló után csinálok néhány nagyon erõs lábat, és azzal próbálok felkapaszkodni. Illetve az
utolsó tizenöt métert szoktam tiszta erõbõl nyomni. A papa büszkén fûzi hozzá: az utolsó 25 métert fél testhossz hátrányból kezdte meg, s jött a fergeteges hajrá, aminek nem tudtak ellenállni. V. H.: De meglett az eredménye. Legyõzted a nagyokat is. T. T.: Jó érzés volt, nagy dicsõség így nyerni, páran gratuláltak is közülük. V. H.: Apukád mondta, hogy
Bécsújhely – tarolt a Budafóka A 27. International Triumph Meeting rövidpályás úszóversenyen remekeltek a magyarok. A Budafóka XXII. SE versenyzõi az éremtáblázat élén végeztek 23 arany- 25 ezüst- és 18 bronzéremmel. A korosztályonkénti értékelésben a legmagasabb LEN pontot elért versenyzõk közül 5 kupát is hazahoztak: 2000–2001 Férfi: Lator Bence 2000–2001 Nõ: Gáll Enikõ 1998–1999 Férfi: Takács Tamás 1994–1995 Nõ: Gábos Vanda 1994–1995 Férfi: Mészáros Márk A BHSE maroknyi csapata is dicséretesen teljesített, 1 aranyéremmel és több jó helyezéssel a 11. helyen végzett.
minden nap edzel, mik a terveid az úszással? T. T: Szeretném addig csinálni, amíg lehet, de ez a tanulmányi eredményeimtõl és az úszáseredményeimtõl függ. Egyelõre tudom tartani õket. V. H.: Hogy telik egy napod? T. T.: Iskola után mindennap edzek, aztán hazamegyek. Hétfõn és pénteken kétórás az edzés, kedden és csütörtökön háromórás, szerdán van a rövid nap, akkor csak másfél órát vagyok ott. V. H.: Jut idõd a barátaidra? T. T.: Igen, fõleg az iskolai szünetekben. V. H.: A Budafóka SE tagja vagy, mióta tart ez? T. T.: Hét-nyolc éves korom óta járok ide, edzõm Horváth Tamás. De már bébiúszóként is idejártam, utána úszótanfolyamra is Tóth Ibolyához. V. H.: Ki a példaképed? T. T.: A Gyurta Dani. V. H.: Legutóbb hol volt verseny? T. T.: Wiener Neustadtban egy kétnapos nemzetközi, ahol összesen négy számban nyertem. Két egyéniben, mell ötven és száz méteren, és két váltóban is. A diákolimpiai mell eredményemen is javítottam. V. H.: És mi lesz a következõ? T. T.: Zalaegerszegre megyünk az egyesülettel, ez is kétnapos lesz. V. H.: Vannak hazai ellenfeleid? T. T.: Három fiú az ország különbözõ pontjairól. Rájuk nagyon kell figyelnem. Igazából csak versenyeken találkozunk, de tudunk egymásról. V. H.: Hogy éled meg, hogy enynyit nyersz? Már unalmas, vagy inkább újabb erõt ad? T. T.: Inkább jobban odafigyelek. Reményt ad a követezõ versenyre. V. H.: Milyen terveid vannak, hiszen nagyon szép eredményeid vannak. T. T.: Van egy ranglista, amiben minden úszóeredmény szerepel. Annak most az élén állok rövid és hosszú pályán is. Jó lenne majd világversenyeken, olimpián is indulni… DEÁKI TÍMEA BRIGITTA
12
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Kertészkedjünk! Növényápolás április végén
A
változékony április az utóbbi hetekben igencsak megtréfált minket. Aki érzékeny rá, sokat szenvedhetett az egy nap alatt bekövetkezõ, akár 15 °C-os változástól is. Sokat kellett az esõkabátot elõvenni kertészkedéshez, de tudjuk, hogy a többnapos esõ nagyon jót tett kertünk talajának, a virágok frissen, illatosan virítanak. A szokottnál késõbb virágzó gyümölcsfáink már elhullajtják szirmaikat, és elkezdik érlelni gyümölcseiket. A kert növényei sok-sok törõdést igényelnek ilyenkor, de minden munkát sokszorosan és látványosan hálálnak meg. A tavasszal ültetett csemeték megeredését a rügyek duzzadása jelzi. Ha ez még nem kezdõdött el, segítsünk rajtuk ismételt öntözéssel, és a törzsükre lazán felcsavart újságpapírral, amit sokszor nedvesítünk. A növekvõ korban lévõ gyümölcsfáink hajtásai közül is metsszük ki tõbõl a korona belsejébe növõ és az ikerhajtásokat. Az elvirágzott gyümölcsfák magházainak duzzadásából következtethetünk arra, mennyi virág termékenyült meg. Kielégítõ termésmenynyiségre számíthatunk már 2530%-nál is. A gyümölcsfák és a gyümölcstermõ cserjék most vannak a legerõsebb növekedés szakaszában. Sok tápanyag, és ezek között fõleg nitrogén szükséges a sejtek, szövetek felépítéséhez. Az évi nitrogénmûtrágya-adag második harmadát most juttassuk ki. A gyümölcsöskert talajára 4-5 dkg/m2 nitrogéntartalmú mûtrágyát szórjunk ki, és rögtön kapáljuk vagy gereblyézzük bele a talajba, így feloldódik, és le tud szivárogni a gyökerekkel átszõtt talajrétegbe. A sziromhullás után az õszibarack-, kajszi-, mandula-, cseresznye- és meggyfákat sok károsítótól kell megvédeni, a permetlevet gondosan állítsuk össze a megfelelõ növényvédõ szerekbõl. Az árnyéki gyeppótlók erõsen megindultak a növésben (borostyán – Hedera, meténg – Vinca, orbáncfû – Hypericum stb.). Áprilisban még ültethetünk fenyõféléket és örökzöld cserjéket, ezután már csak augusztusban van erre lehe-
tõségünk. Már szaporíthatók tõosztással a páfrányfélék, az évelõket még ne bolygassuk, különösen a kora tavaszi virágzásúakat ne. Ha a dália és kánnagumókat nem haj-
lyet kedvelik, növekedésük ilyenkor gyorsul, tehát sûrûn tápoldatozzuk õket. Az elvirágzott cserepes hortenziát is kiültethetjük a kertbe védett, félárnyékos helyre.
két cm-rel nagyobb új cserép szükséges, mert a túl nagy tenyészedényben pangó víz keletkezik, amit a gyökér nem tud felvenni, ezáltal gyökérrothadás lép-
tattuk elõ, hozzuk elõ a téli tárolóhelyrõl, letisztogatás után szaporítsuk, ha szükséges (a dáliagumón hagyjunk szárat), és kiültethetjük szabadföldbe. A gumók nagyságától függõen az ültetési mélység 15-20 cm. Kitelepíthetjük a szabadba az eddig szobában tartott citromfácskákat. Legjobban a félárnyékos he-
Engedjük visszahúzódni az elnyílott meghajtatott hagymás vagy gumós növényeket, öntözésüket mérsékeljük, majd szüntessük be. Ha teljesen elszáradt a lombjuk, szedjük ki õket a földbõl, és megtisztítva tároljuk az õszi kiültetésig. Ha szobanövényeink gyökere sûrûn benõtte a földlabdát, átültethetjük nagyobb edénybe. Csak egy-
het fel. Az átültetéshez fontos, hogy fertõzésmentes földkeveréket használjunk. Vágjuk vissza az ép részig a rothadó gyökereket, majd faszénporral szórjuk be a vágási felületet. Szobanövények átültetésekor észlelhetünk rothadást vagy más betegséget a gyökérzeten. A beteg részeket eltávolítva rázzuk ki a földet a gyökerek közül, és a növényt ültessük el új, friss földbe és edénybe. Keverjünk tiszta folyami homokot is a növények földjébe (1 rész homok, 3 rész föld arányban). Frissítsük fel az erkély- vagy ablakládák földjét is, és a ládát tisztítsuk meg a tavalyi szennyezõdéstõl. A kúszónövények (Scindapsus, Phylodendron stb.) hosszú, megnyúlt hajtásaiból dugványt vághatunk, és ezt vízben gyökereztethetjük. Közeledik az anyák napja is! Nincs is jobb érzés, mint amikor kertünkbõl szedett virágcsokorral köszönthetjük szeretõ édesanyánkat! (Idejében szólunk – 52 hét munkái a kertben c. könyv felhasználásával)
MUSKÁTLI VÁSÁR: 4+1
A XXII. ker. Önkormányzat és a Fitoland Kft. kedvezményes MUSKÁTLI VÁSÁR-t rendez a kerület lakosainak! Amennyiben 4 db O12-es cserepû muskátli vásárlásánál bemutatja ezt a hirdetést, úgy ajándékba kap még 1 db muskátlit! Tudnivalók: • ez a kupon 2010. május 10-ig, ill. a készlet erejéig váltható be, • a kedvezmény az újságban megjelent hirdetés bemutatása mellett, és • egyszeri alkalommal történõ vásárlásnál vehetõ igénybe, valamint • a kedvezmény pénzben nem váltható meg. A vásár helyszíne: Fitoland Dísznövénykertészet, Bp. XXII.ker. Rókales u. 2-4., a 70-es út mellett a Szoborparknál Nyitva: minden nap 8.00 - 18.00 között Szezonális ajánlatainkat, kertészeti tanácsainkat keresse a www.fitoland.hu weboldalon.
FRIEDMANN MÁRTON OKLEVELES TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZ MÉRNÖK
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
13
14
V Á R O S H Á Z I
GEBE Víz-, gáz-, fûtésszerelés, duguláselhárítás.
207-2850, 06-30-949-2052 06-30-942-0064. www.gebeviz.hu
SZÍNESTÉVÉ-JAVÍTÁS Orion, Videoton, ITT-Nokia, Vestel, Nordmende, Grundig. Helyszínen azonnal villamosmérnök végzettséggel, garanciával! 06-20-531-7638
MOGYORÓSI
Vízvezeték-szerelõ E.K. KFT. Bojlerjavítás, -csere, vízkõtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése!
H Í R A D Ó
AUTOMATAMOSÓGÉP-JAVÍTÁS
LEGYEN ÖNNEK IS PÁRJA! Társkeresõ Iroda
garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool stb. Hétvégén is!
Fényképes és színvonalas adatbázissal!
: 207-3971
: 207-2928, 06-20-911-2679 Tekintse meg a Google-ban: Dinasztia Galéria. Vásárolunk készpénzért 2800 Ft-tól 3600 Ft-ig törtaranyat, ezüstöt (dísztárgyat), bútort, képet, hagyatékot. Kérem, hívjon bizalommal 06-1-209-4245, 06-20-2006084. (A volt budai Skála mellett.)
Aprótól a legnagyobbig, az
IPARTESTÜLET GYORSSZOLGÁLAT
Budafoki fogstúdió és fogtechnika Fogsorok, hidak, koronák készítése, javítása. Teljes fogorvosi ellátás. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. Alsó-felsõ kivehetõ fogsor már 45 ezer forinttól. Cím XXII. Budafok, Mezõ u.13. Tel.: 226-0373
Kertészmérnök vállal rendszeres kertgondozást, gyepesítést, gyepszellõztetést, sövénynyírást, alakítást, permetezést, gyomirtást és egyéb kertészeti szakmunkát. Tel.: 06-30-981-4858
RÉGI IPAROSOK! Egyesületünk 2011-ben lesz 50 éves. (Budai Spartacus, Bp. Spartacus, Lágymányosi Spari Diáksport és Szabadidõ Egyesület). Kérünk mindenkit, aki lejárt a csónakházba, hogy emlékeit írja le, régi képeket keresse elõ és juttassa el a Spari csónakházba, 1117 Bp., Vízpart. u. 4. Szeretnénk kiadni egy könyvet az eredményekkel és történetekkel. Érdeklõdni telefonon: 204-2883, 06 (30) 242-1440 Dávid Géza.
ELADÓ INGATLANA VAN? HÍVJON! Ingyenes tanácsadás, felmérés. Tel.: 06 (70) 454-2209.
Aprók Televíziók, LCD, PLAZMA gyorsszerviz mindennap, Tel.: 06-70246-5049 HONLAPKÉSZÍTÉS, INTERNETES MARKETING! Ha honlapot szeretne vagy meglévõ weblapjára szeretne több látogatót, akkor forduljon hozzám bizalommal. Kerületieknek kedvezmény! Tel.: 06 (20) 919-6214. SAPIENTE.HU
Álláshirdetés A XXII. Kerületi Egyesített Óvoda Bartók Tagóvodájába keresünk – azonnali belépéssel – részmunkaidõs kertészt. A munkavégzés helye: Bartók Tagóvoda, 1225 Budapest, Bartók B. u. 4. Érdeklõdni lehet személyesen az óvodaközpontban (Budapest, Nagytétényi út 291.), vagy a 207-1025/14 m telefonszámon. Horváthné Fûkõ Zsuzsanna óvodavezetõ
Széchenyi-kártya ügyintézés! Dél-Budán egyedül az Ipartestület székházában igényelhet és hosszabbíthatja meg Széchenyi-kártyáját. Bõvebb információ: 06-30-228-8090, 06-30-343-7139.
az Ipartestület Székházban 2010. május 8-án, 15 órától. Sztárvendégekkel, hajnalig tartó mulatsággal! Belépõdíj ára: 2600 Ft. A fõzõnek +1 személynek ingyenes.
Víz-, fûtésszerelés,
Ez nem internet, ez valóság! Tel.: 06 (30)-217-5151 Randevúzzon még MA!
elvégzi. Az Ipartestület garanciavállalással biztosítja a munka minõségét. Tel.: +36-30-437-9101
HALÁSZLÉFÕZÕ VERSENY
csatornabekötés, duguláselhárítás, lakatosmunka elvégzése rövid határidõvel. Szalai János, tel.: 06 (20) 9586684, 06 (1) 227-8105.
2010. április 22.
KERTÉPÍTÉS
MATEMATIKA-, ANGOLTANÍTÁST vállal egyetemet végzett tanár JAKAB LAJOS 1224 Bp., Mátyás kir. u. 23. 06-30-266-0720 (egész nap), 362-4442 (este).
Fogtechnikus Javítás 3000 Ft, fogsor 28 000 Ft
Bp. XXII., Hómezõ u. 45. Tel.: 226-3817, 06-70-242-2369 Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény!
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Fõszerkesztõ: B. Walkó György Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzata Felelõs kiadó: Boor Géza Munkatársak: Hajnal Éva, Kenesei Gábor Szerkesztõség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon/fax: 482-0189 E-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában (Városház tér 11.) Telefon: 229-2611/108 mellék, illetve: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7. Tel.: 237-5060 Telefon: 06-20-436-6612 Nyomdai elõállítás: Ringier Nyomda HARBOR PARK 1225 Budapest Campona u. 1. Tel: +36-1-207- 8130 Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomdaigazgató
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
Programajánló RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Bp., Ady Endre út 25. Tel.: 226-8553, e-mail:
[email protected] Heti foglalkozásaink és fogadóóráink elérhetõsége változatlan. Április 17.–május 5-ig megtekinthetõ a Rózsavölgyben élõ testvérpár, Gyõri Judit grafikus és Gyõri Lajos festõ kiállítása. 23., péntek 19.00: Költészet napja Rózsavölgyben III. rész. Ady-est. Havas Judit elõadómûvész és Hegedûs Valér zongoramûvész zenés irodalmi mûsora. Belépõ: 600 Ft/fõ. Versillusztrációk kiállítása – Ha kedvenc verséhez rajzolt, festett, fotózott valamikor, mutassa be nekünk! Várjuk és kiállítjuk a max. A/3 méretû, bármilyen technikával készült saját rajzokat, fotókat, versillusztrációkat! Leadás 22-én este 20 óráig! 3., hétfõ 15.00: Nyugdíjasklub. 10., hétfõ 15.00: Otthon Segítünk Szolgálat. 15., 10.00–22.00: Patak parti. Egész napos hagyományos közösségi programok a Közösségi Házban és kertjében! (Részletes program a tavaszi hírmondóban, honlapunkon és a Városházi Híradóban lesz.) 27., cs. Gyermeknapi táncház. Közremûködik a Madárdal zenekar és lesz meglepetés! Tisztelt vendégeink! Amennyiben szívesen látogatják programjainkat és támogatják közösségi munkánkat, kérjük, adójuk 1%-át ajánlják fel a szervezõ Rózsavölgy Egyesület részére! Köszönjük. Adószámunk: 18021626-1-43
Baross Gábor Telepi Polgári Kör Budapest XXII. kerület, XVI. u. 22. 1., sz. 10.00: XVI. utcai Kõbányász parkban májusfaállítás és a Kõfejtõk Emlékkövének koszorúzása. A napot méltatja Sümegi János, a Polgári Kör alelnöke. Közremûködnek: Ambrus Károly, Szûr József és Matus Mihály tárogatón. Kõfejtõkrõl megemlékezik: Kolláthné Hollósy Rita, a Budatétényi Polgári Kör elnöke. Koszorúzási szándékát kérjük a helyszínen szíveskedjen jelezni mindenki az ünnepélyt levezetõ Sümegi János alelnök úrnál. A májusfaállítás elõtt bárki szalagot köthet a fára. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. 4., k. 16.00: Nyugdíjasklub. Egészségügyi torna. 17.30–18.30: Zenés nõi kondicionáló torna. 5., sz. 18.00: Polgári Kör összejövetele. 6., cs. 17.00: Fotóklub. 18.00: Ki mit gyûjt klub. 7., p. 18–19 óra: Zenés nõi kondicionáló torna. A Baross Gábor Közösségi Könyvtár nyitvatartási ideje: hétfõn 13–18 óráig, valamint pénteken 11–16 óráig. Zenés családi torna Sümegi János alelnök vezetésével! A foglalkozások minden csütörtökön 18–19 óráig tartanak az alagsori tornateremben. Belépés csak tornacipõben! A foglalkozások ingyenesek! A Baross Ipartestület 22. I. osztályú asztalitenisz-csapat mérkõzést játszik az ipartestület tornatermében Budafokon. Az ellenfél: Klebelsberg II. csapata. A mérkõzés idõpontja: 2010. április 15., csütörtök 18 óra. Minden szurkolót szeretettel várunk!
Nagytétényi Polgári Kör – Szelmann-ház (Nagytétényi út 306.) Tel.: 207-5862, www.nagytetenyiek.hu Április 24., szo.: Egész napos hagyományõrzõ rendezvény, 15-ik disznótoros az egyesület tagjai számára. Május 3., h.: Nyugdíjasklub. Anyák napja, zenés rendezvény. Május 8., szo.: Nagy örökségünk Nagytétény, kiállítás. Megnyitja Garbóczi László helytörténész. Május 22., szo.: Csendül a nóta… Zenés est 16 órától. Állandó programok: Foltvarró, kézimunkaszakkör: minden páros héten pénteken 14.00–16.00 ig. Bélyeggyûjtõ klub péntek 16.00–18.00. Saolin kungfu
H Í R A D Ó
15
hétfõ 19.00–20.00-ig. Jazzbalett: kedd 16.30–19.30, szerda: 16.00–19.30, csütörtök: 15.30–18.30, péntek: 15.00–18.30-ig. Versenytánc: csütörtök, péntek: 18.30–20.30-ig. Nyugdíjasklub: minden hónap elsõ hétfõjén zenés rendezvény, minden hónap 3. hétfõjén klubnap 16.00–19.00 ig. Tétény Rex Asztaltársaság: minden csütörtökön 18.00–21.00. Cserkészek összejövetele: minden hónap elsõ keddjén. Családi vasárnap: minden hónap második vasárnapján 14.00 órától.
A Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete Székháza 1222 Budapest, Tóth József utca 45., telefon: 229-3812, fax: 226-4226 Aktuális programjainkról, egyesületünk életérõl, a velünk összefüggõ eseményekrõl tájékozódhatnak a honlapunkon: www.baratikorok.hu, de felvehetik velünk a kapcsolatot az
[email protected] e-mail címen is. Tanfolyamok Aerobic szerdán és pénteken 16.30–17.30 óra között. Budafoki Kempo Klub hétfõn és csütörtökön 18.30–20.00, pénteken 19.15–20.30. Hastánc hétfõ, szerda 16.30–20.00. Hatha Jóga tanfolyam minden hétfõn 9–10.30 óra között. Alapozó terápiás mozgásfejlesztés óvodásoknak, kisiskolásoknak kedd, szerda, péntek 17–19 óra között. Beiratkozás folyamatosan: 06 (30) 325-3888. Nõi alakformáló torna kedden 18.30–19.30 óra között, csütörtökön 17.15–18.15 óra között. Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda 06 (20) 586-9818. Hétfõ és péntek 16.45–17.45-ig balett IV. (8–11 éves korig), 17.45–18.45-ig jazzbalett (6–11 évesig), kedd és csütörtök 18.15–19.15-ig balett II. (7–9 évig) ide várunk még jelentkezõket!! Versenytánc – Tánciskola kezdõ: vasárnap 16–17 óra között; haladó: vasárnap 17–18 óra között. Versenytánc holiday: szerdán 17.30–19.30 óra között. Standard és latin-amerikai: szerdán és pénteken 16.30–19.00 óra között, vasárnap 18–19 óra között. Kismama jóga csütörtökönként 10.00–11.30, jelentkezés folyamatosan. Pilates alakformáló módszer – kedden: 17.15–18.15-ig, csütörtökön 9–10 óráig, tel.: 06 (30) 297-6698. TÁ-TI-KA Babazene hangszeres foglalkozások: 0–4 éves korig minden csütörtökön 9.15-tõl és 10.00-tõl. Folyamatos csatlakozási lehetõség. Fakalimka-fantázia. Kreativitás, készség- és képességfejlesztés kézmûvesfoglalkozás-sorozat 7 éven aluliaknak. Október 26-tól hétfõnként 17.15-tõl 18-ig. Jelentkezés: 06 (20) 594-4957.
Ipartestület Székház programjai (1221 Bp., Mária Terézia u. 60.) Halászléfõzõ verseny: május 8-án 15 órától. Értékes ajándékokkal, sztárvendégekkel! Belépõdíj: 2600 Ft, fõzõnek +1 személynek ingyenes. Kristály duó zenés, táncos estje: május 14-én 18 órától. Állandó programok: Társastáncoktatás gyerekeknek 4–7 éves korig kedden 15.30–16.30 óráig, 8–11 éves korig kedden 16.30–18 óráig, 11–15 éves korig kedden 18–19.30 óráig. Mûvészi torna és balettképzés: 3 éves kortól. Hétfõnként 17 órától. Ritmikus sportgimnasztika – kezdõ csoport: csütörtökön 17 órától. Gyerekjóga: szerdán 17 órától. Kismamajóga: szerdán 9 órától. Baba-mama jóga: kedden 15.30tól, 2 hónapos kortól. Hastánc (haladó): csütörtökönként 18 órától. Zsírégetõ torna: hétfõn 16 órától, szerdán 18 órától. Karate: kedden és pénteken 18 órától. Ringató: csütörtökön 10 órától. Asztalitenisz: hétfõn és csütörtökön 18 órától. További információért kérjük hívja a 06 (30) 261-6770-es telefonszámot, vagy látogassa meg honlapunkat: www.ezustplatan.hu
16
V Á R O S H Á Z I
Meghívók
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Nagytétényi Kastélymúzeum
KOROK-VIRÁGOK – Virágkötészet a gótikától a biedermeierig 2010. május 8–9–10.
Április 27. (kedd) 18 óra Budafoki református gyülekezeti terem, 1221 Bp., Demjén István u. 2. A Budafoki esték sorozat keretében Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke és munkatársai „Remény és bizalom Haitin és a Kárpát-medencében” címmel ismertetik szolgálatukat, melynek keretében Magyarországról elsõként segítették a haiti földrengés áldozatait. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk az ingyenes rendezvényre. Juhász Balázs koncertje egy különleges ütõhangszeren! Május 8., szombat 18 óra, budafoki református templom A marimba Magyarországon még nem annyira ismert: ehhez hasonló hangszerrel muzsikáltak az afrikai törzsek is. Innen ered a mindenki által ismert xilofon is, ennek mélyebb és nagyobb hangterjedelmû testvére a marimba. Ez a koncert egy korszakokon és kontinenseken átívelõ zenés Föld körüli utazás lesz: a mexikói táncoktól az ír, kelta dallamokon és a Távol-Kelet világán át az amerikai jazzig – mindezt egy afrikai hangszeren! Sok szeretettel várjuk a felnõtteket, gyerekeket és a zenei érdekességre vágyókat egyaránt. A belépés ingyenes! Kedves barátunk! A Balázs és Barátai Biciklis Sportegyesület a Föld Napjához (április 22.) kapcsolódóan szeretné minden év áprilisában, ettõl az évtõl kezdõdõen megrendezni a „Biciklizz Budafok!”szabadidõs sportrendezvényt. Táv: kb. 20 km (Budafok-Tétény bicikliútjain). Idõpont: 2010. április 24., szombat 10 óra, Campona, a Tropicarium felõli parkoló. Részvételedre számítunk! A Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének XXII. Kerületi Szervezete minden hónap elsõ keddjén tartja a klubnapot 14.00–16.30 óra között a Klauzál Gábor Mûvelõdési Házban, 1222 Bp., Nagytétényi út 31–33. Elõtte, 13–14 óra között van az ügyintézés (tagfelvétel, bélyegvásárlás stb.). Klubvezetõ Kollár Vilmosné, tel.: 06 20 248-0774. Szeretettel vár mindenkit az új klubvezetõ. Május 1., szombat 10 óra: XVI. utcai Kõbányász parkban májusfaállítás és a Kõfejtõk Emlékkövének koszorúzása. A napot méltatja Sümegi János, a Polgári Kör alelnöke. Közremûködnek: Ambrus Károly, Szûr József és Matus Mihály tárogatón. A kõfejtõkrõl megemlékezik: Kolláthné Hollósy Rita, a Budatétényi Polgári Kör elnöke. Koszorúzási szándékát kérjük, a helyszínen szíveskedjen jelezni mindenki az ünnepélyt levezetõ Sümegi János alelnöknél. A májusfaállítás elõtt bárki szalagot köthet a fára. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. Baross Gábor Telepi Polgári Kör „Újra Urbitális majális!” Civil majális 2010. május 8–9-én kicsiknek és nagyoknak! Természet, kultúra és sport! Bejárás a hárosi Duna-parton, Nagytétényben és a Záborszky-pincében (Duna-menti õserdõ, fejlesztési elképzelések Nagytétényben és a Borhegyen), kiállítások. Futóverseny, bringázás, lovaglás, hajózás stb. Kézmûves-foglalkozások, táncház, lovasbemutatók, díjugrató verseny – a nyitott lovardák program keretében. Részletek: www.promontorium-casino.hu vagy www.bp22.hu, továbbá www.urbitalis.hu.
Évszázadok lakókörnyezetét, zenéjét és virágdíszítési divatját ismerhetik meg azok, akik ezen a hétvégén végigjárják e fõvárosi „vidéki kastély” 28 termét. A MOME hallgatóinak és a Budapest Kortárstánc Fõiskola mûvészeinek performansza idén is életre kelti a kastélyparkot, ahol az árnyékot adó fák alatt a gyerekek idén koszorút fonhatnak, papírvirágot vagy szélforgót készíthetnek. Nem marad el a virág-, fûszernövény-, kézmûves- és iparmûvészeti vásár, a virágkötészeti bemutató, a gyermekelõadások, a kedvelt promenádhangverseny és a Bútorok titkos fiókjai kiállítás sem. • Ötszáz év virágkötészete az állandó kiállítás enteriõrjeiben • Gyógynövények, füveskönyvek, népi orvoslás • „BAROKK-KÓR” performansz • A MOME hallgatóinak és a Budapest Kortárstánc Fõiskola mûvészeinek performansza a kastély parkjában. • Iparmûvészeti és kézmûvesvásár a kastély díszudvarán • „Bútorok titkos fiókjai” • Koszorúfonás • A kastély parkjának fái alatt a gyerekek koszorút fonhatnak, papírvirágot és szélforgót hajtogathatnak, virágokra vadászhatnak a kastély termeiben. • Virágvásár és virágkötészeti bemutatók • Koncertek és gyermekelõadások • Promenádhangversenyek a kastély termeiben, gyermekelõadások a kastély parkjában. Belépõdíj: 1200 Ft, nyugdíjasoknak, diákoknak: 600 Ft, családoknak: 2400 Ft. Nagytétényi Kastélymúzeum:1225 Budapest, Kastélypark utca 9–11. Tel.: 207-0005, fax: 207-4680, www.nagytetenyi.hu,
[email protected]
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
17
H Í R A D Ó
Mikor égethetjük a kerti hulladékot?
A
z avar és a kerti hulladék égetésérõl, valamint a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezés szabályairól szóló 4/1994. (III. 11.) Ör. számú, 2006-ban módosított rendelet szerint csak március 1-jétõl április 30-ig, valamint október 1jétõl november 30-ig, csütörtökön és pénteken 12-tõl 20 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig szabad égetni. Avar és kerti hulladék csak száraz állapotban égethetõ!
Tisztelt kerületi lakosok, kedves Felsõvárosiak!
B
udafok felsõváros történetét kiadványban szeretnénk megjeleníteni, melyhez szíves segítségüket kérnénk: fényképek, írott dokumentumok, rajzok, emléktárgyak és egyebek formájában. A gyûjteményes anyagot a Tóth József utca 45. sz alatt, az egyesület székházában lehet leadni, az alábbi idõpontokban: kedden 16.00–19.00, illetve csütörtökön: 8.00–12.00 között. Az anyagokat kérésre visszaadjuk. Köszönettel: Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének elnöksége
Fotópályázat B
udafok-Tétény Budapest XXII. Kerület alpolgármestere, Németh Zoltán „Budafok-Tétény, én így szeretlek…” címmel elektronikus amatõr fotó- és videópályázatot hirdet 16–26 év közötti fiatalok számára. A pályázatra csak olyan alkotások nevezhetõk be, melyeket a pályázó maga készített. A pályázat témája kötött: Budafok-Tétény bemutatása. A pályázat célja, hogy az alkotó saját szemszögén keresztül mutassa be a kerületet, a fotók és videók tükrözzék, hogy mit jelent a pályázó számára a XXII. kerület. A pályamûvek témájának kibontása a mûfaji keretek között kötetlen, az egyedi, ötletes, fiatalos, fantáziadús szemléletmód megjelenítése elõnyt élvez. A pályázatra szerzõnként „fotó” kategóriában legfeljebb 3 db fotó; „videó” kategóriában 1 db, maximum 1 perc 30 másodperces videó adható be, melybõl kategóriánként a zsûri az általa legjobbnak ítélt pályamûvet értékeli. Az alkotás készítõje a pályamûveket digitális módon, e-mailben, CD-n vagy DVD-n juttathatja el a szervezõkhöz. A pályázathoz e-mailben és személyesen leadott pályamunkák esetében is csatolni kell a kép/videó címét, a szerzõ adatait (név, lakcím, születési év, elérhetõségek, telefon, e-mail cím). A zsûri döntése alapján mindkét kategóriában I. díjat hirdetünk, melynek összege:
FOTÓ kategória: bruttó 30 000 Ft, VIDEÓ kategória: bruttó 50 000 Ft. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. május 14., péntek. A pályamunkák leadási helyszíne: Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata (1221 Budapest, Városház tér 11. Polgármesteri Kabinet 34-es szoba) Alpolgármesteri Titkárság. Eredményhirdetés idõpontját a www.bp22.hu oldalon olvashatják. Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata. Figyelem! Jelen tájékoztatás nem teljes körû, a pontos információkat a www.bp22.hu weboldalon lehet megismerni. ®
ZÁRKIRÁLY® Bt. ZÁR, KILINCS, LAKAT, VASALAT XI., Fehérvári út 24. T: 466-5654 II., Margit krt. 54. T: 201-3928
H–P: 9–18 Szo: 9–14
www.zarkiraly.hu
+ SZOLGÁLTATÁSAINK:
Szombat! • KULCSMÁSOLÁS: lakás, autó, immobilizeres, speciális, mágnes • ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA % • EGYFORMA ZÁRLATÚ és FÕKULCSOS RENDSZEREK • HEVEDERZÁRAK szerelése: egyedi méret is • ZÁRAK, ZÁRBETÉTEK, HEVEDERZÁRBETÉTEK CSERÉJE
-10
18
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Hirdetmény A Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat mint tulajdonos megbízásából eladásra kínáljuk az alábbi XXII. kerületi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat. Cím Bp. XXII., József A. u. 1/B 224579/1. hrsz., 1091 m2 beépítetlen terület
Eladási ár (bruttó Ft) 27 275 000 Ft
Foglaló (bruttó Ft) 3 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma u. 44. 28 378 350 Ft 220962/13. hrsz., 1155 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 55. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 294 800 Ft 220962/14. hrsz., 1640 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 57–59. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
4 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 515 930 Ft 220962/15. hrsz., 1649 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 61. és 63. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
4 000 000 Ft
Bp. XXII., Barót köz 6. 220963/3. hrsz., felépítményes ingatlan (telek: 778 m2, épület: 358 m2)
32 000 000 Ft
3 200 000 Ft
Bp. XXII., Klauzál u. 2–6. 229176/5/A/2. hrsz., pince (415 m2)
6 200 000 Ft
600 000 Ft
Bp. XXII., Péter Pál u. 37. 223247/1/A/2., 5. hrsz., tároló 19 m2 + pince 216 m2 (A két ingatlant csak együtt értékesítjük!)
5 140 000 Ft
514 000 Ft
Bp. XXII., Alsósas u. 36. 223865/0/A/1. hrsz. lakás, tároló 47+20 m2
8 900 000 Ft
890 000 Ft
10 700 000 Ft
1 100 000 Ft
Bp. XXII., Márvány u. 6. 223393 hrsz. lakóingatlan (telek: 362 m2, lakás: 52 m2)
A József A. utcai, a Temesvári és Panoráma utcai ingatlanok elõtt az utcában víz, villany, gáz, csatorna van, a Barót közben víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Barót közben lévõ 3 szintes lakóház (pince, földszint, tetõtér) kb. 60%-os készültségû, az ingatlan elõtt az utcában víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Klauzál utcai pince megközelítése a társasház utcafronti udvarrészén keresztül biztosított. A kétágú, átjárókkal összekötött, természetes szellõzésû pincében víz és villany van. A Péter Pál utcai egyhelyiséges tároló és a két önálló ágból álló pince helyreállításra szorul. A pincében vízvételi lehetõség van. Az egyéb közmûvek beköthetõk. A beépítetlen ingatlanok a helyszínen megtekinthetõek, a felépítményes ingatlanok megtekintésére elõzetes idõpont-egyeztetést követõen van lehetõség (tel.: 229-2337, Belkó Judit). Az ingatlanok közmûbekötésének költségei, a közmûfejlesztési hozzájárulások, valamint a telkeken esetlegesen lévõ alépítmények, építmények bontása a vevõt terhelik. További információ az övezeti elõírásokkal, a beépítéssel/átépítéssel kapcsolatban az Építéshatósági Irodától, a szabályozási tervvel kapcsolatban a Fõépítészi és Városrendezési Irodától, közmûvesítéssel kapcsolatban a Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodától a polgármesteri hivatalban (Bp. XXII., Városház tér 11.) kérhetõ. A fenti önkormányzati tulajdonban lévõ ingatlanok értékesítési feltételei: A megjelölt közmûvek a telkek és a Barót közben lévõ felépítményes ingatlan esetében az ingatlan elõtti közmûvet jelentik, bekötés nélkül. A Klauzál, Péter Pál utcai ingatlanoknál a megjelölt közmûvek az ingatlanban bent vannak. Az egyéb közmûbekötések költségei (közmûvek felé fizetendõ + önkormányzat felé fizetendõ közmûfejlesztési hozzájárulás) a vevõt terhelik. Önerõs közmûépítés esetén minden költség a vevõt terheli. A vételiszándék-nyilatkozatot írásban kell benyújtani, megjelölve, hogy a vevõ melyik ingatlant kívánja megvásárolni. A kérelemben az elérhetõséget és a vevõ vagy vevõk adatait fel kell tüntetni (név, születési hely és idõ, anyja neve, személyi szám, adóazonosító, állandó lakcím, telefonszám). Amennyiben a vevõ értesítési címe idõközben megváltozik, úgy köteles arról az eladót haladéktalanul értesíteni. Amennyiben a szerzõdés aláírásáig további vételi szándék beérkezik, úgy a jelentkezõk között licitet tartunk, és a legtöbbet ajánlóval kötjük meg az adásvételi szerzõdést. Az adásvételi szerzõdés aláírásáig a bruttó vételár 10%-át kerekítve kell foglalóként csekken befizetni vagy átutalni a KÖSZ 22 Kft. számlájára. A szerzõdéskötés a KÖSZ 22 Kft.-ben (Bp. XXII., Kereszt u. 2.) történik. Az ingatlanoknál a teljes vételár kifizetése egy összegben a szerzõdés hatályossá válását követõen, az errõl szóló értesítés átvételét követõ 8 napon belül esedékes (6-8 hét). A szerzõdés hatályossá válik, amenynyiben a Fõvárosi Önkormányzat nyilatkozik, hogy nem él elõvásárlási jogával, mely jogot az 1991. évi XXXIII. tv. biztosítja számára. A nyilatkozat beszerzése az eladó kötelezettsége. ÉRDEKLÕDNI LEHET: KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft., 1222 Budapest, Kereszt u. 2. Tel.: 229-2337, fax: 229-2338, e-mail:
[email protected]. FÉLFOGADÁSI IDÕ: hétfõ 13.30–18, szerda 8–16, péntek 8–11.30.
2010. április 22.
V Á R O S H Á Z I
Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának jegyzõje pályázatot ír ki humánpolitikai irodavezetõ munkakör betöltésére Pályázati feltételek: – magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség, egyetemi szintû humánszervezõ vagy fõiskolai szintû egyéb végzettség és személyügyi szervezõ szakképesítés, számítástechnikai felhasználói alapismeretek (Word, Excel), a közigazgatási versenyvizsgáról szóló 126/2009. (VI. 25.) Korm. rendelet szerint versenyvizsga vagy a kormányrendeletben meghatározott mentesség. Elvárt kompetenciák: – kiváló szintû kommunikációs és kapcsolatteremtõ képesség, – csapatszellem képességének kialakítása és fenntartása, – lendületes, motivált, céltudatos személyiség, – lojalitás, szakmai elkötelezettség, – nagyfokú munkabírás, – nagyfokú empatikus képesség, – mások motiválásának és fejlesztésének képessége. A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent: – közigazgatási szakvizsga, humánpolitikai vezetõi gyakorlat, teljesítményértékelésben és motivációs rendszerek alkalmazásában szerzett tapasztalat. A pályázat tartalmazza: – a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkahelyeinek, munkaköreinek és szakmai tevékenységének ismertetését, a humánpolitikai irodavezetõi munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai programját, elképzeléseit, iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okirat másolatát, hozzájárulását ahhoz, hogy a pályázatot az elbírálásban részt vevõk megismerhessék. A munkakör betöltéséhez vagyonnyilatkozat-tétel és 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány szükséges. Illetmény, egyéb juttatás: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának 18/2001. (IX.
19
H Í R A D Ó
24.) Ör. számú rendelete és az Egységes Közszolgálati Szabályzat alapján kerül megállapításra. A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázati határidõt követõ 30 napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhetõ Hegedûs Kinga humánpolitikai ügyintézõnél. Telefon: 06 (1) 229-2611/229-es mellék. A pályázatokat 2010. május 14-ig a polgármesteri hivatal Humánpolitikai Irodájához „Humánpolitikai irodavezetõ” jeligével lehet benyújtani az alábbi postai vagy e-mail címre: 1221 Budapest, Városház tér 11., e-mail cím:
[email protected].
A Budafok -Tétény Budapest, XXII. Kerületi Önkormányzat tulajdonos megbízásából licitálásos bérbevételre kínáljuk az alábbi XXII. kerületi önkormányzati tulajdonú ingatlant Cím Bp. XXII., Kossuth L u. 60. 232817 hrsz. 90 m2 nem lakás célú helyiség
minimum bérleti díj 20.000,-Ft
A Kossuth L. u. 60. sz. alatti, több irodahelyiséget magában foglaló épület emeletén helyezkedik el az 5 egységbõl álló, korábban irodaként mûködtetett helyiségcsoport. Az irodák beköltözhetõek, az aljzatuk linóleummal burkolt, a falak fûrészporos tapétával borítottak. A helyiség fûtése gázkonvektorról történik. Az irodahelyiséghez 1db külön álló WC tartozik, ami szintén az ingatlan emeletén található. A helyiséget 5 éves idõtartamra 6 havi bérleti - a liciten megajánlott legmagasabb összeg - díjnak megfelelõ óvadékösszeg megfizetése mellett vehetõ bérbe. Bérbevevõnek a közmûdíjakat a mérõórák szerinti fogyasztás alapján kell megfizetni. Az irodahelyiségeket a Bérlõ csak a Bérbeadó hozzájárulásával, saját költségen alakíthatja át. Licit idõpontja: 2010. május 6. csütörtök 14.00 óra. Lebonyolítást végzi: KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft. Helye: KÖSZ 22 Kft. 1222 Budapest, Kereszt u. 2. A licit és a részvétel feltételeirõl készült tájékoztató átvehetõ félfogadási idõben a KÖSZ 22 Kft.-ben (1222 Bp. Kereszt u. 2., tel: 229-2499 Takács Ádám). Az ingatlan megtekintésére az alábbi idõpontban biztosítunk lehetõséget: Kossuth L. u. 60. irodahelyiségek 2010. április 29-én 8.30 és 8.55 óra között, félfogadási idõ: hétfõ: 13.30-18.00, Szerda: 08.00 - 16.00, Péntek: 08.00 - 11.30 Telefon (Ingatlanhasznosítási Igazgatóság): 229-2499, Fax: 229-2338.
Bérbeadási hirdetmény Bérbeadási hirdetmény A
Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat, mint tulajdonos megbízásából a KÖSZ 22 Kft. azonnali bérbevételre kínálja az alábbi önkormányzati tulajdonú és kezelésû ingatlanokat. Cím
Helyrajzi szám
Gyula vezér u. 65. 229203. Gyula vezér u. 65. 229203. Játék u. 17-19. 220562/0/A/34 Játék u. 17-19. 220652/0/A/35 Kastélypark u. 1. 232441/0/A/5. Kistétény u. 43. 228590/1. Kossuth L. u. 25–29. E03 223657. Kossuth L. u. 25–29. E04 223657. Kossuth L. u. 25–29. E11 223657. Kossuth L. u. 25–29. E12 223657. Kossuth L. u. 25–29. E13 223657. Kossuth L. u. 25–29. E14 223657. Kossuth L. u. 25–29. E18 223657. Nagytétényi út 1–5. 224929. Nagytétényi út 1–5. 224929. Nagytétényi út 278. 231587/B/19 Nagytétényi út 278-280 232586; 232587 Péter Pál u. 15. 223278/1. Péter Pál u. 18–20. 220707. Promontor u. 97. (Gádor 15) 222633 Tompa u. 11. 220657
Funkció
Alapterület
gombapince 2093 m2 gombapince 2493 m2 üzlet 49 m2 pince, raktározás 65 m2 pince 70 m2 borospince 170 m2 üzlet 42 m2 orvosi rendelõ 22 m2 üzlet 75 m2 üzlet 81 m2 üzlet 39 m2 üzlet 39 m2 üzlet 34 m2 mûhely, raktár 409 m2 raktár 456 m2 üzlet 23 m2 iroda 87 m2 pince 301 m2 pince 480 m2 gombapince 320 m2 2 épület + terület126 m ; 510 m2
Az ingatlanok bérbevételi feltételeirõl felvilágosítás a KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft.-ben (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) kérhetõ. (Szabó Ferencné, Takács Ádám, tel.: 229-2499, 229-2337). Félfogadási idõ: hétfõ 13.30–18.00, szerda 8.00–16.00, péntek 8.00–11.30 óra.
A
Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat, mint tulajdonos megbízásából a KÖSZ 22 Kft. azonnali bérbevételre kínálja az alábbi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat. Cím Bp. XXII., Leányka u. 14. Bp. XXII., Leányka u. 22.
Helyrajzi szám
Funkció Alapterület
220560/1/A/1-2. 220560/0/A/189.
ikergarázs garázs
40 m2 20 m2
(iker egyik fele)
Bp. XXII., Leányka u. 16.
220560/0/A/52.
Bp. XXII., Leányka u. 22. Bp. XXII., Leányka u. 24.
220560/0/A/187. 220560/0/A/230.
garázs
20 m2
(iker egyik fele)
garázs garázs
20 m2 20 m2
(iker egyik fele)
Bp. XXII., Rózsakert u. 13. Bp. XXII., Rózsakert u. 21. Bp. XXII., Rózsakert u. 15. Bp. XXII., Rózsakert u. 19/c. Bp. XXII., Rózsakert u. 23. Bp. XXII., Rózsakert u. 29/C Bp. XXII., Sóhaj u. 2/A Bp. XXII., Sóhaj u. 2/B Bp. XXII., Tûzliliom u. 43. Bp. XXII., Tûzliliom u. 53. Bp. XXII., Tûzliliom u. 53. Bp. XXII., Tûzliliom u. 57. Bp. XXII., Tûzliliom u. 47.
228882/9/A/3. 228882/14/A/1. 228882/10/A/1. 228882/12/A/66. 228882/14/A/27. 228882/16/0/A/50. 224005/5/A/12. 224005/4/A/12. 228882/4/A/30. 228882/7/A/25. 228882/7/A/23. 228882/8/A/26. 228882/5/A/1.
garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs
18 m2 13 m2 13 m2 13 m2 18 m2 13 m2 13 m2 13 m2 18 m2 18 m2 13 m2 13 m2 20 m2
Az ingatlanok gépkocsitárolásra és raktározási célra egyaránt bérbe vehetõek. Az Árpád és Sóhaj utcai garázsokban villany, míg a Rózsakert és Tûzliliom utcai garázsokban villany és távfûtés van. A garázsok bérbevételi feltételeirõl felvilágosítás a KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft.-ben (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) kérhetõ (Szabó Ferencné, Takács Ádám, tel.: 229-2499, 229-2337). Félfogadási idõ: hétfõ 13.30–18.00, szerda 8.00–16.00, péntek 8.00–11.30.
20
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2010. április 22.
Elõzõ rejtvényünkben kerületünk egyik új díszpolgárának a nevét rejtettük el. A helyes megfejtés: Felvégi Józsefné. Mostani rejtvényünkben egy jeles magyar államférfi nevét rejtettük el: halála 150. évfordulója alkalmából a 2010es év neki szentelt hivatalos emlékév. Beküldendõ a vízszintes 1. számú sor megfejtése. Vízszintes: 1. Történelmünk nagy alakja, Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak nevezte (1791-1860). 9. Molett. 10. A fordítottja is igekötõ. 11. Õszi hónap, röv. 12. Szamár, franciául (ANE). 13. József Attila verse. 15. Savmaradék! 16. Téli sport. 18. Szövetségi állam Brazíliában, Belém a székhelye. 20. Néma tanú! 22. Helyrag, a -ra párja. 24. A rockandrollsztár Presley egyik személyneve. 25. Madridi napilap (YA). 27. Nyakmelegítõ. 28. Az arzén vegyjele. 29. Nem távozik. 31. Négyes osztályzat. 33. A cink vegyjele. 35. Több svéd király neve. 37. Nemzeti Sport, röv. 39. A lantán vegyjele. 40. Nagyon szeret. 42. Dunántúli sportklub névbetûi. 44. Schütz ...; kedves emlékû színésznõ. 46. Hamis, talmi. 47. Zubogva fõ. 48. Tengervíz ihatóvá tétele. Függõleges: 1. Rajt, indulás. 2. A buddhizmus fõleg Japánban elterjedt ága. 3. Jól vág. 4. Ecet egynemû betûi. 5. Piacon értékesít. 6. Tagadószó. 7. Idaho határai! 8. Daidalosz fia. 14. Az egyik szülõ. 17. Papírra vet. 19. Menyasszony. 21. Üdülõövezeti épület. 23. Könyörögve kér. 24. Szoknya. 26. Aranka, becézve. 29. Hazánk egyetlen Kazinczy-díjas operaénekese (György, 1923-2009). 30. Amely személy. 32. Puha fém, Sn a vegyjele. 34. Fõtlen, sületlen (hús, zöldség). 36. Köszönet érzése a jótevõ iránt. 38. Egykori hazai szakszervezeti tömörülés. 41. Hasalji prém. 43. Trombitahang. 45. Az asztácium vegyjele. 47. Páratlan fríz!